József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Lee Sang Il

33 db találat
Dátum downCímLeírás
2016-12-12Önkéntes díjat kaptak. Az idei év önkéntesei2016-ban a Hankook Tire Magyarország lett az Év Vállalati Önkéntes Program Díj nyertese. A rácalmási gyár negyedik éve futó "Dolgozói Önkéntes Programja" az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) által indított pályázaton nyert elismerést.
2016-12-03Gazagodott a kórház. Az egészségükértÉrtékes adományokkal: műszerekkel gazdagodott a kórház gyermekosztálya december 2-án, pénteken reggel.
2016-11-22Csak szándék és akarat. Közösségi akarat, cselekvésSzéles összefogásnak köszönhetően újabb, díjmentesen használható edzőparkkal gyarapodott a városi kínálat. Az új pályát, amely a Dunaferr középiskola szomszédságában van, annak megálmodói, építői és finanszírozói közösen adták át november 21-én délelőtt.
2016-11-09Adoményjubileum. Úton az életmentőkkel, már öt éveMinél nagyobb egy vállalat, annál nagyobb felelősséggel tartozik a környezetéért. E gondolt a Hankook értékteremtő sorozatának szerves részét képező abroncsadományozási programi idei, ötödik jubileumi zárórendezvényén hangzott el november 8-án Budapesten.
2016-10-13Megmutatták, hogy mire költötték. Megmutatták, hogy mire költötték elSajtóbejáráson mutatta be október 12-án a mentőállomás vezetője, hogyan szépült meg a környezetük.
2016-10-10Kicsinosították a mentőállomástPéldás összefogással újult meg a október 2. hétvégéjén a dunaújvárosi mentőállomás. Tizenkét esztendőt kellett várni, hogy javuljanak a körülmények.
2016-10-07Szebb, jobb városért. KÖSZ, Hankook!A "Közösségi Összefogás a Szebbért" társadalmi önkéntes program segítségével megszépítsék és ezzel élhetőbbé tegyék Dunaújvárost. A tűzoltóállomás munkái befejeződtek, az Aranyvölgyi úton szeptemberben kezdték az új edzőpark kialakítását.
2016-09-27A kórház kapta. Hárommilliót tekeretek összeVéget ért a rácalmási gumiabroncsgyár Tekerd Jobbra! elnevezésű társadalmi célú akciója, amelynek egyik kedvezményezettje a Szent Pantaleon Kórház volt. Dr. Mészáros Lajos (kép) főigazgató elmondta, a támogatást a szülészet felújítására fordítják.
2016-09-19Tökös hétvégeA civil összefogás páratlan példája, ahogyan a rácalmási városvédők és a hozzájuk csatlakozó önkéntesek sikerre vitték a Tökfesztivált.
2016-09-01Erősítő közösségAz augusztus 31-i tanévnyitón avatták fel a Széchenyi István Gimnázium új, közösségi összefogás keretében megépült kültéri edzőparkját.
2016-08-27Koreaiul a tűzoltóság. Tűzoltóság koreaiulA tűzoltóparancsnok úgy gondolta, több nyelven is kiírják a laktanyára, hogy tűzoltóság. A magyar mellé most koreai nyelven is kikerült a felirat. Nem is akárhogyan!
2016-06-24Kösz, Hankook!A Kösz, Hankook! programra szavazók végül a tűzoltóállomás felújítását hozták ki a meghirdetett projektek egyik győzteseként. A kiváló kezdeményezés munkafolyamatai a következő hetekben kezdődnek.
2016-06-22A harmadik szárny. Hankook-ház: a harmadik!Felavatták június 21-én délelőtt a Hankook-ház harmadik szárnyát, 144 kétszemélyes lakóegységgel. A rendezvényen részt vett dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő, Cseresnyés Péter államtitkár, Lee Sang Il ügyvezető (kép)
2016-02-00Hankook: Teljes kapacitássalBeszélgetés Lee Sang Illel, a Hankook Tire ügyvezető igazgatójával a cég helyzetéről.
2015-12-02Újabb adománnyal gazdagodtakPulzoximétereket, valamint infúziós pumpát adtak át 1,2 millió forint értékben december elsején a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályán. Az adományozó, már nem először, a Hankook.
2015-10-09Igazi profik egymás közöttKözel tíz éve már, hogy a Hankook Magyarországra érkezett. Beszélgetés Il-Sang Lee ügyvezető igazgatóval.
2015-09-29Bul Go Gi és a KimchiKülönleges és nagyon finom speciális koreai ételeket kóstolhattak a fesztiválozók szeptember 26-án a Jankovich-kúria gasztroépülete előtt, a Rácalmási Tökfesztiválon.
2015-06-12Amitől szebb lesz a világunkLátogatás a Hankook Tire Magyarország Kft. népszerű Értékteremtő Dolgozói Önkéntes Programjának helyszínein: dunasori idősek otthona, Zalka utcai tagóvoda, Dózsa György Általános Iskola, Jószolgálati Otthon, Széchenyi István Gimnázium.
2015-03-18Lee Sang Il kitüntetéseLee Sang Il, a Rácalmáson működő Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a Magyar Érdemkereszt arany fokozatát vehette át Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől a Nemzetgazdasági Minisztériumban, 2015. március 13-án.
2015-03-00Hankook19 millió abroncs, 3300 dolgozó és az adományok. Interjú Lee Sang Il-lel, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójával.
2015-01-00Rácalmás fejlődése töretlenRácalmási évértékelő, s beszámoló a 2014-ben történt fejlesztésekről, eseményekről.
2014-10-31Adományozó Hankook (képaláírás)A zsámbéki Driving Camp Közlekedésbiztonsági és Vezetéstechnikai Központban rendezte gumiabroncs-adományozási akcióját a Hankook.
2014-08-23Rácalmás díszpolgáraLee Sang Il, a Hankook Tire ügyvezető igazgatója azt mondta az ünnepségen, mindig is szíve vágya volt, hogy rácalmási polgár legyen. Megadatott nekik. A település díszpolgárává választották. A díjazottak bemutatása.
2014-08-21Városnap, ötödszörVárosnap Rácalmáson, a várossá nyilvánítás ötödik évfordulóján. Rácalmás Díszpolgára: Lee Sang Il, Kovács György posztumusz. Rácalmásért oklevél: Mohainé Csupity Zsófia, Igmándi Zita, Schmidt Lajosné, Lukács László, Kondor Károly.
2014-08-00Rácalmás Díszpolgára elismerések2014 kitüntetettjei: Lee Sang, Kovács György.
2014-02-20Az év helyi vállalkozásaiA Vállalkozók Bálján a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara először adta át az Év Dunaújvárosi Vállalkozása Díjakat: Horváth Attila (Gasztro-Life), Szabados Károly késkészítő, és Lee Sang II (Hankook Tire). A díjazottak bemutatása.
2014-02-17HagyományosA Vállalkozók Bálján a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara először adta át az Év Dunaújvárosi Vállalkozása Díjakat: Horváth Attila (Gasztro-Life), Szabados Károly késkészítő, és Lee Sang II (Hankook Tire).
2012-11-28EgyüttműködnekA Hankook Tire Magyarország Kft.-vel írt alá stratégiai megállapodást a magyar kormány november 27-én. A parlamentben Orbán Viktor kormányfő és Lee Sang Il, a Hankook dunaújváros-rácalmási gyárának ügyvezetője írta alá a megállapodást.
2012-11-27Stratégiai megállapodás a Hankook Tire Kft.-vel"Állami és magántőke bevonásával egy budapesti angol nyelvű üzleti felsőoktatási intézmény, egy business school megalapítására tett vállalást Orbán Viktor miniszterelnök a gumiabroncsokat gyártó Hankook Tire Kft.-vel kötött stratégiai partnerségi megállapodás keddi aláírási ünnepségén."
2012-01-01Hankook: 12 millió abroncs a célLee Sang II. 2011-es évértékelése.
2010-12-03Együttműködés a HankookkalPárbeszéd a legnagyobb foglalkoztatók között.
2010-09-24Kamarai tag lett a Hankook Tire Magyarország Kft.A belépés okairól.
2010-09-23Minden nagy cég kamarai tag már!Ünnepélyes keretek között írták alá a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Hankook Tire Magyarország Kft. együttműködési megállapodását szeptember 22-én.