Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2025-03-14 | Forgalomkorlátozásokra lehet számítani | A DVG Zrt. megkezdte az évi (2025.) távhővezeték-rekonstrukciót, amelynek első állomása a Martinovics Ignác utca és az Apáczai Csere János utca által határolt terület. | |
| 2024-11-22 | Egy hétre lezárják a Szórád Márton út egy szakaszát távhővezeték helyreállítása miatt | A DVG Zrt. jelzése alapján egy meghibásodott fűtéscső javítása miatt lezárják a Szórád Márton út, Aranyvölgyi út és Köztársaság út közti szakaszát november (2024.) 25-től várhatóan egészen december 1-ig. A korlátozások egyes buszjáratokat is érintenek. | |
| 2024-09-20 | Indul az őszi lomtalanítás sorozata | 2024. szeptember 21-én szombaton elstartol az őszi lomtalanítás. A Dunaújvárosban már hagyománnyá vált akciósorozat a Dózsa II. városrészben indul. Ezúttal is négy helyszínen várják a lakókat a kihelyezett konténerek, ahol megszabadulhatnak a kidobásra ítélt tárgyaiktól. A városlakók 7 és 14 óra között lomtalaníthatják otthonukat, az akció során elektronikai hulladék is leadható. | |
| 2024-03-22 | Mindig a lakók érdekeit kell képviselni! | A Dózsa II. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester városrészeket, választókörzeteket felkereső sorozata. Ezúttal Gyöngyössy Csabával, az 5-ös választókerület képviselőjelöltjével találkozott. A beszélgetésbe pedig becsatlakozott Mezei Zsolt alpolgármester is. | |
| 2024-03-01 | Kis lépések a város életében, nagyok az emberekében | Aki ismeri Mezei Zsolt alpolgármestert, az tudhatja, láthatja, hogy folyamatos és rendszeres közösségifelület-használó. Ha ott érkezik bármilyen jellegű felvetés, bejelentés, akkor amilyen gyorsan csak lehet, orvosolja, megoldja. | |
| 2023-01-20 | A rendezett és tiszta Belváros a cél. | Látványos, nagy beruházásokra a tavalyi esztendőben nem került sor, csak kisebb fejlesztésekre és arra, hogy tiszta és rendezett körülmények között tudjunk élni. Erről is beszélt 2022-es esztendőre való visszatekintésében Raduka Zsuzsanna, az 5-ös választókerület önkormányzati képviselője. | |
| 2022-10-07 | Közel hatvan tonna lomtól szabadult meg eddig a város az őszi időszakban | 2022. október 1-jén Dunaújvárosban a Dózsa városrész négy helyszínén adhatták le a lomjaikat a városlakók. A szokott módon itt is minden helyszínen lehetőség volt az elektronikai hulladékok elhelyezésére is. A lomtalanítás eredménye? 24 tonna feleslegessé vált tárgy, lapra szerelt bútor, használhatatlan ruhanemű. | |
| 2022-06-20 | Egész napos városrészi program volt. Városrészi nap volt a Dózsában: a Digitál és a Gypsy Kings Experience szédületes koncertet adott | Városrészi napot tartottak június 18-án a Dózsa városrészben az önkormányzat és a Resti étterem szervezésében a Dunaferr iskola, a Vasmű út és az OMV benzinkút közötti területen. | |
| 2021-09-10 | Rendkívüli számok jellemezik a lomtalanítást. | Folytatódott a dunaújvárosi önkormányzat lomtalanítási akciója. A Dózsa városrész lakói összesen 33 tonna felesleges háztartási és elektronikai hulladéktól szabadultak meg 2021. szeptember 4-én., adta hírül a város weboldala. | |
| 2021-07-16 | Sajtótájékoztató az optikai kábeltelepítési munkálatokról. Rendkívüli sajtótájékoztató a kábeltelepítési munkálatokról | Több panasz is érkezett a lakosság részéről az optikai kábelhálózat fejlesztése nyomán kialakult állapotokról városszerte. A fejlemények kapcsán rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Technikum városrészben Szabó Zsolt alpolgármester.
| |
| 2021-01-15 | Új parkolókat alakítottak ki a Lilla közben | A dunaújvárosi Dózsa II. városrészben a Margaréta Óvoda mellett, új parkolóhelyeket alakítottak ki | |
| 2020-12-04 | Több helyszínen fásítottak. Több helyszínen fásítottak a városban | Dunaújvárosban a Dózsa II. városrészben a Margaréta Tagóvoda melletti területen, a Kertvárosban a Diófa utca sarkán, Óvárosban pedig a '48-as emlékműnél helyeztek el egy-egy facsemetét a DVG. Zrt. munkatársai. A zöldítés mellett a környék megszépítése és a közösségépítés is a meghatározott célok között szerepelt a kezdeményezésben. | |
| 2020-11-13 | Folytatódik a lomtalanítás | 376 köbméter, azaz 22 tonna lom gyűlt össze az önkormányzat által meghirdetett legutóbbi lomtalanítási akcióban, amely a dunaújvárosi Dózsa városrészben volt. | |
| 2020-11-06 | A szépség ott rejtőzik az apróságokban | Raduka Zsuzsanna közbenjárására Páhi Péter dunaújvárosi képzőművész alkotása díszíti a dunaújvárosi Margaréta Óvoda kerítését és a mellette lévő trafóházat | |
| 2020-09-18 | Margaréta Tagóvoda: megszépült a mosdó | A dunaújvárosi Dózsa II. városrészben található Margaréta tagóvodában az egyik kisgyermek édesapja, Nagy Erik azzal a szándékkal fordult Dunaújváros önkormányzatához, hogy amennyiben biztosítják az alapanyagokat, cége, az Aqua-Pipe Therm Kft. felújítja az év(tized)ek alatt meglehetősen leromlott állapotban levő mosdót a földszinti foglalkoztató helyiség mellett.
Az önkormányzat pedig partnernek bizonyult mindebben, árulta el az helyszínen Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester | |
| 2019-10-12 | Ismét kupakszív | Ezúttal a Lilla köznél, a Margaréta tagóvoda mellett helyeztek el kupakgyűjtő szívecskét. | |
| 2019-09-27 | Hagyományteremtés a Dózsa II-ben | Városrészi napot szervezett Izsák Máté, a körzet fideszes önkormányzati képviselője. | |
| 2019-09-23 | Városrészi nap volt mindenki számára. Hagyományteremtés a Dózsa II. piknikjén | Városrészi nap volt a Dózsa II városrészben szeptember 21-én. A Corso étterem előtti parkos részen buliztak a környék lakói. | |
| 2019-09-17 | Térköves járda lesz a Köztársaság úton. Dózsa II piknik lesz szombaton | Nagy erőkkel dolgoznak a szakemberek a Köztársaság úton lévő járda felújításán. | |
| 2019-09-05 | Három városrész rendelői újulnak meg | Nagy léptékű felújítások kezdődtek meg Dunaújváros három városrészének orvosi rendelőiben a közelmúltban. Emiatt a praxisok ideiglenesen új helyre költöznek az átalakítási munkálatok idejére.
| |
| 2019-08-30 | A Dózsa II-ben is megújul az orvosi rendelő | Elkészült a Római városrészi orvosi rendelő felújítása és megkezdik a Derkovits utcai rendelő felújítását is. Emiatt több praxis ideiglenes helyre költözik. | |
| 2019-08-30 | Szeptembertől költözik számos városi rendelő | Nagy léptékű felújítások kezdődtek meg Dunaújváros három városrészének orvosi rendelőiben a közelmúltban. Emiatt a praxisok ideiglenesen új helyre költöznek az átalakítási munkálatok idejére. | |
| 2019-07-23 | Felújításról, pályázatról esett szó a Dózsa II városrészi bejáráson | „Ha már itt vagyunk a moziban, sétáljunk egyet” – fordult Cserna Gábor polgármester Izsák Máté képviselőhöz, s a sétáljunk egyet felszólítás alatt pedig azt értette, hogy a Dózsa mozi felújításának szemrevételezése után kíváncsi arra is, hogy mi és hogy történik a képviselő körzetében. | |
| 2019-07-19 | Körzeti bejárás a Dózsa II városrészben | Megújult az iskola, az óvoda, megoldást keresnek a szelektívek körüli helyzetre. | |
| 2019-02-23 | Csak a járdán volt hely (képaláírás) | Sajátos formáját választotta a parkolásnak egy autó február 21-én, csütörtökön, a déli órákban a Dózsa II városrészben. Mivel a Corso étterem előtti parkoló megtelt, a járdát teljes terjedelmében elfoglalva keresztben állt meg, és várakozott, alaposan megnehezítve a gyalogosok dolgát. (teljes szöveg) | |
| 2018-07-13 | Elszaporodtak a rágcsálók? | Barta Endre önkormányzati képviselő elmondta, hogy sok lakó kereste meg az utóbbi hetekben az elszaporodott rágcsálók miatt. | |
| 2016-01-21 | Magyar iparvárosok I.: Sztálinváros - Dunaújváros | "Bár Magyarországot nem szokás a klasszikus ipari országok közé sorolni, mégis szép számmal akadnak olyan településeink, régióink, amelyek hosszú - több évtizedes, vagy akár évszázados - ipari múltra tekintenek vissza. Első állomásunk Dunaújváros - az egykori Sztálinváros - amely létrejöttét is az 1945 után beindult intenzív iparosításnak köszönheti." | |
| 2015-02-00 | Polgármester úr, milyen évünk lesz? | Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere a 2015-ös év feladatait ismerteti. | |
| 2015-01-30 | Milliárdos beruházások várhatók | A mostani, hétéves uniós költségvetési ciklusban a megyei jogú városik mintegy 390 milliárd forint forrást használhatnak fel településfejlesztési célokra. Folytatnák a belváros megújulását a Városháza tértől a Barátság városrész felé. A Dózsa II. városrészben a Római városrészhez hasonló beruházást valósítanának meg... | |
| 2014-10-10 | Megújul a Dózsa városrész óvodája | A Margaréta óvoda felújításának története. | |
| 2014-08-22 | Járdák, parkolók, zebrák | Cserna Gábor polgármester és Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester sajtótájékoztatót tartott parkoló és járdaépítésről, valamint Dózsa iskola kereszteződésének jelzőlámpássá alakításáról. | |
| 2014-07-18 | Több parkoló, szebb környezet | Befejeződött a Derkovits utcai nagyparkoló építése. | |
| 2014-06-06 | Több autó fér el a felújított parkolóban | Felújítják a Derkovits utcai nagy parkolót. | |
| 2014-04-15 | Közös virágoskert a panelház tövében | Közös virágoskertet alakítottak ki a Derkovits utca 12-nél. | |
| 2011-10-06 | Problémák úton-útfélen | "A Gorkij, Dózsa, Szórád által határolt udvarban parkolási gondok vannak. A Domanovszky teret pedig roncstemetőnek nézik egyesek." | |
| 2011-09-06 | Egy hónap őrség | Egy hónap alatt kétszázhatvan bejelentést tettek az augusztus elsejétől működő dunaújvárosi városőrség tagjai. A legtöbb probléma a Római és a Dózsa városrészben adódik. Beszámoló a Rendezett Dunaújváros elnevezésű programról. | |
| 2009-11-28 | Félmilliárd városfejlesztésre | A megyei jogú városok között 12 milliárd forintot osztanak fel egy pályázat keretében, Dunaújváros ebből ötszázmillió forintot szerezhet. A pénzből jutna a Kertváros, a Dózsa II, a Római városrész megújítására és a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium felújítására is. | |
| 2009-04-24 | A hét embere: Jelinek Tibor | Szeretek alkotni a konyhában - beszélgetés Jelinek Tiborral, a Lille Venn és a Lille Döner étterem tulajdonosával. | |
| 2009-03-31 | Az ágy, amely gyógyír a sebeikre | A Dózsa városrészben lévő Ceragem központ bezár, mert tulajdonosa nem tudja továbbra is fizetni a költségeket. A "betegek" a polgármestertől várnak segítséget. | |
| 2009-02-18 | A "corsoikrek" egyike | Beszélgetés Bába Attilával a Corso Étterem és Söröző egyik felszolgálójával. | |
| 2008-03-12 | Egyre közelebb a belvároshoz | A Dózsa II. városrész bemutatása. | |
| 2008-03-12 | Legfőbb gond a parkolás | A 6-os számú választókörzet (Dózsa II. városrész) képviselője, Cserna Gábor. | |
| 2007-05-05 | Meleg víz nélkül | Dunaújvárosban egyszerre tíz helyen volt csőtörés. | |
| 2007-04-18 | Veszélyes lépcsők | A Szórád Márton útról a Dózsa II városrészbe levezető lépcső veszélyes, felújítását hamarpsan megkezdik. Az Aranyvölgyi út-Baracsi út kereszteződéséhez levezető lépcsősor is nagyon rossz állapotban van. | |
| 2007-02-21 | Harangcsendesítés | A Dózsa II. városrész lakóinak (akik részt vettek a perben) javára ítélt a megyei bíróság a Krisztus Király Templom harangszava ügyében. A harangozás hangerejét a zajrendelet szerint be kell tartania a plébániának. | |
| 2005-05-24 | A legutóbbi közgyűlés döntései | Ősztől 14-gyel kevesebb osztály indul az általános iskolákban. A Dunaújvárosi Főiskola a volt fésűsfonoda épületében egy korszerű, könyvtárként is működő "forrásközpontot" alakít ki 100 fő részére. A fejlesztés idén az 1. félévben elkezdődik. Kimondta a közgyűlés a DTV intézmény megszüntetését június 30-ával. Több mint 50 dunaújvárosi lakos kezdeményezésére az Apáczai Cs. J. utca nyugati felét - ahová a katolikus főtemplom nyílik átnevezik II. János Pál pápáról.(A teret eddig Ikarusz térnek nevezték). A kórház ügyének megoldására 3 tagú vizsgálóbizottságot hoztak létre, mely a szünet előtti utolsó ill. a szünet utáni első közgyűlésre terjeszti be javaslatait. Ugyanis a kórház szervezeti (közhasznú társasággá való) átalakítását tűzte ki célul a közgyűlés. | |
| 2003-11-04 | Fiatalos divat, a régi gondossággal | A 14 éve működő Komáromi Ruhaház új üzletet nyit a Dózsa Gy. u. 26
alatt. Míg a régi üzlet a közép- és idősebb korosztály üzlete, az
új a fiataloknak kínál árút. | |
| 1995-05-27 | Barátság Liget és stadion helyett. Együtt írjuk a város történetét! | A jelenlegi Dózsa II. városrész helyén Barátság Ligetet, és stadiont terveztek. | |
| 1995-05-06 | A stadionért dolgoztak. Együtt írjuk a város történetét | Egy régi Kohász drukker emlékei. | |
| 1991-05-03 | Mindenkinek üzlet az üzlet. | Főszerepre készül a "mellék" út. A "kis"Dózsa György út üzleteiről, távlati fejlesztéséről. | |
| 1990-02-27 | A kishal megeszi a nagyhalat? Könyvet vegyenek. | Drucker Tibor a Téka Könyvértékesítő, Könyvtárellátó és Könyvkiadó Vállalat igazgatója nyilatkozik a könyvkereskedelemről, a dunaújvárosi Téka könyvesbolt lehetőségeiről. | |
| 1990-02-20 | Eredményesen működő Derkovits utcai Téka könyvesboltot... | A könyvesbolt ünnepélyes átadása, megnyitója. | |
| 1990-02-16 | A könyvesbolt neve: Pentele | A Derkovits utcai könyvesbolt névadó ünnepségéről. (február 22.) | |
| 1989-11-10 | Új könyvesbolt. Téka-kötetek. | A Derkovits utca 5. szám alatt új könyvesbolt nyílt. | |
| 1989-10-17 | Többen még gondolkodnak. Mszp-alapszervezet alakult. | A Dózsa városrészben okt. 12-én MSZP alapszervezet alakult. | |
| 1989-07-18 | Jött, akit érdekelt. A következő lépés: választási program. | 9 hete félszáz MSZMP-tag beszlgetésével kezdődött annak a Dózsa városrészi politikai klubnak a munkája, amelyből 2 hete megalakult a városrészi alapszervezet. A városban először szervezték meg a városrészi kommunisták pártértekezletét. Varga István nyilatkozik a városrészi pártszervezet titkára. | |
| 1989-07-11 | Városrészi pártértekezlet. Lakótelepi alapszervezet a Dózsa városrészben. | 23 fős lakótelepi alapszervezet alakult a Dózsa városrészben, melynek 3 tagú ideiglenes vezetőséget választottak. Kongresszusi küldöttjeik: Sárközi György, Kapás Zsolt, Varga István, Szekeres György, szavazati joggal rendelkező küldöttnek választották meg dr. Szamosi Györgyöt. A pártértekezlet időpontja júl. 13. 17 óra, helye a Dózsa Gy.Á.I. | |
| 1987-09-18 | Mi kerül a pultra? | A kiskereskedelem áruellátásáról. Adatok. | |
| 1987-04-17 | Megnyugtató válaszok | A Hazafias Népfront IV-es körzetének, a Dózsa II. városrész lakóinak felgyülemlett gondjairól tárgyalt a körzet lakossága. Gondok és válasz a kérdésekre. | |
| 1987-03-31 | Képaláírás | Névadó ünnepséget tartott csütörtök délután a Dózsa II. városrészi általános iskola, amelyet ezentúl Dózsa György Általános Iskolának nevezhetünk. (nem teljes szöveg) | |
| 1987-03-24 | Nevet kap az iskola (kishír) | A Dózsa II. városrészi iskola felveszi a Dózsa György nevet. Fodor Sándor szobrászművész Dózsa Györgyről készült portréját avatják fel az ünnepségen. | |
| 1987-01-06 | Harminc év képekben | Fényképek és rövid leírások Dunaújváros utolsó 30 évéről. | |
| 1986-01-10 | Nevenincs iskolák. Majd ha kiérdemelték | Az utóbbi években épült új iskolák miért nem kaptak nevet? Felsorolás. Elemzés. | |
| 1985-03-05 | Nemcsak a per folyik. Igazgató - felmosóronggyal. | A Dózsa városrészi és a Castrum városrész új iskoláinak beázási gondjairól. | |
| 1984-03-27 | Pannóavatás. Egy óvoda szebb lesz. | A Dózsa II. városrészi 21-es sz. óvoda Móder Rezső festőművész alkotásával gazdagodik. /márc. 27-én avatják./ | |
| 1983-02-04 | Képaláírás | Munka- és védőruházati cikkeket árusító boltot nyitott kedden a Dunaker a Dózsa II. városrészben, a játéküzlet helyén. A 3 milliós árukészletből 467 ezer forintért vásároltak az első napon. (teljes szöveg) | |
| 1983-01-28 | Rendet tenni a ház körül | Tanácskozás a Dózsa II. városrész lakóinak problémáiról, javaslataikról a városrész fejlődése érdekében. | |
| 1982-11-30 | Látványos szakaszához érkezett a Munkásművelődési Központ szomszédságában épülő tizenhat tantermes iskola. ... | Fénykép és szöveg | |
| 1982-07-16 | Vörösmarty lesz a neve | A város három új - Dózsa II., Római II. (kék) és a Béke városrészi I. sz. - és egy régebbi - a Barátság városrészi - általános iskolájának lehetséges neveiről. | |
| 1982-01-22 | Bővítik a telefonhálózatot | Komócsin ligeti, a Dózsa II. városrészi, a Táncsics Mihály utcai, a Bocskai utcai hálózat bővítéséről. Jövőre pedig a Béke városrész B-területén. | |
| 1981-07-10 | Autósboltot nyitott a Szórád Márton út 44. alatt, a tízemeletes győri panelházak egyikének földszintjén az AFIT IV. számú Autójavító Vállalata. ... | Kép: Üzlet-belső. | |
| 1980-07-08 | Kondícióterem | A Dózsa II. városrészben, a Derkovits utca 3. számú ház alagsorában, az IKVGV dolgozói számára. | |
| 1980-02-29 | Költözik egy óvoda | Ideiglenesen két műszak a Dózsa II. általános iskolában, a castrumi óvodák felújítása miatt. | |
| 1980-01-22 | Nemcsak gyermekmegőrző! | A Dózsa II. városrész új iskolájának napközis munkájáról. | |
| 1979-12-11 | Képaláírás | Az idei iskolakezdésre elkészült a Dózsa II. városrész kék iskolája, a tornatermet kivéve. A múlt héten befejeződtek a tornaterem építésének és berendezésének munkálatai is, s birtokukba vehették az iskola tanulói a képünkön látható 586 négyzetméter alapterületű tornatermet. Igaz, a hibajegyzék szerint maradt még az építőknek pótolnivalójuk, de ettől mg tornászhatnak a gyerekek. (tejes szöveg) | |
| 1979-12-11 | Képaláírás | Már megszokta a szem a látványt: a Dózsa II. városrész utcáiról, üzletsorairól a Római városrész magasba nyújtózó házaira pillanthatunk. Így együtt, akár a testvérek, a fiatalabb lakótelep üdvözlete az idősebbnek. (teljes szöveg) | |
| 1979-10-31 | Elkészült. De... | A Dózsa II. városrészben épülő, ill. épült új iskola építési
hibáiról | |
| 1979-10-01 | Dózsa II. városrész. | 19.sz.konyha. A Dunavidéki Vendéglátó Vállalat szerepe a város gyarapításában. | |
| 1979-09-07 | Ünnepélyesen falavatták Dunaújváros új általános iskoláját | A Dózsa II. városrészben. 1979. szeptember 4-én 16 tantermes. Igazgató: Győr
Zsuzsa. | |
| 1979-09-07 | Iskolaköszöntő | A Dózsa II. városrész új iskolájának köszöntése. | |
| 1979-09-04 | Jó munkát, jó tanulást! | Interjú Győr Zsuzsával, a "kék iskola" - Dózsa II. városrész általános iskolájának igazgatójával. | |
| 1979-08-31 | Csengőszó előtt (képaláírás) | A Dózsa II. városrészben felépült általános iskolában néhány nap múlva kezdetét veszi a tanítás. Az új épületben azonban akad még tennivaló: díszítésre várnak a csupasz falak, takarításra a folyosók, berendezésre a szertárak. (nem teljes szöveg) | |
| 1979-07-03 | Ez így nincs kész | Helyzetjelentés a Dózsa II. városrész új általános iskolájának építéséről. | |
| 1979-06-29 | A múlt nem elég | Általános szociográfiai
tájékoztatás. | |
| 1979-05-22 | Iskolaprogram '79-80 | Ki jár majd az új iskolába? Csak délelőtt lesz tanítás. Másfél ezer gyerek cserél iskolát! A helyzet csak a Dózsa II. városrész új iskolájának elkészültével javulhat. | |
| 1979-05-15 | Képaláírás | Az ablakon kitekintve ilyennek látják a Dózsa II. városrész lakói az épülő 16 tantermes iskolát. A 26-os ÁÉV 3. sz. főépítésvezetőségének dolgozói mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tantermi szárny június 30-ra elkészüljön. (teljes szöveg) | |
| 1979-01-26 | Lesz- e őszre új iskolánk? | A Dózsa II. városrészben épülő 16 tantermes iskola épület építése
feszített ütemben folyik, más területről is ideirányítottak
munkaerőt, hogy a lemaradást behozzák. | |
| 1978-12-05 | Üzletek sajátos szerepkörben | Dunaújvárosban működő két Bizományi Áruház tevékenységéről, eredményeiről. | |
| 1978-12-01 | Reflektorfényben az iskolaépítés (képaláírás) | A Dózsa II. városrészben épülő, valamint a Castrum városrészben épülő általános iskolák építésének jelenlegi állásáról. (nem teljes szöveg) | |
| 1978-11-14 | Tervrajzokon a harmadik felépítendő iskola | A jelenleg folyó iskolaépítésről és a Béke városrészi harmadik iskolának az elkészült tervéről. Az építést 1980-ban kezdik meg. | |
| 1978-08-22 | Egy év múlva évnyitó (képaláírás) | A képünkön látható tizenhat tantermes iskola a Dózsa II. városrészben épül. Az új iskola egy év múlva, szeptemberben már készen várja a kisdiákokat. (nem teljes szöveg) | |
| 1978-07-28 | Az iskolaépítések gondjai | A Dózsa II. városrészben épülő 16 tantermes iskola és a Castrum városrészben épülő huszonnégy tantermes iskola határidő-gondjairól. Sürgető határidők, szállítások, visszaigazolások.
| |
| 1978-07-14 | Még az elsők között | A tervezés és a kivitelezés, a fenntartás nehézségei. Parkrongálók. A Dózsa II. városrész parkosításának visszásságairól. Parkok, játszóterek. | |
| 1978-07-07 | Az Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat... (kishír) | Parképítő csoportja tegnap délután közel négy és fél ezer négyzetméter területű parkot és játszóteret adott át a Dózsa II. városrészben. (teljes szöveg) | |
| 1978-06-27 | Zöld utat az iskolaépítésnek | A Dózsa II. és a Római városrészben épülő 16 illetve, 24 tantermes iskolaépítés helyzetéről, eredményekről és gondokról. A két helyszín, akadályok építés közben. Sürgető határidők, összefogás és együttműködés. | |
| 1978-05-12 | Híradástechnikai szervíz nyílt a Dózsa II. városrészben | Munkásszövetkezet. Antennaszerelő és központi tv-antennaügyelet. | |
| 1978-05-09 | Épül az iskola (képaláírás) | A Dózsa II. városrészben a Dunai Vasmű profiljaiból tizenhat tantermes iskola készül, amely A, B, C szárnyakra tagolódik. Az alapozással a 26-os Építőipari Vállalat munkásai végeztek. A héten kezdik a szerelést. Jelenleg ácsok, betonozók dolgoznak a helyszínen és ott vannak az "iskolások" is, a szakmunkásvizsgára készülő harmadéves építőipari tanulók. Képünkön: befejeződött az alapozás. (teljes szöveg) | |
| 1978-03-31 | Ma nyílik meg az új Bizományi Áruház | A szép új üzlet kétszer nagyobb a régi boltnál. A Dózsa II.
városrészben, a Tanácsköztársaság úton. /Ságvári városrészben lévő bolt a jövőben bútor és lakberendezés eladásával foglalkozik./ | |
| 1978-02-15 | Szövetkezeti áruház épül Dunaújvárosban | Hat szaküzletből álló, korszerű bevásárlóközpont készült el a Dózsa
városrészben. Az ötödik ötéves terv legnagyobb dunaújvárosi
kereskedelmi beruházásaként még az idén megkezdik a szövetkezeti
áruház kivitelezését is. Az 1980-ban megnyíló, háromszintes áruház
Dunaújváros legkorszerűbb és legnagyobb üzletháza lesz. | |
| 1978-02-10 | Divatház a Dózsa II. városrészben. | A közelmúltban nyílt meg a Munkásszövetkezet legújabb üzlete: a
Divatház. Elsősorban szezonjellegű ruházati cikkek árusítására ...
Kép: Belső felvétel a Divatházról. | |
| 1978-01-20 | Városfejlesztés, oktatási és közművelődési kérdések a testület napirendjén | Pillantás a közeljövőbe. A városfejlesztés jelene. A
szakmunkástanuló-képzés helyzete és feladatai városunkban. A közművelődés irányításának feladatai. A Béke városrész közművelődési intézményei; könyvtár, kultúrkombinát. | |
| 1978-01-10 | Új üzletet nyit a munkássszövetkezet | A Dózsa II. városrészben nyílik meg a Fogyasztási és Beszerző Munkásszövetkezet üzlete. Az új bolt megkapja a Vasmű úton megszűnő Mini butik árukészletét. | |
| 1978-00-00 | Új üzleteink. | A Dózsa II-ben a Divatház, a Műszaki bolt, a Castrumban a leértékelt fonal-bolt, a Horgász-tanyán a Horgászbisztró. | |
| 1977-12-30 | Elkészült 1977-ben (képaláírás) | Több mint hatszáz lakás, orvosi rendelők, ételbár, különféle szaküzletek, élelmiszerbolt és szolgáltató létesítmények épületek meg a Dózsa II. városrészben. A városrész építése 1977-ben befejeződött, s megkezdődött ugyanebben az évben a lakásépítés a Béke városrészben. (teljes szöveg) | |
| 1977-12-23 | Új üzletek a Dózsa II. városrészben (kishír) | A Derkovits utca 8. szám alatt: női fodrászat, a 3-as szám alatt pedig férfi fodrászat. | |
| 1977-11-29 | Megnyílt a Gála cipőbolt (képaláírás) | A Munkásszövetkezet cipőboltját a Dózsa II. városrészben november 25-én
nyitották. (nem teljes szöveg) | |
| 1977-11-25 | Új üzlet (kishír) | A Dózsa II. városrészben, a Derkovits utcában nyílik meg a munkásszövetkezet új boltja, a cipő-és bőrdíszmű üzlet. (nem teljes szöveg) | |
| 1977-11-22 | Patyolat-átvevő és fodrászat nyílik | Két patyolat-átvevő: a Martinovics utcában és a Dózsa II.
városrészben. Fodrászüzlet a Dózsa II. városrészben. | |
| 1977-11-18 | Félezer szakembert várnak a város új egészségügyi és oktatási intézményei | Több új intézmény készül el a tervidőszak végéig. 565 dolgozóra
lesz szükség. Áttérés az egy műszakos oktatásra. Az épülő
intézmények felsorolása. | |
| 1977-11-11 | Elkészült a piros ovi | A Dózsa II. városrészben néhány nappal az avatás után nyilatkozik
az új óvoda vezetője, Werth Antalné. "Összefogott értünk a város..." | |
| 1977-11-04 | Megnyílt a Corso-ételbár | A Dózsa II. városrészben, november 2-án. Szabó Gyula, a Dunaújvárosi
Fogyasztási és Beszerző Munkásszövetkezet igazgatója adta át. | |
| 1977-10-28 | Megnyílt az Ady Endre Könyv- és Hírlapbolt (képaláírás) | Az Őszi Megyei Könyvhetek ünnepélyes megnyitásához kapcsolódva. A
Dózsa II. városrészben. (nem teljes szöveg) | |
| 1977-10-25 | Az őszi könyvhetek megyei megnyitója városunkban | Az őszi könyvhetek megnyitója városunkban. A Munkásszövetkezet kezelésében a Dózsa II. városrészben megnyílik az Ady Endre könyv és hírlap bolt. | |
| 1977-10-14 | Könyv- és hírlapszakboltot nyit a munkásszövetkezet | Őszi Megyei Könyvhetek ünnepségeiről. Ebből az alkalomból a Dózsa
II. városrészben Ady Endre könyvesbolt nyílik | |
| 1977-10-04 | Két új üzletet nyitott a Dunaker | Üveg-és kerámia szakbolt nyílt a Vasmű úti edénybolt helyén, a Dózsa II. városrészben pedig új háztartási boltot nyitottak. | |
| 1977-09-09 | Új üzlet a Dózsa II. városrészben (képaláírás) | Két hete nyílt meg a munkásszövetkezet csemege-jellegű boltja. (nem teljes szöveg) | |
| 1977-09-06 | Piros ovi (képaláírás) | Tűzpiros óvodát építettek a Dózsa II. városrész kicsinyeinek.
Szeptember végén birtokba vehetik a gyerekek. (nem teljes szöveg) | |
| 1977-08-26 | Októberben megkezdődhet a Béke városrész alapozása | Ülést tartott a városi tanács vb. | |
| 1977-08-26 | Elkészültek a Dózsa II. városrész orvosi rendelői (kishír) | A Derkovits utcai lakóépület földszintjén elkészültek a rendelők. (nem teljes szöveg) | |
| 1977-08-12 | Hiányzik a plafon (képaláírás) | Hogy áll a Dózsa II. városrész óvodájának építése? | |
| 1977-07-29 | Gyermekruhák | Új üzlet a Dózsa II. városrészben. Megnyílik a a Dózsa II. városrészben a Dunaker gyermekruházati boltja. | |
| 1977-07-29 | Átadás előtt | Kincsünk, a lakás. Átadások a Derkovits utcában. | |
| 1977-07-26 | Nem bútorvásár...(képaláírás) | A Dózsa II. városrészben lévő kövérházaknál 1977. július 15-én volt az első kulcsátadás. (nem teljes szöveg) | |
| 1977-07-15 | Ezárják a Szórád Márton utat és a Táncsics Mihály utcát | Rövidesen megkezdődik a II-es hőközponttal szemben, a Szórád Márton út és a Táncsics Mihály utca közötti területen négy kövérház építése, amelynek földszintjén orvosi rendelők, Gelka-szerviz, presszó és néhány szaküzlet kap helyet. A forgalomelterelés a tervek szerint 1978 májusáig fog tartani. | |
| 1977-07-08 | Negyedszerre dolgoznak együtt (képaláírás) | A kommunarszki és a városi főiskolások a Szórád Márton úti lakóházak alapozásán és a Dózsa II. városrész tizenhat tantermes általános iskolájának építésén dolgoznak együtt. (nem teljes szöveg) | |
| 1977-07-05 | Új bolt a Dózsa II. városrészben (képaláírás) | A Derkovics Gyula utca 7-9.szám alatti élelmiszerüzletről. (nem teljes szöveg) | |
| 1977-05-10 | Új üzletek a Dózsa II. városrészben | Kis alapterület, nagy választék. A Dunaker öt új üzletet adott át. | |
| 1977-05-06 | Tervek és gondok a városfejlesztésben | Ülést tartott a városi tanács. Az 1976-os év összegzése. Az 1977. évi városfejlesztési terv. Őszinte szó a gondokról. Köszönet a városépítést segítő társadalmi munkáért. | |
| 1977-05-06 | Termelési tanácskozás a Dunaker vállalatnál | Nyolc új üzlet a Dózsa II. városrészben. | |
| 1977-03-01 | Képaláírás | A Dózsa II. városrész. | |
| 1977-02-10 | Uj városrész épült Dunaújvárosban | A pártbizottság napirendjén a városfejlesztés volt. | |
| 1977-02-08 | A Dózsa II. városrészben...(kishír) | Elkezdték a kétszáz férőhelyes óvoda építését. A tervek szerint 1977. október 7-ére el is készül. (nem teljes szöveg) | |
| 1977-01-07 | Feladatokkal teli évet kezdett a DUNAKER | A karbantartó részleget meg kell erősíteni. Hálózatfejlesztés. A Dózsa II. városrész üzletnyitási tervezete. | |
| 1977-00-00 | A Munkásszövetkezet új üzletei a Dózsa II-ben. | Ady Endre Könyv-és Hírlapbolt, Csemege, Gála cipőbolt, Corso Ételbár, Divatház. | |
| 1976-12-31 | Épült 1976-ban | Fényképek: Dózsa II. városrész. AUTÓKER szakbolt. Papíripari Szakmunkásképző Iskola. Erőmű új kazánegysége. Ételbár a dunai szabad strandon. | |
| 1976-12-28 | Játék a betükkel - panelméretben | A városépítészet uniformizálódásának veszélyeiről, a
Dózsa-városrész szürkeségéről | |
| 1976-12-07 | Új városrész, átadás előtt | Lassan az utolsó panelek is a helyükre kerülnek Dunaújváros
legújabb városrészében, a Dózsa II. negyedben. Kulcsátadás az új
esztendő első heteiben. Kép: Az új városrész | |
| 1976-08-27 | Születőben a Dózsa II. városrész | Kép: Az elkészült házak | |
| 1976-08-03 | Szerelik a "pengeházakat" | Kép: Dózsa II. városrész kész épületei. Az idén 348 lakást adnak át az építők. | |
| 1976-07-16 | Áruház, rendelőintézet, 320 lakás | Elkészült a Szórád Márton úti volt TÜZÉP-telep helyének építési terve. A Dózsa-Szórád-Esze-Táncsics út által határolt területen, a Dózsa út felöli részen kap helyet az új áruház, (3650 négyzetméter, két emelet) Az Esze T. utca felőli részen épül a Vasmű 4000 négyzetméteres szakorvosi rendelője, a két középület között tízemeletes házak lesznek. A házak földszintjén helyet kap: GELKA, körzeti rendelők. Határidő: 1978. vége. | |
| 1976-06-15 | Befejeződött a panelszerelés a Dózsa II. városrész 240 lakásán | Átadás augusztusban. | |
| 1976-06-11 | Épül a Dózsa II. városrész | Kép: A befejezéshez közeledő épülettömb. | |
| 1976-05-25 | Új óvoda épül | Már az oldalpanelokat szerelik össze a Dózsa II. városrészben épülő óvodán. | |
| 1976-05-13 | Uj lakónegyed Dunaújvárosban | Az eredetileg stadionnak szánt területen épül a Dózsa II.
városrész. 650 összkomfortos lakást, s bölcsődét építenek. | |
| 1976-05-07 | Ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága | Dunaújváros V. ötéves tervét vitatta meg. A városfejlesztés
legfontosabb célkitűzései. | |
| 1976-04-13 | Formabontás | A Dózsa II. városrész elsőnek elkészült házának erkélyei szokatlan módon kerültek elrendezésre. | |
| 1976-03-19 | Dózsa II. városrész első háza | Az első épületnek már a 8. emelete készül.
Kép. | |
| 1975-12-12 | Megkezdődött a Dózsa II. városrész építése | Az Apáczai Csere János utca, a Vöröshadsereg útja, a
Tanácsköztársaság út és a győri házak által határolt területre
felvonultak az építők | |
| 1975-12-02 | Már épül az utolsó ház (képaláírás) | A képünkön látható a Castrum városrészben épült utolsó lakóház. A panelszerelők a tizedik emeleti lakások összeállítása után ebből a városrészből végleg elvonulnak, s a jövő év elején megkezdik a Dózsa II. városrész építését. | |
| 1975-09-30 | A Castrumban és a Bocskai utcában már az utolsó házak épülnek | A Castrum teljes felépültével kevés építésre alkalmas szabad hely maradt, ezért fokozatosan beépítik a "foghíjakat". | |
| 1975-09-26 | Az utolsó simítások (képaláírás) | A Dózsa II. városrész építése még az idén elkezdődik. A földmunkákat már jórészt elvégezték. (teljes szöveg) | |
| 1975-07-01 | A 25 éves Dunaújváros szövetkezeti kereskedelmének távlatai. | Dunaújváros az elmúlt 25 év alatt húsz-negyven kilométeres körzet kereskedelmi centrumává vált. | |
| 1975-01-21 | Tervtanulmány városunk jövőjéről | Mit érdemes építeni a Vöröshadsereg út felső sarkában? | |
| 1974-12-13 | Színdinamikai városképtervezés | Dunaújvárosi ötlet - dunaújvárosi megvalósítás. Szint a városképbe! | |
| 1974-10-01 | Könnyűszerkezetű iskola és óvoda épül Dunaújvárosban | helyben gyártott könnyűszerkezetes építkezéssel készülnek új
épületek a városban. 24 tantermes általános iskola a Castrumban ( a pincesori tízemeletes lakóház és a közgazdasági iskola között), a Dózsa II. városrészben pedig egy 200 személyes óvoda, valamint egy 16 tantermes általános iskola. | |
| 1974-09-27 | Eggyel több bölcsődei pavilon | A héten elkészült a Dózsa városrészben lévő VI. sz. bölcsőde új pavilonja. Az új épületszárnyat a héten adták át. | |
| 1973-11-02 | Módosították a Dózsa II. városrész beruházási programját. | Dunaújvárosban nem építenek több egyszobás lakást. | |
| 1972-06-30 | Milyen irányban fejlődik a város? | 1976-ra várható az első szanálás. Három fő beépítési terület: Castrum, Dózsa II., Vöröshadsereg útja - Szórád Márton út és a DX út által bezárt háromszöge és a Vöröshadsereg út - DX út-Baracsi út által határolt szakasz. Lehetőségek, tervek, problémák. | |
| 1972-04-14 | Elfogadták a Dózsa II. városrész beépítési tervét | A terv szerint 907 lakás épülne a Vöröshadsereg út, a Tanácsköztársaság útja, a Szórád Márton t és a DX út által határolt területen, a Barátság liget területén. Az épületek többsége 9-10 emeletes lesz. 100 férőhelyes óvodát, és tizenkét tantermes iskolát is terveznek. | |
| 1970-12-08 | Egész télen dolgoznak a városépítők | 1970: 489 lakás, 1971: 636 lakás. | |
| 1970-10-06 | Október 12-15 között megkezdődik a Dózsa György II. városrész első házának összeszerelése | A tervek szerint még az idén hat házat szerelnek majd össze. | |
| 1970-09-01 | Képaláírás | Máris sok nézője akadt a városi tanács irodaépületének földszintjén kiállított Dózsa György II. városrész beépítési tervének. A szépen kivitelezett, áttekinthető makett azt mutatja, milyen lesz a város északi része 1975-ben. (teljes szöveg) | |
| 1970-08-28 | Közszemlére bocsátják a Dózsa György II. városrész tnulmánytervét | A volt Barátság stadion helyén felépülő Dózsa György II. városrész makettjét, helyszínrajzát megtekinthetővé teszik a lakosság számára. A tervek rövid bemutatása. | |
| 1970-05-15 | Előzetes tanulmányterv a városi tanács végrehajtó bizottságának napirendjén | Születőben a Dózsa György II. városrész. Közszemlére teszik a beépítési tervet. Szerves kapcsolat a városrészek között. | |
| 1969-10-28 | Új bölcsőde a Dózsa György úti lakótelepen. | Pénteken (október 24-én) átadták a 80 személyes óvodát.
| |
| 1969-08-29 | Elkészült a bölcsőde | A Dózsa városrész új büszkesége | |
| 1968-07-23 | Nyári szünet az óvodákban és a bölcsődékben | Karbantartások a zárások alatt. Hogyan oldják meg a gyerekek felügyeletét ezen idő alatt? Tervezik a Dózsa György úti lakótelep új, 8. sz. bölcsődéjét, melyet a tervek szerint 1969. március elsején adnak át. | |
| 1966-05-24 | Újabb lakások épülnek | A Szórád Márton úton, a volt labdarúgó pályákon hozzákezdtek a D/24/a jelű, 56 lakásos épülettömb összeszereléséhez. | |
| 1965-12-03 | Új utcanevekről döntött a Városi Tanács Végrehajtó Bizottság | A Dózsa Gy. úti lakótelep, Ságvári II. városrész stb. új utcanevei. | |
| 1965-10-05 | Új iskola és két új orvosi rendelő nyílt a városunkban | Újtelepi iskola.( Első tanítási nap:1965.10.01) Rendelő a Dózsa György úti lakótelepen és a Castrum városrészben. | |
| 1965-07-27 | Új városrész születik. | A Dózsa II városrész beépítési terve. A 32 tantermes iskolától északra, a ma még beépítetlen puszta fennsíkra álmodták meg a tervezők a kb. 14 hektár területű új városrészt. 700 lakásban közel 2800 lakosnak lesz új otthona. | |
| 1964-11-07 | Megalakult a város harmadik lakásszövetkezete (kishír) | Csütörtökön. | |
| 1964-10-02 | Megalakul a harmadik lakásszövetkezet | A Gagarin és a Batsányi lakásszövetkezetnek összesen 643 tagja van. A Dózsa György úti városrész lakói októberben megalakítják szövetkezetüket. | |
| 1964-09-29 | Elkészült a Dózsa György úti panelház harmadik üteme (kishír) | Az építkezésről. | |
| 1964-08-28 | Új lakóházak, önkiszolgálóbolt, óvoda tervein dolgoznak a Tervező Irodában | A Dózsa György úti lakótelepen. | |
| 1964-07-31 | Milyen lesz a Dózsa György úti lakótelep | Nagypaneles építkezés. A beépítési tervet Kapsza Miklós és Szabó József készítette. | |
| 1964-06-26 | Beemelték az első szobafal nagyságú elemet a Dózsa György úton | 1964. június 25-én a lakásépítkezés első előregyártott oldalfal eleme a helyére került. | |
| 1964-04-07 | A héten már közel 900 ember vesz részt a Szórád Márton úti távfűtésvezeték építésén | A társadalmi munkában végzett építkezés részletezése. | |
| 1964-03-27 | Páratlan huzavona a páros oldalon - avagy előkészületek | Előkészületek a Dózsa György úti lakótelep építésére. A nehézségek felsorolása. | |
| 1964-03-20 | A Szórád Márton út közeli és távoli jövőjéről | Beszélgetés dr. Weiner Tibor városi főépítésszel. A napokban bontották le a volt szűrőállomás barakkját. A helyén megindultak a földmunkák. | |
| | Városképek, képzőművészeti alkotások | Dunaújvárosi kikötő 2-6. kocka, Szöllőssy Enikő: Folyamat 9-16, 27-28, Gulyás Gyula: Csoport 19-26, Kóka Ferenc: Dunaújváros A könyvtár felnőtt részlegében)31-38, Bodnár Zoltán: Csokonai: Dorottya 39-40, E. Tóth Ila: Olvasó nő 41-42, Birkás István: Nadapi ősmasszívum, Nadapi est, Növények 45-48,Sándorfalvi Sándor: Az 1945. évi földosztás 49-50, Szegedi Zoltán: Ásatás 51-52, Házsor 53-54, Kádár György: Sztrájkőrség 55-56, P. Csasztka Ilona: Várakozás 59-60, Pálfalvi HJános: Furcsa emlék 61-62, Szabó Zoltán: Egzekució 63-64, Birkás István: ES-03, ES-04 65-66,Pálfalvi János: Versolvasó nő 67-68, Birkás István: Hegylánc II. 69-70, Mustó János: Ballada 71-74, Mustó János: Csendélet 75-76,Dózsa II. városrészi 16 tantermes iskola 10-17, Béke városrészi építkezések, épületek 24-59, Kertvárosi lakóépületek, háttérben a Béke városrész 18-23, Makarenko emléktáblája a kertvárosi Makarenko utcában, a bölcsőde falán 60-61, Somogyi József:Aratók 62-69, 76-79, Friedrich Ferenc: Kapcsolatok 70-75.
| |
| | Dózsa városrész (kép) | Emeletes panelházak tövében parkoló autók a Dózsa városrészi lakótelepen | |
| | Dunaújváros Megyei Jogú Város óvodái 2003. | Kiadvány Dunaújváros Megyei Jogú Város óvodáiról. Az óvodák bemutatása. | |