József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Gurics György Diák Birkózó Egyesület (Gurics SE)

77 db találat
Dátum downCímLeírás
2024-03-14Jó előjelek a bajnokságra készülveSzigetvári és kecskeméti versenyeiket is szép eredményekkel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói. Szigetváron rendezték meg a gyermek és U10-11 korcsoport szabadfogású versenyét 2024. március 9-én, s a viadalra a DKSE és fiókszakosztályainak birkózói is meghívást kaptak. A megméretésen közel 130 versenyző indult magyar és horvát egyesületeket képviselve, míg a DKSE és fiókszakosztályai (Gurics GYBDSE, Enying VSE) összesen 17 fővel vettek részt a versenyen. Az edzők jó visszajelzést kaptak, hogy állnak a versenyzőik a közelgő országos bajnokság előtt, ami ennek a korosztálynak a legnagyobb versenye az évben.
2024-02-26Több komoly erőpróba a szőnyegen- A Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola adott otthont a Pethes-Ker Kupa Nyugat-Magyarország Régió Területi U13 Kötöttfogású Bajnokságnak 2024. február 24-én, s bár az versenyre összesen 109 nevezés érkezett, betegségek és sérülések miatt végül 67-en tudtak szőnyegre lépni, míg a DKSE és fiókszakosztályai (Gurics GYBDSE, Enying VSE) összesen 21 versenyzőt vonultattak fel. - Zágrábban rendezték meg a Croatia Open elnevezésű U17-es nemzetközi birkózó viadalt február 23. és 25. között, s a rangos eseményen ezúttal is számos ország képviseltette magát. A népes mezőnyben természetesen ott voltak a magyar fiatalok is, akik között a DKSE U15-ös Európa-bajnoka, Pupp Viktória is megmérette magát a 65 kg-os súlycsoportban. Viktória jó teljesítményt nyújtott idei második versenyén, magabiztosan birkózott végig, s minden meccsét megnyerve hódította el a viadal első helyét.
2024-02-02Parádés évnyitó a szőnyegenNagyszabású viadalt rendezett a DKSE birkózó szakosztálya Dunaújvárosban az Arany iskola tornatermében 2024. január 27-én, szombaton. A Nyugat-Magyarország Régió Területi U10, U11 és U13-as Szabadfogású Bajnokság DAK Kupa és Tusják János Emlékversenyre rengeteg, összesen 219 nevezés érkezett, s ugyan megbetegedések miatt nem tudott mindenki eljönni a viadalra, így is közel kétszázan léptek szőnyegre a végig kiváló hangulatú versenyen.
2023-11-24Meghívásos gálán bizonyíthattak a birkózókJól szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú versenyzői az Ősiben megrendezett meghívásos gyermek birkózó gálán.
2023-09-29Fényes érmek a diákolimpiárólNyolc dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak birkózói a Kiskunfélegyházán rendezett országos diákolimpiai döntők küzdelmeit.
2023-03-17Egy dobogós pozíció KaposvárrólHarmadik helyen végzett Veréb Dávid a Kaposváron megrendezett szabadfogású és női nemzetközi válogató versenyen a mögöttünk hagyott hétvégén.
2023-02-24Szép érmek az országos döntőrőlKaposváron rendezték az év első országos birkózó bajnokságát, melyen a diák I-es korosztály (12-13 évesek) küzdött meg szabadfogásban a bajnoki címekért. A versenyen kiemelkedő eredményeket értek el a Dunaújvárosi Központ Sportegyesület fiókszakosztályai, ugyanis a Gurics György BDSE, és az Enying VSE a három ezüstérem mellett három bronzot és egy ötödik helyezést is szereztek 2023. február 18-án.
2023-02-23Országos bajnoki medálokKaposváron rendezték meg az év első országos bajnokságát a birkózók ­számára, amelyen a diák I-es korosztály (12–13 évesek) szabadfogásban küzdött meg a bajnoki címekért. A versenyen kiemelkedő eredményeket értek el a Dunaújvárosi Központ Sportegyesület fiókszakosztályai. A Gurics György BDSE és az EVSE küldöttsége a három ezüstérem mellett három bronzot és egy ötödik helyezést is szerzett a viadalon. Részletes eredmények a cikkben.
2023-02-10Az országos döntő elérése volt a tétKaposváron rendezték meg a Nyugat-Magyarország Régió Területi Diák I-II. Szabadfogású Országos Bajnokság küzdelmeit a mögöttünk hagyott hétvégén (2023.02.04?), s a verseny tétje már az országos döntőbe jutás volt a résztvevő birkózók számára. Mint azt Tombor István vezetőedző elárulta, az időjárás igen kalandossá tette a Kaposvár felé vezető utat, hiszen kidőlt fákat, falevélként hulló gallyakat kellet kerülgetni, de még kidőlt villanyvezetékeken keresztül is vezetett az út.
2022-12-02Remek hangulatban búcsúztatták az évetKözel kétszáz gyermek vett részt a DKSE és a Gurics György BDSE birkózóinak 2022-es évzáró rendezvényén a mezőfalvi Petőfi iskolában.
2022-11-15Támogatás helyi sportegyesületeknekA Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) az idei évben is meghirdette a Hiszek Benned sportprogramot, amelyen keresztül a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága az ország bármely területén működő kis és közepes sportegyesületek utánpótlásbázisának megtartását, vagy növelését kívánja támogatni a SOSZ közreműködésével. A nyertesek között van a Búvársuli SE, a Dunaújvárosi Asztalitenisz Sportegyesület, valamint a Gurics György Birkózó Diák Sportegyesület is.
2022-11-11Diákolimpiai döntőkkel zárt versenyszezonA diák II-es és I-es korosztály számára a hétvégén rendezték meg a szabadfogású diákolimpiai országos döntőket. Ezek egyben a DKSE, és fiókegyesületei – a Gurics BDSE és az EVSE – utánpótláskorú versenyzőinek utolsó megmérettetése volt.
2022-10-26Húszan országos döntőbenZalaegerszegen rendezték meg a diák I. és a diák II. korosztály dunántúli régiójának területi birkózó-diák­olimpiáját, amelyre két korcsoportban több mint kétszáz versenyző nevezett.
2022-10-04Dobogó az országos diákolimpia döntőjénA DKSE birkózói, illetve fiókszakosztályai (Gurics GYBDSE, EVSE) az elmúlt időszakban több megmérettetésen vettek részt. Abonyban a meghívásos diák II. és gyermek korcsoportos versenyt rendezték meg. A fiataloknak jól sikerült az első felkészülési tornájuk.
2022-09-16Eredményes utánpótlásMezőfalván, a Petőfi iskolában rendezték meg Nyugat-Magyarország Területi Diák I. Kötöttfogású Diákolimpia Gurics György Emlékversenyt 2022. szeptember 10-én, szombaton.
2022-09-14A birkózószőnyegen egyéni és országos pontokat gyűjtöttekSzeptember 14, szombat délelőtt rendezték Mezőfalván a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében a Gurics György Emlékversenyt és egyben az I. korcsoport területi Diákolimpia döntőt kötött fogásban.
2022-06-08Első csapatbajnoki éremRendkívül sikeres tavaszi félévét koronázta meg a DKSE fiókszakosztálya, a Gurics György BDSE diákküldöttsége a csapatbajnokságon.
2022-05-24Veronika kijutott az EB-reA DKSE és fiókszakosztályainak birkózói népes háziversenyen vettek részt a közelmúltban, illetve Nyikos Veronika egy nemzetközi viadalon biztosította be a helyét a korosztályos Európa-bajnokságra. S még a felsőoktatási ob-ról is jutott egy aranyérem sportolójuknak.
2022-03-29Ismét Gurics György emlékére birkóztak a fiatal tehetségekMezőfalván a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében rendezték meg a napokban a birkózó DAK Kupa Gurics György Emlékversenyt, a Nyugat-Magyarország régió diák I. kötöttfogású bajnokságát.
2022-03-25Gurics György emlékére versenyeztekMezőfalván rendezték meg a Gurics György emlékversenyt 2022. március 20-án. A rendezvény ez alkalommal egy régiós bajnokság keretében lehetőséget biztosított a fiatal sportolóknak, hogy az elért eredmények tükrében kvalifikálhassák magukat országos döntőbe.
2022-03-11Egyre közelebb a válogatott meghívóMinden ellenfelét magabiztosan legyőzve, megérdemelten állhatott a dobogó legfelső fokára Pupp Viktória a női birkózók kiskunfélegyházi válogató versenyén.
2022-03-10Pupp Viktória nagy lépést tett meg a válogatottsága felSzombaton rendezték meg Kiskunfélegyházán a serdülő korcsoport szabadfogású és női birkózó válogatóversenyét. A DKSE és fiókszakosztálya (Gurics György BDSE) összesen öt versenyzővel képviseltette magát az eseményen. Pupp Viktória az első helyen végzett.
2022-03-04Egyéniben és csapatban is remekeltek a birkózókRemekül szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak birkózói a Győrszentivánon megrendezett Kötöttfogású Országos Bajnokságon a Diák II-es korcsoportban.
2022-02-25Három dobogós helynek örülhettekEgy ezüst- és két bronzéremmel zárták a DKSE birkózói a Somogyjádon megrendezett szabadfogású országos bajnokság Diák I-es korosztály küzdelmeit 2022. február 20-án.
2022-02-18Dobogón zárták az egyesületi rangsortFebruár elején Győr adott otthont a birkózók nyugat-magyarországi régió területi diák I-II. szabadfogású országos bajnokságnak. A Gurics György BDSE mindkét korosztályban dobogós helyen végzett az egyesületi rangsorban.
2022-01-04Ünnepeltek a mezőfalvi birkózók is. Nehéz, de egyben az egyik legsikeresebb évet zártákKarácsony előtt a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében tartotta évzáró rendezvényét a Mezőfalva-Gurics György BDSE.
2021-11-25Éremeső a birkózók gálájánA DKSE, a Gurics György BDSE, a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvány és a Dunaújváros Utánpótlás Sportjáért Alapítvány közös szervezésében szombaton meghívásos gyermekbirkózó-gálát rendeztek a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében. A rendezvény egyben Gurics György-emléknap is volt. Részletes eredmények a cikkben.
2021-10-29A fiatalok is jól teljesítettekOktóber 23-án Kiskunfélegyházán 52 egyesület 150 versenyzője részvételével a Diák I., II. és serdülő korcsoport női birkózó diákolimpiai döntőjét. Pupp Viktória aranyérmes lett a serdülők mezőnyében. Részletes eredmények a cikkben.
2021-10-15Érmek sokaságát hozták a diákolimpiai döntőről"Az elmúlt napokban a DKSE utánpótlás birkózói több versenyen is bizonyítottak, a diák II-es diákolimpiai országos döntőről például kilenc éremmel tértek haza a fiókszakosztályok képviselői."
2021-10-15Diákolimpiai éremesőRemek eredményekkel, kilenc éremmel zárták a Diák II-es korosztály országos diákolimpiai fináléját a DKSE fiókszakosztályainak ifjú birkózói.
2021-10-07Birkózó diákolimpia döntőn szerepeltekA Dunaújvárosi Központi Sportegyesület birkózószakosztályának tagjai és fiókegyesületeinek – Gurics György BDSE, Enying VSE – sportolói a diákolimpiai országos döntőben szerepeltek nemrégiben.
2021-09-16A veteránok között taroltak a dunaújvárosi "öreg" birkózókSikeresen zajlott le a Dunaújvárosi KSE 70 Jubileumi Kupa sorozat a Rácalmási Sportcsarnokban. Szeptember 11-én a veterán országos birkózóbajnokságot rendezte meg DKSE. Részletes eredmények a cikkben.
2021-09-08Kétszer hetven év, egyszer pedig száz esztendőÜnnepségre készülnek a dunaújvárosi birkózók, sőt, az egész Dunaújvárosi KSE. Megünneplik Dunaújváros hetvenedik születésnapját, és a klubjukat is, hiszen az egyidős a várossal, valamint az idén százéves Magyar Birkózó Szövetségről is megemlékeznek. DKSE 70 Jubileumi Kupa veteránoknak és utánpótlás korúaknak is.
2021-07-16Birkózás: sikeres edzőtábor voltA DKSE birkózó szakosztálya megtartotta a szokásos júniusi edzőtáborát 2021. június 21. és július 2. közötti kéthetes időszakban. A programot összesen 104 gyerek részére, öt edző felügyeletével, két helyszínen bonyolították le, s a létszám nagyjából egyenlő arányban oszlott meg Dunaújvárosban, a Gurics György Birkózó Centrumban, valamint Mezőfalván, a Petőfi Sándor Általános Iskolában.
2021-06-11Pupp Viktória remek bajnoki aranyaGyőrszentivánon rendezték meg a Diák I-es (12-13 évesek) szabadfogású birkózó országos bajnokságát, melyen 14 korcsoportban összesen 223 versenyző próbált szerencsét 2021. június 5-én, szombaton. A mezőnyben ott voltak a DKSE és a Gurics György BDSE versenyzői is, akik négyfős különítménnyel vágtak neki a viadalnak.
2021-06-10Versenyek sora - bizonyíthatnak az utánpótlás birkózópalántáiAz elmúlt időszakban több hazai és külföldi versenyen is szerepeltek a dunaújvárosi birkózók, akik számos kiváló eredményt értek el. A többi között a tatabányai korosztályos országos bajnokságon több nagy nevű klubot is megelőzve, megnyerte a csapatversenyt a Gurics György BDSE, amire még nem volt példa.
2021-06-04Remek eredmények TatabányánTatabányán rendezték meg a diák II-es korcsoport (10-11 évesek) országos bajnokságát 2021. május 22-23-án, és a viadalon ott voltak a DKSE utánpótlás nevelő rendszeréhez tartozó egyesületek birkózói is. A Gurics György BDSE színeiben tizenkét birkózó palánta mérette meg magát a több mint ötven szakosztály kétszáz sportolója között. A csapat számára a szombati nap komoly sikert hozott, hiszen olyan eredményt értek el, amire országos versenyen korábban még nem volt példa: az egyéni eredményekből számított pontok alapján a csapatversenyben a Gurics György BDSE az első helyen végzett, olyan patinás egyesületeket szorítva maga mögé, mint például az ESMTK, a Fradi, valamint Budapest Honvéd.
2020-11-06Hat érem a szabadfogásúak között2020. október végén, Győrben rendezték meg a Nyugat-Magyarországi Régió Diák I. Szabadfogású Birkózó Versenyt, melyen a Dunaferr SE és fiókegyesületei is részt vettek. Nevek és helyezések a cikkben
2020-11-05Garbacz Bence kiemelkedő birkózásaOktóber 24-én, szombaton nemzeti ünnepünk másnapján rendezték meg Győrben a Nyugat-Magyarország régió diák I. korcsoport szabadfogású birkózóversenyt. A viadalon a Dunaferr SE és fi ókegyesületei (Gurics György BDSE, EnyingVSE) is részt vettek. A csapatnak mindhárom színű éremből jutott, a gyerekek jó teljesítményt nyújtottak.
2020-10-27A hosszú szünet után elszántan, eredményesenHét hónap kényszerszünet után a Magyar Birkózó Szövetség ismét központi szervezésű versenyt rendezett Tatabányán diák korcsoportban, ahol a Dunaferr SE és fiók­egyesületeinek versenyzői is szőnyegre léptek.
2020-10-19Kiválóan szerepeltek a szőnyegenKiválóan szerepeltek a Dunaferr SE és fiókegyesületeinek versenyzői a Tatabányán megrendezett diák korcsoportos birkózó tornán.
2020-10-01Mindhárom színű éremből jutott a dunaújvárosiaknakA Gurics György Birkózó Diáksport Egyesület sikeres pályázatának köszönhetően nagyszabású edzőtáborral zárták a Dunaferr SE birkózói a nyári felkészülési időszakot.
2020-09-04Remek hangulatban táboroztak a birkózókIsmét élettel telt meg a Gurics György Birkózó Centrum épülete: egy nyertes pályázat keretein belül edzőtábort szervezett a Dunaferr SE Birkózó Szakosztálya. A járványügyi helyzet miatt többször is csúsztatni kellett a tábor időpontját, viszont most végre újra együtt gyakorolhattak birkózóink.
2020-08-21Közösségépítő edzőtáborozásA Dunaferr SE és a Gurics György BDSE közösen edzőtábort szervezett a hónap elején Mezőfalván, huszonhét gyermek és négy edző részvételével.
2020-08-21Újra Mezőfalván táboroztak a birkózókHuszonhét gyermek és négy edző részvételével szervezett közös edzőtábort Mezőfalván 2020. augusztus 3. és 8. között a Dunaferr SE és a Gurics György BDSE. A felkészülés alatt tornatermi gyakorlások és számos szabadtéri program várt a gyermekekre, akik a kemény edzéseket számháborúval, rollerezéssel, különböző akadálypályák teljesítésével és fagylaltozással pihenték ki.
2020-08-14Kemény fogások a szőnyegenA Dunaferr SE és a Gurics György BDSE közösen edzőtábort szervezett augusztus 3. és 7. között Mezőfalván huszonhét gyermek és négy segítő edző részvételével.
2020-05-25Irány a szőnyeg! Várták már a közös munkát!A koronavírus-járvány enyhülésével újra edzenek a birkózók. Nyilatkozik Mátyás Gábor a Dunaferr SE birkózó szakosztályának vezetője
2020-03-13Birkózással emlékeztekA mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola adott otthont 2020. március 8-án a Gurics György Emlékversenynek, melyet a Gurics György BDSE 2011-es megalakulása óta minden évben megrendeztek az utánpótlás korosztályú birkózók részére. Az idei viadal azonban nemcsak önmagában volt különleges, hanem azért is, mert ez a verseny döntött arról, hogy ki juthat tovább az országos bajnoki döntőbe a Közép-magyarországi régióból a diák I-es (2007-2008-as születésűek és a diák II-es (2009-2010-es születésűek) korcsoportból.
2020-03-11Gurics György tiszteletére. Szívvel-lélekkel és becsülettel, ahogyan az elődöktől tanultákGurics György emlékére rendezte meg immár tizedik alkalommal nagyszabású versenyét vasárnap a Dunaferr SE birkózó szakosztálya a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében
2020-02-15Az anyaegyesület és a "fiókok" sikereiFebruár 8-án diák I-es korcsoportosok (12-13 évesek) is megkezdték az idei versenyszezonjukat birkózásban. Első megmérettetésüknek, a területi szabadfogású bajnokságnak Abony adott otthont. Cél az országos bajnokságra való kijutás volt. A Dunaferr SE és fiókegyesületei (Enying VSE, Gurics György BDSE) népes csapattal vágott neki a küzdelemnek. A tizenhét, szőnyegre lépő versenyzőből tíznek sikerült továbbjutást érő helyen zárnia a napot, így kvalifikálták magukat a Dorogon megrendezendő országos döntőre.
2020-02-14Pazar évkezdés a birkózószőnyegenÖsszesen tíz dobogós helyezésnek örülhettek a területi szabadfogású bajnokságon a Dunaferr SE és fiók szakosztályainak birkózói. Pupp Viktória a fiúk mezőnyében lett aranyérmes
2019-12-20Emlékgálát rendeztek MezőfalvánA mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskolában rendezte meg a Dunaferr SE a Gurics György BDSE és a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvány Majosházi István Emlékgálát.
2019-12-10Gála Majosházi István emlékére, cél a birkózás megszerettetéseKitűnő hangulatban, remek eredményekkel zajlott az év utolsó birkózóversenye december 7-én, szombaton Mezőfalván. A gála névadójának emlékéhez méltón jókedvvel és vidámsággal zárta az évet a gyerekcsoportok I., II. korosztálya.
2019-05-30A Gurics György BDSE fiataljai már a döntőbenA közelmúltban Nyársapáton rendezték meg a diák és serdülő korcsoportban a közép-magyarországi területi kötöttfogású csapatbajnokság. A tét az országos döntőbe való jutás volt.
2019-05-08Hét végén nagyüzem volt az újvárosi birkózóknálAz elmúlt hét végén több rangos eseményen is képviseltette magát a Dunaferr SE birkózó-szakosztálya.
2019-02-21Érmek három helyrőlHárom komoly versenyen vettek részt a Dunaferr SE birkózói a hét végén. FEbruár 16-án, szombaton Kaposvárott a felnőtt szabadfogású minősítő versenyen három sportolónk lépett szőnyegre.
2018-12-14Hét aranyérem a birkózó-utánpótlástólA Dunaferr SE birkózó-szakosztályának és fiókszakosztályának (Gurics György BDSE, valamint Enying VSE) képviselői december 8-án, szombaton Székesfehérvárott a Szondi Kupa meghívásos utánpótlásversenyen vettek részt.
2018-12-13Sikeres évet zárt a DunaferrHagyományos évzáró vacsoráján a Dunaferr SE összefoglalta 2018-as esztendő eredményeit. Szakáganként díjazták a legeredményesebb sportolókat.
2018-12-06Negyedik hely KaposváronA diák- és utánpótláskorú leány birkózó-csapatbajnokságon szerepeltek a Dunaferr SE versenyzői. A megmérettetésen erőn felül teljesítve az összetett negyedik helyet szerezték meg.
2018-11-27Gurics Györgyre emlékeztek. Gurics György-emléknapot tartottak a birkózók MezőfalvánNovember 25-én, vasárnap egész napos program várta a birkózás és a küzdősportok kedvelőit a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében, ahol első mozzanatként az öt éve elhunyt nagyszerű sportemberre, Gurics Györgyre emlékeztek.
2018-10-26Birkózók diákolimpiájaA Dunaferr Sportegyesület, a Gurics György Birkózó Diák Sportegyesület és a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvány közösen rendezte meg a Gurics Kupa elnevezésű Közép-Magyarország diák II-diák I. területi szabadfogású diákolimpiát Mezőfalván
2018-10-22A fiatal birkózók megfogadták az intelmeketA Dunaferr SE, a Gurics György BDSE és a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvány közösen rendezte meg a „GURICS KUPA” Közép-Magyarország Diák II-Diák I. Területi Szabadfogású Diákolimpiát a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében 2018. október 13-án.
2018-09-22Fiatal birkózók: tovább a döntőbeA közelmúltban hat területen küzdöttek a Diák I és Diák II-es korcsoportosok a területi kötöttfogású diákolimpiai bajnokságokon. Dunaferr SE a hozzá tartozó fiókegyesületek versenyzőivel (Gurics György BDSE, Enying VSE) a legnépesebb közép-magyarországi területi bajnokságon próbálták kivívni az indulási jogot Abonyban.
2018-04-12Tudatos építőmunkával fejlődik a helyi birkózósportA Dunaferr SE birkózószakosztálya a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvánnyal és a Gurics György BDSE-vel közösen április 7-én, szombaton a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskolában rendezte a Clasman kupa közép-magyarországi területi diák I–diák II. szabadfogású bajnokságot. A versenyek – a hagyományok szerint – ezúttal is remek hangulatban és végtelenül sportszerűen zajlottak.
2018-02-05Területi birkózóverseny Tombor István emlékéreA Dunaferr SE birkózó szakosztálya a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvánnyal és a Gurics György BDSE-vel közösen 2018. február 3-án, szombaton 10.30 órai kezdettel rendezte meg a „Tombor István Emlékverseny – Impact Kupa” Közép-magyarországi Diák I-II. kötöttfogású területi egyéni bajnokságot Mezőfalván a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében.
2017-04-28Az álmok felé egy újabb lépcsőfokA Dunaferr SE birkózó-szakosztálya a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvánnyal és a Gurics György BDSE-vel közösen április 23-án, vasárnap rendezte meg a DAK Kupa Közép-magyarországi diák I-II és serdülő korosztályú, kötöttfogású területi egyéni bajnokságot a mezőfalvi általános iskola tornatermében.
2017-03-03Hazai éremeső a Gurics György GálánTíz egyéni aranyéremmel és a csapatverseny megnyerésével zárták a hazai versenyzők a VI. Gurics György Birkózó Gálát.
2017-02-28Erőpróba - csak sportszerűenKözel százan álltak szőnyegre a hét végi megmérettetésen, ahol világ- és olimpiai bajnokok is figyelemmel kísérték az ifjú palánták összecsapásait. A Dunaferr SE mérlege 17 arany, 13 ezüst és 12 bronz medál.
2016-07-02Edzőtáborok soraPezsgett a birkózóélet június végén Dunaújvárosban. Egymást érték az edzőtáborok a városban.
2015-07-29Edzőtábor a Balaton-partjánZánkán az ifjúsági gyermektáborban közösen edzőtáboroztak a Dunaferr SE, a Gurics György Birkózó DSE és az Enying VSE negyven birkózói.
2014-10-28Októberi bajnokságA Dunaferr SE utánpótlás korú birkózói októberben Egerben és Nyersapáton mérhették fel tudásukat. Részletes eredmények a cikkben.
2014-06-13Birkózóverseny a világbajnok emlékéreGurics György világbajnok, olimpiai bronzérmes birkózó emlékére birkózóversenyt rendeztek múlt hétvégén a Gárdonyi iskola tornatermében a Dunaferr Sportegyesület és a Gurics György Birkózó Diák Sportegyesület szervezésében gyermekek és veterán birkózók részére. A 2013-vban elhunyt birkózó, a város díszpolgárának életéről és pályafutásáról amatőr film is készült, amelynek bemutatója május 28-án volt.
2012-02-17Élményt adó sikerekkel, érmekkel gazdagodtak az ifjú birkózókNagyszerű hangulat az első Gurics Kupán.
2012-02-17A feje fölött egy szupléval dobta el az ellenfelétBeszélgetés Gurics György 83 éves olimpikon birkózóval, akiről 2012-ben sportegyesületet neveztek el (Gurics György Diák Birkózó Egyesület), és megrendezték a nevéhez fűződő első Gurics Kupát.
2012-02-13Világbajnok névadóA dunaújvárosi Gurics György Diák Birkózó Sportegyesület megrendezte az első Gurics Kupát 2012. február 11-én az Arany János Általános Iskolában.
2012-02-11A Gurics Kupa lehet a kezdetFebruár 11-én megrendezik az első Gurics Kupa diák birkózóversenyt.
2012-02-10Új egyesület alakult!Új egyesület: a Dunaferr SE és az Arany János Általános Iskola által alapított: Gurics György Diák Birkózó Egyesület (Gurics SE). A megalakulás alkalmából február 11-én meghívásos versenyt rendeznek.