József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Dunaújváros Táncszínháza

188 db találat
Dátum downCímLeírás
2019-05-17Évával CsodaországbanA Bartók Kamaraszínház táncosainak legújabb előadása az Aliz Csodaországban c. mesejáték bemutatója május 17-én lesz.
2016-12-16Kármen a Nemzeti Táncszínházig jutott (kishír)Hat előadással bővül a Nemzeti Táncszínház repertoárja az év elején, a műsorba a Bartók Táncszínház új produkciója is bekerült. (nem teljes szöveg)
2016-12-02Kármen és nagy Trafó, a bulibáró (kishír)Bizet Carmenje ihlette a Bartók Táncszínház új darabját. (nem teljes szöveg)
2015-12-04A kulisszák mögé pillanthat a közönség. Kovács Dénes koreográfus és rendezőA táncszínház új előadásának, a Backstage főpróbáján.
2015-10-30A Bartók táncosai TörökországbanVárosunk színházának táncosai voltak a főszereplői annak az ünnepségnek, amelyet az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendeztek meg Törökországban.
2014-10-24'56-os hőseink emlékéreÜnnepi megemlékezést tartottak városunkban a temetői kopjafánál október 23-án. A megemlékezés után ünnepi közgyűlést tartottak a Bartók színházban. Átadták a Dunaújvárosért Díjat. Idén Szántó Péter, Szabó Gyula és Hábermajer Jánosné vehette át. Pályaképek.
2014-03-07Nehéz mindent összehangolniPremierre készülnek a Bartók táncosai, a Magyar táncok - Bolero a napokban kerül bemutatásra.
2013-11-01Bartók 60 év 1953-2013Az első 20 év (1953-1973). A színházzá válás alapozása (1973-1983). A színház új utakon (1983-). Jelen és jövő.
2013-06-26Kinek az eperfagyi Interjú Vári BertalannalVári Bertalant nemrég nevezték ki a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház tánctagozata művészeti vezetőjének. A színházba ősztől beviszi a pályáját fémjelző stílust és társulatát, a táncot pedig kivinné az épület falai közül. Az impulzusokat kereső koreográfus életében megfér egymással a néptánc és a hiphop, a kétszáz táncost mozgató Alföldi Róbert-féle István, a király és Markó Iván darabjai.
2012-04-13Új bemutató a Bartókban (kishír)Autentikus néptánc, kortárs látásmód. A Magyar Graffiti c. táncelőadás, rendező: Juhász Zsolt. Tervezett bemutató: 2012.05.04.
2012-04-05Dunaújváros sikere a MÜPA-banMárcius 16-án, a Művészetek Palotájában Dunaújváros volt a főszereplő a hosszú ideje sikeresen működő Cifra-palota elnevezésű gyermekrendezvényen.. Bemutathatta a város kulturális, művészeti életét, értékeit.
2011-12-14Egyszer volt, hol nem volt... MúltidézőA dunaújvárosi táncszínházról.
2010-10-294NŐAz évad első felnőtt táncszínházi bemutatójára készül a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház. Ifj. Zsuráfszki Zoltán által koreografált darab egy nőről szól, vagy négyről, vagy sok nőről, vagy a nőkről...
2010-05-14Miss Amerika A Bartók TáncszínházbanÉvad végi bemutatóra készül a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház. A Bartók Táncszínház 2010. május 14-én mutatja be Eisemann Mihály és Szilágyi László MISS AMERIKA című zenés játékát Fésűs Nelly és Mikó István főszereplésével.
2010-05-12Miss Amerika - az évad utolsó bemutatójaA színházi évad utolsó bemutatójára készül a Bartók Táncszínház. A MIss Amerika című zenés vígjátékot a Budapesti Operettszínház neves előaóival közösen fogják színpadra állítani. A premier május 14-én lesz.
2010-03-03Zsiványtanya - három az egybenPremier volt a Bartókban február 26-án.Zsiványtanya címmel mutatta be legújabb darabját a Bartók Táncszínház társulata.
2008-06-02A monotánc seregszemléjeA monodrámák ihletésére elkeresztelt programsorozat mostantól biennálé formájában folytatódik, s csak minden második évben tér vissza Dunaújvárosba, ahol annak idején a Bartók Táncszínház megálmodta és valósággá változtatta.
2008-04-03Bartók TáncszínházDunaújváros Táncszínházát Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata alapította, mint a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza önálló tánctagozatát, amely 1999. június 30-án Rácz Attila vezetésével kezdte meg munkáját...
2007-04-25A kisgömbőcDunaújvárosi Bartók Táncszínház bemutatója
2005-10-29VárakozókA Dunaújvárosi Bartók Táncszínház bemutatója
2005-10-08Ballada a VasgyárrólBudapesti bemutató a Nemzeti Táncszínházban a Dunaújvárosi Táncszínház előadásában.
2005-09-25Szögi Csaba az új mûvészeti vezetõ Dunaújvárosban2005. január végén lejárt Dunaújváros Táncszínháza korábbi mûvészeti vezetõje, Rácz Attila Cicero kinevezése. A mûvészeti vezetõi posztra kiírt pályázatot Szögi Csaba nyerte, így 2005. február 1-jétõl õ irányítja a dunújvárosi Bartók Kamaraszínház és Mûvészetek Háza tánctagozatát. A két beérkezett pályazatot - Rácz Attila és Szögi Csaba munkáit - öt fõs szakmai zsûri (Novák Ferenc, Szûcs Miklós, Valló Péter, Kiss János és Török Jolán) értékelte.
2005-03-01Rövid közgyűlés - szövegáradattalA testület március 16-i hatállyal most módosította a parkolásra vonatkozó helyi rendeletet. A korlátozott időtartalomra szóló parkolók száma 272. A Dunaújvárosi Táncszínház új neve Dunaújvárosi Bartók Táncszínház lett. Az önkormányzati bérlakások lakbére átlagosan 10 %-kal emelkedik április 1-jétől.
2005-02-25Ezentúl: Dunaújvárosi Bartók TáncszínházA közgyűlésen történt: Dunaújváros Táncszínházának új neve: Dunaújvárosi Bartók Táncszínház. A parkolási rend 2005. március 15-tól lép életbe. A Barátság Általános Iskoláról újra tárgyalnak a plázacsoporttal.
2005-02-10Énekes István hazajár hozzánkMegkezdődtek Dunaújváros Táncszínháza új bemutatója, a Ballada a vasgyárról című előadás próbatermi munkálatai. Beszélgetés Énekes István koreográfussal.
2005-02-07Vitéz Bátor utoljára segített a rászorulókonA Vitéz Bátor utolsó előadása, a 165., Dunaújváros Táncszínházának felajánlása volt. A jegyek árából befolyt összeget az UNICEF számlájára utalták, a szökőár gyermekkárosultjainak megsegítésére.
2005-02-04Mindketten bíznak az új művészeti vezetőbenRövid bezsélgetés Dunaújváros Táncszínházának két új tagjával: Bozsó Ágnes, Szabó Katalin (kép).
2005-02-04Izgalmas műhelyt létrehozniÚj művészeti vezető a táncszínháznál: Szögi Csaba
2005-02-03Az első tréningAz első közös társulati ülés után február elsején elkezdődött az új tematika szerinti muna a társulat számára Dunaújváros Táncszínháza új művészeti vezetője, Szögi Csaba irányításával.
2005-01-31Döntés után annak hátterérőlDunaújváros Táncszínházának új elnöke Szögi Csaba. Beszélgetés Knódel Máriával, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatónőjével.
2005-01-28Ismét jótékonykodik a Vitéz Bátor táncmesejátékDunaújváros Táncszínháza is segít a szökőár áldozatainak, a Vitéz Bátor újabb bemutatójával.
2005-01-26"A többit el kell felejteni..."Beszélgetés Rácza Attilával, aki öt éven keresztül Dunaújváros Táncszínházának művészeti vezetője volt. 2005. február elsejétől Szögi Csaba vette át a helyét.
2005-01-25Táncszínház helyett SzögiRácz Attila (jelenlegi vezető) és Szögi Csaba pályázott a Dunaújváros i Táncszínház művészeti vezetői posztjára. Szögi Csaba nyerte a pályázatot. A kinevezés február 1-jétől öt évre szól.
2005-01-20Szögi Csaba az új művészeti vezetőDunaújváros Táncszínházának új vezetője Szögi Csaba lett. Szögi Csaba bemutatása.
2005-01-11A Táncszínház vezetői posztjáért szállnak ringbeDunaújváros Táncszínházának vezetői posztjáért pályázatot hírdettek meg, mert Rácz Attila öt éves megbízatása lejárt. Beszélgetés a két pályázóval Rácz Attilával és Szögi Csabával.
2005-01-11Virrasztás a Nemzet árvájáértJózsef Attila születésének centenáriuma alkalmából emlékműsort rendeztek Gödöllőn, melyben a Dunaújváros Táncszínháza is közreműködött.
2005-01-05A kultúrában történt - 2004. (I.)A Dunaújvárosban megrendezett kulturális események rövid összefoglalói (2004. január-május).
2004-12-23Karácsonyi Hangulat - utoljáraRövid beszámoló a Dózsa mozi előtti téren megtartott "Karácsonyi Hangulat" programsorozatról.
2004-12-11Egy pompás előadás "nemelőadás"Öt koreográfus öt etüdjéből összeállt Variációk című előadását mutatta be Dunaújváros Táncszínháza a Bartók Kamaraszínházban. Beszámoló az előadásról.
2004-11-03Etűdök Bartók zenéjéreDunaújváros Táncszínháza társulata újabb produkción dolgozik, amelyre Rácz Attila több koreugráfus is felkért, hogy Bartók zenéjére egy-egy etűdöt hozzon létre. Beszélgetés Juhos István, az egyik koreográfussal.
2004-09-02Táncos országjárásBeszélgetés Rácz Attilával, Dunaújváros Táncszínházánk vezetőjével, a nyári szezonról, sikerekről és az elkövetkező fellépésekről, tervekről.
2004-07-09Akit a közönség szeretBeszélgetés Bálint Péterrel, Dunaújváros Táncszínházának közönségdíjas táncművészével, aki idén megkapta a Teátrista Gyűrűt.
2004-07-08Örökké tanul a díjazott táncosBeszélgetés Lőrincz Mátéval, Dunaújváros Táncszínházának tagjával, aki az idén elnyerte a Varász-doboz szakmai díjat.
2004-07-07Csúcsot döntött a falmencoBeszámoló Ábrahám Nóra és Csecsődi Károly, Zenepavilonban megrendezett koncertjéről.
2004-07-01Gyerekdarab készülőbenOslóban tartotta konferenciáját a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége. A találkozón Rácz Attila (Dunaújváros Táncszínháza) is részt vett. Beszélgetés Rácz Attilával.
2004-06-29A Hajógyári Sziget megnyitotta kapuitVasárnap a Hajógyári szigeten, Budapesten fellépett Dunaújváros Táncszínháza Vitéz Bátor c. mesejátékával.
2004-06-29Színházi közvetítés a Dunaújvárosi TelevízióbanA Dunaújvárosi Televízió július 5-én, hétfőn felvételről levetíti a Dunaújváros Táncszínháza Vitéz Bátor c. mesejátékát.
2004-06-23Évadzáró díjesőIdén a Teátrista Gyűrűt kapta: Ráckevei Anna. Az Iskolaszínház Társulat és a Dunaújváros Táncszínháza újonnan alalpított Varázs-dobozát Kiss Attila és Lőrincz Máté kapta; a Dunaújvárosi Hírlap közönségdíját Bálint Péter kapta meg.
2004-06-17Valódi feeling, valódi ritmusokból kitáncolvaA Mozaik Művészeti Fesztivál zárónapján szerepelt Dunaújváros Táncszínháza egy új bemutatóval: Ritmus feeling. (rövid beszámoló az előadásról).
2004-06-04Esőcsinálók, leállhattok!Képes beszámoló a Mozaik Művészeti Fesztivál programjairól.
2004-05-10Páros táncbemutatóA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában a Gyermek Zenei Bérlet sorozat keretein belül Dunaújváros Táncszínháza előadása volt látható.
2004-05-03Középkori buja - és abszurdVéget ért az ötéves Dunaújváros Táncszínháza jubileumi programsorozata az elmúlt héten. (beszámoló az utolsó előadásokról)
2004-04-26Az ötéves táncszínház áltáncellenszínházi kilengéseDunaújváros Táncszínháza társulat jubileumi programsorozatának újabb "állomása": Székek fekete fizikája c. darab bemutatása. Beszámoló.
2004-04-23Ady Endre éjszakái a mennyei kocsmaasztalonBeszámoló Dunaújváros Táncszínháza társulatának jubileumi előadássorozatáról.
2004-04-21Hú, de bátor volt ez a vitéz, öcsém, meg mindenBeszámoló a Dunaújváros Táncszínháza társulatának jubileumi előadásairól.
2004-04-20Remek jubileumi második menet - két tételbenBeszámoló Dunaújváros Táncszínháza társulatának jubileumi előadásairól.
2004-04-20Bartók tér egy - Ciceró lakásmagányaRácz Attila Cicerónak képzőművészeti kiállítása nyílt a Bartók aulájában.A tárlat apropója, hogy idén ünnepli fennállásának 5 éves jubileumát a Dunaújváros Táncszínháza.
2004-04-19Több mint három év után ismét: Könnyed magyarMegkezdődött Dunaújváros Táncszínháza társulatának jubileumi programsorozata.
2004-04-16Pécsett, a POSZT-on is kidől majd a Fekete tejBeválogatták a Bartók Kamaraszínház és a Katona József Színház közös produkciójaként bemutatott Fekete tej című Szigarjev-színművet az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába.
2004-04-14Kerek évfordulót ünnepelnekIdén ünneplik ötéves évfordulóját Dunaújváros Táncszínháza.
2004-04-14Öt éves születésnapját ünnepli a Dunaújváros TáncszínházaJubileumi programsorozattal készülnek a táncosok.
2004-03-31Táboroztatásra fordítják az összegetDunaújváros Táncszínháza és a Bartók Kamaraszínház ünnepélyes keretek között adta át a Jószolgálati Otthon számára azt az összeget, amely az Aranyvitéz című jótékonysági előadásból gyűlt össze.
2004-03-23Jól sikerült a jótékony műsorváltozásDunaújváros Táncszínháza a pénteken előadott Aranyvitéz c. táncmesejáték bevételét a Jószolgálati Otthon gondozottjainak javára ajánlotta fel. A jegyekből 102 ezer forint bevétel jött össze.
2004-03-16Jótékony műsorváltozásDunaújváros Táncszínháza legújabb mesedarabjának bevételét a Jószolgálati Otthon javára ajánlja fel. Megígérte Rácz Attila művészeti vezető, hogy minden új táncszínházi gyerekdarabból egy fellépésnek a teljes bevételét karitaív célokra fordítják.
2004-03-11Táborozni segít az AranyvitézDunaújváros Táncszínháza társulata a Jószolgálati Otthont támogatja az Aranyvitéz c. előadásból befolyt pénzösszeggel.
2004-02-27Táncosok a színpadon, fegyverrel a kézbenDunaújváros Táncszínháza bemutatta "Fegyvertáncok" című előadását.
2004-02-16Utazzunk el - Absurdistanba!Dunaújváros Táncszínházának új bemutatójáról.
2004-02-16Játsszuk azt, hogy játszunk!A Dunaújvárosi Táncszínház előadásában A kopasz énekesnő újabb adaptációjával találkozhattunk, melynek a címe "Koponyaszőrzet nélküli dalműelőadó" címre módosult.
2004-01-27Aranyló vitézBemutatta a Dunaújváros Táncszínháza legújabb produkcióját, az Aranyvitézt.
2004-01-26Az Aranyvitéz színre lépA Dunaújváros Táncszínháza új bemutatójáról, az Aranyvitézről.
2004-01-23Aranyvitéz, a (meg)győzőDunaújváros Táncszínháza bemutatta Aranyvitéz címmel új mesejátékát. Beszámoló az előadásról.
2004-01-20Aranyvitéz jön, küzd és győzDunaújváros Táncszínháza új darabot ad elő a magyar kultúra napján. A darab címe: Aranyvitéz. Beszélgetés Rácz Attilával, a társulat igazgatójával.
2004-01-20Vitéz Bátor után AranyvitézA Dunaújváros Táncszínházának újabb premierje jan. 22-én lesz - Aranyvitéz címmel.
2003-12-09Fejér megye, Dunaújváros a Nemzeti SzínházbanA Dunaújváros Táncszínháza teljesítményéről - a Nemzeti Színházban.
2003-10-13Átütő siker BursábanDunaújváros Táncszínháza a Vitéz Bátor előadásával osztatlan sikert aratott a törökországi Bursában. Kép.
2003-10-09Vitéz Bátor Bursában is hódítDunaújváros Táncszínháza elindult Törökországba a Vitéz Bátor című előadásával, és egyben részt vesznek a 8. Nemzetközi Gyermek-, és Ifjúsági Színházak Fesztiválján.
2003-09-30Nmezeti Színház - megyejárásElkészült Dunaújváros megyei jogú város Nemzeti Színház Megyejárás programjában való részvételéről szóló szándéknyilatkozat.
2003-09-30Bemutatkozunk a NemzetibenA Nemzeti Színház megyejárás programot indított útjára. Ennek keretében december elején városunk táncszínháza a Vitéz bátor táncmesejátékkal, két Ionesco egyfelvonásos tánccal, a Bartók iskolaszínháza Kálnay Aél: Szivárványország zenés mesejátékkal és egy kiállítással vesz részt a megyei bemutatón.
2003-09-22Négy remek hétvégi tételrőlBeszámoló a Kulturális Örökség Napjinak eseménysorozatáról. Képek.
2003-09-03Termékeny táncszínházi évadBeszélgetés Rácz Attillával Dunaújváros Táncszínházának vezetőjével az idei előadásokról, tervekről.
2003-08-11Dunaújváros Táncszínháza már készül az új évadra...Beszélgetés Dunaújváros Táncszínházának két tagjával az elkövetkezendő évadról: Széles Erika, Thiard-Laforest Csaba. Kép.
2003-07-18Taps a Vasas TáncegyüttesnekA Vasas Táncegyüttes szakmai méltatása. A Vasasnap méltó szinfoltja legujabb produkciók bemutatása.
2003-06-27Anita szereti a társulatotBeszélgetés Topperczer Anitával, a Dunaújváros Táncszínházának egyik tagjával.
2003-06-26Tenni a város kultúrájáértBeszélgetés Subi Zoltánnal, a Dunaújvárosi Táncszínház egyik alapító tagjával.
2003-06-18Söptei szereti a gyűrűjétBeszélgetés Söptei Andreával a Teátrista gyűrű új tulajdonosával.
2003-05-05Kié lesz idén a Teátrista gyűrűA jelöltek: Verebes Linda (Az utosó tangó Párizsban), Králik Attila (Csocsó, Légy jó mindhalálig), Söptei Andre (Pogánytánc), Bálint Péter (Dunaújváros Táncszínháza).
2003-04-23Szénásszekéren a táncszínház új produkciójaA Dunaújváros Táncszínháza készül a Szénásszekér, avagy vak vezet világtalant c. produkcióra. A darabról.
2003-04-22KultúrfókuszDunaújváros Táncszínházának új Szénásszekér (avagy: vak vezet világtalant) című bemutatójáról.
2003-04-22Tanulságos mesék, pajzán történetek, képek és képek...Dunaújváros Táncszínházának új: Szénásszekér (avagy: vak vezet világtalant) című bemutatójáról. Kép az első oldalon is.
2003-04-01Csőr- és farokcsinálás deák módraÚj bemutatóra készül a táncszínház, melyhez Hieronymus Bosch: Szénásszekér c. képe az ötletadó. Bemutató: ápr. 18.
2003-03-26Középkor(szak)váltásÚj darab bemutatására készül Dunaújváros Táncszínháza. A Szénásszekér, avagy a vak vezet világtalant című mű bemutatására április 18-án kerül sor a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. (Kép az első oldalon is).
2003-02-19Később tévézni szeretneBeszélgetés Móri Csabával, Dunaújváros Táncszínházának tánckarvezetőjével.
2002-12-09Vitéz Bátor BaracsonTúl a századik előadáson a Baracsi Faluházban is bemutatták a hónapok óta sokat emlegetett Vitéz Bátor című mesejátékot.
2002-10-08Bizalomra épülhet a munkaBeszélgetés Rácz Attilával, Dunaújváros Táncszínházának Ionescu: Kopasz Énekesnő című művének feldolgozott bemutatójáról.
2002-10-07Négy bemutatóval készülnek. Dunaújváros Táncszínháza..A Bartók Kamaraszínház színházi programjai.A Táncszínház harmadik éve lép fel saját darabokkal.
2002-10-05Százszor is: Vitéz!Dunaújváros Táncszínháza a Vitéz bátor, táncmesejáték századik előadását ünnepelte.
2002-10-02Öcsém, bátor volt Ionesco!Dunaújváros Táncszínháza: Székek Fekete Fizikája című előadásával megbukott Dunaújvárosban.
2002-08-02Öröm volt hallani: gitárzenénknek vastaps...Beszámoló a Művészetek Völgye 2002 fesztiválról.
2002-06-20Itthon nem, másutt igenDunaújváros Táncszínházának nyári tervei, fellépései.
2002-06-07Mindenki "vasba verve"Június 6-án Dózsa mozi előtti téren, Móder Rezső és Dunaújváros Táncszínházának a tagjai koncertet adtak.
2002-06-05Hagyományteremtő gyűrűA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában átadták a Teátrista Gyűrű díjat Hacser Józsának és Suplicz Mihálynak (Dunaújváros Tánszínháza), aki a közönségdíjat vehette át.
2002-06-04Színházi világunk díjazottjainak örültekJúnius 3-án adták át a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában az idei Teátrista Gyűrű díjat. A díjazottak: Hacser Józsa, és a közönségszavazatok alapján Suplicz Mihály (Dunaújváros Táncszínháza) kapta.
2002-06-04Bátor és szép előadás voltA Magma fesztiválon Dunaújváros Táncszínháza - egy kicsit más stílusban - bemutta a Vitéz Bátor című darabját.
2002-05-30Öcsénk bátor lesz, húúú!A Magma fesztiválra Dunaújváros Táncszínháza egy kicsit átvariálta a Vitéz Bátor című darabját.
2002-05-17KultúrfókuszBemutatkozik Dunaújváros Táncszínháza: Fejes Krisztina.
2002-05-17Különdíjjal tért haza Dunaújváros TáncszínházaKülöndíjjal tért haza Kaposvárról, a Gyermek- és ifjúsági színházak Biennáléjáról Dunaújváros Táncszínháza. A Vitéz Bátor produkcióval szerepeltek.
2002-05-15KultúrfókuszBemutatkozik Dunaújváros Táncszínháza: Bálint Péter.
2002-05-14Különdíjas a Vitéz BátorDunaújváros Táncszínháza a Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléján a Vitéz Bátor című mesejátékkal különdíjat nyertek. A mesejáték századik előadása a Magma Fesztiválon lesz.
2002-05-13"Különdíjas vitézek"Dunaújváros Táncszínháza a Vitéz Bátor című mesejátékával, a Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléján különdíjat nyert.
2002-05-03Erdők-mezők Zöld manójaDunaújváros Táncszínháza Vitéz Bátor című gyermek-táncműve közeledik századik előadásához. A mesejátékkal szerepelnek az idei veszprémi gyermekjáték-biennálén is, mint meghívott produkció.
2002-04-29Érthető érthetetlen világDunaújváros Táncszínháza a Székek fekete fizikája című darabjukkal a Tánc Világnapján fellépett a Budai Várban, az előadást az MTV2 is közvetítette.
2002-04-25Színészekre voksolunkA Teátrista Gyűrű díjra javasolt két Dunaújváros Táncszínházi tag bemutatása: Polgár Dóra, Suplicz Mihály.
2002-04-19Utazik a Vitéz Bátor. Dunaújváros Táncszínháza "viszi" a nyiA Táncszínház részt vesz a máj. 6-10. között rendezendő Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Biennálén.
2002-04-16Amit még emésztgetünkDunaújváros Táncszínháza új darabjáról, a Székek fekete fizikájáról beszél Rácz Attila rendező-koreográfus.
2002-04-10Ki lesz a gyűrű ura/nője?Az idei színházi évad zárásaként adják át június elején a Teátrista Gyűrű kitüntetést. A szakmai grémium hat jelöltjéből a zsöllye-tulajdonosok választják ki a díjra leginkább érdemest. Jelöltek Ráckevei Anna, Suplicz Mihály, Polgár Dóra, Hacser Józsa, Rátóti Zoltán, Kiss Attila.
2002-04-09Emésztendő premier utánDunaújváros Táncszínháza kilépett a kortárs táncművészet porondjára.
2002-03-09Ki lesz eme gyűrű jogos Ura az idén?Március 8-án bemutatták a Bartókban annak a gyűrűnek a pontos "prototípusát", amelyet az idén június első hetében vehet át az arra kiválasztott sznész. A választandó művész a Peleskei nótárius, a Rokonok, aSzékek fekete fizikája, valamint a Csábítás művészete című darabokból kerülhet ki a szakma, és a zsöllyetulajdonosok szavazatai alapján.
2002-02-22Dunaújváros Táncszínháza ismét nagy dobásra készül!Dunaújváros Táncszínháza új produkcióra készül, Ionescu: Székek fekete fizikája címmel. A darabon három koreográfus is dolgozik: Rácz Attila, Juhos István, Juhász Zsolt.
2002-02-18Farsangi gála - 2002.Klotz Miklós a velencei karneválon készült képeinek tárlatmegnyitójával (megnyitotta Koczka Kata újságíró) vette kezdetét február 15-én a Bartókban a farsangi gála. Felléptek: Viadana Kamarakórus, Duaújváros Táncszínháza, Zenei Egyesület Kamarazenekara.
2002-01-21Városunkban: hangversenyKép a Dunaújváros Táncszínház próbájáról.
2002-01-18Márciusi premier. Uj darab a Táncszínház műsoránIonescu abszurd drámái ihlették a Dunaújvárosi Táncszínház új előadását. A három részből álló előadásnak 3 koreográfusa van: Juhos istván, Rácz Attila, Juhász Zsolt. Premier márc. 24-én.
2002-01-17Tájolni indul a nótáriusBeszélgetés Nemcsák Károllyall, A peleskei nótárius című darabról.
2001-12-12Kísérletező komplexitásA Dunaújváros Táncszínháza ezévi darabjairól. A tavaszra várható Ionescu-művek között szerepel a Székek, a Kopasz énekesnő, valamint a Különóra.
2001-12-11Rendezni jött haza külföldrőlMár tavaszra készül a Dunaújváros Táncszínháza. Ionescu-feldolgozásból, Fekete székek fizikája címmel készül egy táncmű. Juhos István városunkból indult, s most - ha csak kitérőre is - ide tér haza: rendezni.
2001-11-26Ady Endre kifinomult képeiKritika a Mennyei kocsmaasztal c. Dunaújváros Táncszínháza produkció újabb előadásairól.
2001-11-09Táncosok jöttek - Lenin nem!November 7-én zenei találkozót szervezett Móder Rezső a Dunaújvárosi Táncszínházzal szoborbarkjában.
2001-10-18Vitéz Bátor a fővárosbanA hétvégén Budapesten, a Millenáris parkban láthatják az érdeklődők a Vitéz Bátor-t, a Táncszínház nagysikerű táncmesejátékát. Okt. 23-24-25-én Nagykanizsán játsszák a darabot. Novemberben a Thália Színházban rendezendő Kortárs Néptánctalálkozón az Imigréjsön sztorit mutatják be.
2001-10-17Ketten a Táncszínházból, akik nem tősgyökeresekMóri Csaba és Bálint Péter a Dunaújváros Táncszínházának tagjai, mindketten szerepelnek a bemutatószínpadi A peleskei nótárius c. darabban. Nyilatkoznak a darabról.
2001-10-16Pásztoros, cigányos, betyáros ál-vadromantikaAz átépített színház első bemutatójáról A peleskei nótáriusról.
2001-10-15Homeopatice, kész az öhömA peleskei nótárius bemutatójáról.
2001-10-12Ami látszott még tegnap... Premier előtti csendek, sikolyokA Bemutatószínpad új premierjéről a bemutató előtt. Valló Péter rendezésében a Peleskei nótáriust viszik színre.
2001-10-05Nótáriussal táncolók. Kemény munka, allűrök nélkül8 nap múlva lesz a díszbemutatója A peleskei nótárius c. előadásnak, melyben a fővárosi színészek mellett az Iskolaszínházi Társulat és a Dunaújvárosi Táncszínház tagjai is részt vesznek.
2001-08-14Egy formálódó társulattalDunaújváros Táncszínháza készül az évadkezdésre, és új táncosokkal is gyarapodtak: Széles Erika, Fejes Krisztina és Szabó Gábor. Kép az első oldalon is.
2001-07-06Hírek a Bartók háza tájárólUjabb 5 évre választották meg igazgatónak Knódel Máriát. A Dunaújváros Táncszínháza immár 2. alkalommal vesz részt a Régiók Összművészeti Fesztiválján.
2001-07-04"Új" Örkény: új zene, új műEgy kis szünet után újra kezdte a Dunaújváros Táncszínház a próbákat.
2001-05-08Mesés ajándék beteg gyerekeknek; Összetáncolt adományA Vitéz Bátor bevételéből összegyűjtött adományt máj. 4-én ünnepélyes keretek között adta át a Dunaújvárosi Táncszínház a kórház gyermekosztályának.
2001-05-04Vitéz Bátor; Mese magunknak, a megtörténhető csodákrólA Dunaújváros Táncszínháza mesejátékáról, mely előadásnak a bevétele a kórház gyermekosztályára kerül.
2001-04-12KultúrfókuszA Táncszínház tagjai egy ideig Juhos Istvánnal fognak dolgozni, aki dunaújvárosi származású.
2001-04-01Felnőttmese (is)A Dunaújváros Táncszínháza új, Vitéz Bátor c. bemutatójáról.
2001-03-26TáncfórumA Dunaújváros Táncszínház új bemutatkozója: Thiard-Laforest Csaba.
2001-03-21TáncfórumA Dunaújváros Táncszínházának új bemutatkozója: Turóczi Rita.
2001-03-12Forgójurtás mesejátékSzombaton (márc.11.) volt a premier előadása a Vitéz Bátor táncmesejátéknak, amit Dunaújváros Táncszínháza adott elő.
2001-03-02TáncfórumA Táncfórum újabb bemutatkozója: Kelemen Márta.
2001-02-28TáncfórumA Táncfórum bemutatkozója: Lőrincz Máté.
2001-02-20Janek József emlékéreBemutatták a városban,BKMH, Rácz Attila koreográfus, 2000-es Budapesti Tavaszi Fesztiválon "Legígéretesebb Társulat" díjjal kitüntetett darabját. Címe: Zenetisztelet Janek Józsefnek.
2001-02-16Komplex művészet a színpadon; Dunaújváros Táncszínháza kurióBeszélgetés Rácz Attilával, a Dunaújváros Táncszínháza vezetőjével. A dunaújvárosin kívül még két társulat tagjai űzik ezt a művészetet hivatásos szinten Magyarországon, és egyik sem ötvözi a táncot színházzal, legalábbis semmiképpen nem olyan módon, ahogyan a dújv-i csoport teszi.
2001-02-14TáncfórumDunaújváros Táncszínházának újabb bemutatkozója: Mizerák Attila.
2001-02-13TáncfórumBemutatkozik Molnár Annamária, a Dunaújváros Táncszínházának tagja.
2001-02-08TáncfórumA Dunaújvárosi Táncszínház tagjainak bemutatása: Polgár Dóra.
2001-02-07TáncfórumA Dunaújvárosi Táncszínház technikai asszisztensének, Suplicz Mihály bemutatása.
2001-01-25Egy szép siker a szomszédból: Weöres Sándor darabja lehetőséJan. 12-én mutatták be Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban Weöres Sándor Holdbéli csónakosát. A darab koreográfusa a Dunaújvárosi Táncszínház vezetője, Rácz Attila.
2001-01-23TáncfórumSubi Zoltán bemutatása, aki a Dunaújváros Táncszínháza táncosa.
2001-01-18TáncfórumVeréb Judit bemutatása, aki a Dunaújváros Táncszínháza táncosa.
2001-01-17TáncfórumBálint Péter bemutatása. Tizennégy éve táncol Dunaújvárosban. A Dunaújváros Táncszínháza asszisztense.
2001-01-11TáncfórumMóri Csaba bemutatása, aki a Dunaújváros Táncszínházának tagja.
2001-01-10TáncfórumÁbrahám Nóra bemutatása röviden, aki a Dunaújváros Táncszínházának tagja.
2000-10-30Mennyi mennyei asztal: Egy táncszínházi produkció, amihez csDújv. Táncszínháza múlt pénteki premierjéről: Mennyei kocsmaasztal - Ady Endre éjszakái címmel.
2000-10-12Lehetséges móderi ötven év: A zenélő szoborparkban a KultúrImmár ötödszörre rendezi meg szoborpark-fesztiválját Móder Rezső dújv-i képzőművész. A programról, melyben fellép a Dunaújváros Táncszínháza is.
2000-10-10A készülő kocsmaasztalról: " Szunnyadt lelkem ezer évet" -Új színházi produkciót próbál a Dunaújvárosi Táncszínház. A darab Ady Endre világát idézi. Az előadás koreográfusa Énekes István.
2000-08-03Új próba előtt a táncszínház: Ünnepi rockoperában ropják a Bartok tagozatának tagjai EsztergombanSzőrényi-Bródy: Veled Uram! c. rockoperában szerepel a Dújv-i Táncszínház aug. 20-án Esztergomban.
2000-07-01A színház fogott meg...Egy éves a Dunaújváros Táncszínháza. Beszélgetés Móri Csaba tánckari asszisztenssel.
2000-06-02Még nincs egy éves, és máris nívódíjat kapott: DunaújvárosiAz I. Kortárs Táncfesztiválon a "Legígéretesebb társulat" nívódíjat kapta a Dunaújvárosi Táncszínház.
2000-05-12Könnyed magyar vándor. Dunaújváros Táncszínháza: Veszprém után Stuttgart a célA Táncszínház jövő hét elején turnéra indul. Máj. 14-15 Veszprémben A Tánc fesztiválja c. programsorozaton vesz részt. Máj. 16-17. Stuttgartban a Magyar Fesztiválon szerepel.
2000-05-00FesztiváltáncokA Kortárs Táncfesztivál résztvevője volt Dunaújváros Táncszínháza is. Fellépésükről.
2000-04-05Együttesi díj járt a táncszínháznakA Kortárs táncfesztiválon mutatta be a Dújv. Táncszínháza a Zene - tisztelet Janek Józsefnek c. darabját március 26-án a Thália Színházban. A táncfesztivált a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében rendezték. A dújv-i együttes a fesztivál "Együttesi díj"-át kapta, s meghívást kapott az Ulmban rendezendő Duna-fesztiválra is.
2000-03-29Játék, tréfa, csakazértistáncAz együttes a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatta be Rácz Attila koreográfiáját a Thália Színházban. Az előadásról.
1999-11-23Könnyed magyar: Premier utáni bemutató a BartókbanA Táncszínház első bemutatójának anyagáról.
1999-11-20Könnyed magyar - itthonKalandozások kora címmel adták elő tegnap 3 részes produkciójukat a Dunaújvárosi Táncszínház tagjai. Kritika.
1999-11-11"A történet jelen idejű lett"A táncszínház 3 rangos eseményen vett részt: a Pesti Vigadóban a III. Interfolk Nemzetközi Folklórfasztiválon, a Merlin Színházban, a Kortárs Néptánc Gálán.
1999-10-29Könnyeddel sikerre: Áttáncolt történelemOkt. 26-án volt a Dunaújváros Táncszínházának 1. bemutatója.Interjú Rácz Attilával.
1999-10-28Egy tézis bizonyítása: debütált a táncszínház: "Könnyed magyar"A Könned magyar c. táncműsorral debütált a Dújv. Táncszínháza a Budapesti Öszi Fesztivál programsorozatában, a Merlin színházban.
1999-10-26KalandozásokElső ősbemutatójára készül Dunaújváros. A Budapesti Őszi Fesztiválra készítette el a ma este a Merlin Szinházban bemutatásra kerülő Könnyed magyar, Hungarian light c. három tételből álló táncszínházi darabját.
1999-09-23Táncszínház születik Dunaújvárosban: Könnyed magyarok és azBoda András és Nyulasi Zsolt cikke.
1999-09-23Táncszínház születik Dunaújvárosban: Könnyed magyarok és az egész világA Táncszínház létrejöttéről.
1999-09-14Turné után "sűrű" évadnyitó: Uj bemutatón innen, Dánián túlA dán fesztiválrészvételről, az új bemutatóról.
1999-08-11Dán turné, EgyiptomA Dunaújváros Táncszínház és a Vasas Táncegyüttes nyári, külföldi programelőzetese.
1999-08-05Egy társulat két élete: Megalapították Dunaújváros Táncszính-
1999-07-20"Vastánc" a Művészetek Völgye idei nyitónapjánA Művészetek Völgye eseménysorozatán, melynek Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, és Monosttorapáti rendezett, fellépett pénteken Dunaújváros Táncszínháza.
1999-07-05Dunaújváros: az első próba: A Művészetek Völgye után Dánia vA táncszínház első próbája kapcsán a tagozat életéről.
1999-07-01Új színfolt lesz a palettánA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házának új társulata: Dunaújváros Táncszínháza.Társulatalapító ünnepi ülés. Rácz Attila a műv. igazgató.
1999-06-30Dunaújváros TáncszínházaDunaújvárosban ma ünnepi társulatalapító ülést tart a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza. Ezen az ülésen jelentik be a Dunaújváros Táncszínháza megalakulását.
1999-05-11Fix játéktérrelMagyarországon első alkalommal vidéken, Dunaújvárosban alakul hivatásos néptáncegyüttes a Bartókban a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes egy részéből.
1999-01-01NéptáncDújv-ban júl. 1-én megalakul az új hivatásos néptáncegyüttes, a Bartók Kamaraszínház tánctagozataként működő Dunaújváros Táncszínháza.
1999-01-01Ujdonságok Dunaújvárosból és a TranzDanz-tólA Dunaújvárosi Táncszínház budapesti bemutatójáról, melynek címe: Könnyed magyar - Hungarian light.
Fejér megye, Székesfehérvár és Dunaújváros a Nemzeti SzínházA budapesti Nemzeti Színház, Fejér megye, Szákesfehérvár és Dunaújváros közös rendezvénysorozata decemberben a Nemzeti Színházban. Programfüzet.
Duna Híradó. Duna TV 1999-06-30 18:00Dunaújvárosban táncszínház kezdte meg működését.
Miss Amerika A Bartók TáncszínházbanÉvad végi bemutatóra készül a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház. A Bartók Táncszínház 2010. május 14-én mutatja be Eisemann Mihály és Szilágyi László MISS AMERIKA című zenés játékát Fésűs Nelly és Mikó István főszereplésével.
Kármen a Nemzeti Táncszínházig jutott (kis hír)Hat előadással bővül a Nemzeti Táncszínház repertoárja az év elején, a műsorba a Bartók Táncszínház új produkciója is bekerült. (nem teljes szöveg)