József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Hikari-Dojo SE

243 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-05-19Több mint ötven témában döntött a közgyűlés csütörtökön.Ünnepi eseménnyel kezdődött a dunaújvárosi közgyűlés, majd több mint ötven napirendi pont várt Dunaújváros képviselő-testületére a Városházán 2023. május 18-án.
2023-05-19Elismerték az utolsó szamurájt, Schneider László kapta idén a "Dunaújváros Ifjúságáért" díjatDunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése minden évben Dunaújváros Ifjúságáért díjat adományoz. Ez az elismerés olyan személynek vagy közösségnek adományozható, aki vagy amely városunkban az ifjúsági korosztály nevelésében és az ifjúságvédelemben kiváló munkát végzett. 2023-ban a Dunaújváros Ifjúságáért díjat Schneider László, a „HIKARI DOJO” Harcművészeti-, Sport- és Kulturális Egyesület vezetője vehette át.
2023-03-31Csodás hellyé alakították új bázisukat a Hikari Dojo karatékái2022. év végén a dunaújvárosi Hikari Dojo karate sportegyesületnek új helyre kellett költöznie. Öt hónap alatt felújították az új épületet. 2023. március 24-én, pénteken bejárást tartott az új épületben az önkormányzat és a sajtó.
2023-01-20Dunaújváros Kenyere: jótékonysági akció révén félmilliós támogatása a harcművészeknek. Újabb fél millió forint támogatás – ezúttal a "Hikari Dojo"-nak. Életmentő injekció a Vasvárinak is.A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt 2022. utolsó negyedévében összesen 8181 kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 409 ezer 50 forint támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Hikari Dojo Harcművészeti-, Sport- és Kulturális Egyesület részesült.
2023-01-19A város kenyere (képaláírás)Pintér Tamás polgármester adta át Schneider Lászlónak, a Hikari Dojo Sportegyesület vezetőjének a Dunaújváros kenyere kezdeményezésből összegyűlt és félmillió forintra kiegészített összeget. (teljes szöveg)
2022-11-11A közösség erejével. Dunaújváros Kenyere: rendhagyó adományátadóvalJó helyre került a Dunaújváros Kenyere akció elmúlt negyed évéből befolyt több mint 400 ezer forint, amely ezúttal az Arany János Általános Iskolát támogatta. Az adományt Pintér Tamás polgármester és Róka Sándor, a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője közösen adta át 2022. november 9-én.
2020-06-26Újra közösen edzenek!Több hónapos leállás után ismét elkezdték a közös munkát a dunaújvárosi Hikari Dojo SE karatékái. Nyilatkozik Schneider László klubvezető
2019-12-30Számtalan gyönyörű eredményt értek el idénA Hikari Dojo karatékái karácsony előtt évzáró edzésen (japánul „Keiko Osame”) vettek részt a szülők, illetve hozzátartozók jelenlétében, egy picit talán számot is adva tudásukról.
2019-12-21Harminc karatéka tett övvizsgát (képaláírás)A közelmúltban minősítő övvizsga zajlott a Hikari Dojo-ban. Voltak jobb, magabiztosabb és a jövőben még javítandó teljesítmények is, de harminc karatéka tett sikeres övvizsgát a különböző fokozatokban. A megmérettetésen Fatalin Viktória és Fatalin Enikő nagyon szép teljesítményt nyújtottak, a „nap vizsgázója” címet pedig Takács Nikolett érdemelte ki. (teljes szöveg)
2019-11-29Európa trónján a juniorokNovember 21–25. között Spanyolországban, San Fernando városa adott otthont az idei ESKA Karate Európa-bajnokságnak. A Makita-Hikari Dojo ezúttal Kovács Bencét (felnőtt egyéni és csapat kumite), Kovács Mátét (junior és felnőtt egyéni és csapat kumite számokban), Szlávik Bencét (junior egyéni kata és junior és felnőttcsapat kumite számokban) versenyzőként, valamint Schneider Lászlót mint versenybírót tudta delegálni a Magyar JKA Karate Szövetség válogatottjába, küldöttségébe.
2019-11-02Együtt edzettek a szülőkkel a sportolók (képaláírás)Még a múlt hónapban a Makita-Hikari Dojo a karatékák és szüleik részére közös „örömedzést” szervezett, idén már második alkalommal. A jó hangulatú közös mozgáson bizony mindenki megizzadt, és jó volt látni, hogy a szülők jó példával jártak elöl. Az egyesület továbbra is várja az új felnőtt- és gyermekkorú jelentkezőket, akik egy jó közösségben, rendszeres és értelmes elfoglaltságot keresnek maguknak. (teljes szöveg)
2019-10-30Makita-Hikari Dojo bajnoki címek és érmekOktóber végén Monoron rendezték meg az Ippon Shobu karate magyar bajnokságot, amelyen harmincegy egyesület száznyolcvan versenyzőt, mintegy kétszázötven nevezéssel delegált, hogy a különböző korcsoportokban és versenyszámokban eldöntsék az aranyérmek sorsát.
2019-10-10Minden indulójuk dobogós lettOktóber 5-én, szombaton Salgótarjánban rendezték meg az V. Palóc Kupa elnevezésű karateversenyt, amely egyben a Hinode SE mesterének, a nemrégiben betegségben elhunyt Hajnal Miklósnak az emlékversenye is volt.
2019-10-02A Hikari Dojo karatékáinak vb-érmeSzeptember végén Portugáliában, Odivelas városában rendezték meg a karate WSKA világbajnokságot, a magyar JKA Karate Szövetség válogatottjában a dunaújvárosi Hikari Dojból Kovács Bence, Kovács Máté, Szlávik Bence versenyzőként, Schneider László klubvezető pedig versenybíróként szerepelt.
2019-10-00Rácalmási SportágválasztóA Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokban 2019. szeptember 28-ánmegrendezésre került a Rácalmási Sportágválasztó
2019-05-23A törökbálinti kihívásMájus 18-án rendezték meg a XIX. Törökbálint Kupa elnevezésű versenyt, amely egyben a Magyar JKA Karate Szövetség országos bajnoksága is volt.
2019-05-03A Hikari karatékák diákolimpiai aranyaiElég sok minden történt az utóbbi időben a Makita-Hikari Dojo karateegyesület háza táján. A versenyek mellett a vezetőedző, Schneider László előbb Norvégiában vett részt az Eb-n bíróként, majd Japánban járt szakmai továbbképzésen.
2019-03-28Sárváron a karatékákMárcius 23-án, szombaton rendezték meg a XVIII. Sárvár kupa versenyt a fürdőhelyéről méltán híres településen, Sárváron. 20 egyesület, 134 versenyzővel, 271 nevezést adott le a versenyre. A megmérettetésen a Makita-Hikari Dojo 10 versenyzője is szerepelt.
2019-03-12Minden versenyző éremmel tért hazaA Makita-Hikari Dojo karatékái januárban megkezdték az éves munkájukat a programtervben foglaltak szerint haladva.
2018-12-17Övvizsgát tettek a fiatalokMinősítő övvizsgára várta edzőjük a Hikari Dojo azon karatékáit a napokban, akik teljesítették az elvárásokat.
2018-12-01A válogatottal szerepeltekA múlt hét végén a szer­biai Nis városában rendezték meg az idei ESKA (Európai Shotokan Karate Szövetség) Európa-bajnokságát, amelyen a dunújvárosi Makita-Hikari Dojo versenyzői is részt vettek.
2018-10-30Négy magyar bajnoki címmel tértek hazaOktóber 27-én, szombaton Eger városa adott otthont az ez évi Ippon Shobu Karate Magyar Bajnokságnak. Takács Nikolett, Fatalin Viktória, Szatmári Eszter és Kovács Máté magyar bajnokként távozhatott, de talán a legnagyobb küzdelmet mégis Kovács Bence vívta a felnőtt férfi kumite számban.
2018-10-11A lényeg a tapasztalatszerzés volt ezen a kupánOktóber 6-án, szombaton Salgótarjánban rendezték meg a IV. Palóc Kupa elnevezésű karateversenyt. Az eseményre 21 egyesület 121 versenyzőt delegált, mintegy 200 nevezéssel, köztük voltak a Makita-Hikari Dojo képviselői is.
2018-09-25Mindenki érmes lettSzeptember 22-én, szombaton Mogyoródon rendezték meg a II. Shokukan kupa elnevezésű karateversenyt, a nyári szünet után ezzel az eseménnyel indult el az őszi szezon, amelyen a Makita-Hikari Dojo sportolói számos éremmel térhettek haza.
2018-07-24Nagy nyári feladatokA nyári hónapokban sem tétlenkedett a Hikari Dojo karateklub. A mozgalmas eseménysorozatról az egyesület vezetője, Schneider László számolt be nekünk.
2018-06-02Hikari: a tisztességes munka igazolásaAz előző hétvégén rendezték meg a JKA karate korosztályos Európa-bajnokságot a szerbiai Kragujevacban. A tornán négyszáznál is több versenyző indult, a magyar válogatott tagjaként ott voltak a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo karatékái is.
2018-05-18Tapasztalat: az ellenfeleket tisztelni kellMájus 12-én, szombaton került megrendezésre a XVIII. Törökbálint kupa elnevezésű verseny, amely hagyományosan a Magyar JKA Karate Szövetség Országos stílusbajnoksága is egyben.
2018-05-12Diákolimpiai sikerek a Hikari karatékáitólJászberényben rendezték meg a XV. Ippon Shobu karate diákolimpiát, amelyen oktatási intézményét képviselve 41 egyesület 288 versenyzője vett részt, közte a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo karatékái.
2018-04-26Felemás eredmény születettÁprilis 21-én, szombaton Budapesten, az Újpest Jégcsarnokában rendezték meg az olimpiára is elfogadott versenyszabály- rendszerben lebonyolított, 2018. évi WKF Karate Magyar Bajnokságot.
2018-03-21Sárváron remekelt a HikariMárcius 17-én, szombaton rendezték meg a XVII. Sárvár Kupa elnevezésű versenyt. Az eseményre 22 egyesület 151 versenyzőt, 309 nevezéssel delegált, hogy eldöntsék a helyezések sorrendjét. A Makita-Hikari Dojo kilenc versenyzővel utazott el a versenyre.
2018-03-02Hikari: harmadik az egyesületA folyama­tos edzésmunka mellett a versenyzést is megkezdte az idei évben a Makita – Hikari Dojo egyesülete, amely kiválóan felkészített versenyzőinek köszönhetően remek eredményekkel tért vissza a kunmadarasi kupáról.
2018-03-00Egy küzdelmes körképHelyzetjelentés a dunaújvárosi küzdősport-egyesületekről: Dunaferr SE birkózó szakosztály; Fox SE - ökölvívás; Dunai Ökölvívó SE és a Hikari Dojó - karate.
2017-12-05Európa-bajnoki érmek a Hikari Dojo klubtólNovember végén Portugáliában rendezték meg az ESKA Karate Európa-bajnokságot. A Magyar JKA Karate Szövetség válogatottjában a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo klubjából három sportoló, Kovács Bence, Kovács Máté és Szlávik Bence kapott lehetőséget a szereplésre.
2017-11-10Négy bajnoki aranyéremNovember 4-én Salgótarjánban rendezték meg az Ippon Shobu karate magyar bajnokságot, amelyre 43 egyesület 235 versenyzője, 381 nevezéssel képviseltette magát, köztük a dunaújvárosi Makita Hikari Dojo, hogy eldöntse a különböző korosztályokban az ez évi bajnoki címek sorsát.
2017-10-26Megsűrűsödött a mezőnyAz elmúlt hét végén Salgótarjánban rendezték meg a III. Palóc Kupa elnevezésű versenyt, amely nemzetközivé lett, mivel egy – két számban cseh versenyzők is indultak.
2017-09-08Ifjú karatéka. Miskovitz Máté jó tanuló-jó sportolóMiskovitz Máté is részt vett augusztus végén az Írországban megrendezett JKA karate világbajnokságon, ahol 16. lett.
2017-08-30Világbajnoki tapasztalatokBefejeződött az Írországban megrendezett idei karate JKA világbajnokság, amelyen a dunaújvárosi Hikari Dojo versenyzői is rajthoz álltak. Nyolc versenyzőt delegálhatott a dunaújvárosi egyesület: Kovács Bencét, Kovács Mátét, Szlávik Bencét, Szatmári Esztert, Szilaski Szonját, Miskovitz Mátét, Kállai Gábort, Szatmári Gergőt.
2017-06-20Elismerés (képaláírás)Kovács Máté, a Makita-Hikari Dojo sportolója az elmúlt évi teljesítménye alapján ismét kiérdemelte - immáron harmadszor - munkájával a Magyarosrzság Jó tanulója - Jó sportolója címet. Máté az oklevelet a napokban vehette át. (teljes szöveg)
2017-05-29Érmek a Hikari DojótólA napokban rendezték meg a XVII. Törökbálint Kupát, amelyen 21 karateegyesület, 184 versenyzője 336 nevezést adott le. Ez a viadal volt a tavaszi szezon záró versenye a Makita-Hikari Dojo karatékái részére.
2017-05-04Hat diákolimpiai címmelA múlt hónapban az újpesti jégcsarnok adott otthont az Ippon Shobu karate diákolimpia döntőjének, ahol kiváló eredményeket értek el a Makita-Hikari Dojo sportolói.
2017-04-12Kovács Bence Európa-bajnokÁprilis elején Hollandiában, Sittard városában rendezték meg az idei amelyre huszonnégy nemzet delegálta versenyzőit. A magyar válogatottban a dunaújvárosi Hikari Dojo két karatékája szerepelt. Kovács Bence (kép) Európa-bajnok lett.
2016-12-28Hikari Dojo Sportegyesület bemutatója (képaláírás)A Hikari Dojo Sportegyesület karatékái karácsony előtt a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában tartottak nyilvános, év végi bemutató edzést, amelyen a családtagok, barátok nézhették meg, mit tudnak a sportolók. (teljes szöveg)
2016-12-22Emberi értékeket is kapnakDecember 22-én, csütörtökön 17 órától nyitott és ingyenesen megtekinthető évzáró edzést tart a Hikari Dojo a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában. Ebből az alkalomból beszélgettünk a közelmúltban hetedik dan fokozatot elérő mesterrel: Schneider Lászlóval a klubról és a karatéról.
2016-12-19Minősítő övvizsgát tettek a hikaris karatékékMinősítő övvizsgát tartott a napokban a Makita-Hikari Dojo Sportegyesület. Ezen összesen 14 gyermekfokozatú, illetve 23 kyu-fokozatú karatékatett sikeres övvizsgát.
2016-12-01Hikaris EB-medálokNovember 27-én, vasárnap befejeződtek az ESKA karate Európa-bajnokság küzdelmei, amelyet Görögországban, Chalkidában rendeztek meg. A megmérettetésen a Makita-Hikari Dojo sportolói is ott voltak. Kovács Bence, Szlávik Bence és Kovács Máté (kép) képviselte a dunaújvárosi színeket.
2016-11-26Hat bajnoki címmelA hónap közepén Paks adott otthont az Ippon Shobu karate magyar bajnokságnak. Ezen negyvenhét egyesület, 270 versenyzője vett részt, közte a dunaújvárosi Makita-Hikaro Dojo sportolói. Eredmények a cikkben.
2016-10-26Hikari Dojo: húsz érem - közte tíz aranyOktóber 22-én, szombaton Salgótarjánban rendezték meg a II. Palóc Kupa elnevezésű karate-versenyt. Harmincegy egyesület, 223 versenyzőjének, 434 nevezésével három küzdőtéren kezdődött el az erőpróba. A dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo tizenkilenc versenyzővel vett részt a viadalon. Eredmények a cikkben.
2016-10-11A szünet utáni elsőSzeptember 8-án Mogyoródon rendezték meg az I. Shokukan Kupa elnevezésű karateversenyt. 25 egyesület, 183 versenyző, 369 nevezéssel képviseltette magát a nyári szünet utáni első megmérettetésen. A dunaújvárosiak közül Szatmári Gergő, Szombati Milán, Hajdu Luca több számban is első helyezést ért el.
2016-10-07A sport az övék voltA dunaújvárosi Hikari Dojo karate-egyesület szeptember 27-énSzékesfeérváron, a Magyar Diáksport Szövetség "A sport legyen a tiéd" elnevezésű rendezvényen vett részt a Magyar Karate Szövetség felkérésére.
2016-10-05Jubileumi edzésA Hikari Dojo karate-egyesület október 1-jén tartotta jubileumi összetartó klubedzését a Móricz Zsigmond Általános Iskola tornatermében.
2016-07-23Hagyományos nyári táborJúlius 13 - 16. között, Budapesten rendezte meg a Magyar JKA Karate Szövetség a hagyományos nyári edzőtáborát - a GASSHUKU 2016 nemzetközi rendezvényt, melyen a dunaújvárosi Makita Hikari Dojo küldöttsége is részt vett.
2016-05-28Kovács Máté aranyérmeSzerbiában, Nis városában rendezték meg a XIII. JKA Korosztályos Karate Európa-bajnokságot az elmúlt hétvégén, május 21-22-én. A dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo hét versenyzővel utazott az eseményre, és nyolc éremmel tért haza.
2016-05-19Egy ezüstön múltMájus 7-én, szombaton rendezték meg a XVI. Törökbálint Kupa elnevezésű karateversenyt. Ez az esemény egyben a Magyar JKA Karate Szövetség úgynevezett zárt bajnoksága, ahol csak a szövetség tagegyesületei indulhatnak el. Részletes eredmények a cikkben.
2016-04-27A különdíjakból is jutottÁprilis 23-án, Gödöllőn rendezték meg a XIII. Ippon Shobu Karate Diákolimpiát. A mezőnyben ott volt a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojó is. Részletes eredmények a cikkben.
2016-04-07Bronzérem az Eb-ről. Kovács Bence bronzaÁprilis 2-án szombaton, Írországban, Dublinban rendezték meg a Junior és felnőtt JKA Karate Európa-bajnokságot. A viadalon csapatban harmadik lett a dunaújvárosi Kovács Bence.
2016-03-23Három sárvári aranyA Makita-Hikari Dojo karatékái a közelmúltban a Sárvár Kupán szerepeltek. Részletes eredmények a cikkben.
2016-03-21Két versenyen a HikariA dunaújvárosi Makita Hikari Dojo karatékáinak elért eredményei a közelmúltban megrendezett versenyeken.
2016-02-25Nagymesterek hazánkbanA Tokió - Kokushikan egyetem karatés küldöttsége tizenöt karatékával és két edzővel érkezett országunkba a Magyar JKA Karate Szövetség meghívására. Ebből a küldöttségből az idén 25 éves jubileumát ünneplő Makita-Hikari Dojo vendége volt három karatéka.
2015-12-23A Makita-Hikari Dojo bemutatójaA dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo karate egyesület a Campus Arénában tartotta évzáró bemutatóedzését december 22-én. Huszonnégy éve mindig megtartják a nyilvános évzáró edzésüket.
2015-12-10Szlávik Bence és Kovács Bence érmeiNégy versenyzővel képviseltette magát az angliai ESKA karate Európa-bajnokságon a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo Klub. Szlávik Bence bronzérmet és Kovács Bence ezüstérmet nyert. Kép: Kovács Máté, Szlávik Bence, Vajai Viktor, Kovács Bence, Schneider László.
2015-12-04Miskovitz Máté a 2026-os olimpiára készül. A jövő nagy versenyzőiA Dózsa György Általános Iskola 4. osztályos tanulója, a Hikari Dojo SE shotokán karatésa.
2015-11-13Kovács Bence két aranyaNovember 7-én, szombaton, Eger adott otthont az Ippon Shobu Karate Magyar Bajnokságnak. Remekül szerepelt a bajnokságban a Makita-Hikari Dojó, harmadik lett a pontversenyben. Kovács Bence két aranyérmet nyert. Részletes eredmények a cikkben.
2015-11-02Huszonhárom érem a termésSalgótarjánban rendezték meg október 17-én az I. Palóc Kupa karateversenyt. A Makita-Hikari Dojo sportolóinak eredményei.
2015-09-30A Hikari ismét bizonyítottSzeptember 19-én Táplánszentkereszten rendezték meg a VIII. Atarashii kupa elnevezésű versenyt, amelyen részt vett a Hikari csapat is. Részletes eredmények a cikkben.
2015-07-25Japán mesterek vezetésévelA Magyar JKA Karate Szövetség július 15-18 között rendezte meg Budapesten, a szokásos nyári gasshuku-t, edzőtábort. A táborzáró Shotokan Kupa nemzetközi versenyen Kovács Bence aranyérmet nyert.
2015-07-20A sport mellett a tanulásban is jeleskedtekA Makita-Hikari Dojo karatékái közül többen kiváló eredményekkel zárhatták a iskolai esztendőt. Kovács Máté "Magyarország Jó Tanuló - Jó Sportoló díjat" kapott.
2015-07-02Balatonföldváron edzőtáboroztakJúnius 7-én, minősítő övvizsgát tartott a Hikari Dojo, 43 sportoló tett sikeres vizsgát. Fatalin Enikő, Szatmári Gergő, Kovács Máté technikai szintje igen magabiztos volt.
2015-06-03Egy ezüst és egy bronz az Eb-rőlNémetországban Bochumban, május 23-24-én rendezték meg a JKA korosztályos karate Európa-bajnokság. A viadalon részt vettek a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo sportolói is: Kovács Máté (ezüstérem), Szlávik Bence, Miskovitz Máté (bronzérem), Vajai Viktor.
2015-05-13Nem az érem színe az elsődlegesTörökbálint adott otthont a május 9-én megrendezett, Magyar JKA Karate Szövetség Országos Bajnokságának, amelyen részt vette a Makita-Hikari Dojo sportolói. Részletes eredmények, csoportkép a cikkben. Az Európa-bajnokságon részt vesz: Miskovitz Máté, Szlávik Bence, Kovács Máté, Vajai Viktor.
2015-05-07Hikari-érmek MogyoródrólA Makita-Hikrai Dojo karatésainak, a mogyoródi ippon shobu diákolimpián elért eredményei.
2015-05-05A dunaújvárosi Hikari ismét remekeltÁprilis 25-én, Mogyoródon rendezték meg a karatésok diákolimpiáját. A Makita-Hikari Dojo 24 versenyzővel vett részt az eseményen.
2015-04-07Megérte a sok munkaPrágában a JKA Junior, Senior, Ippon Shobu Karate Európa bajnokságon a magyar válogatottban két versenyző, Szűcs József és Kovács Bence képviselte a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo színeit. Mindketten a harmadik helyen végeztek, Szűcs József csapatban Európa-bajnoki címet szerzett.
2015-03-18Fürdőhelyi hikaris sikerekSárváron szerepeltek a Makita-Hikari Dojo versenyzői, a XIV. Sárvár kupa elnevezésű versenyen március 14-én. Részletes eredmények, csoportkép a cikkben.
2015-03-12Mozgalmas időszakJapán vendégeket fogadtak a Hikari karatékái. A dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo sportolói mozgalmas felkészülési időszakon jutottak túl.
2014-12-09Szűcs József Eb-t nyertZürich adott otthont az ez évi ESKA ifi-, kadet-, junior- és felnőtt karate Európa-bajnokságnak november 28. 30. között. A Makita-Hikari Dojo öt versenyzőt adott a magyar JKA karate szövetség válogatottjának. Szűcs József a junior csapat tagjaként katában az első helyen végzett.
2014-11-21Lázasan is sikeresenNovember 8-án Pakson rendezték meg az ippon shobu karate magyar bajnokságot. A dunaújvárosi Maikta-Hikari Dojo 23 versenyzővel vett részt a versenyen. Első helyen végzett: Szűcs József, Szilaski Szonja, Miskovitz Máté. Részletese eredmények a cikkben.
2014-10-30Tokióban szerzett tapasztalatokatSchneider László a Makita-Hikari Dojo karate egyesület vezetőedzője.
2014-10-29Öten a válogatottbanA Makita-Hikari Dojo huszonkét versenyzővel és két versenybíróval vett részt a október 19-én az Atarashii Kupa versenyen. A csapatból Kovács Bence, Szűcs József, Kovács Máté, Vajai Viktor, Szlávik Bence megkezdte a válogatottal a felkészülést. Részletes eredmények a cikkben.
2014-10-15Rangos versenyen szereztek érmeketOktóber elején Salgótarjánban rendezték meg az V. Danók Péter Karate Emlékversenyt. A versenyen részt vett a Makita-Hikari Dojo csapata is.
2014-07-31Négyen is sikeresen vizsgáztakA Magyar JKA Karate Szövetség július 16. és 19. között rendezte meg szokásos nyári gasshukuját (edzőtáborát) a budapesti MOM Park Sportcsarnokában. A jubileumi táborban a Makita-Hikari Dojo csapata is részt vett.
2014-07-02Még jól is tanulnakA Makita-Hikari Dojo karatékája, Kovács Máté, "Magyarország Jó Tanulója - Jó Sportolója" díjat kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
2014-06-28Balatoni edzőtáborban a karatékákA dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo június 18. és 22. között Balatonfenyvesen tartotta edzőtáborát a Nippon SE-vel, a Kunmadarassal és a Jászberénnyel.
2014-05-30Kovács Máté aranyaiMájus 24-25-én rendezték meg a JKA korosztályos Európa-bajnokságot Prágában. A magyar válogatottban a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo egyesületből négyen (Kovács Máté, Kovács Bence, Szlávik Bence, Vajai Viktor) vettek részt az eseményen. Kovács Máté két aranyérmet nyert.
2014-05-13Négyen készülhetnek az Eb-reMájus 4-én Törökbálinton egy újonnan avatott sportcsarnokban rendezték meg a JKA karate országos bajnokságot. A Makita-Hikari Dojo csapattagjainak (kép) eredményei. Az Európa-bajnokságra készülhet: Vajai Viktor, Kovács Bence, Kovács Máté, Szlávik Bence.
2014-05-10Magukra hagyott csapatÁprilis 26-án Gödöllőn rendezték meg az Ippon Shobu karate diákolimpiát, ahol a Makita-Hikari Dojo huszonöt versenyzője szerepelt. Helyezések: 1. Szilaski Szonja, Miskovitz Máté, Kovács Máté, Kovács Bence, Szűcs József. 2. Szilaski Szonja, Kovács Bence, Kovács Antónia,. 3. Hajdu Luca.
2014-04-09Szűcs József érmeiA belgiumi Kortrijkban rendezték meg a múlt héten a JKA karate junior és felnőtt Európa-bajnokságot. A dunaújvárosi Hikari Dojo versenyzője, Szűcs József egy arany- és egy bronzérmet szerzett.
2014-03-17Nemcsak az eredményA Makita-Hikari Dojo karatésai március 8-án a Sárvár Kupán vettek részt, tizenkét újonccal. Szűcs József várhatóan tagja lesz az Európa-bajnokságra utazó válogatottnak. A Sárvár Kupa eredményei a cikkben. Csoportkép.
2014-03-07Farsangolás után a hikarisokFarsangolás a Makita-Hikari Dojo karatékáinál. A szezonnyitó versenyre egy hétdanos japán mesterrel készültek a sportolók.
2014-02-28Összetartó klubedzés a HikarinálA dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo karate egyesület a közelmúltban a Lorántffy Zsuzsanna középiskola tornatermében tartotta az első féléves –összetartó klubedzését.
2014-01-10Sportsikerek, fontos történések 2013 (III.)Az év eleje az összegzések időszaka. Így teszünk mi is, visszapillantunk a tavalyi év legjelentősebb dunaújvárosi és városkörnyéki sportsikerekre, eseményekre, történésekre.
2013-11-21Nyolc dobogós helyezésKecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban rendezték meg november 9-én az Ippon Shobu karate magyar bajnokságot. A viadalon részt vett a dunaújvárosi Hikari Dojo is. Részletes eredmények a cikkben.
2013-10-28Az Eb felkészülést is segítetteSalgótarjánban rendezték meg a karatézók IV. Danók Péter Emlékversenyét, amelyre 25 egyesület nevezett az országból, köztük voltak a Makita-Hikrai Dojo versenyzői is. Eredmények a cikkben.
2013-10-16Tizenhárom érmet szerzett a Hikari DojoOktóber 5-én, szombaton Táplánszentkereszten rendezték meg az Atarishii Kupa elnevezésű karate-versenyt. Részletes eredmények a cikkben.
2013-10-10Vitézkedtek a vébénLiverpoolba a WSKA karate világbajnokságon a Magyar JKA Karate Szövetség válogatott tagjaként a dunaújvárosi Szűcs József (kép) a negyedik helyen végzett. Schneider László, a Hikari edzője pedig versenybíróként vett részt a versenyen.
2013-10-01Szakmai nap a Hikari DojonálSzeptember 21-én szakmai napot rendezett a Makita-Hikari Dojo,– a program most „összetartó klubedzés” volt.
2013-09-03Megkezdte a munkát a Hikari-DojoAz augusztusi szünet után szeptember 2-án, a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo karateegyesület megkezdte a munkát. Változások, tervek.
2013-07-03Schneider Gergely AngliábanA dunaújvárosi Hikari Dojo karatékái a közelmúltban a Balatonon edzőtáboroztak. Schneider Gergely pedig a JKA ENGLAND karate nemzeti bajnokságon vett részt.
2013-06-07Kovács Máté Európa-bajnok kumitében"A Magyar JKA Karate Szövetség korosztályos válogatottja május 25-26-án, a szerbiai Krusevac városában megrendezett X. JKA Gyermek- és Ifjúsági Karate Európa-bajnokságon vett részt." A magyar válogatottban öt dunaújvárosi hikaris karatéka, Kovács Máté, Szlávik Bence, Deák Dorina, Vajai Viktor és Kovács Bence kapott lehetőséget. Kovács Máté Európa-bajnoki címet szerzett.
2013-05-16Sikeresen szerepelt a Hikari Dojo a diákolimpiánSzázhalombattán rendezték meg május 5-én az Ippon Shobu Karate Diákolimpiát. Dunaújváros és környéke oktatási intézményeit a Hikari Dojo által felkészített diákok képviselték. Részletes eredmények a cikkben.
2013-04-12Dicséret a csapatnakTörökbálinton április 6-án rendezték meg a Magyar JKA Karate Szövetség országos bajnokságát. A Makita-Hikari Dojo karatékái is ott voltak a viadalon, és remekül szerepeltek. Részletes eredmények a cikkben.
2013-03-19"Karatés" fejmosás utánMárcius 9-én szombaton rendezték meg a XII. Sárvár Kupa karate-versenyt. A Makita-Hikari Dojo eredményei a cikkben.
2013-03-02Az elvárható szintet hozták a hikarisokBudapesten az Eco-Log Kupán vett részt a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo karateegyesület. Részletes eredmények a cikkben.
2012-11-24Tudásuk szerint küzdöttekA Makita-Hikari Dojo csapata részt vett a november 10-én megrendezett Ippon Shobu Karate Magyar Bajnokságon. Részletes eredmények a cikkben.
2012-10-13Karatésok őszi felmérőjeOktóber elején rendezték meg Táplánszentkereszten az Atarashii Kupa versenyt, amelyen a Makita-Hikari Dojo versenyzői is részt vettek. Részletes eredmények a cikkben.
2012-06-11Európa legjobbjai lettekA magyar válogatott színeiben nyolc dunaújvárosi karatéka vett részt Párizsban, a korosztályos JKA Európa-bajnokságon. A Makita-Hikari Dojo versenyzőinek részletes eredményei a cikkben.
2012-05-25Nyolcan utazhatnak az Európa-bajnokságraA JKA OB XII. Törökbálint Kupa magyar bajnokságon eredményesen szerepelt a Hikari Dojo csapata. A csapat összetettben a harmadik helyen végzett. Részletes eredmények a cikkben.
2012-05-02Karate diákolimpiaA Dunaújváros Sportcsarnokban április 21-én bonyolították le az Ippon Shobu Karate Diákolimpia országos döntőjét. Az eseményt a Magyar JKA Karate Szövetség a Makita-Hikari Dojoval együttesen rendezte meg. Részletes eredmények a cikkben.
2012-04-30Remekeltek a dunaújvárosi karatékákA Dunaújváros Sportcsarnokban április 21-én bonyolították le az Ippon Shobu Karate Diákolimpia országos döntőjét. Az eseményt a Magyar JKA Karate Szövetség a Makita-Hikari Dojoval együttesen rendezte meg. Részletes eredmények a cikkben.
2012-02-17Elfogadták a mérlegetA február 16-i közgyűlésen átadták a Dunaújváros Sportjáért díjat. Díjazottak: Schneider László, a Hikari Dojo karate egylet sportolója, edzője, tulajdonosa, Boromiszáné Máté Ágnes pedagógus, a Dunaújvárosi Atlétikai Szövetség elnöke, dr. Molnár Attila háromszoros hosszútávúszó magyar bajnok.
2011-12-01Nemcsak sportban jókA Fejér Megyei Diáksport Szövetség rendezésében díjazták a jó tanuló jós sportoló diákokat. Díjazottak: Gurisatti Gréta (kép), Gurisatti Lilla (búvárúszás), Horváth Bianka (karate), Varró Máté József, Vincze Áron, Weisz Heather Lilian (torna), Szemenyei István. Baracsról Al-Sherai Nada Mohamed (atlétika).
2010-12-28Nyílt edzéssel zárták az évetBeszélgetés Schneider Lászlóval, a Hikari Dojo karateegyesület edzőjével.
2010-12-03Eredményes kirándulásA magyar válogatott tagjakén a Makita Hikari Dojo egyesület két versenyzője Németh Kitti és Szűcs József részt vett a Kadett- Junior- és Felnőtt Karate ESKA Európa-bajnokságon. Németh Kitti (kép) bronzérmet nyert.
2010-11-22Törökbálint után az Európa-bajnokságra készülnekTörökbálinton rendezték meg az ippon shobu karate-bajnokságot, amelyen részt vett a Makita-Hikrai Dojo egyesület is. Helyezések: Németh Kitti arany- és két ezüst-, Koós Gábor arany- és ezüst, Németh Kevin bronzérmet nyert. További eredmények a cikkben.
2010-11-05Hatan is elegen voltak a bronzhozA Kunmadaras Kupa ippon shobu karateversenyen sikeresen szerepeltek a Hikari Dojo karatékái. A csapatok közötti pontversenyben bronzérmet nyertek. Részletes eredmények a cikkben.
2010-10-12A klubrangsorban másodikak lettekA csapatok közti összesített versenyben második helyen végzett a Makita-Hikari Dojo karateegyesület az Atarashi Kupán.
2010-05-28Tíz karatéka indult az Eb-nPrágában a korosztályos JKA Karate Európa-bajnokságon, a Makita-Hikari Dojo csapatából tíz dunaújvárosi karatéka (kép) is versenyzett. Részletes eredmények a cikkben.
2010-05-15Karatékák sikereiA Magyar Karate Szövetség országos bajnokságán eredményesen szerepeltek a Makita-Hikari Dojo karatékái. Kovács Bence az első helyen végzett.
2010-05-14Tízen az Eb-re készülnekA Magyar JKA Karate Szövetség országos bajnokságán részt vett a Makita-Hikari Dojo csapata is. Részletese eredmények a cikkben.
2010-04-14Karatékák szakmai kézpéseSzakmai nap a Hikari Dojo Sportegyesületnél.
2010-04-14Jó tanulók és jó sportolók a Hikari DojóbanFicsor Bella és Koós Gábor a Magyar Köztársaság Jó Tanuló Jó sportoló 2009 címet kapták.
2010-04-14Jó tanulók és jó sportolók a Hikari DojóbanFicsor Bella és Koós Gábor a Magyar Köztársaság Jó Tanuló Jó sportoló 2009 címet kapták.
2010-04-02Magyar siker a karate EB-nNémeth Kitti, a dunaújvárosi Hikari Dojo SE versenyzője a dobogó legfelső fokára állhatott.
2010-04-01Aranyos formagyakorlatokA németországi junior- és felnőtt JKA karate Európa-bajnokságon a junirok között katában bajnoki címet szerzett a dunaújvárosi Németh Kitti (Hikari Dojo SE).
2010-03-30Jól tanuló karatékákA "Magyar Köztársaság Jó Tanulója - Jó Sportolója 2009" díjat kapott Koós Gábor (Petőfi Sándor Általános Iskola) és Ficsor Bella (Széchenyi István Gimnázium). Mindketten a Hikari Dojo SE karatésai.
2010-03-23Érmek a sárvári viadalrólA Sárvár Kupa Ippon Shobu Karate Versenyen (március 13.), sikeresen szerepeltek a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo versenyzői. Részletes eredmények a cikkben.
2010-03-19Szakmailag előreléptek"A Hikari Dojo karatékái a hónap elején a XV. Palóc Gasshukun vettek részt, ahol rengeteg tapasztalatot szereztek."
2010-01-19Eredményes évet zártak a hikarisokÉvzáró értékelés a Hikari Dojo Sportegyesületnél. "A 2009-es év legjobb karatékájának Ficsor Bella bizonyult, aktivitásáért pedig Bőhm Attilát emelték ki."
2009-12-24Évzáró "ízelítővel"Az évzárás keretében a Hikari Dojo Sportegyesület immár hagyományos év végi bemutató-edzését tartott.
2009-11-12Négy bajnoki aranyéremBudapesten a Magyar Karate Szakszövetség a 2009. évi Ippon Shobu Karate Magyar Bajnokságon (november 11.) részt vett a Makita-Hikari Dojo csapata. Részletes eredmények a cikkben.
2009-11-03Szakmai kurzus"A napokban tért haza Japánból a dunaújvárosi Hikari Dojo Sportegyesület vezetője, Schneider László, aki részt vett a Japán Karate Szövetség (JKA) őszi kurzusán, ahol eredményes vizsgákat is tett." Interjú.
2009-10-16A Hikari bizonyított"A dunaújvárosi Makita Hikari Dojo karateegyesület a közelmúltban Budapesten a JKA nyílt országos bajnokságon vett részt." Részletes eredmények a cikkben.
2009-07-20Zárásként versenyeztekA Gasshuku 2009 karate-edzőtábor zárásaként megrendezték a Shotokan Kupa 2009 elnevezésű nemzetközi ippon shobu versenyt. Részletes eredmények a cikkben.
2009-07-14Nemzetközi táborA Dunaújváros Sportcsarnokban újra megrendezik a Magyar JKA Karate Szövetség nyári, nemzetközi edzőtáborát, ahol japán mesterek oktatják a versenyzőket. Beszélgetés a főszervezővel Schneider Lászlóval (Hikari Dojo).
2009-05-29Két arany az Eb-nA belgrádi JKA Gyermek- és Kadet Karate Európa-bajnokságon sikeresen szerepeltek a Hikari Dojo versenyzői. Koós Gábor és Boros Zoltán aranyérmet nyert. Részletes eredmények a cikkben.
2009-05-14Tíz versenyző BelgrádbanA szombathelyi Atarashii Kupa Ippon Shobu karateversenyen a Hikari Dojo versenyzőinek elért eredményei. Az összetett csapatversenyben a második helyen végzett az egyesület.
2009-05-06Öt országos bajnoki címA Magyar JKA Karate Szövetség Országos Bajnokságán a Makita-Hikari Dojo sportolói sikeresen szerepeltek. Bajnokok: Bagi Donát, Ficsor Bella (kétszeres), Gál Antal, Levente, Németh Kitti, Részletes eredmények a cikkben.
2009-04-03Karatés helyezések a diákolimpiánAz Ippon Shobu Karate Diákolimpia országos döntőjében Ficsor Bella arany- és ezüstérmet, Deák Dorina és Gál Antal Levente aranyérmet, Bagi Donát és Szatmári Roland bronzérmet nyert. További eredmények a cikkben.
2009-03-20Sikeres idénynyitón túlA X. Sárvár Kupa karateversenyen sikeresn szerepelt a Hikari-Dojo egyesület. Részletes eredmények a cikkben.
2009-03-13Háromból kettőKözgyűlés. A Dunaferr SE ötvenmillió kölcsönt kapott a várostól, a női vízilabdázók nem kaptak támogatást.
2008-12-10Németh Kitti bronzérmet szerzett aaaz Erópa-bajnokságonNovember 22-23-án az Erópai Shotokan Karate-do Szövetség Európa Bajnoksághán Németh Kitti, a Hikari Dojo versenyzője érte el a legjobb eredményt a dunaújvárosiak közül.
2008-12-02Érmek a karate diákolimpiárólA WKF Karate Diákolimpián részt vettek a Hikari Dojo versenyzői is. Helyezések: 1. Németh Kitti, 2. Boros Zoltán, Gróf Andrea, 3. Szűcs Mónika, Szűcs József.
2008-11-27Bronzérem az Eb-rőlLondonban az Európai Shotokan Karate-do Szövetség Európa-bajnokságán Németh Kitti (Hikari Dojo SE) bronzérmet nyert.
2008-11-17Két aranyéremA Dunaferr Sportcsarnokban rendezték meg a karatézók Ippon Shobu országos bajnokságát. A Hikari Dojo Sportegyesület karatékája, Németh Kitti két aranyérmet nyert. Ezüstérmesek: Ficsor Bella, Szatmári Roland. Bronzérmesek: Radnai Lilla, Schneider Gergely.
2008-10-22TanulmányútonBeszélgetés Schneider Lászlóval, a Hikari-Dojo karate-egyesület vezetőjével, aki Japánban megszerezte a hatdanos minősítést.
2008-07-21Mozgalmas hetek utánMozgalmas nyár a Hikari-Dojo karatékáinál.
2008-05-28Érmek itt és ottA Hikari Dojo karatékáinak eredményei. Magyarbajnokság: 1. NémethKitti, Sudár Edit, Gerzsenyi Erik Szilárd. 2. Ficsor Bella, Szatmári Roland, Schneider Gergely, Gróf andrea. 3. Sudár Gábor, Boldizsár Rebeka. Párga, Európa-bajnokság: Ficsor Bella arany- és két ezüstérmet, Gál Antal Levente bronzérmet nyert. (Javítás Dunaújvárosi Hírlap, 2008.05.29. 13.o.)
2008-05-03Diákolimpiai döntőn jártakAz Ippon Shobu karate diákolimpia országos döntőjében szerepeltek a Makita-Hikari Dojo versenyzői. Részletes eredmények a cikkben.
2007-12-22Eb- és vb-győztesek ők isA nem olimpiai sportágakban kiemekedő teljesítményt nyújtó dunaújvárosi kitüntettek, jutalmazottak névsora. (2. rész)
2007-12-13Évzárás PrágábanA Hikari Dojo SE karatékái részt vettek a prágai nemzetközi Mikulás Kupán. Eredmények.
2007-11-29Harmadik helyre ítélveA WKF karate diákolimpián a Hikari Dojo csapatának elért eredményei.
2007-11-28Németh Kitti Eb-bronzaPortugáliában az ESKA karate Európa-bajnokságon a válogatott tagjaként Németh Kitti ezüstérmet.
2007-11-17Németh Kitti magyar bajnoki elsőségeBudapesten az Ippon Shobu karate magyar bajnokságon Németh Kitti (Hikari Dojo) az első helyen végzett.
2007-11-16Aranyérem ezúttal nem jutott a HikarinakBudapesten az Ippon Shobu magyar karate bajnokságon részt vett a Hikari Dojo csapata. Részletes eredmények a cikkben.
2007-10-09A közép sikereA Makita Karate Kupán részt vettek a Hikari Dojo egyesület sportolói is, a Nyugat Magyarország válogatott tagjaként. A csapat a második helyen végzett, dunaújvárosi tagjai: Sudár Edit, Mezei Adrienn, Németh Kitti, Sudár Gábor, Lökös Balázs, Schneider Gergely, Vas Tibor.
2007-09-27A Hikari versenyzői sikeresen szerepeltekA lengyelországi világbajnokságon részt vett a magyar karate-válogatott. A Hikari Dojoból Lőkös Balázs és Sudár Gábor a második helyen végzett.
2007-07-24Táborban volt a HikariBeszámoló a "Gasshuku"-ról, a legjelentősebb hazai szakmai képzésről, ahol részt vetek a Hikari Dojo karatékái is.
2007-05-30Öt Eb-arany a HikarinakA IV. gyermek és Kadet JKA Európa-bajnokságon nyolc érmet nyertek a Hikari Dojo karatékái. Aranyérmesek: Ficsor Bella (2 db), Gál Antal Levente, Szatmári Roland, csapatban: Németh Kitti, Mezei Adrienn, Sudár Edit. Ezüstérmesek: Kovács Bence, Lőkös Balázs, Gál Antal Levente. Bronzérmesek: Németh Kitti, csapatban: Németh Kitti, Sudár Edit, Mezei Adrienn.
2007-05-25Remekeltek a hikarisokA JKA országos karate-bajnokságon részt vettek a Hikari Dojo sportolói. Részletes eredmények a cikkben.
2007-05-04Karatéban az ország élénAz országos diákolimpiai döntőben sikeresen szerepeltek a Hikari Dojo karatékái. Részletes eredmények a cikkben.
2007-04-13Karatés éremhalmozókA Hikari Dojo, a Rekon SE és a Patina Se karatésai is részt vettek a WKF karate magyar bajnokságon. Összesen öt bajnoki címet nyertek: Lassingleitner Fruzsina, Ficsor Bella, Munkácsi Lilla, Czimmer Péter, Lökös Balázs. Részletes eredmények a cikkben.
2007-04-05Eb-n jártak a hikarisokLitvániában a karatézók JKA Európa-bajnokságán részt vett a Hikari Dojo egyesület. Németh Kitti az ötödik helyen végzett.
2007-03-29Remekeltek karatékáinkA WKF karate magyar bajnokság nyugat-magyarországi selejtezőjének eredményei. A versenyen a Hikari Dojo és a Rekon SE versenyzői is indultak.
2007-03-16Városunk karatékái taroltakEredmények az Ippon Shobu karate diákolimpia nyugat-magyarországi selejtezőjéről. A Hikari Dojo egyesület az összetett eredmények alapján harmadszor is elnyerte a Sárvár Kupát.
2007-03-01Két hikaris volt a válogatottalA nemzetközi karate versenyen részt vett a válogatott tagjaként Sudár András és Lökös Balázs (Hikari Dojo). Sudár András csapatával a második, Lökös Balázs pedig a harmadik helyen végzett.
2007-02-13Tizenhét érmet szereztekA Hikari Dojo karatékái sikeresen szerepeltek az évadnyitó versenyen (Ercsiben). Részletes eredmények a cikkben.
2007-02-05Farsangi mulatságon a karatékákHikari Dojo Karat SE farsangi ünnepséget rendezett.
2006-12-27Tizenöt éves a Hikari DojoA Hikari Dojo karate SE idén ünnepelte fennállásának tizenötödikévfordulóját. A 2006-os év értékelése.
2006-12-19Nem olimpiai sportágakban jeleskedtekA díjazottak névosra (2.)
2006-10-19Harminchárom továbbjutó a HikaritólA Hikari Dojo SE és a Rekon SE részt vett a nyugat-magyarországi karate diákolimpia döntőjében. Részletes eredmények.
2006-07-25Németalfölldön jártak a Hikari Dojo sportolóiPartnerkapcsolat.
2006-05-31A helyi klubokra lehet támaszkodniA III. JKA korosztályos Európa-bajnokságon részt vett a Hikari Dojo és a Rekon Karate SE. Részletes eredmények.
2006-05-30Három elsőségDunaújvárosban rendezték meg a 3. JKA korosztályoskarate Európa-bajnokságot.
2006-05-24Húsz dobogós hely és nyolc bajnoki címA Hikari Dojo karatésai részt vettek a magyar JKA Karate Szövetség Ippon Shobu országos bajnokságán.
2006-05-09Országos elsőségekMegrendezték az Ippon Shobu karate diákolimpia országos döntőit, ahol a Hikari Dojo egyesület rengeteg érmet szerzett. Részletes eredmények a cikkben.
2006-03-28A legeredményesebb együttes címét érdemelte ki a Hikari SEA Hikari Dojo SE részt vett a karate magyar bajnokságon, és a diákolimpia selejtezőjén is. Részletes eredmények a cikkben.
2006-03-10Az életre is nevelnekTizenöt éves fennállását ünnepli a Hikari Dojo karate egyesület. Beszélgetés a klub alapítójával és vezetőjével Schneider Lászlóval az egyesület múltjáról és jövőjéről.
2005-11-17Két klub - sok medálRekon SE és a Hikari Dojo karatésai részt vettek az országos magyar bajnokságon. Részletes eredmények a cikkben.
2005-09-07Tovább szépült a klubházA Hikari Dojo Karate SE saját erőből végzi el a szükséges felújításokat az egyesület klubhelyiségében.
2005-06-29Válogatott vendégek érkeztekAz elmúlt hétvégén érkezett Dunaújvárosba - a Hikari Dojo vendégeként - a bajor JKA karate válogatott, akikkel a dunaújvárosiak közös edzéseket tartottak. Jövőre a Hikari Dojo sportolói utaznak Németországba.
2005-06-03Dobogós helyek a döntőbenA WKF karate diákolimpián részt vett a a Hikari Dojo és a Rekon SE is. Helyezések: 1. Lökös Balázs; 2. Vajai Viktor (2 db), Szűcs József; 3. Fróna György, Gerzsenyi Erik. A Rekon SE-ből Hatvani Zita a harmadik helyen végzett.
2005-06-03Érmek az Eb-rőlA korosztályos Ippon Shobu JKA Európa-bajnokságon a válogatott tagjaként részt vett négy dunaújvárosi karatéka. Kiss Gréta (Rekon SE) és Németh Kitti (Hikari Dojo) bronzérmet nyert. A csapatversenyben Lökös Árpád (Hikari Dojo) ezüstérmet nyert.
2005-06-01JKA bajnokság dunaújvárosi sikerekkelA Hikari Dojo és a Rekon SE is részt vett a Magyar JKA Karate Szövetség országos bajnokságán. Részletes eredmények a cikkben.
2005-05-14A diákolimpián remekeltek a karatékákAz elmúlt hétvégén megrendezték a karate ippon Shobu diákolimpia országos döntőjét. Az eseményen a Hikari Dojo és a Rekon SE versenyzői is részt vettek. Részletes eredmények a cikkben.
2005-05-04Három Hikari-éremA Magyar Karate Szövetség WKF rendszerű bajnoksága véget ért. A Hikari Dojo eredményei a bajnokságban: második helyen Lökös Árpád, harmadik helyen: Gál Antal Levente, Lökös Balázs.
2005-04-01Egy bronzérem jutott a hikarisoknakA Gerecse Open nemzetközi karate versenyen Lökös Árpád, Lökös Balász, Kiss Máté (Hikari-Dojo) összetételű csapat kumitében bronzérmet nyert.
2005-03-25A Hikari tarolt SárváronAz Ippon Shobu karate diákolimpia nyugat-magyarországi selejtezőin vettek részt a Hikari Dojo Karate SE versenyzői, akik 34 továbbjutó helyet szereztek. Részletes eredmények a cikkben.
2005-03-02A fiatal karatésok is bizonyíthattakAz Adidas Hanami kupán részt vettek a Hikari Dojo Karate SE és a Rekon Karate SE sportolói. Részletes eredmények a cikkben.
2004-12-28Év végi karatebemutatóKép a Hikari Dojo SE karatésainak nyilvános, bemutató edzéséről.
2004-11-19Remek szereplésDunakeszin az Ippon Shobu magyar karatebajnokságon részt vett a Rekon Karate SE, Hikari Dojo SE és a Patina Karate SE csapata is. (részletes eredmények a cikkben).
2004-09-28Az életre is nevelnekIsmertető a dunaújvárosi Hikari Dojo karateegyesületről.
2004-06-29Sudár Gábor és Németh Kitti aranyérmesKét aranyérmet hozott haza a Hikari Dojo SE két versenyzője Sudár Gábor és Németh Kitti az első alkalommal megrendezett karate JKA Európa-bajnokságról.
2004-06-22Németh Kitti és Sudár Gábor Eb-győztesMegrendezték az utánpótlás korosztálynak a karate Európa-bajnokságot. A Hikari-Dojo sportegyesületből Németh Kitti és Sudár Gábor Európa-bajnok lett.
2004-06-03Újabb dunaújvárosi sikerekA karate WKF diákolimpia országos döntőjében a város három karate egyesülete is szerepelt (Hikari Dojo, Patina, Rekon). (részletes eredmények a cikkben).
2004-05-26Az összefogás eredménye: tizenöt éremElőször rendeztek karatéban diákolimpiát. A dunaújvárosi Hikari Dojo sportolói most iskoláikat képviselték. (részletes eredmények a cikkben).
2004-05-19Ippon shobu bajnokságA karatésok ippon shobu országos bajnokságán szerepeltek a Hikari-Dojo és a Rekon SE karatézói. (részletes eredmények a cikkben).
2003-11-20Öt dunaújvárosi aranyérem a karatésok bajnokságánAz Ippon Shobu Karate Magyar Bajnokságon részt vettek a Rekon SE és a Hikari Dojo SE versenyzői. Részletes eredmények a cikkben.
2003-11-18Karatésok érmeiA gyermek és ifjúsági magyar bajnokságon részt vettek a Rekon SE, a Patina SE és a Hikari Dojo egyesület karatésai is. Részletes eredmények a cikkben.
2003-05-27A Hikari négy aranyérmet is szerzettA Hikari Dojo és a Rekon karate sportegyesület részt vett az Ippon Shobu Országos Bajnokságon. Részeletes eredmények a cikkben.
2003-05-16Négy arany a diákolimpiárólA Kikari Dojo SE, a Patina SE és a Rekon SE is részt vett a karate diákolmpián. Aranyérmet yert: Szűcs József, Lőkös Árpád (Kikari Dojo SE), Lassingleitner Fruzsina, Kovács György (Patina SE). Részletes eredmények a cikkben.
2003-05-08Öt győzelmet szerzett a HikariA Sárvár Kupán szerepeltek a Hikari és a Rekon karate SE sportolói. Részletes eredmények.
2003-04-01Dunaújvárosi érmek a Világ KupárólA Fukodan Világ Kupán részt vettek a dunaújvárosi karatés egyesületek is. A Patina SE versenyzője: Lassingleitner Fruzsina egyéniben és csapatban is nyert. Mátó Zsolt és Czimmer Péter a harmadik helyen végeztek. A Hikari Dojo serdülő fiú csapata a harmadik helyen végzett. Rekon SE versenyzője Hódosi Ágnes ezüstérmet nyert.
2003-03-13Négyszáz gyerek a diákolimpiánA múlt héten rendezték meg a karatésok nyugat-magyarországi selejtezőjét, a tét bejutás a Világ Kupába. Részletes eredmények. A magyar válogatott tagja lesz a Világ Kupa versenyen: Lassingleitner Fruzsina, Czimmer Péter és Mátó Zsolt (Patina KSE).
2002-11-26Dunaújvárosi karate-sikerekA Patina SE karatézói két rangos versenyen is részt vettek a közelmúltban. Az országos csapatbajnokságon két első helyezést és két harmadik helyezést értek el. A korosztályos abszolút kumite magyar és kata országos bajnokságon Lassingleitner Fruzsina és Mátó Zsolt bajnokok lettek. A Hikari Dojo versenyzői egy ezüstérmet és egy bronzérmet nyertek. Részletes eredmények.
2002-10-30Hódosi és Almási remekeltAz Ippon Shobu Magyar Bajnokságon Hódosi Ágnes újból magyar bajnok lett, Almási József aranyérmet és Németh Kitti szintén aranyérmet nyert (Rekon Karate SE).
2002-09-09Schneider Lászlónak másodszorra is sikerültSchneider László, a Hikari-Dojo Karate SE edzője ötdanos mesteri fokozatot szerzett.
2002-08-05Hikari: elmúlt a veszélyBeszámoló a Hikari Dojo Karate SE első féléves eredményeiről.
2002-05-24Ippon shobu bajnokságAz országos Ippon shobu karate bajnokságon a Hikari-Dojo és a Rekon KSE is részt vett. A Rekon KSE 13 érmet nyert.
2002-05-22Három dunaújvárosi klub is eredményesen szerepeltBudapesten az Erste Kupa nyílt nemzetközi karate versenyen szerepelt mindhárom dunaújvárosi egyesület. Első helyen végzett Hódosi Ágnes (Rekon KSE), a Patina versenyzői kilenc érmet nyertek, második helyen végzett: Schneider Gellért (Hikari-Dojo). Ercsiben a Patina versenyzői vettek részt. Aranyérmet nyert: Kőrösi Dániel, Böszörményi Márton; ezüstérmet nyert: Gyetvai Zoltán, Ács Attila; bronzérmet nyert: Nagy Attila.
2002-04-10Schneider Gergely negyedik lett az Eb-nSchneider Gergely, a Hikari Dojo versenyzője a Svédországban rendezett Európa-bajnokságon negyedik helyezést ért el.
2002-03-23Európa-bajnoki készülődés két karate szakágbanA Hikari Dojo KSE és a Rekon Karate SE részt vett Sárváron, a Shotokan karatésok "ippon shobu" országos versenyén és a nemzetközi WKF versenyen Tatabányán. Eredmények.
2002-01-04Bőséges városi dicsőséglista. A nem olimpikonok sikereiDr. Kálmán András András, Dunaújváros polgármestere tegnap a Fészek Étteremben sportolókat köszöntött.Negyvenhét sportoló kapott ezüst emlékplakettet. Most azok a sportolók részesültek erköcsi elismerésben akik nem olimpiai sportágak képviselői. Részletes névsor.
2001-12-04Karatésaink helytálltak az Európa-bajnokságonA Matsumae Budo Centerben (Bécs) rendezték a karatésok E.S.K.A. Európa-bajnokságát. A junior katacsapat tagjaként Schneider Gergely (Hikari) bronzérmet nyert. Az egyéni versenyben 4. lett. A rekonos Hódosi ötödik ill. nyolcadik helyen végzett.
2001-11-09A Hikari Dojo sikereiJól szerepeltek a napokban az Ippon Shobu Karate magyar bajnokságon a Hikari Dojo versenyzői. Németh Kitti, Csécsi Viktor és Schneider Gergely bajnok lett. További eredmények: 2. hely, Ficsor Barbara kumitében, Sudár Gábor kumitében, Schneider Gellér kumitében, a felnőttek versenyében Schnedier Gergely katában 3. lett.
2001-09-25Hárman a prágai vébérőlPrágában a karate világbajnokságon Schneider Gergely ezüstérmet és csapatban aranyérmet nyert. Hódosi Ágnes bronzérmet nyert a női válogtottal.
2001-08-16A tömegsport felé is nyitottakAz Építők-pálya eladása miatt nagy volt az aggodalom, hogy újabb, sportolásra alkalmas területet veszít el a város. Szerencsére a Hikari Dojo Karate Sportegyesület léte nem forog veszélyben egyelőre. A sportegyesület még a tömegsport felé is nyitott, februártól heti két alkalommal hölgyek részére beindult a kondicionáló torna.
2001-07-05Sikeres danvizsgák a nemzetközi edzőtáborbanMegrendezték a fővároban a nemzetközi karate edzőtábort, ahol Rózsa Gábor és Princes Adrián sikeres elődan vizsgát tett. A versenyen Schneider Gergely második lett és Hódosi Ágnes harmadik helyen végzett, ők az Eb-re is készülnek.
2001-05-14Minősítettek a dunaújvárosiakAz Ippon Shobu országos karate bajnokságon a Rekon SE eredményei: 2. Hódosi Ágnes, 3. Almási József, Bódis László. A Hikari Dojo eredményei: 1. Németh Kitti, Schneider Gergely, 2. Ficsor Barbara, Schneider Gergely, 3.Ficsor Barbara, Schneider Gergely.
2001-04-09Dunaújvárost a Hikari-Dojo versenyzői képviseltékA karate diákolimpián a Hikari-Dojo egyesület tagjai dobogós helyen végeztek.
2001-03-13Remek dunújvárosi sikerekA karate magyar bajnokság megrendezésével elégedett volt a karateszövetség elnöke. A dunaújvárosi egyesületek versenyzői sikeresen szerepeltek.
2001-03-10Most a karatésok jönnekA Dunaferr Sportcsarnokban rendezik meg a Karate Magyar Bajnokságot március 11-én. A főszervező Schneider László.
2001-01-16Cél: legalább a szintentartásA Hikari Dojo karateegyesület elmúlt esztendejének értékelése, terveik.
2000-11-30Az Európa-bajnoki újonc, Hódosi Ágnes bronzérmes: SchneiderSvájcban, az idei Ippon-Shobu Karate Európa Bajnokságon a Rekon versenyzője Hódosi Ágnes a női válogatott tagjaként bronzérmes lett. A Hikari-Dojo két versenyzője Schneider Gergely és Stossek Tamás formagyakorlatban, egyéni katában helyezetlen maradt. Schneider Gergely a férfi válogatott tagjaként 6. lett.
2000-11-10Három aranyérem került DunaújvárosbaBudapesten a karatézók Ippon Shobu magyar bajnokságán 3 bajnoki cím: Hódosi Ágnes (Rekon), Schneider Gergely (Hikari), Kiss Máté (Hikari). Schneider ebben az évben az összes magyar és országos bajnoki címet megnyerte korosztályában. A Hikarisok a második helyet szerezték meg a csapatok pontversenyében.
2000-10-28Az országos viadal után a világkupára készülnekBudapesten az elmúlt héten rendezték a karatézók korosztályos kata és kumite országos bajnokságát. 1. helyezettek: kumite: Lassingleitner Fruzsina és Kaposvári János (Patina SE) kata: Schneider Gergely (Hikari Dojo) 2. helyezettek: kumite: Tarány Regina (Hikari), Gasparovszky Gergely (Rekon), Derzsenyi Dániel és Sági Mátyás (Patina) kata: Kaposvári János (Patina) 3. helyezettek: kumite: Bachmann Tibor (Hikari), Czimmer Péter (Patina)
2000-10-04Japánban jártak a hikarisokTokióban a VIII. Shoto Világkupán szerepelt a magyar shotokán válogatott, amelyben a Hikari Dojo két versenyzője, Stossek Tamás és Schneider Gergely is helyet kapott.
2000-09-14Ketten utaztak JapánbaJapánba utazott a Hikari Dojo két válogatott Karatésa, Stossek Tamás és Schneider Gergely a VIII. Shoto Világkupára.
2000-06-15Remek dunaújvárosi szereplés a selejtezőben: Szombathelyen találkoztak a diák karatékákSzombathelyen a karate diákolimpia nyugat-magyarországi selejtezőin a Hikari Dojo és a Rekon SE eredményei.
2000-05-11Három aranyérem a korosztályos bajnokságrólDunakeszin a korosztályos karate Magyar Bajnokságon a Patina SE és a Hikari Dojo versenyzői vettek részt. 1. hely: Sági Mátyás (Patina), Mátó Zsolt (Patina), Schneider Gergely (Hikari Dojo), 3. hely: Bachmann Tibor ( Hikari)
1999-12-10Sikeres Világ Kupa szereplésMiskolcon a VIII. gyermek-, kadett- és junior karate világkupán a dújv-iak eredményei: 2. hely: Schneider Gergely, 3. hely: Czimmeer Péter, Lassingleitner Fruzsina.
1999-11-04A dunaújvárosi karatésok állták a sarat a bajnokságonBp-en a karateszövetség korosztályos stílusbajnokságán 1. hely: Süveges Anita(Remon), Markó Bernadett (Hikari), Almási József (Remon), 2. hely: Süveges A.(Remon), Németh Kitti (Hikari), 2 Zágoni Rita (Hikari) 2 Kovács Judit (Hikari), Préházi Julianna (Hikari), Schneider Gergely (Hikari) 3. hely: Németh Kitti (Hikari), Rezes János (Remon), Pinke Csaba (Hikari), Szüveges A. (Remon), Sudár László (Hikari), Princes Adrián (Hikari) Rózsa János (Hikari), Schneider Gergely (Hikari)
1999-10-29A Hikari Dojo KlubA klub tevékenységéről.
1999-08-10Japán mesterek előtt tett vizsgát hét hikaris karatés5 Hikaris lett fekete öves első danos: Kovács Anita,Mészáros László, Darab Zsolt, Simon István, Somorjai Péter, ill. Kollek László és Nagy Ivo Róbert két danos lett.
1999-05-06Újabb karatesikerekDunakeszi, Magyar Nemzeti Bajnokság a múlt héten. Dunaújvárosi eredmények: Kumite: 1. Lassingleitner Fruzsina (Remon), 1. Almási József (Remon), 3. Czimmer Péter(Remon), 3. Kovács Judit (Hikari) Kata: 2. Schneider Gergely (Hikari).
1999-05-03Két versenyen bizonyítottakBp-en a felnőtt egyéni súlycsoportos kumite és kata magyar bajnoksáon Hódosi Ágnes 3. lett. Bp-en a Hungaro Kábel Kupán: 1. hely: Lassingleitner Fruzsina 2,(Remon), Kaposvári János (Remon), Czimmer Péter (Remon), Sági Mátyás (Remon), Kovács Judit (Hikari), Schneider Gergely (Hikari) 2. hely:Kaposvári János, Markó Bernadett (Hikari) 3. hely Nagy László (Remon), Czimmer Péter, Vészi Zsolt (Hikari)
1998-12-09Vébé-bronzérmes, aki mindent az apjától...Miskolcon, a gyermek és ifjúsági karate világ- bajnokságon Schneider Gergely (Hikari Dojo) bronzérmet szerzett. Interjú.
1998-05-22Sokat ígérő karate-utánpótlásDunakeszin az utánpótláskorúak OB-jén a Hikari-soknál Kiss Máté ezüstöt, a Remon csapatából Kaposvári János ezüstöt, Mátó Zsolt bronzot,Lassinglaitner Fruzsina bronzot nyert.
1998-04-06Sportóra a Béke városrészi pályánA Hikari Dojo Harcművészeti Sport- és Kulturális Egyesület sportórát szervezett a Béke városrészi Építők sporttelepen tiltakozásul, hogy a felszámolás alatt levő 26-os területét más célokra használják fel.
1997-11-13Európa-bajnoki meghívót kapott AlmásiA gyermek, serdülő, ifjúsági és junior OB Remon SE és Hikari-Dojo eredményei.
1995-05-16Juhász ezüstérmesA karate-do korosztályos OB-n a Hikari-Dojo versenyzői jól szerepeltek. Juhász J. 2. lett.
1994-05-28A kumite a kedvenceInterjú J.J. 7-szeres magyar karate bajnokkal.
1994-05-19Arany és bronzA Hikari-Dojo versenyzője Juhász J. karatéban aranyérmes lett.
1992-10-13Badacsonyi válogatott lesz?Okt. 10-én a Hikari Dojo szakág rendezésében a Mező Imre iskolában felnőtt egyéni országos karateverseny zajlott. Helyezések.
Jó tanulók és jó sportolók a Hikari DojóbanFicsor Bella és Koós Gábor a Magyar Köztársaság Jó Tanuló Jó sportoló 2009 címet kapták.