Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2025-03-07 | Új esély – startol a Pentele Palánta program | A Pentele Palánta programot és a tervezett szakmai munkát mutatta be a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium delegációja a dunaújvárosi városházán. Szántó Péter, Kálló Gergely, Orosz Csaba és Barta Endre képviselők ismerhették meg az intézmény terveit, valamint kaptak betekintést az újonnan induló első osztállyal kapcsolatos tervekbe. | |
| 2025-01-31 | Fejlesztésekkel a lakóközösségért | Dunaújvárosban a Március 15. téren tavaly (2024.) újranyitott postára már nagy szükség volt. A 2. számú Postapartner szolgáltató helyen a napokban újabb fejlesztések valósultak meg, de a körzet képviselője, Kálló Gergely szerint nem csupán a posta csinosítására vannak tervek. | |
| 2025-01-10 | Ezúttal is csúcsot döntött a "Petárda helyett kutyatáp" akció | Kiválóan sikerült Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely önkormányzati képviselő akciója. Az év végén a városlakók közül sokan vásároltak petárda helyett kutyatápot, az ebtelep négylábúinak örömére. | |
| 2024-12-20 | Amikor és ahol tapinthatóvá vált a szeretet és a boldogság érzése | Hagyományos karácsonyi műsort rendezett Dunaújvárosban a Jószolgálati Otthon Közalapítvány a Liget közi intézményében, ahová ezúttal is vendégeket hívtak, olyanokat, akik közel állnak a szervezethez és a szervezet szellemiségéhez. | |
| 2024-12-20 | Idén se petárdázz, vegyél inkább kutyatápot! | Kutyatápot vegyél, ne petárdát! Ezzel a felhívással 2019-ben jelentkezett először Dunaújvárosban Barta Endre alpolgármester és Kálló Gergely képviselő. Egy győztes projekten pedig ne változtass elv alapján, idén ismét gyűjthetjük az állateledelt az ebrendészeti telep számára. Barta Endre szerint ez az akció sokkal több, mint egy egyszerű akció | |
| 2024-12-13 | "Segítettek" a Mikulásnak a képviselők | Mikulás napját minden évben nagy készülődés előzi meg, kitakarított kis csizmák az ablakban, izgalom, hogy virgács vagy pedig ajándék vár ránk. Hagyományosan Dunaújváros önkormányzata is kiveszi a részét az ünnepből, ugyanis már sokadik alkalommal készülnek meglepetéssel a kicsik számára.
Dunaújváros-szerte "hagytak el" Mikulás-csomagokat az önkormányzat munkatársai és képviselői, abban a reményben, hogy nagy örömet okoznak ezzel a dunaújvárosiaknak. | |
| 2024-12-06 | Megérkezett a Mikulás | A dunaújvárosi Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola részesült abban a megtiszteltetésben, hogy ellátogatott a nebulóikhoz Joulupukki, az igazi lappföldi Mikulás. Az Arany János iskola tornatermében gyűlt össze a várakozó gyerekek tömege, egytől egyig mind nagyon izgatottan várták a nagy találkozást. | |
| 2024-11-22 | "Egy kőbe vésett törvény van: a város az első", állítja Kálló Gergely képviselő | Dunaújvárosban, a Béke városrészben, egész pontosan a 7-es választókörzetben élők meghatározó többsége döntött úgy a 2024. június 9-ei önkormányzati képviselő választáson, hogy Kálló Gergelynek, a "Rajta, Újváros!" Egyesület jelöltjének szavaz bizalmat. Interjú. | |
| 2024-11-22 | November 26-án nyit a Béke városrészi posta | Kettő esztendő telt el azóta, hogy 2022-ben bezárt a Dunaújváros 8-as, azaz a Béke városrésziek postája, ami a SPAR áruházban üzemelt. Akkor azt mondta a Magyar Posta, hogy ideiglenes az intézkedés, meg hogy spórolnak. | |
| 2024-11-08 | Már a dátum is biztos, november végén nyit a kisposta a Békében | A posta mizéria Dunaújvárost sem kerülte el, legutóbb az Interspar-ban lévő hivatal vérzett el, mint kiderült véglegesen. Egy biztosnak tűnik: a dunaújvárosi önkormányzat jóvoltából 2024. november 26-án nyit a Béke városrész új postája. | |
| 2024-11-08 | Új szemlélettel és új tervekkel dolgoznak a Szertelen Házban | A dunaújvárosi Szertelen Ház, hivatalosan MRE Újváros Drogambulancia széles körű ellátási formával rendelkezik, de leginkább a szenvedélybeteg-ellátással, számukra nyújtott különböző szolgáltatásokkal foglalkoznak. Még múlt szerdán délelőtt látogatott el hozzájuk Barta Endre alpolgármester és Kálló Gergely képviselő, az önkormányzat ifjúsági tanácsnoka. | |
| 2024-10-18 | Újabb diákcsapat járt a Városházán | A Dunaújváros Hetilap rendszeresen hírt ad arról, ha diákok, gyerekek látogatnak a Városházára, hogy a vizit révén bepillantást nyerhessenek az ott zajló munkába, hogy egy-két óra erejéig megízleljék az önkormányzat feladatait, hétköznapjait. | |
| 2024-10-18 | Megérkezett a Magyar Posta engedélye, hamarosan nyitás! | Dunaújvárosban a Béke városrészben élőknek már évek óta fejtörést okoz a postahivatal hiánya, és főleg az idősebb korosztály az, aki leginkább elszenvedi ennek hiányát. De már látszik az alagút vége! A kampányidőszakban ígérte meg a "Rajta, Újváros!" Egyesület, hogy lesz a Békében posta. | |
| 2024-10-11 | Személyi kérdések a rendkívüli közgyűlésen | 2024. október 7-én, hétfőn megalakult Dunaújváros újonnan választott közgyűlése és csütörtökön máris rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester. A rendkívüli ülésen megválasztásra kerültek a bizottságok elnökei és tagjai, a közgyűlés tanácsnokai, továbbá más határidős napirendek megtárgyalására is sor került. | |
| 2024-10-04 | Megváltozik a közgyűlés összetétele | 2024. októbertől már új összetételű közgyűlés irányítja városunkat. Ahogy az elmúlt ötéves ciklusban, úgy a következőben is a "Rajta, Újváros!" Egyesület képviselői és polgármestere jelentik a közgyűlési többséget, és irányítják Dunaújvárost. | |
| 2024-08-09 | Friss virágágyás, padok, szemetesek, működő könyvszekrény a Békében | A tavasz folyamán már látszott, hogy jó irányba haladnak a fejlesztések Dunaújvárosban a Március 15. téren, és igazi közösségi tere lesz a Béke városrésznek. | |
| 2024-06-21 | Átvették megbízólevelet | A következő önkormányzati ciklus csak 2024. októberben kezdődik, de a június 9-ei dunaújvárosi önkormányzati választás hivatalos része a megbízólevelek átadásával lezárult. A már jogerőre emelkedett választási eredmény ismeretében a nemzetiségi önkormányzatok és az új képviselőtestület tagjai szerdán átvették megbízólevelüket dr. Hanák Tamástól, a Helyi Választási Bizottság elnökétől. | |
| 2024-06-21 | Átadták a Bimmer Parádén összegyűlt felajánlásokat a Napraforgó bölcsinek | A rendezvény szervezőcsapatából Lipsicz Gyula már a Bimmer Parádé alkalmával is büszkén beszélt arról, hogy a BMW-s közösség milyen lelkesedéssel támogatja a jó ügyeket évről-évre. Idén nagyjából félmillió forintnyi adomány gyűlt össze végül, amelyből a bölcsőde számára szükséges eszközöket vásárolták meg. Mondhatjuk azt is, hogy egyformán vonzotta az érdeklődőket az élménydriftelés, és az adománydoboz. | |
| 2024-06-14 | Minden fronton diadal | Eldőlt: Pintér Tamás marad Dunaújváros polgármestere, és az egyéni választókerületekben is a jelenlegi koalíció jelöltjei győztek. | |
| 2024-06-06 | Közösségi tér született a Március 15. téren | Sok tekintetben megváltozott Dunaújvárosban a Béke városrészi Március 15. tér arculata a most kialakított közösségi térnek köszönhetően. Még az utolsó simítások hátra vannak, de már most elmondható, hogy szebb, élhetőbb, komfortosabb lett a környék, igazi közösségi tér született a Békében. | |
| 2024-05-31 | Újra lesz posta a Békében | A Magyar Posta a korábbi években takarékossági okokra hivatkozva több száz postát zárt be az országban. A dunaújvárosiaknak természetesen a sajátjaik fájtak a legjobban, utoljára 2022. novemberében a Dunaújváros 8-as, a Béke városrésziek postája, ami a Spar áruházban is üzemelt. Pintér Tamás a héten jó hírt közölt, újra lesz posta a Béke városrészben! | |
| 2024-04-26 | Gyerekeinktől kaptuk kölcsön | Takarítással, faültetéssel, szép közösségi programok sorával ünnepelték 2024-ben a Föld napját Dunaújváros szerte | |
| 2024-03-08 | Terepszemle az új körzetben is | A 2024-es önkormányzati választásra készülve Dunaújvárosban a Helyi Választási Iroda módosította a körzethatárokat, hogy azok megfeleljenek a törvényi előírásoknak. Az új körzetek kijelölésekor figyelembe vették a Béke városrészben élők helyzetét is. | |
| 2024-02-02 | Kálló Gergely: "... végre önálló képviseletet kap a Béke városrész" | Folytatja a dunaújvárosi önkormányzati választásokra készülő jelöltek bemutatását a "Rajta, Újváros!" Egyesület. A sorozat hatodik részében Kálló Gergely mutatkozik be, és beszél a jövővel kapcsolatos terveiről. | |
| 2024-01-05 | Egy tonna kutyatáp gyűlt össze a dunaújvárosiak jóvoltából | 2023-ban ötödik éve már, hogy minden szilveszter előtt jótékonysági adománygyűjtést hirdet Barta Endre és Kálló Gergely "Petárda helyett kutyatápot" elnevezéssel, azt kérve a dunaújvárosiaktól, hogy ne petárdára költsenek, hanem vegyenek kutyatápot, és hozzák el a "Rajta, Újváros!" állateledel gyűjtésére. Idén egy tonna állateledel gyűlt össze. | |
| 2023-01-06 | Ismét sikeres volt a "Kutyatápot vegyél, ne petárdát!" akciósorozata. Több száz kilogramm eleség gyűlt össze a négylábúaknak | Több mint egy tonna eledel gyűlt össze a negyedik alkalommal megrendezett "Kutyatápot vegyél, ne petárdát!" akciósorozat részeként, amellyel a dunaújvárosi önkormányzati Ebrendészeti Telep lakóinak életét igyekeztek megkönnyíteni az akció szervezői. | |
| 2022-12-16 | Idén is folytatják a népszerű közösségi adománygyűjtést: kutyatápot vegyél, ne petárdát! Adománygyűjtés – most a hontalan négylábúak javára | 2022-ben már negyedik alkalommal folytatódik a "Kutyatápot vegyél, ne petárdát!” adománygyűjtő akciósorozat, amelynek részeként az önkormányzati Ebrendészeti Telep lakóinak gyűjtenek eleséget. Barta Endre és Kálló Gergely ezúttal is közösen karolta fel a kezdeményezést. | |
| 2022-09-16 | Régen vitáztak ennyit a képviselők. Parázs vita alakult ki a csütörtöki közgyűlésen | A nyári szünet utáni első rendes közgyűlését tartotta a képviselő-testület szeptember 15-én, csütörtökön. A nyílt ülésen a helyszínen kiosztott sürgősségi indítványokkal együtt 29 napirendi pontot tárgyaltak a képviselők. Az ülés a napokban elhunyt Garai Zsuzsanna pedagógusra való rövid megemlékezéssel és egyperces néma felállással kezdődött. Ezután elfogadták a napirendek listáját, majd megkezdődött a döntéshozatali munka. | |
| 2022-04-29 | Élet a választási eredmények után, exkluzív interjú Kálló Gergellyel. "Én itt leszek, továbbra is számíthatnak rám..." | Az elvégzett munkára büszke, a választás eredménye miatt csalódott a térség leköszönő országgyűlési képviselője. Kálló Gergely szerint drámai a város-vidék szembeállítása, helyben is. Interjú. | |
| 2022-04-22 | Két ünnepség után harmincnál több napirendről dötntött a városi közgyűlés. Szép szavak után fontos témákról szavaztak | Megtartotta áprilisi ülését Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A képviselő-testület 33 napirendi pontról döntött a nyílt, a zárt ülésen pedig díjak odaítéléséről határoztak. | |
| 2022-04-07 | "Csak a hibákat kell kijavítani". Kálló Gergely (Jobbik) | Beszélgetés Kálló Gergellyel, a térség volt országgyűlési képviselőjével a 2022. április 3-án tartott parlamenti választások után. | |
| 2022-04-05 | Fidesz-győzelem a választókerületekben | Április 3-án, vasárnap tartották a 2022-es országgyűlési választásokat. Az eredmények feldolgozása és közlése egészen hétfő hajnalig elhúzódott, és hivatalos végeredményt a levélszavazatok és az átjelentkezők voksainak feldolgozása miatt ma még nem lehet közölni, de az a számok tükrében elmondható, hogy Fejér megye mind az öt egyéni választókörzetében fideszes győzelem született, volt, ahol toronymagasan. Lássuk a részleteket. | |
| 2022-04-01 | Ilyen az ellenzéki összefogás? | Magyar András lemondott politikai tisztségeiről. Ettől függetlenül újabb hangfelvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken, mint még aktív helyi pártelnök beszél Kálló Gergelyről és az ellenzéki összefogásban szereplő többi személyről. | |
| 2022-03-31 | Tovább fejlődik a Szalki-sziget, nagyszabású beruházás kezdődött | Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere és Kálló Gergely országgyűlési képviselő egy sajtótájékoztató részeként számoltak be a dunaújvárosi Szalki-szigeten kezdődött nettó 498 millió forintos beruházásról. Új parkolókat, kerékpársávot, és járdaszakaszt is kialakítanak a területen.
| |
| 2022-03-31 | Sorsdöntő voksok. A polgármester szerint Kálló Gergely az ésszerű választás | Interjú Pintér Tamás, Dunaújváros polgármesterével a 2022. áprilisi országgyűlési választásról | |
| 2022-03-31 | Megnyílt a Tavaszi tárlat, most is az ICA-D ad otthont a helyi alkotók kiállításának. ICA-D: megnyílt helyi alkotók seregszemléje | Harmincnál is több alkotó anyagát felvonultatva nyílt meg a „Tavaszi tárlat” a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben. Az eseményen Kálló Gergely országgyűlési képviselő mondott beszédet, majd Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere adta át az önkormányzati elismerést. | |
| 2022-03-31 | "Békét a világnak!" - városunkban is demonstráltak az agresszió ellen. "Legyen béke, legyen béke végre!" | Békedemonstrációt szervezett a dunaújvárosi városvezetés 2022. március 28-án este az ukrajnai áldozatok emlékére. A kezdeményezés részeként a Városháza oldalán megjelent a béke szimbóluma is – majd Pintér Tamás polgármester és Kálló Gergely országgyűlési képviselő mondott beszédet.
| |
| 2022-03-29 | Recseg és ropog az ellenzék? Beletüsszentettek a 0-s lisztbe | Érdekes dolgok történtek a helyi ellenzéki összefogás háza táján az elmúlt időszakban. | |
| 2022-03-28 | Anonymus ezúttal helyi témákkal jelentkezett a neten | Anonymust, az álarcos leleplezőembert úgy véljük senkinek nem kell bemutatni, szerepelt annyit a médiában az elmúlt hónapokban, hogy mindenki tudja ki ő, még ha a személyazonossága ismeretlen is. Azt viszont valószínűleg kevesebben gondolták, hogy megszólítja a dunaújvárosiakat is. | |
| 2022-03-25 | A város megsarcolásáról tartott tájékoztatót Kálló Gergely és Szabó Zsolt. "... újabb kormányzati átverésről van szó" | A dunaújvárosi iparűzési adó megfelezésével, és a beígért kormányzati kompenzációval kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Kálló Gergely, térségünk országgyűlési képviselője. Az eseménynek a Városháza „C” szárnya adott otthont 2022. március 19-én, délután. | |
| 2022-03-25 | Hosszú spórolást követően korszerű takarítógép állt a település szolgálatába. | Kálló Gergely térségünk országgyűlési képviselője és Mezei Zsolt, Dunaújváros általános hatáskörű alpolgármestere adta át azt a modern takarítógépet, amely a kézi erőnél jóval gyorsabban tisztítja majd meg a település útjait. Minderről egy sajtótájékoztató részeként számoltak be a felek a napokban.
| |
| 2022-03-25 | A vasgyár ikonikus alakja előtt tisztelegve avatták Borovszky Ambrus emlékművét. Borovszky Ambrusra emlékeztek az ünnepen | Ünnepélyes keretek között avatták fel a Borovszky Ambrus tiszteletére készült domborművet a róla elnevezett emlékparkban 2022. március 18-án. A Vasmű legendás vezérigazgatója előtt tisztelgő ünnepségen beszédet mondott Kálló Gergely országgyűlési képviselő is.
| |
| 2022-03-25 | A kulturális és turisztikai élet újabb bázisa lehet a felújított Remix | Örömteli eseményekről számolt be egy sajtótájékoztató részeként Pintér Tamás Dunaújváros polgármestere, és Kálló Gergely, térségünk országgyűlési képviselője. Sok városlakó és környékbeli örömére elkészült a felújított Remix épülete a Szalki-szigeten. | |
| 2022-03-25 | Közel egymillió forintos tárgyi eszközt adtak át a mozgássérült fiataloknak | Egy modern kerekesszéket, és egy babakocsi-jellegű szállítóeszközt adott át Motyovszki Mátyás, dunaújvárosi önkormányzati képviselő a Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI igazgatójának. Az eszközöket Kálló Gergely közreműködésével ajánlotta fel egy rászoruló család. | |
| 2022-03-25 | Megújulhatott az egykori Remix épülete | A Modern Városok Program fejlesztéseiről szóló megállapodást még 2016-ban írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és Cserna Gábor, városunk előző polgármestere. Ennek része volt a többi között az egykori zöld SZTK épületének felújítása (ahol aztán helyet kapott a járási hivatal), az élményfürdő visszavásárlása és újranyitása a városlakók számára, az uszoda felújítása, valamint a Szalki-sziget fejlesztése is. | |
| 2022-03-23 | Ők indulnak Fejér 4-ben | Április 3-án országgyűlési választások lesznek. A jelöltállítás lezárult, többüket nyilvántartásba is vették. A valasztas.hu portál által közzétett sorrendet követve igyekszünk mi is röviden és objektív módon bemutatni a választókerületi jelölteket. Ehhez igénybe vettük a képviselők jelölő szervezeteinek honlapján, esetleg interjúkban található konkrét bemutatkozásokat. | |
| 2022-03-18 | Áldó imádság mellett. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza! | Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére rendezett ünnepséget Dunaújváros Önkormányzata. A rendezvényen Kiss Kálmán költő, tanár mondott beszédet, majd az Írisz Versszínpad képviseletében a Pro Cultura Intercisae díjas Pálfalvi János zenés előadását hallhatták a résztvevők.
| |
| 2022-03-18 | Városi intézmények, pedagógusok is csatlakoztak az országossá terebélyesedett akcióhoz. "Nemcsak magunkért, az oktatási rendszerért is sztrájkolunk" | A dunaújvárosi, város környéki intézmények is bekapcsolódnak az országos pedagógussztrájkba. | |
| 2022-03-11 | Nem tudjuk, meddig tart a menekültválság, mindenesetre Dunaújváros készen áll. | A menekültek elhelyezésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Barta Endre és Mezei Zsolt, Dunaújváros két alpolgármestere, valamint Kálló Gergely országgyűlési képviselő. Mint azt elhangzott, Dunaújváros készen áll a bajbajutottak ellátására, ám hosszútávon ehhez kormányzati segítségre is szükség lesz. | |
| 2022-03-04 | Segítő összefogás. "Bajban ismerszik meg a barát!" | A dunaújvárosi Adománykuckó csapata is csatlakozott az ukrajnai menekültek megsegítéséhez. Az intézmény munkatársai egy újabb adag felajánlott segélyszállítmányt juttattak el a határhoz, és a munka itt még nem ért véget. A részletekről Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester számolt be. | |
| 2022-02-26 | Hét jelölt indul majd a választáson. Hét képviselőjelölt közül lehet választani | Fejér megye 04-es számú országgyűlési egyéni választókerületében összesen hét képviselőjelölt fog indulni az április 3-i választáson. | |
| 2022-02-25 | "Minél kisebb egy település, annál nagyobb a baj" | A címben idézett szavakkal foglalta össze a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke a körútja alkalmával tapasztalt állapotokat Dunaújvárosban. Az elnök Kálló Gergellyel, térségünk országgyűlési képviselőjével tartott utcai fórumot és sajtótájékoztatót 2022. 02. 22-én a Városháza téren. | |
| 2022-02-23 | Választási információ a jelöltekről | A helyi, Fejér megye 04. választókerület Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság már összesen öt országgyűlésiképviselő-jelöltet vett nyilvántartásba. | |
| 2022-02-18 | Fontos gazdasági és pénzügyi kérdések a februári közgyűlésen | Ülést tartott a dunaújvárosi képviselő-testület 2022. február 15-én, délelőtt 9 órától a Városháza C szárnyának közgyűlési termében. A napirendek tárgyalása előtt ünnepélyesen átadták a Dunaújváros Sportjáért díjat is. | |
| 2022-02-18 | Márki-Zay Péter: "...leváltjuk a korrupt és hazug Orbán-rezsimet" | Rendkívül sokan látogattak el a dunaújvárosi piacra 2022. február 11-én, hogy találkozhassanak az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltjével, Márki-Zay Péterrel. A jelölt Kálló Gergellyel, térségünk országgyűlési képviselőjével közösen fogadta a választókat és az érdeklődőket. | |
| 2022-02-18 | Fideszes "igazolatlan" Tabu téma lett a különleges gazdasági övezet. | Tabu téma a Dunaújvárost megrövidítő politikai bosszúhadjárat nyomán született döntés, tiltott zóna a közgyűlés, de még a közmeghallgatás is a Fidesz helyi képviselői számára, a városatyák felsőbb nyomásra maradtak távol a tanácskozásokról. | |
| 2022-02-16 | Ez a példaképeink méltó elismerése. Költségvetés, ingatlanok értékesítése, esküdözés | A szokásos csütörtöki nap helyett február 15-én, kedden tartotta február havi rendes ülését a közgyűlés. Erre a költségvetési tervezet elfogadásának határideje miatt volt szükség. A képviselő-testület tagjai 39 napirendi pontot tárgyaltak a tanácskozáson. Az ülés a Dunaújváros Sportjáért díj átadásával kezdődött, amelyet idén Mihók Attilának és Szepessy Lászlónak posztumusz ítéltek oda. | |
| 2022-02-14 | Leadták a jelöltek az ajánlásokat | Össszegyűjtötték és már le is adták a megfelelő számú ajánlásokat az április 3-i országgyűléso választáson indulni szándékozó képviselő-jelöltek. | |
| 2022-02-12 | A jelölti programjairól nemigen beszélt | Pénteken reggel a helyi piacon tartott kampányrendezvényt az ellenzék: Kálló Gergely jobbikos országgyűlési képviselő és Márki-Zay Péter, az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltje beszélt az összegyűlt, mintegy százfős létszámú hallgatóságnak. | |
| 2022-02-04 | Nincs hová hátrálni! Pedagógussztrájk: már nincs hová hátrálni | Több dunaújvárosi, térségi intézmény pedagógusai is csatlakoztak az országos figyelmeztető sztrájkhoz 2022. január 31-én, délelőtt. Akadt olyan intézmény is, ahol a tanulók szülei is mini-demonstrációval álltak ki az intézmény tanárai mellett. | |
| 2022-02-04 | ICA-D: Összkép címmel nyílt kiállítás Cyránski Mária és ifj. Koffán Károly alkotásaiból. ICA-D: az összefonódó pályák kiállítása | Összkép címmel nyílt meg Cyránski Mária szobrászművész emléktárlata és ifj. Koffán Károly retrospektív kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben 2022. január 28-án. A rendezvényen az önkormányzat nevében Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester köszöntötte a vendégeket. | |
| 2022-02-04 | Felújított elektromos mopedet adományozott a városvezetés egy rászoruló számára | Egy felújított elektromos mopedet adott át egy rászoruló számára Pintér Tamás polgármester és Kálló Gergely térségünk országgyűlési képviselője Kondor László közreműködésével. Az eszközt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesület egyik tagja vehette át. | |
| 2022-01-28 | "... adunk és segítünk, ha szükséges" | Hamarosan kezdődik a 2022-es parlamenti választási kampány is. A megméretés tétjéről, a választókerületben induló fideszes jelölt személyéről és a felelős kormányzással kapcsolatos elvárásairól Kálló Gergely országgyűlési képviselővel beszélgettünk. | |
| 2022-01-21 | "... közös célunk a város és a térség felemelkedése!" Öcaline - 2022. január 20. 11:14 | Megválasztása óta a dunaújvárosiak hangja kíván lenni a parlamenti patkóban! Meghatározó évnek tekinti az ideit az ország, és benne térségünk életében is Kálló Gergely országgyűlési képviselő. Feltett szándéka, hogy érvelő, derűs, a sárdobálást kerülő kampány legyen a választásokig. Interjú. | |
| 2022-01-14 | Közelítenek a célszám felé, sikeres az aláírásgyűjtési kampányakció. Dübörög az aláírásgyűjtés | Kálló Gergely, térségünk országgyűlési képviselője számolt be arról, miért fontos az össz-ellenzék aláírásgyűjtése és hol tartanak jelenleg ezzel a térségben. Mint az elhangzott, két, a térségünket is érintő témában kérik ki a választók véleményét. Minden aláírás kell, minden aláírás számít! | |
| 2022-01-07 | Csúcsra járatott közösségi kezdeményezés a négylábú kedvencekért. Kutyatáp-akció: rekordot döntöttek | Kálló Gergely országgyűlési képviselő, illetve Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere idén (2021.) ismét megszervezte azt a közösségi kezdeményezést, melynek célja az volt, hogy a szilveszteri időszakban szokásos petárdák helyett kutyatápot vásároljanak a dunaújvárosiak a négylábú kedvenceknek. | |
| 2022-01-07 | Negyven ajándékcsomag az Adománykuckóból | Karácsony (2021.) előtt újabb adománykaraván érkezett a dunaújvárosi Adománykuckóba, amely mintegy 40 család számára biztosított támogatást. | |
| 2021-12-17 | Vita a szolidaritási hozzájárulásról | " December 15-én „Ne csak az önkormányzat, a kormány is legyen szolidáris!” címmel tartott sajtótájékoztatót a városházán Szabó Zsolt gazdasági ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely, országgyűlési képviselő." | |
| 2021-12-17 | A szolidaritási adó kezdeményezését Kálló Gergely viszi a Parlament elé. Javaslat született a szolidaritási hozzájárulás eltörléséről | „Ne csak az önkormányzat, a kormány is legyen szolidáris!” címmel tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági és koordinációs alpolgármestere a Városháza „C” szárnyában 2021. december 15-én. A téma kapcsán Kálló Gergely országgyűlési képviselő is felszólalt.
| |
| 2021-12-17 | Idén is több család részesül támogatásban az ünnepi időszakban. | Sajtótájékoztatót tartott Barta Endre, Dunaújváros alpolgármestere, a 4-es választókörzet önkormányzati képviselője és Kálló Gergely, térségünk országgyűlési képviselője az Adománykuckóban 2021. december 15-én. Mint az elhangzott, mintegy 40 család kap adományokat az intézmény munkatársai által.
| |
| 2021-12-17 | Együtt ünnepeltek a DKSE volt és jelenlegi vezetői, edzői és sportolói a jubileumon. Van mire büszkének lenni! | A Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában ünnepelte meg az egyesület fennállásának hetvenedik esztendejét a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület 2021. december 11-én. A szervezők mintegy háromszáz meghívót postáztak ki a vendégeknek, és ugyan akadtak üres helyek az asztaloknál, így is szép számban jelentek meg az egyesület volt és jelenlegi sportolói, edzői, vezetői. | |
| 2021-12-17 | Beszámol az országgyűlési képviselő | A parlamenti ülésszak végeztével von mérleget, összegzi tevékenységét és a várost, térséget érintő legfontosabb kérdéseket Kálló Gergely országgyűlési képviselő. | |
| 2021-12-17 | Ne petárdát, kutyatápot vegyél! | „Kutyatápot vegyél, ne petárdát!” címmel hirdettek sajtótájékoztatót Dunaújvárosban a városvezetés képviselői 2021. december 15-én. A visszatérő kezdeményezés idén egy különlegességet is tartogat majd az érdeklődők számára. | |
| 2021-12-16 | Adakozás, majd határozati javaslat | "A Római körúton, a Váci Mihály utcában található Adománykuckó munkatársai, önkéntesei mindent megtesznek azért, hogy segítsenek a rászorulókon, szebbé tegyék a nehéz helyzetben élő idősek, családok karácsonyát. Szerdán reggel Barta Endre alpolgármester és Kálló Gergely parlamenti képviselő kereste fel az Adománykuckót, és adta át felajánlásait." | |
| 2021-12-16 | Petárdák helyett eledeleket | "December 15-én az önkormányzat vezetői, Kálló Gergely országgyűlési képviselő, valamint a helyi sportélet jeles szereplői közösen mutatták be az idén immáron harmadik alkalommal jelentkező „Petárdák helyett kutyatápot” mottóval futó kezdeményezés lebonyolítását." | |
| 2021-12-13 | Hetven év - a múlt és jelen sportsikereire emlékeztek | Nagyszabású és látványos rendezvény keretében ünnepelte december 11-én a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület fennállásának 70. évét. Beszámoló a rendezvényről, a díjazottak névsora a cikkben. | |
| 2021-12-10 | Sok újat nem mondtak a gazdasági övezetről | Pintér Tamás polgármester, Kálló Gergely országgyűlési képviselő és Szabó Zsolt alpolgármester közös sajtótájékoztatót tartottak „A különleges övezetről” címmel. | |
| 2021-12-10 | Perre vitte a kormánydöntés miatt elmaradt pénzek ügyét a város. Minden dunaújvárositól 100 ezer – évente | A „Különleges övezetről” címmel tartott tájékoztatót Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere, Szabó Zsolt alpolgármester és Kálló Gergely országgyűlési képviselő. Az eseményre 2021. december 9-én került sor, a Városháza C szárnyában. | |
| 2021-12-03 | Ünnepre hangolva. Karácsonyra hangolva | Három helyszínen is ünnepi programok várták a dunaújvárosiakat 2021. november 28-án. A Római városrészben kezdődött, a Városháza téren folytatódott, majd a technikumi Dózsa-szobornál ért véget advent első vasárnapjának ünnepi sorozata. A téren Kálló Gergely országgyűlési képviselő, Barta Endre alpolgármester, és Kovács István görögkatolikus parókus köszöntötte a városlakókat.
| |
| 2021-12-03 | Díszbe öltözött Újtelep karácsonyfája Tóth Kálmán önkormányzati képviselő közreműködésével. Feldíszítették, majd ünnepélyesen kivilágították a Technikum városrész karácsonyfáját. Fénybe borultak a körzetek karácsonyfái | Javában zajlik az ünnepi készülődés Dunaújvárosban. Tóth Kálmán önkormányzati képviselő közreműködésével egy fát is feldíszítettek Újtelepen a Nagyvenyimi út és a Jókai Mór utca sarkán.
| |
| 2021-11-29 | Adventben: már ég a hitnek a gyertyája (képaláírás) | A Városháza téren a város adventi koszorúján tegnap este Kovács István görögkatolikus parókus meggyújtotta az első gyertyát, a hit gyertyáját. (nem teljes szöveg) | |
| 2021-10-29 | A temetői kopjafánál emlékeztek a forradalom és szabadságharc dicsőségéről és bukásáról. "Forradalom, apa – elmegyek, ott a helyem" | Mint minden évben, úgy idén is közös megemlékezésre invitálta Dunaújváros önkormányzata az érdeklődőket 2021. október 23-án, délelőtt 9 órakor. Díszbeszéd ugyan nem színezte az eseményt a forradalom és szabadságharc helyi mártírjai előtt tisztelgő kegyhelyen, de az ünnephez méltó programmal várták a megemlékezőket a temetői kopjafánál. | |
| 2021-10-29 | Összefogással valósult meg a múlt csütörtökön felavatott városmakett a Városháza téren. Felavatták a bronz városmakettet a Városháza téren | A dunaújvárosi önkormányzat ünnepi eseménykörének fontos állomása volt a város bronz makettjének felavatására 2021. október 21-én a Városháza téren. A Pintér Lajos által tervezett alkotást szép számú érdeklődő előtt mutatták be a városvezetők.
| |
| 2021-10-08 | Még él a hősök emléke. Közös tisztelgés az aradi vértanúk emléke előtt | Ünnepélyes megemlékezés helyszíne volt az evangélikus templom 2021. október 6-án kora délután: az időjárás rosszra fordulása nyomán nem a ’48-as emlékműnél, hanem a város koncerttermében emlékeztek az aradi vértanúkról. Az ünnepség elején Stermeczki András evangélikus lelkész szólt az egybegyűltekhez, majd az idén a várossal együtt 70 éves Vasvári iskola 5. évfolyamos diákjai, valamint az intézmény kórusa adott műsort – a diákok felkészítését Kiss Krisztina és Kovács Piroska tanárnő koordinálta. | |
| 2021-10-08 | Nagyszabású programsorozatot hirdettek a Római körúti Ciil Ház munkatársai. | „Októberi Egészségmegőrző Hónapot” hirdettek a dunaújvárosi Római körúti Civil Ház munkatársai, amelynek részeként az érdeklődők előadásokat hallhatnak, illetve szűrővizsgálatokon vehetnek részt. Az intézmény első programjára 2021. október 6-án került sor, amelyen Kálló Gergely országgyűlési képviselő is köszöntötte a megjelenteket. | |
| 2021-09-25 | Dobrev Klára is egészen mást beszélt korábban... | Dobrev Klára Dunaújvárosba látogatott. | |
| 2021-09-24 | BMW parádé a felelős állattartásért | A BmwPartyzans szervezésében a jó ügy érdekében gurultak pályára az autók szerelmesei 2021. szeptember 18-án Dunaújvárosban a Duna-parton. A „Bimmer Parádé” nevet viselő rendezvény részeként a FÁDA civil állatmentők számára gyűjtöttek adományokat a versenyzők. A rendezvényen Kálló Gergely országgyűlési képviselő is részt vett. | |
| 2021-08-27 | Bemutatták Miskolczi Miklós "születésnapi" könyvét. | Elkészült Miskolczi Miklós „A 70 éves Dunaújváros kis enciklopédiája” című könyve, amelyet a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza stúdiótermében mutattak be 2021. augusztus 19-én, délután. Az eseményen jelen volt Kálló Gergely országgyűlési képviselő, és Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere is. | |
| 2021-08-19 | A közös élmény ereje. Csillagnézés így is, úgy is – újra együtt | Barta Endre, Dunaújváros alpolgármestere és Kálló Gergely országgyűlési képviselő egy különleges programot szerveztek a városlakóknak: a csillaghullás csúcsidőszakában várták az érdeklődőket a dunaújvárosi víztoronynál. | |
| 2021-08-19 | Munkával és családi örömökkel telt a nyár az országgyűlési képviselő számára | Interjú Kálló Gergely országgyűlési képviselővel | |
| 2021-08-13 | Beiktatták Czeglédi Péter Pál lelkipásztort. Beiktatták Czeglédi Péter Pál református lelkipásztort | Nyilvános ünnepségen, közel kétszáz hívő és érdeklődő vett részt Dunaújvárosban Czeglédi Péter Pál református lelkipásztor beiktatásán. A rendezvényen jelen volt Kálló Gergely a térség országgyűlési képviselője is, aki személyesen köszöntötte az egyházi közösség vezetőjét. | |
| 2021-07-30 | Nem vették, de vitték. "Ez nem több a Fidesz pitiáner politikai bosszújánál..." | Részletes összegzés a Duna Mente - Fejér különleges gazdasági övezettel kapcsolatos Dunaújvárosi és Fejér megyei közgyűlésen elhangzottakról | |
| 2021-07-23 | "Pitiáner politikai bosszú a város ellen" Különleges övezet – két közgyűlés előtt | Dunaújváros Közgyűlése állásfoglalást fogadott el 2021. július 15-i nyílt ülésén a Városházán, a Fejér Megyei Közgyűlés is tárgyalt a Duna mente – Fejér különleges gazdasági övezetről. A székesfehérvári tanácskozáson Szabó Zsolt alpolgármester nem kapott szót, de Kálló Gergely országgyűlési képviselő felszólalt. | |
| 2021-07-16 | Állásfoglalás - a gazdasági övezetről is. A gazdasági övezetről is állást foglaltak | A nyári szünet előtti utolsó nyílt ülés helyszíne volt a dunaújvárosi Városháza közgyűlési terme 2021. 07. 15-én – az eredetileg tervezett 29 tételes napirend bővült, hiszen két témát (a térfigyelő kamerákkal és egy területhasznosítással kapcsolatos pontot) levettek a napirendről, de négy újabb, sürgősséggel tárgyalandó téma került a képviselők elé. | |
| 2021-07-16 | A Nagy Kiemelt Gazdasági Övezet Svindli | Nyulasi Zsolt cikke a kormány által kialakított különleges gazdasági övezetekről és ezek Dunaújváros gazdaságára gyakorolt hatásáról
| |
| 2021-07-02 | 1,5 milliárd mínusz. "Dunaújvárost kirabolták, az elkövető a Fidesz-kormányzat volt" | Megjelent a kormánydöntés, különleges gazdasági övezetté nyilvánította a kormány Iváncsát és Rácalmást. A hétfőn este napvilágot látott rendelet nyomán milliárdos iparűzésiadó-bevételtől esik el Dunaújváros. | |
| 2021-07-01 | Rendkívüli közgyűlést tartottak. Közgyűlés a helyi városházán, ismét jobbikos főszereplőkkel | Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester június 30-án, szerdán kora délutánra a közgyűlési terembe. Az ülésen részt vett Jakab Péter, a Jobbik elnöke és Kálló Gergely jobbikos országgyűlési képviselő is. | |
| 2021-07-01 | Gyér számú hallgatóság előtt tirádázó Jobbik-elnök | Dunaújváros kirablása kampánycímmel roadshow-zta végig a várost és környékét Jakab Péter, a Jobbik országos elnöke, Kálló Gergely, a térség országgyűlési képviselője, a kedden meghozott kormányhatározatra felfűződve, amelyben Rácalmás, Kulcs, Adony és Iváncsa részvételével kialakított különleges gazdasági övezet létrehozása ellen tiltakoztak. | |
| 2021-06-25 | Több fronton harcolnak a hirtelen jött hőség ellen | Dunaújváros önkormányzata több intézkedést is tett annak érdekében, hogy elviselhetőbbé tegye hőséget a városlakók számára | |
| 2021-06-25 | 70 év 70 hely - új parkolók létesülhetnek | „70 év, 70 hely” címmel tartott sajtótájékoztatót Barta Endre, Dunaújváros alpolgármestere, Mezei Zsolt alpolgármester, illetve Kálló Gergely országgyűlési képviselő. Az esemény témája az a 70 új parkolóhely, amelyet volt ADU iskola mögötti területek hoznak létre. | |
| 2021-06-18 | Átadták városunk első zárt kutyafuttatóját a Vasmű úton | Kálló Gergely, térségünk országgyűlési képviselője, és Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere adta át Dunaújváros első zárt kutyafuttatóját a Vasmű Úton 2021. június 10-én, csütörtökön. A település első ilyen létesítményét azonnal ki is próbálta a képviselő két kiskedvence. | |
| 2021-06-16 | Kutyafuttatót adtak át az új Vasmű út mögött | Zárt kutyafuttatót ad át Kálló Gergely országgyűlési képviselő és Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester június 10-én, csütörtökön. | |
| 2021-06-11 | Trianon után csak a remény, a hit, és a gyász maradt. Hit, remény, és gyász Trianon hagyatéka | Közös megemlékezésre várták a trianoni gyásznap résztvevőit a dunaújvárosi evangélikus templomban: a megemlékezést a békediktátum évfordulóján, 2021. június 4-én rendezték | |
| 2021-05-26 | Az elvtelenség és a hatalomvágy újvárosi esszenciája | Az ellenzék a pénzért és hatalomért mindenre képes – hívja fel már régóta az emberek figyelmét a Fidesz, és hogy mindez nem csupán szlogen, hanem a valóság, azt tökéletesen bizonyítja a dunaújvárosi baloldali összefogás is. Most az a Gyurcsány Ferenc biztosította támogatásáról a jobbikos Kálló Gergelyt, aki korábban szemkilövetőnek, hazánkat szétlopónak nevezte őt. | |
| 2021-05-21 | Összellenzéki kiállás. Összellenzéki kiállás – éppen Dunaújvárosban | Dunaújváros ostrom alatt című eseményt a Városháza közgyűlési termében rendezték 2021. május 18-án. Az eddig példátlan össz-ellenzéki kiállás résztvevője vendéglátóként Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere, valamint Kálló Gergely, Fejér megye 4-es számú választókerület országgyűlési képviselője volt. Részt vett a demonstratív megmozduláson Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Jakab Péter, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Budapest főpolgármestere, Keresztes László Lóránt, a Lehet Más a Politika társelnöke, Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, Hódmezővásárhely polgármestere, Orosz Anna, a Momentum alelnöke, Újbuda alpolgármestere, valamint Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt társelnöke. Meghívottként volt jelen a tájékoztatón Oláh István, Perkáta ügyvivő polgármestere, valamint Szabó Tamás, Ercsi polgármestere is. | |
| 2021-05-14 | A mentőállomás munkatársait köszöntötték. Köszönetnyilvánítás a mentők napja alkalmából | A mentőszolgálat születésnapján lepte meg a Dunaújvárosi Mentőállomás munkatársait gesztus értékű ajándékkal Kálló Gergely országgyűlési képviselő. Köszönetet is mondott. | |
| 2021-05-07 | Az Országgyűlésbe vitte az újtelepi problémát Kálló Gergely | Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága tárgyalta Kálló Gergely hobbiméhészettel kapcsolatos beadványát | |
| 2021-04-23 | A vasgyár megtámadása. Nagyon durva történet a város és a vasgyár megtámadása | Az elmúlt hónapok verbális és jogi agressziója - valamint számos fenyegető üzenet - után fizikai agresszióra készült Mikó István és csapata. Mikó a Dunaferr ukrán kisebbségi tulajdonosának, Tatjana Tarutának és köreinek képviseletében jár el, és a Dunaferr információi szerint toborzott zsoldoscsapattal készült elfoglalni a vasművet. A feltűnően sok, kopaszra borotvált, kimondottan militáns benyomást keltő férfiakból álló csapatot pénteken az esti órákban a hatóságok feltartóztatták. | |
| 2021-04-19 | A cég megmentése vagy átvételi kísérlet? | Hatalmas rendőri készültség volt április 16-án, péntek este Dunaújvárosban, amikor egy külsős biztonságiakból álló csoport megpróbált bejutni a Dunaferr területére. Az ügy folytatódik. A kérdés az, hogy a Dunaferr megmentéséről, vagy jogellenes átvételi kísérletről van-e szó. | |
| 2021-04-16 | Elvonások után: górcső alatt a város adóbevételei. Górcső alatt Dunaújváros adóbevételei | A helyi adóbevételek elvétele nehéz helyzetbe hozza Dunaújvárost. Pintér Tamás, Kálló Gergely és Szabó Zsolt tájékoztatója adatokkal. | |
| 2021-04-12 | "Leszögezném, Ön valamit nagyon félreértett" | Jobb Gyula, Kulcs polgármestere is reagált Kálló Gergely közösségi portálra tett bejegyzéseire | |
| 2021-04-12 | Készülőben az ellenzéki előválasztás | A Jobbik Magyarországért Mozgalom Kálló Gergelyt indítja a 2022-es országgyűlési választási ellenzéki jelöltjeként a Fejér megye 4. számú egyéni választókerületben. | |
| 2021-04-09 | Mi is volt ennek az értelme? Ezt nem hagyták szó nélkül a települések vezető képviselői | A Facebook Ad Library, a közösségi oldal fizetett tartalmait bemutató és elemző platformjának adatai szerint Kálló Gergely országgyűlési képviselő április 7-én több szponzorált tartalmat is közzé tett a közösségi portálon. | |
| 2021-04-09 | Kedves üzenetek a Ragyogj kékben! paravánon a Jószoli épülete előtt. Különleges akciót indított a "Jószoli", bárki üzenhetett | A dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány különleges közösségi kezdeményezést indított: paravánon bárki hagyhatott számukra üzenetet, vagy feljegyezhette egy-egy velük kapcsolatos kedves emlékét – így tett a város vezetése is. | |
| 2021-03-27 | Mit gondolnak a városvezetők erről? | A Móricz-iskola fenntartóváltásának kérdésében a szülők döntenek, a minisztérium ezt lapunknak is megerősítette. Annak idején az előző polgármester többször is hangsúlyozta, hogy bár az önkormányzattól az államhoz került az iskolák működtetése, de továbbra is gondoskodnak róluk, hiszen a város intézményei. | |
| 2021-02-12 | Kormányzati segítség nincs, bizonytalanság és elvonás annál inkább | Az önkormányzatok jelenlegi helyzetével foglalkozott a Parlament Költségvetési Bizottságnak 2021. február 8-án tartott rendkívüli ülése, amelyre az ellenzéki települések vezetői, köztük Pintér Tamás is hivatalos volt. | |
| 2021-02-12 | Új tankonyhát avattak - jól kifőzte a Pentelei iskola. Jól kifőzték - átadták az új tankonyhát | Ünnepelt a dunaújvárosi Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium. 2021. február 5-én átadták az intézmény frissen kialakított tankonyháját, a hozzá tartozó helyiségekkel együtt. | |
| 2021-01-22 | Promlémára fókuszáló kerekasztal. SNI-s gyerekek: közös problémafeltárás | A sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek helyzetének javítását célzó együttműködésről szervezett kerekasztal beszélgetést az önkormányzat a dunaújvárosi Városháza közgyűlés termében 2021. január 19-én. | |
| 2021-01-15 | Kedvező eseményekkel indult az év, aztán érkezett a járvány | A 2020-as évre sokan bizakodva tekintettek előre. Aztán február közepén egyértelmű lett, a járványhelyzet átírja életünket, mindennapjainkat. E sorozatban negyedévenkénti bontásban tekintjük át, milyen is volt a mögöttünk hagyott esztendő. Visszatekintés a 2020-as évre. | |
| 2021-01-12 | Mennyit költenek a politikusok az interneten? | Cikkünkben megpróbáljuk feltárni, hogy egyes politikusokra mennyi pénzt költenek el a nagy közösségi portálon a pártok, szervezetek, adott esetben maguk a politikusok, hogy ott saját(nak vélt) gondolataikat kifejező posztjaikat promotálják. Megnéztük a bő egyéves adatokat és a legfrissebbeket is. | |
| 2021-01-08 | Petárdázás helyett kutyatápot! | Folytatja a tavaly kezdett közösségi kezdeményezést Kálló Gergely országgyűlési képviselő és Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester; a tűzijátékra szánt pénzből kutyatáp gyűjtésére buzdítanak. | |
| 2021-01-08 | Tomi: újabb félmilliós felajánlás a város rászorulóinak. | A Dunaújváros szerte jól ismert Tomi vegyiáru- és élelmiszer üzletek tulajdonosa a tavaszi, mintegy 800 ezer forint értékű felajánlás után további félmillió forintnak megfelelő ajándékot adott át 2020. december 30-án Pintér Tamás polgármesternek és Barta Endre alpolgármesternek azért, hogy a rászoruló családok évkezdését könnyebbé tegye. Az átadás-átvétel során segített a bepakolásban Kálló Gergely országgyűlési képviselő is. | |
| 2020-12-18 | Képviselői beszámoló (2.) Kálló Gergely: maradok a körzetem szolgája! | "A térséget jelenleg leginkább foglalkoztató kérdés a Vasmű helyzete. Képviselőként rendkívül fontos számomra, hogy a megye legnagyobb foglalkoztatójának a helyzetét rendezni tudjuk." Havi rendszerességgel számol be munkájáról Kálló Gergely, Dunaújváros és térsége országgyűlési képviselője. | |
| 2020-12-11 | Mélyül a válság a gyárban. "Ahonnan van haszon..." - ne felejtsük el. ISD Dunaferr: tovább mélyül a válság | Bár a cégcsoport szerint a háttérben zajló tulajdonosi érdekcsoportok közötti viták ellenére is biztosított az ISD Dunaferr Zrt. működése, a szakszervezeti álláspont szöges ellentétben áll ezzel, ráadásul a decemberi fizetéseket is két részletben utalják, a csütörtöki közgyűlés pedig határozatképtelen volt. | |
| 2020-11-27 | ISD Dunaferr: levélváltás. Fontos pontokra semmitmondó válasz. "... hogy a Vasműért megkűzdjünk" | A cikkek az ISD Dunaferr Zrt-ben kialakult helyzetről a kormányfőnek írt levélre
adott válaszról és annak visszhangjáról szólnak | |
| 2020-11-24 | Csattogós lepke és vasakarat | Kálló Gergely, a térség jobbikos országgyűlési képviselője november 23-án felszólalt a parlamentben. Ezúttal nem a kutyák bántalmazása (ilyen is volt), hanem a vasmű volt a téma. A képviselő felszólalására Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára válaszolt. | |
| 2020-10-30 | Jelentés a parlamenti patkóból. Első kézből a parlamenti patkóból (1.) | Kálló Gergely országgyűlési képviselő összegzi munkáját | |
| 2020-10-26 | Ketten álltak ki, és csak mondták | „Lex Dunaújváros” címmel tartott sajtótájékoztatót a múlt héten Kálló Gergely országgyűlési képviselő és Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester a városháza C szárnyában. | |
| 2020-10-24 | El a kezekkel, vagy fel a kezekkel? | A napokban újra a figyelem középpontjába került a Dunaferr. Egyrészt nem tudott határidőre bért fizetni a cég, csak két részletben, és az országos média a záhonyi vágányzár miatti alapanyag szállítás akadozásából már az acélipari cég csődjéről vízionált. Jelezzük, a cég kifizette a késleltetett határidőre a béreket, és a határmenti pályafelújítások sem akadályozhatják az alapanyag időben történő beérkezését a dunaújvárosi telephelyre. | |
| 2020-10-22 | Az összefogás temploma. Szentelés a görögkatolikus templomban | Ünnepélyes keretek között, Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi főegyházmegye érseke templomszentelő miséjével koronázva vehette birtokba új templomát 2020. október 18-án a dunaújvárosi görögkatolikus gyülekezet. A biztonsági, egészségvédelmi előírások miatt a hívek egy része a szabadtéri LED-falon követhette az eseményeket. | |
| 2020-10-22 | Nagy kérdés, lesz-e „Lex Dunaújváros”... | Közös sajtótájékoztatót tartott az önkormányzati hitelfelvételek kapcsán Kálló Gergely országgyűlési képviselő és Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere. A téma a Lex Dunaújváros névvel illetett törvényjavaslat benyújtása. | |
| 2020-10-22 | "A dolgozókkal vagyunk a bajban is..." | Közlemény, tüntetések, bizonytalanság jellemzi az ISD Dunaferr jelenlegi helyzetét. | |
| 2020-10-14 | A plakátragasztó tündöklése | Kálló Gergely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókörzetben segítkezett párttársának. | |
| 2020-10-09 | Közös tisztelgés a nemzeti gyásznapon | Együtt tisztelegtek a város vezetői, illetve intézményeinek képviselői az aradi vértanúk emléke előtt 2020. október 6-án. | |
| 2020-09-25 | Szemetet gyűjtöttek a képviselők | Az Európai Mobilitási Héthez (2020. szeptember 16-22.) kapcsolódva a "Rajta, Újváros!" frakció tagjai is együtt szedtek szemetet a Béke tér melletti kiserdőben; együtt takarítottak, mint ahogy a jövő keddig tartó sorozat alkalmain összesen sok százan – a tiszta városért. | |
| 2020-09-18 | Közgyűlés, köszöntéssel. Negyven napirend, és kérdések | Szeptember 17-ére, csütörtökre hívta össze a közgyűlést Pintér Tamás polgármester. A képviselő-testület tagjai negyven napirendi pontban hozhattak döntést a nyílt és két napirendi pontban a zárt ülésen. | |
| 2020-09-18 | Közgyűlés: fontos és forintos döntések | Negyvennél több napirend szerepelt a közgyűlés 2020. szeptember havi nyílt ülésén, amelyet a Városházán tartottak szeptember 17-én. A döntéshozók egyebek mellett a Dunaújváros Vasas Táncegyüttes támogatásáról, a Sándor Frigyes Zeneiskola melletti parkban tervezett szobor kompozícióról, a mobil kézilabda csarnok üzemeltetéséhez szükséges költségekről is szavaztak. | |
| 2020-09-04 | Három évtized alatt a duplájára nőtt a Jószoli. Tortával, pezsgővel ünnepelték együtt | Napra pontosan 30 éve adta át a rendszerváltás utáni első polgármester, Almási Zsolt a városlakóknak a Jószolgálati Otthon napköziotthonos ellátást biztosító épületét és intézményegységét, amely az induláskor 22 rászoruló ellátását kezdte meg. | |
| 2020-09-04 | A névadó előtt tisztelegtek. Zarándoklat a névadó tiszteletére | Közös zarándoklattal elevenítette fel a névadó orvos-szent emlékét a Szent Pantaleon Kórház, a Pentele városrész, valamint a bizánci keresztények és a magyarországi görögök közössége 2020. augusztus 29-én. A beloianniszi templom elől indult az V. Szent Pantaleon zarándoklat – a közösségi esemény résztvevőire Szentirmai Róbert atya adta áldását, majd Papalexisz Kosztasz polgármester köszöntője után vágtak neki a résztvevők a mintegy 33 kilométeres útnak, ami a dunaújvárosi révkikötőnél ért véget | |
| 2020-09-04 | Boldog születésnapot, "Jószoli"! | Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány – a születésnapra színes, gazdag programsorozattal készültek, amely 2020. augusztus 28-tól szeptember 4-ig tartott | |
| 2020-09-03 | Elmaradt rendezvények és a vasmű. Elmaradt helyi rendezvényekről és más fontos kérdésekről | Lőrinczi Konrád fideszes önkormányzati képviselő a legutóbbi rendes közgyűlésen kérdést intézett a városvezetés felé, miszerint tudni szeretné, hogy mely rendezvények maradtak el a városban a koronavírus-járvány ideje alatt, illetve, hogy milyen összeget különített el ezekre a város vezetése a költségvetésben. Megkérdeztük a képviselőt, hogy kapott-e már választ a kérdésére. | |
| 2020-08-28 | "Ha él a gyár..." "A Vasmű jövője és a dolgozók érdeke" | A szakszervezetekkel kötött kollektív szerződés felbontása mellett a dunaújvárosi önkormányzat és az ISD Dunaferr közötti kapcsolatok további javítása volt a témája annak a tájékoztatónak, amit Kálló Gergely országgyűlési képviselő tartott a dunaújvárosi Városháza közgyűlési terme előtt 2020. augusztus 24-én, délután.
| |
| 2020-08-28 | "Nem engedünk a vasakaratból!" | Interjú Kálló Gergely, országgyűlési képviselővel az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. vezetése által felmondott kollektív szerződés kapcsán | |
| 2020-08-25 | Új tulajdonosa lehet a Dunaferrnek | Várhatóan néhány héten belül új tulajdonosa vagy résztulajdonosa lesz a Dunaferrnek. A megrendeléshiánnyal küszködő cég egyelőre nem készül leépítésre. Augusztus közepén a Dunaferr egyoldalúan felmondta a vasmű szakszervezetével kötött kollektív szerződést. A felmondást a cégvezetés a Dunaferr nehéz gazdasági helyzetével, a koronavírus járvánnyal és azzal indokolta, hogy a vasmű érdekképviselete nem konstruktív tárgyalópartner. | |
| 2020-08-25 | Sok újdonságot nem tudtunk meg a vasműről | Kálló Gergely jobbikos országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót hétfőn annak apropóján, hogy megkeresésére fogadta őt Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője (akinek mandátuma a cégjegyzék szerint jelenleg szeptember 30-ig szól – a szerk.). | |
| 2020-08-21 | A segítők megsegítése. Muzsikával segítettek a szabadtéren | Jótékonysági koncertet szervezett a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ az intézmény szabadtéri színpadán. A rendezvényen Mikus Edvárd és a Fun Company zenekar lépett fel. Az eseménnyel az Egyesített Szociális Intézményt támogatta az MMK | |
| 2020-08-21 | Új alapokra helyezik az együttműködést | Második alkalommal szervezte meg gyermektáborát 2020. nyarán a dunaújvárosi Duna Dog Center Alapítvány: a szervezet bevallott célja, hogy már fiatal korban megismertesse a későbbi kutya tulajdonosokkal a felelős állattartással kapcsolatos fontos és hasznos tudnivalókat. Ebben a kezdeményezésben Dunaújváros önkormányzata is partner, így a mellett, hogy óvodákba és általános iskolákba is ellátogatnak majd az alapítvány tagjai, egy médiakampányban is megosztják majd tudásukat, tapasztalataikat a szakértők. | |
| 2020-08-14 | Budapesten pártos jobbikosok, Dunaújvárosban rajtás civilek? | Kálló Gergely és Pintér Tamás tartott sajtótájékoztatót, melynek témája a Tegyék adó- és járulékmentessé az önkormányzatok által nyújtott egyszeri rendkívüli juttatást. | |
| 2020-08-07 | Ne vonjanak le a jutalomból! A tollvonások után és az elvonások ellen | A jutalom után is adózni kellett – hangzott el azon a tájékoztatón, amelyen bemutatták Kálló Gergely országgyűlési képviselő javaslatát. A város vezetésével egyeztetett előterjesztés célja, hogy a szociális szférában dolgozóknak az önkormányzat által nyújtott támogatását ne terhelje 15 százalékos adóelvonás.
| |
| 2020-08-07 | A lehetőségeket vizsgálta | A Városüzemeltetési Osztály szakembereivel, valamint a városrész körzeti megbízottjával közösen tekintette át Barta Endre a 4. számú választókörzet megoldásra váró ügyeit, amelyeket az itt élők jeleztek felé. Az esemény során nemcsak a Római városrészben, hanem az Erkel kert és az Új Vasmű út a körzetbe tartozó részein is szemlét tartottak a résztvevők; Barta Endrét elkísérte a bejárásra Kálló Gergely országgyűlési képviselő is. | |
| 2020-07-03 | Összetartó Kohász! Bulath Anita visszatért a Kohászhoz! | Ismét Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 106-szoros válogatott, a DKKA csapatával 2016-ban EHF Kupa-győztes Bulath Anita. | |
| 2020-06-26 | A város háza, a város szíve. Fénybe borult a Városháza | 2020. június 23-án, este ismét szív alakban borult fénybe a dunaújvárosi Városháza épülete – a város vezetése, a Rajta Újváros frakció és Kálló Gergely, országgyűlési képviselő ezzel az apró, szimbolikus gesztussal mondott köszönetet minden dunaújvárosinak, aki az elmúlt hónapokban, a koronavírus-járvány okozta helyzetben a frontvonalon küzdött. | |
| 2020-06-08 | Sorozatos kilépések a Jobbikból | Fogy a Jobbik. Politikusok lépnek ki a pártból, régiós alapszervezetek oszlatják fel magukat. | |
| 2020-06-06 | Fontos lépés. Chip olvasó a Városházán | Az elveszett kisállat gazdájának felkutatását szolgáló berendezés üzembe helyezéséről számolt be Kálló Gergely országgyűlési képviselő a napokban | |
| 2020-05-12 | Elkerített valóság - továbbra is | Tovább folytatódott a Dunaferr helyzetéről kialakult vita, amelyre a Parlamentben újfent „rácsatlakozott” Kálló Gergely országgyűlési képviselő, és megszólalt a témával kapcsolatban dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos is. | |
| 2020-05-05 | Tulajdonrész vásárlásával segíthet az állam... A magyar állam szerepvállalása résztulajdon-vásárlással érkezhet | Nincs jól a koronavírus-járvány következményei miatt a világgazdaság, annak részeként az acélipar sem. Ez alól ennek dunaújvárosi képviselője, a Dunaferr sem kivétel. Hogy miért nincs jól, azt nemcsak a járvány következményeinek köszönheti, hanem eddigi gazdálkodásának és az ISD csoporton belüli kötelezettség-vállalásának. A cégnél évek óta napirenden van a foglalkoztatás és a cég fennmaradása, működése szempontjából kulcsfontosságú környezetvédelem kérdése. | |
| 2020-04-07 | Felfüggesztették Kálló mentelmi jogát is... | Felfüggesztették Boldog István fideszes és Kálló Gergely jobbikos országgyűlési képviselők mentelmi jogát április 6-án, hétfőn a parlamentben. | |
| 2020-04-03 | Az ügyészség indítványa Kálló Gergely mentelmi jogának felfüggesztésére | Magyarország Ügyészsége a hivatalos honlapján tette közzé az alábbi tájékoztatást: „Dr. Polt Péter legfőbb ügyész – a rongálás vétsége miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként – indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Kálló Gergely országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. | |
| 2020-02-28 | Mandátumátvétel (képaláírás) | (Dunaújváros) Az időközi választás eredménye alapján Kálló Gergely vehette át országgyűlési képviselői mandátumát Hanák Tamástól, a választási bizottság elnökhelyettesétől, csütörtökön (2020.02.27.). (teljes szöveg) | |
| 2020-02-28 | Megbízás és döntés | Két esemény helyszíne volt a dunaújvárosi Városháza közgyűlési terme 2020. február 27-én, délelőtt: elsőként az időközi választáson győzött Kálló Gergely vehette át megbízólevelét a helyi választási bizottság elnökhelyettesétől, majd egyetlen, ám az időkorlát miatt halaszthatatlan ügyben született döntés a rendkívüli közgyűlésen. | |
| 2020-02-21 | Az összefogás győzelme. Választás 2020: minta- és példaadó ellenzéki győzelem született! | 2020. február 16-án, vasárnap tartott időközi országgyűlési választáson Fejér megye 4-es választókörzetében Kálló Gergely, az ellenzéki összefogás (Jobbik, DK, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd) jelöltje 10 ezer 897 szavazattal, az urnákhoz járult választók 56,29 százalékának voksait begyűjtve lett képviselő | |
| 2020-02-21 | Az ellenzéki összefogás példaértékű | Kálló Gergely, az ellenzéki összefogás jelöltje győzött a 2020. február 16-i időközi országgyűlési képviselő-választáson Fejér megye 4-es egyéni választókerületében. | |
| 2020-02-20 | A vas és a cél | Elemzés a 2020-as dunaújvárosi időközi parlamenti választásról. | |
| 2020-02-18 | Alacsony részvétellel. Papírforma eredmény született, változatlan a parlamenti arány | Időközi országgyűlésiképviselő-választás volt február 16-án Fejér megye 04-es választókerületének kilenc településén. Rendkívül alacsony részvétellel – a 2018-as voksolásnak a felét sem érte el – teljes érdektelenség mellett zajlott a tét nélküli választás. | |
| 2020-02-17 | Alacsony részvétel, ellenzéki győzelem. Alacsony volt a tegnapi voksolás részvételi aránya. Életében először szavazhatott. Összhangban dolgozik a választási bizottság | Időközi országgyűlésiképviselő-választás volt február 16-án Fejér megye 04-es választókerületének kilenc településén. Rendkívül alacsony részvétellel – a 2018-as voksolásnak a felét sem érte el – teljes érdektelenség mellett zajlott a tét nélküli választás. A szavazásra jogosultak mintegy 30 százaléka járult az urnákhoz. Több szavazókörbe kilátogattunk, fotónk este az urnabontás után készült az 5-ös szavazókörben. A hat képviselőjelölt közül a választás győztese Kálló Gergely, a Jobbik–DK–LMP–MSZP–Momentum–Párbeszéd közös jelöltje lett. Mondhatjuk papírforma eredmény született, ezzel azonban nem változtak a parlamenti arányok. | |
| 2020-02-14 | Jobbik kihelyezett frakcióülés | 2020. február 6-án lezárult a Jobbik kihelyezett frakcióülése Rácalmáson. Az elmúlt napok történéseiről Jakab Péter, a Jobbik elnök-frakcióvezetője tartott sajtótájékoztatót február 7-én | |
| 2020-02-14 | Az egészségügy helyzetéről beszéltek | Kálló Gergely országgyűlési képviselő jelölt és Szabó Tímea a Párbeszéd Magyarországért társelnöke tartott sajtótájékoztatót az egészségüggyel kapcsolatban | |
| 2020-02-08 | Prioritást élvezett a közelgő időközi választás | Három napon keresztül, Rácalmáson tartotta kihelyezett ülését a Jobbik. | |
| 2020-02-07 | Zöldebb várost! | Kálló Gergely dunaújvárosi országgyűlési képviselőjelölt és Keresztes László Lóránt országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót 2020. február 1-én a Városháza téren | |
| 2020-02-00 | Február 16-án választunk | Ismertető a 2020. február 16-ára kitűzött időközi országgyűlési választásról. A választókörzet településeinek és a jelöltek névsora. | |
| 2020-01-31 | Bemutatjuk a hét jelöltet | Február 16-án időközi országgyűlési képviselő választást tartanak a Fejér megye 04-es számú választókörzetben. Íme a hét nyilvántartásba is vett jelölt: Árgyelán János (Mi Hazánk), Borbély József (Tempo Párt), Kálló Gergely (Jobbik, DK, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd), Medveczki Zoltán (Zöldek), Molnár Tibor (független), dr. Sürü Renáta (független) és Törökné Juhász Ilona (független). | |
| 2020-01-08 | Gyurcsány elöl érkezett és hátul távozott... | Okunk volt azt gondolni, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a február 16-i időközi országgyűlési választásokról egyeztetett helyi párttársai mellett a jobbikos Pintér Tamással és Kálló Gergellyel a városházán. | |
| 2020-01-07 | Három képviselőjelöltet már regisztráltak | Fejér megye 04. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsága (OEVB) január 6-án délutánig három képviselőjelöltet vett nyilvántartásba a 2020. február 16-ra kitűzött időközi egyéni országgyűlésiképviselő-választásra. | |
| 2020-01-06 | Nyugdíjasokon takarékoskodik Dunaújváros vezetése. Nyugdíjasokon spórol a Jobbik | Miközben saját embereit busásan megfizeti, a város nyugdíjasain spórolni próbál Dunaújváros új vezetése. Az előző ciklusból kétmilliárd forintot örökölt jobbikos Pintér Tamás alig pár hónapos polgármestersége alatt másfél milliárd forintos kormányzati támogatást kért, megemelte az uszodajegyeket, és közölte, nincs pénz a rászorulók támogatására. | |
| 2019-12-31 | A jobbikos Kálló leadta ajánlásait az OEVB-nek | Kálló Gergely leadta ajánlásait a helyi Választási Irodának az időközi választásokra. | |
| 2019-11-29 | Jobbikos jelölt indul az időközin. Kálló Gergelyt indítják Pintér Tamásék | Az ellenzék közös jelöltje a február 16-i dunaújvárosi időközi országgyűlési választáson - jelentette ki Pintér Tamás polgármester a pénteki sajtótájékoztatón. | |
| 2019-11-23 | Fővárosi a helyi ellenzéki jelölt | A budapesti illetőségű jobbikos Kálló Gergely lesz az ellenzék közös jelöltje a február 16-ai, dunaújvárosi időközi országgyűlési választáson – jelentette be november 22-én, pénteki sajtótájékoztatóján Pintér Tamás, aki október 28-ai hatállyal mondott le országgyűlési mandátumáról, miután Dunaújváros polgármesterévé választották. | |