Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2022-06-11 | Mit érhet egy vezető, ha nő? | Beszélgetés Menyhártné dr. Zsiros Máriával. "Első riportalanyunk felsőfokú tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen végezte, ahol szociológiából bölcsészdoktori fokozatot szerzett. Kutatói, tanácsadói pályafutása után a Dunaferr vállalatcsoport személyzeti vezérigazgató-helyettese, majd köztisztviselő volt a Miniszterelnöki Hivatalban. 2004-től a MÁV Zrt. Emberierőforrás-tervezés és Kontrolling főosztály vezetőjeként dolgozott." | |
| 2021-09-09 | Zarándok-lelkülettel | Több mint 38 kilométer gyaloglás után szeptember 7-én értek a zarándokok a második megyei állomásra, Dunaújvárosba. Ám ezt megelőzően Nagyvenyimen Vargáné Kaiser Katalin polgármester is üdvözölte őket. A fáradt gyaloglókból álló csapat 19 óra után érkezett városunkba, dr. Menyhárt Ferenc és dr. Zsiros Mária koordinátor várta és köszöntötte a menet tagjait. | |
| 2021-09-04 | Hétfőn érkeznek Fejérbe a zarándokok. Zarándoklat az eucharisztikus kongresszus záró miséjére | A térségünkön áthaladó Mária-út Fejér megyei szakaszán, Alsószentivántól Ercsiig fog elhaladni az egyik legjelentősebb, a Máriagyűdről induló gyalogos zarándoklat. Az eseményről lapunk a két térségi koordinátort, dr. Menyhárt Ferencet és dr. Zsiros Máriát kérdezte. | |
| 2021-08-16 | 1Úton: Kulcsról Adonyba | Nyolcadik éve már, hogy Nagyboldogasszony ünnepe táján zarándokok ezrei indulnak el a Mária Úton. Így fejezve ki azonosulásukat a zarándoklat központilag meghirdetett szándékával. Augusztus 14-én térségünkben, Kulcsról Adonyba mintegy húszfős elszánt csoport zarándokolt a családok felelős férfitagjaiért. | |
| 2020-09-11 | Húsz év: újra együtt | Ezen írás címe annyiban magyarázatra szorul, hogy ha nem is húsz, de egy híján húsz éve készült el a (N)ŐK című könyv, amelyben csupa vasműs hölgy szerepelt. Most újra találkoztak. | |
| 2019-08-24 | 1Úton járnak - az édesapákért ajánlották fel ebben az évben | Menyhártné dr. Zsiros Mária, férjével, dr. Menyhárt Ferenccel a Mária Út Egyesület Ercsi és Dunaföldvár közötti szakaszának hivatalosan megbízott felelősei. A hét végi 1Úton elnevezésű rendezvény kapcsán beszélgettünk vele. | |
| 2018-09-24 | Akik legyőzetve is győztesnek bizonyultak | Ha valakiről azt mondják, hogy az élete nyitott könyv, az azt jelenti, hogy bármely lapját felüthetjük anélkül, hogy csalódás érne bennünket. Dr. Horváth János professzor életregénye is ilyen. Ezt a majd’ egy évszázadot átfogó életművet, gazdag életutat foglalták írásba a szerzők, Zsiros Mária és Menyhárt Ferenc. A dedikálással egybekötött bemutatója szeptember 21-én, pénteken volt az Intercisa Múzeumban. | |
| 2018-06-14 | Zarándoknaplóm (képaláírás) | Móró Piroska Zarándoknaplóm című könyvének tartották június 13-án a József Attila Könyvtárának előadótermében. A kötetről a szerzővel Menyhártné dr. Zsíros Mária beszélgetett. (teljes szöveg) | |
| 2018-06-07 | 1Úton: augusztus 25-én rendezik országszerte. Kulcs is az 1Úton zarándoklaton | A nyár végén ismét megrendezik az 1Úton zarándoklatot, amelynek alkalmával szomszédos települések lakói találkozhatnak egymással. | |
| 2018-06-05 | Emlékezés, bemutató. Közel százévnyi, gazdag életút | Június 1-én, pénteken Kulcson a faluházban mutatták be a Zsiros Mária, Menyhárt Ferenc szerzőpáros Az élet sava-borsa, Horváth János életregénye címmel megjelent legújabb kötetét. | |
| 2018-06-00 | 1Úton nemzetközi zarándoklat | A Mária út Közhasznú Egyesület 2018. június 6-án Kulcson tartotta az öt országon és csaknem 1500 km-en, Mária kegyhelyeit érintő zarándokút országos szervezői értekezletét | |
| 2017-10-16 | Paulusz Bálinté lett idén a Szent Orbán Vándordíj | Remek idő fogadta október 14-én, szombaton délután az adonyi szőlőhegyen az újbor és a hálaadás ünnepén részt vevőket. Az esemény jelentőségéről sok mindent elmond, hogy dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő mellett Adony és Perkáta polgármesterei, Ronyecz Péter és Somogyi Balázs is megjelentek. A Szent Orbán Vándordíj idei díjazott Paulusz Bálint (kép) lett. | |
| 2017-08-00 | Világörökséggé lehetünk... | Magyarország is nevez annak érdekében, hogy a római kori erődítményrendszer, a limes - amelynek Intercisa is tagja volt -, az UNESCO által a világörökség részévé váljon. Nyilatkozik Visy Zsolt, a világörökségi nevezés előkészítéséért felelős miniszteri biztos; Cserna Gábor polgármester; Menyhártné Dr. Zsiros Mária, a Limes Szövetség tagja és Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója. | |
| 2017-06-30 | Szükséges az összefogás. Gazdaságila is soakt jelenthet a világörökségi cím | Június 29-én, csütörtökön sajtótájékoztatón mutatták be a világörökségi minősítésre pályázó Dunai Limes-vonalhoz kapcsolódó helyi és térségi fejlesztési irányelveket. | |
| 2016-10-11 | Jó borok - kellemes őszi idő | Újbor ünnepe és Hálaadás. A Dunamenti Szent Orbán Borrend - Adony civil szervezetnek az egyik legjelentősebb eseménye. Október 8-án, szombaton megtelt emberekkel az Adony-Szőlőhegy. | |
| 2016-10-10 | Ünnepeltek, boroztak | Az Újbor Ünnepe és Hálaadás. A Dunamenti Szent Orbán Borrend - Adony hagyományos ünnepét október 8-án, szombaton tartotta meg a borrend az Adony-Szőlőhegyen, vendégek részvételével. | |
| 2016-07-02 | Legeslegfonotosabb a tudás | Menyhártné dr. Zsíros Mária (kép) szociológus élete során sok fontos beosztást betöltött. Nemrég egy településstratégiai programban vett részt. Interjú. | |
| 2016-06-23 | Vége a tábornak. Zártak az ifjú polgárőrök | Bezárta kapuit június 22-én a hagyományteremtő szándékkal először, és máris példaértékű összefogással létrehozott Ifjú Polgárőr Tábor. Izgalmas hét áll a Dunaferr iskola rendvédelmis tanulói mögött, akik részt vettek Kulcson a táborban. | |
| 2015-12-15 | Kortárs szerzők menüje | "Irodalmi csemegékből kapott ízelítőt az, aki elfogadta a meghívást a VÁR Irodalmi és Közéleti folyóirat köré szerveződött estre a József Attila Könyvtárba." | |
| 2015-11-30 | Vár-est a könyvtárban (kishír) | A székesfehérvári Vár folyóirat előadása helyi szerzőkkel, előadókkal december 10-én a József Attila Könyvtárban. | |
| 2014-05-10 | Gondolkodni kötelező | A Dunaújvárosi Hírlap vendége Menyhártné dr. Zsiros Mária, PhD, főiskolai tanár. | |
| 2000-06-08 | "Nem adom fel útközben" | Menyhártné Zsiros Mária a jó közérzetről, amit a munkája, a tanulás
okoz neki. | |
| 2000-05-23 | Jó napot, mi újság? | Telefon Menyhártné dr. Zsiros Máriával. | |
| 1998-12-10 | Tisztelt Bálint Úr! | Menyhártné dr Zsíros Mária személyzeti vezérigazgató levele Bálint
Mihályhoz a Vasasszakszervezet elnökéhez. | |
| 1996-06-07 | Tájékoztató-az 1996.máj.31-iki ÉT. üléséről | Dr. Zsíros Mária humánfejlesztési igazgató be- számolója. | |
| 1995-12-15 | Öt projekt a régiónkért | Beszámoló a HID-Dunaújváros és Környéke Egyesület
megalakulásáról.Elnök:Dr Szabó Ferenc a Dunaferr nyugalmazott
vezérigazgatója. Ügyvezető:Rohonczy Sándor a Dunaferr Rt
humánfejlesztési menedzsere.Elnökség:Dr Zsíros Mária,Dr Kálmán
András,Dr Koppány Imre,Dr Szabó József,Makó József,Orova Pál,
Illésy István.A megalakulás dátuma:1995.dec.13. | |
| 1992-05-29 | Humánfejlesztés, félszavakkal | Interjú dr. Zsíros Máriával, a Dv. humánfejlesztési igazgatójával. | |
| 1992-03-19 | Tortasütés közösen | Az RT-vé alakulás feladatairól beszél Dr Zsiros Mária
humánfejlesztési igazgató. | |
| 1992-01-09 | Oriási feladat... | 1992. jan. 1-jével a DV Humán-fejlesztési igazgatójává Dr Zsiros
Máriát nevezték ki. Vele készült az interju. | |