József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | 316. sz. Ipari Tanulóintézet

138 db találat
Dátum downCímLeírás
2022-06-01Nosztalgikus arcok között (képaláírás)A 316. Szakmunkásképző 3/a osztálya május 28-án, szombaton tartotta a negyven­éves osztálytalálkozóját a papírgyári szabadidőparkban. Almann Sándor osztályfőnököt nagy örömmel és szeretettel vették körül a volt diákjai, felelevenedtek a régi tantárgyak, tanárok, kirándulások és végzősökként a drezdai osztálykirándulás is.
2021-08-30Floridából jár hazaFenyvesi László a MÜM 316. sz. Szakmunkásképző egykor volt tanára csaknem fél évszázada él az Egyesült Államokban.
2021-07-08Hatvan éve esztergályos szakmunkásokHatvan évvel ezelőtt szereztek képesítést az egykori Dunai Vasmű MÜM 316. számú Iparitanuló Intézetében az esztergályos szakmában, és az egykori diáktársak most találkoztak, hogy fel­elevenítsék a tanulóidők közösen átélt emlékeit.
2019-04-13Osztálytalálkozó ötvenegy év utánÖtvenegyedik osztálytalálkozójukat ünnepelték az egykori MüM 316. Iparitanuló és Szakközépiskolában 1968-ban végzett villanyszerelő osztályának diákjai, akik az első, úgynevezett emelt szintű képzést kapott osztály tagjai voltak.
2017-06-12Ötven éve érettségiztek. Osztálytalálkozó fél évszázad elA régi MüM első érettségit tett villanyszerelő és műszerész diákjai találkoztak fél évszázad múltán.
2016-06-10Ötvenéves találkozónEgy ma már alig ismert foglalkozás egykori tanulói találkoztak fél évszázaddal iskolakezdetük után. A Müm 316. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben ötven évvel ezelőtt, szakmájuk szerint villanymotor tekercselőként végeztek.
2016-06-0055 év után újra együtt. Jól sikerült a találkozóA Dunai Vasmű mellett működő MÜM 316. számú Iparitanuló Intézetben 55 évvel ezelőtt végzett III/2-es esztergályos osztály 2016. május 19-én tartotta jubileumi osztálytalálkozóját. A résztvevők felidézték a "hőskor" élményeit az egyik osztálytársuk hétvégi házában.
2015-09-07A fiatalok városa - az első iskolákDunaújváros első iskolái, az oktatási intézményrendszer kialakulása.
2015-04-21A serleg még mindig ugyanazHétvégén rendezték meg az ötvenedik Intercisa Kézilabda Kupát Dunaújvárosban. A győzelmet a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola szerezte meg. Králl István, még a MÜM-ben kezdte el szervezni az Intercisa Kupát.
2014-06-11Emlékek a játékrólKözel ötven év telt el azóta, hogy a Makarenko MÜM 316. Szakmunkásképző és Szakiskola női kézilabdacsapata sorra érte le sikereit. A csapat most újra találkozott.
2013-06-01Öt évtized múltán is él a kapcsolat"A MÜM 316.sz. Ipari tanuló Intézet 1961-ben végzett esztergályos osztályának egykori tagjai pontosan 52 éve végeztek, és elindultak az életbe."
2012-04-27Intercisa Kupa - már negyvenhat éve1966-ban indult útjára az Intercisa Kézilabda Kupa.
2012-01-18Piacképes szakmák a LorántffybanA Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola az előző tanévben ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. 1976. szeptember elsején indult el az oktatás az iskola falai között, akkori nevén a MÜM 316. sz. Intézet papíripari tagozatán.
2011-10-07Esztergályosként kezdtél, színes életutakat futottak beÖtvenéves találkozó. A MÜM 316-os Ipari Tanuló Intézet 1961-ben végzett 3/2 esztergályos osztályának diákjai: Hunya László, Gurisatti Gyula, Balogh József, Kirinovits László, Szabó János, Bokor Árpád, Kovács Sándor, Pulay György, Tóth József, Varga István, Csik János.
2011-10-01Esztergályos-találka: ötven éve ballagtakA MÜM-ben ötven évvel ezelőtt végzett 3/2 esztergályos osztály (kép) öregdiákjai elevenítették fel a régi szép időket az osztálytalálkozón.
2010-02-12Ízig-vérig tanárember voltElhunyt Solymár Istvánné a Vasvári Pál Általános Iskola, majd a MÜM 316. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet pedagógusa.
2007-07-03Nagy elsők az asztal körülKét érettségi találkozóról. A MüM első szakközépiskolai osztályának tanulói, az 1967-ben végző villanyszerelők találkoztak, és a város első kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkás-képesítést szerzett osztálya.
2005-11-23Büszkék büszkeségeinek tárlataA Dunaferr Szakközépiskola villamos tagozatában iskolai tárlat nyílt "Akikre büszkék vagyunk" címmel, az egykori tanulók alkotásaiból: Kiss Gábor Ervin, Balla Attila, Tóth Kálmán, Móder Rezső, Ihász János, Nagy Miklós, Rozsnyai Sándor, Rohonczi István, Rácz Attila, Farkas Mihály.
2004-06-05Pedagógusokat tüntettek kiBene Károly pedagógus (316. Számú Szakmunkásképző Iskola) Eötvös József-díjat kapott.
2004-01-26Tanulni csak pontosn szépen...Bene Károly nyugdíjas iskolaigazgató visszaemlékezése arról hogyan indították el 1955-ben a Dunai Vasmű szakmunkásképző iskoláját, majd hogyan lett saját iskolaépületük.
1988-02-26Sportköből egyesület. Az első a városbanA 316-os MÜM és a Könnyűipari Szakmunkásképző iskolák közösen alakítottak Dunaújvárosi Diáksport Egyesület néven működő egyesületet. Vezetője: Pallos László igazgató.
1987-07-17Kudarc középfokonA bukások elemzése
1987-07-17A jobb feltételekértSzerkezeti változások és elkülönülések várhatóak a város középfokú oktatási intézményeiben.
1987-05-01Apja lánya...Szocialista Kultúráért kitüntetést kapott Kárpáti Béláné pedagógus, a 316-os szakmunkásképző tanára. Portré.
1986-10-28Bolt az iskolában. A munkásszövetkezet "hátsó gondolatai"Nyilatkozatok a jelenlegi helyzetről.
1986-10-21Diákszövetkezet.Két diákszövetkezet alakul a városban a következő hetekben. A Munkásszövetkezet patronálásával. Iskolai eszközök, tanszerek árusításával foglalkoznak, ők lesznek az iskolabüfék gazdái. Petőfi Sándor Általános Iskolában és a 316-os számu Makarenko Szakmunkásképző Intézetben.
1986-03-11Döntő Dunaújvárosban. Ebből a tárgyból először.A Szakma Kíváló Tanulója országos versenyét. A verseny programja. Márc. 15-16-án lesz a döntő a Makarenko iskolában
1986-02-28Előbb kapnak bizonyítványt? "Hagyományos" győzelmek.a Makarenko középiskola szakmunkás- tanulóinak sikere a megyei "szakma kíváló tanulója" versenyen
1986-01-03Tizennyolc év a szőnyegenSzabó Tamás, a 316-os szakmunkásképző nevelőtanárának sport-pályafutásáról.
1985-11-22Minek a történelem? Felnőttként pótolhatjákA 316-os Makarenko Szakmunkásképző Intézetben folyó történelemtanítási gondokról, eredményekről.
1984-08-28Régi iskolában új osztálySzakközépiskolai osztály is lesz a 316-os sz. Makarenko Szakmunkásképző Iskolában. Erősáramú-villamos szakon
1984-06-26Szakma + érettségi = ? Ősztől új tagozat.A 316. sz. Makarenko Szakmunkásk. Int. új oktatási terveiről. Általában a dunaújvárosi szakmunkásképzésről.
1984-05-25Az "ügyeletes" nyerők. Megbukni - nincs esélyük.Magyarország az én hazám c. vetélkedő országos döntőjébe jutott a Makarenkó 316-os szakmunkásképző intézet versenyzői. A névsor. Fénykép.
1984-03-27Licit a diákokért. Ha nem fizetünk, fizet más.A szakmunkásképzés ösztöndíjairól. Öltöny helyett ösztöndíj. Rövidebb a takaró. Ahány cég, annyi szokás.
1983-03-25Fejér megyei diáknapok 83' Dunaújvárosi siker: 39-szerA Fehérváron rendezett diáknapok művészeti bemutatóin kíválóan szerepelt dunaújvárosiak eredményei. Névsor
1982-09-03Telt ház a középiskolákbanA kollégium is kevés - lányoknak nehezebb.
1982-03-26Évfordulós játék 3 napigA KISZ zászlóbontásának 25. évfordulója alkalmával. A döntőn részt vesz a 316-os szakmunkásképző intézet csapata. Részletes tájékoztatás.
1980-09-23Inasként kezdték1980. szeptember 8-án ünnepelte a 316-os számú Makarenko Ipari Szakmunkásképző Intézet fennállásának 25 éves évfordulóját. Vázlatos történet.
1980-09-12Jubileumi kiállításA 316-os szakmunkásképző intézet jubileumi kiállításáról.
1980-03-11Siker PestenA MÜM 316-os Szakmunkásképző Intézet diákjai 18 intézet előtt első lett egy országos vetélkedőn
1980-03-07Önmagunktól követelünk...A dunaújvárosi szakmunkásképzés 25. évfordulójára. A 316. sz. iskola történetéről. Adatok, visszaemlékezések. Bene Károly igazgató nyilatkozata.
1979-12-07Nevelők felelősségeA 316. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet és a hozzátartozó objektumok pedagógus pártszervezeteinek beszámoló taggyűléseiről készült riport.
1979-03-27Szakmunkástanulók vetélkedőjeSzakmunkástanulók részére Budapesten rendezett Rügyfakadás című politikai vetélkedőn a pálmát a 316. sz. Makarenko Szakmunkásképző Intézet csapata nyerte el. Nevek felsorolása
1979-03-20Dunaújvárosi szakmunkástanulók sikereiA szakmunkástanulók országos versenyének dunaújvárosi eredményeiről.
1979-02-16Dunaújvárosi amatőrök VeszprémbenAz Országos Diáknapok keretében városunk két színjátszóegyüttese szerepelt
1979-01-26"Zúgjon dalunk"A 316. sz. Makarenkó Szakmunkásképző Intézet női karának rádió felvételét Zúgjon dalunk címmel közvetítette a rádió.
1978-12-22A papíripari szakmunkásképzésAz iskola jelentősége. Az iskola és a kollégium bemutatása. Képek: könyvtár. rendezvényterem, kollégiumi szobák, tanműhely.
1978-02-21"Drága föld, szülőhazámnak földje..."A 316-os Makarenko Szakmunkásképző Intézet kollégiumában alakult klubról. A klub a Moszkvai Rádió magyar nyelvű adásának Ifjú hallgató nevét viseli.
1977-11-01Korszerű tanműhelyt épittetett a Dunai1500 négyzetméter alapterületű tanműhely a szakmunkástanulóknak.
1977-09-06Elkészült a kollégium (képaláírás)316. sz. Makarenkó Szakmunkásképző Intézet új kollégiuma. 120 szakmunkástanuló nyer elhelyezést. A II. emeleten a papíripari Vállalat munkásszállóját rendezték be. 42 milliós költséggel épült. 1977. szeptember 1-én adták át. Kép: Az új kollégium. (Kádárvölgy) (nem teljes szöveg)
1977-02-08Dunaújvárosi sikerek a szakmunkástanulók megyei versenyén316. sz. Makarenko Szakmunkásképző Intézetben került megrendezésre febr. 2-án szakmunkástanulók megyei vetélkedője. Szép dunaújvárosi sikerek
1976-06-01Szakmunkástanulók 1976-77-ben (kishír)A 316. sz. Makarenkó Ipari Szakmunkásképző Intézetnél 10 cipőfelsőrész készítő, és 10 cipőgyártó kezdi meg tanulmányait.
1976-04-02Az ország egyik legnagyobb és legkorszerübb kohászati...a 316. sz Ipari Szakmunkásképző felhivása szakmunkásképzésre.
1975-09-09Egy életút, egy pályaBujdosó András pedagógus portréja.
1975-09-05Egy iskola rangjaAz idei szeptember a huszonegyedik tanév megkezdését jelentette a 316. Szakmunkásképző Intézetben
1975-08-22Népművelők kitüntetéseSzocialista Kúltúráért kitüntetést kapott Bene Gyuláné a MüM 316. sz. Szakmunkásképző Intézetének könyvtárosa, Nagyszöllősi Ágoston pedagógus és Szoboszlai Ferencné pedagógus.
1975-05-13Vándor Sándor megyei kórusszemleFejér megyei döntőjét vasárnap tartották Dunaújvárosban.
1975-04-22Ipari tanulóink bejutottak az országos döntőbeA KISZ KB Tavasz Magyarországon címmel országos politikai versenyt rendezett szakmunkás tanulóknak. A 316. Ipari Szakmunkásképző Intézet a 4. helyen végzett és bejutott az országos döntőbe.
1973-11-16A művelt szakmunkásokértA MüM 316. könyvtárosának kezdeményezéséről. A szakmunkásképzésről.
1972-12-20Mini diákotthonA DV 3. sz munkásszállóján a vidéki ipari tanulók számára diákotthont rendeztek be.
1972-07-07Készülődés szeptemberreTatarozzák az iskolákat.
1972-06-13Vizsgáznak a szakmunkástanulók15 év alatt 5000 szakmunkás a MÜM-ben.
1972-05-30Rendhagyó szakmunkásvizsgaTerítésből, hidegtál elrendezésből vizsgáztak a pincértanulók.
1972-01-14Robotember készülA MÜM 316. Iparitanuló Intézetben. Feladata: pályaválasztási tanácsadás.
1971-11-05Emléktábla avatás (kishír)A MÜM 316.sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, amely Makarenkó nevét viseli, emléktáblát állíttatott névadójának tiszteletére a kertvárosi Makarenkó téren. Az intézet diákjai, ma délben, mintegy négyszázan felvonulnak az emléktáblához, ahol a leleplezés ünnepi aktusa után megkoszorúzzák a nagy szovjet pedagógus e,emlékét őrző márványtáblát. (teljes szöveg)
1971-10-29Új épületszárnyat kaptak a szakmunkástanulókAvatás - tanítás közben
1971-10-28Uj épületszárnyat kaptak a szakmunkástanulók
1971-10-26Elkészült a szakmunkásképző intézet új épületszárnya (kishír)Elkészült a 316. sz. Szakmunkásképző Intézet új épületszárnya. Az egyemeletes épületben tornaterem, KISZ-helyiségek, a pedagógiai kabinetek és a könyvtár kapott helyet. Az épületszárny ünnepélyes átadására ma délelőtt 10 órakor kerül sor. (teljes szöveg)
1971-07-23Háromszázhuszonhét ifjú szakmunkásBefejeződtek a vizsgák a szakmunkásképző intézetben.
1971-05-11Szakmunkásképzés esti tagozatonEsti tagozatot hirdet a MÜM 316. Ipari Tanuló Intézete.
1971-02-16400 tonna profil erkölcsi súlyaMiért késik másfél évet az iparitanuló-intézet bővítése?
1971-02-05Nevelő egyesület vagyunkLátogatás az ITSK-nál.
1971-01-22Mit tanuljon a gyerek?Képzések a 316.sz.Ipari Szakmunkásképző Intézetben.
1970-11-03Bővítik az iparitanuló intézetetAz úgynevezett második ütem előreláthatóan jövő év februárjában készül el.
1970-10-06A megyei tanács Makarenko Emlékplakettjével tüntették ki a 15 éves Iparitanuló IntézetetÖt szakmával kezdtek, ma 28 szakmában képeznek szakmunkást.
1970-10-02Újabb hatvan ipari tanuló utazik Szabolcsba (kishír)A szatmári árvízkárosultak megsegítésére. (nem teljes szöveg)
1970-10-0215 éves az iparitanuló intézet (kishír)A MÜM. 316. Iparitanuló Intézet 1970. október másodikán ünnepli alapításának15. évfordulóját. A jubileumi ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődik a Dunai Vasmű Kultúrtermében. Az ünnepségen Bene Károly iskolaigazgató megnyitó beszéde után a Dunai Vasmű képviselői zászlót adnak át a jubiláló intézetnek, majd az iskola régi növendékei emlékeznek vissza az első tanévekre. (teljes szöveg)
1970-09-15Százhatvan önkéntes iparitanuló indul az árvízkárok helyreállításáraA 316-os Makarenko diákjai két hétig segítenek az újjáépítésben.
1970-09-04Százötven ipari tanuló utazik az árvízsújtotta területekre 8kishír)Két hétig falaznak, belső szerelést végeznek Fehérgyarmat mellett. (nem teljes szöveg)
1970-09-04Évnyitó ünnepségek az iskolákban15 éves az iparitanuló iskola.
1970-06-09Befejeződött a tanítás, 1282 diák ballagottAdatok ballagok számáról. (általános-, és középiskola)
1970-02-20Az új tanévben 529 tanulót vár a Dunai VasműKorszerű, minden igényt kielégítő felszerelés az oktatáshoz.
1970-01-20Az oktatás új útjainSzaktantermi oktatást vezetnek be. Didactomat - megmutatja a helyes feleletet.
1969-12-161970 végére elkészül az Iparitanuló Intézet új szárnyaGazdasági és kulturális részleg, tornaterem épül. Későbbi terv: központi tanműhely.
1969-10-31PályakezdőkMost végzett ipari tanulók a szakma szeretetéről.
1969-09-05Alapozzák az iparitanuló intézet új szárnyépületétA MÜM. 316. Iparitanuló Intézet szárnyépületét még az ősszel befejezik.
1969-08-29450 elsőéves ipari tanulóAz Iparitanuló Intézet új tanévéről.
1969-06-17Háromszáz új szakmunkás (kishír)A MÜM. 316. Ipari Tanulóintézet és Szakközépiskola végzőseinek ballagásáról. Az idén (1969) 12 szakmában, 305 tanuló bizonyított. Az iskola 14 éves fennállása óta 2900-an szereztek bizonyítványt.
1969-06-06Szakmunkásjelölteket vár a Dunai VasműSzakmunkáshiány enyhítésére, saját képzésbe fogott a Dunai Vasmű.
1969-06-03Pedagógusok köszöntéseVadász Dezsőné a József Attila Általános Iskola igazgató Kiváló Tanító kitüntetést kapott, Wert Antalné a 14. sz óvoda óvónője az Oktatásügy Kiváló Dolgozója lett, e kitüntetést kapta még Csjder György a MÖM 316. Int. szakoktatója.
1969-04-22Vizsgák előtt az iparitanuló intézetbenHarmincötféle képzés, 1281 tanuló.
1967-10-27Az Ifju Gárda legyen a munkásőrség előiskolája.A KISZ VB ülésén.
1967-05-09"Ballag már a vén diák"Ballagások a város iskoláiban.
1966-06-17Közel 1500 szakmunkás 10 év alattA MÜM 316.sz.Iparitanuló Intézet tíz évének néhány adata.
1966-03-18Hétezer kisdiák - száz tanteremVáltozatlanul súlyos gond az általános és középiskolás diákok beiskolázása.
1966-01-28Az emeltszintű ipari képzésről3 év magas szintű elméleti, gyakorlati képzés után rövid időn belül érettségi.
1965-12-10Vélemények és példaképek. Egy felmérés tanulságaiAz Iparitanuló Intézet fiataljai válaszolnak. Példaképeik. Milyenek a felnőttek. Kitől kér tanácsot az ipari ifjúság? Összegzés.
1965-02-19Szakkörről szakkörreRádiós szakkör a MÜM 316-os Iparitanuló Intézetben, fotószakkör az Általános Gimnáziumban, gépészeti-technológiai szakkör a Kohóipari Technikumban.
1963-12-31Egy lap az óév krónikájábólSok minden épült az idén: az építkezések, elkészült intézmények.
1963-12-13Szocialista brigádmozgalom az Iparitanuló Intézetben.Új tervek, új lehetőségek.
1963-12-10A szakmukásképzés szinvonala időszerű kérdés a VasműbenMég mindig vannak hiányszakmák.
1963-11-09Felavatták az új Iparitanuló IntézetetA MüM 316. Iparitanuló Intézet avatása.
1963-11-06Ma avatják az Iparitanuló-intézetet1963.11.06-án 9:00-kor került sor az avatásra.
1963-09-104+2- terv szerint4+2 rendszerben oktatják az ipari tanulókat.
1963-08-02Megvetett mesterségekElnéptelenedő szakmák ahol nincs mellékes
1963-07-05Vizsgaremekek közöttVégzős ipari tanulók vizsgamunka kiállítása a Bartókban.
1963-07-04Kiállítás nyílt a dunaújvárosi ipari...Kiállítás nyílt a Bartókban a dújv-i iparitanulók vizsgamunkáiból.
1963-04-17Szeptemberre három új iskolával lesz gazdagabb a városHa nem lesz fennakadás az építkezésben szeptemberre kész a Gorkij téri és Barátság városrészi és a MüM új iskolája.
1963-04-09"Pályaválasztási előzetes" az iparitanuló képzésről.Bene Károly megnyugtatja a szülőket a papíripari képzés széles skálájáról.
1963-04-07Középiskolai végzettségű műszerészekA MÜM tanintézet keretében műszerész és villanyszerelő szakközépiskolában indul meg ősszel a tanítás. Ugy tervezik, hogy a szakközépiskolai oktatást a MÜM most még épülő új iskolájában kezdik meg.
1963-03-26Növekvő lehetőségek az iparitanuló-képzésreAz iparitanuló iskola új épületének átadásával a korszerűbb képzés lehetősége is nagyobbodik.
1963-03-15Négy szakmában indul szakközépiskolai képzés az 1963-64-es tanévbenMűszerész, villanyszerelő, idegennyelvű gyors-és gépíró, belkereskedelmi szakmában indítanak osztályokat, a MÜM. 316. sz. Iparitanuló Intézetben. Interjú Bene Károly igazgatóval.
1963-01-22Négy esztendőAz oktatás 4 éve.
1962-07-10Látogatás négy új iskolánk építkezésénAz építők 48 tanterem építésén dolgoznak. A Gorkij téri Általános Iskola, a Gimnázium és Szakközépiskola, a 316. sz.Ipari Tanulóintézet építéséről. Terv:nyolctantermes iskola az új lakótelepen, a meglévő munkásszálló és az épülő szuper-piac közelében.
1962-05-29Az idén 21 szakmában 298 új szakmunkást képeztek az Iparitanuló intézetben21 szakmában 298 szakképzett munkás a városnak.
1961-09-22Az idén 1050 diák tanul szakmát a MÜM 316. sz. Iparitanuló Intézetben.Az 1961/62-es tanévben hetedszer nyitotta meg kapuit az iskola.
1961-06-27212 ipari tanuló tett szakmunkás vizsgát a MÜM 316. sz. Iparitanuló Intézetben.127-en a Vasműben, 10-en a Kiskereskedelmi Vállalatnál, a többiek pedig a helyiipari vállalatoknál fognak dolgozni.
1961-06-23Színvonalas kiállítással zárták az évet a harmadéves ipari tanulók.A Vasmű kultúrtermének előcsarnokában kedden nyitották meg, a vizsgamunkákat mutatták be.
1961-06-13Városunk ipari tanulói jól szerepeltek az országos döntőben.A KISZ Központi Bizottsága a 3 legjobban szereplő iparitanuló iskolának, köztük a 316-osnak emlékplakettet adott át.
1961-05-05Tanuló norma - jobb tanulmányi eredményA MÜM 316. sz. Iparitanuló-intézetben.
1961-04-25A társadalmi munka frontjáról jelentjükA MÁV pályafenntartás dolgozói és a Gimnázium tanulói jó példát mutattak.
1961-04-21A társadalmi munka frontjáról jelentjükMegkezdődött a munka a Barátság ligetben. Folynak a földmérések a Halászcsárda környékén. Egy aláírás miatt áll a politechnikai tanműhelyépítése.
1961-04-18Az élet kapujában...A jövő szakmunkásai .
1959-07-28Tájékoztató az ipari tanulók beiskolázásáról307 ipari tanulót vettek fel. Még hiány van a villanyszerelő. kemencekőműves és forrasztár szakmákban
1959-06-26Ipari tanulóink komoly fejlődését tükröziA szocialista szakmunkásképzés tízéves évfordulója alkalmából megrendezett kiállítás
1959-05-29Az idén először készítenek vizsgaremeket a végzős ipari tanulókA MÜM. 316-os Iparitanuló-intézet 120 végzős tanulója készül vizsgadarabbal.
1959-03-06Az iparitanuló intézet életébőlA 316-os KISZ szervezetének első féléves munkájáról.
1959-01-20Jutalomból országjárásA papírgyűjtőverseny győztesi. Jutalmuk kirándulás.
1958-09-09A MÜM.316. Iparitanuló-iskolában is megkezdődött az új tanévIdén 550 növendékkel kezdik meg a tanévet.
1958-07-22A jövő szakmunkásai közöttFelvételi a MÜM 316.sz. iskolájában.
1958-06-20Nagy sikere van az ipari tanulók kiállításánakA hét elején nyílt meg a Vasvári Általános Iskolában.
1958-05-20Az első vizsgaAz Ipari Tanuló Intézetben most először tesznek szakmunkásvizsgát. 93 kohász, martinász, lakatos, esztergályos, villanyszerelő, 17könnyűipari, 11 kereskedelmi tanuló.
1957-03-06Az iparitanuló-intézet életébőlSzinjátszó szakkör,zenekar MHS az iskola életében.
1955-09-16Évnyitó ünnepély az iparitanuló-intézetben1955. szeptember 14-én évnyitó ünnepélyt tartottak a 316. számú Ipari Tanulóintézetben.
Az iparitanuló-képzés kialakulása a városban. Bene KárolyBene Károly - nyolcvankét éves. 1955-től, az ipari képzés megindulásától tanított a városban. 1985-ben megy nyugdíjba.
Egy öregdiák visszaemlékezéseKellemes találkozás fél évszázad után. Az emberséget, a barátságot nem koptatta el az idő. Csik János visszaemlékezése.
Első éves marótanulók Kutasi József osztályfőnők ismerteti a gép szerkezetét. KépVálogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Képen a 316. sz. Ipari Tanulóintézet épületének homlokzataVálogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.