József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Hét Nap

2349 db találat
következő
Dátum downCímLeírás
2007-11-06Az új cél: járóbeteg-centrum190 milliós beruházás készül a Szent Pantaleon Kórházban.
2007-11-06Minőségjavítás a politikábanMegalakult a Progresszív Platform helyi szervezete október 26-án. Elnöke Marosi Sándor, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnökségi tagja lett. A platform értékei és céljai közül kiemelendő, hogy a szabadság, az egyenlőség, az igazságosság és a szolidaritás értékein alapul.
2007-11-06Pentele temetőiA város két köztemetőjéről
2007-11-06Jogerős ítéletSúlyosbította a baracsi kettős emberölés ügyében hozott első fokú ítéletet a Fővárosi ítélőtábla. A jogerős ítélet szerint az anya legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra, fia büntetését 14 évre súlyosbították.
2007-11-06Élményfürdő: elállnának tőleKözgyűlés: vita az élményfürdő beruházásról s a távhőárról.
2007-10-25AlkotótelepA Dunaújvárosi Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep 30 éve címmel kiállítást és szimpóziumot szervezett a Dunaferr-Art Alapítvány kuratóriuma. A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában és udvari átriumában október 26-án nyílik meg a fényképekből, kisplasztikákból és kisméretű szobrokból álló tárlat.
2007-10-25Napsugár az élet alkonyánA Dunafüöldvár8i Napsugár Idősek Otthonáról. A Dunaföldvári Ipari és Területfejlesztési Kht. fenntartása alatt működő, 78 férőhelyes emelt szintű otthon.
2007-10-25Műszaki hagyományok, régi tervekHárom magánszemély és a 26-osÁÉV hozták létre 1993-ban a Fejérduna-Ép Kft. Időközben a 26-os ÁÉV felszámolásra került 1997-ben.A Fejérduna -Ép Kft étvette a 26-os szakembereit...
2007-10-25Befejezés előttNagy léptekkel halad az építkezés az uszoda területén. Az élményfürdő megépítésének végéhez közeledve azonban bizonytalanságokkal került szembe a kivitelező: A ház vízbázisa jelenleg nem biztosított.
2007-10-25Életüket áldozták e városbanAz 56-os városi megemlékezésekről. Zecher Jánosnak a város posztumusz Dunaújvárosért Díjat adományozott.
2007-10-25Az öreg halász meg a fiatal. Igaz mesék az ezeréves PentelérőlSok halásznak adott kenyeret a múlt századokban a Duna. Közülük az egyik leghíresebb Pentelén a gyökereit 1870-ig ismerő Tonka család.
2007-10-25Két törvény felesel egymássalElkészült és jóváhagyásra vár az első, 6-os úton túli városterület, a 70 hektáros Városkapu-negyed rendezési terve. A 2003-ban jóváhagyott és törvénybe foglalt Országos Területrendezési Terv a 6-os főút és az M6-os autópálya közötti területsávot jelölte ki a város fejlesztési területeként. A Fejér Megyei Földhivatal viszont lényegében elzárkozott a rendezési terv elfogadásától az 1994. évi földtörvényre hivatkozva.
2007-10-25Vasas forgácsokMucsi Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke számol be a legfrissebb Dunaferr-hírekről. Az átszervezésről, a nyugdíjaztatásról....
2007-10-25Új évad, új produkciókBartók programok gyerekeknek.Az Ifjúsági Zenei Bérlet mellett gyermekeknek szóló színházbérletet is meghírdetnek.
2007-10-25NyertesekEredmény született a dunaújvárosi Kistérségek Európai Uniós és Idegenforgalmi Kht. által júniusban kiírt Szlogen és logó a városnakcímű pályázatán.A legjobb szlogent Tiborc Dávid nyerte a "Dunaújváros - Ellentétek harmóniája" elnevezésű mondatával, mig a logópályázat nyertese Ertl Balázs lett a "Levelek vízcseppekkel" témájú logóval.
2007-10-25A betegekértSaját forrásból oldotta meg a Szent Pantaleon Kórház a 25-30 éves és balesetveszélyessé vált betegszállító eszközök cseréjét.
2007-10-25Nyelvi díjAz Édes Anyanyelvünk Nyelvhasználati Verseny országos döntőjén Boldoczki Balázs, a Rudas 12. osztályos tanulója az 56 versenyző közül az első tízbe került , ami azt jelenti, hogy megkapta a legrangosabb kitüntetést, a Kazinczy Ferenc emlékére készített érmet.
2007-10-25Hawai álomHorváth Klára Hawairól szóló élménybeszámolót tart a József Attila Könyvtár felnőtt olvasótermében csütörtökön.
2007-09-04Nem lebontanak, átépítenekA Lidl jött, bontott és megállt.Az egykori 26-os Állami Építőipari Vállalat székházának Majakovszkij útra néző szárnyát nem bontják le. Helyi illettőségű befektetők megújítják az épületet, Új tetőt kap, sport- és fitness-centrumot alakítanak konditermekkel, szabadidős tevékenységeknek helyet adó épületrészekkel, sőt vendéglátó profillal is.
2007-09-04Díjazták a főiskolátFelsőoktatási Minőségi Díj bronz fokozatát kapta a Dunaújvárosi Főiskola.
2007-09-04Bartókos évadfordulóBeszámoló ma nyári évadról. Őszi tervek.
2007-09-04Szexuális attitűdökA Rudas iskola és kollégium ifjúságvédelmi felelős, Kis Andrea mesél munkájáról.
2007-09-04EmlékszobaRosti Pál-emlékszoba nyílt szerdán Pálhalmán, melynek anyaga Hajdú György fotóművész gyűjteményéből származik.A bemutatón - a Rosti Pál Fotóklub 45 éves fennállását köszöntő sorozat részeként - a névadó relikviái láthatók.
2007-08-28A város következő nagy dobásaEgy újabb, Dunaújvárost is jelentősen érintő, 53 milliárd forintos projekt környezet-átalakító és fejlesztési munkálatai kezdődhetnek el jövő ősszel.Nagyprojekt. A 168 települést összefogótársulás területén 99 hulladéklerakót kell rekultiválni, közöttük a ma is használatban levő dunaújvárosi hulladéklerakót is.
2007-08-28Csak az elnevezés változik2007. augusztus 21-től ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaságra változtatja a nevét.
2007-08-28Próbaüzem az átadás előttKözeleg a dunaújvárosi élményfürdő befejezésének határideje? az eredetileg tervezett átadásig mindössze 4 hónap van hátra.
2007-08-28A Vatikánban énekeltekMagyarországot két kórus képviselte - egyik a Dunaújvárosi Vegyeskar - a július 5-8-a között zajló nemzetközi kórusfesztiválon , Rómában. Beszámoló.
2007-08-28A folyó mentén, de part nélkülDuna-parti körkép Adonytól Dunaföldvárig.
2007-08-28Kovács Richárd győzelmeiA Sukothai Team Thai Box SE újabb eredményei. A sikerek közül kiemelkedik Kovács Richárd győzelme, aki immár harmadik profi box mérkőzésén diadalmaskodott.
2007-08-28Tizenkét aranyérem KunfehértónNagyon szép eredményeket értek el a dunaújvárosi Intercisa Rádióklub Közhasznú Spoprtegyesület tájékozódási futói a kunfehértói országos bajnokságon. A kétnapos viadalon 12 aranyérmet szereztek.
2007-08-22Új kenyér, régi ünnepA város augusztus 20-i ünnepségéről.
2007-08-22Nyert a nagyközségFalunappá nötte ki magát Rácalmáson a Duna-parti Ökoturisztikai Központ átadása alkalmából rendezett szombati ünnepség.
2007-08-22A gyűjtők boldog emberekA Magyar Éremgyűjtők Egyesülete 37. vándorgyűlésének házigazdája ezúttal a városban működő Berán Lajosról elnevezett helyi csoport látta volt.
2007-08-22Csodájára járnakA híd előnye. Riportok.
2007-08-22Rácalmás parádéjaAugusztus 19-én, a falunapon igazi technos felvonulást rendezett.
2007-08-22Debreczeni és László világbajnoki aranyérmes!Az olaszországi Bariban megrendezett tájékozódási búvárúszó világbajnokságon Debreczeni Hajnalka és László Dezső is első helyen ért célba, míg Gurisatti Róbert második lett.
2007-08-22SárkányviadalIsmét Dunaújváros adott otthont a Hungarian Open II. Nyílt Nemzetközi Magyar Mah-jong Bajnokság versenyének szombat, vasárnap.
2007-08-14Új időszámítás kezdődöttHídavatás a tudósítások tükrében.
2007-08-14Így előbb jutottak hozzáA dunaújvárosi mentőállomás mintegy félmillió forint értékű infúziós pumpát kapott adományokból- a Reménysugár alapítvány akciója nyomán.
2007-08-14Üzenetek az AcélvárosbólBudapesten a Duna Galériában nyílt meg Gombos István ötvös-iparművész önálló kiállítása.
2007-08-14Cimbora-randevúBalatonalmádi adott otthont a nemzetközi Cimboratábornak.
2007-08-14Szerelem első látásra. Igaz mesék az ezeréves PentelérőlId. Czeilinger Mihály portréja.
2007-08-14Átszelni MagyarországotA híd ma még nem vezet sehová. Az M8-as autópálya egy-egy szakasza is készülőben van. Beszélgetés dr. Kálmán András polgármesterrel.
2007-07-03Csak felsőfokonÜzemavatás a Hankook üzemében. Termelni kezdtek.
2007-07-03Még tart a híd terheléseElkezdődött pénteken a híd műszaki átadásának, átvételének hivatalos eljárása.
2007-07-03Még pancsolhat a kislányBefejeződött a csőcsere, nyitva a külső medence. A csőcsere csak ideiglenesen oldja meg a gondokat. A benti medencék alatt sem jobb a helyzet.
2007-07-03Szakmába lépett a politikaA Jószolgálati Otthonban tartotta sajtótájékoztatóját Selyem József és Kecskés Rózsa . Kecskés Rózsa szerint a a szakmákba is belépő politika képes egy jól működő rendszert felborítani, és egy fogyatékosokat ellátó szervezetet igazi indok nélkül átalakítani.
2007-07-03Zavaros vizekről nyugodt kikötőbeBeszámoló a rácalmási ArtPorta fesztiválról.
2007-07-03Cserepek, töredékek innen-onnanEpizódok Pentele történetéhez.
2007-07-03Olcsón és hatékonyanKecskés Rózsa cikke egy közgyűlés margójára.A Jószolgálati Otthonról.
2007-07-03Találkozás egy legendávalMindent Pentelének köszönhetek - mondta Gurics György birkózó-világbajnok.
2007-07-03Nagy elsők az asztal körülKét érettségi találkozóról. A MüM első szakközépiskolai osztályának tanulói, az 1967-ben végző villanyszerelők találkoztak, és a város első kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkás-képesítést szerzett osztálya.
2007-07-03Benedek Dalma és Szabó Gabriella aranyérmeA Dunaferr SE két versenyzője aranyérmet szerzett a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.
2007-07-03Sirina kapusedző is leszNemcsak a vezetőedző lesz új Imre Vilmos személyében a Dunaferr NK női kézilabdacsapatnál, de a kapusedző a következő szezonban már Sirina lesz.
2007-07-03A legfiatalabb profi kick-box világbajnokSporttörténelmet írt Muskotály Bálint.
2007-07-03Sikeres az utánpótlásSikeres évet zártak a dunaújvárosi vízilabda utánpótlás együttesek. A Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület női csapatának fiataljai DVSI-Green System néven három ezüstérmet és egy bronzérmet szereztek.
2007-07-03Tanítsunk másképpA kompetencia alapú oktatás bevezetésének tapasztalatait összegezte a Dózs György Általános Iskola tantestülete azon a konferencián, amelyet június 22-rendeztek, a Kereskedelmi és Iparkamarában.
2007-06-26DíjazottakA Dunaújváros Színházáért Alapítvány elismerését, a teátrista Gyűrűt a Bartók hagyományos évzáróján adták át. A díjat Kiss Attila, a Bartók művésze vehette át. A prózai tagozat Varázsdobozát idén Baksay Erika kapta, a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház tagjai közül Suplicz Mihályérdemesült az elismerésre. A közönségdíjat a tánctagozat tagjának, Thiard-Laforest Csabának ítélték oda.
2007-06-26VállalkozókértOklevéllel ismerte el a Vállalkozók Országos Szövetsége Fekete Mártának, a városi kamara ügyintézőjének munkáját.
2007-06-26FesztiválART-PORTA címmel kezdődik művészeti fesztivál Rácalmáson, csütörtökön. Irodalmi, képzőművészeti, és zenei események várják az érdeklődőket vasárnap estig.
2007-06-26Bordás Beatrix EB-csapattagJúnius 14-17 között Egerben rendezték meg az országos úszó ifjúsági bajnokságot.A legnagyobb tét az volt, hogy ki kerül be az antwerpeni ifjúsági Európa-bajnokságra utazó csapatba.
2007-06-26Éremesővel indult a szezonRemekeltek a DVCSH UBSE búvárúszói. Az elmúlt hétvégén rendezték meg az idei szezon első tájékozódási búvárúszó versenyét.A DVCSH UBSE versenyzői 9 érmet szereztek.
2007-06-26Távozók és érkezők is vannakElkezdődött a játékos- és edzőváltás a Dunaferr SE férfikézilabda szakosztálynál.
2007-06-26Újraegyesül a vasműA jelenleg szétszabdalt Dunaferr a jövő héttől ismét egy egységként működik majd.A szervezet átalakítása után, augusztus, szeptember környékén kezdődik majd a munkaerő átszervezése...
2007-06-26Amikor a harang szóltA Dunapentelei Önkéntes Tűzoltó Egyesület története.
2007-06-26Pusztától a lexikonig. Igaz mesék az ezeréves PentelérőlDr. Hanák János kohómérnökről.
2007-06-26Bordás Beatrix Eb-csapattagJúnius 14-17 között Egerben rendezték meg az országos úszó ifjúsági bajnokságot. A legnagyobb tét az volt, hogy ki kerül be az antwerpeni ifjúsági Európa-bajnokságra utazó csapatba.
2007-06-26Éremesővel indult a szezonAz elmúlt hétvégén rendezték meg az idei szezon első tájékozódási búvárúszó versenyét.A DVCSH UBSE búvárúszó 9 érmet szereztek. László Dezső 3 arany, Gurisatti Róbert 1 ezüst, 2 bronz, Bognár Bernadett 2 arany, 1 ezüst.
2007-06-19Jó év után szorít a limitKórház a reform hullámzásában. Nyereséges év volt. Ötödannyi támogatás.
2007-06-19Érvényes volt a szavazásDunaújváros 3. számú választókerületében Szántó Péter képviselői helyére Lőrinczi Konrád Fideszes képviselő került.
2007-06-19Szenvedélyes hangütésSzenvedélyes és harcias sajtótájékoztatót tartott Kecskés Rózsa szocialista képviselő (a Jószolgálati Otthon létrehozója és vezetője) valamint Selyem József MSZP-s képviselő a múlt héten a Jószolgálati Otthon Közalapítvány megvédése érdekében.
2007-06-19Alkotás és játékKézművestábor az MMK-ban.Egyhetes turnusokban, június 25-étől július 20-ig hírdetik az időpontokat.
2007-06-19ÖkoiskolaA Lorántffy középiskola eddigi munkája és sikeres pályázata révén elnyerte az elkövetkező 3 évre az Ökoiskola címet.
2007-06-19Rokonságban PetőfivelIgaz mesék az ezeréves Penteléről sorozatban portré Bogdán Józsefné született Petrovics Ilonáról és családjáról. Nagyapja, Petrovics János szalkszentmártoni csizmadiamester Petőfi második unokatestvére volt.
2007-06-19Miről regélnek a századok?Pentele városrész születéséről szóló cikk folytatása.
2007-06-19Néhány mondat múlt időben1996-ban Oroszné Babanits Irén összefoglalta azokat az emlékfoszlányokat, amelyek a dunapentelei zsidó közösség életébe engednek bepillantást.
2007-06-19Szakételem a politika oltárán?Létéért küzd a Jószolgálati Otthon Alapítvány.
2007-06-19Ötös a zárónaponjNincs edzőkérdés a Kohásznál. A csapat vezetősége sajtóközleményben erősítete meg posztján a szakvezetőt.
2007-06-19Alaposan átalakulnak az AcélbikákSok játékos távozik. Biztosnak tűnő távozók: Jobb Dávid, Kiss Ákos, Berta Ákos, Pozsgai Tamás, Lencsés Tamás, Hüffner Adrián, Király Zsolt, Nagy Gergő.
2007-06-19Huszonegy érem az országos bajnokságrólJúnius elején rendezték meg a búvárúszók serdülő országos bajnokságát Orosházán.Gurisatti Lilla minden számban érmet szerzett, ahol elindult.7 aranyérmet nyert.
2007-06-19Aranyos diákolimpiaA vízilabda diákolimpia országos döntőjében a vasváris lányok 1 aranyat és egy bronzérmet nyertek.
2007-06-19Július 23: hídavatás!Immár 99 százalék a valószínűsége, hogy tudják tartani az átadási időpontot.
2007-06-12Homokszemek a gépezetbenA közgyűlés felkérésére Cserna Gábor folytatja le a Jószolgálati Otthon Közalapítvánnyal kötött közhasználati eltartási szerződés felmondását megelőző tárgyalást. A Polgármesteri Hivatal elkészíttette a középületek akadálymentesítésének költségbecslését, ami 2 milliárd 226 millió forint. A Rudas szakközépiskola szeptembertől 1 éves marketing- és reklám-ügyintéző szakképzést, a Bánki iskola 2 éves gépgyártás-technológiai technikus alapszakképzést indíthat. Nem pályázott a Szilágyi általános iskola igazgatói állására senki a testületből. 50,9 millió forint bevételkiesés megtérítését kérte a DVCSH Kft az önkormányzattól. A közgyűlés kinevezte a Széchenyi gimnázium igazgatójának a következő 5 évre Fábián Istvánt, az intézmény eddigi megbízott igazgatóját.
2007-06-12Miniszter hídnézőbenKóka János gazdasági és közlekedési miniszter a múlt héten megtekintette a Duna-hidat. A híd a személyautóknak ingyenes lesz.
2007-06-12A sportuszoda fantomjaMegkezdődött a külső medence rekonstrukciója. Selyem József, az uszoda részlegvezetője szerint a napi működéshez sok esetben az itt dolgozók varázslata szükséges.
2007-06-12Pedagógusok köszöntéseDunaújváros Érdemes Pedagógusa díjat kapott: Kispál István, Kuruczleki Erzsébet. Dunaújváros Oktatásügyéért díjat: Csizmadiané Györök Éva, Kácsor Lászlóné, Némethné Ámon Erika, Székelyi Sándor, Tóthné Hoboth Mária. Pedagógus Életpályáért Emlékérmet: Berkes Ágnes, Csepreghy Jánosné, Csik Jánosné, Dankó Gyula, Fülöp Zsolt, Herweth Mátyásné, Imre Györgyné, Kerti Erzsébet, dr. Kiss Attiláné, Kiss Istvánné, Kiss Andrásné, Kiss MIklós, Kobialkáné Zvirzina Mária, Kréter Béla, Mihály Istvánné, Nyikor Árpád, Paszternák Lászlóné, Szabóki Zoltán, dr. Schábel Ferencné, dr. Szalai Lászlóné, Tóth Zsuzsanna, Tóthné Puskás Csilla, dr. Tóth Tamás, dr. Vígh Sándor, Zombory Mária.
2007-06-12Kitörési pontokA Munkásművelődési Központ Kitörési pont címmel tehetségkutató pályázatot hírdetett meg általános- és középiskolás korúak részére, négy kategóriában. Az MMK Pódium-díját elsőként az Arany János Általános Iskola színjátszói vihették magukkal.
2007-06-12A látható mögött megbúvó lényegA Barcsay Jenő Kör kiállítása a Folyosógalérián.
2007-06-12Mit ünnepel Pentele?Az ezeréves Pentele köszöntése egész éves programsorozatot ad. A városrész születéséről.
2007-06-12Penteléért tettékPro Pentele Díjat kapott: Bájics György és felesége, Böttger Antal, Csontos István, Dr. Dorkota Lajos, Palkovics Jenő, Nyuli György, Nyuli Györgyné.
2007-06-12Ha egyszer megöregszünkVáltozatok az intézményes segítségre. Miként tud segíteni az önkormányzat azoknak, akiknek időlegesen vagy tartósan megnehezült az életvitelük.
2007-06-12Bajnok a 3Királyok!Az utolsó forduló eredményétől függetlenül eldőlt , hogy a TVNET-3Királyok együttese nyerte meg a városi "A" csoportos kispályás labdarúgó-bajnokságot.
2007-06-12Ismét harcolt a SukothaiMérkőzéseik, eredményeik.
2007-06-12Indul a GorillazHárom elszánt fiatalember elhatározta, hogy városunkban meghonosítják az amerikai futballt. Azóta már mintegy 30-40 fős lelkes csapat gyakorol hetente háromszor, hogy jövőre indulhassanak a Divízió II-es hazai bajnokságban Gorillaz néven.
2007-06-12Második a Dunaferr Horgászegyesület csapataa Fejér megyei I. osztályú csapat- és egyéni horgászbajnokságon.
2007-06-12Utcán pattogott a labdaSzombat délelőtt 14. alkalommal rendezte meg a Polgármesteri HivatalIfjúsági és Sportirodája az utcai kosárversenyt. Eredmények.
2007-06-12Benedek első és másodikA női k-2-esek 500 m-es számát a Paksy Tímea - Benedek dalma duó nyerte a szegedi kajak-kenu országos bajnokságon. Benedek Dalma egyéniben is indult , ahol nagy csatában Kovács mögött a második helyen végzett.
2007-06-05Első fokon ítélet születettElső fokon ítélet született a Szenttornyay házaspár meggyilkolásával megvádolt anya és fia, Csikós Béláné és Csikós Gábor büntetőperében.
2007-06-05Testvérvárosi megállapodásA szerbiai Mitrovicai Regionális Kamara elnöke és a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke együttműködési megállapodást írt alá a városházán a pünkösd előtti szombaton.
2007-06-05A medencék fele elkészültMegkezdődtek a belső szerkezeti munkálatok.
2007-06-05Telt ház a törvény előttIsmét bíróság előtt áll a tizenhárom dunaújvárosi közlekedési rendőr. ÚŐjra kezdődött a bűnvádi eljárás.
2007-06-05Hét hét, amíg a hídon átkelhetünkMegkezdődött a próbaterhelés az új Duna-hídon.
2007-06-05Múzeumok majálisaTizenkettedik alkalommal találkoztak Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében felállított sátraikban gyűjteményük színe-javát bemutatva az ország múzeumainak szakemberei, ahol részvett az Intercisa Múzeum is.
2007-06-05A táncművészet élvezőiA Violin Iskola jubileumi gálája.
2007-06-05Ezer év és három napA Pentele városrész ünnepi rendezvénye a jubileum alkalmából.
2007-06-05Klics Bence országos csúcsaKaposváron rendezték meg a II. Középület Kupa elnevezésű búvárúszó versenyt.A DVCSH UBSE versenyzői 34 érmet nyertek: 14 aranyat, 13 ezüstöt, 7 bronzérmet.
2007-06-05V. Táncvarázs - Ismételt sikerrelJúnius 1-jén - ötödik alakalommal adott otthont a Petőfi Sándor Általános Iskola a mára már hagyományossá vált "Táncvarázs" elnevezésű moderntánc versenynek.
2007-06-05Bronzérem végére!A fehérvári Cornexi csapatával mérkőzött a bronzéremért a Dunaferr női kézilabdacsapata.
2007-06-05Újvárosi edzőkeringőEdzőt váltott a Dunaferr SE férfi- és a Dunaferr NK női kézilabdacsapata is.Mindkét gárdánál a hazai szurkolók számára ismerős lesz a égi-új mester, hiszen Kiss Szilárd és Imre Vilmos a két befutó.
2007-06-05Második hely jutottVéget ért a női vizilabda bajnoki döntő- a Domino BHSE Polo elhódította az aranyérmet a DF-ELCO csapatától.
2007-06-05Kell a jó könyv!Május 31-én 78. alakalommal került mwegrendezésare az ünnepi könyvhét.
2007-06-05Univerzális termékválasztékMár Dunaújvárosban is (a volt Kiscsillag söröző helyén) megnyílt a koreai - állami tulajdonú - KDB Bank, amely lakossági és vállalati tevékenységet egyaránt folytat.
2007-06-05OklevélDicsérő oklevelet adományozott a Magyar Vöröskerweszt Országos Vezetősége a Dunaferr Szakközép- és Szakiskolának.(rövid hír)
2007-06-05www.dvcsh.huMegújult honlappal várja a Dunaújvárosi Víz- Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. ügyfeleit .
2007-06-05Magasra került a mérceAz Európai Újvárosok Szövetsége Tűzoltó Tagozatának Dunaújvárosban megrendezett vezetői értekezletéről.
2007-06-05Szombati könyvtárJúnius 2-a és július 14-e között a József Attila Könyvtár szombatonként 9 és 13 óra között tart nyitva. A nyári szünet július 16-tól augusztus 20-áig tart.
2007-06-05Szivárvány a legjobb GóliátA labdarúgó Góliát-McDonald's Kupa tavaszi tornáján az óvodásoknál a Szivárvány óvoda végzett az első helyen.
2007-05-22Időközi választásDunaújváros választási bizottsága június 17-ére írt ki időközi válaszást a Szántó Péter lemondása miatt képviselő nélkül maradt 3-as számú egyéni választókerületben.
2007-05-22Akik a gázmotoros erőművet építikCsúcstechnológia a legkorszerűbb anyagokból.
2007-05-22Lépni kell mielőbb!Dunaföldvár és a Duna túloldalán fekvő települések önkormányzati vezetői jelezték, hogy a Szent pantaleon Kórházat kívánják választani a a területi ellátás központjaként. Ám a vonzáskörzet ellátása a volumenkorlát emelését és fejlesztési források biztosítását igényli. Enélkül nem vállalható ez a többletfeladat és szakellátási felelősség. Szent Pantaleon emlékérmet kapott dr. Baráth Károly, dr. Kollarics Béla, Ivánné Nagy Katalin, Laforest Károlyné, Pap Istvánné.
2007-05-22Nagyban csomagolnakJelentős, 275 millió eurós beruházással tervezi továbbbővíteni csomagolóanyaggyártó kapacitását az osztrák Hamburger-csoport tulajdonában lévő dunaújvárosi Dunapack Zrt. A várhatóan 2010-re befejeződő beruházás mintegy félezer új munkahelyet teremt.
2007-05-22Másfajta szenvedélyNem mindennapi kiállítást láthatnak azok, akik a közeljövőben a Béke városrészi Oltalomházba látogatnak. A Szenvedélybetegek Nappali Ellátó Intézményének gondozottai rajzoltak, festettek az intézmény felhívására.
2007-05-22Programból nyáron sem lesz hiányA Petőfi Művészeti Liget műsorsorozata közeledik. A Táncszínház vezetésében Szögi Csabát Énekes István váltja - megbízott vezetőként egy évig.Az idei évadban 3 bemutatóra került sor a Bartók Kamaraszínházban.
2007-05-22Hogy biztonságban élhessünkMájus 9-én új szerveződés jött létre Dunaújváros Biztonságáért Fórum elnevezéssel.
2007-05-22A Pintér-pékség remekeiIgaz mesék Tilinger Julianna tősgyökeres pentelei lány volt...A Pintér család története.
2007-05-22Rácalmási kaleidoszkópVirágosítás és kerékpárút, összefogással.
2007-05-22Milyen kicsi a világ!Városnézés, rendhagyó módon.
2007-05-22Ugorjunk át hétvégén a szomszédba!Pünkösdi várjátékok Földváron.
2007-05-22balke, mutatkozz be!Selmeci diákhagyományok nyomában.
2007-05-22Nagy tervek a versenyhorgászoknálKezdődik a szezon.
2007-05-22A bronzérem itthon maradtA férfikézilabdabajnokság harmadik helyéért a Dunaferr SE csapata magabiztosan legyőzte a Pestszentlőrinc együttesét.
2007-05-22Jól szerepeltek a Dunaferr birkózóiEhy hónap alatt 6 érmet gyűjtöttek
2007-05-22Éremeső az ÖbölbenA Dunaferr kajak-kenu szakosztálynál megkezdődött a versenyek időszaka. Nagyszerűen szerepelt az utánpótlás.
2007-05-22Arany galériaA 25 éves jubileumát ünneplő Arany János Általános Iskolában a nyolcadik osztályos, rajztagozatos diákok zárókiállítása és a felső tagozatosok Kiállításon jártunk c. módszertani tárlata látható.
2007-05-15Célegyenesben a hídépítésVajon milyen változások várnak a régióra?
2007-05-15Tanúsított hivatalAz EMAS környezetvédelmi, vezetési és hitelesítési rendszer tanúsítására május 3-4-én került sor a polgármesteri hivatalban.A sikeres hitelesítést követően Magyarországon Dunaújváros önkormányzatának polgármesteri hivatala lehet az első, EMAS-regisztrációval rendelkező szervezet az önkormányzati szférában.
2007-05-15A harmadik betongyárMajd egy éve megtelepült Dunaújváros ipari parkjában a multinacionális Holcim cég mobil betongyára, amely bérelt területen üzemel.Április második felébenhivatalosan is felavatták itteni üzemüket, amely óánként 60 köbméter betont képes előállítani.
2007-05-15Szócsata a közgyűlésenKözgyűlés: megalakult a Dunaújváros Közbiztonságáért Fórum. Sikerrel zárult a Polgármesteri Hivatal környezetvédelmi, vezetési és hitelesítési EMAS-rendszerének auditja.Gere Jánost választották meg 1 évre az Innopark Kft. ügyvezető igazgatójának. Ingyenesen bérbe adja az önkormányzat 3 évre a Krisna Tudatú Hívők dunaújvárosi cswoportjának a Solanova-ház földszintjén lévő helyiségeket. A Modern Művészetért Közalapítványnak a TÉR c. kiadvány megjelenésére 300 ezer forintos támogatást nyújt.
2007-05-15Nyílt nap a közbiztonságértMájus 10-e a mentők világnapja.A Dunaújvárosi Mentőállomás dolgozói 3 éve határozták el, hogy a világnapot nyílt nappá teszik.
2007-05-15Dózsás cserediákokA napokban érkezett haza a Dózsa Gyöegy Általános Iskola diákjainak egy csoportja Németországból.
2007-05-15Államtitkár az iskolapadbanMiniszteri vizit a főiskolán. Dr. Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára megtekintette a Dunaújvárosi Főiskola új campusát.
2007-05-15A szomorkás szombat könyveMegjelent Bernáth Zsolt (dunaújvárosi) első könyve, amely novelláskötet szomorkás hangulatú írásokkal.
2007-05-15Vasba zárt álmokNagy Gyula pentelei lakatosmester családjáról.
2007-05-15Zöld sziget a városbanAz Alsófoki patak völgyében terül el a Baracsi úti arborétum. Két éve természetvédelmi területté nyilvánították.
2007-05-15Gyenge profit és hatalmas bravúrMájus 9-10-én az acélfeldolgozás és aélépítészet szakemberei, a befektetők és kivitelezők konferenciát rendeztek a Klub Hotelben.
2007-05-15nem sikerült döntőbe jutnia Dunaferr férfi kézilabdacsapatnak
2007-05-15Bajnok a DACFeljutottak az NB I-be a tekézők.
2007-05-15Győztek a Szomjas TevékElőször lépett pályára Dunaújvárosban a magyar rögbiválogatott, mely rögtön egy Dívízió III-as Európa-bajnoki selejtezőn látta vendégül az osztrák nemzeti együttest. A Dunaújvárosi Főiskola Szomjas Tevék gárdájának van már női- és férficsapata is.
2007-05-15Virág a sínekenNemrég indult első útjára az elővárosi utakra tervezett szerelvény, amely személyvonatként a főváros és Dunaújváros, illetve Sárbogárd között szállítjaaz utasokat.
2007-05-15DiófaligetOvi-fasor született a városi óvodák kezdeményezésére a madarak és fák napján. A gyerekek játékkal ünnepeltek a Béke városrészi Földes Ferenc ligetben.
2007-05-08Az egész telek megújulFontos mozzanatok az élményfürdő építkezésén.Az élményfürdő szerkezete kezdi felvenni végleges formáját..A födémgerendák felkerültek a medencetér fölé, jelenleg az utolsó szint szerkezetépítése folyik.
2007-05-08A tánc világáért, a világ táncáértÁprilis 28-30 között zajlott Dunaújvárosban, a Dunaferr Sportcsarnokban a táncbajnokság.
2007-05-08A nőgyülölő görögökA debreceni egyetem ókortörténeti tanszékének vezetője, az ELTE professzora, dr. Németh György zárta a Múzeumegyesület Keresd a nőt című előadás-sorozatát.
2007-05-08Emlékérme a karnagynakA Dunaújvárosi Főiskola Női Karának fellépése Nagykőrösön (április 26-án).Könyves Ágnes énektanár, karnagy Kardos Pál emlékérmet kapott.
2007-05-08Hármas ünnepHagyománynak tekinthető hisz ötödik alkalommal rendezte meg vasárnap Dunaújváros Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága, a VÉD-SZ. Kft. és a Dunapapír Szakszervezet közös majálisát .
2007-05-08Fontos az együttműködésTanácskoztak a megye katasztrófavédelmi vezetői.
2007-05-08Fény és árnyék együttDunaújváros Díszpolgárai lettek: Andriska Vilmos, a Kohász labdarúgócsapat volt játékosa, edzője, jelenleg az utánpótlás-nevelője, Nagy Mihály plébános, Dr. Wittmann Károly , aki a dunaújvárosi kórház főorvosa volt nyugdíjazásáig.
2007-05-08Döntőben a vízilabdás lányokHatalmas küzdelemben sikerült kivívnia a női vízilabda-bajnokság döntőjébe való jutást a DunaújvárosiFőiskola-ELCO csapatának.
2007-05-08Harmadik hely EgerbenEgerben rendezték meg a Dobó Kupa uszonyosés búvárúszó versenyt. A DVCSH-UBSE versenyzői 14 érmet szereztek, s csapatversenyvben is a 3. helyet szerezték meg.
2007-05-08TáncsikerA Gárdonyi iskola táncművészeti tagozatának diákjai országos versenyen vettek részt, ahol kiváló eredményeket értek el.Bors Cintia ezüstérmet szerzett. Junior diszkó duó kategóriában Bors Cintia és Kozma Gerda Dominika bronzérmes lett, junior show kategóriában Németh Viktória 2. helyezett lett.
2007-04-24Több volt, mint csarnokavatóFelavatták a Meiser Ferroste Kft. új üzemcsarnokát pénteken a Papírgyári úton. A 2,1 millió eurós, saját erőből finanszírozott beruházás mintegy harminccal több munkavállaló foglalkoztatását teszi lehetővé.
2007-04-24A hiányzó 111 millió ellenébenGazdasági bizottsági ülés: Május 1-től legalább 17,5 százalékkal emelik a helyi buszközlekedés viteldíjait, járatritkítás mellett. Elkészült a városstratégiai terv egyeztetési változata.
2007-04-24Tűzoltók találkozójaOrszágos szekcióülésnek adott helyszínt Dunaújváros, amelynek keretében a Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének Létesítményi Szekciója és a Magyar Tűzoltó Szövetség Létesítményi Tagozatának vezetősége tanácskozott.
2007-04-24Többmilliárdos beruházás úszott elAz MSZP helyi szervezete két sajtótájékoztató is tartott: Tudatta, hogy Pók Ferencet, a harmadik ciklus humán alpolgármesterét indítja képviselőjelöltként a 3. számú választókerület időközi választásán. A Másik sajtótájékoztatón a városi költségvetés módosításáról és egy befektető elszalasztásáról fejtette ki a frakció álláspontját.
2007-04-24Dr. Sipos János visszavonulVisszavonul a politizálástól dr. Sipos János, az SZDSZ helyi szervezetének elnöke, miután lejár a két évre szólt megbízatása. A szervezet új elnöke dr. Skaliczky Andrea közgyűlési képviselő, két ügyvívője pedig Almási Zsolt és Deák Nóra lett.
2007-04-24Szigorúan, de megértőenA Dunamenti Regiopnális Népfőiskola Tranzit Trambulin programjának keretében indított szakácskurzusról.
2007-04-24A szilisztraiakat érdekli a hídunkDunaújvárosba látogatott a múlt héten bulgáriai testvérvárosunk, Szilisztra 17 tagú küldöttsége Ivo Andonov polgármester vezetésével.
2007-04-24Időtálló gondolatokIsmét időutazáson vett részt az Intercisa Múzeum História sorozatának hallgatósága. Az évadzáró előadáson dr. Estók János, az ELTE történésze a dualizmus korába repítette vissza a közönséget.
2007-04-24Versbarátok egymás közöttA versbarátok idén is megünnepelték a költészet napját. Délután a Kortársa Művészeti Intézetbe verses-zenés könyvbemutatóra -a versbarátok Versek egymás közt c. kötete - , este az uszodában Quimby és az Illuzió koncertre várta az érdeklődőket.
2007-04-24Indiai életképek a FolyosógalériánKohl János és fia, Csaba indiai kinttartózkodásukkor készített képeket mutatták be a Folyosógalérián.
2007-04-24A jótevő pentelei lányMikus (született Csánics) Éva portréja. Pentelén született, járt iskolába, majd Ausztriába került, ahol ma is él. Számtalan jótékonykodás, fűződik nevéhez.
2007-04-24Nem volt hiábavaló fáradságos munkádIgaz mesék az ezeréves Penteléről. A Tremmel-családról.
2007-04-24Az olvasást szeretni kellBeszélgetés A József Attila Könyvtár olvasószolgálati csoportvezetőjével, Katona Zsuzsannával, az egyik helyi könyvesbolt vezetőjével, a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárosaival, Polán Ernőnével, Törökné Antal Máriával az olvasás szerepéről.
2007-04-24Gyöngytestvérek lemezpremierjeA Gyöngyvér együttes első lemeze jelenik meg Lacrimosa címmel, melyet a Petőfi csarnokban mutatnak be április 30-án a Gothica 6.666 Fesztiválon. A lemezről.
2007-04-24Strand nélkül marad nyárra a város?Az már biztos, hogy május elsején nem nyit ki a strand.A külső medence csővezetékrendszere kritikus. Nem csak a csővezeték a gond, hidraulika, fűtésrendszer stb.
2007-04-24Lapunk osztályzata: négyesAz olvasók véleményét kérdeztük az expón.
2007-04-24A közbiztonság hónapjaProgramok.
2007-04-17Miénk az első vonat!Forgalomba állt a MÁV vonalain a Stadler első két Flirt-motorvonata. Április 6-ától Budapest, Pusztaszabolcs, Dunaújváros útvonalon közlekedik.
2007-04-17A Hankook-telekügylet háttereCsak össze kell adni a számokat.Beszélgetés dr. Kálmán András polgármesterrel a város ipartelepítési törekvéseiről, a Hankook-beruházás terület-előkészítésének gazdasági körülményeiről.
2007-04-17Gázmotorok a levegőbőlNyár végén próbaüzem.
2007-04-17ÖrömverselésNévadóját köszöntötte a könyvtár a gyermekkönyvtári rendezvénnyel április 11-én.
2007-04-17VáltólázSchneider Csilla Krisztina festőművész kiállítása látható a Bartók aulájában.
2007-04-17Industria gyermekeiAz 1956-os Intézet Közalapítvány, a Dunaújváros Ifjúságáért Közalapítvány és az Intercisa Múzeum által közösen rendezett vándorkiállítás megnyitóján. A kiállítás május 28-ig tekinthető meg.
2007-04-17Elhunyt Pleidell János festőművészszerdán
2007-04-17Aura és életműKortárs események Móder-művekkel.
2007-04-17Ha lesz hidunkMilyen változásokat hoz?
2007-04-17Minden út kastélyba vezetA Vasvári Pál Általános Iskola kastély- és műemlék-kerékpártúráiról.
2007-04-17Csapatarany az Országos Mezei FutóbajnokságonNadapon a 99. Országos Mezei Futóbajnokságon a Dunaújvárosi Sportiskola versenyzői közül Hajdu Rita, Szabó Zita és Rehány Orsolya aranyérmet, míg Kácser Krisztina, Kácser Zita és Horváth Beáta ezüstérmet szerzett.
2007-04-17A rendőrök a halakat üldöztékIdén 5. alkalommal szervezett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság országos horgászversenyt rendőrök számára "1000 éves Pentele" - FRSZ Kupa néven a Kikötő-öbölben.
2007-04-17Ezüstös a kupacsapatA Magyar Kupa döntőjében elvesztette mérkőzést a Dunaferr férfi kézilabdacsapata a Veszprám gárdája ellen.
2007-04-17Gyógyító kezekLátogatás a Radiológiai és Sürgösségi Betegellátó Osztályon.
2007-04-17KitüntetésHajdu Rita, a dunaújvárosi Futóklub tagja a 2005/2006-os tanévben nyújtott kimagasló tanulmányi- és sportteljesítménye alapján elnyerte a Magyar Köztársaság Jó tanuló - jó sportoló kitüntető címet.
2007-04-03Megint szétszavaztakA közgyűlés úgy döntött, hogy a Pentele híd elnevezést javaslatot terjeszti a földrajzi nevek tárcaközi bizottsága elé.
2007-04-03Egészségügy - félpénzenÁprilis elsejétől: egészségügyi reform. Hogyan érinti ez a Szent Pantaleon Kórházat?
2007-04-03Az élményfürdő félig készA medencék alaplemezeit építik. Ismét jogerős építési engedéllyel és leállító végzés nélkül folytatódhat az építkezés.
2007-04-03Néhai Nemzet Sportvárosa?Az aggodalom fejeződött ki az MSZP últ heti sajtótájékoztatóján azt követően, hogy a közgyűlési többség döntött az önkormányzat tulajdonába visszakerült sportingatlanok működtetésének szabályairól. A bérleti díjak gondot okozhatnak.
2007-04-03A gróf elégedettSzéchenyi-gála a Bartókban.
2007-04-03Németből kiválóRozsnyai Patrícia, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola diákja első helyezést ért el a városi német nyelvi szépkiejtési versenyen.
2007-04-03KiegyeztünkA kiegyezés időszakáról tartott előadást Gergely András professzoraz Intercisa múzeum sorozatán.
2007-04-03Hamarosan hídavatásA legek hídja a dunaújvárosi Duna-híd.
2007-04-03Fekete-történetaz Igaz mesék az Ezeréves Penteléről sorozatban. A Fekete-családról.
2007-04-03Isten házaiEzredéve épült az első, néhány hónapja az utolsó. A város templomjairól.
2007-04-03A várostörténet egy lapjaUszodánk ragyogása és árnyéka.
2007-04-03A Jégtörők nyerte a bronzérmetA másodosztályú jégkorongbajnokságban
2007-04-03Megindult a sakkélet RácalmásonA Rácalémás Sportegyesület keretében megalakult a Sakk Szakosztály, mely megrendezte első versenyét az "Elektro Almás" Kupáért.
2007-03-27Politikai zsarolás vagy törvényesség?Szántó Péter MSZP-s képviselő letétbe helyezte lemondását.
2007-03-27A hordógurítás apropójánA dunaújvárosi -híd ünnepségéről, a híd építőiről.
2007-03-27Ez a ház mindenkit figyel!A Lajos király körúti Solanova-projektről.
2007-03-27Szakmaszeretet és alázatKiváló szaktanári, vezetői munkájának elismeréseként Bedi Ildikó, a Rudas iskola szakmai igazgatója Magyar Köztársasági Érdemkereszt ezüst fokozatát vehette át március 15-én.Friedrich Ferenc képzőművészt munkásságának elismeréseként Munkácsy-díjjal tüntették ki. A Magyar Köztársasági Érdemkereszt ezüst fokozatával ismerték el Gombai Szabolcs táncművészetét. Az oktatási és kulturális miniszter Ferenczy Noémi-díjat adományozott Gombos István ötvös-iparművésznek. A kultúra területén végzett tevékenységéért a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével tüntették ki Rozbora Piroskát, a nagyvenyimi művelődési ház vezetőjét. Az önkormányzati és területfejlesztési minisztera Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatával tüntette ki dr. Tóth István főjegyzőt.
2007-03-27Nő és férfi (disz)harmóniájaHüvösvölgyi Ildikó és Cseke Péter Kétszemélyes bolondságok című pódiumestjét tekinthették meg az érdeklődők a Munkásművelődési Központ színháztermében.
2007-03-27Huszár Boglárka a fényhozóvalHuszár Boglárka A fényhozó c. kiállítása látható az MMK Folyosógalériáján. Visszatérő kiállító a fővárosból.
2007-03-27Úszósportunk kezdeteiA héten ünnepli 30. születésnapját a fedett uszoda. Emlékezés a három évtizedre.
2007-03-27Ez volt az ExpoHét végén rendezték meg újra a a Dunaújvárosi Tavaszi Expot a Dunaferr iskolában.
2007-03-27Mindenki előtt nyitva áll az ajtóBeszélgetés Réti Vilmossal, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnökével a kamara működéséről.
2007-03-27Különdíjak a döntő utánA Dunaújvárosi Acélbikák-Extra. hu jégkorongcsapata a Borsodi Liga ezüstérme mellé 2 különdíjat is szereztek. A Liga legjobb edzőjének Vladimir Matejovot választották meg, a legjobb újoncnak Erdélyi Pétert.
2007-03-27Kitüntetett rendőrökJutalmak a nemzeti ünnep alkalmából. Címek, előléptetések.
2007-03-27A bűnözők sm szeretik ha figyelik őketA térfigyelő rendszer készen áll a bővítésre.
2007-03-27Nem minden a fakanálPortré Abonyi Tamás szakácsmesterről, a Fészek Szakképző Oktatási Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft Fészek Tanéttermének üzletvezetőjéről.
2007-03-13Gyógyító kezekA kórház intenzív osztályáról.
2007-03-13Örüljünk az ezüstéremnek!A Borsodi Liga jégkorongbajnoság döntőjében a DAB. Extra.hu dunaújvárosi jégkorongcsapat ezüstérmet nyert.
2007-03-13Villanások a harminc év távlatábólHamarosan harmincéves lesz az uszoda.
2007-03-13Csúcstechnika és bioerdőHamarosan megérkeznek az első gázmotorok.
2007-03-13Hordógurítás!Szerkezetkész a Duna-hidunk.Ünnepséget tartanak március 13-án a hídépítők.
2007-03-13Megszólal a Rádió GerillaHamarosan felhangzik a Rádió Gerilla, új színfoltként a városi rádiózásban.Néhány hét, és adásra kész a stúdió, valamint a hetek óta szerveződő stáb. Az ügyvezető Ferenczi János.
2007-03-13Horn Gyula volt a vendégAz MSZP helyi szervezetének szociáldemokrata tagozata hívta beszélgetésre a múlt héten az ex-miniszterelnököt.
2007-03-13Háromnegyed részt büszkeFebruár végén nyílt a KMI-ben prágai vándorkiállítás.
2007-03-13Haladva a korralÚjabb szolgáltatások a könyvtárban.
2007-03-13Egy percben élvezni az életetA Mezőföld Természetfotó Klub A mi világunk, 2007 címmel rendezett kiállítást az MMK-ban. Március 5-től 16-ig tekinthető meg a kiállítás.
2007-03-13Teret a városnak!A kulturális folyóirat jövőjéről. Sajtótájékoztató, kulturális fórum a TÉR c. városi művészeti folyóirat jelenéről, jövőjéről.
2007-03-13A műhely, a munka és az alkotókMűvészetről, álmokról Birkás Istvánnal és Várnai Gyulával.
2007-03-13Egy boldog lokálpatrióta és a fegyverhordozóIgaz mesék Penteléről. Portré Radnai Éva doktornőről és férjéről, Tóth Dezső gépészmérnökről.
2007-03-13Közelebb jön hozzánk a messzeA dunaújvárosi híd a bal parton élőknek is leheteőségelket nyújt: Dunavecse, Dunaegyháza, Dunaföldvár.
2007-03-13Csúcstechnika és bioerdőHamarosan megérkeznek az első gázmotorok.
2007-03-06Állnak a pillérekAz élményfürdő harminc százalékban kész.
2007-03-06Főnök, a világ túlfelérőlKoreai befektetők Dunaújvárosban.A Hankook dunaújvárosi beruházásán dolgozó koreai alkalmazottakról.
2007-03-06Bioüzem PálhalmánA Pálhalmai Agrospeciál Kft. biogázüzemének építkezése a befejezéséhez közeledik, előreláthatólag nyár elején kezdheti meg működését.
2007-03-06Öröm, bűvös égi szikraA Dunaújvárosi Vegyeskar és a Széchenyi István Gimnázium kórusa Budapesten, a Művészetek Palotája hangversenytermében a székesfehérvári Alba Regia és Primavera Vegyeskar, valamint a a VeszprémiVáropsi vegyeskar társaságában Betthoven IX. szimfóniáját énekelték.
2007-03-06A tiszavirág jó napjaA Dunaújvárosi Bartók Táncszínház új, kétrészes előadásának premiere február 23-án volt a Bartókban. Az első színben Móri Csaba A tiszavirág rossz napja van c. produkciója, majd Hámor József Széki táncrend c. darabja került bemutatásra.
2007-03-06Három hétköznapi grácia3 dunaújvárosi női portré: Viktória, Nagy Istvánné, Julika néni.
2007-03-06Biztos talajon TáborállásonTáborálláson a csaknem fél évszázada üzembe helyezett partvédelmi rendszer korszerűsítéséhez végeztek vizsgálatot.
2007-03-06Hagyományok folytatóiA Csupics családról.
2007-03-06Rendhagyó ugrógálaFebruár 24-én az Eső Pál serdülő emlékverseny keretében került sor a Csépány György magasugró gálára.A viadal a fiatalabb korosztálynak került kiírásra, anyagi okok miatt. Eredmények.
2007-03-06Újabb öt évig rektorA Dunaújvárosi Főiskola szenátusának egyhangú döntése alapján a rektori széket újabb 5 évre dr. Bognár László foglalhatja el.
2007-03-06História-folytatásÚjabb tematikus sorozat kezdődött az Intercisa Múzeumban. Az évek óta sikeres História-előadások 3 részében most a 48-as forradalom és szabadságharc leverése utáni történelmi folyamatokra fókuszálnak az előadók. A sorozat havonta egy előadást igér.
2007-02-27Megóvni unokáink számáraHelyi értékvédelmi rendeletet kell alkotni. 1999-ben Dunaújváros megalkotta a helyi városképvédelmi rendeletét, amely meghatározza a védett övezeteket és egyedi védelmet.
2007-02-27Gördülékeny második felvonásA közgyűlés elfogadta a kórházi SZMSZ módosításait.Járóbeteg-ellátó centrum csak ősszel. A vagyonkezelői jog meghosszabbítása 2007. szeptember 30-ig. A Krisna Tudatú Hívők dunaújvárosi csoportja ingyenes haszonkölcsönbe kapott helyiséget 2010-ig. Elfogadta a közgyűlés Koós János összeférhetetlenség miatti lemondását közbeszerzési tanácsadó testületi tagságáról.
2007-02-27A százéves jubileumraRestaurálják Bory Jenő I. világháborús emlékművét a Szórád iskola 100 éves jubileumára.
2007-02-27Tombola jótékony célraA Dunaújvárosi Főiskolaúj campusában rendzeték meg a HÍD Egyesület február 24-én ünnepségét.
2007-02-27Nincs vége a Csikós-ügynekA kettős gyilkosság perében még nem született ítélet.
2007-02-27A selmeci hagyományok örzőiDunaújváros legrégibb szakmai szervezete az OMBKE február 22-én tartotta beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlését. Az Iparkamara szolgál helyszínéül mostantól kezdve az egyesület rendezvényeinek.
2007-02-27Ismét Tud6szA program KRÉTA nevű alprojektje 2007 márciusában kezdődik, ennek segítségével az ötödik, hatodik, és hetedik évfolyam osztályzóvizsgáira, majd a nyolcadik évfolyam elvégzésére készítik fel a jelentkezőket.
2007-02-27A hódító porcelánPletser Tamás műgyűjtő porcelán-gyüjteményét tekinthetik meg az érdeklődők az Intercisa Múzeum új időszaki kiállításán április 22-ig.
2007-02-27Sorsok, ha találkoznakPentelei igaz családmesék. A Bukovics családról...a Parádi ikrekről.
2007-02-27Tizennyolc érem a diákolimpiánA búvárúszó diákolimpia országos döntőjét a Fabó Éva Sportuszodában rendezték meg. Korcsoportjuk legjobbjai a DVCSH UBSE fiataljai lettek.
2007-02-27Érmek fedett pályárólA Dunaújvárosi Atlétikai Club versenyzői indultak a 2007. évi fedettpályás atlétikai bajnokságon. Kácser Krisztina egy ezüst, és egy bronzérmet szerzett.
2007-02-27Gyógyító kezekLátogatás a kórház sebészeti osztályán.
2007-02-27Értékes adományÚj eszközöket kapott pénteken a mentőállomás. A társadalmi összefogás eredményeként négy pulzoximéterrel és négy vércukormérővel gazdagodott a mentőállomáas.
2007-02-20Vett egy ágyat kétmillióértBehán János baracsi vállalkozó ajándékként intenzív terápiás ágyat ajándékozott a kórház intenzív osztályának.
2007-02-20Kóka a kék szalonbanAz SZDSZ helyi szervezetének vendége volt Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. Véleményt mondott az ország állapotáról, személyes törekvéseiről, liberális nézeteiről vallott.
2007-02-20A város kéri a Volán-részvényeketDöntenek a sportingatlanokról.Elkészült az előterjesztés.
2007-02-20Sikeres volt a családi délutánRendezvénysorozat a gyermekkönyvtárban.
2007-02-20Aranyos művek az aulábanKisdiákok rajzai nyitják kiállítások sorát. Az Arany János Általános Iskola fennállásának 25. jubileumát ünnepli.
2007-02-20Van még mit emelni a nívónA Dunaújvárosi Kulturális Egyesület tevékenységéről.
2007-02-20Fennmaradni, fejlődni, lábra állniA Pálhalmai Agrospeciál Kft. évértékeléséről. Az idei faladatokról.
2007-02-20Díjszabó csütörtökA viztdíjfizetés gyakorlati tapasztalatai Dunaújvárosban.
2007-02-20Távozott Szatmári és Sándor ÁkosA két kézilabdajátékost a Dunaferr SE a Pestszentlőrincnek és a Tatabányának adja kölcsön a tavaszi szezonra.
2007-02-20Jó eredmények a válogatónA BVSC-Ganz birkózócsarnokában rendezték meg a birkózók első válogatóversenyét. A Dunaferr versenyzői 3 bronzérmet (Asztalos András, Asztalos Bálint, Stóbl Gábor) és egy negyedik helyezést értek el.
2007-02-20Minerva-tárlatA Minerva művészeti iskola szakoktatóinak munkáiból nyílt kiállítás az evangélikus templomban.
2007-02-20Rosti-remekA Rosti iskola fiú kézilabdacsapata első helyezést ért el a kézilabda diákolimpia országos döntőjének VI. korcsoportjában.
2007-02-13Linzi bemutatkozásA Kistérségi Európai Uniós és Idegenforgalmi Kht. Európai Információs Alpont és Tourinform Dunaújváros február első napjaiban osztrák testvérvárosukban, Linzben részt vett a Tourist Messe utazás-kiállításon. Élményekről, tapasztalatokról.
2007-02-13Parázs-érvekKöltségvetés - ellenzéki nézőpontból. A múlt héten sajtótájékoztatón ismertette a dunaújvárosi közgyűlés szocialista frakciójánal álláspontját Kismoni László és Selyem József képviselő.
2007-02-13TrambulinzárásA múlt héten volt a Trambulin (Tranzit)program záró konferenciája.
2007-02-13KözleményFolytatódik a gázmotoros erőművek építése. Az összes szakhatósági engedély -a létesítési , a fennmaradási és a tovűábbépítési - jogerős és végrehajtható.
2007-02-13Még néhány hónap, és...Kerékpárút is átvezet a hídonA hídépítési vezető főmérnök elmondta: arra törekszenek, hogy június 30-ra elkészüljön a híd, de nincs tartalékidő a munkafázisok között.
2007-02-13Méltó helyszín a táncnakFebruár 6-án hivatalosan is átadták a Táncszínház új próbatermét, mely Janek József nevét viseli.
2007-02-13Egy színész elmondjaFebruár 5-én Szőke Zoltán előadóestje volt az MMK Klubszínházában. Jávor Pál önéletírása alapján készült az est.
2007-02-13A zene mindenkit megérintA Dunaújvárosi Vegyeskarról beszél Horváth Péter karnagy.
2007-02-13Aki megőrzi gyökereitA Szabó Tamás (a Pentele Baráti Kör vezetője) által irányított szervezőbizottság méltó ünnepségsorozattal szeretné köszönteni az ezeréves Pentelét.
2007-02-13Bíztató évkezdetGurisatti Réka különdíja.A búvárúszók idénynyitó versenyén - Makón - a Farsang Kupa versenyen a DVCSH UBSE fiataljai 11 aranyérmet, 8 ezüstöt, 6 bronzérmet nyertek.
2007-02-13ÉvfordulóSzázéves a város református egyházközössége.Centenáriumi ünnepségek .
2007-02-06A szűkös idő varázsszava: MozaikA környékbeli önkormányzatok tisztviselőit látta vendégül január 31-én a rácalmási művelődési ház, ahol a Mozaik Egyesület mutatta be tevékenységét. Önkormányzatokat segítő kistérségi fórum.
2007-02-06Ütközések nyolc órában14 napirendi pont a közgyűlésen. Távhőár-módosítás.
2007-02-06Carissáé a Saller-kupaJanuár 27-én Dunaföldváron rendezték 3. alkalommal a Saller-kupát. A tornát a dunaújvárosi Carissa nyerte meg, második a szintén dunaújvárosi Három Királyok csapata lett.
2007-02-06Nagyon szép helytállásNem sikerült a BEK-döntőbe jutás a Dunaújvárosi Főiskola-ELCO csapatának.
2007-02-06Hetedhét határra szóló ünnepSzázéves iskola az ezeréves Pentelén. A rendezvénysorozatról.
2007-02-06Az acélszobrok hozzák a pénztAz Én Kulturális Fővárosom elnevezésű ötletpályázatra - amely az Európa Kulturális Fővárosa - Pécs 2010 program jegyében íródott - benyújtott dunaújvárosi pályázat díjazásban részesült.
2007-02-06Erősödik a zene képviseleteHárom zewnei, egy színházi, egy képzőművészeti, egy nyugdíjas-egyesület, valamint a kezdeményező Dunaújvárosi Kulturális Egyesület létrehozta a Dunaújvárosi Közművelődési Tanácsot (DKT). Februártól működik.
2007-02-06Nyugtalanító költségvetésDunaújvárosi idei költségvetési koncepciójáról mondtak véleményt az SZDSZ helyi vezetői a múlt héten tartott sajtótájékoztatón.
2007-01-30Lesz költségvetése a városnakRendkívüli ülésen vitatta meg és hagyta jóvá a város módosított költségvetési koncepcióját a közgyűlés.
2007-01-30Évekig is tarthat a pereskedésA Fejér Megyei Bíróság végzésben függesztette fel az uszoda területén tervezett élményfürdő építési munkálatait.
2007-01-30Ezúttal szakmát ad a NépfőiskolaDecember óta várja az érdeklődőket a Dunamenti Regionális Népfőiskola Lépj egyet előre! programja, ahol keresett szakmát tanulhatnak a munkaerőpiacról ennek hiányában kiszorultak, térítésmentesen, korhatár nélkül. A kőműves, ács, burkoló, szakács és parkgondozó képzése intenzív, féléves elméleti-gyakorlati oktatás keretében történik, és OKJ-s vizsgával zárul.
2007-01-30A dunaújvárosi távfűtés továbbra is a legolcsóbbak közé tartozik az országbanElől a városok árversenyében. Kinek mennyi is lesz a fizetendő hődíj?
2007-01-30Aggályok és reményekA rendkívűli közgyűlés után (költségvetés módosítása) sajtótájékoztatót tartott Pintér Attila gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere.
2007-01-30A szándék szerint első körbenCsatlakozhatunk az elővárosi vasúthoz a MÁV szándéknyilatkozata szerint 2008-tól.
2007-01-30A városiak egészségéértKét endoszkóp tornyot vásárolt belgyógyászati osztályára a kórház. A gépek a bélszervi megbetegedések vizsgálatánál és kezelésénél segíthetik a szakembereket.
2007-01-30Etikátlannak ítélikaz MSZP -frakció a Fidesz viselkedését: pénzügyi bizottság létszámemelése, távfűtéssel kapcsolatos napirendi pont tárgyalása...
2007-01-30Azért maradtak az álmokBeszélgetés Szabó "Nil" Dániellel,aki szabadidejében kisfilmeket ír és rendez.A dunaújvárosi fiatalembernek eddig két rövidfilmje készült el. Mindkettőnek volt díszbemutatója a KMI-ben, majd mindkettőt levetítette a Fix TV is néhányszor.
2007-01-30Művészien ünnepelt kultúraJanuár 22-én az evangélikus templomban Prosek Zoltán, az "A" Csoport művészeti Egyesület meghatározó személyisége., ifj. Koffán Károly képzőművész, a Viadana Kamarakórus és Rohonczi István művész-tanár vehette át a Pro Cultura Intarcisae díjat.
2007-01-30A százados elindulSmuk Imre, A százados c. darab rendezője beszél a mű fogadtatásáról.
2007-01-30Gőzerővel a második ütembenNemrégiben újabb 488 millió forintos támogatást sikerült szerezni a Jankovic-kúria további felújításához.
2007-01-30Benedek ergométeres bajnokA közelmúltban rendezték második alkalommal a kajakosok ergométeres bajnokságát. Benedek Dalma ezer méteren a legjobbnak bizonyult.
2007-01-30Ötéves megállapodás a DunaferrnélA Dunaferrnél 5 évre szóló megállapodást írtak alá: a 2007. évi bér- és szociális megállapodást a munkáltató és a reprezentatív szakszervezetek képviselői. A legkisebb bér hetvenezer forint.
2007-01-30Mert ami elromolhat...A főiskola adott otthont január 23 és 25. között a karbantartást és a javítást oktatók országos konferenciájának.
2007-01-30Tisztújítás a szocialisták helyi szervezeténélNőtt a taglétszám.
2007-01-30Az uszodai áremelés és indokaiA Fabó Éva Sportuszoda belépőjegyeinek árait a közgyűlés decemberi döntése csak 6 százalékkal engedte megemelni a kért 7,5 százalék helyett. A DVCSH Kft hamarosan újból beterjeszti a jegyárak módosítására irányuló kérelmet. Ennek okáról és az indokokról, Selyem József, az uszoda új vezetője nyilatkozik.
2007-01-23Már áll a gyárJelenleg az ország legnagyobb létesítményi beruházása.
2007-01-23Alapítvány a térségértSzakmai napot tartott a múlt héten a Kistérségi Szinergiia Dunaújváros és Vonzáskörzetet Közalapítvány. Kanmattámogatás a vállalkozóknak.
2007-01-23Sokkoló fűtésszámlákA DVCSH ügyvezető igazgatója magyarázza az extrém díjemelkedés okát.
2007-01-23Jó az idő az építésnekAz élményfürdő beruházása a megfelelő ütemben halad.
2007-01-23Ügyeletről, peren kívülNem kerül bíróság elé az elszámolás. Úgy tűnik békés megoldást találtak a kórház falain belül.
2007-01-23Tehetségek kerestettekGyermekrajzok az Arany aulájában, óvódások művi, az Arany iskola hírdette meg a pályázatot.
2007-01-23Emlékplakett a tanárnőnekArany Katedra Emlékplakettel ismerték elKispálné Szívós Évának, a Rudas iskola pedagógusának több mint két évtizedes munkáját.
2007-01-23A TérDecember közepén, a Kortárs Művészeti Intézetben megnyílt tárlatra készült el a Birkás, Roho, Várnai - valamint Kálnay Adél - által alapított és szerkesztett művészeti folyóirat, a Tér próbaszáma.
2007-01-23Tervekben nincs hiányLázár Ervinre emlékeztek a cimborák.
2007-01-23Egy (jó nagy) lépést tettek előreKözel a bér- és szociális megegyezés. Folytatódott január 19-én a Dunaferrnél a 2007. évi bér- és szociális tárgyalás.
2007-01-23Gyógyító kezekLátogatás a kórház neurológiai osztályán.
2007-01-16Henrik befejezteFeladta a versenyt a Dakaron Hermann Henrik.
2007-01-16Tovább tárgyalnak a bérrőlÁthúzódtak a múlt esztendőről a 2007. évi bér és szociális tárgyalások a Dunaferrnél. Pénteken újabb forduló.
2007-01-16Falak, kapuk és kiskapukPénzügyi és számviteli szerezhetnek az EFTE projektjébe bekapcsolódott aktív vagy leendő női vállalkozók januárban, 30 órában.-
2007-01-16Új fejezet kezdődikA Kulcsi Kihelyezett Gyógyító Részleg (régi nevén K-Klinika)üzemeltetéséről. A szolgáltató változik, a tevékenység marad. A fertőzőosztály, pszichiátra helyet cserél.
2007-01-16Alapítványi turnéAz önkormányzat tavaly ősszel adott megbízást a Kistérségi Szinergia Dunaújváros és Vonzáskörzete Területfejlesztési Közalapítványnak, hogy a város vonzáskörzetében működő civil- és gazdasági szervezetek számára kiírt pályázatokkal segítse a gazdasági élet fejlődését, ezáltal a munkaerőpiac szélesedését.Keretet is biztosított: 23 millió forintot.
2007-01-16Laci bácsi a főépület előtt1000 aláírást gyűltr össze a főiskolai hallgatók körében, melyben azt indítványozzák, hogy a főiskola előtt lévő térség Molnár László, egykori igazgató nevét kapja.
2007-01-16Konyec - utolsó csekk a pohárbanMég a pesti díszbemutató előtt láthatta a pesti kzönség a filmet, melynek néhány jelenetét itt forgatták.
2007-01-16Petky Árpád impresszióiPetky Árpád, a Sándor Frigyes Zeneiskola hegedűművész-tanárának fotókiállítása január 8-án nyílt a Folyosógalérián, 12-ig tekinthető meg.
2007-01-16Pentelei pótszilveszterA Pentele Nyugdíjas Klub ünnepségéről.
2007-01-16Székesfehérvárra került a kupaÖtödik alkalommal került megrendezésre a hagyományossá vált Carissa -kupa téli teremlabdarúgó bajnokság az Arany János Általános Iskola tornatermében. Az Eurószer ütötte el a Carissát a győzelemtől.
2007-01-16Új edző, új csapatA Kohász labdarúgógócsapatban történt változásokról.
2007-01-16Magabiztos továbbjutás a középdöntőbőlTeljesítette minimális célkitűzésést a Dunaújvárosi Főiskola-ELCO női vizilabdacsapata s bejutott a Bajnokcsapatok Európa-kupájának legjobb nyolc együttese közé.
2007-01-16Még fél év az átadásigA dunaújvárosi híd forgalomba helyezésére még körülbelül ennyit kell várni.
2007-01-09Ítélet helyettÚjabb szakértők bevonásával folytatódik Csikósék pere.
2007-01-09Parkolni a belvárosbanParkolási gondok.
2007-01-09Tudjunk együtt örülni!Egészségkárosodottak közös ünnepe. A Bartók színháztermében tartották.
2007-01-09A tékozló fiúk hazatértekA Főiskola éttemi Quimby-koncertről.
2007-01-09Hiányos a műalkotások jegyzékeA Dunaújvárosi Kulturális Egyesület december 7-i közgyűléséről.
2007-01-09Óvodai programcsomagKompetencia alapú fejlesztés Két középiskola már első körben bekapcsolodott a TIOK programba. Majd két általános iskola, a Dózsa és a Gárdonyi is és a Dunaújvárosi Óvoda.. Így lehetővé vált a felmenő rendszert biztosítani. Az óvodapedagógusoknak továbbképzést tartanak.
2007-01-09Kilátásba helyezte lemondását: a városértDr. Kálmán András, polgármester számvetése az elmúlt évről.
2007-01-09Elindult a sivatagi karavánHermann Henrik újra a Dakar mezőnyében.
2007-01-09Csúcstechnika segíti a tűzoltók munkájátA dunaújvárosi tűzoltóparancsnokság a múlt héten vette át a pályázaton nyert országúti gyorsbeavatkozót.
2007-01-09Gyógyító kezekA Szent Pantaleon Kórház pszichiátriai osztályáról.
2006-12-19Tizenöt medence várja majd a vendégeketA tervezettnél másfél hónappal később, november utolsó napjaiban kezdte meg az uszoda területén épülő élményfürdő kivitelezését a Vegyépszer Zrt. és MAHÍD 2000 Zrt.
2006-12-19Büfé, csevej, nőkA Vállalkozók Háza idődől időre megtelik hölgyekkel a Számviteli Szakemberek rendszeres találkozóján. A december 12-i rendezvényről, mely a Sikeres női vállalkozókért Fejér megyében projekt keretében jött létre.
2006-12-19A számok az igényekről szólnakA Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa múlt heti ülésén a 2007. évi bértárgyalásokról, illetve a nem bérjellegű juttatások tervezéséről egyeztetett.Elhangzott, hogy a reálbérek éves szinten várhatóan csökkenni fognak. A következő év költségvetési koncepciójáról. A kórház jelenlegi helyzetéről..
2006-12-19Aggályos a vasmű távhőár-képzéseAz SZDSZ sajtótájékoztatót tartott néhány lakosságot érintőkérdésben. A távhődíjakról.
2006-12-19Gyors beavatkozáshozÚj járművet kapott a tűzoltóság 31 millió forint értékű Nissant.
2006-12-19Mi legyen, mi lehet a híd neve?Nevet kell kapnia. Szempontok. Ötletek.
2006-12-19A hit arcaiVallási közösségek Dunaújvárosban. Bemutatás a közelgő ünnep jegyében.
2006-12-19Pénteki lyukasóraA hét utolsó tanítási napján 5 iskola tanára csatlakoztak a sztrájkhoz.
2006-12-19Rostira emlékezveA Rosti fotóklub ismét megrendezte a kétévenkénti fotópályázatát. Díjazottak.
2006-12-19Magasabb képzés, alapos tudásA nemrégiben bevezetett Bolognai Tanulmányi Rendszer tematikája szerint master-képzés - amit egyetemi képzés néven ismerünk - kezdődik szeptembertől a Dunaújvárosi Főiskola mérnök-tanár szakon.
2006-12-19Aranydiploma Anci néninekKöszöntötték a város első napközis -tanítónőjét.
2006-12-19Ibolya családot választottPortré Horváth Imrénéről, az Idősek Otthonának főnővéréről, aki nyugdíjazása után ...újra felöltötte a nővéri ruhát.
2006-12-19Otthon segítenekAz Otthon Segítünk Alapítvány dunaújvárosi alapítványáról.
2006-12-19Olcsó volt a NapkirályBujáki István 3 árbócos hajója 50 000 Ft-éert kelt el, melyet a 7színvirág Bölcsödének ajánlott fel.
2006-12-12Úsztatás: mérnöki bravúrSzombaton helyezték a bárkákról a vízből kiemelkedő pillérekre a mintegy 9 ezer tonnás mederhidat. Fél év múlva kész a híd.
2006-12-12Korszerű hulladékkezelésKörnyezetvédelmi jelentés és tervek a gazdasági bizottság ülésén.
2006-12-12Erősödik a versenyDunaújváros lakosai is érzékelhetik az egymással versengő kereskedelmi cégek hatását.
2006-12-12Azok a híres sztálinvárosi nőkAz Intercisa Múzeumban Nők Sztálinvárosban címmel nyílt kiállítás, amely március 15-ig tekinthető meg.
2006-12-12Időszerű emberdrámaPremier volt szombaton a Bartók Kamaraszínházban: Miskolcsi Miklós : A százados c. darabját mutatta be a helyi társulat.
2006-12-12Szürrealisztikus víziókNovember 24-től december 15-ig látható Székesfehérváron a Colorama Galériában Egresi Zsuzsa kiállítása.
2006-12-12Feltenni az i-re a pontotAz Év Minőségirányítási Rendszermenedzseri díjat vehette át Dér Tünde, a Dunaferr minőségirányítási menedzsere. Interjú.
2006-12-12Egy színésznő vallomásaiCsákányi Eszter klubszínházi előadóestjéről.
2006-12-12Köztes átmenet, ijesztő képekkelA drogprevenciós nevelés eszközeként érkezett Dunaújvárosba az egyedülálló drogprevenciós installáció. A Dunaferr középiskola tornatermében tekinthető meg.
2006-12-12Veretlenül a következő körbenElső helyen jutott tovább a DF-ELCO a Bajnokcsapatok Európa-kupájának selejtezőjén.
2006-12-12Majdnem sikerült a továbbjutásVasárnap este az EHF-kupa visszavágóját rendezték a dunaújvárosi sportcsarnokban, a hol a Dunaferr SE férfikézilabda csapatának az ellenfele az Aragon volt. Végül a spanyolok jutottak tovább.
2006-12-12Új buszjáratHétfőtől jár a 28-as jelzésű járat munkanapokon a Béke városrész és az ipari park között a műszakváltások idején.
2006-12-05Épül? Szinte nő ki a földből!Műszaki átadás előtt a Vasmű úti szupermarket, a Spar.
2006-12-05Képviselők indítványoztákNe legyen élményfürdő, kommunális adó. A csütörtöki közgyűlésről. Nem szavazta meg a közgyűlés a DVCSH díjemelési kérelmét. A Volán viteldíjai.
2006-12-05Fizetni kellA szennyvíztisztítási díjat évek óta nem fizető díjhátralékosok ellen megszülettek a bírósági ítéletek. Fizetni kell. A DVCSH Kft számára 16 milliós hiányt jelentett , hogy a kimutatások szerint kb 2500 család nem fizette eddig a díjat.
2006-12-05Börtönkönyv készülVárosunkban találkoztak Belgium, Luxemburg, Nagy-Britannia és hazánk börtöntanárai november 15-18 között.A tankönyv elkészítésébenrészt vevő országok mindegyike két küldöttet delegált városunkba.
2006-12-05A divat történelmi távlatbólDivatbemutató a jubiláló Lorántffyban. November 30 és december 1. között rendezték meg az Országos Divattörténeti Versenyt.
2006-12-05Alkalom a bulizásraEseményekben bővelkedő Rudas-hét.
2006-12-05Sokszemközt Gyárfás EndrévelGyárfás Endre volt a József Attila Könyvtár gyermekrészlegének vendége.
2006-11-28Mederhíd-úsztatásra készülnekDecemberben várhatóan a helyére kerül a dunaújvárosi híd 308 méteres fesztávú, 8600 tonna súlyú mederhídeleme.
2006-11-28Az "összefésült" programSajtótájékoztatón ismertette az MSZP helyi szervezetének véleményét dr. Kálmán András a Fidesz és a civil szövetség "összefésült" választási programjáról, amely a "Változás 2006 Dunaújvárosért" címet viseli.
2006-11-28Próbaüzem előtt a térségi csatornarendszerMivel az elnyert állami támogatás a reméltnél kevesebb volt, most az első ütemben Baracs, Kisapostag, Mezőfalva, Nagyvenyim lakóházainak körülbelül harmada kapcsolható a szennyvízvezeték-hálózatra.
2006-11-28Megszívlelendő gondolatokA Dunaújvárosi Főiskolán - a magyar tudomány hete alkalmából -településmarketing-konferenciát rendeztek. Sikeresen, hitelesen "eladni" a várost.
2006-11-28Vita a tarifárólA gazdasági bizottság szerdai ülésén a helyi tömegközlekedés decembertől érvényes tarifáiról kellett állást foglalni. Tanulmány a déli kikötőről.Terítéken a lőtér ügye.
2006-11-28Galambok a tornaterembenA nagyvenyimi általános iskolában rendezte meg madárkiállítását november 25-én a Nagyvenyimi Postagalamb Sportegyesület.
2006-11-28Filmkultúra fiataloknakNovember 21-től ismét útjára indul az Ifjúsági Filmklub az MMK-ban..Gyöngyössy Csaba és Martin Ferenc vezeti.
2006-11-28Éremeső EgerbőlNovember 18-19-én Egerben rendezték meg a delfinek és gyerekek országos búvárúszó bajnokságát. A DVCSH UBSE legeredményesebb bajnokságán van túl,hisz a 8 arany mellett 5 ezüstöt és 3 bronzérmet gyűjtöttek be.
2006-11-28Szokatlan segítségÉdességeket, kerekes székeket, fürdőszékeket és felfekvés elleni speciális matracokat adományozott az Idősek Otthonának az elmúlt héten egy osztrák polgár, Gerhard Stengel.
2006-11-28VészhelyzetbenA Szent Pantaleon Kórház sűrgösségi betegellátó osztályáról.
2006-11-28Mi ott leszünkA Carpe Diem Alapítványról. 2001-ben jegyezték be kiemelten közhasznú minősítéssel. Támogatja az egészségmegőrző, az egészségügyi rehabilitációs és a kreatív szabadidős tevékenységeket.
2006-11-28A másság dalnokaA kortárs irodalom kedvelőinek az Utószó irodalmi antológia vendége volt november 23-án Bódis Kriszta. Interjú.
2006-11-28Jubileumi tanévÜnnepségsorozat a Lorántffyban. 30. évfordulóját ünnepli a szakközépiskola.
2006-11-28Készülődik "A százados"Miskolczi Miklós A százados című drámáján dolgoznak a Bartók színészei. Három hét múlva lesz a bemutató. A dráma a szerző Egy sortűz sorsa c. könyvéből készült.
2006-11-28A titkok kertjeA Dunaújvárosban élő, évekig Olaszországban alkotó Egresi Zsuzsa grafikusművész november 24-én nyitja meg a Titkok kertje című kiállítását a székesfehérvári Coloráma Galériában.
2006-11-28Földrajztudós, fotós, forradalmárRosti Pálra emlékezett a nevét viselő iskola és a fotóklub születésének 176. és halálának 132. évfordulóján.
2006-11-28Reform: szakítás a megszokottalA magyar tudomány hete alkalmából tartott rendezvények a Dunaújvárosi Főiskolán.
2006-11-28Családi programok a könyvtárbanNovember 16-án lezajlott az első családi szombatdélután a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában. Kézművesfoglalkozások, bábszínház. Havi rendszerességgel fog ismétlődni.
2006-11-28Etűdök, szűkös keretekreAz önkormányzat kulturális bizottsága évente megrendezi a kulturális fórumot, ahol a város művészei, kulturális intézményeinek képviselői és az érdeklődők vitathatják meg terveiket, egyeztethetik programjaikat.
2006-11-21Százmilliárdokat veszíthetünkA "(-as főút" Térségi Fejlestési Tanács múlt szerdán Dunaújvárosban tartotta konferenciáját.A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Hálózati Infrastruktúra Főosztály 2007-2013 közötti időszakra szóló, középtávű tervében nem szerepelsem a Veszprém-Szolnok közötti szakasz megépítése, sem a közlekedési tengely gyorsforgalmi úttá alakítása.
2006-11-21Helyreigazítás helyettA Perkop - Pochner - Duna Kör botrány.
2006-11-21Térdig járunk a kincsekbenA Natura Klub Gyógyulás otthon c. előadássorozatának legutóbbi vendége dr. Jánosik Zsuzsa volt.
2006-11-21Adakozó hajléktalanBujáki István árverésre bocsátja a Napkirály hajómakettjét, mely a Folyosógaléria kiállításán látható. Bujáki az Éjjeli menedékhely lakója. A kiállításona közép-dunántúli hajléktalan emberek munkái láthatók. Bujáki István a befolyó összeget a Hézszínvirág bölcsődének ajánlja fel.
2006-11-21Bízd magad barátokra!A helyi nyugdíjas pedagógus klub életéről.
2006-11-21Mert alkotni kell!A Kortárs Művészeti Intézet kiállításán Varga Ferenc szobrász alkotásai láthatók. Interjú a művésszel.
2006-11-21Országos találkozón randevúztakA Cimbora klub tagjai budapesti találkozójáról.
2006-11-21Fél évszázad a táncművészetértTomcsányi Éva és Wünsch László 75. születésnapjára. Ők voltak a városunk balettoktatásának megteremtői. Ma is tevékeny részesei a Violin Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek.
2006-11-21Messziről jött dsiákokSzeptembertől külföldi (ukrán, kínai) diákok tanulnak a Dunaújvárosi Főiskolán.
2006-11-21Követelek, mert tisztellekIskolai igazság több nézőpontból...Egy bukás két oldalról.
2006-11-21Távozó szponzor, edző és játékosHárom hónap biztonság, majd ismét válság labdarúgóinknál.
2006-11-21Szerémségi vizitNemrégiben városi küldöttség járt szerb testvérvárosunkban, Srmska Mitrowiczaban. Beszámoló.
2006-11-21Kollégiumi napok3 napig a Kerpelyben.
2006-11-21Nekifeszülés és gyors döntésekA számlavezető pénzintézet kiválasztásáról, a Realrecht Kft-ről, a sportingatlanok sorsáról...
2006-11-14Ami egykor titokövezet voltHogyan alakult a volt laktanya sorsa?
2006-11-14Versenyhátrány a gőz ára miattHárom, hasonló jellegű papírgyár energetikai adatait hasonlította össze dr. Szikla Zoltán, a Dunapack Zrt. vezérigazgató-helyettese, amikor megindokolta, hogy miért épít a dunaújvárosi cég mintegy 20 milliárd forint költséggel önálló széntüzelésű erőművet. A tájékoztatás a múlt héten tartott, hatósági környezetvédelmi engedélyezési eljárás részét képető közmweghallgatáson hangzott el.
2006-11-14Politikusok a kétes "civil" ügyletekről (2.)A Pochner-ügyről.
2006-11-14Még egy lyuk Szent Pantaleon nadrágszíjánÚjabb megszorítások.
2006-11-14Szolgáltatás a HankooknakSzerződést kötött a DVCSH Kft a gumiabroncsgyárat építő Hankook céggel arról, hogy január 1-jétől kezdődően 10 éven át biztosítja a gyár vízi közmű-szolgáltatásait, az ivóvízellátását, a csapadék- és ipari víz, valamint a szennyvíz elvezetését.
2006-11-14Az élet hétköznapi oldalaA Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában nyílt meg Vachter János fotográfus Úton c. kiállítása.
2006-11-14Üdvözlet a múlt századbólSzínészképek kiállítása a Bartók kamaraszínház aulagalériájában december 4-ig.
2006-11-14Tervek és mindennapok SztálinvárosbanA város művészete - a művészet városa címet viselő eseménysorozat keretében november 10-én tartott Sasvári Edit-előadásról.
2006-11-14Börtönkönyv készülNemzetközi munkacsoport szemináriuma. A programban a Rosti Gimnázium fiatal angolszakos tanára, Márta Tibor vesz részt a munkában.
2006-11-14Három érem a Tusják János emlékversenyenA sportcsarnok adott otthont a birkózók országos juniopr kötöttfogású magyar bajnokságának, amely egyben Tusják János Emlékverseny is volt.Salamon Norbert 1 aranyat, 1 bronzot, Kukucska Péter egy ezüstöt szerzett.
2006-11-14Fél éve figyel a rendszerTöbb mint fél éve kezdte meg működését a város területén a térfigyelő rendszer. Az eddigi tapasztalatokról.
2006-11-14Gyógyító kezekLátogatás a Szent Pantaleon Kórház belgyógyászati osztályán.
2006-11-14Menekülés a vasfüggöny mögülVisszaemlékezés a sztálinvárosi '56-os eseményekre. A szerző Baltimore-ban él, az Amerikai Magyar Újság szerkesztője, 83 éves.
2006-11-07Eddig 482 milliót nyertekDr. Veress Lajos személyében új vezetője van a Dunaújvárosi Főiskola területfejlesztési tanszékének. A területfejlesztési tudományos egyesület jelentős összeget nyert egy pályázaton a Duna-menti regionális együttműködés fejlesztésére. Ez egy konferencia megszervezésére ad okot, amelynek várhatóan a főiskola lenne a fő gesztora. Híd-úsztatás november 25-e után.
2006-11-07Város csak egy vanSajtótájékoztatót tartott az SZDSZ helyi szervezetének 2 frontembere dr. Skaliczky Andrea és Almási Zsolt.
2006-11-07Vevő a láthatáronAz Irodaház és a volt rendőrségi épület épülettömbjének felújítását jóváhagyta a város közgyűlése, a város költségvetése nem teszi lehetővé, befektetőre vár az épület hasznosítása. Jelentkező van, egyenlőre szándéknyilatkozati szintig jutott el a tárgyalás.
2006-11-07Megválasztotta bizottságait a testületMegválasztotta a Közbeszerzési Tanácsadó Testületet, döntött SZMSZ módosításokról.
2006-11-07Publikációk a Solanova-házrólTapasztalatok a különlegesen hőszigetelt kísérleti épülettel kapcsolatosan.
2006-11-07Élhetőbbé tenni a napokatA Nyugdíjas Pedagógusok Klubja 10 éve működik. Ünnepi megemlékezést tartotta a jubileum alkalmából október 27-én. A 10 év története.
2006-11-07Nagykarácsonyi meseországOktóber 24-től nyitva áll a Mikulásház. Beszélgetés a "Mikulással".
2006-11-07Kemény a tél a tavaszi rügyfakadásigA hajléktalanok ellátásáról. A Magyar Mentőszolgálat Alapítvány tájékoztatása szerint az utcán tartozkodó regisztrált hajléktalanok száma városunkban 207 fő.
2006-11-07Gábor Áron utca 11.Egy készülő visszaemlékezésből.
2006-11-07Éremeső hullt a búvárokraKét rangos versenyen is vízbe szálltak a DVCSH UBSE fiatal búvárai az elmúlt hetekben. A hazai rendezésű DVCSH Kupán és Egerben, a Dobó Kupán is nagyszerűen teljesítettek a gyerekek, és érmekkel gazdagították az éremgyűjteményüket.
2006-11-07A Lions-osok következő megmozdulásaA Lions Klub jótékonysági koncertet szervez, melynek bevételéből a rászoruló gyerekek karácsonyi vacsorát s Mikulás-ajándékot kapnak.
2006-11-07Politikusok nyilatkozatai a "kétes civil ügyletekről"A Pochner-ügyről újra.
2006-10-31Megtisztítják a talajt a vasműbenEgymilliárd forintos beruházással tisztítja meg az üzem területén szennyezett talajt és talajvizet a Dunaferr.Az üzem kokszolójában az ötvenéves tevékenység során a talaj és a talajvíz súlyosan szennyeződött. A cég EU-támogatással kezdi el a munkákat. A megtisztított területen várhatóan a vasipari cég új épületei állnak majd.
2006-10-31Olcsóbb, mint gőzt venniA Dunapack Zrt. tulajdonosai arra az elhatározásra jutottak, hogy saját erőművet építenek, mert gazdaságosabb, mint iparti gőzt vásárolni a Dunaferr Energiaszolgáltató Kft-től.
2006-10-31Megválasztják a bizottságokatKözgyűlés csütörtök délután. Előzetes. Biztottsági névsor.
2006-10-31Nem csak gyógyítani tudományAz Egészségügyi Szakdolgozók XIII. Tudományos Értekezletét pénteken tartották a városházán.
2006-10-31Elkerülni a szelekciótDr. Kadocsa László a főiskola általános és tudományos rektorhelyettese a "HID Egyesület Értelmiségi Klubjánakmúlt heti összejöveteléna fejlesztésekről, jövőbeni kilátásokról beszélt.
2006-10-31Milliókat ér a maradékAz idén 3 cég kapott Környezeti Megtakarítás-díjat, köztük a Mondi Business Paper Hungary Zrt. (dunaújvárosi gyár fejlesztését fontosnak tartja)
2006-10-31Testvéri segítségSzerb testvérvárosunk Sremszka Mitrovica küldöttsége volt a vendége a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarának. Kamarai együttműködés.
2006-10-31Művészetek szigeteSzakmai bemutató a Minerva iskolában.A Minerva Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Dunaföldváron.
2006-10-31Kereskedelmis diákok szakmai sikereDíjakkal tértek haza a siófoki országos kereskedelmi- és vendéglátóversenyről. Eredmények.
2006-10-31Nagy októberi lazulásEzen a fantázianéven második alkalommal rendezte meg rendezvénysorozatát az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda október 26. és 29. között.
2006-10-31Ritka pillanatok egyikeVárnay Gyula MUnkácsy-díjas képzőművésznek Ritka pillanatok címmel nyílt kiállítása a Kiscelli Múzeumban. A tárlat november 12-ig látogatható.
2006-10-31Mintaóra a galériábanA Széchenyi gimnazistái a Kortárs Művészeti Intézetben múzeumpedagógiai kísérleti tanórán vettek részt.
2006-10-31A város megálmodójaA KMI rendezvénysorozatának 2. eseménye, a város első főépítésze, Weiner Tibor 100. születésnapjára tisztelgett.
2006-10-31Támogató szolgáltatásTavalyí m,ájustól működik városunkban a támogató szolgáltatás az Egyesített Szociális Intézmény keretén belül. Mit takar ez az újfajta szolgáltatás?
2006-10-31Gyöngyvér, egy kis gótikaA dunaújvárosi Gyöngyvér rockzenekarról.
2006-10-31Cseppekből tengerVárosunkban 2003-ban alakult meg az első Magyar Állatjogi Alapítvány 10 állatszerető ember összefogásának köszönhetően.
2006-10-31Sportolók élménybeszámolója a PetőfibenA Petőfi általános iskola megnyitásának 35. évfordulóján a 2006/2007-es tanévben is megrendezésre került az Egészség-hét.
2006-10-31Négydimenziós ultrahangkészülékNapjaink egyik legmodernebb készülékét, egy négydimenziós ultrahangvizsgálót vásárolta meg az Egészségért Eészségmegőrző és Betegellátó Bt.
2006-10-3125 éve a gyermekekértFennállásának 25. évfordulóját ünnepli idén a Dunaújvárosi Óvoda Napsugár Egysége. Ebből az alkalomból kiállítás nyílt a szülők, nagyszülők, dolgozók régi játékaiból...
2006-10-25Nyugalomban ünnepelt a városAz október 23-i városi megemlékezésekről. Szabadság Hőse emlékérmet adományoztak Bodnár Gézának, Fűr Lajosnénak, Illés Jánosnak, Ilonkay Józsefnek, Ivsits Tibornak, Kovács Dénesnének, Puskás János Antalnak, Schiling Antalnak és Varró Gyulának. Dunaújvárosért Díjat kapott dr. Répási Gellért (posztumusz)
2006-10-25A "Pochner-ügyirat-
2006-10-25Titkosan, de egyhangúan szavaztakMegalakult a városi új döntéshozó testület.
2006-10-25Az izzó fém mestereiA Dunaújvárosi Főiskola nemrégiben átadott új épülete adott otthont október 20-án a VII. Fémkohászati Szakmai Napnak.
2006-10-25Szakállas nők EgyiptombólKeresd a nőt! -címmel indította útjára régi-új előadássorozatát a Múzeumegyesület.Egyiptom fáraónőivel ismerkedhettek a a múzeum látogatói dr. Bács Tamás előadásán.
2006-10-25Ötven év a pedagóguspályánA fennállásának 35. évfordulóját köszöntő intézmény első csapatvezetője és későbbi igazgatóhelyettese, Léránt Gyula az október 20-ai ünnepélyes iskolagyűlésen vehette át Aranydiplomáját.
2006-10-25Az életre tanítÚj módszer a Gárdonyi Géza Általános Iskolában.Kompetenciaalapú oktatás indult . A program kétéves. A városban 3 intémény: a Gárdonyi, a Dózsa iskola és a 17-es óvoda kapcsolódott be.
2006-10-25Hajléktalanok pedig igenis vannakA művészet városa - a város művészete című sorozat első tárlatáról. Fekete Zsolt fényképeken, Sugár János nyomtatott változatban, a Big Hope csoport hajléktalanokat kért meg, hogy eldobható fényképezőgépekkel örökítsék meg mindennapjaikat.
2006-10-25Az Utószó vendégeAz Utószó irodalmi antológia vendége volt a múlt hét csütörtökén Csaplár Vilmos író, forgatókönyvíró. Gyöngyössy Csabával beszélgetett a Kortárs kistermében.
2006-10-25Fotókiállítás 1956-ra emklékezveAz 1956-os megemlékezéssorozat részeként fotókiállítás nyíílt az MMK-ban október 19-én. A kiállítást november 10-éig a Folyosógalérián tekinthetik meg az érdeklődők.
2006-10-25Életem, sorsom: 1956Megjelent az 1956 Emlékezünk című kiadványban is.
2006-10-25Dr. Késmárky Róbert 1927-20061959 januárjában költözött az akkor még Sztálinvárosba feleségével, dr. Sáffrány Ilonával. Kettőjük áldozatkészmunkájának köszönhető, hogy kórházunkbantüdőgondozó került kialakítéásra.Osztályvezető főorvosként mewnt nyugdíjba 1992-ben. 1999-ig segítetteés fejlesztette a tüdőgondozó intézet munkáját.
2006-10-25Tudnivalók rólunk, nem csak nekünkÚjabb, városunk életét, városi és országos programokat, valamint az Európai Unióhozkapcsolódó aktuális információkat, lehetőségeket bemutató honlap kezdte meg működését nemrégiben a www-info.dunaujvaros.hu cím alatt.
2006-10-25A történelem jön, s nem mutatkozik beMiskolczi Miklós könyve a pentelei '56-ról.Ünnepi bemutatója pénteken volt a Bartókban.
2006-10-25A szabadság percének szülötteAz országos ünnepségsorozat részeként hétfőn felavatták a budapesti Felvonulási téren a vasműs alapanyagból készített '56-os emlékművet.
2006-10-17Termékek, termelők és vásárlók az expónTizenhatodszorra rendezték meg a Dunaújvárosi Őszi Vásárt október 13 és 15 között.
2006-10-17Diabétesz-konferenciaHúszéves a városi szakrendelés.Október 20-án Húszéves a dunaújvárosi diabétesz szakrendelés címmel konferenciát rendez a rácalmási Jankovich-kúriában.
2006-10-17Ma: alakuló közgyűlésA pártpolitikát sikerült kizárni.
2006-10-17Befedték a medencétKép azu szoda külső medencéjéről, befedés után. Belső felvétel.
2006-10-17Fórum és panasznapNyilvános tervismertető fórumot tartottak a városrendezési terv módosításáról.
2006-10-17Jól csak a szívével lát az emberTízéves az Írisz klub, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Fejér Megyei Szervezetének dunaújvárosi csoportja.
2006-10-17A középkori ember életérzése izgatjaAlkotói állomások a Folyosógalérián. Nyitrai Mihály fafaragó portréja.
2006-10-17Időalagút a Petőfi iskolábanHarmincötödik tanévnyitóját tartotta a Petőfi Sándor Általános Iskola. Egész éven át tartó, nem mindennapi jubileumi rendezvénysorozatot terveztek.
2006-10-17A kapcsolatteremtés tudománya800 elsőéves kezdte meg tanulmányát. Idén is egyértelműen a kommunikációs intézet képzései voltak a legnépszerűbbek.
2006-10-17Az élet szakadatlan tanulásA Dunamenti Regionális FőiskolaKözhasznú Egyesület Trambulin Programja keretében képesítést szerzett 3 fiatalról: Vörös Ádám, Szabó Mónika, Halász Bertold
2006-10-17Lélekben el sem mentemBeszélgetés MIskolczi Miklós író, újságíróval, aki október 20-án,ünnepélyes keretek között mutatta be újabb könyvét a Bartókban. Egy sortűz sorsa c. könyve az 1956 október 25-én történt sztálinvárosi sortűz eseményeit tárja fel.
2006-10-17Harmadik hely jutott a Magyar Kupában...a Dunaújvárosi Főiskola -Elco női vízilabdacsapatának
2006-10-17Jól gurítottak a DAC tekéseiDunaújvárosban került megrendezésre a Béke téri tekepályán a Fejér megyei egyéni serdülő- ifjúsági tekeversenyt.
2006-10-17Gyógyító kezekLátogatás a Szent Pataleon Kórház urológiai osztályán és a művese-állomáson.
2006-10-17Nem szégyen a szocreálDr. Kapsza Miklós Yb-díjas építész a kulturális örökség napja alkalmából tartott előadást . A hiteles kortárs az '50-es évek szellemiségét is megidézte.
2006-10-10BeköszönökA lap új főszerkesztőjének, Jakab Klárának a beköszöntője.
2006-10-10KI fizette és miért Pochner László kampányát?-
2006-10-10Testvérségből születő együttműködésSzremska Mitrovica testvérvárosunk négyéves kapcsolatát értékelték. Szándéknyilatkozatot írtak alá, hogy a két város segíteni kívánja egymást az uniós pályázatokban.
2006-10-10ErővonalakBeszélgetés dr. Kálmán Andrással és Cserna Gáborral.
2006-10-10Csodák textilbőlBeszélgetés Arnóczky Ilonával, aki a kezdetektől összefogja a rácalmási foltvarró klubot.
2006-10-10Táncbajnokok randevújaOktóber 6-án megkezdődött a Dunaferr Sportcsarnokban a Show Táncok Európa-bajnoksága. Jubileumi gála volt (25 éves a nemzetközi táncszövetség, az IDO, 15 éve rendezi az MMK).
2006-10-10Izzó ír táncA M.É.Z. és Ronan Morgan táncegyüttesének fergeteges előadását láthatták az érdeklődők csütörtökön a Bartók színháztermében.
2006-10-10Egy régi kertben, tétovánKálnay Adél sikere a Quasimodo költőversenyen. Különdíjat kapott.
2006-10-10Az "Időkerék" időszerűségeHorváth István visszaemlékezései. Beszélgetés a szerzővel.
2006-10-10Versek egymás köztBeszélgetés Kiss Kálmánnal: a versbarátok klubjáról, kötetetiről...
2006-10-10Mi volt? Mi van? Mi legyen?A kultúráért egyesültek teendői. A Dunaújvárosi Kulturális Egyesület szeretné újjáéleszteni a Dunaújvárosi Közművelődési Tanácsot.
2006-10-10Mórás sikerOrszágos görkorcsolya-versenyt rendeztek a közelmúltban a fővárosban. A Mórások eredményesen szerepeltek: a 24 tagú csapat tagjai 45 éremmel térhettek haza a fővárosból.
2006-10-10Veszélyes játék a génekkelA génmanipuláció élelmiszeripari felhasználásáról, s hatásairól tartott előadást október 5-én a Széchenyi gimnáziumban dr. Tóth Gábor élelmiszervegyész a Mindentudás Egyetemén.
2006-10-10Gólokkal bizonyítottA nyári felkészülés alatt érkezett a Dunaferr kézilabdacsapatához Őri Adrienn, aki a csapat egyik legeredményesebb játékosa lett.
2006-10-10Richard Stochl újra a DunaferrbenA Dunaferr SE férfikézilabda csapata visszaigazolta a hálóőrt. György László másodedzőként került a felnőtt keret mellé.
2006-10-10DIALÓG:nyelvtanulás, egy kicsit másképpA DIALÓG Nyelviskoláról..beszélgetés Kolics Jánosnéval, a nyelviskola vezetőjével.
2006-10-10Hazádnak rendületlenülTörténelmi, honismereti vetélkedő diákoknak. A Hét Nap szerkesztősége és a Dunaújvárosi Televízió a Honvédelmi Minisztérium támogatásával 10 fordulós vetélkedő...
2006-10-03Patthelyzet közeli állapotAz október elsejei önkormányzati választásra a jogosultak 46,44 %-a ment el.A dr. Kálmán Andrásra leadott szavazat volt a legtöbb, így ő lett Dunaújváros polgármestere. Részletes eredmények.
2006-10-03Azonnal, szakszerűen az életben maradásértA kórház sürgősségi új osztályának avatásáról. Október 1-jétől próbaüzemben működik, 2007. január 1-jétől kell rendszerbe állnia.
2006-10-03Világszínvonalú az új campusA rektor reményei szerint jövő szeptembertől a Dunaújvárosi Főiskolán megkezdődhet a mesterképzés, ami egyetemi szintű képzésnek felel meg. A campus avató ünnepségén Magyar Bálintot a főiskola tiszteletbeli polgárává választották. A főiskolai közparkot is átadták, melyben helyet kapott az Identitás névre keresztelt napórás szökőkutas kompozíció és Friedrich Ferenc térkompozíciója. A megújított főiskolai könyvtárat a városlakók is igénybe vehetik. A most felavatott új laboratóriumi rész a Tv stúdió és a laborok mellett egy 380 személyes előadótermet és néhány kisebb tantermet is magába foglal.
2006-10-03Műszaki alkotók egy kötetbenTízéves a Dunaferr Alkotói Alapítvány. A kötetben a 10 esztendő ereményeit összesítik.
következő