József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Kulcs

1510 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-12-01A Fidesznek a párt az első, Dunaújváros csak a másodikSzemelvények a Hankook városunk mellé településéről, illetve az iváncsai beruházás hátteréről
2023-02-22A megelőzés kulcsfontosságú. Löszpartfal: a megelőzésen is múlik a katasztrófa elkerüléseBeszélgetés a löszfalomlás veszélyeiről a települések vezetőivel: Kulcs, Rácalmás, Kisapostag.
2023-02-22Hagyomány lesz: farsang farkán a mulatságA Kulcsi Szociális Intézmény vezetője, Adorjánné Bozsódi Irén a nagyböjt előtti utolsó napra 2023. február 21-ére élőzenés farsangi mulatságra invitálja az idősek nappali ellátásában részesülő tagokat.
2023-02-21Dunaújvárosban a felkészülési bajnok az Ercsi együttese lettVasárnap a helyosztókkal zárultak a Fejér vármegyei téli műfüves labdarúgó-bajnokság dunaújvárosi küzdelmei, ahol ezúttal is a bajnoki táblázat szerint elfoglalt helyek tükröződtek az eredményekben. A csapatok egyhangú állásfoglalása, hogy nagyon jót tettek a felkészülésnek az éles mérkőzések.
2023-02-14A gyerekek zenei neveléséről. Meggyőző érvek arról, miért érdemes zenét tanulniuk a gyerekeknekAz óvodában a beiskolázási tájékoztatón találkoztunk Siklósi-Pók Gabriella zenetanárral, aki érintett szülőként maga is részt vett az eseményen. A tanárnőt a kulcsi zeneoktatás kapcsán kérdeztük.
2023-02-14Nem hozott meglepetést a csoportkört záró fordulóA február 12-i harmadik körrel befejeződtek a téli műfüves bajnokság Dunaújváros A és B csoportfordulói. Az élen az Ercsi és a Besnyő végzett, így ezek a csapatok játszhatnak az első helyért az előttünk álló hétvégén.
2023-02-10Az összefogás hatalmas erejeEgy négytagú családnak leégett az otthona. A ház lakhatatlanná vált, azonban lakói megmenekültek. A kulcsiak szinte azonnal adománygyűjtésbe kezdtek a lakótársaik megsegítésére.
2023-02-09Zebrákat létesítenek a településenÖt zebrát is létesítenek Kulcson a biztonságért.
2023-02-07Fordulatos volt a második kör a dunaújvárosi műfüves pályánAz FMLSZ téli műfüves bajnokságának második körét játszották a csapatok szombaton és vasárnap. Eredmények.
2023-01-31Elkezdődött a műfüves bajnokság. Felkészülésnek kiváló ...Dunaújvárosban két csoportban nyolc együttes küzd egymással. A Mezőfalva, a Nagykarácsony és a Rácalmás is győzelemmel nyitott a téli műfüves labdarúgó-bajnokság vasárnapi első fordulójában. Az Előszállás döntetlennel, az Adony, a Baracs és a Kulcs vereséggel térhetett haza a nap végén.
2023-01-23Új, moduláris épületben kezdhetik. Iskolai tájékoztatót tartottak a kulcsi óvodábanA Fekete István Általános Iskola január 18-án, szerdán délután beiskolázási tájékoztatót tartott. Az érdeklődés nagy volt a leendő tanulók szülei részéről. A pedagógusok és a polgármester alapos ismertetőt tartottak arról, mit is jelent a kulcsi iskolába járni. Jelenleg 51 nagycsoportos jár a kulcsi óvodába, de 11 kisgyermek szülei kérvényezték, hogy maradhasson a csemetéjük még egy évig az oviban.
2023-01-18A vármegyei gárdák is lassan munkábanA Fejér vármegyei másod- és harmadosztályú futballcsapatoknál van, ahol már elkezdték a felkészülést, amíg másutt a napokban teszik ezt meg. Több csapatnál a téli műfüves bajnokságra koncentrálva gyűjtik az erőt a tavaszi fordulókhoz. A városkörnyéki másodosztályú, illetve harmadosztályú csapatok edzőinél érdeklődtünk a szünet utáni helyzetről, tervekről.
2023-01-17LEMangURIA Kulcson: segített ránézni a saját árnyékaimraSorsfeltáró elvonulást tartott Kulcson a Lemanguria Élettánc Mozgásművészeti Közösség.
2023-01-12Sokaknak jelent komoly segítséget ez a téli tüzelőA szociálistűzifa-program évek óta jelentős segítséget jelent azoknak a családoknak, egyedül élőknek, akik saját erőből nem tudnak gondoskodni otthonuk melegéről a téli időszakban. Körkép: Mezőfalva, Baracs, Nagyvenyim, Kisapostag, Előszállás, Kulcs, Rácalmás.
2023-01-09Gőzerővel halad a kulcsiak iskolájának megújulásaKulcson több mint 1,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból bővülhet az iskola épülete. Az alapkőletétel óta négy hónap telt el.
2023-01-06Kulcson az intézményrendszer megújításáról szólt az elmúlt évMint minden évben, a térség településeinek polgármestereit kértük összegzésre az elvégzett munkáról és a terveikről. Ezúttal Jobb Gyulát, Kulcs település polgármesterét kérdeztük.
2022-11-17Takarékos intézkedés a lakosság érdekében. Takarékosan a közösség javáraA rezsiköltségek jelentős emelkedése nagy terhet jelent a családi háztartások költségvetésére éppúgy, mint az önkormányzatokéra. Schrick István és Jobb Gyula polgármestereket kérdeztük meg a településeiken bevezetett takarékossági intézkedésekről és a túlélési technikákról.
2022-11-16Véget ér ma a Jazz P'Art első évada. Céljuk: minőségi élményt adniA helyi zenekedvelő civilek felfedezték, a kulcsi hajóállomás milyen ideális helyszín lenne kulturális rendezvények bázisaként. Tavasszal hamar létre is hívták a Jazz P’Art Egyesületet, hogy pályázni tudjanak. Ebben az évben már túl vannak egy művészeti táboron és számos hangulatos jazzkoncerten.
2022-11-04Az alsós kisdiákok hamarosan a konténerépületben tanulhatnakA kulcsi Fekete István Általános Iskola bővítése és felújítása 2022. július 11-én kezdődött el. Azóta a diákok egy része a faluház emeletén tanul, és az iskolai étkezés is a faluház nagytermében történik. Azonban az építkezés előrehaladtával hamarosan szükség lesz további osztályok oktatásának kiszervezésére. Így az alsós kisdiákok a Nap Háza területén kialakított moduláris épületben fognak tanulni.
2022-11-03Főhajtás a múlt előtt2022. október 31-én a kulcsi katolikus templom melletti emlékműnél hagyományos ünnepi tiszteletadásra gyűltek össze a település lakói.
2022-10-27Harminc mázsa ponty az év utolsó telepítésénHárom helyszínen, összesen harminc mázsa háromnyaras pontyot telepített a térségi Duna-szakaszon október 26-án, szerdán délelőtt a Horgászegyesületek Velencei-tavi és Dunamenti Szövetsége.
2022-10-27Két komoly traktorral bővült a gépjárműparkA Magyar Falu Programot kimondottan a kistelepülések helyben megjelenő igényeire szabták. Kulcson a program révén legutóbb elnyert támogatásból a falu karbantartáshoz nélkülözhetetlenül szükséges eszközöket vásároltak.
2022-10-26Elismerték a gyerekekért végzett kimagasló munkátHarmadik alkalommal rendezték meg Kulcson október 24-én, hétfőn délután a Gyermekeinkért elnevezésű szavazás eredményhirdetését és a díjátadó ünnepséget. Közel 900 voks érkezett és közel 80 fő fáradozásait, munkáját köszönte meg ily módon a szavazataikkal a kulcsi közösség.
2022-10-25Utánozhatatlan ünnepi látvány és hangulatOktóber 23-án minden évben fáklyás felvonulással emlékeznek Kulcson az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire.
2022-10-22Gyerekszemmel '56 (képaláírás)A legtöbb óvodában megemlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről. Így történt ez a kulcsi Százholdas Pagony Óvoda esetében is. (nem teljes szöveg)
2022-10-20Tudatosan fejlesztenek. Komoly megyei források és tudatos fejlesztési politikaOktóber 19-én, szerdán délelőtt nagy jelentőségű szerződés aláírásának helyszíne volt a kulcsi polgármesteri hivatal épülete. Dr. Molnár Krisztiánt, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökét Jobb Gyula, Kulcs település polgármestere köszöntötte.
2022-10-17Régóta várták már az ivóvizet. Kiemelkedő jelentőségű közműfejlesztés KulcsonKulcs Községi Önkormányzat képviselő-testülete a közelmúltban örömmel tájékoztatta a lakosságot, hogy a 2021-ben elindított víziközmű-fejlesztés keretében egy újabb ivóvíz-gerincvezeték kiépítése készült el. A fejlesztés 185 ingatlant érint, segítségével 560 lakos juthat egészséges vezetékes ivóvízhez ezentúl.
2022-10-03Író-olvasó találkozók, előadások, foglalkozások„Esély – Egyenlőség – Könyvtár!” mottóval várja az olvasókat az idei országos könyvtári napok rendezvénysorozat október 3. és 9. között.
2022-09-16Nyugdíjas terefere és bográcsozás. Nyugdíjasnap van a mi utcánkban - szólt a dallamSzeptember 14-én, délelőtt 10 órai kezdéssel remek hangulatú rendezvényre várták a Kulcsi Szociális Intézménybe a helyi nyugdíjasokat a szervezők. A Terefere címmel megrendezett eseményre kötetlen ismerkedés és beszélgetés ígéretével invitálták az érdeklődőket.
2022-09-16Játszóterek, amelyek az egész családnak szórakozást kínálnakA gyerkőcök fejlődésében kulcsfontosságú szerepük van a játszótereknek. Hasznos, ugyanakkor költséghatékony program több ilyen gyerekparadicsomot végiglátogatni. Most a dunaújvárosi és a környékbeli településeken lévő játszóterekről szóló cikksorozatunk következő állomásához érkeztünk.
2022-09-14A gyülekezet ereje. "Szószékcsere" programSzeptember 11-én, Kulcson 9 órától, Rácalmáson pedig 10 óra 30 perctől a református gyülekezet tagjai nem mindennapi istentiszteleten vehettek részt. Vendég igehirdető állt az istentiszteleten a gyülekezet előtt. A hit­élethez kapcsolódó, havi rendszerességű kulturális különlegesség a szószékcsereprogram keretén belül valósul meg.
2022-09-13Pergetős horgászok barátságos versengése. Baráti pergetőstalálkozót tartottak a kulcsi vizekenKulcson a hajóállomáson rendezték meg a hétvégén a III. Kulcsi Pergetős Találkozót. A horgászok körében népszerű viadalon tizenkilenc páros versengett.
2022-09-13A Jazz P'Art újabb fellépése a hajóállomásonIsmét a gourmet-k gyülekeztek szeptember 11-én, vasárnap este a csodásan felújított kulcsi hajóállomás teraszán, hogy a Jazz P’Art újabb eseményén kényeztessék ízlelőbimbóik mellett a fülüket is a Nagy-Babos Rebeka Quartet koncertjén.
2022-09-12A szokásosnál is nagyobb érdeklődés a bolhánNyáron mindenki szabadságon van, ezért a Kulcsi Kosár Kézműves és Bolhapiac szervezőinek az a tapasztalatuk, hogy kánikulában kisebb a vásárlói kedv is. Ezért nyáron nem tartanak vásárt, csak szeptembertől települnek ki havonta a faluház elé.
2022-09-07Már évek óta dolgoznak a megoldáson. Az óvoda nem tud több kisgyermeket fogadniKulcs lakosságszáma egy évtized alatt megközelítően ezer fővel gyarapodott. Ez nagy büszkeséget és egyben rengeteg feladatot is jelent az önkormányzat vezetőinek.
2022-09-02Kulcson rendhagyó évnyitó volt. Letették a kulcsi iskola új szárnyának alapkövétRendhagyó tanévnyitót tartottak Kulcson a Fekete István Általános Iskolában augusztus 31-én, szerdán délután. Ugyanis több mint 1,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból bővül az iskola épülete és az új szárny alapkőletételi ceremóniáját beleszőtték az évnyitó ünnepségbe.
2022-09-01Letették a kulcsi iskola új szárnyának alapkövét (képaláírás)Rendhagyó tanévnyitót tartottak Kulcson a Fekete István Általános Iskolában augusztus 31-én, szerdán délután. Ugyanis több mint 1,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból bővül az iskola épülete és az új szárny alapkőletételi ceremóniáját beleszőtték az évnyitó ünnepségbe.
2022-08-22Együtt, összefogva ünnepelt a kulcsi közösségKulcs hagyományos Szent István napi programokkal várták a lakosságot augusztus 20-án a hajóállomáson. A polgármester köszöntője, az újkenyér megszelése, evezős vízitúra, közös ebéd, gyermekeknek és felnőtteknek kulturális programok- mind szerepeltek a tervekben.
2022-08-19Bevethető keresőkutyák, kiképzőterep, programokEgy fontos és jelentős együttműködési megállapodást kötött a Fejér Megyei Önkéntes Kutató Mentőalapítvány és a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet augusztus 17-én, szerdán.
2022-08-17Ez már a nyolcadik maratoni versengés voltA kulcsi Horgász és Természetvédő Egyesület augusztus 13-ára szervezte meg nyolcadik alkalommal maratoni horgászversenyét.
2022-08-16Pergető triatlont tartottak a hétvégén KulcsonSokéves hagyomány szerint Kulcs adott otthont augusztus 13-án, szombaton a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) rendezésében megtartott XI. Pergető Triatlon harmadik fordulójának.
2022-08-13Szoknyás tábort tartottak a kikötőben. Vidámító és ránctalanító hatással járt az alkotásHosszú idő óta először, augusztus első hetében alkotótábort szervezett a Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület (KKKE). A program ebben az évben szűk körben zajlott, hiszen a Császár tanya mint megszokott helyszín, még továbbra sem alkalmas táborok szervezésére. Augusztus elején így a csoda szépen felújított hajóállomáson töltöttek egy igazán kellemes hetet.
2022-08-13Kézműves partvonal. Partvonal, ihletett tér a csodás Duna-partonNagyon közel a Duna-parthoz egy magánház udvarában néhány csoda ügyes lány létrehozott egy kis relax teraszt, vagy kis műhelyt, nyári konyhát, hűsölő placcot, bárhogy nevezhetjük, az mind megfelel a helynek.
2022-08-10Fejér megyei kupa: fordulatos mérkőzések, és meglepetésekAugusztus első hétvégéjén rendezték a Fejér megyei kupa első fordulóját, ahol a városkörnyéki együttesek is megmérettették magukat. Az őszi bajnokság rajtja előtt igen jó csatákat láthattunk, köztük több meglepetéseredménnyel. A mérkőzések hangulatára a baráti viszony volt a jellemző, például Nagyvenyimen és Mezőfalván is közös vacsorával zárták a felek a napot.
2022-08-08A vérkészlet pótlása ilyenkor a legfontosabbAugusztus 5-én délután a Vöröskereszt helyi alapszervezete véradást szervezett a kulcsi faluházban.
2022-08-04Biblia, angol és zene. Nemcsak testben, hanem lélekben is megérkeznekA Kulcs és Rácalmás Református Missziói Gyülekezet anyanyelvi tanárok közreműködésével angol nyelvű tábort szervezett augusztus első hetére helyi diákok részére.
2022-08-03Önbizalom ls erőnlét, ezért is jó szambát járni. Minden hétfőn Kulscra költözik a riói karnevál meg a szambaBármikor is mentem a kulcsi faluházba, soha nem ért még ilyen váratlan élmény. Egy dob hangja hallatszott: A dob hangsúlyos, magával ragadó, jellegzetes, eredeti ritmusa azt az ősi zenei kifejezésmódot idézi, amelyre brazil szambát táncoltak a hölgyek a falu közművelődési intézményében.
2022-08-02Jazz testközelből, a Balázs József Trió muzsikáltA Magyar Falu Program pályázati forrásainak köszönhetően koncertsorozatot rendezhetnek a Duna-part ihletett légkörében a megújult hajóállomáson Kulcson.
2022-07-25A tehetségek szárnyat kaptak a táborbanIdén nyáron meghívásos zeneművészeti tábort rendezett Kulcs Község Önkormányzata tehetséges helyi gyerekeknek.
2022-07-22Reformkorát éli most a település. Indul a reformkor az új projektekkel a községbenJelentős projektek kezdődnek az elkövetkező hetekben Kulcson, szám szerint hat. A feladatok száma és a beruházások összértéke példa nélküli a település életében, de kiemelkedő jelentőségű az egész térségben is. Olvasóinknak Jobb Gyula polgármester foglalja össze a projekteket.
2022-07-20Méltó hely lett a búcsúzáshoz a kulcsi temető. Korszerűsítették a katolikus sírkert ravatalozóját, szociális blokk és urnafal is készültA Magyar Falu program keretében megújult a kulcsi temető: százhelyes urnafalat építettek és megújult a ravatalozó épülete is. Nyilatkozik Jobb Gyula polgármester.
2022-07-16Vidáman együtt töltötték a napot. A Duna-parton vidámság és jó társaság találkozottHatalmas sikert tripláztak július 14-én a kulcsi hajóállomáson megrendezett III. Duna menti Nyugdíjas Találkozón.
2022-07-14Preventíven a löszpart védelmében. Preventíven gondolkodik az önkormányzat KulcsonTizenegy éve, egy januári hajnalon megállíthatatlanul elindult a kulcsi Hullám és a Deák utca nagy része a Duna felé. A legsúlyosabb kárt szenvedett utcákban 21 házat kellett elbontani, mert életveszélyessé váltak. A löszpart védelme azóta is állandó feladatot ad a település vezetőinek.
2022-07-13A kulcsi hajóállomás tanulságos és fordulatokkal teli történeteMúlt hét pénteken adták át Kulcson a több mint százmillió forintból megújult hajóállomást. Jobb Gyula polgármester a megnyitóbeszédében maga is hangsúlyozta – Oberrecht Tamás helytörténeti írásai alapján –, hogy a lakosság mindig is kötődött ehhez a helyhez.
2022-07-11Újra van élet a hajóállomáson. Újra él a hajóállomásBeszámoló a felújított kulcsi hajóállomás és vendéglő avatásáról, amelyen beszédet mondott Jobb Gyula polgármester és dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő.
2022-07-07Legendás felüdülés. Legendákat komponáltA település faluházában július 5-én 17 órakor Arcok és legendák címmel Kosztolányi György képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás.
2022-07-05Sok-sok kis horgász versenyzett. Horgászversenyt rendeztek a legkisebbeknekJúlius 2-án, szombaton a Kulcsi Horgász és Természetvédelmi Egyesület horgászversenyt rendezett gyerekeknek. A jelentkezők a Duna horgászboltban regisztrálhattak a versenyre.
2022-07-05Megkezdődik a munka az iskolábanA munkaterület átadásával, illetve az ezzel kapcsolatos hivatalos egyeztetéssel július 4-én délelőtt 9 órakor kezdetét vette a Fekete István Általános Iskola bővítésével és felújításával kapcsolatos projekt a településen.
2022-07-04Buszmegállós dilemmákA legnagyobb közösségimédia-felületen egy helyi csoportban jelentős számú felhasználótól érkező hozzászólással, lájkkal, vélemény- és eszmecsere alakult ki a Kulcs határában lévő 6-os úti buszmegállóval kapcsolatban. Mivel sok megszólaló hozzátette a véleményét, azt gondoltam, a sokakat érintő témában többen a nyílt színen is szeretnének kiállni véleményük mellett arccal és névvel az újságban. De a félszázat közelítő kommentekből csak egy valaki volt hajlandó velünk szóba állni.
2022-07-04Táboroznak a futball-szakosztály utánpótlásaiA helyi sportegyesület futball-szakosztálya focitábort tart egy-egy hétig az óvodás és a kisiskolás korosztálynak. A gyerekek a boldog vakáció során felszabadultak, hiszen nincsen iskolai kötelezettség, csak a szülők aggódnak, nekik komoly feladat a gyermekfelügyelet megszervezése.
2022-06-29Örömtáncolnak az egészségértMintegy húsz lelkes táncos vesz részt rendszeresen azon a szeniorörömtánc-foglalkozáson, amelyet Gyöngyössy Katalin oktató szervezésében tartanak minden kedden a kulcsi faluházban.
2022-06-28Közösséget összekovácsoló kulcsolódás voltKözösségi rendezvényre invitálták a kulcsikat a szociális intézmény területére június 25-én délelőtt 10 órától 24 óráig. Sok résztvevős, színes programok kínálatával várták az érdeklődőket a település civil szervezetei szombaton. Voltak sport- és helytörténeti programok, kézműves vásár, pónilovaglás, népi játékok, a Joy & Co kutyaiskola bemutatója, tüzes ételek viadala – nem kevesebb, mint tizennégy csapat részvételével –, és a nap végén neonparádés vidámság, diszkó is szerepelt a kínálatban.
2022-06-23Páros kiállítás nyíltA település faluházába június 20-ára kiállításmegnyitóra invitálták a művészetkedvelő érdeklődőket. A kulcsi alkotók, Fehérvári Anna és Beszedics István az életben is egy párt alkotnak. Ezért a festményeikből összeállított válogatást is közösen mutatták be a nagyközönségnek.
2022-06-15Vöröskeresztes munkájuk elismerést érdemeltKitüntették a vöröskereszt megyei önkénteseit, köztük a kulcsi és a nagyvenyimi alapszervezet vezetőit is.
2022-06-10Várja őket az iskolaAz óvodai élet lezárását jelképező ballagási ünnepséget június 3-án tartották a Százholdas Pagony óvodában Kulcson. Sok év után újra 4 csoportból, összesen 24 kisgyerek ballagott el a település nevelési intézményéből.
2022-06-10Magyar bajnok lett a három, kulcsi kislányMájus végén különleges országos eseményt rendeztek Debrecenben. A bajnoki címért versenyeztek a cheerleading-­csapatok, köztük a dunaújvárosi Spartan Cheerleading Sport­egyesületből is több összeállítás bemutatta gyakorlatát.
2022-06-09A Rácalmás húzta be a derbitA Fejér megyei labdarúgó-bajnokság III. osztályának Horfer Serleg déli csoport 29. fordulóbeli eseményei sem cáfoltak rá az eddig is fordulatokban bővelkedő harmadosztály küzdelmeire. A Rácalmás pedig megnyerte a Kulcs elleni derbit.
2022-06-04Trianonra emlékezve. Rendhagyó emlékezésKulcs önkormányzata a békediktátum aláírására emlékezve rendezvényt tartott június 3-án, pénteken dél­előtt 10 órakor a Büszkeségponton.
2022-06-03Fűnyírót nyertek a Magyar Falu ProgrambanMájus végén vehette át a kulcsi önkormányzat részéről Jobb Gyula polgármester és Pulai Tibor településgondnok azt az új fűnyíró traktort, amelyhez nemsokára megérkezik majd a párja is.
2022-05-30"A gyerekek és a családok a legfontosabbak"Május utolsó hétvégéjén gyerekzsivajjal, zenével, jókedvvel telt meg mind a két város közeli település. Amíg Kulcson szombaton, addig Rácalmáson vasárnap tartották az önkormányzati rendezvényeket.
2022-04-23Több mint ötszázmillió forint érkezik. Több mint ötszázmillió forint a kistelepülésekreA napokban hirdették ki a kormány Magyar Falu Programja által támogatást nyert települések listáját: ezúttal tizenötféle kiírásra pályázhattak az ötezer főnél kisebb települések.
2022-04-19"Jogunkban áll informálódni, majd a tények alapján dönteni"Kulcson az elmúlt időszakban előtérbe került a kérdés, hogy vajon milyen tevékenység fog folyni a Rózsahegy utcai volt K-Klinika illetve a Rákóczi utcai, hajdan volt egészségcentrumként működő ingatlanokban. Jobb Gyula polgármester kezdeményezésére április 13-án délutánra tájékoztatót hirdetett a helyszínre a volt klinika új tulajdonosa a Rózsahegyi utcában zajló beruházással kapcsolatban.
2022-04-12Oltári esküvőszezon. Nyári nászaink: már tavasszal érdemes elkezdeni a szervezéstMárciustól már mindenki lázasan készülődik, igaz a tavaszi esküvőre kicsit megkésve, de a kora és késő nyári időpontokra már tervezik az esküvőt. Ma már nem ritka, hogy az esküvőn kívül kerek évfordulókat is megünnepeljenek. Házassági évforduló, fogadalomtétel, születésnapi rendezvények, ballagások, diplomaosztók, babavárók vagy éppen a keresztelők is lehetnek a nagy bulik apropói.
2022-04-12A magyar irodalom legszebb versei hangzottak elKulcs önkormányzata a költészet napja alkalmából a témához illő rendezvénnyel szólította meg a lakosságot. Április 10-én, vasárnap 16 órára a faluházba várták a kulcsiakat.
2022-04-04Fej fej melletti küzdelem a végén. Kulcson szavazott a DUE rektora. Mozgóurna segített sok állampolgárnak. Úgy készült, mintha vizsga lenne. Kollégánk érkezett elsőként a 15-ös számű körzetbe. Ákos élet a lehetőséggel, és leadta szavazatátPártokra, képviselőjelöltekre szavazott április 3-án az ország, a rendszerváltás utáni kilencedik országgyűlési választáson. Emellett tartják az országos népszavazást a gyermekvédelmi kérdésekben. Ez az első alkalom, hogy a parlamenti választással egy időben népszavazást is rendeznek. Rácalmáson jegyzik a legnagyobb arányt
2022-03-31Nyáron elkezdődik. "A gyerekékrt érdemes, hisz ők az élet értelmei"Magyarország Kormánya március 28-án hozott rendelete értelmében több mint 1,5 milliárd forintos nemzeti támogatásból újul meg és bővül ki a kulcsi Fekete István Általános Iskola. A részletekről március 30-án, szerdán sajtótájékoztató keretében számolt be az iskola udvarán a kulcsi gyerekek és tanáraik gyűrűjében Jobb Gyula, Kulcs település polgármestere, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Mészáros Lajos országgyűlésiképviselő-jelölt, Szilágyiné Németh Sarolta, a Dunaújvárosi Tankerületi Központ igazgatója és Schinogl Ferenc iskolaigazgató.
2022-03-30A csapadék-elvezetésben nagyot lépnek előreJobb Gyula polgármester a község hivatalos közösségi oldalán osztotta meg azt az örömhírt, hogy jelentős összegű pályázati támogatásokat nyert el Kulcs.
2022-03-28"Elmesélte, milyen jó, hogy itt vagyunk" . "Egyet mondtunk és egyet gondoltunk"Március 27-én, vasárnap délután két órai kezdettel Kulcson, a Nap házában a 30 éve szabadon című rendezvénysorozat utolsó állomásán Farkas Lajos rövid előadását követően az Ismerős Arcok együttes koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők.
2022-03-18Véget ért a rekonstukciós projektEgy régóta fennálló probléma kapcsán történtek fejlesztések a közelmúltban Dunaújvárosban és környékén. Az ÉKDU 2 nevet viselő projekt zárórendezvényére 2022. március 17-én délelőtt került sor a Városháza „C” szárnyában.
2022-03-09A gyengébbik nem lett a férfi. Egyensúlyban lenniA Mezőföldi Híd Térségfejlesztési Egyesület szervezésében Soma Mamagésa Új nő születik című műsorát láthattuk a nemzetközi nőnap alkalmából vasárnap a kulcsi faluházban.
2022-03-07"A férfi a gyengébbik nem" (képaláírás)A Mezőföldi Híd Térségfejlesztési Egyesület szervezésében Soma Mamagésa Új nő születik című műsorát láthattuk a nemzetközi nőnap alkalmából vasárnap a faluházban. Az előadó sok más mellett arról is beszélt, hogy a mindannyiunkban lévő női minőségen áll a világ egyensúlya. (teljes szöveg)
2022-02-28Kolbásztöltő verseny és vidám mulatozás. Kolbásztöltő versengés karneváli hangulatbanGyakran csak tétlenül nézzük, ahogy őseink szokásai, hagyományai háttérbe szorulnak, és a felejtés örvényében eltűnnek. Kulcson február 26-án, szombaton mindent megtettek, hogy ne így legyen. Ugyanis a már harmadik alkalommal megrendezett disznótoros és kolbásztöltő verseny nagyszerű étkekkel karneváli hangulatú közösségi ünneppé nőtte ki magát.
2022-02-25Mézeskalács készül a szakkörben. Ezt jól kisütötték a kulcsi mézeskalács-készítőkA múlt év derekán Magyarország Kormányának támogatásával a Nemzeti Művelődési Intézet hirdette meg a Tudásunkkal kézen fogva a közösségekért elnevezésű felhívást. Annak keretében mézeskalács-készítő szakkör alakult Kulcson a faluházban az iskola diákjainak bevonásával és a helyi könyvtáros, Létay Ildikó közreműködésével.
2022-02-25"Az első gyermekes szülőket kívánjuk segíteni a döntésben"A neves Richter Anna Díjra pályázó Semmelweis Egyetem gyógyszerész-csapatát az a dr. Somogyi Orsolya szakgyógyszerész vezeti, akivel rendszeresen találkozhatnak a polgárok a rác­almási és kulcsi patikában is. A fiatal szakemberrel, aki már évek óta tanít is egyetemén pályázatuk alapötletéről, céljáról és a hosszabb távú tervekről is beszélgettünk. Voksolásra is buzdítunk, hiszen a díj közönségszavazása már jelenleg is zajlik.
2022-02-22Nők a nőknek, jótékonysági akció nőnapraAz elképzelés szerint a Kulcson élő rászoruló hölgyeknek szeretnének segítséget nyújtani nőtársaik.
2022-02-21Energikus sportkultúra-fejlesztés KulcsonSzinte egy év leforgása alatt három játszótér, továbbá fitneszpark és extrém pálya is épült Kulcson.
2022-02-16Új buszforduló épül a lakosság kényelméreA Közlekedésfejlesztési feladatok támogatása című kormányzati lehetőség keretében buszfordulót alakítanak ki Kulcson. Az új buszforduló kialakítására azért van szükség, mert a jelenlegi buszvégállomás a település belső részén található.
2022-02-09A kilenc évtized munkája tiszteletet érdemelA kilencvenedik születésnapja alkalmából szépkorú falubeli köszöntése Kulcson. Csavajda Gyulát Jobb Gyula polgármester köszöntötte.
2022-02-08Elkezdődött a téli műfüves megyei bajnokságA hétvégén elkezdődött a Fejér megyei műfüves téli labdarúgó-bajnokság. A sorozat kitűnő felkészülési lehetőséget kínál a tavaszi szezonra, ezenfelül olyan csapatok is találkozhatnak egymással, amelyek a bajnokságban eltérő osztályokban játszanak.
2022-02-02A kulcsi álmoknak mára már látványos eredményük vanKulcs polgármestere Jobb Gyula a település sikereit foglalta össze.
2022-01-18A kulcsi eredmények nem csupán egyéni bravúrok"A település fejlődése látványos, lépésről lépésre koncepciózus módon halad. Jobb Gyula polgármester évértékelőjének egyik vezérgondolata, hogy ezek az eredmények távolról sem csupán egyéni bravúrok. Sokkal inkább a közösségért dolgozó emberek teremtő munkájának közös eredménye, amelyet vezetőként az egyik legfontosabb feladata kiemelni és elismerni."
2021-12-29Karácsonyi csoda történt kicsike segítséggelA Segíteni jó Kulcs, az önsegítő kulcsiak célja, hogy a közösségi média segítségét is felhasználva kifejezetten karitatív élményeken keresztül építsenek összetartó és együtt tevékenykedő közösséget a településen. A csoport ünnepi programjáról.
2021-12-24Finom ízek, remek hangulatban. Ünnepi ízek és hangulat a halfőző versenyenHatodik alkalommal rendezték meg a Nap Háza és Hold Udvara elnevezésű rendezvényházban a gasztronómiai versengést Kulcson..
2021-12-20"Hosszú távon is lehet töltekezni a szeretetből"Beszámoló a Kulcson megrendezett adventi ünnepségekről.
2021-12-13Ma, Luca napján minden házimunka tiltólistán vanLuca-nap előestéjén a kulcsi önkormányzat a Kurtizánképző című stand up előadással várta a faluházban az érdeklődőket.
2021-12-10Megyei állatorvosi napot tartottak. Az állatorvos-társadalom találkozója Kulcson voltAz állatorvos-társadalom ismét Kulcson találkozott egy év kényszerű kihagyás után december 9-én, csütörtökön a XIX. Fejér Megyei Állatorvosi Napon.
2021-12-09Mérlegelés nélkül mindig segítőkész kulcsiakA vöröskereszt kulcsi alapszervezete a megszokott decemberi hajtásban éli az év végi mindennapokat. A vezetőt, Kaiserné Gödöny Erzsébetet kérdeztük munkájukról.
2021-12-08A Mikulás érkezésére teljesen megtelt a faluházA település önkormányzata szervezte a kulcsi Mikulás-buli elnevezésű rendezvényt az elmúlt vasárnap, december 5-én.
2021-12-08Megtapasztalni a segítségnyújtás jó érzésétA Segíteni jó elnevezésű kulcsi civil szerveződésről.
2021-12-06Még idén megújul az óvoda parkolójaKulcsi fejlesztések.
2021-12-03A nővé válást büszkeséggel jó megélni"A Magyar Vöröskereszt országszerte 500 iskolában több 10 ezer csomag intimbetéttel segít a menstruációs szegénységben érintetteken. A karitatív szervezet munkatársai úgynevezett RedCross­Box-okat helyeztek ki a programban részt vevő iskolákban. E piros ládákból az intézmény bármely tanulója kérhet egészségügyi betétet szükség esetén térségünkben is, az Arany, a Móra vagy a Pentele iskolákban és vidéken a kulcsi valamint a nagyvenyimi tanintézményekben egyaránt." Beszélgetés Feth Katalinnal, a helyi Vöröskereszt vezetőjével.
2021-11-24Megérdemelt kulcsi sikerGólokban gazdag mérkőzéseket láthattunk a Fejér megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság déli csoportjának 14. fordulójában is. A Sárszentágota tizenkettőt rúgott az utolsó előtti Dégnek. A Kulcs szomszédvári rangadót nyert. Csoportkép a kulcsi csapatról.
2021-11-20Összefogással egy közös cél érdekébenA kisapostagi Dunai Gyöngy Yachtkikötő és Bárka Vendéglő épületében tartotta alakuló ülését a Fejér Megyei Önkéntes Kutató Mentőalapítvány, amely kutató és vízimentő tevékenységével segíteni tudja a Fejér megyében élő és tartózkodó személyek magas színvonalú mentését és kutatását, többek között a Duna ezen szakaszán.
2021-11-17Régóta vágyott fejlesztések az új területekenKulcsi településfejlesztés. Új bölcsőde, új buszforduló, új parkolók. A Császár tanya hosszú távú bérletével a település egy évszázados múltú, autentikus rendezvényhelyszínt kap, amely állagmegóvó felújítását követően remek helye lehet a kolbásztöltő fesztiválnak vagy a helyi néprajzi kiállításnak is – mondta el Jobb Gyula, Kulcs település polgármestere.
2021-11-10A cél: jól működő jelzőrendszer kialakításaKulcson 2022. január 1-től az önkormányzat fogja ellátni az eddigi társulásban végzett szociális feladatokat. "A szolgáltatások helyszíne a Nap Háza és Hold Udvara elnevezésű közösségi ház lesz. Az ingatlanban az idősek nappali ellátása mellett a házi segítségnyújtás, a szociális étkeztetés, a család- és a gyermekjóléti szolgáltatás is helyet kap. Az intézmény élére a közelmúltban Adorjánné Bozsódi Irént nevezték ki. Vele beszélgettünk kinevezése kapcsán."
2021-11-09Szak- és hősképzés"A kulcsi Fekete István Általános Iskolában november 5-én, pénteken délelőtt tartották a szakképzési napot, amelyen az iskola minden tanulója különleges élménnyel gazdagodott."
2021-11-06Öt környező település fejlesztése„Települési környezetvédelmi infrastruktúra – fejlesztésekre” felhasználható támogatást kap Kulcs, Nagyvenyim, Iváncsa, Rácalmás és Kisapostag több mint százmillió forint értékben.
2021-11-05Az egyházi zene a Jóisten felé felemeli és nemesíti a lelketAz Adonyi Plébániaközpont munkáját Győri Balázs István plébániai kormányzó mellett ezentúl majd egy kántor is segíti. Beszélgetés Sudár Zoltán Simonnal.
2021-11-04A talajterhelési díj ritka, de nem friss adónemAz új szennyvízcsatorna-hálózat építése jelentős beruházás volt, a lakók nagyon várták a befejezését Kulcson, Rácalmáson és Dunaújvárosban is. A törvény szerint azonban, aki a rendelkezésére álló csatornára nem köt rá, az talajterhelési díj fizetésére válik kötelezetté.
2021-11-03Ijesztő lett, de ez volt a célIdén október 30-án Kulcs önkormányzata várta a kicsiket és nagyokat egyaránt a faluházban megrendezett, ingyenes halloweeni családi délutánra.
2021-11-03Gyerekbarát falu nem csak szóban, tettben isÚj játszóterek Kulcson.
2021-11-02Tisztelet a hősi halottaknakMegemlékezés Kulcson. Oberrecht Tamás önkormányzati képviselő szervezi hosszú évek óta a háborúkban elesett kulcsi hősi halottak tiszteletére az ünnepséget.
2021-10-28BecsengettekCsoportképek as dunaújvárosi és városkörnyéki általános iskolások elsős osztályairól.
2021-10-26Ne merüljön feledésbe a múlt!1956-os megemlékezés Kulcson. "Hagyományosan a kulcsi polgármesteri hivatal elől indult a fáklyás menet Jobb Gyula polgármester vezetésével. A menethez aztán csatlakoztak a helyi általános iskola diákjai, pedagógusok és Schinogl Ferenc iskolaigazgató is."
2021-10-12A fejlődő térségért"2021. október 11-én, hétfőn Fejér megyébe látogatott Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő dr. Molnár Krisztiánnak, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének meghívására. A kormányszóvivő asszony három település – Iváncsa, Kulcs és Nagyvenyim – közelmúltban megvalósult, illetve folyamatban lévő fejlesztéseit tekintette meg látogatása során."
2021-10-07Két napon át tartott a sikeres rendőri akció"Kétnapos rendőri akció zajlott térségünkben. Külön köszönet illeti Rácalmás, Kulcs és Adony önkormányzatát, amelyek támogatták ezen akció megszervezését, a résztvevők ellátását. A rend­őrök ezúttal a külföldi honosságú járművekre fókuszáltak."
2021-10-06A szakemberek odafigyelnek majd az igényekreBeszámoló a Kulcson október 1-jén megrendezett idősek világnapi ünnepségről.
2021-09-29Halálos ítélet hirdetése KulcsonA „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” nevező csoportosulás vezetői, akik - többi között – a gyanú szerint szeptember 11-én egy (Fejér megyei településen, Kulcson – a szerk.) találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait."
2021-09-24Újabb huszonegy buszt állítottak szolgálatbaTovább fiatalodik Fejér megye járműállománya. Az elmúlt hetekben 21 darab MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós autóbusz kezdte meg szolgálatát.
2021-09-17Pedagógusok elismeréseiA kulcsi faluházban szeptember 15-én tartották a kulcsi legjobb pedagógus szavazásnak az eredményhirdetését és az ehhez kapcsolódó gálaműsort.
2021-09-15A Rácalmás első győzelmeBeszámoló a Fejér megyei labdarúgó-bajnokság III. osztályának déli csoportjában zajló meccsekről, eredményekről.
2021-09-13A kulcsi jövő őreinek elismeréseket adnak átHiánypótló kezdeményezésként a helyi újság szerkesztősége szervezte meg azt az elismerést, amellyel azokat a kulcsiakat ismerik el, akik tevékenységükkel – a településen élők szavazatai alapján – a legtöbbet tesznek a kulcsi gyermekekért.
2021-09-09Civilek adtak civileknek hasznos adományokatA Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány több, a térségünkben tevékenykedő civil és egyházi közösségnek adományt adott át Adonyban.
2021-09-08A Kulcs megszerezte első pontjait a szezonbanSzeptember 5-én a 3. fordulót rendezték a Fejér megyei labdarúgó-bajnokság harmad­osztályának déli csoportjában.
2021-09-01Új eszközök az orvosoknak és a védőnőknekKulcs Községi Önkormányzat a Magyar Kormány felé benyújtott Magyar Falu Programban újabb pályázattal nyert el támogatást. A támogatás értéke mintegy egymillió-kilencszázhetvenkilencezer forint, amelyből a település egészségházában az orvosi rendelőket és a védőnői szolgálatot fogják felszerelni.
2021-08-27Zenés-táncos vigadalomEgy nagyszabású nyugdíjas-találkozót szervezett a kulcsi Vidám Emberek Közössége szerdán, ebéddel, tombolával, zenével és tánccal fűszerezve.
2021-08-25Pont nélkül az első forduló utánA Megyei III. osztály Horfer Serleg felnőtt bajnokságban az elmúlt hétvégén rajtoltak a csapatok. Az őszi fordulókra tizenhat csapat kvalifikálta magát, köztük két, Duna menti együttes, a Rácalmás és a Kulcs is helyet kapott.
2021-08-24Ünnepi vízitúrát rendeztekKulcs önkormányzata az államalapítás és I. Szent István emlékére a hajóállomáson szervezett egész napos rendezvényt augusztus 20-án.
2021-08-19Egész napon át a bot végén a kulcsi Duna-partonA Kulcsi Horgász és Természetvédő Egyesület augusztus 14-re szervezte meg hetedik alkalommal maratoni horgászversenyét.
2021-08-17Jó hangulatú vigasság lett a vasárnapi piacBeszámoló a kulcsi Kosár kézműves- és bolhapiacról.
2021-08-17Mezőfalvi és baracsi továbbjutásBeszámoló az augusztus 15-én megrendezett labdarúgó Fejér Megyei Kupa második fordulójáról.
2021-08-161Úton: Kulcsról AdonybaNyolcadik éve már, hogy Nagyboldogasszony ünnepe táján zarándokok ezrei indulnak el a Mária Úton. Így fejezve ki azonosulásukat a zarándoklat központilag meghirdetett szándékával. Augusztus 14-én térségünkben, Kulcsról Adonyba mintegy húszfős elszánt csoport zarándokolt a családok felelős férfitagjaiért.
2021-08-13Termékeny dunai alkotótelepAugusztus 6-tól 19-ig tizennégy művész alkot a kulcsi hajóállomáson a SKICC Művészeti Egyesület nemzetközi alkotótelepén
2021-08-12Visszaadták azoknak, akiktül eddig csak kaptakA Nap háza – Hold udvara Agroturisztikai és Rekreációs Központ rá eső részének felét Kulcs községnek adományozta a Carpe Diem Rekreációs És Általános Képzési Alapítvány. Beszélgetés Dóka Mariannával, az alapítvány elnökével.
2021-08-06Ihletőjévé válni képzőművészeti alkotásnak"Augusztus 6-tól 19-ig tizennégy művész alkot majd a kulcsi hajóállomáson a SKICC Művészeti Egyesület nemzetközi alkotótelepén. A tábor fővédnöke Jobb Gyula, a település polgármestere. – Az alkotótábor Kulcsra hazajön. Nemcsak azért, mert a művészek között van kulcsi kötődésű, hanem azért is, mert már rendeztek itt alkotótábort korábban az egyesület tagjai."
2021-07-23Megyei különleges gazdasági övezet2021. július 22-én aláírták a Duna mente – Fejér megye különleges gazdasági övezetéről szóló megállapodást Iváncsa és Rácalmás vezetésével, amelyet örömmel nyugtázott Kulcs és Adony polgármestere is, hiszen az együttműködésből olyan fejlesztési lehetőségek adódnak, amelyek a településeken élők érdekeit szolgálják.
2021-07-21Habfürdős családi program volt a nyári közösségi összejövetelA családi és a gyermeknapoknak hosszú évek óta fontos és biztos helye van a Kulcs Községi Önkormányzat rendezvénynaptárában. Mégis, az elmúlt időszakban a rendezvények nagy része elmaradt a pandémiával összefüggő korlátozások miatt, pedig az általános elszigeteltség okán a szokásosnál is jobban hiányoztak az ilyen jellegű találkozások a kulcsiaknak.
2021-07-19Családi és gyereknapA családi és a gyermeknapoknak hosszú éve óta fontos és biztos helye van a Kulcs Községi Önkormányzat rendezvénynaptárában. Mégis az elmúlt időszakban a programok nagy része elmaradt a pandémiával összefüggő korlátozások miatt, pedig az általános elszigeteltség okán a szokásosnál is jobban hiányoztak az ilyen jellegű találkozások a kulcsiaknak
2021-07-19Görbült a bot a pergetős bajnoki meneten KulcsonA hétvégén tartották a XXI. Csónakos Pergető Országos Bajnokság 3–4. fordulóját a Kulcs, Adony és Tass határolta szakaszon. Negyvenegy csapat küzdött kitartóan a változatos időjárásban, pedig volt vihar és fülledt kánikula is.
2021-07-1690 éves szépkorút ünnepeltek. 90 éves lett Töpi bácsi, őt köszöntötték KulcsonDr. Schiefner Kálmán 1931. július 15-én született. A jeles napon az ünnepeltet otthonában a 90. születésnapja alkalmából köszöntötték Kulcs Község Önkormányzata nevében.
2021-07-12Ajándékcunami volt a kulcsi horgászversenyenJúlius 10-én, szombaton, Kulcson Hullám utca alatti dunai partszakaszán a Kulcsi Horgász és Természetvédelmi Egyesület ismét versenyt rendezett gyerekeknek.
2021-07-09Időseknek kínálnak új ellátást. Egyetlen idős kulcsinak sem kell magányban élni2022. január 1-től Kulcs Község Önkormányzata önállóan végzi majd az eddig szociális társulásban teljesített feladatait. Így a család- és gyermekvédelemmel, a házi segítségnyújtással és az idősek nappali ellátásával kapcsolatos önkormányzati kötelezettségeknek helyi irányítással fognak eleget tenni a szakemberek.
2021-07-08A bizonyítványába írt jegy indította el a tanári pályánA helyi Fekete István Általános Iskola ének-magyar szakos tanáránál, Bere Rózánál jártam. Sokan talán kórustagként, vagy pont karnagyként, televíziós bemondóként, mesemondóként, tehetséges festőként ismerhetik Rózát, aki tanár minőségében hamarosan hivatalosan is nyugdíjas ­éveit kezdi majd, ennek apropóján beszélgettem vele a tanári pályájának negyven évéről.
2021-07-08A ravatalozó felújítására 30 milliót nyertekJúlius 5-én tette közzé Magyarország Kormánya a Magyar Falu Program keretében az önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése tárgyú pályázatok eredményeit. Ezzel kapcsolatban Jobb Gyula, a település polgármestere közleményt hozott nyilvánosságra Kulcs hivatalos közösségi média oldalán.
2021-07-06Felelős állattartásról a kulcsi gazdák szemévelA közösségi média felületeit böngészve feltűnt, hogy a gazdátlan, önsétáltató kutyák sokaknak okoznak kellemetlenséget, problémát a településen. Mint később megtudtuk, sok más mellett ez is közrejátszott a Kulcsi Gazdik Facebook-csoport létrehozásában.
2021-07-05A pergető horgászok a kulcsi Dunán versenyeztek a hétvégénA hétvégén Kulcs adott otthont a pergetős horgászok versenyének. Pontosan a X. Pergető Triatlon második fordulóját rendezték meg július 3-án és 4-én a településhez tartozó dunai szakaszon.
2021-07-02A vízitúrákkal aktív az evezős élet a DunánA kulcsi sportegyesület vízi sport és evezős szakosztálya a közelmúltban tartotta szezonnyitó összejövetelét.
2021-07-01Nyolcezer négyzetméter út felújítása kezdődik maKulcs község önkormányzata a közlekedésfejlesztési feladatainak támogatására elnyert pályázati forrás felhasználásával július 1-én megkezdi több utcát érintően az utak felújítását.
2021-06-28A nyüzsgő agora: ahol közösség is szerveződikEzúttal Kulcson jártunk egy rendkívüli garázsvásáron, ahol igazi kincseket találtunk.
2021-06-23A református harang is szól délidőben. Zúgó harangok: kettő ünnepli már a nándorfehérvári diadaltA Kulcs-Rácalmási Református Missziói Gyülekezet a Duna melléki Református Egyházkerület pályázatának segítségével felújította a kulcsi templomot, és a munkálatok legvégén a harang is megújult. Ennek köszönhetően Kulcson már nem csak a katolikus harang szól délidőben.
2021-06-22Egy hónapra munkaterületté válik a pagonyJúliusban zárva tart majd Kulcson a Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde. Jobb Gyula polgármester határozatban rendelte el, hogy ebben az időszakban történjen meg az intézményben – a szokásos karbantartási munkálatok mellett – az épület felújítása is.
2021-06-21Emlékezetes ballagás kulcsi hagyományokkalKét osztálynyi nyolcadikos búcsúzott tanáraitól és alma materétől, a kulcsi Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ballagási ünnepségén, június 18-án, pénteken délután.
2021-06-18Vezetékes ivóvíz: hat újabb utcában. Egy éven belül hat újabb utcában lesz ivóvízAz alapvető közművek létesítése jelenleg kulcskérdés Kulcson. Az ivóvízrendszer hiányával három településrész is érintett, de a polgármester korábbi nyilatkozata alapján minden lehetőséget megragadnak, hogy javítsanak a település infrastrukturális ellátottságán. Első ütemben 60 millió forint elnyert forrással tudnak gazdálkodni a céljaik megvalósításához.
2021-06-15Bőséges góltermés záráskéntJúnius 13-án, vasárnap befejeződött a Horfer Serleg labdarúgó III. osztály 2020/21-es idénye, ahol a déli csoportban a Nagyvenyim már korábban bajnokként ünnepelhetett, és a Bes­nyő is magabiztosan lett második. Az utolsó fordulóra már csak egy nagy kérdés volt hátra, ki foglalhatja el a dobogó harmadik fokát.
2021-06-14A sikerért a bolhapiacon is meg kell dolgozniKéthetente vasárnap reggel már rutinommá vált kilátogatni a településen megrendezett kézműves- és bolhapiacra. Így tettem június 12-én is.
2021-06-12Humorral is lehet gyógyítani. Egy igazi ápoló. aki humorral is gyógyítAz egyik kulcsi közösségimédia-csoportban figyeltünk fel egy érdekes nevű tagra, aki maga is érdekes embernek bizonyult a szó legpozitívabb értelmében. Beszélgetés Panda Krisztiánnal.
2021-06-10Nyitott a lehetőség a mielőbbi csatlakozásraVégre Kulcs lakói számára is megnyílik a lehetőség a szennyvízcsatorna-hálózathoz való csatlakozásra. A rákötéssel csökken a vízhasználatból adódó környezeti terhelés, és kiküszöbölhetővé válnak a helytelen szennyvízkezelés egészségügyi kockázatai.
2021-06-07Óvodások ballagtak a kulcsi pagonyban. Eljött az idő: bezáródik az óvoda kapuja, vár az iskolaA ballagás – bármely korosztályról legyen szó –, mindig megható rendezvény, könnyekkel és emlékekkel. Az óvodások ünnepsége ezek közül is a „leg”, hiszen ők most ballagnak először, és a már majdnem iskolás nagycsoportosok ünnepségét azért még erősen meghatározza az ovisokra jellemző cukiság-faktor. Ezért nem csoda, hogy fekete öves ballagási tudósítóként is csillogott a szemem sarkában egy-két könnycsepp a kulcsi pagonyban június 4-én, pénteken délután.
2021-06-07Kezdődhetenek a csatornahálózat-bekötések2021. június 7-től kezdődik a szennyvízcsatorna-rendszerhez csatlakozott ingatlanok rákötésének műszaki átvétele. A csatornahálózat-rendszer alkalmassá vált a településen keletkezett szenny­víz elszállítására.
2021-06-07Mindent megépít magának a sokoldalú kulcsi ezermesterKriston Gábor amolyan műszaki mindenes. A háza – amit maga épített – kerítését át tudja helyezni, ha vendégei jönnek, legyen hol parkolniuk. A garázsajtó a föld alá bújik, ha kinyílik, és onnan jön elő, ha zárul éppen. Épített már autót, motort, napelemes hajót magának, a fűnyírója távirányítású, figurákat fest a vízakna- tetőre, most pedig éppen a szörfdeszkára eszkábált villanymotort.
2021-06-05A nemzeti tragédiáról meghatóan. Tragikus, nemzetgyilkos sorsdöntésre emlékezveA trianoni békeszerződés megkötésének évfordulója alkalmával országszerte megemlékezéseket szerveztek június 4-én, így a kulcsi Büszkeségponton található emlékhelyen is.
2021-05-27A kulcsi rém aggasztó esete. 2033 nyarán kikerülhet a kényszergyógykezelés alólA kulcsi rém 2012. április 4. és 6. között brutális kegyetlenséggel megölte bátyját, nagyszüleit és apját. Anyját, nővérét és nővére barátját is összekaszabolta, de ők túlélték az ámokfutást.
2021-05-26Nyolcezer négyzetméter út felújítása kezdődik elAz utak állapotával kapcsolatban gyakran érkezik kritika a lakosságtól az önkormányzat vezetői felé Kulcson. A dinamikus fejlődés és a lakosságszám jelentős növekedése egyértelműen erőltetett tempót kíván a település közlekedési infrastruktúrájának fejlesztésével kapcsolatban is. Ezért az önkormányzat minden lehetőséget igyekszik megragadni, hogy kiszolgálja a lakosság szükségleteit.
2021-05-25A startzászlóra várnakAhogy már korábban olvashatták lapunkban, a Kulcson és Rácalmáson keletkező szennyvizeket a csatornahálózatból majd egy-egy új – Rác­almáson az elavult szenny­víztelepet kiváltó – átemelő, két, szintén új kiépítésű távvezetéken keresztül juttatja el a Hankook körforgójánál lévő átadási pontra.
2021-05-20Benne lesznek a tévében. A Vidám Emberek Közössége megint szerepel a tévébenA közszolgálati médiaszolgáltató Család’21 című műsorának stábja május 18-án ismét Kulcsra látogatott. Ezúttal az Ősz utcában forgattak. A 13. havi nyugdíj kapcsán szólaltatták meg a Vidám Emberek Közösség tagjait.
2021-05-18Hulladékot gyűjtött a közösség. Alapelvek: csökkentés, újrahasználat, hasznosításA hatékony hulladékgazdálkodás legfontosabb három alapelve a hulladékcsökkentés, az újrahasználat és az újrahasznosítás. Kulcson mindhárom területen tesznek lépéseket, az elmúlt hétvégén az újrahasznosítás, azaz a szelektív hulladékgyűjtés kapcsán szervezetek egy sikeres közösségi akciót.
2021-05-13Kulcskérdés a közszolgáltatás: víz, csatorna, építési szabályzatA közösségi médiában számtalan kérdés merül fel a lakosság alapvető szükségleteit kielégítő infrastruktúráról. Ezek közül a kulcsiakat leginkább foglalkoztatókra kerestük meg a válaszokat.
2021-05-11Színes lett a tulipán. Zöld tulipán - az udvarház falai színpompás figurárkat kaptakKulcson az Arany János utcában csupa vidám motívummal festik a kerítést. Valóban vidám esemény közepébe csöppentünk, ahol több generáció munkálkodott együtt, hogy az utca, és így a világ felé is eljusson gondolkodásuk pozitív üzenete, az életigenlő carpe diem-életérzés, ami mindenben a szépet, a jót, a szerethetőt keresi.
2021-05-11Kézműves és bolhapiac volt és lesz. Kincseket és remek hangulatot találtunk a Kosár kézműves és bolhapiacon vasárnapMájus 9-én, vasárnap délelőtt tavaszi napsütés köszöntötte a kulcsi Kosár kézműves és bolhapiacra érkezőket.
2021-05-08Hódok kártétele (képaláírás)Olvasónk hívta fel a figyelmünket a jelenségre, amelyet sajnos nem kizárólag Kulcson figyelhetünk meg a Duna-paron, hanem a folyó mentén szinte mindenütt: a hódok jelentős károkat okoznak a növényzetben, annyira megrágják a fatörzseket, hogy azok veszélyt jelenthetnek, rádőlhetnek az arra közlekedőkre is. Dunaújvárosnál, Rácalmásnál, Adonynál, Kulcsnál is megfigyelhetjük ezt az elkeserítő természeti rombolást, és semmit nem tudunk tenni ellene – sajnos –, mert a hód védett állat. (teljes szöveg)
2021-05-06Értékteremtés a Százholdas PagonybanA kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde már több ízben pályázott és nyert a Hankook Magyarország Kft. pályázatain.
2021-05-03Fejlesztések, tervek, változás és köszönetTöbb olyan megbeszélést tartott a közelmúltban dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, amely városunkat is érinti.
2021-04-27Faültetéssel és szemétszedéssel ünnepeltekMár másodszor ültetnek fákat a településen a Fogadj örökbe egy fát – Kulcs elnevezésű, a közösségi médiában szerveződött lakossági csoport közreműködésével.
2021-04-23Hol tart az iskola fejlesztés? Lokálpatrióta segítséggel 16 tantermes iskola készülhetA kulcsi Fekete István Általános Iskolában az évről évre egyre növekvő gyermeklétszám és az ebből eredő helyhiány méltatlan körülményeket teremtett tanárnak, diáknak egyaránt. Mert a jelenléti tanítás során oktatás folyik a pincétől a padlásig. Óriási szüksége van a városközeli kis településnek egy megfelelő színvonalú iskolaépületre.
2021-04-21Börze volt a javából. A kis község közösségi és kedvelt romantikus vásáraA használt cikkeket kínáló és a kézműves piacok között nagyon sok a hasonlóság. Bizonyára sokan kedvelik mind a két piacformát, amelyeknek közös pontja lehet a környezettudatos szemléletmód és az újrahasznosító megoldások is. Ezt ismerték fel a kulcsi Kosár Kézműves és Bolhapiac szervezői is, akik a két piaci formát egyesítve szerveztek hangulatos vásárt a város közeli kistelepülés központjában április 18-án, vasárnap délelőtt.
2021-04-16Tanultak, de vért izzadtakA koronavírus-járvány következtében kialakult helyzet miatt a szorongó gyerekekről számtalan televíziós és rádiós műsor, sok újságcikk szól. A közösségi médiában olvastam egy közeli ismerősöm véleményét, aki maga is pedagógusasszisztensként dolgozik a helyi óvodában és három gyönyörű iskolás kislány édesanyja.
2021-04-13Elszakadt a cérna a lakóknál. Nem lehet hiába a kulcsiak közös munkájaA közösségi média oldalakon két témában is közfelháborodást kiváltó eseményekről szereztünk tudomást, erről kérdeztük meg Jobb Gyula polgármestert.
2021-04-12"Leszögezném, Ön valamit nagyon félreértett"Jobb Gyula, Kulcs polgármestere is reagált Kálló Gergely közösségi portálra tett bejegyzéseire
2021-04-09Csodás születésnap. Mária néni 102 éves lett, születésnapján köszöntjükÁprilis 2-án különleges születésnapost köszöntöttek Kulcson. Ünnepség a járvány diktálta elővigyázatosságból most nem volt, de Mária nénit így is sokan felköszöntötték a 102. születésnapja alkalmából a közösségi oldalon.
2021-04-09Mi is volt ennek az értelme? Ezt nem hagyták szó nélkül a települések vezető képviselőiA Facebook Ad Library, a közösségi oldal fizetett tartalmait bemutató és elemző platformjának adatai szerint Kálló Gergely országgyűlési képviselő április 7-én több szponzorált tartalmat is közzé tett a közösségi portálon.
2021-04-08Alapos tisztogatásba kezdtek a civilek KulcsonAz illegális hulladéklerakók felszámolása ellen minden település megpróbál a rendelkezésére álló eszközökkel küzdeni. A környezetet szennyező és elcsúfító, engedély nélkül lerakott szeméthalmok kialakulása elleni törekvésben a Kulcs Községi Önkormányzat újabb eredményt ért el.
2021-04-01Közeleg az idei, ezúttal nem hagyományos óvodai beiratkozás határidejeItt az óvodai beiratkozások ideje. Minden intézmény hangsúlyozza, hogy tekintettel a veszélyhelyzetre, nem hagyományos módon történik a felvételi eljárás. Most a jelentkezési lapokat nem személyes ügyintézés során, hanem online, vagy papíralapon központi gyűjtő dobozba helyezve kell leadni.
2021-03-20A megyei harmadosztályban is folytatódnak mától a küzdelmekIzgalmas lesz a tavaszi szezon a Fejér megyei labdarúgó-bajnokság harmadosztályának déli csoportjában. A Nagyvenyim ismételné az őszi elsőséget, a Rácalmásnál és a Kulcsnál is dobogóközeli helyezésben bíznak.
2021-03-13Nemzeti ünnepünk gyerekszemmelMár nemzeti színű lobogókat lenget a szél, az emberek pedig kokárdát tűznek a ruhájukra. Mivel a gyerekek kíváncsiak, biztosan felteszik majd a kérdést: „Miért?” A legkisebbek is megismerhetik március 15-e történetét a saját nyelvükre lefordított egyszerű, az életkoruknak megfelelő meseszerű történetbe ágyazva. Mindez jobban megmarad bennük akkor, ha több élményt kapnak az adott témában, ezért játszottak, mesét hallgattak, szavalhattak és nemzeti színű tulipánokat készíthettek az óvodai online foglalkozáson a kulcsi Nyuszi csoportosok.
2021-03-12Traktort nyertek a horgászok. Közel négymillió forintot nyertek a horgászokA településen működő Kulcsi Horgász Egyesület nevű cilvil szervezet kommunikációért felelős megbízottja, Mérei Lajosné két jó hírt is megosztott velünk az elmúlt időszakról.
2021-03-11A Nap Háza - Hold Udvara új élete az idősek ellátásábanA Nap Háza – Hold Udvara nevű emblematikus épület rengeteg emlékezetes programnak adott helyet Kulcson. Immár önkormányzati tulajdonú ingatlanként ezentúl több céllal fog működni a település érdekében.
2021-03-08Nőnapon nyílik meg a virtuális tárlatA településről készült fotókból és képzőművészeti alkotásokból nyílik különleges tárlat március 8-án Kulcson.
2021-03-08Miért érdemes benézni egy jó virágboltba még a mai napon?a nőnapra tekintettel március 8-án, hétfőn a virágboltok nyitva maradhatnak, de utána ezeknek az üzleteknek is be kell zárniuk. Így hétfőn még mindenki nyugodtan beszerezheti a nőnapra szánt virágot, vagy a profi szakemberek által készített virágkötészeti termékeket, legyen az tavaszira hangolt növény- összeültetés, kopogtató, asztal- vagy ajtódísz, netán esetleg már a húsvéti dekoráció.
2021-03-06Kupakok Jázminnak. Kupakos közösségi adományBár közhelyes, hogy jó kapni, de még jobb adni, a kulcsiak ezt mégis így gondolják, és ez nagyon jó érzés – mondta Jobb Gyula polgármester, amikor egy dunaújvárosi rászoruló családnak március 5-én átadta a Kulcson elhelyezett műanyagkupak-gyűjtő kiürítése után összegyűlt kupakkal teli zsákokat.
2021-03-05Fontos cselekedni mielőbb. Szelektív kukát osztanak ki minden ingatlanhozA szelektív kukákat március végétől fogják tervszerűen kiosztani Kulcson a szolgáltatóval szerződésben lévő lakosok között.
2021-03-02Ha zavar az avar, ez a szabály. Ha zavar az avar Kulcson, ismét szabad elégetniFebruár 23-án Kulcs település jegyzője a tájékoztatta a lakosságot, hogy visszaállítja az avarégetésre vonatkozó rendelkezéseket azzal a változtatással, hogy az avarégetést – a más településről érkező ingatlantulajdonosok érdekeit is figyelembe véve –, hétfői és pénteki napokon délelőtt 8–10 óra és délután 16–20 óra között, szélcsendes időben engedélyezi.
2021-03-01Kulcsi fejlesztésekről. A bölcsődéstől a nyugdíjasig jut a fejlesztésbőlAz elmúlt hónapokban számos sikeres kulcsi pályázatról adtunk hírt olvasóinknak lapunk hasábjain. A település képviselő-testülete – bár a pandémia miatt nem tarthat testületi üléseket – a háttérben szorgosan dolgozik a polgármesteri hivatal dolgozóival a tavaly elnyert pályázatok megvalósítása, valamint további pályázati források elnyerésének érdekében.
2021-02-25Halálos vasúti balesetA baleset Rácalmás felé, az M6-os autópálya és a 6-os főút közötti vasúti átjáróban történt.
2021-02-25Most már tudjuk: így kell farsangolni virtuális térbenA koronavírus megjelenésével minden esemény az online térbe szorult. Ez a gyors átállás jelentős kihívást okozott szinte mindenkinek, a gazdasági élet szereplőinek éppen úgy, mint a közművelődési szakembereknek.A farsangi bál, jelmezverseny és kavalkád a gyerekek számára különösen fontos ünnep. Nagyon készülnek rá a kicsik és jelmez kivitelezésben résztvevő szülők egyaránt. Talán ezért lehet, hogy Kulcs és Rácalmás, a két szomszédos település is online jelmezversenyt hirdetett.
2021-02-24A kiszeégetés megszabadít minden bajtólA népi hiedelmek szerint a farsang után el kell űzni a telet. A Kulcsi Százholdas Pagony Óvodában mint minden évben, így idén is felelevenítették a kiszeégetés hagyományát a télűző népszokások közül.
2021-02-22Felszámolják az illegális lerakókat. Felszámolják az illegális hulladéklerakókatA Dunaújvároshoz közeli kis Duna-parti településnek is komoly gondot okoznak az illegálisan lerakott hulladékhalmok.
2021-02-22Végéhez közeledik a beruházás. Elhárult az új csatornahálózat működése elől az akadályAz épülő szennyvízcsatorna-hálózat építése jelentős beruházás, a lakók nagyon várják a befejezését. Sokan csak az építkezésekből adódó kényelmetlenségek miatt, de még többen azért, mert végre megnyugtatóan megoldódik számukra is a szennyvíz elszállítása.
2021-02-1116 utcában maradt a szemétA szokásos heti hulladék-elszállítás Kulcs tizenhat utcájában február 9-én elmaradt a szállítójármű meghibásodása miatt.
2021-02-05Értük van a parádé. Azonnal használható farsangi jelmezötletek és inspirációkAz óvodákban elérkezett a farsang időszaka.
2021-01-25Takarítás után iszapkotrás lesz. Elkezdődött a Kulcsi-öböl rehabilitációjaKulcsi és rác­almási horgászok, valamint a területileg illetékes halőri szolgálat munkatársainak részvételével a múlt héten megkezdődött a közel nyolc hektáros Kulcsi-öböl megtisztítása.
2021-01-23"Nekünk aztán valóban az életünk múlik az oltáson"A kulcsi bentlakásos, időseket és pszichiátriai betegséggel élőket gondozó intézményekben összesen hatvanan élnek, akiket huszonöt dolgozó lát el. Flaskárné dr. Hőnigh Magdolnát, az idősgondozással foglalkozó cég a Napfény 2001 Kft. tulajdonosát kérdeztük meg a vakcinával kapcsolatos tapasztalatairól.
2021-01-12A biztonság kulcsa. Ilyen rendszerről álmodik minden hazai településA térfigyelőrendszer műszaki átadóünnepségére gyülekeztek január 11-én, hétfőn reggel Kulcson 8 óra 30 perckor a helyi óvoda parkolójában az önkormányzati vezetők, a projektben közreműködő szakemberek, valamint a rendőrség és polgárőrség képviselői.
2021-01-11A cél az együttműködés volt. "Megkaptuk a lehetőségeket, egy újabb munkás év vár ránk"A 2020-as évet Jobb Gyula elsősorban a próbatétel, a beérés és a továbblépés évének tekinti. Mint az évértékelő interjú során mondta a kulcsiak polgármestere, a választást követő időszak első esztendejében a testületi tagok között a szerepek, feladatok elosztását, a jó együttműködés alapjainak megteremtését tűzte ki célul.
2021-01-09Közösségi kapocs. A református gyülekezet erős, összetartó közösségA Kulcs-Rácalmási Református Missziói Gyülekezetben Fodor István tiszteletes mellett a gondnoki tisztséget Polányi Tamás tölti be. Vele beszélgettünk a karácsonyi ünnepről, a kulcsi templom felújításáról, valamint arról, hogy miként élték, élik meg a bezártságot a közösség tagjai.
2020-12-30Szeretet és ajándék az időseknek is. Örömmel töltötték meg az idősek szívét isKulcsonn az adományozás és a rászorulókról való gondoskodás nem kapcsolódik szorosan ünnepekhez. Egyesületek, alapítványok, a vöröskereszt és több civil kezdeményezés is rendszeresen segít a nehéz helyzetben lévőknek.
2020-12-29Vigyél el és vegyél fel, ha fázolA Magyar Vöröskereszt Kulcsi Alapszervezetének aktivistái helyezték el a télikabátokkal, cipőkkel és takarókkal megrakott állványt a falu központjában még a karácsonyi ünnepek előtt.
2020-12-28Angyali küldetés csomagot vitt a betlehembeA kulcsi Segíteni jó elnevezésű csoport angyalai már novembertől készültek a nehéz sorsú gyermekek megajándékozására és az élelmiszer-adományok összegyűjtésére. Munkálkodásuk nyomán tíz kulcsi család kapott alapvető élelmiszerekből, édességből és ünnepi sütéshez szükséges alapanyagokból összeállított ajándékcsomagot karácsony előtt.
2020-12-17Közösségi megmozdulás, igazi kalákamunka voltA környezetvédelem kiemelt jelentőséggel bír a Dunaújváros közeli kis település önkormányzatának munkájában. Bár a program még csak tervezés alatt, a dokumentációja pedig még csak készülőben van, de már több, a témához kapcsolódó akciót is szerveztek.
2020-12-16Az égetési tilalomra keresték a megoldásokatAz égetés sok vita tárgya minden településen. A kulcsi önkormányzat felismerte, hogy nem egyszerű a rá váró feladat, ha az avar­égetésről van szó.
2020-12-15Kézműves- és bolhapiac, boldogságra hangolvaDecember 13-án délután a hivatalok és a faluház keretezte főtér ünnepibe öltöztetett körforgóját ismét árusok népesítették be, vasárnap délután 13 órától karácsonyi kézműves- és bolhapiacra hívták az érdeklődőket a szervezők Kulcson.
2020-12-11A jó szándék szebbé varázsolja a karácsonytA közösségi médián keresztül szerveződő karitatív kulcsiak már többször bebizonyították, hogy összefogással milyen sokat lehet segíteni. Most az év végi ünnepek közeledtével a szokásos élelmiszeradományok mellett rászoruló gyerekeknek fogják szebbé tenni a karácsonyt egészen különleges módon, de betartva minden járványügyi előírást is.
2020-12-02Kincsek és csodák a piacon. Használt kincsek és kézműves csodák vásáraNovember 29-én, vasárnap délelőtt a karácsonyi fényekkel feldíszített kulcsi faluház előtti téren várták az érdeklődőket az adventi bolhapiacra.
2020-12-01A kevesebb néha több. Mit ajándékozzunk - és mit ne - a gyerekeknek?Az ünnepi időszakra készülve fontos feladatunk az ajándékok beszerzése, sokan már most lázban égünk, hogy a kedves kötelességünket a lehető legsikeresebben teljesíthessük. Ezúttal a játékválasztással kapcsolatban kértünk segítséget a kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde egyik vezető pedagógusától, Holl Tamásnétól.
2020-11-18Nem álom többé. Közel félmilliárd forint forrás a kulcsi célokraA helyi általános iskola épületének bővítésről és a hajóállomás turisztikai fejlesztésének támogatásáról érkezett jó hírek után most újabb négyszázmillió forintot kap a kormányzattól Kulcs a céljai megvalósításához.
2020-11-14Másfél milliárd forintnál is több a településeknek. Több mint másfél milliárdbólTérségi fejlesztési igények támogatásáról döntött a kormány, több szomszédos településünk is nagy beruházások előtt áll. Dr. Galambos Dénes, Dunaújváros és térségének ipar- és területfejlesztésért felelős miniszterelnöki biztosa felidézte, egyeztettek korábban a szomszédos települések polgármestereivel, és Rácalmás, Adony, Kulcs, valamint Nagyvenyim fejlesztési elképzeléseivel a kormányhoz fordultak támogatásért.
2020-11-14Kétnyaras pontyok jövő karácsonyraBő egy hete számolhattunk be arról, hogy 30 mázsa háromnyaras, méretes ponty került a Dunába Kulcs, Rácalmás, Dunaújváros négy pontján, és máris egy újabb örömhírrel szolgálhatunk a horgászat szerelmeseinek.
2020-11-13Kamerák szolgálatbanTöbb éves tervezés, szakmai egyeztetések és sok órányi előkészítő munka ér révbe, mert novemberben elkészül Kulcson a település biztonsága érdekében egy új térfigyelőkamera-rendszer.
2020-11-12Szolgál majd: felújítják a református templomotSokan illetik a kulcsi református templomot a katolikus egyházi építmények kapcsán használt kápolna kifejezéssel. Pedig az egykor volt daráló 1951 óta református istentiszteleti helyként szolgálja a falut.
2020-11-10Olvasó kérdez a partfalról. "Sajnálom, hogy Kulcson a partfalmozgás bekövetkezett"Egy felháborodott olvasó írt levelet a „Partfalcsúszás Kulcson: 30 ember élettere van veszélyben” című cikkkel kapcsolatban. A levélíró azt sérelmezte, hogy a kulcsi Hargita utca lakóinak véleménye nem szerepel a megjelent írásban.
2020-11-07Újabb nagy volumenű pályázat. Turisztikai központ is leszNéhány nappal az iskolabővítési támogatásról kapott jó hír után, ismét óriási kulcsi diadalról értesülhettünk. Egy újabb nagy volumenű pályázatot hagyott jóvá a kormányzat.
2020-11-06Világháborús hősökre emlékeztek a hétvégénA borongós időjárás ellenére is sokan megjelentek október 31-én a kulcsi katolikus templom melletti emlékműnél, hogy leróják tiszteletüket a világháború kulcsi hősei előtt.
2020-11-04Egyik félnek sem jó az eredményEgy korábbról elhalasztott mérkőzéssel november 1-én, vasárnap fejeződtek be a Fejér megyei labdarúgó-bajnokság III. osztály déli csoportjának küzdelmei az őszi szezonban.
2020-11-02Kulcson megcsúszott a partfal. Partfalcsúszás Kulcson: 30 ember élettere van veszélybenMint ahogy arról sokan értesülhettek a kulcsi közösségi médiából is, a közelmúltban a szemétszállító teherautó alatt szakadt be az út a Hargitai és a Horgász utcák kereszteződésében.
2020-11-02Háromnyaras, méretes példányok érkeztekA Horgászegyesületek Velencei-tavi és Dunamenti Szövetsége (HVDSZ) munkatársai pontytelepítést végeztek a Duna középső szakaszán az elmúlt héten.
2020-10-30Kezdődhet az iskola felújításaNégyéves folyamat és kitartó munka gyümölcse érett be Kulcson. A település kormányzati támogatási kérelmet nyújtott be a helyi általános iskola felújítására, amellyel kapcsolatban pozitív döntés érkezett a napokban.
2020-10-29Sok munka van a csapategység kialakításában az őszi bajnokoknálA Fejér megyei labdarúgó-bajnokság III. osztályának déli csoportjában az elmúlt hétvégén egy elmaradt mérkőzés kivételével véget értek a küzdelmek. Az őszt az első helyen záró Nagyvenyim magabiztosan végig uralta a mezőnyt, csak két gyengébb meccse volt, ez szórt némi szeplőt a teljesítményére.
2020-10-22Nem felejtenek (képaláírás)Kulcson az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulójára létesült emlékműnél minden év októberében az óvodások fejezik ki tiszteletüket elsőként. Most is saját és a bölcsődések nemzeti színű zászlóival érkeztek a kulcsi gyerekek – a Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde Tigris csoportjának tagjai, hogy emlékezzenek. Mert ahogy a kulcsi Büszkeségpont központi emlékművén olvasható: „Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak…„ (teljes szöveg)
2020-10-12Isten éltesse a 90 éves Kató nénit!A kerek évforduló alkalmából Kulcs település polgármestere, Jobb Gyula is jó kívánságait fejezi ki Kiss Jánosnénak Kató néninek.
2020-10-07Gyaloglónap mozgással és pizzával. A kulcsi gyaloglónapon ragadós volt a jókedvA Kulcsi Baráti Kör vezetője Oberrecht Tamás a civil szervezet hagyományaihoz híven október 4-én, vasárnap újra megszervezte gyaloglónapi programjukat, amelyre mindenkit szeretettel hívtak és vártak.
2020-10-07Szoros, összetartó kapcsolatot ápolnakA szlovákiai Kulcsodon járt Kulcs település küldöttsége a közelmúltban.
2020-10-07Végre nem ázik be a tető az ovibanDr. Neumann Helga jegyző újabb pályázati sikerről értesítette Kulcs hivatalos közösségi média elérhetőségén a lakosságot.
2020-10-06Boldog születésnapot kívánunk Kató néninekA koronavírus-járvány most nem teszi lehetővé azt a közvetlen szülinapi ceremóniát, amit a kilenc évtized méltósággal és munkával megélt útja megérdemelne. Ezért a jeles évfordulót a hozzá közelállók valahogy másként szerették volna emlékezetessé tenni Kiss Jánosné számára.
2020-10-05Séta jókedvvel(képaláírás)A Kulcsi Baráti Kör és a Vöröskereszt helyi alapszervezete a hagyományaihoz híven október 4-én délelőtt újra megszervezte gyaloglónapi sétájukat a település legszebb részein. (teljes szöveg)
2020-10-03A szennyvíz elszállítása sürgető kulcskérdésA közösségi média aktivitások arról árulkodnak, hogy Kulcs település életében jelenleg talán a szennyvíz elszállítása az egyik legfontosabb kérdés, ami foglalkoztatja a lakosságot.
2020-10-01Most is érvényes: "idősebbek is elkezdhetik"Kulcson nemrégiben örömmel konstatáltuk, hogy az új játszótér szomszédságában létesített fitneszparkot bizony az idősebb generáció tagjai is szívesen látogatják
2020-09-28Megyei fejlesztési források, éves beszámolókFejlesztési forrásokról döntöttek, valamint a rendőrség és a katasztrófavédelem előző évi munkásságáról szóló beszámolókról is határoztak a Fejér Megyei Közgyűlés legutóbbi ülésén, amelyet a székesfehérvári megyeházán tartottak.
2020-09-21Pedagógusaikat ünnepelték meg. A legjobb pedagógusok ünnepe a lakosság szavazása alapjánSzeptember 17-én a kulcsi faluház különleges gálának adott otthont. Közel ötven tanárt, óvónőt, kisgyermeknevelőt, gyermekbarát felnőttet hívtak meg a kulcsi közélet szereplői közül, hogy a település lakói által megszavazott legjobb pedagógusokként ünnepeljék meg őket, mindezt a vírushelyzet indokolta minden elővigyázatosság betartásával.
2020-09-17Az emberszeretet motiválja ezeket az akciókatMarkovicsné Gizus és Hódosi Ági ötlete alapján szerveződik Kulcson a Segíteni jó elnevezésű, magánemberekből álló csoport, amelynek tagjai meglátják a környezetükben élő segítségre szorulókat és a település összefogó közössége segítségével megpróbálnak megoldást keresni.
2020-09-1624 órás pergetőverseny. Baráti találkozó és 24 órás tudáspróbaKulcsra a pergető horgászok szinte már hazajárnak. Két egymást követő évben is a településen rendezte a Magyar Országos Horgász Szövetség az Országos Bajnokság két fordulóját. idén pedig a sikereken felbuzdulva a kulcsi hajóállomás adott otthont az I. Kulcsi Pergető Találkozó helyszínének.
2020-09-15Karatnténban a kulcsi háziorvos. Karanténba került egy hétre a kulcsi felnőttek háziorvosaA kulcsi egészségházban az asszisztenstől több lakos értesülhetett már róla, hogy a felnőtt háziorvos nem dolgozik. Megkerestük dr. Fenyvesi Bélát, hogy első kézből kérjünk tőle hiteles információt a pihenője okáról.
2020-09-15Bolhapiac, a kincsek szigete. Egy piac, ahol a tárgyaknak múltjuk vanBolhapiacot rendeztek Kulcson is szeptember 13-án, vasárnap délelőtt a polgármesteri hivatal és faluház közötti téren.
2020-09-14Pergetők találkozójaA hétvégén rendezték meg az első pergetős találkozót a kulcsi önkormányzat szervezésében.
2020-09-10Megkérdőjelezték a pályázati munka sikerétKulcs vezetésének hosszú távú, összehangolt pályázatkészítő munkájának újabb gyümölcsét szüretelhetik, ezúttal az ovisok javára.
2020-09-07Óriási siker az óvodában az aszfaltra festett játék. Az ovisokat óvintintézkedésekkel és aszfaltjátékokkal vártákA közelmúltban a Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde nevelőtestületi értekezletet tartott, ahol két témával foglalkoztak a kisgyermeknevelők és az ovo nénik, a beszoktatással és a Coviddal. A rendhagyó évkezdéssel kapcsolatban Rendné Pocsai Izabellát, a kulcsi intézmény vezetőjét kérdeztük.
2020-09-07Már krónikus a helyhiány, így sajnos nem tudnak védőtávolságot tartani az iskolábanVéget ért a vakáció, elrepült a nyár. Szeptember 1-én a kulcsi iskolában is becsengettek. Ennek apropóján kerestük fel Schinogl Ferencet, a Fekete István Általános Iskola és AMI igazgatóját. Kérdeztük a nyári táborokról, a tanévnyitóról, de arról is, hogy mire számítanak a jelenleg naponta növekvő koronavírusos esetszámok miatt.
2020-09-07Fiatalság bolondság, de nem vandalizmusElég nagy vihart kavart az elmúlt napokban a különböző kulcsi közösségi média csoportokban, az egyik új, még át sem adott buszmegállóra felírt Dórika felirat.
2020-08-21Tények és vélemények a Szent KoronárólDr. Fehér András, a méltán elismert mérnök-koronakutató Tények és vélemények címmel beszélt a Szent Koronáról a kulcsi faluházban augusztus 19-én.
2020-08-19Gólzáporos sikerrel rajtoltak a kulcsiakA Fejér megyei labdarúgó-bajnokság harmad­osztályában is hétvégén rajtolt az új szezon, amelyet a körzetünkhöz tartozó csapatok két győzelemmel és egy döntetlennel zártak. A kulcsiak tulajdonképpen egy félidő alatt eldöntötték a találkozó sorsát, a nyolc gólt hozó meccs után a tabella élére is ugrottak.
2020-08-18Jó utakat szeretnénekA kivitelező cég, az M-E Konzorcium 2020 projektvezetője, Bíró Kornél tájékoztatása alapján augusztus 10-től megkezdődtek Kulcson a csatornázás utáni végleges útburkolat helyreállítási munkálatai a Sőtér sétányban, a Deák Ferenc utcában és a Bem utcában is, amelyet előreláthatóan 2020. augusztus 31-én fejeznek majd be.
2020-08-18Tanszereket gyűjtenek - mert segíteni tényleg jóA Segíteni jó Kulcs elnevezésű civil szerveződés a kulcsi faluházzal együtt tanszergyűjtési akciót szervezett.
2020-08-17Zarándoklat a világ egészségéért. 1Úton - a világ egészségéért keltek útra most a zarándokokAugusztus 15-én együtt mozdult Közép-Európa zarándokközössége. Térségünkben szombaton reggel Dunaújvárosból és Adonyból indult zarándoklat, amelyek találkozási pontja Kulcson, az Arany János utcai kereszt­nél volt.
2020-08-17Az időjárás is kedvezett a remek fogásokhoz. Ez a Duna méltó ünnepeA kulcsi Hullám utca alatti partszakaszon a felnőttek maratoni, 24 órás horgászversenye és ezzel együtt a kulcsi Duna-part ünnepe is reggel 8 órától vasárnap 8 óráig tartott augusztus 15-én, szombaton.
2020-08-14Ingyen kap tankönyvet 1,2 millió iskolás. Ingyentankönyv-programSzeptembertől minden általános és középiskolás ingyen kapja a tankönyveket. A Petőfi Sándor Általános Iskolában augusztus 5-én vették át a csomagokat, és mint azt Rideg István, az iskola igazgatója elmondta, hiánytalanul megkapták a könyveket a mintegy 430 diákjuk számára. Magyar András, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola igazgatója elmondta, ez nagy könnyebbséget jelent, sokat számít mind az iskolának, mind pedig a szülőknek. A vidéki iskolák közül a kulcsi Fekete István Általános Iskola és AMI tankönyvei már augusztus 4-én megérkeztek.
2020-08-10A sikeres pályázati munka hosszú folyamat. A pályázatokon való sikerhez stratégiai szemléletmód kellKulcs Községi Önkormányzata nem rendelkezik annyi bevétellel, amely a lakosság részéről felmerülő igények, fejlesztések megvalósításához elegendő lenne. Ezért elengedhetetlen volt, hogy a település vezetői más lehetőségeket keressen.
2020-08-05Buszos ámokfutás. Buszos ámokfutás a Kulcs és Rácalmás közötti úton2020. augusztus 4-én 5 óra 14 perckor bejelentés érkezett a rendőrségre, amely szerint Rácalmás és Kulcs településeket összekötő mellékúton, a menetirány szerinti bal oldali árokban, oldalára borulva láttak egy autóbuszt.
2020-08-05A Nagyvenyim a hajrában sok helyzetet kihagyva is győzöttBeindult a megyei futball­élet, hiszen a hét végén rendezték meg a labdarúgó Fejér Megyei Kupa első fordulóját.
2020-08-04Horgászatról és pályázatokról a közgyűlésenA Kulcsi Horgász és Természetvédő Egyesület augusztus 1-én a faluházban megtartotta éves rendes közgyűlését.
2020-08-01Ingyenes ruhabörzeKulcson a Vöröskereszt helyi alapszervezete minden évben háromszor szervez ruhaosztást a rászorulóknak, a július 30-án, csütörtökön délelőtt megrendezett idén már a második volt.
2020-07-29Állományerősítés (képaláírás)A Horgász Egyesületek Velencei-tavi és Duna menti Szövetsége hétfőn 1000 darab előnevelt, 15-16 centiméteres kecsegét helyezett el a Duna 1564 és 1630 folyamkilómétere között. A telepítés két ütemben zajlott, 500 darab kecsegét Kulcsnál, s szintén 500-at Dunaújvárosnál engedtek a folyamba. A szakemberek bíznak abban, hogy a jelenleg védett kecsegeállomány a közeljövőben ismét megerősödik, és újból fogható lesz a horgászok számára.
2020-07-24Rendelőfejlesztések és útfelújításokA Magyar Falu Program a kormány egyik legjelentősebb stratégiai programja, amely a kisebb települések fejlesztését szolgálja. Orvosi eszközökre a régióból a következő települések pályáztak sikeresen: Nagykarácsony Község Önkormányzata 2 964 910 forintot, Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata 2 912 017 forintot, Rácalmás Város Önkormányzata 2 940 196 forintot, Kulcs Községi Önkormányzata 2 989 179 forintot nyert. Az önkormányzati tulajdonban lévő út- és híd­építés, felújítás című kiírás sikeres pályázói Adony Város Önkormányzata a 29 993 515 forinttal valamint Daruszentmiklós Község Önkormányzata 14 996 257 forinttal.
2020-07-20Megyei keretből valósulnak meg a kötelezőkA megyei pénzügyi keret közgyűlés, amelyet a Fe­jér megyei önkormányzat működtet, minden évben pályázatot ír ki a megye települései számára, elsősorban a kötelező feladataik ellátásához és pályázatok megvalósításához szükséges pénzügyi forrás biztosítása céljából.A döntés alapján nyolc, Fejér megyei település mellett a régióból Kulcs Községi Önkormányzat ingatlanvásárlásra szociális, idősek nappali ellátására és gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatok elvégzésének céljára 10 millió forint támogatásban részesült.
2020-07-15EGyütt utaztak a Lóca együttessel. Nagy siker volt a Lóca együttes koncertjeJúlius 14-én, kedden délelőtt teljesen megtelt gyerekekkel a faluház Kulcson. A kecskeméti, három tagú Lóca együttes népdalokra, népzenei feldolgozásokra, mondókákra és játékokra épülő műsorára sok érdeklődő mellett eljöttek a helyi óvodások és bölcsődések is.
2020-07-15Ökogerilla házaspár nyomában. Egy ökogerilla házaspár nyomában jártunkVan egy házaspár, a Szepessyék, akik nyomában a szemetes területek megtisztulnak. Belső indíttatás vezérli őket, nem más helyett, hanem maguk miatt kezdték felszámolni a hulladékkal szennyezett területeket közvetlen környezetükben éppúgy, mint ahogy bármerre, ahol járnak.
2020-07-14Játszótéri illemtan. Diplomáciára és illemtanra a játszótereken is szükség vanVégre készen lett a várva várt új játszótér Kulcson.
2020-07-13Horgászok versengtek karantén után. Horgászverseny palacsintával2020. július 11-én, szombaton gyermek-horgászversenyt rendezett a Kulcsi Horgász Egyesület, a település Hullám utca alatti dunai partszakaszán.
2020-07-13Reneszánsz a futballéletbenÓcsai Norbertet Horvát László váltotta az elmúlt év szeptemberétől a Kulcsi Sportegyesület futballszakosztályának felnőtt csapatát irányító vezető edzői posztján. Horváth László a lépésről lépésre haladás híve, a körülményekre is nagyon figyel, de a csapatépítés is kiemelt szempont edzői munkájában.
2020-07-10Vízre szálltak a Jármai-túra részvevői. Kalandos túrára indultak Jármai Károly emlékéreIdén ismét vízre szálltak, már ötödik alkalommal a Jármai Károly Csepel-sziget-kerülő vízitúra evezősei. A négynapos program kényeztető napsütésben startolt el huszonöt résztvevővel a kulcsi hajóállomásról.
2020-07-04Elkezdődött a buszmegálló felújításaKulcs önkormányzatának megbízásából 2020. június 30-án megkezdték a Kossuth Lajos utcában elhelyezkedő két buszmegálló felújítását.
2020-07-04Dolgozói önkéntes programban nyert (kishír)Kulcs óvodájának a Hankook Tire Magyarország Kft. 610 ezer forint támogatást nyújt a falburkolat kiépítésére. (teljes szöveg)
2020-06-2915,5 milliós adonyány a közösségnek. Patriotizmus jeles: több mint 15 millió adományÜgyvédi ellenjegyzéssel megállapodást kötött Kulcs Községi Önkormányzata és a Carpe Diem Alapítvány. Az egyezség tárgya a Nap Háza és Hold Udvara rendezvényház alapítványi tulajdonban lévő részének átruházása volt. A Carpe Diem Alapítvány ingatlan részének felét ugyanis a településnek adományozta, a másik felét pedig az önkormányzat megvásárolta az alapítványtól.
2020-06-25Pályázhatnak az idősbarát önkormányzatokSzeptember 10-én éjfélig lehet pályázni az Idősbarát Önkormányzat Díjra, amelynek pénzjutalmát idén egymillióról másfél millió forintra emelték. Kulcson a szépkorúak soha nem unatkoznak. Sokat tesznek a településért: szaletlit festenek az új játszótérre, parkokat csinosítanak, palacsintát és fánkot sütnek a gyerekeknek, kulturális műsorokkal színesítik a kulcsi rendezvényeket. Egy nyugdíjasklub és egy civil csoportosulás – a neve Vidám Emberek Közössége – is működik az idősebb korosztálynak.
2020-06-22Új játszóteret avattak. Gyermeksereg vette birtokba a frissen átadott játszóteretJúnius 20-án délelőtt Kulcson felavatták a közösségi parkot.
2020-06-22Ajánlatok szünidőreSzámtalan családnak a nyári tábor most nem csak lehetséges opció, hanem a nélkülözhetetlen gyermekfelügyelet megszervezésének egyetlen lehetséges módja.
2020-06-15"Köszönet a szülőknek, hogy mellettünk álltak"Tavasszal a pandémia idején az általános iskolai és óvodai ballagások elmaradásanak keserű, de reális lehetőségével is számolni kellett. Ám június 12-én, pénteken délután mind a két, kulcsi nevelő és oktató tevékenységet végző intézményből elbúcsúzhattak a legidősebb gyerekek, ahogy sok ezer társuk is szerte az országban.
2020-06-12Vöröskeresztes kitüntetés a kulcsi segítőkész önkéntesekJúnius 9-én kora délután Kulcson a polgármesteri hivatal dísztermében a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége Csikai Zsuzsanna részére a Vöröskeresztes Tevékenységért Kitüntetés Bronz fokozatát adományozta.
2020-06-10Munkában a köz kertészkedőiA kulcsi szoborpark növényzetének fenntartási munkái folyamatosan haladtak a járványhelyzet idején is, hála a Vidám Emberek elnevezésű közösség elkötelezett tagjainak. De követőik a közösségi helyek virágosításában egyenlőre Kulcson kevéssé akadtak.
2020-06-10Hagyományos ballagás nem, helyette búcsúztatóAz iskolák működést szabályozó kormányrendeletről már sokat hallhattunk, de a tanulófelügyeleten és a gyermekétkeztetésen túl is van egy nagyon fontos kérdés, amely a bölcsődétől az iskoláig minden nevelési és oktatási intézménybe járó gyermeket érint – ez a ballagás.
2020-06-08Élmények, finomságok és játékok a lurkóknakAz országos Enni adok doboz megmozdulás helyi önkénteseinek kezdeményezésére alakult a Segíteni jó Kulcs csoport.
2020-06-05Egy tölgyfa elültetésével őrzik Trianon fájó emlékét és örökségét az ifjú kulcsi szívekbenA trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést június 4-én délután Kulcs Büszkeségpontja mellett álló emlékműnél.
2020-06-03Öt projekten is dolgoznakA pandémia sok tekintetben lelassította a mindennapokat, ám Kulcson úgy tűnik, más szelek fújnak. A városközeli település rohamléptekkel fejlődik, amit még a koronavírus sem tudott megakasztani.
2020-06-02Nyertes pályázatból fejlődik az egészségházAz Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című felhívásra még az előző önkormányzati ciklusban, 2016-ban benyújtott, nyertes pályázatnak köszönhetően Kulcs 100 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el, amelynek egy részét az önkormányzat a felnőtt háziorvos számára nélkülözhetetlen eszközök beszerzésére fordított. A használati tárgyak átadására május 26-án délelőtt került sor.
2020-05-19A Százholdas Pagonyban újra élet vanAz új típusú koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések során Kulcs polgármestere, Jobb Gyula korábban rendkívüli szünetet rendelt el a Százholdas Pagony Óvodában és Bölcsődében.
2020-05-19Évtizedes hibát hoztak helyreA helyi horgászegyesületek és a település önkormányzata összefogásával bezárták a kőgátat Kulcson.
2020-05-14Kevesen kíváncsiak a koronavírustesztjükreFejér megyében május 7-én vette kezdetét a Semmelweis Egyetem által szervezett vizsgálat, így a többi között Kulcson is szűrővizsgálatot végeztek a faluház emeletén az egyetem munkatársai.
2020-05-11Nagyon sikeres véradás voltA Magyar Vöröskereszt Kulcsi Alapszervezete május 7-én délutánra a település faluházában véradást szervezett.
2020-05-09Ha a maszk nagy az apróknakA védőnői munka május 3-ig csak nagyon szigorú szabályok szerint, szinte kizárólag csak telefonos és online tanácsadással működött a járványhelyzet miatt. A kulcsi szolgálat két munkatársa, Danka Edit és Radnó-Kovács Zita sem látogathatták a családokat a szokásos módon.
2020-04-30Az élet nem állt meg a veszélyhelyzetben semJobb Gyula polgármester Kulcs hivatalos közösségi média oldalán tájékoztatást tett közzé a veszélyhelyzet kezelésével összefüggő aktuális önkormányzati intézkedésekről.
2020-04-27Négy új bölcsődét kap a térségMolnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke 2020. április 24-én nyilatkozta, hogy 2,75 Mrd Ft összegű, tizennyolc Fejér megyei települést, köztük Adonyt, Baracsot, Kulcsot és Mezőfalvát, érintő bölcsődei fejlesztés valósul meg
2020-04-27Örömmel fogadott óvintézkedésekA koronavírus járvány terjedése miatt Kulcs önkormányzata is megtette az óvintézkedéseket
2020-04-27A beiratkozás megvolt, már csak a gyerekzsivaj hiányzikPálinkás Tiborné, a rác­almási Manóvár Óvoda és Bölcsőde, Rendné Pocsai Izabella, a kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde intézményvezetője és Steinmann Katalin, adonyi vezető óvónő nyilatkozott arról, hogy a járvány helyzetben hogyan történik az óvodai-bölcsődei beiratkozás
2020-04-25Húsz mázsa kétnyarasAz éves halgazdálkodási ütemtervének megfelelően, a tavaszi haltelepítési program részeként csukaivadékokat és kétnyaras pontyokat telepítettek a HVDSZ szakemberei az elmúlt napokban a Horgászegyesületek Velencei-tavi és Duna menti Szövetsége által kezelt dunai folyamszakaszon. A részletekről Dualszky-Kovács István, a HVDSZ alelnöke számolt be.
2020-04-24Idős ember lett a lángok áldozata. Emberéletet követeltek a lángok tegnap KulcsonKulcson a Radicsa utcában egy körülbelül harminc négyzetméteres melléképület gyulladt ki, majd teljes terjedelmében égni kezdett április 23-án, csütörtökön kora délután.
2020-04-14A nyuszi ebben az évben skype-on jöttNagyon sokan, ha korlátozottabb keretek között is, de tartják a húsvéti hagyományokat. A falvakban most is számos helyen megadják a módját.
2020-04-11Nagyobb szeretetben lehet részünk, mint valaha reméltükHa arra gondolunk, hogy mennyiféle családból származunk, és hogy ott hányféle dolgot mondtak nekünk Istenről, Jézusról, vagy lehet hogy egyenesen tiltották, akkor igen nehéz lehet „felnézni” Krisztusra. Fodor István (kép) református lelkész érveit ismerhetik meg a kételyekkel küzdő olvasók is az ünnep kapcsán.
2020-03-30A kormányzati ajánlásoknak megfelelően szervezik az életetMárcius 28-tól tovább szigorodtak a koronavírus-fertőzés elkerülésére hozott kormányzati megelőző intézkedések. Kitekintés a városkörnyéki településeken.
2020-03-28A bajban összefogtak és szájmaszkgyártásba kezdtek a kulcsiak, mert a szükség úgy hoztaKulcson több önkéntes kezdeményezés is elindult az elmúlt időszakban. Két lelkes kulcsi önkéntes Sárosiné Csizmadia Rozália és Vízi Rita, akik felajánlották, hogy minden felnőtt kulcsi lakos számára elegendő szájmaszkot varrnak.
2020-03-27Most látszik, milyen erős a települési közösségSok más településhez hasonlóan, Kulcson is megalakult a koronavírus-fertőzés megelőzésére létrehozott bizottság. Jobb Gyula polgármester a képviselő-testülettel karöltve, szoros együttműködésben dolgozik a helyi oktatási és egészségügyi intézmények vezetőivel.
2020-03-26Egyetlen támogatásra szoruló sem marad magára ilyen vészterhes időben a községbenPéczi Eszter tősgyökeres kulcsi lakos, aki a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett egyetemi tanulmányok okán került kényszerpihenőre.Az egyik közösségi oldalon tette közzé felhívását, miszerint szívesen segít a bevásárlásban vagy a gyógyszerek kiváltásában olyan idős embereknek, akik segítő családtag vagy rokonok hiányában, az otthon vállalt önkéntes karantén idején támogatásra szorulnak.
2020-03-18Bezárt a kulcsi eü-központ (kishír)A veszélyhelyzet miatt miniszteri utasításra a tervezett ellátásokat halasztani kell, így ellátásra csak sürgős szükség miatt, életveszély elkerülése érdekében kerülhet sor, az intézmény nem rendelkezik sürgősségi osztállyal, ezért (2020.) március 16-án bezárt a kulcsi egészségügyi központ (teljes szöveg)
2020-03-17Védekezzünk hatékonyanTöbb, környező településen is bezárták a bölcsődéket, óvodákat a koronavírus elleni védekezés minél hatékonyabbá tétele érdekében.
2020-03-16Mától zárva vannak az iskolák2020. március 16-tól a koronavírus járvány terjedése miatt bezártak a dunaújvárosi iskolák is. A kormány pénteken este úgy döntött, hogy hétfőtől távoktatás formájában biztosítja a közoktatást.
2020-03-14Március 15-ei kokárda: az ovisoké a legszebb (képaláírás)Egy ünnep akkor örök, ha szívünkben él. A Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde minden évben elsőként emlékezik meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Pénteken, (2020.) március 13-án énekelve érkeztek a (kulcsi) faluház előtti Kossuth-szoborhoz. Képünkön a Tigris csoport ovisai a maguk készítette kokárdákkal, amiket a szoborhoz tűztek Parola Anita és Marczi Györgyné Jutka óvó nénikkel. Szívükben él az ünnep… (teljes szöveg)
2020-03-14A Március 15-i ünnepségek – kevés kivétellel – elmaradnakÜres tornateremben tartották Mezőfalván az iskolások a 2020. március 15-ei megemlékezést. Igazodva az országos rendelethez és szabályokhoz az idén nem volt nyilvános a megemlékezés és az osztályok sem vehettek részt az ünnepi műsor bemutatásán.
2020-03-12Bezár a kulcsi Kistérségi Egészségügyi Központ?Dr. Hőnigh Magdolna a Napfény 2001. Nonprofit Kft. részről tájékoztatta a lakosságot, hogy a kulcsi Kistérségi Egészségügyi Központ 2020. május 31. napjáig nyújt szolgáltatást.
2020-03-11Minden településen elmaradhatnak az ünnepi programok...A koronavírus fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ajánlását elfogadva a városban és több vidéki településen is elmaradnak 2020-ban a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezések.
2020-03-10Egyedi a "békés harcos" jóga.Török Tímea cikke a kulcsi Kárpáti-Fehérvári Ágnes jógamesterről és az általa megalkotott „békés harcos” jógairányzatról
2020-03-04Fenyvesi és Úr doktor is versenybenA Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak adományozzák, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak. A 2019-2020-as évben dr. Fenyvesi Béla, kulcsi háziorvos és dr. Úr Viktor, a Szent Pantaleon Kórház sebésze is a jelöltek között van
2020-03-00A kulcsi Kistérségi Egészségügyi Központ már csak május 31-ig biztosítja az ellátást2020. június 1-vel bezár a kulcsi Kistérségi Egészségügyi Központ. Dr. Hőnigh Magdolna, tulajdonos írása
2020-02-27A környező településeken is nagy gond az illegális hulladékCikk Mezőfalva, Baracs és Kulcs települések illegális szemétlerakóiról
2020-02-25Második lett a Baracs, kitűnő hajrával dobogóra fért a DUFKLezárult a téli műfüves bajnokság a Fejér megyei labdarúgócsapatok számára február 23-án, vasárnap. Dunaújvárosban a játékban, erőnlétben frissebb Vajtáé lett az első hely, miután a döntőben legyőzte a Baracsot. A dobogóra kitűnő hajrával felfért még a DUFK együttese. Az összevont Gárdony-Iváncsa csoportban a Kulcs és a Rácalmás az alsóházban végzett.
2020-02-21Jó szomszéd lesz a naperőműA múlt év végétől naperőmű működik Kulcson.
2020-02-18Tettre kész nyugdíjasok baráti együttműködése. Tettre kész nyugdíjasok küldöttsége vizitáltAz elmúlt hét végén a Kulcson megrendezett kolbásztöltő versenyen társszervezőként közreműködő Vidám Emberek Közösségét és egyben a rendezvényt is meglátogatták a Nyugdíjasok Iváncsai Szervezete nevű társaság küldöttsége.
2020-02-17Sikeres gasztrovetélkedő lett a kulcsi kolbásztöltőHagyományőrző disznótoros és kolbásztöltő versenyt rendeztek február 15-én, szombat délután a kulcsi sportpályán. A másodízben megrendezett eseménnyel az volt a szervezők célja, hogy ápolják a vidék hagyományait és a méltán híres magyar kezek által készített házi kolbászt megismertessék a fiatalabb generációval is.
2020-02-14A csatorna végre célba ér márciusbanA kulcsi Önkormányzat képviselő-testületének 2020. évi első közmeghallgatását február 12-én délután 16 órai kezdettel hirdették meg a polgármesteri hivatal dísztermébe. Ezt a közmeghallgatást is hasonlóan az elmúlt évek eseményeihez, Jobb Gyula polgármester nyitotta meg.
2020-02-12Nyugdíjasok jótékony találkozója. Kedvesen invitálnak a nyugdíjasklubokTizenegy nyugdíjasklub és szervezet találkozott a közelmúltban Iváncsán. A rendkívüli találkozó életre hívásával az volt a cél, hogy a tapasztalattal rendelkező civil szervezeti vezetők szeretnének szomszédjaikkal együttműködni és segíteni egymás munkáját.
2020-02-10Nemes célért báloztakKulcson a Fekete István Általános Iskola és AMI tornatermében február 8-án, jótékonysági iskolabált rendeztek.
2020-02-05Dobogós helyen végezne a két csapat a bajnokság végéreFebruár 2-án, vasárnap elkezdődött a megyei labdarúgó-együttesek számára a téli műfüves bajnokság. A Mezőfalva a bajnoki kupával ünnepelné százéves fennállását, a Baracs pedig tovább építkezik a jövő érdekében – a Dunaújvárosban rendezett felkészülési mérkőzések alkalmából kérdeztünk csapatvezetőt és edzőket.
2020-02-04Jótékonyság, óriási siker Kulcson. Asszonyok, nők segítségének diadalaA Kulcson elhelyezett Enni adok doboz sikere adta az ötletet egy speciálisan nőknek célzott akcióhoz. Az alapgondolat abból indult ki, hogy a nehéz anyagi körülmények között élő nők természetesen rászorult helyzetükben is szeretnék megőrizni a méltóságukat és nőiségüket, amiben a nekik szánt csomagok nagyon sokat tudnak segíteni.
2020-02-00Fél úton jár a szennyvízberuházási projektBeszámoló az "Észak- és Közép-Dunatúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (ÉKDU 2)" projektről, amelynek kivitelezése már több mint 50%-os.
2020-02-00Február 16-án választunkIsmertető a 2020. február 16-ára kitűzött időközi országgyűlési választásról. A választókörzet településeinek és a jelöltek névsora.
2020-01-28Csaknem milliárdos projekt. A kormány jóváhagyó döntését várja a közel milliárdos projektJanuár 22-én, Kulcson az iskolában járt az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakembere, a tankerület vezetőivel közösen. A minisztériumtól megkapta a kulcsi Fekete István Általános Iskola és AMI fejlesztésének ügye a támogatást.
2020-01-20Jótékony akció: kulcsi nők a kulcsi nőkértNőket invitál csatlakozásra egy felhívás egy kulcsi „illetőségű” közösségimédia-posztban.
2020-01-10Pusztaszabolcson és Kulcson is egyeztetett a fejlesztésekrőlFejér megye 04-es választókörzetében Molnár Tibor független országgyűlésiképviselő-jelöltként, de Fidesz támogatottsággal indul. Az önkormányzati vezető a közelmúltban minden kollégájához ellátogatott a választói körzetbe, hogy első kézből tájékozódjon a települések életéről és a választópolgárok igényeiről.
2020-01-09A megművelt föld is, az ország is maradjon meg magyarnakA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 2. 2019. 04-06.
2020-01-08Dunaföldvár jubilált az elmúlt évben. Várossá avatásának jubileumát ünnepelte tavaly DunaföldvárA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 1. 2019. 01-03.
2020-01-07Mi történt tavaly Kulcson? A mindennapokat kell jól, békében és munkával megélni2019 Kulcs tekintetében egyrészt a választás éve volt, ugyanakkor egy munkával teli folyamat vége is, amelyben sok más mellett rengeteg pályázat készült, s ezekből számos tender járt sikerrel – kezdte évértékelőjét Jobb Gyula, a kulcsi polgármester.
2020-01-03A csatornaberuházás segíti a talajba jutó víz csökkentését2010 és 2014 között geológiai katasztrófahelyzet árnyékolta be a város közeli Duna-parti település életét.
2020-01-02Szemétkupac helyett turistaútvonal a céljukLakossági kezdeményezés eredményeként megtisztult és megszépült Kulcs Adonyi és Kőbányai utcája.
2019-12-27Ünnepi illúzió vagy különleges élmény. Mit mondjunk a gyereknek - a református lelkész szerintJött a Mikulás, a Jézuska, és az angyalka érkezését vártuk. Mit szokás mondani gyermekeinknek a karácsony kapcsán? Fodor István református lelkész gondolatait osztjuk meg.
2019-12-27Karácsonyvárás volt adománygyűjtésselJézuska várós ingyenes forraltborozásra invitáltak mindenkit december 23-án Kulcson a Kalóz-nak elnevezett pizzériába.
2019-12-24Ünnepi jókívánság, betlehemezéssel. Már ötödször versengnek halfőzésben KulcsonMár ötödik alkalommal rendezték meg karácsony szent­estéje előtt egy nappal a nagy halfőző versenyt, ahol a mostoha időjárás ellenére is rengetegen gyűltek össze a faluház előtti téren a rendezvény helyszínén.
2019-12-19Emléknap, eszmecsere főhajtás. A település tiszteli nagyságait: emléknap, eszmecsere, főhajtás2019. december 18-án immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg Kulcson a XVIII. Fejér Megyei Állatorvosi Emléknapot, és emlékeztek dr. Szepeshelyi Andorra a tiszteletére felállított szobor felavatásával.
2019-12-17Csillagó falukarácsony gyönyörű dallamokkalDecember 14-én falukarácsonyra hívta a kulcsiakat a faluház előtti térre az önkormányzat. Sztárfellépő és csillogó adventi külsőségek fogadták a résztvevőket.
2019-12-13Gyermeki illúzió a karácsony ünnepéről. Nem kell hazudnunk a gyermekeinknekA legtöbb gyerek számára az ünnep egyet jelent a körülölelő hagyományokkal, legendákkal, különböző történetekkel, amelyek nélkül már akkor sem az igazi a hangulat, ha az ajándékozás szokása megmarad. A kulcsi Százholdas Pagony óvoda és bölcsőde intézményvezetője, Rendné Pocsai Izabella intézményvezetőt kérdeztük a témáról.
2019-12-03Óvodások futballja - szép sorozat. Ovis foci: jött a MikulásVéget ért egy sorozat. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Gyermek és Ifjúsági Bizottsága a Dunaújvárosi Óvoda közreműködésével évek óta szervezi az ovifocit. Az idei sorozat december 2-án ért véget.
2019-11-20A várost cserélni a vidékre. Még tart a trend: a várost a vidéki idillre cserélniDr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos a közelmúltban Kulcsra látogatott, ahol fontos téma volt a település lakosságának növekedése. A
2019-11-20A listavezető fölényes győzelme záráskéntA Fejér megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság tizennegyedik, előrehozott első tavaszi fordulójával zárult a hét végén az idei szezon.
2019-11-19Közös munkával a sikerekértKulcson civil szervezetek képviselői és az oktatási intézmények vezetői (csaknem harmincan) azért gyűltek össze november 13-án, hogy a település rendezvényeiről közösen egyeztessenek.
2019-11-13Gólzáporos győzelmét követően őszi első helyezett a MezőfalvaA Horfer Serleg megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság déli csoportjának őszi fordulóit az újjáalakult Mezőfalva nyerte. Bakos János legénysége magabiztosan húzta be az utolsó játéknapot az első kör végén a Kisapostag ellen, így a bajnokság félideje után az élen telelhetnek.
2019-11-09Finom falatokkal várták a véradókatA Magyar Vöröskereszt kulcsi alapszervezete véradást rendezett a kulcsi faluházban november 7-én. Kaiserné Gödöny Erzsébet, a szervezet kulcsi elnöke elmondta, 48 véradó volt, köztük három első alkalommal a vérével életet mentő hétköznapi hőst is köszönthettek.
2019-11-07A kulcsika a kikötő visszaállítását remélikNovember 5-én Kulcsról a polgármester, Jobb Gyula és a hajóállomás vezetője, Lukács János egy konferencián jártak. A téma a Duna hajózhatóságának javítása.
2019-11-05Itt van az állatorvos-társadalom emlékhelyeAz óvoda előtti téren van egy szoborpark, a Kulcsi Hatok tere, az állatorvos-társadalom és Kulcs történetében és fejlődésében egyaránt jelentős szerepet játszó állatorvosok szobraival.
2019-11-04Mindig van virág a kulcsi hősöknek az emlékművénMindenszentek előestéjén hagyományosan ökumenikus megemlékezést tartanak Kulcson, együtt imádkoznak az elhunyt háborús áldozatok lelki üdvéért, akiknek a sírhelyük ismeretlen, de nevük a kulcsi emlékmű márványtáblájába van vésve.
2019-11-02Komor ünnepek előttA komor ünnepeket megelőzően Kulcson vidám kikapcsolódást szerveztek. A kulcsi faluház halloween délutánján minden szervező, játékmester kézműves és boszorkány jelmezbe bújt.
2019-10-31Letette esküjét a kulcsi képviselő-testületOktóber 30-án tartották Kulcs Községi Önkormányzatának alakuló testületi ülését.
2019-10-3060 milliónak örülhetnek a településen. Beértek az elmúlt ciklus pályázatai, 60 milliónak örülhetnek a településenA szürettel egy időben a kulcsi önkormányzat pályázati eredményei is beértek, így a városközeli település bőségesen takaríthatja be még az előző ciklusban elvégzett munka termését. Dr. Neumann Helga, a Kulcs Községi Önkormányzat jegyzője tájékoztatta lapunkat a jó hírekről.
2019-10-30Civil szervezetek vezetői az iskolapadbanNagy Anita és Tóthné Vass Anita önkormányzati képviselők voltak a háziasszonyok október 28-án délután, amikor a kulcsi civil szervezeteket hívták megbeszélésre.
2019-10-25Szuper-Portré: "Abban hiszek, hogy a jóság körbejár"Beszélgetés Bere Rózával, a kulcsi iskola pedagógusával, akinek a festményeiből nyílt kiállítás.
2019-10-25Műsorral és koszorúzással emlékeztek az '56-os hősökreKoszorú elhelyezésével és ünnepi műsorral emlékeztek Adonyban, Kulcson és Perkátán az 1956. október 23-ai eseményekre. Színvonalas, megható ünnepségeken tisztelegtek a hősök, harcokban elesettek előtt.
2019-10-22Átvették a megbízóleveleketOktóber 21-én, hétfőn kora délután a kulcsi önkormányzat dísztermében átvehették megbízólevelüket a megválasztott képviselők.
2019-10-18Szívügyekből sosem elég. Szívügyekből sosem elég, itt van rá a bizonyítékTöretlen a népszerűsége az október elején, helyi lokálpatrióták és Jobb Gyula polgármester jóvoltából Kulcson az egészségház előtt felállított óriási kupakgyűjtő szívnek.
2019-10-18Fontosnak tartják, hogy a településük fejlődjönKisapostagon és Kulcson is maradt a régi polgármester.
2019-10-16Időseket köszöntöttek a testvértelepülésen is19 tagú küldöttség indult a horvátországi Bellyére. A település szomszédságában van Kopács, a kulcsiak kedves testvértelepülése, és a községek együtt rendezték az idősnapi köszöntést. Ide volt hivatalos a kulcsiak képviseletében a Vidám Emberek Közössége, a polgármesterrel, Jobb Gyulával kiegészülve.
2019-10-15Egy község kivételével maradt mindenütt a régi polgármesterDunaújváros körzetében négy helyen nem akadt kihívója a polgármesternek. Nagykarácsony az egyedüli település, ahol nem a mostanáig regnáló településvezetőnek szavaztak bizalmat a lakók, ám Mikulásfalván sem ismeretlen a most megválasztott Scheier Zsolt, hiszen Müller Miklóst megelőzően ő volt a község első embere.
2019-10-15Szerető családja támogatásával, élvezettel csináljaOktóber 15-én tartjuk a falusi nők világnapját. Először 1996-ban fókuszált egy genfi alapítvány az olyan nőkre, akik különleges bátorsággal tesznek valamilyen újszerű dolgot a közösségükért, és ezért minden évben kitüntetést adományoznak a kiválasztottaknak. A világnap kapcsán Sibáné Pintér Brigitta sokunk számára kedves ismerős, valaki Dunaújvárosból ismeri a kereskedelemből, sokan a csodasajtok készítése révén a piacról.
2019-10-14Ebéd előtt az épületek előtt állt a sorKulcson 2716 választópolgár van, akik 3 polgármesterjelölt és 17 egyéni listás képviselőjelölt közül dönthették el október 13-án, hogy kik irányítsák majd a települést az elkövetkező öt évben.
2019-10-14A nyugodt, békés voks a jellemzőA rácalmási választási iroda vezetőjének, dr. Györe Andreának a kora délutáni tájékoztatása szerint pont mint 5 évvel ezelőtt, úgy alakultak idén is a rácalmási választások, megerősítette amit korábban mondott: különleges esemény nem történt.
2019-10-10A gyaloglás öröméért keltek útra. Mindig tartogat meglepetéstA Kulcsi Baráti Kör és a Magyar Vöröskereszt Kulcsi Alapszervezete nevében Oberrecht Tamás önkormányzati képviselő a településen hagyománnyá nemesült gyaloglónapi programra hívta a kulcsiakat.
2019-10-09Folyamatosan újulnak meg a belterületi utakDr. Galambos Dénes, Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa lapunknak elmondta, a közel 1 milliárd forintból megvalósult beruházás a kormány határozata szerint a települési önkormányzatok 2019. évi feladatainak támogatása címén valósulhatott meg.
2019-10-08Videó és sztárfellépő az idősek köszöntésénOktóber 1-je az ENSZ kezdeményezésére 1991 óta az idősek világnapja. Ezt a jeles napot Kulcson is minden évben megünneplik, idén október 4-én köszöntötték az időseket.
2019-10-08Az orvos receptre írná fel a hozzáállástA Vidám Emberek Közössége 2015-ben Kulcson alakult. Az életre hívás célja „csak” az volt, hogy együtt legyenek és segítsék egymást. Mára már 22 főt számlál a közösség.
2019-10-08Az aranyásók világában jártakA Carpe Diem Rekreációs és Általános Képzési Alapítvány a Közelebb hozzuk a világot című rendezvényét ismét egy „kulturális csavargás” keretében tartotta meg, idén már harmadszor kelt útra, ezúttal 16 fővel.
2019-10-07Megoldódik az iskola felújítása, óvoda bővítéseKözös sajtótájékoztatót tartott Kulcson dr. Galambos Dénes, Dunaújváros és térségének ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa valamint Jobb Gyula, Kulcs polgármestere.
2019-10-07Szívszorító akció KulcsonA dunaújvárosi példa ragadós, már Kulcson is az újrahasznosítás jegyében műanyagkupakokat várnak az akció kezdeményezői a szív alakú gyűjtő alkalmatosságba.
2019-10-05A könyvtári napok programjai a környékbeli településeken2006 óta az októberi napok hangulatához az országos könyvtári napok eseményei éppúgy hozzátartoznak országszerte, mint a színesedő falevelek vagy a gyülekező madárcsapatok látványa. Rácalmáson és Kulcson is különböző rendezvényekkel várták az érdeklődőket.
2019-10-04Követve a lakossági igényeket. Kulcs település nagyívű fejlesztések küszöbén állKulcs települését érintő fejlesztésekről számolt be dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos és Jobb Gyula polgármester.
2019-09-30Az ünnep közös, mert a szüret mindenkiéKulcs közös ünnepét szüreti felvonulással, majd a nap végén bállal ünnepeltek szeptember 28-án, szombaton.
2019-09-24Családias sportnap volt a településenSzeptember 21-én szombaton rendezték meg az V. Családi Sportnapot a kulcsi sportpályán.
2019-09-19Ezüst minősítést kaptak. Elsősegélynyújtó verseny volt ZalaegerszegenMagyar Vöröskereszt 1971 óta szervezi meg elsősegélynyújtó versenyét, amelynek célja az ismeretek fejlesztése, gyakorlása. A területi döntő nyertesei jutnak be a megyei döntőbe, az ott jól szereplő csapatok – 2019-ben a megyéből a felnőttek közül a kulcsi illetőségű Dunai Lányok nevű csapat, az ifjúsági kategóriában a Lorántffy Szakképző Centrum diákjai vehetnek részt az országos döntőn.
2019-09-19Különös, fecskét mentő akció. Mentőakció: rend lesz, és maradhatnak a fecskék isKülönös mentőakcióról kaptunk hírt Kulcsról. A faluház bejáratánál élő fecskék néhány embert gyönyörködtetnek, néhányat bosszantanak, hiszen kellemetlen a bejáratnál „díszelgő” madárürülék.
2019-09-17Kulcsi csónakosok pergethettek. Kulcs volt a magyarországi csónakos pergetés központjaA Magyar Országos Horgász Szövetség rendezésében Kulcs adott otthont az elmúlt héten a XIX. Csónakos Pergető Országos Bajnokság 4-5. fordulójának és egyben az V. Péli Zoltán emlékkupának. Szeptember 12. és 15. között a kulcsi hajóállomás volt a magyarországi csónakos pergető horgászat központja. A versenypálya pedig a Duna, Adony és Tass közötti 10 kilométeres szakasza.
2019-09-10Beszélgetés Bíró Kornéllal, a csatornázás projektvezetőjévelKulcs–Rácalmás–Dunaújváros szennyvízcsatorna-hálózata épül. Bár az érintett települések fejlesztési igényei mások, a csatornázás témájában akad néhány olyan nyitott kérdés, különösen az átemelő aknák tekintetében, amelyre a szakember adta válasz mindhárom település lakóinak körében érdeklődésre tarthat számot. Ezért megkerestük a csatornázási munkálatok projektvezetőjét, Bíró Kornélt, hogy minden érintett lakos tisztán láthasson a témában.
2019-09-00Folytatódik a szennyvízberuházás Észak- és Közép-Dunántúlon2019 tavaszán indult az "Észak-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2." elnevezésű projekt, mely 90%-ban a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében, 5,669 milliárd forintos vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével valósul meg. A beruházás Dunaújváros, Rácalmás, Kulcs, Pusztaszabolcs, Dunaalmás, Neszmély és Almásifüzitő települések szennyvízhálózatának fejlesztését érinti.
2019-08-28A kulcsi iskolában tanítanak a pincétől egészen a padlásigA kulcsi Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a település főutcáján található, a templom szomszédságában. A házak között bele­simul az utcaképbe, mintha mindig is ott lett volna. Nem csoda, hiszen már az 1900-as évek elejétől működött iskola Kulcson, a mai iskolai főépület 1959. szeptember 1-jén tárta ki kapuját először a diákoknak.
2019-08-26Spirituális élmény, teljesítmény. 1Úton: spirituális élmény, teljesítmény, természetszeretetSpirituális élmény, teljesítmény, természetszeretet, életforma és bizalom kulcs­szavakkal jellemezhető különleges programot rendeztek augusztus 24-én. 1Úton elnevezéssel a Mária Út – Közép-Európa legnagyobb katolikus zarándokútja teljes útvonalán, több mint 150 helyszínen, idén már a hatodik alkalommal egy közös célért, az édesapákért nemzetközi zarándoklatot szerveztek. Térségünkben két központi helyszínen, Kulcson és Alsószentivánon is várták a zarándokokat.
2019-08-23Az árnyékos területek kedvelt virágaiA kertészkedés kiválóan alkalmas a stressz levezetésére, melyre igencsak szükségünk lehet a mai rohanó világunkban.
2019-08-23Különleges evezőlapát a polgármesteri ajándékCzere József és Horváth Benedek, a két kulcsi sportoló az elért kiemelkedő sport­eredményeiért kapott elismerést Kulcs polgármesterétől az augusztus huszadikai ünnepségen. Jobb Gyula így köszönte meg a sportolók Kulcsért végzett munkáját, azt, hogy jó hírét viszik a településnek.
2019-08-21Települési elismeréseket is átadtak az ünnepségekenA Dunaújváros környéki településeken színvonalas programokkal ünnepelték az államalapítás évfordulóját, megszentelték és megszegték az új kenyeret!
2019-08-19Folyamatosan pozitív visszajelzést kapnak, ez számukra a megerősítésAlexander Milne nagy sikerű meséjének szereplői népesítik be az óvodát és a bölcsődét Kulcson. Micimackó és a Százholdas Pagony lakói egy-egy csoportot jelölnek a kulcsi intézményben.
2019-08-19Maratoni horgászversenyAugusztus 17-én, a Kulcsi Horgász Egyesület szervezésében a kulcsi Hullám utca alatti dunai partszakasz volt a helyszíne a felnőttek részére meghirdetett 24 órás horgászversenynek.
2019-08-19Retróból nem árt a sokA kulcsi Duna-partot, a hajóállomáson retro partit tartottak augusztus 17-én, szombaton.
2019-08-13Kulcsiak küldöttsége látogatott a testvértelepülés KulcsodraAugusztus 10-én összesen 27-en látogattak Kulcs településről Kulcsodra, amely Dunaszerdahelytől 28 km-re, délkeletre a Duna bal partján, a Csiliz patak torkolatánál fekszik.
2019-08-10Kistraktorral bővült a géppark KulcsonAugusztus 6-án Kulcs településen a faluház mögötti közösségi téren került átadásra az a multifunkciós Antonio Carraro Tigre 4400 F típusú kommunális traktor, amelyet az önkormányzat által korábban beadott közel 13 millió forintos, nyertes pályázatból befolyt összegből vásároltak meg.
2019-08-06Tárlatlesen: hímzéstől az ecsetig. "Ráuntak a hímzésre, és végre ecsetet ragadtak"Több mint két éve építgeti lelkes és motivált alkotókörét Kulcson a térség ismert festőművésze Kosztolányi György, akik egyfajta intézményként is funkcionálnak már a Duna-parti településen. Csajok, akik otthagyták a hímzést és az ecset, a vászon felé fordultak.
2019-07-24Páros lovaglásban, polgárőr lovas járőrverseny kategóriában lettek első helyezettek Virágék2019.07.13-14. VIII. Országos Polgárőr Lovas Szemlén képviselte a Kulcs Biztonságáért Polgárőr Egyesülettet és Kulcs települést Rásó Virág.
2019-07-22A második felvonás is jelentős sikert aratottZenés szórakozást, dunai panorámát, habkönnyű kikapcsolódást ígértek, és nem csalódtunk július 20-án, szombaton sem a kulcsi hajóállomásra látogatva.
2019-07-18Bölcsőringató kézművestábor volt Kulcson az elmúlt hétenJúlius 8–13. között Kulcson negyvenhét alkotni vágyó gyermek délelőttönként kézműves-foglalkozásokon vett rész, az immár ötödik alkalommal megrendezett Bölcsőringató kézművestáborban. A tábor több korcsoportot is megszólított, az óvodás korútól egészen a kamaszig. A program pedig a népi mesterségek alapanyagainak és alapfogásainak megismerése és elsajátítása volt, népművészeti mesterek irányításával.
2019-07-16Közelebb a világhoz Erdélyben. Közelebb a világhozA Carpe diem Alapítvány évről évre megrendezte a Nap háza – Hold udvara Agroturisztikai és Rekreációs központban a Közelebb hozzuk a világot elnevezésű nemzetiségi napot, amelynek célja, hogy a körülöttünk élő nemzetiségeket egy helyre vonzzák, hogy bemutathassák magukat.
2019-07-16Mosolygós, jókedvű nyugdíjasok népesítették ne a hajóállomástÓriási siker koronázta a közelmúltban, a Kulcsi Hajóállomáson megrendezett II. Nemzetközi Duna menti Idősek Találkozóját.
2019-07-12Csillagfényes kulcsi estékCsillagfényes kulcsi esték a Dunán címmel a településen működő, A Jövő Kulcsa Egyesület elnevezésű civil szervezet minden nyáron jó zenékkel megfűszerezett közös szombat estékre invitálja a kulcsi hajóállomásra a zeneértő és -élvező közönséget.
2019-07-10Szerencsét próbáltak. Tizenkilenc kis horgász próbált szerencsét Kulcs Duna-partjánA Kulcsi Horgász Egyesület július 6-án gyermekhorgászversenyt rendezett a kulcsi Hullám utca alatti dunai partszakaszon.
2019-07-01Kétnapos Aranykulcs fesztivált rendeztek Kulcs FaluházábanJúnius utolsó péntekén és szombatján a hagyományok és a minőségi értékek iránt érdeklődőket várták Kulcson. Összművészeti forgatagon jártunk, az Aranykulcs Art Fesztiválon, melynek szlogenje KULCS, azaz: Kulturális Utazás Lélekemelő Csodákkal.
2019-06-11Vén Diák juniorA Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete. Dunaújváros és környékének ballagó általános iskolai osztályainak fényképe.
2019-06-06A hosszú, boldog élet titkát fürkésztükCserháti Emilnét, Mimi nénit 107. születésnapján köszöntötték a kulcsi Rózsahegyi utcai idősek otthonában.
2019-06-01Remekelt a kulcsi és a lorántffya csapatEnyingen rendezték meg május 28-án, kedden az idei év felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyének megyei döntőjét. A Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetéhez tartozó csapatok kimagaslóan jó eredményt értek el.
2019-05-24TanítványokA Sándor Frigyes Zeneiskola galériájában Gódányné Homoki Mária, Horváth Andrea, Horváth Bettina, Juhászné Fehérvári Anna, Molnár Aranka, Pulay Csilla, Sarok Károlyné, Verczné Karcsai Ildikó és Vinczepálné Török Katalin 3-3 alkotása került kiállításra. Téma a zene. Mindannyian a kulcsi alkotóműhely tagjai, Kosztolányi György festőművész tanítványai.
2019-05-23Akiket a muzsika és a tánc összekötLáttak már önök több mint négyszáz embert együtt táncolni? Fantasztikus látvány! De részese lenni még inkább az! A napokban Székesfehérváron tartott szenior örömtánc-találkozón ennyien járták együtt.
2019-05-13Impozáns járműveket láthattunk. Látványos Mercedesek sorakoztak fel a füvönHa valaki nem tudott választani a mögöttünk maradt hétvége programkínálatából, annak mindenképpen nagy segítséget jelenthetett az, hogy a Benz Family Group és a dunaújvárosi mercisek megrendezték a kulcsi futballpályán a harmadik Benz Festival-t!
2019-05-13Remek bábelőadás volt (képaláírás)Remek színházi előadásnak örülhettek a kulcsi gyerekek május 9-én, csütörtökön. Az Ákom Bákom Bábcsoport közreműködésével és a könyvtár jóvoltából a Fekete István Általános Iskola alsó tagozatos tanulóinak, valamint a Százholdas Pagony Óvoda Micimackó csoportjába járóknak lehetett részük egy báb­előadásban, amelyet lenyűgözve figyeltek még a nagyobb gyerekek is. (teljes szöveg)
2019-04-29Családi falunap. Egészség és falunap KulcsonSzél, felhők és hűvös idő – ez volt a menü április 27-én, szombaton Kulcson, ennek ellenére már kora délután tömeg hömpölygött a falunapon.
2019-04-26Haltelepítés volt Battától DunaújvárosigNem csak a haltenyésztők, hanem hivatásos halőrök is közreműködtek annál a haltelepítésnél, amelyet a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) által támogatott akciós halkészlet terhére szerveztek április 23-án, mint a tavaszi pontytelepítés második részletét.
2019-04-09Több mint hetvenen a fórumonA kulcsi faluházban április 4-én, csütörtökön rendeztek lakossági fórumot, ahol választ kaphattak az érdeklődők Kulcs település szenny­vízcsatorna-hálózatának kiépítéséről, illetve a hálózatra történő rákötéssel kapcsolatos kérdéseikre.
2019-04-03Mária néni kerek száz esztendős lett. Száz év történetei vannak Marika néni fejében!Zsúfolásig megtelt a kulcsi faluház nagyterme április 2-án, kedden: a gyönyörűen megterített asztalok mellett ott ült a fél falu, hogy köszöntsék Fehér Gyuláné Medveczky Máriát, az ő Marika nénijüket!
2019-03-28Kulcson bővül a régi orvosi rendelő, az egészégházJelentősen kibővül az új egészségház Kulcson, ahol a református templom is új, nagyobb épületbe költözik.
2019-03-06Rácalmáson és Dunaújvárosban is átemelő épülTájékoztatót tartottak március 4-én, hétfőn Rácalmáson az 1992 óta működő szennyvíztisztító mű kiváltását célzó projektről, amely része a Kulcsot és Dunaújvárost is érintő szennyvízberuházásnak.
2019-03-05Ruhákat, játékokat adományoztak a kulcsiakEgy kisbusz teljes csomogatartóját töltötték be azok a játékok és ruhák, amiket a kulcsi Százholdas Pagony óvoda és bölcsőde Nyuszi csoportjának szülői csapata gyűjtött a budapesti Wesley János Lelkészképző Főiskola Óvodája számára.
2019-03-00Rácalmáson és Dunaújvárosban is szennyvíz átemelő épülTájékoztatót hallhattak az érdeklődők, 2019. március 4-én, hétfőn Rácalmáson az 1992 óta működő szennyvíztisztító mű kiváltását célzó projektről, amely része a Kulccsal és Dunaújvárossal közös szennyvízberuházásnak
2019-03-00A Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde hírei. Elnyertük a Zöld Óvoda címet (képaláírás). Játékos sportvetélkedő- A "Zöld Óvoda" avatását új "rózsaliget" létrehozásával szeretnénk emlékezetessé tenni településünk számára. A Fő utca és a Szigetfő utca sarkán lévő területet szülői segítséggel fogjuk beültetni és az óvoda minden csoportja hozzájárul a rózsatövek beszerzéséhez! (teljes szöveg) - A rácalmási óvodások 2019 március elején játékos sportvetélkedőt szerveztek a rácalmási sportcsarnokban, melyre meghívták a kulcsi óvodásokat is.
2019-03-00A Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok hírei. Az I. Timpanon Amazon Kupa megnyitója. A nyolcadikosok keringője. Jótékony íjászverseny. Oviolimpia - kötélhúzés és sorversenyekKépes beszámoló a 2019. februári-márciusi sporteseményekről, rendezvényekről
2019-02-19A DPASE fiataljai és Sárbogárd nyerte a két újvárosi csoportotAz elmúlt hét végén a hely­osztókat rendezték meg a 2019. évi Fejér megyei téli műfüves bajnokságban.
2019-02-18Disznótoros és kolbásztöltésIgazi, disznóvágásra való idő volt Kulcson, a Császár-tanyán, azaz a sportpálya mellett február 16-án, szombaton, ahol már kora reggel felállították a sátrakat a népünnepélynek is beillő I. Kulcsi Disznótoros és Kolbásztöltő-versenyre.
2019-02-12Téli kiütés: számos gárda komoly erőt mutatottAz elmúlt hét végén befejeződtek a 2019. évi Téli Műfüves Kupa csoport küzdelmei. Ezen a hét végén pedig már a helyosztókat rendezik.
2019-01-30Izgalmas találkozókkal nyitott a téli bajnokságBár még javában dolgozik Tél tábornok, már pályán vannak a megyei bajnokságokban érdekelt csapatok! Az elmúlt hét végén két, dunaújvárosi helyszínen megkezdődtek a 2019. évi téli műfüves kupa küzdelmei.
2019-01-29Tízévesen szinte tökéletesen rajzol. Ádám tíz esztendősen szinte tökéletesen rajzolA most is még csak tíz esztendős Tamási Ádám óvodába járt még, amikor édesanyjának, Editnek feltűnt, hogy a faliújságon közszemlére tett rajzok között Ádámé sokkal részletgazdagabb.
2019-01-28ÚjPartos tárlat nyílt a faluházban. Az ÚjPart alkotóközössége a kulcsi faluházbanLelkes túracsapattá vált az utóbbi években a dunaújvárosi és a térségi alkotókat egybegyűjtő közösség, az ÚjPart Egyesület, amely nyári (alkotó)táborozott már – akár több ízben is – Baracson, Rác­almáson, Móron, a múlt év hőségriasztásokkal telített augusztusában pedig egy kulcsi invitálásnak tett eleget.
2019-01-26Téli tárlat Kulcson - egy nyári táborbólA magyar kultúra napját ünnepelték január 25-én délután a kulcsi faluházban is, ahol népes közönség előtt nyílt meg a dunaújvárosi és térségi alkotókat tömörítő ÚjPart Művészeti Egyesület kollektív kiállítása.
2019-01-18Adomány Kulcsra, könyvekből... Könyvek ajándékba a Kulcsi iskolának, egy nyugdíjastólEgy dunaújvárosi nyugdíjas háromszáz könyvet adományozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak azzal, hogy vigyék e köteteket jó helyre: ahol olvassák őket!
2019-01-15Fontos, hogy összekovácsolják a településen élő embereketKulcs községben az elmúlt esztendő a közösségépítésről és a fejlesztésekről szólt. Jobb Gyula polgármester szerint a munkával telt évet egy újabb munkás esztendő követi.
2018-12-31Kulcsi viszonzás. A Zemplén kapujábanMég ősszel Kulcson a Nap Háza – Hold Udvara Agroturisztikai Rekreációs Központban a Közelebb hozzuk a világot című nemzetiségi napon a Carpe Diem alapítvány vendégül látta a Zemplén kapujából érkező Mikóházi Ízőrzők Egyesületét. Decemberre viszontlátogatásra hívták a kulcsi alapítványt, amelynek tagjai barátaikkal be is neveztek a VIII. Vadkolbásztöltő és Fogópálinka-versenyre.
2018-12-28Tartós élelmiszerből álló pakkot ajándékoztak az ünnepekreA Jövő Kulcsa Egyesület húsz családnak, egyedülállónak tette gazdagabbá az ünnepi asztalát azzal az élelmiszer-ajándékcsomaggal, amelyet szenteste előtt, december 23-án szállítottak ki a házakhoz.
2018-12-24A kulcsi boszik százötven adag halászlét főztekA kulcsiak különleges módját választják a családi karácsonyi halászlé elkészítésének: bográcsokban főzik meg szenteste előtti napon egy közösségi rendezvényen, s ha már főznek, össze is mérik, kié a legjobb.
2018-12-10Adományok, licit, műsor és jó zene. A jövő kulcsa: adományok, licit, műsor és jó zeneA Jövő Kulcsa Egyesület harmadik alkalommal rendezett karácsony előtti jótékonysági estet, ezúttal a Vidám Emberek Közösségével és a Kulcs Biztonságáért Polgárőr Egyesülettel karöltve.
2018-12-01Közös tűz, közös asztal. Mézeskalács-készítés - közös tűz, közös asztalImmár második alkalommal jártak a héten a Nap Háza – Hold Udvara rekreációs központban a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium diákjai, akik az intézmény Arany Iránytű programjában vesznek részt.
2018-11-19Arc-vonások: főként portrékkal nyílottNagy érdeklődés közepette nyílott meg Kulcson az Arc-vonások című, Kosztolányi György és tanítványai alcímű kiállítás november 16-án, pénteken este.
2018-11-17Haltelepítés volt a Dunán (képaláírás)November 14-én a Horgász Egyesületek Velencei-tavi és Duna menti Szövetsége, a Duna 1564–1630 folyamkilométeres szakaszának egyik alhaszonbérlője 20 mázsa háromnyaras pontyot telepített Kulcs, Rácalmás és Dunaújváros térségében. Az egészséges, 2-3 kilós halakat a HVDSZ halőri szolgálata – Tóth Ferenc ügyvezető irányításával – helyezte a folyóba. (teljes szöveg)
2018-11-06Energetikai pályázatról terjed álhírA kulcsi polgármesteri hivatalt több ügyfél is megkereste egy álhírrel kapcsolatban. A Magyar Energiahatékonysági Intézet cáfolja a hírt. Egyes hiteltelen, impresszummal sem rendelkező álhíroldalakon olyan információk terjednek, amelyek a „Hazai Hatékonyság 2” javaslatcsomag tartalmát meghamisítva, azt egy kihirdetett lakossági energetikai pályázatként mutatják be. A Magyar Energiahatékonysági Intézet kijelenti, hogy a szervezetnek tulajdonított nyilatkozat is hazugság.
2018-10-26Megemlékeztek Kulcson is az évfordulórólA szabadság napján, október 23-án Kulcs nagyszabású ünnepséggel tisztelgett az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján.
2018-10-16Gyalog és két keréken is, csak biztonságosanA Területi és Települési Operatív Program (a TOP) pályázat keretében 80 millió forint támogatásból egy kilométer hosszú kerékpárúttal gazdagodhatott Rácalmás városa a Kulcsi úton. A kerékpárral való biztonságos közlekedésről előadást hallhattak a tanulók Fridrich Ferenctől.
2018-10-01Harang alatt sült, tűz mellett főtt, szívvel tálaltMég a nap is kisütött, hogy a Carpe Diem Alapítvány szervezésében zajló Közelebb hozzuk a világot elnevezésű rendezvény résztvevőinek teljesebb legyen az élmény szeptember 29-én, szombaton a Nap Háza – Hold Udvarában Kulcson.
2018-09-29Mini Hard Dog Race versenyen vettek részt az iskolásokA szeptemberi hónap a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium diákjai számára lényegében egy beszoktatási hónap. Ez idő alatt szoknak össze a régiek az új gyerekekkel, akik egy kicsit megismerhetik az iskola hangulatát.
2018-09-24Autómentes nap kulcsi módra, eszem-iszommalAz Európai Mobilitási Hét szeptember 16-tól 22-ig tartó rendezvényei természetesen Kulcson is megmozgatták az embereket. Azért természetesen, mert az itteni közösségi aktivitást ismerve nagyon meglepő lett volna ennek az ellenkezője.
2018-09-22A mobilitási hét zárórendezvényeAz Európai Mobilitás Hete alkalmával a kulcsi önkormányzat különleges felajánlást tett.
2018-09-21KüldöttségTestvértelepülési kapcsolat kiépítése okán látogatott el a kopácsi halnapokra egy kulcsi küldöttség, melynek tagja volt Jobb Gyula, Kulcs polgármestere, Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója és felesége Farkas Márta, a Szabó Magda Református Általános Iskola igazgatója.
2018-09-14Az anyatejnél jobbat kitalálni sem lehetne!Szeptember 13-án Kulcson az anyatej világnapját ünnepelték.
2018-09-12Életmentők a kulcsi boszik. Ezüst minősítést kapott a Kulcsi boszik csapataA hét végén rendezték meg 47. felmenő rendszerű országos elsősegélynyújtó-versenyt a vöröskereszt gondozásában. A végső fordulóra három csapat jutott be térségünkből, a kulcsi küldöttség pedig várakozáson felül teljesített. Ezüst minősítést kapott a Kulcsi boszik csapata.
2018-09-10Kulcs a közösségiséghezCsaládi sportnap volt szeptember 8-án, szombaton Kulcs községben. Falusi sportnap, amelyen jóformán az egész falu ott volt!
2018-09-00Az Édesanyám című pályázat eredményeiA Mária út Egyesület pályázatot hirdetett általános iskolásoknak Édesanyám címmel. Az alsósok rajzzal, a felsősök elbeszéléssel pályázhattak. Nevek és eredmények a cikkben
2018-08-271Úton: zarándokmenet. 1úton és közösen: zarándokoltakDunaújvárosból az óvárosi katolikus templomtól, Rácalmáson át indultak a kulcsi szélerőmű alatt felállított zarándokkereszthez, reggel nyolc órakor augusztus 25-én. Adonyból, a Czigler-tónál lévő kereszttől kerekedtek fel a zarándoklat résztvevői, reggel kilenc órakor. A zarándoklatot az édesanyáknak szentelték, tavaly a gyermekekért zarándokoltak.
2018-08-27A Csillagfényes Nyári Esték befejezése (képaláírás)Az ötödik Csillagfényes Nyári Este is nagy sikert aratott a kulcsi kikötőben augusztus 25-én este. A jövő Kulcsa Egyesület által szervezett nyári programsorozat befejező előadásában a Salty Dog dzsesszduó lépett fel, megérdemelt elismerést aratva. (teljes szöveg)
2018-08-2324 órás horgászverseny (képaláírás)Immár negyedik alkalommal rendezte meg a versenyt a Kulcsi Horgász- és Természetvédő Egyesület. A pecásoknak nem volt szerencséjük, az alacsony vízállás miatt alig fogtak valamit. (teljes szöveg)
2018-08-23Odahaza jól zárta a Kulcs az ajtótA megyei harmad osztályú labdarúgó-bajnokság első fordulójában gólképesnek bizonyultak a gárdák.
2018-08-10Olajoshordók úsztak a DunánTöbb olajoshordót is észleltek a kulcsi szakaszon a Dunán
2018-08-10ÚjPart: kulcsi tábori napok. Kikötött Kulcson az ÚjPart ladikjaEgy héten át tartott mozgalmas, alkotó jellegű összetartást és edzőtábort az újvárosi és helyi kötődésű művészeket tömörítő ÚjPart Egyesület Kulcson. A népes tagságból ezúttal a Medvegy Zsuzsa, Rohonczi Istvánné, Rohonczi ROHO István, Móder Rezső, Várnai Gyula, Ihász János, Kosztolányi György, Simon Tamás, Éri Jenő, Kiss Ervin Gábor, Páhi Péter, Páhi Noémi összetételű csapat munkálkodott a Nap Háza – Hold Udvara közösségi tereiben.
2018-08-08Mentés egy tizenöt méter mély kút mélyéről. Életmentő rendőrök akcióbanKorábban már beszámoltunk arról a példaértékű mentőakcióról, amelyet a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság három rendőre hajtott végre augusztus 6-án, hétfőn hajnalban Kulcson, ahol egy tizenöt méter mély kútba zuhant hölgyön segítettek. A három egyenruhással a helyszínen idéztük fel a történteket.
2018-08-08Olajos hordók úsztak a DunánOrszágos hír lett, hogy egy közösségi oldal zárt csoportjában olvasható bejegyzés, valamint az ott található fotók szerint azonosítatlan eredetű, kenőanyagot tartalmazó hordók úsztak a Dunán.
2018-08-08Készülnek az utolsó alkotások (képaláírás)Az ÚjPart Egyesület művészcsapata egy héten át alkothatott a kulcsi Nap Háza - Hold Udvara intézményben. A népes alkotóközösség számos művészeti ágban munkálkodott az elmúlt napokban, és szemlénk során kiderült, ezúttal is kiváló festmények, kisplasztikák születtek. Az ÚjPart Egyesület a vendéglátásért cserébe az alkotások egy részét felajánlja a településnek, sőt a közeljövőben kiállítást is szerveznek Kulcson. Képünkön Kelemen Marián Éva egyik alkotásával. (teljes szöveg)
2018-08-07Életmentés a kútbólEgy 15 méter mély kerti kútba zuhant egy 45 éves nő Kulcson, akit a rendőrök egy lakossági bejelentére érkezve mentettek ki.
2018-08-07Baracsi és mezőfalvi továbbjutásA labdarúgó-magyarkupa és a Fejér megyei kupa első fordulóját rendezték az elmúlt hétvégén, ezzel kezdetét vette a 2018/2019. évi szezon, ahol Baracs és Mezőfalva is játszott.
2018-08-03Alkotótábor Kulcson. Újpartosok táborfoglalása KulcsonAz ÚjPart Egyesület művészcsapata augusztus 1-től Kulcson a Nap Háza – Hold Udvara néven ismert intézményben táborozik.
2018-07-30Kuplék a Nap Háza - Hold Udvarában (képaláírás)Gyere te nímand! címmel kuplék, sanzonok és versek hangzottak el a kulcsi Nap Háza - Hold Udvara rekreációs központban felállított színpadon július 28-án este. Az előadók a Felvonási Tünetek Színházi Műhely tagjai, Murzsa Renáta és Kata voltak. (teljes szöveg)
2018-07-16Horgászok versenyeztek. Jól sikerült a második pergetőverseny is KulcsonA XVI. Csónakos Pergető Országos Bajnokságot rendezték meg Kulcson: a viadal központja a Duna-parti hajóállomás volt. A rendezést a Mohosz vállalta magára, és a Fejér Megyei Halfogók Baráti Kör Egyesülete bonyolította le.
2018-07-11Jó hagyomány ígérkezik. Nyugdíjasnak lenni vidám dolog, ha van egy kiváló közösség!A Kulcson működő Vidám Emberek Közössége és a helyi önkormányzat megrendezte az I. Duna menti Idősek Találkozóját július 10-én.
2018-07-10Gyermek horgászverseny: száznál is több halat fogott ki a győztesA Kulcsi Horgász- és Természetvédő Egyesület (KHTVE) ebben az esztendőben immár IV. alkalommal rendezte meg a gyermek-szülő horgászversenyt a Duna-parton.
2018-07-09Gyerekek horgásztak szombaton (képaláírás)A Kulcsi Horgász és Természetvédő Egyesület (KHTVE) ebben az esztendőben immár IV. alkalommal rendezte meg a gyermek-szülő horgászversenyt a Duna-parton. Idén 16 versenyző jelentkezett, jellemzően mind kulcsiak. Az első helyezett 112 halat fogott két óra alatt. (teljes szöveg)
2018-07-06Negyvenéves a dunaföldvári Őszi Alkony nyugdíjasklubA múlt, jelen és jövő közé nekünk kell hidat építenünk, hogy fennmaradjanak értékeink. Az Őszi Alkony nyugdíjasai és vendégeik ma egy kis életet visznek ebbe a százéves házba – kezdte köszöntőjét a dunaföldvári tájházban Németh Lajosné Éva, a földvári nyugdíjasklub vezetője azon a múlt heti találkozón, amelyre Kulcs, Daruszentmiklós, Bölcske, Madocsa és Solt testvérklubjainak tagjait hívták meg. A hagyományos éves találkozót az tette különlegessé, hogy az Őszi Alkony nyugdíjasklub negyvenéves jubileumát is ünnepelte.
2018-07-04Állati hetet tartottak KulcsonAz idei évben a kulcsi Fekete István Általános Iskola és AMI tanulóinak lehetőségük adódott többféle táborban is részt venni a nyári szünetben.
2018-07-00Rácalmás évezredei XV. A rendszerváltás (1989-2011)Németh Miklósné írása Rácalmás történetének 1989 és 2011 közötti időszakáról
2018-06-28Mágikus este. Szent Iván éjjele KulcsonSzent Iván éjjelét ünnepelték a Nap Háza – Hold Udvara Rekreációs Agroturisztikai Központban június 24-én Kulcson. A rendezvény öt órakor kezdődött, a Carpe Diem Alapítvány rendezésében immár negyedik alkalommal.
2018-06-13kiváló adottság! Az egész térségünket fellendítené a horgászturizmus fejlesztéseA rácalmási Jankovich-kúriában a Duna menti horgász- és vízi turizmus fejlesztéséről rendeztek konferenciát június 12-én. A Horgászegyesületek Velencei-tavi és Duna menti Szövetségének (HVDSZ) vezetői, valamint Adony, Kulcs és Rácalmás polgármesterei: Ronyecz Péter, Jobb Gyula és Schrick István a regionális tervekről és az együttműködésről tárgyaltak.
2018-06-13Vén Diák JuniorA Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete. Dunaújváros és környékének ballagó általános iskolai osztályainak fényképe.
2018-06-11Harcsaivadékok ezreiA HVDSZ, mint a Duna 1564-1630 fkm egyik halászati hasznosítója, harcsatelepítést tartott a múlt héten.
2018-06-09Küldetésnek érezte, hogy állatokkal foglalkozzonAz állatvilággal természetes kapcsolatban lévők közül kerülnek ki az állatorvosok is, mint dr. Beregszászy Anikó (kép), a Rácalmáson és Kulcson több mint harminc éve praktizáló magánállatorvos, aki ráadásul fővárosi lányként választotta ezt a különösen szép és hasznos szakmát.
2018-06-071Úton: augusztus 25-én rendezik országszerte. Kulcs is az 1Úton zarándoklatonA nyár végén ismét megrendezik az 1Úton zarándoklatot, amelynek alkalmával szomszédos települések lakói találkozhatnak egymással.
2018-06-05Emlékezés, bemutató. Közel százévnyi, gazdag életútJúnius 1-én, pénteken Kulcson a faluházban mutatták be a Zsiros Mária, Menyhárt Ferenc szerzőpáros Az élet sava-borsa, Horváth János életregénye címmel megjelent legújabb kötetét.
2018-06-001Úton nemzetközi zarándoklatA Mária út Közhasznú Egyesület 2018. június 6-án Kulcson tartotta az öt országon és csaknem 1500 km-en, Mária kegyhelyeit érintő zarándokút országos szervezői értekezletét
2018-05-29Naplót írt a zarándokút alatt. Közreadja zarándokútja naplójátCsaládias, meleg hangulatú rendezvényre került sor a napokban Kulcson, a faluházban, ahol Móró Piros (kép) Zarándoknaplóm című könyvének bemutatására gyűltek össze az érdeklődők. Mind a téma, mind a szerző személye sokat ígérő
2018-05-25Vidám színpadavató. Vidám játszótéri színpadavató KulcsonA Carpe diem Rekreációs és Általános Képzési Alapítvány, valamint az Esőemberek Dunaújvárosi Egyesülete együttműködésével öt éve létrehozott és azóta is folyamatosan működő komplexum ismét óriásit lépett előre. Kialakítottak egy akadálymentesített színpadot is, amelyen akár kerekesszékes táncosok is felléphetnek majd. Május 24-re már az első, színpadavató előadásra kaptunk meghívást.
2018-05-24Gólszerzésre mennek a fiatalok. A jövő bajnokai rúgták a gólokatA Dunaújvárosi Óvoda Római városrészi tagóvodájában május 23-án délelőtt rendezett, gyereknappal egybekötött sportrendezvénye. Ezen a tizenkét városi tag­óvoda mellett a kulcsi és az apostagi (igen: a Duna túlpartján lévő Apostagról van szó!) óvodások képviseltették magukat.
2018-05-22Költözik az orvosi ügyeletA központi háziorvosi ügyelet, amelyet az Adonyi Többcélú Kistérségi Társulás működtet Adony, Besnyő, Beloiannisz, Iváncsa, Kulcs, Pusztaszabolcs, Rácalmás, és Szabadegyháza lakosai részére, június 1-től új helyen várja az ellátásra szoruló betegeket.
2018-05-14Akikben Merci szív dobogIdén azonban már nem csak egy napra korlátozták a Mercedes Spring Birthday Party időtartamát, május 12-én, szombaton és május 13-én, vasárnap is a német autómárkáról szólt a világ a kulcsi sportpályán.
2018-05-02Egészségház és új sportpálya. Kulcs két új büszkeségeDuplán is volt okuk ünnepelni Kulcs lakosainak az április 29-i, vasárnapi családi falunapon, hiszen a gazdag programsorozat felvezetéseként két fontos fejlesztés gyümölcsét adták át ünnepélyes keretek között. Elkészült az egészségház és a régi sporttelep közvetlen szomszédságában helyet kapó új univerzális kemény borítású műfüves sportpálya is.
2018-04-28Tanítás és fafaragás, ahogy örökül kaptaEgy bő két évvel ezelőtt készült kutatás szerint a pedagógusszakma az életpályamodell, a javuló kereseti viszonyok ellenére még mindig nem tartozik a legvonzóbb pályák közé. A pályára kerülésben nagy szerepe van a családi indíttatásnak, az átörökítési hatásnak. A pedagógusszülőkkel vagy nagyszülőkkel rendelkezők nagyobb valószínűséggel választják maguk is a pedagóguspályát. Ilyen családból származik Budai Árpád (kép), a kulcsi általános iskola igazgatója is.
2018-04-21Önzetlen, tenni akaró közösségi emberA negyvenes éveiben járó kulcsi Csepregi Márton (kép) pontosan tudja, hogyan formálta őt önzetlen, tenni akaró közösségi emberré a cserkészet.
2018-04-12Versünnep volt tegnap. Csukás: A vers a lélek fényűzéseJózsef Attila születésnapjának tiszteletére, A magyar költészet napján elárasztották a versek a várost és vonzáskörzetét. A 15 éves Cimbora Klub tagjai a József Attila Könyvtárban gyűltek össze Csukás István szavait mottóul választva: A vers a lélek fényűzése. A Vasvári Pál Általános Iskolában szavalóversenyt szerveztek a tankerület első, második és harmadikos tanulóinak. A Móricz Zsigmond Általános Iskola csatlakozott a Posztolj verset az utcára! mozgalomhoz. Rácalmáson a Művelődési Házban ünnepi műsort rendeztek, amelyben közreműködött a RáJáTSZIK Rácalmási Játékszín Kör tagjai, valamint a Violin Alapfokú Művészeti Iskola diákja.
2018-04-09Szavazatok, sorok - vidéki körkép. A környező településeken is sokan mentek el voksolni. Hatvan százalék felett, de elmaradva az országos átlagtólJó hangulatban, békésen zajlott a voksolás a város környéki településeken is.
2018-04-07Hat órakor nyitnak a szavazkörökOrszággyűlési képviselőket választunk vasárnap: április 8-án reggel hat órakor nyitnak a szavazókörök, ahol a választójogosultak 19 óráig adhatják le szavazatukat. Mintegy 7,9 millió, magyarországi lakóhellyel rendelkező választásra jogosultat várnak az urnákhoz.
2018-03-29Kezdődik a csatornázás. Somogyi József, Berán Lajos és Búzavirág utcaMár a szakhatóságok egyeztetnek a felmerült kérdésekről, a kiviteli terv elkészítéséről , összehangolásáról, így hamarosan megkezdődik a Kulcsot, Rácalmást, Dunaújvárost érintő szennyvíz-csatorna hálózat fejlesztése.
2018-03-24Defibrillátor Kulcson. Kulcsiaknak szívhalál ellenMostantól a kulcsiaknak eggyel több esélyük van, hogy kivédjék a váratlan szívhalálokat! A helyi Vöröskeresztes Klub, a Jövő Kulcsa Egyesület, a Kulcsi Sportegyesület és a település önkormányzata gyűjtéseiből és támogatásaiból defibrillátort vásárolt, amelyet március 22-én, csütörtökön délután adtak át a Faluházban nagy érdeklődés közepette.
2018-03-24Kezdődhet a csatornázásA március 23-i, pénteki munkaterület átadási eljárással hamarosan ténylegesen is elkezdődhet a három település, Kulcs, Rácalmás és Dunaújváros közös szennyvízcsatorna beruházása.
2018-03-22Éltető kincsünk, a vízAjándékokat adtak át azoknak a gyerekeknek, akik a legszebb rajzokat készítették a víz világnapja alkalmából. Négy település, Baracs, Kulcs, Nagyvenyim és Rácalmás óvodásai és diákjai készítettek alkotásokat.
2018-03-17A boldogság azon múlik, fogyelünk-e a hangraMóró Piroskának (kép) talán a háborút kivéve minden rosszban volt része, ami embernek kijuthat, és a megélt nehézségekből mindig erősebben, elszántabban került ki.
2018-03-16Vége a téli szünetnekAz elmúlt héten elkezdődött a tavaszi szezon a Fejér megyei labdarúgó-bajnokság mindhárom osztályában.
2018-03-13Kitűnően céloztak az íjászokA Baracsi Íjász Egyesület a napokban történelmi íjászversenyt szervezett a környékbeli, tradicionális íjjal rendelkező íjászok részére. Kulcs, Rácalmás, Dunaújváros, Solt, Dunavecse, Perkáta, Bölcske, Mezőfalva, Budapest, Kakasd, Kecskemét, Mór csaknem száz íjásza adott randevút egymásnak.
2018-03-06A nő - megfejtések több tételbenDr. Kunos József (kép) amatőr fotóművész kiállítása március 8-án, csütörtökön mutatkozik be az Art Caféban.
2018-02-24Kannabionid medicina - tévhitoszlatás. Egy félreértelmezett növényrőlDr. Karácsony Ferenc gyermekorvos, orvos-természetgyógyász tartott előadást február 22-én, csütörtökön délután Kulcson a Faluházban egy gyógymódról, amelyről lényegében csak tévhitek keringenek.
2018-02-23Tervekről, gondokról Kulcson. Kulcs: nagyon nehéz évük lesz, sok munkát terveznekA február 21-i, szerdai közmeghallgatáson a szemétgyűjtés és -szállítás, az utcák állapota volt a polgárok fő témája Kulcson.
2018-02-17Biológiai módszerrel a szúnyogok ellen. Biológiai módszerrel a betegségek terjedése ellenTolna, Fejér és Bács-Kiskun megye településeinek vezetői kaptak meghívást a földvári rendezvényre, hiszen a szúnyog nem ismer megye- és városhatárokat, tehát a védekezés csak közös összefogással lehetséges.
2018-02-14Mezőfalva és Errcsi is a döntőbenFebruár 11-én, vasárnap befejeződtek a küzdelmek a téli műfüves labdarúgó-­bajnokság két, dunaújvárosi csoportjában. Az azonos helyen végzett csapatok február 18-án, vasárnap játsszák a hely­osztókat. Eredmények a cikkben.
2018-01-12Őszi vihartól karácsonyigA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 4. 2017. 10-12.
2018-01-11Országos hírű már a térségA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 3. 2017. 07-09.
2018-01-10Egy személyes ballagás voltA visszatekintésben elsősorban a közösségi események követeltek maguknak helyet a város környékéről. 2. 2017. 04-06.
2018-01-04Idén már korán jött a belvíz!Kulcson a már megszokottnak nevezhető helyen ismét megjelent a belvíz, Baracson azonban minden rendben.
2017-12-30Igét csak úgy lehet hirdetni, ha aki hirdeti, elhisziFodor István (kép) tiszteletes úrnak, a Kulcs-Rácalmási Református Gyülekezet lelkipásztorának már az édesapja is tiszteletesként szolgált a váchartyáni hívek körében.
2017-12-28Emberségből jelesre vizsgáztak a kulcsiak.A Jövő Kulcs Egyesület. Kulcs Község Önkormányzata és a Kulcs Biztonságáért Polgárőr Egyesület közösen tett eleget a Szociális Szolgálat halasztást nem tűrő kérésének, mely szerint az idős Farkas Géza bácsinál meg kell oldani a fűtést.
2017-12-28Ajándék időseknek, nagycsaládosoknakKözel másfél millió forint gyűlt össze a kulcsi a "A jövő kulcsa" Egyesület által szervezett jótékonysági bálon (2017. decemer(?)) . Egy részéből az időseket és a nagycsaládosokat támogatták, a másik részt többek között egy defibrillátor vásárlására és az iskola fejlesztésének támogatására szeretnék fordítani.
2017-12-27Díjnyertes halászlé, karácsonyra2017. december 23-án Kulcson halászléfőző versenyt rendeztek. Az előző évi győztes a rászorulóknak szánt 80-100 adagot készíti el.
2017-12-16Higgadtnak maradni nem mindenki képesKaiserné Gödöny Erzsébet (kép) Dunaföldvárról származik, Dunaújvárosban dolgozott, és negyedszázada már, hogy Kulcson él.
2017-12-11A kamra javát ajánlották fel. Segíteni szeretnénekA jótékonyság különleges módját választották a kulcsiak immáron harmadjára is elárverezték a falubeliek felajánlásait, hogy a befolyt összegből segíthessenek.
2017-12-06Vasvillától az ezüst villáig tart az asztalunkra kerülő élelem útjaKülönleges és méltó keretek között zajlott december 5-én, kedden Kulcson a XVI. Fejér Megyei Állatorvosi Emléknap.
2017-12-05Közös a tüzünk. Közöstűz körül ültekA Carpe diem Alapítvány egy kötetlen, laza délutánra hívta barátait Kulcson a Nap Háza – Hold Udvara központba. Átadták a Boldog díjat Illéssyné Dorn Henriette-nek (kép) és Bostyai Gyulának (kép).