József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | NA

448 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-08-00A hónap műtárgya - Építkezésből város, Dunapenteléből Sztálinváros: Dekorációs felhívás 1951 őszéről2023. augusztus - Az irat nyomdai termék, a múzeum törzsanyagához tartozik. A 10x14,5 cm-es papír történeti jelentősége jelentős, a helytörténeti gyűjtemény fontos darabját képezi. A kis papíron Berecz Bertalan tanácselnök kéri a dolgozókat és a város összes lakóját, hogy a szállásokat és a lakásokat kívül-belül díszítsék fel, így legyenek méltók az ünnep jelentőségéhez. A múzeum őriz egy másik felhívást is, melyben a tanácselnök ugyancsak erre szólítja fel a városépítőket és az itt lakókat.
2023-04-00A hónap műtárgya - A Bambi: egy név, egy fogalom és egy kis üdítőital történelem2023. április - A múzeum helytörténeti gyűjteményében őriznek régi üdítős üvegeket, melyek között akad két Bambis üveg is. Annak idején többféle palack is forgalomba került, a múzeum raktárában azonban ezekből csupán egyfajta található meg. A 2 és fél decis üvegből 2 darab található a gyűjteményben. Mindkettő teteje csatos, sima oldalú és bordázott nyakú. Bár címkéjük már nincs meg, az üvegek méretük és formájuk alapján egyértelműen beazonosíthatóak.
2022-12-00A hónap műtárgya - A Dunai és a Sztálin Vasmű emlékérem: kitüntetések és jelvények az 50-es évek elején2022. december - Az érmek két fokozatban készültek, ezüstből vagy bronzból, mely I. és II. fokozatot jelentett. A megbízható, kitartó, lelkiismeretes munkásokat nagyon megbecsülték Sztálinvárosban. Ezzel mintegy ösztönözték az ittmaradókat, mert a munkájukra eddig is és továbbra is szükség volt. Az 1951-ben alapított kétfokozatú emlékérem I. (ezüst) fokozatával az építkezés munkálataiban egyfolytában 2 évig résztvevők, a II. (bronz) fokozatával az 1 évig résztvevők számára volt adományozható.
2022-08-00A hónap műrtárgya - Egy televízió a múzeum történeti gyűjteményéből2022. augusztus - A múzeum történeti gyűjteményében 2 db televízió található, melyek közül a hónap műtárgya a Tavasz T 4303 típusú készülék. Ezek a televíziók 1960-1964 között a Videoton elődjének számító, akkori nevén Vadásztölténygyárban készültek. A kiválasztott Tavasz készülék igen elterjedt volt, a maga idejében "néptévének" számított. A televízió 45 cm széles, 40 cm magas, mélysége 36 cm, elegáns külsejét lakkozott fa burkolata adja. Súlya a mai készülékekhez képest jóval nehezebb, 26 kg-ot nyom.
2022-08-00A hónap műtárgya - Egy televízió a múzeum történeti gyűjteményéből2022. augusztus - A műtárgy egy Tavasz T 4303 típusú készülék, amely igen elterjedt volt, a maga idejében "néptévének" számított. A televízió 45 cm széles, 40 cm magas, mélysége 36 cm, elegáns külsejét lakkozott fa burkolata adja. Súlya a mai készülékekhez képest jóval nehezebb, 26 kg-ot nyom. A képcső robbanásveszélyes volt, tehát az előlapon lévő plexi, melyet 4 csavarral rögzítettek, nem csak díszként szolgált.
2022-04-00A hónap műtárgya - El nem feledett szobraink2022. április - Ismertető Kiss István Felszabadulási emlékművéről, amelyet 1975-ben avattak fel, s 1992-ben bontották el. A szobor 6 galambjaiból 6 darab az Intercisa Múzeumban tulajdona.
2021-12-00A hónap műtárgya - Étkezési zsetonok és a közétkeztetés kialakulása Sztálinvárosban. A malomudvartól az üzemi konyhákig…2021. december - 1950-es évek elején Dunapentelén, majd a későbbi Sztálinvárosban indult meg először a közüzemi étkezés, és mint ilyen, az országban előzmények nélkülinek számított. A zseton nagyjából 4 cm átmérőjű, kerek, bronzból készült érme, közepén vörös csillaggal, alatta beütött sorszámmal, szélén körben Dunai Vasmű Élelmezési Vállalat felirattal.
2021-10-13Szövetségi köszöntésA Magyar Kézilabda Szövetség ünnepélyes ebéden köszöntötte a 25 évvel ezelőtt olimpiai bronzérmet, illetve a 26 esztendeje vb-ezüstérmet szerző magyar női válogatott tagjait, közte több egykori Dunaferr-klasszist. Kocsis Erzsébet, Meksz Anikó, Siti Beáta, Németh Helga, Mátyás Auguszta volt a dunaújvárosi klub tagja e két világeseménykor.
2021-07-00A hónap műtárgya - "Házimuri", a kispolgárok vigyázzanak! Színpadon az Ostor együttes2021. július - Az Ostor együttes plakátja a Házimuri című előadásukról. A formáció 1960 és 1965 között működött, célja a városban tapasztalható visszásságok, emberi hibák pellengérre állítása szatirikus hangvétellel. A csapat sikeréhez kellett egy jó vezető, elszánt, tehetséges tagok, jó témák, újszerű megközelítés és egy új, szerethető stílus, mely sajátos nyelven „szólította” meg a várost.
2021-02-00A hónap műtárgya - Társadalmi munka jelvény Sztálinvárosból2021. február - Az országban először Dunaújvárosban - akkori nevén Sztálinvárosban - kezdeményeztek társadalmi munkát akkor, amikor az ország gazdasági helyzete már nem tette lehetővé a korábbi gyors ütemű építkezést. Oklevelek, kitüntetések, jelvények, az 50-es, 60-as évek elképzelhetetlen volt nélkülük, kiváltképp, ha valaki dunaújvárosi. Ezzel ismerték el a városért és a vasműért tett áldozatos munkát.
2020-09-00A hónap műtárgya - "Szól a rádió..."2020. szeptember - E hónap műtárgya időszaki kiállításunk egyik érdekes darabja, a XX. század jellegzetes használati tárgya, a rádió lesz. A Vadásztölténygyár R646-os Velence elnevezésű készüléke az 1950-es években készült. Az 1956-tól gyártott típus méretét tekintve 26 x 38 x 18 cm, közép és rövidhullám fogására alkalmas szerkezet, melyet sötétbarna fa káva „keretez”.
2020-08-18"Olyanok vagyunk, mint tűz és a levegő". Horváth Tamás és AndiHorváth Tamás és felesége, Péterfi Andrea nyilatkozik megismerkedésükről, kapcsolatukról és házasságukról.
2020-08-12Este horgászok vigyáztak a csendre, egészen pirkadatigNagy Péter Dunaújvárosban született és nevelkedett. Blogjában kerékpáros utazásáról ír, amely Portugáliából Dunaújvárosba viszi összesen 3800 kilométeren.
2020-07-00Rácalmási Szigetfutás 20202020-ban a rácalmásiak nagyon nagy sajnálatára a sokak által várt 3. Szigetfutás elmaradt. A közel 700 fős látogatottságú rendezvényünket a rácalmási lakosok és minden sportolni vágyó védelme érdekében elhalasztották a jövő évre.
2020-04-00A hónap műtárgya - Muki, a Vidám Park vasparipája2020. április - A hónap műtárgya ezúttal egy fénykép. A fotón látható vonat nem más, mint Muki, a sztálinvárosi úttörővasút első kis mozdonya. Bár csak néhány évig teljesített szolgálatot, mára legendává vált, a városban szinte mindenki ismeri. A 285 001 pályaszámú gőzmozdony 1894-ben épült a Berlin-drewitzi Orenstein&Koppel mozdonygyárban, a gyári megjelöléskor a 67-es gyári számot kapta. A 600 mm nyomtávolságú, eredetileg „B” tengelyelrendezésű szertartályos mozdony önsúlya 5,5 tonna, teljesítménye kb. 20 LE volt.
2020-03-06Mi, retró kedvelő dunaújvárosiak: a főtér titkaA cikkben Nagyné Hodik Mónika a Mi, retró kedvelő dunaújvárosiak facebook-csoportban megjelent, Dunaújváros főterével kapcsolatos írása olvasható
2020-01-00Mikulás Szigetfutás - másodjára is sikeres voltképes beszámoló a 2019. december 8-án rendezett rácalmási Mikulás Szigetfutásról
2019-12-00A hónap műtárgya - Zrínyi sisak2019. december - Ez a múlt századi rendőrsisak adományozás útján, 2002-ben került be a történeti gyűjteménybe, mely a korabeli rendőr egyenruha ékességének számított. A fekete lakkbőrrel bevont nemezsisakot 10 alumínium borda (tiszteknél sárgaréz borda) osztja gerezdekre, melyek alul 1-1 szegeccsel kapcsolódnak a vízszintesen körbefutó szintén alumínium pánthoz. A sisak elülső részén nagyméretű koronás magyar címer látható, melyet cserfa és babérág fog közre.
2019-08-00A hónap műtárgya - A Dunai Vasmű Építője, az építkezés hetilapja propaganda 1950-ből2019. augusztus - Tanulmány a Dunai Vasmű Építője hetilapról, melynek feladatai voltak: "Segítse a Dunai Vasmű és a város felépítését, a párt és Rákosi elvtárs által kitűzött feladatok végrehajtása. Továbbá segíti az építkezést, bemutatja az eredményeket, a jó kezdeményezéseket, ugyanakkor bírálja a hiányosságokat, a mulasztásokat és azok kijavítására mozgósít. Nem utolsó sorban a munkások között megbújó ellenség felkutatásában is segítséget nyújt. Feladata még a munkaversenyekre való mozgósítás, hogy minél előbb felépíthessék a Dunai Vasművet."
2019-07-00Második rácalmási SzigetfutásNagy Gábor beszámolója a 2019-es 2. Rácalmási Szigetfutásról
2019-06-00Képviselőink értékelnek: Nagyné Berzai MártaNagyné Berzai Márta rácalmási önkormányzati képviselő önértékelése az eddig elvégzett munkájáról és jövőbeni tervei
2019-03-00A hónap műtárgya - Royal írógép2019. március - 1996-ban Deimel János adományozta a múzeumnak ezt a Royal írógépet, elmondása szerint Wolf Johanna használta az ’50-es években. A 26 cm magas szerkezet egyik szalagcsévéje hiányzik, néhol a festés is le van pattogva, de jó állapotban van és működőképes. Tekintélyes súlyával kortársaihoz hasonlóan igen masszív szerkezet.
2018-08-00Egy álom vált valóra. Rácalmási Szigetfutás, avagy...Nagy Gábor beszámolója az I. Rácalmási Szigetfutásról, amely 2018. június 24-én a Rácalmási Nagysziget és Ártéri Tanösvényen zajlott, több mint 400 versenyzővel
2018-07-00Idén is népszerű volt a kerékpáros vetélkedő2018. június 1-én került sor a - most már hagyománnyá vált - kerékpáros vetélkedőre a Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskolában.
2018-05-16Türelem, odaadás, szeretet. Nagy öröm, ha segítségével gyógyulnak meg a betegekMájus 12-én ünnepeljük az ápolónők nemzetközi napját. Ezen a napon emlékezünk meg azokról, akik nap mint nap embertársaink megsegítéséért dolgoznak. Mégis mi ösztönöz egy fiatal lányt, hogy nekivágjon ennek az áldozatos és komoly felelősséggel járó munkának? Többek között erről is beszélgettünk Baráth Vikivel (kép), a dunaújvárosi Lorántffy Szakközépiskola harmad éves gyakorló csecsemő- és gyermekápoló képzés diákjával.
2018-01-23Véget ért az Educatio kiállítás, sikeres volt a DUE idei standjaVéget ért az egyetemi seregszemle. Ahogy korábban megírtuk a január 18-20 között megrendezett rendezvényen a helyi egyetem is képviseltette magát. A több napos seregszemlén mintegy 150 kiállító és közel 43 ezer látogató vesz részt évről évre.
2017-11-06Helyi arcok: Clionie Lockhart a városból indult cosplayerEgy cosplay elkészítése rengeteg munkát és időt vesz igénybe. Erről beszélgettünk Clionie Lockharttal (kép).
2017-10-17Intelligens zebrákAz elmúlt hetekben több jelentős útszakasz is megújult városunkban, a legutóbbi fejlesztés viszont a közlekedésbiztonság jegyében történt.
2017-09-18Kémfilm az uszodábanA nyilvánosság teljes kizárása mellett zajlott február 18-19-én a Fabó Éva Sportuszodában a Vörös veréb, az Oscar-díjas Jennifer Lawrence új filmjének forgatása.
2017-09-08Tamás a SztárbanFelfelé ível Horváth Tamás karrierje, már egy országos tévéműsorban drukkolhatunk neki.
2017-08-13Sztálinvárosból a Varázserdőbe"... ma már nem sok emlékezete van az alig hetven éves városban, és ez meglátszik a Dunai vasmű közvetlen szomszédságában a nyolcvanas években megnyitott Ipartörténeti Skanzen és Szabadtéri Kiállításon, ami az utóbbi időben gyakran feltűnik az interneten, mint erdőben felejtett furcsa elhagyatott vasipari monstrumok kollekciója, amit érdemes egy röpke kirándulás erejéig felkeresni." A Dunai Vasmű Gyártörténeti Gyűjtemény jelenlegi állapotáról.
2017-07-19Hűsítő kedvencünk: a fagylalt (képaláírás)A fagylalt komoly fegyvertény a nyári melegben: imádnivaló érzés, ahogyan az első gombóc elfogyasztása után az ember úgy érzi, kellemesen hűsíti a testét belül, és az sem mellékes, hogy isteni finom. Jó hír a hölgyeknek: a szakemberek véleménye szerint sokkal de sokkal kevesebb a kalória a fagylaltban, mint bármilyen más édességben. A jéghideg ínyencséget nem vetik meg a férfiak sem, a gyerekeknek pedig kifejezetten kedvencük. Szili György Olivér, Szili Olívia Amira is szereti a fagyit.
2017-07-14Soha nem állhat leA Rockmaraton szervezői idén is gondoskodtak a fesztiválozók egész napos kikapcsolódásáról. Immár 10. alkalommal települt ki a fesztiválra az off-programokért felelős Off-Rock Tanya.
2017-06-20Gyerekek a fesztenHa nem is a hajnali zárásig, de a gyerekek is ugyanúgy élvezték a fesztivál koncertjeit, akárcsak szüleik.
2017-06-20Négylábúak tartottak bemutatótJúnius 17-én orkán erejű széllel és kutyabemutatóval indult a DUDIK fesztivál sokak számára legjobban várt napja. Az előző napoktól eltekintve nemcsak zenei programmal találkozhattak a korán érkezők, hanem a Duna Dog Center kutyusai is bevették a fesztivál területét.
2017-06-17Fergeteges hangulatban. A nyitány rendben volt. Az egyik legfontosabb rendezvény. Belecsaptak a lecsóba! Csajok a színpadon. Már a rajtnál is csúcsformában!Június 15-e legnagyobb és legkellemesebb meglepetése a dunaújvárosi Beat KOHO fellépése volt a DUDIK Arénában. A DUDIK első napja különösebb fennakadás nélkül, zökkenőmentesen lezajlott, több ezren szórakoztak a Belga, vagy éppen a Wellhello koncertjén az alsó Duna-parton.
2017-06-16A keményebbek ott is alszanakA DUDIK fesztiválra még dunaújvárosiként is megéri leköltözni a kempingbe, ha nem akarunk hazamenni.
2017-06-00Kerékpáros vetélkedő. A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola hírei.2017. június 1-én került sor - a most már - hagyománnyá vált kerékpáros vetélkedőre, a Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskolában az alsó tagozatos gyerekeknek. A verseny egy elméleti KRESZ-tesztből és a biciklis akadálypályából állt. A versenyt támogatták a rácalmási városvédők, a rácalmási polgárőrség, a rendőrség részéről a kulcsi és rácalmási körzeti megbízott, a rácalmási családvédők.
2017-06-00Nemzetközi diákcsoport látogatása a vasműben. Termelés, vállalati kultúra, építészet.2017 tavaszán második alkalommal látogattak el az ISD Dunaferrhez a Közép-európai Egyetem (CEU) hallgatói. A csoportot Charles Shaw, az egyetem történelem tanszékének adjunktusa vezette.
2017-04-07Helyi kislány a díjazottak közöttIdén összesen 118 rajz alkotója kapott elismerést a Csodadoki Rajzpályázaton. Itt természetesen a Fejér megyei győzteseket is kihirdették. A dunaújvárosi Brigány Adél második lett a megyében, rajzával dr. Ambrus Éva gyermekorvos odaadó munkáját köszönte meg.
2017-04-00Kézműves és kreatív2017. februárban kreatív klub alakult Nagyvenyimen Gyürüs Istvánné vezetésével. Foglalkozásaikat a nagyvenyimi általános iskola egyik termében tartják
2017-02-00"Én csak úszok a szavakkal..." Slam Poetry Dunaújváros a Slam-tér-képenNagy Tamás beszélget a dunaújvárosi Borháló borszaküzletben 2017. április 11-én, a költészet napján megrendezett slam poetry-estről Suplicz Mártonnal, a Slam Poetry Dunaújváros alapítójával és Csobánczi Lillával.
2017-01-00Fény(ké)tan - a boncasztalon? Gondolatfoszlányok Csikós Árpád (fény)képei köréPortré Csikós Árpád fényképészről. A fotóművész képei.
2016-11-17Kohó is lett, de lófasz is"Csak szűk körben, állami vezetők, magas rangú káderek, vállalatvezetők körében terjesztett képek árulkodnak arról, amit Örkény legendás egypercese hat szóban összefoglalt: Sztálinváros mint kirakatberuházás igencsak távol állt a szocialista tökély eszméjétől. Két múzeumi raktárból előkerült albumból válogattunk kontrasztos fotókat, java részük sosem került nyilvánosság elé."
2016-08-12Behálóz bennünketNagy Johanna, a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ diákjának írása a SÉTA-tábor keretein belül tartott közösségi médiáról szóló előadásokról.
2015-12-04Újszerű termék a közlekedésbiztonságértA MAGÉSZ Acélszerkezeti Szövetség december 2-án a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszékén megtartotta a hagyományos évzáró rendezvényét, ahol a DAK Acélszerkezeti kft. elnyerte az Acélszerkezeti Innovációs Díjat.
2015-11-04Gólyák a HildbenGólyaavató a Hild József Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban.
2015-08-00A hónap műtárgya - Festmény Sztálinvárosról"Ebben a hónapban egy érdekes műtárgyra esett a választás, mely a múzeum történeti gyűjteményének egyik különleges tárgya. Jeges Ernő 1955-ben készítette „Sztálinváros a jövőben” című festményét, mely monumentális, 5 x 1,75 méteres nagyságával szinte uralja a múzeum első emeleti folyosójának falát."
2015-05-00Jövőnk kulcsa: az autóipari beszállításIsmertető az ISO/TS 16949 autóipari minőségirányítási rendszerről. Az ISO/TS 16949-es szabvány bevezetésének előkészítése az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a vállalatnál a projekt vezetője Szecs Csaba Zsolt. A szabvány bevezetését előkészítő PPAP munkacsoport látogatása a Dutrade Zrt.-nél.
2015-03-00A hónap műtárgya - Gyufásdoboz Mohácsról"A múzeum állandó kiállításában sétálgatva egy gyufásdobozt pillanthat meg a látogató, melyen „AZ 5 ÉVES TERVBEN. Megépül a mohácsi vasmű.” felirat olvasható, a háttérben vasat csapoló munkásokkal, hátoldalán 1949. június 11. dátummal."
2014-12-02A hagyományok velünk élnekHuszadik alkalommal szervezte meg az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület helyi szervezete a Szent Borbála Szakestélyt.
2014-12-00A hónap műtárgya - Az 1955-ös Májusi Vásár emléktárgyai Sztálinvárosból"A fajanszból készült három dísztárgy: egy kancsó, egy bögre és egy csésze alkotja az együttest, melyek nemcsak szép díszítésük, hanem történetük miatt is érdekes darabjai a helytörténeti gyűjteménynek. Ezek a tárgyak nem csupán az 1955-ben megrendezett Májusi Vásárról mesélnek nekünk."
2014-11-18Szlemmerek ÚjvárosbólA Kaptár Music Pub-ban Szó-Szabad-Szombat címmel önálló esttel jelentkezett a helyi szlemmerek közössége. Beszélgetés a Slam Poetry Dunaújváros két szervezőjével.
2014-06-05Rácalmási "németesek" ZircenRácalmás Város Német Nemzetiségi Önkormányzata és a rácalmási német nyelvklub Zirce szervezett kirándulást.
2014-06-00A hónap műtárgya - Végelbocsátó levélA történeti gyűjtemény egyik szép darabja ez a múlt század elejéről származó végelbocsátó, más néven obsitlevél, melyet 1987-ben a városi levéltár ajándékozott a múzeumnak. Az obsitlevél története. A közös hadsereg és a honvédség.
2014-05-00Lendületben a Rácalmási NéptáncegyüttesA Barina táncegyüttes ismét régi fényében ragyog.
2014-02-19Súlyos kérdésekAvagy mi történik egy szoborparkkal, ha magára marad? A dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelepről.
2014-02-13Lassú vonat érkezik, mindig hoz valakit...Az írások mind-mind Dunaújvárosról szólnak. Írások egy-egy érdekességről, nevezetességről, sajátos olvasói szemszögből. Velünk élő történelem: Újvárosi történetek sajátos nézőpontból, fiatal olvasónk szemével (1. rész).
2014-01-06Hol vagytok, magyarok? – Periszkóp"Jól emlékszem, 1993 áprilisában Dunaújvárosban Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke védnöksége alatt, Lipták Gyula, a Barátság Iskola igazgatója szervezésében sor került a Magyar Gyer­mekek Fedett Pályás Atlétikai Világtalálkozójára. E találkozó programfüzetéből idézek: „Tíz éve, amikor még remény sem volt arra, hogy valaha a világon bárhol élő magyarok szabadon találkozhassanak, elhatároztuk: leg­alább a gyermekeket évenként megpróbáljuk egy fedett pályás atlétikai verseny keretében találkozóra hívni."
2014-01-00A hónap műtárgya - Folyamőrtiszti szablya"E hónap műtárgya egy folyamőrtiszti szablya, melyet 2002-ben több fegyverrel együtt Parczel Józsefné ajándékozott az Intercisa Múzeumnak."
2013-12-01Az Arany Csillag Szálloda relikviái közülAz étkészlet a szálloda bezárása után került a múzeum tulajdonába.
2013-11-00A hónap műtárgya november - ezüst halkés és halvilla DunaújvárosbólEzüst halkés és halvilla Dunaújvárosból. A tárgyak az Arany Csillag Szálloda bezárása után kerültek az Intercisa Múzeum tulajdonába.
2013-10-01A megújuló tér múltja-Lenin-szoborKiss István Lenin-szobra 1970-1990 között állt a főtéren. Adatok, kép a szoborról.
2013-08-00A hónap műtárgya - Lenin szobor Dunaújvárosból"1970 tavaszán Dunaújvárosban - és szerte az országban - nagy erőkkel készültek Lenin születésének 100. évfordulójára: Lenin-bibliográfia megjelentetése, kommunista szombat, fáklyás felvonulás, emlékfa ültetése."
2013-03-01III. Rácalmási SvábbálRácalmás Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2013. február 16-án szervezte meg immár hagyományosnak számító III. Rácalmási Sváb Bálját.
2013-02-26Hogy tudjuk: kik is vagyunkBeszámoló a Rácalmáson, harmadik alkalommal megrendezett Német Nemzetiségi Önkormányzat hagyományos sváb báljáról.
2012-09-01TökfesztiválA tökdekoráció "szabályai".
2012-09-01Néptánc: csúcsjáratonA Rácalmási Felnőtt Néptáncegyüttesről.
2012-09-01Nívódíjas "Tiszavirág"A Gombos István, Ferenczy Noémi díjas ötvös-iparművész, szobrászművész által tervezett és kivitelezett kisplasztika átadásáról. Az Év Acélszerkezete Nívódíj."
2012-06-22Húsz év a hegesztés szolgálatábanÜnnepelt a Linde Gáz Magyarország Zrt.
2012-04-20Acélszerkezeti szakmai elismerésekTiszavirág Nívódíj. Az Acélszerkezeti Szövetség (Magész) a díjat évente adja át, a kiemelkedő szakmai színvonalon megvalósult acélszerkezeti beruházások, építmények alkotóinak (tervező, gyártó, kivitelező) erkölcsi elismerését, Az Év Acélszerkezete Nívódíjat." A kisplasztikát Gombos István tervezte.
2011-10-01Tökfesztivál: bomba sikerÖsszefoglaló a fesztiválról.
2011-10-01EmelkedőbenEgy sikeres együttműködés kezdetei. A Rácalmási Felnőtt Néptánccsoportról.
2011-01-20Kicsi QuimbyÖt év után jelent meg újra nagylemeze a Quimbynek, amely a Kispál és a Borz mellett a rendszerváltás utáni legnagyobb ambíciójú és legjelentősebb rockcsapata lett az országnak, megannyi korszakkal, legendával és pletykával körülvéve. Úgy, ahogy egy ekkora kaliberű vállalkozásnál elvárható.
2010-12-07Selmectől ÚjvárosigA Dunaújvárosi Főiskola könyvtárában hagyománytörténeti kiállítás nyílt, amely a selmecbányai hagyományokat mutatja be.
2010-11-09Mulatozó nagymacskák2011-ben lesz húszéves a Dunaújvárosi Főiskola hagyományőrzők társasága, a Sztálinvárosi Leopárdok Asztaltársasága. A társaság honlapja.
2010-10-02Wünsch László tiszteletéreA cikk a rácalmási tánccsoport gratulációja az "Életünk a táncművészet" címmel megjelent könyvhöz.
2010-06-15Együttműködés: tovább!"Újabb állomásához érkezett a Dunaújvárosi Főiskola és a Corvinus Egyetem együttműködése: a hallgatók szakmai gyakorlata után az egyetem Marketing és Média Intézetének három tanszékéről tizenegy tanár látogatott a DF-re múlt héten."
2010-05-12Corvinus hallgatók a DF-enKétnapos szakmai látogatásra érkezett a Corvinus Egyetem közel ötven végzős diákja, a Dunaújvárosi Főiskolára, ami Európa legfejlettebb és legegyedülállóbb stúdiófelszerelésével rendelkezik. Beszámoló.
2010-04-28Gépek támadásaBeszámoló a főiskolások szemével, a Dunaújvárosi Főiskolán megrendezett II. Robotino Olimpiáról.
2010-04-28Pentele régi dicsőségeA megyei harmadosztályú Dunapentele labdarúgócsapat bemutatása. Beszélgetés a csapat edzőjével, Pálffy Istvánnal.
2010-04-14Nyelvi nehézségekÖsszeállítás arról, hogy hogyan állnak a Dunaújvárosi Főiskola hallgatói a nyelvvizsgával.
2010-04-07A megszállás napjánBeszámoló a D-day (Dunaújváros-day) négy zenekart felsorakoztató koncertsorozatról, amit a Terminál Bárban rendeztek meg.
2010-02-01Tánclépésben...Avagy Wünsch László néptánc-koreográfus a nemzetiségi hagyományápolások fontosságáról.
2009-12-14Grafikák, fotók, kötetekDarvas Iván emlékkiállítás nyílt a Bartók Aula Galériájában.
2009-11-01Új irányok a néptánccsoportbanA Rácalmás környéki sváb hagyományok fejlesztése a cél.
2009-05-08A régiós alelnök terveiAdorján László, a Dunaújvárosi Főiskola hallgatója az Észak-nyugat Magyarországi Regionális Szövetség alelnöke lett. Jelenleg ő a Tanulmányi és Szociális Szakreferens. Beszélgetés Adorján Lászlóval.
2008-12-08Érték a mértékA Dunaújvárosi Főiskolán megvalósult HEFOP-programokról.
2008-11-24Minden rólunk szól!Változik a Dunaújvárosi Főiskola belső- és külső kommunikációja, nagyobb hangsúlyt fektetnek a hallgatóközpontúságra. Jelmondatuk: "Minden Rólad szól".
2008-04-21Tudatosan építi karrierjétBrávik Henrietta, a Dunaújvárosi Főiskola hallgatója, és a DF-Elco-DVCSH vízilabdázójaa.
2008-04-00A dunaújvárosi Pentele híd tervezése"A Nemzeti Autópálya Zrt. pályázatot írt ki a dunaújvárosi Duna-híd engedélyezési tervének elkészítésére, melyet a FŐMTERV Fővárosi Mérnöki Tervező Részvénytársaság nyert meg alternatív ajánlatával. A kiviteli terveket, majd – a kivitelezői közbeszerzési eljárás után, annak nyertese, a Vegyépszer Zrt. és a Hídépítő Zrt. alkotta DunaÚJ-HÍD Konzorcium megbízására – a gyártási terveket szintén a FŐMTERV Zrt. készítette."
2007-11-28DJE: a tagok szerint nem legitim az elnökségDunaújváros Jövöjéért Egyesület.
2007-10-29QuimbyOxigénsátor, és másnap kezdjük újra.
2007-06-26Termelés és magyarázkodás DunaújvárosbanLegördült az első gumiabroncs a gyártószalagokról a Hankook dunaújvárosi üzemében. A gyár 131 milliárd forintos ráfordítással létesült. A dél-koreai vállalat által lehívható állami támogatás munkavállalónként eléri a 13,5 millió forintot, ami egyesek szerint azért is aggályos, mert az üzemben külföldi munkaerőt is foglalkoztatnak.
2007-06-25A dunaújvárosi gumigyárban külföldiek is dolgozhatnakNincs akadálya annak, hogy a Hankook külföldi munkavállalókat foglalkoztasson. A cég és az állam közötti megállapodást nem hozzák nyilvánosságra.
2007-04-01Jubileum ünnepélyes keretek között.Új, korszerű gyártóbázissal bővült a MEISER Ferroste Kft.
2006-04-00Építési és bontási hulladékok kezelése a Dunaferr Zrt.-nél.A Dunaferr feladatai a jogszabályi előírások alapján. A feldolgozás lehetőségei.
2005-10-01Rácalmás történetéből.Nagyné Berzai Mária sorozata (IV. rész)
2005-06-01Rácalmás történetéből.Nagyné Berzai Mária sorozata (II. rész)
2002-09-01Megfogyva bár, de törve nem...A rácalmási néptáncosok négy esztendeje.
2002-00-00A testnevelés vonzásábanA Vasvári Pál Általánosa Iskola sporttagozatának bemutatása.
2000-04-21LejáratóA jövőre lejáró szerződés szerint a privatizációig kell vinni a céget....
1999-05-29Rendőrök a jachtkikötőbenKikötési helyet és kishajót kapott a Dunai Vízi rendészeti Kapitányság, a horányi új kikötő átadásának alkalmából.
1999-00-00Sajtóközpont a dunaújvárosi televízióbanA nemrégiben létrehozott sajtóházában nemcsak a megújult helyi televízió kapott helyet, hanem a stáb friss vállalkozása, a 7közlap nevű újság is.
1999-00-00Analfabéták oktatása-nevelése a Pálhalmai BV területénAnalfabéták száma, beiskolázás, óraszámok. Magyar irodalom és nyelv tanítása.
1999-00-00Beszámoló az Ercsi Nagyközségi Könyvtár......1998. évi tevékenységéről.
1998-04-28„Mindenki keresse a saját nézőpontját”Beszélgetés dr. Kéri Katalin történésszel.
1998-00-00A Pálhalmai Börtön és Fogház területén folyó oktató-nevelő munkaKépzési formák, az elítéltek százalékos eloszlása iskolai végzettségük alapján, óraterv.
1995-12-29Egy kicsit másképp és jobban...1996. jan.-től a polg. mesteri hiv. szociális irodájának vezetője Bojtorné Nagy Katalin, az egészségügyi titkárság vezetője Hum László. Portré.
1995-07-08... szép új élet minket vár. Sztálinváros. Együtt írjuk a város történetétNagy István: Sztálinváros című verse.
1993-02-05Téténynél integetnekA szoc. korszak dújv.-i szoborjelképeinek új helye.
1992-06-30Túl a félidőnInterjú Illéssy Istvánnal a közhangulatról, mely erősen politikaközömbös, politikaellenes.
1992-05-22Biztonság a centrumbanInterjú a képviselővel az MDF tanácskozásról.
1992-05-22Biztonság a centrumbanBeszélgetés Illéssy Istvánnal az MDF programjáról.
1992-05-19Nem vagyunk késésbenInterjú Kovács Pál MSZP képviselővel, az MSZP 3. kongresszusáról.
1992-03-27Valahol el kell kezdeniInterjú a képviselővel az új Munka Törvénykönyvről.
1991-08-27Drága színházunkInterjú a színházi évadról. Tervek, konkrétumok.
1991-08-13Földvári munka-kör-képMunkanélküliség, munkalehetőségek.
1991-08-13Márti nem jön visszaInterjú Varga Mártával átigazolásával kapcs.-ban.
1991-08-02Számoljunk csak (el)?Riport a városban mükődő szksz-k vezetőivel az új szksz-i törvény végrehajtásával kapcs.-ban.
1991-07-26A kör bezárulInterjú a Fejér Megyei Munkaügyi Központ dunaújvárosi kirendeltségének vezetőjével a város helyzetéről.
1991-07-16Felemás nyárHelyzetkép a kempingben és az Arany Csillagszállódában.
1991-07-09Mozicsatorna is lehetElképzelhető egy amerikaiakkal közös vállalkozása város antennarendszerének műkődtetésére,felújítására. Tervek.
1991-07-02Övék a hívők gondjaBeszélgetés Izsák Gyulával a vallási és kisebbségi önkormányzati biz. vezetőjével munkájukról, terveikről.
1991-06-18Remélem, nem lesz háborúAz 1991 tavaszán zajló iraki háborúban magyar orvoscsoport is dolgozott. A csoport egyik tagja dunaújvárosi orvos. Hazatérte után készült vele a beszélgetés.
1991-06-04Közvetítőként a közbiztonságértAz önkormányzat közbiztonsági bizottságáról.
1991-05-28Bizottság a bajbajutottakért.Nincs szégyellnivalónk, csak tennivalónk. Az önkormányzat szociális bizottságáról.
1991-05-24Szakmai munkát igényel.Nem felelőtlenül fecsegő társaság. Az önkormányzat városgazdálkodási bizottságának bemutatása. Tagok, és feladatok.
1991-05-24Nyerő volt a kísérlet.Kétszázezer dollár a Rudasnak. Az Emebri Erőforrások alapítványból kap támogatást az iskola. Felhasználási területek, és célok.
1991-05-17"Nem pártot, nem személyeket."Alpolgármester: Dr. Gál Zsolt.
1991-05-07A képzés kockázata a diáké.Nyolcadik után:kilencedik osztály. A nyolcadik osztályt végzők továbbtanulási esélyeiről, és az új formákról. Adatok, tények.
1991-05-03Pártérdekeket a háttérbe!Interjú az új polgármesterrel.
1991-05-03Mindenkinek üzlet az üzlet.Főszerepre készül a "mellék" út. A "kis"Dózsa György út üzleteiről, távlati fejlesztéséről.
1991-04-23Az orosz utánA Gárdonyiban is nyelvtagozat. Az iskolai nyelvoktatás helyzetéről.
1991-03-29Dobj egy labdát!Csökken a diáksportkörök száma. Interjú a helyzetről a testnevelőtanárokkal.
1991-03-22Folytassák, nővérek!A pályázatok elbírálásánál hiba történt. Beszámoló a városi kórház ápolási igazgatói címre kiírt pályázatról .
1991-02-15Szükségből könyvVállalkozási és háztartási alapismeretek. Jegyzetet készítettek a Rudas szakközépiskolában. Oláh Jánosné (igazg.) írta, a tantestület néhány tagja szerkesztette.
1991-02-05Elidegenítés - felidegesítésAz állami lakáok eladásának ügyintézése.
1991-02-01Elszámolt a szegénységgel. DemiszA dunaújvárosi szervezet vagyoni helyzetéről. Néhány sátor és gumimatrac.
1991-01-25JátékvárosAz Egészségkultúra Ház programjáról, a Játékvárosról.
1991-01-08Kiköt-e a kikötőA Dunaújváros és környékének fejlesztése c. tanulmány egyes részleteinek ismertetése.
1990-12-28Építkez(z)ünk?Lakás, telek, családi ház. Esetek, riportok.
1990-12-21Pirosak és kékekBudeswehr-tisztek Mezőfalván.
1990-12-14Ki fizeti, miből?Lehet, hogy garázs lesz. Az atlétikai csarnok sorsáról.
1990-12-11A jogász GYED-re mentVitás kérdések a Mezőfalvi Mezőgazdasági Kombinátban.
1990-12-04Tökéletes vonalakBeszámoló ifj. Koffán Károly szekszárdi kiállításáról.
1990-12-04Vállalkozó nőgyógyászMagánrendelőt nyit dr. Hidas Gábor nőgyógyász. A magánrendelések jelentőségéről.
1990-11-20Még nincs gondMi van a város "pénztárcájában"? A város 198-es egyenlege, az 1980-as évi helyzet, várható pénzügyi helyzet 1991-re. Adatok.
1990-11-20Közterület magánkézbenParkosítás, zöldterületek gondozása, fenntartása.
1990-11-02Hogyan működjön az önkormányzat?Beszámoló az ügyrendi bizottság első üléséről.
1990-10-30KrónikaAz október 27-i taxisblokád városi eseményeiről.
1990-10-26Egy album képeiHajdú György fotóművész kiállításáról.
1990-10-12És zeng a dalTóth Lászlóné, Emmuska, 1990. okt. 9-én vette át aranydiplomáját a Móricz Zsigmond zenei általános iskolában.
1990-10-09Eliképzést szeretnénk. Változzon az oktatás (II)Beszélgetés Székelyi Sándorral, a Széchenyi gimnázium igazgatójával a nyolcosztályos gimnázium terveiről.
1990-09-28Vasárnap választásHelyhatósági választások 1990. Választás előtti hangulatkép, riportokkal.
1990-09-18Térképpel a víz alattA tájékozódási búvárúszók a 11. EB-n ezüstérmesek lettek.
1990-09-07A beültetett fogak professzora.Az orvostudományban nincs garancia. Beszélgetés dr. Haris Antallal, aki a fogbeültetési műtétet mutatta be Dunaújvárosban.
1990-09-07Vállalkozó óvoda.Angol és német nyelv. A 4. sz. óvoda nyelvtanítási vállalkozásáról.
1990-09-04Lesz-e úttörő?Síppal, dobbal, piros nyakkendővel. Beszélgetés pedagógusokkal, szülőkkel, gyerekekkel.
1990-09-04Az egészségért.Jóga, masszázs, gyógytea. Beszélgetés az Egészségkultúra Ház tevékenységéről, Varga Zoltánné vezetővel.
1990-08-31Hétfőn kezdődik.Vallásoktatás, nyelvoktatás, óraszámok. Általános tudnivalók.
1990-08-10Ítélet lakásügybenAz állami lakások eladási áráról.
1990-08-10Magukon segíteniA nyugdíjas szakszervezetről beszélgetés a szervezőtitkárral.
1990-08-07Visszajáró hollandokA dunaújvárosi kempingről.
1990-08-03Lehetőséget kismamáknakAz Egészségkultúra Ház néhány programjáról. (Petőfi liget 3.)
1990-08-03A víz alatt karmolnakA női vizilabdacsapat, Kovács Imre vezetésével tavaly márciusban (vagyis 12 év vajúdás után) kezdhette ela lányok felkészítését a bajnokságra. A vizilabdacsapat jelene és jövője.
1990-06-29Azok a fránya piaci viszonyokAz üzlethelyiségek magas bérletéről, a szolgáltató kisiparos és a fogyasztó viszonyáról.
1990-06-29Naponta ötször felszállnakA kisapostagi vitorlázórepülős táborról.
1990-06-19Állást keresőkA városi tanács munkaerő-közvetítő irodájának május 22-i adatai.
1990-06-15Megfizethetelen bérAz OTP véleménye az MDF - Fidesz javaslatáról (lakáspiac, lakbér).
1990-05-25Emlékszel...A Vidám Parkra emlékezve - Mukiról, a mozdonyról - a "régi" programokról.
1990-05-15Van ahol "menekülnek", de nálunk nemA dunaújvárosi városi tanács mai helyzetéről, tevékenységéről.
1990-05-15Az úttörőnek mindig jó a kedve?Az úttörőszervezet városi vezetője, Klamerusz Mária megkapta felmondólevelét.
1990-05-04Tétova ünneplésDunaújváros negyvenedik évfordulóját ünnepli.
1990-04-27Meló-Diák. Új szellem, új lehetőségMegalakult a Meló Diák Kisszövetkezet.
1990-04-27A mindennapi tévé fesztiválja. TelefaktumA Telefaktum fesztivál Miskolcról Dunaújvárosba költözött.
1990-04-27Új parlament - új szerepBeszélgetés dr. Kovács Pállal és Illéssy Istvánnal.
1990-04-24Tanácskozás a Parlamentben. MDF hétvégeMegalakult az MDF parlamenti frakciója. Városunk képviselője, Illéssy István az ipari bizottságba jelentkezett.
1990-04-06Ez sem az igazi. Lánc, lánc, Eszterlánc Rt.Az Eszterlánc Diákszövetkezet Rt. bemutatása.
1990-04-03Ki legyen a tulajdonos?A gyáregyésgből lett részvénytársaság, az óragyárról...
1990-04-03Egyszeri, térítésmentes ellátás...Az ezredes"A Magyar Néphadsereg Ruházati főnöke. Zalavári Pál ezredesnek." Zalavári Pálnak elégtételt szolgáltattak, visszadták katonai becsületét. (1957. februárjában letartóztatták, az 1956-os eseményekben való részvétel miatt elítélték. Szabadulása után a városban telepedett le és a vasműben dolgozott).
1990-03-30A fonoda nem várt. A fél rt. is rt.A fondoa újneve 1989 augiósztusa óta DUTEXT Rt. A fondoa helyzetéről.
1990-03-20Két "nagyágyú" MDF - hétvégeBeszámoló a március 17-i MDF programól.
1990-03-09Mindenkit érintKorlátozott exportkorlátozás. A szovjet-magyar tárgyalások még mindig nem hoztak eredményt. Mindezek jelenlegi és várható hatásai Dunaújvárosban. (MOM, VOR, Fékon, DV, PIV).
1990-03-06Mi újság? Megkérdeztük Fejes LászlótAz Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat igazgatója lett, a tanács volt általános elnökhelyettese: Fejes László.
1987-02-01Négy hétvége elég volt.Megszépült a Szépségszalon.
1985-07-12A legszebb magyar érem. A döntőig meg sem álltValentényi Sándor, dunaújvárosi birkózó útja a döntőig. Fénykép.
1985-06-18A sárbogárdiak gondja a miénk is lehet. Kisütik, hogy hol süssenek?A Dunaújvárosi Sütőipari Vállalat eredményeiről. Fénykép.
1983-02-01"Részt vettünk, és jól szórakoztunk......iskolánk első GÓLYABÁL-ján."
1980-06-10Elmenni az emberek után...Az MMK nyári közművelődési tevékenységéről.
1980-00-00Az ismeretterjesztés elmélete és gyakorlata a dunaújvárosi Munkásművelődési KözpontbanIgények alakulása adatokkal támogatva.
1979-09-14Egy szakdolgozatból (III.) Brigád és művelődésA szocialista brigádok kulturális vállalásairól. Eredmények, visszásságok. Minőség és formalitás. Vezetői példamutatás jelentősége. Szocialista módon tanulni jelszó tartalmáról.
1979-09-11Egy szakdolgozatból (II.) Munkás és művelődésA munkásművelődés elvi és gyakorlati kérdéseiről, fontosságáról, nehézségekről.
1979-09-07Egy szakdolgozatból (I.) Munka és művelődésNagy Tibor, az MMK munkatársának főiskolai diplomamunkájából, különös tekintettel a dunaújvárosi munkásművelődésre.
1978-07-18Művelődés és brigádmozgalomA közművelődés segítése közös ügyünk.
1978-05-30Melléktermék és lehetőség: zártláncú tévéadás"Fél évszázados haladás után lemaradás" (2.) A Hírlap és a helyi tv összehangolása.
1978-04-21Zöldség, gyümölcs...A város várható zöldség- és gyümölcsellátásáról. Bőség után szükség? Megismételni hetvenhetet. Jó kilátások. A kistermelők csak a kevésbé szépet kínálják eladásra.
1978-04-18Hatékonyság és minőségKISZ küldöttgyűlés a papírgyárban és a 26. sz. Állami Építőipari Vállalatnál. Részletes beszámoló a gyűlésen elhangzottakról.
1978-03-31Nem gép! Ember!Interjú Hargitay Andrással, aki az uszoda avatásánál bemutató versenyen vett részt 1977-ben. Most a Munkásotthon sportklubjában életéről és sportpályafutásáról beszélt.
1978-03-31Jubileum (képaláírás)Egyéves a fedett uszoda. (nem teljes szöveg)
1978-02-21Fokozódó érdeklődés - háromszázezer látogató-elektromos időmérőRiport az uszodából. Este többen úsznak.
1978-01-20Ártani nem használA városi KISZ-szervezetek információs jelentésének bírálat. Jó- és rossz példák. Az infó-kipipálva.
1978-01-03Munkásgyűlés a Dunai VasműbenA gyárrészlegek munkaverseny-felajánlásai. Beszámoló az eddigi eredményekről. Kép: A munkásgyűlés helyszíne. (Hideghengermű) "Folytatjuk a munkaversenyt..."
1977-12-20Rokonságban mások életével...Az 1950 óta Dunaújvárosban, a vasműben dolgozó Vincze Zoltán minőségi ellenőr és anyagvizsgáló életútja, emlékei. Kép: Vincze Zoltán
1977-12-16A város védelme a város ligeteA tervekről és a jelenlegi helyzetről - részletesen. Képek: Tereplépcsők. Szoborpark. Arborétum lesz a Duna-parton. Kertrendezési terv. Nemcsak park, biológiai védelem is.
1977-12-13Zárszámadás előtt a téeszbenTerméseredmények. Beruházások állása.
1977-12-09Régi dunaújvárosi Kisz-vezetők találkozójaA mai vezetők rendezték. Névsor. Képek: Takács Imre aláírja a találkozó emléklapját. A résztvevők egy csoportja. Az egykori kiszesek ma már komoly tisztséget betöltő vezetők.
1977-11-22"A konverter-mesteren múlik..."Újabb számítógép a Dunai Vasműben.
1977-11-18Több gyermek. Több iskola. Több fiatal pedagógusA KISZ városi bizottságának és a városi tanács felmérésének eredményéről, a fiatal pedagógusok helyzetéről.
1977-11-04Friss diplomával - nagy feladat előttA kiöregedő vezető káderek utánpótlásának kérdései az ifjú diplomások vonatkozásában. Szociográfiai elemzés.
1977-11-04A november hetedikék dunaújvárosi történetébőlÖsszeállítás a dunaújvárosi sajtóból. A 35., 40., 50., és a hatvanadik évfordulókról.
1977-10-11Sikeres,de nem egyetlen lehetőségAz MMk-ban működő klub eredményei.További elvárások. Ne csak házigazdaesteket. Szocialista brigádok klubja.
1977-09-23Egyoldalú? Kétoldalú? Többoldalú? Az üzemek és az iskolák kapcsolazaA felújítási, karbantartási, anyagi segítségen túl közművelődési kapcsolatokat kell erősíteni. Nevelési, pályaorientációs feladatok, nem szabad a régi, spontán kapcsolatokat felszámolni.
1977-09-02Egy műszak = 250 ezer forintMost már három műszakban üzemel a Dunai Vasmű új, profilvast gyártó gépsora. Még mindíg hiányzik egy jó rakásológép. Kép: A gépsor
1977-08-23Avatás előtt a hullámpapírgyárBeszélgetés Mészáros Mihállyal, a gyár pártbizottságának titkárával.
1977-06-14A veszteség 250 ezer forintGép van, de ember nincs, a Dunai Vasmű profilozóüzemében.
1977-04-08Ünnepélyesen felavatták a fedett uszodát.Képes beszámoló az uszoda felavatásáról.
1977-04-01Fedett uszodaA fedett uszoda felépülésének vázlatos története. Képek: Az építés kezdete. Földmunkák. Vasszerkezetek. Falak burkolása. Külső felvétel az uszodáról.
1977-03-29Már nem építkezés, már uszoda"Engedhetitek a vizet!" A medencékbe a vizet 1977. március 25-én, délután 2 órakor kezdték el engedni. A bejárati üvegajtónál bronzba öntött betűk hirdetik: "Épült a város lakóinak összefogásával 1975-77."
1977-03-22"Megemlékezésünk kötelességvállalás"Naggyűlés a Tanácsköztársaság kikiáltásának 58. és a KISZ megalakulásának 20. évfordulója alakalmából
1977-03-18Termel a hullámpapírgyár. Pillanatkép kiegészítésselJó eredmények. A dobozüzemben a tervezettnél előbb kezdődött el a munka. A beruházás kiegészítése van még hátra
1977-03-11Bármikor jöhetnek...Nyilatkoznak az építők, az üzemeltetők, az igazgató. Milyen lehetőséget ad a sportolásra? Huszonkét nappal a fedett uszoda avatása előtt. Perjámosi Sándorné, a február elsején megalakult a Kohász SE úszószakosztályának edzője is nyilatkozik.
1977-03-08Munkásgyűlés a Dunai Vasműben. A vasasszakszervezet jubileumánSugár György ünnepi beszéde. Külföldi vendégek: Ajimé Canipel, belga, Jean Lapeyre, francia szakszervezetek üdvözletét hozta
1977-02-25Munkaverseny saját zsebreA D.V. villamosjavítójában a Braun Éva szocialista brigád versenyszelleméről.
1977-02-15Vasműsök a vasas szocialista brigádvezetők országos tanácskoBeszámoló és nyilatkozatok a tanácskozásról
1977-02-15Az erdősáv már nem megoldásBeszélgetés Temesi Imrével, a Dunai Vasmű környezetvédelmi laboratóriumának vezetőjével
1977-02-15Mire figyelmeztet a baleseti statisztika?Legveszélyesebb a Vöröshadsereg út. A meg nem adott elsőbbség. A gyalogosok sem angyalok.
1977-01-21A példamutatás kommunista kötelességLátogatás a Vasműben, és a papírgyárban. Kép: Beszéd a vasműben. Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára Dunaújvárosba látogatott.
1977-01-21"Időzített" szegfűk, tízezer tő rózsTájékoztató az Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat tavaszi készülődéséről. Húszhektáros kertészet.
1977-01-21Üzemmérnök- és műszakitanár-képzés /a főiskolán/Bemutatása a főiskola képzési rendszerének
1977-01-18OttfelejtettekA Dunai Vasmű fiatal műszakiairól, akiket képzettségüknek nem megfelelő munkakörben alkalmaznak, akik még mindíg a kezdők munkáját végzik
1976-12-07Papíripar, KISZ-védnökséggel.A védnökség jelentőségéről Berényi László, védnökségi tervező, Tomcsányi Elemér igazgató.
1976-11-30A csontfaragóInterjú az amatőr népművészek egy kiállítójával, Károlyi Albert csontfaragóval. Kép: Károlyi A. egy szobra.
1976-11-23Ma: műszaki átadás a papírgyárbanElkészült a hullámpapír-gép és a dobozüzem is. Kép: A hullámpapírt gyártó gépsor.
1976-11-23Közművelődés. A negyedik, a legnehezebb forduló következikHárom előadás és vita a KISZ és a közművelődés kapcsolata, gyermekek a közművelődésben, munkásművelődés kérdéseiről.
1976-11-19A barátság forrása. Kommunarszki hétköznapokBeszélgetés a vasmű 10 tagú munkásdelegációjával, akik egy hónapot töltöttek a testvérváros kohászati kombinátjában.
1976-11-02Ki mit tud?Riport a járási, városi vetélkedőkről. Eredmények.
1976-10-29Jobbító szándékkal. Ifjúsági parlament a Dunai VasműbenIfjúságpolitikai eredmények. Szociális juttatások. Az ifjúság munkaeredményei. Enyhe kritkai légkör.
1976-10-19Képviselők nyakkendőben és farmerbanIfjúsági parlament a papírgyárban. A fiatalok szerepe a növekvő termelési eredményekben. Továbbképzés. 100 fiatal kapott lakást. Népművelés, sport. Javaslatok.
1976-10-15Ifjúsági parlamentek. Napirenden az ifjúsági törvény végrehaIntézkedési tervek végrehajtásáról számolnak be a vezetők, az Ifjúsági törvény megjelenése után
1976-10-12"Ez most fontosabb volt..."A 26-os V. Weiner Tibor KISZ-szervezet derekas társadalmi munkája az óragyárnak. 800 munkaóra. Képek. Csipke György, nagy József, Spráger György csőszerelés közben. Szabó István KISZ-titkár és Petrovics József csőszerelő.
1976-10-05Nem pünkösdi királyságA káderutánpótlási tervben szereplő fiatalok október 9-én, egy napra átveszik az üzem vezetését. Tanulják a vezetést. /Dunai Vasműben./
1976-09-28Közös gondjaink fórumaA tanácstagi beszámolók értékelése
1976-09-24Vendéglátás a pálmák alatt. Petőfiről, acélgyártásról, művelődésrőlA fehérneműgyár Kállai Éva és a tűzállótéglagyár szocialista brigádjainak "házigazdaestje". Magnóról Petőfi-versek, zenehallgatás, vetélkedő, beszélgetés.
1976-08-20Születőben az óriás - Még csendben, de már folyik a konverteres acélmű építésének előkészítéseSzöveges és képes riport az acélmű építéséről. Képek: A Béke téri kapu mellett épülő felvonulási épület. A lebontás alatt lévő salaktörő. Bővítik az oxigéngyárat.
1976-08-17MunkásőrökRiport az új munkásőrök kiképzéséről, hivatástudatukról, miért jelentkeztek munkásőrnek. Képek: Harcszerű lövészet. Dr. Tarr József, Juhász Mária, Tóth Gyula munkásőrök.
1976-08-10Kimentünk az uszodához... Söprűvel a medencébenRiport, az épülő uszodában társadalmi munkát végző brigádokról. Több szocialista brigád neve említve. Képek: Söprik az elkészített medencét. Hordják a gerendát a lebontott zsaluzástól.
1976-08-06A cselekvési program végrehajtása az eredményes gazdálkodásGazdálkodási és politikai eredményekről.
1976-08-03Van szalma! Lesz szalma?A dunaújvárosi papírgyár szalmával való ellátásának gondjairól. A szalmahiány okairól
1976-07-30Ha már az ablak a gond, az jót jelent...A tervek szerint halad a fedett uszoda építkezése. Képek: Az építkezés részletei
1976-07-30Szabadságból sosem elég...A szabadságolás gondjai négy üzemben. Szociográfiai-ihletésű írás. Dunai Vasmű Profilüzem, Vörös Október Férfiruhagyár, Volán vállalat, Vegyesipari Vállalat
1976-07-23Zöldség - gyümölcs. Mindegy, hogy hol terem, csak legyen...Az ellátási nehézségekről, a megoldás lehetőségeiről. A háztáji- és a kiskertgazdaságok jelentőségéről. A felvásárlás kötelezővé tételéről.
1976-07-16Több zöldséggel több a baj?A dunaújvárosi zöldségellátás nehézségeiről. A felvásárlás visszásságairól.
1976-07-13Közelebb kerülni a gyakorlathoz...Riport az egyetemisták és főiskolások számítógép-tudományi dunaújvárosi táborozásáról. Interjú Tóti Ákos adjunktussal.
1976-07-09Vendégek, munka közbenRiport a 20 kommunarszki diák dunaújvárosi munkájáról. Építik a fedett uszodát. Kép: Az építő diákok munka közben
1976-06-29A hullámpapírgyárban. Most már forog a gépÖsszefoglaló riport a hullámpapírgyár építéséről, ahol a papírgép már üzemszerűen termel. Képek: Vezérlőterem, kész papírbálák
1976-06-22Kétezeregyszáz fiatal érdekébenA szünidőben munkát vállaló diákok "alibi" foglalkoztatásáról
1976-06-18KISZ-kongresszus utánBeszélgetés Topánka Györggyel, a KISZ városi bizottsága titkárával. Értékelés, feladatok.
1976-05-28Levelek egy brigádnaplóbólEgy frissen alakult lakatosbrigád a vasműből Komócsin Zoltán nevét vette fel. Kapcsolatot találtak egy váci, hasonnevű szocialista brigáddal. Ennek leírása az újságcikk.
1976-05-25"A mi gyermekeink készülnek a felnőttségre..."Harmincéves az úttörőszövetség. A 30. évforduló alkalmával szó esik a dunaújvárosi úttörőmozgalomról is.
1976-05-21Alkot az ifjúság - A vasműben számítanak a pályázókraAz "Alkotó Ifjúság" pályázat értékelése, a jövő tervei.
1976-05-07Még egy nap, és kezdődik...A KISZ-kongresszusra készülő fiatalokról. Dunaújvárost Hegyi Zoltán, Szaksz Ferenc, Vass István, Jenei Mihály, Nagy Emma, Süveges Mária és Janó Mihályné képviseli. Interjú Süveges Máriával és Janó Mihálynéval.
1976-04-23Helytállás a munkában és a tanulásbanTanácskozott a KISZ megyei küldöttgyűlése. Két dunaújvárosi küldött, Janó Mihályné és Kmetovics Mária felszólaltak. Topánka György megyei VB-tag lett. Dunaújvárosi kongresszusi küldöttek: Hegyi Zoltán, Szaksz Ferenc.
1976-04-13A gyermekcipőgyártás jövője DunaújvárosbanA Vegyesipari Vállalat gyermekcipő gyártásával kapcsolatos problémái. A profiltisztítás eredményében reménykednek.
1976-04-13Képek GyörgyrőlBeszélgetés Keresztes Györggyel, akit a vasmű mechanikai egységénél a legjobb KISZ-tagnak választottak meg. Ez az alapszerv a vasmű legjobb alapszerve az 1976. évben.
1976-03-30KISZ-küldöttgyűlés a Dunai VasműbenCzinkóczi Sándor KISZ-titkár, Szabó Ferenc igazgató értékelte a vasmű KISZ szervezetének munkáját, a vasmű eredményeit. A bizottság titkára ismét Czinkóczi Sándor lett.
1976-03-26A zászlótulajdonosokA DV. Üzemfenntartási gyárrészleg mechanikai üzemének KISZ szervezete végleg elnyerte a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját. A cikk érdemeiket sorolja fel.
1976-02-24Fiatalosabb, politikusabb, egyénibb közösségi munkátBeszélgetés Topánka Györggyel, a KISZ városi bizottságának titkárával. Részletes értékelés, tervismertetés.
1976-02-03A szemléleti és cselekvési egységért. Gazdasági aktiva A Dunai VasműbenSzabó Ferenc vez. ig. beszámol az elmúlt öt év eredményeiről, a következő évek gondjairól és feladatairól. Az új gazdasági szabályozókról, hatékonyság növeléséről, a dolgozók szociális ellátásáról
1976-01-06Megkezdődtek a hidegpróbák a hullám-papírgyár első egységébenTeljes felfutás után 1978-tól évi 100 ezer tonna hullámpapírt gyártanak.
1976-01-06Nyugdíjba ment a "vezér"Borovszky Ambrus vezérigazgató rövid búcsúztatója nyugdíjazása alkalmából.
1975-12-30Január 2-től próbaüzema papírgyártó gépenMár fordul a gép.
1975-11-18"Egymillió tonna? Nem nagy ügy!"Egy természetes rekord születése a vasműben.
1975-10-21Riporternek kerestettemNagy László a hírlap munkatársa második helyezést ért el a Riporter kerestetik c vetélkedőn.
1975-09-23Ahogy kell...Dunaújvárosi munkásőrök harcgyakorlata
1975-08-05Arborétum DunaújvárosbanA Duna-part kialakításáról. Arborétum, sétányok kialakítása a cél.
1975-07-25Ide látszik a város...A rácalmási Csecsemőotthonról.
1975-06-27A mi utcánkSéta a múltban és a jelenben a 6-os úttól a nagylépcsőjű Duna-partig.
1975-06-10Lesz-e multilit futószalagonSzínespanelek előállítása.
1975-06-06Képviselőjelöltjeink programja: pártunk programnyilatkozataVálasztási gyűlések a városban
1975-05-27A szerelésvezetőVárosalapítók: Strifler László.
1975-04-25Megkezdődtek a Dunaújvárosi Ifjúsági Napok.1965 óta rendszeresen megrendezik a DINT. Idén a rendezvény összekapcsolódik hazánk felszabadulásának 30. és városunk alapításának 25. évfordulójával.
1975-04-15"Játék" az erkélyekkelAz erkélyek elhelyezésének variációs lehetőségei.
1975-03-14A nehéz ősz ellenére rekorderedmények a mezőgazdaságbanAdatok a mezőgazdaságból.
1975-03-07Egy asszonyKongresszusi küldötteink. Harpakker Ferencné A DV dolgozója
1975-02-28Tűnő világA tanács nyilvántartása szerint Dunaújváros területén még harminchat tanya van és 142-en élnek benne.
1975-02-07Sanyikám, Jakab elvtársJakab Sándor a Hengerművek párttitkárának portréja. Nyilatkoznak a dolgozók is.
1975-01-17PárttitkárokJuhász Béla a DV Meleghengermű alapszervezetének titkáta. Politikai portréja.
1975-01-10Kiváló IdegenvezetőNagy Károly dunaújvárosi idegenvezetőt az Országos Idegenforgalmi Tanács sok éves jó munkájáért Kiváló Idegenvezető jelvénnyel tüntette ki.
1975-01-03Amatőr filmesek a MunkásotthonbaA Rosti Pál Fotóklub filmstúdiója.
1974-12-24KépaláírásCastrum, 1974.
1974-12-17Cseperedő óriásKörkép a könnyűipar nagy beruházásairól. A "régi papírgyár" és a víztorony közötti 20 hektáros területen új gyár épül." 1977 végén a Hullámpapírgyár már csomagolópapírt ad az országnak.
1974-11-19Egymást váltó zászlóvívőkA Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola KISZ-szervezete kapta a KISZ Központi Bizottság Vörös Vándorzászlaját.
1974-11-06Fiatalok mühelyében1968-ban hozták létre a műhelyt A Dunai Vasműben, hogy munkalehetőséget nyújtsanak a fiatalkorú lányoknak
1974-10-15Átadták rendeltetésének a város 19. óvodájátHétfőn, okt. 14-én adták át a Dunai Vasmű által épített könnyűszerkezetes kék pavilonokat.
1974-10-08Kiszeseink tagságukról tetteikkel döntenekBeszélgetés Topánka Györggyel, a KISZ városi bizottság titkárával.
1974-09-17Milyen a munka?Ahogy az érettségi előtt állók látják. Diákmunka diák szemmel.
1974-09-03Maradandó emlékFőiskolásaink jártak Kommunarszkban, Dunaújváros egyik testvérvárosában.
1974-08-30Hat "Cs" lakóházban mégis lesz gázfűtésEzekben a háztömbökben a lakóknak nem kell megvenniük a téli tüzelőt.
1974-08-16Osztoznunk kell a gondokonKörnyezetünk 6. A pihenés, a szabadidő-szervezés formái és gondjai a természeti környezet szempontjából.
1974-08-13A civilizáció két arcaKörnyezetünk (5.) Urbanizáció és zöldövezet a városban.
1974-08-09Emlékeivel együttKörnyezetünk (4.) Riportsorozat Dunaújváros környezetéről.
1974-08-06A szeszélyes löszKörnyezetünk (3.) A löszpartról.
1974-08-021760 hektár vízfelületKörnyezetünk (2.) A vízpart Dunaújváros környékén több mint 100 km. Kép az épülő partfalról.
1974-07-30Lehet-e szeretni?Környezetünk (1.) Dunaújváros környezetének bemutatása.
1974-06-21Munkásvárosok pártbizottsági titkárainak konzultációja DunaújvárosbanA munkások körében végzett politikai tevékenységről. A várospolitika legsürgetőbb kérdéseiről.
1974-05-28KépaláírásA Castrum városrész két épületcsoportja között jelenleg a Petőfi Általános Iskola a kapcsolódó elem. Mögötte egyenlőre az Óváros látképe tárulkozik fel. A "kövérházak" építésének befejezése után enne a "résben" jelenik meg a városrész impozáns nagyáruháza, s mögötte egy -két lakásól álló egyedi lakóépület-csoport, amelynek terveit Finta József és Szente László tervezőmérnökök készítik. (teljes szöveg)
1974-05-24VárosképNagy Jenő városképe.
1974-05-17KépaláírásA Római Körút
1974-05-10Munkásfórum - várospolitikai kérdésekrőlÚj kezdeményezés. Lakóterületi munkásfórumokon válaszolnak a város politikai vezetői a lakosság kérdéseire.
1974-02-01Több tehetséges fizikai munkást a vezetésbe.A káderpolitika és a személyzeti munka a városi pb ülésének napirendjén.
1974-01-22A kölcsönösség példájaSzocialista szerződés a Dunai Vasmű és a Bánki Donát Gépészeti és Fémszerkezeti Szakközépiskola között. A vasmű számít a frissen kikerült szakemberekre és szükség szerint biztosít szakembert az iskola oktatómunkájához.
1973-12-28Közös dolgainkról-az új esztendő küszöbén.Beszélgetés Sárosi Józseffel, a dunaújvárosi pártbizottság titkárával.
1973-11-23A korszerű városmodellA korszerű városmodell.
1973-11-20A várospolitika pártirányításának feladatairól......tárgyalt pénteki ülésén a városi pártbizottság.
1973-11-06A vonzás 5. Már ma tervezni kell...Dunaújvárosban a megközelítési lehetőségek nehézkessége visszatükröződik a kereskedelem fejletlenségén.
1973-11-02A vonzás 4. Legfontosabb: a közlekedés megjavításaA környék 26 községéből csak hatnak van kedvező adottsága a város elérésére vasúton.
1973-10-30A vonzás 3. A városba áramlás nem csökken a 70-es évekbenA városba áramlás kimutatása a vonzáskörzetben az albérlők arányának alapján is.
1973-10-26Vonzás 2. A város fel is szívja környezetétA város vonzáskörzete a bejáró ipari munkások ingázása alapján.
1973-10-23A vonzás (1.)Egyelőre kölcsönösség nélkül. Beszámoló Dunaújváros és környékének kapcsolatáról. A város és vonzáskörzet községei.
1973-10-05Párttagok a munkásvárosbanGondolatok a pártépítésről.
1973-09-21Megalapozott fejlődés MOM óragyár egységeiben130 millió forintos beruházás, 1975-től évente egymillió ébresztőóra.
1973-09-07Hol tart a dunaújvárosi betonelemgyár üzem és munkaszervezésben?Az épületelemgyár fejlődése.
1973-06-29A kicsinyek örömének kovácsolója60. születésnapján a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki Jelinek Fülöpöt a Dunaújvárosi Vidám Park igazgatóját.
1973-05-29"Az arra érdemes munkásokat..."Az MSZMP KB novemberi állásfoglalásából: "Az új tagok felvételénél szigorítani kell a felvételi normákat".
1973-05-15Neve összeforrt a városévalNyugalomba vonult dr. Tapolczai Jenő, a Fejér megyei tanács elnöke.
1973-04-27Tavasz 73Megjelent a hetedik Tavasz antológia
1973-04-27Megalakult a Városi Tanács.A választási elnökség beszámolója, valamint a végrehajtó bizottság megválasztása.
1973-03-09A városfejlesztés vitazárójaA városfejlesztés vitazárója.
1973-02-16Mi lesz a város tüdejével?Riport a dunaújvárosi faritkítási akció apropóján
1973-02-13A szándék tisztességeSzakmunkások, segédmunkás munkakörben a fésüsfonodában.
1973-01-23Dunaújvárosban 17 ezer érdekeltKiket érint városunkban az 1973. márc. 1-től esedékes béremelés?
1973-01-23Szorosabb együttműködés az üzemek és intézmények közöttAz MSZMP Központi Bizottsága oktatáspolitikai határozatának dunaújvárosi feladatairól tárgyaltak a városi üzemek, iskolák, óvodák vezetői, párttitkárai.
1973-01-19Az érdekvédelem alfájaAz üzemi demokrácia árnyoldalai.
1973-01-16Másfélezer brigádA szocialista brigádmozgalom helyzetét tárgyalta az MSZMP városi Végrehajtó Bizottsága. Harminckilenc üzemben, vállalatnál és intézménynél összesen 1500 szocialista brigád tevékenykedik.
1973-01-05A nagy eszmecsereBeszámoló taggyűlést tartanak a pártszervezetek
1972-12-22A hídEgy jövőbeni városi hídról.
1972-12-15Városrész, húzezer embernekA Castrum városrész bemutatása.
1972-12-05A hadnagy mosolyaMi történt Óvárosban 1944. december hatodikán? Az óvárosi malom előtt, az emlékműnél lévő obelszikről. Az obeliszken lévő felirat: Georgij Szergejevics Puhacs hadnagy.
1972-11-28KépaláírásA Castrum városrész.
1972-09-15Beruházási gyakorlatunk összahangban van a népgazdasági célokkal és a városfejlesztés érdekeivelA városfejlesztés érdekei. Az MSZMP városi végrehajtó bizottságának értékelése.
1972-08-18Tíz év fehéren-feketénJubileumi fotószalon nyílik ma a Rosti Pál fotóklub megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából, a Vasmű úti Kiállítási Teremben.
1972-06-30Milyen irányban fejlődik a város?1976-ra várható az első szanálás. Három fő beépítési terület: Castrum, Dózsa II., Vöröshadsereg útja - Szórád Márton út és a DX út által bezárt háromszöge és a Vöröshadsereg út - DX út-Baracsi út által határolt szakasz. Lehetőségek, tervek, problémák.
1972-04-18Önmagunkért, városunkértTársadalmi munka a kommunista szombaton.
1972-04-18Történelem-kortársaknakKritika Miskolczi Miklós: Mi kommunista ifjak indulunk című tanulmányáról.
1972-01-25Az emberek inkább segédmunkásnak mennekKevés a darus az acélműben.
1972-01-11Bejöttek DunaújvárosbaAkik a környékről járnak be a városba dolgozni.
1972-01-04Új bútor 300 millió forintértA városban először 1951-ben a Berecz Bertalan utcában, egy pincében, majd a Vasmű út 7. szám alatt, később pedig a Duna soron nyílt bútorbolt. Bútoreladás a városban.
1971-12-10Helyünk, helyzetünk, távlataink (III.)Mi az agglomeráció? Mit jelent városlakónak lenni? Dunapentele példája.
1971-12-10Interjú egy rendőrkutyával"Interjú" Ahmeddel, a másfél éves bűnüldöző kutyával.
1971-12-07Helyünk, helyzetünk, távlataink (II.)Szocialista iparosítás. Egyenlőtlen fejlődés a szocialista városok között. A távfűtés ára. Milyen helyet foglal el Dunaújvárosban?
1971-12-03Helyünk, helyzetünk, távlataink (I.)A cikksorozat célja rendszerbe foglalni a város 20 éves fejlődésének néhány városfejlesztési sajátosságát. Az illúziók. A realitások. Nagyváros? Jó helyre települt-e a város? Egy nagyon távoli lehetőség.
1971-11-09Acél Gábor: Tiéd a holnapRecenzió egy KISZ történeti-kiadványról. Az ifjúsági mozgalom dunaújvárosi történetéből.
1971-08-27Erőt adtak azok az évekA város volt tanácselnökének dr. Tapolczai Jenőnek közéleti tevékenységéről, abból az alkalomból, hogy a Munka Vörös Zászló Érdemrenddel tüntették ki.
1971-08-24Majd az új telepen...Látogatás az Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat termesztőtelepén a Délivárosban.
1971-05-25A Balcsiról jelentjükA dunaújvárosiak üdülési lehetőségeiről: Balatonszéplak, Alsóőrs, Balatonszabadi tanácsüdülő.
1970-12-11Ki volt Rosti Pál?A Fotóművészet 1970/1. száma foglalkozik Rosti Pállal.
1970-10-13Utószó egy kamarakiállításhozBirkás István kiállításáról.
1970-08-25Nyár, ifjúságSokan a gáton, sokan társadalmi munkával töltötték a nyarat, a KISZ-építőtáborok is népszerűek voltak.
1970-08-14Lakásárak-az építő szemévelDr. Csaba György, a 26.É.V. gazdasági igazgatója nyilatkozik az indokolt lakásáremelésekről.
1970-01-13Ismét kiváló zászlóaljÜnnepi egységgyűlés. Kiváló zászlóalj a Mező Imre munkásőrcsapat.
1969-08-08A Dunaújvárosi Tervező Iroda kivívta a város lakóinak elismerésétÉpítészeti nívódíjat alapított a tanács.
1969-05-06A város pereménA kertvárosi iskola József Attila nevét vette fel.
1969-05-00Komáromtól SzicíliáigLátogatás Pleidell János budapesti műtermében.
1968-07-16Kertváros3200 lakossal számolnak a Kertvárosban. Jelenleg 614 lakás van és 2150 lakos. Önálló bölcsődére, óvodára, iskolára, üzletekre vágynak.
1968-04-06Jegyzetek a dunaújvárosi képzőművészek tavaszi tárlatárólBemutatkozik a helyi képzőművész-társadalom. Csasztka Ilona, Tóth Ila, Cyránsky Mária, Miro Eszter, Ravasz Erzsébet.
1968-02-20Szemtől szembe önmagunkkal 8.Milyen a közélet városunkban?
1968-02-13Szemtől szembe önmagunkkal 6.Csáky szalmája? A társadalmi tulajdon védelme.
1968-02-06Szemtől szembe önmagunkkal 5.Házasság, válás, prostitució
1968-02-02Szemtől szembe önmagunkkal 4."Öregszik" a város.
1968-01-30Szemtől szembe önmagunkkal 3.Az ember ne maradjon egyedül. Közösséghez tartozás.
1968-01-26Szemtől szembe önmagunkkkal 2.Ó, mister Alkohol...
1968-01-25Szemtől szemben önmagunkkal 1.A pénz és az ember.
1968-01-23Szemtől szembe önmagunkkal (1.)A pénz és az ember. A városiak megtakarítása 1967. végén 105.1 millió forint.
1967-02-14Emberek - puskávalA 10. évfordulóját ünneplő munkásőrségről.
1967-01-01Villanások a dunaújvárosiak egy évtizedéből, amikor "semmi különös nem történt"A Mező Imre munkásőr zászlóalj tagjai emlékeznek. Radványi Mihály, Révész László, Hajdú András, Kovács József, Magyar András, Nagy Béla, Sztankó István, Rapcsány Mihály, Kolumbán Sámuel, Mihaldinecz Jenő, Deák János nyilatkoznak 10 éves munkásőri múltjukról. Fénykép a felsoroltakról.
1966-07-01Barsi Dénes: Ne reszkess, apafej!Barsi Dénes: Ne reszkess, apafej c. könyvének ismertetője.
1966-06-10A Vasmű Klub és közönségeA Klub tevékenységéről. Molnár Andrásné a Klub vezetője eredményekről, gondokról.
1966-03-22Nagy idők tanújaBánkuti János visszaemlékezése a Tanácsköztársaságra, pentelei elvtársaira.
1966-03-04Asszonyoknak, akik munkára várnakMiért nem tudnak elhelyezkedni sokan? Nagy anyagi terhet ró az alacsony jövedelmű családokra a szövetkezeti lakás. Miért nem kapnak államit?
1966-03-04Tavaszra készül a Vidám ParkÚj szórakozási lehetőségek. Társadalmi munkások részére minden előkészítve.
1966-02-01A Városi Tanács Gyámügyi Gyermek-és Ifjúságvédelmi......Állandó Bizottság tevékenysége.
1965-06-29Nyitás után az Ifjúság EszpresszóbanA Barátság városrészben nyíló kulturális tevékenység tervével működő presszó feladatairól, terveiről, programjáról. Nyitás: 1965. június 25.
1965-04-16Egy este az óvárosi "Kis-Bartók"-banA Művelődési Klubban folyó közművelődési munkáról. Adatok a könyvtárról és az egyéb irányú népművelési tevékenységről.
1965-04-06Munkája elismeréséül...Takács Imre, a városi pártbizottság első titkára a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, Závodi Imre, a Vasmű vezérigazgatóhelyettese és Libor István, a Vasmű Szakszervezeti titkára a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta. Interjúk.
1965-03-30Csudaújváros. Az Ostor Együttes bemutatója a Művelődési HázbElemző kritika.
1964-10-20Íme DunaújvárosA Dunaújváros címen 10100 példányban megjelent, 1964-ben kiadott útikönyv kritikája.
1964-08-28Kétféle ízlés, kétféle szemléletSzükséges megjegyzések egy héttel a Vasmű Klub megnyitása után. Finta József tervezte. Tartalom és forma különböző felfogása.
1964-05-19Az életkori sajátosságok másik oldalaA kiöregedés jelei az Ifjúsági Szövetségben.
1964-01-24ElvonókúraDicsérő és elmarasztaló cikk az Ostor együttes bemutatójáról. Elismerő oklevél az együttesnek a Fejérmegyei Tanács Művelődési Osztályától. A kitüntettek névsora.
1963-11-22Az emberiség igézeteJegyzetek Kemény Dezső elbeszéléskötetéről. Kemény Dezső: Címe nincs.
1963-08-27Új lehetőségek az Ostor együttes előttMit várunk az amatőr művészektől?
1963-06-25Séta a város főterén, 1965-benNem utópia. Kész vannak a tervek.
1963-06-07A felelősség gazdát keresAvagy hová lettek a Ruhagyár ifjúsági szalagjának kezdeményezései?
1963-05-10Eredményesnek bizonyult a női munkaerő kiközvetitések új rendjeSok nő tudott így elhelyezkedni.
1963-04-22Bizakodó kezdetJegyzetek a "Üzenet" c. antológiáról.
1963-04-17A nevelői munka nem szolgáltatásMegegyezések a szülői ház és az iskola közötti egészségtelen kapcsolatról.
1963-04-02Bíztató kezdetJegyzetek az Üzenet című antológiáról.
1963-03-29Tovább javul városunkban a közrend és a közbiztonságCsökkentek a kis és nagy bűnesetek városunkban.
1963-02-08Intézkedések a város ivóvízellátásának javítására.Van lehetőség a vízellátás javítására. A lakosság vegyi ki részét a munkából.
1963-01-29Vallomás a második nyolc órárólAhogy négy év alatt estéinket töltöttük
1963-01-11Arcok a gépterembenAkik a Szalmacellben szakmunkások lettek, és a gépóriásokat szolgálják ki. Budai Béláné, Varga Ferenc II., Juhász Istvánné, Bartha József, Süveges Györgyné.
1963-01-04Új gondok - új reményekTakács Imre, Tapolczai Jenő, Závodi Imre a Dunai Vasmű párttitkára és Szabó Mihály a 26.-os Építőipar igazgatója terveiről beszél.
1962-11-13A politikai agitáció hatásos részeGondolatok a Dunaújvárosi Filmhíradóról.
1962-08-07Az Ostor nem ezt tudjaElmarasztaló kritika az Ostor előadásáról.
1962-07-24Eltűnik a vajda-kincsKritika Barsi Dénes, Eltűnik a vajda-kincs című regényéről.
1962-07-10Két nappal a beiktatás utánBeszélgetés Závodi Imrével, a vasmű új igazgatójával.
1962-03-16Egy klub születésnapjára.A művészetek iránt érdeklődőknek alakult a Gagarin Klub.
1961-11-28Az Ostor együttes új műsoráról.Házimuri.
1961-09-19Szerezzük meg a fejlődés által megkövetelt szakismereteket.Az iskolai végzettség a DV vezetőinél, a tanácsi vállalatoknál.
1961-04-11A nők szakmai képzésének helyzete városunkbanTöbbségük nem kap otthonról támogatást.
1961-04-07Időszerű és igazságos a gyermekintézményekről hozott kormányhatározatA III. bölcsőde és a VIII. óvoda a statisztika tükrében.
1961-03-10Bonyodalmak a női munkaerő elhelyezése körülSpeciális igények
1961-03-07Fehérneműgyár, 34-es szalag, November 7. brigádRiport Faragó Lászlónéval, Gyurgyák Mihálynéval, Szücs Mihálynéval, Fazekas Ezsikével, Horváth Marikával, Hegyes Imrénével, Bugyi Ilonkával.
1961-02-07Pácban az idegenvezetőkE címmel rendezte meg a Magyar Rádió Ifjúsági Osztálya a város úttörőinek, a városról szóló szellemi vetélkedőt.
1961-02-03A nagy zárszámadás utánAz ország 3 éves munkájának értékelése, a 3. éves terv befejezése.
1961-01-27Hogyan gazdálkodunk a város aranytartalékával?A fiatalok helyzete a városban
1961-01-17A mű dicsérje alkotójátA minőségellenőrzésről
1961-01-10Miért nem népszerű ember Farkas művezető?Szociográfia.
1960-07-22Sztálinvárosi gyerekek a Balaton partjánNyaralás a Balatonon
1960-07-08Jankóból János leszHogyan lesz egy építőmunkásból brigádtag?
1960-06-17A termelés pártellenőrzésének néhány problémája a kokszolónálA kokszoló gyáregységnél a pártszervezet mellett műszaki csoport dolgozik. Mi okozta a megtorpanást? Mit mond a gyárrészleg vezetője? Csak együttes erővel lehet nagyobb eredményeket elérni.
1960-04-20Huszonhét új családi fészekÚjabb 27 család lett boldog lakástulajdonos.
1960-04-15Nekünk lesz szépAz idei év társadalmi munka-vállalásai.
1960-04-08Viszontlátás másfél évtized utánSzovjet felszabadítók ismét a városban - találkozás 15 év után.
1960-04-02A határkőnélMin minden történt a városban és az országban 15 év alatt.
1960-03-15Az elvtársi őszinteségrőlGyurina József, Végh József és Muszka Margit nyilatkozik. Példák.
1960-00-00A Dunai Vasmű lemeztermelésének jelentősége népgazdaságunkbanA lemezfeldolgozó története.
1959-11-20Nemcsak ők jutottak el az érettségigAz Általános Gimnáziumról
1959-08-14A becsületes dolgozók nyugalmáértA Déliváros ma már nem az alvilág gyűjtőhelye,de még ma is előfordulnak "vadhajtások". A rendőrség rendszeres ellenőrzéssel óvja a lakók nyugalmát, biztonságát.
1959-08-11A moszkvai balettművészek nagy sikere.Augusztus 7-én a Szabadtéri Színpadon a moszkvai Sztnyiszlavszkij-Nyemirovics-Dancsenko színház balettegyüttese lépett fel.
1959-02-24SzalmalángKomédia három felvonásban. Szatirikus jelenetek a társadalmi munkáról.
1958-12-16A tanács kommunista csoportjának feladataiA feladatokról
1958-12-09Körültekintéssel, igazságosanLakáselosztás a Szénelőkészítő gyárrészlegnél
1958-05-23Egy nap a KenyérgyárbanA kenyérgyárban a napokban készült el a korszerű laboratórium. Hat év leforgása alatt 9 igazgató váltotta egymást. Mostanra azonban jó kollektív szellem alakult ki.
1958-03-07Egy harcos életeInterjú Tóth Jánossal, a 26-os ÁÉV 65 esztendős szabójával, aki Vörösőr szakaszparancsnok volt a Tanácsköztársaság idején. Visszaemlékezés.
1958-02-14Egy fiatal lakatos arcképeErős Rudolfnak, a TMK fiatal lakatosának. a TMK szervező titkárának, munkásőrnek az életútja.
1957-12-06ÉvzárásKitünő eredménnyel zárta a Vörös Csillag TSz az 1957-es gazdasági évet
1957-11-15Óváros dolgozó parasztjai nem felejtenekBeszámoló a gyűlésről
1957-09-03Sztálinváros "elsőszülöttei" az iskolábanAz 1957/58-as tanévbe 550 apróság lépett be.
1955-08-09A munkások magasabb képzettségéértA sztahanovista-körök szerepe
1954-05-21Szórád Márton szobraNagy Sándor szobrász munkájáról...
1952-05-01Szórád Márton mozgalma Dunapentelén1836. december 4-én délután 300 pentelei jobbágy...
Dunapentele története 1526-1849Török uralom alatt. Rácpentele. Pentele a XVIII. század második felében. Az urbárium bevezetése és a Szórád-mozgalom. Pentele lakossága a szabadságharc előtti évtizedekben. Pentele 1848-49-ben.
Keret, amelyben élünkA hatvanas évek építészeti stílusa jól megfigyelhető a városon.
Üveghulladék: világos megoldásMagyarországon gyorsabban növekszik a hulladék mennyisége, mint ahogy a hulladékhasznosítási infrastruktúra bővül. Egyre nagyobb gondot jelent az ártalmatlanítás. A hulladék azonban nemcsak problémát okozhat, hanem akár értéket is termelhet.
Evangélikus templom, Dunaújváros, 1996Nagy Tamás építész leírása a dunaújvárosi evangélikus templomról. A templom makettje, tervei és képek az épületről.
Az alvilág nyelve, a nyelv "alvilága". A magyar tolvajnyelv szemantikája három szótár tükrébenNagy Tamás tanulmányaiban magyar tolvajnyelvi szótárakat és nyomozói kézikönyveket hasonlít össze, melyek Endrődy Géza A bűnügyi nyomozás kézikönyve (1897), Szirmay István A tolvajnyelv szótára (1924) és Zsolnay Vilmos - Gedényi Mihály Budapest a fattyúnyelvben (1956) című munkái.