József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Dunaújvárosi Kohász

151 db találat
Dátum downCímLeírás
2022-02-17Együttműködést kötöttekSajtótájékoztatón jelentették be február 16-án, szerdán, hogy együttműködési megállapodást kötött a DVSC Schaeffler és a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Ennek keretében a következő szezonra is maradó Borgyos Panna után két újabb fiatal tehetség, Arany Rebeka és Poczetnyik Luca is a DKKA-ban kap játéklehetőséget.
2019-03-2190 éves köszöntés. Hack Ferenc: egy kalandos életútHack Ferenc Béla, a Dunaújvárosi Kohász SE egykori módszertani vezetője kilencvenéves. Ennek alkalmából köszöntötte őt Gombos István, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke és Dunaújváros MJV önkormányzata nevében.
2018-11-30Ismét toborzó az akadémián. Idén is megtartotta tehetség válogatóját a Dunaújvárosi KohászTöbb mint 80 fiatal játékos vett részt a DKKA hétfői kiválasztóján.
2018-11-10Elhunyt Formaggini KárolyHosszantartó betegséget követően, életének hetvennegyedik évében, november 8-án elhunyt Formaggini Károly, a Dunaújvárosi Kohász egykori legendás labdarúgója.
2018-10-24DKKA: spanyol armada ellenOktóber 23-án délelőtt sorsolták a női kézilabda EHF-kupa selejtezőjének párosításait. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda-Akadémia sportolóira egy spanyol kaland vár.
2018-06-08oviolimpia a csarnokban. Kétszázötven ifjú sportolóÖt városi óvoda növendékeit mozgatta meg szerdán délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a sportcsarnok nagytermében.
2017-05-20Csatárnak gólt kell rúgni, védőnek nem kapniLovász Béla (kép) a dunaújvárosi labdarúgó kilencven évesen is elegáns, friss úriember.
2017-05-17Lovász Béka köszöntése. Lovász Béla 90 éves - egy klasszis köszöntéseAz egykori Kohász labdarúgócsapatának klasszis gólvágóját, és az egyesület legendás edzőjét Lovász Bélát (kép) köszöntette tegnap 90. születésnapja alkalmából Gombos István alpolgármester. Élő sporttörténelem, csupa nagybetűvel.
2016-12-22Évet búcsúztattak az öregfiúkDecember 20-án este a Campus Étteremben tartotta évzáró ünnepségét a Dunaújvárosi Kohász öregfiúk labdarúgócsapata.
2016-11-12In Memoriam: Czigler Ernő (1943-2016)Elhunyt Czigler Ernő, a dunaújvárosi futball meghatározó alakja.
2016-11-00Czigler Ernő 1943-2016Életének 74. évében elhunyt Czigler Ernő, a dunaújvárosi futball meghatározó alakja.
2016-07-01Lassan véget a kézilabdázók vakációja. Júliusban kezdik a felkészülést a bajnoki szezonra és a kupaküzdelmekreKét külföldi edzőtábor, több felkészülési mérkőzés, és nagyon kemény fizikai munka vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatára július 18-tól.
2016-06-20Akucs Attila: hatvan év a pályán. Gyémánt az a diplomaAkucs Attila (kép) a Dunaújvárosi Főiskola, ma már egyetem, egykori testnevelője a napokban vehette át a gyémánt diplomáját. Azaz hatvan éve végzett a Testnevelési főiskolán. Hosszú és nagyon tartalmas pályafutást tudhat magáénak a Tanár Úr.
2015-11-20Albérletbe kényszerülhet a Kohász, ha kupasikereket aratHa továbbjut a Kohász Kézilabda Akadémia az EHF Kupában, elképzelhető, hogy albérletben kell lejátszania a sorozatból hátralévő hazai mérkőzéseit, ugyanis az olaszok elleni mérkőzés szerb ellenőre nem volt elégedett a pálya és a kiszolgáló helyiségek állapotával. A csapat vezetése felkérte a kézilabda alapítvány leendő elnökét, dr. Dorkota Lajost, hogy segítsen felgyorsítani a sportcsarnok felújításával kapcsolatos folyamatokat.
2012-01-20Árva Csaba (1946-2012)Elhunyt Árva Csaba, a Dunaújvárosi Kohász és a Dunaferr SE volt játékosa, edzője.
2011-06-24Boldog Születésnapot!Andriska Vilmos egykori focista 75 éves!
2011-06-20Még mindig barát a labdaA Kohász 1985/86-os másodosztályú bajnok labdarúgócsapata és a Dunaújvárosi Kohász labdarúgó öregfiúk együttese barátságos mérkőzésen az egykori bajnokcsapat győzött.
2011-03-01Összetartó közösségBeszámoló a Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesület rendes éves közgyűléséről. Kép a beszélgetőtársakról: Andriska Gábor, Labát Sándor elnök, Tóth Kálmán.
2011-02-25"A pályán most sem lehet büntetlenül hibázni..."Összetartó közösség, ahol még mindig a labda van a középpontban. A Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesületéről.
2010-11-22A Videotont vertékA Dunaújvárosi Kohász öregfiúk csapata nyerte az I. Campus Kupa kispályás tornát a Dunaújvárosi Főiskola sportcentrumában.
2010-06-22Kupagyőztes öregfiúkBátaszéken egy hármas tornán a Dunaújvárosi Kohász öregfiúk csapata az első helyen végzett.
2010-04-08A kihagyhatatlanBeszélgetés Nagy Ervinné Kecskeméti Margit volt kézilabdázóval, kézilabdaedzővel.
2010-03-12Kakast nyertek a Kakas Kupán.Jó teljesítménnyel tornagyőztes a Kohász öregfiúk focicsapata.
2010-03-09Kupagyőztes öregfiúkA Dunaújvárosi Kohász öregfiúk labdarúgói az első helyen végeztek a bátaszéki Kakas Kupán.
2010-02-02Korai még a múlt időBeszélgetés Szepessy Lászlóval (Szepi), a volt dunaújvárosi labdarúgóvalés edzővel.
2009-06-17Tornát nyertek az öregfiúkA Dunaújvárosi Kohász öregfiúk labdarúgói megnyerték a sióagárdi tornát.
2009-05-18Gólgazdag focidélutánKettős mérkőzést rendeztek dunaújvárosi labdarúgó stadionban (május 16-án). A Pálhalma megyei bajnoki meccs előtt pályára léptek a Dunaújvárosi Kohász és a Ferencváros öregfiúk labdarúgói. (Kép az első oldalon is).
2009-05-15Az öregfiúk is pályánKettős labdarúgó-mérkőzést rendeznek a Központi Sporttelepen. A Ferencváros és a Dunaújvárosi Kohász öregfiúk csapatai fognak játszani.
2009-02-11Megint összeállnakDunaújvárosi Futball Club. Az MLSZ arra kérte a dunaújvárosi klub tulajdonosát, hogy ne lépjen ki a kupából, és játssza le a csoportmérkőzést a csapat.
2009-02-09Egy korszak befejeződöttDunaújvárosi Futball Club.
2009-02-03Labdarúgás: végjáték(?)Aggasztó a dunaújvárosi labdarúgók A létesítmény helyzete továbbra sem megoldott, s ez bizony könnyen oda vezethet, hogy hamarosan megszűnik Dunaújváros NBII-es focicsapata.
2009-01-21Labdarúgók útkereséseEddig csak három dunaújvárosi labdarúgó játékos edz Győrben. A dunaújváros labdarúgás jelenlegi helyzetéről.
2009-01-17Tegnap bezárták az ajtótTelephelyet változtat a dunaújvárosi labdarúgócsapat, Győrben folytatja tovább ("kvázi edzőtáborozás formájában"), mert a városban már nincsenek meg a feltételek a munkához. A labdarúgócsapat továbbra is eladó.
2009-01-13DFC-ből Kohász SEA dunaújvárosi labdarúgás helyzetéről. Héger Józseftől megvásárolták a DFC-t és a Labdarúgó Kft. helyett Dunaújvárosi Kohász Sportegyesület lett, amelynek megbízott vezetője Andics József.
2008-06-12Stabil középcsapatBeszélgetés Szepessy Lászlóval, a dunaújvárosi labdarúgók bajnoki teljesítményéről.
2008-06-07Nem mennek SopronbaDunaújvárosi Futball Club. Új elképzelés: dunaújvárosi futballakadémia Nyilasi Tiborral?
2008-06-06Nyilasi Tibor a DFC-nél?Héger József elmondása alapján még egy évig Dunaújvárosban tartja a labdarúgókat, mert sikerült névadó szponzort szereznie, és Nyilasi Tibort megnyernie az utánpótlás koordinálására.
2008-05-29Soproni Kohász (?)Beszélgetés Héger Józseffel, a dunaújvárosi csapat tulajdonosával.
2008-05-14Marchegg: sziporkázó old boyokA Dunaújvárosi Koház öregfiúk labdarúgócsapata Ausztriában legyőzték a Marchegg csapatát.
2008-03-21Prukner László (1934-2008)Nekrológ
2008-02-27Ami biztos: szombaton meccsA dunaújvárosi labdarúgás jelenlegi állapotáról.
2008-02-01Egyelőre fontolgatjákDunaújváros Önkormányzata továbbra is meg szeretné vásárolni a dunaújvárosi labdarúgócsapatot az utánpótlással együtt. Problémák és lehetőségek.
2008-01-22Öt év után feladta, távozikBeszélgetés Héger Józseffel, a dunaújvárosi labdarúgócsapat tulajdonosával.
2008-01-10Mégis lesz foci!Dunaújvárosba látogatott Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, és tárgyalt dr. Kálmán András polgármesterrel a dunaújvárosi futball ügyében. A tervek szerint az önkormányzat átveszi a labdarúgó-utánpótlást 19 éves korig és megfelelő ajánlat utána kft-t is, de tartozások nélkül. Beszámoló.
2008-01-09Ma délelőtt tárgyalnakA dunaújvárosi futball sorsáról.
2008-01-03Rémálom a tavalyi évA dunaújvárosi futball helyzete. Beszélgetés Szepessy László edzővel.
2007-12-13Jelentkezett Stadler JózsefHéger József, a Dunaújvárosi Futball Club tulajdonosa tárgyalt Stadler Józseffel is, a klub megvételéről.
2007-12-08Eddig öt labdarúgó távozottA helyi labdarúgás helyzetéről. Héger József (a DFC tulajdonosa) és a Hankook gumigyár vezetősége tárgyalásokat kezd a helyi labdarúgás ügyében.
2007-12-06Érdeklődés, tárgyalásBeszélgetés Héger Józseffel, a Dunaújvárosi Futball Club tulajdonosával.
2007-11-22Az utcára kerültekA Dunaújvárosi Futball Club labdarúgóinak mennie kellett a Dunaferr Hotelból, mert a klub nem fizette a számlákat.
2007-11-19Látványos búcsúA Dunaújvárosi Futball Club utolsó mérkőzéséről. Mi lesz a dunaújvárosi futballal?
2007-11-17Az újvárosi focit támogatjákBár a helyi média vészharangot kongat, a város önkormányzata, a nemzet sportvárosa mindent megtesz a fociért.
2007-11-16Búcsú a futballtól?A Dunaújváros Futball Club - Haladás mérkőzésen a dunaújvárosi labdarúgók elköszönnek a szurkolóiktól. Mi lesz a dunaújvárosi futballal?
2007-10-29Továbbra is eladó a labdarúgócsapatBeszélgetés Héger Józseffel, a Dunaújvárosi Futball Club tulajdonosával.
2007-10-19A labdarúgócsapat tavasszal már eladóHéger József, a csapat tulajdonosa meghirdette a Dunaújvárosi Kohász labdarúgócsapatát. Beszélgetés a tulajdonossal.
2007-09-12Nem kell bemutatkozniSzepessy László vezeti újra a Dunaújvárosi Futball Club labdarúgóinak edzéseit. Beszélgetés az edzővel.
2007-09-11VisszarendeződésA Dunaújvárosi Futball Club csapata, a Dunaújvárosi Kohász anyagi problémákkal küszködik.Ifj. Albert Flórián éspályaedzője Rubold Péter távozik a csapat éléről.
2007-08-08Belecsöppent a focibaBeszélgetés Kovács Csabával, a Dunaújvrosi Kohász új tulajdonosával.
2007-08-02Változott az edzői stábDunajvárosi Kohász, utánpótlás labdarúgóinál.
2007-07-30Simon Balla a KohásználSimon Balla István, (a DKSE válogatott atlétája volt), ifj. Albert Flórián kérésére most a Dunaújvárosi Kohász labdarúgóinak erőnléti edzője.
2007-07-24Edzés ismerkedésselBeszélgetés a csapatról, a felkészülésről ifj. Albert Flóriánnal, a Dunaújvárosi Kohász új edzőjével.
2007-07-14Csapat, vezetés?Szepessy László elvállalta a Dunaújvárosi Kohász szakmai igazgatói munkakört.
2007-07-11Ifj. Albert Flórián a latinos futballt kedveliBeszélgetés ifj. Albert Flóriánnal, a Dunaújvárosi Kohász új vezetőedzőjével.
2007-07-10Ez a Kohász is a miénkBeszélgetés Furják Lászlóval, a Dunaújvárosi Kohászról, a dunaújvárosi labdarúgásról.
2007-07-07A "kis" Albert lett az új vezetőedzőVáltozások a Dunaújvárosi Kohásznál. A csapat szakvezetője ifj. Albert Flórián, segítője Rubold Péter és az atlétikai edző Simon Balla István lett. A csapathoz új játékosok is csatlakoznak.
2007-07-05Ki lesz az edző?Beszélgetés Szepessy Lászlóval, a Dunaújvárosi Kohász edzőjével.
2007-07-04Jelentős változások előtt a KohászDunaújvárosi Kohász labdarúgó-csapata.
2007-06-25A fiatalok nem vallottak szégyentBeszélgetés Szepessy Lászlóval, a Dunaújvárosi Kohász edzőjével.
2007-06-22Nagyot lépett előre labdarúgócsapatunkStabilan a másodosztályban: beszélgetés Szepessy László vezetőedzővel.
2007-06-20Elégedettség az évzárónA Dunaújvárosi Kohász évzáró értékelése.
2007-06-19Ötös a zárónaponjNincs edzőkérdés a Kohásznál. A csapat vezetősége sajtóközleményben erősítete meg posztján a szakvezetőt.
2007-06-15A "kis Albert" lesz következő edző?A Dunaújárosi Kohász tulajdonosa, Héger József szerint jelenleg incs edzőkérdés. Elégedettek Szepessy László munkájával, akinek 2008 nyarán jár le a szerződése.
2007-06-12Jövőkép a futballrólBeszélgetés Héger Józseffel, a Dunaújvárosi Kohász tulajdonosával.
2007-04-18Maradona "földije"A Dunaújvárosi Kohász új labdarúgója: Gamboa Wilston Gaston.
2007-03-14Ismét az NB I a Kohász céljaA Dunaújvárosi Kohász új tulajdonosai: Kovács Csaba és Bereczki István.
2007-03-02"A szívünkben fogunk hasra esni..."A Kohász labdarúgócsapata a városé, a nézőké. Interjú Szepessy László vezetőedzővel.
2007-02-23Argentín és egy paraguayi jönA Dunaújvárosi Kohász 13 labdarúgót igazolt le a csapatba és 14 labdarúgó távozott a csapatból. A leigazoltak névsora.
2007-01-16Új edző, új csapatA Kohász labdarúgógócsapatban történt változásokról.
2007-01-08Amatőrök találkoztak szombatonBeszélgetés Szepessy Lászlóval, a Dunaújvárosi Kohász labdarúgóinak új edzőjével. A csapat a továbbiakban amatőr együttesként folytatja a II. osztályú bajnokságot.
2007-01-06Ismét Szepessy a szakvezetőJakab Elek lemondása után a Dunaújvárosi Kohász labdarúgóinak ismét Szepessy László lesz a szakvezetője.
2006-12-29A fiatalok játszottakA Dunaújvárosi Kohász labdarúgói megnyerték a XII. Karácsony-Horfer-Serleg Kupát.
2006-12-22Amatőr csapat leszBeszélgetés Héger Józseffel a Dunaújvárosi Kohász tulajdonosával a csapat helyzetéről, további sorsáról.
2006-12-16Az önkormányzati támogatás elmaradtA közgyűlés nem szavazta meg a Dunaújvárosi Kohász labdarúgóinak a hetvenmilliós önkormányzati kezességvállalást.
2006-12-04Több játékos is eltávozikA Dunaújvárosi Kohász, a labdarúgás helyzetéről.
2006-11-21Távozó szponzor, edző és játékosHárom hónap biztonság, majd ismét válság labdarúgóinknál.
2006-11-15Nagyobb a baj egy edzőválságnálÚjra anyagi gondokkal küzd a Dunaújvárosi Kohász. Ivan Katalinics edző távozása, majd Piero Pini nagyvállalkozó (főszponzor) is kilépett a klubból. Beszélgetés a futball club tulajdonosával, Héger Józseffel.
2006-11-13Ivan Katalinic távozottA Dunaújváros Kohász edzője egészségi okok miatt lemondott.
2006-10-06Most kötelező győzni!Átalakulások a Dunaújvárosi Kohásznál.
2006-10-03Nem várt vereségA Kohász labdarúgócsapatához új pályaedző érkezett.
2006-09-15Csatár maradtBeszélgetés Potemkin Károllyal, a Dunaújvárosi Kohász új labdarúgójával.
2006-09-01Vlado elegánsan játszó középhátvédBeszélgetés a Dunaújvárosi Kohász új labdarúgójával, Vladimir Kozullal.
2006-08-24Gólöröm szaltóvalBeszélgetés Almiro Edson Daniellel, a Dunaújvárosi Kohász új labdarúgójával.
2006-08-17Vaskó József: valami elindultBeszélgetés Vaskó Józseffel, a Dunaújvárosi Kohász labdarúgójával.
2006-08-12Felkészült a csapatBeszélgetés Ivan Kataliniccsal, a Dunaújvárosi Koház labdarúgóinak edzőjével.
2006-07-06Izzadnak a focistákBeszélgetés a Dunaújvárosi Kohász labdarúgóinak új edzőjével, Ivan Kataliniccsal.
2006-07-04Ivan Katalinics az új vezetőedzőa Dunaújvárosi Kohász labdarúgócsapatánál. Új szponzor is érkezett, két éven belül az első osztály a cél.
2006-06-29Búcsú döntetlennelA kiemelt korosztályos , U 19-es ifjúsági labdarúgó bajnokságban a Dunaújvárosi Kohász a 8. helyen végzett.
2006-06-27Új stáb a csapatnálA Dunaújvárosi Kohász labdarúgóinak új edzője, szakvezetője a horvát Ivan Katalinics.
2006-06-19Pini úr csak szurkolni fogBeszélgetés a Andics Józseffel a dunaújvárosi futball helyzetéről. Piero Pini távozik a Honvédtől, de egyelőre nem jön Dunaújvárosba, viszont a Honvéd mellett ügyködő szponzor a városba tart, és a cél az első osztályú csapat.
2006-06-13Folytassa, Kohász!Utolsó percben lőtt góllala sikerült kiharcolni a másodosztályú tagságot.
2006-06-07A Kohász csapatára lehet építeniA Dunaújárosi Kohász csapat bentmaradt az NB II-ben. A további tervek: szponzort találni (még folynak a tárgyalások Pietro Pinivel), egy-két éven belül bejutni az NB I-be, a stadion építésének befejezése.
2006-06-06Sikerült a bravúr: bentmaradtak!A Dunaújvárosi Kohász csapata benmaradt az NB II-ben.
2006-05-30Utolsó meccs, utolsó esélyA Dunaújvárosi Kohász csapatának az NB II-ben való bentmaradása nagyon fontos lenne a csapat további sorsa miatt is. Tárgyalások folynak már a Budapesti Honvédtől most kiszállni akaró Pietro Pinivel. A szerződés egyik feltétele, azaz további tárgyalások a befektetésről, csak akkor lennének, ha a csapat bentmarad a másodosztályban.
2006-05-23Pietro Pini a Kohász tulajdonosa?A Dunaújvárosi Futball Club úgy döntött, hogy nem támogatja a továbbiakban a Budapest Honvéd NB I-es együttesének dunaújvárosi szereplését és lemond az együttműködésről. Pietro Pinivel továbbra is tárgyalásban vannak, mivel a jelek szerint Ő eladja a kispesti tulajdonrészét, és vagy tulajdonosa vagy támogatója lesz a Dunaújvárosi Kohásznak.
2006-05-16Dunaújváros Honvéd?!Az olasz származású tulajdonos el akarja vinni együttesét - a Kispest Honvéd labdarúgócsapatot - a fővárosbl, s a hírek szerint Dunaújváror lenne a célállomás.Már a tárgyalások is megkezdődtek Andics Józseffel, a Kohász egyik tulajdonosával a szerepvállalásról.
2006-05-12Bon giorno Dunaújváros!Beszámoló Dunaújváros labdarúgóinak jelenlegi helyzetéről. Piero Pini, aki a Kispest többségi tulajdonosa, a csapatát le akarja Dunaújvárosba hozni, viszont a Kispest nem akar jönni. Beszélgetés Andics Józseffel.
2006-05-05Omlik, bomlikBeszámoló a Dunaújvárosi Kohász jelenlegi helyzetéről, és a stadion állapotáról.
2006-04-28Piero Pini úr bejelentkezettA Dunaújvárosi Kohász tárgyalásokat folytatnak külföldi és hazai befektetőkkel is. A Budapesti Honvéd tulajdonosa kereste meg a Kohászt.
2006-04-11Hoffmann két gólja döntöttElkerült a kieső helyről a Dunaújvárosi Kohász.
2006-04-04A Dunaferr nem támogatja a jégkorongozókatA Dunaferr Zrt. igazgatósága döntött a vállalt 2006-os évi sporttámogatási keretéről. A kapott információk szerint a cégcsoport a Dunaferr női kézilabdacsapatéát és a Dunaferr Sportegyesületet támogatja. Nem jutott pénz többek között a jégkorongozókra és a labdarúgókra sem.
2006-02-07Alakul a Kohász kereteA gondok ellenére van remény egy jó csapatra.
2006-01-24Gáz van, mert nincs gázNehéz helyzetbe kerültek a dunaújvárosi labdarúgók és kajak-kenusok. A labdarúgó-stadion öltözőjében elzárták a gázcsapot, a csónakházban pedig nincs villany. Ugyanis a szolgáltatóka ki nem fizetett számlák miatt szüneteltetik szolgáltatásaikat. A lavina elindult, de még előre nem látható, mikor fog megállni.
2005-10-18Jakab Elek a Kohász új edzőjeBeszélgetés a labdarúgócsapat új edzőjével.
2005-10-12Jakab Elek - ismétA Dunaújvárosi Kohász őj edzője: Jakab Elek. Interjú.
2005-10-11Ma már új edzővelKözös megegyezéssel bontott szerződést Szepessy Lászlóval a Kohász együttese. A Dunaújvárosi Kohász labdarúgóinak újedzője lesz.
2005-10-10Szepessyt elküldte a KohászLabdarúgás. Szepessy László edzővel felbontották a szerződést.
2005-07-12Ismét focipályán a Dunaújvárosi Kohász SeKialakult a végső állapot a dunaújvárosi focicsapatnál: marad a másodosztály, de egy új, amatőr játékosokból álló csapattal és a régi hagyományokat felelevenítő Dunaújvárosi Kohász SE névvel.
2005-07-09Ismét: "Hajrá, Kohász!"Dunaújváros labdarúgói amatőr státuszban indulnak az NB II-es bajnokság Nyugati csoportjában, és a csapat új neve: Dunaújvárosi Kohász lesz.
1978-11-03Film a dunaújvárosi fiatalokról (kishír)A MAFILM rövidfilm forgatását kezdte meg. Eddig a PONT színjátszóegyüttesről, a balettiskoláról, az Amatőr Műhelyről, a Dunaújvárosi Néptáncegyüttesről és a Kohász Sportegyesület birkózóiról forgattak. (nem teljes szöveg)
1978-05-12Meditáció a Kohász legsikeresebb bajnoki évadja utánAz 1977-78-as év Nemzeti Bajnokságán első osztályban, a hetedik helyen végeztek.
1976-01-13Döntött a Kohász fegyelmi bizottságaBartók Istvánt és Kántor Sándort eltiltották a játéktól.
1976-01-09Elhunyt Marosvárosi BélaA Dunaújvárosi Kohász labdarúgó csapatának egykori edzője.
1973-11-09Sztárparádé.Műjégpályaavató: a belépés díjtalan.
1973-06-26Munkacsarnok avató1973. június 26-án (kedd) avatják fel a Központi Sporttelepen a D. Kohász SE fedett sport munkacsarnokát.
1973-02-20HuszonnyolcBeszámoló és tervek a D. Kohász labdarúgó-csapatának szurkológyűléséről.
1973-02-13Megkezdődött a terembajnokság......győzött a D. Kohász Székesfehérváron. Eredmények a kézilabdából.
1973-01-12Mérlegen a DKSI fiú tornászai.Tizenkétévesen az utánpótlásválogatott keretében...
1972-03-03Jól képzett serdülőkMérlegen a D. Kohász labdarúgó utánpótlása II.
1972-02-25Mérlegen a D. Kohász labdarúgó utánpótlása 1.Sok a tehetséges fiatal.
1972-01-14Asztalitenisz, birkózásMérlegen a D. Kohász.
1968-12-20D. Kohász 1968Eredményes éve volt-e 1968 a Dunaújvárosi Kohász Sportegyesületnek, a 12 szakosztálynak?
1968-11-29Hullámvölgyben a csapat?Edzés utáni beszélgetés az edzővel, Palicskó Tiborral.
1968-05-10Plusz vagy mínusz?Feljegyzések a Kohász labdarúgó csapatának eddigi szerepléséről.
1968-01-19Új labdarúgókCsörgő Szilárd, Ruppert Mihály, Oláh József, Varga Ferenc, Kamarás Béla.
1967-12-05Bajnokságot nyert a D. Kohász NB II-es szabadfogású birkózó csapataJövőre már NB I-es lesz a csapat.
1967-03-07Az egyesületi sportiskolárólA Dunaújvárosi Kohász SE sportiskolája három éves.
1967-01-27Nehéz év előtt állnak a birkózókAz idei év tervei
1967-01-17A Kohász SE eleget tett a megnövekedett feladatoknakMegtartották a város legnagyobb sportegyesületének közgyűlését.
1967-01-13Vívók közöttEgy edzésen...
1967-01-06A sportiskolárólBeváltotta-e a Kohász sportiskolája a hozzáfűzött reményeket?
1966-12-28Kielégítő eredmény-e a bentmaradásJegyzetek a D. Kohász labdarúgó csapatának első NB I-es évéről (1.)
1966-12-02Akik bajnokságot nyertekA Dunaújvárosi Kohász kötöttfogásban bajnokságot nyert birkózói.
1966-12-02Röplabdások a mérlegen (2.)A férfi és a női csapat eredményeiről
1965-11-26Ők tizenhatanA Kohász bajnok csapatának tagjai közül: Mihály József, Nagy Ferenc.
1965-11-23Ők tizenhatanA Kohász bajnok csapatának tagjai közül: Jagodics László, Vertja Gyula.
1965-11-16Ők tizenhatanA Kohász bajnok csapatának tagjai közül: Török Kálmán, Korona Ferenc, Takács II. József.
1965-11-12Ők tizenhatan 3.A Kohász bajnok csapatának tagjai közül: Sulia Ottó, Magasházi József, Für László.
1965-11-02Ők tizenhatan 2.A Kohász bajnok csapatának tagjai közül: Takács L. Lajos, Ligeti Béla, Csepecz Ferenc.
1965-10-29Ők tizenhatanA bajnok csapat tagjai közül: Sági István (kapus), Zugéber János, Andriska Vilmos.
1965-10-26Bajnokok köszöntéseA Dunaújvárosi Kohász labdarúgócsapata 1:0 arányú győzelemmel megszerezte az NB 1/B osztály 1965. évi címét.
Premier előttBeszélgetés Novák Dezső vezető edzővel. Az NB I-es Kohász kerete.