Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2023-10-20 | Önkormányzati támogatások a közbiztonság érdekében | 2023. október 19-én, csütörtökön délelőtt tartotta szokásos havi ülését Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A nyílt ülésen 31, majd zárt ajtók mögött további 2 témáról döntöttek a képviselők. Természetesen most is volt több fajsúlyos, a költségvetést érintő napirend. | |
| 2023-07-21 | Kolosszális bulival ért véget az önkéntesek nyara sorozata a Jószolgálati otthonban | Záróakkordjához érkezett az önkéntesek nyara a dunaújvárosi Jószolgálati Otthonban. Mint arról már korábban beszámoltunk, megannyi programon vehették részt az ellátottak, foglalkozások sorával színesítették a mindennapjaikat. A napokban például a Digitál Zenekar is ellátogatott az intézménybe. | |
| 2023-05-26 | Már másodszor lesz "Önkéntesek nyara" a Jószolgálati Otthonban | 2023. nyarán két eltérő karakterű programmal szolgálja az ellátottak igényes szórakoztatását Dunaújvárosban a "Jószoli" – a Bercsényi utcai egységben egy héten át tart a programözön, a Liget közi bázison idén immár másodszor a korábban megszokottnál hosszabb, de változatlanul vidám, derűs kínálattal készülnek. | |
| 2023-04-21 | Közgyűlésen a rendezvények, szúnyoggyérítés, új testvérváros is lesz | Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere átadta az idei évi Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat, majd rövid szünet után megkezdte munkáját a 2023. április 20-ai közgyűlés. A tervezetthez képest három témát levett napirendjéről a testület és felvett négyet, amit sürgőséggel kellett megtárgyalni. Módosította a testület a taxis díjszabásokról szóló rendeletet, döntöttek a képviselők a közétkeztetési szolgáltatói áremelés elfogadásáról, módosították az önkormányzat gazdálkodásának rendjéről szóló rendeletet, valamint döntöttek a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) költségvetési előirányzatainak átcsoportosításáról is. Új testvérvárosunk lesz. A spanyol Sueca Önkormányzata megkereste városunkat azzal a céllal, hogy a két önkormányzat közötti testvérvárosi kapcsolatot létesítsenek. Közgyűlésünk elfogadta a felkérést, ami elsősorban a kulturális élet, illetve a sport-turizmus területén jelenthet majd kapcsolatot. | |
| 2023-04-06 | Ragyogj kékben! – sikeres akciókat szerveztek az autizmus világnapjára időzítve | A dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány remek hangulatú, valóban jelentős létszámú városjáró sétát, majd játékos foglalkozásokat, valamint vásárt szervezett 2023. április 3-án, az autizmus világnapjára időzítve. | |
| 2023-02-10 | Újabb büszkeségekkel bővült az értéktár | A Jószolgálati Otthon "Ragyogj kékben, Dunaújváros" projektje, a Móricz iskola Kodály Zoltán módszere, a Pentelei iskola Arany Iránytű Programja és a Quintia zenekar is bekerült a Települési Értéktárba (TÉB), amelyet még 2016-ban hozott létre a dunaújvárosi közgyűlés. | |
| 2023-01-13 | Gazdag, szép karácsony - sikeres licit és gyönyörű koncert a Jószolgálati Otthonban | 2022-ben is nagy siker volt a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány által hirdetett karácsonyi licit. Az intézmény ellátottjainak összesen 25 alkotása talált gazdára, összesen 465.000 forint bevételt generálva. | |
| 2022-11-18 | Újra meghirdette jótékony célú online árverését a Jószolgálati Otthon Közalapítvány | Idén immár negyedszer fut neki az intézmény ellátottjait támogató jótékonysági online árverés nemes programjának a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány. Már lehet licitálni – érdemes is, mert újra gyönyörű munkák születtek! | |
| 2022-10-04 | Intézmények, közösségek egész sora szervezett ünnepi programokat a zene világnapjára. Sok szólamú sorozat a zene világnapján | Dunaújvárosban a zenei világnap programjainak sorát a Móricz iskola nyitotta meg 2022. szeptember 30-án. Az ének-zenei tagozatos intézmény tornatermében rendeztek közös énekléssel körített ünnepi koncertet. Nagyon készült az új tanév első bemutatkozási lehetőségére a Sándor Frigyes Zeneiskola is, ahol pénteken a kiváló muzsikus Sándor Anna, az intézmény névadójának közelmúltban elhunyt lánya emlékére léptek színre az iskola csoportjai.
A kínálatot a Jószolgálati Otthon adománygyűjtéssel színezett vására egészítette ki. További rendezvények a cikkben. | |
| 2022-07-16 | Már négy tábort is szerveztek a jószolisok. Kiélvezik a szabadságot | Mozgalmasan telik a vakáció a Jószolgálati Otthon gondozottjai számára, többféle tábort szervezett az intézmény az idei nyárra. | |
| 2022-02-18 | Fontos gazdasági és pénzügyi kérdések a februári közgyűlésen | Ülést tartott a dunaújvárosi képviselő-testület 2022. február 15-én, délelőtt 9 órától a Városháza C szárnyának közgyűlési termében. A napirendek tárgyalása előtt ünnepélyesen átadták a Dunaújváros Sportjáért díjat is. | |
| 2021-07-19 | Szerkezetileg áthelyezik a háziorvosi praxisokat | A városvezetés arról döntött, hogy átalakítja, átszervezi az Egészségmegőrzési Központot. A legutóbbi közgyűlésen a Jószolgálati Otthon Közalapítvány alapító okiratának módosításáról is határoztak a képviselők. | |
| 2021-07-16 | Állásfoglalás - a gazdasági övezetről is. A gazdasági övezetről is állást foglaltak | A nyári szünet előtti utolsó nyílt ülés helyszíne volt a dunaújvárosi Városháza közgyűlési terme 2021. 07. 15-én – az eredetileg tervezett 29 tételes napirend bővült, hiszen két témát (a térfigyelő kamerákkal és egy területhasznosítással kapcsolatos pontot) levettek a napirendről, de négy újabb, sürgősséggel tárgyalandó téma került a képviselők elé. | |
| 2021-06-23 | Az önkéntesek ezúttal is feldobták a hangulatot | Vélhetően mosolyt csalt a Jószolgálati Otthon Közalapítvány munkatársainak arcára a bejelentés, az önkéntesség éve lesz 2021 Magyarországon. Ugyanis náluk már másfél évtizednél is régebben kezdődött az önkéntesek bevonása. | |
| 2021-06-18 | Önkéntesek vendégeskedtek a héten a "Jószoliban". Önkéntesek Hete a Jószolgálati Otthonban | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány az idei programmal csatlakozott a "Vedd ki a részed!" mottóval szervezett szociális ellátás önkéntesség hete programsorozatába: az Önkéntesség Magyarországi Éve (ÖMÉ) keretében június 7-15. közötti programokat vártak, de természetesen a gazdag dunaújvárosi programsorozat is bekerült az országos kínálatba | |
| 2021-06-15 | Kreatív foglalkozással nyílt. Kreatív foglalkozással indult | Több mint másfél évtizedes hagyomány már a Jószolgálati Otthon Közalapítvány berkein belül, hogy az év során van egy hét, amikor önkéntes segítők lepik el az intézmény tereit, hogy szórakoztassák az ellátottakat, tartalmas elfoglaltságot nyújtsanak nekik. | |
| 2021-06-11 | Gyászol a "Jószoli" – elhunyt Nics Éva | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány kuratóriumi elnöke 70 évesen távozott az élők sorából – pótolhatatlan űrt hagyva maga után a fogyatékkal élők helyi ellátása terén. Nekrológ. | |
| 2021-06-10 | Önkéntesek hete, idén cseppet megkurtítva | Immár 16 éve rendezik meg a nyár kezdetekor az önkéntesek hetét a Jószolgálati Otthon munkatársai. | |
| 2021-05-04 | Kinyílt a Jószoli ajtaja. Védettségi igazolvánnyal lehet személyes találkozás | Visszavonták a szakosított szociális intézményekben, idősotthonokban a látogatási és az intézményelhagyási tilalmat április 29-én, csütörtökön. Nagyon várták már Dunaújvárosban is az érintettek azt, hogy enyhüljön a járványügyi helyzet, és személyesen találkozhassanak szeretteikkel. Az egyik ilyen intézmény a Jószolgálati Otthon Bercsényi úti gondozóháza. Kecskés Rózsa, a Jószoli vezetője elmondta, nagy volt az öröm náluk, a bejelentés után gyerekpezsgővel ünnepeltek a gondozottakkal az udvaron. | |
| 2021-04-16 | Lehet licitálni a Jószolgálati Otthon újabb felhívására | Legutóbb április elején, az autizmus világnapjához kapcsolódóan írtunk a Jószolgálati Otthon keretében zajló munkáról. Kecskés Rózsa, az intézmény vezetője már akkor jelezte, hogy a korábbi két, sikeres licit után egy újabb árverésre készülnek. Az online licit a hét elején elkezdődött, és kiváló alkotásért versenyezhetnek a vásárlók. A licit bevétele ezúttal a Jószolgálati Otthon tervezett nyári táborát szolgálja majd. | |
| 2021-04-16 | Jótékonysági licit a Jószoliért – újra! | Valóra váltották a tavalyi akció fényes sikere nyomán tett ígéretet, újra útjára indították a Jótékonysági licit a Jószoliért című online árverést a dunaújvárosi otthon művészetterápiás programjának futtatói. | |
| 2021-04-09 | Kedves üzenetek a Ragyogj kékben! paravánon a Jószoli épülete előtt. Különleges akciót indított a "Jószoli", bárki üzenhetett | A dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány különleges közösségi kezdeményezést indított: paravánon bárki hagyhatott számukra üzenetet, vagy feljegyezhette egy-egy velük kapcsolatos kedves emlékét – így tett a város vezetése is. | |
| 2021-04-07 | Ragyogj kékben! - rajzokkal üzentek. Már készülnek a munkák az újabb licitversenyre | A járványhelyzet miatt ezúttal is elmaradt a korábban hagyományos Ragyogj kékben! országos programsorozathoz kapcsolódó esemény Dunaújvárosban. A Jószolgálati Otthon azonban ezúttal is különleges akcióval jelentkezett a húsvéti ünnepek után. | |
| 2021-03-20 | Felemás zokni - sokszínűság, elfogadottság | Március 21. nemcsak a tavasz kezdete, hanem a Down-szindróma világnapját (World Down Syndrome Day) is ilyenkor tartjuk 2006 óta. Mivel a Down-szindróma világnapja idén vasárnapra esik, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány gondozottjai és munkatársai pénteken öltöttek a lábukra felemás zoknit, beszélgettek a társadalmi elfogadásról és a sokszínűségről, majd vidáman töltötték ezt a számukra kiemelkedő fontosságú napot. | |
| 2021-03-05 | Színházi segítség a Jószolinak. Ezúttal is egy fontos ajándék a Bartóktól | Ismét megerősítést nyert a Jószolgálati Otthon és a Bartók-kamaraszínház kapcsolata. A teátrum egy, a napi takarítási munkálatokban is használható ózongenerátort adományozott az intézménynek. A jószolisok pedig újabb alkotásokat adtak át Őze Áronnak, a Bartók-színház igazgatójának. | |
| 2021-01-16 | Felmérést végeztek az otthonban. Szükség van a védőoltásra, hogy legyen immunitás | Bentlakásos szociális intézmény révén felmérést végeztek már a Jószolgálati Otthon Bercsényi úti intézményében is, erről Kecskés Rózsa, az otthon vezetője nyilatkozott. | |
| 2021-01-08 | Licit után boldog karácsony a Jószoliban. Boldog és boldogító ünnep a Jószoliban | Komoly fejlesztőjáték-arzenállal gyarapodott a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány az online aukció bevételei révén – a Jótét licit a Jószoliért című közösségi kezdeményezés fényes sikere nyomán, sok-sok ajándék került a karácsonyfa alá mind a Liget közi napköziotthonban, mind a Bercsényi utcai gondozóházban. | |
| 2021-01-08 | Tíz képet vásárolt a Jószoli alkotásai közül a Bartók | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány jótékonysági programjába a Bartók Kamaraszínház is bekapcsolódott: összesen tizenegy képpel gazdagodott a teátrum gyűjteménye, hiszen a megvásárolt darabok mellé egyet – amely éppen az intézményt ábrázolja – ajándékba kapott az Őze Áron vezette kulturális műhely. | |
| 2020-12-23 | Gazdag volt a karácsony a licitnek köszönhetően | Örömmel adtuk hírül, hogy sikeresen zárult a Jószolgálati Otthon Közalapítvány ünnepi licitje. A művészetterápiás foglalkozásokon készült festményekből mindösszesen félmillió forint gyűlt össze, ebből százezer forintot a Bartók Kamaraszínház adott tárgyi adományként. Az ellátottak már kézbe is foghatták a karácsonyfa alá került eszközöket, amit a bevételből vásároltak. | |
| 2020-12-21 | Meglepetés: ötvenöt egyedi ajándék. A fejlesztő munkában is segít majd az új táblagép | A Bartók színház a Jószolgálati Otthon Közalapítvány karácsony előtti, jótékonysági árverésén tíz kiváló alkotást vásárolt összességében százezer forint értékben. A jószolisok pedig 55 egyedi kézműves ajándékkal lepték meg a teátrum dolgozóit. | |
| 2020-12-19 | Laptop ajándékba (képaláírás) | A Bartók kamaraszínház egy 100 ezer forint értékű laptopot ajándékozott a Jószolgálati Otthonnak, amelynek gondozottjai több mint 50 kis ajándékkal kedveskedtek a színháziaknak. (teljes szöveg) | |
| 2020-12-18 | A derű képére licitált. Jótét licit a Jószoliért: mindenki boldog | Az alkotóknak is, a programot futtató munkatársaknak is, de még az online aukció többi licitálójának is köszönetet mondott Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere, amikor átvette a sikeres licit nyomán megszerzett képet, Oláh Gabriella alkotását a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Liget közi bázisánál. | |
| 2020-12-11 | Kifogások helyett megoldás. Kifogások helyett megoldást találtak | A korlátozó intézkedések miatt látogatási tilalom van érvényben a szociális intézményekben, ami a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi utcai Ápoló Otthont is érinti. A bentlakó gondozottak emiatt csak a kerítés mellett érintkezhettek rokonaikkal. Az Épduferr Zrt. egy konténert adományozott, hogy az intézmény bentlakói kulturált körülmények között találkozhassanak családtagjaikkal. | |
| 2020-12-11 | Sikeres volt a jótét licit a Jószoliért! | Remek kezdeményezés, remek eredmény – minden szempontból sikeresnek bizonyult a Jótékony licit a Jószoliért elnevezésű licit második köre; a hétfőn zárult online aukció során 24 alkotás talált gazdára – 434 ezer 500 forint értékben! | |
| 2020-12-10 | Még ajándékot is kaptak. Ajándékba vásároltak képeket, ők is kapta egy meglepetést | A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza 10 festményt vásárolt a Jószolgálati Otthon Közalapítvány jótékony licitjén. December 9-én délelőtt azonban nemcsak ezt a tíz képet vitték a Jószoli terápiás munkatársai, Kóty Zsuzsanna és Tankó István, hanem egy ajándékkal is kedveskedtek, Killer Attila a Bartók üvegablakait festette meg, ezt az alkotást tették hozzá a kontingenshez. | |
| 2020-12-09 | Boldog karácsony lesz | Mertek nagyot álmodni a Jószoliban, és sikerült is megvalósítani azt az álmot. Ismét licitre bocsájtották a gondozottak festményeit, és úgy tűnik, mintegy félmillió forintból vásárolhatnak karácsonyi ajándékot és fejlesztő eszközöket az ellátottak számára. | |
| 2020-12-08 | Hogy ne fázzanak, ha látogatják őket. Hogy ne fázzanak, ha látogatót fogadnak | Az Épduferr Zrt. nemes felajánlásának köszönhetően december 8-tól már nem kell fázniuk a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai bentlakásos intézményének ellátottait meglátogató hozzátartozóknak. | |
| 2020-11-27 | Meghálálták a kitartó munkát. Apró gesztussal hálálták meg kitartásukat | Közösen kereste fel Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester Dunaújváros szociális intézményeit a napokban, hogy megköszönjék azt a kitartó és megfeszített munkát, amelyet a vírushelyzetben végeznek az ott dolgozók. | |
| 2020-11-23 | Újra lehet licitálni a Jószoliért | Idén ősszel nagyszabású programsorozattal ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a Jószolgálati Otthon. A Bartók aulában rendezett emlékezetes kollektív tárlat keretében arról is meggyőződhetett a közönség, hogy milyen kiemelkedő művészetterápiás fejlesztőmunka zajlik az intézményben. | |
| 2020-11-20 | Jótét licit a "Jószoliért". Jószolgálati Otthon: "képes" segítség | A szeptemberben meghiúsult jótékonysági licit után sem adta föl a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány: a nagy közösségi portálon üzemelő online árverési felületet hoztak létre, itt értékesítik a gondozottak csodás képeit. A most futó, immár második kör egészen december 7-ig tart. Pintér Tamás Dunaújváros polgármestere is kiszemelt egy gyönyörű festményt. | |
| 2020-11-18 | A skóciai példát terjesztené el, hogy ne szoruljanak segítségre | Tankó István több mint egy évtizedet töltött Skóciában fogyatékkal élők között, irányítva ellátásukat, munkájukat. Tapasztalatairól, terveiről mesélt. | |
| 2020-11-10 | Megemlékeztek Dunapentele hős védőiről | Megemlékezéssel tisztelgett az 1956-os forradalom és szabadságharc dunapentelei hőseinek emléke előtt Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata november 8-án, vasárnap este az Október 23. téren lévő forradalmi emlékműnél. | |
| 2020-10-15 | Már használják a vásárolt fejlesztő eszközöket | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány online árverésen értékesítette a Bartók aulájában is kiállított alkotásokat, amelyeket az ellátottak készítettek a művészetterápiás foglalkozásokon. | |
| 2020-10-01 | Az árverést virtuálisan tartják meg. Fejlesztőeszközöket vásárolnak az adományból | Köztudottan idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Jószolgálati Otthon Közalapítvány napköziotthonos intézménye. Ennek alkalmából pazar kiállítás keretében betekintést engedtek a falaikon belül zajló művészetterápiás fejlesztőmunkába, pontosabban annak eredményébe a Bartók aulagalériájában. Úgy volt, hogy egy aukción értékesítik a kiállított alkotásokat. | |
| 2020-09-23 | Játékos vetélkedőkkel szolgáltak a diákoknak. Klímavédelem játékosan, közlekedés biztonsággal | Kerékpáros ügyességi pálya és környezetvédelmi totó is várta a fiatalokat szeptember 22-én, kedden délelőtt a Petőfi-ligetben. | |
| 2020-09-18 | Együtt a tiszta városért. Együtt takarítanak – a tiszta városért! | Az Európai Mobilitási Hét dunaújvárosi programsorozat teljes időtartamára, vagyis 2020. szeptember 16-tól 22-ig várták a takarítási akcióra a közösségeket a város szabadon választott részén. Zsákokat és kesztyűket korlátozott számban biztosítottak a jelentkezőknek. Petrovickijné Angerer Ildikó, a Polgármesteri Hivatal környezetvédelmi vezető főtanácsosa elárulta, 2020-ban is sokan jelentkeztek a felhívásra. | |
| 2020-09-18 | Elmaradt az aukció. Az elmaradt jótékony árverés margójára | Csodás összeállítást láthatott a közönség a közelmúltban a Bartók Kamaraszínházban – a Jószolgálati Otthon Közalapítvány művészetterápiás műhelyében készült alkotásokat az Aula Galéria mutatta be, elsöprő sikerrel.
| |
| 2020-09-07 | Harminc éve segítenek. Ligeti kavalkáddal ünnepeltek | Sokszínű, megható Ligeti kavalkáddal folytatta a fennállásának 30. évét köszöntő jubileumi sorozatát a Jószolgálati Otthon közössége. A szeptember 5-i, szombati kínálatban helyet kapott a járványhelyzet miatt áprilisban elmaradt „Ragyogj kékben” immáron hagyományos figyelemfelhívó program is. | |
| 2020-09-04 | Három évtized alatt a duplájára nőtt a Jószoli. Tortával, pezsgővel ünnepelték együtt | Napra pontosan 30 éve adta át a rendszerváltás utáni első polgármester, Almási Zsolt a városlakóknak a Jószolgálati Otthon napköziotthonos ellátást biztosító épületét és intézményegységét, amely az induláskor 22 rászoruló ellátását kezdte meg. | |
| 2020-09-04 | Boldog születésnapot, "Jószoli"! | Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány – a születésnapra színes, gazdag programsorozattal készültek, amely 2020. augusztus 28-tól szeptember 4-ig tartott | |
| 2020-09-03 | Latin hangulat a Jószoliban (képaláírás) | Fergeteges latin hangulat uralkodott szeptember 2-án kora délután a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Liget közi napköziotthonának udvarán. Városunk kedvelt, népszerű zenésze, Horváth János Dagi ismét arra vállalkozott, hogy önkéntesként szórakoztatja az ellátottakat. Ezúttal a Gipsy Kings Experience formációval érkezett, és perdítette táncra a közönséget. (teljes szöveg) | |
| 2020-09-02 | Kutyákkal ismerkedtek tegnap. Simogatás és bemutató | A 30 éves Jószolgálati Otthon Közalapítvány ünnepi hetében szeptember 1-én szőrös házi kedvencekkel ismerkedtek az ellátottak. | |
| 2020-09-01 | Három évtized. Nem magukban ünnepelnek, bilira hívják a város lakóit is | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány 30. születésnapja alkalmából augusztus 31. és szeptember 5. között programokat szervezett egyrészt ellátottai számára, másrészt a város lakóinak is. | |
| 2020-08-29 | Harmincéve a jó szolgálatában | Szeptember 3-án lesz 30 éve, hogy a Jószolgálati Otthon Közalapítvány első intézményegysége megnyitotta kapuit. Kecskés Rózsa igazgató álma megvalósult ezzel, úgy tekint rá, mint saját gyermekére, de már felnőtt, lassan elengedi a kezét. | |
| 2020-08-19 | Több ízben nyújtottak segítséget. Számíthattak a Hankookra | Több ízben nyújtott segítséget a rácalmási abroncsgyár a koronavírus elleni küzdelemben. | |
| 2020-07-31 | Köszönet és segítség a segítőknek | Nem feledkezett meg a vírushelyzet időszakában kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozókról Dunaújváros önkormányzata. Ebben a témában "Segítség a segítőknek" címmel tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere és Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester. | |
| 2020-06-12 | Hankook-adomány a szociális szervezeteknek | A Hankook Tire Magyarország Kft. Dunaújváros szociális szervezeteinek járványellenes védekezését megkönnyítendő, összesen mintegy 1200 darabos tisztító- és fertőtlenítőszer-csomagot ajándékozott a Jószolgálati Otthonnak, az Egyesített Szociális Intézménynek és a Családok átmeneti otthonának június 11-én, csütörtökön. | |
| 2020-06-05 | Jószolgálati szépítkezés | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány működésére is rányomta a bélyegét a pandémiás helyzet. A Liget közi napköziotthon működését fel kellett függeszteni, de a nehézségből erényt kovácsoltak. | |
| 2020-05-11 | Mindennapi küzdelmek | A koronavírus okozta járványhelyzet miatt még március 8-án rendeltek el általános látogatási tilalmat a bentlakásos szociális, valamint a fogyatékos személyek ellátásával foglalkozó intézményeknél, így a Jószolgálti Otthon Közalapítvány Liget közben található Napközi Otthona bezárt, a Bercsényi utcai Ápoló Otthon pedig az előírások szerint nem fogad látogatókat. | |
| 2020-04-27 | Maszk az óvóktól. Meglepetés | 2020. április 21-én mintegy 600 textilmaszkkal lepték meg a szociális ágazat intézményeit a Dunaújvárosi Óvoda munkatársai | |
| 2020-04-22 | Többmint hatszáz maszk készült el. Hatszáz maszkot készítettek | Hatszáz kétrétegű, mosható anyagból készült arcvédő maszkot készítettek az elmúlt napokban a Dunaújvárosi Óvoda dolgozói, valamint a bölcsődék munkatársai. | |
| 2020-04-07 | A tettek beszéltek | A hazai összefogás részeként a szakképzési centrumok is rendkívül gyorsan kapcsolódtak be a Covid-19 vírus okozta megbetegedések elleni küzdelembe. Mára az ország teljes területét lefedve készülnek szájmaszkok a centrumokhoz tartozó iskolákban. Természetesen a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) is csatlakozott. | |
| 2020-04-07 | Újabb jótékonyság (kishír) | Több helyi cég is nagylelkű felajánlásokat tett a koronavírus-járvány kapcsán. A kezdeményezés folytatódik: egy adományozónak köszönhetően 2000 darab joghurtot kaptak a dunaújvárosi intézmények (ESZI, Jószolgálati Otthon, Családok Átmeneti Otthona, a hajléktalanszálló), valamint a mentők, a rendőrök és a tűzoltók! (teljes szöveg) | |
| 2020-03-13 | Színes programok az 50 éves Bánkiban | 2020-ban 50 éves a dunaújvárosi Bánki Donát Szakközépiskola. Minden hónapban szerveznek valamilyen jubileumi rendezvényt és programot | |
| 2020-03-07 | Érzékenyítő páros bánkis elfoglaltság | A Bánki 50 rendezvénysorozat keretében tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Kapcsolda elnevezésű programot, melyre a dunaújvárosi Móra Ferenc Általános Iskola diákjait és a Jószolgálati Otthonlakóit is meghívta | |
| 2020-01-27 | Az anyagi nehézségek ellenére is erőn felül teljesítették az évet | A Jószolgálati Otthon Közalapítványról legtöbbünknek először a színvonalas, érzelmekkel teli műsorok, csupaszív dolgozók és szeretetteljes ellátottak jutnak eszünkbe. A színfalak mögött azonban sok a nehézség, a dolgozóknak rengeteg akadályt kell leküzdeniük ahhoz, hogy a jószolisok a körülményeikhez képest a lehető legteljesebb életet élhessék. | |
| 2020-01-02 | Két asszony, akik évtizedekig a várost szolgálták munkájukkal | Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése minden évben Dunaújváros Egészségügyéért Díjat adományoz. 2019-ben Dunaújváros Egészségügyéért díjat vehetett át Pintér Tamás polgármestertől dr. Csobánczi Piroska, a Szent Pantaleon Kórház főorvosa a december 19-ei közgyűlésen. A Szociális Munkáért – Dunaújváros díjra pedig Csepelyi Annát, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi utcai gondozóházának vezetőjét érdemesítette az önkormányzat. | |
| 2019-12-21 | Meghitt pillanatok és jóvátételi program | Az elmúlt időszakban több eseménye is volt a Pálhalmai Országos Bv. Intézetnek, a jóvátételi programok mellett pályaorientációs napot is tartottak általános iskolás diákok számára. | |
| 2019-12-20 | Közelebb hoz az ünnep | A dunaújvárosi Széchenyi gimnázium diákjainak naptára a karácsony előtti időszakban, december 14-től 20-ig fellépésekkel telt meg. | |
| 2019-12-20 | Együtt a város ellen. Ünnep előtt és (kicsit) ünnep helyett. Szép pillanatok után pengeváltások és újrázás a közgyűlésben | A közgyűlés ünnepséggel kezdődött: a Dunaújváros Egészségügyéért díjat dr. Csobánczi Piroska, a Szociális Munkáért - Dunaújváros elismerést. Pengeváltás a Fidesz és az ellenzék között. A Fidesz kivonult az ülésről. A képviselők döntöttek a polgármester és az alpolgármesterek illetményéről. Elfogadták a 2020-as közgyűlési munkatervet. | |
| 2019-12-20 | Két műsor az otthonban. Diákok is ellátogattak az intézménybe (kishír) | Előbb a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum diákjai adtak műsort a Jószolgálati Otthon lakóinak, majd maguk a gondozottak adtak egymásnak műsort. (nem teljes szöveg) | |
| 2019-12-18 | Műsorral köszönték meg a segítőknek, a szülőknek | Szokásos évi szeretetünnepét tartotta meg december 17-én, délelőtt a Jószolgálati Otthon a Liget közi napköziotthonban. | |
| 2019-12-17 | Jankó dalait mindig várják a jószolisok. A szeretet hetének ünnepváró napjai | A karácsonyt megelőző héten lázas készülődés folyik a Jószolgálati Otthon Közalapítvány mindkét intézményében. Igaz, ők szinte egész évben készülnek. | |
| 2019-11-16 | Ezúttal a jószolisok voltak a vendéglátók | Egy kis bónuszra is számíthatott, aki november 15-én délután betért a Csibész Csibefaloda új, Táncsics Mihály utcai üzletébe. A Jószolgálati Otthon Közalapítvány ellátottjai kínálták őket teával, kókuszgolyóval. | |
| 2019-11-15 | Átadták a Szociális Munka Napja Díjakat. Veretlenül léptek tovább a dunaújvárosi vízilabdás lányok | Szerdán őt helyi intézmény dolgozói gyűltek össze a Bartók színházban közös ünneplésre. A gálán átadták a Szoiális Munka Napja Díjakat. Bóka Erika, Pásztor Mária Andrea, Bencze-Szlanka Ágnes, Vizin Helga kapta. | |
| 2019-11-15 | Elismerés egy nehéz hivatásnak. Elismerés egy nehéz hivatás szakembereinek | November 13-án, szerdán délután ünnepelték a szociális munka napját a Bartók kamaraszínházban. Az ágazat dolgozói gálaműsorral készültek, az előadások után pedig díjazták az év legkiválóbbnak tartott szakembereit. 2019-ben Pásztor Anna Máriának, Bencze-Szlanka Ágnesnek, Bóka Erikának és Vizin Helgának ítélték oda a Szociális munka díjat. Horváth Attila a Soós Erzsébet-díjat kapta önzetlen támogató munkájáért.
| |
| 2019-11-14 | Szívhez szóló gála. Tisztelettel adózni | A város szociális ágazatában dolgozóktól már megszokott magas színvonalú gálaműsort láttunk november 13-án a Bartók kamaraszínházban. A szociális munka napja alkalmából a legkiemelkedőbb szakembereket díjazták is. | |
| 2019-11-08 | Befogadás, elfogadás és tolerancia | Közös színdarabbal készült a Lorántffy iskola és a Jószolgálati Otthon.A dzsungel könyvét állították színpadra, a bemutató szerdán volt a Bartók színházban. | |
| 2019-11-07 | Közös színházi produkció. Egy közös dzsungel | Nem mindennapi előadás helyszínévé vált a dunaújvárosi Bartók kamaraszínház. Kipling A dzsungel könyve című darabját egészséges és fogyatékkal élő fiatalok együtt mutatták be a zsúfolásig telt nagyteremben. | |
| 2019-10-31 | Húszéves a Jószolgálati Otthon | Kecskés Rózsa intézményvezető büszke az elmúlt két évtized munkájára. | |
| 2019-10-29 | "Én olyan büszke vagyok mindannyiukra" | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány ápolóotthoni ellátásban részesülő lakóinak igazi ünnep a Bercsényi utcai gondozóház 20. szülinapja. E 38 embernek ez a hely jelenti az otthont, a közösséget és a lehetőséget is. | |
| 2019-10-26 | Együtt, boldogan. Húsz év áhítatos munkája: jubilál a Bercsényi úti otthon | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi úti gondozóháza idén ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. A dolgozók és a gondozottak együtt szülinapoztak október 25-én.
| |
| 2019-07-18 | Elment Imi... | A sokunk által ismert és kedvelt Skoda Imre örökre lehunyta szemét. | |
| 2019-06-07 | Önkéntesek hete | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány mindkét intézményének lakói gálaműsorral mondanak köszönetet azoknak az önkénteseknek, akik egész évben folyamatosan segítették őket.A múlt pénteki ünnepség már a tizennegyedik volt. | |
| 2019-06-04 | Jószolgálat terén is jeleskedett | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány ellátottjai idén is megválasztották azt az önkéntest, akinek az adott évben a leghálásabbak voltak. 2019-ben Wachterné Orosz Adrienne kapta a Kóti Zsuzsanna által megálmodott, Vass István ötvösmester által készített bronz érmét. | |
| 2019-06-01 | Kétórányi szeretet a Bartók színpadán. Mosoly, könnyek, vastaps: csak egy Jószolgálati-gála | Az önkéntesek hete programsorozatát már hetedik éve zárja egy nagyszabású, kétórás gálaműsor, amikor az ellátottak és az önkéntesek együtt lépnek színpadra. | |
| 2019-05-30 | Önkétesek hete: sokan segítenek. Szívből jövő törödés | Május 27-től, hétfőtől tart az önkéntesek hete a Jószolgálati Otthon Közalapítvány mindkét intézményében. Minden nap érkezik valaki, aki örömet szerez az alapítvány fiataljainak. | |
| 2019-05-28 | Önkéntesekkel mégis könnyebb. Diákoktól a zenészekig - mindenki segít valahogy | Az önkéntesek hetét hagyományosan május végi-június elejei időszakban szervezik meg a Jószolgálati Otthon Közalapítvány intézményeiben.
| |
| 2019-04-12 | Összeállt a kirakós a főtéren. A Ragyogj Kékben! rendezvényen Cserna Gábor polgármester mondott beszédet | Negyedik alkalommal rendezték meg a város főterén a Jószolgálati Otthon lakói és dolgozói az autizmus világnapja alkalmából a minifesztivált. | |
| 2019-04-11 | Minifesztivál a téren (képaláírás) | A Városháza téren szervezte meg a Jószolgálati Otthon Közalapítvány a Ragyogj kékben, Dunaújváros! elnevezésű minifesztivált, amellyel az autizmus elfogadását kívánják növelni. Az eseményen számos koncertet is láthattak az érdeklődők, és az olykor eleredő eső ellenére sem csökkent sem a közönség, sem a fellépők lelkesedése (teljes szöveg) | |
| 2019-04-06 | "Nálunk egyformán látható és hallható minden polgár". Kékben ragyogott pénteken a főtér | Kecskés Rózsa és a Jószolgálati Otthon munkatársai idén negyedik alkalommal szervezték meg a Ragyogj kékben, Dunaújváros! című szemléletformáló minifesztivált április 5-én a Városháza téren. | |
| 2019-04-02 | Az autizmus egy állapot, amit lehet kezelni. Az autisztikus spektrumzavar egy fejleszthető állapot | Kecskés Rózsa, a Jószolgálati Otthon vezetője azt mondta, az autizmussal élők problémái elsősorban a szociális kapcsolataikban csúcsosodnak ki, mindemellett az intézményükbe járó fiatalok mindegyike még értelmi fogyatékos is, egy kivétellel. | |
| 2019-03-08 | A Bánkiban már tíz éves hagyomány a Kapcsolda elnevezésű program | Ezen a napon a tanulók vendégül látják fogyatékkal élő diáktársaikat és különböző játékokon vesznek részt közösen. Ezúttal a 9.b, a 9. d és a 10. a osztályok vállalták a házigazda szerepet. | |
| 2019-03-02 | Bánki: Kapcsolada tizedszer is. Tizedik Kapcsolda a jószolisokkal és a mórás diákokkal | Idén tizedik éve rendezik meg a Bánki iskolában a Kapcsolda délutánját, amikor a Jószolgálati Otthon lakóit és a Móra speciális iskola neveltjeit látják vendégül. A találkozási lehetőséget annak idején Kerekes Fanni találta ki, miután olvasta Szalay Kriszta színésznő országos mozgalommá nőtt kezdeményezését. Vadas Zsuzsanna tanárnőnek köszönhetően még ma is él a kapcsolat | |
| 2019-03-01 | A kisbusz a lehető legjobb helyre került | Bensőséges esemény helyszíne volt a Jószolgálati Otthon, ahol az épület előtt már használatba is vehették az intézmény gondozottjai a közelmúltban megérkezett személyszállító kisbuszt. | |
| 2019-03-01 | Önkormányzati támogatással | A "Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése" című projekt részeként egy személyszállító kisbusz beszerzésére is sor került a Jószolgálati Otthon közalapítvány részére. Erről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Cserna Gábor polgármester. | |
| 2019-02-15 | Megszavazták a költségvetést. A Dunaújváros Sportjáért Díj átadásával kezdőtött a februári közgyűlés | Dunaújváros Sportjáért Díjat kapták: Sólyomvári Ágnes, a Bánki középiskola testnevelő tanára, valamint Oláhné Hingyi Zita és Hingyi Beatrix, a Duna-Pent NKSE vezetői, játékosai. Elfogadták az idei költségvetést. Az önkormányzat 205 millió forint támogatást nyert el szociális intézmények fejlesztésére. Kisbuszt vásárolnak a Jószolgálati Otthon számára. Konzorciumi tagként városunk támogatást nyert a Világörökségi helyszínek fejlesztése című pályázaton. Elfogadták a József Attila Könyvtár és az Intercisa Múzeum beszámolóját és az idei munkatervét. | |
| 2019-01-14 | Ismét a Jószolgálati Otthont támogathatjuk | Városunk egyik kedvelt gyorsétterme, a Csibész Csibefaloda úgy döntött, azontúl, hogy ízletes és bőséges baromfiételeivel elégedett vendégek százainak tölti meg a hasát, más módszerrel is mosolyt csal az emberek arcára. | |
| 2018-12-29 | Év végi támogatás a jószolgálat jegyében. Csibészes ajándék | Év végére is jutott valami önzetlenül jó dolog, amiről beszámolhatunk! Van egy Csibész elnevezésű csibefaloda az egyik városi nagyáruházban – amelynek vezetői és dolgozói úgy döntöttek december elején, hogy attól fogva minden eladott áru árából 200 (kettőszáz) forintot félretesznek a Jószolgálati Otthon Közalapítvány részére. | |
| 2018-12-21 | Karácsony a Jószoliban | Együtt ünnepeltek a bentlakók és a napközisek. | |
| 2018-12-20 | Ismét fenyőfákat díszítettek diákok. Az idei díszítőverseny is sikeres volt a Dózsában | Idén is megrendezték a hagyományos fenyőfadíszítési versenyt a Dózsa György Általános Iskolában: a karácsonyfákat elajándékozzák az alkotók. | |
| 2018-12-20 | Ünnep az otthonban. Huszonkét fiatal, huszonnégy érzelem | A Jószolgálati Otthon valamilyen testi-szellemi fogyatékossággal élő fiataljai elképesztő lelkesedéssel és hihetetlen szeretettel adják elő aktuális műsorukat. A december 19-i karácsonyi ünnepség során tévesztés és lámpaláz nélkül, magabiztosan és kedvesen énekeltek, szavaltak, dramatizáltak a társaik, hozzátartózóik és a meghívott vendégek előtt. | |
| 2018-12-20 | A Csibész Csibefaloda is segít | A Csibész Csibefaloda ügyvezető igazgatója, Szabó Ferenc közösségi oldalán elindított egy akciót a Jószolgálati Otthon Közalapítvány ellátottjai javára. | |
| 2018-12-07 | Tisztelet a szociális szférában dolgozóknak. Mind az öt helyi intézmény képviseltette magát a Bartók színházban tartott ünnepségen | A Szociális munka napjának alkalmából múlt pénteken a Bartókban rendeztek ünnepséget. Az idei év díjazottjai: Szabó Péter Balázs, Halász-Balogh Adrienn Judit, Herbert Ildikó, Szuchy Szabina | |
| 2018-12-04 | Az elesetteken segítő díjakról. A segítés az egész életük | Ahogyan arról december 1-jei tudósításunkban beszámoltunk, négyen, Szuchy Gabriella, Herbert Ildikó, Szabó Péter Balázs, Cserepesné Szalai Zsuzsanna kapták meg a „Szociális Munka Napja”, illetve a „Soós Erzsébet” díjat november 30-án, pénteken, a szociális munka világnapja alkalmából rendezett ünnepségen. A helybéli intézményekben dolgozók számára alapított díjak értékét növeli, hogy a kitüntetettek munkatársaik szavazatai alapján kapták meg azokat. | |
| 2018-12-01 | A gálaműsor és a díjak. Szociális munkások | Tizedszer rendezték meg a Jószolgálati Gálát a városban, abból az alkalomból, hogy 1997 óta november 12-e a szociális munka világnapja. E nap alkalmából helyi hagyomány, hogy a Bartók kamaraszínházban gálaműsort szerveznek. A tegnap esti rendezvényen Bölcskei Anna, az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója köszöntötte az ezen a területen dolgozókat, majd a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi úti ápoló-gondozó otthonának munkatársai mutatták be Átmenet című műsorszámukat. | |
| 2018-09-28 | Adj esélyt a Földnek! | Divatbemutatót tartottak a Jószolgálati Otthon lakói és a Lorántffy iskola közösségi szolgálatos tanulói újrahasznosított anyagokból 2018. szeptember 25-én a Dózsa moziban | |
| 2018-09-26 | Egy esély a Földnek. Egy divatbemutató második élete: lesz még folytatása is! | Másodszor rendezték meg az újrahasznosított anyagokból készült ruhák divatbemutatóját, ami a Lorántffy diákjainak és a Jószolgálati gondozottjainak közös produkciója volt szeptember 25-én. | |
| 2018-09-20 | Ismét jó szolgálatot tettek | A Jószolgálati Otthon lakói mindig is aktívan kivették a részüket a városi akciókból, rendezvényekből és most hagyományosan ismét csatlakoztak az Európai Mobilitási Hét keretein belül rendszeresen megrendezett Tiszta utcák, tiszta terek elnevezésű mozgalomhoz. | |
| 2018-09-05 | Jó szolgálat, sok munka. A jószolgálati munka eredménye | Látván azt a hatalmas izgalmat és lázas készülődést, amit a otthon gondozottjai, munkatársai és a középiskolások produkálnak az ügy érdekében, merült fel bennünk, hogy érdemes lenne (ismét) részletezni egy kicsit a Jószolgálati Otthon munkáját: hihetetlen, mekkora munkát végeznek, s milyen eredményesen! | |
| 2018-09-04 | Különleges divatbemutató lesz! Rengeteg ötlettel | Közös divatbemutatóra készül a Jószolgálati Otthon és a Lorántffy iskola.
| |
| 2018-08-17 | Hazatértek a motorosok. Hazatért a két dunaújvárosi Willy Fog | Múlt pénteken (2018. 08. 10.) hazatértek az adomány gyűjtő világ körüli útjukról az újvárosi Motorosok, Pribil Sándor és Major János. | |
| 2018-08-11 | Hazatértek világjáró jótékony motorosaink. Két újvárosi motoros a világ körül | Pribil Sándor Zoltán és Major János az előzetesen kitűzött 100 nap helyett 71 nap alatt kerülte meg a földet. Magyarország, Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán, Mongólia, USA, Hollandia, Belgium, Németország, Ausztria útvonalon, két keréken 22 126 kilométert megtéve. Motorosaink pénteken 14 órakor érkeztek meg a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Ápoló és Átmeneti Otthona elé.
| |
| 2018-08-10 | Hatszáz fős számháború. Résen voltak és sokat segítettek a cserkészek dunaújvárosi ittlétük alatt | Képes beszámoló a Közép- európai Cserkészdzsemboriról (2018. július 28-től augusztus 4-ig) | |
| 2018-08-10 | Ma este már a saját ágyukban alhatnak | Két hónapon át járták a világot, és a kitűzött útvonal teljesítése után hazafelé veszik az irányt azok a motoros önkéntesek, akik június elsején indultak Föld körüli útjukra azért, hogy felhívják a magyarok figyelmét arra, milyen fontos a jótékonyság. | |
| 2018-08-03 | Cserkészparti.Önkéntes munkával segítenek a cserkészek. Idén a Szalki-szigeten vert tábort a közel hétszáz fiatal | 2018. július 28 és augusztus 4. között Dunaújváros adott otthont a Szalki-szigeten a Közép-európai Cserkészdzseborinak. | |
| 2018-08-03 | Végigszelték Amerikát. A legendás 66-os úton | A dunaújvárosi Pribil Sándor Zoltán és Major János már több mint hatvankét napja indult el a Föld körüli útra: az elmúlt hetekben bejárták Amerikát motorjaikkal | |
| 2018-08-02 | Segítő attitűddel. Segítő attitűddel érkeznek | A terveknek megfelelően augusztus 1-én is folytatták az önkéntes közösségi munkát a 20. Közép-európai Cserkészdzsembori, a CEJ (Central European Jamboree) résztvevői. | |
| 2018-08-01 | Munka és szórakozás megfér egymás mellett. Nem csak a munkáról szól a tábor | Már túl van a félidőn a 20. Közép-európai Cserkészdzsembori, a CEJ (Central European Jamboree), amelyet a Szalki-szigeten rendeztek meg. A közösségi munka folytatódik, ám szórakozásra is van idő. | |
| 2018-07-25 | Száz nap alatt a Föld körül, motoron | Pribil Sándor és Major János július 24-én a Las Vegas és Chicago közötti szakasz egyik városában, Holbrookban voltak. A dunaújvárosi motorosok, akik június 1-jén indultak el a Jószolgálati Otthon elől (amelynek támogatása útjuk egyik célja, a másik a westie kutyamentő egyesület segítése), szeptember 1-re akarnak hazaérni, miután körbemotorozták a Földet. | |
| 2018-07-20 | A tengeren túlról jelentik. Több mint tizenháromezer kilométert tettek meg | 2018 június 1-én indult el Föld körüli útra motorral Pribil Sándor Zoltán és Major János a Jószolgálati Otthontól. Arra vállalkoztak, hogy miközben körbemotorozzák a Földet, adományt gyűjtenek a Jószolgálati Otthon Közalapítványnak. | |
| 2018-06-26 | Vár a legendás 66-os út | A múlt alkalommal nem volt teljesen felhőtlen beszámolónk hangvétele, ugyanis Pribil Sándor és Major János belekóstolhatott az „ukrán vendégszeretetbe”, valamint egy megvadult és allergiás reakciót kiváltó méh Sándor arcába kóstolt bele. | |
| 2018-06-15 | Hála és köszönet. Jószolisok gálaműsora | Nagyszabású gálával koronázták meg az Önkéntesek Hetét a Jószolgálati Otthon gondozottjai a Bartók színházban. | |
| 2018-06-14 | Táncos esernyők - komoly jószolis produkciók. A legnagyobb kincs mégis csak övék | Többéves hagyomány ugyan, de sosem veszít az értékéből. A Jószolgálati Otthon Közalapítvány gálájával minden évben az önkéntesek hetét követően varázsolnak valami igazán különlegeset az ellátottak. Idén még a megszokottnál is többet adtak a fiatalok. | |
| 2018-06-12 | A kutya az egyik legjobb terapeuta | Lelkes helyi kutyások bemutatójával zárult az önkéntesek hete a Jószolgálati Otthonban. A falkalandos gazdik négylábú barátai szórakoztatták a napköziotthonos gondozottakat. | |
| 2018-06-11 | Reaktivált könyvünnep. "Gyere velünk a könyvtárba" | „Könyvtár-Könyvhét-Könyvtér”, e hármas mottóval próbált ismét kimagasló könyves ünnepet faragni az országos könyvhétre helyben is a József Attila Könyvtár lelkes csapata. Jelentjük: sikerrel – bár a június 9-i, szombati nap több mint viharosan kezdődött. | |
| 2018-06-09 | Különleges lelkek történetei | A 89. könyvhét alkalmával készül átadni a Jószolgálati Otthon delegációja a József Attila Könyvtár számára azt a mesekönyvet, amit teljes mértékben a gondozottak készítettek. A Meseszövés első, és egyedi a maga nemében. | |
| 2018-06-08 | Körbemotorozzák a Földet a Jószoliért. Pribil Sándor és Major János száz nap alatt teszi meg a huszonháromezer kilométert | Múlt pénteken indultak útra. Útjukkal a Jószolgálati Otthon Közalapítványnak igyekeznek minél több adományt gyűjteni szerte a világon. | |
| 2018-06-08 | Megköszönték az önkéntesek munkáját. Zene, tánc, sport és rendhagyó gálaműsor | Régi hagyomány, hogy az ellátottak köszönetet mondanak azoknak az önkénteseknek, akik egész évben folyamatosan segítették őket. | |
| 2018-06-08 | Rengetegen fognak össze értük | Több mint tíz évvel ezelőtt indult útjára az országos kezdeményezés az önkéntesek hetére, ahová a dunántúli régióból elsőként jelentkezett a Jószolgálati Otthon. A nagyszabású program azóta elkopott, de Kecskés Rózsa úgy döntött, náluk tovább él a hagyomány. | |
| 2018-06-07 | A játék öröme (képaláírás) | A Dunaferr DUE-Renalpin FC U17-es és U20-as csapatainak válogatottja Krokovics Bálint, az NB I-esekkel készülő tehetséges kapus vezetésével egy jó hangulatú mérkőzésen lépett pályára a Jószolgálati Otthon csapatának ellenfeleként június 6-án, szerdán délelőtt. A meccs eredményét talán nem, a baráti erőpróba tényét biztosan mindenki megőrzi az emlékei között. (teljes szöveg) | |
| 2018-06-05 | Jószolgálatisok | Önkéntesek hete kezdődött június 4-én a Jószolgálati Otthonban. Elsőként a Bercsényi utcai telephelyen szórakoztatta a gondozottakat Horváth Jankó (kép). | |
| 2018-06-02 | Semmi sem állhat a jótékony motorosok útjába. Ne aggódjatok, hazajövünk! | Elindult a jótékony küldetés, Pribil Sándor és Major János június 1-én reggel nekivágtak száz napos világ körüli motorostúrájuknak. Ez azonban nem csupán egy egyszerű kaland, itt minden egyes mérföldet a Jószolgálati Otthon Közalapítványért és a Westie Rescue Hungaryért tesznek meg. | |
| 2018-06-02 | Újabb sporteszközök az otthonban (képaláírás) | Újabb három kültéri sporteszközzel gazdagodik a Jószolgálati Otthon Közalapítvány udvarán található mini edzőpark. A már meglévő eszközöket a Carissa Kupa kapcsán kapták, az új sportszereket pedig önkormányzati támogatásnak köszönhetően használhatják a jószolisok. (teljes szöveg) | |
| 2018-05-30 | Három földrészen át. Száz nap alatt a Föld körül | Pribil Sándor Zoltán és Major János tavaly óta készülnek rá, de hosszú évek motoros tapasztalata áll mögöttük. A terv szerint 22 ezer kilométert tesznek meg két keréken, útjukat pedig folyamatosan dokumentálják azért, hogy felhívják a figyelmet jótékony céljaikra, és a szabadság szeretetére. | |
| 2018-05-22 | Idén ősszel hárommal több óvodáscsoportot indítanak | Pályázati támogatásokról, az óvodai keretszámokról, a Lebuki-patak medrének tisztításáról is döntöttek a május 17-i, csütörtöki közgyűlésen a képviselők. | |
| 2018-05-18 | Parkolókat terveznek a Római városrészben. Kitisztítják a Lebuki patakot, járdákat és utakat újítanak fel | Közgyűlés: Átadták a Dunaújváros Ifjúságáért és a Dunaújváros Közbiztonságáért Díjakat. A Maarsk vízilabdacsapat 18 játékosát és 7 szakemberét pénzjutalomban részesítették. Nőtt a beiratkozott óvodások száma ezért emelik a csoportok és férőhelyek számát és további óvodapedagógusokat, dajkákat vesznek fel, a székhelyet áthelyezik a Lilla köz 1-be. A mozi felújításához további forrásbevonásra van szükség. Az önkormányzat elosztotta a pénzt az ifjúság, a szociális és az egészségügy területén működő egyesületek, alapítványok között. Folytatják a közterületen a felújítási munkákat. | |
| 2018-04-13 | Kékben ragyogott a főtér. Az autizmus világnapját ünnepelték | Harmadik alkalommal népesítették be a város főterét a Jószolgálati Otthon lakói és dolgozói az autizmus világnapján. | |
| 2018-04-13 | Húsvéti mese a mélykúti fogvatartottaktól | A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet mélykúti alegységének húsvéti műsorát láthatták a Jószolgálati Otthon gondozottjai múlt pénteken. | |
| 2018-04-07 | Fogvatartottak meséje. A fogvatartottaktól a gondozottaknak | A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet mélykúti alegységének fogvatartottai adtak húsvéti műsort a Jószolgálati Otthon Liget közi és Bercsényi utcai intézményében április 6-án. | |
| 2018-04-06 | Ragyogj kékben - az autizmus világnapján. Nem betegség, hanem visszafordíthatatlan állapot | Öltözz kékbe volt a címe a Jószolgálati Otthon idei világnapi rendezvényének is, amelynek célja: felhívni a figyelmet az autizmusra, hogy segíteni tudják az autizmus elfogadását. Részt vett az eseményen dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő, Cserna Gábor polgármester és Kecskés Rózsa, a Jószolgálati Otthon intézményvezetője, Dunaújváros Díszpolgára is. | |
| 2018-03-09 | Mozgás, játék, sport. Az óvodásoktól a nyugdíjasokig | Sikerrel pályázott az önkormányzat három sportnap megszervezésére, szerdán esélyegyenlőségi napot tartottak az egyetemen. | |
| 2018-03-09 | Baragyogták az arénát az óvodások | A város óvodásainak a válogatottja vette birtokba az egyetem arénáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága pályázati forrásának támogatásával létrehozott „Hiszek Benned Sportprogram” második napján, március 8-án. | |
| 2018-03-08 | Egy olyan sportnap, ami az esélyegyenlőségről szólt | A „hiszek benned sportprogram” keretén belül óriási sikert hozott a Dunaújvárosi Egyetem arénájában március 7-én, szerdán délelőtt. Az első játéknap vendégei a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány ellátottjai voltak, akik nagy örömmel érkeztek a meghívásra. | |
| 2018-02-24 | Kellő érzékenységgel. Kapcsolda volt a Bánkiban | Izgalmas nap volt február 23-án a Bánki Donát Szakközépiskolában: a középiskola diákjai rendhagyó vendégeket fogadtak! A Jószolgálati Otthon és a Móra iskola lakóit, gondozottjait, akik másként, mint a bánkisok meghívására valószínűleg soha nem léphetnék át az intézmény küszöbét. | |
| 2018-02-17 | Jótékony tempók. Tovább gyarapítják a kilométereket | Az elmúlt évtizedben országos kitekintésű rendezvénnyé nőtte ki magát a helyi 24 órás úszógála, amelynek szervezőcsapata február 15-én, csütörtökön vehette át a Dunaújváros Sportjáért díjat. Az egyesületet Szalontai Károly képviselte. | |
| 2018-02-15 | Közgyűlés | 2018. február 15. | |
| 2017-12-23 | A képzelt szeretetről | Szeibert Lóránt (kép), vagy ahogyan ismerői, barátai szólítják: Lóri, a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai intézményében él tizenegy éve. Érzékeny, kedves, rendkívül udvarias fiú. Perkátán és Dunaújvárosban végezte el az általános iskolát, és tanult a Hild szakmunkásképzőben. Bolti eladó lett volna, ha sikerül befejeznie, ám azok a bizonyos dickensi történetek ezt megakadályozták. | |
| 2017-12-22 | Meseszövés | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány gondozottjaival kezdte közösen megírni tavaly Kökényesi Márta pszichopedagógus, pszichodráma vezető a Meseszövés című könyvet.Elkészült a mesekönyv az önkormányzat pályázati támogatásával. Bemutatójára pénteken került sor a Jószoli Liget közi napközijében. Az illusztrációk Smuk Imre közreműködésével készültek. | |
| 2017-12-22 | Jószolis Szeretethét. Szorgos Méhecske jutalmak a gondozottaknak | A Szeretethét keretében, a hagyományos karácsonyi összejövetelen, szerda délután ismét jelen voltak a segítők és támogatók. A nyolcadik alkalommal átadott Szorgos Méhecskék elismerést azok a gondozottak kaphatták akik aktívak a foglalkozásokon. | |
| 2017-12-20 | Ez a hét is a szereteté a Jószolgálati Otthonban | December 19-én is folytatódott a szeretet hete a Jószolgálati Otthonban, mint ahogyan ez immár nyolc esztendeje szokás. Délelőtt a Bánki kórusa adott koncertet, majd Anica, később Pálfalvi János volt a fellépő. | |
| 2017-12-19 | Szeretethét van a Jószolgálati Otthonban. Jó szolgálatok vannak jó előadásokkal egy héten át | Ez a hét (is) a szereteté a Jószolgálati Otthonban! Másutt egy éva-dban nincs annyi előadás, mint itt! December 18-án először Polgár Lillának, a Bartók kamaraszínház nagyszerű színésznőjének és családjának örülhettek a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi utcai intézményének lakói: a népszerű színésznő férjével, Gasparik Gáborral, aki ugyancsak a Bartók kamaraszínház színművésze, valamint alig egyéves gyermekükkel, Gergővel együtt lépett fel az otthon lakói előtt. | |
| 2017-12-18 | Jószolgálati szeretethét | Önkéntesek osztják meg tudásukat, műsorukat, élményeiket - és főként: szeretetüket a jószolis lakókkal! | |
| 2017-12-16 | Meséket szőttek és illusztrálták őket | Meseszövés címmel jelent meg a Jószolgálati Otthon Közalapítvány gondozottainak önálló könyve, amelyet december 15-én, pénteken mutattak be az otthon Liget közi helyiségében. | |
| 2017-12-15 | Karácsony mindenkinek | A Gárdonyi Géza Általános Iskola negyedik alkalommal szervezte meg a Bartók Kamaraszínház támogatásával a "Karácsony mindenkinek" elnevezésű ünnepi műsorát. | |
| 2017-12-15 | Jószolis edzés | A DSE Röplabda Akadémia gyerek csapata ezt az évet is egy, a tavalyihoz hasonló jótékonysági programmal zárta. Idén a Jószolgálati Otthon lakóit hívták egy bemutatóval egybekötött délutáni játékra. | |
| 2017-12-13 | Karácsonyi meglepi | A Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskolájának táncművészeti szakos diákjai három alkalommal is elkápráztatták nézőiket a Bartók Kamaraszínház és Művészet Háza nagyszínpadán december 12-én. | |
| 2017-12-02 | Speciális olimpia a Rudasban. Egy vetélkedő, ahol minden résztvevő győztes | December 1-én, pénteken délelőtt ismét a Rudas iskola adott otthont a fogyatékkal élők Mozgásélmény sportnapjának. | |
| 2017-11-24 | Mindennap az elesettekért. A Szociális Munka Napja | Kilencedik alkalommal rendezték meg a Bartók színházban a Szociális Munka Napját, amelyen részt vettek a szociális szférában dolgozók és az ellátottak is. Átadták a Szociális Munkáért díjat kapta: Csősz Erika, Benke Szilvia, Dienes Zoltánné, Cruceru Carmen Mihaela, Györök Éva. | |
| 2017-11-21 | Emberség, tudás, támogatás. Példaértékű akarattal és emberséggel | November 17-én, pénteken a szociális munka napjához kapcsolódóan a Bartók színházban ünnepi műsorban köszöntötték öt érintett városi intézmény kiváló szakembereit. A Magyar Mentőszolgálat Alapítvány az idén augusztusban nyugdíjba vonult kollégát, Csősz Erika (kép) mentálhigiénés munkatársát tartotta méltónak és érdemesnek a díjra. Az Útkeresés Segítő Szolgálat elismerését Benke Szilvia (kép) szociális munkás, a Hajléktalan Ellátó Centrum munkatársa vehette át. A Jószolgálati Otthon Közalapítvány kollégái, ellátottai és hozzátartozóik szavazatai alapján a Bercsényi úti intézményük szociális gondozóját Cruceru Carmen Mihaelát (kép) választották. A Bölcsődék Igazgatóságának elismerését pénteken Györök Éva (kép) vehette át. Az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona díjazottja: Dienes Zoltánné (kép) gondozónő. | |
| 2017-11-18 | Segítők szolgálatban. A segítők szép ünnepén | November 17-én, pénteken délután a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában ünnepelték a szociális munka napját. Az ünnepségen az idei év legjobbjait is díjazták: így kapott elismerést Benke Szilvia (kép), Györök Éva (kép), Cruceru Carmen Mihaela (kép), Dienes Zoltánné (kép) is. | |
| 2017-11-17 | Kiváló gondozó. Huszonöt éve dolgozik a Jószolgálati Otthonban | Az otthon szociális gondozó ápolója, Cruceru Carmen Mihaela vehette át a Szociális Munkáért- Dunaújváros díjat. Méltatás. | |
| 2017-11-17 | Gondoskodó figyelem. Napirenden a távhőellátó rendszer módosítás. A fűtésről | A november 16-i, csütörtöki városi közgyűlésen adták át a Szociális Munkáért Dunaújváros díjat, amelyet idén Cruceru Carmen Mihaela (kép), a Jószolgálati Otthon Közalapítvány szociális gondozó ápolója vehetett át Cserna Gábor polgármestertől. A közgyűlés döntött az élményfürdő műszaki munkálatairól. A labdarúgóstadion és a radari sporttelep beruházásának lebonyolítói, valamint az építés műszaki ellenőri feladatainak elvégzésével a közgyűlés a BMSK Beruházási, Műszaki, Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-t bízta meg. A Modern Városok Program megvalósítása prioritás. Ennek keretében fejleszti a város a víziközmű-hálózatot is. A közgyűlési döntés keretében ötezer forintos béren kívüli juttatást biztosít az önkormányzat a fenntartásában lévő intézmények dolgozóinak. Megszavazták a képviselők a Technikum városrészi kisposta újranyitásával és üzemeltetésével kapcsolatos költségeket is. | |
| 2017-11-03 | Negyvennégyezer hossz. Egészség, példamutatás és jótékonyság | Közel 1500 kilométert teljesített a 24 órás úszógálán résztvevő 16 csapa múlt hétvégén a Fabó Éva Sportuszodában. Minden egyes leúszott hossz két dunaújvárosi intézményt, a Móra Ferenc Speciális Iskolát és a Jószolgálati Otthont támogatta. | |
| 2017-10-30 | Úszómaraton huszonnégy órán át. 1465 kilométert úsztak 24 óra alatt a csapattagok | Közel 44 ezer hossz, 1465 kilométer – tömören így foglalhatnánk egybe az idei, immáron 11. alkalommal jelentkező 24 órás Úszógála mérlegét, amely október utolsó hétvégéjén is igazi sportcsemegét tartogatott a résztvevőknek. | |
| 2017-10-30 | A Virágos Dunaújvárosért díjazottak | Kihirdették a Virágos Dunaújvárosért verseny eredményeit a múlt héten. Idén már 18. alkalommal rendezték meg a Virágos Dunaújvárosért versenyt. Eredmények a cikkben. | |
| 2017-10-20 | Új tároló a Jószoli udvarán. Segítettek a dunaferres diákok | A Dunaferr iskola diákjai tároló kisházat építettek a a Jószolgálati Otthon Bercsényi úti intézményének udvarára. | |
| 2017-10-19 | Kis házat építettek. Kis házat építettek nagy lelkesedéssel és örömmel | Ismét gazdagodott a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi úti intézménye, ismét külső, önzetlen segítséggel. A Dunaferr iskola diákjai egy kis házat készítettek az udvari eszközök számára. | |
| 2017-10-10 | Úszni ismét 24 órán át. Jótékonysági úszógála előtt | Október utolsó hétvégéjén ismét Dunaújvárosban tempózik a város egyik legaktívabb jótékonysági programja, az immáron XI. alkalommal jelentkező 24 órás Úszógála. | |
| 2017-07-06 | Jótékony triatlonosok a Jószolgálati Otthonban | Újabb adománnyal kereste fel a Jószolgálati Otthont a Dunaújvárosi Triatlon Sportegyesület (DTSE) vezetősége. A hét végi versenyükön is gyűjtöttek. | |
| 2017-06-16 | Gálaműsor a támogatóknak | A Jószolgálati Otthon lakói gálaműsort adtak az őket segítőknek. Díjat adományoztak Smuk Imrének és Sztanó Csabának. | |
| 2017-06-14 | Szociális célú felújítások. Fejlesztik a szociális szolgáltatást | Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrafejlesztésének megvalósításához 205 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert el a város. | |
| 2017-06-10 | Ismét együtt ünnepeltek. Az elfogadás ünnepe | A Jószolgálati Otthon ismét gálaműsorral ünnepelte meg önzetlen segítőit június 9-én. Gálaműsorral, amelyen együtt lépett színpadra ellátott, önkéntes és nevelő. Kecskés Rózsa igazgató két segítőjük munkáját ismerte el, fejezte ki hálájukat, egy éremmel, melyet Smuk Imre és Sztanó Csaba vehette át. | |
| 2017-06-09 | Hálából (kishír) | A Jószolgálati Otthon lakói minden évben egy különleges héten keresztül igyekeznek meghálálni mindazt a törődést, amit az önkéntesektől kapnak. Mintegy 120 önkéntest vártak az ellátottak. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-06-08 | Önkéntes muzsikálók napja. Önkéntesek szeretetben | Az Önkéntesek hete rendezvénysorozat június 7-i, szerdai napját a zenés események uralták a Jószolgálati Otthon intézményeiben. | |
| 2017-06-07 | Elindult az önkéntesek hete. Önkéntesek | Június 6-a, kedd is emlékezetes marad a Jószolgálati Otthon bentlakásos és bejáró, napköziotthonos gondozottjai számára, akiket egész héten az önkéntesek hete rendezvénysorozat várja. | |
| 2017-04-07 | Kékben ragyogott a tér. Az autisták világnapján | Az autizmus világnapja alkalmából ünnepséget rendeztek a Városháza téren. | |
| 2017-04-04 | Kékben láttatták | Két helyszínen tartottak szemléletformáló minifesztivált Dunaújvárosban az autizmus világnapja kapcsán. | |
| 2017-03-17 | Kossuth Lajos azt üzente (kishír) | Idén is közösen emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról a Széchenyi Gimnázium diákjai és a Jószolgálati Otthon lakói kedden délelőtt. | |
| 2017-03-14 | Fut, teker és falja a kilométereket | Sikeresen debütált március 12-én, vasárnap az első Dunaújvárosi Duatlon verseny, amelyben egy mezőnyben küzdöttek lelkes amatőrök és a sportág nagymenői. Eredmények a cikkben. | |
| 2017-03-03 | Közös játék, öröm és szórakozás. Hiszek Benned Sportprogram | Foci, floorball és kosárlabda várta a Jószolgálati Otthon Közalapítvány napközijének és bentlakásos intézményének ellátottjait kedden délelőtt a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában. | |
| 2017-03-01 | Esélyegyenlőségi sportnap. Esélyegyenlőségi nap | Esélyegyenlőségi Sportnapot tartottak február 28-án, kedden a Dunaújvárosi Egyetem Diák Sportegyesülete szervezésében az egyetem sportcsarnokában. | |
| 2017-02-04 | Jószolisok a hokisoknál | Két fiatal a Jószolgálati Otthon napközijéből lehetőséget kapott, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák edzésére ellátogasson és megismerkedjen a sportággal, csapattal. | |
| 2017-02-02 | Triatlanosok a Jószolgálati Otthonért | A helyi triatlon egyesület vezetői látogattak február elsején, szerdán a Jószolgálati Otthonba. Segítő forintok. | |
| 2017-02-01 | Egykis legális dopping. Élménygyűjtés a jégcsarnokban | Január 31-én rendhagyó edzés volt az Acélbikáknál, akiknél a Jószolgálati Otthon gondozottai vendégeskedtek. | |
| 2017-01-27 | Úszógála | Kilencvenezer forint adomány gyűlt össze a tizedik alkalommal megrendezett jubileumi 24 órás Úszógálán, az adományt a Móra iskolának, a Jószolgálati Otthonnak és Nagy Kamillának ajánlották fel. | |
| 2017-01-26 | Tempóztak, gyűjtöttek, segítettek. Úszás után adakozás | Még tavaly október közepén adtunk hírt az országos kitekintésű 24 órás úszógála eseményeiről. A szervezők most visszatértek. Január 25-én délelőtt Szalontai Károly ötletgazda-főszervező 30-30 ezer forintot adhatott át a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgatójának, Alpekné Major Valériának, valamint a Jószolgálati Otthon képviselőjének, László Katalin szociális munkásnak. Emellett szintén 30 ezer forinttal támogatták Nagy Kamilla gyógyulását is. | |
| 2016-12-22 | A helyükre kerültek | December 21-én már az intézményekbe szállították a Dózsa György Általános Iskola diákjainak fenyődíszítő versenyében megszépült karácsonyfákat. | |
| 2016-12-21 | Fenyődíszítők. Fenyődíszítők versenye | december 20-án délután rendezte meg a Dózsa iskola hagyományos fenyőfadíszítő versenyét az intézmény aulájában. A verseny előtt kihirdették a téli rajzverseny eredményét. | |
| 2016-12-15 | Közel száz tonna papír | A nevelési-oktatási intézmények papírhulladék-gyűjtési kampányát lezáró díj átadót tartottak december 14-én, szerdán a Dunanett Nonprofit Kft. telephelyén. Az ünnepségen részt vett Bencsik István, a Dunanett igazgatója és Fekete Csaba környezetvédelmi munkatárs. Az iskolák versenyében 3.helyezést el a Gárdonyi Géza Általános Iskola, 2. lett a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola, első helyezett lett az apostagi Nagy Lajos Általános Iskola. Az óvodák versenyében 3. lett a Római városrészi óvoda, 2. helyezést ért el a Szivárvány Óvoda, első lett a Százszorszép Óvoda. | |
| 2016-12-15 | Jószoli: szeretethéttel hangolnak az ünnepre | A Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai intézményében ezen a héten a hagyományoknak megfelelően szeretethetet tartanak. | |
| 2016-12-08 | Magasabb fordulaton | December 7-én, szerdán magasabb fordulatra kapcsolt a város Adventi Forgataga: mostantól minden délután, este színpadi műsorral várnak mindenkit a Városháza téren. | |
| 2016-12-07 | Futás, adakozés, segítség | Sikerrel debütált december 4-én az Adventi Futógála. A kocogók ezúttal is adakoztak. | |
| 2016-11-30 | Bemelegítő az adventi futógálára. Együtt kocoghatunk | Jelentjük: a Mikulás-sapkák már a spájzban vannak, azaz minden készen áll arra, hogy remek hangulatban kocoghassunk át a városon december 4-én, vasárnap kora délután. Bemelegítünk az Adventi futógálára. | |
| 2016-11-23 | Bemelegítő: jön az adventi futógála. Futás jelmezben | December 4-én, az Adventi Randevúhoz kapcsolódóan futógálára várják a város apraját-nagyját. A legfontosabb tudnivalókról a szervezőket Kovács Judit fővédnököt és Makai Gábor, a Dunaújvárosi Triatlon Sportegyesület képviselője tájékoztatott. | |
| 2016-11-21 | Emlékliget-avatás. Anna-ligetnek hívják | A Dunaújvárosért -díjas Torontáli Elemérné emlékére ültettek gyümölcsfákat, avattak emléktáblát gyermekei és tisztelői november 19-én, szombaton délelőtt a Liget közben. | |
| 2016-11-19 | Bánki: újra kapcsolda. Kapcsolda volt | A Bánki Középiskolában november 18-én, pénteken újra Kapcsolda volt, melyen a Jószolgálati Otthon és a Móra Ferenc speciális iskola neveltjeit látták vendégül. Az iskola alapítványa és a diákok fedezték a kiadásokat - de a legértékesebbek a kapcsolatok voltak. Vadas Zsuzsanna tanárnő, a Kapcsolda hagyományainak életben tartója elmondta: sokan még vissza-visszajárnak erre a rendezvényre a már végzett diákok közül, olyan jó és szeretetteljes ismeretségeket kötöttek ez alkalmakból a hátrányos helyzetű vendégeikkel. | |
| 2016-11-19 | Gyümölcs liget őrzi Anna néni emlékét | Megőrzik az örökkévalóságnak Torontáli Elemérné nevét gyermeki és a Jószolgálati Otthon lakói, ugyanis gyümölcsligetet alakítanak ki, az Anna ligetet. Az emlékoszlopot Rohonczi ROHO István és Vas János készítette. | |
| 2016-11-18 | Csupaszív Pattogatott Kukorica Jánops. A Szociális Munka Napja | Gálaesttel ünnepelték a szociális szférában dolgozókat a Bartókban. Szociális Munka Napja Díjazottja lett: Domonyik Józsefné, Fehér Edit, Hegyiné Csuti Eleonóra, Studinger Andrea, Tábi Csabáné, árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona | |
| 2016-11-15 | A gondozókat ünnepelték. Amikor a segítők kerülnek előtérbe | Az elmúlt nyolc esztendőben már megszokhattuk, hogy a szociális munka napja alkalmából teltházas, bő műsorkínálatú gálával ünnepelnek a szféra dolgozói a gondozottakkal együtt a Bartók Kamaraszínházban. Nem volt ez másként november 14-én sem. Kitüntetést kapott a Bölcsődék Igazgatóságától Domonyik Józsefné, az Útkeresés Segítő Szolgálat munkatársa Fehér Edit, a Jószolgálati Otthon díjazottja Hegyiné Csuti Eleonóra, a Magyar Mentőszolgálat Alapítványtól Studinger Andrea, az Egyesített Szociális Intézmény és Árpádházi Szent Erzsébet Idősek Otthona kitüntetettje Tábi Csabáné, valamint Bölcskei Anna. | |
| 2016-10-28 | A virágos erkélyek és virágos ablakok | Az önkormányzat virágosítási versenyén. A legszebb virágosított intézményudvar címet a Dunaújvárosi Egyetem kapta, s különdíjban részesült a Jószolgálati Otthon. További eredmények. | |
| 2016-10-27 | Virágpolgáraink. Városunk díjazott virágosítói | A város legjobb és legkreatívabb virágosítóit, kertépítőit díjazták október 26-án, szerdán délután a városházán. A "Virágos Dunaújvárosért" díjakat Cserni Béla önkormányzati képviselő adta át. A díjazottak névsora a cikkben. | |
| 2016-10-17 | Tizenkilencezerhatszáz. Úszás, haverok, buli 24 órában | Remek sikerrel zárult a 10. 24 órás Úszógála a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában, ahol ezúttal 12 csapat szelte a habokat október 15-én. | |
| 2016-10-07 | Jószolis divatbemutató. A négy őselem jelent meg a tervekben | A Lorántffy iskola diákjai és a Jószolgálati Otthon gondozottjai egyedi ruhadarabokat készítettek, és divatbemutatót tartottak. | |
| 2016-09-30 | Esély, közösség, divat. Ilyen is a divat. | Rendhagyó divatbemutatóra várták az érdeklődőket a Dózsa Mozicentrumban a Lorántffy Zsuzsa Szakközépiskola diákjai és a Jószolgálati Otthon pártfogoltjai szeptember 29-én. Az összefogás ereje – divatos ruhákba csomagolva. | |
| 2016-09-17 | Példa az élet élvezetéről | Mindannyiunk közös emlékei közé tartozik Imi, azaz Skoda Imre (kép): régebben botra támaszkodva, majd kerekes székekbe kényszerülve, de kitartóan rótta a dunaújvárosi utcákat, akárcsak ma. Büszke ismerőseire. Viszonyunk hozzá minősít is minket. | |
| 2016-09-16 | Együtt egy mosolyért. Sporteszközök a Jószolgálati Otthonnak | A XIV. Carissa Kupa "Együtt Egy Mosolyért" elnevezésű jótékonysági akciója által új tornaeszközöket kapott a Jószolgálati Otthon Közalapítvány. | |
| 2016-09-14 | Az ő örömük a mi boldogságunk | Szeptember 13-án, kedden a XIV. Carissa Kupa "Együtt Egy Mosolyért" elnevezésű jótékonysági akciója záró eseményén a Jószolgálati Otthon lakóinak többek között speciális sporteszközöket adtak át, több mint 1 millió 800 ezer forint értékben. | |
| 2016-09-12 | Jótékony énekek. Énekével segített a kórus | Jótékonysági koncertet adott szeptember 9-én, pénteken az evangélikus templomban a Reménység férfi kórus a Jószolgálati Otthon javára. | |
| 2016-09-10 | Jótékony adomány egyenesen Erdélyből | Jótékonysági hangversenyt rendeztek szeptember 9-én, pénteken az evangélikus templomban a Jószolgálati Otthon Közalapítvány részére. | |
| 2016-08-19 | A város kenyere. Nemes célokat szolgál a város kenyere | Közel tizenegyezer darabot adtak el a város kenyeréből, ezáltal több mint ötszázezer forint adomány gyűlt össze, amely összeget a Jószolgálati Otthon Közalapítványnak adtak át. A kenyeret a Széchenyi Sütőipari Kft. sütötte, s Dunaújváros néven forgalmaz. Az akció következő kedvezményezettje az Útkeresés Segítő Szolgálathoz tartozó Családok Átmeneti Otthona lesz. | |
| 2016-08-18 | Előlép a háttérember. Az előlépő háttérember | Klép Tamás pár éve tevékenykedik a Jószolgálati Otthon Közalapítvány köreiben. Neki köszönhetőek elsősorban a Jószoli zenekar sikerei. A muzsikán kívül sok minden van az életében. | |
| 2016-08-17 | Mint egy falat kenyér. Jó szolgálatban a kenyerünk | Dunaújváros Kenyere több mint félmillió forinttal gyarapította a Jószolgálati Otthont. A támogatást Cserna Gábor adta át. | |
| 2016-08-05 | Erőgépek a Liget közben | Két kültéri kondigéppel gazdagodott a Jószolgálati Otthon Liget közi intézménye, s szeptember elejéig további sporteszközöket adnak át az otthon lakóinak a XIV. Carissa Kupa szervezői. | |
| 2016-06-17 | Elutasítják a kötelező betelepítési kvótát. Ingyenes étkeztetés a nehéz sorsú gyermekeknek | Átvette megbízólevelét és letette képviselői esküjét Lassingleitner Fruzsina. A Jószolgálati Otthon Közalapítvány a fenntartásában működő fogyatékos 1 személyek 10 férőhelyes átmeneti otthonát tartós, bentlakásos, ápoló-gondozó otthonná szeretné átalakítani a Liget közben. A Rosti iskola igazgatói pályázatára egyetlen pályázó volt, így a jelenlegi megbízott vezető, Rajnai István marad továbbra is az igazgató. | |
| 2016-06-04 | A segítők ünnepe. A zene, a tánc összetartó ereje | A Jószolgálati Otthon ellátottjait rengeteg élménnyel ajándékozzák meg az önkéntes segítők. Ők egy gálaműsorral hálálják meg évről évre. Szintén hagyomány, hogy a Jószolgálati Otthon Közalapítvány köszönetet mond, azoknak akik sokat tettek értük. Díjazottak: Tóthné Schmidth Ilona (kép) és Nagy László. | |
| 2016-06-03 | A jó ember élete | Nagyon sokan emlékeztek meg a május 10-én elhunyt Torontáli Elemérnéről, Anna néniről, városi polgárról az Intercisa Múzeum nagytermében június 2-án rendezett búcsúztatón. | |
| 2016-06-03 | Fiatalok énekszóval | Június 2-án is élettel teltek meg a Jószolgálati Otthon telephelyei az Önkéntesek Hete alkalmából. Faragóné Veress Csilla, a József Attila Könyvtár munkatársa könyvtári foglalkozást tartott. | |
| 2016-06-02 | Dallal, tapssal | Május 30-án, hétfőn kezdődött, és a hét végéig tart a Jószolgálati Otthon Közalapítvány mindkét intézményében zajló Önkéntesek Hete rendezvénysorozata. | |
| 2016-06-01 | Fitten folytatták az Önkéntesek Hetét | Frissen indult az Önkéntesek Hete második napja a Jószolgálati Otthon ellátottjai számára május 31-én. | |
| 2016-05-31 | Segítősereg a Jószoliban. Programözön péntekig... | Egy hagyomány továbbélése az Önkéntesek Hete a Jószolgálati Otthon gondozottjai és dolgozói számára. Az idei hétfőn kezdődött, és pénteken a Jószoli Gálával fejeződik majd be. | |
| 2016-05-20 | Öt alapítvány kapott támogatást | Útfelújításokról, pályázatokon való indulásról döntött a közgyűlés. A Dunaferr Repülő Klub szervezte repülőnapra 100 000 forint támogatást szavaztak meg, Kovács Zsófia tornászt is támogatják havonta 250 000 forinttal a nyári játékok végéig. | |
| 2016-04-30 | A város díszpolgárai | Beszámoló a város alapításának 65. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségről. Kecskés Rózsa és dr. Dlustus Péter kapta a legrangosabb helyi elismerést, a Dunaújváros Díszpolgára címet. | |
| 2016-04-05 | Segítség, hogy tudjuk elfogadni | Az autizmus világnapja alkalmából egész napos szemléletformáló minifesztivált rendeztek április elsején a Városháza téren. Képes beszámoló. | |
| 2016-04-04 | Kékben ragyogva. A figyelemfelkeltés napja | Az autizmus világnapja alkalmából egész napos szemléletformáló minifesztivált rendeztek április elsején a Városháza téren. | |
| 2016-04-02 | Kék ragyogást kínálnak | Egész napos szemléletformáló minifesztivált szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány az Autizmus Világnapján, április 2-án, Ragyogj Kékben Dunaújváros! elnevezéssel. Kecskés Rózsa igazgatót kérdeztük. | |
| 2016-04-01 | Ragyogj Kékben Újváros! | Önkormányzati pályázaton nyert összegből szemléletformáló minifesztivált szervez az autizmus jegyében a Jószolgálati Otthon Közalapítvány az Autizmus Világnapján április 2-án szombaton. | |
| 2016-04-00 | Segítsünk együtt a kenyér erejével! | Bemutatták Dunaújváros kenyerét. A város kenyere egy 75 dkg-s, szalaggal díszített különleges burgonyakenyér. A 230 forintos eladási árból 50 forintot negyedévente mindig más szervezet vagy egyesület kap. Elsőként a Jószolgálati Otthon lesz a kedvezményezett. | |
| 2016-03-25 | Kenyerenként ötven forint jótékony célra | Már péntektől kapható a város kenyere. Minden eladott darab után ötven forint jótékonysági célt szolgál. Három havonta mindig más szervezetnek gyűjtenek. Elsőként a Jószolgálati Otthon Közalapítvány részesül belőle. | |
| 2016-03-24 | Dunaújváros kenyere | Március 23-án, szerdán hivatalosan is bejelentették: elkészült Dunaújváros kenyere, péntektől kereshetik a polcokon. Minden kenyér után 50 forintot jó cél érdekében ajánlott fel a pékség, elsőként a Jószolgálati Otthon Közalapítványnak. | |
| 2016-02-00 | Másfél millió forint a Józsolgálati Otthonnak. Játék és jótékonyság | Beszámoló a tizennegyedik alkalommal megrendezett Carissa Kupáról, melynek bevételét a Jószolgálati Otthonnak ajánlották. A Dunaferr csapata az ötödik helyen zárt a tornán. | |
| 2016-01-25 | Felújíttatják a tetőt | A képviselők elfogadták az önkormányzat idei évi költségvetési rendeletét megalapozó számadatokat. Beszámoló a január 21-i közgyűléséről. | |
| 2016-01-19 | Sikeres Carissa Kupa | A Shell Dunaújváros nyerte meg a január 17-én befejeződött XIV. Carissa Kupa kispályás teremlabdarúgó-tornát. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Társadalmi Felelősség Bizottságának kezdeményezésére a 25 éves Dunaújvárosi Jószolgálati Otthon javára gyűjtöttek támogatást. Részletes eredmények a cikkben. | |
| 2016-01-18 | A Shell Dunaújváros nyerte meg... (képaláírás) | A Shell Dunaújváros nyerte meg a vasárnap befejeződött Carissa Kupa kispályás teremlabdarúgó-tornát. Az együttesek jótékonykodtak is, a bevétel komoly része a Jószolgálati Otthonnak a számlájára érkezik (nem teljes szöveg) | |
| 2016-01-13 | Jótékony kispályás teremtorna | Január 15-17. között rendezik meg a Dunaújváros Sportcsarnokban a XIV. Carissa Kupa kispályás labdarúgó teremtornát. Az érdeklődők mindhárom napon ingyen tekinthetik a jótékony céllal kiegészített kispályás labdarúgó teremtornát. | |
| 2016-01-08 | Összefér a sport és a jótékonyság | A Jószolgálati Otthon Liget közben található épületének tornaszobájában zajlott a XIV. Carissa Kupa kispályás labdarúgótorna sajtótájékoztatója. A befolyt pénzösszegből a mozgásfejlesztő szoba eszközeit korszerűsítik majd. | |
| 2015-12-19 | A feldíszített fenyők a helyükre kerültek | December 18-án érkeztek meg célállomásaikra azok a fenyők, amelyeket a Dózsa György Általános Iskola hagyományos fadíszítő versenyén öltöztettek ünneplőbe. A fenyőfák a Jószolgálati Otthonba és a legtöbb pedig a Szent Pantaleon Kórház osztályaira került. | |
| 2015-12-18 | A Szeretet Hete | Hatodik éve rendezik meg a Szeretet Hete elnevezésű programot a Jószolgálati Otthon dolgozói, amelynek részeként tartották meg a gondozottak karácsonyi ünnepségét a Liget közi intézményben. | |
| 2015-12-04 | Kristóf napsütést visz magával az otthonba. Jólelkű, önzetlen, jó tanuló és jó sportoló | A TV2 Csoport idén is elindította nagyszabású társadalmi-felelősségvállalási programját, a „Süss fel nap!”-ot. Idén olyan gyerekeket mutat be, akik az önkéntesség, a segítségnyújtás és a közösségi munka területén végzett tevékenységükkel példaként szolgálhatnak mindannyiunk számára. A nézők szavazhatnak a számukra legszimpatikusabb jelöltre, köztük a dunaújvárosi Hegedűs Kristófra., aki a Vasvári általános iskola 5/a. osztályos tanulója. | |
| 2015-11-25 | Kapcsolda: hat éve a Bánkiban | A Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola egyik legfontosabb közösségi eseménye lett az immáron 8. alkalommal jelentkező Kapcsolda – egy valódi sikertörténet. | |
| 2015-11-20 | A Hófehérke-paródia nagy sikert aratott | A szociális munka alkalmából gálaestet rendeztek a Bartók Színházban. Kissné Fekete Éva, az Útkeresés Segítő Szolgálat vezetője a szociális munkában végzett munkájáért díjat adott át Sohonyai Máriának, Kovásznainé Bereczky Anikónak, Kecskeméti Péternének, Kovács Andrásnénak és Szabó Györgynének. | |
| 2015-11-20 | Összeúsztak százhúszezer forintot | Átadták a huszonnégy órás úszógálán összegyűjtött közel százhúszezer forintos adományt a Móra iskolának és a Jószolgálati Otthonnak. | |
| 2015-11-17 | Százhúszezer forintot nyertek | Az Ússz, Hogy Utolérjenek! Közhasznú Egyesület kilencedik alkalommal rendezte meg az országos hírnevű dunaújvárosi úszógálát október 17-18-án a Fabó Éva Sportuszodában 24 órán keresztül. Az összegyűjtött pénzösszeget ünnepélyes keretek között adták át a Jószolgálati Otthonnak és a Móra Ferenc Általános Iskolának. | |
| 2015-11-17 | Példaértékű, önzetlen segítség | "Szociális Munka Napja" plakettet kapott: Kecskeméti Péterné, Kovásznainé Bereczky Anikó, Kovács Andrásné, Sohonyai Mária, Szabó Györgyné. A díjazottak bemutatása. | |
| 2015-11-13 | Szeretet, feltétel nélkül | A Szociális munka napját világszerte november 12-én ünneplik, ennek alkalmából immár hagyományként gálaműsor keretében köszöntötték nagy szeretettel és tisztelettel a szociális szféra dunaújvárosi dolgozóit a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. A "Szociális Munka Napja" plakettet kapta: Kecskeméti Péterné, Kovásznainé Bereczki Anikó, Kovács Andrásné, Sohonyai Mária, Szabó Györgyné. | |
| 2015-11-10 | "Jószoli" - filmsiker | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány dokumentumfilmje a Faludi Ferenc Akadémia 19. nemzetközi filmes pályázatán 2. helyezett lett úgy, hogy nem volt adtak ki első helyezést. A dokumentumfilm az ellátottak visszaemlékezéseiből áll. | |
| 2015-11-10 | Kitörés - Rangos elismerést kapott a Jószolgálati Otthon lakóiról készült dokumentumfilm | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány dokumentumfilmje a Faludi Ferenc Akadémia 19. nemzetközi filmes pályázatán 2. helyezett lett!A dokumentumfilm a 25 éves évforduló alkalmából megkérdezett ellátottaik visszaemlékezését örökíti meg. | |
| 2015-10-19 | Megúszták a magukét | Kilencedik alkalommal rendezte meg az Ússz, Hogy Utolérjenek! Egyesület a dunaújvárosi úszógálát. Ismét remekül sikerült az egynapos úszógála: több mint százezer forintot tempóztak össze a résztvevők! 27984 hosszt úsztak a 24 órás gálán. | |
| 2015-09-18 | Milliós támogatás az alapítványoknak | A közművelődési pályázat és az oktatási támogatást célzó, egészségügyi, szociális, sport alapítványi pályázatnyertesek. | |
| 2015-09-04 | Életük a hivatásuk | 25 éves a Jószolgálati Otthon - gálával ünnepeltek. Fennállásának napra pontosan huszonötödik évét ünnepelte szeptember 3-án a Bartók színházban a Jószolgálati Otthon.
| |
| 2015-07-03 | Az önkormányzat a kultúra mecénása | Rendkívüli közgyűlésen döntöttek a kulturális tevékenységek támogatására kiírt pályázatokról. Az alapítványiak közül nyertek: Jószolgálati Otthon Közalapítvány, Vasas Táncegyüttes, Arany János Általános Iskola, Szonáta Zeneművészeti Alapítvány, Újpart Dunaújváros Képző- és Iparművészek Egyesülete, Móder Rezső E-műteremgalériája. A többi támogatáshoz nem kell közgyűlési döntés, polgármesteri, bizottsági döntés elég hozzá. | |
| 2015-07-01 | Kultúra: jubilálók kérték... | Soron kívül ülésezett a közgyűlés június 30-án. A közművelődésre kiírt pályázatra beérkezett alapítványi kérelmekről döntöttek. Támogatás utak és járdák javítására, DVCSH Kft. vízhálózat rekonstrukció, a stadion üzemeltetése, Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézmények költöznie kell a Móra Ferenc Általános Iskolából, a közvilágítás felújításár a kiírt közbeszerzési pályázat nem volt szabálytalan. | |
| 2015-06-26 | Dolgozz macska! (képaláírás) | A Munkásművelődési Központ szabadtéri színházi sorozatának keretében június 25-én délelőtt a Jószolgálati Otthon társulata adta elő a Dolgozz macska - című mesejátékot. (teljes szöveg) | |
| 2015-06-26 | Esély a sportra | Második alkalommal szerveztek Esélyegyenlőségi Sportnapot a Dunaújvárosi Főiskolán június 28-án. A Jószolgálati Otthonból és a Dunaferr Szakközép- és Szakiskolából is érkeztek. | |
| 2015-06-15 | Jövőre , veletek, a DUDIK-on! | Beszámoló a DUDIK fesztiválról. A Jószolgálati Otthon pártfogoltjai együtt zenéltek a Quimby zenekarral. | |
| 2015-06-12 | Amitől szebb lesz a világunk | Látogatás a Hankook Tire Magyarország Kft. népszerű Értékteremtő Dolgozói Önkéntes Programjának helyszínein: dunasori idősek otthona, Zalka utcai tagóvoda, Dózsa György Általános Iskola, Jószolgálati Otthon, Széchenyi István Gimnázium. | |
| 2015-06-06 | Ez a jó szolgálat! | Jószolgálati Gálát rendeztek június 5-én a Bartók Kamaraszínház nagytermében. Jószolgálatért emlékérmeket is átadtak: Szabó Szebasztián, Nagy Bence, Török Dániel. | |
| 2015-06-05 | Valóban, mindig jobb adni! | Németországi magyaroktól származó ajándékokat osztottak szét a Jószolgálati Otthonban önkéntesek. | |
| 2015-06-03 | Emberség, törődés | Önkéntesek Hete a Jószolgálati Otthonban. Beszámoló a programokról. | |
| 2015-05-29 | A szent nevében | Véget ért a megváltozott munkaképességűekért létrehozott, Szent Angéla Szolgáltató Központ tevékenysége, a Dunamenti Regionális Népfőiskola uniós támogatással megvalósított projektje. Bár a pályázat véget ért, a népfőiskola szeretné folytatni a munkát és védjeggyé tenni a Szent Angéla Szolgáltató Központ nevét. | |
| 2015-05-29 | Együtt az esélyegyenlőségért | A Dunaújvárosi Főiskola és a Dunaferr szakközépiskola Esélyegyenlőségi Sportnapján idén közel százötvenen voltak jelen. A iskola diákjai és a Jószolgálati Otthon lakó együtt sportoltak. | |
| 2015-04-30 | Ruhabörze a főiskolások adományából | A Jószolgálati Otthon lakóinak adományozták azokat a ruhákat, amiket a Dunaújvárosi Főiskola hallgatói és oktatói gyűjtöttek össze. | |
| 2015-04-24 | A hagyományos adományaink | A Jótékonysági Pedagóguskoncert bevételét és a Dunaújvárosi Főiskola adományait is átadták. A koncert bevételét a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának adományozták, a főiskola pedig a Jószolgálati Otthon lakóinak gyűjtött. | |
| 2015-03-19 | Közgyűlés | 2015. március 19. A mellékletek (szerződések, űrlapok, módosító okirat, közbeszerzési terv) megtekinthetők a nyomtatott dokumentumban 2020. március 19-ig. | |
| 2015-01-23 | Átvették az összegyűlt forintokat | A tavalyi huszonnégy órás úszógálán összegyűjtött pénzt a Móra Ferenc Általános Iskola és a Jószolgálati Otthonnak adományozták. | |
| 2014-12-16 | A szeretet hetében | A Szeretethetet öt évvel ezelőtt indította útjára a Jószolgálati Otthon Közalapítvány, amelyen önkéntesek segítenek a karácsonyra hangoldósában. | |
| 2014-11-14 | Vastaps gondozóknak és gondozottaknak | Idén is együtt ünnepelték a Szociális Munka Napját a városi szakmai intézmények a Bartókban. Kissné Takács Ágnes, Bogó Tünde, Katona Péter és Királyné Szeri Szilvia a díjazott. | |
| 2014-11-13 | Szociális munkások | Ünnepséget rendeztek a Szociális Munka Napja alkalmából a dunaújvárosi szociális intézmények dolgozói és gondozottjai. Kitüntetést adtak át, bronzplakettet kapott: Kissné Takács Ágnes, Bogó Tünde, Királyné Szeri Szilvia, Katona Péter. | |
| 2014-11-08 | Ne legyen fal közöttünk | Kapcsolda, idén is. Egészséges és fogyatékkal élő fiatalok kézműveskedtek, sportoltak, táncoltak, zenéltek együtt november 7-én a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában. | |
| 2014-10-31 | Szorgos kezek a ligetben | Szent Angéla napon falat festettek, fát ültettek a Jószolgáleti Otthonosok a Dunamenti Regionális Népfőiskola Petőfi ligeti intézményénél. | |
| 2014-10-31 | Minden leúszott hossz hat forintot ért | Jótékony célú sporteseményt rendeztek az uszodában, a Jószolgálati Otthont és a Móra iskolát támogatták a gyűjtéssel. | |
| 2014-10-27 | Nyolcadszor gáláztak | Beszámoló az október 25-én, nyolcadik alkalommal megrendezett úszógáláról, ahol 25536 hosszt úsztak le és minden hossz forintokat ért. | |
| 2014-10-17 | A focistáknál jártak a Jószolgálati Otthon lakói | Régi hagyomány alapján az esélyegyenlőség jegyében látták vendégül a labdarúgók a Jószolgálati Otthon lakóit. | |
| 2014-10-02 | Flashmob a városháza téren (képaláírás) | Villámcsődület, azaz flashmob volt tegnap a Városháza téren a Zene Világnapja alkalmából, a Sándor Frigyes Zeneiskola szervezésében, amelyen felléptek a Jószolgálati Otthon lakói is. (teljes szöveg) | |
| 2014-10-02 | Zene, tánc - villámcsődület | Villámcsődület, azaz flashmob volt október elsején a Városháza téren a Zene Világnapja alkalmából, a Sándor Frigyes Zeneiskola szervezésében, amelyen felléptek a Jószolgálati Otthon lakói is. | |
| 2014-09-25 | Közgyűlési határozatok | A 2010-2014-es választási ciklus utolsó közgyűlését szeptember 23-án tartották meg. Utolsó határozatok: elfogadták a tűzoltóság tavalyi tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót; a Római városrész rehabilitácójával kapcsolatos további felújítások; módosították a Jószolgálati Otthon alapító okiratát; támogatást kapott a Roma Nemzetiségi önkormányzat; kölcsönt kapott a Dunanett Kft.; csatlakoztunk a Bursa Hungarica ösztöndíjhoz; Dunaújváros a Mária Zarándokút egyik állomása lesz stb. | |
| 2014-09-23 | Rendkívüli közgyűlés | 2014. szeptember 23. | |
| 2014-08-26 | Sérülteknek szerveztek tábori programot | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány jóvoltából kellemesen, foglalkozásokkal és közösségben telt a nyár sok gyermeknek a városban. | |
| 2014-07-21 | Újvárosi Jótifuti | Július 19-én a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai bázisát is érintette a Jótifuti program, amelynek keretében a Down-szindrómás gyerekeknek gyűjtöttek. | |
| 2014-07-00 | A kocsi, a könyvtár és a másság | Interjú Faragóné Veress Csilla könyvtárossal, aki 2014-ben kapta meg a Jószolgálati Érem elismerést. | |
| 2014-06-13 | A gála valóra vált álom | Az Önkéntesek Hete zárásaként gálát szerveztek június 6-án a Bartók színházban. | |
| 2014-06-12 | Szolgálat, otthon... | Beszélgetés Nics Évával, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány kuratóriumának elnökével, az otthon által nyújtott szolgáltatásokról. | |
| 2014-06-07 | Szeretet vándorai - önkéntesen | Június 7-én gálaműsorral záródott az Önkéntesek Hete rendezvénysorozat. Az ünnepség keretében átadták a Jószolgálati Érem elismerést Faragóné Veress Csillának és Nagy Viktóriának. | |
| 2014-06-06 | Önkéntesek Hete | A Jószolgálati Otthon gondozottjait színes programok fogadták. | |
| 2014-06-05 | Ez a kölcsönös jószolgálat az igazi! | Beszámoló a június 2-án, a Jószolgálati Otthonban megkezdődött Önkéntesek Hete programsorozatról. | |
| 2014-06-03 | Önként és mások mosolyáért tesznek | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány a héten ismét megrendezi az önkéntesek hete elnevezésű rendezvényt, és a hozzá illeszkedő gálát. A programok június 2-án kezdődtek el. | |
| 2014-05-29 | Közgyűlés | 2014. május 29. | |
| 2014-05-02 | A tánc ünnepe szerte a világon | A Bartók jubileumi évfordulója részeként nagyszabású rendezvénnyel készült a tán világnapja alkalmából. Az estre a város 8 tánccsoportja készült produkcióval. Az est bevételét a Jószolgálati otthonnak ajánlották fel. | |
| 2014-03-24 | Gyerek Ki mit tud? és sakkvetélkedő | A Városi Diákönkormányzat rendezésében Ki mit tud? vetélkedőt rendeztek az általános iskolásoknak, március 22-én a Munkásművelődési Központban. A Királysakk SE pedig aznap rendezte meg, az esélyegyenlőség jegyében a Jószolgálati Otthon lakóival közös sakkversenyét. | |
| 2014-03-18 | Remekelt a Széchenyi két diákja | Közös ünnepi műsor a gimnázium diákjaival és a Jószolgálati Otthon lakóival közösen. A március 13-án Szekszárdon megrendezett "Én Pannóniám" versmondó versenyen Dedecsik Ferenc arany minősítést, és kiemelt Nívódíjat, Balla Zsuzsanna ezüst minősítést kapott. | |
| 2014-03-14 | Az állam is gondoskodik a rászorultakról | Kövár László, az országgyűlés házelnöke látogatott el a Jószolgálati Otthon Bercsényi úti intézményébe. | |
| 2014-03-13 | Jószolgálati Otthon: házelnöki látogatás | Neves vendég érkezett szerdán a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi utcai részlegébe, Kövér László, az Országgyűlés elnöke. | |
| 2014-02-14 | Figyelnek a hajléktalanokra | A Kandó Kálmán téri intézményben működő átmeneti otthonban 29 főt látnak el, akik ezért térítési díjat fizetnek. az éjjeli menedékhelyen 45, a nappali melegedőben 47 embernek biztosítanak ellátást. | |
| 2013-12-13 | Hagyomány az önkéntesség a Széchenyi gimnáziumban | Az önkéntesség világnapja alkalmából a Jószolgálati Otthon gondozottjait látták vendégül a Széchenyi István Gimnázium tanulói. A két intézmény között már évek óta szoros az együttműködés. | |
| 2013-12-13 | Örömöt visznek az otthon lakóinak | Harmadik alkalommal szerveztek szeretethetet a Bercsényi úti Jószolgálati Otthonban az önkéntesek. | |
| 2013-12-06 | Szemléletformáló | December 5-én volt az önkéntesség világnapja. Ebből az alkalomból a Széchenyi István Gimnázium programokat rendeztek. Beszámoló. | |
| 2013-11-13 | Mekkora a szíved? | Ünnepség, gálaműsor (november 12-én) a Szociális munka napján. Díjazottak: Báló Mária (Szociális Munka Napja elismerés), Piros Ildikó, Takács Gabriella, Somogyi Antal, Görgeiné Zsarnovszki Gabriella. | |
| 2013-10-15 | Te sem vagy más,-csak... | Tizenhatodszor nyitották meg a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület rendezésében az Ez vagyok én! című tárlatot. | |
| 2013-10-10 | A tizenötödik megnyitó előtt | A Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület "Ez vagyok én" címmel ismét kiállítást rendez a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskolában. | |
| 2013-09-14 | A szeretettel készült alkotások | Idén októberben ünnepli fennállásának hatvanadik esztendejét a Sándor Frigyes Zeneiskola. A kiállítások sorát szeptember 13-án a Jószolgálati Otthon Közalapítvány gondozottjainak munkáiból összeállított kiállítással kezdték meg. | |
| 2013-07-31 | Különleges élmények | A Jószolgálati Otthon másfél évtizede szervez utazós tábort a gondozottaknak. Az idén Szegeden táboroztak. | |
| 2013-06-07 | Igazán különös világ az övéké | Gálaműsorral köszönték meg a Jószolgálati Otthon Közalapítvány intézményeinek ellátottjai önkéntes segítő partnereik eddigi jócselekedeteit. | |
| 2013-06-01 | Gyógyszer, amelyet Mosolynak hívnak | Kapcsolda a Bánkiban! | |
| 2013-05-30 | Önkéntes jószolgálat | Gálaműsort szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány június 6-án, amellyel megköszönik az önkéntesek munkáját. Tizenkét év alatt több mint 150 önkéntes segítette munkájukat. | |
| 2013-04-11 | Fogd a kezem - szombaton | A Széchenyi István Gimnázium április 13-án, szombaton "Fogd a kezem..." mottóval közös koncertet rendez a budapesti Parafónia zenekarral és a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon gondozottjaival. | |
| 2013-02-07 | Most sem volt akadály a jég! | A Dab.Docler jégkorongcsapata újra vendégül látta a jégcsarnokban a mozgáskorlátozottakat, a Jószolgálati Otthon, a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesület, a Carpe Diem Alapítvány és az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete is csatlakozott a programhoz. | |
| 2012-12-22 | A szeretet hete | Szeretethéttel tette páratlanná a szeretet ünnepe előtti adventi készülődést a Jószolgálati Otthon. | |
| 2012-12-20 | Jótékonykodó jégkorongozók | December 18-án a Szent Pantaleon Kórházban, másnap a Jószolgálati Otthonban vendégeskedtek a DAB.Docler jégkorongozói, akik játékokkal ajándékozták meg a gyerekeket. | |
| 2012-11-23 | Együtt egymásért - remek volt! | A DAB.Docler jégkorongozói a Jószolgálati Otthonnal és a Mozgássérültek Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesültével közösen kerekesszékes hokibemutatót tartottak a jégcsarnokban. Beszámoló a programról. | |
| 2012-11-22 | Jókedvű délelőtt a jégen | A Dab.Docler jégkorongcsapata (november 21-én) a Jószolgálati Otthon és a Mozgássérültek Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesület tagjait látta vendégül a jégcsarnokban. | |
| 2012-11-16 | "Ki a szívét osztja szét..." | A Szociális Munka Napja alkalmából gálaműsorral köszöntötték egymást a szociális intézmények dolgozói. Földesiné Szilárdi Edit (kép), az Egyesített Szociális Intézmény Duna sori idősek otthonának osztályvezető főnővére Szociális Munkáért - Dunaújváros díjat kapott. Elismerést kapott: A Jószolgálati Otthon kötelékéből Szentimrey Péter, az Útkeresés Segítő Szolgálat kollektívájából Mészárosné Libor Ágnes, a Bölcsődék Igazgatósága dolgozói közül Nagy Zsolt Csabánét, az ESZI munkatársai közül Balogh Zoltánné. | |
| 2012-11-16 | Szociális munka napja: ünnep, díjjal | A Szociális Munk Napja alkalmából ünnepséget rendeztek Dunaújvárosban. A közgyűlésen adták át "Szociális Munkáért – Dunaújváros" Díjat, amelyet idén Földesiné Szilárdi Edit kapott. " Elismerést kapott: Szentimrey Péter, Balogh Zoltánné, Nagy Zsolt Csabáné, Mészárosné Libor Ágnes. "Idei újítás, hogy Kóty Zsuzsanna, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány fejlesztő pedagógusa tervei alapján Vas János éremmester készítette el a díjat." | |
| 2012-10-04 | Közös edzés a stadionban | Játékos sportolásra várta a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata a Jószolgálati Otthon gondozottjait szeptember 27-én a stadionba. | |
| 2012-09-28 | Jótékony közös tréning | A DPASE labdarúgói szeptember 27-én rendhagyó edzést tartottak, amelyen részt vettek a Jószolgálati Otthon lakói is. | |
| 2012-06-29 | Jószolgálatért 2012 | Június 26-án a Jószolgálati Otthon Bercsényi úti egységének udvarán felavatták az Ability Parkot. Kecskés Rózsa, az otthon vezetője hálás szívvel köszönte meg minden önkéntesnek a munkáját, és egy-egy "Jószolgálatért - Dunaújváros 2012" feliratú emlékérmet (kép) adott át a kert létrehozásán munkálkodó önkéntesek képviselőinek. | |
| 2012-06-29 | Az összefogás újvárosi sikere | Jószolgálati Ability élménykert. | |
| 2012-06-28 | Közös erővel a nemes célért | Parkot alakítottak ki a fogyatékkal élők mindennapjainak bemutatására a Jószolgálati Otthonban - Orosz csaba tűzoltóparancsnok ötlete alapján hozták létre az Ability Élménykertet. Kedden ünnepélyes keretek közt adták át. | |
| 2012-06-28 | Kóty Zsuzsanna (kishír) | Ünnepélyesen átadták a Jószolgálati Otthon Bercsényi úti egységében az Ability Parkot. Kecskés Rózsa egy-egy emlékérmet adott át a kert létrehozásán munkálkodó önkéntesek képviselőinek. Az emlékérmet Kóty Zsuzsanna tervezte. | |
| 2012-06-27 | Összefogás kertje | Június 26-án adták át a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai egységében az Ability Parkot. A park a fogyatékkal élő emberek élethelyzeteit mutatja be interaktív formában. | |
| 2012-06-27 | Élménykert: az összefogás diadala | Megnyílt a Jószolgálati Otthon Bercsényi úti egységében az Ability Park, a Jószoli Ability Élménykert. A park létrehozóinak, támogatóinak névsora a cikkben. | |
| 2012-06-22 | Ability Park: kedden átadják (kishír) | Június 16-án, 11 órakor adják át a Jószolgálati Otthonban kialakított Ability Parkot. | |
| 2012-06-16 | Másként élő emberek | Véget ért az idei tanév önkéntes programja a Széchenyi István Gimnáziumban. Beszámoló a munkájukról. | |
| 2012-06-14 | Tartalmas programokkal | Az Önkéntesek Hete alkalmából idén is sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez, így a Jószolgálati Otthon lakóinak minden napra jutott egy-egy érdekes program. Összefoglaló a programokról. | |
| 2012-06-13 | Nemzedékek fája | Erre a tanévre befejeződött a Széchenyi István Gimnázium önkéntes munkája. Június 11-én egy facsemetét ültettek a Idősek Otthona kertjében. A Nemzedékek Fája jelképezi az iskola diákjai és az Idősek Otthona lakói közötti kapcsolatot. | |
| 2012-06-09 | Együtt a mássággal | A Jószolgálati Otthon égisze alatt készülő Ability Park környezetének rendezése méltó befejezése volt az Önkéntesek Hetének. Az élménypark megálmodója Orosz Csaba, a Dunaújvárosi Tűzoltóság parancsnoka. A park várhatóan június végére készül el. | |
| 2012-06-07 | A vízilabdázók is csatlakoztak (kishír) | A Dunaújvárosi Főiskola-Mex Motors női vízilabdázói idén is csatlakoztak az Önkéntesek Hete alkalmából a Jószolgálati Otthon Közalapítvány rendezvényéhez. | |
| 2012-06-06 | Önkéntes és jó szolgálat | Önkéntesek Hete a Jószolgálati Otthonban. | |
| 2012-06-01 | Ability: ajó ügy érdekében | Ability Park: a fogyatékos emberek élethelyzeteit szórakoztató és játékos formában bemutató interaktív élménypark. Ilyen készül városunkban a Jószolgálati Otthon udvarán. | |
| 2012-05-29 | Kéz a kézben - kell egy ilyen rendezvény | A Parázs-Varázs fesztivál és Családi Hétvége keretében idén is megrendezték Kéz a kézben címmel az esélyegyenlőségi napot, ahol többek között szerepelt a József Attila Könyvtárban működő Cimbora Klub is. | |
| 2012-05-05 | Egy nap a kulisszák mögött | Május 4-én a dunaújvárosi mentőszolgálat nyílt napot tartott, amelyre ezernél is több gyerek látogatott el. | |
| 2012-04-21 | Egyre közelebb egymáshoz | Április 20-án negyedik alkalommal rendezte meg a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola a Kapcsolda programot, amelyen rést vettek a Móra Ferenc Általános Iskola diákjai és a Jószolgálati Otthon lakói, Beszámoló. | |
| 2011-12-22 | Adventi bravúr! | A Dunaújvárosi Karácsonyi Vásárban felállított adománygyűjtő pontokon rengeteg felajánlást gyűjtöttek össze. Az adományokat segítő intézmények és civil szervezetek kapják meg. | |
| 2011-12-14 | Gondozónők meséltek | Különös Karácsony programsorozat a Jószolgálati Otthon gondozottjainak. | |
| 2011-12-13 | Különös karácsony | Önkéntesek segítenek a Jószolgálati Otthon Közalapítványnak, a fogyatékkal élők karácsonyi készülődésében. | |
| 2011-12-12 | Adománygyűjtőpont nyílt | A Dunaújvárosi Karácsonyi Vásárban adománygyűjtő pontot nyitott a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület is. | |
| 2011-12-06 | Gyűjtőpontot állítanak fel | A mozi előtti téren a karácsonyi vásár keretében adománygyűjtőpontokat állítanak fel a Jószolgálati Otthonnak, a Móra Ferenc Általános Iskolának és Nevelési Tanácsadó Intézetnek, az Útkeresés Segítő Szolgálatnak, az Egészségkárosodott Emberekért Alapítványnak, az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületének, a Mozgáskorlátozottak Egyesületének, a Vakok és Gyengénlátók Írisz Klubjának, Mindannyian mások Vagyunk Egyesületének. | |
| 2011-11-21 | Vastaps a gyerekeknek | A Széchenyi István Gimnázium tanulói a negyedik alkalommal álltak színpadra közösen a budapesti Parafónia Zenekarral. A koncerten szerepelt a Jószolgálati Otthon együttese is. | |
| 2011-11-11 | Munkájuk nem mindennapi | Ünnepség a Szociális Munka Napja alkalmából. A szociális intézményekben dolgozó kollégák szavazati alapján Szociális Munka Napja díjat vehetett át Káveczki Istvánné bölcsődei gondozónő, Balogh Hajnalka a mozgónővér szolgálat vezetője, Ruppertné Koczka Erika a Jószolgálati Otthon támogató szolgálatának személyi segítője és Várnai György az Útkeresés Segítő Szolgálat családsegítője. | |
| 2011-10-11 | Minden ember külön világ | Ez vagyok én! címmel nyílt meg a dunaújvárosi Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület tagjainak tárlata tegnap a Rudas Szakközépiskolában. A kiállítás megnyitóján hajléktalan színjátszók (Csupaszív Színtársulat) és a jószolgálati otthon csoportja szerepelt. | |
| 2011-09-23 | Örömszerzők vállalása | Tovább folytatódik a Széchenyi István Gimnáziumban az önkéntesprogram. A diákok az Árpádházi Szent Erzsébet Idősek Otthonába és a Jószolgálati Otthonba látogatnak el. | |
| 2011-06-07 | Önkéntes alapon | "A Jószolgálati Otthonba nemcsak most, az Önkéntesek éve apropóján járnak szívesen a helyi segítők: az intézményben több éves múltra tekint vissza az önkéntesek hete..." | |
| 2011-05-14 | Társakra leltek | Véget ért a TÁRS-program: az önkéntes munka támogatására kiírt pályázat, amiben a Széchenyi István Gimnázium diákjai a kórházban, a Jószolgálati Otthonban és az idősotthonban segítettek. | |
| 2011-05-13 | Egy szép nap együtt | Gimisek és "Jószolisok". | |
| 2011-05-07 | Kapcsolódási pont | Újra Kapcsolda program. A Bánk Donát Gimnázium és Szakközépiskola diákjai fogadták örökbe egy délutánra a Móra Ferenc Általános Iskolába járó és a Jószolgálati Otthonban élő gyerekeket.
| |
| 2011-03-30 | Ahol tudnak, segítenek a gimnazisták I. | Sikeresen pályázott a Széchenyi gimnázium a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kiírt Társadalmi Szolidaritás programon.Az országban elsőként a legnagyobb összeget, 580 ezer forintot sikerült elnyerniük. | |
| 2011-02-23 | Megújult a Jószolgálati Otthon | Negyvenmillió forintba került a felújítás. | |
| 2011-02-19 | "Ha csak kicsi a baj" | A Széchenyi István Gimnáziumban önkéntes program indul tavasszal, amire több mint száz diák jelentkezett. Önkéntes munkát vállalnak a Szent Pantaleon Kórházban, a Jószolgálati Otthonban, és az Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonban. | |
| 2011-02-16 | "Olyan szép itt minden!" | Öröm az otthonban. Befejeződött a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai bentlakásos épületének felújítása. | |
| 2011-02-02 | Kívül-belül megújult az otthon | Sikeresen elkészültek a "NYEST" - Nyitottság - Esélyegyenlőség - Segítés - Támogatás című projekt kivitelezési munkálatai a Jószolgálati Otthon Liget közi intézményében. | |
| 2011-02-01 | Régi-új szolgálat | Európai Uniós segítséggel, közel hetvenmillió forintból megújult a Jószolgálati Otthon Liget közi épülete. Beszámoló a korszerűsítésről. | |
| 2011-01-26 | A végéhez közeledik a NY.E.S.T. fejlesztés | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány Liget közi intézménye összesen 67 millió forintos fejlesztést hajtott végre a Közép -Dunántúli Operatív Program keretein belül meghirdetett "Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése" pályázati eljárás keretein belül. A nappali ellátást biztosító otthon 48 millió forint EU-s támogatást nyert el. | |
| 2010-12-22 | A róka Mikulásnak állt... | A Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézetben raboskodó lányok és asszonyok saját bábjátékkal kedveskedtek a Jószolgálati Otthon lakóinak. | |
| 2010-12-21 | Angyali fenyőfák | Ismét fenyőfadíszítő verseny volt a Dózsa György Általános Iskolában. A kidíszített fenyőfákat elajándékozzák a kórháznak, a Jószolgálati Otthonnak és családsegítőknek. | |
| 2010-12-01 | Díjeső és gálaműsor a szociális munka napján | A "Szociális Munkáért-Dunaújváros" Díjat adományozta a közgyűlés Glázerné Papp Gizellának, a Liszt Ferenc Kerti Bölcsőde vezetőjének. A szociális intézmények saját díjazottja lett: a Jószolgálati Otthon Közalapítvány kitüntetettje: Alberczki Erika, Egyesített Szociális Intézmény: dr. Gyarmati Sándorné,a Nyugdíjas Ház vezető gondozónője, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat díjazottja Nagy Lászlóné családgondozó, míg a Bölcsődék Igazgatósága díjára Sípos Istvánnét, a X. Számú Bölcsőde vezetőjét javasolták. | |
| 2010-11-13 | Gyere, és segíts! | A Szociális Munka Napját ünnepelték. Glázerné Papp Gizella (kép), a Liszt Ferenc Kerti Bölcsőde vezetője kapta idén a Szociális Munkáért díjat. A szociális intézmények díjazottjai: Alberczki Erika, dr. Gyarmati Sándorné, Nagy Lászlóné, Sipos Istvánné. | |
| 2010-10-14 | Olimpiai bajnokokkal erősítenek | "A Dunaújvárosi Főiskola-Dunaújvárosi Hírlap 24 Órás Úszógálán tizenhat csapat indul. A helyiek mellett az ország minden pontjáról jönnek baráti társaságok, és itt lesz az olimpiai bajnok úszó, Rózsa Norbert is." | |
| 2010-10-13 | Most három forintért úsznak | A Dunaújvárosi Főiskola-Dunaújváros Hírlap 24 Órás Úszógála ismét Az Ússz, Hogy Utolérjenek! Közhasznú Egyesület rendezésében jött létre. A Móra Ferenc Általános Iskola és a Jószolgálati Otthon mellett a katasztrófa áldozatainak is jut | |
| 2010-09-15 | Jó szolgálatban 20 éve | Szeptember 10-én ünnepelte 20. évfordulóját a Jószolgálati Otthon Közalapítvány. | |
| 2010-09-09 | Ilyen vagyok én! | Húszéves a Jószolgálati Otthon. Az intézmény bemutatása, rövid történet évszámokban. | |
| 2010-09-08 | Torokszorító műsor volt | Jószolgálati Otthon jogelődjét, a fogyatékosok napközi otthonát 1990. szeptember 10-én nyitották meg. Beszámoló az ünnepségről. | |
| 2010-09-07 | A jó szolgálatában | "A rendszerváltás első dunaújvárosi intézményeként adták át a Jószolgálati Otthon Közalapítvány jogelődjét, a fogyatékosok napközi otthonát húsz évvel ezelőtt." | |
| 2010-05-22 | Az egyenlő esélyekért | A közgyűlés rendkívüli ülésén, döntöttek a dunaújvárosi esélyegyenlőségi program kidolgozásáról, amit még az idei évben el kell készíteni a megbízott szakcégnek. | |
| 2010-05-13 | Kapcsolda helyben: tisztel és elfogad! | 2010-ben a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában újra megrendezték a Kapcsolda programot, amely Dunaújvárosban 2009-ben Kerekes Fanni kezdeményezésére indult el. | |
| 2010-04-29 | Fogyatékkal élni | Fogyatékkal élők és a jogvédelem. Beszélgetés Kecskés Rózsával, a Jószolgálati Otthon igazgatójával. | |
| 2010-04-21 | Két alapkőletétel | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány tavaly pályázatot nyújtott be a Bercsényi úti és a Ligetközi épületek fejlesztésére. Április 14-én az alapkő letételével kerültek közelebb a tervek megvalósításához. | |
| 2010-04-15 | E. T. szerencsét hozott az otthonnak | Jószolgálati Otthon Közalapítvány a NY. E. S. T. és az E.T. nevű pályázataikon összesen százmillió forintot nyertek, amelyből megújul a Liget közi és a Bercsényi úti tagintézmény is. Kép az alapkőletételről. | |
| 2010-02-26 | Egy különleges vásár | A Jószolgálati Otthon gondozottjainak munkáiból nyílt vásár a Munkásművelődési Központban. | |
| 2010-02-17 | Sir Kán, Vuk, no és E.T. | Idén lesz húsz éves a Hószolgálati Otthon. A gondozóház fejlesztésére több mint 34,6 millió millió forintot sikerült megszerezniük egy TIOP-os, szociális intézmények korszerűsítéséről szóló pályázaton. | |
| 2009-12-01 | Díjazoták a szociális szféra legjobbjait. | A Szociális Munka Napján, november 12-én adták át a "Szociális Munkáért-Dunaújváros" díjat, Szigeti Ernőnének, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány pedagógusának, Bodri Gábornénak, az Útkereső Segítő Szolgálat munkatársának, Huszárné Nagy Ágnesnek, az Egyesített Szociális Intézmény és az Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona adminisztrátorának, Gucsi Istvánnénak, a Bölcsődék Igazgatósága Speciális Bölcsődéje vezetőjének, valamint Prell Imrénének, a Jószolgálati Otthon Gondozóháza gondozónőjének. | |
| 2009-11-18 | Egy nem várt díj | Beszélgetés Prell Imrénével, a Jószolgálati Otthon Gondozóházának gondozónőjével, aki a szociális munka napja díjazottja. | |
| 2009-11-18 | "Szociális Munkáért - Dunaújváros" díj 2009 | Az idén a díjat Szigeti Ernőné, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány napközi otthonának fejlesztő pedagógusa. Pályakép. | |
| 2009-11-13 | Elismert szolgálat! | Szigeti Ernőné, a Jószolgálati Otthon fejlesztő pedagógusa harmincötévnyi munkáját Szociális Munkáért díjjal köszönte meg a város. Interjú. | |
| 2009-10-01 | Ősszel is ajánlják a könyvnapot | Az Őszi Könyvtári Napok alkalmából a Ságvári Fiókkönyvtárban a Jószolgálati Otthon lakói egy mesedélelőttön vehettek részt. A felolvasó Pálfalvi János volt. | |
| 2009-08-06 | Nyílt szívűek napja | Beteg gyerekeknek segítenek a baracsiak. Statisztika: A fogyatékosokat segítő Jószolgálati Otthon ellátásait igénybe vevők számáról. | |
| 2009-03-11 | E.T. ezúttal ide jöhet | A Jószolgálati Otthon a Bercsényi utcai épület felújítására (34 millió forintot), az önkormányzat pedig a Kandó téri hajléktalanszálló kialakítására (95 millió forintot) nyert pályázati pénzt. | |
| 2009-03-07 | Jótékony hosszak forintjai | A második alkalommal megrendezett DF Úszómaratonon minden hossz után 1 forint járt. Az összeget a Móra Ferenc Általános Iskola és a Jószolgálati Otthonnak kapta meg. | |
| 2009-02-18 | Szerencsét hozott a nyest | A Közép-dunántúli Operatív Program (KDOP) intézményfejlesztésre kiírt pályázatán 48 millió 100 ezer 223 forintot nyert a Jószolgálati Otthon Közalapítvány. Sikerüket a "Nyest, azaz Nyitottság, Esélyegyenlőség, Segítés, Támogatás" fantázianevet viselő pályázati anyaggal értek el. | |
| 2008-10-01 | Maratoni úszógála: másodszor | A tavalyi sikerre való tekintettel ismét megrendezésre kerül a DF-Maraton Úszógála elnevezésű úszófesztivál, amely a tömegsport jellegén kívül karitatív célokat is szolgál. Október 10-én kezdőik. | |
| 2008-09-20 | Foci, az egyenlőség jegyében | A Jószolgálati Otthon gondozottaival focizott együtt a Dunaújvárosi Főiskola labdarúgó-csapata. | |
| 2008-09-17 | A várakozás megtanít... | A Fogyatékosok Átmeneti és Ápoló Otthonának bemutatása. | |
| 2008-08-09 | A Jószolgálati Otthon nyerte a gyűjtést | A Dunaújvárosi Hírlap 1 és 2 forintos gyűjtő akciója során 128 ezer forintot gyűlt össze. Az adományt a Jószolgálati Otthon kapta. | |
| 2008-06-07 | Remix: pénzt ide! | Közgyűlés: remix tartozás, EFOTT fesztivál, Jószolgálati Otthon Közalapítvány pályázati támogatás, a labdarúgók nem kaptak támogatást. | |
| 2008-06-06 | Sok játék és kacagás az Önkéntesek Hetén | "Önkéntesek hete nincs, de mégis" - annak a programsorozatnak a szlogenje, amelyet a Jószolgálati Otthon szervezett. Beszámoló. | |
| 2008-06-04 | Egy óra az örömből | A Jószolgálati Otthon idén is megrendezte Dunaújvárosban az önkéntesek hetét. | |
| 2008-05-14 | Lakók, intézmények, közösen | A Ságvári városrész (11-es választókerület) önkormányzati képviselője Kecskés Rózsa. | |
| 2008-05-14 | Gondozó és foglalkoztató otthon | A Jószolgálati Otthonról. | |
| 2007-12-19 | A szociális szféra ünnepelt | Hagyományteremtő szándékkal karácsonyi műsort rendezett a Jószolgálati Otthon. | |
| 2007-12-12 | Átadták a felajánlást | A DF Úszó Maratonon jótékonyságicélért is kűzdöttek a résztvevők. Minden leúszott hossz után egy forintot a Móra Ferenc Általános Iskola és egy forintot a Jószolgálati Otthon kapott. Mindkét intézmény 30-30 ezer forintot kapott. | |
| 2007-11-09 | Jószolgálati: egyszer lenn, máskor fenn... | Közgyűlés. Nem lesz önkormányzati intézmény a Jószolgálati Otthon, hanem továbbra is közalapítványként fog működni. | |
| 2007-11-07 | A főiskola kezdeményezése nagy sikert aratott | A Dunaújvárosi Főiskola-Maraton úszógáláról. | |
| 2007-10-31 | Déltől másnap délig úsztak | A Dunaújvárosi Főiskola felhívására az ország szinte minden tájáról érkeztek, nemben és korban vegyes felállású résztvevők. Vállalták a kihívást október 20-án 12 órától 21-én 12 óráig hasították az uszoda vizét, és 21 787 hosszt teljesítettek. A főiskola minden egyes megúszott méter egy forinttal jutalmazott, amellyel a helyi fogyatékkal élők Jószolgálati Otthonát, valamint a Móra iskolát támogatták. | |
| 2007-10-27 | Déltől másnap délig úsztak | A Dunaújvárosi Főiskola felhívására az ország szinte minden tájáról érkeztek, nemben és korban vegyes felállású résztvevők. Vállalták a kihívást, október 20-án 12 órától 21-én 12 óráig hasították az uszoda vizét, és 21 787 hosszt teljesítettek. A főiskola minden egyes megúszott métert 1 forinttal jutalmazott, amellyel a hely, a fogyatékkal élők Jószolgálati Otthonát, valamint a Móra támogatta. | |
| 2007-10-12 | Nehogy lenyúlják | Közgyűlés. Főbb témák: Jószolgálati Otthon, Szalki-sziget. | |
| 2007-09-22 | Jószolgálati érdekek... | A Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa ülésén a Jószolgálati Otthon átalakítása volt a fő téma. A KIÉT akkor támogatja az átalakítást, ha azzal a dolgozók is egyetértenek. | |
| 2007-09-14 | Megkezdődött | Beszámoló a közgyűlésről. Főbb témák: a Jószolgálati Otthon átalakítása, költségvetés, Dunaferr részvények. | |
| 2007-09-14 | Kettős vezetést akarnak? | A Jószolgálati Otthon további működési formájáról még nem döntöttek. | |
| 2007-09-13 | Jószolgálati utódlás | A Jószolgálati Otthon vezetői posztjára pályázatot ír ki a közgyűlés. A szülői közösség nem támogatja, hogy az intézmény önkormányzati költségvetési szervként működjön. | |
| 2007-08-10 | Egy napon át úsznak | Októberben egynapos, non-stop úszó gálát (DF-Maraton 24 órás úszógála) rendeznek az uszodában. Tizenhazt csapat vesz részt és egy-egy ember folyamatosan a vízben lesz. Beszélgetés Szalontai Károly főszervezővel. | |
| 2007-07-12 | Stadion: vékony jégen | Beszámoló a rendkívüli közgyűlésről. Főbb témák: az önkormányzatnak jelképes összegért sem kell a Stadion Kft., Civil Ház Közalapítvány, a dunaföldváriak igénybe vehetik a kórház szolgáltatásait az ellátási terület szélesítése miatt, a DVCSH árbevétel kiesése, Jószolgálati Otthon. | |
| 2007-07-06 | Hankook és jószolgálat | Beszámoló dr. Kálmán András sajtótájékoztatójáról. Témák: Kecskés Rózsa nem pályázik a Jószolgálati Otthon vezetői állására; Hankook. | |
| 2007-07-03 | Szakmába lépett a politika | A Jószolgálati Otthonban tartotta sajtótájékoztatóját Selyem József és Kecskés Rózsa . Kecskés Rózsa szerint a a szakmákba is belépő politika képes egy jól működő rendszert felborítani, és egy fogyatékosokat ellátó szervezetet igazi indok nélkül átalakítani. | |
| 2007-07-03 | Olcsón és hatékonyan | Kecskés Rózsa cikke egy közgyűlés margójára.A Jószolgálati Otthonról. | |
| 2007-06-27 | Kecskés Rózsa: mi olcsóbb? | Beszámoló Kecskés Rózsa (a Jószolgálato Otthon vezetője) sajtótájékoztatójáról. A téma: az otthon 2008. januárjától nem közalapítványként, hanem önkormányzati intézményként fog tovább működni. | |
| 2007-06-22 | Intézmény lesz a Jószolgálati | Közgyűlés. A Jószolgálati Otthon közalapítványi működtetése megszűnik, önkormányzati (költségvetési) intézményként működik tovább. További témák: Innopark Kht. - Illéssy István, kórház - rendelőintézet. | |
| 2007-06-22 | Maradjon a régi forma! | Szülők és gondozottak gyülekeztek a polgármesteri hivatalnál. A Jószolgálati Otthon átalakítása ellen demonstráltak és petíciót adtak át az alpolgármesternek. | |
| 2007-06-19 | Szenvedélyes hangütés | Szenvedélyes és harcias sajtótájékoztatót tartott Kecskés Rózsa szocialista képviselő (a Jószolgálati Otthon létrehozója és vezetője) valamint Selyem József MSZP-s képviselő a múlt héten a Jószolgálati Otthon Közalapítvány megvédése érdekében. | |
| 2007-06-19 | Szakételem a politika oltárán? | Létéért küzd a Jószolgálati Otthon Alapítvány. | |
| 2007-06-18 | Kié a jó szolgálat? | A Fidesz-civil együttműködés intézményként működtetné tovább a Jószolgálati Otthont. Cserna Gábor és Kecskés Rózsa véleményei. | |
| 2007-06-12 | Homokszemek a gépezetben | A közgyűlés felkérésére Cserna Gábor folytatja le a Jószolgálati Otthon Közalapítvánnyal kötött közhasználati eltartási szerződés felmondását megelőző tárgyalást. A Polgármesteri Hivatal elkészíttette a középületek akadálymentesítésének költségbecslését, ami 2 milliárd 226 millió forint.
A Rudas szakközépiskola szeptembertől 1 éves marketing- és reklám-ügyintéző szakképzést, a Bánki iskola 2 éves gépgyártás-technológiai technikus alapszakképzést indíthat.
Nem pályázott a Szilágyi általános iskola igazgatói állására senki a testületből.
50,9 millió forint bevételkiesés megtérítését kérte a DVCSH Kft az önkormányzattól.
A közgyűlés kinevezte a Széchenyi gimnázium igazgatójának a következő 5 évre Fábián Istvánt, az intézmény eddigi megbízott igazgatóját.
| |
| 2007-05-29 | Kérik a minisztert | Közgyűlés: a napközis tábor költségeire 1,2 millió forintot kapott; a szociális ágazat szolgáltatásainak díja jelentősen emelkedni fognak, ezért vezetőink felterjesztéssel fordulnak Kiss Péter szakminiszterhez; a DVCSH beperelte a csatornahálózatot építő községeket; a Vasvári Pál Általános Iskolában csak három első sztály indulhat négy helyett. | |
| 2007-05-09 | A fogyatékkal élő látja végül kárát | A szociális törvény változásainak következményei a Jószolgálati Otthonban. Beszélgetés Kecskés Rózsával, az intézmény vezetőjével és Nics Évával, a gazdasági terület felelősével. | |
| 2007-04-13 | "Hová tűnt Takács Csaba?" | A közgyűlésen történt. Az Év rendőre: Gál Ferenc, Mózes Csaba. Az Év tűzoltója: Mátó István. Plusz forrást osztottak szét: Dunaújváros Sportjáért Közalapítvány 15 millió, a Dunaújvárosi Atlétikai Club 5 millió, a Dunaújváros Ifjúságáért Alapítvány 3 millió, az MMK-nak összesen 4 millió 870 ezer forint, a Dr. Kovács Pál Alapítvány 5 millió forintot kapott. A Jószolgálati Otthon Közalapítvány - 10 millió helyett - mintegy 2 millió 400 ezer forintot kapott.
| |
| 2007-03-30 | Szerencse és némi játék | A következő közgyűlésen tárgyalják majd, hogy a Vasmű úti Sparral szemben épülhet-e szolgáltatóház. A költségvetésből támogatást kapnak: sportiskola 15 millió; DAC 5 millió, Dunaújváros Ifjúságáért Alapítvány 3 millió; Dr. Kovács Pál Közalapítvány plusz 5 millió; MMK Kht. 3,7+1,1 millió; Jószolgálati Otthon 10 millió forintot. | |
| 2007-03-24 | Kecskés Rózsa lenne a másik kiszemelt? | Cserna Gábor közleménye. | |
| 2007-02-13 | Jogkövetés vagy politika? | Megszűnnek a kht-k. 2009. június 30-ig (törvény szerint) át kell alakítani minden közhasznú társaságként működő intézményt. Dunaújvárosban ez három intézményt érint: Munkásművelődési Központ, Jószolgálati Otthon, Kistérségi Európai Uniós és Idegenforgalmi Iroda. Javaslatok, vélemények a lehetséges megoldásokra. | |
| 2007-01-24 | A dolgozók bérére nem jut | A Jószolgálati Otthon az idei költségvetési tervezetben csak a működési költséget kapja meg. Így a dolgozók bérére nem lesz elegendő. | |
| 2006-11-15 | Türelemmel és biztató szavakkal | A dunaújvárosi szociális segítők munkájáról. | |
| 2006-11-13 | Jószolgálat, kezdetektől | Kecskés Rózsa - bemutatása - az MSZP kéviselője, az egészségügyi, szociális és lakásügyi bizottság elnöke. | |
| 2006-09-16 | Különleges alkalom | A Jószolgálati Otthon lakói meghívást kaptak a Kontiki diszkóba. | |
| 2006-08-29 | Akiknek valakiken segíteniük kell | VIII. Nemzetközi SZIME-konferencia Dunaújvárosban (Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete). | |
| 2006-08-24 | Változás - felelősség | Dunaújvárosban rendezik meg a Szociális Igazgatók és Szakemberek VIII. Nemzetközi Konferenciáját. Beszámoló az első nap eseményeiről. | |
| 2006-08-23 | Ajándék ez a mű | Pats József és ifjú tanítványainak (Pats Dániel, Kalácska Ágnes, Nagy Krisztián) "Az állatok farsangja" című alkotását a Jószolgálati Otthonnak adományozta. | |
| 2006-07-10 | Csodát ne várjunk! | Hatvanmillió forintot költ az önkormányzat felújítási munkákra. | |
| 2006-06-20 | Az arcukon a legszebb köszönet | Önkéntesek Hete a Jószolgálati Otthon intézményeiben. | |
| 2006-02-28 | A segítség nem feladat | Beszélgetés Cz. Andreával, a Jószoli Bt. Rehabilitációs foglalkoztatójában. | |
| 2006-01-19 | Munkavállaló bőven akad | A megváltozott munkaképességűeknek Dunaújvárosban a Jószolgálati Otthon keretein belül biztosítanak munkát. | |
| 2005-12-20 | A szeretet fénye mindenkit beragyog | Karácsony a Jószolgálati Otthonban. | |
| 2005-09-13 | Ünnepség szirénázó tűzoltóautóval | A Jószolgálati Otthon 15 éves jubileumát ünnepelte. Elsőként adták ki a 10 éve ott dolgozóknak járó aranygyűrűt. | |
| 2005-09-07 | Tizenöt évnyi jószolgálat | A Jószolgálato Otthon idén szepteberben ünnepelte fennállásának tizenötödik évfordulóját. | |
| 2005-08-30 | Tizenöt év munkáját ünneplik | A Jószolgálati Otthon, mely 3 éve már közalapítványként működik. | |
| 2005-06-21 | Egy hét az önkéntesség jegyében | Dunaúj város is kivette részét a városi Önkéntesek Hete megrendezésében. | |
| 2005-06-17 | Az országos bajnokságon remekeltek a sérült úszók | A Fabó Éva Sportuszodában megrendezte a Magyar Értelmi Fogyatékosok Sportszövetsége az országos bajnokságot. Részletes eredmények a cikkben. | |
| 2005-06-09 | Életre szóló élményt kaptak | Az Önkéntesek Hete programosorozat részeként a Jószolgálati Otthon gondozottjaihoz látogattak el a Dunaferr SE sportolói. | |
| 2005-06-07 | Egy héten át központban az önkéntes munka | Dunaújvárosban is megtartják az Önkéntesek Hetét. | |
| 2005-04-05 | Egy rendezvény margójára | Jótékonysági feszivált szervezett a Jószolgálati Otthon a gondozottak táboroztatási költségeinek kiegészítésére. Az első rendezvényről. | |
| 2005-04-05 | Jót szolgálnak | Rövid ismertető a Jószolgálati Otthonról. | |
| 2005-03-08 | Színvonalasd műsor - csekély érdeklődés | Jótékonysági fesztivált szervezett a Jószolgálati Otthon. A két alkalom bevételét a gondozottak nyári táboroztatására kívánják fordítani. | |
| 2005-02-02 | Kétszázmillió forint, de mire?! | Elkészült a vasműtől származó évi 200 millió forint tervezett felosztása. Dunaújváros Ifjúságáért Közalapítvány 132 millió 600 ezer, a Dunaújváros Sportjáért Közalapítványnak 51 millió, a Jószolgálati Otthon közalapítványnak 5 millió, Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítványnak 4 millió 400 ezer, Modern Művészetért Közalapítványnak 7 millió forintot utalnak. Kismoni László a felosztási elvekről. | |
| 2004-04-06 | Megvalósulhat a nyári táboroztatás és az eszközbeszerzés is | A közelmúltban két kulturális esemény teljes bevételét is
felajánlották karitatív célokra. Így az adakozók a Jószolgálati
Otthon gondozottainak nyári táboroztatását és a kórház
gyermekosztályának eszközbeszerzését segítették elő. | |
| 2004-03-31 | Táboroztatásra fordítják az összeget | Dunaújváros Táncszínháza és a Bartók Kamaraszínház ünnepélyes
keretek között adta át a Jószolgálati Otthon számára azt az
összeget, amely az Aranyvitéz című jótékonysági előadásból gyűlt
össze. | |
| 2004-03-30 | Kollektorüzem a Verebély úton | Több mint egy évtizede már, hogy a Menke befogadta bérmunkaként a
villanymotorok kommutátorainak szerelését. Erre alapozva alakult
meg 1993-ban a Menke Ungarn Kommutátortechnikai Kft. A német
tulajdonos 1995-ben önálló telephelyet építtetett a Verebély úton.
Jelenleg 45-en dolgoznak itt. 109 bedolgozót foglalkoztatnak. Új
csarnok építését tervezik. A Jószolgálati Otthon 30 gondozottja is
részt vesz a kommutátorok összeszerelésében. | |
| 2004-03-23 | Jól sikerült a jótékony műsorváltozás | Dunaújváros Táncszínháza a pénteken előadott Aranyvitéz c.
táncmesejáték bevételét a Jószolgálati Otthon gondozottjainak
javára ajánlotta fel. A jegyekből 102 ezer forint bevétel jött
össze. | |
| 2004-03-16 | Támogató jó szolgálat | Újabb segítő kezet nyújt a Jószolgálati Otthon támogató szolgálata
a fogyatékkal élőknek.
A támogató szervezet vezetője: Nickl Gabriella. | |
| 2004-03-16 | Jótékony műsorváltozás | Dunaújváros Táncszínháza legújabb mesedarabjának bevételét a
Jószolgálati Otthon javára ajánlja fel. Megígérte Rácz Attila
művészeti vezető, hogy minden új táncszínházi gyerekdarabból egy
fellépésnek a teljes bevételét karitaív célokra fordítják. | |
| 2004-03-11 | Táborozni segít az Aranyvitéz | Dunaújváros Táncszínháza társulata a Jószolgálati Otthont támogatja
az Aranyvitéz c. előadásból befolyt pénzösszeggel. | |
| 2004-01-31 | Jeges mulatság | A városháza előtti jégpályát a Jószolgálati Otthon gondozottja is
kipróbálták. Kép. | |
| 2003-11-11 | Pop-art stílusú alkotás a Jószolgálati Otthon falán | A Jószolgálati Otthon külső falát az intéet 5 lakója Rozsnyai
Sándor képzőművész segítségével megfestette. | |
| 2003-11-07 | Egy legális "graffiti" | Rozsnyai Sándor festménye a Jószolgálati Otthon falán. Kép. | |
| 2003-10-14 | A közgyűlésen döntöttek... | A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat és az Egyesített
Szociális Intézmény megemelte térítési díjait.
Új középiskolai képzések a Dunaferrben, a Bánkiban, a Lorántffyban,
a Rostiban, a Rudasban idegen nyelvű előkészítő osztályt
indítanának 2004-től.
A Bánki önköltséges levelező gépésztechnikus szakot indíthat most
okt. 15-től.
Jóváhagyta a közgyűlés a testvérvárosi egyezmény tervezett
aláírását a román Duna-parti Giurgiu városával.
Közhasznú/ellátási szerződést kötött az önkormányzat a Jószolgálati
Otthon Közalapítvánnyal. | |
| 2003-04-03 | Ők, akik nagyon hálásak mindenért, amit kapnak... | Kiállításra készülnek a Jószolgálati Otthon növendékei. | |
| 2003-03-04 | Alapítvány a Jószolgálati Otthon | A Jószolgálati Otthon egy tavalyi közgyűlési döntésnek megfelelően
alapítványi formában működik tovább. A bírósági bejegyzés
megtörtént. | |
| 2003-02-25 | Nem szűnik meg - átalakul | A Jószolgálati Otthon Közalapítványt bejegyezték. | |
| 2003-02-14 | Képaláírás | A Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai gondozóházában a farsang jegyében telt a tegnap: a lakók napok óta készültek az eseményre a maguk készítette ünnepi dekorációval és jelmezekkel. A délelőtti vetélkedő után jelmezes felvonulás és diszkó zárta a napot. | |
| 2002-12-20 | Hat helyen osztanak ételt | Dunaújvárosban decembertől februárig hat helyen osztanak ételt a
rászorulóknak. Az "A" Csoport tagjai immár hatodik alkalommal
osztottak szét 300 adag babgulyást a hajléktalanszállón (dec.20.). | |
| 2002-10-15 | A legszebb előkert, erkély | Október 14-én volt a díjátadása a Virágos Dunaújvárosért
versenynek. Négy kategóriában hirdettek eredményt: Legszebb
intézményudvar, Legszebb lakossági előkert, Legszebb erkély és
Legszebb családi házas előkert. | |
| 2002-05-02 | Gondoskodnak magukról | A jövőben a Jószolgálati Otthon közalapítványi formában fog
működni. | |
| 2002-01-07 | A tilitoli közben megfagynak | A város hajléktalanjainak helyzete. | |
| 2001-10-17 | Nemcsak nemesít, gyógyít is | A megyei munkaügyi központ pályázatán 2,7 millió forintot nyert
a Jószolgálati Otthon. Ebből a pénzből 4 csökkent képességű
ember rehabilitációs foglalkoztatását tudják finanszírozni.
| |
| 2001-10-03 | Fontos lenne az átalakulás | A Jószolgálati Otthon közalapítványi formában való működtetésének
terve vitákat váltott ki a városban. Nonprofit szervezetté kívánnak
alakulni, mert így hogy nem azok, sok lehetőségtől elesnek pl:
pályázási lehetőségek, vagy adhatnák az adófizetők adójuk 1%-át
stb. | |
| 2001-09-28 | Jó szolgálat más felállásban | A szociális szféra átvilágítása során a Jószolgálati Otthon
működését is megvizsgálta a Vikárius Kft. Másféle működést
javasolt, hiszen a jelenlegi forma nem elég rugalmas. A tanulmány a
közalapítványi formát javasolja. | |
| 2001-06-28 | Nyaralnak az otthon lakói | A Jószolgálati Otthon lakói az idén Vajtán nyaralnak. Kecskés
Rózsa, az intézmény igazgatója beszélt a nyári tervekről. | |
| 2001-04-14 | Rozsnyai-képek az otthonban | A Jószolgálati Otthonban kiállítás nyílt Rozsnyai Sándor festményeiből. | |
| 2000-11-17 | Kitüntetéssel ismerték el évtizedes, odaadó munkáját: Fontos | Tegnap második alkalommal osztották ki a Szociális Munkáért
Díjat(önkormányzati). Az elismerést a Jószolgálati Otthon
munkatársa Ruppertné Koczka Erika kapta. Interjú a díjazottal. | |
| 2000-10-27 | Fogyatékosok sikere a kulturális seregszemlén | Kulturális seregszemlét rendeztek tegnap Szekszárdon az ország
minden tájáról érkezett fiataloknak. Dunaújvárost a Jószolgálati
Otthon lakói képviselték. A szervezők a dunaújvárosi produkciót
(vers, ének, tánc és mesedramatizáció) oklevéllel jutalmazták. | |
| 2000-09-05 | Civil fórum a fogyatékosokért | A Jószolgálati Otthonban rendezték szombaton a Fogyatékosokért
elnevezésű országos civil fórumot, melyet az Egészségkárosodott
Emberekért Alapítvány rendezett. | |
| 2000-09-01 | Ahol boldogok a boldogtalanok: 10 éves a Jószolgálati Otthon | | |
| 2000-08-30 | Ünnep előtt: immár tíz éve állnak a jó szolgálatában | 1990. szeptember 3-án a Liget közben adták át az Értelmi
Fogyatékosok Napközi Otthonát, amely három év múlva felvette a
Jószolgálati Otthon nevet. Programelőzetes. Ma már két telephelyen
működnek: a régi házban napközi üzemel, a tavaly októberben átadott
Bercsényi utcai épületben pedig gondozóház. | |
| 2000-06-14 | Fogyatékosok boldog nyara | A Jószolgálati Otthon kilenc lakója egy hetet tölt Sopronban, a
többiek pár napra Kisapostagra költöznek. | |
| 2000-04-25 | Fél év után kialakult a struktúra: A Jószolgálati Otthon ház | A Jószolgálati Otthon két telephelye: a fél éve megnyílt Bercsényi
utcai gondozóház, s a Liget közi napközi. | |
| 1999-12-24 | Elismerésként: aranygyűrű: Hivatalosan is a szociális szféra | Az Értelmi Sérültek és Szakdolgozók Országos Érdekvédelmi
Szövetségétől Aranygyűrű Díjat és oklevelet kapott Kecskés Rózsa, a
Jószolgálati Otthon vezetője. Interjú. | |
| 1999-08-24 | Felkészülten várják az új ápolóotthon lakóit | Ösztől a Jószolgálati Otthon 2 intézményt üzemeltet a városban.
A felújított és átalakított Bercsényi utcai épületébe várhatóan
szept. végén költöznek be a lakók. Ezentúl fogyatékosok
ápolóotthona és átmeneti szállás, valamint a megváltozott
munkaképességűek foglalkoztatója üzemel itt. | |
| 1999-07-28 | Aki igényelte, meg is kapta a munkahelyi pótlékemelést | A szociális, az egészségügyi, valamint a család-, a gyermek- és az
ifjúságvédelmi ágazatban foglalkoztatott közalkalmazottak számára
megítélte az önkormányzat a béremelést. | |
| 1999-07-01 | A munka önbecsülést ad | A szociális foglalkoztatóról. Munkát a magyar érdekeltségű Menke
céggel kötött szerződés alapján egyelőre a Jószolgálati Otthon
biztosít. | |
| 1999-03-17 | Szociális foglalkoztató | Jól halad a Fogyatékosok Szociális Foglalkoz-tatójának átépítési
munkálata. | |
| 1999-02-17 | Veszélyeztetett gyerekek | Szoc. és ifj. bizottság ülése: a Jószolgálati Otthon beszámolója a
dújv-i veszélyeztetett gyerekekről. | |
| 1999-02-16 | Sérülteknek bentlakás | A Bercsényi utcai - készülő - gondozóházról. | |
| 1999-02-11 | Épül, szépül a gondozóház | Készül a fogyatékosok ellátását szolgáló bentlakásos gondozóház. | |
| 1999-01-07 | A kicsit mások lehetőségeiről | A Jószolgálati Otthon szociális foglalkoztatója több mint 25
embernek ad munkát. Jelenleg az Akácfa utcai egykori idősek
otthonában vannak,de márciustól a Bercsényi utcában új épület várja
őket, lesz gondozóház, átmeneti szállás is a csökkent
munkaképességüeknek. | |
| 1998-10-09 | Klub a sérültek szüleinek | Az Értelmi és Halmozottan Sérült Mindannyian Mások Vagyunk
Egyesület megpályázta és elnyerte a Fogyatékos Gyermekekért
Közalapítvány támogatását. Ennek segítségével szülők klubját hoznak
létre a Jószolgálati Otthonban. | |
| 1998-07-10 | Jövőre, együtt, ugyanitt | A Jószolgálati Otthon 49 lakója 5 napot töltött a papírgyár
kisapostagi szabadidőparkjában. | |
| 1998-02-25 | Nem épül másik benzinkút a Baracsi úti csomópontban | Február 24-én közgyűlést tartottak, ahol több napi rendi pontban is döntés született. | |
| 1997-12-03 | A működési engedélyek létszámhoz... | A szociális törvény szempontjából a legégetőbb gondot az jelenti az Egyesített Szociális Intézményhez tartozó egységeknek és a Jószolgálati Othonnnak, hogy jóval kevesebb munkaerőt alkalmaznak a rendeletben előírtaknál. | |
| 1997-12-02 | Régi gondon enyhít(het) a szociális... | Nemrégiben kezdte meg működését a Jószolgálati Otthon Szociális
Foglalkoztatója, egyelőre próba-jelleggel üzemel. | |
| 1997-09-23 | Dönteni kell a nyugdíjasház ügyében | A szociális bizottság ülésén téma volt a Batsányi utcai nyugdíjasház, telefonigényeket bíráltak el, a Jószolgálati Otthon okiratának módosító kérelméről tárgyaltak. | |
| 1997-06-30 | Gondozóház az óvodából(?),... | Várhatóan holnap dönt a közgyűlés a volt 22-es óvoda épületének
sorsáról. Az egyik elképzelés szerint a fogyatékosok gondozóháza
lenne. Míg a Jószolgálati Otthon csak nappali gondozást biztosít,
addig a gondozóház folyamatos ápolást adna. | |
| 1997-06-18 | Ami csak egy táborhoz kell | A Jószolgálati Otthon gondozottjai jún-ban 1 hétre a papírgyár
kisapostagi szabadidőparkjában nyaralnak. | |
| 1997-05-29 | Már ő is sokat mosolyog | Nyílt nap volt tegnap a Jószolgálati Otthonban. | |
| 1996-10-10 | Ki költözzön az egykori 22-es óvoda...? | Igényt tartana az épületre a szoc. szféra az idősebb korú értelmi
fogyatékosok gondozására és átmeneti elhelyezésére. Az okt.
biz. meghirdeti az épületet. | |
| 1996-07-23 | Országos pályázati pénzek helyi célokra | 4 millió állami támogatást kap férőhelybővítésrea Jószolgálati
Otthon. Kulcs 2 milliót kapott a komplex gondozási központ kialakítására. | |
| 1995-10-17 | Ajándék egy kolostorból | A kórház 25 speciális ágyat, ágybetétet, a Jószolgálati Otthon s a
kertvárosi szociális otthon kádliftet, a hajléktalanok szállása
paplanokat, konyhai edényeket kapott a németországi Lork szociális
otthonától. | |
| 1995-06-13 | A Jószolgálati Otthon tegnaptól hét végéig... (kishír) | A Jószolgálati Otthon tegnaptól hét végéig a papírgyári
szabadidőparkban "táborozik". | |
| 1993-12-24 | Ajándék, családoknak | A dújv.-i Jószolgálati Otthon 47 bedolgozónak biztosít munkát. | |
| 1988-11-25 | Óvodából napközi | Jövőre létrehozzák Dunaújvárosban az értelmi fogyatékos felnőttek napközi otthonát. A Szórád Márton út közelében lévő épületet alakítját át. | |
| | Jószolgálati Otthon Közalapítvány | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány honlapja. Története, képtár, szolgáltatás, szolgálat. | |
| | Kékben ragyogott a város | Színes programokkal várta az érdeklődőket városunk önkormányzata és a Jószolgálati Otthon Közalapítvány a Ragyogj kékben, Dunaújváros! elnevezésű rendezvényen az autizmus világnapja alkalmából. | |
| | Kifogások helyett megoldás. Kifogások helyett megoldást találtak | A korlátozó intézkedések miatt látogatási tilalom van érvényben a szociális intézményekben, ami a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi utcai Ápoló Otthont is érinti. A bentlakó gondozottak emiatt csak a kerítés mellett érintkezhettek rokonaikkal. Az Épduferr Zrt. egy konténert adományozott, hogy az intézmény bentlakói kulturált körülmények között találkozhassanak családtagjaikkal. | |