Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2022-10-03 | Biztos lesz némi tisztulás. "Biztosra vehető, hogy lesz némi tisztulás ezen a piacon" | 1969. július 12-én nyílt meg Dunaújváros egyik emblematikus étterme, az Aranyhordó vendéglő, amely jelentősen átalakul és részben a minőségi, főként az üzleti célú szállásadás felé fordul. Ennek okairól és a közeljövő terveiről, várakozásairól a legendás vendéglátóhely tulajdonosával, Komáromi Lászlóval beszélgettünk. | |
| 2021-05-03 | Újranyitás után, előtt. A héten újranyitnak a népszerű városi kulturális intézmények | A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára május 1-től, szombattól kezdődően egy kicsit tágasabb lett a világ. A hatályos szabályozás értelmében számukra már nyithattak a vendéglátóhelyek belső egységei, az uszodák, a kiállítóhelyek, a mozik. Körkép a helyi helyzetről. | |
| 2020-10-16 | Nőnek lenni jó! - boldogító bemutató | Szente Tünde 2020. szeptember 8-án a DUNAFERR csoport alapításának 50. évfordulójára megjelent (N)ŐK című kötetet mutatta be a dunaújvárosi Arany Hordó étterem télikertjében | |
| 2020-09-11 | Húsz év: újra együtt | Ezen írás címe annyiban magyarázatra szorul, hogy ha nem is húsz, de egy híján húsz éve készült el a (N)ŐK című könyv, amelyben csupa vasműs hölgy szerepelt. Most újra találkoztak. | |
| 2020-09-09 | Nőnek lenni jó! (képaláírás) | A nagy sikerű, a helyi értékeket előtérbe helyező Nőnek lenni jó! pódiumbeszélgetés-sorozat szeptember 8-án folytatódott, amelynek az Aranyhordó étterem adott otthont. Ezúttal a közel húsz éve megjelent (N)ŐK című kötet szereplői és készítői találkoztak egymással és a közönséggel. A bensőséges hangulatú beszélgetést a kötet egykori szerkesztője, a sorozat állandó házigazdája, Szente Tünde vezette. | |
| 2020-09-00 | Nőnek lenni jó! | Szente Tünde szociológus pódiumbeszélgetés-sorozatának legutóbbi témája a N(ŐK) című könyv volt, ami a Dunaferr alapításának 50. évfordulójára jelent meg. A kötetre a szerkesztő, Szilágyi Irén, valamint a szereplők és a szerzők emlékeztek vissza. | |
| 2020-06-20 | Húsz év után ismét találkoznak a kötet szereplői és alkotói | Májusra tervezték, de új dátumként szeptember 8-át jelölték ki a két évtizeddel ezelőtt íródott különleges kiadvány készítői a benne szereplőkkel való újbóli találkozást a Nőnek lenni jó! pódiumbeszélgetés folytatásaként. A helyszín ezúttal is változatlan: az Aranyhordó Étterem és Pálinkaház terasza. | |
| 2020-03-06 | Tervező nőnek lenni is jó. Divattervező nőnek lenni is jó! | Már a második évadát kezdte meg a Nőnek lenni jó! címmel indult pódiumbeszélgetés sorozat az Aranyhordó Étterem és Pálinkaház teraszán. Szente Tünde szociológus vendége ezúttal 2020. március 3-án Kovács Adél divattervező volt. | |
| 2020-03-04 | A leginspirálóbb nő? | 2020. március 3-án este Dunaújvárosban, az Aranyhordó Étterem és Pálinkaház Nőnek lenni jó! pódiumbeszélgetésén divatról, dizájnról és az olimpiai formaruha inspirációjáról mesélt a közönségnek a dunaújvárosi születésű Kovács Adél, a NUBU divattervezője, aki a FemCafe „Leginspirálóbb nők” díj egyik várományosa. | |
| 2020-02-08 | A konyhafőnök ajánlata. A szakember hiány feladja most a leckét a vendéglátásban | Ebédidőben találkoztunk az Aranyhordó Étterem és Pálinkaház új konyhafőnökével, Szekeres Kálmánnal, akinek Komáromi László vállalkozó mutatott be, és hamar tisztázódott, hogy mi valójában ismerjük egymást, csak éppen korábbról. Azokból az időkből, amikor a Dunaferr Dunai Vasmű vendégházának volt a konyhafőnöke. | |
| 2019-10-03 | Nők a történelemben - fejlődés, viták és tévhitek | Október 1-jén, kedden este a „Nőnek lenni jó” beszélgetéssorozat keretében Szente Tünde vendége ezúttal a népszerű történész, dr. Hahner Péter volt, aki Nők a történelemben címmel tartott előadást az Aranyhordó Étteremben. | |
| 2019-10-02 | Nők a történelemben | Október 1-jén, kedden este a „Nőnek lenni jó” beszélgetéssorozat keretében Szente Tünde vendége ezúttal a népszerű történész, dr. Hahner Péter volt, aki Nők a történelemben címmel tartott előadást az Aranyhordó Étteremben.
| |
| 2019-06-01 | Észrevenni a szépet a szűkebb és tágabb világunkban | Nőnek lenni jó! címmel indult pódiumbeszélgetés-sorozat az Aranyhordó Étterem és Pálinkaház teraszán. A folytatásban a június 4-i vendég Dobóvári Zoltánné Horváth Aranka, aki legkedvesebb fotóit is magával hozza a minitárlattal egybekötött közönségtalálkozóra. A házigazdák ez alkalommal kisorsolják a tavaszi évad résztvevőiből a kétszemélyes vacsorameghívást. | |
| 2019-05-09 | Nőnek lenni jó, különösen, ha harmóniára törekszik az ember | Május 7-én, kedden este ismét megtelt az Aranyhordó étterem különterme, ahol az Aranyhordó Pódiumbeszélgetések Nőnek lenni jó! címmel futó tavaszi sorozatának második eseménye zajlott. Ezúttal Szücsné dr. Harkó Enikő, a Széchenyi gimnázium nevelési igazgatóhelyettese ült a „vallatószékbe”. | |
| 2019-04-30 | Kettős vállalás lett az élete: - tanulva - tanítani a diákokat | A Nőnek lenni jó! címmel indult pódiumbeszélgetés sorozat az Aranyhordó Étterem és Pálinkaház teraszán következő Szűcsé dr. Harkó Enikő peda | |
| 2019-04-13 | Osztálytalálkozó ötvenegy év után | Ötvenegyedik osztálytalálkozójukat ünnepelték az egykori MüM 316. Iparitanuló és Szakközépiskolában 1968-ban végzett villanyszerelő osztályának diákjai, akik az első, úgynevezett emelt szintű képzést kapott osztály tagjai voltak. | |
| 2019-04-05 | Nőnek lenni jó dolog | Április 2-án, kedden pódiumbeszélgetés-sorozat kezdődött az Aranyhordó étteremben. Szente Tünde első vendége az elbűvölően bájos színésznő, drámapedagógus, Polgár Lilla (kép) volt. | |
| 2019-04-03 | Pódiumbeszélgetés-sorozat a nőiségről | Április 2-án, kedden pódiumbeszélgetés-sorozat kezdődött az Aranyhordó étteremben. Szente Tünde első vendége az elbűvölően bájos színésznő, drámapedagógus, Polgár Lilla volt. | |
| 2018-01-13 | Gasztroséta - a kertvárosi aranyhordóba | Gasztrosétánk következő állomása az 1969 júliusában, a Kohász Étterem fióküzleteként megnyílt Aranyhordó kisvendéglő, mai nevén Aranyhordó Étterem és Pálinkaház. | |
| 2017-07-24 | Teraszok: életünk szép részei | Ahogyan a sok virág és a bokros, fás parkok, úgy a vendéglői teraszok is kellemesen lepik meg itt a turistákat! Nagyjából kétféle ember él a városban: az, aki szeretne nagy nyüzsgést, és az, aki ellenez minden zajt. | |
| 2017-04-13 | Életutakat ismertek el | Második alkalommal adták át a kamara küldöttgyűlése előtt a Dunaújváros Kézművességéért Díjakat, melyet idén három ismert városi szakember vehette át: Bedő Tibor (kép), Léhner Lajos (kép), Szarka László (kép). | |
| 2016-06-17 | Hagyományteremtő vendéglátó | Áprilisban adták át elsőként a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara által alapított Dunaújváros Kézművességéért Díjakat, az egyik díjazott András Sándor (kép) volt, aki a helyi vendéglátás egyik meghatározó, hagyományteremtő személyisége. | |
| 2016-04-27 | Díj életutak elismerésül | Éves rendes küldöttgyűlését tartotta a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, a tavalyi munka, gazdálkodás értékelése, az idei tervek elfogadása előtt átadták (elsőként) a Dunaújváros Kézművességéért Díjat. A díjazottak: András Sándor, Mikus Ferenc (posztumusz), Ármos Bálint. | |
| 2016-03-18 | A CSOK segítségével | Kulcs és Rácalmás között épülő Calvis lakópark fejlesztő-beruházásról tartottak lakossági tájékoztató fórumot a tervező cég illetékesei az Aranyhordó Étteremben. | |
| 2016-01-25 | Eksüvő kiállítás volt | Esküvő szakkiállítást rendeztek az Aranyhordó étteremben. | |
| 2016-01-20 | Szombat: Esküvő kiállítás | Esküvő kiállítást rendez az Aranyhordó Étterem és Pálinkaház. | |
| 2015-12-29 | A terített asztalnál | A Campus étterem és az Aranyhordó étterem bemutatása. | |
| 2015-11-30 | Városunk teraszai a téli napokban | Belvárosi éttermek és kávézók készülnek arra, hogy vendégeik télen is élvezhessék teraszaikat. | |
| 2015-11-27 | Borvacsora | Az év borászának választott Dúzsi Tamás pincészetének különlegességeiből összeállított borvacsorás estet tartottak az Aranyhordó Étterem és Pálinkaházban. | |
| 2015-10-09 | Pálinkamustra az Aranyhordóban | Pálinkakóstolóval fűszerezett vacsoraestet szervezett az Aranyhordó Étterem és Pálinkaház. | |
| 2015-09-29 | Gasztrokalandozások | A rácalmási Beugró Vendéglő, a Campus Étterem és az Aranyhordó étterem rövid bemutatása. | |
| 2015-04-30 | Negyven éve ballagtak | Negyven évvel ezelőtt érettségiztek a Münnich Ferenc Gimnáziumban azok a diákok, akik osztálytalálkozóra gyűltek össze a múlt héten. | |
| 2015-02-19 | Torkos csütörtök | Idén tizedik alkalommal rendezi meg a Turizmus Zrt. a torkos csütörtököt. Dunaújvárosból is több étterem, cukrászda csatlakozott az országos kezdeményezéshez. | |
| 2015-02-10 | Ideje torkoskodni | Az Őspiaci Hartai Pecsenyesütő, az Aranyhordó Étterem, a Corso Söröző Étterem, a Beugró Vendégló rövid bemutatása. | |
| 2014-12-30 | A terített asztalnál | Az Aranyhordó Étterem, a Gólyafészek Étterem, a Jakó Cukrászda, a Flamingó cukrászda és a rácalmási Beugró Étterem rövid bemutatása. | |
| 2014-11-18 | Legyen a vendégünk! | Az Aranyhordó Étterem és Pálinkaház és a Corso étterem rövid bemutatása. | |
| 2014-07-08 | Ide megérni betérni | A Gólyafészek étterem és az Aranyhordó Étterem rövid bemutatása. | |
| 2014-05-16 | Gyakorlat pályakezdőknek | Az Aranyhordó Étterem és Pálinkaház évek óta részt vesz a tanulók gyakorlati képzésében. | |
| 2014-03-13 | Egy legendás vendéglátós | Beszélgetés Szabó Gyulával. | |
| 2013-01-31 | Ma (még) torkoskodhatunk | A Magyar Turizmus Zrt. idén január 31-re hirdette meg a Farsangi Torkos Csütörtök akciót, amelyben több dunaújvárosi étterem és cukrászda is benevezett. | |
| 2012-06-04 | Az ISD Dunaferr legvonzóbb hölgyei, 2012 | Hagyományos ízek, bor-és pálinkakóstolók. A versenyt szponzoráló Aranyhordó Étterem bemutatása. | |
| 2010-07-21 | Bisztró: ennyi volt | Megszűnik augusztustól elsejétől a Bisztró étterem része. Beszélgetés Kovács Györggyel, a Bisztró vezetőjével, és Horváth Attilával, az Aranyhordó egyik vezetőjével. | |
| 2009-06-29 | Utalnának utalványt? | "Minden munkáltató által adott, úgynevezett cafetéria-utalvány (például étkezési vagy üdülési csekk) hamarosan huszonöt százalékkal adózik. Egyes becslések szerint ez hatvan-hetven százalékkal is visszavetheti e piac forgalmát. Különösen rosszul hathat a hazai turizmusra, a vendéglátóiparra." A változás lehetséges hatásai Dunaújvárosban. | |
| 2009-05-15 | Mindennapi ebédünk | Szakemberek szerint kevesebb, mint felére esett vissza az ebédjegy-előfizetés Dunaújvárosban, amióta ISD Dunaferr Zrt. megszüntette a hozzájárulását. Interjú az Aranyhordó étterem vezetőjével, Horváth Attilával és Azariné Juhász Irénnel, a Gourmand kávézó vezetőjével. | |
| 2003-07-15 | Az Aranyhordó titka | Beszélgetés az Aranyhordó üzletvezetőjével, Prantner Erzsébettel. | |
| 1992-05-29 | Fedett terasz az Aranyhordónál | Az Aranyhordó vendéglő fedett teraszt nyitott. | |
| 1992-03-31 | Holnap nyílik az Aranyhordó | 1992. ápr. 1-én újra kinyit a felújított Arany-hordó. Ismertetés a szolgáltatásokról. | |
| 1992-03-20 | Nyit az Aranyhordó | 1992. ápr. 1-én újra kinyit az Aranyhordó. | |
| 1992-03-13 | Magyaros étterem és osztrák söröző | Az Aranyhordó Étterem szolgáltatásairól, mely áprilisban nyit. | |
| 1992-03-06 | Kuriózum az Aranyhordóban | Az Aranyhordó - Horváth kert festményét, tűzzománcait Kosztolányi György képzőművész készítette. A művekről, és az alkotóról. | |
| 1992-02-28 | Legyen a Horváth-kertben | Az Aranyhordó étterem új tulajdonosáról, valamint arról, hogyan képzeli el a felújított étterem működését. | |
| 1992-02-14 | Gyöngyszem legyen | Az Aranyhordó vendéglő újjáalakításáról. | |
| 1992-01-31 | Ujjáéled az Aranyhordó | Horváth Gáspár váll. nyerte meg az Aranyhordó éttermet. Az
Aranyhordó múltjáról. | |
| 1991-02-08 | Egy pályázat anatómiája | A nagyvenyimi orvosválasztásról. | |
| 1989-10-17 | Az engedély már lejárt. Lehet egy kocsmával kevesebb? | A dunaújvárosi Arany Hordó és a "Kishordó" helyzetéről. Az aranyhordó vendéglő iskola felőli végében negyedosztályú italmérőhelyet alakítottak ki, így jött létre a Kishordó. 1 fotó: az ABC melletti italozásról. | |
| 1989-09-19 | Baráti kör | Három sakkbarát kezdeményezésére megalakult az Arany Hordó baráti kör a sportág népszerűsítésére. Találkozójuk helyszíne az Arany Hordó étterem, időpontja: minden csütörtök 16-18 óra között. | |
| 1989-02-17 | Kaphatnak rajta. Hordó? Bisztró? | A Dunavidéki Vendéglátó Vállalat két egységéről, az Aranyhordóról és a Bisztróról. Pályázhatnak a két üzletre. | |
| 1988-03-22 | Mikor nem fáj a szív | Az Arany hordó étterem kiváló üzletvezetési elveiről és eredményeiről. | |
| 1986-02-00 | Jubileumi interjú | Beszélgetés Nagy Sándorral, a Vigadó étterem vezetőjével, aki 25 éve dolgozik a Dunavidéki Vendéglátóipari Vállalatnál. | |
| 1985-09-17 | Új söprű jobban söpör/?/ A második futam. | Új gazdát kapott a Vigadó és az Aranyhordó vendéglő. | |
| 1982-07-09 | Néha zaciba is járnak | Az Aranyhordó, a Pentele bisztró és a Dunavidéki Vendéglátó Vállalat vezetői a szerződéses üzemeltetési formák eddigi eredményeiről. | |
| 1980-10-01 | Szakmaszeretet 2. | Fejezetek az Aranyhordó vendéglő történetéből. | |
| 1980-08-01 | Szakmaszeretet 1. | Fejezetek az Aranyhordó vendéglő történetéből. | |
| 1980-06-01 | Jubileumi hét Dunaújvárosban. | Beszámoló a vendéglátó rendezvénysorozat eseményeiből. | |
| 1980-04-01 | Dunaújvárosi kereskedelmi-vendéglátó... | ...napok, május 12-18. | |
| 1979-05-24 | "Jó ételnek nem kell cégér" | "Védnöki Táblát" kapott az Aranyhordó Étterem.
András Sándor üzletvezető nyilatkozik. | |
| 1979-02-09 | Rangos kitüntetésben részesült az Aranyhordó | Elismerő oklevél és Védnöki Tábla. | |
| 1975-05-01 | 1950-1975. | Vállalatunk története. | |
| 1972-02-11 | Fiatal vendéglátósok versenye | A győztes előétel: Tikmonya, májkencével. | |
| 1971-01-19 | Különlegesen ízletes ételek, családias hangulat az Aranyhordó Vendéglőben | Újabb magyar nóta vetélkedő-sorozat indul. | |
| 1971-01-01 | Ételek hazánk minden tájáról | A Pentelei révész leves, az Öreghegyi jófalat és az Aranyhordó palacsinta receptje, eredetük. | |
| 1970-05-19 | Mikrobuszjárat az Aranyhordóhoz | A Vidám Park és az Aranyhordó között, az Idegenforgalmi Hivatal és a Kohász Étterem érintésével. | |
| 1969-12-24 | Közétkeztetés a Kertvárosban (kishír) | Az Üzemi Vendéglátó Vállalat 1970. január 1-től közétkeztetési lehetőséget biztosít az Aranyhordó Vendéglőben. | |
| 1969-11-01 | Az Aranyhordóról. | Megnyílt az Aranyhordó. Tervek, és eredmények. | |
| 1969-10-01 | Aranyhordó Dunaújvárosban | Részletes leírás a dunaújvárosi vendéglőről, gasztronómiai stílusa,
több belső felvétel. | |
| 1969-07-15 | Ízléses, hangulatos vendéglővel gazdagodott a Kertváros | Beruházási költség: 2 millió 200 ezer forint, és 300 ezer forintba került a belső berendezés. | |
| 1969-07-11 | Az Aranyhordó Vendéglő felkészülve várja vendégeit | Az étterem avatása. | |
| 1969-07-04 | Nyitás: július 12-én | Az Aranyhordó 1969. július 12-én nyit meg. "Sok beszédnek híg a leve, jó vendégnek itt a helye, amit itt kap, nincsen párja, önt az Aranyhordó várja!" | |
| 1969-06-27 | Nyitás előtt | Rövidesen kinyit az Aranyhordó. Vendégcsalogatás. Nyitástól-zárásig zene. | |
| 1969-06-24 | Befejeződött az Aranyhordó műszaki átadása... (kishír) | Az étterem, presszó és borozó 1969. 07. 12-én nyílik. | |
| 1969-06-20 | Jó étvágyat! | Az Aranyhordó étlapjáról. | |
| 1969-06-13 | Vendéglő lesz, nem étterem! | Beszélgetés az Aranyhordó jövendő vezetőjével | |
| 1969-06-03 | Csütörtökön kezdőik az Aranyhordó műszaki átadása | A műszaki átadás előreláthatóan 10 napig tart. | |
| 1969-05-30 | A jó bornak is kell a cégér | Az épülő Aranyhordó borpincéje iránt már most nagy az érdeklődés, hiszen ilyen, pince jellegű borozó eddig még nem volt a városban. | |
| 1969-05-23 | Krúdynak tetszene | Az Aranyhordó feltételezett jövőjéről. Az étterem kinézete. | |
| 1969-05-16 | Kertvárosi jelentés | Befejezéséhez közelednek a beruházások: az Aranyhordó Kisvendéglő május végére elkészül, az ABC-áruház és a bölcsőde befejezési határidejét is előbbre hozták. | |
| 1969-04-09 | Jól halad az építkezés | A tervek szerint két hónap múlva elkészül az Aranyhordó kisvendéglő. | |
| 1969-02-11 | Tervszerűen épülnek a középületek és az utak | A Kertvárosból jelentjük. Ebben az évben elkészül az Aranyhordó, az ABC áruház, készülnek új utak, nyolc tantermes iskola és bölcsőde. | |
| 1968-09-10 | Bölcsőde, üzletház, étterem | Kertváros: az óvoda mellett épül egy 40 személyes bölcsőde. A Makarenko téren egy két részből álló ABC, melynek A szárnyába egy önkiszolgáló üzletet, B szárnyába orvosi rendelőt, fodrászatot, cipészetet, patyolat átvevő helyet terveznek. A Dózsa György út és az Erdősor között épül fel az "Aranyhordó" étterem. | |
| 1968-04-19 | A kulturáltabb vendéglátásról | Beszélgetés Szörényi Ferenccel a Dunavidéki Üzemi Vendéglátó Vállalat igazgatójával. | |