József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Gallai Péter

4858 db találat
következő
Dátum downCímLeírás
2020-09-02DKKA rajt zárt kapuk mögött, RácalmásonA koronavírus-járvány újbóli erősödése folyamatosan felülírja egy-egy csapat, vagy bajnokság menetrendjét. Így a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szezonkezdése is változott az utolsó pillanatokban, Érd helyett Rácalmáson játszanak.
2020-09-02Rangos tornán szerepeltek a Kohász fiataljaiA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülői a negyedik, az ifjúságiak az ötödik helyen végeztek az augusztus 30-án, vasárnap véget ért VI. NEKA Kupán, amely egyben Nádorfi Emléktorna is volt. A férfi és női háromnapos tornának a Nemzeti Kézilabda Akadémia székhelye, Balatonboglár adott otthont.
2020-08-25Növekvő esetszám, elhivatott tagság, sikeres minősítő vizsgaAz országban az elsők között kapott önálló beavatkozási jogkört az 1877-ben alapított Dunaföldvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület, amely a napokban ismét sikerrel teljesítette a minősítő gyakorlatot. Az évről évre egyre több káreseményt maga mögött tudó egyesület technikai felszereltsége folyamatosan fejlődik, tagjai pedig magas szintű tudással rendelkeznek.
2020-08-22A DASE első együttese az NB I-ben szerepelhet!A Dunaújvárosi Asztalitenisz Sportegyesület (DASE) első csapata a következő szezonban – ezen a néven először – NB I-es részvételre kapott lehetőséget – számolt be a fantasztikus hírről dr. Hanák Tamás, a klub elnöke.
2020-08-21Kovács Józsefet köszöntöttékA hosszú ideje, immáron négy évtizede folyamatosan, megszakítás nélkül a különböző vizes sportágak képviselőinek úszást oktató Kovács József a napokban lett hatvanöt éves.
2020-08-19Gólzáporos sikerrel rajtoltak a kulcsiakA Fejér megyei labdarúgó-bajnokság harmad­osztályában is hétvégén rajtolt az új szezon, amelyet a körzetünkhöz tartozó csapatok két győzelemmel és egy döntetlennel zártak. A kulcsiak tulajdonképpen egy félidő alatt eldöntötték a találkozó sorsát, a nyolc gólt hozó meccs után a tabella élére is ugrottak.
2020-08-18Ugyan hazatért, de Lauráért is játszik a csapat a továbbiakbanAugusztus 17-én, hétfőn este úgy játszott újabb győztes Magyar Kupa-csoportmérkőzést a DUE-Maarsk vízilabda-együttese a Honvéd ellen ismét zárt kapuk mögött, hogy a holland Európa-bajnok kapus, Laura Aarts már nem ült a lelátón. A csapatot eddig segítő 24 éves klasszis ugyanis a profi játékot feladva, tanulmányai miatt vasárnap hazautazott, de nem zárta ki, hogy visszatér valamilyen formában.
2020-08-10Mester és tanítványai egymás ellen versenyezhetnek az ob-nA Dunaferr SE olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok kenus edzője, Vajda Attila visszatér, és rajthoz áll az augusztusi országos bajnokságon – robbant a hír a napokban. Az érintett lapunknak leszögezte, mert már ezt is hallotta, nem a tokiói játékokra készül, hanem jó kis mókának tekinti az egészet. Miután Dunaújvárosban ismét megtalálta önmagát, és kerek az élete, ezért kezdte újra a kenuzást, ami nagyon hiányzott neki.
2020-08-07Ünnepség után újabb fölényes győzelem a kupamérkőzésenAz augusztus 3-i, hétfői Magyar Kupa-siker után kedden ünneplés várta a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics képviselőit, ugyanis a Magyar Vízilabda Szövetség a világjárvány miatt ekkor köszöntötte az előző időszak eredményes válogatott csapatait. Aztán mindezt keretbe foglalva, csütörtökön újabb győztes kupameccsel zárták a heti feladatokat a lányok a III. Ker. TVE ellen.
2020-08-06Megalakult a Közép-Duna Menti Fejlesztési TanácsA térségi együttműködés megteremtését segíti elő az augusztus 4-én Dunaföldváron a Vár Étterem különtermében megalakított Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács, amelyben a helyi és a kormányzati vélemények, elképzelések egyaránt megjelennek.
2020-08-05Versenyzés után többen a Balaton-átúszásonTartalmas napokon vannak túl a Dunaferr SE úszói, akikre verseny, tábor és Balaton-átúszás is várt.
2020-07-31A pólósok ma elkezdik az új szezont. Elsőként a kupában ismételniA fizikális erőnléttel nem lesz gond, de a hosszú, játék nélküli kihagyás miatt nem az első meccseken fognak csúcsformát mutatni a DUE-Maarsk vízilabdázói, akik számára július 31-én kezdődik az új szezon a Magyar Kupa első csoportmérkőzésével a Honvéd otthonában 19.30 órától. Garda Krisztina csapatkapitány abban bízik, az első, BVSC elleni találkozójukra már régi önmagukat idézik.
2020-07-30Elsőként a címvédés a célA pandémia után rendhagyó módon, július végén kezdődött az új vízilabdaszezon a Magyar Kupa csoportküzdelmeivel. A hölgyek a héten rajtoltak, a címvédő Dunaújvárosi Egyetem-Ma­arsk Graphics együttese pénteken a Honvéd otthonában játssza első tétmérkőzését.
2020-07-30Felmérték, hol tartanakA Magyar Kajak-Kenu Szövetség július 27-én, szombaton rendezte meg a maratoni szak­ág edzésversenyét a ráckevei strandon. A megmérettetésen a legnépesebb küldöttséggel, nyolc sportolóval ott voltak a Dunaferr SE versenyzői is.
2020-07-29Egyből két női csapat lett. A százéves történelmük során erre nem volt példaA semmiből egyszer csak két női csapata is lett Mezőfalvának! A klub 100 éves története alatt ilyen még nem volt – legalábbis ezt állítja Südi László edző, aki fantasztikus belépővel tért vissza a község labdarúgó­életébe. Maga köré gyűjtötte a környékbeli települések focit szerető „amazonjait” és egy ifjúsági, valamint felnőttkorosztállyal nekivágott a női bajnokságnak.
2020-07-29Számos örök emlék és pillanat köti Dunaújvároshoz Mohácsit2000 nyarán került az előtte bajnoki címet szerzett Dunaferr SE férfikézilabda-csapatához Mohácsi Árpád, aki az év játékosa és a szezon végén újra gólkirály lett, illetve Magyar Kupa-győztes. A 77-szeres válogatott számára meghatározó volt a Dunaújvárosban eltöltött időszak.
2020-07-21Zámbó Csabával Belgium nyerte a második fordulótA karanténidőszak után a napokban folytatódott a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésében a Duna FIFA Esport Kupa 2019/2020-as bajnoki szezonja is.
2020-07-20Hosszú idő után újra versenyen. Újrakezdték - félszáznál is több érmet szereztek a Dunaferr úszóiHosszú idő után újra úszóversenyt rendeztek a Fabó Éva Sportuszodában a múlt héten, ahol a Jövő Bajnokai program két régiójának képviselői mellett az innen érkező klubok sportolói vettek részt. A 249 induló között természetesen ott voltak a Dunaferr SE versenyzői, akik hatvannál több érmet tempóztak össze, de minden induló csak dicséretet érdemel, hiszen a többi között számos egyéni csúcsot úsztak a hazaiak.
2020-07-17Alacsonyabb osztályok besorolásai is elkészültekA Magyar Kézilabda Szövetség szakmai és versenybizottsága elfogadta a 2020/2021-es bajnoki idényre az NB I mellett az NB I/B-s, NB II-es, ifjúsági I. és II. osztályú, valamint serdülő I. és II. osztályú bajnoki besorolásokat is.
2020-07-14Rácalmási összetartáson a válogatottA múlt héten a fiú U16-os nemzeti röplabda-válogatott A-kerete egy rövid összetartáson vett részt a Dunaferr SE vezetőedzőjének, Tomanóczy Tibornak az irányításával Rácalmáson.
2020-07-13Öt évtizede van a kézilabdában, de esze ágában sincs a nyugdíjKolics János a dunaújvárosi kézilabdázás legendás alakja idén ünnepelte 65. születésnapját, játékosként az első NB I-es feljutást, edzőként a Dunaferr első élvonalbeli érmeit is vele szerezte a klub. Azonban nem csak Dunaújvárosban alkotott maradandót, neve egybeforrt a dunaföldvári „aranykorszakkal”, jelenleg pedig több mint egy évtizede Kalocsán dolgozik, ahol szintén letette a névjegyét. Esze ágába sincs nyugdíjba menni, hiszen őt szeretett sportága élteti.
2020-07-11Régiós versenyen ügyeskedtek a fiatalokAz idei második kajak-kenu versenye, amelyen a Dunaferr SE versenyzői is érdekeltek voltak, az a múlt heti Aszti-Vas Kupa, amit Tolnán rendeztek meg.
2020-07-10Játékkal emlékeznek az újabb fejlesztésen átesett focipályánA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség első alkalommal rendezi meg július 11-én, szombaton az I. Acerbis Nyári Kupát, amellyel a tavaly elhunyt Bakos Zsoltra emlékeznek majd a résztvevők. Időközben a szövetség önzetlen támogatója, Makai Gábor révén megtörtént a pálya javítása, további fejlesztése is.
2020-07-09Edzőmeccsek sorozatban. Tekerés után tempózás és készülés a Magyar KupáraMiután három nap alatt körbetekerték a Balatont, hétfőtől már a medencében folytatta a felkészülést a szezonra a DUE-Maarsk női vízilabda-együttese. S már azt is tudni, kik lesznek ellenfeleik a július végén kezdődő, új rendszerű Magyar Kupa-sorozatban.
2020-07-09Dunaújvárosi részvétel a PickAréna építésébeSzeged 2022-ben Magyarország és Szlovákia közösen rendezi meg a férfikézilabda Európa-bajnokságot, amire a többi között Szegeden is új, multifunkciós csarnok épül. A Pick Aréna kivitelezése már tart, amelyben részt vesz a dunaújvárosi illetőségű Grabarics Építőipari Kft. is.
2020-07-08Boruló erőviszonyok, kiaszabaduló GorillákA koronavírus miatti kényszerszünet után a Dunaújváros Gorillaz amerikaifutball-csapata lejátszotta a saját, és tudomásuk szerint a kontinens első edzőmérkőzését szombaton Szegeden. Miután a legmagasabb osztály küzdelmei nem indulnak el, a Gorillák fehérvári játékosokkal egészülnek ki a divízió I-es bajnokságra.
2020-07-07A munkaruha felvéve. Minél előbb be kell hozniuk a leállás miatti lemaradásokatA múlt heti csapatépítő összetartás után július 6-án, hétfőn reggel elkezdte a felkészülést a következő szezonra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női kézilabda-együttese a Lorántffy iskola futópályáján.
2020-07-04Három nap két keréken. Két keréken, három nap alatt, kétszáz kilométer csapatépítésA Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabdázóinak kiválósága, Gurisatti Gréta mindent annak rendelt alá az elmúlt időszakban, hogy olimpián szerepelhessen, amire most egy évet legalább várnia kell. Azonban ezt elfogadta, sőt, esetében még jól is jött a halasztás. Klubjával pedig már nagyon készül a szezonkezdésre, csütörtöktől a Balatont kerékpározzák körbe társaival csapatépítő összetartás jegyében.
2020-07-03Szepessy Róbert elnökségi tagMegalakult az Országos Teqball Szövetség (Otesz), amelynek közgyűlése id. Gattyán Györgyöt választotta meg első elnökéül, a tagok közé pedig bekerült Szepessy Róbert, az Infinity Teqball Klub dunaújvárosi szakosztályvezetője, a ­DPASE labdarúgója.
2020-07-02Kiss szerepelt a legjobban az ötödik felvonásbanA Magyar Kajak-Kenu Szövetség június 30-án, kedden rendezte meg az edzésverseny-sorozat ötödik állomását Szolnokon, ami azt a célt szolgálja, hogy segítsen megtalálni a legjobb egységeket, amelyek a még hiányzó olimpiai kvóták megszerzéséért jó eséllyel indulhatnak majd csatába az európai pótkvalifikációs viadalokon, amelyek közül az egyik jövő tavasszal Szegeden lesz.
2020-06-30Egy hónap múlva élesben kell teljesíteni a kupameccsekenNem terveznek több igazolást, mert ezzel a saját nevelésű fiatalok elől vennének el helyet, a nyár végi Magyar Kupa-címvédés pedig megalapozná az új szezont a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázói számára, mondta lapunknak Mihók Attila vezetőedző, aki beszélt a múlt héten elhunyt legendáról, Benedek Tiborról is.
2020-06-29Nagyon várt első, hivatalos versenyElőször szerveztek hivatalos kajak-kenu versenyt a napokban Szekszárdon. Az eseményen a legkisebbek egy, az U14-es versenyzők négy, a többiek pedig hét kilométert teljesítettek Sióagárd és Szekszárd között. A Sión közel 500 versenyző küzdött a győzelemért, közte a Dunaferr SE versenyzői, akik remekül kezdték meg az idei versenyszezont.
2020-06-24Ezúttal foghíjas futamok az edzésversenyenJúnius 23-án, kedden a szolnoki Holt-Tiszán rendezte meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a válogatott tesztversenysorozat második fordulóját – két órán belül két futam –, ezúttal a férfi 1000 kajak és kenu párosok küzdelmeivel. Utóbbiban most egy Dunaferr SE versenyző, Slihoczki Ádám volt érdekelt párjával.
2020-06-23Nagy kihívással járt. Gyorsan, rugalmasan kellett dönteni és alkalmazkodniukA koronavírus-járvány lassan enyhül, lecseng Magyarországon és a kontinens jelentős részén. Az egyik ágazat a logisztika volt, amely számára nagy kihívásnak számított az elmúlt időszak, és a negatív gazdasági hatások eltérő mértékben jelentkeztek. Az általunk megkeresett, bölcskei központú Tomolik Euro-Trans Kft. 31 éve működő, nemzetközi közúti áruszállítással foglalkozó családi vállalkozás.
2020-06-20Rajt szeptemberbenA Magyar Kézilabda Szövetségben pénteken kisorsolták a K&H Női Kézilabda Liga és a K&H Férfi Kézilabda Liga 2020/2021 szezonjának menetrendjét. Ennek alapján a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata szeptember 6-án a Szombathely ellen kezdi a bajnokságot az érdi albérletben.
2020-06-19Újabb svéd légióst igazoltak az AcélbikákDaniel Nilsson leigazolása után csütörtökön újabb svéd jégkorongozó, a 25 éves hátvéd, Oskar Brändström érkezését jelentették be a Dunaújvárosi Acélbikák közösségi oldalára feltöltött videóban.
2020-06-19Tehetségek támogatásaKözel száz tehetséges fiatal sportolót díjazott idén is a MOL Alapítvány összesen 32 millió forint értékben. Tavalyi eredményei alapján Fejér megyéből az egyik nyertes a Dunaferr SE tehetséges kajakosa, Boldis Csenge lett, aki a támogatást sportfelszerelésre fordítja.
2020-06-19A csapat magja egyben marad, három távozó, négy érkező vanA héten elkezdte a felkészülést az új bajnoki szezonra, illetve a nyár végi Magyar Kupa-sorozatra a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese. A keretben történtek változások, a távozók mellett már az új játékosok nevei is ismertek.
2020-06-17Svéd hátvád érkezését jelentették be a BikákA DAB-ban folytatja pályafutását a svéd Lindlövens IF csapatkapitánya, Daniel Nilsson (kép).
2020-06-17Dunaújvárosban lett profiÉppen egy évtizede a Dunaferrben debütált az élvonalban, hogy aztán tatabányai kitérő után hazánk egyik nemzetközi élcsapatához, a Mol-Pick Szegedhez igazoljon a „nemzet bombázója”, azaz Bodó Richárd. Karrierje mellett a családalapítás szempontjából is fontos számára Dunaújváros, hiszen itt ismerte meg feleségét.
2020-06-16DLSZ: végeredmény nélkül befejeződöttA Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság tavaszi idénye a COVID 19 járvány következtében bevezetett kormányzati intézkedések hatására nem került lejátszásra.
2020-06-12Dansereau továbbra is Acélbika maradA Dunaújvárosi Acélbikák bejelentették Keegan Dansereau szerződéshosszabbítását.
2020-06-10Nem felejti el, hogy honnan jött. Példaértékű misszió a magyar identitás, kultúra erősítéséértA mai, globalizált világban egyre fontosabb a gyökerek ápolása, különösen, ha az a magyar diaszpóra nemzettudatának, kultúrájának megőrzését szolgálja, kiegészítve gazdasági kapcsolatok szervezésével. Ezt az önkéntes és példaértékű, közmeg­becsülésnek örvendő munkát az Egyesült Államokban, Floridában élő sikeres üzlet­asszony, Pazaurek Piroska végzi. Missziója nyomán tavaly Magyarország tiszteletbeli konzuljának nevezték ki.
2020-06-10Kétszer is kiadtak mindentA felnőttválogatott kerettagok számára kiírt edzésverseny-sorozat első köre június 9-én, kedden a férfi kenu egyesek számával zárult Szolnokon. Az 1000 méteres távot a kilenc versenyző kétszer teljesítette, köztük a Dunaferr SE két képviselője, Hajdu Jonatán és Kiss Balázs.
2020-06-09Hajdu is bemutatkozik Szolnokon. Hajdu első tesztversenye előtt, tudja mivel tartsa tűzben magátJúnius 9-én, kedden folytatódnak a Magyar Kajak-Kenu Szövetség edzésversenyei, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a szövetségi kapitány megtalálhassa azon egységeket, amelyek jó eséllyel szerezhetik meg a pótkvalifikációs versenyen Magyarország számára a még hiányzó olimpiai helyeket. Ma a kenu egyesek között debütál a Dunaferr SE versenyzője, Hajdu Jonatán, s szintén indul a párosban már bemutatkozó Kiss Balázs is.
2020-06-09Önzetlen segítség. Példát mutat és értéket adA vírushelyzet számos jó példával szolgált már eddig, Molnár Gáboré is az, aki elsőként saját, vállalkozásában már nem használt műszaki eszközeit juttatta el olyan családoknak, ahol ezeknek nagy hasznát vették. Mára ez odáig jutott, hogy dunaújvárosi üzletében gyűjti az akár rossz okostelefonokat, laptopokat, majd azokat saját költségén megjavítja és elajándékozza. Mindig van hova.
2020-06-08Működjön itt az ország legjobb utánpótlás-nevelő műhelyeKötetlen hangulatú szezonzáró összejövetelt tartott június 5-én, pénteken a Szalki-szigeti kempingben a DSE Röplabda Akadémia, amelyen értékelték a mögöttük hagyott csonka szezont, és szó esett az új idény kihívásairól és nagy terveiről is.
2020-06-05Triscsuk visszatér FehérvárraA csonka szezonban tizenkettedik helyen zárt együttesben folytatja pályafutását a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiától nyolcadmagával távozó Triscsuk Krisztina.
2020-06-04Sikerült felnőni a legjobbakhozA hét végén Budapesten rangos teqball kupát rendeztek, amelyen a dunaújvárosi bázissal bíró Infinity Teqball csapata is elindult. Örömteli, hogy sikerült felnőniük a legjobbakhoz.
2020-06-03Részben autóbusszal váltják ki a vonatokatA MÁV Start Zrt. június 6-tól ideiglenes járványügyi menetrendet léptet életbe több regionális vonalon, miután jelentősen visszaesett az utasforgalom.
2020-06-03Meghatározó volt, kiktől tanult Dunaújvárosban isAz utóbbi időben több olyan, korábbi válogatott férfikézilabdázó vonult vissza, aki vagy Dunaújvárosban nevelkedett, vagy pedig játszott a Dunaferr csapatában, az itt eltöltött idő pedig későbbi pályafutása során meghatározó volt.
2020-05-27Verseny az internetenVéget ért a magyar tornasport első online megmérettetése, amelyet a Magyar Torna Szövetség hirdetett meg a fiú utánpótlás-tornászok számára. Ezen a Dunaferr SE fiataljai is indultak.
2020-05-27Alapozásból érkezve, túl az első felmérőnA szövetségi kapitány által szervezett első, zárt kapus edzésversenyt rendezték meg május 26-án, kedden a kiválasztott kajak és kenu kettes egységek számára ezer méteren Szolnokon. A nem szokványos szezonnyitón a Dunaferr SE négy kenusa vett részt, a fiúk teljesítményén látszott, hogy kemény alapozásból érkeztek.
2020-05-27Nem tudják befejezniA Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége nemrégiben ülést tartott, amelyen az egyéni és csapatversenyek lezárásának formáiról is döntöttek. Ennek alapján a Fejér Megyei Asztalitenisz Szövetség úgy határozott, hogy befejezettnek nyilvánítják a sorozatokat.
2020-05-24Újra ott akar lenni az olimpián, de ezúttal már versenyzőjévelVajda Attila, a Dunaferr SE olimpiai bajnok kenus edzője lehetett azon kevesek egyike, akik az elmúlt időszakra örömmel is tekinthetnek, ugyanis megszületett kislánya. Emellett azért az sem volt rossz, hogy tanítványaival szigorú előírásokkal, de tudott edzeni. S ha már egy évvel elhalasztották az olimpiát, az ő szempontjukból ez egyáltalán nem hátrány.
2020-05-20Edzésversenyekkel kezdikA járványügyi korlátok enyhítése után szinte mindenütt munkába álltak a kajak-kenu szakosztályok is. Ugyan a bajnokságokra még egy jó darabig várni kell, de a szövetség a jövő héten már úgynevezett edzésversenyt tart, hogy a hiányzó olimpiai kvótákra hajtó egységeket minél többször tudják tesztelni, közöttük a Dunaferr SE versenyzőit is.
2020-05-20Ismét megrongálták a pályát, ahol újra lehetnek edzőmeccsekEdzőmérkőzésekre ismét használhatják a csapatok a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Lorántffy iskolában található létesítményét, amelyet sajnálatos módon nemrégiben ismételten megrongáltak. A kispályás-bajnokságokat egyelőre felfüggesztették, de úgy néz ki, ezeket sem folytatják, azonban a hónap végén egynapos tornát rendeznének, zárt körülmények között.
2020-05-19Többmilliárdos beruházásokat kivitelezhet a Grabarics csoportA koronavírus-járvány az építőipart nem érintette olyan drasztikusan, mint más ágazatokat, ahol akár közel nullára esett vissza a forgalom, illetve a megrendelések állománya. A dunaújvárosi illetőségű Grabarics Építőipari Kft. ebben az időszakban is számos komoly, több milliárd forintos beruházás kivitelezésén dolgozik fővállalkozóként vagy konzorciumi partnerként.
2020-05-19Azari Zsolt a különdíj egyik jelöltjeA jégkorong Ers­te Liga főszponzora ezúttal is különdíjakkal jutalmazza az idény játékosait. A szezon végén három Higgy Magadban elismerést adnak át május végén, ezek közül a Mr. Spirit díja annak a játékosnak jár, aki példamutató magatartásával, hozzáállásával, munkavégzésével emelkedik ki társai közül. Az egyik jelölt Azari Zsolt, a Dunaújvárosi Acélbikák csapatkapitánya.
2020-05-16Németh Péter is fair play-díjra jelölt (kihír)Az Erste Liga főszponzora, az Erste Bank a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is különdíjakkal jutalmazza az idény kiemelkedő játékosait. Németh Péter, aki 2015 óta szerepel Dunaújvárosban, a jelöltek között van.
2020-05-16Szekerczés az MTK-ban folytatjaA Dunaújvárosi Kohász KA együttesének újabb, szezon végén lejáró szerződésű, és így távozó játékosáról derült ki, hol folytatja pályafutását.
2020-05-15Amikor eldőlt az aranyérem2000. május 13-án az MTK az aranyérem pályáján elért 4–1-es sikere után eldőlt, hogy három fordulóval a bajnokság vége előtt megszerezte története első bajnoki címét a Dunaferr SE labdarúgó-együttese.
2020-05-15Fürdés gyapjú öltönyben: húsz éve írtak kézilabda-történelmetAranybetűkkel írta be magát a dunaújvárosi sporttörténelembe Skaliczki László, aki a Dunaferr SE csúcsévében, húsz esztendeje szerezte meg a férfikézilabda-csapattal a szakosztály első, és mindmáig egyetlen bajnoki elsőségét, a már akkor is egyeduralkodó Fotex Veszprém előtt. S ugyancsak 2000 tavaszán jutottak el egészen a KEK-döntőig, felejthetetlen mérkőzéseket játszva.
2020-05-13Sportpark épül, a turisztika fejlődikKét pályázata is sikeres volt az elmúlt időszakban a dunaföldvári önkormányzatnak. Konzorciumi tagként a 327 millió forintos Dunaföldvár–Bölcske–Madocsa–Dunakömlőd térségi turisztikai termékcsomagból 36 milliót nyertek.
2020-05-12Vége, törölték a teljes vízilabda-klubidénytÜlést tartott május 11-én, hétfőn a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége, amelyen arról határoztak, hogy minden korosztályban törlik a 2019/20-as szezont, nem hirdetnek eredményt. Így a DUE-Maarsk női csapata a korábban megszerzett kupaelsőség után a bajnokságban már nem küzdhet az aranyéremért.
2020-05-11Vizilabdázóink ma kezdhetik újra az uszodai edzéseketMájus 11-én, hétfőn a Dunaújvárosi Egyetem- Maarsk Graphics felnőtt, illetve korosztályos vízilabdázói is elkezdhetik az edzéseket az uszodában. Arról, hogy mi lesz a bajnokság sorsa, berekesztik avagy lesz folytatás, a tervek szerint a mai elnökségi ülésen születik végleges döntés.
2020-05-09Hétfőtől visszatérhetnek a medencébe az úszók isA kormány múlt heti határozata alapján hétfőtől engedélyezték a sportegyesületek edzéseit. Ennek alapján a Dunaferr SE úszói május 11-én újrakezdik a medencés gyakorlásokat az uszodában, amire már nagyon vártak.
2020-05-07Még nem tudtak vízbe menni, de ez nem csak rajtuk múlikMájus 4-től, hétfőtől ugyan a kormányrendelet engedélyezi a sportcsapatok részére az edzéseket, a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabdázói – akik számára a zöld asztalnál véget ért az Euroliga – még nem tudták elkezdeni a vizes gyakorlásokat, mert az uszodahasználat feltételeiben egyezségre kell(ene) jutni az önkormányzattal.
2020-05-06Felelős döntéssel elhalasztották a City RocksotA járványhelyzetre való tekintettel a CityRocks Hungary (Magyarország legnagyobb rockzenekara) Dunaújváros önkormányzatával közösen úgy döntött, hogy idén, július 25-én nem rendezik meg a Szalki-szigeten az ország legnagyobb ilyen típusú koncertjét.
2020-05-06Az Acélbikák is beadták a nevezésüket az új idényreTizenegy csapat, közte a Dunaújvárosi Acélbikák együttese nyújtotta be nevezését a május 4-én, hétfőn éjfélkor lejárt határidőig a magyar bázisú nemzetközi jégkorong Erste Liga 2020/2021-es idényére – számolt be róla a szövetség honlapja.
2020-05-06A labdarúgó első osztály alatt minden bajnokság befejeződöttA Magyar Labdarúgó Szövetség május 4-én, hétfőn este hivatalos honlapján számolt be arról, hogy az NB I-es labdarúgó-bajnokság és Magyar Kupa küzdelmei kivételével minden más sorozatot befejezettnek nyilvánítanak. Így az NB III-as DPASE, illetve a futsal élvonalban szereplő Dunaferr DUE Dutrade számára is vége az idénynek. A megyei bajnokságokat szintén lezárták, ami a környék településeit érinti. A dunaújvárosi kispályás meccsek talán folytatódhatnak.
2020-05-06Lefújták az Euroligát, nem juthatnak négy közéMájus 5-én, kedden érkezett szerkesztőségünkbe az Európai Úszó Szövetség (LEN) közleménye, amelyben a többi között arról tájékoztattak, hogy jövő május 10. és 23. között rendezik meg a budapesti vizes Európa-bajnokságot. Ez igen fájdalmasan érinti a Dunaújvárosi Egyetem-Ma­arsk Graphics együttesét, hiszen Mihók Attila csapata a negyeddöntő visszavágójára várt az orosz Dinamo Uralocska ellen.
2020-05-02Egy év múlva jobbak lesznek az idei sikerekre eltett borok isSzigorú feltételek mellett, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kijelölt és velük egyeztetett létesítményben, a Császár-Komjádi Uszodában elkezdhette az edzéseket a férfi mellett a női vízilabda-válogatott is, keretében a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics három játékosával.
2020-04-29Emeljük a magasba őket!A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2020-ban is megrendezi nagy sikerű országos gyerekemelési rekordkísérletét, amely április 29-én, szerdán 11 órakor a koronavírus okozta korlátozások miatt a virtuális térbe költözik. Az akcióhoz ezúttal is csatlakozott Kis-Primász Ágnes, a DUE-Maarsk szakosztályvezetője, korábbi Európa-bajnok vízilabdázó.
2020-04-28Részvételi rekordra készültek a szigeten. Amíg lehet, kivárnak, hogy a zenei katarzis ne maradjon elMintha ködben szurkálnánk – mondta Gajda Ferenc, az MTV CityRocks főszervezője, amikor arról érdeklődtünk nála, a július végére Dunaújvárosba tervezett, az eredeti várakozások szerint félezernél is több résztvevővel megvalósuló különleges zenei produkció megrendezésére lát-e esélyt a kialakult veszélyhelyzet miatt.
2020-04-27Fridrich Ferenc miniszteri díja. Az egyik legnagyobb elismerést vette átSzent György Érdemjelben, az egyik legmagasabb rangú rendőri kitüntetésben részesült Fridrich Ferenc törzs­zászlós, rácalmási körzeti megbízott 2020. április 24-én
2020-04-27Irányító törzs segíti a dunaföldvári biofinomítót isA dunaföldvári biofinomítót működtető Pannonia Bio Zrt.-ben is honvédelmi irányító törzs segíti a zavartalan és biztonságos működést, amíg a koronavírus járvány tart
2020-04-25Dunaföldvár címere is felkerül az Országházra. Rendezik a sorokat, Dunaföldvár címere is felkerül az OrszágházraA Nemzeti Összetartozás Évéhez kapcsolódóan az Országgyűlés Hivatala módosítja az Országház homlokzatán lévő mészkőből készült címergalériát, százhúsz olyan település kerül fel, amivel évszázados következetlenséget tesznek most jóvá. Ennek részeként Dunaföldvár címere is helyet kap a főpárkány alatti soron.
2020-04-24Akiket érdekel a rendőri hivatás. Helyben is várják a rendőri hivatás iránt érdeklődőketMost, amikor a járványhelyzet miatt munkahelyek szűnnek meg, a rendőri hivatás biztos pont lehet sokak számára. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság is várja soraiba azokat, akik az egyenruhás szolgálatot szeretnék választani, az érdeklődők április 30-ig jelentkezhetnek a szeptemberben induló képzésre.
2020-04-22A Hungrana társadalmi felelősségvállalásaiA szabadegyházi Hungrana Kft. a társadalmi felelősségvállalás jegyében 1675 darab saját gyártású, orvosi minőségű alkoholból előállított, saját gyártású kézfertőtlenítőt adományozott a múlt héten a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának.Ezenfelül a vállalat, szintén a társadalmi felelősségvállalása jeléül 1000 litert Dunaújvárosnak, hogy elősegítse az intézmények fertőtlenítését, ezáltal pedig azok működését a közösség számára.
2020-04-21Együtt erősebbek vagyunk!A Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabdázói a bajnokság és az Euroliga szüneteltetése alatt otthon, illetve akik vállalták, azok a balatonvilágosi nyári bázison, elszigetelten készülnek napi három edzéssel Mihók Attila vezetőedző irányításával.
2020-04-18Két válogatott Siófokon folytatjaAz április 16-i, csütörtöki sajtótájékoztatón jelentették be, hogy mások mellett a Dunaújvárosi Kohász KA együttesében folytatja az ifi válogatottal 2018-ban vb-ezüstérmes, a juniorral 2019-ben pedig Eb-aranyérmes, a Nemzeti Kézilabda Akadémián nevelkedett Schatzl Natalie.
2020-04-16A röplabdázók is azt kérik, mindenki maradjon otthon!A DSE Röplabda Akadémia, valamint a Dunaferr SE röplabda-szakosztályának vezetősége is csatlakozott a Maradj otthon! mozgalomhoz.
2020-04-15Ami munkát lehet, beletesznek, bíznak a szezon folytatásábanA Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázóinak egy csoportja elzárva a külvilágtól, a balatoni „edzőközpontban”, a többiek odahaza napi három edzéssel tartják magukat formában, ugyanis a szövetség a tervek szerint májusban dönt a folytatásról. Mihók Attila vezetőedző a járvány okozta szakmai és várható gazdasági hatásokról, a szülők támogatásáról is beszélt lapunknak adott helyzetjelentésében.
2020-04-14A maradék kvótákat is Szegeden osztjákSzeptemberre halasztotta az eredetileg júliusra kiírt, nem olimpiai számok szegedi gyorsasági kajak-kenu világbajnokságát a nemzetszövetség. Ezen kívül az összes idei nemzetközi gyorsasági viadalt törölték. Emellett az is eldőlt, jövőre a szintén szegedi világkupa lesz ez európai pótkvalifikációs verseny az olimpiára. A kenus helyek megszerzéséért a Dunaferr SE két sportolója, Hajdu Jonatán és Kiss Balázs is harcba szeretne szállni, hogy az országnak megszerzett jog révén aztán ők is vehessenek részt az ötkarikás játékokon.
2020-04-11Eldőlt, nincs tovább, befejeztek minden kézilabda-bajnokságotA Magyar Kézilabda Szövetség csütörtöki elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzetre tekintettel a korábban felfüggesztett összes bajnokságot azonnali hatállyal berekeszti. Továbbá nem hirdet bajnokokat, feljutók és kiesők sem lesznek, csak a nemzetközi kupaindulókat határozza meg mind a két nem esetében. A Dunaújvárosi Kohász KA együttese így a nyolcadik helyen fejezte be a csonka szezont.
2020-04-11A röplabdaszezont is lezártákA Magyar Röplabda Szövetség elnöksége – a kézilabdázókhoz hasonlóan – csütörtökön szintén befejezetté nyilvánította a 2019/20-as szezon hazai bajnoki és kupasorozatait. A Dunaferr SE együttesét az NB I Liga élén érte ez a döntés.
2020-04-03Azért jó lenne az ötödik karika isA külföldi edzőtáborokban járt válogatott magyar úszók és szakemberek közül többen elkapták a koronavírust, a dunaújvárosi Takács Krisztián eredménye két teszt után is negatív. Ennek ellenére két hétre ő is el lett tiltva az edzésektől, de erre az időre a lakást sem hagyja el. A négy olimpián járt sportoló célul tűzte ki, hogy ott legyen az ötödiken is, igaz, az egy év halasztás azért ébreszt benne kételyeket, hiszen sok még a bizonytalanság.
2020-04-02A legfontosabb, hogy az egész ország tartsa be a szabályokatKreatív ötletekkel bárki számára otthon is meg lehet találni a lehető legjobb mozgásformákat, ezekkel is igyekeznek magukat karban és formában tartani a DKKA játékosai, akiknek az edzők percre pontos napi edzésprogramokat állítanak össze. György László vezetőedző szerint, mivel jelenleg csak felfüggesztették a bajnokságot, ezért úgy kell készülni a lehetőségekhez képest, hogy lesz folytatás. Csak azt nem tudni, mikor.
2020-03-31A malmokon nem múlik, lesz elég liszt. A földvári malom folyamatosan gyárt - volt, van és lesz elég lisztA GOF Hungary Kft. által üzemeltetett dunaföldvári malom termelésében nem okozott fennakadást a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése utáni felvásárlási roham, amelynek egyik leginkább keresett terméke a liszt volt. A csúcsok után kezd konszolidálódni a helyzet, az üzem – ahol szintén szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be – eddig és ezután is ki tudja szolgálni az igényeket.
2020-03-30Saját gépparkját ajánlotta fel. A szúnyog nem képes terjeszteniA koronavírus-járvány nagyon sokakat indított arra, hogy a maguk eszközeivel segítsék a védekezést, vagy a „frontvonalban harcolók” ellátását. A dunaföldvári Kőszegi Dániel, a Magyar Szúnyogirtók Országos Szövetségének elnöke is így tett, mert hisz a közösségi összefogás erejében. Aki mindenki megnyugtatására azt is hangsúlyozta lapunknak, hogy a közelgő szúnyogszezon miatt nem kell aggódni, tudományosan igazolt, hogy a rovarok nem terjesztik ezt a kórokozót.
2020-03-30Anyagilag is segít a megyei szövetségA Fejér Megyei Kézilabda Szövetség fontosnak tartja, hogy ebben a nehéz helyzetben az otthonmaradás mellett mással is segítse a koronavírus elleni védekezést, ezért úgy döntöttek, hogy egyaránt 100-100 ezer forinttal támogatják a székesfehérvári Szent György, valamint a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházat.
2020-03-30A kézis lányok a hálatapsértA országban a sportolók is igyekeznek felhívni a figyelmet ezekben a nehéz napokban a legfontosabb kérésre, aki csak teheti, maradjon otthon. Emellett a védekezésben, az ország működtetésében részt vevők munkáját is igyekeznek köszönni, támogatni. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata közösségi oldalán tett közzé egy videót, az alábbi felhívással: „Bár most nem a lelátón vagy, tapsold meg őket te is. Megérdemlik, hiszen értetek dolgoznak; orvosok, ápolók, bolti eladók, katonák, rendőrök, polgárőrök, kamionosok és még sokan mások. Esténként nyolc órakor állj ki te is otthon az ablakba, vagy az erkélyre és fejezd ki háládat tapssal”
2020-03-28Sirián is távozik a DKKA-tólA női kézilabda-bajnokság kényszerszünetében is érkeznek hírek a csapatok házatájáról, így a jelenleg kilencedik helyen álló Mosonmagyaróvár együttese öt játékos szerződtetését jelentette be, köztük van a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia beállója, Sirián Szederke (kép) is.
2020-03-26Ezúttal otthon kell a legjobbank lenniA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia honlapja is közzétette azt a felhívást, amit a hazai szövetség adott ki, miszerint most hazai pályán, otthon kell a legjobbnak lennünk!
2020-03-24Az úszók csak annyit edzenek, amennyit otthon elvégezhetnekA Dunaferr SE úszói a partvonalra kerültek a kialakult járványhelyzet és a biztonsági intézkedések miatt. Így számukra is elmaradnak a versenyek, ami leginkább fájó, hogy a jubileumi, 40. Arany Üstöt is le kellett mondania a szakosztálynak, pedig ezt alig várták a felújított uszodában.
2020-03-24Köszönik a hősök munkáját a drukkerekAz országban hatalmas szolidaritás alakult ki azok irányában, akik a járványhelyzetben a „frontvonalban harcolnak”.Ez leginkább az egészségügyi dolgozókra igaz, akik éjt nappallá téve állnak helyt e rendkívüli körülmények közepette. A társadalom különféle módon igyekszik kifejezni háláját, megbecsülését, szeretetét irányukba. A dunaújvárosi Red Alert 1998 szurkolói közösség a Szent Pantaleon Kórház főbejáratához vezető út melletti kerítésre tett ki egy molinót, „Köszönünk mindent, hősök” felirattal.
2020-03-23A védekezés alapfeltételeA rendkívül helyzetben a több megyében, a Dunaújváros környéki települések nagyrészében is szolgáltató Mezőföldvíz Kft. is megtette a szükséges intézkedéseket a koronavírus-járvány miatt.
2020-03-23Már civilnek készült, aztán mégis folytatjaA dunaújvárosi és Dunaferr nevelésű Dénes János a 2008/09-es idény téli szünetében igazolt Tatabányára, első kézilabda-mérkőzését 2009 februárjában játszotta a Bányászban a Veszprém ellen. Azt követően meghatározó emberré vált, az elmúlt hat évben pedig a csapatkapitányi karszalagot is viselhette. Már úgy volt, felhagy az élvonalbeli játékkal, de a következő szezontól a dunaújvárosi edzőpáros által irányított Balatonfüred hívására végül igent mondott.
2020-03-23Teljes elszigeteléssel folytatható a munkaA külföldi edzőtáborokból hazatért magyar kajak-kenusok első koronavírustesztje negatív lett, közte a Dunaferr SE sportolóié is. Ugyan a nemzetközi és a hazai szövetség, a magyar válogató kivételével május végéig minden versenyt felfüggesztett vagy eltörölt, de szigorú karanténkörülmények között a versenyzők folytathatják az edzéseket a kijelölt központi helyszíneken.
2020-03-17Az összes hazahozottat kedden letesztelteti a magyar szövetségA koronavírus járvány miatt minden Európában edzőtáborozó tagját hazahozta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. A Dunaferr SE három sportolóját – Máthé Krisztián, Katona Lili, Slihoczki Ádám – is soraiban tudó spanyolországi kontingens is sikeresen megérkezett szombaton. A szövetség minden versenyző esetében kedden (2020.03.17.) elvégezteti a vírustesztet, aztán ha minden rendben, hermetikusan elzárt edzőtáborokban folytatják a felkészülést. Utóbbit Kiss Balázs és Hajdu Jonatán már meg is kezdte Szegeden.
2020-03-17Felfüggesztett minden edzést a DKKAA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia határozatlan ideig minden korosztályt illetően felfüggeszti az edzéseit – adta hírül hétfőn (2020.03.16.) délelőtt a DKKA honlapja.
2020-03-11Öt medál a Bácsvíz Kupáról. A Dunaferr úszói nemzetközi versenyen szerepeltek a hét végénA hét végén (2020.03.07-08.) Kecskeméten rendezték meg a XXXV. Bácsvíz Kupa úszóversenyt, a kétnapos viadalon utánpótláskorú sportolók mérték össze tudásukat. A harminckét nevezett egyesület között ott volt a Dunaferr SE küldöttsége is. Dobogósok: 1500 m lány gyors 14-15 évesek: 2. Kenyér Lilla, 1500 m fiú gyors 13-14 évesek: 1. Kovács-Seres Hunor, 15-16 évesek: 3. Hegedűs Kristóf, 17+: 2. Dort Máté, 3. Farkas Botond
2020-03-11Sikeres bemelegítés volt2020. 03. 10-én, kedden este a III. Ker. TVE csapata ellen megkezdte hárommérkőzéses bajnoki sorozatát a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabda-együttese, soraiban újra Gurisatti Grétával.
2020-03-11Az ifi és serdülő esélyes még a négyes döntőreA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás együttesei közül a serdülő és az ifi bajnokságban szereplő együttes is az élmezőnyben van. Így mindkét csapat esélyes még arra, hogy bejusson a négyes döntőkbe, amire a keleti és a nyugati csoportok első két-két helyezettje jogosult. Összefoglaló a DKKA utánpótlás csapatairól
2020-03-09Büszke rá, hogy Európa egyik élklubjának cégvezetője lehetInterjú Kósa Gáborral, a dunaújvárosi CIB Bank volt vezetőjével, aki Dunaferr férfi kézilabda csapatának nemzetközi menedzservolt, jelenleg a MOL-Pick Szeged csapatának a cégvezetője
2020-03-06Dobogós helyek a DASE fiatajaitólNemrégiben (2020. március eleje?) rendezték meg a Fejér megyei asztalitenisz újonc és serdülő egyéni bajnokságot Polgárdiban, ahol a dunaújvárosi versenyzők is rajthoz álltak. Az U 13-as fiú korcsoportot a Dunaújvárosi ASE sportolója, Szabó Bence nyerte meg. Az U 15-ös kategóriában a DASE képviseletében Kargl Milán a második helyen végzett. Az U 15 fiú páros mezőnyben Mészáros Attila (DASE) és Langmáhr Tamás (MÁV Előre) duója diadalmaskodott, Kargl Milán és Szabó Bence párosa pedig a harmadik lett.
2020-03-05Egy szorosabb siker mellé két kiütés2020. március 1-én, vasárnap hazai medencében fogadták a dunaújvárosi korosztályos női vízilabda-együttesek a Szeged hasonló korú csapatait.
2020-02-29A halasztás átírja a bajnoki menetrendetA koronavírus-járvány miatt 2020. májusra halasztották a női vízilabdázók olimpiai selejtezőjét. Ez a magyar bajnokság átszervezését is magával vonta. Gallai Péter interjúja Kis-Primász Ágnessel.
2020-02-29Lassan kezdődik a nagyüzemA Dunaferr SE úszói a felkészülés részeként hagyományos sítáborral nyitották a 2020-as évet, aztán a medencében folytatták a munkát
2020-02-27Melegvízi edzőtáborokban gyűjtögetik a kilométereketA Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának válogatott versenyzői, Hajdu Jonatán és Kiss Balázs, valamint edzőjük Vajda Attila Dél-Afrikában edzőtáborozik. Molnár Gergely a szakosztály vezetőedzője nyilatkozik a klub jelenlegi munkájáról.
2020-02-25Hivatalos, György László újra BalatonfüredenA múlt héten jelentették be, hogy a szezon végén távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetőedzője, György László, és sportigazgatója, Imre Vilmos. Akkor még csak találgatások szóltak arról, hol folytatják pályafutásukat, egyes hírek szerint Balatonfüreden.
2020-02-15Gurisatti Gyula és Gréta a nagykövet. Nagykövetei az idei parasport napjánakA szervezők idén az ország összes önkormányzatát megszólították, hogy emlékezzenek meg minél több helyen települési szinten is a magyar parasport napjáról, amelynek rendezvényeit jövő pénteken és szombaton tartják. 2020-ban a dunaújvárosi válogatott víziladázó Gurisatti Gréta és édesapja, Gyula – aki világbajnok búvárúszó volt, majd balesete után lett paralimpikon sportlövő – lesz az események arca.
2020-02-12Újra van közvilágítás a pályaudvar területénHosszú ideje gondot jelentett a város lakossága, illetve az átutazók számára, hogy a nagy forgalmat lebonyolító dunaföldvári autóbusz-pályaudvar területén, a kültéri megállók és a járda körül egyáltalán nem működtek a közvilágítási kandeláberek. Így esténként, főleg télen, amikor korán sötétedett, félhomályban, rossz látási viszonyok között kellett közlekedniük az embereknek.
2020-02-11Ismert sportolók részvételévelA jubileumi év folyamán – 2019 szeptember és 2020 június között – a 250 éves Semmelweis Egyetem Semmelweis Egészség Napok néven interaktív, népegészségügyi tematikájú, ingyenes családi programsorozatot indított a nagyközönség részére. Az intézmény rektora meghívására ezen ismert sportolók vettek részt, így Gurisatti Gréta, a DUE-Maarks vízilabdázója is.
2020-02-10Büszkék lehetnek magukra! Győzelemmel felérő döntetlen, az egész csapat óriásit harcoltA csapat felkészülését, illetve mérkőzését sújtó nehézségek ellenére fantasztikus teljesítménnyel döntetlent ért el az Euroliga negyeddöntőjének első találkozóján február 8-án, szombaton hazai medencében a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabda-együttese az orosz Uralochka ellen. Az ellenfél az utolsó másodpercekben tudott egyenlíteni.
2020-02-05Jelen helyzetben ha szombaton nyernek, újabb csodát tennénekMihók Attilát a DUE-Maarsk Graphics női vízilabdázóinak vezetőedzőjét is meglepte csapata egyenletes és egyben fantasztikus őszi teljesítménye. Erről, a mögöttünk hagyott Európa-bajnokságról, illetve a héten a csapatra váró nagyon nehéz feladatról, a szombati hazai Euroliga-negyeddöntőről – amit több kulcsjátékosa nélkül, a fiatalokra támaszkodva kell megvívniuk – is beszélgettünk vele.
2020-02-04Mindenkinek nagy élmény volt ez az összrégiós döntőA Dunaferr SE versenyzői, illetve a szakvezetők, edzők számára is nagy élmény volt a február 1-én, szombaton megrendezett Jövő Bajnokai összrégiós döntője a Tüske uszodában. A Magyar Úszó Szövetség hetedik éve zajló elit utánpótlásnevelő programjának csúcseseményén 279 ifjú kiválóság mérte össze tudását.
2020-01-28Egy hittel és csapategységgel megszolgált hősies bronzéremÉrte is játszottak a többiek az Eb-bronzéremről döntő mérkőzésen, ő pedig sérülése miatt a kispadon tett meg mindent, hogy a magyar női vízilabda-válogatott megszerezze a dobogós helyet a budapesti kontinenstornán. A DUE-Ma­arsk játékosa, Gurisatti Gréta számára nem volt egyszerű kintről figyelni a történéseket, de a lelkének (is) nagyon fontos volt, még ha a végső célok nem is teljesültek, hogy harmadik hellyel tudtak zárni a hét végén.
2020-01-22Más sebességre kapcsoltak, magabiztosan az elődöntőbenA magyar női vízilabda-válogatott a január 20-i, hétfői pihenőnap után Franciaországgal találkozott a kedd esti negyeddöntőben a Duna Arénában, a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A mérkőzés a dunaújvárosi játékosok találkozását hozta a magabiztos magyar siker mellett.
2020-01-22Remekül sikerült a kézisek tornájaJanuár 18-án, az Arany iskola tornatermében rendezték meg az idei évre áttolódott amatőr női, férfikézilabda-tornát, immár 23. alkalommal. Hirdetés
2020-01-14Kenukirály: könnyes búcsúzás vastapssalA Kolonics György Alapítvány szervezésében – amelynek elnökségi tagja a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának elnöke, Pető Zsolt is – a múlt héten az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be a kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüst-és bronzérmes kenusról, Wich­mann Tamásról készült, a Magyar lapát című portréfilmet.
2020-01-11Gurisatti Gréta válogatottunk érdekeinek rendel alá mindentJanuár 11-én, vasárnap 19.30 órakor Horvátország ellen megkezdi szereplését a Duna Arénában a magyar női vízilabda-válogatott a magyarországi Európa-bajnokságon. Aztán a szlovákok, az oroszok, a görögök és a szerbek következnek a csoportban. Bíró Attila szövetségi kapitány csapatában a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics három játékosa szerepel. Garda Krisztina és Vályi Vanda után Gurisatti Grétát is megszólaltatta lapunk a nagy esemény előtt.
2020-01-10Határozott céllal és elhivatottan. Tudják a végső célt, az Eb-n ezt a legjobb játékukkal elérhetikA január 12-én, vasárnap kezdődő vízilabda Európa-bajnokságon a magyar keret tagja lesz a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics ifjú üdvöskéje, Vályi Vanda is, aki tudja, mindent, amit eddig elért, azt a dunaújvárosi klubnak köszönheti.
2020-01-09Mindhárman Eb-résztvevők! A pazar klubszezon után most a válogatottal érne újra csúcsraMiután nem kis fejtörés után Bíró Attila szövetségi kapitány (lásd lenti írásunkat) január 8-án, szerdán kihirdette a vasárnap kezdődő budapesti Európa-bajnokságon szereplő női vízilabda-válogatott névsorát, nem nagyon lehetett boldogabb játékost találni a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics csapatkapitányánál, Garda Krisztinánál, aki Gurisatti Grétával és Vályi Vandával képviselheti a klub színeit.
2020-01-08Hasonló foglytatást! Feladatuk elhitetni a lányokkal, hogy ők lesznek a világbajnokokVoltak, akik miután a lelátón szurkoltak a felnőtt női vízilabda-válogatott sikeréért január 6-án, hétfőn este a dunaújvárosi torna utolsó mérkőzésén, utána maguk is vízbe ugrottak. No, nem az első helyet ünnepelni, a júliusi világbajnokságra készülő U16-os válogatott tagjainak – akik a héten Dunaújvárosban edzőtáboroznak – ugyanis ekkor kezdődött a gyakorlás.
2020-01-06Válogatott főpróba. Két győzelem már a tarsolybanJanuár 4-én, szombaton Dunaújvárosban elkezdődött az a három napos női válogatott torna, amely a magyar csapat számára a január 12-én kezdődő Európa-bajnokság főpróbája, s egyben ennek végeztével jelöli ki Bíró Attila szövetségi kapitány a kontinenstornán szereplő csapatot.
2020-01-04Kecskeméten éremekkel zárták az évetA 2019-es év utolsó megmérettetésén, a II. kecskeméti cikluszáró, három napos versenyen szerepeltek a Dunaferr SE úszói. Eredmények a cikkben.
2020-01-04Sárai György az NB I-es Paks szakmai stábjábanA szezon végéig Osztermájer Gábor látja el az élvonalban szereplő Paksi FC vezetőedzői feladatait, miután kinevezését véglegesítették, számolt be róla pénteken kora délután a klub hivatalos oldala.
2020-01-03Jókedvű nosztalgiázás és fociAz óév utolsó napján az „öreg” kajakosok és kenusok szinte hagyományként, évek óta lemennek a Dunaferr SE csónakházába, hogy egy kis beszélgetés, valamint koccintás erejéig együtt legyenek.
2020-01-03Az Európa-bajnokásg főpróbáját nálunk tartja a magyar együttesA dunaújvárosi vízilabda-egyesület számára is nagy elismerés, hogy a magyar női vízilabda-válogatott nálunk játssza le a jövő héten kezdődő Európa-bajnokság főpróbájának számító egyetlen nemzetközi tornáját szombattól hétfőig.
2020-01-03Ünnep után máris versenyekA Danubius KSE tollaslabda szakosztályának sportolói két országos amatőr versenyen szerepeltek a karácsonyi ünnepeket követően.
2019-12-24Sok dolga van a legendának, a jövő évi olimpián is szurkolnia kellÉlete egyik legnehezebb pillanata volt, amikor Kolonics György temetésén puszta kézzel eltörte annak lapátját. Sokak számára a kilencszeres világbajnok, az UNESCO fair play és Prima díjas kenus, Wichmann Tamás erről a mozdulatról lehet ismerős. Persze, aki járatos a sportban, tudja, ő Magyarország egyik példaképe. Igaz, nem nyert olimpiát, de van, ami többet jelent már számára az ötkarikás elsőségnél. Ráadásul most újra egy óriási csat vív, amiben nagy hátránnyal indult.
2019-12-18Ismét előrébb léptek, az ország legjobbjai között a szakosztályEredményességben az előző évet is túlszárnyalva, a magyar bajnoki érmek mellett Európa- és világbajnokságokon is számos dobogós helyet szereztek 2019-ben a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztály korosztályos és felnőttversenyzői. A december 16-i, hétfő esti évzáró ünnepséget a szövetség vezetői mellett egy kenus legenda, a kilencszeres világ-, háromszoros Európa-bajnok, többszörös olimpiai érmes, 37-szeres magyar bajnok, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnökségi tagja, Wichmann Tamás is megtisztelte jelenlétével, aki gitárt ragadva dalra fakadt Vajda Attila olimpiai bajnok edzőnkkel.
2019-12-16Dedikált DKKA-s mez a barcelonai futballszentélybeA dunaújvárosi sportélet, illetve a DKKA legendás gyúrója, Bába Mihály idén nyáron töltötte be a nyugdíjkorhatárt, hatvannégy éves lett, ám közösen úgy döntött a DKKA vezetésével, hogy tovább folytatja a munkát.
2019-12-16Alázat, tisztelet, szerénység, szeretet - ez a sikerek alapjaPéldaértékű munkával és hozzáállással idén is számos kiváló eredményt értek el a Dunaferr SE sportolói, az egyesület nem véletlenül került be a tíz kiemelt vidéki klub közé. Azaz volt ok büszkeségre a klub évzáró összejövetelén, a lemezalakító szabadidőparkjában.
2019-12-16Szöllősi Martin dobogós az ob-nDecember 11-14-ig rendezték meg az úszók rövidpályás országos bajnokságát, amelyen a Dunaferr SE is képviseltette magát hat versenyzővel, Farkas Botond, Fekete Dóra, Hromek Dóra, Lack Bianka, Szlobodnyik Dávid és Szöllősi Martin állt rajtkőre a dunaújvárosiak közül.
2019-12-14Rudas fiúk elsőségeA két címvédő sikerével ért véget a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség által életre hívott, középiskolásoknak szóló Centrum kupa első fordulója.
2019-12-14Dunaújvárosi dobogós helyezések PolgárdibólA napokban Polgárdiban megrendezett Földes László Asztalitenisz Emlékversenyen a dunaújvárosi versenyzők is asztalhoz álltak.
2019-12-12A borkészítésben benne van a szíve és a lelke - csak így lehetAhhoz, hogy jó bor születhessen, tavasztól őszig hajlott derék kell, és persze szenvedély is – vallja Tomolik János bölcskei borász, aki a Dunaújvárosi Borbarát Klub összejövetelének egyik őszi vendége volt a Corner Hotel és Kávéházban.
2019-12-12Horváth és Máthé az év legjobbja lettDunaújvárosi, illetve rácalmási sikereket is hozott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség évzáró gálája, ahol ünnepélyes keretek között átadták az év legjobbjainak járó elismeréseket.
2019-12-11A kapitány csodálatos csapataHihetetlenül büszke a DUE-Maarsk Graphics Magyar Kupa-győzelmet szerző vízilabdacsapatára a kapitány, Garda Krisztina, aki lapunknak adott interjújában a többi között beszélt a kiváló egységről, a fiatalokról, na meg arról, hogy énekes fellépéseket még nem vállalnak a lányokkal, színpad helyett maradnak a medencénél.
2019-12-09Kupagyőzelem, újra a trónon lányaink! Óriási küzdelem és nagy csata után kupagyőztes lett a csapatAhogyan várni lehetett, a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázói bejutottak a Magyar Kupa vasárnapi fináléjába, ahol a címvédő UVSE volt az ellenfelük. Ott aztán fordulatos, elképesztően izgalmas csata után büntetőkkel nyert Mihók Attila csapata, így 2013 után ismét megszerezte a sorozat aranyérmét.
2019-12-05Harmincegy klubot megelőztek úszóink a rangos versenyenA szezon sűrűjében a Dunaferr SE úszói is folyamatosan versenyeznek. Az elmúlt időszakban Hódmezővásárhelyen egy nemzetközi kupán szerepeltek eredményesen, illetve az elmúlt hét végén a székesfehérvári versenyen.
2019-12-05Tollaslabda érmek a hazai versenyrőlA Danubius KSE Tollaslabda Szakosztálya december 1-én vasárnap a Sportcsarnokban felnőtt országos ranglista versenyt rendezett tizenöt klub részvételével.
2019-11-23A rektor elismerése. A DUE büszkeségeiA Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség november 21-i, csütörtöki díjátadó gáláján a Dunaújvárosi Egyetem számos hallgatója, illetve a DUE nevét viselő klub sportolója vehette át az Év Egyetemi Sportolója elismerést. Rajtuk kívül díjat vehetett át Mihók Attila, s rangos kitüntetésben részesült dr. habil András István, a DUE rektora, rajta keresztül pedig az egész intézmény.
2019-11-23A város továbbra is mellettük. A város a DKKA mellett állDunaújváros önkormányzata számára továbbra is fontos a kiválóan felépített Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, illetve a felnőttegyüttes. A csarnok felújítására a pénz rendelkezésre áll, de új közbeszerzési pályázatot írnak ki, így várhatóan május végén kezdődhet a rekonstrukció.
2019-11-22Időközi választás: február 16. Választás: február 16.Február 16-ára tűzte ki az időközi országgyűlési választást a Fejér megyei 4. számú választókerületben a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdán; a helyi választók az októberben Dunaújváros polgármesterévé választott Pintér Tamás (Jobbik) utódjáról dönthetnek majd.
2019-11-21Klopcsik István elismeréseA Prima díjak átadása mellett hagyományosan ilyenkor köszöntik az országos Év vállalkozója díj Tolna megyei elismertjeit. Ebben a kitüntető címben összesen négyen részesültek ebben az évben, köztük Klopcsik István, a Dunaföldvári Fémfeldolgozó Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója is.
2019-11-21Óriási akarattal dolgozták le a hétgólos hátrányukatNem sűrűn látott mérkőzésen veszített büntetőkkel a világliga-sorozat európai selejtezőjének első mérkőzésén a magyar női vízilabda-válogatott a világbajnoki ezüstérmes spanyolok ellen idegenben november 19-én, kedden este.
2019-11-20Búvárok seregszemléjeA felújított Fabó Éva Sportuszoda sorra ad otthont a különböző versenyeknek.
2019-11-14Nemzetközi és hazai vizeken a Dunaferr úszóiAz elmúlt időszakban a Dunaferr SE úszói több eseményen is érdekeltek voltak. Fekete Dóra, Hromek Dóra, Dort Máté, Farkas Botond, Szöllősi Martin Szabó Gergő edző kíséretével a szerbiai Zrenjaninban szerepelt, ahol a Grand Prix-Kup 2019 elnevezésű, négynapos megmérettetésen ugrottak medencébe, és több éremmel, döntős helyezéssel tértek haza.
2019-11-12A jövő záloga a vidéki klubok támogatása, illetve fejlesztéseA magyar kajak-kenu nyolc évtizede fennálló sikereinek alapjai az olyan kiemelkedő vidéki bázisok, mint a dunaújvárosi. Az idei, hazai világbajnokságon olimpiai számokban megnyertük az éremtáblázatot, de a kenus tokiói kvótákért még harcolnunk kell, amelyekben a Dunaferr versenyzői is érdekeltek lesznek. A szakág elnöke, Schmidt Gábor a nemzetközi szinten elkezdett felzárkóztatási programot sem tartja rossznak, annak ellenére, hogy voltak versenyzők a szegedi vb-n, akik hosszú kínlódás után még a rajtgépbe is alig vagy egyáltalán nem tudtak beállni.
2019-11-12Két bajnoki medállalCegléden rendezték meg hétvégén a tollaslabdázók Országos Senior Bajnokságát, melyen a Danubius KSE tollaslabda szakosztályának kettő versenyzője is megmérette magát.
2019-11-04Csoportelsőként jutottak tovább! Dunaújvárosi hódítás Rómában, elsőként zárták csoportjukatA november 1-jei, pénteki fantasztikus kezdés után már biztos továbbjutóként várhatta szombati „edzőmeccsét” a máltaiak ellen a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics együttese a női vízilabda Euroliga római selejtezőjében.
2019-11-04A felnőttcsapat az élvonalért birkózhatOktóber közepén megkezdődtek az NB II-es felnőtt birkózó csapatbajnokság mérkőzései. A sorozatra tíz együttes nevezett, az indulókat szeptemberben az MBSZ-ben megtartott sorsoláson három csoportba osztották.
2019-11-02Elképesztő kezdés, a hollandok után kiütötték a KirishitA legrangosabb európai női vízilabda-kupasorozat, az Euroliga első selejtezőkörében november 1-jén, pénteken két mérkőzéssel mutatkozott be a római csoportban a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics együttese.
2019-10-31Rajtolnak az európai porondon. Az európai porondon folytatná az eddigi jó szereplését a csapatAz eddig a bajnokságban és a Magyar Kupában is hibátlanul szereplő Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdacsapata péntektől vasárnapig az európai színtéren is folytatná jó sorozatát, az Euroliga 2019/20-as idényének első selejtezőkörében.
2019-10-29Rövidpályás érmek és pontszerző helyezésekA Dunaferr SE úszói a napokban háromnapos rövidpályás megmérettetésen vettek részt Százhalombattán, ahol versenyzőink a IX. Matrica Kupán ugrottak medencébe. A nemzetközi viadalon harminchárom klub képviselői szerepeltek, közte a Dunaferr SE csapata is.
2019-10-28Nem csak a nagyoknak adnak terepetAz immár nagykorú Dunaújvárosi Borbarát Klub az őszi szezonban is folytatva hagyományait, havonta rendez bemutatóval egybekötött vacsorákat a Corner Hotel és Kávéház különtermében.
2019-10-28Kovács Zsófia háromszor is mesterfokú bajnok lettRemek szerepléssel zárta a felnőtt tornászok idei utolsó hazai versenyét a Dunaferr SE sportolója, Kovács Zsófia.
2019-10-28Megmutatták, szárazföldön is mire képesekKolonics György barátai és tisztelői a legendás kenus 2008-as halála óta minden évben emlékfutást rendeznek a nemzeti ünnepen.
2019-10-25Olimpikonjaink ligete lesz. Fát kapott összes olimpikonunkA Dunaferr SE jelenlegi szakosztályainak sportolói, vezetői, az egyesület elnökségi tagjai, támogatói jelenlétében huszonhat fát ültettek el október 24-én, csütörtökön a labdarúgó-stadion mellett található Aldi üzlet mellett. Ezzel is szeretnének emléket állítani a klub eddigi összes ötkarikás résztvevőjének, akik közül többen személyesen is jelen voltak.
2019-10-25Esküt tett a dunaföldvári testület is. Együtt haladni az úton, ami a fejlődést jelentiA régi – új polgármester, Horváth Zsolt, illetve a két új taggal felálló képviselő-testület október 22-én, kedden tartotta meg alakuló ülését Dunaföldváron, amelyen a megválasztott városvezetők letették az esküt.
2019-10-10Egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő AngyalokAz előző bajnokságban a bravúros negyedik helyen végző Angels ­NJSE női jégkorongozói az új idényben szintén az U25 bajnokságban szerepelnek, ahol tíz csapat indult.
2019-10-10Minden indulójuk dobogós lettOktóber 5-én, szombaton Salgótarjánban rendezték meg az V. Palóc Kupa elnevezésű karateversenyt, amely egyben a Hinode SE mesterének, a nemrégiben betegségben elhunyt Hajnal Miklósnak az emlékversenye is volt.
2019-10-08Bővülő szolgáltatás. Gyógyászattal bővültÚjabb szolgáltatással bővült az élményfürdő kínálata, október 7-én, hétfőn megnyitotta kapuit az egykoron szintén bezárt gyógyászati részleg, amelynek alkalmából az intézmény előtt egész nap egészségügyi szűrővizsgálatokra is várták a lakosságot.
2019-10-03Újabb ékkővel lett gazdagabb a város. Csodás és impozáns lett az új uszoda, büszkék lehetünk ráImmáron eredményeikhez méltó, XXI. századi körülmények várják az uszodában sportolóinkat, illetve a nagyközönséget, október 2-án, szerdán ugyanis a terheléses próbaüzem kezdetén birtokba vehették a Modern Városok Program keretében közel hárommilliárd forintból megújult létesítményt.
2019-10-02Háromszor is egy góllal kaptak ki a BVSC-tőlA felnőttekkel együtt elkezdődtek a korosztályos vízilabda-bajnokságok is a női mezőnyben. A dunaújvárosi klub együttesei a fővárosban, a BVSC csapatánál vendégeskedtek szeptember 29-én, vasárnap.
2019-10-01Túl az első versenyen az úszókA nyári pihenő után elkezdték a Dunaferr SE úszói is munkát az új évadban, Szabó Gergő tanítványai részt vettek a szezon első versenyén Székesfehérváron.
2019-09-30Jól megnehezítette az újonc a dolgukatA vártnál szorosabb mérkőzésen, egy góllal nyert a bajnoki szezon első meccsén szeptember 28-án, szombaton a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdacsapata az újonc, ám korábbi klasszisokat is felvonultató III. Kerületi TVE ellen.
2019-09-28Játékkal adóztak Ongai Gábor emléke előtt a focipályákonA Dunaújvárosi Rendőrkapitányság szeptember 27-én, pénteken második alkalommal rendezett emléktornát és sportnapot a tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt kollégájuk, Ongai Gábor tiszteletére a pálhalmai sporttelepen.
2019-09-27Takács Krisztiánék Európa-bajnoki címet szereztekIdén az olasz város adott otthont a vízimentő Európa-bajnokságnak, ahol a dunaújvárosi úszó, Takács Krisztián, illetve Balog Gábor, Gyárfás Bence, Keresztes Mátyás alkotta kvartett aranyérmes lett a 4x50 méteres akadályváltóban.
2019-09-27A megújult otthonba visszatérve vágnak neki a nagy feladatoknakAz előző évet, illetve szezont klubtörténelmi nemzetközi eredményekkel, erőn felül teljesítve zárta a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese.
2019-09-04Méltó az eredményeikhez. Csodás megújulás összefogássalImmár eredményeikhez méltó körülmények között dolgozhatnak a Dunaferr SE kajak-kenu és sárkányhajó-szakosztály tagjai, ugyanis szeptember 3-án ünnepélyesen átadták a Duna-parti sporttelep teljesen újjávarázsolt és átalakított főépületét. A fejlesztés második üteme a sportági szakszövetség és az önkormányzat közös, példaértékű összefogása révén valósulhatott meg, közel százmillió forintból.
2019-09-03Hajdu és Horváth a dobogónSzeptember 1-jén a Városliget-tavon harmadik alkalommal szállt vízre a nemzetközi kajak-kenus sprinterek "java". Az eseményen rajthoz állt a Dunaferr SE C-2 500 méteren világbajnoki ezüst érmes Hajdu Jonatán és a Rácalmás SE kiválósága, Horváth Benedek is.
2019-09-03Játékkal adóztak korábbi társuk emléke előttAugusztus 31-én, szombaton és szeptember 1-én, vasárnap a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia harmadik alkalommal rendezte meg a Horváth Nikolett Emléktornát, amelyen négy korosztály (U12, U13, U14 és U15) együttesei léptek pályára az egyetemi csarnokban és a Dunaferr iskola Aranyvölgyi úti csarnokában.
2019-09-02Zsófia bajnok két szeren is. Zsófia bajnok gerendán és felemás korlátonHárom éremmel, közte két arannyal zárta szereplését a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia a MATSZ – Prolan egyéni országos bajnokságon, amit augusztus 30. és szeptember 1. között rendeztek meg a fővárosban.
2019-09-02Nem csípett a csabai, DKKA-siker a rajtonKüzdelmes győzelemmel kezdte meg szereplését az új bajnoki évadban szombaton Békéscsabán a Dunaújvárosi Kohász KA együttese. A két nagyon fontos pont mellett azért is kell örülni női kézilabdázóink kétgólos sikerének, mert a jó kezdés önbizalmat adhat a folytatásra.
2019-08-29Megtiszteltetés minden pillanat, amikor ilyen társakkal játszhatAmikor a dunaújvárosi gasztronómia-válogatott kezdő tizenegyét kellene felállítani, abban mindenképpen helyet kapna Horváth Attila, aki sok éve meghatározó szerepet tölt be a helyi vendéglátásban.
2019-08-28Bronzérem a görögországi tornárólA szeptemberi, voloszi kontinensbajnokságra készülő magyar U 17-es lány vízilabda-válogatott a harmadik helyen zárta a háromnapos, görögországi Pythia-kupát. A csapatban a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület három játékosa, Sümegi Nóra, Somogyvári Lili, valamint Szabó Nikolett szerepelt
2019-08-26Hét végi vb-nagyüzem volt. Hajdu Jonatán eddigi legjobb vb-eredménye kétszáz méterenA gyorsasági szakágban összesen tizenkét éremmel zárta szereplését a magyar válogatott vasárnap a szegedi kajak-kenu világbajnokságon. A Dunaferr SE versenyzője, Hajdu Jonatán „emlékezetből” pályafutása legjobb eredményét érte el C-1 200 méteren, ötödik lett. A kényszerű tagcsere után Kiss Balázs Mike Róberttel a B döntőben végzett harmadikként C-2 1000 méteren.
2019-08-24Hajduék ezüstérme a világbajnokságról. Hajduék a világbajnoki dobogó második fokára léphettek felAugusztus 23-án, pénteken az első döntőkkel „élesbe fordult” az olim­piai kvalifikációs világbajnokság, C-2 500 méteren a Dunaferr SE versenyzője, Hajdu Jonatán Fekete Ádámmal végül ezüstérmet szerzett.
2019-08-23Kissnek új párral kellett kivívnia a továbbjutást. Kiss a rajt előtt kapott új társat, de így is sikerült a továbbjutásDunaferr SE kenusa, Kiss Balázs az egészségügyi problémával küzdő Dóri Bence helyett a KSI-s Mike Róberttel volt kénytelen indulni a C-2 1000 méter előfutamában. Annak ellenére, hogy életükben most eveztek először együtt, sikerült a továbbjutás.
2019-08-22Hajduék a döntőbe jutottak. Hajdu Jonatánék a futamukat megnyerve egyből döntősökKiválóan kezdődött a Dunaferr SE szempontjából augusztus 21-én, szerdán a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság, ugyanis Hajdu Jonatán Fekete Ádámmal C-2 500 méteren magabiztosan megnyerte előfutamát, így egyből a pénteki döntőbe jutottak. Hajdu kora este a kétszáz egyes előfutamaiból is továbblépett.
2019-08-22Tornagyőztes serdülőkIdén tizedik alkalommal rendezték meg az instromet Kupát Siófokon, a serdülő és ifjúsági női kézilabdacsapatok számára. Előbbi korosztályban indult a Dunaújvárosi Kohász KA együttese is.
2019-08-21Amennyiben ki tudják használni, ami bennük van, érem is lehetA szegedi kajak-kenu világbajnokság szeptember 21-i nyitónapján egyből érdekelt lesz a Dunaferr SE kenusa, Hajdu Jonatán, aki párjával, Fekete Ádámmal az ötszáz méteres előfutamokban evez. Emellett még kétszáz egyesben is rajthoz állhat a dunaújvárosi sportoló, akit nem zavar, hogy az olimpiai kvalifikáció miatt az érintett számok és versenyzők esetleg jobban a reflektorfényben vannak.
2019-08-19Kiss Balázs az olimpiai kvótáért. Kiss Balázs hitt magában, hogy az olimpiai kvótáért evezhetA rá is nehezedő nyomást kizárva, csak magára figyelve, az elvégzett rengeteg munkában bízva áll rajthoz a szerdán kezdődő, monumentális olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon a Dunaferr SE kenusa, Kiss Balázs, aki párjával, Dóri Bencével (UTE) ezer méteren próbálja megszerezni a hőn áhított ötkarikás kvótát.
2019-08-15Bába Mihály meglepetés köszöntéseA napi munka, az edzések, mérkőzések mellett néha jólesik egy csapatépítő összejövetel a Dunaújvárosi Kohász KA szakmai stábjának, az iroda munkatársainak.
2019-08-14A kupában alaposan belehúztakA Magyar Vízilabda Szövetség székházában elkészítették a női, valamint a férfibajnokságok sorsolását, továbbá a Magyar Kupa csoportbeosztásokat. A Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics csapata a hölgyek mezőnyében a következő szezonban tíz ellenféllel játszik majd. A mezőny: Ferencváros, ­BVSC, DUE-Maarsk, UVSE, Eger, Szentes, Budapesti Honvéd, III. Kerületi TVE, Szeged, Tatabánya, UVSE II.
2019-08-13Török Péter ezüstérme a nemzetközi versenyrőlKiválóan szerepelt Török Péter a Kecskeméten megrendezett Messzi István Súlyemelő Emlékversenyen.
2019-08-13Óriási létszám, nagy tétekA jövő héten kezdődő szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a szakvezetők a maximális ötkarikás kvóták megszerzését remélik a magyar csapattól. Ebben főszereplő lehet a Dunaferr SE kenusa, Kiss Balázs is, aki mellett a két számban induló Hajdu Jonatánért is szoríthatunk.
2019-08-13Cseh és lengyel túrán járt a válogatottElőbb Csehországban, majd a múlt héten a lengyelországi Szczyrk városában folytatódott a fiú junior röplabda-válogatott nyári felkészülése. A tréningek mellett háromszor is pályára léptek utóbbi helyen a Dunaferr SE szakvezetője, Tomanóczy Tibor szövetségi kapitány által irányított fiúk a lengyel korosztályos nemzeti együttes ellen.
2019-08-12Európa trónja az övék, hibátlanul. Európa-bajnokok hibátlan mérleggel!Összes mérkőzését megnyerve, U17-es Európa-bajnok lett a magyar női kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi fináléban négy góllal győzte le Svédországot Celjében. Az aranyéremből a Dunaújvárosi Kohász KA játékosai, Koronczai Petra és Németh Kata is kivették a részüket.
2019-08-12Az utolsó két nap is hozták a medálokatAugusztus 10-én és 11-én, szombaton és vasárnap is folytatták az éremtermelést a Dunaferr SE és a Rác­almás SE kajak-kenusai a Sukorón megrendezett serdülő, ifjúsági és U 23-as magyar bajnokságon.
2019-08-10Boldis és Slihoczki bajnoki aranyérmet szerzettÖsszesen 1124 serdülő-, ifjúsági- és U 23-as korú versenyző állt rajthoz a Augusztus 8-tól, csütörtöktől augusztus 11-ig, vasárnapig tartó kajak-kenu magyar bajnokságon, Sukorón. A megmérettetésen ott vannak a Dunaferr SE, illetve a Rácalmás SE versenyzői is.
2019-08-02Győzelem Koronczai vezérletévelTizenhárom gólos sikerrel kezdte augusztus 1-én, csütörtökön első csoportmérkőzését a női U17-es válogatott a celjei Európa-bajnokságon.
2019-08-01Hazánk legjobbja lettIdén Tóth Norbert, a dunaföldvári Tóth Cukrászda cukrászmesterének alkotása, a hagyományokat és a modernitást ötvöző Boldogasszony csipkéje viselheti a Magyarország tortája kitüntető címet
2019-08-01Ma rajtol az ifi Eb a DKKA két játékosávalAugusztus 1-jén, csütörtökön kezdi meg szereplését Szlovéniában a női U17-es kézilabda-válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon, soraiban a Dunaújvárosi Kohász KA két játékosával, Németh Katával és Koronczai Petrával.
2019-07-30Tizenkét medál SzlovániábólA Dunaferr SE úszószakosztályának küldöttsége nemzetközi megmérettetésen szerepelt a közelmúltban, a szlovéniai Radovljicában ugrottak medencébe Szabó Gergő versenyzői.
2019-07-29Hazai, nemzetközi sikerekMagyar bajnoki címek és dobogós helyek mellett a maraton Európa-bajnokságon is egy újabb érmet szereztek a Dunaferr SE kajak-kenu versenyzői.
2019-07-29Pál Eszterék bronzérme az EYOF-onA magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott simán, tíz góllal győzte le Svájcot az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) július 27-i, szombati zárónapján a bronzmérkőzésen. A csapatban játszott Pál Eszter is, a DKKA játékosa.
2019-07-27Maratoni Európa-bajnoki címet szerzett Katona LiliFantasztikusan kezdődött a felnőtt és korosztályos maratoni kajak-kenu Eb a Dunaferr SE számára, hiszen U23-as korosztályban a kajakos Katona Lili első helyen végzett.
2019-07-26A lehető legtöbb számbanKét helyszínen, a franciaországi maraton Európa-bajnokságon, továbbá a hazai, szolnoki országos bajnokságon szerepelnek a következő napokban a Dunaferr SE kajakosai, valamint kenusai.
2019-07-26Mirtill az egyéni döntőbe jutottA magyar tornászok közül a Dunaferr SE kiválósága, Makovits Mirtill, továbbá Szujó Hanna, Balázs Krisztián és Kovács Márton vesz részt az utánpótlás-korosztály egyik legnagyobb nemzetközi megmérettetésén, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).
2019-07-25Kovács-Seres Hunor lett az ob legeredményesebbjeFantasztikus mérleggel zárta győri szereplését a Dunaferr SE úszószakosztályának küldöttsége, hiszen kiváló eredményeknek, dobogós és pontszerző helyeknek örülhetett a dunaújvárosi klub a korosztályos seregszemlén. Kovács-Seres Hunor parádés teljesítménnyel öt aranyérmet szerzett, a kilencvenegy induló klub közül csak három szerzett több elsőséget nálunk. Ráadásul Hunor a 2006-os születésű fiúk között a LEN pontversenyben is az élen végzett, azaz Magyarország legeredményesebbje lett.
2019-07-24Példás teljesítmény, kiváló eredményekRemekül szerepeltek a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának masters versenyzői a hét végén Szolnokon rendezett országos bajnokságon.
2019-07-24A cápák között szerepeltek a Dunaferr fiataljaiA hónap elején Debrecenben a cápa országos bajnokságon szerepeltek a Dunaferr SE ifjú tehetségei.
2019-07-08Továbbra is az ezer méter, az olimpiai táv a fókuszbanA minszki Európa Játékokon, ami kajak-kenuban Európa-bajnokságnak felelt meg, két Dunaferr SE-kenus szerepelt. A C-2 1000 méteren itthon a világbajnoki válogatót megnyerő Kiss Balázs párjával, Dóri Bencével döntőbe jutott, ahol kilencedikek lettek. Hajdu Jonatán 200 egyesben egy hellyel maradt le a fináléról, ám mindössze egy kétszázas edzéssel a háta mögött utazott ki.
2019-07-08Európa-bajnoki ezüstérmesekA középdöntőben elszenvedett három vereség után talán nem sokan gondolták, hogy a magyar női kézilabda-válogatott az arany­éremért játszhat július 7-én, vasárnap a lengyelországi strandkézilabda Európa-bajnokságon. Pedig így lett.
2019-07-06Szétlövés után az elődöntőbenA lengyelországi strandkézilabda Európa-bajnokságon július 5-én, pénteken a negyeddöntők küzdelmei során a magyar női válogatott – soraiban a DKKA játékosával, Braun Csengével – Spanyolország ellen játszott negyeddöntőt.
2019-07-05Remekül halad a felújítás. Már rá sem lehet ismerni, lassan finisban a felújításA Modern Városok Program egyik kiemelt eleme a Fabó Éva Sportuszoda teljes rekonstrukciója, a közel hárommilliárd forintos felújítás nyolcvanszázalékos készültségben van már.
2019-07-05Közel egymillió karcsapással - hosszában ússzák ét a BalatontA múlt hét végi „hagyományos” Balaton-átúszás után a dunaújvárosi vízilabda klubban tíz éven át szereplő Menczinger Katának a részvételével hétfőn egy nagy próbatételnek és egyben jótékonysági akciónak vág neki egy három felnőttből és tizennyolc gyerekből álló csoport. Hosszában tempózzák végig a tavat, azaz 77,5 kilométert teljesítenek. Jelen állás szerint az időjárás közbeszólhat, de négy napig van engedélyük arra, hogy célba érjenek.
2019-07-03Hárman utazhatnak a vb-re. Kiütéses sikerrel rajtoltak a lányok az UniversiadénGyőzelemmel kezdte szereplését a franciák ellen az olaszországi Universiadén a magyar női vízilabda-válogatott. Mindeközben Bíró Attila szövetségi kapitány idehaza kihirdette a dél-koreai vb-re utazó csapatot, amelyben három dunaújvárosi játékos kapott helyet.
2019-07-03Horváth Benedek két számban lesz ott a vb-nMakrai Csaba szövetségi kapitány kijelölte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége pedig jóváhagyta az U-23 világbajnokságra utazó magyar válogatott keretet. Az ifjúsági világbajnokságra utazik Horváth Benedek a Rácalmási SE kenusa is.
2019-07-03Külföldi és hazai medencébenAz elmúlt napokban a Dunaferr SE úszói hazai és külföldi versenyeken szerepeltek.
2019-07-03Két sikerrel kezdte a csapat az EB-tJúlius 2-án, kedden megkezdte szereplését a férfi és női strandkézilabda-válogatott a lengyelországi Európa-bajnokságon. Mind a férfi, mind a női együttes – amelynek keretében szerepel a Dunaújvárosi Kohász KA játékosa, Braun Csenge is – két-két győztes csoportmérkőzésen van túl.
2019-07-02Alaposan bevásároltakA női kézilabda NB I-ben újonc Szombathelyi KKA-ban folytatja pályafutását Katarina Tomasevics, a Dunaújváros 35 éves szerb válogatott kapusa.
2019-07-02A céljuk a legfényesebb érem megszerzése az UniversiadénJúlius 2-án, kedden a franciák ellen kezdi szereplését a világ második legnagyobb multisport eseményén, az Universiadén a magyar női vízilabda-válogatott, soraiban erős dunaújvárosi jelenléttel. A lányok ezúttal is a legfényesebb éremért szállnak harcba.
2019-07-02A DKKA játékosa az EB legjobbjaA lengyelországi viadalon a hölgyek csapatában két DKKA-játékos is helyet kapott, Szabó Tekla és Szalma Zita személyében. A torna után kihirdették a legjobbakat, e szerint az Eb kapusának a dunaújvárosi Szalma Zitát (kép) választották, a fiúktól pedig Nagy Balázst.
2019-07-01Erre már lehet építeni a vb előttAz Európa-bajnok Hollandia legyőzése után a második helyen végzett a magyar női vízilabda-válogatott a rangos nemzetközi tornán, amit Budapesten rendeztek meg. A szintén itt szereplő Universaide-válogatott negyedik lett.
2019-07-01Egyszer kaptak ki az EB-n a lányok, a döntőbenJúnius 29-én, szombaton is folytatva kiváló szereplését döntőbe jutott a lengyelországi korosztályos, U17-es strandkézilabda Európa-bajnokságon a magyar női kézilabda-válogatott, amelynek keretében két DKKA játékos, Szabó Tekla és Szalma Zita kapott helyet.
2019-06-29A szünetig egyenrangú felek voltak az olaszokkalMiután a magyar női vízilabda-válogatott csütörtökön este egy góllal kikapott az olimpiai ezüstérmes olaszoktól a hazai rendezésű Diapolo Kupán a Hajós-uszodában, az itáliaiak a pénteki zárónap első találkozóján az Universiade csapatot is legyőzték, akik a félidőig teljesen egyenrangú partnerek voltak.
2019-06-29Első helyen jutottak továbbRemekül szerepel eddig a lengyelországi korosztályos, U17-es Európa-bajnokságon a magyar női kézilabda-válogatott, amelynek keretében két Dunaújvárosi Kohász KA-játkos, Szabó Tekla és Szalma Zita kapott helyet.
2019-06-28Mihók csapata döntetlent játszott az EB-győztesselA felnőtt női vízilabda-válogatott magabiztos sikerrel kezdett az Universiade-csapatunk ellen a budapesti rangos nemzetközi tornán, mindkét oldalon DUE-Maarsk játékosokat felvonultatva. A folytatásban június 27-én, csütörtökön utóbbi együttes az Európa-bajnok hollandokkal találkozott.
2019-06-27Kissék mindent kiadtak. Ami bennük volt, kihoztákA minszki Európa Játékokon a Dunaferr SE kenusa, Kiss Balázs a párjával, Dóri Bencével C-2 1000 méteren állt rajthoz a délelőtti döntőben. A versenyben kitartóan küzdöttek, ez most a kilencedik helyre volt elég.
2019-06-26Kissék remeklése, a döntőben eveznekA minszki Európa Játékokon kedden kezdődtek a kajak-kenu küzdelmek, amelynek első, keddi versenynapján máris érdekelt volt a Dunaferr SE kenusa, Kiss Balázs, aki párjával, Dóri Bencével C-2 1000 méteren állt rajthoz. A kettős az elő- és középfutamot is sikerrel vette, így bejutottak a június 26-i délelőtti döntőbe.
2019-06-26Két válogatottunk felkészülését segíti a kupaA felnőtt együttes a dél-koreai világbajnokságra hangol Bíró Attila szövetségi kapitány vezetésével, míg az Universiade-válogatottnak, amelyet a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics szakvezetője, Mihók Attila irányít, ez lesz az utolsó felmérője a jövő héten kezdődő esemény előtt.
2019-06-25Az Európa Játékokon szerepelnek. Hét versenyzővel a különböző nemzetközi megmérettetésekenA minszki Európa Játékokon június 25-én kezdődnek a kajak-kenu küzdelmek, a tulajdonképpeni Európa-bajnokságon két Dunaferr SE sportolóért is szoríthatunk.
2019-06-25Országos bajnoki döntős szereplésekAz elmúlt napokban a Dunaferr SE utánpótlás úszói a kecskeméti serdülő országos bajnokságon voltak érdekeltek. Eredmények a cikkben.
2019-06-25A serdülők harmadik helyezéseA Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics felnőtt női vízilabdázói egy bajnoki ezüstéremmel, a Magyar Kupában pedig harmadik hellyel zárták a szezont, de nem maradt dobogós hely nélkül az utánpótlás sem, amit dunaújvárosi klub serdülő együttese szerzett meg.
2019-06-19Dunaújváros számára kiváló reklám a DudikMunkája során, amikor Dunaújváros neve szóba kerül, örömmel említi dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos a komoly városmarketing értékkel bíró DUDIK fesztivált is, amelynek szombati zárónapján ő is ott volt Ákos koncertjén.
2019-06-17Története során ez volt az eddigi legjobb buli. Az eddigi legjobb négy nap volt a DUDIK fesztivál történetébenAz eddigi sorozatból az idei volt a legprofibb. Kiváló válogatás az elérhető kedvenc zenekarok közül, remek lebonyolítás és színpadtechnika várta a fellépők között a híresen „jó” közönségként emlegetett dunaújvárosiakat és környékbelieket az alsó Duna-parton, június 12-től, szerdától június 16-ig, vasárnap hajnalig a XI. DUDIK fesztiválon.
2019-06-17A legnagyobb csata az, amikor naponta magunkat kell legyőzniA múlt év egyik legnagyobb híre volt a dunaújvárosi sportéletben, hogy az olimpiai bajnok, többszörös világ- és Európa-bajnok, itthon sokáig egyeduralkodó kenus, Vajda Attila a Dunaferr SE edzői stábjába igazolt.
2019-06-17Véget ért a Tour de Hongrie (képaláírás)A Kecskemét és Székesfehérvár közötti 168 kilométeres etappal ért véget június 16-án, vasárnap az idei Tour de Hongrie, amelynek mezőnye áthaladt Dunaföldváron, nagy érdeklődést kiváltva. Az összetett versenyt a lett Krists Neilands nyerte meg, de két magyar is dobogóra állhatott, Dina Márton második, Valter Attila pedig harmadik lett.
2019-06-15Remek teljesítmények, hasznos tapasztalatokA Dunaferr SE birkózó-szakosztálya a csallóközi nagydíj meghívásos, több korosztályt felvonultató nemzetközi versenyen vett részt Szlovákiában.
2019-06-15Dóra és Hunor nemzetközi érmeiAmíg pünkösdkor a Dunaferr SE úszóinak egy része a tatabányai Gyémánt Kupán szerepelt, egy másik küldöttség Ausztriában versenyzett, a 47. Speedo Meetingen, Welsben. Itt Hromek Dóra, valamint Kovács-Seres Hunor a közép-dunántúli régió Jövő Bajnoka csapatának tagjaként szerepelt, akik végül egy arany- és egy bronzéremmel zárták a versenyt.
2019-06-14A mérleg: huszonkét érem a tarsolyukbanÖsszesen huszonkét éremmel zárták a tatabányai Gyémánt Kupát a Dunaferr SE úszói, amit a delfin, cápa, gyermek, valamint serdülő korosztály számára írtak ki.
2019-06-13Az utánpótlás fiataljai országos versenyekenA Dunaferr SE birkózói a napokban az Öskün rendezett meghívásos gyermek- és diákversenyen vettek részt.
2019-06-08Szorította lábunkat a holland fapapucsA magyar női vízilabda-válogatott június 7-én, pénteken este a budapesti Világliga szuperdöntő negyeddöntőjében az Európa-bajnok holland csapattal találkozott a Duna Arénában. A keretben a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics négy játékosa, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta és Vályi Vanda ismét szerepet kapott.
2019-06-07Óriási küzdelem után megvan az első, önbizalom-növelő sikerMiután június 4-én, kedden este nem várt, sima vereséget szenvedett a magyar női vízilabda-válogatott az oroszok ellen a budapesti Világliga szuperdöntőjének második csoportmeccsén, így június 6-án, csütörtökön este Kanada ellen a harmadik hely megszerzése volt a tét.
2019-06-06Német missziós kórus fellépéseA Magyar Evangéliumi Börtönmisszió kíséretében a napokban újra eljöttek a wuppertáli német misszió csoport tagjai, hogy magyarországi látogatásuk során zenés, színvonalas műsorukkal szolgáljanak a pálhalmai bv-intézet bernátkúti objektumában és a mélykúti alegységében is.
2019-06-06Kiesett a Nagykarácsony, bajnoki aranyérmes a VajtaA Fejér megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban is befejeződtek a küzdelmek, ahol az utolsó fordulóra is bőven maradt izgalom a déli csoportban, hiszen csak most dőlt el biztosan, ki lesz az aranyérmes, illetve melyik csapat búcsúzik ettől az osztálytól a már korábban kiesett Sárszentágota mellett.
2019-06-05Kéziben a Széchenyi volt a nyerőA június 3-án, hétfőn megrendezett II. Mozdulj meg! strandkézilabda és -foci bajnokság kilenc-kilenc középiskolás csapatát az időjárás is kegyeibe fogadta, így ideális körülmények között, remek hangulatban mérkőztek meg a lányok illetve a fiúk a helyezésekért. A lányok mezőnyében elindultak a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabdás hölgyei is.
2019-06-05Kiváló kezdés után az amerikai csapat érvényesítette fölényétA magyar női vízilabda-válogatott június 4-én, kedden az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok csapata ellen vereséggel kezdte meg szereplését a Duna Arénában rendezett Világliga szuperdöntőben. A válogatott összes DUE-Maarsk kerettagja szerepelt, név szerint Gurisatti Gréta, Vályi Vanda, Garda Krisztina és Horváth Brigitta.
2019-06-04A DUDIK megérett arra, hogy Ákos is fellépjen a fesztiválonA június 12-én, szerdán kezdődő és június 15-ig, szombatig tartó ­DUDIK fesztivál mérföldkőhöz ért, egyrészt a hazai sztárfellépő, Ákos érkezik az alsó Duna-partra, aki még soha nem játszott itt. Másrészt az eddigi legnagyobb költségvetésből gazdálkodhatnak a szervezők.
2019-06-04A homokon rúgták és dobtákAz első alkalom sikerén felbuzdulva (ami ifj. Pribék István ötlete volt), ezúttal kilenc lány, valamint kilenc fiú együttes nevezésével második alkalommal rendezték meg hétfőn a Szalki-szigeten a szabadstrand homokos pályáin a középiskolás diákok számára kiírt Mozdulj meg! strandkupát.
2019-06-04Bodor Péternek eltört a propellerjeA hét végén az olaszországi Borettóban kezdődött meg az idei Hydro GP sorozat, amely három motorcsónak kategória – F125, F250 és F500 – első 2019-es világbajnoki futamának megrendezését jelentette.
2019-05-25Kiss Balázsék nagy lépést tettek a szegedi vb feléMájus 25-én, pénteken már a Dunaferr SE és a Rácalmási Sportegyesület versenyzőinek is az éles bevetésről szólt a szolnoki I. Felnőtt és Ifjúsági Válogatóverseny, amely a nyári nemzetközi, Európa- és világversenyei szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír.
2019-05-24Minden támogatóra számítanak. Voksunkkal meg kell védeni az országot, EurópátA vasárnapi, európai parlamenti választás előtti utolsó sajtótájékoztatót tartotta május 23-án, csütörtökön Cserna Gábor polgármester, a Fidesz dunaújvárosi elnöke. Ezen elsőként köszönetet mondott a jelen lévő média munkatársainak, hogy végig tudósítottak a kampányuk eseményeiről.
2019-05-23Rajzoltak, formáztak, verseltek a gyerekekAz előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2019-ben is meghirdette alkotói pályázatát óvodások és iskolások részére.
2019-05-22Remek sikerek a magyar maratoni bajnokságonSoha nem látott létszámban jelentek meg a versenyzők a hét végi, győri maraton országos kajak-kenu bajnokságon.
2019-05-16Száz nappal a vb rajtja előtt elindult a visszaszámlálásA magyarországi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu-világbajnokság kezdete előtt száz nappal sajtótájékoztatót tartottak a szervezők az eseményt rendező Szegeden.
2019-05-14Kiss Balázs kiváló bemutatkozása az első válogató előttMájus 11-12-én rendezték meg a gyorsasági kajak-kenu szakág első versenyét, a felnőtt és ijfúsági rangsorolót, ami tájékoztató képet adhatott mindenki számára, hol tart a felkészülésben, nem sokkal az első Európa- és világbajnoki válogató előtt. A futamokon olimpiai- és világbajnokok sora is rajthoz állt, s természetesen ott voltak a Dunaferr SE tagjai is.
2019-05-06Ezüstérmes lett vízipólós együttesünk. Mindent kiadtak magukbólMindent megpróbált, becsülettel küzdött, de a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén is vereséget szenvedett május 4-én, szombaton a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese az Újpesttől, amely ezzel sorozatban ötödször húzta be az elsőséget. Az ezüstéremre is büszke lehet Mihók Attila csapata, főleg, hogy saját uszoda nélkül játszották végig a szezont, ami nagyon megterhelő volt számukra.
2019-05-06A legkisebbek kezdték a kajak-kenu szezontÁprilis utolsó hétvégéjén, a versenyzők és az edzők nagy örömére, elkezdődött az idei kajak-kenu versenyszezon.
2019-05-04Kovács-Seres Hunor magyar bajnoki címeBékéscsaba ad otthont a hosszútávúszó medencés országos bajnokságnak, ahol a Dunaferr SE is képviselteti magát május 2-4 között.
2019-05-03A Hikari karatékák diákolimpiai aranyaiElég sok minden történt az utóbbi időben a Makita-Hikari Dojo karateegyesület háza táján. A versenyek mellett a vezetőedző, Schneider László előbb Norvégiában vett részt az Eb-n bíróként, majd Japánban járt szakmai továbbképzésen.
2019-05-02Másodjára is az UVSE nyert a döntőben. Nem sikerült egyenlíteni, egy lépésre a címvédéstől az UVSESzombaton az aranyérmes álmok életben tartása lesz a tét a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabdázói számára, miután a három sikerig tartó bajnoki finálé párharcának második, április 30-i, kedd esti összecsapását is elveszítették a regnáló bajnok Újpest ellen.
2019-05-02Több sportágat is kipróbáltA II. Rendészeti Kupa küzdősportversenyen a Pálhalmai Országos Bv. Intézetet nagykesztyűs ökölvívásban Mar­tyin János törzszászlós képviselte.
2019-05-02Határidő előtt elkészül a csónakház teljes felújításaCserna Gábor polgármester április 30-án, kedden sajtóbejárás keretében látogatott el a Dunaferr SE teljes felújítás alatt álló csónakházába, amelynek költségeihez a Magyar Kajak-Kenu Szövetség mellett az önkormányzat is hozzájárult.
2019-05-02Nemzetközi versenyen szereztek érmeketA Dunaferr SE birkózó szakosztálya Hollandiában, Utrecht városában vett részt utánpótlás nemzetközi versenyen április végén.
2019-04-23Nagyszerű eredmény: ezüstérmes a csapat!A Kaposváron rendezett U 21-es fiú röplabda-bajnokság hatos döntőjének fináléjában a hazai csapat 3:0 arányban nyert a DSE Röplabda Akadémia ellen. A vereség ellenére a dunaújvárosi csapat büszke lehet az ezüstéremre, hiszen ellenfelénél több felnőttválogatott kerettag is pályára lépett.
2019-04-20Pénteken a bajnoki döntő párharcát kezdik vízilabdázóinkHárom mérkőzéses, heroikus csata után jutott be a bajnoki döntőbe a BVSC legyőzésével a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabda-együttese. A lányok az ünnep után Olaszországban edzőtáboroznak pár napot, hogy aztán április 26-án, pénteken megkezdjék az újabb harcot az UVSE ellen az ­aranyéremért.
2019-04-18Öt aranyérem a hibátlan kivitelezések gyümölcseÁprilis 14-én, vasárnap Budapesten rendezték meg a II. ELTE spring open nemzetközi bajnokságot három nemzet és 250 sportoló részvételével. Az eseményen a dunaújvárosi Spartan Cheerleading Sportegyesület versenyzői is megmérettették magukat.
2019-04-18A lányok magyar bajnoki címeiÁprilis 13-án, szombaton Dunakeszi adott otthont az idei diák és serdülő leány országos birkózóbajnokságnak, amelyen a 2007–09 között születettek (diák) és a 2004–2006-ban születettek (serdülő) mérték össze tudásukat. Diák korcsoportban Pupp Viktória (kép) 52 kg-ban magyar bajnok. Nyikos Veronika (kép) +66 kg-ban nagy fölénnyel minden ellenfelét az első menetben tussal legyőzve aranyérmes lett.
2019-04-17Senki sem emelt náluk több súlyt a feje föléÁprilis 13-án, szombaton csaknem száz fővel rendezték meg Budapesten a BKV Előre csarnokában a súlyemelők ez évi masters országos bajnokságát. A dunaújvárosi csapat nem bízta a szerencsére a szereplését, kemény munkával készült a versenyre. A rendszeresen induló Török János és fia, Péter mellett Hoffmann Károly is nevezett a versenyre
2019-04-15Az idegek csatája utáni siker döntőt érA várt hatalmas csatát hozta április 13-án, szombaton Budapesten a női vízilabda bajnokság harmadik összecsapása, amelyen a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics csapata büntetőkkel legyőzte a BVCS-t, ezzel pedig bejutott a fináléba.
2019-04-13A hatodik helyen végzett a DPASE együtteseÁprilis 10-én, szerdán lezajlott a Danone Focikupa a Gyermekekért első, regionális döntője Martonvásáron, amelyen nyolc utánpótláscsapat vett részt, köztük volt a Dunaújváros PASE korosztályos együttese is.
2019-04-10Klujber Katrin is jelölt a BL legjobbjai közöttAz Európai Kézilabda Szövetség kiírásában a szurkolók immár hatodik alkalommal szavazhatnak a női EHF Bajnokok Ligája All Star-csapatára. A DKKA-tól a zöld-fehérekhez januárban igazoló Klujber Katrin is felkerült európai szövetség listájára.
2019-04-04Ifjú Gorillákat toboroz az egyesületRemekül kezdte a Divízió I-es bajnokság nyugati csoportjában a Dunaújváros Gorillaz amerikaifutball-csapata, hiszen két mérkőzésből két magabiztos sikert könyvelhettek el.
2019-03-25Kiváló körülmények között gyűjthetik a kilométereketSpanyolországi edzőtáborban gyűjti a kilométereket a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának csapata, amely kiváló helyszínen, remek körülmények között készülhet.
2019-03-25Komoly célokkal a válogatott OlaszországbanTizenkilenc játékossal megkezdte a felkészülést az Európa Kupa e heti, torinói hatos döntőjére a magyar női vízilabda-válogatott. Bíró Attila szövetségi kapitány a bő keretbe a Dunaújvárosi Egyetem-Maarks Graphics négy tagját hívta be, Garda Krisztinát, Gurisatti Grétát, Horváth Brigittát és Vályi Vandát.
2019-03-25Sikerekben fürödtek Siófokon csapatainkNagyüzem volt a magyar női felnőtt- és utánpótlás-válogatottak számára az elmúlt napokban. Több csapatban is érdekeltek voltak a Dunaújvárosi Kohász KA játékosai. Az U 19-es együttes például a siófoki tornán „gálázott”, Európa, sőt a világ legjobb nemzeteinek korosztályos csapatait fölényesen legyőzve.
2019-03-23Nagy akarattal játszva fölényesen verték KínátA Magyarországon edzőtáborozó és a tokiói olimpiai részvételt megcélzó kínai válogatottat fogadta március 22-én, pénteken este a Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabda együttese.
2019-03-23Farkas és Dort fővárosi érmeiMárcius közepén rendezték meg a BVSC tavaszi kupa úszóversenyt, amelyen Dort Máté, valamint Farkas Botond állt rajtkőre a Dunaferr Se egyesületéből.
2019-03-21Dunaújvárosnak fontos szerepe lehet az utánpótlás építésébenAz akadémiák, így a dunaújvárosi is fontos szerepet töltenek be a magyar női kézilabdázás utánpótlásképzésben, azon játékosok kinevelésében, akik a válogatottnál is számításba jöhetnek. Klujber Katrin esetében pedig példaértékűen, a sportág érdekét szem előtt tartva járt el a DKKA. A többi között ezekről is beszélt lapunknak Ballai Attila (kép), a Magyar Kézilabda Szövetség kommunikációs, PR- és marketingigazgatója.
2019-03-19Sorra szerezték az olimpiai elsőségeketA kizárólag dunaújvárosi sportolókból álló magyar tornászválogatott tagjai fantasztikus teljesítménnyel halmozták az aranyérmeket a XV. Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon, amelyet az Egyesült Arab Emírségekben rendeznek meg.
2019-03-19Rostás Arnold dobogós helyezéseA napokban rendezték meg Somogyjádon a Kaposvári Sportiskola szervezésében a serdülő korcsoportosok második minősítő birkózóversenyét. Dunaújvárost ketten képviselték, Rostás Arnold és Angyal Márk.
2019-03-16Kovács meggyógyult, a Világkupán szerepelStuttgartban méreti meg magát a hét végén az Európa- bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia, a Dunaferr SE versenyzője ugyanis meghívást kapott az egyéni összetett Világkupára. A válogatott tornász betegség miatt nem indult a múlt heti országos szerbajnokságon, de a dunaújvárosi kiválóság szerencsére mostanra meggyógyult, és így egyéni összetettben szerepel majd a FIG All-Around World Cup 2019 elnevezésű viadalon.
2019-03-12Minden versenyző éremmel tért hazaA Makita-Hikari Dojo karatékái januárban megkezdték az éves munkájukat a programtervben foglaltak szerint haladva.
2019-03-07Parádés vízilabdával verték az olaszokatA már biztos csoportelső olaszok legyőzésével, fantasztikus teljesítmény nyújtva a második helyen zárta a Világliga/Európa Kupa selejtezősorozatot a magyar női vízilabda-válogatott.
2019-03-04A győzelem második helyet és egyből elődöntőt ér a lányoknakAz alapszakasz utolsó mérkőzésén a nagy rivális BVSC várt március 2-án, szombaton a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Grap­hics vízilabdázóira. Az óriási csata után a „szokásos” egy gól döntött, ezúttal Mihók Attila csapata javára. Ezzel eldőlt, hogy a dunaújvárosiak végeztek a második helyen, ami egyből elődöntős helyet jelent számukra.
2019-03-01Szöllősi Martin a kupa legeredményesebbjeA Dunaferr SE úszószakosztályának versenyzői az elmúlt hét végén Kecskeméten versenyeztek a 34. Bácsvíz Kupa nemzetközi versenyen. Az egyéni pontverseny alapján Szöllősi Martin (kép) lett a találkozó legeredményesebb férfiversenyzője az 50 méteres mellúszásban elért időeredménye alapján.
2019-02-28Vajda Attila is a vb egyik kampányarca. Szegeden keresztül Tokióba, Vajda Attila lett a vb egyik arcaTöbbek között a Dunaferr SE edzőjének, az olimpiai bajnok Vajda Attilának a részvételével szerdán ünnepélyes keretek között elindította a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság siker­sztori című kampányát.
2019-02-28Magabiztos győzelemA magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott Balatonbogláron a holland U 20-as csapat ellen játszott kedden felkészülési mérkőzést, ezen szerepet kapott a Dunaújvárosi Kohász KA játékosa, Koronczai Petra (kép) és kapusa, Németh Kata, Pál Eszter nem került be a csapatba.
2019-02-27Lépéselőnyben került az élen a Perkáta együtteseA hét végén elrajtoltak a küzdelmek a Fejér megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság másodosztályában. Miután a két éllovas közül a Vajta kikapott, a Perkáta pedig nyert, így utóbbiak három pont előnyre tettek szert az élen.
2019-02-27Életeket mentett, a klub megköszönte a sofőr cselekedetétLapunkban részletesen beszámoltunk arról az esetről, ami országos hírűvé is vált, hogy egy dunaújvárosi sportolókat szállító kisbusz centiméterekkel kerülte el a frontális ütközést a hatos úton, köszönhető a sofőr lélekjelenlétének és rutinjának.
2019-02-27Tollaslabda: továbbjutás, érmekSeregélyesen rendezték meg február 23-án, szombaton a tollaslabda diákolimpia területi döntőjét. Dunaújvárost a Gárdonyi Géza Általános Iskola képviseletében Hosszú Alisa Éva képviselte II. korcsoportos leány egyéniben.
2019-02-27Dombi a szezon végén távozikA női kézilabda NB I-ben szereplő Kisvárdánál folytatja a pályafutását Dombi Luca, a Dunaújvárosi Kohász KA játékosa.
2019-02-25Mányi Zsófia kiemelkedő fizikuma első helyet értA remek időjárási körülmények azt eredményezték, hogy több mint hatszáz versenyző érkezett az ország minden régiójából a Budapesti Honvéd sporttelepére, természetesen a Dunaferr SE fiataljai is jelen voltak a megmérettetésen. Fantasztikus eredmény, hogy Mányi Zsófia, korosztálya legkiemelkedőbb fizikumával rendelkezve, megnyerte az összetett versenyt, így a többiek mellett ő különösen bizakodva várhatja a vízi edzéseket.
2019-02-25Átlövésben jobban kellett volna teljesíteniA Ferencváros ellen játszott február 22-i, pénteken fővárosi ideiglenes otthonában bajnoki mérkőzést a DUE-­Maarsk vízilabda-együttese. A találkozó tétje az volt, ha a lányok nyerni tudnak, akkor bebiztosítják második helyüket az alapszakaszban.
2019-02-23Elveszítették az FTC elleni rangadójukatA Ferencváros ellen játszott február 22-én, pénteken fővárosi ideiglenes otthonában bajnoki mérkőzést a DUE-­Maarsk vízilabda-együttese. A találkozó tétje az volt, ha a lányok nyerni tudnak, akkor bebiztosítják második helyüket az alapszakaszban.
2019-02-22Látványosan halad az uszoda teljes felújítása. Látványos előrehaladás az uszoda teljes körű felújításánCserna Gábor polgármester a kivitelező konzorcium képviselőinek kíséretében tartott sajtóbejárást február 21-én, csütörtökön a felújítás alatt álló Fabó Éva Sportuszodában. A bontási munkálatok után elkezdődtek az építési fázisok, már nagyon látványos az előrehaladás, és úgy néz ki, a nyár végi átadási határidőt, a menet közben kiderült problémák ellenére is tartani tudják, és elkészülhet a csodálatosan megújuló létesítmény.
2019-02-21Érmek három helyrőlHárom komoly versenyen vettek részt a Dunaferr SE birkózói a hét végén. FEbruár 16-án, szombaton Kaposvárott a felnőtt szabadfogású minősítő versenyen három sportolónk lépett szőnyegre.
2019-02-20Elismerték azokat, akik sokat tettek Dunaújváros sportjáértA múlt heti közgyűlésen adták át a Dunaújváros Sportjáért díjat, amit idén hárman kaphattak meg: Sólyomvári Ágnes, a Bánki-iskola testnevelője, valamint Oláhné Hingyi Zita és Hingyi Beatrix, a Duna-Pent elnöke és játékosa, illetve technikai vezetője és játékosa.
2019-02-19Kezdésnek szárazföldön mutatták meg erejüketAz idei év első négy regionális Héraklész fizikai felmérő versenyét rendezték meg a napokban az utánpótláskorú – kölyök és serdülő korosztály – kajak-kenusok számára, ezzel kezdődött meg számukra hivatalosan az idei évad.
2019-02-19Klujber Katrin lett a forduló legjobbjaRemek formában kézilabdázik a dunaújvárosi születésű és itt nevelkedett Klujber Katrin, aki decemberben igazolt el a Dunaújvárosi Kohász csapatától a Bajnokok Ligája-résztvevő Ferencvároshoz.
2019-02-18Selmeci Levente Dohában úszottRangos megmérettetésen vehetett részt a múlt héten magyar válogatott tagjaként a Dunaferr SE úszója, Selmeci Levente, aki edzőjével, Kovács Józseffel együtt Dohába utazott.
2019-02-13Nagyon sokat kivett, hogy ledolgozzuk a hátránytIdei első hazai mérkőzését játszotta február 12-én, kedden a magyar női vízilabda-válogatott, a Világliga/Európa-kupa selejtezőn a kontinensbajnok Hollandia volt az ellenfél.
2019-02-11Elmélyíteni a szakmai tudást (képaláírás)Magyar Úszó Szövetség és a Közép-Dunántúl régió – amelynek vezetője Bene Vera, a Dunaferr SE szakosztályvezetője – szervezésében edzői konferenciát tartottak február 9-én, szombaton az egyetemen, ahol neves edzők és a sportág elismert szaktekintélyei tartottak előadást. A részt vevők a képzés végén tesztírással adtak számot tudásukról, amivel edzői-oktatói licencükhöz szerezhettek krediteket. (teljes szöveg)
2019-02-11Elődöntőbe jutott Angyalok csapataMiután február 09-án, szombaton az Angels NJSE női együttese idegenben is nyerni tudott az Ifj. Ocskay Gábor JA ellen a bajnoki negyeddöntőben, így 2–0-ás összesítéssel a dunaújvárosi együttes jutott be az elődöntőbe.
2019-02-09Aranyérem az Aranyhomok úszóversenyenKecskeméten rendezték meg a VIII. Aranyhomok Kupa úszóversenyt, amelyen a Dunaferr SE-t tizenketten képviselték.
2019-02-08Birkózóink két harmadik hellyel kezdték az évetFebruár első napján rendezték meg Mogyoródon a birkózók U23-as korosztályának kötöttfogású országos bajnokságát, amelyen közel nyolcvan sportoló lépett szőnyegre. A Dunaferr Sportegyesület négy versenyzővel képviseltette magát ezen a megmérettetésen.
2019-02-07A megszokott négyes behívójaA női vizilabda-válogatott szövetségi kapitánya február 6-án, szerdán megnevezte tizen nyolcas keretét, amelyben az „állandó” dunaújvárosi mag ismét helyet kapott, azaz Gurisatti Gréta, Garda Krisztina, Horváth Brigitta és Vályi Vanda.
2019-02-06Teljesen megújul a vízi bázis. Három évtized óta nem látott fejlesztéssel újul meg bázisunkKözel százmillió forintból – a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és Dunaújváros önkormányzatának jóvoltából – teljeskörűen megújulnak a Dunaferr SE vízitelepén a főépület belső terei. Ez a rekonstrukció második üteme, ami már alaposan ráfért a bázisra, hiszen három évtizede komolyabb felújítás nem történt itt. A kivitelező DVG Zrt. szakemberei már megkezdték a munkát.
2019-02-06Tündérmese volt, ami tavaly velük történtFebruár 4-én, hétfőn hozták nyilvánosságra, hogy kategóriánkét ki, illetve mely csapatok kerültek be az Év sportolója szavazás három legjobbja közé. Az együttesek között a tízes listán jelölt volt a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-alakulata is.
2019-01-28A győzelem ellenére nem örülnek. Kitömték a Kassát, de ez már csak szépségtapaszMiután minden lényegi kérdés a kedvezőtlen sorsolás miatt egy nap alatt eldőlt, s a többi csoportmérkőzésen sem történt csoda, így a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabdázói vasárnap a rendező Kassa ellen a szép Euroliga búcsú reményében ugorhattak medencébe. Az „edzőmérkőzésen” fölényes siker született.
2019-01-25Nagy csata után fontos győzelem. Hátrányból fordítva fontos lépést tettek a továbbjutás feléJanuár 24-én, csütörtökön este az olasz Rapallo ellen megkezdte szereplését az Euroliga kassai selejtezőcsoportjában a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics csapata.
2019-01-25Brávik Fruzsina a Szentes edzőjeJanuár 24-én, csütörtökön a Hungerit-Szentesi VK női vízilabda-együttese bejelentette, hogy a felnőttcsapat irányítását a dunaújvárosi klubban sok éven át szereplő, itt született és nevelkedett, 2005-ben világbajnok, 2008-ban olimpiai negyedik, valamint 2006-ban és 2008-ban Európa-bajnoki bronzérmes játékos, Brávik Fruzsina veszi át.
2019-01-24Újra az európai prondra lépnek. A legerősebb csoportban az első két mérkőzés lesz a döntőJanuár 24-én, csütörtökön este Kassán az olasz Rapallo Nouto ellen megkezdi szereplését Európa első számú nemzetközi vízilabda kupasorozatában, az Euroligában a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női együttese.
2019-01-23Jól halad a felújításCserna Gábor, Dunaújváros polgármestere közösségi oldalán számolt be a Modern Városok Program egyik kiemelt fejlesztéséről, a Fabó Éva Sportuszoda teljes körű rekonstrukciójának év eleji állásáról.
2019-01-23Országos tollaslabda-versenyt rendeztekA Danubius KSE tollaslabda-szakosztálya január 19-én, szombaton a dunaújvárosi sportcsarnokban felnőtt országos ranglistaversenyt rendezett C, valamint D kategóriában.
2019-01-21A Dunaferr SE úszói az összrégiós versenyenA Dél-Alföld nyerte a Jövő Bajnokai elnevezésű program összrégiós versenyét, amelynek során vasárnap a Tüske Uszodában a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) utánpótlásprogramjának 9 régiója és 288 versenyzője mérte össze tudását. A megmérettetésen a Dunaferr SE hat versenyzője – Horváth István, Horváth Hanna, Kenyér Lilla, Hromek Dóra, Kállai Botond, Kovács-Seres Hunor – vett részt a viadalon a közép-dunántúli régió képviseletében.
2019-01-21Az Angyalok bravúros győzelemmel zártakAz alapszakasz utolsó mérkőzését játszotta január 19-én, szombaton idegenben az Angels NJSE női jégkorongcsapata a fővárosban, a MAC Budapest Marilyn ellen.
2019-01-18Kórházi illemhelyek felújításaSzent Pantaleon Kórház támogatásban részesült fenntartójától, az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól, a főépület „D” szárnyán lévő nyilvános mellékhelyiségek felújítása, korszerűsítése céljából.
2019-01-17Péntektől látogatási tilalom a kórházbanAz intézmény közleménye szerint ÁNTSZ-től kapott tájékoztatás szerint az influenza figyelőszolgálat jelentése alapján az influenzaszerű megbetegedések száma a Szent Pantaleon Kórház térségében a második hétre meghaladta a járványügyi küszöbértéket, ezért 2019. január 18-tól látogatási tilalmat rendeltek el a fekvőbeteg gyógyintézményekben.
2019-01-17Attila seregeivel ellentétben, ők nem kaptak kiA magyar női vízilabda-válogatott miután január 12-én, szombaton büntetőkkel nyert az Európa-bajnok hollandok ellen, kedden lapzártánk után újabb, ezúttal magabiztos sikert aratott a Világliga/Európa-kupa selejtezőjében a francia válogatott vendégeként.
2019-01-14Büntetőkkel legyőztük az Európa-bajnokot!A Dunaújvárosi Egyetem- Maarsk Graphics három játékosával felálló magyar női vízilabda-válogatott szombaton 10-10-es döntetlen után ötméteresekkel legyőzte Hollandiát a világliga, egyben Európa- kupa selejtező soros mérkőzésén.
2019-01-10Az év csapatának jelölték a lányokat. Az év legjobbjának jelölveElkezdődött az internetes szavazás 2018 legjobb sportolóira – a Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai 61. alkalommal voksolhatnak. Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke kedden az M4 Sporton ismertette a listákat, az egyes kategóriák győzteseire az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán derül fény, amelyet február 14-én rendeznek a Nemzeti Színházban. A hagyományos csapatsportokban jelölt a LEN Kupa és Európai Szuperkupa megnyerésével történelme legnagyobb sikereit elérő dunaújvárosi vízilabda-egyesület is.
2019-01-10Ördögi győzelem DunaújvárosbanJanuár 6-án, vasárnap az egyetem sportcsarnokában lépett pályára 2019. első bajnoki mérkőzésén a Dunaújvárosi Egyetem-Rudas Floorball Team OB II-es együttese.
2019-01-08Ez a mérkőzés egyik félnek sem esett jólA szokatlan időpont – január 6-án, vasárnap este – ellenére is magabiztos győzelmet arattak az új év első bajnoki mérkőzésén Szentesen a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázói.
2019-01-08Csúcsra futottak a kenusok (képaláírás)Január 5-6-án Mátraházán összetartáson vettek részt a hazai kenusok, ennek részeként Magyarország csúcsára, a Kékestetőre futottak fel, kétszer is, tizenöt kilométert teljesítve. Az eseményen a Dunaferr SE versenyzői közül Kiss Balázs és Pető Ákos vett részt, illetve teljesítette a kihívást Pető Zsolt szakosztályelnök is. (teljes szöveg)
2018-12-19Jeleskedtek a klub sportolói. Hazai és nemzetközi szinten is jeleskedtek a klub sportolóiKiváló hangulatú, jutalmak átadásával egybekötött összejövetelen zárta és értékelte az idei évet a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya december 17-én, hétfőn este. Jócskán volt ok az örömre és a büszkeségre, hiszen a nemzetközi és hazai versenyeken is jeleskedtek a klub sportolói.
2018-12-17Övvizsgát tettek a fiatalokMinősítő övvizsgára várta edzőjük a Hikari Dojo azon karatékáit a napokban, akik teljesítették az elvárásokat.
2018-12-15Dr. Wladár Sándor: megtalálni és kiemelni a tehetségeketA héten Dunaújvárosban járt dr. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, illetve Risztov Éva, az olimpiai bajnokok testületének elnöke. Ennek alkalmából a MÚSZ vezetője interjút adott lapunknak.
2018-12-15Ismét öldöklő csataA Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázói december 14-én, pénteken este a Magyar Kupa elődöntőjében a BVSC ellen játszottak a Tüskeuszodában. Amint a két fél meccsein lenni szokott, ezúttal is hatalmas küzdelem zajlott a medencében, ami végül egygólos BVSC sikert és egyben döntőbe jutást hozott.
2018-12-14Jó lenne, ha ezúttal sem kellene izgulni a végéigA DUE-Maarsk kapusa, Kiss Alexandra, aki az Európai Szuperkupa döntőjében, a büntetőpárbajban két védésével elévülhetetlen érdemet szerzett a történelmi diadalban, azt mondja, a győzelem óta is ugyanolyan keményen dolgoznak mindennap, mint korábban.
2018-12-14Hét aranyérem a birkózó-utánpótlástólA Dunaferr SE birkózó-szakosztályának és fiókszakosztályának (Gurics György BDSE, valamint Enying VSE) képviselői december 8-án, szombaton Székesfehérvárott a Szondi Kupa meghívásos utánpótlásversenyen vettek részt.
2018-12-12Túlszárnyalva az előzőt, még eredményesebb évet zárhattakVolt ok a büszkeségre a Dunaferr SE úszószakosztályának december 10-i, hétfői évzáróján, hiszen a dunaújvárosi egyesület az ország száznál is több egyesülete közül azon kilenc klub közé tartozik, amely minden korosztályban pontszerző helyeket tudott szerezni az országos bajnokságokon.
2018-12-11Klujber a Fradiban. Klujber Katrin eligazolt, a Ferencvárosban folytatjaKözleményben jelentette be hétfőn a Dunaújvárosi Kohász KA csapata, hogy saját nevelésű junior világbajnoka, Klujber Katrin a Ferencvárosba igazolt, s már most csatlakozik új együtteséhez.
2018-12-11Klujber Katrin eligazolt, a Ferencvárosban folytatjaKözleményben jelentette be december 10-én, hétfőn a Dunaújvárosi Kohász KA csapata, hogy saját nevelésű junior világbajnoka, Klujber Katrin a Ferencvárosba igazolt, s már most csatlakozik új együtteséhez.
2018-12-01A válogatottal szerepeltekA múlt hét végén a szer­biai Nis városában rendezték meg az idei ESKA (Európai Shotokan Karate Szövetség) Európa-bajnokságát, amelyen a dunújvárosi Makita-Hikari Dojo versenyzői is részt vettek.
2018-11-30Kivették a piros jelzőt a vasutascsapatnakMegszokhattuk, hogy a BVSC és a Dunaújváros vizilabda-együttesei mindig parázs csatát vívnak egymással. November 28-án sem volt ez másképp.
2018-11-28A két bajnokaspiráns a záró körben sem hibázottA Fejér megyei labdarúgó-bajnokság másodosztályában is befejeződtek a küzdelmek, az élen az egész szezonban egymással versenyt futó Vajta és Perkáta telel, előbbi jobb gólkülönbségével az első.
2018-11-27Nagyot küzdött a baracsi együttes az éllovas ellenA megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó őszi fordulója után az éllovas Bicske – köszönhető a Baracs elleni sikerének – az első helyről várja a tavaszi folytatást. Bár a győzelmet nem könnyen szerezték meg, a Baracs közel volt a bravúrhoz, hiszen kétgólos hátrányból egyenlítettek, s csak a hajrában tudott nyerni az éllovas.
2018-11-26A Hild nyerte a megyei döntőtNovember 22-én rendezték meg Dunaújvárosban a V-VI korcsoportos röplabda diákolimpia Fe­jér megyei döntőjét, amelyen a Pannon Oktatási Központ gimnazistái mellett két székesfehérvári, valamint egy sárbogárdi iskola csapataival mérték össze tudásukat a hildes diákok.
2018-11-22A fiatalok között állhatott dobogóraA hét végén Szombathelyen rendezték meg a felnőtt országos súlyemelő bajnokságot, és a remek versenyen kiváló dunaújvárosi siker született. Ugyanis Török Péter a +105 kilogrammos súlycsoportban indulva szakításban 117 kilót, lökésben pedig 138 kilót teljesítve, 255 kg összteljesítménnyel bronzérmet szerzett.
2018-11-20A női vizilabdázók folyamatos elismeréseiA Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázóinak az európai Szuperkupa megnyerése óta a munka mellett kellemes kötelezettségeknek is eleget kell tenniük.
2018-11-13A szívükkel és a hitükkel fordítottak Európa trónjáértA női vízilabda európai Szuperkupa-győzelem még az oly kemény Mihók Attilát is megérintette, az újabb történelmi sikerre pedig reális magyarázat nem volt, hiszen akkora a különbség a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics és az orosz Kirishi között. Ám a mese valósággá vált, és Dávid immár nem először legyőzte Góliátot. Hiszen a LEN Kupa-sorozatban is jóval esélyesebb és erősebb csapatokat vertek meg a dunaújvárosi lányok, hogy végül aranyérmesek legyenek. Most pedig a legrangosabb sorozat, az Euroliga első helyezettjét múlták felül büntetőkkel. Úgy, hogy háromgólos hátrányról indult az utolsó negyed…
2018-11-12Európa legjobbja lett a dunaújvárosi együttes! A kontinensen nincsen jobb a dunaújvárosi női vízilabdánálNovember 10-én, szombaton tovább írták a klub történelmének aranykönyvét a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázói, miután hihetetlen teljesítménnyel legyőzték az Euroliga-győztes orosz Kirishit az európai Szuperkupa fináléjában. Így a LEN Kupában elért aranyérem után Mihók Attila csapata a kontinens trónjára is felülhetett.
2018-11-10Eredménytől függetlenül kiemelkedő évet zárnakA klub szakosztályvezetője, korábbi legendás játékosa, Kis-Primász Ágnes is izgatottan várja a november 10-i derbit, amit a fantasztikus 2018-as évük megkoronázásának tart, eredménytől függetlenül.
2018-11-10Az országos bajnokságon szerepelnekAz úszók rövidpályás országos bajnokságán szerepelnek a Dunaferr Se úszói is. Eredmények a cikkben.
2018-11-09Hinni, bízni kell magunkbanA DUE-Maarsk női vízilabdázói igyekeznek helyén kezelni a november 10-i európai Szuperkupa-döntőt, amelyet az orosz Kirishi ellen vívnak Oroszországban. Persze tudják, kikkel állnak szembe, de csapat bízik önmagában és abban, meg tudják lepni a sztárcsapatot.
2018-11-09Öt fiatal kapott helyetIszákon edzőtáborozott a fiú U14-es nemzeti röplabdaegyüttes. A dunaújvárosi akadémiát Bekker Kristóf, Béres Mátyás, Matyiák Zsolt, Szilágyi András, Prapatics Ákos képviselte.
2018-11-08Továbbírnák a csodát Kirishiben. Továbbírhatják a történelmet szombaton OroszországbanMihók Attila csapata az Euroliga-aranyérmes orosz Kirishi otthonában mérkőzik meg a kontinens legjobb klubcsapata címéért. A feladat nagyon nehéz, de mint a LEN Kupában a lányok megmutatták, nincs előttük lehetetlen. Az elutazás előtt Mihók Attila (kép) vezetőedzővel készítettünk interjút.
2018-11-08Kántor Gergely végzett az élenA közelmúltban rendezte meg a Fejér Megyei Sakkszövetség a XV. Fehérvár-Böllhoff Kupa nemzetközi versenyt a Novotel Hotelben. A versenyen indultak két dunaújvárosi egyesület sakkozói is.
2018-11-07Lélekben ők is egykori társaikkal futballoztakA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség felhívására a VI. Héger Ádám, V. Ádám Anita és I. Komáromi Ádám kispályás labdarúgó-emléktornán tíz férfi és hat női együttes mérkőzött meg a sportcsarnokban.
2018-11-07Nem voltak egy súlycsoportban velünk a franciákA magyar női vízilabda-válogatott november 6-án, kedden este a világliga európai selejtezősorozatának első csoportmérkőzésén a franciákkal találkozott. A tizennégyes magyar keretből a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics játékosa, Horváth Brigitta marad ki Bíró Attila szövetségi kapitány döntése alapján, klubtársai közül Garda, Gurisatti és Vályi V. viszont szerepet kapott. Az ellenfélnél pedig Geraldine Mahieu képviselte a DUE-Maarsk együttesét.
2018-11-06A válogatott számára fontos sorozat kezdődikNovember 6-án, kedden Egerben Franciaország ellen játszik a magyar női vízilabda-válogatott. A magyar válogatottba a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics csapatából négyen kaptak meghívót: Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta és Vályi Vanda. A lányok a meccsen szembekerülnek csapattársukkal, ugyanis Gerlidne Mahieu a franciákat erősíti majd.
2018-10-31Széles János példaértékűen végzi tevékenységétDunaföldváron gyűltek össze az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tagjai október 27-én, szombaton, hogy egy rövid értekezlet után – amelyen megbeszélték az aktuális problémákat – hatvanadik születésnapja alkalmából felköszöntsék a dunaföldvári Széles Jánost, a Tolna Megyei Polgárőr Szövetség elnökét. A köszöntő beszédeket Markos György, az OPSZ elnökhelyettese egy kis múltidézéssel kezdte, majd az ünnepelt vette át a szót.
2018-10-29Sikerekkel kezdték a poreci tornátA Dunaferr DUE Renalpin két játékosával, Pál Patrikkal és Klacsák Bencével felálló magyar futsalválogatott szombattól keddig Horvátországban szerepel egy nemzetközi tornán.
2018-10-29Kovács Zsófia volt a legjobb a selejtezőbenOktóber 27-én, szombaton lezajlott a női selejtezők első napja a dohai torna-világbajnokságon. A csapatból Böczögő Dorina, a Dunaferr versenyzője, Kovács Zsófia és Fehér Nóra mind a négy szeren indult.
2018-10-29Az Olympiakosszal készülnek a lányokMivel a hét végi, Magyar Kupa-selejtezőben kiemeltként nem volt érdekelt a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdacsapata, így a lányok nemzetközi edzőtáborba utaztak, szerdáig a görög Olympiakosz vendége lesz Mihók Attila együttese.
2018-10-15Minden nap közelebb a megszépülő otthonA Fabó Éva Sportuszodában egy hete kezdődtek el a felújítási munkálatok, a közel hárommilliárd forintos beruházást követően, a tervek szerint jövő nyárra a nagyközönség és persze a vizes sportágak képviselői egy megújult és korszerűsített létesítményt kapnak vissza.
2018-10-11Potesz Diána a dobogó harmadik fokánOktóber 7-én, vasárnap Soroksáron rendezték meg a kadet szabadfogású és női országos birkózóbajnokságot kétszáznál is több indulóval. Eredmények a cikkben.
2018-10-09A válogatott kerettagság volt a tét a feltöltőnA kajak-kenus utánpótlás számára befejeződött a válogatott keretekbe kerülés lehetősége a napokban Fadd-Domboriban rendezett feltöltő versenyen.
2018-10-08Gálameccsel búcsúztakA vártnál jóval simább, kiütéses sikert arattak a bajnokság második fordulójában hazai medencében a DUE-Maarsk vízilabdázói szombaton. Mihók Attila csapata ezzel köszönte meg a szép számú közönség biztatását az uszoda felújítása miatti idei utolsó hazai fellépésen
2018-10-05Egy példaértékű klubmodellOktóber 3-án, szerdán este idegenben, a Tatabánya papírforma legyőzésével megkezdte szereplését a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda együttese a 2018/19-es bajnoki szezonban. A találkozó előtt Mihók Attilával, az előző szezon bajnoki és Magyar Kupa-ezüstérmes, LEN Kupa-aranyérmet szerzett együttes vezetőedzőjével beszélgettünk.
2018-10-01Szalai hivatalos meccsen is bemutatkozhatottA szeptember 28-i, pénteki győzelem után szombaton vereséget szenvedett Montenegrótól az Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott. Ezen a találkozón is debütált egy Dunaújvárosi Kohász-játékos a nemzeti együttesben: Szalai Babett és Dávid-Azari Fruzsina került be.
2018-09-26Rekordot döntött a nevezés. Soha nem látott versenyzői létszám és hazai sikerélményekRekordlétszámmal rendezték meg szeptember 22-23-án, szombaton és vasárnap a hagyományos Dunaferr Kupát, amelyen az ország huszonnyolc kajak-kenu egyesületének több mint hétszáz sportolója vett részt. A rendező szakosztály képviselői remekül szerepeltek, hiszen az összesített pontversenyben harmadik helyen végeztek.
2018-09-26A szakosztályelnök a dobogóra is felállhatottPető Zsolt lapátot ragadott, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a testmozgás fontosságára.
2018-09-26A vereség után kedden győzelemmel folytattákA nyári szünet utáni első összetartás szeptember 20-án kezdődött meg a magyar futsalválogatott számára. A keretben a Dunaferr DUE Dutrade FC két játékosa, Klacsák Bence és SÁhó Kristóf kapott helyet.
2018-09-25Mindenki érmes lettSzeptember 22-én, szombaton Mogyoródon rendezték meg a II. Shokukan kupa elnevezésű karateversenyt, a nyári szünet után ezzel az eseménnyel indult el az őszi szezon, amelyen a Makita-Hikari Dojo sportolói számos éremmel térhettek haza.
2018-09-08Új trénerrel!A dunaújvárosi színekért szurkolók többségét meglepte, hogy a gárda egyik meghatározó alakja, Dobos Barna távozott Zalaegerszegre.
2018-09-06Túl a műtéten, jöhet a munkaMég a spanyolországi Európa-bajnokságon tört el az orra Gurisatti Grétának, a DUE-Maarsk vízilabdázójának, aki speciális maszkban végigjátszotta a tornát, de utána kés alá kellett feküdnie. A csapat egyik kulcsembere a tervek szerint már medencében lehet a bajnoki rajton.
2018-09-05Elkészítették a Magyar Kupa főtáblája sorsolásátKisorsolták szeptember 5-én, kedden Magyar Labdarúgó Szövetség székházában a Magyar Kupa főtáblájának, 128 csapatot felvonultató első fordulójának sorsolását. A Mezőfalva és a DPASE együttese is azonos osztálybeli riválist kapott és egyaránt idegenben játszik.
2018-09-04A szezon első tornagyőzelmét szerezte az utánpótlásA dunaújvárosi vízilabda klub utánpótláscsapatai Zentán szerepeltek egy nemzetközi tornán, ahol az öregfiúk mellett ők is nagy csatákat vívtak ellenfeleikkel.
2018-09-04Holland fordítás, ők az ötödikekAz ifjúsági vízilabda-vb vasárnapi zárónapján a magyar válogatott az ötödik helyért meccselt az előzetesen végső esélyesnek tartott Hollandiával, amelyet végül utóbbi csapat szerzett meg.
2018-09-03A váci vereség a sok hiba következményeLejátszotta a 2018/19-es bajnokság első mérkőzését a Dunaújvársi Kohász KA női kézilabdacsapata. A rajt nem sikerült jól, hiszen nem tudta elhozni a bajnoki pontokat György László együttese.
2018-09-03Európa trónjára ülhettek a lányokA magyar női vízilabda korábbi klasszisai nem felejtettek el játszani visszavonulásuk után sem, mindezt a tavalyi világbajnoki siker után most Szlovéniában, a kontinenstornán is megmutatták.
2018-09-01Három bajnoki elsőség és dobogós helyezésekAugusztus 31-én fantasztikus eredményekkel zárult a felnőtt magyar kajak-kenu országos bajnokság, hiszen a Dunaferr SE három bajnoki címet is szerzett.
2018-09-01Negyeddöntős vereségA magyar női ifjúsági vízilabda-válogatott augusztus 31-én, pénteken vereséget szenvedett a spanyoloktól a szerbiai világbajnokság negyeddöntőjében.
2018-08-31Három dobogós hely az ötszáz méterekenA magyar kajak- kenu felnőtt országos bajnokság második versenynapján a Dunaferr SE sportolói ismét újabb érmekkel gazdagították a szakosztály eredménylistáját
2018-08-31Zsámbokék a kontinensfinálébanA szlovéniai seregszemlén a hölgyek harminc pluszos korosztályában a Budakalászi SC Kling együttesét erősíti a dunaújvárosi póló korábbi klasszisai közül Zsámbok Lili és Brávik Fruzsina.
2018-08-30Kiss Balázs harmadik hellyel nyitott az ob-nMegkezdődött a felnőtt kajak-kenu országos bajnokság, amelynek első versenynapján a Dunaferr SE indulói máris a döntőkben voltak érdekeltek.
2018-08-30Óriási csata után vereségA magyar női ifjúsági vizilabda-válogatott augusztus 29-én a csoportgyőzelemért ugrott medencébe az Egyesült Államok ellen a világbajnokságon.
2018-08-29A vb után egyből a magyar bajnoki érmekért lapátolnakAlig ért véget a kajak-kenu világbajnokság, szerdától péntekig máris a legnagyobb hazai seregszemle, a felnőttek magyar bajnoksága következik, amelyen a Dunaferr SE sportolói is éremesélyekkel indulnak.
2018-08-29Újabb sima győzelemA Huszti Vandával felálló magyar ifjúsági vízilabda-válogatott második, augusztus 28-i csoportmérkőzésén is fölényes sikert aratott a világbajnokságon.
2018-08-29Csoportelsőként zártak a lányokA tavalyi, budapesti világbajnokságon aranyérmes Budakalászi SC masters női vízilabda-együttese most a szlovéniai Európa-bajnokságon szerepel, eddig hibátlanul.
2018-08-28Fölényes siker a világbajnoki rajtonA Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics játékosával, Huszti Vandával felálló magyar ifjúsági vízilabda-válogatott az argentinok kiütésével magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését a világbajnokságon augusztus 27-én, hétfőn.
2018-08-27A hajrát nem bírták HajduékA portugáliai kajak-kenu világbajnokság hétvégi döntői során a magyar csapat mindkét Dunaferr SE-s tagja, Kiss Balázs és Hajdu Jonatán is érdekelt volt.
2018-08-27Huszti Vanda is a válogatottalA magyar női ifjúsági vízilabda-válogatott augusztus 27-én, hétfőn Belgrádban megkezdi szereplését a világbajnokságon, soraiban a Dunaújvárosi Egyetem- Maarsk Graphics játékosával, Huszti Vandával.
2018-08-25Ötödik hely kétszáz méteren. Hajduéknak nem sikerült dobogóra állni kétszázonA magyar kajak-kenu sport kétszázadik, majd az azt követő világbajnoki aranyérme is megszületett a portugáliai seregszemle pénteki versenynapján, amelyen a Dunaferr SE sportolója, Hajdu Jonatán is érdekelt volt a C–2 200 méter fináléjában, illetve Kiss Balázs a C–4 500 középfutamában.
2018-08-24Nem jutottak egyből a döntőbeHatvanhat ország nyolcszáznál is több versenyzője indul a portugáliai kajak-kenu világbajnokságon, amelynek gyorsasági szak­ágában augusztus 23-án kezdődtek meg a küzdelmek. A magyar küldöttség tagjaként a C-4 500 méteres előfutamban volt érdekelt Kiss Balázs, a Dunaferr SE versenyzője.
2018-08-22A világbajnokságon bizonyíthatnak. Ott lehetnek a mezőny elejénAugusztus 22-26 között, szerdától vasárnapig Portugáliában rendezik meg a felnőtt parakenu és gyorsasági kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a Dunaferr SE két versenyzője, Hajdu Jonatán és Kiss Balázs is rajthoz áll.
2018-08-08Rácalmási egység kapta a Kolonics vándorserlegetA hét végén fejeződött be Szolnokon a serdülő, ifjúsági, valamint U23-as kajak-kenu magyar bajnokság, amelyen a Dunaferr SE versenyzői több érmes helyet is szereztek, a Rácalmás SE képviselői pedig a dobogó legfelső fokára is felállhattak. A Bucsi testvérek győzelmükkel a Kolonics vándorserleget is megnyerték. Eredmények a cikkben.
2018-08-08Európa-bajnokság helyett a piaci kolbászoshoz vezetett az útjaMár két aranyéremnél jár a magyar úszóválogatott a jelenleg zajló glasgowi Európa-bajnokságon, amelynek keretéből hosszú-hosszú évek után először hiányzik a négyszeres olimpikon sprinter, a dunaújvárosi Takács Krisztián, aki az ötödik karikás részvételre hajt. Bár most sok kérdés merült fel a folytatást illetően…
2018-08-06Kohász-tornagyőzelem Dániában. Fantasztikus siker Dániában, veretlenül lett első a DKKAVeretlenül nyerte meg korosztálya küzdelmeit a DKKA II U19-es csapata a dániai Handball Generation elnevezésű, a világ minden pontjáról közel kétszáz csapatot felvonultató utánpótlás-seregszemlén.
2018-08-04Korosztályos döntőbe jutott a Kohász a rangos dán tornánAz edzésből érkező, így fáradtan játszó Dunaújvárosi Kohász KA felnőtt női együttese vereséget szenvedett a dániai edzőtáborban játszott második felkészülési találkozóján a dán Silkeborg ellen.
2018-08-03A Kohász legyőzte a dán ezüstérmestA Dániában edzőtáborozó Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabda együttese a felkészülés részeként három mérkőzést is játszik. Az elsőn két góllal nyertek a dán bajnokság második helyezettje, a Bajnokok Ligájában induló Odense ellen.
2018-08-02Kiváló eredmények után következhet a nyári pihenőKét országos, korosztályos seregszemlével lezárult az úszók nyári nagy versenyszezonja, ezekről is kiváló eredményekkel tértek haza a Dunaferr SE fiataljai, akik most szeptemberig pihenőt kaptak.
2018-08-02Hibátlanul csoportelső a két csapatAmíg a DKKA felnőttegyüttese Dániában edzőtáborozik és játszik felkészülési mérkőzéseket, addig a klub két U19-es csapata a Generation Handball utánpótlástornán szerepel ugyanitt.
2018-08-01Szögre akasztotta a stopperórájátA napokban egy szűk körű öszszejövetelen búcsúztatta a Dunaferr SE úszószakosztályának vezetősége és kollektívája Őri-Paczolai Györgyit, aki 38 évnyi edzősködés után úgy döntött, hogy befejezi a munkát.
2018-08-01Kovács bajnoki címeA Dunaferr SE kajak-kenusai a 2018-as év legnagyobb hazai seregszemléjén, a gyermek és kölyök magyar bajnokság és Kolonics György Emlékversenyen vettek részt a hét végén.
2018-07-25Szolnoki sikerHatalmas érdeklődés mellett zajlott le a hétvégén a masters kajak- kenu országos bajnokság Szolnokon, amely után finom ételek és italok mellett zene is várta az olimpiai és világbajnokokat is felvonultató mezőnyt. A versenyen ott voltak a Dunaferr SE és a Rácalmás SE képviselői is, akik kitűnő eredményeket értek el.
2018-07-23Az olaszokkal a mai negyeddöntőben. A mai negyeddöntőben az olaszok lesznek az ellenfelekHozta a kötelezőt a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság utolsó csoportmérkőzésén, s miután a spanyolok is nyertek az oroszok ellen, a második helyen zártunk.
2018-07-21A Dragon Steel harmadik érmeA 11. IDBF klub legénység sárkányhajó vb feléhez érkeztek a versenyzők a csütörtöki futamok sikeres teljesítése után. Ezúttal az időjárás is kedvezett a sárkányhajósoknak, akik közül a dunaújvárosi Dragon Steel küldöttsége újabb érmet szerzett.
2018-07-20Javítás és karbantartás helyett új defibrillátorok kerültek visszaA városi sportcsarnokban és az egyetemen a korábban ott lévők helyett új defibrillátorokat helyeztek ki a héten.
2018-07-20Újabb dunaújvárois világbajnoki dobogóBár az időjárás erősen próbára tette a sárkányhajósokat a 11. IDBF klub legénység sárkányhajó-világbajnokság július 18-i, szerdai napján, de a magyar csapatokat ez egyáltalán nem hátráltatta az újabb éremszerzésekben, amelyek közül egy harmadik hely a dunaújvárosi Dragon Steel SE nevéhez fűződik.
2018-07-20A remek védekezés volt a sikerünk alapjaA magyar női vízilabda-válogatott július 19-én, csütörtökön este újabb rangadót játszott a spanyolországi Európa-bajnokságon. Az oroszok elleni találkozót kiváló védekezéssel és hullámzó támadójátékkal nyertük meg.
2018-07-19Világbajnoki dobogó tetején a Dragon Steel. Világbajnoki címet szerzett a Dragon SteelKét arannyal és egy ezüsttel és egy bronzzal nyitották a magyarok a sárkányhajó VB első versenynapját.
2018-07-19Birtokba vették új bázisukatSikeresen szerepelt a napokban a nemzetközi Matyó Kupán a Dunai Ökölvívó SE küldöttsége, ám ennél is nagyobb örömet jelentett a klub számára, hogy birtokba vehették az országos szinten is egyedülálló új bázisukat a radari sporttelepen.
2018-07-18A szerbek ellen is edzettünk egy jót. Bőven gyakorolhattuk az emberhátrányokatMagabiztos győzelemmel folytatta szereplését kedden a vízilabda Európa-bajnokságon női válogatottunk, miután Szerbia sem jelentett akadályt Bíró Attila együttesének. A legnagyobb izgalom már a találkozó előtt megtörtént.
2018-07-17Azon vannak, hogy az EB végére mindenki megismerje a nevüketAz Európa-bajnokságon szereplő magyar női vízilabda-válogatott egyik újonca a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics tehetsége, Horváth Brigitta. A debütálás, illetve az első két mérkőzés tapasztalataival a háta mögött beszélgettünk vele.
2018-07-16A spanyolok elleni hibákat gyorsan ki kell javítaniJúlius 14-én a házigazda spanyolok ellen vereséggel kezdte szereplését a vízilabda Európa-bajnokságon a magyar női válogatott, amelynek július 15-én, vasárnap a törökök legyőzése már nem okozott gondot. Olyannyira, hogy még edzésnek sem felelt meg, ezért Bíró Attila utána tartott még egy tréninget a lányoknak.
2018-07-16Hajdu biztos induló lesz, de Kiss is esélyes a vb-reA Magyar Kajak-Kenu Szövetség július 13-15 között rendezte meg a második világbajnoki válogatóversenyt. A szolnoki viadalon a legjobb esélyekkel Hajdu Jonatán indult, aki az első kvalifikáción három távon is aranyérmet szerzett. Rajta kívül Kiss Balázs, Slihoczki Ádám és Kovács Máté képviselte a dunaújvárosi színeket.
2018-07-16Újabb bajnoki címmelKovács-Seres Hunor július 13-án, pénteken este a második aranyérmét szerezte meg a 200 méteres mellúszás döntőjében.
2018-07-14Kovács-Seres Hunor bajnoki címeA miskolci seregszemlén a dunaújvárosi szakosztály küldöttségéből Kovács-Seres Hunor (kép) kiemelkedő eredményeket ért el már az első versenynapon.
2018-07-13Sümegi Nóra a legjobb utánpótláskorúak közöttA legjobb utánpótláskorú játékosoknak járó elismerést Kemény Ferenc, a Szalay Iván Alapítvány kuratóriuma elnökének támogatásával Hesz Máté, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára tizenhárom tehetségnek, vagy képviselőjének adta át. A díjazott lányok között a dunaújvárosi Sümegi Nóra (kép) is elismerésben részesült.
2018-07-13Szombaton rajtolnak az EB-n. A magyar csapat is ott akar lenni, amikor az éremkért játszanakJúlius 12-én, csütörtökön a címvédő magyar női vízilabda-válogatott elutazott Spanyolországba az Európa-bajnokságra, ahol szombaton a házigazda ellen kezdik meg szereplésüket a lányok. A keretben a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics több játékosa is képviselteti magát, közülük Garda Krisztina tagja volt a 2016-ban aranyérmet szerzett csapatnak, Gurisatti Gréta pedig a tavalyi vb után egy újabb nagy tornán bizonyíthat.
2018-07-13Több tálca sör a döntőreFináléjához ért a labdarúgó-világbajnokság, a lapunk által indított nyereményjáték három szerencsés nyertesének nem lesz gondja arra, mit igyon július 15-én, vasárnap.
2018-07-13A világbajnokságért válogatóznakJúlius 13-15 között Szolnokon rendezik meg a második válogatót, amely az augusztusi, portugáliai kajak-kenu világbajnokságra való indulásról dönt. A versenyen a Dunaferr SE négy kenusa, Hajdu Jonatán, Kiss Balázs, Slihoczki Ádám és Kovács Máté szerepel, akik Vajda Attila és Molnár Gergely edzők kíséretében csütörtökön indultak útnak.
2018-07-12Ismét a hajrában hengerelt a válogatottA Dunaújvárosi Kohász KA játékosával, Klujber Katrinnal felálló nemzeti együttes eddig parádés menetelést mutatott be a tornán, hiszen Brazília, Portugália és Mon­tenegró legyőzése után a sportági nagyhatalom Norvégiát is magabiztosan felülmúlva lett csoportelső.
2018-07-12Tizenegy érem a vidékbajnokságrólA hét végén rendezték meg a Tolna megyei Fadd-Domboriban a régiós kajak-kenu vidékbajnokságot, amelyen a Dunaferr SE fiataljai ismét bebizonyították, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét. Számos pontszerző és dobogós helyezés mellett nem egy arany­érmet is nyertek.
2018-07-11Európa-bajnok lett a válogatottalHibátlan teljesítménnyel végzett a svédországi nyílt Európa-bajnokság első helyén a magyar női serdülő kézilabda-válogatott. A sikernek a Dunaújvárosi Kohász KA játékosa, Koronczai Petra (kép) is részese volt.
2018-07-11Földvárról igazolt a DPASEKiss Patrik (kép) személyében egy 19 éves támadóval erősítette meg a keretét a DPASE. Az új igazolás a Dunaföldvár csapatából érkezett.
2018-07-10Vizilabdázóink ott lesznek az EB-n! Az újvárosi kerettagok készülhetnek az EB-reAz utolsó, hollandiai felkészülési tornát követően Bíró Attila, a címvédő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte a július 14-én, szombaton kezdődő Európa-bajnokságon szereplő csapat tagjait. A dunaújvárosi klub minden válogatott játékosa ott lehet Spanyolországban.
2018-07-10Grátz Vilmos tíz év után távozott a GorilláktólEgy évtizednyi közös munka után a Dunaújvárosi Gorillaz amerikaifutball-csapatának vezető edzője, Grátz Vilmos távozik korábbi sikerei helyszínéről.
2018-07-03Önzetlen felajánlásUdvari berendezésekkel gazdagodott a település, egy önzetlen felajánlásnak köszönhetően a leendő mezítlábas parkba kerülnek asztalok és padok Mezőfalván.
2018-07-02Nagyobb önbizalommal kelleneAz olimpiai és világbajnok Egyesült Államok női vízilabda-együttese a Vodafone Kupa péntek esti zárómeccsén a magyar csapat ellen is megmutatta, miért ők a sportág uralkodói.
2018-07-02Nem sikerült dobogós helyet szerezniükA magyar küldöttség összesen egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel zárta a korosztályos kajak-kenu Európa-bajnokságot Olaszországban, ahol egy Dunaferr SE-s és Rácalmás SE-s versenyző is rajthoz állt.
2018-06-30Hat századon múlt a döntőjükAz olaszországi kajak-kenu ifjúsági és U23-as Európa-bajnokság június 29-én, pénteki versenynapján ismét érdekelt volt a Dunaferr SE versenyzője, Slihoczki Ádám.
2018-06-30Második hely a klubok köztEredményesen szerepeltek a tatabányai Gyémánt Kupán a Dunaferr SE utánpótlásúszói, akik számos érem mellett a csapatversenyben második helyet szereztek. Eredmények a cikkben.
2018-06-29Egyből a döntőbe jutottak. Egy korosztállyal feljebb is bizonyíthat a duóJúnius 28-tól július 1-ig Olaszországban rendezik meg az ifi és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságot, amelyen két számban is rajthoz áll Slihoczki Ádám (kép) a lágymányosi Szőke Attilával C–2 500 és 1000 méteren. Rác­almást az ifik között Bucsi Bálint (kép) képviseli.
2018-06-28Csak az eső miatt volt szomorú esteA magyar női vízilabda-válogatott június 27-én, szerdán este Japán ellen mutatkozott be a hazai rendezésű Vodafone Kupán. Bíró Attila Európa-bajnokságra készülő címvédő együttese sima sikerrel nyitott.
2018-06-28Kiváló szereplés a Parafa KupánA Dunaferr SE utánpótlás úszói közül június 23-án, szombaton Gyöngyösön a Parafa Kupán álltak rajtkőre Szellákné Dubniczki Erzsébet és Berzlánovits Éva tanítványai.
2018-06-28Ezüstérmek és országos csúcsokRemek teljesítményt nyújtottak a dunaújvárosi versenyzők a budapesti masters súlyemelő Európa-bajnokságon, amelyet Budapesten rendeztek meg.
2018-06-27Elnöki látogatás hasznos tanácsokkal. A szövetségnek minden egyesület egyaránt fontosErdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke kedden délelőtt látogatást tett a mezőfalvi egyesületnél, majd délután Dunaújvárosban az új, átadás előtt álló ökölvívócentrumot nézte meg nagy elégedettséggel.
2018-06-27Az első profi, aki innen indultA napokban aláírta első profi szerződését a Swietelsky Haladással Kovalovszki Máté, az Illés Akadémia-Haladás 18 esztendős középpályása. Ez nem csak az ő, hanem a dunaföldvári Holler UNFC életében is mérföldkő.
2018-06-26Olimpiai bajnokkal erősített a kajak-kenu szakosztály! Olimpiai bajnok a kajak-kenu szakosztály szakmai stábjábanÖrömteli eseményre hívta össze a Dunaferr SE kajak-kenu és sárkányhajó szakosztálya a sajtó munkatársait június 25-én, hétfőn a Klub Hotelbe, ahol a legfontosabb bejelentés az volt: edzőként sikerült leigazolni 2008 olimpiai bajnokát, Vajda Attilát.
2018-06-25Gurisatti Gréta is maradA női vízilabda-bajnokság befejeztével egyre-másra érkeznek a hírek a játékosmozgásokról. A hét vége híre: a DUE-Maarsk válogatott kulcsembere, Gurisatti Gréta (kép) továbbra is Dunaújvárosban szerepel.
2018-06-25Klujber Katrin megszórta magátJúnius 22-23-án, pénteken és szombaton felkészülési mérkőzést játszott a vasárnap kezdődő debreceni junior női kézilabda-vb-re készülő magyar válogatott. A találkozók fölényes hazai sikereket hoztak, köszönhetően a DKKA-t erősítő Klujber Katrin (kép) gólerős játékának is.
2018-06-25A világbajnokságon is ott lesz a Szabó családA labdarúgó Európa-bajnokság után a világbajnokságról sem hiányozhat a Dunaújvárosban ismert Szabó család sem.
2018-06-22Eszkimó-indián játékonA napokban nemcsak a felnőtt versenyzőkre várt komoly kihívás, a Dunaferr SE legfiatalabb kajak-kenusai is rajthoz álltak az eszkimó- indián játékok nagykanizsai fordulójában.
2018-06-21Komoly erőfelmérő előtt. Komoly felmérő vár a lányokraA nyári felkészülés negyedik hetében tart a magyar női vízilabda-válogatott, amely az Európa-bajnokság előtt a jövő héten a hazai rendezésű Vodafone Kupán kőkemény ellenfelekkel gyakorolhat, a többi között az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok, Ausztrália és Japán ellen.
2018-06-20Nyílt vízen is remek teljesítményekkelA hét végén ismét Balatonfüredre figyelt a hazai úszótársadalom. A világbajnoki erősségű nyíltvízi világkupa és magyar bajnokság mellett a magyar úszás napja alkalmából ismét rendeztek tömegúszó viadalt. Az eseményen ott voltak a Dunaferr SE utánpótlás sportolói is, akik ebben a számukra nem szokványos közegben is kiváló eredményeket értek el.
2018-06-18Találkozás a kedvencekkelA Dudik fesztivál négy napja alatt hazánk legismertebb bandái adták egymásnak a nagyszínpadot, a közönség legnagyobb örömére. A szerencsés rajongóknak jutott egy-egy ereklye, de voltak, akik személyesen is találkozhattak kedvenceikkel.
2018-06-15Ismét tarolt Zsolti, a béka. Egyetemi vizit a Dudik-onA DUDIK fesztivál június 13-i, szerdai nyitónapjának estéjén a helyszínen találkoztunk dr. Dorkota Lajossal, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökével, Cserna Gábor dunaújvárosi polgármesterrel, illetve dr. András Istvánnal, a Dunaújvárosi Egyetem rektorával és a DUE kancellárjával, Kiss Ádámmal is. Személyes jelenlétükkel is azt erősítették, hogy messzemenőkig támogatják a rendezvényt, amellett, hogy kiválóan érzik magukat.
2018-06-11A dobogó nem jött össze. Hajdu Jonatánék lecsúsztak a dobogóról BelgrádbanKajak-kenu Európa-bajnokság június 9-10-i, szombati és vasárnapi döntői közül háromban is érdekelt volt olyan egység, amelyben Dunaferr-kenus szerepelt.
2018-06-08Mchunu és Szilágyi távozik. Szilágyi és Mchunu egyaránt Egerbe igazolKét meghatározó játékos is távozik a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttesétől. A felnőttválogatott Szilágyi Dorottya mellett Mchunu Hlengiwe is Egerben folytatja pályafutását.
2018-06-08Teljes útzár mellett javítják a vasúti átjárótA MÁV Zrt. tájékoztatása szerint június 10-én reggel 8-tól másnap reggel 5-ig teljes útzár lesz a Papírgyári úton lévő vasúti átjáróban folyó munkálatok miatt.
2018-06-07A jövő héten rajtol a DUDIK fesztivál. Már a tizedik következik, nem kérdés a DUDIK létjogosultságaMár egy hetet sem kell várni a település, illetve a régió következő kiemelkedő rendezvényére, a DUDIK fesztiválra, amely igazolta létjogosultságát. A sorrendben tizedik bulira a szervezők ismét igyekeztek hazánk élvonalbeli bandáit elhívni, a cél az volt, hogy minden korosztály számára ez a négy nap a felhőtlen szórakozásról szóljon a vizsgák után, a nyaralás előtt.
2018-06-06Két Dunaferr-kenus indulhat az EB-n. Két Dunaferr-kenus szerepelhet az EB-n!A június 3-án, vasárnap lezárult szegedi válogatóverseny után Hüttner Csaba szövetségi kapitány előterjesztését a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége is elfogadta, így kiderült, hogy ki az a harminchét versenyző, aki képviselheti hazánkat a pénteken kezdődő Európa- bajnokságon. A kontinenstornán a Dunaferr SE két kenusa, Kiss Balázs és Hajdu Jonatán is rajthoz állhat.
2018-06-04A Veszprém és a NEKA ünnepelhette elsőségétJúnius 2-án, szombaton és június 3-án, vasárnap ismét a férfi kézilabda került a középpontba a városban, hiszen az egyetem sportcsarnoka adott otthont a serdülő és ifjúsági bajnokság négyes döntőinek.
2018-06-04Érem és döntős helyekTöbb finalista szereplés mellett Fekete Dóra révén egy bonzéremmel zárták az országos úszó ifjúsági bajnokság küzdelmeit június 1-én, szombaton a Dunaferr SE versenyzői.
2018-06-04Hajdu három számban is aranyérmes lett a válogatónA Dunaferr SE kenusa, Hajdu Jonatán három számban is diadalmaskodni tudott azon a rangsorolón, amelyről az e heti belgrádi Európa-bajnokságra lehetett kvalifikációt szerezni. De alaposan kitett magáért az utánpótlás korú Kiss Balázs és Slihoczki Ádám is, akik további érmes helyeket szereztek.
2018-06-02Hikari: a tisztességes munka igazolásaAz előző hétvégén rendezték meg a JKA karate korosztályos Európa-bajnokságot a szerbiai Kragujevacban. A tornán négyszáznál is több versenyző indult, a magyar válogatott tagjaként ott voltak a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo karatékái is.
2018-06-02Két Dunaferr-egység is dobogóra állhatottJúnius 1-jén, pénteken már az első döntőket rendezték meg a szegedi kajak-kenu Európa-bajnoki válogatón, C-2 1000 méteren két Dunaferr-versenyzővel felálló egység is érmet szerzett.
2018-06-01Fekete Dóra szerezte az első érmet az OB-nAz úszók országos bajnokságán a Dunaferr SE sportolói remek kezdést mondhatnak magukénak, hiszen már az első nap estéjén érmes helyezésnek örülhetett a küldöttség.
2018-05-31Horváth Máté szenzációs eredménye. Megvan a DÖSE első Európa-bajnoki érmeKlubtörténelmi sikert könyvelhetett el a Dunai Ökölvívó SE versenyzője, Horváth Máté, aki a bulgáriai serdülő-Európa-bajnokságon az 59 kilogrammos súlycsoportban bronzérmet szerzett, a medálját május 29-én, kedden este, a finálé után vehette át.
2018-05-31Nyikos Veronika sikereMindhárom ellenfelét könnyedén legyőzve végzett a Ludbergben megrendezett nemzetközi torna első helyén Nyikos Veronika, a Dunaferr SE tehetséges birkózója.
2018-05-31Maratoni távokon remekeltekA hét végén rendezték meg minden korosztály számára a kajak-kenu maraton magyar bajnokságot Győrben. A versenyen az ország minden régiójából szinte minden egyesület részt vett. A Dunaferr SE felnőtt versenyzői után most a fiatalok is megmutatták tehetségüket, rátermettségüket.
2018-05-30Minden korosztály számára folyamatosak a versenyekA nyár az úszók számára mindig sűrű programot tartogat, nincs ez másként idén sem. A Dunaferr SE utánpótlás- és korosztályos versenyzői versenyek után és előtt állnak. A szakosztály hét sportolója és két edzője május 29-én utazott el az országos ifjúsági bajnokságra, ahol május 30., szerdától június 2., szombatig tartanak majd a küzdelmek.
2018-05-30Szövetségi elismerést kapott Barna JózsefMájus 25-én, pénteken megtartotta évi rendes küldöttgyűlését a Magyar Kézilabda Szövetség, amelyen átadták a szövetség kitüntetését és díjait is. Elismerő oklevélben részesült többek között a dunaújvárosi Barna József is, aki a Pentele SE, majd a Dunaújvárosi AC technikai vezetője, a kilencvenes évektől pedig a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség versenybizottságának tagja.
2018-05-22Hajdu Jonatán lett a világkupa legeredményesebb férfi kenusa. Kimagasló teljesítménnyelÖsszesen huszonnégy éremmel zárta szereplését a magyar kajak-kenu válogatott május 20-án, vasárnap a hazai rendezésű, rekordrészvételt hozó világkupán. A versenyen egy arany- és egy ezüstérmet, illetve negyedik helyet szerzett a Dunaferr SE kenusa, Hajdu Jonatán, de klubtársai, Slihoczki Ádám és Kiss Balázs is alaposan kitettek magukért.
2018-05-19Két Dunaferr-egység evez a döntőbenA rekordmezőnyt felvonultató kajak-kenu világkupa május 18-i, pénteki versenynapján bemutatkoztak a Dunaferr SE versenyzői is, méghozzá kiválóan, hiszen a Hajdu Jonatánnal és Slihoczki Ádámmal felálló páros is bejutott a mai döntőbe.
2018-05-17A világkupán bizonyítahatnak. Nyitásként egy óriási versenyKettő helyett végül három Dunaferr SE-kenusért szoríthatunk a világbajnokság erősségű szegedi világkupán.
2018-05-17Öt újvárosi vizilabdázó került be az EB-re készülő keretbeMiután befejeződött a női vízilabda-bajnokság, Bíró Attila szövetségi kapitány máris megnevezte azt a tizenhét játékost, akivel nekivág a nyári Európa-bajnoki felkészülésnek május végén. A DÚE-Maarsk együtteséből öt vízilabdázó harcolhatja ki a szereplést: Garda Krisztina, aki tagja volt a 2016-os gárdának, Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya, Horváth Brigitta és Vályi Vanda.
2018-05-16Az év hídját keresték, jelölt volt a Pentele is. A Megyeri lett a nyertesA tizedik születésnapját ünneplő Megyeri-híd nyerte az év hídja díjat, amelyet a közlekedési kultúra napján a budapesti MÜPÁ-ban vehetett át a projekt beruházója, tervezője és kezelője. Jelölt volt a dunaújvárosi Pentele híd is.
2018-05-15Világkupa: Hajdu és Slihoczki indulA május 12-én, szombaton véget ért felnőtt és ifjúsági kajak-kenu rangsoroló után hétfőn Hüttner Csaba szövetségi kapitány megnevezte, kik indulhatnak az év egyik legfontosabb versenyén, a csütörtökön Szegeden kezdődő világkupán, amelyen a Dunaferr SE két kenusa, Hajdu jonatán és Slihoczki Ádám (kép) is rajthoz állhat.
2018-05-14Kenusaink több dobogós helyezése a rangsorolónA felnőttek mezőnyében több dobogós hely, az ifiknél pedig kiváló helytállás, ez a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának mérlege az idei szezon első versenyén, a rangsorolón. Ez a megmérettetés arról döntött, hogy a tavalyi világbajnoki résztvevők mellett kik indulnak még B egységként az e heti, szintén szegedi világkupán.
2018-05-14Új elnökséget választottak (kishír)A dunaújvárosi székhelyű Magyar Motorcsónak Szövetség megtartotta évi rendes közgyűlését, amelynek egyik napirendi pontja a tisztségviselők megválasztása volt. A szavazás eredményeként az elnök Csákó Ferenc lett. Az elnökségi tagok: Cserni Béla, dr. Sándor Péter, Kovács László, Pásztor László, Popovics László, Tábori Áron. A felügyelő bizottságba Horváth Attila, Sándor Péter és Virág Béla került. (teljes szöveg)
2018-05-14Vályi Fanni eligazolNégy itt eltöltött év után távozik a Dunaújvárosi Egyetem–Maarsk Graphics női vízilabdázóitól Vályi Fanni.
2018-05-12Három döntőben. Legalább egyszer jó lett volna elkapni az ÚjpestetAz előző szezonban sem itthon, sem a nemzetközi porondon nem jutott döntőbe a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese, a május 10-én, csütörtökön befejeződöttben viszont három finálét is vívott Mihók Attila együttese. A mérleg: aranyérem a LEN Kupában, második hely a Magyar Kupában és a bajnokságban.
2018-05-11Nem jött össze a trónfosztás, ismét az Újpest lett a bajnokA harmadik negyed elejéig jól tartotta magát, ám a végére felőrölte a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics együttesét a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén is az Újpest csapata, ezzel harmadik győzelmüket aratva megszerezték az aranyérmet és megvédték címüket.
2018-05-11Sikeres lépésekIdén is Hajdúböszörményben rendezték meg a magyar korcsoportos egyéni és csapat rapid sakkbajnokságot. A Bástya Dunaújvárosi Sakk Sportegyesület fiatal versenyzői is szép számmal vettek részt rajta, s ha már ott voltak, mindent megtettek a remek eredmények érdekében.
2018-05-11Fiataljaink szépen ívelő karrierjeMájus 10-én, csütörtökön Szegeden, a Maty-éri versenypályán elkezdődött a 2018-as kajak-kenu szezon első nyiltvízi megmérettetése, a jövő heti, magyarországi világkupára is válogató rangsoroló. A Dunaferr SE küldöttségéből a már biztos induló Hajdu Jonatán mellett még másoknak is van esélye kvalifikációt szerezni.
2018-05-10Élni akarnak az utolsó eséllyel. Egyáltalán nem adták még fel a döntőt vizilabdázóinkA női vízilabda-bajnokság aranypárharcának harmadik összecsapását rendezik május 10-én Budapesten, a Dunaújvárosi Egyetem-­Maarsk Graphics és az UVSE együttese között. Miután az Újpest az első két felvonást behúzta, a vendégek számára az lesz a tét, hogy életben tartsák bajnoki álmaikat, ugyanis a csata három győzelemig tart.
2018-05-10Az év első nagy versenyénA téli alapozás után május 10-től a Szegeden rendezett felnőtt és ifjúsági rangsoroló vár a hazai kajak-kenusokra, amely a hazai sportolók számára az idény első via­dala lesz. A megmérettetésen a Dunaferr SE nyolc képviselője is ott lesz.
2018-05-09Motivátornak is szereti magát hívni, ugyanis ez is kell a sikerekhezNői vízilabda LEN Kupa-győztesnek mondhatja magát a dunaújvárosi, jelenleg az Újpestben szereplő jégkorongozó, Hegyi Ádám. Az előbbi mondat nem sajtóhiba, ezt a fantasztikus sikert a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics együttesének erőnléti trénereként érte el.
2018-05-08Tisztújítás. Újabb négy évre választották meg a vezető tisztségviselőketEgyhangú szavazással további négy évre szavazott bizalmat Dobos Lajos elnöknek a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség közgyűlése, a Dunaújvárosban rendezett eseményen elnökségi és felügyelőbizottsági tagokat is választottak.
2018-05-02Dunaferr-érmek a szezonnyitórólAhogy minden évben, úgy idén is az Évadnyitó Tolna maratonnal indult a szezon a Dunaferr SE kajak-kenusai számára. Április 28-án, szombaton azonban nem Tolnára, hanem Faddra utaztak versenyzőink.
2018-04-30Lehet, már tét nélkül játszanakÁprilis 30-án, hétfőn Szentpétervárra utazott a magyar női vízilabda-válogatott, ahol az oroszok ellen játssza utolsó világliga selejtezős mérkőzését. Mihók Attila csapatából négyen ott lesznek a május 1-i, kedd esti találkozón: Garda Krisztina, Vályi Vanda, Gurisatti Gréta és Horváth Brigitta.
2018-04-26A Szakma Sztár fesztiválon jártak a szilágyisok (képaláírás)A budapesti Szakma Sztár Fesztivál 2018 rendezvényére látogatott el április 24-én, kedden a Szilágyi tagintézmény felső tagozata a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A dunaújvárosi diákok megismerkedhettek a különféle szakmákkal, így tartalmas délelőttöt tölthettek el a legjobb tanulók. (teljes szöveg)
2018-04-20Az EB részvétel volt a tétA napokban Esztergomban rendezték meg a Kék Duna Kupa nemzetközi serdülő női minősítő birkózóversenyt. Ez a megmérettetés volt az utolsó válogató a júniusi, győri serdülő Eb-re. A versenyen a Dunaferr SE két képviselője lépett szőnyegre. Nyikos Veronikát (kép) javasolják az EB-részvételre.
2018-04-07Nem dőlt el a párharcA női vízilabda bajnoki elődöntő második összecsapását játszotta pénteken este a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics és a BVSC gárdája. A parázs végkimenetelű, feszültségektől sem mentes összecsapást a hazaiak nyerték meg, így életben tartották döntős álmaikat.
2018-04-06Újabb elődöntő. Ma mattot adhatnak a BVSC-nekÁprilis 4-én, szerdán 11–9-re győzött a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdacsapata a BVSC ellen a bajnoki elődöntő nyitányán.
2018-04-05Az elsőt behúzták!A DUE- Maarsk női vízilabda-együttese április 4-én, szerdán itthon hazai pályán kezdte elődöntős párharcát a BVSC ellen.
2018-04-03Motivált a csapat, nem akarnak az előző szezon hibájába esniA női vízilabda-válogatott Európa Kupa hatos döntőbeli, illetve világliga-selejtezős szereplése után ismét a klubcsapatoké a főszerep a bajnokságban.
2018-03-29Kétszer megnyerték, kétszer elveszítettékMárcius 27-én, kedden éjszakába nyúló mérkőzésen büntetőkkel szenvedett vereséget a magyar női vízilabda-válogatott a spanyoloktól a világliga csoportselejtezőjében.
2018-03-28Háziverseny és diákolimpiai remeklésA Dunaferr SE úszószakosztálya a múlt héten jó hangulatú háziversenyt rendezett, majd tagjaik a Vasvári iskola színeiben szerepeltek kiválóan az országos diákolimpia döntőjében. Március 27-én, kedden jelen voltak képviselőik a Komjádi uszodában, ahol Gyurta Dániel váratlanul bejelentette visszavonulását. Eredmények a cikkben.
2018-03-27Gardának orrát törték. Garda Krisztina orra eltöröttVezéráldozattal járt a magyar női vízilabda-válogatott Európa Kupa-szereplése, ugyanis a DUE-Maarsk csapatkapitányának, Garda Krisztinának az olaszok centere egy szerencsétlen mozdulat után eltörte az orrát.
2018-03-12Dél-Afrikában gyűjtik a kilométereket. Melegebb vizeken gyűjtik a kilométereket kenusainkA Magyar Kajak-Kenu Szövetség idén is meleg égövi edzőtábori lehetőséget biztosít a legjobb felnőtt és utánpótláskorú versenyzőknek. A Dunaferr SE két kenusa, Hajdu Jonatán és Kiss Balázs már egy hete Dél-Afrikában gyűjti a kilométereket.
2018-03-12Medálok KecskemétrőlA napokban rendezett kecskeméti Bácsvíz Kupán eredményesen szerepeltek a Dunaferr SE úszói. Eredmények a cikkben.
2018-03-09Találkozás egy legendával (képaláírás)A győr és a dunaharaszti MTK csapataival háromhetes törökországi edzőtáborban vett részt a Dunaferr Se úszója, Selmeci Levente és mestere, Kovács József. A dunaújvárosi fiú itt találkozott az olimpiai és világbajnok dél-afrikai Chad Le Clossal.
2018-03-08Kovács Anna bekerült a válogatott keretbeKimi Rasmussen szövetségi kapitány Kovács Annát a Dunaújvárosi Kohász játékosát is beválasztotta a magyar női kézilabda válogatott csapatába.
2018-03-07A jól elvégzett munkának látszanak az eredményeiMárcius 11-én, vasárnap Sulák András szakmai vezetővel két bunyós nem akárhova, az ökölvívó-nagyhatalomnak számító Kazahsztánba utazik edzőtáborozni. A dunaújvárosi klub számára 2017 volt az első olyan esztendő, amikor összes versenyzőjüket DÖSE színekben indították.
2018-03-06A második helyről. Hatalmas küzdelem, nagyon sok kiállításA Dunaújvárosi Egyetem-­Maarsk Graphics női vízilabda-együttese a második helyen végzett a bajnoki alapszakaszban, miután az utolsó forduló rangadóján idegenben kapott ki a címvédő Újpesttől.
2018-03-06Elégedettek a szereplésselAz idén Győrött rendezett Arany Üst korosztályos úszóversenyen összesen tizennyolc érmet, ebből két első helyet szereztek a Dunaferr SE úszói.
2018-03-05Érmek a győri Arany ÜstrőlA 39. Arany Üst – IX. Scitec Győr Open második versenynapján újabb dobogós helyeket szereztek a Dunaferr SE indulói. Eredmények a cikkben.
2018-03-02Arany Üst: ezúttal Győrben kell bizonyítani úszóinknakMár javában tempóznak a versenyzők az ezúttal albérletben, Győrben rendezett, ám dunaújvárosi gyökerű rangos úszóseregszemlén, az Arany Üstön. Az alábbiakban az első versenynap eredményeit gyűjtöttük össze. Eredmények a cikkben.
2018-03-01Még semmi sincs veszve, meglehet a szuperdöntőA magyar női vízilabda-válogatott február 28-án, kedden este – lapzártánk után – Hollandiával játszott világliga-csoportmérkőzést. A találkozó sima vendég­győzelmet hozott, köszönhetően a DUE-Maarsk légió­sának, Laura Aartsnak is.
2018-02-21Versenyrutin és tapasztalatszerzésA Dunaferr SE birkózószakosztálya a napokban Kaposvárra látogatott, ahol junior szabadfogású és női minősítő versenyen vett részt február elején.
2018-02-17A japán módszer csiszolása és a Catania a célkeresztbenMihók Attila vezetőedző együttese számára fontosak a különböző csapatépítő összejövetelek, ezek sorába tökéletesen illik a hagyományos farsangi buli, amelyet a felnőtt­csapat február 10-én, szombaton tartott, idén Gurisatti Gréta volt a házigazda.
2018-02-14A Dunaferr SE versenyzői is megmutatták erejüketA Dunaferr SE ifjú versenyzői ebben az esztendőben is Paksra indultak február 10-én, szombaton, hogy futásban, húzódzkodásban, láb­emelésben és – 15 éves kortól – fekvenyomásban összemérjék magukat a régió többi sportolójával.
2018-02-13Javában tart az épület belső bontásaA kivitelező konzorcium januárban kezdte el a felújítási munkálatokat az egykori zöld SZTK épületében, jelenleg a belső bontási munkálatokat végzik.
2018-02-09A kadet lányok dobogós helyezéseAz elmúlt időszakban a Dunaferr SE birkózói több versenyen is szerepeltek.
2018-02-08A Dunaferr kanusai is melegebb éghajlatonA Magyar Kajak-Kenu Szövetség több mint száz sportolójának biztosít lehetőséget a meleg égövi edzőtáborra. Köztük van a Dunaferr SE három kenusa is: Hajdu Jonatán, Kiss Balázs, Slihoczki Ádám.
2018-02-06Horváth Benedek rangos elismeréseNemrégiben rendezett gálaestet a Kolonics György Alapítvány, amelyen öt kiváló utánpótláskorú versenyző kapott fél éves ösztöndíjat. A kuratórium döntése értelmében a pályázat 2018-as díjazottja lett Opav­szky Réka, Nagy Viktória, Kiss Ádám, Zombori Dominik és különdíjasként a rácalmási Horváth Benedek is.
következő