József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Bene Vera

38 db találat
Dátum downCímLeírás
2022-04-21Tudásuk legjavát adták, sokáig szeretnék továbbvinni a versenytA vártnál és a szokottnál ugyan kevesebb résztvevővel, de remek hangulatban és kiváló DKSE-eredményekkel zárult az Arany Üst korosztályos úszóverseny, amely már a negyvenegyedik „kiadását” érte meg a múlt héten. Erre nagyon büszke a rendező egyesület szakosztályvezetője, Bene Vera, akivel a versenyről, illetve mint az Úszó Nemzet Program régióvezetőjeként arról is beszélgettünk, hogy az újabb bővítés során annak Dunaújváros is helyszíne lehet.
2021-03-30Negyvenedszer rajtol kedden az Arany ÜstMárcius 30-tól, keddtől péntekig, nemzetközi résztvevők nélkül, a szokottnál kevesebb indulóval és szigorú szabályok között, de megrendezik a 40. Arany Üst korosztályos úszóversenyt. Az itthon egyedülálló seregszemle jubileumának így nem tudják megadni méltó rangját, de a gyerekek szempontjából fontos, hogy tudnak versenyezni egymással.
2020-12-11Örömmel versenyeztek. Remek eredmények, éremeső az uszodábanA dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában rendezték meg 2020. december 4-6. között az úszók delfin, cápa és gyermek Közép-Dunántúli, illetve Pest Régió regionális bajnokságot
2020-05-09Hétfőtől visszatérhetnek a medencébe az úszók isA kormány múlt heti határozata alapján hétfőtől engedélyezték a sportegyesületek edzéseit. Ennek alapján a Dunaferr SE úszói május 11-én újrakezdik a medencés gyakorlásokat az uszodában, amire már nagyon vártak.
2020-05-00Újraindult a sportélet. Csarnokban, teremben, folyón, medencébenA koronavírus-járvány lezajlását követő lazítások után a sportélet is újraindult. Az ISD Dunaferr Zrt. által támogatott csapatok számolnak be helyzetükről. Nyilatkozik Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke; Trenka János, a tornászok vezetőedzője; Bene Vera, az úszó szakosztály vezetője; Tomanóczy Tibor, a röplabdázók vezetőedzője; Pető Zsolt, a kajak-kenu szakosztály elnöke és Zemankó Zoltán, a Dunaferr DUE Dutrade Futsal Club operatív vezetője.
2020-03-24Az úszók csak annyit edzenek, amennyit otthon elvégezhetnekA Dunaferr SE úszói a partvonalra kerültek a kialakult járványhelyzet és a biztonsági intézkedések miatt. Így számukra is elmaradnak a versenyek, ami leginkább fájó, hogy a jubileumi, 40. Arany Üstöt is le kellett mondania a szakosztálynak, pedig ezt alig várták a felújított uszodában.
2019-10-00Akiknek "otthona" az uszodaÁtadták a felújított Fabó Éva Sportuszodát. Nyilatkozik Bene Vera, a Dunaferr SE úszószakosztályának vezetőedzője; Gurisatti Gyula, a DVCSH Uszonyos Búvár SE szakosztályvezetője; Takács Krisztián, a Dunaferr SE-ben nevelkedett úszó és Mihók Attila, a Dunaújvárosi Egyetem-MAARSK Graphics OB I-es női vízilabdacsapat vezetőedzője.
2019-03-29Fekete Dóra remeklése sokatmondó visszajelzésFekete Dóra a Dunaferr SE kiválósága a 7. helyen ért célba a Debrecenben rendezett magyar úszóbajnokság 100 méteres női mellúszó számának döntőjében.
2019-02-11Elmélyíteni a szakmai tudást (képaláírás)Magyar Úszó Szövetség és a Közép-Dunántúl régió – amelynek vezetője Bene Vera, a Dunaferr SE szakosztályvezetője – szervezésében edzői konferenciát tartottak február 9-én, szombaton az egyetemen, ahol neves edzők és a sportág elismert szaktekintélyei tartottak előadást. A részt vevők a képzés végén tesztírással adtak számot tudásukról, amivel edzői-oktatói licencükhöz szerezhettek krediteket. (teljes szöveg)
2019-02-00Pihenésre nincs idő, feszített a tempó! Novemberben már a 40. Arany Üst következhetBeszélgetés Bene Verával, a Dunaferr SE úszószakosztályának vezetőjével a 2018-as eredményekről.
2018-12-15Dr. Wladár Sándor: megtalálni és kiemelni a tehetségeketA héten Dunaújvárosban járt dr. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, illetve Risztov Éva, az olimpiai bajnokok testületének elnöke. Ennek alkalmából a MÚSZ vezetője interjút adott lapunknak.
2018-12-12Túlszárnyalva az előzőt, még eredményesebb évet zárhattakVolt ok a büszkeségre a Dunaferr SE úszószakosztályának december 10-i, hétfői évzáróján, hiszen a dunaújvárosi egyesület az ország száznál is több egyesülete közül azon kilenc klub közé tartozik, amely minden korosztályban pontszerző helyeket tudott szerezni az országos bajnokságokon.
2018-10-15Minden nap közelebb a megszépülő otthonA Fabó Éva Sportuszodában egy hete kezdődtek el a felújítási munkálatok, a közel hárommilliárd forintos beruházást követően, a tervek szerint jövő nyárra a nagyközönség és persze a vizes sportágak képviselői egy megújult és korszerűsített létesítményt kapnak vissza.
2018-08-01Szögre akasztotta a stopperórájátA napokban egy szűk körű öszszejövetelen búcsúztatta a Dunaferr SE úszószakosztályának vezetősége és kollektívája Őri-Paczolai Györgyit, aki 38 évnyi edzősködés után úgy döntött, hogy befejezi a munkát.
2018-07-14Kovács-Seres Hunor bajnoki címeA miskolci seregszemlén a dunaújvárosi szakosztály küldöttségéből Kovács-Seres Hunor (kép) kiemelkedő eredményeket ért el már az első versenynapon.
2018-06-20Nyílt vízen is remek teljesítményekkelA hét végén ismét Balatonfüredre figyelt a hazai úszótársadalom. A világbajnoki erősségű nyíltvízi világkupa és magyar bajnokság mellett a magyar úszás napja alkalmából ismét rendeztek tömegúszó viadalt. Az eseményen ott voltak a Dunaferr SE utánpótlás sportolói is, akik ebben a számukra nem szokványos közegben is kiváló eredményeket értek el.
2018-03-06Elégedettek a szereplésselAz idén Győrött rendezett Arany Üst korosztályos úszóversenyen összesen tizennyolc érmet, ebből két első helyet szereztek a Dunaferr SE úszói.
2017-12-15Örömteli számvetés. Hazai és nemzetköi szinten is kimagasló eredmények születtekÉvzáró és értékelő összejövetelt tartott december 13-án, szerdán este a Dunaferr Sportegyesület, ahol az esztendő kiemelkedő eredményeinek ismertetése mellett 2017 legjobb utánpótlás sportolói is átvehették díjukat.
2017-12-13Számos sikert értek el idén. Nagyon szép és sikeres esztendőt tudhatnak maguk mögött úszóinkEgy híján ötven hazai és nemzetközi versenyen vettek részt idén a Dunaferr SE úszói, akik számos dicsőséggel, kiváló eredménnyel öregbítették a szakosztály hírnevét 2017-ben is.
2017-11-13Szöllősi is az Eb-csapatban!November 11-én, szombaton befejeződött az úszók rövidpályás országos bajnoksága, ahol a Dunaferr fiatal tehetsége, Szöllősi Martin (kép) bravúros bronzérmet szerzett. Ám ez még semmi, bekerült a válogatott Európa-bajnoki keretébe is!
2017-11-08Nagyüzem az úszóknál. Kiváló szezonkezdés után jöhet a folytatásA dobogós helyek mellett remek időeredményeket értek el a Dunaferr SE úszói a Szerbiában megrendezett, hagyományos nemzetközi versenyen. Eredmények a cikkben.
2017-10-11Nyolcan a Jövő Bajnokai közöttA nyári szünet után máris elkezdődött az újabb úszószezon, amely szeptembertől jövő év júliusig tart. A Dunaferr SE sportolói is belevágtak a munkába.
2017-10-00Érmekre váltott múltNegyvenéves lett a Dunaferr SE úszószakosztálya és a dunaújvárosi uszoda. Nyilatkozik Bene Vera szakosztályvezető. Ismertető a a 2017. február 17-18-án lezajlott filmforgatásról.
2017-09-2540 éves lett a szakosztály. Négy évtized alatt több ezer gyereket tanítottak meg úszniCsaládias hangulatú, számos élményt és emléket felvonultató délutánt rendezett szeptember 23-án, szombaton a Dunaferr SE úszószakosztálya, megalakulásuk negyvenedik évfordulója alkalmából.
2017-07-25Az első aranyérem. Csillog a nagyon várt aranyA Duna Arénában, az úszópalotában például feltűnt egy népes,"Úszó vagyok" egyenpólót viselő csapat, s tagjai nagy elánnal szurkoltak a magyar sportolóknak. Nos, a küldöttség a Dunaferr SE fiatal versenyzőiből állt, ők harmincketten, három kísérővel a délelőtti programon vehettek részt a klub jóvoltából.
2017-04-21Az úszás ünnepe ez a verseny!Sikerrel zajlott le a 38. Arany Üst korosztályos nemzetközi úszóverseny a Fabó Éva Sportuszodában. A háromnapos megmérettetés házigazdája Dunaújváros és a Dunaferr SE voltak.
2016-12-14Medencék bajnokai. Sikerekből nem volt hiányÉvadzáró találkozón adott számot idei évi teljesítményéről a Dunferr SE úszószakosztálya december 12-éna Campus étteremben. Válogatottak remeklései.
2016-12-13Úszásból - jelesre! (képaláírás)December 12-én, hétfőn a Campus Étteremben tartotta évzáróját a Dunaferr SE úszószakosztálya, Bene Vera szakosztályvezető eredményes időszakként értékelte az elmúlt csaknem 12 hónapot. A találkozón az egyesület korosztályos országos bajnokait is köszöntötték. (teljes szöveg)
2016-09-06A jövő bajnokai nálunk jártakA Magyar Úszó Szövetség Jövő Bajnokai programja szeptember 3-án, szombaton Dunaújvárosba látogatott.
2016-02-12A jövő bajnokaiA Jövő Bajnokai Program részeként Dubajban edzőtáborozhatott a Dunaferr SE úszóinak küldöttsége, akik a napokban tértek haza.
2016-01-30Melegebb éghajlaton edzenekAz ifi Eb-re készülő válogatott után a Jövő Bajnokai program kiválasztottjai edzőtáboroznak Dubajban, az Egyesült Arab Emírségekben. Dunaújvárosból Fekete Dóra, Szöllősi Martin, Kovács József (edző), Weiter Dávid. Bene Vera pedig a program úszóválogatottját irányítja.
2015-05-21Több mint egy edzőtáborSzombaton ér véget a Jövő Bajnokai program kiválasztott úszóinak három hetes, oroszországi edzőtábora. A magyar csapatért a Dunaferr-DVSI szakosztályvezetője, Bene Vera felel, a klubot pedig két versenyző, Böde Laura és Weiter Dávid képviseli.
2015-05-06Rangos lehetőségHárom hetet Oroszországban edzőtáborozik a Jövő Bajnokai program tizenkilenc úszója, amelyben két Dunaferr-DVSI versenyző - Böde Laura, Weiter Dávid - is helyet kapott, a küldöttség csapatvezetője pedig Bene Vera.
2015-03-28Lecserélt rajtkövekTizenhat új startberendezést és beütőpanelt szerelnek fel a Fabó Éva Sportuszodában, közel húszmillió forint értékben.
2015-01-09Sikerekben gazdag évKiemelkedően eredményes volt a 2014-es év a Dunaferr-DVSI úszószakosztályának. Bene Vera szakosztályvezető beszámolója, értékelése. A szakosztály a top tízben zárta az évet.
2014-05-22Tempóelőny úszásban"A Jövő Bajnokai program elmúlt hat hónapjának tapasztalatait értékelték a Magyar Úszó Szövetség vezetői, valamint a régiókat irányító szakemberek. Itt bejelentették, hogy a program közép-dunántúli régió központja június elsejétől, Dunaújváros, vezetője pedig a Dunaferr SE szakosztályvezetője, Bene Vera lesz."
2013-06-26Érmek reményébenJúnius 26-án kezdődik az úszók országos bajnoksága Debrecenben. Beszélgetés Bene Verával, a Dunaferr-DVSI szakosztályvezetőjével.
2012-12-07Harmincöt éve nevelik az úszókatA dunaújvárosi úszósport egyidős az uszoda történetével, 1977-ben az uszoda átadásának évében kezdődött. 2012-ben harmincötödik fennállását ünnepli az úszószakosztály. Beszélgetés Bene Vera szakosztályvezetővel.