Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2023-08-18 | Még hullámzó a Kohász játéka | Mindössze negyed óráig tudta megnehezíteni a vendég váciak dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a két gárda dunaújvárosi edzőmeccsén. | |
| 2023-08-04 | Nagy rohanás és gólzáporos győzelem | Végig vezetve aratott nyolcgólos sikert a Békéscsaba elleni hazai edzőmeccsen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese | |
| 2023-07-28 | Már csak a játékkal kell foglalkozni | Nyugodt körülmények között készülhetnek a 2023/2024-es szezon küzdelmeire a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának játékosai. Megkezdte felkészülését a 2023/2024-es szezonra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, melynek tagjai már egy hete edzenek a helyi sportcsarnokban. A gárda szerda délelőtti edzésére kilátogatott Barta Endre alpolgármester, valamint Motyovszki Mátyás, az ifjúsági, sport- és turisztikai bizottság elnöke is, hogy ismerkedjenek a csapat tagjaival, valamint sok sikert kívánjanak a játékosoknak és a szakmai stábnak az előttük álló szezonra. | |
| 2023-07-28 | Felvették a munkaruhát kézilabdázóink | Már a nyári felkészülés második hetében jár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely Rapatyi Tamás vezetőedző irányításával azon dolgozik, hogy a lehető legjobb állapotban vágjon neki a hazai pontvadászat 2023/2024-es szeptemberi rajtjának. | |
| 2023-07-21 | Már készülnek a DKKA kézilabdázói | Erdéllyi edzőtáborral kezdte meg nyári felkészülését a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese a 2023/2024-es szezon küzdelmeire. | |
| 2023-06-16 | Jobb körülmények között láthatják vendégül ellenfeleiket a DKKA kézilabdázói | A Dunaújváros Sportcsarnok tetejének felújítása mellet a nyílászárók cseréjére is biztosan sor kerül abból a 300 millió forintból, melyre az Országos Tornaterem Felújítási program keretein belül pályázott sikerrel a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. | |
| 2023-06-16 | Új szélsőt és átlövőt igazolt a Kohász | A 24 éves Sallai Nikolett az MTK csapatától, a portugál Débora Solange Costa Moreno pedig a Benficától érkezik a dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együtteséhez | |
| 2023-06-09 | Már közel került a dobogó elérése | Az elődöntőben kettő, a bronzmeccsen egyetlen góllal szenvedett vereséget a DKKA U19-es leány kézilabda csapata a korosztályos bajnokság négyes döntőjében. | |
| 2023-06-02 | Szomorú szezonzáró | Csak időszakosan tudta megnehezíteni a Debrecen dolgát a DKKA felnőtt csapata a 2022/2023-as bajnoki szezon utolsó mérkőzésén, végül sima, 39-25-ös győzelemmel szerezte meg a bajnokság bronzérmét, míg a mieink a 10. helyen fejezték be a pontvadászat idei küzdelmeit. | |
| 2022-12-16 | Kincseket rejt a József Attila Könyvtár Médiatára. Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (7.) | Szirmai György a helyi televízió régi híranyagai közül válogat. A sorozat 7. része | |
| 2022-11-04 | Az Üstökös Kupáért küzdöttek | 2022-ben is megrendezte az Üstökös Kupa elnevezésű utánpótlás kézilabda torna küzdelmeit a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség október 29-én és 30-án. Az immáron tizennyolcadik alkalommal megtartott viadalra az ország minden tájáról várták a résztvevőket a szervezők, akik idén is igen népes mezőnyt csalogattak Dunaújvárosba, ugyanis hatvankilenc csapat közel kilencszáz ifjú kézilabdázója húzott szerelést a megméretés helyszínein, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, az egyetemi sportcsarnokban, a Rácalmási Sportcsarnokban, valamint az Arany és a Gárdonyi iskola tornatermeiben. | |
| 2022-09-30 | Kérdezz-felelek sportlegendáinkkal: 3+1 kérdés Ferling Bernadetthez, a dunaújvárosi kézilabda ikonjához | A Dunaferr Magazin év elején elindított sorozatában
arra kíváncsiak, hogy az egykor hazai és nemzetközi sikereket elérő
Kohász-, vagy Dunaferrsportolókkal mi történt az elmúlt évek alatt, hogyan alakult a sorsuk, hol élnek, mivel foglalkoznak manapság? Interjú Ferling Bernadettel. | |
| 2022-09-09 | Győzelemmel kezdte a szezont a DKKA | Hazai környezetben, a Békéscsaba elleni összecsapással kezdte meg a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely természetesen a siker reményében vágott neki a 2022/2023-as szezon első tétmeccsének. | |
| 2022-08-12 | Felemás csaták a Podravka ellen | Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a horvát Podravka Vegeta elleni felkészülési találkozókat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese | |
| 2022-07-29 | Új edzővel, új utakon a DKKA | Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetése a Campus étteremben. A szakmai változásokról szóló beszámoló mellett bemutatkozott a csapat új vezetőedzője Rapatyi Tamás is. | |
| 2022-07-23 | Új vezetőedzővel folytatja a DKKA: Rapatyi Tamással | Sajtótájékoztató keretében jelentette be július 22-én, pénteken délelőtt a Campus Étteremben a DKKA vezetősége többek között, hogy a felnőtt kézilabda csapat a felkészülését új edzővel, a Dunaújvárosban jól ismert Rapatyi Tamással kezdte meg, miután Vágó Attilával közös megegyezéssel szerződést bontottak. | |
| 2022-07-15 | Gyönyörű aranyak a strandon | Minden mérkőzését 2-0-ra megnyerve végzett az első helyen a prágai Európa-bajnokságon a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar ifjúsági lány strandkézilabda válogatott. | |
| 2022-07-12 | Európa-bajnokok a Kohász-játékosok | Az U16-os strandkézilabda-Európa-bajnokságot Prágában rendezték meg, a férfiaknál és a nőknél is a magyar válogatott bejutott a döntőbe, amelyeket vasárnap vívtak a csapatok, egyaránt Spanyolország ellen. A hölgyeknél két Dunaújvárosi Kohász-játékos kapott helyet a keretben, Fehér Luca és Megyeri Bodza, a kapusedző pedig a Kohász stábját erősítő Győri Ágnes. | |
| 2022-07-08 | Csak egy csapat volt jobb a junioroknál | Farkas Johanna volt a válogatott legeredményesebbje a junior világbajnokságon, ahol a magyar csapat végül ezüstérmes lett. | |
| 2022-07-01 | Rendkívüli közgyűlést tartotak csütörtökön | A Pénzügyi, Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottsága június 27. napján kelt indítványában kezdeményezte a közgyűlése rendkívüli ülésének összehívását a soron következő rendes üléséig nem halasztható, a közgyűlés döntését igénylő ügyekben. Pintér Tamás polgármester a rendkívüli testületi ülést június 30-ra hívta össze | |
| 2022-06-29 | Fantasztikus emberek között kézilabdázhatott a Kohászban | Páratlan magyar és oroszországi karrier után az idény végén fejezte be pályafutását az 53-szoros magyar válogatott, Triscsuk Krisztina, aki két részletben több mint tíz évig erősítette az Alba Fehérvár KC együttesét, illetve kétszer játszott Dunaújvárosban is, tagja volt a DKKA 2016-ban EHF Kupát nyert csapatának. | |
| 2022-06-29 | Bulath Anita utolsó meze jótékonysági árverésen | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosa, Bulath Anita a Magyar Kupa négyes döntőjével búcsúzott el aktív pályafutásától. Az ott viselt mezét, amit a DKKA csapata mellett a győztes Győr tagjai is aláírtak, egy jótékonysági licitre ajánlotta fel. | |
| 2022-06-27 | Farkas Johanna lett a mérkőzés legjobbja | Hibátlanul, csoportelsőként jutott tovább a magyar női kézilabda-válogatott a szlovéniai junior világbajnokságon a középdöntőbe, soraiban a Dunaújvárosi Kohász irányítójával, Farkas Johannával. | |
| 2022-06-22 | Farkas Johanna mától a vb-n szerepel | Június 22-én, szerdán este megkezdi szereplését Szlovéniában a címvédő női junior kézilabda-válogatott az U20-as világbajnokságon. A csapat tagja a Dunaújvárosi Kohász fiatal tehetsége, Farkas Johanna. | |
| 2022-06-20 | Nem sikerült dobogóra állni a strandkézi vb-n | Az addig veretlenül menetelő magyar női csapat június 18-19-én, szombaton és vasárnap két legfontosabb mérkőzését elveszítve lemaradt a dobogóról a görögországi ifjúsági strandkézilabda-világbajnokságon. | |
| 2022-06-18 | Homokon és teremben | A görögországi ifi strandkézilabda vb-n tovább menetelt a magyar csapat, amely csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntőbe, amit szintén megnyert pénteken. A keret tagja a Dunaújvárosi Kohász két játékosa, Bartók Dorina és Szabó Aida, illetve a kapusedző Győri Ágnes. | |
| 2022-06-17 | Negyvennél több napirend várt a képviselőkre a közgyűlés ülésén. Fajsúlyos és halaszthatatlan témákról döntöttek | A napirend módosításával kezdődött a dunaújvárosi közgyűlés a Városházán 2022. június 16-án délelőtt: az egyik fogászati ellátással kapcsolatos téma lekerült, ám két új bekerült. Arról döntöttek a képviselők, hogy javaslat születik az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai magasabb vezetői pályázat kiírására (Bölcskei Anna lemondása miatt), valamint módosítják a Dunaújvárosi Óvoda alapító okiratát. | |
| 2022-06-17 | Kölcsönadta kapusát a Kohász | Hivatalos honlapján jelentette be a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, hogy Wéninger Alexa kölcsönben a NEKA együttesénél játszik a 2022/2023-as szezonban. Mint az a DKKA közleményéből kiderült, a Nemzeti Kézilabda Akadémia együttese nemrégiben azzal a szándékkal kereste fel csapatunkat, hogy kölcsönvenné kapusunkat a következő idényre, ugyanis elsőszámú kapuvédőjére, a korábban négy idényt is akadémiánkon nevelkedő Németh Katára sérülés miatt sajnos hosszabb ideig nem számíthat a Bohus Beáta vezette csapat. | |
| 2022-06-17 | Több mint negyven döntés. Több tízmilliót költenek az augusztusi programokra | Pintér Tamás polgármester június 16-ra, csütörtökre hívta össze a június havi rendes közgyűlést. Az előre kiosztott napirendi terv változott: egy javaslat lekerült a tárgyalandók listájáról, két sürgősségi indítványt pedig felvettek a napirendbe, így a nyílt ülésen összesen 43 javaslatot tárgyalt a képviselő-testület. | |
| 2022-06-16 | Wéninger kölcsönben a NEKA-nál folytatja | A Dunaújvárosi Kohász együttese június 14-én, kedden este jelentette be hivatalos felületein, hogy az elmúlt szezonban kiváló teljesítményt nyújtó kapus, Wéninger Alexandra a most feljutott Nemzeti Kézilabda Akadémiánál tölti kölcsönben a 2022/23-as szezont. | |
| 2022-06-14 | Ifjúsági strandkézilabda-vb DKKA-játékosokkal | Június 14-én, kedden kezdődik a görögországi Kréta szigetén az ifjúsági, U18-as strandkézilabda-világbajnokság, amelyen a DKKA két játékosa, Bartók Dorina és Szabó Aida, illetve kapusedzője, Győri Ágnes is részt vesz. | |
| 2022-06-11 | Horváth Petra a Kohásznál folytatja | "Újabb játékos igazolását jelentette be pénteken este a Dunaújvárosi Kohász kézilabda-együttese: a 25 éves balátlövő, Horváth Petra érkezését." | |
| 2022-06-10 | Visszatér az EHF Kupa-győztes kapus | Hivatalos honlapján számolt be legújabb igazolásáról a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, melynek közleményéből megtudhattuk, hogy négy év után visszatér az akadémistákhoz Oguntoye Viktória, az a hálóőr, aki egyik kulcsembere volt a Kohász EHF Kupát nyert együttesének 2016-ban.
| |
| 2022-06-09 | Szerb átlövőt igazolt a Kohász | Újabb játékos érkezéséről számolt be hivatalos honlapján a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, derült ki a klub ma délutáni közleményéből, melyből megtudhattuk, hogy akadémiánk felnőtt együttesnél folytatja pályafutását a szerb Ana Tomkovic is. | |
| 2022-06-07 | Oguntoye ismét a Kohászban | Oguntoye Viktóriát nem kell bemutatni valószínűleg senkinek, a párkányi születésű kiváló kapus 2015 és 2018 között erősítette a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesét, és most ismét visszatér Dunaújvárosba. | |
| 2022-06-03 | Negyedik hely a Magyar Kupában | Nem sikerült megszereznie a harmadik helyet a DKKA női kézilabda csapatának a Magyar Kupában, miután a debreceni bronzmeccsen 27-20-as vereséget szenvedett a Siófoktól. | |
| 2022-05-30 | Negyedik helyen zárt a Kohász, emlékérem jutott a csapatnak | A realitás alapján vasárnap a Magyar Kupában a harmadik helyért léptek pályára a Siófok ellen a DKKA kézilabdázói, akik az elődöntőben közel álltak a nagy bravúrhoz, csak büntetőkkel kaptak ki a Fraditól. Végül a bronzérem az esélyesebb Balaton-partiaké lett. Bulath Anita e meccsel – amelyen végül nem játszott – lezárta karrierjét. | |
| 2022-05-24 | Pihenés után vissza az új szerepkörben | Bulath Anita nagyon sajnálja, hogy egészségi állapota miatt nem tudott többet segíteni a csapat szombati, utolsó bajnokiján. Vágó Attila vezetőedző viszont reméli, hogy egy éremmel a Magyar Kupában meg tudják ajándékozni őt és magukat is. | |
| 2022-05-20 | Együtt marad a Kohász csapatának magja | Hivatalos honlapján számolt be az együttest érintő személyi kérdésekről a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata. Mint az a DKKA közleményéből kiderült, öt játékos távozik az akadémistáktól a szezon végén, ugyanakkor a gárda kulcsjátékosai közül többen is szerződést hosszabbítottak, így a csapat magja együtt marad a 2022/2023-as szezonra is. | |
| 2022-04-22 | Két ünnepség után harmincnál több napirendről dötntött a városi közgyűlés. Szép szavak után fontos témákról szavaztak | Megtartotta áprilisi ülését Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A képviselő-testület 33 napirendi pontról döntött a nyílt, a zárt ülésen pedig díjak odaítéléséről határoztak. | |
| 2022-04-21 | A legkisebbekkel is foglalkoznak | A DKKA felnőtt keretének két tagja, Horváth Gréta és Polics Tímea megtisztelő feladatot kapott.A klubnál nemrégiben két új csapat formálódott, megalakult ugyanis az U8-as, valamint az U9-es gárda a DKKA-nál. | |
| 2022-03-10 | Remek hajrával a négyes döntőbe jutott a Kohász | Március 9-én a női kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében lépett pályára az NB I/B-s Békéscsaba otthonában a DKKA együttese. | |
| 2022-03-09 | Nagyon nagy lehetőség előtt áll a DKKA csapata | Mind a DKKA játékosai, illetve a csapat szakvezetője, Vágó Attila is nagy lehetőség előtt áll szerdán, amikor a Magyar Kupa negyeddöntőjében a másodosztályú Békéscsaba otthonában 18 órától játszanak a négyes fináléba jutásért. Beszélgetés Vágó Attila vezetőedzővel. | |
| 2022-02-25 | Négy lényeges napirendről döntött a közgyűlés a rendkívüli ülésen. Négy halaszthatatlan napirendről döntött a képviselő-testület | Rendkívüli közgyűléssel folytatta a munkát a dunaújvárosi képviselő-testület. Négy napirendi pontról szavaztak a képviselők a Városháza „C” szárnyának közgyűlési termében 2022. február 23-án, szerdán, délelőtt 10 órától.
| |
| 2022-02-24 | Rendkívüli ülésre hívták össze a képviselőket | Pintér Tamás polgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze február 23-ra a január 30-i vihar okozta károk kijavítása, valamint a színház működtetésének kérdése is a testület elé került. | |
| 2022-02-17 | Együttműködést kötöttek | Sajtótájékoztatón jelentették be február 16-án, szerdán, hogy együttműködési megállapodást kötött a DVSC Schaeffler és a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Ennek keretében a következő szezonra is maradó Borgyos Panna után két újabb fiatal tehetség, Arany Rebeka és Poczetnyik Luca is a DKKA-ban kap játéklehetőséget. | |
| 2022-02-16 | Meghívó a válogatott első edzésére | A rendszeres kerettag, Farkas Johanna mellett a DKKA fiatal beállója, Matucza Gabriella (kép) is első alkalommal meghívót kapott a junior kézilabda-válogatott legutóbbi összetartására, amit Siófokon rendeztek meg. | |
| 2022-02-11 | Van presztízse az akadémián folyó szakmai munkának | Az ország szinte minden szegletéből érkeztek tehetséges játékosok a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia második, 2022-es kiválasztójára. | |
| 2022-02-08 | A DKKA szombaton kiválasztó napot tartott | A DKKA szombaton megtartotta a szezonban második kiválasztóját a sportcsarnokban, amelyre a 2006–2009-ben született tehetséges lányokat várták. Ezúttal is szép számú jelentkező regisztrált az eseményre, amelyen a klub teljes utánpótlás-edzői stábja részt vett a szakmai igazgató és az ügyvezető mellett. | |
| 2022-02-05 | Hlogyik Petra kölcsönben az MTK-ban folytatja | A Dunaújvárosi Kohász KA pénteken bejelentette, hogy a szezon végéig az MTK Budapest csapatában játszik kölcsönben a klub huszonkét éves kapusa, Hlogyik Petra. | |
| 2022-02-03 | Derekasan helytállt és nagyot küzdött a Győr ellen a DKKA | A Győri Audi ETO-t fogadta szerdán este a 12. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász KA együttese. | |
| 2022-02-02 | A Rudas az ország harmadik legjobbja | Harmadik helyen végzett az V–VI. korcsoportos lánykézilabda-diákolimpia balatonfüredi nyolcas döntőjében a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium DKKA játékosokra épülő együttese. | |
| 2022-01-28 | A kupasikerük lendületet is adhat a vártaiak ellen | Nagy taktikai csatában lépett tovább a Magyar Kupa negyedik körében szerdán este a DKKA gárdája. Beszámoló a mérkőzésről. | |
| 2022-01-28 | Az ország legjobbjai közt bizonyítanának | Péntektől a kézilabda V–VI. korcsoportos diákolimpia balatonfüredi nyolcas döntőben szerepel a DKKA játékosaira épülő Rudas középiskola női csapata. | |
| 2022-01-27 | Tovább a Magyar Kupában | Hazai pályán megérdemelten nyert a DKKA csapata az MTK ellen. | |
| 2022-01-24 | DKSE: hetven éve az újvárosi sikeres sportélet szolgálatában | Mozgalmas év volt 2021, amelyre a járványhelyzet rányomta bélyegét. Négyrészesre tervezett összeállításunkban a mögöttünk hagyott esztendő legfontosabbnak ítélt eseményeire pillantunk vissza. Most lássuk a negyedik negyedévet. | |
| 2022-01-21 | Sportemberségből jeles a Kohásznak | A tartalékosabbnál is tartalékosabb Kohász kétgólos, 30-28-as vereséget szenvedett a Vasas elleni fővárosi bajnoki találkozón. | |
| 2022-01-21 | Díjemelések az év első közgyűlésén. Megszavazták a város vezetőinek tiszteletdíját | Beszámoló a január 20-i közgyűlésről. A közgyűlés Bencsik Istvánt nevezte ki a DVG Zrt. gazdálkodásért felelős cégvezetőjének. | |
| 2022-01-20 | Közgyűlés | 2022. január 20. | |
| 2022-01-15 | A folytatásban újfent nem csak a pályán dőlhetnek el a meccsek | Beszélgetés Vágó Attilával, a DKKA vezetőedzőjével. | |
| 2022-01-13 | Most nagyot "dobbanthatnak" | "Csütörtök este kezdődő férfikézilabda-Európa-bajnokságon a magyar válogatottól hazai pályán, ilyen szurkolói támogatás mellett a legjobb négy közé jutást is simán elképzelhetőnek tartja a sokszoros válogatott Törő Szabolcs, aki jelenleg a DKKA utánpótlásánál edzősködik." | |
| 2022-01-07 | 9000 szavazat döntött a várostörténeti blog versenyének eredményeiről. Döntött a net népe, itt vannak máris a város kedvencei | Idén már öt kategóriában zajlott a viadal, még az utolsó napra is jutott fordulat a DunaújvárosMesélPontHu blog évzáró megméretésén. Dunaújváros Kedvence 2021 – az eredmények a cikkben. | |
| 2022-01-03 | A kézilabda iránti szenvedélye tartotta eddig a pályán Anitát | "Bulath Anita maga sem gondolta volna, hogy 38 évesen még aktív játékos lesz, ráadásul egyértelműen húzóembere a Dunaújvárosnak. A játék iránti szenvedélye tartja a pályán, de ígéri, a mostani idény után tényleg abbahagyja, miközben szakmai igazgatóként már a visszavonulása utáni feladatát is tanulja. A Nemzeti Sportban megjelent interjú szerkesztett változatát olvashatják." | |
| 2021-12-31 | Sportolóink fogadták az állatbarátok adományait | "A két ünnep között, kedden, szerdán és csütörtökön délután a város sportszervezeteinek képviselői, játékosok várták az állatbarátok adományait a "Tűzijáték helyet kutyatápot" elnevezésű akció keretében." | |
| 2021-12-18 | Nagy küzdelem, ám végül vereség az év zárómeccsén | "A bajnoki szünet miatt számos felkészülési találkozót játszott az elmúlt hetekben a DKKA felnőtt női kézilabdacsapata, amely pénteken este az egyik magyar élcsapatnak számító Mosonmagyaróvárt fogadta a helyi sportcsarnokban." | |
| 2021-12-16 | Ötödször nyert Kovács Zsófia. Ötödször választották az év legjobbjának Kovácsot | "A Magyar Távirati Iroda sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. A nyertesek listáját szerdán tették közzé, amiből kiderült, női tornában ismét a DKSE kiválósága, Kovács Zsófia nyert, gumiasztalban Vincze Ákos, női vízilabdában pedig az ősszel eligazolt Magyari Alda." | |
| 2021-12-16 | Nikolett emlékére táblát avattak | "Halálának ötödik évfordulóján emléktáblát avattak kedden a tragikusan fiatalon távozott Horváth Nikolett, a DKKA ifjú kézilabdázója tiszteletére a sportcsarnokban." | |
| 2021-12-15 | Hasznos gyakorlás mellett fölényes Kohász-győzelem | "A magyar junior válogatott ellen játszott kedden este hazai pályán, de hivatalosan vendégként felkészülési mérkőzést a Dunaújvárosi Kohász együttese. A fiatalok nem tudták megnehezíteni a DKKA dolgát." | |
| 2021-12-07 | A DKKA fiataljai a második félidőben hamar döntöttek | Befejezte a bajnokság őszi szezonját az NB II-es felnőtt női bajnokságban szereplő DKKA U22-es női együttese is. A lányok szombaton hátrányból fordítva győzelemmel zárták az évet hazai pályán az egyik megyei rivális ellen. | |
| 2021-12-04 | Az izgatottságukat is le kellett győzni | A dunaújvárosi nevelésű Klujber Katrin a magyar női kézilabda-válogatott tagjaként a szlovákok 35-29-es legyőzésével kezdte a csoportkört, így 2 forduló után biztos továbbjutó a spanyolországi világbajnokságon. | |
| 2021-12-03 | Újra edzésbe álltak, van is izomláz bőven | A bajnokság végével tíz nap pihenőt kaptak a DKKA játékosai. Beszélgetés Vágó Attila vezetőedzővel. | |
| 2021-11-30 | Farkas góljával két siker a dánok ellen | A múlt héten Balatonbogláron edzőtáborozó női juniorkézilabda-válogatott, soraiban a Dunaújvárosi Kohász játékosával, Farkas Johannával, aki három edzőmérkőzést is játszott ezen időszak alatt. | |
| 2021-11-25 | A Kohász játékosainak válogatottbeli szereplései | A juniorválogatott Balatonbogláron gyakorol hétfőtől, soraiban a Dunaújvárosi Kohász játékosával, Farkas Johannával. A Kohászból az ifjúsági válogatottba is két játékos kapott meghívót, Kecskés Noémi, valamint Sztanó Kincső. A felnőttegyüttes légiósai közül pedig Dominika Mrmolja a szintén világbajnoki részt vevő szlovén válogatotthoz csatlakozott. | |
| 2021-11-22 | A DKKA idénre befejezte, az MTK jön a kupában | A szombaton lejátszott három mérkőzés után hosszabb szünet következik az NB I-es női kézilabda-bajnokságban. | |
| 2021-11-19 | Felemás búcsú a 2021-es esztendőtől | Az Alba FKC ellen nyert, Debrecen ellen viszont veszített A DKKA felnőtt női csapata | |
| 2021-11-10 | A DKKA-továbbjutás két főszereplőnője Szalai és Bulath volt | A női kézilabda Magyar Kupa harmadik fordulójában október 9-én a DKKA együttese a Szombathelyt fogadta hazai pályán. Végül nagy küzdelem után hazai siker született. | |
| 2021-11-03 | A kézilabda ifjú üstököseinek rendeztek rangos kupaversenyt | Közel hétszáz résztvevővel, sikeresen zárult a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség legnagyobb rendezvénye, a hagyományos Üstökös Kupa, amit a múlt héten négy helyszínen rendeztek meg Dunaújvárosban. A tornán ott voltak a DKKA, a Rácalmás SE és a Virág SE fiataljai is. A DKKA U13-as csapata a harmadik helyen végzett és a csapattagja, Köteles Mira lett a gólkirálynő (kép). | |
| 2021-10-30 | Próbán a tehetséges fiatalok | "A múlt héten szombaton 2006 és 2009 között született lányok jelentkezését várta a DKKA a Városi Sportcsarnokban tartott toborzójára. Közel negyven ifjú kézilabdázó vett részt a DKKA kiválasztóján." | |
| 2021-10-21 | Erre a teljesítményre büszkék lehetnek a Kohász játékosai | "Nem várt erőkifejtésre késztette a bajnok Fradit a DKKA női kézilabdacsapata a szerdai hazai bajnokin, ahol a fantasztikusan teljesítő, sokáig vezető és ezer fokon égő Kohászt csak a hajrában tudta bedarálni Európa egyik élcsapata." | |
| 2021-10-15 | Hasznos edzőmeccs a bajnoki előtt | A játékban maradás és a védekezés javításának reményében húztak szerelést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női csapatának játékosai a NEKA férfi ifjúsági együttese ellen. | |
| 2021-10-11 | Farkas két meccse a válogatottban (kishír) | A válogatott szünetben a női junior kézilabda-válogatott két felkészülési mérkőzést is játszott, soraiban a Dunaújvárosi Kohász KA játékosával, Farkas Johannával. A kétszeres korosztályos Európa-bajnok csapat elsőosztályú riválisokkal találkozott, először a Siófokkal, majd az Alba Fehérvárral. Farkas mindkét – amúgy elveszített – összecsapáson egyaránt négy találatot szerzett. (teljes szöveg) | |
| 2021-10-09 | Hasznos edzőmérkőzést játszottak a fiúkkal | A Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabdázói az európai válogatott meccsek miatti szünetben pénteken délelőtt a Nemzeti Kézilabda Akadémia ifjúsági fiúcsapatával játszottak zárt kapus edzőmérkőzést. | |
| 2021-10-07 | Kohász-játékosok a válogatottaknál | A DKKA játékosai nemzetközi versenyeken: Dominika Mrmolja, Jana Sustkova. | |
| 2021-09-30 | Sikeres mester- és szakedzői vizsgát tettek | A 2019/2020-as tanévben az EHF mesteredzői képzésén sikeresen végzettek tanúsítványt kapott Kovács István, a DKKA-utánpótlás szakmai igazgatója és ifjúsági edzője, illetve előbbit a serdülők edzője, Guricsné Horváth Beáta. | |
| 2021-09-28 | Kicsit elhitték azt magukról, hogy mekkora királyok | Szombati bajnokiján tízgólos vereséget szenvedett hazai pályán a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata a Vác ellen. | |
| 2021-09-27 | Beleszaladtak egy pofonba | "Két győzelem után az első komoly erőfelmérő várt a DKKA női kézilabdázóira a szombati hazai meccsükön, amikor a Vác csapatát fogadták. Sajnos a Kohász nagyon rosszul, sok hibával játszott, így megszorítani sem sikerült az ellenfelet." | |
| 2021-09-16 | Bulath Anita jótékony célra felajánlott ereklyéje | A szezonnyitó mérkőzés előtt a DKKA szakmai igazgatója és egyben játékosa, Bulath Anita hivatalosan átnyújtotta 2008-as Európa-bajnokságon viselt válogatott mezét Horváth Péternek, az fehérvári Adni Jó Kupa Baráti Kör alapító tagjának. | |
| 2021-09-14 | Harcoltak, küzdöttek és rossz játékkal is nyertek | Győzelemmel zárta első bajnoki meccsét szombaton a DKKA csapata a Szombathely ellen, ám női kézilabdázóink vezetőedzője, Vágó Attila elmondta, a háromgólos siker bizony nem született meg könnyen. | |
| 2021-09-13 | Győzelemmel kezdett a Kohász | A bajnokság első fordulójában hazai pályán nyert a DKKA női kézilabdázói a Szombathely ellen. | |
| 2021-09-10 | Nagyon egyben van a csapat, ki vannak éhezve a sikerekre | Beszélgetés Vágó Attilával, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) vezetőedzőjével. | |
| 2021-09-06 | Kiválóan sikerült a Kohász bajnoki főpróbája | A Siófok szeptember 3-i, idegenbeli legyőzésével zárta a DKKA a felkészülési mérkőzések sorát. | |
| 2021-08-30 | Becsüljék a közösséget! | Három napon át négy korosztály (U12, U13, U14, U15) huszonöt csapata lépett pályára az ötödik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán, amely a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia fiatalon elhunyt játékosának emléke előtt tiszteleg évről évre. | |
| 2021-08-27 | Tornagyőztes akadémisták | Az Alba FKC elleni hatgólos győzelemmel nyerte meg a Békéscsabán megrendezett I. Szabó Károly Emléktornát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata. | |
| 2021-08-26 | Nikolettre emlékeznek | Augusztus 25-től 27-ig tart az V. Horváth Nikolett Emléktorna, amellyel a dunaújvárosi klub a 2016 novemberében fiatalon elhunyt játékos emléke előtt tiszteleg. | |
| 2021-08-23 | A Kohász tornagyőzelme | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt, ifjúsági és serdülő együttese pénteken és szombaton az I. Szabó Károly-emléktornán szerepelt Békéscsabán. A nagyok megnyerték a kupát, csakúgy, mint a serdülők, az ifik pedig harmadik helyen végeztek. | |
| 2021-08-21 | Halászlével is alapozott a DKKA csapata a kupára | A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesülete látta vendégül a DKKA együttesét, hogy kötetlen formában elköltsenek egy finom estebédet, ami már évek óta hagyomány. | |
| 2021-08-19 | Edzőtovábbképzés telt ház előtt | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás és felnőtt csapatainak edzői, illetve játékosainak gyakorlati bemutatóival tartották meg a "C" és "D" licenszes edzők továbbképzését a dunaújvárosi egyetem sportcsarnokában. | |
| 2021-08-18 | A junior Európa-bajnok játékos már a DKKA mezében készül | Farkas Johanna a közelmúltban a női juniorválogatottal, hibátlan teljesítménnyel, Európa-bajnokságot nyert, majd egy rövid pihenő után megérkezett új csapatához, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együtteséhez. | |
| 2021-08-16 | Sikeres edzőmeccs mellett serdülők tornája | Augusztus 13-án egy serdülőtornát is rendezett az egyesület hazai pályán. Ezen a Kohász két csapata mellett a Szent István SE, továbbá az Érd korosztályos csapata vett részt. A tornát az Érd nyerte meg, az ezüstérem a DKKA I-es csapatának jutott, a harmadik helyet pedig a SZISE szerezte meg, a DKKA második együttese lett a negyedik. | |
| 2021-08-13 | Támogatás és közös játék - Dupla ajándék az Útkeresésnek a DKKA női kézilabdázóitól. Támogatás mellé közös játék is dukált | Illusztris vendégei voltak a dunaújvárosi Útkeresés Segítő Szolgálat nyári szabadidős programsorozatának a közelmúltban: a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata nemcsak támogatta az eseményt, de egy játékos foglalkozás erejéig közös sportolásra várta a résztvevőket! | |
| 2021-08-09 | Ezúttal az Érd nyerte az edzőmérkőzést | Augusztus 6-án újabb edzőmérkőzést játszott a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabda-együttese hazai pályán, a vendég az Érd gárdája volt. | |
| 2021-07-24 | Bulath Anita a klub szakmai igazgatója is | "Az már korábban ismert volt, hogy Bulath Anita, aki az előző kiírás legeredményesebbje lett és fantasztikusan teljesített, még a következő idényben is vállalja a játékot a DKKA csapatában. A felkészülés kezdetén aztán kiderült, új feladatkört is kap a klasszis játékos, felkérték, legyen a Kohász szakmai igazgatója is, amit örömmel elvállalt." Interjú. | |
| 2021-07-23 | Újra munkában a DKKA kézilabdázói | Véget ért a nyári szünet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata számára: az együttes tagjai megkezdték felkészülésüket a 2021/2022-es bajnoki szezonra. Összesen húsz játékos vágott neki a közös munkának Vágó Attila vezetőedző irányításával a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s mint azt a DKKA szakvezetője elárulta, nagy örömmel köszöntötték egymást a csapat tagjai az első edzésen. | |
| 2021-07-20 | Felvették a lányok a munkásruhát. A jól megérdemelt pihenő után elkezdték a munkát | Hat hét szünet után július 19-én, hétfőn az első edzésekkel elkezdte a felkészülést a következő szezonra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. | |
| 2021-07-16 | Eb-győztes a strandkézilabda válogatott | Minden mérkőzését megnyerve szerzett Európa-bajnoki címet a két dunaújvárosi játékossal, Bartók Dorinával és Szabó Aidával felálló magyar U17-es leány strandkézilabda válogatott. | |
| 2021-06-25 | "... vállalhatatlan a tervezet, és a város elleni bosszúhadjárat fontos eleme..." Közgyűlés: gyászpercek után fontos frontok | A járványügyi korlátozások enyhítésének köszönhetően mintegy 50 napirendi pontról szavazott a dunaújvárosi képviselő-testület az év első rendes közgyűlésén a Városháza „C” szárnyában, 2021. június 24-én délelőtt 9 órától. | |
| 2021-06-25 | Idén semmit nem adtak könnyen a pályán | Vágó Attila, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének vezetőedzője értékelte a 2020/2021-es szezont. Interjú | |
| 2021-06-21 | A módosítás nem befolyásolja a DKKA keretét | Néhány változás azért lesz a következő szezonban, például az olimpia miatt később kezdődik a bajnokság, az első forduló szeptember 12-én lesz. A Dunaújvárosi Hírlap megkereste Gurics Attilát, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia menedzserét, a módosítás érinti-e bármilyen formában a Kohászt. | |
| 2021-06-11 | Veretlenül elsők a DKKA kézilabdázói a Liga Kupában. Kupagyőzelemmel zárta a szezont a Kohász | 25-21-es győzelmet aratott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a Liga Kupa döntőjének visszavágójában a Kozármisleny ellen hazai pályán. Az első félidőben még akadozott a gépezet, de a második felvonásban tempót váltott a DKKA csapata és a mérkőzést megnyerve hódította el a sorozat első helyét. | |
| 2021-06-07 | A ligakupa győztese lett a DKKA. Kupasikerrel zárták a szezont, közös ünneplés a szurkolókkal | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese június 6-án, vasárnap este megnyerte a ligakupa visszavágóját is a Kozármisleny ellen, így kettős sikerrel húzta be a finálét, és vehette át a győztesnek járó serleget a Magyar Kézilabda Szövetség képviselőjétől. | |
| 2021-06-04 | Diadalmas kézilabdás szezonhajrá | Nagy csatában aratott 36-33-as sikert az Érd elleni találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely a nyolcadik helyen fejezte be az idei (2020/2021) bajnoki szezont. | |
| 2021-05-31 | A győzedelmes bajnoki zárásuk nyolcadik helyet ér a Kohásznak | Amit talán ősszel, az egymás után elhalasztott mérkőzések után lehet, nem mindenki gondolt, május 30-án, vasárnap este hazai pályán az Érd elleni mérkőzéssel befejeződött a bajnoki szezon a Dunaújvárosi Kohász KA együttese számára. Ráadásul egy küzdelmes mérkőzésen győzelemmel, ami azt jelenti, előrelépve, a nyolcadik helyen zárt a DKKA.
| |
| 2021-05-31 | A DKKA NB II-es csapata bajnoki címet szerzett | Utolsó bajnoki mérkőzésén az aranyérem volt a tét a DKKA U22-es csapatának az NB II-es felnőttbajnokság délnyugati csoportjának szombati, hazai rangadóján a PEAC ellen. | |
| 2021-05-21 | Liga Kupa - döntőben a Kohász | Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata 37-28-as sikert aratva, kettős győzelemmel jutott be a Liga Kupa döntőjébe, ahol a Kispestet búcsúztató Kozármisleny lesz az ellenfele. | |
| 2021-05-14 | Hosszabbítások hete a Kohásznál | Vágó Attila vezetőedző, Győri Ágnes kapusedző és Horváth Tibor vezető erőnléti edző is Dunaújvárosban kezdi meg a 2021/2022-es szezont. | |
| 2021-05-13 | Horváth, Nick és Krupják-Molnár is hosszabbít | A szakmai vezetés, majd Bulath, Szalai és Kazai szerződésének meghosszabbítása után szerdán este a klub hivatalos közösségi oldala a Dunaújvárosi Kohász KA újabb három játékosáról számolt be, akik a következő szezonra aláírták kontraktusukat. | |
| 2021-05-12 | Bulath, Szalai, Kazai is marad | A Dunaújvárosi Kohász KA együttese május 10-én, hétfőn jelentette be, hogy a következő szezonnak is változatlan szakmai stábbal vág neki. | |
| 2021-05-11 | DKKA: együtt marad a szakmai stáb. DKKA: a teljes szakmai stáb marad a csapatnál | A Dunaújvárosi Kohász KA hétfőn este megtette első bejelentését, a klub hivatalos közösségi oldalán megjelent tájékoztatás szerint a csapat munkáját irányító szakmai stáb változatlan összetételben hosszabbított. Azaz Vágó Attila vezetőedző mellett Győri Ágnes kapusedző, illetve Horváth Tibor vezető erőnléti edző a következő szezonban is itt folytatja a munkáját. | |
| 2021-04-19 | A céljainak az eléréséhez kitartásra van szüksége | Még csak 15 éves és már túl van sikeren, kudarcon, illetve egy nagy műtéten, de még így sem adta fel. Kövecses Lili egy tehetséges kamaszlány, és sokaknak példaértékű lehet a kitartása. A Széchenyi István Gimnázium és Kollégium tanulója, valamint a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosa. | |
| 2021-04-16 | DKKA: "Csak a szakmára figyelhetnek!" | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia anyagi helyzetéről, a legfontosabb feladatokról, a közeljövő céljairól számolt be Vertig Csaba, a DKKA 2021. januárban kinevezett új ügyvezetője | |
| 2021-04-01 | Akit már sosem lehet pótolni! | Nekrológ Bába Mihály, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia legendás gyúrója emlékére | |
| 2021-04-01 | Szép győzelem a Liga Kupában | Nagyon szép győzelmet aratott a Liga Kupa negyeddöntőjének első, mosonmagyaróvári felvonásán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, ám a 31-24-es sikert követően sem engedhettek ki kézilabdázóink, ugyanis a héten még egy nagyon fontos meccs vár a csapatra | |
| 2021-03-26 | Mécsesek lángjánál közösen emlékeztek. Ő az, akit csak szeretni lehetett | Bába Mihályt, Bábamisit, ha úgy tetszik Bubut, egész Dunaújváros gyászolja, és érthetetlenül áll a halála előtt. | |
| 2021-03-26 | Támogatást nyújtanak a kézilabda akadémiának. | Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester fogadta az irodájában a Jysk magyarországi és az Allinfer képviselőit. A találkozót örömtelinek tituláló alpolgármester elmondta, a vállalatok támogatást nyújtanak a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiának. | |
| 2021-03-26 | Gyászban a város | Nekrológ Balla József, építész, Bartók Gábor, tanár és Bába Mihály, volt birkózó és a DKKA gyúrójának emlékére | |
| 2021-03-25 | Bába Mihályt gyászolja a DKKA, mostantól érte fognak harcolni | Március 23-án, kedden éjszaka érkezett a szörnyű hír: egy héttel súlyos közlekedési balesete után elhunyt a DKKA gyúrója, Bába Mihály, a dunaújvárosi sportélet ikonikus alakja. A lányok e sokkoló tragédia árnyékában, szívükben óriási fájdalommal vállalták a játékot szerdán Győrben. A meccs a történtek után nem a kézilabdáról szólt. | |
| 2021-03-24 | Főszereplővé vált, de nem bánja | Kiegészítő szerepre készült a szezonban, ezzel szemben kirobbanó formában és teljesítménnyel vezéregyénisége a DKKA együttesének Bulath Anita. Produkciója alapján többek szerint simán beférne a válogatottba is, azonban a jóleső elismerés mellett azt mondja, ő már csak szurkolója a nemzeti csapatnak. | |
| 2021-03-23 | Nincs fűtés, meleg víz a sportcsarnokban | Napok óta nincsen meleg víz és fűtés a sportcsarnokban, s miután a helyzet még hétfőre sem rendeződött, emiatt a szerdára kiírt DKKA – Győr kézilabda-mérkőzést már biztosan nem itt, hanem az ETO otthonában rendezik meg. | |
| 2021-03-19 | A súlyos baleset után mielőbbi gyógyulást, Misike! | Bába Mihály, a dunaújvárosi DKKA legendás gyúrója szenvedett súlyos balesetet 2021. március 16-án Dunaújvárosban, a Dózsa György útonl | |
| 2021-03-08 | Nagy lehetőség ez a fiatal játékosnak | A Dunaújvárosi Kohász KA fiatal játékosa, Németh Nóra bekerült a Magyar Kézilabda Szövetség Tehetséggondozó Programjába. | |
| 2021-03-04 | Jovovity Budaörsön folytatja | Jovana Jovovity, aki idáig a Dunaújvárosi Kohász játékosa volt, a szezon hátralévő részét már az NB I/B nyugati csoportját vezető Budaörs együttesében tölti. | |
| 2021-02-20 | Ezen a mérkőzésen csakis a győzelem lehet az opció | Nagyon fontos bajnoki vár 02.20-án, szombaton 17 órától a DKKA kézilabdázóira, Vágó Attila vezetőedző a hétközi kupameccset is feláldozta azért, hogy a kulcsemberek pihenten tudjanak pályára lépni a Békéscsaba ellen. A hat ponttal tizenharmadik helyen álló Kohász semmi másban nem gondolkodik, csak a győzelemben, de arra igyekeznek figyelni, nehogy emiatt görcsösek legyenek a játékosok. | |
| 2021-02-11 | Két DKKA-játékos is Vácott folytatja | A Váci NKSE kézilabdacsapata a következő években is szeretné követni eddigi játékospolitikáját, azaz fiatal magyar játékosokkal vennék fel a versenyt a hazai élvonallal – számolt be róla szerdán a klub honlapja, majd több új igazolást is bejelentettek, ami érinti a Dunaújvárosi Kohász KA csapatát. | |
| 2021-01-22 | Hibátlanul az élen | hat mérkőzésből hatot nyert a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női csapata a Liga Kupa C csoportjában | |
| 2021-01-08 | Kézilabdás segítség a nyári táborhoz | Egymás helyett az dunaújvárosi Útkeresés Segítő Szolgálatot ajándékozták meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának játékosai 2020. karácsonyán | |
| 2020-12-23 | A hölgyek ezúttal másra is gondoltak | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sem feledkezett el a karácsonyról, december 22-én jótékonykodtak. | |
| 2020-12-18 | Kiütéses sikerrel tért vissza a Kohász | Közel félszáz gólt szereztek a dunaújvárosi kézilabdázók a Tempo KSE elleni Liga Kupa találkozón a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. | |
| 2020-12-15 | Visszatérés még idén, a DKKA ma este elkezdi a ligakupát is | Az eredeti tervekkel és számításokkal ellentétben, ha nem szól közbe a járvány, akkor három mérkőzést mégis játszik idén a DKKA. | |
| 2020-11-21 | Az egészségesek újrakezdhették. Újra edzésbe állt a DKKA | Ugyan idén bajnoki meccset már valószínűleg nem játszik a DKKA NB I-es kézilabda-együttese, de az újabb koronavírus-fertőzés miatti karantén leteltét követően ismét elkezdték az edzéseket a csapat tagjai. Szigorúan csak azok, akik nem kapták el a fertőzést, a többiekre még orvosi vizsgálatok várnak. | |
| 2020-11-14 | A DKKA utánpótlásában gondot okoz az iskolazár | Miután a koronavírus miatti szigorított kormányzati intézkedések a versenysportot nem érintették, a szakági szövetségek szinte kivétel nélkül úgy döntöttek, tovább folytatják a sorozatokat, felnőtt és utánpótlás szinten, minden vonalban. Azonban a középiskolák, kollégiumok bezárása bizony problémát okozhat, a DKKA kézilabdázóinál nem is kicsit, a DAB hokisainál azonban könnyebb a helyzet. | |
| 2020-11-12 | Élményt adtak a sok gyereknek | Komoly előkészítés után, az akkor érvényben lévő járványügyi szabályok szigorú betartásával sikerült tető alá hozni és lebonyolítani a napokban a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség nagyszabású utánpótlástornáját, az Üstökös Kupát, immár tizenhatodik alkalommal. | |
| 2020-11-07 | Fontos kérdésekről volt szó a ligaülésen | A DKKA felnőttcsapatának koronavírus-fertőzése miatt megtörtént a sportcsarnok fertőtlenítése, az utánpótlás-edzőkkel történt egyeztetés után eldőlt, ezek a csapatok folytatják a bajnokságokat. A pénteki ligaülésen pedig a többi között elhangzott, mindenképpen az NB I-es sorozatok befejezésére törekszik a szövetség.
| |
| 2020-11-06 | Újra felütötte fejét a vírus, nyolc DKKA-játékos tesztje pozitív lett | Miután szerdán két góllal kikapott a Dunaújvárosi Kohász KA együttese Szombathelyen, a bajnoki találkozó után kiderült, a csapat nyolc játékosának pozitív lett a koronavírustesztje, ezért az együttes és a szakmai stáb ismét hatósági karanténba került. Ez azt is jelenti, hogy idén már nem tud pályára lépni a DKKA, hiszen az érintettek sportorvosi engedélyüket több hét után, csak az egészségügyi vizsgálatokat követően kaphatják vissza. | |
| 2020-11-04 | Vasmű: két részletben újra a bérek. Az októberi béreket is két részletben fizeti majd a vasmű | Evgeny Tankhilevich az ISD Dunaferr Zrt. vezető tisztségviselőjeként, ezúttal is legfőbb-, általános vezérigazgató- helyettesként és nem cégvezetőként tájékoztatta a Dunaferr munkavállalóit, hogy a 2020. októberi béreket is – a szeptemberihez hasonlóan – csak két részletben tudják kifizetni. Eközben a társadalombiztosítási ellátásokat teljes mértékben, időben teljesíteni kívánja. | |
| 2020-10-29 | A DKKA a hosszú szünet után vereséggel tért vissza | Egy hónap kihagyás után szerdán Érden játszott bajnoki mérkőzést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. A visszatérés nem sikerült, a vendégek végig csak futottak az eredmény után, pedig a győzelem volt a céljuk, ezért fájó a vereség. | |
| 2020-10-28 | Egy hónap után ismét bajnoki mérkőzést játszik ma a DKKA | Amennyiben az utolsó pillanatban semmi nem jön közbe, több mint egy hónap kihagyás után október 28-án, szerdán 18 órától Érden ismét bajnoki mérkőzést játszik a remélhetőleg először és utoljára koronavírus-fertőzés miatti karanténon és leálláson átesett Dunaújvárosi Kohász KA kézilabda-együttese. Ezen a találkozón tér vissza a pályára Bulath Anita. | |
| 2020-10-27 | Bulath újra pályára léphet a szerdai, érdi bajnoki mérkőzésen | Hosszú kihagyás után a tervek szerint október 28-án, szerdán Érden folytatja bajnoki szereplését a Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabda-együttese, ahol Bulath Anita ismét visszatérhet a pályára, miután a lehető leghamarabb meggyógyult a térdszalag-szakadása. | |
| 2020-10-17 | Tartották egymással a kapcsolatot. Sokszor érték minden siker | Október 15-én, csütörtökön járt le a tíznapos hatósági karantén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosai és szakmai stábja számára, miután két koronavírus-fertőzött játékost találtak náluk. Arról, miként élte meg ezeket a napokat, illetve hogyan látja a bajnokság folytatását és együttesét, a csapatkapitánnyal, Szalai Babettel beszélgettünk. | |
| 2020-10-09 | Pozitív tesztek a DKKA csapatánál. Két kézilabdázónk tesztje pozitív lett, karanténban a DKKA | Elmarad a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda KA október 9-re, péntekre tervezett hazai bajnoki mérkőzése az MTK ellen, miután a kötelező koronavírus-tesztelés után két játékosnak pozitív lett az eredménye. Emiatt a teljes csapat és a szakmai stáb csütörtöktől tíz napra hatósági házi karanténba került, így a jövő heti mérkőzéseiket sem tudják lejátszani. | |
| 2020-10-09 | Karanténban a kézilabdázók. Utolérte a koronavírus a DKKA csapatát is | Két játékos koronavírus-tesztje pozitív lett, így karanténba vonult a DKKA felnőtt kézilabda csapata, melynek a jelenlegi állás szerint három bajnoki találkozóját is el kell halasztania | |
| 2020-10-07 | Tervezni csak a következőt lehet | Hosszabb szünet után hazatérve október 9-én, pénteken a Dunaújváros Sportcsarnokban zárt kapuk mögött folytatja bajnoki szereplését a Dunaújvárosi Kohász KA együttese az MTK ellen. Vágó Attila vezetőedzővel a koronavírus miatt hozott új szabályról, a tervezhetetlen célokról és arról is beszélgettünk, eddig mit kapott csapatától. | |
| 2020-10-02 | Zumba dobta fel a hangulatot | A válogatott-összetartás miatt szünet van a női kézilabda-bajnokságban, így most több lehetőség van azokat a dolgokat gyakorolni, amiket a sűrű versenynaptár miatt a meccsek között nem nagyon lehet. Az október 1-i, csütörtök reggeli tréning egészen különleges volt. | |
| 2020-10-02 | Tizenegy fontos napirendről döntöttek | Rendkívüli közgyűlést tartott Dunaújváros Önkormányzata 2020. szeptember 29-én, kedden a Városháza "C" szárnyában. Az eseményen tizenegy napirendi pontban szavaztak a döntéshozók, melyek többek között: az élményfürdőt, valamint a kézilabda csapatot is érintették. | |
| 2020-09-30 | Rendkívüli közgyűlés volt | Pintér Tamás polgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze szeptember 29-ére. A képviselők a nyílt ülésen tizenegy, zárt ülésen egy napirendi pontot tárgyaltak. Határoztak a sportlétesítmények bérleti díjáról. Elfogadták a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nkft. 2019. évi beszámolóját. A DVG Zrt. vezető beosztású munkavállalóinak, amennyiben ők nem városi lakosok, lakhatást kell biztosítani a városban. Továbbá az élményfürdő üzemeltetésével 2021. december 31-ig bízták meg a DVG Zrt.-t, tízmillió forint plusz áfa havi díj ellenében. | |
| 2020-09-23 | Bulath meglátásaira is alapoznak | Szeptember 23-án, szerdán 18 órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a Debrecent fogadja Rácalmáson, zárt kapuk mögött. A felkészülésben nagy segítséget nyújtott a sérült Bulath Anita, aki nagyon jól ismeri az ellenfelet, hiszen onnan igazolt Dunaújvárosba. | |
| 2020-09-08 | Többhetes kihagyás. Bulathra többhetes kényszerpihenő vár | Drámai és izgalmas végjátékban nyert a DKKA együttese a pénteki bajnoki nyitányon a Szombathely ellen Rácalmáson. Azonban az egygólos sikert beárnyékolta Bulath Anita sérülése, erről a vizsgálatok után kiderült, hogy elszakadt az oldalsó térdszalagja, miután Mayer ráesett a lábára. | |
| 2020-09-05 | Siker az óriási csata, nagy küzdelem a végén | Rendkívül izgalmas, a végletekig kiélezett és feszült csatában egy góllal nyerni tudott a szezon első bajnoki találkozóján, szeptember 4-én, pénteken a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női kézilabda-együttese. | |
| 2020-09-02 | DKKA rajt zárt kapuk mögött, Rácalmáson | A koronavírus-járvány újbóli erősödése folyamatosan felülírja egy-egy csapat, vagy bajnokság menetrendjét. Így a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szezonkezdése is változott az utolsó pillanatokban, Érd helyett Rácalmáson játszanak. | |
| 2020-09-01 | Horváth Nikolett emlékére rendezték meg tornájukat | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia augusztus 27-28-án, csütörtökön és pénteken negyedik alkalommal rendezte meg az utánpótláscsapatok számára a Horváth Nikolett Emléktornát, ezzel tisztelegve a klub súlyos betegség után tizennyolc éves korában elhunyt fiatal játékosa előtt. | |
| 2020-08-28 | Az MTK nyert, de mindenki örülhetett végül | Beszámoló az I. BioTechUSA Jótékonysági Kézilabda Kupáról, amit a Rácalmási Sportcsarnokban tartottak 2020. augusztus 21-22-én. | |
| 2020-08-24 | Második lett a DKKA. A kupát az MTK csapata nyerte meg, de sokkal több a győztes | Befejeződött Rácalmáson a rendezvényközpontban és sportcsarnokban az I. BioTechUSA Jótékonysági Női Kézilabda Kupa. A kétnapos eseményt az MTK csapata nyerte meg. A Dunaújvárosi Kohász a második lett. | |
| 2020-08-22 | Ma este a kupáért játszhatnak a Kohász hölgyei Rácalmáson | Rácalmáson augusztus 21-én az I. BioTechUSA Jótékonysági Női Kézilabda Kupa rajtolt el két mérkőzéssel. A nyitótalálkozón az MTK és a Kisvárda csatázott, a budapestiek négy góllal, 28–24-re nyertek. A második összecsapáson pedig a rendező Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia és a Békéscsaba mérte össze erejét, és a DKKA 28–26-ra győzött. | |
| 2020-08-21 | Jótét tornával segítenek a kézilabdázók! | Négy NB I-es csapat részvételével rendezte meg Rácalmáson augusztus 21-én és 22-én az I. BioTechUSA Jótékonysági Női Kézilabda Kupát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. | |
| 2020-08-15 | Jótékonysági tornával készül az idényre a Kohász együttese | Mozgalmas nap volt augusztus 14-én a DKKA életében. Délelőtt a fővárosban mutatták be az I. BioTechUSA Jótékonysági Női Kézilabda Kupa programját, délután pedig a felnőttcsapat játszott újabb edzőmérkőzést a Kozármisleny gárdájával. | |
| 2020-08-14 | Angyali ördög. Heti vendégünk Klujber Katrin | Portré Klujber Katrin kézilabdázóról, aki Dunaújvárosból indult, jelenleg az FTC játékosa. | |
| 2020-08-11 | Már munkában a Kohász tehetséges akadémistái | A múlt hét elején kezdte a felkészülést a hamarosan kezdődő idény többszörös kihívásaira a DKKA U14-es és U15-ös csapata. Az első edzések egyikén jártunk a Dunaújvárosi Egyetem csarnokában. | |
| 2020-08-03 | Pörgős edzésekkel készülnek a DKKA tehetséges fiataljai | Lendületes, pörgős edzéssel mutatkozott be tanítványainak július 27-én, hétfőn a DKKA első számú serdülőcsapatának új szakvezetője, Guricsné Horváth Beáta. | |
| 2020-07-17 | Jól játszottak. Biztos siker a DKKA első edzőmeccsén | Korán jelentős előnyt szerezve aratott magabiztos, 38-28-as sikert az ifjúsági válogatott elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata. | |
| 2020-07-10 | Újra edzésben a kézilabdázók | Az előző heti csapatösszetartó túra után a hétvégét még megkapták pihenőnek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének tagjai, ám hétfőtől (2020. 07. 06.) már nem a kikapcsolódásé, hanem a munkáé volt a főszerep, ugyanis a Lorántffy iskola futópályáján kezdte meg nyári felkészülését akadémiánk felnőtt csapata Vágó Attila vezetőedző irányításával | |
| 2020-07-07 | A munkaruha felvéve. Minél előbb be kell hozniuk a leállás miatti lemaradásokat | A múlt heti csapatépítő összetartás után július 6-án, hétfőn reggel elkezdte a felkészülést a következő szezonra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női kézilabda-együttese a Lorántffy iskola futópályáján. | |
| 2020-07-03 | Összetartó Kohász! Bulath Anita visszatért a Kohászhoz! | Ismét Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 106-szoros válogatott, a DKKA csapatával 2016-ban EHF Kupa-győztes Bulath Anita. | |
| 2020-07-02 | Bulath a DKKA-ban, vállal még egy évet | Facebook sajtótájékoztató keretében klasszis játékos igazolását jelentette be a Dunaújváros Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA). A 2020/21-es szezonban DKKA csapatát erősíti majd Bulath Anita. A dunaújvárosi csapat, immár a 106-szoros válogatott irányítóval kiegészülve, a mai nappal megkezdte a közös munkát. | |
| 2020-07-01 | Rendkívüli közgyűlést tartottak a képviselők | Pintér Tamás polgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze június 30-ra, keddre a Városháza C szárnyának közgyűlési termébe. | |
| 2020-06-20 | Rajt szeptemberben | A Magyar Kézilabda Szövetségben pénteken kisorsolták a K&H Női Kézilabda Liga és a K&H Férfi Kézilabda Liga 2020/2021 szezonjának menetrendjét. Ennek alapján a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata szeptember 6-án a Szombathely ellen kezdi a bajnokságot az érdi albérletben. | |
| 2020-06-17 | Higgyenek önmagukban és a közösség akaratában | Ferenczy Fruzsina, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosa ugyanúgy kezdte a beszélgetést, ahogy sok-sok sporttársa válaszolt volna. Beleszámítva azt a helyzetet, amelyben jelenleg valamennyien élünk. | |
| 2020-06-11 | Fehérvárra igazolt. Triscsuk szép emlékekkel távozik az acélvárosból a fehérváriakhoz | Az átlövő korábban nyolc éven át már szerepelt kék-fehérben, a következő idényt is a koronázóvárosban tölti a Dunaújvárosból távozó 34 éves átlövő, Triscsuk Krisztina. | |
| 2020-06-05 | Triscsuk visszatér Fehérvárra | A csonka szezonban tizenkettedik helyen zárt együttesben folytatja pályafutását a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiától nyolcadmagával távozó Triscsuk Krisztina. | |
| 2020-06-01 | Új játékosokkal. Négy új játékos érkezik a Kohászhoz | Érden játssza a 2020/2021-es szezon hazai mérkőzéseit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely négy új játékos szerződtetését jelentette be 2020. május 28., csütörtöki sajtótájékoztatóján. | |
| 2020-05-29 | Érden játsza majd a meccseit a DKKA | „DKKA, a jövő csapata” címmel tartott sajtótájékoztatót május 28-án, csütörtökön Barta Endre humán alpolgármester, Mátyás Gábor, a DKKA ügyvezetője, Gurics Attila menedzser, Vágó Attila vezetőedző és Szalai Babett, az együttes csapatkapitánya. | |
| 2020-05-16 | Szekerczés az MTK-ban folytatja | A Dunaújvárosi Kohász KA együttesének újabb, szezon végén lejáró szerződésű, és így távozó játékosáról derült ki, hol folytatja pályafutását. | |
| 2020-05-13 | Szerződése lejárt, Metzben folytatja | Mint ismert, kilenc játékos igazolt el a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatától, közülük nyolcnak az idény végén lejárt a szerződése, egy pedig közös megegyezéssel távozott. | |
| 2020-04-27 | Bércsökkentés az akadémián | A koronavírus-járvány miatt a szponzorok egy része felfüggesztette támogatását, ezért jelentős bércsökkentések mellett négy munkavállalójával bontott szerződést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. | |
| 2020-04-22 | Hitegették, majd kirúgták Mátéfi Esztert a DKKA-tól | Hitegették, majd érvényes szerződése ellenére kirúgták Mátéfi Esztert, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) szakmai igazgatóját. Persze okkal merül fel a kérdés, hogy miért!? | |
| 2020-04-18 | Két válogatott Siófokon folytatja | Az április 16-i, csütörtöki sajtótájékoztatón jelentették be, hogy mások mellett a Dunaújvárosi Kohász KA együttesében folytatja az ifi válogatottal 2018-ban vb-ezüstérmes, a juniorral 2019-ben pedig Eb-aranyérmes, a Nemzeti Kézilabda Akadémián nevelkedett Schatzl Natalie. | |
| 2020-04-17 | A keret nagy része már megvan, azonban főszponzor még nincs | DKKA, a jövő csapata címmel tartott sajtótájékoztatót Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Gurics Attila, a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia menedzsere április 16-án, csütörtökön, a városháza házasságkötő termében. | |
| 2020-04-16 | A vidámság segít ezen napokban. A finom fácánleves után jön a kártyaparti | Nem tudom, hogy már eddig is hányszor rohant be a pályára, és vitte ölben az öltözőbe a súlyos, a fájdalomtól zokogó sérültet, és kötözte a sebeket, jegelte a térdeket… Vérbeli dunaújvárosi szurkoló, most már a kispadon drukkol csapatának, miközben készen áll segíteni gyógyító masszőrként. Teszi mindezt évtizedek óta. Ha kellett, azonnal segített, de sajnos most ő sem képes erre. | |
| 2020-04-11 | Eldőlt, nincs tovább, befejeztek minden kézilabda-bajnokságot | A Magyar Kézilabda Szövetség csütörtöki elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzetre tekintettel a korábban felfüggesztett összes bajnokságot azonnali hatállyal berekeszti. Továbbá nem hirdet bajnokokat, feljutók és kiesők sem lesznek, csak a nemzetközi kupaindulókat határozza meg mind a két nem esetében. A Dunaújvárosi Kohász KA együttese így a nyolcadik helyen fejezte be a csonka szezont. | |
| 2020-04-09 | Babettnek nagyon hiányzik a kézilabda | Mit jelent Szalai Babettnek, a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapat kapitányának a Maradj otthon? | |
| 2020-04-02 | A legfontosabb, hogy az egész ország tartsa be a szabályokat | Kreatív ötletekkel bárki számára otthon is meg lehet találni a lehető legjobb mozgásformákat, ezekkel is igyekeznek magukat karban és formában tartani a DKKA játékosai, akiknek az edzők percre pontos napi edzésprogramokat állítanak össze. György László vezetőedző szerint, mivel jelenleg csak felfüggesztették a bajnokságot, ezért úgy kell készülni a lehetőségekhez képest, hogy lesz folytatás. Csak azt nem tudni, mikor. | |
| 2020-03-30 | A kézis lányok a hálatapsért | A országban a sportolók is igyekeznek felhívni a figyelmet ezekben a nehéz napokban a legfontosabb kérésre, aki csak teheti, maradjon otthon. Emellett a védekezésben, az ország működtetésében részt vevők munkáját is igyekeznek köszönni, támogatni. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata közösségi oldalán tett közzé egy videót, az alábbi felhívással: „Bár most nem a lelátón vagy, tapsold meg őket te is. Megérdemlik, hiszen értetek dolgoznak; orvosok, ápolók, bolti eladók, katonák, rendőrök, polgárőrök, kamionosok és még sokan mások. Esténként nyolc órakor állj ki te is otthon az ablakba, vagy az erkélyre és fejezd ki háládat tapssal” | |
| 2020-03-28 | Sirián is távozik a DKKA-tól | A női kézilabda-bajnokság kényszerszünetében is érkeznek hírek a csapatok házatájáról, így a jelenleg kilencedik helyen álló Mosonmagyaróvár együttese öt játékos szerződtetését jelentette be, köztük van a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia beállója, Sirián Szederke (kép) is. | |
| 2020-03-26 | Ezúttal otthon kell a legjobbank lenni | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia honlapja is közzétette azt a felhívást, amit a hazai szövetség adott ki, miszerint most hazai pályán, otthon kell a legjobbnak lennünk! | |
| 2020-03-18 | Kezdődobás Rácalmáson | A közelmúltban a rácalmási sportcsarnok adott otthont egy harminchét csapatos kézilabda U8 és U9 utánpótlástornának. | |
| 2020-03-17 | Felfüggesztett minden edzést a DKKA | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia határozatlan ideig minden korosztályt illetően felfüggeszti az edzéseit – adta hírül hétfőn (2020.03.16.) délelőtt a DKKA honlapja. | |
| 2020-03-13 | Egyenesedő kérdőjelek az akadémiánál! | "Mi lesz veled DKKA?" munkacímmel tartott sajtótájékoztatót 2020. március 11-én a dunaújvárosi sportcsarnok VIP-termében a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Az összejövetelen a többségi tulajdonos önkormányzatot képviselő Barta Endre alpolgármester, Mátyás Gábor, akadémiánk ügyvezetője, Gurics Attila menedzser vett részt. Rajtuk kívül jelen volt még Vágó Attila, s mint az már a tájékoztató elején kiderült, a 34 éves szakember azért érkezett Dunaújvárosba, hogy aláírja szerződését, mint a DKKA felnőtt csapatának következő vezetőedzője. | |
| 2020-03-12 | Nyártól új vezetőedző. Nincs még játékoskeret, de már dolgoznak rajta | Sajtótájékoztató keretében számoltak be a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia jövőjét érintő, már most publikus tényekről a Kohász és az önkormányzat illetékesei. A sajtótájékoztatót Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, Mátyás Gábor, a DKKA ügyvezetője, Gurics Attila menedzser és Vágó Attila tartotta. Utóbbit úgy mutatták be, mint a Kohász nyártól munkába álló új edzőjét. | |
| 2020-03-11 | Az ifi és serdülő esélyes még a négyes döntőre | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás együttesei közül a serdülő és az ifi bajnokságban szereplő együttes is az élmezőnyben van. Így mindkét csapat esélyes még arra, hogy bejusson a négyes döntőkbe, amire a keleti és a nyugati csoportok első két-két helyezettje jogosult. Összefoglaló a DKKA utánpótlás csapatairól | |
| 2020-03-05 | Micijevic visszatér, amit győzelemmel szeretne megtenni | Camilla Micijevic a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) átlövője, Imre Vilmos a DKKA sportigazgatója és Szekerczés Luca a DKKA támadója nyilatkozik | |
| 2020-02-29 | Újabb támogató az akadémia mellett (kishír) | 2020. február 27-én Mátyás Gábor a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezető elnöke 2020. március 1-től december 31-ig szóló támogatói megállapodást írt alá Radvánszki Sándorral, a Darusín Kft. ügyvezetőjével (nem teljes szöveg) | |
| 2020-02-25 | Hivatalos, György László újra Balatonfüreden | A múlt héten jelentették be, hogy a szezon végén távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetőedzője, György László, és sportigazgatója, Imre Vilmos. Akkor még csak találgatások szóltak arról, hol folytatják pályafutásukat, egyes hírek szerint Balatonfüreden. | |
| 2020-02-24 | Téli alapozás után a bajnoki pontokért | Beindult a különböző kézilabda-bajnokságokban a tavaszi sorozat. | |
| 2020-02-21 | Újabb játékos távozik | Nyártól a Váci NKSE csapatában folytatja pályafutását a korábbi junior válogatott 23 éves jobbszélső, Grosch Vivien. | |
| 2020-02-19 | Távozik a DKKA két ikonja | Imre Vilmos, a DKKA sportigazgatója és György László, a felnőtt női csapat vezetőedzője ez év július 1-étől máshol folytatják munkájukat. | |
| 2020-02-18 | Kihirdették az új kollégium kivitelezőjét | A Közbeszerzési értesítőben olvasható, hogy a Renalpin Kft. ajánlatát fogadták el a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) új kollégiumának tervezésére és kivitelezésére. | |
| 2020-02-14 | Igazi csapatként küzdeni | A Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata számára a nehéz időszak folytatódik. | |
| 2020-02-14 | Végül biztos sikert arattak a lányok | Végig vezetve aratott 34-30-as győzelmet a Nagyatád elleni felnőtt NB I/B-s mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U19-es csapata 2020. február 8-9-én (?)
| |
| 2020-02-07 | Az ország egyik legnagyobb utánpótlás-tornáján | A Dunaújvárosi Kohász KA csapatai is részt vettek az ország egyik legnagyobb utánpótlás-kézilabdatornáján, amit a hét végén Debrecenben rendeztek meg.
| |
| 2020-02-05 | Csapó Kyra eligazol. Példaértékű gesztust tett a Kohász csapata | Nyártól a Debrecen együttesében folytatja pályafutását a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia kapusa, Csapó Kyra. | |
| 2020-02-04 | Jótékonyság, óriási siker Kulcson. Asszonyok, nők segítségének diadala | A Kulcson elhelyezett Enni adok doboz sikere adta az ötletet egy speciálisan nőknek célzott akcióhoz. Az alapgondolat abból indult ki, hogy a nehéz anyagi körülmények között élő nők természetesen rászorult helyzetükben is szeretnék megőrizni a méltóságukat és nőiségüket, amiben a nekik szánt csomagok nagyon sokat tudnak segíteni. | |
| 2020-02-00 | Csapatsport körkép | Helyzetjelentés Dunaújváros négy legnépszerűbb csapatánál 2020 elején: Dunaújvárosi Acélbikák - jégkorong; Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia - kézilabda; Dunaújváros PASE - labdarúgás és Dunaferr DUE Dutrade FC - futsal. | |
| 2020-01-31 | Fájdalmas búcsúzás | A DKKA számára befejeződött a Magyar Kupa sorozata, mivel a 30–30 az Alba csapatának jelentette a továbbjutást. | |
| 2020-01-31 | Személyügyi döntések | 2020. január 23-i közgyűlésen személyi kérdésekről is határoztak többek között | |
| 2020-01-31 | Példás együttműködés | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttműködési megállapodást kötött a DAK Acélszerkezeti Kft-vel és Ferr-Ráta Kft-vel | |
| 2020-01-31 | Játékkal emlékeztek a kézilabdázók | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia fiataljainak győzelmével ért véget a dunaújvárosi sportcsarnokban 11. alkalommal megrendezett Gutenkunst Anna és Árva Csaba Emléktorna | |
| 2020-01-31 | Győzelem a bajnokin, de búcsú a kupától | A DKKA a Békéscsaba ellen nyert a bajnokságban, a Magyar Kupában 2020. január 29-én viszont kikapott az Alba FKC ellen. Összefoglaló a két mérkőzésről | |
| 2020-01-30 | Gutenkunst Anna és Árca Csaba emlékére játszottak | A DAC kézilabdázói immáron tizenegyedik alkalommal rendezték meg vasárnap a Gutenkunst Annának és Árva Csabának emléket állító tornát, amelyen az együttes 2009 decemberében tragikusan fiatalon elhunyt egykori játékosára, valamint 2012 januárjában elhunyt egykori legendás edzőjére emlékeztek játékostársak, sportbarátok. | |
| 2020-01-25 | Tao- és szponzori támogatás a DKKA-nak | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia megállapodást kötött a DAK Acélszerkezeti Kft-vel, valamint a FERR-RÁTA Kft-vel, mely szponzorációs és tao-támogatást is tartamaz. | |
| 2020-01-24 | Közgyűlési maraton. Negyvenhárom napirendben hoztak döntést a közgyűlésen. A városi költségvetést pozitív egyenleggel adták át | A január 23-i, csütörtöki közgyűlés maratoni hosszúságú volt, a mintegy négyórás – több szünettel megszakított – döntéshozatali fórum negyvenhárom napirendi témát tárgyaltak a város önkormányzati képviselői. Éles pengeváltások voltak a jelenlévők között. A közgyűlésen szó volt – többek között – a város költségvetési helyzetéről, a dunaújvárosi kézilabda helyzetéről, a kormányhivatali törvényességi észrevételkről és sok más témáról is. | |
| 2020-01-24 | A város az akadémia mellett áll | Sajtótájékoztatón számolt be a DKKA helyzetéről, jövőképéről 2020. január 21-én, kedden Barta Endre a dunaújvárosi önkormányzat humán ügyekért felelős alpolgármestere | |
| 2020-01-24 | Pengeváltás. Pengeváltás után fontos témák az évnyitón | Pengeváltással kezdődött majd a Fidesz-frakció távozása után több, mint negyven napirendi pont megtárgyalásával folytatódott a közgyűlés évnyitó ülése | |
| 2020-01-24 | Nem sikerült. Csak támadásban ment a Kohásznak | Összefoglaló a DKKA Vác elleni bajnoki rangadójáról | |
| 2020-01-24 | Nagyot küzdöttek a kézis lányok | A DKKA ifjúsági csapata az ötödik, míg a serdülők a harmadik helyen állnak bajnokságukban | |
| 2020-01-22 | Nincs megnyugtató válasz a jövőre nézve | A Dunaújvárosi Hírlap január 21-i számában megjelent, a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának jövőjét taglaló cikkünkre válaszul sajtótájékoztatót tartott a témában Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Mátyás Gábor, a DKKA ügyvezető igazgatója.
| |
| 2020-01-21 | Szőnyegre került a felnőtt női csapat. Szőnyegre került a csapat | Nem jó hírt kaptunk a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia háza tájáról. A bajnoki szezon, azaz ez év május végéig biztosított az önkormányzati tulajdonosi háttér, tájékoztatta a felnőttcsapat január 20-i, hétfői edzése előtt a jelenlévőket Mátyás Gábor a DKKA ügyvezetőjeként a jobbikos polgármester megbízásából. A jövő szezontól az NB I B-s csapat keretét „felhozva” vennének részt az első osztályú bajnokságban. | |
| 2019-12-00 | Új ügyvezető a kézilabda-akadémia élén. A városvezetés támogatásáról biztosította a sportszervezetet | A felnőtt együttes tagjai, az akadémián dolgozó szakemberek és a sajtó képviselői előtt mutatták be a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia új ügyvezetőjét, Mátyás Gábort, akit az önkormányzat 2019. november 21-ei ülésén neveztek ki. | |
| 2019-11-29 | Sok még a nyitott kérdés! Interjú Mátyás Gáborral, a DKKA új ügyvezetőjével | Az önkormányzati múlt csütörtöki közgyűlésén Mátyás Gábort, a Dunaferr SE ügyvezető elnökét választották meg a DKKA új ügyvezetőjének. A megbízatás májusig szól. | |
| 2019-11-23 | A város továbbra is mellettük. A város a DKKA mellett áll | Dunaújváros önkormányzata számára továbbra is fontos a kiválóan felépített Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, illetve a felnőttegyüttes. A csarnok felújítására a pénz rendelkezésre áll, de új közbeszerzési pályázatot írnak ki, így várhatóan május végén kezdődhet a rekonstrukció. | |
| 2019-11-22 | Több javítási munkáról is határoztak. Tiszteletdíj, állathatósági biztos, közétkeztetés, pénzügyi beszámoló | A közgyűlés 46 napirendi pontot tárgyalt.SZMSZ módosítás: adott igazolatlan távollét után mennyivel csökken a képviselő tiszteletdíja.Közérdekű adatok közzététele, a rendelet kiterjed az önkormányzatra, a Polgármesteri Hivatalra, az önkormányzat többségi befolyása alatt álló gazdasági társaságokra, az önkormányzat által alapított alapítványokra, és az önkormányzat által irányított költségvetési szervekre. Az önkormányzat pénzügyi helyzete. A DVG Zrt. vezérigazgatója, Mádai Balázs beadta lemondását egészségügyi okok miatt. A DKKA ügyvezetőjének Mátyás Gábort nevezték ki. | |
| 2019-11-22 | Negyvenhat napirendről döntöttek. Személycserékről és számos változásról döntött a közgyűlés | Több mint negyven napirendről döntött november 21-én, csütörtöki ülésén a közgyűlés. Részben átszabták a közgyűlés működési szabályzatát, és számos fontos poszton történt személycsere. | |
| 2019-11-20 | A Kohászhoz tartoznának | November 18-án, hétfőn nem mérkőzésre gyűltek össze a lányok, láthatóan szüleikkel a sportcsarnokban várakoztak. Ők voltak azok a 2005-ben, 2006-ban, 2007-ben született ifjú kézilabdázók, akik megjelentek a Dunaújvárosi Kohász toborzóján annak a reményében, hogy egy sikeres bemutatkozást követően jövőre itt folytatják pályafutásukat, és természetesen iskolai tanulmányaikat. | |
| 2019-11-08 | Rendkívüli közgyűlést tartottak. Megkezdte a munkát az új képviselőtestület | Módosították az SZMSZ-t: lesz idősügyi és szociális tanácsnok Utassy Éva; közbiztonsági tanácsnok Orosz Csaba; ifjúságügyi tanácsnok Raduka Zsuzsanna. Döntöttek a képviselői tiszteletdíjakról. Megteszik a lépéseket a közvilágítási rendszer teljes felülvizsgálatához. Dr. Bajáki és Társa Ügyvédi Iroda lett megbízva a DVG Zrt. és a DKKA Nonprofit Kft. átvilágítására, az ezzel kapcsolatos jogi feladatok ellátására. A DVG igazgatósági tagjait visszahívták, a DVG új igazgatósági elnöke Illéssy István, további tagok. A Dunanett, a DVCSH a DKKA az MMK felügyelő bizottsági tagjai. Az Uniszol ideiglenes csarnoképítése. | |
| 2019-11-05 | A jövő bajnokai játszottak ismét az Üstökös Kupán | Öt dunaújvárosi és egy rácalmási helyszínen rendezték meg a közelmúltban a XV. Üstökös Kupa kézilabda-utánpótlásornát. Több tucat klub és több száz leendő bajnok csatázott három napon át. | |
| 2019-11-02 | Átvilágítják a városi cégeket. Átvilágítják a városi tulajdonú cégeket | A város közvilágítási rendszerének teljeskörű felülvizsgálatáról, az önkormányzati cégek igazgatósági és felügyelőbizottsági posztjait érintő személycserékről is döntött a október 31-i, csütörtök délelőtti rendkívüli közgyűlés. | |
| 2019-10-24 | Lemondott posztjáról a DKKA ügyvezetője | Nyakacska Zsolt, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezetője október 21-én, hétfőn benyújtotta lemondását, áll az erről szóló sajtóközleményében. | |
| 2019-10-08 | DKKA séfek csatája. Csapatépítő tréning a szigeten: előre főzek a medve bőrére | Október 4-én,péntek délután a DKKA felnőttcsapatának hölgytagjai bebizonyították, hogy nem csak kézilabdázni, hanem főzni is tudnak. Négy csapatban küzdöttek meg az „arany fakanálért”, négy különböző étellel elkápráztatva az alkalmi zsűrit. | |
| 2019-10-05 | A DAC-os férfiak remekül rajtoltak | Beindult az alacsonyabb osztályban szereplő kézilabdacsapatok bajnoksága is.
| |
| 2019-10-05 | Kendőt kötöttek az elsősöknek (képaláírás) | A Vasvári iskola élményhetének keretén belül rendezték meg az elsősök avatását városunk legrégebbi oktatási intézményében, ahol hagyomány, hogy élsportolók avatják a kisdiákokat. Az idei ünnepségen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőttcsapatának tagjai kötötték meg az elsősök kendőit, átsegítve őket ezzel életük egyik fontos állomásán - számolt be róla a klub honlapja. (teljes szöveg) | |
| 2019-10-04 | A mozgás öröméért. Egész napos programsorozat, jótékonyság, segítő szándék | Hagyományteremtő céllal hívta életre városunk önkormányzata a Sportolj Dunaújváros! sportnapot, amelyet egy jótékonysági akció is kísér.
| |
| 2019-10-04 | Sportpályázatokról is döntöttek tegnap | A korábban meghirdetett és a helyszínen pluszban elfogadott témakörökkel együtt összesen kilenc napirendi pontban döntött a közgyűlés rendkívüli ülésén október 3-án. | |
| 2019-09-18 | A mosolygós beállós tele van bizonyítási vággyal | A huszonegy éves montenegrói lány, Itana Cavlovic (kép),aki a podgoricai kézilabdaiskolában tanulta meg a sportág alapjait.
| |
| 2019-09-09 | Köszöntés a meccse előtt. Mindössze egy gól döntött a rangadón | A DKKA - Érd mérkőzés előtt jutalmakat, ajándékot, virágcsokrokat adott át CSerna Gábor, Dunaújváros polgármestere. Kovács István, a D. Kohász Örökös Tagja ötven éve szurkol a kézilabdacsapatnak. | |
| 2019-09-03 | Játékkal adóztak korábbi társuk emléke előtt | Augusztus 31-én, szombaton és szeptember 1-én, vasárnap a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia harmadik alkalommal rendezte meg a Horváth Nikolett Emléktornát, amelyen négy korosztály (U12, U13, U14 és U15) együttesei léptek pályára az egyetemi csarnokban és a Dunaferr iskola Aranyvölgyi úti csarnokában. | |
| 2019-09-02 | Nem csípett a csabai, DKKA-siker a rajton | Küzdelmes győzelemmel kezdte meg szereplését az új bajnoki évadban szombaton Békéscsabán a Dunaújvárosi Kohász KA együttese. A két nagyon fontos pont mellett azért is kell örülni női kézilabdázóink kétgólos sikerének, mert a jó kezdés önbizalmat adhat a folytatásra. | |
| 2019-08-31 | A DKKA kézilabdája ezúttal is a védekezésen alapul majd | Augusztus 31-én, szombaton Békéscsabán kezdődik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőttcsapata számára a bajnokság. Vagyis rövidesen kiderül, mire volt elég az alapozás, a napi két edzésből, több előkészületi mérkőzésből álló gyakorlási időszak. | |
| 2019-08-30 | Mezátadó | A DKKA a csapat mezével ajándékozta meg Cserna Gábor polgármestert. | |
| 2019-08-30 | Legfontosabb a sportolók biztonsága | Új buszt és kerékpárokat kaptak a DKKA utánpótlás együttesei. | |
| 2019-08-30 | Minden feltétel adott a munkához | A DKKA utánpótláscsapatai is megkezdték már a felkészülést. | |
| 2019-08-30 | Jövőbe mutató ajándék | Nyakacska Zsolt, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) ügyvezető igazgatója egy névre szóló mezzel köszönte meg a tulajdonos önkormányzatot képviselő polgármesternek, Cserna Gábornak a támogatást és személyes elkötelezettségét Dunaújváros sportja, benne a női kézilabda iránt. | |
| 2019-08-29 | Országos vonzerő a Kohász | A piros Kohász-mezbe beöltözött gyerekeken kívül az edzők is „egyenruhában” pompáztak az eseményen. Köztük Törő-Trautman Nikolett edzőnő, aki az ünnepségen, a busz átadásán mint anyuka is szerepelt. | |
| 2019-08-28 | Megint fejlődött, egy lépéssel előrébb lépett az akadémia | Ahogy közeledik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia bajnokságainak rajtja, úgy részesülnek az ifjú kézilabdázó leányok kellemes meglepetésekben. Augusztus 27-én, délután a Dunaújváros Sportcsarnok előtti téren díszelgett egy gyönyörű hófehér busz várva majdani utasait, a dunaújvárosi sportolókat. | |
| 2019-08-27 | A szakmai gárda mellett a fiatalok is játékra készek | Augusztus 26-án,hétfőn délben a Kiskohász étteremben jöttek össze a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlással foglalkozó fiatal edzői. Ez a munkaebéd nemcsak egy szép gesztus volt a fiatal szakemberek számára, ennél sokkal többet jelentett. | |
| 2019-08-27 | Legyen minél előbb ott a nevük a nagy képek között | Úgy gondolom, hogy elérkeztünk egy fontos időszakhoz. A Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatánál egyre inkább meg kell említeni az akadémia szó, a fogalom igazi jelentését: a fiatalok képzését, nevelését. Azaz már tapasztalhatjuk, hogy rövid időn belül lehet támaszkodni a saját nevelésű fiatal játékosokra már a felnőttcsapatnál is. | |
| 2019-08-23 | Második hely az Érdi Kupán | Felkészülési tornán vett részt a DKKKA felnőtt csapata. | |
| 2019-08-22 | Tornagyőztes serdülők | Idén tizedik alkalommal rendezték meg az instromet Kupát Siófokon, a serdülő és ifjúsági női kézilabdacsapatok számára. Előbbi korosztályban indult a Dunaújvárosi Kohász KA együttese is. | |
| 2019-08-19 | Beérik a Kohász akadémia szakszerű nevelőmunkája | Imre Vilmos, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sportigazgatója négy évig dolgozott a Nemzeti Kézilabda Akadémiánál a fiúk edzőjeként, majd a szakág vezetőjeként. | |
| 2019-08-15 | Bába Mihály meglepetés köszöntése | A napi munka, az edzések, mérkőzések mellett néha jólesik egy csapatépítő összejövetel a Dunaújvárosi Kohász KA szakmai stábjának, az iroda munkatársainak. | |
| 2019-08-12 | Európa trónja az övék, hibátlanul. Európa-bajnokok hibátlan mérleggel! | Összes mérkőzését megnyerve, U17-es Európa-bajnok lett a magyar női kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi fináléban négy góllal győzte le Svédországot Celjében. Az aranyéremből a Dunaújvárosi Kohász KA játékosai, Koronczai Petra és Németh Kata is kivették a részüket. | |
| 2019-08-02 | Győzelem Koronczai vezérletével | Tizenhárom gólos sikerrel kezdte augusztus 1-én, csütörtökön első csoportmérkőzését a női U17-es válogatott a celjei Európa-bajnokságon. | |
| 2019-08-01 | Ma rajtol az ifi Eb a DKKA két játékosával | Augusztus 1-jén, csütörtökön kezdi meg szereplését Szlovéniában a női U17-es kézilabda-válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon, soraiban a Dunaújvárosi Kohász KA két játékosával, Németh Katával és Koronczai Petrával. | |
| 2019-07-31 | Belakják a csarnokot is a héten szekszárdi edzőtáboruk alatt | Kétezer-tizenkettő tavaszán fordult elő utoljára, hogy élvonalbeli kézilabda-együttes edzett a szekszárdi városi sportcsarnokban. Az a csapat akkor az UKSE Szekszárd volt, s most, hét és fél évvel később a Dunaújvárosi Kohász KA vette birtokba július 29-én, hétfőn délután a küzdőteret. | |
| 2019-07-25 | Új játékosok a Kohásznál | Szurkolói ankétot tartott a DKKA együttese. | |
| 2019-07-23 | Perger Zsolt visszatért | Ezúttal a szakmai stábban jelentett be újabb visszatérőt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia honlapja, ugyanis Perger Zsolt csurgói és pestszentlőrinci kitérő után visszatért a DKKA-hoz. | |
| 2019-07-12 | Együtt dolgozni a sikerért. Szurkolói ankétot tartott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetősége | Sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankét volt szerdán este. | |
| 2019-07-12 | Együtt kell dolgozni a csapat minél sikeresebb szerepléséért | A Campus étteremben került sor július 10-én arra a szurkolói ankétra, melyen a felnőtt csapat felkészüléséről, céljairól, az új játékosokról, az utánpótlásról, az új sportcsarnokról és a szurkolói baráti kör megalapításáról szólt. | |
| 2019-07-11 | Megalakult a DKKA Szurkolói Baráti Kör. Van már baráti kör! | A sajtótájékoztató elnöki asztalánál helyet foglalt Cserna Gábor Dunaújváros MJV polgármestere, a DKKA ügyvezetője, Nyakacska Zsolt, a csapat szakvezetői és természetesen az újonnan igazolt három játékos: Itana Cavlovic, Zeeljana Stojak és Triscsuk Krisztina. | |
| 2019-07-08 | Ismét a védekezés a legfontosabb elem | György László, a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának vezetőedzője nem tagadta: van már nála rajtláz, hiszen július 8-án jön össze a csapat, és az alapozás közepén, július 20-án itthon lejátssza első előkészületi mérkőzését az újonc első osztályú együttessel, a Szombathellyel. | |
| 2019-07-04 | Zita a parketta mellett a homokban is képes bravúrokra | Nagyszerű eredményeket értek el strandkézilabdázóink a napokban a lengyelországi kontinenstornán, hiszen mindkét együttesünk ezüstérmet szerzett. A női U17-es magyar válogatottban a Dunaújvárosi Kohászban játszó két leány remekelt. Szabó Tekla és a legjobb kapus címet is elnyerő Szalma Zita fogadhatta a gratulációkat az Európa-bajnokság után. | |
| 2019-07-03 | Két sikerrel kezdte a csapat az EB-t | Július 2-án, kedden megkezdte szereplését a férfi és női strandkézilabda-válogatott a lengyelországi Európa-bajnokságon. Mind a férfi, mind a női együttes – amelynek keretében szerepel a Dunaújvárosi Kohász KA játékosa, Braun Csenge is – két-két győztes csoportmérkőzésen van túl. | |
| 2019-07-02 | A DKKA játékosa az EB legjobbja | A lengyelországi viadalon a hölgyek csapatában két DKKA-játékos is helyet kapott, Szabó Tekla és Szalma Zita személyében. A torna után kihirdették a legjobbakat, e szerint az Eb kapusának a dunaújvárosi Szalma Zitát (kép) választották, a fiúktól pedig Nagy Balázst. | |
| 2019-07-01 | Egyszer kaptak ki az EB-n a lányok, a döntőben | Június 29-én, szombaton is folytatva kiváló szereplését döntőbe jutott a lengyelországi korosztályos, U17-es strandkézilabda Európa-bajnokságon a magyar női kézilabda-válogatott, amelynek keretében két DKKA játékos, Szabó Tekla és Szalma Zita kapott helyet. | |
| 2019-06-29 | Első helyen jutottak tovább | Remekül szerepel eddig a lengyelországi korosztályos, U17-es Európa-bajnokságon a magyar női kézilabda-válogatott, amelynek keretében két Dunaújvárosi Kohász KA-játkos, Szabó Tekla és Szalma Zita kapott helyet. | |
| 2019-06-17 | Most a bográcsé és a kerté a főszerep | György László, a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának szakvezetője régi restanciát akar helyre hozni. Nagy a lemaradása a kertben. | |
| 2019-06-13 | A DKKA U 19 remek bajnoki szereplése | Az alacsonyabb kézilabda-bajnokságokban is véget értek a küzdelmek. A női csapatok sorozatában feltétlenül kiemelendő a Dunaújvárosi Kohász U 19-es együttesének nagyszerű szereplése. | |
| 2019-06-07 | Egy magyar csapat... Egy magyar csapat az itthoni nemzetközi bajnokságban | Kezdhetnénk azzal, hogy a magyar bajnokságot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, a DKKA nyerte. Talán azt gondolhatják, hogy ez elírás? Nos, nem, ugyanis a hazai női kézilabda NB I Európa legerősebb egy nemzeten belüli „nemzetközi” bajnoksága. A nem csak nevében, hanem játékosállományában is zömében magyar csapat, a DKKA pedig ebben az erős mezőnyben is megfelelt a szakvezetés által a bajnokság elején meghatározott elvárásoknak.
| |
| 2019-06-05 | Kéziben a Széchenyi volt a nyerő | A június 3-án, hétfőn megrendezett II. Mozdulj meg! strandkézilabda és -foci bajnokság kilenc-kilenc középiskolás csapatát az időjárás is kegyeibe fogadta, így ideális körülmények között, remek hangulatban mérkőztek meg a lányok illetve a fiúk a helyezésekért. A lányok mezőnyében elindultak a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabdás hölgyei is. | |
| 2019-05-31 | Kemény szezont zárt a Kohász | György László, a DKKA vezetőedzője értékelte a kézilabdások idei szezonját | |
| 2019-05-31 | Vérükkel segítenek a kézilabdázók | Irányított véradáson vettek részt a DKKA játékosai, Gereben Lívia Gyorsabb gyógyulásában igyekeztek segíteni. | |
| 2019-05-31 | Triscsuk Krisztina újra Dunaújvárosban. Három játékos leigazolását jelentette be Mátéfi Eszter, a DKKA szakmai vezetőhelyettese | Két új igazolás: Zelena Stojak horvát kapus és Itana Cavlovic montenegrói beálló szerződött még a csapathoz. | |
| 2019-05-30 | Triscsuk visszajön a Kohászhoz | Ezúttal a német Thüringer együttesének mezét cseréli le. | |
| 2019-05-29 | A vérüket adták! Dunaújvárosi Kohász: vérünkben van a segítség! | Segítenünk kell! Mondhatták ezt május 28-án, kedd délelőtt a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdázói, az Akadémia szakemberei. Egy tizenkilenc éves magyar női válogatott kosárlabdázó, az Atomerőmű KSC Szekszárd csapatának tagja valóban segítségre szorul. | |
| 2019-05-25 | A Kohász ifistái a felnőtteknél | A kézilabdázó, de alacsonyabb osztályban szereplő női csapatok közül a D. Kohász U19 együttese érdemli meg a legnagyobb dicséretet. Eredmények a cikkben.
| |
| 2019-05-24 | Szalai Babett az év játékosa | Kilencedik helyen zárták a bajnokságot a dunaújvárosi kézilabdás lányok. | |
| 2019-05-22 | Triscsuk Krisztina ismét a DKKA kézilabdázója lett | Mátéfi Eszter, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) helyettes szakmai vezetője egy meglepetés-igazolással szolgált a dunaújvárosi kézilabdát szerető közönségnek. Örömmel jelentette be elsőként a Dunaújvárosi Hírlapnak május 21-én, kedden, hogy sikerült Triscsuk Krisztinát visszacsábítani a csapathoz. | |
| 2019-05-21 | A mester túl az ötvenen - egyesületi köszöntés | Kezdjük az elején: még az utolsó bajnoki forduló előtt a DKKA női kézilabdagárdája és szakmai stábja köszöntötte az általában mogorvának tűnő vezetőedzőt, György Lászlót, aki a napokban volt 51 esztendős. | |
| 2019-05-20 | Vegyék csak fel a kosztümöt, aki szereplet, az megérdemli! | Az Érddel folytatott meccs után véget ért a bajnokság. Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere átadta a közönségdíjat, amit ezúttal Szalai Babett érdemelt ki a szurkolók voksai alapján. | |
| 2019-05-18 | Nincs tippelés, abban maradtunk: ma este játsszunk egy jót! | Gondolom, nem tévedek, de szerintem a szerénység csaknem mindig egyenes arányban áll a tehetséggel. Igaz ez bármilyen foglalkozást, hivatást választó egyénre is. Legyen az például élsportoló. Nos, beszélgetőpartneremet, Szekerczés Lucát egyebek között ez a tulajdonság is jellemzi. | |
| 2019-05-16 | Hibátlanul zártak az első helyen | Mind a húsz mérkőzésüket megnyerték a Dunaújvárosi Kohász KA utánpótlás játékosai az ifjúsági bajnokság harmadosztályában. | |
| 2019-05-16 | Öt behívó a DKKA-nak a válogatott keretekbe | A kézilabda válogatottba öt dunaújvárosi játékos került be: az A keretbe Grosch Vivien (kép), Szekerczés Luca és Kazai Anita, a B keretbe Csapó Kyra és Sirián Szederke. | |
| 2019-05-14 | A fiatalok ötödikek a felnőttek között | Kiváló teljesítménnyel, a bravúros ötödik helyen fejezte be a szezont a felnőtt NB I/B-s bajnokság nyugati csoportjában a DKKA U 19-es együttese, miután a szombati, számunkra utolsó mérkőzésen győzni tudtak a sereghajtó otthonában. | |
| 2019-05-10 | Sporttal ünnepeltek a vasvárisok | Három helyszínen is a testmozgást népszerűsítették. A DKKA női kézilabdázói és a DAB jégkorongozói is részt vettek a Vasvári iskola sportnapi rendezvényén. | |
| 2019-05-07 | A magyar sport napján. Példaképekkel egy esős, vidám délelőttön | Május 6-án volt a magyar sport napja. Dobos Attila, a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola pedagógusa évről évre hatalmas lelkesedéssel szervez színes programokat az iskola növendékei számára. | |
| 2019-05-07 | Már erősen kopogtatnak a felnőttcsapat kapuján | Változatlanul szimpatikus és joggal elismert a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiájának ars poeticája. Nagy vonalakban ez így szól: kézilabda-neveléssel foglalkozó egyesület keresse meg az országban és a határainkon kívül élő magyar fiatal lányokat, akik szeretnek sportolni, és kedvelik a kézilabdát. Ezt a fenti megállapítást, a klub egyik legfontosabb működéssel kapcsolatos szakmai és nevelési programjának tartja. Ehhez igazítja a nevelési szabályait és tevékenységét Mátéfi Eszter is. | |
| 2019-05-04 | Nem csak Lucától várjuk a gólokat a szombati bajnokin | Jegyezzük meg jól: a Dunaújvárosi Kohász számára május 18-án véget ér a bajnoki sorozat. | |
| 2019-05-00 | Stressz és STEM | Ismertető két, a DSZC Rudas középiskolájában tartott DKKA-s programról. A "Prevenció és rekreáció a sportolói stressz csökkentése érdekében" című hatvanórás program stresszkezelésről szólt, míg a STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics) képességfejlesztésben segít digitális eszközökkel. | |
| 2019-04-27 | Egy összetartó csapat a pályán és azon kívül is | Különleges és bensőséges összejövetel volt a Rudas kollégiumban április 25-én, csütörtökön, ahol a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia hamarosan érettségiző és így a kollégiumtól is búcsúzó ifjú hölgyeit köszöntötték. | |
| 2019-04-26 | Rendhagyó, kedves köszöntés | Április 25-én, csütörtökön a Rudas kollégiumában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) tagjai, vezetői, edzői, munkatársai, kollégiumi tanárok, és mintegy negyven kollégista búcsúzott hét társuktól, akik az érettségivel hamarosan befejezik középiskolai tanulmányaikat. | |
| 2019-04-06 | Válogatott meghívók | A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatása szerint április 8-án Telkiben tart egy napos összetartást két edzéssel a magyar női válogatott. Ott lesz a válogatott keretben azonban öt dunaújvárosi játékos is, hiszen a közös tréningekre meghívót kapott Csapó Kyra kapus, a jobbszélső Grosch Vivien, a jobbátlövő Szerkerczés Luca, a beálló Sirián Szederke és a balszélső Kazai Anita (kép) is. | |
| 2019-03-25 | Sikerekben fürödtek Siófokon csapataink | Nagyüzem volt a magyar női felnőtt- és utánpótlás-válogatottak számára az elmúlt napokban. Több csapatban is érdekeltek voltak a Dunaújvárosi Kohász KA játékosai. Az U 19-es együttes például a siófoki tornán „gálázott”, Európa, sőt a világ legjobb nemzeteinek korosztályos csapatait fölényesen legyőzve. | |
| 2019-03-23 | Nagy akarattal játszva fölényesen verték Kínát | A Magyarországon edzőtáborozó és a tokiói olimpiai részvételt megcélzó kínai válogatottat fogadta március 22-én, pénteken este a Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabda együttese. | |
| 2019-03-22 | Negyedik hely a Magyar Kupában. Továbbra is a legjobbak között a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia | Nem sikerült a bravúr női kézilabdázóinknak a Magyar Kupa debreceni négyes döntőjében. | |
| 2019-03-21 | Dunaújvárosnak fontos szerepe lehet az utánpótlás építésében | Az akadémiák, így a dunaújvárosi is fontos szerepet töltenek be a magyar női kézilabdázás utánpótlásképzésben, azon játékosok kinevelésében, akik a válogatottnál is számításba jöhetnek. Klujber Katrin esetében pedig példaértékűen, a sportág érdekét szem előtt tartva járt el a DKKA. A többi között ezekről is beszélt lapunknak Ballai Attila (kép), a Magyar Kézilabda Szövetség kommunikációs, PR- és marketingigazgatója. | |
| 2019-03-21 | Láthatták, hogy hova kell majd fejlődniük | Nekem szimpatikus György Lászlónak (kép), a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata vezetőedzőjének fogalmazása: „bekerültünk az elit klubba”. Tény, a Magyar Kupa legjobb négy csapata között éremért játszani felemelő érzés lehetett. | |
| 2019-03-18 | Nem csalódás a negyedik hely, sokat tanultak a találkozókból | A negyedik helyen végzett a Dunaújvárosi Kohász KA együttese a kézilabdázók Magyar Kupájában. | |
| 2019-03-16 | Ősszel kezdődhet a csarnok építése. Nemzetközi színvonalú csarnok | Cserna Gábor, Dunaújváros MJV polgármestere az új sport – és rendezvénycsarnok beruházás kapcsán március 14-én, csütörtökön bejárást tartott a média képviselőinek jelenlétében. | |
| 2019-03-16 | Senkinek sem ígér baráti cirógatást | Cifra Anita 2011-től 2016-ig a Ferencváros női kézilabdacsapatában játszott. Öt év alatt nagyon sok pozitív élményben volt része Anitának. Egy olyan csapatban dolgozott, amelyik kupákat nyert, bajnokságokban végzett az aranyérmes helyen. Azóta már a DKKA sikereiért küzd, így a hét végi, debreceni, Török Bódog női Magyar Kupa négyes döntőben korábbi csapata ellen is.
| |
| 2019-03-09 | Hölgyek köszöntése | Imre Vilmos, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sportigazgatója kereste fel a Kohász utánpótlásában versenyző lányokat a Rudasban. Természetesen a nőnapi köszöntés volt a látogatás apropója. | |
| 2019-03-08 | Kézilabdacsarnok és vízi világ, szállodával | A Magyar Közlönyben három, Dunaújváros számára mérföldkőnek számító kormányhatározat jelent meg március 5-én: a kormány döntött a Modern Városok Program keretében az Aquantis élményfürdő felújítását és fürdőpark kialakításának, valamint ehhez kapcsolódóan szálloda és rendezvényközpont létesítésének támogatásról, továbbá a dunaújvárosi Kézilabda Akadémia módosított beruházási programjának támogatásáról. | |
| 2019-03-01 | A célnak megfelelt | Mivel a hét végi, Győr elleni mérkőzést jövő szerdára halasztották, a játékban maradás céljából, az NB I B-s Kispest női kézilabdacsapatával játszott a Dunaújvárosi Kohász edzőmérkőzést szerdán este. A nézőtéren ült elegánsan civilben Szekerczés Luca és Kazai Anita. Ők ketten pihenőt kaptak György László vezetőedzőtől. | |
| 2019-03-00 | DKKA együtt a Dunapenttel | Beszélgetés Hingyi Lászlóval, a Duna-Pent NKSE alapítójával a kézilabdaklub helyzetéről és együttműködéséről a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiával. | |
| 2019-02-28 | Fiatalos lendülettel és örömmel. Minél több saját nevelésű fiatal öltse magára a felnőttek mezét | Mátéfi Eszter szakmai igazgatóhelyettes – munkatársaival együtt – nagy lendülettel és örömmel munkálkodik a fiatalok, az utánpótlás körében. A Kohász akadémia lányai mindig a mosolygós felnőttet, a javukat szolgáló szakembert, a pótmamájukat láthatják benne. | |
| 2019-02-28 | Magabiztos győzelem | A magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott Balatonbogláron a holland U 20-as csapat ellen játszott kedden felkészülési mérkőzést, ezen szerepet kapott a Dunaújvárosi Kohász KA játékosa, Koronczai Petra (kép) és kapusa, Németh Kata, Pál Eszter nem került be a csapatba. | |
| 2019-02-27 | Dombi a szezon végén távozik | A női kézilabda NB I-ben szereplő Kisvárdánál folytatja a pályafutását Dombi Luca, a Dunaújvárosi Kohász KA játékosa. | |
| 2019-02-26 | A cél teljesítve, a két fontos pont begyűjtve | A célt elérve fontos győzelmet és az ezzel járó bajnoki pontokat szerzett február 23-án, szombaton hazai pályán a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabda-együttese a Békéscsaba elleni bajnokin. | |
| 2019-02-25 | Amint azt sejtettük, nem volt sétagalopp | Azt várni lehetett, hogy a békéscsabai női kézilabdacsapat nem belenyugodva egy újabb vereségbe érkezik Dunaújvárosba február 23-án, szombaton este bajnoki mérkőzésre. Emlékezetes, hogy a kupamérkőzést a Dunaújvárosi Kohász fölényesen nyerte meg.
| |
| 2019-02-21 | Jól kezdett tavaszi hadjárat | Nagyszerű győzelmet aratott február 17-én, vasárnap a Dunaújvárosi Kohász U19-es ifjúsági csapata az NB I/B-s bajnoki fordulóban. | |
| 2019-02-15 | Négyes döntőbe került a Kohász! R | Remek játékkal jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe a Békéscsaba elleni mérkőzésen a DKKA csapata. | |
| 2019-02-11 | Remek hozzáállás, szép megoldások, nagyszerű győzelem | Február 8-án, pénteken a Békéscsaba magabiztos, tízgólos legyőzésével jutott be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabda-együttese. | |
| 2019-02-09 | Remek játékkal a döntőbe jutott a Kohász együttese | A Vác elleni győzelem kellő önbizalmat adott a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának a február 8-án Magyar Kupa-mérkőzésre. Az ellenfél a Békéscsaba gárdája volt. Nagy volt a tét, mert a legjobb négy közé akart mind a két csapat bejutni. | |
| 2019-02-08 | Kölcsönös segítség a városon belül. Együttműködési megállapodást írt alá a DKKA és a Duna-Pent NKSE | Több utánpótláskorú játékos kölcsönadásával igyekszik segíteni a Duna-Pent NKSE kézilabdázóit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. | |
| 2019-02-07 | Közös érdekek a sportszakmai kapcsolatokban | Együttműködési megállapodást kötött egymással a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA), valamint a Duna-Pent Női Kézilabda SE, amely az NB II. dél-nyugat csoportjában szerepel. | |
| 2019-02-06 | Nagyon kiváló az összetartó erő: mindenki ugyanannyit ér | Az egész dunaújvárosi női csapat nagyszerűen küzdött és kézilabdázott február 2-án, szombaton hazai pályán a Vác női együttese ellen. A fantasztikus győzelmet (35–29) nagyban köszönhetjük Csapó Kyrának, aki a Kohász kapusaként játszott kiválóan. Ha kellett, kispárgázta a lövést, ha lehetett, hetest védett. Egyszóval: neki is jogosan járt a győztes mérkőzés utáni vastaps. Egy-egy kitűnő hárítás, és Kyra mosolyogva emelte fel a két karját, és tekintetével várta a kispad elismerését. | |
| 2019-02-01 | Emléktorna. DDDA-siker a sportcsarnokban | A DKKA csapata nyerte a Dunaújvárosi Sportcsarnokban rendezett tornát, melyet a 2009-ben elhunyt játékosa, Gutenkunst Anna, valamint volt edzője Árva Csaba emlékére rendeztek. | |
| 2019-02-00 | Az akadémia biztos alapokon áll | Beszélgetés Nyakacska Zsolttal, a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia ügyvezető igazgatójával, a DKKA helyzetéről a 2019-es év elején. | |
| 2019-01-31 | A Kohászé a kupa | Elhunyt edzőjük, Árva Csaba, valamint korábbi játékosuk, Gutenkunst Anna előtt emléktornával tisztelegtek a DAC kézilabdázói a sportcsarnokban. A háromcsapatos viadalt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese nyerte. | |
| 2019-01-29 | A DKKA gárdája az első helyen | Január 27-én, vasárnap rendezték az emléktornát, mely Gutenkunst Anna, valamint Árva Csaba emléke előtt tisztelget. A szervező DAC mellet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, valamint a Martonvásár Fejér megyei felnőtt bajnokságban érdekelt együttesek vettek részt. | |
| 2019-01-25 | Egy sikeres család Dunaújvárosban! | A Kohász kézilabda csapatának utánpótlás játékosai átvehették idei sportfelszerelésüket | |
| 2019-01-24 | Nagyszerű volt együtt látni a jövő reménységeit | Különleges eseményre, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótláscsapatai 2019. évi új sportruházatának és felszereléseinek jelképes átadására gyűltek össze Dunaújváros és az akadémia vezetői, valamint a kedvezményezettek a Dunaújváros Sportcsarnokban január 23-án, szerdán délután. | |
| 2019-01-19 | Női kézilabda - biztos alapok (képaláírás) | Cserna Gábor polgármester, aki Dunaújváros MJV önkormányzata részéről a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia tulajdonosi képviselője is, fogadta Nyakacska Zsoltot, a DKKA ügyvezető igazgatóját, akivel az akadémia terveiről, feladatairól egyeztettek. (teljes szöveg) | |
| 2019-01-19 | Braun Csenge kölcsönben Budaörsön | A DKKA tehetséges fiatal balszélsője, Braun Laura Csenge a szezon végéig Budaörsön szerepel kölcsönben.
| |
| 2019-01-19 | Tornagyőzelem: minden meccsüket megnyerve | Minden meccsét megnyerve szerezte meg celldömölki tornája első helyét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U 14-es csapata. | |
| 2019-01-18 | Fiatal csapatot építenek. A tehetséges fiatal játékosokat beépítik a felnőttcsapatba | Amikor az elmúlt év nyarán interjút készítettem Nyakacska Zsolttal, kettős célt fogalmazott meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) újonnan hivatalba lépett ügyvezetője. Megreformálni a női kézilabda-akadémia működését és ehhez biztosítani az anyagi és szakmai alapot. | |
| 2019-01-18 | Ez nem álom, hanem valóság | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia fiatal játékosa Koronczai Petra bekerült a sportág Elit programjába. Pályakép. | |
| 2019-01-18 | Együtt marad a Kohász felnőtt csapata! Városunk önkormányzata továbbra is minden támogatást megad a DKKA-nak | Szerződést hosszabbítottak. Rövid indoklás néhány játékostól. | |
| 2019-01-17 | Jó úton járnak, kezd beérni az eddig befektetett munka | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) támogatói között van a Hevestherm, amellyel a legutóbbi, Debrecen elleni női kézilabda-mérkőzésen találkozhattunk. Pölyhe István stratégiai igazgató, akinek édesapja kézilabdázott is, elmondta, hogy örömmel csatlakoztak a helyi utánpótlás-nevelő bázisra építő felnőttcsapat támogatói köréhez. | |
| 2019-01-17 | Vereség nagy csatában (képaláírás) | A több volt dunaújvárosi játékost is felvonultató Debrecen érkezett városunkba a bajnokság újabb fordulójában. A nagy csatát hozó találkozón a félidőben még döntetlenre állt a küzdelem, ám a hajrá a vendégeknek sikerült jobban, akik 25-24-es győzelemmel hozták el a pontokat a Kohász otthonából. (teljes szöveg) | |
| 2019-01-17 | Hosszabbítások a Kohásznál | Marad a DKKA vezetőedzője György László | |
| 2019-01-15 | Nagyon jól összerakott, fiatal, tehetséges csapat | Nagy csata után január 12-én, szombaton egy találattal maradt alul a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabda-együttese a Debrecen elleni bajnokin. A vereség ellenére nincs oka szégyenkezni a fiatal csapatnak, az pedig külön kiemelendő, hogy az ifjú tehetség, Mihály Petra kiválóan szállt be a mérkőzésbe. | |
| 2019-01-12 | Hét játékos és a mester is hosszabbít. Uraim és vaskohászok, kell egy csapat! | Nemrég Sirián Szederke és Nick Viktória írt alá hosszabbítást a csapattal. Január 11-én pedig boldogan jelentette be a Kiskohász étteremben tartott összejövetel köszöntőjében Nyakacska Zsolt ügyvezető, hogy hét játékos is szerződést hosszabbít. | |
| 2019-01-11 | Petra a szövetség Elit programjában | Szerdán egy fiatal dunaújvárosi kézilabdázó részesült kiemelt elismerésben. Koronczai Petra, a DKKA kézilabdázója, serdülő Európa-bajnok bekerült a Magyar Kézilabda Szövetség Elit programjába. Ez pedig azt jelenti, hogy Petra pályafutását segítik, menedzselik a sportolását. | |
| 2019-01-11 | Új magyar játékos a kézilabda akadémiánál | Áder János Magyarország köztársasági elnöke a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) fiatal, tehetséges kézilabdázója, Jovana Jovovity magyar állampolgársági kérelmét elfogadva honosította őt. | |
| 2019-01-11 | Amikor belépett a csarnokba, nagyot dobbant a szíve | Mátéfi Eszter a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) új szakmai igazgatóhelyettese. Eszter január 7-én csatlakozott a szakmai stábhoz, amelynek Imre Vilmos sportigazgatóként, Radulovics Bojana szakmai igazgatóként, György László pedig vezetőedzőként tagja. | |
| 2019-01-11 | Magyar tehetség | A DKKA 17 éves átlövője, Jovana Jovovic magyar állampolgár lett. | |
| 2019-01-07 | Hosszú távon gondolkodnak | Január 4-én, pénteken tartotta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) évértékelő rendezvényét, amelyen bizonyossá vált, hogy az akadémiánál mára megteremtődtek a szakmai és – a tulajdonos önkormányzatnak, valamint a támogatóknak köszönhetően – a működés anyagi feltételei is. | |
| 2019-01-05 | Luca szerint a góllövésnél a fejben dől el minden | A kilences számú mez foglalt volt már, ezért a tizenkilencest választotta. Szekerczés Luca hátán a tizenkilences számmal a Dunaújvárosi Kohász jobbátlövője. Az újvárosi szurkolók nagy örömére ontja a gólokat. Az NB I-es góllövőlistán jelenleg hatvan góllal a kilencedik 270 játékos közül. | |
| 2019-01-05 | Biztos háttérrel | Január 4-én, pénteken tartotta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) évértékelő rendezvényét, amelyen a tulajdonos önkormányzatot Cserna Gábor, Dunaújváros MJV polgármestere képviselte. | |
| 2019-01-02 | Ami biztos: a szívünkkel tudjuk pótolni a hiányt | A sokat erősödött Alba Fehérvár ellen a félidei 14-14 után 32-27-re nyert a dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata. Szép hazai győzelem született, amely nagy küzdelemben dőlt el. Vajon belülről hogy látta az egyik legjobb hazai teljesítményt nyújtó kézilabdázó, Monori Orsolya | |
| 2019-01-02 | A pályára született | Hazánk nélkül sosem jutott volna el olimpiára, ezért nagyon hálás Magyarországnak Radulovics Bojana, aki edzőként megbolondulna, a dunaújvárosi akadémia szakmai vezetőjeként viszont igyekszik sokat tenni a kézilabdáért. | |
| 2018-12-31 | Remekül küzdött a Kohász (képaláírás) | A Dunaújvárosi Kohász 14-14-es félidő után a második játékrészben remekelt. Végül 32-27-re legyőzte a hazai női kézilabda együttes az Alba Fehérvár KC együttesét. A hazaiak küzdése mellett feltétlenül ki kell emelni Csapó Kyra kapus nagyszerű teljesítményét. (teljes szöveg) | |
| 2018-12-28 | Sokszor tapasztaljuk: ha baj van, akkor erősebb lesz az akarat | A Dunaújvárosi Kohász vezetőedzőjétől először is arra voltam kíváncsi: vajon milyen szakmai tapasztalatokat lehetett leszűrni a kontinensbajnokságról. György László mesteredző tapasztalatai. | |
| 2018-12-27 | Döntőben a Rudas kézisei | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia arról tájékoztatta lapunkat, hogy az országos diákolimpiai döntőbe került a Rudas iskola leány kézilabdacsapata. | |
| 2018-12-20 | Már a jövő csapatát építi a kézilabda akadémia | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) felnőttcsapatának két játékosa szerződést hosszabbított egyesületével. Sirián Alexa Szederke beálló és Nick Viktória balátlövő a sajtó nyilvánossága előtt december 18-án, kedden írta alá a szerződését, amelyet az akadémia részéről Nyakacska Zsolt ügyvezető igazgató látott el kézjegyével. | |
| 2018-12-20 | Közös muzsikálás a koleszban | December 18-án, kedden este a Rudas középiskola kollégiumában a piros Kohász-mezben pompázva gyülekeztek a leány kézilabdázók, a serdülő, az ifjúsági csapat tagjai. | |
| 2018-12-20 | Átigalzolás a Kohásznál | Klujber Katrin távozását jelentette be a közelmúltban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Az átlövő a jövőben a Ferencváros együttesét erősíti majd. | |
| 2018-12-14 | DKKA: tagi kölcsön meghosszabbítva (kishír) | Az önkormányzat idén májusban kötött tagi kölcsönszerződést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.-vel. A közgyűlési döntés értelmében a kölcsön visszafizetésének határideje 2019. november 30-ra módosult. (teljes szöveg) | |
| 2018-12-14 | A hetedik helyen végeztünk | A középdöntők zárásával december 13-án, csütörtökön este eldőlt, hogy a románokat parádés játékkal legyőző magyar női kézilabda-válogatott, roszszabb gólkülönbsége miatt összesítésben a hetedik helyen végzett a franciaországi Európa-bajnokságon, melyen a dunaújvárosi Kazai Anita és Szalai Babett is szerepelt. | |
| 2018-12-14 | Nálunk szőtt Kárpát-medencei álom | A szélrózsa déli és északi irányába is felkerekedett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia küldöttsége. Mindkét célpont a magyarlakta terület volt. | |
| 2018-12-13 | Tomasevics már nem játszat a szezonban | Katarina Tomasevicsnek (kép), a dunaújvárosiak hálóőrének elszakadt az elülső keresztszalagja. Ez pedig azt jelenti, hogy jobb térdét meg kell operálni, ezzel pedig számára a kontinensbajnokság mellett a szezon is idő előtt végetért. | |
| 2018-12-11 | Klujber a Fradiban. Klujber Katrin eligazolt, a Ferencvárosban folytatja | Közleményben jelentette be hétfőn a Dunaújvárosi Kohász KA csapata, hogy saját nevelésű junior világbajnoka, Klujber Katrin a Ferencvárosba igazolt, s már most csatlakozik új együtteséhez. | |
| 2018-12-11 | Klujber Katrin eligazolt, a Ferencvárosban folytatja | Közleményben jelentette be december 10-én, hétfőn a Dunaújvárosi Kohász KA csapata, hogy saját nevelésű junior világbajnoka, Klujber Katrin a Ferencvárosba igazolt, s már most csatlakozik új együtteséhez. | |
| 2018-12-06 | Toborzás az akadémián (képaláírás) | Mintegy nyolcvan kézilabdázó vett részt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia toborzóján. A tíz állomásból álló felmérőn különböző képességeket vizsgáltak a klub szakemberei, hogy így dönthessék el, kik azok, akik a jövőben a Kohász csapatát erősíthetik. A jelentkezőket december közepén értesítik az eredményről. (teljes szöveg) | |
| 2018-11-30 | Kazai és Szalai is bekerült az EB-csapatba | Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya november 29-én megnevezte, ki az a tizenhat játékos, aki pályára léphet a csütörtökön kezdődött Európa-bajnokságon. A dunaújvárosi Szalai Babett és Kazai Anita is bekerült a csapatba. | |
| 2018-11-30 | Ismét toborzó az akadémián. Idén is megtartotta tehetség válogatóját a Dunaújvárosi Kohász | Több mint 80 fiatal játékos vett részt a DKKA hétfői kiválasztóján. | |
| 2018-11-29 | Határokon innen és még túlról is jöttek az akadémia toborzójára | Lezajlott az ősszel szokásos DKKA-toborzó, amelyen a 2004-ben, 2005-ben, valamint 2006-ban született, kézilabdázni akaró lányok készségfelmérése történt meg a Dunaújváros Sportcsarnokban a héten. | |
| 2018-11-28 | Bíznak a szereplésben. Ha lehetőséget kap, küzd kifulladásig | Pontot nem szerzett a Kim Rasmussen szövetségi kapitány által vezényelt együttesünk, de sok-sok tapasztalatot azért szereztek a mieink. A csapatban ott volt a Dunaújvárosi Kohász KA játékosa, Kazai Anita is. | |
| 2018-11-27 | Reméljük, Babett rövidesen bepakolja útitáskáját az EB-re | Kim Rasmussen döntése alapján ma már két új, a tágabb keretből behívott játékos csatlakozik a csapathoz. Ők pedig a váci, junior világbajnok Lakatos Rita és a Dunaújvárosi Kohász irányító-átlövője, Szalai Babett. | |
| 2018-11-26 | Szalai Babett is csatlakozik a válogatott kerethez | A női kézilabda-válogatotthoz november 27-én, kedden csatlakozik ugyanakkor a kerethez a Dunaújvárosi Kohászból Szalai Babett. | |
| 2018-11-23 | Győzelemmel búcsúzott a Kohász | Kiesett az EHF Kupából a dunaújvárosi női kézilabda csapat | |
| 2018-11-21 | Mosolygós véradók, akik a sportnak élnek. Példát adhat mások számára, az emberi élet megmentésére | A DKKA felhívására véradást tartottak november 20-án, kedden a dunaújvárosi sportcsarnokban. | |
| 2018-11-21 | DKKA: szerencsés Magyar Kupa-sorsolás | November 20-án, kedden a Magyar Kézilabda Szövetség székházában kisorsolták a Magyar Kupa negyeddöntőinek párosításait, amelyben érdekelt volt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia is, miután György László együttese az előző körben hatalmas bravúrral búcsúztatta a Siófokot, 27-22-es eredménnyel. | |
| 2018-11-20 | Így döntöttek: támogatás a helyi egyesületeknek | A legutóbbi közgyűlésen számos „sportos” kérdésben is döntöttek a képviselők. | |
| 2018-11-19 | Győzelemmel búcsúzott a DKKA az EHF-kupától | A továbbjutás igen messze távolodott a Dunaújvárosi Kohásztól, a Super Amara Bera Bera csapatának legyőzése saját otthonában mégis cél volt a visszavágón. | |
| 2018-11-16 | Fókuszban a Modern Városok Program. Ötven napirendi pontban döntöttek a képviselők a közgyűlésen | A közgyűlésen döntöttek a sportegyesületek kérelméről, 382 millió forintot biztosítanak létesítményhasználatra a jövő évre. | |
| 2018-11-15 | Ami lehetetlennek tűnt, sikerült - a DKKA kiejtette a Siófokot! | Magyar Kupa versenyszabályzata értelmében a november 14-i, szerda esti találkozón mindeképpen győzni kellett hazai pályán a DKKA kézilabdacsapatának, hiszen egy esetleges döntetlen eredmény is a Siófok továbbjutását jelentette volna. | |
| 2018-11-14 | Kazai Anitának megjött a behívója | Kim Rasmussen szövetségi kapitány kihirdette a magyar női válogatott 18 fős keretét a november végi, norvégiai Möbelringen Kupára és a franciaországi Európa-bajnokságra. A már szűkített keretbe meghívott kapott a DKKA játékosa, Kazai Anita is, aki először bizonyíthat majd a magyar felnőtt nemzeti csapatban. | |
| 2018-11-13 | A Kohász várja az adai lányokat. A Kohász várja az adai tehetségeket | A vajdasági város leány kézilabdacsapatai, az U 13 és az U 10-es korosztályban jöttek el Dunaújvárosba, és vettek részt a tornán, ahol a dunaújvárosiak két csapata, az adai két együttes és a Dömsöd csapatai vetélkedtek egymással. A vajdasági közösség és a dunaújvárosiak megtalálták egymást, és november 12-én, hétfőn együttműködési szerződést kötöttek. | |
| 2018-11-12 | Nincs sok idő a feleszmélésre | Az utóbbi hetekben a svájciak elleni gólözön, majd az Eger és főleg az MTK elleni gólerős, jó játék után gondoltuk, hogy a spanyol együttes ellen is lehet keresnivalója a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának az EHF Kupa harmadik selejtezőkörének első, november 10-i, szombati mérkőzésén. | |
| 2018-11-09 | Akár boleró is lehet az örömtánc. Éhesek a sikerre: az örömtánc akár boleró is lehet | A svájci csapat búcsúztatása után az EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában a Spono együttesénél jóval erősebb gárda, a spanyol Super Amara Bera Bera lesz a következő ellenfél a Dunaújvárosi Kohász számára. | |
| 2018-10-29 | Harminckét puttonyt szüreteltek Egerben | Ahogy György László, a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának vezetőedzője mondta: a svájciak elleni nagyarányú győzelem, csak a nyerés jó érzését, hangulatát adta meg. | |
| 2018-10-29 | Hárman kerültek be a bő keretbe | Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte a november végén kezdődő Eb-re készülő bő keretét. A keretbe a Dunaújvárosi Kohász KA három játékosa, Szalai Babett, Klujber Katrin és Kazai Anita kapott meghívót. | |
| 2018-10-27 | Az a lényeg, hogy a fiatalok megérezzék a közösség erejét | Életünk részévé vált a pszichológia. Bizonyos területeken, így a sportban is alkalmazzák. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) tevékenységének súlypontját ettől az idénytől az akadémiai jellegre, az utánpótlás-nevelésre helyezi. Ehhez nagyon fontos, hogy a fiatalok már egészen korán megérezzék a közösségben rejlő erőt, azt, hogy csapatban gondolkodjanak, együtt, egymásért is dolgozzanak. Ebben segít egy fiatal sportpszichológus hölgy, Kalmár Zsófia. | |
| 2018-10-24 | DKKA: spanyol armada ellen | Október 23-án délelőtt sorsolták a női kézilabda EHF-kupa selejtezőjének párosításait. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda-Akadémia sportolóira egy spanyol kaland vár. | |
| 2018-10-22 | "Mit mondhatnék? Mindenki játszott!" | Mindenki tudta, a svájci Spono a tizennégy gól előnnyel rendelkező D. Kohász ellen Dunaújvárosban nem lesz képes csodákra. Talán ez volt az oka annak, hogy nem telt ház fogadta az EHF Kupa visszavágó mérkőzését. A közérzetünk nyugalmát még az is növelte, hogy a svájciak jegyzőkönyvében csak tíz játékos neve szerepelt. | |
| 2018-10-15 | Nottwilben alaposan kicsorbult a svájci bicska - jelentős Kohász-előny | A Spono Eagles sváci bajnokról rendkívül kevés információval rendelkezett a Kohász. Komoly és fegyelmezett játékra ösztönözte a női kézilabdacsapatot ez a tudatlanság. Ami azért ismert volt: gyorsak, sokat futnak és igen lelkesek. | |
| 2018-10-13 | Az elsőre dobott hat gól remek belépőt jelentett | Kazai Anita (kép) rendelkezik azokkal az erényekkel – gyorsaság, irányváltoztatás, lábmunka, a magas felugrások – amelyek a kiváló szélsőket jellemzik. Nekem emlékezetes Balogh Beatrix szélsőnek a játéka, aki százhatvanegyszeres válogatottja volt a Dunaferr csapatának. | |
| 2018-10-12 | Az első meccs az EHF Kupában. Lánc nélküli biciklit nem lehet hajtani | Az ismeretlenbe repül a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata. A szombati elutazás valóban repülés lesz Svájcba, és aznap délután 17 órakor már lejátssza az első EHF Kupa-mérkőzést Nottwil városkában György László együttese. | |
| 2018-10-11 | Szélsőségek nélkül, biztos középcsapat kell legyenek | Nem mondható zökkenőmentesnek a Duna-Pent női kézilabdacsapatának bajnoki rajtja. | |
| 2018-10-01 | Szalai hivatalos meccsen is bemutatkozhatott | A szeptember 28-i, pénteki győzelem után szombaton vereséget szenvedett Montenegrótól az Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott. Ezen a találkozón is debütált egy Dunaújvárosi Kohász-játékos a nemzeti együttesben: Szalai Babett és Dávid-Azari Fruzsina került be. | |
| 2018-10-00 | Ha majd telház lesz a sportcsarnokban | Beszélgetés Nyakacska Zsolttal, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezető igazgatójával, a klub helyzetéről, céljairól. | |
| 2018-09-29 | Kazai Anita parádés debütálása | Az Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott szeptember 28-án, pénteken felkészülési mérkőzést játszott Montenegró ellen. A keretbe behívott DKKA-játékosok közül Kazai Anitát nevezte a kapitány, Szekerczés Luca, illetve Szalai Babett nem került be. | |
| 2018-09-28 | Itt voltak a kínaiak, és legyőztük őket | A Magyarországon túrázó kínai B válogatott kért lehetőséget egy mérkőzésre a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatától. | |
| 2018-09-27 | Még meg kell szokni a kettős terhelést | Komoly feladatot vállalt magára ebben az évben a Dunaújvárosi Kohász U 19-es női kézilabdacsapata. A fiatalokból álló nagyon tehetséges gárda elindult az NB I B-s bajnokságban is
| |
| 2018-09-24 | Vastaps a fiataloknak. Jogosan szólt a vastaps az újvárosi lányoknak | Megállta a helyét a győri világklasszisok ellen a Kohász, mi tagadás, a Fradi után a Győr…! Alaposan megedződött a Kohász a két legutóbbi találkozón. | |
| 2018-09-13 | Most nem sikerült (képaláírás) | Bár a félidőben még döntetlenre állt a mérkőzés, sajnos a második játékrészben már a Siófok csapata bizonyult jobbnak a magyar bajnokság első fordulójában. A DKKA női kézilabdacsapat számára a Békéscsaba lesz a következő ellenfél, mégpedig a viharsarkiak otthonában. (teljes szöveg) | |
| 2018-09-13 | Beépülnek a fiatalok is | A DKKA fiatalításáról, elképzeléseiről, célkitűzéseiről tartott sajtótájékoztatót a csapat vezetősége | |
| 2018-09-11 | Virág gyógyulásáért | Egy rendhagyó, különleges eseménynek is helyt adtak a rendezők a DKKA legutóbbi, a Siófok elleni hazai mérkőzésének szünetében. Barabás Virág gyógykezelésének hozzájárulásaként Kocsis Böbe mezét ajánlotta fel Jelinek Tibor. | |
| 2018-09-07 | Szép jövő előtt a kézilabdázók. A DKKA terveit ismertette a szakvezetés | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetősége tartott sajtótájékoztatót 2018. szeptember 5-én a jövőbeni tervekről | |
| 2018-09-07 | Felemás kezdés | A DKKA ifjúsági együttese a DSE Nemesvámos ellen nyereséggel kezdte az NB I nyugati csoportjának bajnoki szezonját. | |
| 2018-09-07 | Vereséggel kezdtek a Kohász kézilabdázói. A szezon első tétmeccsét a Vác otthonában játszotta csapatunk | Vereséggel kezdte a DKKA felnőtt csapata a 2018/2019-es szezont | |
| 2018-09-06 | Minden út az első lépéssel kezdődik. A fiatal magyar tehetségek csapatba építése az elsődleges cél | Hagyományteremtő sajtóreggelin találkozott a DKKA szakmai stábja a média képviselőivel a Kiskohász vendéglőben. Alapvető célja ennek az volt, hogy bemutassák: a jövőben a dunaújvárosi női kézilabdasport akadémia jellegét kívánják erősíteni. Ennek megvalósításához minden segítséget megkapnak a várostól. Elkötelezettek abban is, hogy az itt sportoló gyerekeket, játékosokat közelebb hozzák a város és a környező települések lakóihoz, a szurkolókhoz. | |
| 2018-09-03 | A váci vereség a sok hiba következménye | Lejátszotta a 2018/19-es bajnokság első mérkőzését a Dunaújvársi Kohász KA női kézilabdacsapata. A rajt nem sikerült jól, hiszen nem tudta elhozni a bajnoki pontokat György László együttese. | |
| 2018-08-31 | Játékkal emlékeztek. Horváth Nikolett Emléktorna | Két korosztályban, nyolc együttes részvételével rendezték meg múlt vasárnap (2018. 08. 26.) a Horváth Nikolett Emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. | |
| 2018-08-31 | Nehéz szezon előtt a Kohász. György László, a DKKA vezetőedzője értékelte a nyári felkészülést | Interjú György László, a DKKA vezetőedzőjével, aki értékelte a nyári felkészülést | |
| 2018-08-31 | Az alapozás koreoográfiája nem változott sokat - volt munka elég | Az új bajnoki sorozat kezdete kézilabdában is kíváncsiságot, rajtizgalmat, bizakodást hoz magával. | |
| 2018-08-28 | Mindig emlékezni fognak rá | Gyuláról érkezett Dunaújvárosba. Arról álmodott, hogy neves kézilabdázó válik majd belőle. Az akart lenni a nagy lelkesedéssel gyakorló Nikolett. Takács Józsefné volt a serdülő korcsoportos lánynak az edzője. Kegyetlen a sors, hogy már múlt időben kell beszélnünk róla. Fiatal élete megszakadt. Horváth Nikolett emlékére másodszor rendezett a Dunaújvárosi Kohász emléktornát. | |
| 2018-08-23 | Küzdelmes volt a Kohász Kupa (képaláírás). Jobbnak bizonyult a Viborg | A Viborg elleni találkozóval rajtolt el a Kohász Kupa. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia hagyományosan augusztusban rendezi meg a felkészülési tornát, amelyen több külföldi együttes is részt vett az évek során. Az idén több meghívott csapat lemondta a szereplést a megmérettetésen, azonban a parázs küzdelmek így sem maradtak el. (teljes szöveg) | |
| 2018-08-22 | Csonkán is értékes volt a Kohász Kupa | A záró mérkőzésre hangolódva már tudtuk, hogy a viszszamondások miatt idén mindössze háromcsapatos Kohász Kupán a győzelem a dán Viborgé lesz, amíg a második, harmadik hely a DKKA – Budaörs mérkőzésen dőlt el, előbbi végül a házigazda dunaújvárosiaké lett. | |
| 2018-08-17 | Minden meccset megnyertek | Minden meccset megnyert a DKKA a serdülő és ifjúsági utánpótlás tornán. (Kevés adat a cikkben.) | |
| 2018-08-14 | Udvariatlan lemondások a Kohász Kupán | Váratlanul kellemetlen közleményt volt kénytelen közölni velünk Imre Vilmos, a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia sportigazgatója. | |
| 2018-08-13 | Kétszer a Ljubljana csapata ellen. Önbizalmat növelő siker a szlován rekordbajnok ellen | Abba a szakaszba ért a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata, hogy bár a fizikai terhelés továbbra is fő programja az alapozásnak, de már nagyon fontos a játékba lendülés, a játékelemek gyakorlása. Azaz ellenfeleket kell keresni az előkészületi mérkőzésekre. | |
| 2018-08-10 | Adomány.Kézisek a gyerekek gyógyulásáért. A DKKA játékosainak adománya a kórház gyermekosztályának javára | A gyrekek gyógyulása érdekében százezer forintos adománnyal kedveskedtek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia tagjai a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának javára. A kórház az adományból egy transzport kocsit vásárol majd. | |
| 2018-08-10 | Ifjú tehetségek | Toborzót tartott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. | |
| 2018-08-10 | Parádés dunaújvárosi tornagyőzelem. Vereség nélkül nyerte meg a viborgi kézilabda tornát a DKKA U-19-es csapata | Mindegyik mérkőzését megnyerve szerezte meg a viborgi Generation Handball elnevezésű utánpótlás torna első helyét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia II-es számú U19-es csapata. | |
| 2018-08-10 | Viborgban villogott a kézilabda csapat. György László , a DKKA vezetőedzője pozitívan értékelte a dániai edzőtáborban mutatott játékot | Interjú György Lászlóval, a DKKA vezetőedzőjével | |
| 2018-08-09 | Veretlenül tornagyőztes a DKKA | Elveszített meccs nélkül lett tornagyőztes a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia II. számú U19-es együttese a dániai Generation Handball kupán. Vártok Ákos csapata norvég és dán csapatokat is maga mögé utasított. | |
| 2018-08-08 | Kéziseink segítettek a kórháznak. Közös reggelivel kedveskedtek a Dunaújvárosi Kohász újoncainak | Fontos programokon vettek részt augusztus 7-én, kedden délelőtt a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának vezetői, szakemberei, fiatal játékosai, illetve az NB I-es felnőttegyüttes. Reggelizés után jótékonykodás következett a kórház gyermekosztályának. | |
| 2018-08-07 | Újra a BL-szereplés a cél? Újra a BL-ben a Dunaújváros? | A közelmúltban változás történt a női kézilabdacsapatot és az akadémiát működtető cég, a DKKA Kft. vezetésében. Szemenyei Istvánt Nyakacska Zsolt váltotta az ügyvezető igazgatói pozícióban, aki korábban az egyik legsikeresebb időszakában már vezette a dunaújvárosi női kézilabdát. Talán éppen ezért vetődik fel sokunkban a kérdés: vajon újra a Bajnokok Ligája (BL)-szereplés a cél? | |
| 2018-08-07 | Kedvelik Viborgot | Hazaérkezett Dániából a Dunaújvárosi Kohász felnőtt női kézilabdacsapata. Az egyhetes edzőtáborban három mérkőzést is játszott a Kohász. | |
| 2018-08-06 | Kohász-tornagyőzelem Dániában. Fantasztikus siker Dániában, veretlenül lett első a DKKA | Veretlenül nyerte meg korosztálya küzdelmeit a DKKA II U19-es csapata a dániai Handball Generation elnevezésű, a világ minden pontjáról közel kétszáz csapatot felvonultató utánpótlás-seregszemlén. | |
| 2018-08-04 | Korosztályos döntőbe jutott a Kohász a rangos dán tornán | Az edzésből érkező, így fáradtan játszó Dunaújvárosi Kohász KA felnőtt női együttese vereséget szenvedett a dániai edzőtáborban játszott második felkészülési találkozóján a dán Silkeborg ellen. | |
| 2018-08-03 | A Kohász legyőzte a dán ezüstérmest | A Dániában edzőtáborozó Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabda együttese a felkészülés részeként három mérkőzést is játszik. Az elsőn két góllal nyertek a dán bajnokság második helyezettje, a Bajnokok Ligájában induló Odense ellen. | |
| 2018-08-03 | Jó formában a viborgi viadalon | A DKKA mindkét U19-es csapata bejutott a középdöntőkbe a Generation Handball elnevezésű nemzetközi kézilabda tornán | |
| 2018-08-02 | Hibátlanul csoportelső a két csapat | Amíg a DKKA felnőttegyüttese Dániában edzőtáborozik és játszik felkészülési mérkőzéseket, addig a klub két U19-es csapata a Generation Handball utánpótlástornán szerepel ugyanitt. | |
| 2018-08-00 | Hárman már bele is kezdenek. Imre Vilmos és Nyakacska Zsolt is visszatért | Helyzetjelentés három dunaújvárosi csapatról a 2018/2019-es idény rajtja előtt: Dunaferr DUE Renalpin FC, futsal; Dunaújvárosi PASE, labdarúgás és Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, kézilabda. | |
| 2018-07-27 | Három Kohász játékos a válogatottban. Két nemzetközi edzőtáborral a sikerért | Szalai Babett, Szekerczés Luca és Sirián Szederke, a DKKA játékosai bekerültek a Magyar Női Kézilabda Válogatottba. | |
| 2018-07-25 | A viborgi utazás előtt | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NB I-es női kézilabdacsapata két hete kezdte meg felkészülését az új szezonra. György Lászlóval (kép), az együttes vezetőedzőjével beszélgettünk arról, hogy haladnak a munkával, és mi vár rájuk a következő napokban. | |
| 2018-07-20 | Igent mondott a Kohász hívó szavára. "Az első benyomásom: ez egy mosolygós csapat" | Kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes játékos, Sirián Alexa Szederke (kép) folytatja pályafutását a Dunaújvárosi Kohász együttesében. | |
| 2018-07-20 | Klujber Katrin a legeredményesebb. Klujber Katrin a világ tetején. A dunaújvárosi tehetség már 16 évesen bizonyított a felnőtt csapatban | A női kézilabdázók junior világbajnokságán kulcsszerepet vállalt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia tehetsége, Klujber Katrin is, aki nyolc mérkőzésen szerzett ötven találatával a válogatott legeredményesebb játékosa volt a világbajnokságon. (2018. 07. 1-14. Debrecen) | |
| 2018-07-20 | Visszatért Imre Vilmos. Új sportigazgató a Kohásznál | Imre Vilmos lett a sportigazgató a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémiánál | |
| 2018-07-19 | Dunaújvárosi játékos is van a világbajnok csapatban | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának játékosa, Klujber Katrin is tagja volt a világbajnoki aranyat nyert junior női kézilabda-válogatottnak. | |
| 2018-07-17 | Hat év kegyetlen munkája van ebben a vb-aranyban! A becsület, a tisztesség és a kitartás jellemző Katrinra | A magyar női junior kézilabda-válogatott a hazai rendezésű világbajnokságon aranyérmet szerzett. A nemzeti együttes fantasztikus diadalának főszereplője volt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiájának játékosa, Klujber Katrin (kép) | |
| 2018-07-16 | Klujber Katrin is világbajnok lett! Megígérték, megcsinálták , így világbajnokok! | A magyar válogatott megnyerte a női kézilabda junior-bajnokságot. Az együttes tagja volt a Dunaújvárosi Kohász játékosa Klujber Katrin is, aki a világbajnokság legeredményesebb magyar kézilabdázója lett. | |
| 2018-07-12 | Nyolchetes munka következik. A felkészülés ne lesz könnyed fitnesztestedzés | Július 11-én, délután munkára jelentkezett a Dunaújvárosi Kohász felnőtt női kézilabdacsapata. Vagyis: véget ért a nyári szabadság. György László mesteredző az előre megtervezett alapozó munkát vezényli a régi és az új játékosoknak. | |
| 2018-07-12 | Ismét a hajrában hengerelt a válogatott | A Dunaújvárosi Kohász KA játékosával, Klujber Katrinnal felálló nemzeti együttes eddig parádés menetelést mutatott be a tornán, hiszen Brazília, Portugália és Montenegró legyőzése után a sportági nagyhatalom Norvégiát is magabiztosan felülmúlva lett csoportelső. | |
| 2018-07-11 | Klujber Katrin ismét kulcsszerepet játszott | Bár esélyesnek hirdették meg a magyar junior női kézilabda-válogatottat Szlovénia ellen, de azért nem lehetett félvállról venni ezt a keddi találkozót a hazai rendezésű világbajnokságon. Az akadozó kezdés után viszont örömtánc lett a végén, hiszen a Dunaújvárosi Kohász játékosának, Klujber Katrinnak a főszereplésével sima siker született. | |
| 2018-07-11 | Európa-bajnok lett a válogatottal | Hibátlan teljesítménnyel végzett a svédországi nyílt Európa-bajnokság első helyén a magyar női serdülő kézilabda-válogatott. A sikernek a Dunaújvárosi Kohász KA játékosa, Koronczai Petra (kép) is részese volt. | |
| 2018-07-10 | Eddig nagyszerű volt lányok, csak így tovább | Amikor a debreceni világbajnokság kezdete előtt interjút készítettem a dunaújvárosi kiválósággal, Klujber Katrinnal, minden szavából, mondatából éreztem, a Kohász szélsője-átlövője a legkomolyabban gondolja, hogy érmet, akár aranyat fog szerezni a magyar junior válogatott csapat. | |
| 2018-07-03 | Érthető volt a feszültség, az izgulás az első mérkőzésen | Debrecen máris lázban ég. Vasárnap, július 1-jén megkezdődött a hajdúsági fővárosban a junior női kézilabdázók világbajnoksága. A nyitómérkőzésen Magyarország játszott Brazília ellen, és 11-10-es első félidő után 27-24-re nyertek Klujber Katrinék. A sportág szakemberei és a hozzáértő kézilabda-rajongók jól tudják, hogy egy hosszú sorozat (két hétig tart a vb) elején még nem szabad briliáns játékot várni az U 20-as csapattól. | |
| 2018-06-29 | "Szárnyalunk Debrecenben, örömet szerezve a nézőknek" | Július 1-től 14-éig Debrecen lesz a legfontosabb város a junior női kézilabdázóinknak. Ugyanis a hajdúsági fővárosban rendezik meg a fiatalok világbajnokságát. A junior címeres csapat tagja a Dunaújvárosi Kohász jobbszélsője, Klujber Katrin is. | |
| 2018-06-28 | Szerethető társaság ez a kézilabdacsapat | Takács Józsefné edző már harmadik éve foglalkozik a 2004–2005-ben született serdülő III női kézilabdacsapattal. A Dunaújvárosi Kohász Akadémiának egyik legsikeresebb társasága. Úgy indult neki a bajnokságnak, hogy mindenképpen az élmezőnyben, dobogón kell végezniük. | |
| 2018-06-25 | Klujber Katrin megszórta magát | Június 22-23-án, pénteken és szombaton felkészülési mérkőzést játszott a vasárnap kezdődő debreceni junior női kézilabda-vb-re készülő magyar válogatott. A találkozók fölényes hazai sikereket hoztak, köszönhetően a DKKA-t erősítő Klujber Katrin (kép) gólerős játékának is. | |
| 2018-06-22 | Harmincmillió forintból újítanak járdákat. Közösségi helyet alakítanak ki a Béke városrészben | Közgyűlés: parkolóhelyek kialakítása, újabb 13 kamera felszerelése a város területén, újabb 12 intelligens gyalogátkelő kiépítése, a Fabó Éva Sportuszoda levegő rendszerének felújítása, a DKKA ügyvezetője egy évre Nyakacska Zsolt lett, javaslatot tettek a Békevárosrészi Közösségi Pont létrehozására. Orbán Viktor miniszterelnök június 18-i hatállyal kinevezte dr. Galambos Dénest Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztésért felelős miniszterelnöki biztossá. | |
| 2018-06-22 | A városfejlesztés a fő irány | Nyári szünet előtti utolsó ülését tartotta Dunaújváros önkormányzatának közgyűlése június 21-én délelőtt a városházán. Negyvenöt - főként a városfejlesztést érintő - témakörben döntöttek a képviselők. | |
| 2018-06-15 | Szezonértékelő. A bravúros negyedik helyen zártak a kézilabdázók | Elégedett a bajnokságban elért negyedik hellyel a DKKA szakvezetője, György László. | |
| 2018-06-08 | oviolimpia a csarnokban. Kétszázötven ifjú sportoló | Öt városi óvoda növendékeit mozgatta meg szerdán délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a sportcsarnok nagytermében. | |
| 2018-06-08 | Taroltak a Rudas kézilabdázói | Zánkán, az V.-VI. korcsoportos strandkézilabdázók országos diákolimpiai döntőjén, melyen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosaira épülő Rudas iskola is játszott. | |
| 2018-06-06 | Imre Vilmos újra a Kohásznál | Még tulajdonképpen nem munkálkodik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiában, de máris felhívta magára a figyelmet Imre Vilmos (kép) Dunaújvárosban. | |
| 2018-06-04 | Csoportelsőként az Eb-re | A magyar női kézilabda-válogatott csoportelsőként jutott ki a november 29-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra, miután a selejtezősorozat utolsó fordulójában legyőzték Fehéroroszországot. A csapat tagja volt a Dunaújvárosi Kohász játékosa, Szekerczés Luca is. | |
| 2018-06-00 | A pólós hölgyek kitettek magukért. Az első osztályú dunaújvárosi csapatokról | Összefoglaló a dunaújvárosi sportcsapatok teljesítményéről a 2017/18-as szezonban: DAK Acél Dunaújvárosi Gorillaz - amerikai futball; Dunaferr DUE Renalpin FC - futsal; Dunaújvárosi Acélbikák - jégkorong; Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia - kézilabda; Dunaújváros PASE - labdarúgás; Dunaferr SE - röplabda és DUE-MAARKS - vízilabda. | |
| 2018-05-29 | A negyedik helyen végeztek. A bölcselet szerint csakis estefelé számoljuk a tyúkokat | Juli néni jól tudja: a tyúkokat este kell megszámolni, amikor készülődnek az ólba, s ha megvan mind a tizenkettő, akkor sikeres volt a napja, és megnyugodhat. Nos, ezzel a népi bölcsességgel jellemezte a bajnoki évet, a végeredményt György László, a Dunaújvárosi Kohász felnőtt női kézilabdacsapatának szakvezetője. | |
| 2018-05-25 | Negyedik lett a Kohász. Bravúros szereplés a bajnokságban | A bajnokság negyedik helyét szerezte meg a bajnokságban a DKKA csapata | |
| 2018-05-24 | Győzelemmel a nagyedik helyen. "Munkás" mérkőzést játszott a hazai kohász | A Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának és az Alba Fehérvárnak is fontos volt az utolsó bajnoki mérkőzés. Mégpedig a helyezések miatt. A dunaújvárosi együttes mindenképpen meg akarta tartani a negyedik helyét. | |
| 2018-05-18 | Tehetségek a porondon. Engyal Klaudia és a strandkézilabda | A tehetségnapon Engyel Klaudia és a strandkézilabdások mutatkoztak be. Klaudia a Rudas végzős sport tagozatos diákja. | |
| 2018-05-18 | A város szolgálatában. Hatvanhat döntésről | A nyílt szakaszban összesen hatvanhat, a zárt ülésen pedig három napirendi pontról dönthettek a képviselők a május 17-i, csütörtöki közgyűlésen. Téma volt az élményfürdő kedvezményes látogatása, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, valamint a helyi szennyvíztisztító (DSZSZ) helyzete is. Átadták a Dunaújváros Ifjúságáért elismerést amelyet Zelenka Lászlóné (kép) vehette át, illetve átadásra került a Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat is, melyet Molnár János (kép) rendőr őrnagy, Krasznay Éva (kép) rendőr százados, Megyeri Zoltán címzetes tűzoltó zászlós, valamint a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség képviseletében Hegedűs László (kép) vehetett át. | |
| 2018-05-18 | A Dunakanyarban folytatják a DKKA lányai a sorozatot | A bajnoki találkozóra készülve nagyszerű alkalmat jelentett a keddi junior válogatott elleni budapesti találkozó, amelyen György László gyakorolhatott csapatával. | |
| 2018-05-17 | Közgyűlés | 2018. május 17. | |
| 2018-05-11 | Bajnokok lettek | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 3. számú serdülő csapata a Csurgó elleni győzelemmel megszerezte a bajnoki címet a harmadosztályú pontvadászatban. | |
| 2018-05-11 | Jótékonykodtak a kézisek is. Doboktól és latin ritmusoktól volt hangos a kamaraterem | Legutóbb a harmonikaállomány javításához, újabb hangszerek vásárlásához gyűjtöttek, most a dobterem szigetelése volt a jótékonysági koncertjük célja. Május 09-én, kedden este megtelt a kamaraterem, színpadon az ifjú dobosok, majd a Gipsy Kings szórakoztatta a közönséget. | |
| 2018-05-10 | A bajnokságok végjátéka előtt | Május 19-én a Dunaújvárosi Kohász U21-es gárdája hazai csarnokban az utolsó, Tamási elleni mérkőzés után ünnepelheti a másodosztályú bajnoki címét, azaz a feljutást az NB I/B-be. Ugyanezt, azaz az első helyet már most szombaton megszerezheti a Fejér megyei bajnokságban szereplő Rácalmás férficsapata. | |
| 2018-05-07 | A mérkőzés végére már fiesztát varázsolt a Kohász | Esélyesként fogadta május 5-én, szombaton este a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata a Hufbau-Akker Kecskemét együttesét, amely a kiesés ellen küzd. De éppen azért, mert a partner az első osztályú létéért igyekszik mindent elkövetni, komoly, nagyon elszánt ellenfélnek ígérkezett. | |
| 2018-05-04 | Már nagyon szalad az idő | Három mérkőzés, és véget ér a női kézilabda-bajnokság. Május 5-én, szombaton hazai csarnokban (18 óra) mérkőzik meg a Dunaújvárosi Kohász a vendég Kecskemét együttesével. Majd Vácra utazik a dunaújvárosi csapat május 19-én, és következik ismét itthon az utolsó találkozó május 23-án a Székesfehérvár ellen | |
| 2018-04-28 | Ferenczy Fruzsina visszatér DKKA-ba | Dunaújvárosban folytatja ugyanis pályafutását Ferenczy Fruzsina, akivel két évre szóló megállapodást kötött akadémiánk vezetése. | |
| 2018-04-28 | Az ifjúsági gárda aranyérmes | A D. Kohász Kézilabda Akadémia családjában már van egy bajnoki aranyérmet nyert együttes. Az ifjúsági gárda az NB II-es bajnokságban az első helyen végzett, és feljutott az NB I B-be. De reméljük, még a serdülők között is lesznek bajnokcsapataink. | |
| 2018-04-26 | Erős volt a Fradi. Szünet után bátrabb | Mindig nagy derbit jelentett eddig egy Dunaújváros–Ferencváros női kézilabda-mérkőzés. Most is ezt vártuk a megtelt sportcsarnokban. | |
| 2018-04-25 | Görcs nélkül, felszabadultan | Ritkán fordul elő, hogy az FTC Rail Cargo Hungária női kézilabdacsapat kilencgólos vereséget szenved. Márpedig tavaly májusban ez történt Dunaújvárosban. Ezt a bravúros győzelmet sose fogja elfelejteni Cifra Anita, a Dunaújvárosi Kohász beállója. | |
| 2018-04-21 | Nagyon szoros Kohász-győzelem. Igalmas, küzdelmes hajrá - Kohász siker | Hagyományosnak mondható már a Debrecen–Dunaújváros párharc az első osztályú női kézilabda-bajnokságban. Emlékezetes a tavalyi Magyar Kupa-bronzmérkőzés, amelyen a Debrecen győzedelmeskedett. De idén a Dunaújvárosi Kohász előrébb jár. | |
| 2018-04-20 | Feljebb léptek az ifi kézilabdázók. A felnőttek között nyerték meg a bajnokságot | Bebiztosította bajnoki címét az NB II-es felnőtt pontvadászatban a DKKA U21-es csapata. | |
| 2018-04-19 | Bajnok lett az aranytartalék | Újabb bajnokcsapatnak örülhetnek a dunaújvárosi sport, azon belül is kézilabda szerelmesei. A DKKA U 21-es csapata az NB II Dél-nyugat csoportjában diadalmaskodott. | |
| 2018-04-19 | Közgyűlés | 2018. április 19. | |
| 2018-04-18 | Újvárosiak a B keretben | Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya ragaszkodik az eddigi gyakorlathoz. Április 16-án és 17-én nemcsak az A válogatottat, hanem egy B válogatottat is meghívott két napra Telkibe gyakorolni a kapitány. Több dunaújvárosi játékost is behívott a B válogatott keretébe. Ők: Oguntoye Viktória (kapus), Kovács Anna (jobbátlövő), Szekerczés Luca (kép) (jobbátlövő), Szalai Babett (irányító), Cifra Anita (beálló). | |
| 2018-04-16 | Szoros csatában | Minimális különbséggel, egy góllal szenvedett vereséget a DKKA női kézilabda csapata az Érd otthonában, a magyar női kézilabda bajnokság április 14-i, szombati játéknapján. | |
| 2018-04-14 | Nincs mitől tartanunk Érden | Április 14-én hat órától a bajnoki tabella jelenleg harmadik helyén álló Érd csapata ellen lép pályára a DKKA. Az idegenbeli találkozó előtt Dombi Lucával beszélgettünk.
| |
| 2018-04-13 | Bátor játékot vár György László. Két csapat, amelyek most is a dobogóért küzdenek | Érden szeretne bizonyítani a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda-akadémia csapata, mondta el György László. | |
| 2018-04-00 | Akadémia a magyar tehetségeknek | Interjú Radulovics Bojánával, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szakmai vezetőjével a klub elmúlt hét esztendejéről. | |
| 2018-04-00 | Teheségek távol az otthonuktól | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sportolói szinte az egész országból érkeznek városunkba. Ahhoz, hogy a fiatal lányok megszokják az otthontól távoli életet, s beilleszkedjenek a csapatba, támogatásra, segítségre van szükségük. Ehhez nyújt segítséget a Nemzeti Tehetség Program pályázata, amelynek célja a sportolók személyiségfejlesztése, a közösségfejlesztés, a tehetséggondozás. | |
| 2018-03-29 | Imre Vilmos a Kohász klubmenedzsere. Bulath Anita, Oguntoye Viktória távozik, Erdősi Ildikó és Sirián Szederke érkezik | Átalakul a következő szezontól a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének kerete. | |
| 2018-03-26 | Jelentős változások a DKKA csapatánál | Négy kézilabdázó távozik a női NB I-ben szereplő Dunaújvárosi Kohász KA csapatából, de már három játékos érkezése is biztos. | |
| 2018-03-09 | Példaképek lehetnek. Jól tanulnak és jól sportolnak az ifjú kézilabdázók | Nemcsak a sportban, hanem a tanulásban is jeleskedő fiatal kézilabdázókat köszöntötte kedden a Rudas iskola, a DKKA és a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum vezetése. | |
| 2018-03-08 | Kovács Anna bekerült a válogatott keretbe | Kimi Rasmussen szövetségi kapitány Kovács Annát a Dunaújvárosi Kohász játékosát is beválasztotta a magyar női kézilabda válogatott csapatába. | |
| 2018-03-07 | Nem csak jól sportolnak, tanulnak is. Ünnepelték a jó tanulókat és a kiváló sportolókat | Március 6-án, kedden rövid kis ünnepséget tartottak a Rudas középiskolában. Szép volt, rövid és fontos volt. Ugyanis hét tanulónak, akik kézilabdás lányok is, örömöt szereztek. | |
| 2018-02-28 | Fontos isntrukciók a kispad mellől. Az ideális páros: jó az edző, jó az alany | Az EHF mesteredzői tanfolyamon nemrég húsz hallgató záróvizsgázott, és amennyiben az sikerült, megkapta a hallgató a legmagasabb edzői oklevelet. EHF mesteredzői bizonyítványt vehetett át György László. | |
| 2018-02-23 | Átigazolnak | Kemény Dóra mellett Ávid-Azari Fruzsina is átigazol a Budaörs csapatához. | |
| 2018-02-23 | Tavaszváróban. Bizonyított az utánpótlás | A Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia U10-es és U12-es csapata is megnyerte a hétvégén megrendezett utánpótlás tornáját. | |
| 2018-02-21 | Dóra és Fruzsina Budaörsön | Kemény Dóra (kép) a szezon végéig kölcsönbe, míg Dávid-Azari Fruzsina (kép) 2020-ig távozott a Pest megyei kézilabdacsapathoz. | |
| 2018-02-20 | Háromszor két pont | Az alacsonyabb osztályú kézilabdacsapatok is megkezdték a bajnokság második szakaszát. Mind a három városi NB II-es csapat színre lépett. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (U21) első helyen álló csapata Tolnára utazott, a Duna-Pent női együttese itthon játszott a Hévíz csapatával. A férfiak mezőnyében pedig a Dunaújvárosi AC Tökölön lépett a pályára. | |
| 2018-02-16 | Veretlenül | Hatcsapatos tornát rendezett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia az U13-as korosztály számára. A tornát a DKKA fiataljai nyerték. | |
| 2018-02-16 | Nagy különbség volt a két csapat között. Potyogtak a gólok a budaörsi kapuba | Az eddigi egymás elleni eredményből kiindulva abszolút dunaújvárosi sikert jósolhattunk. Öt mérkőzésből ötször nyert a Budaörs ellen a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata. | |
| 2018-02-16 | Bemutatót tartottak a Gárdonyiban (képaláírás) | Február 14-én, szerdán megjelentek a Gárdonyi Géza Általános Iskolában a leendő elsős gyerekek és a szülők is. Az iskola bemutatót tartott nekik arról, milyen is lesz majd ősztől a labdás osztályban elkezdeni a tanulmányaikat és a sportolást. Több labdás sportágban láthattak edzéseket az ovis gyerekek. Sánta Dóra edző és testnevelő hozta el a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia U10-es gyerekeit, akikkel bemutatót tartott. Láthatták a jelenlévők, hogy milyen is egy kézilabdaedzés. A gyakorlásba több nagycsoportos óvodás is beállt. A tervek szerint a Gárdonyi iskola ősztől kézilabdaórákat is tart, amelyek szerepelnek majd a gyerekek órarendjében is. (teljes szöveg) | |
| 2018-02-15 | A mai nyitányon is nagy küzdelem várható. A kézilabdacsarnok a mi szentélyünk, ott harcolunk | A Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata úgy igazolt új játékosokat, hogy kik lehetnek azok a fiatal, sikerre éhes játékosok, akik régebbi, csapatukat elhagyva jönnek Dunaújvárosba, visszaemlékezve a bajnokság előtti csapatépítésre, mondhatjuk, ez sikerült is. | |
| 2018-02-09 | vendégségben a hagyományőrzőknél. Együtt lazítottak a kézilabda csapat vezetői és játékosai | A DKKA felnőtt együttese a Mezőfalvi Zrt. rendezvénytermébe volt hivatalos, ahol a Hagyományőrző Szurkolói Klub tagjai látták vendégül a dunaújvárosi gárdát. Disznótoros, sportprogramok és kötetlen beszélgetés színesítette a napot. | |
| 2018-02-09 | Emléktorna. Harmadik lett a házigazda | A kunszentmiklósi Miklós KC győzelmével ért véget a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos kézilabda torna, melyet Gutenkunst Anna és Árva Csaba emlékére rendeztek. | |
| 2018-02-08 | Válogatott játékos távozik | A következő szezontól másik csapatban folytatja pályafutását Kovács Anna, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosa, a Debrecen együtteséhez igazol. | |
| 2018-02-07 | A kolbász és a hurka nagy sikert aratott (képaláírás) | Katarina Tomasevics a májashurkát, Bulath Anita pedig a páros kolbászt fogta meg óvatosan, két ujjal. A többiek csak szemlélődtek kellő bátorság nélkül. Február 6-án délután a dunaújvárosi női kézilabdacsapatot látta vendégül a Hagyományőrző Szurkolói Klub Mezőfalván. De a visszafogottság ellenére mégis a kolbászos aktus volt a legnépszerűbb. Az orjaleves és a hájassüti háttérbe szorult. (nem teljes szöveg) | |
| 2018-02-06 | Kovács Anna távozik | A magyar női kézilabda-válogatott jobbátlövője Kovács Anna (kép), Dunaújvárosból a Debrecen csapatához igazol át a nyáron. | |
| 2018-02-06 | Szerencsi emléktorna | Fbruár 3-án, szombaton a Dunaújvárosi Kohász ifjúsági kézilabdacsapata eleget téve egy kérésnek Szerencsre utazott, ahol egy tornát rendeztek a helyiek Kulcsár Anita Emléktorna néven. | |
| 2018-02-06 | A kevesebb hiba döntött Fehérváron | Székesfehérváron nyert a Dunaújvárosi Kohász az Alba Fehérvár női kézilabdacsapata ellen. | |
| 2018-02-05 | Megyei derbit nyert a DKKA csapata. Fontos pontok | A megyei rivális, az Alba Fehérvár KC ellen mérkőzött a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda-akadémia női kézilabdacsapata február 3-án. | |
| 2018-02-02 | Nem szabad elveszíteni a megszerzett lendületet | Szekercés Luca (kép) Bonyhádon élő szülei természetesen a Vác elleni kézilabda-mérkőzésen is jelen voltak a Dunaújváros Sportcsarnokban, és izgultak lányuk sikeréért. Nem is maradtak el a szülői ölelések a találkozó után. | |
| 2018-02-00 | Körkép csapatsportág módra. Dunaújváros öt sportágban is első osztályú | Helyzetjelentés Dunaújváros öt első osztályú sportcsapatáról, 2018 elején. A körkép által ismertetett csapatok: Dunaújvárosi Acélbikák, jégkorong; Dunaferr SE Röplabda Szakosztály; Dunaferr DUE Renalpin FC futsal; Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia és a Dunaújvárosi Egyetem-Maarks Graphics vízilabda. | |
| 2018-01-30 | Téli Kupa itthon és Gyöngyösön | A téli tornasorozat folytatódik. A fiatal kézilabdázó lányok, az U 11-es és az U 12-es korcsoportban, négy csapatban mérkőztek meg. | |
| 2018-01-29 | Nagyszerű volt a védekezés a második játékrészben | Egyperces néma csenddel, felállva gondoltak a jelenlévők a január 27-i, szombati, Vác elleni hazai bajnoki előtt a világklasszis beállóra, a dunaújvárosi csapat beállójára, Kulcsár Anitára. A zseniális kézilabdázó tizenhárom évvel ezelőtt hunyt el autóbalesetben. | |