József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | érdekképviselet

766 db találat
Dátum downCímLeírás
2020-12-21Köszönet a több évtizedes kitartásért, fáradozásértA korábbi évek hagyományait követve az év végéhez közeledve köszöntötte jubilánsait és kitüntetettjeit a Pedagógusok Szakszervezete: Ács Jánosnét, Csermák Györgynét, Tóth Bertalanné, soós-Kóti Ilonát, Takács Lászlót.
2020-12-12Elbocsátás, de azonnali hatállyal! Újabb levelet írt a Dunaferr "vezetője"December 11-én, pénteken reggel, munkakezdéskor nem engedték be a kapun a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökét, Molnár Lászlót és a szakszervezet két alelnökét, Hegedűs Lászlót és Győri Gábort, valamint Eszenyi Andrást sem a gyár területére. Ők hárman az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalói delegáltjaként, a cég felügyelőbizottsága választott tisztségviselői is voltak egyben. Úgy értesültünk, hogy időközben fel is mondtak nekik.
2020-12-01A vasmű nem tud élni a lehetőséggel. A vasmű nem tud élni az acélpiaci lehetőségekkelA World Steel Association (WSA) adatai szerint már ez év augusztusától erőteljes acélfelhasználás-növekedés tapasztalható az európai acélpiacon, ami a nagy felhasználó országok mellett a V4-ek acélgyártóira, köztük Magyarországra is kedvező hatással van. A Dunaferr úgy látszik, jelen helyzetében nem tud élni az acélpiaci ciklus adta növekedés lehetőségével. Az ehhez vezető okokat kerestük.
2020-08-25Új tulajdonosa lehet a DunaferrnekVárhatóan néhány héten belül új tulajdonosa vagy résztulajdonosa lesz a Dunaferrnek. A megrendeléshiánnyal küszködő cég egyelőre nem készül leépítésre. Augusztus közepén a Dunaferr egyoldalúan felmondta a vasmű szakszervezetével kötött kollektív szerződést. A felmondást a cégvezetés a Dunaferr nehéz gazdasági helyzetével, a koronavírus járvánnyal és azzal indokolta, hogy a vasmű érdekképviselete nem konstruktív tárgyalópartner.
2020-08-15ISD Dunaferr - A remény rabjaiAugusztus 14-én, pénteken kora reggeli megbeszélésre hívta a reprezentatív szakszervezetek, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és Dunaferr Ifjúsági Szervezet vezető tisztségviselőit Evgeny Tankhilevich az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője, amelyen bejelentette a cég által velük megkötött kollektív szerződés (KSZ) teljes körű felmondását
2020-08-12Ha él a gyár, él a város - ma sincs ez másképpTovábbra sincsenek nyugvóponton a munkaügyi kapcsolatok a Dunaferrnél. A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség három vezető tisztségviselője a kollektív szerződés megszegése miatt feljelentette az ISD Dunaferr Zrt.-t.
2020-07-17Jogorvoslati lehetőséggel és a VasasA Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség a honlapján a cikkben szereplő tájékoztatót tette közzé a tagjai számára.
2020-06-26Acélpiaci kihívásokMájusban a bérek kifizetésének csúszásáról adtunk hírt, most a szabadságpénz kifizetésével került gondba az acélipari társaság. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől a cég jövőjéről érdeklődtünk. Megtudtuk: a korábbi, megvásárlást célzó puhatolózó tárgyalások nem vezettek eredményre.
2020-06-20Szalámi és taktika...Újból a munkavállalóknak kifizetendő juttatások átütemezését kérte az ISD Dunaferr Zrt. nevében annak cégvezetője, Evgeny Tankhilevich a több éve elhúzódó acélipari válság és a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt.
2020-06-18A szakszervezet fenntartja a korábbi álláspontjátElfogadta az Országgyűlés a járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt a június 16-i, keddi ülésen. A lapunk birtokába jutott információk szerint az Ország­gyűlés ezen döntésére készülve az ISD Dunaferr Zrt. is módosítja a járványügyi helyzetben meghozott intézkedéseit.
2020-05-09Acélipar: honnan, hová tart a Dunaferr? Okkal merül fel bennünk a kérdés: merre tovább, Dunaferr?Írtunk már arról, hogy a Dunaferr jelenlegi nehéz helyzetét több tényezőnek köszönheti. Eddigi gazdálkodásának, nem következmények nélküli kötelezettségvállalásainak és a környezeti hatásoknak. Az előbbi kettőre „jótékony fátylat” borít, amíg az utóbbira ráfogja, hogy minden negatív hatás a körülményekben keresendő. Hogy is van ez? Több helyen is betelt a pohár, a többi között a szakszervezeteknél is!
2020-05-06A cég kereskedelmi igazgatója tájékoztatottMájus 5-én, kedden tájékoztatta az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje a cég helyzetéről az érdekképviseleteket, ezen tájékoztatóban tették közzé az ott elhangzottakat.
2020-04-24Már újra termelnek. Nem terveznek leépítéstTöbb száz fős létszámleépítésekről szóló hírek jelentek meg a hazai médiában, amelyekben részben az autóipari, részben pedig a gumiabroncsgyártó-cégek kerültek fókuszba. Térségünk egyik meghatározó cége, munkáltatója a Hankook Tire Magyarország Kft., amelyet szintén szóba hoztak a hírekben. Ennek jártunk utána.
2020-02-15A Dunaferr helyzete fontos a térség stabilitása miattAhogy február 13-án, csütörtökön megírtuk, a kollektív szerződés megkötésére jogosult szakszervezetek már szerdán megállapodtak a bér- és szociális juttatások idei emeléséről az ISD Dunaferr Zrt. vezetésével, amely visszavonta a 2019. október végén bejelentett csoportos létszámcsökkentési szándékát is. Február 14-én, pénteken a felek kézjegyükkel is ellátták a kontraktust. Mára a részletekre is fény derült.
2020-02-13Visszavonta a Dunaferr a 350 fős létszámleépítést. Visszamondta a létszámleépítést a DunaferrMolnár László a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke tájékoztatta lapunkat a megállapodás részleteiről. Dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos kulcsfontosságúnak tartja Dunaújváros és térsége stabilitása szempontjából a megállapodást.
2019-12-10A vasműs létszámról egyeztettek. A munkáltató tájékoztatója a leépítésekrőlA Dunaújvárosi Hírlap információja szerint megkezdődtek az egyeztetések a Dunaferr menedzsmentje, a reprezentatív szakszervezetek és az üzemi tanács képviselői között a munkáltató által 2019. október 29-én bejelentett csoportos létszámcsökkentés szándékával kapcsolatban.
2019-11-19Hosszú évtizedek kitartó munkájáértBensőséges hangulatú találkozón köszöntötte jubiláló tagjait a Pedagógusok Szakszervezetének helyi és járási szervezete. Az ünnepségen az Aprók Háza óvodásai – Bodnár Maja, Bodnár Zoltán, Kismoni Petra – léptek fel, majd a Széchenyi gimnázium tanulói – Jánosi Hanna és Magyar Zsófia – szolgáltak zenés műsorral. Az alábbiakban a díjazottak méltatását közöljük.
2019-07-25Elkerített valóság 2A Dunaferr és a szakszervezet kapcsolata.
2019-06-21Az ifjúság elkötelezettjei. Fejlesztések, beszámolók. Dunaújváros megvenné a VAsmű Klubot a DunaferrtőlA sürgősséggel napirendre tűzöttekkel együtt negyvenhat témakörben döntöttek a képviselők a június 20-i közgyűlésen. Gyöngyösi Pál emléke előtt adóztak egy perces főhajtással a közgyűlés résztvevői. Cserna Gábor polgármester átadta Dunaújváros Ifjúságáért díjat, melyet 2019-ben Lászlóné Durecz Andrea, a Móricz iskola pedagógusa és Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatója kapta.
2019-06-08Nem engedték be a Ligát a DunaferrhezA liganet.hu információja szerint június 6-án, csütörtökön Dunaújvárosban hosszas szóváltás és viták után sem engedték be a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tárgyaló delegációját a gyárba, így meghiúsult a munkáltatóval előzetesen megbeszélt konzultáció.
2019-03-00Új elnök a Központi Üzemi Tanács élén. Konstruktív együttműködés, korrekt munkakapcsolatA 2018 év végén lezajlott üzemi tanácsi választásokat követően januártól újabb ötéves működési ciklust kezdett meg az ISD Dunaferr Zrt. Központi Üzemi Tanács (KÜT) is. A szervezetet ebben a ciklusban új elnök irányítja Győri Gábor személyében. Pályakép a tagokról: Győri Gábor, Hegedüs László és Romanoczki István.
2018-12-00Befejeződött a szakszervezeti továbbképzésTesztírással, vizsgával fejeződött be 2018. december 4-én a Liga Szakszervezetek középfokú képzése. A Dunaferr Ifjúsági Szervezettől Oláh István elnök, Gombos György alelnök, Horváth Beáta gazdasági ügyintéző és Flóris József tagszervezeti titkár vett részt a Budapesten tartott tanfolyamon. A képzésről nyilatkozik Flóris József.
2018-11-27Jubiláló társak köszöntése. Az Aprók Házában ünnepelték a jubiláló pedagógusokatA közelmúltban hangulatos ünnepség keretében köszöntötte a város oktatási életében kiemelkedő szerepet vállaló és egyben jubiláló tagjait a Pedagógusok Szakszervezetének helyi vezetősége. Az ünnepeltek: Lengyel Gyuláné, Újszászi Lászlóné, Dani Andrásné, Orbán Józsefné, Vinklárné Palóczi Zsuzsanna,Lazáné Asztalos Borbála, Kapós Jánosné, Schöffer Ottóné.
2018-11-02Koszorúk Borovszky Ambrus sírjánálA korábbi évekhez hasonlóan ismét október 31-én emlékeztek meg a Dunai Vasmű korábbi legendás vezérigazgatójáról, Borov­szky Ambrusról a városi köztemetőben a Dunaferr társaságcsoport, a Vasas Szakszervezeti Szövetség, valamint a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség képviselői.
2018-11-00Korszerű ismereteket kínál a Liga képzéseBeszámoló a Liga Szakszervezetek középfokú képzéséről, amely 2018. november 5-én kezdődött. A Dunaferr Ifjúsági Szervezetet Oláh István elnök, Gombos György alelnök, Horváth Beáta gazdasági ügyintéző és Flóris József tagszervezeti titkár képviselte a tanfolyamon.
2018-11-00Ütemezetten halad az üzemi tanácsok tisztújításaBeszélgetés Molnár Lászlóval, ISD Dunaferr Központi Üzemi Tanácsának elnökhelyettesével az üzemi tanácsok tisztújításáról.
2018-02-19Megállapodtak a vasműs bérekről. Megállapodott a vasmű a szakszervezetekkelElső lépésben harmincezer, a másodikban további húszezer forinttal nő az ISD Dunaferr Zrt. fizikai munkavállalóinak alapbére a 2018-as esztendőben. Az erről szóló megállapodást február 15-én, csütörtökön írta alá vasmű és a szakszervezet vezetése. A térség országgyűlési képviselője dr. Galambos Dénes üdvözölte az eredményes megállapodást és lapunknak elmondta, hogy február 20-án, kedden a külügyben folytatódnak a Dunaferrel kapcsolatos tárgyalások, amelyen ő is jelen lesz.
2018-02-00Sikert ért a töretlen egységOláh István, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke értékeli a 2018-as bér- és szociális megállapodás eredményeit.
2018-02-00Érdekképviselet felsőfokon. Ötvenezer forint alapbéremelést kapnak a fizikai dolgozókHeteken át tartó tárgyalássorozat végén 2018. február 15-én megérdemelten rázhattak kezet egymással és a Dunaferr társaságcsoport képviselőivel a szakszervezetek - Dunaferr Ifjúsági Szervezet, Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség - delegáltjai: példaértékű megállapodás született a vállalat dolgozóinak 2018. évi bérfejlesztéséről és béren kívüli juttatásairól.
2017-11-04Borovszky emlékezete. Boró emlékeA Dunai Vasmű legendás gyárépítő igazgatójára, Borovszky Ambrusra emlékeztek november 3-án, pénteken délután a városi köztemetőben lévő sírjánál.
2017-11-00Emlékét ma is tisztelettel őrzik (képaláírás)A vasmű egykori, legendás hírű vezérigazgatójára, Borovszky Ambrusra emlékeztek a szakszervezet és a vállalatvezetés képviselői november 3-án a dunaújvárosi temetőben. Borovszky Ambrus gazdag, sikeres életpályát követően 1995-ben hunyt el, emlékét ma is tisztelettel őrzik a vasműsök. (teljes szöveg)
2017-09-21Sztrájkbizottság alakultSzeptember 20-án sztrájkbizottságot alakított a Mozdonyvezetők Szakszervezete ISD Dunaferr tagcsoportja, tájékoztatta a Dunaújvárosi Hírlapot Hólik Ferenc. A cégvezetés jövő héten tárgyal az érdekképviselettel.
2017-09-09Sztrájk a helyi Tescóban is. Kétnapos sztrájk a Tesco helyi áruházában isSzeptember 8-án, pénteken 16 órától 24 óráig, szeptember 9-én, szombaton 10 órától 24 óráig sztrájkolnak a Tesco dolgozói, a munkabeszüntetés miatt az üzletek 10 százalékát bezárták. Ennek valóságtartalmáról a dunaújvárosi áruházban is meggyőződhettünk.
2017-08-25Társadalmi tisztségek, feladatokA Hamburger Hungária a Magyar Kormány stratégiai partnere, a térség gazdaságának egyik legfontosabb motorja, továbbá meghatározó papírpiaci szereplő, ebből adódóan több szakmai érdekképviseleti feladatot is magára vállal a cég és személy szerint Bencs Attila ügyvezető igazgató is.
2016-06-22Évtizedek óta szakszervezetisekA legrégebbi "szakikat", a 40, 45, 50, 55, 60, 65, 70 éves szakszervezeti tagsággal rendelkező szaktársakat köszöntötte az országos Vasas Szakszervezeti Szövetség, annak nyugdíjas tagozata és a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség június 21-én délelőtt a Munkásművelődési Központ földszinti színháztermében.
2016-04-20Utat a kerékpárosoknak!Alig több, mint egy esztendeje alakult meg a Dunaújvárosi Kerékpárosok Egyesülete a helyi kerékpárosok érdekeinek képviseletére.
2016-03-02Túlélésért küzd az acéliparA Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség bírálja az ISD Dunaferr létszám racionalizálási és fejlesztési lépéseit. A munkáltató szakmai választ adott a kérdésekre.
2016-02-16Az oktatás létérőlFolytatódik a küzdelem az oktatás megreformálásáért: pedagógusok, civilek, szülők részvételével. Szülői kezdeményezésre diáksztrájkot hirdetnek. A budapesti tüntetésen több dunaújvárosi is részt vett, Horváth Éva, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének helyi ügyvivője.
2016-02-15Az újvárosi tanárok is tüntettek PestenDunaújvárosból mintegy százötven-kétszáz fő ment el a budapesti tüntetésre.
2016-02-13Tüntetés az oktatásértAz országos tüntetésre Dunaújvárosból közel 150 fő indul majd útnak, három busszal és személyautókkal. Az Országgyűlés épülete előtt, a budapesti Kossuth téren tüntetnek a pedagógusok és támogatóik az oktatás megreformálásának érdekében délelőtt tizenegytől.
2016-02-10A tanszabadság elméleteBeszámoló a köznevelési kerekasztalról. Horváth Éva tanár, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének dunaújvárosi ügyvivője megerősítette, hogy készülnek a február 13-i budapesti tüntetésre.
2016-02-05Tiltakozó tanárokA miskolci pedagógus demonstrációval azonos napra, február 3-ra hívott össze köznevelési fórumot a KLIK dunaújvárosi tankerülete. Horváth Éva tanár, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének dunaújvárosi ügyvivőjének beszámolója.
2016-01-21Mécsest gyújtottak a József Attila Könyvtár előtt (képaláírás)Más hazai nagyvároshoz hasonlóan mécsest gyújtottak a dunaújvárosi József Attila Könyvtár előtt is tegnap délután. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) által országosan szervezett kultúra napi megmozdulásokon a dolgozóik méltánytalanul alacsony megbecsülésére hívták fel a figyelmet (teljes szöveg)
2015-08-00Nem zörög a haraszt... Avagy egy visszavont javaslat krónikájaBeszámoló az ISD Dunaferr Érdekegyeztető Tanácsának 2015. július 21-i üléséről, és a 2017. július 28-án tartott szakszervezeti együttes ülésről. A megbeszélések fő témája a II. kohó felújítása volt.
2015-06-00Méltó keretek között ünnepeltek a vasasokBeszámoló a XXXIX. Vasanapról. Evgeny Tankhilevitch (az Isd Dunaferr Zrt. cégvezetője), Spieglné Balogh Lívia (a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke) és Mucsi Zoltán (a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke) beszédeinek összefoglalása. Oláh István (a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke) véleménye a rendezvényről. A Dunaferr által adományozott legmagasabb kitüntetést, a Borovszky-díjat 2015-ben Orova István, az ISD Kokszoló Kft. ügyvezető igazgatója kapta.
2015-03-00Ifi delegáció a LIGA veszprémi képzésénHétfős, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet által küldött delegáció vett részt a LIGA szakszervezetek két napos veszprémi képzésén. Békés Attila, az Energetikai Tagszervezet titkárának beszámolója.
2015-02-0025 éves az IfiBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 25 éves születésnapi ünnepségéről. A szervezet jelenlegi (Oláh István) és korábbi elnökeinek (Kismoni László, Pilinszky László, Poszpischil László, Csapó Tamás) nyilatkozata. Balogh Béla, az országos Vasas Szövetség elnökének levele.
2015-01-10Évtizedek munkájáértHosszú évtizedek óta szervezeti munkát végző tagjait köszöntötte a Dunaújvárosi Óvoda Római Tagóvodájában a Pedagógusok Szakszervezete Dunaújváros Városi és Járási Szervezete. A helyi képviselet 1964-ben alakult.
2014-12-00Ez történt...Beszámoló az Ifi decemberi elnökségi és választmányi üléséről.
2014-11-00Ülésezett az Érdekegyeztető TanácsA szakszervezetek és a munkáltató képviselői Érdekegyeztető Tanács keretében vitatták meg a társaságcsoport helyzetével kapcsolatos munkákat.
2013-12-28Mi lesz a vasmű sorsa?A vasműben dolgozók helyzetéről, a cég kilátásairól nyilatkozott a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi vezetője, Mucsi Zoltán.
2013-12-09Szakszervezeti alakulásDecember 6-án megalakult a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSzSz), amelynek tagja a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetsége is.
2013-11-09Tárgyalások a vasműbenAz átszervezésekről folytattak tárgyalásokat október 8-án a Központi Üzemi Tanács és az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetés képviselői.
2013-11-01Új szabályozás mentén dolgoznak az Üzemi TanácsokNovember végi választások.
2013-10-26Az első négyszázNégyszáz embert küldenek el az ISD Dunaferr Zrt. cégcsoporttól. Borbély Zoltán, az Üzemi Tanács elnökének véleménye.
2013-09-14Munkacsoportot állított fel a JobbikA Dunaferr helyzetével foglalkozó munkacsoportot állított fel a Jobbik Magyarországért Mozgalom.
2013-09-10Kérdések soraTovábbra sem tudni pontosan, kiket érinthet majd a vasműben tervezett létszámleépítés. Beszélgetés Borbély Zoltánnal, a Dunaferr Központi Üzemi Tanácsának elnökével.
2013-08-31Vasmű: a tanács leírta...Írásban nyújtotta be észrevételeit a vasmű üzemi tanácsa a cégvezetésnek az elbocsátásokról. Beszélgetés Borbély Zoltánnal, az ISD Dunaferr Zrt. Központi Üzemi Tanácsának elnökével.
2013-08-30Érdekvédők és politikusok is...Czomba Sándor, augusztus 29-i dunaújvárosi látogatásakor személyesen találkozott az ISD Dunaferr Zrt. érdekvédelmi szervezeteivel. Beszámoló a nem hivatalos találkozóról.
2013-08-24Vasmű: újabb fejezet"A tulajdonosok készek azonnali hatállyal megkezdeni az ISD Dunaferr jövőjét illető konzultációs folyamatot - fogalmazott augusztus 23-i, pénteki, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött válaszlevelében Oleg Mkrtchan, az ISD korporáció vezérigazgatója, az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja."
2013-08-23Megedzik a kohászt"Hivatalosan is bejelentették, hogy a Dunai Vasmű - a Dunaferr Zrt., ha így jobban tetszik - minden ötödik foglalkoztatottjától megválik." Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével.
2013-08-23Egyelőre az üzemi tanáccsal tárgyalnakA kormánnyal még nem, de az üzemi tanáccsal augusztus23-án megkezdi tárgyalásait a vasmű vezetése.
2013-08-22Vasderes"A Dunaferr vállalatcsoport ukrán-orosz vezetése múlt csütörtökön jelentette be a Fejér Megyei Kormányhivatal dunaújvárosi munkaügyi kirendeltségén, hogy legnagyobb létszámú tagvállalatánál, a Dunaferr Zrt.-nél 890 főt bocsát el."
2013-08-02Fontos kérdésekAz ISD Dunaferr vezetése a szakszervezetek kezdeményezésére csütörtökön találkozott az érdekképviseleti szervezetek képviselőivel. Mucsi Zoltán, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti elnökének beszámolója.
2013-06-14Vasmű: hiányos napirendAz ISD Dunaferr Zrt. június 14-i közgyűlésén mégsem lesz napirendi pont az az idei év üzleti terve és az I-es kohó újjáépítéséről sem.
2013-04-17"Ha él a gyár, él a város!"Beszámoló a Városháza téren, április 16-án megtartott vasműs nagygyűlésről.
2013-04-17Radikális módszerekBeszámoló a vasműs nagygyűlés után rendezett sajtótájékoztatóról, ahol Cserna Gábor polgármester ígéretet tett, arról hogy pozitív döntésnek kell születnie a kohó átépítéséről.
2013-04-11Gyűlés a vasműs helyzetrőlA Dunaferr minden munkavállalóját, városi és városkörnyéki lakókat várják a szakszervezetek az április 16-ra, a Városháza térre szervezett nagygyűlésre.
2013-03-21Kohó, átépítés, kérdésekMég nincs döntés az ISD Dunaferr Zrt. I-es kohójának átépítéséről. A tulajdonos esetleg felülvizsgálhatja azt a szándékát, hogy átépíti az I. kohót Dunaújvárosban, a közelmúltban lezajlott sztrájk miatt, különös tekintettel arra, hogy a vasmű évek óta veszteséges.
2013-02-16Se megegyezés nincs, se sztrájk"A tárgyalások közben az érdekvédők egybehangzóan leszögezték, hogy a megállapodás elmaradása esetén február 20-tól általános sztrájkot szerveznek, készek megakadályozni az ukrán acél bevitelét a vasműbe, és újabb tiltakozó demonstrációt szerveznek a budapesti orosz nagykövetség elé."
2013-02-11Nem értik, illetve örülnekMég tartanak a bértárgyalások az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. és az érdekvédelmi szervezetek között.
2013-02-07"Alkalmatlan a javaslat"Tárgyalásra alkalmatlannak tartja és teljes mértékben elutasítja a munkáltató bérjavaslatát a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség. Ha február 15-ig nem sikerül megegyezni, akkor február 20-tól sztrájkba lépnek a munkavállalók.
2013-02-05Kifizették a kéthavi pluszbért"Az ISD Dunaferr Zrt. 2012-ben a Kollektív Szerződés hatálya alá tartozó társaságok valamennyi munkavállalójának teljes összegben kifizette a 13. és a 14. havi bért is."
2013-02-02Nullánál nagyobb emelésMegtörtént az első levélváltás a vasmű vezetése és érdekvédői között az idei béremelésről. 2,1 százalék: ez az ISD Dunaferr Zrt. vezetésének béremelési ajánlata.
2013-01-30Tárgyalás lesz, de emelés...?Az ISD Dunaferr Zrt-ben érdekképviseleti szervezetei, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség, és a Dunaferr Ifjúsági Szövetség közös levélben nyújtotta be feltételeit a napokban a vasmű cégvezetőjének, Evgeny Tankhilevich-nek. (Havilappá alakult a Dunaferr magazin).
2013-01-09Több rendőrt?Nem kaptunk több rendőrt, viszont több helyen átszervezték a nagyobb súlyt kapott városi kapitányságot is az új állománytáblák bevezetésével. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság úgynevezett kiemelt kapitányság lett.
2013-01-08Olvad majd a vasunk?A Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetsége nem tartja lezártnak a 2012-es évi, 2,1 százalékos emeléssel abbamaradt bértárgyalásokat.
2012-12-19Vasműsök egymást köztDecember 19-én munkásgyűlést tartanak a vasműben.
2012-12-14Vasmű: feszültség"Evgeny Tankhilevich legutóbbi, keddi tárgyalásaikon ugyanis kijelentette: a cégvezetésnek már nem fontos, hogy 2013-ban bevezethessék azt az új prémiumrendszert." Tovább folytatódik a vita a bérekről az ISD Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek képviselői között.
2012-12-14Szuverén gazdákat, ne bérmunkásokat!Beszélgetés Ács Józsefné agrármérnökkel, a mezőfalvi székhelyű Élőlánc Magyarországért elnökségi tagjával.
2012-12-13Súlyos megszorításokra készül a Dunaferr"A megszorító költségvetés részeként a munkáltató nem javasol béremelést 2013-ra, a 13. és 14. bért pedig legkorábban 2014-ben fizetné. Arról is tájékoztat, hogy a 2013-as év még nehezebbnek ígérkezik, ezért az elsődleges cél jövőre a társaság egyensúlyi gazdálkodásának megteremtése. "
2012-12-11Rendőrök, érdekvédelemA Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) tisztújító kongresszust rendezett. Az FRSZ Fejér megyei elnöke ismét Orgovány Zoltán nyugdíjas rendőrtiszt lett. Egyben őt választották meg a négy megyét, Fejért, Tolnát, Somogyot, Baranyát átfogó új terület érdekképviseleti vezetőjének is.
2012-12-08Kudarc DonyeckbenDecember 7-én megrendezték a Béke étteremben a hagyományos, Szent Borbála napi kohász szakestélyt. A szakszervezetek küldöttjei megérkeztek a tárgyalásról. A Dunaferr Lőrinci Hengerművet bezárják, a vasmű Nagyolvasztóművének I-es kohóját 2013 januárjában átépítés miatt leállítják. A létszámleépítésről és a béremelésről nincs hír.
2012-12-07Az a hír, hogy megjöttekDecember 6-ám hazaérkezett Donyeckből az ISD Dunaferr Zrt. küldöttsége: Csapó Tamás, Kroó Iván, Mucsi Zoltán.
2012-12-05Lőrinc: leállt a munkaDecember elsejével "leállították a munkát az ISD Dunaferr Zrt. Lőrinci Hengerművében: pillanatnyilag csak a raktárkészletek kiszállítása zajlik. A mintegy 250 dolgozó közül még senkinek nem mondtak fel, de nem is tájékoztatták őket arról, hogy mi várható a jövőben."
2012-12-04Leginkább a jövő izgatja már a feleketDecember 4-én utazik el az ISD Dunaferr Zrt. delegációja az ukrajnai Donyeckbe. A tulajdonosokkal a szakszervezetek vezetői Mucsi Zoltán, Csapó Tamás, és Kroó Iván tárgyal.
2012-12-03A védőszent figyelni fog?Legutóbbi információink szerint december 4-én indul a vasműsök küldöttsége, hogy az ISD Dunaferr Zrt. fő tulajdonosaival, köztük Oleg Mkrtchannal megkezdjék tárgyalásaikat a béremelési-, prémiumrendszer- átalakítási és létszámcsökkentési problémákról.
2012-11-28A halogatás további halogatás most is...November 28-ra tervezték a tárgyalást a Dunaferr béremeléséről és jövőjéről a gyár érdekvédői és a tulajdonosai között. A megbeszélést elhalasztották.
2012-11-27Bérek, és a jövőA napokban készülnek találkozni a vasmű tulajdonosaival a helyi érdekvédelmi vezetők. A tervek szerint Donyeckben lesz a tárgyalás. Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű Szakszervezeti Szövetség elnökével.
2012-11-23Felfüggesztették a sztrájkotRövid összefoglaló a tárgyalás állásáról.
2012-11-22Sztrájk: most is elmaradHatározatlan időre felfüggeszti az eredetileg a november 20-ra meghirdetett, majd huszonnégy órával elhalasztott munkabeszüntetést a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség.
2012-11-21Tárgyalási határidő: ma délelőtt tíz óra!November 20-án még nem állapodott meg a cégvezetés és az érdekvédők két szervezete (Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség, Dunaferr Ifjúsági Szervezet) az idei vasműs béremelésről. November 21. délelőtt tíz óráig tart a határidő.
2012-11-20Sztrájk, halasztvaA bérmegállapodás reményében Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszerszervezet által november 20-ra hirdetett sztrájkot 24 órával elhalasztotta.
2012-11-16Biztató: tárgyalt tárgyakFolytatódnak a bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben.
2012-11-16Bíztató fejlemények a DunaferrbenÉrdekegyeztető Tanács ülés keretében tárgyalóasztalhoz ültek az érdekképviseletek és a munkáltató képviselői, annak érdekében, hogy a KSZ részeként hamarosan aláírhassák a 2012. évi bér- és szociális megállapodás lezárását. Ha ez megtörténik, sor kerülhet a 72 órás sztrájkfelhívás visszavonására.
2012-11-15Érdekek, bérek - egyezés?Megrendezték az ISD Dunaferr Zrt. érdekegyeztető tanácsának (ÉT) idei első, hivatalos ülését november 14-én.
2012-11-15A törődés a legnagyobb ajándékHagyományait megőrizve hívta meg ünnepi vacsorára október 26-án, a Camus étterembe a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas szervezete az idén 70., 75., 80., 85., 90. születésnapjukat ünneplő tagtársaikat.
2012-11-10Sztrájk hóvégénHetvenkét órás sztrájkot hirdet november 20-tól a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezet.
2012-11-09Sztrájk? Tárgyalás? Még nem döntöttekSzövetségi ülésen vitatták meg a vasmű Vasas szakszervezetének képviselői a bértárgyalások helyzetét november 8-án. Még nem döntöttek. Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezet elnökével.
2012-11-09A törődés a legnagyobb ajándékÖrömteli születésnap a Vasasnál. A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas szervezete az idén hetvenedik, hetvenötödik, nyolcvanadik, nyolcvanötödik és kilencvenedik születésnapjukat ünneplő tagtársaikat köszöntötték.
2012-11-06Még semmi fejlemény...Bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben. Bizonytalanság a Dunaferr Lőrinci Hengerműben is, sok a megrendelés, a munkások még mindig dolgoznak.
2012-11-01Dunaferres szakszervezet a LigánálA Dunaferr Ifjúsági Szervezet október második hétvégéjén kihelyezett ülést tartott Pécsett. Áttekintették a világgazdasági válsággal terhelt környezetben saját szerepüket...
2012-10-27Műszaki problémamegoldásból jelesPoznanban mutatkozhattak be a dunaújvárosi főiskolások, a XIII. Poznani Nyári Egyetemen.
2012-10-19Európai Ligába akarnak lépniAz ISD Dunaferr Zrt. második legnagyobb érdekvédelmi szövetsége, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet (DISZ) felvételét kérte a Liga Szakszervezetekbe. A liga tanácsa novemberben dönt.
2012-10-19Dunaferres szakszervezet a LigánálA Dunaferr Ifjúsági Szervezet az elmúlt hétvégén kihelyezett ülést tartott Pécsett. A szakszervezet képviselői áttekintették a világgazdasági válsággal terhelt környezetben saját szerepüket és tevékenységük, érdekvédelmi munkájuk hatékonysága növelésének lehetőségeit.
2012-10-19Hogyan tovább a munkásgyűlés utánMunkásgyűlést szervezett a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség. Mucsi Zoltán szakszervezeti elnök történeti sorrendben foglalta össze az elhúzódó bértárgyalási folyamat eseményeit
2012-10-17Sztrájk legyen, vagy valami más?"A hétfői munkásgyűlés után sincs változás a Dunaferr béremelése ügyében. A szakszervezet megkezdi a sztrájk előkészítését."
2012-10-16Elkeseredettek jöttekBeszámoló az ISD Dunaferr Zrt.-ben megtartott munkásgyűlésről.
2012-10-15Az a válasz, hogy nincs válasz!"Valószínűleg töréspontig jutottak az év elejétől zajló bér- és prémiumtárgyalások a vasműben: az október 5-i feltételeikre még nem kaptak választ az érdekvédők." Beszélgetés Mucsi Zoltánnal (kép), a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével.
2012-10-06Feltételeik vannak!"A vasműsök azonnal követelik az idei béremelés második részét." Bérvita, bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben.
2012-10-04Hiába lesz tárgyalás?Bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben.
2012-10-02Érdemes év végén tárgyalni a bérekről?Bértárgyalások az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt.-ben. Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével.
2012-09-28Vasműs bértárgyalás: tartAz ISD Dunaferr Zrt.-ben a szakszervezetek és a vezetőség a szabadságos bérről már megegyezett, a karácsonyiról még nem.
2012-09-25Folyamatos bértárgyalásokKarácsonyi bér, szabadságos bér, bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben.
2012-09-24Központosítás, változás előttA Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában rendezett tájékoztatót a Városi és Regionális Pedagógus Szakszervezet. Téma: az iskolák államosítása. Átalakítás, kérdőjelekkel.
2012-09-22Munkaszüneti napok"Több ezer fős elbocsátások várhatók a következő hónapokban, a meghirdetett új állás pedig egyre kevesebb." Mucsi Zoltán (Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke) nyilatkozata az ISD Dunaferr Zrt.-ben várható elbocsátásokról.
2012-09-18Elbocsátás, kérdőjelekkel"Hólik Ferenc szerint érdekképviseleti munkája miatt bocsátották el az ISD Dunaferrtől. Az ügyet az Egyenlő Bánásmód Hatóság is vizsgálja."
2012-09-15Nem korrekt ez a rendszer!Szeptember 15-től visszavonták Budavári Árpád dunaújvárosi rendőrkapitány vezetői kinevezését. "Szakmailag érthetetlen döntés született Budavári Árpád városi rendőrkapitány felmentésével. Vagyis: politikai döntés született? - kérdezi a Független Rendőr Szakszervezet megyei elnöke", Orgovány Zoltán.
2012-09-13Szolidaritási akcióban"Kétszáz-kétszázötven ember gyűlt össze a Vasas Szakszervezet piros-kék mellényében az orosz nagykövetség előtt szerdán délután Budapesten." Tiltakozás az ISD Dunaferr Zrt. tervezett létszámleépítése és a Lőrinci Hengermű bezárása ellen.
2012-09-12Tiltakozás, segítségkérés"Szerda délután a budapesti orosz nagykövetség előtt tüntetnek a vasműsök a tervezett gyárbezárás és elbocsátások ellen. De az érdekvédők levelet is írtak országgyűlési képviselőknek." A levél lényege olvasható a cikkben.
2012-09-11Az orosz követség a célpontA Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség szeptember 12-én a budapesti orosz nagykövetség előtt tiltakozó demonstrációt szervez a Lőrinci Hengermű tervezett bezárása, és a létszámleépítés ellen.
2012-09-11Direkt közbe(nem)avatkozásTárgyalások a vasműről. Megérkezett a ISD Dunaferr Zrt. részéről a levél, amely 329 ember elbocsátásáról tájékoztatja a szakszervezetet. Ezek a tervezett leépítések az irányítás, az acélmű és a meleghengermű területén várhatók. (Helyesbítés: Folyékony és feldolgozó In: Dunaújvárosi Hírlap, 2012.09.16., 3.o.).
2012-09-07Tüntetnek, levelet írnak és tiltakoznakTiltakoznak az ISD Dunaferr Zrt. létszámcsökkentése miatt.
2012-08-30Elmaradt forintokSzeptemberben utalhatják az elmaradt vizsgadíjakat a pedagógusoknak.
2012-08-28El nem utalt járandóságokMég mindig nem kapták meg az elmaradt vizsgadíjakat a pedagógusok.
2012-08-27Újraélesztett szakmaünnepA dunaújvárosi Dunacell Kft. és dolgozói 2012-ben ünneplik a gyár alapításának ötvenedeik évfordulóját. A Dunapapír Szakszervezet vezetője megállapodott a helyi papírgyártó cégekkel és elhatározták, hogy Papír és cellulóz elnevezéssel közösen viszik tovább az augusztális hagyományát.
2012-08-24Mit mutat az iskolatáska?Változások az új tanévben, új közoktatási törvény, új fenntartó. A pedagógus szakma előtt álló feladatokról Kósa Mihály, a városi Pedagógus Szakszervezet titkára beszélt. Kép a Móricz Zsigmond Általános Iskola tankönyvvásáráról.
2012-07-23„Tényleg azt tesznek, amit csak akarnak”Interjú Székely Tamással, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnökével, a Hankook Gumiabroncsgyárban bekövetkezett halálos kimenetelű baleset kacsán.
2012-07-07Intercisa: tisztújító gyűlésJúlius 5-én tisztújító küldöttgyűlést rendezett az Intercisa Lakásszövetkezet. A szövetkezet elnöke újra Sinkovics Béla (kép) lett. Tagnévsor a cikkben.
2012-06-26Vasműs bértárgyalás: meghosszabbították!Meghosszabbították az ISD Dunaferr Dunai Vasműben a bértárgyalásokat.
2012-06-20Bérek, tárgyalás, holtpontTovábbi tárgyalások a az ISD Dunaferr Zrt. és a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség között.
2012-06-18Eredményesek az érdekvédők (kishír)A június 16-i vasasnap keretében eredményes érdekvédelmi munkájukért "Vasasszakszervezetért" oklevelet kaptak. A díjazottak névsora a cikkben.
2012-06-12Hankook: vita egy újabb bizottságról (kishír)A gyárban történt halálos baleset után kezdeményezték, de "nem tartja időszerűnek egy, a szakszervezettel közös ad hoc jellegű munkavédelmi feltáró csoport létrehozását – írta válaszlevelében Lee Sang Il, a gumiabroncsgyár ügyvezető igazgatója Székely Tamásnak, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete elnökének."
2012-06-01A fizetésekről tárgyalnak továbbÚj cégvezető, Evgeny Tankilevich került a Dunaferr-társaságcsoport élére, folytatódtak a tárgyalások az érdekvédőkkel az idei béremelésekről, ösztönző bérekről.
2012-05-22Színes programkínálatJúnius 16-án 36. alkalommal rendezik meg a Vasas- és Kohásznapot. Az esemény előkészületeiről Borbély Zoltán főszervező, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke tájékoztatott.
2012-05-11Dunaferresek a legjobbak közöttÁtadták a vasas szakszervezet elismeréseit. "Szövetségért Érdemérem kitüntetésben részesült Hegedüs László (nagyolvasztómű), Teszársz Károly Emlékplakettet vehetett át Szilágyiné Kárpáti Éva (irányítás), Szabó Piroska Emlékplakett elismerést kapott Gyurcsik-Géczi Lászlóné (szállítómű) és Kutasi Lászlóné (Vasas Nyugdíjas Bizottság). Szakszervezeti Munkáért Elismerő Oklevéllel köszönte meg az országos szervezet Varga Zoltán (acélmű), Simon Norbert (meleghengermű), Lénárt Istvánné (szállítómű) és Fodor István (Vasas Ifjúsági Bizottság) munkáját. Teszársz Károly Elismerő Oklevelet vehetett át Borbély Zoltánné (acélmű), Tóth József (meleghengermű), Ivsits Tibor (ISD Kokszoló Kft.) és Pálfiné Molnár Ibolya (Vasas Nyugdíjas Bizottság)."
2012-05-05Húszezredikként járt a kormányablaknálA húszezredik kormányablak-ügyfelet, Ellenbacher Károlyt Dorkota Lajos köszöntötte május 4-én a dunaújvárosi ügyfélszolgálaton.
2012-05-03Kollégánk kitüntetéseA Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének díját vehette át Pekarek János, a Dunaújvárosi Hírlap újságírója a munka ünnepén.
2012-04-30Bér: folytatják a tárgyalásokat"Aláírták a bérmegállapodást az ISD Dunaferrnél; az alapbér és a jóléti szociális juttatások emeléséről megállapodtak, az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér ösztönző jellegű átalakításával kapcsolatban még tovább tárgyalnak."
2012-04-27Folytatódnak a tárgyalások a munkáltató és a szakszervezetek között2,1 százalékos bérfejlesztés 2012. január 1-jétől, visszamenőleges hatállyal.
2012-04-24Sztrájk: felfüggesztettékFelfüggesztették az április 25-re tervezett hetvenkét órás munkabeszüntetést a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tagjai, mivel az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának vezetőivel megállapodtak a tárgyalások folytatásáról.
2012-04-14A hengerészeké volt az általános sztrájk24 órás leállás, sztrájk bérharc miatt az ISD Dunaferr Zrt.-ben. A bérharc tárgya a 13. és a 14. havi fizetés. A sztrájkban 320 fő vett részt.lőri
2012-04-13Sztrájk a bérmegállapodásértBérharc. "Huszonnégy órás általános sztrájk kezdődött április 12-én 14 órakor az ISD Dunaferr Zrt. hideg-és meleghengerművében és a Lőrinci Hengerműben: 800-900 dolgozó vesz részt a sztrájkban. A vasasok szervezte munkabeszüntetéshez csatlakozott az ifjúsági szervezet is."
2012-04-13Bérharc - a munkáltató az ösztönzésre helyezi a hangsúlytA szakszervezetek továbbra sem értenek egyet a 13. és 14. havi bér átalakításával.
2012-04-11Előbb a hengerművek"Az idei béremelés körüli nézeteltérések miatt sztrájkkészültséget hirdetett az ISD Dunaferr Zrt. két reprezentatív szakszervezete, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet."
2012-04-07Sztrájk: majd később"Április 12-én, csütörtökön tartják meg a meghirdetett általános sztrájkot, abban az esetben, ha addig nem járnak eredménnyel a bértárgyalások - mondta el a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség."
2012-04-06Az ösztönzőelemekre helyezi a hangsúlyt a DunaferrA szakszervezetek nem értenek egyet a 13. és 14. havi bér átalakításával. Béremelés?
2012-04-04Bérharc, munkabeszüntetésFolytatódik a bérharc a vasműben. Sztrájk és tárgyalások.
2012-04-03Figyelmeztetés volt a munkabeszüntetésKétórás figyelmeztető sztrájkot rendezett a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség a vasműben április 2-án 13 és 15 óra közt.
2012-03-30Sztrájkkészültségben"Sztrájkbizottságot alakított a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség: ha április 2-án, hétfőn délelőtt tíz óráig nem sikerül megállapodni az idei reálbéremelésről, akkor aznap délután 13 órától kétórás figyelmeztető sztrájkot szerveznek a vasműben."
2012-03-21BértárgyalásokBértárgyalások a vasműben.
2012-02-24Áprilisig kellene az egyezségA bérkompenzáció után béremelésekről kezdett tárgyalásokat a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség és az ISD Dunaferr Zrt.
2012-02-22Bérkompenzáció a DunaferrnélAz ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója, valamint a Vasas Szakszervezet és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet aláírták az elvárt béremelés végrehajtásával kapcsolatos kollektív szerződés módosítását.
2012-02-15Kompenzálnak harmaduknál"Az ISD Dunaferr Zrt. az érdekvédőkkel egyeztetve végrehajtotta a kormány által ajánlott bérkompenzációt."
2012-02-06Új elnököt választottakA Városvédő és Szépítő Egyesület közgyűlésén új elnököt választottak, Szalai Árpád utódja Pallos László lett.
2012-01-31Egyelőre csöndHáromszázötven főt küldhetnek el az ISD Dunaferr Zrt.-től. Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezetének elnökével.
2012-01-28Lehet, nem zárják beJól haladnak az egyeztető tárgyalások a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete és az önkormányzat között. Lehetséges, hogy mégsem zárják be a pentelei idősek klubját.
2012-01-25Közeledő nézetek, folyt. köv."Bezárják-e a pentelei idősek napközi otthonát? A gondozottak és rokonaik aláírásgyűjtést kezdtek az ügyben. Az érdekvédők és a városháza illetékesei folyamatosan egyeztetnek a további teendőkről."
2012-01-19Először, de nem utoljáraA közelmúltban a Szociális Területeken Dolgozó Szakszervezetek dunaújvárosi csoportjához eljutott egy önkormányzati munkaanyag, amely a terület erőteljes leépítéséről, elbocsátásokról, intézménybezárásról szólt.
2012-01-13ESZI, nem eszi: mi más?"Takarékossági okokból csökkentene a szociális ellátás szintjén az az önkormányzati anyag, ami eredetileg január 19-én került volna a közgyűlés elé. Egyelőre levették a napirendről."
2012-01-10A szolidaritás alapján működnekBeszélgetés Orgovány Zoltánnal, a Dunaújvárosi Érdekvédelmi Tömörülés elnökével.
2012-01-06Hankook: ahogy eddigBértárgyalások a Hankooknál.
2012-01-04Mindneki lázasan számol..."A várható szakszervezeti pozíciókról, a közeledő kezdődő bértárgyalásokról, a kormány elvárásairól és a tervezett elbocsátásokról beszélgettünk Mucsi Zoltán szakszervezeti elnökkel."
2011-12-30Kirántják a szőnyeget a szakszervezetk alólBeszélgetés Orgovány Zoltánnal, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) Fejér megyei elnöke.
2011-12-30Kötelező regisztráció januártól2012. január elsejétől kötelező a gazdálkodó szervezeteknek kérvényezniük nyilvántartásba vételüket a területi kereskedelmi és iparkamaránál.
2011-12-28Egy szakszervezeti vélemény...Mit hozhat nekünk majd az új köznevelési törvény? - Kósa Mihály (Pedagógus Szakszervezet helyi titkára) a köznevelési törvényről.
2011-12-20Elnöki szignó: fegyelmi"Sokak szerint le kellett volna mondania Pataki Péternek, a legnagyobb szakszervezeti szövetség, az MSZOSZ elnökének, miután aláírta a kormánnyal a megállapodást." A Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke, "Mucsi Zoltán is nagy beszédben érvelt a legutóbbi szövetségi ülésen Pataki Péter kérdőre vonása mellett."
2011-12-19Célba ért a vasműs levelezés"Nyugtázásként úgynevezett közbenső válasz érkezett a vasmű vasasszakszervezetéhez a miniszterelnöki titkárságról." A Munka Törvénykönyvének változásaihoz kapcsolódó levelüket továbbították a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárához.
2011-12-16Vállalkozás, női szemmelDunaújvárosban Ruszics Aranka közgazdász-vezetési tanácsadó és Kertész Istvánné a helyi kereskedelmi és iparkamara támogatásával Női Vállalkozói Klub létrehozását tűzte ki célul. December 15-én megrendezték az alakuló ülést.
2011-12-14Női vállalkozók: már hivatalosan isA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara égisze alatt szerveződő Női Vállalkozók Klubjának alakuló ülése december 15.
2011-12-14Tényleg mindannyian másokBeszélgetés a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület elnökével, Kovács Pálné Bedi Annával.
2011-12-14Módosított feltételA Civilek Dunaújváros és Térsége Egyesület második kerekasztal-beszélgetését a Munka törvénykönyvének friss módosításáról. (Kép Szabó Károlyról, az egyesület elnökéről).
2011-12-13Aggodalmas levél a kormányfőnekMucsi Zoltán, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke levelet írt Orbán Viktornak.
2011-12-03Ki kellett menniDunaújvárosban három helyen is demonstrációt rendezett a Dunaújvárosi Érdekvédelmi Tömörülés (DÉT).
2011-12-02Elbocsátás a vasműbőlSzellemi dolgozóinak tizenöt százalékát tervezi elbocsátani az ISD Dunaferr Zrt. Becsléseink szerint ez mintegy 300-350 embert jelent.
2011-11-29Útzárral tüntetnek helyben is"Három helyszínen is félpályás útlezárással tiltakozik a munkavállalói és szakszervezeti jogok megnyirbálása ellen a Dunaújvárosi Érdekvédelmi Tömörülés."
2011-11-25Vállalkozó hölgyekNovember 24-én A holnap sikeres női vállalkozásaiért címmel konferenciát rendezett a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, a Dunaújvárosi Főiskolán.
2011-11-25A fogyasztók védelmébenFogyasztóvédelmi ügyfélszolgálati iroda nyílt november 24-én a városházán, amely a Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének kihelyezett ügyfélszolgálata.
2011-11-18DÉT és döntések"Végleges formába öntötték a Dunaújvárosi Érdekvédelmi Tömörülés (DÉT) tíz tag-szakszervezetének együttműködési megállapodását a szerdai, november 16-i megbeszélésen." Orgovány Zoltán (kép) a szervezet ideiglenes elnöke, alelnökök: Csapó Tamás és Kósa Mihály.
2011-11-15Feketébe terelve?A Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete nem ért egyet a minisztérium rendelettervezetével, amely szerintük nem segíti a szakmában dolgozók megélhetését.
2011-11-11Szövetségbe tömörültekA Hankook részvételével megalakult az országos Magyar Gumiabroncs Szövetség.
2011-11-11Születésnap a VasasnálA Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Alapszervezet tagjait köszöntötték.
2011-11-05Autó, plakát, szerszám a szíjhozA Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Dolgozók Szakszervezete tiltakozott az Aranyvölgyi úton.
2011-11-04Most még tízek társaságaAz új, városi intézmény - Dunaújvárosi Érdekvédelmi Tömörülés - alapító tagja tíz, helyi szakszervezet: a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezet, a Dunapapír Szakszervezet, a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete, a Dunaújvárosi Tűzoltók Szakszervezete, a Független Rendőr Szakszervezet, a Pálhalmai Büntetésvégrehajtási Szakszervezet, a Pedagógus Szakszervezet, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének dunaújvárosi alapszervezete.
2011-11-04A nyugállományúakat köszöntöttékSzakszervezeti jubilánsok.
2011-10-29Titkos számítások?Mit tartalmaz pontosan a köznevelési koncepció? Beszélgetés Kósa Mihállyal, a Pedagógus Szakszervezet helyi titkárával.
2011-10-28Érdekek szerintElhalasztották a dunaújvárosi szakszervezeti tömörülés megalakítását.
2011-10-21Érdekvédelmi tömörülés leszTizenegy helyi szakszervezet tömörülési terve.
2011-10-18A kohász kedvezményeVáltoznak a nyugdíjba vonulás szabályai. A kormányzat tervezete szerint a nők 40 éves szolgálati ideje után járó kivételével minden korhatár alatti nyugdíjjogosultság megszűnik január elsejével. Mucsi Zoltán, az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökének nyilatkozata.
2011-10-11Szolidaritási nyilatkozat a Vasastól"Szolidaritási nyilatkozatot adott ki a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetsége az Elcoteq Kft.-t érintő csoportos létszámleépítés miatt."
2011-10-06Kistérségi tanévnyitó: mérlegen az új közoktatási rendszer"Az új Nemzeti Köznevelési Rendszerről Kósa Mihályt, a Városi és Regionális Pedagógus Szakszervezet elnökét kérdeztük."
2011-10-03Ne babráld, ha nem érted!Hatszáz dunaújvárosi ment együtt tüntetni a Kossuth térre.
2011-09-20D-day, tüntetésSzakszervezeti tüntetések Budapesten. Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével.
2011-09-06Egy egyeztetésAz új Munka Törvénykönyv parlamenti vitája előtt találkozóra hívja a város országgyűlési képviselőit a vasmű vasasainak elnöke. A találkozót szeptember 14-én megtartják.
2011-09-01A törvényről tárgyalnak"Még a készülő új Munka Törvénykönyv parlamenti vitája előtt találkozóra hívja a város országgyűlési képviselőit a vasmű vasasainak elnöke, hogy meggyőzze őket a tervezet vállalhatatlanságáról."
2011-08-13Méhészek családi napját tartttákNegyedik alkalommal rendeztek méhésznapot Nagykarácsonyban, a Dunajváros és Vidéke Méhészklub tagjai.
2011-08-06A tűréshatárt tesztelik!Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke az új (tervezet) Munka Törvénykönyvéről.
2011-08-02Kötelező ajánlott"A parlament döntése szerint a kormány két évig rendeletben határozhatja meg a bruttó 300 ezer forint alatt keresők nettó munkabérének megőrzéséhez szükséges béremelés elvárt mértékét." Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a a Dunaferr DV Vasas Szakszervezet elnökével.
2011-07-19Vasasok üdülnek BalatonlellénA Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség üdülőjét 2005-ben tíz évre bérelték ki Balatonlellén.
2011-07-15Népszerű pihenőhely, megfizethető áronVasas-üdülő Balatonlellén.
2011-07-05Kötve hiszik: várnakA D-ÉG Radiátorgyártó Kft. már a nyugdíjas-kötvényeket sem fizeti.
2011-06-17Érdekképviselet, információcsere a tisztességes piaci magatartásértEgyesületbe tömörülnek a hazai Duna-kikötők. Előkészítették a Magyar Dunai Kikötők Egyesületének megalakulását. Az ISD Portalan Kft.-t az igazgató, Szabó Gyula képviselte.
2011-06-17Közösen tiltakoztak a szakszervezetekA demonstrációhoz csatlakozott a Független Rendőr Szakszervezet így Dunaújvárosból is többen indultak a felvonulásra.
2011-06-17A szakszervezet rendezésébenBeszélgetés Borbély Zoltánnal (ISD Dunaferr Zrt. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével), az idei vasasnap főszervezőjével.
2011-06-14Díjazott pedagógusokDunaújváros Érdemes Pedagógusa: Kondor László, Pocsai Mária. Dunaújváros Oktatásügyéért: Bedi Ildikó, Könyves Lászlóné, Tóta Zoltánné, Vass Józsefné, Vincze Erzsébet. Pedagógus Életpályáért Emlékérem: Ádám Sándor, Buzási János, Fülöp Ferenc, Füredi János, Gaálné Pásztorka Anna, Horváth Béla, Keszler Ágnes, Kósa Mihály, Könczöl Margit, Laufer Lajos, Nagy Istvánné, Oroszné Garami Zsuzsanna, Papp Jenő, Sárköziné Szumzer Erzsébetet, Smuk Imréné, Szemere István, Urbán Lászlóné, Varga László.
2011-06-01Öregfiúk erősítésnek?"Visszamenőleges hatállyal csorbíthatja-e a rendvédelmi dolgozók megszerzett jogait a kormány? Leginkább ez foglalkoztatja az elmúlt hetekben a rendőrség, a tűzoltóság, a büntetés-végrehajtás területén dolgozókat és családjaikat." Beszélgetés a dunaújvárosi érintettekkel.
2011-05-31Eötvös-plakett a testületnekRácalmás önkormányzata Eötvös József-emlékplakettet kapott. Az önkormányzat nevében Schrick István polgármester vehette át a Pedagógus Szakszervezet elismerését. Egy település a köznevelésért.
2011-05-16Van még majális!"Kisapostag-Baracs - Közel hatszázan majálisoztak a Dunapapír Szakszervezet szombati rendezvényén. Ugyanezen a napon Magyarok Vásárát is tartottak Kisapostagon."
2011-05-13Szakszervezeti elismerésekKitüntetett dunaferres vasasok. Szövetségért Érdemérem: Győri Gábor. Teszársz Károly Emlékplakett: Tatár Istvánné, Józanné Lack Márta. Treszársz Károly Elismerő Oklevél: Szabó Józsefné, Kiss Tibor. Szakszervezeti Munkáért Elismerő Oklevél: Kuruczné Ugari Aranka, Kelemen Gábor.
2011-05-11Fontosabb szerepben a szakszervezet. Kitüntetések május elseje kapcsánSzövetségért Érdemérmet kapott Győri Gábor (acélmű), Teszársz Károly Emlékplakettet Tóth Gáborné (nagyolvasztómű), Tatár Istvánné (Dunaferr Nyugdíjas Szervezet), Józanné Lack Márta (acélmű), Teszársz Károly Elismerő Oklevelet Szabó Józsefné (irányítás), Kiss Tior (ISD Power Kft.), Szakszervezeti Munkáért Elismerő Oklevelet Kuruczné Ugari Aranka (Dunaferr Dv. Vasas Szakszervezeti Szövetség) és Kelemen Gábor (irányítás).
2011-05-03Egyharmad bér"A radiátorgyár dolgozóinak egy része megkapta márciusi fizetését - sokan mindig hiába várnak rá. Egyre többen adják be felmondásukat."
2011-04-29Fontosabb szerepben a szakszervezetKitüntetések május elseje alkalmából. Szövetségért érdemrend: Győri Gábor. Teszársz Károly Emlékplakett: Tóth Gáborné, Tatár Istvánné, Józanné Lack Mária. Teszársz Károly Elismerő Oklevél: Szabó Józsefné, Kiss Tibor. Szakszervezeti Munkáért Elismerő Oklevél: Kuruczné Ugari Aranka, Kelemen Gábor.
2011-04-29Szent György felhős mosolyaA szakszervezet folytatja a rendőrnapi hagyományt.
2011-04-23"Törvénysértő, tűrhetetlen""A D-ÉG Radiátorgyártó Kft. vezetése a saját, írásbeli ígérete ellenére sem fizette ki minden dolgozónak a teljes márciusi munkabért - tudtuk meg a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség dunaújvárosi elnökétől, Mucsi Zoltántól."
2011-04-22Már a tucaton is túljutottak"Az országban egyedülálló módon tizenharmadik alkalommal rendeznek Dunaújvárosban közel két hónapos közbiztonsági rendezvénysorozatot."
2011-04-16Nem a sajnálat kell, hanem az elfogadásA Parázs-Varász rendezvény részeként idén isi megrendezik az esélyegyenlőségi napot. Beszélgetés Kovács Pálnéval, a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület elnökével.
2011-04-09A HÍD egyesület ma is híd lenne!Beszámoló a HÍD Dunaújváros és Környéke Egyesület évzáró, évindító és tisztújító közgyűléséről. Dr. Szabó Ferenc az egyesület tiszteletbeli elnöke, az elnök maradt Rauf Pál. További tisztségviselők a cikkben.
2011-04-05Meleg az üzem..."A kormányfőnek címzett levélben próbálják megvédeni a kohászok és a rokon szakmákban dolgozók korkedvezményes nyugdíját a Vasas Szakszervezet Kohász-Öntész Szakmai Bizottságának tagjai."
2011-04-04Esőemberek közöttTizennégy éve, 1997-ben alakult meg az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete. Dunaújvárosban a becslések alapján több százra tehető az autisták száma. Beszélgetés Kálmánné Tóth Máriával és Hegyes Imrénével, az egyesület tagjaival.
2011-03-31Egymást erősítő hatásokÉvértékelő rendezvény a Kistérségi Szinergia Közalapítványnál. Beszámoló.
2011-03-29Kritikus szakszervezetekBeszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével.
2011-03-28Kezdődik a bontásMegkezdődik az életveszélyessé vált ingatlanok elbontása a lezárt kulcsi löszparton. Beszámoló a a Kulcsi Ingatlantulajdonosok és Partfalkárosultak Egyesületének lakossági fórumáról.
2011-03-12Kezdik a szivattyúzástMegkezdik a talajvízkutak szivattyúzását Kulcson.
2011-03-11Piacgazdaság vagy állami irányítás?Interjú Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével, a munkavállalók érdekvédelmi szervezeteinek véleményéről.
2011-03-10A partot mentenék!Kulcsi Üdülőtulajdonosok és a Partfalcsúszás Károsultjainak Egyesülete, elnöke: Rátky Keled. "Az önkormányzattal együttműködve szeretnének beleszólni saját sorsuk alakításába a kulcsi ingatlantulajdonosok. A napokban éppen ezért saját egyesület létrehozásáról döntöttek, amelynek bírósági bejegyezése már folyamatban van."
2011-03-10Bérmegegyezés a Hankooknál"Föltornászták - béremelés a vasműnél és a Hankooknál is."
2011-03-09Merre tovább kortársak?Találkozó március 11-én a Kortárs Művészeti Intézetben: az ország meghatározó kortárs művészeti intézeteinek képviselői fórumának témája: a vidéki intézmények boldogulása és lehetőségei a jövőben.
2011-03-04Sztrájkbizottság, tárgyalás előttSztrájkbizottság alakult a Hankook gyárában nyolc százalékos béremelésért.
2011-03-01Együttműködés, régiós tervekÚjra ellátogatott a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség meghívására a vállalathoz a US Steel Szerbia smederevói gyárának szakszervezeti delegációja.
2011-02-25Együttműködés, tapasztalatcsere: régiós tervekSzerb szakszervezeti delegáció járt a vállalatnál. A US Steel Szerbia smederevói gyárának szakszervezeti delegációja érkezett a Dunaferrhez.
2011-01-21Országos érdekegyeztetés: gondok vannakA bérmegállapodásról, és az országos szakszervezeti munka aktuális kérdéseiről.
2011-01-19Létrejött a 2011. évi bérmegállapodásJanuár 12-én, az országos átlagnál kedvezőbb mértékű egyezség, 7,325 százalékos alapbérfejlesztés.
2011-01-17Dunaferr: megállapodtak a bérekbenLétrejött a bérmegállapodás az ISD Dunaferr Zrt. munkaadói és a szakszervezetek képviselői között. A bérmegállapodás értelmében 7,325 százalékos alapbérfejlesztés lesz a társaságcsoportnál.
2011-01-14Létrejött a 2011. évi bérmegállapodásAz országos átlagnál kedvezőbb mértékű egyezség.
2010-12-17Nem akarták elaprózni..."A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség irányításban és az acélműben dolgozó tagjai gyűjtést szerveztek a vörösiszap-károsultjainak javára, Tiboldné Bokány Edit ötlete alapján." Összesen 241 500 forintot gyűjtöttek.
2010-11-19Tiszújító választás az Ifjúsági SzervezetnélÚjra Csapó Tamás az elnök. Interjú.
2010-11-17Megkezdődtek a kollektív szerződésről szóló tárgyalásokNovember 11-én megkezdődtek a kollektív szerződésről szóló tárgyalások az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje és a reprezentatív szakszervezetek képviselői között.
2010-11-12Vasmű: átalakulhat a kollektív szerződés"Csütörtökön elkezdődtek a tárgyalások az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje és a reprezentatív szakszervezetek képviselői között a társaságcsoport kollektív szerződésének (DTKSZ) átalakítását előkészítő tárgyalások."
2010-11-12Megkezdődtek a Kollektív Szerződés módosításáról szóló tárgyalások2010.11.11-én megkezdődtek a tárgyalások.
2010-11-12Közös torta hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes gyertyávalA Dunaferr Vasas Szakszervezet nyugdíjasainak ünnepségéről.
2010-11-04Sztrájk csőd közbenA Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség segélyt adott a felszámolás alatt lévő Ganz-Röck Zrt. legnehezebb helyzetben lévő dolgozóinak.
2010-10-30Azok a dolgos évtizedek"A Vasas Szakszervezet csütörtökön délután látta vendégül hetvenedik, nyolcvanadik és kilencvenedik születésnapját ünneplő nyugalmazott dolgozóit." A nyugdíjas szakszervezeti tagok száma megközelíti az 1600 főt.
2010-09-21Amikor hatóság kell az egyenlő bánáshoz"Egymillió forint: ennyi bírságot kell fizetnie a Hankook Tire Magyarország Kft-nek egy szakszervezeti aktivista megfenyegetéséért."
2010-09-10Az érdekegyeztetés mindhárom szintjére szükség vanA Vasas elnökségi ülésének tapasztalatai.
2010-09-10Jogismertetővel nyitották az évet"Tegnap a kora délutáni órákban tartotta tanévkezdő értekezletét a Városi és Regionális Pegagógus Szakszervezet, a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola nagy előadójában." Beszámoló.
2010-09-04Gazdasági válság és szakszervezet"A vasműben (a legnagyobb tagszervezetnél) rendezték meg szeptember 2-án az országos Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökségi ülését." Beszámoló.
2010-08-27Durázi János (1951-2010)Nekrológ.
2010-07-27Szakszervezetellenesség miatt...Pereskedés a Hankook dunaújvárosi gyára és a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezet között, amely a Vegyipari Dolgozók Szakszervezet alá tartozik. Beszámoló a jelenlegi helyzetről.
2010-07-23Reprezentatív szakszervezetté váltakHuszadik születésnapját ünnepelte a Dunaferr Ifjúsági Szervezet.
2010-07-02Kapocs a generációk közöttA közösségalkotás a lényeg ma is. Interjú a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökével, Spiegelné Balogh Líviával, valamint a szakszervezet közép-dunántúli regionális vezetőjével, Papp Jánossal, a XXXIV. Vasas-és Kohásznap eseményeiről. Riport Kelemenné Halasi Mónikával, aki idén átvehette a "Vasas szakszervezetért" oklevelet.
2010-07-01Vasmű: megállapodtak a felekISD Dunaferr vezetése és a szakszervezetek megállapodtak a 2008. évi elmaradt kifizetések átütemezéséről.
2010-06-29Vasműs: kifizetés augusztusban?!A két éve halasztott ösztönző, illetve karácsonyi bér fennmaradó részének kifizetésére újabb haladékot kér a vasmű vezetése: az új határidő augusztus elseje lenne.
2010-06-18Egyre fontosabb a munkavállalók összetartásaA Dunai Vasmű története összeforrt az itt működő szakszervezetek történetével. Mucsi Zoltán (Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke) és Csapó Tamás (a Dunaferr Ifjúsági Szervezeti Szövetség elnöke) emlékei.
2010-06-18Eredmények csak kollektívanInterjú Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével.
2010-06-09A Vasas is harcba szállt"A Vasas Szakszervezeti Szövetség is támogatja a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetséget. Az érdekvédők az elmaradt juttatások kifizetését követelik a vezetéstől."
2010-06-05Eötvös emlékéremKépaláírás. A Pedagógus Szakszervezet az Eötvös József Emlékérem aranyfokozatával tüntette ki (június 4-én) Keszler Ágnest, a Széchenyi István Gimnázium tanárát.
2010-06-01Vasmű: jár, ami jár!Elmaradt bérek az ISD Dunaferr Zrt-nél. Nem tudnak mindent kifizetni, a vezérigazgató megértést kért, a szakszervezetnek viszont elfogyott a türelme.
2010-06-01Tanárok gyűjtenek - segítőket is várnak"A Pedagógusok Szakszervezete országos felhívásához csatlakozott a helyi érdekvédő csoport is. Pénzt gyűjtenek, és a helyreállításhoz keresnek segítőket. Árvíz-ügyek..."
2010-05-21Többet tenni az ifjúságért2010. május 15-én az országos Szakszervezeti Szövetség (SZISZ) új elnökévé választották meg az ISD Dunaferr Zrt. Minőségügyi és Környezetvédelmi Igazgatóság főmunkatársát, Fodor Ritát.
2010-05-14Akikre büszkék vagyunkElismerések a legjobbaknak. Vasas Szövetségért Érdemérem: Fekete József (ISD Kokszoló Kft.), Teszársz Károly Emlékplakett: Durázi János (Acélmű),"Szakszervezeti Munkáért"oklevél: Riskó Anna (Irányítás), Petrik Zénó (Hideghengermű), Király József (Meleghengermű), Fábián Ferencné, és Darvas Sándorné. "Teszársz Károly" oklevél: Szabó László (Meleghengermű), Kemenczei Zsolt (ISD Kokszoló Kft.), Varga Zoltán (Acélmű) és Tóth József (Szállítómű)
2010-05-12Nem az első prioritás a bérfejlesztésSzokásos tavaszi képzését a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség két turnusban tartotta meg kihelyezett programként Tengelicen.
2010-05-07Nehéz vizeken a szakszervezetNem az első számú prioritás a bérfejlesztés a Dunaferr Vasas Szakszervezetnél. Új általános alelnök: Spiegelné Balogh Lívia.
2010-02-16Alkugyőzelem a reálbér háborúban"Az érdekképviseletek a tárgyalások során végig ragaszkodtak álláspontjukhoz: vagyis a 7,92 százalékos bérfejlesztéshez."
2010-02-05Akikekn a port elverik"A pénzszűke volt az egyik témája annak a tegnap délelőtti fórumnak, amelyet a Városi és Regionális Pedagógus Szakszervezet rendezett a közszférában dolgozóknak." Beszámoló.
2010-02-01Vasműs bérvita"Az érdekképviseletek ragaszkodnak a 7,92 százalékos bérfejlesztéshez. Ezzel szemben a tulajdonos mindössze 4,1 százalékot adna - a tárgyalások azonban még tartanak."
2010-01-27Tyúkperek és apróságokA D-ÉG Radiátorgyártó Kft. és a gyár érdekvédői közötti konfliktusokról.
2010-01-04A mélyponton túlBeszélgetés Bodor Sándorral, a D-ÉG Radiátorgyártó Kft. dunaújvárosi üzem szakszervezetének elnökével.
2009-12-10Ítélet már van, de bökkenő is...Pereskedés a D-ÉG Radiátorgyártó Kft-nél.
2009-12-04XXXV. KongresszusVálasztottak a Vasasok.
2009-12-01Lesz karácsonyi bér - mondjákAz ISD Dunaferr Zrt. dolgozói kapnak karácsonyi bért.
2009-12-01Újabb ötéves ciklust kezdenek a VasasokTisztújító kongresszust tartott a Vasas Szakszervezeti Szövetségben.
2009-12-01XXXV. kongresszus - választottak a vasasokTisztújító kongresszus a Vasas Szakszervezeti Szövetségnél. Beszámoló.
2009-11-25Szerződj és fizess?Negyedével csökkentené dolgozói jövedelmét a D-ÉG Radiátorgyártó Kft.
2009-11-25Ki is intézi el a karácsonyi bért?!"Az MSZP szórólapja szerint biztos, hogy lesz. A szakszervezet szerint még tárgyalnak a kérdésről - privatizált bérügy." Karácsonyi bérkérdés az ISD Dunaferr Zrt-nél.
2009-11-21Lesz-e karácsonyi bér?"Ezekben a napokban is tárgyalnak a vasműs szakszervezetek és a munkáltató a tizennegyedik havi bér, az úgynevezett karácsonyi pénz kifizetéséről."
2009-11-20Tájékoztató a társaságcsoport helyzetéről.Rövid beszámoló.
2009-11-06Újabb öt év, újabb vízválasztóKözös érdek: az ISD Dunaferr sikeres működése. Az elmúlt öt év munkájáról szóló beszámoló, valamint a tisztújítás szerepelt a DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség értekezletének napirendjén.
2009-11-05Szolidárisok a vasműsökA Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetsége szolidaritási nyilatkozatot adott ki, amelyben kiállnak a TE Ganz-Röck Zrt-nél dolgozó háromszázötven munkavállalója mellett.
2009-11-03Újabb öt év, újabb vízválasztóBeszámoló a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség tisztújító gyűléséről. Az elnökMucsi Zoltán lett.
2009-11-02Régi-új vezetőkDunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetőségválasztó küldöttgyűléséről. Az elnök: Mucsi Zoltán, az alelnökök: Borbély Zoltán, Molnár László.
2009-10-29Nyereséges lett"Szakterületén, a gumiabroncs-gyártásban a Hankook a legdinamikusabban fejlődő cég a világon: ebben az időszakban is sikeres."
2009-10-20ÉrdekérvényesítőkVasutasok és tűzoltók is tiltakoztak.
2009-10-09Rendezett és rendezetlen viszonyokKiss Péter miniszter tárgyalt a nagy foglalkoztatók szakszervezeteivel.
2009-10-05Vasműs nyugdíjasok: új régiek"Újraválasztották a Dunaferr Vasas Szakszervezet nyugdíjas bizottságát, ám több bizalmi lemondott."
2009-10-02Szakszervezeti küldöttértekezletÚjraválasztották Borbélyt Zoltánt.
2009-09-29Választások a vasasnálAz ISD Dunaferr Zrt. Vasas Szakszervezeti Bizottság elnökévé Borbély Zoltánt választották.
2009-09-28Két iskolára való pénzt vonnak el"A megyében Székesfehérvár és Dunaújváros pedagógus szervezetének akciójaként október nyolcadikán közös nagygyűlést tartanak - tiltakozásul."
2009-09-26Nehéz időket élnek átBeszélgetés Otto Pichlerrel, a Dunacell Kft. ügyvezető igazgatójával.
2009-09-25Hankook: érdekek és képviseletek"A Hankook gyárában októberben ismét üzemi tanácsi választás lesz - és ismét puskaporos ott a levegő... "
2009-09-25Választások a VasasnálÚj tisztségviselők a következő öt évre
2009-09-16Kassára látogattak a vasműs érdekvédők32 éve tart barátság fűzi össze az US Steel kassai acélműve és a Dunaferr szakszervezeti tisztségviselőit. Évenként felkeresik egymást.
2009-08-25Dávid harca GóliáttalDunaújvárosban április óta működik a Jogpont Hálózat (ingyenes jogsegély szolgálat). Beszélgetés dr. Volein István ügyvéddel.
2009-07-16Hankook: tárgyalás, és/vagy időhúzás?"A Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete és a cégvezetés közötti együtműködési megállapodás tervezetéről tárgyaltak."
2009-07-04Optimista realistaBeszélgetés dr. Schmidt Tiborral, a vasmű nyugdíjas igazgatóhelyettesével vasműről, szakszerveztről,kilátásokról. (Az ISD Dunaferr Group konszolidált adatai, bevétel, eladás (m Ft).
2009-07-02Érdekvédő elismerés"A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség ajándékkal ismerte el Szabó Betti munkáját."
2009-07-02Visszakapott jutattások"Az érvényben lévő Kollektív Szerződést 2011. január 1-ig nem lehet felmondani . 2010. június 30-ig nem lesz további létszámleépítés sem - a vasmű menedzsmentjének két legfontosabb vállalása."
2009-06-30Megegyezésileg"Aláírták az ISD Dunaferr Zrt. vezetése és a cégcsoport két érdekvédelmi szervezete közötti, ez évre szóló megállapodást - ami tán nem egyszerű folytatása a tavalyi egyezségnek..."
2009-06-26XXXIII. Vasas-és KohásznapA vasműs közösség ünnepe. Sor került többek között a különböző, országos szakmai tanulmányi versenyeken szereplő diákok, és felkészítő tanárok elismerésére (nevek, és helyezések a cikkben), elismerték a tisztségviselőket: Vasaszakszervezetért oklevelek átadása (a névsor a cikkben olvasható), Teszerász Károly Érdemrenddel ismerték el Nagy Magdolna főbizalmit. Beszámoló a rendezvényről
2009-06-19Vihart kavart a Hankook-cikkA Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) véleménye, pontosítása a Hankook-cikkhez (Bekeményített a Hankook, DH, 2009.06.17.). A munkások a műszak után óra 15 percig nem indulhatnak el. A szakszervezet szerint a gyár eljárása törvényes. A megoldás a kollektív szerződés lenne.
2009-06-17Nem szépítve, csakis őszinténRészletes beszámoló Valeriy Naumenko, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója és a szakterületi vezérigazgató-helyettesek által megtartott munkavállalói fórumról.
2009-06-17Évtizedek óta a vasasbanBeszélgetés a Bajnai házaspárral, a férj 55, a feleség 40 éve tagja a Vasas Szakszervezetnek.
2009-06-12Összetartó, egymásért küzdeni tudó csapat a DVSZA Dunaferr Vasas Szakszervezet (DVSZ) labdarúgó-csapatának bemutatása (eredményeik, értékelés). Beszélgetés a csapat vezetőjével, Tóth Imrével.
2009-06-04Megbecsülik a papírgyártókatKedvező bértárgyalások a dunaújvárosi papírgyárakban. A Dunapack Kft-nél megkötötték a megállapodást, a Dunafinnél még vannak függőben lévő kérdések, a Dunacellnél pedig átmenetileg felfüggesztették a tárgyalásokat.
2009-05-27Dunaferr: hitel, leépítés - eladás?Hamarosan megszülethet a megállapodás az ISD Dunaferr és a kormány között egy kilencmilliárd forintos hitelről - a hír az országos sajtóban jelent meg. A megszorítások határideje lejár a vasműnél május 31-én, és egyeztetések folynak az elbocsátandó dolgozókkal, és a tervezett háromszáz helyett körülbelül kétszáz főt küldenek el. Egyes információk szerint az Evraz Group érdeklődik a Donbass vállalatcsoport iránt.
2009-05-13Elismerések bizalmiaknakA munka ünnepe alkalmából kitüntetésekkel ismerte el a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség több tagjának a munkáját. Az átadóünnepséget a szervezet fővárosi székházában tartották.
2009-05-12Tagtárs, szeretetbőlBeszélgetés Polgár Gézáné Anikával, aki a Vasas Szakszervezettől Teszársz Károly emléklapot kapott.
2009-05-06Még kétszáz vasműs kerül az utcára?További kétszáz szellemi állományú dolgozó leépítésének tervét jelentették be kedden az ISD Dunaferr Zrt-ben.
2009-05-05Leépítés: lefektették az alapelveketAz ISD Dunaferr Zrt-nek és a vasas szakszervezetnek sikerült megállapodnia az alapelvekben a mintegy háromszáz főt érintő létszámleépítéssel kapcsolatban.
2009-04-30Köszönőlevél és: szolidaritás!Mucsi Zoltán 2004-től a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. Interjú Mucsi Zoltánnal a szakszervezetek fontosságáról.
2009-04-22Döbbenet és felháborodásDr. Dorkota Lajost elképesztette, hogy Hónig Péter miniszter lett. Tudomása szerint a Dunaferr vezetői és a szakszervezetek képviselői abban maradtak, hogy 300 embert elbocsátanak a gyárból, a maradtaknak pedig jelentősen csökkentik a bérét és a juttatásait.
2009-04-22Semmire nincs garanciaMúlt héten pénteken ismét találkoztak a Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek vezetői. Borbély Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökhelyettese számol be . Reagálás a Dunaferr közleményére.
2009-04-21Kilencmilliárd a levegőbenMég nem döntöttek a kilencmilliárdos kormány-hitelgarancia ügyében. Az Üzemi Tanács megkapta a cégvezetéstől a létszámleépítésre vonatkozó tervszámokat és hamarosan megkezdődnek az egyeztetések.
2009-04-18Fellépnek a sokkterápia ellenA Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség tagsága, és a Városi és Regionális Pedagógus Szakszervezet vezeztése is részt vesz a szombatra tervezett tüntetésen a Parlament előtt.
2009-04-15Vasmű: leépítenekCsoportos létszámleépítések várhatók az ISD Dunaferr Zrt-nél. Mintegy két-háromszáz dolgozót küldenek el a cégtől.
2009-04-14Jó munkáltató akar lenniBeszélgetés a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezetéről és a jövőről a Hankook Tire Ltd. gyár vezetőivel: Lee Sang II, Choi Min Soon, Bányai Tibor, Roy Katalin.
2009-04-10Itt a feketelevesMucsi Zoltán, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökének véleménye az úgynevezett ""Naumenko egyes csomagról", a Kollektív Szerződés-módosítás hosszabbításáról.
2009-04-07Vétó után béke?Hankook Tire Ltd. és a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete.
2009-04-04Hitel: csepp a tengerben?!A kormány 9 milliárdos hitele két és félhavi bérköltsége az ISd Dunaferr Zrt-nek. A tárgyalások folytatódnak. Munkaidő, bércsökkentés, elbocsátások...
2009-04-04Az első vétó most születik?Tárgyalások a Hankook Tire Magyarország Kft. a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete között.
2009-04-01Más megoldást kell találni a működőképeség fenntartásáraA szakszervezetek a dolgozók véleménye alapján elutasították a négynapos munkahét bevezetésére, illetve a csökkentett műszakpótlékra való átállást.
2009-03-30Hankook: szakszervezet – újraÚjra tárgyalásokat kezdeményezett a Hankook Tire Magyarország Kft.-t képviselő munkáltatókkal a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete.
2009-03-28Mi lesz itt, ha...?!Az ISD Dunaferr Zrt. és a kormány hitelgarancia-csomagja. Mik lehetnek a következmények: létszámleépítés, nyugdíjazás...
2009-03-25Borbély: Egyre jobban harcolni kell mindenértA Magyar Köztársaság ezüst érdemkeresztjével tüntették ki a Dunaferr szakszervezeti elnökét.
2009-03-20Az egész kollektívának szól az elismerésÁllami kitüntetések az érdekképviselőknek. A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést Mucsi Zoltán, és Borbély Zoltán vehette át.
2009-03-14Dunaferr-dolgozók: nem!A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és az Ifjúsági Szervezet közös kérdőíves felméréséből kiderül, hogy a dolgozók elutasítják a harminckét órás munkahetet és a műszakpótlék csökkentését is.
2009-03-11Mucsi: Most nem jó a sztrájkHogyan fogadták a második megszorító csomagot a vasmű reprezentatív érdekvédelmi szervezetei? Mucsi Zoltán, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti elnöke válaszol.
2009-03-10Az újabb válságkezelési lépésrőlA Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet közleménye.
2009-03-06Túlélési maratonCsak a kitartó cégek maradnak talpon a válságban. Interjú Valeriy Naumenko vezérigazgatóval.
2009-03-05Tűrőképesség kérdése?ISD Dunaferr Zrt és a szakszervezetek.
2009-03-03A helyzet rendkívüliTovábbi intézkedések az ISD Dunaferr Zrt-nél a gazdasági válság miatt. A szakszervezetek nem akarnak négynapos munkahetet.
2009-02-14Lesz-e még kohászatunk?Beszélgetés Balogh Bélával, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével.
2009-02-11Bizakodhatnak a Dunaferr munkásaiCáfolta a vezérigazgató az 1500-3000 fő elbocsátásáról keringő híresztelést hétfőn a munkásgyűlésen, melyet a szakszervezet szervezett.
2009-02-06Elébe menni a válságnak. Közösen a válság ellenA világgazdasági válság miatt (február 5-én) megtartota első ülését a Dunaújvárosi Foglalkoztatsi Kerekasztal elnevezsű kezdeményezése. Szándéknyilatkozat szövege a cikkben.
2009-02-06Nagyfoglalkoztatók kerekasztalaA kistérséget még nem érte el a válság
2009-02-04Hogyan érinti önöket a válság?Hogyan érinti az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalóit a válság? Válaszok az ISD Dunaferr Zrt. szakszervezeti vezetőitől (Mucsi Zoltán, Csapó Tamás, Simon Norbert).
2008-11-19Kompromisszum született a munkahelyek megőrzéséértAz ISD Dunaferr Zrt. vezetése intézkedésprogramot dogozott ki, amely 3 részből áll. A szakszervezetekkel való tárgyalássorozat hétfőn lezárult.
2008-11-07A munkahelyek megtartásáértBeszélgetés Valeriy Naumenkóval a válsághelyzetről, és a vasműt érintő változásokról.
2008-07-28Valóra vált álomBalatonlellén üdülhetett egy hatgyermekes család az ISD Dunaferr Zrt. Vasas Szakszervezetének segítségével.
2008-07-21Lánglovagjaink turpisságaiA Dunaújvárosi Tűzoltóság mindennapjairól, munkakörülményeiről. A tűzoltók megalapították a Dunaújvárosi Tűzoltók Független Szakszervezetét.
2008-07-18Munkavállalókért munkáltatókéntHarminc év: ifjúsági vezető, gazdasági igazgató, pénztárelnök. Interjú Balogh Lászlóval, aki a vasasnapon a Munkavállalókért-díjat vehetett át.
2008-07-15Néhány órás fennakadásÚjabb sztrájk.
2008-06-27Első lépés a bérfelzárkóztatás feléVállalati bérstratégia készülhet
2008-06-27Egyenlő munkáért egyenlő bértA nők munkaerő-piaci pozíciója címmel rendeztek konferenciát Budapesten, amelyen a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség tisztségviselői is részt vettek.
2008-06-26Újra legyen jutalomkeret!Tisztújítás a KIÉT-ben. Az elnök újra Kósa Mihály lett.
2008-06-20Köszönet az évtizedes hűségértJó nyugdíjasként is együtt.
2008-06-20Megállapodás született az európai üzemi tanácsrólA folyamat valamennyi európai ISD-tagvállalatra kiterjed.
2008-05-23A társadalmi béke ne kerüljön veszélybeA taglétszám, a szervezettség az eredményes szakszervezeti munka egyik záloga. Interjú Balogh Bélával, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével,az érdekvédelmi munka nehézségeiről.
2008-05-09Másokért tenniKitüntetés dunaferres szakszervezeti tisztségviselőknek. A díjazottak nevei a cikkben olvashatóak. Interjú Borbély Zoltán díjazottal, a Vasas Szakszervezeti Bizottság elnökével.
2008-05-05Lánglovagok majálisoztakEgyütt majálisozott a helyi tűzoltóság és a Dunapapír Szakszervezet. Díjak, elismerések: Réger István, Bakk Gábor, Reményi Zsuzsanna, Végh Tamás, Vass Jenő, dr. Pomázi Károly.
2008-05-02Maradnak az üdülők?A közalkalmazottak és köztisztviselők üdülési lehetőségeiről.
2008-04-28Rendőrök családi vasárnapjaA családi nap keretében dícsérő okleveleket, jutalmat kapott: Jancsovics Balázs, Ignáth Csaba, Egresi Zsuzsa, Kárpáti Gábor.
2008-04-11Egymásra utalvaA tárgyaló-és kompromisszumkészség a megállapodás alapja. A szakszervezeti munkáról...
2008-03-22Tömegsportnapon tekéztekA Duna Papír Szakszervezet rendezésében tömegsportnapot tartottak.
2008-03-01Kezdődik a tárgyalás?Véget ért a per a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete és a Hankook között.
2008-02-29A középtávú bérmegállapodás első éveISD Dunaferr Zrt. A 2008-2011 közötti középtávú bérmegállapodásról.
2008-02-28Legális a Hankook-szakszervezetJogerőssé vált a Hankook Tire Magyarország Kft. dunaújvárosi gyárában tavaly nyáron megalakult Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezetének (DGSZ) bejegyzése.
2008-02-05KiszámíthatatlanságSztrájkolnak a vasutasok.
2008-01-30Elmarad ma a sztrájkA szakszervezet és a munkáltató megegyezett, így nem sztrájkolnak az Alba Volánnál.
2008-01-17Gumiként nyúlik ez az ügyNem történt előrelépés a Hankooknál működő helyi szakszervezet elismerése ügyében.
2007-12-18Felemás tiltakozásDunaújvárosban nem volt fennakadás a sztrájk miatt.
2007-12-14Ismét Borbély Zoltán lett a KÜT elnökeA munkáltató és az üzemi tanácsok között megfelelő a hangulat. Interjú az elnökkel.
2007-12-11Elvben igen: felemás felmérésA helyi Pedagógus Szakszervezet felmérte, hogy mennyien csatlakoznának a december 17-re meghirdetett sztrájkhoz.
2007-12-07Szervezet: kérdésA szakszervezet és a Hankook gumiabroncsgyár.
2007-12-07Hibát követtek el a vezetők!Beszélgetés Székely Tamással, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének alelnökével Hankookról, szervezettségről.
2007-12-07Helyi problémákról...Beszélgetés Bányai Tiborral, a Hankook humánerőforrás-igazgatójával a helyi szakszervezetről, és a problémákról.
2007-12-07Évtizedek a szakszervezetben40, 45, 50 évért mondtak köszönetet.
2007-11-30Csúszós úton a HankookSzinte alig múlik el hét anélkül, hogy valami botrányszagú hír ne jelenne meg a Hankook magyarországi gumigyáráról. Vajon mi az oka a rossz imázsnak
2007-11-20Felemás tiltakozáshullámDunaújvárosban (november 21-én) nem sztrájkolnak a vasutasokkal a pedagógusok, az egészségügyisek, és az Alba Volán sem. Vélemények a kialakult helyzetről.
2007-11-19Szolidaritási nyilatkozatTiltakozik az egészségügy átalakítása ellen a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség.
2007-11-16Üzemi tanácstagokat választunkBemutatjuk a szakszervezetek jelöltjeit. A Dunaferr ifjúsági Szervezet, és a Dunaferr Vasas Szakszervezet jelöltjeinek fotója, és névsora a cikkben található.
2007-11-09Integrációs projektNapirenden a bérkategória-rendszer átalakítása. Interjú Natalja Basinszka gazdálkodási vezérigazgatóval.
2007-10-29Hogyan tovább érdekvédők?Választások előtt a dunaferres szakszervezetek. Az érdekvédők képzésekkel készülnek fel az év végi teendőkre. Interjú Mucsi Zoltánnal, a Szakszerveztei Szövetség elnökével, és Csapó Tamással, az Ifjúsági Szervezet elnökével.
2007-10-26Képzéssel készültek fel a továbbiakraBeszélgetés Mucsi Zoltánnal (Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke) és Csapó Tamással (Dunaferr Ifjúsági Szervezet).
2007-10-05Mi foglalkoztatja a munkavállalókat?Tisztségviselői értekezleten tájékoztatott a vezérigazgató. Az összejövetel célja a létszám-optimalizációs elképzelésekről-, a tervezett beruházásokról-, a 2007-es eredményekről-, a parkolási problémákról való tájékoztatás volt.
2007-09-27Sajnálkozó szakszervezetHankook és a VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezet között kialakult problémákról.
2007-09-26SzomorúakHankook: a szakszervezet kollektív szerződést akar.
2007-09-26Hankook: a szakszervezet kollektív szerződést akarA szakszervezet ismételten kezdeményezi Dunaújvárosban a Hankook Tire Magyarország Kft.-nél, hogy a munkaadó és a munkavállalók képviselői tárgyaljanak a kollektív szerződés megkötéséről.
2007-09-26Hankook: a szakszervezet kollektív szerződést akarA szakszervezet ismételten kezdeményezi Dunaújvárosban a Hankook Tire Magyarország Kft.-nél, hogy a munkaadó és a munkavállalók képviselői tárgyaljanak a kollektív szerződés megkötéséről.
2007-09-25Bejegyzett-e a szervezet?A Hankook vezetősége tárgyalásokat kezd a szakszevezettel (VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete), ha az bejegyzett lesz.
2007-09-22Súlyos szabályszegések a HankooknálSúlyos törvénysértéseket tárt fel a most zárult munkaügyi ellenőrzés a Hankook dunaújvárosi gumigyárában. A dél-koreai cég nem fellebbez a nyolcmillió forint bírság ellen.
2007-09-07Az egység és az összefogás a fontosTeszársz Károly emlékéremmel ismerték el a munkáját, Demeter Józsefnek, a Hideghengermű dolgozóinak érdekvédelmi képviselőjével.
2007-08-31A személyzeti és biztonsági......szakterület időszerű kérdéseiről. Interjú Szergej Kljucskin biztonsági ill. megbízott személyzeti vezérigazgató-helyettessel, az állományi létszám optimalizására való felkészülési tervről.
2007-08-24Hankook-háború: a baj az, hogy különbözünk a koreaiaktólA Hankook szóvivője szerint a cég Dél-Koreában is meg tudott egyezni a szakszervezetekkel.
2007-08-23A Hankook nem ünnepeltA szakszervezet bejelentése szerint a Hankook gyárában az állami ünnepen is dolgoztak a munkások.
2007-08-21A Hankook augusztus 20-án is dolgoztatta embereitA gumigyártó cég állítólag engedélyt kapott a munkaügyi minisztériumtól a munkaszüneti napi foglalkoztatásra.
2007-08-03A Hankook válasza a DH-nakA Hankook Tire Magyarország Kft. menedzsmentjének válasza olvasható, a cég és az érdekvédelmi szervezet között kialakult helyzetről és a foglalkoztatásról.
2007-07-28Nem alamizsnát adunk!Beszélgetés Kovács Lajossal, a Dunapapír Szakszervezet elnökével.
2007-07-27A teljestíményösztönző rendszert ki kell próbálniBeszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vamsű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével.
2007-07-20Teljes mértékbenA Hankook Tire Ltd. dunaújvárosi gyára ellen a Levegő Munkacsoport fellebezést nyújtott be. A cég sajtóközleményben reagált.
2007-07-19Hol is élünk mi?!Június 14-én bejegyezték a VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezetét. Az országos és a helyi szakszervezet nyilvánosságra hozta a gyárban dolgozók tűrhetetlen helyzetét.
2007-07-17Máris súlyos törvénysértésekkel vádolják......az új Hankook-gyárat. Nagyon súlyos munkajogi törvénysértések történnek a Hankook dunaújvárosi gyárában – panaszolták az ott dolgozók közül többen az elmúlt napokban.
2007-07-04A vasasszakszervezet a helyi közlekedésrőlMucsi Zoltán (Dunaferr Vasas Szakszervezet) nyílt levele.
2007-05-25A Dunaferrnél tartja a pozícióit a VasasOrszágosan csökken a szakszervezeti taglétszám.
2007-05-17Bajban van a rendőrségBizonytalan a rendőrség bérfejlesztése, egyelőre a bérek reálértékének a megőrzése is kétséges. Beszélgetés Orgovány Zoltánnal.
2007-05-04Megállapodás az új teljesítményösztönző-rendszerrőlAláírták (Valerij Naumenko, Mucsi Zoltán, Csapó Tamás) az új teljesítményösztönző-rendszerről szóló megállapodást.
2007-04-30Bízni a szakszervezetbenBeszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével.
2007-04-27Kamarai reformMegalakult a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara dunaújvárosi szervezete (április 26).
2007-03-09Évnyitó és évzáró egy füst alatt.Eredményes évet zárt az Ifi.
2007-03-02Aláírták a sávos bérfejlesztést: különböző mértékekDunaferr Dunai Vasmű - bérmegállapodás.
2007-02-27Nem elégedettekA helyi Pedagógus Szakszervezet levelet írt Gyurcsány Ferencnek.
2007-02-16Rendőrök helyett a vasutasok lépnekA közszolgálati szféra figyelmeztető sztrájkjához (február 21.) a vasutasok is csatlakoznak. A törvény szerint a rendőrök nem vehetnek részt, így a vasutasok szolidaritásból csatlakoznak az akcióhoz.
2007-02-08Sztrájk: háromezer főt érint a városbanA közfszéra Dunaújvárosban is sztrájkolni fog február 21-én. Nyolcszázalékos bérfejlesztést kérnek a fizetések szintentartásához.
2007-01-31Sztrájkra készülnekMég hivatalosan nem jelentették be, de február 21-én egységes közszolgálati sztrájk lesz. Már Dunaújvárosban is megalakult a sztrájkbizottság.
2007-01-30Ötéves megállapodás a DunaferrnélA Dunaferrnél 5 évre szóló megállapodást írtak alá: a 2007. évi bér- és szociális megállapodást a munkáltató és a reprezentatív szakszervezetek képviselői. A legkisebb bér hetvenezer forint.
2007-01-29Kifizetésre kerül az ösztönző is.A munkáltató és az érdekképviseletek öt évre szóló megállapodást kötöttek. A megállapodás teljes szövege az újságban olvasható.
2007-01-27Megegyeztek, aláírtákBefejeződtek a bértárgyalások a Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek között. A megállapodás szerint 7,35%-os alapbérfejlesztés lesz.
2007-01-22Infláció feletti ajánlatTájékoztató a Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek közötti bértárgyalások eredményéről.
2007-01-12Alternatív megoldás: hosszú távú megállapodás.Folytatódtak a bér-és szociális tárgyalások a munkáltató és az érdekképviseletek között.
2007-01-10A bérről tárgyaltakFolytatódtak Dunaferr Zrt-nél a 2007. évi bér- és szociális tárgyalások. Beszámoló az eredményekről.
2006-12-21Bértárgyalások a Dunaferrnél-
2006-12-16Megértik a tanárok sztrájkjátA Gárdonyi Géza Általános Iskolában, a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, a Vasvári Pál Általános Iskolában, az Arany János Általános Iskolában, és a Dózsa György Általános Iskolában figyelmeztető sztrájkot tartottak.
2006-12-15Jó évet zárt a szakszervezet.Kohászbál: hatodik alkalommal.
2006-12-14Tanárok sztrájkjaA Gárdonyi Géza Általános Iskolában, a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, a Vasvári Pál Általános Iskolában, az Arany János Általános Iskolában, és a Dózsa György Általános Iskolában figyelmeztető sztrájkot tartanak (december 15-én) azok a pedagógusok, akik egyetértenek a szakszervezet követeléseivel.
2006-12-09A város iskolábian is sztrájk lesz pénteken-
2006-12-04Sztrájkolnak a pedagógusok?Folynak az egyeztetések.
2006-12-01Szövetség, összefogás.A tradíciók megtorlása és a megújulás igénye. Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének Konferenciájáról.
2006-11-24Megkezdődtek a bértárgyalások.Egyességre való törekvés jellemzi a vállalat és a szakszervezetek álláspontját.
2006-11-03Bértárgyalásra készül a szakszervezet isDunaferr, szakszervezetek.
2006-11-03Ünnepelt évtizedekA Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas bizottsága idén a 70., 80. és a 90. évüket betöltött szakszervezeti tagokat köszöntötte.
2006-10-20A szociális párbeszéd a régiónkban.Német szakszervezeti vezetők látogattak a Dunaferrbe.
2006-10-12Pedagógus demonstrációDunaújvárosból külön busz indul Budapestre.
2006-10-06Nem csak pénznyelőKósa Mihály (Pedagógus Szakszervezet regionális elnöke) véleménye a pedagógussztrájkról.
2006-09-29Továbbra is teljesülnek a foglalkoztatási kötelezettségekA módosított Részvény-Adásvételi Megállapodás továbbra is garanciát nyújt a munkavállalók számára. Oravecz Péter, az ÁPV Zrt. kommunikációs igazgatójánk tájékoztatója.
2006-09-26Tanítani a jót, a szépet, de hogyan?Az új törvényi rendelkezésekről rendeztek tájékoztató, vitát a pedagógusok szeptember 21-én, a Dunaferr iskolában. Az új rendelekzéseket bírálja a pedagógus-szakszervezet.
2006-09-04Többet, kevesebbértAlkotmánybírósághoz fordul a Pedagógus Szakszervezet, mert nem ért egyet a tanárok és tanítókóraszámának emelésével. A szakszervezet regionális elnökének összegzése.
2006-07-07Demonstráűló szakszervezetek6 országos szakszervezet demonstrációja megszorító intézkedések ellen.
2006-05-15Bizonytalan folytatásBértárgyalások. A DAM dolgozói figyelmeztető sztrájkot tartottak.
2006-05-13Megfizethető áron nyaralnakMegtartotta alakuló ülését a Közszolgálat Üdültetéséért Közalapítvány. A szervezet azért alakult, hogy segítse a közszférában dolgozók pihenését, nyaralását a Szelidi-tó partján lévő üdülőben.
2006-05-03Kitüntették a vasasokatKitüntetések. Mucsi Zoltán MSZOSZ Érdemérem kitüntetést, Horváth Tamás Szövetségért Érdemérmet, és Kovács Pál Teszársz Károly Emlékplakettet kapott.
2006-03-02A bíróság megszüntette a kórház elleni eljárástA kórház, mint költségvetési intézmény megszüntetését, az átalakulást segítő határozatok törvényességét vitatta az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete. A bíróság nem jogerős határozatában megszüntett az eljárást, nem volt törvénytelen az intézmény átalakításának előkészítése.
2006-02-14A munkások végső érve és a poshadt kenyérSztrájk volt szerdán a Dunaferrnél. A Kollektív Szerződés szerint minden év január 31-ig meg kell állapodni az aktuális bérről és szociális juttatásokról. Az idén ez határidőig nem történt meg.
2006-02-14Sztrájk utánMég szerdai nap leültek a munkáltató és a munkavállaló képviselői tárgyalni a Dunaferrnél, s abban állapodtak meg, hogy a tárgyalásokat február 15-ig meghosszabbítják, ezzel együtt a tárgyalások ideje alatt a jogszabályok szerint nem sztrájkolnak.
2006-02-07Bértárgyalás - nincs eredmény határidőreFebruár 8-ra módosult a határidő a Dunaferr Rt-nél.
2006-01-31A határidő közeledik, az álláspontok korántsemNyakunkon a kollektív szerződésben rögzített január 31-es határidő, ám a Dunaferr bértárgyalásoknak még nemigen látszik a vége.
2006-01-17Megkezdődtek a bértárgyalások a DunaferrnélA szakszervezet 9 százalékos emelést kér.
2005-12-02Szemán Józsefre emlékeztekHárom éve már, hogy halott a népszerű szakszervezeti vezető.
2005-12-01Fórum: szűk körbenBeszámoló az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) fórumáról.
2005-11-25Együttműködnek a munkavállalókértBeszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetőjével és Csapó Tamással, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet vezetőjével.
2005-10-20Közalkalmazottak: gond a béremelésA szakszervezetek elfogadthatatlannak tartják és visszadobták a közalkalmazottak és köztisztviselők jövő évi béremelésére vonatkozó kormányjavaslatot.
2005-10-07Az érdekvédelem időszerű kérdéseiA szakszervezetek szeretnék megtartani befolyásukat, és összetartó lehetőségüket.
2005-07-01Fél évszázados hűség a mozgalomhozÜnnepelt a vasas. Köszöntötték a 50, 55, 60 éve a mozgalomba lépett tagjait.
2005-02-22Válaszol a KIÉTDorkota Lajos véleménye a helyi szakszervezet szerepéről. Válaszol Kósa Mihály.
2005-02-17Pedagógusok a jog "útvesztőjében"Beszámoló a Pedagógus Szakszervezet fórumáról. A fórum meghívott előadója Dr. Selemcziné dr. Csordás Mária a közalkalmazotti illetményfizetéssel kapcsolatban a városban kialakult problémákról beszélt. (Törvénytelenül fizetett illetmény?! című cikkben)
2005-01-12Csatlakoztak a pedagógusokA Pedagógusok Szakszervezete felhívására mától pénzadományokat gyűjtenek a város iskoláiban, óvodáiban a Sri Lankán épülő magyar árvaház javára.
2004-11-26Tisztújítás és programVasasok kongresszusán.
2004-10-29Új elnök a vasműs vasasok élénA Dunaferr vasasszakszervezeti szövetség új elnöke: Mucsi Zoltán.
2004-09-28Sínházi Dolgozók Szakszervezete alakultA Bartók Kamaraszínház alapító okiratában módosítás történt: közművelődési intézményből előadóművészeti színházi intézménnyé vált, így lehetőség nyílt a Színházi Dolgozók Szakszervezetéhez csatlakozni. Számos kedvezmény jár a tagsággal.
2004-09-17Szakszervezet a BartókbanA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza dolgozói megalakították a Színházi Dolgozók Szakszervezetének helyi alapszervezetét.
2004-09-10Eddig magas részvétel volt jellemzőMucsi Sándorné a Vasas Szakszervezeti Bizottság elnöke a választás forgatókönyvéről.
2004-09-10Időnként szükség van a váltásraA Meleghengermű gazdasági vezetője szakszervezeti elnök lett.
2004-07-30Hogyan tovább szakszervezetek?Üzemi Tanácsok és szakszervezeti tisztségviselői választás az idén.
2004-05-17Vita az iskolai álláshelyek megszűnésérőlNincs döntés még az iskolákban dolgozó technikai személyzet nagyszámú elbocsátásáról. Viszont az iskolák integrációja és az ésszerűsítés elkerülhetetlen, mondta dr. Kálmán András polgármester.
2004-02-23Új szakszervezeti vezetők a zsaruknálTisztújító közgyűlést tartott a Független Rendőr Szakszervezet Dunaújvárosi Alapszervezete.
2004-02-16A Kohász szakszervezet válasza a Hírlap cikkéreÜzemi balesetben meghalt dolgozó segélyezési ügye
2003-12-24Még tárgyalnakDunaújvárosban is megalakult a pedagógusok sztrájkbizottsága.
2002-12-12Dunaferr-demonstráció az ÁPV Rt.-nélA Dunaferr 8.500 munkavállalója azt követeli, hogy a cégben az állami tulajdon a privatizáció után is meghatározó maradjon.
2002-10-17Visszakerültek a gyárhoz2002. szept. 1-től az ABB szeviz visszakerült a Dunaferrhez.
2002-06-25Építeni mindig lehetettKultúrtörténeti jelentőségű kiadvány készült: A Dunaferr Dunai Vasmű 50 éves Vasas Szakszervezetének történeti évkönyve címmel. A könyv szerkesztője Klein András Miklós.
2002-06-1350 éves a vasműs szakszervezetKönyv jelent meg az ötvenéves vasas szakszervezetről.
2002-02-20Papírforma szerint a bérrőlFebruár 19-én munkásgyűlést tartottak a papírgyárban, ahol jelen volt a Neusiedler Rt. igazgatósági tagja és a dunaújvárosi szakszervezeti elnök is. A téma a dolgozók idei béremelése, és ezen a téren további tárgyalások lesznek.
2001-09-18Elégedetlen a főszponzorPénzügyi átvilágítás a Dunaferr szakosztályainál
2001-09-11Tanácskozást tartottak a pedagógusokA Titkárok Tanácsának tarott regionális értekezletet a Dunaújvárosi és Regionális pedagógus szakszervezet szept. 10-én, a Dunaferr Szakközép- és szakmunkásképző iskolában. A fő téma a szept. 1-től bevezetett jogszabályváltozások volt.
2001-02-21Dolgozói tulajdon a Dunaferrben?A Dunaferr dolgozói változatlanul ragaszkodnak ahhoz, hogy részt vehessenek a cég privatizációjában, bármikor és bármilyen ormában is kerüljön arra sor.
2001-02-00Munkásgyűlés a DunaferrbenA Dunaferr Vasas Szakszervezeti Tanácsa január 25-én munkásgyűlést hívott össze. Sikeres bér- és szociális alkuról számolt be, a tervezett privatizációról fejtette ki a szakszervezet véleményét.
2001-01-05Emelést akarnak mindenáronA helyi költségvetési koncepció egyik változata szerint a közszférában dolgozók béremelését januártól illetve októbertől emelné az önkormányzat. A másik változat szerint valamennyi emelést csak szeptembertől hajtanák végre. A szakszervezet tiltakozik.
2000-11-29Mit ér a nő, ha... elnök, és sztrájkot szervez?Interjú Rádonyiné Ösi Mártával, aki az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) helyi elnöke.
2000-08-24Világszerte ötven projektet finanszíroz az ABFSvéd érdekvédelmi szervezet az ABF. Évente 1,5 milliárd svéd koronát fordítanak a világ hátrányos helyzetű dolgozóinak. A Dunaferrel képzési kapcsolat. A vasműnél képzett szakemberek kelet-Európában adják tovább tudásukat.
2000-08-18Eredményes vétó: Visszavonták a szakszervezeti titkár felmonA dújv-i telephelyen működő Reditus Kft (volt Fékon-Tex) szakszervezeti titkárának felmondását visszavonta a társaság vezetője.
2000-08-17Izraeli szakszervezeti vendégek
2000-04-06"Összefogás" alapítványBeszámoló az Összefogás alapítvány tavalyi mérlegéről.
1999-11-01Ülést tartott a Szövetségi TanácsKészülődés a 2000. év bértárgyalásaira.
1999-02-17Képzés tisztségviselőknekA Dunaferr Dv vasas szakszervezete továbbképzést tart a tisztségviselőinek. Az idei Dunaferres szociális és bérügyek mellett a Munka Törvénykönyv módosításai is szerepelnek.
1998-12-20Tagságuk kelte: 195367 jublilánst köszöntöttek a Dunaferr Klubban a40-45 esztendeje szakszervezeti tagokajándékutalványt kaptak.
1998-11-12Szakszervezeti életKét hir: 100 000 Ft támogatás a tiszaiárvízkárosultaknak. Az Özemi Tanácsok választásaalkalmából pénzdíjas kispályás labdarugó kupa.
1998-10-31A vasas kiegészítéseA Dunaferr Vasas szakszervezetének kiegészítőjeaz előre kifizetett ösztönzőkről.
1998-04-30KitüntetésekA Vasas Szakszervezet kitüntetését kapta 4 Dunaferres aktivista.
1998-01-24A sztrájkveszély elmúlt, de a készültésg marad...Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének képviselőtestülete 16 százalékos bérfejlesztést harcolt ki. Az erről szóló megállapodást már alá is írták,e rről tájékoztatott a dunaújvárosi alapszervezet vezetője Orbán Istvánné.
1997-11-20Svédországi útSvédországi munkabiztonsági ismeretekről előadássorozat.
1997-05-27Nem terveznek helyi munkabeszüntetéstAz MSZOSZ által máj. 28-án meghirdetett szolidaritási nap elvével egyetértenek a helyi szakszervezetek, demonstrációt viszont nem szerveznek.
1997-05-21Természet, témaFiatal amaőr képző- és iparművészeknek hirdetett pályázatot a Dunaferr Ifj. szervezet, természetvédelmi témában. Máj.18-tól az Intecisa Múzeumban.
1997-05-07Rosszalják a rendszeres túlmunkátDújv-ban mindössze 7 kereskedelmi tevékenységet (is) folytató cégnél működik az ágazati szakszervezet. A túlmunkáról.
1997-01-10"Ez már nem a 26-os!"A részvénytársaságból alakult kft-k egy része megtagadja a szakszervezeti díj levonását és átutalását.
1996-06-21Vasasnap 96. 1996. jún 21. 4-7.p.Képes beszámoló a XX. Vasas-és Kohásznapról.
1996-06-07Lőrinc létéértEcsedi József a Lőrinci Hengerművek szakszerve-zeti bizottságának titkára Teszársz KárolyEmlékplakettet kapott.
1996-03-08Körkérdés a szoc.és a jóléti...Dunaferr Rt négy dolgozójának véleménye a Dunaferr 96-os szociális és jóléti megállapodásáról.
1996-03-01Megállapodtak a tárgyaló felekA Dunaferr Rt vezetői és a szakszervezetek kép-viselői megállapodtak a 96-os Kollektiv Szerző- dés irányszámairól.
1996-02-23A munkásszállás térítési díja:6350 forintA Dunaferr Rt szociális tárgyalásairól,szociál-politikai kérdésekről, a munkásszállókról...
1996-02-02A tárgyalások folytatására adott felhatalmazást a munkásgyűA jan. 31-én megtartott Dunaferres munkásgyűlésről.Téma: bértérgyalások állása.
1996-01-19Jó iskolaA Dunaferr Ifjúsági Szervezetének "arculatáról", munkájáról, lehetőségeikről,terveikről nyilatkozik Berta Róbert esztergályos, az ifj. szervezet tagja.
1996-01-19Jó úton haladunkBoros Erik a Fejlesztő-és Karbantartó Kft villamosjavító egységének elektrikusa nyilatkozik az ifj. szervezet tevékenységéről.
1995-12-01A téma: hogyan kell sztrájkolni?Kibővített titkári értekezletet tartott a helyi Pedagógus Szakszervezet. Téma: felkészülés az esetleges pedagógussztrájkra.
1995-11-24Garanciákat kér a szakszervezetNincs még döntés az ÁVÜ tulajdonában lévő Dunapack Rt 59,9 %-os tulajdonrészének eladásáról. A szakszervezet élesen tiltakozik a drasztikus létszámleépítés ellen, amelyet az ÁVÜ és a befektető által kidolgozott stratégiai terv tartalmaz.
1995-06-09Köszönet az elődöknekVasasnapi beszélgetés a vasasok elnökével,Bálint Mihállyal./a vasasnap történetéről.../
1995-05-29Rengeteg gyerek jól szórakozottA Dunaferr Ifjúsági Szervezet által rendezett gyermeknapi rendezvényről.
1995-04-07Lezajlottak a társasági béralkukA FERROMARK és a DWA Kft 95-ös bértárgyalásainak eredményeiről.
1995-03-17Lezajlottak a társasági béralkukA 95-ös társasági szintű béralkukról. /DBK Kft,Acélszerkezeti Kft,Lemezalakító Kft/
1995-02-17A garantált bérnövelés 16 %-osAz Rt szintjén megkötötték az 1995 évi bérmeg- állapodást.
1995-02-17A Dunaferr vállalatcsoport Kollektiv Szerződésének...A KSZ módosításáról.
1995-02-17Az üdültetés térítési díjai
1995-01-20Patthelyzet a béralkubanAz 1995-ös béralkuról.