József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Münnich Ferenc Gimnázium

172 db találat
Dátum downCímLeírás
2024-02-09Széchenyi 70: nagyon Nagy találkozásra készülhet mindenkiNagyszabású gálával, öregdiákok összetartásával, rendhagyó órák sokaságával ünnepli alapítása 70. év évfordulóját a Széchenyi István Gimnázium.
2024-01-12Széchenyi 70: nagy találkozásra készülnekNagyszabású gálával, öregdiákok összetartásával, rendhagyó órák özönével ünnepli alapítása 70. év évfordulóját a Széchenyi István Gimnázium. Tájékoztató.
2021-09-16Ötvenöt év után is találkoztakÖrökifjú társaság találkozott szeptember 11-én a Széchenyi István Gimnázium előtt. Ötvenöt éve végeztek, az akkor még dr. Münnich Ferencről elnevezett gimnáziumban, 1966-ban érettségiztek.
2021-06-0490 éves szépkorúakat köszöntöttekRajnai Istvánné, Gémes Antal és Pásztor Bertalan is az elmúlt héten ünnepelte 90. születésnapját. A város vezetése mindhárom szépkorút otthonában kereste fel, és köszöntötte a jubileumi esemény alkalmából.
2020-07-31Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzatHammerl Ferenc, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium nyugdíjas pedagógusa, még a veszélyhelyzet ideje alatt töltötte be 90. életévét – most őt köszöntötte a város nevében Barta Endre. A humán ügyekért felelős alpolgármester otthonában látogatta meg Feri bácsit, és kívánt jó egészséget a nyugalmazott pedagógusnak, aki szívesen mesélt a tanári pályán eltöltött mintegy 40 évéről.
2020-01-31Emlékezzünk együtt mindenki Ági nénijére. "A jó lelkek csillagként élnek tovább"Baky Ágnes, a dunaújvárosi Széchényi István Gimnázium tanárának nekrológja
2018-05-18Képaláírás (nem teljes szöveg)Az egykori Münnich Ferenc Gimnázium harminc évvel ezelőtt érettségi osztálya szervezett találkozót múlt szombaton. Cserna Gábor polgármester is ebbe az osztályba járt, s részt vett a találkozón. (nem teljes szöveg)
2016-01-00GyémántdiplomaHatvan esztendő elteltével 2015. október 14-én vette át gyémántdiplomáját Pásztor Bertalan. Beszélgetés a nyugdíjas pedagógussal.
2015-10-09Mert Oszi megígérteMi, Dunaújvárosiak: Bende László bemutatása.
2015-09-21Harmincöt évvel ezelőtt kezdődöttA Münnich Ferenc Gimnáziumban 1980-ban végzett "matfiz" tagozatos 4. a osztálytalálkozóját rendezték meg a Corsó étteremben, szeptember 19-én.
2015-07-06A legvagányabb osztály voltÖtvenéves érettségi találkozóra gyűltek össze az egykori Münnich Ferenc Gimnázium diákjai.
2015-06-10Tanári legendaA gimnázium legendás tanára ma is emlékszik a legtöbb tanítványára. Beszélgetés Abaffy Lászlóné (Margit néni) pedagógussal.
2015-04-30Negyven éve ballagtakNegyven évvel ezelőtt érettségiztek a Münnich Ferenc Gimnáziumban azok a diákok, akik osztálytalálkozóra gyűltek össze a múlt héten.
2015-04-3040 éves osztálytalálkozóNegyven éves érettségitalálkozót szervezett az egykori Münnich Ferenc Gimnázium 4.d osztálya.
2014-03-16Széchenyi-díj Tamás Gábornak!A dunaújvárosi születésű agykutató Széchenyi-díjat kapott.
2013-12-01SZIG-nálunk: A Széchenyi BoborjánjaBeszélgetés Dolák-Saly Róberttel, aki a Münnich Ferenc Gimnázium diákja volt.
2005-01-25Elhunyt Pifkó JózsefElhunyt Pifkó József, aki hosszú éveken átmeghatározó alakja volt Dunaújváros oktatásügyének. Igazgatója volt a helyi gimnáziumnak, a Bánki középiskolának, eközben Dunaújváros tanácselnök-helyettese is volt. 2004-ben aranydiplomát kapott.
1995-05-06Azért igazi iskola volt. Együtt írjuk a város történetétJakóné Fekete Teréz egyike volt a gimnázium első diákjainak mikor 2 osztállyal megindult a gimnázium. Visszaemlékezés.
1990-04-06Nevet változtatott a gimnáziumMünnich Ferenc Gimnázium helyett az új név: Széchenyi István Gimnázium. 1990. szeptember 1-jétől kerül új tábla az iskola falára.
1990-03-06Hagyományosan az idén is megrendezték...Kórustalálkozó. Dunaújvárosban megrendezték a pécsi Nagy Lajos Gimnázium és a városi gimnázium közös koncertjét.
1990-02-20Sakkozó diákokA Bánki Donát Szakközépiskolában megrendezték a középfokú tanintézetek sakk egyéni versenyét. Első helyen végzett Kosztopulosz András (Münnich Ferenc Gimnázium).
1990-02-06Ki lesz Münnich helyett?Legfeljebb háromból választhatnak. A javasolt 5 név.
1989-12-21Múzeumba került a Münnich-szoborA Münnich-szobrot megtalálták. Nem állították vissza a gimn. elé, bekerült a múzeumba. A gimn.tanulói kérték az intézmény nevének megváltoztatását.
1989-11-24Rendhagyó magyaróra. Ettől még Dinnyés maradok.A nov. 18-i ismeretterjesztő előadásról, melyet Dinnyés József tartott. Interjú és fotó D. J-ről.
1989-11-17Rendhagyó órák. Film, színdarab és lambada.A Münnich-hét utolsó napjának programjáról. A fotón: a gimnázium képe és a jelölt diákigazgató embernagyságú festett portréja.
1989-06-13Más névadó kellene? Feliratok a szobortalapzaton.Münnich Ferenc személyiségét az utóbbi időben több bírálat érte, ennek ellenére az iskola nem változtat nevet Székelyi Sándor igazgató szerint. Az iskolát eredményei minősítik, nincs politikai tartalma annak, ha azt mondják rólunk, hogy Münniches. 1 fénykép.
1989-06-01Az énekkar az NSZK-ban járt.A Hacheney-i Rehabilitációs Átképző Központban tartott hangversenyról.
1989-03-21KórussikerA Münnich Ferenc Gimnázium vegyeskara arany-, a leánykara ezüst minősítést szerzett a megyei éneklő ifjúság minősítő versenyen. Karvezető tanár: Missoundouné Lak Gyöngyi. Az énekkar április 7-én nyugat-németországi vendégszereplésre indul.
1988-12-09Nem védőbeszédkéntA Münnich Ferenc Gimnázium KOSZ (Közép-Oskolás Színpad) színjátszócsoportról.
1988-11-25Tükrök és cserepekVélemények az amatőr színjátszásról - jelenéről, jövőjéről -, együttesekről, a Pont színjátszó csoportról.
1988-04-01Versmondók PusztaszabolcsonA pusztaszabolcsi Velinszky gimnáziumban a Friedrich Margit szavalóversenyen különdíjat kapott Nyuli Magdolna, a dújv-i gimn. negyedikes tanulója.
1988-03-15Továbbtanuló diákok. Ez még csak szándékA város középiskoláiban idén érettségiző diákok több mint fele jelentkezett továbbtanulásra. A jelentkezők iskolánkénti megoszlása.
1988-02-01Beszégetés......Laár Andrással. Interjú a KFT tagjával.
1988-02-01Beszélgetés Juhász Előddel.Interjú Juhász Előddel, a Zenebutik műsorvezetőjével.
1988-01-22Egyedül az idő sürget. Segítsünk rajta...Egy súlyosan sérült fiatal gyógyításának érdekében indult akció a Münnich Ferenc Gimnázium tanulói között.
1988-01-12A Barsi-évforduló jegyében. Szép versek nyelvén.Jan. 7-én a Münnich Ferenc gimnáziumban vers- és prózamondó versenyt. A Barsi Dénes emlékbizottság. A győztesek névsora.
1987-10-20A "harmadik" BolyaiA Münnich gimnáziumban alakult Bolyai önképzőkör megalakulásáról, programjáról. Terveikről.
1987-07-17Kudarc középfokonA bukások elemzése
1987-06-01És neked hogy tetszett?Beszámoló a Zorán és Kern András estjéről.
1987-05-22Fellépnek Dortmundban (kishír)A Münnich Ferenc Gimnázium vegyeskara külföldre utazik. (nem teljes szöveg)
1987-05-12Befejeződött az ötfordulós Felszabadulási Kupa sakkcsapat emlékverseny.Először nyerte el a Münnich gimnázium gárdája... Fénykép: A győztes csapat átveszi a kupát.
1987-03-03A gyomlálás nem csábít. A tanárúr is volt KISZ-es.A Münnich Ferenc Gimnáziumban folyó KISZ-tevékenységről nyilatkozik Székelyi Sándor igazgató-tanár. Fénykép
1987-01-30"Félelmetesen" jó hírűMit ér a gimnázium, ha dunaújvárosi? Kiváló tanulási eredmények a gimnáziumban.
1986-12-19Középiskolások csapatversenye. Minden évben megrendezik.A Münnich-évforduló jegyében rendezett verseny eredményei. Atlétika. Eredmények
1986-02-14Kevesen élnek a lehetőségekkel: Egy verseny ürügyénA dunántúli középiskolák fedettpályás atlétikai versenyét a Bánki és a Münnich szervezte. Eredmények.
1985-12-20Karácsonyi koncertet rendeztek hétfőn este a Bartók Béla Művelődési Központ színháztermében. ...Iskolai énekkarok és a Dunaújvárosi Szimfónikus Zenekar részvételével. Kép.
1985-12-13Karácsonyi koncert. Diákok is fellépnekA Bartók Béla Művelődési Központban.
1985-09-10Gimnazisták énekelnek. Korál a Kossuthon.Az Éneklő Ifjúság c. műsorban a dunaújvárosi dalosok lépnek fel. Szept. 10.
1985-07-12Dilseni vendégek. Kék Duna, keringő nélkülBelgiumból. Programjuk ismertetése. A Münnich Ferenc Gimnázium meghívására. Fénykép.
1985-03-19Belgium után Franciaországban is. Győzelem Nantes-banA Münnich Ferenc Gimnázium énekkara első díjat nyert. A mezőny résztvevőinek többsége hivatásos együttes volt. Kép: az énekkar.
1985-02-26Utazik a gimnázium vegyeskaraFranciaországban, nantesban lépnek fel.
1985-02-05A tanári pálya is érdekes - mondja a harmadik helyezett. A fizika csak hobbiPfeil Tamás a Ki miben tudós? fizikavetélkedőn a III. lett. Matematikusnak készül. Az olimpiai fizikacsapatba szeretne bekerülni.
1984-12-07Hármat - egyszerre. Pesten lép fel a gimnázium kórusaA Münnich F. Gimn. kórusának koncertjéről
1984-05-16Első díjat nyert a belgiumi Neerpelt városban a XXII. európaElső díjat nyert a belgiumi Neerpelt városban a XII. európai ifjúsági zenefesztiválon a dújv-i Münnich ferenc gimnázium leánykara. Az intézet vegyeskara pedig cum laude minősítésével kiemelt első díjat kapott a versenyben. (teljes szöveg)
1984-04-27Négy kórus énekelt. Hangverseny a Nemzeti Színházért.A hangverseny programja. 19-én a Bartókban
1984-04-20Gimnazisták Belgiumban. Dallal négy határon át.A Münnich gimnázium énekkara Európai Ifjúsági Zenefesztiválon. Ápr. 26-án indulnak és máj. 3-án térnek haza.
1984-03-02Rezzenéstelen arccal állni? Abszurd vagy abszurdum.Az amatőrszínjátszás gondjairól.
1983-11-15Hármas évforduló jegyében. Münnich-napokA Münnich F. Gimn. hármas évfordulója alkalmával rendezett ünnepségekről
1983-07-01Úgy szép a játékAz amatőr színjátszásról, abból az alkalomból, hogy augusztusban Dunajváros ad otthont a Fejér megyei színjátszótábornak
1983-07-01Építőtáborokban adott műsort e héten a Münnich Ferenc Gimnázium színpadaA Münnich Gimn. színjátszóinak nyári elfoglalatságáról.
1983-06-24Úszás közben jut eszébePfeiel Tamásról, aki az Arany Dániel országos matematikai verseny győztese lett. Kép: P. T.
1983-05-31Iskolarádiót, nem iskolás fokon. Több lehetne - kellene isAz iskolák belső életével foglalkozó stúdiók szükségességéről nyilatkoznak a főiskola, Münnich Ferenc Gimnázium, a Bánki Donáth Szakközépiskola és a Rudas László Szakközépiskola tanárai
1983-04-26Most mi súgunk: elsők lettek. Pogácsa, fotó és még valamiA Münnich Ferenc Gimnázium Közép-Oskolás Színpada a KISZ KB "Diáktoll" c. pályázatát nyerte meg. A csoport eddigi eredményei és tervei.
1983-03-25Fejér megyei diáknapok 83' Dunaújvárosi siker: 39-szerA Fehérváron rendezett diáknapok művészeti bemutatóin kíválóan szerepelt dunaújvárosiak eredményei. Névsor
1982-12-03Szín-kör-kép. Egy arany, egy bronzSikerrel szerepelt két dunaújvárosi színjátszóegyüttes Fehérváron rendezett színjátszó napok programjában. A Közép-Oskolás Színpad arany, A PONT színjátszó csoport bronz minősítést kapott.
1982-09-03Telt ház a középiskolákbanA kollégium is kevés - lányoknak nehezebb.
1982-09-03Bravó, gyerekek!Hányan jelentkeztek főiskolára a városból?
1982-04-23Szép muzsikaA Münnich Ferenc Gimnázium és egy pécsi gimnázium énekkarának hangversenyéről, amelyet a Bartók Béla Művelődési Központban rendeztek április 17-én.
1982-03-30KépaláírásA középiskolai tornászbajnokság országos döntőjét Pécsett rendezik meg április 6-8 között. Városunkat a Münnich Ferenc Gimnázium képviseli. A csapat névsora. (nem teljes szöveg)
1982-03-16Mit csinálnak a diákszínpadok? A nagy tervTájékoztatás. A Rudas középiskola diákszínpada, s a Münnich Gimnázium Közép Oskolás Színpada (KOSZ)
1982-01-26Ének-zenei osztályAz 1982/83-as tanévtől, a Münnich Ferenc Gimnáziumban.
1981-11-13Egy napig igazgatóNov.9.-16. Münnich-hét. A programokról.
1981-10-13Türelem és szenvedélySzékelyi Sándor portréja, akia legfiatalabb középiskolai igazgató Fejér megyében, a Münnich F. Gimnáziumban.
1981-09-18KinevezésekKinevezték Székelyi Sándort a Münnich gimnázium igazgatójává, Thoma Bélánét a 19. számú óvoda vezetőjévé, Sütő Árpádnét a Béke városrészi ált. isk. gazdasági vezetőjévé.
1981-07-17Nem elég tudomásul venniA Münnich Ferenc Gimnázium énekkarának sikeres fellépéseiről. Kép: Jutaloméneklés, 1979. Rádiófelvétel a gimnáziumban.
1981-05-22NyitókoncertMájus 25-én kezdődik a múzeumkerti esték nyolc részből álló sorozata. 1. Münnich Gimn. és a Jánoshalmi Radnóti Gimn. kórusai lépnek fel.
1981-05-01SikerAz Éneklő ifjúság díszhangversenyén a dunaújvárosi Münnich Gimnázium és a Móricz Zsigmond Általános Iskola énekkara az "Év kórusa" címet nyerte.
1981-04-28Két diákkórusA Münnich Ferenc Gimnázium és a vendég, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium közös koncertjéről.
1981-04-28Szép hagyomány. Két diákkórusA Münnich gimnázium a fehérvári Vasvári gimnázium énekkarát hívta meg. Kép: Egyik énekkar.
1980-11-21Ki legyen az igazgató?A Münnich-hétről.
1980-11-21Ki legyen az "igazgató"?A Münnich Ferenc Gimnáziumban rendezett Münnich-hét keretében fordított napot is rendeznek. Igazgató is az egyik tanuló lesz. A választás lefolyásáról. Egyéb rendezvényekről és problémákról.
1980-11-18Münnich-hét a gimnáziumban1980. november 17-22. Programok.
1979-05-04KóruskoncertA tanácsház dísztermében lépett fel a Münnich Ferenc Gimnázium és a szombathelyi Münnich művelődési központ énekkara. A koncert értékelése.
1979-01-12A gimnázium énekkara a Budavári PalotábanA vegyeskar a Történeti Múzeumban vendégszerepel.
1978-11-14Az idén tizedszerNovember 13-tól november 19-ig rendezett Münnich-napok rendezvényeiről.
1978-06-09Portré egy kitüntetéshez"Követelek tőled, mert tisztellek..." Abaffy Lászlóné pedagógus portréja.
1978-06-0625 éves a gimnáziumA Münnich Ferenc Gimnázium évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre ellátogatott a névadó özvegye is. Münnich Ferenc emlékplakettet és oklevelet kapott a Kerékkötő együttes, és Lővei Mária.
1978-05-30Dr. Salgó Dezsőné: Az első lépésekA Münnich Ferenc Gimnázium évkönyvéből: Dr. Salgó Dezsőné megemlékezése.
1978-05-23Jubiláris évkönyvA Münnich Ferenc Gimnázium huszonöt éve. A kiadvány részletes bemutatása. Az 1953. év szeptemberében kezdődött tanítástól, napjainkig - vázlatos történet.
1978-05-16Megalakult (kishír)Százhuszonhat taggal a Münnich Ferenc gimnázium ifjúsági vöröskeresztes alapszervezete. (nem teljes szöveg)
1978-04-25Diákkórusok közös hagversenyePécs és Dunaújváros két középiskolája - a Nagy Lajos és a Münnich Ferenc Gimnázium hangversenye Dunaújvárosban (április 22-én).
1978-03-24Dunaújvárosi gimnazisták kórusa a Budavári PalotábanMárc. 26-án délelőtt. A Magyar Nemzeti Galéria meghívására. Program.
1978-02-10Lengyelországba utaznakMünnich Ferenc Gimnázium énekkara Bydgoscz lengyel városba utazik, a szocialista országok ifjúsági kórusainak hagyományos fesztiváljára. A lengyel tv és rádió is készít róluk felvételt.
1978-02-03Megyei hatáskörből városi hatáskörbe került a gimnáziumEzentúl a tanács feladata, hogy az iskola tárgyi feltételeit, a feltételek folyamatos fejlesztését biztosítsa.
1977-11-01Adatok1976-ban 101 diák érettségizett, 77-en felvételiztek.
1977-10-04A zenét ünnepeltük. Dunaújvárosiak hangversenyeSosztakovics üdvözlő szavaival nyitották a zenei világnap dunaújvárosi hangversenyét. Színhely: Bartók Bartók Béla Művelődési Központ színházterme. Nagy siker. Részletes program. Értékelés.
1977-10-04Sportnap a gimnáziumbanFutás, röplabda, foci, lövészet, tábortűz. Legjobb a II. c.
1977-06-03Vadász Dezső (1925-1977)Elhunyt Vadász Dezső, a Münnich Ferenc Gimnázium tanára. Nekrológ.
1977-03-15Az uszodáért (képaláírás)A város fiataljai egyelőre még csak társadalmi munka közben mozgathatják meg izmaikat a fedett uszodánál. Áprilistól kezdve azonban a város minden lakosa, köztük egyesületeink sportolói is már a vízben tehetik ugyanezt. Képünkön a Münnich Ferenc Gimnázium tanulói segédkeznek az uszoda környékének szépítésében. (teljes szöveg)
1977-02-08Jeunesses-együttes lett a gimnázium vegyeskaraA Nemzetközi Zenei Tanács, az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezetének tagja lett.
1976-11-21Fejér megyében: Befejeződött a Münnich-emlékhétA dújv-i gimnáziumban Münnich Ferenc születésének 90. évfordulója alkalmából emlékkiállítást rendeztek.
1976-10-08DiákmunkaA dunaújvárosi gimnázium diákjai a Szalki-szigeten és Erdőháton végeznek fizikai munkát. Tereprendezés, kukoricatörés. Rossz munkaszervezési tapasztalatok. Kép: tereprendezés a Szalki-szigeten.
1976-05-21A gimnazisták énekkara Pécsett és a rádióbanA Münnich Ferenc Gimnázium vegyeskarának előadásáról.
1976-04-09Dunaújvárosi sikerek az országos középiskolás bajnokságokonElső hely: Kovács Péter Münnich Gimnázium. Több jó helyezés.
1975-11-07Ünnepi Münnich-hét a gimnáziumbanAz öntevékenység, a hazafiság és az internacionalizmus jegyében
1975-02-06Két diákparlament utánKét országos diákparlament résztvevője volt Nagy Csaba, a Münnich gimnázium tanulója.
1974-12-13DiákköztársaságA Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában egy hétre kikiáltották a diákköztársaságot.
1974-11-26Gimnáziumunk gondjairólA Münnich Ferenc Gimnáziumról.
1974-11-19Egymást váltó zászlóvívőkA Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola KISZ-szervezete kapta a KISZ Központi Bizottság Vörös Vándorzászlaját.
1974-11-12Münnich-hét a gimnáziumban6. alkalommal rendezik meg az ünnepi hetet. Nov. 9-16-ig. Ekkor ünneplik azt is, hogy az iskola KISZ szervezete megkapta a KISZ Központi Bizottság vörös vándorzászlaját.
1974-10-08Marxista szakkör a világnézeti nevelés segítéséreA Münnich Ferenc Gimnáziumban tizenhat szakkör kezdte meg működését. A marxista szakkör egyéves kihagyás után újra beindul.
1974-10-08Nyolcszázan kirándultunkA Münnich Ferenc Gimnázium történetében először az egész iskola tanulmányi kirándulást szervezett Verőcére.
1974-08-27Hol tartunk az iskolák tatarozásával?Tanévkezdés előtt.
1974-08-01Éneklő ifjúságA Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola énekkara a magyar Rádió nagydíjának nyerteseként tegnap 14 óra 5 perckor a Kossuth Rádió műsorában mutatkozott be az ország hallgatósága előtt.
1974-03-26Éneklő ifjúságKét dunaújvárosi kislány a területi döntőben.
1974-01-01Iskolánk névadójának szoboravatásaMünnich Ferenc mellszobrának avatása.
1973-11-16Felavatják a gimnázium előtt Münich szobrát1886. november 16-án született Münich Ferenc. A szobrot Cyránski Mária készítette.
1973-06-19Iskola, ahonnan kétfelé vezet az útGondolatok a szakközépiskolai iskolatípusok jelenéről és jövőjéről.
1973-03-27110 ezer személyes kapcsolatAmatőr rádiósok között.
1973-02-01Emlékek útján."Iskolánk közel 20 éve alakult meg. Az első években nem a mostani helyen volt, hanem a mai Vasvári Pál Általános Iskola egyik szárnyában."
1973-01-09"Kiszórták" őket?Igaz-e, hogy a Münnich gimnázium tanárai "kiszórják" a gyengébb képességű tanulókat, a jobbak elé pedig teljesíthetetlen követelményeket állítanak? Adatok.
1972-11-13Dr. Münnich Ferencre emlékeztek...A dunaújvárosi gimnázium diákjai adtak műsort Seregélyesen.
1972-10-03A Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki dr. Salgó DezsőnétA Münnich Ferenc Gimnázium egykori igazgatóját eredményes munkája miatt tüntették ki. Portré.
1972-07-07Készülődés szeptemberreTatarozzák az iskolákat.
1972-06-13Münnich plakett (kishír)Hétfőn a dunaújvárosi dr. Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában a legjobb végzős diákok megkapták a dr. Münnich-emlékplakettet és oklevelet. A négy diáknak, Bergman Annamáriának, Gáspár Csabának, Hajas Zsuzsának és Olasz Rózsának dr. Münnich Ferenc özvegye nyújtotta át a kitüntetést. (kis hír)
1972-06-13Münnich Ferenc özvegye adta át a Münnich emlékplaketteketRövid beszámoló.
1972-05-23Műsor - az intézetértMűsoros estet adott a Münnich gimnázium jótékony célra. A bevételt egy vietnami szakmunkásképző intézet megépítésére adják.
1972-04-02KormánykitüntetésekPifkó József gimnáziumi igazgató kitüntetése.
1972-03-31Országos középiskolás tornász-bajnokságA verseny a dr. Münnich Ferenc Gimnáziumban, valamint a II.sz. Gimnázium és Ipari Szakközépiskolában rendezik meg.
1970-10-27Megjelent az Iskolai HíradóA Münnich-gimnázium diákújságjának első száma.
1970-06-23Ma este: Dunaújvárosiak az Ifjuság 70 vetélkedőben (kishír)Társadalmi, belpolitikai, műveltségi vetélkedő. (nem teljes szöveg)
1970-06-23Atlétáink helytálltak a Népstadionban megrendezett Országos Középiskolás BajnokságA 4x100 távol és magasugrás első helyezettje a Münnich gimnázium diákjai lettek.
1970-06-19Münnich-plakett a legjobb diákoknakMásodízben kapták meg az iskolájukért legtöbbet tévő diákok a Münnich-plakettet.
1970-06-02Középiskolás jubileumi tábor az Ifjúság szigetenFejér megye 21 középiskolájából, gimnáziumából, szakközépiskoláiból, ipari tanuló intézeteiből táboroznak diákok a Szalki-szigeten.
1970-04-28A "Szép magyar beszéd" győztese: Nagy AnnamáriaHarmadszor nyerte el szép beszéd díját Nagy Annamária, a gimnázium negyedikese.
1970-04-14Középiskolás tornászok sikereOrszágos döntőn dobogón a városiak.
1970-03-24Öt aranyérem, négy első díj a Megyei Diák NapokonSzékesfehérváron rendezték a Megyei Diák Napokat. Városi eredmények.
1970-01-03A szakközépiskolai oktatásról1969-től a Münnich Ferenc Gimnáziumból kivált a szakközépiskola és létrejött a II. sz Gimnázium és Ipari Szakközépiskola.
1969-11-18Münnich-emlékhét DunaújvárosbanDr. Münnich Ferenc születésének 83. évfordulója tiszteletére a nevét viselő gimnáziumban Münnich-emlékhét kezdődött. Programok.
1969-11-18Münnich Ferenc iskoláértKiállítás Münnich Ferenc életéből, vetélkedő, KISZ találkozó, nyilvános órák, irodalmi, műveltségi vetélkedő, pályázatok győzteseinek hirdetése, többek között a Münnich hét programján. Képek.
1969-08-29Ma a rádióban szerepel a gimnáziumi kórusA Kóruspódium című műsorban barokk és mai szerzők műsorával szerepelnek.
1969-06-17Emlékplakettek a legjobb diákoknakTanulmányi, társadalmi, kulturális és sport tevékenységért adják.
1969-06-06Országos csúcsot javított a gimnázium női ötpróba csapataKözépiskolások megyei bajnokságán Székesfehérváron.
1969-05-30Egyre többet adniA pedagógus nap alkalmából Szederkényi Györgyné és Barsi Tomaj pedagógusok tevékenységükről. Szederkényiné a Ságvári matematika szakos pedagógusa, Barsi Tomaj a gimnázium igazgató helyettese.
1969-05-30Soproni Országos DiáknapokÖt aranyérmet nyertek a gimnazistáink.
1969-04-28Átadták a Kazinczy-díjat a Szép magyar beszéd győzteseinekIdén negyedik alkalommal került sor a magyar nyelv hete keretében a Szép magyar beszéd versenyre, melyen a Münnich gimnázium tanulója Nagy Anna Kazinczy-díjat kapott.
1969-02-25"Kisaranyos"Oktatógép készült a Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola műhelyében. Két hónappal később egy másik, mely a "Kisaranyos" nevet kapta. A működéséről. Jelentőségéről az oktatásban.
1969-01-24Dunaújvárosi diákok 16.Mi lesz veled emberke? Pályaválasztás. Szándék és lehetőség.
1969-01-17Dunaújvárosi diákok 14Ép testben ép lélek. Testi fejlettség- aktív sport.
1969-01-14Dunaújvárosi diákok 12.Berkesitől Nagy Lászlóig. Olvasási szokások, kedvenc írók.
1969-01-07Dunaújvárosi diákok 11.Embert barátjáról.
1969-01-01A Dr. Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola diáksága-
1968-12-23Dunaújvárosi diákok 8.Olvasom a... Olvasási szokások a diákok körében.
1968-12-20Dunaújvárosi diákok 7.Zuhanó átlagok.
1968-12-17Dunaújvárosi diákok 6.Munkabér és zsebpénz.
1968-12-13Dunaújvárosi diákok 5.A nap 24 órája: egy átlagos diák időbeosztása.
1968-12-10Dunaújvárosi diákok 4.Televíziózás vagy családi beszélgetés?
1968-12-02Dunaújvárosi diákok 2.A szülők iskolai végzettsége és keresete.
1968-11-29Dunaújvárosi diákok 1.Honnan jöttek? Szociográfia a család származási helyéről.
1968-11-22A Münnich iskolahét sikereAz iskolahét összefoglalója.
1968-10-25Diákújság a gimnáziumbanA Münnich újsága az "Iskolai Hírmondó".
1968-10-08Münnich-hét a gimnáziumbanJól sikerült emlékezetes ünnepségsorozat.
1968-09-03Jó tanulást!Tanévnyitó az iskolákban. Iskolaavatás: kertvárosi általános iskola.
1968-06-281700 végzős - kétezer új elsőéves981 nyolcadikos végzett. Iskolalátogatók, új iskolák. A gimnáziumban 240 végzős és 350 felsős van. A kohóipari technikumban 92 szaktechnikus végez.
1968-06-21Az idén is dunaújvárosi gimnazisták képviselik MagyarországotA Barátság nemzetközi csapatversenyen július 2-20. között Lengyelországban.
1968-05-24Leány ötpróbázók: országos csúcs!A gimnázium leánycsapata új országos csúccsal győzőtt a középiskolások versenyén.
1968-05-03Névadó ünnepség a Münnich Ferenc Gimnázium és SzakközépiskolBeszámoló a névadó ünnepségről.
1968-05-01Dr. Münnich Ferenc nevét vette fel a dunaújvárosi gimnáziumKedden a dunaújvárosi gimnázium és szakközépiskola felvette dr. Münnich Ferenc nevét. Ebből az alkalomból Münnich Ferenc-kiállítás nyílt a Vasmű úti kiállítási teremben.
1968-04-30Münnich Ferenc nevét veszi fel a dunaújvárosi gimnázium és szakközépiskolaNévadásra készül a gimnázium.
1968-01-20Dunaújvárosi diákok 15.A technika korában élünk. Technikai, tudományos jártasság.
1968-01-12Münnich Ferenc nevének viselésére kért engedélyt a gimnázium és szakközépiskolaA Megyei Tanács VB dönt.
Kép a Münnich DSK leány kosárlabdacsapatárólVálogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.