Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2023-08-00 | A hónap műtárgya - Építkezésből város, Dunapenteléből Sztálinváros: Dekorációs felhívás 1951 őszéről | 2023. augusztus - Az irat nyomdai termék, a múzeum törzsanyagához tartozik. A 10x14,5 cm-es papír történeti jelentősége jelentős, a helytörténeti gyűjtemény fontos darabját képezi. A kis papíron Berecz Bertalan tanácselnök kéri a dolgozókat és a város összes lakóját, hogy a szállásokat és a lakásokat kívül-belül díszítsék fel, így legyenek méltók az ünnep jelentőségéhez. A múzeum őriz egy másik felhívást is, melyben a tanácselnök ugyancsak erre szólítja fel a városépítőket és az itt lakókat. | |
| 2023-07-28 | Fontos munkák özöne | Összefoglaló a 2023. nyarán Dunaújvárosban zajló projektekről | |
| 2023-07-28 | Sztálinvárosi tűzoltó relikviák a múzeumban | Lényegében Dunaújváros építésének kezdeteitől üzemelt a lánglovagok bázisa – értékes dokumentumok igazolják, hogy bőven akadtak kihívások a hőskor éveiben. Kronászt Margit írása | |
| 2023-07-21 | A jelent, de a jövőt is szolgálják a városban megvalósuló fejlesztések | A városvezetői ciklusuk alatt megvalósult, már lefutott projektekről, illetve a jelenleg is zajló, különböző fázisokban lévő, valamint tervezett beruházásokkal, fejlesztésekkel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, a Rajta Újváros! Egyesület képviselői számára fontos, hogy időről-időre tájékoztassák a városlakókat a beruházásokkal kapcsolatban. | |
| 2023-07-14 | Személyi kérdések, beszerzések, fejlesztések a közgyűlés napirendjén | Július havi rendes ülését tartotta Dunaújváros közgyűlése 2023. július 13-án, délelőtt. A testületi tanácskozás napirendjén 31 nyilvános és további egy zárt üléses téma szerepelt. Külön tételként jelent meg újra a békepárti határozat. | |
| 2023-07-00 | A hónap műtárgya - Az Érdekes Ujság háborús albumának felvételei | 2023. július - A cikkben az Érdekes Ujság Háborús Albumának felvételeit mutatják be, melyben vegyesen fotókat és rajzokat és láthatunk. Az album 1986-ban, vásárlás útján került a múzeum gyűjteményébe. A lapok 28*35,5 cm nagyságúak, nagy részük jó állapotú. A képek témája meglehetősen változatos: találhatunk olyan képeket, melyek a frontvonalbeli életet mutatják be, vonuló katonákat ábrázolnak vagy a tábori életről tanúskodnak. | |
| 2023-06-30 | Újra a kultúra és a közösségek ünnepe lett a Múzeumok Éjszakája - városunkban is | 2023-ban is nagy sikert arattak a kultúra szerelmesei számára a Múzeumok Éjszakája országos programsorozatához kapcsolódó dunaújvárosi események – három helyszínen várták az érdeklődőket | |
| 2023-06-09 | Közel félmilliárdos beruházás zajlik, októberre megújul az Intercisa Múzeum | Az idősebb dunaújvárosi generáció tudja, hogy a mai Intercisa Múzeum épülete a hőskorban még pártháznak épült, és 1970-ig így is funkcionált. 1970 óta működik múzeumként, és itt őrzik Magyarország legnagyobb római-kori gyűjteményét. Most az egész építmény megújul! | |
| 2023-06-00 | A hónap műtárgya - Bronzkori öntőforma Dunaújvárosból | 2023. június - A tőr vagy alabárd öntésére szolgáló tárgyat Dunaújváros–Koziderpadlás területén találták. A 8,8×9×3,4 cm-es tárgy homokkőből készült, baltával vagy vésővel faraghatták ki az alakját. A lenagyolás után belül kialakították a kívánt formát, és gondosan polírozták a felületét. A tárgyat valószínűleg a középső bronzkor (Kr. e. 1900-1400) első szakaszában készítették, használták. | |
| 2023-05-00 | A hónap műtárgya - Genius szobor Intercisából | 2023. május - 1964 májusában a Római városrész területén szórvány leletként került elő egy 93 cm magas genius szobor. A szobor meztelen férfialakot ábrázol. A genius bal oldalánál egy lefelé tartott, az élet elmúlását jelképező fáklyára támaszkodik, bal kezében egy félig kidolgozott koszorút tart. Jobb kezével bal vállát fogja, fejét is bal vállára hajtja. Arca sérült, nem látszik tisztán. Haja hullámos, csípője nőiesre faragott, lábai testéhez képest rövidek, a szobor kiképzése, elnagyolt kidolgozása provinciális mesterre utal. A szobor hátoldala kidolgozatlan, feltehetően egykor nem volt körüljárható, hanem egy síremlék része lehetett. | |
| 2023-04-00 | A hónap műtárgya - A Bambi: egy név, egy fogalom és egy kis üdítőital történelem | 2023. április - A múzeum helytörténeti gyűjteményében őriznek régi üdítős üvegeket, melyek között akad két Bambis üveg is. Annak idején többféle palack is forgalomba került, a múzeum raktárában azonban ezekből csupán egyfajta található meg. A 2 és fél decis üvegből 2 darab található a gyűjteményben. Mindkettő teteje csatos, sima oldalú és bordázott nyakú. Bár címkéjük már nincs meg, az üvegek méretük és formájuk alapján egyértelműen beazonosíthatóak. | |
| 2023-03-00 | A hónap műtárgya - cseléd- és munkakönyvek az Intercisa Műzeum történeti gyűjteményéből | 2023. március - Ezúttal egy tárgytípus kerül bemutatásra a hónap műtárgya sorozat keretében: a cseléd- és munkakönyv. A cikk amellett, hogy bemutat néhány darabot a múzeumban őrzött könyvek közül – beleértve a legrégebbi náluk található darabot, mely 1873-ból származik –, röviden ismerteti a korszak társadalmi összetételét. Zárásként egy visszaemlékezés olvasható, ahol Schlitterné Nyuli Anna emlékszik vissza a dunapentelei kúriákra, nemes családokra és a náluk dolgozókra. | |
| 2023-02-17 | Elfogadta a költségvetést a közgyűlés, napelemes beruházás is lesz | Ünnepi percekkel kezdődött a február 15-ei közgyűlés, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a 2023. évi "Dunaújváros Sportjáért" díjat Krausz István futónak. Ezt követően pedig olyan fajsúlyos témákban született döntés, mint a város idei költségvetése, vagy egy közel 600 milliós hitelfelvétel, ami egy sor idei beruházás elindításához szükséges. A város költségvetése minden esztendőben egy olyan sarokpont, amitől menet közben ugyan el lehet térni, de mégis mindent meghatároz. | |
| 2023-02-00 | A hónap műtárgya - Bronzkori övkapocs Dunaújvárosból | 2023. február - Kapcsokat a korai bronzkortól kezdve használtak övek felerősítésére. Ezt a kapcsot öntés után kissé meghajlították, hogy kövesse az emberi test formáját. Egyik végén három lyuk szolgált a felerősítésre. Az övkapcsok az eddigi adatok alapján a női viselet részét alkották. A dunaújvárosi tárgy jelenleg az állandó kiállításban tekinthető meg. | |
| 2023-01-20 | "Kultúrára a legnagyobb válság idején is szükség van" | Év eleji intézménylátogatásra indult Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági alpolgármestere, aki nélkülözhetetlennek tartja a személyes kapcsolattartást. Elsőként az Intercisa Múzeumban Farkas Lajos igazgatóval egyeztetett, akivel az intézmény 2023-as terveit elemezték az energiaválság okozta nehézségek tükrében elemezték. | |
| 2023-01-06 | A kőbaltától a plumbatáig a múzeum kiállításán | A kőbaltától a plumbatáig – fegyverek és harcosok Dunaújváros és környéke területén az őskortól a római korig; ezzel a címmel nyílt meg egy pályázati program keretében az Intercisa Múzeum időszaki bemutatója. | |
| 2023-01-06 | Szilveszter a város utcáin - anno | Dr. Tóth István kultúrtörténeti írása | |
| 2023-01-00 | A hónap műtárgya - Római kori graffiti Intercisából | 2023. január - A hónap műtárgya ezúttal egy, a múzeum állandó kiállításában is látható római kori tetőfedő-tégla, melybe feliratot és rajzot is karcoltak egykor. A szöveg magyarul így szól: „ A mi urainknak Diocletianusnak és Maximianusnak a legnemesebb császároknak.” | |
| 2022-12-16 | Ünnepséggel indult közgyűlés, majd több, mint 50 tétel várt a testületre. Fajsúlyos döntések az esztendő utolsó közgyűlésén | A "Dunaújváros Egészségügyéért" díj átadási ceremóniáját rövid ünnepi műsor követte a Wesley-DaCapo Művészeti Iskola növendékei jóvoltából, majd több mint ötven napirendi pont várt a képviselőkre a 2022-es év utolsó nyílt ülésén.
| |
| 2022-12-00 | A hónap műtárgya - A Dunai és a Sztálin Vasmű emlékérem: kitüntetések és jelvények az 50-es évek elején | 2022. december - Az érmek két fokozatban készültek, ezüstből vagy bronzból, mely I. és II. fokozatot jelentett. A megbízható, kitartó, lelkiismeretes munkásokat nagyon megbecsülték Sztálinvárosban. Ezzel mintegy ösztönözték az ittmaradókat, mert a munkájukra eddig is és továbbra is szükség volt. Az 1951-ben alapított kétfokozatú emlékérem I. (ezüst) fokozatával az építkezés munkálataiban egyfolytában 2 évig résztvevők, a II. (bronz) fokozatával az 1 évig résztvevők számára volt adományozható. | |
| 2022-11-00 | A hónap műtárgya - Kincsek a Jantsky-féle vendéglőből | 2022. november - Ebben a hónapban a dunapentelei Jantsky vendéglőhöz köthető apró tárgyakat választottak bemutatásra. A három tárgy 2020-ban került az Intercisa Múzeum Történeti Gyűjteményébe: egy kisméretű bormérő korsóval és két sárgarézpecséttel bővült a gyűjtemény. | |
| 2022-10-21 | Érdemes az emlékezésre | A lengyel-magyar barátság legendás és példaértékű. Ennek a gondolatnak ékes bizonyítéka az a Stefan Wyszyński életét és munkásságát bemutató kiállítás is, amelyet 2022. október 14-én nyitottak meg a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban. | |
| 2022-10-00 | A hónap műtárgya - Phallosz alakú amulettek Intercisából | 2022. október - Az intercisai temető számos érdekes tárgyat rejt és rejtett, a temető két sírjából egy-egy phallosz alakú, kisméretű, nyakba akasztható amulett került elő. Idősebb Plinius a Naturalis Historiában írt arról, hogy csecsemők ilyen amuletteket kaptak védelemként. | |
| 2022-09-00 | A hónap műtárgya - Kelta lándzsahegy a Dunából | 2022. szeptember - Az Intercisa Múzeum több kelta lándzsahegyet őriz, amelyek a Dunából kerültek elő. Ezeket a partról vagy csónakokból dobhatták a folyóba. A levélalakú vas lándzsahegy hossza 24,5 cm. A penge közepén 5-9 mm vastag borda fut végig, amit kis árok oszt ketté. | |
| 2022-08-00 | A hónap műrtárgya - Egy televízió a múzeum történeti gyűjteményéből | 2022. augusztus - A múzeum történeti gyűjteményében 2 db televízió található, melyek közül a hónap műtárgya a Tavasz T 4303 típusú készülék. Ezek a televíziók 1960-1964 között a Videoton elődjének számító, akkori nevén Vadásztölténygyárban készültek. A kiválasztott Tavasz készülék igen elterjedt volt, a maga idejében "néptévének" számított. A televízió 45 cm széles, 40 cm magas, mélysége 36 cm, elegáns külsejét lakkozott fa burkolata adja. Súlya a mai készülékekhez képest jóval nehezebb, 26 kg-ot nyom. | |
| 2022-08-00 | A hónap műtárgya - Egy televízió a múzeum történeti gyűjteményéből | 2022. augusztus - A műtárgy egy Tavasz T 4303 típusú készülék, amely igen elterjedt volt, a maga idejében "néptévének" számított. A televízió 45 cm széles, 40 cm magas, mélysége 36 cm, elegáns külsejét lakkozott fa burkolata adja. Súlya a mai készülékekhez képest jóval nehezebb, 26 kg-ot nyom. A képcső robbanásveszélyes volt, tehát az előlapon lévő plexi, melyet 4 csavarral rögzítettek, nem csak díszként szolgált. | |
| 2022-07-08 | Közösségi élmény. Sugárúti Fesztivál: nagy sikert aratott a múltidéző csatangolás a Vasmű úton | Minden ízében sikeres kezdeményezés, gazdag múltidéző program és remek buli; ezt kínálta a vendégeknek az idén először, de feltehetően nem utoljára rendezett Sugárúti Fesztivál a Vasmű úton 2022. július 2-3-án. | |
| 2022-07-01 | Nagy sikert aratott a Múzeumok Éjszakája a Kőtárban és a Kortárs Művészeti Intézetben | Kiváló elfoglaltságokkal várta látogatóit a Múzeumok éjszakáján Dunaújvárosban az Intercisa Múzeum és a Kortárs Művészeti Intézet | |
| 2022-07-00 | A hónap műtárgya - Fűszertartók a Néprajzi Gyűjteményből | 2022. július - A múzeum Néprajzi Gyűjteményében található öt darab keménycserépből, 1900 körül készült fűszertartó, a hozzájuk tartozó szintén keménycserépből készült fedelekkel. A tartók 1984 márciusában, vétel útján kerültek a múzeum tulajdonába. Az edények éleiken profiláltak, hasáb alakúak, fehér mázasak. | |
| 2022-06-27 | Piknik, előadás és hagyományőrzés. Hagyomány, játék, piknik, mozi | Hosszú múltra tekinthet vissza a Múzeumok Éjszakája elnevezésű rendezvénysorozat. Idestova már húsz esztendeje hirdetik meg minden évben a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvége szombatjára, vagyis idén június 25-re. | |
| 2022-06-24 | A selmeci diákhagyományokról mesél a múlt | Remek kiállítással folytatódott az Inrtercisa Múzeum időszakos bemutatóinak sora: a Selmeci diákhagyományok Dunaújvárosban című gyűjtemény látható az intézményben. | |
| 2022-06-21 | Selmeci diákok és a hagyomány. A selmeci diákhagyományokat mutatják be | Selmeci diákhagyományok címmel nyílt egy új időszaki kiállítás az elmúlt pénteken az Intercisa Múzeumban. A tárlat a TOP program keretében valósult meg, „Helyi identitás és kohézió erősítése Dunaújvárosban” címmel. | |
| 2022-06-04 | Trianonra emlékezve. Rendhagyó emlékezés | Kulcs önkormányzata a békediktátum aláírására emlékezve rendezvényt tartott június 3-án, pénteken délelőtt 10 órakor a Büszkeségponton. | |
| 2022-06-00 | A hónap műtárgya - Várandós nők terracotta szobrai Intercisából | 2022. június - Az Intercisa Múzeum állandó kiállításában két várandós, meztelen, női terracotta szobor töredéke látható. Az egyik, 13,29 cm magas szobortöredék 1969-ben került elő a vicus területéről, azaz Intercisa polgári település részéről. A másik szobortöredék 13,17 cm magas, a katonai tábor területéről származik. A szobrokat valószínűleg Iuno Lucinának ajánlották fel várandós asszonyok, hogy terhességük, majd szülésük könnyű és sikeres legyen. | |
| 2022-05-00 | A hónap műtárgya - Szent István Lancea Regis feliratú denárja Rácalmásról | 2022. május - A lándzsát ábrázoló pénzt a feltételezések szerint István verette megkoronázása alkalmával. Az első sírból származó LANCEA REGIS feliratú denár Rácalmáson került elő 1976-ban, amikor a rádiótoronyhoz vezető utat építették a Göböljárásban. A Kárpát-medencében mindössze három múzeum büszkélkedhet hasonló lelettel: a Magyar Nemzeti Múzeum, a Hansági Múzeum és az Intercisa Múzeum. | |
| 2022-04-22 | A Kiskunság költőjéről beszélt (képaláírás) | Farkas Lajos, a dunaújvárosi Intercisa Múzeum igazgatója rendszeresen tart történelmi és irodalmi jellegű előadásokat a környező településeken. Múlt héten a baracsi faluház volt a helyszín, ahol a felső-kiskunsági Petőfi életéről és munkásságáról hallhatták őt az érdeklődők. (teljes szöveg) | |
| 2022-04-14 | Húsvéti készülődés | Összefoglaló az MMK és az Intercisa Múzeum húsvéti készülődéséről | |
| 2022-04-12 | Mind a száz tojás elfogyott | Húsvéti készülődés – családi délután című rendezvényére várta április 9-én, szombaton délután az Intercisa Múzeum az érdeklődőket. A program lényege, hogy együtt kézműveskedhettek a gyerekek és a szülők. | |
| 2022-04-12 | Az idő sodrában: befejeződött egy remek kiállítás | Még tavaly novemberében nyílt időszaki kiállítás az Intercisa Múzeumban Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros az idő sodrában címmel. A látogatók április 9-én, szombaton délután tekinthették meg utoljára a kiállítást. | |
| 2022-04-00 | A hónap műtárgya - El nem feledett szobraink | 2022. április - Ismertető Kiss István Felszabadulási emlékművéről, amelyet 1975-ben avattak fel, s 1992-ben bontották el. A szobor 6 galambjaiból 6 darab az Intercisa Múzeumban tulajdona. | |
| 2022-03-28 | Szkíták és szarmaták, magyarok és lengyelek | Dr. Keszi Tamás, az Intercisa Múzeum régész-muzeológusa tartott március 25-én, pénteken előadást Szittya magyarok és szarmata lengyelek. Két közép-európai nép rokon identitástudata címmel a múzeumban. | |
| 2022-03-18 | Fajsúlyos témák soráról határoztak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen. Közgyűlési döntések – a háború árnyékában | Változott a napirend, egy tételt levettek, de két újabb téma tárgyalásáról döntöttek a képviselők a 2022. március 17-i közgyűlésen. Sürgősségi indítványként az Egészségmegőrzési Központ előirányzatának emelése, valamint a közbiztonsági rendezvénysorozat támogatása került a tárgyalandó témák közé. A napirendek tárgyalása előtt Pintér Tamás polgármester az Ukrajnát ért orosz invázió, a háború borzalmai kapcsán elmondta, városunkba 53 menekült érkezett, többségük kisgyerek, akik lakhatásáról és ellátásáról példás együttműködés és segítségnyújtás révén gondoskodott az önkormányzat. A város első embere köszönetet mondott minden segítőnek, további adakozásra buzdította az adományozókat. | |
| 2022-03-08 | Tanösvény az építészet mentén | Szerethető-e a szocreál? Az országban, de még talán Európában is egyedülálló módon 2004-ben létrehoztak itt egy szocreál tanösvényt. Volt hozzá prospektus, meg tábla, meg Tourinform-iroda. Ma szinte csak a táblák őrzik mindezt, a többi eltűnt a ködben. | |
| 2022-03-00 | A hónap műtárgya - Kávédaráló | 2022. március - A darab a Történeti Gyűjteményben található, fából és fémből készült kávédaráló, valamint annak fiókja. 1980-ban vásárlás útján került a múzeum gyűjteményébe. A daráló kocka alakú, fiókos, tekerő része a tetején van, fiókja kihúzható és gomb fogantyúval ellátott. Magassága 22 cm, szélessége 12 cm, fiókja mérete 3,5*9*9 cm. | |
| 2022-02-25 | Négy lényeges napirendről döntött a közgyűlés a rendkívüli ülésen. Négy halaszthatatlan napirendről döntött a képviselő-testület | Rendkívüli közgyűléssel folytatta a munkát a dunaújvárosi képviselő-testület. Négy napirendi pontról szavaztak a képviselők a Városháza „C” szárnyának közgyűlési termében 2022. február 23-án, szerdán, délelőtt 10 órától.
| |
| 2022-02-25 | Bőgőtemetéssel ért véget a báli időszak | A karácsonyi ünnepkört követően a hagyomány szerint elkezdődik a farsangi időszak, amelyhez számos érdekesség és helyi történet kapcsolódik. Minderről Kronászt Margit dunaújvárosi történész-muzeológussal beszélgettünk az Intercisa Múzeumban.
| |
| 2022-02-24 | Rendkívüli ülésre hívták össze a képviselőket | Pintér Tamás polgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze február 23-ra a január 30-i vihar okozta károk kijavítása, valamint a színház működtetésének kérdése is a testület elé került. | |
| 2022-02-23 | Az első virágkor - regionális központ volt a bronzkorban | A rézkorból nem ismerünk régészeti leleteket, viszont a korai és középső bronzkorban (Kr. e. 2500–1300) valóságos népességrobbanásnak vagyunk a tanúi: a város területén szinte egymást érik a lelőhelyek. | |
| 2022-02-21 | A felső-kiskunsági Petőfi sok érdekességgel szolgál | Meghirdették a Petőfi-emlékévet, ennek részeként számos kulturális programmal készülnek az intézmények szerte a Kárpát-medencében. Ehhez kapcsolódóan tartottak előadást az Intercisa Múzeumban is február 18-án, pénteken, ahol érdekes kérdéseket vetettek fel Petőfi felső-kiskunsági állomásaival kapcsolatban. | |
| 2022-02-15 | Keringőzik a kanál, táncot jár a habverő, bokázik a máktörő | A farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig tartó, népszokásokban és hagyományokkal gazdag időszak. Bőgőtemetés, tikverőzés, tuskóhúzás. Ezekről mesél Kronászt Margit történész. | |
| 2022-02-11 | "Múltközben": remek fotók, remek koncert és remek játék a József Attila Könyvtárban. „Múltközben” – a születő város hétköznapjai | Múltközben címmel nyílt remek tematikus tárlat a dunaújvárosi József Attila Könyvtárban. A várostörténet szerelmesei a születő város hétköznapjait Bali Attila gyűjteményéből válogatott képekkel idézhették fel, de minikoncert, sőt, egy várostörténeti társasjáték bemutatója is szerepelt a megnyitó programjában! | |
| 2022-02-11 | A korabeli hazai motrgyártás csodajárgányát láthatják az Intercisa Múzeum vendégei. Kétkerekű csodajárgány került a múzeumba | Egy igazi különlegesség érkezett a dunaújvárosi Intercisa Múzeumba 2022. február 4-én. Az intézményben egy 1955-ben gyártott Csepel Pannónia TL motort tekinthetnek meg az érdeklődők. | |
| 2022-02-05 | Már muzeális érték a Pannónia motorja. Egy csodálatos motor került letétbe az Intercisa Múzeumba | Motorizálták tegnap délelőtt az Intercisa Múzeumot. Egy igazi különlegességet kapott (vagyis helyeztek el az intézményben – kiemelendő –: letétbe), nem mást, mint egy 1955-ben gyártott Pannónia TL motorkerékpárt. | |
| 2022-02-00 | A hónap műtárgya - Fából készült avar szíjvég-betét Rácalámásról | 2022. február - A rácalmási falapocska (2,56 cm×1,29 cm×1,8 mm) funkciója valószínűleg az volt, hogy némi tartást adjon a vékony rézlapból és ezüstfóliából préselt szíjvégnek. A fa néhol kizöldült, amit a korrodálódó réz okozott. | |
| 2022-01-21 | A nyílt ülésen 26, míg zárt ajtók mögött 2 tételről döntött a közgyűlés. A választási bizottságról is határoztak. | Megtartották 2022. első közgyűlését a dunaújvárosi képviselők január 20-án délelőtt. A testület összesen 28 napirendi pontról döntött a Városháza C szárnyának Közgyűlési termében | |
| 2022-01-04 | Az Intercisa évkönyve. Hasznos, értékadó összegzés az Intercisa Múzeum évkönyve | "Színvonalához, tartalmi értékeihez képest igen szerény visszhangra talált a dunaújvárosi Intercisa Múzeum sorrendben V. évkönyve. A múzeum munkatársainak és vezetőinek komoly erőfeszítéseiről tesz tanúbizonyságot, ez a külső megjelenésében és belső tartalmában nemzetközi színvonalat felmutató kötet." | |
| 2022-01-03 | A disznóvágás pentelei téli sportág | Pentelén illetve Dunapentelén nagy hagyománya volt a disznótartásnak és a disznóvágásnak. | |
| 2022-01-00 | A hónap műtárgya - Római kori cece és szálleverő Intercisából | 2022. január - 1965 végén B. Vágó Eszter feltárást végzett az intercisai castellum területén. A feltárás során előkerült egy, feltehetően a 4. század végén – 5. század elején leégett épület is. A leletanyag több vastárgyat is tartalmazott, köztük volt egy-egy a szövéshez használt cece és szálleverő is. A két tárgy érdekessége, hogy a régészeti kutatás sokáig nem ismerte fel valódi funkciójukat, azok meghatározása Pásztókai-Szeőke Judit nevéhez fűződik, aki 2010-től publikált cikkeiben mutatott rá arra, hogy valójában mire is használhatták ezeket. | |
| 2022-01-00 | Dunapenetele, Sztálinváros, Dunaújváros az idő sodrában. Az Intercisa Múzeum kiállítása | A városalapítás 17., a várossá válás 70. évfordulójához kapcsolódóan nyílt meg a 2021 végén az Intercisa Múzeum legújabb kiállítása, amelyet a kurátor, Nagyné Hodik Mónika ajánlott a látogatók figyelmébe. | |
| 2021-12-14 | Családi nap a múzeumban. Ünnepváró délutén a városi múzeumban | Hangulatos ünnepváró, adventi programmal várta a családokat szombaton délután az Intercisa Múzeum. | |
| 2021-12-02 | Emlékeztek a penteleiek. Kitelepítés: sok pentelei család vált földönfutóvá | Megemlékezést tartott a Pentele Baráti Kör november 30-án a Pentele Klubházban. Összejövetelük oka az volt, hogy 1950. november 30-a éjszakáján telepítettek ki több mint negyven pentelei családot, akik csak 1957-ben térhettek vissza Pentelére. A megemlékezésen után Kronászt Margit történész-muzeológus, az Intercisa Múzeum munkatársa beszélt történeti áttekintéssel a kitelepítésekről. | |
| 2021-12-00 | A hónap műtárgya - Étkezési zsetonok és a közétkeztetés kialakulása Sztálinvárosban. A malomudvartól az üzemi konyhákig… | 2021. december - 1950-es évek elején Dunapentelén, majd a későbbi Sztálinvárosban indult meg először a közüzemi étkezés, és mint ilyen, az országban előzmények nélkülinek számított. A zseton nagyjából 4 cm átmérőjű, kerek, bronzból készült érme, közepén vörös csillaggal, alatta beütött sorszámmal, szélén körben Dunai Vasmű Élelmezési Vállalat felirattal. | |
| 2021-11-26 | Várostörténeti tárlat nyílt az Intercisa Múzeumban | Egy igazán különleges kiállítást tekinthetnek meg a városlakók Dunaújvárosban, az Intercisa Múzeumban. A „Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros az idő sorában” című tárlatot Szente Tünde közreműködésével nyitották meg az intézmény munkatársai 2021. november 19-én. | |
| 2021-11-22 | Városkalauz - ilyen volt egykori lakóhelyünk | Településünk múltja iránt érdeklődőknek újabb remek élményanyagot nyújt az Intercisa Múzeum pénteken délután nyílt várostörténeti tárlata. Emlékek Dunapenteléről, Sztálinvárosról és Dunaújvárosról. Beszámoló a kiállításmegnyitóról és a kiállításról. | |
| 2021-11-19 | Várostörténeti szemle és Éri Jenő legjobbjai | "Az Intercisa Múzeumban 17 órakor mutatkozik be a Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros az idő sodrában című kiállítás, amelyet az intézmény vezetője, Farkas Lajos és Szente Tünde városszociológus ajánl majd az érdeklődők figyelmébe. 18 órától a Kortárs Művészeti Intézetben egy „visszabintangolt”, a fővárosban is több évtizeden át alkotó – elmondása szerint –, az alkotói pályája dinamikus szakaszán járó Éri Jenő részben életműjellegű tablója várja a nagyérdeműt AtonálisKottaKépek címmel." | |
| 2021-11-15 | A kiváló festőnk emlékére | "Pentelei Molnár János sokak számára ismert, viszont Galla Endre már kevésbé, pedig festőművészként és pedagógusként is maradandót alkotott. Az ő emlékét is szeretné méltó módon ápolni a Pentele Baráti Kör, éppen ezért szerveztek már ünnepséget születésének 120. évfordulója alkalmából, múlt pénteken pedig halálának ötvenedik évfordulója alkalmából emlékeztek meg életéről és munkásságáról." | |
| 2021-11-09 | A két nemzet barátsága kiállta a XX. század viharos időszakait | A magyar–lengyel barátságról szóló előadás-sorozat harmadik, egyben záró rendezvényére került sor az elmúlt napokban a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban. | |
| 2021-11-08 | Új kiállítás nyílt a múzeumban | Képes levelezőlapokból nyílt kiállítás az Intercisa Múzeumban "Kedves Margit Nagysám" címmel. | |
| 2021-11-02 | Előadások a történelmi barátságról | "Városunk Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata és az Intercisa Múzeum hívta és várta az érdeklődőket Okos Mártonnak, a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület elnökének előadására az Intercisa Múzeumban." | |
| 2021-11-00 | A hónap műtárgya - Hadimozsarak | 2021. november - A mozsár a Történeti Gyűjteményben található, 1971-ben vásárlás útján került a múzeum tulajdonába. Törővel ellátott vasmozsár, egyik oldalán a Durch Kampf zum Sieg (szabad fordításban: Harccal a győzelemhez), míg a másik oldalán az 1914-16 felirattal. Fülei szögletesek. Magassága 12 cm; a törő hossza 21,5 cm. A második mozsár pedig a Néprajzi Gyűjtemény darabja. Kihajló peremmel és két, szögletes füllel ellátott vasmozsár. | |
| 2021-10-18 | Lengyelek és magyarok | Az „A több mint ezeréves lengyel–magyar barátság” címmel tartott október 15-én előadást Farkas Lajos az Intercisa Múzeumban egy háromrészes sorozat második állomásaként. | |
| 2021-10-15 | Háromrészes előadássorozat a lengyel-magyar barátság jegyében az Intercisa Múzeumban. | A lengyel kisebbségi önkormányzat és a dunaújvárosi Intercisa Múzeum együttműködésével kezdődött új, három részes sorozat a múzeumban. Az első Esterhházy János életművére fókuszált. | |
| 2021-10-11 | Esterházy gróf lelki öröksége | "Dr. Molnár Imre Esterházy János élete, mártírhalála, lelki öröksége címmel tartott pénteken este előadást az Intercisa Múzeumban A több mint ezeréves lengyel–magyar barátság című háromrészes sorozat első „állomásaként”." | |
| 2021-10-05 | Múzeumi délután a pince kincseivel | Családi napra várta az érdeklődőket október 2-án az Intercisa Múzeum. | |
| 2021-10-00 | A hónap műtárgya - Bronzkori vincseszter? Rovátkolt agancsbalta Iváncsáról | 2021. október - Az iváncsai tárgyon a vágások némileg eltérő jellege azt sejteti, hogy ezeket több lépésben alakították ki, ráadásul nem is túl mélyek. A tárgy miután baltaként kiszolgált, akár mnemotechnikai segédeszköz is lehetett. A legkorábbi leletek, amelyeken hasonló jellegű, nem túl mély, nem túl széles bevágások vannak, az őskőkorból származnak. A rovátkák pontos szerepéről vita folyik, de a legtöbb kutató véleménye szerint valamiképpen a számokkal, számolással állnak összefüggésben. | |
| 2021-09-09 | Zarándok-lelkülettel | Több mint 38 kilométer gyaloglás után szeptember 7-én értek a zarándokok a második megyei állomásra, Dunaújvárosba. Ám ezt megelőzően Nagyvenyimen Vargáné Kaiser Katalin polgármester is üdvözölte őket. A fáradt gyaloglókból álló csapat 19 óra után érkezett városunkba, dr. Menyhárt Ferenc és dr. Zsiros Mária koordinátor várta és köszöntötte a menet tagjait. | |
| 2021-09-00 | A hónap műtárgya - Varázsgemmák az Intercisa Múzeum gyűjteményéből | 2021. szeptember - Az Intercisa Múzeum római kori gyűjteményében két varázsgemma található, melyek az állandó kiállításban is láthatók. Az egyik egy ezüstgyűrű köve, anyaga zöld és vörös színű jáspis. A gyűrű karikája az alján hiányos, közepe táján kiszélesedik és szögletesen megtörik. A másik varázsgemma nincsen gyűrűbe illesztve. | |
| 2021-08-16 | 1Úton: Kulcsról Adonyba | Nyolcadik éve már, hogy Nagyboldogasszony ünnepe táján zarándokok ezrei indulnak el a Mária Úton. Így fejezve ki azonosulásukat a zarándoklat központilag meghirdetett szándékával. Augusztus 14-én térségünkben, Kulcsról Adonyba mintegy húszfős elszánt csoport zarándokolt a családok felelős férfitagjaiért. | |
| 2021-08-00 | A hónap műtárgya -Az egykori dunapentelei főtér ábrázolása a XX. század első feléből származó képes levelezőlapokon | 2021. augusztus - A kiválasztott képeslapok mindegyike a főteret és a kúriát ábrázolja, az ún. Békési-hagyaték részei. A választott lapok általában jó állapotúak, köszönhetően annak is, hogy a gyűjteménybe kerülés előtt is megfelelően voltak tárolva. Korukat tekintve vegyesek. | |
| 2021-07-02 | Méltán aratott szép sikert a Múzeumok Éjszakája kínálata. | Rendkívüli sikert aratott a Múzeumok Éjszakája nevet viselő országos rendezvénysorozat Dunaújvárosban is 2021. június 26-án. A színvonalas programoknak a Kortárs Művészeti Intézet, illetve az Intercisa Múzeum adott otthont. | |
| 2021-07-01 | Öt elszigetelt törzsnél Indiában több rokon vonást is felfedeztek | Mintegy másfél évnyi kihagyás után nyílt újra normális körülmények között kiállítás a Munkásművelődési Központban. Ezúttal Az ősi hunok nyomában címmel nyílt fotókiállítás dr. Gubánné Pintér Annamária és Istenes Győző munkáiból június 28-án, hétfőn a folyosógalériában. | |
| 2021-07-00 | A hónap műtárgya - "Házimuri", a kispolgárok vigyázzanak! Színpadon az Ostor együttes | 2021. július - Az Ostor együttes plakátja a Házimuri című előadásukról. A formáció 1960 és 1965 között működött, célja a városban tapasztalható visszásságok, emberi hibák pellengérre állítása szatirikus hangvétellel. A csapat sikeréhez kellett egy jó vezető, elszánt, tehetséges tagok, jó témák, újszerű megközelítés és egy új, szerethető stílus, mely sajátos nyelven „szólította” meg a várost. | |
| 2021-06-00 | A hónap műtárgya - Avar kori tojások az Intercisa Múzeum gyűjteményéből | 2021. június - A tojás nem számít ritka leletnek avar kori sírokban, leggyakrabban gyermek- és női sírokban, ritkábban férfi sírokban fordulnak elő. A tojásadás szokása az egész avar kor során megvolt, többségében egy, néha két tojást helyeztek a halott mellé. A tojásokat élelemmellékletként és kultikus, a termékenységgel összefüggő leletként egyaránt helyezhették a halott mellé. | |
| 2021-05-27 | Új kiállítások, rendezvények - még óvatosak a látogatók | Újra fogadhatják a látogatókat a kulturális intézmények, amelyek már az őszi programot is tervezik. Körkép az Intercisa Múzeumtól a filmszínházig. | |
| 2021-05-14 | "Múltba ásott város" az Intercisa Múzeumban. Kiállítás a nyitás alaklmából: "Múltba ásott város" | Újra várja a látogatókat a dunaújvárosi Intercisa Múzeum; a jeles alkalomból az intézmény különleges, a településtörténet különböző korszakainak régészeti emlékeit bemutató kiállítással fogadja a kultúra és a várostörténet szerelmeseit. | |
| 2021-05-07 | Város a dunaújvárosiak előtt. Városok a város alatt | Nem sokat várt az Intercisa Múzeum, a részleges nyitást követően már május 6-án délután bemutatta új, gazdag leletanyagot felvonultató kiállítását, amely főként Buza Andrea és a közelmúltban tudományos munkájával doktori fokozatot szerző Keszi Tamás munkájának köszönhető. Múltba ásott város – Dunaújváros a dunaújvárosiak előtt. | |
| 2021-05-07 | A látogatókkal újra visszatérhet az élet a város kulturális intézményeibe. Nyitási körkép: avagy újra látogathatók a kulturális intézmények | A koronavírus ellen beoltottak számának növekedésével bizonyos korlátozások, szigorítások módosulnak, enyhülnek. A város kulturális életben meghatározó intézmények reagáltak a változásokra | |
| 2021-05-03 | Újranyitás után, előtt. A héten újranyitnak a népszerű városi kulturális intézmények | A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára május 1-től, szombattól kezdődően egy kicsit tágasabb lett a világ. A hatályos szabályozás értelmében számukra már nyithattak a vendéglátóhelyek belső egységei, az uszodák, a kiállítóhelyek, a mozik. Körkép a helyi helyzetről. | |
| 2021-05-00 | A hónap műtárgya - Bronzkori rezsó Dunaújvárosból | 2021. május - Az 1950-es évek elején fura tárgyat találtak a házak omladékrétegeiben. Szerkezete egyszerű: vaskos, korong alakú lapból áll, amire csőtalpat erősítettek. Kezdetben edényállványoknak tartották őket, az ekkoriban készített rajzokon ennek megfelelően fejjel lefelé ábrázolták őket. Ma már tudjuk, hogy nemcsak formájuk, hanem használati módjuk is a modern rezsókhoz hasonlított. A csőtalp alá izzó parazsat tettek, hogy átmelegítsék a sütőlapot, aminek átmérője körülbelül 23 cm, vastagsága pedig 6,7 cm. | |
| 2021-04-03 | Zöldcsütörtök és sibálás, ez is húsvét? | A húsvéthoz és magához a húsvéti ünnepkörhöz számos népszokás kötődik, ezek eredetéről az Intercisa Múzeum néprajzkutatója, Kiss Rebeka beszél. | |
| 2021-04-00 | A hónap műtárgya - Kalóriatáblázatos falvédő | 2021. április - A falitextília nyomott mintája ételcsoportokra (húsok, felvágottak, halak, tejtermékek, zsírok és olajok, levesek, őrlemények, édességek, zöldségfélék, gyümölcsök, hüvelyesek) bontott kalória táblázat, melyet színes ábrák és virágminták illusztrálnak. A falvédő valamikor a szocializmus időszakában készülhetett, de készítésének pontos ideje nem ismert. Mintájából adódóan azonban bizonyos, hogy korban közelebb áll mai társadalmunkhoz, mint az egykori paraszti világhoz. | |
| 2021-03-00 | A hónap műtárgya - Nevezetességek dunapentelei képes levelezőlapon - Az I. világháborús Body emlékmű az iskola oldalfalán | 2021. március - A kiválasztott képeslapokon az óvárosi iskola (egykor Szórád Márton Általános Iskola), az oldalfalán látható Bory Jenő-féle I. világháborús emlékmű, valamint az iskola közvetlen környezete jelenik meg. A képeslapok az ún. Gruss aus…, azaz Üdvözlettel… típusú lapok közé tartoznak. | |
| 2021-02-23 | Húsvétvárás - hogyan böjtöltek régen és most? | Ezen a héten volt hamvazószerda, amellyel kezdetét vette a böjt időszaka. Az Intercisa Múzeum néprajzkutatóját, Kiss Rebekát kérdeztük az ehhez kapcsolódó hagyományokról, népszokásokról. | |
| 2021-02-20 | Elfogadták a költségvetést | A veszélyhelyzet miatt továbbra sem lehet közgyűlést tartani a városházán. A polgármester döntéseinek előkészítéséhez nem nyilvános tanácskozást tartottak viszont február 18-án, amelyre Pintér Tamás meghívta az önkormányzati képviselőket. | |
| 2021-02-04 | Elkészült a Múltba ásott város a múzeumban. Még vár a Múltba ásott város | A Múltba ásott város címmel készült el egy új időszaki kiállítás az Intercisa Múzeumban. Szándékosan nem azt írtuk, hogy nyílt, mert a tárlat ugyan kész, de az egyelőre még csak találgatható időpontú kapunyitásra vár. | |
| 2021-02-00 | A hónap műtárgya - Társadalmi munka jelvény Sztálinvárosból | 2021. február - Az országban először Dunaújvárosban - akkori nevén Sztálinvárosban - kezdeményeztek társadalmi munkát akkor, amikor az ország gazdasági helyzete már nem tette lehetővé a korábbi gyors ütemű építkezést. Oklevelek, kitüntetések, jelvények, az 50-es, 60-as évek elképzelhetetlen volt nélkülük, kiváltképp, ha valaki dunaújvárosi. Ezzel ismerték el a városért és a vasműért tett áldozatos munkát. | |
| 2021-01-29 | Tömören jellemezve a tavalyi esztendőt: katasztrofális volt | Mint a kulturális intézmények többségét, az Intercisa Múzeumot is érzékenyen érintette a vírushelyzet miatti zárás. Farkas Lajos igazgatót évértékelésre kértük. | |
| 2021-01-15 | Évtizedek régészeti munkája. Múzeum: különleges tárlattal készülnek az újranyitásra | A dunaújvárosi Intercisa Múzeum új időszaki kiállításán a város építésének kezdete óta feltárt régészeti leletek láthatóak. | |
| 2021-01-09 | "Az egész világon az oltásra vártunk" | Az Intercisa Múzeum igazgatója a vírus és a vakcina kapcsán azt is elmondta, hogy az oltás az, amit a járvány kipattanása óta vár az egész világ, ez lehet a megoldás a Covid legyőzésére és arra, hogy az életünk visszaállhasson a régi kerékvágásába. | |
| 2021-01-00 | A hónap műtárgya - Törökkori sütőharang Dunaújvárosból | 2021. január - 1993-ban egy feltárás során kerültek elő Dunaújváros-Rácdombról egy sütőharang töredékei. A tárgyat sikerült teljesen restaurálni, kiegészíteni. A szürke, pelyvával soványított, kaviccsal bélelt, kézzel formált sütőharang átmérője 54 cm, magassága 26,6 cm. Használata során a tárgy valószínűleg megrepedezett, ezért több helyen vassal erősítették meg, ezek a korrodált vasdarabok a tárgy felületén több helyen láthatók. | |
| 2020-12-00 | A hónap műtárgya - Római szarkofág Intercisából | 2020. december - Az Intercisa Múzeum gyűjteményében megtalálhatók szarkofágok, amelyeket a kőtár területén lehet megtekinteni április 15-től október 15-ig. Közöttük is különleges helyet foglal el a 430. sír kőkoporsója. A 430. sír szarkofágját érintetlenül találták a régészek, ami ritka szerencsének számít. Jellegzetes teteje a római házak cserepekkel fedett tetőszerkezetét idézi. Ez utalás arra, hogy a kőláda a halott végső otthona. | |
| 2020-11-20 | Zárt ajtók mögött üzemel az intézmény | Érzékenyen érintették a vírushelyzet miatti korlátozások a dunaújvárosi Intercisa Múzeum tevékenységét is: az összes nyilvános esemény elmarad, de zárt ajtók mögött is komoly szakmai munka folyik. | |
| 2020-11-10 | Megemlékeztek Dunapentele hős védőiről | Megemlékezéssel tisztelgett az 1956-os forradalom és szabadságharc dunapentelei hőseinek emléke előtt Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata november 8-án, vasárnap este az Október 23. téren lévő forradalmi emlékműnél. | |
| 2020-11-10 | Részben karanténlét | A november 9-i, hétfői miniszterelnöki bejelentés után szinte teljes újratervezés történt a helyi kulturális életben is. Lapunknak Tóth Éva, a József Attila Könyvtár igazgatója elmondta, kedden még biztosan nyitva lesznek, így akinek van lehetősége, még ma feltöltheti aktuális könyvtárát. De bezár a Munkásművelődési Központ és az Intercisa Múzeum is | |
| 2020-11-00 | A hónap műtárgya - Szakajtó | 2020. november - A szakajtó az otthoni kenyérsütés eszköze - ebben pihen, kel a dagasztott tészta. Jelen tárgy a múzeum tulajdonába vásárlás útján került, 1955-ben. | |
| 2020-10-17 | Városi értékleltár (képaláírás) | Weiner Tibor, Vági Oszkár és Malecz Erika építész, valamint Szalay János statikus tervei alapján épült 1952-ben az Intercisa Múzeum épülete, ami átadásakor pártházként működött. Az épület nem építészeti minősége, hanem történeti jelentősége (az 1951-es beépítési terv egyetlen megvalósult darabja, a főtér legkorábbi épülete) miatt élvez helyi védettséget. A Weiner által egymással szemben elhelyezett két épület közül csak e szerény méretű szocreál pártház valósult meg. | |
| 2020-10-12 | Összefogás a pentelei kistemetőért. Meghitt emlékhely lehet | Közel félszázan szorgoskodtak október 10-én, szombaton délelőtt a pentelei kistemetőként ismert sírkert rendbetételén. Az akció kezdeményezőinek célja, hogy hosszabb távon is rendezzék e jelenleg problémás terület helyzetét. | |
| 2020-10-07 | Turisztikai fejlesztésre készülnek a kőtárnál. Látogatóközpont épülhet a kőtár környezetében | Az előző városvezetés által elnyert pályázat folytatásaként közbeszerzést írnak ki a kőtárhoz épülő látogatóközpont kialakítására. | |
| 2020-10-02 | A néprajzi kutatások cáfoltak minden hamisságot Penteléről | A város építésének 70. évfordulója alkalmából a múzeum rendezvénysorozatot szervezett. A szeptemberi negyedik előadást a nagyra becsült néprajzkutató és egyetemi tanár, dr. Lukács László tartotta. | |
| 2020-10-01 | Múzeumok őszi fesztiválja - a római kori katonai tábortól a szocreál tanösvényig | 2020. szeptember 28. – november 11. között ismét megrendezésre kerül a nagy sikerű országos rendezvénysorozat, melynek idei jelmondata: Távol is közel... | |
| 2020-10-00 | Az acél szépsége. Könyvbemutató az Intercisa Múzeumban | 2020. szeptember 18-án az Intercisa Múzeumban mutatták be "Az acél szépsége - Emlékezés Horváth Istvánra" című, fotókkal gazdagon illusztrált kiadványt. A kötet szerkesztője Szente Tünde. | |
| 2020-10-00 | A hónap műtárgya - Képes levelezőlap történelem | 2020. október - A csatolt képeken az Intercisa Múzeum Történeti Gyűjteményében szereplő képes levelezőlapokból találhatunk válogatást. Ezek a lapok különböző időpontokban kerültek be, egyedi tárgyként vagy gyűjtemény részeként, állapotuk általában jó. | |
| 2020-09-25 | Az acél szépsége - egy új könyv lapjain | A Dunai Vasmű aranykoráról szóló könyv bemutatójának adott otthont a dunaújvárosi Intercisa Múzeum második emeleti előadóterme. Az acél szépsége címet viselő kötet szerkesztője Szente Tünde, aki összesen 35 érintett bevonásával foglalta össze Horváth István, a Dunaferr korábbi vezérigazgatójának dunaújvárosi pályafutását. | |
| 2020-09-10 | "Tíz körmükkel kaparták ki a város és a vasmű alapjait azok az építők" | A „Parancsolt város” címmel tartott előadást a városépítés első évtizedéről dr. Demeter Zsófia történész, a Szent István Király Múzeum nyugalmazott igazgatója az Intercisa Múzeumban. | |
| 2020-09-09 | Ajándékba vitték a Szalki-szigetet. A könyvadományok célja a fiatalok megszólítása | Három, városi intézménynek, valamint a szalkszentmártoni könyvtárnak összesen 250 példányt ajánlott fel Éberhardt Béla erdőmérnök-író legutóbbi, 2016-ban megjelent A mi Szalki-szigetünk című kötetéből a szerző, valamint a könyveit gondozó Meritum Text Kiadó. Az adomány célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a sziget egyedülálló értékeire. | |
| 2020-09-07 | Kiállításon a város története. Dunaújváros 70. születésnapján | Idén ünnepelheti a város a hetvenéves születésnapját, ez alkalomból pedig egy időszaki kiállítás nyílt az Intercisa Múzeumban szeptember 4-én, pénteken. | |
| 2020-09-05 | Egy város épült itt fel (képaláírás) | Várostörténeti kiállítás nyílt az Intercisa Múzeumban szeptember 04-én, pénteken délután. Mint azt Farkas Lajos, az intézmény igazgatója elmondta, a tárlat anyaga nagyrészt a múzeum gyűjteményéből való, de vannak személyes tárgyak, fotók is, bemutatva azt az időszakot, amikor hetven évvel ezelőtt egy város épült fel a kukoricaföldeken, s hogy miként népesült be azon városépítőkkel, akik az új élet reményében érkeztek ide az ország minden tájáról. A kortörténet egészen 1961 novemberéig tart, amikor is Sztálinvárosból Dunaújváros lett. Az Intercisa Múzeum a többi között ezzel az időszaki kiállítással tiszteleg a város fennállásának évfordulója előtt. A tárlatot november 15-ig lehet megtekinteni. Képünkön Horváth Tamás és Farkas Lajos. (teljes szvöeg) | |
| 2020-09-04 | Folytatódott az intézménylátogatás | Két nap alatt két dunaújvárosi kulturális intézmény vezetőjével is egyeztetett Barta Endre. A város humán ügyekért felelős alpolgármestere Tóth Évát, a József Attila Könyvtár vezetőjét és Farkas Lajost, az Intercisa Múzeum igazgatóját látogatta meg a napokban. | |
| 2020-09-00 | A hónap műtárgya - "Szól a rádió..." | 2020. szeptember - E hónap műtárgya időszaki kiállításunk egyik érdekes darabja, a XX. század jellegzetes használati tárgya, a rádió lesz. A Vadásztölténygyár R646-os Velence elnevezésű készüléke az 1950-es években készült. Az 1956-tól gyártott típus méretét tekintve 26 x 38 x 18 cm, közép és rövidhullám fogására alkalmas szerkezet, melyet sötétbarna fa káva „keretez”. | |
| 2020-08-14 | Az Államalapítás ünnepe. Új kenyér: aratókoszorú a TSZ-elnöknek | Augusztus 20-án az államalapítás mellett az új kenyér ünnepét is tartjuk. A betakarítás végeztével hagyományosan ekkor került az asztalra az új gabonából készült kenyér, amely egyebek mellett az új kezdetet is jelképezte. A gazda ilyenkor általában aratókoszorút is kapott az aratás végén. A népi hagyományokat Kronászt Margit, dunaújvárosi Intercisa Múzeum történésze idézte fel
| |
| 2020-08-07 | Közgyűlés. 18 napirendi pontról szavaztak | Összesen tizenhat pontról szavazott nyilvánosan és kettőről zártkörűen Dunaújváros közgyűlése 2020. 08. 04-én tartott rendkívüli ülésen. A sporttámogatások mellett a színház alapító okiratának módosítása, illetve a múzeum felújításai is napirenden volt.
| |
| 2020-08-07 | A múzeum mögött folytatódott a takarítás | Mezei Zsolt dunaújvárosi alpolgármester elmondta: ütemterv szerint tovább folytatódik a parkolók takarítása. Legutóbb az Intercisa Múzeum mögötti terület következett | |
| 2020-08-05 | Rendkívüli közgyűlést tartottak a képviselők | Pintér Tamás polgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze augusztus 4-re, keddre a Városháza C szárnyának közgyűlési termébe. | |
| 2020-08-00 | A hónap műtárgya - Dea Syria istennőt ábrázoló ruhadísz Dunaújvárosból | 2020. augusztus - Valószínűleg egy szíriai gyökerekkel rendelkező nő sírjából került elő a Dea Syria istennőt ábrázoló ruhadísz. A gemma, vagyis drágakő foglalata aranyból készült, hátlapján négy kis fül szolgált a felerősítésre. | |
| 2020-07-13 | Kőtári feltárások. A castellum tábor északi falának nyomait kutatják | A tavaly megkezdett régészeti feltárást folytatják e hónapban a Római városrész szélén található római kori kőtár területén az Intercisa Múzeum dolgozói és a hozzájuk csatlakozó segítők. Mélyre ásnak a múltfeltárás érdekében. | |
| 2020-07-00 | A hónap műtárgya - Bronzkori fejpánt Dunaújvárosból | 2020. július - Dunaújváros kiemelt jelentőségű lelőhely a diadémák szempontjából. Több példányt ismerünk innen, amelyeket a középső bronzkorra (Kr. e. 1900-1400) kelteznek. Ezeket a fejpántokat olyan személyek hordhatták, akik kiemelkedtek a társadalom többi tagja közül, esetleg valamiféle vallási specialisták voltak. Újabban a fejpántok felületére beütögetett minták egy részét az ősi indoeurópai hitvilág szereplőivel azonosítják | |
| 2020-06-26 | Újra nyitott intézmények. Újra nyitva a kulturális intézmények | Újra nyitotta kapuit a Kortárs Művészeti Intézet, a Munkásművelődési Központ és az Intercisa Múzeum is a járványhelyzet enyhülésével | |
| 2020-06-24 | Újra vár a Kortárs, a múzeum. Óvatos a nyitás a Kortársban és az Intercisa Múzeumban | Június 22-től, hétfőtől újra látogatható a Kortárs Művészeti Intézet, június 24-től pedig ismét várja közönségét az Intercisa Múzeum. Óvatos nyitás a karanténlét után. | |
| 2020-06-03 | Már nyithatnának a szabadtéri rendezvények, de alig lesznek | A kormányrendelet értelmében, amennyiben a szervezők biztosítják a vonatkozó feltételeket, akkor már megtarthatóak a szabadtéri rendezvények. Körkérdést intéztünk a város kulturális intézményeihez ezzel kapcsolatban. | |
| 2020-06-00 | A hónap műtárgya - Hímzett felvédő Dunaújvárosból | 2020. június - A hímzett, feliratos falvédők széleskörűen elterjedtek szinte az egész Kárpát-medencében, történetük több mint kétszáz éves múltra tekint vissza. A most bemutatott falvédőn egy takarítási jelenetet láthatunk, a rajta ábrázolt konyha nem egy paraszti háztartásé, hanem egy modern, városias otthon része. | |
| 2020-05-26 | Fájó pont, hogy elmaradnak az értékes, érdekes rendezvények | Bár több mint két hónapja zárva van az Intercisa Múzeum a nagyközönség előtt, a dolgozók végzik a szokásos munkájukat, a csapat – a gondnoktól a takarítónőn át a gazdaságis kollégáig mindenki – dolgozik. | |
| 2020-05-25 | Már korábban is maszkban dolgoztak (képaláírás) | Bár egyelőre még nem tudni, mikor nyithat újra a nagyközönség előtt az Intercisa Múzeum teljes kapacitással, de némi öröm az ürömben, hogy a római kőtár és romkert már megnyithatta kapuit, a hónap eleje óta fogadja a látogatókat, ráadásul az első héten még belépődíjat sem kértek az érdeklődőktől. Az intézménynek eleddig komolyabb fennakadás nélkül sikerült átvészelnie a járványhelyzetet. A restaurátorok munkájában folytonosság, hogy korábban is maszkban kellett dolgozniuk. (teljes szöveg) | |
| 2020-05-25 | Házhoz hozták | A Dunaújváros Televízió a koronavírus-járvány idejére elindított egy sorozatot, melyben kulturális és sport programok szerepelnek | |
| 2020-05-00 | A hónap műtárgya - Családfakutatás családi iratokon keresztül | 2020. május - A tanulmányban rendhagyó módon a családfakutatás nevű segédtudományt mutatja be a szerző, az Intercisa Múzeumban található dokumentumok segítségével. | |
| 2020-04-00 | Évfordulóra készülnek | Helyzetjelentés az Intercisa Múzeumból a koronavírus okozta járványhelyzet idején. A munka nem állt meg az intézményben a látogatási tilalom ellenére. | |
| 2020-04-00 | A hónap műtárgya - Muki, a Vidám Park vasparipája | 2020. április - A hónap műtárgya ezúttal egy fénykép. A fotón látható vonat nem más, mint Muki, a sztálinvárosi úttörővasút első kis mozdonya. Bár csak néhány évig teljesített szolgálatot, mára legendává vált, a városban szinte mindenki ismeri. A 285 001 pályaszámú gőzmozdony 1894-ben épült a Berlin-drewitzi Orenstein&Koppel mozdonygyárban, a gyári megjelöléskor a 67-es gyári számot kapta. A 600 mm nyomtávolságú, eredetileg „B” tengelyelrendezésű szertartályos mozdony önsúlya 5,5 tonna, teljesítménye kb. 20 LE volt. | |
| 2020-03-17 | 30 éve szabadon. A Terror Háza történésze a 30 éve szabadon című kiállításról | 30 éve szabadon címmel nyílt tablókiállítás a dunaújvárosi Intercisa Múzeum földszintjén 2020. március 11-én. Balogh Gábort, a Terror Háza Múzeum történésze beszélt arról, hogy milyen körülmények között, miért hívták életre a tárlatot. | |
| 2020-03-17 | Elmarad több, nagyobb rendezvény. Elmaradnak az újvárosi nagyrendezvények is | Barta Endre Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere tartott sajtótájékoztatót a helyi nagyrendezvényekkel kapcsolatban. Keddtől visszavonásig bezárja kapuit a nagyközönség előtt az Intercisa Múzeum, a Munkásművelődési Központ, a József Attila Könyvtár és a Kortárs Művészeti Intézet is. | |
| 2020-03-13 | Közös kiállítás | Az Intercisa Múzeum és a Terror Háza Múzeum 2020 március 11-énnyitotta meg közösen szervezett kiállítását, melynek központi témája a rendszerváltozás, és az azután elért szabadság | |
| 2020-03-12 | A rendszer, ami elvette tőlünk a szabadságunkat. A tablókon: 30 éve szabadon | 30 éve szabadon címmel nyílt tablókiállítás a dunaújvárosi Intercisa Múzeum földszintjén 2020. 03. 11-én, délután. A kiállítás öt nagyobb egységen keresztül, kronologikusan mutatja be, hogyan jutott el Magyarország a kommunista diktatúra elnyomásából a rendszerváltoztatásig. | |
| 2020-03-00 | 70 éves a város. "...hétszáz nap alatt város született a kukoricaföldek helyén" | A Intercisa Múzeum felhívása a dunaújvárosiakhoz a városalapítás 70. évfordulója alkalmából. | |
| 2020-03-00 | A hónap műtárgya - Venust ábrázoló csont hajtűk Intercisából | 2020. március - 1972 augusztusában, Dunaújvárosban, az egykori Intercisa polgári településrészén végzett feltáráson két, Venust ábrázoló hajtű került elő. Az egyik, csontból készült hajtű 9,3 cm hosszú. A tűrész kissé tömzsi, teteje szögletes tagban végződik, ezen áll Venus istennő, aki 2,27 cm magas. A másik Venust ábrázoló hajtű szintén csontból készült, ez az istennő-ábrázolás sokkal karcsúbb, mint az előző. | |
| 2020-02-16 | „Hogyan lettem régész? … valamikor négy vagy ötéves koromban kezdődött.” | Dr. Bóna István régészprofesszor 90 éve született, Hevesen. Heves városa tisztelettel őrzi a régész-professzor, akadémikus emlékét, aki 1930. február 10-én itt látta meg a napvilágot. | |
| 2020-02-14 | Rangos elismerések. Elfogadták Dunaújváros ez évi költségvetését | Negyven napirendi pontról döntöttek a február havi rendes közgyűlésen a képviselő-testület tagjai február 13-án, csütörtökön a városházán. átadták a Dunaújváros Sportjáért díjat, amelyet idén Lencsés Józsefnek (posztumusz) és Pász Péternek (kép) ítélt oda a grémium. | |
| 2020-02-07 | Város lett hétszáz nap alatt! | Városunk ez évben ünnepli alapításának 70. évfordulóját. A jeles évfordulóra számos különleges rendezvénnyel készülnek a város jelentős kulturális intézményei. | |
| 2020-02-00 | Az Intercisa Múzeum programajánlója | Ismertető az Intercisa Múzeum időszaki kiállításáról, ami a Venus Intercisában - Szépségápolás és viselet a római korban címmel került megrendezésre. | |
| 2020-02-00 | A hónap műtárgya - Ember alakú balsamariumok Dunaújvárosból | 2020. február - E hónap műtárgyai két kis ember alakú római kori bronzedény. Az ilyen típusú antropomorf edényeknek vannak közös jellemzőik: mindegyik fején zsanérral záródó kerek nyílás, illetve a külön készült fogantyú számára készített akasztók vannak. Az ilyen edények általános, modern kori elnevezése balsamarium. | |
| 2020-01-14 | Doni áldozatokra emlékeztek. A magyar történelemnek egyik nagy tragédiája a doni a katasztrófa | A doni katasztrófa emlékére pákozdon a tárlatot, amelynek címe Jégbe zárt pokol, Farkas Lajos, a dunaújvárosi Intercisa Múzeum igazgatója nyitotta meg. | |
| 2020-01-11 | Sikeres évet zártak a múzeumban. Az Intercsa múzeum neve már országosan ismerősen cseng | Ismét nagyon sikeres évet zárt az Intercisa Múzeum Farkas Lajos igazgató szerint. Újra fontosnak tartotta kiemelni munkatársai munkáját, kijelentve, a múzeumnak nagyon jó csapata van. Összegzés. | |
| 2020-01-06 | Megújult a Vasmű út és az uszoda. Megújult a Vasmű út, elkészült az uszoda, zúgott a rockmaraton | Mozgalmas évet zártunk 2019. december 31-én. Visszatekintés a 2019-es évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 3. 2019.07-09. | |
| 2020-01-00 | A hónap műtárgya - Propaganda kerámiák az 1. világháborúból | 2020. január - A bemutatott három apró tárgy – két korsó és egy csésze – az I. világháború propagandagépezetének működéséről tanúskodik. A tárgyak 2012-ben kerültek az intézmény Történeti Gyűjteményének tulajdonába. | |
| 2019-12-20 | Ritkán látott darabok a múzeumban | A római kori szépségápoláshoz használt eszközöket láthatnak az intézményben. | |
| 2019-12-17 | Venus Intercisában,avagy szépségápolás az ókorban | Saját, roppant terebélyes és értékes anyagából ad újabb kiváló merítést az Intercisa Múzeum. Ezúttal központban a szépségápolás minden ága. Római luxus Pannóniában. | |
| 2019-12-16 | Karácsonyi díszek saját kezűleg | A múzeum összekötötte a szokásos minden hónap első vasárnapján esedékes díjmentes nyitott napját az adventi családi délutánnal. | |
| 2019-12-00 | A hónap műtárgya - Zrínyi sisak | 2019. december - Ez a múlt századi rendőrsisak adományozás útján, 2002-ben került be a történeti gyűjteménybe, mely a korabeli rendőr egyenruha ékességének számított. A fekete lakkbőrrel bevont nemezsisakot 10 alumínium borda (tiszteknél sárgaréz borda) osztja gerezdekre, melyek alul 1-1 szegeccsel kapcsolódnak a vízszintesen körbefutó szintén alumínium pánthoz. A sisak elülső részén nagyméretű koronás magyar címer látható, melyet cserfa és babérág fog közre. | |
| 2019-11-25 | Lelőhely a szigettől északra. Lelőhely, amely csak alacsony vízállásnál mutatja meg magát | Ami biztos, Árpád kori romokat rejt a Duna medre a Szalki-szigettől északkeleti irányban. A kiterjedt lelőhelyről a lapunkban gyakran publikáló fotós, Holczer Tibor készített drónfelvételt. Buza Andreát, az Intercisa Múzeum régészét és dr. Tóth János Attila búvárrégészt kérdeztük a felvételekről. | |
| 2019-11-15 | Őszbúcsúztató | Az Intercisa Múzeum idén is csatlakozott a Múzeumok Őszi Fesztiváljához, amelynek zárórendezvénye egy családi délután volt múlt szombaton. | |
| 2019-11-12 | Múzeumunk a Kossuth Rádióban | A Kossuth Rádió népszerű, A Hely című ismeretterjesztő riportműsorának szerkesztője, Farkas Erika november 5-én azzal a szándékkal érkezett az Intercisa Múzeumba, hogy az intézményt – mint a főváros közelében található, kevésbé ismert kulturális helyszínt – megismertesse a hallgatókkal. | |
| 2019-11-11 | Felfedezték az épületet a pincétől a padlásig | Az Intercisa Múzeum november 09-én, szombaton délután családi programra várta az érdeklődőket, akik szép számban éltek is a lehetőséggel. | |
| 2019-11-08 | Brioni találkozóról (képaláírás) | Farkas Lajos volt a Senior Klub vendége november 5-én, kedden. Az Intercisa Múzeum igazgatója sok személyes élménnyel színesítette a Titoról, a brioni titkos találkozóról szóló előadását. (teljes szöveg) | |
| 2019-11-00 | A hónap műtárgya - Avar lószerszám Adonyból | 2019. november - A lelet Adony déli részén folytatott ásatás során került elő. A lószerszám szíjazata elbomlott az 1300 év alatt, de szerencsére jobbára helyükön maradtak a díszítőveretek. Ezeket vékony bronz- és aranylemezből egyszerre préselték ki, hátoldalukra szegecseket forrasztottak. Ahol a szíjak keresztezték egymást, oda kerek, rozettás vereteket erősítettek, közöttük hosszúkás, ívelt oldalú veretek sorakoztak. Ezek két, egymással az egyik csúcsukon érintkező háromszögből, és a háromszögek oldalán két szilvamag alakú tagból épülnek fel. Hosszuk körülbelül 3,2 cm. | |
| 2019-10-25 | Világháborús relikviák tárlata. Újabb kiállítás nyílt az Intercisa Múzeumban | Egy történelmi bemutató várja az érdeklődőket, amelyen megismerhetik, hogyan fejlődtek a háború kiszolgálását célzó eszközök. Magángyűjteményekből érkeztek a tárgyak a kiállításra. | |
| 2019-10-21 | Egyedülálló gyűjteményből álló kiállítás | Nem kívánt fejlődés – A technikai eszközök előrelépései a háborúk kiszolgálására című kiállítás megnyitóján vehettek részt október 18-án, pénteken délután az érdeklődők az Intercisa Múzeumban, a második emeleti teremben. | |
| 2019-10-19 | Hadiipar: nem kívánt fejlődés | Október 18-án, pénteken délután a Nem kívánt fejlődés – a technikai eszközök előrelépései a háborúk kiszolgálására című kiállítás megnyitója várta az Intercisa Múzeum közönségét. | |
| 2019-10-19 | A római kor vallása (képaláírás) | Nagy sikere van a múzeumok őszi fesztiválja országos rendezvénysorozatnak, amelyet idén szeptember 23. és november 10. között rendeznek meg, s mottója: „A világ csodái – Felfedezések kora!”. A főváros mellett számos településen tartanak programokat, így városunkban is. A rendezvénysorozat keretében az Intercisa Múzeum is gazdag kínálattal várja a látogatókat. Ezek sorába tartozott az az előadás, amelyet Buza Andrea régész tartott október 17-én, csütörtökön este a múzeum második emeleti előadótermében Juppitertől Jézusig – Vallás a római korban címmel. (teljes szöveg) | |
| 2019-10-18 | Előadás történelmi háttérről (képaláírás) | A Szentendrei Hamvas Béla könyvtárban tartott előadást október 16-án Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója. Az előadás témája a „Titkos brioni találkozó” volt, amikor is Hruscsov titokban találkozott Tito jugoszláv elnökkel, és megvitatták az 1956-os magyar forradalom körül kialakult helyzetet. A képen Werner Ákos szentendrei könyvtárigazgató és Farkas Lajos. (teljes szöveg) | |
| 2019-10-05 | Véletlenek sorozata és a gondviselés | Az Intercisa Múzeumban október 3-án 17 órakor vehettünk rész Marton Bernát atya amerikai magyar ciszterci szerzetes, paptanár előadásán. | |
| 2019-10-00 | A hónap műtárgya - Római kori játékok az Intecisa Múzeum gyűjteményéből | 2019. október - Az Intercisa Múzeumban található játékkockák csontból készültek, csak méretbeli különbség van közöttük. A múzeum állandó kiállításának római kori részén kaptak helyet egyéb római kori játékeszközök is. Téglába karcolt játéktábla töredékek, golyók, valamint a táblás társasjátékokhoz tartozó játékkorongok is. | |
| 2019-09-19 | Pentelei kiállítás a múzeumban | Rendhagyó, különleges kiállítás nyílt az Intercisa Múzeumban. Pentelei Molnár János művei ilyen formában még sosem voltak egy helyen megtekinthetők. | |
| 2019-09-17 | Az Intercisa Múzeum fejlesztése | Az önkormányzat a helyi védettség alatt álló Intercisa Múzeum szükségszerűvé vált korszerűsítését és turisztikai célú hasznosítását tervezi. | |
| 2019-09-16 | Harcos rómaiak a kőtár romjai között. A harmadik római nap is nagy siker volt a kőtárban | Az Intercisa Múzeum szeptember 14-én, szombaton a római kőtárban és romkertben római napot tartott. Az eseményen A halálba menők köszöntenek címmel a Familia Gladiatoria egyesület tartott bemutatókat, láthattuk a fellépéseiket. | |
| 2019-09-13 | Kuriózum | Egy anonimitását kérő műgyűjtő jóvoltából Pentelei Molnár János képeiből nyílt kiállítás a az Intercisa Múzeumban múlt pénteken. | |
| 2019-09-09 | Eddig nem ismert képek egy kiváló életműből | Szeptember 6-án, pénteken délután egy igazi „ősbemutató” részesei lehettek az Intercisa Múzeumban debütáló, Pentelei Molnár János festőművész munkáit felvonultató tárlat látogatói. | |
| 2019-09-07 | A zseni, akit nem ismertünk igazán | Az őszi kiállítási szezon talán legjelentősebb epizódja zajlott szeptember 6-án, pénteken délután az Intercisa Múzeum második emeletén, ahol egy magángyűjtő felajánlásának köszönhetően Pentelei Molnár János festőművész remek – eddig nem vagy csak ritkán látható – munkáit szemlézhette a közönség. | |
| 2019-09-00 | A hónap műtárgya - Kórháztörténeti érdekességek | 2019. szeptember - A bemutatott eszközök a kórház életét „dokumentálják”. A képeken a következő eszközök láthatók: vérnyomásmérő fadobozban, mellkascsapoló szett fadobozban, gerinccsapoló készlet fadobozban és néhány apróbb tárgy: vesetál, érfogócsipesz, szike és fogászati eszközök. A gyűjtemény legfrissebb tárgya egy az „Üzenet az élőknek!” című színi előadást hirdető, 2015-ben bekerült plakát, melynek rendezője dr. Groszmann Sándor volt. | |
| 2019-08-31 | Neopolis a múzeumban (képaláírás) | Augusztus 30-án este folytatódott az Intercisa Múzeum nyári koncertsorozata, amelynek keretében ezúttal a városi kulturális élet egyik rendszeres fellépője, a Neopolis keresztyén szolgáló csoport mutatta be Hazafelé című zenés összeállítását. (teljes szöveg) | |
| 2019-08-26 | Megálló Mohács felé. Lóháton, egyenruhában a hősök emlékezetére | Isten hozta önöket Dunaújvárosban! – köszöntötte Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója a városunkba immár negyedik éve zarándokoló lovasokat. | |
| 2019-08-09 | Rendkívüli iskolakezdési támogatás. Több mint harminc napirendi pontról döntöttek a képviselők a közgyűlésen | Közgyűlés: megválasztották a Helyi Választási Bizottság tagjait, megbízták a DVG-t, hogy készítse el az Intercisa Múzeum felújításának kivitelezési tervét, az önkormányzat pályázatot nyújt be a Zengő-Bongó és a Hétszínvirág bölcsőde fejlesztésére, a Római városrészben épül egy kőtári látogató központ, az élményfürdő üzemeltetését továbbra is az UNISZOL végzi, hulladékudvar épül városunkban. | |
| 2019-07-10 | Kőtári megfejtések, számos tételben | Egy többszörösen is összefont pályázat keretében kutakodnak az Intercisa Múzeum szakemberei és az őket segítők a helyi római kori kőtárban. Nekiláttak feltárni az egykori római táborok határait. A jelenlegi vizsgálatokról, feltárásokról kérdeztük Buza Andreát, a dunaújvárosi Intercisa Múzeum régész-muzeológusát. | |
| 2019-07-00 | A hónap műtárgya - Az intercisai Péntek | 2019. július - Az Intercisa Múzeumban egy arcos edény a Péntek becenévre „hallgat.” A keresztszülőt a Robinson Crusoe című regény motiválta: a fazekat állítólag szintén pénteken találták egy római temetkezésben, B. Vágó Eszter ásatásán 1969-ben. | |
| 2019-06-29 | Mester és tanítványai. Barcsay mester és tanítványai | Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány, a Kónya házaspár és az Intercisa Múzeum összefogásából nyílt kiállítás június 27-én, csütörtökön délután a múzeum második emeleti kiállítóterében Barcsay mester és tanítványai címmel. | |
| 2019-06-28 | Időutazás. Múzeumok Éjszakája a kőtárban | Idén is a Római Kőtár és Romkert adott otthont a Múzeumok Éjszakájának Dunaújvárosban. | |
| 2019-06-24 | KMI és a kőtár - kulturális éjszaka. Történelem és kultúra - egyetlen este programjai két helyszínen | Ha Múzeumok Éjszakája, akkor két, városi helyszínen biztosan felpörög az élet: a kőtári rengetegben és a Kortárs Művészeti Intézetben. | |
| 2019-06-17 | Évadzáró kórusdalok a kánikulában. Kórusművek kánikulában - évadot zárt a vegyeskar | A Dunaújvárosi Vegyeskar ezúttal is tartalmas hangversennyel engedte nyári szabadságra hűséges rajongótáborát. Megérdemelt vastaps az Intercisa Múzeumból június 14-én. | |
| 2019-06-12 | A mosolygós tojásfestővel találkoztunk. A következő munkája három esztendőn át készül majd | A közelmúltban a városban járt Zsigóné Kati népi iparművész, vagy ahogy mindenki ismeri „A tojásdíszítés királynője”, vagy „Az ország nyuszija”. Az Intercisa Múzeumban csalt mosolyt az arcunkra közvetlen kedvességével. Beszélgettünk egy jóízűt göndör kacajok kíséretében. | |
| 2019-06-07 | Hiánypótló kiállítás a múzeumban. Közös program a Nemzeti Emlékezet Bizottságával | A paraszti társadalom felszámolásáról nyílt kiállítás a múzeumban. | |
| 2019-06-07 | Sorsfordítás: város és vidék közös tragédiája. Felszámolták a paraszti életmódot és kultúrát | A hagyományos paraszti társadalom felszámolásának állít emléket az az országos vándorkiállítás, amely június 6-án érkezett 21. helyszínére, Dunaújvárosba, az Intercisa Múzeumba. | |
| 2019-06-00 | A hónap műtárgya - Árpád-kori aranyfülbevaló Dunaújvárosból | 2019. június - A középkori fülbevaló a Bem utcából került elő, a múzeumba vásárlás útján jutott. Karikája aranyhuzalból készült, egyik vége egyenes, másikat laposra kalapálták és kétszer visszatekerték. A karikán három, sodrott aranyhuzalból készített, összeforrasztott gömb helyezkedik el, melyek közül a középső granulációval díszített. | |
| 2019-05-27 | Régészet éjszakája a múzeumban. A régészet "sötét" oldalát is láthatták | Húsznál is több helyszínen előadások, tárlatvezetések, raktár- és lelőhely-látogatások, interaktív foglalkozások és digitális kalandjátékok várták az érdeklődőket az idei régészet napján /éjszakáján május 24-én, pénteken – természetesen az Intercisa Múzeumban is. | |
| 2019-05-24 | Barátkozott, várost nézett | Az Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Egyesület invitálására május 23-án a városban járt Zsigóné Kati népi iparművész, vagy ahogy mindenki ismeri a „tojásdíszítés királynője”. | |
| 2019-05-07 | Vukovár napját ünnepelték. Vukovár városának napját ünnepelték a hét végén | Dunaújváros horvátországi testvér városának, Vukovárnak a városnapját minden évben május 3-án ünneplik. Ivan Penava Vukovár polgármestere az ünnepségre meghívta Dunaújváros küldöttségét is, melyet Gombos István a humán ügyekért felelős alpolgármester vezetett. Városunkat Gombos alpolgármesteren kívül, Farkas Márta a Szabó Magda Református Általános Iskola igazgatója, valamint Farkas Lajos az Intercisa Múzeum igazgatója is képviselte. | |
| 2019-05-00 | A hónap műtárgya - Játékpisztolyok az Intercisa Múzeum gyűjteményéből | 2019. május - A játékpisztolyból két darab került a Múzeumba 1966-ban, ugyanabban az évben, amikor a játékok is készültek. A pisztoly részeit gumival és dróttal rögzítették. Mindkét pisztoly élethűen adja vissza az igazi pisztoly kinézetét. Van markolata, bár egy kissé rövid, van csöve, amin kilövik a golyót (ez még ki is van fúrva, és benne van egy hosszú fadarab, ami a golyót hivatott jelképezni, és elől is, hátul is kilóg a csőből). A pisztolycsövet dróttal és gumival rögzítették a markolathoz. | |
| 2019-04-26 | A rács mindkét oldalán. Új kiállítás nyílt a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban | A Közbiztonsági rendezvénysorozat részeként folytatva az előző évek hagyományát, ezúttal a büntetésvégrehajtás világát és annak történelmét mutatja meg a látogatóknak. | |
| 2019-04-23 | A szabadulás utáni létre fel kell készíteni a fogvatartottakat | Professzor dr. Ruzsonyi Péter (kép) büntetés-végrehajtási dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának dékánja, a Büntetés-végrehajtási Tanszék vezetője, egykori dunaújvárosi nyitotta meg A rács két oldalán című kiállítást az Intercisa Múzeumban április 17-én délután. | |
| 2019-04-20 | A rács két oldalán - bemutató. Börtönvilág Magyarországon | A rács két oldalán – Fogvatartók és fogvatartottak című kiállítás április 17-én, szerdán este nyílott az Intercisa Múzeumban. | |
| 2019-04-16 | A berzseléshez célszerű megfőzni a tojást... | Ismét nagy sikert aratott a dunaújvárosi Intercvisa Múzeum hétvégi rendezvénye, ami ezúttal annyival több volt a szokásos, havi egyszeri ingyenes szombati nyitvatartástól, hogy ezúttal (is) interaktív látogatásra csábították az érdeklődőket. | |
| 2019-04-00 | A gyűjtés nem csupán a tárgyak megszerzéséről szól. "A szemem a pályán!" | Beszélgetés Ősz Tamás Zsolttal, az ISD Dunaferr Szállítóművének munkavállalójával szenvedélyéről, a tárgygyűjtésről. Az I. világháborús tárgyaiból álló Egy kiállítás képei című kiállítás öt hónapig volt látható az Intercisa Múzeumban. | |
| 2019-04-00 | A rács két oldalán | Az Intercisa Múzeum folytatja a rendvédelmi szervek történetét és működését bemutató kiállítássorozatát. 2019. április 17-től látható A rács két oldalán - fogvatartók és fogvatartottak című kiállítás, amely a bünetésvégrehajtás történeti és szakmai fejlődését mutatja be. | |
| 2019-04-00 | A hónap műtárgya - Barsi Dénes író, újságíró hagyatékából származó tárgyak | 2019. április - A gyűjtemény az ezredforduló környékén került az Intercisa Múzeum Történeti Gyűjteményébe Barsi Tomaj ajándékaként. A tárgyak között szerepelnek olyan ikonikusnak mondható darabok, melyek segítségével az író regényeit, elbeszéléseit alkotta: íróasztalkája a hozzá tartozó székkel, valamint Elite típusú írógépe és aktatáskája. A gyűjtemény részét képezik különféle személyes iratai, pl. klubigazolvány a Bartók Béla Művelődési Ház Művészeti klubjába, állandó belépési engedély a Dunai Vasmű területére, különféle klub igazolványok; születési anyakönyvi kivonata; személyi igazolványa; munkakönyve és tagsági igazolványok. | |
| 2019-03-26 | Testvérvárosi együttműködés. Lengyel-magyar, két jó barát... | Lukasz Borowiak, Leszno város polgármesterének meghívására egy dunaújvárosi küldöttség érkezett a nyugat-lengyelországi városba, Gombos Istvánnak, Dunaújváros MJV alpolgármesterének vezetésével, hogy aláírják a testvérvárosi megállapodást. | |
| 2019-03-14 | Kirándulás Dunaújvárosban | Tájak és termények, dunaújvárosi barangolás. Rövid városismertető. | |
| 2019-03-00 | A hónap műtárgya - Royal írógép | 2019. március - 1996-ban Deimel János adományozta a múzeumnak ezt a Royal írógépet, elmondása szerint Wolf Johanna használta az ’50-es években. A 26 cm magas szerkezet egyik szalagcsévéje hiányzik, néhol a festés is le van pattogva, de jó állapotban van és működőképes. Tekintélyes súlyával kortársaihoz hasonlóan igen masszív szerkezet. | |
| 2019-02-22 | Zombori látogatás. Múzeumok együttműködése | Az elmúlt hétvégén Zomborban aláírták a helyi Városi Múzeum és a dunaújvárosi Intercisa Múzeum közötti együttműködési megállapodást. | |
| 2019-02-19 | Múzeumok együttműködése | Zomborba utazott a hét végére Dunaújváros delegációja, hogy részt vegyen az ottani ünnepi programokon, valamint aláírják az ottani múzeum és az Intercisa közötti együttműködési megállapodást. | |
| 2019-02-18 | Múlthoz való viszonyunk meghatározó a gondolkodásban | Az Intercisa Múzeum igazgatója meghívására február 15-én, pénteken mutatta be a dunaújvárosi kötődésű Rácz Árpád alapító-főszerkesztő a Prima-díjas történelmi magazint, a Rubicont. Az est folyamán nem csupán a folyóiratról, hanem annak alapítójáról is sok mindent megtudtunk. A beszélgetést Farkas Lajos múzeumigazgató vezette. | |
| 2019-02-15 | Kiváló sportemberek vehették át a város díját. A város költségvetése stabil, kibírja a rá nehezedő terheket | A város idei évét meghatározó döntést hozott a közgyűlés a február 14-i, csütörtök délelőtti soros ülése elején: elfogadta Dunaújváros önkormányzatának 2019. évi költségvetési tervét, majd az arról szóló rendeletet is. Átadták a Dunaújváros Sportjáért Díjakat is, melyet Sólyomvári Ágnes, Oláhné Hingyi Zita és Hingyi Beatrix vehetett át. | |
| 2019-02-15 | A Rubicon az Intercisában (képaláírás) | Az Intercisa Múzeumban mutatta be a Dunaújvárosból indult Rácz Árpád (b) főszerkesztő a tematikus szerkesztésű történelmi magazint, a Prima Primissima-díjra jelölt Rubicont. Lapunk és a múzeum meghívására városunkba érkezett főszerkesztővel a zsúfolásig megtelt teremben Farkas Lajos (j) múzeumigazgató beszélgetett. | |
| 2019-02-15 | Megszavazták a költségvetést. A Dunaújváros Sportjáért Díj átadásával kezdőtött a februári közgyűlés | Dunaújváros Sportjáért Díjat kapták: Sólyomvári Ágnes, a Bánki középiskola testnevelő tanára, valamint Oláhné Hingyi Zita és Hingyi Beatrix, a Duna-Pent NKSE vezetői, játékosai. Elfogadták az idei költségvetést. Az önkormányzat 205 millió forint támogatást nyert el szociális intézmények fejlesztésére. Kisbuszt vásárolnak a Jószolgálati Otthon számára. Konzorciumi tagként városunk támogatást nyert a Világörökségi helyszínek fejlesztése című pályázaton. Elfogadták a József Attila Könyvtár és az Intercisa Múzeum beszámolóját és az idei munkatervét. | |
| 2019-02-04 | Ingyenes látogatás a múzeumban. Hagyományosan nagy az érdeklődés | Megérte kinyitnunk! – összegezte az Intercisa Múzeum hagyományos, havi egyszeri, ingyenes vasárnapi nyitvatartásának tapasztalatait az intézmény egyik munkatársa. | |
| 2019-02-00 | A hónap műtárgya - Bronzkori tőr a Duna medréből | 2019. február - Az öntéssel készült tőr jelenlegi hossza 30,9 centiméter, legnagyobb szélessége 6,5 centiméter. Hiányzó markolatát öt kúpos fejű szegecs rögzítette a lekerekített markolatlaphoz, ezek közül kettő kiesett a kiszakadt szélű lyukakból. A markolat eredetileg készülhetett fából, vagy agancsból is. | |
| 2019-01-29 | Bennünk él a böllérhagyomány. Az igazi, természetes ízeknek nem volt párjuk a fesztiválon | Elég egy kicsi lehetőség, egy baráti invitálás, és máris egymásra találunk, hogy a dolgokat a generációkon keresztül élő szokásoknak megfelelően gyakoroljuk. Mint mondjuk a böllérkedés csúcsát, a kolbásztöltést és -sütést, január 26-án, szombaton délután Dunaújvárosban, a Városháza téren. | |
| 2019-01-17 | Telt házas előadás a POK-ban | Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója a Pannon Oktatási Központ diákjainak tartott rendhagyó történelemórát. | |
| 2019-01-05 | Éves látogatószám: tizenhatezer fölött | Az előző esztendő lényegében azzal zárult Farkas Lajos számára, hogy az emberi erőforrások minisztere előzetes véleménye alapján a közgyűlés december elején meghosszabbította megbízatását az Intercisa Múzeum igazgatói székében. Vissza is, előre is tekintettünk. | |
| 2019-01-00 | A hónap műtárgya - Római kori ezüst övcsat Dunaújvárosból | 2019. január - A közel 8 cm hosszú, áttört mintájú ezüst övcsat 2017 júliusában került elő Dunaújvárosban, megelőző feltáráson. Az egykori Intercisa szélén feltárt szeméttároló gödörből előkerült tárgy szinte teljesen ép, csak a vasból készült csattüske egy része hiányzik. A 2 cm széles bőrövhöz tartozó csatot férfi viselte egykor, késő római férfi sírokból rendszeresen kerülnek elő övre utaló leletek: csat, övveretek, szíjvégek. | |
| 2018-12-21 | A jövő városát építjük! Kerékpárutak, rendezvényközpont és a vasútállomás | Beszélgetés Cserna Gábor polgármesterrel a fejlesztésekről, beruházásokról. | |
| 2018-12-21 | Karácsonyi délután az Intersia Múzeumban | Adventi készülődés és karácsonyi ajándékok készítése volt a program. | |
| 2018-12-17 | Családi délután a múzeumban. Ünnepváró: szorgos kis kezek alkottak ajándékot | A hagyományoknak megfelelően december 15-én, szombaton is megnyitotta kapuit az Intercisa Múzeum az ünnepváró családok számára. | |
| 2018-12-15 | Kincsek a lösz alól | December 14-én délután nyílt meg a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban a Töredékek a múltból – Új, bronzés római kori leletek Dunaújvárosból című kiállítás.
| |
| 2018-12-14 | Farkas Lajos marad a múzeum élén (kishír) | Az Intercisa Múzeum igazgatói állására kiírt pályázat nyertese a korábbi döntés értelmében Farkas Lajos, a jelenlegi igazgató. A vezetői megbízáshoz az emberi erőforrások minisztere előzetes véleményét meg kellett kérni. A miniszter egyetértett Farkas Lajos megbízásával. (teljes szöveg) | |
| 2018-12-13 | Hosszabbítottak az igazgatóval | Farkas Lajost 2019. január 1-től, újabb öt évre kinevezték a dunaújvárosi Intercisa Múzeum élére | |
| 2018-12-12 | Új, bronz- és római kori leletek a dunaújvárosi löszpartból | 2017 és 2018 nyarán és őszén az Intercisa Múzeum dolgozói megelőző feltárást végeztek egy, a későbbiek során felépítendő kőtár-épület helyén Dunaújvárosban, a Római városrészben. Ugyan az Intercisa Múzeum folyamatosan látja el gyűjtőterületén, a Dunaújvárosi járásban, azon belül Dunaújvárosban régészeti szakfeladatait, ezek az utóbbi években elsősorban régészeti megfigyelések voltak, a városban nagyobb felületű feltárás régen volt. Ennek megfelelően nagy várakozással tekintettünk a munka elé. | |
| 2018-12-00 | A hónap műtárgya - Zsebóra | 2018. december - A cikkben tárgyalt tárgy egy zsebóra a századfordulót követő évekből, mely az Intercisa Múzeum Történeti Gyűjteményében található. Az óra ajándékozás útján került a gyűjteménybe 1987-ben. Származási idejét 1905 körülire tehetjük. Doxa gyártmányú, gazdagon díszített óra, ezüst tokban, kronométerrel, mely a másodperceket számlálja. Szerkezete mechanikus, mutatói hiánytalanok. | |
| 2018-11-30 | Bem apó harcai Erdélyben (képaláírás) | Százhetven éve érkezett Erdélybe Bem apó: erről a dicsőséges tavaszi hadjáratról, az 1848–49-es szabadságharc egyik legszebb mozzanatáról tartott előadást november 29-én este az Intercisa Múzeumban Okos Márton, a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke. Arról az időszakról, amikor egy történelmi pillanatra úgy tűnt, hogy győzhetünk is akár… | |
| 2018-11-30 | Megbízatás újabb öt évre | Az illetékes minisztérium újabb öt évre nevezte ki az Intercisa Múzeum élére Farkas Lajost. | |
| 2018-11-23 | Vukovári csata | Farkas Lajos, a múzeum igazgatója előadást tartott a vukovári testvértelepülés 1991-es véres időszakáról. | |
| 2018-11-17 | A már-már elfeledett első világháború megrendítő emlékei | Ősz Tamás Zsolt magángyűjtő, aki az I. világháborúhoz kapcsolódó tárgyakat gyűjt. E gyűjteménye egy részét jövő március végéig bárki megtekintheti a dunaújvárosi Intercisa Múzeum előcsarnokában, Az I. világháború emlékezete című tárlaton. | |
| 2018-11-16 | Az Emlékezés Napja (képaláírás) | A horvátországi Vukováron 1991-ben Európa II. világháború utáni legpusztítóbb háborúja zajlott. A közel két hónapos vérfürdőnek több ezer áldozata volt. Azóta november 18-át a horvát parlament az Emlékezés Napjának nyilvánította és Vukovárnak a Hős Város címet adományozta. Farkas Lajos, az Intercisa Múzeumban tartott előadásában ezeket az eseményeket elevenítette fel. (teljes szöveg) | |
| 2018-11-16 | A pincétől a padlásig. Őszbúcsúztató családi délután az Intercisa Múzeumban | A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében rendeztek őszbúcsúztatót a múzeumban a Családi délutánon. | |
| 2018-11-15 | Világháborús tárlat nyílt a múzeumban | Az I. világháború emlékezete címmel nyílt kiállítás a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban. A tárlaton Ősz Tamás Zsolt magángyűjteményének darabjait nézhetik meg az érdeklődők. | |
| 2018-11-12 | Múzeumi nyitott nap | A múzeumok őszi fesztiválja azért is jó, mert ebből városunk sem maradhat ki: az Intercisa Múzeum november 10-én, szombaton délután és este ismét kitett magáért! | |
| 2018-11-07 | A lövészárok-művészet tárgyainak tárlata. Kiállítás a nagy háború tárgyaiból | Az I. világháború emlékezete című kiállítás november 6-án délután nyílott meg az Intercisa Múzeum földszinti előcsarnokában: itt mutatja be gyűjteményét Ősz Tamás Zsolt dunaújvárosi magángyűjtő. | |
| 2018-11-01 | Látogatóközpontot alakítanak ki (képaláírás) | A korábbi elképzelések szerint az Intercisa Múzeum az 1830-ban épült Mondbach-kúriába költözött volna, ám az önkormányzat terve változott: az óvárosi műemlék épületben látogatóközpontot alakítanának ki, amire pályázatot nyújtanak be. (teljes szöveg) | |
| 2018-11-00 | 12 új fejlesztés. Kerékpárutak, rendezvényközpont és a vasútállomás | Interjú Cserna Gábor polgármesterrel a város új fejlesztéseiről, beruházásairól: a Dózsa mozi energetikai felújítása, kerékpárutak létesítése, orvosi rendelők, útburkolatok felújítása. | |
| 2018-11-00 | A hónap műtárgya - Famozsár | 2018. november - A mozsár egy korábbi, dokumentálatlan gyűjtésből származik, állományrendezés során került elő, hiányos állapotban, korábbi rovarkárosodás nyoma látható rajta és korhadás, így tisztításon és konzerváláson esett át. | |
| 2018-10-31 | Halloween, a kitalált ünnep | Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója erről a három napról tartott előadást október 27-én, szombaton Adonyban, ahol egy élvezetes, információkban bővelkedő előadáson megosztotta az érdeklődőkkel a legfontosabb tudnivalókat erről a talán nem is olyan új keletű jövevényről, mint ahogy sokan gondolják. | |
| 2018-10-30 | Várnai sokfélesége kiállításba foglalva. Várnai játékai képpel, térrel, idővel, zenével | A közelmúltban nyílt Várnai Gyula Munkácsy-díjas képzőművész Hangmeghajtás című kiállítása az Intercisa Múzeum II. emeleti kiállítótermében.
| |
| 2018-10-26 | Egész Európában elismerik Várnai Gyula művészetét | Az év utolsó előtti kiállításán a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban Várnai Gyula képzőművész alkotásai láthatóak. | |
| 2018-10-25 | "Életem egyik legjobb döntése volt a pályázat" | A közgyűlés az Intercisa Múzeum igazgatói megbízatására kiírt pályázatot eredményesnek minősítette. Ennek értelmében 2019. január 1-jétől 2023. december 31-éig az egyetlen pályázót, a jelenlegi igazgatót, Farkas Lajost kívánja megbízni az Intercisa Múzeum igazgatói feladatainak ellátásával. | |
| 2018-10-20 | Hangmeghajtás (képaláírás) | Kortárs alkotó izgalmas munkáiból nyílt kiállítás október 19-én délután az Intercisa Múzeumban. Várnai Gyula Munkácsy-díjas képzőművész Hangmeghajtás című tárlata megnyitójának az Intercisa Múzeum II. emeleti kiállítóterme adott otthont. A megjelent vendégeket Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója köszöntötte. A kiállítást Rohonczi ROHO István képzőművész nyitotta meg. A kiállítás november 19-ig látogatható a múzeum nyitvatartási idejében. (teljes szöveg) | |
| 2018-10-19 | Folytatódó fejlesztések | Mintegy negyven napirendi pont megtárgyalása várt a képviselőkre a csütörtöki közgyűlésen (2018.10.18.) | |
| 2018-10-19 | Elismerő szavak és támogatás | A közgyűlésnek az Intercisa Múzeum igazgatói megbízatására kiírt pályázatra egyetlen jelentkező volt, a jelenlegi igazgató, Farkas Lajos. | |
| 2018-10-19 | Közelítés | Az Intercisa Múzeum munkatársai a délvidéki Zomborban jártak, hogy előkészítsék a szakmai együttműködést a Zombori Városi Múzeummal | |
| 2018-10-16 | Zombori ismerkedés | Az elmúlt hét végén az Intercisa Múzeum munkatársai, a délvidéki Zomborban jártak, ahol ellátogattak a Zombori Városi Múzeumba. | |
| 2018-10-13 | Éberhardt legújabb kiadványa. Kifogyhatatlan történetű szigetünk | Két éve jelent meg és szokás szerint nagy sikert aratott Éberhardt Béla egykori dunaújvárosi erdőmérnök akkori új könyve, A mi Szalki-szigetünk. | |
| 2018-10-12 | Jegyakció. Színház, mozi, kiállítás akár féláron | 2018-ban is folytatódik a Bartók Kamaraszínház két tavalyi kezdeményezése a "Duplázzon, mi felezünk!" és a "Jegyet jegyért". | |
| 2018-10-12 | Újabb Éberhardt-alkotás jött | Ismét sokan voltak kíváncsiak a múzeum előadótermében október 11-én este Éberhardt Béla nyugdíjas erdőmérnök, egykori dunaújvárosi erdész előadására. | |
| 2018-10-05 | Ha önök dupláznak, az intézmények feleznek | Folytatják a kezdeményezést ebben az évadban is, kibővülve a Kortárs Művészeti Intézettel és a Tourinform Irodával is. A tavalyi szezonban és idén is részt vesz a Munkásművelődési Központ, az Intercisa Múzeum, a József Attila Könyvtár és a Dózsa Mozicentrum is az egészet kezdeményező Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza mellett. | |
| 2018-10-04 | Idei fő tematikájuk a kulturális örökség | Évek óta több fővárosi és vidéki múzeum csatlakozásával rendezik meg a múzeumok őszi fesztiválját október idején. A dunaújvárosi Intercisa Múzeum színes kínálatával valamennyi, a kultúra iránt fogékony korosztályt igyekszik megszólítani. | |
| 2018-10-03 | DVD-kiegészítés a Szalki-szigetről | Éberhardt Béla A mi Szalki-szigetünk című, 2016-ban a Meritum Text Kft.által kiadott könyvéről sok jót írtunk már (megérdemelten) – ezt most azzal folytathatjuk, hogy megvan a könyv folytatása! | |
| 2018-10-00 | A hónap műtárgya - Bronzkori sarló rekonstrukciója | 2018. október - A múzeum sarlója bronzkori kőpengékből lett összeállítva, amelyek a dunaújvárosi Rácdombon kerültek elő B. Horváth Jolán ásatásán. Szerkezete a legősibb sarlókét követi: a kőből pattintott, gyakran fogazott pengéket fa-, csont- vagy agancskeretbe foglalták. | |
| 2018-10-00 | A hónap műtárgya - Újkőkori kőbalta Dunakömlődről | 2017. október - A kőbalta a Tolna megyei Dunakömlődről származik. A balta anyaga bazalt, mérete 20,6×6×7,2 cm. A nyél persze csak rekonstrukció, ami az állandó kiállítás alkalmával készült. | |
| 2018-09-25 | Az uszoda és a fürdő közé tervezik a szállodát | Rendeletmódosítások után a Magyar Mentőszolgálat Alapítvánnyal egy évvel ezelőtt, a hajléktalanellátás érdekében kötött szerződést módosította a közgyűlés szeptember 20-án, csütörtökön. A Dózsa-iskola energetikai fejlesztéseinek pótmunkáit az önkormányzat finanszírozza. Egy turisztikai vizsgálat ezzel szemben azt mutatta ki, hogy a szállodát az élményfürdő térségében lenne célszerű kialakítani, mégpedig az uszoda és az élményfürdő közötti területen. A 10-es fogorvosi körzet ellátására pedig előszerződést kötött dr. Kosztándi-Molnár Arnolddal, a 3-as fogászati körzet ellátására pedig dr. Garai Gréta szakorvossal. A közlekedés biztonsága érdekében intelligens gyalogátkelő-rendszer telepítése indokolt a városban 12 helyszínen. A város térfigyelő kamerarendszerét pedig 13 kamerával bővítik hamarosan. | |
| 2018-09-24 | Akik legyőzetve is győztesnek bizonyultak | Ha valakiről azt mondják, hogy az élete nyitott könyv, az azt jelenti, hogy bármely lapját felüthetjük anélkül, hogy csalódás érne bennünket. Dr. Horváth János professzor életregénye is ilyen. Ezt a majd’ egy évszázadot átfogó életművet, gazdag életutat foglalták írásba a szerzők, Zsiros Mária és Menyhárt Ferenc. A dedikálással egybekötött bemutatója szeptember 21-én, pénteken volt az Intercisa Múzeumban. | |
| 2018-09-21 | Az élményfürdő mellett épülhet az új hotel. A Modern Városok Program fejlesztéseiről is döntöttek a csütörtöki közgyűlésen. | Mintegy negyven napirendi pont megtárgyalása vár a képviselőkre a szeptemberi közgyűlésen (2018.09.20.). | |
| 2018-09-21 | Kettő az egyben. Kiállítás nyílt Pleidell János emlékére a múzeumban | Pleidell János emlékkiállítása 2018. szeptember 14-től egy hónapig látható az Intercisa Múzeumban. A tárlaton a művész képei mellett a róla készült fotókat is megtekinthetik az érdeklődők. | |
| 2018-09-17 | Boldog festő: Pleidell János. Az életöröm alkotója | Egy régen várt kiállítás nyílt meg szeptember 14-én, pénteken délután az Intercisa Múzeumban, amellyel a Dunaújvároshoz is ezer szállal kötődő Pleidell János festő és grafikusművészre emlékeznek barátok, pályatársak, munkásságának tisztelői. | |
| 2018-09-15 | Kép a mesterről (képaláírás) | Kratochwill Mimi nyitotta meg a kiállítást az Intercisa Múzeumban, amely Pleidell János festőművész képeit mutatja be. Szerepelnek a tárlaton Németh Andrea fotóművésznek az alkotókról készült munkái is. (teljes szöveg) | |
| 2018-09-14 | Gladiátorharc a Rómain. Római napot tartottak a Kőtárban | A víztorony melletti Római Kőtár és Romkert adott otthont az Intercisa Múzeum által már második alkalommal megrendezésre kerülő Római napnak, melynek csúcspontja a gladiátorok küzdelme volt. | |
| 2018-09-10 | Vita vagy mortem? Komoly harcok a kőtárban. Erő, méltóság és hagyomány | Egész nap az ókori római arénák középpontjában érezhette magát az, aki szeptember 8-án, szombaton kilátogatott a római kőtárhoz. | |
| 2018-09-00 | A hónap műtárgya - Amphora Dunaújvárosból | 2018. szeptember - A vörösesbarna színű, felszínén sávosan polírozott (fényezett), 56 cm magas amphora pereme, testének jelentős része, alja kiegészített. Az edény alja lapos, fülei négyosztatúak, nyakán, a szalagperem alatt, a fül csatlakozásának szélességében három-három bekarcolt vonal látható. A nyak alján csipkézéssel díszített borda fut körbe. Pereménél kívül-belül, a nyakon, az egyik fülnél és a testen másodlagos égés nyoma figyelhető meg. Használati ideje az I-II. századra tehető. | |
| 2018-08-27 | Szűnni nem akaró vastaps volt | Markánsan beigazolódott, hogy jól döntött Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója, amikor újraindította a már korábban is sikeres Múzeumkerti esték sorozatot az intézmény udvarán. A Quintia zenekarnak több mint háromszázan tapsoltak pénteken este. | |
| 2018-08-24 | Ne hagyja ki, ha még nem látta! (kishír) | Az Intercisa Múzeumban augusztus 28-ig lehet megtekinteni az "Adjon Isten egészséget, Buzát, bort és békességet!" című időszaki kiállítást. A tárlat a Vukovár környéki magyarságot mutatja be archív fotók és hímzett kézimunkák segítségével. (teljes szöveg) | |
| 2018-08-17 | Törzsi Magyar Gyűlés. Az összetartozás ünnepe | Tizenkét ország huszonhét nemzete képviselőinek jelenlétében nyílt meg az Országház Felsőházi termében múlt pénteken (2018. 08. 10.) a Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés. Dunaújvárost Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója képviselte | |
| 2018-08-03 | Képaláírás | Intercisa Múzeum időszakos kiállítás: Vukovár élő magyar emlékei - fotók és falvédők. (teljes szöveg) | |
| 2018-08-02 | Találtak egy ókori kemencét | Az elmúlt hetekben ismét feltárásokat végeztek a szakemberek a régi római kori kőtár mellett, a víztorony szomszédságában. Az aktuális fejleményekről az Intercisa Múzeum vezetőit kérdeztük. | |
| 2018-08-00 | A hónap műtárgya - Töltényhüvelyből kifaragott, virágmintákkal díszített váza | 2018. augusztus - A cikkben egy töltényhüvelyből kifaragott, virágmintákkal díszített vázáról szól, melynek kifelé hajló, bordás szájrésze van. A tárgy az I. világháború éveiből származik és 1992-ben ajándékozás útján került az intézmény Történeti Gyűjteményébe. A váza 22 cm magas, talpátmérője 9 cm, állapota jó. Pontos készítési ideje ismeretlen. | |
| 2018-07-06 | Dunamenti testvériség jegyében. Soha nem felejtik el az anyaország kultúráját | Újabb kiállítás nyílt az Intercisa Múzeumban, ezúttal Vukovárról érkezett az anyag, falvédők. | |
| 2018-07-05 | Testvérvárosi kiállítás az Intercisa Múzeumban | 2018 augusztus végéig látható az a kiállítás, melyen Dunaújváros testvérvárosának, Vukovárnak, magyar lakói által készített falvédők láthatók | |
| 2018-07-00 | A hónap műtárgya - Borotvapenge élező | 2018. július - Az Ujbányi család tárgyhagyatékából választották ki ezúttal a hónap műtárgyát, egy szocialista kori borotvapenge élezőt. A Sieger márkájú készüléket az NDK-ban gyártották, anyaga fekete bakelit, kő és alumínium. A belehelyezett pengét a zöld fenőköveket zsinórral mozgatva élesítette meg. A tárgy érdekes dokumentuma a modern fogyasztói társadalom és a hagyományos, hulladékmentes paraszti világ közti átmenetet képező szocialista tárgykultúrának. | |
| 2018-06-30 | Isten hozta, Vukovár! Vukovári magyarokról | A Vukovári Magyarok Egyesülete jóvoltából archív fotók és hímzett kézimunkák, falvédők segítségével ismerkedhetünk meg a horvátországi Vukovár környéki magyarság múltjával, jelenével, töretlen élni akarásával. „Adjon Isten egészséget, Buzát, bort és békességet!” – A vukovári magyarok és falvédőik címmel nyílt kiállítás június 29-én, pénteken délután az Intercisa Múzeumban. | |
| 2018-06-29 | Utazás az ókori Rómába. Zene, kézműveskedés, gladiátorok és tárlatvezetés | A Múzeumok Éjszakáját a Kortárs Művészeti Intézet és az Intercisa Múzeum is megrendezte. z Intercisa Múzeum idén is a kőtárat választotta helyszínül. | |
| 2018-06-28 | A szabadban ünnepelték Szent Iván éjjelét | Két intézmény is bekapcsolódott Dunaújvárosban a Múzeumok Éjszakája országos programjába: az Intercisa Múzeum a római kori kőtárban, szabad téren szervezte meg az eseményt, míg a Kortárs Művészeti Intézet a megszokott környezetben várta a látogatókat. | |
| 2018-06-16 | Magyar vidék. Milyen a magyar vidék? | A magyar vidék múltja és jelene a társadalomtudományok metszéspontjában címmel rendeztek interdiszciplináris (tudományágak közötti) konferenciát június 15-én, pénteken a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban. Fő szervezője Balogh Pál Géza, a múzeum néprajzkutatója volt. A rendkívül gazdag programot Farkas Lajos, az intézmény igazgatója nyitotta meg. | |
| 2018-06-15 | Lírai dallamok egy másik Rómáróél. Zenés színház költözött az Intercisa Múzeumba | A lírai dallamok mellett a könnyed dallamok sem hiányoztak. | |
| 2018-06-11 | Az Örök Város varázsa. Tisztelet a Római Magyar Akadémiának | Kilencven éve alapították meg a Római Magyar Akadémiát, amely a mai napig fontos szerepet tölt be a magyar kulturális életben, valamint a magyar–olasz kulturális kapcsolatok terén. Az akadémiáról és a hozzá kapcsolódó alkotókról szólt június 9-én, szombaton a három részből álló „Római est” az Intercisa Múzeumban. | |
| 2018-06-08 | Harmonikával a harmonikáért a múzeumkertben | Díjtalan múzeumlátogatásra és különleges, jótékonysági harmonika koncertre várták az érdeklődőket szombaton délután az Intercisa Múzeumban. A Juhos Melinda tanárnő által már húsz éve irányított zenekar (Sándor Frigyes Zeneiskola) 10-18 éves fiatalokból áll. A múzeumkertben tartott előadás alatt a zenekar hangszerállományának felújításáért gyűjtöttek.
| |
| 2018-06-07 | Harmonikaszó a jótékonyság jegyében | A Sándor Frigyes zeneiskola jótékonysági harmonikakoncertet tartott az Intercisa Múzeum udvarán.Az esemény célja az volt,, hogy adományokat gyűjtsenek egy különleges hangszer megvásárlására. | |
| 2018-06-04 | Harmonikával a harmonikáért (képaláírás) | Önsegélyező jótékonysági koncertet adott szombaton este a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola Harmonika Zenekara hangversenysorozatának legújabb állomásán, az Intercisa Múzeum udvarán, Juhos Melinda vezényletével. Ismét egy lépéssel közelebb kerültek a célhoz, hogy megvásárolhassák a Giustozzi120 Standard bass Casotto harmonikát. (teljes szöveg) | |
| 2018-06-00 | A hónap műtárgya - Ételhordó fazék | 2017. július - Az ételhordóban az aratóknak szállítottak ételt - Dunapentelén például főzeléket, húst, gombócot és a főzőlevéből készült levest, bablevest, krumplis- és grízes tésztát, paprikás kalácsot. A tárgyat Hájas Andrásnétól 1987-ben vásárolta meg a múzeum akkori néprajzosa, Sergő Erzsébet. | |
| 2018-06-00 | A hónap műtárgya - Bronzkori alabárd a Duna medréből | 2018. június - A alabárd egy fegyvertípus, amelyet kifejezetten arra a célra fejlesztettek ki, hogy az ellenség koponyáját be lehessen zúzni vele. A múzeum gyűjteményében található példány 22 cm hosszú, s szegecsek nélkül találták a Dunában. | |
| 2018-05-28 | Talán leendő régészek is részt vettek a programon | Kedvükre régészkedhettek és tanulhattak az érdeklődők a múzeum családi délutánján május 26-án. | |
| 2018-05-25 | Már száz éve a spájzok polcain. A világhírű dinasztia és a sütőpor története | Az Intercisa Múzeum új kiállítása: Évszázados tradíciók - a Dr. Oetker múltja és jelene címmel. | |
| 2018-05-18 | Hagyományos ízek története | Egy sütőpor, amely fogalommá vált az utóbbi közel másfél évszázadban Magyarországon. Édes élet, plusz egy családtörténet. A hagyományos ízek dicsérete. Évszázados tradíciók – „a Dr. Oetker múltja és jelene” címmel nyílt kiállítás május 17-én, csütörtökön délután az Intercisa Múzeumban. | |
| 2018-05-17 | Testvérvárosi kapcsolatok - újvárosi látogatás Vukováron | Május elején ünnepelte Dunaújváros horvát testvérvárosa, Vukovár a város napját. Ezen a napon a XVIII. században fektették le ugyanis a Szent Filipp és Jakab római katolikus templom alapkövét. | |
| 2018-05-16 | A Titanic árnyékában - múzeumi előadás. Emlékidézés a Titanic tragédiájáról | A mentés története című kiállítás kapcsán az Intercisa Múzeum előterében a látogatók a dr. Lengyel Árpádot bemutató kiállítással találkozhatnak. Völgyi Péterné dr. Reich Márta magyar–francia szakos tanár, dr. Lengyel Árpád unokája és hagyatékának őrzője az elmúlt héten egyórás, vetített képes előadásában mutatta be nagyapja, a hős hajóorvos történetét, személyét. | |
| 2018-05-12 | A gyors mentés érdekében. A gyorsabb mentésért | A közbiztonsági hónap részeként fórumot tartott május 11-én az Intercisa Múzeumban Somogyi Gábor tűzoltó őrnagy, a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hatósági osztályvezetője a társasházak tűzvédelmével kapcsolatban. | |
| 2018-05-11 | Látogatási csúcs | A Lajtoa Monitor Múzeumhajó az öt nap alatt 5500 látogatót fogadott a dunaújvárosi állomáson. Az eddigi út során ez látogatási csúcsot jelentett. | |
| 2018-05-10 | A Titanic hajóorvosa | "A Titanic árnyékában - Egy magyar orvos élete" címmel tartott előadást az Intercisa Múzeum II. emeleti előadótermében Völgyi Péterné dr. Reich Márta, aki a Titanic hős hajóorvosának, dr. Lengyel Árpádnak unokája és hagyatékának őrzője. | |
| 2018-05-08 | Ötezerötszáz kapitány. Lajta: sikeres újvárosi ostrom | Idei dunai turnéja során, a helyi hajóállomáson tekintették meg a legtöbben a Monarchia egyik hadászati büszkeségét, a 147 évvel ezelőtt szolgálatba lépett Lajta monitorhajót. Öt nap alatt több mint 5500-an jártak a felújított múzeumhajó fedélzetén. | |
| 2018-05-05 | Látogatás Vukováron | A testvérváros napja alkalmából küldöttség látogatott Vukovárra városunkból. | |
| 2018-05-04 | Ingyenes múzeum a fedélzeten. Kikötött a Lajta Monitor Múzeumhajó | A Magyar Honvédség legrégebbi, úszóképes folyami egysége és hadihajója a Lajta Monitor Múzeumhajó május 1-jén kötött ki városunkban. Öt napig tartózkodik itt | |
| 2018-05-02 | Behajózott hadtörténet. Lajta: egy 147 éves hajócsoda | Május 1-jén behajózott a dunaújvárosi kikötőbe az egyedülálló Lajta Monitor Múzeumhajó, amely országjáró kalandja keretében május 5-ig állomásozik nálunk. Had- és technikatörténet – minden korosztálynak. | |
| 2018-05-00 | A hónap műtárgya - Karoling-kori szíjfüggesztő veret Dunaújvárosból | 2017. május - A függő ritka leletnek számít a Kárpát-medencében. Formája és díszítése alapján tudjuk, hogy a tárgyat nem a honfoglaló magyarok ötvösei készítették, a IX – X. században készülhetett a Karoling Birodalomban. Egyike azon kevés Karoling-kori kisleletnek, mely a honfoglalók zsákmányaként kerülhetett a Kárpát-medencébe. Az ily módon hozzánk került leletek többfélék, vannak köztük másodlagosan felhasznált aranyozott bronz veretek, különböző, viselethez tartozó tárgyak, például csatok, valamint ékszerek, gemmák is. | |
| 2018-05-00 | A hónap műtárgya - Kelta hólyagos bokaperec Dunaújvárosból | 2018. május - 1952-ben a vasműtől délre, az energiafejlesztő vízelvezetőjénél földkitermelés során két sír került elő. A sírok régészeti feltárása november 4-11. között történt meg, azonban az 1. sírból származó kéttagú, négyhólyagos bokapereceket és egy kis, kihajló szájú bikónikus edényt a múzeum már korábban megvásárolta Patonai Ferenctől, 50 forintért. Az említett bokaperecek megtekinthetők az állandó kiállítás kelta vitrinében. | |
| 2018-04-21 | Kirándulás Horvátországba (képaláírás) | A dunaújvárosi Szilágyi Erzsébet Általános Iskola horvát nyelvű szakkörének tanulói Farkas Márta intézményvezető vezetésével ellátogatott a horvátországi Vukovárra, a Vukovári Magyarok Házába, majd a helyi Antun Bauer Általános Iskolába, és megtekintették a horvát hősi város központját és nevezetességeit, velük tartott Farkas Lajos az Intercisa Múzeum igazgatója is. (teljes szöveg) | |
| 2018-04-16 | Szakmák éjszakája. Pórázon vezetett fiúk, boncolás és robotok | Városszerte zajlottak április 13-án, péntek este a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tagintézményeiben a Szalmák Éjszakája rendezvényei. A Centrum 7 tagintézményben 12 helyszínen több mint száz programot kínált. | |
| 2018-04-14 | Szakmák éjszakája 12 helyszínen (képaláírás) | Városszerte zajlottak péntek este a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tagintézményeiben a Szalmák Éjszakája rendezvényei. A Centrum 7 tagintézményben 12 helyszínen több mint száz programot kínált. A Lorántffy iskola külső helyszínekre is kitelepült. Az Intercisa Múzeumban például dr. Östör Gabriella, a Szent Pantaleon Kórház patológiai osztályának vezetője a boncolást mutatta be marhaszíven. | |
| 2018-04-13 | A mentők története és Titanic nyomában. Május 4-ig látogatható a tárlat az Intercisa Múzeumban | A mentők történetéről nyílt időszaki kiállítás az Intercisa Múzeumban. | |
| 2018-04-12 | Testközelből a szakmák. Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg! | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum minden tagintézménye várja az érdeklődőket a szakmák éjszakája estéjén, 2018. április 13-án 18 órától 22 óráig, amikor 1 csodálatos éjszakán 7 tagintézményük 12 helyszínen 117 féle programot kínál. | |
| 2018-04-10 | Háborúktól a hétköznapokig. A magyar mentés története és még nagyon sok minden más | Egy hónapig látható még a magyar mentés történetéről szóló kiállítás a múzeumban: igazán impozáns tárlat érdekes részletekkel. | |
| 2018-04-07 | Magyarország jövője a tét (képaláírás) | Kiszelly Zoltán közismert politológus volt a vendég az Intercisa Múzeumban. Az előadó részletesen beszélt az Európát érintő és fenyegető tömeges bevándorlásról, annak okairól és veszélyeiről. Rávilágított arra, hogy Európában és hazánkban milyen érdekek húzódnak meg e mögött. (teljes szöveg) | |
| 2018-04-06 | Új vezetők, új tervek. Motiváltak, együttműködőek, új színt hoztak | A kulturális intézmények vezetőivel egyeztetett Cserna Gábor polgármester a héten. Ezen intézmények élére az elmúlt időszakban új vezető került. | |
| 2018-04-05 | A magyar mentés története. Kiállítás a hősiességről, a rátermettségről | Az egészségügyben dolgozók iránti óriási tisztelete kifejezésével kezdte megnyitó beszédét Farkas Lajos, a dunaújvárosi Intercisa Múzeum igazgatója április 4-én, szerdán este, A mentés története és dr. Lengyel Árpád hagyatéka című kiállításon. | |
| 2018-04-04 | Elégedett velük | Cserna Gábor polgármester személyes egyeztetésre invitálta április 3-án a helyi kulturális intézmények vezetőit. | |
| 2018-04-00 | A hónap műtárgya - Hazatért hadifoglyok Bemutató lapja és Leszerelési igazolványa | 2018. április - A dokumentum 1982-ben ajándékként került az intézmény tulajdonába, I. világháborús relikvia. A kérdéses dokumentum a következő címet viseli: „Hazatért hadifoglyok Bemutató lapja és egyszersmint Leszerelési igazolványa”. Tulajdonosa az 1895-ös, dunapentelei születésű Falusi István. Az iratot 1921. augusztus 30-án állították ki részére. | |
| 2018-04-00 | A hónap műtárgya - Pentelei kolompok és csengők | 2017. április - Április hónap műtárgya ezúttal nem egy tárgy, hanem három, a pásztorkodáshoz kapcsolódó eszköz: két kolomp és egy csengő. Az elsőt, egy bádog kolompot Pukli „Kanászpukli” Imre községi pásztor használta a disznókondánál, illetve a velük együtt kihajtott birkák nyakában. A második, bőrszíjon függő, kisebb kolomp az első ökrök – vagyis igavonásra használt, legtöbbször háznál, istállózó tartásban tartott herélt marhák – nyakára volt helyezve. A rézcsengőt Dér János háztartásában használták, vegyesen kiscsikók és birkák nyakában. | |
| 2018-03-27 | Családi húsvéti délután volt. Kis kosár, berzselt tojások és nyulak | A vártnál látványosan nagyobb sikert aratott az Intercisa Múzeum Húsvéti készülődés címmel illetett családi délutánja március 24-én. | |
| 2018-03-14 | Jól haladnak a tervezett fejlesztések. Jó ütemben haladnak a Modern városok program helyi fejlesztései | Március 13-án, kedden délelőtt Kósa Lajos, a megyei városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő és Cserna Gábor polgármester az élményfürdőben tartottak tájékoztatót. | |
| 2018-03-09 | Az igazán látó úti élményei | A vállalás és a vállalkozás szabadsága: leginkább ez köszön vissza dr. Kunos József fotóalkotásairól, manipulált képeiről. A március 8-án, csütörtök este nyílt tárlat bőséges merítést nyújt az alkotó munkásságából. | |
| 2018-03-02 | Érdemes hozzánk ellátogatni! Turisztikai kiállításon mutatkozott be a város | 28. alkalommal rendezték meg múlt hétvégén a Tourex Idegenforgalmi Szakkiállítást és Vásárt a Hírös Agóra - Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban. Dunaújváros is részt vett. | |
| 2018-03-00 | Fejlődő Dunaújváros | Évértékelő rendezvényen számolt be Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere a 2017-es esztendőről, s a 2018-as év terveit is szóba hozta. A részletes tervek rövidített változata. | |
| 2018-03-00 | A hónap műtárgya - Nemzetőr dandártábornoki férfi egyenruha | 2017. március - A tárgy egy nemzetőr dandártábornoki férfi egyenruha a megkapott kitüntetésekkel és azok igazolványaival együtt; nevezetesen pedig vitéz Jedovszky Zoltán, dandártábornok viselte. Az ajándékozó, felesége, Eszti néni volt. Magáról a ruháról érdemes még tudni, hogy ez egy díszegyenruha (zubbony és nadrág), kitűnő állapotban | |
| 2018-03-00 | A hónap műtárgya - Karikás ostor | 2018. március - A magyar csikósok legnevezetesebb munkaeszköze a karikás ostor volt. Nevét onnan kapta, hogy az ostor a nyél nyakára tett szíjkarikán forgott. Az Intercisa Múzeum karikás ostora 1974-ben, egy helytörténeti pályázat révén került a gyűjteménybe, gyűjtője Császár József volt. | |
| 2018-02-16 | Irodalmi est (képaláírás) | A Magyar Írószövetség, a Vörösmarty Társaság, valamint az Intercisa Múzeum közös szervezésében tartottak február 15-én irodalmi estet a múzeum emeleti előadótermében. Az est témája Pásztor Bertalan: Esterházyak az ár ellen című drámája volt. Az író beszélgetőtársa Bobory Zoltán író volt. A műből a VI. jelenetet Pálfalvi János és a szerző, Pásztor Bertalan olvasta fel. (teljes szvöeg) | |
| 2018-02-15 | Közgyűlés | 2018. február 15. | |
| 2018-02-14 | Monostor épülhet Dunaújvárosban. A metropolita a várossal ismerkedett | Őexcellenciája Arsenios Kardamakis ausztriai metropolita, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus magyarországi és közép-európai ortodox exarchája február 13-án, városunkban járt, eleget téve a helyi közösség meghívásának. A látogatás különleges oka volt, hogy egykor itt, Dunapentelén állt elődei Szent Pantaleimonról elnevezett monostora. | |
| 2018-02-02 | Százötven éves időutazás. Ikonikus múzeumhajó érkezik majd a Duna-partra | Májusban kiköt a város partjánál a Lajta monitorhajó, a Magyar Honvédség tiszteletbeli zászlóshajója. | |
| 2018-02-01 | Az utolsó gőzhajtású monitorhajó érkezik | Január 31-én, szerdán megállapodást kötött a Hadtörténeti Múzeum és az Intercisa Múzeum: májusban kiköt városunkban a Lajta múzeumhajó. | |
| 2018-02-00 | A hónap műtárgya - Bronzkori, madár alakú edény Dunaújvárosban | 2018. február - A bronzkorból származó, az egykori Dunai-dűlőben előkerült madár alakú edény valószínűleg elsősorban a stabilitás kedvéért áll négy lábon. Feje vízimadárra, kacsára emlékeztet, oldalán cikk-cakk vonal fut körbe. Az edény felső része háromszögletű, különálló darab. Két helyen átfúrták, a lyukakon keresztül zsineggel erősítették a testhez. Utóbbi belül üreges, de hogy minek a tárolására használták, az bizonytalan. | |
| 2018-01-31 | Eseménydús múzeumi év | Második alkalommal jelenik meg a dunaújvárosi Intercisa Múzeum évkönyve – és ez alkalommal is elismeréssel adózhatunk az intézmény munkatársainak és vendégelőadóinak a külsőre is tetszetős kötet színvonaláért. | |
| 2018-01-27 | Józanul vágták le a disznót. Megrendezték az első józan disznótort Pentelén | Megrendezték az I. Pentelei Józan Disznótort január 26-én, pénteken az Intercisa Múzeum közreműködésével a Magyar Református Egyház Újváros Drogambulanciájának udvarán, a Petőfi utcai posta mellett. | |
| 2018-01-17 | Sikeres évet zárt a múzeum. Sikeres évet tudhat maga mögött a város múzeuma | Kifejezetten jó évet zárt a múzeum. Farkas Lajos (kép) igazgató bizakodó a jövőt tekintve is, tele van tervekkel. | |
| 2018-01-12 | Könyv őrzi az alkotói munkásságot. Több mint ezerötszáz látogató Gombos István kiállításán | Gombos István ötvös- és iparművészeti munkásságának negyven esztendejét bemutató könyv jelent meg a közelmúltban, a retrospektív életmű kiállításához kapcsolódva. | |
| 2018-01-11 | Szilágyis pályázati sikertörténet | Örömhírrel indult az év Farkas Mártának, a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet tagintézménye vezetőjének. A Határon Túli Horvátok Központi Hivatalától érkezett a jó hír január 9-én, kedden, hogy pályázatával sikerrel járt, és mintegy 15 ezer kuna támogatást nyert, ami forintban kifejezve olyan 600 ezer forintot tesz ki. | |
| 2018-01-00 | A hónap műtárgya - Kora újkori kályhacsempe Dunapenteléről | 2018. január - A hónap műtárgya egy Dunapenteléről származó oromcsempe. A terrakotta színű, háromszög alakú csempe szélessége: 14,5 cm, magassága: 16 cm, mélysége: 13, 3 cm. Hátsó lapja kör alakú, teste háromszög alakúra szélesedik Előlapjának nagy részét egy nyolc háromszögből alkotott kör tölti ki. Felette 1-1 háromszög alakú áttörés látható. Az előlap szélén vonalkeret látható. Teteje törött, restaurált. | |
| 2017-12-22 | Gömb és csengő | Adventi családi délutánra várták az érdeklődőket múlt szombaton az Intercisa Múzeumban. | |
| 2017-12-18 | Milyen is volt a régiek karácsonya? | Tartalmas családi nappal lepte meg az érdeklődőket december 16-án, szombaton délután az Intercisa Múzeum, ahol a saját készítésű ünnepi tárgyak mellett számos néprajzi érdekességgel is gyarapodhattunk. | |
| 2017-12-16 | Elröpíti a látogatót a bronzkorba | Élet és halál egy bronzkori településen címmel nyílt párját ritkító kiállítás az Intercisa Múzeumban december 14-én, csütörtökön. | |
| 2017-12-15 | Köszönet a gyógyítóknak. Ünnepi közgyűlés, fontos, városi témák | Hagyomány, hogy az év utolsó közgyűlésén a Móricz iskola kórusa adventi dalcsokorral kedveskedik a képviselőknek és a közgyűlés meghívottjainak. December 14-én, csütörtökön sem volt ez másként, az ünnepi műsor ezúttal azonban kiegészült a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület megható fellépésével, valamint a helyi Búzavirág dalkör karácsonyi műsorával. Az ünnepi felvezetés után Cserna Gábor polgármester adta át a Dunaújváros Egészségügyéért Díjat dr. Markovics Gabriellának, a Szent Pantaleon Kórház főorvosának, a dr. Máté Ágnesnek, a Szent Pantaleon Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztálya osztályvezető főorvosának, valamint a Szent Pantaleon Kórház Traumatológiai Osztályának, amelynek képviseletében a dr. Gyöngyösi Pál osztályvezető főorvos és Lázárné Lukácsi Tímea osztályvezető főnővér vehette át az elismerést. | |
| 2017-12-14 | Miért éppen a soproniak? | Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója a a trianoni békediktátumról. | |
| 2017-12-07 | Kazah évforduló | Kazahsztán függetlenségének évfordulója alkalmából Budapesten, a Marriott Hotelben rendezték meg a hagyományos nagyköveti fogadást. Nurbakh Rustemov, Kazahsztán budapesti nagykövete meghívta az eseményre Farkas Lajost, az Intercisa Múzeum és Farkas Mártát, a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola igazgatóját is. | |
| 2017-12-01 | Kezdődik az adventi sorozat. Advent a téren: már vasárnap délutántól | A város egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb nagy rendezvényéről, de mindenképpen a leghosszabban tartóról adott tájékoztatást november 30-án Cserna Gábor (kép) polgármester és Kiss András (kép) ügyvezető. | |
| 2017-12-00 | A hónap műtárgya - Háborús emlék a II. világháborúból | 2017. december - A tárgy 2017 őszén került múzeumunk történeti gyűjteményébe, egy a II. világháborúból származó emlék: „spanyolozás” jelleggel készített csontvésés, a vésett mintákba pedig színezett viaszt csorgatott az alkotója. A mintákat lapockacsontba véste az alkotó. A csonton körben növényi ornamentika látható. Oldalán a következő felirat fut: „Készült orosz hadifogságban 1945-1948 Károlyi Albert”. Legnagyobb méretei 18*21 cm. | |
| 2017-11-29 | A tárlat vezetője: Gombos. A misztikus hetes, avagy Gombos és alkotásai | Retrospektív – olvassuk a beugró ajánlócédulán. A tárlat miértjeiről és titkairól magát az alkotót, Gombos Istvánt (kép) kérdeztük. A privát tárlatvezetésen szóba került az ismert és a szakma által is elismert ötvös-iparművész munkássága és kultúraformáló szerepe is. | |
| 2017-11-25 | Helyreállítás (képaláírás) | A viharos szél és a sebes eső több épületet is megtépázott Dunaújvárosban is a közelmúltban. Az Intercisa Múzeumot sem kímélte az időjárás, a szél alákapott a tetőnek, elmozdította a cserepeket, emiatt attól lehetett tartani, hogy idővel még nagyobb károk keletkeznek a szerkezetben, és esetleg beázik majd az épület. A múzeum vezetői intézkedtek, kérésük nyomán a szakemberek helyreállították a tetőt, megjavították a problémás részt. (teljes szöveg) | |
| 2017-11-24 | Jó kis disznótoros - több helyszínen is | Azért rendezték több helyen a találkozót, mert nincs akkora hely a városban, ahol elférnének és kibérelhetnék. Egyetlen napon, november 22-án három helyszínen is képviseltették magukat az Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Egyesületének tagjai! | |
| 2017-11-21 | Hatvan éve kezdődött | Iskola és várostörténeti előadással kezdődött november 20-án, hétfőn reggel a Szilágyi iskola már a jubileumi évre hangoló diákhete.
| |
| 2017-11-21 | A magyar-lengyel barátság Erdély szemszögéből nézve | Okos Márton (kép) a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke tartott előadást az elmúlt héten az Intercisa Múzeumban. | |
| 2017-11-17 | Múzeumi fesztivál (kishír) | Őszbúcsúztató családi napot tartottak az Intercisa Múzeumban múlt szombaton. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-11-17 | Kétmilliárdból költözhet a múzeum. Moder Városok Program | Mintegy kétmilliárd forinttal támogatja a kormány az Intercisa Múzeum átköltözését a volt Mondbach kúriába, A múzeum jelenlegi épületét szállodává alakítják át. | |
| 2017-11-17 | Lengyel vendégek Dunaújvárosban. Lengyel vendégek a konferenián | Egy ponton találkozott a Dunaújvárosi Egyetemen zajló Tudományos hét programsorozata és Leszno város küldöttségének napirendje november 16-án: a lengyel delegáció is részt vett az East-West Cohesion konferencia plenáris ülésén délelőtt. | |
| 2017-11-13 | Egy családi délután a helyi múzeumban | Néprajzi ismeretekben és tanulságokban sem szűkölködött a múzeum november 11-i, szombati családi délutánja! | |
| 2017-11-11 | Múzeum, kúria. Pentelére költözik a városi múzeum | A múzeum új helye a Magyar úti Rudnyánszky-Modbach kúriában lesz, míg a régi épületből szállodát építenek majd fel. | |
| 2017-11-04 | Gombos és alkotásai. Tizenhat év után ismét a városi múzeumban | Tizenhat év után, összegző életmű-kiállítással tért vissza az Intercisa Múzeumba Gombos István (kép) Ferenczy Noémi-díjas ötvös iparművész. | |
| 2017-11-03 | A lámpás én vagyok | A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében rendezték meg az „A lámpás én vagyok” – Tanárok éjszakája előadást az Intercisa Múzeumban. | |
| 2017-11-00 | A hónap műtárgya - Fatüzeléses disznóperzselő | 2016. november - A disznó szőrtől való megtisztítására használt eszközt a múzeum munkatársa, Léhiné Butyorka Krisztina ajándékozta 2016-ban a gyűjteménynek. A készüléket édesapja, Butyorka István használta, aki egy újtelepi férfitól vette a készüléket. A készítő ismeretlen, azonban feltételezhetjük, hogy az ország más településeihez hasonlóan ezt is helyi lakatos vagy barkácsoló parasztember készítette, nem sorozatgyártmány. | |
| 2017-11-00 | Gombos István kiállítás (képaláírás) | Életművet összegző, retrospektív kiállítás nyílt november 3-án az Intercisa Múzeumban Gombos István ötvös-iparművész alkotásaiból. A vasműhöz is ezer szállal kötődő Ferenczy Noémi-díjas alkotó, Dunaújváros alpolgármestere négy évtized munkásságának színe-javát tárta a közönség elé, minden egyes alkotásban megmutatva személyes gondolatai, érzései mellett a varázslatos erejű alapanyag, a fém gazdagságát, a benne rejlő számtalan lehetőséget. A tárlat december 3-ig látogatható a múzeumban. (teljes szöveg) | |
| 2017-11-00 | A hónap műtárgya - Csontkorcsolya | 2017. november - A korcsolya a Duna közelsége miatt Dunapentelén kedvelt játék lehetett, az Intercisa Múzeum is több példányt őriz ebből a tárgytípusból. A tárgyakat adományozóik a Duna medrénél találták, valószínűleg tél végén tulajdonosaik egyszerűen otthagyták őket. Az egyszerű eszközök szinte alig vannak megmunkálva – a letisztított marhalábszár csontokat egyetlen lyuk fúrásával tették alkalmassá a korcsolyázásra. | |
| 2017-10-27 | Egy jegyért cserébe féláron a másik | Összefogott a színház, a múzeum, a könyvtár, az MMK és a mozi. Duplázzon, mi felezünk! konstrukció, hogy aki az egyik helyszínen teljes áru jegyet vásárol, az két hónapon belül a másik négy intézmény valamelyikénél féláron válthat jegyet, illetve olvasókártyát. | |
| 2017-10-27 | Gombos István életműve láthatóvass | Gombos István ötvös- és iparművész életművét bemutató kiállítás alkalmából egy könyv is készül. | |
| 2017-10-27 | Merítettek a múltból. Élő elbeszélésekkel merítettek a múltból | Az egyetemen folytatódott a Dunaferr délutáni látogatását megelőzően a tanácskozás a „Sztálinváros polgára voltam” uniós program keretében október 26-án, csütörtökön. | |
| 2017-10-26 | Sztálinváros polgára voltam | Megkezdte munkáját október 25-én a Dunaújvárosi Egyetemen az az öt ország részvételével zajló nemzetközi konferencia, amelyre Románia, Albánia, Lengyelország, Bulgária és hazánk Sztálinváros-kutatói is megérkeztek. | |
| 2017-10-21 | Duplázzon, mi felezzük! | Összefogtak a dunaújvárosi kulturális intézmények, hogy még több emberhez eljuttassák a kultúrát. Elkezdődött a Duplázzon, mi felezünk! elnevezésű akció, ami az évad végéig tart. | |
| 2017-10-20 | letisztult formavilág és ritmikus elemek. November 3-án nyílik Gombos István élertmű-kiállítása | Gombos István ötvös -és iparművész életművét bemutató kiállításra kerül sor november 3-án 17 órakor az Intercisa Múzeumban. | |
| 2017-10-20 | Egy földig rombolt és kifosztott múzeum reneszánsza | Az Intercisa Múzeum munkatársai az elmúlt hétvégén Dunaújváros testvérvárosába, Vukovárra utaztak. | |
| 2017-10-20 | "Sztálinváros polgára voltam" - nálunk zárul | Utolsó állomásához érkezett az az öt ország részvételével zajló nemeztközi konferenciasorozat, amelyben Románia, Albánia, Lengyelország, Bulgária és hazánk egykor volt sztálinvárosi képviselete van jelen. | |
| 2017-10-19 | Mai találkozás egy valódi múltbéli emberrel | Kezembe véve a névjegykártyáját, Ring István (kép) neve fölött ez áll: Kackiás Verklis. „Azok a boldog békeidők – A magyar királyság virágkora (1867-1914)” kiállítás megnyitóján lépett színre – Farkas Lajos múzeumigazgató meghívására – az Intercisa Múzeumban, a jelenlévők nem kevés örömére. | |
| 2017-10-17 | Vukovár, a muzeológus szemével | Az Intercisa Múzeum munkatársai az elmúlt hét végén Dunaújváros új testvérvárosába, Vukovárra utaztak. | |
| 2017-10-12 | Fazekasnak lenni manapság | Németh Nóra, a Bögrec fazekasműhely alapítója fiatal fazekas Budakesziről tartott előadást a fazekas mesterségről az Intercisa Múzeumban október 10-én, kedden este. | |
| 2017-10-11 | A fazekasmesterségről | A fazekasmesterség régen és ma címmel előadás és kerámia-alkotó est volt október 10-én, kedden délután az Intercisa Múzeumban. Az ősi mesterség rejtelmeibe Németh Nóra fazekas vezette be az érdeklődőket. | |
| 2017-10-04 | Megjelent a Limes folyóirat friss száma | Szeptember 30-án, szombaton városunkban is bemutatkozott a Dunai Limes irodalmi és kulturális folyóirat új, immáron harmadik száma.
| |
| 2017-09-22 | Felújítják a színház tetőszerkezetét | Közgyűlés: elektromos töltőállomások építéséről, régészeti feltárásról is határoztak a képviselők a közgyűlésen. | |
| 2017-09-22 | Békeidők (kishír) | A Magyar Királyság virágkora 1867-1914 című kiállítás minden darabja eredeti, Rajcsányi László és dr. Baráth Károly gyűjteményéből idézi a boldog békeidőket. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-09-19 | A boldog békeidők | A magyar polgárosodás korát bemutató kiállítást láthatunk október 20-ig az Intercisa Múzeumban. | |
| 2017-09-16 | Azok a boldog békeidők... (képaláírás) | Megnyílt az Intercisa Múzeum második emeleti kiállítóteremben szeptember 15-én pénteken délután az Azok a boldog békeidők... A Magyar Királyság virágkora, 1867-1914 című kiállítás, dr. Baráth Károly és Rajcsányi László magángyűjtők tárlataiból. A megnyitóbeszédet dr. Baráth Károly mondta, az ünnepséget a "Kackiás verklis", Ring István (kép) előadása színesítette. (teljes szöveg) | |
| 2017-09-15 | Ötvösművészeti biennálé és életmű. Gombos István 1987 óta állít ki a FISE-tárlaton | Két fontos hazai kiállításon is szerepelnek Gombos István alkotásai: a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület (FISE) 35. kiállításán és a XI. Ötvösművészeti Biennálén. Ezen kívül az Intercisa Múzeumban egy retrospektív életmű kiállításra kerül sor novemberben. | |
| 2017-09-11 | Harcosok klubja. Gladiátorokról Intercisában | A Familia Gladiatoria Pannonica harcosai szállták meg szeptember 9-én, szombaton a római kori kőtárat. Küzdelmek életre-halálra. | |
| 2017-09-04 | Évszázadok dallamai szólatk az Intercisa Múzeumban. Családi hangverseny | Évszázadok dallamai a múzeumkertben - Zenei időutazás. Ezzel a címmel hirdetett szabadtéri koncertet Tótin Katalin (kép), Tótin Szilvia (kép) és Tótin István (kép) az Intercisa Múzeum szeptember 1-re, péntekre. | |
| 2017-09-02 | Magyar napokon. Kolozsváron járt a múzeum | Az Intercisa Múzeum munkatársai részt vettek augusztus 17. és 20. között a 8. Kolozsvári Magyar Napokon. | |
| 2017-09-01 | Kolozsvári Magyar Napok. Római kori írótábla, ékszerek és játékok | A Kolozsvári Magyar Napokon, augusztus 13-20. között az Intercisa Múzeum is képviseltette magát. | |
| 2017-09-01 | Kulturális kapcsolat. A két, dunai gyöngyszem | A hét elején városunkban járt a horvátországi Vukovár delegációja. Marijan Pavliceket, Vukovár alpolgármesterét dunaújvárosi látogatására elkísérte Jakumetovic Rozália (kép), a Vukovári Magyarok Egyesületének elnök asszonya is. | |
| 2017-09-00 | A hónap műtárgya - Mátyás király ezüstdénárjai | 2016. október - I. Mátyás 32 éves uralkodása idején a az adó- és pénzügyeket is megreformálta: ennek részeként új, értékálló pénzt veretett. Az Intercisa Múzeum gyűjteményéhez tartozó ezüstdénárok lelőhelye ismeretlen, magángyűjteményből kerültek az intézmény birtokába. | |
| 2017-09-00 | A hónap műtárgya - Római kori mécses Dunaújvárosból | 2017. szeptember - 2017 júliusában, megelőző feltárás során került elő egy kétlángú mécses az egykori Intercisa vicusából, azaz polgári településéről. A mécses majdnem ép, csak egyik égőnyílásnál törött, discusán elnagyolt, felületesen kidolgozott virágszirmokat idéző motívum látható. Fogója háromszög alakú, levélmintával díszített. Az égőnyílásoknál jól látható az egykori égetés során lerakódott korom. | |
| 2017-08-30 | Baráti kapcsolatban. Testvérvárossá válik | Vukovár delegációja látogatott városunkba augusztus 29-én, és a településvezetők aláírták a testvérvárosi kapcsolat felvételéről szóló szándéknyilatkozatot. | |
| 2017-08-18 | A százéves harqang történetét kutatják | A lakosság segítségét kéri az Intercisa Múzeum egy közel száz éve készült harang történetének felderítéséhez. | |
| 2017-08-17 | A kazah kapcsolat | A hét végén rendezték meg Bugacon az Ősök napja hagyományőrző fesztivált, amellyel a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állítottak emléket a szervezők. Díszvendégként ott volt Farkas Lajos (kép), az Intercisa Múzeum igazgatója is. | |
| 2017-08-16 | Keresik a harang múltját | Az Intercisa Múzeum felhívással fordult a lakosság felé egy harang ajándékozás kapcsán. | |
| 2017-08-05 | Régészeti feltárásokról. Az Árpád-korból származnak a gerendák | Az elmúlt hetekben több jelentős régészeti feltárás is zajlott a város területén. A római kortól a kora középkorig - elmerültünk. | |
| 2017-08-02 | Békeidőkről, tovább | Az "Azok a boldog békeidők..." című kiállítás Perkátán a Győry-kastélyban még nyár végéig megtekinthető. | |
| 2017-08-00 | Világörökséggé lehetünk... | Magyarország is nevez annak érdekében, hogy a római kori erődítményrendszer, a limes - amelynek Intercisa is tagja volt -, az UNESCO által a világörökség részévé váljon. Nyilatkozik Visy Zsolt, a világörökségi nevezés előkészítéséért felelős miniszteri biztos; Cserna Gábor polgármester; Menyhártné Dr. Zsiros Mária, a Limes Szövetség tagja és Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója. | |
| 2017-08-00 | A hónap műtárgya - Lövedék a Dunapentelei iskola falából | 2017. augusztus - A hónap műtárgya egy vaslövedék, amely a II. világháború idején csapódott bele a dunapentelei iskola falába és 1995-ben, ajándékként került intézményünk tulajdonába. Maga a lövedék 11 cm hosszú, sérült és a fele hiányzik. A lövedék pontos kora ismeretlen, 1944-ben vagy 1945-ben csapódhatott az iskola falába, több mint valószínű, hogy az 1944 karácsonyának második napján lezajlott bombázás során vagy a falu felszabadítása alatt 1945. január-február fordulóján. | |
| 2017-07-13 | Váratlan vendégek | Második hete zajlik a régi római kori kőtár szomszédságában található terület régészeti feltárása. A szakembereknek az olykor extrém időjárási feltételek mellett néhány nem várt vendég ténykedései is gondot jelentettek. | |
| 2017-07-10 | Ásatások a kőtár mellett. Egy régészeti feltárás izgalmai | Az egykori ókori római Intercisa település polgári városrészének területén kezdődött régészeti kutatás a napokban a Rómain, az ókori kőtár szomszédságában. | |
| 2017-07-07 | Víz alatti építmény a Dunában. Római kori kikötőt is rejthet a Duna | Már a nemzetközi kutatói és régészeti szakma érdeklődését is felkeltette a Szalki-sziget térségében dokumentált víz alatti építmény, amelynek feltárása jelenleg is zajlik. A friss eredményekről tartottak tájékoztatót július 6-án a múzeumban. | |
| 2017-07-07 | Kincsek a Duna mélyéről. Felratos, domborműves római kori kövek | Újabb római kori feliratos, faragott kövek kerültek elő a Duna medréből a tavaly felfedezett több, mint tízezer négyzetméteres kiterjedésű víz alatti építményrendszer romjaiból a Szalki-szigetnél. | |
| 2017-07-07 | Huszonkilenc (kishír) | A kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió válogatása várja egész nyáron a kerámiák kedvelőit az Intercisa Múzeumban. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-07-07 | Római kori kerámia is előkerült. Ásatásokat végeznek a kőtár mellett | Dunaújvárosban egy látogatóközpontot alakítanak ki, tervezik a kőtár tájrekonstrukcióját és egy edényégető kemence védőépületének kialakítását is. A látogatóközpontot a jelenlegi gördeszka pálya területére tervezik. | |
| 2017-07-07 | Keszi Tamást üldözi a bronzkor. Attila sírjának megtalálása vonzotta a régészeti pálya felé | Keszi Tamás régész az Intercisa Múzeum meghatározó személyisége. Pályakép. | |
| 2017-07-06 | Sem magasság, sem mélység nem rettent! | "Sem magasság, sem mélység nem rettent!" Ezzel a címmel rendeztek nemzetközi emlékkonferenciát a reformáció 500. évfordulója alkalmából. | |
| 2017-07-01 | Kerámiakincsek a múzeumban | Megnyílt a Válogatás a Nemzetközi Kerámia Stúdió gyűjteményéből az Intercisa Múzeum 2. emeleti kiállítótermében június 30-án, pénteken este öt órakor, és augusztus 24-ig tekinthető meg. | |
| 2017-06-30 | Időutazás a Múzeumok Éjszakáján. Fűszeres uborka, vegyes kása és gyümölcsös köles a tábori lakomán | Színes programokkal várták az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján. | |
| 2017-06-30 | Limesi történelem és turisztika. Látogatóközpont, kőtár és edényégető kemence | Látogatóközpont építését, a kőtár felújítását és egy edényégető kemence védőépületének kialakítását tervezik városunkban. | |
| 2017-06-29 | Csók István tanítványáról (képaláírás) | A Pentele Baráti Kör képviseletében tartott előadást június 28-án Pálinkás Bertalan az Intercisa Múzeum II. emeleti előadótermében Galla Endre festőművész életéről és munkásságáról. Az előadást a Dunaújvárosi Vegyeskar mini koncertje vezette fel, akik közé az előadó is beállt énekelni. Pálinkás Bertalan felolvasta a művész unokája, Gergely Andrea üzeneté is. (teljes szöveg) | |
| 2017-06-26 | Mozgalmas múzeumi éjszaka | Június 24-én az Intercisa Múzeum és a Kortárs Művészeti Intézet is programgazdag "esti" üzemmóddal várta a tárlatjáró közönséget. | |
| 2017-06-23 | A rendőrségi kiállítás végén a Móra iskola szakkörösei kapták a Lego-készletet | A Móra Ferenc Általános Iskola diákjai idén is megkapták a múzeumi kiállítás legójátékait. | |
| 2017-06-20 | Újraéledt hagyomány: Múzeumkerti este. Koncert az udvaron | Most már bizonyos, hogy újraéledt, és folytatódik az Intercisa Múzeum hagyományos Múzeumkerti este sorozata. június 16-án volt a nyitány. | |
| 2017-06-20 | Adományok a Móra iskolának | A Móra Ferenc Általános Iskola diákjai idén is megkapták a múzeumi kiállítás legójátékait. Jövőre mentős kiállítást terveznek...
| |
| 2017-06-19 | Kilátó is a tervekben. Pályázati döntések | A június 15-iközgyűlésen több támogatási kérelemről, pályázatról és fejlesztési elképzelésről is szavazhattak a képviselők. a TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) keretében több, a helyi turizmus fejlődését segítő pályázat előkészítését már megkezdte az önkormányzat. E forrásokból valósulhatna meg a Monbach kúria látogatóközponttá történő átalakítása, valamint az Intercisa Múzeum átköltözése. a felső Duna-parton, a sétány mentén egy kilátó épülne, amelynek a látványtervei már korábban elkészültek. Számos iskolai alapítványt is támogat az önkormányzat. aAváros egészét érintő felújításról is döntöttek a képviselők. Hamarosan új testvérvárosa lehet Dunaújvárosnak, s horvátországi Vukovárral szeretnének partneri kapcsolatokat kialakítani. | |
| 2017-06-19 | Vegyeskar a múzeumban (képaláírás) | A Múzeumkerti esték nyitányaként június 17-én, szombaton kiváló produkcióval lepte meg lelkes közönségét a Könyves Ágnes és Kurucz Gergely vezette Dunaújvárosi Vegyeskar. (teljes szöveg) | |
| 2017-06-16 | Százhetven millió felújításra. Új buszvárók, nyílászárócsere, útjavítás | Közgyűlés. Turizmusfejlesztési támogatásra pályázna az önkormányzat, két tervet kíván benyújtani: látogatóközpont kialakítása a Mondbach kúriában és a kúria melletti tér megújítása, illetve az Intercisa Múzeum átköltöztetése, kialakítása a Magyar úti malom épületében. | |
| 2017-06-13 | A tehetségek fejlesztése volt a céljuk | Sikeresen zárult tehetséggondozást támogató pályázati program, amelyet a perkátai Szivárvány óvoda valósított meg az elmúlt egy évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. | |
| 2017-06-02 | Régészet (kis hír) | A régészet iránt érdeklődőket várták múlt szombaton délután az Intercisa Múzeumba. Az intézmény udvarán lehetőség volt egy rekonstruált bronzkori sír feltárására, a gyerekeket játékos kincskeresés várta az épületben. (teljes szöveg) | |
| 2017-06-02 | Hiteles várostörténet, közösségi intézmény. Farkas Lajos kertészkedik, olvas, utazgat és unokázik szabadidejében | Szakmai elismerésben részesült az Intercisa Múzeum, sőt, az ország öt legjobbja közé került. Beszélgetés a díj apropóján Farkas Lajossal, a múzeum vezetőjével. Portré. | |
| 2017-06-00 | A hónap műtárgya - Gemmacsüngős, aranymedállal díszített gagátgyöngysor Dunaújvárosból | 2016. szeptember - Gemmacsüngős, aranymedállal díszített gagátgyöngysor Dunaújvárosból. A hónap műtárgyául választott gyöngysort Intercisa délkeleti temetőjének 57. sírjában találták, egy gazdag női halott nyakában. A gyöngysor elemei gagátból készültek, a rajta lévő aranymedál kör alakú. | |
| 2017-06-00 | A hónap műtárgya - Avar mécses Dunaújvárosban | 2017. június - A mécses 1966-ban került elő egy leletmentés során. A feltárásra a Vígadó és a kórház mögötti Duna-parton került sor. A mécses a 28. számú, földbemélyített házból került elő, ennek használatát a leletanyagot közlő Bóna István 620-670 közöttre keltezte. A mécsest kézzel formálták, hengeres testének egyik végén sérült fogantyúja van, a másik végén lyuk a kanóc számára. | |
| 2017-05-29 | Ásatás a régészet napján (képaláírás) | A régészet napján, május 27-én szombaton délután az Intercisa Múzeum udvarán rekonstruált bronzkori sír feltárásában vehettek részt szakértő segítséggel a gyerekek és szüleik | |
| 2017-05-22 | A legjobb öt között. Felfigyeltek az intézményre | Négy éve vette át az Intercisa Múzeum vezetését Farkas Lajos (kép), akit a Múzeumok Majálisán átvett elismerő oklevél apropóján kérdeztünk az intézmény jelenlegi helyzetéről és jövőbeni törekvéseiről. | |
| 2017-05-20 | Töretlenül haladnak a cél felé. Továbbra is lendületben a rekordkísérlet | Jelentjük: május 19-én, pénteken lapzártánkig minden az előre megszabott menetrendszerint halad, azaz jó úton araszol előre a május16-án, kedden délután indult újraélesztési rekordkísérlet, amelynek helyszíne a Dózsa mozicentrum aulája. | |
| 2017-05-20 | Kortárs klasszikusok (képaláírás) | Különleges zenés esttel lepte meg közönségét május 19-én este az Intercisa Múzeum. A Kortárs klasszikus - experimentális koncerten Dóra Attila - szaxofonok, klarinétok és preparált fúvós hangszerek -, valamint Nagy Ákos - elektronikus hangkeltő eszközök és hangszerek - közös produkcióját hallgathatta a nagyérdemű. (teljes szöveg) | |
| 2017-05-19 | Szakmai elismerést kapott a múzeum | A Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület Az év múzeuma pályázatán elismerő oklevélben részesült az Intercisa Múzeum a közönségkapcsolati munkában elért eredményeiért, valamint a múzeum, mint közösségi tér megteremtésére tett erőfeszítéseiért. | |
| 2017-05-18 | Elismert múzeumunk. A legjobb ötösben | Az ország legjobb öt múzeuma közé került be a szakmai zsűri szavazati alapján az Intercisa Múzeum. | |
| 2017-05-13 | Építészek fóruma. Építészeti gyűlás történelmi helyen | Szakmai szemmel is megvizsgálták városunkat azok az építészek, akik május 12-én, pénteken nálunk találkoztak. | |
| 2017-05-12 | Hisztériakeltés, káosz, anarchia | Aktuálpolitikai kérdésekről tartott előadást a közelmúltban Bayer Zsolt újságíró az Intercisa Múzeumban. | |
| 2017-05-05 | Bayer Zsolt városunkban | Teltház fogadta az Intercisa Múzeumban Bayer Zsoltot, a Magyar Idők publicistáját, az Echo tv műsorvezetőjét. Aktuálpolitikai kérdésekről tartott előadást. | |
| 2017-05-05 | Szabó Zsolt bojkottálja a múzeumot (kis hír) | Sajtótájékoztatót szervezett a Párbeszéd Magyarország helyi szervezete az Intercisa Múzeum elé múlt csütörtökön, Bayer Zsolt előadását megelőzően, tiltakozásul, hogy egy városi kulturális intézmény aktuálpolitikai rendezvénynek ad helyet. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-05-00 | A hónap műtárgya - Tintatartók | 2016. augusztus - Tintatartók. Az Intercisa Múzeumban fellelhető tintatartók különböző korokból, emellett eltérő időpontokban kerültek be a gyűjteménybe. Összesen hat darab, nagy részüket a néhai Szórád Márton Általános Iskola ajándékozta a múzeumnak a az 1980-as években. | |
| 2017-05-00 | Ózdi kötődésűek a közönség soraiban. Klubnap az Intercisa Múzeumban | Beszámoló az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) helyi szervezetének klubnapjáról, amelyet az Intercisa Múzeumban tartottak 2017. április 20-án. A klubnapon dr. Nagy Péter mutatta be "A Rima vonzásában: Az ózdi helyi és gyári társadalom a késő dualizmustól az államosításig" című kötetét. | |
| 2017-04-28 | Életmentő percek. Az ismeretek hiánya bizony gond | A társasházi közös képviselőknek tartott bemutatóval egybekötött tájékoztató fórumot április 27-én, csütörtökön a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség az Intercisa Múzeumban. | |
| 2017-04-28 | Telt ház volt (képaláírás) | Bayer Zsolt író, a Magyar Idők konzervatív közéleti napilap publicistája volt április 27-én az Intercisa Múzeum igazgatójának meghívására a vendég, aki aktuálpolitikai kérdésekről tartott előadást. Már érkezésének híre is megmozgatta a városi közvéleményt, előadása pedig telt házat vonzott. (teljes szöveg) | |
| 2017-04-22 | A pandúr kortól napjainkig | A pandúr kortól napjainkig - A rendészet története címmel nyílt kiállítás április 21-én délután az Intercisa Múzeum második emeleti kiállítóterében. | |
| 2017-04-21 | OMBKE-gyűlés: könyvbemtatóval | Dr. Nagy Péter történész A Rima vonzásában (Az ózdi helyi és gyári társadalom a késő dualizmustól az államosításig) című könyvét mutatták be április 20-án, csütörtökön a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület helyi csoportjának ülésén. | |
| 2017-04-21 | Közgyűlés | 2017. április 21. | |
| 2017-04-20 | A pandúroktól máig. Katasztrófavédők és rendőrök megyei napja | Ebben az évben Dunaújváros ad otthont a Szent György és Szent Flórián ünnepe alkalmából megrendezendő közös Fejér Megyei Rendőr és Katasztrófavédelmi Napnak. | |
| 2017-04-18 | Egy új kor története | Április 13-án, csütörtökön nyílt meg az Országos Bélyegmúzeum Egy új kor kezdete - 500 éves a reformáció című kiállítás az evangélikus templomban. | |
| 2017-04-13 | Az édességipar tojásnyuszija | Hogyan is kerül a nyuszitojás az asztalra, avagy milyen örök érvényű tartalmat rejt a húsvéti hagyomány. Erre kerestük a választ Balogh Pál Géza (kép) néprajzos-muzeológussal, az Intercisa Múzeum munkatársával. | |
| 2017-04-13 | A hamutól a mángorlóig. Berzselt tojásokat is készítettek a múzeumban | Szombaton családi napot tartottak az Intercisa Múzeumban. | |
| 2017-04-10 | Nyulak, kacsák, tojások | Húsvéti készülődés elnevezéssel ingyenes családi délutánra várták az érdeklődőket április 8-án, szombaton az Intercisa Múzeumba. | |
| 2017-04-07 | Hatszáz éves közös történelem. Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia | Egyedüli vidéki városként Dunaújvárosban, az Intercisa Múzeumban lehet megtekinteni a Visegrádtól Visegrádig című kiállítást, amely a V4-ek együttműködésének történetét mutatja be. | |
| 2017-04-07 | Irodalom és képzőművészet | Dunai Limes címmel új irodalmi és kulturális folyóirattal gazdagodott a város, melynek ünnepélyes bemutatója kedden volt az Intercisa Múzeumban. | |
| 2017-04-06 | Visegrádi négyek az Intercisában | Visegrádtól Visegrádig címmel nyílt kiállítás az Intercisa Múzeum aulájában. Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia kapcsolatát mutatja be. | |
| 2017-04-06 | Intercisa Múzeum időszakos kiállítása (képaláírás) | Intercisa Múzeum időszakos bemutató: Visegrádtól Visegrádig címmel látható kiállítás (teljes szöveg) | |
| 2017-04-05 | Új irodalmi és kulturális folyóirat mutatkozott be | Dunai Limes címmel új, igényes irodalmi és kulturális folyóirattal gazdagodott Dunaújváros, melynek ünnepélyes bemutatójára április 4-én került sor az Intercisa Múzeumban. A csapatot összetartó alapító főszerkesztő Pálinkás István. | |
| 2017-04-05 | Friss Dunai Limes a múzeumban | Megjelent a Dunai Limes kulturális folyóirat mutatványszáma. A szerkesztőség tagjai április 4-én, kedden az Intercisa Múzeumban beszéltek terveikről, elképzeléseikről. | |
| 2017-04-03 | A Visegrádi Négyek | Sokak számára lehet joggal és okkal példaértékű a több évszázados múltra visszatekintő "Visegrádi összefogás". Túl a diplomácián. | |
| 2017-04-01 | A négyek szövetsége | Március 31-én délután nyílt meg a Visegrádtól Visegrádig címet viselő kiállítás az Intercisa Múzeumban. | |
| 2017-04-00 | A hónap műtárgya - Húsvéti tojás | 2016. március - Húsvéti tojás. A pirosra festett, virágmintákkal díszített tojások 1966-ban kerültek az Intercisa múzeum néprajzi gyűjteményébe. | |
| 2017-03-27 | Egy kapcsolat kezdetén | A múlt héten városunkba látogatott Bosznia-Hercegovina nagykövete, Aleksandar Dragicevic. Mozgalmas körútja végén kérdeztük az Intercisa Múzeumban. | |
| 2017-03-23 | A nagykövet látogatása. Fogadástól tárlatvezetésig | Március 22-én Aleksandar Dragicevic, Bosznia-Hercegovina nagykövete érkezett városunkba - találkozók sora várta. | |
| 2017-03-16 | Közgyűlés | 2017. március 16. | |
| 2017-03-00 | A hónap műtárgya - Falióra és az idő | 2016. július - Falióra. A virágmintával díszített óra 1954-ben került az Intercisa Múzeum néprajzi gyűjteményébe Veress Éva gyűjtése nyomán. | |
| 2017-03-00 | Gondolatok Gombos István retrospektív kiállításához és kiadványához | Gombos István (dunaújvárosi ötvös-iparművész) kiállítása a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban 2017. november 3-tól volt látható. | |
| 2017-02-23 | Látogatás. Horvát nagyköveti látogatás | Városunkba látogatott február 21-én dr. Gordan Girlic Radman, Horvátország budapesti nagykövete és Skenderovic Marin, a Horvát Idegenforgalmi Közösség vezetője. | |
| 2017-02-23 | Kikötőt is rejthet a Duna. Titkok a folyam fenekén | Idén tavasszal tovább folytatódnak a búvárrégészeti feltárások a Szalki-sziget menti folyammedernél. | |
| 2017-02-21 | Zombor ünnepén jártak | Február 17-én ünnepelte a vajdasági Zombor városa, hogy 1749-ben, ezen a napon szabad királyi város lett. A dunaújvárosi küldöttség Friedrichné Pethő Ilona, kabinetfőnök, Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója, valamint Farkas Márta, a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola igazgatója együttműködésről is tárgyalt. | |
| 2017-02-16 | Közgyűlés | 2017. február 16. | |
| 2017-02-06 | Múzeumi nap, ingyen. Látványtár, vártúrák, őskor: múzeumi nap | Február 5-én délután ingyenes volt a belépés az Intercisa Múzeumba. | |
| 2017-02-00 | A hónap műtárgya - Római plumbata Baracsról | 2016. június - Római plumbata Baracsról. Lévay Zoltán ajándéka a múzeumnak egy speciális római fegyver, a dobónyíl. A baracsi tárgy jelenlegi állapotában alig 13,7 cm hosszú. Három élű, szakállas hegye vasból készült. | |
| 2017-02-00 | A honfoglalás előtti magyarság szállásterületei. Vékony Gábor (1944-2004) emlékének | Keszi Tamás tanulmánya a magyar nép honfoglalás előtti szálláshelyeiről. | |
| 2017-02-00 | A hónap műtárgya - Bronzkori koponyamaszk Iváncsáról | 2017. február - Az arccal felfelé fekvő koponyamaszk a nagyrévi kultúra településének egyik hulladékkal feltöltött gödréből származik. Az arckoponya széle nem töredezett, hanem lesimított. Nem szétdúlt sírból származó töredékkel van tehát dolgunk, hanem gondosan feldolgozott műtárggyal. Feltűnő, hogy a felső állkapocs valamennyi foga hiányzott. | |
| 2017-01-16 | Intercisa Múzeum: tervek. Múzeum, a kultúrközpont | Nagysikerű tavalyi kiállítás- és rendezvénysorozat után az idén is nagy tervekkel készül a múzeum. Népszerű kultúrközponttá szeretne válni a városi múzeum, és a jelek szerint a legjobb úton halad. | |
| 2017-01-04 | Az Intercisa Múzeum állandó kiállítása (képaláírás) | Az Intercisa Múzeum állandó kiállítása: Dunaújváros története az őskortól az 1970-es évek közepéig | |
| 2017-01-00 | A hónap műtárgya - Cikádafibulák az Intercisa Múzeum gyűjteményéből | 2017. január - A hónap műtárgya nem egy tárgy, hanem egy tárgytípus, a cikádafibulák. A fibula nem más, mint ruhakapcsoló tű, a cikáda rovar alakú díszek gyűjtőneve. Egyaránt cikáda névvel illetik a kabóca, méh, légy vagy sáska lakú tárgyakat. Az Intercisa Múzeum gyűjteményében egyaránt találhatók római- és népvándorlás kori cikádafibulák. | |
| 2016-12-31 | Nem a hamu őrzése | Vámos Gabi (kép) még csak 26 éves. Nemrég fejezte be néprajzi tanulmányait az ELTE-n, ezt követően kezdett el dolgozni a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban. | |
| 2016-12-27 | Intercisa Múzeum időszakos kiállítása (képaláírás) | Az Intercisa Múzeum időszakos kiállításaként a Virtuális vártúrák című tárlata látható. (teljes szöveg) | |
| 2016-12-22 | Az Intercisa Múzeum állandó kiállítása (képaláírás) | Az Intercisa Múzeum állandó kiállítása: Dunaújváros története az őskortól az 1970-es évek közepéig címmel várja a látogatókat. (teljes szöveg) | |
| 2016-12-19 | Könyvtártól a múzeumig | Advent negyedik hétvégéjén is temérdek program várta a polgárokat. December 17-én, szombaton délután két izgalmas program is csábította a családokat. A József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárában kiállítás, valamint játék- és könyves börze várt kicsiket és nagyokat. Az Intercisa Múzeumban a történelmi és néprajzi kiállítások mellett a karácsonyra hangolt kézműves-foglalkozások és játékok szolgáltak kikapcsolódásként. | |
| 2016-12-16 | Virtuális kalandozás a középkori várakban. Háromdimenziós bemutató a több ezer éves épületekről | A múzeum legújabb kiállításán a középkori várak 3D-s modelljei segítségével megtudhatjuk, hogyan is néztek ki az épületek. | |
| 2016-12-15 | Közgyűlés | 2016. december 15. | |
| 2016-12-12 | Vár a múzeumban | Idei utolsó időszaki kiállítását nyitotta meg december 9-én az Intercisa Múzeum Középkori várak - Virtuális vártúrák címmel. A formabontó tárlatot Buzás Gergely régész ajánlotta a megjelentek figyelmébe. | |
| 2016-12-00 | A hónap műtárgya - Molnár István Károli féle Új Testamentoma | 2016. december - A műtárgy egy Károli Gáspár féle „Új testamentom”. Egyik különlegessége korában rejlik: 1873-ban adta ki a Brit és Külföldi Biblia Társulat Pesten. Másik különlegessége pedig eredeti tulajdonosa és annak családja: tulajdonosa Molnár István, Pentelei Molnár János édesapja volt. A kötet 20,5 cm hosszú, 14 cm széles, restaurált állapotban található az Intercisa Múzeum gyűjteményében. | |
| 2016-11-24 | Ékszerek és Ki mit tud? | Iskolahetet tartottak a Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Általános Iskola egységében. | |
| 2016-11-21 | A forradalom nálunk. A forradalom Sztálinvárosban | Az Intecisa Múzeum történész-muzeológusa Kronászt Margit (kép) tartott előadást a sztálinvárosi 1956-os eseményekről a József Attila Könyvtárban november 15-én, kedden. | |
| 2016-11-19 | Víz alatti régészet. Az elsüllyedt múlt vallatása | Egészen páratlan előadást tartott dr. Tóth János Attila (kép) november 18-án, pénteken a víz alatti régészet történetéről az Intercisa Múzeumban. | |
| 2016-11-18 | Libavarrók | A Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozatának részeként az Intercisa Múzeumban családi délutánt rendeztek, ahol kézműves foglalkozás és előadások várták az érdeklődőket szombat délután. | |
| 2016-11-18 | Sztálinváros a forradalomban | Sztálinváros 1956- A kutatások tükrében címmel tartott előadást a József Attila Könyvtárban Kronászt Margit, az Intercisa Múzeum történész-muzeológusa. A moderátor Farkas Lajos, a múzeum igazgatója volt. | |
| 2016-11-18 | Ortodox emlékek a múzeumban. Az egykori pentelei kolostorral egy időben épült a szerb Studenica | Szerbia egyik legszebb kolostorát ismerhetjük meg az Intercisa Múzeum legújabb időszaki kiállításán. | |
| 2016-11-16 | Az '56-os forradalom Sztálinvárosban | A három hete betegség miatt elmaradt előadást pótolták november 15-én a József Attila Könyvtárban, ahol Kronászt Margit történész-muzeológus beszélt a városunkban hatvan évvel ezelőtt lezajlott eseményekről. | |
| 2016-11-16 | Pentele - 1956-ban | Tudományos alaposságú előadást tartott 1956 sztálinvárosi eseményeiről november 15-én, kedden délután a József Attila Könyvtárban Kronászt Margit (kép) történész-muzeológus. | |
| 2016-11-15 | Keddi előadás: Sztálinváros 1956 | Az Intercisa Múzeum és a József Attila Könyvtár szervezésében november 15-én, kedden 17 órától Sztálinváros 1956 - a kutatások tükrében címmel tart előadást Kronászt Margit, történész-muzeológus. | |
| 2016-11-14 | Szerb kincsek. Szerb egyházi művek a helyi múzeumban | Szemkápráztató egyházi és képzőművészeti kincsekből nyílott kiállítás november 11-én, pénteken az Intercisa Múzeumban. | |
| 2016-11-14 | A múzeumi családi napok közönsége. Népszokás-kultúra | Családi nap volt a városi Intercisa Múzeumban november 12-én, szombaton délután: jövendő látogatókat neveltek. | |
| 2016-11-12 | Szerb értékek (képaláírás) | Studenica - középkori szerb művészet gyöngyszeme! Ezzel a címmel nyitott kiállítást a dunaújvárosi Intercisa Múzeum november 11-én, pénteken este. A megnyitón jelen volt Diogenis Valavanidis, a budapesti szerb nagykövetség kulturális attaséja, Koszta Vukovits, a szentendrei szerb egyházi múzeumigazgatója, Gombos István, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere, Izsák Máté, a megyei jogú város oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának a vezetője. A kiállítást megnyitotta Farkas Lajos múzeumigazgató. (teljes szöveg) | |
| 2016-11-03 | Megújultak a programok | Megújult múzeumpedagógiai kínálattal készül a 2016/2017-es tanévtől a dunaújvárosi Intercisa Múzeum. | |
| 2016-11-00 | Rejtélyes építmény a Dunában | Beszélgetés dr. Tóth János Attila búvárrégésszel, a közelmúltban a Dunából felhozott római kori feliratos és domborműves kőemlékekről. A kutatás az Intercisa Múzeum és a ráckevei Árpád Múzeum együttműködésével jött létre, a dunaújvárosi önkormányzat pedig másfél millió forinttal támogatta. Nyilatkozik Cserna Gábor polgármester. | |
| 2016-10-31 | A spártai futó. A spártai ultrafutó derűje | Dr. Szabó Zoltán belgyógyász főorvos a közelmúltban sikerrel teljesítette a világ egyik legnehezebb ultrafutó versenyét. Beszámolója az Intercisa Múzeumban október 28-án, pénteken este volt. | |
| 2016-10-29 | Így lettem spártai | Dr. Szabó Zoltán (kép) több mint emberfeletti teljesítménnyel tudta le az idei Spartathlont. Egy igazi spártai tartott visszatekintést október 28-án, pénteken az Intercisa Múzeumban. | |
| 2016-10-28 | Víz alatti régészek. Értékes leletekre bukkantak a Duna medrében | A Szalki-sziget fölött, a Dunában elhelyezkedő egy hektáros területen értékes leletekre bukkantak. Lehetséges, hogy az intercisai katonai kikötő egyes elemei állhatnak a part közelében. | |
| 2016-10-27 | Római kori leletre bukkantak! Szenzációs felfedezés! | Római kori feliratos és domborműves kőemlékek kerültek felszínre a Duna medréből Dunaújvárosnál. Nagy kiterjedésű kő-fa szerkezet víz alatti maradványainál búvárok végeztek felderítő merüléseket dr. Tóth J. Attila búvárrégész vezetésével. | |
| 2016-10-26 | Josip Broz Tito arcai | A Brioni titkos találkozó címmel tartott előadást a József Attila Könyvtárban Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója októbeer 24-én, hétfőn délután. | |
| 2016-10-25 | A három arcú Tito | Az eredetileg tervezett Sztálinváros 1956 című előadás betegség miatt elmaradt a József Attila Könyvtárban október 24-én. A helyettesítést Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója vállalta magára, aki hasonló, és ugyancsak témába vágó előadással készült az érdeklődőknek a Brioni titkos találkozó címmel. | |
| 2016-10-25 | Tito, a láncos kutya | Betegség miatt elmaradt az október 24-e, hétfőre meghirdetett Sztálinváros 1956 című előadás, helyette Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója tartott előadást Josip Broz Titonak az 1956-os magyar forradalomban betöltött szerepéről "A Brioni titkos találkozó " címmel a József Attila Könyvtárban. | |
| 2016-10-22 | Valami nagy dolog van itt! Búvárok és régészek | Rendkívül izgalmas felfedezések ígérkeznek a város északi határában, a Duna medrében, búvárrégészektől. Másfél millió forinttal támogatta Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata a kutatást, melyről október 21-én tájékoztattak az Intercisa Múzeum udvarán a régészek. | |
| 2016-10-22 | Titokzatos építményt rejt a Duna medre | Feliratos és domborműves kőemlékek kerültek felszínre a Duna medréből Dunaújvárosnál, a Szalki-sziget északi részénél, a dunaújvárosi Intercisa Múzeum és a ráckevei Árpád Múzeum kutatási együttműködésének keretében. Az eredményeket sajtótájékoztatón ismertették. | |
| 2016-10-21 | A Brioni titkos találkozó (kishír) | Az Intercisa Múzeumtól kapott tájékoztató szerint az október 24-re hétfő 17 órára tervezett program, Kronászt Margit: "Sztálinváros 1956 - A kutatások tükrében" című előadás, betegség miatt elmarad a József Attila Könyvtárban. Helyette Farkas Lajos, a múzeumigazgató jóvoltából levetítik "A brioni titkos találkozó - Tito és Hruscsov megbeszélése az 1956-os magyarországi eseményekről" című dokumentumfilmet. A vetítés október 24-én, hétfőn 17 órakor kezdődik a városi könyvtárban. A programra belépés díjtalan. (teljes szöveg) | |
| 2016-10-14 | Néprajzi időutazás. A lakodalomtól a nyári munkáig | Megújult az Intercisa Múzeum Dunaújváros töreténete az őskortól az 1970-es évekig című állandó kiállítás néprajzi szobája. | |
| 2016-10-08 | Tisztaszobát nyitottak | Átadóünnepségre várták október 7-én az érdeklődőket az Intercisa Múzeumba, a Dunaújváros története az őskortól az 1970-es évekig című állandó kiállítás megújult néprajzi szobájának avatójára. | |
| 2016-10-08 | Marimba-zene (képaláírás) | Palotás Gábor Marimba Clouds című akusztikus zenei koncertjére várták október 7-én az érdeklődőket az Intercisa Múzeumba. A művész marimbára írt és elektronikával kísért műveket adott elő, amelyek közül három dunaújvárosi kötődésű zeneszerző, jelesül Balogh Máté, Baráth Bálint és Nagy Ákos művei is elhangzottak a hangversenyen. (teljes szöveg) | |
| 2016-10-05 | Sok a program. Még várják a jelentkezőket | A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében november közepéig kínál programokat az Intercisa Múzeum. Egyelőre kevesen jelentkeznek. | |
| 2016-10-00 | A titkos brioni találkozó | Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatójának írása. | |
| 2016-10-00 | Egy vérből valók vagyunk | Farkas Lajosnak, az Intercisa Múzeum igazgatójának beszámolója, aki a horvátországi Karacson tartott előadást a reformáció helyi történetéről. | |
| 2016-09-27 | Ötvenöt témában döntöttek | A közgyűlés rendeletet alkotott a legutóbbi ülésén a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról. Elfogadták az önkormányzat első félévi pénzügyi beszámolóját, aktualizálták az idei költségvetési rendeletet. Rendőrkutya helyett dologi kiadásokra költheti a kapitányság a nyáron megítélt 600 ezer forint támogatást. A Római városrészi körzeti megbízott irodáját áthelyezik. A közgyűlés elfogadta a helyi Integrált Területi Program, az építési szabályzat, valamint a településrendezési eszközök módosítását, meghozta a sportlétesítmények fejlesztésére, illetve a volt vidámparki telekalakításhoz szükséges döntéseket. A város részt vesz a Jedlik Ányos Terv elektromos töltőállomás alapprogram pályázatán. Az önkormányzat átvállalja az Innopark területrendezési költségeit, majd jóváhagyta az Intercisa Múzeum SZMSZ-ét és a 7 éves továbbképzési tervét, nem volt ellenvetés a Bartók Kamaraszínház létszámmódosítása ellen sem. Egyetértettek a Dunaújvárosi Óvoda logopédus igényével. Az önkormányzat csatlakozik a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázathoz. Döntöttek a 16. sz. felnőtt háziorvosi körzet helyettesítő orvosáról és más egészségügyi témakörökről. A Hajléktalanok Átmeneti Otthonában új szolgáltató gondoskodik az étkeztetésről. Az önkormányzat árajánlatot kér a tévés archívum digitalizására, valamint a hivatal internetes honlapjának üzemeltetésére.
| |
| 2016-09-23 | Egyedülálló örökség Kallós Zoltán gyűjteményéből | Mogyorósi Ágnes néprajzkutató, muzeológus nyitotta meg az Intercisa Múzeumban Kallós Zoltán gyűjtőútjainak textilcsodáit bemutató tárlatot. | |
| 2016-09-23 | Textilcsodák sokasága | Kallós Zoltán gyűjtőútjának textilcsodái címmel várja az érdeklődőket az Intercisa Múzeum aktuális időközi kiállítása. | |
| 2016-09-21 | Körséta a városban | Az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozatában szeptember 20-án, kedden a városi főépítész vezette körbe a diákokat a nevezetes épületekhez.
| |
| 2016-09-17 | A babák titokzatos világa. Baba,úzeum az Aprók Házában | Közel háromszáz új lakója van a Dunaújvárosi Óvoda Aprók Háza egységének. Borbély Csaba páratlan, közel háromszáz darabot számláló babagyűjteménye otthonra lelt és várja fiatal és korosabb látogatóit. | |
| 2016-09-17 | Telve tervekkel a könyvtár | Ősszel újra élettel teltek meg a József Attila Könyvtár termei is a nyári szünet után. Bőven kínálnak programot. Tóth Éva intézményvezető ismertette az Országos Könyvtári Napok programjait, az Intercisa Múzeummal együtt tervez előadást október 23 kapcsán, valamint a gyermekkönyvtár pályázati támogatásból megvalósuló programjait. | |
| 2016-09-16 | A csodás textil (képaláírás) | Kallós Zoltán erdélyi és moldvai gyűjtéseinek eredményeként létrejött óriási tárgyi anyagából a textilkincsek bemutatására vállalkozó kiállítás nyílt szeptember 15-én, csütörtök délután az Intercisa Múzeumban. A megnyitón Vámos Gabriella és Mogyorósi Ágnes néprajzos muzeológusok. Középen Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója. (teljes szöveg) | |
| 2016-09-16 | Valami új Dunaújvárosban az Inetrcisa Múzeumban | A dunaújvárosi Inetrcisa Múzeum bemutatása. | |
| 2016-09-13 | Kallós Zoltán gyűjteményéből | Kallós Zoltán gyűjtőútjainak textilcsodái címmel szeptember 15-én, csütörtökön délután mutatkozik be az Intercisa Múzeum új időközi kiállítása. | |
| 2016-09-09 | Államfői szinten. Templom avatás | A horvátországi Karancs református temploma kétszáz éves. Az évfordulós ünnepségen mondott beszédet Farkas Lajos (kép), az Intercisa Múzeum igazgatója szeptember 7-én, szerdán. | |