József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Kamara Galéria

186 db találat
Dátum downCímLeírás
2017-10-12Városunk értékeirőlA város értékeit felvonultató állandó fotókiállítás várja az érdeklődőket a helyi iparkamara folyosógalériájában. Az alkotó: Ady Géza (kép).
2016-12-19Kamara galéria (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: karácsonyi kiállítás és vásár. (teljes szöveg)
2016-12-10Karácsonyi kamara (képaláírás)December 9-én, pénteken mutatkozott be a Kamara Galéria hagyományos évadzáró összegző tárlata a Vállalkozók Házában. Képünkön Tábori Csaba szervező-alkotó a tárlat egyik jelentős darabjával - értékes vásári portékák sokasága (teljes szöveg)
2016-11-15Barcsay Stúdió a kamarábanA dunaújvárosi Barcsay Stúdió, vagyis ifj. Koffán Károly festőművész tanítványainak csoportos kiállítása nyílt november 11-én, pénteken este a Kamara Galériában.
2016-10-17Szép Tamás László kiállítása a Kamara Galériában (képaláírás)A fiatal alkotó, szép Tamás László Dekadencia című önálló kiállítása október 14-én, pénteken este mutatkozott be a Kamara Galériában, a tárlat egy hónapon át várja látogatóit. (teljes szöveg)
2016-09-23Angyalok, démonok, festményekVarga Melinda és Zsuppon Orsolya festményei Angyalok és démonok címmel látható az Iparkamara folyosógalériájában.
2016-09-17Angyalok és démonokAngyalok és démonok címmel nyílt kiállítás szeptember 16-án a Kamara Galériában Varga Melinda és Zsuppon Orsolya munkáiból. A tárlatot Móder Rezső nyitotta meg.
2016-08-19Keresi stílusát az ifjú tehetségRestaurátor szeretne lenni Vasi Lili, akinek első kiállítása nyílt meg csütörtökön a kamara folyosógalériájában.
2016-08-19Vasi Lili a kamarában. PályaindításVasi Lili (kép) "4 évszak" című kiállításával folytatódott augusztus 18-án, csütörtökön a Kamara Galéria kiállítássorozata.
2016-07-25Kamara Galéria (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Soós Zsuzsanna Új világ című kiállítása látható. (teljes szöveg)
2016-07-25Soós Zsuzsanna Új világ című kiállítása (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Galéria: Soós Zsuzsanna Új világ című kiállítása látható (teljes szöveg)
2016-07-23Új világ a KamarábanIgazi friss, nyárközepi tárlattal várja az érdeklődőket a Kamara Galéria. Soós Zsuzsanna (kép) Új világa július 22-én mutatkozott be.
2016-06-27DUE-Art arc-képek kiállítás (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: DUE-Art arc-képek kiállítása látható (teljes szöveg)
2016-05-21Várkonyi György kiállításaVárkonyi György grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás május 20-án pénteken este a Vállalkozók Házában található Kamara Galériában.
2016-03-25Ahogy két barátnő látja a világotBelső utakon címmel nyílt meg Horváth Helga és V. Mosolygó Ildikó kiállítása az Iparkamara folyosó galériájában.
2016-03-24Horváth Helga és V. Mosolygó Ildikó Belső utakon című kiállítása (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Horváth Helga és V. Mosolygó Ildikó Belső utakon című kiállítása látható április 14-ig a nyitvatartási időben(teljes szöveg)
2016-03-21Belső utakon kiállítás (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Horvéth Helga és V. Mosolygó Ildikó Belső utakon című kiállítása látható április 14-ig (teljes szöveg)
2016-02-26Módra megintMódra Zsolt immár harmadik alkalommal állít ki a Kamara Galériában.
2016-02-22Módra Zsolt kiállítása (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Módra Zsolt kiállítása március 17-ig tekinthető meg (teljes szöveg)
2016-02-20Két tárlat, plusz egy koncertMódra Zsolt alkotásaiból nyílt kiállítás február 19-én a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában. Bere Róza kiállítása pedig a Sándor Frigyes Zeneiskolában látogatható.
2016-02-01Kiállítása a Kamara Galériában (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Bellák Ica, Kovács Lilla, Lichner Barbara, Szenográdi Barbara kiállítása egy hónapig tekinthető meg a nyitvatartási időben. (telje szöveg)
2016-01-29Négy művésznő húsz festményeA Kamara Galériában "A lányok" címmel nyílt kiállítása a Skicc Művészeti Egyesület négy hölgytagjának képeiből: Bellák Ica, Lichner Barbara, Szenográdi Szabina, Kovács Lilla.
2016-01-26Négyek tárlata a KamarábanA Kamara Galéria évnyitó kiállításán négy alkotó munkáit tekinthetik meg az érdeklődők: Bellák Ica, Kovács Lilla, Lichner Barbara, Szenográdi Szabina. A tárlatot Pats Dániel nyitotta meg.
2016-01-23Az idei első tárlat (képaláírás)A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházában idén elsőként Bellák Ica, Kovács Lilla, Lichner Barbara, Szenográdi Szabina kiállítása nyílt tegnap este a Kamara Galéria keretében. A tárlatot Pats Dániel nyitotta meg, közreműködött a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes, moderátor Balogh Tamás újságíró volt. A kiállítás február 18-ig látogatható. (teljes szöveg)
2015-12-12Tárlat a Kamara Galériában (képaláírás)Igazi karácsonyi tárlatra várja az érdeklődőket a Kamara Galéria, amely az idei év legjobb tárlataiból kínál összegzést az érdeklődőknek. (nem telje szöveg)
2015-11-18Kiállítás a Kamara Galériában (képaláírás)Kamara Galéria: Három külföldi művész, Alex Cuibus (Románia), Mirella Ungureanu (Románia) és Teodora Pop (USA) tárlata látható december 12-ig (teljes szöveg)
2015-11-16Három fiatal alkotó KolozsvárrólA Kamara Galériában nyílt kiállítás "USA&Románia" címmel, Teodora Pop, Alex Cuibus és Mirela Unguranu alkotásaiból, akik részt vettek a Skicc Művészeti Egyesület nyári, dunaújvárosi alkotótáborában.
2015-10-22TárlatlesenA DF-Art Műhely 28. kiállításáról, amelyet a Kamara Galériában rendeztek meg.
2015-10-19Műhely a Kamara Galériában28. kollektív kiállításával jelentkezett a DF-Art Műhely - ezúttal a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában.
2015-10-06Baráth Adél Egy lépés című kiállítása (képaláírás)Kamara Galéria: Baráth Adél Egy lépés című tárlata látható október 15-ig (teljes szöveg)
2015-09-25Sejtelmességbe burkolózó képekÚjabb kiállítás nyílt a Kamara Galériában. Baráth Adél képeit takinthetik meg a látogatók október 15-ig.
2015-09-22Baráth Adél kiállítása (képaláírás)Kamara galéria: Baráth Adél Egy lépés című tárlata látható október 15-ig (teljes szöveg)
2015-09-19Baráth Adél kiállítása (képaláírás)Baráth Adél kiállítását Iványi-Tatai Réka képzőművész nyitotta meg a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában. Adél képei pop-art stílusban készültek, nagyon fontosnak tartja, hogy ebben a rohanó világban megálljunk néha és elgondolkozzunk. (nem teljes szöveg)
2015-09-17A fejlődés útjánSzeptember 18-án nyílik Baráth Adél "Egy lépés" című kiállítása a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában. Baráth Adél gondolatai.
2015-09-15Kiállítás másodszorSzeptember 18-án már másodszor nyílik kiállítás Baráth Adélnak, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában.
2015-08-18Ivády Anita kiállítása (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara galéria: Ivády Anita pszichológus műveiből nyílt kiállítás Igaz-vészet-terápia címmel (Vagyis nem mű-vészet... - a szerk.)
2015-07-13Pintér Lajos új kiállításaEgy nemzetközi munka háttértanulmánya érett kiállítási anyaggá Pintér Lajosnál, aki július 10-én mutatta be friss tárlatát a Kamara Galériában.
2015-07-13Pintér Lajos kiállítása (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Pintér Lajos kiállítása A Felajánlás kapuja címmel augusztus 13-ig látható a nyitva tartási időben (teljes szöveg)
2015-07-10Francia templomkaput tervez a művészTematikus tárlatra készül a kamarában Pintér Lajos a keresztény kultúrkörben.
2015-06-18Pentele a képzőművészetben kiállítás (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Móder és a DF-Nemzetközi Art Műhely XXV. kiállítása Pentele a képzőművészetben címmel. Megtekinthető július 9-ig (teljes szöveg)
2015-06-12KépzőművészetA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Móder és a DF-Nemzetközi Art Műhely XXV. kiállítása nyílt meg Pentele a képzőművészetben címmel. Megtekinthető július 9-ig
2015-06-11PentelérőlPentele a képzőművészetben címmel kiállítás látható a Kamara Galériában.
2015-06-08Pentele művészeteA Pentele Nap keretében megnyílt a Kamara Galériában a Pentele a képzőművészetben című kiállítás, amelyen a DF Nemzetközi Art Műhely tagjainak alkotásai láthatók.
2015-06-06Nyári képzőművészeti poggyászHárom kiállításmegnyitó volt június 5-én Dunaújvárosban. Rudas Grafika a Rudas középiskolában, a Kamara Galériában DF Nemzetközi Art Műhely "Pentele a képzőművészetben" címmel, és a Kortárs Művészeti Intézetben Nyári Poggyász címmel.
2015-04-11Simon Tamás GondolataiEgy fiatal pályakezdő alkotó, Simon Tamás bemutatkozásával folytatódott a Kamara Galéria kiállítássorozata.
2015-03-20Emléktárlat (kishír)A közelmúltban elhunyt festőművészre, Farkas Mihályra emlékeztek a műkedvelők, művésztársak a Kör című kiállítással. Rajta kívül még Kiss Ervin Gábor, Móder Rezső és Rozsnyai Sándor fotóművészek képei kerültek ki a kamara folyosógalériájára. A tárlatot április 9-ig lehet megtekinteni a kamara nyitva-tartási idejében. (teljes szöveg)
2015-03-14Tavaszi zsongás és a Kör emlékezéseTavaszi zsongás címmel kiállítás nyílit március 12-én a DF Art Műhely alkotásaiból. Március 13-án pedig a Kör csoport a Kamara Galériában kiállítással emlékezik Farkas Mihály festőművészre.
2015-03-12FőhajtásFarkas Mihály festőművészre emlékeznek barátok, pályatársak.
2015-02-19Műtermi sztorik (képaláírás)Kosztolányi György festőművész "...sztori a műteremben..." című kiállítása március közepéig látogatható a Vállalkozók Házában található Kamara Galériában (teljes szöveg)
2015-02-18Kosztolányi György kiállítása (képaláírás)Tábori Csaba kiállításszervező szemlézi Kosztolányi György képeit a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában. A Sztori a műteremben címmel összeállított, vadonatúj képeket tartalmazó kollekció március 12-ig látható. (teljes szöveg)
2015-02-16Kosztolányi György kiállítása (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában látható Kosztolányi György festőművész kiállítása "...Sztori a műteremben..." címmel (teljes szöveg)
2015-02-14Műtermi történetekMűtermi történetekből építette fel új önálló kiállítását Kosztolányi György festőművész. Kiállítás a Kamara Galériában.
2015-02-11Hevér Rudolf kiállítása (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában látható Hevér Rudolf kiállítása. Megtekinthető február 12-ig. (teljes szöveg)
2015-02-00Hevér Rudolf első önálló kiállításaA Kamara Galéria tárlatainak idei sorozata acélműves kollégánk, Hevér Rudolf első önálló kiállításával indult januárban. Csaknem két évtizede indult alkotói pályáját mestere, ifj. Koffán Károly festőművész, főiskolai docens foglalta össze. Tőle tudjuk, hogy Hevér Rudolf a hetvenes években a Munkácsy Mihály Szakkörben kezdett el rajzolni, festeni. (nem teljes szöveg)
2015-01-29Hevér Rudolf kiállítása (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamra székházának Kamara Galériájában Hevér Rudolf kiállítása látható február 12-ig (teljes szöveg)
2015-01-23Hevér Károly (Rudolf!) a KamarábanFebruár 12-ig tekinthető meg Hevér Rudolf kiállítása a Kamara Galériában.
2015-01-22Hevér Rudolf kiállítása (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamra székházának Kamara Galériájában Hevér Rudolf kiállítása látható február 12-ig (teljes szöveg)
2015-01-20Hevér Rudolf tárlataHevér Rudolf első önálló kiállítása nyílt meg január 16-án a Kamara Galériában.
2015-01-20Hevér Rudolf kiállítása (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamra székházának Kamara Galériájában Hevér Rudolf kiállítása látható február 12-ig (teljes szöveg)
2015-01-17Zárt a Szlalom, nyitott a KamaraBográcsozással egybekötött tárlatbúcsúztatóval zárt január 16-án a Kortárs Művészeti Intézetben a helyi alkotók munkáit bemutató Dunaújvárosi Szlalom. A Kamara Galériában pedig Hevér Rudolf alkotásaiból nyílt kiállítás.
2015-01-16Hevér Rudolf kiállítása (képaláírás)Rendezési elvek - A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában január 16-án, ma 18 órakor nyílik Hevér Rudolf kiállítása. A tárlatot ifj. Koffán Károly mutatja be az érdeklődőknek (teljes szöveg)
2014-12-13Évzáró kiállításDecember 12-én megnyílt a Kamara Galéria hagyományos év végi kiállítása.
2014-11-17Leila emlékére című kiállítás (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában látható SKICC Művészeti Egyesület kiállítása "Leila emlékére" címmel (teljes szöveg)
2014-11-13Leila emlékére című kiállítás (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában látható SKICC Művészeti Egyesület kiállítása "Leila emlékére" címmel (teljes szöveg)
2014-11-12Leila emlékéreLeila emlékére címmel kiállítás látható a Kamara Galériában a Skicc Művészeti Egyesület tagjainak alkotásaiból.
2014-10-17A Duna a művész kedvenc témájaFény és természet címmel nyílt kiállítás a Brindza Lászlónak a Kamara Galériában. A tárlat november 6-áig tekinthető meg.
2014-10-14Brindza László Fény és természet című kiállítása (képaláírás)Kamara Galéria: Brindza László: Fény és természet című kiállítása látható november 6-ig (teljes szöveg)
2014-10-13A pályafolytatóFény és természetcímmel Brindza László első önálló kiállítása látható a Kamara Galériában október 10-től.
2014-09-08KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájába látható Baráth Adél kiállítása Kezdet címmel. (teljes szöveg)
2014-09-06Az útkeresés kezdeténBaráth Adél, a Széchenyi István Gimnázium volt diákjának első önálló kiállítása nyílt meg szeptember 5-án a Kamara Galériában.
2014-09-04KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában látható Pats József és Pats Dániel Pats-ok című kiállítása. A kiállítás megtekinthető szeptember 4-ig. (teljes szöveg)
2014-08-15Apa és fia akamarábanPats Józsefnek és fiának, Pats Dánielnek közös kiállítása nyílt a Kamara Galériában.
2014-08-13Pats-ok és BartókPats-ok címmel mutatkozott be augusztus 8-án a helyi iparkamara Kamara Galériának új kiállítása. Beszámoló Pats József és fia Pats Dániel közös kiállításáról.
2014-08-11Patsok a házban (képaláírás)Augusztus 8-án nyílt meg a Pats-ok címmel Pats József és fia Pats Dániel közös kiállítása a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában. Képünkön Pats József címkézi fel egyik alkotását a Vállalkozók Házában látható kiállításon (teljes szöveg)
2014-07-28KépaláírásKamara Galériájában látható Dohárszki Judit kiállítása ez is én vagyok... címmel (teljes szöveg)
2014-07-21KépaláírásA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában július 18-án nyílt meg Dohárszki Judit kiállítása "ez is én vagyok..." címmel. A tárlatot Apátiné Nagy Judit ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. (teljes szöveg)
2014-07-17KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Kamara Galéria: V. Mosolygó Ildikó Színek és formák című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők július 17-ig (teljes szöveg)
2014-07-14KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Kamara Galéria: V. Mosolygó Ildikó Színek és formák című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők július 17-ig (teljes szöveg)
2014-07-07KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Kamara Galéria: V. Mosolygó Ildikó Színek és formák című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők július 17-ig (teljes szöveg)
2014-07-01KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Kamara Galéria: V. Mosolygó Ildikó Színek és formák című tárlata látható (teljes szöveg)
2014-06-21Kamara: kiállítás!Június 20-án Színek és formák címmel kiállítás nyílt Vargáné Mosolygó Ildikó (kép) alkotásaiból a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában. A kiállítást ifj. Koffán Károly nyitotta meg.
2014-06-05KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Rohonczi ROHO István Formulate című tárlata látható június 19-ig (teljes szöveg)
2014-05-21KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Rohonczi ROHO István Formulate című tárlata látható június 19-ig (teljes szöveg)
2014-05-20Miska indulna...A legnagyobb ólomkatona a világon, Miska, Rohonczi ROHo István alkotása várhatóan Pákozdon áll majd. Miska huszárt, május 17-én jelképesen útnak indították Rácalmáson. A Kamara Galériában pedig fesztivált rendeztek az ólomkatona tiszteletére.
2014-03-31KépaláírásA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában a Rácalmáson élő és alkotó Welser Gabriella keramikus tárlata tekinthető meg április 10-ig.
2014-03-19KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Welser Gabriella keramikus tárlata látható (teljes szöveg)
2014-03-18Kamara kerámiaA Kamara Galériában Welser Gabriella keramikus alkotásaiból nyílt kiállítás március 14-én. A kiállítást Kiss Ervin Gábor nyitotta meg.
2014-02-18KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Horváth Helga kiállítása tekinthető meg március 5-ig. (teljes szöveg)
2014-02-17Horváth Helga tárlataHónapról hónapra új tárlatnak ad helyet a Vállalkozók Házában található Kamara Galéria. A februári vendég Horváth Helga képzőművész, akinek pénteken este mutatták be kiállítását a népszerű folyosógalériában. (teljes szöveg)
2014-02-14Horváth Helga: kamara (kishír)A Kamara Galériában nyílik kiállítás Horváth Helga alkotásaiból február 14-én.
2014-02-03KépaláírásA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: a Skicc művészeti egyesület nyári alkotótábori képeiből rendezett tárlata látható február 6-ig Idegen-Barátok címmel. (teljes szöveg)
2014-01-23KépaláírásA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: a Skicc művészeti egyesület nyári alkotótábori képeiből rendezett tárlata látható február 6-ig Idegen-Barátok címmel. (teljes szöveg)
2014-01-20KépaláírásA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: a Skicc művészeti egyesület nyári alkotótábori képeiből rendezett tárlata látható február 6-ig Idegen-Barátok címmel. (teljes szöveg)
2014-01-18Jó folyosói képekJanuár 17-én kiállítás nyílt a Kamara Galériában a Skicc hatodik, egyben első nemzetközi alkotótáborában készült alkotásokból.
2014-01-16Skicc: kamarai kezdetSkicc Művészeti Egyesület Idegen-Barátok címmel január 16-án évnyitó kiállítást rendez a Kamara Galéria, a
2013-12-07Összegző, év végi tárlatAz esztendő utolsó kiállításmegnyitóját tartották pénteken a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházában –összegzés az idei kiállítók munkáiból.
2013-11-15KépaláírásSmuk Imre képeiből nyílt kiállítás a Kamara Galériában, amely december 5-ig látogatható.
2013-11-15Smuk Imre képei a Kamara GalériábanA Kamara Galériában a múlt héten nyílt kiállítása.
2013-11-09Smuk kamarájaSmuk Imre alkotásaiból nyílik kiállítás november 8-án a Kamara Galériában. A kiállítást Szabóné Lőrincz Ilona nyitotta meg.
2013-11-08Smuk Imra a Kamara GalériábanSmuk Imre alkotásaiból nyílik kiállítás november 8-án a Kamara Galériában.
2013-09-06A kapitány naplójaBoda András fotóiból nyílik kiállítás Ondöród címmel a Kamara Galériában, szeptember 6-án.
2013-08-29KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara: Farkas Éva Mária "Színeső" című tárlata látható (teljes szöveg).
2013-08-10Színeső rejtvényfejtőFarkas Éva Mária alkotásaiból nyílt kiállítás augusztus 9-én a Kamara Galériában Színeső címmel.
2013-07-18KépaláírásDKIK Kamara Galéria: Soós Zsuzsanna "Természet szerintem" című kiállítását tekinthetik meg (teljes szöveg)
2013-07-06Nyári képkitekintőSoós Zsuzsanna "Természet szerintem" című kiállítását láthatják az érdeklődők a Kamara Galériában. A megnyitó július 5-én volt.
2013-06-24KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Kamara Galéria: Skicc Egyesület három alkotója, Hegyesi Katinka, Kovács Éva IDA és Pats József tárlata látható. (teljes szöveg)
2013-06-18KépaláírásDKIK Kamara Galéria: Skicc Egyesület három alkotója, Hegyesi Katinka, Kovács Éva IDA, és Pats József tárlata látható július 4-ig (teljes szöveg).
2013-06-10KépaláírásDKIK Kamara Galéria: Skicc Egyesület három alkotója, hegyesi Katinka, Kovács Éva IDA, és Pats József tárlatát láthatják (teljes szöveg).
2013-06-08Kamarai SkiccA Kamara Galériában nyílt kiállításon (június 7-én) a SKicc Művészeti Egyesület mutatja be régi-új alkotásait.
2013-05-17KépaláírásMódra Zsolt akvarelljei, grafikái a Kamara Galériában (teljes szöveg)
2013-05-06KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Kamara Galéria: Módra Zsolt akvarelljei, grafikái láthatók (teljes szöveg).
2013-05-03Módra a KamarábanMódra Zsolt akvarelljeiből és grafikáiból nyílik kiállítás május 3-án a Kamara Galériában.
2013-04-06Éri Jenő a Kamarában (képaláírás)Elbitangoltak 2. - címmel pénteken este nyílt meg az Éri Jenő grafikusművész alkotásaiból összeállított kiállítás a Vállalkozók Háza Kamara Galériájában. (teljes szöveg)
2013-04-04Két alkotó, két trálatÁprilis 4-én a Bartók Aula Galériában Gáspár Aladár, másnap pedig Éri Jenő alkotásaiból nyílik kiállítás a Kamara Galériában.
2013-04-04KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara: Móder és a DF-Art Műhely tárlatát tekinthetik meg a látogatók. (teljes szöveg)
2013-03-11Kamarába költözött a főiskolai műhelyMárcius9-én, a Kamara Galériában nyílt kiállítás a Dunaújvárosi Főiskola Art-műhelyének alkotásaiból.
2013-03-09Műhely varázsaMárcius 8-án nyílt kiállítás a Dunaújvárosi Főiskola Art-műhelyének alkotásaiból a Kamara Galériában.
2013-02-22KépaláírásSzűznemzés - Feltóti Sándor (kép) fotóiból és fotógrafikáiból látható tárlat a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában. (teljes szöveg)
2013-02-12KépaláírásDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara: Feltóti Sándor fotográfus Szűznemzés című tárlata látható. (teljes szöveg)
2013-02-09Feltóti fényei, manipulálvaFeltóti Sándor fényképeiből február 8-án a Kamara Galériában.
2013-01-16KépaláírásDKIK: A Széchenyi István Gimnázium diákjainak "Behind the mask" című kiállítása látható. (Teljes szöveg)
2013-01-12Folyosófoglaló diákok a kamarábanA Széchenyi István Gimnázium tizenhat diákjának alkotásaiból nyílt kiállítás a Kamara Galériában január 11-én.
2012-12-13Kamara Galéria 2012 (Kishír)A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara idei záró tárlatán azon művészek alkotásai láthatók, akik 2012-ben a Kamara Galériában kiállítottak. A december 7-étől látható kollekciót és katalógust Balogh Tamás újságíró ajánlotta a megjelentek figyelmébe. (teljes szöveg)
2012-12-11A kamara aranykészleteA Vállalkozók Házában működő Kamara Galéria évadzáró kiállítása december 7-én nyílt meg. A zárótárlatán azon művészek alkotásai láthatók, akik az idei évben kiállítottak a Vállalkozók Házában. A 2012-es kiállítások anyagából könyvet és katalógust is kiadott a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara.
2012-12-06Kamara: kollektív tárlat – bemutatóvalKollektív Tárlat a Kamara Galériában, az idei kiállítók alkotásaiból.
2012-11-16Örök téma, a szexKiállítás a Kamara Galériában, Szeksz léghajó címmel.
2012-11-10Felszállt a kamara léghajójaA Kamara Galériában nyílt kollektív tárlat "Szekszléghajó" címmel. A kiállítók névsor a cikkben.
2012-11-03Léghajóban utazik a kamaraA Kamara Galériában november 9-én kiállítás nyílik Szekszléghajó címmel. A kiállítók névsora a cikkben, kép Balla Attila képzőművészről.
2012-10-12Rendhagyó rajzóraIfj. Koffán Károly a Kamara Galériában.
2012-10-06Párhuzamos megnyitók napjaKét kiállítás nyílt október 7-én Dunaújvárosban. Smuk Imre és leánya, Smuk Anita alkotásaiból nyílt kiállítás Akvarell-duó címmel a Bartók Aula Galériában. A Kamara Galériában pedig ifj. Koffán Károly mutatkozott be rajzaival.
2012-09-14Elbitangoltak a Kamara Galériában"Még januárban beszélt Tábori Csaba festőművész, a Kamara Galéria művészeti vezetője arról, hogy meghívják a városból messzebbre került, elismerésre méltó pályát befutott képzőművészeket. Bár nyáron sem szünetelt a galéria, az őszi tárlatok sorát szeptember első péntekjén az egyik „elbitangolt”, Balla Attila festőművész kiállítása nyitotta meg.
2012-09-11Elbitangolt, visszatért, elsőként"Elbitangoltak címmel hívja vissza ide, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájába mindazokat a kortárs művészeket, akiknek pályája legalább egy fontos szakaszon városunkhoz kapcsolódik." A Kamara Galériában Balla Attila kiállításán, szeptember 8-án elhangzott nyitóbeszéd.
2012-09-08Elbitangoltak visszatéréseA Kamara Galériában az "elbitangoltak I." címmel kiállítás nyílt Balla Attila alkotásaiból.
2012-08-10Kamara Galéri: Tálak a falonMűfajt váltott a Kamara Galéria. Térbeli alkotások bemutatására is alkalmasak.
2012-08-03DKIK: Golubov Gábor tárlataA Kamara Galériában augusztus 3-án kiállítás nyílt Golubov Gábor keramikus alkotásaiból.
2012-07-13Táblaképek a szomszéd várbólOrdas István kiállításáról.
2012-07-09Kánikulai tárlatlesenBeszámoló Acsa Szücs Imre képzőművész szomszéd vár(1) című kiállításáról, amely megtekinthető a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában.
2012-06-18Tanítványaim szeretik...Kamara Galéria. Kiállítás Kiss Anna festőművész alkotásaiból.
2012-06-14Kiss Anna DunaújvárosrólKiss Anna festőművész Dunaújváros című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők a Kamara Galériában.
2012-05-18Önarcképek a Kamara GalériábanJoó Réka és Nagy Márta, a Széchenyi István Gimnázium tanulóinak önarcképei.
2012-05-07Mit mutat meg az arcmásunk?Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában megnyílt Joó Réka és Nagy Márta VI DU - "Like you - mint Te" című kiállítása.
2012-04-13Kamara Galéria: Kaizler Gitta színeiA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége nevében ez alkalommal dr. Kováts Miklós általános alelnök köszöntötte Kaizler Gitta festőművészt és a megnyitóra érkezett barátait.
2012-04-07Kamarai tárlatnyitányKaizler Gitta festőművész Requiem a Fákért és a Várakért címmel nyílt kiállítása április 6-án a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában. A kiállítást Fodor Endre nyitotta meg.
2012-03-23Tavaszt robbantó színekRozsnyai Sándor kiállításáról.
2012-03-10Rozsnyai kamarájaRozsnyai Sándor festőművész tárlata nyílt meg a Kamara Galériában, március 9-én.
2012-02-29Tábori Csaba Kispesten - tárlatlesTábori Csaba alkotásaiból nyílt kiállítás Csepelen, a Kispesti Munkásotthon Előtér Galériájában.
2012-02-24Telt ház a Kamara GalériábanKosztolányi György kiállítása.
2012-02-15Telt ház a Kamara GalériábanA múlt pénteken megnyílt Kosztolányi György új kiállítása.
2012-02-11Boldog-e a mester?2012. február 10-e óta látható Kosztolányi György kiállítása a Kamara Galériában.
2012-02-09Kosztolányi György a Kamara GalériábanKosztolányi György festőművész kiállítása nyílik a Kamara Galériában február 10-én.
2012-01-13Új év, új tárlatA Kamara Galéria új kiállításáról: Bánhelyi Károly.
2012-01-07Egy városrendező a kamarábanA Kamara Galériában az idei évadot Bánhelyi Károly kiállításával nyitották meg.
2011-12-13Folyosó a mecenatúránakEddigi történetét összefoglaló képes kiadványban gyűjtötte össze a Kamara Galéria az elmúlt két évet.
2011-12-09Tárlat, vásár, katalógusAz idei év kiállítóinak közös tárlata nyílik a Kamara Galériában. A kiállítás és vásár mellett bemutatják a Kamara Galéria eddigi terméséből válogatott katalógust is.
2011-11-18Kamara GalériaÚj képek tizenegyszer. Kelemen Marián Éva tárlatáról.
2011-11-11Kamara: tizenegyA Kamara Galériában nyílik kiállítása 3x11 címmel Kelemen Marián Éva alkotásaiból. A képzőművész a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium művészeti képzésének tagozatvezetője.
2011-10-18Asszonyt a házhoz...Nőt akarok címmel nyílik kiállítás Holhos Tamás (kép), Kiss Gábor, Móder Rezső, Rohonczi ROHO István, Tábori Csaba és Várnai Gyula alkotásaiból a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában.
2011-10-11Nőt akarnak a művészekNőt akarok címmel nyílik kiállítás Holhos Tamás, Kiss Gábor, Móder Rezső, Rohonczi ROHO István, Tábori Csaba és Várnai Gyula alkotásaiból október 14-én, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában.
2011-09-16Fotógráfiák a Kamara GalériábanHolhos Tamás fotóművész tárlatáról.
2011-08-19Világgá kürtölveVárnai Gyula kiállítása a Kamara Galériában.
2011-08-15Várnai Gyula a kamarábanA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában Várnai Gyula képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás.
2011-07-15Kamara Galéria nyáronEtűdök Csiki Emesétől
2011-07-02Hétköznapi ünnepHétköznapi ünnep címmel nyílt meg Csíki Emese (kép) festménykiállítása a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában.
2011-06-17Vendég az Ordas-gyűjteményA Kamara Galériában az Ordas-gyűjtemény.
2011-06-04Műgyűjtő a kamarábanOrdas István magángyűjteményéből nyílt kiállítás a a Kamara Galériában.
2011-05-13Kifényzett zsoltárRoho a Kamara Galériában.
2011-05-07ROHO: kamarai kiállításMegnyílt a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában Rohonczi ROHO István képzőművész-tanár önálló kiállítása.
2011-05-04ROHO tanár úr kamarájaDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara helyi képzőművészeket és alkotásait mutatja be a galériájában. A következő bemutatkozó Rohonczi "ROHO" István.
2011-04-15Emlékek és üzenetekMóder Rezső a Kamara Galériában.
2011-04-13Kamarai Móder-tengelyMóder Rezső alkotásaiból nyílt kiállítás a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamra galériájában.
2011-03-11A zöld zöldje és a kék kékjeKiss Ervin Gábor tárlata a Kamara Galériában. (rövid portré az alkotóról)
2011-02-18Friss, gondolatébresztő képekKiállítás a Kamara Galériában. Páhi-Fekete Noémi és Páhi Péter munkái.
2010-11-06Táboriék már a kamarábanTábori Margit és Tábori Csaba alkotásaiból nyílt kiállítás a Kamara Galériában "Ékszerek és grafikák" címmel.
2010-09-10"Képzőművészkedés" iparművészeti alaponDiákok tűzzománc-kiállítása nyílt a Kamara Galériában. A Lorántffy iskola tanulóinak kiállításáról.
2010-09-10Nemcsak fejleszt, nevel isA Lorántffy iskola tavalyi tizedikes diákjainak és az iskola kollégiumában működő szakkör tagjainak tűzzománc alkotásaiból nyílt kiállítás a Vállalkozók Házában.
2010-08-04Álom és fantáziavliág ecsetvonásokkalFarkas Mihály és lánya Farkas Éva alkotásaiból nyílt kiállítás a Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában.
2010-07-30Feleselő képekFarkas Mihály és lánya, Farkas Éva Mária kiállítása nyílik meg a Kamara Galériában. Interjú az alkotókkal.
2010-07-23A nyugdíj után: új pálya, új életA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Kamara Galériájában nyílt kiállítás Pál Zoltán Attila festményeiből. Beszélgetés Pál Attila Zoltánnal.
2010-07-16Új pálya, új életPál Zoltán Attila képei a Kamara Galériában. Interjú az alkotóval.
2010-06-04Képeken újrateremteni a világotGáspár Aladár képei a Kamaránál.
2010-06-03Kamaratárlat a kamarábanGáspár Aladár festőművész legújabb alkotásaiból nyílt kiállítás a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában.
2010-05-07Birkás-kiállításA második kiállítás nyílt meg 2010.05.03-án a Kamara Galériában.
2010-04-09Információs központ a Vállalkozók HázábanA Kamara Galéria első kiállítója Egresi Zsuzsa. A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara új szolgáltatásai: megkezdte működését a Foglalkoztatási Információs Pont (FIP), kiállítási lehetőségek biztosítása a helyi és környékbeli képző-és iparművészek számára.
2010-04-02Újabb információs pont!Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara központjában, a Vállalkozók Házában megnyílt a Foglalkoztatási Információs Pont, és a Kamara Galériája, ahol az első kiállító Egresi Zsuzsa.
A "szomszád vár" jelentiAz Adonyban élő Acsa Szücs Imre képzőművész szomszéd vár(1) című kiállítása nyílik meg július 6-án (augusztus 2-ig), a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában.
Farkas Mihály János és Farkas Éva MáriaApja és lánya, a két képzőművész bemutatása.