József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Hosszú János

66 db találat
Dátum downCímLeírás
2022-10-20Fogad a gyűjtőpontMár fogadja a felajánlásokat a Széchenyi gimnázium egykori kollégiumi épületében (Erdő sor 37/A) működő tartósélelmiszer-gyűjtőpont. A számos szociális és civil szervezet munkáját összefogó kezdeményezés a rászorulók számára kíván rendszeres segítséget nyújtani.
2022-09-30Új adományprogram bontott zászlót - élelmiszer gyűjtőpont működtetésére szövetkeztek. Összefogással – a rászorulóknakA dunaújvárosi Roma Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezésére, több szociális szervezet, illetve civilszervezet aktív közreműködésével napokon belül megkezdi tevékenységét a város új adománygyűjtő programja. A tervek szerint a rászorulók számára elsősorban tartós élelmiszereket gyűjtenek majd.
2021-07-15Rendőr-roma-egyeztető fórumEgyeztető fórumot tartottak a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai és a megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetői.
2021-03-12Továbbra is folytatódik az együttműködés. DHHF: a városért dolgoznakParkok, erdők, árkok, buszmegállók, járdák takarítása – csak néhány azokból a tevékenységekből, amelyet a Roma Nemzetiségi Önkormányzat tulajdonában álló Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért (DHHF) Nonprofit Kft. végez.
2020-06-01Sikeres segítő programSikerrel folytatódott a Dunaújvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat (RNÖ) kezdeményezésére szárba szökkent segélycsomag program – a legutóbbi akció keretében 260 rászoruló család részesült a rendkívüli támogatásban. Az RNÖ kezdeményezéséhez több segítő szervezet is csatlakozott: a DHHF Nonprofit Kft, az Útkeresés Segítő Szolgálat, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Szervezete, a Máltai Szeretetszolgálat dunaújvárosi egysége és a Boldog Délután civil összefogás.
2020-01-31Partnerségben. Múlt, jelen és jövőKerekasztal beszélgetésen vettek részt a Dunaújvárosban működő nemzetiségi önkormányzatok vezetői Barta Endre, a dunaújvárosi önkormányzat humán ügyekért felelős alpolgármesterével
2019-10-05Öt sikeres esztendő a mérlegen. Kis csapat, nagy lelkesedés, komoly, eredményes munkaRoma Nemzetiségi Önkormányzata és az általa alapított DHHF Nonprofit Kft., Dunaújváros önkormányzata, valamint a Dunaújvárosi Járási Hivatal foglalkoztatási osztálya öt éve összefogott, és egy országosan elismert minta­programot hozott létre.
2019-06-27Közmunkásból munkavállalóHosszú János a DMJV Roma Nemzetiségi Önkormányzata DHHF Nonprofit Kft. elnöke. Talán kevesen tudják, mennyire szerteágazó a tevékenységük, és hogy mennyire sikeresek.
2018-02-01Kiút az alvilágból. Kiutat találtak az alvilágból„Kiút az alvilágból – a döntés a tiéd!” – címmel készített videót a dunaújvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat.
2017-09-07A köz érdekében. A köz érdekében dolgoznakKevesen tudják, hogy kötelező feladataik (közrend, köztisztasági, vagyonvédelmi munkák, diákmunka, alkalmi munka, foglalkoztatás, képzés) ellátása mellett önerőből két területen is munkálkodik a Roma Nemzetiségi Önkormányzat a köz javára. Erről tartott közös sajtótájékoztatót a roma önkormányzat együttműködő partnerével a Fejér Megyei Kormányhivatallal.
2017-08-09Pótvizsga: a sikerre hajtanak. Segítenek nekik a felkészülésbenHa az év végén valamelyik tantárgyból elégtelenre sikerült a zárás, akkor két választása marad a diáknak, vagy évet ismétel, vagy javító vizsgát, közkeletű nevén pótvizsgát tesz. A Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. ingyenes lehetőséget biztosított erre.
2017-08-08Vakációzó diákok munkában. A játszótereken dolgoztak a diákok ezen a nyáronA nyár a diákmunka szezonja. A piaci szereplők mellett nálunk a város is biztosított munkalehetőséget számukra.
2017-03-08Közös zászló alatt a városértAz összefogás jegyében a helyi ökölvívás egy képviseletbe tömörült, a megállapodás értelmében, a Fox SE sportolói a DÖSE színeiben versenyeznek a továbbiakban jelentették be a március 7-i sajtótájékoztatón.
2017-02-23Hátrányos helyzetűekért. Lesz pénz képzésre, de reformok is jönnekFolytatja a hátrányos helyzetű emberek képzését és elhelyezését, de át is szervezi azt a DHHF Nkft. Százötven embert juttattak vissza az elsődleges munkaerőpiacra: erre az eredményre joggal büszkék!
2016-12-17Mindennapi kenyerünk. Mindennapi étkezéssel segítik a munkásokatSajtónyilvános eseményen köszönte meg DMJV Roma Nemzetiségi Önkormányzata egyik támogatójának, a Széchenyi Pékségnek az egész éves önzetlen segítséget.
2016-12-02Önzetlen támogatásÜnnepi eseményre voltunk hivatalosak december 1-én, csütörtökön reggel a Dunai Ökölvívó Sportegyesület bázisára. A klub képviselői ekkor adták a novemberi bokszgálán befolyt összeget a támogatottaknak.
2016-11-21Amatőr bunyó, profi rendezésRemek összecsapásokat hozott november 19-én, szombaton az első ízben megrendezett ökölvívó gála, amelyet több száz néző tekintett meg a helyszínen, az egyetem csarnokában. A Dunai Ökölvívó Sportegyesület rendezte közép-dunántúli régió és Erdély amatőr ökölvívóinak csapattalálkozóján több dunaújvárosi sikernek is örülhettünk.
2016-10-25BüszkeségpontFelavatták az újonnan létrehozott Büszkeségpontot Perkátán október 23-án. A méltóságteljes ünnepséget követően kiállítás is nyílt a felújított kastélyban.
2016-10-00Munkát és lehetőséget620 millió forintot fordítanak arra az elkövetkezendő négy esztendőben, hogy városunkban és térségében csökkenjen a munkanélküliség. Többek között erről szól a "DUNA-MUNKA-TOP Helyi foglalkoztatási együttműködés Dunaújváros és járási területén" című program. Nyilatkozik Cserna Gábor polgármester; dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő; Majorné Angyal Erzsébet, a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője; Hosszú János a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Vass Zoltán, a Ferrobeton Zrt. vezérigazgatója.
2016-09-00Dominik pótvizsgára készülIsmertető a Roma Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett pótvizsga-felkészítésről. Nyilatkozik Pásztor Dominik 3. osztályos tanuló, Haiszer Anita tanítónő és Hosszú János, a kisebbségi önkormányzat elnöke.
2016-08-27Köztisztaság, közrend. Munka, képzésA korábbiaknál is sikeresebb félév áll a helyi roma nemzetiségi önkormányzat mögött, derült ki a kempingben tartott augusztus 26-i, pénteki évadzáró pikniken és közmeghallgatáson.
2016-07-14A példakép állt előttük. Ahol tudást szerezhetnekA Dunai Ökölvívó Sportegyesület a sajtó jelenlétében mutatta be működését, illetve versenyzőit. Az eseményt megtisztelte jelenlétével az ország egyik legismertebb bunyósa, Erdei "Madár" Zsolt korábbi profi világbajnok ökölvívó is.
2016-01-25Sorsolják a mandátumotA Dunaújvárosi Roma nemzetiségi Önkormányzat egy mandátuma megüresedett. A szavazategyenlőség miatt Sztojka Csaba és Sztojka Sándor György között sorsolással dönti el a választási bizottság, hogy melyikük kerül be az önkormányzatba.
2015-11-28Ez példás programMegyei szintre is kiterjesztenék a Dunaújvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat programját. Az ország minden településének csak ajánlani lehet azt a képzéssel egybekötött tömegfoglalkoztatási programot, amelyet a Dunaújvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat működtet. Beszámoló a november 27-én megrendezett Dunaújvárosban konferenciáról.
2015-10-00Mi nem rabszolgákat akarunk tartaniBeszélgetés Hosszú Jánossal, a roma önkormányzat helyi vezetőjével a kisebbségi önkormányzat által alapított szervezetről, a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft.-ről.
2015-10-00Három asszony - munkávalHárom asszony - Balogh Mónika, Hajdú Istvánné és Toldi Éva - portréja, akik a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. segítségével találtak munkát.
2015-09-12Részletes beszámolóBeszámolót tartott a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft.-nek az idei évben elvégzett munkájáról.
2015-09-09Devizahiteleseknek igyekeznek segíteniHosszú János, a Dunaújvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke saját gondja miatt ismerkedett meg a devizahiteleseket segítő irodával. A nemzetiségi önkormányzat helyiséget biztosít azoknak, akik segítséget kérnek az irodától.
2015-08-27Felzárkóztatás, vizsgaA Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Hosszú János elmondta, hogy OKJ-s tanfolyamaikon 91 fő, akkreditált képzéseiken 50 fő vett részt. Beszámoló a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. munkájáról.
2015-08-21Diákok munkábanNegyedszer rendezett diákoknak nyári munkát a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. Megköszönték a diákok munkáját.
2015-07-07Városőrök munkábanA Dunaújvárosi Hírlap egyik olvasója levélben mondott köszönetet a városőröknek, akik jókor érkeztek és határozottan cselekedtek. A városőrök munkájáról.
2015-06-03Egyedi búcsúzássalÚj temetkezési lehetőség lesz július elsejétől - országos szinten is egyedülálló - a Kegyelet Bt.-nél. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat diákokat is vár nyári munkára.
2015-03-24Dolgoznak, tanulnakHárom év alatt több mint kétezer embernek nyújtott segítséget a helyi roma önkormányzat és a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Kft. Beszélgetés Hosszú Jánossal, az önkormányzat elnökével.
2014-07-19Elfogadható bérértDiákmunka Dunaújvárosban. A Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft, a DVG Zrt.-vel, az önkormányzattal és a munkaügyi kirendeltséggel közösen 22 diáknak adott munkalehetőséget.
2014-07-18Negyven százalék engedményEgy hónapra elegendő élelmiszer és tisztálkodási csomagot igényelhetnek a hátrányos helyzetűek a Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál, a kedvezménynek köszönhetően így alig négyezer forintból oldhatják meg havi szükségleteiket.
2014-07-12Csomag, rászorulóknakKedvezményes élelmiszercsomagokat osztott a rászorulóknak a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft.
2014-03-29Egy év mérlegenKözmeghallgatásra várta tagjait, partnereit, munkatársait március 28-án az óvárosi malom épületében a Roma Nemzetiségi Önkormányzat.– A közmunkaprogramot dr. Galambos Dénes értékelte.
2014-01-23Segíteni próbálnakA Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. két év alatt 1135 embernek adott lehetőséget.
2012-09-01Akiknek a romák is segítenekA Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért NKft. bemutatása.
2012-08-16Városőrök az utcán"Az önkormányzattal és a munkaügyi központtal karöltve csütörtöktől újraindította a Roma Nemzetiségi Önkormányzat és annak közfoglalkoztatási cége a Rendezett Dunaújvárosért programot."
2012-04-01Nem halat, halászniInterjú Hosszú Jánossal, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetőjével a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáról.
2012-02-13Közmunka-program: idán tovább folytatnák"Húszmilliót spórolna a városnak a Roma Nemzetiségi Önkormányzat. Többek között a városi parkok és buszmegállók takarítását végeznék a jövőben."
2011-12-19Hová tűntek az őrök?"Többen hiányolják őket az utcáról, és azt kérdezik: hová tűntek a városőrök?! Nos, az első közfoglalkoztatási pályázat lejárt, de jövőre akár bővülhet is a városőrök létszáma."
2011-10-28Bárki bejöhet hozzánkA dunaújvárosi városőrségről.
2011-09-06Egy hónap őrségEgy hónap alatt kétszázhatvan bejelentést tettek az augusztus elsejétől működő dunaújvárosi városőrség tagjai. A legtöbb probléma a Római és a Dózsa városrészben adódik. Beszámoló a Rendezett Dunaújváros elnevezésű programról.
2011-07-12Mi történt a szavazókörben?"Naszladi Ferencné kitart amellett, hogy szabálytalanságok történtek a 34-35-ös szavazókörben a július harmadikai időközi választáson, és kikéri magának az őt ért támadásokat." Nyilatkozatok: dr. Kukorelli Sándor, Pintér Attila, Cserna Gábor, Hosszú János.
2011-06-29Közfoglalkoztatás: újabb lépésAz önkormányzat és a helyi CKÖ közös közfoglalkoztatási programjáról. "A helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat tulajdonában működik majd a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Nonprofit Kft, amelynek létrehozását tegnap jelentették be a városházán."
2011-06-17Sikeres takarításA Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a Városgazdálkodók Alapítvány, és a Dunanett Kft. közreműködésével megvalósuló közmunka-programban takarítottak és lomtalanítottak a Kertvárosban és a Béke I. városrészben.
2011-05-17Beszámolt a helyi CKÖKözmeghallgatást tartott a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat. Beszámoló.
2011-05-10Meghirdették a programotA dunaújvárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat (CKÖ) terveiről: Biztonság, foglalkoztatás és fellépés a diszkrimináció ellen.
2010-11-03Elsősorban magyarok vagyunkAz október 3-i önkormányzati választásokon a korábban a magukat a különböző kisebbségi névjegyzékbe felvevő állampolgárok a kisebbségi képviselőkre is szavazhatnak. Interjú Hosszú Jánossal, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökével.
2010-10-27Szeretnén visszanyerni a bizalmatBeszélgetés Hosszú Jánossal, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökével.
2009-08-31Ima az ombudsmanhoz"Kerekasztal megbeszélésre invitálta a helyi cigányság vezetőit a Jobbik Dunaújvárosi Szervezete." Beszámoló.
2006-09-28"Ahonnan jöttem ott élek még ma is!"Nyilatkozik Hosszú János a Cigány Kisebbségi Önkormányzat jelenlegi elnöke.
2006-08-31Egy független kertvárosiHosszú János független képviselőjelöltként indul a választáson. A Kertváros problémáinak megoldását vállalja fel. Beszélgetés.
2005-07-13Bútorokat kapott a kórházA kórház gyermekosztályának ebédlője és játékszobája új bútorokat kapott a Duna Bútorháztól.
2005-03-02Szegényebb senki sem lett az elmúlt évbenDr. Dorkota Lajos, Hosszú János, JAkab Sándor és dr. Kántor Károly önkormányzati képviselők elmúlt évi vagyonnyilatkozataiknak összevetése.
2004-10-12Hosszú János lemondottLemondott Hosszú János lelnök, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat új alelnöke Nagy Veronika lett.
2004-07-13Köztisztaság - a köz hasznaKözhasznú munkások a Kertváros tisztaságáért. A megyei és a helyi munkaügyi központ vezetői tartottak bejárást - Hosszú János képviselő vezetésével - a Kertvárosban, ahol a közhasznú foglalkoztatás eredményeit nézték meg. A közhasznú munkások napi hét órányi munkáját a munkaügyi központ fizeti.
2004-02-18Számvetés: arról, ami van...Képviselők vagyonnyilatkozatai: Dávid Béla, Hosszú János, Dorkota Lajos, Jakab Sándor.
2003-07-17Nem faji: szegénységi kérdésMegoldási javaslat készül a Papírgyári úti családok elhelyezésére.
2003-05-24Hiányos adatok - jogkövetkezmény nélkülHosszú János és Szekeres György vagyonnyilatkozatáról.
2003-05-20Amit nem vallottak be...Szekeres György és Hosszú János képviselők a már leadott vagyonnyilatkozata kiegészítésére kért engedélyt az ügyrendi bizottságtól.
2003-03-10Miből élnek képviselőink?A helyi képviselők vagyonnyilatkozata: Jakab Sándor, Hosszú János, Kecskés Rózsa, Kántor Károly.
2000-08-30Dunaújvárosi közéleti tizenegyDunaújvárosi közéleti tizenegy
1998-11-14Esküt tettek a kisebbségiekA Cigány Kisebbségi Önkormányzat tegnap tartott alakuló üléséről Az elnök: Hosszú János lett, alelnök: Nagy Veronika.