Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 1999-09-18 | IMF-hitel Magyarországnak | A Világbank csütörtökön két magyarországi szennyvíztisztítási programhoz hagyott jóvá hitelt, a budapesti beruházásra 29,5 millió dollárt, a dunaújvárosira 2,1 milliót fizetnek. | |
| 1998-12-31 | Ajándék Dunaújvárosnak | A tavasszal még másodosztályban játszó dunaújvárosi futballcsapat osztályozó nélkül jutott az élvonalba s most a tabella 4. helyén áll. Beszélgetés a szakosztályvezetőkkel, játékosokkal. | |
| 1998-12-23 | Dunaújváros hajót épített | Hajót épített a Dunaferr Acélszerkezeti Kft egy hollandiai cégnek. Tegnap bocsátották vízre. | |
| 1998-12-22 | Túlélési program | Beszélgetés Horváth Istvánnal, a Dunaferr elnök-vezérigazgatójával a magyar acélipar s ezen belül a Dunaferr túlélési esélyeiről. | |
| 1998-12-10 | Kevés a támogatás, elmarad a beruházás? | A Dunaújvárosi Önkormányzat legutbbi közgyűlésén a képviselők nem fogadták el a helyi szennyvíztisztító telep építésére tett javaslatot, mivel a beruházás aránytalanul nagyterhet róna az önkormányzatra. Az ügy pikantériája, hogy a kormányaz előző héten válllalt garanciát a fejlesztés világbanki forrásokból fedezett részére. | |
| 1998-12-03 | Műjég: valódi élvezet | 18 hazai jégpálya, az ország legszebb, legmodernebb pályája a dunaújvárosi. Somfai Rudolf létesítményvezető nyilatkozik. | |
| 1998-12-03 | Közös gyártók | A Dunaferr acélterméke további feldolgozására ún. Steel Service Center létesül. Legfontosabb egysége az új melegszalag- hasítósor 1999 decemberében készül el. Befejezték a nagyolvasztó porelszívójának építését. | |
| 1998-12-01 | Országtotó örömódával | Eurokonform nap a Dunaferr iskolában. | |
| 1998-12-00 | A Dunaferr már megérkezett Európába | Interjú Horváth Istvánnal, a Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatójával. | |
| 1998-12-00 | Kékebb ég Dunaújváros felett | Közel egymilliárd forint értékű beruházást - a Dunaferr Rt, nagyolvasztóművének porelszívó és leválasztó berendezését adták át november 26-án. | |
| 1998-12-00 | Új szakmai szövetség: MAGÉSZ | A Dunaferr Rt. Vállalkozási Igazgatósága kezdeményezésére a közelmúltban új szakmai szövetség alakult hazánkban. 29 alapító tagja van. Elnök: Keresztes László (Dunaferr vállalkozási vezérigazgató helyettese), titkár: Csapó Ferenc (vállalkozási főmérnök). | |
| 1998-11-30 | Kilenc nagyrégióra osztanák az országot | A kilenc tervezett nagyrégió és a jelenlegi megyehatárok. | |
| 1998-11-30 | Kéthektáros területre keres gazdát a felszámoló | Vevőt keres a Kossuth Holding Vagyonkezelő Rt. a felszámolás alatt álló Faváll Kft. több mint 2 hektáros dunaújvárosi telekingatlanára. | |
| 1998-11-28 | Sporttánc Eb Dunaújvárosban | Nyolc tánckategória világ- és Európa-bajnokságát rendezik meg december 4-5-én a Dunaferr Sportcsarnokban. A Magyar Divat- és Sporttáncszövetség rendezi. | |
| 1998-11-27 | Tisztul a levegő a Dunaferr felett | Hárommilliárd forintot költöttek már környezetvédelemre. Három jelentős fejlesztés indul útjára. | |
| 1998-11-27 | Fotók Rosti Pál emlékére | A Rosti Pál emlékpályázatot 12. alkalommal hírdette meg a Rosti Pál Fotóklub. | |
| 1998-11-25 | Újabb információs iroda | A Fejér Megyei Agrárkamara nemrég, ünnepélyes keretek között nyitotta meg dunaújvárosi információs irodáját. Az irodához 20 település tartozik. Jelenleg csak két irodát működtetnek a megyében. | |
| 1998-11-24 | Oxigéngyár épül Dunaújvárosban | A Linde Gáz Magyarország Rt-vel ma írja alá a Dunaferr a megállapodást egy dunaújvárosi oxigéngyár építéséről. | |
| 1998-11-00 | Magyar vaskohászat | A vaskohászat összesített nettó árbevétele folyó áron 1997-ben 163 milliárd forint volt, amelyből 70 % jutott a Dunaferr Rt társaságaira.
Ma a magyar vaskohászat húzóvállalatai a Dunaferr-csoportban tevékenykednek. | |
| 1998-11-00 | Dunaújvárosi események | Az OMBKE dunaújvárosi szervezete október 29-én egyetemi napot tartott. November 12-én a magyar tudomány napja alkalmából szakmai előadásokat tartottak. | |
| 1998-11-00 | Társtalan művek társtalan gyűjteménye | A Takács (Layota)-kollekció. A műgyűjtemény most Grödingében, Szentendrén és Dunaújvárosban található. A kollekcióról. | |
| 1998-10-29 | Az acél a cél | 1993-ban Kassa és Dunaújváros szállítási megállapodást kötött, majd idén augusztusban újabb 5 évre ismét megegyezett egymással. | |
| 1998-10-27 | Robbanás az irodai papírok piacán | Tavaly Dunaújvárosban és Szolnokon összesen százezer tonna papír készült, a társaság ennek értékesítésével 9,5 milliárd forintos forgalomra tett szert. | |
| 1998-10-20 | Rendőröket tüntettek ki | Augusztus 19-éna dunaújvárosi kikötő a városi vasútállomás között közlekedő tehervonat 4 kocsija kisiklott. Dénes Gábor és Láng Zsolt rendőrök riasztották Kuti Attilát, s megakadályozták több tíz millió forint kár keletkezését. | |
| 1998-10-20 | Rangos torna Dunaújvárosban | November 6-6-án a legrangosabb honi jégkorongtornát rendezik Dunaújvárosban. A holland, a dán és a lengyel válogatott lesz a magyar együttes ellenfele. | |
| 1998-10-17 | A Tocsik-ügyhöz kapcsolódó precedens értékű, a dunaújvárosi belterületi földek.... | Per folyt a dunaújvárosi önkormányzat és az ÁPV RT. között. A Dunaferr csak alanya volt a pernek. | |
| 1998-10-16 | Képviselők a Duna-hídért | Az M8-as autópálya, valamint az ahhoz kapcsolódó - Dunaújváros térségében felépítendő - Duna-híd mielőbbi megvalósításának segítségére M8-as Kerekasztalt hoznak létre. Megalakították csütörtökön ennek keretében az Országgyűlési Képviselők Klubját. | |
| 1998-10-08 | Japán gyár Dunaújvárosban | Szórakoztatóelektronikai termékekhez részegységeket készítő gyárat épít Dunaújvárosban a japán Aikawa cég. | |
| 1998-10-08 | A Duna-hidakról, amelyek összeköthetnének | A tervek már készen állnak, már csak a pénz hiányzik. | |
| 1998-10-02 | Freinet-tábor Dunaújvárosban | Augusztus 21-25. között. | |
| 1998-09-29 | Szakmai befektetésnek tartják Diósgyőrt | A Kelet-szlovákiai Vasmű a DAM megvásárlásán kívül jó kapcsolatokat ápol a lemezgyártás terén konkurenciának számító Dunaferr Rt-vel. | |
| 1998-09-29 | Volt egyszer egy reorganizáció | Interjú Luterán Lászlóval, az ÉGYSZ elnökével. A Dunaferr, mely szintén pénzügyi csőd előtt állt, egy jó és egységes szakmai koncepcióval elkerülte a felszámolást. Ma a nyereséges Dunaferr a hazai Top 200 vállalati lista tagja. | |
| 1998-09-25 | Érvek a dunaújvárosi híd mellett | - | |
| 1998-09-24 | Fogalmazóverseny középiskolásoknak; Szépen fogalmaztak diákjaink; Egri különdíjasok | Hat éve tartja minden év szeptemberében az országos versenyt a Széchenyi gimnázium. Idei eredmények. | |
| 1998-09-22 | Dunaújváros - Take a walk on the wild side | Dunaújváros művészeti kiállítóhelyeiről röviden. | |
| 1998-09-19 | Göncz partner lesz... | A köztársasági elnök Fejér megye vendége volt tegnap. Délután Dunaújvárosba, a polgármesteri hivatalba, majd a Dunaferr Rt-hez látogatott. | |
| 1998-09-12 | (Vas)akarattal fordulunk az EU felé | A Dunaferr Rt vezetői a nyár végén Dunaújvárosban találkoztak a legnagyobb konkurenciájuknak számító Kelet-Szlovákiai Vasmű vezetőivel. Megegyeztek, hogy létrehoznak olyan mnukabizottságot, amely az együttműködés lehetőségeit tárná fel. | |
| 1998-09-04 | Dunaújvárosi laktanyából lakások | Lakásokká alakítanak Dunaújvárosban 3 egykori szovjet laktanyaépületet. | |
| 1998-09-03 | Módos László Acél Szíve | A hétvégén rendezték meg Dunaújvárosban a "hárompróbázók" rövid távú idényzáró versenyét, az Acél Szív Triatlont. | |
| 1998-09-02 | Már Rácalmáson is lehet építkezni | Rácalmáson, ahol eddig még csak tereprendezést sem lehetett végezni, a múlt héten részlegesen feloldották az építési tilalmat. | |
| 1998-09-02 | Árpából nem lesz maláta?; A sörárpa is gabona | A dunaújvárosi malátagyárról. | |
| 1998-09-02 | Stádium; Üzemavató | 1998. szeptember elsején a Hideghengerműben új szalaghasító és csomagolósort avattak, amely a DWA termékeinek kedvezőbb értékesítését teszi lehetővé. | |
| 1998-08-31 | Megtisztult a "piszkos 12" | A nitrogén-dioxiddal Pécs, Győr, Dorog, Eger, Komló, szálló por vonatkozásában pedig Dunaújváros, Várpalota, Kecskemét, Vác, Tatabánya levegője a legterheltebb. | |
| 1998-08-30 | Amerikai autók találkozója | Negyedszer rendezték meg az amerikai autók talákozóját Dunaújvárosbanaz elmúlt hétvégén. | |
| 1998-08-25 | Dunaújváros - sportfőváros | Néhány év alatt jelentősen megváltozott a hazai sportegyesületek erősorrendje. A leglátványosabb előretörés a Dunaferr SE-nél tapasztalható. A változásokról, a sikerek titkairól besszél dr. Szabó József sportköri elnök. | |
| 1998-08-12 | Laktanyából alkások Dunaújvárosban | Lakásokká alakítanak Dunaújvárosban három egykori szovjet laktanyaépületet. | |
| 1998-08-00 | Meglátom munkámban a szépséget | Rejtő János 1998. január 1-ig a dunaújvárosi DÁDÉSZ üzlet igazgatóságot vezette.Az üzletigazgatóságok ekkor szüntek meg. Ő most a dunaújvárosi üzemvezetőség igazgatója. Beszélgetés vele, arról hogyan érte meg a változást. | |
| 1998-07-29 | Kettesben Perjámosi Sándorral, a Dunaferr klubelnökével | - | |
| 1998-07-23 | Horrorfilmben a rapperek | Szeptembertől a videotékákban kapható lesz a Hasfalmetszők (Cruel World Team filmje). Ehhez írt GanXsta Zolee és a Kartel egy azonos című számot, s Jégre teszlek c. albumukról még egy szám bekerült a filmbe. | |
| 1998-07-17 | Munkásszállókból szociális otthon | A Duna parton átadásra vár az a V alaprajzú kettős épület, amely néhány héten belül 174 gondozásra szoruló idős ember otthona lesz. A BVM és a papírgyár munkásszállóját is szociális otthonná alakították át. Az önkormányzat a BMV munkásszállóját 1992-ben, a papírgyári szállót pedig 1995-ben vásárolta meg. | |
| 1998-07-16 | Egy polgári kertváros és a szocialista panelrengeteg | A dunaújvárosi MIÉP-szervezetről, egy összejövetelükről. | |
| 1998-07-10 | Tiszta konténerek, higiénés környezet | A Bábolna Környezetbiológiai Központ évente négyszer tisztítja Dunaújváros hulladékgyűjtő konténereit. | |
| 1998-07-08 | Mentőöv a díjhátralékosoknak Dunaújvárosban | A döntéssel a legalább 6 hónapja önhibájukon kívül fizetésképteleneken, elsősorbana a lakbér- és fűtésdíj-hátralékosokon kívánnak segíteni. | |
| 1998-07-06 | A MOMERT RT. évente 1,5 millió különböző.... | Évente 1,2 millió mérleget készít, s azok 93 százalékát külföldön értékesíti. Kifejlesztettek egy új típusú, formatervezett elektromos kávéfőzőt, melyet augusztusban a frankfurti vásáron mutatnak be. | |
| 1998-07-00 | Regionális egészségpénztárt alapított a Dunaferr | Június 15-én volt az alapító közgyűlés. Az önkéntes egészségpénztárakról. | |
| 1998-07-00 | Hogyan fér be egy elefánt egy bogárhátúba? Ki a Duna vizét issza... | Állandó természetrajzi kiállítás az Intercisa Múzeumban. | |
| 1998-07-00 | Dunaújvárosi szivattyútelepek felújítása | A Dunaferr szerződést írt alá a HATING Kft-vel az Energiaszolgáltatató Kft I. számú szivattyútelepének felújítására. | |
| 1998-06-25 | Dunaújvárosi alkotók művei Fehérváron | A pelikán Galériában a dunaújvárosi képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás : Cyránski Mária, Egresi Zsuzsa, Friedrich ferenc, Gáspár Aladár,Gombos István, Koffán Károly, Lipics Vilmos. Mészáros Edit, Orbán Sándor, Rhonczi István, Szundi Gábor, Várnai Gyula. | |
| 1998-06-24 | Vámosgyök: A XXI. század ruhái | Múlt szombaton a Vámosgyörki vigasságokon a XXI. század ruhái címmel rendeztek divatbemutatót amatőr versenyzők kollekcióiból. A legjobbnak ítélt ruha a dunaújvárosi Pap Renátáé volt. | |
| 1998-06-16 | Súlykorlátozás a dunaföldvári hídon? | A dunaföldvári híd javítása ugyan nemsokára befejeződik, de a sorozatos meghibásodások nem zárják ki, hogy előbb-utóbb súlykorlátozást kell bevezetni. | |
| 1998-06-14 | Supola az ezüstéremig nyújtózkodott | Supola Zoltán a Japánban rendezett Világkupa-viadalon ezüstérmes lett a nyújtón. | |
| 1998-06-13 | Pusztaszabolcs ivóvíz ellátásának fejlődése | Milvius Erna középiskolai diák helytörténeti pályaműve. | |
| 1998-06-12 | "Senkinek a dolgát nem akarom megnehezíteni" | Csollány Szilveszter újra itthon, 3 évi amerikai tartózkodás után. A Dunaferrnél edz s lakást keres a városban. | |
| 1998-06-06 | Varga Zoltán csendes sikere | Beszélgetés Varga Zoltánnal, akinek keze alatt a Dunaferr labdarúgócsapata feljutott az NB-I-be. | |
| 1998-06-01 | Egy beállítás képei: Három Csehov-egyfelvonásos | A Bemutatószínpadról, s az új bemutatóról: Csehov három
egyfelvonásosa: Medve, Leánykérés, Jubileum. | |
| 1998-06-00 | Egy beállítás képei | Három Csehov-egyfelvonásos a Bartókban: Jubileum, Medve, Leánykérés - Valló Péter rendezésében. | |
| 1998-06-00 | Dalosünnepek zárógálája | A Vasas dalosünnepek 1997-98. gálaversenyét június 6-án rendezték meg Dunaújvárosban. | |
| 1998-06-00 | Csépán György (1937-1998) | Nekrológ. Részt vett a gimnáziumis sporttagozatos osztályok megszületésében, s a helyi sportiskola alakulásában. Vezette a Kohász atlétikai szakosztályát,, majd 1988 végén ő is alapítója volt a Dunaújvárosi Atlétikai Clubnak. | |
| 1998-05-28 | Súlyos környezetszennyezés a Dunán | Az idegméreghez hasonló anyagot is tartalmazó vegyszer került kedd délután a Dunába a Chinoin nagytétényi részlegéből.
Érdet, Ercsit, Százhalombattát, Dunaújvárost érintette. Dunaújvárosban délutántól este 10 óráig tározóból érkezett a víz a lakásokba. | |
| 1998-05-27 | Dunai kikötő, koncesszióban | Korszerűbbé válik a dunaújvárosi kikötő is. | |
| 1998-05-26 | Szolgálatuk közös: a nemzet felemelkedése. Széchenyi - Kossuth-emlékmű Dunaújvárosban | Dunaújvárosban az 1848-as forradalom 150. évfordulójának tiszteletére emlékművet avattak. Az emlékmű Veres Kálmán szobrászművész és Vadász Bence építész alkotása. A szoborkapu Lehoczky János munkája. | |
| 1998-05-24 | Presbitérium iktatás Dunaújvárosban | Még a március 15-iki közgyűlésen döntött úgy a gyülekezet, hogy megújítja presbitériumát. Beiktatottak névsora. | |
| 1998-05-21 | Megszűnik a tejüzem | Az olasz tulajdonos döntése értelmébewn június 30-án végleg leáll a Fejér -Tej Parmalat Rt. helyi üzeme.
| |
| 1998-05-21 | Nagydíjas radiátor | A Dunaferr Lux-N márkanevű panelradiátora a napokban elnyerte az Industria '98 vásár nagydíját. | |
| 1998-05-19 | Bartók és Kodály a vasgyárban | A budapesti Francia Intézetben az Izraelből visszatelepült Szilárd Klára, és Móder Rezső közös kiállítása látható. | |
| 1998-05-16 | Százmilliárdos erőműfejlesztések | Dunaújvárosban a Dunaferr erőművének privatizációja az amerikai El Paso nevéhez fűződik, de megtartotta benne részesedését a Dunaferr és a Transelektro is. Itt folynak az előkészületek egy 70 megawattos blokk létrehozására, mely a tervek szerint 2001 közepére készül el. | |
| 1998-05-15 | A Dunaferr négycsillagos szállodája | Egy korábban munkásszállóként működő épület átalakításával négycsillagos szállodát nyitott Dunaújvárosban a Dunaferr. | |
| 1998-05-15 | Nemzetközi művészeti fesztivál | Mától augusztus 2-áig tart az Aritmia 6, azaz a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet által rendezett Kortárs Művészeti Fesztivál. | |
| 1998-05-14 | Dunaújváros: tudományos ülés, az egészségért | Szakmai beszámoló, tapasztalatcsere volt a dunaújvárosi kórházban, az egészségügyi szakdolgozók VIII. tudományos értekezlete. | |
| 1998-05-13 | Gyerekcsúcs Párizsban | Ötödször rendezték meg május 4-8 között a Nemzetközi Gyermekcsúcstalálkozót a párizsi Disneylandben. 56 pályázó közül a Dózsa György Általános Iskola 5.c. osztálya vehetett részt. | |
| 1998-05-07 | Biksz Péter, a Technikai Sport Olimpia Alapítvány kuratóriumi elnöke.. | és Kőhalmi Tibor, a Dunaferr Rt PR igazgatója szerdán aláírta azt a megállapodást, amelynek értelmében az augusztus 8-án és 9-én megrendezendő dunaújvárosi Formula-1-es motorcsónak világbajnoki futam fő támogatója a Dunaferr Rt lesz. | |
| 1998-05-00 | Kisvárosi Magyarország | 20 település, köztük Dunaújváros. Az országos helyzet megítélése, a városi helyzet megítélése. | |
| 1998-05-00 | Többet, jobbat - olcsóbban! | A profiltisztítás érdekében például - kedvező feltételekkel - eladták a Dunaújvárosi Finaompapírgyárat, és tárgyalásokat folytatnak a Dunaújvárosi Cellulózgyár értékesítéséről is. | |
| 1998-05-00 | Környezetkímélő beruházások | A Dunapack Rt 45 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 45 millió forint kamatmentes kölcsönt kapott a Központi Környezetvédelmi Alapból.A támogatást a Dunapack csepeli és a dunaújvárosi telephelyen lévő szennyvíztisztítók korszerűsítésére kapta. | |
| 1998-03-30 | Hivatal lett az óvodából | Március utolsó napján új munkaügyi kirendeltséget adnak át Dunaújvárosban, amelyet óvodából alakítottak át. | |
| 1998-03-28 | Födémpanel Dunaújvárosból | A hagyományosnál könnyebb, de lényegesen nagyobb teherbírású, magasabb betonszilárdságú, méretre vágható födémpanelek készítésére alkalmas gyárat létesített Dunaújvárosban a Ferrobeton Rt. | |
| 1998-03-19 | Hídverők | A dunaújvárosi Híd egyesület támogatásával jelent meg a Komp c. folyóirat első száma Dunaújvárosban. Az egyesület első látványos megmozdulása a dunaföldvári jelképes hídavatás volt. A Híd egyesület Kapcsolatok nélkül is címmel konfewrenciát szervezett Dunavecsén. | |
| 1998-03-10 | Vérgőz és hahota Százhalombattán | Százhalombattán szerepelt az Übü királlyal a Bartók Iskolaszínházi Társulata. | |
| 1998-03-09 | A vas és az akarat országa | Az ország egyetlen köztartozás nélküli nagyegyesülete, a Dunaferr Sportegyesület. Riport dr. Szabó Józseffel, a Dunaferr Acélművek Kft ügyvezető igazgatójával, a Dunaferr SE elnökével. | |
| 1998-03-07 | Érték és érdek. Pallasz Athéné lándzsája | Ráday Mihály városvédő cikkében szó esik a nemrég még szállodaként (Arany Csillag) működő szocreál épületről, melyben irodákat , üzleteket alakítanak ki. | |
| 1998-03-05 | Játék a közpénzekkel | A polgármesteri hivatal volt pénzügyi irodavezetőjének sikkasztási ügyéről. | |
| 1998-03-04 | Ötszázmilliárd szennyvíztisztítókra | Elkészült 6 különösen rossz helyzetben lévő város - Békéscsaba, Debrecen, Dunaújváros, Szeged, Székesfehérvár és Szolnok - szennyvíztisztítójának megvalósíthatósági tanulmánya. Jelenleg 7 szennyvíztisztító építése van folyamatban. Köztük van Dunaújváros is. | |
| 1998-03-04 | Közút építésére pályáznak | Évek óta mérlegeli három település: Perkáta, Nagyvenyim és Baracs egy összekötő út építését, a tervhez a Híd egyesület égisze alatt működő Összefogás Dunaújváros és Térsége Fejlesztéséért Alapítvány 500 000 Ft támogatást adott. | |
| 1998-03-03 | Élet és rajz (kishír) | A személyközpontú tanítás témakörében az eredményeket bemutató Egy nő válaszai elnevezésű pályázaton a dunaújvárosi Csató Endréné lett a nyertes.
| |
| 1998-03-02 | Múzeumi séta a művészet templomától a bazárig | Ezzel a címmel tartanak tanácskozást március 6-án a Kortárs Művészeti Intézetben. | |
| 1998-03-01 | Acélvárosi sikertörténet | A Dunaferr nyerte az idei jégkorongbajnokságot. A csapat története. | |
| 1998-03-00 | Minőségirányítás Dunaújváros közigazgatásában | A dunaújvárosi önkormányzat szerepe, feladata, minőségbiztosítási rendszere. | |
| 1998-02-27 | Duna menti térségek - híd nélkül | A Dunaújváros és Dunavecse közötti híd, és a hozzá kapcsolódó út megépüléséért együttesen kívánnak fellépni a Duna két partján lévő régiók - szögezték le a Kapcsolatok híd nélkül is elnevezésű fórum résztvevői pénteken Dunavecsén. | |
| 1998-02-25 | A csomagolópapír közel felét exportálják | A Dunapack Rt 1994. január 1-jén hozta létre leányvállalatát,a Duparec Papírbegyűjtő és Feldolgozó Kft-t. A kft budapesti üzemew mellett Nyíregyházán és Dunaújvárosban van átvételre alkalmas válogató- és bálázótelepe. | |
| 1998-02-25 | Átmeneti szálló, előtakarékosság | Fiatal családok átmeneti szállását tervezi létrehozni a dunaújvárosi önkormányzat egy ma még nyugdíjasházként működő épület egyik emeletén. | |
| 1998-02-24 | Új elnökség a Dunaferrnél | Megválasztották a következő 4 évre az új elnökséget: dr. Szabó József, Burián Imre, Jakab Irén, Kocsa László, Perjámosi Sándor, dr. Sándor Péter, Tóth László, Kálmán István, Nyúl Gyula.
| |
| 1998-02-21 | Települések együtt a fejlesztésekért | Minőségileg új, komplex fejlesztési program előkészítésének első fázisán jutott túl a dunaújvárosi HÍD Egyesület csoportja. A HÍD egyesület kezdeményezésére létrejött komplex gazdaságfejlesztési programban új vonás, hogy a dunaújvárosi térséget egységként kezelve próbálja meghatározni a főbb kitörési pontokat. Az egyesület Összefogás Dunaújváros és Térsége Fejlesztéséért Alapítványa a City Menedzser Kft-t bízta meg a program előkészítésének feladataival. | |
| 1998-02-21 | Ribillió a régiók körül | Baráth Etele szocialista képviselő parlamenti módosító javaslatáról, amely szerint Fejér, Komárom, Nógrád és Pest megyék - benne a fővárossal, egy úgynevezett központi régió részei lennének. | |
| 1998-02-21 | Az SZDSZ megyei jelöltjei | Sajtótájékoztatón mutatták be az SZDSZ egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeit és nyilvánosságra hozták a szabaddemokraták megyei listáját. Dunaújvárosban Almási Zsolt polgármester a jelölt. | |
| 1998-02-20 | Apokalipszis, holnap? | Dunaújvárosban 400 óvóhely 40 ezer embert fogadhat. | |
| 1998-02-17 | Percekkel a bilincsosztás előtt | Dunaújvárosban és környékén az Order Security Kft üzemeltet riasztórendszert. | |
| 1998-02-16 | Lesz főiskola? | Múlt hét csütörtökön 38 fővel mérnök- és közgazdászképzés kezdődött meg a kalocsai Dózsa György Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskolában, A felsőfokú képzést a Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Kara indította el, egyelőre levelező tagozatként. | |
| 1998-02-10 | Sikeres önkormányzatok | Sikeres önkormányzatok, sikeres Magyarország címmel rendeztek a szabaddemokraták tanácskozást február 6-án Dunaújvárosban. | |
| 1998-02-05 | 25 éves a Bartók Kamaraszínház | Rövid története. | |
| 1998-02-04 | Ázsiai nyomás a papírpiacon | Hazánkban egyetlen helyen, Dunaújvárosban gyártanak cellulózt, évente harmincezer tonnát, melyet fele-fele arányban értékesítenek a bel- és külföldi piacon. | |
| 1998-02-00 | A tömegtájékoztatás helyi szereplői - A helyi hatalom megítélése | 1997. október 11 - november 10 között önkormányzati közvélemény-kutatásokat szervezett és irányított a Politikai Tanulmányok Intézete. 16 vidéki nagy- és kisvárosban, köztük Dunaújvárosban is.III- IV. rész. | |
| 1998-01-28 | "Ez egy páratlan kollektív szerződés" | A paksi Dunacenter Holding Kft 76%-os tulajdonrészét eladták a Dunaferr érdekeltségébe tartozó két dunaújvárosi s egy szekszárdi cégből álló konzorciumnak. Példaértékű kollektív szerződés. | |
| 1998-01-27 | Veszélyes, ha megcsúszik a föld | Hazánkban négy-ötszázra tehető a földcsuszamlással veszélyeztetett települések száma. 1964 februárjában Dunaújvárosban 10 millió köbméternyi talaj zuhant a folyóba. A közelmúltban Dunaföldvárnál és Sülysápon történt. | |
| 1998-01-26 | A hátralék nem tréfadolog | A mintegy 4600 lakást ellátó Intercisa Lakásszövetkezet az idei évben 15 esetben indított árverezési eljárást nem fizető ügyfeleik ellen. | |
| 1998-01-16 | Nem klasszikus piac a szemétszállítás | Nemrég nagy vita folyt a dunaújvárosi önkormányzat képviselő testületében, amikor a helyi szemétszállítás helyzete került napirendre. Korábban ugyanis az önkormányzati tulajdonú Dunaújvárosi Városgazdálkodási Rt és a Becker Duna Bt párhuzamosan végezte a feladatot. Ám ezt rendeletileg az önkormányzat megszüntette s pályázatot hírdetett. | |
| 1998-01-16 | Támogatások. Környezetvédelem | A Terszol Szövetkezet Dunaújváros veszélyes hulladékát kezeli. | |
| 1998-01-15 | "Beruházó év" (kishír) | A beruházások éve volt 1997 a Dunaferrnél. Legnagyobb beruházás a radiátor gyártására is alkalmas gyár létrehozása volt. | |
| 1998-01-12 | Mind több a külföldi konkurens | A Neusiedler Szolnoki Papírgyár Rt az idén egymilliárd forintos adózás előtti nyyereséggel számolnak, amelyből a várakozások szerint 150-170 milliót "termel meg" Dunaújváros. | |
| 1998-01-12 | Ha kell: kormánybiztos lesz az MLSZ élén | Dunaújvárosban ülésezett szombaton a megyei jogú városok sporttanácsa. | |
| 1998-01-10 | Eladó Dunaújvárosban..... | a "Vasmű étterem" | |
| 1998-01-08 | Családvédők | Felsőfokú, főiskolai szintű családvédelmi szakemberképzést indít szeptembertől Egerben, Dunaújvárosban, Győrött, Kaposváron és Szegeden a szegedi József Attila Tudományegyetem. | |
| 1998-01-08 | Akire számíthatunk. Czakó Imre okleveles villamosmérnők, gépészmérnök | Czakó Imre portréja, véleménye a városról, vezetéséről. A MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje. | |
| 1998-01-07 | Pályázati felhívás | A Dunaqua-Therm Rt. 25 éves üzemeltetési jogot biztosító pályázatot írt ki Dunaújváros távhőrendszerére . A pályázatot a dunaújvársoi székhelyű Alfa-Nova Kft. nyerte.
| |
| 1998-01-00 | Száz nap Dunaújvárosban | 1997. december 9-én volt száz napja, hogy a Neusiedler csoport - amely 1995-ben megvásárolta a Szolnoki Papírgyárat - szeptember elején ugyancsak megvette a Dunaújvárosi Papírgyárat és a kettőt egy cégként - két telephellyel - Neusiedler Szolnok Papírgyár Rt néven működteti. ezzel megmentette az addig önálló Dunaújvárosi Papírgyárat a csődtől. | |
| 1998-01-00 | Acélszobrok évtizedei | A dunaújvárosi acél alkotótelep története 1974-1993-ig. | |
| 1998-01-00 | http://www.ica-d.hu | 1997. szeptember 12-én megnyílt a Kortárs Művészeti Intézet. Feladatköre, programja 1997/98-ra. | |
| 1998-01-00 | A "csinált" város | Az országos viszonyokkal való elégedetlenség majd tízszerese a várossal való elégedetlenségnek. | |
| 1998-01-00 | Donátor | Takács Lajos és szentendrei-dunaújvárosi gyűjteménye. | |
| 1998-00-00 | Elismerések, kitüntetések | 1998. január 15-én Réti Vilmos, a Dunaferr kutatási-fejlesztési igazgatója Versenyképes Termékfejlesztési Díjat vehetett át. | |
| 1998-00-00 | A Neusiedler-Szolnok Papírgyár Rt. Dunaújvárosi Gyára | 1997. szeptember elseje óta így hívják a Dunaújvárosi Finompapírgyárat. | |
| 1998-00-00 | Gazdálkodj okosa(bba)n | A Politikai Tudományok Intézete néhány hónappal ezelőtt egyidejű, tartalmilag egyeztetett önkormányzati közvéleménykutatásokat szervezett és irányított. Dunaújváros is a vizsgált városok közé tartozott. Az adatfelvételelk alapján készült elemzésről. | |
| 1998-00-00 | Felkészülés, megmérettetés, siker | Hatodik alkalommal rendezték meg a dunaújvárosi Bánki iskolában az AutoCAD rajzversenyt ápr. 23-24-én. | |
| 1998-00-00 | Számvetés | A Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház 25 éves jubileuma ürügyén. | |
| 1998-00-00 | "Gyógyítás helyett megelőzés" MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSOK | A Dunaferr Egészségvédelmi Intézetéről. 1993. március 1-jén alakult. | |
| 1998-00-00 | Az egészségpénztárak éve | Jelenleg 28 egészségpénztár működik az országban. Megalakult a Dunaferr Regionális Egészségpénztár. Szolgáltatásai. | |
| 1998-00-00 | Legyünk büszkék az alkotómunka eredményeire! | 1998. szept. 15-én a BNV Fogyasztási Cikkek Vásárán az Alkotók Napja rendezvény keretében Menyhárt Ferenc, a Dunaferr Lemezalakító ügyvezető igazgatója miniszteri Elismerő Oklevelet kapott. | |
| 1998-00-00 | Új jégstadion Dunaújvárosban | 1997 december 8-án avatták fel a fedett jégcsarnokot. A beruházásról. | |
| 1998-00-00 | Az elfelejtett negyedszázad | Visszaemlékezés Tamás István újságíró íróra, aki a Sztálinváros című helyi újság újságírója volt az 50-es években. | |
| 1998-00-00 | A Pálhalmai Börtön és Fogház területén folyó oktató-nevelő munka | Képzési formák, az elítéltek százalékos eloszlása iskolai végzettségük alapján, óraterv. | |
| 1998-00-00 | Elvárások és fejlesztések Dunaújvárosban | A Duna-modul. | |
| 1998-00-00 | Az I. magyar anyagtudományi és anyaginformatikai konferenciáról | Dunaújváros, 1997. október 29. | |
| 1997-12-01 | Dunaújvárosi hídtervek | A hosszú távú területfejlesztési koncepcióról. Felerősödhet a lobbyk harca. | |
| 1997-12-00 | Rádióamatőrök Dunaújvárosban 1-2. | Az Intercisa rádióklub története. | |
| 1996-08-29 | Tiltakozás csillével | Miskolcról Dunaújvárosig húztak, vontak egy 500 kilogrammos bányászcsillét a Miskolci Egyetem és a dunaújvárosifőiskolai kar diákjai azzal a céllal, hogy teljesítményükkel felhívják a figyelmet a műszaki felsőoktatás problémáira... | |
| 1198-02-14 | Ki miben tudós. Középiskolák eredményessége | Átfogó összeállítást készíttetett a kultusztárca a középiskolások egyetemi, főiskolai felvételiken és tanulmányi versenyeken elért eredményeiről, s rangsort állított fel. A vegyes iskola kategóriában 5. a Bánki iskola. | |
| | Nap-kelte | A csatornahasználat Dunaújvárosban a legolcsóbb. | |
| | Tények - este | Ma és holnap(3-4-e) jótékonysági hétvégét tart az Egészségkárosodottakért Alapítvány a mozgásszervi és érrendszeri betegségben szenvedőkért Dunaújvárosban. | |
| | Beszél a föld | Beszélgetés a pálhalmai Agrospeciál Kft igazgatójával a célgazdaságról. Négyezer hektáron összesen 700-an dolgoznak az elítéltek. | |
| | Esti krónika | Az önkormányzat zsarolásáról vagya a fogyasztók védelméről van szó? A Dunaújvárosi Lakásüzemeltetők Érdekvédelmi Szövetsége népszavazás kiírását kértea városatyáktól, hogy szüntessék meg a közszolgáltatást végző önkormányzati cégek monopóliumát. | |
| | Híróra | Két éves rekonstrukciójának végére ért a Dunaújvárosi Vasmű. | |
| | Magyarországról jövök... | A Dózs moziban vasárnap este mutatták be a helyi filmes társulat Kárhozat című horrorfilmjét. | |
| | Híróra MTV1 1998-01-23 12:00 | Két éves rekonstrukciójának végére ért a Vasmű. | |
| | Stádium TV2 1998-09-03 14:00 | 900 millió forintos beruházás eredményeképp új szalaghasító és csomagoló sort avatott fel a napokban Horváth István a Dunaferr Rt elnök-vezérigazgatója. A berendezés a DVA Kft termékeinek kedvezőbb értékesítését teszi lehetővé. | |
| | Tények - este. TV2 1998-10-03 19:00 | Dunaújvárosban jótékonyságo hétvégét szerevez az Egészségkárosodottakért Alapítvány a mozgásszervi és érrendszeri betegségben szenvedőkérét. | |
| | Esti Krónika | A Dunaújvárosi Lakásüzemeltetők Érdekvédelmi szövetsége népszavazás kiírását kérte, hogy szüntessék meg a közszolgáltatást végző önkormányzati cégek monopóliumát. | |