József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány

77 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-10-27Együtt veszik fel a kesztyűt az illegális gyorsulókkal szembenA Dunaújvárosi Rendőrkapitányság tanácstermében rendezték azt az egyeztető megbeszélést, amelynek a Dunaújvárosban nagy zajjal közlekedő, engedély nélkül átalakított járművekkel kapcsolatos lakossági panaszok kezelése, valamint az illegális gyorsulási-, és drift versenyek problematikája volt a témája.
2023-10-20Már a színházban is van defibrillátor!Dunaújváros önkormányzata és a „Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány” közös szervezésében megvalósult „Biztonságunk Európában és térségünkben 25. jubileumi közbiztonsági rendezvények” záróeseményét rendezték csütörtökön a Bartók színházban, ahol egy defibrillátort is adományoztak a kulturális intézménynek.
2023-06-30Kicsik és nagyok barátkozhattak a természettel a Baracsi úti ArborétumbanA dunaújvárosi önkormányzat, a GESZ és a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakemberei, valamint a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány idén is megrendezték természetvédelmi nyílt napjukat a Baracsi úti Arborétumban. A kilátogatók több állomáson át ismerkedhettek a természet kincseivel. A zöld sziget kincsei.
2022-06-17Negyvennél több napirend várt a képviselőkre a közgyűlés ülésén. Fajsúlyos és halaszthatatlan témákról döntöttekA napirend módosításával kezdődött a dunaújvárosi közgyűlés a Városházán 2022. június 16-án délelőtt: az egyik fogászati ellátással kapcsolatos téma lekerült, ám két új bekerült. Arról döntöttek a képviselők, hogy javaslat születik az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai magasabb vezetői pályázat kiírására (Bölcskei Anna lemondása miatt), valamint módosítják a Dunaújvárosi Óvoda alapító okiratát.
2022-06-17Több mint negyven döntés. Több tízmilliót költenek az augusztusi programokraPintér Tamás polgármester június 16-ra, csütörtökre hívta össze a június havi rendes közgyűlést. Az előre kiosztott napirendi terv változott: egy javaslat lekerült a tárgyalandók listájáról, két sürgősségi indítványt pedig felvettek a napirendbe, így a nyílt ülésen összesen 43 javaslatot tárgyalt a képviselő-testület.
2022-05-13Átütő sikert hozott a közműalagutak szellőzőinek színesítésére kiírt alkotópályázat. "Lélekvirágok, kocka állatok" – tömeges jelenlét a pályázatonDunaújvárosban a Béke városrészben található közmű-alagutak fém szellőzőinek szebbé tétele érdekében egy rajzpályázatot írtak ki Orosz Csaba önkormányzati képviselő kezdeményezésére. Az akció rendkívül sikeres volt, hiszen több mint száz pályamű érkezett be, amelyet a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában állítottak ki. A díjazottak neve a cikkben
2022-05-06"Ha Szent Flórián segít, hamarabb eloltjuk a tüzet…"Dunaújvárosban, a magyar tűzoltók napján, 2022. május 4-én emlékeztek meg a tűzoltók elhunyt kollégáikról. A tűzvédelmi szervek munkatársai, Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Pentelei Önkéntes Tűzoltóegyesület elnöke és Kővágó Dezső tűzoltó alezredes, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltó parancsnoka egy-egy koszorúval, és néma tiszteletadással búcsúztak egykori bajtársaiktól.
2022-04-22Egy hagyománnyá vált kezdeményezés folytatódik DunaújvárosbanIsmét meghirdették a Rendvédelmi hónap névre keresztelt kezdeményezést Dunaújvárosban. Az akció részleteiről Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány kurátora számolt be.
2022-04-21Emlékhelyett avattak. Emlékhely azokért, akik már nem lehetnek velünkA közbiztonsági rendezvénysorozat részeként egy táblaavató ünnepséget tartottak a kapitányságon: ezzel szerettek volna emléket állítani mindazon kollégák tiszteletére, akik már nem lehetnek velünk.
2021-12-17Az esztendő utolsó közgyűlését tartották"Az év utolsó közgyűlésére hívta össze a képviselő-testület tagjait csütörtökre Pintér Tamás polgármester. 51 napirendi pontot tárgyaltak az ülésen, amely a Dunaújváros Egészségügyéért díj ünnepélyes átadásával kezdődött: idén dr. Haász Cecília fogorvos vehette át az elismerést."
2020-11-27Most iskoláknak segített a HankookA járvány veszélyhelyzet második hulláma során is adománnyal segíti a közösségeket a Hankook Tire. A gumiabroncsgyár a közelében működő nyolc dunaújvárosi és további kilenc kistérségi iskolát támogatja olyan higiénés termékekkel, melyek megkönnyítik a koronavírus elleni védekezést.
2020-11-26Fertőtlenítővel támogatta a Hankook az iskolákatA Hankook Tire Magyarország Kft. arról számolt be sajtóközleményében, hogy fertőtlenítőszerekkel támogatta a dunaújvárosi és a kistérségi általános iskolákat.
2019-06-14Díjátadóval zárult a Közbiztonsági hónap. Az önkormányzat idén is saját forrásból támogatta a rendezvénysorozatotDíjazottak: Szűcs Iván címzetes rendőr őrnagy, Kulcsár Attila címzetes rendőr törzszászlós vizsgáló, Bégányi Renáta tűzoltó alezredes, Kakstéder László bv. főtörzsőrmester kutyavezető, Kiss Krisztián mentőtiszt, Oláh János, Boda Károly, Zsebők Dániel, Kovácsik Lajos polgárőrök, Tóth György tűzvédelmi vezető, Pesti János nyugállományú honvéd
2019-06-13Közbiztonsági hónap díjazottjai. Tizenöt szakember, akinek hálás a városA közbiztonsági hónap lezárásaként a programban való eredményes részvételt, és az egész éves kitűnő munkát köszönte meg és jutalmazta tegnap Cserna Gábor.
2019-06-07LépcsőfutásTizenegyedik alkalommal rendezték meg városunkban múlt csütörtökön a lépcsőfutó versenyt a megye tűzoltóinak a Közbiztonsági rendezvénysorozat részeként.
2018-11-16A nagy KRESZ-teszt döntője. A nagy KRESZ-teszt példátlanul sikeres voltBefejeződött a nagysikerű közlekedésbiztonsági vetélkedő a városban november 15-én. A győztes a tizenhét esztendős Gyimesi Norbert lett, a második helyen Szőcsényi Csaba végzett, a harmadik Marekkel Tibor lett. A győztes százezer forint értékű Hankook vásárlási utalványt nyert, a második helyezett egy kihangosítóval is felszerelt autórádiót kapott a Tolnaőr Kft.-től, a harmadik egy Spar autós csomaggal gazdagodott.
2018-06-28Polgárőrök országos találkozója. Kellenek a biztonsághoz!Minden idők leglátogatottabb polgárőrnapját rendezték meg június 23-án Baján. Az országos találkozón részt vettek a dunaújvárosi Városvédő és Pannon Polgárőr Egyesület vezetői, valamint az előszállási polgárőrök képviselői is: Hegedűs László, Peczen Antal, Varga Éva, Telek Attila. Az ő Bajára utazásukat nagyban segítette Dunaújváros önkormányzata, a Tourinform Iroda, a DVG Zrt., valamint a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány is.
2018-05-19Bűnök táncban elmondva. Merni kell segítséget kérniA szolnoki New Step Fitnesz És Tánc­stúdió akrobatikus táncosainak műsorát láthatta a kamasz közönség a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza nagytermében május 18-án a XXI. Közbiztonsági rendezvénysorozat részeként.
2018-05-05Szent Flórián koszorújaA tűzoltók védőszentje, Szent Flórián szobránál rendeztek koszorúzási ünnepséget május 4-én, pénteken délben a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság épületének előcsarnokában.
2018-05-04Élethű életmerntés. Közbiztonsági rendezvénysorozatIdén már negyvenhetedik alkalommal rendeztek elsősegélynyújtó versenyt városunkban, ami a közbiztonsági hónap részeként valósult meg, ezúttal a Városháza előtti téren.
2018-05-04A leggyorsabb segítség! A bajban ők segítenek először a sérülteknekA közbiztonsági hónap hivatalos megnyitóját a megyei elsősegélynyújtó-versenyre időzítették, melyet Cserna Gábor polgármester nyitott meg május 3-án..
2017-06-29Folytatódik a program! Foyltatódik a közbiztonsági program: újabb ablakriasztókRiasztó kerül újabb néhány száz földszinti lakás hátsó ablakára a városban a következő hetekben. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság dísztermében június 28-án, szerdán délután Suszter Tamás rendőr őrnagy, kapitányságvezető, Lőrinczi Konrád és Sztankovics László közgyűlési képviselők, valamint Udvardi Sándor kuratóriumi elnök mondták el a sajtó képviselőinek, hogy hogyan vált be a program múlt karácsonykor meghirdetett és azóta megvalósított első szakasza.
2017-06-09A helyi közbiztonság szolgálatában. Véget ért a jubileumi rendezvénysorozatA Közbiztonsági rendezvénysorozat zárásaként elismeréseket adtak át azoknak, akik a program során, illetve egész évben kitűnő munkát végeztek a rendvédelem területén.
2017-06-08Elismerték a munkájukat. A köz biztonságáértVéget ért a közbiztonsági hónap. A rendezvénysorozat záróakkordjaként elismerő okleveleket és értékes tárgyjutalmakat (karórákat) adtak át június 7-én, szerdán hálából a legjobbak egész éves munkájáért. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság részéről az elismerést Fekete Mihály rendőr alezredes, a Dunaújvárosi Vízirendészeti Rendőrörs részéről Béres Ferenc rendőr őrmester, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Kirendeltségének részéről Beke Krisztina adminisztrátor, Dunaújváros Hivatásos Tűzoltóparancsnoksága részéről Vódli Györgyné adminisztrátor, a Létesítményi Tűzoltóságok VÉD-SZ részéről Dömötör Tamás létesítményi tűzoltó, Fodor Sándor létesítményi tűzoltó, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet részéről Balázs Péter bv. dandártábornok, a Dunaújvárosi Mentőállomás részéről Szabó Csaba mentőápoló, a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi szervezetének részéről Geistné Erdélyi Júlia adminisztrátor vehette át az elismerést. A civil szférában, a bűnmegelőzésért, illetve közbiztonságért végzett tevékenységének elismeréséért, a dicsérő oklevelet és a tárgyjutalmat dr. Máté Ágnes, Juhász Attila, Gyöngyösi Péter. A polgárőrségek részéről Salpauerné Varga Éva, a Pannon Polgárőrség polgárőre, Tőke Imre, a Táborállási Polgárőrség polgárőre, Major Attila, a Városvédő Polgárőrség polgárőre, Lovasi Jenő, a DUPENT Polgárőrség polgárőre, a Dunaújvárosi Lövész Sportegyesület részéről Méninger János elnök, a Dunaújvárosi Honvéd Civil Klub részéről Mészáros Gábor nyugalmazott honvéd százados a díjazott.
2017-06-08Betörések ellen óvatosság! Hiába a riasztó, ha nincs óvatosság!A városi önkormányzat kezdeményezésére a pénzéből nagyszabású biztonsági program zajlik jelenleg is a belvárosban kezdődően a betörések megelőzésére.
2017-05-12A függőségről szólt. Napi hét perc kommunikációEgyórás, de félelmetesen tömör és hatásos beszédben próbálta rávenni jó döntésekre a fiatalokat dr. Zacher Gábor (kép) szakértő a Dózsa Mozicentrumban május 11-én.
2017-04-21Együtt dolgoznak. Közelíteni szeretnénekHuszadik alkalommal rendezik meg Dunaújvárosban a közbiztonsági rendezvénysorozatot, amelyben az érintett szervezetek közös programokkal várják az érdeklődőket június elejéig. Az erről tartott sajtótájékoztatón Cserna Gábor polgármester elmondta, hogy az önkormányzat huszadik alkalommal támogatja a közbiztonsági rendezvénysorozatot.
2017-03-22Riasztóberendezések a betörések ellen. Riasztóval a betörők ellenTöbb, a város közbiztonságát érintő kérdésben is döntöttek a március 16-i közgyűlésen a képviselők.
2017-03-16Közgyűlés2017. március 16.
2017-03-06Csalók, telefonon! Polgárőrök, személyesenCsakis egyenruhás polgárőrök, fényképes, névre szóló igazolványt felmutatva, személyesen egyeztetnek!
2016-06-10Köszönet, díjátadó és koccintás. A város biztonságáértAz immáron 19. alkalommal jelentkező Dunaújváros Közbiztonságáért programsorozat záróeseményén a díjazottakat köszöntötték a Városházán június 9-én.
2016-06-00Programzáró elismerésekkel2016. június 9-én tartották a Dunaújváros Közbiztonságáért rendezvénysorozat záróeseményét a Városháza dísztermében. A díjakat Nagy Zoltánné, a Közbiztonsági és Társadalmi kapcsolatok bizottságának elnök-helyettese, Udvardi Sándor, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány elnöke, valamint Orosz Csaba tűzoltóparancsnok adta át.
2016-05-05Koszorúzás a védőszent ünnepén. KoszorúztakAz Intercisa Múzeumban lévő Szent Flórián szobrot koszorúzták meg a katasztrófavédelem helyi különítményének tagjai május 4-én, a védőszent ünnepén.
2016-04-29Négymillió a Vasas néptáncegyüttesnekTöbb alapítványi támogatásról döntöttek a képviselők a legutóbbi közgyűlésen. A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítványnak 1,6 millió forintot biztosítottak a Közbiztonsági hónaphoz, valamint további 400 ezer forint támogatást kaptak. A Vasas Táncegyüttes négymillió támogatást igényelt, s kapott is, a Peter Cerny Alapítvány a beteg Koraszülöttek Gyógyításáért 200 ezer forint támogatást igényelt és meg is kapta, A Pro Minoritate Alapítvány 400 ezer forint támogatást kért az önkormányzattól a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megrendezéséhez és meg is kapta.
2016-04-22A biztonsági programokra (kishír)A közgyűlés elhatározta, hogy minden évben 400 ezer forinttal támogatja a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány működését.
2016-04-06Versenyezve tanulhattak. Életmentésből versenyeztekHuszonharmadik alkalommal rendezték meg a felmenő rendszerű ifjúsági katasztrófavédelmi verseny területi selejtezőjét Dunaújvárosban.
2015-05-06Tűzoltók és szentjükMájus 4-én Szent Flórián tiszteletére koszorúztak a tűzoltók.
2015-04-17Kerékpárok ajándékbaEgy anonim dunaújvárosi jótevő két kerékpárt ajánlott fel a gyerekek oktatásához, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítványnak.
2015-02-19Közgyűlés2015. február 19. A határozatok mellékletei (módosító okirat, megbízási szerződés, munkajelentés, üzemeltetési szerződés módosítása és kiegészítése, megállapodás, szolgáltatási keretszerződés, teljesítési igazolás, támogatási szerződések, közszolgáltatási szerződés, pályázati felhívás, szervezeti és működési szabályzat módosítása) megtekinthetők a nyomtatott dokumentumban 2020 február 19-ig.
2014-11-27Közgyűlés2014. november 27.
2014-06-20Hivatásuk a közbiztonságA hagyományos Közbiztonsági Rendezvénysorozat záró részeként tárgyjutalmakat és okleveleket adtak át.
2014-06-19Közgyűlés2014. június 19.
2014-06-18KépaláírásA Közbiztonsági Hónap részeként tegnap okleveleket és tárgyjutalmakat adtak át azoknak a hivatásos és civil közreműködőknek, akik a programokon való eredményes részvétel mellett egész évben kitűnő munkát végeztek. Képünkön Udvardi Sándor, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumi elnöke Melegné Varga Edina hadnagynak, a pálhalmai bv előadójának gratulál, mellettük Gál Roland önkormányzati képviselő (teljes szöveg)
2014-06-18Köszönetet mondtak nekikA közbiztonsági hónap részeként, annak lezárásaként tizennyolcan - hivatásosok és civilek - vehettek át elismeréseket: Boros János, Ongai Gábor, Végh ferenc, Megyeri Zoltán, Nagy István, Acél Gábor, Melegné Varga Edina, Lőwinger Zoltán, Tőkési László, Illyés Antal, Lészeg Tamás, Kellerné Simon Kinga, Kosztolányi Ivett, Szabó Sándor, Szűcs László, Orgovány Zoltán, Cseh Béla.
2014-06-02TámogatásokKözgyűlési döntések: támogatást kapott a rendőrkapitányság; a Vasmű úti zöldsávban állítják ki Muki mozdonyt; Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány új elnöke Udvardi Sándor; hatvan óvodai csoport indulhat ősszel; alapítványok anyagi támogatása; a DSZSZ Kft. elnöke Kindle csaba; a kézilabda-akadémia kft.-ben Szemenyei István lesz az ügyvezető; az MMK vezetője Szántó Péter; Innopark Kft. és a DVG Zrt. ügyvezetője Mádai Balázs; a Dunanett Kft. vezetője Szabó Zsolt Róbert; Dunaújvárosi Kistérségi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft vezetője Mórocz Erika.
2014-05-07Elhunyt Vígh Gyula"Tragikus hirtelenséggel elhunyt Vígh Gyula, akinek emlékét penteleiek, közbiztonságért tevékenykedők és sportolók is őrzik." 2002-ben Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány elnökének választották.
2013-04-20A rendőrök családi napjaCsaládi Napot rendezett a Független Rendőr Szakszervezet a megyei főkapitánysággal és a városi kapitánysággal, a Dunaújváros Közbiztonságáért Alapítvánnyal és az önkormányzat biztonsági fórumával együtt.
2012-06-02Elismert polgárőrök és vezetőikA kiemelkedő munkát végzőket jutalmazták a Dunaújvárosban rendezett megyei Polgárőr Napon. Az Országos Polgárőr Szövetség arany fokozatú elismerését vette át Vígh Gyula a helyi Közbiztonságáért Közalapítvány elnöke és Varga Ernő a Katasztrófavédelmi Kirendeltség parancsnoka. Év Polgárőre kitüntetést kapott: Szemenyei István, Kovács Sándor, Varga József (Pannon Polgárőrség), Schőn István (Táborállási Polgárőrség), Hegedűs László (Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség).
2012-01-13Polgárőrökkel tartaléklángonUtolsó tartalékaikat élik fel a helyi polgárőrségek.
2011-06-02Véget ért a progrmasorozat"Több mint húsz eseménnyel, és nem egy esetben rekordszámú érdeklődőt vonzó rendezvényekkel telt el idén a közbiztonsági programsorozat." A közbiztonsági hónap értékelése. Beszélgetés Szőke Istvánnal a szervező bizottság elnökével.
2011-04-29Szent György felhős mosolyaA szakszervezet folytatja a rendőrnapi hagyományt.
2011-04-22Már a tucaton is túljutottak"Az országban egyedülálló módon tizenharmadik alkalommal rendeznek Dunaújvárosban közel két hónapos közbiztonsági rendezvénysorozatot."
2011-02-23Ez a név kötelez!Beszélgetés Vígh Gyulával, aki a pentelei női futball csapat-, és a helyi tekeegyesület technikai vezetője volt, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány kuratóriumának elnöke és a Kéknefelejcs Népdalkör tagja.
2010-09-09Előléptetés és tárgyjutalomA belügyminiszter ezredessé léptette elő Hetyei Gábort, az Agrospeciál Kft. ügyvezető igazgatóját. Ambrus Lajos alezredes és Sántha Miklós őrnagy tárgyjutalomban részesült a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Alapítványban végzett munkájukért.
2010-06-26Zár a programgyárA dunaújvárosi közbiztonsági hónap rendezvénysorozat június 24-én lezárult. A rendezvénysorozat értékelése.
2009-02-12Éjjeli veszélyzónaDunaújváros közbiztonsága. Összefognak az éjszakai rendzavarók ellen a szórakozóhelyeken.
2008-05-30Három megye határánBeszámoló a Dunaújvárosban megrendezett közéleti fórumról, amelynek témája: az új autóoálya és a híd hatása a közbiztonságra.
2008-03-20Egy fiatalos nagypapaVígh Gyula, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke március 14-én a Magyar Köztársaság Érdemkereszt Ezüst fokozatát kapta.
2007-05-14Fórum a biztonságértMegalakult a Dunaújváros Biztonságáért Fórum, elnöke: Udvardi Sándor. A fórum minden olyan kérdésselfoglalkozik, amely valamilyen módon kapcsolódik Dunaújváros biztonságához.
2006-02-25Ifjúságért: 88 millióA Dunaferr Dunai Vasmű Rt. 200 millió forinttal járul hozzá a város civil szervezeteinek tevékenységéhez. A Dunaújváros Ifjúságáért Közalapítvány 88,5 millió forintot, a Dunaújváros Sportjáért Közalapítvány 78,7 millió forintot kap, a Modern Művészetért Közalapítvány pedig 18,5 milliót. Ezen támogatási összegek mellett szinte eltörpülnek a továbbiak. A Dunaferr-Art Alapítvány 1,3 millió, a Közszolgálat Nyugdíjasaiért Közalapítvány 7,5 millió, a Kistérségi Foglalkoztatási és Felnőttképzési Közalapítvány 1,5 millió, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány pedig négymillió forintot fordíthat.
2005-01-14Ismét bírságolt a hatóságBeszámoló a közgyűlésen történtekről. A költségvetésről tárgyaltak. A József Attila Könyvtár, a József Attila Emlékév apropóján kiírt pályázaton való induláshoz az önkormányzat megszavazta a 175 ezer forintos támogatási kérelmet. A vasműtől kapott ez évi 200 millió forintot öt közalapítvány kapja meg. Gázmotoros hőerőmű.
2004-12-31Hatmillió forintot kapott a közalapítványA Dunaújváros és Térsége Közbiztonságáért Közalapítvány 757 ezer forinttal támogatta a rendőrség számítástechnikai eszközvásárlását. 2004-ben az önkormányzat 6 millió forinttal járult hozzá a közalapítvány működéséhez.
2004-01-20Egy alapítvány Dunaújváros közbiztonságáértBeszélgetés Dávid Bélával, a Dunaújvárosi Közbiztonsági Bizottság elnökével a közbiztonsági alapítvány munkájáról. 1992-ben hozták létre, mert a hatályos törvények alapján a rendőrség, tűzoltóság és más szervezetek munkáját a város közvetlenül nem támogathatta. Eddig általában évi hat millió forint körüli összeg állt a rendelkezésükre.
2003-11-25A csütörtöki közgyűlés döntéseiA közgyűlésen átadták a "Szociális munkáért - Dunaújváros" díjat Kamondy Mártonnénak, az Egyesített Szociális Intézet gazdasági vezetőjének.A kitüntetettről rövid pályakép. Megszavazta a testület, hogy 2004. jan. 1-jétől 3 százalékkal emelkedik a szennyvíztisztítás díja. A közgyűlés már tavaly bevezette új szociális támogatásként a 70 éven felüliek számára 2000 Ft decemberi folyósításáról. Döntött a közgyűlés, hogy a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 10 százalékának kerekített összege (idén 2200 Ft) lesz a juttatás mértéke. A közgyűlés egyhangúlag támogatta a görög katolikus egyház kérését, öt év időtartamra haszonkölcsönbe adja a volt bölcsődét és opciós jogot alapítva biztosítja, hogy 10,5 millió forintért eladja az ingatlant. Két tűzoltósági pályázatot támogat a közgyűlés. Módosította a közgyűlés a Dunaújváros Sportjáért, valamint a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért alapító okiratot. Megújulnak a Bartók B. téren az üzletház 5 mozaikképe.
2003-06-13Ismét támogatja a helyi alapítvány is a rendőrségetIsmét támogatja a helyi alapítvány is a rendőrséget
2003-06-11A június 5-ei közgyűlésen döntöttek...Lesz új mentőállomás. Városunk egészségügyi helyzetéről. A távfűtés hődíja emelkedni fog. A rendőrség 3,5 milliója révbe ér. Pályázna a Vasvári iskola. Négy hónap pénzügyi mérlege.
2003-06-05Új autót kapott a rendőrségTegnap került sor az Új Suzuki átadására
2002-05-21Felküldjük a miniszterhez, ő meg majd visszautaljaFeleslegessé vált a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány, miután a rendőrségnek, tűzoltóságnak nem adományozhat pénzt. Az alapítványt évekkel ezelőtt éppen ezért hozták létre. A belügyminiszter év eleji rendeletének megalkotása óta létrehoztak központilag is egy közalapítványt, és a rendelet előírja, hogy a minisztériumhoz tartozó szervezetek kizárólag ezen keresztül fogadhatnak el támogatást.
1999-06-23Alapítvány a közbiztonságértTevékenységükről.
1998-02-11Közbiztonság - közpénzbőlA városi költségvetésből az idén is csak ötmillió jut a közbiztonságra. A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány feladata a plusz pénzek beszerzése. Tavalyi elszámolásuk.
1997-12-11A közalapítvány pénzéből - autótAz önk. közbiztonsági bizottsága és a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány értékelte tevékenységét.
1997-07-05Pénzügyek a kuratórium előttA Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány pénzügyi beszámolója.
1997-03-01A rendőrség kapta a legtöbbetDöntött a Dújv. és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány Kuratóriuma az ötmilliós keretösszeg felosztásáról.
1997-02-28Főügyészségi kifogásra módosították...Az alapító okirat módosítása, az alapítvány pénzügyi helyzetének valamint az 1997. évre beadott pályázatoknak az elbírálása szerepelt a Dújv. és Környéke Közbiztonságáért Közalap. Ku- ratóriumának napirendjén.
1996-05-18Több pénz a bűnüldözéshezA Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért alapítvány tavalyi s idei gazdálkodásáról.
1991-10-15Ajándék a rendőrségnekAz Auto-SOS autómentő kft 1 NIVa 1600-as terepjárót, 4 fényképezőgépet adományozott a Dunaújváros és környéke közbiztonságáért alapítványnak, melyet a helyi rendőrség kapott meg.
Programdömping a közbiztonság jegyébenIdén 15.jubileumi évfordulóját ünnepli a "Biztonságunk Európában és térségünkben" elnevezésű közbiztonsági rendezvénysorozat. Április 10-én indult katasztrófavédelmi ifjúsági versennyel Dunaújvárosban.