József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Dunaferr Online

2075 db találat
következő
Dátum downCímLeírás
2022-12-16Kincseket rejt a József Attila Könyvtár Médiatára. Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (7.)Szirmai György a helyi televízió régi híranyagai közül válogat. A sorozat 7. része
2022-12-09A Dunaferr termelési folymta is látható leszA pécsi székhelyű Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület kezdeményezésére nagyszabású dokumentumfilm készül az 1735-ben Selmecbányán alapított Bányászati Iskolán, majd Bányászati Akadémián kialakult és máig élő diákhagyományok megörökítésére. A filmben a Dunaferr is szerepel.
2022-12-02A Mátrai Erőműbe kerül az öntvény2022. október folyamán igen érdekes és manapság már ritkának számító módszerrel állítottak elő egy munkadarabot az ISD Dunferr Gyártó Egység öntödeüzemében: sablonformázással készült el egy közel háromtonnás fogaskoszorú, amely az MVM Mátrai Erőművébe kerül, egy külszíni szénfejtésen dolgozó erőgép alkatrészeként.
2022-12-00A vaskohászok összertartó közössége. Szakestély több száz éves hagyományok nyománAz Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) Vaskohászati Szakosztály Dunaújvárosi Helyi Szervezete 2022. december 2-án tartotta meg a XXVI. Szent Borbála Napi Kohász Szakestélyét a Lemezalakító Oktatási Központban.
2022-12-00Bővülő anagvizsgálati lehetőségek Paks II. jegyében. Infrastrukturális fejlesztések a Dunaújvárosi EgyetemenInterjú dr. Pázmán Judit a Dunaújvárosi Egyetem tudományos és kutatási rektorhelyettesével az egyetemen kialakított Paksi Kompetencia- és Kutatóközpontról és az egyetem és a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. közötti együttműködésről.
2022-12-00Békésék öt évtizede. Nyugdíjon innen és túlPortré a Dunaferr volt esztergályos házaspárjáról: Békés Lászlóné Jutkáról és Békés Lászlóról.
2022-12-00OMBKE-történet a helyi szervezet tükrében. Emlékhely és múzeum egy somogyi erdő közepén1996. május 27-én adták át Somogyfajszon a honfoglalás kori emlékhelyet és a X. századi vasolvasztó műhelyt, amelyet a Dunaferr-Somogyország Archeometallurgiai Alapítvány szervezett.
2022-12-00Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (8.). Kincseket rejt a József Attila Könyvtár MédiatáraÉrdekességek a József Attila Könyvtár Médiatárából, a sorozat utolsó része. QR-kódos leolvasást követően megnézhető az 1997-es Mikulás-híradó; 1994-es szilveszteri adás; műsorvezető-kereső akció 1998-ból és az 1990-es szilveszteri művészeti magazin.
2022-12-003+1 kérdés Pető Zsolthoz. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalA sorozat befejező részében beszélgetés Pető Zsolttal, a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület kajak-kenu szakosztályának elnökével.
2022-12-00GardróbfrissítésKaszás Éva karácsonyi novellája.
2022-12-00Képzelt öninterjú Örkény stílusában (részlet)Részlet Szóládi Zoltán önmagával készített interjújából, amely Örkény István stílusjegyeit viseli.
2022-12-00Véradások az ISD PowernélAz ISD Powernél 2022-ben 4 véradást tartottak, Petrás Gábor szervezésében. Ezeken összesen 330 munkavállaló vett részt.
2022-12-00Az ágazati szakképzés alakulásaAz OMBKE Vaskohászati Osztálya dunaújvárosi szervezetének 2022. november 24-én megtartott szakmai klubnapján Kácser Zoltán, a Dunaferr RMS és HR Igazgatóságának szakértője, a Bányászati és Kohászati Készségtanács elnöke tartott előadást az ágazati szakképzés alakulásáról a 2019-2022-es időszakban.
2022-12-00Elkezdődött a felszámolási eljárásA Fővárosi Törvényszék haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatályba lépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által 2022. december 14-én az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. mint adós ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban.
2022-11-253+1 kérdés Szabó GáborhozA Dunaferr Magazin 2022-ben elindított sorozatában arra kíváncsi, hogy az egykor hazai és nemzetközi sikereket elérő Kohász-, vagy Dunaferr-sportolókkal mi történt az elmúlt évek alatt, hogyan alakult a sorsuk, hol élnek, mivel foglalkoznak manapság? Ezúttal az egykori kiváló röplabdással, Szabó Gáborral készült interjú.
2022-11-18Horgászközösség a kapun belülKaszás Éva cikke az Isd Dunaferr Gyártó Egységénél dolgozó sporthorgászairól Hujber Józsefről, Lekrinszki Mátéról és Méhes Attiláról
2022-11-11Kincseket rejt a József Attila Könyvtár Médiatára. Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (6.)Szirmai György a helyi televízió régi híranyagai közül válogat.
2022-11-04A lényegre fókuszáló, jól használható tudásanyagA DUNAFERR vasútforgalmi rendszere behálózza a vállalat teljes területét. A különböző vasúti munkakörökben szolgálatot teljesítő kollégák nélkül a gyár egyetlen egysége sem tudna működni
2022-11-00Az acélok hidrogéntartalmának vizsgálata. Ma is működik a veterán berendezésBeszámoló a OMBKE helyi szervezetének klubnapjáról, amelynek témája az acélok hidrogéntartalom-vizsgálatának dunaferres története volt Bocz András, a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. ügyvezetője előadásában.
2022-11-00Fogaskoszorú hagyományos sablonformázással. A Mátrai Erőműbe kerül az öntvény2022 októberében érdekes és manapság már ritkának számító módszerrel állatottak elő egy munkadarabot az ISD Dunaferr Gyártó Egység öntödeüzemében: sablonformázással készült el egy közel háromtonnás fogaskoszorú, amely az MVM Mátrai Erőművébe kerül, egy külszíni szénfejtésen dolgozó erőgép alkatrészeként.
2022-11-00Katasztrófavédelem és iparbiztonság. Vigyázóink a hétköznapokbanAz ISD Dunaferr katasztrófavédelmi osztályának bemutatása. Nyilatkozik Stossek Tamás katasztrófavédelmi osztályvezető; ifj. Udvardi Sándor létesítményi tűzoltó; Molnár István szakértő és Pálfi László, a katasztrófavédelmi osztály főmunkatársa.
2022-11-00A víz útja Dunaújvárosban. Jó minőségű ivóvíz, biztonságos rendszerekbenA Mezőföldivíz Kft. 2022. május 1-jétől vette át Dunaújvárosban a teljes víziközmű-szolgáltatást és -üzemeltetést. A nyár végére lezárult a fizikai és technikai átvétel, ezért sajtóbejárást tartottak.
2022-11-00Film készül Selmec hagyományairól, örökségéről. A Dunaferr termelési folyamata is látható leszA pécsi székhelyű Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület kezdeményezésére nagyszabású dokumentumfilm készül az 1735-ben Selmecbányán alapított Bányászati Iskolán, majd Bányászati Akadémián kialakult és máig élő diákhagyományok megörökítésére.
2022-11-00Dunaújvárosért Díj Králik Gyulának. Rendhagyó portré egy elismerés kapcsánPortré Králik Gyuláról, a Dunaferr volt vezérigazgató-helyetteséről, aki 2022-ben Dunaújvárosért Díjat kapott.
2022-11-00Vasszobrokban a Föld és a világűr. Gróf Ferenc kiállítása a KMI-ben2022 októberének utolsó hetében nyílt meg Gróf Ferenc kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben, "Beleértve a Holdat és más égitesteket" címmel.
2022-11-00OMBKE-történet a helyi szervezet tükrében. Ipari skanzen a vasmű melletti kiserdőbenAz Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztálya Történeti Bizottsága negyedik szemináriumának megrendezésére a Dunai Vasmű vállalkozott. E rendezvény keretében avatták fel a vállalat Szabadtéri Gyártörténeti Gyűjteményét is.
2022-11-00Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (7.). Kincseket rejt a József Attila Könyvtár MédiatáraÉrdekességek a József Attila Könyvtár Médiatárából. QR-kódos leolvasást követően megnézhető a Sztálin Vasmű Építők labdarúgóinak 1953-as NB I-es debütálása (filmhiradokonline.hu), a Dunaferr női kézilabda csapatának KEK győzelme, valamint a Dunaferr SE férfi jégkorong csapatának magyar bajnoki győzelme.
2022-11-003+1 kérdés Joó Gabriellához és Prémusz Krisztinához. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalBeszélgetés Joó Gabriellával és Prémusz Krisztinával, a Dunaferr SE volt tornászaival az elmúlt évekről, a sportsikereikről, a sport hasznáról és az utánpótlásról.
2022-11-00Főlényes győzelemFölényes győzelmet arattak a Dragon Steel SE sárkányhajósai a 2022 október 22-én megrendezett XIV. Ördögi Körön.
2022-10-283+1 kérdés Pálizs AttiláhozA Dunaferr Magazin 2022-ben elindított sorozatában arra kíváncsi, hogy az egykor hazai és nemzetközi sikereket elérő Kohász-, vagy Dunaferr-sportolókkal mi történt az elmúlt évek alatt, hogyan alakult a sorsuk, hol élnek, mivel foglalkoznak manapság? Ezúttal az egykori kiváló kenussal, Pálizs Attilával készült interjú.
2022-10-21Kincseket rejt a József Attila Könyvtár Médiatára: Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (5.)Szirmai György a helyi televízió régi híranyagai közül válogat.
2022-10-14Acélkaticák, avagy a barátság erejeAz ISD Dunaferr Acélműben dolgozó kolléganők erős dac-véd szövetségéről és barátságukról. Interjú
2022-10-07Önzetlen segítség a véradásokbanFontos elismerést vehetett át a közelmúltban dr. Sevcsik Mónika, az ISD DUNAFERR Zrt. RMS és HR Igazgatója a Magyar Vöröskereszttől a véradás segítéséért.
2022-10-00Új utasításrendszerben vizsgáznak a vasutasok. A lényegre fókuszáló, jól használható tudásanyagBeszélgetés Ősz Lászlóval, az ISD Dunaferr Zrt. Szállítóművének gyárvezetőjével és Bükki Miklós termelésvezetővel a vasúti vizsgáztatási rendszer közelmúltban lezajlott változásairól.
2022-10-00Megyes Imre (1963-2022)Tragikus hirtelenséggel elhunyt Megyes Imre, az ISD Dunaferr Acélművének üzemvezető-helyettese. Nekrológ.
2022-10-00"Nagyhal" a mechanika gépei között. HorgászközösségAz ISD Dunaferr Gyártó Egységében dolgozó horgászok bemutatása. Nyilatkozik Hujber József forgácsoló; Lekrinszki Máté forgácsoló és Méhes Attila forgácsoló.
2022-10-00Akit megérint a nagyvilág. A Panoráma Fotó Egyesület tárlata"LeKÉPezéseink" címmel nyílt meg 2022. október 11-én a Panoráma Fotó Egyesület kiállítása a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. A megnyitón Pálfi László, az egyesület alapítója mondott köszöntőt.
2022-10-00Bravúros Dunaferr-siker. a X. Alcufer Kupát is megnyertékÖtödik alkalommal is megnyerte a Győr-Gyirmóton megrendezett X. Alcufer kispályás labdarúgótornát a Dunaferr csapata. Pál Milán a gólkirályi címet is elhódította 8 találattal.
2022-10-00A Dunai Vasmű papírrelikviái. Tárlókba kerültek az üzemtörténeti kiadványok isA Magyar Papírmúzeum 2022. szeptember 16-án megnyílt tárlata szinte teljeskörűen tartalmazza a Duna Vasmű, a későbbi Dunaferr üzemtörténeti kiadványait. A múzeum legújabb kiállítási anyagát gazdagítják a József Attila Könyvtár helytörténeti gyűjteményéből és magánszemélyek felajánlásából származó dokumentumok is.
2022-10-00Kisplasztikák a Duna-parton. Nyitott térbenA Felső Duna-parton, a Rómeó és Júlia 1956 című szobor köré rendeztek a Dunaferr Art Alapítvány gyűjteményében lévő kisplasztikákból rendhagyó kiállítást.
2022-10-00OMBKE-történet a helyi szervezet tükrében. Gyártörténeti gyűjtőmunka a hatvanas évek végétőlIsmertető a Dunai Vasmű Gyártörténeti Gyűjteményének megalakulásáról, történetéről.
2022-10-00Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (6.). Kincseket rejt a József Attila Könyvtár MédiatáraÉrdekességek a József Attila Könyvtár Médiatárából. QR-kódos leolvasást követően megnézhető egy 1989-es október 23-i ünnepség, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola diákjainak 1956-os műsora és a Paletta című kulturális magazin karácsonyi adása.
2022-10-003+1 kérdés Szabó Gáborhoz. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalInterjú Szabó Gáborral, volt dunaújvárosi röplabdázóval, aki jelenleg testnevelő és másodedző.
2022-10-00Jól sikerült az Ovi-futás. Vidám, szemléletformáló rendezvényA Sportolj Dunaújváros! rendezvénysorozat őszi nyitóeseményén, az Ovi-futáson a város tagóvodáinak tízfős csapatai vettek részt kísérőkkel 2022. szeptember 28-án.
2022-10-00Nyugdíjpénztári beolvadásA Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2022. október 1-jétől beolvadt a Generali Önkéntes Nyugdíjpénztárba.
2022-10-00Továbbra is termel a DunaferrKritikus a Dunaferr helyzete, 2022. szeptember 16-án a második kohóját is leállította, ám szeptember 26-án újraindult a termelés a II. nagyolvasztóban.
2022-10-00Elhunyt Bráda Tibor2022. szeptember8-án, életének 81. évében elhunyt Bráda Tibor festőművész, üvegművész, a dunaújvárosi Krisztus Király Főtemplom üvegablak-sorozatának alkotója. Nekrológ.
2022-10-00OMBKE klubnap az energiagazdálkodásról (képaláírás)Az OMBKE Vaskohászati Szakosztály dunaújvárosi szervezetének legutóbbi, 2022. szeptember 29-én megrendezett klubnapjának témája az energiagazdálkodás volt. Kun Erika, az ISD Power Kft. szakértője, energiakereskedelmi vezetői feladatkörrel és Felföldiné Kovács Ágnes, az ISD Dunaferr Zrt. szakértője tartott közös előadást, 2022: Az európai energiaellátási helyzetkép, az európai energiapolitika tükrében címmel. (nem teljes szöveg)
2022-09-30Kérdezz-felelek sportlegendáinkkal: 3+1 kérdés Ferling Bernadetthez, a dunaújvárosi kézilabda ikonjáhozA Dunaferr Magazin év elején elindított sorozatában arra kíváncsiak, hogy az egykor hazai és nemzetközi sikereket elérő Kohász-, vagy Dunaferrsportolókkal mi történt az elmúlt évek alatt, hogyan alakult a sorsuk, hol élnek, mivel foglalkoznak manapság? Interjú Ferling Bernadettel.
2022-09-16Az emelőgépes szakma seregszemléjeA 13. Országos Emelőgépüzemeltetői és Biztonságtechnikai Konferencián (OREMBIK ’22) a házigazda Országos Emelőgépes Egyesület új elnöke, a dunaferres Kácser Zoltán, az RMS és HR Igazgatóság oktatásszervező szakértője előadást tartott a változó szakképzési rendszerről az emelőgépes területet kapcsán.
2022-09-09A szakképzés megújult rendszerérőlA szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény és az annak végrehajtását szabályozó 12/2020. (II.7.) kormányrendelet nyomán új fogalomként került be a köztudatba az ágazati készségtanácsok működése. A magyar gazdaság teljes egészét felölelő 19 szakmai szervezet egyikének, a Bányászat és Kohászat Ágazati Készségtanácsnak munkáját elnökként egyik dunaferres kollégánk, Kácser Zoltán irányítja. Interjú.
2022-09-02"A jó szó sok mindenre képes..."A DUNAFERR-t, azon belül is a kokszgyártás területét nézte ki munkavégzése színhelyéül Weiszné Tóth Erzsébet, a Kokszoló SZKB karbantartó művezetője. Interjú.
2022-09-00Állami segítség nélkül heteken belül leállhat a Dunaferr, bár még mindig van esély a túlélésreAz ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. tájékoztatója a cég nehéz helyzetéről 2022 szeptemberében. A rendezetlen tulajdonosi viszonyok mellett az energiaárak emelkedése is nehezíti a cég helyzetét.
2022-09-00Önzetlen segítség a véradásokban. A Dunaferr a térség legjelentősebb véradóbázisa2022. augusztus 11-én elismerő oklevelet vehetett át dr. Sevcsik Mónika, az ISD Dunaferr Zrt. RMS és HR Igazgatója Feth Katalintól, a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi szervezetének vezetőjétől a véradósok segítéséért.
2022-09-00Vasgyári vasutasok. Két üzem - közös feladattalAz ISD Dunaferr vasútüzemeinek bemutatása. Nyilatkozik Kiss Tibor, a járműüzemeltetési üzem vezetője; Keresztes Tibor mozdonyvezető; Bibel Ferenc mozdonyvezető; Pintér Ákos vasútforgalmi üzemvezető és Vargyas András forgalmi szolgálattevő.
2022-09-00Katasztrófavédelmi gyakorlat nemzetközi együttműködéssel. Árvízi mentéshez kellett a helytállásAz ISD Dunaferr Zrt. kikötője volt az egyik helyszíne annak a nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlatnak, amelyet 2022. szeptember 1-3. között rendeztek meg Dunaújvárosban. Az Európai Unió támogatásával megvalósult gyakorlat célja a magyarországi, szlovákiai és romániai árvízvédelmi civil szervezetek együttműködésének fejlesztése volt.
2022-09-00Letisztult formák és gondolatok. Hámor - kiállítás az Acélszobrász Alkotótelep munkáibólHárom művész - Gergely-Farnos Lilla, Gróf Ferenc és Kristóf Krisztián - a Dunaferr üzemeiben hozhattak létre műalkotásokat a XV. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep keretein belül. Az elkészült munkákból a Kortárs Művészeti Intézetben nyílt kiállítás.
2022-09-00Családos "élménytúra" a Gyártó Egység üzemeiben. "Apa, te tényleg itt dolgozol?"Beszámoló az ISD Dunaferr Gyártó Egységében 2022. augusztus 26-án tartott gyárlátogató túráról. Az érdeklődők a az öntödébe, a mechanikaüzembe és a lakatosüzembe látogattak el.
2022-09-00Acélkaticák, avagy a barátság erje. Kézfogás mélyésgekben és magasságokbanIsmertető a Dunaferr Acélművében dolgozó női baráti társaságról, akik Acélkaticáknak hívják magukat. Nyilatkozik Horváthné Bók Hedvig főmunkatárs.
2022-09-00OMBKE-történet a helyi szervezet tükrében. Szakcsoportokban folyt a munka a hetvenes évekbenIsmertető az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 1970-es években végzett tevékenységéről. Az 1976-ban megválasztott vezetőség összetétele.
2022-09-00Nagy Zsigmond 1933 - 2022Elhunyt Nagy Zsigmond, a Dunai Vasmű volt villamossági szakembere. Nekrológ.
2022-09-00Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (5.). Kincseket rejt a József Attila Könyvtár MédiatáraÉrdekességek a József Attila Könyvtár Médiatárából. QR-kódos leolvasást követően megnézhető egy riport Lukácsházi Győző tubaművésszel; Kertész Viktória riportja Koltai Róbert és Pogány Judit színészekkel; valamint Kertész Viktória riportja Kiss Tibor zenésszel.
2022-09-003+1 kérdés Pálizs Attilához. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalBeszélgetés Pálizs Attilával, a Dunaújvárosi Kohász volt kenusával, aki jelenleg egy győri sportközpontban dolgozik.
2022-09-00Éremeső a sárkányhajó Európa-bajnokságon. Hat Dunaferres kolléga a versenyzők között2022 szeptemberének első hetében rendezték meg a 14. EDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Európa-bajnokságot, amelyen a Dragon Steel Se versenyzői is képviselték a magyar színeket.
2022-09-00Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta (képaláírás)Gyönyörű hazai sikereket hozott a DKSE kajak-kenu szakosztálya által Dunaújvárosban 2022. augusztus 27-28-án első alkalommal megrendezett Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta elnevezésű kajak-kenu, sárkányhajó és SUP-verseny. (nem teljes szöveg)
2022-09-00Kosztolányi György emlékére2022 szeptemberének első hetében nyílt emlékkiállítás a közelmúltban elhunyt Kosztolányi György (1959-2022) festő alkotásaiból a Bartók Kamaraszínház aulájában.
2022-09-00A Dunai Vasmű papírrelikviái (képaláírás)A Dunai Vasmű papírrelikviái címmel nyílt kiállítás 2022. szeptember 16-án a dunaújvárosi Magyar Papírmúzeumban. (nem teljes szöveg)
2022-08-263+1 kérdés Mátyás GáborhozMátyás Gábort, a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület ügyvezető elnökét, mint sportvezetőt, szinte minden dunaújvárosi sportrajongó ismeri. Azonban, mint sportolót és magánembert ma már jóval kevesebben. Most őt faggattuk 3+1 kérdés erejéig.
2022-08-19Különleges kincseket rejt a József Attila Könyvtár Médiatára. Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (3.)A helyi televíziózás hazánkban a múlt század nyolcvanas éveiben tette meg kezdő, tétova lépéseit, és Dunaújvárosban az elsők között kezdődött meg a helyi műsorgyártás! Az elkészült műsorokat kezdettől fogva rögzítették, archiválták a tévések. Ez a körülbelül két évtized (1985-2004) kordokumentumait őrző videoanyag jelenleg a József Attila Könyvtár birtokában van. Tavaly (2021.) októberben „nyílt meg” a könyvtár Médiatára, ahol az internet segítségével, a világ bármely pontjáról bárki böngészhet, kutathat személyes vagy éppen helyi, sőt országos jelentőségű események mozgóképes dokumentumai között.
2022-08-12Babi elköszöntNégy évtized munka után, 2022. júniusban töltötte el a gyárban az utolsó munkanapját Péter Ilona, Babi, az ISD Kokszoló Kft. bér- és munkaügyi osztályának főmunkatársa.
2022-08-05Acélszobrász Alkotótelep 2022Az ISD Dunaferr Gyártó Egység üzemeiben készülnek a 2022-es, XV. Acélszobrász Alkotótelep műalkotásai. Felvette a napi ritmust a három szobrász, rendszerint hat órakor kezdik a műszakot, csak kicsit tovább maradnak benn, a fél kettőre időzített ebédjük után.
2022-08-00Új víziközmű-szolgáltató Dunaújvárosban2022. május 1-jétől a Mezőföldvíz Kft. végzi a teljes víziközmű-szolgáltatási és - üzemeltetési szolgáltatást a megyei jogú városban. A társaság közérdekű üzemeltetőként folytatólagosan átvette Dunaújvárosban a szennyvízelvezetést és -tisztítást, valamint a közműves ivóvízellátást.
2022-08-00A szakképzés megújult rendszere. Dunaferres szakemberek a készségtanácsokbanÚj fogalomként került be a köztudatba az ágazati készségtanácsok működése. A magyar gazdaság teljes egészét felölelő 19 szakmai szervezet egyikének, a Bányászati és Kohászati Ágazati Készségtanácsnak munkáját elnökként az ISD Dunaferr oktatásszervező szakértője, Kácser Zoltán irányítja.
2022-08-00Élet, rímekbe szedve. "Kezdjetek el élni!"Portré Pálfi Tiborról, az ISD Dunaferr profilüzemének volt vezetőjéről, aki szabadidejében verseket ír. Pálfi Tibor: Az én városom című verse.
2022-08-00Kertészetből a Kokszolóba. A jó szó sok mindenre képesBeszélgetés Weiszné Tóth Erzsébettel, a Kokszoló SZKB karbantartó művezetőjével.
2022-08-00A saját kenyér íze. Közösségfomáló kovászsuliIsmertető a kenyérsütésről. Nyilatkozik Kovács Anikó, a Dunaferr Acélmű karbantartási osztályvezetője, aki baracsi Kovász Suli egyik alapítója és Szemenyei Gabriella, a Kokszoló anyaggazdálkodási valamint megbízott pénzügyi és számviteli osztályvezetője, aki pedig az újtelepi kovásziskolába jár.
2022-08-00Hazai tájakon. A Dunaferr Magazin fotópályázataA Dunaferr Magazin fotópályázatára érkezett képek közül tíz bemutatása, köztük Szabó Ervin (Nagyolvasztómű, technológiai osztály) Miskahuszárról készült képe.
2022-08-00OMBKE-történet a helyi szervezet tükrében. Előadások, klubdélutánok, találkozókIsmertető az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 1970 és 1973 közötti munkájáról. Portré Szalay Géza főmérnökről.
2022-08-00Az emelőgépes szakma seregszemléje. Szakmai újdonságok és megoldandó problémák2022 nyarának elején Egerben rendezték meg az emelőgépes szakma legjelentősebb seregszemléjét, a 13. Országos Emelőgép-üzemeltetői és Biztonságtechnikai Konferenciát (OREMBIK '22). A rendezvényen több dunaferres munkavállaló is részt vett, a házigazda Országos Emelőgépes Egyesület új elnöke pedig Kácser Zoltán, az RMS és HR Igazgatóság oktatásszervező szakértője lett.
2022-08-00Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (4.). Kincseket rejt a József Attila Könyvtár MédiatáraÉrdekességek a József Attila Könyvtár Médiatárából. QR-kódos leolvasást követően megnézhető Mlinkó Gabriella és Stossek Mátyás riportjai a Dunai Vasmű alsóörsi üdülőjéről; Bródi Emília riportja Gurisatti Lilláról a Gyermekszoba című műsorban és Szüts Ildikó riportja az iskolakezdés előtti bevásárlásról 1986-ból.
2022-08-003+1 kérdés Ferling Bernadetthez. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalInterjú Ferling Bernadettel, volt válogatott kézilabdázóval, visszavonulása utáni életéről, sikereiről és mai fiatal kézilabdázókról. Orsó-Ferling Bernadett névjegye.
2022-08-00Tárlat az alkotótelepi művekbőlA 2022-es Acélszobrász Alkotótelepen három művész, Gróf Ferenc, Kristóf Krisztián és Gergely-Farmos Lilla vett részt. Az elkészült szobrokat 2022. augusztus 26-tól láthatja a nagyközönség a Kortárs Művészeti Intézetben.
2022-08-00Életpálya, vasműs kötődésekkel2022-ben ünnepelte 75. születésnapját Fülöp Benő, aki 42 évet dolgozott a Dunaferr alkalmazásában.
2022-07-29NÉBIH-regisztrált szakmai műhely lett a dunaferres laborAz idei év (2022.) elejétől Várady Tamás irányítja főosztályvezetőként a DUNAFERR LABOR Nonprofit Kft. környezetvédelmi és kémiai anyagvizsgáló főosztályának tevékenységét. A szakember „régi motoros” a szakmában, már diákként kapcsolatba került a dunaferres laboratóriummal, amely azóta is az első és egyetlen munkahelye.
2022-07-223+1 kérdés Kiss AnnamáriáhozA Dunaferr Magazin év elején elindított sorozatában arra kíváncsiak, hogy az egykor hazai és nemzetközi sikereket elérő Kohász-, vagy Dunaferr-sportolóinkkal mi történt az elmúlt évek alatt, hogyan alakult a sorsuk, hol élnek, mivel foglalkoznak manapság? Ezúttal az egykori kiváló, tősgyökeres dunaújvárosi úszót, Kiss Annamáriát kérdezi Szóládi Zoltán.
2022-07-15Generációk a HideghengerműbenKaszás Éva cikke az ISD Dunaferr Hideghengerműről és az ott dolgozókról. Interjú
2022-07-08Tűzoltóink szép versenysikereiA pandémia időszaka után a létesítményi tűzoltóságok élete is mozgalmasabb lett. Az elmúlt hetekben sorra rendezték meg a különböző szakmai és sportversenyeket, ahol rendre kiválóan szerepeltek a VÉD-SZ – DUNAFERR létesítményi tűzoltói
2022-07-00Az 5-ös szárazoltó javítása. A program szerint haladnak a munkálatok2022. május 27. és július 26-a között javítás zajlik az ISD Kokszoló kemenceüzeménél, az 5-ös számú száraz kokszoltó berendezésen (SZKB). A stratégiai fontosságú berendezés ilyen mérvű javítására legutóbb 2018-ban került sor.
2022-07-00Sikeresen vizsgázott a Kokszoló három irányítási rendszere2022. június 7-10. között zajlott a minőség (MIR)- és környezetközpontú irányítási rendszer (KIR) periodikus, valmaint az energiairányítási rendszer (EIR) megújuló auditja az ISD Kokszoló Kft.-nél. A Det Norske Veritas tanúsító szervezet szakemberei szerint mindhárom irányítási rendszer működése hatékony.
2022-07-00Művészek munkásruhában. Acélszobrász Alkotótelep 2022Az ISD Dunaferr Gyártó Egység üzemeiben készülnek az idei Acélszobrász Alkotótelep műalkotásai. A művészek (Gróf Ferenc, Gergely-Famos Lilla és Kristóf Krisztián) hat órakor kezdik a műszakot, csak kicsit tovább maradnak benn, a fél kettőre időzített ebédjük után. Nyilatkozik Szakács Sándor, az öntöde üzemvezető-helyettese; Veres Gábor és Horváth Zoltán öntő előmunkások; Kovács Zsolt, a mechanikaüzem vezetője; Nagy Gábor lászló üzemmérnök; Nagy István előkészítő csoportvezető; Garbacz Gábor csőszerelő és a művészek.
2022-07-00Fejleszti eszközparkját a Dunagép Zrt. A világ egyik legkorszerűbb daruja érkezikA Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz pályázatán elnyert 209,3 millió forint összegű uniós támogatást fordíthatja eszközbeszerzésre és vállalati képzésre a Dunagép Zrt. A pályázat keretében egy Liebherr LTM 1110-5.1 típusú daruval bővítik a gépparkot.
2022-07-00A Hideghengermű győzött, de mindenki nyert. Sikeresen lezajlott az I. Dunaferr KupaBeszámoló az első alkalommal megrendezett Dunaferr Kupa amatőr vállalati kispályás labdarúgó tornáról, amelyet 2022. június 17-én tartottak. A tornát a Hideghengermű csapata nyerte.
2022-07-00Főmérnöki utasítás az engergiaköltségek csökkentése érdekében. Energetikai hírlevél2022 júliusában újabb Főmérnöki utasítást adtak ki az ISD Dunaferrben, amelynek célja az energiahatékonyság növelése. 2022 nyarán a vállalat napi földgáz- és villamosenergia-költsége egyes napokon meghaladta a napi egymillió eurót.
2022-07-00Selmeci Diáknapok Dunaújvárosban (képaláírás)2022. június 30-a és július elseje között Dunaújváros adott otthont a Selmeczi Diáknapok rendezvénysorozatának. Az eseményt a helyi egyetem selmeci diákhagyományokat őrző hallgatói szervezték meg. A résztvevők egyik jelentős számú csoportja a második nap délelőttjén a Dunaferr egységeiben tett látogatást. (nem teljes szöveg)
2022-07-00Sokrétű munka egy dinamikus csapatban. NÉBIH-regisztrált lett a dunaferres labosInterjú Várady Tamással, a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. környezetvédelmi és kémiai anyagvizsgáló főosztályának főosztályvezetőjével szakmai pályafutásáról, a labor helyzetéről és napi munkáról.
2022-07-00"Arra neveltek, hogy segíteni kell...". Babi elköszöntInterjú Péter Ilonával, Babival, az ISD kokszoló Kft. bér- és munkaügyi osztályának főmunkatársával, aki négy évtized munka után, 2022 júniusában vonult nyugdíjba.
2022-07-00OMBKE-történet a helyi szervezet tükrében. Vezetőségválasztás 50 évvel ezelőttVisszatekintő a Dunai Vasmű időszaki kiadványának 24. és 25. számára. Előbbiben az OMBKE 1972-es vezetőségválasztása volt a téma, míg utóbbi jubileumi számból Borovszky Ambrus vezérigazgató jegyzetét olvashatjuk el. Sütő Zoltán volt OMBKE szervezőtitkár rövid életrajza.
2022-07-00Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (3.). Kincseket rejt a József Attila Könyvtár MédiatáraÉrdekességek a József Attila Könyvtár Médiatárából. QR-kódos leolvasást követően megnézhető Pekarek János interjúja Szilágyi János műsorvezetővel, Kertész Viktória beszélgetése Hofi Géza humoristával és Fodor Endre riportja Fábry Sándor humoristával.
2022-07-003+1 kérdés Mátyás Gáborhoz. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalInterjú Mátyás Gábor volt birkózóval, a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület ügyvezető elnökével sportpályafutásáról, magánéletéről.
2022-07-00A Dragon Steel SE versenyzői a Sárkányhajó Magyar Bajnokságon (képaláírás)A Dragon Steel SE versenyzői 2022. július 11-12-én a nyolcadik, 10 személyes Sárkányhajó Magyar Bajnokságon vettek részt. A Fadd-Domboriban megrendezett versenyen az U18-as korosztálytól egészen a Senior C korosztályig, 200 és 2000 méteres versenytávokon mérettették meg magukat a Magyar Sárkányhajó Szövetség egyesületei. A Sragon Steel 28 taggal, 8 legénységgel állt rajthoz a bajnokságban, ahonnan két bronzéremmel és több értékes helyezéssel tértek haza. (teljes szöveg)
2022-07-00Országos versenyt nyertek2022 júniusának utolsó hétvégén zajlottak az Országoa Katasztrófavédelmi Főigazgatóság XIII. Országos Tűzoltószakmai Vetélkedőjének programjai. A létesítményi tűzoltóságok kategóriájában a VÉD-SZ Dunaferr tűzoltóság csapata első helyen végzett.
2022-06-24Kérdezz-felelek sportlegendáinkkal: 3+1 kérdés Lengyel FerenchezInterjú Lengyel Ferenc európai szinten is szenzációs hírű veretlenségi sorozatot produkáló egykori kiváló labdarúgóval.
2022-06-17„Az én életem a gyár volt...”2022. májusában ünnepli nyolcvanadik születésnapját dr. Horváth Ákos, az ISD Dunaferr nyugalmazott műszaki-technológiai főmérnöke. A Borovszky-díjas kiváló mérnök, a DUNAFERR Főtanácsosa személyéhez számos szakmai siker, jelentős termékfejlesztés fűződik.
2022-06-10Egy jó csapatból a nyugdíjas létbeInterjú Kiss Istvánnal, az ISD Dunaferr Acélmű konverterüzemének nyersvas-előkészítőjével nyugdíjba vonulása alkalmából.
2022-06-03Valódi kincseket rejt a József Attila Könyvtár Médiatára (2.)Szirmai György a dunaújvárosi József Attila Könyvtár Médiatárának anyagából szemezget
2022-06-00Globálisan változó piaci környezet, összetett kihívások. Magas színvonalú szakmai fórumA Dunaújvárosi Egyetemen tartotta meg XVI. konferenciáját a Magyar Acélszerkezeti Szövetség (MAGÉSZ). A résztvevők áttekintést kaptak az iparág helyzetéről, az elmúlt időszak beruházásairól, új létesítményekről, valamint a várható kihívásokról.
2022-06-00Generációk a Hideghengerműben. Karbantartás szakaszos üzemmód mellettIsmertető az ISD Dunaferr Hideghengerművéről. Nyilatkozik Hekele Csaba üzemviteli és karbantartásvezető; Bugyik Benjamin és Duchai László diagnosztikai mérnök.
2022-06-00Energetikai hírlevélSikeres megújító auditon esett át az ISD Dunaferr Zrt. Energiagazdálkodási Irányítási Rendszere 2022. május 9-13. között. A pandémiás távauditok után a Det Norske Veritas Magyarország Kft. (DNV) auditorai ezúttal személyes jelenlét mellett végezhették munkájukat.
2022-06-00Dunaferr Jupa, ami összehoz minket. Kispályás fociban mérkőzhetnek meg területek2022. június 17-én délután rendezik meg az I. Dunaferr Kupa amatőr kispályás labdarúgó tornát, amelyen a vállalat munkavállalói vehetnek részt. Nyilatkozik Zemankó Zoltán főszervező. Evgeny Tankhilevich, a cég legfőbb, általános vezérigazgató-helyettesének levele a résztvevőkhöz.
2022-06-00A szervezet erőssége: a hazai bányászat és kohászat összefogása. OMBKE-tisztújítás2022. május 21-én tartotta meg 113. tisztújító közgyűlését az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Budapesten. A rendezvényen a Vaskohászati Szakosztályt és annak dunaújvárosi helyi szervezetét Bocz András, valamint a vezetőségben helyet foglaló dunaferres küldöttek képviselték.
2022-06-00Tavaszi családi nap az ISD Powernél. Sport, főzés, gyerekjátékokVáltozatos programokkal, jó hangulatban telt az ISD Power Kft. 2022. május 28-án megrendezett családi napja. A pandémia után első alkalommal nyílt lehetőség arra, hogy a kollégák és családtagjaik egy kellemes napot tölthessenek el együtt.
2022-06-00Tűzoltóink versenysikerei. Szakmai ismeretek, erőnlét, ügyességBeszámoló a VÉD-SZ Dunaferr létesítményi tűzoltóság tagjainak sikereiről hazai és nemzetközi lépcsőfutó és komplex versenyeken.
2022-06-00Tartalmas szakmai információcsere. A Soltész + Soltész Kft. volt az újabb vendégAz ISD Dunaferrben tartott Karbantartó Szakmai Napok rendezvénysorozat keretében a Soltész + Soltész Kft. tartott szakmai bemutatót 2022. június 2-án.
2022-06-00A harmadik elnöki ciklusIsmét az ISD Dunaferr munkatársát, Kácser Zoltánt kérték fel a Bányászat és Kohászat Készségtanács elnöki tisztének betöltésére.
2022-06-00Tisztelt pénztártagok!Ismertető a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2022. május 26-án megtartott küldöttközgyűléséről, amelyen elfogadták az Igazgatótanács beszámolóját a 2021-es évről; jóváhagyták a könyvvizsgáló lejáró szerződésének megújítását, valamint kinyilvánították a szándékot, hogy egyesülni kívánnak a Generali Önkéntes Nyugdíjpénztárral.
2022-06-00Acélszobrász alkotótelep júniusban. Izgalmas művek készülnek2022 nyarán ismét 3 művész (Gróf Ferenc, Kristóf Krisztián és Gergely-Famos Lilla) valósíthatja meg elképzeléseit az Acélszobrász Alkotótelep keretében, a Dunaferr Gyártó Egységének üzemeiben.
2022-06-003+1 kérdés Kiss Annamáriához. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalInterjú Kiss Annamáriával, a Dunaferr SE két olimpián is részt vett úszójával, aki jelenleg az ISD Dunaferr minőségügyi főosztályán főmunkatárs.
2022-06-00Klubdélután a szabadbanBeszámoló az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület helyi szervezetének klubnapjáról, amelyet rendhagyó módon a szabadban rendeztek, s fő témája az OMBKE tisztújító közgyűlése volt.
2022-06-00Folytatódik az együttműködésHatározatlan időre meghosszabbította tíz évvel ezelőtt létrejött együttműködési megállapodását 2022. június 9-én a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület dunaújvárosi helyi szervezete. A két testület főként szakmai kérdésekben működik együtt.
2022-05-20Kérdezz-felelek sportlegendáinkkal (3+1 kérdés Mihaldinecz Rudolf motorcsónak-versenyzőhöz)Szóládi Zoltán interjúja Mihalcinecz Rudolffal
2022-05-13Kincseket rejt a József Attila Könyvtár MédiatáraSzirmai György cikke a dunaújvárosi kábeltévé történetéről
2022-05-06Egy letűnt kor dokumentumaiA Dunaferr Gyártörténeti Gyűjteményébe került Lovas Pál, A Dunai Vasmű egykori gyárépítője örökségének Vasművel kapcsolatos darabjai. A fővárosi kirendeltség vezetőjeként vonult nyugdíjba.
2022-05-00"Zöld átállás" az acélgyártásban. Kézzelfogható közelségben a hidrogéntechnológiaBeszámoló az OMBKE 2022. április 27-én tartott szakmai délutánjáról, amelyen Felföldiné Kovács Ágnes, az ISD Dunaferr Zrt. energetikai szakértője tartott előadást a Hidrogén alkalmazásának lehetőségei az acéliparban, zöld átállás a kohászatban címmel.
2022-05-00Kölcsönösen előnyös, tartós együttműködés. Henkel-Dunaferr szakmai napSzakmai bemutatót tartott az ISD Dunaferr Zrt.-nél a Henkel Magyarország Kft. A programok olyan szakemberek vettek részt, akik munkáját segíthetik a Loctite-megoldások.
2022-05-00Virtuális és valóságos folyamatok találkozása. Folyamatirányító szakemberek a technológiábanAz ISD Dunaferr IT Igazgatóságának folyamatirányítási főosztályának bemutatása. Nyilatkozik Makádi János osztályvezető; Gál Tamás műszerész; Váczi László folyamatirányítási mérnök.
2022-05-00Az ország legjobbjai lettek a Dunaferr-iskola diákjai. A hegesztők és a lakatosok is remekeltekKiváló eredményekkel büszkélkedhet a 2021/2022-es tanév végén a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Diákjai remek helyezéseket értek el a Szakma Sztár Fesztiválon a Szakma Kiváló Tanulója Verseny 2022. április 25-27-én megrendezett országos döntőjében. Magyarország legjobb hegesztőtanulója idén a Dunaferr-iskola diákja, Zagyva Bence lett, Dézsi Martin pedig második helyezést ért el. Az épület- és szerkezetlakatosok mezőnyében Sebestyén Dávid Gusztáv szerezte meg az országos első helyezést, a harmadik helyen pedig Varga Balázs Tibor végzett.
2022-05-00Aki csapolta az összes kemencét. Egy jó csapatból a nyugdíjas életbeNyugdíjba vonul az ISD Dunaferr Acélmű konverterüzemének nyersvaselőkészítője, Kiss István.
2022-05-00"Az én életem a gyár volt...". Dr. Horváth Ákos 80 évesBeszélgetés dr. Horváth Ákossal, az ISD Dunaferr nyugalmazott műszaki-technológiai főmérnökével, aki 2022 májusában ünnepli nyolcvanadik születésnapját.
2022-05-00Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (2.). Kincseket rejt a József Attila Könyvtár MédiatáraÉrdekességek a József Attila Könyvtár Médiatárából. QR-kódos leolvasást követően megnézhető az acélgyártás 40 éves évfordulójára készített összeállítás, a Kicsi hengerész készítése és felvétel az első Bringatúráról. A Médiatár is bekerült a helyi értékek közé.
2022-05-00OMBKE-történet a helyi szervezet történetének tükrében. A szakmai látókör bővüléséértIsmertető az I. Kohászati Ipargazdasági és Üzemszervezési Konferenciáról, amelyet Balatonszéplakon rendezett meg az OMBKE 1962. szeptember 3-7. között, a Duna Vasmű közreműködésével. A konferencia nyomán 1963. május 7-8-án a Duna Vasműben Üzemszervezői munkaértekezletet tartottak a szervezés területén dolgozók szakmai látókörének bővülésére. A munkaértekezletet Závodi Imre, a vasmű akkori igazgatója nyitotta meg.
2022-05-003+1 kérdés Lengyel Ferenchez. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalBeszélgetés Lengyel Ferenccel, a Dunaferr SE volt labdarúgójával, aki visszavonulását követően az utánpótlásban edzősködik Pápán.
2022-05-00Sikerek az outrigger bajnokságon. Kilenc érem a Dragon Steelnek2022. május 7-8-án Fadd-Domboriban gyűltek össze a magyar sárkányhajósport versenyzői az év első versenyére, a 6. Outrigger Sárkányhajó Magyar Bajnokság és Rangsorolóra. A Dragon Steel SE 13 versenyzővel 6 kategóriába nevezett és a hétvégén összesen 9 érmet: három aranyat, három ezüstöt és három bronzot lapátolt össze.
2022-05-00Fazekas József 1969-2022Elhunyt Fazekas József, az ISD Dunaferr Meleghengerművének karbantartási osztályvezetője. Nekrológ.
2022-05-00Felújítják az épületdíszeketRekonstrukció zajlik az ISD Dunaferr igazgatósági épületének főbejáratánál: az épület homlokzatát díszítő fríz-elemek meggyengültek, a rögzítésük korrodálódott, a kő pedig az erózió miatt töredezik.
2022-05-00Mini tárlat a Dunaferrban (képaláírás)Több mint fél évszázada, 1961 májusában rendezték meg a Budapesti Ipari Vásárt, amelyen természetesen az akkori Kohó- és Gépipari Minisztérium Vaskohászati Igazgatóságának tagvállalatai is részt vettek, köztük természetesen a Dunai Vasmű is. A rendezvényről remek fotóalbum készült, ami Lovas Pál, a vasmű építőinek egyik felelős tisztségviselőjének hagyatékából került elő, és jutott vissza vállalatunkhoz. (nem teljes szöveg)
2022-04-293+1 kérdés Pernyei RékáhozInterjú Pernyei Réka világbajnok búvárúszóval
2022-04-22Dunán innen, Dunán túl túráznakA Pentele Természetjáró Egyesület hagyományos, tavaszi szezonnyitó túráját 2022. február 26-án rendezték meg. Ezúttal 452 túrázó indult el, legtöbben a 20 kilométeres távot választották, az öt távon összesen 9 962,7 km-t teljesítettek a résztvevők.
2022-04-14Kollégák, akiktől tanulni is lehetNapjainkban felértékelődött a műszaki szaktudás, keresettek a jól képzett mérnökök, számos hely kínálkozik számukra akár pályakezdésre, akár néhány év gyakorlat után a továbblépésre. Reményt keltő, hogy a DUNAFERR-nél is kamatoztatják elméleti tudásukat, kutatási eredményeiket a fiatal mérnökök. Dr. Mucsi András szakértői beosztásban a meleg-, valamint a hideghengerlés területén a gyártástechnológia optimalizálásával, gyártmányfejlesztéssel, technológiai hibák okainak feltárásával foglalkozik, munkájában egyaránt szerephez jutnak a műszaki és az anyagtudományi ismeretek is. Interjú
2022-04-08Az ISD DUNAFERR több módon segít az agresszió áldozatainak2022. március 10-ei adatok szerint az ukrajnai háború kitörése óta már több mint 200 ezer menekült érkezett Magyarországra. Közülük néhányan Dunaújvárosban találtak biztonságra, nyugalomra. Elhelyezésükről, lakhatásukról az ISD Dunaferr is gondoskodik.
2022-04-00Energetikai hírlevélA magas energiaárak továbbra is jelentős negatív költséghatással vannak a Dunaferr működésére. Az energiahatékonyság növelése érdekében érdekében eddig megtett lépések felsorolása.
2022-04-00Emlékműállítás a Dunaferr finanszírozásával. Borovszky Ambrus neve, munkássága tovább él2022. március 18-án emlékművet avattak Borovszky Ambrusról, a vasmű legendás vezérigazgatójáról a róla elnevezett parkban. A Pintér Lajos Zoltán készítette bronz emlékművet Pintér Tamás polgármester és Kálló Gergely országgyűlési képviselő közösen leplezte le.
2022-04-00Szakmai segítség a balesetmentes termeléshez. Mérnökök a munkabiztonságértAz ISD Dunaferr egészségvédelmi főosztályának bemutatása. Nyilatkozik Móróné dr. Zupkó Tímea főosztályvezető; Kiss Miklós állomásvezető; Ruff István munkabiztonsági osztályvezető; Ruff Alexandra, a Pentelemed Kft. megbízott vállalati higiénikus szakembere; Gyalus Zoltán munkabiztonsági főmunkatárs és Kurucz Zoltán, a sugárvédelmi szolgálat vezetője.
2022-04-00Acélszobrász szimpózium júniusban. Ismét műalkotások születnek a vasműs üzemekben2022-ben újra megrendezik az acélszobrász alkotótelepet az ISD Dunaferr Zrt.-ben. Nyilatkozik Várnai Gyula, a Dunaferr Art Alapítvány kuratóriumi elnöke; Kardos-Nagy Annamária, a Dunaferr Art Alapítvány művészettörténésze; Gosztola Kitti képzőművész és László Ferenc, a Gyártó Egység egységvezetője.
2022-04-00Vasműs vonatkozású kiállítás is készül. Egyedi tervezésű oklevelek, emléklapok és meghívókIsmertető a Magyar Papírmúzeumról. A tervek szerint a múzeum következő időszaki kiállítása a Dunaferr hét évtizedének dokumentumait, kiadványait mutatná be.
2022-04-00Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők. Kincseket rejt a József Attila Könyvtár MédiatáraA József Attila Könyvtár Médiatárának bemutatása. Ismertető a hazai helyi televízió hőskoráról és a Dunaújvárosi Televízió kezdeteiről. QR-kódos leolvasást követően megtekinthető egy Borovszky Ambrussal, a vasmű legendás vezérigazgatójával készült interjú.
2022-04-00Egy letűnt kor dokumentumai. A hagyaték "hazakerült" a DunaferrhezA Dunaferr tulajdonába került Lovas Pál hagyatéka. Lovas Pál a gyár- és városépítés hőskorában élt és dolgozott a településen. A hagyaték tartalma: két fotóalbum, néhány kitüntetés, plakett, korbeli újságlapok, meghívók, emléklapok.
2022-04-00"Jobban meg kell szervezni a mérnökök munkáját!". OMBKE-történet a helyi szervezet történetének tükrébenIsmertető az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 1960. november 11-én, Sztálinvárosban tartott Választmányi üléséről, amelyen 150 fő vett részt az ország minden tájáról.
2022-04-00Bodahelyi Tibor 1958-2022Elhunyt Bodahelyi Tibor, az ISD Dunaferr Hideghengerművének volt szakembere. Nekrológ.
2022-04-003+1 kérdés Mihaldinecz Rudolfhoz. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalInterjú Mihaldinecz Rudolffal, a dunaújvárosi motorcsónaksport legendás alakjával, aki nem szakadt el teljesen a sporttól.
2022-04-00Egyre népszerűbb a roller. Már nálunk is lehet bérelniDunaújvárosban is használhatóak Bird elektromos bérrollerei. A 90 rollert egyelőre egy 3 hónapos próbaidőszak keretében lehet kipróbálni.
2022-04-00Kiváló tűzoltóinkSzakmai nappal egybekötött közgyűlést tartotta 2022. április 7-8-án Ráckevén a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége. Az eseményen a VÉD-SZ - Dunaferr létesítményi tűzoltóság két tűzoltója, Jecs Miklós és Orosz Tamás átvehette a a Létesítményi Tűzoltó Érdemrend bronz fokozatát. Nyilatkozik Szilasi János tűzoltóparancsnok.
2022-04-00Országgyűlési választások (képaláírás)2022. április 3-án országgyűlési választásokat tartottak Magyarországon. A rendszerváltás óta eltelt időszak kilencedik általános parlamenti választásán ismét kétharmados többséget szerzett az országot jelenleg is kormányzó Fidesz-KDNP koalíció. Fejér megye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselője a kormánykoalíció jelöltje, dr. Mészáros Lajos, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház főigazgatója lett. (nem teljes szöveg)
2022-03-31Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalÚj sorozatot indított 2022-ben a Dunaferr Magazin a sportrovatában. Az egykori hazai és nemzetközi sikereket elérő Kohász-, vagy Dunaferr-sportolókkal mi történt az elmúlt évek alatt, hogyan alakult a sorsuk, hol élnek, mivel foglalkoznak manapság? Interjú Erdősi „Tigris” Péter jégkorongozóval.
2022-03-18Érdeklődés és megtapasztalásAz alábbi portré készülhetne dr. Vizi Gáborról, mint az ISD DUNAFERR Zrt. beruházási szakértőjéről, de nem lenne teljes. A mérnöki munka mellett életének egy részét tanárként tölti a Dunaújvárosi Egyetem Műszaki Intézetének Gépészeti Tanszékén. Hasonlóképpen fontos számára a gyógyítás is, ami azt célozza, hogy miként lehetne az emberek tudatszintjét emelni, testtudatukat fejleszteni, megtanítani őket befelé, önmagukra figyelni.
2022-03-04Javuló mutatók, hatékony vírushelyzet-kezelésElkészült a 2021. évre vonatkozó MEBIR-jelentés a vállalatnál. A Covid- világjárvány a DUNAFERR-nél is rányomta bélyegét a tavalyi évre, tovább nehezítve az ismert pénzügyi nehézségek által meghatározott mindennapokat. A legfontosabb munkabaleseti mutatók a korábbi években tapasztaltnál kedvezőbben alakultak, azonban az ismeretterjesztő célú munkavédelmi programok java része elmaradt és a szükséges, védelmi jellegű műszaki beruházások java része is késedelmet szenvedett.
2022-03-00Eszelős energiaárak 2022 márciusában. Védelemre szorul az európai belső piacAz orosz-ukrán háborús konfliktus számos negatív gazdasági hatása mellett drasztikus csapást mért az energiahordozók piacára is. Az egyébként is magasan álló árak eszelős magasságba szöktek, vis major helyzetbe sodorva az ipari nagyfogyasztókat.
2022-03-00Szén, koksz és fehér köpeny. Laboratóriumok a Kokszolómű közelébenIsmertető az ISD Kokszoló Kft. területén működő szénkémiai anyagvizsgáló főosztályról. Nyilatkozik Simon Mária főosztályvezető; Solymosi Szilvia anyagvizsgáló mérnök; Haranginé Takács Veronika; Hingyiné Börgöndi Ágota anyagvizsgáló és Ságiné Fórizs Judit anyagvizsgáló.
2022-03-00Azonnali munkalehetőségAz ISD Dunaferr Zrt. felhívása a háború elől menekülteknek. A cég elsősorban magyarul beszélő menekülteknek kínál munkát, 6 hónapra.
2022-03-00A háború borzalmaiból a biztonságos Dunaújvárosba. A Dunaferr több módon segít az áldozatoknakA Dunaferr vendégházában élő hatfős menekültcsoport bemutatása, akik Evgeny Tankhilevich, a vasmű legfőbb-, általános vezérigazgató helyettese segítségével jutottak el Dunaújvárosba.
2022-03-00Ismét Mercedes-gépeket daruztak a kikötőben. Ötszáz tonnás autódaruk páros manővere2022. február 17-18-án az ISD Dunaferr dunaújvárosi kikötőjében a kecskeméti Mercedes-gyár nyolc új présgépét emelték ki a szállító uszályokból, két nagy teljesítményű autódaru összehangolt munkájával. A műveletről beszámolt Szécsenfalvi Zsigmond, a Dunagép Zrt. vezérigazgatója és Ősz László, az ISD Dunaferr Szállítóművének gyárvezetője.
2022-03-00Alkalmazott kutatóként a gyárban. Kollégák, akiktől tanulni is lehetPortré dr. Mucsi Andrásról, az ISD Dunaferr szakértőjéről, aki meleg-, valamint a hideghengerelés területén a gyártástechnológia optimalizálásával, gyártmányfejlesztéssel, technológiai hibák okainak feltárásával foglalkozik.
2022-03-00A klímatudatos életmódról a Dunaújvárosi Egyetemen. Jó gyakorlatok helybenBeszámoló a Dunaújvárosi Egyetemen, 2022. február 16-17-én tartott előadás-sorozatról, amelynek témája a klímatudatosság fejlesztése és a szemléletformálás volt.
2022-03-00Egészség, öröm, lokálpatriotizmus. Dunán innen, Dunán túlImmár a 17. Dunán innen, Dunán túl túrát rendezte meg a Pentele Természetjáró Egyesület 2022. február 26-án. Ezúttal 452 túrázó indult el, legtöbben a 20 kilométeres távot választották, az öt távon összesen 9 962,7 km-t teljesítettek a résztvevők. Nyilatkozik Csontos László, az egyik szervező és Sipos Kinga résztvevő.
2022-03-00Török Péter Gábor 1957-2022Elhunyt Török Péter Gábor, az ISD Dunaferr technológiai főosztályának szakértője. Nekrológ.
2022-03-003+1 kérdés Pernyei Rékához. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalInterjú Pernyei Réka világbajnok búvárúszóval, aki jelenleg informatikát tanít a Dunaferr Szakközépiskolában.
2022-03-00"Tüzet okádnak" a kis sárkányok. Nemzetközi sikerek nyomábanIsmertető a Dragon Steel SE sárkányhajó csapat utánpótlásáról és annak eredményeiről.
2022-03-00Az OMBKE helyi szervezetének tisztújító taggyűlése (képaláírás)Tisztújító taggyűlést tartott 2022. március 10-én az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztályának dunaújvárosi helyi szervezete. (..) Az elnöki pozícióban újabb négy évre bizalmat szavazott a tagság Cseh Ferencnek, míg a helyi szervezet titkárának ismét Kvárik Sándort választották meg. (nem teljes szöveg)
2022-03-00A Dunaferr középisola négy diákja a SZKTV-versenysorozat országos döntőjében (képaláírás)Örömteli hír érkezett a DSZC Dunaferr-középiskolából:az intézmény négy diákja bejutott az idei SZKTV-versenysorozat országos döntőjébe. Zagyva Bence és Dézsi Martin hegesztő tanulók, valamint Varga Balázs Tibor és Sebestyén Dávid Gusztáv szerkezetlakatos tanulók mutathatják meg tudásukat az ország legjobbjai között. (nem teljes szöveg)
2022-03-00Rangos egyházi kitüntetés2021 végén magas egyházi kitüntetést (Pro Cultura Christina) vehetett át Bráda Tibor festőművész, üvegművész, aki a Krisztus Király Főtemplom kilenc üvegablakát készítette.
2022-02-25Kiváló Dolgozók a vállalatnál (2.)A tavalyi év utolsó hónapjában, 2021. december 16-án köszöntötték a vállalatnál a 2021-es esztendőben a DUNAFERR Kiváló Dolgozója elismerést kiérdemlő kollégákat. Az elismeréssel járó jutalmakat dr. Sevcsik Mónika RMS és HR igazgató adta át az érintetteknek, munkahelyi vezetőik jelenlétében. Kitüntetett munkatársainkra az egész vállalati közösség joggal lehet büszke, szakmai teljesítményük rövid összefoglalóját az alábbi vezetői méltatásokban olvashatják.
2022-02-18Kiváló Dolgozók a vállalatnálA tavalyi év utolsó hónapjában, december 16-án köszöntötték a vállalatnál a 2021-es esztendőben a DUNAFERR Kiváló Dolgozója elismerést kiérdemlő kollégáinkat. Az elismeréssel járó jutalmakat dr. Sevcsik Mónika RMS és HR igazgató adta át az érintetteknek, munkahelyi vezetőik jelenlétében.
2022-02-11Műszak után fotográfusInterjú Kontár Csaba Attilával, a Dutrade Zrt. beszerző munkatársával hobbijáról, a fotózásról
2022-02-043+1 kérdés Kemény JózsefhezA Dunaferr Magazin új sorozatot indított sportrovatában. Volt sikeres sportolók jelenére kíváncsiak. Interjú Kemény József, a dunaújvárosi férfi kézilabdázás kiemelkedő alakja, a legendás Dunaferr SE beállójával
2022-02-00Energetikai hírlevélA szélsőségesen magas energiaárak továbbra is jelentős negatív költséghatással vannak a Dunaferr működésére. Felhívás a vállalatcsoport dolgozóihoz az energiahatékonyság javításának érdekében.
2022-02-00Nyomdagépvázak a Gyártó Egységtől. Magas színvonalú munka, kiváló együttműködésselEgy nyomdagép vázát készítették el az ISD Dunaferr Gyártó Egységében. A folyamatról nyilatkozik Tihanyi Tamás, a Gyártó Egység műszaki főosztályvezetője.
2022-02-00Egy hétköznap délelőtt a "vízvegyészeknél". A víznek folynia kellIsmertető az ISD Power Kft. víztermelő üzem vízvegyészeti üzemrészéről. Nyilatkozik Szita Sándor termelésirányító; Lakatosné Tarr Zsófia; Takács József; Herczeg Etelka és Áronné Cserna Judit.
2022-02-00A tavalyi év a munkavédelmi mutatók tükrében. Javuló mutatók, hatékony vírushelyzet-kezelésElkészült a 2021. évre vonatkozó MEBIR-jelentés a vállalatnál. A Covid-világjárvány a Dunaferrnél is rányomta bélyegét a tavalyi évre, tovább nehezítve az ismert pénzügyi nehézségek által meghatározott mindennapokat. A legfontosabb balesetvédelmi mutatók a korábbi években tapasztaltaknál kedvezőbben alakultak, azonban az ismeretterjesztő célú munkavédelmi programok java része elmaradt és a szükséges, védelmi jellegű műszaki beruházások java része is késedelmet szenvedett.
2022-02-00Mérnök, tanár gyógyító. Érdeklődés és megtapasztalásPortré dr. Vizi Gáborról, az ISD Dunaferr Zrt. beruházási szakértőjéről, aki emellett a tanár a Dunaújvárosi Egyetem Műszaki Intézetének Gépészeti Tanszékén. Fontos számára a gyógyítás is, természetgyógyászként tevékenykedik.
2022-02-00Fróna György (1965-2022)Elhunyt Fróna György, az ISD Dunaferr melegen hengerelt termékeinek belföldi értékesítési osztályvezetője. Nekrológ.
2022-02-00Drenyoszki András (1936-2022)Elhunyt Drenyoszki András, az Acélszerkezeti Kft. volt ügyvezető igazgatója. Nekrológ.
2022-02-00Jubileumi diplomaátadó ünnepség a Miskolci Egyetemen (képaláírás)A közelmúltban gyémánt oklevelet vehetett át a Miskolci Egyetem jubileumi diplomaátadó ünnepségén többekkel együtt a Dunaferr két kiemelkedő tudású, elismert szakembere, dr. Szabó Zoltán nyugalmazott főmetallurgus és dr. Takács István nyugalmazott energotechnológiai menedzser. (...) Az egyetemi ünnepségen arany oklevél elismerésben részesült három szintén volt dunaferres kolléga, Kovács Mihály, Fülöp Józsefné és Fülöp József. (nem teljes szöveg)
2022-02-00A Dunai Vasmű eredményeinek fokozásáért. OMBKE-történet a helyi szervezet történetének tükrébenAz Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) dunaújvárosi helyi szervezete már 1957-től nyersvasgyártó konferenciák, a hatvanas évektől pedig kohászati ipargazdasági, továbbá kohászati anyagvizsgáló konferenciák rendezésére vállalkozott.
2022-02-00Alkotóközösségben, hat évtizeden át. Cyránski Mária és ifj. Koffán Károly életműtárlataA Dunai Vasműhöz sok szállal kötődő művészpáros, Cyránski Mária (1940-2018) és ifj. Koffán Károly Összkép című kiállítását 2022. március 4-ig láthatja a közönség a Kortárs Művészeti Intézetben (KMI).
2022-02-00Digitális olvasókból digitális írástudókat nevelnek. A jövő tudása, játékos formábanVerasztó Orsolya, a Logiscool Dunaújváros iskolavezető-tulajdonosa ismerteti az iskola tevékenységét. Az ISD Dunaferr munkavállalóinak, Borbély Attilának (biztonsági és védelmi igazgató) és Borgulya Jánosnak (Hideghengermű) a véleménye az intézményről.
2022-02-00Gyászolnak a városi sportbarátokKét kiváló, Dunaújvároshoz ezer szállal kötődő sportembertől kellett elbúcsúznunk 2022 elején: elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász és Szepessy László labdarúgó, edző.
2022-02-00A Dragon Steel SE eredményei 2021-ben (képaláírás)A tavalyi évben is kiváló eredményeket értek el a Dragon Steel Sportegyesület tagjai, 26 magyar bajnoki éremmel zárták a 2021-es versenyszezont. 4 aranyérem, 12 ezüstérem, 10 bronzérem született az egyéb eredmények mellett. (nem teljes szöveg)
2022-02-003+1 kérdés Erdősi Péterhez. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalInterjú Erdősi Péter (Tigris) volt jégkorongozóval a sportkarrier utáni életéről. A volt center jelenleg a Hamburger Hungária Kft.-nél dolgozik karbantartó mérnökként.
2022-02-00Tisztelt Pénztártagunk!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár hírleve. A nyugdíjpénztár 26 éves fennállása alatt, 2008 és 2018 után harmadik alkalommal 2021-ban is negatív hozammal zárta az évet.
2022-01-28Egekbe szöktek az energiaárakHónapok óta sújtják az acélipart a már-már kigazdálkodhatatlan mértékűre növekedett energiaköltségek. A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés kormányzati beavatkozást sürget, az ISD DUNAFERR időszakos termeléskorlátozással próbálta mérsékelni energiával kapcsolatos kiadásait és energetikai akciótervet valósít meg.
2022-01-21Generációk az öntödébenA Dunaferr Gyártó Egység öntödeüzemében régi hagyomány, hogy ötévente, a kerek évfordulók okán fehér asztalhoz ülnek egy kötetlen, szabad beszélgetésre az üzem dolgozói, nyugdíjasai.
2022-01-14Ajándék szobor készült GagarinnakNéhány érdekesség az ISD Dunaferr 70 éves öntödéjének történetéből.
2022-01-07Rövid idő alatt a legszükségesebbek2021. november 15-e és 19-e között zajlott a Dunaferrben a Nagyolvasztóműben az ércdarabosító üzem éves nagyjavítása. Az idén a korábbi években megszokottnál rövidebb ideig tartott a javítás, főként gépészeti feladatokat végeztek el, a működőképesség fenntartása érdekében.
2022-01-00Azonnali, hatékony reagálásra van szükség. Egekbe szöktek az energiaárakHónapok óta sújtják az acélipart a már-már kigazdálkodhatatlan mértékűre növekedett energiaköltségek. Az ISD Dunaferr időszakos termeléskorlátozással próbálta mérsékelni energiával kapcsolatos kiadásait és energetikai akciótervet valósít meg. Beszélgetés a kialakult helyzetről Siládi Norberttel, az ISD Power Kft. ügyvezetőjével és Horváth Lászlóval, a cég energiagazdálkodási főmérnökével.
2022-01-00Mérsékelt erősödés, fenyegető energiaválság. Mi várható az acélpiacon?Szalai Dániel, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés kereskedelmi szakértőjének tanulmánya a várható acélipari trendekről 2022-ben.
2022-01-00Kiváló Dolgozók a vállalatnál. Elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak2021. december 16-án köszöntötték a vállalatnál a Dunaferr Kiváló Dolgozója elismerést kiérdemlő kollégákat. A díjazottak: Az ISD Dunaferr kiváló dolgozói: Téger Ferenc gépkocsivezető (RMS és HR Igazgatóság); Fritz Péterné főmunkatárs (Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság); Magyar Levente műszakos csoportvezető (Meleghengermű); Kis-Szabó Éva munkatárs (Nagyolvasztómű); Gyurgyák Tibor műszakvezető (Fémbevonómű); Halupka Gyula forgácsoló (Gyártó Egység) és Györkő-Stadler Diána főmunkatárs (Lemezalakítómű) Az ISD Kokszoló Kft. kiváló dolgozói: Bónusné Mogyorósi Mónika laboráns (Technológiai és IMKIR főosztály); Kaszala László elektrikus csoportvezető (Villamos üzem) AZ ISD Power kiváló dolgozói: Garbacz László kompresszor- és szivattyújavító lakatos (Forgácsolóműhely); Szita Sándor termelésirányító (Víztermelő üzem vízvegyészeti üzemrész).
2022-01-00Képekbe foglalt gondolatok. Műszak után fotográfusBeszélgetés a fotózásról Kontár Csaba Attilával, a Dutrade Zrt. beszerző munkatársával, aki a Panoráma Fotó Egyesület alapító tagja.
2022-01-00"Az egyesületnek van hosszú élete és igazi súlya". OMBKE-történet a helyi szervezet történetének tükrébenIsmertető az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztályának Helyi Szervezete alapításáról. A helyi csoport dr. Pilter Pál főmérnök szervezésében 1954-ben jött létre.
2022-01-00Dunapenetele, Sztálinváros, Dunaújváros az idő sodrában. Az Intercisa Múzeum kiállításaA városalapítás 17., a várossá válás 70. évfordulójához kapcsolódóan nyílt meg a 2021 végén az Intercisa Múzeum legújabb kiállítása, amelyet a kurátor, Nagyné Hodik Mónika ajánlott a látogatók figyelmébe.
2022-01-00Zöld Értékeink Tanösvénye?. A véderdő titkaiBeszámoló a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Senior klubjának klubnapjáról, amelyen Éberhardt Béla okleves erdőmérnök, a dunaújvárosi fák szakavatott ismerője tartott előadást.
2022-01-00Mádl István 1958-2021Életének 63. évében rövid betegség után elhunyt Mádl István, az ISD Dunaferr Fémbevonóművének munkavállalója. Nekrológ.
2022-01-003+1 kérdés Kemény Józsefhez. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalInterjú Kemény Józseffel, a dunaújvárosi kézilabdázás legendás alakjával, aki jelenleg az ISD Dunaferr Hideghengermű pácolóüzemében dolgozik.
2022-01-00Jótékonysági akció a Dr. Molnár Gergely Alapítvány javáraCsaknem másfél millió forintos támogatást hozott a dunaújvárosi kórház intenzív osztályának az a jótékonysági akció, amelyet a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség kezdeményezett. Az adománygyűjtés kedvezményezettje a Szent Pantaleon Kórház intenzív osztályának közhasznú alapítványa, a "Dr. Molnár Gergely Alapítvány", amelynek célja a Dunaújvárosban és környékén lakó, kritikus állapotú betegek ellátásának támogatása, a tárgyi eszközök és feltételek javítása.
2022-01-00Működjünk együtt az energiatakarékosságban!Az ISD Dunaferr 2021 év végén az időszakos termeléskorlátozás mellett egy főmérnöki utasítás keretében energetikai akciótervet fogalmazott meg, hogy enyhíteni próbálja a szélsőségesen magas energiaárak negatív költséghatásait. Ebben kérik a munkavállalók együttműködését is.
2021-12-17Ami fontos, de szemmel nem láthatóMár nem az alkalmazott technológiáról, a berendezésekről beszélgetünk Ruff Istvánnal, a Hideghengermű pácolóüzemének vezetőjével, mint korábban, a majd tíz éve készült riport alkalmával. Azóta megszokottá vált a zárt rendszerű, sósavas pácolási technológia, amelynek célja, hogy az előző fázisban képződött felületi revétől megtisztítsák a hidegen hengerelt termékeket.
2021-12-10III. Rácalmási SzigetfutásFutókkal, nordic walking botos gyaloglókkal és bringásokkal népesült be 2021. október 17-én Rácalmáson a Jankovich-kúria és a Nagysziget. Már az előnevezésekkel betelt a négyszáz fős keret, ennyien sportoltak együtt mosolyogva, csodálatos természeti környezetben, az egyre népszerűbb Rácalmási Szigetfutáson.
2021-12-03Téglák a történelmi múltbólMátyás Zoltánnak, a Kokszoló villamos üzemvezetőjének érdekes szenvedélye van: téglákat gyűjt. Különleges, bélyegekkel, betűkkel, számokkal megjelölt téglákat.
2021-12-00Nagyjavítás a tömörítőben. Rövid idő alatt a legszükségesebbek2021. november 15-e és 19-es között zajlott az ISD Dunaferr Nagyolvasztóművében az ércdarabosító üzem éves nagyjavítása. A megszokottnál rövidebb ideig tartott a javítás, főként gépészeti feladatokat végeztek el, a működőképesség fenntartása érdekében. Nyilatkozik Vitális Imre üzemviteli és karbantartásvezető.
2021-12-00Érdekességek a 70 éves öntöde történetéből. Ajándék szobor GagarinnakSzemelvények az ISD Dunaferr Gyártó Egység öntödeüzemének 70 éves történetéből.
2021-12-00"Az öntvény egy komplett test, aminek lelke van...". Generációk az öntödébenIsmertető az ISD Dunaferr Gyártó Egység öntödeüzeméről. Nyilatkozik Hájas Béla üzemvezető; Szakács Sándor üzemvezető-helyettes; Horváth Zoltán öntő előmunkás; Veres Gábor; Kovács László olvasztár és Zörgő Martin öntvényhegesztő.
2021-12-0070 éves a Dunai Vasmű Öntöde üzeme2021 novemberében lett 70 éves az ISD Dunaferr Gyártó Egység öntödeüzeme. Az üzem dolgozóinak képes felsorolása.
2021-12-00"Ha Dunaújváros hív, én azonnal megyek". Év végi beszélgetés Koltai RóberttelInterjú Koltai Róbert színművésszel, aki 1951-től 1956-ig élt városunkban. A színész névjegye.
2021-12-00Gyűlölt karácsonySzóládi Zoltán karácsonyi novellája.
2021-12-00Kiflik az égbőlKaszás Éva karácsonyi novellája.
2021-12-00Barátok, örökreGál László karácsonyi novellája.
2021-12-00Eszter tanításai a jóságról, a szeretetről és a boldogságról, avagy miért (ne) legyek tisztességes?Szente Tünde karácsonyi novellája.
2021-12-00Kondorosi Gabriella (1975-2021)Elhunyt Kondorosi Gabriella, a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. környezetvédelmi és kémiai anyagvizsgáló főosztályának vezetője. Nekrológ.
2021-11-26Sikerrel lettek úrrá a feltételezett vészhelyzetenAz ISD DUNAFERR csoport területén – a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően – rendszeresek a különböző katasztrófavédelmi gyakorlatok. A legutóbbi, sikerrel zárult belső védelmi terv-gyakorlatot 2021. október 22-én tartották a Kokszolóban.
2021-11-19Sokat tettek a magyar vadgazdálkodásértAz 1951-ben alakult „Kohász” Vadásztársaság egykori elnöke, Szabó János is szerepel a „Vadászok Fejér megyében – Vadászportrék 2021” című gyűjteményes kötetben.
2021-11-12Korlenyomatok az utánunk jövőknekTizenöt év alatt több mint 250 kohászati vertikum működését dokumentálta Viktor Mácha cseh fotóművész az európai és az amerikai kontinensen. Szeptember elején egy közép-kelet-európai körútja során ismét felkereste az ISD DUNAFERR-t is.
2021-11-05A Meleghengermű elmúlt tíz éveHosszú szünetet hozott magával a pandémia az OMBKE dunaújvárosi szervezetének életében is. Több hónapos „csendes” időszakot követően szeptember 30-án rendezte meg először újra szakmai klubnapját az Országos Magyar Bányászati és Kohászat Egyesület dunaújvárosi tagsága
2021-11-00Vizsgázott a három irányítási rendszerünk. Részben helyszíni, részben távaudit zajlottA DNV Business Assurance Magyarország Kft. auditot tartott az ISD Dunaferr Zrt.-nél és az ISD Power Kft.-nél 2021. november 8-11 között. Összességében az irányítási rendszereket (Minőségirányítási Rendszerek, Környezetközpontú Irányítási Rendszerek és A Munkahelyi Egészségvédelem és Biztonság Irányítási Rendszere) érintő audit sikeresen zajlott le.
2021-11-00Tisztelt Pénztártagjaink!Összefoglaló a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2021. október 14-én tartott küldöttgyűléséről.
2021-11-00Tisztelt Munkavállalók, Tisztelt Kollégáim!Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr legfőbb, általános vezérigazgató-helyettesének levele a cégcsoport munkavállalóihoz. Az ISD Dunaferr Zrt., az ISD Kokszoló Kft., az ISD Power Kft. és a Vámügynökség Kft. munkavállalói 2021.december 17-én bruttó 100.000 Ft jutalomban részesülnek.
2021-11-00Egy péntek délelőtt a pácolósoron. Ami szemmel nem láthatóIsmertető az ISD Dunaferr Hideghengerművének pácolóüzeméről. Nyilatkozik Ruff István üzemvezető; Szulik Ferenc művezető; Dallos Zoltán kormányos; Dallos Dániel daruvezető; Markoticsné Pulai Katalin tekercsraktáros; Végh József kormányos és Tari Ferenc regeneráló gépkezelő.
2021-11-00Elkészült a város új defibrillátortérképeA Dózsa György út és a Kőműves utca sarkánál, a Nagyposta előtti területre kihelyezték Dunaújváros új defibrillátortérképét. A munkálatos motorjai Petrás Gábor és Tóth Imre, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség tisztviselői voltak.
2021-11-00Sikeres védelmi gyakorlat a Kokszolóban. Megoldották a feltételezett veszélyhelyzetetAz ISD Dunaferr csoport területén rendszeresek a különböző katasztrófavédelmi gyakorlatok. A legutóbbi, sikerrel zárult belső védelmi terv-gyakorlatot 2021. október 22-én tartották a Kokszolóban. Nyilatkozik Szilasi János, a VÉD-SZ létesítményi tűzoltóság parancsnoka.
2021-11-00Derékba tört fa az Acélműnél (képaláírás)A létesítményi tűzoltóság tűzoltói segítettek a balesetveszély elhárításában, amikor 2021. október 21-én egy nagy fa tört "derékba" az Acélmű 1000-es fürdő épülete előtt. A tűzoltók kidöntötték, majd feldarabolták a veszélyessé vált fát. (teljes szöveg)
2021-11-00Téglák a múltból. Minden darab mesél valamitPortré Mátyás Zoltánról, az ISD Kokszoló villamos üzemvezetőjéről, aki szabadidejében különleges téglákat gyűjt.
2021-11-00Borovszky Ambrus nevét vette fel a park. Emlékezés a hazai ipartörténet kiemelkedő személyiségéreBeszámoló a Borovszky Ambrus Emlékpark avatásáról, amelyre 2021. október 18-án került sor. Szántó Péter önkormányzati képviselő javaslatára A Martinász szobor mellett parkot nevezték el a vasmű legendás igazgatójáról. Az avatáson beszédet mondott Pintér Tamás polgármester és Miskolczi Miklós író, rajtuk kívül fellépett Juhos Melinda harmonikaművész és a Violin Alapfokú Művészeti Iskola tánccsoportja.
2021-11-00Papírdimenziók. Évforduló időszaki jubileumi kiállításokkalIdőszaki kiállításokkal, papír- és környezetvédelmi kiállítással és konferenciával ünnepelt az 5 éves Hamburger Látogatóközpont és Magyar Papírmúzeum a 70 éves Dunai Vasmű szomszédságában, 2021. október 20-án.
2021-11-00Elkészült városunk bronz makettje. Dunaújváros legfontosabb építészeti objektumaiA város alapításának 70. évfordulójához kapcsolódott annak a bronz makettnek az ünnepélyes átadása, amely a város legfontosabb építészeti objektumait tartalmazza. A Pintér Lajos tervezte terepasztal számos helyi és térségi vállalkozás, köztük az ISD Dunaferr Zrt., valamint több magánszemély támogatásával valósulhatott meg. Az 2021. október 21-én tartott átadóünnepségen Tankhilevich Evgeny legfőbb, általános vezérigazgató-helyettes átvehette Pintér Tamás polgármestertől a támogatást igazoló emléklapot, valamint emlékérmet.
2021-11-00Jókedvű mozgás, együtt, a szabadban. III. Rácalmási SzigetfutásFutókkal, nordic walking botos gyaloglókkal és bringásokkal népesült be 2021. október 17-én Rácalmáson a Jankovics-kúria és a Nagysziget. Már az előnevezésekkel betelt a négyszáz fős keret, ennyien sportoltak együtt mosolyogva, csodálatos természeti környezetben, az egyre népszerűbb Rácalmási Szigetfutáson.
2021-11-00Dunaferr-győzelem a IX. Alcufer Kupán. Bravúrosan játszott a csapat GyirmótonImmár sorozatban harmadik alkalommal nyerte meg a Dunaferr kispályás labdarúgó csapata a Gyirmóton rendezett Alcufer Kupát. Fischer Zsigmond a gólkirályi címet is begyűjtötte.
2021-11-00Szakestély - tavaszra halasztvaAz OMBKE dunaújvárosi szervezetének vezetősége 2021. november 9-én tartott ülésén a vírushelyzet miatt elhalasztotta a tervezet XXVI. Szent Borbála szakestélyt 2022 tavaszára.
2021-11-00Halloween-i díszítés (képaláírás)Az igazgatósági épület első emeleti folyosóján található ez a vitrin, amibe ügyes kezek rendszeresen az aktuális időszakhoz illő dekorációt készítenek. Volt itt már húsvéti és gyermeknapi díszlet is, a "paparazzi" fotó elkészületkor pedig halloween-i hangulat uralkodott a vitrinben. Vajon mit talál ki advent közeledtével a titokzatos dekoratőr? Kíváncsian várjuk! (teljes szöveg)
2021-10-29Erő, ügyesség és csapatépítésMozgalmas heteket tudhatnak maguk mögött a Dunaferr létesítményi tűzoltók, akik három szakmai sportversenyen is szép eredményeket értek el a közelmúltban. A munkában pedig egy új eszközzel gyakorolhatták az oltási műveleteket.
2021-10-21Dartsklub az MMK-banFiatal emberek dolgoznak az ISD Power erőművének turbinatermében. Kellő felelősséggel végzik munkájukat, ismerik a gépeket, és jól ismerik egymást is. Szabadidejükben ketten sporttársak is az MMK Dartsklubjában.
2021-10-15Izgalmas szakmai feladat2021. június közepén megkezdődött Magyarország egyik legfontosabb építészeti örökségének felújítása. A budapesti Lánchíd rekonstrukciós munkálatainak dunaferres vonatkozása is van, hiszen a hídpályaszerkezet acél elemeinek hegeszthetőségi vizsgálatára a DUNAFERR Labor Nonprofit Kft. kapott megbízást, mint akkreditált anyagvizsgáló laboratórium.
2021-10-08Szép gyártörténeti pillanatképek (szeptember)Akárhányszor fellapozza az ember, mindig tartogat érdekességeket a vállalat alapításának ötvenéves jubileumára, 2000-ben kiadott Dunaferr Dunai Vasmű Krónika. Az ikonikus kiadványból most olyan eseményeket válogattunk öt évtized történéseit áttekintve, amelyek a szeptemberhez kapcsolódnak.
2021-10-01Gyártörténeti pillanatképek (szeptember)Akárhányszor fellapozza az ember, mindig tartogat érdekességeket a vállalat alapításának ötvenéves jubileumára, 2000-ben kiadott Dunaferr Dunai Vasmű Krónika. Az ikonikus kiadványból most olyan eseményeket válogattunk öt évtized történéseit áttekintve, amelyek a szeptemberhez kapcsolódnak.
2021-10-00Szakmai sportversenyeken remekeltek a tűzoltók. Erő, ügyesség, csapatépítésBeszámoló három szakmai sportversenyről, amelyen szép eredményeket értek el a VÉD-SZ Dunaferr létesítményi tűzoltói.
2021-10-00Tűz és víz a hengersoron. Összehangolt figyelmet kívánnak a gépekIsmertető az ISD Dunaferr Meleghengerművéről. Nyilatkozik Simon Norbert, a hengersorüzem vezetője; Vaskó Ferenc meleghengerész csoportvezető; Fischer Péter meleghengerész csoportvezető; Winkler Béla megleghengerész; Keresztes Andrea kohászati anyagelőkészítő; Csóri Tamás meleghengerész és Simon Zsolt tekercselő csoportvezető.
2021-10-00Térségfejlesztésről, szakmai szemmel. A velünk együtt felnőtt városBeszélgetés Bükki Miklóssal, az ISD Dunaferr Szállítóművének gyárvezető-helyettesével a térségfejlesztésről.
2021-10-00OMBKE-klubnap, hosszú szünet után. A Meleghengermű elmúlt tíz éve2021. szeptember 30-án rendezte ez évi első klubnapját az OMBKE helyi szervezete. A rendezvényen előadást tartott Lontai Attila, az ISD Dunaferr Zrt Meleghengerművének gyárvezetője, Cseh Ferenc,a helyi szervezet elnöke és Bocz András, az OMBKE Vaskohászati Szakosztályának elnöke.
2021-10-00Új defibrillátortérkép készül. Az automata készülékek életet menthetnekA Nagyposta előtti területre helyeztek ki egy defibrillátortérképet Petrás Gábor vezetésével.
2021-10-00Megjelent a Nyersvasgyártás példatár. Hasznos segítség diákoknak, elméleti és gyakorlati szakembereknekHiánypótló kiadvánnyal jelentkezett dr. Hári László nyugalmazott főiskolai tanár: a Dunaferr volt főmérnöke Nyersvasgyártás példatár címmel írt szakkönyvet.
2021-10-00A Dunaújvárosi "Kohász" Vadásztársaság hét évtizede. Sokat tettek a magyar vadgazdálkodásértBeszélgetés Szabó Jánossal, az ISD Dunaferr Meleghengerművének nyugdíjas gépésztechnikus szakemberével, aki a "Kohász" Vadásztársaság egykori elnöke.
2021-10-00Huszonötéves a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara. Jubileum ünnepség kitüntetésekkel, könyvbemutatóval2021. szeptember 14-én ünnepelte alapításának huszonötéves évfordulóját a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara. A rendezvényen részt vettek a kamara alapítói, kitüntetéseket adtak át és bemutatták jubileumi kiadványukat, a "Kamarai körkép"-et.
2021-10-00Az acél szépsége. Korlenyomatok az utánuk jövőknekTizenöt év alatt több mint 250 kohászati vertikum működését dokumentálta Viktor Mácha cseh fotóművész az európai és az amerikai kontinensen. 2021. szeptemberének elején újra felkereste az ISD Dunaferr-t is.
2021-10-00Szabadidősport, barátságból. Dartsklub az MMK-banWolf György, a Dunaújvárosi Darts Club (DDC) játékosa ismerteti a játék alapjait. A klubnak jelenleg 36 tagja van, az edzéseiket az MMK-ban tartják.
2021-10-00A Dragon Steel SE a Magyar Sárkányhajó Bajnokságon (képaláírás)2021. szeptember 17-19-e között a 19. Magyar Sárkányhajó Bajnokságon vettek részt a Dragon Steel SE versenyzői, az elmúlt évek hagyományaihoz híven. A háromnapos viadalon 200, 500 és 2000 méteres, valamint a jubileumi 100 méteres versenytávon mérették meg magukat a Magyar Sárkányhajó Szövetség Egyesületei. A Dragon Steel 20 fős hajói ezúttal leszorultak a dobogótól, de kiválóan küzdöttek a versenyen, több neves csapatot is maguk mögé tudtak utasítani. (nem teljes szöveg)
2021-10-00Munkavédelmi eszközök bemutatója2021. október 15-én az ISD Dunaferr területén tartott munkavédelmi bemutatót az MSA cég.
2021-10-00Emlékpark Borovszky Ambrusnak2021. október 18-án Dunaújváros MJV Önkormányzata emlékparkot avatott Borovszky Ambrusnak.
2021-10-00Iskolakezdés válallati támogatással (kishír)Idén (2021) is juttatott iskolakezdési támogatást az ISD Dunaferr Zrt. az általános- és középiskolás gyermekeket nevelő munkavállalói számára. A juttatást bérként kapták meg az arra jogosult dolgozók., gyermekenként bruttó 22 300 forintos összegben. A vállalat idén 1146 iskolás gyermek tanévkezdését támogatta, összesen 25,5 millió forintos anyagi ráfordítással. (teljes szöveg)
2021-09-24Gázömléssel járó meghibásodást szimuláltakTűzoltók, katasztrófavédők és mentők együttműködése, személymentés, kárelhárítás, majd a tapasztalatok közös értékelése: 2021. szeptember 9-én egymást követően két katasztrófavédelmi gyakorlat is zajlott Dunaújvárosban és az ISD Dunaferr Zrt.-nél.
2021-09-10Változott a vállalati sugárvédelmi szabályzatVáltozott a vállalati sugárvédelmi szabályzat az ISD Dunaferr Zrt-nél
2021-09-03Krisztián cinjeiJiling Krisztián, a Meleghengermű kemen­ceüzemének csoportvezetője a tolókemence hűtéséért felelős immár huszonnyolc éve. Élete első zenekara a Delírium Thremens volt, akikkel az Ifjúsági Parkban heavy metal zenét játszottak.
2021-09-00Tisztelt Munkavállalók, Tisztelt Kollégáim!Evgeny Tankhilevich legfőbb, általános vezérigazgató-helyettes levele az ISD Dunaferr és Leányvállalatainak munkavállalóihoz: ha a cég helyzetében nem következik b e romlás, így decemberben a bérek 100%-a időben fog kifizetésre kerülni és a munkavállalók pulykapénzt is kaptak.
2021-09-00Életeket menthet a gyakorlás. Gázömléssel járó meghibásodást szimuláltakTűzoltók, katasztrófavédők és mentők együttműködése, személymentés, kárelhárítás, majd a tapasztalatok közös értékelése: 2021. szeptember 9-én egymást követően két katasztrófavédelmi gyakorlat zajlott a városban és az ISD Dunaferrnél. Nyilatkozik Borbély Attila, az ISD Dunaferr Zrt biztonsági és védelmi igazgatója.
2021-09-00Emberek a hálózat másik végén (II.) Termelést támogató elektrotechnikaIsmertető az ISD Dunaferr IT Igazgatóságáról. Nyilatkozik Pandúr István műszerész; Dinnyés János, az ipari mérlegeket üzemeltető és javító csoport vezetője; Győrfi Sándor gázelemző műszerész és Horváth Péter műszerész.
2021-09-00A Dunaferr Labor vizsgálta a Lánchíd anyagmintáit. Izgalmas szakami feladatA budapesti Lánchíd rekonstrukciós munkálatainak dunaferres vonatkozása is van, hiszen a hídpályaszerkezet acél elemeinek hegeszthetőségi vizsgálatára a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. kapott megbízást, mint akkreditált anyagvizsgáló laboratórium. Nyilatkozik Kondorosi Gabriella környezetvédelmi és kémiai anyagvizsgáló főosztályvezető és Koskai Martin József anyagmérnök.
2021-09-00Tájékozatás a "pulykapénz" kifizetésérőlA Dunaferr Társaságcsoport tájékoztatója a pulykapénz 2021-es kifizetéséről.
2021-09-00Gyártörténeti pillanatképek. Hónapról hónapra - szeptemberKépes összefoglaló a gyár történetéről a 2000-ben kiadott Dunaferr Dunai Vasmű Krónika alapján.
2021-09-00A 70 éves Dunaújváros kis enciklopédiája. A mi vasmű- és várostörténetünkVárostörténet-írónknak, Dunaújváros Megyei Jogú Város díszpolgárának, Miskolczi Miklósnak és az általa létrehozott "MI, DUNAÚJVÁROSIAK" Facebook-csoport tagok aktivitásának köszönhetően elkészült "A 70 éves Dunaújváros kis enciklopédiája" címet viselő kötet. A könyv díszbemutatójára a Bartók Kamaraszínházban került sor.
2021-09-00Vadászok Fejér megyébenA "Kohász" Vadásztársaság egykori elnöke, Szabó János is szerepel a nemrég megjelent Vadászportrék 2021 című kötetben. A könyv bemutatójára Nádasdladányban, a Nádasdy-kastélyban került sor.
2021-09-00Megemlékezés az alma materről (képaláírás)Az idei évben (2021) is megemlékeztek alma materükről a Kerpely Antal Kohászati Technikum egykori diákjai, köztük nyugalmazott dunaferres szakemberek is. Augusztus 19-én az emlékezők - Szaksz Ferenc, Vász György, Andrási Miklós, dr. Farkas Miklós és Nyíri Miklós - virágokat helyeztek el Avas Mihálynak, a technikum alapító igazgatójának emléket állító, 2013-ban készíttetett emléktáblájánál, illetve aláírásukkal hitelesítették az emlékkönyve került legfrissebb bejegyzés. (teljes szöveg)
2021-09-00A megtet út tiszteletet parancsol. Tokió után, Párizs előttÖsszefoglaló a Tokiói Olimpián és Paralimpián részt vett dunaújvárosi versenyzők szerepléséről: Kovács Zsófia (torna), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Magyari Alda és Szilágyi Dorottya (vízilabdázók) és Gurisatti Gyula paralimpikon (lövészet).
2021-09-00Sárkányhajós tábor Kisapostagon. Napfény, víz, sportélményekSikeresen lezajlott augusztusban Kisapostagon a Dragon Steel SE II. Sárkányhajó Tábora. És teljesült a fő cél is: jó pár gyerkőccel megszerettetni ezt a remek csapatsportot.
2021-09-00Az acél szépségeTíz év után az ISD Dunaferrnél járt Viktor Mácha cseh fotóművész. A fotós "Az acél szépsége" címet viselő projekt keretében járja a világot, már több mint száz bányát, kokszolóművet, nyersvas- és acélgyártó vertikumot örökített meg.
2021-08-27A természet csodái - képekbenIdén (2021.) is sok-sok remek képet küldtek be olvasóink a Dunaferr Magazin pályázati felhívására. Ebben a hónapban a magazin címlapjára is a pályázatra beküldött alkotások egyike került. Gratulálunk a képet készítő nagyolvasztóműs kollégának, Somogyi Lajos Gábornak.
2021-08-19"Megszerettették velem a kohászatot..."Interjú Dénesné Horváth Ilonával, az ISD Dunaferr Kovácsüzemének gyártásvezetőjével
2021-08-13"Jó munkahely, összetartó közösség” (2.)65 éves a Dunai Vasmű Kokszoló üzeme. Interjú néhány dolgozóval a jubileum alkalmából
2021-08-06"Jó munkahely, összetartó közösség”65 éves a Dunai Vasmű Kokszoló üzeme. Interjú néhány dolgozóval a jubileum alkalmából
2021-08-00Sikeres akkreditció után újabb terület megmérettetése. A Lánchíd felújításához is végez anyagvizsgálatokat a Dunaferr Labor Nonprofit Kft.Ismertető a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. szervezetéről, amelynek ötéves akkreditációja 2021-ben esedékes. Nyilatkozik Bocz András ügyvezető; Kovács Krisztina minőségirányítási vezető; Szabó Gábor, a karibrálólaboratórium vezetője és Kondorosi Gabriella környezetvédelmi és kémiai anyagvizsgáló főosztályvezető.
2021-08-00Emberek a hálózat másik végén (I.). Fejlesztők, üzemeltetők, hibaelhárítókIsmertető az ISD Dunaferr IT Igazgatóságáról. Nyilatkozik Kiss Tibor, az IT Igazgatóság megbízott vezetője; Bordács Katalin gazdasági informatikus; Varga Krisztina ügyfélszolgálati munkatárs; Szűcs Henriett főmunkatárs és Nagy Jenő szakértő.
2021-08-00Sikeres, hosszú távú együttműködésben bíznak. A Dunaferr Labor támogatásával kezdik meg működésüket2021 júniusában együttműködési megállapodást kötött egymással a Dunaújvárosi Egyetem és a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. Az együttműködésben konkrét szakmai területeket határoztak meg. Nyilatkozik Bocz András, a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. ügyvezetője.
2021-08-00Változott a vállalati sugárvédelmi szabályzat. Rendszeres ellenőrzés, biztonságos munkakörnyezet2021. június elsején kiadták az ISD Dunaferr területén érvényes új sugárvédelmi szabályzatot. Nyilatkozik Kurucz Zoltán munkabiztonsági szakértő, sugárvédelmi szolgálatvezető.
2021-08-00Az I. fél év munka- és tűzvédelmi helyzetképe. A korábbinál kedvezőbben alakulnak a mutatókIsmertető az ISD Dunaferr 2021-es I. félévének munka- és tűzvédelmi helyzetéről. Továbbra is az emberi tényező a munkabalesetek leggyakoribb oka, a vasút pedig veszélyes üzem.
2021-08-00A természet csodái. A Dunaferr Magazin fotópályázataÖsszeállítás a Dunaferr Magazin fotópályázatára beküldött képekből, köztük Farkas László fotója a Hideghengermű csarnokáról.
2021-08-00Kohászportrék hozták meg az első sikereket. Mérnökként kezdett a nemzetközi hírű fotósBeszélgetés Bahget Iskander nemzetközi hírnévnek örvendő fotóssal, aki Dunaújvárosban végezte felsőfokú tanulmányait és a Rosti Pál Fotóklub tagja volt.
2021-08-00A zene összeköt. Krisztián cinjeiPortré Jiling Krisztiánról, aki amellett, hogy az ISD Dunaferr Meleghengerművének kemenceüzemének csoportvezetője, szabadidejében dobol.
2021-08-00Kóstoló Belgiumból. Mosoly, nyugalom, pezső hétköznapokKaszás Éva írása belgiumi nyaralásáról.
2021-08-00Móder univerzuma a KMI-ben. Jeles születésnapokBeszélgetés Móder Rezső képzőművésszel, akinek 2021. július végén zárult retrospektív kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben.
2021-08-00A játék öröme a cél. Lelkesedéssel, és ha marad, levegővel pótolják a hiányzó technikai tudástA dunaújvárosi kispályás labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Dortgrund csapatának bemutatása. Beszélgetés a csapat menedzserével, Mizser Lászlóval.
2021-08-00Tisztelt Pénztártagjaink!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár hírei. A 2021. év I. negyedévének kismértékű negatív hozamteljesítménye után a II. negyedévben pozitív teljesítményt értek le a vagyonkezelők.
2021-07-30A zene mindig összekötA Dunaferr magazin újonnan indított interjú-sorozatában olyan dunaferres kollégákat szólaltatunk meg, akik szoros kapcsolatban állnak a zenével. Bankovics Ágnes a DUNAFERR Labor Nonprofit Kft. anyagvizsgálójaként dolgozik, és emellett szabadidejében kórusénekes.
2021-07-23Gyártörténeti pillanatképek (2) (június)2000-ben kiadott Dunaferr Dunai Vasmű Krónikából olyan eseményeket idéző képek válogatása, amelyek a június hónaphoz kapcsolódnak.
2021-07-16Gyártörténeti pillanatképek (június)2000-ben kiadott Dunaferr Dunai Vasmű Krónikából olyan eseményeket idéző képek, amelyek a június hónaphoz kapcsolódnak.
2021-07-09Egy „felemás” tanév zárul idéna 2020/2021-es tanévet értékelte a DSZC Dunaferr Szakközépiskola igazgatója, Baráth Artur és a gyakorlati oktatásvezető, Tóth Ferenc.
2021-07-02Teljes felújítás után finomhangolások az üzemi próba időszakábanAz ISD DUNAFERR Zrt. II. számú gáztartójának teljes felújítása 2019-ben kezdődött meg, és a hosszas rekonstrukciós időszak után a létesítmény 2021. januárban kapta meg a használatba vételi engedélyt. Újbóli üzembe állítása jelentős megtakarítást eredményez a vállalat számára.
2021-07-00Élet a melegvonalon, hőhullám idején. Fejenként nyolc-tíz liter víz is elfogy egy műszakbanRiport az ISD Dunaferr gyáregységeiről (Nagyolvasztó, FAM és a Darusín Kft. darukarbantartó műhelye) a nyári hőségben. Nyilatkozik Pap Zoltán kohó üzemvezető; Somogyi Gergő olvasztár; Nagy Zoltán öntő; Bartolák Zoltán öntő; Bognár János gépmester; Erdélyi János karbantartási egységvezető; Csőke János daru villanyszerelő és Leidál János.
2021-07-00Nő a kovácsok között. "Megszeretteték velem a kohászatot"Portré Dénesné Horváth Ilona gyártásvezetőről, az ISD Dunaferr kovácsüzemének munkatársáról.
2021-07-00Sikeres audit a Kokszolóban. A Covid árnyékábanA 2020-as online audit után 2021-ben is távoli audit formájában ellenőrizte 2021. június 7-10. között a Det Norske Veritas hat szakembere az ISO 9001, ISO 14001 és ISO 50001 szabványoknak való megfelelést az ISD Kokoszló Kft.-nél. Az auditorok a minőség- (MIR) és a környezetközpontú irányítási rendszer (KIR) megújító és az energiairányítási rendszer (EIR) második periodikus felülvizsgálatát végezték el.
2021-07-00Tisztelt Tagjaink!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár levele a tagokhoz: a minimum tagdíj 2022. 04. 01-től 5000 Ft lesz.
2021-07-0065 éves a kokszgyártás a DunaferrbenIsmertető a Dunai Vasmű, majd Dunaferr Kokszolóművének történetéről.
2021-07-00"Jó munkahely, összetartó közösség". Arcok a kokszolóbólBeszélgetés az ISD Kokszoló munkatársaival munkahelyükről. Nyilatkozik Für Tamás, üzemfenntartási főmérnök-helyettes; Kámán László, vegyi üzemvezető; Ifj. Kámán László, irányítóközpont-kezelő; Mátyás Zoltán, villamos üzemvezető; Szemenyei Gabriella, anyaggazdálkodási osztályvezető és Véghné Kalászi Krisztina adminisztrátor.
2021-07-00Skanzenszépítők (képaláírás)Az OMBKE helyi szervezetének tagjaiból, valamint a VÉD-Sz Kft. dunaferres létesítményi tűzoltóiból állt össze az a maroknyi önkéntes csapat, amely 2021. június 1-jén közös munkával rendbe tette a Vasmű tér melletti kiserdőben lévő ipari skanzen területét. Megritkították az elvadult növényzetet és több zsáknyi szemetet is összeszedtek. Köszönet a munkájukért! (teljes szöveg)
2021-07-00Együttműködési megállapodásEgyüttműködési megállapodást kötött egymással a Dunaújvárosi Egyetem és Dunaferr Labor Nonprofit Kft. 2021. június 16-án. Az megállapodás célja a további együttműködések előmozdítása.
2021-07-00Hetényi István (1941-2021)Elhunyt Hetényi István, a Dunaferr Acélművek Kft. volt termelési és értékesítési igazgató-helyettese.
2021-07-00Szallár Zoltán 1950-2021Elhunyt Szallár Zoltán, a KGYV Kapton Kft. ügyvezető igazgatója.
2021-07-00Rehabilitációs gyógykezelés HarkánybanAz ISD Dunaferr Zrt. és az ISD Power munkavállalói 2021-ben is igényelhetik a harkányi rehabilitációs gyógykezelést.
2021-07-00Szlalombajnokság a Vasmű téren2021. július 3-án a Vasmű téren rendezték meg a Magyar Országos Szlalom Bajnokság harmadik futamát, a II. Duna Szerszám Kupát.
2021-07-00A természet csodáiA Dunaferr Magazin újra meghirdeti nyári fotópályázatát.
2021-06-25Saját fejlesztésű fraktálképekDzsugán Csaba, az Acélmű villamos üzemének üzemmérnöke fraktálképeket alkot szabadidejében
2021-06-18FESTO kiber-fizikai gyár a tanműhelybenAz ISD Dunaferr Zrt. fejlesztette tanműhelyét. Az új tanteremben szimulációs robotok segítségével komplett gyártási, szerelési munkafolyamatok programozhatóak, modellezhetőek le. A diákok a legmodernebb oktatási módszerek segítségével sajátíthatják el az ipari digitalizációhoz kapcsolódó csúcstechnológiák alkalmazását az MPS (Modular Production System) munkaállomások segítségével.
2021-06-11Akit megigézett a vas illataInterjú dr. Szabó Andreával, a DUNAFERR Labor Nonprofit Kft. Spektrometriai Osztályának anyagvizsgáló mérnökével.
2021-06-04Sikeresen lezajlott a beruházásAz ISD DUNAFERR Zrt. Fémbevonóművében 2021. május első hetében megtörtént a horganyzókád három­évente esedékes cseréje. A termelés a beruházás végeztével, május 13-­án indult el újra a gyártóműben.
2021-06-00Egy "felemás" tanév zárul idén. Dinamikusan növekedtek a beiskolázási mutatókA DSZC Technikum és Szakképző Iskola 2020/21-es tanévét értékeli Tóth Ferenc gyakorlati oktatásvezető és Baráth Artúr igazgató. A pandémia második és harmadik hulláma miatt 2020 őszén és 2021 tavaszán több hónapon keresztül digitális formában zajlott az oktatás.
2021-06-00Befejeződött a II. számú gáztartó rekonstrukciója. Finomhangolások az üzemi próba időszaka alattAz ISD Dunaferr Zrt. II. számú gáztartójának teljes felújítása 2019-ben kezdődött meg, és a hosszas rekonstrukciós időszak után a létesítmény 2021. januárban kapta meg a használatba vételi engedélyt. Újbóli üzembe állítása jelentős megtakarítást eredményez a vállalat számára. Nyilatkozik Kapusi Ferenc, az ISD Dunaferr Zrt. Beruházási Projektirodájának szakértője és Molnár Zoltán, az ISD Power gázüzemének vezetője.
2021-06-00Öntvények a Kokszolónak - selejt nélkül. Megoldásokban gondolkodó csapatIsmertető az ISD Dunaferr Gyártó Egységének öntödeüzeméről. Nyilatkozik Hájas Béla üzemvezető; Kozma Ferenc üzemfenntartási főmérnök; Turi Tamás karbantartási főmunkatárs és Tihanyi Tamás, a Gyártó Egység vezető mérnöke.
2021-06-00A zene összeköt. Újra hangszer a kézbenPortré Bankovics Ágnesről, a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. anyagvizsgálójáról, aki a Dunaújvárosi Vegyeskar tagja.
2021-06-00Jól vizsgázott az EIR-rendszer. Idén is online zajlott a tanúsítás folyamataA pandémiás helyzet eredményeképpen 2021. május 31-e és június 2-a között Det Norske Veritas (DNV) auditorai online végezték el az ISD Dunaferr Zrt. EIR-rendszerének periodikus auditját. Beszélgetés Mészáros István rendszertámogatási osztályvezetővel, aki az energiagazdálkodási osztály vezetője is.
2021-06-00Hulladékból érték. Minősített salaktermékekBeszámoló az ISD Dunaferr salak-auditjáról, amely 2021. május 21-én kezdődött és öt napot vett igénybe. Az online auditon átvizsgálásra kerültek nemcsak a termékek (gyártott kohászati salakok) minősítési, vizsgálati folyamatai, dokumentumai, hanem a gyártási technológiai leírások megfelelősége, betartása, a szükséges kompetenciák megléte is.
2021-06-00Kalandozások Észak-Magyarországon. Kirándulástippek a nyári hónapokraKirándulástippek Észak_Magyarországról, Németh Zsolt fotóival illusztrálva.
2021-06-00Gyártörténeti pillanatképek. Hónapról hónapra - júniusKépes összefoglaló a gyár történetéről a 2000-ben kiadott Dunaferr Dunai Vasmű Krónika alapján.
2021-06-00Mára elérték kitűzött céljaikat. Bemutatkozik a Dunaújváros Kupa győztese, az SZP-Asztalos SEBeszélgetés Körmendi Zsolttal, a SZP-Asztalos SE kispályás labdarúgócsapat vezetőjével a csapat alapításáról, jelenlegi helyzetéről.
2021-06-00Sikerekkel indult a sárkányhajós szezon. Outrigger és hosszú távú magyar bajnokságBeszámoló a Dragon Steel SE sárkányhajó sportegyesület két versenyéről: 2021. május 8-9-én Sukorón vettek részt az 5. Outrigger Sárkányhajó Magyar Bajnokság és Rangsoroló Versenyen, míg május 29-én Baján, a 10. Hosszú Távú Sárkányhajó Magyar Bajnokságon értek el szép sikereket.
2021-06-00Nagyszabású Móder-kiállításA Kortárs Művészeti Intézetben Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész "Legebegő ellenállások" című kiállítása nyílt meg.
2021-06-00Tisztelt Pénztártagjaink!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár felhívása a tagjai felé. A Pénztár Igazgatótanácsa elfogadta a 2020. évi beszámolót és üzleti jelentést.
2021-06-00Rekorder véradó2021. június 1-jén a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének irodájában köszöntötték a térség legaktívabb véradóját: Tóth Kálmán, az ISD Dunaferr Acélmű daruüzemének vezetője, aki 131 alkalommal vállalta már a véradást.
2021-05-28Több mint négy évtized a profilüzembenInterjú Szappanos Lászlóval, a Lemezalakító nyugdíjas művezetőjével
2021-05-21Hónapról hónapra. Gyártörténeti pillanatképek (2)Akárhányszor fellapozza az ember, mindig tartogat érdekességeket a vállalat alapításának ötvenéves jubileumára, 2000-ben kiadott Dunaferr Dunai Vasmű Krónika. Az ikonikus kiadványból most olyan eseményeket válogattunk öt évtized történéseit áttekintve, amelyek az áprilishoz kapcsolódnak.
2021-05-14Hónapról hónapraAkárhányszor fellapozza az ember, mindig tartogat érdekességeket a vállalat alapításának ötvenéves jubileumára, 2000-ben kiadott Dunaferr Dunai Vasmű Krónika. A cikkben április hónaphoz kapcsolódó képek és események vannak
2021-05-07Meggypirosan izzó réz a kovácsüzembenAz ISD Dunaferr Gyártó Egységének főosztályvezetője, Tihanyi Tamás a napokban különleges hírről számolt be: hosszú idő után ismét rezet kovácsolnak a kovácsüzemben.
2021-05-00Horganyzókádcsere a Fémbevonóműben. Sikeresen lezajlott a beruházásAz ISD Dunaferr Zrt. Fémbevonóművében 2021 május első hetében megtörtént a horganyzókád háromévente esedékes cseréje. A termelés a beruházás végeztével, 2021. május 13-án indult el újra a gyártóműben. Nyilatkozik Bucsi Tamás gyárvezető és Mike Sieron, a W. Pilling Riepe GmbH munkatársa.
2021-05-00Életet szolgáló ételek. Minőség és megújulás a Vaskohász ÉtterembenIsmertető az ISD Dunaferrben működő Vaskohász Étteremről, amely megújuláson ment keresztül. Nyilatkozik Szabó György konyhafőnök; Erős Péter szakács; Gotthárdné Antal Dominika pultos és Vitéz Nikolett futár, konyhai kisegítő.
2021-05-00Aki megigézett a vas illata. Tudományos fokozattal a Dunaferrben.Portré dr. Szabó Andreáról, a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. Spektrometriai Osztályának anyagvizsgáló mérnökéről.
2021-05-00Csúcstechnológia a szakképzés szolgálatában. FESTO kiber-fizikai gyár a tanműhelybenAz Ipar 4.0 kihívásaira reagálva az ISD Dunaferr Zrt. a tanműhelyének fejlesztése mellett döntött. A fejlesztés egyik kiemelt eleme a FESTO kiber-fizikai gyára. Nyilatkozik Gyovai Attila, az ISD Dunaferr Zrt. humánerőforrás-fejlesztési osztályvezetője és Kolacsek Sándor, a DSZC Dunaferr középiskola villamos tagozatának mérnöktanára.
2021-05-00Digitális művészet. Saját fejlesztésű fraktálképekPortré Dzsugán Csabáról, az ISD Dunaferr Acélmű villamos üzemének üzemmérnökéről, aki szabadidejében fraktálképeket alkot egy saját fejlesztésű programmal.
2021-05-00Az alkotás megnyugtató ereje. Íjászatból késkészítésIsmertető Tóth Csaba, az ISD Power erőművének karbantartó csoportvezetőjének hobbijairól, az íjászatról és a késkészítésről.
2021-05-00Gyártörténeti pillanatképek. Hónapról hónapra - májusKépes összefoglaló a gyár történetéről a 2000-ben kiadott Dunaferr Dunai Vasmű Krónika alapján.
2021-05-00Pető Károly 1957-2021Elhunyt Pető Károly, az ISD Dunaferr Gyártó Egységének volt műszaki osztályvezetője. Nekrológ.
2021-05-00Az Africas, avagy a piros fürdőnadrág legendája. Fociőrület disznótorral és ultivalA vasműhöz kapcsolódó kispályás focicsapatok bemutatása az Africas-szal folytatódik. Nyilatkozik a csapat vezetője, Bognár István "Boci".
2021-05-00Megjelent a Magyar AcélMájusban jelent meg a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) tudományos-ismeretterjesztő magazinjának, a Magyar Acélnak az 2021-es első száma.
2021-05-00Megújult a DLSZ Aréna (képaláírás)Huszonhét támogató, köztük az ISD Dunaferr Zrt. molinója díszíti - köszönetképpen a régóta tartó támogatásért - a megújult DLSZ Aréna kerítését. A Kádár-völgyben található szabadtéri sportpályán zajlanak a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség kispályás csapatainak tavaszi mérkőzései. (teljes szöveg)
2021-04-30Tudással bővített gépek.Kaszás Éva cikke a Dunaferr Gyártó Egységénél történt fejlesztésekről
2021-04-23Gyártörténeti pillanatképekAkárhányszor fellapozza az ember, mindig tartogat érdekességeket a vállalat alapításának ötvenéves jubileumára, 2000-ben kiadott Dunaferr Dunai Vasmű Krónika. Szemelvények
2021-04-09Sikeres tanúsítási eljárások zajlottakA Nemzeti Akkreditáló Hatóság (NAH) a DUNAFERR Labor Nonprofit Kft. Vizsgáló- és Kalibrálólaboratórium számára az akkreditált státuszt 2016 novemberében ítélte oda 5 évre, azzal a feltétellel, hogy a szervezet a Hatóság által végzett felügyeleti vizsgálatokon továbbra is megfelel az akkreditálás követelményeinek.
2021-04-01Három éve üzemel a cserére váró kád2021. április első felére tervezik a szakemberek az ISD DUNAFERR Zrt. Fémbevonóművében a horganyzókád cseréjét
2021-04-00Gyártók és karbantartók együttműködése. Húzóhengerállvány és hajtómű-felújítás az acélműbenIsmertető az ISD Dunaferr folyamatos acélöntőművének nagyjavításáról. Nyilatkozik Horváth Zoltán, az Acélmű gépészeti üzemvezetője; Tóth Viktor üzemmérnök és Dani László, a Gyártó Egység üzemvezetője.
2021-04-00Közlemény. 2021.03.29.Az ISD Dunaferr Zrt. közleménye a cég kompikált helyzetéről 2021 márciusának végén.
2021-04-00Zsoldoscsapattal akarta elfoglalni a Dunaferr-t az ukrán kisebbségi tulajdonosi kör. SajtóközleményAz ISD Dunaferr Zrt. sajtközleménye szerint az ukrán kisebbségi tulajdonos megbízottja, Mikó István egy toborzott zsoldoscsapattal próbálta meg elfoglalni a vasművet. A militáns benyomást keltő férfiakból álló csapatot az esti órákban a hatóságok feltartóztatták.
2021-04-00A duális képzés tapasztalatai. Diploma, pályakezdés, CovidIsmertető az ISD Dunaferr-rel kapcsolatban álló, duális képzésben részt vevő fiatalokról. Nyilatkozik Horváth Márton (Dunaújvárosi Egyetem); Horváth Róbert (Dunaújvárosi Egyetem); Veszprémi Ramóna (Miskolci Egyetem) és Tamás Alex (Pannon Egyetem).
2021-04-00A sportban és a munkában is a csapat a fontos. Több mint négy évtized a profilüzemben.Interjú Szappanos Lászlóval, aki 2021-ben vonult nyugdíjba az ISD Dunaferr Lemezalakítóművének profilüzeméből. Pálfi Tibornak, a profilüzem egykori üzemvezetőjének levele két nyugdíjba vonuló kollégájának, Szappanos Lászlónak és Toldi Tibornak.
2021-04-00Meggypirosan izzó réz a kovácsüzemben. Hosszú távú együttműködésre számítanakHosszú idő után újra rezet kovácsolnak az ISD Dunaferr Gyártó Egységének kovácsüzemében: a svájci-német-magyar Schmelzmetall rézkohászati céggel alakítottak ki együttműködést. Nyilatkozik Tihanyi Tamás, a Gyártó Egység főosztályvezetője; Dénesné Horváth Ilona technológus és Emperger Ferenc kovács csoportvezető.
2021-04-00Gyártörténeti pillanatképek. Hónapról hónapra - áprilisKépes összefoglaló a gyár történetéről a 2000-ben kiadott Dunaferr Dunai Vasmű Krónika alapján.
2021-04-00Tisztelt Pénztártagjaink!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár tájékoztatója a tagjainak. A nyugdíjpénztár vagyonkezelői 2020-ban 2,24%-os hozamot értek el.
2021-04-00Legnagyobb sikere kapujában az ISD Power csapata. Evés közben jön meg az étvágyIsmertető az ISD Power senior kispályás labdarúgócsapatról. Nyilatkozik Maróti Zsolt, az ISD Power Kft. fejlesztési és karbantartás-előkészítési osztályának osztályvezetője.
2021-04-00Új Linde-beruházás DunaújvárosbanKözel 3 milliárd forintos beruházással az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb palacktöltő üzemét valósítják meg Dunaújvárosban.
2021-04-00Továbbra is kötelező a maszk viseléseA továbbra sem javuló járványügyi mutatók miatt a maszkviselési szabályok változatlan feltételekkel érvényben maradtnak az ISD Dunaferr Zrt. területén.
2021-03-26Megtalálni önmagadTóth Szilvia írása Pavolek Csaba, az ISD Dunaferr horganyzósori szakmunkásáról
2021-03-19Élet a vasúti sínek menténKaszás Éva riportja Lovász János, az ISD Dunaferr Zrt. Szállítómű pályafenntartási üzemének csoportvezetőjével
2021-03-05Fémek a mikroszkóp alattDr. Csepeli Zsolt, a DUNAFERR La­bor Nonprofit Kft. metallográfiai és roncsolásmentes anyagvizsgáló főosztá­lyának vezetője 1997­-ben, doktori vizsgá­ját követően választotta első munkahelyé­nek a DUNAFERR­-t.
2021-03-00Tudással bővített gépek. Fejlesztések a Gyártó egységnélIsmertető az ISD Dunaferr Gyártó Egységéről. Nyilatkozik Kovács Zsolt üzemvezető; Zsömböri Lajos villamos üzemvezető; Farkas József üzemmérnök és Hajdók Zoltán szerszámgépkarbantartó művezető.
2021-03-00Akkreditált laboratóriumok a Dunaferr-nél. Sikeres tanúsítási eljárások zajlottakIsmertető a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. Vizsgáló- és Kalibrálólaboratóriumok Üzletágában működő akkreditált laboratóriumokról.
2021-03-00Megtalálni önmagad. Az irodalom és a zene szárnyánPortré Pavolek Csabáról, az ISD Dunaferr Fémbevonóművének horganyzósori szakmunkásáról, aki szabadidejében zenél, kerékpározik és három könyve is megjelent már.
2021-03-00Élet a vasúti sínek mentén. Fontos a segítségnyújtás isPortré Lovász Jánosról, az ISD Dunaferr Szállítóművek csoportvezetőjéről, aki szabadidejében véradó és kemencei múzeumvasút önkéntese.
2021-03-00Horganyzókád-cserére készülnek a Fémbevonóműben. Három éve üzemel a cserére váró kád2021 április első felére tervezik a szakemberek az ISD Dunaferr Zrt. Fémbevonóművében a horganyzókád cseréjét. Nyilatkozik Bucsi Tamás gyárvezető.
2021-03-00Váci Tamás 1980-2021Fájdalmasan fiatalon, tragikus hirtelenséggel elhunyt Váci Tamás, az ISD Dunaferr melegen hengerelt termékértékesítői főosztályvezetője. Nekrológ.
2021-03-00Gyártörténeti pillanatképek. Hónapról hónapra - márciusKépes összefoglaló a gyár történetéről a 2000-ben kiadott Dunaferr Dunai Vasmű Krónika alapján.
2021-03-00Dunaferr Vasas: az ország élvonalában. A vállalat neve jól cseng a kispályás focibanA Dunaferr Vasas kispályás labdarúgócsapat bemutatása.
2021-03-00Tájékoztató a Gyöngyház Nyugdíjpénztár tagjainakA Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár tájékoztatója a tagokhoz, amelyben megnyugtatják a tagokat, hogy a Dunaferr helyzete nincs hatással a meglévő megtakarításokra.
2021-03-00Dunán innen, Dunán túlKétszáz fő teljesítette 2021-ben a Dunán innen, Dunán túl teljesítménytúrát, a járványhelyzet miatt online nevezéssel és egyéni teljesítésekkel.
2021-03-00Kötelező maszkhasználat2021.03.08. napjától a Dunaferr vállalatcsoport teljes teljes területén kötelező a maszkviselés. A kivételek felsorolása.
2021-02-26Apa és fia egy üzemben munkálkodikNagy-Kántó Károly, az Acél­mű daruüzemnek öntő darusa 2020. őszén vette át az ISD Dunaferr Zrt. Kivá­ló Dolgozója kitüntetést, közel 40 éves vasműs munkaviszon­nyal a háta mögött.
2021-02-19A jó csapatmunka a legfontosabb2020. szeptemberében Hederics Róbert, a FAM műszakos gépmeste­re, az ISD DUNAFERR Zrt. Kiváló Dolgozója kitünte­tést vehette át.
2021-02-12A Dunaferr Kiváló Dolgozója lettOrha Sándor emelőgép-felülvizsgáló a DUNAFERR Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta 2020. decemberben
2021-02-12Csak győztek: csoportelső akadémistákVeretlenül nyerte meg az U21-es bajnokság Nyugati Csoportjának küzdelmeit a DSE Röplabda Akadémia junior együttese.
2021-02-05Saját munkaerővel oldották meg a feladatokatBár a dunaferres gyártóművek többségében tavaly nyáron lezajlottak az éves nagyjavítások, volt olyan terület, ahol ősszel került sor nagyobb volumenű karbantartási munkálatokra. A sort a Lemezalakítómű zárta, ahol 2020. decemberre ütemezték az éves nagyjavítást.
2021-02-00Villamos erőmű mint a Vasmű szíve. Turbinagépészek civilbenIsmertető az ISD Power Kft erőművéről. Nyilatkozik Faragó Zsolt termelésirányító; Scheiber Gábor turbinagépész; Krisztián Imre turbinagépész és Homik Gergely.
2021-02-00Fémek a mikroszkóp alatt. Tudományos fokozattal a DunaferrbenPortré dr. Csepeli Zsoltról, a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. metallográfiai és roncsolásmentes anyagvizsgáló főosztályának vezetőjéről.
2021-02-00A 2020-as év a munkavédelem tükrében. Nem sérült a feladatellátás a járványhelyzet miattMóróné dr. Zupkó Tímea, az ISD Dunaferr munka- és egészségvédelmi főosztályvezetője összefoglalja a 2020-as év munkavédelmi történéseit. Ruff István munkabiztonsági osztályvezető portréja.
2021-02-00Kiváló Dolgozók az Acélműben. Fontos a jó csapatmunka2020 őszén az ISD Dunaferr Acélművének több munkavállalója is részesült a Kiváló Dolgozó kitüntetésben. Beszélgetés két díjazottal: Hederics Róberttel és Nagy-Kántó Károllyal.
2021-02-00Hólepel alattNémeth Zsolt fotói a hóval borított vasműről.
2021-02-00Mensük meg együtt a város gyöngyszemét! - DKSEA Dunaújvárosi Központi Sportegyesület felhívása a városlakókhoz. A régen Dunaferr néven működő sportklub támogatókat keres.
2021-02-00Vérprofi amatőrök: a városi kispályás foci. A sport által kiteljesedik az életHelyzetkép a dunaújvárosi kispályás labdarúgásról. Nyilatkozik Petrás Gábor, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség elnöke és Mészáros István, a DLSZ elnökségi tagja.
2021-02-00Célegyenesben a tárgyalásokSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ISD Dunaferr Zrt. lehetséges partnerével, a Liberty Steel vezetőjével folytatott tárgyalásokat.
2021-02-00Ízletes nyeremény (képaláírás)A lapunk [Dunaferr Magazin] decemberi számában közölt Gyöngyház-totó helyes megfejtői a közelmúltban átvehették a nyugdíjpénztár által felajánlott ajándékokat. Képünkön Szabó Edina, a pénztár munkatársa adja át a totó fődíját, a saját készítésű, egészséges, mindenmentes tortát a nyertesnek, Bársony Rékának, az ISD Dunaferr Zrt. pénzügyi főmunkatársának.
2021-01-29Nyitva van a tartózkodóTovábbra is használatra kész állapotban van az ISD Dunaferr Kultúrtermében kialakított veszélyhelyzeti átmeneti tartózkodási hely. A 2020. márciusban létrehozott szálláshelyen kulturált körülmények között tölthetik pihenőidejüket azok az egészséges dolgozók, akik esetleg akadályoztatva vannak a hazajutásban, illetve vírusfertőzött családtagjaik miatt nem megoldott a biztonságos otthoni tartózkodásuk.
2021-01-22Jövőformáló tudományA Dunaújvárosi Egyetem 2020. november 9-11-e között megrendezett Tudomány Hete informatikai konferenciájának témája a fenntarthatóság, illetve a digitalizáció volt. A cikkben Kántor Sztella Nóra előadásának kivonata olvasható
2021-01-08Veszteségidő-csökkentő beruházás az ELIN-gyártósoron2020. december 23-tól indult és a öt munkanapon át tartott a nagyjavítás a Lemezalakítóműben.
2021-01-00Embert próbáló év volt, sok nehézséggel. 2020 a gyárvezetők szemévelTörténetének egyik legnehezebb évét élte át 2020-ban az ISD Dunaferr. A gyártóművek vezetői értékelik az elmúlt esztendőt. Nyilatkozik Cseh Ferenc (Nagyolvasztómű), Gyerák Tamás (Acélmű), Lontai Attila (Meleghengermű), Kopasz László (Hideghengermű), Kozma Gyula (Lemezalakítómű), Bucsi Tamás (Fémbevonómű), László Ferenc (Gyártó Egység) és Ősz László (Szállítómű).
2021-01-00Termelékenységnövelő beruházás az ELIN-gyártósoron. Saját munkaerővel oldották meg a feladatokat2020 év végén került sor az ISD Dunaferr Lemezalakítóművében az ELIN-sor előtéthajtóművének beépítésére. Nyilatkozik Pintér Csaba, a profilüzem vezetője.
2021-01-00Műszakhoz igazított fenyőfadíszítés. Karácsonyi fények a FAM-onHelyzetkép az ISD Dunaferr Folyamatos Acélöntőművéről (FAM) 2020. december 24-én. Nyilatkoznak a munkavállalók: Bartolák Zoltán öntő, Horváth Dániel öntő, Sági ÁKos öntő, Bognár János műszakos gépmester, Homoki István, Győri Tamás folyamatirányító kormányos, Márkus László folyamatirányító kormányos és Bozai Mihály folyamatirányító.
2021-01-00Nióbium, az acél különleges mikroötvözője. Egy speciális geopolitikai státuszú anyagPortász Attila, az ISD Dunaferr technológiai főosztályvezetőjének tanulmánya a nióbium (Nb) és az acélgyártás kapcsolatáról.
2021-01-00Nem problémákban, megoldásokban gondolkodik. A Dunaferr kiváló dolgozójaBeszélgetés Orha Sándor emelőgép-felülvizsgálóval, aki 2020. év végén A Dunaferr Kiváló Dolgozója kitüntetést vehetett át.
2021-01-00Hozamjóváírással zárul a tavalyi évA Gyöngyház Önkéntes Nyugdípénztár hozamjóváírással zárta a 2020-as esztendőt.
2021-01-00Dr. Bakos Károly 1923-2020Elhunyt dr. Bakos Károly, aki az 1983-as nyugdíjba vonulásáig a Dunai Vasműben dolgozott. Nekrológ.
2021-01-00A megújulásban bizakodnak. Lezárult egy aranykorszakA 2020-as COVID-19 világjárvány miatt nehéz helyzetbe került a Dunaferr SE, s év végén a névadó szponzoruk is kilépett. A sportegyesület Dunaújvárosi Központi Sportegyesület néven működik tovább. Nyilatkozik és évet értékel Mátyás Gábor, a sportegyesület ügyvezető elnöke.
2021-01-00Gyöngyház-totóA 2020-as Dunaferr magazinban megjelent Gyöngyház-totó megfejtése.
2020-12-18Új triatlon klub bontott zászlót a városbanMáltesics Tamás, a Dunaferr labor Nonprofit kft. környezetvédelmi és kémiai anyagvizsgáló főosztályának anyagvizsgáló mérnöke a nyár elején kapta kézhez a testnevelési egyetem triatlonedzői oklevelét és szeptemberben megalapította a Pannon Triatlon Klubot.
2020-12-11A teremtés is fontos, nem csak a technológiaInterjú Tóth Edittel, A Dragon Steel SE elnökével
2020-12-04Csodálatos üvegképek a katolikus templombanGyönyörű műalkotásokkal, újabb ólmozott üvegképes díszablakokkal gazdagodott 2020. november 12-én a dunaújvárosi Krisztus Király Főtemplom. A történet dunaferres szála, hogy a kohászok védőszentjét, szent Borbálát ábrázoló díszablak költsége vasműs szakemberek által szervezett jótékonysági adományozás nyomán gyűlt össze. Az alkotó Bráda Tibor festőművész és üvegműves.
2020-12-00Megbízható partner az öngondoskodásban. Felelős gazdálkodás, megalapozott döntések2020-ban ünnepli alapításának 25. évfordulóját a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár.
2020-12-00Év végi nagyjavítás a Lemezalakítóműben. Veszteségidő-csökkentő beruházás a Elin-gyártósoron2020. december 23-án indul és a tervek szerint öt munkanapon át tart az idei évi nagyjavítás az ISD Dunaferr Lemezalakítóművében. Nyilatkozik Kozma Gyula gyárvezető.
2020-12-00Sikeres audit a nehézségek ellenére. Mindhárom irányítási rendszer tanúsítása rendben van2020-ban november 9-től 13-ig tartó audit keretében történt meg az ISD Dunaferr Zrt. és az ISD Power Kft. ISO 9001 Minőségirányítási Rendszerének (MIR), ISO 14001 Környezetközpontú Irányítási Rendszerének (KIR) és ISO 45001 Munkahelyi Egészségvédelmi és Biztonsági Irányítási Rendszerének felülvizsgálata, amelyet DNV GL Business Assurance Magyarország Kft. végzett.
2020-12-00Nyitva van a vészhelyzeti tartózkodó. 50 férőhely szükség esetére a kultúrterembenTovábbra is nyitva áll az ISD Dunaferr vészhelyzeti tartózkodója, amelyet azoknak a munkavállalóknak nyújt átmeneti tartózkodási lehetőséget, akik a járványhelyzet miatt két munkavégzési periódus között nem tudnak otthonukba eljutni és a folyamatos termelés biztosítása miatt munkájukra szükség van.
2020-12-00Felajánlott kerékpárokat javít rászorulóknak. Negyven bringa már gazdára találtOrosz Tamás, a VÉD-SZ Kft. dunaferres létesítményi tűzoltóságának beosztott tűzoltója mintegy huszonöt éve a kerékpárjavítás szerelmese. A biciklik "bütykölése" mára összefonódott mára a jótékonykodással is.
2020-12-00Jövőformáló tudomány. A nők képzése a túlélési stratégiák közöttIsmertető a Dunaújvárosi Egyetemen 2020. november 9-11-e között megrendezett Tudomány Hetének informatikai konferenciájáról, amelynek fő témája a fenntarthatóság illetve a digitalizáció volt.
2020-12-00A kitartó és következetes munkában hisznek. "Napsütéses" időszakra vár a futsalcsapatLétezése óta legnehezebb időszakát éli a Dunaferr futsalcsapata, miután a koronavírus okozta válság miatt névadó főszponzora nem tudja vállalni a csapat további támogatását. Interjú Zemankó Zoltán operatív vezetővel.
2020-12-00A világ megkoronázása, avagy trónfosztásaSzente Tünde karácsonyi írása.
2020-12-00Részre nyílt ölelésKaszás Éva karácsonyi novellája.
2020-12-00Változó időkSzóládi Zoltán karácsonyi írása.
2020-12-00Amikor csak azt tudod, hogy nem tudodTóth Szilvia karácsonyi novellája.
2020-12-00Népszerű karácsonyi italok a világ minden tájárólGál László ünnepi írása a karácsonyi italokról.
2020-12-00Az ISD Dunaferr kitüntetései (képaláírás)2020. december 8-án került sor a vállalati kitüntetések átadására a Karbantartási Igazgatóságon. A szűk körű ünnepségen László Ferenc egységvezető adta át a jól megérdemelt jutalmakat. Orha Sándor emelőgép-felülvizsgáló Dunaferr Kiváló Dolgozó, Jézsó István forgácsoló Művi Elismerő Oklevél, László Tibor üzemvezető-helyettes pedig ISD Dunaferr Zrt. Kiváló Dolgozó elismerésben részesült. Gratulálunk a díjazott kollégáknak! (teljes szöveg)
2020-12-00Ősz a MeleghengerműnélMichel János fotója az ISD Dunaferr Meleghengerművéről.
2020-12-00Szent Borbála-érem2020. december 4-én online formában tartották meg a Szent Borbála napi országos központi ünnepséget. Több díjazott mellett Szent Borbála-érem miniszteri elismerésben részesült dr. Sevcsik Mónika, az ISD Dunaferr Zrt. RMS és HR-igazgatója is.
2020-11-27Nyugdíjas évei is nyughatatlanul telnekKaszás Éva interjúja Mudra Józseffel, aki a DUNAFERR Energiaszolgáltató gyáregységétől ment nyugdíjba és jelenleg a Máltai Szeretetszolgálat Duna­újvárosi Csoportjának vezetője.
2020-11-20Lakásból nőtte ki magát a Társasjáték KlubIntrjú Francsákné Póti Magdival, a Dunaújvárosi Munkásművelődési Központban működő Társasjáték Klubról
2020-11-13Nők a munka világában a karantén idején isInterjú Papné Illés Gabriellával az ISD Dunaferr kompenzációs főosztály főmun­katársával és a Gabi Dance tréningcsoport vezetőjével
2020-11-06Műszaki érdekességek a napi munka soránA szokásos, ismert vevői igények mellett időnként megjelenik egy-egy különleges, újszerű kérés is az ISD Dunaferr Zrt. Fémbevonóművének gyártó szakemberei felé. Ezekben a hetekben párhuzamosan három olyan téma is napirenden van, amelyek újdonságot jelentenek a gyártómű életében.
2020-11-00Nagyjavítás zajlott a tömörítőben. Szerteágazó feladatok, kiváló együttműködéssel2020. október 26-a és november 5-e között zajlott le az ISD Dunaferr Nagyolvasztóműben az ércelőkészítő és darabosítóüzem nagyjavítása. Nyilatkozik Cseh Ferenc gyárvezető; Rácz Zoltán, az ércelőkészítő és darabosító üzem üzemvezetője; Vitális Imre üzemviteli és karbantartás-vezető; Nagy Péter gépészeti üzemvezető-helyettes; Surján László villamos üzemvezető-helyettes és Bucsella Antal üzemviteli és karbantartásvezető-helyettes.
2020-11-00Raktárak polcok nélkül. Munka az alap-, segéd-, és ötvözőanyagokkalIsmertető az ISD Dunaferr területén található érctérről és a hozzá kapcsolódó tárolóhelyekről, ahol érceket, alapanyagokat, segédanyagokat (dolomitot, mészkövet, revét) tárolnak. Nyilatkozik Bocsi László, a Nagyolvasztómű termelésellátási osztályvezetője; Kissné Méhes Beáta, az Acélmű termelésellátási osztályvezetője; Imréné Bartek Annamária raktárvezető és Gazsi Attila raktárkezelő.
2020-11-00Az első kilenc hónap a MEBIR tükrében. Kedvezőtlen adatokat mutat a statisztikaLezárult az ISD Dunaferrben a 2020-as év első kilenc hónapjának vizsgálata munkavédelmi szempontból. A szakmai háttéranyagból kitűnik, hogy a sérülések száma csökkent az elmúlt év hasonló időszakához képest, a munkanapkiesésekkel járó esetek száma azonban nőtt.
2020-11-00Nők a munka világában. A teremtés fontosPortré Tóth Editről, az ISD Dunaferr technológiai főosztály technológiafejlesztési szakértőjéről, aki szabadidejében hobbija a sárkányhajózás.
2020-11-00Szent Borbála is vigyáz mostantól Dunaújvárosra. Csodálatos üvegképek a katolikus templombanÚjabb ólmozott üvegképes díszablakokkal gazdagodott a dunaújvárosi Krisztus Király Főtemplom. A kohászok védőszentjét, Szent Borbálát ábrázoló díszablak költsége vasműs szakemberek által szervezett jótékonysági adományozás gyűlt össze. Portré a készítőről, Bráda Tiborról.
2020-11-00Utánpótlás-nevelés úszásban, futásban és kerékpározásban. Új triatlonklub a városbanMáltesics Tamás, a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. környezetvédelmi és kémiai anyagvizsgáló főosztályának anyagvizsgáló mérnöke új triatlonklubot alapított, Pannon Triatlon Klub (PATRIK) néven. A klub szorosan együttműködik a Pannon Oktatási Központtal és az utánpótlásra fókuszál.
2020-11-00Nőnek lenni jó! A nők társadalmi, gazdasági és kulturális szerepeinek változásairólIsmertető a Szente Tünde által írt Nőnek lenni jó című könyvről, amelyben a szerző pódiumest sorozatának vendégein kívül további portrékat is olvashatnak az érdeklődők.
2020-11-00A titkos recept: egy szelet csoki és elszántság. A családi vonalat követve lépett szőnyegreInterjú Pupp Viktóriával, a Dunaferr SE ifjú birkózójával, aki 2018-ban és 2019-ben ezüstérmet szerzett a Diákolimpián, s utóbbi éveben a Magyar Bajnokságban elhódította az aranyérmet 52 kg-os kategóriában.
2020-11-00Tudományos hét a Dunaújvárosi EgyetemenRendhagyó módon tisztelgett a Magyar Tudomány Napja előtt a Dunaújvárosi Egyetem. Alkalmazkodva korunk egyik kihívásához, a pandémia teremtette helyzethez, digitális technikát alkalmazva, virtuális térben rendezte meg tudományos konferenciasorozatát 2020. november 9-11-e között.
2020-10-30Jó kezekben a kezelő szerkezetekAz ISD Dunaferr Zrt. területén több száz daru működik folyamatosan, együtt mozogva a technológiai berendezésekkel. Interjú a darukezelőkkel
2020-10-22Tudatosan építi pályáját a negyedik generációA Hatvany családnak már a negyedik generációja dolgozik a DUNAFERR-nél
2020-10-16Nőnek lenni jó! - boldogító bemutatóSzente Tünde 2020. szeptember 8-án a DUNAFERR­ csoport alapításának 50. évfordulójára megjelent (N)ŐK című kötetet mutatta be a dunaújvárosi Arany Hordó étterem télikertjében
2020-10-09Tartalmas nyugdíjaséveket tervez2020. augusztus 25-én töltötte a vállalatnál utolsó munkanapját Németh Pál, az ISD Dunaferr Zrt. sugárvédelmi szolgálatvezetője. Akik csak a gyári munkakapcsolatból ismerik, talán nem is tudják, hogy milyen színes, változatos az életpályája.
2020-10-02A kádcsere jövő év elején esedékesEgyhetes javítási perióduson esett át a közelmúltban az ISD Dunaferr Fémbevonómű horganyzó gépsora. A 173 órás állásidő alatt minden betervezett karbantartási feladatot el tudtak végezni a szakemberek. A javítás 2020. au­gusztus 12-­19­-e között valósult meg
2020-10-00Összegyűlt az adomány2020. október 15­-én sikeresen lezá­rult az Országos Magyar Bányá­szati és Kohászati Egyesület helyi szervezete által kezdeményezett gyűjtőakció, amelynek célja a dunaújvárosi katolikus főtemp­lomban egy díszüveg ablak elhe­lyezése volt.
2020-10-00Elnökséget választottakA Dunaferr Sportegyesület 2020. szeptember 22-én tartotta rendkívüli küldöttgyűlését. Az elnökségi tagok Mátyás Gábort választották ügyvezető elnöknek.
2020-10-00Tisztelt Pénztártagjaink!Ismertető a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2020 II. negyedéves működéséről.
2020-10-00Gyártmánykísérletek a Fémbevonóműben. Műszaki érdekességek a napi munka soránBucsi Tamás, az ISD Dunaferr Fémbevonóművének gyárvezetője nyilatkozik három, folyamatban lévő különleges gyártási projektről.
2020-10-00Diplomás logisztikusok a központi raktárban. Ezer apró cikk és minden másRiport az ISD Dunaferr PRM Igazgatóság Beszerzési Főosztály Anyagbeszerzési osztályának Központi raktározási csoportjáról. Nyilatkozik Sütő Zsolt, a központi raktár szakértője; Horváth István szakértő és Hartai Zsuzsa raktárkezelő.
2020-10-00Tájékoztató egészségügyi szolgáltatási járulékfizetésrőlAz ISD Dunaferr Zrt. tájékoztatója az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetésről.
2020-10-00Nők a munka világában. A mozgás öröme és az élethosszig tartó tanulásPortré Papné Illés Gabrielláról, az ISD Dunaferr Zrt. kompenzációs főosztályának főmunkatársáról.
2020-10-00Belágyi Bertalan 1935-2020Elhunyt Belágyi Bertalan, a Duna Vasmű karbantartásának alkatrészgyártó egységének volt vezetője. Nekrológ.
2020-10-00Az acél szépsége. Könyvbemutató az Intercisa Múzeumban2020. szeptember 18-án az Intercisa Múzeumban mutatták be "Az acél szépsége - Emlékezés Horváth Istvánra" című, fotókkal gazdagon illusztrált kiadványt. A kötet szerkesztője Szente Tünde.
2020-10-00Közös játék - műszakhoz igazodva. Társasjáték Klub az MMK-banA Munkásművelődési Központban működő Társasjáték Klub bemutatása. A tizenöt főt számláló klub egyik alapítója az ISD Dunaferr Meleghengerművének darusa, Francsákné Póti Magdi. Az eseményen, amikor a riport készült mégSümegi Margit, Németh Lajos és Jámbor Ágnes vett részt.
2020-10-00Lételeme tenni a közösségért. Nyughatatlan nyugdíjas évekPorté Mudra Józsefről, a Dunai Vasmű erőművének volt munkavállalójáról, aki nyugdíjas éveiben gyakran jótékonykodik, a Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjának vezetője.
2020-10-00Nyolc érem a Magyar Sárkányhajó Bajnokságról. A legeredményesebb országos versenyük voltA Dragon Steel SE versenyzői 2020. szeptember 18-20-án a 18. Magyar Sárkányhajó Bajnokságon és a 10 személyes Sárkányhajó Magyar Bajnokságon versenyeztek, ezúttal is Fadd-Domboriban. Az egyesület fennállása óta ez volt a legeredményesebb magyar bajnokság, négy ezüst és négy bronzéremmel, valamint értékes helyezésekkel.
2020-10-00Méltónak lenni a névadóhoz. A szabályokat betartva zajlik az élet2020. szeptember 23-tól a felújított radari csarnok új neve: Nyers László Küzdőcsarnok. A névadó ünnepségen részt vett Nyers Emma; Tombor István, a birkózók vezetőedzője; Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke és Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő. Nyilatkozik Mátyás Gábor.
2020-10-00Szalontai Zoltán Emlékverseny a birkózóknak2020. október 10-11-én rendezték meg Miskolcon a Szalontai Zoltán Emlékversenyt a serdülő korú birkózóknak. A Dunaferr SE versenyzői nagyszerűen szerepeltek: Nyikos Veronika aranyérmes lett, Gangl Zétény bronzérmet szerzett, Angyal Márk 4. helyen végzett, míg Horváth Rafael egy vereséggel kiesett.
2020-09-25Véget ért a II-es öntőgép nagyjavításaAz Isd Dunaferr Acélműben a folyamatos acélöntőmű nagyjavítása 2020. július 25-­e és augusztus 19­-e között valósult meg, azaz mintegy 25 napig tar­tott. A nagyjavítást Major Ervin, az Acélmű üzemviteli és kar­bantartás­vezetője értékelte
2020-09-18Sikeres a Dunaferr Magazin fotópályázataA Dunaferr Magazin 2020. nyári fotópályázatán Csontos Lászlónak, Dér Tündének és Hruby Gábornénak ked­vezett a szerencse, ők nyer­ték meg az ISD DUNAFERR Zrt. és a Magyar Vas­ és Acélipari Egyesülés által felajánlott ajándékcsomagokat.
2020-09-04Torokzárcserét végeztek a II. kohónálGigantikus méretű, csaknem öt méter átmérőjű, kilencven tonnás kúprendszer zárja le a Nagyolvasztóműben a kohókat, úgy ötven-hatvan méter magasságban. A torokzáró szerkezet cseréje rendszeres időközönként aktuális nagyberuházás az ISD DUNAFERR Zrt.-nél.
2020-09-00Főként gépészeti javításokat végeztek a Fémbevonóműben. A kádcsere jövő év elején esedékesEgyhetes javítási perióduson esett át az ISD Dunaferr Fémbevonóművének horganyzó gépsora. A 173 órás állásidő alatt minden betervezett karbantartási feladatot el tudtak végezni a szakemberek. Nyilatkozik Bucsi Tamás gyárvezető.
2020-09-00Érzékelhető a brammaminőség javulása. A II-es öntőgép nagyjavításaAz ISD Dunaferr Acélművében megtörtént a folyamatos acélöntőmű II-es öntőgépének nagyjavítása. Nyilatkozik Major Ervin, az Acélmű üzemviteli és karbantartás-vezetője és Kelemen Tibor, a FAM üzemvezetője.
2020-09-00Emelőgépek: szakértő üzemeltetők a technológia működtetéséért. Portáldaru, bakdaru, híddaruHelyzetjelentés az ISD Dunaferr területén működő darukról és azok kezelőiről. Nyilatkozik László Gyula emelőgép-felügyeleti osztályvezető; Merkel Lajos gépész felülvizsgáló; Nyári Zsolt szakértő; Tóth Csaba beugrós darus; Francskné Póti Magdolna és Orsós József.
2020-09-00Munka, család, kert, zene. Tartalmas nyugdíjas éveket tervez2020. augusztus 25-én töltötte utolsó munkanapját Németh Pál, az ISD Dunaferr Zrt. sugárvédelmi szolgálatvezetője. Portré.
2020-09-00Tájékoztató az ISD Dunaferr Társaságcsoport koronavírus járvány 2. hullámával kapcsolatos megelőzésrőlDr. Sevcsik Mónika, az ISD Dunaferr Zrt. RMS és HR igazgatójának felhívása a vállalatcsoport munkavállalóihoz a koronavírus járvány 2. hullámának idején.
2020-09-00A Hatvany család és a Dunaferr. Tudatosan építi pályáját a negyedik generációPorté a Hatvany családról, aminek tagjai már négy generáció óta a Vasműben dolgoznak. Nyilatkozik Hatvany Attila, és fiai Hatvany Gergely és Hatvany Attila.
2020-09-00Tisztelt Pénztártagok!Összefoglaló a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár 2020. szeptember 3-án megtartott rendkívüli küldöttközgyűléséről.
2020-09-00Három érem a Sárkányhajó Fesztiválról. Hosszú szünet után versenyeztek újra2020. szeptember 5-én rendezték meg Szegeden a Sárkányhajó Fesztivált, amelyen a Dragon Steel SE versenyzői két ezüst és egy bronzérmet szereztek.
2020-09-00Kiss Balázs az élvonalban. Olvas és maketteket gyárt, amikor nem evezInterjú Kiss Balázzsal, a Dunaferr SE kenusával pályafutásáról és magánéletéről.
2020-09-00Befejeződött a II. számú gáztartály rekonstrukciója (képaláírás)Befejeződött az ISD Dunaferr Zrt. 150 ezer köbméter hasznos tárolókapacitással rendelkező, II. számú gáztartályának rekonstrukciója, amely a tavalyi év elején kezdődött meg. (nem teljes szöveg)
2020-09-00Nőnek lenni jó!Szente Tünde szociológus pódiumbeszélgetés-sorozatának legutóbbi témája a N(ŐK) című könyv volt, ami a Dunaferr alapításának 50. évfordulójára jelent meg. A kötetre a szerkesztő, Szilágyi Irén, valamint a szereplők és a szerzők emlékeztek vissza.
2020-09-00Művészek elismeréseA Kortárs Művészeti Intézetben átadták a Belátások című, dunaújvárosi képző- és iparművészek munkáiból álló kiállítás díjait. Dunaújváros Önkormányzatának díját Keserue Zsolt vehette át, a Dunaújvárosi Művészetért Alapítvány alkotói díját Móder Rezső kapta meg, míg a "Legígéretesebb fiatal alkotó" díját Csiki Emese érdemelte ki.
2020-08-28Eredményesen vizsgázott az EgIRA közelmúltban első alkalommal online módon zajlott le egy irányítási rendszer tanúsítása az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt-nél
2020-08-14Nők a vasútnál a Dunaferr Zrt. kapin belülKaszás Éva cikke az ISD Dunaferr Zrt. Szállítómű vasútforgalmi üzemének női dolgozóiról
2020-08-07Minden berendezés sorra kerül2020. június 8-a és 12-e között kezdték el az ISD Dunaferr Meleghengerművében a nagyjavításokat
2020-08-00A munkáltató a KSZ felmondásáról döntöttEvgeny Tankhilevich levele az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalóihoz, amelyben közli, hogy a munkáltató felmondja a szakszervezetekkel kötött kollektív szerződést.
2020-08-00Torokzárcsere a II. kohónál. Augusztus első napján már újra csapoltakBizonyos időközönként aktuális nagyberuházás az ISD Dunaferr Zrt. Nagyolvasztóművének kohóiban a torokzárcsere. 2020-ban a II. kohóban kellett kicserélni a gigantikus méretű kúprendszert. Nyilatkozik Pap Zoltán, a kohó üzemvezetője.
2020-08-00Nagyjavítás a Folyamatos Acélöntőműben. Meghatározó feladatok a II-es öntőgépenAz ISD Dunaferr Zrt. Acélművében 2020 júliusának végén kezdődtek meg a FAM-nagyjavítás munkálatai, az eddig elvégzett munkálatokról és a további feladatokról nyilatkozik Kelemen Tibor, a FAM üzemvezetője; Major Ervin üzemviteli és karbantartásvezető; Horváth Zoltán gépészeti üzemvezető; Gráczer Csaba villamos üzemvezető és Kiss Ernő radiometrikus csoportvezető.
2020-08-00Életmentő önkéntesek a vállalatnál. Véradók és szervezők: együtt segítenekIsmertető a dunaferres véradásokról és azok szervezéséről. Nyilatkozik Molnár András Péterné, a Vöröskereszt munkatársa; Müller Tibor, a Meleghengermű elektrikusa; Puskásné Nagy Györgyi, a Meleghengermű üzemgazdásza; Balázs Ildikó, a Hideghengermű szakértője; Szabó Zoltán, a Hideghengermű programirodájának vezetője; Feth Katalin, a Vöröskereszt helyi szervezetének vezetője; Petrás Gábor, az ISD Power munkatársa és Vígh Katalin szervező.
2020-08-00Acél itthon és a nagyvilágban. A Dunaferr Magazin fotópályázataVálogatás a Dunaferr Magazin fotópályázatára beérkezett alkotások közül. A fotók készítői: Csontos László, Hruby Gáborné, Meskál László, Dzsugán Csaba, Kónya Ildikó, Dér Tünde, Csepregi Attila, Mihaldinecz Réka, Kemeléné Halasi Monika, Szabóné Pózer Viktória és Szabó Ervin.
2020-08-00250 éves a diósgyőri vasgyártás. A dicső múltra emlékeztek2020. július 28-án Miskolc-Ómassán emlékeztek meg a különböző szakmai szervezetek a diósgyőri vasgyártás 250 éves évfordulójáról. Az ünnepségen részt vett Bocz András, a Magya Vas- és Acélipari Egyesülés műszaki és kereskedelmi igazgatóhelyettese.
2020-08-00Az Energiagazdálkodási irányítási rendszer online tanúsítása. Eredményesen vizsgázott a EGIRElső alkalommal online módon auditálták az ISD Dunaferr Zrt. Energiairányítási rendszerét a Det Norske Veritas GL auditorai. A vállalat sikerrel vette az akadályokat.
2020-08-00Belesimulni a természetbe. Életforma, ami nem csak a halfogásról szólBeszélgetés dunaferres munkavállalókkal, akiket hobbijuk köt össze: a horgászat. Nyilatkozik Zsedrovits Tibor, a Kokszoló gépészeti üzemének karbantartó művezetője; Mészáros Attila, a Kokszoló művezetője és Dualszky-Kovács István, a Rácalmási Sirály Horgászegyesület elnöke.
2020-07-31Kihívások a Lemezalakítómű gépsoránálInterjú Angeli Tamás, a lemezalakítómű gépész karbantartási művezetőjével
2020-07-10Dozsi, az élet és a nyüzsgés szerelmesePortré Pász Zsuzsannáról, aki az ISD Dunaferr Nagyolvasztóművénél munka- és tűzvédelmi munkatárs, valamint kineziológus, illat- és családterapeuta
2020-07-03Kreatív energiák a munka világábanPortré Nyíri Andreáról, a Magyar Motorcsónak Szövetség volt főtitkáráról, aki jelenleg a Dunaferr RMS és HR igazgatóságán dolgozik
2020-07-00Innováció a gyári mindennapokban. Kihívások és megoldásokPorté Angeli Tamásról, az ISd Dunaferr Lemezalakítóművének gépész karbantartási művezetőjéről.
2020-07-00Nagyjavítás a kikészítő üzemben. Minden berendezés sorra kerülAz ISD Dunaferr Meleghengermű kikészítő üzemének lefejtő-darabolósorán indult az idén nyáron egy időszakra koncentrált nagyjavítások sora az ISD Dunaferr Zrt. gyártóműveiben. Nyilatkozik Németh Zoltán üzemvezető.
2020-07-00Nők a vasútnál. Vonzó a műszakbeosztás a SzállítóműbenPorté a az ISD Dunaferr Szállítóművében dolgozó hölgyekről. Nyilatkozik Pintér Ákos, a Szállítómű vasútforgalmi üzemének vezetője; Simigla Henriett váltókezelő; Mezei Anikó váltókezelő; Palotai Lászlóné, Olga váltókezelő; Fűrészné Borsi Zsuzsanna váltókezelő; Hadnagy Lászlóné, Mária szállítási programkezelő és Torma Zoltánné, Márti, szállítmányátvevő.
2020-07-00Ismét sikeres auditon van túl a Kokszoló. Hatékony az irányítási rendszerek működése2020-ban június 8-9. között került sor az ISD Kokszoló Kft.-ben az energiairányítási rendszer (EIR) új szabványra való átállási és első periodikus auditjára, illetve a minőség (MIR)- és környezetközpontú irányítási rendszer (KIR) második periodikus felülvizsgálatára. A felülvizsgálatokat a DNV GL hat szakembere végezte.
2020-07-00Önkéntesek dolgoztak a szabadtéri gyűjteménynél2020. június 25-én az OMBKE Vaskohászati Szakosztályának helyi szervezete önkéntes munkában rendbe tette az ipari skanzent.
2020-07-0025 éves folyamatos dunaferres munkaviszonnyal rendelkező kollégáink a 2020. évbenAz ISD Dunaferr vállalatcsoportnál 2020-ban 25 éve folyamatosan dolgozó munkavállalók névsora.
2020-07-00Tisztelt Pénztártagjaink!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsa 2020.06.06-án elfogadta a 2019-es beszámolót és üzleti jelentést.
2020-07-00Egyenes út vezetett a birkózószőnyegre. Az anyatejjel jött a sport szereteteInterjú ifjabb Tombor Istvánnal, a Dunaferr SE birkózóedzőjével pályafutásáról, a birkózás jelenlegi helyzetéről és a koronavírus hatásairól.
2020-07-00Bajnokok randevúja20 éve szerezett bajnoki címet a Dunaferr SE férfi kézilabda-csapata. Ennek apropóján találkozót tartottak a Dunaferr Klub Hotelben 2020. június 20-án, amelyen a bajnokcsapat tagjai mellett a korábbi és a későbbi sikercsapatok tagjai is részt vettek.
2020-06-00Baleset nélkül egész éven át. Mindekit hazavárnak!2019 az ISD Dunaferr Zrt. egy munkavédelmi ösztönzőprogramot indított el. Ennek keretében számos üzemben sikerült a balesetmentes működést megvalósítani a kihívás hónapjai alatt. Nyilatkozik Sűrű János, a Hideghengermű hengersor-hőkezelő üzemének vezetője; Fáczán János, a Meleghengermű kemenceüzemének vezetője; Dani László, a Gyártó Egység lakatosüzemének vezetője; Eszenyi András, karbantartás-előkészítő; László Tibor üzemvezető-helyettes és Tóth Kálmán, az Acélmű daruüzemének vezetője.
2020-06-00Idén egy időszakra összpontosulnak a nagyjavítások. Jól halad az előkészítésFinanszírozási és termelési-szervezési okok miatt a tervek szerint 2020-ban július végétől augusztus közepéig, egy időszakban valósulnak meg az éves nagyjavítási munkálatok. Nyilatkozik László Ferenc, megbízott karbantartási igazgató, a Gyártó Egység vezetője.
2020-06-00Nagyjavítás a vegyi üzemben. Fonto munkák villamos és gépészeti területen isHáromévente kerül sor az üzemrészek leállításával járó, teljes körű nagyjavításra az ISD Kokszoló Kft. vegyi üzemében. A 2020-as nagyjavításról nyilatkozik Kámán László, a vegyi üzem vezetője; Mátyás Zoltán, a Kokszoló villamos üzemének vezetője és Kántor János, a gépészeti üzem üzemvezető-helyettese.
2020-06-00Bánki: fél évszázad a szakképzésben. Pozitív, gyümölcsöző kapcsolatban az ISD Dunaferr Zrt.-velBeszélgetés Schőn Beatrixszal, a DSZC Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium igazgatójával az intézmény 50 éves jubileumáról, jelenlegi helyzetéről és kapcsolatáról az ISD Dunaferr Zrt.-vel.
2020-06-00Az acél szépsége. Az idővonalra felkerült történetekA hazai ipar története új kiadvánnyal gazdagodott "Az acél szépsége" címmel, amelyben a Dunaferr egykori elnök-vezérigazgatójára, Horváth Istvánra emlékeznek a szakma jeles képviselői, jó néhány vezetőtársa és mindazok, akiknek a pályáját nagymértékben meghatározták a rendszerváltást követő évtized társadalmi, gazdasági és politikai változásai.
2020-06-00Nők a munka világában. Dozsi, az élet szerelmesePortré Pász Zsuzsannáról, "Dozsi"-ról, aki az ISD Dunaferr munkabiztonsági szakembere és természetgyógyász, kineziológus.
2020-06-00Előnyt kovácsolni a hátrányokból. A nyár ismét Csenge időszaka lehetInterjú Boldis Csenge kajakozóval, aki 2019 nagy felfedezettje volt, ugyanis három aranyéremmel robbant be az Olimpiai Reménységek Versenyén Pozsonyban.
2020-06-00Beszámoló az Összefogás Alapítvány 2019. évi tevékenységérőlA Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség által közérdekű célra létrehozott és 1992 óta folyamatosan működő alapítvány 2018-es költségvetése, tevékenységei.
2020-06-00Tájékoztató a veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos változásokrólTájékoztató az ISD Dunaferr Zrt. a koronavírus okozta veszélyhelyzet megszűnését követő intézkedéseiről.
2020-06-00Magánegyetem lesz a Miskolci Egyetem. Kiszámíthatóbb finanszírozási rendszer2020. augusztus 1-jével a Miskolci Egyetem - öt más felsőfokú oktatási intézménnyel együtt - a modellváltó egyetemek közé nyert besorolást, tehát magánegyetemmé válik.
2020-06-00Tisztelt Pénztártagunk!A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár a koronavírus okozta vészhelyzet megszűnése után 2020. június 2-től újra megnyitotta ügyfélszolgálatát.
2020-05-00Megújult a II. számú gáztartály. Már zajlanak a hidegpróbák2020 júniusának végén várhatóan lezárul az ISD Dunaferr Zrt. II. számú gáztartályának rekonstrukciója. A beruházás 2019 végén indult, s 4 millió euró volt a költsége. Nyilatkozik Kapusi Ferenc projektvezető.
2020-05-00A DUNAFERR túlélése a tét. Nehéz lesz a következő három hónapInterjú az ISD Dunaferr cégvezetőjével, Evgeny Tankhilevich-csel a vállalatcsoport helyzetéről 2020 májusában.
2020-05-00Koronavírus-járványhelyzettel kapcsolatos tájékoztató. Vigyázzunk magunkra és egymásra!Tájékoztató az ISD Dunaferr Zrt.-ről a koronavírus okozta veszélyhelyzet idején. A vállalat munkavállalói között nincs igazolt eset.
2020-05-00Lángoló ruhák próbahordása. Biztonságos és komfortos az új védőöltözetÚj típusú, magas védőképességű, speciális lángálló védőöltözetek próbahordása, tesztelése zajlik az ISD Dunaferr Acélművében.
2020-05-00Lezárult a 2019-es munkavédelmi ösztönző program. Jutalmazták a balesetmentes üzemeket isAz ISD Dunaferr Zrt. 2019. május 1-től december 31-ig terjedő időszakára egy kombinált, háromszintű munkavédelmi rendszert vezetett be, amely magába foglalta a munkavállalók, a művek és az üzemek, valamint a vezetők ösztönzését is.
2020-05-00Munka- és tűzvédelmi helyzetkép. Az első negyedév tényeiA megelőző évek hasonló időszakaihoz képest kedvezőbb adatokat mutat a vállalat munkavédelmi statisztikája 2020. első negyedévében. Azonban a számszerűsített éves MEBIR-célhoz viszonyítva, ami az ipari munkabalesetek számát tekintve 46, az első negyedév tényadata, a 18 ipari munkabaleset meglehetősen magas szám.
2020-05-00Hajózni muszáj! A kikötő a karantén idejénIsmertető az ISD Dunaferr Zrt. kikötőjéről a koronavírus okozta veszélyhelyzet idején. Nyilatkozik Ősz László, a Szállítómű gyárvezetője; Kovács László, a kikötő üzemvezetője és Simon Csaba, a Szállítómű járműjavító üzemének vezetője.
2020-05-00Járvány alakította élet a gyárban és otthon. Bezárkózós hétköznapokNégy, az ISD Dunaferrhez kötődő személy számol be a koronavírus miatti karantén közbeni hétköznapokról: Lontai Attila, a Meleghengermű gyárvezetője; Veszprémi Ramóna; a Miskolci Egyetem anyagmérnök hallgatója; Tóth László, a Nagyolvasztó nyugalmazott gyárvezetője és Klár Petronella, a rendszertámogatási osztály főmunkatársa.
2020-05-00Szakmunkásvizsgák járványhelyzetben. Minden előírásra odafigyeltekA végzős diákok számára a koronavírus-járvány miatt speciális körülmények között zajlottak 2020-ban az érettségi vizsgák, valamint a szakmunkás- és technikusvizsgák is. A DSZC Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskolában is sajátos szabályok szerint kellett megszervezni a szakmai tanulmányok lezárását jelentő számonkéréseket. Nyilatkozik Baráth Artúr igazgató és Tóth Ferenc gyakorlatvezető.
2020-05-00Nők a munka világában. Nem érzem, hogy misszióm lenne, csak végzem a dolgomPortré Nyíri Andreáról, aki az ISD Dunaferr Zrt. RMS és HR Igazgatóságának munkavállalója, hobbija pedig az üveg ékszerek készítése.
2020-05-00Újraindult a sportélet. Csarnokban, teremben, folyón, medencébenA koronavírus-járvány lezajlását követő lazítások után a sportélet is újraindult. Az ISD Dunaferr Zrt. által támogatott csapatok számolnak be helyzetükről. Nyilatkozik Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke; Trenka János, a tornászok vezetőedzője; Bene Vera, az úszó szakosztály vezetője; Tomanóczy Tibor, a röplabdázók vezetőedzője; Pető Zsolt, a kajak-kenu szakosztály elnöke és Zemankó Zoltán, a Dunaferr DUE Dutrade Futsal Club operatív vezetője.
következő