József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | üzlet, bolt, bevásárlóközpont

1896 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-05-26L-múlt történetek az L épületek múltjárólDr. Tóth István várostörténeti írása az L.épületekről
2023-02-15Együtt a babákért!Számos hátrányos helyzetben élő család kapott országszerte jelentős segítséget az elmúlt tizenkét év során az Együtt a babákért elnevezésű, a dm Magyarország és a Katolikus Karitász közös programja keretében. Ehhez kapcsolódóan hétfőn délelőtt átadóünnepségre hívták szerkesztőségünket a Krisztus király plébániára, ahol a program folytatásaként fél évre elegendő pelenkát adtak át négy helyi rászoruló kisgyermekes családnak.
2022-01-22Újranyit a kultikus Karát a Békében2021 februárjától viszonylag hosszú bezárást követően új tulajdonossal, új lendülettel nyitott újra a Béke városrész kultikus ABC-je, a Karát még az év novemberében.
2022-01-06Akinek a munkája egyben a hobbija is - disznóságokVannak emberek, akik szinte szerelemmel szeretik a szakmájukat. Közéjük tartozik Pulai Mihály, a Forster Húsbolt munkatársa is. Miután végez a boltban, otthon vág disznót a barátoknak, szomszédoknak, jó ismerősöknek. Interjú.
2021-11-18Az egykori épületekről a jelenben"Ilyen a régi Bánki Donát iskola, a Barátság iskola, a József Attila iskola, a kisegítő iskola, a szülőotthon, a 10 emeletes munkásszálló, a 8 emeletes nővérszálló, a Sirály étterem, az Óragyár épülete, az áruházaink (Skála, Kék Duna), a Kodály Zoltán utcai bölcsőde, az Erkel kerti óvoda, a Liszt Ferenc kerti bölcsőde, a Kőműves utca volt üzletei, a Vasmű út volt üzletei, az irodaház, az MKB Bank, a Hangulat Bár és a mellette lévő ABC-áruház, a Béke Étterem és a Vasmű Klub."
2021-11-09A legjobbra faragvaKirski Tomaj tökös alkotását választották a legjobbnak a Vasmű úton megrendezett tökfaragó rendezvényen. A döntést a Szent Pantaleon Kórház traumatológiai osztályának dolgozói szavazták meg.
2021-11-08Tökös dzsemboriban volt részünk a Vasmű útonOktóber 6-án második alkalommal rendezte meg Vasmű úti tökfaragó versenyét az ötlet- és egyben házigazda, Parrag Miklós, a gyümölcsparadicsom és élelmiszerbolt működtetője, a hozzá társuló támogatók segítségével.
2021-11-08Ötvenéves a szimbólumA Kék Duna több mint egy évtizeden keresztül az egyetlen, majd később is meghatározó áruháza és szimbóluma volt városunknak. Ma, fél évszázaddal a nyitás után is városképi jelentőségű, a központot meghatározó épület.
2021-11-03Tökfaragás gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt"November 6-án, szombaton, 8 órától második alkalommal rendeznek a Vasmű úton tökfaragó versenyt gyerekeknek. Bár ha a tavalyi tapasztalatokat nézzük, akkor időnként a felnőttek jobban élvezték az eseményt, mint a picik." A házigazda ezúttal is a Vasmű úti gyümölcsparadicsom és élelmiszerbolt lesz. Az üzlet tulajdonosa, Parrag Miklós elmondta, elsősorban a gyerekeknek akar kedveskedni.
2021-08-09A tanszerek szezonja kezdődik"A városi Papírmadár papír-, írószer üzlet is kifejezetten széles választékkal és rengeteg iskolatáskával várja a vásárlókat – erről számolt be lapunknak Plézer Zsolt, az üzlet és az IMV Irodaszer Kft. tulajdonosa."
2021-01-08Tomi: újabb félmilliós felajánlás a város rászorulóinak.A Dunaújváros szerte jól ismert Tomi vegyiáru- és élelmiszer üzletek tulajdonosa a tavaszi, mintegy 800 ezer forint értékű felajánlás után további félmillió forintnak megfelelő ajándékot adott át 2020. december 30-án Pintér Tamás polgármesternek és Barta Endre alpolgármesternek azért, hogy a rászoruló családok évkezdését könnyebbé tegye. Az átadás-átvétel során segített a bepakolásban Kálló Gergely országgyűlési képviselő is.
2020-12-04Élelmiszerbank: ismét sikeres gyűjtőakcióDunaújváros is csatlakozott a Magyar Élelmiszerbank Egyesület kezdeményezéséhez, amely során több nagyáruházban is tartós élelmiszereket gyűjtöttek a rászorulóknak 2020. november 27-től 29-ig. A négy gyűjtőponton beérkezett felajánlásokat karácsony előtt osztják majd ki a helyi szervezetek a családoknak.
2020-08-11Befeketető, bérlő kerestetikSzámos emblematikus üzleti és kereskedelmi ingatlan keresi új gazdáját, illetve bérlőjét. A kínálatban van régebben telt házzal üzemelő szórakozóhely, vendéglő és exkluzív irodahelyiség is. Befektetők előnyben.
2020-04-00Vírus és a helyi gazdaságIsmertető a dunaújvárosi gyárak működéséről és a helyi üzletek nyitvatartásáról. Gyárak: Hankook Tire, Hamburger Hungária, ISD Dunaferr; üzletek: Spar, Interspar, Tesco, Aldi, Lidl.
2020-03-06Új parkolási rend (képaláírás)A (dunaújvárosi) Zöldkert Áruház előtti, magántulajdonban lévő területen változott a parkolási rend. A nyitvatartási időn kívül lezárják, és gépkocsinként kétezer forint ellenében nyitják csak ki (teljes szöveg)
2020-03-00Hogy kerül a virág a vázába?Beszélgetés Horváth Tímeával, az Ibolya V Virágszalon vezetőjével a virágok útjáról a vázába.
2019-06-21Retro ízek a város centrumában - Tejivó nyílik a Vasmű úton2019. június 24-én nyílik meg a Centrum Pékség és Tejivó, amely egy reggelizőhely is egyben és a Pusztaszabolcsi Tejüzem termékeit fogja árulni. Beszélgetés Bencsikné Ildikó üzletvezetővel.
2019-06-00Selyemben, csipkébenBalogh Amanda, az Amanda Szalon tulajdonosa nyilatkozik a menyasszonyi ruhákról.
2019-04-00Ne legyen ízektől is "mentes" a húsvétunk!Ismertető a Dózsa GYörgy úton lévő Kalendárium Delikátesz húsvéti kínálatáról.
2018-11-00A szürke 50 árnyalata és a fehérneműkJóri Attila, a Black Rose Erotic Shop tulajdonosa nyilatkozik az új fehérnemű divatról.
2018-10-00Kalendárium Delikátesz - kizárólag ínyenceknek!Beszélgetés Mészáros Klárával, a Gasztro Kalendárium üzletvezetőjével, a boltban kapható termékekről, személyes kedvenceiről.
2018-05-00A negyedszázados vállalkozásBeszélgetés Ribi Gáborral, a Molker Kft. ügyvezetőjével a cég történetéről, tevékenységéről és a várossal való kapcsolatáról.
2018-05-00A jó fagyi titkaNagy László, a Marcipán Cukrászda vezetője ismerteti a jó fagylalt titkát.
2017-12-00Kis bolt - nagy tapasztalatA Piac téren lévő Unitel Team elektronikai áruház bemutatása. Nyilatkozik Zolta Richárd, a bolt vezetője.
2017-11-00Elvira, az anyagok és a békákBeszélgetés Csányi Vilmosné Gulácsi Elvirával, aki bezárja a Vasmű úti méteráru üzletét.
2017-10-00Királylányok mellé királyfiakBeszélgetés Balogh Amandával, a Vasmű úti Amanda Szalon tulajdonosával az öltönyvásárlásról.
2017-09-00Tenger és fodor a szalagavatóraTolnay Virág, a Roxy menyasszonyi ruhakölcsönző tulajdonosa ismerteti a szalagavatós trendeket.
2017-05-00Életutakat elismerő díj a kamarától2017-ben is átadták a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlése előtt a Dunaújváros Kézművességéért Díjakat. Díjat kapott Bedő Tibor, aki a vendéglátásban tevékenykedett; Léhner Lajos bőrdíszműves és Szarka László, a város első horgászboltjának tulajdonosa.
2017-05-00Az a boldogító igenIsmertető a dunaújvárosi esküvőkről, lakodalmakról. Nyilatkozik Kiss Zsuzsanna anyakönyvvezető; Csikós Gábor, a Kiskohász Vendéglő vezetője; Palkovics Katalin, az Ibolya Virágszalon egyik tulajdonosa; Tolnay Virág, a Roxy menyasszonyi ruhakölcsönző tulajdonosa és Egei Március, a Klub Hotel vezetője.
2017-04-00Fessük színesre!Beszélgetés Fodor Józseffel, a Festők boltjának vezetőjével a különböző festékekről.
2017-04-00A húsvéti sonka rejtelmeiBeszélgetés Forster Istvánnal a húsvéti sonkáról.
2017-03-00Ha padlóra kerülünk...Beszélgetés Vaskó Ferenccel, a melegburkolással foglalkozó VT Kontakt Kft. ügyvezetőjével.
2016-11-00Függönybe szőtt negyedszázadBeszélgetés Tüske Ferenccel és feleségével, Ildikóval családi vállalkozásukról, a Tüsi függönyvállalkozásról. Jelenleg két dunaújvárosi üzlet mellett egy budapesti bemutatótermük is van.
2016-10-00Három Máté három városbanBeszélgetés Máté Mártonnal, az Autó Máté Kft. autókereskedés és szerviz tulajdonosával cége helyzetéről.
2016-08-16Díjátadóval zárult a nyári kupaAugusztus 13-án, szombaton rendezték az V. Decathlon Kupa nyári kispályás labdarúgó torna díjátadó ünnepségét a névadó áruház aulájában. Az élen végzett az Elit alakulat.
2016-08-00Fleron, ami a virágról szólBeszélgetés Bordás Gabriella virágkötővel, aki a piaci Fleron Virágüzlet társtulajdonosa.
2016-07-20TestvértelepülésekJúlius 18-i számban írtunk a csíkkozmási küldöttség Daruszentmiklósra való érkezéséről. A hír tartalma azonban sokkal mélyebb, mint egy rövid tudósítás. Hogyan alakul ki, és mit is jelent valójában a testvértelepülési barátság? - erről kérdeztük a házigazdát és a vendégségbe érkezőt.
2016-07-08A sikeres olimpiáértOlimpiai hangulat uralkodott Dunaújvárosban június 29-én a Szabadság utcai COOP üzlet előtt, ahol rengetegen gyűltek össze, hogy jó kívánságaikkal bíztassák az idei olimpia magyar sportolóit. Az eseményen Martinek János (kép), korábbi olimpiai-, világ, és Európa-bajnok öttusázó várta az érdeklődőket.
2016-06-29Virágot adni jó!Virágot adni öröm, és a virágok népszerűsítése mindenkinek jó. Június 28-án virágokat adtak egy mosolyért!
2016-06-28Itt a nyár, ugye csodásA Best Optika, a Lennox fehérnemű szaküzlet (kép), az Eurofish Horgászbolt (kép) rövid bemutatása.
2016-06-21Szabadidős ajánlatokA Magellán Kerékbárbolt és Szakszervíz rövid bemutatása.
2016-06-14Egy kis nyári frissítésA Best Optika, a Silver Női és Férfi Divat szaküzlet, a Baronesz fehérnemű szaküzlet rövid bemutatása. (kép)
2016-05-31Mindennapi vásárlásA Barátságos Húsbolt, a Boro Pékség, a Váci ABC, és a 2-B-S Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft. rövid bemutatása.
2016-05-31Minőséget jó áron!A DOMEX Szőnyegáruház bemutatása.
2016-05-24Középpontban a látásA Best Optika, a SesztákOptika rövid bemutatása.
2016-05-10A terített asztalA Barátságos Húsbolt, a Corso Étterem és Söröző, a Jakó Cukrászda és a rácalmási Beugró Vendéglő rövid bemutatása.
2016-05-00Kismamák is fehérbenTolnay Virág, a Roxy esküvői ruhaszalon tulajdonosa nyilatkozik a 2016-os divatról.
2016-04-19Tavaszi kínálatunkA Magellán kerékpárbolt rövid bemutatása.
2016-04-12Tavaszi átállításA nagyvenyimi "OIL! A német kúthálózat" és a Láng Autóalkatrész rövid bemutatása. Kép: Asztalos Gumiszervíz.
2016-04-05Tavaszi felkészítésA Matti Gumizóna, a Kis Autókölcsönző, a Pesóker Kft. Perjési gyula autósboltjának rövid bemutatása.
2016-04-01A Domex műfűje mindig zöld(ebb)A Domex Szőnyegáruház bemutatása. Beszélgetés Miháldinecz Bernadett tulajdonossal.
2016-04-00Akik a jó ízekért vannakBeszélgetés Mészáros Klárával, a Gastro Kalendárium egyik tulajdonosával. A férjével alapított vállalkozás több mint egy éves.
2016-04-00Bizsu, bizsu, bizsu...Mózes Helén, a Tescoban lévő BIPAKO ékszerüzlet tulajdonosa ismerteti a 2016-os divattrendet.
2016-03-29Ébredező kiskertekA Zöldkert Áruház, a Carissa Virágüzlet rövid bemutatása.
2016-03-22Húsvéti ajánlatokA Kis Autókölcsönző, a Homonnay Kulcs és Gravír rövid bemutatása.
2016-02-23Felújítás, építkezésA Zöldkert Áruház és a Domex szőnyegáruház rövid ismertetése. Kép: Szabó László a Zöldkert Áruház vezetője.
2016-02-18DeichmannFebruár 18-án új helyen nyitják meg a Park Center 1. szám alól elköltözött Deichmann cipőboltot, Kenyérgyári út 2.
2016-02-16Ha épít, ha felújítA Festők Boltja, a KEMI-KER Kft., a DIEGO Áruház rövid bemutatása.
2016-02-02Megfontolandó ajánlatA KEMI-KER Kft., a Boro Pékség, a Barátságos Húsbolt, A 2-B-S Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft. rövid bemutatása.
2016-02-00Valentin nap virággal és szívekkelTóth Ilona, a Tesco virágbolt tulajdonosa számol be a Valentin napi vásárlási szokásokról.
2016-01-26Az otthon felfrissítéseA Festők Boltja, a KEMI-KER Kft., a DIEGO Áruház rövid ismertetése.
2016-01-19Sport és egészségA Maxpain Sportcentrum, az Eurofish üzlet és a Körömsziget rövid bemutatása.
2016-01-12Újra formába lendülniA Körömsziget, a Fedora Fitness, a Medicina Gyógyszertár rövid bemutatása.
2015-12-22Az utolsó roham előttA Flamingó cukrászda, a Barátságos Húsbolt, a Chip Elektronika rövid bemutatása.
2015-12-15Ajándékok kerestetikA Homonnay Kulcs és Gravír és a Zöldkert Áruház rövid bemutatása.
2015-12-11A DOMEX-nél kettőt fizet, hármat vihet!A DOMEX szőnyegáruház bemutatása. Beszélgetés Mihaldinecz Bernadett üzletvezetővel.
2015-12-08Kedvezmények soraA Flamingó Cukrászda, a Silver Női- és Férfi Divatáru üzlet és a Körömsziget stúdió rövid bemutatása.
2015-12-01Az ünnepi hajrá előttA Chip Elektronika rövid bemutatása.
2015-12-00Aranyba foglalt szeretetPéter Albertné, a Brill Ékszerbolt tulajdonosa tájékoztat a ékszerekről.
2015-12-00Ajándék és bulihangulatSzűcsné Marika, a KIWI ajándékbolt háziasszonyának tanácsai a legmegfelelőbb bulikellékekről.
2015-12-00Abroncs-tudnivalók a gumidoktortólWeisz Gábor, a Weisz Gumidoktor tulajdonosának tanácsai a téli abroncscseréről.
2015-11-28Tegnap elindult a gyűjtésA Magyar Élelmiszerbank Egyesület péntektől vasárnapig ismét gyűjtést szervez a rászorulóknak. Az adományokat négy dunaújvárosi áruházban - Penny Market, Tesco - is várják.
2015-11-20Szívet-lelket is sütnek a tésztábaLátogatás Princzék dunaföldvári pékségében.
2015-11-17Frissítse fel ruhatárátA Gentleman Divat, a Triumph Fehérnemű Szaküzlet, a Baronesz üzlet rövid bemutatása.
2015-11-10Ruhapróbákra fel!A Majet Military Katonai és Vadászbolt, a Silver Női- és Férfi Divatáru üzlet, a Lennox Fehérnemű szaküzlet, a Gentleman Divat üzletének rövid bemutatása.
2015-11-06Update 1 üzlet Dunaújvárosban (képaláírás)November 5-én, csütörtökön délután öt órakor ünnepélyes keretek között megnyitották a dunaújvárosi Update1 üzletet. A rendezvényen több mint száz érdeklődő hallgatta az üzletlánc tulajdonosainak, Schobert Norbertnek és Rubint Rékának a nyitóbeszédét. (nem teljes szöveg)
2015-11-06Táplálkozzunk tudatosan!Beszélgetés Schneider Szabolccsal, a közelmúltban megnyílt, kizárólag egészséges és magyar termékeket árusító üzlet tulajdonosával.
2015-11-03Indul a téli műszakAz Asztalos Gumiszervíz, a Láng Autóalkatrész és a Matti Gumizóna rövid bemutatása.
2015-10-31Csak egy maradt... (képaláírás)A belvárosi Park Center még a múlt évtizedben nyitotta meg kapuit. Volt itt drogéria, ruházati, cipő, játék, műszaki és állateledel bolt is. Mára szinte teljesen kiürült... (teljes szöveg)
2015-10-30Téli munkálatokhozA Festők Boltja szaküzlet bemutatása.
2015-10-27Kedvezmények soraA KEMI-KER Kft., a rácalmási Beugró Vendéglő, a Zöldkert Áruház rövid bemutatása.
2015-10-24Az első szülinapi ünnepségA dunaújvárosi Borháló borszaküzlet egyéves születésnapját ünnepelte.
2015-10-20Jön a téli időszámításPerjési Gyula Kipufogócentrum szaküzlete, Kis Autókölcsönző, Pesóker Kft., Matti Gumizóna rövid bemutatása.
2015-10-06A tökéletes látásértA Best Optika, a Seszták Optika rövid bemutatása.
2015-10-02Szívében borászOktóber 7-én lesz egy éve, hogy Dunaújvárosban megnyitott a Borháló borszaküzlet. Beszélgetés az üzlet egyik tulajdonosával, Braunné Horváth Ildikóval.
2015-09-15Finomságok olcsóbbanA Váci ABC rövid bemutatása.
2015-09-08Építkezés, felújításA Festők Boltja és a Kemi-Ker Kft. dunaújvárosi szaküzletének rövid bemutatása.
2015-09-01Kertbarátok öröméreA Zöldkert Áruház, a Carissa Virágbolt rövid bemutatása.
2015-09-00Hogy készül a Bálkirálynő?Balogh Amanda, az Amanda Menyasszonyi Ruhaszalon tulajdonosa nyilatkozik a báli ruhákról.
2015-09-00Hogyan legyünk különlegesek és szépek?Cziberéné Fehér Jolán a Méretes Ruhaszalon tulajdonosa nyilatkozik az egyedileg készített ruhákról.
2015-09-00A kerek, a formás és a vintageBeszélgetés Palkovics Katával, az Ibolya virágbolt tulajdonosával a virágcsokrokról és a boltról.
2015-08-25Kézműves borokbólA Deknater Borbár borbemutatóján fellépett a Viadana Kamarakórus.
2015-08-21Kézműves gombócokKézműves fagylalt. Beszélgetés Kissné Keserű Erikával, a Csokiss Manufaktúra alapítójával és tulajdonosával.
2015-08-19Új üzlet RácalmásonAugusztus 17-én átadták a rácalmási SPAR kisáruházat.
2015-08-18Remekbe szabott ruhákA Gentleman Divat üzlet, a Silver Női- és Férfi Divatáru üzlet, a Majet Military Bolt rövid bemutatása.
2015-08-11Hangolódás az iskoláraA No-1 Papír-írószer üzlet és a Pulpitus Könyvesbolt rövid bemutatása.
2015-08-10Elhagyott bevásárlóközpontokDunaújvárosban az első Park Center.
2015-08-08Nyújtsák a karjukat!Véradás nyáron is az OBI-ban.
2015-08-04A lehetőségek tárházaA Best Optika és a Eurofish Horgászbolt rövid bemutatása.
2015-08-00Aranka nyert és nyaraltBeszámoló Kővágó Zoltánné Aranka nyaralásáról, amit a "Városunk hétköznapi hősei" című pályázaton nyert.
2015-08-00A fagyinak csak a fantázia szab határtKissné Keserű Erika, a CsoKiss kézműves fagylaltozó és édességbolt tulajdonosa mondja el véleményét a jó fagylaltról.
2015-08-00SPAR üzlettel gazdagodott Rácalmás2015. augusztus 17-én Spar üzlet nyílt Rácalmáson. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Schrick István polgármester és Erwin Schmuck, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.
2015-07-21Az öröm szép csokrai...Szép virágcsokrok Dunaújváros közterein. A Carissa virágbolt akciójáról.
2015-07-21Mindennapi betevőA Barátságos Húsbolt és a Boro Pékség rövid bemutatása.
2015-07-08Az online eladást erősítikAz átalakuló vásárlói igényekhez igazodva átszervezi Alexandra könyvesbolt hálózatát a Rainbow Üzletlnc Kft. A dunaújvárosi boltot nem érinti az átszervezése.
2015-07-03A Maci Közért újabb, egészségtudatos termékekkel bővítette kínálatátA Balogh Ádám utca 8-10. szám alatti Maci Közért újdonságai, a bolt bemutatása.
2015-07-00Bikini minden mennyiségbenCsőszné Nagy Tímea, a Lennox fehérnemű üzlet eladója ismerteti a tudnivalókat a fürdőruhaszezon előtt.
2015-06-23A kohász, aki borászA dunaújvárosi Borháló üzlet vendége volt Radics Barni, ajkai származású borász, aki annak idején a Dunaújvárosi Főiskola kohómérnöki szakára járt.
2015-06-23Mielőtt útnak indulnaA Seszták Optika, a Majet Military Bolt, a Lennox fehérnemű szaküzlet rövid bemutatása.
2015-06-16Szabadidős ajánlatokA Dózsa Mozicentrum, az Intercisa Múzeum, a Magellán Kerékpárbolt és Szakszervíz rövid bemutatása.
2015-06-09Kiváló ajánlatok soraAZ Eurofish szaküzlet, a Homonnay Kulcs és Gravír üzlet, a May Pain Sportcentrum rövid bemutatása.
2015-05-29"Tesszük a dolgunk"18 éve működik az Erdő sor 34. szám alatti Festők Boltja. A bolt bemutatása.
2015-05-26Ház körüli teendőkA Carissa virágüzletek, a Zöldkert Áruház rövid bemutatása.
2015-05-22A borkultúra és a sajtok irányában is nyitnakGluténmentes, diabetikus termékek tárháza a Maci Közértben. A MAci Közért bemutatása.
2015-05-15Maci Közért, egy kicsit másképpA Balogh Ádám utca 8-10. szám alatt található, 2008-ban megnyílt Maci Közért bemutatása.
2015-05-12Frisset és finomat!A Barátságos Húsbolt, a Boro Pékség rövid bemutatása.
2015-05-06Nem új bolt nyílt, csak új helyre költözöttElköltözött a mezőfalvi ABC.
2015-04-28Kikapcsolódni kötelezőA Dózsa Mozicentrum, a Magellán Kerékpárbolt és Szakszerviz, a nagyvenyimi Vital-Fitt Sport és rendezvényközpont rövid bemutatása.
2015-04-22Tanulni kell a vasárnapotA kiskereskedelmi szektort érintő, a vasárnapi munkavégzés tilalmával összefüggő ellenőrzésekről tartottak előadást április 21-én a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében.
2015-04-21Ballagási előkészületekA Carissa virágüzletek, a Homonnay Kulcs és Gravír, a Roxy butik rövid bemutatása.
2015-04-14Minden nap spórolhatA Majet Military Bolt, a Vasmű úti mobiltelefon szaküzlet, a Titán Sportbolt rövid bemutatása.
2015-04-09Tavaszi fesztivál a BorhálóvalTavaszi borünnep a Borháló Dunaújváros rendezésében.
2015-04-09Az internet jó hatásaA DSTV és a Neo Computers közösen meglepték a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályát néhány számítástechnikai ajándékkal.
2015-04-03Egy mindennap elérhető KözértBeszélgetés Pinczési Istvánnal, a Balogh Ádám utcai Maci Közért tulajdonosával.
2015-04-00Ajándékoztak az ünnepeltekÖt tabletet és ingyen wifit ajándékozott az egyaránt jubiláló helyi televízió, a DSTV és a NEO Computers a Szent Pantaleon Kórház Gyermekosztályának.
2015-03-31Ha szemüveg kell...A Best Optika, PR Optika, a Seszták Optika rövid bemutatása.
2015-03-24Kerti feladatok soraA Zöldkert Áruház, a Carissa virágüzletek rövid bemutatása.
2015-03-17Szépülhet a lakásA Fetsők Boltja, a Zöldkert Áruház rövid bemutatása.
2015-03-10Tavaszi felújításhozA KEMI-KER szaküzletei, a Color-Penta Festékbolt, a Zöldkert Áruház rövid bemutatása.
2015-03-03Mindennapi betevőA Barátságos Húsbolt, a Boro pékség, a Váci ABC, az Őspiaci Hartai Pecsenyesütő rövid ismertetése.
2015-02-24Tavaszi felkészülésPerjési Kipufogócentrum, a Szűrőcentrum Pesóker Kft., a Kis Autókölcsönző, a Matti Gumizóna, az Oil Depo rövid bemutatása.
2015-02-17Tessék választani!A Homonnay Kulcs és Gravír, a Baranyák Bútorüzlet, a Dózsa György úti Mobiletelefon szaküzlet, a Titán Sportbolt rövid bemutatása.
2015-02-03Bővülhet a ruhatárA Silver Női és Férfi Divat, a Lennox, a Majet Military Bolt, a Baronesz szaküzlet rövid bemutatása.
2015-02-00Aranka mosolygott, figyelmes volt és győzőttA Dunaújváros Info által meghirdetett "Városunk hétköznapi hősei" pályázaton Kővári Zoltánné, Aranka, a Dunaújvárosi Kulturális Egyesület jelöltje diadalmaskodott. A győztes portréja.
2015-01-30Dinamikus BorhálóA Borháló Borkereskedés dunaújvárosi üzlete is népszerű.
2015-01-27Kedvezmények soraA Fedora Fitness Center, a no1-es Számítástechnikai Kft. szaküzletének rövid bemutatása.
2015-01-20A bitek vonzásábanA Chip Elektronika, a No1-es Számítástechnika Kft. szaküzletének, a Göti Computer Kft. rövid bemutatása.
2015-01-13Mozgás felsőfokonA Fedora Fitness Center, a Max pain Sportcentrum, az Eurofish üzlet és a nagyvenyimi Vital Fitt Sportcentrum rövid bemutatása.
2015-01-12Börzétől az idősklubigCivil kezdeményezésre a Technikum városrészben, a volt vöröskeresztes bolt helyén börze, klub és játszóház alakul.
2014-12-31Képmentő: a múlt mindig szebb?A József Attila Könyvtár munkatársai digitalizálták a Dunaújvárosi Hírlap fotóarchívumának egy jelentős részét. Több mint kétezer kép böngészhető a könyvtár honlapján. Válogatás a képekből.
2014-12-24Civil börze, bolt, klub leszSikerrel zárult az a civil kezdeményezés, amelynek során egy leendő szociális klub alapját fektették le. Szociális klub és börze lehet az elhagyott Esze Tamás utcai bolthelyiségből.
2014-12-23Szálka nélkülKarácsonyi halételek. A Dunagyöngye Halászcsárda és a Szalka halszaküzlet tapasztalatairól.
2014-12-23Ahová megéri betérniA Barátságos Húsbolt, a Boro Pékség, a Váci ABC rövid bemutatása.
2014-12-23Csak helyi termékA Rácalmásiak Karácsonya rendezvényen megnyílt az Almavirág ajándékbolt.
2014-12-22Angyalkákat kerestek, hogy segíthessenekCivil kezdeményezés és összefogás eredményeként adományozással egybekötött ruhabörzét tartottak december 20-án a Technikum városrészben.
2014-12-20A vasárnap: vásárnap!Népszavazást akarnak indítani a vasárnapi zárva tartás ellen. Más szervezetek mellet aláírásgyűjtésbe kezd a Demokratikus Koalíció is.
2014-12-18Tamás a hazájában szeretne boldogulniGál Tamás, a Gál Cukrászüzem tulajdonosa látványcukrászdát nyitott Daruszentmiklóson. Az ilyen üzlet Magyarországon még ritkaságnak számít.
2014-12-17Egy palack jótékony árverésreA dunaújvárosi Borháló Borkereskedés jótékonysági célból egy bort ajánlott fel licitálásra. Az összeggel a Széchenyi István Gimnázium Vegyeskar és a Parafónia Zenekar közös programját támogatják.
2014-12-16Kedvezmények soraA Dózsa György úti mobiltelefon szaküzlet, a Titán Sportbolt, a No papír-írószer bolt rövid bemutatása.
2014-12-13Bolhapiac, ruhabörze, játszóházDecember 13-án megnyílt a Technikum városrészben a vöröskeresztes bolt helyén az adománygyűjtő üzlet, bolhapiaccal, ruhabörzével, játszóházzal.
2014-12-12Szociális klub lesz belőleCivil kezdeményezésre babaruhabörze, játszóház, adománygyűjtő pont nyílik a Technikum városrészben.
2014-12-10Szociális bolt lesz újra, egy ideig...A Technikum városrészben korábban vöröskeresztes, szociális boltként emlegetett üzlet adománygyűjtés céljából kinyit decemberben.
2014-12-09Az ünnepi hajrá előttA Silver Női és Férfi Divat, a Roxy butik, a Best Optika rövid bemutatása.
2014-12-04Több adomány jött össze, mint tavalyEredményesen zárult a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országszerte közel 140 városban, közte Dunaújvárosban is.
2014-12-02Minőség, elérhető áronA Baronesz szaküzlet és a Majet Military Bolt rövid bemutatása.
2014-12-00CsoKissA Dunaújvárosban működő CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bemutatása. A cégvezető, Kissné Keserű Erika kedvenc receptje: kandírozott narancs 60%-os belga csokoládéval.
2014-11-29Ünnepi gyűjtésekA Magyar Élelmiszerbank Egyesület több dunaújvárosi üzletben is adományokat gyűjt. A kezdeményezéshez Nagy Ervin színész is csatlakozott.
2014-11-25Új Amplifon Hallásközpont nyílt DunaújvárosbanNovemberben Amplifon Hallásközpont nyílt Dunaújvárosban, a Vasmű út 35. szám alatt.
2014-11-25Elérhető eleganciaA Gentleman Divat, a Silver Női és Férfi Divat, a Roxy butik rövid bemutatása.
2014-11-21Pezsgővel és süteménnyelEgyütt ünnepelt az egykori munkásszövetkezei és skálás közösség. November 19-én Szabó Gyula egykori elnököt köszöntötték, aki Dunaújvárosért Díjat kapott.
2014-11-20Újborok mustrájaHagyományteremtő szándékkal Újbor mustra fesztivált rendez a Borháló Dunaújváros november 28-án és 29-én.
2014-11-11Egészséges és finomA Paleo Life üzlet rövid bemutatása.
2014-11-04Mindennapok asztalaA Váci ABC, a Barátságos Húsbolt, a Boro Pékség rövid bemutatása.
2014-10-21Alapításkor még amatőrök voltakElső borkóstolóját rendezte meg a Borháló dunaújvárosi üzlete, október 17-én.
2014-10-21A téli szezon előttPerjési Gyula autósboltja, a Kis Autókölcsönző, a Matti Gumizóna rövid bemutatása.
2014-10-15Ilonka néni boltjaNegyven éve 1974. október 15-én nyitották meg a Római élelmiszerüzletét, a Váci Mihály utcában.
2014-10-07A Borháló ÚjvárosbanOktóber 6-án megnyitotta Dunaújvárosban új üzletét a Borháló borkereskedés.
2014-09-30Nagy őszi átalakításA Diego szőnyegyáruház, a Kemi-Ker Kft. és a Festők boltja rövid bemutatása.
2014-09-23A kerti munkák idejeA Béke téri Zöldkert Áruház rövid bemutatása.
2014-09-16Tessék választani!A Nagy Zálogház, a Titán Sportbolt, a Mobiltelefon Szaküzlet rövid bemutatása.
2014-09-09Szemrevaló ajánlatokA Seszták Optika, a Best Optika rövid bemutatása.
2014-09-02Iskolai kötelezőkA No. 1 papír-írószer, a Kóró virág és papír üzlet és a Pulpitus könyvesbolt rövid bemutatása.
2014-08-26Nem csak évnyitóraA Gentleman Divat, a Silver Női és Férfi Divat, a Tom Tailor üzletek rövid bemutatása.
2014-08-22Életmentő karnyújtás újra és újraA helyi vöröskeresztesek szervezésében véradás volt augusztus 21-én az OBI áruházban. Már az első fél órában tíz fölött volt az önkéntesek száma.
2014-08-19Közeleg a becsöngetésA Dózsa György úti No1 papír-írószer bolt rövid bemutatása.
2014-08-18Sportnap a szigetenCsaládi- és sportnapot rendezett a Szalki-szigeten augusztus 17-én a Duna-Pent NKSE és a Decathlon.
2014-08-13PályakezdőknekTizenhat helyi és három környékbeli vállalkozás nyert azon a TÁMOP pályázaton, amelyen pályakezdő fiatalok foglalkozását támogatják. Beszélgetés két érintett vállalkozás vezetőjével: Omegaprogress PC Team Kft., Klímacomp Plusz Kft.
2014-08-09Velünk élő történelemFotók Dunaújváros múltjából és jelenéből egy képen. Bali Attila fotógyűjteményének felhasználásával Holczer Tibor készítette a montírozott anyagot.
2014-08-07Belvárosi nyitás (képaláírás)Átalakult a Reál belvárosi boltja. A Reál üzletlánc szerda délelőtti megnyitásakor az utcán emberek hosszú sora várt bebocsátásra, miközben odabent tele volt a bolt. (nem teljes szöveg)
2014-08-05Segítünk spórolni!A Kis Autókölcsönző, a Körömsziget, az Árvarázs Diszkont, és Perjési Gyula autósboltjának rövid bemutatása.
2014-08-04Pár nap múlva nyitásA tervek szerint augusztus 6-án nyit a Reál Hungária Rt. üzlete a Belvárosban.
2014-07-22Kosárral a kézbenA Rosemary boltja - a Teaka Otthonbolt, a Boró Pékség, és a Piac téri Barátságos Húsbolt rövid bemutatása.
2014-07-17Pucolva, szeletelve, filézveHalfogyasztási szokások Dunaújvárosban. Beszélgetés ifj. Szalka Józseffel, a Piactéri Szalka Halszaküzlet vezetőjével.
2014-07-15Nyári édes ízvarázsA Rosemary boltja - a Teaka Otthonbolt új arca, a Jakó Cukrászda és a Flamingó cukrászda rövid bemutatása.
2014-07-01Ahová megéri betérniAz Eurofish horgászati szaküzlet, a Lennox üzlet, Baronesz üzlet bemutatása.
2014-06-26Ajándék labdák (képaláírás)A Decathlon rendszeresen támogatja a Dunaújvárosi Tűzoltóságot. Tegnap ajándékot kaptak a lánglovagok: Orosz Csaba parancsnok kosár- és focilabdákat vehetett át minden szolgálati csoport részére a sportáruházat képviselő Kovács Nikolettától. (teljes szöveg)
2014-06-10Kormánytól a pultigA No1 Autósiskola és a D-Falap Kft. bemutatása.
2014-05-30Spórolás minden napA Váci ABC, az Őspiaci Harta Pecsenyesütő, a Barátságos Húsbolt, a Boro Pékség rövid bemutatása.
2014-05-20Egészséges életmódA Forrás Egészségház (kép), a Flabélos Gallery, a Körömsziget (kép), a Medicina Gyógyszertár (kép) bemutatása.
2014-05-13Újabb kiváló ajánlatokA Homonnay Kulcs és Gravír üzlet és a Majet Military bolt bemutatása.
2014-05-09Isten adta adomány, amiért nagyon hálás a sorsnakBeszélgetés Czinger József vállalkozóval, aki családi vállalkozásként fürdőszoba-felszerelési boltot nyitott Dunaújvárosban, ma már Tolna megye legjobb vállalkozója cím tulajdonosa.
2014-04-29Tavaszi átváltozásA Roxy butik, a Kisvakond Bababolt, a Lennox bolt, a Silver Női és Férfi Divat, és a Majet military és munkaruházati bolt bemutatása.
2014-04-22Barkácsolók, figyelemA Kemi-Ker Kft., a Festők Boltja bemutatása.
2014-04-16Mindenki megvédheti magát!Beszélgetés Major János vállalkozóval, aki a Majet Military (katonai és vadászbolt) üzletvezetője, egyik tulajdonosa.
2014-04-15Magtártól a kertigA Kóró ajándék, papír és virágüzlet, a Zöldkert Áurház, a Carissa virágüzlet bemutatása.
2014-04-04Két év után ugyanott a hulladékAz új Aldi áruház területéről két éve bontották el a kerítést. Darabjait illegálisan rakták le Kisapostag határában, ami még azóta is ott van.
2014-04-01Dekorfólia flottára isA Baranyák Bútor és a Roxy butik bemutatása.
2014-03-18Ízes spórolásra fel!A Pipás Pista Kamrája, a Barátságos Húsbolt, a Boró Pékség, és a Váci ABC bemutatása.
2014-03-1026 éve a fodrászatban - Nyári Ica interjúBeszélgetés Nyári Ilona fodrásszal üzletéről, munkatársairól és a tanulóképzésről.
2014-03-04Ruhától a bútorigA Kisvakond Bababolt, a Baranyák Bútorüzlet, a Roxy butik és a Fehérvár Bútorház bemutatása.
2014-02-25Mozgásban tart, frissítA Max Pain Sportcentrum, a Fedora Fitness Center, és a Pulpitus Könyvesbolt bemutatkozása.
2014-02-18Megszívlelendő ajánlatA No-1 Számítástechnikai szaküzlet, a Silver Női és Férfi Divat, a Chip Elektronika és a Zöldkert Áruház bemutatása.
2014-02-04Felöltözni is segít!A Lennox fehérnemű, a Gentleman Divat, a Tom Taylor, a Majet military és munkaruházati és a Silver Női és Férfi Divat üzletek bemutatása.
2014-01-28Ép testben, ép lélekDunaújvárosi boltok, cégek ismertetése: Forrás Egészségház (1999-ben nyitott), Flabélos Gallery, Medicina Gyógyszertár.
2014-01-21Épít, díszit, felújítA Color-Penta Festékbolt, a Siker Ajtó és Ablak, Festők Boltja, Teaka Otthonbolt bemutatása.
2014-01-14Más funkciót kapAhol régen sportpálya álott a közeljövőben egy új üzlet nyílik majd. A terület egy, már elkezdődött sportcélú beruházás keretében adta el az önkormányzat. (teljes szöveg)
2013-12-17A szeretet szolgálataJószolgálati gyűjtést rendez két dunaújvárosi élelmiszer áruházban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
2013-12-04Szélesítik, felújítjákGőzerővel épül a labdarúgó stadion melletti szupermarket.
2013-12-03Áruház a pályánNagy tempóban halad az építkezés a sportpálya helyén, ahol egy szupermarket épül.
2013-10-11Kihelyezték a táblát: itt Aldi épülAz egykori Központi Sporttelep, Kohászedzőpálya helyén Aldi élelmiszerüzlet épül. Az építéskezdete 2013. szeptember 27.
2013-10-10Megújult a külső (képaláírás)Végéhez közeledik a Dózsa György úti Kék Duna áruház felújítása. A város patinás üzletközpontja, amely a hatvanas években épült, belső átalakítások mellett új külsőt is kapott. A megújult homlokzat látványos építészeti elemekkel és fénytechnikával gazdagodott (teljes szöveg).
2013-10-08Elkezdődött az építkezésA napokban elkezdődött az építkezés az Eszperantó úti Központi Sporttelep, egykori Kohász edzőpálya helyén. Egy élelmiszerüzletet építenek.
2013-09-09Kézművesek kamrájaPipás Pista elnevezésű boltját kézműves magyar élelmiszerekkel töltötte fel Pipás István. A bolt új neve: pipás Pista Kamrája. Beszélgetés a tulajdonossal.
2013-08-23Szebb lesz a Kék DunaA Kék Duna Áruház felújítási munkálatairól.
2013-08-22Könyvesbolt nyílottAugusztus 21-én reggel 9 órakor megnyitották az Alexandra Könyvesház új könyvesboltját a Vasmű úton.
2013-08-16Életmentő néhány percEredményes volt a Vöröskereszt toborzó akciója. Véradás az OBI barkácsáruházban.
2013-08-16Szeretjük AlexandrátÚj könyvesbolt nyitását tervezi a Vasmű úton az Alexandra Könyvesház.
2013-07-23Kék Duna: újul!Átalakítják, bővítik, korszerűsítik, felújítják a Kék Duna Áruházat (homlokzatát is).
2013-05-08Volt Skálások találkozójaHarminc éve nyílt meg Dunaújvárosban a Munkásszövetkezet Skála áruháza. Az évforduló alkalmából május 11-én a Béke étteremben rendeznek találkozót.
2013-04-01Folyamatos fejlődés, hatékony csapatmunkaEgy sikeres családi vállalkozás: a Tüsi cégcsoport bemutatása: Függönyszalon, lakástextil, italbár, ékszerüzlet, zálogház, valutaváltó, Tóparti Vendégház.
2013-03-25Repeszbomba a 6-os út mellettMásodik világháborús bombát találtak a 6-os főút mellett, a vasútállomáshoz közeli körforgó mellett található üzletközpont mögötti területen.
2013-02-05Öröm is van az ürömbenA Vasmű út-Építők útja-Szórád Márton út-Dózsa György út által határolt területen 22 üzlethelyiség van, amely bezárt, megszűnt. Viszont a Neo Computers számítástechnika szaküzlet területe és szolgáltatásai is bővültek.
2013-01-31Egy elkedvtelenítő összefoglaló"Körbesétáltunk tegnap a belvárosban, szemügyre véve a bezárt vagy kiadó üzlethelyiségeket. A legforgalmasabb helyeken összesen huszonkét ilyen vállalkozást láttunk." A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Králik Gyula a tapasztaltakról.
2013-01-22Városi látkép2013. január 8-tól bezárt a Barátság városrészi élelmiszer áruház, az egykori 50-es ABC.
2012-11-19Családi vállalkozások annoBemutatták a Pusztaszabolcs anno sorozat 10. kötet, amely a település kereskedelmének, vendéglátásának történetét mutatja be.
2012-11-09Kamara: nemzetközi szín, térKapcsolat- és üzletépítő vendégjáráson vett részt Szerbiában a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, és részt vett a Nova Pazova városában rendezett Regionális Vásáron is.
2012-11-08Egy nehéz ember haláláraDr. Bakos László (kép) okleveles közgazdász 77 évesen elhunyt. Bakos László, a Dunaújvárosi Járási ÁFÉSZ elnöke, majd a rendszerváltás után a helyi önkormányzat gazdasági vezetője volt.
2012-11-01Piac lesz a Széchenyi térenA rácalmási piacot a Széchenyi térre, a Miskapapa elé, az üzletsorral szemben tervezik.
2012-10-19Buszos fórum is leszA közgyűlés főbb témái: Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója visszavonta a nyolcszáz fős elbocsátási javaslatát; a Római körúti garázsbolt; a mindennapos testnevelési óra; a Béke városrészi buszközlekedés.
2012-10-18Már most több környező településről jelezték az ötlet hasznosságátÜnnepélyesen megnyitották a Ház-táji Dunaújvárosi Kézművesek Boltját. A DVG Vagyonkezelő ZRT kereskedelmi üzletága által működtetett Tan ABC egyik felében élelmiszerbolt található, másik része a ház-táji bolt lett. Ajándék, dísz- és használati tárgyak találhatók itt.
2012-10-15Kincsek a tanboltbanBeszámoló a Ház-táji Dunaújvárosi Kézművesek Boltja október 14-i ünnepélyes megnyitó ünnepségéről. A bolt a Technikum városrészben található Tan ABC helyén nyílt meg.
2012-08-24Mesél a múltÖt évtizede történt: "Nekem a Balaton a Riviéra": vállalati nyaralások. Egyre több a bolt. Felépült a gáztartály.
2012-06-08Az ISD Dunaferr legvonzóbb hölgyei, 2012A versenyt szponzoráló Müller drogéria bemutatása.
2012-06-04Hova teheti a múltunkat?Kovács Antal régiséggyűjtő és Szórád Márton úti boltjának bemutatása.
2012-05-31Bolt a dunaújvárosiaknakA Dunaújvárosi Kézművesek Boltjáról.
2012-05-25Az ISD Dunaferr legvonzóbb hölgyei, 2012A versenyt szponzoráló Teaka Otthonbolt bemutatása.
2012-05-18Az ISD Dunaferr legvonzóbb hölgyei, 2012Minden, ami virágból lehet. A versenyt szponzoráló Ibolya Virág - Ajándék üzlet bemutatása.
2012-05-04Boltfórum a házrólLakossági fórumot rendeztek a Technikum városrészben.
2012-01-16Ami a gyógyításnál is jobbA dunaújvárosi Forrás Egészségbolt bemutatása, története.
2012-01-09Egyszer, utoljáraUtolsó grundfoci a Központi Sporttelep elbontásra ítélt sportpályáján.
2012-01-01Grundfoci, kampány, multi és tömegsportA Barátság városrész "átalakításáról"
2011-12-29PályaenyészetMegkezdődött a bontás a Központi Sporttelep edzőpályáin. Előkészítik a területet az építkezésre. A hírek szerint bevásárlóközpont épül, amely az Aldi-üzletlánchoz fog tartozni.
2011-12-15Lapunk ajándékboltjaA Dunaújvárosi Hírlap ajándékboltjának bemutatása.
2011-12-07Válságos időkBeszélgetés Deményi Lászlónéval, a Vasmű úti illatszerbolt tulajdonosával.
2011-11-23A második kávéA Technikum városrészben, a Táncsics Mihály utcában található Kapuczin-ó elnevezésű kávé üzlet bemutatása.
2011-11-02Megnyitották az üzletházatOktóber 31-én hivatalosan is megnyitott az óvárosi üzletközpont. A közel háromszázmillió forintos beruházás tizenhárom embernek ad munkát.
2011-10-26Irén, az intézményBeszélgetés Miholics Istvánnéval, a Béke városrészi Irén elnevezésű zöldséges kisbolt tulajdonosával.
2011-08-12Óvárosi üzletház: árufeltöltés indul!Óvárosi üzletközpont, a tervek szerint nyitás szeptemberben.
2011-07-06A bolt - ami inkább klub!"Egy hatalmas, egy nagy és két közepes üzlet közelében működteti valóban minimális méretű boltját a Béke-városrészben Nemes Zsuzsa. Nyolc éve. Érdeklődtünk, hogyan csinálja?"
2011-07-01A duna jó ökológiai potenciálWaterways Forward avagy előrevivő vízi-utak. A projekt célja.
2011-06-22Augusztusban nyit az óvárosi üzletház"A héten megkezdődött az engedélyeztetési eljárás: augusztusban nyithat ki az óvárosi üzletház."
2011-06-06Születésnapi ajándékokSzínes programokkal és a vásárlókkal együtt ünnepelte 20 éves születésnapját a helyi Interspár áruház.
2011-05-18A munkahelyteremtés a célÉves küldöttgyűlést tartott a Kereskedők és Vendéglátók Országos Képviseleti Szövetségének Fejér megyei szervezete május 13-án Dunaújvárosban.
2011-05-11Munkanélküliből: virágosBeszélgetés a Béke városrészi Frézia virágbolt tulajdonosával, Nagy Mátyásné Marikával.
2011-02-23Áprilisban nyitnakHamarosan végleges alakot ölt az épülő óvárosi üzletközpont. Beszélgetés Hingyi László tulajdonossal.
2010-12-01Már a burkolási munkák folynakNyolcvan százalékos készültségben van jelenleg az épülő óvárosi üzletközpont (kép).
2010-11-23Méretre szabottA Pentelei Molnár János Szakiskola - volt Aranytű - méretes ruhaszalont nyitott a Belvárosban. Látogatás az iskola tanműhelyében. Adatok: Szabó szakképzésre jelentkezettek száma 2006 - 2010.
2010-11-20Bizalmi kérdésekA közgyűlésen történt: a hajléktalanok ellátásáról; 2011. január elsejétől a József Attila Könyvtár új vezetője Katona Zsuzsanna; nem épülhet LIDL-áruház az evangélikus templom fölötti területen; tanulmány az önkormányzat rövid távú pénzügyi lehetőségeiről; nem vállalta át a város a Dózsa Mozicentrum távfűtési köztartozását; az Egészségmegőrzési Központban kap helyet a védőnői szolgálat.
2010-11-17A baba, a mama törökül...Beszélgetés Jusztin Istvánnal, a Bobo-Momo bababolt egyik tulajdonosával.
2010-10-22Az első láncszem DunaújvárosbanGold Horse Trade üzletlánc első üzletét a városban nyitotta.
2010-10-20Év végéig átadjákTető alatt van az óvárosi üzletközpont (kép az interneten). A pentelei üzletközpont átadása ez év december 31-én lesz.
2010-08-18A kereskedő, aki verselJuhász Maximról, aki a Belvárosban kereskedő és amatőr versíró is.
2010-07-28Dolgoznak a darukJó ütemben halad az óvárosi üzletközpont és szolgáltatóház építése.
2010-06-29Feketén az utcárólIllegális kisárusok, mozgóárusok, adománygyűjtők Dunaújvárosban és környékén.
2010-06-10Gyógyulás MBT-velA Dunaújvárosban - közel egy éve - működő MBT Pont bemutatása. A városban egyre többen használják ezt a speciális lábbelit.
2010-04-07Legfontosabb a vevők elégedettségeBeszélgetés Herczeg Ferenccel, az Aquarius kerékpáros bolt tulajdonosával.
2010-04-03Letették az alapkövetA Magyar úton szolgáltatóház épül. Beszámoló az ünnepélyes alapkőletételről.
2010-03-24Édes álmok boltjaA Piaci szolgáltatóház földszintjén üzemelő CsokiCsodák bolt bemutatása.
2010-03-10Zajlanak a földmunkákMegkezdődött egy új óvárosi üzletközpont építése a Magyar úron.
2010-03-02Hetvenegyen adtak vért a bevásárlóközpontbanOlvasói levél. A Magyar Vöröskereszt véradási akciójához csatlakozott a Tesco áruház, ahol összesen hetvenegy fő adott vért.
2010-02-27Soron kívül - esőben isRendkívüli véradás a Tesco áruházban, a Magyar Vöröskereszt akciójáról.
2010-02-24Tejboltból MAGOSZ-üzletA Piac téren, a 3-as számú szolgáltatóház pavilonsorán az egykori tej- és kenyérmintabolt jogutódjaként működik.
2010-01-20Üzlet: nem üzletNagy bevásárlóközpontok, Park Centerek, kiskereskedelmi egységek, folyamatos üzletbezárások a városban.
2010-01-07Baljós kilátásokMire számítanak, mi várható 2010-ben a helyi kiskereskedelemben, kisvállalkozásokban?
2010-01-06Düzni s kipufogódob is vanKarmacsi Béla és a technikumi autóalkatrész-bolt bemutatása.
2009-12-16Bezárt főutcai üzletekAz elmúlt hónapokban, a gazdasági válság következményeként, a Vasmű úton három üzlet is bezárt.
2009-12-11Kínálat van - és kereslet?Kiskereskedelmi helyzetkép karácsony előtt.
2009-11-16Decathlonozott a városMegnyílt november 14-én a II. Park Ceterben a Decathlon sportáruház.
2009-11-05Négy üzlet a hűség-toplista élénA Zsoszi, az Eurofish, a Magellán és a Kanik bútorbolt a legnépszerűbb a vevők körében.
2009-10-30Nyit az új áruházDunaújvárosban is várja vásárlóit a Decathlon áruház. Beszélgetés Csekeő Ádámmal, a dunaújvárosi áruház vezetőjével.
2009-10-28Hazait a hazaibanKét új üzlete nyílt október 20-án a városban a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége által létrehozott szociális bolthálózatnak.
2009-10-22Tervek fejlesztésre"Több beruházás, fejlesztés előkészítése is folyik. Az Eszperantó úti sportpálya egy részén bevásárlóközpont, a rendőrség mögött kisebb lakópark épülne." Az autógyár ugye (BMW) napolva...
2009-10-21CBA: magyar áruház magyar termékkelA Fáklya utcai parkolóban - ahol a CBA áruház épül - találkozót szervezett az áruházlánc a környék lakóival.
2009-10-21Magyaros kettős"A Skála mögött, a Q-riózum éjjel-nappali üzlete mellett, szintén Q-riózum néven nyílt a szociális bolthálózathoz csatlakozott zöldség és gyümölcsüzlet." - MAGOSZ-üzlet (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége).
2009-10-07Könyves végvárBeszélgetés Kiss Jenőnével, a Taberna könyvesbolt vezetőjével.
2009-10-01Micimackótól a kapcsolókigA Patina Kft. villamossági és dekorációs festő szaküzlet bemutatása.
2009-10-01Lényeg a kényelemA Duna Bútorház bemutatása.
2009-09-29Jobb időkre várnakÁrak, termelők, fogyasztók a dunaújvárosi piacon. Mezőgazdaság, tejtermelők, pékségek.
2009-09-29Felújítás, építés: vár a Falapspán!A dunaújvárosi Falapspán Kft. bemutatása. A cég tulajdonosa Garai István.
2009-09-10A Teaka ezernyi kincseA Római városrészben működő Teaka lakberendezési üzlet rövid bemutatása. Vezetője: Galambos Zoltán.
2009-08-29Defektes autóbizniszDrasztikusan csökkentek az autóeladások. A dunaújvárosi autókereskedések helyzetéről.
2009-08-12Agronómus a pult mögött"A Rómain mindenki ismeri, de a városban is minden második ember kapásból vágja rá: Ja, az a nigériai srác, aki zöldségezik . Ő Frank, aki immár tizenhat éve él Újvárosban." Beszélgetés Irowa Frankkal.
2009-07-31Küldetésünknek tekintjük az egészséges életmódra neveléstBeszélgetés Kelemen Tamás gyógytornásszal, az MTB cipők dunaújvárosi terjesztőjével.
2009-07-24Épül a sportáruház"Az Aldi, illetve a külső Park Center mögött elkezdték építeni a Decathlont. A sporteszközök legszélesebb skáláját felvonultató áruház a tervek szerint novemberben nyit."
2009-07-10Bizalom van köztünk, ez a siker titkaBeszélgetés Tóth Józseffel, a No1-es autósiskola (1989 óta működik Dunaújvárosban) vezetőjével.
2009-06-30A méltányos kereskedőA Védegylet Egyesület és a Fair Világ Méltányos Kereskedelem Szövetség országos versenyén Narancsik Tamás Milán (Rudas Közgazdasági Szakközépiskola) az első helyen végzett.
2009-05-30Számolatlan számolócédulákKiállítás. "Az Intercisa Múzeumban úgy kétszáz, a II. világháború előttről származó számolócédula: hét centiszer tizennégy centis, plakátként szolgáló, vásárlási tételek összeadására való cetli látható."
2009-05-20Öltözni - másodkézbőlTurkálók reneszánsza - A válságban növekszik a turkálók forgalma. A dunaújvárosi használtruha kereskedésekről.
2009-05-15A hét embere: Tassó ZoltánTassó Zoltán munkája révén jutott el Thaiföldre, a mosoly országába. Beszélgetés Tassó Zoltánnal, aki elsőként nyitott nagyobb bálás ruha boltot Dunaújvárosban.
2009-05-14Élet, erő, egészség?Beszélgetés Koppányi Kingával, aki 1991 óta Dunaújvárosban két termelői tejbolt tulajdonosa.
2009-04-08"A tulajdonos pedig jó srác"Beszélgetés Tasó Zoltánnal, a Technikum városrészi Ruti Butik tulajdonosával.
2009-03-18Tízéves a Dunaújvárosi VásárA 21. Dunaújvárosi Vásárról.
2009-03-14Nem vásári komédiaMegnyílt a 10. Dunaújvárosi Expó. A bemutatkozó cégek húsz százaléka dunaújvárosi. Beszámoló.
2009-03-07Hétfőtől nem nyit ki a dunaújvárosi FordHatározatlan időre bezár a dunaújvárosi Ford márkakereskedés.
2009-02-26Le sem hajol érteMÉH: színesfém-kereskedés.
2009-02-25A pék pénztárcájában...Braun Ervin pékségéről. A pékség 1987 óta működik az Újtelepen.
2009-02-04Megáll az árak további esése?Az acélipar aktuális helyzetéről Zámbó József (Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés kereskedelmi igazgatója) beszél.
2009-01-28Kiútkeresés válság idejénFoglalkoztatáspolitika válságos időkben címmel rendeztek konferenciát január 22-én a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarában.
2009-01-21Nullától száz évesig!A Március 15. téren új bolt nyílt, ahol fajátékokat, fejlesztő játékokat árulnak. Madár Mariann, a játékbolt tulajdonosa szombatonként bemutatót is rendez az érdeklődőknek.
2009-01-19Felavatták az új raktárcsarnokotÚj raktárcsarnokot és szolgáltató központot avatott fel a Dutrade Zrt. Miskolcon.
2009-01-17A Decathlon is ide jöhetA Park Center II. fölött építenékmeg a Decathlon sportáruházat. A Piramis pláza is szintén itt épülne. További fejlesztés: Dunaújváros Rácalmás felé eső részén (Táborállás felett) pedig Dunapart lakópark épülne.
2009-01-14"A pultban otthon vagyok"Beszélgetés Szabó Jánossal, a Római városrészben már 35 éve (1974. október)működő húsbolt tulajdonosával.
2009-01-14Sajátos hangulatú helyKözel 25 éve működik a Római városrész legrégebbi zöldségese. Beszélgetés az üzletvezetővel.
2008-12-20Megjött az oroszlánosAz Innoparkban új, Peugeot Máté elnevezésű autókereskedés nyílt.
2008-11-27Piramis pláza - betekinthetnekKözel 32 ezer négyzetméteren tervezik megépíteni a Piramis plázának is helyet adó kereskedelmi központot az új Park Center mellett.
2008-11-26Flúgos banán a Vasmű útonBeszélgetés Parrag Miklóssal, aki a Vasmű úti zöldséges bolt vezetője.
2008-11-21Az Aldi is várja a vevőketMegnyílt a Park Center II. mellett az Aldi áruház.
2008-11-12Vevőfogó akciókMegnylít a Park Center II. Új boltok: Müller, C&A, Humanic, KIK, Players Outlet, Aldi.
2008-10-04Egy kis delikátesz a BelvárosbanExkluzív bor és édességbolt nyílt a Kőműves utcában.
2008-09-26Kivárnak a vevőkÁrak és kereslet az acélpiacon.
2008-09-10A kis sarki boltokrólÚjtelep kereskedelmi ellátásáról.
2008-08-26Karácsonyra készAz új Park Center, és az Aldi áruház előreláthatólag novemberben nyit.
2008-08-26Lidl - hamarosanA Lidl áruház működési engedélyének kiadása folyamatban van.
2008-08-05Ha egy üzlet bezárul?Azegészországban zárva vannak az Interfruct üzletei. Mi lesz a sorsuk?
2008-07-19A Vasmű út szíve: újra életÉpül a Vasmű úti szolgáltatóház.
2008-07-11Lázban Pentele!A boltok nagy bevételt remélnek az EFOTT-tól.
2008-07-05Több hónapos már a csúszásA Barátság városrészben látszólag kész az új bevásárlóközpont, de mégsem nyit a Lidl áruház.
2008-06-12Tragédia az építkezésenAz új Park Center építkezésén egy 48 éves munkás a helyszínen életét vesztette.
2008-05-28Shoppingra fel!Új beruházások Dunaújváros területén. Aldi, egy újabb Park Center, és egy Piramis Center is épül az új Venyimi út és a 6-os út közötti részen.
2008-05-19Eredményes évet zárt az ISD Dunaferr 2007-benA mintegy 280 Mrd Ft konszolidált árbevétel mellett elért 40,5 Mrd Ft eredmény a cégcsoport fennállásának legjobb árbevétel-arányos adózás előtti eredménye. További adatok a cikkben.
2008-05-09Újvárosi PiramisDunaújvárosban 2010-re új bevásárló- és szolgáltatóközpont épül, a Piramis Center. A tervekről.
2008-04-26Óváros: új üzletház épül a Magyar úton?Közgyűlés: támogatások a kulturális egyesületeknek, alapítványokn, Óvárosban a régi üzletsor helyére egy új üzletházat építenek vállalkozói tőkéből.
2008-04-09Nem emelkednek a helypénzekÁprilis 5-én befejeződött a piac befedése.
2008-03-17Vásári hétvége voltBeszámoló a tizenkilencedik dunaújvárosi Tavaszi Expóról.
2008-03-07Már épül az új üzletközpontAz újonnan kialakított venyimi körforgónál épül Dunaújváros következő bevásárló központja.
2008-02-08A hét embere: Kincses Csilla - A tánc az életemBeszélgetés Kincses Csillával, a Bahia bolt egyik alapítójával, aki a Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola tánctanára.
2008-01-25Daruval emelték be a tetőtBeszámoló a Barátság városrészi Lidl Áruház építkezéséről.
2007-12-28Új üzletközpont, tavasz végéreA régi, az új Venyimi út és a 6-os út által határolt területen új bevásárló központ épül. Eddig tervezett üzletek: Aldi, Müller, C&A, gyorsétterem, benzinkút. Az építési munkák fővállalkozója a Grabarics Kft.
2007-10-30Vasmű út: beépül?A kis Spar áruházzal szembeni terület hasznosításáról.
2007-10-26M6-Épker: velünk alkudozhat!Az M6-Épker Kft. bemutatása.
2007-10-08Expó: laposabb a pénztárcaKörkép az őszi Dunaújvárosi Expóról.
2007-09-28Épülhet az új üzletközpontMódosították a Dunaújváros Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervét. Így a 6-os, illetve a régi, valamint az új venyimi út által határolt területen megépülhet a tervezett Aldi, Müller, C&A, üzletekek.
2007-09-13Beperelte a várost a kis Spart építő cégA Vasmű úti Spar áruházzal szembeni terület miatt pert indított a város ellen a Markovszky Ingatlan Zrt. A területen - a korábbi tervek szerint - Markovszky Sándor cége (aki a Spart is építette) egy szolgáltatóházat építene. Az adásvételi szerződést pedig felontották.
2007-09-12Kenyeres gondokÁremelések még októberben is.
2007-09-04Nem lebontanak, átépítenekA Lidl jött, bontott és megállt.Az egykori 26-os Állami Építőipari Vállalat székházának Majakovszkij útra néző szárnyát nem bontják le. Helyi illettőségű befektetők megújítják az épületet, Új tetőt kap, sport- és fitness-centrumot alakítanak konditermekkel, szabadidős tevékenységeknek helyet adó épületrészekkel, sőt vendéglátó profillal is.
2007-09-03Új pékség a belvárosbanA Vasmű úti élelmiszer bolt helyén Boro pékség nyit új üzletet.
2007-08-27Hol, mi épülhetTervek és beruházások, területhasznosítás a városkörnyéken.
2007-08-06Új üzletközpontÚjj üzletközpont épülhet jövő tavasszal a 6-os út, a régi és az új venyimi út által határolt háromszög alakú területen (kép). A tervek szerint ALDI diszkontáruház, Müller kisáruház, C&A, később pedig gyorsétterem és benzinkút is épülne. A módosító tervek az építésügyi irodán augusztus 1-jétől megtekinthetők.
2007-07-30Zárva: régi boltok vége?A Vasmű úton újabb kereskedelmi egység zár be.
2007-07-03Nagy elsők az asztal körülKét érettségi találkozóról. A MüM első szakközépiskolai osztályának tanulói, az 1967-ben végző villanyszerelők találkoztak, és a város első kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkás-képesítést szerzett osztálya.
2007-06-29Robogók kiváló minőségbenA Calibra Mezőgazdasági és Ipari Szolgáltató Bt. 1997 óta foglalkozik robogó kereskedéssel. Cégismertetés.
2007-06-05Testvérvárosi megállapodásA szerbiai Mitrovicai Regionális Kamara elnöke és a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke együttműködési megállapodást írt alá a városházán a pünkösd előtti szombaton.
2007-06-05Kell a jó könyv!Május 31-én 78. alakalommal került mwegrendezésare az ünnepi könyvhét.
2007-04-05A miénk ez a piac!A dunaújvárosi piac közel ötven éve áll a vásárlók szolgálatában. Hetente négyezer ember intézi itt bevásárlásait.
2007-03-27Mindenki előtt nyitva áll az ajtóBeszélgetés Réti Vilmossal, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnökével a kamara működéséről.
2007-03-21Egykor húsbolt volt, most étterem lesz?!A volt Vasmű úti húsbolt helyén lehetséges, hogy étterem lesz. A pályázati kiírásra négy jelölt jelentkezett. A legtöbbet az M&M Maxim Kft. ajánlotta az üzletért. További pályázók: Boro Pékség Bt., Erla Exim Kft., Interferro Kft.
2007-03-03Mini expo a RudasbanA Rudas László Közgazdazdasági Középiskolában ismét megrendezték a tanirodai vásárt és kiállítást.
2006-12-12Erősödik a versenyDunaújváros lakosai is érzékelhetik az egymással versengő kereskedelmi cégek hatását.
2006-12-05Épül? Szinte nő ki a földből!Műszaki átadás előtt a Vasmű úti szupermarket, a Spar.
2006-11-28A legtöbb hírlapot adták el a megyébenJutalmazták a leghatékonyabb Hírlapárusokat. A Fejér megyei és a Dunaújvárosi Hírlapból legtöbbet a CBA Római ABC-ben adtak el.
2006-11-16A vendég körülBeszámoló a Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi tagozatának klubnapjáról. A vendégelőadó Balázs Zoltánné volt.
2006-11-11Nyitás: karácsony előttA tervek szerint már december közepén, karácsony előtt megnyílik a most épülő Spar áruház a Vasmű úton. A műszaki átadás december elejére várható.
2006-11-09Fák helyett parkolóSpar áruház, kép a Vasmű úti építkezésről.
2006-10-17Termékek, termelők és vásárlók az expónTizenhatodszorra rendezték meg a Dunaújvárosi Őszi Vásárt október 13 és 15 között.
2006-10-16Lidl - vajon jó üzlet?!A Barátásg városrészben (a volt Barátság Általános Iskola helyén) épülő Lidl áruházról.
2006-10-13Egy ikerépületnek a feleA Vasmű úton épülő új beruházásról. A lebontott vívócsarnok helyén első ütemben egy kis Spar áruház épül. Beszámoló a lakossági fórumról, ahola főépítész a városrendezési-terv módosítását mutatta be.
2006-10-06A tervtanács sem támogattaA VAsmű úton az egykori szőkőkutak helyén volt (vívócsarnok helyén) élelmiszer áruház (Spar) épül.
2006-10-03Kapcsolatokat támogatnak a kamarákA térség 4 kereskedelmi és iparkamarája, valamint az ITD Hungary Beszállítói és Tanácsadó Központ szeptember 13-án Beszállítói Együttműködési Megállapodást írt alá.
2006-09-22Új színfoltok, új áruházMegnyílt (szeptember 21-én) a kenyérgyár helyén felépült Penny Market áruház.
2006-09-08Hűség, megbízhatóság, minőségA Dunaferr a német piacon.
2006-08-29A felét kifizettékA volt Barátság Általános Iskola épületét megvásárló Lidl Magyarország Bt. már kifizette a vételár első felét. Acégnekkét éven belül fel kell építenie az áruházat, de a szükséges engedélyeket még nem kérvényezték a helyi építésügyi hatóságnál.
2006-08-29Decemberre készA Vasmű úti szökőkutak helyén (a volt vívócsarnok helyén) megkezdték a Spar üzlet építését, ami a tervek szerint decemberben nyílik. Az üzlet mellett májusra még elkészül egy dorgéria, és egy bank is. Sétányt, gondozot, parkosított terültet alakítanak majd ki az épületek körül.
2006-08-02Nyílnak az üzletekA volt kenyérgyár területén felépülő üzletközpontban már néhány bolt meg is nyílt. A Penny Market nyitása elhúzódik a szakhatósági engedélyek miatt.
2006-07-25Üzletek: üresenA Dunaújvárosban található, nem működő üzletekről: Vasmű úti húsbolt, technikumi hírlap üzlet, Irodaház (volt rendőrség).
2006-06-28Kis Spar lesz a Vasmű útonSpar üzlet épül első ütemben a volt szökőkutak helyén. A belváros ezen részén vendéglátóhelyek, szökőkút, sétány épül majd.
2006-06-27Már bontanakMegkezdték a vívócsarnok melleti területen az új üzletház építését. Az átadás a tervek szerint 2007. március 31.
2006-06-13Hol legyen a kirakodóvásár?A javaslatokról. Frappáns ötlet: ahol most.
2006-06-03Öt év után: gazdára lelt az iskolaA Lidl ajánlata nyert a pályázaton, nettú 230 millió forintot fizetnek a volt Barátság Általános Iskola területéért. A feltételek szerint két éven belül állnia kell az élelmiszeráruháznak, ami hatvan új munkahelyet teremt majd.
2006-06-02A tevékenységi kör bővítése a célVáltozások a Dunaferr Vámügynökség Kft-nél.
2006-05-30Dunaújváros, a felzárkózóA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara múlt heti konferenciája a fejlődés legfontosabb garanciáit is az érdeklődők látóterébe helyezte. Régiónknak évi 130 milliárd. Siettetni az M8-as utat! Regionális tudásközpont. Aszimmetrikus Dunaferr. Évi 10 millió gumiabroncs.
2006-05-26Centralizálták a centereketÁtalakult a Dutrade belkereskedelmi hálózata
2006-05-25Az épület készElkészült a piac mögötti bevásárlóközpont: Penny Market, Rossmann, könyvesbolt. Jelenleg még tart a használatbavételi eljárás. A nyitás - tervek szerint - nyár végére várható.
2006-05-23Küldöttgyűlés volt, konferencia lesz a KamaráálBeszámoló a tavalyi munkáról, ezévi feladatok meghatározása.
2006-05-19Centerek helyett régióközpontokEgységes piaci fellépés, hatékony gazdálkodás.
2006-04-20Nincs határidőA piac melletti bevásárlóközpont építkezését - hosszú leállás után - folytatják. A műszaki átadás már megtörtént. A tervek szerint május végén vagy június elején nyílik meg.
2006-04-14Szakmai siker végzős tanulókéntBeszélgetés Csepi Edinával (Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola), aki ötödik helyen végzett a Szakma Kiváló Tanulója versenyen.
2006-04-11Megnyílt a Vállalkozók Háza11 esztendeje alakult meg a Dunaújvárosi Kereskerdelmi és Iparkamara. Múlt szerdán felavatták a helyi kamara székházát.
2006-03-28Az ártó szándékot mellőzni kelleneSoron kívüli sajtótájékoztatón ajánlott városunk közösségének figyelmébe 4, sokunkat érintő témát a polgármester: autópálya, távhődíj, spar a belvárosban
2006-03-17Új üzlettel gazdagodtunkA Park Center bevásárlóközpontban megnyílt (2006.03.16-án) Charles Vögele új üzlete.
2006-01-17Tesco vagy Lidl?!A volt Barátság Általános Iskola (2001 óta üresen áll) értékesítésére a Lidl és a Tesco áruházlánc adott be pályázati anyagot, de tartalmi szempontból egyik sem volt megfelelő. Az önkormányzat tovább tárgyal az áruházláncok képviselőivel.
2006-01-17Bontják a vívócsarnokotA múlt héten kezdődött a Vasmű út és a kis Vasmű út közötti szökőkutas térség és az atonálló vívócsarnok bontása. Sulák Antal nyilatkozik.
2006-01-14Már bontják is!Elkezdték lebontani a régi vívócsarnokot (volt Sulák szőnyegáruházat).
2006-01-04Késve bontják a szégyenfoltotAz elmúlt hetekben a Dunaújváros centrumának élők közül sokan tettek panaszt a helyi önkormányzatnál amiatt, hogy eddig nem teljesítette korábbi vállalását az a cég, amely egy kétezer négyzetméteres új bevásárlóközpont megépítésére kötött szerződést a várossal.
2005-12-13"Újságos" versenyTizenkét hírlapárusító helyet díjaztak. Dunaújvárosi helyezések: 1. Szer Judit, a Szórád Márton úti pavilonból, 2. az 1-es számú posta, 3. Nagy Andrea, a Béke téri lottózóból.
2005-12-13Marad a nagykórház, de kht. leszKözgyűlés: A Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást különösen nagy vafgyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a dunaújvárosi kórház ügyében. Jóváhagyta a testület a kórház alapító okiratát., saz SZMSZ-ét. Tovább keresik a vásár helyét. A közgyűlés elé került a köztemető gazdaságos működtetésének középtávú terve, s a temetők és a temetkezés rendjéről szóló helyi rendelet módosítási javaslata. A közgyűlés elfogadta. Kollégium a Kertvárosban, a Jzsef Attila iskola helyén. Hosszabb fogászati ügyelet. Kétmillió a sportiskolának.
2005-12-09Vevőtalálkozó a Dutrade Rt kiemelt partnereinekBizakodva néznek a változások elé.
2005-12-06Keresik a kirakóvásár helyétA gazdasági bizottsági ülésről. Vidámparkban vagy az M6-os mellett legyen a dunaújvárosi országos kirakodóvásár helyszíne? A mostani ideiglenes helyszín engedélye ugyanis lejárt. Támogatta a testület a köztemető beterjesztett középtávú tervét, a temetkezés és a temetők rendjéről szóló helyi rendelet módosítását, a jövő évtől alkalmazandó díjtételeket. A kormány negyedszerre kedvezően bírálta el az önkormányzat pályázatát, s jóváhagyott 425 millió forint összegű támogatást a kertvárosi volt általánios iskola középiskolai kollégiummá való átalakításához. Hosszabb fogászati ügyelet.
2005-12-02A város első bevásárlóközpontjaSzáz tonna dunaferres acél az építkezésekhez. Helyi szakemberek építettek. A tulajdonos 2 osztrák üzletember.
2005-11-29Libri könyvesbolt nyílt a dunaújvárosi Park Centerbennovember 24-én
2005-11-25Irány a Park CenterMegnyílit 2005. november 24-én Dunaújváros új bevásárlóközpontja, a Park Center.
2005-11-22A kereskedők ünnepeÜnnepi héttel készült a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Középiskola az önállóvá válásának 15. születésnapjára.
2005-11-12Kezdhetné már bontani!A Sulák szőnyegáruház (volt vívócsarnok) elbontását már kérvényezte a tulajdonos, de a szakhatóság még nem döntött. A szerződéseket felülvizsgálják, és lehetséges még az is, hogy az önkormányzat visszavásárolja a területet.
2005-10-21Eltűntek az építőkA piac mellett épülő új bevásárlóközpont építkezése leállt, emiatt karácsonyig nem tudnak kinyitni az üzletek.
2005-10-01Bolt volt, az marad?Helyzetkép a dunaújvárosi kiskereskedelemről.
2005-09-21Leendő eladók boltjaSzeptember 20-án ünnepélyes keretek között adták át a Fantázis Divat névre keresztelt oktató helyet. Az újképzési helyen a jövő ruházati kereskedői életszerű körülmények között sajátíthatják el a gyakorlati ismereteket.
2005-09-14Decemberben újabb bevásárlóközpontA piac mögött, a volt kenyérgyár és fonoda területén épül a bevásárlóközpont, aminek fő egysége a Penny Market áruház lesz. A fonoda helyén komplex oktatási intézmény lesz. Látványterv.
2005-09-13Szakáruházak PentelénÉpíti a Grabarics Építőipari Kft. Dunaújváros kiegészítő bevásárlóközpontját a Pentele városrészben. Libri könyvesbolt, Elektropont szaküzlet, Vögele divátárú, Deichmann cipőüzlet, Takko Fashion német ruházati áruházlánc. Az üzletek többsége november közepe táján nyílik.
2005-09-13Hatalmas akciókkal várják a horgászokat a Pentele HorgászcentrumbanÁtépítik az üzletet, de a kiszolgálás változatlan marad.
2005-09-06Idén már nem lesz üzletA vívócsarnok lebontására még nem adták be a kérelmet. Sulák Antal, a befektetői csoport képviseletében, ígérete szerint pótolják az elmaradást és még a tél előtt elkezdődik az építkezés.
2005-08-12A Dutrade Center állja a piac kihívásátSarkalatos szempont a vásárló elégedettsége.
2005-08-12Kuka helyett vissza a boltbaAugusztus 13-tól a forgalmazók visszaveszik az "elektronikus-szemetet", Dunaújvárosban is.
2005-07-09Ősszel elkezdik építeni a Vamsű úti üzletközpontotŐsszel elkezdkik a Vasmű úti szökőkutak és a volt vívócsarnok épületének bontását. Az üzletközpont 2007. tavaszára készül el.
2005-07-07Megújul a Piac téri volt abc is-. Kép. -
2005-06-21Jönne az Auchan is?!Dunaújváros és Nagyvenyim között, a készülő M6 nyomvonala mellett Auchan áruház épül a közeljövőben - ez egyelőre csak szóbeszéd. A cég sajtófőnöke nem tud a dunaújvárosi beruházásról.
2005-06-21Közgyűlés tévé nélkülVégelszámolás a tévénél. Startra kész pentelei fejlesztések. Két Penny Market épül. Baracs, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony községek kezdeményezték többcélú kistérségi társulás létrhozását városunk bevonásával és Dunaújváros székhellyel.Az öt település által létrehozandó jogi önállósággal rendelkező Dunaújvárosi Kistérség Többcélú Kistérségi Társulása jelenleg több mint 61 ezer lakosra terjed ki. A Hild kollégiuma felújításáig átköltözik a Dunaferr Hotel Szállóba., 2006 júniusáig. = technikai dolgozó vált feleslegessé..
2005-06-14Lidl lesz a volt Barátság iskolából?!2001 óta üresen áll a Barátság Általános Iskola. A Lidl még mindig igényt tart az épületre 80 millió forint plusz áfáért. Viszont tervpályázatot kell kiíratnia az önkormányzatnak, ami elvileg növeli a vételárat, azaz 160 millió forint plusz áfa összegben határozzák meg a vételárat. A közgyűlés dönt a kérdésben: vagy Lidl, vagy pályázatot írnak ki.
2005-06-14Fesztivál lett a vásárbólÁtmenetileg a kéthetenkénti kirakodóvásár a Vasmű úti stadion és jégcsarnok előtti szakaszon kerül megrendezésre Dunaújvárosi Kirakó Fesztivál néven, ugyanis kultúrműsor fogja tarkítani a kínálatot.
2005-05-18Új üzletsor épülA Tesco alatti területe (a Plus áruház mellett) egy újbevásárlóközpont épül (kép), ami a kis Dózsa György úti butiksorhoz hasonló üzletsor lesz. A kenyérgyár mellett épülő Penny Market a tervek szerint karácsonykor nyit majd.
2005-05-07A pék az pék marad - amíg élA kenyérgyár dolgozói találkozta Baracson, hogy emlékezzenek a régi szép időkre. Találkozásuk szomorú apropója, hogy elkezdték lebontani egykori munkahelyüket, a kenyérgyárat. A kenyérgyár helyére bevásárló központ, könyvesbolt, sütöde épül.
2005-04-29Dolgozói tájékoztató a Dutrade RT-nélSzervezeti átalakítás várható.
2005-04-28Néhány engedély még kell az építkezéshezNehézkesen indul a kereskedelmi és szórakoztató központ építése a Vasmű út és a kis Vamsű út közötti sávban. A vívócsarnok lebontásához még várják az engedélyt.
2005-04-01Gyorsnak és rugalmasnak kell lenniÉvértékelés a D-ÉG RT-nél.
2005-03-25Bontják a kenyérgyáratMegkezdődött a dunaújvárosi kenyérgyár lebontása (kép). Helyén augusztus közepére elkészül a bevásárlóközpont, ahol lesz Penny Market, könyvesbolt, cipőbolt, pékség, fénymásoló.
2005-03-16Újra vándorúton a vásárAz építkezések (Dunaújvárosi Főiskola, Penny Market) miatt a megmaradó hely nem lesz elég a vásárok megtartásához.
2005-03-11Cél, hogy a testvérvárosok vállalkozói is kiállítsanakBeszélgetés Barányi Alberttel a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara titkárával, a dunaújvárosi expó adta lehetőségekről.
2005-03-08Bontás előttKözszemlére tették a városi területek szabályozási tervének módosítását. A Kenyérgyári úton nagyobb berzházások lesznek, itt épül majd a város legújabb üzletközpontja - Penny Market - ezért a kenyérgyárat le fogják bontani. Lesz még cipőbolt, könyvesbolt, pékség, és az tca nyugati részén szociális központot alakítanak ki. A régi vásártéren benzinkút, az Aranyvölgyi úton még egy Penny Market épülne.
2005-03-08Ereklyék, jegyek - egy helyenMárcius 7-től a Dunaferr Komplex Kft. utazási ügynöksége új helyre költözött, a Vasmű úton a volt Lord könyvesbolt helyére. Az iroda egyben a Dunaferr Női Kézilabda csapatának új üzlete is.
2005-03-04Megfelelni a piac új kihívásainakInterjú Szabó Flórával a Dutrade Rt igazgatójával
2005-03-01Biztonságos bevásárlóközpontA Fejér Megyei Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottságmeghirdette a "Biztonságos Bevásárlóközpont" pályázatot. A cím tulajdonosa lett 2 évig a dunaújvárosi Interspar áruház.
2005-02-25Változások a Dutrade-nélA Dutrade Rt élén vezetőváltás. A közgyűlés jóváhagyta Kalmár Zsolt felmentését, és Szabó Flóra kinevezését az igazgatói poszton.
2005-02-14Talán rehabilitálná is a Vasmű utatA telekalakítás után a Vamsű út és a kis Vasmű út közötti sávba tervezett beruházás elkezdődhet. A vívócsarnok és a szökőkút helyére kereskedelmi és vendéglátó egység épül Sulák Antal ötlete nyomán. Részletes leírás a tervezett beruházásról. A tervek szerint a karácsonyi bevásárlást már ott kezdhetjük.
2005-02-08Tíz évvel ezelőtti árak a Vöröskereszt boltjábanTíz évvel ezelőtti árakon kínálta áruit a Vöröskereszt boltja. Az árzuhanás oka a kerek jubileumi év: tíz éves a Vöröskereszt élelmiszer áruháza.
2005-02-04Biztonságos bevásárlóközpontokA dunaújvárosi Interspar "Biztonságos bevásárlóközpont" címet kapott.
2005-02-04Dikeres kereskedelemtechnológiaAz év épületgépész kereskedője: Bélafi László
2005-01-25Startolhat a Sulák beruházásJanuár 17-én kézhez kapta Sulák Antal a két telek adásvételét szentesítő tulajdonlapot. Eltűnőben a csarnok és a szökőkút-torzó. Valószínűen karácsonykor már nyithat a keresekedelmi és szolgáltató épületkettős.
2004-12-27Januárban bontás, júliusban avatás2005. januárjában lebontják a kenyérgyárat, helyette pedig bevásárlóközpont épül, amelyben Penny Market üzlet is lesz. Látványterv a bevásárlóközpontról.
2004-12-21Két Penny Market áruház épülA kenyérgyár helyén és a Baracsi úton. 2005. augusztus közepéig/végéig elkészül.
2004-11-30Interfruct Cash & Carry áruház nyílt DunaújvárosbanAz áruházlánc legfiatalabb, huszonkettedik tagja a 6-os főút mellett a régi vásátér helyén épült.
2004-11-25Ma nyit az InterfructNovember 24-én volt az Interfruct áruház ünnepélyes megnyitója. A nagyközönség előtt november 25-én nyit az áruházlánc 22. bevásárlóközpontja.
2004-11-22képaláírásAz Interfruct áruházban már javában készülődnek a nyitásra.
2004-11-15Megszi a nagy hal a kicsit...?Dunaújvárosban a kereskedelem területén megjelenő multinacionális cégek miatt érzékelhetően visszaesett a kiskereskedelem forgalma. A városi kereskedelmi és iparkamara már lépéseket fontolgat a kiskereskedők védelmében.
2004-11-05A vevők fontos partnereinkIII belföldi vevőtalálkozó Budapesten.
2004-10-20Lakásból otthon, prériből központotDunaújvárosban 182 nap alatt épült fel az OBI áruház a Venyimi úton. Az áruház október 21-én nyílik meg a vásárlók előtt.
2004-10-19Nyit a harmadik nagyHolnapután nyit az OBI. Adatok az épületről, árucsoportok, nyitvatartás.
2004-10-12Tisztújító küldöttgyűlés a Kereskedelmi és IparkamaránálRéti Vilmos maradt a kamara élén.
2004-09-30képaláírásÖt restaurátor három hónapos munkája után ismét régi fényében látható az Üzletház homlokzatát 1953 óta díszítő mozaikfal.
2004-09-28Újjászületett mozaikokPénteken zsűrízték az Üzletház rastaurált mozaikjait. A több mint ötven éves képek helyrehozatala igazi kihívás volt.
2004-08-31Finisben az OBIOktóber közepére tervezik az OBI megnyitását.
2004-08-25Adnak a környezetreA Dunaújvárosban épülő OBI bevásárlóközpont októberre készül el. Az áruház minden tekintetben megfelel az uniós követelményeknek.
2004-06-29Jelkép a hód és a narancsszínBokrétaünnepség az OBI-nál. Emlékhenger az áruház alapjában. Szerkezetkész az áruház.
2004-06-23Bokréta került az üzletházraBokrétaavató ünnepség volt június 22-én a Tesco mellett épülő OBI áruháznál. Reiter László, az OBI Magyarország vezetője és dr. Kálmán András, Dunaújváros polgármestere elhelyezte az alapkő hengert az áruház alapjába.
2004-06-23Kínai cég lesz a bérlő...A Kék Duna Áruház felső szintjét augusztus 1-jétől bérbe adják egy kínai cégnek.
2004-06-22Barkácsáruház egymilliárdbólOBI bokrétaünnep emlékhengerrel. Szerkezetkész az épülő létesítmény.
2004-06-16Két új áruház nyílik az idén a városbanIdén nyílik (az év vége előtt) Dunaújvárosban a Tesco mellett az OBI barkácsáruház és a volt vásártéren az Interfruct áruház.
2004-05-10Restaurálásra szorul a mozaikfreskóAz önkormányzat restauráltatja a Bartók téri üzletház öt nagy, figurális mozaikképét és az ablakokat keretező mozaikok egyikét. A kivitelezőkről és a tervezett összegről és felhasználásáról a közgyűlés fog döntetni.
2004-04-27TESCO után itt az OBIA TESCO melletti parkoló területén megkezdődtek a földmunkálatok. Az OBI Systemzentrale Magyarország Kft mintegy 2 milliárd forint értrékű beruházása. Az áruház várhatóan idén ősszel nyílik meg.
2004-04-23Fejlődik az épületgépészeti hálózatAz 1997-ben alapitott lpületgépészeti áruház lán újabb 600 négyzetméteres árúháza átadása.
2004-03-01A lépcsőházi boltok vége?A szakmáról szóló hírek szerint országos kiterjesztésű, egységes változások előtt áll - az uniós csatlakozásra való felkészülés és a racionalizálás jegyében - az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálet.
2004-02-23Verseny és kenyérA Modius Kft két éve rendelkezik a HACCP tanúsítvánnyal, sőt a sütőipari ágazatot tekintve a megyében elsőként tavaly megszerezte az ISO minősítést is. Részvénytulajdonosa volt a dunaújvárosi malomnak. A tulajdonosok mindegyike értékesítette üzletrészét, az új tulajdonos a székesfehérvári Cornexi Rt, amely lényegében piacot vásárolt, a malmot bezárta. A berendezések itt maradtak, tehát a malom újraindítható.
2004-02-20Belföldi vevőkörrel az unióbanMinőségi szolgáltatásokkal megalapozott vevő kapcsolatok.
2004-01-26A Donbass tervei szerint a Dunaferr Délkelet Ázsiába is...A Donbass terveiben szerepel a Délkelet-ázsiai piac meghódítása is
2003-12-09Jöhet a Penny Market - isAz Aranyvölgyi út és a Baracsi út sarkán épülhet fel.
2003-12-03Jönne a Penny Market isA közgyűlésen történt. Eladnák a DVG Rt. tulajdonában lévő Dunaferr-részvényeket. Emelik a helyi járatos buszok, az uszoda belépők árát.
2003-12-02Mindenkinek van egy álma. A miénk a Tesco?Kinek jelent konkurenciát a Tesco?
2003-11-25Ma nyílik a dunaújvárosi TescoA hivatalos megnyitó után megnyitja kapuit a vásárlók előtt.
2003-11-25Újabb áruház jönne, a PennyPenny Market áruházat szeretne építtetni egy befektető csoport az Aranyvölgyi út - Baracsi út sarkán.
2003-11-25Az ajándékozás gyötrelmeiA Militari bolt kínálatáról.
2003-11-04Fiatalos divat, a régi gondossággalA 14 éve működő Komáromi Ruhaház új üzletet nyit a Dózsa Gy. u. 26 alatt. Míg a régi üzlet a közép- és idősebb korosztály üzlete, az új a fiataloknak kínál árút.
2003-10-31Folyamatos a dunai szállításAz aszályos forró nyár után folyamatos a dunai szállítás. Interjú Suri József kereskedelmi vezérigazgató-helyettessel.
2003-10-28Kívül-belül rohambanNov. 15-én nyílik a dunaújvárosi Tesco.
2003-10-17Vevőtalálkozón tájékozódhatnak a belföldi partnerekMásodik alkalommal rendezett vevőtalálkozót legnagyobb belföldi partnerei számára a Dunaferr Rt. A résztvevők tájékoztatást kaptak a Dunaferr jelenlegi helyzetéről, privatizációs folyamat pillanatnyi állásáról, és a Dunaferr kereskedelempolitikai terveiről.
2003-10-09Találkozó a belföldi vevőkkelTájékoztató a privatizációról, a pénzügyi helyzetről és a kereskedelemről.
2003-10-03D-ÉG Rt a legjobb akart lenniUj helyen a D-ÉG árúház Dunaújvárosi üzlete.
2003-09-30A közgyűlésen döntöttek...A közgyűlés arról döntött, hogy a város a Dunaferr privatizációja előtt a biztonságos, hosszú távú távhőszolgáltatás nyújtására műszaki megoldást keres. Választani kíván a Dunaferr Ema-Power Kft és Dunaújvárosi Víz-Csatorna-Hőszolgáltató Kft által kínált megoldás között. Megszűnik 13 pedagógus állás. Az Arany iskolában 1, a Gárdonyiban 5, a Szórádban 1, a Kőrösiben 2, a Szilágyiban 4 pedagógus álláshely szűnik meg. Út az OBI barkácsáruházhoz. Önkormányzati területen magántulajdonú közforgalmi utat létesít az OBI. Uniós szövetségi tag a régiónk. A közgyűlés úgy döntött, hogy vállalja a javasolt évi 150 ezer forint tagdíjat, városunk részt vesz a szövetség munkájában. Pályázat a Solanova programhoz.
2003-09-23Új helyszínen a vásár?Lakossági fórumot tartottak az országos kirakódóvásár piactérre telepítésével kapcsolatban. Okt. 12-én már az élelmiszerpiac helyén, a mellette lévő parkolóban, valamint a használtcikk piac területén lesz a vásár amennnyiben jóváhagyja a tervezetet a közgyűlés.
2003-09-12Ujdonságok vásáraD-ÉG Épületgépészeti árúházak működnek a vásár ideje alatt.
2003-08-19Épül a Tesco!A Tesco épület burkolása és lemezelése következik. Előreláthatólag nov. 18-án nyitnak.
2003-07-18Acélipar: rövidülő ciklusokSuri József a Dunaferr Rt kereskedelmi igazgatója az acélpiac helyzetéről.
2003-07-01Feltételekkel jöhet a LIDLA külföldi érdekeltségű LIDL Élelmiszer-üzletlánc azzal az igénnyel kereste meg a város önkormányzattát, hogy területet vásároljon felépítendő diszkont jellegű élelmiszer-üzletei számára.A gazdasági bizottság feltételekhez köti a vásárlást.
2003-07-01Kamarai bemutatkozás Linz-benLinzben jártak a dunaújvárosi vállakozók képviselői: Hammer István, Sulák Antal, Urbán László, az önkormányzatot dr. Tóth István jegyző képviselte.
2003-07-01Tesco a Mikulástól?A múlt héten vált jogerőssé a TESCOáruházlánc dunaújvárosi építési engedlye. Július elején már hozzákezdenek az építkezéshez, november végén már nyitni szeretnének.
2003-06-24Naponta váltva ügyelnek a patikákEddig hetente váltottak az ügyeletben a gyógyszertárak.
2003-05-30Biztos, hogy jön a TescoA bevásárlóközpont építése már a nyáron megkezdődik
2003-05-15Vevőtalálkozó a DWA KFt-nélA parnerek érdekeit is szem előtt kell tartani
2003-05-13Még az idén lehet TESCO áruháznk!
2003-05-12Jövőbe tekintő rendezési terv, nagyvonalú fejlesztésekDunaújváros területrendezési tervét jövő héten tárgyalja a közgyűlés. A polgármester bizakodóan nyilatkozott arról, hogy karácsony előtt nyithat a Tesco és az OBI áruház a jövő év első negyedévére lehet kész. Az OBI esetében még folyamatban van az engedélyeztetés.
2003-04-29Két szomszédvár megállapodásaRadetzky Jenő és Réti Vilmos, a Fejér megyei ill. a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara keretmegállapodást írt alá együttműködésükről. Pályázatot hirdettek: a Fejér Megyei Minőségi Díj 2003-at.
2003-04-16Construma. Forgalmas volt a D-É pont.Construmán a D-ÉG pont.
2003-04-08Karácsonyra talán elkészül a TESCOVagy mé karácsony előtt, vagy rosszabb esetben jövő tavaszra elkészül a 7000 négyzetméteres eladóterű TESCO áruház a volt termelőszövetkezeti központ helyén.
2003-04-08Parasztház hatvanmillióért? A Hun utca környékén emelkednek.A volt tsz-major helyén épül fel a Tesco. A Hun utca környékén emelkednek a telkek árai.
2003-04-04Rekordforgalom a Kohász vásáronKohászvásár.
2003-03-20Üzletek az Irodaház földszintjénAz Irodaház Vasmű út felöli földszintje lehet, hogy olyan üzletsorrá alakul át, mint a kis Dózsa György út.
2003-03-04Lesz Tesco-áruház - csak késhet
2003-01-24D-ÉG Pontok találkozójaDunaferr radiátor akció, új termékek a piacon.
2003-01-21Reform élelmiszereknemrég nyílt a Dózsa Gy. úton a tieger egzotikus ajándék és reform élelmiszerüzlet. A kínálatról.
2002-12-13Uj elnök, új tervek2002. dec. 6. a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara rendkívüli közgyűlésén megválasztották az új elnököt, Réti Vilmost.
2002-12-13Hamarosan nyit a fedett piactegnap megtörtént a fedett piac műszaki átadása-átvétele.
2002-11-28Bizalomés stabilizációVevőtalálkozót tartott a Dunaferr vállalatcsoport Hónig péter hozzászólása.
2002-11-28Korrekt üzleti kapcsolat, együttműködő vevőkEgyüttműködő partnereink megértik a vasmű helyzetét.
2002-10-10Kulcsszó: a csapatmunkaAz Acélművek Kft új termelési, értékesítési igazgatója: Hajnal Attila.