József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | önkormányzat

3689 db találat
előző következő
Dátum downCímLeírás
2019-05-31Kilencven évesen is jó kedélyűGombos István az önkormányzat nevében köszöntötte Pető Jánost.
2019-05-31Dunaújváros tovább fejlődik. Rendkívüli közgyűlésre hívták össze a képviselőtestület tagjaitKözgyűlés: A Hamburger Hungária Kft. ajánlatot tett az önkormányzatnak egy a tulajdonában lévő területre. A Hengerész utcai kutyafuttatót áthelyezik a Béke körút sarkán lévő nagy parkos területre. Az élményfürdő és a sportuszoda felújítása után maga a fürdőpark kialakítása következik. Fejlesztik a Baracsi úti arborétumot, kiállító teret építenek az erdészház mellé. A Krisztus Király római katolikus főtemplom 10 millió forinttal járult hozzá, hogy elkészülhessen a templom negyedik ólomüveg ablaka.
2019-05-31Új játszótér épülhet a Békében. Az alapítványok tevékenységét is támogatja az önkormányzatSoron kívül ülésezett Dunaújváros önkormányzatának közgyűlése május 30-án délelőtt. Az utólag napirendre tűzött témakörrel együtt – ami az uszoda belső medencéihez tartozó gépészeti rendszer felújítása – összesen ötvenhárom témakörben döntöttek a képviselők.
2019-05-24Újabb városalapítót köszöntöttek. Gombos István alpolgármester az önkormányzat nevében gratulált Eta néninekSoós Jánosné, Eta nénit köszöntötte az önkormányzat kilencvenedik születésnapján.
2019-05-24Ismét elkezdődött a falukemencénél a szezonPerkáta önkormányzata a település lakói számára nyitottá tette a kemence elérését különböző események alkalmából: általában családi, egyesületi, baráti programok megvalósítására veszik igénybe a perkátaiak a területet.
2019-05-23Egymilliárd a Vasmű út felújítására. Közel egymilliárdból újul meg a Vasmű útDunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata saját forrásból felújította a Vasmű út–Dózsa György út kereszteződése és a Kossuth Lajos utca közötti szakaszt. A kormány jelentős összegű – közel egymilliárd forintos! – támogatásával a munka folytatódhat, a Vasmű úton a Kossuth Lajos utca–Építők út közötti szakaszon teljes szélességben megújul az aszfaltburkolat – számol be az új beruházásról Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere.
2019-05-17A dunaújvárosiak fesztiválja. Az önkormányzat tizenhét millió forinttal támogatja az idei Családi HétvégétA közelgő Nagy Családi Hétvégéről és az Agárdi Popstrandról tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester a Városházán.
2019-05-11Igényelniük kell a szülőknek!A város önkormányzata a 2019-es évben, a nyári tanítási szünet idejére, a szünidei gyermekétkeztetés keretében ingyenes déli meleg főétkezést biztosít a szülő vagy a törvényes képviselő kérelmére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, valamint a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű kiskorú gyermekek részére a nyári tanítási szünet időtartamára eső 54 munkanapon keresztül, azaz 2019. június 17-től 2019. augusztus 31-ig.
2019-05-03Az egész város büszke lehet Lillára. A nyolcéves lány eddig minden versenyt megnyertRóka Lilla eddig mindig kiérdemelte az első helyezést hazai és nemzetközi hegedűversenyeken. Egy éve kezdett el versenyezni. A polgármester oklevéllel jutalmazta.
2019-05-03Városalapítót köszöntöttekKilencven esztendős lett Rovó Istvánné, Ilona néni, aki 1957 óta él városunkban. Az önkormányzat nevében Gombos István alpolgármester köszöntötte.
2019-05-00Képviselőink értékelnek: Pálinkás TibornéPálinkás Tiborné, a Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde vezetője, rácalmási önkormányzati képviselő bemutatja tevékenységét
2019-05-00Képviselőink értékelnek: Vizi IstvánVizi István nagyvenyimi önkormányzati képviselő, a Kulturális, Oktatási, Sport és Idegenforgalmi Bizottság tagja, a Közrend és Közbiztonsági Bizottság elnöke, városvédő, a rácalmási Szent György Polgárőrség vezetőségi tagja értékeli saját munkáját
2019-05-00Táborozási lehetőséget nyertünk!Rácalmás város Család- és Gyermekjóléti Szolgálata az Erzsébet Program keretében nyári táborozást nyert 20 gyermek és két kísérő részére Zánkára.
2019-04-26Szebbnél szebb pillanatok. Cserna Gábor polgármester hirdette meg a fotópályázatotCserna Gábor polgármester a Facebook közösségi felületén egy fotópályázatot hirdetett, . Ennek díjátadóját tartották csütörtökön a közgyűlési teremben. A legtöbb szavazatot, valamint a szakmai zsűri kiemelt elismerését Holczer Tibor, Kovács Tibor és Sárvári Regina kapta.
2019-04-26Új parkolóhelyek és új zebrák. Kulcsár Anita nevét vejheti fel az új sportcsarnokunkKözgyűlés. Dunaújváros Közbiztonságáért elismerések: Kiss Piusz, Kovács Attila, Droppa László, Csécs István. Kulcsár Anitáról nevezik el az új sportcsarnokot. Parkolók bővítése, kialakítása. Járdafelújítás 37,5 millió forintból.
2019-04-26Összefogásból született. Felavattáka felújított Járási Hivatal épületétAz ünnepélyes megnyitóról, melyet április 12-én tartották.
2019-04-26Átadták a Közbiztonságért díjat. Idén négyen vehették át a rangos elismeréstA díjazottak: Kiss Piusz István rendőr törzszászlós, Kovács Attila rendőr törzszászlós, Droppa László tűzoltószázados, Csécs István nyugállományú honvéd alezredes. Pályaképek.
2019-04-18Egy példaértékű kezdeményezés. Abbahagyta az ivást és lakáshoz jutottNyolc lelakott, tönkretett, kifosztott egyszobás lakást adott át az önkormányzata Magyar Mentőszolgálat Közalapítványnak, hogy felújítás után kijelölje azokat a lakókat, akiknek egy időre átmeneti otthonra van szükségük.
2019-04-18Több évtizede Dunaújvárosért. Újabb két szépkorút köszönthetett Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármesterSallai Lajosné, Irénke néni és Németh József volt az ünnepelt.
2019-04-12Segítség az újrakezdéshezNyolc elhagyott önkormányzati bérlakást újított fel a Kertvárosban a Magyar Mentőszolgálat Közalapítvány.
2019-04-12Egy nap a karrierértA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara évről évre együttműködő partnerként vesz részt a DUNA-MUNKA-TOP Helyi foglalkoztatási együttműködés Dunaújváros és a járás területén elnevezésű eu-s projekt keretében, Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata, a Fejér Megyei Kormányhivatal, a Dunaújvárosi Egyetem és a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum közös munkájában megvalósuló állásbörze, karriernap szervezésében.
2019-04-11Minifesztivál a téren (képaláírás)A Városháza téren szervezte meg a Jószolgálati Otthon Közalapítvány a Ragyogj kékben, Dunaújváros! elnevezésű minifesztivált, amellyel az autizmus elfogadását kívánják növelni. Az eseményen számos koncertet is láthattak az érdeklődők, és az olykor eleredő eső ellenére sem csökkent sem a közönség, sem a fellépők lelkesedése (teljes szöveg)
2019-04-10Húsvéti támogatás a nyugdíjasoknakDunaújváros önkormányzata húsvét alkalmából az idei évben is támogatásban részesíti mindazon dunaújvárosi lakóhellyel bejelentett nyugdíjas polgárt, akiknek a mindenkori nyugdíjszerű ellátása nem haladja meg a 199.500 Ft-ot ez jelenleg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum hétszerese.
2019-04-05Az első félév legjobbjaiKiváló diákokat jutalmazott a polgármester.
2019-04-04Még több támogatás a mozinakDunaújváros önkormányzata kipótolja a Dózsa Mozicentrum felújítására szánt összeget, így 290 millió forint áll rendelkezésre a felújításra
2019-04-00Képviselőink értékelnek: Németh MiklósnéNémeth Miklósné Rácalmás alpolgármestere értékeli az elvégzett munkát az elmúlt öt esztendő választási ciklusához közeledve
2019-04-00Képviselőink értékelnek: Kukucska GyulaA választási ciklus végéhez közeledve, Kukucska Gyula, Rácalmás alpolgármestere értékelte az elmúlt öt év elvégzett munkáit.
2019-04-00Nőnapi köszöntő2019. március 9-én köszöntötte Schneider Vilmos képviselő a hölgyeket nőnap alkalmából a nagyvenyimi községháza dísztermében. Vendég Feke Pál musicalszínész volt
2019-04-00Egyik szememsír, a másik nevetPóla Imréné a nagyvenyimi nyugdíjas klub beszámolója a klub rendezvényeiről
2019-03-29Közösségi térAz önkormányzat tulajdonában álló, Jókai utca 19. szám alatti épület egyik részét ingyenes használatba adják a Városvédők Újtelepért Egyesület számára.
2019-03-29Pályázat oktatási, ifjúsági célokraOktatási és ifjúsági területen működő, városi civil szervezetek számára írt ki pályázatot Dunaújváros polgármestere.
2019-03-28Kormányzati forrásból újul meg a Vasmű útEgyebek mellett a dunaújvárosi minifesztivál, a Dudik támogatása, a Szent Pantaleon Kórház fejlesztésében nyújtott segítség, valamint a felső-Duna-parti kilátó is szerepelt Dunaújváros önkormányzata legutóbbi közgyűlésének témái között
2019-03-26Közművelődési pályázati kiírásDunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot ír ki 2019. évi kulturális célú, vissza nem térítendő támogatás elnyerésére.
2019-03-22Bekamerázzák a szelektíveket. Fontos fejlesztések, jelentős támogatásokHatvannyolc témakörben döntött, viszonylag gyorsan és vitamentesen a közgyűlés március 21-én délelőtt. Döntöttek a képviselők az új járási hivatali épület közelében parkolók építéséről. Térfigyelő kamerákat helyezzenek ki a szelektív hulladékgyűjtőkhöz. A polgármesteri tájékoztató közben Barta Endre az idei költségvetésbe betervezett hitelt firtatta. A vidámparki terület fejlesztése, a kézilabdaakadémia-beruházás, az uszoda felújítása, a kilátó körüli tereprendezés témakörben is fontos határozatokat kellett hozni. A Duna-parti kilátó körüli terület és a partfal tereprendezési munkáira 19 millió forintot szavazott meg a közgyűlés.
2019-03-22Közel kétszáz millió forint városfejlesztésre. Térfigyelő kamerákat helyezne ki a szelektív hulladékgyűjtőkhözKözgyűlés. A kormány egymilliárd forintot biztosít az önkormányzatnak annak érdekében, hogy felújítsák a Vasmű utat. Megbízták a Vasmű út 41. Irodaház Kft-t a projektmenedzsmenti feladatok lebonyolításával. Elkészült a Duna-parti kilátó. Az építési hatóság kiadta a használatba vételi engedélyt, a kilátó biztonságos, nem balesetveszélyes. Annak érdekében, hogy még biztonságosabb legyen mintegy 18,9 millió forint értékben végeznek kiegészítő munkálatokat. Ameddig a munkálatok nem fejeződnek be, zárva lesz. Az új Járási Hivatalhoz új parkolókat is építenek, összesen 39 új parkolót alakítanak ki, mintegy 77,6 millió forint értékben.
2019-03-22Az edzésmódszertan atyja. Kilencven esztendős lett Hack ferencÖtven évvel ezelőtt érkezett városunkba Hack Ferenc Béla, a Kohász egykori vezető edzője. Kilencvenedik születésnapján Gombos István alpolgármester köszöntötte.
2019-03-21Ismét városi virágosítási versenyIdén is kiírták a „Virágos Dunaújvárosért 2019” versenyt.
2019-03-16A nemzeti függetlenség napjaMárcius 15-én az önkormányzat is megemlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján a '48-as Emlékműnél.
2019-03-16Hatvan éve DunaújvárosbanA kilencven éves Győri Sándorné, Marika nénit köszöntötte Gombos István alpolgármester.
2019-03-01ÉtkeztetésÖnkormányzatunk ingyenes szünidei étkeztetést biztosít a rászoruló gyerekek számára.
2019-03-00Rácalmáson és Dunaújvárosban is szennyvíz átemelő épülTájékoztatót hallhattak az érdeklődők, 2019. március 4-én, hétfőn Rácalmáson az 1992 óta működő szennyvíztisztító mű kiváltását célzó projektről, amely része a Kulccsal és Dunaújvárossal közös szennyvízberuházásnak
2019-03-00Köszönet a támogatóknak és a jótékony versenyen részt vevő íjászoknak2019. március 3-án jótékonysági íjász versenyt rendezett a rácalmási Vajk Íjászkör a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokban. Kollár Andor íjász társuk lábprotézisére gyűjtöttek
2019-03-00Hétmérföldes lépés... 2019: A kibontakozó fejlődés éve Nagyvenyimen. mintegy 10 km hosszan újulnak meg az utcák ...galamVargáné Kaiser Katalin nagyvenyimi polgármester asszony beszámolója a 2019-ben Nagyvenyim belterületi útjainak felújításáról
2019-03-00Megújulás, fejlesztés az EgészségházbanNagyvenyim 2016-ban benyújtott pályázatára 10 millió Ft értékű támogatásban részesült, melyből új fogászati kezelőegységet és egy életmentő készüléket vásároltak, valamint kifestették belülről az egészségházat.
2019-03-00Elkészült a mélykúti rendelő - indul a Mélykút felé vezető út felújításaVargáné Kaiser Katalin nagyvenyimi polgármester asszony beszámolója Nagyvenyim Mélykút településrészének fejlesztéseiről
2019-03-00Valóra vált kívánság - az új polgárőr autónkA nagyvenyimi polgárőrség 2018. decemberében szakmai pályázaton 3 millió, az önkormányzattól 1 millió forintot kapott, amiből magánszemélyek támogatásával kiegészítve egy Suzuki Vitara 4X4-es terepjárót vásároltak.
2019-02-28Bálból fejlődhet a kórházAz ősszel szervezett jótékonysági bálon és a felajánlásokból több mint ötmillió forint gyűlt össze, amit a Szent Pantaleon Kórház fül-orr-gégészeti osztálya kap. Az összeget, kiegészítve az önkormányzat támogatásával egy komplex kezelőegység megvásárlására fordítják.
2019-02-22Több mint hatvan éve DunaújvárosértBecse Jánosné Panni nénit köszöntötte kilencvenedik születésnapja alkalmából Gombos István alpolgármester.
2019-02-21Dunaújváros Ifjúságáért díjA Dunaújváros Ifjúságáért díj azon természetes személynek és közösségnek adományozható, aki vagy amely Dunaújvárosban az ifjúság nevelésében, védelmében vagy a fiatalok számára nyújtott szolgáltatások szervezésében kiváló munkát végzett. A kezdeményezést Dunaújváros MJV polgármesteréhez kell benyújtani 2019. március 20-ig.
2019-02-15Megszavazták a költségvetést. A Dunaújváros Sportjáért Díj átadásával kezdőtött a februári közgyűlésDunaújváros Sportjáért Díjat kapták: Sólyomvári Ágnes, a Bánki középiskola testnevelő tanára, valamint Oláhné Hingyi Zita és Hingyi Beatrix, a Duna-Pent NKSE vezetői, játékosai. Elfogadták az idei költségvetést. Az önkormányzat 205 millió forint támogatást nyert el szociális intézmények fejlesztésére. Kisbuszt vásárolnak a Jószolgálati Otthon számára. Konzorciumi tagként városunk támogatást nyert a Világörökségi helyszínek fejlesztése című pályázaton. Elfogadták a József Attila Könyvtár és az Intercisa Múzeum beszámolóját és az idei munkatervét.
2019-02-15Tavalyi fejlesztése és idei tervek. Lakossági fórumota tartottakA keddi közmeghallgatás témája az önkormányzat 2019-es évi városfejlesztési és működési tervei voltak.
2019-02-08Dunaújváros Kenyere. Újabb félmilliós támogatásTizenegyedik alkalommal gyűltek az 50 forintok, aminek most a városi polgárőrség volt a kedvezményezettje.
2019-01-31Dunaújváros kultúrájáért dolgoznakA magyar kultúra napja alkalmából tartott rendezvényen adták át a Pro Cultura Intercisae díjakat Törökné Antal Mária gyermekkönyvtárosnak, Pomposné Zelena Erzsébet hegedűpedagógusnak és Szloboda Györgynek, a László Imre Magyar Nóta, Népdal, Operett és Cigány Dalokat Kedvelők Klubja vezetőjének.
2019-01-23Átadták a Pro Cultura Intercisae-díjakatA magyar kultúra napján a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújváros Közgyűlése által alapított Pro Cultura Intercisae díjakat, amit ebben az évben Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros, Pomposné Zelena Erzsébet hegedű pedagógus és tanszakvezető, valamint Szloboda György klubvezető, egyesületi elnök érdemelt ki.
2019-01-19Női kézilabda - biztos alapok (képaláírás)Cserna Gábor polgármester, aki Dunaújváros MJV önkormányzata részéről a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia tulajdonosi képviselője is, fogadta Nyakacska Zsoltot, a DKKA ügyvezető igazgatóját, akivel az akadémia terveiről, feladatairól egyeztettek. (teljes szöveg)
2019-01-18Több, mint ötven éve a városért. Idén is folytatódott a már hagyománynak mondható szépkorúak köszöntéseKilencvenötödik születésnapján köszöntötte Gombos István alpolgármester Gruber Lajosné Viktóriát.
2019-01-17Sertés, ló, baromfi, akár városban is! Néhány szabály betartásával bátran kezdhet önellátásbaEgyre többen fognak bele a kertészkedésbe, haszonállattartásba, ám még így is nagyon kevesen. Akit foglalkoztat a haszonállattartás gondolata, annak az általános törvényi szabályozások mellett célszerű elolvasni Dunaújváros MJV közgyűlésének saját rendeletét az állattartásról, amelynek néhány pontját, a teljesség igénye nélkül ismertetünk.
2019-01-17Elismerés a lánglovagoknakJutalmat vehettek át a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, valamint a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársai.
2019-01-11Anna, Isten hozott!Megszületett az év első dunaújvárosi kisbabája a dunaújvárosi kórházban. Hajmási-Ditrich Annát Cserna Gábor polgármester köszöntötte.
2019-01-11A biztonság a leghitelesebb értékünkA katasztrófavédelem és a tűzoltóság munkatársait jutalmazta az önkormányzat.
2019-01-11Meleg étel az otthontalanoknak. Sztankovics László és Hingyi László képviselők szervezték az akciótA Kandó Kálmán téri Hajléktalan Ellátó Centrum lakói számára készült el száz adag meleg bableves az önkormányzat és a Magyar Mentőszolgálat Alapítványnak köszönhetően.
2019-01-03Közel ötven diákot támogatnakBursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat A típusára összesen 41 felsőoktatásban részt vevő hallgató nyújtott be pályázatot, amelyből Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere – a szociális, egészségügyi és lakásügyi bizottság javaslatára – 40 főt a 2018/2019. tanév II. félévében és a 2019/2020. tanév I. félévében, összesen 10 hónapon keresztül támogatásban részesített.
2019-01-02Egy tál ételt, csomagot kaptakAz ünnepekre sem hagyják magukra a szűkösségben élő embereket. Az ötödik éve tartó karitász tevékenységben a baracsi Önkormányzat, civilek és civil szervezetek fogtak össze.
2018-12-28Négy körzetben is új fogorvosok dolgoznakA város önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a fogorvosi alapellátás folyamatos és megbízható ellátására, ezért támogatja a városban újként feladatellátást vállaló szakembereket.
2018-12-27Akik nem kapták meg az ötezer forintotDunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeli szociális ellátásokról szóló rendelet alapján 2018. évben is, karácsony ünnepe ­alkalmából, ötezer forint összegű támogatást vehetett át 11 276 fő nyugdíjszerű ellátásban részesülő dunaújvárosi polgár, akik Dunaújváros polgármesterének ünnepi köszöntő levelét is megkapták.
2018-12-24A város új fogorvosaiA város önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a fogorvosi alapellátás folyamatos és megbízható ellátására, ezért támogatja a városban újként feladatellátást vállaló szakembereket.
2018-12-24Pályáztak, nyertek és utaztak az óvodásainkA dunaújvárosi óvodások jutalomként minden évben elutazhatnak a parlamenti karácsonyra. December 19-én az Eszterlánc tagóvoda utazhatott.
2018-12-21Színes programokkal várta idén is a városlakókat az Adventi Forgatag a főtérenBeszámoló.
2018-12-21Kiemelkedő sportsikereket értek elAz önkormányzat jutalmazta a város hírnevét öregbítő helyi sportolókat.
2018-12-20Nem mindennapi évet zár MezőfalvaCivil szervezetek képviselői, közéleti személyiségek, intézményi vezetők, dolgozók és Varga Gábor országgyűlési képviselő is részt vett Mezőfalva önkormányzatának idei, utolsó, soros képviselő- testületi ülésén, amelyen a napirend pontjai mellett az év kiemelkedő fejlesztési eseményei is nagy hangsúlyt kaptak.
2018-12-20Közös advent a főtéren (képaláírás)Az Adventi Forgatag szervezői az idén is nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy az országszerte ismert fellépők mellett a dunaújvárosiaknak is lehetőséget biztosítanak tudásuk megmutatására. A középiskolák diákjai mellett többek között a Jószolgálati Otthon dolgozói és gondozottjai is műsort adtak a Városháza téren. (teljes szöveg)
2018-12-14A város támogatása az időskorú polgároknakDunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 35/2015. (XII.18.) önkormányzati rendelet 22. §-a alapján a 2018. évben is, Karácsony ünnepe alkalmából, 5000 Ft összegű támogatást vehetett át 11.276 fő nyugdíjszerű ellátásban részesülő dunaújvárosi polgár, akik Dunaújváros Polgármesterének ünnepi köszöntő levelét is átvehették.
2018-12-14A béren kívüli juttatásokról (kishír)A közgyűlés december 13-i döntésének értelmében az önkormányzati fenntartású intézményekben foglalkoztatottak 5000 forint havi juttatásban részesülnek majd a 2019-es évben. (teljes szöveg)
2018-12-14Isten éltesse Lajos bácsi!Sebők Lajost kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte Nagy Zoltánné képviselő az önkormányzat nevében.
2018-12-14Szülinapos városalapítóA kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte Nagy Zoltánné képviselő az önkormányzat nevében Szabó Lászlónét.
2018-12-14Mindannyian Mások Vagyunk. Jövőre is kedvezményes lesz az élményfürdőAz év utolsó közgyűlése. Karácsonyi műsort adtak a Mindannyian Mások Vagyunk fiataljai és a Móricz iskola kórusa. Átadták a Dunaújváros Egészségügyéért Díjat dr. Kéthelyi Ágnes fogorvosnak. Marad a kedvezményes élményfürdő-látogatás. Büntető feljelentést tesz az önkormányzat a város légszennyezettségét érintő kérdésben a városi üzemek vezetői ellen. Taxi viteldíj áremelés. A Dunaújvárosi Egyetem együttműködési megállapodást köt az önkormányzattal, amely 36 millió forint támogatást biztosít azokhoz a rendezvényekhez, melyek a város lakosságát is érdekelheti. A DVG Zrt-nek mintegy 4 millió forintot biztosítanak önkormányzati intézmények felújítására.
2018-12-14Karácsonyi támogatás a nyugdíjasoknakTöbb mint 11 000 városi lakos kap 5 000 forintos nyugdíjkiegészítést decemberben.
2018-12-07A jószívűség határtalanMeggyújtották az első adventi gyertyát a Városháza téren.
2018-11-30Ösztönzőrendszert dolgoztak ki a községi fiataloknakA helyben maradást támogató pályázat szerződéskötése zajlott le a hét elején Perkátán. 64 helyi fiatal részesül az ösztönzőből.
2018-11-30Báli bevételA Szent Pantaleon Kórház javára szervezett bálon 2 300 000 forint gyűlt össze. az ígéretek alapján még egymillió forint várható.
2018-11-23Nemes célokat szolgálnak. Igazi sikertörténet a Dunaújváros Kenyere programÚjabb mérföldkövéhez érkezett a Dunaújváros Kenyere jótékonysági program. Tizedik alkalommal a Sürgősségi Betegellátó Osztály kapja.
2018-11-23Segítség az újrakezdéshez. Senki nem marad fedél nélkül városunkbanVárosunk önkormányzata a helyi hajléktalanellátási feladatokkal teljes egészében a Magyar Mentőszolgálat Alapítványt bízta meg. 9 önkormányzati bérlakást biztosítottak az alapítványnak.
2018-11-22Járulékos költségekTöbb indítványt is elfogadtak a legutóbbi közgyűlésen, amelyekben a Dunaferr SE úszószakosztályát, a vízilabda-sportegyesületet, valamint az Élményfürdőt üzemeltető céget támogatják.
2018-11-20Így döntöttek: támogatás a helyi egyesületeknekA legutóbbi közgyűlésen számos „sportos” kérdésben is döntöttek a képviselők.
2018-11-16KilencvenedikSomorác Ferencné, Erzsike nénit 90. születésnapján köszöntötte az önkormányzat nevében Gombos István alpolgármester.
2018-11-16Fókuszban a Modern Városok Program. Ötven napirendi pontban döntöttek a képviselők a közgyűlésenA közgyűlésen döntöttek a sportegyesületek kérelméről, 382 millió forintot biztosítanak létesítményhasználatra a jövő évre.
2018-11-16Átadták szolgálatukért. Átadták a Szociális Munkáért Dunaújváros díjat"Szociális Munkáért - Dunaújváros" díjat adományozott az önkormányzat Árgyelán Anikó családsegítő és Halász-Balogh Adrienn Judit terápiás segítő részére.
2018-11-12Angyaldoboz az Adventi forgatag részekéntDunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is megrendezi az „Adventi Forgatag 2018„ rendezvényt, melynek lebonyolítója a Tourinform Iroda. A rendezvény részeként a korábbi években útjára indítottuk az Angyaldoboz kezdeményezést!
2018-11-09Kilencvenöt éve az igazságért95. születésnapján köszöntötték dr. Bakos Károly ügyvédet a Városháza dísztermében. Pályakép.
2018-11-09Hatvan éve aDunaújvárosért. Az önkormányzat nevében Gombos István alpolgármester mondott köszöntőtA kilencven éves Kiss Mihály Bélánét, Zsuzsa nénit köszöntötte az önkormányzat nevében Gombos István alpolgármester.
2018-11-02Koszorúzás halottak napja alkalmábólHalottak napja alkalmából szervezett koszorúzást Perkáta Nagyközség Önkormányzata október 30-án, kedden délután.
2018-11-01Látogatóközpontot alakítanak ki (képaláírás)A korábbi elképzelések szerint az Intercisa Múzeum az 1830-ban épült Mondbach-kúriába költözött volna, ám az önkormányzat terve változott: az óvárosi műemlék épületben látogatóközpontot alakítanának ki, amire pályázatot nyújtanak be. (teljes szöveg)
2018-11-01Birkás István posztumusz díjat kapottAz Október 23-ai megemlékezéshez kapcsolódóan átadták a Dunaújvárosért Díjat a Bartók Kamaraszínházban. Az idén Nyári Ilona, Birkás István, Ongai Gábor és Grábics Gábor kapta meg az elismerést.
2018-11-00"Rácalmás Koltói Anna utca - Kulcsi út gyalog és kerékpárút építése" TOP-3.1.1-15-FE1-2016-00025 projektBeszámoló Rácalmás önkormányzata 80 000 000 Ft-os TOP-os pályázati támogatásból, több mint 1 km hosszú kerékpáros és gyalogos út építésének megvalósulásáról
2018-11-00Épített kulturális örökségünk I. Trafik múzeum Rácalmáson.Beszámoló Rácalmás új, állandó kiállításának létrejöttéről, a segítők és adományozók névsora. A kiállítás 2018. december 15-től előzetes bejelentkezés után látogatható.
2018-10-26Felújítás után beköltözésÁtadták a Dunaújvárosi Óvoda új központját a Lilla közben
2018-10-26Megemlékezés és díjátadóAz 1956-os forradalom kitörésének 62. évfordulója alkalmából megemlékezést rendezett városunk önkormányzata a temetőben lévő kopjafánál. Az ünnepség a Bartók színházban folytatódott, itt adták át a Dunaújvárosért Díjat is.
2018-10-26"Városunkban nagyléptékű haladást értünk el közös erőfeszítéssel" Idén négyaen vehették át a Dunaújvárosért Díjat, közülük ketten posztumusz kapták megh a rangos elismerést a nemzeti ünnepen a Bartók színházban2018-ban az 1956-os ünnepségek keretében Birkás István és Ongai Gábor posztumusz, illetve Nyári Ilona és Grábics Gábor kapta meg a Dunaújvárosért Díjat.
2018-10-19Folytatódó fejlesztésekMintegy negyven napirendi pont megtárgyalása várt a képviselőkre a csütörtöki közgyűlésen (2018.10.18.)
2018-10-19Felújítás. Cserélik a bejárati ajtókat isRendkívüli munkanap-áthelyezéssel kéthetes lesz a 2018-as őszi szünet a dunaújvárosi Dózsa iskolában azért, hogy az energetikai felújítás részeként többek között kicserélhessék az épületen a bejárati ajtókat.
2018-10-12Virágbaborított város. Virágköltemények városszerteKihirdették a Virágos Dunaújvárosért verseny 2018-as évi nyerteseit
2018-10-05Felújítások városszerte. Városszépítés szinte mindenüttAz önkormányzat megrendelésére a városban több helyen is járdákat, utakat újítanak fel, valamint parkolóhelyeket alakítanak ki a DVG Zrt. szakemberei
2018-10-05Ingyenes belépés a fürdőbeHagyományteremtő szándékkal első alkalommal rendezett gálaműsort a dunaújvárosi Idősügyi Tanács az Idősek Világnapja alakalmából
2018-10-05Települési értéktár (kishír)A (dunaújvárosi) közgyűlés létrehozta a települési értéktár bizottságot. Bárki javaslatot tehet arra vonatkozóan, hogy mi kerüljön be városunk értéktárába (alkotás, hagyomány, táj, tárgy). Az ehhez szükséges adatlap az önkormányzat honlapján is megtalálható, amelyeket folyamatosan lehet benyújtani Bokor Zsuzsanna kulturális ügyintéző e-mail címére (bokor@pmh.dunanet.hu). (teljes szöveg)
2018-10-04Megadták a módját (képaláírás) Kétnapos programkavalkádNem először - és a látogatók reményei szerint nem is utoljára - szervezték meg a Szent Mihály-napi hétvége programjait Dunaújvárosban (018.11.29-30.). Az országos rendezvényhez kapcsolódva a Városháza téren színpadi műsorok és zenei fellépők szórakoztatták az érdeklődőket. Az esemény csúcspontja Péter Szabó Szilvia turnézó koncertje volt. (teljes szöveg)
2018-10-00Sportcsarnok: magasabb szintű szolgáltatásInterjú Bencs Attilával a Rácalmás Sportegyesület elnökével az egyesület eredményeiről és az új sportcsarnok kihasználtságáról, szolgáltatásairól.
2018-09-28Hazai éremeső a Dunaferr Kupán. Huszonhat fényes medált hoztak el a városi kajak-kenusok a saját rendezésű viadalrólÖsszesen huszonhat éremmel zárták a múlt hétvégén (2018.09.22-09.23.) megrendezett Dunaferr Kupa küzdelmeit a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának versenyzői
2018-09-22A mobilitási hét zárórendezvényeAz Európai Mobilitás Hete alkalmával a kulcsi önkormányzat különleges felajánlást tett.
2018-09-21Kiemelt együttműködés, közös fejlesztésA rendőrkapitányság és az önkormányzat közötti kiemelt együttműködésről tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester, dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos és Suszter Tamás, a városi rendőrkapitányság vezetője kedden (2018.09.18.).
2018-09-21Az élményfürdő mellett épülhet az új hotel. A Modern Városok Program fejlesztéseiről is döntöttek a csütörtöki közgyűlésen.Mintegy negyven napirendi pont megtárgyalása vár a képviselőkre a szeptemberi közgyűlésen (2018.09.20.).
2018-09-19Mozijegyek, szociális alaponAz önkormányzatunk természetbeni kulturális juttatásként nyújtja 2014 szeptembere óta az ingyenes mozijegyeket azoknak, akik a szociális osztály hatósági nyilvántartásában szerepelnek, és jogerős határozat alapján valamilyen szociális ellátásban részesültek, illetve részesülnek.
2018-09-14Sírásó verseny. Morbid vetéledő a temetőbenHarmadik alkalommal rendezték meg az Országos Sírásó Versenyt, aminek ezúttal a Dunaújvárosi Köztemető adott otthont szombaton (2018.09.08.) délelőtt.
2018-09-10Perkátán állítólag kukacokat találtak az ételbenAlig indult el a tanév,Perkátán máris baj van közétkeztetéssel. A településen a szeptember 4-i ebéd során tálalt étel hibás volt, konkrétan kukacok voltak benne.
2018-09-10Kulcs a közösségiséghezCsaládi sportnap volt szeptember 8-án, szombaton Kulcs községben. Falusi sportnap, amelyen jóformán az egész falu ott volt!
2018-09-07A népmesék a nemzeti összetartozás kötőanyagai. Hivatalosan is megnyitotta kapuját a Csupacsoda Birodalom a Munkásművelődési KözpontbanA múlt szombaton (2018. 09. 01.) hivatalosan is megnyitotta kapuit a városlakók előtt a Csupacsoda Birodalom a dunaújvárosi MMK-ban
2018-09-06Szünidei gyermekétkeztetésAz őszi/téli szünet idejére az ingyenes étkeztetést kiskorú gyermekek törvényes képviselői kérhetik.
2018-09-05Édes motiváció a tanévkezdethet (képaláírás)A város önkormányzatával partnerségi viszonyt ápoló Széchenyi Pékség szeptember 4-én, kedden reggel hat mintaboltjában is egy kis meglepetéssel várta a diákokat. A pékség közel ezer darab kakaós csigával kedveskedett a 2018/2019-es tanév második napján a nebulóknak, akik örömmel fogadták az édes finomságokat. Képünkön Borbély Dániel és Borbély Áron, akik az első óra előtt a Róami körúton található üzletben vehették át a péksüteményeket. (teljes szöveg)
2018-09-04Kiváló ütemben és tartalommal működikA fiatalok otthontartására létrehozott állami pályázat baracsi fejleményeiről, az elvégzett eddigi munkáról tájékozódott Molnár Tamás szakreferens és Bóka Bence EFOP mentor augusztus 30-án, csütörtök délután a baracsi önkormányzat tárgyalótermében.
2018-09-00Már a parkosításon is dolgoznak a szakemberekBeszámoló a Millennium park rehabilitációjának 2018. augusztus-szeptemberi munkálatairól
2018-08-24Műalkotás. Várostörténeti montázs a Rómain. Önkormányzati támogatással szépült meg a bástyafal a szánkódomb fölöttRégi városképekből készült graffiti a dunaújvárosi Római városrész elején lévő kerítés falán. Az InkSane Tetováló Stúdió és az Újpart Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Egyesülete együttműködésében újult meg a bástyafal, a projektet az önkormányzat is támogatta
2018-08-24Nagy csaták a strandon. Idén is megrendezték a Szent István Kupát a szigetenIdén (2018) is óriási sikert hozott a dunaújvárosi Szalki-szigeten megrendezett Szent István Kupa, melyen a szokásos csapatsportágak mellett különböző ügyességi versenyek is voltak
2018-08-24Októberig igényelhetik a tanszertámogatást. Októberig még igényelhetikSajtótájékoztatón adott újabb hangsúlyt az iskolakezdési támogatásnak Cserna Gábor polgármester, mégpedig annak okán, hogy kevesen éltek a lehetőséggel.
2018-08-22Elkészült a múltidéző bástyafal. Elkészült a bástyafalEgy heti áldozatos, egész napot igénybe vevő munka, és máris hangulatosan megújult a Fáy András utca végén az úgynevezett bástyafal, a város múltját megidézve.
2018-08-17IskolakezdésreAz önkormányzat idén is (2018) támogatja az általános vagy középiskolát kezdő tanulókat
2018-08-17Az utánpótlásban a jövő. Újabb mérföldkőhöz érkezett a DUFK SEAz önkormányzat támogatásának is köszönhetően fontos célokat tűzhet ki maga elé a dunaújvárosi labdarúgó utánpótlásért dolgozó DUFK SE
2018-08-16Kedvezményes belépők az élményfürdőbeDunaújváros önkormányzata közgyűlési határozatban döntött arról, hogy a dunaújvárosi lakcímmel rendelkező vendégek 15 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak belépőt.
2018-08-14Drága lesz megtölteni az iskolatástkát. Sokba kerül a tanévkezdésDunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2018-as évben is iskolakezdési támogatást nyújt azon dunaújvárosi bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező dunaújvárosi polgárnak, akinek gyermeke a 2018/2019. tanévben először kezdi meg az általános iskola vagy a középiskola első osztályát.
2018-08-13Virágos Dunaújvárosért!A helyi önkormányzat Virágos Dunaújvárosért 2018 címmel tizenkilencedik alkalommal versenyt írt ki a dunaújvárosi lakosság számára. Múlt héten lejárt a jelentkezési határidő, most már a bírákon van a döntés sora.
2018-08-10Kedvezményes belépő. Olcsóbban a fürdőbe. Tizenöt százalékos kedvezmény a városlkóknakRendkívüli közgyűlést tartott a képviselő-testület a Városházán. A nyílt ülésen hat napirendiben döntöttek, többek között arról is határoztak, hogy a városlakók augusztus 15-től kedvezményes áru belépőt válthatnak az élményfürdőbe
2018-08-09Iskolakezdési támogatást nyújt a városDunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2018. évben is iskolakezdési támogatást nyújt azon dunaújvárosi bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező dunaújvárosi polgárnak, akinek gyermeke a 2018/2019.tanévben először kezdi meg az általános iskola vagy a középiskola első osztályát.
2018-08-09Dunaújvárosért díjA Dunaújvárosért díj azon természetes személynek és közösségnek adományozható, aki vagy amely Dunaújvárosban vagy Dunaújvárosért maradandót alkotott vagy tett.
2018-08-00Kitüntetettjeink. Rácalmás díszpolgárai. Rácalmásért Oklevél elismerésben részesültek2018. augusztus 18-án a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok avatóján adták át a rácalmási önkormányzat kitüntetéseit. Rácalmás díszpolgárai: Kondor Károlya rácalmási református egyházközség volt gondnoka és Bodnár Sándor a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke. Rácalmásért Oklevelet kapott Bencs Attila, a Rácalmás Sportegyesület elnöke, Bodnárné Surányi Gabriella, Kupsza Jánosné és Bodó Ivánné.
2018-08-00Csarnokavató és városnapi rendezvény Rácalmáson. Rácalmási Rendezvényközpont- és sportcsarnokavató. Rácalmási Városnap 2018Képes összefoglaló a rácalmási csarnokavató és városnapi rendezvényről
2018-08-00Egy álom vált valóra. Rácalmási Szigetfutás, avagy...Nagy Gábor beszámolója az I. Rácalmási Szigetfutásról, amely 2018. június 24-én a Rácalmási Nagysziget és Ártéri Tanösvényen zajlott, több mint 400 versenyzővel
2018-08-00Országos versenyt rendeztek az íjászokRácalmási Nagysziget adott otthont a Magyar Íjász Szövetség 3D Grand Prix sorozat aktuális fordulójának 2018. 07. 14-15-én.
2018-07-28Hőségriadó van hétfőigAz Országos Meteorológiai Szolgálat 2018. július 30. hétfő éjfélig II. fokú hőségriasztásra figyelmeztet.
2018-07-27Megújul a Lóri-pályaA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség egyik bázisa a Lorántffy iskola sportpályája, amely a nagy kihasználtság miatt tönkrement. Ezért az önkormányzat támogatásával, a DLSZ és az Inox-Csőszer Kft felújtja a pályát, a székeket és a kapukat.
2018-07-26Kívül-belül megszépül az uszodaCsaknem hárommilliárd forintból újítják fel a Fabó Éva Sportuszodát. A beruházás a Modern Városok Program részeként valósul meg, a kormány támogatásával.
2018-07-20Dunaújváros kenyere. Félmillió a kenyérből. űAz önkormányzat kiegészítette a támogatástFélmillió forint gyűlt össze Dunaújváros kenyerének eladási akciójával az elmúlt negyedévben, a kedvezményezettje pedig a helyi Hit Gyülekezet volt.
2018-07-20Utak, járdák, parkolók újulnak meg. Városszépítő munkák az önkormányzat megrendeléséreAz Erdő sor 41. előtt a parkolót, máshol új szegélyeket és akadálymentesített feljárót alakítottak ki.
2018-07-20A könyvektől a bagolyigPáhi Péter domborműve díszíti a József Attila Könyvtár homlokzatát.
2018-07-20Száznyolcvanöt esztendő. Két dunaújvárosi szépkorút köszöntöttekOláh Árpádné és Szikszai Ferencné szépkorút köszöntötte az önkormányzat nevében Nagy Zoltánné idősügyi tanácsnok
2018-07-19Óvoda lehet a BánkibólJavaslat érkezett a Bánki Donát Középiskola korábbi épületének hasznosítására. A Református Egyházközség kereste meg Dunaújváros önkormányzatát. Szándékuk szerint egyházi óvodát hoznának létre a jelenleg szinte teljesen gazdátlanul álló épületben.
2018-07-16Önkormányzati támogatással táboroznak a rácalmási gyerekekRácalmás önkormányzatának képviselő-testülete májusban döntött arról, hogy a gyermekek napközbeni ellátását a nyári szünet ideje alatt kedvezményes nyári táborokkal biztosítja.
2018-07-16Virágos város és MagyarországA „Virágos Magyarország” országos környezetszépítési versenyébe idén is benevezett Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata.
2018-07-13Ivókút, buszvárók, közlekedés. Óvodát nyitna a Bánki iskola volt épületében a reformátous egyházközségRendkívüli közgyűlés: Ivúkutat építenek a Római körúti víztoronynál, a radari sporttelep üzemeltetésével a DVG Zrt-t bízták meg, a Dunaújvárosi Utánpótlás Futball Klub 12 millió forint vissza nem térítendő támogatást kap, a Református Egyházközösség a volt Bánki iskola egy részében egyházi fenntartású óvodát indítana, pályázatot írnak ki az értékesítésre.
2018-07-11Szurkoljunk együtt a futball-világbajnokságon! (képaláírás)A nagy sportesemények alkalmával már megszokott, hogy a városi önkormányzat támogatásával óriási kivetítőt állítanak fel a Városháza téren, hogy ne maradjunk ki a közös szurkolás élményéből. (nem teljes szöveg)
2018-07-07Ideális helyszínt találtak a strandlabdarúgóknakA strandlabdarúgó utánpótlás-bajnokságot a Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatósága rendezte meg. Az eseményt támogatta Dunaújváros önkormányzata is. A résztvevők Fejér megyéből érkeztek.
2018-07-05Megújult a Petőfi-iskolaNémeth Tünde, az önkormányzat sajtószóvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata a Petőfi Sándor Általános Iskola energetikai fejlesztésére 259 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Terület- és településfejlesztési operatív program keretében meghirdetett önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhíváson.
2018-07-05Köztisztviselőket jutalmaztakJúlius elseje a köztisztviselők napja. Ez alkalomból 2018-ban is átadták ünnepélyes keretek között a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat Bojér Éva személyügyi és működtetési osztályvezetőnek, Puskás Rozália, a vagyonkezelési osztály analitikus nyilvántartó ügyintézőjének és Szögi Erika a főépítészi, építésügyi és környezetvédelmi osztály építésügyi ügyintézőjének.
2018-07-00Önkormányzati támogatással táboroztak. Felejthetetlen táborélményekkel gazdagodnak a gyerekek. Jól sikerült a családsegítős tábor is211 gyermek táborozott a rácalmási önkormányzat támogatásával a Jankovich-kúriában, a Jankovich Miklós Általános Iskolában, a rácalmási művelődési házban és a csónakházban.
2018-07-00Biciklis sáv segíti a biztonságos közlekedést2018. júniusában elkészült a Kulcsi úti kerékpárút és vízelvezető burkolat. A beruházáshoz Rácalmás Város Önkormányzata 80 millió forint támogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív (TOP) program keretében.
2018-07-00A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szimbólumaA rácalmási önkormányzat gyermekrajzpályázatot hirdetett a gyermekjóléti szolgálat új logójának elkészítésére. Különdíjas Pletser Laura Lotti, 3. helyezett Mák Luca, 2. helyezett Katona Tibor Péter, 1. helyezett Vincze Hajnal Blanka.
2018-07-00Önkormányzati támogatással táboroztakÖsszefoglaló a 2018-as rácalmási önkormányzati támogatásban részesült táborokról
2018-07-00Rácalmás évezredei XV. A rendszerváltás (1989-2011)Németh Miklósné írása Rácalmás történetének 1989 és 2011 közötti időszakáról
2018-07-00Beszámoló a Polgárőrség 2017. évi tevékenységérőlHódi Attila beszámolója a Nagyvenyimi Polgárőrség 2017. évi tevékenységéről
2018-07-00Túramozgalom - 70 km a 70 éves Nagyvenyimen és környékénNémeth László beszámolója a 2018-ban 70 éves Nagyvenyim köszöntésére szervezett összesen 70 km-es túra fontosabb adatairól, útvonalairól, a koncepcióról és a legalább 6 túrán részt vevők jutalomtúrájáról.
2018-06-29Több évtizede a köz szolgálatában. Szakmai tudás és ügyfélbarát ügyintézésJúlius 1. Tisztviselők napja. Kitüntetettek: Bojér Éva, Puskás Rozália, Szögi Erika.
2018-06-29Dunaújváros Közszolgálatáért. A közszolgák köszöntéseJúnius 28-án, csütörtökön délután a Városháza C szárnyában a városvezetés nevében Cserna Gábor köszöntötte településünk köztisztviselőit. Cserna Gábor a Dunaújváros Közszolgálatáért díjat Bojér Évának, a személy ügyi és működtetési osztály vezetőjének, Puskás Rozáliának, a vagyonkezelési osztály analitikus nyilvántartó ügyintézőjének, valamint Szögi Erikának, a főépítészi, építésügyi és környezetvédelmi osztály építésügyi ügyintézőjének adta át.
2018-06-28Lakással támogatják a tűzoltókatSzakemberlakással támogatja Dunaújváros önkormányzata egy, a városi tűzoltó-parancsnokságon szolgálatot teljesítő hivatásos tűzoltót.
2018-06-22Harmincmillió forintból újítanak járdákat. Közösségi helyet alakítanak ki a Béke városrészbenKözgyűlés: parkolóhelyek kialakítása, újabb 13 kamera felszerelése a város területén, újabb 12 intelligens gyalogátkelő kiépítése, a Fabó Éva Sportuszoda levegő rendszerének felújítása, a DKKA ügyvezetője egy évre Nyakacska Zsolt lett, javaslatot tettek a Békevárosrészi Közösségi Pont létrehozására. Orbán Viktor miniszterelnök június 18-i hatállyal kinevezte dr. Galambos Dénest Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztésért felelős miniszterelnöki biztossá.
2018-06-22Kilencvenedik. Két unokával büszkélkedhetWagner József László kilencven éves lett, s ebből az alkalomból köszöntötte az önkormányzat nevében Nagy Zoltánné képviselő.
2018-06-18Jótékony gólok sokasága Dárdai Pállal. Sztárok sora szállította a gólokatJúnius 16-án, szombat délutánon nem az eredményjelzőn látható számok voltak a legfontosabbak, hanem a korábban a Szekszárd labdarúgójaként megismert, most a gyógykezelésére váró Horváth Péter támogatására jöttek össze a jelen és a közelmúlt legjobbjai egy hangulatos gálamérkőzésre a Dunaújváros Stadionban.
2018-06-15Szerdán beindult a diákköztársasági buli. DUDIK: négynapos fesztivál, negyven fellépő az alsó Duna-parton ASzerdától szombatig tart a Dunaújvárosi Diákköztársasági Napok, amelyet az egyetem, az önkormányzat és a DVG Zrt. közösen rendez.
2018-06-15Megszépült a Vasvári iskola. Energetikai korszerűsítés háromszázmillió forintbólSzerdán ünnepélyes keretek közt adták át a Vasvári iskola épületét.
2018-06-15A jövő záloga a gyermeknevelés. Köszönet a dunaújvárosi pedagógusok munkájáértPedagógusnapi ünnepséget tartottak a Városháza rendezvénytermében. Az idei díjazottak: Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díj: Tóth Katalin tanítónő, Kollár Edit óvodapedagógus Dunaújváros Oktatásügyéért díj: Árvai Gyöngyi igazgatóhelyettes, Robinson Erika Anna tanárnő, Simonné Nagy Zsuzsanna óvodapedagógus, Kohl Jánosné óvodapedagógus Pedagógus Életpályáért Emlékérem díj: Fridrich Rózsa pedagógus, Kispál István pedagógus, Szuprics Tamás pedagógus, Kitczák Magdolna pedagógus, Vinklárné Palóczi Zsuzsanna tanárnő, Aszalayné Sivák Olga tanítónő, Rehányné Fejes Éva pedagógus, Tóth Istvánné pedagógus, Virág Zsuzsanna pedagógus, Kundakker Ferencné pedagógus, Kuslits Marietta pedagógus, Papp Gézáné óvodapedagógus, Tenyérné Köles Nóra óvodapedagógus, Rédei Zsuzsanna óvodapedagógus, Keszlerné Szumzer Ilona tanárnő, Kispálné Szívós Éva Zsuzsanna pedagógus
2018-06-01Felújítják a szennyvíztisztító telepet. Zavaros szerződéseket kér be a közgyűlésRendkívüli közgyűlést tartott emiatt a képviselőtestület.
2018-06-01Ismerős arc a ruhaboltbólA kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték Balogh Jánosnét.
2018-06-01Kilencven éves varrónő. Hat unbokávalés tizenegy dédunokával büszkélkedhetBalogh Bélánét köszöntötte az önkormányzat nevében Nagy Zoltánné, kilencvenedik születésnapja alkalmából.
2018-06-01Ínycsiklandozó illatfelhő, vidám hangulat terítette be az alsó Duna-partotTöbbezren látogattak el a családi hétvége programjaira
2018-06-00Büszkeségünk díj a példaértékű teljesítményt nyújtó tanulóknak2018-ban először vehették át a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola tanulói a Rácalmás önkormányzata által alapított és adományozott "Büszkeségünk" díjat.
2018-06-00Küldöttgyűlést tartott a Rácalmás SEBencs Attila elnökletével küldöttgyűlést tartott a Rácalmás Sportegyesület a közelmúltban. Részt vett az eseményen Pölöskei Zsuzsanna könyvelő és dr. Bozsitsné dr. Pető Erzsébet ügyvéd, valamint Deimel Petra, a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok igazgatója, aki ismertette a sportcsarnok működésének tervezett rendjét.
2018-05-25Őrszemek a biztonságért. Helyzetelemzés, felderítés, adatkezelésTovábbi 13 kamerával bővítenék a térfigyelő rendszert városunkban. Erről tartott sajtótájékoztató Cserna Gábor polgármester és Suszter Tamás, Dunaújváros rendőrkapitánya.
2018-05-25Új térfigyelő kamerákMég idén tizenhárom új térfigyelő kamerával bővül a helyi rendszer, így már hatvan szem pásztázza majd a város legfontosabb csomópontjait és területeit.
2018-05-22Idén ősszel hárommal több óvodáscsoportot indítanakPályázati támogatásokról, az óvodai keretszámokról, a Lebuki-patak medrének tisztításáról is döntöttek a május 17-i, csütörtöki közgyűlésen a képviselők.
2018-05-18Parkolókat terveznek a Római városrészben. Kitisztítják a Lebuki patakot, járdákat és utakat újítanak felKözgyűlés: Átadták a Dunaújváros Ifjúságáért és a Dunaújváros Közbiztonságáért Díjakat. A Maarsk vízilabdacsapat 18 játékosát és 7 szakemberét pénzjutalomban részesítették. Nőtt a beiratkozott óvodások száma ezért emelik a csoportok és férőhelyek számát és további óvodapedagógusokat, dajkákat vesznek fel, a székhelyet áthelyezik a Lilla köz 1-be. A mozi felújításához további forrásbevonásra van szükség. Az önkormányzat elosztotta a pénzt az ifjúság, a szociális és az egészségügy területén működő egyesületek, alapítványok között. Folytatják a közterületen a felújítási munkákat.
2018-05-18Dunaújvárosé az ország legjobb csapata. Negyvenhárom önkormányzatot előztek meg a focistákAz önkormányzatok számára kiírt focitorna első helyét városunk csapata nyerte meg.
2018-05-18A város szolgálatában. Hatvanhat döntésrőlA nyílt szakaszban összesen hatvanhat, a zárt ülésen pedig három napirendi pontról dönthettek a képviselők a május 17-i, csütörtöki közgyűlésen. Téma volt az élményfürdő kedvezményes látogatása, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, valamint a helyi szennyvíztisztító (DSZSZ) helyzete is. Átadták a Dunaújváros Ifjúságáért elismerést amelyet Zelenka Lászlóné (kép) vehette át, illetve átadásra került a Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat is, melyet Molnár János (kép) rendőr őrnagy, Krasznay Éva (kép) rendőr százados, Megyeri Zoltán címzetes tűzoltó zászlós, valamint a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség képviseletében Hegedűs László (kép) vehetett át.
2018-05-11Hatvan éve él a városban. Varrónőként dolgozott a szépkorúA kilencvenedik születésnapját ünnepelhette Muladi Sándorné. Az önkormányzattól Gombos István alpolgármester köszöntötte.
2018-05-11Félmillió forint a város kenyeréből. Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület és a Dunaújvárosi Hit GyülekezetA januártól márciusig tartó időszakban a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület számára gyűltek az ötven forintok.
2018-05-04A kilencvenötödik. A posztógyárból az ingatlankezelőhözA kilencvenötödik születésnapját ünnepelhette Papp Tiborné. Az önkormányzat nevében Gombos István alpolgármester köszöntötte.
2018-05-04Bulival köszöntötték a tavaszt a főtéren. Koncertek, táncos műsor, játszóház és léggömbökA hosszú hétvége zárásaként Májusi Mulatságra várták a városlakókat a főtérre.
2018-05-04Alapítványi támogatások. Tábor, kiállítás, koncert, kiadványA közgyűlés közel 2,5 millió forint támogatást szavazott meg helyi alapítványoknak.
2018-04-27Új autók szolgálatbanAz önkormányzat támogatásából három új rendőrautót vásároltak a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság számára.
2018-04-20Járdákat újítanak fel a városbanKözgyűlés: élményfürdő próbaüzemben, mintegy hatmilliárd forintból felújítják a Dunaújvárosi Sportcsarnokot, az Útkeresés Segítő Szolgálat felújítás miatt ideiglenesen átköltözik a Bartók Béla téri központból a Jókai utcai épületbe
2018-04-20Deák Bill Gyula, Mario, Pápai Joci, Dolly. Hangolódjunk a Nagy Családi Hétvégére!Összeállt a város legnépszerűbb rendezvényének, a Nagy Családi Hétvége programja.
2018-04-20Nyári fesztiválokrólA város két legfontosabb nyári fesztiválját is támogatja az önkormányzat. Felkészül a DUDIK és a Rockmaraton.
2018-04-20Pentelei rendezvények támogatása (kishír)A Pentele Egyesület évek óta rendez hagyományőrző programokat Pentelén, illetve támogatja a Kéknefelejcs dalkör tevékenységét. Az április 19-i csütörtöki közgyűlés a Pentele Egyesület által szervezett pentelei eseményekre 1,2 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. E forrásból valósul meg például a Szent Pantaleon-ünnep, a Monostor Konferencia, a Kéknefelejcs Népdalkör működése, valamint a Szent István-napi ünnep. (teljes szöveg)
2018-04-20Megújul a világháborús emlékmű a településenMegújul a világháborús emlékmű Mezőfalván. Az önkormányzat pályázott és nyert, kétmillió forintos összegben felújítják a szobrot.
2018-04-06A gondoskodás mindenkire kiterjedÚjabb szépkorúakat köszöntött a város: Kissné Orosz Júliát és Erdélyi Tamást.
2018-04-06Duna-parti fesztiválváros. A Májusi Mulatságtól a RockmaratonigTöbb olyan hagyományos szabadtéri bulival büszkélkedhet városunk, amelyek elsősorban a fiataloknak szólnak. Sajtótájékoztatót tartott Cserna Gábor polgármester, Kiss András, a helyi Tourinform iroda ügyvezetője és Kővári Dániel, a Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke.
2018-04-06Vállalkozói kapcsolat. Munkahelyteremtés, iparűzési adó, fejlesztésHelyi vállalkozások vezetőivel egyeztetett csütörtökön a Városházán Cserna Gábor polgármester.
2018-04-06Kilencven esztendő. Munka, család, szorgalom és elhivatottságSzabó Józsefné és dr. Mészáros Lajosné dr. Gózony Margit a napokban ünnepelte 90. születésnapját. Gombos István köszöntötte őket az önkormányzat nevében.
2018-04-00"Színek, ízek, dallamok" - jótékony összefogás már másodszor. Sikeres volt a jótékonysági árverésJótékonysági vacsoraestet tartott 2018. március 23-án a nagyvenyimi önkormányzat a település általános iskolájának tornatermében. A két ütemben épülő új szociális tömb második ütemére érkeztek a felajánlások
2018-03-29Ötezer forint a nyugdíjasoknak. Ünnep, tisztelet és megbecsülésAz önkormányzat a kedvező költségvetési helyzet tükrében további ötezer forinttal segíti a helyi szépkorúakat a húsvéti ünnepek előtt.
2018-03-29Már elkészült a felső Duna-parti kilátó alapjaAz önkormányzat saját forrásból (86 millió) egy kilátót épít a felső Duna-partra, a sétányvégére, a kivitelezést márciusban kezdték a szakemberek. Szloszjár György építész tervei alapján készül, a helyi érdekeltségű DAV Zrt. nyerte el a kivitelezést.
2018-03-28Pályázati lehetőségek, élhető város, orientációA város önkormányzata és konzorciumi partnere, a Fejér Megyei Kormányhivatal a „DUNA-MUNKA TOP – Helyi foglalkoztatási együttműködések Dunaújvárosban és járási területén” projekt keretében foglalkoztatási fórumot tartott március 27-én, tegnap a Kereskedelmi és Iparkamara nagytermében.
2018-03-23Újjászületik a belváros.Közigazgatási központot hoznak létreÜnnepélyes keretek között helyeztek el egy időkapszulát az egykori zöld SZTK, a leendő közigazgatási központ lépcsőjénél.
2018-03-19Kiegyensúlyozott, tartható, de feszes a költségvetésA márciusi testületi ülés után tartotta a közmeghallgatást Dunaföldvár képviselő-testülete a városháza dísztermében.
2018-03-09Mozgás, játék, sport. Az óvodásoktól a nyugdíjasokigSikerrel pályázott az önkormányzat három sportnap megszervezésére, szerdán esélyegyenlőségi napot tartottak az egyetemen.
2018-03-09Baragyogták az arénát az óvodásokA város óvodásainak a válogatottja vette birtokba az egyetem arénáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sport­ért Felelős Államtitkársága pályázati forrásának támogatásával létrehozott „Hiszek Benned Sportprogram” második napján, március 8-án.
2018-03-05Eredmény-térképen a városi fejlesztések. A www.dunaujvaros.com oldalról is elérhetőEgy úgynevezett eredmény-térkép mutatja, hogy 2010 óta milyen fejlesztések valósultak meg városunkban. A képen a Napsugár óvoda felújítás közben.
2018-03-02Egészségügy, oktatás, kultúra. Pályázatokkal segít az önkormányzatPályázatokat írt ki az önkormányzat a helyi szervezetek támogatására a szociális, az egészségügy, az oktatás és a közművelődés terén.
2018-03-00Állásbörze és karriernapA „DUNA-MUNKA-TOP Helyi foglalkoztatási együttműködés Dunaújváros és a járás területén” elnevezésű EU-s projekt keretében Dunaújváros MJV Önkormányzata és a Fejér Megyei Kormányhivatal, a Dunaújvárosi Egyetem, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum és a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével állásbörzét szervez 2018. április 11-én a Dunaújvárosi Egyetem „A” épületében.
2018-02-24Kulturális pályázati felhívásDunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot ír ki 2018. évi kulturális célú, vissza nem térítendő támogatás elnyerésére.
2018-02-23A kenyérgyárból ment nyugdíjba. Egy unokával és egy dédunokával büszkélkedhetA kilencvenedik születésnapját ünnepelte Marosi Sándorné, akit ez alkalomból Gombos István alpolgármester köszöntött az önkormányzat nevében.
2018-02-23Májusban kinyit a fürdő. Jó ütemben halad nak a felújítássalhelyszíni bejárással egybekötött sajtótájékoztatót tartott Cserna Gábor polgármester és Mádai Balázs, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatója arról, hogy állnak az élményfürdő felújításával.
2018-02-22Szigetelés, bérlésTöbb helyiséget is – egy-egy rendezvény lebonyolítására – bérbe vesz az önkormányzat a Dunaújvárosi Egyetemtől. A város támogatja a Vasvári iskola politechnikai termének szigetelését is.
2018-02-16Városalapítót köszöntöttek. Kubikusként kezdte, nyomozóként ment nyugdíjbaA dunaújvárosi szépkorúak táborát erősíti Brémer Ádám, aki 90 éves lett. Gombos István alpolgármester köszöntötte.
2018-02-16Elismerték a munkájukat. Dunaújváros Sportjáért díjA csütörtöki közgyűlésen ünnepélyesen átadták na Dunaújváros Sportjáért díjakat. Kitüntetettek: Boldóczki Sándor labdarúgó edző, Kovács József a Dunaferr SE úszóedzője, az Ússz, hogy utolérjenek! Egyesület, valamint posztumusz Gólyáné Tóth Margit válogatott tornász, olimpikon.
2018-02-16új parkolóhelyeket terveznek. Elfogadták a város költségvetésétKözgyűlés: átadták a Dunaújváros Sportjáért díjakat; idei költségvetés elfogadása; idén is biztosítják a szünidei gyermekétkeztetést a hátrányos helyzetű iskolásoknak, óvodásoknak, bölcsődéseknek; keresik az új parkolóhelyeket; a Petőfi általános iskola energetikai felújításához 32 millió forint kiegészítést biztosít az önkormányzat; a Vasvári iskola felújításához kiegészítésként 5 millió forintot biztosít az önkormányzat; a Zengő-Bongó Bölcsődében akadálymentes rámpa kialakítására 9,4, millió forintot biztosítanak a DVG Zrt-nek. A Dunaferr SE úszószakosztálya 2 millió forint támogatást kap az idei Arany Üst megrendezésére, a Dunaújvárosi Triatlon SE számára 5 millió forintot biztosítanak a július első vasárnapján megrendezésre kerülő Aquarius Triatlon fél- és negyedtávú triatlon verseny megszervezésére.
2018-02-09Búcsú Kálmán Andrástól (kishír)Utolsó útjára kísérték, és végső búcsút vettek dr. Kálmán Andrástól a városi temetőben múlt pénteken. (nem teljes szöveg)
2018-02-01Elhunyt dr. Kálmán AndrásDr. Kálmán András 1999-2010 között ő volt a város polgármestere. Nekrológ.
2018-02-01Sportági támogatások, fejlesztésekA városi labdarúgó-szövetség országos hírű teremlabdarúgó-tornáját, valamint a helyi kajak-kenu sportot is támogatta legutóbbi döntéseivel a város közgyűlése.
2018-02-00Dr. Kálmán András 1949-2018Elhunyt dr. Kálmán András, Dunaújváros volt polgármestere, aki 1973 és 1999 között különböző felelős beosztásokban látta el a DUNAFERR és a vállalatcsoporthoz tartó társaságok jogi képviseletét.
2018-01-31Hozzájárul a város isA város önkormányzata több mint félmillió forinttal támogatja kórház számára kiemelten fontos újszülött-élesztő és -melegítő asztal megvásárlásá.
2018-01-26Több parkolót terveztetnek a belvárosban. Rendszeres támogatással segítik három beteg kislány gyógyulásátKözgyűlés: Megemlékezés a nemrég elhunyt dr. Kálmán Andrásról, Birkás Istvánról. A Szalki-sziget, valamint az egykori vidámpark fejlesztésének terveit a DVG Zrt.-re bízták. A Dózsa György Általános Iskola energetikai felújítását a DVG Zrt. végzi. Ételadomány láda.
2018-01-26Isten nyugosztalja dr. Kálmán Andrást! Elhunyt Dunaújváros egykori polgármestere, országgyűlési képviselőjeNekrológ.
2018-01-26A biztonság az első. Eddig nem találtak szabálytalanságotSzepesi Attila gazdasági ügyekért felelős alpolgármester elmondta, körülbelül másfél éve semmilyen probléma nem volt az éjszakai közlekedésben...
2018-01-26Sajtóközlemény. "Mindannyiunk érdekét szolgálják a fejlesztések"Cserna Gábor polgármester tájékoztatója az új parkolóhelyek létesítéséről a zöld rendelő közelében.
2018-01-26Túl a kilencvenen. Szívesen nosztalgiázik a régi magyar filmekenA kilencvenedik születésnapját ünnepelte Busa Lászlóné Terike néni, akit az önkormányzat nevében Gombos István alpolgármester köszöntött.
2018-01-23Birkás István festőművész, szobrászművész elhunytDunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata sajnálattal értesült arról, hogy Birkás István festőművész, szobrászművész 2018. január 21-én elhunyt.
2018-01-23In Memoriam: Dr. Kálmán András elhunytDunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata sajnálattal értesült arról, hogy Dr. Kálmán András Dunaújváros egykori polgármestere, az MSZP volt országgyűlési képviselője 68 évesen váratlanul elhunyt.
2018-01-19Milliárdokból fejlődik Dunaújváros. A választások tétje, hogy megvédjük értékeinket és eredményeinketÉvértékelő beszámolót tartott Cserna Gábor polgármester a Bartók színházban, és felvázolta az idei esztendő feladatait, lehetőségeit.
2018-01-19Májusban nyithat az élményfürdő. Fürdő- és vízisport központ négy és fél milliárd forintbólJó ütemben haladnak az élményfürdő felújításával a szakemberek, áprilisban kezdődhet a próbaüzem.
2018-01-18Dönöttek: megújul a Béke téri park és parkoló DunaföldváronA városközpontban lévő park és parkoló már régóta felújításra vár Dunaföldváron. Most döntöttek az önkormányzat vezetői.
2018-01-12Szépkorú városépítő. Szívesen gondozza a gyümölcsöskertetA kilencvenedik születésnapján köszöntötte az önkormányzat Tóth Andrást.
2018-01-12Egy grófnő Pozsonyból. Tizenegy unoka, kilenc dédunoka és négy ükunokaJeges Istvánné Marika nénit kilencvenedik születésnapján Gombos István alpolgármester köszöntötte.
2018-01-12Csak a gyógyulás lebegett a szeme előtt. Pecsét István legyőzte a rákot, karácsonyxra hazatértDecember 23-án hazatért gyógyultan Kínából.
2018-01-12Kilencvenöt évesen is kertészkedik. Lövei József tizenegy unokával és négy dédunokával büszkélkedhetLövei Józsefet köszöntötte az önkormányzat. Portré, pályakép
2018-01-05Segítsék a rászorulókat!Ételgyűjtő ládákat helyeztetett ki a rácalmási önkormányzat, hogy a segítők abba tegyék az élelmiszer-adományaikat.
2018-01-02Futópálya is lesz a szigeten. Megújulnak a strand kiszolgálóépületei isMint arról már a két ünnep között beszámoltunk, Kósa Lajos, a Modern Városok Programot felügyelő tárca nélküli miniszter arról tájékoztatta a város önkormányzatát, hogy Dunaújváros a 2018-as évben a Szalki-sziget fejlesztésére 435, az egykori vidámpark területén történő átfogó beruházásokra pedig 415 millió forintot kap a kormánytól.
2018-01-00Rácalmásiak karácsonya és szilvesztereKépes összefoglaló Rácalmás 2017. karácsonyi, szilveszteri rendezvényeiről
2018-01-00Ételadományokat várnak a gyűjtőládák!Ételadomány-gyűjtő ládákat helyezett ki 2017. decemberében az önkormányzat Rácalmás több pontján. Most adományokat várnak
2018-01-00Tűzifát kaptak a rászorulókRácalmás Város Önkormányzata pályázat útján 151 erdei köbméter tűzifát oszt szét a rászorulók közt. A kérelmeket 2018. január 31-ig lehet benyújtani
2018-01-00Adjunk, met adni jóA Rácalmásiak karácsonya programsorozat keretében, 2017. december 16-án Rácalmás Város Önkormányzatának támogatásával a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélkörébe tartozó 66 gyermek vehette át személyre szabott karácsonyi ajándékát Schrick István polgármestertől. Ünnepi műsort adtak a Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai
2017-12-29Jelentős beruházás. Megújuló vidámpark, fejlődő Szalki-szigetJövő év elején jelentős munkálatok kezdődnek meg a Modern Városok Program keretében a Szalki-szigeten és a vidámparkban. A két beruházás összköltsége másfél milliárd forint. Cserna Gábor polgármester december 28-i, csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, az önkormányzathoz december 22-én érkezett meg Kósa Lajosnak, a Modern Városok Programot felügyelő tárcanélküli miniszternek a levele, amely arról tájékoztatta a városvezetést, hogy a 2018-as évben Dunaújváros 435 millió forint támogatást kap a Szalki-sziget és 415 millió forintot a vidámpark fejlesztésére.
2017-12-28Emberségből jelesre vizsgáztak a kulcsiak.A Jövő Kulcs Egyesület. Kulcs Község Önkormányzata és a Kulcs Biztonságáért Polgárőr Egyesület közösen tett eleget a Szociális Szolgálat halasztást nem tűrő kérésének, mely szerint az idős Farkas Géza bácsinál meg kell oldani a fűtést.
2017-12-27Pecsét István itthon. "Jól vagyok, örülök, hogy itthon lehetek" Őt eddig még nem láttuk ilyennekPecsét István több, mint egy éves kínai gyógykezelése után, 2017. december 23-án tért haza, Dunaújvárosba
2017-12-27A családok tagjait kis időre egybegyűjteni. Idősek karácsonyán műsorral kösöntötték a nagyszülőket2017. december 21-én tartották Nagyvenyimen az idősek karácsonyát a nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola tornatermében.
2017-12-22Városalapítót köszöntöttek. Vitéz Ferencné több mint hatvan éve él DunaújvárosbanA kilencvenedik születésnapján köszöntötte Gombos István az önkormányzat nevében.
2017-12-22MeseszövésA Jószolgálati Otthon Közalapítvány gondozottjaival kezdte közösen megírni tavaly Kökényesi Márta pszichopedagógus, pszichodráma vezető a Meseszövés című könyvet.Elkészült a mesekönyv az önkormányzat pályázati támogatásával. Bemutatójára pénteken került sor a Jószoli Liget közi napközijében. Az illusztrációk Smuk Imre közreműködésével készültek.
2017-12-15Kilátóhoz fog vezetni a főtéri sétány. Nyárra elénk tárul a panorámaEgy nagyon látványos kilátót építenek a főtérről a Duna-partra vezető sétány végére, a mintegy 86 millió forintos beruházást az önkormányzat saját forrásból valósítja meg.
2017-12-15Több térfigyelő kamera. Komposztáló telep építésére pályáznakAz év utolsó ülését tartotta csütörtökön városunk közgyűlése: Ünnepi műsor,a Dunaújváros Egészségügyéért díjak átadása. Elkészítették a Mondbach kúria átalakításáról, a múzeum költöztetéséről szóló engedélyes- és kiviteli terveket.
2017-12-15A város működéséhez jövőre sem kell hitel. Felújítják az élményfürdőt, a sportcsarnokot és iskolákat isKözmeghallgatást tartott városunk közgyűlése az önkormányzat 2018-as városfejlesztési és működési tervéről. Huszonegy milliárd forint alkotja a város jövő évi költségvetésének bevételét.
2017-12-15Köszönet a gyógyítóknak. Ünnepi közgyűlés, fontos, városi témákHagyomány, hogy az év utolsó közgyűlésén a Móricz iskola kórusa adventi dalcsokorral kedveskedik a képviselőknek és a közgyűlés meghívottjainak. December 14-én, csütörtökön sem volt ez másként, az ünnepi műsor ezúttal azonban kiegészült a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület megható fellépésével, valamint a helyi Búzavirág dalkör karácsonyi műsorával. Az ünnepi felvezetés után Cserna Gábor polgármester adta át a Dunaújváros Egészségügyéért Díjat dr. Markovics Gabriellának, a Szent Pantaleon Kórház főorvosának, a dr. Máté Ágnesnek, a Szent Pantaleon Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztálya osztályvezető főorvosának, valamint a Szent Pantaleon Kórház Traumatológiai Osztályának, amelynek képviseletében a dr. Gyöngyösi Pál osztályvezető főorvos és Lázárné Lukácsi Tímea osztályvezető főnővér vehette át az elismerést.
2017-12-15Hangversenyek támogatása (kishír)Az önkormányzat felülvizsgálta a Dunaújvárosi Evangélikus Egyházközösséggel még 1999-ben kötött együttműködési megállapodást a templomban jelentkező koncertek támogatásáról. Az utóbbi években csökkent a koncertek száma, így a következő évtől az évi hat koncert támogatására összesen 500 ezer forintot fordítanak. (teljes szöveg)
2017-12-15Nőjön a Meggyfa! A Dal és Horváth TamásA polgármester személyesen is gratulált Horváth Tamásnak a Sztárban Sztár című televíziós vetélkedőn elért sikeréért, valamint elismerő oklevélben és tárgyjutalomban részesítette.
2017-12-13Eredményekről, fejlesztésekről. Jövő év májusában nyit az élményfürdőDecember 12-én, kedden délután Cserna Gábor polgármester az évi rendes közmeghallgatásra várta a város polgárait. Eredmények, fejlesztési tervek, plusz lakossági kérdések.
2017-12-08Kolbász sütögetés a Városháza téren. Kétszáz éves hagyománya van Pentelén a disznóvágásnakTizenkét csapat vett részt az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Kolbászfesztiválon.
2017-12-08Megbecsülik az időseket. Megbecsülésük jelekéntA nyugdíjasokat érintő országos és helyi intézkedéseket szedte csokorba Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere, december 7-i, csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2017-12-01Hatvanöt esztendeje dunaújvárosi. Tizenhét éves kora óta a vasutasoknál dolgozottVeress Imre belépett a szépkorúak táborába, Gombos István alpolgármester köszöntötte.
2017-12-00Nagyvenyim környezetéért közösen2017. október 13-án, 14-én és november 11-én tartott rendezvénysorozatával a nagyvenyimi önkormányzat a környezetvédelem fontosságára kívánta felhívni a figyelmet. Szemétszedés, faültetés és egyéb programok várták az érdeklődőket.
2017-12-00Ételadományokat lehet beletenni a ládába. Segítsünk a rászorulókon!Ételadomány-gyűjtő ládákat helyezett ki a rácalmási önkormányzat a rászorulók megsegítésére.
2017-12-00Szociális tűzifaA rácalmási önkormányzat pályázat útján 151 erdei köbméter tűzifa beszerzésére nyert támogatást, az ebből vásárolt fát oszthatja ki a rászorulók között.
2017-12-00Megújul a Béla közNagy erőkkel dolgoznak a kivitelező cégek szakemberei a rácalmási Béla közben, ahol többféle munkára számíthatnak a lakók a sportcsarnok építése miatt.
2017-12-00A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. A rácalmási Baba-mama klub decemberi programja. Jól sikerült az adventi kézműves vásár. Nagy sikere volt idén is az adventikoszorú-készítésnek. Rácalmáson járt a Mikulás. Német advent. Rajzpályázati eredmények- 2017. október óta hetente egyszer találkoznak a a művelődési házban a gyermekükkel otthon lévő rácalmási édesanyák. - Helyi árusok portékái között válogathattak az érdeklődők 2017. december 1-2-ig a művelődési házban rendezett kézműves vásár keretében. - Hagyomány hogy az Ágasfa Hagyományőrző Baráti Kör szervezésében advent első hétvégéjén mindenki elkészítheti az adventi koszorúját a művelődési házban. Az alapanyagokat Rácalmás Város Önkormányzata biztosítja - A Mikulással 2017. december 6-án találkozhattak a gyerekek a művelődési házban. - 2017. december 8-án tartotta adventi ünnepségét a művelődési ház keretein belül működő német klub. - 2017. december 13-án került sor a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola tanulói részére a művelődési ház által hirdetett "Rajzold le, fesd le egy meghatározó élményedet a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárral kapcsolatban!" elnevezésű rajzpályázat kiállítással egybekötött eredményhirdetésére
2017-11-24Zöld város egymilliárdbólElkészült a Tourinform iroda előtti nagyparkoló felújítása, a csapadékvíz elvezetésének korszerűsítése mellett térköves burkolatot kapott a terület. A kivitelezés mintegy 16,5 millió forintba került, de ez a munkálat a Zöld Város projekt keretében valósult meg.
2017-11-24Akadálymentes rendelő. Segítik a Gagarin téri árkád felújításátA legutolsó közgyűlésen a jövő évre is megszavazták az önkormányzat fenntartásában lévő intézmények havi ötezer forintos béren kívüli juttatását (672 dolgozó), a 14. számú fogorvosi körzet rendelőjébe egy akadálymentesítést biztosító mobil eszközt vásárol az önkormányzat, a Gagarin téri árkád felújítására 500 ezer forintot biztosítanak
2017-11-24Városépítő Bucsutáról. Huszonhat éven át dolgozott a vasműbenA dunaújvárosi szépkorúak táborát erősíti immár Salamon Gergely, akit kilencvenedik születésnapja alkalmából Gombos István alpolgármester köszöntött.
2017-11-24A családi tűzhely őrzője. Hét unokával és tizenhárom dédunokával büszkélkedhetA kilencvenedik születésnapján köszöntötte Gombos István alpolgármester Kovács Istvánné Marika nénit.
2017-11-20Voice and bass (képaláírás)Az önkormányzat támogatásával jött létre a Voice and Bass duo november 18-i, szombat esti koncertje a Kortárs Művészeti Intézetben. A duó erős szállal kötődik a városhoz, miután Csuhaj-Barna Tibor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-bőgő tanára városunkból származik, feleségét Lakatos Ágnest, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének tanárát a legismertebb hazai jazzénekesnők egyikeként tartják számon. (teljes szöveg)
2017-11-17Januárban kinyit a technikumi kisposta. Az önkormányzat állja az üzemeltetési költségetSajtótájékoztató.
2017-11-17A DK aláírásokat gyűjtöttSajtótájékoztatót tartott Mezei Zsolt, a Demokratikus Koalíció helyi szervezetének elnöke a technikumi kisposta előtt az újranyitás témájában.
2017-11-15Segítség a hideg, fagyos napokraMezőfalván már kiosztották, és van, Kisapostagon még ezután döntenek a szociális tűzifa iránti kérelmekről.
2017-11-15A város építőkövei. Megbecsülés és tisztelet az időseknekÚjabb négy dunaújvárosi szépkorút köszöntött az önkormányzat: Kiffovics Magdolnát, Kiss Mihálynét, Hegyesi Imrét, Fekete Györgyöt.
2017-11-13Hetven csemetét ültettek el. Hetven fa a község 70. születésnapjáraNagyvenyim önállóságának 70. évében megtartott környezetvédelmi rendezvénysorozathoz kapcsolódóan grandiózus fásítási programot bonyolítottak a hét végén, november 11-én, szombaton. Az önkéntes ültetők közt volt dr. Galambos Dénes (kép) is.
2017-11-03Jótékony forintok a kenyérből. Félmillió forint adományt hozott Dunaújváros kenyereHatodik alkalommal adták át a Széchenyi pékség Dunaújváros kenyere által összegyűjtött pénzt. 501 ezer forint gyűlt össze, amit az önkormányzat 600 000 Ft-ra egészített ki a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesülete számára. Az akció következő kedvezményezettje a Móricz Zsigmond Általános Iskola lesz.
2017-11-03Szabó Kornél az ország legjobbjai között. Példaképként szolgálhat társai előttAjándék karórában és oklevélben részesítette Cserna Gábor polgármester a dunaújvárosi Szabó Kornélt, aki kiérdemelte a Magyarország jó tanulója- jó sportolója címet.
2017-11-03Megkezdődik a fürdő felújítása. Fürdő és vízisport központunk leszA tervezési szakasz után az önkormányzat november 2-án adta át a felújítási munkálatokat kivitelező DVG Zrt.-nek a városi élményfürdőt. A folyamat a tervezett ütemben halad - hangozott el a november 2-i polgármesteri tájékoztatón.
2017-11-03Mindenszentek és halottak napja után. Akik a Dunánál leltek végső nyugalomraMindenszentek és halottak napja előtt egy új emlékhely készült el Dunaújvárosban, az egykori kompkikötőnél. A széles összefogással megvalósult, egy keresztet is magában foglaló mű azok emléke előtt tiszteleg, akiknek hamvait a végakaratuk szerint a Dunába szórták.
2017-11-03A városháza egykori dolgozói találkoztakA múlt héten azokat a nyugdíjasokat köszöntötték a dunaföldvári városháza dísztermében, akik egykor az önkormányzat hivatalában, illetve intézményeiben dolgoztak.
2017-11-03Halottak napi koszorúzásMegtartották a hagyományos halottak napi megemlékezést Perkátán október 31-én. Koszorúkat helyeztek el az emlékműveknél és a díszpolgárok sírjainál.
2017-11-02Dunaújvárosért Díjat kapott a VasasAz idén ünnepli a 65. születésnapját az együttes.
2017-11-00Lezajlott Rácalmáson a megújuló energia szeminárium2017. október 19-én megrendezésre került egy nyílt szeminárium Rácalmás Város Polgármesteri Hivatalának dísztermében "Helyi és mikrotérségi okos energiafelhasználási és energiahatékonysági megoldások" címmel. A szeminárium a Norvég Alap társfinanszírozásával megvalósult korábbi közös projekt folytatása, amely a norvég Elverum városával közös partnerségben a zöld energetikai fejlesztések továbbviteléről szólt.
2017-11-00Kerékpárút, járda, vízelvezetés a Kulcsi útonRácalmás önkormányzata 80 millió forint támogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a Kulcsi úti kerékpárút megépítésére. A beruházás elkezdődött (2017. november)
2017-11-00Aszfaltozzák a Sirály utcátRácalmás Sirály utcája üdülőövezetnek számít, ám sűrűn lakott, sok család él ott életvitelszerűen. Ezért a vízelvezetéssel együtt az utca aszfaltozását elvégezték 2017-ben.
2017-11-00Megszentelt, új ravatalozóban vehetünk végső búcsút az elhonytaktólSchrick István polgármester, valamint négy egyház képviselőjének jelenlétében szentelték meg 2017. mindenszentek előtti vasárnapján Rácalmás új ravatalozóját.
2017-10-31Meleg ételt kapnak az őszi szünetben isVárosunk önkormányzata gondoskodik arról, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek meleg ételt kapjanak most, az őszi szünetben is.
2017-10-31Hatvanöt éve élnek együtt, ahogy mondják, jóban-rosszbanSzép évszámú jubileumot ünnepel a perkátai házaspár Nedves György (kép) és neje. Perkáta Nagyközség Önkormányzata is felköszöntötte őket ez alkalomból.
2017-10-28Ahol a hősökre nem csak emlékeznek, büszkék isDr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke mondott beszédet október 23-án az 1956-os Büszkeségpont átadóünnepségén Kulcson.
2017-10-27Nyugdíjprémium és karácsonyi pénz. A gazdasági növekedés eredményeSajtótájékoztatót tartott Cserna Gábor polgármester annak apropóján, hagy hazánkban először nyíilik lehetőség törvényi keretek között nyugdíjprémium kifizetésre.
2017-10-27Pecsét István gyógyultan térhet hazaCserna Gábor polgármester sajtóközleményben számolt be a hírről.
2017-10-27Több mint hatvan éve él DunaújvárosbanMár a 95. születésnapját ünnepelhette a napokban városunk szépkorúja, Katona Károlyné.
2017-10-27Felújítanak, újat építenek. Újak épülnek, régiek megújulnak - szépülünkA város több közterületén is felújítási, építési munkálatokat végez a DVG Zrt. az önkormányzat megbízásából. Többet hamarosan át is adnak majd.
2017-10-25Együtt egy életen át. Szeretet és törődés több évtizeden átHázaspárokat köszöntöttek Nagyvenyimen október 21-én. 25 és 50 éves eskütételt erősítettek meg újra. Orsós József (kép) és Veszprémi Mária (kép), Albert Attila György (kép) és Kemény Viktória (kép) aláírásukkal hitelesítették: továbbra is házastársként folytatják életüket.
2017-10-21Fáklyák fénye az emlékműnél (képaláírás)Rácalmás önkormányzatának szervezésében méltó módon emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire október 20-án: a Jankovich diákjainak előadása után fáklyával a kézben vonultak a résztvevők az iskolától az '56-os emlékműhöz, ahol koszorúzással zárult az ünnepség. (teljes szöveg)
2017-10-21A zöld energiára épül a települések kapcsolataHelyi és mikrotérségi okos energiafelhasználási és energiatakarékossági megoldásokról tartottak szemináriumot október 19-én, csütörtökön Rácalmáson.
2017-10-20Digitális térkép mutatja a beruházásokat. Dunaújváros támogatja Székesfehérvárt az EKF-pályázatonKözgyűlés: intézmények felújításáról, internetes térkép létrehozásáról, és több nagyberuházás előkészítéséről is határoztak a képviselők az októberi közgyűlésen. A József Attila Könyvtárnak 2,5 millió forintot biztosítanak informatikai fejlesztésre, ezáltal a régi városi televízió digitalizált archívumát fogadhatja, tárolhatja, és elérhetővé válna.
2017-10-20Európa kulturális fővárosa. Dunaújváros fejlesztésére szánt milliók, milliárdokMegyei jogú városunk közgyűlése örömmel támogatta a megyeszékhelyünket, Székesfehérvárt abban, hogy pályázzon a 2023. évi Európa kulturális fővárosa cím elnyerésére. Az október 19-i közgyűlésen részt vett Dr. Cser-Palkovics András (kép) is.
2017-10-19Béke téri fák - csak szakértői véleményre vár a testületBéke téri fák… Ez nem egy verscím átírt változata, hanem az az ügy, amely az utóbbi időszakban borzolja a Dunaföldváron élők kedélyét.
2017-10-18Sok a gond a hasznosítható hulladékkalSok a gond a hasznosítható hulladékkal Mezőfalván. Évekig civilek gyűjtötték, a lakosság is megszokta, de most csak nő a palack és szeméthalom a volt tanácsháza udvarán. A kerítésen tábla hirdeti: Tilos ide zsákos hulladékot lerakni! A figyelmeztetés ellenére sok köbméternyi fekete zsák éktelenkedik a kerítés mögött felpakolva.
2017-10-14Színielőadás után drámapedagógiaA Szilágyi tagiskola alsósai nagy örömmel nézték meg a Bartók színház legújabb előadását.
2017-10-13Gazdaság, kultúra, sport és oktatásA lengyelországi Leszno város vezetésével egy partnerségi szándéknyilatkozatot írt alá Dunaújváros.
2017-10-11A vértanúkra emlékeztekJaj, de búsan süt az őszi nap sugara az aradi várnak tömlöc ablakára – szólt fájdalmasan szépen a dal a mártírok emlékére Fafka Júlia megindító előadásában a dunaföldvári temetőben. Szállt a dal, s a jelenlévők a lemenő nap sugaraival szemben néztek a sírkertre, s emlékeztek.
2017-10-07Pompáznak az őszi virágok RácalmásonA Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület kezdeményezésére és szervezésében október 5-én több mint 3500, legszebb virágjában lévő árvácskát ültettek el.
2017-10-06Ingyenes szűrővizsgálat. Hallásvizsgálat, vérnyomásmérés, prosztatarákszűrésMásodik alkalommal rendezték meg az Egészségnapot, ez alkalommal a petőfi iskolában tartották.
2017-10-06Átadás: határidő előtt. Munkálatok töb frontonA két főútvonalon is a közelmúltban fejeződtek be a felújítási munkálatok. A város több pontján azonban még javában zajlanak az ütemezett fejlesztések.
2017-10-05Tékőburkolatot kap ez a járda isFolytatódik a járdafelújítási program. Felújítják a Kallós Dezső utca 14-26. előtti járdát is
2017-10-00Boldog születésnapot Nagyvenyim!Nagyvenyim önállóvá válásának 70. évfordulóján a szokásosnál is gazdagabb programmal és a születésnapon elmaradhatatlan tortával várta a község lakóit az Önkormányzat és a Művelődési Ház a 2017. augusztus 1-i falunapon.
2017-10-00"Helyi és mikrotérségi okos energiafelhasználási és energiatakarékossági megoldások"A Miniszterelnökség döntése alapján, a Norvég Alapban fel nem használt pénzügyi keretéből Rácalmásnak 5 millió forintot ítélt oda, amit Rácalmás az energetikai fejlesztések továbbvitelére fordít. Ezzel kapcsolatban 2017. október 19-én a rácalmási polgármesteri hivatalban nyílt szemináriumot tartottak.
2017-10-00Őszi virágpompa RácalmásonA Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület kezdeményezésére és szervezésében október 5-én több mint 500, legszebb virágjában lévő árvácska kiültetésére került sor.
2017-10-0080 millió forint a kerékpárútraRácalmás Város Önkormányzata 80 millió forint pályázati támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, a TOP keretében arra, hogy kerékpárutat építsen a Kulcsi út mellé.
2017-10-00Letelepedési támogatás (kishír)Rácalmás képviselő-testülete tavasszal (2017) fogadta el a letelepedési támogatással kapcsolatos helyi rendeletét, amely alapján az önkormányzat támogatással segíti a Rácalmáson házat építő, ingatlant vásárló, elsősorban gyermekes családokat. Első körben négy család kapott hozzájárulást, a mostani, őszi körben pedig 9 pályázó családot támogatott a képviselő-testület összesen 13,6 millió forinttal. (teljes szöveg)
2017-10-00A VAJK sikerrel rendezte meg a Sziget-kupánA Rácalmás SE VAJK Íjász Szakosztálya 2017. szeptember 30-án 11. alkalommal rendezte meg a VAJK 3D Sziget-Kupa versenyét. Magyarországon az egyik legnépszerűbb szakág a 3D, azaz a 3 dimenziós íjászat.
2017-09-29Ützemezés, előkészítés (képaláírás)A dunaújvárosi sportcsarnok felújításával kapcsolatos döntések miatt rendkívüli közgyűlést tartottak a képviselők. (nem teljes szöveg)
2017-09-29Dunaújvárosban otthon vagyunk. Szent Mihály-napi ünnepség a Városháza térenA futóversennyel vette kezdetét az Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! elnevezésű programsorozat városunkban.
2017-09-29A kedvező lehetőségek miatt költözött a városbaA kilencvenedik születésnapján köszöntötte Gere Jánosné, Boriska nénit Gombos István alpolgármester.
2017-09-28Támogatják a szervezeteketSportszervezetek és sportegyesületek, oktatási intézmények, óvodák pályázhatnak támogatásra az e célra több mint 380 millió forint keretből.
2017-09-22Cserna Gábor: Előttünk a város, mögöttünk a kormányFélévértékelő beszámolót tartott Cserna Gábor polgármester.
2017-09-22FeljelentésBűncselekmény hiányában lezárták azt a nyomozást, amelyet még Pintér Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője által tett feljelentés alapján indított a hatóság a közvilágítási projekt kapcsán.
2017-09-22Közgyűlés: őszi kezdet. Évadnyitó közgyűlés: fontos ügyek sokaságaA visszavásárolt élményfürdő, a Moder Városok Program eddig bejelentett beruházásai, a városi útfelújítások, az önkormányzat és a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. között immáron évek óta húzódó csörte, az új lőtér helye, a népfőiskola jelenleg üresen álló épülete, a Dunaferr Sportegyesület, és a DPASE helyezete is téma volt a szeptember 21-i, csütörtöki, őszi évadnyitó közgyűlésen, amelyen negyvenkét határozati javaslatról döntöttek a képviselők.
2017-09-21Félévi bizonyítványCserna Gábor polgármester az elmúlt fél évet értékelte a Bartók Kamaraszínházban.
2017-09-19Nincs ok félni. Kevés a patkány, fertőzéstől nem kell tartani a városbanA városi patkánypopuláció épp annyira elég, hogy távol tartsa a vándorló rágcsálókat és más állatokat.
2017-09-19Településkép: jó mintákat kell mutatni az embereknekEgy jövőbe mutató lakossági fórumot hívtak össze Előszálláson. A céljuk egy rendelet végrehajtását követve, a településük építészeti értékeit összegyűjtő könyv anyagának és az ebből alkotott önkormányzati rendelettervezetnek a megismerése volt.
2017-09-16Tisztult a város tegnap. Saját kezükkel gyűjtöttékA dolgozók mellett az igazgató is gumikesztyűt húzott, és szedte a szemetet a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció keretében.
2017-09-15A nemzet sportvárosaSajtóbejárást tartottak a radari sporttelepen. Néhány héten belül elkezdődhet a radari sporttelep felújítása. Erdei Zsolt a szakszövetség nevében véleményezte a felújítást.
2017-09-12Akik sokat tettek BaracsértMinden település életében nagyon fontosak azok az emberek, akik az átlagnál jóval többet áldoznak a közösség oltárán. Baracs is abban a szerencsés helyzetben van, hogy lakói közül sokan és szívesen dolgoznak a község jó hírnevéért. Jeles ünnepek alkalmával őket köszöntik, ahogy idén is tették ezt a falunapon. Baracs Községért díjban részesült Sutyera Ferencné (kép), a Baracsi Társas Kör Civil Egyesület vezetője, Sebestyén Tamás (kép) körzeti megbízott. Az idei évtől Baracs Község Ifjúsági Kitüntető Díjat is adományoztak a falunapon. Ezt az elismerést Mosonyi Csanád (kép) és Balogh Kristóf (kép) vehette át.
2017-09-09Másik utcanevet szeretnénekA Pannon Oktatási Központ az kérte a városi önkormányzattól, hogy épületei új utcanéven kerüljenek nyilvántartásba. A javasolt név: Pannon kert.
2017-09-08Félmilliárd a radari sporttelepre. További egymillió forinttal segítik Pecsét István gyógykezelésétRendkívüli közgyűlés, amelyen többek között Pecsét István támogatásáról, a zöld SZTK és a radari sporttelep felújításáról is határoztak.
2017-09-08Új fogorvos Mezőfalván. Új fogorvos érkezettFiatal, mosolygós hölgy fogadja a kezelésre szorulókat Mezőfalván a fogászati rendelőben. Talán így már nem is annyira elviselhetetlen a fogfájás. Jó hír még, hogy megérkezett a várva várt röntgengép is, immáron teljes a fogászati ellátás. Az új orvossal találkoztunk szeptember 5-én, kedden a rendelés szusszanásnyi idejében.
2017-09-04Pecsét István gyógyulásáértPecsét István kínai gyógyulásáért Dunaújváros és térsége fogott össze, amelyről eddig is folyamatosan beszámoltunk.
2017-09-01Az élményfürdő a dunaújvárosiaké!Hivatalosan szeptembertől 1-től a város tulajdonába került az egykori élményfürdő. A tervek szerint jövő áprilisban megnyithatja kapuit, és akkor megkezdik a Fabó Éva Sportuszoda felújítását.
2017-09-01Ablakriasztók. Három millió forintbólMegkezdték az ablakra szerelhető riasztók kiosztását a Római városrészben is.
2017-09-01Könnyebb az iskolatáskaPolgármesteri sajtótájékoztató. Ingyenes könyvek, étkezés és támogatás.
2017-09-01Dunapentelei szépkorú. Három gyermek, hét unoka és négy dédunoka (kishír)A dunaújvárosi szépkorúak táborát erősíti immár Pörgye Lajosné Marika néni. (nem teljes szöveg)
2017-09-00Gyepmester és állatvédőBeszélgetés Weixl Mihály gyepmesterrel, a város által fenntartott gyepmesteri telep helyzetéről, működéséről.
2017-08-31Vizsgálat: nincs baj a telepen. A gyepmesteri telep vizsgálataElkészült a vizsgálat jelentése a városi gyepmesteri telep működéséről - amely megfelel a jogszabályoknak.
2017-08-29Elismert emberekA daruszentmiklósi önkormányzat rangos elismerését a Daruszentmiklós Közöségért Díjat Sági Attila (kép), Puskás Péter (kép), Dr. Stingli Erzsébet (kép) és Kocsy Barnabás (kép) vehette át augusztus 26-án.
2017-08-26Mert fő a biztonság. Biztonságuk érdekébenTizenhét éven keresztül sokan és sokat tettek azért, hogy Mezőfalván rendőrőrs legyen. Az óhaj teljesült - augusztus 25-én avatták a rendőrbázist.
2017-08-26Egy nagyon várt adomány. A mindennapokban jelent nagy segítségetNegyvenyim önkormányzata és a Végső Vár Alapítvány összefogásának eredményeként a mindennapokat segítő fürdőszobai berendezés érkezett meg pénteken Baranya Stefánia Gabrielláékhoz.
2017-08-25Megújulnak a nagyutak. Megújul a Dózsa és az Aranyvölgyi útszakaszA Dózsa György úti szakasz felújítását hétfőn kezdte meg a DVG Zrt,. csütörtökön már az Aranyvölgyi útnak is nekiálltak. Polgármesteri tájékoztató. Aláírták az adásvételi szerződést a CIB Bankkal az élményfürdő megvételéről, a város a múlt pénteken utalta át a kormány által biztosított vételárat.
2017-08-24Felújítás az Aranyvölgyin. Ma kezdődnek a munkák az Aranyvölgyi útonNagyszabású közútfelújítási programról döntött korábban a város önkormányzata. Augusztus 24-én délelőtt az Aranyvölgyi úton kezdődnek meg a nagyszabású munkálatok.
2017-08-18Felújítanak két óvodát. Felújítanak két óvodát isNagy léptékű felújítási munkálatokat végeztek a nyáron a Dunaújvárosi Óvoda két tagegységeében, a Napsugár tagóvodában és az Aprók háza tagóvodában is.
2017-08-16A kutyatartóknak kedveztek. Kutyapark a felső Duna-partonA társadalmi felelősségvállalás és az önkéntesség újabb kiváló példája az elkészült kutyapark, amelyet augusztus 15-én adtak át ünnepélyes keretek között a Panoráma út és az Október 23. tér sarkán.
2017-08-12Terítéken a közétkeztetés. Terítéken újra a közétkeztetésNem szűnt meg a szociális étkeztetés, csak más lett a szolgáltató - írtuk korábbi cikkünkben a baracsi helyzetről. A képviselők döntését azonban az idősek közül sokan sérelmezték, mondván, a fejük felett, megkérdezésük nélkül szavaztak a községen kívüli vállalkozásra.
2017-08-12Barátságuk jelképeIsmét Nagyvenyim központjában díszeleg a mesterségek fája, amelyet a bajor partnertelepüléstől, Altomünstertől kaptak ajándékba. A barátság okán...
2017-08-11Hum Kristóf a tetőről oltotta a tüzet. Jutalom a várostól a bátor helytállásértHum Kristóf a Bocskai utcai villámcsapáskor felmászott a tetőre, és onnan oltotta a tüzet.
2017-08-10Az esőembereknek segített a város kenyere. Dunaújváros kenyere - az eőemberek javáraÚjabb három hónapos időszaka zárult le a Dunaújváros kenyere programnak, amelynek ezúttal az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete volt a kedvezményezettje. Rekordösszegű támogatás és marketing gyémánt díj.
2017-08-08Vakációzó diákok munkában. A játszótereken dolgoztak a diákok ezen a nyáronA nyár a diákmunka szezonja. A piaci szereplők mellett nálunk a város is biztosított munkalehetőséget számukra.
2017-08-07Csatornázás és szennyvízkezelésAz augusztus 3-i rendkívüli közgyűlésen több, a csatornázáshoz és a szennyvízkezeléshez kapcsolódó kérdésben döntöttek a képviselők.
2017-08-04Megveszi a város az élményfürdőt. Zöld utat kapott a csatornázási projekt az északi városrészenRendkívüli közgyűlés: pályázat csatornahálózat kiépítésére, szennyvíztisztító telep műszaki berendezéseinek felújítása, intelligens gyalogátkelőhelyek kialakítása
2017-08-04Intelligens gyalogátkelők (kishír)A helyi gyalogátkelők biztonsági szintjének megnövelése érdekében az útburkolatba süllyesztett LED lámpák, szenzorok telepítését határozta el az önkormányzat több, korábban kritikusnak minősített csomópont esetében. Tételes felsorolás következik: 1. Dózsa György út - erdei tornapálya gyalogátkelőhely, Dózsa György út - Semmelweis Ignác utca páros gyalogátkelőhely, 3. Szórád Márton út - Kossuth Lajos utca páros gyalogátkelőhely, 4. Vasmű út - Kossuth Lajos utca Vasmű úti gyalogátkelőhely.
2017-08-04Kilátó a felső Duna-parton (kishír)Már korábban is írtunk arról, hogy Dunaújváros önkormányzata egy kilátó építését tervezi a Városháza tértől a felső Duna-partra vezető sétány végére. Mindenre augusztus 3-án 41 millió forintot szavazott meg a közgyűlés. (teljes szöveg)
2017-08-04Jó hasznát veszik a segítségkérőnekA nagyvenyimi képviselő-testület tavaly határozta el, hogy bevezeti a településen a segítségkérő, vészjelző és bűnmegelőzési rendszert. Várják az igénylők jelentkezését.
2017-08-04A jó példákat is beleépítenékTelepülésképi Arculati Kézikönyv készül Rácalmáson, amely kiemelné a követendő, már meglévő példákat. Ehhez kérik a lakosság segítségét.
2017-08-03A város első emberének kezéből. Hőség, vízosztás, új párakapuA III. fokú hőségriasztásra tekintettel Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata megtette a szükséges intézkedéseket. Ennek keretében városunk több pontján vízosztást szerveztek, a Városháza téren, a Dózsa mozi előtti téren, az egykori Kék Duna Áruház előtt valamint a Római városrészi postánál kaphatott egy-egy palack ásványvizet az arrajáró.
2017-08-01Közeleg a határidő. A legszebben pompázóknakA Városüzemeltetési, turisztikai és környezetvédelmi bizottság, a Gazdasági és területfejlesztési bizottság, valamint a Pénzügyi bizottság egyetértésével a város polgármestere Virágos Dunaújvárosért versenyt írt ki.
2017-08-00Iskolakezdési és étkezési támogatás15 ezer forint iskolakezdési támogatást nyújt Dunaújváros az általános és középiskolát először kezdő helyi diákok szüleinek. Nyilatkozik Cserna Gábor polgármester.
2017-08-00Ahol minden értük van2017-ben immár harmadik esztendőben nyújt felejthetetlen élményt a dunaújvárosi hátrányos helyzetű gyerekeknek a Mohács Lovastábor. Nyilatkozik Cserna Gábor polgármester.
2017-08-00Szeptemberen kezdődik a Sirály utca felújításaRácalmáson, a Sirály utcában szeptember elején kezdték meg az út felújítását és ezzel együtt a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítését.
2017-08-00Rácalmás díszpolgára: dr. Varga Szabó Lajos2017-ben Rácalmás Város Díszpolgára címet dr. Varga Szabó Lajos, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház főorvosa kapta
2017-07-31Pusztaszabolcs: fesztivállal ünnepelték a település alapításátJúlius 28-án Pusztaszabolcson kezdődött az ötödik Szabolcsi Nyári Fesztivál háromnapos programsorozata, amely a szórakozásról, a közösségépítésről, s asz önkormányzat részéről elismerő díjak, címek adományozásáról szólt.
2017-07-29Nem szűnt meg a szociális étkeztetés, csak més a szolgáltatóViharfellegek gyülekeznek a szociális közétkeztetés felett Baracson. Bosszankodnak az idősek. Őket senki nem kérdezte meg. Felháborítónak tartják a képviselők döntését, és tiltakoznak! Azt mondják: augusztus 10-én a képviselő-testület ülésén is hangot adnak majd véleményüknek.
2017-07-28Lovastábor, támogatással. Idén is Mohácson táborozhattakA közgyűlés pozitív döntésének köszönhetően az önkormányzat támogatásával nyaralhattak dunaújvárosi gyerekek három turnusban is Mohácson, lovastáborban.
2017-07-28Felejthetetlen élmények. Százöt diák nyaralását támogatta a városA kisdiákok Mohácsi Lovasklub táborában nyaralhattak az önkormányzat támogatásával.
2017-07-28Megújul az Aprók HázaAz önkormányzat mintegy 435 millió forint uniós támogatásból újítja fel a Napsugár és az Aprók Háza Tagóvodát.
2017-07-26Megújul és bővül a Nefelejcs óvoda. Szeptembertől újra szép lesz a Nefelejcs óvodaAlaposan átalakítják a több mint százéves épületet Mezőfalván. Lehet, ősszel rá sem ismernek majd a gyerekek az óvodára.
2017-07-22Megteszik, ami szükségesPálfi-Németh Tünde sajtószóvivő juttatta el a Dunaújvárosi Hírlaphoz az önkormányzat gyepmesteri telepével kapcsolatos közleményt.
2017-07-21Ady-napok ÚjvárosbanA jeles napok sorában ez év őszén érkezünk Ady Endre születésének 140. évfordulójához. A programok három dunaújvárosi intézmény közreműködésével jönnek létre: a József Attila Könyvtár, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza fogott össze az ügy érdekében. A megvalósítást a dunaújvárosi önkormányzat támogatja.
2017-07-21Iskolakezdési támogatás az önkormányzattól. A nyári szünetben kétszáz rászoruló gyermeknek biztosítanak étkezést200 gyermeknek biztosít az önkormányzat ingyenes étkezést a nyáron, és 15 ezer forint iskolakezdési támogatást nyújtanak az első osztályos dunaújvárosi diákok szüleinek.
2017-07-21Gondos és dolgos. Tizenegy gyermek, tizenhat unoka és hét dédunokaA dunaújvárosi szépkorúak táborát erősiti immár Baranyi Lászlóné Marika néni.
2017-07-20Beiskolázás: Segít a város. A város segíti az iskolakezdéstAz általános iskola első osztályát először megkezdő tanulók és a középiskola kilencedik osztályát először kezdők fiatalok beiskolázásához 15 ezer forint támogatással járul hozzá az önkormányzat a helyi rendeletben megfogalmazott feltételek teljesülése esetén. Egyebek mellett erről volt szó a városházán július 19-én, a jegyzővel közösen tartott polgármesteri sajtótájékoztatón.
2017-07-19Grund Vándorkupa - tizedik alkalommal isAz idén tizedik alkalommal megszervezett Grund Vándorkupa gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szólt július 15-én, szombaton Perkátán. Hat csapat jelentkezett a megmérettetésre.
2017-07-17Lovasok uralták a terepet. Versenyeztek a lovasokA lóbarátoké volt a terep július 15-én, szombaton Perkátán. Ügyességi versenyeken bizonyíthattak a helyből és a környező településekről érkezők.
2017-07-15A virágos városért. Augusztus másodikáig nevezhetnek be a versenybe!Jó két hét van már csak hátra a Virágos Dunaújvárosért 2017 verseny nevezési idejéből. Eredmény októberben!
2017-07-15Úttal vezetik el a csapadékvizet isJól takarékoskodtak, jól osztották be az anyagi lehetőségeket, amellyel sokéves elmaradást pótolt a kiapostagi önkormányzat. A munkákról Nagy Attilától, Kisapostag polgármesterétől kaptunk tájékoztatást.
2017-07-14Gyorssegély, lakás. Kazáncsere, kennelfelújításHét határozati javaslatról döntöttek a képviselők a július 13-i, csütörtöki rendkívüli közgyűlésen. Segítség és támogatások. A Római körúton július 8-án kiégett lakás tulajdonosa számára csütörtökön 350 ezer forint egyszeri, vissza nem térítendő gyorssegélyt szavaztak meg a képviselők. Cserna Gábor polgármester bejelentette: a lakhatatlanná vált ingatlan felújítási munkálatainak idejére az önkormányzat lakást is biztosít az édesanyának és fiának a Batsányi utcában. A folytatásban a képviselők több, a város élvonalbeli sportcsapatainak támogatásáról is döntöttek a csütörtöki ülésen.
2017-07-14Ady-napokat tartanakA jeles napok sorában ez év őszén érkezünk Ady Endre születésének 140. évfordulójához. A programok három dunaújvárosi intézmény közreműködésével jönnek létre: a József Attila Könyvtár, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza fogott össze az ügy érdekében. A megvalósítást a dunaújvárosi önkormányzat támogatja.
2017-07-14Cselekvési terv. Bűnmegelőzés és drogprevencióHosszabb előkészítés után létrehozták a Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, amely elnökének Orgovány Zoltán nyugalmazott rendőr alezredest bízta meg a közgyűlés. A fórumnak 20 szervezet a tagja.
2017-07-11Gyorssegély, lakásCserna Gábor polgármester úr sajnálattal értesült a 2017. július 08-án, szombaton történt tűzesetről, mely egy Római körúton található kilencedik emeleti lakást érintett. Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata (ahogy a legutóbbi káreset kapcsán is tette), 350. 000 forint vissza nem térítendő azonnali gyorssegélyben részesíti az érintett családot
2017-07-10Kutyafuttató (képaláírás)Július 8-án, szombaton megkezdték az új kutyapark építését a Batsányi utca mögötti felső Duna-parton. A Hankook biztosítja az eszközöket, segédanyagokat, az önkormányzat a helyszínt, a közösség pedig önkéntesként közreműködik. (teljes szöveg)
2017-07-08Díjátadó (képaláírás)A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség által szervezett 2016/2017. évi Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság ünnepélyes eredményhirdetése július 7-én volt, ahol a legjobbakat díjazták. Dunaújváros önkormányzatát Hingyi László (kép), Izsák Máté, Sztankovics László és Lassingleitner Fruzsina képviselte a rendezvényen. (teljes szöveg)
2017-07-05Fejleszthetik a vízi turisztikai megállóhelyet. Duna-parti megállóhelyAz ország tíz másik, Duna menti településével karöltve fontos turisztikai fejlesztési program részese lett Rácalmás. Cél a vízi turizmus erősítése.
2017-07-05Sikeres volt a DUDIK. Sikeres volt az idei DUDIKKözösen értékelte az idei DUDIK fesztivált július 4-én Cserna Gábor (kép) polgármester és Kővári Dániel (kép) főszervező.
2017-07-00Első körben négy pályázó kapott letelepedési támogatástA rácalmási képviselő-testület az első körben 2017. június 15-ig benyújtott pályázatok alapján, négy családot részesített összesen 5,2 millió forint értékben letelepedési támogatásban.
2017-07-00Csapadékvíz-elvezetők épülnekCsapadékvíz-elvezető rendszert építtet a rácalmási önkormányzat a település több pontján is.
2017-07-00Nyáron tilos a kerti hulladék égetése!A rácalmási önkormányzat tájékoztatása a hulladékégetés idejéről.
2017-07-00Dransfeldbe utaznak a gyerekekRácalmás és Dransfeld több évtizedes partnerkapcsolatának köszönhetően rácalmási gyerekek vakációznak 2017 nyarán is a testvértelepülésen, Németországban.
2017-07-00Gyönyörűek a portákA rácalmási önkormányzat vezetőinek véleménye Rácalmásról.
2017-07-00Rácalmás 40 millió forintból fejleszthet. Vízi turisztikai megállóhelyA Magyar Kajak-kenu Szövetség egy évvel korábban minősítette Rácalmást vízi turisztikai megállóhellyé, 2017-ben pedig a fejlesztésre is lehetőséget kapott. Rácalmás egyike annak a 10 magyar önkormányzatnak, amely GINOP keretből több mint 40 millió forintot kap a Duna-parti létesítmények, a megállóhely komplex fejlesztésére.
2017-07-00Nyári élmények2017. júniusában Rácalmás Város Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Szolgálata az iskola befejezését követő héten 21 gyermek részére ingyenes tábort szervezett, mely Rácalmás Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg
2017-07-00Letelepedési támogatás: szeptember 15-ig igényelhetőRácalmás képviselő-testülete elfogadta 2017. április 27-én a letelepedési lakáscélú támogatásról szóló helyi rendeletet, amellyel a gyermekes családok otthonteremtését kívánja elősegíteni
2017-07-00Kerékpárosbarát településközpontNagyvenyim egy kerékpárosbarát településközpont kialakítását támogató 80 millió Ft összegű pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül
2017-07-00Megújul a községünket átszelő útKözponti forrásból megújul a 6219-es, Nagyvenyimet átszelő út
2017-07-00Mélykúti rendelő felújítása (kishír)Nagyvenyim önkormányzata a Belügyminisztérium által az önkormányzati feladatellátás támogatására kiírt pályázatban támogatási kérelmet nyújtott be a mélykúti orosi rendelő felújítására (nem teljes szöveg)
2017-07-00Szociális szolgáltató tömbNagyvenyim önkormányzata pályázott 150 millió Ft összeggel a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban egy szociális szolgáltató tömb megépítésére. Ez a második szakasza lenne annak a kétütemes beruházásnak, melynek I. ütemeként megépült a község könyvtára, amit a 2016-os falunapon adtak át.
2017-07-00Módosultak a szociális célú tűzifa támogatás feltételeiNagyvenyim Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete 99/2017 (VI.27.) Önkormányzati határozatával úgy határozott, hogy a külterületi utak mentén történő bozót irtásából és takarításából az önkormányzatot megillető fa mennyiséget a rendelkezésre álló keret mértékéig szociális célú tűzifa támogatásként osztja ki a rászoruló személyek között.
2017-07-00Felhívás partnerségi egyeztetésreNagyvenyim Képviselő-testület 86/2017. (VI.27.) önkormányzati határozatával a Nagyvenyim központjának Deák F. utca - Fő út - Mezőfalvi út - Piac tér - Fő út sarkán a benzinkút által határolt központi területet kiemelt fejlesztési területté nyilvánította. A terület építési szabályozási terve elkészült és megtekinthető az önkormányzatnál, vagy a település honlapján.
2017-07-00Tájékoztatás a szennyvízelszállítást érintő változásokrólNagyvenyim Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (VI.30.) önkormányzati rendeletével módosította a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó korábbi rendeletét.
2017-07-00A nagyvenyimiek is újraélesztettekA nagyvenyimiek is részt vettek két négyfős csapattal 2017. májusában, a dunaújvárosi moziban megtartott újraélesztési rekordkísérleten
2017-06-30Fél millió forinttal segít az önkormányzat. Villám csapott a Bocskai utcai társasházbaGyorssegélyt, felújítást, és ideiglenesen önkormányzati bérlakást is felajánlott Cserna Gábor polgármester annak a két családnak, akik otthonát tűz érte a Bocskai utcában a vasárnapi villámcsapás miatt.
2017-06-30Parkolókat építenek. Százhuszonegy millió forint a sportegyesületeknekKözgyűlés: megszavazták a gyorssegélyt a Bocskai utcai villámcsapás károsultjainak, felújítják a Százlábú hidat és a szennyvíztelepet, döntöttek a Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum ügyrendjéről, a Dunaferr röplabda szakosztálya által nyert 2,5 millió forintot a Dózsa iskola tornatermének fejlesztésére szánják, 13 sportegyesület kapott támogatást, további 21,2 millió forintot különítettek el szabadkorcsolyára és tömegsportrendezvényekre.
2017-06-30Új óvodát építenek. Megkötötték a szerződéstVadonatúj, minden igényt kielégítő óvodába járhat jövő ősztől száz baracsi kisgyerek: kezdődhet az építkezés!
2017-06-30Tovább szépül a belváros. Vasmű út, felső Duna-part és Dózsa moziSzámos felújításra nyert el pályázati forrást az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) által.
2017-06-30Védőháló alapítvány. Harminc millió forint a bajba jutottak megsegítéséreIdén harminc millió forintot biztosított az önkormányzat az alapítvány részére.
2017-06-30Hatezer riasztót szerelnek fel. Kertváros, Béke városrész, Óváros, új Vasmű útHárom millió forint önkormányzati támogatásból újabb hatezer darab ablakra szerelhető riasztót oszt ki a rendőrség és a polgárőrség ingyenesen.
2017-06-29Folytatódik a program! Foyltatódik a közbiztonsági program: újabb ablakriasztókRiasztó kerül újabb néhány száz földszinti lakás hátsó ablakára a városban a következő hetekben. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság dísztermében június 28-án, szerdán délután Suszter Tamás rendőr őrnagy, kapitányságvezető, Lőrinczi Konrád és Sztankovics László közgyűlési képviselők, valamint Udvardi Sándor kuratóriumi elnök mondták el a sajtó képviselőinek, hogy hogyan vált be a program múlt karácsonykor meghirdetett és azóta megvalósított első szakasza.
2017-06-28Közgyűlési döntésekről. Limes világörökség - három fejlesztési pontSzámos támogatásról és a közeljövőben elkezdődő fejlesztésről is döntött június 27-i a rendkívüli közgyűlés. A testület egyhangúan megszavazta, hogy az önkormányzat nyújtson egyszeri, vissza nem térítendő támogatást annak a két családnak, amelyeket komoly anyagi kár ért a június 25-i viharkár ért, valamint az önkormányzat anyagilag is támogatást nyújt jelzőrendszeres házi segítségnyújtás működtetéséhez a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság számára. A limes világörökségi programjához kapcsolódó fejlesztésekről is döntöttek. A kábítószerrel kapcsolatos sokrétű társadalmi problémák hatékony kezelése érdekében ismét aktivizálták a Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, a fórum elnökének Orgovány Zoltán nyugalmazott rendőr alezredest választották meg.
2017-06-28Óvodai megállapodás (kishír)Mint bázisintézmény, a Dunaújvárosi Óvoda hozzá kíván járulni az óvoda helyi jó gyakorlatának bemutatásával, valamint képzési helyszín biztosításával a pedagógus-továbbképzésekhez. ehhez háromoldalú együttműködési megállapodás szükséges az Oktatási Hivatal, a Dunaújvárosi Óvoda és Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata mint fenntartó részéről. A közgyűlés támogatta a helyi óvoda kérelmét. (teljes szöveg)
2017-06-27Gyorsan jött segítség. A városháza azonnal segített a károsultaknakGyors segítség érkezett a vasárnapi tűz károsultjainak. Szükséglakást, gyorssegélyt és felújítást nyújt az önkormányzat, hangzott el a június 26-i sajtótájékoztatón.
2017-06-26Kivitelezőt választottak az új baracsi óvoda megépítéséhezJelentős állomásához érkezett a baracsi óvodaépítés története. A baracsi önkormányzat múlt héten tartott képviselőtestületi ülésének napirendjén az első pontban a leendő új óvoda felépítéséhez választották ki a kivitelezőt.
2017-06-24El kellett bontaniA Március 15. téri játszótérről június 23-án, pénteken 2 darab játékeszközt el kellett bontatnia az önkormányzatnak.
2017-06-22Varázslatos négy nap. A hűvös idő nem befolyásolta a bulihangulatotIsmét rengeteg vendége volt a DUDIK minifesztiválnak , melyet az alsó-Duna-parton tartottak négy napon keresztül.
2017-06-16Százhetven millió felújításra. Új buszvárók, nyílászárócsere, útjavításKözgyűlés. Turizmusfejlesztési támogatásra pályázna az önkormányzat, két tervet kíván benyújtani: látogatóközpont kialakítása a Mondbach kúriában és a kúria melletti tér megújítása, illetve az Intercisa Múzeum átköltöztetése, kialakítása a Magyar úti malom épületében.
2017-06-16Páli Zsuzsanna 1956-2017A város egykori főépítészének nekrológja.
2017-06-16Korszerűsítették a jelzőlámpákatAz önkormányzat és a Swarco Traffic Hungaria Kft. 2017. április 26-án írta alá Dunaújváros, Aranyvölgyi út - Baracsi út - Magyar út csomópontban lévő forgalomirányító berendezések ledesítési munkáinak elvégzésére vonatkozó vállalkozási szerződést.
2017-06-16Kíváló pedagógusokDíjazottak: a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjat: Jakabné Józsa Klára Eszter igazgató asszonynak, valamint Magyar Katalin igazgatóhelyettes asszonynak adta át Cserna Gábor polgármester. A Dunaújváros Oktatásügyéért díjat: Fazekas Andrea igazgatóhelyettes, Arnold Erika pedagógus, Tóth Ferencné óvodapedagógus és tagintézmény-vezető, Ferencziné Zentai Erzsébet óvodapedagógus és Gálosfai Tímea pedagógus, intézményvezető-helyettes asszony vehette át a város vezetésétől. A Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Major Kornélia tanszakvezető pedagógus, Solymosi Istvánné pedagógus, Szabó Éva kollégiumi nevelőtanár, Szűcs József gyakorlati oktatásvezető, Orbán Józsefné óvodapedagógus, Nagy Gáborné óvodapedagógus, Dobóvári Zoltánné tagóvoda-vezető, Tápainé Soós Erzsébet tagóvoda-vezető, dr. Beregi Istvánné pedagógus, dr. Takács Miklós Józsefné pedagógus, Sártory Gabriella Henriette pedagógus, Sólyomvári Gábor pedagógus és Venczelné Gulyás Edit pedagógus részére adományozta az önkormányzat.
2017-06-15Átalakuló ellátás. Központosul a hajléktalanellátásA következő évtől jelentősen átalakul a helyi hajléktalanellátás - erről tartott sajtótájékoztatót június 14-én a városházán Cserna Gábor (kép) polgármester és Pribil Sándor (kép), a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány kuratóriumának elnöke.
2017-06-15Kibővítik a bölcsődéjüketDunaföldvár Város Önkormányzata nevében két sikeres pályázat támogatási szerződését írta alá nemrég Horváth Zsolt polgármester.
2017-06-14Ledesre cserélikAz önkormányzat megbízásából korszerűsítik a forgalomirányító berendezéseket a városban.
2017-06-08Elismerték a munkájukat. A köz biztonságáértVéget ért a közbiztonsági hónap. A rendezvénysorozat záróakkordjaként elismerő okleveleket és értékes tárgyjutalmakat (karórákat) adtak át június 7-én, szerdán hálából a legjobbak egész éves munkájáért. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság részéről az elismerést Fekete Mihály rendőr alezredes, a Dunaújvárosi Vízirendészeti Rendőrörs részéről Béres Ferenc rendőr őrmester, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Kirendeltségének részéről Beke Krisztina adminisztrátor, Dunaújváros Hivatásos Tűzoltóparancsnoksága részéről Vódli Györgyné adminisztrátor, a Létesítményi Tűzoltóságok VÉD-SZ részéről Dömötör Tamás létesítményi tűzoltó, Fodor Sándor létesítményi tűzoltó, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet részéről Balázs Péter bv. dandártábornok, a Dunaújvárosi Mentőállomás részéről Szabó Csaba mentőápoló, a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi szervezetének részéről Geistné Erdélyi Júlia adminisztrátor vehette át az elismerést. A civil szférában, a bűnmegelőzésért, illetve közbiztonságért végzett tevékenységének elismeréséért, a dicsérő oklevelet és a tárgyjutalmat dr. Máté Ágnes, Juhász Attila, Gyöngyösi Péter. A polgárőrségek részéről Salpauerné Varga Éva, a Pannon Polgárőrség polgárőre, Tőke Imre, a Táborállási Polgárőrség polgárőre, Major Attila, a Városvédő Polgárőrség polgárőre, Lovasi Jenő, a DUPENT Polgárőrség polgárőre, a Dunaújvárosi Lövész Sportegyesület részéről Méninger János elnök, a Dunaújvárosi Honvéd Civil Klub részéről Mészáros Gábor nyugalmazott honvéd százados a díjazott.
2017-06-08Betörések ellen óvatosság! Hiába a riasztó, ha nincs óvatosság!A városi önkormányzat kezdeményezésére a pénzéből nagyszabású biztonsági program zajlik jelenleg is a belvárosban kezdődően a betörések megelőzésére.
2017-06-06Egy virágos városértIdén is megrendezik a Virágos Dunaújvárosért Versenyt: az önkormányzat hét kategóriában írta ki a vetélkedőt.
2017-06-02Fergeteges buli a Duna-partonA Nagy Családi Hétvégéről.
2017-06-00Küldöttgyűlést tartott a Rácalmás SE. A Rácalmás Sportegyesület híreiA 2017. májusi gyűlésen elhangzottak a szakosztályok beszámolói és a pénzügyi beszámoló, döntés született tagdíj emelésről, módosult az alapszabály és szó volt a személyi változásokról.
2017-06-00Komoly vízi turisztikai megállóhely lesz RácalmásonA Magyar Kajak-kenu Szövetség egy évvel ezelőtt minősítette Rácalmást vízi turisztikai megállóhellyé. Rácalmás egyike annak a 10 magyar önkormányzatnak, amely GINOP keretből több, mint 40 millió forintot kap a Duna-parti létesítmények, a megállóhely komplex fejlesztésére.
2017-06-00Klárika és Julika nyugdíjba vonultSzabó Istvánnét és Hegedűs Klárát nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötte Rácalmás Város Önkormányzata. Munkájukat 2016-ban Rácalmás Köz-szolgálatáért oklevéllel jutalmazták
2017-06-00Isten éltesse Éva nénit!Rácalmás Város Önkormányzata nevében, Németh Miklósné alpolgármester köszöntötte Venczel Barnáné szépkorút!
2017-06-00Vasárnap délután tilos füvet nyírniRácalmási helyi rendelet az együttélés szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről.
2017-06-00Településrendezési terv felülvizsgálata (kishír)Rácalmás Város Önkormányzata a településrendezési terv felülvizsgálatát ebben az évben indítja meg, amelyről 2017. június 20-án, lakossági fórum keretében előzetesen tájékoztatta a lakosságot. Akinek a rendezési tervvel kapcsolatban bármiféle észrevétele, változtatási igénye van, azt a fórumot követő 60 napon belül szóban vagy írásban jelezheti az önkormányzat felé. (teljes szöveg)
2017-06-00Változás a hulladékszállítással kapcsolatos ügyintézés területén!Rácalmás Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a hulladékszállítással kapcsolatos ügyintézés a polgármesteri hivatalnál megszűnt! 2017. júniusától minden hulladékszállítással kapcsolatos kérdésükkel és igényükkel a Dunanett Kft ügyfélszolgálatát keressék!
2017-06-00Megint tettünk a Virágos Rácalmásért2017. májusában 3600 db egynyári és 600 db évelő növényt ültettek a rácalmásiak a Rácalmási Városvédők vezetésével a település köztereire.
2017-06-00Nagyon jó hangulatban telt a városi gyereknapA rácalmási városi gyereknapot 2017. május 28-án a Jankovich-kúriában rendezték meg. Programok és szereplők a cikkben
2017-05-19Kilencven éves a legendás labdarúgóGombos István köszöntötte az önkormányzat nevében a Kohász legendás labdarúgóját. Pályakép.
2017-05-16Szombat szobor nélkül. Kerülnék a konfliktust: Perkátán nem avatnak Horthy-szobrotMondhatni az országos médiaérdeklődés középpontjába érkezett Perkáta, amelynek közterületén egy Horthy Miklósnak emléket állító szobrot helyeztek volna el helyi magánszemélyek.
2017-05-15Több órás volt a fórum. A lakók hozzájárulását kértékHavi háromezer-ötszáz forint hozzájárulásra lenne szükség, mint a csatornánál. "Csináljunk valamit, vagy ne? - Ez itt a kérdés!" Ezek az útépítéssel és vízelvezetéssel kapcsolatos kérdések érzékenyebben érintették a nagyvenyimieket, mint a település arculati kézikönyve.
2017-05-12Napelem-park délenRendkívüli közgyűlés: a DVG Zrt. 600 000 forintot kapott a zöld rendelő felső emeletének festésére, a Lokál hetilappal felmondott szerződésből megmaradó összeget a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány támogatására fordítják, a déli iparterületen egy napelem-parkot kívánnak létrehozni, a projekt megkezdésének tervezett időpontja 2018 első negyedéve.
2017-05-12Hatvanöt éve érkezett DunapenteléreA kilencven éves Popán Antal Sándort köszöntötte az önkormányzat nevében Cserna Gábor polgármester.
2017-05-11Ingyenes étkezésA szünidei gyermekétkeztetés keretében Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata ingyenes ebédet biztosít a rászorulóknak.
2017-05-11Remekül szerepeltek a dunaújvárosiakMájus 7-én, vasárnap az Ikarus BSE Sporttelepen műfüves pályán rendezték a Magyar Önkormányzatok III. Foci Kupáját.
2017-05-10Napelempark épül a déli iparterületen. Rendeleteket módosítottakA május 9-i, keddi rendkívüli közgyűlés zárt szakaszában megszavazott határozati javaslat értelmében az önkormányzat az MVM Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető Kft.-vel közösen a déli iparterületen napelem-parkot létesít. A képviselők döntöttek a fogorvosi rendelők tisztasági festésének támogatásáról, az Aprók Háza tagóvoda és Napsugár tagóvoda felújításáról és energetikai fejlesztéséről is. Továbbá a Lokál című kiadvány szerződésének felbontásából adódó maradványösszeget a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány támogatására fordítják. A közgyűlés egy elvi állásfoglalást is elfogadott a Dunaújvárosi Egyetem működésével kapcsolatban, továbbra is dr. András István rektort támogatják.
2017-05-05Felmérik az akadálymentesítéstÖsszefogással készül a város akadálymentesítési térképe. A kezdeményező természetesen a mozgáskorlátozottak egyesülete.
2017-05-05Teltház volt a családi mulatságon (kis hír)Az önkormányzat és a Tourinform iroda ezúttal is kétnapos rendezvénnyel várta a városlakókat a főtérre május első hétvégéjén. (nem teljes szöveg)
2017-05-05Dunaújvárosnak erős a jelene, szép a jövője. Felújítják a mozi épületét, megszépítik a posta és az Aratók szobra melletti területetDunaújváros várossá nyilvánításának hatvanhatodik évfordulója alkalmából ünnepséget tartottak a Bartók színházban.
2017-05-03Szépemlékű majálisokA rácalmási és kulcsi rendezvényen szemlézhettük, milyen is ha május első napján összefognak a civilek - az önkormányzatok támogatásával.
2017-05-02Két közösség is gondolt a rászorulókraA mögöttünk hagyott hosszú hét végén két helyi szervezet is jótékonysági akció keretében osztott meleg ételt a rászorulóknak.
2017-05-00Letelepedési támogatás: jelentős az igény. Letelepedési lakáscélú támogatásRácalmás képviselő-testülete elfogadta 2017. április 27-én a letelepedési lakáscélú támogatásról szóló helyi rendeletet. A rendelet értelmében az önkormányzat a város népességmegtartó erejének fokozása, lakónépesség számának növelése érdekében vissza nem térítendő támogatást nyújt a rendelet szerinti feltételekkel.
2017-05-00Az együttélés szabályaiRácalmás képviselő-testülete helyi rendeletet alkotott a 2017. május 22-én megtartott ülésén a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről.
2017-05-00További együttműködésről is tárgyaltak a települési vezetőkNorvég delegáció látogatott 2017. május 11-én Rácalmásra, azért, hogy részleteiben is megismerjék a közös program keretében megvalósult energetikai fejlesztést, a magyar partner kisvárost, valamint tárgyaljanak a további együttműködésről.
2017-05-00Hangulatos volt a majális. Majális FutóversenyJó hangulatban telt a 2017-es városi majális a rácalmási sportpályán. A rendezvény a már hagyományosnak számító iskolai futóversennyel indult.
2017-05-00Köszönik a polgárőrök. Új szolgálati járművet kaptunk az önkormányzattól. A rácalmási Szent György Polgárőrség híreiÁprilisi hónap eseményei, feladatai. Almavirág-fesztivál, új szolgálati jármű, illegális szemétlerakó helyek.
2017-04-26Döntés két temetői parcelláról. Két parcellát hantolnak majd kiEgy közgyűlési döntés értelmében az önkormányzat két temetője - XXI. és XXV. számozású - parcelláról mondott le.
2017-04-22Felbontanák a szerződést (kishír)A nyílt szakaszban, sürgősségi indítványként tárgyalta a közgyűlés azt a javaslatot, amely szerint az önkormányzat felbontaná majd a Modern Média Group Zrt.-vel (amely a Lokál Extra című kiadványt érinti) kötött hirdetési keretszerződést. A határozati javaslatot megszavazták a képviselők. (teljes szöveg)
2017-04-21Együtt dolgoznak. Közelíteni szeretnénekHuszadik alkalommal rendezik meg Dunaújvárosban a közbiztonsági rendezvénysorozatot, amelyben az érintett szervezetek közös programokkal várják az érdeklődőket június elejéig. Az erről tartott sajtótájékoztatón Cserna Gábor polgármester elmondta, hogy az önkormányzat huszadik alkalommal támogatja a közbiztonsági rendezvénysorozatot.
2017-04-21Közösen a kábítószer ellen. Térfigyelő kamerák, risztók, bűnmegelőzésA Közbiztonsági és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága múlt csütörtökre Kábítószer Egyeztető Fórumot (KEF) szervezett.
2017-04-21Közgyűlés2017. április 21.
2017-04-19Rendezvénycsarnok lesz. Jövőre lesz sportcsarnokukJelentős beruházásra vállalkozott Rácalmás önkormányzata: sportcélokra is kitűnő rendezvénycsarnokot épít saját forrásból.
2017-04-18Húsvét hajléktalanoknálPazar ételkínálatban volt részük a hajléktalanszálló lakóinak április 17-én, húsvét hétfőjének délutánján.
2017-04-18Kábítószerügyi egyeztetésekA húsvéti ünnepek előtt, április 13-ára az önkormányzat ismét összehívta a városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot.
2017-04-11Sok vizet vezetnének el. Kulcs: szivattyúk, csatornákKulcs életét alapvetően befolyásolja a belvíz, ami valószínűleg a partfalcsúszások okozója is.
2017-04-07Vukovárra látogattak. Történelmi is a kapcsolódásCserna Gábor polgármester kezdeményezése nyomán dunaújvárosi delegáció látogatott Vukovárra április 5-én, szerdán.
2017-04-07Háromszázmillió forint az óvodákraKét óvoda felújítására 280 millió forint támogatást nyert el az önkormányzat, a Technikum városrészi Aprók Háza és a Béke városrészi Napsugár Tagóvoda vár felújításra.
2017-04-07Kékben ragyogott a tér. Az autisták világnapjánAz autizmus világnapja alkalmából ünnepséget rendeztek a Városháza téren.
2017-04-00Megszépülő óvodák és bölcsődékBölcsőde-fejlesztés megvalósításához 296,26 millió forintot, míg óvoda-fejlesztés megvalósításához 280,74 millió forintot nyert el pályázaton Dunaújváros önkormányzata. A támogatásnak köszönhetően a Makk Marci bölcsőde újulhat meg 2017 nyarán, valamint az Aprók Háza Tagóvoda és a Napsugár Tagóvoda épületét is korszerűsítik.
2017-04-00Az energiatudatos, zöldebb térségért. Növekvő energiatudatosság Rácalmáson. Az együttműködés rendkívül sikeres volt. Kapacitásaink fejlesztése. Szívesen adjuk tovább a tapasztalatainkat! Gratulálok Rácalmásnak!Lezárult a Norvég Alap által támogatott, "Greening Regions" vagyis "Zöldebb térségekért" című projekt, amely megalapozza Rácalmás Város Önkormányzatának hosszú távú energetikai törekvéseit. A projekt ünnepélyes zárókonferenciája 2017. április 20-án került megrendezésre.
2017-04-00Kezdődhet a tervezés!Nagyvenyim képviselő-testülete döntött az Álmos vezér és Előd utcákban a vízvezeték és szennyvíz gerincvezeték kiépítéséről és a kivitelezőről. A beruházást a település költségvetéséből finanszírozzák
2017-04-00Sikeres volt a település közbiztonságát javító kamerarendszer átalakítása, felújítása!Felújították és javították Nagyvenyimen a már korábban elhelyezett térfigyelő kamerákat.
2017-03-31Háromszáz millió forint. Felújítják a Makk Marci BölcsődétMegújul a város egyik legnagyobb bölcsődéje. A júniusban kezdődő munkálatok idejére kiköltöznek onnan, de biztosítják a gyerekek teljes ellátását.
2017-03-29A közművelődés forintjai. A kultúra támogatásáértTizenöt millió forintos keretösszeggel közművelődési pályázatot írt ki a helyi önkormányzat. A beadási határidő április 20.
2017-03-24Virágos verseny: újra itt!Újra kiírja a Virágos Dunaújvárosért című versenyt a városi lakosság számára a helyi önkormányzat. A nevezéseket az önkormányzat építésügyi osztályán lehet leadni idén augusztus másodikáig.
2017-03-20Több ezer köbméter naponta. Új csáp a szigetenFejleszti a város vízkiviteli rendszerét az önkormányzat - új csápos kút építéséről döntöttek a képviselők március 16-án.
2017-03-20Kivételes dologNőnapot ünnepelni sohasem késő - tartják a városkörnyéki falvak civil szervezetei, intézményei. Március 10-én a Baracsi Barátság Nyugdíjas Egyesület, március 11-én a nagyvenyimi önkormányzat szerzett szép pillanatokat a településen élő hölgyeknek.
2017-03-17Tagi kölcsön a víztisztítónak (kishír)A március 16-i, csütörtöki zárt ülésen arról is döntöttek a képviselők, hogy az önkormányzat tagi kölcsönt nyújt a Dunaújvárosi Szennyvíztisztító Szolgáltató Kft. részére működési költségeire és a fennálló tartozásainak rendezésére. (teljes szöveg)
2017-03-17Hasznosítási terv készül az élményfürdőrőlKözgyűlés: Elkészítették az élményfürdő hasznosításáról szóló fejlesztési és üzemeltetési koncepciót. A Juharos étterem a DVG Zrt. tulajdonában van, a közelmúltban egy korszerű konyhát alakítottak ki, ahol ételkiszállításokat tudnak teljesíteni. A tervek szerint egy vendégteret alakítanak ki, ahol már helyben fogyasztásra is lehetőség lenne. Újabb riasztók, mintegy 3600 db beszerelésére kalkuláltak.
2017-03-17A legforgalmasabb utak. Megújul a Vasmű, a Dózsa, az Aranyvölgyi és a Venyimi útA város legforgalmasabb útjait fogják felújítani mintegy négyszáz millió forint értékben.
2017-03-16Közgyűlés2017. március 16.
2017-03-06Csalók, telefonon! Polgárőrök, személyesenCsakis egyenruhás polgárőrök, fényképes, névre szóló igazolványt felmutatva, személyesen egyeztetnek!
2017-03-03Fejlesztik a stadiont. StadionfejlesztésA stadion félmilliárd forintos fejlesztéséről, a jégkorong támogatásáról is döntött a dunaújvárosi közgyűlés egyebek mellett a március 2-i rendkívüli ülésén.
2017-03-03Felújítják a labdarúgó stadiont. Előkészítik a kézilabdacsarnok fejlesztésétKözgyűlés: 500 millió forintból fejlesztik a labdarúgó stadiont, a Dunaújvárosi Jégkorong Kft. 30 millió forint kölcsönt kért, és kapott, 2018. január végi visszafizetési határidővel, még egy hivatali autót szavaztak meg.
2017-03-03Közös játék, öröm és szórakozás. Hiszek Benned SportprogramFoci, floorball és kosárlabda várta a Jószolgálati Otthon Közalapítvány napközijének és bentlakásos intézményének ellátottjait kedden délelőtt a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában.
2017-03-03Kilencvenedik szülinap. Tizenkét éves kora óta dolgozottA kilencvenedik születésnapja alkalmából Fellai Zoltánnét köszöntötte Izsák Máté az önkormányzat nevében.
2017-03-00Avar és kerti hulladék égetésének szabályaiDr. Györe Andrea rácalmási jegyző tájékoztatása a település kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályairól.
2017-03-00Útépítés a Király utcábanMegkezdődött a rácalmási Király utca felújítása, amivel régi gond oldódik meg.
2017-03-00Fodor István, Rácalmás-Kulcs református lelkészeFodor István Rácalmás és Kulcs református gyülekezetének lelkésze 2016. év vége óta. A lelkész portréja, tervei, feladatai.
2017-02-24Hatvanhat éve dunaújvárosi. Supolló Jánosné szépkorú lettKilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte az önkormányzat Supolló Jánosnét.
2017-02-24Látogatás a Szabad Királyi Városban. Szeptemberben Dunaújvárosba érkeznek a zombori iskola diákjai268 évvel ezelőtt lett a szerbiai Zombor település Szabad Királyi Város. Dunaújvárosi küldöttség utazott az ünnepségükre (Farkas Lajos, Farkas Márta, Friedrichné Pethő Ilona).
2017-02-22Licitálhat, aki segíteni szeretne. Jól halad a jótékony licitHáromszázhetvenezer forintos licitnél állt február 21-én, kedden délután az a jótékonysági árverés, amelyet Baracs egyik köztiszteletben álló családjának a javára szerveztek a helyi önkormányzat hivatalos honlapján.
2017-02-22Önkritikusan, konstruktívanKözmeghallgatást tartott Előszállás képviselő-testülete február 16-án. Ennek és a hasonló fórumoknak a célja a lakosság közvetlen bevonása az önkormányzati feladatok meghatározásába és ezek végrehajtásába.
2017-02-18A fiatalok megtartásáért. Születés, gondozásTöbb új települési támogatási formáról is döntöttek február 16-i ülésükön a városatyák. Ellenszavazat nélkül fogadták el a képviselők a születési és a gondozási támogatás bevezetését, valamint a lakhatási támogatás emelését.
2017-02-18Támogatják a rendelőt (kishír)At ercsi Egészségügyi Nonprofit Kft. jelezte, hogy az ellátási területén kívüli betegek ellátásában túllépik a teljesítmény kvótát, és azt az OEP nem finanszírozza. Ezért támogatást kért több önkormányzattól, így az adonyitól is. A képviselők a lakosság egészségügyi ellátásának fontossága miatt megadták a támogatást. (teljes szöveg)
2017-02-17Zöld rendelő: az államé lesz (kishír)A képviselők megszavazták, hogy az önkormányzat által korábban megvásárolt és jelenleg tulajdonában lévő, korábbi egészségügyi funkciót betöltő II-es számú rendelőt a város átadja - ajándékozási szerződés keretében - a Magyar Állam részére járási hivatal kialakítása céljából. (teljes szöveg)
2017-02-17Ingyen mozi (kishír)Az önkormányzat 2014 szeptembere óta ingyenes mozijegyeket biztosít azoknak, akik szociális ellátásban részesülnek. Tavaly decemberben 777, idén januárban 537 személy kapott jegyet. Több mint hetven külső vetítést is szervezett a Dózsa Mozicentrum az együttműködés keretében. (teljes szöveg)
2017-02-17Tizennyolc milliárdos költségvetés. Felújítják a Családok Átmeneti OtthonátKözgyűlés: az önkormányzat 13 milliós kormányzati támogatást nyert a Családok Átmeneti Otthona felújítására, felújítják a piacon lévő nyilvános illemhely portálszerkezetét a Pentelei Waldorf Iskola és a Pentelei Molnár János Mentálhigiénés Általános Iskola és Szakképző Iskola új kazánt kap, a Bánki iskolakórusa tanulmányútjára 500 ezer forintot biztosít az önkormányzat.
2017-02-17Támogatás. Születés és gondozásCserna Gábor polgármester indítványozta, hogy a város támogassa a Dunaújvárosban élő, újszülött gyermeküket otthon nevelő édesanyákat. Ezt rendeletbe is foglalták a csütörtöki közgyűlésen.
2017-02-16Megőrzik a múlt örökségét. Az emlékek tájházaÖrökséget átvenni, tovább éltetni - nagy feladat és kihívás. Így érezhetik a dunaföldvári tájház megmentése elnevezésű projektben munkálkodók is.
2017-02-16Helyi iparűzési adó: fontos tudnivalók!Az önkormányzat adóhatósága kéri az adózókat és az ügyükben eljáró könyvelőket, hogy a hibás iparűzési adóbevallások elkerülése érdekében a város adóhatósága által rendszeresített, elektronikusan kitölthető, ellenőrzött bevallási nyomtatványt használják.
2017-02-15Fejlesztések és a lakók kérései. Sportcsarnokot építenének idénRácalmás képviselő-testülete közmeghallgatáson tájékoztatta február 13-án, hétfőn kora este a rácalmásiakat a tavalyi eredményekről, az idei költségvetési lehetőségekről, tervekről.
2017-02-11Megújulnak az elavult helyiségek. Megszépülnek, megújulnakBefejezett és még folyamatban lévő felújításokon is dolgozik a DVG Zrt. a város intézményeiben.
2017-02-11Bíznak a jó széljárásban. Jó széllel akarnak "hajózni"Új óvoda építése, meglévő intézmények, épületek átalakítása, hasznosítása, a 2017-es önkormányzati gazdálkodás, a település-megtartó erő fokozása és a 2030-ig tartó hosszú távú elképzelések meghatározása szerepelt a február 8-i, szerdai két és fél órás falugyűlésen.
2017-02-11Téli ruha és tartós élelem a főtérenOrszágszerte mintegy harminc regionális képviselettel rendelkezik a Hit Gyülekezet Szeretetszolgálata, amely február 10-én a Városháza téren osztott ki tartós élelmiszert és téli ruhát a rászorulóknak.
2017-02-10Megújul a felnőttek rendelője. megújul a felnőttrendelőÖnkormányzati megbízásból és forrásból megújulnak az I-es számú rendelőintézet földszintjén üzemelő felnőtt orvosi ügyelet helyiségei.
2017-02-10Bíznak a pályázatok sikerébenMegkezdett és beadott pályázatok sikerében bíznak a nagyvenyimiek. Építettek, korszerűsítettek, minden megfogható forintot számításba vettek. Február 7-én az iskola tornaterme adott otthont Nagyvenyim Nagyközségi Önkormányzat éves, kötelező közmeghallgatási rendezvényének.
2017-02-08Nem emelnek adót idén semFebruár 6-án a Kiss Kálmán Művelődési Ház nagytermébe várta Mezőfalva önkormányzata a község lakosait. Felelős gazdálkodás, sürgetős pályázatok, utak, járdák javítása és kevés önerős fejlesztés várható Mezőfalva idei terveiben. A végszónál elhangzott: a képviselők nagyobb lakossági érdeklődésre számítottak.
2017-02-07Új gyorstöltők várhatóakBár nyerteseket a határidő lejárta ellenére sem hirdetett a pályázat lebonyolítója, jó esély van rá, hogy Dunaújváros három gyorstöltővel gazdagodjon a jövőben.
2017-02-04Dr. Félix István 1949-20172017. január 24-én elhunyt Dr. Félix István volt önkormányzati képviselő, ügyvéd. Nekrológ.
2017-02-01Osztottak, szoroztakElkészült Baracs önkormányzatának költségvetési terve, falugyűlésen tárják a lakók elé a főbb adatokat.Az idén 354 millió forintból gazdálkodnak.
2017-01-28Tizenhat év nevelői munka elismeréseBenkéné Juhász Márta (kép) pedagógust köszöntötték a baracsi önkormányzat vezetői január 26-án, aki tavaly decemberben Fejér Megye Sportjáért-díjat vehetett át.
2017-01-27Szabadtéri sportparkMindössze a napirend két pontját tárgyalta a január 26-i rendkívüli közgyűlésén Dunaújváros képviselő-testülete.
2017-01-27In memoriam: Dr. Félix IstvánDunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata sajnálattal értesült arról, hogy dr. Félix István ügyvéd, Dunaújváros Közgyűlésének egykori önkormányzati képviselője 2017. január 24-én elhunyt.
előző következő