József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Arany János Általános Iskola

771 db találat
Dátum downCímLeírás
2019-10-25RajzkiállításAz Arany János Általános Iskolában már több mint harminc éve működik a rajztagozat.Most is egy nagyszerű tárlatot rendeztek be az intézmény aulájában, ám ezúttal országos méretű a szemle. A kiállítás az iskola alapítványa, az Aranyecset Alapítvány támogatásával valósult meg.
2019-10-25Kóstoló negyven év szeretetéből. Egy nagy szeletet kapott negyven év szeretetébőlA nagyszünet után szép csendben gyülekezett az Arany János Általános Iskola kórusa az aulában. Meglepetésre készültek. Lukács Jánost köszöntötték, aki éppen negyven esztendővel ezelőtt lépett a tanítói pályára.
2019-10-16Évről évre szépen fejlődik a dunaújvárosi klubjukÚj színfoltja van a dunaújvárosi kézilabdázásnak. Csendben, de már két éve működik a Dunaújvárosi Virág Kézilabda SE, amelynek célja az utánpótlás-nevelés.
2019-07-13Szín5ösA Dunaújvárosi Hírlap melléklete a megye kitűnő tanulóinak
2019-06-14Akikre teljes joggal büszkék lehetünk az idénA 2018/19-es tanév második félévében a tanulásban és a sportban kiemelkedő eredményeket elérő fiatalokat köszöntötte Cserna Gábor polgármester. Többeket balatoni üdüléssel külön is jutalmazott.
2019-06-11Vén Diák juniorA Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete. Dunaújváros és környékének ballagó általános iskolai osztályainak fényképe.
2019-06-07GyereknapAz Arany János Általános Iskola múlt pénteken játékos sportprogramokkal teli gyereknapot tartott a diákoknak.
2019-06-01Aranyos gyermeknapA B-tervet voltak kénytelen elővenni az Arany János Általános Iskola gyermeknapját szervezők, mert igaz ugyan, hogy május 31-én, pénteken reggelre megérkezett a jó idő, de azért az A-tervben számításba vett városi kemping talaja, füve nem száradt meg olyan gyorsan, hogy egy ötszáz tagú gyereksereget oda lehetett volna vinni, miként az elmúlt két évben.
2019-06-00Akikre büszkék vagyunkA 2018-19-as tanév második félévének sportban, tanulmányi versenyen kiemelkedő eredményeket elérő diákok bemutatása.
2019-05-16Kiállítás nyílt az iskola felsőseinek munkáibólAz Arany János Általános Iskola felsős rajztagozatosainak kiállítása nyílott meg az intézmény előcsarnokában, pardon: az Arany Galériában május 15-én.
2019-04-13Gyönyörű alkotások a Béke városrészbenAz Arany János Általános Iskola és a Dunaújvárosi Óvoda Napsugár tagóvodája is a múlt héten nyitotta meg minikiállítását a gyerekek munkájából.
2019-03-08Élénk és jellegzetes színekFényben – ez a címe Takácsné Csór Marianna festménykiállításának, amely március 7-én délután nyílott meg a Széchenyi gimnázium nevezetes Szivacs Galériájában.
2019-02-15Kiváló sportemberek vehették át a város díját. A város költségvetése stabil, kibírja a rá nehezedő terheketA város idei évét meghatározó döntést hozott a közgyűlés a február 14-i, csütörtök délelőtti soros ülése elején: elfogadta Dunaújváros önkormányzatának 2019. évi költségvetési tervét, majd az arról szóló rendeletet is. Átadták a Dunaújváros Sportjáért Díjakat is, melyet Sólyomvári Ágnes, Oláhné Hingyi Zita és Hingyi Beatrix vehetett át.
2019-02-13Ovisok rajzkiállításaMegnyílt február 12-én délután az Arany János Általános Iskola Arany Galériájában a hagyományos, óvodások tehetségkutató rajzpályázatának kiállítása.
2019-02-00Akikre büszkék vagyunkA 2018-19-as tanév első félévének sportban, tanulmányi versenyen kiemelkedő eredményeket elérő diákok bemutatása.
2018-12-20Ismét fenyőfákat díszítettek diákok. Az idei díszítőverseny is sikeres volt a DózsábanIdén is megrendezték a hagyományos fenyőfadíszítési versenyt a Dózsa György Általános Iskolában: a karácsonyfákat elajándékozzák az alkotók.
2018-12-07Aranyos karácsonyfaAz Arany János Iskola diákjainak hagyománya, hogy december elején feldíszítik a Bartók karácsonyfáját.
2018-12-06Angyalok kerültek a fára (képaláírás)Az Arany János Általános Iskola rajztagozatos diákjai készítették el a Bartók idei karácsonyfadíszeit. Mégpedig a színház prospektusaiból készült angyalkákkal, ezekhez a Jégtörő Mátyás című előadás szereplői kölcsönözték az arcukat. A díszeket közösen helyezték el tegnap. Németh Márta irányításával évek óta a rajzosok találják ki, és készítik el a Bartók karácsonyfájának díszeit. (teljes szöveg)
2018-12-03Elrajtolt a városi futsal-bajnokság új szezonjaAz elmúlt héten az Arany János Általános Iskola tornatermében megkezdődtek a 2018/2019. évi városi futsalbajnokság küzdelmei.
2018-11-20Kibontakoztatta a tehetségeketKisebb tábori műsorral nyílt meg az Arany János Általános Iskola előcsarnokában, az Arany Galéria szokásos helyén a 25 éves a tábor – Képespuszta a tehetségekért című évfordulós kiállítás.
2018-10-16Nyolcévesen ment le először a jégpályára - azóta ott ragadtLencsés Tamás, a Dunaújvárosi Acélbikák hátvédje mára már legendává vált. Lecsó, ahogy jégkorongberkekben becézik, 24. szezonját kezdte a felnőttek között. A márciusban befejeződött előző Erste Ligában játszotta dunaújvárosi színekben az ötszázadik bajnoki mérkőzését. Még egy fontos adat, csak a miheztartás végett: nem kevesebb mint kilenc olyan játékos van most a DAB-ban, akik vagy abban az évben, vagy később születtek, amikor Lencsés már felnőtt magyar bajnok volt.
2018-09-28Hatodikosok a médiábanAz Arany János Általános Iskola 6.a és 6.c osztálya a "Bűvösvölgy Médiaértés Oktatóközpontba" utaztak, ahol bepillantást nyerhettek például tévés műsorok készítésébe is.
2018-09-21Alkotótábor 2018Az Arany János iskola diákjai közül harminckilenc tanuló 2018-ban is a képespusztai alkotótáborban nyaralhatott és alkothatott
2018-09-11Várják az ifjú művészeket. "A művészetekre igenis szükségünk van"Az új tanévben a Wesley-DaCapo Alapfokú Művészeti Iskola is várja újdonsült növendékeit.
2018-08-10Aranyos alkotótáborAz Arany iskola immár 25. éve szervez alkotótábort Képespusztán rajztagozatos diákjai számára.
2018-07-14Szín5ösAz általános iskola alsó és felső tagozatosai, akik mindenből kitűnő eredményt értek el, az elmúlt évekhez hasonlóan a Szín5-ös című tablónkon mutatkozhatnak be.
2018-06-15Őrült nap, amikor szinte mindent szabad. A bolondját járatták egymássalMegkezdődött az utolsó visszaszámlálás, hamarosan vége van az általános iskolás tanévnek, a nyolcadikosok számára pedig végérvényesen.
2018-06-13Vén Diák JuniorA Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete. Dunaújváros és környékének ballagó általános iskolai osztályainak fényképe.
2018-05-14Sakkozó tanulók remekléseiA téli megyei fordulók után, ahogy az lenni szokott, tavasszal az országos diákolimpiai döntőkre került sor a sakkozóknál. Az iskolák színeiben versenyző diákok ebben az országos döntőben is nagyszerűen szerepeltek.
2018-04-11Elmélyültek a digitális világbanA dunaújvárosi Arany János Általános Iskola „Digitális világ” témahetet szervezett a 6. és a 7. évfolyam számára azzal a céllal, hogy megismerjék és gyakorolják a digitális illetve az IKT eszközök minél szélesebb körű, elsősorban tanulási célú felhasználását.
2018-02-17Adományokat gyűjtöttek az Arany iskolában. Pirosba öltözött az AranyMinden évben rendeznek egy jótékonysági gyűjtőnapot az Arany János Általános Iskolában. Idén február 16-a volt a gyűjtőnap.
2018-02-16Farsangi csatározások az Aranyban. Tíz csapat nevezett a kispályás focitornáraA Hangover együttesének győzelmével ért véget a múlt hétvégén megrendezett VII. Farsang Kupa.
2018-02-14A Hangover a farsangi kupa bajnokaFebruár 11-én, vasárnap az Arany János Általános Iskola sportcsarnokában már hetedik alkalommal rendezték meg a Farsang Kupa kispályás amatőr labdarúgótornát.
2018-02-00Akikre büszkék vagyunk...A 2017-18-as tanév első félévének sportban, tanulmányi versenyen kiemelkedő eredményeket elérő diákok bemutatása.
2018-01-24A legszebben olvasó diákA Dózsa György Általános Iskola a múlt héten rendezte meg a 4. évfolyamosok számára a hagyományos tankerületi szövegértő versenyét a város és városkörnyék diákjainak. Első helyezett lett Varga Bence (kép), Dózsa György Általános Iskola.
2018-01-17Rendkívüli közgyűlés2018. január 18.
2018-01-12Diákváros az ország közepén. Tavaly kétmilliárd forintot nyert el a tankerület iskolafejlesztésreSzázhúsz millió forintból végez felújítást a Dunaújvárosi Tankerületi Központ az Arany és a Móricz iskolában, valamint a Széchenyi gimnáziumban tavasszal.
2017-12-18Nagy múltú tornán kézilabdázott nyolc csapatAz Arany iskola tornatermében a napokban lebonyolított Mikulás kupára, amelyet Nikolényi Ágnes szervez, nyolc csapat érkezet az ország több pontjáról. Az együttesek körmérkőzéses rendszerben döntötték el a végső helyezések sorrendjét.
2017-12-14Adventi Forgatag: nincs megállás!Újabb fokozatba kapcsol a városi karácsonyi program. December 13-án, sSzerdán a Szilágyi és az Arany általános iskola diákjai, valamint a Búzavirág Dalkör lépett fel, majd este hét órától az Operettszínház művészeivel az ABBA The Show csalogatott ki sokakat a Városháza térre.
2017-12-14Különleges produkció voltElső alkalommal, de annál nagyobb sikerrel zajlott a dunaújvárosi általános és középiskolák kórusainak meglepetés flash song elődadása az Adventi forgatag december 12-i, keddi repertoárjában. (Nem teljes szöveg)
2017-12-13Eredményekről, fejlesztésekről. Jövő év májusában nyit az élményfürdőDecember 12-én, kedden délután Cserna Gábor polgármester az évi rendes közmeghallgatásra várta a város polgárait. Eredmények, fejlesztési tervek, plusz lakossági kérdések.
2017-12-12Arany busz járt itt! Arany János kétszáz éve: szép kiállítást kaptunk rólaCsak a legnagyobb elismerés hangján tudunk szólni arról a kezdeményezésről, amely (ismét) a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársainak fejében öltött testet, s amelynek eredménye egy autóbusz lett, kiállítással berendezve, a menetrendi táblán a felirattal: Arany 200, mely az Arany János Általános Iskola előtt megállt.
2017-12-08Felkeresi az államtitkárt. Jobbik Magyarországért MozgalomA Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, Pintér Tamás arról tartott sajtótájékoztatót, hogy az Arany János Általános Iskola rossz műszaki állapotban van, ami megnehezíti az oktatást az épületben...
2017-12-08Az Arany iskolárólA Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, Pintér Tamás arról tartott sajtótájékoztatót december 7-én, hogy az Arany János Általános Iskolában az épület rossz műszaki állapota miatt, nehéz körülmények között kell tanulniuk a diákoknak.
2017-12-08"Aranyos" karácsonyfa dísziti a BartókotAz Arany János Általános Iskola tanulói öltöztették ünnepi díszbe december 7-én, csütörtök délután a Bartók színház fenyőfáját.
2017-12-05Rajt a városi futsalbajnokságbanAz elmúlt héten az Arany János Általános Iskola tornatermében megkezdődött a 2017/2018. évi városi futsalbajnokság idei szezonja.
2017-11-25Fiatalok a pályán. A futsal ifjúsági kupanapja: egy sorozat örömteli kezdeteAz I. Dunaújvárosi Általános Iskolai Futsal Kupa mérkőzéseit a Dunaújváros Sportcsarnokban játszották le november 24-én, pénteken délelőtt. Az esemény fővédnöke Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere volt. Szervezője pedig a Dunaújvárosi Egyetem Diáksport Egyesületének futsal szakosztálya. Főrendezője Zemankó Zoltán, a csapataik vezetője.
2017-11-10Arany iskola: Márton-napi felvonulás (képaláírás)A Béke városrészi Arany János Általános Iskola hagyományainak megfelelően Márton-nap közeledtével lampionos felvonulást rendezett az iskola környékén november 9-én este. A diákok és a szülők az általuk készített lámpásokkal vonultak fel. (teljes szöveg)
2017-11-02Mától kézilabdás nagyüzem. Ezerötszáz kézis érkezett a kupára!Alig hihető, de mégis igaz: ezen a héten a város szinte valamennyi tornatermét, szálláshelyeit, étkeztető vállalkozásait igénybe veszi az Üstökös Kupa. Ez pedig sportrendezvény, mégpedig egy olyan, amelyen másfélezer (!) ifjú kézilabdázó leány és fiú versenyez, játszik kemény meccseket a helyezésekért, a kupákért.
2017-10-27Aranyos avatóJátékos próbatételt kellett teljesíteniük az Arany általános iskola elsőseinek az avatás előtt.
2017-10-19Avató: aranyos polgárok lettekA Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola október 19-én tartotta az elsős tanulók aranyos kisdiákká avatásának ünnepségét az intézmény sportcsarnokában.
2017-10-13Kan-Ászok az ászok. Nyolc csapat nevezett a kispályás foci kupárahatalmas küzdelemben, a Kan-Ászok kispályás labdarúgó csapata nyerte meg az első alkalommal megrendezett Diablo Kupa tornát.
2017-10-11Megörökítették a képespusztai tábor élményeit az aranyosokJúlius elején 36 tanuló vett részt az Arany János Általános Iskola alkotótáborában. Az ott készült képekből a legjobban sikerült képeket állították ki szerdán az iskola aulájában.
2017-10-10Kispályás focitornaOktóber 7-én, szombaton az Arany iskola tornatermében rendezték meg az I. Diablo Kupa kispályás labdarúgótornát, amelyen a városi bajnokság III. és IV. osztályában szereplő csapatok indulhattak.
2017-10-07BecsengettekA Dunaújvárosi Hírlap Becsengettek című mellékletében dunaújvárosi és a környező települések általános iskoláinak elsősei mutatkoznak be.
2017-09-30Kórus a zene világnapja alaklmából az Aranyban! Kórus: "A zene az kell!"Eredeti ötlettel rukkoltak elő az Arany-iskolában: a zene világnapja alkalmából az egész iskola énekelt!
2017-09-27Táblatörlők (képaláírás)Táblafrissítés az Arany János Általános Iskolában, ahol már az elsős diákoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a soron következő óra előtt tiszta legyen a tábla. (teljes szöveg)
2017-09-09Wesley-DaCapo: különórák (képaláírás)A Wesley-DaCapo Alapfokú Művészeti Iskola ezen a héten különórákat adott az intézménnyel szomszédos Arany János Általános Iskola első és másodikos kisdiákjainak. Az interaktív, zenés-táncos órákon hangszerekkel és táncokkal ismerkedtek a kis vendégek, zenekari tagok lehettek és táncoltak is. Képünkön az 1. c osztályosok a szeptember 8-i különórán. (teljes szöveg)
2017-07-08Szín5-ösA Dunaújvárosi Hírlap melléklete a megye kitűnő tanulóinak.
2017-06-29Gyémántdiplomák. Gyémánt oklevelek tanulságaiLegendás nevek viselőit, Csontos Istvánt és Krasznai Endrét köszönteni gyűltek össze pedagógusok, kollégák június 28-án az Arany iskolában.
2017-06-17Ballagó végzősök. Ballagási ünnepekA város hat általános iskolájában rendezték meg a nyolcadik osztályosok ballagását június 16-án, pénteken délután.
2017-06-10Vén DiákA Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete. Dunaújváros és környékének ballagó általános iskolai osztályainak fényképe.
2017-06-02Képben van (képaláírás)Az Arany János iskola Szalki-szigeti piknikjén - rajztagozatos iskolához híven - élő festmények készülhettek. (teljes szöveg)
2017-06-00Pályára tájoló a kamarátólTájoló napot rendeztek 2017 májusának végén az Arany János Általános Iskola hatodikos tanulóinak részvételével. A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara egésznapos programja a pályaorientációt támogatta.
2017-06-00A félév diákjaiA 2016/17-es tanév második felének legsikeresebb tanulóinak bemutatása.
2017-05-27Arany piknik.A szokásos időben, ám egészen új helyen tartotta tegnap az Arany János Általános Iskola hagyományos gyermeknapi rendezvényét a Szalki-szigeten, a kemping területén.
2017-05-27Felsősök (képaláírás)Az Arany János Általános Iskola felsős rajztagozatos diákjainak alkotásaiból nyílt kiállítás május 25-én, csütörtökön az Arany Galériában. A sokszínű tárlat június 15-ig, tanítási időben látogatható az iskolában. (teljes szöveg)
2017-05-24Felvidéki kirándulásEmlékezetesen jól sikerült kiránduláson voltak a múlt héten az Arany-iskolások a Határtalanul! programban.
2017-05-12Aranyos képek (kis hír)Az Arany általános iskola rajztagozatos alsósainak több mint száz képéből nyílt kiállítás a Bartók színház aulájában. (nem teljes szöveg)
2017-05-05Aranyosok a Bartókban (képaláírás)A fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Arany János Általános Iskola rajztagozatának tehetséges diákjainak munkáiból nyílt kiállítás május 4-én a Bartók Kamaraszínház aulájában. A diákok műsort is adtak. (teljes szöveg)
2017-04-24Harminöt év Aranya. Jubileumi találka - aranyos emlékezésMúltidézésre várta egykori és mai diákjait, pedagógusait április 22-én, szombaton a 35 éves Arany János Általános Iskola. Három és fél aranyos évtized.
2017-04-18Feltörekvő verselőkA múlt héten adósak maradtunk a Vasvári Pál Általános Iskola hagyományos, a költészet napjára időzített szavalóversenyének eredményeivel. Következzenek hát a legjobb főszereplők.
2017-04-12Tehetségek sokaságaKi Mit Tud? seregszemlét rendeztek április 11-én délután az Arany János Általános Iskolában.
2017-04-00A Jankovich Miklós Általános iskola hírei: Sikeres betűzgetők. Ismét szép siker informatikából. Megyei sikerek. Arany 200 rajzpályázat.- A Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola ebben a tanévben (2016/17) is megrendezte egyre népszerűbb BETŰZGETŐ tanulmányi versenyét alsó tagozatosok számára. Versenyzők és eredményeik a cikkben. - Iskolánk idén is részt vett a hagyományosnak számító Word-Excel-Internet tankerületi informatikaversenyen a dunaújvárosi Szilágyi Erzsébet Általános Iskolában. A rácalmási iskolát Vincze-Hajnal Blanka 7.b (2. helyezett) és Vad Zsombor 8.a osztályos tanuló képviselte. - Székesfehérváron rendezték meg a Fejér megyei Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny döntőjét. Rozner Éva (6.b) arany, Mikó Fanni (5.a) ezüst minősítésben részesült. - Arany János születésének 200. évfordulójára a dunaújvárosi Arany János Általános Iskola által meghirdetett rajzpályázaton a alsósok közül Nagy-Abinéri Panna különdíjas, Bognár Zsófia első helyezett, a felső tagozatosok közül Palczer Viktória Kitti második helyezett lett.
2017-03-31Matekban jók vagyunkNem is gondolnánk, milyen sok, matematikában tehetséges gyermek tanul a városban. A közelmúlt eredményei mindenesetre ezt támasztják alá.
2017-03-04Arany: kettős jubileum. Arany iskola: két évfordulóSajátos és remek hangulatú iskolanappal emlékeztek március 3-án az intézmény kettős évfordulójára az Arany János Általános Iskolában.
2017-03-03Arany János versei a gyermekrajzokonKétszáz éve született Arany János. A róla elnevezett Béke városrészi iskola az évforduló apropóján rajzpályázatot hirdetett.
2017-03-02Évfordulós rajzpályázat. Légy hű, s bízzál a jövődben nemzetem!Arany János születésének kétszázadik évfordulóján nyitottak kiállítást a dunaújvárosi Arany János Általános Iskolában március 1-én.
2017-02-28Erőpróba - csak sportszerűenKözel százan álltak szőnyegre a hét végi megmérettetésen, ahol világ- és olimpiai bajnokok is figyelemmel kísérték az ifjú palánták összecsapásait. A Dunaferr SE mérlege 17 arany, 13 ezüst és 12 bronz medál.
2017-02-17Rozé Fröccsös farsangi futball kupa. Tíz csapat vett részt a hagyományos kispályás tornánA Rozé Fröccs együttesének szoros sikerével ért véget az Arany iskolában megrendezett VI. Farsang Kupa.
2017-02-14Büntetőkkel nyert a Rozé FröccsAz Arany János Általános Iskola tornatermében február 11-én, szombaton már hatodik alkalommal rendezték meg a Farsang Kupa kispályás labdarúgótornát.
2017-02-11Megújulnak az elavult helyiségek. Megszépülnek, megújulnakBefejezett és még folyamatban lévő felújításokon is dolgozik a DVG Zrt. a város intézményeiben.
2017-02-10Felújít a dunaújvárosi vagyonkezelő. Kicserélik a zuhanyzókat az iskola sportcsarnokábanAz önkormányzat megbízásából az Arany iskola sportcsarnokának vizesblokkjait újítja fel a DVG Zrt.
2017-02-09Játékkal emlékeztek a kézilabdacsapatokFebruár 4-én, szombaton az Arany iskola tornacsarnokában rendezte meg hagyományos emléktornáját a Dunaújvárosi AC női kézilabda-együttese.
2017-02-04A mindig mosolygó tanítónőNyugdíjba megy Venczelné Gulyás Edit (kép) tanítónő az Arany iskolából. Diákjai így búcsúztak tőle: Köszönjük, Edit néni!
2017-02-02Véget ért a sorozatAz elmúlt hét végén újabb két korcsoportban rendezték meg a Dunaújváros PASE Beton Transz Kupa kispályás labdarúgótornát az Arany János Általános Iskola tornatermében.
2017-02-01Madárreptetésen. A harris volt az igazi sztárHarris, ölyv és kormorán a tanteremben, izgatott kisdiákok - interaktív óra az Arany János Általános Iskolában.
2017-02-00Az iskolák kiválóságaiDunaújváros oktatási intézményeinek legsikeresebb tanulóinak bemutatása.
2017-02-00Megyei tanulmányrajz verseny (kishír). A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola hírei2017. január 25-én, délután zajlott az Arany iskolában a Fejér megyei tanulmányrajz verseny, ahol a nyolcadik osztályosok mérték össze tudásukat. Egy beállított csendélet megrajzolása volt a feladatuk. A zsűri tagjai, akik a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumból érkeztek, a tíz legjobb alkotót díjazták. Iskolánk tanulója, Kovács Amanda is bekerült a legjobbak közé. Gratulálunk, és nagyon büszkék vagyunk rá. (teljes szöveg)
2017-01-25Kétszáz éve született Arany JánosTöbb hónapos rendezvénysorozattal emlékeznek az intézmény névadójára az Arany iskolában. Január 24-én, kedden délután négytől rajzos farsangi mulatságra várták az iskolába készülő óvodásokat
2017-01-25Mindkét korcsoportban a Videoton nyertAz elmúlt hét végén az Arany János Általános Iskola tornatermében folytatódott a DPASE futballiskolája által szervezett DPASE-Beton Transz Kupa kispályás teremtorna.
2017-01-17Pályára léptek a legfiatalabb labdarúgókA Dunaújváros PASE futballiskolája az idén hat korcsoportban rendezi meg Dunaújváros PASE-Beton Transz Kupa kispályás labdarúgó-teremtornát. Az elmúlt hét végén a két legfiatalabb korosztály versenyzett.
2016-12-13Mesemondó gyerekekHosszú kihagyás után ismét mesemondó gyerekek találkozójának helyszíne volt december 9-én, pénteken a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára. Eredmények a cikkben.
2016-12-10Divatot álmodtakIdén is megrendezte a Lorántffy iskola Ifjú divattervező című rajzversenyét a rajz és a divat iránt érdeklődő 7. és 8. osztályos tanulók számára. Pénteken eredményt hirdettek.
2016-11-30Aranyos adományok. Gyógyulj meg, Kamilla!Közösségi segítő akciót szerveztek november 29-én, kedden az Arany-iskola diákjai, tanáraikkal és szüleikkel együtt Nagy Kamilla javára.
2016-11-18Tehetségek a szőnyegenA Dunaferr Sportegyesület a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvánnyal és a Magyar Birkózó Szövetséggel közösen rendezte meg a hétvégén az Arany iskola tornatermében a Majosházi István Emlékverseny - DAK Kupa kadet szabadfogású országos bajnokságot, valamint gyermek korcsoport részére a gálát.
2016-11-16Nyílt nap az AranybanNépszerű a nyílt napok intézménye az Arany iskolában. E héten az alsósokat látogathatták.
2016-11-04Gyermekváros sok-sok labdávalKézilabda sportágban az egyik, ha nem a legrangosabb utánpótlás-tornát rendezi meg évről évre a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség, amelynek sokat mondó elnevezése: Üstökös Kupa. A fél országot behálózó rendezvény rendkívül népszerű.
2016-10-20Fogadalomtétel. Vastaps és biztató szavakA fogdalom tételért cserébe teljes jogú „aranyos” diákpolgárok lettek az Arany iskola legifjabb diákjai.
2016-10-19Mókás próbatételek (képaláírás)Október 18-án mókás próbatételek és kakaóparti várta az Arany János Általános Iskola elsőseit, azaz a gólyákat, akiket ma ünnepélyes keretek között avatnak majd fel. (teljes szöveg)
2016-09-22Küzdelem, szép akciókkalA Dunaferr SE birkózó-szakosztálya szeptember 17-én egykori kiváló edzőjére, Tombor Istvánra emlékezett. Tizenhét egyesület vett részt a viadalon.
2016-09-14Ötven darab minőségi kosárlabdaA Hankook idén is segíti a helyi amatőr és gyerek sportegyesületeket. Az egyik támogatott az elsősorban gyerekeket foglalkoztató kosárlabda klub, a Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület, akik 350 ezer forint értékben ötven darab minőségi kosárlabdát tudtak vásárolni.
2016-09-12Újabb előrelépésA Dunaferr Sportegyesület birkózó nagycentrumként ismételten nagyot lépett előre több területen is.
2016-07-29Lovastábori élményekImmár második éve adatott meg az a lehetőség, hogy a Dunaújvárosi Önkormányzat támogatásával 67 általános iskolás ingyenes táborozhatott Mohácson, a lovastáborban.
2016-07-23Szín 5-ösKépsorozat Fejér megye, Dunaújváros és városkörnyék kitünő tanulóiról.
2016-06-20Ballagások a vakáció kezdeténNyolc év után búcsúztak az általános iskolások tanintézményeiktől.
2016-06-08Vén Diák JuniorA dunaújvárosi és városkörnyéki ballagó általános iskolások osztályképe. A Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete.
2016-06-02"Az én színházam"Kiállításmegnyitóval egybekötött díjátadót tartottak június elsején a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulájában. Diákok rajzoltak a színházról. Az alsós kategória győztese Rácz Lia (Dózsa György Általános iskola tanulója), a felsős kategóriát Rácz Noémi Izabella (Széchenyi István Gimnázium), a középiskolás kategóriát Hajdú Petra (Széchenyi István Gimnázium) nyerte el. A közönség díjat Szabó Zsófia (Arany János Általános Iskola), a zsűri különdíját Rácz Noémi Izabella szerezte meg.
2016-06-00Sportnapot tartottak. Mozgással a gyermekek egészségéértHárom éve szervez sportnapokat gyermekek részére Tóth Csaba, a Dupent Polgárőr Egyesület elnöke, az ISD Kokszoló Kft. töltőkocsi-kezelője. A 2016. május 15-én az Arany János Általános Iskola tornatermében megrendezett sportnapnak mintegy kétszáz résztvevője, látogatója volt.
2016-06-00A hónap diákjaiA sport- és tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményeket elérő diákok bemutatása.
2016-05-20A bőség zavarával küzdöttekSportolási lehetőség és bemutatók várták a gyerekeket az Arany iskolában. harmadik alkalommal rendezték meg a Sportágak a gyermekek egészségéért elnevezésű programot az Aranyban.
2016-05-18Közel százan mérkőztek megA Petőfi Sándor Általános Iskola immár hatodik alkalommal rendezte meg hagyományos sakkversenyét.
2016-04-30Ugrottak, szaltóztakOrszágos diákolimpiai döntő Nyíregyházán, a dunaújvárosi tornászok 28-an indultak. Részletes eredmények a cikkben.
2016-04-28Arany Galéria: kiállításA Béke városrészi Arany János Általános Iskola Arany Galériájában április 28-án megnyílt a képzőművészeti tagozat első négy évfolyamának egész évi munkáját bemutató kiállítása.
2016-04-27A különdíjakból is jutottÁprilis 23-án, Gödöllőn rendezték meg a XIII. Ippon Shobu Karate Diákolimpiát. A mezőnyben ott volt a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojó is. Részletes eredmények a cikkben.
2016-04-21Sztrájkösszesítő: sokan csatlakoztak. Sztrájk, több helyszínenPedagógussztrájk április 20-án. Az országos felhíváshoz több dunaújvárosi intézmény is csatlakozott.
2016-04-16Kockásban és feketében. Már szerdára készülnekAz Arany János Általános Iskolában 24 pedagógus szüntette be a tanítást április 15-én és a Széchenyi István Gimnázium is fekete ruhát öltöttek a sztrájkoló pedagógusok.
2016-04-12Aki a verset szereti...Verselve ünnepeltekA magyar költészet napja alkalmából több általános iskolában is szavalóversenyt rendeztek.
2016-04-01Egyórás tiltakozás (kis hír)Énekeltek, szónokoltak, élőláncot alkottak, majd krétával az aszfaltra rajzoltak az Arany iskola előtt szerdán reggel: tanárok, szülők, illetve a pedagógusok tüntetésével szimpatizálók gyűltek össze a tanítanék mozgalom kezdeményezésére. (nem teljes szöveg)
2016-04-00A hónap diákjaiA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén - tanulmányi eredményeik, sportteljesítményük vagy zenei teljesítményük miatt - márciusban legtöbb szavazatot kapott diákok névsora és bemutatása.
2016-03-31Kockás tiltakozás. Kockásra rajzolt reggelenDunaújvárosban is több helyen szerveztek akciót a pedagógusok.
2016-03-01Hiányzó diákok ügyeFebruár 29-e, hétfő volt az a nap, amikorra a szülők egy része sajátos demonstrációt szervezett az interneten, hogy a gyerekek ne menjenek iskolába, ezzel is tiltakozva az jelenlegi oktatási rendszer ellen. A tiltakozási akció Dunaújvárosban.
2016-03-00A hónap diákjaiA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén - tanulmányi eredményeik, sportteljesítményük vagy zenei teljesítményük miatt - februárban legtöbb szavazatot kapott diákok névsora és bemutatása.
2016-03-00Teszteltük a menzát (1). Győzött a grillfűszeres csirkemellArany János Általános Iskola 1. a osztálya egy hónapig értékelte az ebédet az iskolában. Geréné Váncsa Erzsébet és Nagy Zoltánné tanítók ismertetik az eredményt.
2016-02-27Szülők és oktatás...Szülői felhívás, amellyel az oktatási rendszer ellen tiltakoznak. Február 29-én még nem tudni mekkora lesz a hiányzás az iskolákban. Müllerné Ódor Marianna, a Széchenyi István Gimnázium és Garai Zsuzsanna, az Arany János Általános Iskola intézményvezetőjével beszélgettek.
2016-02-24Arany: rajzpályázatHárom évtizede rendeznek rajzpályázatokat óvodásoknak. Régi hagyományt folytattak az Arany János Általános Iskolában óvodások rajzpályázatának eredményhirdetésével.
2016-02-16Nyert a Bianca TradeTíz együttes lépett pályára szombaton a V. Farsang Kupa kispályás labdarúgó teremtornán az Arany János Általános Iskola tornatermében.
2016-02-04Pecsét IstvánnakMindeddig példátlan méretű közösségi összefogás bontakozott ki Dunaújvárosban és környékén Pecsét István élete érdekében.
2016-02-03Zárásként Főnix sikerekKorosztályonkét több mint 80 tehetséges fiatal játékos lépett pályára. Az elmúlt hétvégén befejeződött az V. Dunaújváros PASE Kupa utánpótlás kispályás labdarúgó teremtorna sorozat, amelyben három hétvégén, hat korosztályban játszottak mérkőzéseket. Végeredmény: 1. Főnix Gold FC, 2. Kecskemét "B", 3. Videoton FC. ... 6. Baracs SE, 7. Dunaújváros PASE.
2016-02-03Széles paletta című kiállítás (képaláírás)Arany János Általános Iskola: A volt diákok munkáiból Széles paletta címmel látható kiállítás (teljes szöveg)
2016-02-00Teszteljük a menzát, azaz a puding próbájaEgy hónapig az Arany János Általános Iskola 1. a osztálya értékeli az ebédet az iskolában. A kóstolás és véleményezés után Geréné Váncsa Erzsébet és Nagy Zoltánné tanítók segítségével kiderül, mi és mennyire ízlik nekik. Garai Zsuzsanna igazgató nyilatkozata.
2016-02-00A hónap diákjaiA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén - tanulmányi eredményeik, sportteljesítményük vagy zenei teljesítményük miatt - januárban legtöbb szavazatot kapott diákok névsora és bemutatása.
2016-01-29A hónap diákjai a városházán. A jövő nemzedékeOktóber és november hónap legügyesebb. legeredményesebb diákjait köszöntötték a Városházán.
2016-01-28Arany és Pecsét voltLátványos és megható eredménnyel zárult az Arany János Általános Iskola gyűjtőakciója Pecsét István javára.
2016-01-26Tehetségek látványaAz V. Dunaújváros PASE Kupa utánpótlás labdarúgó teremtorna elmúlt szombati játéknapján az U10-es, míg vasárnap az U11-es korosztályú csapatok léptek pályára. A dunaújvárosi sportolók egy negyedik és egy hatodik helyet szereztek meg.
2016-01-23Aranyos rajzosok...Az Arany János Általános Iskola rajtagozata idén ünnepli a harmincadik évfordulóját. Ebből az alkalomból január 22-én kiállítás nyílt az iskola galériájában a volt tanítványok alkotásaiból.
2016-01-19Pecsét István javára"Nem csak országos, de világméretű Pecsét István segítségére született akció!"
2016-01-15Százötven kis focistaTizenhat csapat küzdött meg az Arany János Általános Iskola sportcsarnokában az ötödik DPASE labdarúgó kupán. A 8 és 9 éveseknek rendezték a versenyt.
2016-01-12MTK és Videoton sikerA torna két napján közel százötven gyerek lépett pályára. Az elmúlt hétvégén az V. Dunaújváros PASE Utánpótlás Kupa versenysorozatban a két legfiatalabb korosztály lépett pályára az Arany János Általános Iskolában.
2015-12-11Az Aranyos növendékekHarmincéves az Arany János Általános Iskola rajztagozata. Az Arany Mester Rajzverseny eredményei.
2015-12-10Az Arany iskola mestereiHarmincéves a rajztagozat az Arany János Általános Iskolában. Jubileumi kiállítás és műsor volt ebből az alkalomból.
2015-12-08Harminc éve indult1986 őszén indult el a rajztagozat az Arany János Általános Iskolában. Azóta 22 osztály végzett a művészeti tagozaton.
2015-12-00A hónap diákjaiA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén - tanulmányi eredményeik, sportteljesítményük vagy zenei teljesítményük miatt - novemberben legtöbb szavazatot kapott diákok névsora és bemutatása.
2015-11-23Versennyel emlékeztekAz Arany János Általános Iskola az idei tanévben ünnepli a rajz tagozatos képzés 30. évfordulóját. A Pleidell 100 elnevezésű versenyen tehetséges diákok alkottak, a legjobbak: Ködöböcz Mónika, Gombos Dóra, Tóth Barbara (kép)
2015-11-16Arany iskola: képzőművészet (kishír)Pleidell 100 címmel versenyt rendez a képzőművészet tagozatos Arany János Általános Iskola, Pleidell János festőművész születésének századik évfordulója alkalmából.
2015-11-12Három iskola is "libásodott"Márton-napi programok a Petőfi Sándor Általános Iskolában, az Arany János Általános Iskolában és a Vasvári Pál Általános Iskolában. Képes beszámoló.
2015-11-00A hónap diákjaiA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén - tanulmányi eredményeik, sportteljesítményük vagy zenei teljesítményük miatt - októberben legtöbb szavazatot kapott diákok névsora és bemutatása.
2015-10-26A Hellas Express sikere (kishír)Az önkormányzat támogatásával már második alkalommal rendezték meg október 23-án a Szabadság Kupa kispályás tornát az Arany János Általános Iskolában. 1. Hellas Express, 2. Siker Ablak GSV, 3. Zéró Tolerancia.
2015-10-24Kakaóparti és eskűtételElső diákjait avatta fel a Hild, az Arany és a Petőfi iskola.
2015-10-22Programok sokaságaGólya- és fecskeavató, nyílt napok, iskolahét. programok az Arany János Általános Iskolába, a Petőfi Sándor Általános Iskolában és a Hild József Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban.
2015-10-16A múlt hónap diákjaiA szeptemberi hónap diákjainak Cserna Gábor polgármester adta át a díjazottaknak járó oklevelet, elismerést.
2015-10-02Népmesés iskolaA népmeséről szólt ez a hét az Arany János Általános Iskolában.
2015-10-00A hónap diákjaiA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén - tanulmányi eredményeik, sportteljesítményük vagy zenei teljesítményük miatt - szeptemberben legtöbb szavazatot kapott diákok névsora és bemutatása.
2015-09-04Kisebb anyagi teher a diákok szüleintCserna Gábor polgármester tartotta a tanévnyitót az Arany János Általános Iskolában.
2015-09-02Az első becsengetésTanévnyitó ünnepség: Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola, Arany János Általános Iskola.
2015-08-28A kis elsősök szülei kérhetik a támogatástSegít a város az iskolakezdésben - 10 ezer forintot kaphatnak az elsősök. Az iskolakezdési támogatásra jogosult dunaújvárosi első osztályosok szüleit várják a hivatal szociális osztályán. Még csak 43-an igényelték ezt a hozzájárulást, amivel az önkormányzat segíti a beiskolázást.
2015-08-26Közelgő tanévkezdetA korábban rendelt tankönyvek döntő többsége már már megérkezett az oktatási intézményekhez.
2015-07-20A sport mellett a tanulásban is jeleskedtekA Makita-Hikari Dojo karatékái közül többen kiváló eredményekkel zárhatták a iskolai esztendőt. Kovács Máté "Magyarország Jó Tanuló - Jó Sportoló díjat" kapott.
2015-07-03Az önkormányzat a kultúra mecénásaRendkívüli közgyűlésen döntöttek a kulturális tevékenységek támogatására kiírt pályázatokról. Az alapítványiak közül nyertek: Jószolgálati Otthon Közalapítvány, Vasas Táncegyüttes, Arany János Általános Iskola, Szonáta Zeneművészeti Alapítvány, Újpart Dunaújváros Képző- és Iparművészek Egyesülete, Móder Rezső E-műteremgalériája. A többi támogatáshoz nem kell közgyűlési döntés, polgármesteri, bizottsági döntés elég hozzá.
2015-07-01Kultúra: jubilálók kérték...Soron kívül ülésezett a közgyűlés június 30-án. A közművelődésre kiírt pályázatra beérkezett alapítványi kérelmekről döntöttek. Támogatás utak és járdák javítására, DVCSH Kft. vízhálózat rekonstrukció, a stadion üzemeltetése, Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézmények költöznie kell a Móra Ferenc Általános Iskolából, a közvilágítás felújításár a kiírt közbeszerzési pályázat nem volt szabálytalan.
2015-07-00A hónap diákjaiA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén júniusban győztes diákok bemutatása.
2015-06-13A pedagógus életpályáértPedagógus Életpályáért Emlékérmet kapott: Mericz Krisztina Zsuzsanna, Szalai Istvánné, Vinczepálné Török Katalin, Lőwy Vera, Hartungné Hajnal Klára, Dömötörné Gráczer Erika, Nagy Lajosné, Ritterné Marth Edit, Oláh Csaba. A díjazottak méltatása.
2015-06-06Méhraj okozott riadalmatA héten az Arany János Általános Iskolához kellett a tűzoltóknak kivonulniuk, akik egy méhraj eltávolításában segédkeztek a szakembernek.
2015-06-04Iskolájuk hírnevét is öregbítettékA hétvégén rendezte meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az országos diákolimpiát, amelyen a dunaújvárosi igazolt és amatőr sportolói is szép eredményekkel térhettek haza, ezúttal iskoláik színeiben. Részletes eredmények a cikkben. Kép: Slihoczki Ádám.
2015-05-20Hangjegyek, focilabda a fánDunaújváros, Előszállás és Meztőfalva diákjai alkottak a tájművészet jegyében, a KLIK Dunaújvárosi rajz munkaközössége szervezésében. A Land art vagyis a tájművészet hagyományos anyagok és módszerek alkalmazása helyett magán a természeten hajt végre mulandó változtatást.
2015-05-04Aranyos aukció, aulábanJól sikerült aukción mintegy százezer forinttal gazdagodott az Arany János Általános Iskola alapítványa! Április 29-én aukciót rendeztek az iskola tanulóinak művészeti alkotásaiból. A diákok alkotásaiból befolyt összeget a rajztagozatosok eszközfejlesztésére fordítják.
2015-05-02Jó tanulók, tehetségesekAz áprilisi "A hónap diákjai" elismerő oklevelet Friedrichné Pethő Ilona, a polgármester kabinetvezetője adta át. A diákok névsora a cikkben.
2015-05-00A hónap diákjaA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén áprilisban győztes diákok bemutatása.
2015-04-30Árverés az iskolábanNagysikerű aukción árvereztek el harmincöt remek munkát az Arany János Általános Iskolában április 29-én.
2015-04-30A hónap diákjai a városházánAz ünnepeltek felsorolása.
2015-04-29Aranyos aukciót rendeznekÁprilis 29-én az Arany János Általános Iskola aulájában aukciót rendeznek az iskola tanulóinak művészeti alkotásaiból. A diákok alkotásaiból befolyt összeget a rajztagozatosok eszközfejlesztésére fordítják.
2015-04-22Olvasási verseny (képaláírás)A tankerületi Móra Ferenc Komplex Olvasási Versenyt rendezték meg kedden az Arany János iskolában, ami szövegértési és olvasási verseny a harmadik és negyedik osztályos diákok számára. Rózsavölgyi Alexandra harmadikos tanuló sorszámot húz Fási Erikától. (teljes szöveg)
2015-04-15Versvarázs a VasváribanKözel hatvan fiatal versmondó lépett fel a költészet napjához kapcsolódó versmondó versenyen a Vasvári Pál Általános Iskolában.
2015-04-10Különbözünk - diákok alkotásaiNyolc iskola diákjainak összesen hetvenöt alkotása látható a Lorántffy Galériában. A Különbözünk címmel meghirdetett rajzpályázatra beérkezett alkotásokból kiállítás nyílt. Középiskolás kategória. 1. Bali Bettina, általános iskolások közül 1. Nagy János.
2015-04-03A papírgyűjtés után is maradt ereje a gyerekeknek a futásraAz aranyos diákok részt vettek a Merényi Kupán.
2015-04-01Húsvéti futások (képaláírás)Húsvéti, azaz Nyuszifutást szerveztek a közelgő ünnep alkalmából a Béke városrészi Arany János Általános Iskola diákjainak kedden délelőtt. A sok kis "nyuszi" alkalmi nevéhez méltóan vette ki a részét a testmozgásból, amit praktikus jelmezekkel is színesítettek (teljes szöveg)
2015-04-00A hónap diákjaA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén márciusban győztes diákok bemutatása.
2015-03-26Ők a hónap diákjaiGombos István alpolgármester adta át a közgyűlési teremben március 25-én a hónap diákjainak járó elismerő okleveleket. Csoportkép és a diákok névsora a cikkben.
2015-03-07Helyesen is írnak!Az Arany János Általános Iskolában rendezték meg március 6-án a megyei, Szemere Gyula helyesírási verseny területi fordulóját.
2015-03-06Gyermekrajz-kiállítás nyílt az Arany János Általános IskolábanÓvodás korú gyerekeknek hirdetett rajzpályázatot az Arany János Általános Iskola. A beérkezett 150 pályaműből március 3-án kiállítást nyitottak.
2015-03-06Nyelv, történelem, sportA hónap diákjai: Csató Tamás, Éliás Dalma, Hederics Róbert az Arany iskola tanulói, Duka Eszter, Mózes Márk és Piszman Sándor a Vasvári iskola tanulója, Szűcs Bátor Máté a Dózsa iskola tanulója, Dénes Döme, Csendes Adrián és Jakus Luca a Gárdonyi iskola tanulója, Harsányi István a Hild iskola tanulója Oláh Attila a Móra iskola tanulója Szűcs Fédra a Pannon Oktatási Központ tanulója Hegyi Zoltán a Sándor Frigyes Zeneiskola tanulója
2015-03-00A hónap diákjaA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén - tanulmányi eredményeik, sportteljesítményük vagy zenei teljesítményük miatt - márciusban legtöbb szavazatot kapott diákok névsora és bemutatása.
2015-03-00A hónap diákjaA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén márciusban győztes diákok bemutatása.
2015-02-23Jót akarnak tenni, és tettek is!Huszonöt éve, hogy farsangkor szülő-tanár bált rendeznek az Arany János Iskolában.
2015-02-20A város kiválóságaiCserna Gábor polgármester adta át február 19-én a Dunaújváros Sportjáért díjakat ünnepélyes keretek között. A díjazottak: Orsós-Ferling Bernadett, Pappné Házi Éva, Gróf Andrásné, Csepecz Ferenc. A közgyűlés témái: hulladékkezelés, a posták bezárása, partvédelem, stadion fejlesztés.
2015-02-20Négyen kaptak sportdíjatDunaújváros Sportjáért díjat kapott: Orsó-Ferling Bernadett (a Kohász kézilabdázója), Pappné Házi Éva (nyugdíjas testnevelő tanár, atléta edző), Gróf Andrásné (testnevelő tanár, gyógytestnevelő), Csepecz Ferenc (labdarúgó, Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesület alapító tagja). Pályaképek.
2015-02-18A Gurics Kupáért birkóztakFebruár 15-én az országos versenynaptárban is szereplő rendezvényen a Közép-magyarországi területhez tartozó Pest és Fejér megye ifjú birkózói vették fel a harcot egymás ellen. A Gurics Kupáért küzdöttek. Részletes eredmények a cikkben. Kép: Markovics Patrik.
2015-02-14Maskarás vidámságFarsangi mulatság az Arany János Általános Iskolában.
2015-02-14Kisdiákok adtak kortársaiknak...Öltözz pirosba! Adománygyűjtés gyógyíthatatlan kisgyermekeknek.m Piros betűs napot tartottak a Széchenyi István Gimnáziumban és az Arany János Általános Iskolában.
2015-02-13Petepite és Rém RoziA József Attila Könyvtár idén is nagy fába vágta fejszéjét. Nem titkolt céljuk, hogy a felsőbb osztályosok könyves erkölcstan foglalkozásokon vegyenek részt.
2015-02-11Ismét a Hild iskola nyertAz elmúlt hétvégén rendezték meg az Arany János Általános Iskola tornatermében kialakított három pályán a VI. korcsoportos leány és fiú röplabda Diákolimpia országos nyolcas döntőjét. Kép a győztes hildes csapatról.
2015-02-10Helyesírásból jelesVárosi és városkörnyéki általános iskolák alsó tagozatosai közül a harmadik osztályosokat invitálta helyesírási versenyre a Gárdonyi Géza Általános Iskola a múlt héten. 1. Szentimrey Anna, 2. Varga Ákos, 3. Veres-Kovács Fanni.
2015-02-06Az ebédlőt és a technika termet újítanák felAz Arany János Általános Iskola felújításához kért segítséget az iskola igazgatója a polgármestertől, saját forrással is rendelkeznek, jótékonysági bál, sportrelikviák árverése.
2015-02-06Kézilabdával emlékeztekA hétvégén rendezte meg a Dunaújvárosi AC NB II-es női kézilabdacsapata a hagyományos emléktornáját, amellyel korábban elhunyt játékosukra (Gutenkunst Anna) és edzőjükre (Árva Csaba) emlékeztek.
2015-02-00A hónap diákjaA www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén - tanulmányi eredményeik, sportteljesítményük vagy zenei teljesítményük miatt - februárban legtöbb szavazatot kapott diákok névsora és bemutatása.
2015-01-30Szombaton játékkal tisztelegnekA Dunaújvárosi AC NB II-es női kézilabdacsapata január 31-én január 31-én emléktornát rendez korábban elhunyt edzője, Árva Csaba és játékosa, Gutenkunst Anna tiszteletére, az Arany János Általános Iskola tornatermében.
2015-01-20Mónika világhíreKödöböcz Mónika, az Arany János Általános Iskola tanulója, aki a bibliai témájú rajz- és novellaversenyen két kategóriában is első lett. Rajza a Svédországban élő dunaújvárosi származású Matula Péter közreműködésével eljutott a svédországi Az Én Első Bibliám Szervezethez, akik a karácsonyi és újévi üdvözlőlapjukat Mónika rajzával készítették el.
2015-01-10Táborok és fesztiválokSzemezgetés a tavalyi év legfontosabb kulturális eseményeiből (2.).
2014-12-10Jó tanulók, jó sportolókA Fejér Megyei Kormányhivatal Dísztermében Székesfehérváron december 9-én ünnepséget tartott a Fejér megyei Diáksport Egyesület. Fejér megye jó tanulói-jó sportolói 2014 Dunaújvárosból: Pető Réka Dominika, Barócsai Petra, Kovács Máté, Endrész Klaudia, Miskovitz Máté, Szellák Csenge, Somogyi Nátán, Sinka Gréta.
2014-11-28Vendégségben a hónap legjobb diákjaiA hónap diákjait látták vendégül az Info Dunaújváros magazin által meghirdetett verseny keretében: Hajdu Luca (Arany iskola), Illés Dominik, Kovács Dóra, Magyar Zsófia, Pahocs Kristóf, Zsákovics Dóra, Erdős Tamás, Kövér Barnabás, Molnár Lilla, Suta Anna (Dózsa iskola), Jakus Luca (Gárdonyi), a Szilágyi iskola 3/e osztálya, Endrész Klaudia, Nedesóczky Gréta, Csenki Tamara, Kun Mirjam, Párducz Enikő (Vasvári iskola)
2014-11-27Büszkék vagyunk rájuk!Cserna Gábor polgármester nevében Friedrichné Pethő Ilona kabinetfőnök adta át „A hónap diákja” okleveleket. A díjazottak névsora a cikkben.
2014-11-21Játékkuckó az Arany iskolábanJátékkuckót avattak hétfőn az Arany iskolában. A szórakoztató terem gyűjtésből jött össze.
2014-11-19Kiállítás a Szivacs Galériában (képaláírás)Széchenyi István Gimnázium, Szivacs Galéria: A Rudas Grafika és az Arany János Általános Iskola rajztagozatos tanulóinak a Képespusztán eltöltött, nyári táborban készült alkotásainak kiállítása (teljes szöveg)
2014-11-18Játékkuckó az AranybanEgy jó helyet, Játékkuckót avattak fel november 17-én az Arany János Általános Iskolában: szülők, tanárok, támogatók jóvoltából.
2014-11-14Márton napi lámpásokMárton nap alkalmából több programot szerveztek az Arany iskolában.
2014-11-12Márton napján...A Márton-napi szokások a gyerekeknek is fontosak: ők őrzik az évszázados hagyományokat. Márton napi hagyományos felvonulás a Béke városrészben.
2014-11-07Kiállítás a Szivacs Galériában (képaláírás)Széchenyi István Gimnázium, Szivacs Galéria: A Rudas Grafika és az Arany János Általános Iskola rajztagozatos tanulóinak a Képespusztán eltöltött, nyári táborban készült alkotásainak kiállítása (teljes szöveg)
2014-11-00A hónap diákjaA város legjobb általános és középiskolás tanulóinak bemutatása.
2014-10-31Bocsa az Arany-iskolábanA Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szervezete pályázatot írt ki, amelyen 130 ezer forint támogatást nyert a dunaújvárosi mozgáskorlátozottak egyesülete. Sportrendezvényre használták fel, csütörtökön az Arany iskola tornatermében bocsa-versenyt rendeztek.
2014-10-24Aranyos diákokFelavatták az elsős tanulókat. Három próbatételt kellett teljesíteniük.
2014-10-22Elsősök avatója (képaláírás)Kedden az Arany János Általános Iskolában rendezték meg az elsősök avatóünnepségét, ami a kisdiákok faültetésével kezdődött délelőtt az intézmény udvarán. Délután mese akadályverseny és kakaó parti várta a gyerekeket, majd következett az avatási ceremónia. Képünkön Horváth Rebeka Luca fogadja Tóthné Mess Erika alsós igazgatóhelyettes gratulációját (teljes szöveg)
2014-10-18Három tárlatOktóber 17-én három kiállítás nyílt Dunaújvárosban. Az Intercisa Múzeumban Vachter János Lefelé a Dunán című fotótárlata, a Rudas középiskola grafika tagozatos diákjai és az Arany János Általános Iskola diákjainak alkotásaiból a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában, és a Kortárs Művészeti Inézetben Szalay Péter Embert keresek című kiállítása.
2014-10-17Az Arany iskola nyerte meg a kupátA napokban rendezte meg a hagyományos őszi kispályás labdarúgó tornáját a Hild iskola. A DLSZ-Hld Kupát az arany János Általános Iskola csapta nyerte meg.
2014-10-16Környezettudatos (képaláírás)Az Arany iskola 2. a. osztály tegnap a Lorántffy iskola 10/1-es, környezetvédelmi osztály foglalkozásán járt, ezen többek között megismerkedhettek a papír újrahasznosításával is (teljes szöveg)
2014-10-10Összefogással leküzdjük az akadályokatSzülői kezdeményezésre, az iskola koordinálásával és önkormányzati támogatással a közelmúltban készült el az Arany Iskola akadálymentesítésének első üteme.
2014-10-04Arany iskola: fejlődésHárom kerekesszékkel is használható, ötszázalékos lejtésű rámpát építettek az Arany János Általános Iskolához.
2014-10-02A citera hangja (képaláírás)Kőszeginé Csontos Éva ének- és népművelés szakos pedagógus meghívására a Zene világnapja alkalmából Koncz Mária citeraművész adott koncertet október elsején délelőtt az Arany János Általános Iskola tornatermében (teljes szöveg)
2014-10-00Bemutatkozik a Dunaújvárosi Arany János Általános IskolaAz Arany János Általános Iskola ismertetése. Garai Zsuzsanna igazgató bevezetése után a tanárok, tanítók nyilatkoznak az iskolában szerzett tapasztalataikról, s végül a tanulók mondják el véleményüket az intézményről.
2014-10-00Arany János Általános Iskola akadály nélkülAkadálymentesített környezetet alakítottak ki az Arany iskolában Cserna Gábor támogatásával.
2014-09-24Megyei első lettEgy dunaújvárosi lány, Budinszki Bernadett lett az első plakát kategóriában, a Székesfehérváron megrendezett Országos Tűzmegelőzési Bizottság pályázatának megyei döntőjében.
2014-09-00Aranyos iskolaMegszépült az Arany János iskola, felújították az aulát a Hankook Tire segítségével.
2014-07-02Még jól is tanulnakA Makita-Hikari Dojo karatékája, Kovács Máté, "Magyarország Jó Tanulója - Jó Sportolója" díjat kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
2014-06-28Mai modern hősökA Dunaújvárosi Tűzoltóság által meghirdetett Mai modern hősök című rajzpályázaton három alkotó ajándékot kapott: Fazekas Anita, Csilléri Zsombor, Katári Ádám-
2014-06-20Évfolyamtalálkozó szeretett tanárokkalA Vasvári Pál Általános Iskola és az Arany János Általános Iskola alapítója is volt a város egyik gyémántdiplomás pedagógusa. Beszélgetés Tóth Lászlónéval.
2014-06-11Akik a jövőt formáljákJúnius 10-én köszöntötték a pedagógusokat és elismeréseket adtak át. "Dunaújváros Érdemes Pedagógusa" Díjat idén Nagy Klára tanító, valamint Juhászné Nagy Marianna óvodapedagógus érdemelte. A "Dunaújváros Oktatásügyéért" Díjat Szupricsné Szabó Magdolna Mária pedagógus, Tóthné Véner Éva könyvtáros és tanárnő, Csibri Istvánné tanító, Palack Edit Klára óvodapedagógus, valamint Hevesi Árpádné óvodapedagógus vehette át. A Pedagógus Életpályáért Emlékérmet Szabó Józsefné pedagógus, Ivacs Júlia pedagógus, Maradáné Králl Edit óvodapedagógus, Szabóné Kiss Ilona óvodapedagógus, valamint Farkas Katalin pedagógus részére adományozta az önkormányzat
2014-06-10Pedagógusnap: díjesővel köszöntöttekJúnius 10-én köszöntötték a pedagógusokat és elismeréseket adtak át. "Dunaújváros Érdemes Pedagógusa" Díjat idén Nagy Klára tanító, valamint Juhászné Nagy Marianna óvodapedagógus érdemelte. A "Dunaújváros Oktatásügyéért" Díjat Szupricsné Szabó Magdolna Mária pedagógus, Tóthné Véner Éva könyvtáros és tanárnő, Csibri Istvánné tanító, Palack Edit Klára óvodapedagógus, valamint Hevesi Árpádné óvodapedagógus vehette át. A Pedagógus Életpályáért Emlékérmet Szabó Józsefné pedagógus, Ivacs Júlia pedagógus, Maradáné Králl Edit óvodapedagógus, Szabóné Kiss Ilona óvodapedagógus, valamint Farkas Katalin pedagógus részére adományozta az önkormányzat.
2014-06-10Pedagógusdíjak – 2014Június 10-én köszöntötték a pedagógusokat és elismeréseket adtak át. A díjazottak méltatása, pályakép. "Dunaújváros Érdemes Pedagógusa" Díjat idén Nagy Klára tanító, valamint Juhászné Nagy Marianna óvodapedagógus érdemelte. A "Dunaújváros Oktatásügyéért" Díjat Szupricsné Szabó Magdolna Mária pedagógus, Tóthné Véner Éva könyvtáros és tanárnő, Csibri Istvánné tanító, Palack Edit Klára óvodapedagógus, valamint Hevesi Árpádné óvodapedagógus vehette át. A Pedagógus Életpályáért Emlékérmet Szabó Józsefné pedagógus, Ivacs Júlia pedagógus, Maradáné Králl Edit óvodapedagógus, Szabóné Kiss Ilona óvodapedagógus, valamint Farkas Katalin pedagógus részére adományozta az önkormányzat.
2014-06-06A hónap iskolája, diákjaCserna Gábor polgármester adta át a hónap diákja és intézményei címet kiérdemelteknek az elismerő okleveleket. A tablóverseny eredményei.
2014-06-00Sikeres iskolák, remek eredményekÉvzárók az iskolákban.
2014-05-31Megrajzolták az ő tűzoltó hőseiketMájus 29-én a Széchenyi István Gimnáziumban díjkiosztóval egybekötött tárlatnyitót tartottak a helyi tűzoltó-parancsnokság által meghirdetett "Mai modern hősök" elnevezésű rajzpályázatra érkezett művekből.
2014-05-30Zsófia is az országoson (kishír)Zsigmond Zsófia, az Arany János Általános Iskola tanulója a megyei diákolimpián az első helyen végzett és bejutott az országos döntőbe.
2014-05-29Jótékony aikidosok az AranybanAz aikidonak régi hagyománya van már Daruszentmiklóson, Előszálláson is. Május 24-én az Arany János Általános Iskolában megtartott bemutatóedzés bevételéből segítik a rászorulók táboroztatását.
2014-05-19KépaláírásArany János Általános Iskola: Az Óvodás rajzpályázat kiállított darabjait tekinthetik meg az érdeklődők (teljes szöveg)
2014-05-16Aranyos tárlat (képaláírás)Tegnap délután mutatkozott be az Arany János Általános Iskolában a felső tagozatos diákok módszertani kiállítása. Az intézmény hagyományaihoz híven az alkotó tanulók ezúttal is egy remek műsorral örvendeztették meg a tárlat közönségét (teljes szöveg)
2014-05-14Aranyos találkozónAz Arany János Általános Iskola "Kincskereső Anyanyelvi Tehetséggondozó Programjának" keretében író-olvasó találkozót rendeztek május 13-án. Vendégük Berg Judit gyermekkönyvíró volt.
2014-05-02Edzőtáborból díjátadóraA hónap diákjai: könyvjutalmat kapott Molnár Máté (Arany János Általános Iskola), a Hónap diákja Kovács Zsófia tornász (Vasvári Pál Általános Iskola), elismerésben részesült még a Dózsa iskolából Rehák Ádám, a Szilágyi iskolából Rostási Ádám, a Gárdonyi iskolából Varga Bence, a Rudas iskolából Szárszó Bence...
2014-03-29Kendős napokVidám, kreatív programot rendezett az Arany János Általános Iskolában a Freinet-tagozatos diákokkal a munkaközösség.
2014-03-26A legügyesebb általános iskolásokKi mit tud? vetélkedőt rendezett az általános iskolásoknak a Dunaújvárosi Diákönkormányzat. Eredmények a cikkben.szilágy
2014-03-19Lapoda meseírásokI. Lapoda Meseíró Verseny. Meseíró verseny volt az Arany János Általános Iskolában a városi alsósoknak, hagyományteremtő szándékkal.
2014-03-19Általános iskolás sikerek (kishír)Az Arany János Általános Iskolában megrendezett Szemere Gyula helyesírási verseny dunaföldvári díjazottjai.
2014-03-13Verseltek az AranybanHuszadszor rendezték meg az Arany János versmondó-versenyt a város és környéke iskolásainak. Eredmények a cikkben.
2014-03-07Itthon tartották a kupát a lányokA Dunaújváros PASE rendezésében a múlt hézt végén került sor az U 15-ös korosztályú lányok labdarúgó tornájára az Arany iskola tornatermében. Öt csapat vett részt a tornán.
2014-03-03Téltemetés után báloztakAz Arany János Általános Iskolában.
2014-02-25A Danger FC a farsangi első (kishír)Február 23-án az Arany János Általános Iskola tornatermében megrendezték a III. Farsangi Foci Kupát. 1. Danger FC, 2. Mirage, 3. SZP Asztalos Fanatic.
2014-02-20Rajzosok lettek márisÓvodások számára hirdetett rajzpályázatot az Arany János Általános Iskola. Fődíj: Ádám Viktória, Bartos István, Molnár Márton.
2014-02-18Jótékonysági bál az Arany iskolábanAz Arany János Iskola szülői szervezete ismét megrendezi a jótékonysági szülő-pedagógus bált. Az eseményre a Dab.Docler jégkorongozói és a DPASE labdarúgói is felajánlottak relikviákat, amelyekre licitálni lehet.
2014-02-14Szép magyar beszédA Szép Magyar Beszéd verseny második fordulóját rendezték február 13-án az Arany János Általános Iskolában. Részletes eredmények a cikkben.
2014-02-11Vetélkedés a Bibliánkról...Kedvenc bibliai történetem címmel hirdetett pályázatot az Arany János Általános Iskola. Ősztől országos méretűvé válik az iskolában kezdődött Biblia-akció.
2014-01-23Kézilabda-bajnokságok minden szintenA Dunaújvárosi Városi Sportiskola fiú kézilabdázóinak bajnokságon elért eredményei. Január 19-én az Arany János Általános Iskolában megrendezett Erima Országos Gyermekbajnokságon, Erima Kupán a DVSI U12-es csapat (kép) az első helyen végzett.
2014-01-22Kétórás tanulmányokFejér megye nyolcadikos rajztagozatos diákjainak rendezett rajzversenyt az Arany János Általános Iskola január 21-én.
2013-12-31A szerethető DunaújvárosAz "Így látjuk Mi" Facebook csoport bemutatkozása. A csoport tagjai fotóikkal mutatják be a várost. A csoport egyik kezdeményezője Lukács János, az Arany János Általános Iskola művész-tanára.
2013-12-24Meglepetés - diáktólKedvenc bibliai történetem címmel írás és rajzpályázatot hirdetett az Arany János Általános Iskola. Ködöböcz Mónika (kép) mindkét alkotásával első helyezést ért el.
2013-12-21Aranyos győztesek!"Kedvenc bibliai történetem" címmel hirdetett írásos és rajzpályázatot az Arany János Általános Iskola. Díjazottak névsora a cikkben.
2013-12-20Mikulás Kupa két napig (kishír)Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a kézilabda Mikulás Kupát. Részletes eredmények a cikkben.
2013-12-18Büszkeségeink"Ahogy már hosszú évek óta megszokhattuk a Fejér Megyei Diáksport Egyesület rendezvényén a Jó tanuló, jó sportoló címet vehették át a megye általános- és középiskolásai." Dunaújvárosi díjazottak: Endrész Klaudia, Gurisatti Lilla, Horváth Máté Sebestyén, Kovács Máté, Kovács Zsófia, Németh Kitti, Rozs Viktória, Sós Luca, .
2013-12-12Lorántffy-sok az Arany GalériábanToborzó címmel a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium művészeti tagozatának alkotásaiból nyílt kiállítás az Arany János Általános Iskola galériájában.
2013-12-05Nem titkolt cél: orientálásMűveltségi és ügyességi versenyt rendeztek a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolában, az általános iskolások számára.
2013-12-04Informatikából bizonyított a csapatA Rudas Közgazdasági Szakközépiskola versenyen tette próbára a hetedikesek és nyolcadikosok informatikai tudását.
2013-11-26Iskolába készülődnekSzülői fórumot rendeztek november 25-én az Arany János Általános Iskolában.
2013-11-15A jócselekedet jelképe a lámpás fényeAz Arany János Általános Iskolában hétfőn Márton Napi ünnepséget tartottak.
2013-11-13Aranyos elsősök avatásaElsősöket avattak az Arany János Általános Iskolában.
2013-11-12Márton napjáraMárton-napi műsor az Arany János Általános Iskolában.
2013-11-04A mi Aranyos történetünkSzülői segítséggel elkészült az Arany János Általános Iskola új számítógépterme.
2013-10-22Ki mit tud meg az iskolában?Nyílt nap az Arany János Általános Iskolában.
2013-10-19Képespusztai képek kiállításaAz Arany János Általános Iskola és a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola rajzszakos diákjai nyáron ismét Képespusztán voltak alkotótáborban. Az alkotásokból kiállítás nyílt a Dózsa Mozicentrumban október 18-án.
2013-10-11Aranyos megoldásAz Arany János Általános Iskolában megválasztották az intézményi tanácsot, október 10-én. Elnök: Horváth Ilona (kép).
2013-10-02Együtt énekelni mindig csodásA zene Világnapját ünnepelték az Arany János Általános Iskolában. Kép: Kun Nikoletta.
2013-09-25Darálták a szőlőt és itták a mustotSzüreti rendezvény az Arany János Általános Iskolában.
2013-09-04Az idei tanévkezdés számokban, nálunkLétszámadatok a dunaújvárosi általános iskolákban.
2013-09-03Hat iskola elsős diákjaiDunaújvárosban összesen 489 elsős kezdte meg tanulmányait a város általános iskoláiban. Létszámadatok iskolánként.
2013-09-02Törökné Balázs Erika (1957-2013)Elhunyt Törökné Balázs Erika, az Arany János Általános Iskola tanára.
2013-09-01De nehéz az...Tanulói létszámok, tervek, információk a város oktatási intézményeiről.
2013-08-22Gyász: elhunyt Golubov Gábor"Újra gyászol a dunaújvárosi művészvilág – és ezúttal a pedagógustársadalom is: elhunyt Golubov Gábor keramikusművész, tanár. Évtizedeken át vezette a Bartók intézményében működött műhelyt, tanárként generációkat vezetett a művészet rejtelmeibe. Életének 58. évében távozott: nyugodjék békében!"
2013-07-31Mecsektől AbaligetigHúsz éve működik a képespusztai alkotótábor, ahol az Arany János Általános Iskola és a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola diákjai is részt vesznek.
2013-07-12Aranyos pályázati ötlet: virtuálisFacebook-oldalán hirdetett virtuális fényképkiállítást és árverést az Arany János Általános Iskola, diákjai javára.
2013-06-21Viadal a Gurics KupáértJúnius 15-én másodszor rendezte meg a Dunaferr SE és az Arany János Általános Iskola a Gurics Kupa meghívásos birkózó-versenyt. Eredmények a cikkben.
2013-06-10Pedagógusdíjak – 2013A díjazottak méltatása, pályaképe. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjat: Kovács Gézáné és Menyhártné Tassy Zsuzsanna kapta; a Dunaújváros Oktatásügyéért díjat: Vida Zsuzsanna, Simon Gyuláné, Liszi Ferenc, Szabó Tamás és Gyuricska Mihályné részére adományozta az önkormányzat. Pedagógus Életpályáért Emlékérem kitüntetést: Komárominé Dudás Marianna, Miklovichné Kovács Erzsébet, Endl Károlyné, Garbacz Ferenc, Szabó Sándor, Szatmári László, Tóth Bertalan, Tóth Tiborné, Vízi András, Pavelek Tibor, Szaladósné Mohácsi Edit kapott.
2013-06-10Diákolimpiai döntőbenAz országos kajak-kenu diákolimpia dunaújvárosi sportolóinak eredményei. Kép Hajdu Jonatánról.
2013-06-08Az oktatás, nevelés szolgálatábanA Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjat: Kovács Gézáné és Menyhártné Tassy Zsuzsanna kapta; a Dunaújváros Oktatásügyéért díjat: Vida Zsuzsanna, Simon Gyuláné, Liszi Ferenc, Szabó Tamás és Gyuricska Mihályné részére adományozta az önkormányzat. Pedagógus Életpályáért Emlékérem kitüntetést: Komárominé Dudás Marianna, Miklovichné Kovács Erzsébet, Endl Károlyné, Garbacz Ferenc, Szabó Sándor, Szatmári László, Tóth Bertalan, Tóth Tiborné, Vízi András, Pavelek Tibor, Szaladósné Mohácsi Edit kapott.
2013-06-05Nyári retrotábor lesz Képespusztán"A dunaújvárosi Arany János Általános Iskola és immár a Rudas középiskola diákjai nyaranta alkotótáborokat rendeznek a Baranya megyei Képespusztán. Akárcsak az idén, a táborozás huszadik évfordulóján!"
2013-06-03Az Arany Parti ismét siker"Ötszázötvenhét felnőtt és gyerek dolgozott szombaton reggel fél kilenctől délután kettőig a Béke-városrészi Arany János Általános Iskola csinosításán."
2013-05-17Módszertani kiállításAz Arany János Általános Iskola galériájában május 15-én kiállítás nyílt a felsős rajztagozatosok munkáiból.
2013-05-16Sikeresen szerepelt a Hikari Dojo a diákolimpiánSzázhalombattán rendezték meg május 5-én az Ippon Shobu Karate Diákolimpiát. Dunaújváros és környéke oktatási intézményeit a Hikari Dojo által felkészített diákok képviselték. Részletes eredmények a cikkben.
2013-05-10Megyei évzárásRendhagyó módon rendezik meg május 11-én a megyei kézilabda-bajnokságok rájátszásának utolsó fordulóját, az I. Fejér Megyei Kézilabda Fiesztát. Az összes csapat egy napon Dunaújvárosban játszik.
2013-05-08Iskolai tábor a Mecsekben, újvárosiaknak!Ha lesz elég támogató, akkor idén is megrendezik az újvárosi gyerekek alkotótáborát Képespusztán. Az alkotótábor 1991 óta működik az Arany János Általános Iskola dolgozói és szülői közössége által.
2013-04-12Aranyos rajztagozatosok kiállításaMegnyílt az Arany János Általános Iskola alsós rajztagozatosainak kiállítása április 10-én az intézmény előcsarnokában, az Arany Galériában.
2013-04-12A tizenegy évesek kupagyőzelmeA Dunaújvárosi Városi Sportiskola fiú és lány kézilabdázói, és fiú röplabdázóinak a közelmúltban elér eredményeik. A leány kézilabdacsapat megnyerte a budapesti Húsvét Kupát. A fiú kézilabda országos serdülő bajnokság mérkőzését az Arany János Általános Iskolában rendezték meg. Eredmények.
2013-02-25A Kiscsövesek farsangi sikereA február 23-án az Arany János Általános Iskolában megrendezett kispályás labdarúgó Farsangi Foci torna eredményei: 1. Kiscsövesek, 2.Füredi Senior, 3. Mirage.
2013-02-18Milyen lesz az idény eleji forma?Öt férfikézilabda-csapat és három női gárda NB II-es és megyei első osztályban szereplők - vettek részt február 16-án az Arany János Általános Iskolában a Farsang Kupán. A Rácalmás férfi- és a Duna-Pent női csapata nyert a Farsang Kupán.
2013-02-15Vidám nyelvelőkVárosi, városkörnyéki Vidám Anyanyelvi Versenyt rendeztek a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Részletes eredmények a cikkben. A képen az első helyezett, Arany János Általános Iskola diákjai: Tóth Barbara, Kormos Balázs, Slett Kristóf.
2013-02-04Egy újabb lehetőség februárbanDunaújvárosban az Arany János Általános Iskola jelentkezett a pécsi Dóri Ház működésének támogatására. Február 15-én Öltözz pirosba! - szól a Szemem Fénye Alapítvány harmadik akciójának jelszava.
2013-01-31A Kézisuliban játszottakA Dunaújvárosi Városi Sportiskola fiú kézilabdacsapata a múlt héten az Arany János Általános Iskolában rendezte meg a Kézisuli sorozat egyik tornáját. Részletes eredmények a cikkben.
2013-01-30A két korcsoportban tizenhéz csapat játszottJanuár 27-én a Dunaújvárosi PASE és a városi önkormányzat közösen rendezte meg az általános iskolák számára kiírt labdarúgó Merényi Kupát. Részletes eredmények a cikkben.
2012-12-22A Duna-Pent győzelmeTömegsport versenyt rendezett december 8-án és 9-én kézilabdázók számára az Arany János Általános Iskolában. A hölgyeknél a Duna-Pent NKSE nyert.
2012-12-20Csodás gyerekrajzokAz Arany János Általános Iskola idén is rajzpályázatot hirdetett a városi óvodások számára. December 17-én tartották az értékelést. Óvári Tímea Levente, Pajor Alexa, Pahanov Zsófia Panna rajzai lettek dobogósak.
2012-12-13A hazai fiatalok kiemelkedtekA megyei szövetség Dunaújvárosban, a Móricz Zsigmond Általános Iskolában rendezte meg az asztalitenisz diákolimpia megyei döntőjét. Részletes eredmények a cikkben.
2012-12-10Az Ügyetlenek gárdája minden címet elnyertBefejeződött a IV. Éjszakai Mikulás Kupa kispályás teremlabdarúgó torna. Részletes eredmények a cikkben.
2012-11-28Megkezdődött a teremligaNovember 26-án megkezdődött az Arany János Általános Iskola tornatermében, a II. Energott Teremliga városi kispályás labdarúgó-bajnokság.
2012-11-24Öltözz pirosba, gondolj ránk!Daganatos betegségben szenvedő gyerekeknek gyűjtöttek újra az Arany János Általános Iskolában, az Öltözz pirosba! akció keretében.
2012-11-16Tombor István EmlékversenyLátványos birkózógála az Arany János Általános Iskolában.
2012-11-15Valószínűleg sokáig emlékezetes nap...November 13-án elsősavató ünnepséget rendeztek az Arany János Általános Iskolában.
2012-11-15Tombor István emlékversenyNovember 10-én az Arany János Általános Iskolában rendezték meg a Tombor István Emlékversenyt. A Dunaferr SE birkózóinak eredményei.
2012-11-13Lámpás menetelés (képaláírás)A szombati sikeres gágogóverseny után a Márton-napot követően hétfőn is hangulatos program várta az Arany János Általános Iskola diákságát, a pedagógusokat, valamint a csatlakozó szülőket. Az intézmény hagyományos lámpás felvonulásán tegnap is százak vettek részt. (teljes szöveg)
2012-11-12MártonozókLibának öltöztetett gyerekek szombaton délelőtt az Arany János Általános Iskolában. Szent Márton-napja alkalmából ugyanis ez volt az osztályok közötti vetélkedő egyik feladványa: minden közösség egy-egy vállalkozó szellemű diákot igyekezett elmaszkírozni a népszerű szárnyassá. (teljes szöveg)
2012-11-12A mi szentünk hagyományaiAz Arany János Általános Iskolában Szent Márton-napja alkalmából még gágogó-versenyt is rendeztek. (kép az első oldalon is)
2012-11-07Képespuszta képalkotó diákjaiDunaújvárosi diákok a Baranya megyei Képespusztán: a nyári alkotótáborok műveiből november 9-én két helyen nyílik tárlat. Az Arany János Általános Iskola rajztagozatosainak alkotásaiból a Szivacs Galériában, a Rudas középiskola diákjainak műveit pedig az iskolában nyílik kiállítás.
2012-10-12Már a megnyitó is rendhagyó voltKépek Degas jegyében. Kiállítás nyílt október 11-én az Arany Galériában, az Arany János Általános Iskola ötödikes és hatodikos tanulóinak alkotásaiból.
2012-09-19A hagyományőrzés napjaRendhagyó énekórákat tartott szeptember 18-án a Muzsikás együttes az Arany János Általános Iskolában és a Sándor Frigyes Zeneiskolában.
2012-09-06Háromezernél több az általános iskolásDunaújváros hat általános iskolájában és két tagintézményében megkezdődött a tanítás. Az általános iskolákban összesen 3351 diák jár és 147 osztály kezdte meg a 2012-2013-as tanévet. 435 kisgyermek nyert felvételt az első osztályokba.
2012-07-19Aranygaluska az AranybanÖtleteket, észrevételeket, véleményeket gyűjt az Arany János Általános Iskola és az intézmény étkeztetését biztosító HunGast Kft.
2012-06-09A szakma ikonja"Tóth Lászlóné hatvanévnyi kiváló pedagógusi életpályájának elismerése is a gyémántdiploma, amelyet szeretett kollégái, pályatársai körében vehetett át."
2012-05-31Gyémántos diploma (kishír)Tóth Lászlóné, az Arany János Általános Iskola volt igazgatóhelyettese gyémánt diplomát kapott.
2012-05-26Élj a mának (is)!Beszámoló a Béke-városrészi Arany János Általános Iskolában megrendezett gyereknapról.
2012-05-17Aranyos parti - munkával és szórakozássalRendhagyó esemény volt a múlt hét végén az Arany általános iskolában. Szülők és gyerekek sürögtek az iskola területén. Festettek, csiszoltak, javítottak. Emlékfát is ültettek a 30 éves jubileum emlékére.
2012-05-17Belga diákok vendégeskedtek az Arany iskolábanAz Arany János Általános Iskola ezekben a napokban ünnepli megalapításának 30. évfordulóját.A testvériskolás belga kisdiákok harmadszor jártak itt.
2012-05-15Városi szinten eggyel kevesebb általános iskolai osztály indulDunaújváros általános iskoláiban indítható elsős osztályainak száma.
2012-05-15A belgák nem balgák ám!Az Arany János Általános Iskolába látogatott el belgiumi Mechelen Villa Zonenbloem partneriskolájuk csoportja.
2012-05-14Az önkéntesség ereje"Példaértékű szombati önkéntes munkanappal ünnepelték az Arany János Iskola fennállásának harmincadik esztendejét az iskola diákjai, tanárai és a szülők." Beszámoló az Aranyos Partiról.
2012-05-11Hatszázan mozdulnakFennállásának harmincadik évét ünnepli idén az Arany János Általános Iskola. Az Arany Parti elnevezésű rendezvényről.
2012-04-28Földrajzból vetélkedtekA Föld napja alkalmából a Gárdonyi Géza Általános Iskola idén is megrendezte a városi földrajzversenyt 6-7. osztályos diákoknak. Eredmények: 1. Széchenyi István Gimnázium II., 2. Arany János Általános Iskola, 3. Petőfi Sándor Általános Iskola.
2012-04-20Matematikából vetélkedtekA Szilágyi Erzsébet Általános Iskolai egység logikai matematikai versenyt rendezett 1-3. osztályosoknak. Részletes eredmények a cikkben.
2012-04-19Több napirendei pont az oktatási intézményekrőlÁprilis 12. közgyűlés: -átadták a "Dunaújváros Közbiztonságáért" kitüntetést: Ongai Gábor, Tóth Pál, Végh Ferenc és Udvardi Sándor kapta -iskolaigazgatói kinevezések: Móra Ferenc Általános Iskola, EGYMI, Logopédiai Intézet és Nevelési Tanácsadó Intézet: Alpekné Major Valéria, Arany János Általános Iskola: Garai Zsuzsanna, Rosti Pál Gimnázium Általános és Szakképző Iskola Gaálné Benedek Gyöngyi -megválasztották az oktatási, kulturális, ifjúsági és sport bizottság elnökének Sztankovics Lászlót, a Városüzemeltetési bizottság elnöke Kismoni László lett.
2012-04-19Győzött az akarat!Április 15-é, az Arany János Általános Iskola I. Akarat Ereje Jótékonysági Foci Kupát rendezett Szatmári Ádámért.
2012-04-13Iskolaigazgatói kinevezésekrőlA Móra Ferenc Általános Iskola, EGYMI, Logopédiai Intézet és Nevelési Tanácsadó Intézet igazgatója: Alpekné Major Valéria. Az Arany János Általános Iskola igazgatója Garai Zsuzsanna. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola igazgatójának megbízására kiírt pályázat - Magyar András Tamás pályázó várhatóan megbízott igazgatóként folytathatja. A Rosti Pál Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatója Gaálné Benedek Gyöngyi. A Dózsa György Általános Iskolát Tóth Györgyné, a Petőfi Sándor Általános Iskolát továbbra is Rideg István vezeti.
2012-04-07Olimpiai érmek BalantonfüredrőlBalatonfüreden a tornász diákolimpia országos döntő dunaújvárosi résztvevőinek elért eredményei. Kép Rozs Viktóriáról, aki aranyérmet nyert.
2012-04-06Új fajegyet vehetünkA Madarak és Fák Napján újra kezdődik az "Ültessünk ezer fát!" akció. Az új fajegyek képei, amelyeket az Arany János Általános Iskola három tanulója készített: Juhász Vivien Klára, Csuzi Viktória, Pető Réka.
2012-04-06Akarat Ereje futball kupaA Magyar Mentőszolgálat Alapítvány rendezésében és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésében I. Akarat Ereje Kupa elnevezéssel, hagyományteremtő szándékkal labdarúgó-tornát rendeznek április 15-én. A bevételből Szatmári Ádámot támogatják.
2012-03-27Arany: az iskola történeteAz Arany János Általános Iskola 30. évfordulója alkalmából március 26-án iskolatörténeti kiállítás nyílt az intézményben.
2012-03-23Matekban győztesekAz 5. és 6. osztályosoknak rendeztek városi matekversenyt az Arany János Általános Iskolában.
2012-03-22Víziállatok "vizes" naponAz Arany János Általános Iskola kiállítást rendezett a Víz világnapja alkalmából.
2012-03-16Az idei fajegyekCsuzi Viktória, Juhász Vivien, Pető Réka egy pályázathoz tervezte meg a 2012-es fajegyeket, amelyek az Ültessünk ezer fát! akcióhoz lesznek megvásárolhatók.
2012-03-08Ültessünk ezer fát: újra kezdik!Az Újpart Művészeti Egyesület által útjára indított, Ültessünk ezer fát! című mozgalom 2012-ben folytatódik.
2012-03-07Arany-hét a hagyomány jegyébenMozgalmas programokkal készült az Arany János Általános Iskola a névadó születési évfordulójának megünneplésére a múlt hét hétfőtől.
2012-03-06Arany érmek...Az Arany János Általános Iskolában matematika versenyt rendeztek a város és városkörnyéki általános iskolások számára. Eredmények a cikkben.
2012-03-05Terembajnok a FürediA Dunaújvárosban megrendezett I. Energott Teremlabdarúgó Kupában a Hild Kollégium a második helyen végzett.
2012-03-03Iskolahét: iskoláztakVéget ért az Arany-hét az Arany János Általános Iskolában. Beszámoló az iskolahétről.
2012-03-03Angolból vetélkedtekA Gárdonyi Géza Általános Iskolában rendezték meg a város hatodik osztályos általános iskolásai részére az angol nyelvi csapatversenyt. Eredmények a cikkben.
2012-03-02Ismét nagy siker volt a szeniorok focikupájaNegyedik alkalommal rendezték meg az Arany iskola tornatermében a Zeus Senior Foci Kupát, amelyet kimondottan negyven éven felüli játékosok számára írt ki a Carissa Sportegyesület.
2012-03-01Aranyos rajzok kiállítása nyíltA fennállásának harmincadik esztendejét ünneplő Arany János Általános Iskolában a rajztagozatosok alkotásaiból nyílt kiállítás.
2012-03-0130 éves a Béke városrész iskolájaAz Arany János Általános Iskola 30. jubileumáról. Programok, tervek.
2012-02-27Harminc éve AranyHarminc éves az Arany János Általános Iskola. Ebből az alkalomból ünnepi, jubileumi iskolahét indult.
2012-02-22Folytatódik a faültető-akció2012-ben folytatódik az Újpart Művészeti Egyesület által kezdeményezett Ültessünk ezer fát! elnevezésű akció. Érdekesség, hogy minden dunaújvárosi újszülött kap egy fát a gemenci erdőgazdaságtól az idén!
2012-02-21Mirage a farsangi elsőA Carissa Sportegyesület február 18-án az Arany János Általános Iskolában megrendezte az I. Farsangi Foci Kupát. Eredmények: 1. Mirage, 2. Danger, 3. Irapuautó.
2012-02-21Versek, éjszakaVersmondók éjszakája címmel hirdetett találkozót az Arany János Általános Iskola.
2012-02-15A legkisebbek tárlata az Arany GalériábanAz idén ünnepli fennállásának 30. jubileumi évfordulóját a Béke városrészi Arany János Általános Iskola.
2012-02-13Világbajnok névadóA dunaújvárosi Gurics György Diák Birkózó Sportegyesület megrendezte az első Gurics Kupát 2012. február 11-én az Arany János Általános Iskolában.
2012-02-11A Gurics Kupa lehet a kezdetFebruár 11-én megrendezik az első Gurics Kupa diák birkózóversenyt.
2012-02-10Új egyesület alakult!Új egyesület: a Dunaferr SE és az Arany János Általános Iskola által alapított: Gurics György Diák Birkózó Egyesület (Gurics SE). A megalakulás alkalmából február 11-én meghívásos versenyt rendeznek.
2012-02-09Egy Aranyos rajzkiállításA Béke-városrészi Arany János Általános Iskola rajztagozatosai közül az első és második osztályosok állították ki alkotásaikat az intézmény aulájában.
2012-01-20Személyi változások előttHét dunaújvárosi oktatási intézmény lére keresnek igazgatót: Széchenyi István Gimnázium, Rosti Pál Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola, Arany János Általános Iskola, Móra Ferenc Általános Iskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Logopédiai Intézet és Nevelési Tanácsadó Intézet, Petőfi Sándor Általános Iskola.
2012-01-19A Karmacsi Autó hetedik sikereTizedik alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban a Carissa Kupa országos kispályás teremlabdarúgó tornát. 1. Karmacs Autó, 2. Gari Trans, 3. Háromkirályok.
2012-01-14Országos döntőbe jutottakA Lábtenisz Diákolimpia Országos Elődöntőjében az Arany János Általános Iskola párosa a harmadik helyen végzett, ezzel bejutott az országos döntőbe.
2012-01-10Győzött az Arany iskolaA IV. korcsoportos Merényi Kupa Labdarúgó Emléktorna küzdelmeit rendezték meg a Dunaújváros Sportcsarnokban. 1. Arany János Általános Iskola, 2. Széchenyi István Gimnázium, 3. Pusztaszabolcs.
2011-12-27Kalotaszegiben vonulhatnakA londoni olimpia formaruha pályázaton, a dunaújvárosi kapcsolattal rendelkező Csergő Noémi (Mohari Kingával közösen) nyert. Csergő Noémi az Arany János Általános Iskola tanulója volt és innen nyert felvételt a kaposvári Iparművészeti Szakközépiskolába.
2011-12-20Londoni ruhák – dunaújvárosi szállal"Városunkban is élt/tanult a Londoni Olimpiára készülő magyar delegáció formaruha-pályázatán győztes alkotópáros egyik iparművésze: Csergő Noémi Regina."
2011-12-19Jót játszottak az öregfiúkTizenkét kispályás öregfiúk-labdarúgócsapat küzdött szombaton az V. Zeus Old Boys kupáért, az Arany iskola tornatermében. A végeredmény: 1. Örki Papa Kft., 2. Öreg Királyok, 3. Paks.
2011-12-16Karácsonyi gyerekrajzokAz Arany János Általános Iskolában átadták az óvodásoknak meghirdetett rajzpályázat díjait. Díjazottak névsora a cikkben.
2011-12-10Lázár Ervin tiszteletéreBeszámoló a József Attila Könyvtár Gyerekkönyvtárban megrendezett Mesemondó Gyermekek 20. találkozójáról. Díjazottak névsora a cikkben. (Helyesbítés: Így meséltek a fiatalok In: Dunaújvárosi Hírlap, 2011.12.13., 5. o.)
2011-11-30Ültessünk ezer fát!Az Újpart Művészeti Egyesület kezdeményezte Ültessünk ezer fát! akció keretében újabb 82 fával gyarapodott a Duna-part.
2011-11-16Aranyos Márton-napMárton-napot szerveztek az Arany általános iskolában. Mesével, énekkel, libazsíros kenyérrel készültek. Nyolc éve rendeznek Márton-napot.
2011-11-15Lecsökkent az indulók létszámaA városi asztalitenisz-szövetség megrendezte szokásos őszi városi diákolimpiáját a város általános iskolásainak.
2011-11-12Felvonulás világítvaHagyományos Márton-napi lampionos felvonulás Dunaújvárosban.
2011-10-28Gondolkodás, kihívásÚjszerűen és játékosan próbálják megszerettetni a matematikát (is) az Arany János Általános Iskolában a Miniakadémia Kíváncsiak Klubja foglalkozásain keresztül.
2011-10-28Hild Kupa a műfüvönA Hild kollégium sportpályáján rendezték meg az általános iskolások műfüves labdarúgótornáját. Részletes eredmények a cikkben.
2011-10-26Évfordulós ünnep, egészen tavaszig!Harminc évvel ezelőtt, 1981 őszén nyitották meg a Béke városrészi Arany János Általános Iskolát. Jubileumi ünnep és programsorozat.
2011-10-19Ők harminc fát ültettek30 éves az Arany János Általános Iskola és ebből az alkalomból 30 fát ültetnek el és csatlakoznak az Ültessünk évente ezer fát! kezdeményezéshez.
2011-09-24Jövedelemarányos díjakKözgyűlési döntések: szociális ellátások térítési díjairól, pályázatot írtak ki az Arany, a Dózsa, a Móra, a Petôfi, a Kereskedelmi, a Rosti és a Széchenyi igazgatói állására, módosították a város rendezési tervét, a költségvetést.
2011-09-01Becsengettek az iskolákban"Feszes és szűkös költségvetési évvel számolnak a dunaújvárosi általános- és középiskolák vezetői." Az idei tanévben több mint kilencezer diák kezdte meg tanulmányait a város iskoláiban. Statisztikai adatok iskolánként.
2011-08-31Jó érzés maradandó dolgot alkotniTóthné Mess Erika, az Arany János Általános Iskola igazgatóhelyettese kapta idén a Centa Közép-Európai Tanárakadémia Egyesület díját. Interjú.
2011-07-30NekrológElhunyt Agárdiné Mojzes Irén, az Arany János Általános Iskola pedagógusa.
2011-07-06Falat építenek a két épületrész közöttTagiskolaként is megszűnik a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és lezárják a tagintézmény épületszárnyát.
2011-06-24Örültek az iskolák az "A"-nak"Lesznek olyan iskolák, ahol több osztály és több pedagógus lesz idén ősztől, mint tavaly. A nyugdíjasoktól válnak meg, pedagógusokat nem küldenek el." Iskolaátszervezések következményei. Az általános iskolák indítható első osztályainak száma.
2011-06-23Költöznek az iskolákAz intézményátszervezéssel kapcsolatos iskolai átköltözések költsége közel egymillió forintba fog kerülni. Az általános iskolákban induló osztályok és létszámadatok.
2011-06-11A gázmotorok haladékot kaptakKözgyűlési beszámoló. Főbb témák: rendezni kell a város nagy cégeinek pénzügyi helyzetét (DVG Zrt., DVCSH). Iskolaigazgatók: Móra Ferenc Általános Iskola: Alpekné Major Valéria, Petőfi Sándor Általános Iskola: Rideg István, Arany János Általános Iskola: Garai Zsuzsa, Dózsa György Általános Iskola: Tóth Györgyné vezeti megbízott igazgatóként egy évig. Rudas Közgazdasági Középiskola igazgatója: Szemenyei István. A Lorántffy középiskola nem indíthat új szakképzést.
2011-06-09Hány osztályt indítanak?Közgyűlési témák: oktatás, osztálylétszám, az általános iskolákba jelentkezett tanulók száma.
2011-05-12ÁtalakításokrólA közgyűlés május 12-én dönt a város általános iskoláinak átszervezéséről. Több intézmény működésében új korszak kezdődik el 2011. szeptemberétől. 2011. augusztus elsejei hatállyal az Arany János Általános Iskola megszünteti a Kőrösi Csoma Sándor Egységet. A Szórád Márton Általános Iskolát végleg bezárják.
2011-05-11Frenetikus kirándulásArany János Általános Iskola "Freinet csapata" látogatóban járt a belgiumi Mechelen Villa Zonnebloem (Napraforgó) iskolában, amellyel már évek óta szakmai és baráti kapcsolatot tartanak fent.
2011-05-11Megyei döntő: ezüstéremA móri megyei leány kézilabda döntőben ezüstérmet nyert a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola csapata. A dunaújvárosi Arany János Általános Iskola csapata bronzérmet nyert.
2011-04-20Kiállítás az Arany János iskolábanÁprilis 13-án nyílt tárlat az ötödik és hatodik osztályosok munkáiból. (képaláírás)
2011-04-15Ezerkétszáz kéz szorgoskodottA Zöld Föld Programról.
2011-04-13A gyerekek takarítottak az Arany iskola körülTakarítási és szemétszedési akciót szerveztek április 7-én az Arany János Általános Iskola előtt.
2011-03-31Labdarúgó teremtornaAz Arany János Általános Iskola tornatermében második alkalommal rendezte meg a Carissa Sportegyesület, a Meglepetés Kupa kispályás labdarúgó-tornát. Végeredmény: 1. Young Boys, 2. Alba Volán, 3. Irapuató.
2011-03-30Iskolába hívják az óvodásokat Gergely püspök vitézeiGergely-járást szerveztek az Arany általános iskolások a Napsugár-, Bóbita-, Százszorszép óvodával március 24-én. Ez már a 15. alkalom.
2011-03-30Szolgáltató tanintézetA közgyűlés döntése alapján megszűnik a Béke városrészi Arany János Általános Iskola Kőrösi Csoma Sándor tagiskolája, de megmarad az iskolaudvar és a szabadidő-szárny. Beszélgetés az iskola vezetőjével, Horváthné Nagyszöllősi Magdolnával.
2011-03-25Iskola-átszervezés: döntöttekBezárják a Szórád Márton Általános Iskolát, megszűnik az Arany János Általános Iskola Kőrösi egysége és a Móricz Zsigmond Általános Iskola jogilag beleolvad a Vasvári Pál Általános Iskolába. Beszámoló a közgyűlésből.
2011-03-07Bravúros eredmény a megyei döntőbenNagyszerűen szerepeltek Dunaújváros sakkozó iskolásai a diákolimpia megyei döntőjében. Részletes eredmények a cikkben.
2011-03-03Arany-ünnepÉvtizedek óta március 2-án, a költő születésnapján, a névadóra emlékeznek az Arany János Általános Iskolában. Beszámoló.
2011-03-01A gólkülönbség döntöttFebruár 27-én az Arany János Általános Iskola tornatermében rendezték meg a III. Zeus Senior Kupát. Eredmények: 1. Gari Trans, 2. Kohász, 3. Dunaferr.
2011-02-28Harminckét év utánHarminckét évvel ezelőtt indította el a Móricz Zsigmond Általános Iskola asztalitenisz-versenysorozatát, a Móricz Kupát. Részletes eredmények a cikkben.
2011-02-11Három és fél óra egyeztetésAz intézményátszervezés volt a téma a Petőfi Sándor Általános Iskolában. A tanácskozás meghívott vendégei: Cserna Gábor (polgármester), Kiss András (oktatási bizottság elnöke).
2011-02-10Az iskolák érdekébenAz általános iskolák igazgatói és a gazdasági vezetők tanácskoztak az önkormányzat két átalakítási tervezetéről.
2011-02-10Csendesen, csendéletekkelMegyei általános iskolás tanulmányi rajzverseny rendeztek a nyolcadikosoknak az Arany János Általános Iskolában. Díjazottak: Pribék Gabriella (Arany), Vad Virág (Rácalmás), Fodor Dorka (Arany).
2011-02-09Az átszervezés mikéntje kérdésesA sajtótájékoztató témája az alapfokú oktatás átszervezése. Beszámoló a koncepcióról: Gombos István, Cserna Gábor, Kiss András, dr. Deák Mária.
2011-02-09Reform az oktatásbanAz önkorányzat sikeres pályázatot nyújtott be, amelynek értelmében 3,3 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott az Arany János Általános Iskola. Az elnyert összegből 24 laptopot, 1 tanári gépet és egy biztonságos tárolószekrényt vásárolnak.
2011-02-03Még változhat(?)A városi alapfokú iskolahálózat jelentős átalakítása nem kerülhető el. Kiss András (az oktatási bizottság elnöke) a változtatásokról.
2011-02-01Drasztikus vágás alapfokon"Az alapfokú oktatási intézmények terén drasztikus átszervezésre készül az önkormányzat. Az átszabást főként gazdasági szempontokkal magyarázzák. A tervek szerint bezárna a Petőfi és a Szórád, a Vasvári beleolvadna a Móricz iskolába." Tervezetek a cikkben.
2011-01-19Kupagyőztes CsövesekAz elmúlt hétvégén kilencedik alkalommal rendezték meg a Carissa Kupa kispályás teremlabdarúgó tornát az Arany János Általános Iskola tornatermében. Végeredmény: 1. Csövesek, 2. Korfu DGKÖ, 3. QPAC.
2011-01-17A kegyelem ideje, kisdiákok köztBeszámoló az Arany János Általános Iskola IV. c osztályának rendhagyó történelemórájáról, amelyet az iskolában tartottak a múzeum munkatársai. Az együttműködés megvalósítása egy közös pályázat eredménye.
2011-01-14Az Arany János iskola nyerte a Merényi KupátAz Arany János Általános Iskola 7-8. osztályos labdarúgói megnyerték a Merényi Kupát.
2011-01-05A korszerű kísérletAz Arany János Általános Iskola a kompetencia-alapú oktatás kialakításához, a tanulói laptop-program pályázatán 24 darab laptopot nyert (kép).
2011-01-05Rajzpályázat dunaújvárosi óvodásoknak"Az Arany János Általános Iskola tizenöt esztendeje minden évben meghirdeti a dunaújvárosi óvodásoknak szóló rajzpályázatát."
2010-12-06Tejfölös siker péntek éjjelMásodik alkalommal rendezték meg az Éjszakai Mikulás Kupát az Arany János Általános Iskola tornatermében. Eredmény: 1. Tejföl, 2. REFU, 3. Young Boys.
2010-12-01Rajzolni, alkotni jó!Jubiláló rajztagozat. Az Arany János Általános Iskola rajztagozatának elmúlt huszonöt évét mutatja be a Kassák Galériában megnyílt kiállítás. A tagozat vezetője Horváth Éva (kép), a rajztagozatról. Akiknek az iskolában indult a pályafutásuk és ma is képzőművészek, névsor.
2010-12-01A megyei döntőt vasárnap rendezikRészletes eredmények a városi asztalitenisz diákolimpiai versenyről. Kép Bajusz Bencéről és Liú Dávidról.
2010-11-09A vizuális kultúránk fejlesztése ránkfér..."Huszonöt éve döntött úgy az Arany János Általános Iskola tantestülete..., hogy a Béke-városrész akkor még egyik iskolájából ..., hogy rajztagozatossá fejlesztik az intézményt." Jubileumi kiállítás.
2010-10-25Az Arany iskola közössége is csatlakozottAz Arany János Általános Iskola is csatlakozott az adománygyűjtéshez a vörösiszap-ömlés károsultjainak megsegítésére.
2010-10-20Magadnak tanulsz!Egy új jogszabály szerint büntetik az igazolatlan hiányzást, a szülőtől megvonják a családi pótlékot, ha gyermeke ötven órát vagy többet igazolatlanul hiányzik az iskolából. Dunaújvárosi iskolaigazgatók nyilatkozatai: Gyöngyössy Csaba (kép), Rideg István, Garamszeginé Szűcs Ildikó, Horváthné Nagyszöllősi Magdolna.
2010-10-06A legjobbakat köszöntötték"Az országos diákolimpiai küzdelmek első három helyezettjeit, valamint testnevelőiket, edzőiket köszöntötték a napokban a Városházán." Az iskolás és a díjazottak névsora a cikkben.
2010-10-01Folytatódik a Zöld Föld programTakarítás a Béke városrészben az Euroshow kezdeményezésére.
2010-09-22Tollaslabda: felemás versenymérlegRangos megmérettetésnek adott otthont az Arany János Általános Iskola tornaterme 2010. szeptember 19-én. A tollaslabda sportág legjobbjai léptek pályára, a viadal egyben válogató is volt, a legkiemelkedőbben szereplő sportolók részt vehetnek a 2011-es EB-n.
2010-09-21Tehetségre építenek"A diákok képességei teljesedjenek ki a lehető legjobban- ez a célja annak a kompetencia programnak, amelyre a város öt általános iskolája összpontosított egy éven át." A program lezárult. Beszámoló.
2010-09-17Tollaslabda egész napA Dunaújvárosi Danubius KSE tollaslabda-szakosztályának nemzetközi versenyen elért eredményeiről. Az egyesület országos versenyt rendez az Arany János Általános Iskolában.
2010-09-16A nem hivatalos diák-szülő díjas...Beszélgetés Józsáné Barabás Magdolnával az Arany János Általános Iskola pedagógusával.
2010-08-26Elzálogosított intézmények?Dunaújváros önkormányzata a legújabb hitelfelvétel fedezeteként nyolc közintézményt választott ki (általános és középiskolák), a Bartók színház, az MMK, és a városháza "A" épülete. A gazdasági bizottság elnöke, Tóth László szerint aggodalomra semmi ok.
2010-07-08Freinet mester óvodai követőinek találkozójaOrszágos óvodai Freinet-találkozó kezdődött július 7-én Dunaújvárosban a Bóbita óvodában.
2010-06-23Flashmob, avagy villámcsődületFlashmob "őrület" Dunaújvárosban. Flashmob - villámcsődület, meglepetésszerű táncműsor.
2010-06-16Pedagógusokat köszöntöttekA Pedagógus Nap alkalmából három kategóriában tizenheten vehettek át kitüntetést. Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díj: Ábrahám János, Tamássy Istvánné. Dunaújváros Oktatásügyéért kitüntetés: Debreceni Piroska, Polinger Éva Mária, Szele Jánosné, Poloma László, Tóthné Bátai Gyöngyi. Pedagógus Életpályáért Emlékérem: Antal Rózsa, Árva Pál, Boromisza Lajos, Dukai Mária, Egressyné Liszkay Erzsébet, Kmetovics Mária Etel, Mádai László, Paál Sándorné, Radnai József, Szabó János.
2010-06-10Flashmob belgáktólAz Arany János Általános Iskola Freinet-tagozata vendégül látta a belgiumi Mechelen Freinet-iskolájának tanárait, akikkel már két éve tartják a kapcsolatot.
2010-06-09Kishaverok - flash mob a mozi előttAz Arany János Iskola és belga partnerintézménye diákjainak tánca a Dózsa mozi előtti téren.
2010-06-07Belgák és csődületKépaláírás. Az Arany János Iskola és belga partnerintézménye diákjainak tánca.
2010-05-19Döntöttek a céggek tavalyi beszámolójárólNapirenden voltak az iskolák és az élményfürdő is.Közgyűlést tartott városunk képviselő-testülete május 13-án, amelyen 79 napirendi pontot kellett megtárgyalniuk.
2010-05-05Fát is ültettek ide!Az Arany János Általános Iskola pedagógusai, és diákjai a madarak és fák napja alkalmából ellátogattak a Baracsi úti arborétumban, előadásokat hallgathattak és fát is ültettek.
2010-04-28Felsősök kiállítása az Arany GalériábanFolytatódik az Arany János Általános Iskola rajztagozatosainak módszertani kiállítása. Április 21-től az 5-6. osztályosok rajzaiból látható tárlat.
2010-04-16Szórád: nem indul elsőBeszámoló a közgyűlésről. Átadták a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat: Szőke István, dr. Hegedűs Nóra, Varga Adrián, Fodor Tamás. Főbb témák: Remix, élményfürdő, a kemping büfé elbontása, a Szórád Márton Általános Iskolába 8 fő jelentkezett így nem indíthatnak első osztályt, az Arany János Általános Iskolába csak három első osztály, és hatvannégy óvodai csoport indulhat.
2010-04-15A zsebünk is bánjaAz önkormányzati fenntartású intézményeket komolyan érinti a nyolc százalékos költségvetési elvonás. Az Arany János és a Vasvári Pál Általános Iskola helyzetéről.
2010-04-12Szórád: nyolcan jelentkeztekFelvételi számadatok Dunaújváros óvodáiba és általános iskoláiba.
2010-03-29Nem nehéz a matek semA Szilágyi Erzsébet általános Iskolában logikai versenyt rendeztek a kisiskolásoknak. Részletese eredmények a cikkben.
2010-03-12II. Zeusz Senior Labdarúgótorna.Kupagyőztes a Dunaferr Vasas Szakszervezet csapata.
2010-03-09Negyven fölött megmérkőztekMásodik alkalommal rendezték meg az Arany János Általános Iskolában a Senior Kupa kispályás labdarúgó-tornát.
2010-03-06Gergely-járásIskolahét az Arany János Általános Iskolában. Képes beszámoló.
2010-02-17Kupagyőztes a Gála FCA II. Füredi Panzió kispályás labdarúgó teremtornát az Arany János Általános Iskola tornatermében rendezték meg. Eredmények a cikkben.
2010-01-26Apáczai-díj, társaktólBeszélgetés Horváthné Nagyszöllősi Magdolnával, az Arany János iskola igazgatójával, aki Genius Apáczai Diploma Díj arany fokozatának egyik kitüntetettje.
2010-01-25A magyar kultúra ünnepénDíjak a Magyar Kultúra Napján: Sárköziné Szumzer Erzsébet - "Arany Katedra Emlékplakett"; Horváthné Nagyszöllősi Magdolna - Genius Apáczai Diploma Díj; Kálnay Adél - Karácsony Sándor díj; Pro Cultura Intercisae díj: Medvegy Zsuzsanna, Rozsnyai Sándor, Szécsenfalviné Lukács Mária, Zsifkó Ferenc.
2010-01-23Átcsoportosították a létszámotÁtcsoportosították az általános iskolákban a technikai személyzetet.
2009-12-09Egy pályán a MikulássalA MIkulás végezte el a kezdőrúgást az I. Éjszakai Mikulás Foci Kupán múlt hét pénteken az Arany János Általános Iskolában.
2009-12-02Lányok a kispályánAz Arany János Általános Iskola tornatermében múlt szombaton rendezték meg a II. Zeus Női Foci Tornát.
2009-11-21A halandók lelkéértA dunaújvárosi születésű Maza Orsolya külön dicséretben részesült a 2009-es World Architecture Festiválon, az A4 Építész Stúdió csapat tagjaként.
2009-11-11Négy ebéd fizet!Gyurina László, a Dunapack Zrt. igazgatója lemondott a Dunaújvárosért Díj kitüntetéssel járó pénzjutalomról, és azt a Béke-városrészi Arany János Általános Iskolának ajánlotta fel, hogy abból rászoruló és szorgalmas diákok étkezését fizessék.
2009-11-04Számítógépes animációt készítenek a negyedikesekÚjfajta módszerrel oktatják a 4. osztályosokat az Arany János Általános Iskolában. A módszerről az ötletgazda Venczelné Gulyás Edit beszél.
2009-10-27Almaünnep az Aranyban"Nemrégiben almaünnepet rendeztek az Arany iskola Frené-tagozatos alsós osztályai. Dallal-tánccal szórakoztatták egymást..."
2009-10-14Gyalog a hegyen"A nyáron Szentbékkállán táboroztak az Arany-iskola alsós természetjárói. A híres kőtenger annyira megtetszett nekik, hogy most visszatérnek oda - ha csak egy napra is."
2009-10-09Gyakorolhatnak a kisdiákokBirkózásoktatás az Arany János Általános Iskolában is.
2009-09-25Birkózás az Aranyban"Mostantól az Arany János iskolában is a testnevelésóra keretében foglalkoznak hetente kétszer a birkózással. Harmincöt gyerekkel indult a tagozat a Béke városrészi intézményben."
2009-09-23Megtanítanak tanulniKépességfejlesztés a sikeres munkaerő-piaci alkalmazkodáshoz. A kompetenciaalapú oktatás megvalósítására az önkormányzat 116 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, amely a város öt általános iskolája között oszlik meg.
2009-09-16A diák, mint aktív fél"Száztizenhatmillió forintot nyert el öt dunaújvárosi iskola az úgynevezett kompetencia alapú oktatás bevezetésére. A Gárdonyiban és a Dózsában már működik."
2009-06-10Kreatívak szabad technikávalAz Arany János Általános Iskola 3.c és 7.c osztálya tanulói (akiknek felkészítő tanára Horváth Éva) korcsoportjában második helyezést ért el a KOGART galéria által kiírt "Legkreatívabb osztály" versenyében.
2009-04-15Nyílt nap az AranybanMárcius 31-én és április 1-jén nyílt napon mutatták be tudásukat az Arany iskola alsó tagozatosai.
2009-04-09Négyszázan jelentkeztek az első osztálybaDunaújváros általános iskoláiban összesítették a jelentkezőket. Az eddigi adatok szerint legkevesebben a Szórád Márton Általános Iskolába jelentkeztek (tíz fő), így kérdéses az első osztály elindítása.
2009-04-09Továbbra is vannak tehetségesekA női kézilabda utánpótlásának helyzete Dunaújvárosban. Az Arany János Általános Iskola csapatai bejutottak az országos diákolimpia döntőjébe.
2009-04-03Karatés helyezések a diákolimpiánAz Ippon Shobu Karate Diákolimpia országos döntőjében Ficsor Bella arany- és ezüstérmet, Deák Dorina és Gál Antal Levente aranyérmet, Bagi Donát és Szatmári Roland bronzérmet nyert. További eredmények a cikkben.
2009-03-24Negyven fölött már a labda "fut"Először rendezte meg a Carissa SE az Arany János Általános Iskolában az I. Zeus Senior Kupát. Eeredmények a cikkben.
2009-03-18Virágos szép csendéletekKiállítás az Arany János Általános Iskola galériájában, a diákok munkáiból.
2009-03-04Gergely-járások manapságTöbb mint tíz éve szervezik meg a Béke-városrészi Arany János Általános Iskolában az úgynevezett Gergely-járást.
2009-02-11Észlelés és bölcsesség...Rajzpályázat az Arany János Általános Iskolában a város óvodásainak. Az alkotásokból kiállítás is nyílt az iskolában. Díjazottak: Baranyai Kata, Bán Luca, Godányi Lívia, Paréj Vera.
2009-01-28Mindenhol születhet új Da VinciAz Arany János Általános Iskola 10 éve hírdeti meg óvodásoknak a rajzpályázatot, kimondottan a továbbtanulás céljából.
2009-01-28Hittel, mosolyogva élniCsaládmese. Ábrahám János és Ábrahámné Libor Éva mindketten pedagógusok. János gondnokként segíti a lelkész munkáját a helyi református közösségben.
2008-12-22Övék itt a tér, s övék leszA Március 15. tér átalakításáról szóló rajzpályázat díjazottjai.
2008-12-17Március 15-e tér, rajzokonAz Arany János Általános Iskolában meghirdetett rajzversenyre több mint száz alkotás érkezett. A pályázattémája Március 15-e tér átalakítása volt.
2008-12-15Tíz mese - "aranyos" illusztrációkkalElkészült Pásztor Bertalan új mesekönyve Csodafurulya címmel. A kötetet az Arany János Általános Iskola rajztagozatos tanulói illusztrálták.
2008-12-15Ha tél, akkor teremAz Arany János Általános Iskolában második alkalommal rendeztke Zeus Old Boys Foci Gálát. Beszámoló, részletes eredmények a cikkben.
2008-12-10Csoafurulya Pásztor-mesékkelInterjú Pásztor Bertalannal a Csodafurulya című mesekötetéről.
2008-12-03Teremben küzdöttek a női futballistákMegrendezték az I. Zeus Női Focigálát az Arany János Általános Iskolában. Részletes eredmények a cikkben.
2008-11-13Mamanyák: közös tárlatAz Arany János Általános Iskola rajztagozatosainak és Eke Annamária szobrászművész alkotásaiból közös tárlat nyílt az iskolában "Pocimen és Mamanyák" címmel.
2008-11-12Csillagközi iskola a jövőbőlA Szilágyi Erzsébet Általános Iskolában már nyolcadik éve rendezik meg a Paint számítógépes rajzversenyt a város általános iskolásainak részvételével.
2008-11-05Tnulni is tanít a számítógépVenczelné Gulyás Edit a számítástechnikai munkaközösség vezetője az Arany János Általános Iskolában. A tavasszal meghírdetet Így használom a digitális eszközöket c. pályázaton különdíjjal jutalmazták.
2008-10-02Zneünnep két helyszínenKoncertek: Arany János Általános Iskolában fellépett az Ungaresca Consort együttes.
2008-09-13Mindent, ami csak történik!Az Arany János Általános Iskolában beindult első Freinet-osztály bemutatása.
2008-06-21Aranydiplomák napjaAranydiplomát kapott: Köllerné Pölöskei Mária és Fabó Jánosné.
2008-06-21Személyiség és fejlesztésAz Arany János Általános Iskolában Freinet-módszerrel tanítják az alsósokat.
2008-06-14Freinet és a belgákBelga kisiskolásokat látott vendégül az Arany János Általános Iskola.
2008-06-04Barátságból vetélkedtekBarátság futóversenyt rendeztek a Gárdonyi Géza Általános Iskolában. 1. Gárdonyi Géza Általános Iskola, 2. Vasvári Pál Általános Iskola, 3. Arany János Általános Iskola.
2008-04-30Duna-part rajzpályázatAz Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Duna-part című rajzpályázatának díjazottjai. Nyertesek: 1. Tamás Linda (Arany), 2. Jáksó Dorina (Dózsa), 3. Szabó Döníz (Arany). Középiskolások: 1. Horváth Éva (Hild), 2. Kurkó ANita (Hild). Különdíjas lett Héger Anett (Arany).
2008-04-29Kis biológusok versengtekAz Arany János Általános Iskolában megrendezték a Szentágothai János városi és városkörnyéki biológiaversenyt. Részletes eredmények a cikkben.
2008-04-25Iskola-aulából a MűPá-baAz Arany János Általános Iskola aulájában kiállítás nyílt az ötödik, hatodik rajztagozatos osztályok munkáiból.
2008-04-08Jó tanuló és jó sportolóAz Arany János Általános Iskola tanulója, Ficsor Bella, "A Magyar Köztársaság jó tanulója - jó sportolója 2007" díjat kapott.
2008-04-05Számtanban tudósokA Szilágyi István Általános Iskola logikai matematika versenyt rendezett a városi és városkörnyéki alsó tagozatos diákoknak. Eredmények a cikkben.
2008-04-03Rajzban a barátságA "Lengyel magyar - két jóbarát..." című rajzpályázatra beérkezett alkotáokból nyílt kiállítás az Arany János Általános Iskolában.
2008-03-19Aranyos ünnep- és hétköznapokAz Arany János Általános Iskola tevékenységéről.
2008-03-05Drámaírók találkozójaBudapesten az Alexandra Könyvesházban kortárs drámaírókkal találkozhatott a közönség. Az eseményen Pásztor Bertalan tanár úr az "Éjszakai látogatók" című drámáját mutatta be. A szerző hamarosan egy újabb mesekönyvvel jelentkezik, amelyet majd az Arany János Általános Iskola tehetséges rajztagozatos diákjai fognak illusztrálni.
2008-02-23Aranyos apróságokA Dunaújvárosi Hírlap jótékonysági akcióján az Arany János Általános Iskola 4.d osztálya 23,5 kg aprópénzt gyűjtött össze.
2008-02-21A petőfis csapaté a serlegHuszonkilencedik alkalommal rendezték meg a Móricz Zsigmond Általános Iskolában az asztalitenisz Móricz Kupát. 1. Petőfi Sándor Általános Iskola, 2. Arany János Általános Iskola, 3. Gárdonyi Géza Általános Iskola és Széchenyi István Gimnázium.
2008-01-30Arany-galéria nyílottAz óvodák közötti rajzpályázaton induló alkotásokból nyílt kiállítás ar Arany János Általános Iskola galériájában.
2008-01-18Elégedett hazaiak a KupánAz Arany János Általános Iskola adott otthont a Carissa Kupának. A teremlabdarúgó tornát a dunaújvárosi Karmacsi Autó csapata nyerte (2. Carissa Virág, 3. TV-Net Háromkirályok).
2008-01-18Merényi Kupa a palántáknakIsmét megrendezték a Merényi Kupát az ifjú labdarúgóknak. (Helyezések korcsoportonként).
2007-12-20Győzött a petőfisek Fantasztikus négyeseAz általános iskolák alsó tagozatosainak megrendezett "Játsszunk most együtt" vetélkedősorozatának győztese a "Fantastic Four" elnevezésű csapat lett. Második az Arany János Általános Iskola "Állatbarátok", harmadik pedig a rácalmási iskola "Rácalmási kabalák" csapata lett.
2007-12-19Nagykarácsonyi öregfiúk győzelmeMegrendezték az Arany János Általános Iskolában az I. Carissa Old Boys kupát, a senior kispályás labdarúgó tornát.
2007-12-15Táncórák Kicsi KótávalA gyimesközéploki vendégek rendhagyó néprajzórát tartottak a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, és a Dózsa György Álatlános Iskolában.
2007-12-14Szilágyi: informatikusokDecember 6-án a Szilágyi Erzsébet Általános Iskolában város- és városkörnyék 5-6.osztályosainak informatika versenyt rendeztek. Eredmények.
2007-12-13A bezzegpedagógia kártékony hatásárólJókai Anna írónő vendégeskedett az Arany János Általános Iskolában.
2007-12-07Mikulást vártak, kézilabdávalTizenkét csapat részvételével rendezték meg a XIII. Mikulás Kupa kézilabdatornát. Eredmények.
2007-12-05AranyosakKiállítást rendeztek a rajztagozatosok munkáiból az Arany János Általános Iskolában. Az alkotások november 29-től december 20-ig tekinthetők meg.
2007-11-21Ügyes kezek az AranybanA Szilágyi Erzsébet Általános Iskola által megrendezett névjegykártya-készítő versenyen Orbán Ákos és Turi Csaba (Arany iskola) az első helyen végeztek. A Cartoon Network által szervezett országos pályázaton Orsós Fruzsina különdíjat kapott.
2007-10-05Hany Istók világa képen, festményekenA Hany Istók című előadáshoz kapcsolódóan kiállítás nyílt a Hanságról a Bartók Aula Galériájában.
2007-09-26Kedden kétszer is kinylít a meseládaA Népmese Napján Fábián Éva mesélő az Arany János Általános Iskolában és a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában is vendégeskedett.
2007-09-07Tanévnyitó fotókiállításAz Arany János Általános Iskola Galériájában Ortó János fotói láthatók.
2007-06-12Kitörési pontokA Munkásművelődési Központ Kitörési pont címmel tehetségkutató pályázatot hírdetett meg általános- és középiskolás korúak részére, négy kategóriában. Az MMK Pódium-díját elsőként az Arany János Általános Iskola színjátszói vihették magukkal.
2007-05-25Lapot a diákoknakA LADIK (Lapot a diákoknak) elnevezésű médiavetélkedő megyei döntőjében részt vett az Arany János Általános Iskola "Médiákok" csapata is.
2007-05-23A rózsák kertjeAz Arany János Általános Iskola fennállásának 25. évfordulójára rózsakertet alakítottak ki a diákok. Az egyedülálló kezdeményezés támogatói a város oktatási és kulturális intézmenyi voltak.
2007-05-22Arany galériaA 25 éves jubileumát ünneplő Arany János Általános Iskolában a nyolcadik osztályos, rajztagozatos diákok zárókiállítása és a felső tagozatosok Kiállításon jártunk c. módszertani tárlata látható.
2007-05-18Kettős kiállítás nyílt az Arany GalériábanAz Arany Galériában a felső tagozatosok módszertani és a végzős diákok zárókiállítása látható.