József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Bemutatószínpad

242 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-08-25Élő várostörténet: íme, a Bartók (1.)Dr. Tóth István a Bartók Színházzal kapcsolatos emlékeit eleveníti föl
2013-12-14Színháztörténeti felvonásokHatvan évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Bartók Béla Művelődési Ház, negyven évvel ezelőtt kezdődött el a munka a Dunaújvárosi Bemutatószínpadnál, negyedszázada pedig az Iskolaszínháznál. Smuk Imrével, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza nyugalmazott művészeti vezetőjével emlékeztünk.
2013-11-01Bartók 60 év 1953-2013Az első 20 év (1953-1973). A színházzá válás alapozása (1973-1983). A színház új utakon (1983-). Jelen és jövő.
2000-05-27Írás a löszfalon: Színház lesz, csak azért isPéterffy Attilával beszélget Stossek Mátyás. P. A. 196-tól 1983-ig élt Dunaújvárosban. A Vasas Táncegyüttes táncosaként jött a városba. A táncegyüttest 16 évig vezette, majd a Bartók Művelődési Központ igazgatója 1983-ig. A Bemutatószínpad létrehozásáról.
2000-03-01Micsoda előadás volt!Kép a Bemutatószínpad első bemutatójából, mely egyben ősbemutató is volt: Kötélen a Niagara felett.
1998-02-0525 éves a Bartók KamaraszínházRövid története.
1998-01-07A "nagy visszatérés " előttA jubileumot a bemutatószínpad Csehov vígjátékaival ünnepli, melynek a rendezője Valló Péter lesz.
1998-00-00SzámvetésA Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház 25 éves jubileuma ürügyén.
1997-12-30"...erre jó visszagondolni..."Interjú Valló Péter rendezővel, aki kezdetektől részt vett a dújv-i bemutatószínpad munkájában.
1997-08-29Jubileumi évadra készülnek45 éve nyitott a művelődési központ, 25 éve volt a bemutatószínpad első előadása, 10 éve volt az Iskolaszínház első bemutatója, 5 éve volt a Szalakóta Bábszínház első előadása. A Bartók egész évi programja az évfordulók köré szerveződik.
1997-08-29Jubileumi évadra készülnek45 éve nyitott a Bartók. 25 éve debütált a Bemutatószínpad. 10 éve mutatkozott be az Iskolaszínház. 5 éve készült az első mesejátékkal a Szalakóta.
1997-03-08Fehérvár is bemutatjaA Dunaújvárosi Bemutatószínpad 1973. május 2-án vitte színre a Kötélen a Niagara felett című darabot. Ezzel kezdődött meg Dunaújváros önálló színházi élete.
1995-11-18Dunaújváros színházi élete(III). Együtt írjuk a város történetétA Bemutatószinpad története.
1992-07-21Színházibb színházatBeszélgetés Smuk Imrével a dújv.-i kamaraszínház igazgatójával a tervekről, elképzelésekről.
1992-03-27Szülinapi (át)keresztelőA tervek szerint a Dunaújvárosi Bemutatószínpad a jövő évtől színházként működne.Ebben az esetben 60 %-os állami támogatást kapnak, s az intézmény neve is jelezné a változást: Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza. Az átalakulásról.
1992-03-21Színháza lesz DunaújvárosnakJövő év jan.-tól a Bemutatószinpad színházzá szerveződik, az önk. vállalja az anyagi terhe- ket.
1991-12-06Bárki csatlakozhatDunaújvárosi Bemutatószinpad Alapítványlétrehozásáról döntött az önkorm., a BBMK, és a Balatonvin váll. Célja az alkotóműhely fenn- tartása és támogatása. Az alapítvány nyitott.
1991-11-05Nem a darab : a játékBeszámoló a Kamaraszínház Forgószínpad c. előadásáról.
1990-12-30Hármójuk 3 egyfelvonásosaAldo Nikolaj Harmónia gyászkeretben c. bemutató-szinpadi premierről. Riport a rendezővel, aszereplőkkel.
1990-11-20Legyen harmóniaKritika és beszámoló a Dunaújvárosi Bemutatószínpad előadásáról. Aldo Nicolaj: Harmónia gyászkeretben.
1990-11-09Harmónia, gyászkeretbenA Dunaújvárosi Bemutatószínpad új produkciója: Aldo Nicolaj : Harmónia gyászkeretben c. műve. Beszélgetés a rendezővel, Smuk Imrével.
1990-10-27Egyfelvonásosok a BemutatószinpadonAldo Nikolaj 3 egyfelvonásosa kerül színre a Dunaújvárosi Bemutatószinpad őszi premierjén. Smuk Imre rendezi.
1990-04-20Nílt levél Pasztner Frigyeshez, a Fejér megyei V. B. Művelődési Osztály vezetőjéhezSmuk Imre levele, a Bemutatószínpad jövője érdekében. Lesz-e támogatás?
1990-02-14Három testvér. Thomas Bernhard...Kritika A bp-i Radnóti Színház és a Dújv-i Be- muatatószinpad közös bemutatójáról: Thomas Bernhard: Ritter, Dene, Voss.
1990-02-10Kinek a története?A Radnóti Miklós Színház és a Dunaújvárosi Bemu- tatószinpad közös ősbemutatójáról: ThomasBernhard: Ritter, Dene, Voss.
1989-12-12A szeretet áldozatai. Thomas Bernhard darabja a stúdiószínpadon.A BBMK stúdiószínpadán Thomas Bernhard osztrák szerző Ritter, Dene és Voss c. darabját mutatták be. Dene: Egri Kati, Ritter:Takács Kati, Ludwig: Kozák András. A fotón jelenet a darabból.
1989-12-05Színész-szerepben. Feleslegesek, elégedetlenek és gyötrődnek.Thomas Bernhard osztrák szerző Ritter, Dene és Voss c. drámáját próbálják a BBMK stúdiótermében. A színészekről, a darabról. A fotón: jelenet a darabból.
1989-12-01Soros-segítség. Ismét bemutat a Bemutatószínpad.A dunaújvárosi Bemutatószínpad terveiről. Thomas Bernhard Ritter, Dene, Voss c. darabjáról, a színészekről...
1989-10-17Terítéken: a bemutató. Nincs realitása az önálló színháznak.Pénzszűke miatt nincs lehetőség a bemutatókra.
1989-09-26Lekerült a műsorról. Ha éreznék és értenék: övék a színház.A dunaújvárosi színház helyzetéről. Nyilatkoznak: Péterffy Attila a székesfehérvári színház igazgatója /a BBMK volt igazgatója/, Smuk Imre a BBMK népművelője és Váry Károly városunkban élő színész, aki a József Attila Színház tagja. A fotón a Bemutatószínpad egyik produkciója.
1988-09-13Majd ha egyértelmüen eldöntötték..."Szinházi levelezés".Nyilatkozatok a bemutatószinpad további sorsáról. Egy premier lesz csak. Előzmény: Adorján Viktor nyilt levele a bemutatószinpad védelmében, amely a Fejér M-i. Hírlap 1988. 09.01. számában jelent meg.
1988-09-01Együttműködést ajánlunk: Levél a Dunaújvárosi BemutatószínpaA fehérvári Vörösmarty Színház együtes produkciók készítésével kívánja segíteni a Dújv-i Bemutatószínpadot, mivel úgy tűnik, hogy a Bartók a fogadószínházi tevékenységét is havi egy előadásra kénytelen csökkenteni.
1988-08-17Kié a Dunaújvárosi Bemutatószínpad? Idén nem lesz premierA Dunaújvárosi Bemutatószínpad helyzetéről. Két út lehetsége Smuk Imre, a BBMK ig.helyettese szerint:a város intézményeinek, vállalatainak összefogásával egyfajta szponzori elv alapján helyreállítani a rendet, vagy pedig a városi tanács rendszeres anyagi támogatása szükséges.
1988-06-01A recepció korlátai: Sam Shepard-dráma...A Dunaújvárosi Bemutatószínház új előadásáról: A szerelem bolondjai c. drámáról.
1988-06-01A Székesfehérvári Vörösmarty Színház és a......Dunaújvárosi Bemutató Színpad 1987. évi munkájának értékelése, az 1988/1989. évadi műsorterve. Nyári színházi programok.
1988-05-10Sikerrel mutatkozott be a székesfehérvári közönségnek a Dunaújvárosi Bemutatószínpad ...Shepard: Szerelem bolondja c. színművét mutatták be.
1988-05-06Elismerik és támogatjákA Dunaújvárosi Bemutatószínpad a Magyar Tudományos Akadémia Soros Alapítványáát nyerte el, 400 000 forintot kapott.
1988-03-17Vonzalmas bűnök, bűnös vonzalmakSam Shepard Szerelem bolondja c. darab Bemutató-szinpadi előadásáról. ugyanerről: Falak között = Új Tükör 1988.máj.1.
1988-03-01Premier a Bartókban. Szerelem bolondjaÚjabb premierrre készül a Dunaújvárosi Bemutatószínpad. Sam Shepard Szerelem bolondja c. darabját viszik színre. Bemutató: március 11-én.
1988-02-25A Szerelem bolondjaKészülődik a Bemutatószinpad új premierjére, SAm Shepard Szerelem bolondja c. színművétviszik színre a radnóti Szinpad művészei. Első előadás: márc.11.
1988-02-05Premier márciusban... Próbálják a Szerelem bolondjátA Dunaújvárosi Bemutatószínpad az amerikai Sam Shepard négyszerepes darabját próbálja.
1988-01-21Színház - a semmibőlA Dújv-i Bemutatószinpad sikeres tevékenységé- ről.
1987-12-08Arezzótól MoszkváigA járási és a városi művészeti együttesek külföldi szerepléseinek terve.
1987-11-27Arezzo: siker!A Bemutatószínpad olaszországi sikeréről.
1987-11-03A "csejtei szörny" arcaiA Dunaújvárosi Bemutatószinpad bemutatta Nagy András Báthory Erzsébet c. darabját. Kritika.
1987-10-16Több fényt!A dunaújvárosi Bemutatószínpad Blüett c. előadásának október 14-i premierjéről. Szereplők: Hernádi Judit, Mikó István, Kern András. Rendező: Valló Péter.
1987-10-09KépaláírásMegkezdődtek a Bemutatószínpad új produkciójának dunaújvárosi próbái. A társulat Blütt címmel történelmi kabarét visz színre, Valló Péter rendezésében. (nem teljes szöveg)
1987-09-22Pezsgőt a publikumnakA Bartók Béla Művelődési Központ tervei a következő évadra. Részletes tájékoztatás.
1987-07-07Évad után, évad előttBeszámoló az elmúlt évadról. Tervek. Külföldre készül a bemutatószínpad. Arezzói egyfelvonásosok fesztiváljára.
1987-06-26A titok szabadságaA Dunaújvárosi Bemutatószinpad előadásáról: NagyAndrás Báthory Erzsébet c. darabjáról.
1987-06-01Színházi élet.Fogadószínház és alkotóműhely.
1987-05-20A személyiség titkaA Dunaújvárosi Bemutatószinpad előadásáról. Nagy András Báthory Erzsébet c. színművét adták elő.
1987-04-10Ketten mondják a magukétA Bemutatószínpad "Pschoanalysis Bathoryana" előadásáról.
1987-04-04Vérfürdős Báthory Erzsébet: Bemutató DunaújvárosbanNagy András: Báthory Erzsébet drámája.
1987-04-03Tizenöt évadDunaújvárosi Bemutatószínpad. A tizenöt év vázlatos története.
1987-03-06Báthory ErzsébetA Dunaújvárosi Bemutatószínpadon előadásra kerülő darabról, Csiszár Imre, a szerző nyilatkozik. Premier április 7-én.
1986-12-20Eredményes drámapályázat: Dunaújvárosi BemutatószínpadDrámapályázatot hírdetett a Bartók műv. központ. A pályázat eredményéről és a Bemutatószínpad terveiről.
1986-11-25A kompromisszumok néha fájnak. Próbálnak próbálni...A Bemutatószínpad és az Állami Táncművészeti Szakiskola elhelyezési nehézségei a Bartók Béla Műv. Központban. Kép: próbálnak a táncosok. A táncművészeti iskola szervezetileg a Dunaújvárosi Zeneiskolához tartozik
1986-10-27Láttuk, hallottukA Dunaújvárosi Bemutatószínpad Mint két tojás c. előadásáról.
1986-10-19Ellentétes tojások: "Radnótiék" a Dunaújvárosi Bemutató SzínA Dunaújvárosi Bemutatószínpadon a Radnóti Miklós Színpad kihelyezett premierje zajlott. Lanford Wilson: Mint két tojás c. darabját mutatták be.
1986-10-03Ösbemutató Dunaújvárosban. Lanford Wilson: Mint két tojásA Dunaújvárosi Bemutatúszínpad előadásáról.
1986-10-03Hódítani fog, az biztos. PremierA Dunaújvárosi Bemutatószínpad előadásáról, amelyen kedden este Lanford Wilson: Mint két tojás c. darabját mutatták be. Szept. 30-án.
1986-09-30Ősbemutató a Bartókban. Ma este premier!Lanford Wilson: Mint két tojás című kétszemélyes színművének bemutatásáról - előzetes. Szereplők, a darab, a rendező, díszletező stb. bemutatása. Fénykép: Jelelent a darabból.
1986-09-17Színház a BartókbanKnódel Mária, a Bartók igazgatója nyilatkozik aBemutatószinpad eredményeiről, terveiről, abból az alkalomból, hogy bemutatásra kerül Lanford Wilson: Mint két tojás c. műve.
1986-06-08Az indulatok váltásai: Az éjszaka a nappal anyjaA dújv-i Bemutatószínpad Lars Norén: Az éjszaka a nappal anyja c. darabjának bemutatójáról.
1986-04-26Bemutatjuk a Dunaújvárosi bemutatószínpadot
1986-04-23Neonaturalista infernoLars Norén: Az éjszaka a nappal anyja c.drámáját a Dújv-i Bemutatószinpad mutatta be.Kritika.
1986-04-15Egyszerre több néző előtt. Korszerüsítik a tanácsház színháztermét.Itt fogják bemutatni a Bemutatószínpad által előadott darabokat.
1986-03-07Megőrizve a mű értékét. Ezt írták a Norén-darabról.A Dunaújvárosi Bemutatószínpad által bemutatott Lars Norén: Az éjszaka a nappal anyja c. drámájáról írták, az országban lévő lapkritikák
1986-03-03Láttuk, hallottukLas Norén: Az éjszaka a nappal anyja c. darabjá-nak előadásáról, melyet a Dújv-i Bemutatószinpad mutatott be.
1986-03-01Lars Norén drámája a...BemutatószinpadonLars Norén : Az éjszaka a nappal anyja c. drá- mája a Dújv-i Bemutatószinpadon. Kritika .
1986-02-08Női sorsok, erogén zónákKritka a Dújv-i Bemutatószinpad és a Tatabányai Orpheusz Színház közös produkciójáról: Női sor- sok, erogén zónák címmel.
1986-01-31A Bemutatószínpad premierjérőlLars Norén: Az éjszaka a nappal anyja. Részletes beszámoló. Fénykép: Jelenet a darabból.
1986-01-25Miskolci ősbemutató DunaújvárosbanLars Norén: Az éjszaka a nappal anyja c.drámájának dújv-i bemutatójáról.
1986-01-24A próba magánügy. Premier előtt a Bemutatószínpad.Riport a Norén-darab főpróbájáról. Fénykép.
1986-01-14Pokoli feladat. Családi pankrációA Dunaújvárosi Bemutatószínpad Lars Norén: Az éjszaka a nappal anyja c. drámájának bemutatójára készül. Csiszár Imre, a darab főrendezőjének nyilatkozata. Fénykép
1985-12-14Bemutatószínpad DunaújvárosbanA bemutatószínpad eddigi bemutatóiról vázlatosan.
1985-12-11Kényes témákA Dunaújvárosi Bemutatószinpad gyöngyösi előa- dásáróL. Dario Fo monodrámáit vitték színreNői sorsok - Erogén zónák címmel.
1985-10-19Bemutató Dunaújvárosban: Plasztikba csomagolt női sorsokDario Fo: Női sorsok c. darbjáról, melyet a Dunaújvárosi Bemutatószínpad adott elő.
1985-10-12Női sorsok: Színházi koprodukció DunaújvárosbanA Bemutatószínpad és a tatabányai Orfeusz Színház közös előadásáról, mely Dario Fo olasz író női sorsokat felvillantó monológjaiból készült.
1985-10-11Kesernyés előadás. Egy nőellenes feminista.A Bemutatószínpad Dario Fo: Női sorsok /erogén zónák/ c. drámájának bemutatójáról.
1985-10-08Holnap: premierA Dunaújvárosi Bemutatószínpad bemutatója, Dario Fo: Női sorsok.
1985-09-13Évadnyitás után. PONT-os változásokA Bemutatószínpad és a Pont-együttes terveiről.
1985-07-26Már folynak a próbák. Bemutatószínpadi előzetes.Előzetes Dario Fo darabjáról.
1985-07-05Évadzárás után (1.)A Bartók Béla Művelődési Központ ez évi tevékenységének elemzése.
1985-05-10Stúdiószínpad Csehov, Beckett és SashalmiAz előadás méltatása.
1985-03-15A Bemutatószínpad új darabjáról. A megleckéztetett mesterekEnn Vetemaa dunaújvárosi bemutatójáról.
1985-03-05Komédia, amelyben történnek csodák is. Goga nem jöhetett.Riport a Dunaújvárosi Bemutatószínpad próbájáról. Fénykép.
1985-02-08Premierre készül a Bemutatószínpad. Új darabot próbálnak.Márciusban - magyarországi ősbemutatóként - láthatják a nézők Szent Zsuzsanna, avagy a mesterek iskolája c. háromfelvonásos komédiát. A szerző: Enn Vetemaa kortárs észt drámaíró.
1984-11-13Hazudozó emberek. A családi kör négyszögesítése?A bemutató színpad előadásáról. Csurka István: Nagytakarítás
1984-11-07Bemutató Dunaújvárosban: NagytakarításVasárnap este volt a Bemutatószínpad új premierje. Csurka István: Nagytakarítás c. színdarabját adták elő.
1984-11-06Maszk nélkülA Dunaújvárosi Bemutatószínpad Csurka István: Nagytakarítás c. darabjának színművészei nyilatkoznak életükről. Fényképek
1984-10-26"Takarítás" közben. Próbál a BemutatószínpadRiport. Premier nov. 4-én
1984-10-05Miért éppen Csurka? bemutatásra készül a BemutatóA Dunaújvárosi Bemutatószínpad tervezett előadásáról. Csurka István: Nagytakarítás
1984-05-04Még négy. Dühöngő ifjúság.A Bemutatószínpad előadásainak dátumai.
1984-03-16Egy darab (sikeres) utóélete. Otthon itt és ott.A Dunaújvárosi Bemutatószínpad Storey: Otthon c. darabjánank sikeréről - összefoglalás. Rádiófelvétel is készült
1984-03-01David Storey: OtthonA Dunaújvárosi Bemutatószinpad előadásáról. ugyanerről: A tehetetlenség könnyei. = Színház 1984. márc.1.
1984-02-28Áprilisban: premier. Amíg összeszokunkA Dunaújvárosi Bemutatószínpad új darabjáról: Tenessee Williams: A míg összeszokunk c. darabjáról.
1984-02-01Czakó Gábor: DisznójátékA József Attila Színház dújv-i előadásáról. A cikk megemlíti, hogy a darab ősbemutatója 1977-ben volt a Dunaújvárosi Bemutatószínpadon.
1984-01-27Otthonos ürességA Dújv-i Bemutatószínpad David Storey: Otthon c. drámájának előadásáról.
1984-01-13Két darab - négy napon. Vendégjáték PestenAz Anyaöl és az Otthon c. darabokkal "tájol" a Dunaújvárosi Bemutatószínpad
1983-12-06"Tiszta gondolkodású előadás" "Otthoni" véleményekA Dunaújvárosi Bemutatószínpad Storey: Otthon c. drámájának előadásáról országos sajtószemelvények
1983-11-19OtthonA Dunaújvárosi Bemutatószinpad és a szolnoki Szigligeti Színház közös előadásáról: Storey Otthon c. drámájáról.
1983-11-14Láttuk, hallottukA Dunaújvárosi Bemutatószinpad és a szolnoki Szigligeti Színház Storey: Otthon c. darabjának előadásáról.
1983-11-04Dunaújvárosi BemutatószinpadKemény Dezső írása David Storeey: Otthon című darabjának dunaújvárosi bemutatójáról, a Dunaújvárosi Bemutatószínpad és a szolnoki Szigligeti Színházközös előadása.
1983-11-01Premier után. Otthonos magány, avagy a négyismeretlenes egyenlet megoldhatatlan.A Dunaújvárosi Bemutatószínpad Storey: Otthon c. darabjának dunaújvárosi bemutatójáról. Kép: Jelenet a darabból. Elemzés
1983-10-28A szerző és darabja. Premier előttDavid Storey: Otthon c. darabjának premierjével indít a Bemutatószínpad. A szerző és a darab bemutatása. Kép: D. S.
1983-10-04Premier előtt a Bemutatószínpad. Mikor kész egy darab?Riport a Bemutatószínpad Storey: Otthon c. darabjának próbájáról. Kép: Paál István, Bálint András.
1983-09-27Sztárokkal és sztárok nélkül. Jó színházat akarunkA Bartók B. Műv. Közp. színházi programja.
1983-08-16Közönségdíj a Bemutatószínpadnak. Jó volt a Kötélen...Dombóváron rendezett színházak versenyén közönségdíjat kapott a Bemutatószínpad
1983-06-18A Dunaújvárosi Bemutatószínpad: Tíz éves az első "maszek" szElemző történet. Adatok, dátumok.
1983-06-18Tízéves a Dunaújvárosi BemutatószínpadA bemutatószínpad rövid története.
1983-05-06A mércét nem itthon állítjákA Kötélen a Niagara fölött jubileumi bemutatása kapcsán értékeli a Dunaújvárosi Bemutatószínpad művészeti értékeit.
1983-04-22Holnap este ismét. Még ötször a KötélenAlonso Alegria: Kötélen a niagara felett c. darab felújítása. Bujtor István és Vass Péter szereplésével. A bemutatószínpad előadása
1983-04-19A kérdés nem kérdés többé. Melyik ujjunkba harapjunk?A bemutatószínpad gondjairól nyilatkoznak az illetékesek
1983-04-19Taps /újra/. Hogy is volt a múltkor?Carlot: A Niagara felett c. drámáját újította fel a Dunaújvárosi Bemutatószínpad. A sikerről. Kép: Bujtor istván és Iglódi István
1983-03-23VálaszA Bemutatószínpad tevékenységéről, a nehézségekről nyilatkozik Medvegy Zsuzsa igazgatóés Smukk Imre művészeti vezető.
1983-03-08Vendégjáték FehérváronA Dunaújvárosi Bemutatószínpad Fehérváron sikerrel mutatta be az Anyaöl c. drámát
1983-03-04Nem vidéki előadás volt. Dícsérték a kritikusokA Dunaújvárosi Bemutatószínpad Anyaöl című előadásának sajtóviszhangjáról.
1983-02-08Élet, halál, özönvíz.Bemutatták az Anyaölt. A Dunaújvárosi Bemutatószínpad Sorescu színművének bemutatójáról.
1983-02-05Marin Sorescu: Anyaöl. Miért szeretjük a költőket?A Dunaújvárosi Bemutatószínpad előadásáról.
1983-02-04Premier (kishír)1983. február 4-én este lesz a premierje a Dunaújvárosi Bemutatószínpad új darabjának, az Anyaölnek. (nem teljes szöveg)
1983-01-28Születés, élet, halálAz Anyaöl premierje előtt - beszélgetés Molnár Piroskával, a Bemutatószínpad új darabjának főszereplőjével.
1983-01-20Próbálják az Anyaölt: Román darab a BemutatószínpadonSorescu drámájának bemutatására készül a dújv-i Bemutatószínpad.
1983-01-01Dunaújváros színházi élete, fejlesztésének lehetőségeiA dunaújváros színházi élete, fejlesztésének lehetőségei.
1982-06-25Az efezoszi özvegy (kishír)A Bemutatószínpad előadását a Magyar Televízió is rögzítette. (nem teljes szöveg)
1982-05-11Nem színház, de színpadA Dunaújváros Bemutatószínpad vázlatos története. Nyilatkozik: Péterffy Attila igazgató.
1982-04-02Tévéfelvétel készül... (kishír)Április 7-én Balázs Béla egyfelvonásos darabjáról, A Fekete korsóról. A másik Balázs Béla-darabot, A kék szakállú herceg várát korábban rögzítette már a Magyar Televízió, a Dunaújvárosi Bemutatószínpad előadásában. (teljes szöveg)
1982-02-19Arbuzov: Én, te, őA Dunaújvárosi Bemutatószínpad előadásáról.
1982-02-19Tévéfelvétel a Tükörről (kishír)Akárcsak az ősszel színrevitt Balázs Béla-darabokról, a Dunaújvárosi Bemutatószínpad januári produkciójáról, a Tükörről is készít felvételt a Magyar Televízió. Az előadást február 22-én, Tatabányán rögzítik. (teljes szöveg)
1982-02-16Arbuzov: Én, te, őA Bemutatószínpad premierje.
1982-02-02Jó ötletek - vitatható megoldásokA Dunaújvárosi Bemutatószinpad Zalaegerszegenlépett fel Balázs Béla 2 egyfelvonásosával. Kritika.
1982-02-01VisszatekintésTükör. Dunaújvárosi Bemutatószínpad. Kritika az előadásról
1982-01-29Tükör. Déry Tibor színműve...A Bemutatószinpad előadásáról: Déry Tibor Tükör c. színművéről.
1982-01-25Láttuk, hallottukA Dunaújvárosi Bemutatószinpad Déry: Tükör c. előadásáról.
1982-01-22Színház-jó, közepes és rossz színészekkelA Bemutatószínpad hétfői premierjének kritikája.
1982-01-19A Tükör premierjeDéry Tibor Tükör című színművét vitte sikerre a Dunaújvárosi Bemutatószínpad társulata. Az előadások további rendje.
1982-01-19A mi színházunkA Bartók Béla Művelődési Központ vetélkedőt hirdet a Bemutatószínpad három előadásával kapcsolatosan.
1982-01-17Balázs Béla egyfelvonásosaiA Dunaújvárosi Szinpad új bemutatójáról. Balázs Béla egyfelvonásosaiból a Kékszakállú hercegvára és A fekete korsó került előadásra.
1982-01-15A Bemutatószínpad premierje1982. január 18.: Déry Tibor: Tükör.
1981-12-01Tv-felvételDec. 19-én a tv felvételt készít Balázs Béla 2 egyfelvonásosáról.
1981-11-17VendégszereplésA Dújv-i bemutatószinpad ma este ... Székesfehérváron, ... mutatja be A készakállú herceg várát és A fekete korsót.
1981-10-27A Bemutatószínpad premierjéről. Balázs Béla és akiknek kellA Bemutatószínpad premierjéről: Balázs Béla 2 egyfelvonásosát: A készakállú herceg várát és A fekete korsót mutatták be.
1981-10-13Balázs Béla egyfelvonásosai. Dunaújvárosi BemutatószínpadA Dújv-i Bemutatószinpad új bemutatóra készül. Balázs Béla 2 egyfelvonásosát viszik színre. Kékszakállú herceg vára, A fekete korsó.
1981-05-05Nyilvános tévé-felvételNyilvános előadáson felvételt készít a tv a Bemutatószínpad nagydíjat nyert darabjáról: Fry-Hubay: Az efezoszi özvegy.
1981-04-14BörtönjátékokA Bemutatószínpad premierjéről. Szakonyi Károly: Ítéletnapig és Hubay Miklós: A zsenik iskolája egyfelvonásosok kritikája. Bemutató: április 9.
1981-04-10PremierA Bemutatószínpad új premierje (április 9.) Szakonyi Károly Ítéletnapig és Hubay Miklós A zsenik iskolája c. egyfelvonásosok. Beszélgetés a rendezővel, Árkosi Árpáddal.
1981-03-27A FészekbenA dunaújvárosi Bemutatószínpad mutatkozik be az arezzoi sikert elért darabjaival.
1981-02-06Egy színház - színház nélkülA Dunaújvárosi Bemutatószínpad sikeres tevékenységéről. Vázlatos történet. Képek a sikeres bemutatókból.
1981-01-23Archimedész törvényeAz év első helyi bemutatójáról: az első részben az Arezzóban nagydíjat kapott Petronius-Fry-Hubay: Az efezoszi özvegy bemutatója, a második részben Karinthy Frigyes: Júlia és Juliska című jelenet.
1981-01-23Archimedész törvényePremier a Bemutatószínpadon. Színikritika.
1981-01-18Díj ArezzóbólAz arezzói nemzetközi egyfelvonásos drámafesztiválon a dújv-i Bemutatószínpad az idén másodszor is elnyerte a kötelező kategória első díját.
1981-01-09Az efezoszi özvegy - DunaújvárosbanA Dunaújvárosi Színpad jan. 19-én magyarországi ősbemutatót tart, színre kerül Christopher Frey-Hubay Miklós műve, mely Arezzóban első díjat nyert.
1980-12-13Másodszor elsők: Egyfelvonásosok nemzetközi fesztiválja ArezA Dunaújvárosi Bemutatószínpad arezzói sikeréről.
1980-12-12Öt esztendőre szól a közművelődés terveSzerény fejlesztési lehetőség. Többet vár az intézményektől. Ahány év, annyi kiemelt feladat. Kép: Gyermekműsor az MMK-ban
1980-11-28Ismét siker!A dunaújvárosi Bemutatószínpad ismét győztes lett Arezzóban. A siker létrejöttéről, a siker kovácsolói.
1980-11-25A Bemutatószínpad újra első: Nemzetközi fesztivál Arezzóban
1980-11-25Siker Arezzóban! (kishír)Ismét a Dunaújvárosi Bemutatószínpad produkciója győzött. Adatok a darabról és a szereplőkről.
1980-11-14Arezzo előttA Bemutatószínpad új bemutatójáról Az efezoszi özvegyről, mellyel részt vesznek az Arezzói Fesztiválon.
1980-11-04Újra Itália, újra ArezzóA dunaújvárosi Bemutatószínpad készül az itáliai versenyre, amelyet tavaly megnyert. Tájékoztató a versenyműről, a szereposztásról.
1980-09-02Színházi programelőzetes1980/81. évi színházi programjáról.
1980-06-10A Fészekben, a tévébenA Bemutatószínpad a budapesti Fészekben vendégszerepelt. Ebből az okból írt Lukácsy András a Magyar Hírlap 1980. június 7-i számában a Bemutatószínpadról. 1979-ben a tv rögzítette Hubay Miklós: Késdobálók c. Bemutatószínpadi produkcióját. A darabot a Kulturális Minisztérium nívódíjban részesítette.
1980-06-07A Dunaújvárosi Bemutatószínpad PestenFüst Milán ősbemutatóval.
1980-05-25Ha már görbe, miért görbe?A város építésének kezdeti éveiról szóló bemutatószinpadi előadásról.
1980-05-15Premier Dunaújvárosban: Mitől görbe a görbe?A várostörténeti színdarab kritikája.
1980-05-13Játék a FészekbenA Dunaújvárosi Bemutató Színpad Bp-en szerepel Hubay Miklós és Füst Milán két egyfelvonásosával
1980-05-13"Vagyunk az égő felkiáltójel"?A Szántó Erika által írt, és Iglódi István által rendezett Mitől görbe a görbe? című színdarabról nyilatkoznak a nézők.
1980-05-06Mitől görbe a görbe?A Dunaújvárosi Bemutatószínpad előadásának kritikája.
1980-04-22Mitől görbe a görbe?Dunaújvárosról Dunaújvárosban. Újabb ősbemutatóra készül a Bemutatószínpad. Dokumentumjáték. Szántó Erika írta színpadra korabeli műsorfüzetek és Miskolczi Miklós szociográfiájára támaszkodva. Tervezett bemutató 1980. május 10-én.
1980-02-29Az együgyűség hiteVutetic monodrámájáról, a Ljubica című dráma bemutatójáról.
1980-01-01Arezzói fesztiválsikerA Bemutatószínpad első tíz évéről s az arezzói díjról.
1979-12-21Kérdés, válasz, elismerésA Kossuth rádióban december 17-én elhangzott dunaújvárosi sajtókonferencián a Dunaújvárosi Bemutatószínpad tevékenységével kapcsolatos kérdés, amelyre Sárosi József tanácselnök és Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes válaszolt - elismerően.
1979-12-21Egresi Zsuzsa: SzínházAz Arezzoban vendégszerepelt Dunaújvárosi Bemutatószínpad olasz-magyar nyelvű műsorfüzetének borítója.
1979-12-11A tizenkettedik premierA Dunaújvárosi Bemutatószínpad két egyfelvonásos bemutatójáról. (Hubay Miklós, Füst Milán)
1979-12-11Fogadás a Dunaújvárosi Bemutatószínpad művészeinek tiszteletéreA Bemutatószínpad nagydíjat nyert az arezzói fesztiválon, Hubay Miklós: Néró, a legjobb fiú című darabjával.
1979-11-16Ide nekünk az oroszlánt is!A Dunaújvárosi Bemutatószínpad olaszországi sikeréről. Dunaújvárosba került az Arezzói Oroszlán! Színes beszámoló a színházi versenyről. Kép: Az Arezzói Oroszlán
1979-11-13Nagydij Arezzóból (kishír)Az arezzói színházi fesztiválon nagydíjat nyert a Dunaújvárosi Bemutatószínpad produkciója. (nem teljes szöveg)
1979-10-12Gazdag hétkezdetBeszámoló az október 8-án és 9-én rendezett művészettörténeti, irodalmi előadásról és a Magyar Televízió felvételéről, amelyet a Bartók Béla Művelődési Központban előadott Hubay: Késdobálók c. színdarabjáról készített.
1979-09-28Nemzetközi fesztiválra készül a dunaújvárosi bemutatószínpadA magyar színházi életet az olaszországi Arezzoban a Bemutatószínpad képviseli. Előadják Hubay Miklós: Nero, a legjobb fiú című egyfelvonásosát.
1979-08-04A Dunaújvárosi Bemutatószínpad ...A Bemutatászínpad fennállásának hat éve alatt tizenegy bemutatót láthatott a közönség.
1979-07-17NívódíjNívódíjat kapott a Bemutatószínpad, Hubay Miklós: Késdobálók című drámájának előadásáért.
1979-06-15Színházi levél az elmúlt évadrólAz elmúlt év színházi eseményeinek felsorolása és értékelése. A műsorpolitikáról. Az amatőr színjátszás kapcsán a PONT együttesről.
1979-06-05Színházi életünkrőlA megye, ezen belül Székesfehérvár és Dunaújváros színházi életéről. Jó kezdeményezések. Tervek.
1979-04-28Hazai késA Dunaújvárosi Bemutatószínpad Hubay Miklós: késdobálók című előadásának kritikája.
1979-04-27KésdobálókEddig tíz előadás - ezer néző a "mérlege" a Bemutatószínpad új előadásának.
1979-04-19PusztaszabolcsPusztaszabolcsból sokan járnak dolgozni Dújv-ba.Igy kialakult egy művelődési együttműködés,melynek alapján a DV népi tánccsoportja és a Dújv-i bemutató szinpad is szerepelt Pusztaszabolcson.
1979-04-13KésdobálókA Dunaújvárosi Bemutatószínpad bemutatta Hubay Miklós drámáját. A darab és a színészek játékának részletes kritikája.
1979-04-10Színház, színház nélkülA bemutató színpad tevékenységének bemutatása. Igény és lehetőség.
1979-04-10Késdobálók (kishír)Premierre készül a Bemutatószínpad: Hubay Miklós: Késdobálók. (nem teljes szöveg)
1979-03-16A Színház a Dunaújvárosi BemutatószínpadrólA Színház folyóirat márciusi száma írást közöl Róna Katalin tollából: Színház az egyfelvonásosokért - Bemutatószínpad Dunaújvárosban címmel. A cikk tartalmi kivonata.
1979-03-01Színház az egyfelvonásosokértBemutatószínpad Dunaújvárosban. Önálló gondolkodás - kísérletezés. Az átütő siker (Disznójáték). Parabola és paródia.
1979-01-23A Disznójáték-hatvanadszor (kishír)A Bemutatószínpad január 25-én játssza hatvanadszorra az előadást. (nem teljes szöveg)
1979-00-00Ötlettől a színházigA Dunaújváros Bemutatószínpad hatéves munkájáról.
1978-12-12Kis színházban nagy emberekBeszélgetés Jerzy Drzezdziecki lengyel íróval. Interjú. Vélemény a Bemutatószínpadról.
1978-11-28MulatságDunaújvárosi Bemutatószínpad Mrozek: Mulatság című darabjának bemutatójáról.
1978-11-21A PONT új bemutatójaGuy Foissy: Két szerető szív. A Bartók jubileumi rendezvénysorozatának további programjai.
1978-11-14A Disznójáték-ötvenedszerA Bartók jubileumi programjából.
1978-10-13Jutalmazások a Fészek klubbanA Bemutatószínpad első ötévi munkájáért a Kulturális Minisztérium és a Városi Tanács megjutalmazta a rendezőket, színészeket és a közreműködőket. A jutalmazottak névsora.
1978-10-13A Disznójáték után Mrozek-groteszkA Bemutatószínpad új bemutatóra készül.
1978-07-07Húszezer forint jutalomA Dunaújvárosi Bemutató Színpad kollektíváját jutalmazta a kulturális minisztérium.
1978-06-06Évad végi mérleg II.-Megkérdeztük a BartókotBeszámoló a Bartók Béla Művelődési Központ 1977-78. évi közművelődési tevékenységéről. A város művészetpolitikája. Színházi évad alakulása. Mit hallhatunk a bemutatószínpadról? Zenei tevékenység. Uitz-termi kiállításokról. A következő nyár és a következő évad programja. Az intézmény tömegkapcsolatáról.
1978-05-23Beszélgetés a színházrólA minisztérium egy eljövendő közép-dunántúli kőszínház és állandó színtársulat magjának tekinti a Bemutatószínpadot.
1978-05-19Komédiából tragikomédiaA Dunaújvárosi Bemutatószínpad bemutatta Molière:Gömböc úr című vígjátékát. Részletes értékelés. Kép: Jelenet a darabból.
1978-05-09Próbál a BemutatószínpadMoliére: Gömböc úr
1978-04-07"Pro Urbe" - Iglódi IstvánnakA Bemutatószínpad rendezője nyilatkozik a kitüntetése alkalmával. Az első olyan díjazott, aki nem dunaújvárosi lakos.
1977-12-16Mitől korszerű a színház?Vélemény a dunaújvárosi bemutatószínpad tevékenységéről. Beszélgetés Orosz Lászlóval, a kulturális minisztérium főosztályvezetőjével.
1977-12-09A DisznójátékHuszonötödször. Hol és mennyiszer adta elő a Bemutatószínpad Czakó Gábor Disznójáték című groteszkjét?
1977-12-07DisznójátékA Bemutatószínpad a Fészek Klubban (bp-i) szerepelt Czakó Gábor: Disznójáték c. darabjával. Péterffy Attila nyilatkozata a színpad eredményeiről.
1977-11-22Nagy siker a Fészekben isA Bemutatószínpad a budapesti Fészek klubban vendégszerepelt Czakó Gábor Disznójáték című darabjával.
1977-11-04A mi színházunkA Bartók Béla Művelődési Központ bemutatószínpadának öt éves tevékenysége, sikerei. Számvetés.
1977-08-16Színház, zene, tárlatInterjú a Bartók Béla Művelődési Központ igazgatójával, Péterffy Attilával.
1977-07-01Tájol a BemutatószínpadA Bemutatószínpad a kápolnásnyéki Vörösmarty-ház parkjában adja elő a Disznójáték cím paraboláját.
1977-06-07A Disznójáték Budapesten (képaláírás)Czakó Gábor: Disznójáték című darabját 1977. május 31-én szerdán délelőtt 11 órakor mutatták be Budapesten vezető színészek részére. (teljes szöveg)
1977-05-06Sertések? Emberek?Újabb premier városunkban. Kritika a Bemutatószínpad új darabjáról. (Czakó Gábor: Disznójáték, rendezte: Iglódi István)
1977-05-03Újabb premier városunkban (kishír)Premierje lesz holnap, május 4-én Czakó Gábor: Disznójáték című groteszkjének, a Bemutatószínpad Stúdiótermében. Rendező: Iglódi István. (teljes szöveg)
1977-04-13Színház, társulat és épület nélkül: Gondolatok egy figyelemrDújv-ban öt évvel ezelőtt a Tanács C szárnyában működött először bemutató színház - rangos rendezők és színművészek segítségével. Most a Bartók Művelődési Központ nyújt otthont a Bemutatószínpadnak. Nemcsak Dunaújvárosban, hanem a megye sok községében is tartanak előadásokat.
1977-04-01Bartók-stúdió. "Dal, amelyre a süket szív is felzokog"Cseh Tamás előadóestje a Bartók Béla Művelődési Ház stúdiójában.
1977-02-11"Virrasztásnak szánt, nem ünneplésnek..."Lászlóffy Csaba Vörösmarty-Bajza drámájának bemutatása a Bartók Béla Művelődés Központ stúdió-színpadán. Színházi kritika.
1977-02-08Az első premier a Dunaújvárosi StúdiószínpadonA régi "stábtagok" előadása: Lászlóffy Csaba: Nappali virrasztás.
1977-00-00Anyaszínház nélkülÖtödik évadját üli a Dunaújvárosi Bemutatószínpad, az ország egyetlen anyaszínház nélküli kamaraszínháza, /pontosabban: kamaraszínpada, hiszen formális joga nincs a "színház" szó használatára/, amely gyakorlatilag a semmiből született.
1976-12-24Dunaújvárosi BemutatószínpadA Bemutatószínpad helye a hazai palettán.
1976-11-20Szót kérek!A napokban avatták fel a dunaújvárosi Bemutató Színpadot. Létrehozásáról.
1976-05-08Mahagonny1976. ápr. 20-án a Bemutatószínpadon a 25. Színház művészei bemutatták Brecht: Mahagonny városának tündöklése és bukássa c. darabjának kamaraváltozatát.
1976-04-30Mahagonny - újabb dunaújvárosi ősbemutatóA Dunaújvárosi Kamaraszínpad Brecht-bemutatójáról részletes kritika, elemzés. Kép.
1975-12-30Ősbemutatóra készül a Dunaújvárosi KamaraszínpadHarold Pinter: Régi idők.
1974-10-26Kamaraszínpad Dunanaújvárosban. A közművelődés új fórumaA Bemutatószínpad negyedik bemutatójánál tart. (T. Williams két egyfelvonásosa). Évente 3-4 bemutatót terveznek.
1974-09-13Tennessee Williams két darabja a Dunaújvárosi KamaraszínpadonMa este nyilvános bemutató. (Huszonhét fuvar gyapot)
1974-09-03Új bemutató a kamaraszínpadonTennessee Williams: Huszonkét vagon gyapot, Beszélj, mint az eső, hadd hallgassalak. Ősbemutatók.
1973-05-18Profik amatőrszínpadonKamaraelőadásokat rendeznek a városi tanács dísztermében. Az első bemutató Alonso Alegria perui író Kötélen a Niagara felett c. alkotása volt.
1973-05-04"Együtt megyünk a nap felé"1973. máj. 2-án magyar színpadon először Dunaújvárosban mutatták be Alonso Alegria: Kötélen a Niagara fölött c. drámáját.
1973-05-02Esti krónika I.A dunaújvárosi Kamaraszínházról. 300 személyes kis színház a tanács C szárnyában. Ma este tartja első ősbemutatóját, a Kötélen a Niagara vízesés felett c. kétszemélyes drámával.
1973-04-25Amíg egy szindarab a lábára állAz első vidéki ősbemutatóra készülve.
1973-01-23Kamaraszínház DunaújvárosbanDunaújváros hamarosan önálló kamaraszínházzal gazdagodik. A városi tanács 350 személyes dísztermét korszerű világosító berendezéssel és függönyökkel szerelik fel, bővítik a színpad mögötti öltözőket is. A tervek szerint évente 8-10 bemutató előadást tartanak. Az együttes állandó művészeti vezetője, rendezője Iglódi István, díszletttervezője Drégely László lesz. A színészek alkalmanként változnak. ugyanerről: Kamaraszínház Dunaújvárosban = Szolnok Megyei Néplap, 1973.jan.26. Kamaraszínház Dunaújvárosban = Magyar Hírlap, 1973. jan.22.
Dunaújvárosi Bemutatószínpad. Czakó Gábor: DisznójátékSzemelvények a Bemutatószínpad előadásáról megjelent cikkekből.
Dunaújvárosi Bemutató Színpad. David Storey: Otthon.A Dunaújvárosi Bemutatszínpad a Szolnoki Szigligeti Színházzal közösen Magyarországon először, bemutatta Storey: Otthon c. tragikomédiáját. Műsorfüzet.
Alonso Alegria: Kötélen a Niagara felettMűsorfüzet. A Dunaújvárosi Bemutatószínpad bemutatója. Premier 1983. ápr. 18. a tanácsháza dísztermében. Az 1973-as, Latinovits Zoltán rendezte előadás felújítása.
Lars Norén: Az éjszaka a nappal anyjaMűsorfüzet. A Dunaújvárosi Bemutatószínpad magyarországi bemutatója 1986. jan. 29-én.
Franca Rama - Dario Fo: Női sorsok (erogén zónák)A Dunaújvárosi Bemutatószínpad és a Tatabányai Orfeusz Színház közös magyarországi bemutatója. Műsorfüzet és plakát.
SzínházA Bartók színházi rendezvényeinek, a bemutatószínpadnak a története 341-343. oldalon. Az Ostor együttes története, a PONT Színjátszó Együttes története röviden a 344-345. oldalon.
Magyarországról jövök....Beszélgetés a dunaújvárosi bemutatószínpad 25 évéről.
MeghívókMeghívók a Dunaújvárosi Bemutatószínpad előadásaira: Mahagonny városának tündöklése és bukása (rend.: Iglódi István), Mitől görbe a görbe? (rend.: Iglódi István, 1980. május 2.), Mulatság (rend.: Iglódi István, 1978. nov. 22.), A kékszakállú herceg vára / A fekete korsó (rend.: Valló Péter, 1981.október 24.), Dühöngő Ifjúság (rend.: Vadász Ilona, 1960.), Otthon (rend.: Paál István, 1983. október 29.), Én Te Ő (rend.: Árkosi Árpád, 1982.02.17.), Gömböc Úr (1978.05.17.), Néró, a legjobb fiú / A lázadó (rend.: Valló Péter, 1979) Kötélen a Niagara felett (1978.04.18.)
A bronzkortól az aranykorigBeszélgetés a sztálinvárosi születésű Nyirkó István Petőfi- és Latinovits-díjas színművésszel.