József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Kállai Félix

159 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-02-24Felolvasó irodalmi ünnepre várják holnap az érdeklődőketFebruár 25-én, szombaton 10 órakor irodalmi ünnepe hívják a kultúra iránt fogékony közönséget a dunaújvárosi református templomba. Wass Albert, Petőfi Sándor és több neves író, költő műveiből olvasnak fel az egésznapos rendezvényen, ezen kívül előadások, filmvetítés és koncert is színesíti a programot. 2019-ben a József Attila Könyvtárban tartották meg a felolvasónapot. (kép)
2023-02-15A biológia a természetfotózás és a gyógyítás metszéspontjaJanuár 6-án nyílt meg a kisapostagi polgármesteri hivatal épületében Klép Sándornak és dr. Somo­rácz Györgynek, a Mezőföld Természetfotó Egyesület tagjainak fotókiállítása. A tárlaton Kisapostagon készült fotóikat mutatták be az alkotók, akik a kiállítás anyagát a településnek ajándékozták. A bemutató alkalmával beszélgettünk dr. Somorácz Györggyel.
2023-02-13Szépkorút köszönöttek Kisapostagon. Isten éltesse Béla bácsit erőben és egészségben!Nagy Attila, Kisapostag polgármestere és dr. Nyikos Bettina, a település aljegyzője nemrég felköszöntötte Zibriczky Bélát 90. születésnapja alkalmából.
2023-02-08Duna-parti polémiák. A képviselő-testület eldöntötte: Baracs nem adná a Duna-partot2022. november 17-én közös testületi ülést tartottak Baracs és Kisapostag képviselői azért, mert Baracs Duna-parti területén élők 193 aláírást gyűjtöttek össze, hogy a terület Kisapostaghoz tartozzon. Baracs képviselő-testülete az 2023-as év első testületi ülésén döntést hozott arról, hogy ezt a területet nem kívánják átadni Kisapostagnak.
2023-01-25Volek Rita gyermekkori álma a festés - első kiállításán jártunkMindig van abban valami szép, amikor az ember a gyermekkori álmát valósítja meg felnőttkorában. Így van ezzel Volek Rita is, aki gyerekként ugyan szeretett festeni, de a szunnyadó művészhajlam csak jelen korunkra bújt ki csírájából. Első kiállításán jártunk Kisapostagon.
2023-01-16Él itt haragossikló is. Eloszlatta a téveszméketNem élnek mérges kígyók Kisapostagon és annak térségében. Január 13-án e csodás fotók ölelésében tartotta meg előadását Péntek Attila László biológus Haragos- és másféle siklók Kisapostag környékén címmel.
2022-11-11Maga Michelin ajánlja a helyet, ahol szakács. Friss, magyaros ételeket készítenek, kreatív módonRangos elismerést kapott a székesfehérvári 67Sigma étterem. Michelin ajánlással büszkélkedhetnek ezentúl a tulajdonosok és a dolgozók, közöttük Horváthné Murányi Mercédesz, aki szakácsként dolgozik a színvonalas étteremben és akit Baracshoz kötnek a gyökerei.
2022-11-05"Nekem nem kell bizonygatnom, hogy mekkora Rambo vagyok"Nagy Csabát a Vasműből egy szerelmi csalódás vitte a Francia Idegenlégióba. Barátja társaságában indult a hosszú útra, melyre egy üveg vodkát és egy bajonettet vitt magával. Úgy gondolta, mindent feléget maga mögött és új életet kezd. A kemény kiképzés alatt megtörték, majd nulláról harcossá építették. Ott nem a szép szó volt a meggyőzés eszköze, lebunyózták a nézeteltéréseket. Mindennek pontosan 30 éve. Az egykori légiós ma már házas és példás családapa.
2022-10-13A romantika varázsos világa, mint Millió csillag ragyogásaAugusztus 30-án jelent meg Szilágyi-Kiszler Adrienn harmadik romantikus regénye Millió csillag ragyogása címmel a NewLine Kiadó gondozásában. A kisapostagi kötődésű írónővel a megjelenés kapcsán beszélgettünk.
2022-09-30Hogyha én szembe találkoznék egy kígyóval. Ha én hirtelen szemtől szembe találkoznék egy nagy kígyóval...A Duna sor északi oldalán egy méteres kígyó kivágódott a fűből az aszfaltra, felágaskodott és azonnal megmart, majd elviharzott a kerítések felé – olvashattuk egy kisapostagi Facebook-csoportban. Az elsőre meglepő beszámolót a sajtó is felkapta, országos bulvárhír lett belőle. Megkerestük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának titkárát, Péntek Attila László biológust, hogy hiteles forrásból tájékoztathassuk az olvasókat az eset kapcsán.
2022-08-18A napelem is boldogan mosolyog. Még a napelem is boldogan mosolyog a község óvodájábanTavaly szeptemberben egy országos videós pályázati felhívást tett közzé az óvodák részére egy dunaújvárosi telephelyű cég, az ST Solar Kft. A pályázaton a Kisapostagi Mosolykert Óvoda egy komplett napelemes rendszert nyert, amelyet a pályázatot kiíró cég is telepített.
2022-07-21Hangulato családi napot tartott a plazmaközpontCsaládi napot tartott július 14-én, csütörtökön a Duna Plazma a Városháza téren. A sikeres rendezvényről Dósa Dorottya központvezetővel beszélgettünk röviden.
2022-07-15Aktívabb közösségDunaújváros 2022. május 11-én tisztújító közgyűlést tartott a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete, amelyen újból elnökké választották Kondor Lászlót.
2022-07-02Donorok önkéntes szolgálataMegkerestük Feth Katalint, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Szervezetének vezetőjét, hogy tájékoztassa olvasóinkat a véradásról.
2022-06-29Autókrossz az élete. Már kisgyerek korában megcsapta a benzingőzKurucz Ramóna Kisapostagon él, 22 éves és autocross versenyző. Ismerjük meg közelebbről.
2022-06-25Nagyon szeretnek itt lenni, kedvesek a tanítókKevesen tudják, hogy Dunaújvárostól nem messze, Kisapostagon olyan egyedülálló iskola működik, melyet még régi olvasmányainkból ismerhetünk. A falusi iskolában egy tanteremben tanulnak a diákok első évfolyamtól negyedikig. A Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Benedek Elek Tagiskolája, azaz a kisapostagi iskola tanulói izgatottan vártak, hiszen pár nappal a vakáció kezdete előtt meglátogattam negyedikes tanulókat.
2022-06-20Hangulatos és családias volt. Hangulatos és családias rendvezvényt hoztak összeFalunapot tartottak Kisapostagon 2022. június 18-án, szombaton. A délelőtti főzőversenytől egészen az esti koncertekig minden korosztály megtalálta a számára érdekes programot.
2022-06-15A vérplazma nem pótolható és életeket lehet megmenteni veleDunaújvárosban már 2022. február 14. óta lehet vérplazmát adni, de az ünnepélyes megnyitóra május 31-én került sor. Az ünnepélyes megnyitó apropóját az adta, hogy immáron harminc főre emelkedett a centrumban dolgozók száma, így teljes kapacitással tud működni a Duna Plazma. Az új munkahelyek létrejötte pedig minden szempontból üdvözlendő.
2022-06-01Duna Plazma ünnepélyes megnyitó volt. Ünnepélyesen felavatták a Duna Plazma centrumotÜnnepélyes keretek között megnyílt a Duna Plazma május 31-én, kedden Dunaújvárosban. A hivatalos megnyitó apropóját az adja, hogy a centrum most érte el a teljes kapacitását a Valentin-napi átadó óta. Jelenleg harminc helyi polgárnak ad munkát.
2022-05-31Nem csak a munka miatt fontos. Könnyen elvégezhető munkát kínál a társaságA Pro-Team Nonprofit Rehabilitációs Kft. egy nyíregyházi központú cég, amely országszerte 57 telephelyen foglalkoztat megváltozott munkaképességű személyeket. Molnár Istvánt, a cég képviselőjét telefonon sikerült elérnünk, aki az új, dunaújvárosi munkahelyről tájékoztatta szerkesztőségünket.
2022-04-25Imádja a családját és a főzést. "Ha hazalátogat a családom, akkor ünnep van és lakoma"A Terítéken Dunaújváros és környéke Facebook-csoportban figyelt fel a hírlap újságírója Hunor Zoltánra, alias Zoliapura, különleges stílusára és pompás ételfotóira.
2022-04-16A Halászkert egy kocsma, és Ilonáék erre roppant büszkékLapcsoportunk 2022 januárjában hirdette meg Törzshely elnevezéssel azt a játékot, amelyre Fe­jér megyei vendéglátóhelyek jelentkezését vártuk. Majd ezekre a kedvelt helyekre olvasóink szavazhattak. A községek között a legtöbb szavazatot a kisapostagi Halászkert kocsma kapta, így a kategória nyertese lett. Ennek kapcsán beszélgettünk Juhászné Baranya Ilonával, a kocsmárosnéval.
2022-04-13Sok helyen néztek eladó házat. Számukra Kisapostag bizonyult a rokonszenves településnekA vidékre költözők sorozatunkban a Gazsó családot ismerhetjük meg közelebbről. Sajnos a férje a munkája miatt nem tudott részt venni a beszélgetésen, így Gazsó Norbertnéval, Bellával beszélgettem.
2022-03-31Jelentős fejlesztések valósultak meg az elmúlt néhány évbenTOP+ pályázati forrásból a főutca járdaépítésére 294 millió forintot nyert Kisapostag. A falu fejlődéséről beszéltünk Nagy Attila polgármesterrel.
2022-03-23Fontos a Duna közelsége. Fontos volt a Duna közelsége, amikor lakóhelyet választottakA Csépány család mesél magáról, hogyan választották Kisapostagot lakóhelyüknek.
2022-03-23Az ország legeredményesebb sportiskolai versenyzője lett LiliCzifra Bettina Lili a DKSE Torna Szakosztályában sportol. Edzője Trenka János. Az elmúlt napokban nagy megtiszteltetés érte a fiatal tornászt és a Vasvári Pál Általános Iskolát. A Sportiskolák Országos Szövetsége által rendezett díjátadó ünnepségen a „Magyarország legjobb sportiskolája 2021-ben, köznevelési típusú általános iskolák kategória 3.” helyezését vehette át az iskola. Lili ugyanezen a gálán - közel 60 ezer tanuló közül - a legmagasabb elismerésben részesült. „Magyarország legeredményesebb sportiskolai sportolója 2021-ben, általános iskolai kategória I.” helyezést érte el.
2022-03-08Céljaik mindig is nagyok voltak, s kiváló eredményekre képesekDunaújváros Tóth Edittel, a Dragon Steel Sárkányhajó Egyesület elnökével beszélgettünk a tizenhárom éves klub történetéről, a kezdetekről, a jelenről, illetve remek eredményeikről.
2022-03-03Az ország harmadik legjobb és legeredményesebb sportiskolájaA Sportiskolák Országos Szövetsége idén is megrendezte a köznevelési típusú sportiskolák versenyét. „Magyarország legjobb sportiskolája és legeredményesebb sportiskolai sportolója – 2021” címek elnyerésére írták ki pályázatukat, amelyen a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola és egyik tanulója is előkelő helyezést ért el.
2022-02-25Varga József tíz éve építi otthon a terepasztalát. Varga József tíz éve építgeti terepasztalát a panellakásábanVarga Józsefet még talán a vasműből ismerem. Utoljára akkor találkoztam vele, amikor a Rudas évnyitóján polgárőrként irányította a forgalmat a zebránál. Most egy új oldaláról ismerhettem meg, kiderült, hogy terepasztalt készített a panellakásában.
2022-02-23Biciklivel tette meg az utat az Egyenlítőn és a sarkkörön átFebruár 16-án 17 órakor a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ harmadik emeleti előadótermében nem mindennapi élménybeszámolót tartott Zichó Viktor. „Két keréken az egyenlítőn és a sarkkörön túl” című, képvetítéssel egybekötött beszámolóját érdeklődve figyelte a közönség. Nem csoda, hiszen varázslatos tájakon járt, és megannyi élménnyel gazdagodott.
2022-02-07Isten hozott, Sára! Mire a mentős a hordággyal felért, megszületett a kis SáraA mentőállomás munkatársai Nagy Erika, Csilléry Viktor és Gál István segítettek a szülésnél. Szüszné Jenei Krisztina és férje, Szüsz Tamás története.
2022-02-04Friss házasok, és imádják a lakóhelyüketSzilveszter János és kedvese, Szilveszter-Simon Szilvia friss házasként Kisapostagot választották otthonul. Számukra ez a világ közepe és a szívük csücske is egyben.
2022-01-11A szépség ma is kortalanBeszélgetés a dunaújvárosi születésű modellel, Kacziba Andival.
2022-01-03A lánya a példaképe, kitartása, szorgalma ösztönzi édesapját"December 11-én, szombaton este nagyszabású gálán ünnepelték a DKSE 70. évét. Makai Lilla az Év Utánpótlás Sportolója lett a tornászok között. Kisapostagon találkoztunk vele és édesapjával, Makai Gáborral Nagy Attila polgármester irodájában, ahol kötetlenül beszélgettünk a sikereiről."
2021-12-27Figyeltek ránk a forgatagban. Ügyelnek a rendre, biztonságraAz Adventi forgatag december elsején kezdődött, és a rendezvényt a helyi polgárőrök biztosították. A Pannon Polgárőrséget bízták meg az Városháza téri program biztosításával. A feladat nagysága miatt bővebb létszámra volt szükség, ezért a Dunaújvárosi SZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola rendvédelmi tanulóit hívták segítségül, akik ezt a feladatot a közösségi szolgálat keretén belül teljesítették
2021-12-23"Nem mondhatunk le az őszinte szeretetről"Beszámoló a kisapostagi adventi ünnepségekről.
2021-12-22Elcsendesedtek, és úgy várták Jézus érkezését"Milyenek voltak a régi kisapostagi karácsonyok? Erről kérdeztük Szurma Katalint, a készülő mini skanzen vezetőjét, aki gyermekkori élményeit osztja meg olvasóinkkal."
2021-12-10Hamarosan napelem segíti az óvoda áramtermelésétNapelemes pályázaton nyert a kisapostagi Mosolykert óvoda.
2021-12-08Igényes zeneesztétikai szalon DunaújvárosbanZene, ötfogásos vacsora, kötetlen beszélgetés a zenéről, méltó környezetben. Lukács Anna Dunaújvárosban mutatja be Maesthetic zeneesztétikai szalonját.
2021-11-24Melicher Lilla a leghobbak közöttNemrég rendezték meg a Csak a mentes – Év Séfje versenyt, melynek dunaújvárosi gyökerekkel rendelkező versenyzője, Melicher Lilla harmadik helyezést ért el a mentes ételek versenyében.
2021-11-22Bombák akadtak horograSzombaton Meliovszki Imre és Szabó Roland erős neodimium mágnessel kincshorgászatra indultak, abban a reményben, hogy talán valami érdekesre bukkannak a Duna dunaújvárosi szakaszán az alacsony vízállás mellett. Imre és Roland bombát talált a Dunai Kincses Kert kistermelői piactól nem messze a Dunán, a kemping mögötti szakaszon.
2021-11-20Összefogással egy közös cél érdekébenA kisapostagi Dunai Gyöngy Yachtkikötő és Bárka Vendéglő épületében tartotta alakuló ülését a Fejér Megyei Önkéntes Kutató Mentőalapítvány, amely kutató és vízimentő tevékenységével segíteni tudja a Fejér megyében élő és tartózkodó személyek magas színvonalú mentését és kutatását, többek között a Duna ezen szakaszán.
2021-11-20Összefogás eredményeként lettek győztesekNapelemes rendszert nyert a Kisapostagi Mosolykert Óvoda az ST Solar Kft. Magyarország bölcsődéi és óvodái részére „Naplopók a Globális felmelegedés ellen” címmel kiírt pályázaton.
2021-11-16Mikulásfutás lesz huszonötödszörreKovács István mikulásnagykövet idén már huszonötödik alkalommal szervezi meg a mikulásfutást, amely 2021. november 10. és 2021. december 20. között kerül lebonyolításra. A program azt a célt tűzte ki, hogy a gyermekekkel megszerettesse a mozgást, úgy, hogy felhívja a figyelmet a természet- és állatvédelem fontosságának hangsúlyozására.
2021-11-09Örömmel foglalkoztatják a fogyatékkal élőket isDunaújvárosban munkát tudnak biztosítani a megváltozott munkaképességűeknek. A dunaújvárosi székhelyű Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete segít a jelentkezésnél.
2021-11-02Háromgyermekes édesanya, aki weboldalakat tervez, készítHalász Dóra Nagyvenyimen él és weboldalak készítésével foglalkozik.
2021-10-29Van, akinek már egy kádajtó is segítségBeszélgetés Kondor Lászlóval a városunkban működő Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete elnökével.
2021-10-16Varázslatos világot fotózAz asztrofotózással ismerkedhetünk meg Feltóti Péter révén, aki a Magyar Asztrofotósok Egyesülete alelnöke és alapító tagja, nem mellesleg dunaújvárosi illetőségű.
2021-10-13Rebeka szeret énekelni"A Rácalmási Tökfesztiválon hallhattuk Orsósné Karácsony Rebekát, a fiatal dunaújvárosi énekesnőt, aki több stílusban is énekelt. Ennek kapcsán beszélgettem vele."
2021-10-04"Egy belső hang súgta neki, erre pályázni kell"Soha vissza nem térő pillanat. Ezt a címet adta Szentes Kitti annak a fotónak, mely az Agrofotó pályázat közönségdíjasa lett.
2021-09-21Kikérték a községben lakók véleményét2021. szeptember 15-én délután lakossági fórumra és közmeghallgatásra várta Kisapostag polgármestere, Nagy Attila a település lakóit a megújult önkormányzati épület kultúrtermében.
2021-09-03Új életet kezdett...Kirabolt harminc bankot, de újra tudta kezdeni az életet Ambrus Attila, aki időközönként a dunaújvárosi piacon árulja kerámiáit. Interjú.
2021-08-31Még spórolhat a lakásfeljúításon"A lakberendezés a gazdagok kiváltsága. A lakberendező stílusosan összeválogatja az ízléssel nem rendelkező lakás- vagy háztulajdonos bútorait, tárgyait, majd berendezi a teret, mint egy kiállítótermet – gondoltam én, amíg nem beszéltem Dualszky-Kovács Ágnessel, a Rácalmásról származó szakemberrel."
2021-08-16Elismerték a dunaújvárosi polgárőrök munkájátIdén már 30 éves Polgárőrség. A Fejér megyei szervezetek is programokkal ünneplik az évfordulót. 2021.07.17-én közgyűlést tartottak Székesfehérváron a Fejér Megyei Polgárőr Szövetségnél, ahol elismeréseket adtak át a polgárőröknek. A dunaújvárosi díjazottak: Salpauerné Varga Éva az Év Polgárőre kitüntető cím birtokosa lett, Varga Sándor, a Dunaújvárosi Táborállási Polgárőrség elnöke a Polgárőr Érdemkereszt Bronz fokozatát kapta, Hegedüs László, a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség elnöke pedig Szent László Plakettel lett gazdagabb. A Táborállási Polgárőrség pedig a 30 éves Polgárőrség címet kapta meg.
2021-07-27Regében a Ragyogás - kiállításJelenleg is tart egy dunaújvárosi alkotó, Heim Klára Ragyogás című kiállítása a Tihanyi bencés kávézóban, ahol rendszeresen mutatják be művészek alkotásait. Beszélgetés az alkotóval.
2021-07-20Ez a rövid mese voltaképpen az Apollo-programnak állít emléketMindig öröm olyan produkciót látni, amiben dunaújvárosi alkotók is részt vesznek. A Spirit Of Da Vinci Productions megalkotta a negyedik Ricky Rock kalandot, amely most a Holdon játszódik. Az alkotókat kérdeztük az újabb, gyermekeknek szánt természettudományos kisfilmről.
2021-07-07A nyitás újra teret adott számukra. Kacziba Andrea rendszeresen jelentkezik koronavírusblogjávalKacziba Andi rendszeresen jelentkezik koronavírus-blogjával a duol.hu oldalán. Az olaszországi vírushelyzet mérséklődése újra teret adott a művészvilágnak, hogy műveiket megmutassák a nagyközönségnek. Andi egy kiállításon vesz részt alkotásával, erről kérdeztük.
2021-07-01Öröm lesz majd visszagondolni a Tibi bácsival eltöltött napokraA nyár a táborozások hónapja. Így van ez a Rácalmási Sirály Horgász Egyesületnél is, ahol nagy hagyománya van a nyári horgásztábornak. Idén is remek programokkal készültek a szervezők a június 21-től 26-ig tartó halbűvölő maratonra.
2021-06-21Szívügyének tekinti a prevenciót. Árral szemben a tiszta jövőértMárk Tibor szívügyének tekinti a drogprevenciót. Előadásaival főleg a fiatal korosztályt szeretné megszólítani, ezért járja az iskolákat. Múlt héten Baracson és Perkátán is megfordult, ahol jó hangulatú előadást tartott a káros szenvedélyekhez vezető útról.
2021-06-16A vevőink is elégedettekA Duna túloldalán, Dunaújvárostól nem messze él Szellák János, akit több szál is köt városunkhoz.
2021-05-27Holdutazással folytatódik a kis meteor kalandos történeteRicky Rock kalandjaiból eddig három epizód jelent meg. Bár a dunaújvárosi szerző, Juhász Pál legutóbb azt mondta, hogy az ismeretterjesztő epizódok végére ért, az élet másképp hozta és új résszel bővíti a sorozatot.
2021-05-10Szakdologzati témaBalogh Lili a Károli Gáspár Református Egyetem végzős hallgatója. Tanítónak készül, nem csoda, hiszen régi vágya, hogy gyerekekkel foglalkozzon, jó példát adott neki édesanyja is, aki szintén pedagógus. Végzős hallgatóként és lokálpatriótaként Dunaújvárosról írt szakdolgozatot.
2021-05-08A lakóknak ilyenkor nincs teendőjük. A lakosságnak nincsen teendője, ha a próba ideje alatt meghallja a sziránátHavi rendszerességgel ellenőrzik a lakossági tájékoztató- és riasztórendszert Dunaújvárosban. Ezt köznapi nyelven szirénának hívjuk. A szirénapróba alkalmával, mint szoktuk hallani, a lakosságnak semmi dolga sincs. Olvasónk kérdéseket intézett hozzánk ezzel kapcsolatban. A válaszokért a katasztrófavédelemhez fordultunk.
2021-04-08Ha berobban a kánikula, bármit megadnának egy hűs fuvallatértMegkerestünk egy dunaújvárosi szakembert, Jovics Istvánt, aki már tíz éve foglalkozik klímaberendezés-szereléssel, hogy beszéljen a nyár eleji karbantartás szükségességéről.
2021-03-27Fontos, milyen egy lány kisugárzása. Abigél a személyes kisugárzást tartja a legfőbb szempontnakMint azt már korábban megírtuk, lezárult a Tündérszépek 2021-es versenyének megyei fordulója. Orbán Abigéllel beszélgettünk, aki a Fejér megyei válogató közönségdíjasa lett.
2021-03-22Olajjal szennyezett foltok a Dunán2021. március 19-én a 112-es segélyhívószámra egy bejelentés érkezett, miszerint a Dunaföldvárnál a Dunán olajszennyeződés látható. Ezért a területileg illetékes Dunaföldvári Önkéntes Tűzoltó Egyesületet riasztották. Csányi Imre az egyesület parancsnoka beszélt a részletekről.
2021-03-20"Nagyszüleim is büszkék rám"A megyei forduló véghajrájához érkezett a Tündérszépek versenyünk. Nagyvenyimről jelentkezett a megmérettetésre a 18 éves szépség, Orbán Abigél, akit a versenyről és a mindennapjairól kérdeztünk.
2021-03-17Kezdetben fel sem merült, hogy ebből hosszú blogolás lehetAndi 2020. március 11-én kezdte el írni barátai kérdései nyomán a beszámolóit a milánói vírushelyzetről. A civilben modellként, majd textilművészként tevékenykedő blogger írásait sokan olvassák. Andi Dunaújváros környékéről származik, így természetes volt, hogy blogját a duol.hu-n követhették az olvasók. Az évforduló kapcsán – immár jó ismerősként – beszélgettem vele.
2021-02-26Megéri-e kizárólag klímaberendezéssel fűteni a lakásunkat?A társasházakban működő távhőszolgáltatás karbantartása miatt előfordulhat az, hogy téli időszakban nem tudják felfűteni ezeket a lakásokat, és langyosak, hidegek a radiátorok. Ez érzékenyen érinti azokat a családokat, akik ott élnek. Ilyenkor sok esetben kiegészítő fűtést kell alkalmazni.
2021-02-25Klipet forgattak a kis meteor egy újragondolt betétdalábólKorábban már beszámoltunk róla, hogy Juhász Pál gyerekeknek készített természettudományos sorozatban mutatta be Ricky Rock, a kis meteor kalandjait. Az egyik epizód betétdalát Gregus László (Blöckye) szerezte, majd ezt újra gondolva klip készült a dalból. Ebben a dunaújvárosi virtuóz zenész és a Kiskavics is gitárszólózik.
2021-02-24Ahogyan a vérlovagok ajánlják. Akció közben figyelhetjük meg, hogyan kell beállítani az üléstA dunaújvárosi telephelyű Magyar Mentőszolgálat Alapítvány vérlovagjai az ország különböző részeire sürgősségi vérszállítmányt visznek, hol motoron, hol autóval. A videóik rendkívül kedveltek, hiszen akcióban, azaz vezetés közben mondják el, hogy éppen hova mennek a segítséggel. Most olyan rendhagyó videót készítettek, ahol vezetéstechnikai tanácsot adnak autósoknak a helyes ülésbeállításról.
2021-02-10Informatikusnak tanult, de a byte-ok helyett fakanalat forgatKeve Márton szakácsként körbejárta a világot, több Michelin csillagos étteremben dolgozott, tapasztalatait most Magyarországon kamatoztatja. A dunaújvárosi kötődésű étteremtulajdonossal beszélgettünk az életéről és a terveiről.
2021-02-04A 25 évesnél idősebb gyermeket ápolóknak is jár a kedvezményA mozgásukban korlátozott emberekről nem felejtkezett el a kormány a pandémia idején sem, hiszen életminőségüket segítő jogszabályokat alkottak. Ezekről az intézkedésekről kérdeztem Farkas Zsoltot, a – Dunaújvárosban működő – Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete alapító elnökét, aki tavaly a MEOSZ által alapított az Ember az Emberért érem ezüst fokozatát vette át a sorstársak érdekében végzett több évtizedes tevékenysége elismeréseként.
2021-01-26Összetartó és kreatív csapatmunka eredményeJuhász Pál neve nem ismeretlen a dunaújvárosi filmkedvelők körében, hiszen annak idején a helyi Cruel World Team Amatőr Filmtársulat tagjaként írt és rendezett. Most gyerekeknek szóló ismeretterjesztő sorozattal állt elő.
2021-01-23Azt a sok szeretetet szeretném átadni, amit én is kaptam tőleFurjákné Wágner Dajána a Dunaferr SE-nél volt tornaedző. A házasság, majd a gyermekük születése új utakon indította el. A változásokról érdeklődtünk nála.
2021-01-06Festményekkel illusztrálva. Ecsetszerelem - tükrözi a festményt a könyv témájátA napokban jelent meg Sükösd Gézáné Schuller Erzsébet Ecsetszerelem című könyve. A regény illusztrációját Iker Marianna készítette, akinek képeit az MMK folyosógalériáján tekinthettük nemrég.
2020-12-19Jubilál az egyesületDunaújvárosban 25 éve tevékenykedik a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. December 11-én ugyan nem tudtak összegyűlni a koronavírus-helyzet miatt, de nem hagyták emlék nélkül a jeles évfordulót.
2020-11-17Ünnepi díszben a város, ragyognak hát az ablakokAdvent a várakozás időszaka. A világító adventi kalendárium ötlete Dunaföldváron is hódít.
2020-11-16Gyermekeknek gyűjt horgászfelszereléseket, és ezekkel lepi meg a pecásokat MikulásraSándor Norbert azzal a jó hírrel kereste meg szerkesztőségünket, hogy gyermekek számára horgászfelszereléseket gyűjt, és Mikulásra ezekkel lepi meg a kis pecásokat, akiknek várja a jelentkezését.
2020-11-11Covidos helyzetkép Milánóból. Azt hittük, a második hullám kevesebb áldozattal jár majdKacziba Andi Milánóból rendszeresen jelentkezik koronavírus-blogjával, amelyet a duol oldalán meg is jelentetünk. Környékünk szülöttje textilművészként és egykori modellként a jelenlegi helyzeten kívül a járvány más vetületét is bemutatta beszélgetésünk során.
2020-10-30Vannak olyan álmok, amelyek megvalósulnakNovember 4-én 17 órakor az MMK-ban újabb tárlatmegnyitó lesz az Bartháné Markovics Zsuzsanna egyedi firkáiból.
2020-10-21Testi hátrányukkal mit sem törődve küzdő sportolókNemrég Dunaújvárosban, a Campus Arénában került megrendezésre a Kerekesszékes Kosárlabda Magyar Kupa.
2020-10-15Az orosz nagykövetség előtt demonstráltakA Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség 2020. október 14-én demonstrációt szervezett Budapestre, az Orosz Föderáció Nagykövetsége elé, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a Dunaferrnél kialakult helyzet azonnali cselekvést igényel.
2020-10-14Élete első amurjaOngai Zoltán a hónap fogása játékunk júliusi fordulójára jelentkezett, és egy horgász-mix csomaggal lett gazdagabb. Szenvedélyéről kérdeztük.
2020-10-03Szeretetük hajója a Dunán. Egy ember életének az emlékét láthattukSándor Norbert barátjával harcsázáshoz keresett kagylókat Adony és Rácalmás között egy kőgátnál. A jókedvű beszélgetést hirtelen néma csönd váltotta fel, amikor a parttól nem messze a vízben megláttak egy emlékhajót egy fényképpel és egy kis ládikával.
2020-09-29Barátjává válik a horgásznak a folyó, ha megismeri és tiszteliSándor Norbert gyerekként kezdett el pecázni, de öt éve vált igazán szenvedélyévé a horgászás. Ez azt jelenti, hogy hetente akár háromszor is lemegy a Dunára. Úgy osztja be az idejét, hogy erre mindig jusson idő.
2020-09-22Tevékenységüket az országos szövetségben is elismertékA koronavírus-járvány miatt az egyesület több rendezvényét is lemondta idén. Az első hullám után, július 6-tól az egyesület újra megnyitotta a kapuit. Rendszeressé váltak a teadélutánok és a találkozók is. Az egyesület tagjai a nyári meleggel mit sem törődve két sikeres rendezvényt is megtartottak, ami a közösségépítést célozta meg. Egymás társaságát élvezve fogyaszthatták el a bográcsban főtt levesüket a kulináris partin, majd egy hét múlva szintén kellemes társaságban sportolhattak az MMK parkjában.
2020-09-22Borítótól a hangzásig: mindenre kiterjedő művészi igényességA dunaújvárosi illetőségű Mezmerized zenekar szeptember 18-án adta ki nagylemezét ELECTROLYZE címmel.
2020-09-19Iker Marianna csodás világaIker Marianna Pincehelyen született és Simontornyán nőtt fel. Három éve Dunaújvárosban lakik. Szabadidejében, kedvtelésből fest. 2020. szeptember 21-én önálló kiállítása lesz Dunaújvárosban, a Munkásművelődési Központban.
2020-09-18A többség óvatos, tart a vírustól, a betegségtőlA koronavírus második hulláma erőteljesebben csapott le szűkebb térségünkre, de igaz ez az egész országra is.
2020-08-31Nagy Péter hazatekert, majd ellátogatott a szerkesztőségbeNagy Péter utazását nyomon követhették a kedves olvasóink, hiszen rendszeresen tudósítottunk a kerékpáros túrájáról, amely Portugáliából szülővárosába, Dunaújvárosba hozta. Szerkesztőségünkben fogadtuk a nagy vándort, akit a kalandjairól kérdeztünk.
2020-08-17A sakálok már a kertek alatt vannak. Emberek kontra aranysakálok - mert már a kertek alatt vannakLegutóbb arról tájékoztattuk olvasóinkat, hogy aranysakálok jelentek meg Dunaújváros vonzáskörzetében.
2020-08-11Kacziba Andi a netről - végre személyesen is megismertükKacziba Andi naponta jelenti Milánóból a legfrissebb koronavírus-információkat, amit blog formában közöl a duol.hu oldalán.
2020-08-03Tűz ütött ki az uszodában szombaton kora reggel. Kigyulladt az uszoda szaunájaAugusztus 1-én, szombaton kora reggel, fél hat körül a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszoda beépített tűzjelző berendezése adott le egy automatikus jelzést a katasztrófavédelem felé.
2020-08-03Sakálokkal találkoztak a határban. Sakálokkal találkoztak Bölcske és Nagykarácsony határábanAz aranysakál Baranyában, Somogyban és Bács-Kiskun megye területén ismert, de a napokban a környékünkön, Bölcske és Nagykarácsony határában is megjelent.
2020-08-03Kerékpárral teker haza Portugáliából. Portugáliából Dunaújvárosba, mégpedig két keréken tekerveNagy Péter különös módját választotta a hazautazásnak. Portugáliából kerékpárral teker haza Dunaújvárosba.
2020-07-30Kedves szó, segítőkészségFarkas Zsolt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesület alapító elnöke, Dunaújvárosban és az országos szövetségben is képviseli és segíti a sorstársait. Egy vele megtörtént esettel kapcsolatban kereste meg a szerkesztőségünket azért, hogy egy gondolatot és beszélgetést indítson el általa. Célja nem az volt, hogy bántson valakit, akár egy céget, vagy annak alkalmazottját, hanem az eseten keresztül szeretné felhívni a figyelmet a sorsukra és az emberségre.
2020-07-25Élet tanulás mellettPap Lia (kép) jelentkezett a Dunaújvárosi Hírlap és a duol.hu színötös-akciójára, amelyben a környék általános iskolás tanulói közül a legjobbakat kerestük. Kíváncsi voltam, hogyan él ma egy kitűnő tanuló. Mivel tölti az idejét, és hogyan látja a jövőt.
2020-07-23Kisőzikét mentett a kedvelt és viharvadászként ismert házaspárPapp Péter és felesége, Pappné Szebellédi Tünde nem ismeretlenek a kedves olvasóink előtt. A környék viharvadászaiként számos fotót láthattuk már tőlük a természet félelmetes és egyben gyönyörű arcáról. Pár éve pedig a Dunaújvárosi Hírlap és a duol.hu Év párja című játékát nyerték meg. A szimpatikus házaspár most új dologba kezdett, nyit egy vadasparkot.
2020-06-17Belső igényességet tükröz a jó fénykép. Gyakran túráztunk, fotóztunkHolczer Tibor a Dunaújvárosban él, harminc éve dolgozik a Dunaferrben hengerészként. Hobbija a fotózás. A Dunaújvárosi Hírlap és a duol.hu oldalain többször találkozhattak már a fotóival.
2020-06-13Óvatosságból még kerülik a külföldi nyaralóhelyeketBár Magyarországot nem sújtotta annyira a fertőzés, mint Olaszországot, mégis óvatosak vagyunk az enyhítések ellenére is. Jön a nyár, vajon mit teszünk a szabadság alatt? Erre a kérdésre kedves olvasónk, Eszenyiné Dienes Andrea válaszolt.
2020-06-11Később is visszaköszönJúnius 5-én, pénteken jelent meg a dunaújvárosi Mezmerized zenekar Rage című kislemeze. Ehhez szöveges klip is készült.
2020-06-06Őseink hona, apáink szava - Mindörökkön minket védj!Nemrég jelent meg Tihanyi Dániel: Szükségünk van rád című zenei klipje, amelyben feltűnik a dunaújvárosi Molnár István Dániel (kép) és párja is.
2020-06-04Az összetartozás táncban. Szilágysági táncok az összetartozás-videóbanA Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes is csatlakozott ahhoz a kétszáz csoporthoz, akik tánccal tisztelegnek a nemzeti összetartozás előtt.
2020-05-09Szegények, de mosolyognakFarkas Viktor a Dunaújváros PASE másodedzője, mint egy közös ismerősünktől megtudtam Koreában született. Ráadásul Észak-Koreában. Kíváncsi voltam a részletekre, így interjút készítettem vele.
2020-05-08A kávézás összehozza a munkatársakatArth Imre, a Carissa Virágüzletek tulajdonosa május 8-án 10 órakor nyújt lehetőséget a nagyszerű kórházi dolgozók számára egy kis kávézásra, egy kis lazulásra a feszes és nem utolsósorban veszélyes munkavégzés közepette. Ez már a negyedik alkalom lesz, amikor így kedveskednek.
2020-04-28Antal Lajos végleg hazatér. Antal Lajos kisgyermekkora óta szerelmese a repülésnekAntal Lajossal (kép) két hónappal ezelőtt találkoztam. Tudják, ő az az ember, aki „nem csak mondja, hanem csinálja is.” Gyakorlatilag egy felépített életformát „hátrahagyva” ment külföldre dolgozni. Újrakezdeni! Mert mindent teljesen elölről kellett kezdenie. És összeszorított fogakkal, de megcsinálta. Most ötvenkét évesen júliusban hazatér. Családja, szülei, talán önmaga miatt is. Van mit tanulnunk tőle.
2020-04-25Húsz évig büszkén állt a téren, s a tekintetét nyugatra vetetteVlagyimir Iljics Uljanov, azaz Lenin 1870. április 22-én született. A Szovjetunió első vezetője születésének közelgő 100. évfordulója kapcsán a dunaújvárosi tanács úgy vélte, méltó módon tiszteleg a politikai példakép előtt azzal, ha szobrot emel Leninnek.
2020-04-20Ez mindig nagyon fontos - adomány az állatmenhelynekTóth Imre, a Carissa SE elnöke és a DLSZ Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának elnöke, valamint Petrás Gábor, a Carissa SE titkára, a DLSZ főtitkára, Dudar Katalin Carissa Sportegyesületi taggal, valamint Szűcs Viviennel (aki szentén az egyesület tagja) kiegészülve példaértékű jótékonysági akciót bonyolítottak le. Több zsák kutyaeledelt és rengeteg konzerv-tápot vásároltak és szállítottak le Soltra, az Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítvány számára.
2020-04-14Vasárnap néptelenek az utcákNémetországban kezdetben Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, Heinsbergben volt a koronavírus járvány gócpontja. Ettől nem messze, Aachenben tartózkodik egy dunaújvárosi kötődésű egyetemi hallgató, aki egy német egyetemen tanul. Nevét nem kívánta felfedni, ezért Juditként hivatkozunk rá.
2020-04-14A fertőzöttek száma drasztikusan nő, a kórházak nehezen bírjákInterjúm alanya nem szeretné felfedni a kilétét, ezért kérésére Nagy Géza néven írok róla. Géza jelenleg Amerikában, New Yorkban él. A dunaújvárosi gyökerekkel rendelkező olvasónkkal a koronavírus okozta helyzetről beszélgettem.
2020-03-30A járvány nem ismer határokat, globális, mindenütt felüti a fejétDualszky-Weibel Szintia a férjével, Péterrel Svájcban él már hat éve. Mindketten egy étteremben dolgoznak. Szintia felszolgáló, Péter pedig az exkluzív étterem konyhafőnöke. A jelenlegi vírushelyzet miatt ők is otthon tartózkodnak önkéntes karanténban.
2020-03-27Csak a hivatalos honlapokról, hírforrásokból tájékozódjunk!Dr. Fekete Borbála Dunaújvárosban és néhány környező településen lát el háziorvosi és ügyeleti szolgálatot. 2019-ben a Nemzet háziorvosa kitüntető címet adományozta részére dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos interjú.
2020-03-10Öcsike idén ötvenéves, jól érzi magát a bőrében, vannak céljaiInterjú a dunaújvárosi Balogh Endrével, aki alkoholista volt, de már 10 éve nem iszik, helyette énekel, nem is rosszul. 50 éves korára meglepte magát egy stúdiófelvétellel
2020-02-13Visszavonta a Dunaferr a 350 fős létszámleépítést. Visszamondta a létszámleépítést a DunaferrMolnár László a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke tájékoztatta lapunkat a megállapodás részleteiről. Dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos kulcsfontosságúnak tartja Dunaújváros és térsége stabilitása szempontjából a megállapodást.
2020-02-11A virtuális világban nem kell senkinek sem a szemébe nézniA Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság februárban kiemelt figyelmet fordít az internetes biztonság terjesztésére. Dunaújvárosban is több előadásra kerül sor, tájékoztatva az iskolásokat, középiskolásokat, a szülőket és az időseket egyaránt.
2020-01-27Mezmerized - a rajpngókért indulnak el hódító útjukraFebruár 03-án, hétfőn jelenik meg a Mezmerized zenekar ötszámos CD lemeze. Ennek kapcsán beszéltem Király Annával és Mudra Olivérrel, a zenekar alapítóival.
2019-12-30Az élet a legnagyobb ihletemLiszkai Gábor érdeme, hogy az evangélikus templom engedély adott a forgatásra.
2019-12-28Jószívű adomány - minden problémám apróvá töpörödöttHa az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét – szokás mondani. Valljuk be, ez azért nem olyan egyszerű. Kelemen Gábor és felesége, Kelemen-Nagy Annamária, azaz Panka viszont igazi limonádégyárosok: nehézségeik ellenére ontják magukból az életörömöt, a kreativitást és a jóakarást.
2019-12-04Az új ételdoboz is tele finomsággalMint azt korábban megírtuk, Dunaföldváron, advent első vasárnapján ismeretlenek megrongálták az enni adok ételdobozt, amelyet a Re-Formáló Egyesület helyezett ki a rászorulóknak, hogy minden nap friss ételhez jussanak az önkéntesek jóvoltából.
2019-12-03Megrongálták az ételdobozt DunaföldváronKét éve szerelték fel azt az ételdobozt Dunaföldváron, amelyet azóta minden nap, naponta többször élelemmel töltenek meg lelkes segítők, akiknek mások szüksége iránt megindul a szívük. Advent első vasárnapján valaki megrongálta a dobozt, használhatatlanná téve azt.
2019-11-29Ügyeskedtek a diákokA Rákóczi-emlékév alkalmából rendezték meg a Rákóczi-emlékversenyt a Pannon Oktatási Központban (POK). A verseny három fordulója alatt a csapatok megmérették történelmi tudásukat és kreativitásukat is.
2019-11-21Elismerten diplomásvédőnők. Hivatásuk elismerten diplomás védőnői őkA Nemzet háziorvosa versenyben dr. Fekete Borbála mellett a munkatársait is elismerték.
2019-11-19Nem születtek nővérnek. Nem születtek nővérnek, ők mégis a Nemzet nővérei lettekA Nemzet Háziorvosa versenyben dr. Fekete Borbála mellett a munkatársait is elismerték. Most őket kérdeztem a szakmai múltjukról, a munkájukról és a versenyen szerzett élményekről.
2019-11-06Megtisztelő számára az elismerésHatalmas győzelmet arattunk: dr. Fekete Borbála nyerte a Nemzet háziorvosa versenyt. A díj­átadás után kérdeztük a doktornőt.
2019-11-05A mi doktornőnk a Nemzet háziorvosa. A Nemzet háziorvosaDunaújvárosi sikerrel zárult a Nemzeti háziorvosa pályázat! Dr. Fekete Borbála nyerte versenyt, amelyre idén 281, Kárpát-medencében praktizáló orvost neveztek be a hálás páciensek.
2019-11-02Mi így is, úgy is nyertesek vagyunk. Ha győz, ha nem, mi vagyunk a nyertesekA Nemzet háziorvosa pályázatra Aranyos Sándor baracsi lakos nevezte be dr. Fekete Borbálát, aki a településen praktizál.
2019-10-29Versenyre készülve egyedit sikerült alkotnia a családnakSzabó Gábor és gyermeke, Fruzsina az előszállási Árpád Fejedelem Általános Iskola tökfaragó versenyére szerettek volna valami egyedi faragványt készíteni.
2019-09-28Két egészséges őrültA mozgásukban korlátozott emberek nem szívesen mozdulnak ki otthonról, a jól belakott kényelmes és biztonságos helyükről. Ez teljesen érthető, de nem így tesz Kocsispéter Barbara és párja, Balogh Zsolt, akik extrém módon fittyet hánynak a korlátaiknak és hegyre mennek, ha ahhoz van kedvük.
2019-09-26Rajtunk a sor, hogy voksunkkal támogassuk most a doktornőtDr. Fekete Borbála Baracs, Daruszentmiklós és Kisapostag háziorvosa bejutott az ország tíz legjobb orvosa közé.
2019-07-24Amikor megihlet a látványA kamerás okostelefonok korában már nem nagy kunszt megörökíteni a nekünk tetsző pillanatokat. Azonban, hogy igazán jó képek szülessenek szükség van a megfelelő látásmódra is. Ezt vallja Kocsándy Lilla is, aki 18 éves kora óta fotózgat, azonban három éve kattant be nála igazán az expozíciós gomb.
2019-07-16Könnyed kikapcsolódást ígér a jazzkoncertA Gáspár Károly Trió valóban élvezhető, igényes jazzt kínál a közönségnek.
2019-06-20Nagymama, mostantól nyuszit fest. "Nagymama leszek, úgyhogy mostantól nyuszikat festek..."Lóki Judit a Batsányi-Cserhát művész kör tagja, a 2011 óta fest. Már több önálló kiállítása volt, jelenleg Perkátán a Győri-kastélyban tekinthetik meg a festményeit. A kiállítás apropóján beszélgettem vele.
2019-06-01Ő készítette a díjnyertes felvételt. Ő készítette a díjnyertes fotótKovács Krisztián már többször szerepelt fotóival a duol oldalán. Nem csoda, hiszen remek fotókat készít. Most az Agrofotó pályázatát nyerte meg.
2019-05-25Átérzik a másik gondját, hiszen ugyanazt a keresztet cipelikAz a megtiszteltetés ért, hogy Kelemen- Nagy Annamária és férje, Kelemen Gábor a lakásukban fogadtak és itt beszélgethettem velük az életükről, a terveikről.
2019-05-03Hol volt, hol nem volt - mai manómeseMuki, a kismozdony szomszédságában egy varázslatos helyen áll a kismanók kedvence, az Aranyalma óvoda.
2019-04-06A Marcipán díjnyertes fagylaltja. Régi örmény-zsidó sütemény az alapjaNagy László (kép), a dunaföldvári és a dunaújvárosi Marcipán cukrászda tulajdonosa részt vett egy nemzetközi fagylaltversenyen, ahol első helyezést ért el a magyarországi elődöntőn, egy saját készítésű fagylalttal, a Rugelach-hal. Jövőre Bolognába utazik az európai döntőre.
2019-04-03Egy magyar vállalkozás hazai és nemzetközi eredményekkelA DaruSín Kft. Kutató, Fejlesztő és Oktató Központot létesít Dunaújvárosban, amelynek alapkövét a közelmúltban ünnepélyes keretek között tették le Cserna Gábor, Dunaújváros MJV polgármesterével közösen. Erről az eseményről mi is tudósítottuk a kedves olvasóinkat. Radvánszki Sándor (kép) húsz éve vezeti a sikeres vállalkozásukat.
2019-03-27Széchenyi: az elődök neve kötelezi a fiatal táncművésztA legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István egyik testvére Széchenyi Pál volt. Pál utódja kötődik Dunaújvároshoz. Beszélgetés Széchenyi Krisztiánnal (kép).
2019-03-22Nem várt, csodálatos szerepléssel zártakAbu Dhabiban március 20-án, szerdán értek véget a 2019-es Speciális Olimpia Nyári Világjátékok, amelyen két, dunaújvárosi versenyző és edzőjük, a Móra iskola testnevelője is részt vett, ők alkották a magyar tornászcsapatot. Eredményeikkel óriási dicsőséget szereztek városunknak, hiszen Latinovics Lívia és Juhász Szebasztián összesen hét olimpiai aranyérmet szerzett.
2019-03-06Kitartás és szorgalom jellemzi az alkotói munkásságát isA Rácalmási Festő Kör alkotói egy kiállítás keretében mutatják be műveiket. A csoport vezetőjével, Dáma Nógrádi Katalinnal beszélgettem az életútjáról, amely nem mindennapi fordulatokat hozott számára.
2019-02-16Barangolás a festészet világábanSmuk Imre festményeiből kiállítást rendeznek Barangolások címmel a kiskunhalasi Közösségek Házában.
2019-02-13Nem veszett ki az emberség. Jó érzés, hogy nem veszett ki az emberség a városunkbólHíresember, a dunaújvárosi videóblogger bemutatta, hogy milyen nehézségekbe ütközik egy kerekesszékes, még egy egyszerűnek tűnő feladatnál is. Ép emberként beült a kerekesszékbe és a lakásából indulva elment a boltig, majd vissza. A videót 4300 ember látta a megjelenés óta. Farkas Zsoltot a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesületének alapító elnökét kérdeztem a videó kapcsán az észrevételeiről.
2019-01-21Óvónőből festő: álmodozó és javíthatatlanul romatikusVinczepálné Török Katalin (kép) negyven évig óvónőként dolgozott, majd nyugdíjba vonulásakor, három éve kezdett el festeni. Több kiállítása is volt már, egyénileg és csoportosan is.
2019-01-03Hiszi, hogy semmi sem történik véletlenül az ember életében50 évvel ez előtt született Dukai László. A Dunaújvárosi Hírlap humoros írásban számolt be érkezéséről, mint az év első dunaújvárosi születésű kisbabájáról.
2018-12-24A teremtő Isten most érkezik el közénk. A világmindenséget teremtő Isten érkezik most el közénkA karácsony különleges helyet foglal el egy család életében. Szeretteink közelsége ilyenkor olyan meghitt atmoszférát teremt, ami különlegessé teszi ezt a szent ünnepet. Bár átéljük ilyenkor a szent csodát, az ünnep valódi jelentőségét már homály fedi. Erről Baltási Nándorral beszélgettünk karácsony alkalmából.
2018-12-22Nagy dolog volt akkor az ajándék. Az ötvenes évek ünnepei PentelénSzabó Tamással, a Pentele Hagyományőrző Egyesület elnökével beszélgettünk a régi pentelei karácsonyokról.
2018-12-21Két platinalemez, vagyis: a siker, és ami mögötte vanCzimmermann Kitti (kép), dunaújvárosi gyökerekkel rendelkezik és nemrég vette át a második platina lemezét. A beszélgetés néhány „meglepetést” is tartalmazott.
2018-11-15Fontos az étkezés utáni sétaA cukorbetegséget komolyan kell venni. Szívinfarktust, szélütést, vakságot, vesebetegséget okozhat, és végtag-amputációval is járhat. A héten volt a Diabétesz Világnapja, ebből az alkalommal készült a beszélgetés dr. Mile Gabriellával.(kép)
2018-09-22A Quimby az életem része lett, és az is marad örök időreMaci, azaz Medve Ákos (kép) a Quimby dobosa volt a zenekar kezdeti időszakában, amikor amatőr zenei formációból profi nagylemezes bandává váltak.
2018-09-17Okosan érdemesA tanév kezdetén előfordulhat, hogy azzal szembesülünk: a régi számítógépünk elavult az iskolai feladatok ellátására. Milyen gépet vegyünk, és mennyibe fog kerülni? Ezt a témakört járjuk körbe szakértőnkkel, Siba Attilával (kép).
2018-09-14Programgazdag volt az egyetem idei gólyatáboraA Dunaújvárosi Egyetem évnyitó eseményének szerves részét képezi a gólyatábor, amelynek a programjait a szervezők sokéves tapasztalat alapján állították össze, a gólyák legnagyobb megelégedésére.
2018-09-00Szenvedélye a horgászat. "Ha tehetném, minden időmet a vízparton tölteném"Beszélgetés Steimetz Milánnal, az ISD Dunaferr Nagyolvasztóművének olvasztárával hobbijáról, a horgászatról.
2018-08-22Rögös út a leszokásig. Rögös út vezet a leszokásigHányattatott sorsú fiatalok próbálnak menedéket és kiutat találni a helyzetükből. Ez az interjú azért született, hogy megmutassa, a kemény háttérből is van kiút!
2018-07-00A vasműből a légióba. Szerelmi bánat és kalandvágyBeszélgetés Nagy Csabával, az ISD Dunaferr RMS és HR Igazgatóság szakértőjével, aki fiatal korában a Francia Idegenlégió megbecsült tagja volt.
2018-06-00Egyetemeknek készít oktatóanyagot a grafikus. Kvantumfizikáról gondolkodniBeszélgetés Juhász Pállal, az ISD Dunaferr Meleghengerművének daruvezetőjével, aki kollégájával, Wenszky Attilával közösen készített munkavédelmi tájékoztató füzeteket.
2018-05-00Rocksztár a Vasműben. Belül mindig szól a zeneInterjú Györki Istvánnal, az Akela együttes egykori gitárosával, aki jelenleg az ISD Dunaferr Hideghengerművének munkavállalója. István jelenleg a Chameleon nevű zenekarban játszik.
2018-04-00Minden darabnak lelke van. Agyagszobrok egyedi technikávalBeszélgetés Horváth Klárával, az ISD Dunaferr Nagyolvasztójának nyugdíjba vonult munkavállalójával, akinek a hobbija az agyagszobrászat.
2018-03-00Utazz, hogy találkozz önmagaddal! Akit rabul ejtett Svájc varázsaBeszélgetés Mankovics Lászlóval, az ISD Dunaferr Hideghengermű munkavállalójával, akinek Svájc, a beteljesült álom címmel jelent meg könyve.