József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Bocz András

28 db találat
Dátum downCímLeírás
2022-11-00Az acélok hidrogéntartalmának vizsgálata. Ma is működik a veterán berendezésBeszámoló a OMBKE helyi szervezetének klubnapjáról, amelynek témája az acélok hidrogéntartalom-vizsgálatának dunaferres története volt Bocz András, a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. ügyvezetője előadásában.
2022-06-00A szervezet erőssége: a hazai bányászat és kohászat összefogása. OMBKE-tisztújítás2022. május 21-én tartotta meg 113. tisztújító közgyűlését az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Budapesten. A rendezvényen a Vaskohászati Szakosztályt és annak dunaújvárosi helyi szervezetét Bocz András, valamint a vezetőségben helyet foglaló dunaferres küldöttek képviselték.
2022-04-00Egy letűnt kor dokumentumai. A hagyaték "hazakerült" a DunaferrhezA Dunaferr tulajdonába került Lovas Pál hagyatéka. Lovas Pál a gyár- és városépítés hőskorában élt és dolgozott a településen. A hagyaték tartalma: két fotóalbum, néhány kitüntetés, plakett, korbeli újságlapok, meghívók, emléklapok.
2021-11-05A Meleghengermű elmúlt tíz éveHosszú szünetet hozott magával a pandémia az OMBKE dunaújvárosi szervezetének életében is. Több hónapos „csendes” időszakot követően szeptember 30-án rendezte meg először újra szakmai klubnapját az Országos Magyar Bányászati és Kohászat Egyesület dunaújvárosi tagsága
2021-10-00OMBKE-klubnap, hosszú szünet után. A Meleghengermű elmúlt tíz éve2021. szeptember 30-án rendezte ez évi első klubnapját az OMBKE helyi szervezete. A rendezvényen előadást tartott Lontai Attila, az ISD Dunaferr Zrt Meleghengerművének gyárvezetője, Cseh Ferenc,a helyi szervezet elnöke és Bocz András, az OMBKE Vaskohászati Szakosztályának elnöke.
2021-08-00Sikeres akkreditció után újabb terület megmérettetése. A Lánchíd felújításához is végez anyagvizsgálatokat a Dunaferr Labor Nonprofit Kft.Ismertető a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. szervezetéről, amelynek ötéves akkreditációja 2021-ben esedékes. Nyilatkozik Bocz András ügyvezető; Kovács Krisztina minőségirányítási vezető; Szabó Gábor, a karibrálólaboratórium vezetője és Kondorosi Gabriella környezetvédelmi és kémiai anyagvizsgáló főosztályvezető.
2021-08-00Sikeres, hosszú távú együttműködésben bíznak. A Dunaferr Labor támogatásával kezdik meg működésüket2021 júniusában együttműködési megállapodást kötött egymással a Dunaújvárosi Egyetem és a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. Az együttműködésben konkrét szakmai területeket határoztak meg. Nyilatkozik Bocz András, a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. ügyvezetője.
2021-07-00Együttműködési megállapodásEgyüttműködési megállapodást kötött egymással a Dunaújvárosi Egyetem és Dunaferr Labor Nonprofit Kft. 2021. június 16-án. Az megállapodás célja a további együttműködések előmozdítása.
2021-06-21Tudományos, szakmai kapcsolatA Dunaújvárosi Egyetem és a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. együttműködési megállapodást írt alá az egyetemen. Dr. András István rektor, dr. Pázmán Judit tudományos és kutatási rektorhelyettes az egyetem részéről, a Dunaferr Labor Nonprofit Kft.-t részéről pedig Bocz András ügyvezető, valamint Szabó Mária főosztályvezető vett részt az eseményen.
2020-08-00A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés tisztségviselőiA Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés vezetősége. A szervezet igazgatója dr. Sevcsik Mónika.
2020-08-00250 éves a diósgyőri vasgyártás. A dicső múltra emlékeztek2020. július 28-án Miskolc-Ómassán emlékeztek meg a különböző szakmai szervezetek a diósgyőri vasgyártás 250 éves évfordulójáról. Az ünnepségen részt vett Bocz András, a Magya Vas- és Acélipari Egyesülés műszaki és kereskedelmi igazgatóhelyettese.
2019-06-00Kerekasztal-beszélgetés a duális képzésről. Dunaferres szakemberek is jelen voltakA tagvállalatokat is érintő, fontos kérdéskörről, az utánpótlás témájához kapcsolódó duális képzési rendszerről szervezett interaktív kerekasztal-beszélgetést 2019. május 15-én a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés. A találkozón részt vett több dunaújvárosi kötődésű szakember is: Bocz András, a Dunaferr Labor Kft. ügyvezetője; Lászlóné Kenyeres Krisztina, a Dunaújvárosi Egyetem oktatási igazgatója; dr. Móger Róbert, az MVAE igazgatója és Popovics László, az ISD Dunaferr Zrt. képzési osztályvezetője
2019-05-00Megújult étterem várja a vendégeket az Igazgatóság épületében. Korszerű konyhatechnológiával készülnek a finom ételekKözel három hónapos üzemszünet után rövidesen újra megnyílik az ISD Dunaferr igazgatósági épület földszintjén található Vaskohász Étterem. Nyilatkozik Csapó Szilvia eszközgazdálkodási igazgatóhelyettes; Bocz András, a Dunaferr Labor Kft. ügyvezetője és Szabó György üzletvezető.
2018-12-00Gazdaságosan és hatékonyan - nonprofit alapon. Anyagvizsgálat és munkaerőtoborzásA Dunaferr Labor Nonprofit Kft. bemutatása. A szervezet két fő tevékenysége a műszaki anyagvizsgálat és a munkaerő-kölcsönzés. Nyilatkozik Bocz András ügyvezető igazgató; Nagy Éva anyagvizsgáló; Józsa Klaudia vállalkozásszervező; Dénes László üzemeltetési koordinációs menedzser és Horváthné Kiss Claudia üzletvezető-helyettes.
2018-09-00Megújul a vasműs ipari skanzen. Szakmatörténeti értékmentesítésNyugdíjas vasműs mérnökök felvetésére, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület pártfogásával, az ISD DUNAFERR és a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés támogatásával megújul a Gyártörténeti Gyűjtemény 1989 szeptemberében átadott szabadtéri kiállítása. Az első társadalmi parkrendezési és takarítási munkákra 2018. július 17-18-án került sor. Nyilatkozik Józsa Róbert, az OMBKE helyi szervezetének volt helyi elnöke; Cseh Ferenc, az OMBKE helyi szervezetének jelenlegi elnöke; Szilasi János, a Dunaferr Létesítményi Tűzoltóság parancsnoka; Kvárik Sándor, az OMBKE helyi titkára; Bocz András, az OMBKE Vaskohászati Szakosztály elnöke és dr. Móger Róbert, az MVAE igazgatója. Az ipari skanzen rövid története.
2018-08-00Megújul a vasműs ipari skanzen. Lendületet adott a munkának az OMBKE helyi szervezeteNyugdíjas vasműs mérnökök felvetésére, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület pártfogásával, az ISD DUNAFERR és a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés támogatásával megújul a Gyártörténeti Gyűjtemény 1989 szeptemberében átadott szabadtéri kiállítása. Az első társadalmi parkrendezési és takarítási munkákra 2018. július 17-18-án került sor. Nyilatkozik Józsa Róbert, az OMBKE helyi szervezetének volt helyi elnöke; Cseh Ferenc, az OMBKE helyi szervezetének jelenlegi elnöke; Szilasi János, a Dunaferr Létesítményi Tűzoltóság parancsnoka; Kvárik Sándor, az OMBKE helyi titkára és Bocz András, az OMBKE Vaskohászati Szakosztály elnöke.
2018-05-00Jó szerencsét! - már 124 éve. Az idei szakmai előadás az atomenergiához kapcsolódottMinden esztendőben koszorúzással egybekötött emlékülést szervez Várpalotán a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete és az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) a "Jó Szerencsét!" köszönés elfogadásának évfordulójára. Az eseményen részt vett dr. Palotás Béla, a Dunaújvárosi Egyetem rektorhelyettese; Kopasz László, az OMBKE dunaújvárosi szervezetének vezetőségi tagja, Kvárik Sándor, a helyi szervezet titkára és Bocz András, az OMBKE Vaskohászati Szakosztályának elnöke.
2018-04-05Tisztújítás a vaskohászoknálAz Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület ­(OMBKE) Vaskohászati Szakosztálya a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarában tartotta tisztújító küldöttgyűlését a napokban. Újabb négy évre kapott bizalmat Bocz András elnök és Boross Péter titkár. Alelnöknek dr. Móger Róbertet és Hevesi Imrét választották.
2018-04-00Tisztújítás a Vaskohászati Szakosztálynál. Régi és új arcok a vezetésbenAz Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) Vaskohászati Szakosztálya 2018. március 22-én a Duna­újvárosi Kereskedelmi és Iparkamara tanács­termében tartotta tisztújító küldöttgyűlését. Újabb négy évre kapott bizalmat Bocz András elnök és Boross Péter titkár. Alelnöknek dr. Móger Róbertet és Hevesi Imrét választották meg. Interjú Bocz Andrással.
2018-02-00Továbbra is erős az OMBKE hagyományőrző szerepe. Vezetőségi ülés DunaújvárosbanAz Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) Vaskohászati Szakosztálya 2018. január 25-én Dunaújvárosban tartotta szokásos évértékelőjét. A helyi szervezetek képviselői egyeztették a tisztújítás feltételeit, körvonalazták idei terveiket. A levezető elnöki teendőket Józsa Róbert látta el. Nyilatkozik prof. dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem rektora.
2016-11-00A változás lesz a jövő állandója. A Dunaferr érdekeinek rugalmas kiszolgálása a célBeszámoló az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Dunaújvárosi Szervezetének 2016. október 27-én tartott klubnapjáról. Előadást tartott Bocz András, a Dunaferr Labor Munkaerőkölcsönző és Műszaki Szolgáltató Kft. ügyvezetője. Beszélgetés Bocz Andrással.
2016-01-29Évzáró elismerésekAz ISD Dunaferr Zrt. HR- és RMS igazgatóságainak meghívott dolgozói, valamint a menedzsment tagjai közös évzáró ünnepségen vettek részt karácsony előtt a Lemezalakítómű oktatási központjában. Az ISD Dunaferr Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta: Bocz András, László Ferenc, Tóth Antalné.
2016-01-00Elismerésekkel zárták az évetAz ISD Dunaferr Zrt. HR- és RMS-igazgatóságainak szakemberei, valamint a menedzsment meghívott tagjai közös évzáró ünnepségen vettek részt 2015. december 18-án a Lemezalakítómű oktatási központjában. Hárman kapták meg az "ISD Dunaferr Kiváló Dolgozója" kitüntetést: Bocz András, az Anyagvizsgáló és Kalibráló Laboratóriumok Igazgatóságának vezetője; László Ferenc, a Gyártó Egység vezetője és Tóth Antalné, a Reorganizációs és Management Support Igazgatóság osztályvezetője.
2015-10-00Tisztelet az akadémiánakAz Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztály Dunaújvárosi Szervezete is képviseltette magát a 2015 szeptemberében megrendezett Selmecbányai Szalamanderen és a hozzá kapcsolódó többnapos kulturális fesztiválon. Nyilatkozik Hevesi Imre, Bocz András és Józsa Róbert. Az OMBKE alapításáról.
2015-04-00A helyi szervezetek szerepe és felelősségeBeszámoló az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztályának 2015. március 25-én Dunaújvárosban tartott vezetőségi üléséről.
2014-07-00Az Alkotói Alapítvány elismeréseiDunaferr Szakmai Publikációért Nívódíj I. fokozatában részesítette dr. Farkas Ottó és dr. Móger Róbert „A nagyolvasztói fúvóforma-eróziós folyamatok fémtani vonatkozásai” című pályamunkáját. A nívódíj második fokozatát érdemelte ki Portász Attila pályamunkája, amelyet „A növelt szilárdságú finomszemcsés szerkezeti acélok gyártástechnológiájának módosításában rejlő lehetőségek vizsgálata” címmel készített el. Az elismerés harmadik fokozatát nyerte el Hevesiné Kővári Éva, Kun Zoltán és Montvai Tamás „A LEAN eszközrendszerének alkalmazása az ISD Dunaferr Zrt.-nél” című közös pályamunkája. Különdíjjal ismerte el a kuratórium Bocz András, Márkus Dénes és Narancsik Zsolt pályamunkáját, amelyet „A képlékeny alakváltozási viszonyszám (R-érték) meghatározása kézi és automatikus módszerrel” címmel nyújtottak be az alkotók. A Dunaferr Alkotói Alapítvány kuratóriuma idén Szabó Gyula részére adományozta a Dunaferr Főtanácsosa címet.
2013-06-01Laborok a technológia minden pontjánAz Anyagvizsgálati és Kalibráló Laboratóriumok Igazgatóságának munkájáról.
2012-11-16Aktív hagyományőrzés, szélesedő kapcsolatrendszerInterjú Bocz Andrással, az OMBKE helyi szervezetének elnökével.