József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Dunaferr Ifjúsági Szervezet (Ifi)

430 db találat
Dátum downCímLeírás
2022-09-16Kontúros és komoly, szép közösségi eseménnyé nőtte ki magát a KönyvTér kavalkádja. KönyvTérnek indult, de egyre inkább Miénkitta tér lett belőle!A dunaújvárosi József Attila Könyvtár 2022-ben is megrendezte az ünnepi könyvhét mintájára szerveződő eseményt, a KönyvTér elnevezésű kulturális minifesztivált. A Városháza teret 2022. szeptember 3-án a könyvtár, a könyvek, a várossal foglalkozó helyi közösségek, a kulturális programok uralták.
2021-06-11Ha a csend beszélni tudna...Mostanában „csend van” a Dunaferr körül, pedig ez csak a látszat. Döbbenetes és egyben elszomorító az, amit a cégjegyzésre jogosult képviselet nélkül működő menedzsment és a Dunaferr jogásza tesz, ezzel akadályozva a cég törvényes működésének helyreállítását. Ha eddig ez valaki számára nem volt egyértelmű, most meg fogja érteni.
2021-02-12ISD Dunaferr: több fontos juttatást ígért a munkáltató a DTKSz megszűnése utánra.A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség korábbi elutasító állásfoglalása nyomán 2021. február 14-én megszűnik a Dunaferr Társaságcsoport Kollektív Szerződése (DTKSz).
2021-02-05Mi jöhet február 14. után a DTKSz megszűnésével!?A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség korábbi elutasító állásfoglalása nyomán február 14-én megszűnt a Dunaferr Társasági Csoport Kollektív Szerződése.
2021-01-22Jegelt javaslat. Mi lesz a társaság kollektív szerződésével?Az ISD Dunaferr vezérigazgatója meghosszabbítaná a kollektív szerződés hatályát két hónappal, de a szakszervezetek nem írták alá.
2021-01-20Csapdahelyzetben?Ezév április 30-ig, azaz két és fél hónappal meghosszabbodhat a Dunaferr kollektív szerződésében (KSZ) foglalt juttatások folyósítása, áll Evgeny Tankhilevich legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettes munkavállalóknak írt levelében, amennyiben január 20-a, 15 óráig a két reprezentatív érdekképviselet – a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet – elfogadja és aláírja az ajánlatban foglaltakat.
2020-10-22"A dolgozókkal vagyunk a bajban is..."Közlemény, tüntetések, bizonytalanság jellemzi az ISD Dunaferr jelenlegi helyzetét.
2020-08-28"Nem engedünk a vasakaratból!"Interjú Kálló Gergely, országgyűlési képviselővel az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. vezetése által felmondott kollektív szerződés kapcsán
2020-08-21Új kollektív szerződés készül!Felmondta a szakszervezetekkel kötött kollektív szerződést az ISD Dunaferr Zrt., ezt Evgeny Tankhilevich cégvezető közölte 2020. augusztus 14-én a szakszervezetekkel.
2020-08-00A munkáltató a KSZ felmondásáról döntöttEvgeny Tankhilevich levele az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalóihoz, amelyben közli, hogy a munkáltató felmondja a szakszervezetekkel kötött kollektív szerződést.
2020-04-00A Dunaferr Társaságcsoport Kollektív Szerződésének 79. sz. módosításaA DUNAFERR Társaságcsoport Kollektív Szerződésének 76. sz. módosításának szövege. A módosítás fő témája a koronavírus okozta vészhelyzet.
2020-02-00A DUNAFERR Társaságcsoport Kollektív Szerződésének 76. sz. módosításaA DUNAFERR Társaságcsoport Kollektív Szerződésének 76. sz. módosításának szövege.
2020-01-00A DUNAFERR Társaságcsoport Kollektív Szerződésének 74. sz. módosításaA DUNAFERR Társaságcsoport Kollektív Szerződésének 74. sz. módosításának szövege.
2019-06-08Nem engedték be a Ligát a DunaferrhezA liganet.hu információja szerint június 6-án, csütörtökön Dunaújvárosban hosszas szóváltás és viták után sem engedték be a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tárgyaló delegációját a gyárba, így meghiúsult a munkáltatóval előzetesen megbeszélt konzultáció.
2019-02-00MEGÁLLAPODÁS a DTKSz 4.11 pontja szerinti szociális és egyéb juttatásokrólA Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek képviselői megállapodtak a 2019. évi a szociális és egyéb juttatások mértékéről.
2018-12-00Befejeződött a szakszervezeti továbbképzésTesztírással, vizsgával fejeződött be 2018. december 4-én a Liga Szakszervezetek középfokú képzése. A Dunaferr Ifjúsági Szervezettől Oláh István elnök, Gombos György alelnök, Horváth Beáta gazdasági ügyintéző és Flóris József tagszervezeti titkár vett részt a Budapesten tartott tanfolyamon. A képzésről nyilatkozik Flóris József.
2018-12-00Szaloncukorral kedveskedtek a Kapusmikulások2018-ban is kedves figyelmességgel szolgáltak a munkatársak számára Mikulás napján a Dunaferr Ifjúsági Szervezet aktivistái: összesen 8 kapunál osztogattak édességeket a kollégáknak.
2018-12-00Házhoz jár a Mikulás. Rénszarvas helyett GPS segíti a célhoz jutástInterjú Kállai-Borik Róberttel, aki a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Mikulásaként már 22 éve látogatja a családokat.
2018-12-00Édességet, meghitt hangulatot hozott az Ifi MikulásBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2018. december 6-án tartott Mikulás ünnepségéről.
2018-12-00Ez történt...Beszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2018 novemberében és decemberében tartott elnökségi és választmányi üléseiről.
2018-12-00Új vezetőség2018. november 15-én küldöttközgyűlést tartott a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár, amelynek keretén belül megújult a pénztár vezetősége. Az Igazgatótanács elnöke Balogh László lett, míg az Igazgatótanács tagjai: Borbély Zoltán, Jakab Irén, Matuss Péter és Oláh István.
2018-11-00Korszerű ismereteket kínál a Liga képzéseBeszámoló a Liga Szakszervezetek középfokú képzéséről, amely 2018. november 5-én kezdődött. A Dunaferr Ifjúsági Szervezetet Oláh István elnök, Gombos György alelnök, Horváth Beáta gazdasági ügyintéző és Flóris József tagszervezeti titkár képviselte a tanfolyamon.
2018-11-00Ígéretes a legújabb pályázat isA Dunaferr Ifjúsági Szervezet pályázott a "Munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek" című GINOP-5.3.5-18 pályázaton. Az elképzelések szerint az Ifinél képzések, előadások megtartására költik a pályázati forrásból származó pénzeszközöket.
2018-11-00A Kis-Duna visszahozta a horgászkedvetSikeresnek bizonyult a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Szállítómű tagszervezetének 2018. október 21-én szervezett horgászversenye. Nyilatkozik Palotai Lászlóné Olgi, szervező.
2018-11-00Ez történt...Összefoglaló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2018 szeptemberében és októberében tartott választmányi és elnökségi üléseiről.
2018-11-00Szüreti mulatság és Márton napi vigalomFolytatódott a Dunaferr Ifjúsági Szervezet által a kistérségi kapcsolatok erősítésének támogatására kiírt EFOP-pályázaton elnyert forrásból származó eszközök felhasználása a társtelepülések, Baracs és Kisapostag civileket is érintő rendezvényeinek támogatásába. Baracson szüreti mulatsággal egybekötött faültetéshez, Kisapostagon pedig a Szent Márton napi gyermekrendezvény ugyancsak faültetéssel színesített programjához csatlakozás volt a cél.
2018-11-00Lezajlott a tisztújítás a GyöngyháználAz újonnan választott küldöttekből alakult Küldöttközgyűlés által 2018. november 15-én megválasztott Igazgatótanács és Ellenőrző Bizottság beiktatásával befejeződött a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár soros tisztújítása.
2018-08-00Szárszó ismét jó választásnak bizonyult2018-ban is Balatonszárszón került sor a Dunaferr Ifjúsági Szövetséghagyományos gyermektáborára. Az ötnapos nyaralásról nyilatkozik Bánhegyi Barnabás szervező és Zárai-Halács Áron résztvevő.
2018-08-00Megkérdeztük olvasóinkat: hogyan telt az idei nyár?A Dunaferr Ifjúsági Szervezet tagjainak beszámolója a 2018-as nyárról. Nyilatkozik Kácser Zoltán (elnök, Ifi választmány); Kósa Erika (Szállítómű tagszervezet); Kovács Miklós (Szállítómű tagszervezet); Simon Edit (ISD Kokszoló tagszervezet) és Flóris József (Nagyolvasztómű tagszervezet).
2018-08-00Kétnapos ünnepet ültek a baracsiakBeszámoló a baracsi augusztus 20-ai ünnepségről és a következő napon tartott falunapról. A rendezvény sikeréhez a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tárgyi eszközöket biztosított.
2018-08-00Férfiak és nők napja a merészség jegyében2018. október 6-án rendezik meg a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Szabadidős teamjének szervezésében a közös férfi- és nőnapot. Nyilatkozik Gombos György teamvezető.
2018-07-00Repülőnap a kistérségi együttműködés jegyébenBeszámoló a 2018. július 7-én megrendezett Baracs-Kisapostagi repülőnapról. A rendezvényen a Dunaferr Ifjúsági Szervezet nevében részt vett Oláh István elnök, Gombos György alelnök, Kurdi Szilvia, a Fémbevonómű tagszervezet vezetőségi tagja és Horváth Beáta gazdasági ügyintéző.
2018-07-00Liga-konferencia a munkaerőhiány és a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatásának összefüggéseiről2018. június 28-29-én tartották Velencén a Liga Szakszervezetek a Munkaerőhiány és a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatásának lehetőségei című konferenciáját. A Dunaferr Ifjúsági Szervezetet Kissné Balogh Mária (Acélmű) és Telkesi Jenő (ISD Power Kft.) képviselte.
2018-07-00Vonzó programnak bizonyult a VasasnapBeszámoló a XLI. Vasas- és Kohásznapról, amelyet 2018. július 13-én rendeztek a Vasmű téren. Interjú Szántó Jánossal, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Hideghengermű tagszervezetének vezetőségi tagjával, aki jutalomban részesült a renedezvényen.
2018-07-00Az evezést elfújta a szél2018-ban is megrendezték a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Sportteamjének egyik legnépszerűbb programját: a Velencei-tó körüli kerékpározással egybekötött vízitúrát. A viharjelzés miatt idén a résztvevők nem tudtak vízre szállni.
2018-07-00Vért adtak a NagyolvasztóműsökAz ISD Dunaferr Nagyolvasztómű dolgozói közül sokan rendszeren véradók, a félévenként szervezett alkalmak 40-50 véradót mozgatnak meg esetenként. Nyilatkozik Flóris József, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tagszervezeti titkára. Az Ifi által kisorsolt ajándékkosarat Szeip József nyerte.
2018-06-00Kihelyezett elnökségin épült a csapatA kisapostagi falunapon részt vettek a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnökségének és ellenőrző bizottságának tagjai. A részvétel célja a közös időtöltés és a csapatépítés volt. Nyilatkozik Oláh István, az Ifi elnöke.
2018-06-00Sláger lett a Szlovák Paradicsom2018-ban is túrázott a Szlovák Paradicsomban a Dunaferr Ifjúsági Szövetség sporteamje. Nyilatkozik Romanoczki István teamvezető.
2018-06-00Tisztségviselők továbbképzése Velencén. A kapcsolatépítés is fókuszba került2018. május 31-én és június 1-jén került sor a LIGA Szakszervezetek regionális tanfolyamára Velencén. A Dunaferr Ifjúsági Szervezet részéről Kéri Mihály, Kósa Erika, Márton Roland és Tőke Andor vett részt a továbbképzésen.
2018-06-00Hagyományos Ifi-képviselet a Parázs-VarázsonA hagyományokhoz híven 2018-ban is részt vett a Dunaferr Ifjúsági Szervezet a Parázs-Varázs sütögetős délutánon. Nyilatkozik Gombos György, az Ifi Szabadidős teamjének vezetője.
2018-05-00Az utóbbi idők legjobban sikerült felkészítőjeBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tisztségviselő felkészítő képzéséről, amelyet 2018. május 11. és 13. között rendeztek meg Szarvason. Nyilatkozik Oláh István elnök; Kállai István (Meleghengermű tagszervezet); Szabóné Suska Gabriella (ISD Kokszoló Kft. tagszervezet) és Kéri Mihály (Szállítómű tagszervezet).
2018-05-00Csuka lett a horgászverseny legnagyobb halaBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Sportteamje által szervezett 2018-as horgászversenyről. A Nyilatkozik Romanoczki István teamvezető.
2018-05-00Ifi-színekben pompázott a bográcsos tejbegríz2018. április 28-án rendezték meg a hagyományos főzőversenyt az ISD Dunaferr Acélműve és Nagyolvasztóműve között. Nyilatkozik Tőke Andor (Acélmű), a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tagszervezeti titkára.
2018-05-00"Szomszéd főzte" avagy civilek a kondéroknálA kistérségi civil szervezetek együttműködésének segítésére kiírt EFOP-pályázat programsorozatának keretében 2018. április 29-én, Kisapostagon, a "Szomszéd főztje" elnevezésű főzőverseny résztvevője volt a Dunaferr Ifjúsági Szervezet csapata.
2018-05-00Ez történt...Beszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2018. április 5-én tartott elnökségi üléséről. Témák: Vasasnap; Szabadidős team által benyújtott pályázat elbírálása; Sportteam által benyújtott pályázat elbírálása.
2018-04-00Taktikai megbeszélést folytatott a Szabadidős teamA korábban elkészített és jóváhagyott éves programterv részleteiről, módszertani végrehajtásáról értekezett a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Szabadidős teamje 2018.április 5-én. Nyilatkozik Gombos György teamvezető.
2018-04-00Májusban újra felkészítő a tisztségviselőknek. A szakmaiságra helyeződik a hangsúlyBeszélgetés Oláh Istvánnal, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnökével a 2018-as, tisztségviselőknek tartott felkészítőről.
2018-04-00Informatikusok családi napja. Az Ifi is beszálltBeszámoló az ISD Dunaferr informatikai igazgatóság Folyamatirányítási kollektívájának családi napjáról. A rendezvényen a sportszereket, játékokat és az üdítőitalokat a Dunaferr Ifjúsági Szervezet biztosította.
2018-04-00Krisnások külső szemmelSimon Edit beszámolója a Krisna-völgyben tett látogatásáról. Edit tagja a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnek, ezen belül az ISD Kokszoló Kft. tagszervezetben vállal vezetőségi feladatokat.
2018-04-00Elmaradhatatlan a Medvehagyma-túraBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Sportteamjének 2018. április 7-én, a Mecsekben tartott Medvehagyma-túrájáról.
2018-03-00Ilyen volt 2017 - tagszervezeti szemmelA Dunaferr Ifjúsági Szervezet tagszervezeteinek titkárai számolnak be a 2017-es esztendőről és a 2018-as tervekről. Nyilatkozik Flóris József (Nagyolvasztómű), Magyar Zoltán (Szállítómű), Telkesi Jenő (ISD Power) és Gecseg Ágnes (ISD Kokszoló Kft.).
2018-03-00Ez történt...Rövid ismertető a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2018. február 26-án és 2018. március 12-én tartott választmányi üléséről.
2018-02-00Jelentős béremelést kapnak a DUNAFERR munkavállalói 2018-ban2018. február 15-én a vállalatvezetés és a szakszervezetek képviselői között megszületett a megállapodás a 2018. évi bérfejlesztésről, valamint a szociális és egyéb juttatásokról. A Kollektív Szerződés módosításának teljes szövege.
2018-02-00Sikert ért a töretlen egységOláh István, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke értékeli a 2018-as bér- és szociális megállapodás eredményeit.
2018-02-00Érdekképviselet felsőfokon. Ötvenezer forint alapbéremelést kapnak a fizikai dolgozókHeteken át tartó tárgyalássorozat végén 2018. február 15-én megérdemelten rázhattak kezet egymással és a Dunaferr társaságcsoport képviselőivel a szakszervezetek - Dunaferr Ifjúsági Szervezet, Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség - delegáltjai: példaértékű megállapodás született a vállalat dolgozóinak 2018. évi bérfejlesztéséről és béren kívüli juttatásairól.
2018-02-00Idén is méltó kezekbe kerültek az Ifiért-díjakA küldöttek döntése értelmében 2018-ban a Dunaferr Ifjúsági Szervezet legmagasabb elismerését, az Ifiért-díjat Csóka Andrea, az ISD Kokszoló Kft. tagszervezet vezetőségi tagja és Kun Krisztián, az Acélmű tagszervezet vezetőségi tagja vehették át. Beszélgetések a díjazottakkal.
2018-02-00Ilyen volt 2017 - tagszervezeti szemmelA Dunaferr Ifjúsági Szervezet tagszervezeteinek titkárai számolnak be a 2017-es esztendőről és a 2018-as tervekről. Nyilatkozik Kácser Zsoltán (Irányítás tagszervezet), Kocsis Andrea (Hideghengermű tagszervezet) és Tőke Andor (Acélmű tagszervezet).
2018-02-00Ötletes jelmezekkel készültek a bálozókBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2018-as farsangi báljáról, amelyet február 16-án tartottak a Lemezalakító szabadidőparkjában.
2018-01-00Mozgalmas, munkás évet zárt az IfiBeszélgetés Oláh Istvánnal, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnökével a 2017-es évről.
2018-01-00Bértárgyalás lépésről-lépésreIsmertető az ISD Dunaferr társaságcsoportnál működő érdekvédelmi szervezetek - Dunaferr Ifjúsági Szervezet, Dunaferr Vasas Szakszervezet - és a munkáltató 2018. januári bértárgyalásairól.
2018-01-00A bringatúrák és a gyalogtúrák népszerűsége töretlenA korábbi években bevált és népszerű programokat, gyalogtúrákat, kerékpáros túrákat, horgászeseményeket szervezett 2017-ben a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Sportteamje. Nyilatkozik Romanoczki István teamvezető.
2018-01-00A szokásos szabadidős programok tavaly sem maradtak elA tervezett programok többségét meg tudta valósítani a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Szabadidős teamje 2017-ben. Nyilatkozik Gombos György teamvezető.
2018-01-00Továbbra is a színházi programok vezetnekFőként a színházlátogatások voltak népszerűek 2017-ben a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tagjai körében a kulturális programok közül. Nyilatkozik Horváth Beáta kulturális programszervező.
2018-01-00A "meglepetések éjszakája" avagy újabb évet zárt az Ifi2018. január 26-án este az ISD Dunaferr Lemezalakítómű szabadidőparkjában búcsúztatta a 2017-es évet, és köszöntötte az új, 2018-as esztendőt a Dunaferr Ifjúsági Szervezet.
2017-04-00FőzőversenyMásodik alkalommal rendezték meg az Dunaferr Ifjúsági Szervezet keretein belül az Acélmű és a Nagyolvasztómű közös főzőversenyét.
2017-02-15Egymásnak feszültekMegrekedtek a munkáltató és a szakszervezet közötti bértárgyalások a Dunaferrnél. A munkáltató tárgyalni, a szakszervezet demonstrálni akar.
2016-12-00Összefoglaló nagyvezetőségiHarminchárom tisztségviselő részvételével tájékoztató, összefoglaló nagyvezetőségi ülést tartott a Dunaferr Ifjúsági Szervezet. Az utóbbi időszak lényegesebb eseményeiről és a közeljövő feladatairól Oláh István elnök adott a testületnek tájékoztatást.
2016-12-00Válogatás a Dunaferr Ifjúsági Szervezet eseményeiből. Életünk 2016-banVisszatekintő a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2016-os eseményeire: rendezvények, túrák, horgászverseny és szakácsverseny.
2016-12-00Ez történt...Beszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2016. december 14-én tartott választmányi üléséről.
2016-12-00Nálunk járt a MikulásBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Mikulás-ünnepségeiről: 2016. december 6-án az Ifi Kapumikulásai várták a gyárba érkezőket, délután 3-kor Mikulás-ünnepséget tartottak a dolgozók gyermekei számára. A Hideghengerműs és a Kokszolós Ifi-tagok gyermekei is kaptak ajándékcsomagot.
2016-06-00Férfiak napja az Ifivel. Az "emancipáció" jegyébenBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2016. június 3-án tartott férfinap nevű rendezvényéről.
2016-02-00Segítsünk Istvánnak!. Minden forint számítFelhívás Pecsét István megsegítésére. István gyógykezelését az ISD Dunaferr Zrt., a vasasszakszervezet, az Ifi és számos vasműs munkavállaló is támogatja.
2015-12-07Receptre ment (képaláírás)Mikulás természetesen az ünnepnapon betegségük miatt a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályán ragadt gyermekeket sem hagyhatta ki! A Dunaferr Ifjúsági Szervezet segítségével vasárnap délelőtt ezeknek a gyerekeknek is vitt ajándékcsomagot (telje szöveg)
2015-12-00Elkeltek az Ifi tisztségeiA főbb tisztségviselők megválasztásával 2015. november 13-án befejeződött a Dunaferr Ifjúsági Szervezet ötévente esedékes tisztújításának folyamata. Ellenjelölt nélkül lett elnök Oláh István, illetve alelnök Gombos György, a hat elnökségi tag pedig Csókás Barnabás, Gecseg Ágnes, Kácser Zoltán, Romanoczki István és Tőke Andor lett.
2015-09-17Férfiak negyven utánA férfiak negyven év munka utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazást eltörölte az Alkotmánybíróság.A szakszervezetek nem adják fel. Oláh István, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke és Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökének véleménye.
2015-09-00Folytatódik a létszámleépítésFolytatják az ISD Dunaferrben a létszámleépítési folyamatot. Ennek végrehajtására Létszámcsökkentési Bizottság alakul, amelynek munkájában a Dunaferr Ifjúsági Szervezet delegált tisztségviselője is részt vesz.
2015-08-00Nem zörög a haraszt... Avagy egy visszavont javaslat krónikájaBeszámoló az ISD Dunaferr Érdekegyeztető Tanácsának 2015. július 21-i üléséről, és a 2017. július 28-án tartott szakszervezeti együttes ülésről. A megbeszélések fő témája a II. kohó felújítása volt.
2015-08-00Megalakultak a választási bizottságokMegalakultak a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tagszervezeteinek választási bizottságai. Az Ifi tisztújítására 2015 őszén kerül sor.
2015-08-00Hétpróbás kalózok az AdriánA horvátországi Tribunjban nyaralt egy dunaújvárosi gyerekcsapat kísérőikkel. Nyilatkozik Horváth Beáta, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet gyazdasági ügyintézője.
2015-08-00Jól szórakoztak a Kokszolós gyerekek2015-ben is rendeztek napközis tábort az ISD Kokszoló Kft. Szabadidő Parkjában a Kokszolós gyermekeknek. Nyilatkozik Gecseg Ágnes, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet kokszolói tagszervezetének titkára.
2015-08-00Elszállt a nyárNyári élményeiről nyilatkozik Pász Zsuzsanna, az ISD Dunaferr Irányítás tagszervezetének vezetőségi tagja; Pokornyi Istvánné, az Irányítás tagszervezet tagja és Tőke Andor, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet acélművi tagszervezeti titkára.
2015-08-00Jólesett a siófoki pancsolásBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Irányítás tagszervezetének siófoki kirándulásáról. Nyilatkozik Komáromi Jánosné, kísérő.
2015-07-00Kezdődik a tisztújítási folyamat2015-ben aktuálissá vált a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tisztségeinek megújítása. Interjú az Ifi alelnökével, Gombos Györggyel, akit a folyamat koordinációjával bíztak meg.
2015-07-00Újabb átszervezések a láthatáronA reorganizációs programot folytatva, az átalakítás harmadik szakaszaként újabb átszervezéseket tervez az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje. A tervezett átszervezésnél érintett egységek névsora.
2015-07-007próbások keréken és vízenInterjú Romanoczki Istvánnal, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Sportteamjének vezetőjével a 2015. június 27-én megrendezett kombinált kerékpár- és vízitúráról.
2015-07-00A kánikula sem fogott ki a horgászokonBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet által ötödik alkalommal megrendezett 24 órás horgászversenyről. A győztesek névsora.
2015-07-00A görög tenger szerelmeseInterjú Budai Zoltánnal, aki másodszor vett részt a Dunaferr Ifjúsági Szervezet által szervezett görögországi kiránduláson.
2015-07-00Lelle is bevált táborhelykéntA Dunaferr Ifjúsági Szervezet jóvoltából 22 általános iskolás korú gyerek vehetett részt egy balatonlellei táborozáson. Az egyik résztvevő, Berczeli Panna Lili beszámolója.
2015-07-00Ez történt...Összefoglaló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2015 júniusában és júliusában tartott küldött-, választmányi és elnökségi üléseiről.
2015-07-00Bringa, evezés és gasztronómiaBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet által 2015. június 27-én megrendezett kombinált kerékpár- és vízitúráról. Romanoczki István főszervező és segítője, Szatmári Csaba véleménye a túráról.
2015-07-00Nem haraptak a halakBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet által 2015. július 3-án megrendezett 24 órás horgászversenyről. A győztesek névsora.
2015-06-00Méltó keretek között ünnepeltek a vasasokBeszámoló a XXXIX. Vasanapról. Evgeny Tankhilevitch (az Isd Dunaferr Zrt. cégvezetője), Spieglné Balogh Lívia (a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke) és Mucsi Zoltán (a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke) beszédeinek összefoglalása. Oláh István (a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke) véleménye a rendezvényről. A Dunaferr által adományozott legmagasabb kitüntetést, a Borovszky-díjat 2015-ben Orova István, az ISD Kokszoló Kft. ügyvezető igazgatója kapta.
2015-06-00Zamatok ködében a Duna partjánBeszámoló a 2015. május 30-án megrendezett Parázs-Varázsról (Családi Hétvége). Gombos György, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Szabadidős Teamjének véleménye a rendezvényről.
2015-06-00Gokartverseny-újra!2015. június 6-án ismét megrendezték a Dunaferr Ifjúsági Szervezet gokartversenyét a kulcsi gokartpályán. A férfiaknál Orha Krisztián, míg a nőknél Oskolás Éva végzett első helyen.
2015-06-00Új együttműködés kezdete?A Dunaferr Ifjúsági Szervezet Sportteamje és a Rácalmási Vízi és Szabadidő Szakosztály közös kenutúrán vett részt, a további közös együttműködések reményében.
2015-06-00Danicska Sándor ajándékcsomagot kapott a véradáson való részvételéért (képaláírás)Mintegy 50 fő vett részt az Ifi által szervezett június 11-ei véradáson. A véradók között kisorsolt ajándékcsomag nyertese Danicska Sándor, a Szállítómű gyárvezetője a díjat Oláh István elnöktől vette át (teljes szöveg)
2015-06-00Ez történt...Beszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2015 májusában és júniusában tartott választmányi és elnökségi üléseiről.
2015-06-00Tovább a hagyományok útjánBeszámoló a XXXIX. Vasas- és Kohásznapról. Nyilatkozik a Borovszky-díjas Orova István, az ISD Kokszoló Kft. ügyvezető igazgatója; a "Vasasszakszervezetért" oklevéllel jutalmazott Gyimesvári Csaba és a négyéves Békés Zalán.
2015-05-00A Dunaferr Ifjúsági Szervezet kiszervezésekkel kapcsolatos álláspontjaA Dunaferr Ifjúsági Szervezet véleményét a kiszervezésekkel kapcsolatban ismerteti Oláh István, az Ifi elnöke.
2015-05-00A DUNAFERR Társaságcsoport Kollektív Szerződésének 68. sz módosítása2015. május 5-én lép hatályba a DUNAFERR Társaságcsoport Kollektív Szerződésének 68. számú módosítása. A módosítások szövege.
2015-05-00Csak az első fejezet zárult le2015 májusában került sor Balatonszemesen a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tréningsorozatának lezáró, kétnapos foglalkozására. Beszteri Péter, az ISD Kokszoló Kft. tagszervezet vezetőségi tagjának véleménye a foglalkozásokról.
2015-05-00Felsőbb osztályba léphetnekBeszélgetés a Dunaferr Ifjúsági Szervezet vezetésének tartott tréningsorozat szakmai irányítójával, Nickl Gabriellával.
2015-05-00Ez történt...Beszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2015. májusában lezajlott, kihelyezett választmányi és kihelyezett nagy vezetőségi üléseiről.
2015-05-00Időszaki tájékoztatót kapott a vezetőségA Dunaferr Ifjúsági Szervezet kihelyezett nagy vezetőségi ülést tartott Balatonszemesen. Szó esett az elvégzett feladatokról, és megtárgyalták a felmerülő kérdéseket.
2015-05-00A cél a Dunaferr hosszú távú, gazdaságos működtetéseInterjú az ISD Dunaferr Zrt.-ben történő kiszervezésekről dr. Sevcsik Mónikával (reorganizációs és management support igazgató), Mucsi Zoltánnal (a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke), Oláh Istvánnal (a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke) és a munkavállalókkal, Hegedűs Péterrel, Tóth Zoltánnal, Néder Mártával.
2015-04-00Mozgással az egészségért és a jó közérzetértBeszélgetés a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Sportteam csoportjának vezetőjével, Romanoczki Istvánnal.
2015-04-00Derű a horgászokra, ború a halakraBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2015-ös első horgászversenyéről, amit a Sportteam szervezett a nagyvenyimi halastavon.
2015-04-00Kedvezménykártya Ifi tagoknakMegállapodás született a Dunaferr Ifjúsági Szervezet és a Dolgozók Érdekeit Szolgáló Iroda (DÉSZI) között az Ifi tagjainak fogyasztói árkedvezményre jogosító kártyával történő ellátására. A folyamatosan fejlődő szolgáltatás keretében jelenleg 6 megyében közel 120 elfogadóhely biztosít általában 5-20% mértékű árengedményt vásárlások illetve szolgáltatások igénybevétele esetén.
2015-04-00Medvehagyma nyuszitojássalA Dunaferr Ifjúsági Szervezet Sportteam csoportja 2015-ben már hatodik alkalommal rendezte meg a húsvét előtti medvehagyma-túrát.
2015-04-00Ez történt...Beszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2015. áprilisban lezajlott választmányi és elnökségi üléseiről.
2015-03-05Vasmű: megállapodtak!Befejeződtek a tárgyalások és aláírták a szerződést az ISD Dunaferr Zrt. vezetői és a szakszervezetek képviselői. Kölcsönös engedmények és áldozatok, három évre szóló megállapodás, kohófelújítás, béremelés.
2015-03-04Vita bérekről és fejlesztésrőlFolytatódnak a bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben, a megegyezéshez közeli állapotban van az egyezség szövege. Oláh István (Dunaferr Ifjúsági Szervezet), Mucsi Zoltán (Dunaferr Vasas Szakszervezet), dr. Mezőközy András (ISD Dunaferr Zrt. HR-igazgató, szóvivő) nyilatkozatai.
2015-03-03Megállapodás előtt állnak a vasműbenKözel az egyezség a vasműben a béremelésekről.
2015-03-00Elfogadták a Zrt-s szociális megállapodást2015. március 17-én létrejött az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalóit érintő, 2015. évre szóló, szociális juttatásokat szabályozó megállapodás.
2015-03-00Hagyományosan siker a farsangi bálBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet egyik legnépszerűbb rendezvényéről, a farsangi bálról.
2015-03-00Segíts magadon, a pénztár is megsegít!Beszélgetés Dr. Varga Szabó Lajosnéval, a Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatójával a pénztár által kínált lehetőségekről.
2015-03-00Finisben a fejlesztő tréning résztvevőiA végéhez közeledik a Dunaferr ifjúsági Szervezet tisztségviselőinek továbbképzése, Flóris József, a Nagyolvasztó tagszervezet vezetőségi tagjának véleménye a csoportfoglalkozásokról.
2015-03-00Ifi delegáció a LIGA veszprémi képzésénHétfős, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet által küldött delegáció vett részt a LIGA szakszervezetek két napos veszprémi képzésén. Békés Attila, az Energetikai Tagszervezet titkárának beszámolója.
2015-03-00Újraéled a fotóklubÚjraéled a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Panoráma Fotóklubja. Oláh István elnök kérésére az egyik alapító, Békés László igyekszik feléleszteni a szervezetet.
2015-03-00Magyarország hangja köszöntötte a az Ifis nőketGombos György beszámolója a Dunaferr Ifjúsági Szövetség nőnapi rendezvényéről, melynek sztárvendége Pál Dénes, a 2012-es The Voice - Magyarország hangja című tehetségkutató győztese volt.
2015-03-00Új programokkal készül a Szabadidős teamGombos György, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Szabadidős teamjének vezetője új módszerekről és megváltozott programösszetételről számol be.
2015-02-10Vasmű: tárgyalás, kifizetésMegkezdődtek az idei bér- és szociális tárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-nél.
2015-02-00Előremutató megállapodás születettBeszámoló a 2015-ben, vasműben folytatott bértárgyalásokról és ismertető a végleges megállapodásról.
2015-02-002014 a modernizáció év voltBeszélgetés Oláh Istvánnal, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnökével a 2014-es évről és a 2015-ös tervekről.
2015-02-0025 éves az IfiBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 25 éves születésnapi ünnepségéről. A szervezet jelenlegi (Oláh István) és korábbi elnökeinek (Kismoni László, Pilinszky László, Poszpischil László, Csapó Tamás) nyilatkozata. Balogh Béla, az országos Vasas Szövetség elnökének levele.
2015-02-00A közösségért végzett munka tisztelete2015 januárjában az "Ifiért" díjat Ivsits Zoltánné és Mudra László kapta. A díjazottak bemutatása.
2015-02-00Tovább a megújulás útjánFolytatódik a Dunaferr ifjúsági Szervezet tisztségviselőinek továbbképzése, 2014 novemberében és decemberében műhelymunkákat rendeztek 5 csoportban, 39 aktív tag részvételével.
2015-02-00Ez történt...Beszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet 2015. január és februárban lezajlott választmányi és elnökségi üléseiről és küldöttgyűléséről.
2014-12-19Évértékelő munkásgyűlésAz ISD Dunaferr Zrt. reprezentatív szakszervezetei munkásgyűlést szerveztek december 15-ére. Beszámoló.
2014-12-16Munkások gyűléseMunkásgyűlést rendeztek december 15-én, hétfőn a vasmű kultúrtermében. A gyűlést a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet szervezte.
2014-12-08A szakszervezetek kohófelújítás utánA vasmű helyzetéről és kilátásairól december 15-én munkásgyűlést rendeznek a dolgozóknak. "Szóban már megszületett az egyezség arról, hogy jövő évtől visszaállítják a kiharcolt jogokat..."
2014-12-00Fókuszban a vezetői hatékonyságLezajlott a kompetenciafejlesztő kiscsoportos tréningsorozat első fordulója, amelyen az Ifi tisztségviselői vettek részt.
2014-12-00Eljött a gyerekekhez az Ifi MikulásaAz Ifi Mikulása meglátogatta a Vasműs gyerekeket a vasmű kultúrtermében.
2014-12-00Idén is siker volt a kapus MikulásA korábbi évekhez hasonlóan 2014-ben is feltűntek a Dunaferr kapui előtt az Ifi Mikulásai.
2014-12-00Kitett magáért a Kokszolós Télapó700 mikuláscsomagot vihettek haza azok a Kokszolóban dolgozó szülők, akik idejében rendeltek az Ifi aktivistái által összeállított és becsomagolt édességkollekcióból.
2014-12-00Egyeztettek a karácsonyi bér beépítésérőlKét fordulóban zajlott le a munkáltató és az érdekvédelmi szervezetek egyeztetése a 2013. évi bérmegállapodásban lefektetett, karácsonyi bér alapbéresítésére vonatkozó megegyezés realizálásáról.
2014-12-00Ez történt...Beszámoló az Ifi decemberi elnökségi és választmányi üléséről.
2014-11-00Nekik nem volt nyolcJótékony kilométerek a vízben. 2014. október 25-én tartották a maratoni 24 órás úszóversenyt a Fabó Éva Sportuszodában.
2014-11-00Demonstráltunk a VasassalNem hivatalos formában a Dunaferr Ifjúsági szervezet is csatlakozott a tüntetéshez, amelyet a Parlament előtt rendeztek a jövő évi cafeteria adóemelése ellen.
2014-11-00Ülésezett az Érdekegyeztető TanácsA szakszervezetek és a munkáltató képviselői Érdekegyeztető Tanács keretében vitatták meg a társaságcsoport helyzetével kapcsolatos munkákat.
2014-11-00Folytatódhatnak a kiszervezésekÖsszefoglaló három előterjesztésről, amelyeket a Dunaferr Ifjúsági Szervezet kapott az átszervezésekkel kapcsolatban. Az Ifi állásfoglalása a kiszervezésekről.
2014-11-00Gyermektáborok jövőre isTervek a 2015-ös balatonlellei és horvátországi nyaralásokról.
2014-11-00Ez történt...Beszámoló a november első felében történt eseményekről.
2014-11-00Mikulás a kapuk előtt2014. december 5-én hajnalban ismét feltűnik az Ifi Mikulása a Dunaferr kapui előtt.
2014-10-00Összetartás-2014Csapatot épített a vezetőség. A Dunaferr Ifjúsági Szervezet tisztségviselői kétnapos összetartáson vettek részt.
2014-10-00Feltámadt aktivitásBeszélgetés Harcosné Szentpéteri Andreával a balatonszemesi tréningről.
2014-10-00Frissüljön a küldetéstudatInterjú Nickl Gabriellával, a balatonszemesi csapatépítő foglalkozás trénerével.
2014-09-02Kupagyőztes az ISD POWER Kft.A Dunaferr Ifjúsági Szervezet rendezésében bonyolították le a Dunaferr Zrt társaságcsoportján belül az Ifi Kupa kispályás labdarúgó tornát.
2014-09-00Vállalati labdarúgótornaEgy éven át tartott a Dunaferr Ifjúsági Szervezet által szervezett Ifi Kupa névre hallgató labdarúgótorna.
2014-08-00A Szállítómű tagszervezetBemutatkoznak a tagszervezetek.
2014-07-00Az Informatikai és Telekommunikációs Igazgatóság tagszervezetBemutatkoznak a tagszervezetek.
2014-07-00Halvadászat éjjel-nappalNegyedik alkalommal került megrendezésre Nagyvenyimen a 24 órás horgászverseny, az Ifi rendezésében.
2014-07-00Negyedszer is nagy siker volt"Huszonnégy órás horgászversenyt szervezett a Dunaferr Ifjúsági Szervezet a nagyvenyimi horgásztavon június 27-28-án."
2014-06-00A vasműs közösség ünnepe"XXXVII. Vasas-és Kohásznap. Borovszky Ambrus Díjban részesült Lukács Péter PhD. Az Év Menedzsere Díjat Kroó Iván, a vállalat igazgatóságának tagja, a Dutrade Zrt. igazgatóságának elnöke vehette át. A különböző szakmákban a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyen elért eredményeik alapján a szakszervezet által felajánlott oklevelet és pénzjutalmat vehetett át Szarka Zoltán, Dukai Balázs, Jankovics Mihály, Fáki Axel Csaba és Scsavniczky Csaba. A pedagógusok közül Zemankó István, Ujj István, Tengg Péter, Zámbó Zsolt, Kósa Mihály és Ónody Miklós részesült elismerésben. A vállalat idén is nyolc dunaújvárosi középiskolás diáknak adományozott kiváló tanulmányi eredményeikért és az országos szakmai versenyeken elért kiemelkedő helyezésekért Dunaferr Elismerő Oklevelet, ami pénzjutalommal is jár. Az idei évben a Vasasnapon a Dunaferr- iskola négy diákja vehette át az elismerést: Szarka Zoltán, az ország legjobb hegesztőtanulója, Fáki Axel Csaba, az ország legjobb géplakatos tanulója, Scsavniczky Csaba épületgépész technikus és Dukai Balázs hegesztő. (A Bánki három diákja és a Széchenyi gimnázium egy tanulója már korábban átvette az oklevelet.) Vasasszakszervezetért Ok­levelet és tárgyjutalmat vehetett át Mesics Károlyné, Késmárky Péter, Kovácsné Bognár Györgyi, Romanoczki István, Ziegler Lajos, Gyur­csik-Géczi Lászlóné, Pápai Tibor, Kajtár Istvánné, Ragó Imréné és Hodosi Andorné. A szakszervezet Elismerő Oklevélben részesítette a Dunaújvárosi Hírlap kollektíváját az elmúlt tíz évben megjelentetett, a vasművel foglalkozó írásokért, a hiteles tájékoztatásért. A Dunaferr Ifjúsági Szervezet is kiérdemelte ugyanezt az elismerést, a vasasokkal való folyamatos, korrekt, kiszámítható együttműködése révén."
2014-06-00Megmozdultak a panellakókBeszámoló a "Családi sportnap a közösségfejlesztés elősegítéséhez" című sportnapról.
2014-06-00Elismerés a VasastólElismerő Oklevelet kapott a Dunaferr Ifjúsági Szervezet.
2014-06-00Az Acélmű tagszervezetBemutatkoznak a tagszervezetek.
2014-05-00A Római városrész napja-Ifi módraSportnap, és játékos vetélkedők az Ifi szervezésében.
2014-05-00Az Irányítás tagszervezetBemutatkoznak a tagszervezetek.
2014-04-30Május elsejék emlékére...A Május elsejei ünnep kapcsán beszélgetés az ISD Dunaferr Zrt. két érdekvédelmi vezetőjével Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével, és Oláh Istvánnal, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet vezetőjével.
2014-04-00Sikert aratott az Ifi egészségnapjaPrevenció és egészséges életmódra törekvés a DUNAFERR Ifjúsági Szervezetnél.
2014-04-00A Karbantartási Igazgatóság tagszervezetBemutatkoznak a tagszervezetek.
2014-04-00A Ptk. változásai az Ifi szervezetet is érintikAz egyesületekre vonatkozó változásokról.
2014-03-26HíresztelésekAz érdekvédők összehívták az Érdekegyeztető Tanácsot március 25-én az ISD Dunaferr Zrt.-ben. A cég vezetői tartják magukat az eddigi megállapodásokhoz, a híresztelésekkel ellentétben újabb elbocsátást nem terveznek.
2014-01-22Vasasok dolgairól"Dunaújváros nem juthat Diósgyőr, Ózd sorsára: ez már az ország ügye!" A vasműben járt a Vasas Szakszervezet országos elnöke, Balogh Béla.
2014-01-01Küzdelmes évet zártunkInterjú Oláh István elnökkel, a szervezet működéséről, terveiről.
2014-01-01A Meleghengermű tagszervezetBemutatkoznak a tagszervezetek.
2014-01-01Strukturális modernizáció az Ifi irodánA munkastílus és a munkaszervezés átalakításáról.
2013-11-01Jobb időkre várvaAz Ifi "Nemzedékünkért" Alapítványának tevékenységéről. Interjú Kismoni László kuratóriumi titkárral.
2013-11-01Fókuszban a Nagyolvasztó csapataBemutatkoznak a tagszervezetek.
2013-10-01Zökkenőmentes váltás az elnöki posztonCsapó Tamást Oláh István váltja az Ifi élén. Interjú az új elnökkel.
2013-10-01Bizonyítási vágytól fűtve"Régi motorosból" lett az új alelnök. Interjú Gombos Györggyel.
2013-10-01Az Energetikai tagszervezetBemutatkoznak a tagszervezetek. Az Energetikai az Ifi legkisebb, és legrégebbi tagszervezete.
2013-09-20Vasmű: hogyan tovább?Beszámoló a szeptember 19-én, a vasműben megtartott munkásgyűlésről. Szakszervezeti javaslatok és a cégvezető beszámolója.
2013-08-30Érdekvédők és politikusok is...Czomba Sándor, augusztus 29-i dunaújvárosi látogatásakor személyesen találkozott az ISD Dunaferr Zrt. érdekvédelmi szervezeteivel. Beszámoló a nem hivatalos találkozóról.
2013-08-21VisszavásárolhatjákPolitikusok, vállalatvezetők és érdekvédők tárgyaltak azISD Dunaferr Zrt. helyzetéről. A kormány augusztus20-án váratlan bejelentést tett: vételi ajánlatot tesz a vasműre.
2013-08-14Senki nem tudott a Dunaferr létszámleépítésérőlA Dunaferr Ifjúsági Szervezetét is csak pénteken értesítette a menedzsment az 1500 fős létszámleépítésről – mondta el Oláh István, a szakszervezet elnöke a Lánchíd Rádiónak. Törőcsik Zsolt interjúja.
2013-08-01Összefogás szükségesVáltás az Ifi élén. Az új vezető: Oláh István.
2013-07-31"A munkavállalókért"Csapó Tamás lemondása után új elnököt választott a közelmúltban a térség egyik legnagyobb érdekvédelmi szervezete, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet. Beszélgetés az új elnökkel, Oláh Istvánnal.
2013-04-30Majális: hol volt, hol nem volt ilyesmiIdén Dunaújvárosban a város, a gyárak, üzemek, szakszervezetek sem szerveztek majálist.
2013-04-17"Ha él a gyár, él a város!"Beszámoló a Városháza téren, április 16-án megtartott vasműs nagygyűlésről.
2013-04-17Radikális módszerekBeszámoló a vasműs nagygyűlés után rendezett sajtótájékoztatóról, ahol Cserna Gábor polgármester ígéretet tett, arról hogy pozitív döntésnek kell születnie a kohó átépítéséről.
2013-04-11Gyűlés a vasműs helyzetrőlA Dunaferr minden munkavállalóját, városi és városkörnyéki lakókat várják a szakszervezetek az április 16-ra, a Városháza térre szervezett nagygyűlésre.
2013-04-09Nagygyűléssel állnak ki a Dunaferr dolgozói az acélgyártás mellettNagygyűlést szervez jövő keddre a dunaújvárosi polgármesteri hivatal elé a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet, hogy felhívják a figyelmet a dunaújvárosi nyersvas- és acélgyártás megmaradásának szükségességére.
2013-02-28Ritka pillanat a keddiAz ISD Dunaferr Zrt.-ben lezajlott sztrájk utáni állapotot értékelte dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott és Evgeny Tankhilevich, a cég vezetője.
2013-02-28Siker volt, de...Szakszervezeti vezetők az ISD Dunaferr Zrt.-ben lezajlott sztrájk eredményéről: Pataky Péter, Gaskó István, Mucsi Zoltán, Csapó Tamás.
2013-02-27Jó hír: megállapodtak!Aláírták a bérmegállapodást az ISD Dunaferr Zrt-ben a szakszervezetek és a cégvezetés. A sztrájkot kedden 18 óra 45 perckor befejezték.
2013-02-26Tüntetést terveznek"Folytatódik a sztrájk a vasműben. Hétfőn elmaradt a sínblokád, viszont a szakszervezetek tárgyaltak a vezetéssel. Szerdára tüntetést terveznek az orosz nagykövetséghez."
2013-02-25Sztrájk igen, blokád nemTovább folytatódik a sztrájk az ISD Dunaferr Zrt.-ben. Beszámoló.
2013-02-23Sínleállás mégsem lesz!Sztrájk az ISD Dunaferr Zrt.-ben, a február 24-re tervezett része, a vasműbe irányuló iparvágány lezárása, más néven: a sínblokád elmarad!
2013-02-22Munka, beszüntetveTovább folytatódik a sztrájk az ISD Dunaferr Zrt.-ben.
2013-02-21Sztrájkolók és megegyezők"A Dunaferr két nagy szakszervezete, a Vasas és az Ifjúsági szervezi a határozatlan időre szóló, általános munkabeszüntetést. A sztrájk oka, hogy február 15-ig nem sikerült aláírni az idei bérmegállapodást. A sztrájkba egyelőre a meleg- és a hideghengermű dolgozóit, illetve a gyár szállítóművének egy részét vonták be a szakszervezetek."
2013-02-20Ma egykor kezdődikMindkét érdekvédelmi csoportosulás elutasította az ISD Dunaferr Zrt. ajánlatát, és bejelentették, hogy február 20-án 13 órától határozatlan idejű, általános sztrájkba kezdenek a társaságcsoport területén.
2013-02-19Bérharc, sztrájkharcAz ISD Dunaferr Zrt.-ben.
2013-02-19Dunaferr: sztrájkbizottság alakultA Dunaferr Ifjúsági Szövetség is csatlakozott a Vasashoz, elutasították a munkáltatói javaslatot, február 20-tól határozatlan idejű sztrájkot hirdettek. Megalakult az ISD Dunaferr Zrt. szintű sztrájkbizottság, amelynek vezetője Borbély Zoltán, tagjai Molnár László, Sarkantyu János és Csapó Tamás.
2013-02-18Sztrájk lesz szerdától a dunaújvárosi vasműbenA kollektív szerződés megkötésére jogosult két szakszervezet közül a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség szövetségi tanácsa hétfői ülésén elutasította az ISD Dunaferr Zrt. múlt pénteki bérfejlesztési ajánlatát és szerdától határozatlan idejű általános sztrájkot hirdetett. A Dunaferr Ifjúsági Szervezet kedden dönt a kérdésben.
2013-02-16Se megegyezés nincs, se sztrájk"A tárgyalások közben az érdekvédők egybehangzóan leszögezték, hogy a megállapodás elmaradása esetén február 20-tól általános sztrájkot szerveznek, készek megakadályozni az ukrán acél bevitelét a vasműbe, és újabb tiltakozó demonstrációt szerveznek a budapesti orosz nagykövetség elé."
2013-02-14Középtávú bérjavaslatKözéptávú bérfejlesztési javaslatot tárt az ISD Dunaferr a szakszervezetek elé a február 13-i tárgyaláson.
2013-02-11Nem értik, illetve örülnekMég tartanak a bértárgyalások az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. és az érdekvédelmi szervezetek között.
2013-02-07"Alkalmatlan a javaslat"Tárgyalásra alkalmatlannak tartja és teljes mértékben elutasítja a munkáltató bérjavaslatát a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség. Ha február 15-ig nem sikerül megegyezni, akkor február 20-tól sztrájkba lépnek a munkavállalók.
2013-02-05Kifizették a kéthavi pluszbért"Az ISD Dunaferr Zrt. 2012-ben a Kollektív Szerződés hatálya alá tartozó társaságok valamennyi munkavállalójának teljes összegben kifizette a 13. és a 14. havi bért is."
2013-02-02Nullánál nagyobb emelésMegtörtént az első levélváltás a vasmű vezetése és érdekvédői között az idei béremelésről. 2,1 százalék: ez az ISD Dunaferr Zrt. vezetésének béremelési ajánlata.
2013-01-30Tárgyalás lesz, de emelés...?Az ISD Dunaferr Zrt-ben érdekképviseleti szervezetei, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség, és a Dunaferr Ifjúsági Szövetség közös levélben nyújtotta be feltételeit a napokban a vasmű cégvezetőjének, Evgeny Tankhilevich-nek. (Havilappá alakult a Dunaferr magazin).
2013-01-08Olvad majd a vasunk?A Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetsége nem tartja lezártnak a 2012-es évi, 2,1 százalékos emeléssel abbamaradt bértárgyalásokat.
2012-12-21Vasmű: patthelyzetbenA Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet nem tekintik tárgyalási alapnak mindazt, ami a cég vezetőivel a december 11-i személyes megbeszélésen elhangzott.
2012-12-19Vasműsök egymást köztDecember 19-én munkásgyűlést tartanak a vasműben.
2012-12-14Vasmű: feszültség"Evgeny Tankhilevich legutóbbi, keddi tárgyalásaikon ugyanis kijelentette: a cégvezetésnek már nem fontos, hogy 2013-ban bevezethessék azt az új prémiumrendszert." Tovább folytatódik a vita a bérekről az ISD Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek képviselői között.
2012-12-11Pályacsúcsok a végénBefejeződött a 2012-es városi tekebajnokság versenysorozata. 1. Gurig-Ászok 2. Gőzhenger, 3. Dunaferr Ifjúsági Szervezet csapata.
2012-12-08Kudarc DonyeckbenDecember 7-én megrendezték a Béke étteremben a hagyományos, Szent Borbála napi kohász szakestélyt. A szakszervezetek küldöttjei megérkeztek a tárgyalásról. A Dunaferr Lőrinci Hengerművet bezárják, a vasmű Nagyolvasztóművének I-es kohóját 2013 januárjában átépítés miatt leállítják. A létszámleépítésről és a béremelésről nincs hír.
2012-12-07Az a hír, hogy megjöttekDecember 6-ám hazaérkezett Donyeckből az ISD Dunaferr Zrt. küldöttsége: Csapó Tamás, Kroó Iván, Mucsi Zoltán.
2012-12-04Leginkább a jövő izgatja már a feleketDecember 4-én utazik el az ISD Dunaferr Zrt. delegációja az ukrajnai Donyeckbe. A tulajdonosokkal a szakszervezetek vezetői Mucsi Zoltán, Csapó Tamás, és Kroó Iván tárgyal.
2012-12-03A védőszent figyelni fog?Legutóbbi információink szerint december 4-én indul a vasműsök küldöttsége, hogy az ISD Dunaferr Zrt. fő tulajdonosaival, köztük Oleg Mkrtchannal megkezdjék tárgyalásaikat a béremelési-, prémiumrendszer- átalakítási és létszámcsökkentési problémákról.
2012-11-28A halogatás további halogatás most is...November 28-ra tervezték a tárgyalást a Dunaferr béremeléséről és jövőjéről a gyár érdekvédői és a tulajdonosai között. A megbeszélést elhalasztották.
2012-11-27Bérek, és a jövőA napokban készülnek találkozni a vasmű tulajdonosaival a helyi érdekvédelmi vezetők. A tervek szerint Donyeckben lesz a tárgyalás. Beszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű Szakszervezeti Szövetség elnökével.
2012-11-23Felfüggesztették a sztrájkotRövid összefoglaló a tárgyalás állásáról.
2012-11-22Sztrájk: most is elmaradHatározatlan időre felfüggeszti az eredetileg a november 20-ra meghirdetett, majd huszonnégy órával elhalasztott munkabeszüntetést a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség.
2012-11-21Tárgyalási határidő: ma délelőtt tíz óra!November 20-án még nem állapodott meg a cégvezetés és az érdekvédők két szervezete (Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség, Dunaferr Ifjúsági Szervezet) az idei vasműs béremelésről. November 21. délelőtt tíz óráig tart a határidő.
2012-11-20Sztrájk, halasztvaA bérmegállapodás reményében Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszerszervezet által november 20-ra hirdetett sztrájkot 24 órával elhalasztotta.
2012-11-16Biztató: tárgyalt tárgyakFolytatódnak a bértárgyalások az ISD Dunaferr Zrt.-ben.
2012-11-16Bíztató fejlemények a DunaferrbenÉrdekegyeztető Tanács ülés keretében tárgyalóasztalhoz ültek az érdekképviseletek és a munkáltató képviselői, annak érdekében, hogy a KSZ részeként hamarosan aláírhassák a 2012. évi bér- és szociális megállapodás lezárását. Ha ez megtörténik, sor kerülhet a 72 órás sztrájkfelhívás visszavonására.
2012-11-15Érdekek, bérek - egyezés?Megrendezték az ISD Dunaferr Zrt. érdekegyeztető tanácsának (ÉT) idei első, hivatalos ülését november 14-én.
2012-11-13Összhangban a természettelAz ISD Dunaferr Zrt. és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet és az Aranyponty Zrt. vezető várható együttműködéséről, hogy vasműsök kedvezményesen üdülhessenek a Rétimajorban.
2012-10-19Európai Ligába akarnak lépniAz ISD Dunaferr Zrt. második legnagyobb érdekvédelmi szövetsége, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet (DISZ) felvételét kérte a Liga Szakszervezetekbe. A liga tanácsa novemberben dönt.
2012-10-19Dunaferres szakszervezet a LigánálA Dunaferr Ifjúsági Szervezet az elmúlt hétvégén kihelyezett ülést tartott Pécsett. A szakszervezet képviselői áttekintették a világgazdasági válsággal terhelt környezetben saját szerepüket és tevékenységük, érdekvédelmi munkájuk hatékonysága növelésének lehetőségeit.
2012-07-27Burián András (1964-2012)Elhunyt Burián András a Dunaferr Ifjúsági Szervezet választmányának elnöke, a Sport Team vezetője.
2012-06-14Ádáz csaták négy kerékenMájus 26-án rendezte meg már hagyományosnak mondható gokartversenyét a Dunaferr Ifjúsági Szervezet sport teamje.
2012-06-08Ádáz csaták négy kerékenIfi-gokartverseny.
2012-06-04Bemutatkozott a Panoráma FotóklubA Galéria Jazz Klubban szerepel első alkalommal a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Panoráma Fotóklubja.
2012-05-11Szabadidős tevékenységek hasznosabb eltöltése"A Dunaferr Ifjúsági Szervezet indulásakor a szabadidős, kulturális, sport- és családi rendezvények szervezésével alapozta meg elismertségét, azóta a vállalatcsoport két reprezentatív szakszervezetének egyikeként sikeres profiljává az érdekvédelem vált. A hagyományos „vonal” jelentőségéről, szerepéről Gombos Györgyöt, a szabadidős team vezetőjét kérdeztük."
2012-04-27Folytatódnak a tárgyalások a munkáltató és a szakszervezetek között2,1 százalékos bérfejlesztés 2012. január 1-jétől, visszamenőleges hatállyal.
2012-04-24Sztrájk: felfüggesztettékFelfüggesztették az április 25-re tervezett hetvenkét órás munkabeszüntetést a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tagjai, mivel az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának vezetőivel megállapodtak a tárgyalások folytatásáról.
2012-04-13Sztrájk a bérmegállapodásértBérharc. "Huszonnégy órás általános sztrájk kezdődött április 12-én 14 órakor az ISD Dunaferr Zrt. hideg-és meleghengerművében és a Lőrinci Hengerműben: 800-900 dolgozó vesz részt a sztrájkban. A vasasok szervezte munkabeszüntetéshez csatlakozott az ifjúsági szervezet is."
2012-04-13Bérharc - a munkáltató az ösztönzésre helyezi a hangsúlytA szakszervezetek továbbra sem értenek egyet a 13. és 14. havi bér átalakításával.
2012-04-11Előbb a hengerművek"Az idei béremelés körüli nézeteltérések miatt sztrájkkészültséget hirdetett az ISD Dunaferr Zrt. két reprezentatív szakszervezete, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet."
2012-04-07Sztrájk: majd később"Április 12-én, csütörtökön tartják meg a meghirdetett általános sztrájkot, abban az esetben, ha addig nem járnak eredménnyel a bértárgyalások - mondta el a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség."
2012-04-06Az ösztönzőelemekre helyezi a hangsúlyt a DunaferrA szakszervezetek nem értenek egyet a 13. és 14. havi bér átalakításával. Béremelés?
2012-04-04Bérharc, munkabeszüntetésFolytatódik a bérharc a vasműben. Sztrájk és tárgyalások.
2012-03-02Taroltak a Kerecsenek a Hagyományőrző TáblaversenyenA Dunaferr Ifjúsági Szervezet Kerecsen Íjász Klub rendezésében ― 2010 után újra ― Dunaújváros adott otthont a rangos Hagyományőrző Tábla Íjászversenynek, amelyet február 25-én, a Dunaújvárosi Főiskola rendezvénycsarnokában bonyolítottak le. Eredmények.
2012-02-22Bérkompenzáció a DunaferrnélAz ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója, valamint a Vasas Szakszervezet és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet aláírták az elvárt béremelés végrehajtásával kapcsolatos kollektív szerződés módosítását.
2011-12-21Ifi-képzések pályázati forrásbólA Dunaferr Ifjúsági Szövetség TÁMOP pályázaton közel 30 millió forintot nyert, amelyből egy éven keresztül 11 képzést valósítottak meg.
2011-11-18Régi gépek, fényképekFotótörténeti kiállítás. A Dunaferr Ifjúsági Szervezet Panoráma Fotóklubjának kiállításáról.
2011-11-18DÉT és döntések"Végleges formába öntötték a Dunaújvárosi Érdekvédelmi Tömörülés (DÉT) tíz tag-szakszervezetének együttműködési megállapodását a szerdai, november 16-i megbeszélésen." Orgovány Zoltán (kép) a szervezet ideiglenes elnöke, alelnökök: Csapó Tamás és Kósa Mihály.
2011-11-12Panoráma: ablak a múltraA Dunaferr Ifjúsága Szervezet Panoráma Fotóklubja kiállítás rendez Egy kiállítási képei, azaz hogy is volt ez régen? címmel.
2011-11-04Most még tízek társaságaAz új, városi intézmény - Dunaújvárosi Érdekvédelmi Tömörülés - alapító tagja tíz, helyi szakszervezet: a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezet, a Dunapapír Szakszervezet, a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete, a Dunaújvárosi Tűzoltók Szakszervezete, a Független Rendőr Szakszervezet, a Pálhalmai Büntetésvégrehajtási Szakszervezet, a Pedagógus Szakszervezet, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének dunaújvárosi alapszervezete.
2011-10-28Érdekek szerintElhalasztották a dunaújvárosi szakszervezeti tömörülés megalakítását.
2011-10-21Érdekvédelmi tömörülés leszTizenegy helyi szakszervezet tömörülési terve.
2011-10-21A Habroham-Dunaferr Ifi teljesítette célkitűzésétÚszógála: újabb rekord: összesen 28 ezernél több hosszal
2011-09-23Fotósok az Ifjúsági SzervezetbenMegalakult a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Panoráma Fotóklubja.
2011-08-26Nyitott szemmel járnak a világbanMegalakult a Panoráma Fotóklub, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet égisze alatt.
2011-08-01Mind húszévesekHúszéves a Nemzedékünkért Alapítvány, amelyet a Dunaferr Ifjúsági Szervezet alapított 1991. július 29-én.
2011-07-19Egy nap a botok mellettA nagyvenyimi horgásztavon június 17-18. között horgászversenyt rendezett a Dunaferr Ifjúsági Szervezet.
2011-07-15Egy nap a botok mellettCsaknem fél tonna hal huszonnégy óra alatt.
2011-01-19Fényképeztek, nyertekVéget ért a Dunaferr Ifjúsági Szervezet első alkalommal meghirdetett fotópályázata. 1. Békés László, 2, Murai Róbert, 3. Farkas István.
2010-11-30Az új ciklusban is Csapó Tamás az elnökA Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke: Csapó Tamás, alelnök: Oláh István.
2010-11-19Tiszújító választás az Ifjúsági SzervezetnélÚjra Csapó Tamás az elnök. Interjú.
2010-11-05Az üzemi tanácsi választásra készülnek2010. november 23-24-én került megrendezésre a voksolás, amelyen 91 helyre 174 jelölt pályázik. Dunaferr Ifjúsági Szervezet: 56-, Vasas Szakszervezeti Szövetség: 103-, Mozdonyvezetők Szakszervezete: 6-, nem szervezett jelölt: 9 fő.
2010-10-01Koreában megelevenedik a történelemLakatos István az íjászok világversenyére készül.
2010-07-23Reprezentatív szakszervezetté váltakHuszadik születésnapját ünnepelte a Dunaferr Ifjúsági Szervezet.
2010-07-16Torta és tűzijátékHúszéves a Dunaferr Ifjúsági Szervezet
2010-07-08Húsz esztendőt ünnepelhetnek20 éves a Dunaferr Ifjúsági Szervezet. A jubileumi ünnepséget a Duna-parton rendezik meg.
2010-07-01Vasmű: megállapodtak a felekISD Dunaferr vezetése és a szakszervezetek megállapodtak a 2008. évi elmaradt kifizetések átütemezéséről.
2010-06-25Célba ért a segélyszállítmányÓcsanálosnak segített az Ifi.
2010-06-18Egyre fontosabb a munkavállalók összetartásaA Dunai Vasmű története összeforrt az itt működő szakszervezetek történetével. Mucsi Zoltán (Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke) és Csapó Tamás (a Dunaferr Ifjúsági Szervezeti Szövetség elnöke) emlékei.
2010-06-18Felnőttek a feladathozInterjú Csapó Tamással, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnökével.
2010-05-07Jubileumi programkavalkád20 éves az IFI.
2010-03-01Történelmi táblaíjász verseny.A dunaújvárosi Dunaferr Ifjúsági Szervezet Kerecsen Íjász Klub szervezte meg 2010. február 20-án, a Dunaújvárosi Főiskola Sport- és Rendezvény Központjában, a Magyar Hagyományos Íjász Tábla versenyt, ami a magyar történelem fontos eseményeit szimbolizálja.
2010-02-17Húsz éves a Dunaferr Ifjúsági SzervezetAz ünnepség keretében Horváth Beáta gazdasági ügyintézőnek és Magyar Zoltánnak, a szállítómű vezetőségi tagjának ítélték idén a Ifjúsági Szervezetért-díjat.
2010-02-12Az Iif "mindenese".A jubiláló szervezet díjazottja: Horváth Beáta.
2010-02-05"Ez egy jó csapat, és érdemes közéjük tartozni"Húszéves a Dunaferr Ifjúsági Szervezet. Beszámoló az ünnepségről. 2010-ben Ifjúsági Szervezetért-díjat kapott: Horváth Beáta gazdasági ügyintéző, és Magyar Zoltán a szállítómű vezetőségi tagja.
2009-12-11A Tűzoltók dupláztak a Mikulás Kupán.A szakszervezet csapata nem tudott revansot venni. Eredmények.
2009-11-20Tájékoztató a társaságcsoport helyzetéről.Rövid beszámoló.
2009-10-05Szurkolóból elnökCsapó Tamás lett a Dunaferr SE férfikézilabda-szakosztályának elnöke. Interjú.
2009-10-01Magyarok VásáraAz első Dunaújvárosi Magyarok Vásáráról.
2009-09-25A sportág fenntartása és felvirágoztatása a célCsapó Tamás lett a férfikézilabd szakosztály elnöke.
2009-04-29A halak "hallgattak"A Dunaferr Ifjúsági Szervezet sport teamje horgászversenyt rendezetta nagyvenyimi horgásztavon április 8-án.
2009-03-28Mi lesz itt, ha...?!Az ISD Dunaferr Zrt. és a kormány hitelgarancia-csomagja. Mik lehetnek a következmények: létszámleépítés, nyugdíjazás...
2009-03-24Vasmű: vannak forgatókönyvek...nincsen megállapodás.
2009-03-14Dunaferr-dolgozók: nem!A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és az Ifjúsági Szervezet közös kérdőíves felméréséből kiderül, hogy a dolgozók elutasítják a harminckét órás munkahetet és a műszakpótlék csökkentését is.
2009-03-10Az újabb válságkezelési lépésrőlA Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet közleménye.
2009-03-05Tűrőképesség kérdése?ISD Dunaferr Zrt és a szakszervezetek.
2009-03-03A helyzet rendkívüliTovábbi intézkedések az ISD Dunaferr Zrt-nél a gazdasági válság miatt. A szakszervezetek nem akarnak négynapos munkahetet.
2009-02-11Nehéz helyzet, közös célokÖsszefoglaló az év első munkásgyűléséről
2008-11-21Első kézből tájékozódhattakA vállalat vezetése a piaci körülményekhez igazodó működésről
2008-11-14Megegyezéshez közel?A pénzügyi világválság miatt megszorításokra készülnek a Dunaferr Zrt-nél is. A tárgyalásokról.
2008-11-07A munkahelyek megtartásáértBeszélgetés Valeriy Naumenkóval a válsághelyzetről, és a vasműt érintő változásokról.
2008-11-07Fontos a munkahelyek megtartásaA működőképesség, versenyképesség fenntartása a cél. Interjú Valeriy Naumenko vezérigazgatóval a globális pénzpiaci illetve az acélipari válság hatásairól.
2008-10-10Hagyományőrző NapokA Dunaferr Ifjúsági Szervezet Kerecsen Íjász Klubjának rendezvénye.
2008-09-22Jurtafeszt - íjászversenyBeszámoló a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Kerecsen Íjászklub szervezésében megrendezett Magyaros Napokról.
2008-09-20Hagyományőrző hétvégeA Duna-parton történelmi íjászversenyt rendezett a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Kerecsen Íjász Klubja. Beszámoló.
2008-09-17Történelemórát is tartanak az ősi magyar hagyományokrólA Dunaferr Ifjúsági Szervezet Kerecsen Íjászklubjának 50 állandó tagja van. Három éve alakult. Ősi technikákat alkalmazva jurtát állítanak, hogy az így létrehozott kiállítási területen a ma embere testközelből láthassa honfoglaló eleink szkásait és életmódját.
2008-07-04A szakmaiság, az éredkvédelmi munka elismeréseInterjú a Vasasnapi díjazottakkal.
2008-06-27Első lépés a bérfelzárkóztatás feléVállalati bérstratégia készülhet
2008-05-09A szakszervezetek is ajánlák az egészségpénztári programotAZ ISD Dunaferr Zrt. kiemelten fontos feladatának tekinti a munkavállalók egészségének megőrzését.
2008-04-11Egymásra utalvaA tárgyaló-és kompromisszumkészség a megállapodás alapja. A szakszervezeti munkáról...
2008-02-29A középtávú bérmegállapodás első éveISD Dunaferr Zrt. A 2008-2011 közötti középtávú bérmegállapodásról.
2008-02-22Bevezetésre került az új bérkategória-rendszerA középtávú bérmegállapodás első éve
2007-12-14Ismét Borbély Zoltán lett a KÜT elnökeA munkáltató és az üzemi tanácsok között megfelelő a hangulat. Interjú az elnökkel.
2007-12-13Inkubátor az elhagyott csecsemő megmentéséértA Szent Panteleon Kórház is kihelyez egy felszerelt inkubátort.
2007-11-16Üzemi tanácstagokat választunkBemutatjuk a szakszervezetek jelöltjeit. A Dunaferr ifjúsági Szervezet, és a Dunaferr Vasas Szakszervezet jelöltjeinek fotója, és névsora a cikkben található.
2007-11-09Integrációs projektNapirenden a bérkategória-rendszer átalakítása. Interjú Natalja Basinszka gazdálkodási vezérigazgatóval.
2007-10-29Hogyan tovább érdekvédők?Választások előtt a dunaferres szakszervezetek. Az érdekvédők képzésekkel készülnek fel az év végi teendőkre. Interjú Mucsi Zoltánnal, a Szakszerveztei Szövetség elnökével, és Csapó Tamással, az Ifjúsági Szervezet elnökével.
2007-10-26Képzéssel készültek fel a továbbiakraBeszélgetés Mucsi Zoltánnal (Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke) és Csapó Tamással (Dunaferr Ifjúsági Szervezet).
2007-10-15Hol és hogyan kellene parkolni?Van aki keresgél, más inkább kerékpárral jár. A tisztségviselői értekezleten több kérdés is arra vonatkozott, hogyan lehetne megoldani az ISD Dunaferr igazgatósági épülete elött kialakult parkolási helyzetet.
2007-10-05Mi foglalkoztatja a munkavállalókat?Tisztségviselői értekezleten tájékoztatott a vezérigazgató. Az összejövetel célja a létszám-optimalizációs elképzelésekről-, a tervezett beruházásokról-, a 2007-es eredményekről-, a parkolási problémákról való tájékoztatás volt.
2007-09-28Hagyomány folytatásra méltó sikerMagyaros Napok és íjászverseny az acélszobrok árnyékában, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Kerecsen Íjászklub szervezésében.
2007-07-10Ez nem csak íjászatBeszámolóa a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Kerecsen íjász klubjának edzőtáboráról.
2007-06-22Jó évet éltünk megKépes összefoglaló a XXXI. Vasas-és Kohásznapról.
2007-04-17Kompromisszumos megoldás született.Megállapodás a teljesítményösztönző-rendszer átalakításáról.
2007-03-09Évnyitó és évzáró egy füst alatt.Eredményes évet zárt az Ifi.
2007-01-29Kifizetésre kerül az ösztönző is.A munkáltató és az érdekképviseletek öt évre szóló megállapodást kötöttek. A megállapodás teljes szövege az újságban olvasható.
2007-01-27Megegyeztek, aláírtákBefejeződtek a bértárgyalások a Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek között. A megállapodás szerint 7,35%-os alapbérfejlesztés lesz.
2007-01-22Infláció feletti ajánlatTájékoztató a Dunaferr Zrt. és a szakszervezetek közötti bértárgyalások eredményéről.
2007-01-12Alternatív megoldás: hosszú távú megállapodás.Folytatódtak a bér-és szociális tárgyalások a munkáltató és az érdekképviseletek között.
2006-11-24Megkezdődtek a bértárgyalások.Egyességre való törekvés jellemzi a vállalat és a szakszervezetek álláspontját.
2006-10-13A Dunaferr Ifjúsági Szervezet feladatairól.Beszélgetés Csapó Tamás elnökkel, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tevékenységéről, feladatairól.
2006-09-23Őseink nyomábanBeszámoló a Duna-parton megrendezett, harmadik Magyaros Napokról.
2006-09-22Fizethető az ösztönzőeéőlegA KSZ 28. módosításának kiegészítéséhez.
2006-09-22Hagyományőrző íjászok találkozója DunaújvárosbanA Duna-parton került megrendezésre a Magyaros napok elnevezésű rendezvénysorozat első programnapja.
2006-06-30Módosult a Dunaferr kollektív szerződéeIgazodva a munka világának változásaihoz.
2006-06-16Programkavalkád a Duna-partonSmét tömegekre számítanak a vasasnapra.
2006-05-26ÉrdekvédelemTerítéken a kollektív szerződés módosítása.
2006-05-25Százak a Kihívás NapjánBeszámoló a Dunaújvárosban megrendezett Kihívás Napi programokról.
2006-03-24Vegyes bizottság: a jobb együttműködésértA jobb információáramlás érdekében egy fórum, ahol a két fél képveselői ütköztethetik álláspontjukat az érdekvédelemben.
2006-02-24Bérmegállapodás után újabb feladatok következnekEgyütt kell működnie a munkáltatóknak és a munkavállalóknak a bér és ösztönzőrendszer átalakításában.
2006-02-24Átadták a legrangosabb elismeréstÉvzáró az IFI-nél. Az Ifjúsági Szervezetért díjat kapott Buriánné Vincze Orsolya és Gombos György.
2006-02-17A Dunaferr Társaságcsoport Kollektív szerződésének..... 27. sz. módosítása.
2006-02-16Aláírták a bérmegállapodástEgy hónapi tárgyalássorozat eredménye.
2006-02-15Megállapodás a bérekrőlDunaferr Dunai Vamsű Rt. Január elsejétől 5,7 százalékos személyi bérfejlesztésre kerül sor, a megállapodást február 14-én írták alá.
2006-02-08Figyelmeztető után gördülő sztrájk?Figyelmeztető sztrájk a Dunaferrnél
2006-01-13Elkezdődtek a bértárgyalásokKözelednek az álláspontok a 2006-os bérek tárgyalásán.
2005-12-22Találkozó az érdekkképviseletekkelValerij Naumenko a Vasas Szakszervezeti Szövetséggel és a Dunaferr Ifjusági Szervezettel tárgyíal. Folytatódik a vasműben az integrációs folyamat.
2005-12-09Csapó Tamás maradt az Ifi elnökeHivatalba lépett a Dunaferr Ifjusági Szervezet új vezetése.
2005-11-25Együttműködnek a munkavállalókértBeszélgetés Mucsi Zoltánnal, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetőjével és Csapó Tamással, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet vezetőjével.
2005-11-08Weiber és Kollár képeiből nyílt kiállításAmatőr festők hangulatos képei a Folyosógalérián. A Dunaferr Ifjúsági Szervezet két tagjának festményeiből nyílt kiállítás október 24-én az MMK Folyosógalériáján.
2005-10-25Új íjász klub DunaújvárosbanMegalakult Dunaújvárosban a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Kerecsen Ijász-klub.
2005-10-04Programok, patik, parlamentA városi fiatalok védelmére alakult szervezetek munkájáról: Ifjúsági és Sportiroda, VDÖK, DÖK, HÖK, Dunaferr Ifjúsági Szervezet.
2005-09-30Fesztiváli hangulat a visszakacsintó nyárbanGuiness rekordot a Dunaferr Ifjusági Szervezet szervezésében, Élő csocsóban.
2005-09-23A tagok igénye a döntőVáltozott, de aktív az Ifjusági Szervezet.
2005-09-16Fözőverseny és Guiness-csúcs kiérletCsaládi és baráti találkozó az Interspr-parkolóban.
2005-09-13Ajándék számítógépek a belosztálynakAjándékozó: Dunaferr Ifjúsági Szervezet, Nemzedékünkért Alapítvány, Neocomputers szaküzlet. A felújított belosztály bemutatása.
2005-06-24Táborok minden mennyiségbenUszodás, táncos, számitógépes tábor a vasmű dolgozóinak gyermekei részére.
2005-06-01Esőembereknek segített az ifjúsági szervezetA Dunaferr Ifjúsági Szervezet áprilisi jótékonysági bulijának bevételét az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületének adományozta. Az egyesület a felajánlásból táborozni megy.
2005-04-05Városi amatőr teke-bajnokságA huszonnegyedik forduló után eldőlt, hogy a Dunaferr Papír SK aranyérmes, az Ifjúsági Szervezet bronzérmes lett.
2005-03-04Tényezővé vált az ifi2500 tagúra duzzadt az ifjusági szervezet
2005-02-05Aláírták a 2005. évi bér- és szociális megállapodástÁtalakítás előtt a bér- és ösztönző rendszer.
2005-01-28A szponzorok szívesen adnak, ha értelmét látjákAz IFI segít, ahol tud
2005-01-21Folytatódnak a bér- és szociális tárgyalásokA munkáltató és az érdekképviseletek is ismertették álláspontjukat.
2005-01-07Megkezdődtek a bér- és szociális tárgyalásokMegegyezésre törekednek
2004-12-20Sárika - az egyéves porcelánbabaA dunaújvárosi kislány, Sárika súlyos betegségben szenved. A Dunaferr Ifjúsági Szervezettől Csapó Tamásnak sikerült összegyűjtenie a pénzt egy BEMER készülékre, amely segíti a kislány gyógyulását.
2004-12-10A részvényértékesítés aktuális kérdéseirőlTisztségviselőket választottak a munkavállalói részvények értékesítésére.
2004-11-26Készülnek a bértárgyalásra
2004-10-22Új elnök az ifjúsági szervezet élénA Dunaferr Ifjúsági Szervezet új elnöke:Csapó Tamás
2004-08-13Élményekkel teli nyárHogyan töltötték a vasműs gyerekek a nyarat?
2004-06-25Balatonlellén már lehet nyaralniGyermeküdülés Balatonlellén.
2004-02-20Megszületett a bérmegállapodásMegszületett a 2004-es bérmegállapodás.
2004-01-28Munkásgyűlés a vasgyárbanFordulópontjához érkezett a bérharc.
2004-01-23Megalázó bérajánlat a DunaferrnélA válllalat béremelési ajánlata: 3,8%.
2004-01-20Dunaferr: a vevő dönt a béremelésrőlA cég életében először az új tulajdonos dönt a bérekről.
2004-01-16Dunaferr: nehéz bértárgyalásElég távol esnek az álláspontok az idei béremelés mértékéről.
2004-01-14Dunaferr: az érdekvédeők az ukrán ajánlatban bíznakSzakszervezeti széthúzás, bértárgyalás, ajánlatkérérés, privatizációs esélyek.
2003-11-18A Tűzgolyó csapata nyerte a Bowling kupátRemek bowling verseny zajlott az Ifjúsági Szervezet szervezésében.
2003-09-27A Dunaferr dolgozói jövőjüket féltikA kormánynak figyelembe kell venni a vasmű munkásainak is a véleményét a privatizáció előtt.
2003-08-25Kilenc sportágban a Szent István KupáértAz Ifjúsági és Sportiroda szervezésében megrendezték a Szent István Kupa elnevezésű tömegsportrendezvényt. Részletes eredmények a cikkben.
2003-03-13A nehéz évek duplán számítanakTörzsgárdatagok köszöntése.
2003-02-25Nullszaldóhoz közeli müködtetés2003 üzleti terv.
2003-02-04BérmegállapodásMarad a karácsonyi bér, az emelés 4%-os a vasmű dolgozóinak.
2003-01-31Aláírták a bérmegállapodástMódosítások, garantált bérek.
2002-12-13Tiltakozás a Dunaferr kiárusítása ellen16 ezer dunaújvárosi lakos tiltakozása a Dunaferr privatizációja ellen.
2002-12-12Dunaferr-demonstráció az ÁPV Rt-nélAz ÁPV Rt elé szervez tüntetést a Vasas Szakszervezet és a Dunaferr Ifjusági Szervezet.
2002-10-17Folytatódik a párbeszéd az érdekvédelmi szervezetekkelGaranciát kérnek az érdekvédelmi szervezetek a menedzsmenttől.
2002-10-03Téma a stabilizációs koncepcióA Vasas Szakszervezet és a Dunaferr Ifjusági Szervezet előtt ismertette Hóhig Péter a stabilizációs koncepciót. 2 év alatt nullára kell csökkenteni a vesztességet, több hitelt nem lehet felvenni.
2002-09-27A Dunaferr dolgozói jövőjüket féltikA Dunaferr Ifjusági Szervezet levele Medgyessy Péterhez, kérik nevezzen ki valakit aki felel a privatizációk lebonyolításáért.
2002-09-27A Dunaferr dolgozói jövőjüket féltikA Dunaferr Ifjusági Szervezet /DISZ/ 3000 tagja felelőséget érez a 8500 fő munkavállaló sorsának alakulásáért.
2002-09-12Olyan partner kell, amelyik acélt akar gyártaniA Dunaferr Ifjusági Szervezet meghívására Hónig Péter vezérigazgató vázolta a Dunaferr jelenlegi helyzetét, stratégiáját. A privatizáció sem elkerülhető, de jelenleg fontosabb, hogy lyan stratégiai befektetők jöjjenek akiknek az acélgyártás fontos. A feltett kérdésekre is választ adott.
2002-08-22Egy hét az ifivelEgy hét a somogydörgicsei ifjusági táborban, melyet a Dunaferr Ifjusági Szervezet szervez, ötödik éve.
2002-04-11Biztonságban dolgozniKistérségi Munkavédelmi Központról, munkavédelemről.
2002-04-06Az egészségért és a biztonságértA munkavédelem minőségfejlesztéséért címmel rendezett tegnap konferenciát a Dunaferr Ifjúsági Szervezete és a Dunaferr Rt. Kistérségi Munkavédelmi Központ. A résztvevők az Alcoa Köfém Kft-vel is megismerkedtek.
2002-02-21a vállalat jövője ezrek sorskérdéseIfis szemmel az elmúlt évről.
2002-02-14Küldöttgyűléa az ifiknélÉrezteti hatását az érdekvédelmi akadémia.
2002-01-17Többet adott volna szive szerint a vezérigazgatóMegállapodtak a 2002-es bérekről
2002-01-109%: már-már megegyezésKözeledtek az álláspontok a bértárgyaláson.
2001-11-15Nincs érdemi változás, holnap munkásgyűlésA béralkuról a szakszervezetek.
2001-04-26Nagyító alatt a Dunaferr foglalkozáspolitikájaA Friedrich Ebert Alapítvány /FES/ koordinátora a Dunaferr Ifjusági Szervezetnél.
2001-04-18Előzsűrizték a pályázatokatDunaújvárosban tartotta ülését a Közép-Dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács, ahol az idei évben a nyári táborozások pályázati támogatására 15 millió forintot lehet szétosztani. A pályázatok előzsűrizését végezték el.
2001-03-22Fiatalok és a vasműAz új vezérigazgató beszélgetett a fiatalokkal.
2001-03-21Érdekvédelmi Akadémia ifis hallgatóknakA Dunaferr Ifjúsági Szervezete megalakította az Érdekvédelmi Akadémiát, és egy előadássorozatot indít, ami az érdekvédelemmel foglakozik.
2000-12-14Eddig korrekt volt a kapcsolatA Dunaferr Ifjusági Szervezet elnöke a vagyonkezelési botrányról.
2000-11-09Tisztújítás az ifjusági szervezetnélSok új arc, uj bizottságok a testületben.
2000-11-07Választás után a Dunaferr Ifjusági SzervezetDunaferr Ifjusági Szervezet új elnöke: Poszpischil László
2000-09-21Választmányi ülés az ifinél
2000-08-17Ifi-fórum5 területen új vezető a Dunaferr Ifjusági Szervezetnél: egészségügy: Kapás Zsolt oktatás: Szmodics László sport: Király Zsuzsa lakáskelyzet: Molnár József nemzetközi kapcsolatok: Poszpischil László
2000-07-20Ösztől új iroda, több programEmelkednek a tagdíjak, de nő a programok szakkörök, hozzájárulások száma a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél. Beszélgetés Poszpischil László elnökkel. Ösztől új információs iroda.
2000-06-01Felkészítő BalatonszéplakonA Dunaferr Ifjusági Szervezet felkészítő konferenciát tartott Balatonszéplakon.
2000-02-0310 éves a Dunaferr Ifjúsági Szervezet10 éves a Dunaferr Ifjúsági Szervezet.
2000-01-28Uj elnököt választott a Dunaferr Ifjúsági SzervezetBeszélgetés Poszpischil Lászlóval, az új elnökkel.
2000-01-21Az elnök lemondott, az alapító elnök kilépett.Lemondott a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Elnöke:Pilinszky László. Kismoni László a szervezet alapító elnöke kilépett a szervezetből.
2000-01-13Jubileum az Ifinél10 éves a Dunaferr Ifjusági szervezet.
1998-11-26Babák, legok, autókA Dunaferr Ifjúsági Szervezetének karácsonyivásáráról.
1998-11-12Egy vasárnap az ifjusági...Sok-sok rendezvény, ügyességi játék a DunaferrIfjusági Szervezet vasárnapján.
1998-05-28Ovodások is elkezdhetik...Halbo MCE Kupa elnevezéssel rendeztek ifjúsági és gyermek sakkversenyt Dújv-ban a Dunaferr Ifj.Szervezet rendezésében. Eredmények.
1998-01-22Helyzetkép az ifi-rőlA Dunaferr Ifjusági Szervezet 1997. évi munkájáról, a következő év programjairól,feladatairól.
1997-10-09Monyó búcsúzikBúcsúzik a Dunaferr Ifjusági Szervezettől Kismoni László elnök. Az utódról 97. okt. 15-én döntenek.
1997-06-02Gyermeknap: buli a javábólA Városháza téren zajlott gyermeknapi rendezvényekről, melyet a Dunaferr Ifj.Szervezete szervezett sok városi szponzorral.
1997-05-21Természet, témaFiatal amaőr képző- és iparművészeknek hirdetett pályázatot a Dunaferr Ifj. szervezet, természetvédelmi témában. Máj.18-tól az Intecisa Múzeumban.
1996-03-01Az Ifjúsági Szervezet öt éveAz öt éve megalakult Dunaferr Ifjúsági Szervezetről nyilatkozik Kismoni László elnök és Pász Zsuzsanna titkár.
1996-01-19Önként vállalt szerepkörKismoni László a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke nyilatkozik az "5 éves" szervezet munkájáról,eredményeikről,távolabbi terveikről.
1995-02-24Idegen tollakkal...A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség nyilatkozata az Ifjúsági Szervezetről. /megkérdőjelezik az ifj. szervezet szakszervezeti munkáját!!!/
1995-02-24Békesség helyett harc...?A Dunaferr Ifjúsági Szervezetének reagálása a DV Vasas Szakszervezetének hozzájuk intézett nyílt levelére. /ellentétek a két szervezett között ???/
1995-01-27Nyitnak a város felé"Öt éves" a Dunaferr Ifjúsági Szervezet.A mult-ról,a jövőről.
1995-01-27Ahogy már ők látjákEgykori KISZ-aktivisták a mai és az egykori ifjúsági mozgalmakról.
1995-01-20Százötven bátor fiatal kezdteÖt éve alakult - 1990. jan. 28-án - a Dunaferr Ifjúsági Szervezet. Eddigi tevékenységükről,eredményeikről, sikereikről.
1995-01-14Öt éve szervezetten. Ők másképp csinálják (kis hír)Ötödik éve működik a formájára és tevékenységére nézve is egyedi Dunaferr Ifjúsági Szervezet. 150 vasműs fiatalból alakult, ma már 2050 tagot számlál. (nem teljes szöveg)
1993-06-17"Az élet engem igazolt"A Dunaferr Ifjúsági Szervezet fiataljaival találkozott Horváth István vezérigazgató,s Zsíros Mária humánfejlesztési igazgató.
1992-06-25Nekünk főleg nem mindegy...Tanácskozott a Dunaferr Ifjúsági Szervezete.Az elsőrendű céljuk a mind hatékonyabb érdekvédelem.
1991-06-25Fiatalok támogatásaNemzedékünkért névvel új alapítványt hozott létre a Dunaferr Ifjúsági Szervezete.
1991-06-11Ki védi meg a munkást?Interjú a Dunai Vasmű érdekvédelmi szervezeteinek vezetőivel.
1990-09-18Még csak tárgyalnak: Érdekegyeztető Tanács alakul.A Dunai Vasmű érdekképviseleti szerveinek közös fóruma lesz.
1990-05-12Kényes kérdés nincs!Gyopároson tartott a Dunaferr Ifjusági Szervezet találkozót. A fórumon dr Szabó Ferenc vezérigazgató is válaszolt a fiatalok kérdéseire.
1990-02-27Valóra vált tervek?i990.jan. 29-én hivatalosan is megalakult a Dunaferr Ifjusági Szervezet.
1990-02-06Tartalmi változásokJanuár végén újjáalakult a Dunaferr Ifjúsági Szervezete. Céljaik.
1989-12-01Ifjúsági (szak)szervezet? Munkával cáfolják a híreszteléseket.A Dunaferr Ifjúsági szervezetről.
1989-09-19Független szakszervezet a vasműben. Minden fiatalt képviselni akarnak.A Dunaferr Ifjúsági Szervezet független szakszervezetté kíván lenni, nem a Demisz égisze alatt fognak dolgozni. Minden vasműs fiatalt képviselni szeretnének.
1989-07-11Visszamenőleg nem vizsgálják; Uj lakáselosztási elvekA vállalati lakáselosztási elvek és a lakásépítési alap újraelosztása volt napirenden az szb. és a Dunaferr Ifjúsági Szervezete bizottságának legutóbbi ülésén. Minderről Kóré Sándor személyzeti és oktatási igazgató adott ismertetést. A régi ügyeket nem vizsgálják, de a mostani s az elkövetkező döntésekből részt vállal e két bizottság 3-3 tagú delegációja is.
0995-01-27Ahogy még ők látjákA Dunaferr Ifjúsági Szervezete több mint kétezer főt számlál.Mi lehet népszerűségük oka? Erről beszél néhány fiatal.
Dunaferr Ifjúsági SzervezetHonlap. A szervezetről: 1990szept. 14-én alakult meg a Duneferr ifjúsági Szervezet, a KISZ vagyonára, szervezeti struktúrájára építve. 150 fő az alakuló szervezet létszáma. Feladata: gyári ifjúság szbadidős, sport, kulturális, turisztikai igényeinek kielégítése érdekvédelmi feladat szakszervezeti funkciók Elnök: Kismoni László-1997-okt.-ig Pilinszky László Poszpischil László 2000-től
Dunaferr: visszalépést jelentő megállapodásÉrdekegyeztető tárgyalásokat folytatott a Dunaferr Ifjusági Szervezet az ÁPV Rt . Dorkota Lajos országgyúlési képviselő szerint megállapodás nem született.
Dunaferr-eladás: lehűtött szakszervezetA vasmű privatizációjánál a Vasmű érdekvédelmi szervei is részt kívánnak venni.
Az üvegbaba karácsonyaFatális génhiba miatt egy kislány csontjai állandó törésben vannak. Az emberek adakozásaiból, már sokat javult az állapota, sok műtéten van túl.
Sztrájk a DunaferrnélA tiltakozásban nyolcezer alkalmazott 70% vett részt.
Dunaferr Ifjúsági Szervezet Kerecsen Íjász-klubHonlap