József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Dunaújváros Egészségügyéért Díj

83 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-12-15A város egészségügyéértDr. Kercsó Anca Nicoleta vette át az egészségügyi szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. A "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat Pintér Tamás polgármester adta át a közgyűlés előtt a több évtizede a pályán dolgozó ideggyógyász főorvosnak.
2023-12-15Emelkednek a jövedelemhatárok, többen juthatnak szociális támogatásokhozDíjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, majd nyílt ülésen negyvenhárom, illetve zárt ajtók mögött további három témát tárgyalt meg a testület.
2022-12-16Kórházi kollektíva érdemelte a Dunaújváros Egészségügyéért díjat. A kórház Belgyógyászati Osztályának kollektívája kapta a Dunaújváros Egészségügyéért díjatA dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Összevont Belgyógyászati Osztályának kollektívája érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését – a díjat a közgyűlés elején vehették át Pintér Tamás, Dunaújváros polgármesterétől.
2021-12-18Dr. Haász Cecília vehette át az elismerést idénAz közgyűlési ülés elején, december 16-án ünnepélyes keretek között átadták a Dunaújváros Egészségügyéért díjat, amelyet idén dr. Haász Cecília fogorvos vehetett át.
2021-12-17Az esztendő utolsó közgyűlését tartották"Az év utolsó közgyűlésére hívta össze a képviselő-testület tagjait csütörtökre Pintér Tamás polgármester. 51 napirendi pontot tárgyaltak az ülésen, amely a Dunaújváros Egészségügyéért díj ünnepélyes átadásával kezdődött: idén dr. Haász Cecília fogorvos vehette át az elismerést."
2021-12-17Halaszthatatlan témákról döntöttek a képviselők az évzáró ülésen. Dr. Haász Cecília kapta az egészségügyi szféra legrangosabb önkormányzati elismerését.Nyílt üléssel folytatta a munkát a dunaújvárosi képviselő testület. Mintegy 51 napirendi pontról szavaztak a Városháza „C” szárnyának közgyűlési termében 2021. december 16-án, csütörtökön délelőtt 9 órától. Az eseményen átadták a „Dunaújváros Egészségügyéért” díjat is.
2021-11-19Több mint negyven témában szavaztak a közgyűlés nyílt és zárt ülésénNyílt üléssel folytatta a munkát a dunaújvárosi képviselő-testület. Mintegy 40 napirendi pontról szavaztak a Városháza „C” szárnyának közgyűlési termében 2021. november 18-án. Az eseményen átadták a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat is Bölcskei Anna Máriának a Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona intézményvezetőjének
2021-08-27Díjátadók sora emelte az ünnepség fényét. Dunaújvárost és a dunaújvárosiakat is ünnepelték hazánkszületésnapjánDunaújváros Megyei Jogú város önkormányzata államalapításunk alkalmából ünnepséget rendezett 2021. augusztus 19-én, csütörtökön. Pintér Tamás polgármester a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában hat különböző díjat adott át az arra érdemeseknek.
2021-08-24Amit a kitüntetettekről bővebben tudni érdemesSzociális Munkáért Dunaújváros: Pásztor Mária Andrea, Dunaújváros Egészségügyéért: dr. Kecskés Borbála, Pro Cultura Intercisae: Deák Nóra, Dunaújváros Sportjáért: Dunaújvárosi Központi Sportegyesület, Dunaújváros díszpolgára: Kálnay Adél. A díjazottak méltatása.
2021-08-21Kitüntetések sora az ünnel előttA járványhelyzet miatt az elmúlt évben és idén is több ünnepség elmaradt, így az arra méltók sem vehették át kitüntető díjaikat. Ezeket pótolta ez alkalommal az önkormányzat, így Pintér Tamás polgármester átadta a Szociális Munkáért Dunaújváros, a Dunaújváros Egészségügyéért, a Pro Cultura Intercisae, a Dunaújváros Sportjáért és a Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat, valamint a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet.
2020-01-02Két asszony, akik évtizedekig a várost szolgálták munkájukkalDunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése minden évben Dunaújváros Egészségügyéért Díjat adományoz. 2019-ben Dunaújváros Egészségügyéért díjat vehetett át Pintér Tamás polgármestertől dr. Csobánczi Piroska, a Szent Pantaleon Kórház főorvosa a december 19-ei közgyűlésen. A Szociális Munkáért – Dunaújváros díjra pedig Csepelyi Annát, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi utcai gondozóházának vezetőjét érdemesítette az önkormányzat.
2019-12-20Kiválóak a saját szakterületükön. Törvényességi felhívás: újra kellett választani a tisztségviselőketA közgyűlés tizennyolc napirendi pontja közül tizennégy megismételt volt, amit újra kellett tárgyalnia a testületnek, mert a Fejér Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívással élt az október 29-én megtartott alakuló ülés miatt. Az utóbbi évek leghosszabb közgyűlése volt a december 19-i, mert most aztán minden határozathozatalra, rendelet-kihirdetési és szavazási szünetre fokozottan ügyelt a közgyűlési többség és a jegyzői hivatal.
2019-12-20Együtt a város ellen. Ünnep előtt és (kicsit) ünnep helyett. Szép pillanatok után pengeváltások és újrázás a közgyűlésbenA közgyűlés ünnepséggel kezdődött: a Dunaújváros Egészségügyéért díjat dr. Csobánczi Piroska, a Szociális Munkáért - Dunaújváros elismerést. Pengeváltás a Fidesz és az ellenzék között. A Fidesz kivonult az ülésről. A képviselők döntöttek a polgármester és az alpolgármesterek illetményéről. Elfogadták a 2020-as közgyűlési munkatervet.
2018-12-15A hivatástudat és a szerénység tiszteleteA megyei jogú város közgyűlése az idén dr. Kéthelyi Ágnes (kép) fogszakorvosnak adományozta a Dunaújváros Egészségügyéért díjat.
2018-12-14Ünnep után szócsaták. A szeretet jegyébenA „Mindannyian Mások Vagyunk” Egyesület és a Móricz iskola műsorát követően vehette át dr. Kéthelyi Ágnes fogorvos a Dunaújváros Egészségügyéért díjat, majd következett a szópárbajokkal telített közgyűlés. Téma volt a város légszennyezettsége, valamint az ISD Dunaferr Zrt. helyzete is és a város fűtésszolgáltatása is.
2018-12-14Négy évtized munkájának elismeréseDr. Kéthelyi Ágnes fogszakorvos kapta idén a Dunaújváros Egészségügyéért Díjat. Pályakép.
2018-09-25Egészségügyi területről javasolhatnak"Dunaújváros Egészségügyéért" Díjat adományoz az önkormányzat a város egészségügyi intézményeiben dolgozó orvosnak, közép- és felsőfokú egészségügyi képesítéssel rendelkező dolgozónak. Írásbeli javaslat tehető, melyet Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármesteréhez kell eljutattni.
2017-12-15Több térfigyelő kamera. Komposztáló telep építésére pályáznakAz év utolsó ülését tartotta csütörtökön városunk közgyűlése: Ünnepi műsor,a Dunaújváros Egészségügyéért díjak átadása. Elkészítették a Mondbach kúria átalakításáról, a múzeum költöztetéséről szóló engedélyes- és kiviteli terveket.
2017-12-15KépaláírásA csütörtöki közgyűlés elején ünnepélyes keretek között adták át a Dunaújváros Egészségügyéért díjakat. Ezt az elismerést idén dr. Markovits Gabriella, a Szent Pantaleon Kórház főorvosa, dr. Máté Ágnes, a Sürgősségi Betegellátó Osztály osztályvezető főorvosa, valamint a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Traumatológiai Osztályának kollektívája részére adományozta a közgyűlés. (teljes szöveg)
2017-12-15Köszönet a gyógyítóknak. Ünnepi közgyűlés, fontos, városi témákHagyomány, hogy az év utolsó közgyűlésén a Móricz iskola kórusa adventi dalcsokorral kedveskedik a képviselőknek és a közgyűlés meghívottjainak. December 14-én, csütörtökön sem volt ez másként, az ünnepi műsor ezúttal azonban kiegészült a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület megható fellépésével, valamint a helyi Búzavirág dalkör karácsonyi műsorával. Az ünnepi felvezetés után Cserna Gábor polgármester adta át a Dunaújváros Egészségügyéért Díjat dr. Markovics Gabriellának, a Szent Pantaleon Kórház főorvosának, a dr. Máté Ágnesnek, a Szent Pantaleon Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztálya osztályvezető főorvosának, valamint a Szent Pantaleon Kórház Traumatológiai Osztályának, amelynek képviseletében a dr. Gyöngyösi Pál osztályvezető főorvos és Lázárné Lukácsi Tímea osztályvezető főnővér vehette át az elismerést.
2016-12-16A város egészségügyéért. Kiálltak az iskolák mellettA Móricz iskola kórusának adventi dalcsokra és a Dunaújváros Egészségügyéért-díj átadása után mintegy hetven témakörben döntött Dunaújváros közgyűlése december 15-én délelőtt. Dunaújváros Egészségügyért Díjat kapott dr. Pápai Rozália háziorvos (kép), dr. Tischner Magdolna (kép) radiológus főorvos, valamint a Szent Pantaleon- Rendelőintézet Szemészeti Osztálya, az osztály nevében dr. Sebestyén Margit (kép) főorvos vette át az elismerést. A közgyűlés kiállt az általános iskolák mellet is, egyhangúlag elutasította az iskolák működtetésének átadását a tankerületnek. Besztercei Zsolt DVCSH-s problémákat vetett fel, Pintér Attila a táborállási szennyvíz és csapadékvíz elvezetés megoldására várt konkrét választ, valamint a stadionfejlesztéssel , a futball helyi jövőjével kapcsolatos önkormányzati álláspontra volt kíváncsi, valamint a fiatalok kábítószer fogyasztásának problémájára hívta fel a figyelmet.
2016-12-16A város egészségügyéért. Elismerték a munkájukatA közgyűlés a Dunaújváros Egészségügyéért Díjat idén dr. Pápai Rozália háziorvos és dr. Tischner Magdolna radiológus főorvos, valamint a kórház Szemészeti Osztályának kollektívája részére adományozta. Méltatás.
2016-12-15Közgyűlés2016. december 15.
2015-12-22Az egészségügyértDunaújváros Egészségügyéért-díjat kaptak a szakma kiválóságai: dr. Gózony Margit, Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Mozgásszervi Rehabilitációs Osztálya, A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Ideggyógyászati Osztálya.
2015-12-18Hivatásuk a gyógyításÜnnepi pillanatokkal a Dunaújváros Egészségügyéért-díj átadásával kezdődött a város december 17-i közgyűlése. A díjazottak: dr. Gózony Margit, a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Mozgásszervi Rehabilitációs Osztálya és az Ideggyógyászati Osztálya. Közgyűlési témák: közvilágítás, egy kínai befektető megvásárolta a Body Fashion Kft.-t.
2014-12-19Átadták a Dunaújváros Egészségügyéért díjakatAz év utolsó közgyűlésén a három díjazott: dr. Simon Zsuzsanna, dr. Rombauer Edit és Kassai Sándorné. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat 7,2 millió forint vissza nem térítendő és 4,8 millió forint visszatérítendő támogatást kap. A jövő évi költségvetésben 11 millió forint megemelt támogatást biztosítanak a rendőrségnek. A Fabó Éva Sportuszoda üzemeltetésével a város száz százalékos tulajdonában levő DVG Zrt.-t bízták meg 2015. január 6-i hatállyal.
2014-12-19Életünkért dolgoznakDr. Rombauer Edit, dr. Simon Zsuzsanna és Kassai Sándorné vette át a Dunaújváros Egészségügyéért Díjat a december 18-i közgyűlésen.
2014-12-18Közgyűlés2014. december 18.
2014-11-27Közgyűlés2014. november 27.
2013-12-21Egészségünkre válikDr. Kókány Ágnes gyermekorvos, dr. Palaczk Ilona felnőtt háziorvos és a kórház vértranszfúziós osztályának munkáját ismerte el a közgyűlés Dunaújváros Egészségügyéért-díjjal.
2013-12-20Karácsonyi hangulatbanBeszámoló a 2013-as év utolsó, ünnepi közgyűléséről, amelyen átadták a Dunaújváros Egészségügyéért Díjakat: dr. Kókány Ágnes gyermekorvos, dr. Palaczk Ilona felnőtt háziorvos, Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Vértranszfúziós Osztály kollektívája.
2013-05-14Emléktáblát avatnakEmléktáblát avatnak május 16-án az óvárosi Petőfi utcai orvosi rendelő falán dr. Gyurkó László (1924-2004) orvosnak, aki 1954-től 1984-ig körzeti orvos volt Pentelén. 1993-ban Dunaújváros Egészségügyéért díjat és Pro Pentele díjat is kapott.
2012-12-20Közgyűlés: karácsonyi hangulat, díjátadás, döntésekA Dunaújváros Egészségügyéért díjat idén Schrammerné Gál Zita, a kórház humánerőforrás gazdálkodási osztályvezetője kapta. A bölcsődei térítés 10%-kal emelkedik. Együttműködés a Schalbert szigetért. Megmarad városunk filmszínháza. Életmentő készülék az uszodának. A városé lesz a vízvezeték- és csatornahálózat.
2012-12-14Ünnepi szópárbajokBeszámoló az ünnepi közgyűlésről. Főbb témák: Dunaújváros Egészségügyéért Díjat kapott Schrammerné Gál Zita; a város adóssága; jövő évi költségvetés.
2012-12-13Közgyűlés: ünnep és díj az évzárónAz ünnepi közgyűlés keretében átadták a Dunaújváros Egészségügyéért" Díjat. A díjazott Schrammerné Gál Zita, a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet humánerőforrás-gazdálkodási osztályvezetője.
2012-12-13"Dunaújváros Egészségügyéért" Díj – 20122012-ben Dunaújváros Egészségügyéért" Díjat kapott Schrammerné Gál Zita, a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet humánerőforrás-gazdálkodási osztályvezetője. A díjazott méltatása.
2012-12-13"Dunaújváros Egészségügyéért" 2012-benDunaújváros Egészségügyéért Díjat kapott Schrammerné Gál Zita, a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet humánerőforrás-gazdálkodási osztályvezetője. Pályakép, a díjazott méltatása.
2012-01-01Szülészek elismeréseDunaújváros Egészségügyéért Díjat kapott dr. Bazsa Sándor osztályvezető főorvos, és dr. Baráth Károly főorvos.
2011-12-28Csodálatos szakma az övéBeszélgetés dr. Baráth Károllyal, a Szent Pantaleon Kórház szülészet-nőgyógyász főovosával, aki a közelmúltban Dunaújváros Egészségügyéért Díjat kapott.
2011-12-27A városban jó a szülészeti és nőgyógyászati ellátásBeszélgetés dr. Bazsa Sándorra, a Szent Pantaleon Kórház szülészet-nőgyógyászatának osztályvezetőjével, aki a közelmúltban Dunaújváros Egészségügyéért Díjat kapott.
2011-12-21Elismerték szakmai munkásságukatA december 15-i közgyűlésen ünnepélyes keretek között adták át dr. Bazsa Sándor osztályvezető főorvosnak és dr. Baráth Károly szülész-nőgyógyász főorvosnak a Dunaújváros Egészségügyéért díjakat.
2011-12-16MértéktartóanAz ünnepi közgyűlésen átadták a Dunaújváros Egészségügyéért Díjakat. A két díjazottak: dr. Baráth Károly és dr. Bazsa Sándor. A közgyűlés további témája a DVCSH és a városi szennyvíztisztító ügye volt.
2011-12-15Több évtized az egészségügyértDunaújváros Egészségügyéért Díjat kapott: dr. Baráth Károly és dr. Bazsa Sándor.
2011-12-15Dunaújváros Egészségügyéért – 2011.Dunaújváros Egészségügyéért Díjat kapott: dr. Baráth Károly és dr. Bazsa Sándor. A díjazottak méltatása.
2010-12-17Rácalmás kontra DunaújvárosBeszámoló az év utolsó közgyűléséről: Dunaújváros Egészségügyéért díjat kapott dr. Sebestyén Margit (kép); dr. Kukorelli Sándor (kép) lett Dunaújváros Megyei Jogú Város jegyzője; iparűzési adó Rácalmás - Hankook.
2010-12-16"Dunaújváros Egészségügyéért" Díj 2010A közgyűlés döntése értelmében dr. Sebestyén Margit vehette át az önkormányzat legrangosabb egészségügyi elismerését, a "Dunaújváros Egészségügyéért" Díjat. A díjazott méltatása.
2010-12-16Ez évi utolsó közgyűlés, kitüntetésselDr. Sebestyén Margit, a Szent Pantaleon Kórház szemészeti osztálya vezető főorvosa kapta a 2010 évi „Dunaújváros Egészségügyéért” díjat.
2010-01-29A Dunaújváros Egészségügyéért díj tulajdonosaBeszélgetés dr. Ambrus Évával, aki Dunaújváros Egészségügyéért díjat kapott.
2010-01-22A Dunaújváros Egészségügyéért Díj tulajdonosaBeszélgetés Szabóné Sáfár Ilonával, aki Dunaújváros Egészségügyéért díjat kapott.
2010-01-20Szívvel-lélekkel dolgozikDunaújváros Egészségügyéért díjat vehetett át dcemberben Szabóné Sáfár Ilona, a Szent Pantaleon Kórház ápolási igazgatója. Interjú.
2009-12-16Döntések még az idénDecember 10-én, a közgyűlés előtt kiosztották a Dunaújváros Egészségügyéért díjat , amelyet Szabóné Sáfár Ilona és dr. Ambrus Éva kapott, illetve Arany Diplomát adtak át Juhász Józsefnének.
2009-12-14A kisgyermkekért bármit megtenneBeszélgetés dr. Ambrus Évával, akinek a közgyűlés "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományozott.
2009-12-14A betegek ápolása a legszebb szolgálatBeszélgetés Szabóné Sáfár Ilonával, akinek a közgyűlés "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományozott.
2009-12-11Díj és AranydiplomaKépaláírás. Dunaújváros Egészségügyéért díjat kapott: dr. Ambrus Éva és Szabóné Sáfár Ilona. Aranydiplomát kapott Juhász Józsefné nyugdíjas pedagógus.
2009-03-01Csúcsra jár a kardiológia.Új őrző, modern szívultrahang, felújított osztály, képzett szakorvosok fogadják a betegeket. A kardiológia ambulancián az elmúlt két évben mintegy 34 ezer vizsgálatot végeztek el.
2008-12-17Mennyit ér a felajánlott föld?A múlt heti közgyűlésen ünnepélyesen átadták Csathó Barnáné Szabó Gizellának a gyémántdiplomát. A pedagógus a Ságvári iskola tanáraként, majd igazgatóhelyetteseként dolgozott. Idén a Dunaújváros Egészségöügyéért díj kitüntetettje a kórház kardiológiai diagnosztika szakdolgozó közössége, dr. Vitéz Ágnesa kórház gyermekosztályának volt vezetője, és Hum László, az önkormányzat egészségügyi irodájának egykori vezetője.
2008-12-12Izgató igazgatási helyKözgyűlés, főbb témák: a radari sporttelep sorsa, a papírgyár mögötti ingatlan eladása. Átadták a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat: a Szent Pantaleon Kórház Kardiológiai Diagnosztika szakdolgozói kollektívája, dr. Vitéz Ágnes és Hum László. Gyémánt Diplomát kapott sathó Béláné, nyugalmazott pedagógus.
2007-12-12Ünnepélyesen köszöntötték a díjazottakat. Dunaújváros Egészségügyéért DíjDíjazottak: dr. Szabó Ignác nyugdíjas körzeti orvos, Debreczeniné Szekeres Erzsébet diatetikus, Kun Eszter.
2007-12-07Akik sokat tettek az egészség ügyéértDunaújváros Egészségügyéért díjat kapott dr. Sazbó ignác, Kun Eszter és Debreczeniné Szekeres Erzsébet.
2006-12-15Tényleg el akarják ásni a csatabárdot?Közgyűlés. Szociális Munkájért díjat Budavári Sándorné, Dunaújváros Egészségügyéért díjat dr. Eigemann Éva, dr. Hazay Lajos és Nagy Lajosné kapta meg.
2005-12-13Akik elhivatottak a munkájukban - a város megköszönteA közgyűlés a 2005. évben a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat dr. Halász Juditnak, a járóbeteg-ellátást irányító orvosigazgató helyettesnek, dr. Földi Ágnes gyermekgyógyásznak és dr. Járosi Pál háziorvosnak adományozta.
2005-12-09Ünnep - díjesőÁtadták a Szociális Munkáért és Dunaújváros Egészségügyéért díjakat. "Szociális Munkáért - Dunaújváros" díj: Sirmer Györgyné. "Dunaújváros Egészségügyéért" díj: dr. Halász Judit, dr. Jánosi Pál, dr. Földi Ágnes.
2004-12-21Az egészségügy kitüntetettjeiDunaújváros Egészségügyéért önkormányzati díjat kapott: dr. Palaczki Aranka, dr. Brousilné Lencsés Rozália, dr. Erdős Rózsa.
2004-12-17Nem lesz fizetőparkolásA közgyűlésen történt: "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat kapott: dr. Erdős Rózsa, dr. Palacski Aranka, dr. Brousilné Lencsés Rozália. Ingyenes lesz a parkolás 2005. márciusától, de lesz néhány övezet, aholkorlátozzák a várakozási időt. Áremelések.
2003-12-19Ünnepséggel, hangulat nélkülA közgyűlésen történtekről rövid beszámoló. Dunaújváros Egészségügyéért díjat kapott: ifj. Pálfalvi János, Dr. Józsa Gábor, Kalinics Istvánné. Díjemelések.
2002-12-20Akik sokat tettek városunk egészségügyéértDunaújváros Egészségügyéért díjat kapott: Dr. Csák Endre, Dr. Gyöngyösi Pál és a dunaújvárosi mentőszolgálat.
2002-12-20A közgyűlésen történtA közgyűlésen átadták a Dunaújváros Egészségügyéért önkormányzati díjat dr. Gyöngyösi Pálnak, dr. Csák Endrének és a mentőállomás kollektívájának. Lehetséges, hogy az Intercisa Múzeumba kerül a dunaújvárosi Lenin szobor, melynekalkotója Kiss István volt.
2002-02-12Stressz nélkül nem lehet élni, de...Interjú dr. Simon Julianna kardiológus főorvosnővel, akit az önkormányzat Dunaújváros Egészségügyéért díjjal tüntetett ki.
2002-02-08Akik hivatásul választották a gyógyítástInterjú Hollai Józsefnével, szülészeti főnővérrel és dr. Kemény Jánossal, az Egészségért Bt.vezetőjével. Hollai Józsefné és az Egészségért Bt Dunaújváros Egészségügyéért díjat kapott.
2002-01-04"Dunaújváros Egészségügyéért" díjat kaptakDunaújváros Egészségéért díjat kapott: Dr. Simon Julianna kardiológus főorvos, Az Egészségért Bt dolgozói, Hollai Józsefné a kórház szülészeti osztályának osztályvezető főnővére. Rövid pályaképek.
2001-12-21Jövőre minden megdrágul: uszoda, víz,kéményseprésKiosztották a közgyűlésen a "Dunaújváros Egészségügyéért" önkormányzati díjakat. Dr. Simon Julianna kardiológus főorvosnő, Hollai Józsefné főnővér, az Egészségház kollektívája kapta a díjat.
2000-12-15Dunaújváros egészségügyéértDunaújváros egészségügyéért díjat kapott: az intenzív osztály kollektívája, dr. Zsolnai Mária (a neurológiai osztály vezető főorvosa), dr. Somorácz György (az infektológiai osztály vezető főorvosa).
1999-12-28A kórház főgyógyszerésze immár huszonkét éveInterjú dr. Bándi Domokossal, a kórház főgyógyszerészével, aki az önkormányzattól "Dunaújváros Egészségügyéért" Díjat kapott.
1999-12-27A pálya sokat követel, de ad is: örömöt, sikertDr. Radványi Rezső az Ováros, Ujtelep, Pálhalma háziorvosa "Dunaújváros Egészségügyéért" Díjat kapott. Interjú.
1999-12-23A legszebb hivatást választotta: szülésznő lettFenyősi Magdolna, a kórház idén nyugdíjba vonult ápolási igazgatója "Dunaújváros Egészségügyéért" Díjat kapott. Interjú.
1999-12-17Közgyűlési igen a vagyonkezelőreDr. Radványi Rezső háziorvos, Fenyősi Magdolna, a kórház nyugalmazott ápolási igazgatója és dr. Bándi Domokos a kórház főgyógyszerésze tegnap "Dunaújváros Egészségügyéért" Díjban részesült.
1998-12-16Dülőre vitték a tisztító ügyétA közgyűlésen átadták dr. Mészáros Ibolyának,Mikó Pálnénak és dr. Bartos Gábornak a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat. Megszavazták a szennyvíztisztító építését.
1997-01-03"Nem tudnék magamnak más munkát elképzelniInterjú dr. Sipos Edit gyermekgyógyász-, gyermekpulmonológussal, akit jan. 1-től a kórház gyermekosztályának vezető főorvosává neveztek ki, s az önk-tól Dunaújváros Egészségügyéért díjat kapott.
1996-12-28Az emberek lelke is érdekliInterjú dr. Breitner Valériával csecsemő- és gyermekgyógyásszal, kardiológussal aki az önk-tól Dunaújváros Egészségügyéért díjat kapott.
1996-01-02Dunaújváros EgészségügyéértInterjú a "Dunaújváros Egészségügyéért" díj kitüntetettjeivel.
1994-12-27"Csak" tették a dolgukatInterjú A "Dunaújváros Egészségügyéért" díjjal kitüntetett orvosokkal: dr.Bíró András, dr. Csapó Gábor, dr. Telegdi Nándor.
1993-12-30Az életért dolgoztak"Dunaújváros Egészségügyéért" díjjal tüntettékki dr. Tirczka Tamást, dr. Gyurkó Lászlót, dr.Rajkovics Károlyt.
"Dunaújváros Egészségügyéért" önkormányzati díjA díj leírását a 26/1993(VII.14) KR számú rendelet tartalmazza. Lásd: Dunaújváros közgyűlése és jogelődje rendeletei 368-370.p. a Helytörténetben