József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület

42 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-12-00Vár a természetNémeth László, az Erdőjárók Túraegyesület vezetőjének írása az egyesületről
2022-11-15Közös novemberi rendrakás az erdőjárókkalÉvtizedes hagyomány már az erdőjáróknál, hogy minden esztendőben legalább kétszer társadalmi összefogással teszik rendbe a nagyvenyimi Szent Bernát Arborétumot.
2022-08-17"Itthon vagy!" - NagyvenyimenAz MTVA az Itthon vagy! 2020. június 26-i adásában sugározta a Mezőföld egy részéről, köztük Nagyvenyimről készített beszámolóját. A műsorban a Szent Bernát Arborétumot és a benne található rendházat, templomot, a ciszterciek Nagyvenyim életében, fejlődésében vállalt szerepét mutatta be Kiss Csaba Gábor a Szent Bernát Arborétum Alapítványának kuratóriumi elnöke és Németh László az Erdőjárók Túraegyesület elnöke.
2022-04-22Dunán innen, Dunán túl túráznakA Pentele Természetjáró Egyesület hagyományos, tavaszi szezonnyitó túráját 2022. február 26-án rendezték meg. Ezúttal 452 túrázó indult el, legtöbben a 20 kilométeres távot választották, az öt távon összesen 9 962,7 km-t teljesítettek a résztvevők.
2021-06-00Hajrá Venyim!Vargáné Kaiser Katalin írása azokról, akik Nagyvenyimért 2020/2021-ben sokat tettek.
2021-03-00Újabb hazai támogatások a nagyvenyimi civil szervezetek munkájáhozSzínes tevékenységek megvalósítására, szép sikerrel pályáztak a nagyvenyimi civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap 2021. évi pályázataiban. A támogatásban részesített tevékenységek, programok megvalósítására várhatóan 2021. április 1. – 2022. március 31. között kerül sor. Támogatott szervezetek listája a cikkben.
2020-10-00Köszönjük az eddigi segítséget, és kérjük, járuljanak hozzá minél többen az arborétum gondozásához!2020. október 3-án délelőtt tizenketten csatlakoztak a túraegyesület 21 tagjához, hogy kezük nyomán megújuljon a Szent Bernát Arborétum parkja, hogy visszaszorítsák kissé a nyár folyamán elburjánzott növényzetet.
2020-02-00A szakmai tevékenységet támogatta a Nemzeti Együttműködési AlapA Nemzeti Együttműködési Alap által 2019-ben támogatott nagyvenyimi szervezetek felsorolása
2019-12-04Háromszáznál több bakancsos túrázott a mezőföldi tájakonTöbb mint háromszázan neveztek a 12. Mezőföldi Mikulás-teljesítménytúrára. Az ország szinte minden tájáról érkeztek bakancsosok, hogy kihasználva talán az utolsó napos időt, kellemes és egészséges sporttal töltsék a hét végét, illetve megismerjék Nagyvenyim és Mezőfalva környezetének épített és természeti szépségeit.
2019-12-02Mikulás-túra - különböző távok voltak. Nagykarácsonyig gyalogoltak, sétáltakAz Erdőjárók Túraegyesülete szervezésében november 30-án, szombaton indult el a 12. Mezőföldi Mikulás-teljesítménytúra, amelyre több távban is lehetett nevezni.
2019-09-00Énekeket és a magyar templomok képes bemutatóját láthattuk NagyvenyimenNagyvenyimen 2019. szeptember 21-én a Mezőfalvi Női Kar és a nagyvenyimi Fontana Női Kar előadásával, illetve Németh László, a nagyvenyimi Erdőjárók Túraegyesülete vezetőjének templomokról készített képeinek bemutatásával ünnepelték a nagyvenyimi Nagyboldogasszony templomban a Nyitott templomok napját
2019-07-00A tavasz szépségei a magyar tájékon (képaláírás)A tavasz szépségei a magyar tájékon. Akár ezt a címet is adhattuk volna Németh László, a helyi erdőjárók klub vezetője által tartott diavetítésnek. Gyönyörű tájainkra kalauzolt bennünket (teljes szöveg)
2019-03-00A nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár hírei. Idősek karácsonya és Karácsonyi koncert. (képaláírás) Kultúrházak éjjel-nappal- Advent utolsó hetében még két nagyrendezvénnyel vártuk településünk lakóit. Az idősek karácsonyán Tihanyi-Tóth Csaba és Bognár Rita ünnepi zenekosarából szemezgethettek vendégeink, karácsonyi koncertünk résztvevői dr. Udvarhelyi Boglárka operaénekes és Koós Réka musicalszínésznő zenés műsorával hangolódhattak az ünnepre (teljes szöveg) - 2019. február 15-17 között rendezték meg a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatot, melyhez a nagyvenyimi művelődési ház is csatlakozott. A programokról részletesen a cikkben
2019-02-18Kárpátaljai emlékekVetítéssel egybekötött élménybeszámolót tartott február 15-én, pénteken Nagyvenyimen a Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár emeleti galériájában az Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület.
2018-12-10Mikulás-túra családi távokon. A Mezőföld egyik legszebb táján vezet a teljesítménytúraA városkörnyék szép hagyománya a december eleji Mikulás Teljesítménytúra, amelyet a nagyvenyimi Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület tagjai rendeznek meg a Magyar Természetjáró Szövetség és a Teljesítménytúrázók Társasága támogatásával.
2018-12-00Ismét túráztunk2018. november 10-én ismét egy fergeteges napot tölthettek együtt azok a diákok, akik a túrázás mellett döntöttek. A mintegy negyven tanuló több pedagógussal és kísérő szülővel együtt élvezhette a jó időt, gyönyörködhetett az ősz színeiben, a táj szépségében
2018-07-00Túramozgalom - 70 km a 70 éves Nagyvenyimen és környékénNémeth László beszámolója a 2018-ban 70 éves Nagyvenyim köszöntésére szervezett összesen 70 km-es túra fontosabb adatairól, útvonalairól, a koncepcióról és a legalább 6 túrán részt vevők jutalomtúrájáról.
2018-06-11Jutalomkiránduláson vehettek részt a nagyvenyimi diákokA közelmúltban, május végén a Visegrádi-hegységben, a Holdvilág-árokban barangoltak a diákok és kísérőik a Nagyvenyimi Erdőjárók Klub vezetésével.
2018-04-16Erdőjárók jövő évi terveiEnnél szebb közgyűlés egyszerűen elképzelhetetlen: a nagyvenyimi Szent Bernát Arborétumban, szabad ég alatt, szikrázó napsütésben, madárcsicsergés közepette rendezték meg a venyimi Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület idei közgyűlését április 14-én, szombaton kora délután.
2017-12-11Bakancsos jubileum. Jubileumi teljesítménytúraHat megyéből, több százan húztak túracipőt december 9-én a 10. Mikulás teljesítménytúrán.
2017-12-00Nagyvenyim: 70 km-es túra a 70 éves Nagyvenyim környékénKülönleges programmal készült Nagyvenyim 70. születésnapja alkalmából az Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület. A megjelölt időpontokban és távokon 70 kilométert teljesítenek, felkeresve, megismerve a község környékének jelentős területeit.
2017-11-13Hetven csemetét ültettek el. Hetven fa a község 70. születésnapjáraNagyvenyim önállóságának 70. évében megtartott környezetvédelmi rendezvénysorozathoz kapcsolódóan grandiózus fásítási programot bonyolítottak a hét végén, november 11-én, szombaton. Az önkéntes ültetők közt volt dr. Galambos Dénes (kép) is.
2017-11-08Túrázásra buzdítanak mindenkitAz első útvonalon száznégy természetkedvelő diák, tanár és túrázó vett részt. A cél, hogy egészen fiatal korban megszerettessék a természetjárást Nagyvenyimen.
2017-02-00Idén is várunk az erdőjárók túráin és más rendezvényein!Kép és 2017-es programok
2016-12-14A mezőföldi Mikulás nyomábanKiváló, napfényes túraidő várta a legendás ünnepváró Mikulás-túra barangolóit december 10-én, szombaton reggel.
2016-09-00Nagyvenyimi „ZÖLD HÍREK”Az Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület hírei. Túrák, parktakarítás, támogatás
2015-11-16Szent Bernát utódaiA nagyvenyimi "Szent Bernát Arborétum: Emlékfával gyarapodott a híres gyűjtemény. Parkszépítő napot rendeztek november 14-én a Szent Bernát Arborétumban. És még egy kis ünnepséget."
2015-10-00Születésnapi Erdőjárók-túra10 éves a nagyvenyimi Erdőjárók Klubja, ezért egy jubileumi túrát tartottak a Déli-Bakonyban.
2015-09-03Tízévesek az erdőjárók!Tíz éve alakult meg az Erdőjárók klubja Nagyvenyimen, sok újvárosi taggal.
2015-08-12Már tíz éve járják az erdőketJeles évfordulóhoz érkezett a nagyvenyimi Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület. Kereken egy évtizedes fennállását ünnepli a szervezet. 2005. szeptember 7-én közel harminc fővel alakult meg.
2015-07-0010 éves az Erdőjárók kubja [Klubja]Tíz éve, 2015 szeptemberében alakult meg a nagyvenyimi Erdőjárók Klubja.
2015-04-20Kitakarították az arborétumotMásodik alkalommal álltak neki rendbe tenni az értékes természetvédelmi területet. A nagyvenyimi Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület tagjai a szombat délelőtti akcióban füvet nyírtak, kapáltak, metszettek.
2015-02-25Túrák mindenkinek, szerte az országbanIdén ünnepli 10. évfordulóját a nagyvenyimi székhelyű Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület.
2015-02-00Várunk a túráinkon!A nagyvenyimi Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület tevékenységének leírása, elérhetőségei és 2015-ös programjai.
2014-02-10Farsangoltak az erdőjárókA nagyvenyimi Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület február 8-án farsangi bált rendezett.
2013-02-19Ötletes jelmezekKiváló hangulat és ötletes jelmezek uralták a nagyvenyimi Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület hetedik alkalommal megrendezett farsangi bálját.
2012-12-07Túrázzanak, Mikulás módraA nagyvenyimi Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület szervezésében december 8-án újra megrendezik a Mezőföldi Mikulás teljesítménytúrát.
2012-05-09A civilek rendezték a parkotAz Erdőjárók és a Nyugdíjas Egyesület tagjai szépítették a nagyvenyimi Szent Bernát Arborétumot.
2012-02-13Erdőjárók farsangja jelmezbenA Nagyvenyimi Erdőjárók Egyesülete farsangi jelmezbált rendezett február 11-én.
2011-12-05Mezőföldi Mikulás Túra: negyedszer!Nagyvenyim-Nagykarácsony útvonalon már a negyedik Mezőföldi Mikulás Túrát szervezte a nagyvenyimi Erdőjárók egyesülete.
2011-02-21E jelmezbál a túrázóké!Hatodik életévébe lépett a Nagyvenyimi Erdőjárók Klubja, az Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület. Bál, ünnepség.
Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület2005. szeptember 7-én megalakult a „Nagyvenyimi Erdőjárók Klubja", amely 2009-től egyesületként műkdöik tovább: Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület néven. Tagjai között nemcsak nagyvenyimiek, hanem több dunaújvárosi és városkörnyéki is szerepel.