Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2019-04-00 | Foglalkozása: Református lelkész | Interjú Böttger Antal református lelkésszel a lelkipásztori hivatásról. | |
| 2018-12-24 | Vasárnap este véget ért az idei Adventi forgatag | December 23-án, vasárnap este a Fortissimo együttes koncertjével véget ért az idei Adventi forgatag meglehetősen gazdag és zsúfolt programsorozata, amely huszonkét nappal ezelőtt, december 2-án a város adventi koszorúja első gyertyájának meggyújtásával kezdődött. | |
| 2018-12-00 | Advent: közösen hangolódunk karácsonyra | 2018. advent második vasárnapján a Palágyi József Művelődési Ház és civil csoportjai várták ünnepi délutánra Nagyvenyim lakóit. | |
| 2018-11-02 | A megemlékezés óráit töltöttük a temetőkben. Mindenszentek ünnepén a temető csendjében | Mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából immár hatodik alkalommal ökumenikus istentiszteletet és polgári megemlékezést rendeztek november 1-én, csütörtökön délután négy órakor a dunaújvárosi temető ravatalozója előtt. | |
| 2018-09-04 | Hatvanadszor, mégis először tanévnyitó | Idén már a 60. tanévnyitót tartották a Bercsényi utcai általános iskolában, mégis az oktatási intézmény első évindítóján vehettek részt a szülők és a diákok. | |
| 2018-08-22 | Államalapításra emlékeztek | Ünnepi gondolatok és az új kenyér volt a központi vezérfonal a város környéki települések ünnepi rendezvényein. | |
| 2018-08-21 | Megszegték az új kenyeret. Emlékezünk a múltra, és levonjuk a tanulságokat | Egész napos programsorozatot kínált Dunaújváros augusztus 20-án, a Szalki-szigeten zenével, tánccal, ünnepi műsorral. Az ünnepi megemlékezést Cserna Gábor polgármester szavai nyitották. | |
| 2018-08-00 | Szabó Magda lesz a Szilágyiból | 2018. szeptember 1-jétől a Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Általános Iskola Egysége református iskola lesz Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézménye néven. Nyilatkozik Farkas Márta igazgató és Jelényi László lelkipásztor. | |
| 2018-07-28 | Akihez segítségért folyamodnak | A budapesti születésű, Budapesten nevelkedett tiszteletes, Böttger Antal közel harminc éve gyakorolja hivatását. | |
| 2018-04-21 | Az lesz a hit legszebb pillanata | A fényképen látható házaspár (hiszen látszik, hogy házasok!) Böttger Antal dunaújvárosi református lelkész és a felesége, Füstös Erzsébet, aki ugyancsak református lelkész. Ketten látják el a református lelkészi szolgálatot a városban és környékén 2002 óta. | |
| 2018-03-23 | Egyeztetett az egyházi vezetőkkel (képaláítás) | Hagyományteremtő jelleggel szervezett egyeztetést Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere az egyházak képviselőivel. Böttger Antal református ás Stermeczki András evangélikus lelkész, Kovács István görögkatolikus parókus, Braun Ervin, a baptista gyülekezet presbitere és Szeleczky csaba plébános vett részt a városházán tartott zártkörű megbeszélésen, amelynek az elején Cserna Gábor elmondta: a költségvetés elfogadása után, de még húsvét előtt szeretne egyeztetni ezentúl minden évben az egyházi méltóságokkal a nagyrendezvényekről, aktuális kérdésekről. (teljes szöveg) | |
| 2018-02-00 | Nagyvenyimi advent 2017 | Összefoglaló a 2017. évi adventi időszak rendezvényeiről. | |
| 2018-01-25 | Folytatódik az imahét | Folytatódik az ökumenikus imahét: január 25-én este az óvárosi református templomban Szeleczki Csaba prédikál. | |
| 2018-01-24 | Közös imahét kezdődött. Elkezdődött a keresztény imahét | Január 22-én, hétfőn este a görögkatolikus kápolnában Kovács István (kép) parókus köszöntötte gyülekezetének és a vendégül látott egyházaknak a híveit. A rövid görögkatolikus szertartás során Stermeczki András evangélikus lelkész hirdetett igét. Ott volt még a szertartáson Böttger Antal református lelkész, és Braun Ervin, a helyi baptista gyülekezet vezetője is. | |
| 2017-12-08 | Adventi Forgatag a főtéren. A szeretet összehozza a város lakóit | Az egyházi vezetők köszöntőivel, koncertekkel kezdődött az Adventi Forgatag a Városháza téren. | |
| 2017-12-04 | Adventi forgatag a téren. Adventi forgatag, első gyertyagyújtás | Immár hivatalosan is kezdetét vette az Adventi forgatag rendezvénysorozat a Városháza téren. December 3-án, vasárnap ökumenikus istentisztelet után felizzott az első adventi gyertya. | |
| 2017-09-30 | Közösségi beavatkozások. A drogról lejönni nehéz... | Konferenciát rendezett fennállásának 5. évfordulója alkalmából a Magyar Református Egyház Újvárosi Drogambulanciája | |
| 2017-09-15 | Reformátusok együtt | Kívülálló számára egészen újszerű szempontból közelítik meg a vallás és egyház kérdéseit egy új sorozatban Nagyvenyimen. | |
| 2017-08-25 | Aratóünnep a klubban. Szent István napi hagyományok (kishír) | Szórakoztató műsorral, énekkel, tánccal és sok finomsággal várta a tagokat a Pentele Baráti Kör augusztus 19-én, a hagyományos Szent István napi aratőünnepségen. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-05-23 | Reformátusok Nagyvenyimen | Műsorral, kiállítással és otthonos beszélgetéssel mutatkozott be a nagyvenyimieknek a helyi reformátusok közössége. | |
| 2017-05-06 | Új tűzoltóautó jött! Ők Szent Flóriánt követik | Hármas ünnepség volt a tűzoltóságon május 5-én, pénteken: a megújított laktanya, az új tűzoltókocsi és Szent Flórián miatt. | |
| 2017-02-20 | Felolvasó. Wass Albert üzenete a mának | A Magyarok Szövetsége Dunaújvárosi Közössége és a SZEM Baráti Körnek köszönhetően február 18-án, szombaton városunk is népes táborral csatlakozott a nemzetközi Wass Albert-felolvasó-maratonhoz, amelynek célja az erdélyi születésű író és költő pályájának bemutatása és terjedelmes munkásságának népszerűsítése. | |
| 2017-02-00 | Adventi támogatók, szervezők, résztvevők... | Vargáné Kaiser Katalin Nagyvenyim polgármesterasszonyának visszatekintése a 2016-os adventi rendezvényekre | |
| 2017-01-18 | Egyetemes imahét | A hagyományoknak megfelelően rendezik meg az egyetemes imahetet a helyi templomokban. | |
| 2017-01-16 | Az ökumenikus imahét. Imahét: rendezvények | Az ökumenikus imahéten minden este más egyház képviselője vezeti a szertartást a templomokban. Január 15-én, vasárnap az óvárosi római katolikus templomban Braun Ervin (kép) baptista gondnok beszélt. | |
| 2016-12-24 | Egyházi vezetőkkel találkozott a kapitány | Suszter Tamás (kép), Dunaújváros rendőrkapitánya a helyi egyházi vezetőkkel találkozott a közelmúltban a kapitányságon. | |
| 2016-12-05 | Gyertyagyújtás. A második gyertyagyújtás | Sokan várták a második adventi gyertya fellobbanását a Forgatagban, a Városháza téren tegnap este. | |
| 2016-12-00 | Bennünk történik a csoda | Böttger Antal református lelkipásztor karácsonyi írása. | |
| 2016-03-12 | Az ökumenikus imahét | Imahét a Krisztus-hívők egységéért: ezzel a címmel rendeztek ökumenikus (azaz: általános, egyetemes) imahetet a dunaújvárosi keresztény, történelmi egyházak január 17. és 24. között. Az imahéten összegyűlt összeget a József Attila Könyvtárnak ajánlották fel. | |
| 2016-03-11 | Ima a székely szabadságért | Székely Szabadság Napja. Kaizler Gitta festőművész kezdeményezésére közös imát rendeztek a történelmi egyházak a Dózsa Mozicentrum előtti téren március 10-én a székelyekért. | |
| 2016-02-26 | Ökumenikus gyűjtések | Ökumenikus, azaz egyházak közötti, egyházak együttműködésével szervezett gyűjtés ért véget. Az összegyűjtött pénzt a József Attila Könyvtárban adták át Tóth Éva intézményvezetőnek. | |
| 2016-02-24 | Wass Albert-maraton! | Huszonöt órán át folyamatosan olvasnak fel Wass Albert műveiből Székesfehérváron és Dunaújvárosban. | |
| 2016-02-22 | Az éves programjukon dolgoztak | Beszámoló a Pentelei Monostori Bizottság tanácskozásáról. Az emlékhely megépítése érdekében kérvénnyel fordulnak a polgármesterhez. | |
| 2016-01-16 | Imahét kezdődik vasárnap | Egyetemes imahetet rendeznek a dunaújvárosi keresztény egyházak január 17-22. között. A felekezetközi egyeztetés nyomán az imahéten befolyt felajánlásokat a József Attila Könyvtárnak ajánlják fel az egyházak. | |
| 2015-12-12 | Letették az alapot | 180 nap múlva új könyvtára lesz Nagyvenyimnek. Beszámoló az új könyvtár alapkő-letételi ünnepségéről. | |
| 2015-12-09 | Karácsony ünnepéről | Beszélgetés Böttger Antal református lelkésszel a karácsony ünnepéről. | |
| 2015-12-00 | A világ ma lecsendesül... | Böttger Antal református lelkipásztor karácsonyi írása. | |
| 2015-12-00 | Épül az új könyvtár, közösségi ház. Nem csak dédelgetjük az álmot | 2015 novemberében jótékonysági bált szerveztek az új közösségi ház első ütemének, a könyvtárnak a megépítése érdekében. December 11-én pedig elhelyezték az alapkövet, amit Böttger Antal református lelkész áldott meg és elkezdődött az építkezés | |
| 2015-11-30 | Adventi sokadalom | November 29-én ünnepi műsorral indult útjára a III. Római városrészi advent. | |
| 2015-11-16 | Monostor emlékhely | Nagy jelentőségű Pentelei Monostor Konferenciát tartottak november 14-én a református templomban. Előadást tartott Kalota József, a görögkeleti egyház püspöke, Szabó Szolt Róbert építész és Keszi Tamás régész. | |
| 2015-11-16 | A reformátusok háza | Adományokból és nagy elhatározásból építették 1983 és 1985 között a pentelei református templomot. Harminc évvel ezelőtt adták át a Dunaújvárosi Református Egyházközség új templomát az óvárosban. | |
| 2015-11-02 | A reformáció napja | A helyi evangélikusok és reformátusok közösen ünnepeltek. A reformáció napján világszerte megemlékeztek Luther Márton 1517. október 31-én írott leveléről.
| |
| 2015-02-26 | A kommunista diktatúra áldozatai | Kiállításmegnyitóval, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött műsorral emlékeztek a kommunista diktatúra áldozataira február 25-én a Sándor Frigyes Zeneiskolában. | |
| 2014-12-08 | Rácalmási templomavató ünnep | A közös református és evangélikus templomot avatták fel december 7-én Rácalmáson. | |
| 2014-06-19 | Tizenhárom éve a városban | Böttger Antal református lelki pásztor immár tizenhárom éve él Dunaújvárosban, tevékeny tagja nemcsak a hitéletnek, hanem a város közösségi életének is. Interjú. | |
| 2014-01-15 | A szeretet ereje | A felújítás jelentős szakaszához érkezett a nagyvenyimi református gyülekezet háza. Hálaadó istentiszteleten mondtak köszönetet. | |
| 2014-01-10 | Reményszívűek | Ökumenikus istentisztelet, közös ima Dunaújvárosért és a vasműért, január 9-én a Dózsa Mozicentrum előtti téren. | |
| 2014-01-08 | Jó szerencsét! Adjon Isten! | Egy közös ima a városért és a vasműért. Civil kezdeményezésre ökumenikus istentisztelet lesz a vasműért, a városért január 9-én, csütörtökön délután fél négytől a Dózsa mozi előtti téren. Segíts-Ég! | |
| 2013-12-02 | Ünnepélyes gyertyagyújtásaink | Adventi ünnepségek Dunaújvárosban és Nagykarácsonyban, ahol újra megnyitották a Szeretetpostát. | |
| 2013-11-02 | Vendégünk Böttger Antal | Böttger Antal a Dunaújvárosi Református Egyházközség lelkipásztora. | |
| 2013-09-19 | Órarendbe emelt hittan | Hittanoktatás az általános iskolákban. Az egyházak képviselőivel egyeztetett a tankerület vezetése. | |
| 2010-12-04 | Megújult a templom | A református és evangélikus felekezet tagjai közösen újították fel a rácalmási protestáns templomot. Beszélgetés Böttger Antal református és Stermeczki András evangélikus lelkésszel. | |
| 2010-11-08 | Élettel teli templom | Ünnepi istentiszteletet tartottak a református templomban, a templomuk 25 éves évfordulója alkalmából. | |
| 2010-09-11 | Református lesz? | Az idei tanévben nem indult első osztály a Szórád Márton Általános Iskolában. Felmerült az ötlet, hogy legyen egyházi iskola. Egyik ötletgazda Böttger Antal pentelei református lelkipásztor. | |
| 2010-06-04 | Válságban több a hívő? | Körkép Dunaújváros vallási közösségeiről, templomairól. | |
| 2009-04-15 | Istent hirdetni, szívig érően | Beszélgetés Böttger Antallal a dunaújvárosi református egyházközösség lelkipásztorával. | |
| 2009-04-15 | Böttger Antal tanítása. Megtartó közösség kell | Böttger Antal lelkész a feleségével együtt már hetedik éve szolgál a dunaújvárosui református gyülekezetben. A lélekgondozás kihívásairól, a templomkert felújításáról és a gazdasági válság keresztény megközelítéséről beszél. | |