József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | öböl

174 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-09-15Nagy csaták az öbölben, sportágválasztó a partonImmáron második alkalommal rendezte meg a DKSE kajak-kenu szakosztálya a Wichmann Tamás Nemzetközi Regattát a Kikötői-öbölben 2023. szeptember 9-én és 10-én.
2023-02-17Kerekasztal megbeszélést rendeztek az öböl fejlesztése érdekében. "Száz lépcső volt valaha..."A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület kerekasztal-beszélgetést szervezett az öbölben található Horgásztanyán, ahol a dunaújvárosi partszakasz, azon belül is az öböl jelenéről és jövőjéről, hosszabb távú fejlesztési lehetőségeiről egyeztettek.
2023-01-14Gyönyörködjünk bennük együtt!"A dunaújvárosi Nagy Károly nemcsak nyitott szemmel járja e vidéket, hanem fényképezőgépével lesben állva meg is örökíti e pompás madarakat, s a közösségi portálon közzétéve megosztja örömét, hadd gyönyörködjenek benne mások is. A Szalki-sziget, az öböl madarairól már egy albumra való fotó készült, s szívből reméljük, hogy egyszer nagyobb nyilvánosságot kap."
2023-01-10Januári csendélet (képaláírás)A tavaszias idő sokunkat kicsal a természetbe. Rendre kapunk fotókat olvasóinktól, és természetesen kollégáink is járják a várost és környékét, hogy egy-egy szép, sokszor szokatlan pillanatot elkapjanak az életből. Ezúttal egy kikötői fotót teszünk közzé, még január első hetéből. Bíz(z)unk abban, hogy a nyugodt víztükröt megtöri majd a rendszeres kikötői forgalom. Az előrejelzések szerint a Duna vízállása emelkedni fog a közeljövőben. (teljes szöveg)
2022-09-08A dunai öböl vízállása akkor és most... (képaláírás)Az idei nyár az egyik legaszályosabb időszakként vonul be hazánk történelmébe. Az Országos Vízügyi Igazgatóság augusztusi jelentése szerint a Magyarország területére és nagy folyóink vízgyűjtőire hullott csapadék mennyisége közel fele a tavalyinak. Mi, városiak közvetlenül csak akkor érzékeljük, ha lemegyünk a Kikötői-öbölbe, és elénk tárul ennek következménye, vagy ha a nehéz helyzet miatt vízkorlátozásra kerülne sor. Az augusztusi, öbölbeli látvány sajnos önmagáért beszélt, régóta nem volt ilyen a közvetlen környezetünkben. A közelmúltban szerencsére kezdett visszatérni a víz a Duna medrébe is. (teljes szöveg)
2022-09-02Remekeltek a dunaújvárosi kajak-kenusok a Wichmann Tamás Nemzetközi RegattánA dunaújvárosi kikötői öböl adott otthont a Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta elnevezésű kajak-kenu, sárkányhajó és SUP versenyeknek. A megméretésen a gyermek (U10-U12), a kölyök (U13-U14), a serdülő (U15-U16), az ifjúsági (U17-U18), a felnőtt (U19+), valamint a masters (40+) korosztályú versenyzők mérhették össze egymással erejüket 200, 500 és 2000 méteres távon.
2022-08-19Olasz, svéd és észt sikerrel ért véget a dunaújvárosi kontinensviadalÖt év után újra motorcsónakversenyt rendeztek Dunaújvárosban. Európa legjobb versenyzői néztek egymással farkasszemet 2022. augusztus 13-14-én a dunaújvárosi öbölben.
2022-08-15Szép magyar futamok az öbölben. Több ezren szurkolták végig a futamokat a Kikötői-öbölbenA mögöttünk hagyott hétvégén ismét rangos nemzetközi motorcsónakversenynek adott otthont a Kikötői-öböl. Az F-500-as kategória Európa-bajnokságán végül Giuseppe Rossi révén olasz siker született.
2022-08-13Számos helyi versenyzőért is szoríthat majd a közönségHosszú idő után újból izgalmas, motorcsónakos hétvégét tölthetnek el a sportág szerelmesei – és az azzal most ismerkedők – a Kikötői-öbölben az előttünk álló hétvégén. Ezúttal a GT-15, GT-30 és az F-500-as kategóriák legjobbjai, közöttük nyolc magyar versenyző küzd meg a győzelemért. A programok reggel 9 órakor kezdődnek, szombaton várhatóan hatig, vasárnap ötig tartanak. Az Európa-bajnoki futamok ingyenesen látogathatók.
2022-08-01Nem volt gondjuk a kapásokkal. A kapásokkal nem volt gond a Felső-öbölbenHárom fiatal a halőri szolgálat munkatársának gondos tanácsai, útmutatásai mellett horgászik a Szalki-szigeten, a zsilip szomszédságában.
2022-07-29Az idei nyáron már másodszorA kevés csapadék és a hosszan tartó hőhullám miatt csütörtökön délelőtt ismét megelőző klór­meszes fertőtlenítő kezelést végeztek a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület szakemberei a Felső-öbölben, a városi szabadstrandot is magába foglaló vízterületen.
2022-06-09Teszt az öbölben (képaláírás)A Kikötői-öbölben június 4-én, szombaton a Magyar Motoros Vízisport Szövetség szervezett edzést és tesztelést a legjobb utánpótláskorú versenyzőknek. Az egész napos programon 10 és 18 év közötti motorcsónakosok vettek részt. Köztük volt a dunaújvárosiak korábbi kétszeres világbajnokának, Formula–1-es pilótájának, Mihaldinecz Rudolfnak a fia, Márkó is.
2022-06-03Megérkeztek a pontyok! (képaláírás)Összesen tíz mázsa pontyot telepített június 2-án a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület a Felső-öbölbe és a Kikötői-öbölbe. A közeljövőben még öt mázsa ponty érkezik majd az egyesület által kezelt horgászvizekbe. (teljes szöveg)
2022-06-01Gyérítés után pontyokMájus 30 és 31-én, hétfőn és kedden a szakemberek eredményes hínárgyérítést végeztek a dunaújvárosi Felső-öbölben – tájékoztatta a Dunaújvárosi HÍrlapot a munkálatokról Somfai Rezső, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület elnöke.
2022-02-19Ismét lehetőség van a csónakos pecára az öbölbenMárcius 1-től újra engedélyezett a Szalki-öbölben, vagy ahogy a horgászberkekben is hívják, a kotrásban a csónakos horgászat – erről adott ki tájékoztatót a honlapján a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület.
2021-11-04Még beléphetünk akár a medrébe isRendkívül alacsony a Duna vízállása Dunaújvárosnál. Dunaújvárosnál november 2-án kora délután –36 centiméteres vízállást mértek a szakemberek.
2021-10-28A horgászegyesület túl van az utolsó telepítésenA Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület egész évben folyamatosan telepítette a halakat a Duna kikötői és a felső öblébe (az utóbbi a szabadstrand). Idén a horgásztanya felújítása, megmentése volt az elsődleges, erre kellett költeni a legtöbbet. Beszélgetés Somfai Rezső elnökkel.
2021-09-15Remekeltek a DKSE versenyzőiHarmincegy érem a hazaiaktól a nagyszabású versenyükön. Kiválóan sikerült a DKSE kajak-kenu szakosztály által meghirdetett Dunaújváros Kupa. Beszámoló és részletes eredmények a cikkben.
2021-09-10Tíz mázsa piaci ponty érkezettSzeptember 7-én összesen tíz mázsa ponty került a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület által kezelt horgászvizekbe.
2021-08-09Az öbölben horgásztak, gyerekek isAugusztus 7-én rendezte meg a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület a szokásos Öböl Kupáját.
2021-08-02Tíz mázsa ponty két részletbenBár az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy sikerül-e, végül megtartotta a Dunaújvárosi Sporthorgász egyesület a pontytelepítést az előre meghatározott időpontban, július 27-én, kedden a Felső-öbölben és a Kikötő-öbölben. Összesen 10 mázsa horogérett pontyot telepítettek fele-fele arányban elosztva a két helyszín között.
2021-07-06Pontyokkal gazdagodott két öbölrész. Újabb pontyokkal gazdagították az öbölvizeketA Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület június végén újabb 10 mázsa pontyot telepített a kezelésében lévő vízterületekbe: öt má­zsát a Felső-öbölbe, öt mázsát pedig a Kikötői-öbölbe.
2021-06-04Remekelt a SulisárkányRemek hangulatú és minőségi versenyt hozott az országos Sulisárkány seregszemle regionális döntője június 3-án, csütörtökön a dunaújvárosi öbölben.
2021-04-01Horogérett ponty az ünnepi asztalra (képaláírás)A húsvéti ünnep közeledtével a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület gondolt a tagságra, mégpedig oly módon, hogy áttételesen biztosította, hogy friss hal kerüljön az ünnepi asztalra. A Felső-öbölben és a Kikötő-öbölben egyaránt horogérett pontyokat telepítettek, mégpedig nem is keveset, az egyik helyre 10 mázsa, a másikra 5 mázsa jutott a pikkelyesekből. A mai napon még horgászni csak napkeltétől napnyugtáig szabad,a telepítés napjától számított egy hét alatt (március 31.–április 6.) pedig összesen legfeljebb hat ponty megtartása engedélyezett, telepítéstől függetlenül naponta maximum két ponty tartható meg. (teljes szöveg)
2021-02-17Enyhülés várható: a jégre lépni tilos! (képaláírás)Az utóbbi napokban a közösségi oldalakon sokan osztottak meg videókat, képeket arról, hogy téli sportoknak hódolnak a Balatonon, a Velencei-tónál, vagy Szalki-szigeten található szabadstrand jegén. Esetünkben, a Szalki-szigeten hiába volt hosszan tartó hideg idő, főként a napokban levonuló dunai árhullám miatt teljes felületén nem fagyott be az itteni vízterület. Munkatársaink kedden a jégre merészkedtek, ám a parttól pár méterre már azt tapasztalták: baleset- és életveszélyes a jégre menni. A mai naptól enyhülés várható, így tovább vékonyodik a part menti jégtakaró. (teljes szöveg)
2021-01-04A hódok elszaporodása veszélyeket is hordozhat. Hódok helyi hódoltságaElszaporodtak a hódok a Kikötői-öböl felső részénél, s „munkásságuk” nyomát őrzik a part menti fák.
2020-07-25Oxigénnel dúsítják. Megelőzni a tragédiátEmlékezetes volt 2017 nyara a dunaújvárosi horgászoknak. Megdöbbentő méretű halpusztulást tapasztaltak a Felső-öbölben, a szabadstrandnál. Idén egyelőre úgy néz ki, sokkal enyhébb mértékben, de megint pusztulnak a halak.
2020-07-06Sok gyermek is versengett. Horgászverseny sok gyermekrésztvevővelA Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület a hét végén rendezte meg a májusban elmaradt hagyományos horgászversenyét Öböl Kupa elnevezéssel a dunaújvárosi Felső-öbölben – a szabadstrandnál –, nem kevesebb, mint 45 résztvevővel.
2020-06-16Megszabadulnak a hínártól a Felső-öbölbenElszaporodott a hínár a Felső-öbölben, ami nem kevéssé bosszantja a horgászokat és a fürdőzni vágyókat. A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület június 15-én elkezdte a gyérítést a teljes partszakaszon.
2020-04-02Örökös harc lesz ez, de akadnak jó hírek isTörpeharcsa-gyérítést végzett a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület a Felső-öböl területén március végén.
2020-01-04Védett hódok rágták meg a fákat. Védett állatok kárt és veszélyt okoznak a parti füzesekbenLátványos pusztítást végeztek a hódok a horgásztanya kikötője melletti füzesben. Ez önmagában sem jó hír, ám ha belegondolunk, hogy egy ilyen ceruzahegyezés-szerűen meggyengített fa már egy széllökés hatására, vagy akár magától is kidőlhet, már komoly veszélyről beszélhetünk.
2019-09-27Már nem okoznak kártA Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület a Felső-öböl területén 2019. szeptember 16. és szeptember 28. között törpeharcsa-gyérítést végez.
2019-08-14Túl az ivadékmentésenJúlius végén egy horgásztársuk, Varga István bejelentésére reagálva a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület ivadékmentő akcióba kezdett a kikötői öböl északi részén a füzes kijáratánál, az úgynevezett patkónál.
2019-07-11Holttestet találtak a strandonA Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon bejelentést tettek 2019. július 9-én egy 50 éves helyi lakos eltűnése ügyében, majd 2019. július 10-én 10 óra 30 perckor Dunaújvárosban az Üdülő soron, a Dunában megtalálták az eltűnt személy holttestét.
2019-06-17A halaké a főszerep a vízben és a bográcsban egyarántIdén már harmadik alkalommal rendezi meg közösen Dunaújváros önkormányzata, a Tourinform iroda, valamint a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület június 22-én, szombaton a Sziget horgász-, halászlé- és halfőző-versenyt, amelynek helyszíne szokásosan a Felső-öböl lesz.
2019-05-22Horgászok országos csapatbajnokságaAhogy arról tudósítottunk, hét végén rendezték meg a dunaújvárosi szabadstrandon a Horgászok Velencei-tavi és Duna menti Szövetségének halfogó versenyét. A verseny eredményei a következőképp alakultak.
2019-05-20Rangos horgászverseny itthonA Horgászegyesületek Velencei-tavi és Duna menti Szövetsége Dunaújvárosban, a szabadstrandon tartotta a szövetség halfogó versenyét a hét végén.
2019-05-08Ritkították a harcsákat az öbölben. Kétszáz kiló törpeharcsával kevesebb maradtMintegy száz varsát helyeztek el a szabadstrand vagy horgásznyelven szólva: az Északi-öböl vizében a múlt héten a szakemberek, hogy kellően meggyérítsék a törpeharcsákat a vízben.
2019-03-29Fejlesztések az öbölnélCserna Gábor a kikötői öböl északi területén tartott sajtótájékoztatót: mederkotrás, Remix épületének teljes felújítása, a szabadstrand öltözőinek és vizesblokkjainak teljes renoválása, a szabadtéri színpad átépítése, futópálya építése. Erre 1,1 milliárd forint állami támogatás áll majd rendelkezésre.
2019-03-29Elkészült a mederkotrás a horgászok tanyájánál: szép hely lett. A Szalki-sziget újjáépítése mind több vendéget vonzA helyszínen szemlélték meg a város vezetői a horgásztanya előtti öbölszakasz kotrásának eredményét, a rendbehozott környezetet.
2019-03-28Kultikus mozdony közlekedik a kikötő és a vasmű közöttSok vasútrajongó van az országban, így Dunaújvárosban is. Nekik biztos feltűnt, hogy egy ideje egy kultikus mozdony közlekedik a Duna-parti kikötő és a vasmű között, ez pedig nem más, mint egy svéd mozdony, a NOHAB.
2019-03-12Nem térkép e táj... (képaláírás)Mostani témánkat Holczer Tibor kapta lencsevégre március 10-én alkonyatkor a kikötői öbölben, ahol hétvégén sem áll le a munka. Városunk egyik legszebb része az alsó Duna-part, győződjenek meg erről személyesen! (nem teljes szöveg)
2019-03-00Élhetőség a szomszédbanLakótelepek a Duna mentén, röviden Dunaújvárosról, a Római városrészről. A cikkben Lukács János (kikötő, Római városrész a háttérben) és Horváth Tamás (kilátó) fotója.
2019-02-21Több horgásznak lesz majd helye. Meghökkentően sok hal jött a kimélyített vízbeÚj horgászhelyek is kialakultak a kikötő öblének kikotrásával: az iszaptól felszabadult, mélyebb vizű részeken megjelentek a nagyobb testű ragadozó halak és a kisebb halak nagy csoportjai is, derítették fel a kotrás eredményét felmérő geodéták szonárfelvételei, tudtuk meg Somfai Rezsőtől, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület elnökétől.
2019-02-12Sok hajórakományra való iszapot termeltek ki a horgásztanya előtti öbölből a kotrást végzőkRégi panaszuk volt a dunaújvárosi horgászoknak, hogy az idők során nagymértékben feltöltődött iszappal a kikötői öbölnek a horgásztanya felé eső része.
2019-01-25Húsz éve várt fejlesztés valósul meg. Ötvenezer köbméter iszapot kotornak ki a kikötői öböl északi részénA Modern Városok Program részeként mederkotrást végeznek a kikötői öböl északi területén.
2019-01-12A horgászok paradicsomaNagy munkák zajlanak a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület horgásztanyájának környékén.
2018-12-29Folyik a kotrás a kikötői öbölben. A tél nagyja és neheze eéőtt igyekeznek végezniAz egyik leglényegesebb részletéhez érkezett a kikötői öböl iszapkotrása december 28-án, amikor a horgásztanya előtt horgonyzott le a kotróhajó.
2018-11-30Elkezdték az iszap kotrását a déli öbölbenIszapkotrás kezdődött a kikötői öbölben, ami a tervek szerint akár hatvan nap alatt is befejeződhet.
2018-11-07Hinták a strandnál. Tovább gyarapodott a közös hintázóhelyünkÚjabb továbbfejlődés előtt áll az a zaklatott előéletű kis játszótér (szabadidős terep?), amelyet a szabad stranddal szemben lévő Üdülő sor lakói találtak és alakítottak ki még a nyár elején.
2018-09-27Hazai vizeken a kajak-kenusokA hagyományos Dunaferr Kupa kajak-kenu versenynek adott otthont a dunaújvárosi öböl. a minden évben szeptember végén megrendezett megmérettetés különlegessége volt, hogy több olimpikon is tiszteletét tette az eseményen.
2018-09-15Telepítéssel gyarapítják a halfogási élményt. Gondoltak a fogási élmény gyarapításáraÖt mázsa 2-3 kilós piaci pontyot telepített a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület szeptember 13-án, csütörtökön délelőtt az úgynevezett Felső-öbölbe, vagyis a szabadstrand öblébe.
2018-08-23Továbbra is szárazság és rekordalacsony vízállás a menü. Dunaújvárosnál is megdőlt az alacsony vízállási rekordHárom helyen – többek között Dunaújvárosban is - megdőlt a Dunán a valaha mért legalacsonyabb vízállás rekordja az elmúlt egy napban, de az előrejelzések szerint a következő napokban nem valószínű további vízszintcsökkenés – közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szerdán az MTI-vel.
2018-08-08Tíz mázsa hal (képaláírás)A horgászok legnagyobb örömére augusztus 7-én délelőtt 10 mázsa piaci pontyot telepítettek a Felső-öbölbe. Az igazán minőségi, 1,5 kilogramm feletti súlyú halak a Czikk László tógazda nevével fémjelzett varsádi tavakból érkeztek. A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt ezúttal a kikötői öbölbe nem tudtak telepíteni, a teljes mennyiség a Felső-öbölbe került. (teljes szöveg)
2018-06-02Önkéntes akció a hínár ellenHála a Dunaújvárosi Horgász­egyesületnek és az önkéntesek munkájának, megtisztult a Felső-öböl a túlburjánzó hínártól június 1-jén.
2018-05-04Pecások akcióban: kinél mutat nagyobb számot a mérleg?Május elsején a dunaújvárosi kikötő-öbölnél 26. alkalommal rendezték meg az Öböl Kupa elnevezésű horgászversenyt.
2018-03-29Tíz mázsa ponty került a dunaújvárosi öblökbeA Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület március 28-án, szerdán dél­előtt összesen tíz mázsa piaci pontyot telepített a városi kikötő öblébe, a horgásztanya stégjéről, illetve az úgynevezett Felső-öbölbe, a szabadstrandtól északra.
2018-01-11Bár árad a Duna, a víz minőségével nincs problémaJanuár 10-i, szerdai kiadásunkban részletesen beszámoltunk arról, miként is érinti a helyi horgászokat a Duna januári magas vízállása, most pedig arról olvashatnak, milyen is a lakosság által is sokat látogatott vizeink minősége.
2017-09-18Haláleset (képaláírás)Egy ötvenhét éves férfi holttestét találta meg arra járó hölgy szombaton a kora reggeli órákban a kikötői öbölben az úgynevezett kutyaúsztatónál. Szemtanúk szerint az esethez kivonult a rendőrség és a mentőszolgálat is. Az elsődleges vizsgálat megállapította, hogy a férfi természetes halállal halt meg, tüdőembóliában. Mindezek miatt a rendőrség semmilyen eljárásban nem vizsgálja az ügyet. (teljes szöveg)
2017-08-25Talán van megoldásAugusztus 25-e, péntek reggelre nem állt meg a halpusztulás a felső öbölben, de sajnos még nagyobb mértéket öltött, mint csütörtökön.
2017-08-15Horgászat folyóvízen. Minden horgász álma az, hogy halat fogjonAz augusztus 12-i jubileumi horgászversenyre meghívták a Mohosz képviselőjét is. Az országos egyesületet egyik alelnöke, Kozári Miklós (kép) képviselte.
2017-08-14Kemény verseny volt. Hazai győzelem a fiataloknálRangos horgászversenynek biztosított impozáns helyszínt a kikötői öböl augusztus 12-én, szombaton délelőtt. Apropóját az ötven évvel ezelőtt városunkban megrendezett Édesvízi Sporthorgász Világbajnokság adta.
2017-04-11Haltelepítés volt az öbölbenMegvolt az újabb haltelepítés a kikötői és a szabadstrandi öbölben április 10-én, hétfőn: tíz mázsa ponty!
2017-04-10Horgászok a parton. Tiszták lettek a partjainkA környezetvédelemre, azaz a szemétszedésre és takarításra ideális időben tették rendbe az öbölpartokat április 8-án.
2017-04-06Olajfolt az öbölbenOlvasók jelezték a Dunaújvárosi Hirlap szerkesztőségének április 5-én, szerdán délelőtt, hogy nagy kiterjedésű olajos szennyeződést tapasztaltak a kikötői öbölben.
2016-09-21Harmadik hely összetettbenSzeptember 17-18-án rendezték meg a hagyományos Dunaferr Kupát a kikötői öbölben, ahol ismét az ország minden pontjáról érkezett sportolók mutatták meg tehetségüket. A versenyen a Dunaferr SE kajak-kenusai számtalan érmet nyertek, a klubok közti versenyben pedig a harmadik helyet szerezték meg.
2016-07-27Erő és összpontosítás. Rekord terhet emeltekLátványos emelés volt július 26-án, kedden a dunaújvárosi kikötőben: két 500 tonnás daru együtt emelte partra a meleghengerműi előnyújtó állvány két fél, egyenként 200 tonnás elemét.
2016-07-05Sportélményből jelesre vizsgáztakÚsztunk, kerekeztünk, futottunk és klasszisok köröztek minket a vasárnapi dunaújvárosi triatlonversenyen. Összegzés és szervezői vélemény.
2016-07-02A legnagyobb kihívásJúlius 3-án harmadik alkalommal jelentkezik a helyi triatlon próba. A versenyre közel négyszáz versenyzőt várnak. Országos elismertség, neves versenyzők sora.
2016-06-16Nem volt veszélyes! Vörösre változott a patak vizeA katasztrófavédelemmel közös sajtótájékoztatón igyekeztek megnyugtatni mindenkit a DUDIK szervezői június 15-én a Duna vörös szennyeződésével kapcsolatban.
2016-06-15Tisztább vízért. Mocsárjáró a strandonA strandi főszezon és a halászléfőző verseny közeledtével megtisztították június 14-én az északi öblöt.
2016-06-15Vörösre festveSötétvörös folyadék került a Dunába a kikötői öbölnél június 14-én.
2016-05-31Formula Future DunaújvárosbanA Magyar Motorcsónak Szövetség 2016-ban nagy hangsúly fektet az utánpótlás korú versenyzőkre. Ehhez kapcsolódóan útjára indították a Formula Future Roadshow-jukat, amelynek első állomása, május 29-én Dunaújvárosban volt.
2016-05-02Horgászok a partonHarminckét versenyző indult a hagyományos Öböl Kupa horgászversenyen május elsején. Nyertesek: Kéri Tamás, Hegedűs László, dr. Meggyes Norbert, Feltóti Sándor, a legnagyobb súlyú halat Rettiger Dávid fogta.
2016-04-07Rekordgyanús harcsaMészáros József Bozsó (kép) a városi kikötői öbölben 160 centiméter hosszú és 50 kilós harcsát fogott.
2016-03-26Egyre több hal kerül a vizekbe. A halak szépek, így a sporik...Az idén legalább 55-60 mázsa halat telepít a kikötői és a szabadstrandi öböl között a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület.
2016-02-29Kisvizek ősszel, árvizek nyár elejénIntercisa és Pentele létrejöttében és életében a Duna alapvető fontossággal bírt, miként a Duna menti vasmű telephelyének kiválasztásánál a folyóból nyerhető ipari víz, valamint a nagy mennyiségű nyersanyag szállítására alkalmas olcsó vízi út meghatározó volt.
2015-11-20A Duna vízállása (képaláírás)A Duna vízállása évek óta nem volt ilyen hosszú ideig alacsony. (nem teljes szöveg)
2015-11-18Ez is a Duna, bár kicsinySok helyen már csak iszapot találni a Duna öbleiben.
2015-10-13Szép part legyen!Akváriumok és tanösvény - A csónakos turisták, de a városlakók is élményeket szerezhetnének. Látványos bemutatóhelyekkel gazdagodhat a jövőben a város alatti Duna-part. Beszámoló a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület horgász- és vízi turizmus fejlesztési tervéről.
2015-10-09Csónakosoknak, halaknakBefejeződött az öböl elzáródott részének kotrása, szabadon járhatnak a horgászcsónakok a vízen.
2015-10-09Újra hajózható lesz az öbölKimerik az augusztusi özönvíz hordalékát.
2015-10-08A mocsárjáró kotrógép hasznaA mocsárjáró kotrógép 800 köbméter iszapot távolított el. Kissé átalakította a városi kikötő öblének vízrajzát az augusztusi heves esőzés. Most visszaállítják.
2015-10-07Katasztrófa utáni helyreállításKotorják a kikötői öbölnek az Alsófoki-patakkal szembeni részét, hogy a horgászok csónakjai kijárhassanak.
2015-10-06Duna-meder: folyó?Nagyon alacsony a vízállás a dunaújvárosi kikötői öbölben. Megkezdték az Alsófoki-patak torkolatának helyreállítását.
2015-09-30Az eső sem jelentett akadályt a kupánSzeptember 26-án rendezte meg a Dunaferr Sportegyesület a kajak-kenu Dunaferr Kupát. Részletes eredmények a cikkben.
2015-09-25Nagy hagyományok, impozáns mezőnyAz ország egyik legnagyobb, több mint három évtizedes múlttal rendelkező kajak-kenu versenyét, a Dunaferr Kupát szeptember 26-án rendezik meg a kikötői öbölben.
2015-09-16Duna, ami inkább csak gázló...Tovább romlott a helyzet a Duna medrében. Nagyon alacsony a Duna vízállása, mínusz tartományban a mérce.
2015-09-09Dunai állás, szinte víz nélkül...Szárazság, nagyon alacsony a Duna vízállása Dunaújvárosnál.
2015-09-08Uniós milliárdok a Dunára"Csaknem 70 milliárd forint európai uniós forrás áll rendelkezésre a Duna régión belüli együttműködési és támogatási projektekre 2020-ig. 220 millió Eurós büdzséjével és 14 résztvevő országával a Duna Transznacionális program a legnagyobb transznacionális program a 2014-2020 közötti időszakban."
2015-08-22A vízi turizmusértAz augusztus 17-i esőzés a Duna-parton is komoly károkat okozott.
2015-08-14Kikötőből holdbéli tájjá változott...Az öböl nagy része kiszáradt. "Ha nem ismernének rá a kissé szokatlan szemszögből, kissé szokatlan körülmények között készült fotográfiára, akkor elárulom a megfejtést: amint a háttérben látható daruk is bizonyítják, a kép a dunaújvárosi kikötői öbölben készült."
2015-08-08Csalira akadnakNagyon alacsony a vízállás az öbölben. Horgászás a térdig érő vízben. (nem teljes szöveg)
2015-07-29Ez vízállásnak már alig nevezhetőNagyon alacsony a Duna vízállása Dunaújvárosnál. Az öbölben is nagy a szárazság.
2015-07-23A Duna nálunk árad...A kikötői öböl északi felében nincs víz.
2015-07-08Sárkányszív: táborról táborra lapátoltakTöbb közösségi eseményen is közreműködött a Sárkányszív Sárkányhajó Szakosztály a közelmúltban: a csapat a Parázs Varázs népszerű viadala után sem pihent, a napokban a Happy Tábor és a Cimbora Klubok táborának résztvevői is lapátot ragadtak a "sárkányosok" értő irányításával.
2015-07-07Cimbora-olvasótábor (képaláírás)Szombaton kezdődött és szerdán este zárul majd az országos cimboratalálkozó, amelynek ezúttal a Szalki-szigeti kemping ad otthont. A cimborák tegnap egy sárkányhajóval is vízre szálltak a kikötői öbölben. (teljes szöveg)
2015-07-06Erőpróbák a Duna-parton"Mindent elmond egy versenyről, egy sportrendezvényről, ha a résztvevők vastapssal köszönik meg a szervezőknek, hogy itt lehettek. Így történt ez a július 5-én második alkalommal megrendezett Aquarius Triatlon Versenyen."
2015-07-06Folytatása következik jövőre?A Duna-parton megrendezett 2. Aquarius Triatlon verseny értékelése.
2015-06-23Három próba az öbölbenA második Aquarius Triatlon versenyt rendezik meg Dunaújvárosban július 5-én.
2015-06-05Az újoncok is szerepeltekA DVSC Sárkányszív csapata május végén hazai környezetben rendezett versenyt. A Dragon Steel egy arany- és egy ezüstérmet nyert.
2015-06-00Arany és ezüstBeszámoló a Dunaújvárosi Sárkányhajó Versenyről, amelyen a Dragon Steel SE csapata több egy arany- és egy ezüstérmet nyert.
2015-04-28Horgászverseny elsejénAz Öböl-kupa horgászverseny ezúttal Mészáros Kálmán Emlékverseny lesz május elsején, a Dunaferr Horgászegyesület rendezésében. A verseny névadójáról.
2015-03-10A Duna nyugodt maradt a héten...A következő hetekben sem várható komolyabb áradás.
2015-01-08Korcsolya, hóvirágVízszintingadozás a Dunán. Január 4-án 134 cm, január 6-án már 253 cm volt.
2014-10-11Halak az öbölbe (képaláírás)Telkes Balázs és Zakar Zoltán társadalmi halőrök a péntek reggeli haltelepítés alkalmával a horgásztanya előtti stégen, a kikötői öbölben. A Dunaferr Horgászegyesület öt-öt mázsa, kiváló minőségű, két-négykilós húspontyokat telepített mindkét horgászvízbe (teljes szöveg)
2014-09-24Éremhalmozás hazai vizenA hétvégén rendezték meg a Dunaferr Kupa kajak-kenu versenyt a kikötői öbölben, amelyen tizenkilenc klub versenyzői vettek részt. A pontverseny második helyén a dunaújvárosi klub végzett, de a rácalmási szakosztály is több döntős és dobogós helyezést szállított. Részletes eredmények a cikkben.
2014-09-04Hirtelen áradt a Duna, de baj nélkülGyors és erős vízszint-emelkedés zajlik a Dunán szerdától. De meg sem közelíti a 755 centis csúcsot.
2014-09-01Sódert bányászóA hajózási útvonal karbantartására kotróhajó dolgozik a kikötői öbölben.
2014-07-26Áradás, apadásHatvanegy és száznegyvenöt centiméteres vízállási határértékek ingadozik a napokban a Duna.
2014-07-23Nagy munkával védik a vizeketA Dunaferr Horgászegyesület halőri szolgálatáról, a halőrök munkájáról. Kép az első oldalon is.
2014-06-05Sárkányok és Cicamicák küzdelmeA Dunaújvárosi Vízi Sport Club (DVSC) Sárkányszív Sárkányhajó Szakosztálya idén hatodik alkalommal rendezte meg Sárkányhajó kupáját a Dunaújvárosi-öbölben május 24-én. Kép a Bánki középiskola csapatáról.
2014-05-19A világbajnokságértA francia Peter Morin nyerte a motorcsónak Formula 2-es világbajnokság idei első futamát május 18-án Dunaújvárosban, ahol az egyetlen magyar indulót, Cserni Bélát kizárták.
2014-05-17Rajtol az öbölben a Magyar NagydíjMájus 17-én és 18-án újra motorcsónakverseny az öbölben. A mezőny tagja egyetlen magyarként a dunaújvárosi Cserni Béla.
2014-05-16Magyar Nagydíj szombattólA dunaújvárosi öbölben május 17-én délelőtt tíz órakor a szabadedzéssel megkezdődik a Formula–2-es motorcsónak-versenyzők Magyar Nagydíja. Cserni Béla az egyetlen hazai induló.
2014-05-15Újra vébéfutam az öbölbenKét év szünet után ismét lesz a dunaújvárosi öbölben Formula–2-es világbajnoki futam. A május 17-i versenynapon szabadedzés és gyorsasági verseny, május 18-án pedig a Magyar Nagydíj rajtol el az öbölben.
2014-05-13Horgász Öböl TusaMájus 11-én rendezték meg a kikötői öbölben az Öböl Tusa horgász versenysorozat idei első versenyét. 1. Megyes Norbert, 2. Marossy László, 3. Kucsera Sebestyén.
2014-05-07Újabb horgászversenyA Peca Tusa elnevezésű országos horgászverseny egy fordulóját Dunaújvárosban, a kikötői öbölben rendezik meg május 11-én.
2014-05-03Az előrejelzések kedveznek nekünkFokozatosan emelkedik a Duna vízállása Dunaújvárosnál.
2014-04-30Horgászverseny leszMájus elsejei horgászverseny az öbölben, a Dunaferr Horgászegyesület rendezésében.
2014-04-25Öböl Kupa 2014Május eslején újra megrendezi a Dunaferr Horgászegyesület az Öböl Kupát.
2014-04-24Alacsony most a DunaAlacsony a Duna vízállása, kép az öbölről.
2014-03-14Haltelepítés, felébenÚjabb haltelepítés volt a Dunaferr Horgászegyesület vizein.
2013-10-19Új halak érkeztekHalakat, háromnyaras pontyokat telepítettek a horgászok a kikötői és a szabadstrandi öblökbe.
2013-09-17Siker az öbölbenSzeptember 14-én az öbölben rendezte meg a Magyar Motorcsónak Szövetség és a Dunaújvárosi Vízi Sport Club a Pneumatics Endurance Európa-bajnoki zárófutamát. A dunaújvárosiak ezüstérmet nyertek. Részletes eredmények a cikkben.
2013-08-28Nyolc méterrel alacsonyabb a vízJelentősen csökkent a Duna vízállása a júniusi áradás után.
2013-07-20A madárlesnélHelyreállították és kibővítették az öböl partján a madárlest és környékét.
2013-06-29Egyhetes tábor az öbölben (kishír)A Magyar Motorcsónak Szövetség és a Dunaújvárosi Vízi Sport Club egyhetes táborozást (július 15-21.) rendez az öbölben 10-14 év közötti fiúknak és lányoknak.
2013-06-18Ez mindent vitt! (képaláírás)A Partvédelmi Vállalat állította fel az öbölnél a szalonnasütő helyeket: ezt a lebetonozott faasztalt az áradat emelte ki a helyéről. Pedig a szerző tapasztalta: az asztal megvan vagy száz kiló... (nem teljes szöveg)
2013-05-21Sikeres Eb- és vb-futamokEurópa-bajnoki és világbajnoki futamokat rendeztek május 18-án és 19-én Dunaújvárosban, a Kikötő-öbölben. Tábori Áron összetettben bronzérmet nyert a világbajnoki futamon.
2013-05-18A bukóteszt sikerültPéntek délután szép sorjában gyülekeztek a ma kezdődő motorcsónak-verseny résztvevői a Duna-parton. A versenyzők az uszodában kötelező bukóteszten vettek részt. (nem teljes szöveg) A képen Tábori Áron.
2013-05-17Pörgő propellerekkelA Magyar Motorcsónak Szövetség és a Dunaújvárosi Vízi Sport Club közösen rendez, május 18-án és 19-én a dunaújvárosi Kikötő-öbölben Európa-bajnoki és világbajnoki motorcsónak-futamokat.
2013-05-08Rajt a hullámok hátánA Dunaújvárosban megrendezendő motorcsónak versenyekről. Beszélgetés Lengyel Lászlóval, a Dunaújvárosi Vízi Sport Club versenyzőjével.
2013-05-03Egy helyre kerültek a legnagyobb díjak!Többéves kihagyás után idén május elsején ismét megrendezték Dunaújvárosban az Öböl Kupa 2013. horgászversenyt.
2013-04-30Horgászverseny lesz az öbölbenÖt évi szünet után újra ismét megrendezik a kikötői öbölben az Öböl Kupát, a helyi horgászversenyt. Beszélgetés Mag Gábor szervezővel. "Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész jóvoltából a legnagyobb hal horogra akasztója a művész úr egy alkotásával gazdagabban mehet haza a versenyről."
2013-04-23Játék a fényekkelMichel János fotói Dunaújvárosról.
2013-01-03Vízimadarak a DunánVadkacsák népesítik be a dunaújvárosi kikötőt.
2012-10-01Begyűjtés a partonA Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola százharminc önkéntese szemétgyűjtést tartott az öböl környékén.
2012-08-25Vizet, enyhülést!Alacsony a Duna vízállása Dunaújvárosnál is. A németországi vízgyűjtő területeken már esik az eső, ezért fokozatosan emelkedik a Duna vízállása. Kép a dunaújvárosi öbölről.
2012-08-17Egyelőre nem vészes a vízállás..."A dunaújvárosi kikötőben nem okoz gondot a Duna alacsony vízállása."
2012-08-13Háromszáz kör - hat óra alattMaratoni, hat órás motorcsónak, "gumicsónak" Eb-futamot rendeztek az öbölben augusztus 11-én. A dunaújvárosiakkal rendelkező csapat a második helyen végzett.
2012-08-10Gumicsónakosok Eb-jeGumicsónakok Európa-bajnoksága a dunaújvárosi öbölben augusztus 11-én. A Dunaújvárosi Vízi Sport Club rendezi meg a kontinensviadalt.
2012-07-12A szomszéd bázisokA Dunaújvárosban megrendezett országos kajak-kenu Dunaferr Kupán részt vett a rácalmási és a dunaföldvári szakosztály is. Eredmények a cikkben.
2012-07-11Minden korosztályban remekeltekA július 7-én megrendezett országos kajak-kenu Dunaferr Kupa részletes eredményei.
2012-07-10Megnyerték a hazai kupátA Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya által július 6-án megrendezett Dunaferr Kupán eredményesen szerepeltek az egyesület tagjai. Az összesített pontverseny alapján megnyerték a kupát is. Részletes eredmények a cikkben.
2012-07-09Az öbölben lapátoltakA Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya július 7-én megrendezte a Dunaferr Kupa országos versenyt.
2012-06-06DaHar: a Duna befolyásaFolytatódott a dunaújvárosi kikötő felmérése a város alatti öbölben. Beszámoló a DaHar program jelenlegi állásáról.
2011-10-18Évadzárás, elsőséggelKétszáznál is több versenyző vett részt a közelmúltban megrendezett kajak-kenu Dunaferr Kupán. A Dunaferr SE csapata megnyerte a pontversenyt. Részletes eredmények a cikkben.
2011-07-16Haltelepítés az öbölbenA Dunaferr Horgász Egyesület jóvoltából haltelepítés lesz július 19-én a kikötői öbölben.
2011-06-20Evezhettek a sárkányhajóbanA dunaújvárosi Sárkányszív Szakosztály bemutatót tartott a Vasasnapon.
2011-06-06Suhanás az öbölbenA dunaújvárosi öbölben rendezték meg a Formula - 2 motorcsónak világbajnokság első futamát.
2011-06-01Az első tízbe bejutniBeszélgetés, esélylatolgatás Cserni Bélával a Formula 2-es motorcsónakverseny előtt.
2011-05-31Öt kupában eveztek a hétvégénSikeres volt a DVSC Sárkányszív Sárkányhajó Szakosztály rendezte Elco Kupa. A Sárkányszív csapat két első helyet szerzett. A kupában második helyen végzett az ISD Power csapata. A dunaújvárosi öbölben megrendezett versenyen elért eredmények a cikkben.
2011-05-24Júniusban újabb futamMotorcsónak verseny volt az öbölben, ahol TR 850-ben első helyen végzett a DVSC motorcsónakosa Lengyel László, és így Európa-bajnokságot is nyert.
2011-05-14Világbajnoki futam is leszMájus 21-22-én újra motorcsónakverseny lesz az öbölben.
2010-10-15Második helyezés csapatbanÚjváros Kupa néven rendezett a Dunaferr SE október 9-én kajak-kenu versenyt a kikötői öbölben. A csapatversenyben a Dunaferr SE a második helyen végzett. Részletes eredmények a cikkben.
2010-09-18Víziutak, előre: uniós tervHárom évre szóló Waterways Forward elnevezésű európai uniós projektbe társult Dunaújváros önkormányzata, a Duna lehetőségeinek fejlesztése céljából (víziutak, és hozzájuk kapcsolódó térségek fejlesztése). (kép az öbölről)
2010-08-25Tábori Áron világbajnokAz S-550-esek versenyében Tábori Áron az összesített verseny alapján az első helyen végzett.
2010-08-25Felemás hétvége, dunaújvárosi világbajnokokkalA kikötői öbölben a múlt hét végén három kategóriában rendeztek motorcsónak vb-t: JT-250, S-550, F4-S géposztályban.
2010-08-23Ezüstről aranyra váltottTábori Áron (DVSC) az S-550 kategóriában, világbajnoki futamon összetettben aranyérmet szerzett.
2010-07-24Még nem a csápos kutak vize folyik leMég nem kezdődött el a beruházás, amely szerint a felső Duna-part mentén található nyolccsápos kútból fogják levezetni a karsztvizet az öbölig.
2010-06-16Megint dübörögtek a motorokKuvaiti győzelem a hétvégi motorcsónak világbajnoki futamon.
2010-06-15Cserni Béla előrelépettAz öbölben megrendezett Formula-2-es világbajnoi futamon, a kizárások miatt, Cserni Béla a 10. helyről a 8. helyre lépett előre.
2010-06-14Egy peches, egy sikeres magyarBeszámoló az öbölben megrendezett Formula-2-es világbajnoki futamról.
2010-06-11Holland hajó, svéd motorFormula2-es világbajnoki futamot rendeznek az öbölben a hétvégén (június 12-13.). Előzetes.
2010-06-10A kicsik is dobogós helyezésekkel zártakA hétvégén megrendezték a Dunaferr SE hagyományos, Dunaferr Kupa kajak-kenu versenyét az öbölben. Részletes eredmények a cikkben II.
2010-06-09Víz van, hajó pedig leszFormula-2-es világbajnoki futamot rendeznek az öbölben (június 12-13.). Beszámoló a sajtótájékoztatóról.
2010-05-26Hazai sikerek a világbajnoki futamonAz Endurance Pneumatics Class 1-2-3--4-5 gumicsónak megbízhatósági világbajnokság nyitó futamát Dunaújvárosban rendezték vasárnap. Eredmények.
2010-04-17Versenyeznek az öbölben (kishír)A közbiztonsági programsorozat keretében rendőr horgászverseny lesz április 17-én (2010.), szombaton az öbölben (Dunaújváros). Az ország 15 kapitányságáról érkeznek csapatok a városba,... (nem teljes szöveg)
1995-07-14Az öbölből kitiltották a jet-skitHétvégeken fokozottan ellenőrzik a Duna veszélyes szakaszait a vízirendőrök.
1969-09-05Befejeződött a belső öböl kotrásaA szabadstrand a tervek szerint a jövő nyárra készül el.
Látnivalók DunaújvárosbanArchív fotók Dunaújvárosról.
Hajózni, ha jó...Alacsony a Duna vízállása. Adatok.
Horgászverseny volt az öbölbenA Dunaferr Horgászegyesület hagyományos május elsejei - Horgász Kupa - horgászversenye idén is nagy siker lett. Elsők lettek: Kéri Konrád Tamás, Rapcsák Tamás, Hegyes Zoltán. A legnagyobb fogásért Szabó János Móder-képet kapott.