Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2023-04-14 | Célba ért a húsvéti segítség | Bőséges ebéddel vendégelte meg a dunaújvárosi Hajléktalan Ellátó Centrum Kandó Kálmán téri menedékhelyének lakóit a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoport 2023. húsvét vasárnapján. | |
| 2023-01-20 | Közös imahetet tartottak a keresztény közösségek Dunaújvárosban is - négy helyszínen. Ökumenikus imahét - Dunaújvárosban is. | Minden év január harmadik hetében rendezik meg világszerte a keresztény egyházak közös imahetét, amelynek során a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért. Városunkban 2023-ban is minden nap más helyszínen, egy-egy istentiszteletre várják a híveket. | |
| 2022-12-02 | Semmihez sem hasonlítható, szép adventi hangulat várja a városlakókat. Különleges hangulat a városrészi adventen | 2022. november 27-én délután ismét ünnepi díszbe öltözött Dunaújváros főtere és óriási érdeklődés mellett megkezdődött az idei Adventi forgatag.
A Római városrészben az új Vasmű útra költözött a Városrészi Advent forgataga – már kora délutántól kézműves vásárral, színes programsorozattal csalogatták a vendégeket. Szép gesztus, hogy a programsorozatért felelős főszervező-házigazda Adománykuckó csapata Adományszigettel is készült: estebédre meleg étellel, mellé egy jó adag figyelemmel és szeretettel várták a rászorulókat. | |
| 2022-05-30 | A Szent Efrém Férfikar koncertje. Elvarázsolta közönségét a Szent Efrém Férfikar | Nagy sikerű koncertet adott a Szent Efrém Férfikar a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola új, az aulából kialakított stúdiószínpadán május 27-én. | |
| 2022-04-22 | Húsvéti vendégség | Bőséges ebéddel vendégelték meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség munkatársai a Hajléktalan Ellátó Centrum Kandó Kálmán téri menedékhely lakóit 2022. húsvét vasárnapján. | |
| 2022-04-21 | Családias, fejlődő közösséget építenek. Gárdonyi: közösséget építenek | Két első osztályt tervez indítani a szeptemberben kezdődő 2022/2023-as tanévben a fokozatosan erősödő és további hosszú távú álmokat dédelgető Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. A beiskolázási hajrá előtt Kovács István görögkatolikus parókussal, az intézmény lelki vezetőjével és Szóládi Zoltánnal, a Gárdonyi igazgatójával beszélgettünk. | |
| 2022-04-19 | Sikerült szebbé tenni. A hajléktalanok számára szebbé tették az ünnepet | Húsvéti finomságokkal készült a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a támogatóik felajánlásával: a hajléktalanoknak szerették volna szebbé tenni ezzel az ünnepeket. | |
| 2022-04-01 | Áldott pillanat volt. Az elsősöket avatták | A Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola elsős diákjait avatták a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Templomban március 30-án, szerdán és 31-én, csütörtökön délután. | |
| 2022-03-02 | Öröm, hogy tudunk kihez imádkozni (képaláírás) | Ökumenikus közös ima és éneklés helyszíne volt március 1-én, kedden kora este a református templom. (nem teljes szöveg) | |
| 2022-02-23 | Harangláb épült a templom kertjében. Új harangláb Óvárosban | Egy csodás haranglábat építettek fel a helyi görögkatolikus templom udvarán. Mint azt Kovács István parókus lapunknak elmondta, egy koprodukció eredményeként sikerült ezt megvalósítaniuk. | |
| 2022-01-19 | Csillag vezérelte a napkeleti bölcseket. Isten világossága el tudja oszlatni a sötétségünket | Január 16-tól hirdették meg az ökumenikus imahetet, amelyhez a helyi egyházközségek is csatlakoztak. | |
| 2021-12-03 | Ünnepre hangolva. Karácsonyra hangolva | Három helyszínen is ünnepi programok várták a dunaújvárosiakat 2021. november 28-án. A Római városrészben kezdődött, a Városháza téren folytatódott, majd a technikumi Dózsa-szobornál ért véget advent első vasárnapjának ünnepi sorozata. A téren Kálló Gergely országgyűlési képviselő, Barta Endre alpolgármester, és Kovács István görögkatolikus parókus köszöntötte a városlakókat.
| |
| 2021-11-29 | Adventben: már ég a hitnek a gyertyája (képaláírás) | A Városháza téren a város adventi koszorúján tegnap este Kovács István görögkatolikus parókus meggyújtotta az első gyertyát, a hit gyertyáját. (nem teljes szöveg) | |
| 2021-11-04 | Szólj be a papnak a Kaptárban | Szólj be a papnak! Dolmán Gábor szervező moderálásával három lelkész osztotta meg gondolatait a szabadságról, az ehhez kapcsolódó felelősségről és a szeretetről. Czeglédi Péter Pál református lelkész, Stermeczki András evangélikus lelkész és Kovács István görögkatolikus parókus osztotta meg nézeteit. | |
| 2021-10-29 | Csúszással, de 40 éves jubileumot ünnepeltek a gárdonyisok | Egy éves csúszással, az intézmény fennállásának 40 éves évfordulóját ünnepelték a dunaújvárosi Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola munkatársai és diákjai 2021. október 20-án. A színvonalas rendezvénynek a Kultik Mozi nagyterme adott otthont. A rendezvényen a fellépő gyermekek szülei mellett meghívott vendégek, és a városvezetés több képviselője is részt vett.
| |
| 2021-01-29 | Ökumenikus imahét volt városunkban. | 2021-ben is csatlakozott a dunaújvárosi református, görögkatolikus és evangélikus egyház az ökumenikus imahéthez január 18. és 25. között | |
| 2021-01-23 | Én vagyok a szőlő, ti a vessző | Egy héten át imádkoztak együtt a különböző felekezetű Krisztus-hívők egységért és üldözött testvéreikért világszerte. A dunaújvárosi felekezetek is csatlakoztak az eseménysorozathoz. | |
| 2021-01-13 | Az életet jelentő víz, a Duna megszentelése | Január 10-én, vasárnap, vízkereszt (Epifánia – jelentése jelenés, Úrjelenés) ünnepéhez kapcsolódva Kovács István görögkatolikus parókus és Szaplonczay Máté diakónus, hívők jelenlétében, megszentelte a Dunát a régi kompkikötőnél. | |
| 2020-12-05 | Kihívás és lehetőség. "Naponta meg kell találnunk az apró kis pozitívumokat" | Október közepén emlékezetes szertartás keretében szentelték fel a város új, Szent Pantaleimon nevét viselő görögkatolikus templomot. Kovács István görögkatolikus parókussal a templomépítés következő évtizedéről és a járványhelyzet adta kihívásokról és lehetőségekről is beszélgettünk. | |
| 2020-11-02 | Emlékezés, csend, áhítat. "Az élet Krisztus, a halál pedig nyereség" | Az elmúlt nyolc esztendőben ökumenikus megemlékezést szerveztek a temetőben a halottak napi ünnepkörhöz csatlakozva, ahol egyszerre volt jelen a római és a görögkatolikus egyház, az evangélikus és a református egyházközség vezetője. | |
| 2020-10-22 | Az összefogás temploma. Szentelés a görögkatolikus templomban | Ünnepélyes keretek között, Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi főegyházmegye érseke templomszentelő miséjével koronázva vehette birtokba új templomát 2020. október 18-án a dunaújvárosi görögkatolikus gyülekezet. A biztonsági, egészségvédelmi előírások miatt a hívek egy része a szabadtéri LED-falon követhette az eseményeket. | |
| 2020-09-22 | A templomépítők. Templomépítők - már az avatásra készülnek | Már szinte az utolsó munkálatokat végzik a szakemberek az új görögkatolikus templom épületegyüttesénél. Az elmúlt hónapokról és a következő hetek véghajrájáról Kovács István parókust kérdeztük. | |
| 2020-08-28 | Kenyérszenetelés a téren. Kenyéráldás az államalapítás ünnepén | A keresztény egyházak képviselői áldották meg az új kenyeret Dunaújvárosban a Városháza téren 2020. augusztus 20-án. A városvezetést Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere képviselte. | |
| 2020-08-28 | A hajléktalanszállón osztottak meleg ételt | Több szervezet együttműködése révén tartottak ételosztást a 2020. augusztus 20-i ünnep alkalmából a dunaújvárosi Kandó Kálmán téri hajléktalan szállón. Az eseményen a rászorulók kaptak egy-egy tányér meleg ételt. | |
| 2020-08-21 | Jutott meleg étel és friss kenyér is. Meleg ételt is kaptak | A Magyar Mentőszolgálat Alapítvány Hajléktalan Ellátó Centrumában minden évben ilyenkor meleg étellel vendégelik meg az ellátottakat, de idén Varga Éva, a Pannon Polgárőrség titkára jelezte, hogy ők is szeretnének részt venni ebben az akcióban. | |
| 2020-08-21 | Megszentelték (képaláírás) | A városi ünnepség idén elmaradt, az ökumenikus kenyérszentelést azonban megtartották augusztus 20-án délelőtt a Városháza téren. Beszédet mondott Barta Endre alpolgármester, Stermeczki András evangélikus lelkész, Braun Ervin baptista presbiter, Kovács István görögkatolikus parókus, Czeglédi Péter Pál református lelkész és Szeleczky Csaba katolikus helyettes plébános. | |
| 2020-07-31 | Valamiben mindenkinek hinni kell | Kovács István, görögkatolikus parókus nyilatkozik az épülő görögkatolikus templomról | |
| 2020-06-00 | Augusztus végére kész a templom | A tervek szerint 2020. augusztus 31-ére elkészül a görög katolikus templom a Temető utcában, a volt római katolikus parókia helyén. Kovács István parókus tervezi egy Szent Panteleimon ereklye beszerzését is. | |
| 2020-05-30 | A templomépítők. Már szerkezetkész az új görögkatolikus templom | Már szerkezetkész állapotban van a Temető utcában épülő új görögkatolikus templom. A jelenleg is zajló munkálatokról, a nap mint nap bekopogtató adakozókról az építési területen beszélgettünk Kovács István görögkatolikus parókussal, aki egyszerre segédmunkása és projektmenedzsere is a beruházásnak. | |
| 2020-03-27 | Kovács István parókus: nagyböjti segítség | Kovács István görögkatolikus parókus osztotta meg gondolatait a járvánnyal és nagyböjttel kapcsolatban. | |
| 2020-03-18 | Vasárnaptól nincs nyilvános misézés | Vasárnaptól (2020. március 22.) nem tartanak nyilvános liturgiát a katolikus templomokban a koronavírus járvány miatt – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) kedden. | |
| 2020-02-07 | Tárlat a Szivacsban (képaláírás) | Czikle Szabina alkotásaiból nyílt tárlat február 6-án délután a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában. A kiállítást Kovács István görögkatolikus parókus ajánlotta a látogatóknak. (teljes szöveg) | |
| 2020-01-31 | Imahét - újra. Jézushoz is, egymáshoz is közel | 2020. január 20-24-ig tartották városunkban is ökumenikus imahetet, amely szeretet vendégséggel ért véget a Krisztus király főtemplomban | |
| 2020-01-30 | Újabb hideg hónap - ételt osztottak. Ne szégyenkezz, állj be a sorba! | Ismét ételt osztottak a görögkatolikusok a Dózsa mozi előtti téren, a kínálat babgulyás volt. A házigazda ezúttal is Pentelei Szent Pantalaimon 2016 Alapítvány volt. Az ételt a solti Ferenc-tanya tulajdonosa ajánlotta fel, a szakács Dobrovits Ferenc és felesége, Editke volt. | |
| 2020-01-16 | Az egyházak képviselői kerekasztalhoz ültek | A közelmúltban indított Itt élünk címmel közéleti beszélgetéssorozatot Stermecki András evangélikus lelkész az evangélikus templom galériájában. | |
| 2019-12-24 | Egyházi áldás és meleg étel (képaláírás) | Egy terepjáróval gazdagodott a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A részben uniós, részben pedig hazai forrásból finanszírozott járművet Kovács István parókus áldotta meg december 22-én, vasárnap délután. Ezt követően ételosztást tartottak: ötszáz adag meleg étellel segítették a rászorultakat. (teljes szöveg) | |
| 2019-12-20 | Már három gyertya ég a koszorún. Adventi Forgatag: ünnepi hangulat a Városháza téren | Meggyújtották a harmadik adventi gyertyát a téren. Mezei Zsolt alpolgármester köszöntője után a "Mindannyian Mások Vagyunk" Egyesület műsora és koncert következett a színpadon. | |
| 2019-11-30 | Az advent jegyében | Csendes napot tartottak a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményében november 29-én délelőtt. | |
| 2019-11-28 | Ahol az emberek békére lelhetnek. Impozáns templomot építenek | Ha minden a tervek szerint halad, jövő év március végére szerkezetkész állapotban lesz a görögkatolikus egyházközség új, impozáns temploma a Temető utcában. Az építési területen Kovács István parókust kérdeztük a munkálatok jelenleg állásáról. | |
| 2019-11-15 | Megújul a templom. Márciusra várható a szerkezetkész állapot | Hatalmas munkálatokba látott a görög-katolikus egyházközség: teljesen megújul, megszépül az óvárosi kápolnájuk. | |
| 2019-11-02 | "Ami halandó, azt legyőzi az élet" Szeretteink elvesztése egy olyan seb, ami sosem tud begyógyulni igazán | Mindenszentek estéjén tartották a hagyományos ökumenikus megemlékezést a dunaújvárosi temető ravatalozója előtt. | |
| 2019-08-21 | A magyarok kenyere. A magyarok kenyere kiemelt helyet kaphatott az asztalon | A keresztény magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án Dunaújváros ünnepi asztalán ebben az esztendőben a magyarok kenyere is kiemelt helyet kapott. Ugyanis városunkat az a megtiszteltetés érte, hogy otthont adhatott a búza-összeöntési rendezvénynek. | |
| 2019-05-00 | Görögkatolikus parókus | Interjú Kovács Istvánnal, a Dunaújvárosi Görögkatolikus Egyházközség parókusával hivatásáról. | |
| 2019-01-22 | Megkezdődött az egyetemes imahét. Hétfőn elkezdődött az ökumenikus imahét | Január 21-én este 18 órakor Kovács István görögkatolikus parókus igehirdetésével megkezdődött városunkban is az egyetemes imahét. | |
| 2018-12-24 | Vasárnap este véget ért az idei Adventi forgatag | December 23-án, vasárnap este a Fortissimo együttes koncertjével véget ért az idei Adventi forgatag meglehetősen gazdag és zsúfolt programsorozata, amely huszonkét nappal ezelőtt, december 2-án a város adventi koszorúja első gyertyájának meggyújtásával kezdődött. | |
| 2018-12-10 | Ragyogás és húsvéti ének karácsonyra. Ragyogás és húsvéti ének karácsony előtti időben | Dorogi József ikonfestő Ikonvilág című kiállítását egy görög húsvéti ének gitáradaptációjával nyitotta meg Kurucz Ádám Attila a Sándor Frigyes Zeneiskola folyosógalériájában, az egyik képen is jelenlévő Szent Miklós napján. Nem, nem bakiról van szó, a választás tudatos volt. | |
| 2018-12-00 | Karácsonyi tévhitek | Kovács István görögkatolikus pap nyilatkozik az Adventről és oszlat el néhány karácsonnyal kapcsolatos tévhitet. | |
| 2018-11-30 | Szent Panteleimon alapítványa újra segített | Olyan hideg volt a legutóbbi, november 29-én, csütörtökön déltájban szervezett jótékonysági ételosztáson, a Dózsa mozi előtt, hogy még maga Kovács István parókus is sapkát öltött reverendájához és télikabátjához – ami pedig egyáltalán nem szokása… | |
| 2018-11-02 | A megemlékezés óráit töltöttük a temetőkben. Mindenszentek ünnepén a temető csendjében | Mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából immár hatodik alkalommal ökumenikus istentiszteletet és polgári megemlékezést rendeztek november 1-én, csütörtökön délután négy órakor a dunaújvárosi temető ravatalozója előtt. | |
| 2018-08-21 | Megszegték az új kenyeret. Emlékezünk a múltra, és levonjuk a tanulságokat | Egész napos programsorozatot kínált Dunaújváros augusztus 20-án, a Szalki-szigeten zenével, tánccal, ünnepi műsorral. Az ünnepi megemlékezést Cserna Gábor polgármester szavai nyitották. | |
| 2018-08-18 | Teremtő és megtartó üzentek | Beszélgetés Kovács István görögkatolikus parókussal az államalapítás ünnepén. | |
| 2018-04-20 | Egy tál melegétel. Ételt adtak a rászorulóknak | A szokottnál nagyobb érdeklődés közepette rendezte meg szokásos, havi ételosztását a dunaújvárosi rászorulóknak a helybéli görögkatolikus egyházközség, a Pentelei Szent Pantaleimon Alapítvány, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Kiss Autókölcsönző és a Braun Pékség támogatásával. | |
| 2018-03-23 | Egyeztetett az egyházi vezetőkkel (képaláítás) | Hagyományteremtő jelleggel szervezett egyeztetést Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere az egyházak képviselőivel. Böttger Antal református ás Stermeczki András evangélikus lelkész, Kovács István görögkatolikus parókus, Braun Ervin, a baptista gyülekezet presbitere és Szeleczky csaba plébános vett részt a városházán tartott zártkörű megbeszélésen, amelynek az elején Cserna Gábor elmondta: a költségvetés elfogadása után, de még húsvét előtt szeretne egyeztetni ezentúl minden évben az egyházi méltóságokkal a nagyrendezvényekről, aktuális kérdésekről. (teljes szöveg) | |
| 2018-02-19 | Istápolják a segítségre szorulókat | Éves beszámoló közgyűlését tartotta a napokban a Máltai Szeretetszolgálat dunaújvárosi csoportja és a támogató szolgálat. A dunaújvárosi máltaisok közgyűlésén Mudra József, a csoport vezetője számolt be a helyi szervezet elmúlt éves munkájáról, jövőbeli terveikről. Részt vett a rendezvényen Bondor Lajos régióvezető, valamint Pataki Gergely régiótitkár is. | |
| 2018-01-27 | Józanul vágták le a disznót. Megrendezték az első józan disznótort Pentelén | Megrendezték az I. Pentelei Józan Disznótort január 26-én, pénteken az Intercisa Múzeum közreműködésével a Magyar Református Egyház Újváros Drogambulanciájának udvarán, a Petőfi utcai posta mellett. | |
| 2018-01-27 | Minden embernek más útja van Istenhez | Kovács István (kép) görögkatolikus parókus 2013 óta szolgál Dunaújvárosban, ahová küldték, de akart is jönni. | |
| 2018-01-25 | Folytatódik az imahét | Folytatódik az ökumenikus imahét: január 25-én este az óvárosi református templomban Szeleczki Csaba prédikál. | |
| 2018-01-24 | Közös imahét kezdődött. Elkezdődött a keresztény imahét | Január 22-én, hétfőn este a görögkatolikus kápolnában Kovács István (kép) parókus köszöntötte gyülekezetének és a vendégül látott egyházaknak a híveit. A rövid görögkatolikus szertartás során Stermeczki András evangélikus lelkész hirdetett igét. Ott volt még a szertartáson Böttger Antal református lelkész, és Braun Ervin, a helyi baptista gyülekezet vezetője is. | |
| 2018-01-08 | Vízszentelés vízkeresztkor (képaláírás) | Vízkereszt alkalmából január 7-én, vasárnap megszentelték a Duna vizét. Képünkön Kovács István görögkatolikus parókus hívei társaságában a kompkikötőnél. (teljes szöveg) | |
| 2017-12-23 | Szenteste üzenete | Kovács István (kép) parókus ünnepi gondolatai. | |
| 2017-12-08 | Adventi Forgatag a főtéren. A szeretet összehozza a város lakóit | Az egyházi vezetők köszöntőivel, koncertekkel kezdődött az Adventi Forgatag a Városháza téren. | |
| 2017-12-04 | Adventi forgatag a téren. Adventi forgatag, első gyertyagyújtás | Immár hivatalosan is kezdetét vette az Adventi forgatag rendezvénysorozat a Városháza téren. December 3-án, vasárnap ökumenikus istentisztelet után felizzott az első adventi gyertya. | |
| 2017-12-04 | Gyertyagyújtás, díjátadás. Nagykarácsonyi advent | Betlehemi műsorral és díjátadással is emelték advent első gyertyájának fényét Mikulásfalván. Balogh Tamás (kép), a Dunaújvárosi Hírlap külső munkatársa vehette át a Nagykarácsonyért Díjat. | |
| 2017-11-03 | Az emlékezet csendje. A gyertya fénye Krisztust jelképezi | Mindenszentek alkalmából ünnepségre várták az emlékezőket a temetőben november 1-jén. | |
| 2017-11-02 | Emlékük a szívünkben él tovább. A szeretet hitével és üzenetével | A szeretet üzenetével a feltámadás ígéretével és reményével kell emlékeznünk elhunyt hozzátartozóinkra, akik örökké élnek tovább szívünkben – fogalmazták meg mindenszentek napján a történelmi egyházak képviselői. | |
| 2017-08-28 | Zarándoklat Kulcsra | A Mária út egy-egy szakaszán ment végig augusztus 26-án, szombaton egy újvárosi és egy adonyi csoport. A Mária Út Egyesület az országon átvezető zarándokút mentén sok helyen megrendezte szombaton hagyományos, 1Út elnevezésű zarándoklatát, amelyet idén a gyermeket váróknak szenteltek. | |
| 2017-08-22 | Az időjárás is velük volt | Az időjárás is figyelembe vette az ünnepelni készülők szándékait, így zavartalanul zajlott le az ünnepség Nagykarácsonyban a Szent Imre téri emlékműnél augusztus 20-án délután. | |
| 2017-08-21 | Identitást, nyelvet és kultúrát nem cserélünk | Identitást, nyelvet, kultúrát nem cserélünk. Ezen gondolatok jegyében köszöntötték Rácalmáson augusztus 20-án,vasárnap Nagy Istvánt, a Fidesz legidősebb tagját erkölcsi, emberi tartásáért, keresztényi magatartásáért, példamutatásáért. | |
| 2017-07-31 | Egy régi szent emlékére. Zarándoklat egy vértanú emlékére | Kiadós teljesítménytúrának is beillett a Szent Pantaleimon zarándoklat Beloiannisz és Dunaújváros között július 29-én, szombaton. | |
| 2017-05-06 | Új tűzoltóautó jött! Ők Szent Flóriánt követik | Hármas ünnepség volt a tűzoltóságon május 5-én, pénteken: a megújított laktanya, az új tűzoltókocsi és Szent Flórián miatt. | |
| 2017-04-18 | Húsvét hajléktalanoknál | Pazar ételkínálatban volt részük a hajléktalanszálló lakóinak április 17-én, húsvét hétfőjének délutánján. | |
| 2017-04-15 | A keresztút stációi | Jézus Krisztus szenvedéseinek történetét idézték fel a pentelei Kálváriánál április 14-én, pénteken délután. | |
| 2017-04-10 | Emlékezés. Ötödször a szenvedéstörténet | Ökumenikus áhítat előzte meg április 9-én, vasárnap Rácalmáson a Passió előadását a Jankovich-kúria udvarán. | |
| 2017-01-16 | Az ökumenikus imahét. Imahét: rendezvények | Az ökumenikus imahéten minden este más egyház képviselője vezeti a szertartást a templomokban. Január 15-én, vasárnap az óvárosi római katolikus templomban Braun Ervin (kép) baptista gondnok beszélt. | |
| 2016-12-24 | Egyházi vezetőkkel találkozott a kapitány | Suszter Tamás (kép), Dunaújváros rendőrkapitánya a helyi egyházi vezetőkkel találkozott a közelmúltban a kapitányságon. | |
| 2016-12-13 | Érseki látogatás | Nagy nap volt a december 11-e a Dunaújvárosi Görögkatolikus Egyházközség életében, ugyanis érseki szent liturgiát tartottak a Temető utcai parókián. | |
| 2016-09-14 | Gyógyító szentünk. A gyógyító emlékére | Ha minden a tervek szerint alakul, a jövő év elején Szent Pantaleon szobra fogadja majd a helyi kórházba érkezőket. Gyógyító emlékezés. | |
| 2016-07-25 | Sokan zarándokoltak | Szent Pantaleon emlékére rendeztek zarándoklatot július 23-án, amelyet egy görög katolikus megemlékezés követett. Dr. Mudra László (kép), a Dunaújvárosi Görög Katolikus Egyházközösség világi elnöke is részt vett a megemlékezésen. | |
| 2016-03-12 | Az ökumenikus imahét | Imahét a Krisztus-hívők egységéért: ezzel a címmel rendeztek ökumenikus (azaz: általános, egyetemes) imahetet a dunaújvárosi keresztény, történelmi egyházak január 17. és 24. között. Az imahéten összegyűlt összeget a József Attila Könyvtárnak ajánlották fel. | |
| 2016-03-11 | Ima a székely szabadságért | Székely Szabadság Napja. Kaizler Gitta festőművész kezdeményezésére közös imát rendeztek a történelmi egyházak a Dózsa Mozicentrum előtti téren március 10-én a székelyekért. | |
| 2016-02-26 | Ökumenikus gyűjtések | Ökumenikus, azaz egyházak közötti, egyházak együttműködésével szervezett gyűjtés ért véget. Az összegyűjtött pénzt a József Attila Könyvtárban adták át Tóth Éva intézményvezetőnek. | |
| 2016-02-22 | Az éves programjukon dolgoztak | Beszámoló a Pentelei Monostori Bizottság tanácskozásáról. Az emlékhely megépítése érdekében kérvénnyel fordulnak a polgármesterhez. | |
| 2016-01-16 | Imahét kezdődik vasárnap | Egyetemes imahetet rendeznek a dunaújvárosi keresztény egyházak január 17-22. között. A felekezetközi egyeztetés nyomán az imahéten befolyt felajánlásokat a József Attila Könyvtárnak ajánlják fel az egyházak. | |
| 2015-12-00 | Elkötelelezettség nélküli Karácsony? | Kovács István görögkatolikus pap karácsonyi írása. | |
| 2015-04-07 | Passió: tizenkét stáció | Jézus szenvedéstörténetét mutatta be az a passió kiállítás, amelyet április 4-én szemlélhettek meg a dunaújvárosiak a ´48-as emlékmű alatti parkban. A kiállítást Stermeczki András evangélikus lelkész szervezte. | |
| 2015-01-07 | Ortodox, görög katolikus... | Kovács István görög katolikus parókus egyháza új dunaújvárosi kápolnájában beszélt a Vízkeresztről. A rácalmási szerb ortodox egyház pedig a karácsonyt ünnepelték január 6-án, vízkeresztkor. | |
| 2014-12-17 | Költözik a parókia | A Kertvárosból a Pentele városrészbe, a Temető utca 1-be (a római katolikus plébánia helyére) költözik a görög katolikus parókia. A terveik szerint idővel templomot is építenek. Beszélgetés Kovács István parókussal. | |
| 2014-04-12 | Verseny hittanból | Hatodik helyezést ért el három helyi diáklány - Körösztös Melinda, Sárvári Regina, Pocsai Ági - egy országos hittanversenyen. Felkészítőjük Kovács István görögkatolikus parókus. | |
| 2014-02-14 | Látogatóban | Kovács István görög-katolikus parókust látta vendégül Cserna Gábor polgármester. | |
| 2014-01-25 | A Szentlélek erejével | A Dunaújvárosi Hírlap vendége Kovács István, görög katolikus parókus. | |
| 2013-12-20 | "Isten csak a saját ígéreteit teljesíti" | Július elsejétől Kovács István a görög-katolikus egykázközség parókusa. Portré. | |
| | Újraszentelték a Kistemetőt. Kistemető: az idei az összefogás éve | Csaknem egy hónapon keresztül dolgoztak a pentelei kistemetőben önkéntesek, akik a terület rendbe hozását, megszépítését, kitakarítását tűzték ki célul. Mindenszentekkor közös gyertyagyújtással, imával és a kápolna, valamint a kistemető újraszentelésével zárult a terület rendbe hozásának első fázisa. | |