József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Egészségmegőrzési Központ

200 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-10-20Önkormányzati támogatások a közbiztonság érdekében2023. október 19-én, csütörtökön délelőtt tartotta szokásos havi ülését Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A nyílt ülésen 31, majd zárt ajtók mögött további 2 témáról döntöttek a képviselők. Természetesen most is volt több fajsúlyos, a költségvetést érintő napirend.
2022-03-18Fajsúlyos témák soráról határoztak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen. Közgyűlési döntések – a háború árnyékábanVáltozott a napirend, egy tételt levettek, de két újabb téma tárgyalásáról döntöttek a képviselők a 2022. március 17-i közgyűlésen. Sürgősségi indítványként az Egészségmegőrzési Központ előirányzatának emelése, valamint a közbiztonsági rendezvénysorozat támogatása került a tárgyalandó témák közé. A napirendek tárgyalása előtt Pintér Tamás polgármester az Ukrajnát ért orosz invázió, a háború borzalmai kapcsán elmondta, városunkba 53 menekült érkezett, többségük kisgyerek, akik lakhatásáról és ellátásáról példás együttműködés és segítségnyújtás révén gondoskodott az önkormányzat. A város első embere köszönetet mondott minden segítőnek, további adakozásra buzdította az adományozókat.
2022-03-04Az EpiPen injekciók használatáról, és az allergiákról tartottak előadást a pedagógusoknak.Dunaújváros iskoláiba, óvodáiba és bölcsődéibe rendkívül sok allergiás gyermek jár. Az ő védelmüket hivatott segíteni az a kezdeményezés, amely részeként a helyi intézmények számára EpiPen injekciók biztosításában segítenek az önkormányzat munkatársai. A programhoz a megfelelő szakmai tudás átadása is társul: a közelmúltban az iskolák pedagógusai hallhattak egy előadást dr. Máté Ágnes SBO osztályvezető főorvos tolmácsolásában. A főorvos átfogó, részletes, és gyakorlati elemekkel tűzdelt előadás keretében ismertette a pedagógusokkal az allergiás rohamokkal, valamint az Epipen injekcióval kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
2022-02-25Az élet védelmében. Fontos frontok a tragédiák megelőzéséértA közelmúltban Dunaújvárosban rendezett egészségügyi kerekasztal során döntötték el és már el is kezdődött az óvodapedagógusok és szülők tájékoztatását szolgáló, az elsősegélynyújtás alapjait összegző sorozat. Az első eseménynek a Pajtás utcai tagóvoda adott otthont hétfőn.
2022-02-11Az összefogás ereje. Hogy a végzetes tragédia elkerülhető legyen...Egy közelmúltban történt, az országos nyilvánosságban nagy vihart kavart tragikus végkimenetelű eset nyomán tartottak komoly szakmai egyeztetést Dunaújvárosban a Városházán 2022. február 8-án, délután. A városban működő köznevelési, gyermekjóléti, kulturális és egészségügyi intézmények vezetőit hívta meg az egészségügyi kerekasztal tanácskozására Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere.
2022-01-21A nyílt ülésen 26, míg zárt ajtók mögött 2 tételről döntött a közgyűlés. A választási bizottságról is határoztak.Megtartották 2022. első közgyűlését a dunaújvárosi képviselők január 20-án délelőtt. A testület összesen 28 napirendi pontról döntött a Városháza C szárnyának Közgyűlési termében
2021-10-29A zárt üléssel együtt 58 tétel szerepelt az önkormányzati napirenen. Bő napirend, döntésözön várt a képviselőkreNyílt üléssel folytatta a munkát a dunaújvárosi városvezetés. A képviselők a nyílt ülésen 55, a zárt tanácskozáson további 3 pontról döntöttek közgyűlésen a Városháza „C” szárnyában, 2021. október 21-én.
2021-08-27Nyílt üléssel folytatódott a közgyűlések sora. 25 napirendről döntöttek a képviselőkRendkívüli nyílt üléssel folytatta munkáját Dunaújváros önkormányzata. A közgyűlést a Városháza "C" szárnyában tartották 2021. augusztus 26-án, csütörtökön délelőtt 9 órától.
2021-07-19Szerkezetileg áthelyezik a háziorvosi praxisokatA városvezetés arról döntött, hogy átalakítja, átszervezi az Egészségmegőrzési Központot. A legutóbbi közgyűlésen a Jószolgálati Otthon Közalapítvány alapító okiratának módosításáról is határoztak a képviselők.
2021-07-09Rendkívüli közgyűlést tartottak csütörtökönRendkívüli közgyűlést hívott össze július 8-ra, csütörtökre Pintér Tamás polgármester. Az ülésen három napirendi pontot tárgyaltak, ebből kettő az Egészségmegőrzési Központhoz kapcsolódott.
2021-07-09Rendkívüli közgyűlést tartottak – három fontos témáról döntöttekRendkívüli nyílt üléssel folytatta munkáját Dunaújváros közgyűlése a Városháza „C” szárnyában 2021. július 8-án, délelőtt – három halaszthatatlan téma került a képviselők elé.
2021-03-05SNI-s gyerekek: folytatódott a feltárásFolytatódott a sajátos nevelési igényű gyerekek helyzetének javítását célzó együttműködésről szervezett kerekasztal-beszélgetés sorozata Dunaújvárosban, a Városháza közgyűlési termében. Az egyeztetésen most először vettek részt vettek részt a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatóságának képviselői is.
2021-01-22Promlémára fókuszáló kerekasztal. SNI-s gyerekek: közös problémafeltárásA sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek helyzetének javítását célzó együttműködésről szervezett kerekasztal beszélgetést az önkormányzat a dunaújvárosi Városháza közgyűlés termében 2021. január 19-én.
2020-11-27Meghálálták a kitartó munkát. Apró gesztussal hálálták meg kitartásukatKözösen kereste fel Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester Dunaújváros szociális intézményeit a napokban, hogy megköszönjék azt a kitartó és megfeszített munkát, amelyet a vírushelyzetben végeznek az ott dolgozók.
2020-11-13A belső hang irányítson, ne a körülmények!A járvány mentális rombolásáról, valamint az Egészségmegőrzési Központ és az önkormányzat közti együttműködésről egyeztetett az intézmény vezetője, Kleinné Németh Judit és Barta Endre Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere
2020-07-17Összehangolt együttműködésben bízvaA Kortárs Művészeti Intézet és az MMK után az Egészségmegőrzési Központba látogatott el Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a napokban. Az intézménybejárás során szó esett a vírushelyzet időszakának feladatairól és a jövő terveiről is.
2020-07-15Helytálltak a járvány idején isIntézménylátogatásra érkezett július 14-én, kedden reggel Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester az Egészségmegőrzési Központba. Az alpolgármester a helyszínen méltatta az ott dolgozók munkáját, különösen a járvány­ügyi helyzet idején nyújtott segítségüket, hiszen például a védőnők az önkormányzati feladatellátásban, az idősek ellátásában segédkeztek, a pszichológusok pedig a lelki segélyvonalon keresztül, telefonon adtak támogatást a hozzájuk fordulóknak.
2020-05-13Folyamatosan figyelik az időskorúak igényeitMájus 12-ig 509 idős, 70 év feletti dunaújvárosi polgár vette igénybe a helyi önkormányzat által április elején indított díjmentes segítői tevékenységet, valamint az ebédszolgáltatást.
2020-05-00Babavárás járvány idejénNémeth Judit, az Egészségmegőrzési Központ vezetője nyilatkozik várandós kismamák védelméről a koronavírus okozta veszélyhelyzet idején.
2020-04-00Érezzük otthon jól magunkat!Kleinné Németh Judit, az Egészségmegőrzési Központ intézményvezetője ad tanácsokat a házi karantén idejére.
2019-08-01Az anya boldogsága. Az anyatej a legideálisabb táplálék a kisbabák számáraA szakemberek azt javasolják az édesanyáknak, hogy az első hat hónapban csak anyatejjel táplálják az újszülöttet, csecsemőt. Az anyatejes világnap kapcsán igazak és fontosak, amiket a témáról olvashatunk, de a szakember, Kleinné Németh Judit, az Egészségmegőrzési Központ intézményvezetője hozzáteszi: az emberi tényező kulcsfontosságú.
2018-12-18A drogok elleni harc jegyében. A drogok elleni harcA helyi önkormányzat által létrehozott Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum december 17-én délelőtt a Magyar Református Egyház Dunaújvárosi Drogambulanciájának Petőfi utcai épületében ült össze, a városi középiskolák igazgatóinak és ifjúsági felelőseinek társaságában, hogy megvitassák a készülő városi drogstratégia előkészítésének keretében idén készült ifjúsági kutatás eredményeit. A felmérés a drogambulancia és az Egészségmegőrzési Központ munkatársainak közreműködésével készült.
2018-11-07Mindenre, amire igény volt, arra reagáltunk az évek alattCsendesen, de ünnepel az Egészségmegőrzési Központ, amely 1993 óta egészségfejlesztési és mentálhigiénés feladatokat lát el Dunaújváros oktatási, egészségügyi és szociális intézményeiben, és nyújt szolgáltatásokat a város lakóinak. Az intézményben dolgozó team pszichológusokból, szociálpedagógusokból, mentálhigiénés szakemberekből áll. Vezetőjükkel, Kleinné Németh Judittal beszélgettünk, aki szinte az alapítás óta itt dolgozik.
2018-10-05Akad, amiben jól állunk. Önkéntes felmérés a szokásaikrólA város új drogstratégiájának kidolgozásához alapul szolgáló reprezentatív kutatás eredményeit összegző beszélgetést tartottak október 4-én a drogambulancián. Egyikben az országos átlag alatt, másikban felette.
2018-09-21Az élményfürdő mellett épülhet az új hotel. A Modern Városok Program fejlesztéseiről is döntöttek a csütörtöki közgyűlésen.Mintegy negyven napirendi pont megtárgyalása vár a képviselőkre a szeptemberi közgyűlésen (2018.09.20.).
2018-05-30Nem lehet megszüntetniA Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (DBKEF) az év első felében készíti elő a város drogstratégiáját. Ennek elkészítéséhez a legfontosabb megismerni Dunaújváros kábítószerhelyzetét, milyen korosztály hol és mit fogyaszt, beleértve a gyógyszer-túladagolásokat is. Ebben a munkában részt vállalt az Egészségmegőrzési Központ is.
2018-04-19Közgyűlés2018. április 19.
2018-03-28Pályázati lehetőségek, élhető város, orientációA város önkormányzata és konzorciumi partnere, a Fejér Megyei Kormányhivatal a „DUNA-MUNKA TOP – Helyi foglalkoztatási együttműködések Dunaújvárosban és járási területén” projekt keretében foglalkoztatási fórumot tartott március 27-én, tegnap a Kereskedelmi és Iparkamara nagytermében.
2017-07-14Cselekvési terv. Bűnmegelőzés és drogprevencióHosszabb előkészítés után létrehozták a Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, amely elnökének Orgovány Zoltán nyugalmazott rendőr alezredest bízta meg a közgyűlés. A fórumnak 20 szervezet a tagja.
2017-04-28BabaváróbanIdén hetedik alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban a Születés Hete elnevezésű programsorozatot az Egészségmegőrzési Központ védőnői tanácsadójában.
2017-04-21Közösen a kábítószer ellen. Térfigyelő kamerák, risztók, bűnmegelőzésA Közbiztonsági és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága múlt csütörtökre Kábítószer Egyeztető Fórumot (KEF) szervezett.
2017-03-16Közgyűlés2017. március 16.
2017-02-16A szexről neten, mobilon. A szexről mobilonKamaszokat segít az ingyenes, yelon elnevezésű szexedukációs okostelefon-alkalmazás és weboldal.
2017-02-09A nap fotója - Egészségünk (képaláírás)Kleinné Németh Juditot, az Egészségmegőrzési Központ intézményvezetőjét fogadta Cserna Gábor polgármester a városházán, és aktuális témákról tárgyaltak. (teljes szöveg)
2016-12-15Közgyűlés2016. december 15.
2016-12-00Hogy az ünnep boldog legyenBeszélgetés Kleinné Németh Judittal, az Egészségmegőrzési Központ intéményvezetőjével a karácsonyi ünnepekről.
2016-10-14Mesék kútjaSegítő csoportokkal, foglalkozásokkal és egyéni tanácsadással várják az Egészségmegőrzési Központ szakemberei azokat akiknek problémájuk megoldásához segítségre van szükségük. A Mesék kútja elnevezésű program október 20-án indul és havi rendszerességgel, csütörtökönként lesz a központban.
2016-10-10Felhívták a figyelmet. Séta az emlőrák ellenImpozáns tömeg gyűlt össze október 8-án, szombaton reggel a mozi előtt a Séta az emlőrák ellen, elnevezésű akcióban, a korai felismerésért.
2016-09-30Közös séta a mellrák ellenA Dunaújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya az Egészségmegőrzési Központ és Egészségfejlesztési Iroda közreműködésével október 8-án Dunaújvárosban is megrendezi a Mellrák elleni sétát.
2015-09-25Ahol a szülők a nebulókTöbb klubot is indított szeptemberben az Egészségmegőrzési Központ annak érdekében, hogy támogassák a családokat a gyermeknevelésben: Kismama-Kispapa klub, Szülők iskolája.
2015-05-15Tizenhat közbiztonsági díjazottA közbiztonságért dolgozóknak jutalmat, elismerést adtak át a Városházán.
2015-05-14Közbiztonságunk őrzőiA polgármester nevében Izsák Máté, a közbiztonsági bizottság elnöke köszöntötte a díjátadási ünnepség résztvevőit, ahol dicsérő oklevéllel és értékes ajándékkal köszönték meg a 18. alkalommal megrendezett közbiztonsági rendezvénysorozatban való közreműködést.
2015-04-23Közgyűlés2015. április 23. A határozatok mellékletei (szerződések, tervezetek, tájékoztatók, módosító iratok, üzleti jelentések, beszámolók, közhasznúsági jelentés) megtekinthetők a nyomtatott dokumentumban 2020. április 23-ig.
2015-03-20Ötszázötven millió forint közfeladatokraKözgyűlés. Az államháztartási törvény értelmében április 1-től néhány önkormányzati intézmény (Útkeresés Segítő Szolgálat, Egészségmegőrzési Központ, Intercisa Múzeum, Bartók színház, József Attila Könyvtár) gazdasági feladatait a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet látja el. Az önkormányzat tulajdonában lévő Balatonszabadi Sóstó üdülőtelepének komplett felújítására 44 millió forintos költségvetést állított össze a DVG. A munkálatokat jóváhagyta a közgyűlés.
2014-12-18Közgyűlés2014. december 18.
2014-11-27Közgyűlés2014. november 27.
2014-11-21Másként is lehet tanulniA Waldorf iskola sajátosságairól tartottak előadást az érdeklődőknek az Egészségmegőrzési Központban.
2014-07-10Tiszta tudat, józanság...Dunaújváros drogstratégiájának áttekintésére szervezett műhelybeszélgetést Dunaújváros Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma július 8-án az Egészségmegőrzési Központban. Beszámoló.
2014-06-27Waldorf-iskolát alapítanánakLegyél te is Waldorf diák címmel rendhagyó órára várták az intézményválasztás előtt álló szülőket június 21-én Az Egészségmegőrzési Központba.
2014-06-23Lesz Waldorf-iskola a városban?Naszályi Nóra tartott előadást a Waldorf-pedagógiáról június 21-én az Egészségmegőrző Központban. A tervek szerint jövőre Dunaújvárosban is nyílhat Waldorf iskola.
2014-05-29Közgyűlés2014. május 29.
2014-04-26Közkedvelt - veszteségesAz április 24-i közgyűlés beszámolója: A DVCSH nem tudja fizetni az uszoda adósságát, az önkormányzat közbeszerzési eljárást rendel el, ha kezdeményezik az üzemeltetési szerződés felbontását. Veszélyes járdák, lesz közvilágítás a zöld rendelő mögött. Lépcsősor felújítását kezdeményezték a Kallós Dezső utcából a kiserdőbe (kép). Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése. Egészségmegőrzési Központ illetménykiegészítése. A Dunaújvárosi Vegyeskar támogatásáról.
2014-04-24Közgyűlés2014. április 24.
2014-03-04Szombati akciónap az emlőrák ellenNőnapi Séta az emlőrák ellen – címmel rendeznek figyelemfelkeltő programsorozatot március 8-án Dunaújvárosban.
2013-11-29Egy lélekerősítő misszió20 éves az Egészségmegőrzési Központ. Az Egészségkultúra Házból nőtte ki magát az Egészség-megőrzési Központ. Az intézmény létrehozóiról, valamint a mögöttük hagyott két évtizedről beszélgettünk Kleinné Németh Judit igazgatónővel.
2013-09-21Intézményvezetőket is választottakHárom vezetői állás betöltéséről zárt ülésen határozott a közgyűlés szeptember 19-én. Kinevezések 2018. szeptember 30-ig. Az Egészségmegőrzési Központ vezetője Kleinné Németh Judit, a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet vezetője Farkasné Vörös Magdolna, az Egyesített Szociális Intézmény vezetője Bölcskei Anna Mária.
2013-05-31A terápiás otthon - belülrőlAz Egészségmegőrzési Központ által indított Kortárs segítő csoport a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonba látogatott.
2012-12-06Véradás Lévay Éva emlékéreAz Egészségmegőrzési Központ dolgozói véradást szerveznek az intézmény egy évvel ezelőtt elhunyt vezetője, Lévay Éva emlékére.
2012-10-19Eredménytelen volt a pályázatTovábbra sincs kinevezett vezetője az Egészségmegőrzési Központnak.
2012-10-18Éva teremtett - mindig másokért álmodott...Az Egészségmegőrzési Központ közelmúltban elhunyt igazgatója, Lévay Éva emléke előtt tisztelegtek október 10-én, a Lelki Egészség Világnapján.A megemlékezés fénypontjaként felavatták Lévay Éva emléktábláját az Erkel kerti intézmény falán.
2012-10-15VDÖK: örökmozgókat díjaztakÖrökmozgó-díjat kapott: Csathó Ábel, a Széchenyi István Gimnázium diákja, Németh Tibor, a Dunaferr középiskola tanára, és az Egészségmegőrzési Központ.
2012-10-15Örökmozgó Díj – 2012Örökmozgó-díjat kapott: Csathó Ábel, a Széchenyi István Gimnázium diákja, Németh Tibor, a Dunaferr középiskola tanára, és az Egészségmegőrzési Központ. A díjazottak méltatása.
2012-10-13A diákság választottjaiTizenkettedik alkalommal adták át az Örökmozgó-díjakat. Díjazottak: Csathó Ábel, a Széchenyi István Gimnázium diákja, Németh Tibor, a Dunaferr középiskola tanára, és az Egészségmegőrzési Központ.
2012-10-12Lévay Éva emlékéreA Lelki Egészség Világnapján avatták fel a Lévay Éva nevét viselő emléktáblát, az Egészségmegőrzési Központnál.
2012-10-11Ha a csend beszélni tudnaA Lelki Egészség Világnapján megemlékeztek Lévay Éváról, az Egészségmegőrzési Központ 2012. december 27-én elhunyt vezetőjéről. Október 10-én az ünnepség keretében felavatták Lévay Éva emléktábláját.
2012-06-08Az állást újra megpályáztatják (kishír)Megismétlik az Egészségmegőrzési Központ vezetői állására kiírt pályázatot.
2012-05-21Nem pályázott senki semAz önkormányzat vezetői eredménytelennek nyilvánították az Egészségmegőrzési vezetői álláshelyére kiírt pályázatot, mert nem érkezett be egy jelentkezés sem.
2012-04-05Csak hallgatni és figyelni!Az Egészségmegőrzési Központ már 14 éve rendezi meg a Kortárs Segítő Képzését a fiatalok számára. A város középiskolásainak 10. évfolyamaiból válogatnak diákokat, akik egyéni interjúk után bekerülhetnek egy egyhetes képzésbe. A legutóbbi képzés lezárult, de életvezetési beszélgetésre mindenki előtt nyitva van az ajtó.
2012-03-24Kortársak tanácsa - rendre megfogadjákAz 1999/2000-es tanévben indult a Kortárs Segítő Képzés Dunaújvárosban, az Egészségmegőrzési Központban.
2012-03-09Visszafizetik a tartozástBeszámoló a március 8-i közgyűlésről: az Egészségmegőrzési Központ vezetői állására pályázatot írnak ki, 400 ezer forinttal segítik a Petőfi Sándor Általános Iskola Comenius pályázati projektjét, támogatás a TISZK-nek, az önkormányzat vállalta, hogy a DVG tartozását a CIB-nek teljesíti stb.
2012-01-18Méltósággal az utolsó pillanatigLévay Éva nekrológja.
2012-01-09Lévay Éva (1960-2011)Nekrológ. Elhunyt Lévay Éva, az Egészségmegőrzési Központ igazgatója.
2012-01-05Búcsú Lévay Évától2011. december 27-én elhunyt Lévay Éva, az Egészségmegőrzési Központ vezetője.
2011-12-30Elhunyt Lévay ÉvaElhunyt 2011. december 27-én Lévay Éva, az Egészségmegőrzési Központ igazgatója.
2011-12-29Elhunyt Lévay Éva intézményvezetőHosszan tartó, súlyos, türelemmel viselt betegség után, 2011. december 27-én elhunyt Lévay Éva, a dunaújvárosi Egészségmegőrzési Központ igazgatója.
2011-12-23Az első lépést nekünk kell megtenni: közel a segítség"Az Egészségmegőrzési Központ ügyfélforgalma az elmúlt évekhez képest közel háromszorosára nőtt." Beszélgetés Kleinné Németh Judit pszichopedagógussal, az Egészségmegőrzési Központ helyettes vezetőjével.
2011-11-08Innováció: kötelező!Harmadszorra osztotta ki a Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Díjat a Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Tanács. Díjazottak: vállalkozói kategória győztese a Momert Zrt., diák kategóriában emléklapot kapott Katona József, a díjazott projekt Horváth Botond, intézményi kategóriában emléklapot kapott a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola, a kategóriagyőztes az Egészségmegőrzési Központ lett.
2011-11-07Innovációs díj: szép munkák!Harmadszorra osztotta ki a Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Díjat a Dunaújvárosi Kistérségi Innovációs Tanács. Díjazottak: vállalkozói kategória győztese a Momert Zrt., diák kategóriában emléklapot kapott Katona József, a díjazott projekt Horváth Botond, intézményi kategóriában emléklapot kapott a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola, a kategóriagyőztes az Egészségmegőrzési Központ lett.
2011-10-19Színes programok az anyatej világnapjánEgyhetes programsorozatot szervezett az Egészségmegőrzési Központ.
2011-09-07Egyesített védőnői szolgálatEz év januárjátől a védőnői szolgálat az Egészségmegőrzési Központ irányítása alá került.Június elején birtokba vehették a felújított Civil Házat.
2011-06-28Védőnői központbanHivatalosan július elsejétől működik új helyen - a Martinovics utcai civil házban - a város csecsemő- és ifjúságvédelmi szolgálata.
2011-05-20Első az állapotfelmérésA közbiztonsági hónap részeként kerekasztal-beszélgetést szerveztek az Egészségmegőrzési Központban. A fórumon részt vettek szakemberek, középiskolák képviselői, pedagógusok, a segítő intézmények képviselői is. Négy éven belül akár drogambulancia is épülhet Dunaújvárosban.
2011-05-04Egy hét a születésértSzületés hete címmel országos programsorozat indul, amelyhez Dunaújvárosi is csatlakozik. A programokról.
2011-03-17Nem veszik megKözgyűlési témák: táborállási ingatlanok, védőnői tanácsadó szolgálat a Civilek Házában, kórház járóbeteg ellátás, ingatlanfedezet az Erste Banknál.
2011-02-25Drogozó tinédzserekBeszélgetés a szakemberekkel a dunaújvárosi fiatalok kábítószerezési szokásairól és a megelőzésről.
2011-02-05A drogokról, őszintén"Kábulatban" címmel a Dunaújvárosi Hírlap új társadalmi felelősségvállalási programot indít. A cél, hogy tabuk nélkül beszéljünk a drogproblémákról, közösen a kábítószerek ellen. Beszámoló a fórumról.
2010-11-20Bizalmi kérdésekA közgyűlésen történt: a hajléktalanok ellátásáról; 2011. január elsejétől a József Attila Könyvtár új vezetője Katona Zsuzsanna; nem épülhet LIDL-áruház az evangélikus templom fölötti területen; tanulmány az önkormányzat rövid távú pénzügyi lehetőségeiről; nem vállalta át a város a Dózsa Mozicentrum távfűtési köztartozását; az Egészségmegőrzési Központban kap helyet a védőnői szolgálat.
2010-11-18Nem kell a rendelőKözgyűlési előzetes: Az önkormányzat 439,5 millió forintért nem veszi meg a Zöld Rendelőt. Költöznie kell jelenlegi helyéről - Munkásművelődési Központba - a Civilek Háza Közalapítványnak és a hozzá kapcsolódó egyesületeknek, valamint az Ifjúsági, Információs és Tanácsadó Irodának is. A védőnői szolgálat pedig az Egészségmegőrzési Központba költözne.
2010-05-14A város pöröl a cégeivelBeszámoló a közgyűlésről: élményfürdőért a CIB Bank 4,2 milliárd forintot kérne a várostól, DVG Zrt., beszámolója. Ünnepélyes keretek között átadták a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat. Díjazottak: Mericz Krisztina pedagógus, és az Egészségmegőrzési Központ: Debreczeniné Szekeres Erzsébet, Bánhegyesiné Simon Mária, Lévai Éva, Andics Ágnes, Kissné Bereczki Renáta, Léránt Erika, Hamvas Emőke, Kleinné Németh Judit, Malatinszky Éva és Szabó Gáborné
2010-03-02Szépüljünk a klubbal!Már tíz éve foglalkozik - az Egészségmegőrzési Központ munkatársai szervezésében - a Szépüljünk! klub az egészséges életmód kialakításával. A klub vezetői: Léránt Erika pszichológus és Debreczeniné Szekeres Zsuzsa dietetikus.
2009-03-25Szerelmespárból családdá válniAz Egészségmegőrzési Központ baba-mama klubjáról.
2009-03-11Tavaszi Megújulás KlubDebreczeniné Szekeres Erzsébet diatetikus Léránd Erika pszichológussal március 5-én életmódklubotindított az Egészségmegőrző Központban.
2008-04-02Az egészségre nevelnekA Fejér megyei közgyűlés Széchenyi Viktor Díjat adományozott az Egészségmegőrzési Központnak.Beszélgetés Lévay Évával, a központ vezetőjével.
2008-03-18Elismerések a megye kiválóságainakFejér megyei, Széchenyi Viktor-díjat kapott a Dunaújvárosi Egészségmegőrzési Központ.
2007-11-23Megtörtént a csodaBeszélgetés Léránt Erikával, az Egészségmegőrzési Központ mentálhigiénés munkatársával.
2007-01-23A felnövekvőkértAz Egészségmegőrzési Központ munkájáról.
2003-12-16A játszótérre nem nyertünkA játszótér építésére kiírt pályázaton nem nyert az önkormányzat. Az Egészségmegőrzési Központ 2 millió forintot nyert egyik programjára.
2003-10-08Fél évnyi pénzt kérnekDunaújvárosban működik az ifjúság-egészségügyi szolgálat. Az Egészségmegőrzési Központ pár hónapos működési költéségét kéri, pótelőirányzat formájában.
2003-09-24Az Egészségmegőrzési Központ új foglalkozásaiSzeptembertől két új mentálhigiénés szolgáltatás színesíti az Egészségmegőrzési Központ programját: a család konzultációs foglalkozás mellett iskolai szorongást csökkentő tréning is indult.
2003-05-08Bizalommal a kortársakhozMár negyedik éve szervezi meg az Egészségmegőrzési Központ a Kortárs Segítő Képzést. a képzésről.
2003-02-04"Szépüljünk tovbább 2003-ban is !" Egy klubsorozat...Idén újra indul az Egészségmegőrzési Központban a "Szépüljünk tovább..." program. Negyedik alkalommal indul a klubsorozat.
2002-10-25Nyitottabb tanár-diák viszonytÉletvezetési ismeretek címmel szervez tréningeket pedagógusoknak az Egészségmegőrzési Központ. A programról.
2002-10-15Egy nap az egészség jegyében. Alternatív gyógyászat...Már harmadik alkalommal rendezték meg az egészségnapot Az Egészségházban szombaton. Előadások, termékbemutatók.
2002-10-08Középpontban az életmódAz életmóddal kapcsolatos fogllkozások, klubok a különböző intézményekben.
2002-09-17Iskolapélda a drogprevencióbanAz Egészségmegőrzési Központ drogprevenciós tevékenysége részeként osztályfőnöki órák keretében foglalkozásokat tart az általános iskolásoknak és a középiskolásoknak.
2002-09-13Drogos ügyek Dunaújvárosban. Nem állunk előkelő helyenA múlt csütörtökön Dunaújvárosban 5 lakásban csaptak le egy drogterjesztő bandára. A városban több eset is előfordult már. Az Egészségmegőrzési Központ drogprevenciós oktatást tart osztályfőnöki óra keretében általános iskolásoknak és középiskolásoknak.
2002-07-30A gyászt meg kell élni. Elfogadni, viselni, továbblépniAz Egészségházban hamarosan gyászterápiás csoportfoglalkozások indulnak. Céljáról.
2002-03-28Kortársaiknak segítenek a diákok a képzés utánHarmadik alkalommal rendezte meg az Egészségmegőrzési Központ a kortárssegítő képzést. Ezúttal 26 középiskolás vesz részt az ötnapos programon a tavaszi szünetben.
2001-11-2423 középiskola jutott pályázati pénzhezFejér megyében 23 iskola, közöttük a dunaújvárosi intézmények többsége, csatlakozott a Dunaújvárosi Egészségmegőrzési Központhoz. Ez a szakmai együttműködési szervezet jelentős pénzbeli támogatást nyert drogmegelőzési programjuk kidolgozásához.
2001-11-13Hogy többé ne csúfoljanakKilencedik éve tart Testsúlycsökkentő Klubfoglalkozásokat az Egészségmegőrzési Központ. A tanév kezdetén felmérik a hetedikesek testsúly- és magassági adatait. Aki túlsúlyosnak bizonyul a szűrővizsgálaton, kap levelet az Egészségmegőrzési Központtól, amelyben meghívják a klubfoglalkozás-sorozatba.
2001-10-17Hatmillió forintot nyertek iskoláink drogprevencióraKözel hatmillió forintot nyertek dunaújvárosi iskolák egészségfejlesztési és drogmegelőzési tevékenységre. A programok szakmai megvelósítója az Egészségmegőrzési Központ.
2001-08-31Egészségesen, szépen, tisztán. Az igény találkozik a programAz Egészségmegőrzési Központ szeptemberben induló programjairól.
2001-06-01Humánok az egészségügyrőlA H d Egyesület Humán Klubja pénteken az Egészségmegőrzési Központban tartotta összejövetelét, amely egyúttal az Ifjúság az ezredfordulón - ifjúság Dunaújvárosban konferencia szekcióülése is volt.
2001-04-17Kortársaik segítői lesznekMásodszorra indult idén a kortárs segítők képzése az Egészségmegőrzési Központban. Most 27 tizenéves vett részt az egyhetes intenzív kurzuson.
2001-04-07Központ a leki egészségértAz Egészségmegőrzési Központ térítésmentes foglakozásokat folyamatosan szervezi.
2001-04-03Nemet a kábítószerre!Az Egészségmegőrzési Központ szakemberei, a drogprevencióra nagy hangsúlyt fektetnek.
2001-02-26Ép testben jól éltekAz Egészségház "beavató" programot tartott febr. 24-én.
2001-02-16A játékos szemével: A belgyógyász előadásaAz Egészségmegőrzési Központban a Szépüljünk tovább 2001-ben! klub programjában vendég volt a nagyvenyimi háziorvos dr. Juhász Magdolna, aki ismertette az elhízott ember egészségügyi kilátásait.
2001-02-13Az egészség érték, amire mindenkinek vigyáznia kellA dunaújvárosi NEFI szervezete, és az Egészségmegőrzési Központja új, prevenciós programokat, klubbokat indít.
2001-01-22A cél: egészség, szépségAz Egészségmegőrzési Központ munkatársai három új programot kínálnak: gyalogló és futóklub, "Szépüljünk tovább 2001-ben" program, a túlsúlyos serdülőknek foglalkozás-sorozat.
2000-12-08Regionális központ a városban: Bővül az Egészségmegőrzési KöAz országban harmadikként regionális egészségfejlesztési központ nyílt tegnap a városban. Az intézményt ünnepélyes keretek között dr. Gógl Árpád miniszter adta át. ugyanerről: Egészségfejlesztés régiós szinten is: Új intézmény - új lehetőség/ SzO= 7közlap 2000. dec. 08. 1-2.p.
2000-12-07Regionális központ nyílik a városbanMa délelőtt ünnepélyes keretek között megnyílik Közép-Dunántúl regionális egészségfejlesztési központja. Ennek helye az Egészségmegőrzési Központban lesz. Három megye - Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém - lakóit fogja ellátni. Ezt a közelmúltban a közgyűlés is jóváhagyta. Az Egészségmegőrzési Központnak, mint önkormányzati intézménynek a feladatköre a regionális feladatokkal bővülne.
2000-10-31Drogprogram a LóribanAz Egészségmegőrzési Központ munkatársai drogprevenciós programjukkal idén minden középiskolát meglátogatnak. Tegnap a Lorántffy iskolában jártak.
2000-10-03Elemzik a drogproblémát, és kezelik, amit lehetOkt. 11-ére országos jelentőségű drogkonferenciát szervezett a kórház, a megyei rendőrkapitányság és az Egészségmegőrzési Központ három szekcióban. A szekciók programjai.
2000-08-19Teljes lángon: Fő az egészségAz Egészségmegőrzési Központ programjairól, foglalkozásairól.
2000-04-21Tizenéves segítők tréningje: A tavaszi szünetben pihenés helyett néhány fiatal inkább képezte magátAz Egészségmegőrzési Központ a rendőrkapitányság bűnmegelőzési alosztályával közösen kortárs segítő tréninget szervezett, melyen a Lorántffy szakközépiskolában tanulók vettek részt.
2000-04-06Új iskola-egészségügyi rendelő az Erkel kertbenFebruártól az Egészségmegőrzési Központban kialakított rendelőben végzi munkáját dr. Szabó Mária gyermekorvos, az iskola-egészségügyi ellátásért felelős szakember.
2000-03-13Négy napig a drogról6. alkalommal szervez óvoda-pedagógusoknak, általános és középiskolás tanároknak drogprevenciós tanfolyamot az Egészségmegőrzési Központ.
2000-02-16A város fiatalja a szexrőlA város fiatalja a szexről
2000-02-02Kurzus nővéreknek, óvónőknekElkészült és hivatalosan februártól az gészségmegőrzési Központban működik az ifjúságegészségügyi rendelő, így a város középiskolás tanulói ezentúl problémáikkal és panaszaikkal dr. Szabó Mária szakorvoshoz is fordulhatnak. E hónap elejétől kezdődik az egészségügyi dolgozóknak tartott "érzékenyítő" tanfolyam. Életvezetési ismereteket és készségeket sajátíthatnak el a pedagógusok egy másik kurzuson.
2000-01-18Eljutottak az összes iskoláshoz: A fiataloknak egymást segítAz Egészségmegőrzési Központ az ált. iskolákban több mint hatszázhatvan, a középiskolákban majdnem nyolcszáz tanórát tartott tavaly. Együttműködési szerződést kötöttek a kórházzal, amelynek értelmében az egészségügyi dolgozók számára érzékenyítő tréningeket tartanak.
1999-10-20Amit látunk, arra emlékezünk, amit csinnálunk azt tudjuk is.A szexuális felvilágosítás valamint a családi életre nevelés módszertanáról tart 2 napos kurzust a város tanárainak dr. Forrai Judit.
1999-09-13Felmérés szexről, indulatról: Összel két korcsoporthoz juttaPályázaton nyert pénzből két új program az EK-ban: szexedukciós program, felnőttek mentálhigiéniés szűrőprogramja.
1999-07-28Aki igényelte, meg is kapta a munkahelyi pótlékemeléstA szociális, az egészségügyi, valamint a család-, a gyermek- és az ifjúságvédelmi ágazatban foglalkoztatott közalkalmazottak számára megítélte az önkormányzat a béremelést.
1999-07-27Felkészülni a családalapításraAz Egészségmegőrzési Központ tevékenységéről.
1999-06-08Az egészségnevelést a tizenéveseknél kell kezdeniA közgyűlés múlt heti döntésével az Egészségmegőrzési Központ feladatai közé sorolta a 14-18 évesek iskolai-egészségügyi ellátását.
1999-05-07Több mint hétezer látogatóAz intézmény 6. évét zárta eredményesen. Programjaikról. Új program indul: Egy szülős családok klubja.
1999-05-06Együttműködést írtak alá a drogosokkal foglalkozókEgyüttműködési szerződést írt alá a kórház, az Egészségmegőrzési Központ, és a megyei rendőrkapitányság. Cél a szervezett együttműködés kialakítása és annak finanszírozása.
1998-10-21Együttműködnek, hogy senki se kallódhasson elEgyüttműködési megállapodást kötött a kórház pszichiátriai és intenzív osztálya az Egészségmegőrzési Központtal a drogbetegek hatékony kezelése, ill. a prevenció, a megelőzés érdekében.
1998-10-09Segítők - egymás közöttA Lelki egészség világnapja alkalmából 1 napos mentálhigiénés és szakmai találkozót szerveztek az Egészségmegörző Központ munkatársai- a segítő foglalkozásúak részére.
1998-09-24Ismét bővült a ház kínálataAz Egészségmegőrző Központ programjairól.
1998-06-24Hogy maguk döntsenekA személyiségfejlesztő programsorozatról, melyet a Nevelési Tanácsadó Intézet szervez 4. éve a 17-es óvodában. (A 7-18 évesek programját az EK végzi.)
1998-06-23Nyáron sem zár be a házÚj programok az Egészségmegőrzési Központban szeptembertől.
1998-05-12Bemutatkozó városaink: DunaújvárosA Magyar Hírlap Észak-Dunántúl mellléklete Dújv.bemutatásával.
1998-04-01Mesékkel a mindennapokrólA közgyűlés az EK elmúlt éves tevékenységét összefoglaló beszámolót dicsérettel fogadta el.
1998-03-04Elfogadott beszámolókAz eü. biz. ülésén elfogadta a Bölcsődék Igazgatósága és az EK tavalyi működéséről szóló beszámolót.
1998-02-25Nem épül másik benzinkút a Baracsi úti csomópontbanFebruár 24-én közgyűlést tartottak, ahol több napi rendi pontban is döntés született.
1997-12-04Mentálhigiéné az óvodábanMentálhigiénés programot kezdett meg az EK a 10-11-es óvodában. A programról.
1997-10-11Világnapon segítettek egymásonA Lelki egészség világnapja alkalmából tegnap mentálhigiénés találkozott rendeztek az EK-ban. A programról.
1997-09-06Újdonságokat is kínálnakAz Egészségmegőrzési Központ foglalkozásairól, újdonság: drogprevenciós tanácsadás fiataloknak, szülőknek, pedagógusoknak, életvezetési ismereteket nyújtanak idős embereknek.
1997-06-26A drogokat kiírtani nem lehetDújv-ban megalakult a drog-akciócsoport. Helyi intézkedési tervet kívánnak készíteni. A megelőzés és a rendőrség munkája hatékony, a helyi eü-i kezelés nagy hiányossága a városnak.
1997-05-16"Itt nincsenek idegenek..."Az Egészségmegőrzési Központban 4 napos tanfolyamot tartottak pedagógusoknak Életvezetési ismeretek és készségek címmel.
1997-04-01Drogpolitika:társadalmi szemléletváltás kellA közelmúltban 2 hetes liverpooli tanulmányútról tért haza Lévay Éva az EK vezetője: az ország drogpolitikájával foglalkoztak. Beszámoló.
1997-01-22Újdonsággal is szolgálnakAz EK programjairól: régi és új.
1997-01-21Torna kicsiknek, nagyoknakTesttartást javító, egészségmegőrző tornát indítaz EK febr-tól óvodáskorúaknak.
1997-01-15Újra indul a kismama klubSzülésre felkészítő tanfolyamra várnak jelentkezőket.
1996-12-03A városból ketten nyertekAz EK és a Barátság isk. nyert támogatást a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram orsz. pályázatán.
1996-11-26Kétmilliót nyertek2 milliós támogatást nyert az EK. Az új épület(a volt 6-os óvoda) berendezésére, kellékekre költi A központ.
1996-11-02Egyre korábban kezdik...Az EK drogprevenciós előadássorozatáról.
1996-10-18Orvosok és védőnők együttAz EK-ban 6 napos drogprevenciós tanácskozást tartanak orvosoknak, védőnőknek. A programról.
1996-10-12Együtt nekik is könnyebb leszA krónikus ideggyógyászati betegségben szenvedőknek szerveznek csoportot, klubot az EK és dr. Zsolnai Mária.
1996-10-12A cél: egészség és szépség6 hetes testsúlycsökkentő program indul az EK-ban hétfőn.
1996-10-11Menyyire fontos nekünk a lelki egészségünkDr. Lust Iván pszichiáter és dr. Balikó Márta pszichológus tartott előadást az EK-ban a Lelki egészség világnapja alkalmából.
1996-09-10Új helyen várják az egészséges életmód...Átköltözött az EK az Erkel kert 23-ba.Szolgáltatásaikról.
1996-05-16A legfontosabb pillanatokértEz év elejétől a dújv-i kórházban is van "apás szülés". A leendő szülőknek "tanfolyamot" kell elvégezni amit az EK tart.
1996-05-13Új harcmező a drogfrontonAz EK tanárfelkészítő tanfolyamot szervez a város ált. iskoláiban tanító pedagógusoknak.
1996-04-27Végigmentek az általuk kijelölt útonDöntöttek a képviselők az oktatási intézmények átszervezéséről. Az eredeti koncepció marad.Közben az Szfvári Városi Bíróság is elutasította szülők bírósági keresetét, amely a törvényességet kérdőjelezte meg. Az EK a 6-os óvodába kerül.
1996-04-18Célt ért a drogshowPénteken drogellenes napot, s show-műsort szerveztek a Dunaferr Sportcsarnokban.
1996-04-11Egészséges felkészítőkÁprilis 25-től 6 alkalomból álló felkészítő tanfolyamot indít az Egészségmegőrzési Központ az úgynevezett "apás szülésekhez". Május 6-tól 5 héten át mozgás és életmód program nyugdíjasok részére.
1996-04-09A mieinknek is jutottAz Országos Játék Alap pályázatán az EK 150 000, a Dújv-i Közösségi Klub 90 000 Ft támogatást kapott.
1996-03-25Országos drogellenes napDrogellenes napot rendez ápr. 12-én "Vedd le az álarcot" címmel az EK és a rendőrkapitányság.A programokról.
1996-03-08Startra készül a szekcióDújv-ban alakul meg a Magyar Elhízásellenes Alapítvány első vidéki, regionális szekciója. Az alapítók megbeszélést tartottak.
1996-01-23Súlyos veszteségekkelIdén újra indítja a fogyókúra-klubot az EK, ezúttal 7. osztályosoknak.
1996-01-23Klubba várják a leendő anyukákatÚjra indul a Kismamaklub.
1996-01-18A segítők is konzultálnakA Telefonos Lelkisegély Szolgálatok IX. Országos Konferenciáját márciusban az EK égisze alatt működő Élet-Esély telefonszolg. rendezi.
1995-12-22Beszélgetés - mint a magány gyógyszere1 év óta ingyenes pszichológiai konzultációt tart az EK a rászoruló fiataloknak.
1995-12-07Nálunk is akcióba lépnek az elhízás ellenA Magyar Elhízásellenes Alapítvány helyi szervezetének szervezéséről.
1995-10-11Egy nap a segítő foglalkozásúakértSzakmai konzultációra hívta az EK az úgynevezett segítő foglalkozású embereket a lelki egészség világnapja alkalmából.
1995-10-06Segítség a segítőknekA lelki egészség világnapja alkalmából okt.10-én mentálhigiénés találkozót szerveznek az EK-ban. Meghívottak: akik a rászorulók lelki gondozásával foglalkoznak.
1995-09-28Ma még dundik a klubtagokAz Egészségmegőrzési Központ munkatársai kiszűrik az iskolákban az egészségtelenül túlsúlyosakat. Dundi-klubot szerveznek.
1995-09-26Szűrővizsgálattal a későbbi...3 éve végzi az EK a nagycsoportos óvodások egészségügyi szűrését: gerincferd., lábboltozat elváltozás stb. Az intézményekben speciális tornafoglalkozásokat tartanak a rászorulóknak. Komplex segédanyagot készítettek az óvónőknek.
1995-09-06Bővül a kínálatAz egészségmegőrző Központ bővülő programjairól: jógatanfolyam.
1995-07-07Díjtalan szolgáltatásFenntartó az önk. . Ha bármelyik község hozzájárul a működési költségekhez, szolgáltatásaikat ott is végzik. Szolgáltatásaikról.
1995-06-22A város és környékeA tejfehérje érzékeny gyerekeknek és szüleiknek klubot alapítanak az Egészségmegőrző Központban.
1995-01-07A szülők helyett is3 éve kidolgozta s alkalmazza az EK az iskolai egészségnevelési és mentálhigiéniás programját. Erről nyilatkozik Veér András.
1994-09-07Előtérben az önismeretAz Egészségmegőrzési Központ harmadik éve kezdi meg komplex személyiségfejl. és mentálhigiénés programja megvalósítását. A program lényegéről.
1994-01-19Egy jó szó is elég lehetA központ létrehozta a segélynyújtó telefont.
1994-01-01A szexuális nevelés tapasztalatai...Kleinné Németh Judit (az EK munkatársa) cikke. Az Egészségmegörző Központ 10-18 éveseknek tart kihelyezett foglalkozásokat az iskolákban:szexedukáció.
1993-12-10"Kakaós" anyukákDr. Lux Elvíra előadása a serdülők párkapcsolatáról, szexualitásáról.
1993-12-02Kamasz-bajokElőadás az iskolai drogprevenció lehetőségeiről.
1993-04-30A küzdőtérenKét versenyen is szerepeltek az utóbbi időben a dújv-i karatézók: Kecskeméten, a súlycsoportos egyéni karate-do országos bajnokságon (két második hely)), Szolnokon a shito kai Európa Kupán (2 aranyérem).
1993-03-04"...viszonylag uj ez a probléma"Mi a helyzet Dunaújvárosban a drogokkal?Megszólalnak diákok,s Biró Tamás az Egészségmegőrzési Központ munkatársa.
1993-02-26Egészség-kultúraUj tervekkel jelentkezik az Egészségkultúra Ház.
1992-06-12Ha nincs is rá panaszDr. Czeizel Endre meglátogatta az orsz. vérkoleszterin-szűrés egyik állomását, Dunaújvárost.
1992-04-14Nagy belégzés, hosszú életAz Egészségkultúra Házban jógatanfolyam indult. Interjú Krishna Kumar Bhatiaval, a tanfolyam vezetőjével.
1991-10-17Felfüggesztett egészség?(2.)A polgármester felfüggesztette az Egészség Kultúra Háza működését. Miért tette? Milyen további terveik vannak a ház működésével kapcsolatban?
1989-07-21Az egészség háza. Októbertől: lelki elsősegélyszolgálat is.A Kossuth Lajos utcai szűrőállomás helyén megalakítandó "Egészségkultúra Ház" majdani szolgáltatásairól. Dr. Csák Elemér kórházigazgató főorvos nyilatkozik.
Egészségmegőrzési KözpontSzervezeti és Működési Szabályzat.
Egészségmegőrzési KözpontAz intézmény honlapja. Az Egészségmegőrzési Központ 1992 óta, mint önkormányzati intézmény egészségfejlesztési és mentálhigiénés feladatokat lát el Dunaújváros oktatási, egészségügyi és szociális intézményeiben.
Az ifjúságért végzett munka elismeréseA „Dunaújváros Ifjúságáért” díjat 2010-ben az Egészségmegőrzési Központ kollektívája és Mericz Krisztina, a Móricz Zsigmond Általános Iskola pedagógusa kapta. A díjazottak méltatása.