József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Munkásművelődési Központ (MMK)

2327 db találat
következő
Dátum downCímLeírás
2024-02-09Útkereső bemutatkozás az MMK galériájában"Keresem az utam" címmel nyílt Kiss Zsuzsanna bemutatkozó kiállítása az MMK galériájában 2024. február 5-én.
2024-01-05Dunaújváros Kedvence 2023 – itt a vége, itt az összes eredmény!Véget ért az online voks, ezúttal is nagy versenyt hozott a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog évzáró megméretése. Négy kategóriában hirdettek győztest – mutatjuk az eredményt, és persze szívből gratulálunk!
2023-11-03Sok önkéntes, remek hangulat, újra sikeres volt a Halloween-véradás!A kora délutáni felhőszakadás sem riasztotta el az önkénteseket, és ahogy ilyenkor lenni szokott, ezúttal is remek hangulatú közösségi esemény kerekedett a dunaújvárosi MMK-ban. Kell is az önkéntesek közreműködése, változatlanul jelentős a vérigény.
2023-10-0684 induló a Rummiklub versenyénEmlékversenyt rendeztek Falusi Kati tiszteletére – ő alapította meg ugyanis Dunaújvárosban a Rummikub közösségét. A helyi játékosok lelkes csapata országos megméretést látott vendégül az MMK-ban, ahol végül 84 versenyző ült asztalhoz és versengett.
2023-09-22A szolidaritási adó mérsékléséért fordulunk a Pénzügyminisztériumhoz2023. szeptember 21-én összeült Dunaújváros közgyűlése, több mint negyven fontos témában hozott döntést a testület. Talán az egyik legfontosabb pont az volt, hogy a város egy felterjesztéssel kereshesse meg a Pénzügyminisztériumot az úgynevezett szolidaritási adó mérséklését illetően.
2023-09-15A műfaj rajongóinak remek seregszemléje volt az MMK-ban rendezett képregényfesztivál2023-ban immár negyedszerre futott neki a szervezők félmaroknyi, ám annál lelkesebb csapata a Dunaújvárosi Képregényfesztivál seregszemléjének.
2023-09-01Ha ősz, hát Dunaújvárosi Képregényfesztivál!Idén (2023.) immár negyedszerre ad otthont a Dunaújvárosi Képregényfesztivál seregszemléjének a Munkásművelődési Központ: a bemutatókkal, vásárral, dedikálásokkal fűszerezett eseménysorra várják a műfaj régi és új rajongóit szombaton!
2023-08-25A tikkasztó nyárban is siker volt a retró alkalom – így tovább, vért adni menő!A kegyetlen hőség ellenére is harmincnál több véradó vállalta a csapolást az MMK-ban rendezett retró eseményen – az alapképlet ezzel együtt változatlan: továbbra is jelentős a vérigény, vagyis aki csak teheti, erősítse az önkéntesek közösségét!
2023-08-04Jótékony játékkal emlékeztek egykori sporttársukraGyőri Tamás Emlékversenyt rendezett az elmúlt hétvégén a Dunaújvárosi Darts Club. A felajánlásokból és az árverésen befolyt összegből a fiatalon elhunyt sportoló családját támogatták a sportolók.
2023-07-28A bányászat múltja és jelene a képzőművészetbenA Bányászat Múltja, és Jelene a Képzőművészetben címmel nyílt meg a Borsodi Bányászok Területi Tagozata Farkaslyuki Alapszervezete képzőművészeti körének a kiállítása a Munkásművelődési Központban 2023. július 17-én. A bemutatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester nyitotta meg.
2023-06-16Csodás évad szép fináléja volt a Dunaújvárosi Vegyeskar koncertjeÉvadzáró, s egyben könnyed nyárköszöntő koncertet adott a Dunaújvárosi Vegyeskar. A kórus a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban kápráztatta el a közönséget Kurucz Gergely és Könyves Ágnes vezényletével, vendégművészek közreműködésével.
2023-04-14Színes ünnep -együtt2023. húsvétján is színes programokkal várta az érdeklődőket a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ.
2023-04-14"Verset mondok, mond te is" - a költői szabad szó erejét ünnepelte a Versbarátok KlubjaA dunaújvárosi Versbarátok Klubja a magyar költészet napja alkalmából 2023-ban is megszervezte játékokkal, kötetbemutatókkal és más csemegékkel bőven pettyezett versünnepét az MMK színháztermében.
2023-03-24Csalogtóan látványos és szórakoztató, mozgalmas kavalkáddal köszöntötték a kikeletetA nap-éj egyenlőség ünnepe apropóján színes programkínálattal fűszerezett családi napot szervezett a Duna Dog Center Alapítvány. A kézműves, mesés, kutyás foglalkozásokkal színesített programsornak az MMK biztosított helyszínt, a nap pedig egy közös tűzgyújtással és tűztánccal zárult.
2023-03-17Iváncsa szerint: nekünk nem jár pénz. Szerintünk meg igen!2023. március 16-án ülésezett Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A képviselő testület mindösszesen 54 napirendi pontban hozott határozatot, köztük számos fajsúlyos kérdésben.
2023-03-10nőnapi meglepetés várta a városlakókat az MMK ajtajánál az idei esztendőben is.2023. március 8-án nőnapi meglepetéssel kedveskedtek a Munkásművelődési Központ munkatársai a városlakóknak. Az intézmény bejáratánál díszes ajándékcsomagok várták a leendő gazdáikat, és az ajándékokért cserébe mindössze egy közös képet kellett csak készíteni az MMK közösségi oldalára.
2023-02-17Elfogadta a költségvetést a közgyűlés, napelemes beruházás is leszÜnnepi percekkel kezdődött a február 15-ei közgyűlés, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a 2023. évi "Dunaújváros Sportjáért" díjat Krausz István futónak. Ezt követően pedig olyan fajsúlyos témákban született döntés, mint a város idei költségvetése, vagy egy közel 600 milliós hitelfelvétel, ami egy sor idei beruházás elindításához szükséges. A város költségvetése minden esztendőben egy olyan sarokpont, amitől menet közben ugyan el lehet térni, de mégis mindent meghatároz.
2023-02-10Sok-sok szeretettel. Folytatják a szép hagyományt - a Szeretet hetére készülnek, nagy szívvel várnakA pandémia idején kezdődött, remek kezdeményezés és nagyon népszerű közösségi akció kerekedett, és persze idén is belevágnak: újra megrendezi a Szeretet hete programját a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ.
2023-01-13Kétszázezer látogató járt az MMK-ban. Hiába kell a nagykabát, még így is kétszázezren jártak nálukBár ígéretesen indult a 2022-es év, végre fellélegezhettünk a járvány korlátaiból, a vége annál embert próbálóbb lett az egekbe szökő energiaköltségek miatt. Hogyan ugrották meg ezt az akadályt a város kulturális intézményei? Elsőként Kováts Rózsát, az MMK igazgatóját kértük évértékelőre.
2022-11-15Domján Edit emlékére (képaláírás)November 11-én, pénteken este nagy sikerrel mutatták be a Munkásművelődési Központ színháztermében Pivarnyik Anikó Beszélj! című Domján Edit-estjét két kiváló színművésznő, Lukács Melinda és Dévényi Ildikó főszereplésével. (teljes szöveg)
2022-11-14Márton-napi kavalkád az MMK-ban. Vidám Mártonnapi sokadalom az MMK-banA korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is gazdag kínálattal készült a Munkásművelődési Központ közösségi a Márton-napi kavalkádra. A házigazda intézmény Ludas Ibuskájának és Ludas Matyijának választása mellett Csibri Erika avatta be a résztvevőket egy remek mesemondáson keresztült a Márton-nap legendájába.
2022-11-11Sakklegendák az MMK-ban, neves vendégek tértek be a Dunaújvárosi Senior Klub tagjaihoz.Két nemzetközileg is elismert sakkmester látogatott Dunaújvárosba a Senior Klub, az MMK, és a Királysakk SE meghívására. Csonkics Tünde és Grosch Mária mindketten kiváló olimpiai eredményekkel öregbítették az ország és a település hírnevét, hiszen utóbbi kiválóság Sztálinvárosban ismerkedett meg a sportággal.
2022-11-11Pazar program lett képregényfesztivál3. Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű országos rendezvény a ComicsMania szervezésében a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban 2022. november 5-én
2022-10-26Spórolás, téli szünet, részleges nyitvatartás. "Mi leszünk a télikabátos ház"„Mi leszünk a télikabátos ház” – foglalta össze a Munkásművelődési Központ előtt álló őszi-téli hónapok várható forgatókönyvét az intézmény vezetője, Kováts Rózsa.
2022-10-26Rémségesen kreatívan alkottak. Rémségesen kreatív alkotásokat készítettekHamisítatlan halloweenhangulat érkezett a Munkásművelődési Központba október 22-én, szombaton délelőtt. Varga Brigitta ApróMűhelye rémségesen kreatív workshoppal várta az érdeklődő gyerekeket és szüleiket.
2022-10-05Éremgyűjtők börzéje - sok különlegességgelA Munkásművelődési Központban október 1-én, szombaton délelőtt a Magyar Éremgyűjtő Egyesület Dunaújvárosi Berán Lajos Éremgyűjtő Köre börzét tartott.
2022-10-05Játék az ecsettel (kishír)Gusztos Piroska alkotásaiból nyílt tárlat október 3-án délután a Munkásművelődési Központ galériájában. A tárlatot Smith Julianna ajánlotta a látogatók figyelmébe. (teljes szöveg)
2022-09-28Összetartó közösséget álmodott az alapítványAz Esőcseppekért Alapítvány szeptember 23-án, pénteken SNI-s gyerekek szüleinek szervezett kerekasztal-beszélgetést, annak legfőbb témája a gyermekek fejlesztése, továbbtanulása volt.
2022-09-27Rajzfilmek a retró vetélkedőn - nagy siker. Megizzadtak az indulók a rajzfilmek vetélkedőjénZsúfolásig megtelt szeptember 23-án, pénteken délután a Munkásművelődési Központ színházterme. Mi volt az apropója? Retró vetélkedőt tartottak, ezúttal a rajzfilmek témakörében.
2022-09-26Időutazós kalandozás is volt az MMK hétvégi kínálatábanRetro vetélkedő, zenés-táncos mulatság, kiállítások és szabadulószobás játék is várta látogatókat a MMK-ban a hétvégén Dunaújvárosban.
2022-08-31A festészettel helyrebillent már az egyensúlyMár szerepeltek csoportos kiállításon Radnóné Tóth Anikó festményei, volt Budapesten is egy tárlata, de városunkban most első ízben láthatja a nagyközönség önálló bemutatkozóját. A Munkásművelődési Központ folyosógalériájában augusztus 29-én, hétfőn délután nyílt meg kiállítása Színek, formák, hangulatok címmel.
2022-08-26Hőségben is sikeres volt a retró véradásRetró véradást nem először szervezett a Dunaújvárosi Vöröskereszt. Ezúttal is az MMK adott otthont az eseménynek, ahol a szervezők pongyolában és hajkötővel, a nyolcvanas évek hangulatát idéző zenékkel, korhű relikviákkal és persze sörrel és virslivel várták a véradókat.
2022-08-15Állatsereg érkezett. Színpompás állatsereg érkezettSzínpompás, vidám állatsereg érkezett a Munkásművelődési Központba augusztus 12-én, péntek délután. Varga Brigitta Apróműhelye első alkalommal nyitotta meg kapuit és workshop formájában várta az érdeklődő gyerekeket és szüleiket.
2022-08-12Kiskőrösi siker az ÚDL-benRemek hangulatú viadallal ért véget az Újvárosi Darts Liga egyéni versenye a Munkásművelődési Központban
2022-08-06Az elmúlt hetven esztendő kötelez, de mit hoz a jövő?Még 2007-ben hozták létre a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Alapítványt azzal a céllal, hogy segítsék a néptáncoscsapatot. Azonban az újjáépítéshez, a fejlődéshez egyedüli támogatóként kevés a civil szervezet.
2022-07-29Alkotás és játék több mint egy hónapon keresztül - végeet ért a tematikus tábor az MMK-banVéget ért a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban szervezett tematikus nyári táborok sora. Az idei, 2022-es kezdeményezés is hasznos tapasztalatokkal szolgált a lebonyolításban segédkezők számára – Kováts Rózsa ügyvezető igazgató értékelte az elmúlt 5 hét eseményeit.
2022-07-25Jótékonysági hétzáró. Plüssöket a gyerekeknek, tápot az állatmentőknekJúlius 22-én, pénteken zárult az MMK nyári alkotótábora, amelynek végén adományokat adtak át a Dunaújvárosi Állatvédő Egyesületnek.
2022-07-22Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes: 70 év, 70 fénykép, jubileumi tárlat a folklór jegyében.Egy hetven fényképből álló fotókiállítást tekinthetnek meg a Munkásművelődési Központ látogatói. A gyűjtemény a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes 70 éves jubileumát ünneplő sorozat részeként nyílt meg – a rendezvényen Pintér Tamás polgármester és Kováts Rózsa, az MMK ügyvezető igazgatója mondott beszédet.
2022-07-22Népzenés csemege. Népzenei csemege a táborbanHangszerbemutató, zenefelismerés, csujogatás és táncház is várta az MMK táborozóit július 21-én, csütörtökön, két fiatal zenész interaktív műsorának köszönhetően.
2022-07-19Fotósorozaton a most jubiláló néptáncegyüttes. A Vasas idén hetvenéves évfordulóját ünnepelhetiA Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes hetvenéves jubileuma alkalmából egy fotókiállítás nyílt július 18-án, hétfőn délután a Munkásművelődési Központban.
2022-07-19Harry Pottertől fiesztáztak el a kutyusokig az MMK táborozóiAz utolsó hetéhez érkezett a Munkásművelődési Központ nyári tábora, amelyen ezúttal a kutyák és a cicák kapják a főszerepet.
2022-07-13A holtodiglan dilemmájaHosszúra nyúlt kényszerű szünet után tért vissza a Munkásművelődési Központ szabadtéri színpadára a Moravetz Produkció, amely a legfrissebb, Örök a szerelem című zenés vígjátékát hozta el július 8-án.
2022-07-08Véghajrához közeleldnek az ÚDL-benHarminc férfi, és hét női versenyző részvételével zajlott a hétvégi U.D.L. dartsverseny fordulója. A füllesztő meleg ellenére a sportolók a már megszokott lelkesedéssel és jó hangulatban vágtak neki helyi rendezésű viadalnak.
2022-07-01Rendkívül népszerűek az MMK-ban szervezett tematikus napközis táborok.Folyamatosan tartanak a nyári táborok a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban. A telt házas kezdeményezés kiváló hangulatban zajlik, a gyerekek számtalan érdekes program közül választhatnak.
2022-06-17Negyvennél több napirend várt a képviselőkre a közgyűlés ülésén. Fajsúlyos és halaszthatatlan témákról döntöttekA napirend módosításával kezdődött a dunaújvárosi közgyűlés a Városházán 2022. június 16-án délelőtt: az egyik fogászati ellátással kapcsolatos téma lekerült, ám két új bekerült. Arról döntöttek a képviselők, hogy javaslat születik az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai magasabb vezetői pályázat kiírására (Bölcskei Anna lemondása miatt), valamint módosítják a Dunaújvárosi Óvoda alapító okiratát.
2022-06-17Több mint negyven döntés. Több tízmilliót költenek az augusztusi programokraPintér Tamás polgármester június 16-ra, csütörtökre hívta össze a június havi rendes közgyűlést. Az előre kiosztott napirendi terv változott: egy javaslat lekerült a tárgyalandók listájáról, két sürgősségi indítványt pedig felvettek a napirendbe, így a nyílt ülésen összesen 43 javaslatot tárgyalt a képviselő-testület.
2022-06-15Hárman kölcsönhatásban dolgoznak együtt, de sokat vitatkoznak is a Barcsay-stúdióbanA Munkásművelődési Központ folyosógalériáján nyílt június 13-án, hétfőn délután kiállítás, amiről már beszámoltunk. A képeket alkotó három művészről – Hevér Rudolf, Jeszenői Endre, Vámi Milán – azonban nem esett akkor szó. Mindhárman az ifjabb Koffán Károly vezette Barcsay Jenő Képzőművészeti Stúdió tagjai.
2022-06-14Hárman a galériábanA Munkásművelődési Központ galériájában június 13-án újabb kiállítás nyílt Hevér Rudolf, Jeszenői Endre és Vámi Milán festményeiből.
2022-06-03Színes, vidám forgatag. Boldog gyermeknapi kavalkádMájus utolsó vasárnapján városunkban is gyermeknapi forgatag csalogatta a famíliákat – több helyszínen várták programokkal a gyerekeket, mint például a Munkásművelődési Központban és a volt Vidámparkban.
2022-05-30A gyerekeké volt a főszerep vasárnap. Színes, érdekes program várta a kicsiket vasárnapMájus 29-én vasárnap, gyermeknap alkalmából a Munkásművelődési Központban, a Kalandpark területén, a tűzoltó laktanyánál és a nagytemplomban is színes programokkal várták az érdeklődő gyerekeket és gyermekes családokat.
2022-05-30Idén már megrendezhették. Hatalmas siker volt az MMK-s néptánctalálkozóA Munkásművelődési Központ adott otthont az V. Pünkösdirózsa Gyermek Néptánctalálkozónak május 28-án. A program 14 órakor egy villámcsődülettel kezdődött a Városháza téren, majd az MMK udvarán folytatódott több a több korosztályt képviselő tánccsoportok fellépéseivel élő zenével és citeramuzsikával.
2022-05-27A legjobb "vízparti" gyermekrajzokLezárult az Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület (DSHE) Vízi és vízparti élőlények címmel meghirdetett rajzpályázata, amelyre összesen 76 színvonalas pályamű érkezett – tájékoztatta lapunkat az egyesület, amely a részletes eredményekről is beszámolt
2022-04-22Újabb sikeres akciót rendeztek az MMK-ban - ezúttal a húsvét jegyében segítettek a véradókHúsvéti véradást szerveztek a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban 2022. április 14-én, délután. Az akció részeként ez alkalommal is számos önkéntes vállalta a csapolást – továbbra is arra kérik a szakemberek a városlakókat, hogy aki megteheti, jöjjön el a meghirdetett eseményekre.
2022-04-14Jótékonysági árverésre hívják a városlakókatJótékonysági árverés a Munkásművelődési Központban. Magyar Szervátültetettek Szövetségének számos szervátültetésen átesetteket segítő programja van, ezek közé tartozik egy jótékonysági alap is, melynek bevételét és így a szervátültetetteknek nyújtható anyagi segítséget szeretnék növelni a dunaújvárosi aukcióval. Dunaújvárosban 300-ra tehető azoknak a száma, akik szervátültetésen estek át.
2022-04-14Húsvéti készülődésÖsszefoglaló az MMK és az Intercisa Múzeum húsvéti készülődéséről
2022-04-09Előadás: fiú az apa munkáiról. Tervezte Dunaújvárost, majd kegyvesztett lettDr. Schall István tartott előadást április 6-án, szerdán délután az MMK-ban édesapjáról, Schall Józsefről, Dunaújváros egyik tervezőjéről, aki Ybl-díjas építészmérnök volt.
2022-04-08Tanárok és diákok remekléseA Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárai április 5-én, kedden délután a Munkásművelődési Központ színháztermében Jazz Cafe elnevezéssel közel két és fél órás, nagy sikerű, telt házas koncertet adtak.
2022-03-30Sajátos nevelést igényelnek. Mit tegyünk, ha a gyerek más, mint a többiek?Március 26-án, szombaton délután a Munkásművelődési Központ 310-es termében a sajátos nevelési igényű gyerekeket és családjukat invitálták egy rendezvényre. Két apropóból szólították meg az érintett családokat a szervezők. Egyrészről egy új alapítványt, az Esőcseppekért elnevezésűt mutatták be az érintett SNI-s gyerekek szüleinek, másrészről az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete 25. évfordulóját ünnepelték.
2022-03-30Táncdalfesztivál volt az MMK-banRendkívüli érdeklődés övezte a Munkásművelődési Központ legutóbbi felnőtt retró vetélkedőjét március 26-án, szombaton délután. Nem véletlenül, hiszen a szervezők a Volt egyszer egy táncdalfesztivál címet adták a rendezvénynek.
2022-03-25Forgó világunk (képaláírás)Március 21-én, hétfőn délután nyílt meg Tibold Katalin (kép) Forgó világunk című kiállítása a Munkásművelődési Központ galériájában. A tárlat egy hónapon át szemlézhető az MMK-ban. (teljes szöveg)
2022-03-18Fajsúlyos témák soráról határoztak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen. Közgyűlési döntések – a háború árnyékábanVáltozott a napirend, egy tételt levettek, de két újabb téma tárgyalásáról döntöttek a képviselők a 2022. március 17-i közgyűlésen. Sürgősségi indítványként az Egészségmegőrzési Központ előirányzatának emelése, valamint a közbiztonsági rendezvénysorozat támogatása került a tárgyalandó témák közé. A napirendek tárgyalása előtt Pintér Tamás polgármester az Ukrajnát ért orosz invázió, a háború borzalmai kapcsán elmondta, városunkba 53 menekült érkezett, többségük kisgyerek, akik lakhatásáról és ellátásáról példás együttműködés és segítségnyújtás révén gondoskodott az önkormányzat. A város első embere köszönetet mondott minden segítőnek, további adakozásra buzdította az adományozókat.
2022-03-10Négy komika a színpadon. A női archetípusok egy évszázadot átívelőenMárcius 8-án a Munkásművelődési Központban: Szántó Szandra és a Komikák, név szerint Topolcsányi Laura, Bodor Szabina és Sipos Judit négyese szolgált egy igazán szórakoztató, jó hangulatú egyórás produkcióval.
2022-03-01Szó volt a Virradat programrólLakossági fórumot tartott a Mi Hazánk Mozgalom február 26-án,szombaton a Munkásművelődési Központ emeleti nagytermében. Sok érdeklődő érkezett a délutáni eseményre, amelyen elsőként Badó Péter, a párt helyi szervezetének vezetője és egyben a választókerület országgyűlésiképviselő-jelöltje köszöntötte a résztvevőket.
2022-02-26Aukció, gitárral. Karácsony János életigenlő emberként, hittel teszi a dolgátA Munkásművelődési Központ és a Magyar Szervátültetettek Szövetsége szervezésében aukció volt az MMK-ban február 11-én. Tizenhét képzőművész ajánlotta fel valamelyik alkotását, a vásárlásokkal és az adományokkal együtt összesen 776 400 forint volt a „bevétel”.
2022-02-25Tavaszcsalogató csődülettel kezdte jubileumi évét a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. "Jöjjön végre a tavasz, vesszen már a tél!"Farsangi kavalkádnak álcázott villámcsődület Konc király és Cibere vajda párharcával súlyosbítva, dob- és dudaszóval, sok-sok tánccal: remek téltemető, tavaszváró közösségi programot varázsolt a Városháza térre a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes 2022. február 18-án.
2022-02-25Elrajtolt az Újvárosi Darts LigaÚjabb kiváló hangulatú dartsversenyt rendeztek a Dunaújvárosi Darts Club tagjai február 19-én. Körmendi Mihály, az egyesület elnöke számolt be a hétvégi megmérettetésről, valamint a következő nagy volumenű viadalukról.
2022-02-23Biciklivel tette meg az utat az Egyenlítőn és a sarkkörön átFebruár 16-án 17 órakor a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ harmadik emeleti előadótermében nem mindennapi élménybeszámolót tartott Zichó Viktor. „Két keréken az egyenlítőn és a sarkkörön túl” című, képvetítéssel egybekötött beszámolóját érdeklődve figyelte a közönség. Nem csoda, hiszen varázslatos tájakon járt, és megannyi élménnyel gazdagodott.
2022-02-19Jöjjön a tavasz, és vesszen a tél! (képaláírás)Télűző villámcsődületre hívta az érdeklődőket a Városháza térre a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes február 18-án, pénteken délután. A néptáncos fiatalok Lengyel Szabolcs vezetésével vonultak az MMK-tól a főtérre, énekelve, kereplőzve, és persze jó hangosan, hogy sikerüljön elűzni a telet. Többen álarcot vagy valamilyen fejdíszt is magukra öltöttek, a farsanghoz illően, majd körtáncokkal szórakoztatták a szép számban összegyűlt közönséget, szülőket. A programot a többi között az tette még igazán hangulatosabbá, különlegessé, hogy élőzenés kíséret volt, dudával és dobszóval húzták a talpalávalót. (teljes szöveg)
2022-02-18Zene, meglepetések és sok vér: "csapolással" ért véget a szeretet hétvégéje az MMK-ban. 56 donor igazolta, hogy vért adni menő!Újabb sikeres véradást szerveztek a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetének munkatársai a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban. Az évtizedek óta visszatérő önkéntesek mellett első véradók is vállalták a csapolást 2022. február 15-én.
2022-02-18Közösségi segítség a szervátültetetteknek - sikeres jótékony célú árverés az MMK-ban. Nemes segítség a szervátültetettek javáraMint arról már korábban beszámoltunk, a helyi művészek festményeket ajánlottak fel a Magyar Szervátültetettek Szövetsége részére a közelmúltban a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban. Az alkotásokat 2022. február 11-én egy árverés keretében értékesítették, és több mint 600.000 forint gyűlt össze a rászorulóknak.
2022-02-17Vérükkel segító hősök. Örömteli véres jelenetek és rendhagyó maskarás alkalomFarsangi véradás volt kedden a Munkásművelődési Központban. Az ünnepi alkalomnak köszönhetően a szervezők azt remélték, sokan fogják nyújtani majd a kezüket, hogy segíthessenek.
2022-02-17Kreativitás, fejlődés, felfedezés Nagy Árpádné mandalakiállításán az MMK galériájábanFebruár 14-én, hétfőn délután nyílt meg a Munkásművelődési Központban Nagy Árpádné sokszínű mandalakiállítása.
2022-02-15Szivárványos mandalák (képaláírás)Nagy Árpádné MAndalák című kiállításával folytatódott február 14-én, hétfőn délután a Munkásművelődési Központ galériájának tárlatsorozata. A kiváló mandalákat felvonultató kiállítás megnyitója után az érdeklődők gyakorlati tapasztalatokat is szereztek a mandalakészítés terén, hiszen Nagy Árpádné egy workshopra is várta a közönség tagjait. A tárlat egy hónapon át látogatható az MMK aulájában. (teljes szöveg)
2022-02-14Eredményes MMK-aukció, "Összefogás az életért"A Munkásművelődési Központ február 11-i, pénteki jótékonysági aukciója kimondottan sikeres volt, amit Kováts Rózsa, az intézmény ügyvezető igazgatója is megerősített. A szervezők a Magyar Szervátültetettek Szövetségének ajánlották fel a bevételt.
2022-02-14Valentin-nap: a magyar valóság része, nem is előzmény nélkülVárosunkban több rendezvény témája a romantikus ünnep, így a Munkásművelődési Központban, a Bartók Kamaraszínházban és a Kultik moziban is különböző programokkal, kedvezményekkel várják az érdeklősőket.
2022-02-12Segíteni egymáson (képaláírás)A Magyar Szervátültetettek Szövetsége és a Munkásművelődési Központ tegnap este jótékonysági aukciót szervezett. Ezúttal a Covid sújtotta szervátültetetteknek szerettek volna segíteni a szervezők Összefogás az életért mottóval. Dunaújvárosi művészek ajánlották fel alkotásaikat. Ott volt az eseményen Karácsony János, az LGT zenekar énekes-gitárosa, aki a Magyar Szervátültetettek Szövetségének nagykövete. És ha már ott volt, néhány dallal megörvendeztette a jelenlévőket. Képünkön Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója és Kováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ ügyvezető igazgatója.(teljes szöveg)
2022-02-11Színházi akció a Bartókban, egy hétvége ráadásokkal az MMK-ban - a szeretet jegyében. Valentin napi akciókkal készül a Bartók. "A szeretet hétvégéje" – szép ráadásokkalTájékoztató a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Munkásművelődési Központ 2022-es Valentin napi rendezvényeiről
2022-02-07MMK: újra jön a szeretet heteA Szeretet hetére készül a helyi Munkásművelődési Központ, amely gazdag programsorozattal várja az érdeklődőket február 11. és 13. között az intézményben.
2022-01-31Jó hangulatú évnyitó zsíroskenyér-partivalAz Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Egyesület az idei nyitórendezvényét január 29-én délután tartotta az MMK-ban. Beszélgetés a civil szervezet vezetőjével Sümegi Lajossal.
2022-01-21Nemes kezdeményezés színhelye lett az MMK: a közösség erejével a szervátültetettekért.Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere, Kováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ igazgatója valamint a Magyar Szervátültetettek Szövetségének képviseletében Pálfi Balázs és Pálfi Andrea tartottak sajtótájékoztatót az MMK aulájában 2022. január 13-án. Mint az elhangzott, egy árverés keretében gyűjtenek támogatásokat a szervezethez tartozó emberek részére. Az aukciót február 11-én tartják majd az intézményben.
2022-01-079000 szavazat döntött a várostörténeti blog versenyének eredményeiről. Döntött a net népe, itt vannak máris a város kedvenceiIdén már öt kategóriában zajlott a viadal, még az utolsó napra is jutott fordulat a DunaújvárosMesélPontHu blog évzáró megméretésén. Dunaújváros Kedvence 2021 – az eredmények a cikkben.
2022-01-07Háziversennyel búcsúztatták az évetBarátságos háziversennyel búcsúztatták az évet a dunaújvárosi darts club tagjai. Az úgynevezett Whiskey-kupa nevet viselő viadalon mintegy 32 versenyző vett részt az MMK-ban 2021. december 30-án.
2022-01-05Egy vizsgamunkából lett remek kiállításJanuár 3-án, hétfőn nyílt meg Hingyi Lászlóné Tájak, virágok, portrék című kiállítása a Munkásművelődési Központ galériájában.
2022-01-03Izgalmas csatákNehéz és izgalmas csatákkal zárták az év utolsó hétköznapjának délutánját a Dunaújvárosi Darts Klub termében azok a versenyzők, akik meghívást kaptak a már hagyományosnak mondható, ezúttal a IV. Whiskey Kupa dartsversenyre. Beszélgetés Tömöri Tiborral a klub alelnökével.
2021-12-13Pantaleon élete (képaláírás)Misztériumjáték keretében mutatták be Szent Pantaleon életét és munkásságát pénteken délután a Munkásművelődési Központban a városalapítók egyesületének tagjai. (teljes szöveg)
2021-12-1067 ember lett hétköznapi hős, szép sikert aratott az MMK-ban tartott Mikulás véradás.A Mikulás nap jegyében szervezetek rendkívüli váradást a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban 2021. december 7-én. Számos véradó jelentkezett, már az első órában rendkívül sokan voltak az eseményen.
2021-12-10Nemzetiségi napot tartottak a Munkásművelődési KözpontbanKözös rendezvényt tartottak Dunaújváros nemzetiségi önkormányzatainak képviselői 2021. november 27-én. A zenés-táncos eseményen a Sándor Frigyes Zeneiskola növendékei is közreműködtek.
2021-12-09Derűs volt a véradás. A tematikus napok sikeresebbek, nincs teher a véradókonMikulás ünnepéhez kapcsolódóan véradást tartott kedden a Munkásművelődési Központban a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete.
2021-12-06A Télapó is eljött az MMK-s programraRendkívül sikeres és élményekkel teli volt az MMK által meghirdetett télapós dzsembori: szombaton kézműves foglakozásra várták a családokat, és a nagyszakállúval is találkozhattak a gyermekek.
2021-12-04Kiállítás, színek és festőtechnikákTubáné Bereczki Izabella festménykiállítása nyílt meg november 30-án a Munkásművelődési Központ folyosógalériájában Utazásom a színek és festőtechnikák világában címmel.
2021-11-22Színek és hangok (képaláírás)Papagájokat bemutató kiállítás volt szombaton a Munkásművelődési Központ földszinti aulájában. Számtalan színes madár megannyi különleges hanggal mutatkozott be. (teljes szöveg)
2021-11-15Jó hangulatban "ettek" az MMK vetélkedőjébA Munkásművelődési Központ felnőtt vetélkedősorozata újabb állomásához ért október 13-án, ezúttal Együnk rá címmel hirdették meg a játékot.
2021-11-09Idén már Márton-napi libuskát is választottakA korábbi évekhez hasonlóan, a Márton-naphoz kapcsolódóan ezúttal is mozgalmas programcsomaggal várta a családokat október 6-án a Munkásművelődési Központ.
2021-11-05Tematikus táborba várta az MMK a szünidőző diákokat - nem csak bosziknak volt élmény!Az őszi szünetben a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ munkatársai programokkal készültek a gyerekeknek. Az intézményben 2021. október 25-én elkezdődött az úgynevezett „Boszi Tábor”, amelyre Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is ellátogatott, és mint azt kiemelte, örömteli volt számára ennyi boldog fiatallal találkozni.
2021-11-05Nem kérdés, menő volt az MMK-ban a Halloween véradásTematikus véradást szerveztek a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi szervezetének munkatársai 2021. október 28-án a Munkásművelődési Központban. A kreatív, halloween-téma köré épülő esemény részleteiről Feth Katalinnal beszélgettünk.
2021-11-02Természetes szépségekKiss Piusz fotókiállítása a Munkásművelődési Központban.
2021-10-30Rémisztő jó hangulatbanVéradást szerveztek Dunaújvárosban a Munkásművelődési Központban. Ez a donortoborzó is rendhagyó volt, mint azt általában az MMK-nál már megszokhattuk, ugyanis október 31-hez igazodva a halloween témakörében hirdették meg. Negyvenöten adtak vért.
2021-10-29Halloweeni móka a BoszitáborbanBoszitábor a Munkásművelődési Központban.
2021-10-27TataMinek-koncert előtt"Október 29-én este hat órai kezdettel a TataMinek nevű formáció ad koncertet a Munkásművelődési Központban, az OpenMic fantázianevű rendezvény keretében a színházteremben. A TataMinek tagjait, Fauszt Tibort, Szakmány Károlyt, Bányász Andrást, Szloboda Gyulát, Sárai Lászlót, Verboczki Lászlót és Novák Istvánt zenekari próbán kaptuk lencsevégre az MMK-ban."
2021-10-21Jubileumi ünnepség: 25 éves a Nyugdíjas Pedagógus KlubA szervezet fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepelték a Nyugdíjas Pedagógus Klub tagjai. Az ünnepélyes megemlékezésen Barta Endre alpolgármester, valamint Szántó Péter önkormányzati képviselő, az oktatási, kulturális és társadalmi kapcsolati bizottság elnöke is részt vett.
2021-10-21Dartsklub az MMK-banFiatal emberek dolgoznak az ISD Power erőművének turbinatermében. Kellő felelősséggel végzik munkájukat, ismerik a gépeket, és jól ismerik egymást is. Szabadidejükben ketten sporttársak is az MMK Dartsklubjában.
2021-10-16Jeles évfordulót ünnepeltek1996 októberében alapították meg a Nyugdíjas Pedagógusok Klubját, ennek 25 éves évfordulóját ünnepelték a tagok a Munkásművelődési Központban.
2021-10-06Porcelánok és mesekönyvek"Az Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Egyesület legutóbbi találkozójának vendége volt Csík Jenő porcelánfestő és dekortervező, író. Az alkotóval munkásságáról és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra jelenlegi helyzetéről is beszélgettünk."
2021-10-06Élet a vízparton - kiállítás gyermekrajzokbólA Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület egy évvel ezelőtt hirdetett rajzpályázatot óvodás és általános iskolás gyerekek számára Élet a vízparton címmel. Kiállítás a Munkásműveldőési Központban.
2021-10-04Vidám hangulatbanA Munkásművelődési Központ udvarán tartotta őszi közösségi napját az Aranydaru Szállítók Nyugdíjas Egyesület.
2021-10-00Szabadidősport, barátságból. Dartsklub az MMK-banWolf György, a Dunaújvárosi Darts Club (DDC) játékosa ismerteti a játék alapjait. A klubnak jelenleg 36 tagja van, az edzéseiket az MMK-ban tartják.
2021-09-28Kultúrházak éjjel-nappal hétvégén az MMK-baHárom napig tartott a Munkásművelődési Központban a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat.
2021-09-07Vacsorás, zenés mulatság (képaláírás)Találkozót tartott a Magányosok Klubja az MMK-ban múlt szombaton, amelyen természetesen a zene és a tánc, valamint a jóízű beszélgetések játszották a főszerepet. Náray Béla, a csapat vezetője elmondta, mintegy negyven tagjuk érkezett a kiváló hangulatú mulatságra. (teljes szöveg)
2021-08-13Szép sikert hozott a retró véradás az MMK-ban. Megérdemelt sikert hozott a retró véradásA Dunaújváros 70 elnevezésű programsorozat részeként rendeztek retró véradást az Munkásművelődési Központban a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének munkatársai 2021. augusztus 10-én, szerda délután. Az akció rendkívül népszerű volt, összesen 64 véradó – köztük Barta Endre alpolgármester és Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő is önkénteskedett.
2021-07-23Az alkotás és játék nyári örömeiA 2021-es nyári szünet kezdete óta szervezte meg immár hagyományos nyári táborát a dunaújvárosi MMK: az intézmény udvara népesül be a heti turnusok során, ahol Kováts Rózsa intézményvezető és lelkes csapata gondoskodott a diákcsapat rendszeres elfoglaltságáról. Sok-sok kézműveskedés, műfaji határokon átívelő kreatív foglalkozások sora színesítette a napokat, emellett rengeteg játék, vetélkedő, közösségi esemény gondolkodott a résztvevők jókedvéről. A heti programba idén nyáron íjászbemutató is belefért, és a mímes színjátszó csapat tagjai is visszatérő vendégként mutatkoztak be az MMK udvarán egy-egy mesejáték erejéig.
2021-07-21Csupa csoda immár három esztendeje. Csupa csoda három év ótaA Munkásművelődési Központ lesz az egyike az ország 15 Népmesepontjának, egy sikeresen megnyert 80 milliós pályázatnak köszönhetően – írtuk 2018. március 16-án. Az augusztusi nyitás óta lassan három év telt el. A sikerhez kétség nem fér, mégis még sok mindennek együtt kell állni a folytatáshoz.
2021-07-01Öt elszigetelt törzsnél Indiában több rokon vonást is felfedeztekMintegy másfél évnyi kihagyás után nyílt újra normális körülmények között kiállítás a Munkásművelődési Központban. Ezúttal Az ősi hunok nyomában címmel nyílt fotókiállítás dr. Gubánné Pintér Annamária és Istenes Győző munkáiból június 28-án, hétfőn a folyosógalériában.
2021-06-04Önfeledt gyereknapok. Önfeledt, vidám gyereknap - városszerteÖrömteli és szimbolikus, hogy a vírushelyzet
2021-05-31Gyereknapi vidámságokAz Arany János Általános Iskola ezúttal is mozgalmas programmal ünnepelte a gyereknapot. Szombaton újra telt házzal üzemelt a Munkásművelődési Központ.
2021-05-13Már hirdetik a szünetre a táborokat. A központi napközis tábor az élményfürdőben leszHamarosan véget ér a tanév és már hirdetik a nyári táborok lehetőségeit a dunaújvárosi diákok számára.
2021-05-12A Vasas az utánpótlást is magának képzi ősztől. Ősztől külön utakon folytatja a Vasas együttes és a Violin iskolaAz elmúlt héten a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes fenntartója, a Munkásművelődési Központ igazgatója, Kováts Rózsa összehívta a Vasas csoportjait, és tájékoztatta őket, hogy az együttes életében gyökeres változások történtek.
2021-05-07A látogatókkal újra visszatérhet az élet a város kulturális intézményeibe. Nyitási körkép: avagy újra látogathatók a kulturális intézményekA koronavírus ellen beoltottak számának növekedésével bizonyos korlátozások, szigorítások módosulnak, enyhülnek. A város kulturális életben meghatározó intézmények reagáltak a változásokra
2021-05-03Újranyitás után, előtt. A héten újranyitnak a népszerű városi kulturális intézményekA védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára május 1-től, szombattól kezdődően egy kicsit tágasabb lett a világ. A hatályos szabályozás értelmében számukra már nyithattak a vendéglátóhelyek belső egységei, az uszodák, a kiállítóhelyek, a mozik. Körkép a helyi helyzetről.
2021-04-30Anyák napja: őket köszöntjük vasárnap. Vasárnap tartjuk anyák napját, a tavasz legszebb ünnepétEz a legszebb tavaszi ünnepünk. Világszerte ünneplik a napot, bár igaz, hogy korántsem mindenhol ezen a májusi vasárnapon. Bár manapság nem mindig trendi a család, az anyák szeretete és az anyák napja eltörölhetetlen.
2021-04-16Nagy terveket sző, nyitásra készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Nyitásra készül, nagy terveket sző a VasasDunaújváros önkormányzata továbbra is támogatást nyújt a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes számára. Ennek kapcsán Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, Kováts Rózsa igazgató, és Lengyel Szabolcs, az együttes nemrég kinevezett művészeti vezetője tartott sajtótájékoztatót.
2021-04-13Verselés több helyszínen - ezúttal is online térbenA járványhelyzet miatt ismét korlátozott keretek között ünnepelhették a helyi versbarátok József Attila születésnapját és egyben a magyar költészet napját. Számos helyi, térségi kulturális intézmény és civil kezdeményezés jelentkezett figyelemre méltó akcióval. Vers, mindenkinek – ezúttal főként az online térből.
2021-04-12Töltőtollkoptató néptanítónk napja (képaláírás)A költészet világnapja március 21-e, ám hazánkban az igazi irodalmi ünnep április 11-én van, József Attila születésnapjának évfordulóján. A Bartók színház József Attila verseiből összeállított videós előadással készült erre a napra. A Munkásművelődési Központ Rohányi József humoros költeményeiből válogatva igyekezett vidámságot okozni a közösségi oldalon. Az Élesztő néven szárnyat bontott helyi közösség is az online térben szolgált szavalatokkal. A Rácalmási Művelődési Ház aszfaltköltészetre hívta érdeklődőket: április 30-ig a kedvenc versidézeteket lehet a térkőre írni.
2021-02-20Elfogadták a költségvetéstA veszélyhelyzet miatt továbbra sem lehet közgyűlést tartani a városházán. A polgármester döntéseinek előkészítéséhez nem nyilvános tanácskozást tartottak viszont február 18-án, amelyre Pintér Tamás meghívta az önkormányzati képviselőket.
2021-01-23A magyar kultúra napja a világhálón. Videó és eredményhirdetésA kulturális rendezvények idén vagy elmaradtak, vagy az online térbe költöztek. A József Attila Könyvtár kihirdette az online mesemondó gyerekek találkozójának eredményét. A zsűri tagjai Deutsch Beáta, Molnárné Szendrődi Marika és Kurucz Gergely voltak. A Munkásművelődési Központ Csupa Csoda Birodalom NépmesePontjának munkatársa, Csibri Istvánné Erika egy videót készített, amelyben érdekességek hangzanak el, például a Himnusz megzenésítéséről. A Pro Cultura Intercisae-díjak átadását a járványügyi helyzet miatt egy későbbi időpontra halasztják.
2021-01-22A magyar kultúra napját idén máshogy ünnepeljük. A Himnusz születésnapját és a magyar kultúra napját ünnepeljük január 22-énA dunaújvárosi Munkásművelődési Központ és a József Attila Könyvtár egy-egy programja az ünnep alkalmából
2021-01-21A tavalyi esztendő legnagyobb vesztese a Vasas TáncegyüttesAz MMK 42 éves fennállása alatt egyetlen intézményvezető nem került még ilyen nehéz helyzetbe – summázta az elmúlt esztendőt Kováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ igazgatója.
2021-01-16A színház lelke, emlékezete. A színház lelke voltA Bartók kamaraszínház és Művészetek Háza decemberben elveszítette a lelke egy részét. Böröcz György (1963–2020) – vagy, ahogy mindenki hívta „Gyugyó”–színpadi díszítő, ügyelő volt a Bartókban. Egy emberöltőnyi időt töltött itt, összesen nem kevesebb, mint 25 évet.
2021-01-15Újra az MMK lett a város kedvence. Másorszor hódította el a "ház" a várostörténeti blog díjátA dunaújvárosi Munkásművelődési Központ 2020-ban másodszor nyerte el a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog Dunaújváros Kedvence elnevezésű webversenyét
2020-11-20Lakásból nőtte ki magát a Társasjáték KlubIntrjú Francsákné Póti Magdival, a Dunaújvárosi Munkásművelődési Központban működő Társasjáték Klubról
2020-11-10Részben karanténlétA november 9-i, hétfői miniszterelnöki bejelentés után szinte teljes újratervezés történt a helyi kulturális életben is. Lapunknak Tóth Éva, a József Attila Könyvtár igazgatója elmondta, kedden még biztosan nyitva lesznek, így akinek van lehetősége, még ma feltöltheti aktuális könyvtárát. De bezár a Munkásművelődési Központ és az Intercisa Múzeum is
2020-11-06Egy évtized munkássága a füzetekbenTalálkozót és kötetlen beszélgetést szervezett a Comicsmania Kiadó két oszlopos tagja, Kurucz Róbert és Orosz László. Az MMK-ban rendezett eseményen a tíz éve működő képregényes kommandó munkásságáról hallhattak az érdeklődők, köztük a születésnapi antológiáról, amelyben Kurucz Zsófia képzőművész grafikusként mutatkozott be.
2020-11-03Kísérteties bál. Családias hangulat a rémpartinHalloween táncpartit szerveztek a Munkásművelődési Központban október 30-án, pénteken, a szervezők pedig kitettek magukért.
2020-10-30Vannak olyan álmok, amelyek megvalósulnakNovember 4-én 17 órakor az MMK-ban újabb tárlatmegnyitó lesz az Bartháné Markovics Zsuzsanna egyedi firkáiból.
2020-10-28Varázslók és boszik alkottak tegnap is. Boszitábor sok mesével és kézműveskedésselA boszorkányos tábor idén öt napra kínál a gyerekeknek elfoglaltságot az őszi pihenőjük idejére a Munkásművelődési Központban. Október 26. és 30. között várják az egész napos elfoglaltságot biztosító táborba a már előre regisztrált gyerekeket.
2020-10-16Felcseperedés - a Családi körbenA „Köszönjük, Magyarország!” program keretében még szeptember közepén mutatta be a Bartók két kiváló művésze, Polgár Lilla és Gasparik Gábor az MMK közönségének Családi kör című irodalmi-zenés összeállítását. A második epizóddal pedig október 14-én, szerdán délután jelentkezett ugyanitt a színészházaspár.
2020-10-16Kelta mollban szól az ajándék HandpanKülönleges hangszerrel gyarapodott az értelmi és halmozottan sérült emberek és családjaik "Mindannyian Mások Vagyunk" Egyesületének eszközparkja: a különleges hangolású Handpan nevű instrumentumot adományként kapta a szervezet. Az átadás-átvételt a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban rendezték
2020-10-12Különleges hangszerrel gyarapodott az egyesület. Egy hangszer, amely mély belső utazásra hívCsaládias hangulatú hangszerátadó ünnepségre várta tagságát, barátait október 10-én, szombaton délután az MMK földszinti színháztermében a „Mindannyian mások vagyunk” Egyesület közössége.
2020-10-00Közös játék - műszakhoz igazodva. Társasjáték Klub az MMK-banA Munkásművelődési Központban működő Társasjáték Klub bemutatása. A tizenöt főt számláló klub egyik alapítója az ISD Dunaferr Meleghengerművének darusa, Francsákné Póti Magdi. Az eseményen, amikor a riport készült mégSümegi Margit, Németh Lajos és Jámbor Ágnes vett részt.
2020-09-30József Attila remekei harmonikakísérettelA „Köszönjük, Magyarország” sorozat keretében szeptember 28-án, hétfőn este Gubík Ágnes színésznő és az őt harmonikán kísérő Nagy Péter lépett fel a Munkásművelődési Központ színháztermében
2020-09-25Fontos óvintézkedésekkelAmíg a járványügyi helyzet engedi, addig nem zár be a Munkásművelődési Központ, továbbra is várják a látogatókat a programokra, közösségi rendezvényekre.
2020-09-23Perdüljön táncra táncos lábadMint már arról beszámoltunk, a járványügyi helyzet miatt egy kicsivel később, ezen a héten kezdi meg a tanévet a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes.
2020-09-18Izgalmas zenei történetek (képaláírás)Szeptember 16-án, szerdán délután indult útjára Kovácsy Gyula új zenei előadás-sorozata, amely ezúttal az idősebb korosztályt, a nyugdíjasokat kívánja megszólítani. Az első alkalom során az előadó a múlt század első felének legfontosabb zenetörténeti eseményeiről beszélt hallgatóságának. A következő részben, szeptember 23-án, jövő héten szerdán, 17 órától fókuszban a népdal, mint a zenei kultúránk alapja. Kovácsy Gyula hatrészesre tervezett sorozata minden héten szerdán díjmentesen látogatható a Munkásművelődési Központ színháztermében.
2020-09-18Közgyűlés: fontos és forintos döntésekNegyvennél több napirend szerepelt a közgyűlés 2020. szeptember havi nyílt ülésén, amelyet a Városházán tartottak szeptember 17-én. A döntéshozók egyebek mellett a Dunaújváros Vasas Táncegyüttes támogatásáról, a Sándor Frigyes Zeneiskola melletti parkban tervezett szobor kompozícióról, a mobil kézilabda csarnok üzemeltetéséhez szükséges költségekről is szavaztak.
2020-09-12A Családi kör volt az első fejezet. Családi kör - az első fejezetA „Köszönjük, Magyarország!” program keretében szeptember 10-én, csütörtökön délután a Munkásművelődési Központban láthatta a közönség Polgár Lilla és Gasparik Gábor Családi kör című előadásának első fejezetét. Családalapítás, felcseperedés, gondok, örömök és folyamatosan változó kihívások, szellemes történetek és népszerű, generációk által ismert dalok kíséretében.
2020-09-11"Ezt a kört most mi álljuk" (képaláírás)A „Köszönjük, Magyarország!” program keretében szeptember 10-én, csütörtökön este a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza két kiváló művésze, Polgár Lilla és Gasparik Gábor Családi kör című előadását láthatta a közönség a Munkásművelődési Központ színpadán. (teljes szöveg)
2020-09-08A zene segítségével (képaláírás)Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága által támogatott „Köszönjük, Magyarország!” program keretében adott koncertet hétfőn este a Munkásművelődési Központban Szőcs Henrik zongoraművész, aki fellépése során romantikus darabokat és XX. századi zeneszerzők műveit játszotta a közönségnek. Szintén e programban lesz látható az MMK-ban csütörtökön Polgár Lilla és Gasparik Gábor színművészek közös előadása, Családi kör címmel.
2020-09-04Új tagokat vár soraiba a Vasas közösségeSuplicz Mihály és Szőke Genovéva, a Vasas Táncegyüttes művészeti vezetői nyilatkoznak az együttesről és a tagtoborzásról
2020-08-21A segítők megsegítése. Muzsikával segítettek a szabadtérenJótékonysági koncertet szervezett a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ az intézmény szabadtéri színpadán. A rendezvényen Mikus Edvárd és a Fun Company zenekar lépett fel. Az eseménnyel az Egyesített Szociális Intézményt támogatta az MMK
2020-08-18Idén jubilál a szállítók Aranydaru egyesületeAz Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Egyesület tagjai is a hosszú, karanténban töltött hónapok lakásfogsága után végre újra élvezhették a „szabadságot”: augusztus 15-én tartották meg családi nappal egybekötött találkozójukat a Munkásművelődési Központ kerthelyiségében.
2020-08-17Muzsikával ismerik el az áldozatos munkájukatA Munkásművelődési Központ programjaiban rendre megjelenik a szociális érzékenység, a szolidaritás. Augusztus 14-én, pénteken este ismét egy karitatív műsorra várták az érdeklődőket az intézmény udvarán elhelyezett szabadtéri színpad elé.
2020-08-11MMK: Lépj közelebbLépj közelebb címmel nyílt kiállítás az elmúlt héten a Munkásművelődési Központ Folyosógalériáján Fazekas Zoltán festményeiből. A tárlat egészen szeptember 18-ig látogatható.
2020-08-11Elég, ha kap egy üzenetet a még szenvedő: van megoldásHinnénk-e, hogy az Anonim Alkoholisták magyarországi hálózata egy újvárosi nőnek (is) köszönhető? Aligha. Pedig, Kati, azaz későbbi asszonynevén Catherine Matinee volt az az amerikai asszony, aki – mások mellett (mert jöttek a svéd magyarok, német magyarok, amerikai magyarok) – elhozta Magyarországra az alkoholistáknak szánt üzenetet: Van megoldás!
2020-08-06Örökzöld slágerek (képaláírás)Valami kis szerelem kellene végre nekem címmel Duváry Lívia dalénekes és Hegedűs Valér zongoraművész tartott zenés estét augusztus 5-én délután a Munásművelődési Központban. (teljes szöveg)
2020-07-31nyári Programok. Az augusztus is bővelkedik programokbanA cikkben a József Attila Könyvtár tiniknek létrehozott gyűjteményrészéről is szó van
2020-07-21Óriás ugróiskola-pályán szökdécselnek kedvükre. Kipróbáltuk mi is az MMK óriás ugróiskola-pályájátTeljes erőbedobással dolgozik a Munkásművelődési Központ csapata a nyári táboroztatáson, hogy az intézménybe látogató gyerekek minél több élményt szerezhessenek a vakáció alatt.
2020-07-03Nyolc turnusban tizenhárom tábort tartanak a PetőfibenA hét elején, június 29-én kezdődött a petőfisek programsorozata, amely az augusztus 20-i hét kivételével egészen az iskolakezdésig tart. Gálosfai Tímea, az iskola igazgatóhelyettese elmondta, minden évben szerveznek nyári foglalkozásokat a diákjaiknak, de most először csatlakoztak az Erzsébet-táborokhoz. Nagy volt az érdeklődés a szülők részéről, így nyolc turnusban tizenhárom tábort tartanak.
2020-07-03Lara Mesék. Minden csütörtökön várják a gyermekeketA Lara Mesék Társulat előadását élvezhették a gyermekek a Munkásművelődési Központ udvarán. A műsort nemcsak az MMK táborában résztvevő fiatalok, hanem a város iskoláiból érkezett kisdiákok is megtekinthették
2020-07-03Kézműves táborokat rendez az MMK2020. nyarán egy hetes turnusokban, egészen augusztus közepéig várja a táborozni vágyó gyerekeket a Munkásművelődési Központ kézműves tábora, az "Alkotás és játék a szabadban". A nyári foglalkozás második hetében Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester ellátogatott a táborba.
2020-06-26Újra nyitott intézmények. Újra nyitva a kulturális intézményekÚjra nyitotta kapuit a Kortárs Művészeti Intézet, a Munkásművelődési Központ és az Intercisa Múzeum is a járványhelyzet enyhülésével
2020-06-26Egyből a mélyvízbeA 2020. márciusi bezárást követően június második felében ismét kinyithatott a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ, amely így a nyugdíjas kluboknak és a gyermektáboroknak egyaránt otthont ad. Emellett az Erzsébet táborok „betétprogramjaként” kézműves foglalkozásokat és színházi előadásokat szerveznek az intézményben.
2020-06-26Nyáritábor-választék. Kézműveskedés, festés és színház előadás is leszNagyon sok táborozási lehetőség közül választhattak a szülők, hogy hol és mivel töltsék a gyermekeik a nyári szünidőt. A többi között kézműveskedés, festés, hennázás, színházi előadás szerepel az MMK kínálatában, a napközis táborban pedig a szabadban játszhatnak a fiatalok.
2020-06-24Megszokott módon: ismét élet költözött a házbaJúnius 22-én, hétfőtől a Munkásművelődési Központ is megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt, kezdésként mindjárt ifjú táborozók érkeztek az intézménybe, a kisközösségek pedig sorra jelentkeznek be.
2020-06-22Ma kezdődik a tábori nagyüzemKezdődik a nyári táborok időszaka. A szülők és a diákok a következő hetekben és hónapokban számos lehetőség közül választhatnak, ám egy-egy tábor akár komolyabban is megterhelheti a családi kasszát.
2020-06-11Nyári táborok az MMK-ba és a szigetenJáték és alkotás a szabadban mottóval az idei nyáron is kézműves tábort szervez több turnusban, június 22. és augusztus 14. között a Munkásművelődési Központ, ahol a kreatív foglalkozások mellett játék, sport, mese és színházi előadás is várja majd a fiatalokat. A nyári központi napközis tábor helyszíne ezúttal a Szalki-szigeten található dunaújvárosi kemping lesz.
2020-06-08A virtuális tér után már jöhetne a nyitás. Elég az online, jöhetne a nyitásA Munkásművelődési Központot is érzékenyen érintette a pandémiás helyzet. Kováts Rózsa igazgatót kérdeztük, hogyan vészelték át eddig.
2020-06-03Már nyithatnának a szabadtéri rendezvények, de alig lesznekA kormányrendelet értelmében, amennyiben a szervezők biztosítják a vonatkozó feltételeket, akkor már megtarthatóak a szabadtéri rendezvények. Körkérdést intéztünk a város kulturális intézményeihez ezzel kapcsolatban.
2020-06-01Programok kicsiknek és nagyoknakA koronavírus járvány miatt nem engedi be olvasóit a dunaújvárosi József Attila Könyvtár, de online is kínál programokat és 2020. június 2-től könyvteraszt működtet A Munkásművelődési Központ rajzpályázatot hirdet
2020-06-00Kézműves tábor startra készenIsmertető a Munkásművelődési Központ táborairól, amelyeket a járvány okozta veszélyhelyzet megszűnésével újraindítanak.
2020-05-25Házhoz hoztákA Dunaújváros Televízió a koronavírus-járvány idejére elindított egy sorozatot, melyben kulturális és sport programok szerepelnek
2020-05-12MMK: Virtuális közösségek hete (kishír)"Így is összetartozunk" mottóval május 11-én, hétfőn indult el a Munkásművelődési Központ (MMK) Virtuális közösségek hete című sorozata, amely számos érdekességgel, játékos feladattal, tárlatvezetéssel és várostörténeti kvízkérdésekkel várja az érdeklődőket a MMK hivatalos Facebook-oldalán. (teljes szöveg)
2020-05-00Az MMK-ban sem állt meg az életKováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ igazgatója számol be az intézmény tevékenységéről a koronavírus okozta járványhelyzet idején.
2020-04-30Megosztani, ventilálni: lehet gyűlés nélkül tisztának maradniAz Anonim Alkoholisták a Munkásművelődési Központban találkoznak hétfő esténként, illetve péntek délelőttönként – normális körülmények között. A ház a járványveszély miatt zárva van, így egyetlen rendezvény, foglalkozás, így az AA-csoport gyűlése sem tartható meg.
2020-03-17Elmarad több, nagyobb rendezvény. Elmaradnak az újvárosi nagyrendezvények isBarta Endre Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere tartott sajtótájékoztatót a helyi nagyrendezvényekkel kapcsolatban. Keddtől visszavonásig bezárja kapuit a nagyközönség előtt az Intercisa Múzeum, a Munkásművelődési Központ, a József Attila Könyvtár és a Kortárs Művészeti Intézet is.
2020-03-09A Táltos világ találkozott2020. március 7-én, szombaton második alkalommal rendezték meg a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban, a CsupaCsoda Birodalomban a Magyar Versmondók Egyesülete jóvoltából a Táltos Világ Népmese és Népballada Előadói Találkozót.
2020-03-06Kiállítás az MMK-banÚjabb kiállítás nyílt 2020. március 2-án a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban Színes világunk címmel, melyen a Dáma Nógrádi Katalin festőiskolájában készült munkákat láthatták az érdeklődők
2020-03-05A világ színei a falakon2020. március 2-án Színes világunk címmel a Nógrádi festőtanoda rácalmási festőkörének kiállítói nyitottak tárlatot a Munkásművelődési Központ folyosógalériájában.
2020-03-04Közösség és művészet. Kiss Anna ezúttal már felkészítő kurzust tartKiss Anna jeles dunaújvárosi képzőművész a napokban indítja művészeti kurzusát a Munkásművelődési Központban MŰvSZAK elnevezéssel. Szabó Szabolcs interjúja Kiss Annával
2020-03-03Festeni öröm, vallják az alkotókSzínes világunk címmel a Nógrádi festőtanoda rácalmási festőkörének kiállítói nyitottak tárlatot hétfőn (2020.03.02.) a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ folyosógalériájában.
2020-02-21Nyílt fórum a közoktatás válságárólA közoktatás válságáról tartott nyílt fórumot a Pedagógusok Szakszervezete a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban 2020. február 21-én
2020-02-17Az MMK-ban a hét végén éjjel-nappal programok voltakAz elmúlt hét végén rendezték meg a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozatot, amelybe országosan több száz kulturális központban és művelődési házban várták az érdeklődőket változatos és érdekes programokkal.
2020-02-14"Kötöttségek nélkül, szabadon alkotni"Kiss Anna Nagyvenyimen élő képzőművész tavaly novemberben indította el főként felnőtteknek szóló művészeti alapképzését a Munkásművelődési Központban. Az alkotóval e képzés tapasztalatairól és jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
2020-01-31Véget ért az UDL első fordulójaA férfiaknál kiskőrösi, míg a nőknél szekszárdi győzelem született az Újvárosi Darts Liga első fordulójában 2020. január 25-én a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban
2020-01-24Koncert és elismerés a kultúra napjánA hagyományokhoz híven, 2020. január 22-én, a magyar kultúra napján az evangélikus templomban ünnepélyes keretek közt átadták a "Pro Cultura Intercisae" díjat. Idén Tóth Jánosné Végh Mária, a Munkás Művelődési Központ volt igazgatója kapta
2020-01-23Tóth Jánosné kapta a Pro Cultura Intercisae díjatA dunaújvárosi hagyományokhoz híven a magyar kultúra napján, 2020. január 22-én, az evangélikus templomban adták át Dunaújváros legrangosabb kulturális elismerését, a Pro Cultura Intercisae díjat. Az ünnepélyes átadás előtt a házigazda evangélikus lelkész, Stermeczki András köszöntötte a résztvevőket. A Szent Efrém Férfikar műsora előtt Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester adta át a Pro Cultura Intercisae díjat Tóth Jánosnénak, az MMK korábbi igazgatójának.
2020-01-23A magyar kultúra napja: koncerttel és díjátadóval ünnepeltekA magyar kultúra napját a hagyományokhoz templomi koncerttel, valamint a Dunaújváros közgyűlése által alapított "Pro Cultura Intercisae" Díj átadásával ünnepelték városunkban. Az elismerést Tóth Jánosné Végh Mária, a Munkásművelődési Központ volt igazgatója vehette át az evangélikus templomban rendezett tegnapi ünnepségen.
2020-01-17Több mint 400 ezer forint néptánctalálkozóraPintér Tamás polgármester ünnepélyesen átadta a Munkásművelődési Központ részére a Dunaújváros kenyeréből befolyt összeget.
2020-01-17Virágok közt az MMK-banÚj kiállítás nyílt január 13-án az MMK-ban. Dorogi József festett virágainak kiállítása.
2020-01-15A város kenyere msot az MMK-t segítetteMég 2019 decemberében zárult le a 15. város kenyere gyűjtés, a kedvezményezett pedig a város tavalyi évben megválasztott kedvenc intézménye, a Munkásművelődési Központ volt.
2020-01-14Virággal borított falakAmikor a Munkásművelődési Központ annakidején megnyitotta földszinti kiállítóterét az intézmény folyosóján, deklaráltan dunaújvárosi amatőr alkotóknak szánt felületként aposztrofálták. Január 13-án délután Dorogi József kiállítása nyílt meg.
2020-01-10A muzsika alapjaitól kezdteKovácsy Gyula zenekedvelő hét részből álló zenei rendezvénysorozatra hívta az érdeklődőket az MMK-ba.
2020-01-10Az MMK a befutó! "Dunaújváros Kedvence 2019"A DunaújvárosMesélPontHu blog immár hagyományos évzáró online szavazásán a Dunaújváros Kedvence 2019 cím birtokosa a Munkásművelődési Központ lett.
2020-01-09Nehéz évet zárt az MMK, ám mégis Dunaújváros kedvenceNehéz évet zárt, mégis a városlakók szavazata alapján ebben az évben a Munkásművelődési Központ lett „Dunaújváros kedvence”. Kováts Rózsa igazgatót kértük egy átfogó összegzésre.
2020-01-00Az igazi könyvtárosFekete Györgyi személyes hangvételű írása Tóth Jánosnéról, aki 2020-ban kapta meg a Pro Cultura Intercisae Díjat.
2019-12-20Véget ért az Angyaldoboz akcióMintegy háromszáz cipősdoboznyi felajánlás érkezett.
2019-12-16A Harry Potter világábanA Harry Potter sorozat magyar megjelenésének 20. évfordulója alkalmából rendhagyó Harry Potter-napot tartottak a Munkásművelődési Központ egész épületében.
2019-12-09Kézművesvásár, kreatív műhely. Kézműves vásár, kreatív foglalkozás, fényszínházAz adventi készülődés és a karácsonyvárás jegyében telt december 7-e a Munkásművelődési Központban.
2019-12-06TestfestésA Munkásművelődési Központban "A testük a vásznam, hogy önmagam legyek" címmel Mihaldinecz Blanka alkotásai fotókon tekinthetők meg.
2019-12-05Bezárult a körMihaldinecz Blanka önálló kiállítása látható az MMK-ban Tetük a vásznam címmel. Hennafestészete fotókon.
2019-12-03Hennatárlat: testük volt vásznonMihaldinecz Blanka hennamunkáiból nyílt fotókiállítás az MMK-ban, november 27-én, szerdán. A tárlat megnyitó ünnepségén Jánosi Hanna énekelt és gitáron kísérte őt Magyar Zsófia. Beszédet Suplicz Mihály, a Vasas Táncegyüttes vezetője mondott.
2019-11-28Márton-napi kavalkádAz idei évben 5. alkalommal rendezték meg az MMK-ban.
2019-11-18Hódítottak a dédi kedvenc főztjei. Hódított a retró szendvicskrém - terítéken dédnagyi kedvenceiEzúttal is rendkívüli érdeklődés kísérte a Munkásművelődési Központ retróvetélkedőjét. Az MMK sorozata november 15-én, pénteken újabb állomásához érkezett: az intézmény vezetője, Kováts Rózsa a retró ételek köré szervezte az eseményt.
2019-11-18Így fejezte ki háláját az orvos. Így fejezte ki háláját a nyertes doktornőDr. Fekete Borbála, Baracs, Daruszentmiklós és Kisapostag községek háziorvosa 2019-ben elnyerte a Nemzet háziorvosa címet. A doktornő szerette volna valamilyen módon megköszönni mindazoknak, akik rá szavaztak, és hálája jeléül egy ingyenes zenés műsorra invitált mindenkit szombaton délutánra a Munkásművelődési Központ harmadik emeleti színháztermébe.
2019-11-18Libauralom volt egész hétvégén az MMK-banZsongott, zsibongott a Munkásművelődési Központ november 16-án, szombaton délután a Márton-napi kavalkádon, rengetegen látogattak el az intézmény rendezvényeire. Mert hogy több is volt.
2019-11-14Szűrések és előadások az MMK-ban. A vöröskereszt helyi szervezete számára elsődleges a prevencióEgészségnapot tartott a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi szervezete november 13-án a Munkásművelődési Központban. A rendezvény során előadásokkal és szűrésekkel várták azokat a városiakat, akik számára kiemelten fontos az egészség.
2019-11-08Rendkívüli közgyűlést tartottak. Megkezdte a munkát az új képviselőtestületMódosították az SZMSZ-t: lesz idősügyi és szociális tanácsnok Utassy Éva; közbiztonsági tanácsnok Orosz Csaba; ifjúságügyi tanácsnok Raduka Zsuzsanna. Döntöttek a képviselői tiszteletdíjakról. Megteszik a lépéseket a közvilágítási rendszer teljes felülvizsgálatához. Dr. Bajáki és Társa Ügyvédi Iroda lett megbízva a DVG Zrt. és a DKKA Nonprofit Kft. átvilágítására, az ezzel kapcsolatos jogi feladatok ellátására. A DVG igazgatósági tagjait visszahívták, a DVG új igazgatósági elnöke Illéssy István, további tagok. A Dunanett, a DVCSH a DKKA az MMK felügyelő bizottsági tagjai. Az Uniszol ideiglenes csarnoképítése.
2019-11-07Pörgős volt az októberaz MMK-banA Munkásművelődési Központ októberi programjairól.
2019-11-02Vérpezsdítő véradás volt (képaláírás)Vérpezsdítő véradáson vehettek részt az önkéntesek a Munkásművelődési Központban. Minden véradó ajándékkal távozott, és mivel a kelta kultúrában október 31. hallooween ünnepe, a díszlet és egyesek jelmezek is kellőképp „szellemesek” voltak.
2019-10-30MMK: színpadon a KávészünetOktóber 29-én délelőtt a Munkásművelődési Központ NépmesePontja, a CsupaCsoda Birodalom szervezésében a Kávészünet zenekar koncertjén vehettek részt az érdeklődő gyerkőcök és családjuk.
2019-10-28A kortalan Könyök köszöntéseTöbb nagyjátékfilm forgatási helyszínéül is szolgált Dunaújváros/Sztáliváros, valamint a Dunai Vasmű/ ISD Dunaferr, ám két mozi is akad, amelyet igazán városunkra szabtak. Az egyik az 1959-ben forgatott és bemutatott Kölyök, amelynek 60. évfodulója alkalmából ünnepi vetítést rendeztek október 26-án, szombaton délután az MMK színháztermében.
2019-10-25Örömforrás akrillal. Öt hölgy munkáit állították ki az MMK folyosógalériájábanHierné Rozsos Ilona, Kiss Zsuzsanna, Kovácsné Éva, Soós Zita és Tibold Katalin képeit lehet megtekinteni.
2019-10-24Az élményekért festenek a kiállítók. Az élményfestés örömök forrását jelenti számukraEzúttal öt alkotó csoportos kiállításának adott otthont a Munkásművelődési Központ folyosógalériája. A magukat ALKOT-OK művészcsoportként aposztrofáló amatőr alkotók a Piktor Tanoda kurzusain tanulták az akril technikát.
2019-10-21Mesés sikerek (képaláírás)A Szabó Magda Református Iskola is benevezett az MMK Pillangós batár népmese-vetélkedőjére. Az iskola 4.b osztályos csapata (Azurák Adrienn tanítónő vezetésével) II. lett. A csapat tagjai: Bernáth Boglárka, Szilas Hanna, Azurák Adrienn, Palágyi Janka, Rohonczi Réka
2019-10-17"Pillangós batár" (képaláírás)Játékos mesevetélkedőt hirdetett a Munkásművelődési Központ és a CsupaCsoda Birodalom NépmesePont október 16-án az általános iskolák 3–4. osztályos tanulói számára.
2019-10-11Közművelődést segítő bevételIsmét eltelt egy negyed év, Cserna Gábor polgármester a gyűjtési időszak végével átadta a 2019. július 1. és szeptember 30. közötti időszakban a Dunaújváros kenyeréből összegyűlt bevételt a kijelölt kedvezményezettnek. Az utóbbi időben a kedvezményezett a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány volt. Az új támogatott ezúttal a Munkásművelődési Központ lesz.
2019-10-01Felvidéki vasasos sikerek. A határon túl mutatták be, mit tudnak a VasasbanImmár tizenkettedik alkalommal szervezték meg az Ilyenek vagyunk nemzetközi folklórfesztivált a Lévai járásban. A rangos nemzetközi megmérettetésen a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes is részt vett Szőke Genovéva és Suplicz Mihály vezetésével.
2019-09-27A Richter Gedeon az egészséges életmódértAz idén alapításának 100. évfordulóját ünneplő gyógyszercég ezúttal az Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Egyesület meghívására érkezett városunkba, a Munkás Művelődési Központba.
2019-09-20Felvidéken táncolt a Vasas közössége (képaláírás)Szeptember közepén a Felvidéken járt a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes felnőttcsoportja. Az „Ilyenek vagyunk!” „Taki sme” elnevezésű nemzetközi fesztivál keretein belül Léva, Garamkelecsény, Zselíz és Palást község lakói ismerkedhettek meg táncegyüttesünk műsorával. A nagy sikerű élőzenés fellépések mellett felvonulásra, templomi éneklésre és tánctanításra is sor került. A helyi csoportokon túl egy lett, egy olasz és egy lengyel csoport szórakoztatta a szép számú nézősereget. A turnét a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Alapítvány támogatta – mondta el lapunknak Kováts Rózsa, az MMK igazgatója.
2019-09-09Dalkörtalálkozó (képaláírás)II. MMK Népdalkörök Találkozója címmel hirdette és rendezte meg a Munkásművelődési Központ a népdalkörök találkozóját szeptember 7-én, szombaton. A fellépőknek köszönhetően - valamint a rendezők, a segítők munkája nyomán - fergeteges volt a műsor. (teljes szöveg)
2019-08-10Megpróbálom a lelkemet, és minden érzelmemet odaadniKelemen Angelika dzsesszénekes Dunaújvárosból indult a hírnév felé. Mára már komoly neve van a szakmában, a konzervatóriumban a szakma legnagyobbjaival együtt vizsgáztat. A mindig mosolygós énekesnővel az MMK-ban tartott koncertje után beszélgettünk. Láthatóan kimerítette a fellépés.
2019-08-00Vasas pihenéstől fellépésigIsmertető a Vasas Táncegyüttes 2019-es nyári programjáról: a balatonrendesi tábor után többek között két egri színházi előadáson is közreműködtek.
2019-07-08Megfogyva bár, de vidámanVan, amikor a legjobb szándék és az akarat is kevés. Vélhetően így gondolták a dunaújvárosi fúvós zenekar, a Pentele Band tagjai, akik a július 5-i, péntek délutáni fellépésük előtt meglehetősen fura helyzetben találták magukat.
2019-07-06Fúvósok a ligetben (képaláírás)Július 5-én, pénteken délután a dunaújvárosi fúvósok egy remek koncerttel örvendeztették meg a közönséget a Munkásművelődési központ szabadtéri színpadán. (teljes szöveg)
2019-07-02Legyetek jók, ha tudtok (képaláírás)Nagy formátumú produkció vendégeskedett április 29-én, szombaton a Munkásművelődési Központ udvarán. A Moravetz Produkció és az egri Gárdonyi Géza Színház közös bemutatója, a Luigi Magni és Bernardino Zapponi filmje alapján készült Legyetek jók, ha tudtok című színműve volt látható. (teljes szöveg)
2019-06-25A kitűnő énekesnő proféta lett saját hazájában mikrofon előttValamiért hazai pályán ritkán hallhatjuk a dunaújvárosi születésű énekesnő, Kelemen Angelika jazzkvartettjét. Pedig igény lenne rá. Mutatja ezt a június 21-i, péntek esti koncert sikere is, amit a Munkásművelődési Központ földszinti színháztermében adtak szünettel együtt mintegy három igazán tartalmas órában.
2019-06-24Swing, soul, blues (képaláírás)A Kelemen Angelika Jazz Quartet adott nagysikerű koncertet június 21-én, pénteken este a Munkásművelődési Központban. A Dunaújvárosból elszármazott énekes ismét hozta a formáját. (teljes szöveg)
2019-06-21A víz vonzásábanÚjabb kiállítás nyílt hétfőn a Munkásművelődési Központ folyosógalériájában Nemesnyi Éva festményeivel.
2019-06-21MMK-s táborA Munkásművelődési Központ 19. alkalommal indította el hathetes nyári táborát.
2019-06-21Egy hét sakkEgyhetes táborba hívta meg az ifjú sakkozókat a dunaújvárosi Királysakk Sportegyesület az MMK-ba.
2019-06-20Meseszínházban a MesemalacA Munkásművelődési Központban június 19-én délelőtt megkezdődött az intézmény Meseszínház sorozata.
2019-06-12A mosolygós tojásfestővel találkoztunk. A következő munkája három esztendőn át készül majdA közelmúltban a városban járt Zsigóné Kati népi iparművész, vagy ahogy mindenki ismeri „A tojásdíszítés királynője”, vagy „Az ország nyuszija”. Az Intercisa Múzeumban csalt mosolyt az arcunkra közvetlen kedvességével. Beszélgettünk egy jóízűt göndör kacajok kíséretében.
2019-06-11Káció, akáció, vakáció: de mivel teljenek a nyári hétköznapok?Már csak néhány nap van hátra a tanévből, és végre beköszönt a nyári szünet. Egy darabig mindenki élvezi a lustálkodást, aztán valami izgalomra kezdenek vágyni a gyerekek. Mutatjuk, milyen napközis táborok közül választhatnak azok, akik nem a négy fal között szeretnék tölteni a nyarat.
2019-06-00Az MMK ajánljaIsmertető a Munkásművelődési Központ 2019-es nyári programjairól: Legyetek jók, ha tudtok, Jöhetsz hozzám című színházi előadások és Játék és alkotás a szabadban nevű tábor.
2019-05-24Barátkozott, várost nézettAz Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Egyesület invitálására május 23-án a városban járt Zsigóné Kati népi iparművész, vagy ahogy mindenki ismeri a „tojásdíszítés királynője”.
2019-05-22Esélyegyenlőségi családi napImmár tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Mindannyian mások vagyunk egyesület a családi napját, amelynek során a fogyatékkal élő gyerekek és családjaik, valamint az ép gyermekes családok közös programokon, előadásokon, foglalkozásokon vehettek részt május 18-án a Munkásművelődési Központban.
2019-05-21Stand up comedy az MMK arénábanA Magyar Szocialista Párt egykori frontembere, Gyurcsány Ferenc miután otthagyta pártját, ma már a DK elnökeként járja az országot az európai parlamenti választások kapcsán. Ezúttal városunkban, mintegy 200 ember előtt adta elő ötvenperces performance-át.
2019-05-20Délszláv délután (képaláírás)Folytatva a Munkásművelődési Központ 45 éves programsorozatát, május 18-án, szombaton este a Folk-kocsma igazi délszláv táncházzá alakult. A Dunaújvárosi Horvátok és Szerbek Egyesületének élőzenés délutánján szerb néptáncokkal ismerkedhettek meg a résztvevők.
2019-05-17Sajátos firkákBaráthné Markovics Zsuzsanna első önálló kiállítása nyílt meg az MMK Folyosógalériájában hétfőn Sajátos firkák címmel.
2019-05-15Rózsatáncok látványaNem mondom, nagyon látványos volt az Munkásművelődési Központban rendezett Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozó is, de számomra az igazán szépnek és magávalragadónak a Városháza téri táncforgatag bizonyult.
2019-05-14Zsuzsanna sajátos firkái kerültek a falraIsmét új tárlat nyílt május 13-án délután a Munkásművelődési Központ földszinti folyosójának Galériájában. Az alkotó, Bartháné Markovics Zsuzsanna a Sajátos firkák címet adta a falakon elhelyezett anyagnak.
2019-05-13Néptáncosok látványos találkozója. Színes, fergeteges forgatag volt a néptánctalálkozóBár a hét végi szeszélyes időjárás kissé próbára tette a május 12-én, vasárnap negyedik alkalommal megrendezett Pünkösdi Rózsa Gyermek-Néptánctalálkozó résztvevőit, akik így nem a Munkásművelődési Központ udvarán, hanem a szomszédos iskola tornatermében mutatták meg tudásukat, szerencsére a hagyományos Városháza téri Táncforgatagot megtartották!
2019-05-11A megismerés sajátos kapujaA héten rendezték meg a Táltos világ népmese- és népballada előadói találkozót a Munkásművelődési Központban. Tízen továbbjutottak az országos gálára.
2019-05-10A város büszkeségei. A Vasas Táncegyüttes újabb elismeréseiA Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes tagjainak igen sűrű volt az elmúlt két hónap. Hétről hétre részt vettek valamilyen fesztiválon, és bizony számos büszkeségre okot adó eredménnyel gazdagodtak. Sajtótájékoztató keretében beszéltek erről az együttes irányítói, Suplicz Mihály és Szőke Genovéva, valamint a Vasast fenntartó és működtető Munkásművelődési Központ vezetője, Kováts Rózsa.
2019-05-10Meseország útlevele a Táltos világba. Megismerni a népmesekincsetA Magyar Versmondók Egyesülete és a CsupaCsoda Birodalom NépmesePont meghirdette Táltos világ címmel egy népmese- és népballada-előadói találkozót a Munkásművelődési Központba május 9-re.
2019-05-08Rosti Pál keveset emlegetett életérőlA méltatlanul keveset emlegetett Rosti Pál életéről, fotográfiáiból nyílott kiállítás a Munkásművelődési Központban május 7-én, kedden délután. A tárlatot Pálinkás Bertalan nyitotta meg, aki a közelmúltban drámát írt Rosti életéből.
2019-05-03Újra retró vetélkedő. Főszerepben a zenés filmekÚjabb retró vetélkedőt tartottak a Munkásművelődési Központban. Ezúttal 13 csapat versengett.
2019-05-00A Jankovich miklós Általános Iskola hírei. Informatikai siker Fehérváron. Rajzok a Paszulyfára- A Székesfehérváron tartott "Rajzolj a paint-tel" elnevezésű informatika versenyen Braun Szonja, a Jankovich Miklós Általános Iskola 5. a osztályos tanulója második lett - A dunaújvárosi Munkásművelődési Központ CsupaCsoda Birodalom Népmesepontjának rajzpályázatán Szabó Virág és Poszpischil Luca alkotása is díjazott lett
2019-04-29Zenés filmekből jelesre feleltekHihetetlen népszerűségnek örvend a Retro vetélkedők sorozata a Munkásművelődési Központban. Április 26-án, pénteken a tematika ezúttal a zenés filmek körül forgott.
2019-04-26Miért beszélünk magyarul? (képaláírás)Miért beszélünk mi magyarul, avagy a Székelyek eredetéről címmel tartott kerekasztal-beszélgetést Horváth Béla hagyományőrző történelemtanár a Munkásművelődési Központban április 24-én, szerdán délután. A vitaindító kérdés: mit is tanítottunk és tanítunk népünk korai történelméről? (teljes szöveg)
2019-04-26Felrajzolták magukat a paszulyfa ágáraPályázati felhívást tett közzé az év elején 1–8. osztályos tanulók részére a CsupaCsoda Birodalom Népmesepont Rajzverseny a Paszuly­fára – Babszem Jankó levelei címmel. Már túl vannak az eredményhirdetésen.
2019-04-23Nem távoztak ajándék nélkül az életmentőkA húsvéti ünnep előtti napra, azaz április 18-án szervezett véradást a Magyar Vöröskereszt a Munkásművelődési Központban. A segítő attitűddel érkezőket ezúttal is – egyebek között – kézzel készített ajándék várta.
2019-04-17Japán babák várnak. Muzsika, tárlatok, babakiállítás a 150éves évforduló tiszteletéreA magyar–japán diplomáciai kapcsolatok 150. évfordulójára japán napok zajlanak a városban. Ennek első eleme az áprlis 15-i, hétfő esti jótékonysági pedagóguskoncert volt. A Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában három kiállítás is nyílt a április 16-a délutánján.
2019-04-16MMK Galéria: Lélekképek. Lélekképek: nagyon hatásos első tárlatMegnyílt az Munkásművelődési Központ Galériában Kelemen-Nagy Annamária festménykiállítása április 15-én, hétfőn délután. A „Lélekképek” címet viselő tárlat május 13-ig tart nyitva.
2019-04-13Csajkovszkij-est volt az MMK-banHosszú kihagyás után most ismét zongoraestet adott Kolisnychenko Inna a Munkásművelődési Központban április 12-én.
2019-04-12Harmincéves szülinapA Mezőföld Természetfotó Egyesület idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját.A csapat fotósai egy új tárlattal készültek. Tizennégy alkotó természeti, állatos képéből nyílt kiállítás az MMK folyosógalériájában "A mi világunk 2019" címmel.
2019-04-12Toroczkai: Pintér Tamás nem hitelesLakossági fórumot és előtte sajtótájékoztatót tartott az MMK-ban a Mi Hazánk Mozgalom vezetője (tavaly ősszel alakultak 3 taggal és 1 aktivistával).
2019-04-12Jótékonysági gála Letícia érdekébenIsmét megrendezték azt a jótékonysági estet a Munkásművelődési Központban április 10-én, szerdán, amivel már évek óta hozzájárulnak a résztvevők és az érdeklődők az idén hat esztendős Móna Jázmin Letícia gyógykezeléséhez.
2019-04-10Csupa csodaszép rajzot küldtek be a pályázatraA CsupaCsoda Birodalom Népmesepont történetének első rajzpályázatát hirdette meg a Munkásművelődési Központ a közelmúltban.
2019-04-09Újvárosi zászlóbontásLakossági fórumot tartott április 6-án, szombaton az MMK-ban Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, amelyen mintegy hetvenen vettek részt. Az országosan a Jobbikból kivált tagok által létrehozott mozgalom – a közelmúltban – városunkban is alapszervezetet alapított.
2019-04-08A természet intim pillanatainak tanúiKét évforduló is egybeesik idén, ugyanis nemcsak a természetfotósok működnek ünneplésre okot adó idő óta, de a Munkásművelődési Központ is éppen 45 éve igyekszik szolgálni a város lakosságát programokkal.
2019-04-06Beengednek a világukba (képaláírás)A Mezőföld Természetfotó Egyesület tárlata nyílt április 05-én a Munkásművelődési Központ folyosógalériájában "A mi világuk 2019" címmel. A kiállítást Rohonczi ROHO István képzőművész nyitotta meg, közreműködött ifj. Pálfalvi János (vers) és a Quintia együttes. Bíró Ágnes, dr. Almási István, dr. Somorácz Áron, dr. Somorácz György, Fabó Ferenc, Farkas Sándor, Frigyer Szilvia, Hollósi Zoltán, Klép Sándor, Krizák István, Oroszi Zoltán, Sóti lászló és Szilágyi András képei április 25-ig tekinthetők meg. (teljes szöveg)
2019-04-01Balla Bence balladái és az ő egy szál gitárjaAz Munkásművelődési Központ földszinti színháztermét csaknem teljesen megtöltötte a közönség. A gimnazista Balla Bence egyelőre a Pannon Oktatási Központ tanulója, e mellett pedig szenvedélyének él: a zenének.
2019-04-01A klipet leforgatták, nyáron jön a promó!Március 30-án, szombaton délelőtt forgatta le legújabb videóklipjét a dunaújvárosi Névtelen Utca zenekar.
2019-03-26Együtt indultunk 45 éveA dunaújvárosi Munkásművelődési Központ az idén ünnepli negyvenöt éves fennállását. Ezt köszöntve a többi között az Együtt indultunk elnevezésű programsorozattal is emlékeznek az elmúlt csaknem öt évtizedre.
2019-03-21Létfontosságú munkálatok az MMK épületénélAz utóbbi években is számos felújításon esett át a város egyik legjelentősebb kulturális intézménye, a Munkásművelődési Központ (MMK), amelynél jelenleg is dolgoznak a szakemberek.
2019-03-16PropagandaEgy héten keresztül látogathatók az MMK-ban az 1918-1939 között, Lengyelországban készült plakátok (vándorkiállítás).
2019-03-14Ismét útirajzok (képaláírás)Torontó, Boston és New York után ismét Dunaújvárosban, most az MMK-ban adta elő a Petőfi Sándor Úti levelek Kerényi Frigyeshez című művéből szerkesztett darabot Csadi Zoltán március 12-én, kedden. (teljes szöveg)
2019-03-13Régi propagandaplakátok (képaláírás)Retró propagandaplakátokból nyílt kiállítás március 11-én, hétfőn a Munkásművelődési Központban. A kiállított munkák 1918–1939 között készültek Lengyelországban, a lengyel plakátművészet kezdeti korszakában, és az ennek megfelelő sajátos hangulatot árasztják. A tárlat annak a vándorkiállításnak a része, amit az ország függetlenségének századik évfordulójára állítottak össze a tavalyi évben a lublini Állami Levéltár gyűjteményéből. A kiállítás egy héten át látogatható. (teljes szöveg)
2019-03-07Egygitáros gyermekprogram. Radványi Balázs egygitáros gyerekprogramjaA Munkásművelődési Központ rendszeresen szervez délelőtti gyerekprogramokat, elsősorban az óvodás és a kisiskolás korosztály számára. A kicsik március 6-án, szerdán Radványi Balázsnak örülhettek.
2019-03-05Mozgalmas szombat az MMK-ban. Huszárromantika és szatmári táncok ritmusaMárcius 2-án is remek programokat kínált a Munkásművelődési Központ.
2019-03-04Kilométerben is sok - fejezetek Szőnyi Ferenc naplójábólSzinte hazajáró vendégként érkezett, és tartott baráti hangvételű élménybeszámolót a 2018-as év teljesítménycunamijáról a világhírű magyar ultrasportoló, Szőnyi Ferenc, aki az idei esztendő terveiről és változásairól is beszélt az Munkásművelődési Központ színháztermében.
2019-03-00Nosztalgia és nevetésA Munkásművelődési Központ idén ünnepli fennállásának 45. évét. Ennek apropóján egy különleges programsorozattal készülnek a városlakóknak. Nyilatkozik az intézmény igazgatója, Kováts Rózsa.
2019-02-25Zenekarok és szólistákEbben a hónapban is jelentkezett az Open mic Acoustic Forum február 22-én, pénteken este a Munkásművelődési Központ földszinti színháztermében.
2019-02-25Az "arany órától" a "kék óráig" és a természet örök szépségeMindig van valami megható az első alkalmakban. Kiss Piusz első önálló fotókiállítása is ilyen.
2019-02-23A művészet, a szép, a jó ölelésébenKöltészet, zene, zeneköltészet címmel tartott előadást Kovácsy Gyula zenekedvelő február 22-én, pénteken este a Munkásművelődési Központ harmadik emeleti színháztermében élénk érdeklődés mellett.
2019-02-22Teljesen más világAz MMK Folyosógalériáján Kiss Piusz első önálló kiállítása nyílt hétfőn. A fotókiállítás anyaga Abu-Dzabi, ahol tavaly nyáron járt.
2019-02-22Színes programok az egész családnak. Kultúrházak éjjel-nappal a Munkásművelődési KözpontbanMúlt szombaton a Munkásművelődési Központban délután a gyerekek vehettek részt a farsangi játszóházban , később a felnőtt táncház vonzotta a látogatókat.
2019-02-20A mesés és a modern Kelet káprázatos fényképeken!Látványos fényképekből nyílott kiállítás a Munkásművelődési Központ Folyosó­galériájában február 18-án, hétfőn este. Megtekinthető még már­cius 20-ig.
2019-02-19Lélegzetelállító képek világunkrólUtazás egy álomvilágba címmel állította ki fényképeit az MMK Folyosógalériájában Kiss Piusz február 18-án.
2019-02-19Kultúrházi programokA Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozat keretein belül szenior örömtánc és folkkocsma volt a Munkásművelődési Központban.
2019-01-29Tánc, mindenkinek (képaláírás)Újabb remek családi hétvégét zárt a Munkásművelődési Központ. Bábelőadás után a gyerekek sajátíthatták el a néptánc alaplépéseit, majd a felnőtteknek húzta a talpalávalót Borzavári Róza és bandája. (teljes szöveg)
2019-01-15Különleges struktúrákbólImmáron harmincnegyedik alkalommal nyitottak meg kiállítást a Munkásművelődési Központ falai között, amióta ezt a nemes kezdeményezést útjára indították. Éli Irian egy speciális festési technikát használ képei festéséhez.
2019-01-08A mesebirodalom őrzője. Születésnapot ünnepel idén a Munkásművelődési KözpontMunkás, de eredményes esztendőn van túl a Munkásművelődési Központ gárdája. Kováts Rózsa igazgató értékelt.
2018-12-17Dübörgő sikert aratott a Vasas adventi műsoraDübörgő sikerrel adott karácsonyi műsort december 16-án a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes a Bartók nagytermében.
2018-12-11Életképek apró öltésekből (képaláírás)A Munkásművelődési Központ folyosógalériája rendszeresen ad lehetőséget tehetséges amatőr művészeknek arra, hogy megmutassák alkotásaikat. Az MMK-ban ezúttal Égető Ilonka képei láthatók. A gobelin, keresztszemes, varrott és gyönggyel díszített képekből álló tárlat hétfő este öt órakor nyílt és az intézmény nyitvatartási idejében megtekinthető. (teljes szöveg)
2018-12-11Mesebeli álom az MMK-banVáltozatos programokkal várta az Munkásművelődési Központ a családokat az ünnepi módon feldíszített intézményben december 8-án.
2018-12-07Mikulás-véradás az MMK-banA Munkásművelődési Központban Mikulás-napi véradódélutánt tartottak. A három órakor kezdődő akción már kapunyitáskor is sorban álltak az önkéntesek, a nővérek pedig ünnepi fejdíszt viselve vették le a vért.
2018-11-30Pálfalvi Janó előad...Versek és dalok címmel Pálfalvi János (sajnos, már nem „ifjabb”...) előadóművész önálló estjét tartották meg november 28-án, szerdán a Munkásművelődési Központ színháztermében.
2018-11-30Vasárnap nyit az Adventi Forgatag. Idén is a Városháza téren rendezik meg a város leghosszabb programsorozatátAz Adventi Forgataggal és az Angyaldoboz akcióval kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester.
2018-11-29Gyönyörű versekkel és szép dalokkalVersek és dalok címmel Pálfalvi János "Janó" előadóművésznek rendeztek estet a Munkásművelődési Központ színháztermében november 28-án.
2018-11-29Sikeresen menetel a Vasas. Sikeresen menetelnekSajtótájékoztatón számolt be a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes sikereiről a formáció és a fenntartó Munkásművelődési Központ vezetősége november 28-án délelőtt.
2018-11-27Hazai sikerek az MMK-banA Dunaújvárosi Darts Club 39 versenyzője indult az első helyi páros versenyen az Munkásművelődési Központban.
2018-11-23NyílhegyenElső alkalommal rendeztek páros dartsversenyt múlt szombaton az MMK-ban a Dunaújvárosi Darts Club szervezésében.
2018-11-16Rácsodálkozni a világra (kishír)Csodálatos természet címmel nyílt brindza László festőművésznek kiállítása a Munkásművelődési Központban. 8nem teljes szöveg)
2018-11-15A természet csodái vásznonImmár a harmincharmadik kiállítás nyílt nemrégiben a Munkásművelődési Központ földszinti folyosóján. Ezúttal Brindza László képeit láthatják november 30-ig.
2018-11-09Retro vetélkedő. Ki tud többet a régi filmsorozatokról?Egyre népszerűbb az MMK retro vetélkedője. Hatodik alkalommal csaptak össze a négyfős csapatok.
2018-11-06Milyen autóval taxizott Taki?November 5-én délután folytatódott a nagysikerű retró vetélkedők sorozata a Munkásművelődési Központ földszinti színháztermében. Ezúttal sem volt hiány jelentkezőkben, csak itt-ott lehetett felfedezni egy-egy üres asztalt, de azokhoz is regisztráltak csapatok, amelyek végül otthon maradtak.
2018-11-02Csodás varázsszőnyeg. Boszitábor az MMK-banA CsupaCsoda Birodalom az MMK-ban, más néven Népmesepont nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében szeptemberi nyitása óta. Télen a hidegtől sem kell félniük, mert egy melegítő szőnyeg is bekerült a nagyobb helyiségbe
2018-10-31Szőnyeg ajándékbaAlig két hónapja nyílt meg a CsupaCsoda Birodalom Népmesepont a Munkásművelődési Központban, máris újabb jó hírről számolhatunk be a gyermekparadicsom háza tájáról.
2018-10-30A Varázserdő banyáiVarázserdő banyái – Boszitábor a CsupaCsoda Birodalomban az Munkásművelődési Központban.
2018-10-29Rábaközzel nyitották a szezontÉvadnyitó táncházat tartottak október 27-én, szombaton este a Munkásművelődési Központban Suplicz Mihály, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes egyik vezetőjének irányításával.
2018-10-26eSport kupa. Bajnokság a TV előtt ülveA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) a kispályás és a teremfoci után a virtuális teret is meghódítja és elindítja az első eSport kupát az MMK-ban.
2018-10-25A monitoron is megy majd a futball. A konzolok világára is kiemelten figyel a DLSZA Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség új megmérettetésre hívja a városlakókat! A versenysorozat nem más, mint a mai társadalomban nagy szerepet betöltő elektronikus sport, vagyis az e-sport. A szövetség első alkalommal írja ki a Duna Fifa e-sport kupát, melynek lényege, hogy a világon legnépszerűbb népszerű videojátékkal a FIFA19-cel megmérettessék magukat a versenyzők, valamint, hogy az országos bajnokságba is benevezzen Dunaújváros és a DLSZ
2018-10-12Jegyakció. Színház, mozi, kiállítás akár féláron2018-ban is folytatódik a Bartók Kamaraszínház két tavalyi kezdeményezése a "Duplázzon, mi felezünk!" és a "Jegyet jegyért".
2018-10-09Fényképezőgéppel vadászik a képreMagával ragadó természetfotó-kiállítás látogatható még egy hónapig a Munkásművelődési Központ galériájában. Klép Sándor a „Cserkész utakon” címet választotta önálló tárlata címéül.
2018-10-08Klép Sándor fotóiból nyílt tárlatA Mezőföld Természetfotó Egyesület alapítójának, Klép Sándornak nyílt – ezúttal önálló – tárlata a Munkásművelődési Központban október 5-én, pénteken este.
2018-10-05Mesemaraton. A magyar népmese napja az MMK-banA múlt vasárnap (2018.09.30.) a Munkásművelődési Központban működő CsupaCsoda Birodalomban mesemaratonnal várták az érdeklődőket a magyar népmese napja alkalmából
2018-10-04MMK: népmese-vetélkedő (képaláírás)Tizennyolc általános iskolai gyerekcsapat hetvenkét versenyzője vett részt október 2-án, kedden a magyar mese napja (Benedek Elek születésnapja) alkalmából rendezett Mese-mese mátka című vetélkedőn, a Munkásművelődési Központ NépmesePontján. A versenyt a Dózsa iskola csapata nyerte meg.
2018-10-03A magyar népmese napja (képaláírás)A közelmúltban avatták fel az országosan is egyedülálló NépmesePontot a Munkásművelődési Központban, így nem is találhattak volna jobb helyszínt arra, hogy Benedek Elek születésnapját, azaz a magyar népmese napját megünnepeljék. A mesélő ezúttal Csibri Istvánné volt, aki olyan klasszikusokat olvasott, mint A világszép nádszálkisasszony vagy a Békakirályfi.
2018-10-02Aranydaru: idősek napja (képaláírás)A dunaújvárosi Aranydaru Szállítók Nyugdíjas Egyesület utolsó szeptemberi programját a Munkásművelődési Központban rendezte meg szeptember 29-én, szombaton. Az évnek jeles eseménye volt ez a mostani, hiszen ezen a napon ünnepelték zenével, tánccal, beszélgetéssel és jókedvvel az idősek világnapját. (teljes szöveg)
2018-09-28Első képregényfesztiválKurucz Róbert és Orosz László által kezdeményezett rendezvénynek a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ adott otthont.
2018-09-27Képregényfesztivál (képaláírás)Első alkalommal szervezték meg a Dunaújvárosi Képregény Fesztivált és Találkozót. Az eseményen igzi különlegességekkel, ritkán látott vagy csak külföldön megjelent kiadványokkal is találkozhattak az érdeklődők. A szervezők külön örömmel látták vendégül a szuperhősjelmezbe öltözött résztvevőket.
2018-09-27Könyvbemutató: Féltelek (képaláírás)Csitáry-Hock Tamás író, újságíró Féltelek című könyvének bemutatóját tartották szeptember 26-án a Munkásművelődési Központban. (nem teljes szöveg)
2018-09-24Börze, kiállítás, és kedvenc szuperhőseinkNagy lelkesedéssel csaptak bele, és meg is lett a gyümölcse a hosszas szervezésnek. A szeptember 23-i, vasárnapi képregényfesztiválon tömeg válogatott a standokon a legkülönfélébb kiadványok között – egyértelműen ezt a részt övezte a legnagyobb érdeklődés, de az előadókat is szívesen hallgatták a képregényrajongók.
2018-09-07A harmincadik kiállítás. Fotókból nyílt tárlat a Munkásművelődési KözpontbanA Munkásművelődési Központban látható (2018 szeptemberében?) Bosnyák László gyömrői természetfotós képeiből kiállítás.
2018-09-07A népmesék a nemzeti összetartozás kötőanyagai. Hivatalosan is megnyitotta kapuját a Csupacsoda Birodalom a Munkásművelődési KözpontbanA múlt szombaton (2018. 09. 01.) hivatalosan is megnyitotta kapuit a városlakók előtt a Csupacsoda Birodalom a dunaújvárosi MMK-ban
2018-09-05Szárnyak, tollak (képaláírás)Szárnyak, csőrök, tollak címmel nyílt meg Bosnyák László természetfotó kiállítása a Munkásművelődési Központ Galériájában.
2018-09-03Csodákkal vár Meseország! meseország kapuja tárva-nyitva várEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pályázat. Ezen az óriási próbatételen minden próbát kiállt, és maximális pontszámmal nyert Kováts Rózsa, az Munkásművelődési Központ igazgatója, így elnyerte Meseország kapujának kulcsát. Ezzel megnyitotta annak kapuit a gyerekek előtt szeptember 1-jén, szombaton.
2018-09-00Megnyílt a CsupaCsoda Birodalom az MMK-ban2018. szeptember 1-jén megnyitották a CsupaCsoda Birodalom névre hallgató Népmese pontot a Munkásművelődési Központban. Az itt helyet kapó programok célja a népmese, a népi hagyományok, tradíciók megismertetése és megszerettetése hagyományos módon és modern kor eszközeivel.
2018-08-30Életek a tisztaszoba és a konyha közöttMúltunk peremén címmel nyílt néprajzi kiállítás Dunaújvárosban Szőgyényi Sándor családjának tárgyi hagyatékából. Kivételesen gazdag kiállítási anyag érkezett az Munkásművelődési Központba.
2018-08-29Végéhez értek a javítási munkák (képaláírás)Betemették a munkaárkot és immár az utolsó simításokat végzik a szakemberek a Munkásművelődési Központ előtt, az Apáczai Csere János és Aranyvölgyi út kereszteződésénél. A munkálatok az acélvezeték 60-80 méteres szakaszán tapasztalt pontkorróziós jelenség miatt húzódtak el. A teljes helyreállítás befejezését augusztus végére, szeptember elejére ígérte a DVCSH, és szemmel láthatóan pontosan tudják tartani az ígért határidőt.
2018-08-27Tradicionális érték, modern eszközökAhogyan arról korábban már hírt adtunk, 80 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Munkásművelődési Központ egy új közösségi családi színtér, a CsupaCsoda Birodalom az MMK-ban elnevezésű NépmesePont ra.
2018-08-24Előttünk a múltRendhagyó kiállítás nyílt a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban: Szőgyényi Sándor vándorkiállítása látogatható 2018. szeptember elejéig.
2018-08-22Múltunk pereménMúltunk peremén címmel nyílt a Munkásművelődési Központban augusztus 21-én Szőgyényi Sándor családjának tárgyi hagyatékából néprajzi kiállítás.
2018-08-15Minden napra egy mese. Minden napra jut majd egy meseMint ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Munkásművelődési Központ lesz az egyike az ország 15 NépmesePontjának, egy sikeresen megnyert 80 millió forintos pályázatnak köszönhetően. Közeleg a szeptemberi átadás időpontja, belestünk az Munkásművelődési Központba, hol tartanak a munkával.
2018-08-15A pontkorrózió okozta a problémátElkészültek a csőcserével, hamarosan megszűnik a gyalogosközlekedést nehezítő gödör a Munkásművelődési Központnál.
2018-08-03Épül a CsupaCsoda Birodalom az MMK-ban. Mesevilág a gyerekeknekMár az utolsó simításokat végzik a Munkásművelődési Központ első emeletén, ahol egy nyolcvanmillió forintos projektnek köszönhetően a legmodernebb eszközök segítségével léphetnek be a gyerekek a mesék világába.
2018-08-00CsupaCsoda az MMK-banKészül a 2018. szeptember 1-jei nyitásra a CsupaCsoda Birodalom névre hallgató NépmesePont a Munkásművelődési Központban. Nyilatkozik Kováts Rózsa, az MMk igazgatója.
2018-07-09Táborélet. Alkottak a szabadbanAszfaltrajzok, szanaszét heverő hátizsákok és gyanús csönd fogad a Munkásművelődési Központ udvarán. A gyerekek épp a délutáni mese vége felé jártak, hogy feltöltődve folytathassák az egész napos közös programokat.
2018-07-07A harmadik turnus utolsó csoportképe (képaláírás)Hosszú évek hagyománya nyomán idén is szinte egész nyáron színesítik a gyerekek vakációját a Művelődési Központ szabadidős táborai. A Munkásművelődési Központos tábori szezon már félidőnél tart, de még közel sincs vége a gyerekzsivalytól hangos nyári napoknak az intézmény területén, ezen a héten is több mint húsz gyerek választotta ezt a tábort. (teljes szöveg)
2018-07-06Mesevilág a táborban. Minden héten Esztrád SzínházAz MMK hat hetes gyermektáborában minden csütörtökön érkezik a kicsikhez az Esztrád Színház.
2018-06-22Bejárós tábor. KézműveskedésSzámos programmal készülnek a gyerekeknek a Munkásművelődési Központ hathetes kézműves táborában.
2018-06-15Bográcsozással ünnepeltek a dunaújvárosi nyugdíjas pedagógusokA Dunaújvárosi Nyugdíjas Pedagógus Klub tagjai 22 éve a Munkásművelődési Központban találkoznak minden hónapban.
2018-06-11Nagyszülők, unokák együttes versenyénCsaládi sportnapra hívta az érdeklődőket az aktív közösségi életéről híres Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Egyesület. Bár a viharos időjárás közbeszólt, a szervezőknek sikerült sportos feladványokkal szórakoztatniuk a résztvevőket június 9-én a Munkásművelődési Központban.
2018-06-11Édes élet: ahogy a nagymamák készítikSüteményes versenyre várták az elkészült édes remekeket június 9-én, szombaton a Munkásművelődési Központban.
2018-06-08Szülinapi sakk-kupa (kishír)Mintegy hatvanhat fiatal és idősebb sakkozó csapta össze logikai tudását az MMK Kupán. A Királysakk SE idén ünnepelheti fennállásának tizenötödik évfordulóját. A Katona Ferenc által vezetett egyesület a versennyel koronázta meg a jubileumi alkalmat.(nem teljes szöveg)
2018-06-06Hat fiatal. Hat tehetséges fiatalHat fiatal tehetség igyekezett bebizonyítani rátermettségét és a fuvolairodalom sokszínűségét baráti szálak mentén az elmúlt héten az Munkásművelődési Központban.
2018-06-05Különféle táncstílusok. Két óra sokféle táncstílusbanSzokás szerint a Bartók nagytermében tartotta évi rendes gálaműsorát a Violin Alapfokú Művészeti Iskola június 3-án, vasárnap.
2018-05-31Tehetséges fiatalok sora lép felJúnius 1-én, pénteken 17 órától Pálinkás Eszter (kép) és barátai adnak koncertet a Munkásművelődési Központban. Fiatal tehetségek sora egy színpadon.
2018-05-31Önálló est (képaláírás)Bölcsföldi Ferenc önálló előadói estjét rendezte meg május 30-án, szerdán este a Munkásművelődési Központban a Dunaújvárosi Versbarátok Klubja, amelynek ez volt az évadtáró eseménye. (teljes szöveg)
2018-05-23Járdák, utak újulnak megA város tulajdonában álló ingatlanok felújításáról döntött a legutóbbi közgyűlésen a testület május 17-én. Tanulmányterv készül további parkolóhelyek létesítéséről a Római városrészben.
2018-05-18Kétszáz ifjú néptáncos fesztiválja. Pünkösdi királyt és királynét választottakMár harmadszorra rendezett a Munkásművelődési Központ pünkösdi néptánctalálkozót.
2018-05-15Barangolás a művészetek világában (képaláírás)Dohárszki judit Barangolás címmel nyitotta meg harmadik önálló kiállítását a Munkásművelődési Központ folyosógalériájában. A mind témában, mind az elkészítés technikájában változatos festmények hosszú évek tanulásának, önképzésének eredményei. (teljes szöveg)
2018-05-14Tekeredik a rétes, ropja a néptáncosMár harmadik alkalommal sikerült megszervezni a Pünkösdi Rózsa gyermek-néptánctalálkozót, ráadásul nem elhanyagolható részvételi aránnyal. Május 13-án térségünk néptáncos fiataljai egy egész délutánt szántak arra, hogy felelevenítsék a régi magyar tradíciókat.
2018-05-10Szerzői est verssel, énekkel (képaláírás)A Dunaújvárosi Versbarátok Klubja szervezésében tartották május 9-én délután Zilahi M. László szerzői estjét a Munkásművelődési Központban. Az esten közreműködött Bardocz Éva, Barna József, dr. Horváthné Lázár Gabriella, Kollárné Jánoki Anna, Pálfalvi János, Bölcsföldi Ferenc és a Pentelei Kéknefelejcs Dalkör. (teljes szöveg)
2018-04-28Zenés vacsora a retró jegyében (képaláírás)Élő zenés vacsora tombola húzással. Ez várta azokat akik április 27-én péntek este ellátogattak a Munkásművelődési Központ által meghirdetett programra. A zenéről a Túri testvérek gondoskodtak. (teljes szöveg)
2018-04-27Úton egy művészet kiteljesedése feléRajong a dzsesszért, Leonardo a nagy inspirátora, a művészet minden ágát kedveli. Rajzaiban, festményeiben örömét leli, és azokon keresztül közvetíti azt a világot, amit a saját szemüvegén keresztül lát. Hevér Rudolf művészetébe még április 30-ig betekintést nyerhetünk a Munkásművelődési Központ Galériájában.
2018-04-20Letícia gyógyulását segítettékÚjabb Jótékonysági Ki Mit Tud? volt a Munkásművelődési Központban. A rendezvényt Móna Jázmin Letícia gyógyulásáért szervezték meg már sokadik alkalommal.
2018-04-20Csendéletek és portrékHevér Gábor képeiből nyílt tárlat hétfőn az MMK Folyosógalériáján. A Munkásművelődési Központ folyosógalériája 2015 őszén nyílt, ez már a huszonhetedik kiállítás a sorban.
2018-04-20További öt év az MMK élén (kishír)Az április 19-én tartott közgyűlés döntésének értelmében 2023. május 31-ig az eddigi vezető, Kováts Rózsa Valéria irányítja majd a Munkásművelődési Központot. (teljes szöveg)
2018-04-19Oviszínház (képaláírás)Színházi előadásra gyűltek össze az apróságok április 18-án délelőtt a Munkásművelődési Központban. Az Oviszínház társulata ezúttal is egy, a gyerekek körében nagyon-nagyon népszerű mesét, a Málészáj, Csupaháj és Nyakigláb történetét kínálta nekik. (teljes szöveg)
2018-04-19Közgyűlés2018. április 19.
2018-04-17Hevér Rudolf tárlata: Úton (képaláírás)Alig két és fél éve, hogy először nyílt tárlat a Munkásművelődési Központ földszinti folyosóján, az MMK Galériában, de április 16-án már a 27. kiállítást nyitották meg. Ezúttal a tanulmányait a Barcsay Stúdióban folytató Hevér Rudolf remek rajzai, festményei borítják a falat. A tárlatot mestere, ifj. Koffán Károly nyitotta meg, a műsort Marics Tamás gitárjátéka biztosította. (teljes szöveg)
2018-04-16Születésnapi Ki mit tud? gála az MMK-banA már országszerte híres Cimbora Klub április 23-án lesz tizenöt éves. A születésnapi rendezvénysorozatból nem maradhatott ki a Ki mit tud?, ahol a klub vállalkozó kedvű tagjai megmutathatták, miben a legtehetségesebbek. A rendezvényt április 14-én, szombaton tartották a Munkásművelődési Központban, ahol öreg és jelenlegi cimborák, szülők és gyerekek töltötték be a termet.
2018-04-16Ki mit tud tenni Letíciáért? (képaláírás)Szép műsort rendeztek a Munkásművelődési Központ színháztermében pénteken délután Móna Jázmin Letícia támogatására: a sérült kislány újabb csípőműtét előtt áll. Ezúttal a Ki mit tud? formát választották a rendezők, de győztest nem hirdettek. Különösen a Sándor Frigyes zeneiskola növendékei tűntek ki produkcióikkal. (teljes szöveg)
2018-04-13Julika a Ház fedélzetmestere. Akinek a munkaruhájához jár a mosoly isFrigyer Istvánné, Julika több mint húsz esztendeje a Munkásművelődési Központ dolgozója. Hosszú éveken keresztül takarítónőként dolgozott, majd az utóbbi időben a gondnoki feladatokat látja el.
2018-04-13Az alkoholizmus betegség. Ahogy a nagykönyvben mg van írvaAz Anonim Alkoholisták magyarországi szervezete 1988-ban, a dunaújvárosi csoport 1995-ben alakult. Először ketten voltak, aztán hárman lettek, majd nyolcan-tízen jártak gyűléseikre, közben el is költöztek néhányan, s páran meg is haltak – de a csoport megmaradt. A Munkásművelődési Központ fogadta be a felépülők csoportját, hétfőn este hatkor és pénteken délelőtt kilenckor találkoznak a 106-os teremben.
2018-04-06Nyuszinap az MMK-banKézműves foglalkozásra várták a gyerekeket kedden a Munkásművelődési Központban.
2018-04-06Új vezetők, új tervek. Motiváltak, együttműködőek, új színt hoztakA kulturális intézmények vezetőivel egyeztetett Cserna Gábor polgármester a héten. Ezen intézmények élére az elmúlt időszakban új vezető került.
2018-04-0515 éves lesz a Cimbora Klub (kishír)A Cimbora Klub 15. születésnapi programsorozatának részeként Ki mit tud? gálát rendez az MMK 310-es termében április 14-én, 10 órai kezdettel. (nem teljes szöveg)
2018-04-04Palócföldön táncolt a Vasas. Palócföldön húsvétolt a Vasas küldöttségeA húsvéti hétvégén a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes a szlovákiai Füleken vett részt a XIII. Palóc húsvét ünnepi műsorán. Az együttes vezetőit, Szőke Genovévát és Suplicz Mihályt kértük meg egy összefoglalóra.
2018-04-04Interaktív nyuszinap kicsiknek, nagyoknakA Munkásművelődési Központ által szervezett nyuszinap már hagyománynak számít a tavaszi gyerekprogramok között. Idén is az ünnepek és a tavaszi szünet időszakában rendezték meg a foglalkozásokat.
2018-04-04Elégedett velükCserna Gábor polgármester személyes egyeztetésre invitálta április 3-án a helyi kulturális intézmények vezetőit.
2018-04-04Sikeres rajtot vettek a dartsos csapatokNyugodtan mondhatjuk, hogy a Dunaújvárosi Darts Club sikerrel teljesített a saját sporttörténelmének valószínűleg az egyik legfontosabb eseményén. Három csapatot indítva megkezdték az első bajnoki idényüket.
2018-03-29Nyuszis táskaAz Intercisa Múzeum családi délutánján a húsvéti készülődés került a középpontba múlt szombaton.
2018-03-23ÖrökségkönyvbenWass Albert emlékére mutatták be az MMK-ban a kötetet Örökségkönyv - Wass Albert szellemi hagyatéka a Kárpát-medencében és a nagyvilágban címmel.
2018-03-23Menekülés az egyedüllét elől. A táncklubban rájuk talált a szerelemOrosz Júliára és Erdélyi Tamásra hetven év felett talált rá a szerelem. A Dunaújvárosi Magányosok Klubjában találtak egymásra.
2018-03-21A víz szalad, a kő marad. Üzenet az otthoni hegyeknekA Panoráma Világklub könyvbemutatóval egybekötött Wass Albert-emlékestet tartott március 19-én, hétfőn este a Munkásművelődési Központban.
2018-03-21Kószálni hívlakMárcius 12-én mutatta be a Pro Cultura Intercisae-díjas Írisz Versszínpad Társulata a „Kószálni hívlak” címmel megjelent legújabb hangoskönyvét.
2018-03-21Örökzöld slágerek az MMK-banTavaszvárás, nosztalgia, örökzöld slágerek, nóták a tavaszról és a szerelemről: ez a summája annak a dalestnek, amelyet március 20-án este rendeztek a Munkásművelődési Központban. Fellépett Buváry Lívia, Lukács Tímea és Siliga Miklós karnagy. (teljes szöveg)
2018-03-20Emlékest és könyvbemutató (képaláírás)Dr. Tanka László Örökségkönyv című kötete adta az apropóját a március 19-én este megtartott Wass Albert emlékestnek a Munkásművelődési Központ harmadik emeleti színháztermében. A műsorban felléptek a Móricz iskola és a Pannon Oktatási Központ diákjai, és Vincze B. András. (teljes szöveg)
2018-03-16Százhúsz vers a kötetben (kishír)Év elején jelent meg Érzelmek hullámán címmel Jousse Erzsébet verseskötete, amit az MMK-ban mutatott be az érdeklődőknek. (nem teljes szöveg)
2018-03-16Programok, egészen hat esztendőn át. CsupaCsoda helyben, egészen hat éven keresztülA Munkásművelődési Központ lesz az egyike az ország 15 NépmesePontjának, egy sikeresen megnyert 80 milliós pályázatnak köszönhetően.
2018-03-14Életmentés művelődés közbenVéradódélutánt rendeztek március 13-án, kedden a Munkásművelődési Központ földszinti színháztermében. Az akció a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Központ szokásos közös, március havi vérgyűjtő rendezvényeinek egyike volt.
2018-03-13Csipkenosztalgia (képaláírás)Csipkenosztalgia címmel március 12-én, hétfőn délután a Munkásművelődési Központ Galériájában nyílt meg Bankovics Péterné hagyatékából csipkemunkáit felvonultató kiállítása. A tárlat egy hónapon át várja majd a látogatókat. Szaniszló Adrienn kisfiával Kurucz Péterrel tekintette meg a kiállítást. (teljes szöveg)
2018-03-09Köszönet a befogadásértRideg István, a Petőfi általános iskola igazgatója megköszönte az MMK-nak, hogy az iskola felújítása alatt, közel négy hétig az intézmény helyet biztosított kilenc alsós osztálynak.
2018-03-09CsupaCsoda birodalom az MMK-ban.Nyolcvan millió forintból mesepontot alakítanak kiAz Emberi Erőforrások Minisztérium pályázati kiírásán nyerték el.
2018-03-08Élményfestészet - kezdőknek is!A Piktor Tanoda festőkurzusai városunkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Minden alkalommal telt ház fogadja az oktatókat a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban.
2018-03-08Horváth Béla előadása (képaláírás)Horváth Béla történelemtanár előadás-sorozatának legutóbbi fejezetében a faluközösségeink életéről, a középkori életvitelről hallhattunk érdekességeket a Munkásművelődési Központban. (teljes szöveg)
2018-03-08Lányok a fiúk hangjánA Junkies frontembere, a Dunaújvárosból elszármazott Szekeres András (kép) nemrégiben a Ladies 1st elnevezésű formációjával – vagyis Takács Vilkóval közös duójával – vendégeskedett az Munkásművelődési Központban.
2018-03-07Az apró versmagok története. Apró versmagok is bennem élnekJanuárban jelent meg Jousse Erzsébet az Érzelmek hullámain című verses kötete. Talán nem véletlen, hogy a Nemzetközi Nőnapra időzítették a könyvbemutatót az Munkásművelődési Központ Színháztermében, ily módon március 8-án a Versbarátok maguknak és másoknak egyaránt örömet szerezhetnek.
2018-03-05Tavaszváró programok a családi hétvégénA tavaszvárás jegyében telt a Munkásművelődési Központ március 3-ra, szombatra meghirdetett családi napja.
2018-03-02Érdemes hozzánk ellátogatni! Turisztikai kiállításon mutatkozott be a város28. alkalommal rendezték meg múlt hétvégén a Tourex Idegenforgalmi Szakkiállítást és Vásárt a Hírös Agóra - Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban. Dunaújváros is részt vett.
2018-03-00Csupa Csoda BirodalomEgy nyolcvan millió forintos sikeres pályázat eredményeképpen Csupa Csoda Birodalom néven népmese pont lesz az MMK-ban. Nyilatkozik Kováts Rózsa, az intézmény igazgatója.
2018-02-27Irodalmi teadélután (képaláírás)Hagyományos, havonta jelentkező, népszerű irodalmi-lírai délutánját tartotta február 26-án, hétfőn a Munkásművelődési Központban a Pro Cultura Intercisae Díjjal kitüntetett Írisz Versszínpad. Képünkön Barna József és ifjú Pálfalvi János látható vers bemutatása közben. (teljes szöveg)
2018-02-26Rummi klubnap (képaláírás)A szakértők szerint a rablórömihez hasonló, a scrabblerre emlékeztető táblás kártyajáték, a rummi rajongói rendezték meg klubnapjukat a Munkásművelődési Központban a hétvégén. (teljes szöveg)
2018-02-24Retró rajzfilmek nagy vetélkedőjeLegendás, régi rajzfilmekről rendeztek vidám vetélkedőt a Munkásművelődési Központban február 23-án, pénteken délután: nagy sikerrel!
2018-02-22Egyre többen ismerik a Panorámát. Kiss Piusz szeret a természetben fotózniA Panoráma Fotó Egyesület műkedvelő fényképészeinek közel ötven művéből nyílt fotókiállítás a Munkás Művelődési Központban. A tárlat február 28-ig tekinthető meg a Munkás Művelődési Központban. Beszélgetés Kiss Piusz amatőr fotóssal.
2018-02-22Spartan Race (képaláírás)A Dunaújvárosi Spartan Race csapata tartott színes, izgalmas élménybeszámolót február 21-én délután egy korábbi szlovákiai nemzetközi versenyről a Munkásművelődési Központ 108-as termében. (teljes szöveg)
2018-02-16Kívül-belül megújul a Petőfi. Ablakcsere, szigetelés, belső munkákJavában tart a Petőfi Sándor Általános Iskola energetikai felújítása. A munkálatok a tervezett ütemezés szerint folynak.
2018-02-12Kézművesek vására (képaláírás)Kézműves portékák sorakoztak az asztalon február 10-én, szombaton a Munkásművelődési Központban, ahol hagyományos vásári hangulat uralkodott. A népszerű programsorozat ezúttal is sok érdeklődőt vonzott, hiszen szép, egyedi és különleges termékekkel térhettek onnan haza a látogatók. (teljes szöveg)
2018-02-09Szivecskés ajtódíszekA Kultúrházak éjjel-nappal című programsorozat részeként a Munkásművelődési Központban egy kiállítás nyílt a Panoráma Fotó Egyesület táj- és városképeiből.A Szivecskés Kézműves játszóházban Valentin napi üdvözlőkártyákat, szív alakú ajtódíszeket és koszorúkat készíthettek a gyerekek.
2018-02-06Üröm az örömben, petőfisek az MMK-ban. Albérletbe költöztek az alsósokBár óriási öröm a Petőfi iskola tanárainak és diákjainak az épület energetikai felújítása, ám a vártnál lényegesen több kellemetlenséggel jár számukra. Az alsó tagozatosok egy hónapra tervezik tegnap kezdődött rövid „nyaralásukat” a Munkásművelődési Központban, ahol 9 termet biztosítanak számukra, így mindenkinek meglesz a saját kis birodalma.
2018-02-06Pogány lázadások (képaláírás)Horváth Béla történész tartott előadást február 5-én, hétfőn este a Munkásművelődési Központ színháztermében az érdeklődők előtt. A Történelmi mesék és esték sorába illeszkedő rendezvény A (pogány) népi lázadások koráról címet viselte. (teljes szöveg)
2018-02-05Kitárt kapuval várták a hét végén is a látogatókatFebruár 2-4 között rendezték meg a Kultúrházak éjjel-nappal – Helyben van a sokszínűség című programot országszerte. A Munkásművelődési Központban is nagy volt a mozgolódás.
2018-02-03Táj, városkép (képaláírás)A Panoráma Fotó Egyesület legújabb kiállítása nyílt február 2-án délután a Munkásművelődési Központban tájak, városképek témában. Az aktuális kiállítók: Nagy Erika, Dobóváriné Horváth Aranka, Pálfi László, Tóth Judit, Kontár Csaba, Nagy Roland, Kovács Krisztián, Kiss Piusz és Boldog József. (teljes szöveg)
2018-02-02Testünk valóságos csoda. Anatómia gyerekszemmelEgy héten át ismerkedhettek közelebbről a gyerekek az emberi testtel egy ötszáz képet, rengeteg játékos és hasznos tudnivalót kínáló kiállításon keresztül hétfőtől a Munkásművelődési Központban.
2018-01-31Egyre fiatalabb korotályt érint. A demencia már nem csak a szépkorúak betegségeÉrdekfeszítő előadást tartott az időskori demenciáról dr. Havas Szonja a Munkásművelődési Központban.
2018-01-30Az emberi test csodáival ismerkedtek a gyerekek (képaláírás)Csontkirakó, bacilusírtó, érbújocska - csak hogy néhány kedvcsináló játékot említsünk a január 29-e óta látogatható Testünk, a csoda című interaktív kiállítással kapcsolatban. A tárlat rendkívüli népszerűségét jelzi, hogy megállás nélkül érkeznek a gyerekcsoportok a Munkásművelődési Központ színháztermébe, ahogy megtekinthessék a február 2-ig, péntekig Dunaújvárosban állomásozó utazó kiállítást. Képünkön Kováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ igazgatója január 29-én a római városrészi óvodás gyerekek gyűrűjében szemlélte, milyen ámulattal fedezik fel a kicsik az emberi test csodáit. (teljes szöveg)
2018-01-25Szőnyi Ferenc a világ körül. Határtalan teljesítményekrőlSzőnyi Ferenc (kép) ultrasportoló tartott előadást a Munkásművelődési Központban. Ultratávok, ultrasztorik, ultrapoénok. Egy sportlegenda, aki a szórakoztatóiparban is bátran megállná a helyét.
2018-01-24Sikeres év után. Több mint kétszázezer látogatóSikeres évet zárt tavaly az Munkásművelődési Központ, amely az idei évre is számos izgalmas programmal készült, mondta el Kováts Rózsa (kép), az intézmény igazgatója.
2018-01-23Versek a költészet napján (képaláírás)Ünnepi teadélutánt tartott január 22-én délután az Írisz versszínpad a Munkásművelődési Központban. Bár a szokásuk szerint a hónap utolsó hétfőjén gyűlnek össze egy kis verselésre, a magyar kultúra napja alkalmából előrehozták a rendezvényt. Képünkön ifj. Pálfalvi János. (teljes szöveg)
2017-12-22Díjak, elismerések a 65 éves jubileumonA fennállásának 65. évfordulóját ünneplő dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes jubileumi gáláján elismeréseket is átadott Kováts Rózsa, a fenntartó Munkásművelődési Központ igazgatója.
2017-12-15ÜnnepváróAz Ünnepváró családi nap a Kézműves Kincsek Vásárával kezdődött múlt szombaton az MMK-ban.
2017-12-15Rengeteg szín egyetlen falonAz idei esztendő utolsó, egyben a következő év első kiállítása nyílt hétfőn az MMK Galériában. Molnár Jánosné Ágnes első önálló tárlatán az évszakokban gyönyörködhetnek a látogatók.
2017-12-13Ajándékdobozok gyűjtése. Angyalok, dobozokA karácsonyi ajándékgyűjtési akciók eredményének első komolyabb hulláma december 12-én, kedden ért az Útkeresés Szolgálathoz.
2017-12-12Ajándék sokaknakKarácsony közeledtével megnövekszik az adakozó kedv is. Az Angyaldoboz elnevezésű kezdeményezést idén a Tourinform iroda koordinálja.
2017-12-12Évszaok (képaláírás)Molnár jánosné Ágnes munkáiból nyílt kiállítás december 11-én, hétfőn délután a Munkásművelődési Központban. (teljes szöveg)
2017-12-11Kincsvásár (képaláírás)Kézműves kincsek vására volt december 9-én szombaton a Munkásművelődési Központban. A képen: Papp Orsolya és ékszerei. (teljes szöveg)
2017-11-30Amikor alig maradtak fiúk - mégis jó úton a VasasHónapok óta folyik a készülés. Évek óta tudják, hogy a jubileumi összejövetel mindent és mindenkit megemel. Ünnep lesz, amit emlékezetessé kell tenni. Mindenki számára, hiszen a hazai folk- és néptánc térképén hatvanöt éve szerepelnek. A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes 65. jubileuma pedig több szempontból is különlegesnek számít.
2017-11-29Vers és színház - kultúra két frontonKét helyszínen is előadás zajlott november 27-én, hétfőn este a Munkásművelődési Központban. Kultúra két fronton. Amíg a földszinti színházteremben a versek és rímek szerelmesei, az Irisz versszínpad tagjai aprósüteménnyel és üdítőkkel megtámogatott teadélutánján szórakoztak, addig az emeleti színházteremben az Esztrád Színház előadásán kacaghattak a vendégek.
2017-11-29Verselők (képaláírás)Az Írisz Versszínpad tagjai hosszú-hosszú évek óta rendszeresen összegyűlnek a Munkásművelődési Központban, hogy kedvenc verseikkel szórakoztassák közönségüket és persze önmagukat is. Minden hónap utolsó hétfőjén színpadra állnak, így most is. Képünkön ifj. Pálfalvi János versel. (teljes szöveg)
2017-11-24Ludas MatyiHarmadik alkalommal szervezték meg az MMK-ban a Márton napi kavalkádot.
2017-11-20Döbrögi sorversenyeiMa már szinte mindenki tudja, ha egy jó családi hét végi programra vágyakozik, csak át kell böngésznie az Munkásművelődési Központ kínálatát. November 18-án, szombaton a Márton-napi kavalkád volt az étlapon.
2017-11-14Újabb zenei árnyaltok sora különböző korszakos szerzőktólImmáron ötödik állomásához érkezett szombaton a Munkásművelődési Központban indított komolyzenei sorozatban Inna Kolisnychenko (kép) zongoraművész koncertjeinek száma.
2017-11-13Újabb árnyalat (képaláírás)Két esztendeje kezdődött a Munkásművelődési Központban az ukrán származású Inna Kolisnychenko zongoraművész komolyzenei sorozata. November 11-én, szombaton immár az ötödik állomáson állt meg, bemutatva a zene újabb árnyalatait óriási sikerrel. (teljes szöveg)
2017-11-13Vásárfia (képaláírás)Kézművesvásárt rendeztek november 11-én, szombaton a Munkásművelődési Köpontban: textilbábuk, fonott termékek, ékszerek mellett sajtokat és ízesített krémmézeket is lehetett kapni. (teljes szöveg)
2017-11-10Erősítés, lazítás, nyújtásÚjabb programmal bővült az MMK kínálata, októbertől Böle Éva a különleges Alizetics tornával várja az érdeklődőket.
2017-11-07A Duna élővilága képekenA dunaújvárosi Mezőföld Természetfotó Egyesület szervezésében Kudich Zsolt (kép) és Zsirmon Réka (kép) vetítéssel egybekötött előadást tartott november 6-án, hétfőn a Munkásművelődési Központban.
2017-11-07A darts: egyesület!Mérföldkő a helyi lándzsahajítás, azaz darts-sport történetében: a közelmúltban, szeptember végén hivatalosan is egyesületként jegyezték be a bíróságon az Újvárosi Darts Club Sport Egyesületet!
2017-11-07Tárlatnézőben (képaláírás)Négy éve a színek varázsában címmel nyílt önálló festménykiállítása november 6-án a Munkásművelődési Központ Galériában Gusztos Piroskának. (teljes szöveg)
2017-11-06Dorogi mester jótékonysága (képaláírás)November 3-án, pénteken zárt a Munkásművelődési központban Dorogi József ikonjaiból összeállított tárlat. A mester lapunknak elmondta, hogy egyik alkotását felajánlja a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány javára annak érdekében, hogy annak árával támogathassa az alapítvány tevékenységét. (teljes szöveg)
2017-11-04Boszitábor a szünetben (képaláírás)A Munkásművelődési Központban idén is tartalmas elfoglaltságot nyújtottak két turnusban az őszi szünet idejére a vakációzó diákok számára a boszitáborban. (teljes szöveg)
2017-11-03Őszi boszorkány műhelyA munkásművelődési Központ évek óta szervez Boszi tábort a gyerekeknek az őszi táborban, amelyre idén két turnusban jelentkezhettek az érdeklődők.
2017-10-31Dorogi mester lelket ad az ikonoknak. Arra koncentrál, hogy az ikonoknak lelket adjonA napokban zárul Dorogi József (kép) ikon festményeiből összeállított kiállítása az Munkásművelődési Központban. Több mint három évtizede ismerem őt, ezért úgy gondoltam, jár nekem egy személyes tárlatvezetés. Nem ellenkezett.
2017-10-31Őszi versek (képaláírás)Október 30-án, hétfőn délután a Pro Cultura Intercisae-díjas Írisz Versklub hagyományos irodalmi teadélutánja várta a líra szerelmeseit a Munkásművelődési Központ színháztermében, ahol többek között Barna József (képünkön) által előadott versműveket is meghallgathatták az érdeklődők. (teljes szöveg)
2017-10-27Egy jegyért cserébe féláron a másikÖsszefogott a színház, a múzeum, a könyvtár, az MMK és a mozi. Duplázzon, mi felezünk! konstrukció, hogy aki az egyik helyszínen teljes áru jegyet vásárol, az két hónapon belül a másik négy intézmény valamelyikénél féláron válthat jegyet, illetve olvasókártyát.
2017-10-27Zenék, filek, híres emberek (kishír)Teltház volt az MMK Retró vetélkedőjén. (nem teljes szöveg)
2017-10-26Őszi operettest (képaláírás)Őszi operettestre várták az érdeklődőket október 25-én este a Munkásművelődési Központban. A hangulat pazar volt. A művészek a nézőket is bevonták a produkcióba, képünkön például a helyi Aranydaru Szállítók Nyugdíjas Egyesület elnöke, Sümegi Lajos énekel az egyik művésznővel. (teljes szöveg)
2017-10-25A szüret jegyében táncoltak (képaláírás)A szüret jegyében tartottak nyílt táncházat a Munkásművelődési Központban a hét végén, kifejezetten felnőtteknek. A Suplicz Mihály vezette táncházban már a bemelegítés során a tetőfokára hágott a hangulat. A dél-alföldi táncokba még hetven fölött is beszálltak. (teljes szöveg)
2017-10-24A harcom, végigharcolom! Maradandót alkottak - Dunaújvárosért. A büszkeség napján. Nemzeti egységet teremtett a szívekbenOktóber 23. a büszkeség napja. Hatvanegy év után is felemel.” – ezekkel a gondolatokkal kezdte Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere ünnepi köszöntőjét a Bartók színházban tartott megemlékezésen, ahol a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes vehette át a Dunaújvárosért Díjat.
2017-10-24Behajót volt-e Demi Moore, a díva?A Munkásművelődési Központnak is bejött a retró hívószó, október 20-án, pénteken immár harmadik alkalommal rendezték meg Retró vetélkedőjüket, egyre növekvő sikerrel.
2017-10-21Duplázzon, mi felezzük!Összefogtak a dunaújvárosi kulturális intézmények, hogy még több emberhez eljuttassák a kultúrát. Elkezdődött a Duplázzon, mi felezünk! elnevezésű akció, ami az évad végéig tart.
2017-10-21Előadás cukorbetegeknek (képaláírás)A Fejér Megyei Cukorbetegek Egyesülete (Femece) oktatóprogramot szervezett nem csak cukorbetegeknek a Munkásművelődési Központba október 20-án, pénteken délután. Az előadó dr. Pátkay József, a Szent Pantaleon Kórház osztályvezető főorvosa, diabetológus volt. Az orvosi tanácsok mellett állapotfelmérés, vércukormérés, dietetikai tanácsadás, konzultációs lehetőség is várta az érdeklődőket. Képünkön Kovács Éva, a kórház szakembere vércukorszintet mér. (teljes szöveg)
2017-10-20Európa kulturális fővárosa. Dunaújváros fejlesztésére szánt milliók, milliárdokMegyei jogú városunk közgyűlése örömmel támogatta a megyeszékhelyünket, Székesfehérvárt abban, hogy pályázzon a 2023. évi Európa kulturális fővárosa cím elnyerésére. Az október 19-i közgyűlésen részt vett Dr. Cser-Palkovics András (kép) is.
2017-10-17Történelmi (képaláírás)Horváth Béla történelemtanár tartott előadást október 16-án a Munkásművelődési Központban Fajsz és Koppány szeniorátus, vagy promogenitúra, netán valami más? címmel a Történelmi esték és mesék sorozat keretein belül. (teljes szöveg)
2017-10-16Őszi menetelés - két fronton. Balla Bence - egy szál gitárralNem a megúszós módszertana a színpadi fellépésnek, ha az ember egymaga áll a várakozó közönség elé. Balla Bence (kép) is ezt, tehát a rizikósabb utat választotta október 13-án, pénteken a Munkásművelődési Közpotban.
2017-10-16Kézművesek (képaláírás)Kézműves csodák várták az érdeklődőket október 14-én, szombaton egész nap a Munkásművelődési Központ megújult rendezvényén, ahol a vállalkozó kedvűek akár saját kezükkel el is készíthették a karácsonyi ajándékot. (teljes szöveg)
2017-10-16Nyolcvanéves köszöntése (képaláírás)Az "Aranydaru" Szállítómű Nyugdíjas Egyesület október 13-án, pénteken késő délután a Munkásművelődési Központ kávézójában tartotta immár hagyományossá vált ünnepségét, amelyen egy vacsora, és pezsgő mellett köszöntötte a 80 év felettieket a vezetőség. (teljes szöveg)
2017-10-06Vallás és művészet (kishír)Első alkalommal állította ki festményeit Dorogi József az MMK Folyosógalériáján (nem teljes szöveg)
2017-10-04Örömtánc (képaláírás)Gyöngyössy Katalin szenior táncoktató vezetésével október 2-án, hétfőn Szenior örömtánc névvel indult közösségi tevékenység a Munkásművelődési Központban. Az ötven éven felülieknek sem tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak a zene és a tánc szeretete. (teljes szöveg)
2017-10-03Szabad hangok (képaláírás)Idénynyitó koncerttel köszöntötte az évadot az MMK Open Mic-sorozata, amelynek keretében fellépett a tehetséges fiatalokból álló Karolina Road is. (teljes szöveg)
2017-10-03Ikonfestő (képaláírás)Dorogi József ikonfestő munkáiból nyílt kiállítás október 2-án, hétfőn délután a Munkásművelődési Központ galériájában. A tárlat egy hónapon át várja majd az érdeklődőket. (teljes szöveg)
2017-10-00Táncolni a VasasbanA Vasas Táncegyüttes történetének bemutatása.
2017-09-26Egy újabb versszínpadi este (képaláírás)A Dunaújvárosi Írisz Versszínpad szeptember 25-i összejövetele is nagy sikert aratott, régi és új versek felolvasásával, elemzésével, megbeszélésével. Képünkön Kollárné Jánoki Anna. (teljes szöveg)
2017-09-15EgyszerűHajdu György aranydiplomás, életműdíjas fotóművész képeiből nyílt kiállítás a Munkásművelődési Központban kedden délután.
2017-09-14Hajdu György képeiből (képaláírás)A város legendás fotóművésze, Hajdu György életműdíjas fotóművész 2010 októberében hunyt el. A neves alkotó emléke előtt tisztelegve fia, Hajdu Iván (képen) egy kiállítást állított össze édesapja munkáiból. A tárlat egy hónapon át látható a Munkásművelődési Központban. (teljes szöveg)
2017-09-12A világ teremtődése (képaláírás)Ha jő a nő, avagy a világ megteremtődése címmel egy remek szórakozást nyújtó zenés vígjátékot láthatott a közönség szeptember 11-én a Munkásművelődés Központ színpadán. A darabban olyan neves színészek játszottak, mint Mikó István, Beleznay Endre, Buch Tibor és Dévényi Ildikó. (teljes szöveg)
2017-09-09Gálaműsor Letíciának. Letícia gyógyulásáért szerepeltekA négyéves Móna Jázmin Letícia (kép) gyógyulásáért rendeztek jótékonysági gálaműsort a Munkásművelődési Központban. Az MMK földszinti színháztermében szeptember 8-án, pénteken délután négy órakor kezdődött el az a gálaműsor, amelynek már szervezői is jószándékú önkéntesek voltak. Belépődíj nem volt, a segítséget adományozók és támogatók adták.
2017-09-01Karikadobálás, serpenyős pingpong (kishír)Különleges sportnapot szervezett az Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Egyesület az MMK-ban a múlt szombaton.
2017-08-26A Vasas jubileum jegyébenA Munkásművelődési Központ elkövetkező félévét a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes jubileuma határozza meg.
2017-08-11Mozaikok, igazgyöngyök, drágakő-berakásEbben a hónapban is új kiállítással várja látogatókat az MMK Galéria, ahol ezúttal Mády Gabriella harminc festménye díszíti a színházterembe vezető földszinti folyosó falait.
2017-08-08A nyár utolsó tárlata nyíltRövid, családias megnyitóval indították útjára augusztus 7-én, hétfőn a nyár utolsó tárlatát a Munkásművelődési Központ földszinti folyosóján kialakított galériában. Mády Gabriella (kép) Ünnep című tárlatát Suplicz Mihály (kép) mutatta be.
2017-07-27Örömlányok vígnapjaiEgykor létezett a nyári színház nagyon is működő státusza. Most az Munkásművelődési Központban végre elkezdődött valami. Július 25-én az Örömlányok Végnapjai című zenés vígjáték várta a közönséget.
2017-07-26Irodalmi pikniken az Írisz Versszínpad (képaláírás)A Munkásművelődési központban működő Írisz Versszínpad idén is megtartotta Irodalmi Piknikét alapon az Alkotóházban. A július 21-én, pénteken délután 5 órakor kezdődő, a vidéki élet ihlette vidám előadásukat követően, a Szabad a vers és a próza programban mások mellett Miskolczi Miklós író is a "pódiumra" lépett. Az idei piknik újdonságnak számított Romhányi Attila csillagászati bemutatója és előadása révén, amely a fényszennyezés nemkívánatos hatásairól szólt, az egyébként fényszennyezés-mentes faluszéli porta tágas udvarán. Képünkön az alapi Alkotóház Irodalmi Piknikének idei résztvevői. (teljes szöveg)
2017-07-2244 óra története (képaláírás)Pötör Zoltán a közelmúltban a 8. helyezést szerezte meg a stájerországi Bad Blumauban rendezett tripla ultra triatlon világbajnokságon. A felkészlésről és az ott szerzett élményekről tartott előadást július 21-én délután a Munkásművelődési Központ 310-es termében. (teljes szöveg)
2017-07-19Prágában ropjákCsütörtökön ismét útra kel a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Az úti cél ezúttal Prága, pontosabban a Vencel tér.
2017-07-14Él még a nóta (kishír)Magyar nótákkal szórakoztatták az érdeklődő közönséget az MMK-ban a negyedik alkalommal megrendezett, de városunkban először megtartott Nótás Találkozón. (nem teljes szöveg)
2017-07-10TeltházzalNagyüzemben működött a Munkásművelődési Központ a hét végén is. Mah-jong-bajnokság és nótástalálkozó töltötte meg a házat.
2017-07-06Mesedélelőtt (képaláírás)Július 5-én, szerdán délelőtt az Ördög vigye című mesedarab örvendeztette meg a Munkásművelődési Központ Pagony színpadán a fiatal közönséget. Képünkön az egyik főszereplő, Suplicz Mihály. (teljes szöveg)
2017-07-03Szép koncert (képaláírás)Nagysikerű koncertet adott régi slágerekből a Munkásművelődési Központban Buvári Lívia a Zenés esték a pagonyban sorozatban június 30-án, pénteken. (teljes szöveg)
2017-06-27Verselők (képaláírás)Hagyományos irodalmi teadélutánjával jelentkezett június 26-án az Írisz Versszínpad a Munkásművelődési Központban. Képünkön Kollárné Jánoki Anna előadás közben. (teljes szöveg)
2017-06-23Kíváncsi Miska (kishír)Idén is nagy sikerrel kezdődött a Munkásművelődési Központ bejárós nyári tábora. Kézműves-, sportprogramok, kulturális események. (nem teljes szöveg)
2017-06-22Tábori napok sokasága. Mozgalmas tábori lét az MMK-banAlig ért véget a tanév, e hét elején máris elkezdődtek a nyári táborok. Sorozatunk első részében a Munkásművelődési Központot kerestük fel.
2017-06-22Itt a nyári táborszezonVáltozatos a táborok kínálata a gyermekek számára Dunaújvárosban.
2017-06-16Pünkösdi Rózsa NéptánctalálkozóTöbb mint négyszáz néptáncos gyűlt össze az MMK-ban, akik közül Pünkösdi királyt és királynét választottak.
2017-06-12Pünkösdi tánctalálkozóTöbb mint háromszáz ifjú táncos bizonyította tehetségét és felkészültségét a június 10-én, szombaton második alkalommal jelentkező Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozón a Munkásművelődési Központban.
2017-05-26Éva estje - mindenkinekSajátos, meghatározhatatlan műfajú, de nagyon jó előadást tartott szerzőnk, Molnár Éva Zsófia (kép) a Munkásművelődési Központban.
2017-05-22Muzsikás (képaláírás)Telt ház előtt muzsikált a Muzsikás május 20-án szombaton este a Munkásművelődési Központ udvarán. A legendás együttest ezúttal Kacsó Hanga is elkísérte a koncertre. (teljes szöveg)
2017-05-12Fekete kartonon tálalt pasztell-felhők az MMK-ban (kis hír)A felhők ezer arca címmel nyílt meg Császár Mónika kiállítása az MMK Galériájában. (nem teljes szöveg)
2017-05-09Már a decemebri jubileumi műsorra készül a VasasAzt már megszokhattuk, hogy a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes háza táján mindig készülnek valamire. Ezúttal is nagy volumenben gondolkodnak.
2017-05-09Felhők útjain - kiállítás (képaláírás)Májusi kiállításán ezúttal Császár Mónika Ilona festményeit láthatja a Munkásművelődési Központ Galéria közönsége. A tárlap május 8-án mutatkozott be népes és lelkes közönségének. (teljes szöveg)
2017-04-28Honfoglalásunk rejtélyeiről (képaláírás)Történelemtudományunk nagy tévedései Hölbling Tamás forráskritikája fényében - ezzel a beszédes címmel tartott előadást, pontosabban kerekasztal-beszélgetést Horváth Béla (balra) történelemtanár a Munkásművelődési központban április 26-án délután honfoglalásunk rejtélyeiről. (teljes szöveg)
2017-04-21Tavaszi nyuszi tábor (kishír)A Munkásművelődési Központban Nyuszinap elnevezéssel egy mini táborral készültek a kicsiknek a tavaszi szünetben. (nem teljes szöveg)
2017-04-15Nyuszinapok (képaláírás)Két napra is Nyuszinapokat hirdetett a Munkásművelődési Központ. Az április 13-i, csütörtöki alkalommal Edi, Nagy Ádám és Szigetvári Lara elmélyülten dolgoztak a húsvéti színezőkön. Az MMK április 18-án, kedden is egész nap várja a gyerekeket a foglalkozásra. (teljes szöveg)
2017-04-13Akvarell képekA város kultikus helyszíneit mutatja be akvarell képein V. Mosolygó Ildikó, akinek legújabb tárlata az MMK-ban nyílt meg.
2017-04-11Ünnep, rímbe szedve. Rím és ritmus házaA helyi irodalombarátok már április 10-ém rímdús kavalkáddal melegítettek a költészet napjára. A József Attila Könyvtár a Kákics népzenei együttest látta vendégül, míg a Munkásművelődési Központban a Versbarátok Köre szabad verseléssel és versmondással ünnpelt.
2017-04-11Munkásművelődési Központ Folyosógaléria (képaláírás)Munkásművelődési Központ galéria: V. Mosolygó Ildikó Újvárosi pillanatok című tárlata látható. (teljes szöveg)
2017-04-10Festmények a városrólÚj kiállítás nyílt április 7-én a Munkásművelődési Központ Galériájában. V. Mosolygó Ildikó Újvárosi pillanatok című tárlata egy hónapig látogatható.
2017-03-31Összegyűlt a pénz Letícia műtétjéreKétszázötvenezer az operett est bevétele.
2017-03-30Vallási viszonyokról (képaláírás)Elérkezett március 29-én Horváth Béla előadás-sorozatának utolsó felvonása a Munkásművelődési Központban. A történelemtanár Hölbling Tamás: Vallási viszonyok a honfoglalás korában című munkájával kapcsolatos gondolatait ismertette. (teljes szöveg)
2017-03-28Verses délután (képaláírás)Az Írisz versszínpad tagjai rendszeresen várják az irodalom és a költészet iránt rajongókat és irodalombarátokat a Munkásművelődési Központ színháztermébe minden hétfőn délután. Így volt ez március 27-én, hétfőn is, egy költeményekben dús teadélutánt tartottak a verselők. (teljes szöveg)
2017-03-27Te is ott voltál? Egykor az NDK-ban dolgoztakKirándulással egybekötött vetített képes előadásra invitálta a tagokat az NDK-s Magyarok Közhasznú Egyesülete Dunaújvárosba március 25-ére, szombatra.
2017-03-27Letícia javára adakoztakA széles körű összefogás részeként jótékonysági operettestet tartottak az Munkásművelődési Központban Móna Jázmin Letícia javára. Az összefogás ezúttal is eredményes volt, kétszázötvenezer forint gyűlt össze március 24-én.
2017-03-25Operettgála LetíciánakNagy szabású verses-énekes jótékonysági estet rendeztek március 24-én a Munkásművelődési Központ színháztermében.
2017-03-24Örökzöl operett (kishír)Tavaszi operett estet tartottak szerdán az MMK-ban. (nem teljes szöveg)
2017-03-24Százezer forint. Jótékony lehetségekSzázezer forint gyűlt össze Móna Jázmin Letícia gyógykezelésére azon a jótékonysági Ki-mit-tud versenyen, amelyet az MMK-ban rendeztek meg.
2017-03-24Fergeteges nyílzápor az MMK-banAz ország minden szegletéből érkeztek dartsosok a II. Dunaújvárosi Steel Openre. A paksi Tibai Attila nyerte a darts versenyt.
2017-03-23Tavaszi operett (képaláírás)Több mint egyórás utazásra invitálta az operett klasszikusainak világába a Munkásművelődési Központ közönségét Szabó Noémi, Újhelyi Andrea, Tóth Norbert és Lőrincz Máté. Utóbbi művész neve nem véletlenül cseng ismerősen sokaknak, hiszen a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház egykori táncművészéről van szó, aki ezúttal új, énekes szerepben mutatkozott be. (teljes szöveg)
2017-03-20Nyílegyenes emberek. Darts: nyílt versenyMásodszor rendezte meg a helyi dartsklub országos nyílt versenyét a Munkásművelődési Központban március 18-án: ezúttal is nagy sikerrel, mint tavaly!
2017-03-20Egy elhatrozás diadala. Egy különleges tehetségbörze"Egyemberes" történetnek indult Soós Istvánné kezdeményezése, amelyből egy különleges, jótékony kulturális találkozó szerveződött. A segítő szándék ereje.
2017-03-17Ünnepi kavalkád (kishír)Családi napot tartottak az MMK-ban múlt szombaton, ahol a foglalkozások témája a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódott.(nem teljes szöveg)
2017-03-16Több mint százanNagyszabású versenyre készülnek az apró nyilak szerelmesei Dunaújvárosban a hét végén. Az Munkásművelődési Központban március 18-án, szombaton egész nap zajlik a II. Dunaújváros Steel Open bajnokság.
2017-03-16MMK Galéria (képaláírás)MMK Galéria: Nemesnyik Éva Játszik a szél című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők (teljes szöveg)
2017-03-16Közgyűlés2017. március 16.
2017-03-13Program a hétvégéreNem kevesen akadtak, akik az egész délutánt a Munkásművelődési Központban töltötték március 11-én, szombaton, gyermekeikkel együtt. Ebből is látszik, hogy jól érezték magukat.
2017-03-10Retro filmek (kishír)Második alkalommal rendezték meg a Munkásművelődési Központban a Retro vetélkedőt, amelyen ezúttal a régi filmek kerültek a középpontba. (nem teljes szöveg)
2017-03-10Nemesnyik Éva gyógypedagógus vászonra festi a természetetJátszik a szél címmel Nemesnyik Éva nyílt kiállítás az MMK Galériájában.
2017-03-08Képeken játszik a szélHa egy kiállítás megnyitóján sokan összegyűlnek, az sok mindent elárulhat. Vagy nagyon tehetséges és hírneves művészről van szó, vagy sokan szeretik. Vagy mindkettő. Nemesnyik Éva tárlata március 6-án nyílt meg a Munkásművelődési Központ Galériában.
2017-03-08Játszik a szél (képaláírás)Munkásművelődési Központ Galéria: Nemesnyik Éva Játszik a szél című tárlata látható (teljes szöveg)
2017-03-04Régi idők mozija (képaláírás)A múlt század népszerű televíziós sorozataiból és mozifilmjeiből adhattak számot a versenyzők március 3-án, pénteken este az Munkásművelődési Központ remek hangulatú Retro vetélkedőjén. (teljes szöveg)
következő