Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2024-02-09 | Útkereső bemutatkozás az MMK galériájában | "Keresem az utam" címmel nyílt Kiss Zsuzsanna bemutatkozó kiállítása az MMK galériájában 2024. február 5-én. | |
| 2022-10-05 | Játék az ecsettel (kishír) | Gusztos Piroska alkotásaiból nyílt tárlat október 3-án délután a Munkásművelődési Központ galériájában. A tárlatot Smith Julianna ajánlotta a látogatók figyelmébe. (teljes szöveg) | |
| 2022-08-31 | A festészettel helyrebillent már az egyensúly | Már szerepeltek csoportos kiállításon Radnóné Tóth Anikó festményei, volt Budapesten is egy tárlata, de városunkban most első ízben láthatja a nagyközönség önálló bemutatkozóját. A Munkásművelődési Központ folyosógalériájában augusztus 29-én, hétfőn délután nyílt meg kiállítása Színek, formák, hangulatok címmel. | |
| 2022-07-22 | Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes: 70 év, 70 fénykép, jubileumi tárlat a folklór jegyében. | Egy hetven fényképből álló fotókiállítást tekinthetnek meg a Munkásművelődési Központ látogatói. A gyűjtemény a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes 70 éves jubileumát ünneplő sorozat részeként nyílt meg – a rendezvényen Pintér Tamás polgármester és Kováts Rózsa, az MMK ügyvezető igazgatója mondott beszédet. | |
| 2022-06-15 | Hárman kölcsönhatásban dolgoznak együtt, de sokat vitatkoznak is a Barcsay-stúdióban | A Munkásművelődési Központ folyosógalériáján nyílt június 13-án, hétfőn délután kiállítás, amiről már beszámoltunk. A képeket alkotó három művészről – Hevér Rudolf, Jeszenői Endre, Vámi Milán – azonban nem esett akkor szó. Mindhárman az ifjabb Koffán Károly vezette Barcsay Jenő Képzőművészeti Stúdió tagjai. | |
| 2022-06-14 | Hárman a galériában | A Munkásművelődési Központ galériájában június 13-án újabb kiállítás nyílt Hevér Rudolf, Jeszenői Endre és Vámi Milán festményeiből. | |
| 2022-02-15 | Szivárványos mandalák (képaláírás) | Nagy Árpádné MAndalák című kiállításával folytatódott február 14-én, hétfőn délután a Munkásművelődési Központ galériájának tárlatsorozata. A kiváló mandalákat felvonultató kiállítás megnyitója után az érdeklődők gyakorlati tapasztalatokat is szereztek a mandalakészítés terén, hiszen Nagy Árpádné egy workshopra is várta a közönség tagjait. A tárlat egy hónapon át látogatható az MMK aulájában. (teljes szöveg) | |
| 2021-09-10 | Babacsoda-bemutató. Rekord a babakiállítása Dunaferr iskolában | Egy igazán különleges kollekciót állítottak a dunaújvárosi Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában: Borbély István Csaba magángyűjteményének közel 700 porcelánbabáját egy „Babák Világa – A világ babái” nevet viselő kiállítás részeként tekinthetik meg a városlakók. Az ünnepélyes megnyitón 2021. szeptember 7-én Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere is részt vett. | |
| 2021-09-08 | Új rekord született! | Hatszáznyolcvanhét darab porcelánfejű babát tartalmazó gyűjteménnyel új hazai rekord született Dunaújvárosban szeptember 7-én. Borbély Csaba gyűjteménye tele van egyedi gyártású darabokkal. | |
| 2021-07-01 | Öt elszigetelt törzsnél Indiában több rokon vonást is felfedeztek | Mintegy másfél évnyi kihagyás után nyílt újra normális körülmények között kiállítás a Munkásművelődési Központban. Ezúttal Az ősi hunok nyomában címmel nyílt fotókiállítás dr. Gubánné Pintér Annamária és Istenes Győző munkáiból június 28-án, hétfőn a folyosógalériában. | |
| 2020-03-06 | Kiállítás az MMK-ban | Újabb kiállítás nyílt 2020. március 2-án a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban Színes világunk címmel, melyen a Dáma Nógrádi Katalin festőiskolájában készült munkákat láthatták az érdeklődők | |
| 2020-03-05 | A világ színei a falakon | 2020. március 2-án Színes világunk címmel a Nógrádi festőtanoda rácalmási festőkörének kiállítói nyitottak tárlatot a Munkásművelődési Központ folyosógalériájában. | |
| 2020-03-03 | Festeni öröm, vallják az alkotók | Színes világunk címmel a Nógrádi festőtanoda rácalmási festőkörének kiállítói nyitottak tárlatot hétfőn (2020.03.02.) a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ folyosógalériájában. | |
| 2019-10-25 | Örömforrás akrillal. Öt hölgy munkáit állították ki az MMK folyosógalériájában | Hierné Rozsos Ilona, Kiss Zsuzsanna, Kovácsné Éva, Soós Zita és Tibold Katalin képeit lehet megtekinteni. | |
| 2019-10-24 | Az élményekért festenek a kiállítók. Az élményfestés örömök forrását jelenti számukra | Ezúttal öt alkotó csoportos kiállításának adott otthont a Munkásművelődési Központ folyosógalériája. A magukat ALKOT-OK művészcsoportként aposztrofáló amatőr alkotók a Piktor Tanoda kurzusain tanulták az akril technikát. | |
| 2019-05-17 | Sajátos firkák | Baráthné Markovics Zsuzsanna első önálló kiállítása nyílt meg az MMK Folyosógalériájában hétfőn Sajátos firkák címmel. | |
| 2019-04-12 | Harmincéves szülinap | A Mezőföld Természetfotó Egyesület idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját.A csapat fotósai egy új tárlattal készültek. Tizennégy alkotó természeti, állatos képéből nyílt kiállítás az MMK folyosógalériájában "A mi világunk 2019" címmel. | |
| 2019-02-22 | Teljesen más világ | Az MMK Folyosógalériáján Kiss Piusz első önálló kiállítása nyílt hétfőn. A fotókiállítás anyaga Abu-Dzabi, ahol tavaly nyáron járt. | |
| 2018-04-20 | Csendéletek és portrék | Hevér Gábor képeiből nyílt tárlat hétfőn az MMK Folyosógalériáján. A Munkásművelődési Központ folyosógalériája 2015 őszén nyílt, ez már a huszonhetedik kiállítás a sorban. | |
| 2017-04-13 | Akvarell képek | A város kultikus helyszíneit mutatja be akvarell képein V. Mosolygó Ildikó, akinek legújabb tárlata az MMK-ban nyílt meg. | |
| 2016-10-21 | Szépséges természet. Fógelné Pál Ildikó kiállítása | 29 olajfestmény díszíti az MMK folyosógalériáját, ahol Fógelné Pál Ildikó A természet szépsége az én szememmel című kiállítása tekinthető meg. | |
| 2012-05-14 | Ötven alkotó egy kiállítás (kis hír) | A helyi főiskola (Dunaújváros) DF-Art műhelyének újabb bemutatkozóján közel ötven alkotó kap lehetőséget a Kompozíciók című kiállításon. A tárlat május 15-én (2012.), kedden hat órától várja az érdeklődőket az MMK Kassák Galériájában. (teljes szöveg) | |
| 2011-05-11 | Kortárs művészet vagy tájképfestészet | Az MMK Kassák Galériájáról., amelyet sokáig Folyosógalériának neveztek. | |
| 2010-03-03 | "A mi világunk" természetmesék | 2010. március 1-től A mi világunk címmel a Mezőföld Természetfotó Egyesület közös kiállítása az Munkásművelődési Központ Kassák Galériájában. | |
| 2009-06-22 | Csendéletek, árnyalatok | Kelemen Marián Éva alkotásaiból nyílt kiállítás a Kassák Galériában Napforduló címmel. | |
| 2009-04-27 | Képmesélők földje | Beszámoló a II. Dunaújvárosi Fotóbiennáléról. Beszélgetés Rajcsányi Artúr fotóssal. | |
| 2009-04-10 | Testvértárlat az MMK-ban | Megnyílt a Munkásművelődési Központ Kassák Galériájában Gyulai Zsuzsanna és Kolodics Sára Luca kiállítása. Beszámoló a kiállításról. | |
| 2009-03-04 | Csak természetesen! | A Mezőföld Fotóklub évi kiállítása a Kassák Galériában. | |
| 2009-02-12 | Koffán Károly tárlata a Kassák Galériában | Ifj. Koffán Károly alkotásaiból nyílt kiállítás a Kassák Galériában. | |
| 2009-02-05 | Leonardo szellemi követőjének tárlata | Beszélgetés ifj. Koffán Károllyal a Kassák Galériában Nyitott műterem című új kiállításáról. | |
| 2009-01-14 | A figyelem fókuszában | A Kassák Galériában (január 12-én) kiállítás nyílt Nyitrai Mihály népi iparművész (fafaragó) alkotásaiból. | |
| 2009-01-14 | A faragás mestere. A figyelem fókuszában | 2009. január 12-én a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban nyílt meg Nyitrai Mihály, népi iparművész fafaragó kiállítása | |
| 2008-12-11 | "Foltkóros" alkotók karácsonyi kiállítása | Az MMK Kassák Galériájában nyílt kiállítás a dunaújvárosi foltvarró klub alkotásaiból. A klub új neve: Dunaújvárosi Kamilla Foltvarró Műhely. | |
| 2008-07-24 | Konstruktivista tárlattal nyitott | Az Európa Udvar Szoborpark, és a Kassák Galériában megnyílt Ézsaiás István retrospektív kiállítása. | |
| 2008-07-16 | Folyosóból Kassák lett | Ézsaiás István szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás (2008.07.15.) a Kassák Galériában (a Folyosógaléria új neve). Ezzel egy időben a Munkásművelődési Központ udvarán Európa-udvar Szoborparkot avattak. | |
| 2008-07-12 | Egy európai udvarban | Megújult a Munkásművelődési Központ (MMK)folyosógalériája és új nevet is kapott: Kassák Galéria. Az MMK udvarán új szobrokat helyeznek el, és nevet is kap a terület: Európa-Udvar-Szoborpark. | |
| 2008-05-19 | Kiállítás a műhelymunkákból | Pats József festőművész és tanítványai közös kiállítása az MMK Folyosógalérián. | |
| 2008-04-18 | Színek, fények, béke | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában Havasi Erzsébet festőnő alkotásaiból nyílt kiállítás. | |
| 2008-03-07 | Szín és pompa fényképeken | Megnylít a Mezőföld Természetfotó Klub kiállítása a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában. Beszámoló. | |
| 2008-02-28 | A mi világunk - természetfotók | A Mezőföld Természetfotó Egyesület fotósainak képeiből nyílik kiállítás 2008. március 3-án a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban | |
| 2008-02-13 | Hagyományélesztés az MMK-ban | 2008. február 5-én a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában első alkalommal mutatkozottt be a rácalmási Ágasfa Hagyományélesztő Kör, a kiállítás febuár 26-ig tekinthető meg. | |
| 2008-02-08 | Ágas-bogas fahajtások a folyosón | A rácalmási Ágasfa Hagyományélesztő Kör kiállítást rendezett a Munkásművelődési Központ Folyosógalériáján. | |
| 2008-01-10 | Fák, medrek festője | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában Kapócs Tibor Perkátán élő amatőr festő alkotásaiból nyílt kiállítás. Beszámoló. | |
| 2008-01-09 | Kapócs Tibor kiállítása (kishír) | Kapócs Tibor festményeiből nyílt kiállítás tegnap (2008.01.08.) a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ Folyosógalériáján. A perkátai alkotó munkáiban sokáig csak a szűk család és a barátok gyönyörködhettek - csak az utóbbi években, hosszas rábeszélés után kezdte bemutatni festményeit a nagyközönség számára. (teljes szöveg) | |
| 2007-12-18 | Élő és élettelen hangszerek | Pats József alkotásaiból nyílt kiállítás a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában. Beszámoló. | |
| 2007-12-10 | Pats munkái - E-Z-zóna (kishír) | Pats József festőművész E-Z-zóna című kiállítása nyílik meg z MMK Folyosógalériáján (2007) december 11-én, kedden 18 órakor. A tárlatot dr. Kálmán András polgármester nyitja meg, közreműködnek a Duna-parti óvoda óvodásai. (teljes szöveg) | |
| 2007-11-29 | Olaj- és üvegfestés, két könyvvel toldva | Petneházi Ildikó alkotásaiból nyílt kiállítás a Folyosógalériában. | |
| 2007-11-27 | Új kiállítás a Folyosón | Petneházi Szilvia üveg- és olajfestő művész kiállítása nyílt a Munkásművelődési Központ Folyosógalériáján 2007. november 26-án | |
| 2007-10-31 | A szépre emlékeznek | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában kiállítás nyílt "A Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep 30 éve" címmel. | |
| 2007-10-25 | Alkotótelep | A Dunaújvárosi Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep 30 éve címmel kiállítást és szimpóziumot szervezett a Dunaferr-Art Alapítvány kuratóriuma. A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában és udvari átriumában október 26-án nyílik meg a fényképekből, kisplasztikákból és kisméretű szobrokból álló tárlat. | |
| 2007-10-04 | Mesélő képeslapok | Kodály Zoltán életét bemutató tárlat nyílt a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában. | |
| 2007-09-28 | Vízfestékkel vizeket, fákat, tájat | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában nyílt kiállítás T. Selman Ilona és Tóth László festőházaspár alkotásaiból. | |
| 2007-09-05 | Minden, amit láthatunk | A Munkásműveldőési Központ Folyosógalériájában kiállítás nyílt a Rosti Pál Fotóklub. A kiállításon az elmúlt 45 év munkásságát mutatják be. | |
| 2007-08-31 | Fotókiállítások az MMK-ban (kishír) | A Rosti Pál Fotóklub idén (2007.) ünnepli megalakulásának 45. évfordulóját. Ehhez kapcsolódóan nyílt meg Pálhalmán a Rosti Pál emlékszoba, jövő héttől pedig a fotóklub jubileumi kiállítása várja az érdeklődőket az MMK Folyosógalériájában. (nem teljes szöveg) | |
| 2007-05-31 | A kockológiától az aktig | Az Munkásműveldőési Központban működő Barcsay Képzőművészeti Stúdió tagjainak munkáiból nyílt kiállítás az intézmény folyosógalériájában. | |
| 2007-05-15 | Folyosó: olasz módra | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában kiállítás nyílt az I. Dunaújvárosi Fotóbiennálé anyagából. | |
| 2007-04-24 | Indiai életképek a Folyosógalérián | Kohl János és fia, Csaba indiai kinttartózkodásukkor készített képeket mutatták be a Folyosógalérián. | |
| 2007-04-13 | Tájak, táncok, szokások színes képeken | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában "Hétköznapi ünnepeim" címmel kiállítás nyílt Kaizler Gitta festményeiből. | |
| 2007-03-27 | Huszár Boglárka a fényhozóval | Huszár Boglárka A fényhozó c. kiállítása látható az MMK Folyosógalériáján. Visszatérő kiállító a fővárosból. | |
| 2007-03-21 | Fényt hozó utazás | Huszár Boglárka festményeiből nyílt kiállítás a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában. Beszámoló. | |
| 2007-02-22 | Majdnem hibátlan kiállítás a folyosón | Beszámoló a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában R. Welser Gabriella és Kurucz Ditta kerámiáiból nyílt kiállításról. | |
| 2007-02-19 | Vegyesvágott címke nélkül | Munkásművelődési Központ Folyosógaléria. Beszámoló Weibel Imre kiállításáról. | |
| 2007-01-26 | Az öltések szenvedélye | Kiállítás nyílt Kolonics Ferenc gobelinképeiből az MMK Folyosógalériájában. Beszélgetés a kiállítóval. | |
| 2007-01-16 | Petky Árpád impressziói | Petky Árpád, a Sándor Frigyes Zeneiskola hegedűművész-tanárának fotókiállítása január 8-án nyílt a Folyosógalérián, 12-ig tekinthető meg. | |
| 2007-01-11 | Harmóniaképek egy muzsikustól | Petky Árpád (a Sándor Frigyes Zeneiskola hegedűtanára) fotóiból nyílt kiállítás a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájábn. | |
| 2006-12-21 | Pillanatok földön-égen | Szilágyi Bernadette fotóiból nyílt kiállítás "Bűvös pillanatok" címmel az MMK Folyosógalériájában. | |
| 2006-12-19 | Olcsó volt a Napkirály | Bujáki István 3 árbócos hajója 50 000 Ft-éert kelt el, melyet a 7színvirág Bölcsödének ajánlott fel. | |
| 2006-11-28 | Leképezett világszépség | A Rosti Pál Emlékpályázat beérkezett munkáiból nyílt fotókiállítás az MMK Folyosógalériájában. | |
| 2006-11-21 | Adakozó hajléktalan | Bujáki István árverésre bocsátja a Napkirály hajómakettjét, mely a Folyosógaléria kiállításán látható. Bujáki az Éjjeli menedékhely lakója. A kiállításona közép-dunántúli hajléktalan emberek munkái láthatók. Bujáki István a befolyó összeget a Hézszínvirág bölcsődének ajánlja fel. | |
| 2006-11-14 | Jótékony árverésen a hajléktalan hajója | Ne fordulj el tőlem címmel nyílt kiállítás az MMK Folyosógalériájában. A pályázaton Bujáki István árverésre bocsátotta művét, egy hajómodellt, a Hétszínvirág bölcsőde javára. | |
| 2006-10-27 | Ötvenhat kordokumentumokon | Kiállítás az 1956-os forradalom előtti és utáni napokról, az MMK Folyosógalériájában. | |
| 2006-10-25 | Fotókiállítás 1956-ra emklékezve | Az 1956-os megemlékezéssorozat részeként fotókiállítás nyíílt az MMK-ban október 19-én. A kiállítást november 10-éig a Folyosógalérián tekinthetik meg az érdeklődők. | |
| 2006-10-06 | Állomások - csanak, tükör, hajóorrdísz | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában Nyitrai Mihály fafaragó "Állomások" című kiállítása nyílt meg. | |
| 2006-09-28 | Nem csak egyszerű természetfotó tárlat? | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájábn megnyílt Simonné Dulai Mária kiállítása. | |
| 2006-09-06 | Friedrich Ferenc és a Viszony - nem először | Friedrich Ferenc gigantikus acélszobra, a Viszony, nagyméretű művészi fotókon tekinthető meg a Folyosógalériában. | |
| 2006-08-31 | Profi amatőrök | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériáján nyílt kiállítás Godova Tamara, Zsember Zoltán és Szendrő Petra alkotásaiból. | |
| 2006-08-29 | Látnom adatott. Profi amatőrök tárlata | Augusztus 21-én nyílt az MMK Folyosógalériáján Godova Tamara és Szendrő Petra fotóinak, valamint Zsember Zoltán Dodó réztárgyainak kiállítása. | |
| 2006-07-12 | Tájak, házak, ember | Weibel Imre festményeiből, önálló kiállítás nyílt a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában. Beszámoló a kiállításról. | |
| 2006-07-11 | Weibel Imre ismét a Folyosógalérián | "Hol a világ helye bennem" címmel, immár másodszor rendeztek kiállítást a hartai születésű, de Dunaújvárosban élő és dolgozó festőnek. | |
| 2006-07-05 | Első önálló kiállítása | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában kiállítás nyílt Weibel Imre festőművész alkotásaiból. | |
| 2006-06-21 | Étékhordozás | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában megnyílt Debreczeni Botond festőművész kiállítása. Beszámoló a kiállításról. | |
| 2006-06-13 | Violinosok kiállítása a Folyosógalériában | A Violin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak alkotásából nyílt kiállítás a Folyosógalériában. | |
| 2006-06-13 | Az év "termése" a Folyosógalérián | A Violin Művészeti Iskola év végi gálasorozatának részeként június 6-án az iskola képző- és iparművész tanulóinak alkotásaiból nyílt kiállítás a Munkásművelődési Központ Folyosógalériáján. | |
| 2006-05-23 | Sebestyén Hedvig kiállítása az MMK-ban | A Folyosógalérián május 15-től június 2-ig láthatók képei. | |
| 2006-05-19 | Piros körös kiállítás | Az MMK Folyosógalériájában megnyílt Sebestyén Hedvig kiállítása. Beszámoló a kiállításról. | |
| 2006-05-17 | Kiállítás az MMK Folyosógalériáájában | Kiállítás nyílt Sebestyén Hedvig festőművész képeiből. | |
| 2006-04-26 | Gazdag, eklektikus, kissé furcsa kiállítás | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában Kádár Tünde festményeiőből nyílt kiállítás. A kiállításról. | |
| 2006-04-20 | Nemfüggönykiállítás a Folyosógalérián | Beszámoló a Folyosógalériában "Vitrázsok és fatáblafestészet Lengyelországból" címmel megnyílt kiállításról. | |
| 2006-04-05 | Fogyatkozó alkotótelepi tárlat a Folyosógalérián | Kiállítás nyílt a Munkásműveldőési Központ Folyosógalériájában a Hegymagasi Művésztelep alkotásaiból. | |
| 2006-03-14 | Huszár Boglárka különleges világa | Március 6-ától Huszár Boglárka budapesti festőművész képeit láthatják az érdeklődők a Munkásművelődési Központ Folyosógalériáján, egészen március végéig. | |
| 2006-03-10 | Fényképfestő faszobrász | Megnyílt a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában Huszár Boglárka kiállítása. Beszámoló. | |
| 2006-02-23 | Fák, virágok, fény | Beszámoló a Mezőföld Természetfotó Klub"A mi világunk 2006" című kiállításáról. | |
| 2006-02-21 | Az agyag szerelmesei | Munkácsi Zsuzsa fazekas, oktató, valamint Pentelei Kovács Klári fazekas munkásságát bemutató kiállítás nyílt az MMK Folyosógalériáján február másodikán. | |
| 2006-02-21 | A természet szépségeit hozzák közelebb az optikájukkal | A Mezőföld Természetfotó Klub idei kiállítása A mi világunk 2006 címmel nyílt meg. | |
| 2006-02-13 | Agyagművészet | Az agyag szerelmesei címmel nyílit kiállítás négy kerámikus (Weisler Gabriella, Munkácsi Zsuzsa, Pentelei Kovács Klári, Kozák Éva) alkotásaiból a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában. Beszámoló a kiállításról. | |
| 2006-01-17 | Tűz és varázslat | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában "Tűzvarázs" címmel kiállítás nyílt a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tűzzománc-szakkör tagjainak munkáiból. Beszámoló a kiállításról. | |
| 2005-12-08 | Hangulatfestő-tárlat | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában kiállítás nyílt Kaizler Gitta festményeiből. Beszámoló a kiállításról. | |
| 2005-12-06 | Kaizler Gitta Gitta kiállítása | November 28-tól két héten át látogatható az a kiállítás, amely Kaizler Gitta festményeiből mutat be válogatást az MMK Folyosógalériáján. | |
| 2005-11-24 | Színpompás üvegvilág | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában nyílt kiállítás az Amatőr Üvegfestők Társulatának alkotásaiból. | |
| 2005-10-26 | Táj - képek | Weiber Imre és Kollár Tamás alkotásaiból nyílt kiállítás a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában. | |
| 2005-10-25 | Kohl János és Csaba fotói Indiáról | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériáján október 10-én fotókiállítás nyíílt "India ízei" címmel. | |
| 2005-10-05 | Elvont, furcsa - és klasszikusan szép | Az MMK Folyosógalériájában kiállítás nyílt Bálinth Tibor festőművész alkotásaiból. | |
| 2005-09-15 | Művésznövendékek tárlata(?) | A Violin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak, előző évben elkészített munkáiból nyílt kiállítás az MMK Folyosógalériájában. | |
| 2005-09-06 | A mediterrán hangulat és kultúra szerelmese | Erwin Birnmeyer újra kiállított a Munkásművelődési Központ Folyosógalériáján, augusztus 29-től. | |
| 2005-09-01 | Színek, hangulatok Európából | Kiállítás nyílt a Folyosógalériában Erwin Brinmeyer festményeiből. Beszámoló a kiállításról. | |
| 2005-08-30 | Tolnai címerektől az X-aktákig | Sipos Norbert fafaragó kiállítása az MMK-ban. | |
| 2005-08-26 | Faragott világ a galérián | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériáján kiállítás nyílt Sipos Norbert fafaragó munkáiból. | |
| 2005-07-19 | Forduljatok feléjük! | A Munkásművelődási Központ Folyosógalériáján kiállítás nyílt "Ne fordulj el tőlem!" címmel. A kiállítók az élet perifériájának több területéről érkeztek. | |
| 2005-06-21 | Színház az MMK udvarán | Június 21-től július 19-ig, minden kedden színházi előadás (mese). Fotókiállítás Ukrajnáról és egy rendhagyó kiállítás a periférián élők alkotásaiból. | |
| 2005-06-20 | Megörökített pillanatok | Ukrán művészek fotói az MMK folyósógalériáján. | |
| 2005-06-07 | Kézimunkák reflektorfényben | Az MMK hímző szakkörének kiállítása május 30-tól június 10-ig tekinthető meg a Folyosógalérián. | |
| 2005-05-24 | A foltvarró természetrajza | Május 17-én a Foltvarró Műhely munkáiból kiállítást nyílt az MMK Folyosógalériáján. A patchwork kiállítás élményei. | |
| 2005-05-19 | Folton folt a galérián | Május 17-én az MMK Folyosógalériájában nyílt kiállítás a Dunafolt Műhely alkotásaiból. Beszámoló a kiállításról. | |
| 2005-05-10 | Ikonkülönlegességek a folyosón | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában Zolcsák Miklós katolikus lelkész, ikonfestő kiállítása látható. Beszámoló a kiállításról. | |
| 2005-05-10 | Gyógyító ikonok | Ikonfestészet címmel nyílt újabb kiállítás az MMK Folyosógalériáján május 2-án. Zolcsák Miklós görögkatolikus lelkész képeinek bemutatásával. | |
| 2005-04-12 | Önkifejezés és játékosság | "Megtestesült fények" címmel állította ki fotóit 5 fiatal középiskolás lány az MMK Folyosógalériáján. Mindannyian a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeeti Szakközépiskola harmadéves tanulói. | |
| 2005-04-07 | Fényrablók a fénylő galérián | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában nyílt kiállítás "Megtestesült fények - fényrablás" címmel, Gulyás Nóra, Bertók Kitti, Kása Róza, Mérei Fanni Luca és Horváth Júlia fotóiból. | |
| 2005-04-05 | A mai emberek felvállalják az infantilizmust... | Baba- és mackókiállítás az MMK-ban. Március 21-től április 1-ig tekinthető meg Lehoczkiné Tesinszky Rita magángyűjteménye és munkái a Folyosógalérián. | |
| 2005-03-16 | A mi világunk, 2005. Így látják ők | Március 7-én nyílt a Folyosógalérián a Mezőföld Természetfotó Klub kiállítása. Emléklapot adtak át az első kiállítóknak. | |
| 2005-03-09 | Sok szépség, humorba csomagolva | A Mezőföld Természetfotó Klubnak kiállítása nyílt (03.07.) "A mi világunk 2005" címmel a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában. Képes beszámoló. | |
| 2005-03-08 | Szemvillanásnyi élmények fotókon | Február 28-án nyílt meg "A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes képekben" c. fotókiállítás az MMK Folyosógalériáján. | |
| 2005-03-04 | Képek a Vasasról - öröm és elhivatottság a fotókon | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában kiállítás nyílt "A Vasas Táncegyüttes képekben" címmel. Rövid beszámoló. | |
| 2005-02-14 | Fúga akvarellben előadva | Beszámoló a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában Erwin Birnmeyer "Képek Európában" címmel nyílt kiállításáról. | |
| 2005-02-08 | Egy örök utazó művészete | Az MMK -ban február másodikán nyílt meg Erwin Birmeyer német festőművész Képek Európából című kiállítása. | |
| 2005-02-07 | Festmények és grafikák | Kiállítás nyílt a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában Erwin Birnmeyer német festőművész "Képek Európából" címmel. A Bartók Aula Galériában pedig Máger Ágnes festményeiből és grafikáiból nyílt kiállítás. | |
| 2004-12-14 | Vasasok az ecset mellett | Amatőr alkotók, a Vasas Amatőr Képzőművészek Országos Kiállítása nyílt meg a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában. Beszámoló a kiállításról. | |
| 2004-12-01 | Új kaland kezdődött | Képes beszámoló a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában
megnyílt fotókiállításról. A kiállításon a XV. Rosti Pál
Emlékpályázatra beérkezett képek szerepeltek. | |
| 2004-11-23 | Évfordulós programok | A Rosti Pál Fotóklub országos pályázatának kiállítása az MMK
évfordulós programjai között nov. 26-tól december 10-ig tart az MMK
Folyosógalérián. A Rosti Pál Gimnáziumban kerül sor a
Rosti-emléktábla avatására. További programelőzetes. Kép a
boszorkányszombatról. | |
| 2004-10-19 | Nosztalgia a népművészet jegyében a Folyosógalérián | A Munkásművelődési Központ harmincéves évfordulója ünnepi
programsorozatának folytatásaként nosztalgiakiállítás nyílt az
intézmény folyosógalériáján. Az elmúlt harminc év alatt
megrendezett tárgyalkotó népművészeti kiállításokon résztvevők
szerepeltek ezen a közös kiállításon. | |
| 2004-10-05 | Színes kavalkád az MMK Folyosó Galériájában | Az MMK Folyosógalériáján 8 alkotó üvegfestményei láthatók. | |
| 2004-09-30 | Csillogó festett színkavalkád | A Munkásművelődési Központ Foylosógalériájában az interneten
megismerkedett nyolc üvegfestő alkotásaiból nyílt kiállítás.
Beszámoló a kiállításról. | |
| 2004-09-09 | Ihletett vasak tárlata az MMK-ban | A dunaújvárosi Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep kisplasztikai
alotásaiból nyílt gyűjteményes kiállítás az MMK
Folyosógalériájában. A tárlat az alkotótelep harmincéves
munkásságát öleli át. (beszámoló a kiállításról). | |
| 2004-09-07 | Jubilál a vasszobrász alkotótelep | harmincéves a dunaújvárosi alkotótelep, Ebből az alkalomból
kiállítást rendezett az MMK Folyosógalériáján. | |
| 2004-09-07 | Gyűjteményes alkotótelepi kiállítás | Az Acélszobrász Alkotótelep idén ünnepli harmincadik évfordulóját.
Ebből az alkalomból kiállítás nyílt (szeptembe 6.) az
alkotótelepeken készült kisplasztikákból az MMK Folyosógalériájábn. | |
| 2004-08-26 | Mesterségünk ékes termékei | Kiállítás nyílt a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában, a
Munkásművelődési Köpontban megtartott nyári kézműves táborban
készült alkotásokból. | |
| 2004-07-15 | Kavargó formák, élénk színek | Az MMK Folyosógalériájában nyílt kiálítás Gothard Veronika erdélyi
képfestő munkáiból. | |
| 2004-05-24 | Ezúttal négyen "komáztak" | Folytatódott a Komatál efsztivál, most Baracs, Nagyvenyim, Kulcs és
Mezőfalva felnőtt korosztálya mutatkozott be.
(képes beszámoló). | |
| 2004-04-28 | Színharmónia szőttesben | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában Gráczer Dávid
Manadalák és szőttesek c. kiállítása látható.
(beszámoló). | |
| 2004-04-06 | Bemutatkozik a lengyel népművészet | A Dunaújvárosi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat és a Bem József
Lengyel Kulturális Egyesület szervezésében nyílt meg a zakopánei
kelim, gobelin és hímzés kiállíáts, mely 14-ig tekinthető meg az
MMK-ban. | |
| 2004-03-17 | Önsegélyező fotókiállítás | Az MMK Folyosógalériájában kiállítás nyílt a Rosti Pál Fotóklub és
Fotótörténeti Alapítvány rendezésében, 15x1 címmel. | |
| 2004-02-23 | A természet képekben | A Fezőföld Fotóklub éves közös kiállítása az MMK Folyosógalérián. | |
| 2004-02-13 | Saját világukat mutatják meg a természetfotósok | Az MMK Folyosógalériájában kiállítás nyílt a Mezőföld Természetfotó
Klub munkáiból. | |
| 2004-01-19 | Hazafelé | Beszélgetés Kovács Katáng Ferenccel, az Oslóban élő költő,
műfordító médiamérnökkel akinek számítógépes grafikái láthatók a
Folyosógalérián. | |
| 2003-12-23 | Kovács "Katáng" Ferenc új novelláskötete és kiállítása | Kovács "Katáng" Ferenc új novelláskötete és kiállítása. | |
| 2003-12-03 | Két helyen, egyidőben | Beszámoló az MMK Folyosógalériájában nyílt patchwork-kiállításról,
és az "A" Csoport Művészeti Egyesület tagjainak közös tárlatáról. | |
| 2003-11-25 | Agyagszobrászat és edényművészet | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában kiállítás nyílt R.
Welser Gabriella és Szügyi Szilvia kerámiáiból. Kép. | |
| 2003-11-04 | Bearanyozott kiállítás a gimisektől az MMK-ban | Az Arany János Általános Iskola rajztagozatosainak alkotásaiból
nyílt kiállítás az MMK Folyosógalériájában. | |
| 2003-10-29 | Aranyosok képei Képespusztáról | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában kiállítás nyílt az
Arany János Általános Iskola rajztagozatának munkáiból. | |
| 2003-10-01 | Évszakok öltései, színei egy kézimunka-tárlaton | Az MMK Folyosógalériájában megkezdődött az Idősek Világnapjának
rendezvénysorozata. Kiállítás nyílt az idősek kézimunkáiból. | |
| 2003-09-23 | Egzotikus kirándulás. Brazília bűvöletében | Dr. Szendrőy István 1997-2001 között Brazíliában dolgozott
állatorvosként. Brazíliai fotóinak kiállítása a Folyosógalérián
szept. 30-ig. | |
| 2003-09-16 | Egy állatorvos Brazíliájában | Brazília bűvöletében címmel nyílt szeptember 15-én fotókiállítás az
MMK Folyosógalériájában. Képek. Kritika. | |
| 2003-09-09 | Lengyel kultúra az MMK-ban | A múlt héten a Folyosógalérián egy lengyel művészházaspér képei
voltak láthatók. A férj sajtógrafikáit, a feleség akril
olajfestményeit láthatták az érdeklődők. | |
| 2003-09-04 | A nap is szögesdrótból van | Balla Tibor írása Owczarek Miroslaw kiállításáról.
(MMK Folyosógaléria.) | |
| 2003-09-02 | Sajtógrafikák és festmények | Szeptember 1-jén kiállítás nyílt az MMK Folyosógalériájában két
lengyel festőművész: Lesinska Donata és Owczarek Miroslaw
alkotásaiból. Kép. | |
| 2003-09-01 | Állandósult Rosti képek | A Magyar Fotográfia Napja alkalmából állandó kiállítás nyílt Rosti
Pál fotóiból az MMK-ban.
A Rosti Emlékplakettet Grábics Gábor kapta.
Megalakult a Rosti Pál Fotóklub és Fotótörténeti Alapítvány. | |
| 2003-07-04 | Szünidei Hét-Tök csak gyerekeknek | Az idén is folytatódik a Szünidei Hét-Tök kézműves foglalkozás
gyerekeknek, az MMK Folyosógalériájában. Kép. | |
| 2003-06-25 | A MÉLY ÉG CSODÁI | Június 17-én fotókiállítás nyílt az MMK Folyosógalériájában. A
kiállításon a Hubble űrtávcső legszebb fotói láthatók. | |
| 2003-06-02 | Tábori "szelet kavart" triptichonja újra látható | Tábori Csaba, grafikusművész munkái az MMK Folyosógalériájában.
Beszélgetés a grafikussal. | |
| 2003-05-12 | Rácalmás köszöni, jól van! | A Májusi Komatál programsorozat bemutatkozója Rácalmás volt.
Beszámoló a rendezvényről. | |
| 2003-05-07 | Kultúrfókusz | A Májusi Komatál programsorozat keretén belül kiállítás nyílt Páhi
Péter alkotásaiból az MMK Folyosógalériájában. (kép) | |
| 2003-04-02 | Mintha halványabb lene - a korábbiakhoz képest | Kritika az MMK Folyosógalériájában megnyílt kiállításról. | |
| 2003-03-27 | Mi minden kell a természetfotózáshoz? | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában látható "A mi
világunk 2003" című tárlat, a Mezőföld Természetfotó Klub fotóiból. | |
| 2003-03-12 | Tölgylevélpohók és mások | Az MMK Folyosógalériájában nyílt kiállítás a Mezőföld Természetfotó
Klub 2002-ben készült fotóiból. A kiállítást Soltész Rezső nyitotta
meg. | |
| 2003-02-26 | Amit csak elkezdeni lehet! | Február 24-én az MMK Folyosógalériájában megnyílt kiállítás témája:
a munka, a kő, a közösség, a Művészetek Völgye (Kapolcs), az
alkotás, a boldog és önfeledt kitárulkozás. (kép az első oldalon
is) A kiállítást Márta István, a Művészetek Völgye
fesztiváligazgatója nyitotta meg. | |
| 2003-02-25 | Angyal-fotók a Völgyből | Kép a Folyosógalériában nyílt kiállításról. | |
| 2003-02-25 | "Lassú tánc a kővel" | MMK programok:
Febr. 14 - márc.8. A Folyosógalérián Feltóti Sándor és Rajcsányi
Artúr taliándörögdi fotóiból nyílt kiállítás.
Márc. 8. A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes újból bemutatja az
ötvenéves jubileumra koreografált táncszínházi produkcióját, a
Betonkoszorút- a Bartókban.
Márciusban új tanfolyamok indulnak: kézikötő, kosárfonó, bőrműves.
Uj klub is indul márciusban, a Vízöntő klub, mely grafológiával
foglalkozik. | |
| 2003-02-21 | Pillanatfelvétel Feltótival | Feltóti Sándor és Rajcsányi Artur kiállításáról. Beszélgetés Feltóti
Sándorral. | |
| 2003-02-20 | Képek kőről, emberről | Február 24-én az MMK Folyosógalériájában kiálltás nyílik dunaújvárosi képzőművészek munkáiból. | |
| 2003-02-13 | Törökországi pillanatok | Az MMK Folyosógalériában megnyílt Hajdu György önálló
fotókiállítása. | |
| 2002-11-30 | Mű-tár | Az MMK Folyosógalériájában kiállítás nyílt a Rosti Pál Fotóklub
képeiből. A fotók. | |
| 2002-11-22 | Páratlan népszerűség. Rosti Pál Emlékpályázat | Tizennegyedik alkalommal hirdetett országos fotópályázatot a Rosti
Pál Fotóklub.
1. helyezés: Feltóti Sándor
2. helyezés: Turay Zoltán
3. helyezés: Csamangó Antal.
A polg.mester díját Pichler Antal kapta, a MAFOSZ plakettjét Zombor
Gyula, az MMK díját Kiss András, a Fotótörténeti Alapítvány díját
Mészáros Anna, a Rosti Pál Fotóklub díját Molnár József, az Erste
Bank Dunaújvárosi Fiókjának díját Kupcsik Helga. | |
| 2002-11-15 | Gyerekektől - gyerekeknek | Az "A" Csoport 12 táblaképet állított ki a Városháza téren. A képek
nov. 22-én beköltöznek a Százszorszép Óvoda parkjába. | |
| 2002-10-30 | Makettek, modellek, "csendesek" | Az MMK Folyosógalériájában makettkiállítást rendeztek. | |
| 2002-10-10 | Kis magyar panta rhei - 56 | Az MMK Folyosógalériájában Ács József Ferenc tárlata látható, amely
1956-os emlékeit idézi fel. | |
| 2002-10-08 | "1956" címmel kiállítás nyílt az MMK-ban | Kiállítás nyílt a Folyosógalériában Ács József Ferenc
festményeiből. | |
| 2002-10-08 | Emlékképek egy forradalomról | Ács József Ferenc "1956" című festménykiállítása látható tegnap óta
a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában. Okt. 17-ig. | |
| 2002-09-21 | Mű-tár | Kiállítás nyílt Rozsnyai Sándor képeiből a Folyosógalériában. | |
| 2002-09-20 | Öt év után... | Rozsnyai Sándor festményeiből nyílt kiállítás hétfőn az MMK
Folyosógalériáján. | |
| 2002-09-17 | Színek érdekes geometriája | Rozsnyai Sándor kiállítását Móder Rezső rendezte meg az MMK
Folyosógalériájában. A rendezésre az alkotó kérte fel. | |
| 2002-09-12 | Öt év után - öt év múlva? | Beszélgetés Rozsnyai Sándorral a szeptember 16-án nyíló önálló
kiállításáról. | |
| 2002-09-05 | Kézzel "gyúrt" kis csodák... | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában állították ki a
nyári Hét-Tök kézműves játszóház alkotóinak munkáját. | |
| 2002-09-04 | Kiállítás nyílt a Hét-Tök kis alkotóinak munkáiból | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában nyílt kiállítás a
nyáron zajló Hét-Tök kézműves játszóház kis alkotóinak munkáiból. | |
| 2002-07-26 | Egy másik világ kapuit tárták ki: lépjünk be! | Az MMK Folyosógalériájában nyílt kiállítás a mozgáskorlátozott
művészek munkáiból. | |
| 2002-06-14 | Saving private Rajcsányi | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában megrendezték
Rajcsányi Artúr fotográfus kiállítását. | |
| 2002-05-14 | Kézimunkák a folyosón | A Népi Hímző Szakkör több mint 25 éves múltra tekint vissza. Idén
az MMK Folyosógalériájában ismét kiállítást rendeztek. | |
| 2002-05-14 | Évadzáró kiállítás az MMK-ban | Tavaly egyesült a Bartókban és az MMK-ban működő népi hímző szakkör,
és attól kezdve az MMK-ban tartják rendszeresen összejöveteleiket.
A tegnap nyílt évadzáró kiállításon elsősorban úrihímzéssel készült
munkáikat mutatják be. | |
| 2002-04-26 | Nagyítóval a természetről | "A mi világunk, 2002" címmel nyílt kiállítás a Mezőföld
Természetfotó Klub alkotásaiból az MMK Folyosógalériájában. Máj.
10-ig látható a kiállítás. | |
| 2002-04-24 | A természet mindig győz | A Föld napja alkalmából az MMK Folyosógalériájában kiállítást
rendeztek a természetbarátok. | |
| 2002-04-12 | Diáktárlat a folyosógalériában | Kínos címmel, a Széchenyi gimnázium diákjainak alkotásaiból nyílt
kiállítás kedden az MMK Folyosógalériájában. | |
| 2002-04-10 | Nem volt kínos a Kínos | A Széchenyi István Gimnázium már negyedik alkalommal rendezte meg
kiállítását az MMK Folyosógalériájában. A Kínos című kiállítást
megnyitotta Nyulasi Zsolt, újságíró. | |
| 2002-03-30 | Ünnepváró játszóház | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában ünnepi játszóházat
tartottak a húsvéti készülődés alkalmából. | |
| 2002-03-26 | Az elmúlt 40 év képekben | A Rosti Pál Fotóklub fennállásának 40 éves évfordulója alkalmából
nyílt kiállítás pénteken az MMK Folyosógalériájában. | |
| 2002-03-25 | Jubiláló rostisok a folyosón | Március 22-én az MMK Folyosógalériájában nyílt meg a Rosti Pál
Fotóklub tárlata. | |
| 2002-03-19 | Humanizációs állomások | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában kiállítás nyílt az
elítéltek alkotásaiból. Beszámoló a kiállításról. | |
| 2002-03-08 | Elítéltek tárlata nyílt az MMK Folyosóján | Elítéltek tárlata nyílt meg az MMK Folyosógalériájában. A
kiállítást Garami Lajos bv-ezredes nyitotta meg. | |
| 2002-03-08 | "Ott, belül a rácson..." Egy rendhagyó kiállítás margójára | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériája nem mindennapi
kiállításnak ad otthont. A kiállításon a Pálhalmai Országos
Büntetésvégrehajtási Intézetben fogvatartottak tárgyai láthatók,
amelyeket a börtönben készítettek. | |
| 2002-02-27 | Jó tervhez jó szándék... | Feltóti Sándor és Ritecz Judit közös kiállításáról, ami az MMK
Folyosógalériájában látható. | |
| 2002-02-26 | Dunaújvárost meghívták! | Az MMK Folyosógalériájában február 25-én, megnyílt Ritecz Judit és
Feltóti Sándor fotótárlata. A tárlatot Szőke András filmrendező,
színész nyitotta meg, és hivatalosan is közölte, hogy a Kapolcsi
Művészetek Völgyének idei, hivatalos meghívottja Dunaújváros. | |
| 2002-02-13 | Lelki lehetőségek nyomában | Az MMK Folyosógalériájában látható Kohl János fotótárlata.
Beszélgetés a kiállítóval. | |
| 2002-02-12 | "Hare Krisna!" - például | Február 11-én megnyílt az MMK Folyosógalériájában Kohl János
kiállítása. | |
| 2002-02-11 | A lelki gyökerek nyomában | Az MMK Folyosógalériájában kiállítás nyílik Kohl János fotóiból. A
kiállíást Braja Balladhi Balladha Das, Krisna-tudatú hívő nyitja
meg. | |
| 2002-01-31 | KULTÚRFÓKUSZ | Febr. 8-ig látható az MMK Folyosógalériájában Szepesi Ibolya
művész-tanár önálló tárlata. | |
| 2002-01-16 | KULTÚRFOKUSZ | Az MMK Folyosógalériájában nyílt kiállítás Kádárné Szepesi Ibolyai
festményeiből (jan.14.). | |
| 2001-12-08 | Mű - tár | Alkotások Rohonczi István kiállításából. melyet a Folyosógalérián
rendeztek. | |
| 2001-11-28 | Egyedül, középen állva | Hétfőn nyílt meg az MMK Folyosógalériáján Rohonczi István
kiállítása. | |
| 2001-11-06 | Egy győztes válogatás | A dunántúli fotóklubok kétéventa találkoznak a Pannónia Szalon
keretében. A kiállításnak 1991. után ismét Dunaújváros adott
otthont. A Rosti Pál Fotóklub kollekciódíjat nyert. Nov. 23-ig
tekinthető meg a kiállítás az MMK Folyosógalériában. | |
| 2001-11-03 | Szalon-szlalom | A Folyosógalérián a Rosti Pál Fotóklub rendezte meg a XII. Pannónia
Fotószalont. A legjobb kollekció díját a dunaújvárosi Rostisok
kapták. 135 szerző 257 alkotásából 80 szerző 121 képe került falra. | |
| 2001-10-02 | Makettkiállítás ötödszörre | A Folyosógalérián tegnap délelőtt nyílt meg az ötödik dunaújvárosi
makettkiállításű A kiállított anyag a Dunaújvárosi Modellező és
Makettező Egyesület anyagából került ki. | |
| 2001-09-06 | Kiállítás a csillagok között | A Magyar Csillagászati Egyesület az MMK Folyosógalériájában
kiállítást rendezett, Az égbolt szépségei címmel. | |
| 2001-08-10 | Kis és nagy titkok az összehajtogatott időben | Hétfőtől láthatók az MMK Folyosógalérián "Az élet kis titkai"
címmel Kazanlár Emil Ármin tarotfestő miniatúrái. | |
| 2001-08-08 | Hiszed vagy sem. TAROT | Az MMK Folyosógalériájában nyílt kiállítás "Az élet kis titkai"
címmel, a művek festett tarot-kártyák, amiket Kazanlár Emil Ámin
készített. | |
| 2001-07-26 | Az idős ember is teljes jogú | Szilágyi Sándor képzőművész kiállítása nyílt meg az MMK
Folyosógalériában. | |
| 2001-07-20 | Az ecset nem ment nyugdíjba. Az alkotás öröme túlnő az "amat | A Folyosógalérián júl. 31-ig válogatás tekinthető meg a dújv-i
amatőr festő, Szilágyi Sándor képesiből. | |
| 2001-05-17 | A természet lágy öléről | Az MMK Folyosógalériában a Mezőföld Természetfotó Klub kiállítása
látható. Beszélgetés Várhidy Zsuzsannával, a klub egyik tagjával. | |
| 2001-05-16 | Megtartó természetünkről | A Mezőföld Természetfotó Klub kiállítása az MMK Folyosógalériában. | |
| 2001-05-04 | Hímzéssel töltött 25 év; Kiállítás a Folyosógalérián | 25 éves a Bartók Népihímző Kör. Ebből az alakalomból jubileumi
kiállítás nyílt az MMK Folyosógalériáján. a jelenlegi tagok
alkotásaiból. 1976-1996-ig Csatlós istvánné vezette a kört, majd a
jelenlegi vezető Nagyné Szentgyörgyi Rózsa vette át az irányítást. | |
| 2001-05-04 | Főkötőtől a halotti lepelig | A Bartók Néphímző Kör 25 éves jubileuma alkalmából az MMK
Folyosógalériájában kiállítás nyílt. | |
| 2001-04-25 | Széchenyisek a folyosón | Az MMK Folyosógalériájában Úton címmel kiállítást rendeztek, a
Széchenyi gimnázium diákjainak munkáiból. | |
| 2001-03-27 | A foltok életre kelnek | Az MMK Folyosógalériájában kiállítás nyílt öt település legügyesebb foltvarróinak munkáiból (ápr.14-ig).(kép az 1.oldalon). | |
| 2000-12-15 | Ha multimédia, akkor nem tudom: Kovács Katáng Ferenc volt a | Kovács Katáng Ferenc, Norvégiában élő egyetemi tanár kiállítása
hétfőn nyílt meg a Folyosógalérián, s egyben dedikálta könyvét,
mely Körnégyszög címmel jelent meg. (dunaújvárosi származású) | |
| 2000-10-31 | Lesifotók az MMK-ban: Ezt ne hagyják ki! | A Mezőföld Természetfotó Klub 8 tagjának kiállítása tekinthető meg
nov. 4-ig az MMK Folyosógalériáján "A mi világunk 2000" címmel. | |
| 2000-10-17 | Egy forduló év - évfordulóval:"Az évkönyvben szépen, tematik | Bene Károly, a Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola
nyugalmazott igazgatójának visszatekintése az iskola 45 évére.
Vers és prózamondó versenyt rendeztek az ünnepi program keretében
az iskolában. Eredmények.
Az MMK Folyosógalériáján kiállítás nyílt az iskola múltjáról. | |
| 2000-08-01 | Séta a csudás kütyük földjén: "Ready Made": Boór János kiállítása | Boór János kiállítása a Folyosógalérián. | |
| 2000-07-18 | Ready Made | Boór János készen talált ipari termékekből és műszerelelmekből
készült alkotásaiból nyílt kiállítás szombaton az MMK
Folyosógalériáján. Aug. 12-ig látogatható. | |
| 2000-07-10 | A sokféleség összes erénye: A Diósgyőri Képzőművészeti Stúdió tárlata a Folyosógalérián | A Diósgyőri Képzőművészeti Stúdió tárlatáról, melyet a
Folyosógalérián rendeztek. | |
| 2000-07-07 | Hat szép új világ: A Diósgyőri Képzőművész Stúdió az MMK Fol | A Diúsgyőri Képzőművész Stúdió kiállítása az MMK Folyosógalériáján. | |
| 2000-06-20 | Álomtárgyak és titokládák: Christine Cosmano-Prohaszka kerámiái a dunaújvárosi Folyosógalérián | A Folyosógalérián Christine Cosmano-Prohaszka kerámiáinak
kamarakiállítása. | |
| 2000-05-16 | Fiatalok, bátrak, jó nekik. "Reálom": dunaújvárosi gimnazisták tárlata a Folyosógalérián | A Széchenyi gimnáziumalkotóköre reálom címmel rendezett kiállítást
az MMK Folyosógalériáján. | |
| 2000-03-23 | Kincsünk, a víz: közel négyszáz gyermek rajzain | Gyermekrajz-kiállítás a víz világnapja alkalmából a
Folyosógalérián. Különdíjak: Bognár Zsófia, Nyíri Viktória (ovisok)
Szabó Adrienn, Traum Dániel, Melkovics Tamás (Arany), Marczi Anikó
(Gárdonyi), Csordás Erika (Kőrösi), Juszku Tímea, Balázs Zoltán
(Dózsa). | |
| 2000-03-10 | Meggyőző minimalizmus, séta feltételes megállókkal | Halmi Horváth István és Kaszás Tamás T. dunaújvárosi tárlatáról. | |
| 2000-02-09 | A folyamatosság dicsérete: Stúdiótárlat a dunaújvárosi Folyo | A Folyosógalérián a napokban nyílt meg és febr. 22-ig látható a
Barcsay Stúdió "éves" kiállítása. | |
| 2000-02-08 | A Barcsay Képzőművészeti Stúdió kiállítása az MMK-ban | | |
| 2000-01-21 | A törékeny szépség képei: A Mezőföld Természetfotó Klub ünne | A fotóklub jubileumi tárlatáról. | |
| 1999-12-15 | "Csak" színházi pillanatok: "Crescendo": Varga Tímea fotókiá | Varga Tímea fotókiállítása a Folyosógalérián. Kritika. | |
| 1999-12-14 | Crescendo a fotókon: A kiállítás megnyitójának természetrajz | Varga tímea fotókiállításáról. | |
| 1999-12-01 | Fókuszban a fotóklubok | A Magyar Fotóklubok és Szakkörök Szövetsége évi szalonkiállítása
a Folyosógalérián. | |
| 1999-06-30 | Közel menni, megvizsgálni | Júl. 24-ig Koffán Tamás gordonkaművész fényképei láthatók Erdély-
ről. | |
| 1999-05-10 | Múlik, mállik, majd elkopik: Bakos Ferenc "emlékképei" a dun | Bakos Ferenc szécsényi művésztanár képei a Folyosógalérián.
Kritika. | |
| 1999-04-16 | A kiállítás ürügyei, avagy az áruba... | Deák Zsuzsa tárlata a Folyosógalérián. | |
| 1999-03-20 | Jön az árvíz - képeken- | A Magyar Hidrológiai Társaság rajzpályázatának kiállítása nyílt meg
az MMK-ban. Az óvodásoknál a legjobb Bors Cintia munkája, az
alsótagozatosoknál Sahin-Tóth Tamás munkája (Arany), a felsősöknél
Vajda Attila munkája (Dózsa). | |
| 1999-03-09 | "...ámde az legalább érthető..." | Simon M. Veronika festőművész tárlata a Folyo- sógalérián. Kritika. | |
| 1998-12-15 | "A" Csoport: műsorral, kiállítással,... | Az "A" Csoport dec. 18-án az MMK Folyosógalériáján jótékony célú
kiállítást rendez műsorral egybekötve. | |
| 1998-11-05 | Zsűri után a pályázati fotók | A Rosti Pál emlékpályázat lezárult. Támogatta a Nemzeti Kulturális
Alap, a dújv-i önkorm., az MMK. Közel nyolcvan szerző összesen 13O
képét válogatták a kiállítás anyagába. Országos tárlat nov.20-dec.
10-ig az MMK Folyosógalériáján. | |
| 1998-10-26 | Barcsay stúdió: évre év... | Az MMK Folyosó garériáján tartott kiállítás kapcsán a Barcsay Képzőművészeti Stúdióról, melyet Mészáros Edit, dújv-i képzőművész vezet. | |
| 1998-07-09 | Látni a tradíció igézetében | Tárlat Frey Ágnes csendéleteiből az MMK Folyosógalériáján. Kritika. | |
| 1998-06-23 | Az MMK Folyosógalériájában ... | Jún. 22. - júl.18-ig tekinthető meg a Folyosógalérián Frey Ágnes, a
Barcsay Stúdió tagjának kiállítása: különböző technikával készült képekből. | |
| 1998-05-28 | Tizenöt Dunaújvárosban élő alkotó... | Tegnap nyílt az MMK Folyosógalériáján 15 dújv-i alkotó kiállítása a
"Hol élünk?" Fesztivál keretében. Jún. 6-ig tart. (képaláírás) | |
| 1998-05-04 | Kevés a jól sikerült "lépés" | A nagyváradi "Tavirózsa" Fotóklub bemutatkozó tárlatáról. | |
| 1998-04-15 | Képekben őrzött Kalotaszeg, az értékmentés.. | Vassy Erzsébet tusrajz tárlata a dújv-i Folyosógalérián.Kritika. | |
| 1998-03-21 | A víz és az évszakok tárlata | A víz és az évszakok c. pályázat rajzainak,festményeinek kiállítása
a Folyosógalérián.Az óvodások közül Kálmán Boglárka (12. óvoda),
azált. iskolásoknál Jermann Miklós Ádám és Gyuráki Andrea nyert
(Arany). | |
| 1998-02-12 | "És akkor végleg eltűnik..." | Alkony délben címmel Oláh László Olivérfotográfiáiból és egy több
hónapos latin-ameri-kai gyüjtőút régészeti anyagából láthatnak
válogatást az MMK Folyosógalériáján. Interjú a szerzővel-gyűjtővel. | |
| 1998-02-02 | Öszinte-szép gyerekrajzok | A magyar kultúra napjára hirdetett rajzpályázat kiállításáról,
melynek a témája az iskola volt. | |
| 1997-12-29 | Egy tárlat és a helyi erők | Szepesi Imre fotókiállítása New York és San Francisco
graffitijeiről. | |
| 1997-11-13 | Legalább a szándék tiszta | Balogh Erzsébet tűzzománc kiállításáról, melyet a Folyosógalérián
rendeztek. | |
| 1997-10-27 | Vár, táj, vízparti csendélet... | Az Arany isk. rajz tagozatosainak kiállítása a Folyosógalérián.
Kritika. | |
| 1997-10-02 | Az enyészeté lesz minden | Kiállítás Tám László fotóiból a dújv-i Folyosógalérián. Recenzió. | |
| 1997-09-12 | A való többnyire égi másai | Jármű makettek kiállítása a Folyosógalérián. | |
| 1997-07-10 | Utazás szellemi erőtérben | A Folyosógalérián keddtől szombat éjjelig tartó Erőtérnek
keresztelt programról. Beszámoló. | |
| 1997-05-28 | Patch mellett patch, varrva | A Folyosógalérián rendezett patchwork-kiállításról. | |
| 1997-05-09 | A mindenség apró csodái | T. Selman Ilona és Tóth László akvarelljei a Folyosógalérián.
Kritika. | |
| 1997-04-09 | Évezredek üzenete a mának | Kardos Tamás fotóművész izraeli fotóiról, melyet a Folyosógalérián
állítottak ki.
Havas Judit héber költői estjéről, melyet a József A. kvtárban
rendeztek. | |
| 1997-03-28 | Rövid jelentés a bölcsőről | A Magyar Hidrológiai Társaság dújv-i csoportja által kiírt
gyermekrajz-pályázat kiállításáról. | |
| 1997-02-25 | Mesterséges mennyország | Kiállítás Z. Réti Kamilla képeiből a Folyosógalérián. Kritika. | |
| 1997-02-06 | Az út, ami a Sűrűn át vezet | A Trotzdem csoport kiállítása a dújv-i Folyosógalériában.
Kritika. | |
| 1997-01-21 | A dunaújvárosi festő képei | Rozsnyai Sándor festményeinek kiállításáról, melyet a
Folyosógalériában rendeztek. | |
| 1996-12-03 | Csúcspont és mélyrepülés | XI. Rosti Pál Emlékkiállítás Dújv-ban. Kritika. | |
| 1996-08-26 | Kis osztrák kapreál fotókon | Képek a linzi nagyolvasztó életéről: tárlat a Folyosógalérián.
Kritika. | |
| 1996-07-18 | Két évtized sportpillanatai | Hajdú György sport témájú fotókiállításáról. | |
| 1996-06-18 | Állomások a fejlődés útján | A Barcsay Köre tárlata a Folyosógalérián: Frey Ágnes kiállítása.
Évadzáró tárlat. Kritika. | |
| 1996-05-23 | képaláírás: Folyosógaléria, kiállítás | Évadzáró tárlat a Folyosógalérián: az MMK hímzőszakköre mutatkozik be. | |
| 1996-05-07 | Gyermeki-szép impressziók | Impresszió 96 gyermek képzőművészeti pályázat eredményeiből rendezett kiállításról. | |
| 1996-04-22 | Iparos vagy láttató látnok? | A Folyosógalérián ápr. 30-ig látható Molnár István Géza fényképeinek tárlatáról. | |
| 1996-03-26 | Gyerekként a víz világában | A Folyosógalérián látható A víz az élet c. gyermekrajz-kiállításról. | |
| 1996-01-17 | Sokszor tompa az "arcél" | Kritika a Folyosógalériában rendezett Árgyelán György fotótárlatról. | |
| 1995-12-06 | Folyosógaléria: tűzzománcok | Az Aranyvölgyi isk. tűzzománc szakkörének kiállítása nyílt tegnap a
Folyosógalérián, jan. 6-ig. | |
| 1995-11-10 | Idill, álom, sosemvolt világ | Kovács Pál fotókiállítása a Folyosógalérián. Kritika. | |
| 1995-10-13 | Címek és talányok nélkül | Horváth Tibor és Horinka Gábor amatőr festők tárlatáról. | |
| 1995-09-21 | Örök téma az ember | Folyosógaléria: "Még mindig úton vagyok" c. Hajdú György
fotókiállításról. | |
| 1995-05-12 | Fotótárlat a Folyosógalérián | Máj. 20-ig látható a Folyosógalérián F. Nagy Piroska fotókiállítása. | |
| 1995-04-28 | Május 3-ig tart az Aranyvölgyi képzőművészeti szakkörének tűzzománc kiállítása (kishír) | Május 3-ig tart az Aranyvölgyi képzőművészeti szakkörének tűzzománc kiállítása. | |
| 1995-03-31 | Könnycseppben a világ | Pinczkerné Rápó Kornélia művész-tanár képeinek kiállítása. | |
| 1995-03-03 | Kisvilágok rendje | Bodor Lilla (a szfvári gimn. tanulója) és Varga Zsolt (a Kőrösi
tanulója) közös tárlatáról. | |
| 1995-02-23 | Az első lépések | A Barcsay Stúdió alkotóinak tárlatáról. | |
| 1995-01-09 | Amit a gyerekek látnak | Az MMK folyosógalériáján a móri alkotótábor (ált.isk.) munkáiból nyílt kiállításról. | |
| 1994-12-24 | "Önmagábanszép" természet | Kaizler Gitta festményei a Folyosógalérián. | |
| 1994-11-29 | A rend megöli a gondolatot | A jubileumi Rosti-emlékkiállításról. | |
| 1994-11-11 | A nyugdíjasházban az MMK kreatív műhelyénekgyermek-rajz munkái láthatók (kishír) | A nyugdíjasházban az MMK kreatív műhelyének gyermek-rajz munkái láthatók. | |
| 1994-10-25 | Szép fény(es)képek | Simonné Dulai Mária kiállításáról. | |
| 1994-10-18 | Folyosógaléria | Mától Simonné Dulai Mária (művész-tanár) tájképei a Folyosógalérián. | |
| 1994-10-11 | A pazarlás ellen | Tegnap nyílt meg az MMK-ban a dújv.-i lakóépületekről készült
termovíziós felvételeket bemutató kiállítás (hőfényképek). | |
| 1994-09-28 | Csak az igyekezet dícséretes | Folyosógaléria: Németh Tárkus György festményei,rajzai. | |
| 1994-09-12 | Az emlékezés melankóliája | Száraz Attila fotósorozatának és Körmöczi György grafikáinak kiállítása a Folyosógalérián. | |
| 1994-05-20 | Dolgozni - szabadon | A Kreatív Műhely évadzáró tárlata május 18-tól a Folyosógalérián. Kritika a kiállításról. | |
| 1994-05-07 | Az első lépések | A pécsi müv.-i középisk. diákjainak kiállítása a Folyosógalérián. | |
| 1994-04-07 | Talán téved az ítész... | Bory Erzsébet képei a folyosógalérián. | |
| 1994-03-23 | Barna úr és Péter bácsi | Barna András festményei a folyosógalériában. | |
| 1994-01-20 | Egy kép és egy alkotó | Beszélgetés Kiss Gábor festőművésszel.Kiállitása az MMK
folyosógalériáján látható. | |
| 1994-01-12 | A gondolat tárgyai | Kiss Gábor festőművész tárlata a folyosógalériában. "Üzenet az elképzelt édenből" címmel. | |
| 1993-12-16 | Dícsérendő szándék | Hajdú György fotókiállítása a folyosógalériában. | |
| 1993-12-16 | Dicsérendő szándék | Hajdú György fotókiállítása a folyosógalériában. | |
| 1993-11-04 | MMK, kiállítás, képzőműv. | Szijj Sándor festményeinek kiállítása a folyosógalériában = Egy tiszta amatőr/-boda- =AH 93.nov. 4.5.p. Bárándy István biografikáinak kiállítása =A szándék dicséretes /-ny- =AH 93. nov. 17.5.p. | |
| 1993-10-01 | kiállítás, képzőművészet | Medvegy András és Kodaj Miklós kiállítása az MMK-ban= Oleg és Blohin köszönik/-nyzs-: AH 93. okt. 3. 5.p. Molnár Dénes erdélyi művész kiállítása =Magán-mitológia/-nyulasi-
:AH 93. okt. 26. 5.p. | |
| 1993-09-14 | Hiányzik a tűz | Endrey-Nagy Attila minitárlata az MMK-ban.Kriti-ka. | |
| 1993-05-11 | Mint a fantázia | A Kreatív Műhely kiállítása az MMK Mező Imre iskola
folyosógalériáján. Kritika. | |
| 1993-03-09 | Szép képek, és képek | Kosztolányi György és Karcsai Róbert festményeinek kiállítása az MMk folyosógalériájában. | |
| 1993-02-19 | Albumba való képek | Bíró Tibor fotókiállítása az MMK folyosógalériá-ban. Kritika. | |
| 1992-12-18 | Varázsló kezek | Varázsló kezek c. kiállítás az MMk folyosógalériában az óvodák által készített játékokból, bábokból, képekből. | |
| 1992-12-11 | Kína a falon | Az MMk folyosógalériájában rendezett kínai képzőművészeti (selyemre festett képek, papírból készített alkotások) tárlatról. Kritika. | |
| 1992-07-24 | Szalon | A Mező iskolában megrendezett fotókiállításról. Kritika. | |
| 1992-07-20 | Művészet és hasznos művészkedés | A Mező ált. isk. földszintjén látható Mafosz Szalon tárlatról s a
Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Kör kollekciójáról. | |
| 1992-04-03 | Bőven van ötlet | A Kreatív műhely kiállítása az MMK folyosó-galériában. | |
| 1992-03-10 | Boldog ovisok | Az MMK folyosógalériában az óvodások képeinekkiállítása
volt.Kritika. | |
| 1992-02-04 | Névtelen köznyomok | Az MMK-ban rendezett tárlat kapcsán az Amatőr Műhelyről. | |
| 1991-02-19 | Bohém világba csöppenve : Élvezi szabadságát a gyermek | A Kreatív Műhely kiállításáról | |
| 1990-09-11 | Könyedség és pillanat. Manfred Adolf akvarelljei | Manfred Adolf akvarellfestő kiállíásáról. A kiállítás okt. 5-ig
tekinthető meg az MMK folyosógalériájában | |
| 1990-05-25 | Letűnt korok múzeuma. Kinőttük a cipőt. | Az MMK folyosó-galériájában az 50-es évek tárgyaiból nyílt
kiállítás. Tárgy és környezetkultúra Sztálinváros címmel. /Sztálin
- és/
1 db fénykép | |
| 1990-04-03 | Rosti - kiállítás. Képek egymás mellett | Ismertetés
1 db. kép | |
| 1990-04-03 | Hazajött egy művész. Formák bűvöletében | 1990 márc 30-tól láthatók Szegedi Zsolt kerámiái az MMK - Mező Imre
Isk. folyosó-galériájában. Interjú Sz. Zs.-vel. Fénykép róla... | |
| 1990-03-27 | A dunaújvárosi Rosti Pál Fotóklub... | A tárlat a Mező MMK folyosógalériájában ápr. 22-ig látható. | |
| 1990-02-06 | Akvarellek az MMK-ban. A nyugtalan ember próbálkozásai | Büki Attila akvarelljeiről... / festő, költő, újságíró/. Kiállítása
az MMK - Mező Imre Iskola folyosó galériájában. Fotó egy tájképről | |
| 1989-11-03 | Gyermeki komolysággal. Látni kell, nem csak nézni | Az Amatőr Műhely MMK-beli folyosótárlatáról. Kép. | |
| 1989-09-19 | Öt plusz kettő - Amatőrök és hivatásosok | Szeptember 15-én nyílt meg a Munkásművelődési Központban a rácalmási ötök és két vendégművészük kiállítása. A kiállított alkotások egyenrangú ellenfelei a nem amatőröknek. Van mondanivalójuk, tetszetősek, emberközeliek. | |
| 1989-09-15 | Rácalmási alkotótábor 89. Heten az MMK-ban | Amatőrök műveiből nyílik kiállítás ma este 18 órakor az MMK
folyosógalériájában. Alkotók. | |
| 1989-03-24 | A groteszk varázsa. Györgydeák György képeiről. | Györgydeák György alkotásairól. Fénykép a művész alkotásaiból. | |
| 1989-03-14 | A NÖ, mint jelkép | Rohonczi István első kiállításáról, melyet a Folyosógalérián
rendeztek. | |
| 1989-02-24 | Nők több tételben. Festő, vagy tanár? | Az MMK-Mező Imre iskola folyosógalériájában található kiállításról, amelyet Rohonczi István művésztanár festményeiből állítottak össze. Rohonczi István nyilatkozik pályájáról. Fénykép R. I-ról és egyik alkotásáról. | |
| 1989-01-24 | Nem ragad magával... Egy festő és egy grafikus | Az Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában kiállított Acsa Szűcs Imre festő és Jónás Attila grafikus. Beszámoló a kiállításról. | |
| 1988-11-11 | A kísérletezés szabadsága | MMK - Mező Folyosógalériában kiállított műalkotásokról, a papírgyár művészetpártolásáról, alkotókról. Móder Rezső, Apatóczky Tibor, Acsa Szüts Imre, Csaba Iván, Farkas Mihály és Várnai Gyula. Kép: Részlet a kiállításról. | |
| 1988-10-18 | Jelek, bábuk, madarak. Másként, máshonnan, ugyanarról | A Munkásművelődési Központ Mező Imre folyosógalériájában október 17-én megnyílt Rippl-Rónai József Stúdió kiállítása. Az alkotások között Pats József festménye is szerepel. | |
| 1988-10-07 | Hétfőtől a galériában. Kaposváriak kiállítása | MMK - Mező I. Á. I. Folyosógalériájában okt. 10-26-ig a kaposváriak és dunaújvárosi Pats József munkáiból rendezett kiállításról. | |
| 1988-09-17 | Ifjú iparművészek bemutatkozása | Az MMK Folyosógalériáján 4 végzős iparművészeti hallgató műveinek
kiállításáról: Márton Károly,
Polgár Attila, Kemény Péter, Szegedi Zsolt. | |
| 1988-09-06 | Bemutatkozás | Az MMK-Mező Imre Á. I. Folyosógalériájában a Magyar Iparművészeti Főiskola mesterképzős hallgatóinak munkáiból nyílt tárlat 1988 szept. 5-én. Szegedi Zsolt, Márton Károly, Kemény Péter és Polgár Attila munkáiból készült kiállítást okt. 7-ig láthatjuk. | |
| 1988-06-24 | Tréfásan torz tárlat. Groteszk art | A Munkás Művelődési Központ Folyosógalériájában rendezett rendhagyó kiállításról. Fénykép: A kiállítás részlete. | |
| 1988-06-10 | Groteszk art. Érmek, plakettek, térplasztikák. | Kiállítás az MMK-Mező Imre Iskola folyosógalériájában | |
| 1988-06-02 | Népművészet a folyosógalériában | Az MMK kézimunkaszakkörének kiállítása. A szakkör 11 éve működik. | |
| 1988-05-02 | Folyosógaléria. Amatőrök helyett amatőr | Pats József amatőr festő kiállítása a Munkásművelődési Központ galériájában. | |
| 1988-03-11 | Szokatlan, a hagyományos bemutatóktól eltérő kiállítás | ... a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában ... koreai nép- és iparművészeti bemutató... Fénykép: A kiállítás egy részlete. | |
| 1987-11-06 | Nekem ugyan nem kellenek | eMeM - az MMK-ban. Mészáros Márta kis-kiállításáról. | |
| 1987-10-02 | Három megközelítés | Varkoly László tárlata. | |
| 1987-09-30 | Kiállítás a folyosógalériában | Kiállítás a Folyosógalérián 3 dújv-i amatőr alkotó munkáiból:
Kosztolányi György festő, Rozsnyai Sándor festő, Fischer József
ötvös. | |
| 1987-09-08 | Csak a mű számít... | Három amatőr művész: Fischer György ötvös, Kosztolányi György és
Rozsnyai Sándor festők kiállításáról. MMK-Mező Imre iskolában.
| |
| 1987-09-04 | AMA-TŐRÖK | Fisher József, Kosztolányi György, Rozsnyai Sándor mutatkozik be az
MMK-ban. | |
| 1987-08-07 | Finn fotósok | Kamera '73 - a névtelen tárlat. Fotókiállítás az MMK - Mező Imre iskola folyosógalériájában. | |
| 1987-04-24 | Szétfeszülő határok | Kritika az MMK Mező Imre iskola folyosógalériájában kiállító Amatőr
Műhely képeiről. | |
| 1987-04-14 | Amatőrök kiállítása (kishír) | Az MMK Mező Imre Általános Iskola folyosógalériájában. (nem teljes szöveg) | |
| 1987-03-17 | Képaláírás | Féner Tamás fotóművész kiállítása nyílt meg pénteken a Munkásművelődési Központ folyosógalériájában. A tárlatot a hónap végéig, naponta reggel nyolctól este nyolcig tekinthetik meg az érdeklődők. (teljes szöveg) | |
| 1986-11-29 | Anatómiai tanulmányok címmel Szegedi Csaba festőművész főiskolai munkáiból nyílt kiállítás a Mező Imre Általános Iskola galériájában. ... | Dec. 19-ig. Fénykép. | |
| 1986-09-26 | Lengyel színházi plakátok | Kiállítás a Mező Imre Általános Iskola galériájában. Fénykép. | |
| 1986-06-20 | Hétköznapok fekete-fehérben. Négy fotós negyvennégy képe. | Hajdú György, Falusi Imre, Feltóti Sándor és Jakoda Benedek fotóinak kiállításáól, amelyet a MMK Folyosógalériájában lehet megtekinteni. Fénykép a kiállításról. | |
| 1986-03-25 | Egy hete nyílt meg Németh Lajos amatőr grafikus kiállítása a Mező Imre iskola galériájában. | Fénykép egy alkotásról. Ápr. 18-ig látható | |
| 1986-03-04 | Müller Árpád festőművész alkotásait láthatja közönség a Mező Imre Általános Iskola aulájában... | Képaláírás. Kép: a kiállítás egyik részlete | |
| 1986-01-17 | Csak képek, semmi más... Az elszalasztott lehetőség | A paksi atomerőműről készített színes fotók kiállítása a Mező Imre Általános Iskolában | |
| 1985-12-13 | Farkas Mihály tárlata. "Keserveimből dolgozom" | A Mező Imre iskola kiállítási termében nyílt kiállításról. Fénykép: Első önálló tárlata. | |
| 1985-11-01 | Szobrok, festmények. Tárlatok | Forintos Anna festőművész kiállítása a Mező Imre Ált. Iskolában. Palotás József szobrászművész kiállítása Székesfehérváron. | |
| 1985-10-04 | Mementó. Grafikák a galériában | Hévízi Piroska SZOT-díjas festőművész kiállítása a Mező Imre Általános Iskola galériájában. | |
| 1985-05-31 | Amatőrök tárlata | Orbán Sándor festményeit, Gombos István és Ihász János ötvösmunkáit állítják ki a Mező Imre Általános Ikola galériájában. | |
| 1985-03-15 | Szegedi Csaba első önálló kiállítása Kavicsok - kövek - aktok. | A kiállított anyag bírálata. Fénykép. | |
| 1984-12-11 | Kézimunkatárlat. A Mező-galériában | A vasműs nyugdíjasok szakszervezetének népihímző szakköre mutatkozik be | |
| 1981-09-25 | Munkásművelődési Központ képzőművészeti kiállításairól | Kóka Ferenc festményeinek kiállítása október 12-ig az MMK-ban. Kritika. =Főszerepben a látvány /-ács =DH, 81. szeptember 25.5.p. Bartos Endre festőművész kiállításáról. = Harsogó színek /-kd- =DH, 81. okt.16.5.p.
Budahelyi Tibor grafikáinak és fémtárgyainak kiállításáról. =
"Álmodik" a csapágy /-kovács-= DH, 81. december 4.5.p. | |
| | Többféle stílu, téma. Fény – Árnyék – Forma – Ember: Dorogi József tárlata az MMK-ban | Dorogi József festő képeiből nyílt kiállítás a Munkásművelődési Központ folyosógalériáján hétfőn a délutáni órákban Fény – Árnyék – Forma – Ember címmel. Beszámoló. | |