József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Káldor András

49 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-01-11Rapatyi Tamás szerint harcos és jól küzdő DKKA-t láthatunkA nyár folyamán váltás történt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának kispadján: Vágó Attila vezetőedző helyét Rapatyi Tamás foglalta el, aki a bajnokság jelen szakaszában úgy tűnik, jó irányba kormányozza együttesét. Interjú az edzővel.
2022-06-29Fantasztikus emberek között kézilabdázhatott a KohászbanPáratlan magyar és oroszországi karrier után az idény végén fejezte be pályafutását az 53-szoros magyar válogatott, Triscsuk Krisztina, aki két részletben több mint tíz évig erősítette az Alba Fehérvár KC együttesét, illetve kétszer játszott Dunaújvárosban is, tagja volt a DKKA 2016-ban EHF Kupát nyert csapatának.
2020-04-04Kiénekelték a sajtot a szájukból, de ennek ellenére nem csalódottA Dunaújvárosi Acélbikák csapata lényegesen jobb évet zárt, mint tavaly, hiszen az ­Erste Ligában a középszakasz eredményei alapján bronz­érmesek lettek. Azari Zsolt klubelnökkel elemeztük a mögöttük hagyott idényt.
2019-12-23Kimagasló eredmény tanulásban, sportbanA megyei diáksport egyesület (FMDE) immáron 28. alkalommal rendezte meg a tanulásban és a sportban egyaránt kimagasló teljesítményt nyújtó diákok díját­adó ünnepségét. A székesfehérvári eseményen nem egy dunaújvárosi, illetve környező település fiatalját jutalmazták.
2018-08-23Odahaza jól zárta a Kulcs az ajtótA megyei harmad osztályú labdarúgó-bajnokság első fordulójában gólképesnek bizonyultak a gárdák.
2018-08-22Potyogtak a gólok az idénynyitónA megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság első fordulójában gólokra éhes csapatokkal találkozhattunk, több pályán esett négy, hat és hét találat is.
2018-06-06Több mint harminc pont különbséggel a tabella élénA megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 30. fordulója hozott némi izgalmat: délen eldőlt a harmadik hely sorsa, valamint a kiesők kiléte is véglegessé vált. Eredmények a cikkben.
2018-05-09Szabadegyháza: a második helyenA megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában végérvényesen eldőlt, hogy a Kisláng-Telmex csapata a további mérkőzésektől függetlenül az első helyen végzett, és feljutott az I. osztályba.
2017-12-29Kiskohász a döntőbenMegkezdődött a XVIII. Masterplast Fehérvári Futballfesztivál Videoton Baráti Kör Nemzetközi Kispályás Labdarúgó Kupa. A négynapos esemény öregfiúk- és szurkolói tornával indult, amelyen számos dunaújvárosi sportember is részt vett.
2017-12-15Fiatalok, akikről példát lehet venniA megyei diáksport egyesület szervezésében idén már 26. alkalommal rendezték meg a rangos díjátadó ünnepséget. A Fejér Megyei Kormányhivatal dísztermében a diákok mellett számos tanár is elismerésben részesült.
2017-08-17A négyes volt a nyerő számAz 1. fordulót játszották le a csapatok Fejér megye harmadosztályú labdarúgó-bajnokságában.
2017-08-16Győztes nagykarácsonyi rajtAz 1. fordulót játszották le a csapatok Fejér megye másodosztályú labdarúgó-bajnokságban.
2017-08-15Döntetlennel kezdett a BaracsAz 1. fordulót játszották le a csapatok Fejér megye első osztályú labdarúgó-bajnokságában. Döntetlennel kezdett a Baracs.
2017-06-10Nagyot szakítottak!Több nyertese is van a Pannon Lapok Társasága márciusban meghirdetett "Most nagyot szakíthat a dunaújvárosi Hírlappal!" nyereményjátékának. Rendkívül értékes nyeremények találtak gazdára. Közölük Bostyai Gyuláné, kulcsi előfizető negyedmillió forintos bankkártyát vehet át.
2017-06-06Bajnok lett az Iváncsa csapata!A megyei I. osztályú bajnokság 30., befejező fordulóját rendezték. A bajnoki címet korábban megszerezte Iváncsa. Eredmények a cikkben.
2017-04-04Állásbörze: kereslet és kínálat találkozása. Kereslet és kínálat találkozásaElső ízben, de hagyományteremtő céllal rendezett április 3-án, hétfőn állásbörzét a Dunaújvárosi Hírlap kiadója, a Pannon Lapok Társasága Székesfehérváron.
2017-03-24Diákolimpián mérettetnek megMegyei lábtoll-labda diákolimpiának ad otthont hét végén a Gárdonyi iskola tornaterme. Ennek apropóján az országos szövetség főtitkára, Fehér János (kép) látogatott el a dunaújvárosiak tegnapi edzésére.
2017-03-01Rajt a másosik vonalban isA Fejér megyei másodosztályban is elkezdődtek a tavaszi idény küzdelmei a hét végén. Az Agárdi Termál csoport eredményei.
2017-02-16Maskarában mulattakMóka és kacagás -így lehetne leginkább jellemezni a Vasvári Pál Általános Iskola nemrégiben megtartott farsangi bálját.
2017-02-15Egy gól, de az a miénk! Előny az AcélbikáknálA Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata február 14-én este győzelemmel kezdte a MOL Liga rájátszását Újpesten.
2016-12-03Gyönyörű, mosolygós csemetékre szavaztakÖnök beküldték, a duol.hu-n és az újságból kivágott szelvényeken szavaztak, végül december 2-án már csak rajtunk volt a sor: összesíteni a Gyermekmosolyra beérkezett szavazatokat! Für Barnabás (kép) komoly előnnyel nyert, második Hegedűs Anna (kép), harmadik Bacskó Virág Janka (kép).
2016-11-22A Rácalmás a tabella végén telelA megyei másodosztályban a 15., őszi záró forduló mérkőzéseit rendezték a hétvégén. Eredmények a cikkben.
2016-11-21Döntetlennel zárt a MezőfalvaA megyei I. osztályú bajnokság őszi utolsó, 15. fordulóját rendezték a hétvégén, két tízgólos győzelemmel, és egy igazán vaskos meglepetéssel tarkítva. Részletes eredmények a cikkben.
2016-11-21A Sárosdnak otthon nincs ellenfeleA Sárosd ismét legyőzte ellenfelét, remek őszi teljesítményt produkálva sikerült a hazai veretlenségét megőriznie, és így az élmezőnyből várhatja a tavaszi folytatást.
2016-11-09Lecsúszott a dobogóról a KulcsA megyei bajnokság harmadik vonalának 13., utolsó őszi fordulóját játszották ezen a hétvégén. Részletes eredmények a cikkben.
2016-10-29Győzetes kedvencekAz első és második helyen kutyával, míg a harmadik helyen cicával készült fotó lett a befutója a Dunaújvárosi Hírlap háziállatoknak meghirdetett szépségversenyének. Első helyezett Csengedi Katalint kislánya, Lisa (kép) is elkísérte a díjátadásra. Samu Melinda(kép) második, Gubicza Dorina (kép) harmadik helyezést ért el.
2016-09-27Vasvárisok heteRendhagyó események is tarkítják idén a Vasvári Pál Általános Iskola iskolaheti programsorozatát, hiszen szülinapot ünnepelnek: 65 éves a Vasvári!
2016-09-03Életre szóló, felejthetetlen emlékDunaújváros első embere, Cserna Gábor előtt mondta ki a boldogító igent Ollári Tímea és vőlegénye, Kalászi Balázs.
2016-08-18Elkezdték vágni a centit az EB-reReveland Zoltán a magyar mini futballválogatott szövetségi kapitánya számolt be az augusztus 21-én induló, Székesfehérváron megrendezendő Eb előtt csapata felkészüléséről, az elvárásokról.
2016-08-16Bátorságpróba indián díszbenAdonyban is többféle tábor közül választhattak a gyerekek. Volt indián tábor a művelődési ház rendezésében, volt Korszak-alkotó tábor és könyvkötő tábor, melyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adonyi származású adjunktusa, Pálfi György grafikusművész tartotta.
2016-08-02Sorozatban kegyeibe fogadja a szerencseA Dunaújvárosi Hírlap által hirdetett "Keressük a hét legjobb fotóit!" nyereményjáték fődíját, egy értékes tabletet Novák József nyerte.
2016-07-27Következő ütem (képaláírás)A Babits utcán most a mellette József Attila utca újul meg mind a járda, mind pedig az úttest tekintetében. Július 27-től várhatóan augusztus 10-ig tartanak a felújítási munkák, amelyek miatt arra kéri a DVG Zrt. az autósokat, hogy tegyék szabaddá a parkolót. (teljes szöveg)
2016-07-12A Baracs is az első osztályban játszhat a következő idénybenMost már egészen biztos, hogy a Baracs felnőtt csapata a 2016-2017-es bajnoki idényt a megyei első osztályban kezdheti meg a Puskás AFC III visszalépése miatt.
2016-06-21A mezőfalviak előreléptekIgazán nem kellett izgulniuk a megye I-es bajnokság középmezőnyébe tartozó csapatoknak, bár volt olyan gárda, amely akár előrébb is zárhatott volna. A 8. helyen zárt a Mezőfalva csapata, amely nemcsak az őszi 10. helyezésen javított, hanem az előző év végéhez képest is jelentősen előrelépett.
2016-06-21Marad a megye egyAz NB III-as osztályozón az Iváncsa nem tudott átlépni saját árnyékán, így továbbra is marad a megye egyben.
2016-06-07Az Aba-sárvíz is osztályt lépettFejér megye másodosztályú labdarúgó-bajnokságának 30. fordulójában eldőlt, hogy melyik csapat jut fel a megyei I. osztályba. Eredmények a cikkben.
2015-07-29A Mezőfalva nehéz küzdelme2014/15-ös megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság statisztikái sok érdekességgel.
2015-07-24A mezőfalviak gólínségeA megyei I. osztályú labdarúgó-bajnoksággal kapcsolatos adatok, érdekességek.
2015-07-23Adatok, érdekességekA megyei I. osztályú labdarúgó-bajnoksággal kapcsolatos adatok, érdekességek.
2015-07-22Harmincféle eredmény születettMérlegen a megyei I. osztály, adatok, érdekességek az I. osztályú labdarúgó bajnokságból.
2015-06-27Jubileumi osztálytalálkozóÖtven esztendeje végzett a Kerpely Kohó- és Gépipari Technikum gépész osztálya.
2015-06-23Sárai az Év EdzőjeAz ÉV Edzője díjban részesült Sárai György a Viszló Trans megyei I. osztály 5. helyén végző Sárszentmiklós SE vezetőedzője, utánpótlás szakmai vezetője.
2015-06-11Mezőfalvi siker a záró fordulóbanA Viszló Trans U21-es labdarúgó-bajnokság befejeződött.
2015-06-10Címvédést ünnepeltek EtyekenMegye III. labdarúgó-bajnokság végeredménye.
2015-06-09Hiába nyert a NagykarácsonyFejér megye másodosztályú labdarúgó-bajnokságának végeredménye.
2015-06-08Három csapat búcsúzik idénA Viszló Trans megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában eldőlt, hogy mely csapatok lettek dobogósok, és kiesők. 1. Iváncsa (kép), 4. DPASE II, 14. Mezőfalva.
2015-06-03Egy bajnokavató most elmaradtA megyei labdarúgó bajnokság harmadik vonalában, az utolsó, 22. forduló mérkőzéseit játszották a csapatok.
2013-12-18Büszkeségeink"Ahogy már hosszú évek óta megszokhattuk a Fejér Megyei Diáksport Egyesület rendezvényén a Jó tanuló, jó sportoló címet vehették át a megye általános- és középiskolásai." Dunaújvárosi díjazottak: Endrész Klaudia, Gurisatti Lilla, Horváth Máté Sebestyén, Kovács Máté, Kovács Zsófia, Németh Kitti, Rozs Viktória, Sós Luca, .
2013-12-02Sulipóló meg a bajnokokA székesfehérvári suli póló bajnokságon vendégként szerepelt Primász Ágnes, dunaújvárosi vízilabdázó.