József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Cyránski Mária (Budapest, 1940. október 21.-Dunaújváros, 2018. április 13.)

174 db találat
Dátum downCímLeírás
2022-09-10Városi értékeink (képaláírás)Sétálgatva a városban értékes művészi alkotásokat láthatunk. Képünkön Cyránski Mária (1940–2018) szobrász Hajnal című, 1,5 méter magas bronzszobra látható. A művész élete jelentős részét Dunaújvárosban töltötte, munkássága elismeréseként 2008-ban Pro Cultura Intercisae díjjal tüntették ki. Több műve áll a város intézményeiben, közterein. A Hajnalt eredetileg az Uitz Terem még beépítetlen árkádjában, a medencés enteriőrben állították fel 1973-ban. Majd átkerült a Dózsa György út és az Aranyvölgyi út sarkához, végül a Bartók tér kis parkjában helyezték el.
2022-02-04ICA-D: Összkép címmel nyílt kiállítás Cyránski Mária és ifj. Koffán Károly alkotásaiból. ICA-D: az összefonódó pályák kiállításaÖsszkép címmel nyílt meg Cyránski Mária szobrászművész emléktárlata és ifj. Koffán Károly retrospektív kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben 2022. január 28-án. A rendezvényen az önkormányzat nevében Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester köszöntötte a vendégeket.
2022-02-00Alkotóközösségben, hat évtizeden át. Cyránski Mária és ifj. Koffán Károly életműtárlataA Dunai Vasműhöz sok szállal kötődő művészpáros, Cyránski Mária (1940-2018) és ifj. Koffán Károly Összkép című kiállítását 2022. március 4-ig láthatja a közönség a Kortárs Művészeti Intézetben (KMI).
2022-01-31Összkép(ek) a Kortársban. Összkép - egy meghatározó művészházaspár szövetségeJelentős érdeklődés mellett nyílt meg január 28-án Összkép címmel a 2018-ban elhunyt Cyránski Mária szobrászművész emlék-, és ifj. Koffán Károly festő- és grafikusművész retrospektív kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben
2022-01-28Összkép - hat évtized közös munkásságárólÖsszkép címmel január 28-án mutatkozik be Cyránski Mária és ifj. Koffán Károly közös kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben. A képzőművészek és a kiállítás rövid bemutatása.
2020-10-16Nőnek lenni jó! - boldogító bemutatóSzente Tünde 2020. szeptember 8-án a DUNAFERR­ csoport alapításának 50. évfordulójára megjelent (N)ŐK című kötetet mutatta be a dunaújvárosi Arany Hordó étterem télikertjében
2019-09-13Polgármesteri beszámoló. Cserna Gábor beszélt a választási kampányró l isCserna Gábor ezen a héten is interjút adott a D+TV-nek.
2019-04-15Cyránski kiállítás - csodás Befejezetlen szimfóniát mutat beBefejezetlen szimfónia. Ez Cyránski Mária szobrászművész csodálatos emlékkiállításának a címe, amely Dunaföldváron az Ispánház galériájában tekinthető meg, június 15-ig.
2018-12-00Veszteségek és dicsőségek esztendeje voltÖsszefoglaló a Kortárs Művészeti Intézet 2018-as évéről: Ötvözet, Kilátások című kiállítások, illetve A holnap helye című projekt. 2018-ban hunyt el Birkás István festőművész és Cyránski Mária szobrász.
2018-09-00Egy nő öröksége. Cyránski Mária szobrászművész kincsei2018. április 13-án, hetvennyolc éves korában elhunyt Cyránski Mária szobrászművész. Férjével, ifj. Koffán Károly festőművésszel az 1960-as években érkeztek a városba.
2018-05-11Cyránski Mária búcsúztatója (képaláírás)Cyránski Mária, a közelmúltban elhunyt, kiemelkedő szobrászművész emlékünnepségén gyűltek össze munkásságának tisztelői május 10-én este hat órakor a Kortárs Művészeti Intézetben. Férje, ifj. Koffán Károly, és Wehner Tibor művészettörténész búcsúztatta a művésznőt, aki elsősorban a klasszikus szobrászművészet szellemében alkotott. (teljes szöveg)
2018-05-00A félbemaradt szobor. In memoriam Cyránski MáriaElhunyt Cyránski Mária szobrászművész. A művész portréja.
2018-04-27Cyránski Mária 1940-2018Nekrológ a 78 éves korában elhunyt szobrászművészről.
2018-04-19In memoriam: Cyránski Mária (1940-2018)Április 13-án elhunyt Cyránski Mária szobrászművész.
2018-04-16Pénteken elhunyt Cyránski MáriaA család értesítése szerint április 13-án éjjel elhunyt Cyránski Mária (kép)szobrászművész.
2017-02-00Művészeti erőfeszítések, túlélt szervezeti formák. Gondolatok a Fejér Megyei TárlatrólÁprilis végén (2017.04.27) megnyílt a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben a kétévenként tartott Fejér Megyei Tárlat. Megnyitotta Deák Nóra a tárlat kurátora. Díjjazottak a cikk végén.
2016-12-28Évtizedek munkája. A helyi művészet alaptőkéjeRangos elismerést vehetett át a közelmúlt a térség művészetének meghatározó alakja, ifj. Koffán Károly (kép).
2016-12-27A művészekértA Művészeti Szakszervezetek Szövetsége december 21-én ifj. Koffán Károlyt részesítette legnagyobb elismerésében, a Művészetért-művészekért díjban.
2016-10-31Helyiek - együtt. Tessék szemezgetniSzámos értékes és érdekes munkát kínáló, igazi művészeti vegyes vágottal jelentkezett a helyi és a városhoz kötődő alkotók menetrendszerű kollektív tárlata a Kortárs Művészeti Intézetben.
2016-10-22Őszi tárlat díjakkal. Közel ötven alkotó a városbólJubileumát ünneplő kiállítás nyílt október 21-én, pénteken este a Kortárs Művészeti Intézetben MIAZÁBRA címmel. Díjakat is osztottak. Deák Nóra emléklappal köszönte meg Cyránski Mária és ifj. Koffán Károly ötvenéves munkáját. A szakértő zsűri döntése alapján Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának díját Kaszás Tamás kapta. A Dunaújvárosi Művészetért Alapítvány díját megosztva Keserue Zsolt és Horváth Tibor kapta, melyet Bokor Zsuzsanna, az alapítvány titkára adott át. Horváth Tibor a díj összegét felajánlotta a Kortárs Művészeti Intézet számára. A Dunaújvárosi Hírlap által felajánlott díjat a legtehetségesebb fiatal alkotó, Kurucz Zsófia vehette át Várkonyi Zsolttól.
2016-10-21A dátum: 1966.06.17. Fél évszázada kétéventeTárlatlesen rovatunkban ritkán lapozzuk fel a Hírlap mélyarchívumát, ám ezúttal egy félévszázados történetre leltünk némi szakértői iránymutatásnak köszönhetően. Ötven éve mutatkozott be a Hetek tárlata, azaz a Dunaújvárosi Képzőművészek I. Kiállítása.
2016-10-20MIAZÁBRA itt, Újvárosban?Országos, sőt némi lokálpatrióta érzülettel megemelve: nemzetközi színtéren is jegyzett a dunaújvárosi kortárs művészeti szcéna. Hogy merre is tart a helyi, illetve a városhoz kötődő alkotótársadalom, az kiderül október 21-én, pénteken a Kortárs Művészeti Intézetben.
2014-08-04Irodalom - bronzba öntveAugusztus 2-án avatták fel a Fejér megyében élt alkotók, írók és költők emlékfalát Gárdonyi Géza szülőházánál. Az írói portrék közül Rohonczi ROHO István és Cyránksi Mária alkotása is felkerült az emlékfalra.
2013-05-31Önkéntes mérvadóAz ÚjPart Egyesület és a Kortárs Művészeti Intézet (H)arcok című sorozatában ezúttal Cyránski Mária mutatkozott be.
2013-03-16Rácalmáson új szobor, ünnepA Rácalmáson március 14-én megrendezett ünnepség keretében felavatták a kisváros új Petőfi szobrát, Cyránski Mária alkotását.
2013-03-12Teret, szobrot avatnakÉpül-szépül a Petőfi park (kép), ahol a park mellett felavatják Petőfi Sándor szobrát is, amely Cyránski Mária szobrászművész alkotása. Az avatás március 14-én lesz.
2013-03-09Parkot építenek az ünnepreA rácalmási önkormányzat saját forrásból Petőfi-parkot alakít ki. A régi szobor helyett pedig a március 15-i ünnepség keretében felavatják Cyránski Mária új szobrát.
2013-03-01Március 15.Petőfi szobrot avattunk. A szobor Cyránski Mária alkotása.
2012-03-16Rácalmási szoboravatóA március 15-i ünnepségen a rácalmási Városháza előtt felavatták Cyránski Mária Széchenyi Istvánról készült alkotását.
2012-03-13Szobrot avatnakRácalmáson március 14-én felavatják az új Városháza előtti téren álló Széchenyi-szobrot, amely a neves képzőművész Cyránski Mária (kép) alkotása.
2012-03-01Széchenyi-szobrot avattunkCyránski Mária: Széchenyi István mellszobrának avatásáról.
2012-02-01Szoboravatás, megemlékezésL. Simon László országgyűlési képviselő avatja fel 2012. 03.14-én a rácalmási városháza előtt téren álló Széchenyi-szobrot, mely Cyránski Mária képzőművész alkotása.
2010-12-11Védjeggyé lett művészházaspárCyránski Mária és ifj. Koffán Károly pályafutása összefonódott a város művészettörténetével - közös évforduló.
2010-11-08Hetvenesek a hatvanasbanCyránski Mária és ifj. Koffán Károly közös kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben.
2010-11-01Öt évtized, hatvan év, hetven esztendőCyránski Mária "Retrospektív" és férje, ifj. Koffán Károly "Fénysugár oldalnézetben" című közös kiállítása 2010.11.06-án nyílit meg a Kortárs Művészeti Intézetben.
2010-09-29Tekintetet is teremtCyránski Mária szobrászművész a rácalmási Raáb Ervin alkotótáborban, a festőművész bronzportréját készítette el.
2010-08-05Tizenhármak táborozásaRácalmás. Beszámoló a harmadik Raáb Ervin Művészeti Alkotótáborról, ahol az Újpart egyesület képzőművészei alkotnak. Képek munka közben: Nyitrai Mihály, Páhi Péter, Cyranski Mária.
2008-12-11A Sellővel teljesMűtárca: Cyránski Mária Sellő című szobráról.
2008-10-15Utcai tárlat 4. HajnalCyranski Mária szobráról, mely jelenleg a Bartók téren áll.
2008-09-01Dizájner képzés......a Barcsay Studióban.
2008-08-15A hét embere: Cyránski Mária szobrászművész"Amióta az eszemet tudom festő és szobrász akartam lenni..."
2008-07-15Madonna és a többiekDunaföldváron a Vár Galériában Cyranski Mária alkotásaiból nyílt kiállítás.
2008-06-17Szobrásznők tárlataBudapesten kiállítás nyílt Szobrásznők - nőszobrászok címmel, ahol Cyránski Mária is kiállít.
2008-04-15Két kiállítás a főiskolai ÁtriumbanA Dunaújvárosi Főiskolán Cyránski Mária "Madonna gyermekkel" című szobrát állították ki "A hét műalkotása" sorozatban. A másik kiállítás a hallgatók munkát fogja össze "Költészet kiállítás"címmel.
2008-02-06Beszélgetés Cyránski Mária szobrászművésszelA Pro Cultura Intercisae díj egyik idei díjazottával.
2008-02-01A legnagyobb alkotásBeszélgetés Cyránski Máriával, Pro Cultura Intercisae-díjas szobrászművésszel.
2008-01-30Átadták a díjakatMúlt hét kedden átadták a Pro Cultura Intercisae díjakat. Mészáros Edit festőművész, Cyránski Mária szobrászművész és a Széchenyi István Gimnázium Vegyeskara vehette át a díjat.
2008-01-25Pro Cultura IntercisaeDíjátadó ünnep. Díjazottak.
2008-01-24Díjazták a kultúrátA Pro Culturae Intercisae-díjat kapta: Cyránski Mária, Mészáros Edit és a Széchenyi István Gimnázium vegyeskara.
2008-01-23Pro Culturae IntercisaeA Magyar Kultúra Napján átadták a Pro Culturae Intercisae-díjakat. Díjazottak: Cyranski Mária szobrászművész, Mészáros Edit festőművész és a Széchenyi István Gimnázium vegyeskara.
2007-10-03Múzeumi kilátásokKaposfüreden az Acél-, alumínium-, bronzszobrász-rajz című kiállításon Cyránski Mária, Friedrich Ferenc és Móder Rezső alkotásai is szerepelnek.
2007-06-13Csongrádon állítanak kiKör 2007. Csongrád címmel nyílik kiállítás dunaújvárosi képzőművészek alkotásaiból.
2005-05-24Hajnal a Bartók térenCyránski Mária Hajnal c. szobrát felavatták a színház előtt.(Előtte a volt Uitz teremnél volt.) Ennek apropóján a Bartókban az ő, és férje, ifj. Koffán Károly festőművész alkotásainak kiállítása nyílt meg. Munkásságukról.
2005-05-18Hajnalt felavattákCyranski Mária Hajnal című szobra (kép) a Bartók Kamaraszínház előtti térre került. A szobrot május 17-én Wehner Tibor műveszéttörténész avatta fel.
2005-05-13Méltó helyén a HajnalCyránski Mária Hajnal című alkotása átkerült a Bartók Kamaraszínház előtti parkba (kép).
2005-05-03Rövid hírek. Új helyre került Cyránski Mária Hajnal c. szobraa Bartók térre. Avatása pénteken lesz.
2004-12-21Az év utolsó közgyűléseMegszűnik a fizetőparkolás. Költözik az éjjeli menedékhely.Az új kikötő helye "védett"? Költözik a Hajnal-szobor? Döntés intézményi átszervezésekről. Elkészítendő rendezési tervek. Nagyvenyim a régi-új gesztor.
2004-12-01Az év utolsó közgyűléseMegszűnhet a fizetőparkolás. Költözik a Hajnal szobor? Lehet két Gazdasági Ellátó Szervezet. Üres 23 tanterem.
2004-11-23Méltó helyre kerül a HajnalCyránski Mária Hajnal című szobra évekkel ezelőtt elkerült az Uitz Terem elől, egy autóparkolóba a Dózsa György út elején. Most egy helyszínelő zsűri utazik a fővárosból Dunaújvárosba, ahol új helyet jelölnek ki a szobornak. Több helyszín is szóba került, de a szakemberek végül a Bartók Kamaraszínház előtti teret tartották a legalkalmasabbnak. Cyránski Mária, szeptember óta a Miskolci Egyetem professzoráról készít mellszobrot (kép), amit majd november végén az egyetem aulájában avatnak fel.
2004-08-16Ráció és líra összehatásaDunaföldváron a művelődési központban megnyílt Cyránski Mária és Koffán Károly közös kiállítása. Képes beszámoló a kiállításról.
2004-08-10Cyránski és Koffán a földvári várbanCyránski Mária és Koffán Károly kiállítása nyílik a Dunaföldvári Művelődési Központ Vár Galériájában.
2004-07-28Sellő a szoborpar(oló)ban(?)Ifj. Koffán Károly "válasza" Boda András korábban megírt cikkére (július 15.). Koffán Károly teljesen egyetért Boda Andrással, abban a témában, hogy Cyránski Mária "Hajnal" című szobra nem a UPC irodája mögötti parkolóban lenne. A szobornak vissza kéne kerülnie a Kortárs Művészeti Intézethez.
2004-07-15Sellő a szoborpark(oló)banCyránski Mária Hajnal szobra (Sellő).
2004-04-14Egyesültek a dunaújvárosi képzőművészekÁprilis 2-án 16 dunaújvárosi képzőművész közös akaratával létrejött az ÚJPART Dunaújvárosi Képzőművészek Egyesülete. Tagjai: Horváth Tibor, Birkás Istán, Palotás József, Gáspár Aladár, Wisloczki Helga, Orbán Sándor, Mészáros Edit, Cyránski Mária, ifj. Koffán Károly, Móder Rezső, Ráthgéber Attila, Rohonczi István, Rozsnyai Sándor, Rajcsányi Artúr, Kiss Ervin Gábor, Várnai Gyula, Medvegy Zsuzsanna.
2004-04-08Újvárosi művészek, egyesüljetek!A Kortárs Művészeti Intézet rendezvénysorazatának: a Fórum - a művészet nyilvánossága, következményeként megalakult a dunaújvárosi művészek egyesülete: ÚJPART Dunaújvárosi Képzőművészek Társasága Egyesület. (a 17 tag neve a cikkben).
2003-08-22Művészeti alkotások a gyárbanÉrdemes lenne egy katalógust iadni a vasműben található képzőművészeti alkotásokról.
2003-05-13A május 8-ai közgyűlés döntései-Újabb Lorántffy támogatás-kérelem. Az iskola 3 millió forint támogatást kér az önkormányzattól a négy új tanműhely-terem berendezéséhez, valamint egy takarító-portás álláshely létesítéséhez. - A bezárt kertvárosi általános iskola falát díszíti még ma is Cyránski Mária József Attila domborműve. A József Attila Könyvtár kérvényezte a dombormű áthelyezését a József Attila Könyvtárba. A közgyűlésnek kell döntenie. -A vásártér eladva. -
2003-05-06József Attila a bezárt iskolából a könyvtárba költözikA József Attila Iskola előcsarnokában elhelyezett Cyranski Mária által készített domborművet a József Attila Könyvtárba szeretnék költöztetni.
2003-05-06Áthelyezendő József Attila-portréA bezárt kertvárosi ált. iskola előcsarnokának falát díszíti a mai napig Cyránski Mária József Attila portréja, domborműve. A József Attila Könyvtár kérvényezte az áthelyezését a könyvtár előcsarnokába. A közgyűlésnek kell jóváhagyni a kérelmet.
2002-12-24Műből sugárzó lélek...Beszélgetés Cyránski Máriával.
2001-07-11Nem mese ez kérem, mai könyörtelen valóságAz uszoda előtti Cyránsky Mária - Sellő szobor nagyon leromlott állaptban van.
2001-05-10CsipegetőCyránski Mária és Koffánn Károly kiállítás nyílt június 18-ig, a simontornyai várben.
2000-12-02Jubileumi kiállításokBeszélgetés Cyránski Máriával és ifj. Koffán Károllyal. Közös kiállítás a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben.
2000-10-27Házastársi tárlat a KMI-ben: Számítógép és olasz reneszánszRövid életrajz a két dunaújvárosi képzőművészről: Cyránski Máriáról és ifj. Koffán Károlyról. Interjú a művészekkel kiállításuk kuapcsán, melyet a Kortárs Művészeti Intézetben rendeztek.
2000-10-24Ezredvégi reneszánsz - kérdésekkel: A legtöbbet önmagunktólA Kortárs Művészeti Intézetben Ifj. Koffán Károlynak és feleségének, Cyránski Máriának nyílt kiállítása. Művészetükről.
1999-11-02Emlék Borovszky Ambrusnak: A holt szobor életre keltBronzba öntötték Cyránski Mária Borovszky-portréját. Tegnap óta a Dunaferr Dunai Vasmű aulájában áll. A szobor keletkezéséről.
1999-11-01Az 50 éves Dunaferr Dunai Vasmű rendezvénysorozat...1999 nov. 1-én leplezték le a Dunaferr bejáratánál Borovszky Ambrus mellszobrát.
1999-06-24"Frissítő erővel hatott...": Öt hét a sóstói kisplasztikaiÖt hét a sóstói kisplasztikai alkotótelepen.
1999-06-11Cyránski NyíregyházánA 23. Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep zárókiállításán Cyránski Mária műveit is bemutatják.
1998-06-26Dunaújvárosi alkotók művei FehérváronDunaújvárosi művészek alkotásaiból nyílt kiállítás szerdán Székesfehérváron, a Pelikán Galériában.
1998-06-25Dunaújvárosi alkotók művei FehérváronA pelikán Galériában a dunaújvárosi képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás : Cyránski Mária, Egresi Zsuzsa, Friedrich ferenc, Gáspár Aladár,Gombos István, Koffán Károly, Lipics Vilmos. Mészáros Edit, Orbán Sándor, Rhonczi István, Szundi Gábor, Várnai Gyula.
1997-11-06Ötven szobrász a galériábanIdolok és bálványok címmel 50 hazai szobrászművész alkotásainak kiállítása nov. 6 - dec. 2-ig a fővárosi Jazz Galériában. Köztük van Cyránski Mária és Móder Rezső.
1997-09-29Letisztult, plasztikus, szépA dunaföldvári Vármúzeum Galériában Cyránski Mária kiállítása látható okt. 15-ig. Kritika.
1997-04-26"A nő" és a vármúzeumA Budapesti Vigadó Galériában A nő c. tárlaton Czránski Mária és Móder Rezső 1-1 műve is látható. Ápr. 30-tól Czránski Mária ünálló kiállítása a Simontornyai Vármúzeumban.
1996-10-24Cyránski Mária: tárlat PaksonKedden nyílt a paksi múzeumban a dújv-iszobrászműv., kiállítása, s dec. elejéig láthatóitt.
1995-03-13A gyönki VénuszCyránski Mária Vénusz c. bronzszobrával gazdagodik Gyönk.
1994-03-31Vigadó-tárlatA Vigadóban a Tavaszi Fesztiválon Cyranski M. gyermekszobra is szerepel.
1993-08-05A szépség művészeiLátogatóban a Koffán Károly, Cyranski Mária művészházaspárnál.
1992-01-17Egy húszas a buszjegyA helyi buszok viteldíjának emeléséről, a képviselők tiszteletdíjáról.Kiss I. Felszabadulás emlékművét elbontják áthelyezés nélkül. Ifj. Koffán K. Jubileumi dekorációját, Kovács Ferenc Ságvári mellszobrát, Cyránski Ho Si Minh emlékkövét elbontják, s múzeumi megőrzésre adják át.
1991-04-19Tárlat gyerekekkelA Tavasz Tárlatról. Kiállítók: Várnai Gyula, Palotás József, Fodor Sándor, Koffán Károly, Farkas MIhály, Cyránski Mária, Friedrich Ferenc, Birkás István, Orbán Sándor, Tábori Csaba, Szegedi Zsolt, Lipics Vilmos.
1990-05-08Vegyesbefőtt, magokkalMecenatura-kiállítás. A vasmű éves jövedelemmel patronálja a helyi művészeket, cserébe műalkotásokat kap. Az elmúlt évek terméséből nyílt most kiállítás az Uitz-teremben. A kiállítók között van: Szegedi Zoltán, Trombitás Tamás, Friedrich Ferenc, Móder Rezső, Cyránski Mária, Szegedi Zsolt, Pálfalvi János, Tábori Csaba.A színvonal egyenetlen...
1990-05-04Vénusz a VasműbenCyránski Mária képzőműv. Vénusz szobra a Vasműben kap végleges helyet. A képzőművésznek a vasművel van szerződése.
1989-12-22Múzeumba kerül...Raktárban a Münnich-szobor.
1989-12-21Múzeumba került a Münnich-szoborA Münnich-szobrot megtalálták. Nem állították vissza a gimn. elé, bekerült a múzeumba. A gimn.tanulói kérték az intézmény nevének megváltoztatását.
1989-12-19MerényletDec. 13-ról 14-re virradóra valakik ledöntötték a gimnázium előtt álló Münnich-szobrot. Régi követelés teljesült ezzel a nem helyeselhető módszerrel. Már el kellett volna szállítani korábban, és a névváltoztatási kérelmet is komolyabban kellett volna venniük az illetékeseknek.
1989-07-19Eszter két alakbanA már Dunaföldváron lakó Cyránski Mária Eszter c. alkotása a Dunai Vasműben készült. Eredeti példányát Várpalotán állították fel, másodpéldánya földvári műtermében áll.
1988-12-13Iskolahét és szoboravatás. Mező Imrére emlékezve.Cyránszki Mária szobrászművész alkotását, Mező Imre mellszobrát pénteken /dec. 15./ avatják fel a Mező Imre Ált. Isk.-ban.
1988-07-01Zománcművészeti tábor. Alkotók KecskemétenA danaújvárosiak közül ifj. Koffán Károly és Cyránski Mária festőművészek vesznek részt a 19. alkalommal rendezett alkotói táborozáson.
1987-10-27Kizárólag tűzzománcokCyránski Mária szobrászművész és ifj. Koffán Károly festőművész alkotásainak pécsi kiállításáról.
1985-12-17Tűzzománcok az Uitz Teremben. "Kereskedő" művészekCyránski Mária, Koffán Károly, P. Csasztka Ilona, Pálfalvi János és Ravasz Erzsébet alkotásaiból rendezett kiállításról. Kép.
1985-04-23Dunaújvárosi tavaszi tárlat: A lakóhely tekintélyeHetedszerre rendezték meg a dunaújvárosi tavaszi tárlatot. Az itt élő művészek műveit állították ki.
1984-08-24Dunaújvárosiak tárlata FöldváronIfj. Koffn Károly és Cyránski Mária kiállítása a dunaföldvári vármúzeumban. Szept. 30-ig.
1984-08-03Dunaújvárosiak - Szegeden. Cyránski és ifj. KoffánCyránski Mária szobrászművész és Ifj. Koffán Károly festőművész szegedi kiállításáról
1984-03-29Cyránski Mária szobrászművész domborművész domborművet mintáKépaláírás: Cyránski Mária szobrászművész domborművet mintáz dunaújvárosi műtermében. A művész jobbja mellett látszik annak a köztéri alkotásnak kisléptékű vázlata, amelynek bronzba öntött végleges változata Várpalota új lakónegyedébe készül.
1982-09-10Cyránski Mária önálló kiállításaBudapesten, a Képzőművészeti világhét rendezvény-sorozat nyitó kiállítása.
1982-07-16Zománc-tábor (kishír)A kecskeméti zománcművészeti alkotótábor dunaújvárosi résztvevői: Cyránski Mária, Ravasz Erzsébet, ifj. Koffán Károly. (nem teljes szöveg)
1982-04-30Tizenhárman a hazai "pályán"Dunaújvárosi képzőművészek tavaszi tárlatának értékelése. 12 művész alkotásairól név szerint is. Tavaszi tárlat '82.
1982-04-27Kiállítás MoszkvábanA kecskeméti művésztelep alkotásaiból rendezett kiállításon több dunaújvárosi művész is szerepelt. Névsor.
1982-04-23Tavaszi tárlatA dunaújvárosi képzőművészek kiállításáról.
1981-10-02A móri Lamberg-kastélyban. Fejér megyei őszi tárlatA dunaújvárosi kiállító művészek: Cyránski Mária, Egresi Zsuzsa, ifj. Koffán Károly, Mészáros Edit, Palotás József, Ravasz Erzsébet és Szegedi Zoltán. Nyitás: okt. 2-án
1981-08-11TűzzománcA kecskeméti nemzetközi zománcművészeti alkotótáborban három dunaújvárosi művész is részt vesz. Cyránsky Mária, Ravasz Erzsébet és ifj. Koffán Károly. Kép: C. M. alkotás közben.
1980-10-07Az életfa új virágai...Beszámoló Cyránsky Mária tárlatáról.
1980-08-12Művész, munkásruhábanRiport a kecskeméti nemzetközi zománcművészeti alkotótelep életéről, amelyen több dunaújvárosi képzőművész is részt vett.
1980-07-11Dunaújvárosiak KecskemétenA hatodik alkalommal nyíló zománcművészeti alkotótáborban részt vesznek a dunaújvárosi képzőnművészek is.
1980-04-29Dunaújvárosi tavaszi fesztiválKritika a Tavaszi Tárlaton bemutatott alkotásokról.
1979-07-24A táncCyránski Mária szobra.
1979-07-13... Ravasz Erzsébet grafikusművész kiállítása után most ismét... dunaújvárosi képzőművészek mutatkoznak be a Velencei nyár '79 kulturális programjának keretében... Cyránsky Mária és ifj. Koffán Károly közös tárlata... /Velencén/ Kép: Cyránsky Mária. kiontakozás. Ifj. Koffán Károly: Dekoratív tűzzománc
1979-03-13Dunaújvárosi képzőművészek tárlata Pécsett (kishír)Cyránski Mária szobrászművész és ifj. Koffán Károly grafikusművész pécsi kiállításáról. (nem teljes szöveg)
1979-02-23Tárlat , munkásközelben.A Dunai Vasmű kultúrtermében rendezett képzőművészeti kiállítás bírálata.
1979-02-20Dunaújvárosi képzőművészek kollektiv kiállításaFebruár 20-án nyílt a vasmű kultúrtermében Cyránsky Mária, Florosz Szoirosz, Koffán Károly, Palotás József, Pálfalvi János, és Szegedi Zoltán kiállítása.
1978-11-21CyránskyAz Uitz teremben, november 17-én nyílt kiállítás bemutatása. Művek. Életrajz. Képek: Ablakban. Bartók Béla. Táncoló. Táncos.
1978-11-17Cyránsky Mária önálló tárlataNovember 17-én nyílik az Uitz Teremben.
1978-11-14A Disznójáték-ötvenedszerA Bartók jubileumi programjából.
1978-09-08A terek szobrai, szobraink tereKöztereinken lévő szobrok értékelő bemutatása. Kiss István: Béke, Czyránsky Méria: Sellő, Borbás Tibor: Ady Lédával, Somogyi József: Martinász című szobrokról.
1978-06-23Dunaújvárosi képzőművészek a nemzetközi zománcművészeti alkotótelepenA Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Kecskeméten megrendezésre kerülő nyári zománcművészeti alkotótelepének dunaújvárosi résztvevői: Cyránski Mária szobrászművész, Ravasz Erzsébet grafikusművész és ifj. Koffán Károly festőművész.
1978-04-15Cyránszky Mária szobrászművész alkotását a Dunai Vasműben önCyránsky Mária LIGHEA c. szobrát a Dunai Vaműben öntötték bronzba, annak a szocialista szerződésnek a keretében, amelyet a vasmű a dújv-i művészekkel kötött. Az uszoda előtt lett felállítva.
1978-04-07"Lighea", a vizek istennője szobrát állították fel DunaújvárCyránski Mária szobrászművész Lighea c. 10 méteres, fekvő bronz szobrát állították fel az uszoda előtt. A nőalak a szökőkútmedence fölött lebeg.
1978-04-07Egy szobor élni kezd...(képaláírás)Az uszoda előtt, a létesítmény egy éves születésnapján felállították Cyránski Mária szobrát, a "Sellőt"-t. A bronzszobor a Dunai Vasműben készült, öntötte Kiss Mihály, Medovánszki Pál és Balogh János, hegesztette Kristfóf Ferenc. (teljes szöveg)
1978-01-13Kész a Sellő (képaláírás)A Dunai Vasmű öntödéjében kiöntötték Cyránsky Mária szobrászművész, Sellő című alkotását. Elkészítésének körülményeiről. A szobrot az uszoda előtt állítják fel. (nem teljes szöveg)
1977-12-25SellőCyránski Mária dújv-i szobrászművész Sellő c. szobra a Dunai Vasmű öntödei dolgozóinak jóvoltából köztéri felállításra alkalmas módon is elkészült.
1977-11-18Kamarakiállítás a főiskolán (képaláírás)A dunaújvárosi képzőművészek alkotásaiból. Kép: Cyránszky Mária: Utolsó ítélet c. relief.
1977-09-20Jutalmak a képzőművészek megyei tárlatán.Az Uitz teremben rendezett kiállítás művészei közül Dyránsky Mária, Palotás József, Ravasz Erzsébet dunaújvárosi, Áron Nagy Lajos, M. Tóth István és Újházi Péter székesfehérvári részesült jutalomba
1975-04-04Leleplezték Rózsa Ferenc szobrátA Dózsa György úti kollégium előtti parkban felavattak Rózsa Ferenc mellszobrát, akiről a kollégiumot elnevezték.
1974-12-03Fejér és Veszprém megye IV. képzőművészeti kiállítása InotánRésztvevők: Cyránski Mária, ifj. Koffán Károly, Pálfalvi János, Ravasz Erzsébet, P. Csasztka Ilona.
1974-11-12Őszi tárlatPénteken, november 8-án nyílt meg az Uitz teremben a dunaújvárosi képzőművészek őszi tárlata.
1974-03-15Derkovits ösztöndíjat kapott Cyranski Mária szobrászművészA képzőművész eddig egyetlen alkalommal vett részt a pályázaton.
1974-01-01Iskolánk névadójának szoboravatásaMünnich Ferenc mellszobrának avatása.
1973-12-21Dunaújvárosi művészházaspár miskolci sikereCyranski, Koffán kiállítás.
1973-11-16Felavatják a gimnázium előtt Münich szobrát1886. november 16-án született Münich Ferenc. A szobrot Cyránski Mária készítette.
1973-10-19Köztéri szobrok Dunaújvárosban3 új szobor a városban. E Tóth Ila: Bábozó, Cyránski: Hajnal, Bencsik: Fiú szarvassal.
1973-06-19József Attila domborművet avattak a kertvárosi általános iskCyránsky Mária alkotása. Ünnepség leírása. Kép: a dombormű
1973-05-08Cyránski Mária a szobrászművész alkotását avatták......a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban.
1973-05-06József Attila-szobrot avattak SzékesfehérváronSzombaton avatták fel Székesfehérváron a József Attila gimnázium előcsarnokában Cyránski Mária József Attila mellszobrát.
1972-11-05Dunaújvárosi képzőművészek VII. őszi tárlataBeszámoló a kiállításról.
1972-11-04Mecénás a városA dújv-i képzőművészek őszi tárlatáról.
1972-06-27"Én József Attila itt vagyok"Koffán-Cyranski művészházaspár műtermében József Attila portré készül.
1971-02-26EmléktáblaA múlt hét végén a Weiner Tibor körúti fiókkönyvtár falán elhelyezték Weiner Tibornak, a város első főépítészének emléktábláját. A bronz relief Cyránski Mária szobrászművész alkotása. A hivatalos avatásra, sajnos kicsit megkésve, csak a jövő hét elején kerül sor. (teljes szöveg)
1970-12-01Vásárlások az Őszi Tárlaton (kishír)A megyei tanács 15 ezer 700 forintért, a városi tanács 15 ezer 200 forint értékben vásárolt műveket. A megvásárolt művek. Csasztka Ilona: Anya gyermekével, A gyár, Egyszer volt..., Tündér Ilona. Cyránski Mária: Kohászok. Koffán Károly: M. Piroska, Martinász. Pálfalvi János: Virágárus, Középkor. Ravasz Erzsébet: Rabelais I., Hónapok IV-V-VI. Szegedi Zoltán: Dunaújvárosi kikötő, Földvári utca, Dunaújvárosi Kikötő II. Tóth Ila: Energia. (teljes szöveg)
1969-12-24GéniuszCyránski Mária alkotása. Kép.
1969-11-14Képzőművészet a gyárvárosbanDújv. művészetpártolásáról, melynek egyik példája ifj. Koffán Károly és Cyránski Mária műteremlakása.
1969-11-11Képzőművészeink a székesfehérvári tárlatonNovember 7-én nyílt meg Székesfehérváron a Fejér megyei művészek őszi tárlata. Dunaújvárosi képzőművészek is kiállítanak.
1969-04-29Dunaújvárosi képzőművészekCyránski Mária
1969-01-21Új képzőművészeti alkotások elhelyezését tervezik DunaújvárosbanA városban jelenleg két szobor található. Az új alkotások megrendelésre készülnek: Stefániai Edit kétalakos kompozícióját a gimnázium, Cyránski Mária Hajnal c. szobrát a Kiállítási terem előtt állítanák fel. A régi tanácsház Bartók Művelődésház felé eső sarkában Tóth Ila Bábozók, a Nemzeti Bank melletti téren Miró Eszter Család c. többalakos kompozíciója kapna helyet. Helyére kerülne a Weiner emléktábla (a Weiner körút első házára,Cyránski Mária alkotása). Somogyi József Aratók c. alkotását a Kossuth utca Duna parti végén helyezik el. Tervek: Ö/9-es jelű épület, Dózsa György úti végfalához egy rácsmegoldású szoborkompozíció, az új szakközépiskola elé Mesterségek dicsérete címmel szintén egy térrács elhelyezése, házasságkötő teremhátsó falára egy murális alkotás, az új pártház előcsarnokába murális alkotás, a nagyterembe szintén vagy goblein. A Castrum városrész új 20 tantermes iskolájához Régész szobor, a Szülőotthon elé: Semmelweis szobor, vagy az anyaság örömét jelképező kompozíció. A főtéren Lenin szobor elhelyezését tervezik. A műteremlakások tanács felőli oldalára helyeznék el a város címerét, és az alapítás dátumát.
1968-07-01Dunaújvárosi Képzőművészek III. Tavaszi Tárlata
1968-04-06Jegyzetek a dunaújvárosi képzőművészek tavaszi tárlatárólBemutatkozik a helyi képzőművész-társadalom. Csasztka Ilona, Tóth Ila, Cyránsky Mária, Miro Eszter, Ravasz Erzsébet.
1967-09-29Weiner Tibor portréjaKedden zsűrizték Cyránski Mária új alkotását.(Rossz minőségű képen a dombormű az alkotóval.) Az alkotást a Ságvári II. városrész központjában, a Ságvári fiókkönyvtár falán helyezik el.
1966-11-11A Fejér megyei képzőművészek tárlatánBeszámoló a Fehérváron nyílt tárlatról. Dunaújvárosi kiállítók: Szegedi Zoltán, ifj. Koffán Károly, Pálfalvi János, P. Csasztka Ilona, E. Tóth Ila, Cyránski Mária, Horváth Dénes.
1966-06-21A hetek tárlataDunaújvárosi Képzőművészek kiállítása. Rapszodikus feljegyzések a Dunaújvárosi Képzőművészek I. Kiállításáról.
1966-06-07Formák és színekHárom dunaújvárosi képzőművész Egresiné Tóth Ila, Cyránsky Mária és Szegedi Zoltán művészi tevékenységéről. Életrajzi adatok.
1966-01-11Hova tenne szobrot?A város szobortelepítési terve. Öt dunaújvárosi lakos nyilatkozata. Kép a Hajnal szoborról.
1966-01-00Dunaújvárosi művészek kiállításaJúnius 17-30 között rendezték meg a Dunaújvárosi Képzőművészek I. Kiállítását.
1965-06-04Rövidesen fiatal művészházaspár költözik városunkbaKoffán Károly festőművész, és felesége Cziránszky Mária szobrászművész.
Cyránski MáriaCyránski Mária honlapja, életút, alkotások.
Dunaújvárosi alkotók művei22 kép: a dunaújvárosi képzőművészek alkotásaiból. Képgyűjtemény.
Dunaújváros Közgyűlése 1992. jan. 14-ei ülésérőlA közgyűlés 2/1992 (I.14.) KH. számú határozata elrendeli a város közterületein található műalkotások elhelyezését felülvizsgálva elrendeli, hogy - Kiss István Felszabadulási emlékművét áthelyezés nélkül el kell bontani - ifj. Koffán Kárly Jubileumi dekorációját (kompozícióját), Kovács Ferenc Ságvári Endre mellszobrát , Cyránski Mária Ho Si Minh emlékkövét el kell botani és múzeumi megőrzésre át kell adni. Határidő: 1992. júl.31. (teljes szöveg)
Képzőművészeti alkotásokSomogyi József: Martinász, Öntelt mackó, Aratók. Borbás Tibor: Ady-Léda. Friedrich Ferenc: Kapcsolat. Kiss Kovács Gyula: Dózsa György. Bencsik István: Szarvason ülő fiú. Péter Zsusza: Napbanéző fiú. Kiss István: Felszabadulási emlékmű (galambok), Lenin. Cyránsky Mária: Lighea (Sellő), Hajnal. Szobor portrék egy készülő kiadványhoz.
HajnalKép Cyránski Mária szobráról. Bronz, 150 cm, Elhelyezve 1973-ban a Dózsa Gy. út és az Aranyvölgyi út sarkán, majd 2005 májusában áthelyezték a Bartók színház elé.
Összefonódott életművekCyránski Mária "Retrospektív" és ifj. Koffán Károly "Fénysugár oldalnézetben" című kiállítása nyílt meg a Kortárs Művészeti Intézetben november 6-án.
Kiállítási meghívókÜzemi Amatőr Népművészek II. Országos Találkozója (1978.11.25.), Birkás István: Ünnep és háború c. rajzkiállítása (1977.09.17.), Egresi Zsuzsa (1980.03.17.), II. Rosti Pál Emlékkiállítás (1973), Birkás István (1978.03.03.), Dunaújvárosi Képzőművészek V. kiállítása (1970), Birkás István: Palotai Tárlat (1976.04.12-28.), Birkás István (kamarakiállítás, 1970.09.26-10.11, portré a művészről, a kiállított művek jegyzéke), E. Tóth Ila és Pálfalvi János kiállítási anyagának ismertetője (1969.02.12-28, portrék, kiállított művek jegyzéke), Rosti Pál Fotóklub: "Első kiállítók" (1987.03.23.), Újházy Péter (1973. 09.07.)Cyránski Mária és Ifj. Koffán Károly (1984.08.02-11.)
Képek Cyránski MáriárólSzobrászművész. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Kép Cyránski Mária Ho Si Minh emlékművérőlVálogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Kép Cyránski Mária Hajnal című szobrárólVálogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Két kép Cyránski Mária Sellő szobrának szállításáról (uszoda elé)Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Titokzatos Magyarország - 8. epizódBárány Róbert bemutatja Dunaújváros a Titokzatos Magyarország 8. epizódjában