József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | ünnepség

3653 db találat
következő
Dátum downCímLeírás
2019-10-31Fecskeavató (kishír)A Petőfi általános iskola immár huszadszor tartott fecskeavatót kis elsőseinek fogadására. (nem teljes szöveg)
2019-10-29Már hivatalosan is Szabó MagdásokOktóber 25-én, pénteken tartották a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményében az elsősavatót, amit csendes nap előzött meg.
2019-10-26Együtt, boldogan. Húsz év áhítatos munkája: jubilál a Bercsényi úti otthonA Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi úti gondozóháza idén ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. A dolgozók és a gondozottak együtt szülinapoztak október 25-én.
2019-10-25A szabadság megtartó ereje. Átadták a Dunaújváros Díjat isMegemlékezést szervezett a város önkormányzata és a Bartók színházban átadta a Dunaújvárosért Díjat is. A díjat Neszményi György kapta posztumusz, továbbá dr. Máté Ágnes főorvos és a kórház gégészeti osztályának kollektívája.
2019-10-25Kóstoló negyven év szeretetéből. Egy nagy szeletet kapott negyven év szeretetébőlA nagyszünet után szép csendben gyülekezett az Arany János Általános Iskola kórusa az aulában. Meglepetésre készültek. Lukács Jánost köszöntötték, aki éppen negyven esztendővel ezelőtt lépett a tanítói pályára.
2019-10-25Műsorral és koszorúzással emlékeztek az '56-os hősökreKoszorú elhelyezésével és ünnepi műsorral emlékeztek Adonyban, Kulcson és Perkátán az 1956. október 23-ai eseményekre. Színvonalas, megható ünnepségeken tisztelegtek a hősök, harcokban elesettek előtt.
2019-10-24Akik maradandót alkottak a városért. Szabad szívvel... - itt az ideje a békének1956-os forradalom kitörésének 63. évfordulója alkalmából rendezett önkormányzati megemlékezés a Bartók színházban ünnepséggel folytatódott, amelyen átadták a Dunaújvárosért-díjakat. A közgyűlés Dunaújvárosért-díjat adományozott Neszmélyi Györgynek posztumusz. A másik két díjazott dr. Máté Ágnes, az SBO osztályvezető főorvosa (j) és a kórház fül-orr-gégészeti osztálya – a kollektíva nevében Vaszkun László osztályvezető főorvos és Béres Andrea (b) az osztály vezető főnővére vette át az elismerést
2019-10-24Akik életüket adták. Emlékezzünk azokra, akik életüket adtákAz 1956-os forradalom Magyarország sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Ezekkel a gondolatokkal köszöntötték a kopjafánál rendezett önkormányzati megemlékezés résztvevőit.
2019-10-24'56 örökösének vallja magátA temetőben álló kopjafa előtt gyűltek össze a Fidesz helyi szervezetével közösen emlékezők október 22-én, kedden délután Dunaújvárosban.
2019-10-24A szabadság napjának üzeneteAz október 22-én, kedden 17 órakor kezdődő ünnepi megemlékezésen Kiss József, a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola igazgatója köszöntötte az érdeklődőket az iskola udvarán.
2019-10-24Mandátumok fény nélkülOktóber 22-én, kedd délelőtt hivatalos keretek között az új képviselőtestület és Pintér Tamás polgármester is átvette megbízólevelét, ám nem mindenki.
2019-10-24Hősökre, tettekre emlékeztek. Tisztelet a ma forradalmárainak is1956. október 23-án a magyarok elfelejtettek félni – hallottuk a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola hetedikeseinek ünnepi műsorában a Baracs-Templomos temetőben. Nagyvenyimen az önkormányzati hivatal dísztermében Ez itt az én hazám címmel láthattunk csodálatos előadást október 23-án délelőtt.
2019-10-22Átvették a megbízóleveleketOktóber 21-én, hétfőn kora délután a kulcsi önkormányzat dísztermében átvehették megbízólevelüket a megválasztott képviselők.
2019-10-16Időseket köszöntöttek a testvértelepülésen is19 tagú küldöttség indult a horvátországi Bellyére. A település szomszédságában van Kopács, a kulcsiak kedves testvértelepülése, és a községek együtt rendezték az idősnapi köszöntést. Ide volt hivatalos a kulcsiak képviseletében a Vidám Emberek Közössége, a polgármesterrel, Jobb Gyulával kiegészülve.
2019-10-14A gondoskodás nem csupán egy napra szólDaruszentmiklóson és Nagykarácsonyban is megtartották az idősek napját.
2019-10-12Tisztelet és megbecsülés!Október 11-én, pénteken délután a Dunaferr Vasas Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottság az idén is megrendezte a már hagyományosnak számító közös születésnapi ünnepségét a 70., 75., 80., 85. és 90. évüket ez évben ünneplő volt dunaferres dolgozók részére.
2019-10-11Egy régi álom vált valóra. A Fecske csoport gyermekeinek vidám műsora volt a köszöntőÁtadták az új óvoda-bölcsőde épületszárny Perkátán. A megnyitó ünnepséget az óvoda udvarában tartották, ahova a meghívást kaptak az intézmény egykori és jelenlegi dolgozói is.
2019-10-10Szolgálati jellel jutalmazvaA katasztrófavédelem hivatásos állományában hosszú időn át töltött szolgálata és eredményes munkája elismeréséül Magyarország belügyminisztere Szolgálati Jelet adományozott a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság négy tűzoltójának: Sudár András Eleknek, Szüsz Tamásnak, Sudár Jánosnak és Szili Istvánnak.
2019-10-10Jubileum és rangos elismerésOktóber 7-én a főorvosi értekezlet napirendi pontjai előtt dr. Mészáros Lajos főigazgató köszöntötte az októberben jubiláló orvosunkat.
2019-10-09Átadták a város megújult főutcáját. Megszépült a város főutcája, a Vasmű útOktóber 8-án, kedden délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a Vasmű út megújult belvárosi szakaszát. A szónokok az utóbb évtized városépítő munkáját is méltatták.
2019-10-09A legjobb magánkertészek. Tudhatjuk, kik a legügyesebb magánkertészek a városbanIdén huszadik alkalommal írt ki versenyt a dunaújvárosi lakosok számára az önkormányzat Virágos Dunaújvárosért 2019 címmel. Tegnap eredményt hirdettek a polgármesteri hivatal C szárnyának házasságkötő és rendezvénytermében.
2019-10-09Az olvasás szentélye Földváron egy csodás palotába költözöttMegérdemelt helyre költözhetett a Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtár Dunaföldváron. A nagy műgonddal helyreállított, több mint kétszáz éves, a klasszicizmust idéző épület a város egyik ékessége lett, amelyet így mentettek meg az enyészettől.
2019-10-08Videó és sztárfellépő az idősek köszöntésénOktóber 1-je az ENSZ kezdeményezésére 1991 óta az idősek világnapja. Ezt a jeles napot Kulcson is minden évben megünneplik, idén október 4-én köszöntötték az időseket.
2019-10-08A szépkorúakat várták ünneplésre, ebédreA nyugdíjasklubok tagjait vendégelte meg az önkormányzat Perkátán az idősek világnapja alkalmából.
2019-10-05"Ők mindvégig bátran küzdöttek" "A hősök áldozata nem volt hiábavaló"Az 1848/49-es szabadságharc leverése után hősi halált halt tizenhárom aradi vértanú emlékezetére rendezett koszorúzást Dunaújváros MJV önkormányzata a 48-as emlékműnél.
2019-10-05Megújult két, mezőfalvi intézmény. Új köntöst kapott a hivatal és a szociális intézményKét helyszínen is örömteli pillanatoknak, avatási ünnepségnek lehettünk tanúi Mezőfalván. Külsejét tekintve a település két intézménye újult meg az elmúlt hónapokban úgy, hogy közben energetikailag is sokkal jobb paraméterekkel rendelkezik mostantól mindkettő.
2019-10-05Kendőt kötöttek az elsősöknek (képaláírás)A Vasvári iskola élményhetének keretén belül rendezték meg az elsősök avatását városunk legrégebbi oktatási intézményében, ahol hagyomány, hogy élsportolók avatják a kisdiákokat. Az idei ünnepségen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőttcsapatának tagjai kötötték meg az elsősök kendőit, átsegítve őket ezzel életük egyik fontos állomásán - számolt be róla a klub honlapja. (teljes szöveg)
2019-10-04A szeretet és a megbecsülés ünnepeAz Idősek Világnapja alkalmából tartottak gálát a Bartók színházban. Cserna Gábor köszöntője.
2019-10-04Ováció és tapsvihar volt az idősek világnapjánOktóber 1-jén Rácalmáson a városi sportcsarnok volt a helyszíne az idősek világnapja alkalmából tartott rendezvénynek. Schrick István polgármester hívta meg a rácalmási szépkorúakat az ünnepélyes eseményre és a tiszteletükre rendezett Máté Péter-emlékkoncertre.
2019-10-03Újabb ékkővel lett gazdagabb a város. Csodás és impozáns lett az új uszoda, büszkék lehetünk ráImmáron eredményeikhez méltó, XXI. századi körülmények várják az uszodában sportolóinkat, illetve a nagyközönséget, október 2-án, szerdán ugyanis a terheléses próbaüzem kezdetén birtokba vehették a Modern Városok Program keretében közel hárommilliárd forintból megújult létesítményt.
2019-10-03Tiszteljük, becsüljük őket. Tiszteljük, becsüljük őketSzeptember 30-án, hétfőn Nagyvenyimen a Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár színháztermében az idősek világnapja alkalmából műsorral kedveskedtek a falu idős embereinek.
2019-10-03Új szakember vezeti az osztálytA hétfői rendszeres főorvosi értekezlet napirendi pontjai előtt dr. Mészáros Lajos főigazgató visszavonulása alkalmából köszöntötte dr. Brousil Ervin osztályvezető főorvost. Az urológiai osztály új vezetője dr. Soós Zita lett.
2019-10-02Minden generáció megbecsülheti őketOktóber elseje az idősek világnapja. A nemzetközi ünnep alkalmából Cserna Gábor polgármester ellátogatott a Duna sor 15. szám alatti idősek otthonába. A város első emberét Bölcskei Anna igazgatónő vezette körbe az intézményben.
2019-10-01Tiszteletet érdemel minden idős ember. Az emberben lévő szellem örökké fiatalAz idősek iránti megbecsülés kifejezéseként rendezte meg Tisztelet az időseknek című gálaműsorát Dunaújváros MJV önkormányzatának Idősügyi Tanácsa.
2019-10-00A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Az aradi vértanúkra emlékeztünk. Időskori balesetekről (képaláírás) 20 éves a Cikk-cakk Foltvarró Klub. Idősek világnapja (képaláírás) Játszott a RájátszikA rácalmási Rájátszik Játék S- 2019. október 4-én az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepségen a rácalmási Művelődési Házban a Jankovich Miklós Általános Iskola és a Rácalmási napsugár Asszonykórus közös műsorát láthatták az érdeklődők - A rácalmási Remény Klub szervezésében, dr. Horváth Ágota: "Az időskori - úti és háztartási balesetek valamint azok utóhatásairól" szóló előadást nézhették meg az érdeklődők. Az informatív előadás alatt, az érdeklődők kérdéseket is tehettek fel a doktornőnek. (teljes szöveg) - A rácalmási foltvarró klub kiállítással és a környező települések társklubjainak részvételével közös varrással ünnepelték fennállásuknak 20. évfordulóját - Az idősek világnapját a Csillag születik második szériájának győztesével, Tabáni Istvánnal és előadásában Máté Péter dalaival ünnepeltük. Az örök érvényű slágereket örömmel fogadta a közönség. (teljes szöveg) - A rácalmási Rájátszik Játékszín Kör 2019 október 10-én, a Rácalmási Művelődési Házban két komédiával örvendeztette meg a közönséget
2019-09-30Jubiláló párokat köszöntöttek. Jubiláló házaspárokat köszöntöttek szeretettelSzeptember 27-én, pénteken erősítették meg házastársi fogadalmukat 25, 30, 50 és 60 év után a jubiláló házaspárok Nagyvenyimen.
2019-09-25Képviselni a magyar nemzet értékeitA honosítási eljárás keretében szeptember 24-én, kedden heten tettek állampolgári esküt a városháza C épületének rendezvénytermében.
2019-09-24Keresztséget vállaltak a venyimi református gyülekezet tagjaiTizennégy gyermek és szüleik vállalták a keresztséget szeptember 22-én, vasárnap délelőtt a Nagyvenyimi Református Gyülekezetház udvarán. Az ünnepélyes pillanatokra a szülőkön kívül rokonok, barátok kísérték el a gyermekeket.
2019-09-20Hatvanhét éve a városbanA kilencvenedik születésnapját ünnepelte Szabó Istvánné, Margit néni, akit Gombos István alpolgármester köszöntött fel.
2019-09-20A Béke II. városrész születését ünnepeltékNegyven évvel ezelőtt kezdődött el a Béke II. városrész építése. A legelső házak lakói pedig ennek örömére egy családias hangulatú piknikkel ünnepelték az évfordulót.
2019-09-19Szépkorút köszöntött az alpolgármesterSzabó Istvánné, Margit néni Gagarin téri lakos 2019. szeptember 16-án ünnepelte 90. születésnapját. Ebből az alkalomból Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester otthonában személyesen köszöntötte Margit nénit.
2019-09-19Jubileumi évnyitó a Dunaújvárosi Egyetemen50. tanévnyitó.
2019-09-14Kerékpárral Kisapostag és a város között. Kerékpárral új aszfaltcsíkon Kisapostag és városunk közöttSzeptember 13-án, pénteken délelőtt hivatalosan is átadták a Dunaújvárost Kisapostaggal összekötő kerékpárutat. Az ünnepélyes megnyitón a résztvevők is két kerékre pattanhattak.
2019-09-13Az ötvenedik tanévÜnnepélyes évnyitó az egyetemen.
2019-09-11Felavatták az orvosi rendelő új szárnyát. Felavatták az orvosi rendelő új épületszárnyátAz Egészségház bővítése fontos esemény Perkátán: új épületszárnyat és egy domborművet is avattak.
2019-09-11Újjáépítették a legendás csónakházat. A dunaföldvári csónakház története röviden: volt, van, leszVolt, van, lesz. Így foglalták össze a Beszédes József Vízitúra Sportklub csónakházának történetét, a felújítás utáni átadóünnepségre érkezettek Dunaföldváron, szeptember 6-án, pénteken.
2019-09-09Köszöntés a meccse előtt. Mindössze egy gól döntött a rangadónA DKKA - Érd mérkőzés előtt jutalmakat, ajándékot, virágcsokrokat adott át CSerna Gábor, Dunaújváros polgármestere. Kovács István, a D. Kohász Örökös Tagja ötven éve szurkol a kézilabdacsapatnak.
2019-09-09Háromnapos sorozattal ünnepelték a búcsútHáromnapos rendezvénysorozattal ünnepelték a Búcsú-napokat Perkátán szeptember 6. és 8. között.
2019-09-09Sikerek és elismerésekIdén is megtartotta díszközgyűlését Perkáta képviselő-testülete. Negyvenkét személyt méltattak az esemény során. Kiemelkedő versenyeredményért, civil, pályázati vagy támogatói tevékenységért vehettek át oklevelet.
2019-09-07Jubileumi tanévnyitót tartottak az egyetemen. Dúdolják: "miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel"A Dunaújvárosi Egyetemen tegnap tartották a tanévnyitót, amely már az ötvenedik volt a sorban. Az intézmény sport- és rendezvénycsarnokában köszöntötték az első éves hallgatókat.
2019-09-06Születésnapos szépkorúA 90. születésnapját ünnepelte Horog Lászlóné Szabó Julianna.
2019-09-06Teri néni tudhatja az örök fiatalság titkátBór Ferencnét, sokak Teri nénijét köszöntötték az előszállási önkormányzat képviselői 90. születésnapján.
2019-09-05A századikat szeretné megérni Julianna néniKedves hagyomány, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata jeles születésnapjukon felköszönti a szépkorúakat. Szeptember 4-én, Horog Lászlóné Julianna néni 90. születésnapja adta az apropót.
2019-09-04Hatvanöt éve diplomáztak a színművészetinA Színház- és Filmművészeti Egyetemen szeptember 1-jén megtartották a tanévnyitó ünnepélyt, amelyen 128 első éves hallgató letette az esküt. Vasdiplomát kaptak az 1954-ben végzett hallgatók, többek között Tomcsányi Éva táncpedagógus és Wünsch László táncpedagógus, a Violin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény oktatói is.
2019-09-04Tanévkezdés a Szabó Magda református iskolábanTelt ház volt a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tag­intézményében szeptember 1-én, vasárnap délután.
2019-09-03Hétfőn becsöngettek - több ezer helyi diáknak kezdődött el az új tanév. Már "csak" 179 nap van hátra a tanévtőlSzeptember 2-án, hétfőn reggel a Római városrészben található Petőfi Sándor Általános Iskolában is visszavonhatatlanul elkezdődött a tanév. Az ünnepélyes megnyitón azonban számos jó hírrel fogadták a diákságot.
2019-09-03Mezőfalván is becsengettekIskolába mennek az új elsősök, most már nekik is szól a becsengetés! Mezőfalván 50, osztályonként 25-25 kisdiák ült az iskolapadba.
2019-09-02Ma elkezdődik a tanév - újoncokat is köszöntöttek (képaláírás)A Bánki Donát Szakgimnázium és Szakközépiskola szeptember 1-jén délután tartotta meg az évnyitóját. A Himnusz meghallgatása után az idősebb diákok köszöntötték egy kis előadással az első éveseket, vagyis a kilencedik osztályosokat. Az "újoncoknak" kivetítőn bemutatták az iskolát, majd névadójának, a feltaláló Bánki Donátnak az életéről ejtettek pár szót. Végül Schön Beatrix igazgató köszöntötte az évnyitón megjelenteket. (teljes szöveg)
2019-09-02Tanévkezdés kockás ingbenA hagyományoknak megfelelően szeptember 1-jén, vasárnap kora este ünnepélyes tanévnyitó várta a Móricz Zsigmond Általános Iskola népes közösségét.
2019-09-02Hatvan éve boldog házasok (képaláírás)Zimmler Mihály és felesége, Jolánka néni 60. házassági évfordulóját ünnepelte ezen a hét végén. Egy Ózd melletti kis faluban ismerkedtek meg egy focimeccsen, és ahogyan fogalmaznak: szerelem volt első látásra. Mindketten nyolcvankét évesek, boldog évtizedeket töltöttek együtt, egy gyermekük, három unokájuk és két dédunokájuk teszi teljessé az életüket. (teljes szöveg)
2019-09-02Ünnep Selmec jegyébenÖtven éve végeztek a Dunaújvárosi Egyetem elődjében azok a kohászok és gépészek, akik augusztus 31-én, szombaton találkoztak, kopjafát avattak, ünnepi szakestélyt tartottak.
2019-08-26Emlékoklevelet PenteléértKözösségi munkájukért emlékoklevelet kapott Mihalovics Jánosné, Bartalos Norbert, Szloboda Lajos.
2019-08-23Megemlékezés (kishír)A Dunaújvárosi Egyetem jogelődje, a Kohászati Technikum 1953-1957 között végzett diákjai gyűltek össze szerdán Avas Mihály domborműve előtt. Ő a Kohászati Technikum alapító igazgatója volt. Az emlékműnél virágot helyeztek el a tiszteletére. (teljes szöveg)
2019-08-23Kitüntették a temploméíptő lelkészt. A kitartó templomépítőA Pentelei Nyugdíjas Klub és a Pentele Hagyományőrző Egyesület tagjai Óvárosban, a Pentelei Mentálhigiénés Iskola tornatermében szombaton átadták egyebek között a Pro Pentele díjat. Most az egyik díjazottat, Reisch Györgyöt mutatjuk be.
2019-08-23Hárommagvas kenyér nyerte idén a versenyt ElőszállásonMéltó módon ünnepelték Magyarország állami ünnepét a térség településein. Több helyszínről már beszámoltunk, zárásként Dunaföldvár, Daruszentmiklós, Előszállás és Nagykarácsony rendezvényét idézzük fel.
2019-08-23Különleges evezőlapát a polgármesteri ajándékCzere József és Horváth Benedek, a két kulcsi sportoló az elért kiemelkedő sport­eredményeiért kapott elismerést Kulcs polgármesterétől az augusztus huszadikai ünnepségen. Jobb Gyula így köszönte meg a sportolók Kulcsért végzett munkáját, azt, hogy jó hírét viszik a településnek.
2019-08-22Hatvanhat év telt el - visszatekintettek. Akikből "kinőtt" az egyetemA Dunaújvárosi Egyetem elődje az 1953-ban alapított Kohászati Technikum volt, amelyet a városban működő Dunai Vasmű növekvő technikusigénye miatt hoztak létre.
2019-08-22Pro Pentele díjat kapott a tősgyökeres penteleiA Pentelei Nyugdíjas Klub, és a Pentele Hagyományőrző Egyesület tagjai Óvárosban, a Pentelei Mentálhigiénés Iskola tornatermében augusztus 17-én, szombaton átadták a többi között a Pro Pentele díjat. Most az egyik díjazottat, Szabó Teréziát mutatjuk be.
2019-08-22Mindennapi kenyerünkről...Augusztus 20-án, kedden 16 órára várták az ünneplőket Kisapostag község evangélikus templomába, ahol elsőként Nagy Attila, Kisapostag polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket.
2019-08-22Nem szabad elfelejtenünk a múltbéli időket, azt, hogy honnan jöttünk, és kik vagyunkNagyvenyimen állami ünnepünk napján, augusztus huszadikán délelőtt tartották a községi ünnepséget az önkormányzat szervezésében.
2019-08-22Új kenyeret is kínálhattak a fesztiváli bográcsos lecsókhozTöbbéves hagyomány, hogy a mezőfalvi Szentháromság kápolnánál kenyérszenteléssel és kenyérszegéssel indul az augusztus huszadikai események sora. A folytatásban lecsófesztivál és zenés, táncos programok várták az ünneplő tömeget a Piac téri ligetben.
2019-08-21A magyarok kenyere. A magyarok kenyere kiemelt helyet kaphatott az asztalonA keresztény magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án Dunaújváros ünnepi asztalán ebben az esztendőben a magyarok kenyere is kiemelt helyet kapott. Ugyanis városunkat az a megtiszteltetés érte, hogy otthont adhatott a búza-összeöntési rendezvénynek.
2019-08-21Települési elismeréseket is átadtak az ünnepségekenA Dunaújváros környéki településeken színvonalas programokkal ünnepelték az államalapítás évfordulóját, megszentelték és megszegték az új kenyeret!
2019-08-19Ünnep, kitüntetés és bál PentelénA penteleiek idén is korábban, ezúttal augusztus 17-én, szombaton köszöntötték augusztus 20-át. Átadták a Pro Pentele Díjat, az Oklevél Penteléért, valamint az Emlékoklevél Penteléért elismeréseket is. Oklevél Penteléért díjat kapott Pats Józsefné, Sulák Béla és neje, Erzsike, Emlékérem Penteléért díjban részesült Mihalovics Jánosné, Szloboda Lajos és Bartalos Norbert. Pro Pentele díjban részesült a Pentelei Kéknefelejcs Dalkör vezetője, Szabó Terézia
2019-08-17Kis ünnepség Adonyban. Összefogással készült fejlesztések AdonybanKisebb ünnepséget tartottak tegnap Adonyban, a Zichy-kastély parkjában, ugyanis az utóbbi időben több felújítás is elkészült a városban.
2019-08-15Bába Mihály meglepetés köszöntéseA napi munka, az edzések, mérkőzések mellett néha jólesik egy csapatépítő összejövetel a Dunaújvárosi Kohász KA szakmai stábjának, az iroda munkatársainak.
2019-08-14Falunapi sokadalomMint arról korábban részletesen beszámoltunk, két napon át zajló, mozgalmas programsorozattal ünnepeltek a mögöttünk hagyott hét végén Baracs polgárai és vendégeik, hiszen az erdélyi és a francia testvértelepülésekről is érkeztek látogatók.
2019-08-13Ők már elválaszthatatlanokHuszonkét díjazott neve és méltatása hangzott el hétfőn délután a Bory-vár magas falakkal védett udvarán. adták át a Lánczos–Szekfű Ösztöndíjakat is, melynek 18 fő örülhetett, és a polgármesteri keretből két művészettörténész is részesült.
2019-08-12Együtt ünnepeltek a baracsi polgárok. Gazdag programsorozattal ünnepelt a hét végén BaracsMozgalmas kavalkáddal ünnepelt Baracs az elmúlt hét végén. A Vezérparkban nagyszabású koncertek, kirakodóvásár várta a polgárokat. A szombati ünnepi műsorban elismerést vehetett át Tóth István, Kiss Péter, Kalló Zoltánné, Mosonyi Boglárka, Márhoffer Csaba, Szárszó Lajos, Für Mercédesz.
2019-08-12Átadták az önkormányzati kitüntetéseket is a falunaponHáromféle kitüntetést is adományozott Nagyvenyim képviselő-testülete az augusztus első szombatján megrendezett falunapon. Az elismeréseket, díjakat Vargáné Kaiser Katalin polgármester adta át.
2019-08-10Ünnepel a település. Vendégek, sztárok Baracs ünnepénAugusztus 9-én este Baracs vezér szobránál koszorúztak a település vezetői és az önkormányzat vendégei.
2019-08-09Barátságban immár huszonöt éveNagyvenyim és Altomünster partnerségi kapcsolatának évfordulóját ünnepelték.
2019-08-08Népek közötti megértés volt a cél, őszinte barátság lett belőleAz együttműködés, amely 1994. június 4-én elkezdődött a bajor Altomünster és a magyar Nagyvenyim között a partnerkapcsolati megállapodás kétoldalú aláírásával, történelmi távlatokat nyitott meg mindkét közösség minden polgára számára.
2019-08-05Falunapi forgatag volt jubileumokkal. Két és fél milliárdnyi ajándék a községalapítás évfordulójáraPazar falunapi repertoárral várta Nagyvenyim önkormányzata a község lakóit és vendégeit augusztus 3-án, szombaton. A szórakozáson felül ünnepi eseményekben is bővelkedett az elmúlt hét vége a településen.
2019-08-03Néptáncos nyitánnyal. Önállóvá válást, jubileumokat, avatást ünnepelnek a falunaponEbben az évben ünnepli Nagyvenyim a bajor Altomünsterrel fennálló partnerkapcsolatunk 25. évfordulóját, és negyedszázados születésnapján köszöntjük a Nagyvenyimi Táncegyüttest, valamint az Aranydaru Nyugdíjasklub Dalkörét is!
2019-07-16Üdülést, kempingszettet, sátort, kerékpárt nyertek. Velünk utazhatnak, kikapcsolódhatnakA Dunaújvárosi Hírlap Utazz velünk sms-játékának nyerteseit köszöntötte Várkonyi Zsolt főszerkesztő. Öt előfizetőnek és családjának okozott hatalmas örömet a nyeremény.
2019-07-15Rockházasság metálos módraA Rockmaraton történetében idén először volt lehetőségük a szerelmeseknek arra, hogy a fesztivál ideje alatt házasodjanak össze.
2019-07-13Nagymamák napja. Nagymamák napja a mai szerte a világonA nagymamák világnapja július 13. Ez alkalmat ad arra, hogy kicsit arról beszéljünk, mind az édesanyák, mind az édesapák életében milyen jelentős szerepe van a nagyszülőknek.
2019-07-12Életük nagy napját a szigeten élhették átA Rockmaraton fesztiválon már többször tartottak esküvőt, igaz, eddig csak „játszásiból”. Július 11-én egy új hagyományt teremtettek, ugyanis Cserna Gábor polgármester és Székely Erika anyakönyvvezető hivatalosan összeadta a fesztivál első házaspárját, Dvorák László Ferencet és Molnár Zseraldina Ágnest, akik tegnap dél óta házaspárként élik tovább életüket.
2019-07-08Egy földvári gyémántos életútja. Egy gyémántdiplomás földvári ember tiszteletre méltó életútjaNemrég a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán végzett hallgatók között a dunaföldvári Szeleczki Sándor is kézbe vehette gyémántdiplomáját – ahogy a köznyelv ezt az oklevelet nevezi.
2019-07-05A város továbbra is támogatja az intézménytSemmelweina Nap alkalmából adtak át kitüntetéseket a Szent Pantaleon Kórházban. Szent Pantaleon Emlékérem: Dr. Szász Gyula, Dr. Juhászné Bordács Veronika, Sztipanov Andrea, Szent Pantaleon Kórház Kiváló Dolgozója: Dr. Mohamed Al-Sheraji, Dr. Sánta Imola, Kovács Orsolya, Nyuli Nóra, Barcsiné Csányi Magdolna, Somogyi Attila, Kubovicsné Harsányi Márta, Vozik László. Főigazgatói dicséretet kapott Dr. Gajdács Erika.
2019-07-05Diplomaátadó 2019. Közel kétszázan lépnek a munka világábaMúlt pénteken tartották a dunaújvárosi egyetemen a diplomaosztó ünnepséget. Ezúttal 178 hallgató vehette át a sikeres záróvizsgáért járó oklevelet.
2019-07-04Az első iváncsai aranyballagás: meghatódvaA Dr. Fejérpataky László Általános Iskolában is lezajlott a tanévzáró ünnepély és a ballagás június 22-én – számol be az eseményről Balhegy Gabriella Katalin intézményvezető.
2019-07-03Egészségügyiek ünnepe. Az egészségügy ünnepeSemmelweis Ignácra, az anyák megmentőjére emlékeztek július 2-án, kedden délután a Szent Pantaleon Kórházban. Az ünnepségen a kórház dolgozóinak munkáját elismeréssel, előléptetéssel díjazta az intézmény.
2019-07-03Akikre méltán büszke lehet a település valamennyi polgáraA Mezőfalvi Testvértelepülési Találkozó nem csupán a felhőtlen szórakozásról és a barátságról szól, hanem kitűnő alkalom elismerni, megbecsülni a közösségért jóval többet dolgozó emberek munkáját. Ebben az évben Mezőfalváért díjban részesült Molnárné Troppert Mária pedagógus, alpolgármester, a Mezőfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetője, Kondor Lászlóné óvodapedagógus, valamint Bocka László polgárőr.
2019-07-03Azokra a tragikus napokra és az áldozatokra emlékeztekA száz évvel ezelőtti napokra, a Tanácsköztársaság idején kegyetlenül kivégzett hat áldozatra emlékeztek június 28-án, pénteken Dunaföldváron.
2019-07-01Kiemelkedő tisztviselői munkát végeznek a köz szolgálatábanDunaújváros MJV Közgyűlése a Dunaújváros Közszolgálatáért díjat az idei évben Nyesőné Frész Anikó adóügyi vezető ügyintéző, Kozma Miklósné közigazgatási hatósági ügyintéző, valamint Kovács Éva belső kontroll felelős részére adományozta.
2019-07-01Fantasztikusan jó hangulat uralt a mezőfalvi falunapotRagyogó idő, sokszínű programok és felhőtlen szórakozás jellemezte az idei Mezőfalvi Testvértelepülési találkozót. A június 28–29-én a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán megtartott közösségi rendezvényre ezúttal is több ezren látogattak ki. Koncertekkel, kulturális és gyerekprogramokkal, közösségi díjátadóval, valamint hajnalig tartó mulatsággal kezdődtek a mezőfalvi nyár eseményei.
2019-07-00Anyák napja (képaláírás)A második osztályosok műsora melengette a jelen lévő édesanyák, nagymamák, keresztanyák szívét az anyák napi ünnepségünkön (teljes szöveg)
2019-07-00Szent Iván éjji ünnepség (képaláírás)Szent Iván éjjelének előestéjén a (nagyvenyimi) templomkertbe sereglettünk, hogy vidám rendezvénnyel ünnepeljük a nyári napfordulót. A Dunaújvárosi Vegyeskar az eseményhez illő dalcsokorral készült, Polgár Lilla szavalatával színesítette a műsort, Éger L. László pajzán népmeséket mondott (teljes szöveg)
2019-06-29A magas szintű tudásnak kitüntetett szerepe van. A tudás ünnepén jártunkDiploma és záróvizsga-igazolás átadó ünnepséget tartottak június 28-án, pénteken délelőtt a Dunaújvárosi Egyetem Sport- és Rendezvénycsarnokában. A fiatal mérnökökkel, közgazdászokkal, tanárokkal, informatikusokkal és műszaki menedzserekkel, valamint hozzátartozóikkal zsúfolásig megtelt a terem.
2019-06-28A városért dolgoznak. Hárman vewhették át a Dunaújváros Közszolgálatáért DíjatA kitüntetettek: Kovács Éva belső kontroll felelős, Kozma Miklósné közigazgatósági hatósági ügyintéző, Nyesőné Frész Anikó adóügyi vezető ügyintéző.
2019-06-28A legjobbakat díjaztákJúnius 27-én délután adták át a Polgármesteri Hivatal „C” szárny rendezvénytermében a Dunaújváros Közszolgálatáért díjakat. A közgyűlés a Dunaújváros Közszolgálatáért díjat az idei évben Nyesőné Frész Anikó adóügyi vezető ügyintéző, Kozma Miklósné közigazgatási hatósági ügyintéző, valamint Kovács Éva belsőkontroll-felelős részére adományozta.
2019-06-26Nagyvenyimet Polgárőr Község címre érdemesítette az OPSZAz ország minden pontjáról, sőt, a határon túlról is érkeztek szabadidejükben a települések biztonságáért dolgozók nők és férfiak a huszonötödik országos polgárőrnapra. A rendezvény ünnepélyes perceiben, a kitüntetések átadásakor szólították Nagyvenyim képviselőit is, hiszen a település rangos elismerésben részesült: Polgárőr Község címre érdemesítette az országos szövetség.
2019-06-25Vigyék magukkal a tanulás, a tudás itt kapott tiszteletétAz ország számos általános iskolájához hasonlóan Mezőfalván is ballagási ünnepséggel fejeződött be a 2018–2019-es tanév aktív időszaka.
2019-06-24Kétszáznál több koccintó volt. Kétszáznál többen koccintottak Adony Szőlőhegyén szombaton2015-ben jelentette be az akkori földművelési miniszter, Fazekas Sándor, hogy attól az évtől kezdve június 27-e a magyar bor és pezsgő napja. Ebben az évben kapcsolták először össze a „Koccintást” a magyar bor és pezsgő napjával, amikor Magyarország huszonkét borvidékén ünnepelnek. Az idén közülük nyolc nevezett be a „Koccintás 2019”-re, és két borbarát település, egyikük Adony volt, képviselőjük a Duna menti Szent Orbán Borrend révén.
2019-06-24Lezárták az évet a Szabó MagdábanAz oktatási intézmény ebben a tanévben már a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményeként működött, és egyházi iskolaként az első alkalom, hogy áldást kértek a nyári szünetet megkezdő kisdiákokra.
2019-06-24Polgárőr Község országos cím (képaláírás)Több ezer polgárőr érkezett a balatonföldvári magaspartra június 22-én, szombaton, ahol az országos polgárőrnapot megtartva kitüntetéseket adtak át. Nagyvenyim rangos, országos elismerésben részeszült: a Polgárőr Község címet vehetett át Vargáné Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármestere (j), akit Hódi Attila, a település polgárőr parancsnoka is elkísért az átadó ünnepségre
2019-06-24A tónál gyakran sétálnak, pihennek a rácalmásiakSzínvonalas ünnepség és érdekes, látványos programok keretében vették hivatalosan is birtokba a rácalmásiak a megújult Millenniumi parkot június 22-én, szombaton délután.
2019-06-22Leki nénitől öleléssel köszönt el mindenki. Könnyes köszönet, hála Leki néninekJúnius 19-én, szerdán délután a Móricz iskola közösségének népes családja megható ünnepség keretében köszönte meg az elmúlt dolgos húsz esztendőt az intézmény legendás pedagógusának, Kuruczleki Erzsébetnek, aki a tanév végén nyugdíjba vonul. Virágok, alkalmi koncert és egy igazán nagy meglepetés.
2019-06-21Vonzóvá tenni a szakképzéstA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett mesteravató ünnepségen részt vett a mesterlevelek átadójaként Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, akit az új szakképzési rendszerről, a Szakképzés 4.0 stratégiáról kérdeztünk.
2019-06-20Jó pihenést, sok örömöt a nyárraJúnius 19-én, szerdán délután tartotta hagyományos tanévzáró rendezvényét a Móricz Zsigmond Általános Iskola.
2019-06-20Az újszülöttek ligetét avatták fel Perkátán2019. június 15-én avatta fel Perkáta Nagyközség Önkormányzata a 2018-ban Perkátára született gyermekek Újszülött Ligetét.
2019-06-19Az év pedagógusa a mezőfalvi PetőfibenA kitüntetést Koncz Tímea a ballagás utáni pedagógusnapon vehette át Deák Károly alapítványi elnöktől. A pedagógusokat köszöntötte Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere is.
2019-06-17Felettébb sokat tettek a közöségért. Lakóhelyükért dolgoznak a falunapi díjazottakA kisapostagi falunapon Márk­li János alpolgármester dísz­polgári címet, Szolnokiné Varga Zsuzsanna pedagógus és Jakus László, Kisapostag körzeti megbízottja Kisapostagért díjat vehetett át.
2019-06-15Valami véget ért - valami új jönBüszke tekintet, elégedett arc és felszabadult mosoly volt látható június 14-én sok-sok ifjú emberen, azokon a nyolcadikos diákokon, akik a ballagás ünnepségével elköszöntek iskolájuktól.
2019-06-14Isten éltesse!Ináncsi Józsefné, Margit néni nemrég töltötte be a kilencvenedik életévét. A Duna sori idősek otthonában köszöntötte fel Gombos István alpolgármester az önkormányzat nevében.
2019-06-14ElismerésekA Dunaújvárosi Óvoda pedagógusnapi ünnepséget szervezett kedden. Valamennyi tagóvoda munkatársait elhívták az ünnepségre.A Dunaújvárosi Óvoda Érdemes Pedagógusa díjat idén Fülöp Mária, Ambrusné Király Márta és Sziklai Istvánné kapta.
2019-06-14Akikre teljes joggal büszkék lehetünk az idénA 2018/19-es tanév második félévében a tanulásban és a sportban kiemelkedő eredményeket elérő fiatalokat köszöntötte Cserna Gábor polgármester. Többeket balatoni üdüléssel külön is jutalmazott.
2019-06-13Közbiztonsági hónap díjazottjai. Tizenöt szakember, akinek hálás a városA közbiztonsági hónap lezárásaként a programban való eredményes részvételt, és az egész éves kitűnő munkát köszönte meg és jutalmazta tegnap Cserna Gábor.
2019-06-13Amint kitárul előttük egy másik világMájus 30-án, csütörtökön szülőkkel, barátokkal és érdeklődőkkel zsúfolt tornateremben gáláztak a mezőfalvi általános iskola művészeti oktatásban tanuló diákjai.
2019-06-13Virágok, oklevelek: köszönet az óvodapedagógusok munkájáértA Dunaújvárosi Óvoda pedagógusnapi ünnepséget szervezett június 11-én, kedden a Városháza C szárnyában. Ezen a tanításmentes napon a tizenkét tagóvoda valamennyi munkatársát elhívták, hogy megköszönjék egész éves munkájukat. a Dunaújvárosi Óvoda Érdemes Pedagógusa díjat vehette át Sziklai Istvánné (Aranyalma), Ambrusné Király Márta (Százszorszép) és Fülöp Mária (Dunaújvárosi Óvoda).
2019-06-12Kilencven egész esztendő múltánA városi önkormányzat hagyományainak megfelelően Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona Duna sori épületében Ináncsi Józsefné Margit nénit kilencvenedik születésnapja alkalmából.
2019-06-11Köszönet a példaértékű munkáért. "A város büszke lehet kiváló pedagógusaira"Június 7-én, pénteken délelőtt a városháza C szárnyának rendezvénytermében adták át Dunaújváros hagyományos pedagóguselismeréseit. Kundakker Ferencné 50 éve szerezte meg óvónői oklevelét a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben, ennek elismeréseként aranyoklevelet vehetett át. Schnemilich Rezsőné pedig 65 évvel ezelőtt szerezte meg tanári oklevelét a szegedi Juhász Gyula Pedagógusképző Karon. Ennek elismeréseként vasoklevelet vett át Cserna Gábor polgármestertől. Dunaújváros közgyűlése korábbi önkormányzati rendeletével a nyugállományba vonuló pedagógusok részére Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat, a kiváló oktató-nevelőmunkát végző pedagógusok elismerésére a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díjat, a kiemelkedő oktató-nevelő tevékenységet végző, illetve elősegítő pedagógusok és az oktatási intézmények nem pedagógus dolgozói elismerésére Dunaújváros Oktatásügyéért díjat alapított. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díj: Garai Zsuzsanna, Polányiné Boldog Katalin Márta vehette át az ünnepségen. A Dunaújváros Oktatásügyéért díj: Papp Sándorné Kuruczleki Erzsébet, Kovács Piroska.
2019-06-08Kulcsszerep a pedagógusokéJúnius 7-én, pénteken délelőtt a Városháza „C”-szárnyának rendezvénytermében adták át Dunaújváros hagyományos Pedagógus Díjait.
2019-06-07Apák napja PentelénÜnnepelt a Pentele Nyugdíjas Klub.
2019-06-07Önkéntesek heteA Jószolgálati Otthon Közalapítvány mindkét intézményének lakói gálaműsorral mondanak köszönetet azoknak az önkénteseknek, akik egész évben folyamatosan segítették őket.A múlt pénteki ünnepség már a tizennegyedik volt.
2019-06-07Trianon után kilencvenkilenc évvelVárosunk önkormányzata is megemlékezést tartott a Nemzeti Összetartozás Napján, a trianoni békeszerződés aláírásának 99. évfordulóján a dunaújvárosi evangélikus templomban. Az ünnepi beszédet Tóth Éva, a József Attila Könyvtár intézményvezetője mondta el.Dr. Baráth Károly az evangélikus egyházközség felügyelője a templomban nyíló trianoni emlékkiállítást nyitotta meg. Csadi Zoltán szavalt, Klép Tamás énekelt.
2019-06-07Óvónőként negyven éve él a gyerekek között, a gyerekekértKeveseknek adatik meg, hogy első munkahelyükről vonulhassanak a jól megérdemelt nyugdíjba. Kondor Lászlónét, Erzsikét a mezőfalvai Tündérkert óvoda pedagógusát, volt óvodavezetőt május 31-én köszöntötte nyugdíjba vonulása alkalmából a munkáltatója és a munkatársak csapata.
2019-06-06Három napos gálával búcsúznak a végzősök. Búcsúztak a végzősökParádés gálaműsort adott idén is a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola három napon át zsúfolásig megtöltve a Bartók nagytermét.
2019-06-06Hatvanöt éves az acélgyártás. A martintól a konverteres acélgyártásig, DunaújvárosbanA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházában emlékeztek a dunaújvárosi vaskohászok a helyi acélgyártás 65 esztendejére. Az ISD Dunaferr Zrt. főmérnöke, az acélmű gyárvezetője, Gyerák Tamás keretbe foglalta az ünnepi eseményt, megnyitotta, majd a végén a helyzet- és jövőképet vázolta.
2019-06-06Nemzeti összetartozásA trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján, június negyedikén megemlékező délutánt tartottak a baracsiak a templomosi településrész temetőjében lévő első világháborús emlékműnél.
2019-06-06A hosszú, boldog élet titkát fürkésztükCserháti Emilnét, Mimi nénit 107. születésnapján köszöntötték a kulcsi Rózsahegyi utcai idősek otthonában.
2019-06-05Összetartozás napja. Kilencvenkilenc évvel a nemzeti tragédia utánA Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én, a trianoni szerződés aláírásának évfordulóján a város önkormányzata az evangélikus templomban rendezett megemlékezést.
2019-06-05Pici szuperhősök csaltak könnyet a szemekbeAnyák napját minden évben minden oktatási intézmény tart, és családi körben is rendszeresen mondunk köszönetet a nőnek, aki az élettel ajándékozott meg bennünket. Ugyanakkor az apák szerepe is roppant fontos egy harmonikus család életében, erre pedig egyre több iskolában, óvodában gondolnak a pedagógusok.
2019-06-04Jószolgálat terén is jeleskedettA Jószolgálati Otthon Közalapítvány ellátottjai idén is megválasztották azt az önkéntest, akinek az adott évben a leghálásabbak voltak. 2019-ben Wachterné Orosz Adrienne kapta a Kóti Zsuzsanna által megálmodott, Vass István ötvösmester által készített bronz érmét.
2019-06-03Nincs még egy ilyen nemzeti ereklye a Földön, mint a miénkSelmeczi Géza evangélikus lelkész áldásával kezdődött a Szent Korona Napja június 1-jén, szombaton délelőtt tíz órakor az evangélikus templomban.
2019-06-01Kétórányi szeretet a Bartók színpadán. Mosoly, könnyek, vastaps: csak egy Jószolgálati-gálaAz önkéntesek hete programsorozatát már hetedik éve zárja egy nagyszabású, kétórás gálaműsor, amikor az ellátottak és az önkéntesek együtt lépnek színpadra.
2019-06-00A Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde hírei. Szeretettel köszöntjük ballagó óvodásainkat! Kihívás Napja (képaláírás). Gabi óvónénit elbúcsúztattuk. Elbúcsúztunk Zso nénitől is- Csoportkép és tabló a 2019. májusában ballagó rácalmási nagycsoportos óvodásokról - A Manóvár óvoda nevelőtestülete köszöni szépen Dóczi Zsuzsinak, hogy a Kihívás Napján kellemes reggeli tornát biztosított minden óvodás és bölcsődés kisgyermeknek és felnőttnek!!! (teljes szöveg) - a ballagás napján, 2019. május 31-én búcsúztatták a rácalmási óvodában Tóth Tiborné, Gabi nénit - Bogát Jenőné, Zso nénitől is búcsúztak a rácalmási óvodások
2019-05-31Kilencven évesen is jó kedélyűGombos István az önkormányzat nevében köszöntötte Pető Jánost.
2019-05-31Sikeres évet zárt a Wesley-Da Capo. Növendékek gálája a Bartók Kamaraszínházbanidén is megtartotta hagyományos év végi gáláját a művészeti iskola.
2019-05-31Búcsúztak a tanévtől a Violin Alapfokú Művészeti Iskola diákjaiMúlt vasárnap a Violin táncművészeti ága lépett a színpadra a Bartók Kamaraszínházban.
2019-05-29A hősök napjára emlékeztekMegemlékező ünnepséget rendeztek a városi köztemetőben a Magyar Hősök Napja alkalmából május 16-án, vasárnap délelőtt.
2019-05-29Három művészeti ágGálaműsort adott május 27-én, hétfőn este a Wesley–­DaCapo Alapfokú Művészeti Iskola a Bartók nagytermében.
2019-05-28Nagyszabású gálaműsorral zárták a tanévet a növendékekTelt ház előtt tartotta meg szokásos év végi gálaműsorát a Violin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncművészeti ága tegnap a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza nagytermében.
2019-05-27Adonyi borünnepet rendeztek szombaton. A Szent Orbán-nap idén is sikeres rendezvény voltAz idei Szent Orbán-ünnep az adonyi Szőlőhegyen hagyományos egyházi liturgiával kezdődött a szőlő és a bor védőszentjeként tisztelt, a II. században élt és vértanúhalált halt Szent Orbán pápának szentelt, 1811-ben, a németországi Elzász-Lotharingiából érkezett föld- és szőlőművesek által emelt kápolnánál.
2019-05-25Kilencven év után is lehetne még kereskedő!Ahogyan fényképünkön is látszik, annak rendje, módja szerint megtörtént Pető János hivatalos és ünnepélyes felköszöntése a városi önkormányzat részéről, és Gombos István alpolgármester átadta az ünnepeltnek Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlő plakettjét is – majd az összejövetel meghitt, baráti beszélgetéssé alakult.
2019-05-24Újabb városalapítót köszöntöttek. Gombos István alpolgármester az önkormányzat nevében gratulált Eta néninekSoós Jánosné, Eta nénit köszöntötte az önkormányzat kilencvenedik születésnapján.
2019-05-24Új hintát avattak a sportnapon. Sportnapon adták át az óvoda új udvari hintájátImmár negyedik alkalommal tartottak sportnapot a Dunaújvárosi Óvoda Pajtás utcai tagintézményében május 23-án. Az apróságok egész délelőttös mozgásnak örülhettek, és egy bekerített hintával is gazdagodott az intézmény.
2019-05-22Meg is kell védelmeznünk. Megemlékezés, koszorúzás százhetven év elmúltávalBudavár visszavívásának 170. évfordulója alkalmából rendeztek koszorúzási ünnepséget a ´48-as emlékműnél május 21-én, kedden délelőtt.
2019-05-21Eta néni és kilencven születésnap. Az Eta néni kemény életéből áradó érzésSoós Jánosné Eta néni kilencvenesztendős lett: sok nagy tisztelője köszöntötte fel május 20-án az idősek otthonában!
2019-05-21A film ihlette au InkSane festményét. A film ihlette az öt napon át készült festménytPaks várossá avatásának 40. évfordulója alkalmából szervezett programsorozat keretében az elmúlt héten átadták a KRESZ-parkban elkészült falfestményt, melyet a dunaújvárosi InkSane Colors formáció készített.
2019-05-21A mester túl az ötvenen - egyesületi köszöntésKezdjük az elején: még az utolsó bajnoki forduló előtt a DKKA női kézilabdagárdája és szakmai stábja köszöntötte az általában mo­gorvának tűnő vezetőedzőt, György Lászlót, aki a napokban volt 51 esztendős.
2019-05-20A püspök megáldotta az új ólomüveg ablakokat (képaláírás)Május 18-án, szombaton szentmise keretében Spányi Antal megyés püspök várta a dunaújvárosi Krisztus király Főtemplomban a gyermekeseket és a családosokat. Az ünnepélyes szentmise keretében a megyés püspök 11 fiatalnak és 4 felnőttnek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Ám ezúttal a megyés püspök látogatásának nem csupán ez egyetlen célja volt. Baltási Nándor plébános felkérte, hogy áldja meg a nagytemplom szentélyének 3 új festett ólomüveg ablakát is. (nem teljes szöveg)
2019-05-18Díjazták a minőségi munkátA Szent Pantaleon Kórház Minőségi Ápolásért Alapítványa hagyományteremtő céllal, az idén első alkalommal pályázatot hirdetett „Minőségi Szakdolgozó 2019” cím elnyerésére. Május 17-én az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából szervezett rendezvényen adták át az első három elismerést. Erdély-Franyó Anna, a Minőségi Ápolásért Alapítvány kuratóriumi elnöke és Oroszi Csilla kuratóriumi tagja nyújtotta át a díjat Buruncz Mária ápolónak, az infektológiai osztály, Horváth Zoltánné szakasszisztensnek, a patológiai osztály és Hir Csabáné ápolónak, a fül-orr-gégészeti osztály munkatársának.
2019-05-10Legyenek büszkék megszerzett tudásukraIdén a Lorántffy iskola diákjai tartották ballagási ünnepségüket a Városháza téren.
2019-05-09Büszkék a hajdani festőre. Elégedetten festhet az égi alkotótermébenPentelei Molnár János, a híres festő 141 évvel ezelőtt született, és hagyományosan évente, a születésének napján, azaz május 8-án egy koszorúzással egybekötött kis ünnepséget tartanak a mostani Magyar úton álló szülői házánál.
2019-05-09A borászok tanácsokat is adnak egymásnak a találkozóikonKülönleges ünnepet tartottak a dunaföldvári Szent Rókus Borlovagrend tagjai, és az általuk a XI. alkalommal megrendezett Duna menti települések borversenyén díjazottak, a helyi Szent Rókus-kápolnánál, május elsején délelőtt. A koccintásra adott alkalmat a naptár szerinti ünnep, a rend aznap esedékes születésnapja, és a kiváló eredményeket elérő gazdák iránti tisztelet.
2019-05-07Vukovár napját ünnepelték. Vukovár városának napját ünnepelték a hét végénDunaújváros horvátországi testvér városának, Vukovárnak a városnapját minden évben május 3-án ünneplik. Ivan Penava Vukovár polgármestere az ünnepségre meghívta Dunaújváros küldöttségét is, melyet Gombos István a humán ügyekért felelős alpolgármester vezetett. Városunkat Gombos alpolgármesteren kívül, Farkas Márta a Szabó Magda Református Általános Iskola igazgatója, valamint Farkas Lajos az Intercisa Múzeum igazgatója is képviselte.
2019-05-06Anyák köszöntése és elsőáldozás (képaláírás)Május 5-én, vasárnap a délelőtti szentmise keretében köszöntötték a nagytemplomban az édesanyákat és az elsőáldozókat. Az elsőáldozás során 18 dunaújvárosi általános iskolás korú gyermek először találkozott az oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztussal, ünnepélyes szentmise keretében. Az elsőáldozás Jézus testével való első egyesülést jelenti. Mivel ez jeles napja az egyházközségnek is, a gyermekekkel a számukra szervezett szeretetlakoma keretében ismerkedhettek a hívők. (teljes szöveg)
2019-05-06A tűzoltók ünnepe. Főhajtás a tűzoltók védőszentje előttA tűzoltók számára szent Flórián a tűzoltómunka lényegét testesíti meg: az állhatatosságot, becsületet, embertársaik megsegítését. Flórián napját – május 4-ét – a tűzoltók ma is a személye előtti főhajtással tartják nyilván, ez a nap a magyar tűzoltók napja.
2019-05-06Táblaavatás az egyetemen (képaláírás)Május 3-án, pénteken a Dunaújvárosi Egyetem könyvtárában ünnepélyes keretek között avatták fel az Azerbajdzsáni Könyvsarkot, valamint emléktáblát. Képünkön dr. Rajcsányi Molnár Mónika a DUE rektorhelyettese és dr. Vilayet Quilyev azerbajdzsáni nagykövet látja el az avatási ceremóniát rögzítő memorandumot. (teljes szöveg)
2019-05-06Két nap, amikor ballagot a vén diákBúcsúztak az alma matertől a végzős diákok. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) tagintézményei közül a DSZC Bánki Donát Szakgimnázium a és Szakközépiskolája, a DSZC Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája mindkét telephelyén, a DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma, a DSZC Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma, a DSZC Hild József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája, valamint a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium valamint a Pannon Oktatási Központ ünnepélyesen elbúcsúztatta tanulóit.
2019-05-04Emlékezetes marad az idei ballagás. Emlékezés marad az idei záróakkordNéhány percig úgy tűnt, megkegyelmez az időjárás a Lorántffy iskola végzős diákjainak, szüleiknek, rokonaiknak és tanárainak, de végül szemerkélő, majd egyre erősödő esőben zajlott le az iskola ballagási ünnepsége a Városháza téren május 3-án délután.
2019-05-04A kézmosás idei világnapjaA kézmosás világnapja van május 5-én, s amellett, hogy ez általános, emberi dolog, talán az egyetlen, amit nem lehet túlzásba vinni. Nekünk, magyaroknak különös elkötelezettségünk is fűződik e világnaphoz.
2019-05-04Az anyáknak testükön kívül is dobog a szívükAnyák napja alkalmából Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házának igazgatóhelyettese Mécs László A három királyfi bánata című versét szavalta el.
2019-05-04Kevesen vannak, akik a múlt őrzéséért élnekKedden, április 30-án érdekes előadásra várták a látogatókat Perkátára, a Győry-kastély épületébe. Az esemény jelentősége abban rejlett, hogy dr. Baráth Károly eredeti tárgyakat adott az intézmény A Győry család emlékei című tárlatára, ezek kapcsán el is mesélte azok történetét.
2019-05-03Isten éltesse Dunaújvárost!Dunaújváros várossá nyilvánításának 68. évfordulója és a "Dunaújváros Díszpolgára" adományozása alkalmából rendezett ünnepséget a város önkormányzata a múlt pénteken a Bartók színházban. Az idei évben Jankó Árpádot, a Móricz Zsigmond Általános Iskola egykori igazgatója kapta a város kitüntetését.
2019-05-03Városalapítót köszöntöttekKilencven esztendős lett Rovó Istvánné, Ilona néni, aki 1957 óta él városunkban. Az önkormányzat nevében Gombos István alpolgármester köszöntötte.
2019-05-03Ballagó diákok napjai következnek. Megkezdődtek a diákok legmeghatóbb napjaiEbben az esztendőben a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája nyitotta meg a diákbúcsúztatások sorát május 2-án.
2019-05-03Gálaműsor köszönti a jubileumot. Negyed századra emlékeztek a Pentelei iskola ünnepi gálájánKözel kétórás gálaműsorral ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium május 2-án.
2019-05-02Kivételes tehetségű a nyolcéves kislányRóka Lilla mindössze második osztályos a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, de számos zenei verseny első helyéhez segítette már kivételes tehetsége.
2019-05-02Öröm: ünnepélyesen felavatták a település új buszmegállóitÁprilis 30-án, kedden délután öt órakor ünnepélyes keretek között vehette át a mezőfalvi utazóközönség a Mezőfalva – Dunaújváros közötti, 6219-es számú út felújítása során megépített új buszöblöket és a hozzá vezető járdát.
2019-04-30Bátorsága elismeréseDr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere kiemelkedő helytállása, bátor magatartása elismeréséül Bátorságért Érdemjelet adományozott, egyben jutalomban részesítette Nagy Sándor tűzoltó őrmestert.
2019-04-30Ünnepel a Pentelei iskola. Különleges programok várják a jubiláló Pentelei iskola diákjaitFennállásának 25 évfordulóját ünnepli a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium. A Pentelei-hét kapcsán az iskola diákjai különleges programokon vesznek részt.
2019-04-30Amikor a köszöntésnek várnia kell egy kicsit...Nem szűkölködik köszöntésekben Rovó Istvánné, Ilonka kilencvenedik születésnapja alkalmából: előbb a volt kollégák, azután a város...
2019-04-27Díszpolgári címet kapott Jankó Árpád. Karizmatikus ember, igazgató és újságíróDunaújváros közgyűlése az idei évben a Dunaújváros Dísz­polgára kitüntető címet Jankó Árpád pedagógus, újságíró részére adományozta.
2019-04-27Dunaújváros óriási fejlődés kapujában állDunaújváros alapításának 68. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepséget az önkormányzat április 26-án a Bartók színháztermében, a város vezető közéleti személyiségeinek részvételével. A rendezvényen adták át a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet is.
2019-04-27Egy összetartó csapat a pályán és azon kívül isKülönleges és bensőséges összejövetel volt a Rudas kollégiumban április 25-én, csütörtökön, ahol a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia hamarosan érettségiző és így a kollégiumtól is búcsúzó ifjú hölgyeit köszöntötték.
2019-04-26Rendhagyó, kedves köszöntésÁprilis 25-én, csütörtökön a Rudas kollégiumában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) tagjai, vezetői, edzői, munkatársai, kollégiumi tanárok, és mintegy negyven kollégista búcsúzott hét társuktól, akik az érettségivel hamarosan befejezik középiskolai tanulmányaikat.
2019-04-25A roma kultúrát ünnepelték zenével és tánccalA roma kultúra világnapját ünnepelték Perkátán. Színvonalas előadásokat tekinthettek meg április 18-án délután a vendégek.
2019-04-24Évértékelő és elismerések. Eredményes évet zártak a bölcsődékÁprilis 23-án dél­előtt tartotta meg a Bölcsődék Igazgatósága bölcsődék napi rendezvényét városunkban. A polgármesteri hivatal rendezvénytermében tartott eseményen városunk bölcsődéinek valamennyi alkalmazottja részt vett. Elismerő oklevelet és virágcsokrot kapott kiemelkedő munkájáért Győrfi Mária, a Liszt Ferenc kerti bölcsődéből, Vassné Borbély Ilona a Makk Marci bölcsődéből és Nádró-Zsákovics Magdolna a Napraforgó bölcsődéből.
2019-04-24A városhoz fűződő érzéseikről...A magyar költészet napját viselhető ünnepséggel, a vers- és prózaíró pályázat díjátadójával, majd egy remek koncerttel zárták a dunaföldvári művelődési központban. Nem csak a prózaíróknak és a költészettel kísérletezőknek, de a kultúra ínyenc fogyasztóinak is kellemes estét adott a Dunaföldvári Művelődési Központ.
2019-04-20Hét szervezeti egység várja az ügyfeleket. Modern, az ügyfelek érdekeit szolgáló az új járási hivatalÜnnepélyes keretek között felavatták a Dunaújvárosi Járási Hivatal új, központi épületét április 12-én, pénteken.
2019-04-18Több évtizede Dunaújvárosért. Újabb két szépkorút köszönthetett Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármesterSallai Lajosné, Irénke néni és Németh József volt az ünnepelt.
2019-04-17Faipari mester volt világéletébenIsmét egy régi ismerős szépkorút köszöntött Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester: a kilencvenéves Németh Józseffel (kép) éveket dolgoztak együtt a vasmű épületjavító üzemében.
2019-04-17A szakma sztárjai, a jövő építőiA Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőseinek rendezett ünnepséget a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara.
2019-04-16Kilencven év, két napSallai Lajosné Irénke néni kerek kilencven éve ellenére ma is életerős, tiszta szellemű, vidám ember, akinek a fejében teljesen rendben van az eddigi kilencven esztendő.
2019-04-13Sándor-díjasok (képaláírás)Átadták a Sándor Frigyes-díjakat a zeneiskola pedagóguskoncertjén. A felnőtt díjat megosztva kapta Dőr Gabriella igazgató és Balogh Zoltán András rézfúvós-tanár, a diák díjat Szabó Szebasztián bőgős, gitáros kapta. (teljes szöveg)
2019-04-13Az élete színdarabjában saját maga a legfőbb szerepbenA várossá nyilvánítás 30. évfordulója alkalmából rendezett programsorozaton járt Dunaföldváron Böhm György Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas színházi rendező, dramaturg, élménydizájner. Akkori előadása előtt faggattuk.
2019-04-12Herczeg-Mezőfalva alapítóinak napját köszöntöttékA zord időjárás ellenére nagyon sokan vettek részt Mezőfalva alapítására emlékező rendezvényeken április 11-én délután.
2019-04-11Ünnepélyes szemle. Ünnepélyes helyszíni szemle volt a fejlődő NagyvenyimenA felújított mélykúti orvosi rendelőben kezdődött április10-én, szerda délután az ünnepélyes helyszíni szemle, amelyen részt vett az önkormányzati, intézményi vezetőkön és a kivitelezésért felelős cégek képviselőin, szakembereken kívül dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos és dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, valamint később csatlakozott az elöljárókhoz dr. Simon László, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője, kormánymegbízott is. Láthatták a Belügyminisztérium támogatásával felújított és átépített rendelőt, a Mélykutat Nagyvenyimmel összekötő külterületi földút stabilizálási munkáit, a belterületi utak aszfaltozását, vízelvezetését és a szociális szolgáltató tömb építését.
2019-04-10Fontos a korai irodalmi nevelésMár hagyománynak számít a Dunaújvárosi Óvoda Napsugár tagóvodájában, hogy megemlékeznek a költészet napjáról. Évről évre újabb műsorral készülnek, a programba pedig valamennyi csoportot bevonnak az óvónők.
2019-04-10A helyi horgászközösségértAz elmúlt hét végén tartotta huszonöt éves fennállásának ünnepi küldöttgyűlését a Horgászegyesületek Velencei-tavi és Duna menti Szövetsége.
2019-04-09Szabad és sokszínű kiállítás születettNégy díjat adtak át a Fejér Megyei Tárlat megnyitóján, amit április 5-én, pénteken tartottak a Csók István Képtárban. A dunaújvárosi önkormányzat díját Várnai Gyula kapta, a Dunaújvárosi Művészetért Alapítvány díját Páhi-Fekete Noémi vehette át, a megyei önkormányzat díját Tábori Csabának ítélték oda
2019-04-09Még a doktor úr is szívből gratulált nekiÁprilis 4-én, csütörtökön a dunaföldvári Napsugár Otthon könyvtárában jöttek össze az intézmény dolgozói és lakói, valamint tizenöt–húsz családtag és rokon, azaz mindazok, akiknek fontos volt ez a nap, Bozor Jánosné századik születésnapja.
2019-04-04Névnapoztak az idősekA Mezőfalvi Nagyközségi Nyugdíjas Klub tagjai negyedévről negyedévre kellemes vacsorával és zenés táncos mulatsággal köszöntik az abban az időszakban név- és születésnapjukat ünneplő klubtársaikat.
2019-04-03Mária néni kerek száz esztendős lett. Száz év történetei vannak Marika néni fejében!Zsúfolásig megtelt a kulcsi faluház nagyterme április 2-án, kedden: a gyönyörűen megterített asztalok mellett ott ült a fél falu, hogy köszöntsék Fehér Gyuláné Medveczky Máriát, az ő Marika nénijüket!
2019-04-03Elnöki elismerő oklevél. Elnöki elismerés a köz szolgálatáértElismerő oklevélben részesítette a megyei közgyűlés elnöke Molnár Lajost, valamint Tápai Józsefet, a Fejér Megyei Kormányhivatal két nyugalmazott munkatársát.
2019-04-00Szeretettel köszöntjük Kertész Jánosné Julianna nénitKertész Jánosné Suplicz Julianna rácalmási szépkorút 90. születésnapja alkalmából Kukucska Gyula, Rácalmás alpolgármestere és dr. Györe Andrea jegyző köszöntötte.
2019-04-00Március 15. megemlékezésA Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület 2019. március 15-én a rácalmási temetőben rótta le kegyeletét az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban elhunyt rácalmásiak előtt.
2019-04-00A rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Molnár Krisztina Rita volt a vendégünk (képaláírás). A költészet napját ünnepeltük (képaláírás). Napfényes klubtalálkozó a művelődési házban- A Rácalmási Cimbora Klub meghívására Molnár Krisztina Rita írónő látogatott el a művelődési házba (2019) április 10-én. A költészet napja alkalmából megrendezésre kerülő író-olvasó találkozóra legújabb könyve, A tűz ösvénye kapcsán érkezett, de dedikálta korábban megjelent könyveit is (teljes szöveg) - József Attila születésnapja alkalmából költészet napi rendezvényen vehettek részt az érdeklődők a művelődési házban. A rendezvény a Violin Alapfokú Művészeti Iskola rácalmási diákjainak műsorával kezdődött,... - A Rácalmási Napfény Nyugdíjas Klub (2019) április 4-én a klubtalálkozója keretében ünnepelte a magyar költészet napját.
2019-04-00Nőnapi köszöntő2019. március 9-én köszöntötte Schneider Vilmos képviselő a hölgyeket nőnap alkalmából a nagyvenyimi községháza dísztermében. Vendég Feke Pál musicalszínész volt
2019-03-30A legjobb diákokat köszöntötték. Ezek a fiatalok a város jövőjét is jelentik majdKözel fél év után ismét mozgalmas díjátadó ünnepségre került sor március 29-én, pénteken délelőtt a városháza C szárnyában, ahol a város tehetséges, az utóbbi hetekben, hónapokban komoly térségi, országos és nemzetközi szintű versenyeken értek el figyelemre méltó eredményeket.
2019-03-29Magabiztosan a munka világábaDiplomaátadó ünnepséget tartottak a Dunaújvárosi Egyetemen.
2019-03-27Öt ember életének egyik legfontosabb napja volt a tegnapiMárcius 26-án három felnőtt és két gyermek tehette le ünnepélyes keretek között állampolgári esküjét a polgármesteri hivatal C szárnyának rendezvénytermében. Az eseményt Kozma Miklósné anyakönyvvezető és Cserna Gábor erősítette meg.
2019-03-26Emberöltőkön át csak gyógyítottA legfiatalabb nemzedéken kívül nincs olyan földvári lakos, aki ne ismerné. Dr. Stingli Erzsébet március 12-én ünnepelte 80. születésnapját.
2019-03-23Diplomaátadás. Kétszáz diák végzett idén az egyetemenÜnnepélyes keretek között adták át a Dunaújvárosi Egyetem közel kétszáz végzős hallgatójának a diplomákat és okleveleket március 22-én, pénteken délelőtt az egyetem rendezvénycsarnokában.
2019-03-22Koszorúztak és interaktív előadásokat tartottakA dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola tanárai és diákjai március 20-án emlékeztek meg a fenntarthatósági hét keretén belül a víz világnapjáról.
2019-03-22Az edzésmódszertan atyja. Kilencven esztendős lett Hack ferencÖtven évvel ezelőtt érkezett városunkba Hack Ferenc Béla, a Kohász egykori vezető edzője. Kilencvenedik születésnapján Gombos István alpolgármester köszöntötte.
2019-03-2190 éves köszöntés. Hack Ferenc: egy kalandos életútHack Ferenc Béla, a Dunaújvárosi Kohász SE egykori módszertani vezetője kilencvenéves. Ennek alkalmából köszöntötte őt Gombos István, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke és Dunaújváros MJV önkormányzata nevében.
2019-03-20Befektetés a jövő generáció képzésébeMárcius 19-én ünnepelte alapítása huszadik évfordulóját a dunaújvárosi DaruSín Kft. A jubileumi esemény kapcsán letették a cég jövője szempontjából is meghatározó Kutató, Fejlesztő és Oktató Központ alapkövét, amelynek feladatát Cserna Gábor, Dunaújváros MJV polgármestere, Evgeny Vaganov, a cég egyik partnere, az ISD Dunaferr Zrt. karbantartási igazgatója, Schőn Beatrix, a Dunaújvárosi DSZ Bánki Donát Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója és a házigazda, Radvánszki Sándor, a DaruSín Kft. ügyvezető igazgatója közösen vállalta.
2019-03-19Palágyi József tanítóra, első jegyzőre, névadóra emlékeztekSzületésének 100. évfordulója alkalmából Palágyi József tanítóra, könyvtárosra, Nagyve­nyim első jegyzőjére és díszpolgárára, a művelődési ház és könyvtár épületének névadójára emlékeztek március 13-án a nagyvenyimiek.
2019-03-19Nemzeti ünnep PerkátánAz óvodások, általános iskolások továbbá az egész nagyközség is megemlékezett Perkátán a nemzeti ünnepről.
2019-03-18Örökségünk emlékezni a dicső múltra, a hőseinkreMezőfalván, Nagyenyimen és Kisapostagon is ünnepséggel, koszorúzással emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire és hőstetteire.
2019-03-18Főhajtás Kornis huszár főhadnagy sírjánálMárcius 15-én 11 órakor a templomosi temetőben gyülekeztek a baracsiak.
2019-03-16Előedeink áldozata, utódok reménysége. Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent!Dunaújvárosi polgárok sokasága sereglett március 15-én délelőtt a ’48-as emlékműhöz, hogy együtt ünnepeljen és lerója tiszteletét a forradalmárok előtt.
2019-03-16Kitüntetések március 15. alkalmából tűzoltóknakMárcius 15-e alkalmából főigazgatói ajándéktárgyat adományozott Czehmeiszter Mihály tűzoltó főhadnagynak, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság rajparancsnokának.
2019-03-16A hős forradalmárokra emlékeztek a falvakbanA város környéki három kistelepülés ünnepi műsorait a helyi általános iskolások adták. Az őket felkészítő pedagógusok kiváló munkát végeztek. Bár a fellépéseik közben a forradalom sokszor megismételt jelszavait ők is rendre előadták, de az ezeket életre keltett kerettörténetekkel, a felnőtt közönség számára is megszólaltak a szent forradalom üzenetei.
2019-03-16A köszöntők zsúfolásig megtöltötték a termetA március 15-ei nemzeti ünnep Dunaföldváron is megszólította a megemlékezőket, akik a szívükben is elhozták erre az alkalomra az elismerést és a tisztelgést a történelemformáló nagyszerű hősök előtt.
2019-03-16Nemzeti ünnepen ErdélybenÉppen időre, a székelyudvarhelyi március 15-i ünnepekre érkezett meg Dunaújváros MJV önkormányzatának városi zászlója, valamint egy magyar nemzeti lobogó, amit Cserna Gábor polgármester levelének átadásával tettünk teljessé.
2019-03-16Nőnap a nyugdíjasoknálA Pentelei Nyugdíjas Klubnőnapot tartott.
2019-03-16Hatvan éve DunaújvárosbanA kilencven éves Győri Sándorné, Marika nénit köszöntötte Gombos István alpolgármester.
2019-03-16Gáláztak a petőfisekKözel háromszáz diák lépett fel a Dózsa moziban csütörtökön.
2019-03-13Pecsét István barátunk 32 éves!Pecsét Istvánnal újabb születésnapját ünnepelte meg szerkesztőségünk – és aki végigkövette róla évek óta íródó cikksorozatunkat, az tudja, hogy ez miért olyan nagy dolog!
2019-03-13A kilencvenedik születésnap szépségeirőlMarika nénivel, azaz Győri Sándornéval (kép), aki éppen tegnap ünnepelte kilencvenedik születésnapját, hál’ Istennek: elképesztően jó erőnlétben, szellemi-testi állapotban, szóval Marika nénivel régebben ismerjük egymást, mint azt ő gondolná.
2019-03-11Figyeljünk oda, spóroljunk energiát!Áder János köztársasági elnök személyesen köszöntötte a Virtuális erőmű program kitüntetettjeit a Parlamentben. A legnagyobb eredményt elért városokat, intézményeket hívták meg erre a jubileumi díjátadó gálára. A meghívottak között volt a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola is.
2019-03-11Tisztelet a női nemnekA nemzetközi nőnap alkalmából Ars Poetica – Tisztelet a női nemnek címmel nyílott kiállítás a neves grafikusművész, ifj. Koffán Károly alkotásaiból március 8-án Nagyvenyimen a Palágyi József Könyvtár földszinti galériájában.
2019-03-11Köszöntőműsorral és szép szavakkal„A nőkre az év háromszázhatvanöt napján szükségünk van” – emelte ki nőnapi köszöntőjében Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere a közösségi ünnepségen.
2019-03-09A hölgyeket köszöntötte (képaláírás)Kedves gesztus a nőnap alkalmából… Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere virággal köszöntötte a városházán dolgozó lányokat, asszonyokat március 8-án délelőtt. Nemcsak a dolgozók részesültek a polgármester figyelmességéből, hanem azok a hölgy ügyfelek is, akik a városháza épületében tartózkodtak a köszöntés időpontjában.
2019-03-08Bál a pannon Oktatási Központban. Az iskola működtetésére fordítják a bevételtAz Egyenlő Esélyért Alapítvány és a Pannon Oktatási Központ Gimnázium megtartotta alapítványi bálját múlt pénteken az intézmény aulájában.
2019-03-06A közbiztonságért kitüntetettjei...Állománygyűlésen emlékezett meg a polgári védelem munkájáról a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság március elsején Székesfehérváron. Az ünnepi állománygyűlésen a nemzetközi polgári védelmi nap alkalmából a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak a polgári védelem területén hosszú időn át nyújtott kiemelkedő tevékenységéért elismerést kapott Szabó Bianka, Perkáta közbiztonsági referense és Horváthné Somogyi Kitti, Dunaújváros közbiztonsági referense.
2019-03-04Városjubileumot ünnepel Dunaföldvár. Három évtizeddel ezelőtt vált újból várossá a településDunaföldvár újból várossá alakulására, valamint az azóta eltelt három évtized munkájára és eredményeire egy rangos eseménysorozattal emlékeztek meg Dunaföldváron a Művelődési Központban az elmúlt hétvégén.
2019-03-04Fontos, hogy megőrizzük az értékeinket!Akár egy gondos házigazda, úgy követte végig az elmúlt hétvége valamennyi, Dunaföldvár újbóli várossá válásával kapcsolatos ünnepi közösségi eseményét Horváth Zsolt polgármester.
2019-03-02Megújult helyen árulhatnak. Nem csak piac, közösségi tér isÜnnepélyes keretek között adták át Duanföldváron a közel négyszázmillió forintból felújított új piacteret március 1-jén, pénteken délelőtt.
2019-03-01Farsang a MóriczbanElőször a felsősöknek, majd egy héttel később az alsó tagozatos diákoknak szervezett farsangi mulatságot a Móricz Zsigmond Általános Iskola.
2019-03-01Életmentő sofőr. Hála és köszönet a röplabdásoktólA DSE Röplabda Akadémia utánpótlás csapatát szállító kisbusz vezetőjének, Radics Zoltánnak mondtak köszönetet a játékosok és a szakvezetés.
2019-03-00A forradalmárokra emlékeztünk. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulóját ünnepeltükBeszámoló a 2019. március 14-én, az 1848-49-es szabadságharc emlékére Rácalmáson megtartott ünnepségről.
2019-03-00A hölgyeket köszöntöttük (képaláírás). A nőket ünnepeltükA nőnap (2019. március) alkalmából Schrick István (rácalmási) polgármester köszöntötte virággal a rácalmási hölgyeket, majd Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert műsorát láthatta a közönség (teljes szöveg)
2019-03-00Cimbora születésnap. Klubtalálkozó- 2019. február 16-án ünnepelte a Rácalmási Cimbora Klub a 6. születésnapját a rácalmási művelődési házban. - Beszámoló a márciusi rácalmási Cimbora Klub találkozóról
2019-03-00A Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok hírei. Az I. Timpanon Amazon Kupa megnyitója. A nyolcadikosok keringője. Jótékony íjászverseny. Oviolimpia - kötélhúzés és sorversenyekKépes beszámoló a 2019. februári-márciusi sporteseményekről, rendezvényekről
2019-03-00A Jankovich Miklós Általános Iskola hírei. Sikeres évkezdés. Itt a farsang, áll a bál... Az iskola felsős diákjai is farsangoltak.- Januárban (2019.) a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyben megyei döntőbe jutott a Jankovich Miklós Általános Iskola három diákja: Mikó Fanni (7.a), Ranga Petra (7.b) és Udvari Nóra Napsugár (2.a) - 2019. február 8-án tartották a Jankovich iskola alsósai a farsangi bált az iskola tornatermében - A Jankovich iskola felsősei idén (2019) először az új sportcsarnokban tartották a farsangot
2019-02-28Diákvér: ismét tarolt a címvédő. Köszönet a Széchenyi önkéntes váradóinakA helyi középiskolák számára rendezett véradóverseny őszi szezonjában ismét a széchenyis diákok voltak a legaktívabbak. Diákvér: köszönet a címvédőnek!
2019-02-27Megkezdődött a hagyományos Hunyadi-hétA hagyományos versenyhét megnyitó ünnepségére került sor a perkátai általános iskolában. Az első osztályosokat is felavatták az esemény keretein belül.
2019-02-25Nagy Zoltán az Év mecénása DunaföldváronA kultúra nemes szolgálatában gyakran segítenek, tesznek a közösségi ügyért magánszemélyek és vállalkozások is. Ebben az évben a dunaföldvári kultúra támogatásáért Nagy Zoltán, a helybéli TRI-ÁSZ Kft. vezetője vehette át a legjobbaknak járó, az Év mecénása díjat Horváth Zsolt polgármestertől és Pataki Dezsőtől, a művelődési központ igazgatójától.
2019-02-22Több mint hatvan éve DunaújvárosértBecse Jánosné Panni nénit köszöntötte kilencvenedik születésnapja alkalmából Gombos István alpolgármester.
2019-02-22Farsangi dzsemboriPénteken a Dózsa iskolában tartottak farsangi mulatságot.
2019-02-22Színes programok az egész családnak. Kultúrházak éjjel-nappal a Munkásművelődési KözpontbanMúlt szombaton a Munkásművelődési Központban délután a gyerekek vehettek részt a farsangi játszóházban , később a felnőtt táncház vonzotta a látogatókat.
2019-02-22Panni és Rebeka önkéntes segítők. Két diák jótékonysági akciója a Dózsa-iskolábanA Dózsa iskola két hatodik B osztályos tanulója Gergő Panni és Vörös Rebeka úgy döntött, hogy karácsonyra ajándékot vásárolnak az alsóbb osztályoknak.
2019-02-21Panni néni, mindenki kedvenc mamikájaGombos István humán ügyekért felelős alpolgármester február 20-án, szerdán dél­előtt adta át a városvezetés és Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait 90. születésnapja alkalmából Bense Jánosnénak, Panni néninek (kép).
2019-02-20Elismerték azokat, akik sokat tettek Dunaújváros sportjáértA múlt heti közgyűlésen adták át a Dunaújváros Sportjáért díjat, amit idén hárman kaphattak meg: Sólyomvári Ágnes, a Bánki-iskola testnevelője, valamint Oláhné Hingyi Zita és Hingyi Beatrix, a Duna-Pent elnöke és játékosa, illetve technikai vezetője és játékosa.
2019-02-19Kercsó Árpád 70 (képaláírás)Február 17-én, vasárnap ünnepelte 70. születésnapját Kercsó Árpád mesteredző, a dunaújvárosi aranygeneráció sikerkovácsa, a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnoka tagja, akit a szövetségben Kovács Zoltán alelnök és volt újvárosi tanítványa, Gebei Péter köszöntött. (teljes szöveg)
2019-02-15Ő az év zászlósa (képaláírás)2018-ban nyújtott kiemelkedő szakmai teljesítményéért hatósági kategóriában az év zászlósa címmel tüntették ki a dunaújvárosi Egerszegi Andrea tűzoltó zászlóst. (teljes szöveg)
2019-02-15Vállalkozók Bálja. A legjobbakat díjazták az ünnepségenKilencedik alkalommal tartotta meg a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara a Vállalkozók Bálját az egyetem Campus Arénájában. Átadták az év vállalkozásainak járó díjakat a Duna-Via Kft-nek, a Kine Bau Építőipari és Kivitelező Kft.-nek, a Prodom Kft.-nek.
2019-02-14Jó tanulók és kiváló sportolók dicséreteDíjátadó ünnepséget rendeztek február 13-án kora délután a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumában és Kollégiumában. Az intézmény hagyományainak megfelelően Csapó Gábor, a DSZC főigazgatója és Szemenyei István, a Rudas igazgatója azokat a diákokat köszöntötte, akik hosszú távon kiváló teljesítményt nyújtanak.
2019-02-12Ica néni volt az egyik első helyi menyasszony. Fiatalok és szegények, de sokáig boldogok voltakNagy reményekkel érkeztek az ötvenes években az épülő Sztálinvárosba. Fiatalok és szegények voltak, de egyben egészen biztosak: össze kell házasodniuk. Takács István és Takács Istvánné Ica néni volt az egyik első jegyespár, aki 1951-ben kimondta a boldogító igent.
2019-02-11Vállalkozók bálja: ezúttal is siker volt. Színes és elegáns ünnepi este volt a szombati kamarai bálAz idei vállalkozók bálját megnyitó beszédében Králik Gyula, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Széchenyi István egy kisebb vállalkozás, vagy éppen egy cégbirodalom működtetéséhez szükséges gondolatát idézte: „Egynek minden nehéz, soknak, semmi sem lehetetlen”. Mint hozzáfűzte: „Közös erőfeszítések vezetnek a nagy álmok megvalósításához”.
2019-02-08Ruhaköltemények az Esküvőkiállításon. Minden egy helyen a nagy napraIdén sem maradt el az Esküvőkiállítás a Campus étteremben. Múlt szombaton tartották.
2019-02-06A város közbiztonságáért. A polgárőr szervezetek után a Petőfit segítikA Dunaújváros kenyere akció jóvoltából plusz félmillió forintot fordíthat működési kiadásaira a helyben működő négy polgárőr szervezet. A kenyeres gyűjtés stafétáját pedig a Petőfi Sándor Általános Iskola vette át.
2019-02-04Cimborák farsangi bálja voltMost tehát még inkább az elején, mint a közepén vagyunk, még nem maradtunk le semmiről. Különösen érvényes ez a rácalmási könyvtár Cimbora klubjának tagjaira, akik Törökné Antal Mária Pro Cultura Intercisae-díjas könyvtáros, klubvezető irányításával a mögöttünk maradt február 2-án, szombat délutánon megülték a farsangot a rácalmási könyvtárban úgy, ahogyan azt kell: a könyvtár rendesen feldíszített klubhelyiségében, jelmezekben.
2019-02-04Pannonos szalagavatóFebruár 1-jén, pénteken rendezte a Pannonk Oktatási Központ és Magángimnázium a szalagavatóbálját a rácalmási sportcsarnokban.
2019-02-02A végzősöket ünnepelték (képaláírás)Végzős diákjainak rendezett szalagavató ünnepséget a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium az új rácalmási sportcsarnokban február 1-jén. (nem teljes szöveg)
2019-01-31Dunaújváros kultúrájáért dolgoznakA magyar kultúra napja alkalmából tartott rendezvényen adták át a Pro Cultura Intercisae díjakat Törökné Antal Mária gyermekkönyvtárosnak, Pomposné Zelena Erzsébet hegedűpedagógusnak és Szloboda Györgynek, a László Imre Magyar Nóta, Népdal, Operett és Cigány Dalokat Kedvelők Klubja vezetőjének.
2019-01-28Kultúraünnepi Esszencia. Követendő pályák, életutak, mecénások, zenés ünnepségA magyar kultúra napját Dunaföldváron – az ünnepi produkció miatt – január 25-én, pénteken este ünnepelték a Dunaföldvári Művelődési Ház és Könyvtárban. Ekkor adták át a Dunaföldvár Kultúrájáért díjakat is, majd együtt élvezték az Úgy szálljon hozzád ez a dal című, remekbe szabott produkciót Csík János, Őze Áron és az Esszencia együttes közreműködésével.
2019-01-24Nagyszerű volt együtt látni a jövő reménységeitKülönleges eseményre, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótláscsapatai 2019. évi új sportruházatának és felszereléseinek jelképes átadására gyűltek össze Dunaújváros és az akadémia vezetői, valamint a kedvezményezettek a Dunaújváros Sportcsarnokban január 23-án, szerdán délután.
2019-01-24Elismerték a kimagaslóan teljesítő kultúrmunkásokatDunaújváros közgyűlése által alapított Pro Cultura Intercisae díj a kimagasló teljesítményt nyújtó alkotó- és előadóművészeknek, művészeti közösségeknek adományozható, akik a város kultúrájáért hazai, illetve nemzetközi elismertségéért maradandót alkottak. Az idei esztendőben a Pro Cultura Intercisae díjat a közgyűlés Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros, Pomposné Zelena Erzsébet hegedű pedagógus, tanszakvezető, valamint Szloboda György klubvezető, egyesületi elnök részére adományozta.
2019-01-23A magyar kultúra napján (képaláírás)A magyar kultúra napja alkalmából rendeztek önkormányzati ünnepséget a Városháza C szárnyának házasságkötő és rendezvénytermében január 22-én este. Az eseményen a G Bunker Quintett egy, a Vienna Konservatoriumban végzett baráti társaság tagjaiból álló jazz-formáció adott koncertet. A magyar kultúra napja alkalmából rendezett önkormányzati ünnepségen adták át a Pro Cultura Intercisae díjat is. Az idei évben Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros (b), Pomposné Zelena Erzsébet hegedűtanár (j2) és Szloboda György klubvezető (j) vehette át Gombos István humán alpolgármestertől.
2019-01-22A népi kultúránkat élni és megélni kell mindannyiunknakA magyar kultúra napját 1989. óta minden év január 22-én ünnepeljük, emlékezve, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Az emléknaphoz kapcsolódóan országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak a településeken. Január 19-én, szombaton Kisapostagon is a magyar kultúrához méltón ünnepeltek.
2019-01-21A hosszú élet titkai. Kilencvenöt évesen is frissen és derűsenJanuár 19-én, szombaton, 95. születésnapja alkalmából köszöntötték Pukli Józsefnét Baracson.
2019-01-19Hetven végzős köszöntése. Mérföldkőhöz érkeztekA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája pénteken este emlékezetes ünnepség keretében köszöntötte végzős diákjait, akik megkapták a búcsúzás hagyományos jelképét, a szalagot.
2019-01-19Aki akart és tudott sokat élni. Ebben a korosztályban van valamiAz emléklapot a városi önkormányzat üdvözletével együtt a helyi hagyományoknak megfelelően Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester adta át január 18-án délelőtt Simon Lászlót, az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád házi Szent Erzsébet Idősek Otthonában rendezett ünnepségen.
2019-01-18Századik születésnapját ünnepelte. Balogh Sándorné több mint húsz éve költözött DunaújvárosbaGombos István alpolgármester köszöntötte az7 önkormányzat nevében Hermina nénit.
2019-01-18Több, mint ötven éve a városért. Idén is folytatódott a már hagyománynak mondható szépkorúak köszöntéseKilencvenötödik születésnapján köszöntötte Gombos István alpolgármester Gruber Lajosné Viktóriát.
2019-01-18Báli hangulat meseszép ruhákbanA Lorántffy iskola is megtartotta szalagavató ünnepségét a Dózsa moziban.
2019-01-16Egy évszázad hordozója. Száz év egyéni, emberi történelmeMég van, aki azt gondolja, hogy száz évet megérni nagyon kedélytelen dolog? Ha van ilyen ember, akkor őszintén figyelmébe ajánlom Balogh Sándornét, Hermina nénit, akit január 15-én délelőtt volt szerencsénk (és ez most nem csak egy illékony szófordulat!) Erdősori otthonában köszöntöttük. A miniszterelnöki és önkormányzati üdvözletet Gombos István alpolgármester adta át.
2019-01-14Nem felejtik el az áldozatokatJanuár 13-án, vasárnap délelőtt Mezőfalván a katolikus templom kertjében, a II. világháborús emlékműnél mécsesekkel, virággal és főhajtással tisztelegtek a mezőfalviak a Don-kanyar áldozatai előtt.
2019-01-12Keringő és társastánc. Keringő és társastáncA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma három szakgimnáziumi osztálya, valamint egy szakközépiskolai osztálya diákjainak tűzték fel január 11-én délután a tanulmányok végének közeledtét jelző szalagot.
2019-01-12Főigazgatói dicséret a kiváló eredményértBedő Andrea a sürgősségi betegellátó osztály ápolója a felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési program keretében kiváló eredménnyel teljesítette az ápolói írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgáját, ezért dr. Gondos Miklós ÁEEK főigazgatójától külön dicséretben részesült, amit dr. Mészáros Lajos főigazgató a január hetedikei összevont főorvosi – főnővéri értekezlet keretében adott át.
2019-01-11Új magyar játékos a kézilabda akadémiánálÁder János Magyarország köztársasági elnöke a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) fiatal, tehetséges kézilabdázója, Jovana Jovovity magyar állampolgársági kérelmét elfogadva honosította őt.
2019-01-11Anna, Isten hozott!Megszületett az év első dunaújvárosi kisbabája a dunaújvárosi kórházban. Hajmási-Ditrich Annát Cserna Gábor polgármester köszöntötte.
2019-01-11A biztonság a leghitelesebb értékünkA katasztrófavédelem és a tűzoltóság munkatársait jutalmazta az önkormányzat.
2019-01-10Fontos a biztonság. A legfontosabb értékek között van a biztonságA közgyűlés a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, illetve a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság kiemelkedően teljesítő személyi állományának jutalmazására és tevékenységük elismerésére ötmillió forint céltámogatást biztosított az elmúlt esztendőben.
2019-01-07Szerb ortodox karácsony ófalusi haranggalMegünnepelték a szerb ortodox karácsony Szent Napját (Badnyi Dan), az ortodox szentestét január 6-án délután a rácalmási szerb templomban. Az ünnepséget, amelyen mintegy tucatnyi rácalmási szerb gyökerű család tagjai vettek részt, Káplán Pál esperes tartotta.
2018-12-28Huszonkét évnyi lelkiismeretes és önzetlen munka érdemeIgazán különleges karácsonyi ajándékot hozott a Jézuska Nagyvenyimre. Sok éves vágya volt a helyi polgárőröknek, hogy modern, a mai kornak megfelelő gépjárművel növelhessék tevékenységük hatékonyságát. A több mint ötmillió forint értékű Suzuki Vitarát december 23-án, vasárnap délután a negyedik adventi gyertya meggyújtása előtt vehették át.
2018-12-28A néptáncos gála is része volt a programnakMeghitt, karácsonyi programokkal várták az érdeklődőket advent utolsó vasárnapján, december 23-án Perkátán. Néptáncgála és az iskolás gyerekek műsora várta az érdeklődőket a faluházban.
2018-12-27Vidéken is programokkal zárultDecember 23-án, vasárnap sok településen meggyújtották advent negyedik gyertyáját, köztük Nagyvenyimen, Baracson, Kisapostagon és Mezőfalván is. Utóbbi községben december 21-én, pénteken ünnepeltek az emberek. Mezőfalván a Piac téren a néptáncosok műsora után Márok Csaba polgármester karácsonyi köszöntője kívánt békés, boldog ünnepeket. Nagyvenyimen december 23-án, vasárnap 15 órától a Kossuth Lajos Általános Iskola tornatermében karácsonyi koncerten Koós Réka és Udvarhelyi Boglárka vendégművészek előadása nyújtott feledhetetlen szép hangulatú adventi délutánt.
2018-12-24Amikor a vágyak végre beteljesülnekAz ajándékcsomagokat december 19-én, szerdán adták át az Útkeresés központjában. A kis ünnepség keretében gazdára talált csomagok hatalmas örömöt okoztak a gyerkőcöknek, akik számára biztosan sikerült egy hosszú ideig emlékezetes karácsonyi meglepetést szerezni.
2018-12-24Kitekintő: akiknek a karácsony csak egy átlagos nap a sok közülA 2006-ban indult hagyományt ápolva, 2018. december 12-én tartotta meg az idei Christmas Party-t a Dunaújvárosi Egyetem a Nemzetközi Kapcsolatok Iroda szervezésében, a Dunaújvárosi Egyetem aulájában.
2018-12-24A legjobbak elismeréseDecember 21-én, pénteken délután a Dunaújváros PASE megtartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét. A Dunaújváros Sportcsarnokban az U 7-es csapattól kezdve a felnőttekig minden korosztály képviseltette magát. A Dunaújváros Labdarúgásáért Díjat ezúttal Lehoczki Ádám kapta, aki több mint tíz éve a dunaújvárosi klub vezetőségének a tagja.
2018-12-22Idősek karácsonya volt NagyvenyimenNagyvenyimen már többéves hagyomány, hogy a karácsonyi napokat megelőzően közös ünneplésre hívják a település idős lakóit, ahol a helyi óvoda, iskola gyermekeinek produkciója után mindig valami igazán különleges és szórakoztató programmal kedveskednek a szervezők. Az idén Bognár Rita és Tihanyi-Tóth Csaba énekelt meghívott vendégművészként.
2018-12-21Ők véradással gyógyítanak minket. Önkéntes véradóknak köszönték a segítségetA véradók napját rendezték meg december 20-án este a Bartók kamaraszínházban. A véradók napját dr. Bozsits Attila, a vöröskereszt dunaújvárosi elnöke nyitotta meg a színház aulájában.
2018-12-21Családi karácsony a POK-kal. Karácsonyi Pannon-gálaműsorNagyszerű dolog, amikor egy középiskola képes megtölteni egy színház nagytermének nézőterét. A Pannon Oktatási Központ Dunaújvárosi Magángimnázium diákjainak sikerült december 19-én, szerdán este, hagyományos karácsonyi műsorukkal.
2018-12-21Karácsony a JószolibanEgyütt ünnepeltek a bentlakók és a napközisek.
2018-12-21Vidám karácsonyA Fogvatartottak reintegrációja című kiemelt projekt részeként érkezett a Duna sori idősek otthonába kedden tíz női fogvatartott. Műsorral és kézzel készített ajándékok átadásával lepték meg az otthon lakóit.
2018-12-21SzalagtűzésMúlt pénteken a Dunaferr középiskola tartotta a végzősök szalagavatóját a Sportcsarnokban.
2018-12-21Nem öregedtünk, növekedtünkA Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya is megtartotta évzáró rendezvényét.
2018-12-20Ünnep az otthonban. Huszonkét fiatal, huszonnégy érzelemA Jószolgálati Otthon valamilyen testi-szellemi fogyatékossággal élő fiataljai elképesztő lelkesedéssel és hihetetlen szeretettel adják elő aktuális műsorukat. A december 19-i karácsonyi ünnepség során tévesztés és lámpaláz nélkül, magabiztosan és kedvesen énekeltek, szavaltak, dramatizáltak a társaik, hozzátartózóik és a meghívott vendégek előtt.
2018-12-20Modernizálták az iskolátÜnnepélyesen is átadták a dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola felújított Püspök utcai épületét, ahol a külvégi városrész négy alsó tagozatos osztálya tanul. A diákok és a tanítók már korábban birtokba vették a modernizált épületet, a megszépült osztálytermeket, szaktantermeket, mosdókat, ebédlőt.
2018-12-19Köszönet jár városunk legjobb sportolóinak! A város sportkultúrájának legjobbjaitDecember 18-án, kedden a városháza C szárnyának dísztermében Izsák Máté, az önkormányzat sportért felelős bizottsági elnöke köszöntötte a város legjobb sportolóit.
2018-12-19Egy rendhagyó és vidám karácsony. Egy váratlan, rendhagyó karácsony időseknekPálhalmáról érkezett színjátszó csoport adott karácsonyi műsort december 18-án, kedden délelőtt a Duna-sori szociális otthonban.
2018-12-18Hild: szalagavatói siker!A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Hild József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája szalagavató ünnepségén nyolc végzős osztály száz diákja lépett formálisan is az iskola elhagyására készülődők sorába.
2018-12-18A család nagy értékDr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos Ercsi, majd Iváncsa karácsonyi ünnepi rendezvényén is részt vett az elmúlt hét végén.
2018-12-17Rácalmásiak karácsonya volt. Kisvárosi karácsony színvonalas módonAz idén nyáron átadott sport- és rendezvénycsarnok, valamint a vele szinte szomszédos művelődési ház és könyvtár, továbbá annak parkja volt a helyszíne a hagyományos Rácalmásiak karácsonya elnevezésű rendezvénynek december 15-én, szombaton délután.
2018-12-17Összetartozás, jelkép, örömA Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola szalagavató ünnepsége magától értetődően bécsi keringővel kezdődött (Bálint Judit betanításában) a Dózsa Mozicentrum nagytermében december 14-én, pénteken kora este.
2018-12-17A megemlékezés és a búcsúzás pillanataiA szalagavató ünnepségek szokásos forgatókönyvétől eltérően egy- perces néma felállással kezdődött a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szak­középiskolája szalagtűzője. Nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt társuk, Falusi Gergő emlékének áldoztak.
2018-12-15Ismét nagy formátumban. Nagy formátumbanA szokásoknak megfelelően lényegében egy televíziós show-műsornak megfelelő külsőségek között Fábos Zsolt konferálásával zajlott le a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája idei szalagavató ünnepsége.
2018-12-14Ünnep után szócsaták. A szeretet jegyébenA „Mindannyian Mások Vagyunk” Egyesület és a Móricz iskola műsorát követően vehette át dr. Kéthelyi Ágnes fogorvos a Dunaújváros Egészségügyéért díjat, majd következett a szópárbajokkal telített közgyűlés. Téma volt a város légszennyezettsége, valamint az ISD Dunaferr Zrt. helyzete is és a város fűtésszolgáltatása is.
2018-12-14Isten éltesse Lajos bácsi!Sebők Lajost kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte Nagy Zoltánné képviselő az önkormányzat nevében.
2018-12-14Szülinapos városalapítóA kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte Nagy Zoltánné képviselő az önkormányzat nevében Szabó Lászlónét.
2018-12-14Szalagavató bálA Rudas iskola szalagtűző ünnepségét múlt pénteken rendezték.
2018-12-14Mindannyian Mások Vagyunk. Jövőre is kedvezményes lesz az élményfürdőAz év utolsó közgyűlése. Karácsonyi műsort adtak a Mindannyian Mások Vagyunk fiataljai és a Móricz iskola kórusa. Átadták a Dunaújváros Egészségügyéért Díjat dr. Kéthelyi Ágnes fogorvosnak. Marad a kedvezményes élményfürdő-látogatás. Büntető feljelentést tesz az önkormányzat a város légszennyezettségét érintő kérdésben a városi üzemek vezetői ellen. Taxi viteldíj áremelés. A Dunaújvárosi Egyetem együttműködési megállapodást köt az önkormányzattal, amely 36 millió forint támogatást biztosít azokhoz a rendezvényekhez, melyek a város lakosságát is érdekelheti. A DVG Zrt-nek mintegy 4 millió forintot biztosítanak önkormányzati intézmények felújítására.
2018-12-14XVII. Polgári BálIdén is megrendezte a Fidesz dunaújvárosi szervezete a jótékonysági bálját,a támogatók segítségével a dunaújvárosi rászoruló családok karácsonyát teszik szebbé.
2018-12-14Tovább a fejlődés útján. Évzáró ünnepséget tartott a Dunaferr SE úszó szakosztályaSikeres évet tudhat maga mögött az úszó szakosztály.
2018-12-12Egy régi, jó ember, igaz nyugalombanSebők Lajos, akit december 7-én, pénteken köszöntöttek a városi önkormányzat képviselői kilencvenedik születésnapja alkalmából, egyetlen fémmunkás felmenőt sem tudhat kiterjedt családjában.
2018-12-11Szépkorú hölgy szép körben... Szép emlékekkel él...A kilencven- esztendős Szabó Lászlónét köszöntötte születésnapján tegnap délelőtt Nagy Zoltánné önkormányzati képviselő, idősügyi tanácsnok, aki átadta az ünnepeltnek Orbán Viktor miniszterelnök levelét is.
2018-12-11Mezőfalvát is elfoglalták a jóságos Mikulások!Minden évben eljön a december 6-ai dátum, mikor lépten-nyomon belebotlunk az ősz, öreg csodacsinálóba, a nagy szakállúba, a Télapóba, vagy nevezzük éppen csak simán piros kabátosnak. Mezőfalván intézményekben, civil szervezeteknél és családoknál kopogtatott december hatodikán a fehér szakállú.
2018-12-11Már 120-szor adott vért - köszöntötték Hegyesi LászlótA Magyar Vöröskereszt az Országos Véradók napjának központi ünnepségén köszöntötte a dunaújvárosi Hegyesi Lászlót, aki a ProVita díj kitüntetést vehette át.
2018-12-11A második gyertya (képaláírás)December 9-én, közel kétszáz ember előtt először Kristofory Valter katolikus plébános mondta el ünnepi gondolatait Mezőfalván. A beszéd után az óvoda nagycsoportja és az iskola elsős diákjai adtak csengettyűvel, énekkel kísért adventi műsort. A második gyertyát Kaltenecker Miklós önkéntes tűzoltó és az óvodavezető Kovácsné Huber Zita segítségével Koncz Nimród gyújtotta meg. (teljes szöveg)
2018-12-10A második gyertya ég. Forgatag, advent második vasárnapjánMeggyúlt a második gyertya is december 9-én, vasárnap este a Városháza téren felállított adventi koszorún.
2018-12-10Több generáció táncolt együtt. Generációk táncoltak együtt a színpadon a jubileumi gálánAlapításának hatvanadik jubileumát ünnepelte a Mezőfalvi Néptáncegyüttes december 8-án este.
2018-12-10Felszalagozták a végzősöketNovember 7-én, pénteken, a helyi sportcsarnokban köszöntötte végzős diákjait a DSZC Rudas szakgimnázium.
2018-12-08Feltűzték a szalagot a végzős diákok ruhájára. Széchenyi szalagavatóAz egyetem sportcsarnokában rendezték meg december 7-én este a Széchenyi István Gimnázium és Kollégium szalagavató ünnepségét.
2018-12-08Egy régi martinászSebők Lajos párját ritkító jelenség: acélműi olvasztár létére jó kondícióban érte meg kilencvenedik életévét!
2018-12-07Feltűzték a szalagot a búcsúzóknak. Szalagavató ünnepség volt a Magyar LászlóbanNovember 30-án, pénteken tűzték fel a dunaföldvári Magyar László Gimnázium végzős hallgatóinak azt a kék szalagot, amely jelzi, hogy közeleg középiskolai tanulmányaik vége.
2018-12-07Tisztelet a szociális szférában dolgozóknak. Mind az öt helyi intézmény képviseltette magát a Bartók színházban tartott ünnepségenA Szociális munka napjának alkalmából múlt pénteken a Bartókban rendeztek ünnepséget. Az idei év díjazottjai: Szabó Péter Balázs, Halász-Balogh Adrienn Judit, Herbert Ildikó, Szuchy Szabina
2018-12-07Eredményes évet zárt a Dunaferr SE. Az egyesület mind az öt szakosztálya kéviseltette magát az ünnepi rendezvényenAz "Év utánpótlás sportolója": Nyikos Veronika (birkózás), Kiss Balázs (kajak-kenu), Tomanóczy Bálint (röplabda), Mayer Gréta (torna), Kállai Botond (úszás)
2018-12-07Fejlődésben. Röplabdások évzárójaHétfőn tartotta a DSE Röplabda Akadémia az évzáró ünnepségét. Különdíjak is átadásra kerültek.
2018-12-05Elkészült az első felújított útszakasz. Az utak felújítása javítja a térség munkaerő-mobilitásátHivatalosan is átadták a Fejér megye déli része, de az egész megye számára fontos infrastrukturális fejlesztés, a 6219-es jelű Dunaújvárost Sárbogárddal összekötő négyszámjegyű út első, 7,5 kilométeres szakaszát, amely Nagyvenyim teljes átkelési szakaszát érintve a mezőfalvai körforgóig tart.
2018-12-05Eljött a Mikulás az idősekhez isSűrű év végé­jük van az Aranydaru Szállítók Nyugdíjas Egyesülete tagjainak! Az egyesület, amely egyetlen alkalmat sem hagy ki az összejövetelre, arra, hogy tagjai hétköznapjait mozgalmassá tegye, különösen aktív az év vége közeledtével, a hagyományos családi ünnepek idején.
2018-12-05Mezőfalván is fellobantak advent első fényeiKarácsonyhoz közeledve egyre több helyen állítanak adventi koszorút az ünnepre készülő emberek. Mezőfalván az iskolában már november 30-án, december 2-án pedig a községi rendezvényen a Piac téren ünnepeltek.
2018-12-04Az elesetteken segítő díjakról. A segítés az egész életükAhogyan arról december 1-jei tudósításunkban beszámoltunk, négyen, Szuchy Gabriella, Herbert Ildikó, Szabó Péter Balázs, Cserepesné Szalai Zsuzsanna kapták meg a „Szociális Munka Napja”, illetve a „Soós Erzsébet” díjat november 30-án, pénteken, a szociális munka világnapja alkalmából rendezett ünnepségen. A helybéli intézményekben dolgozók számára alapított díjak értékét növeli, hogy a kitüntetettek munkatársaik szavazatai alapján kapták meg azokat.
2018-12-04Tisztelgés volt ez az esteA száz éve befejeződött, tragikus veszteségekkel zárult első világháborúra emlékezve tartottak katonadalokból összeállított színvonalas koncertet a dunaföldvári művelődési központban.
2018-12-03Csendes nap az ünnepi várakozás jegyében. Hozzánk lép a csoda. A várakozás, a készülődés ünnepi gyertyáiAdvent első hétvégéjén számos helyen fellobbantak az ünnepi várakozás első gyertyái. A Szabó Magda Református Tagintézményben csendes nappal hangolódtak a karácsonyi ünnepkörre, a város főterén pedig megkezdődött az Adventi forgatag.
2018-12-03Tizenöt évre nyúlik vissza a barátság. Testvértelepülési jubileumÚjabb gyöngyszemmel gazdagodott Nagyvenyim. Az Egeressel tizenöt évvel ezelőtt kötött testvértelepülési kapcsolat jubileuma alkalmából az erdélyi partnerek egy kopjafát ajándékoztak a venyimieknek, amely az igaz barátságot szimbolizálja.
2018-12-03Jubileumi diplomát adtak át. Bearanyozódott a dunaújvárosi festőművész tanári diplomájaMegindító házi ünnepséget rendeztek november 30-án, pénteken a Lorántffy iskola kollégiumának frissen felújított közösségi terében. Az apropót az adta, hogy Gáspár Aladár művésztanár 1968-ban, éppen 50 esztendővel ezelőtt vehette kézbe biológia–rajz szakos általános iskolai tanári diplomáját Egerben.
2018-12-03Mikulásnap örültek Újtelepen. Az újtelepi MikulásMár hagyomány a Városvédők Újtelepért Egyesületnél, hogy városrészi családi nap keretében fogadják a Mikulást, aki természetesen – naptárhoz képest kicsit korábban –, december 1-én, szombaton délután meg is érkezett az egykori népfőiskola udvarára, hogy meglepetések sokaságával okozzon örömet kicsiknek és nagyoknak.
2018-12-03Játszóházi programkavalkád (képaláírás)December 2-án, vasárnap kora délután kézműves-foglalkozásokkal a máltai játszótéren is megkezdődött a decemberi programkavalkád. A játszótérre 6-án, csütörtökön ellátogat a Mikulás is, jövő héten vasárnap pedig 16 órakor közös adventi gyertyagyújtásra várják a családokat.
2018-12-01A gálaműsor és a díjak. Szociális munkásokTizedszer rendezték meg a Jószolgálati Gálát a városban, abból az alkalomból, hogy 1997 óta november 12-e a szociális munka világnapja. E nap alkalmából helyi hagyomány, hogy a Bartók kamaraszínházban gálaműsort szerveznek. A tegnap esti rendezvényen Bölcskei Anna, az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója köszöntötte az ezen a területen dolgozókat, majd a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi úti ápoló-gondozó otthonának munkatársai mutatták be Átmenet című műsorszámukat.
2018-12-00Mikulás-party - 2018Beszámoló a 2018-ban immár negyedik alkalommal megrendezett újtelepi Mikulás-partyról. Képes összefoglaló a rendezvényről.
2018-12-00Édességet, meghitt hangulatot hozott az Ifi MikulásBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2018. december 6-án tartott Mikulás ünnepségéről.
2018-11-30Húszéves évfordulót ünnepeltek nemrég a földvári foltvarrókMegalakulásának húszéves évfordulóját közös varrással ünnepelte a dunaföldvári Foltvarró Klub. Erre az alkalomra meghívták a testvérklubok tagjait. Csaknem ötvenen fogadták el az invitálást.
2018-11-30Jó arcok itt, jó fejek ott, látogatás az időseknélJó arcokkal találkoztunk, köszönjük a meghívást! – olvastuk a közösségi oldal egyik bejegyzésében néhány fotó fölött. Hogy kik a jó arcok? Nem hiszik el! A dunaföldvári Őszi Alkony Nyugdíjasklub tagjai. Azt hiszem, soha nem gondolták volna, hogy valaha megkapják ezt az elismerést.
2018-11-29A kétszáz évvel ezelőtt született névadóra emlékeztek a diákokHáromnapos rendezvénysorozattal ünnepelték névadójuk, a híres Afrika-kutató 200. születésnapját a dunaföldvári Magyar László Gimnázium diákjai és tanárai, valamint a város és intézményeinek vezetői.
2018-11-27Jubiláló társak köszöntése. Az Aprók Házában ünnepelték a jubiláló pedagógusokatA közelmúltban hangulatos ünnepség keretében köszöntötte a város oktatási életében kiemelkedő szerepet vállaló és egyben jubiláló tagjait a Pedagógusok Szakszervezetének helyi vezetősége. Az ünnepeltek: Lengyel Gyuláné, Újszászi Lászlóné, Dani Andrásné, Orbán Józsefné, Vinklárné Palóczi Zsuzsanna,Lazáné Asztalos Borbála, Kapós Jánosné, Schöffer Ottóné.
2018-11-26Nagykorú főtemplom. Orgonahangverseny az ünnepi istentisztelet utánA Krisztus Király plébániát 18 évvel ezelőtt áldotta meg dr. Takács Nándor, akkori székesfehérvári megyés püspök, 10 éve pedig Spányi Antal megyés püspök szentelte fel az épületet. A templom a hét végén, Krisztus király ünnepének előestéjén tartotta különleges rendezvényét.
2018-11-24Emlékplakett a kupagyőztesnek. A szövetség vezetői is büszkék a dunaújvárosi pólós hölgyekreA UVSE elleni vízilabda-csúcsrangadó után november 24-én délután 16 órától ismét a fővárosban lesz jelenése Mihók Attila tanítványainak, a DUE-Maarsk csapata az érmes álmokat dédelgető Ferencváros otthonában játszik. A két derbi között, november 22-én, csütörtökön este a Magyar Vízilabda Szövetség vezetése egy hangulatos ünnepség keretében köszöntötte a sporttörténelmi sikert elért Szuperkupa-győztes újvárosi csapatot.
2018-11-24Az Afrika-kutató emlékét tábla őrziMostantól emléktábla hirdeti a dunaföldvári Kossuth tér és a Templom utca sarkán álló épület falán, hogy ebben a házban töltötte gyermekkorát Magyar László, aki 1818. no­vember 13-án Szombathelyen a földvári születésű Magyar Imre csáktornyai gazdatiszt és Horváth Anna házasságon kívüli gyermeke volt.
2018-11-23Férfinap PentelénA Pentele Nyugdíjas Klub hétfőn férfinapot tartott a klubházban.
2018-11-22Dunaújváros kenyere: már a tizedik vekniünnep. A kórház sürgősségi osztályát segíti ezúttal a város kenyereJelentős fordulóponthoz érkezett szerdán a „Dunaújváros kenyere” jótékonysági sorozat, amely már 10. támogatottját köszönthette. Az ünnepélyes átadón kiderült, a szervezők tovább folytatják a segítő szolgálatot.
2018-11-20A női vizilabdázók folyamatos elismeréseiA Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázóinak az európai Szuperkupa megnyerése óta a munka mellett kellemes kötelezettségeknek is eleget kell tenniük.
2018-11-19Gárdonyi-hét - színvonalas voltMegemlékezéssel, a névadó szobránál koszorúzással kezdődött a Gárdonyi Géza Általános Iskola ünnepi hete november 12-én, majd a nap folytatásaként Gárdonyi-vetélkedő és a Márton-nap jegyében lámpás felvonulás szerepelt a kínálatban.
2018-11-19Most már igazi petőfisek lettekVidám ünnepséget tartottak a mezőfalvi Petőfi iskola tornatermében a kö­zelmúltban.
2018-11-16KilencvenedikSomorác Ferencné, Erzsike nénit 90. születésnapján köszöntötte az önkormányzat nevében Gombos István alpolgármester.
2018-11-13Hatvan éve házasok. Hat évtized: a szeretet ünnepeHatvanadik házassági évfordulóját teljes családja körében ünnepelte Dankó Lajos és felesége, született Máté Mária november 10-én, szombaton délután a Halászcsárdában.
2018-11-12Száz esztendeje ért véget a nagynak nevezett háború. A nagy háború áldozataiAz I. világháború áldozataira emlékeztek a dunaújvárosiak, a penteleiek november 11-én, vasárnap.
2018-11-12Türelem és szeretet a titkaNovember 10-én, szombaton délután a nagyvenyimi önkormányzat dísztermében hét házaspár erősítette meg újra a hűség fogadalmát huszonöt és ötven év alatt eltöltött boldog együttlét után.
2018-11-10Teljes jogú tagokká váltak. Kincskeresővé váltakMegszeppent, izguló gyerekek, könnytől homályos tekintetű édesanyák várták november 9-én reggel, hogy elkezdődjön a Kincskereső avatóünnepsége.
2018-11-10Kilencven év utáni békeSomorác Ferencnét, Erzsikét (kép) köszöntötte a város humán ügyekért felelős alpolgármestere, Gombos István 90. születésnapja alkalmából.
2018-11-09Újra egy szépkorú vasutasnál jártunkÚgy hozta a sors, hogy az előző napi, szépkorúval történt találkozás után ezúttal a kilencvenöt esztendős Dunai Imrét köszönthettünk november 8-án, csütörtökön – és ő ugyancsak a vasútnál töltötte hosszúra nyúlt munkáséveit.
2018-11-09Kilencvenöt éve az igazságért95. születésnapján köszöntötték dr. Bakos Károly ügyvédet a Városháza dísztermében. Pályakép.
2018-11-09Hatvan éve aDunaújvárosért. Az önkormányzat nevében Gombos István alpolgármester mondott köszöntőtA kilencven éves Kiss Mihály Bélánét, Zsuzsa nénit köszöntötte az önkormányzat nevében Gombos István alpolgármester.
2018-11-08Fél évszázada énekelnekKettős jubileumot ünnepelt idén (2018) a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium: az intézmény 65., a kórusa pedig 50. évfordulóját ünnepelte.
2018-11-08Szépkorú polgár! Zsuzsa néni évtizedeiKiss Mihály Béláné, Zsuzsa néni (kép) nemcsak azért ritka ember, mert a 90. születésnapjukat kevesen érik meg, hanem azért is, mert éppen hatvan esztendeje lakik ugyanabban a lakásban.
2018-11-06Szép, tisztes életkor. Dr. Bakos Károly sok kezdő fiatal életpályáját egyengetteDr. Bakos Károly november elsején töltötte be 95. életévét. Ebből az alkalomból Dunaújváros MJV Önkormányzata köszöntötte őt a polgármesteri hivatal dísztermében.
2018-11-02Koszorúk, virágok az emlékműnél. Penteleiek virágai az emlékműnélA hagyományokhoz híven a Pentele Baráti Kör tagjai október 31-én, szerdán délután helyezték el az emlékezés koszorúit a dunaújvárosi köztemetőben található II. világháborús emlékműnél.
2018-11-02Koszorúzás halottak napja alkalmábólHalottak napja alkalmából szervezett koszorúzást Perkáta Nagyközség Önkormányzata október 30-án, kedden délután.
2018-11-02Koszorúk Borovszky Ambrus sírjánálA korábbi évekhez hasonlóan ismét október 31-én emlékeztek meg a Dunai Vasmű korábbi legendás vezérigazgatójáról, Borov­szky Ambrusról a városi köztemetőben a Dunaferr társaságcsoport, a Vasas Szakszervezeti Szövetség, valamint a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség képviselői.
2018-11-02Akinek a munka nem büntetésSokan vannak, akik szépen, hosszú, dolgos éveket a hátuk mögött tudva érik el az idős kort, de Takács József (kép) talán a sok becsületes idős ember közül is kiemelkedik.
2018-11-02Folytatódó felújítás. Megújul az idősek otthona. Egyre többen veszik igénybe a kedvezményes étkeztetéstPályázati forrásból újult meg az idősek otthona Batsányi úti telephelye. A Magyar úti telephelyen még dolgoznak a szakemberek, főleg energetikai felújítást végeznek.
2018-11-02FecskeavatóA Petőfi iskolában múlt csütörtökön felavatták az elsősöket.
2018-11-01Birkás István posztumusz díjat kapottAz Október 23-ai megemlékezéshez kapcsolódóan átadták a Dunaújvárosért Díjat a Bartók Kamaraszínházban. Az idén Nyári Ilona, Birkás István, Ongai Gábor és Grábics Gábor kapta meg az elismerést.
2018-11-00A szépkorúak ünnepe. Kétszázan ülték körül az asztalokatHagyományaihoz híven 2018-ban is köszöntötte a 70, 75, 80, 85, 90 éves kerek születésnapot ünneplő, valamint 90 év feletti tagjait a dunaferres vasasok Nyugdíjas Bizottsága. Az idei rendezvény már a tizenötödik volt a sorban, és ezúttal 97 éves volt a legkorábban született ünnepelt.
2018-11-00Akik már haza találtakIsmertető a 2018. október 10-én, a Polgármesteri Hivatalban megtartott állampolgári eskütételről. Nyilatkozik Cserna Gábor polgármester és két új honfitársunk: Tuzok Jánosné, leánykori nevén Mekrava Irina Nyikolejava, valamint Marozsi Tímea.
2018-11-00Adventre készül a városA Tourinform iroda munkatársai már elkezdték a város karácsonyváró időszakának, az Adventi Forgatag (2018. december 2-23-ig) külső dekorációjának és programjainak összeállítását. Az idén a város karácsonyfájának feldíszítését a Pannon Magángimnázium vállalta magára.
2018-11-00Október 23. (képaláírás)Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából (2018.) október 19-én tartott városi megemlékezésen a Jankovich Miklós Általános Iskola ünnepi műsorát láthattuk az iskola udvarán (teljes szöveg)
2018-11-00Háborúk áldozataira emlékeztünk(2018) November 11-én 11 óra 11 perckor - mint Európa szerte oly sok helyen - Rácalmáson is mécsesek meggyújtásával emlékeztünk meg a háborúkban elesett katonákról
2018-11-00A Jankovich miklós Általános Iskola hírei. Állótábor 2018. Euroskills - Budapest. Köszönet a zenéért- A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai 2018 nyarán a Bakonyban táboroztak. A tábor programjai - A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara anyagi támogatásával a rácalmási hetedikes és nyolcadikos diákok ellátogattak a budapesti Euroskills 2018 szakmai Európa bajnokság és kiállításra - A zene világnapja alkalmából a rácalmási iskola énekkara koncertet adott
2018-10-29Jubileumi programok az iskolában. Vetélkedők, előadások a születésnapjuk heténHatvanöt és ötven. Két születésnapot is ünnepeltek a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiumban a múlt hét folyamán, hiszen az intézmény már hatvanöt, a SZIG Vegyeskar pedig ötven éve működik már.
2018-10-27Hatvanöt éves lett a Széchenyi gimnázium (képaláírás)A dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium idén ünnepli fennállásának 65. évfordulóját. Ennem alkalmából egészen három napon keresztül tartottak a születésnapi programok. (nem teljes szöveg)
2018-10-26Befészkelték magukat a kisfecskékAz évek során hagyománnyá vált, hogy a mindenhol elterjedt gólyaavató „petőfis” változatát, a fecskeavatót tartják az általános iskolában minden ősszel.
2018-10-26Megemlékeztek Kulcson is az évfordulórólA szabadság napján, október 23-án Kulcs nagyszabású ünnepséggel tisztelgett az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján.
2018-10-26Megemlékezés és díjátadóAz 1956-os forradalom kitörésének 62. évfordulója alkalmából megemlékezést rendezett városunk önkormányzata a temetőben lévő kopjafánál. Az ünnepség a Bartók színházban folytatódott, itt adták át a Dunaújvárosért Díjat is.
2018-10-26ElismerésSzemlér Zoltán tűzoltó százados, Sipiczki János tűzoltó alezredes és Nagy Sándor tűzoltó törzsőrmester kapott elismerést 2018. októberében a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál tartott 56-os ünnepségek keretében
2018-10-26"Városunkban nagyléptékű haladást értünk el közös erőfeszítéssel" Idén négyaen vehették át a Dunaújvárosért Díjat, közülük ketten posztumusz kapták megh a rangos elismerést a nemzeti ünnepen a Bartók színházban2018-ban az 1956-os ünnepségek keretében Birkás István és Ongai Gábor posztumusz, illetve Nyári Ilona és Grábics Gábor kapta meg a Dunaújvárosért Díjat.
2018-10-25Büszkék KlaudiáraOktóber 24-én délelőtt egy kis ünnepséggel és gyönyörű virágcsokorral fogadták egy dicsőségfal előtt A Pannon Oktatási Központ igazgatója, Borgulya Zoltán Endrész Klaudiát és Pappné Házi Éva pedagógus-edzőt.
2018-10-25Történelmi léptékű fejlesztést jelentAz október huszonharmadikai városi ünnepségen Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere szót ejtett az aktuális fejlesztésekről is.
2018-10-241956 októberének hőseire emlékeztünkA kopjafánál tartott megemlékezés után a Bartókban gyűltek össze a város vezetői, meghatározó személyiségei, cég- és intézményvezetői, meghívott vendégei a város október 23-i megemlékezésére.
2018-10-24Visszaemlékezés rendhagyó módonNegyvenyim polgármesteri hivatalának dísztermében azon, „A Hősök emlékének” szentelt emléktábla előtt rendezték meg az 1956- os ünnepséget kedden délelőtt, amelyet tavaly avattak fel.
2018-10-24E kis nép harca útmutatásul szolgált a történelem soránA temetőben álló kopjafa és az 1956-os forradalom jelképévé nemesedett lyukas nemzetiszínű zászló előtt gyűltek össze az emlékező ünneplők október 23-án, kedden reggel Dunaújvárosban.
2018-10-24A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a ...Dunaföldváron október 23-án, kedden délelőtt városi ünnepségen emlékeztek 1956 eseményeire és hőseire.
2018-10-24A fiatalon hősi halált halt Farkas Istvánra emlékeztekRendhagyó ünnepséget szerveztek Baracson a magyar szabadságharc, az 1956-os forradalom hatvankettedik évfordulójára. A korábbi években két helyszínen, először Baracs-Templomoson tartották az első megemlékezést, majd a folytatásban este a művelődési házban zárult a program. Idén összevonták a két rendezvényt, így a két településrész összekapcsolásának jelképeként a templomosi temetőben zajlottak az ünnepi események.
2018-10-24Megidézték a forradalom szereplőitTöbb alkalommal emlékeztek a nap során a forradalom és szabadságharc eseményeire Perkátán. A helyi általános iskola készült színvonalas előadással.
2018-10-22Boldogan ünnepelt a földvári szépkorú, akit szeret az IstenNemrég adtunk hírt arról, hogy a kilencvenéves Bójás Gyulánét, Juci nénit köszöntötték a dunaföldvári Őszi Alkony Nyugdíjasklub tagjai, illetve előzőleg a város polgármestere, Horváth Zsolt átadta a város ajándékát és a miniszterelnöki oklevelet.
2018-10-19Szeretve, tisztelve és mindig jókedvűen élni!Így fogadták a hetven év feletti időskorú polgárokat Előszálláson a Kossuth Lajos Művelődési Házban október 18-én délután. Ez volt a hagyományos októberi idősek napja ünnepségük. Mintha egy kétszáz tagú család ült volna asztalhoz, hogy örüljenek egymásnak és a hozzájuk intézett elismerő, kedves szavaknak.
2018-10-19Népdalcsokrot adtak átAz idősek világnapja alkalmából többször is köszöntötték a nyugdíjasokat Perkátán. 2018. október 9-én, majd 15-én a két nyugdíjasklub tagságát látta vendégül Perkáta Nagyközség Önkormányzata egy ebédre.
2018-10-16Iskolásnak lenni jó dolog!Másoknak csak egy átlagos, álmos hétfő volt az október 15-i, de a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola 81 elsős gyermekének igazi ünnepnap volt. Ennek megfelelően reggel anya és apa felöltöztette ünneplőbe a nemrégen még óvodás gyermekét, kifésülte, befonta a lányok haját, hogy a fontos eseményt rögzítő felvételeken szépen mutassanak.
2018-10-15Főnővéri értekezlet a kórházban: ünnepeltekOktóber 10-én a főnővéri értekezlet napirendi pontjai előtt Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató és dr.Juhászné Bordács Veronika vezető ápoló köszöntötte a nyári hónapokban elmaradt valamint a szeptember október hónapokban jubiláló munkatársainkat.
2018-10-15A születésnaposokat is felköszöntöttékOktóber 12-én, pénteken délután sok-sok boldog születésnapost köszönthetett a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas szervezete. 70, 75, 80, 85, 90 és 95 esztendőn is túl.
2018-10-15Két jelentős évforduló a SzéchenyibenFennállásának 65., valamint a kórusalapítás 50. évfordulóját ünnepli e hónapban a Széchenyi István Gimnázium, amely sokszínű, zenés programkavalkáddal köszönti e két jeles évfordulót.
2018-10-12Mesterek avatója. Ők már a legmagasabb szinten művelik szakmájukat2018. október 9-én a dunaújvárosi Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében ünnepélyes keretek között 28 mesternek adták át az oklevelet
2018-10-12Lelkes hobbikertészek csodálatos virágosai. Üde színfoltjai a városnak a gondozott virágoskertekRégi hagyományra tekint vissza a Virágos Dunaújvárosért verseny, egészen pontosan 19 éve rendezik meg annak érdekében, hogy a lakosságot, a közintézményeket és a vállalkozásokat ösztönözzék lakó- és munkakörnyezetük esztétikusabbá, természetközelibbé varázslására.
2018-10-12Szabó-napok a református iskolábanOktóber 10-én reggel összegyűlt az iskola apraja-nagyja s ünnepélyes keretek között nyitották meg az iskolanapokat. Farkas Márta, az iskola igazgatója mesélt Szabó Magdáról, a nemzetközileg elismert, sikeres íróról, a hithű protestánsról, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokáról, zsinati alelnökről, a hazájára, magyarságára, anyanyelvére büszke nőről.
2018-10-12Negyedik mesteravatóA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett negyedik támogatott mesterképzés, -vizsgáztatás zárult a héten a mesterlevelek átadásával. Az eseményen huszonnyolc új mestert avattak.
2018-10-12Mesterképzés: nagyon nagy az igény a kamarai oktatásraA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara negyedik mesterképzési programját zárta október 9-én, kedden, az eseményen a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében Dunai Péter főtitkár köszöntötte az új mestereket, vele készítettünk interjút.
2018-10-10Mestereket avattak ismétA negyedik támogatott mesterképzés és -vizsgáztatás zárult a városi kamara szervezésében, a mesterleveleket október 9-én adták át a városháza rendezvénytermében.
2018-10-10A mártírokra méltón emlékeztek, koszorúztakHagyományosan a Fehérvári utcai temetőben, Falböck Róbertnek, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc földvári születésű hadnagyának sírjánál emlékeztek a helyiek az aradi vértanúkra.
2018-10-10Fiatalok műsorával köszöntötték az időseketA helyi iskolák diákjainak produkcióiból összeállított műsorral várták a város idős lakóit a földvári művelődési központban október 3-án, szerdán délután.
2018-10-09Terike néni 90 évesen is kapál. Kilencven esztendősen is kapál, de muszájbólTeri néni kilencven éve látta meg a napvilágot, s ezért a szerető családja és szinte az egész familiája mellett a kormány és a Magyar Köztársaság nevében Nagykarácsony község vezetői is felköszöntötték.
2018-10-09Nagyvenyimen is méltó módon emlékeztek meg az aradi vértanúkrólOktóber 5-én, péntek reggel a nagyvenyimi Császár Étterem tetejében kialakított ebédlőhelyiségben ünnepélyes műsorral emlékeztek a nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai az aradi vértanúkra – írt az eseményről lapunknak Becze Gábor pedagógus.
2018-10-08Foltos minták és mintás foltok napja. Immár húsz éve születnek a színes, díszes csodákNem mindennapi dolog az, hogy egy lelkes civilekből álló csoport több mint két évtizede fennáll, és még a számos tagcsere ellenére is zavartalanul működik. A Nagyvenyimi Foltvarró Klub huszadik születésnapját ünnepelte a hét végén.
2018-10-08Az új borért adtak hálát a gazdákGondos borosgazdák tartották meg az „Újbor Ünnepe és a Hálaadás” szertartását Adonyban a Szőlő hegyen október 6-án, szombaton délután.
2018-10-06Nemzeti gyásznap. 1849. október 6., Arad, bitófák helyeNagyon sokan vettek részt október 5-én, pénteken délelőtt a ´48-as emlékműnél a nemzeti gyásznap megemlékezésén. Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatát Cserna Gábor polgármester és dr. Sürü Renáta jegyző képviselte a rendezvényen, ők nyitották meg a koszorúzást is.
2018-10-05Szüreti buli2018. szeptember 29-én a Pentele Klubházban tartotta szüreti mulatságát a Pentelei Nyugdíjas Klub tagjait és a vendégeket
2018-10-05Fogadalomtétellel lettek állampolgárrá. Hazájuknak tekinthetik mostantól az országotTöbben évtizedek óta várták ezt a napot és meg is könnyezték az eskütételt. Cserna Gábor polgármester és Kozma Miklósné anyakönyvvezető jelenlétében hatan tették le állampolgársági fogadalmukat a polgármesteri hivatalban október 4-én.
2018-10-03A nagyi főztjénél nincs is jobb a világon! - az idősek világnapját ünnepeltékMezőfalván szeptember 29-én, szombaton délután a Sárga Rózsa Nyugdíjasklub tagjai jöttek össze ünnepelni az éveket, egyben megköszönteni a névnaposokat.
2018-10-02A világnap alkalmából. Megbecsülés és szeretet illeti meg a legidősebbeket isA helyi nyugdíjasszervezetek képviselői töltötték meg a Bartók színháztermét október 1-jén délután.
2018-10-02Aranydaru: idősek napja (képaláírás)A dunaújvárosi Aranydaru Szállítók Nyugdíjas Egyesület utolsó szeptemberi programját a Munkásművelődési Központban rendezte meg szeptember 29-én, szombaton. Az évnek jeles eseménye volt ez a mostani, hiszen ezen a napon ünnepelték zenével, tánccal, beszélgetéssel és jókedvvel az idősek világnapját. (teljes szöveg)
2018-10-00A vértanúkra emlékeztünk (képaláírás)A gyásznap előestéjén, október 5-én (2018) délután koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztünk az aradi vértanúkra a (rácalmási) művelődési háznál elhelyezett emléktáblánál (teljes szöveg)
2018-10-00Idősek világnapja (képaláírás). Az idősek tiszteletéreAz idősek világnapja alkalmából október 4-én ünnepelte a szépkorúakat a Rácalmási Napfény Nyugdíjas Klub. A Jankovich Miklós Általános Iskola énekkara után Tóth Adrienn énekelt, verset mondott Lendvai Józsefné és Bodó Ivánné, végül a Budapesti Operettszínház énekeseinek műsorát hallhatta a közönség. Isten éltesse a rácalmási szépkorúakat! (teljes szöveg)
2018-09-28Irénke néni kilencvenöt éves! Köszöntés öt év után újraÖt évvel ezelőtt ígéretet tettek egymásnak a viszontlátásra, így Nógrádi Józsefné már nagyon várta, és nagy örömmel fogadta ismét otthonában Gombos Istvánt
2018-09-28A gyerekek birtokba vették a terápiás szobát. A Carissa Kupa labdarúgótorna jótékonysági akciója lezárultSzeptember 27-én a XVI. Carissa Kupa kispályás labdarúgótorna a Veletek szebb a világ című jótékonysági akciójának lezárásaként a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben átadták a snoezelen szobát.
2018-09-27A társukat köszöntötték felAdunaföldvári Őszi Alkony Nyugdíjas Klub szeptember 24-én, hétfőn délután Németh Lajosné Éva vezetésével különleges klubdélutánt tartott: legidősebb tagjukat, a kilencvenéves Bójás Gyulánét (kép) köszöntötték.
2018-09-25Ez a nagyszerűen sikerült felújítás minta lehet másuttA családi és sportnap vendégei, az érdeklődők, az első napon színre lépő küzdősportosok és labdarúgók, jó közérzettel szemlélték és lakták be a felújított radari sporttelepet. A sportcentrum nagyszerűen sikerült felújítása minden bizonnyal hosszú ideig országos minta lesz a hasonló feladatokra vállalkozók számára.
2018-09-25Mindent a sportnak rendel aláOrbán Adrián és edzője, Konkoly István is részt vett a Radari Sportcentrum átadó ünnepségén, velük beszélgettünk.
2018-09-24Megújult sportbázissal gyarapodott városunk. Új sportbázissal gyarapodott a városSzeptember 23-án, vasárnap egész napos programmal várták az érdeklődőket a megújult Radari Sporttelep központjában.
2018-09-22Egy dinasztia elindítói lettekNógrádi Józsefné Irénke (kép) és férje egy kiterjedt dinasztia elindítói lettek: ma négy gyerek, hat unoka és 18 dédunoka tartozik e dinasztiához, és a család még Amerikában sem ismeretlen! Hát még Dunaújvárosban és környékén...
2018-09-18Felszentelték az új orgonát BaracsonSzeptember 15-én, szombaton ünnepi szentmisén áldotta meg a baracsiak új orgonáját Kristofory Valter katolikus plébános.
2018-09-17Negyedik éve áll már a máltais játszótér (képaláírás)Szeptember 16-án tartotta születésnapját a Máltai Szeretetszolgálat által üzemeltetett dunaújvárosi játszótér. A gyerkőcöket déltől várták a szervezők és a lelkes önkéntesek. A kicsiket az ügyességi feladatok, kvízek és feladatlapok mellett olyan nem mindennapi játékos elfoglaltságok is várták, mint a cukrot rejtő pinata-bábu püfölése, fánkevőverseny vagy a kedvelt gyerekslágerek éneklése a karaokeversenyen. Mindenki, aki részt vett valamelyik játékban, ajándékot választhatott magának, de az esti tombolán is lehetett apróságokat nyerni. A délután fénypontja minden bizonnyal a torta volt, amit a program zárásaként közösen fogyasztottak el a lurkók. (teljes szöveg)
2018-09-11Ünnepi közgyűlés. Díszközgyűlést tartottak PerkátánDíszközgyűlést tartottak Perkátán. Jutalmakat, kitüntetéseket, elismeréseket és díszpolgári címet adtak át szeptember 8-án. Perkátáért Emlékérmet ajándékoztak Toldi Hajnalnak. Perkáta Nagyközség Önkormányzata a 2017-es évben alapította meg a Perkáta Közszolgálatáért díjat, amelyet a nyugállományba vonult, legalább 25 évig a településen közszolgálati feladatokat ellátó kollégák számára adnak át. Ebben a díszoklevélben részesülhetett Fuchs Magdolna hivatali dolgozó, Fülöp Irén pedagógus és Mosonyi Györgyné óvodapedagógus. Perkáta Nagyközség Önkormányzata az idei évben is díszpolgárt avatott a díszközgyűlés során. Sztanó Annát a 2017-es évben választották díszpolgárrá, de az idén tudta átvenni az emlékérmet. 2018-ban Csányi Sándor és L. Simon László kapta a díszpolgári címet.
2018-09-08Egyetemi nyitány: felértékelődik az itt szerzett diploma. Egyetemi tanévnyitóImmár a 48. tanévnyitó ünnepségét tartotta fennállása óta a Dunaújvárosi Egyetem szeptember 7-én délelőtt.
2018-09-07Megújult a Széchenyi gimnázium aulája (képaláírás)A Széchenyi gimnázium aulája is megújult a tanévkezdésre. Képünkön az alkotó kilencedikesek csoportja. Az ünnepségen Dr. Gentischherné Dani Zita mb. igazgató átadta a megszépült aulát, Müllerné Ódor Mariann megköszönte Orosz Csabának és a Hankook képviselőjének a munkát és a támogatást, dr. Szücsné Harkó Enikő pedig ismertette a kilencedikesekkel a közösségi szolgálattal kapcsolatos tudnivalókat. (teljes szöveg)
2018-09-04Hatvanadszor, mégis először tanévnyitóIdén már a 60. tanévnyitót tartották a Bercsényi utcai általános iskolában, mégis az oktatási intézmény első évindítóján vehettek részt a szülők és a diákok.
2018-09-03Csodákkal vár Meseország! meseország kapuja tárva-nyitva várEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pályázat. Ezen az óriási próbatételen minden próbát kiállt, és maximális pontszámmal nyert Kováts Rózsa, az Munkásművelődési Központ igazgatója, így elnyerte Meseország kapujának kulcsát. Ezzel megnyitotta annak kapuit a gyerekek előtt szeptember 1-jén, szombaton.
2018-09-03Első tanévnyitó a Szabó Magdában (képaláírás)Megnyitotta kapuit Dunaújvárosban a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézménye. Szeptember 2-án délután megtartott tanévnyitó ünnepségen első alkalommal köszöntöttek első osztályos diákokat. A nagyobb évfolyamosok adtak műsort a kicsiknek. (teljes szöveg)
2018-09-03Ma már nehéz az iskolatáskaSzeptember 2-án, vasárnap számos dunaújvárosi és térségi oktatási intézményben megtartották a hagyományos tanévnyitót.
2018-09-01Véget ért a nyári szünet, jöhet a tudásgyarapítás. Nyári szünetjelAugusztus 31-én már számos oktatási intézményben tanévnyitóval köszönötték a következő tanítási időszakot.
2018-08-31Piac épült Iváncsán, amely akár rendezvénytér is lehetAz augusztus 20-ai nemzeti ünnep előtt, a falunapon adták át a frissen elkészült épületet Iváncsán, amely elsősorban a piacnak, a helyi őstermelőknek szolgál helyszínül.
2018-08-29Meglepetés búcsúztatás. Könnyes és mosolygós búcsúMosolygós és könnyes, szeretetteljes és megható ünnepséggel búcsúztatta a dunaföldvári szülők és gyerekek nyolcvan-százfős csoportja dr. Jancsó Erzsébet nyugdíjba vonuló gyermekorvost és asszisztensét, Berényi Istvánné Ilike nénit.
2018-08-29A Peti még maradA település születésnapjának egyik ünnepélyes pillanata volt, amikor Czuppon Péter tanárt a helyi néptáncosok körében végzett nagyszerű közösségépítő és művészeti munkáját elismerve a „Daruszentmiklós Közösségért” díjjal tüntették ki.
2018-08-28Baracsi kitüntetettek. Baracs község kitüntetettjeiA falunap minden alkalommal kiváló lehetőség a közösségi munkát végzők elismerésére. Az idén is többen kaptak díjat az önzetlen és emberséges közösségi és sporttevékenységükért Baracson. Baracs Díszpolgára címben részesült Konczné Talpai Tímea, Baracs Községért díjat vehetett át Kuminka Józsefné, Horváth Árpádné Jutka, Csavajda Klára. Baracs Község Ifjúsági Kitüntető Díjat kapott Veszprémi Nikolett, Fehérvári Nikoletta és Fehérvári Alexa. Az év polgárőre kitüntetésben részesült Gelencsér János.
2018-08-27Szerethető falusi fesztivál volt. Egy szerethető kis fesztivál voltDaruszentmiklóson Falusi Fesztivált hirdettek augusztus 25-re. A kis település egy hetedhét országra szóló szerethető rendezvényére sokan szavaztak. Estére telt házzal mulattak az odaérkezők.
2018-08-27Tündérkertté vált a mezőfalvi óvoda! Bővítést, felújítást ünnepeltekAz ünnepélyes óvodaavatót augusztus 24-én tartották a mezőfalviak. 234,75 millió forint állami, valamint uniós támogatással megvalósult beruházásba külső szigetelés, falak átrendezése, tető, vizeshelyiségek, csoportszobák felújítása és az új épület megépítése fért bele.
2018-08-27Sokat tettek a településért, a közösségért. Sokat tettek a közösségért, lakóhelyükértA képviselő-testület a „Rácalmásért” kitüntető oklevél adományozásával ismeri el azok érdemeit, akik kiemelkedő szakmai munkásságukkal jelentősen hozzájárulnak illetve hozzájárultak a város fejlődéséhez, vagy tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a város jó hírnevének öregbítéséhez. A testület idén négy olyan helybélinek – Bencs Attilának, Bodnárné Surányi Gabriellának, Kupsza Jánosnénak, Bodó Ivánnénak – adományozta ezt a rangos elismerést, akik sokat tettek a közösségért, lakóhelyük fejlődéséért, fejlesztéséért.
2018-08-27Hozzá járulnak a város fejlődéséhezA képviselő- testület Rácalmás Díszpolgára cím adományozásával ismeri el azok érdemeit, akik életútjuk során kimagasló munkásságukkal közvetlenül hozzájárultak a város fejlődéséhez, akik kiemelkedő szakmai tevékenységükkel emelték, illetve elősegítették a város fejlődését, a város lakosságának előrehaladását. Ebben az évben a testület két aktív, helyi közéleti személynek, Kondor Károlynak és Bodnár Sándornak adományozott díszpolgári címet.
2018-08-25Az aprónép birtokba vette a megújult óvodát (képaláírás)Több mint száz év után megújult, kibővült a mezőfalvi Tündérkert óvoda. Augusztus 24-én adták át ünnepélyes keretek között a bő negyedmilliárd forintos beruházást. (képaláírás)
2018-08-25Előszálláslegifjabb lakóit is köszöntötték. A legfinomabb kenyerek és a legifjabb polgárok ElőszállásonA szokásos összhangban. Így jellemezhetnénk legrövidebben az előszállásiak idei augusztus 20-i ünnepségét. És még valamivel: közel telt háznyian gyűltek össze, hogy együtt emlékezzenek és köszöntsék a település legfiatalabb polgárait.
2018-08-24Térségi fejlesztések. kiállás a nemzetért, a közösségértMúlt hét vasárnap (2018. 08. 19.) Falunapot tartottak Iváncsán. Ekkor adták át a 130 millió forintból megépített műfüves futballpályát és a megújult piaci épületet.
2018-08-24Sokszínű ünnep: új létesítmények átadása és emlékműavatás is voltSzép nap volt Dunaföldvár életében az idei Szent István ünnep – új létesítmények átadásával, hajó- és emlékműavatással, halászléfőző versennyel, koncertekkel, tűzijátékkal.
2018-08-24A megbékélés, illetve egymásra találás napja volt a településenAz illő augusztus 20-i megemlékezés mellett a napi életüket is ünneplőbe öltöztették Nagykarácsonyban. Tartalmas és felemelő délutánt zártak az okkal elégedett lakosok. Az idén a Nagykarácsony Közösségéért Díjat Várai Anna és Várai Tamás (kép), a helyi néptáncegyüttes vezetői kapták, akik egy ragyogó és sikeres néptáncos közösséget építenek.
2018-08-23Tizenöt éves a perkátai polgárőrség. Jubilál a perkátai polgárőrségNagyszabású rendezvény keretében ünnepelte a perkátai polgárőrség fennállásának 15. évfordulóját augusztus 11-én. A programra a község faluházában került sor, ahova az egyesület tagjai és családjuk, valamint a vendégek és a támogatóik is meghívást kaptak.
2018-08-23Oklevél PenteléértA hagyományos aratóbál előtt adták át az oklevél Penteléért elismerést Zsákovics Györgynének és Kőrösi Ferencnének (kép). Zsákovics Györgyné tősgyökeres pentelei családban született az 1934-es esztendőben.
2018-08-22Lídia néni 95 esztendős lett. A virágágyására nagy gonddal figyel ma isRégi ismerősként köszönthette kilencvenötödik születésnapja alkalmából Kormos Józsefnét (kép) technikumi otthonában Gombos István, a városi önkormányzat humán ügyekért felelős alpolgármestere kedden délelőtt.
2018-08-22Államalapításra emlékeztekÜnnepi gondolatok és az új kenyér volt a központi vezérfonal a város környéki települések ünnepi rendezvényein.
2018-08-22Két napon át ünnepeltek a baracsiak a hét végénBaracson összevonták az államalapítás ünnepét a Falunappal és az Aratóünneppel. A Falunapi ünnepségen adták át a Baracs díszpolgára címet Konczné Talpai Tímeának. A Baracs községért kitüntetést Csavajda Klára, Kuminka Józsefné és Horváth Árpádné vehette át, míg a Baracs község Ifjúsági Kitüntető díjat Veszprémi Nikolettnek adományozta a képviselő-testület. Baracs község Ifjúsági Kitüntető díjat kapott még a Fehérvári Nikoletta és Fehérvári Alexa testvérpár is. A Baracs Polgárőr Faluvédő Egyesület az év Polgárőre díjat Gelencsér Jánosnak adományozta idén.
2018-08-21Megszegték az új kenyeret. Emlékezünk a múltra, és levonjuk a tanulságokatEgész napos programsorozatot kínált Dunaújváros augusztus 20-án, a Szalki-szigeten zenével, tánccal, ünnepi műsorral. Az ünnepi megemlékezést Cserna Gábor polgármester szavai nyitották.
2018-08-21Megemlékezés, díjazások és aratóbál. Megemlékezés, díjazás és aratóbál volt Pentelén szombatonA Pentele városrésziek idén is a városi ünnepségek előtti napokban tartották meg augusztus 20-i ünnepi programjukat a Pentele Klubházban. Ebben az esztendőben a Pro Pentele Díjat a tősgyökeres dunapentelei iparos családban született Lemák Jánosné vehette át. A Penteléért Oklevél kitüntetést idén Zsákovics Györgyné és Kőrösi Ferencné kapta.
2018-08-21Falunapi kavalkádBaracson már augusztus 17-én elkezdődött a falunapi eseménysorozat.
2018-08-21Forró hitvesi csók 45 év után isCsendes Józsefnek és feleségének, Zelei Évának békében, szeretetben telt eddigi élete. Hogy a következő évtizedekben is így lesz-e, ahhoz jó esély lehet az a megerősített fogadalomtétel, amelyet szombaton tettek a mezőfalvi Sárga Rózsa Nyugdíjasklub negyedéves név- és születésnapi buliján.
2018-08-21Megvalósult egy közösségi álomKülönleges nap volt Dunaföldvár életében az idei Szent István ünnep - új létesítmények átadásával, hajó és emlékműavatással egészült ki a szokásos program.
2018-08-21A fejlődés motorja lehet. A térség fejlődésének motorja lehet Iváncsa - avatásokIránykijelölő, valóban ünnepi és nyomós hangütéseket tartalmazó falunapokat tartottak Iváncsán, ahol a díszvendég, dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos ünnepi beszédét is erre fűzte fel a településen kettős helyszínavató tiszteletére.
2018-08-21"Élvezzék a létét, előnyeit, mert önöknek építettük ezt a házat"Rendezvényközpont és sportcsarnok funkciót egyaránt betöltő, impozáns létesítménnyel gazdagodott az ünnepi hét végén Rácalmás, mindazok pedig, akik részt vettek az avatási ünnepségen, különleges élményekkel térhettek haza.
2018-08-21Lecsófesztivállal ünnpeltekHagyomány Mezőfalván, hogy az augusztus 20-ai ünnepekre megfőzik a falu legfinomabb lecsóit. Kenyérszegés, színházi előadás és kulináris élvezetek szerepeltek a programokban.
2018-08-21Bensőséges hangulatban (képaláírás)Daruszentmiklós ünnepségét a hagyományok szerint bensőséges hangulatban a Barátságház előtti téren rendezték meg. Rauf Norbert, a falu polgármestere ünnepi beszédében hangsúlyozta: Nekem nagyon fontos, hogy az itteni emberek legyenek büszkék arra, hogy ők ennek a településnek a lakói. Az államalapítás ünnepe a keresztény kultúra és erkölcs alapjairól szól. Tartsuk be együtt annak a szabályait. (teljes szöveg)
2018-08-18Kitüntetett katasztrófavédőkAz Államalapítás ünnepe alkalmából megemlékezést tartott a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság augusztus 17-én Székesfehérváron. Magosi Lajos tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából az elmúlt időszakban végzett kiemelkedő munkájáért Varga Anita tűzoltó törzsőrmestert a dunaújvárosi katasztrófavédelmi kirendeltség hatósági osztályának referensét tüntette ki.
2018-08-18Új álló hajó - avatásra készenNagy eseményre készül a Dunaföldvári Vízisport-kör Egyesület és a város önkormányzata. Augusztus 20-án új állóhajót avatnak.
2018-08-18Megkoszorúzták Baracs vezér szobrát (képaláírás)Már augusztus 17-én, pénteken megkezdődtek az idei baracsi falunap és aratóünnep rendezvényei. Késő délután mesélő musical szólt a gyerekeknek, majd Baracs vezér szobrát koszorúzták meg (képünkön), ahol Várai Róbert polgármester mondta el gondolatait. Este a Szállj fel, szabad madár! rockoperát hallgathatták meg a község lakói. Az ünnepi műsor augusztus 18-án este hatkor kezdődik. (teljes szöveg)
2018-08-17Albina néni, az üknagymamaSike Józsefné, Albina néni pénteken ünnepelte kilencvenedik születésnapját, így már ő is a dunaújvárosi szépkorúak táborát erősíti.
2018-08-17Díjátadás szezon előttA Decathlon Sportáruház aulájában augusztus 15-én, szerdán délután rendezték meg a VII. Decathlon Nyári Kupa ünnepélyes díjátadóját.
2018-08-16Jeles alkalom a templombúcsúA templom védőszentjéhez kapcsolódóan tartottak búcsút Dunaföldváron.
2018-08-11Egy remek család 90 évnyi történeteBaráti, bensőséges találkozón köszöntötte Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében, Gombos István alpolgármester 90. születésnapja alkalmából Sike Józsefnét, Albina nénit.
2018-08-10Tüzijáték lesz a javábólA korábbiaknál látványosabb és színesebb tűzijáték, több generációt is megszólító könnyűzenei program, közlekedési kötelezők – így készül a város az államalapítás ünnepére.
2018-08-09Motorosok extrém esküvője Újvárosban. Extrém esküvő volt DunaújvárosbanBarbi és Tibi nem a hagyományos, szolid módját választották a közös utuk kezdetének. Extrém hajviseletet és bohém esküvői ruhát viselt a menyasszony. A város utcáit egy quadon szelték át, mögöttük a szelíd motorosokkal.
2018-08-06Falunap a hétvégén. Felújítások előtt a falunaponFalunapot tartottak Nagyvenyim önállóvá válásának 71. évfordulóján a hétvégén. Augusztus 3-án, péntek este még tisztán a szórakozásé volt, augusztus 4-én, szombaton a számtalan program mellett az ünnepi testületi ülésen átadták a Nagyvenyimért díjat is.
2018-08-03Kilencven év köszöntéseGyenei Ferencné, Kati nénit köszöntötte kilencvenedik születésnapja alkalmából az ökormányzat képviseletében Nagy Zoltánné képviselő, idősügyi tanácsnok
2018-08-01Szögre akasztotta a stopperórájátA napokban egy szűk körű öszszejövetelen búcsúztatta a Dunaferr SE úszószakosztályának vezetősége és kollektívája Őri-Paczolai Györgyit, aki 38 évnyi edzősködés után úgy döntött, hogy befejezi a munkát.
2018-08-01Áder János fogadta a világbajnok csapatotÁder János köztársasági elnök július 30-án este tiszteletvacsorán fogadta a debreceni junior kézilabda-világbajnokságon aranyérmet szerző női válogatott tagjait és segítőit a Sándor-palotában. Klujber Katrin a dániai edzőtábor miatt nem tudott ott lenni.
2018-08-00Kitüntetettjeink. Rácalmás díszpolgárai. Rácalmásért Oklevél elismerésben részesültek2018. augusztus 18-án a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok avatóján adták át a rácalmási önkormányzat kitüntetéseit. Rácalmás díszpolgárai: Kondor Károlya rácalmási református egyházközség volt gondnoka és Bodnár Sándor a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke. Rácalmásért Oklevelet kapott Bencs Attila, a Rácalmás Sportegyesület elnöke, Bodnárné Surányi Gabriella, Kupsza Jánosné és Bodó Ivánné.
2018-08-00Csarnokavató és városnapi rendezvény Rácalmáson. Rácalmási Rendezvényközpont- és sportcsarnokavató. Rácalmási Városnap 2018Képes összefoglaló a rácalmási csarnokavató és városnapi rendezvényről
2018-07-28Kati néni tartalmas kilencven éveIgen szerencsés természetű hölgyet köszöntöttek születésnapja alkalmából július 27-én: Gyenei Ferencné (kép) jól érzi magát közösségben és könnyen alkalmazkodik!
2018-07-20Száznyolcvanöt esztendő. Két dunaújvárosi szépkorút köszöntöttekOláh Árpádné és Szikszai Ferencné szépkorút köszöntötte az önkormányzat nevében Nagy Zoltánné idősügyi tanácsnok
2018-07-18Szépkorúakat köszöntöttünk tegnap is. Ismerőst köszöntöttünkDunaújvárosban egyebek között az is szép, hogy az ország legkülönbözőbb helyeiről származó emberek élnek itt. Mint például Oláh Árpádné, azaz Irénke néni (kép), e lap olvasóinak régi ismerőse, hiszen öt évvel ezelőtt közösen köszöntöttük őt 90. születésnapja alkalmából.
2018-07-18Kilencvenévesen úgy él, mint harminc éveSzületése kilencvenedik évfordulóján köszönthettük Szikszai Ferencnét, Erzsike nénit is (kép), aki magas kora ellenére teljesen önellátó módon él belvárosi otthonában, egyedül, de nem magányosan.
2018-07-14Boldogok, mert új óvodát avattak2018. július 11. különleges napként vonul be Baracs történelmébe. A neves dátum azon ritka eseményt dokumentálja, mikor a falu lakosságmegtartó ereje 100 fővel gyarapodott. Miként számoltuk ki? Nos, pontosan ennyi gyerek fér el szeptembertől a község legújabb büszkeségében, a vadonatúj baracsi Négy Vándor Óvodában! Az ünnepségen Baracs Település Fejlesztéséért kitüntető címet vehetett át Varga Gábor országgyűlési képviselő. Baracs érdekében kifejtett településfejlesztési tevékenységéért Mezei Zsolt, a Fejér Megyei Önkormányzat képviselője oklevél elismerésben részesült.
2018-07-12Új óvodát avattak (képaláírás)Egy település életében nagy jelentőségű az a pillanat, amikor valami olyat hoznak létre, ami több generáción át érezteti majd a hatását. A baracsi Négy vándor óvoda új épülete szeptembertől száz gyermeknek nyújt korszerű, minden tekintetben megfelelő férőhelyet. Impozáns, gyönyörű, tágas, modern és hihetetlenül jó érzés benne lenni – összegezhetők az első benyomások az átadás utáni bejáráson. A 330 millió forintos beruházás megvalósulásával új fejezet kezdődött Baracson. Varga Gábor országgyűlési képviselő, Várai Róbert, Baracs polgármestere és a kivitelező cég részéről Nemes Zoltán ügyvezető átvágják az avatószalagot. (teljes szöveg)
2018-07-09Kitüntetések, díjak átadása. Sokat tettek Mezőfalváért, illetve a település sportéletéértAz ünnepi alkalmak minden esetben lehetőséget adnak arra, hogy a faluért kiemelkedően sokat dolgozó emberek közösségi elismerést vehessenek át. A mezőfalvi testvér-települési találkozón Mezőfalváért díjban részesült Zsákovics Istvánné nyugdíjas, Tóth Viktor rendőr törzszászlós és Sóki László képviselő. Mezőfalva sportjáért Klics Ferenc-díjjal Tombor István testnevelőtanárt jutalmazták.
2018-07-09A sikerekből építkeznekJúnius 29-én este a baracsi faluház nagytermében ünnepélyesen is lezárult a Baracs SE 2017/2018-as idénye, ahol a legeredményesebb labdarúgócsapatokat és a legtehetségesebb játékosokat ünnepelték. A rendezvényen részt vett Schneider Béla, az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának igazgatója is.
2018-07-06Évtizedek óta nem látott fejlődés. Az egészségügyi dolgozók legnagyobb ünnepeSemmelweis-napi ünnepség a kórházban. Pantaleon emlékérmet kapott: Szilágyiné dr. Tóth Erika, Gyeneiné Takács Mária, Németh Józsefné.
2018-07-06Negyvenéves a dunaföldvári Őszi Alkony nyugdíjasklubA múlt, jelen és jövő közé nekünk kell hidat építenünk, hogy fennmaradjanak értékeink. Az Őszi Alkony nyugdíjasai és vendégeik ma egy kis életet visznek ebbe a százéves házba – kezdte köszöntőjét a dunaföldvári tájházban Németh Lajosné Éva, a földvári nyugdíjasklub vezetője azon a múlt heti találkozón, amelyre Kulcs, Daruszentmiklós, Bölcske, Madocsa és Solt testvérklubjainak tagjait hívták meg. A hagyományos éves találkozót az tette különlegessé, hogy az Őszi Alkony nyugdíjasklub negyvenéves jubileumát is ünnepelte.
2018-07-05Csak közösen lehet és érdemesAz idén tízéves Carissa Sportegyesület bensőséges keretek között a közelmúltban tartotta évzáróját, amelyet az önkormányzat részéről Izsák Máté és Lassingleitner Fruzsina is megtisztelt jelenlétével.
2018-07-04A megyében minden második pálya a miénk. Újabb pálya telt meg élettelImmár a hetedik ovi-sport multifunkcionális sportpályát adták át ünnepélyes keretek között július 3-án Dunaújvárosban, az Eszterlánc tagóvodában.
2018-07-04Kinevezett kórházi főrovosok (képaláírás)A Szent Pantaleon kórház július 2-i, Semmelweis-napi ünnepségén adták át az új főorvosok kinevezését is: dr. Finta Lehel neurológus, dr. Szakács Ildikó szemész, dr. Tóth Máriának neurológus. Adjunktusi kinevezést kapott dr. Szabó Ignác infektológus, belgyógyász, dr. Soós Zita urológus,dr. Veszprémi Tibor urológus. (teljes szöveg)
2018-07-03Ünnep a kórházban. A város megbecsüli a kórházatÜnnepi tudományos ülést rendeztek július 2-án, hétfőn délután a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház és Rendelőintézet földszinti előcsarnokában a magyar egészségügy napja alkalmából. Az ünnepségen részt vett dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos, Cserna Gábor polgármester, dr. Sürü Renáta jegyző, dr. Kovács Péter, a járási hivatal elnöke, dr. Varga Gábor, a kórházat fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ közép-dunántúli térségi igazgatója is. Szilágyiné dr. Tóth Erikát, a központi műtő vezető főorvosát, Gyeneiné Takács Mária epidemiológiai szakápolót, Németh Józsefné munkaügyi előadó csoportvezetőt Szent Pantaleon Emlékéremmel tüntették ki.
2018-07-00XLI. Vasas- és Kohásznap Dunaújvárosban. Hagyományok és modern technológiákTöbb mint tízezren vettek részt a negyvenedik Vasas- és Kohásznapon 2018. július 13-án. Az ISD Dunaferr rendezvényére a vasmű munkavállalói és családtagjaik mellett sokan kilátogattak Dunaújvárosból és a környező településekről is.
2018-07-00Tesla élményvezetésA XLI. Vasas- és Kohásznap szervezői két Tesla autót is "csatasorba" állítottak, hogy a sorsoláson nyertes dunaferresek kipróbálhassák őket. A vezetés élményéről nyilatkozik Horváth József, Gajdos Henriett és Tóth Szilvia.
2018-07-00Isten éltesse Ilonka nénit! (képaláírás)Rácalmás Város Önkormányzata nevében Németh Miklósné alpolgármester asszony köszöntötte július 3-án Spiák Ilona Anna Rácalmás, Sirály utcai lakost, szépkorút 90. születésnapja alkalmából. Ilonka néni két gyermekkel, három unokával és egy dédunokával büszkélkedhet (teljes szöveg)
2018-07-00Anyák napja (képaláírás)Május az édesanyák köszöntésével kezdődött a (nagyvenyimi) művelődési házban (teljes szöveg)
2018-06-29Dunaújváros Közszolgálatáért. A közszolgák köszöntéseJúnius 28-án, csütörtökön délután a Városháza C szárnyában a városvezetés nevében Cserna Gábor köszöntötte településünk köztisztviselőit. Cserna Gábor a Dunaújváros Közszolgálatáért díjat Bojér Évának, a személy ügyi és működtetési osztály vezetőjének, Puskás Rozáliának, a vagyonkezelési osztály analitikus nyilvántartó ügyintézőjének, valamint Szögi Erikának, a főépítészi, építésügyi és környezetvédelmi osztály építésügyi ügyintézőjének adta át.
2018-06-23Már kezükben tarthatják a diplomát. Értelmiséginek lenni életformaJúnius 22-én tartották a Dunaújvárosi Egyetemen a diplomaátadó ünnepséget. A júniusi záróvizsgákon 212 hallgató tett sikeres záróvizsgát.
2018-06-23Könyvtárat avattak. Szép lett a könyvtárÜnnepélyesen avattak fel június 21-én, csütörtök délután Baracson a megújult könyvtárat.
2018-06-23Új katasztrófavédelmi autót adtak át. A mentés gyorsaságát is javítja az új gépEgy korszerű és vadonatúj járművel gyarapodott a megyei katasztrófavédelem állománya: a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat (KMSZ) Volkswagen Amarok típusú, 120 kilowatt teljesítményű terepjáró autó tízéves elődjét váltja a szolgálatban.
következő