József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Kálnay Adél

230 db találat
Dátum downCímLeírás
2022-11-11Szóforgató és betűvető vetélkedő. Szóforgató-betűvető elnevezéssel vetélkedtekSzóforgató-betűvető elnevezéssel vetélkedőt rendezett a dunaújvárosi József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára. Az eredményhirdetés november 10-én volt. A díjátadót író-olvasó találkozóval kötötték egybe, amelyre vendégként Kálnay Adél József Attila-díjas írót, költőt invitálták meg.
2022-11-04Különdíjat érdemelt Kálnay Adél a DOKU 22 irodalmi emlékpályázaton.A 25 éve elhunyt Csalog Zsolt író, szociográfus emléke előtt tisztelgő megméretésen lett díjazott Kálnay Adél, József Attila-díjas, dunaújvárosi írónő – egy roma kisfiúról szóló novellával.
2022-03-10Kállay a KMI-ben (képaláírás)Kedden este Kálnay Adél, Dunaújvárosban élő József Attila-díjas író, költő volt az Utószó irodalmi antológia vendége a KMI-ben. A szerzővel Gyurkity Kata beszélgetett. (teljes szöveg)
2021-08-27Díjátadók sora emelte az ünnepség fényét. Dunaújvárost és a dunaújvárosiakat is ünnepelték hazánkszületésnapjánDunaújváros Megyei Jogú város önkormányzata államalapításunk alkalmából ünnepséget rendezett 2021. augusztus 19-én, csütörtökön. Pintér Tamás polgármester a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában hat különböző díjat adott át az arra érdemeseknek.
2021-08-24Amit a kitüntetettekről bővebben tudni érdemesSzociális Munkáért Dunaújváros: Pásztor Mária Andrea, Dunaújváros Egészségügyéért: dr. Kecskés Borbála, Pro Cultura Intercisae: Deák Nóra, Dunaújváros Sportjáért: Dunaújvárosi Központi Sportegyesület, Dunaújváros díszpolgára: Kálnay Adél. A díjazottak méltatása.
2021-08-21Kitüntetések sora az ünnel előttA járványhelyzet miatt az elmúlt évben és idén is több ünnepség elmaradt, így az arra méltók sem vehették át kitüntető díjaikat. Ezeket pótolta ez alkalommal az önkormányzat, így Pintér Tamás polgármester átadta a Szociális Munkáért Dunaújváros, a Dunaújváros Egészségügyéért, a Pro Cultura Intercisae, a Dunaújváros Sportjáért és a Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat, valamint a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet.
2021-06-11Nagykorúvá vált a Cimbora KlubA dunaújvárosi Cimbora Klub szinte elsőként csatlakozott az Érdi Szabó Márta nevével fémjelzett Cimbora Mozgalomhoz.Dunaújvárosban 2003. április 24-én tartották a helyi Cimbora Klub alakuló foglalkozását Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros vezetésével. A klub védnöke is meghatározó: Kálnay Adél József Attila-díjas író.
2020-10-30Dalverseny, dupla dunaújvárosi diadallalSzépséges dunaújvárosi vonatkozású siker színhelye volt Balatonfüred: Balogh Máté szerzeménye győzött a 28. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny keretében idén először hirdetett dalversenyen; az ifjú zeneszerző egy Kálnay Adél-vers megzenésítésével aratott diadalt.
2020-10-27Balogh Máté ismét dalszerzői díjat söpört beA szép lassan fesztivállá dúsuló 28. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny égisze alatt idén rendezték meg az 1. Salvatore Quasimodo Dalversenyt, amelynek erős dunaújvárosi kötődése is lett, ugyanis Balogh Máté szerzeménye győzött.
2020-09-07Harminc éve segítenek. Ligeti kavalkáddal ünnepeltekSokszínű, megható Ligeti kavalkáddal folytatta a fennállásának 30. évét köszöntő jubileumi sorozatát a Jószolgálati Otthon közössége. A szeptember 5-i, szombati kínálatban helyet kapott a járványhelyzet miatt áprilisban elmaradt „Ragyogj kékben” immáron hagyományos figyelemfelhívó program is.
2020-01-31A vers, mint önkifejezés. Botlik Lívia: MaA Dunaferr Magazin 2019. decemberi számában kihírdették a vers- és prózaíró pályázat nyerteseit. Díjazott lett többek között Botlik Lívia, a Dunaferr Export Értékesítési Főosztály munkatársa is Ma című versével
2018-12-27Szivárványország (képaláírás)Az ünnepek előtt mutatták be a József Attila-díjas író, költő Kálnay Adél (jobbra) Szivárványország című mesekötetét. A Kortárs Művészeti Intézetben rendezett író-olvasó találkozón ott volt a mesenaplót is tartalmazó kötet illusztrátora, Gálné Then Szilvia, aki már másodszor dolgozott együtt az írónővel. (teljes szöveg)
2018-12-12Kakasles egy városi baromfiudvarbanVárosi baromfi udvar címmel még a nyári könyvhétre időzítve jelent meg a dunaújvárosi pedagóguskörökből jól ismert Solti Gyöngyi novelláskötete az Üveghegy Kiadó gondozásában. A kötetről és fogadtatásáról a szerzővel szombaton délután a József Attila-díjas neves író, költő, Kálnay Adél beszélgetett a Kortárs Művészeti Intézetben.
2018-08-00Kálnay Adél: Ami maradBakonyi István írása Kálnay Adél Ami marad című verséről, s az azonos című verseskötetről.
2018-06-11Reaktivált könyvünnep. "Gyere velünk a könyvtárba"„Könyvtár-Könyvhét-Könyvtér”, e hármas mottóval próbált ismét kimagasló könyves ünnepet faragni az országos könyvhétre helyben is a József Attila Könyvtár lelkes csapata. Jelentjük: sikerrel – bár a június 9-i, szombati nap több mint viharosan kezdődött.
2018-04-11A legszebben szavaló diákoké volt a délutánÖt általános iskolából is érkeztek negyedikesek április 10-én, kedden délután a Móriczba. A házigazda évről évre megrendezi versmondó versenyét a költészet napja környékén. Idén tizenhárom gyerek érkezett, mindenki két verset szavalt el.
2018-02-00Kertész egy gyönyörű virágoskertben. Beszélgetés Kálnay AdéllalBeszélgetés Kálnay Adél írónővel a 2018-as Ünnepi Könyvhétre megjelent két kötetéről, amelyeknek címe: Tündérhajszál - Foglalkozz velem! és Ami marad.
2017-10-01A kezét látom, mindig a kezétÍró-olvasó találkozó Kálnay Adéllal Székesfehérváron.
2017-09-15Nemzetközi fődíj (kishír)Kálnay Adél kapta Ami marad című verséért az idei Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny fődíját. (nem teljes szöveg)
2017-09-14Képzeletedzés a Kortársban"A külső és a belső világ között a kapu te vagy!" - ez a mottója a közeljövőben nyíló alkotóműhelynek, amelyre általános iskolás gyermekeket várnak másodiktól ötödik osztályig a Kortárs Művészeti Intézetben.
2017-09-12Kálnay Adél Quasimodo-emlékdíjat kapottKálnay Adél kapta Ami marad című verséért az idei Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny fődíját, a Salvatore Quasimodo-emlékdíjat.
2017-09-11Kálnay Adél elismeréseKálnay Adél kapta Ami marad című verséért az idei Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny fődíját, idén kétszáz pályázó négyszáz verssel nevezett a versenyre.
2017-04-18Eleven emlékekGálaműsorral búcsúzott a végzősöktől, és ünnepelte meg fennállásának 45. évfordulóját az elmúlt héten a Petőfi Sándor Általános Iskola a Bartók színháztermében.
2017-04-15Tavaszindító "borzsongás"Az április 11-i, kedd esti rendezvénynek a dunaújvárosi Borháló borszaküzlet szolgált helyszínéül, amelyhez kapcsolódóan a jelentkezők kötött témában, a Tavasz és Bor jegyében készült műveikkel indulhattak a versenyen.
2017-01-31Mesébe álmodták magukatIzgalmas, kissé szokatlan foglalkozásra gyűltek össze a Cimbora Klub tagjai január 26-án a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában.
2017-01-27Meseszeminárium (képaláírás)A meseírás és a könyves illusztrációk rejtelmeivel ismertette meg a városi Cimbora Klub tagságát január 26-án, csütörtökön délután Kálnay Adél író, költő valamint Várnai Gyula képzőművész. (teljes szöveg)
2017-01-10Cimborák szemináriuma (kishír)Találkozás a prózával címmel január 26-án 16 órakor folytatódik a Cimborák szemináriuma a József Attila Könyvtárban. Meghívott előadók: Kálnay Adél író, költő és Várnai Gyula képzőművész. (teljes szöveg)
2017-01-00De hol vannak a nők?"Talán nehezebb felfedezni őket, de van jó néhány izgalmas női író, költő a megyében, akiknek témái megérinthetik a hagyományosabb vagy a modernebb szöveget kedvelő olvasókat. Közülük kérdeztünk ötöt arról, mennyire nehéz vagy könnyű ma nőként eljutni az olvasóhoz." Beszélgetés Kálnay Adél, Dunaújvárosban élő írónővel.
2016-12-13Mesemondó gyerekekHosszú kihagyás után ismét mesemondó gyerekek találkozójának helyszíne volt december 9-én, pénteken a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára. Eredmények a cikkben.
2016-11-19Mandalák köztIsmét közösségi térként működött november 18-án a Pannon Oktatási Központ impozáns aulája. Kiállítást nyitottak, koncertet rendeztek. A "Mandalám csodálatos világa" városi rajzpályázat eredmény hirdetése is megtörtént.
2016-10-14Mesés felolvasás (kis hír)A József Attila Könyvtárban az Országos Könyvtári Napok keretében Kálnay Adél mesélt a gyerekeknek az Embermesék, tündérmesék című új könyvéről. (nem teljes szöveg)
2016-10-08Emberek, tündérekAz Országos Könyvtári Napok sorozatában mutatták be október 7-én, pénteken a József Attila Könyvtárban Kálnay Adél József Attila-díjas író új mesekönyvét.
2016-09-07Elismerést kapott Kálnay Adél íróIsmét hozott dunaújvárosi sikert a Quasimodo Nemzetközi Költőverseny és Költőtalálkozó, ahol Kálnay Adél (kép) elismerést kapott.
2016-08-13Ihletet, szereplőket ad a vidékKálnay Adél József Attila-díjas írónő számára sokat jelent a Sárkány-barlang, a falu és a hegy. Beszélgetés a kétlaki írónővel, akinek ihletet adnak a dunaújvárosi , székesfehérvári és hegymagasi diákok.
2016-06-16MesekötetAz Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg a szegedi AJ Téka kiadó gondozásában Kálnay Adél (kép) Embermesék, tündérmesék című kötete. A dunaújvárosi bemutató a Kortárs Művészeti Intézetben volt.
2016-06-15Emberek és tündérekA Kortárs Művészeti Intézetben mutatták be Kálnay Adél (kép) József Attila-díjas író Embermesék, tündérmesék című új kötetét június 14-én.
2016-06-09Minden a könyv körülA 87. Ünnepi Könyvhétre jelent meg Kálnay Adél Embermesék, tündérmesék című és Kiss Kálmán Csordultig üres című könyve. Kiss Kálmán: Ököl és könyv című verse a cikkben olvasható.
2016-06-06Kálnay Adél bemutatói (kishír)Az Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg a szegedi AJ Téka kiadó gondozásában Kálnay Adél (kép) Embermesék, tündérmesék című kötete. Könyvbemutatók: június 7-én Szegeden, június 11-én Székesfehérváron.
2016-05-10Kálnay különórájaKálnay Adél volt a vendége a dunaföldvári Irodalmi Kávéháznak.
2016-03-14Varázsceruzával (képaláírás)A meseíró és a meseillusztráció klub már hatodik alkalommal fogadta a fiatalokat a Kortárs Művészeti Intézetben, ahol ezúttal is Kálnay Adél tartotta a Varázsceruza foglalkozást a nebulóknak. A február 6-án indult műhelymunka heti rendszerességgel, szombatonként 10 órától várja az általános iskolák harmadik, negyedik ls ötödik osztályos tanulóit (teljes szöveg)
2016-02-24Gyermekvédelmisek figyelnek és óvnakGyermekvédelmi konferenciát rendezett az Útkeresés Segítő Szolgálat Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata.
2016-02-08Varázsceruza: ifjú meseírók, meserajzolók kerestetnekFebruár 6-án az ifjú mesefaragókat várták a Kortárs Művészeti Intézetben, ahol Kálnay Adél József Attila- díjas író és Várnai Gyula Munkácsy-díjas alkotó vezetésével elindult a Varázsceruza múzeumpedagógia program, amelynek keretében egy közös alkotófolyamat során a gyerekek jobban megismerhetik önmagukat és egymást, valamint nyitottá válhatnak az őket körülvevő világra, miközben felszabadultan, észrevétlenül bővítik szókincsüket és fejlesztik vizuális készségeiket."
2016-02-03Szombati VarázsceruzaFebruár 6-án indul a Kortárs Művészeti Intézetben heti rendszerességgel a "Varázsceruza" elnevezésű műhelymunka, ahová az általános iskolák harmadik, negyedik és ötödik osztályosait várják. Az első műhelymunkán Kálnay Adél és Várnai Gyula várja a gyerekeket.
2016-01-26LeletbemutatóHárom pillérre épült Rácalmás kultúra napi, egész délutánt kitöltő nagy rendezvénye: régészeti leletek Rácalmásról, Janikovszky-tárlat és Kálnay Adél remekek. Beszámoló a rendezvényekről.
2015-12-15Kortárs szerzők menüje"Irodalmi csemegékből kapott ízelítőt az, aki elfogadta a meghívást a VÁR Irodalmi és Közéleti folyóirat köré szerveződött estre a József Attila Könyvtárba."
2015-11-30Vár-est a könyvtárban (kishír)A székesfehérvári Vár folyóirat előadása helyi szerzőkkel, előadókkal december 10-én a József Attila Könyvtárban.
2015-10-21A könyvtári napok, Kálnay Adél íróvalAz őszi könyvtári napok jegyében Kálnay Adél dunaújvárosi íróval találkozhattak a diákok és a felnőtt érdeklődők Perkátán.
2015-10-13Régi képekről meséltAz Országos Könyvtári Napok 2015 rendezvénysorozatának október 10-i programja Kálnay Adél Régi képek című könyvbemutatója volt a József Attila Könyvtárban.
2015-10-08Könyvtári napokFélidőnél tart az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat a József Attila Könyvtárban.
2015-08-08Régi képek Kálnay Adéltól"A Hamvadó idő után újra egy olyan regénnyel jelentkezett Kálnay Adél, amelyben a múltat faggatja, és a tőle megszokott stílusban és színvonalon mesél nekünk. Prózájának jó ízeivel, hangulataival."
2015-07-07Országos cimboraságBeszámoló a József Attila Könyvtár által szervezett "Szivárványország" cimbora-olvasótáborról. Tábor a Szalki-szigeti kempingben július 4-9.
2015-07-06Régi képek, lélekrajzokBeszámoló Kálnay Adél Székesfehérváron megrendezett új könyvének - Régi képek című - bemutatójáról.
2015-07-04SzivárványországbanJúlius 4-én a Szalki-szigeti kempingben megkezdődik az idei országos Cimbora-tábor.
2015-06-23Kálnay Adél új kötete FehérváronKálnay Adél: Régi képek című könyvét mutatják be június 29-én Székesfehérváron a Királykút Emlékházban. A házigazda Bakonyi István József Attila-díjas irodalomtörténész, író.
2015-06-03Kálnay - Régi képekKálnay Adél legújabb könyvének, a Régi képeknek a bemutatóját Szegeden, május 4-én tartja a Könyvhét alkalmából. A József Attila-díjas író az ajánlóban azt írja, beleborzong, hogy egyszer ő is régi fénykép lesz. Az időről kérdeztük.
2015-02-00Író+toll=ÍrótollRácalmáson kerül sor az Írótoll Irodalmi Műhely első összejövetelére, Kálnay Adél József Attila-díjas író, költő vezetésével.
2014-10-02Varróval CimboráltakA József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtára adott otthont október elsején a Cimbora Klub rendezvényének, melynek vendége Varró Dániel, költő, író, műfordító volt.
2014-09-30Varró Dániel a könyvtárban (kishír)Október elsején a József Attila Könyvtár Gyerekkönyvtárának vendége Varró Dániel író lesz, akivel Kálnay Adél beszélget. Október 2-án pedig a magyar népmese napja alkalmából mesedélutánt rendeznek.
2014-09-17Kaleidoszkóp (képaláírás)Író-olvasó találkozó. A Kortárs Művészeti Intézetben mutatták be szeptember 16-án Pásztor Bertalan és felesége P. Szathmári Erzsébet Kaleidoszkóp címmel a közelmúltban megjelent új kötetét. A szerzőpárossal a kötetről Kálnay Adél író beszélgetett. (teljes szöveg)
2014-08-01"Az író ír, mást nem tehet!"Beszélgetés Kálnay Adéllel, akinek új könyve jelenik meg.
2014-05-22A hét: Kálnay AdélMi újság? Válaszol: Kálnay Adél.
2014-04-07Mesék éjszakájaA Móricz Zsigmond Általános Iskolában már hatodik alkalommal rendezték meg a Mesék éjszakáját.
2014-02-01Láthatatlan szálA Dunaújvárosi Hírlap vendége Kálnay Adél.
2013-05-29Büszkén vállalt cimboraság"A közelmúltban Dunaújváros Ifjúságért Díjjal ismerte el Törökné Antal Mária - Marcsi néni - évtizedes munkáját a város közgyűlése. Az országos hírnevet szerzett Cimbora Klub alapító-főszervezőjével beszélgettünk."
2013-04-22Tíz éve CimboraságbanTizedik szülinapját ünnepelte a Cimbora Klub. A klub vezetői: Kálnay Adél és Törökné Antal Mária. Ebből az alkalomból április 19-én Erdős Virág író-költő volt a vendég a József Attila Könyvtárban, 20-án pedig Ki mit tud? gálával ünnepeltek a cimborák.
2013-03-21Megyei mezőnyben"A Lorántffy középiskola tavaly decemberben hirdetett megyei kitekintésű rajzpályázatot Vers-Kép címmel. A diákoknak Kálnay Adél Dunaújvárosban élő költő-író haikuiról kellett képeket készíteni." A díjazottak névsora a cikkben. A pályázatra érkezett alkotások mellett Czinege Edit kerámiából is kiállítás nyílt az iskolában.
2013-02-07Pannon Tükör - vidékjáróBeszámoló a február 6-án, a Kortárs Művészeti Intézetben megrendezett rendezvényről, ahol a Pannon Tükör című zalaegerszegi irodalmi folyóirat mutatkozott be. A folyóirat 2012/6. számában több dunaújvárosi alkotó is bemutatkozott.
2013-02-00Az lenne jóKálnay Adél verse.
2013-01-25Irodalmi találkaA Magyar Kultúra Napja alkalmából január 24-én irodalmi találkozót szervezett Fejér Megyei Vörösmarty Társaság. Vendégek: Kálnay Adél, Gáspár Aladár, Kiss Kálmán, Pásztor Bertalan.
2013-01-21Alkotások estje a KMI-benA Fejér Megyei Vörösmarty Társaság dunaújvárosi rendezvénye január 24-én lesz a Kortárs Művészeti Intézetben. Résztvevők között szerepel: Kálnay Adél, Kiss Kálmán, Gáspár Aladár, Pásztor Bertalan.
2013-01-09Helyi szerzőkDunaújvárosi szerzők műveivel jelent meg a Pannon Tükör című irodalmi folyóirat. A szerzők: Kálnay Adél, Pásztor Bertalan, Kiss Kálmán, Szemere Brigitta, Bujáki Lívia, Móder Rezső, Boór János. A lap bemutatója február 7-én lesz a Kortárs Művészeti Intézetben.
2012-11-01Dunaújvárosi írók, költők, képzőművészekPásztor Bertalan írása. Kép: Friedrich Ferenc: A nagy bagatell (2008 Korten acél)
2012-11-01Vörös vízKálnay Adél írása. Kép: Friedrich Ferenc: Víztorony 2007. (Korten acél Pécs PTE Művészeti Kar, 600*280cm)
2012-09-00Még egy regény az ötvenes évekrőlKritika Kálnay Adél Hamvadó idő című regényéről.
2012-06-14Nevelni, tanítani egy életen átPedagógusokat köszöntöttek a Városházán. "Dunaújváros Érdemes Pedagógusa" díjat kapta: Gulyás Erzsébet és dr. Kántor Károly. "Dunaújváros Oktatásügyéért" díjban részesült: Kovácsné Lévai Mária, László Gyula, Maletáné Szabó Katalin, Molnárné Sörös Viktória és Szabó Lászlóné. Pedagógus Életpályáért Emlékérmet vehetett át: Bíróné Karacs Ágnes, Csomós Tibor Istvánné, dr. Farkas Péter, Fülöp Ákosné, Herczigné Kemény Ágnes, Horváth András, Horváthné Nagyszöllősi Magdolna, Kálnay Adél, Kovacsikné Vájer Mária, Moldovánné Kiss Etelka, Molnár Gábor, Pál Zoltán Attiláné, Tordai László, Vincze Erzsébet és Zloch Istvánné.
2012-06-09Köszönet pedagógusainknak!A június elsejei közgyűlésen díjazták a város jeles pedagógusait. "Dunaújváros Érdemes Pedagógusa" díjat kapott: Gulyás Erzsébet és dr. Kántor Károly. "Dunaújváros Oktatásügyéért" díjat kapott: László Gyula, Molnárné Sörös Viktória, Szabó Lászlóné, Kovácsné Lévai Mária és Maletáné Szabó Katalin. "Pedagógus Életpályáért Emlékérem" díjat kapott: Vincze Erzsébet, Kálnay Adél, Molnár Gábor, Tordai László, Horváth András, Fülöp Ákosné, Csomós Tibor Istvánné, Zloch Istvánné, Kovacsikné Vájer Mária, Moldovánné Kiss Etelka, Bíróné Karacs Ágnes, Herczigné Kemény Ágnes, Horváthné Nagyszöllősi Magdolna, dr. Farkas Péter és Pál Zoltán Attiláné.
2012-06-08Városháza: pedagógusok elismeréseA június elsejei közgyűlésen díjazták a város jeles pedagógusait. "Dunaújváros Érdemes Pedagógusa" díjat kapott: Gulyás Erzsébet és dr. Kántor Károly. "Dunaújváros Oktatásügyéért" díjat kapott: László Gyula, Molnárné Sörös Viktória, Szabó Lászlóné, Kovácsné Lévai Mária és Maletáné Szabó Katalin. "Pedagógus Életpályáért Emlékérem" díjat kapott: Vincze Erzsébet, Kálnay Adél, Molnár Gábor, Tordai László, Horváth András, Fülöp Ákosné, Csomós Tibor Istvánné, Zloch Istvánné, Kovacsikné Vájer Mária, Moldovánné Kiss Etelka, Bíróné Karacs Ágnes, Herczigné Kemény Ágnes, Horváthné Nagyszöllősi Magdolna, dr. Farkas Péter és Pál Zoltán Attiláné.
2012-06-08Pedagógusdíjak 2012A díjazottak méltatása. A június elsejei közgyűlésen díjazták a város jeles pedagógusait. "Dunaújváros Érdemes Pedagógusa" díjat kapott: Gulyás Erzsébet és dr. Kántor Károly. "Dunaújváros Oktatásügyéért" díjat kapott: László Gyula, Molnárné Sörös Viktória, Szabó Lászlóné, Kovácsné Lévai Mária és Maletáné Szabó Katalin. "Pedagógus Életpályáért Emlékérem" díjat kapott: Vincze Erzsébet, Kálnay Adél, Molnár Gábor, Tordai László, Horváth András, Fülöp Ákosné, Csomós Tibor Istvánné, Zloch Istvánné, Kovacsikné Vájer Mária, Moldovánné Kiss Etelka, Bíróné Karacs Ágnes, Herczigné Kemény Ágnes, Horváthné Nagyszöllősi Magdolna, dr. Farkas Péter és Pál Zoltán Attiláné.
2012-05-03Nosztalgiától a korrajzigKálnay Adél, Dunaújvárosban élő írónő volt a vendége a székesfehérvári Kisfaludi Közösségi Ház által rendezett irodalmi esten.
2011-04-19Kálnay Adél: regényről novellákraÖnálló kötettel - Hamvadó idő - jelentkezett Kálnay Adél József Attila-díjas írónk, valamint két válogatásba is bekerültek novellái: Határkő című alkotása Az év novellái, Terézke című novellája a Körkép című válogatás kötetben jelent meg.
2011-04-09Azok a fekete angyalok..."A napokban mutatta be Hamvadó idő című kötetét Kálnay Adél József Attila-díjas költő és író, aki novellafüzérként aposztrofálja legújabb regényét. Az írónővel munkásságáról, valamint a mese és a valóság határmezsgyéjén játszódó, misztikus történetéről beszélgettünk."
2010-07-00Interjú Kálnay Adéllal"Mindannyiunkkal történnek csodák, talán csak nem vesszük észre őket..."
2010-07-00Kálnay Adél: HatárkőKálnay Adél Határkő című novellája.
2010-02-06Rímekbe foglalt lekiismeretKálnay Adél ajánlásával mutatták be Furják Gergely Aurél Katács című bemutatkozó verseskötetét. Beszélgetés az ifjú alkotóval.
2010-02-01Karácsony Sándor-díj harmonikus személyiségformálásért.2010. január 15-én vehette át a díjat Kálnay Adél, József Attila-díjas írónő, pedagógus.
2010-02-01Megjelent a KatácsKálnay Adél ajánlásával a Kortárs Művészeti Intézetben bemutatták Furják Gergey Aurél, ifjú költő Katács című verseskötetét.
2010-01-30Megnyitnánk őket a tudás szeretetéreKarácsony Sándor-díjat kapott Kálnay Adél pedagógus, írónő. Interjú.
2010-01-01TerézkeKálnay Adél elbeszélése.
2009-10-01Kálnay Adél különdíja2009. szeptember 4-5-én tartották meg a XVII. Nemzetközi Költőtalálkozót, ahol Kálnay Adél, Valami emberi című verse különdíjat nyert.
2009-09-08Különdíj FüredrőlKálnay Adél a XVII. Nemzetközi Költőtalálkozón, a Salvatore Quasimodo költészeti seregszemlén a "Valami emberi" című verséért különdíjat kapott.
2009-06-26A hét embere: Kálnay AdélAdni szeretnék... Beszélgetés Kálnay Adél írónővel, pedagógussal.
2009-05-04Egy anya és a lánya történeteBeszélgetés Kálnay Adéllal és lányával, Gyöngyössy Fannival az érettségiről, célokról és a családról.
2009-02-01Lehet-e jónak lenni egy rossz világbanKálnay Adél verseskötetének bemutatójáról...
2009-01-30"Szeretem tudni, hogy nem vagyok egyedül..."Beszélgetés Kálnay Adéllal
2008-12-23Tükör által tisztán - új kötet KálnaytólBemutatták Kálnay Adél új, Tükör című verseskötetét. A kötetet Várnai Gyula gondozta és Egresi Zsuzsa rajzai díszítik.
2008-12-20Tizenöt év remekei: TükörMegjelent Kálnay Adél új verseskötetet Tükör címmel. A kötetet Várnai Gyula szerkesztette és Egresi Zsuzsa illusztrálta.
2008-12-10A szíveddel láss!Vasárnap volt A szíveddel láss! című musical bemutatója. A produkció Kálnay Adél novellája alapján készült. A darab egyik főszereplője Pálfalvi János, a másik Murányi Márton. A zenét a Fun Company szolgáltatta. A darab előadása egyben jótékonysági est is, adományokat gyűjtenek a Jószolgálati Otthonnak.
2008-09-08Kálnay Adél újfent díjazott a költők köztKálnay Adél Tükör című verse díjat kapott a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőversenyen.
2008-06-11Új meseregénnyel készült a könyvhétreKálnay Adél Teleki Blanka-díjat kapott. A 79. Ünnepi Könyvhétre megjelent Az igazi ajándék című könyve.
2008-06-06Pedagógusnap: Teleki-díjasokTeleki Blanka-díjat kapott Molnárné Dóczi Mária és Kálnay Adél.
2008-05-05Zsuzsi újjászületettBeszélgetés Kálnay Adéllal, Az igazi ajándék című könyvéről.
2008-04-09Buszok viszik a rímeketÁprilis 11-én, a költészet napján Pálinkás István ötlete révén a helyi buszokon neves költők tolmácsolják verseiket.
2008-03-12A város művésze, a művész városaA sorozat vendége Kálnay Adél József Attila-díjas író- és költőnő.
2007-11-21A különleges találkozásA Lorántffy Zsuzsanna szakközépiskola végzős diákjainak tartott rendhagyó irodalom órát Kálnay Adél írónő.
2007-11-08Kálnay, tételesenRendhagyó irodalomóra keretében Kálnay Adél vendégeskedett a Lorántffy Zsuzsanna szakközépiskolában. Az iskolában jövőre tananyag és érettségi tétel lesz Kálnay Adél.
2007-06-12Tündérekről mindenBeszélgetés Kálnay Adéllal a Tündérhajszál című könyvéről is.
2007-06-05Íme, a TündérhajszálA József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában mutatta be Kálnay Adél új, Tündérhajszál című kötetét. Az Ünnepi Könyvhét alkalmából a felnőttkönyvtár vendége volt két fiatal költő: Sütő Csaba András és Szalai Zsolt. A Kortárs Művészeti Intézetben pedig Kovács "Katáng" Ferenc mutatta be Ari Behn új könyvét. Az Utószóban Tolnai Ottó író volt a vendég.
2007-01-23A TérDecember közepén, a Kortárs Művészeti Intézetben megnyílt tárlatra készült el a Birkás, Roho, Várnai - valamint Kálnay Adél - által alapított és szerkesztett művészeti folyóirat, a Tér próbaszáma.
2006-10-10Egy régi kertben, tétovánKálnay Adél sikere a Quasimodo költőversenyen. Különdíjat kapott.
2006-09-13Kálnay Adél díjaA Salvatore Quasimodo elnevezésű nemzetközi költőversenyen Kálnay Adél különdíjban részesült. Beszélgetés az írónővel.
2006-09-05Kálnay Adél különdíjaA Salvatore Quasimodo költői verseny különdíját Kálnay Adél nyerte.
2006-06-10Az oktatás szolgálatábanKitüntetések. "Dunaújváros Érdemes Pedagógusa": Székelyi Sándorné, Smuk Imréné. "Dunaújváros Oktatásügyéért": Vadász Ágnes, Varga Zsuzsanna, Kálnay Adél, Garancsi Tiborné, Odorné Vágó Éva. "Pedagógus Életpályáért Emlékérem": Bognár Nándor, Czinka Lajos, dr. Lelkes Anna, Garbacz Györgyné, Gáspár Aladár, dr. Gyulaffy Béláné, Kovácsnéé Sudár Magdolna, Laufer Lajosné, Rabóczky Gyula.
2006-05-26Cimbora Labirintus és DiákantológiaA Kortárs Művészeti Intézetben megrendezték a Cimbora Labirintus elnevezésű programot. Bemutatták a "Diákantológia 2006"című könyvet, amit diákok írásaiból válogattak össze.
2005-12-02Kevésnek bizonyult a nomád az UtószónAz Utószó irodalmi teázó vendége Lángh Júlia volt. Beszámoló az előadásról.
2005-09-19Lakatos Józsi érzékenységeKálnay Adél új regényét - Háborús történet - bemutatták a Vörösmarty Társaság székházában.
2005-06-10Kálnay Adél magánháborújaKálnay Adél új regénye, a Háborús történet felkerült a könyvhét hivatalos listájára. A könyv bemutatója június 8-án volt a József Attila Könyvtárban.
2005-05-27Háborús történet a könyvhétreÚj kötettel - Háborús történet címmel - jelentkezik Kálnay Adél a Könyvhétre. Beszélgetés az írónővel.
2005-04-27Az alkimista bekerült a legjobb száz közéA Nagy Könyv országos olvasómozgalom. Dunaújvárosban történt. Az alkimista olvasókör által támogatott Coelho mű bejutott a 100 legnépszerűbb közé, és Kálnay Adél Titkok egy régikertben c. regénye pedig bekerült a 150 legnépszerűbb közé. A Wass Albert totók értékelése.
2005-04-05A Nagy Könyv: olvasókörökA Nagy Könyv-mozgalom keretében dunaújvárosban négy olvasókör jött létre a József Attila Könyvtár szerveződésében. Olvasókörök: Alkimista, Könyvfalók Köre, Funtinell, Egy polgár.
2005-01-13Kálnay Adél prózája, többek verse az ÁrgusbanA Mészöly Miklósról szóló Árgus folyóiratban dunaújvárosi írók munkái is helyet kapnak.
2004-12-24Kálnay Adél: A karácsonyKálnay Adél: A karácsony című verse.
2004-12-01Hamvadó időRegényrészlet.
2004-08-27Kálnay könyvei a polcokonVégre olyan kiadó (Alexandra kiadó) vállalta Kálnay Adél gyermekkönyeinek kiadását, amely terjesztéssel is foglalkozik. A közelmúltban a Szivárványország hagyta el a nyomdát, és három kéziratra kötöttek szerződést. Beszélgetés Kálnay Adél, írónővel.
2004-07-23Kálnay Adél drámája a Bartók RádióbanKálnay Adél Szedra című monodrámája lesz hallható a Bartók Rádióban július 26-án.
2004-06-26Szerzők tollhegyenKálnay Adél: Különös, nyári nap című verse.
2004-03-09Csendben kilépettKálnay Adél kilépett az Írószövetségből. Beszélgetés az írónővel.
2004-03-06Kálnay Adél is kilépett az ÍrószövetségbőlKálnay Adél is kilépett az Írószövetségből.
2003-12-08Mi ott voltunk...A Nemzeti Színházban sikeresen mutatkozott be Fejér megye és Dunaújváros. Beszámoló képekkel.
2003-11-19SÉTABeszámoló a SÉTA (Sajtó és Tanulás) oktatási programról.
2003-11-11Szivárványország a színpadonA Bartók Kamaraszínházban szept. 30-tól Kálnay Adél Szivárványország c. zenés mesejátékát mutatják be. A darabról.
2003-11-03Vastapsos bemutató a BartókbanOktóber 31-én bemutatták a színházban Kálnay Adél: Szivárványország című meséjét. Kritika.
2003-10-30Közönség elé kerül holnap a SzivárványországKözönség elé kerül holnap a Szivárványország.
2003-10-27A jó utak Szivárványországba vezetnekKálnay Adél darabja - Szivárványország - a jubiláló Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza színpadán. Beszélgetés Smuk Imrével.
2003-09-30Bemutatkozunk a NemzetibenA Nemzeti Színház megyejárás programot indított útjára. Ennek keretében december elején városunk táncszínháza a Vitéz bátor táncmesejátékkal, két Ionesco egyfelvonásos tánccal, a Bartók iskolaszínháza Kálnay Aél: Szivárványország zenés mesejátékkal és egy kiállítással vesz részt a megyei bemutatón.
2003-09-26Szivárványország előttKálnay Adél Szivárványország című mesejátékát bemutatja a Bartók Kamaraszínház.
2003-09-23CimborálunkHarmadik találkozójukra készülnek a József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárában a Cimbora Klub tagjai, akik az idén alakultak. A klub vezetői: Törökné Antal Mária és Kálnay Adél.
2003-05-16A belterjességen túlrólA Kortárs Mvészeti Intézetben az Élet és Irodalom szerkesztőivel beszélgetett Kálnay Adél.
2003-05-06Cimbora Klub alakult a József Attila Könyvtár GyermekkönyvtáÉ. Szabó Márta,a Duna televízió Cimbora c. műsorának vezetője 18 vidéki várost keresett fel azzal a szándékkal, hogy szakemberek közreműködésével helyi Cimbora Klubokat keltsenek életre. A helyi Cimborák a tervek szerint hathetente találkoznak a gyermekkönyvtárban.
2003-04-15KöltészetünnepA költészet napját ünnepelték az óvodások a Kincskereső óvodában Kiss Kálmán és a Vízmosta kövek tolmácsolásában. A gimnáziumban Kálnay Adél beszélt magáról és a költészethez való viszonyáról. Az MMK-ban dunaújvárosi költők és versírók szerzeményeit adták elő a résztvevők. A Rostiban Kálnay Adél, Kiss Kálmán és a Vízmosta Kövek vendégeskedett.
2003-03-25"Akkor enyém a végtelen" Köszöntés beszélgetéssel, virággalKálnay Adél volt a vendége csütörtökön este a József Attila Könyvtárnak. A rendezvény apropója az volt, hogy Kálnay Adél megkapta a József Attila-díjat. Pásztor Bertalan beszélgetett vele.
2003-03-18Kálnay Adél dunaújvárosi író József Attila-díjat vehetett át
2003-03-14Laudációk előtti csendek...Kálnay Adél József Attila-díjat kapott. Kálnay Adél: Hamvadó idő című verse.
2003-02-25Szivárvány-út meseországbaMesedélelőtött tartottak a Szivárvány Óvodában, a vendég Kálnay Adél volt.
2002-12-14Kiskarácsonyi meglepetésKálnay Adél írónő dedikált az egykori Téka könyvesboltban.
2002-12-11Kálnay Adél szép évet zárBeszélgetés Kálnay Adél írónővel.
2002-11-14Irófaggató. Nádra valéria megkérdezte Kálnay Adélt
2002-10-04Belőlünk mi marad?Elhunyt Kemény Dezső, dunaújvárosi író, költő. Temetése október 4-én lesz a Dunaújvárosi Temetőben. Kiss Kálmán: Nekrológ című verse. Kálnay Adél: Csak könnyedén című verse.
2002-09-26Kálnay Adél Kemény DezsőrőlKálnay Adél beszéde (indoklása), amikor Kemény Dezső Pro Cultura Intercisae díjat kapott 2001-ben.
2002-06-18Tizedik a sorban. Készül az első igazi "nagyregény"Kálnay Adéllal beszélgetett múlt szerdán a Kortárs Művészeti Intézetben Vida Galambos Margit, az Utószó című irodalmi antológia egyik szervezője.
2002-06-14Régi és új novellák, álmokKálnay Adél bemutatta új könyvét a József Attila Könyvtárban az ünnepi könyvhét alkalmából.
2002-06-07Ünnepi Könyvhét - városunkban isKálnay Adél Törött tükör c. kötetét dedikálta kedd este a József Attila Könyvtár olvasótermében. A könyvet a Kortárs Kiadó jelentette meg az Ünnepi Könyvhétre.Régi és újonnan született novellákat is tartalmaz. A külső borító Várnai Gyula munkája.
2002-06-04KultúrfókuszAz Ünnepi Könyvhét alkalmából megjelent Kálnay Adél: Törött tükör című könyve.
2002-05-04KöszöntőKálnay Adél: Köszöntő című verse Anyák napjára.
2002-02-28Aki költő akar lenni...Az Utoszó vendége volt Dr. Czeizel Endre.
2001-11-17Mi volna jó /Kálnay Adél (vers)Mi volna jó /Kálnay Adél (vers)
2001-09-18A határtalan igénytelenség egyik határa az UtószóAz Utószó idei programjáról beszél Kálnay Adél.
2001-09-01Mű - TÁR: Ima (vers) Kálnay AdélKálnay Adél: Ima c. verse.
2001-08-23Mindenhol fesztiválIdén először rendezik meg a Hegymagasi Zenei Napokat, ahol Kálnay Adél is bemutatkozik (aug. 25-26.).
2001-06-26Kálnay újabb díjat kapottKálnay Adél június 21-én a haiku-író verseny harmadik helyezettje lett, és megkapta a Wapoesis-díjat. A díjat az Élet és Irodalom és a Westel által meghirdetett pályázaton nyerte.
2001-06-26Díjazott Wapoéta: Kálnay AdélHarmadik helyezést ért el Kálnay Adél írónő a Wapoézis c. pályázaton, melyet az Élet és Irodalom folyóirat és a Westel mobiltelefon szolgáltató közösen írt ki. A díjat jún. 21-én adták át. Nemrégiben egy másik díjat is nyert, az Év könyve díjat az Arany János alapítványtól, Titkok egy régi kertben c. kötetével.
2001-05-16Kálnay meseregénye díjazott lettKálnay Adél új könyve: Titkok egy régi kertben c., elnyerte az Arany János Alapítvány az Év Könyve díját. A díjat május 31-én adják át.
2001-04-20Az író megjelentAz Utószó vendége volt Esterházy Péter Kossuth-díjas író.
2001-01-26Halvány rajz az emberrőlA Pro Cultura Intercisae-díjak odaítélésekor hangzott el Kemény Dezső író munkásságának méltatásakor.
2000-12-22Kálnay dedikálA Taberna Könyvesboltban dedikálja új mesekönyvét Kálnay Adél ma délután.
2000-12-20Kálnay-könyv gyerekeknek(?)A József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában tartották tegnap Kálnay Adél mesekönyvének - Titkok egy régi kertben - könyvpremierjét.
2000-12-20Ezredvégi buli az Árgussal: Kálnay Adél, Balajthy Ferenc ésSzékesfehérváron az Árgus szerkesztőségében 3 szerző mutatkozott be új könyvével: Kálnay Adél: Titkok egy régi kertben, Balajthy ferenc: Zsebpiszok, Horváth Lajos Kű Lajos labdarúgóról szóló könyvével.
2000-12-18Könyvünnepek városszerte: Kálnay új könyvének címe: Titkok eKálnay Adél és Pálinkás István beszélgetése a meséről, annak kapcsán, hogy mindkettőjüknek most jelent meg mesekönyve.
2000-12-11MeseregényKálnay Adél meseregényének, a Titkok egy régi kertben címmel dec. 19-én lesz a közönség-bemutattója a József Atttila Könyvtár gyermekkönyvtárában.
2000-11-23Kálnay könyve decembertől mesél majdDec. közepén jelenik meg Kálnay Adél meseregénye Titkok egy régi kertben címmel, a Dunatáj Kiadó gondozásában.
2000-11-14Nyári kaland karácsonyra: Kálnay Adél titkot írKálnay Adél mesél készülő meseregényéről, melynek címe: Titkok egy régi kertben.
2000-08-25Hosszú vetés után folyamatos aratás: Arany oklevél Kálnay AdAug. 23-án vette át az arany oklevelet Kálnay Adél, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia ítélt neki a millenniumi pályázat okán. A regény címe: Háborús történet, a Kövek ideje c. régebbi kötetében található meg. Interjú a díjazottal.
2000-08-24Kálnay Adél is arany oklevelet nyertKálnay Adél arany oklevelet nyert a Magyar Művészeti Akadémia millenniumi alkotópályázatán.
2000-06-28Kálnay: irodalmi sikerekEgy éves időtartamra szóló ösztöndíjat nyert a Nemzeti Kulturális Alapprogram irodalmi kollégiumának pályázatán Kálnay Adél. Egy készülő regényhez nyert támogatást. Az írónő nívódíjat kapott "A jövő munkahelyeiért" Alapítvány és a Magyar Írószövetség közös pályázatán Lent c. novellájáért.
2000-05-06Emberek, fák, álmokKálnay Adél író, tanár vallomása arról, hogy mit jelent számára a város.
2000-04-11PengetőA dunaújvárosi versbarátok lapja, költészetnapi különkiadása. Dunaújvárosi költők, verskedvelők versei.
2000-01-25Pro Cultura Intercisae : Három díjazott
2000-01-24Városi díj a kultúra napjánA Pro Cultura Intercisae önkormányzati díj idei kitüntetettjei: Dunaferr Tűzoltózenekar, József Attila Könyvtár, Kálnay Adél.
1999-09-16Egy konzervatív írónő az ezredvégen: Kálnay Adél félmúltbeliRöviden Kálnay Adél: Örökség c. novelláskötetéről.
1999-09-03Novella, vers és gyűjteményKálnay Adél 1. díjat nyert a Napút c. folyóirat "napfogyatkozás-pályázatán" A bolond Jusztin c. novellával. A Salvatore Quasimodóról elnevezett költői versenyen a legjobb 12 alkotás közé választották Kérdés c. versét. Az idei Frankfurti Könyvvásáron magyar novellisták műveiből álló gyűjteményt jelentet meg a müncheni Wilhelm Heyne Kiadó. A kötetben az írónő Hazatalálni c. novellája olvasható.
1999-06-04Mi a jó a könyvhét(b)en?A könyhétre jelent meg Kálnay Adél Örökség c. könyve, egy novellája a Körkép 99-ben. A Helyszínlelés c. megyei kötetben szerepel Kemény Dezső (A Fecó c. novellával), Pálinkás István (több versével) és Kálnay Adél.
1999-06-04"Mindig írónak hittem magam"A József A. kvtár könyvnapi író-olvasó találkozójáról, melynek a vendége Kálnay Adél, dújv-i író, tanár volt.
1999-05-31Hogy a sors elviselhetetlen és megörökítésre méltóKálnay Adél új könyvéről: az Örökségről.
1999-04-30Fel kell dolgozni a sorokatBeszélgetés Kálnay Adél írónővel az új novelláskötetéről, jelenlegi munkáiról. Az új kötet a könyvhéten jelenik meg, novellája negyedszerre kerül a Körkép-antológiába. A idei Greve-díj egyik várományosa.
1999-01-23Közösség és "esélyleesés"A Kortárs Művészeti Intézetben a 17. sz. óvoda ütőegyüttese adott koncertet, majd Móder Rezső és barátai újabb performance következett. A Közösség, közönség, művészet címmel kerekasztal beszélgetés következett, melyen részt vett Kálnay Adél is.
1998-09-23Zala és Veszprém után FejérA Somogy idei 5. száma Fejér megye irodalmi és művészeti életét mutatja be. Szerepel benne szépprózai írással Kálnay Adél és Kemény Dezső is.
1997-12-27Kiosztották az IRKA íróösztöndíjaitAZ MSZSZ IRKA-iroda által meghírdetett ösztöndíjpályázaton 11 író nyert el három hónapra sazóló, havi 25 000 forintos alkotói ösaztöndíjat -köztük van Kálnay Adél.
1997-12-17Ilyen lehetne a miénk is...Kálnay Adél: Szivárványország c. meséskönyvéről.
1997-10-30Kálnay Adél is írt OzdrólProvincia Nostra címmel jelent meg az ózdi írók antológiája. Kálnay Adél is szerepel az antológiában: novellával, regényrészlettel, interjúval.
1997-03-29képaláírásAz irodalomtörténeti társaság megyei tagozata és a József A. Kvt rendezvényén a Holmi c. folyóirat munkatársai és Kálnay Adél volt a vendég.
1997-03-26Kálnay Adél a rádióbanA Bartók Rádióban ma délelőtt novelláiból hallható válogatás.
1997-02-19A Petőfi adó ma délután portréműsort sugároz Kálnay Adélról... (kishír)A Petőfi adó ma délután portréműsort sugároz Kálnay Adélról az Egy arc című műsorban.
1996-11-18Bemutató Kálnay AdéllalNov. 21-én a Rátkay Klubban többed magával közönség találkozón vesz részt Kálnay Adél.
1996-07-12Ma a Kossuthon:Kálnay-novellaA Kossuth adó ma délután sugározza Kálnay Adél Függönyön innen és túl c. novelláját.
1996-07-12Nehéz vidékinek és nőnek lenni: Kálnay Adél pályakezdéseInterjú.
1996-06-06Kőidő, életharc, álomvalóKálnay Adél Kövek ideje c. novelláskötetéről.
1996-06-03Újra karcsú könyvünnepA könyvheti ünnepségről. Interjú Kálnay Adéllal
1996-06-00MesterkedésekKálnay Adél Kövek ideje című kötetéről.
1996-04-26Kálnay-művek, könyvhétreA könyvhétre megjelenik: Kálnay A. Kövek ideje c. novellagyűjteménye, az idei Körkép-válogatásban szerepel az Egy füstszagú délután c. novellája, a Közelítés c. kötetben 2 szocionovellája: Szemben a sötéttel, Ne mondd azt, hogy Pipi!
1995-12-15Kálnay Adél dedikálja... (kishír)Kálnay Adél dedikálja műveit december 17-én a Téka könyvesboltban. .
1995-11-01Fohász.Vers.
1995-11-01Időn kívűl, ringatózva.Irodalom. Kálnay Adél életrajza az újságban olvasható.
1995-09-08"Esélyre, példára, elfogadó...Kálnay Adélt több siker is érte ez évben. Interjú.
1994-10-28Versbarátok klubjaSzombaton a Versbarátok Klubjának vendége:Kálnay Adél.
1993-12-09Díj után, kötet előttInterjú K. A.-val aki megkapta ebben az évben a Dújv.-i Mecénás Kör díjat. Terveiről.
1993-06-08Valami megérintInterjú Kálnay Adéllal a Könyvhéten.
1993-04-06Megjelent Kálnay Adél harmadik kötete... (kishír)Megjelent Kálnay Adél harmadik kötete Tündérek éneke címmel.
1991-10-25Ez lesz az elsőHelyi alkotók művei: Kálnay Adél: A múlt fénye, Oláh Zoltán:A folyók hazatalálnak, WeinerIstván:Töredék, Léka Géza: Némultam én annyit, Kiss Kálmán :Gondolatok a költészetről, Nemzedéki kiáltvány
1991-05-24Tündérek éneke.Kálnay Adél verse.
1990-12-14Az első Kálnay-könyvMegjelent Kálnay Adél Zsuzsi c. könyve.
1990-07-24Kálnay Adél: Fénykép anyám kezébenRészlet...
1990-06-22Gergő.Kálnay Adél meseregénye folytatásokban. 1.
1990-04-27Szindbád ismét elindulNovella, részlet.
1990-04-13A belső hangra várj!Elbeszélés.
1990-02-02Az üzenet mindig tiszta...Gyermeki lélekkel, nem csak gyermeknekKálnay Adélról, Az igazi ajándék c. könyvének megjelenése apropóján...
1990-01-26Pódium.A kulturális melléklet rövid bevezetője.
1988-12-23VárakozásÁtváltozás. Kivül, belül, egyedül, s mégsem egyedül.
1988-11-04ÜzenetKálnay Adél lírai monológja.
Kálnay Adél. BibliográfiaBibliográfia 2006-ban lezárva . Díjak, elismerések, kritikák.
Kálnay Adél (életrajz)Az életrajz 2000. ápr-ban készült.
Dani és VeronikaMesefüzet. A Kismama című folyóirat melléklete.
Kálnay Adél a WikipédiánNagyon rövid életrajz, könyvek, antológiák, bibliográfia, versek, novellák, idegen nyelven, interjúk, kritikák, díjak, képek, média...
Kálnay Adél: Különös, nyári napAz m2 csatornán a Verssor az utcazajban című műsorban (2007.02.24., 2008.12.15.) Kálnay Adél versét elmondja: Nagy-Kálózy Eszter, rendező: Sós Mária.
Kálnay Adél: Régi kertben tétovánA Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyen a verssel különdíjat nyert 2006-ban. A belőle készült filmetűdöt a Duna TV Irka Egyesület készítette, rendező: Nagy Anikó, a verset elmondja: Varga Mária. A filmet 2007-ben mutatták be a díjátadó gálán.
Kálnay AdélKálnay Adélról a Petőfis Sándor Általános Iskola honlapján. Bemutatkozás, művek, díjak, elismerések.
TerézkeKálnay Adél elbeszélése.
Kálnay AdélKálnay Adél rövid bemutatása, könyvismertetők, és részlet Az igazi ajándék című könyvéből.
Dunaújváerosi költők, írók a székesfehérvári Vörösmarty TársaságbanKöltőzug. Dunaújvárosi írók, költők látogatása. Pásztor Bertalan és Kiss Kálmán fényképe. Kálnay Adél fényképe Hamvadó idő című kötetének bemutatóján. Meghívó, amely Kálnay Adél Háborús történet című kisregényének bemutatójára hív.
Kálnay Adél: Egy füstszagú délutánKálnay Adél novellája. Kép és egy rövid életrajz az írónőről.
"...az ember másokért él, ez a legszebb mesterség!" - interjú Kálnay AdéllalBeszélgetés Kálnay Adél József Attila-díjas költő-író, tanítóval. "A városban élő írónő kitörölhetetlenül ikonja lett Dunaújvárosnak. Vajon ő mit gondol erről?"
Személyes hangon Kálnay Adél verseirőlA Tükör című kötet verseiről.