József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Munkásművelődési Központ és Könyvtár

410 db találat
Dátum downCímLeírás
2024-03-14Két pályázatot hirdet a jubiláló könyvtárKorosztályi megkötés nélkül irodalmi pályázatot, illetve a gyerekeknek A jövő könyvtára címmel alkotópályázatot hirdetett a József Attila Könyvtár, abból az alkalomból, hogy 50. éve, 1974. november 4-én avatták a Munkásművelődési Központ és Könyvtár épületét.
2020-01-25Egy élet munkájának elismerése. A Pro Cultura-díj: egy élet munkájának méltó elismeréseA város hagyományaihoz híven a magyar kultúra napján, január 22-én adják át a Pro Cultura Intercisae-díjat. Az evangélikus templomban rendezett ünnepségen városunk legrangosabb kulturális elismerését Tóth Jánosnénak adta át Pintér Tamás polgármester. Az alábbiakban a kitüntetett laudációjából idézünk.
2020-01-23Tóth Jánosné kapta a Pro Cultura Intercisae díjatA dunaújvárosi hagyományokhoz híven a magyar kultúra napján, 2020. január 22-én, az evangélikus templomban adták át Dunaújváros legrangosabb kulturális elismerését, a Pro Cultura Intercisae díjat. Az ünnepélyes átadás előtt a házigazda evangélikus lelkész, Stermeczki András köszöntötte a résztvevőket. A Szent Efrém Férfikar műsora előtt Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester adta át a Pro Cultura Intercisae díjat Tóth Jánosnénak, az MMK korábbi igazgatójának.
2020-01-23A magyar kultúra napja: koncerttel és díjátadóval ünnepeltekA magyar kultúra napját a hagyományokhoz templomi koncerttel, valamint a Dunaújváros közgyűlése által alapított "Pro Cultura Intercisae" Díj átadásával ünnepelték városunkban. Az elismerést Tóth Jánosné Végh Mária, a Munkásművelődési Központ volt igazgatója vehette át az evangélikus templomban rendezett tegnapi ünnepségen.
2020-01-00Az igazi könyvtárosFekete Györgyi személyes hangvételű írása Tóth Jánosnéról, aki 2020-ban kapta meg a Pro Cultura Intercisae Díjat.
2016-05-05BenzingőzVarga János fotókiállítása Benzingőz címmel 27-ig. 14-27-ig hologramm kiállítás Lézerfényképek a jövőről címmel.
2014-11-28DokumentumrengetegbenNegyven évvel ezelőtt kezdte működését a Munkásművelődési Központ és Könyvtár, az MMKK. A József Attila Könyvtár 1996 óta önálló intézményként működik. Beszélgetés Szécsenfalviné Lukács Mária volt igazgatónővel.
2014-11-06Büszke negyvenesBeszámoló a Munkásművelődési Központ és Könyvtár negyvenedik évfordulója alkalmából megrendezett összmunkatársi értekezletről.
2014-11-05A közművelődésértNegyven éves a Munkásművelődési Központ és a József Attila Könyvtár. 1974. november 4-én avatták fel a Munkásművelődési Központ és Könyvtár új épületét az Apáczai Csere János utcában. Katona Zsuzsanna a könyvtár jelenlegi vezetője Tóth György Emlékérmet kapott november 3-án.
2014-11-04Negyven esztendő: ünnepel az MMKFennállásának 40. évfordulóját ünnepli a Munkásművelődési Központ és november 4-én.
2014-11-00MMK 402014. november 4-én ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját az Munkásművelődési Központ. A jubileumi év nyitányaként "összmunkatársi értekezletet" tartottak.
2014-10-25Születésnaposokat várnakNovember 4-én lesz negyven éves a Munkásművelődési Központ.
2014-10-00Negyven év az MMKK-tól az MMK-igNegyven évvel ezelőtt kezdte meg működését egymással karöltve a város művelődési háza és könyvtára.
2014-07-02A "kultúrház" jubileumáraIdén ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját az MMK, korábbi nevén Munkás-művelődési Központ és Könyvtár, az MMKK. Szántó Péter igazgatóval kultúrtörténeti kalandozásunk során az elődök előtt is tisztelegtünk.
2014-02-08Vízimentők lehetnekCsütörtökön újraélesztő napot tartott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata az MMK-ban, képünkön Illés Zoltán vízimentő magyaráz, pénteken délután pedig a diákok számára tartottak ugyanitt tájékoztatót, akiknek nyári munkalehetőséget kínáltak. (teljes szöveg)
2012-02-24Bori néni szép éveiA kilencven esztendőből majd' hetvenet töltött a szakszervezetben. Mihalek Lászlóné kilencven éves lett.
2012-02-22Isten éltesse Bori néni!Gombos István alpolgármester köszöntötte az 1922-ben született Mihalik Lászlónét.
2012-02-18Bori néni kilencven esztendősMihalek Lászlóné Bori nénit 90. születésnapján köszöntötték Dunaújváros önkormányzatának vezetői.
2011-10-26A kultúra munkásaiMúltidéző a város népművelőiről, intézményeiről.
2010-12-02Fejezetek a múltbólKönyvbemutató. Művelődéstörténeti kötettel - MMK Fejezetek Dunaújváros Művelődéstörténetéből - jelentkezett a Munkásművelődési Központ.
2009-04-10Testvértárlat az MMK-banMegnyílt a Munkásművelődési Központ Kassák Galériájában Gyulai Zsuzsanna és Kolodics Sára Luca kiállítása. Beszámoló a kiállításról.
2007-03-22Kétszemélyes mókázások a pódiumonA Munkásművelődési Központ Klubszínházi Esték programsorozatának vendége Hűvösvölgyi Ildikó és Cseke Péter volt. Beszámoló az előadásról.
2005-02-07Festmények és grafikákKiállítás nyílt a Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában Erwin Birnmeyer német festőművész "Képek Európából" címmel. A Bartók Aula Galériában pedig Máger Ágnes festményeiből és grafikáiból nyílt kiállítás.
2004-11-09Harmincéves a HázA Munkásművelődési Központ 30. évfordulós programsorozatának egyik emlékezetes eseménye a november 5-ei ünnepi találkozó volt az intézmény egykori és jelenlegi dolgozóival, munkatársasival, alapítóival és fenntartóival.
2004-11-03Művelődéstörténeti évkönyvAz MMKK november 4-én ünnepli harmincadik évfordulóját. Ebből az alkalommal évkönyvet jelentetett meg, mely részletesen foglalkozik az intézmény történetével. Képekkel illusztrált kötet.
2003-05-01Az ODR egy fogadó könyvtár szemszögéből: A dunaújvárosi József Attila KönyvtárAz MMK könyvtára ill. a József Attila Könyvtár könyvtárközi kölcsönzéséről. A teljesített könyvtárközi kérések számának alakulása 1996-tól. Tapasztalatok. A kért dokumentumok megoszlása. A kért szakirodalom témakörönkénti megoszlása. A dokumentumokat küldő könyvtárak.
1995-10-05Interpelláltak a nyugdíjas ház miattZárt ülésen kinevezték az MMK Kvtár eddigi könyvtárvezetőjét Szécsenfalviné Lukács Máriát a József A. Kvtár igazgatójának l996. jan. 1-i hatállyal.
1995-09-06Szétválás közben az MMKBejegyezték az önk. tulajdonjogát az MMK és Kőnyvtárára. A kvtár önálló intézményként fog működni. Jelenleg az ig.-i állásra érkezett 2 pályázatot bírálja el a szakértő biz. A művelődési centrum működtetése közalapítványi formában történik majd. Várhatóan okt. elején kell állást foglalni a részetekről.
1995-06-08KönyvakcióJún. 12-15. között rendkívüli könyvárusítási akciót szerveznek, a kötetekért kapott pénzt adományként kezelik s a kvtár festésére fordítják.
1995-05-31Érveiknek nem volt súlyaAz előterjesztés szerint a kvtár önállóan fog üzemelni, a klubszárny fenntartásáról a későbbiekben döntenek, tevékenységükre koncepciót kell kidolgozni. A Vasas Szaksz. támadta a javaslatot.
1995-01-09Kölcsönzési díjakA könyvtár új beiratkozási díjairól.
1995-01-06Az olvasók érdekében...A számítógépes kölcsönzés beindulásának tapasztalatairól.
1995-01-01Pillanatképek Fejér megye nagy(obb)Hírek a megye könyvtárairól, köztük a dújv-iról:az önk. átvette a kvtárat, számítógépes lett a kölcsönzés.
1994-12-06AdományokDec.8. a kvt. ajándékba kapott használt ruhákból rendezett eladást felajánlott összegért, a kapott pénzt adományként kezeli s könyvek, folyóiratok vásárlására fordítja.
1994-11-18Türelmet, megértést kérnekNov.7-től beindult a kvtárban a számítógépes kölcsönzés. A rendszerről.
1994-10-22Üzlet és irodalomA Kulturális kávéház vendége volt Mezei András iró, költő...
1994-09-17Múlt, jelen, jelenlétA kulturális kávéház vendége: Bertha Bulcsú volt.
1994-08-04Könyvtár: számadásInterjú a kvt vezetőjével és a gyermekvt csop. vezetőjével a kvt. szerepéről, terveiről.
1994-07-21Jó napot!...Szécsenfalviné L.M.Interjú a kvt. vezetőjével a nyári munkákról, könyvbeszerzésekről.
1994-07-06Évi ötven olvasóJúl. 1-én megszüntette az MMK Kvtára az óvárosi fiókkönyvtárát. Ok: helyszűke, kevés kölcsönző.
1994-05-21Kávéházi csevegésKulturális kávéház: máj. 19. Vendég: Vámos Miklós.
1994-04-15Bodor Pál - hangos töprengésKulturális kávéház. A sorozatnyitóról. Vendég: Bodor Pál.
1994-04-15Kulturális kávéházA "Kulturális kávéház" sorozatról a könyvtárvezető nyilatkozik ( A Hírlap és a könyvtár közös rendezvénye).
1994-02-24A technokrácia diszkrét csődjeA hologrammkiállításról.
1994-02-11A technika mítoszaVarga János kiállításáról .
1994-01-08Főpróba előttA Központi Könyvtár számítógépes kölcsönzéséről,a támogatásról, beszerzésekről, az olvasókról.
1993-11-19A könyvtár - marad. "Az olvasói szokások mindig változnak..."A felnőttkönyvtár látogatottsága az elmúlt tíz évben stagnált, az utóbbi két-három évben ismét nőtt.
1993-02-02Van (még) könyvtárunkA központi könyvtár szolgáltatásairól, kihasználtságáról.
1992-12-10Ahol otthon érezheted magad...Közművelődési pályázatot nyert az MMK gyermekkönyvtára. A cikk beszámol a könyvtár által szervezett Mesemondó Versenyről,s a könyvtár szolgáltatásairól.
1992-06-23Könyvtárak, nyáronA fiókkönyvtárak és a központi kvt. nyári nyitvatartása.
1992-04-03Kétmillió pályázatokraAz 1992-ben meghírdetett közművelődési pályázatok elbírálása.
1992-01-10Összevont könyvtárakA Dunai Vasmű ig. tanácsa a közeljövőben vitatja meg az érintettekkel (MMK, főiskola, műszaki kvt.) azt a javaslatot, hogy a 3 könyvtárat össze kellene vonni.
1991-12-13Vers a gyermekekértKányádi Sándor az MMK könyvtárában. Beszámoló a találkozóról.
1991-12-10BérbeadjákMegváltozik a Vasmű Klub funkciója. A kvt. viszszakerült az MMK-ba, a zeneszoba sorsa még nem dőlt el.
1991-11-29A téma: a természetA gyermekönyvtár fogl. sorozatáról.
1991-11-291991. dec.1-től megszűnik... (kishír)1991. dec.1-től megszűnik a Vasmű Klub fiókkönyvtára.
1991-10-29Könyvre pályáztakAz önkormányzati pályázaton nyert pénzen idegennyelvű könyveket vásárolt a könyvtár.
1991-10-25Adományok egy könyvtárértA könyvtár fölössé vált könyveiből a Kölcsey Alapítvány felhívására kb. 15 ezer kötet könyvet küldött Kolozsvárra, egy magyar nyelvűkönyvtár kialakításához. Interjú.
1991-06-21Könyvturkiban jártamSzemélyes hangvételű, szarkasztikus írás, a könyvtár selejtes és fölös példányainak árúsításáról.
1991-04-30Cirmókák és zabigyerekek: Egy Barsi-mű utóéleteA Barsi Dénes Baráti Társaság könyvtárban tartott rendezvényén Balogh Ferenc beszélt a készülő Barsi Dénes filmről. (És a vakok látnak)
1991-02-01Könyvtáralapítás Kolozsvárott.Együttműködés a dunaújvárosi és a kolozsvári könyvtár között.
1991-01-01Helyzetkép....... a szakszervezeti könyvtárakról-1991.
1991-01-01Környezetvédő tábor Dunaújvárosban."Környezetvédő tábor" a gyermekkönyvtár szervezésében. Célok, programok.
1990-12-07Szegény a könyvtár (is)... : Támogatókat keresnekInterjú Hermann Endrénével az MMK gazdasági igazgatójával a ház gazdasági helyzetéről
1990-11-23Szegény könyvtár : Jövőre az olvasásért is fizetünkInterjú Tóth Jánosnéval, az MMK igazgatójával, a könyvtári tagdíjak bevezetéséről
1990-11-09Könyvtárak - változó időbenAz MMK könyvtárról nyilatkozik Erdősi Erzsébet hálózati csop.vez.
1990-11-09Pályázat és eredményeA Múltunk, jelenünk, jövőnk c. helyismereti pályázat eredményhírdetéséről. (A pályázatok egy példánya megtalálható a könyvtár helyismereti gyűjteményében.)
1990-06-19Pénzjutalom a legjobbaknak. A könyvtárosok segítenekTájékoztató (röviden) az MMK helytörténeti pályázatáról
1990-05-08Ünnepi megemlékezések. Szoboravató, vetélkedő, tárlatVárosunk 40 éves, ennek tiszteletére gazdag programból válogathatunk. Május 18-án ünnepi tanácsülés, alkalmi bélyegzés, Barsi Dénes író szobrának avatója május 24-én az MMK előtt lesz, utána a könyvtárban beszélgetés lesz a Barsi-családdal. Az Uitz-teremben visszatekintő kiállítás lesz, az MMK-ban tárgyakat bemutató, a könyvtári tárlókban pedig helyi kiállítás lesz, stb.
1990-03-23Szponzorokat keresnek. Rendhagyó vetélkedőAz ötlet az amerikai Ambassador Travel utazási irodától származik és a publicitást a Nashville Banner c. napilap biztosította. Az amerikai ötlet magyar megvalósítását városunkban szeretnék először kipróbálni, ehhez támogatást nyújtott többek között az MMK Könyvtára
1990-03-13Mondták a magukét. Ami nincs a programbanA képviselőjelölt-népművelő fórumról ... (márc. 10.) + AB-44 /a meghívottak névsora/
1990-03-02Múlt, jelen, jövő. Pályázat városunkrólAz MMKK helytörténeti pályázatáról. /A témakörök leírása, a határidő ... a díjakhoz, jutalmakhoz további adományozókat vár az MMKK.
1990-03-02Új szolgáltatásokkal bővítette tevékenységét ...Márc. 1-től könyvkötést is vállalnak rövid határidővel az MMK-ban.
1990-02-27Könyvtárosok kiadványa. Dunaújváros(iak)ról is szól...A Fejér Megyei Könyvtáros c. folyóirat ismertetése, melyben Venesz Bélának a központi könyvtár igazgatójának nekrológja is megtalálható.
1990-02-20Miért ugrál a tű? Gondolatok a zeneszalonbanKép: Kondorné Mrázik Katalin zenei könyvtáros a zeneszobában
1990-02-16Hangos könyvek az MMK-ban. Másolást is vállalnakAz MMK-könyvtár zenei részlege tovább bővítette hangoskönyvállományát. A hangos könyvek kazettára olvasott irodalmi művek, vagy ezek dramatizált változatai. Az új hangos könyvek közül kölcsönözhető többek közt Csingiz Ajtmatov, Ken Kesey, Prosper Mérimée, Kosztolány Dezső, Moldova György. A zenei részlegben hangfelvételek másolását is vállalják.
1990-02-06Húszkötetes gyermeklexikon. Interbright kiadványokMintegy 160 ezer forint értékben, angol nyelvű könyvekkel gazdagodott a központi könyvtár. A tavaly őszi könyv- és videokiállításon... amelyet az Interbright cég szervezett. Az MMK megvásárolta az Encyclopaedia Britannica-t és ráadásul megkapta a 20 kötetes gyermeklexikont, mivel az első tíz vásárló között volt.
1990-02-02Verssortüzek. Költői est a könyvtárban18 órakor Műv. Központ könyvtárában Oláh Zoltán dunaújvárosi költő első verseskötetét mutatják be.
1990-02-02Kedvezményes folyóiratvásárt tart a Munkásművelődési KözpontAz MMKK előcsarnokában zajló folyóiratvásárról
1990-01-31Számítógép a könyvtárban"Számítógépes kölcsönzés bevezetését tervezik a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ Könyvtárában. A Bogumil Kisszövetkezettől kapott félmillió forint lehetővé teszi a számítógép és tartozékai beszerzését." A gép alkalmazásának előnyeiről.
1990-01-12Legyen város, csakazértis! Tízezer forintos különdíj (nyíltAz MMKK helytörténeti pályázatának (újabb) népszerűsítése. "Mint három dújv-i helytörténeti és szociográfiai könyv szerzője, felajánlom egyik kötetem címvariációját. legyen a helytörténeti pályázat neve: Legyen város csakazértis...! ... Felajánlom továbbá, hogy 10 ezer forintos különdíjjal jutalmazom azt a pályaművet, amelyik új dokumentumok felkutatásával tisztes emléket állít a pentelei fennsíkra sodródott és itt honfoglalóként várost építő nemzedéknek."
1990-01-09Az MMK ünnepi ötlete. Fiatalok a városrólJubileumi pályázat: Településünk negyven éve és jövője - Vighné Mátrai Ildikó és Balogh Márta könyvtárosok által megfogalmazott helytörténeti pályázatról, amelyet az MMK(K) hirdetett meg 15-18 évesek számára. Tóth Jánosné az MMK igazgatója arról nyilatkozott, hogy támogatókat keresnek (anyagi), hogy értékes díjakat kapjanak a nyertesek.
1990-01-01Fejér megye tel. közműv.kvtári ell.Fejér megye településeinek közművelődési ellátása 1989-ben.
1990-01-01A könyvtártámogató BogumilEddig 660 ezer forinttal és adománnyal támogatta a Központi Könyvtárat Bogumil. 1989. őszén a Bogumil kisszöv. egymillió forintos számlát nyitott a könyvtár javára.
1989-12-22Dédanyáink meséskönyvei címmel látható kiállítás az MMK KözpKép: A gyermekkönyvtár aulájában látható kiállításról. (A Kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum tulajdona)
1989-12-05"168 órás" találkozó. Hitel és otrombaságAz MMK Könyvtárának olvasótermében rendezett nov. 30-i rendezvényről, amelyen Mester Ákos, Bölcs István, dr. Erős Zoltán és Szilvásy Rudolf képviseltette magát.
1989-11-14Pillanatok üzenete. Köszöntő - fotókiállításokkalA Nimród fotóklub pályázatára beküldött alkotásokból összeállított tárlatról - a BBMK-ban található. Képek. Az MMK Könyvtár előterében aktfotók láthatók.
1989-11-03Tizennegyedik alklommal...Kép: Hajdú György fotótárlata az MMK könyvtárának előcsarnokában (aktok és portrék) (14. önálló t. a városban)
1989-10-27A könyvtárosVenesz Béla rövid pályarajza. (1916-1989)
1989-10-20Könyv - segítségAz MMKK könyveinek "fölös" példányaiból ajándékba ad könyveket a tűzkárt szenvedett dunaföldvári ifjúsági könyvtárnak.
1989-10-03Könyvtári hírek. Költöztek a kötetekÚjból nyit a Pentele Klubházban az óvárosi könyvtár. A Vasmű Klub könyvtára nagyobb helyiségbe költözött, kibővült a nyitvatartása.
1989-09-22Hármasünnepre készült a feltaláló Balogh Gyula Bogumil ...Fénykép: B. Gy. B. az MMKK-nak ajándékozott fénymásoló berendezés mellett. (Félmillió Ft).
1989-09-16Uj lapok a könyvtárbanKatona Zsuzsa, a felnöttkönyvtár csop.vezetője nyilatkozik az új folyóiratrendelésről és a megszünt folyóiratokról.
1989-08-25Nem volt muszáj, csak küldték. Szex-tusa helyett a Föld népe(Könyvtárügy.) Katona Zsuzsával készített interjú. (K. Zs. az MMKK olvasószolgálatának vezetője). Könyvtárügy egy újságíró sajátos "szemüvegével". Kép: Olvasóterem. Olvasói igények, könyvrendelések.
1989-08-22Közművelődési dolgozók kitüntetéseiSzocialista Kultúráért kitüntetést kapott Balogh Gyula Bogumil, Bokor Zsuzsa (BBMK), Dudás Mihályné (Baracs községi könyvtár), Szabó Zoltánné (MMKK).
1989-06-06Esős könyvünnep. Rossz idő a könyvsátrakraAz ápr. 1-én megtartott Fejér megyei ünnepi könyvhét megnyitójáról.
1989-06-06Konrádról - másként.Az MMK könyvtárában megrendezett író-olvasó találkozóról. Fényképek Konrád Györgyről.
1989-05-30Könyvheti noteszlapokKatona Zsuzsanna, könyvtáros cikke a könyvheti rendezvényekről. Konrád György író lesz a vendég.
1989-05-23Mindenki kedvére. Új folyóiratok a könyvtárbanAz MMKK könyvtárosának folyóirat-ajánlata.
1989-04-21Mérlegel az MMK. Alapítvány tán segíteneAz MMKK helyzetéről.
1989-03-21Porgramozás alatt az MMKK IBM-XT típusú számítógépe, ...Kép: Az MMKK számítógépéről és egyik kezelőjéről (Szabó Ferencről).
1989-03-10Adatok, hírek, információk. Számítógép az MMK-banA Munkásművelődési Központ könyvtára nyerte a gépet a Művelődési Minisztérium pályázatán. (IBM-XT típusú számítógép) Az országban 60 ilyen számítógép van az információcsere megvalósítására. A tervek szerint feldolgoznak napi híreket, levéltári, helytörténeti adatokat stb. Az előkészítő munkálatok után előreláthatóan egy-két hónapon belül kiépül az egész hálózat, s a nagyközönség szolgálatára áll.
1989-03-03Könyv(tár) varázs és video.Becsalogatni, megtartani a közönsTapasztalatok az MMK gyermekkönyvtárában. Péter Éva csoportvezető nyilatkozik.
1989-02-21Legújabb Liszt-kutatásairól tart előadást ...... ma délután 17.30 órakor az MMK könyvtárában Eckhardt Mária, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum igazgatója. (Sajnos az előadásnak csak néhány hallgatója volt.)
1989-02-07A mai gyerekek praktikus könyveket szeretnekA dújv-i MMK gyermekkönyvtárának bemutatása.Vágó Józsefné könyvtáros nyilatkozik. Olvasási szokások.
1989-02-07Jár a lap, olvas az olvasó. Könyvtári helyzetképNőtt az olvasótermi forgalom.
1989-02-01Nyugdijon innenInterjú Szabó Zoltánnéval, a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ és Könyvtár csoportvezetőjével.
1989-02-01Láttuk, olvastuk.Bogumil, a mecénás.
1989-01-27Barsi a publicista. Új dokumentumok a könyvtárbanAz MMKK helyismereti gyűjteményének Barsi anyagáról.
1989-01-20Ellen-szolgáltatásA könyvtár ingyenes. - Mindenkié.
1988-12-02Múltunk jelképeiAz MMK könyvtárában tartott kedd esti előadásról. Dr. Bertényi Iván: Visszatérjünk-e a Kossuth címerhez?
1988-06-03Vár a könyvtár. Nyári nyitvatartás - zeneszünetA változások.
1988-04-19Előadás a könyvtárban. A TengelytörésrőlDr. Vargyai Gyula, a történelmi tudományok doktora - előadása.
1988-01-22Könyvtári akció. Újságvásár februártólTájékoztatás a központi könyvtár tevékenységéről. Adatok.
1988-01-01A hátrányos helyzetű olvasókért Dunaújvárosban.Hangoskönyvtár, és házhozszállítás. Beszámoló és tervek a szolgáltatásról.
1987-12-08Dönt, javasol, ellenőrizTársadalmi vezetőség az MMK-ban. Elnök: dr. Kálmán András.
1987-12-01Látogatás KassánÖt napos tapasztalatcsere, amelyen könyvtárosok és népművelők vettek részt Dunaújvárosból.
1987-12-01Ünnepség, kiállítás (kishír)Százéves az eszperantó. Az eszperantó könyvek kiállítása az MMK-könyvtár előterében.
1987-08-28Nincs újabb húsz évKálmán Józsefné könyvtárossal folytatott beszélgetés, a Szocialista Kultúráért kitüntetése alkalmával.
1987-08-25Kitüntetések a közművelődésértMegyei, köztük dunaújvárosi népművelők - kitüntetettek névsora.
1987-04-17Belga vendégekRobert D'Hondtnak, a Belga Keresztény Közszolgálati Szakszervezet főtitkárának vezetésével.
1987-02-24Csak amire igény vanA Munkásművelődési Központ és Könyvtár beszámolója a Dunai Vasmű szakszervezeti bizottsága előtt. Adatok a VI. ötéves terv alatt végzett munkáról. Tervek és javaslatok.
1987-02-05Ajándék a dunaújvárosi könyvtárnakBalogh Gyula bogumil 300 ezer forint értékű könyvkötő berendezést, 50 ezer forint értékű villanyírógépet, 50 ezer forint értékű kötészeti anyagot ajándékozott már az MMK könyvtárának.
1987-01-03Bogumil, azaz Balogh Gyula könyvkötészetet adományozott egykAz egykori dolgozó, aki feltaláló lett könyvkötészeti berendezéseket vásárolt volt munkahelyének, a Munkásművelődési Központ Könyvtárának. (A képen Gyöngyössy Csaba, Balogh Gyula Bogumil, Kondorné Mrázik Katalin látható)
1986-12-09Kettős kötésben. Czine Mihály előadása eléDec. 11-i irodalmi előadás a könyvtárban a határon túli magyar irodalomról
1986-11-25Értékkeresők, és -teremtők. Komoran? Cinikusan? Reálisan!Hogyan látja a mai fiatalság az életet? Előadás a Központi Könyvtárban. Boros Lászlónak, a Társadalomtudományi Intézet munkatársának előadása lesz nov. 26-án. Bevezető az előadáshoz (Katona Zsuzsa, az olvasószolgálat csop vezetője)
1986-11-21A vendég: Tüskés TiborA Központi Könyvtár gyermekkönyvtára Tüskés Tibort látja vendégül nov. 26-án.
1986-11-18Rettenetes kísértés a jóraAz MMK Könyvtára elsősorban a város középiskoláinak szánva, irodalmi sorozatot indít. Rettenetes a kísértés a jóra címmel, a XX. századi külföldi dráma- és prózairodalomról. 1. előadás nov. 20-án.
1986-11-04Délelőtt a könyvtárban. Olvasunk, olvasgatunk.Riport a felnőttkönyvtár egy délelőttjéről. Adatok. Fénykép. MMK
1986-11-01Mit tud a könyvtár?A Munkásművelődési Központ könyvtárának adatai, szolgáltatásai.
1986-10-31A könyvbarát feltaláló. Ajándékba: könyvkötészetEgy nagyon régi könyvtárbarát, Balogh Gyula (Bogumil!) anyagi és sokféle segítése a könyvtárnak
1986-10-16Öszi megyei könyvhetekDunaújvárosban az MMK-ban a Magyar Irók Szövetségének közép-dunántúli csoportja mutatkozik be az okt. 30-án rendezendő író-olvasó találkozón.
1986-10-14Milliók a nélkülözhetetlenre. Műszaki és közgazdasági könyvnapokKönyvtárak műszaki irodalommal való ellátottságáról
1986-09-12Nemcsak könyvet, hanglemezt is. Egyszerre hármat, két hétreA Központi Könyvtár új szolgáltatásáról
1986-08-22KitüntetésekAugusztus 20. alakalmával kitüntettetek névsora. Könyvtárosok: Katona Zsuzsanna, Marosán éva. Szocialista Kulturáért
1986-05-06Nagy érdeklődés kíséri azt a könyvkiállítást, amely április...28-a óta látható a Központi Könyvtárban. A szovjet könyvekből... Fénykép: A kiállítás részlete
1986-04-25Szovjet könyveket bemutató kiállítás nyílik április 28-án ..Szovjet könyveket bemutató kiállítás nyílik április 28-án ..
1986-02-22Az MMK munkájaAz MMK és könyvtár munkájáról, terveiről tartottak a vállalati szakszervezeti bizottság előtt beszámolót. A könyvtár 257 000 kötettel várja olvasóit, és 4600 hanglemez várja az érdeklődőket.
1986-01-21És-est a könyvtárban. Életről, irodalomrólZöldi László az És főszerkesztője, mezei András költő és Miskolczi Miklós, a Vasárnapi Hírek főszerkesztő-helyettese. Fénykép
1986-01-10KinevezésekMolnár Andrásné nyugalomba vonulása után Tóth Jánosnét nevezték ki a Munkásművelődési Központ igazgatójává. Könyvtárvezetőnek Szécsenfalviné Lukács Máriát nevezte ki a Dunai Vasmű szakszervezeti bizottsága. A művelődési központ helyettes igazgatója Szántó Péter lett.
1986-01-01Láttuk, olvastuk.Könyvkötészet a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ és Könyvtárban.
1985-11-29Gyermekkönyvhét. Mesék és bábelőadásAz MMK könyvtárában rendezett program. Fénykép.
1985-08-30Új nyitvatartás a könyvtárban. Az olvasók szokásai szerintAz olvasók számára bővített és kedvezőbb időpontok.
1985-07-09Évadzárás után (2.) Haszon, nemcsak pénzbenA Munkásművelődési Központ és Könyvtár ez évi tevékenységéről. Részletes elemzés.
1985-06-14Széplaki programok. Nem nyaralni mennekNépművelők és könyvtárosok a széplaki üdülőkben.
1985-05-28Ünnepi könyvhét 85. Vetélkedő, író-olvasó találkozóAz MMK Könyvtárában Csurka Istvánnal, a József Attila-díjas íróval találkoznak az olvasók.
1985-05-24Adomány a könyvtárnak. A recept szigorúan titkos.A könyvtár egy régi dolgozójának, Balogh Gyulának nagy értékű ajándékáról.
1985-05-03A hasznos ismeretek tára. A kultúra és a művelődés műhelyeibAz 1983. és az 1984. év könyvtári eredményeiről. Adatok és értékelés.
1985-04-16Vendégünk volt Földes László. Találkozás a könyvtárbanAnkét a második vonalban c. könyvéről.
1985-02-08Találkozás az íróvalA Munkásművelődési Központ Könyvtára hétfőn 18 órától író- olvasó találkozót szervez Nemere István róval a könyvtár olvasótermében.
1985-02-05Könyvtári adatok. Több könyv, több olvasó55 ezer felnőtt és 37 ezer gyermek kereste fel tavaly az MMK könyvtárárt. Az olvasók 276 ezer kötet könyv és 4 ezer hanglemez közül választhattak. 1984-es gyarapodási adatok, kölcsönzött kötetek.
1984-12-00Tíz éves a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ KönyvtáraEredmények.
1984-11-23A vendég: Róbert LászlóÚjságíró-olvasó találkozó a központi könyvtárban.
1984-10-27Használni akarnak, nem ragyogni: Tízéves a dunaújvárosi munkMolnár Andrásné, a munkásotthon igazgatója ismerteti az MMK és a Központi Könyvtár tevékenységét, eredményeit. Vázlatos történet.
1984-02-21Vannak még lehetőségekA közművelődési intézmények és az iskolák kiegészítő együttműködéséről. Példák, lehetőségek.
1984-02-17Ami nincs, azt nem lehet elrejteni. Hankiss /Elemér/ visszakérdezInterjú Hankiss Elemér szociológussal, aki író-olvasó találkozót tartott az MMK könyvtárában. Kép: H. E.
1984-01-03Januártól: hangos könyvekAz MMK Központi Könyvtárának új szolgáltatásairól. A hangos könyvek címjegyzéke
1984-01-01HallottukAz OSZK KMK és a Könyvértékesítő Vállalat pályázatán 3. díjat nyert Marosán Éva, az MMK központi könyvtárának könyvtárosa.
1984-01-01Kisvárosban az iskolai könyvtári gondokrólAz MMK gyermekkönyvtárának munkatársa a cikk írója.
1983-11-01A Dunaújvárosi Munkásművelődési Közp...Az MMK könyvtárának 1983-ban kiadott bibliográfiai kiadványai.
1983-09-27A korábbi zeneszoba helyén zenei részleg nyílik a központi kA részleg bemutatása szöveggel és képpel
1983-08-19Kitüntetések az ünnepenA közművelődésben élenjáró dunaújvárosi kitüntetettek névsora, köztük Vágó Józsefné, az MMK könyvtárának gyermekkönyvtárosa, aki a Szociálista Kulturáért kitüntetésben részesült
1983-08-12Könyvek - házhoz szállítva. Nemcsak időseknekAz MMK Központi Könyvtár szolgáltatásáról.
1983-07-19Nem zárják be. Megszépül a könyvtárAz MMK Központi Könyvtárának nyári, tatarozás alatti nyitvatartásáról. Adatok
1983-06-07MozgásterekRádióriport ax MMK Központi Könyvtárának, az ü-zemi könyvtáraknak és a kertvárosi fiókkönyv-tárnak a tevékenységéről.
1983-04-15Ikercsillagok című összeállítását mutatta be szerdán a könyvKép: Papp János szaval
1983-02-22Mit? Hol? Mikor? Hétvégi helyzetkép/féle/Hogyan töltik - tölthetik - el szabadidejüket a dunaújvárosiak? Múzeum. Uitz terem. Munkásotthon. Könyvért busszal? Úszni jó. Batyubál a Vasmű Klubban. Kép a batyubálról.
1983-01-18Engedjünk-e a 48-ból?Könyvjelző a fizetési borítékban. Az üzemi fiókkönyvtárakról. A kiváló könyvtárosok eredményeiről. A kenyérgyár könyvtárosa bizományos is egy személyben.
1982-12-00Marosán ÉvaA Munkásművelődési Központ és könyvtár gyermekkönyvtári részlegének csoportvezetőjéről.
1982-11-26Író-olvasó-találkozóNemere István találkozott olvasóival az MMK központi könyvtárban
1982-08-19Könyvtár a kirakatban; A közművelődés szolgálatábanPortré Csáti Péterné könyvtárosról (Ságvári fiókkönyvtár) kitüntetése alkalmával. Szocialista Kultúráért kitüntetést kapott.
1982-07-09KISZ-propagandisták kitüntetése (kishír)A kitüntetettek névsora. Köztük Katona Zsuzsa, Víghné Mátrai Ildikó az MMK Központi Könyvtárának dolgozói. Propagandista aranyjelvényt kaptak. Lacy Zoltán és Kiss Kálmán (Dunai Vasmű) Kiváló propagandista kitüntetést kapott.
1982-06-22Az nem olvas, akinek kéne.Az olvasómozgalom eredményei Dunaújvárosban. Csökken az olvasók, különösen a munkásolvasók száma. Elemzés.
1982-06-08Nemcsak az idősek évébenIdősek és mozgássérültek részére könyveket szállítanak házhoz az MMK könyvtárosai. Eddig kilencen veszik igénybe ezt a szolgáltatást.
1982-05-01Egységes könyvtári hálózat.Egységes könyvtári hálózat működésének tapasztalatai Dunaújvárosban.
1982-05-01Pályakezdő könyvtárosokSzécsenfalviné Lukács Mária, a Dunaújvárosi Munkásművelődési Központ és Könyvtár csoportvezetője.
1982-04-06A vakok is olvashatnakJanuártól az MMK Központi Könyvtárában rendelkezésre állnak a Magyarországon Braille-írással megjelenő folyóiratok.
1982-04-06"Kulturált" vandálokA könyveket rongáló olvasókról. Április második felében "tárlatot" rendez a könyvtár "A könyv sorsa az olvasótól függ" címmel, melynek anyaga a tönkretett könyvek, folyóiratok.
1982-03-30Megújul a zeneszobaAz MMK Központi Könyvtárának zenei részlegének bővítéséről és korszerűsítéséről.
1982-03-19Taps KarinthynakAz MMK Központi Könyvtárában rendezett író-olvasó találkozóról. Vendég: Karinthy Ferenc.
1982-03-19Bartók és Kodály (kishír)A Központi Könyvtárban rendezett zenei előadásról. (nem teljes szöveg)
1982-02-26Nem gyermekmegőrzőA város óvodáiban folyó nevelőmunkáról készített riport.
1982-02-23Ha EDDA nincs, a Toldi is jóAz MMK Központi Könyvtárának zenei részlegében folyó munkáról.
1982-02-16Krétakör egy könyvtár körülAz MMK központi könyvtárának egyik fiókkönyvtára, a Volán 14. számú Vállalaté, ki akar szakadni az MMK-hálózatból. Vita.
1982-01-08Minden nap nyitva a könyvtárAz MMK Központi Könyvtárának új nyitvatartási rendje. Bővült a kölcsönzési idő.
1981-11-17A tizennyolcadik helyenAz Munkásművelődési Központ és Könyvtár és hálózatának legfontosabb adatai, a hasonló nagyságrendű városokkal összehasonlítva. A budapesti és az egyházi gyűjteményeket nem számítva a 18. legnagyobb az országban (252 ezer kötet).
1981-11-13A zene évszázadaiHétfőn délután 18 órai kezdettel folytatódik a Központi Könyvtár zenei ismeretterjesztő előadássorozata, melyet Kánya Olga, a zeneiskola tanára tart a barokk zenéről.
1981-11-13"Ötvös-szobrászat". Kiállítás az MMK-banTótfalusi László ötvösművész kiállításáról. MMK aulájában. Kép: Tótfalusi László: Kentaur.
1981-11-06Olvasó Ifjúságért vetélkedőVetélkedőt hírdet a KISZ városi bizottsága és az MMK Központi Könyvtára. Könyvlista, feltételek, program a lebonyolításról.
1981-11-03Politikai könyvnapok 1981A járási és a városi rendezvények programja. A könyvtárban 12-én Baló György politikai tájékoztatója. A beszélgetést Rózsa György vezeti.
1981-10-30Módszertani központ a könyvtárban. PropagandistáknakA KISZ Biz. szervezésében az MMK Könyvtárában képzési, módszertani központ jött létre a KISZ propagandistáknak.
1981-10-30Szombaton zárva. Vasárnap is kölcsönöznekA fiókkönyvtárak és a központi könyvtár nyitvatartási rendje nov. 1-től.
1981-10-13Műszaki és közgazdasági könyvhónapMegnyitó az MMK központi könyvtárában. Dr. Fercsik János a relativitás elméletéről tart előadást, hétfőn.
1981-09-27IsmeretterjesztésAz MMK Központi Könyvtár olvasótermében 5-én 18 órakor Vitray tamással beszélget Rózsa György.
1981-09-25Tájékozódás a könyvek közöttAz iskolai könyvtárosok képzéséről. 5 előadásból és 5 gyakorlati bemutatóból álló továbbképző sorozatot rendez a központi könyvtár az iskolák könyvtárosainak.
1981-09-22Egy kávét sem kell rendelni... Zenei klub a Csillag-bárbanÚj zenei klubot hoz létre a Dunaker és az Arany Csillag Szálloda (komolyzene). A Központi Könyvtár és az Aranycsillag Szálloda zenei programjairól.
1981-06-18Köszönet a könyvtárosoknakAz Olvasó ifjúságért országos pályázaton elismerésben részesült az MMK Könyvtárából Taródi Taródi Tamás és Víghné Mátrai Ildikó. Jutalmat kapott a PIV Frankel Leó KISZ-alapszervezete.
1981-04-24A fantázia vektoraiAz MMK könyvtára kiadta A fantázia vektorai c. kiadványsorozat 3. füzetét.
1981-04-14A költészet napjánÍró-olvasó találkozó, amelynek vendége Baranyi Ferenc költő és Merényi Judit előadóművész volt. A program.
1981-04-10A költészet napjaÁprilis 11-én az MMK gyermekkönyvtárában Tóth Titusz és Goreczky András ad verses, zenés műsort.
1981-03-12Letéti könyvtárak1980-ra 49 letéti könyvtárat üzemeltet az MMK Könyvtára. Ebből a Dunai Vasműben 25 van. Adatok.
1981-02-24Hanglemez-katalógusA központi könyvtár zenei részlegének kiadásában megjelent katalógus ismertetése.
1981-02-14Csaknem 23 ezer kötet várja....A gyermekkönyvtár szöveges és képes bemutatása.
1980-12-02Országos gyermekkönyvhétAz MMK központi könyvtár gyermekrészlegének programja a könyvhét alkalmával. Gyermekkönyv árusítás, a hét minden napján bábjáték a gyermekek részére
1980-11-12Könyvtáros klub alakult az MMK-banCélja, hogy a vállalatoknál, üzemekben működő letéti könyvtárosok részére biztosítson tapasztalatcserelehetőséget, szakmai továbbképzést.
1980-11-07Politikai könyvnapokAZ MMK könyvtárában tartották a politikai könyvnapok városi rendezvénysorozatának megnyitóját. Ezt követően író-olvasó találkozó volt Róbert Lászlóval. A további programokról.
1980-11-07Újabb kisbibliográfiákJuhász Ferenc és Benjámin László bibliográfiát készített az MMK könyvtára.
1980-11-04ZeneszobaA város központi könyvtára megnöveli a zeneszoba nyitvatartási idejét. /Próbaidőre/
1980-10-28Közművelődési bibliográfiaA városi könyvtár összeállítása.
1980-10-24Megújult a könyvtárÁtalakították a kertvárosi fiókkönyvtárat, amely a Kertváros és a Béke városrész olvasási igényeit hivatott ellátni.
1980-10-03Uj klubAz óvárosi klubkönyvtárban ebben a hónapban nyugdíjasklub indul. Más újdonság: a hónap elején indul a billiárd-klub és kezd a kézimunkaszakkör is.
1980-09-30Rádiófelvétel a könyvtárbanA Magyar Rádió, a "Rádió könyvklubja" című műsorát a városi könyvtárban veszi fel.
1980-09-23Félsiker...Vitai Ildikó gyermekelőadásáról, amelyet az MMK gyermekkönyvtárában rendeztek.
1980-08-19Műalkotás-bibliográfiaAz MMK Központi Könyvtára által kiadott jegyzékről, amely a városban található képzőművészeti alkotásokat sorolja fel.
1980-08-02Készülődés az őszreűA könyvtár statisztikája.
1980-07-15"Dear Mr. Kozpont"Sajátságos levelezőlapot kapott a könyvtár, az USA-ból.
1980-06-03Ünnepi könyvhét megnyitója DunaújvárosbanRiport a három helyszínen tartott könyvheti rendezvényről. Vendégek: Boldizsár Iván, Takács Imre, Miskolczi Miklós, Lázár Ervin. Részletes program a további napok rendezvényeiről.
1980-05-30Megyei megnyitó DunaújvárosbanAz ünnepi könyvhét eseményei. Lázár Ervin. Boldizsár Iván, Miskolczi Miklós, Sobor Antal az ünnepi könyvhét rendezvényeinek vendégei.
1980-05-30Egyszemélyes "párbeszéd"Beszámoló Jókai Anna írónő látogatásáról.
1980-05-12A közművelődés programjábólA könyvtár olvasótermében május 26-án Jókai Anna írónő lesz a vendég.
1980-04-25A hőskortól máigA DISZ és a KISZ dunaújvárosi történetéről rendeztek kiállítást az MMK Központi Könyvtárában Néhány adat.
1980-04-24Édes és keserű: Vitatható sorrendAz MMK gyermekkönyvtárában lévő pannó kritikája. A cikkíró szerint a régi filc-mesejelenetek jobban illettek a könyvtárhoz.
1980-04-18A BohóckirályKöltészetnapi rendezvény. Író-olvasó találkozó Ladányi Mihály költővel a Munkásművelődési Központ könyvtárában.
1980-02-27A könyvajánlattól a helytörténeti kutatásig210 ezer kötet könyv, zenei anyag a könyvtár állományában. Vetélkedők, műsorfüzetek összeállitása, ajánlatok a könyvtár programjában. Tóth Jánosné és Katona Zsuzsanna beszél a könyvtár munkájáról, feladatáról.
1980-02-01Az igényekhez igazodvaA központi könyvtár új sci-fi bibliográfiájáról, amelyet Katona Zsuzsanna szerkesztett
1980-01-25Tartós sikerA központi könyvtár látáskultúrai előadás sorozatáról.
1980-01-12A közművelődés programjából. IsmeretterjesztésPálfalvi János Korok - művek - mesterek sorozata folytatódik január 21-én. A reneszánsz és a barokk kerül bemutatásra.
1980-01-08Jubileumi vetélkedőA KISZ, az MMK Központi Könyvtára és a városi múzeum vetélkedő sorozatot indít a város történetéről. Felhívás. Program
1979-12-20Gyerek olvasópályázatAz MMK gyermekkönyvtárában dec. 20-án értékelik az "Alea, az eszkimó lány és a többiek" címmel indított olvasópályázatot.
1979-11-29Négy év munkájárólA megyei szakfelügyelet a dújv-i Központi Könyvtár utóbbi 4 évben végzett tevékenységét értékelte. Néhány adat a könyvtárról.
1979-11-16Politikai könyvnapokNemeskürty István november 12-én író-olvasó találkozón vett részt, amelyet a Központi Könyvtár rendezett.
1979-11-13Szemközt az olvasóvalRiport az MMK Központi Könyvtára tevékenységéről. Beszélgetés olvasókkal, könyvtárosokkal.
1979-10-23A jazz othonra lel...Sokoldalú támogatással megalakult a jazz-zenét kedvelők klubja. Fenntartó a főiskola.
1979-10-12Gazdag hétkezdetBeszámoló az október 8-án és 9-én rendezett művészettörténeti, irodalmi előadásról és a Magyar Televízió felvételéről, amelyet a Bartók Béla Művelődési Központban előadott Hubay: Késdobálók c. színdarabjáról készített.
1979-10-02Korok, művek, mesterekA Munkásművelődési Központ könyvtárában kezdődő képzőművészeti előadássorozatot Pálfalvi János grafikusművész vezeti. Közreműködik a PONT amatőr színjátszóegyüttes.
1979-09-05Könyvtárrendszer DunaújvárosbanA központi könyvtár szolgáltatásai. Eredményei. A hozzá tartozó közművelődési könyvtárhálózat bemutatása. Adatok.
1979-09-04Levél jött ÚjvidékrőlDr. Bori Imre Sinkó Ervin-kutató kéri a Központi Könyvtárat, hogy küldje meg számára a központi könyvtár által készített Sinkó-bibliográfiát.
1979-08-28Egy pannó a könyvtárbanKóka Ferenc pannója a Központi Könyvtár emeleti kölcsönzőpultja felett kapott helyet.
1979-08-05Helyet, szakembertÁltalában a szakszervezeti könyvtárak eredmé-nyeiről, összehasonlítva a dújv-i eredményekkel.
1979-07-27Félév a könyvtárbanA Központi Könyvtár és a letéti könyvtárak, fiókok félévi eredményei. Forgalmi és rendezvényi eredmények.
1979-07-04A dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ...Az MMK könyvtárában mintegy 94 000 kötetből választhatnak az olvasók. A könyvtárhoz még 50 fiók- és letéti könyvtár tartozik. Ezekkel együtt 200 ezer a kölcsönözhető kötetek száma. (teljes hír)
1979-06-27A dunaújvárosi Munkás Művelődési Ház...Az MMK gyermekkönyvtárában csaknem 20 000 kötet között válogathatnak a gyerekek. A múlt évben2600 rendszeres olvasójuk volt.
1979-06-19Két újabb kisbibliográfiaA városi könyvtárosok munkája: Latinca Sándor életét és munkásságát bemutató kiadvány, Varga Zsuzsa összállításában. A Sinkó Ervint bemutató kötet pedig Kemény Dezsőné munkája.
1979-06-08KönyvhétAz ünnepi könyvhét megnyitó rendezvényén Kemény Dezső interjú formában mutatta be a rendezvény résztvevőinek Hubay Miklóst.
1979-06-06A jubileumi könyvhét eseményeibőlA cikk beszámol a dújv-i könyvtártörténeti kiál-lítás megnyitásáról. "A magyar közművelődési könyvtárak 30 éve" c. jún. 5-én az MMK aulájá- ban.
1979-06-05Gy. Kamarás Katalin kerámiáiBeszámoló a kiállításról.
1979-06-05Ünnepi könyvhétA városi és a járási rendezvényekről.
1979-04-24Új könyvtári kisbibliográfiákA székesfehérvári SZMT könyvtár kisbiliográfiai sorozatából a dunaújvárosi Munkásművelődés Központ könyvtára is kiveszi részét. Balázs Béla bibliográfiának összeállítója Tóth Jánosné, Karikás Frigyesé pedig Szabados Margit
1979-04-10A költészet napjára (kishír)Előzetes a központi könyvtár olvasótermében tartandó költészetnapi irodalmi rendezvényről. (nem teljes szöveg)
1979-04-06Központi könyvtárunk kiadványairólA központi könyvtár két bibliográfiájának ismertetése. Venesz Béla - Kálmán Józsefné: Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság Dunapentelén. Mátrai Ildikó: Tudomány - vallás - erkölcs.
1979-03-23Gyermekkönyvtárban - felnőtteknekA központi könyvtár gyermekrészlege márc. 27-én Aszódi Évát látja vendégül.
1979-03-06Egy "nem mutatós" brigádrólA könyvtár olvasószolgálatában dolgozó könyvtáros brigád tevékenységéről. A brigád vezetője: Mátrai Ildikó.
1979-02-21Ötéves az MMKMolnár Andrásné igazgató és a szakkörvezetők nyilatkoznak az MMK eredményeiről, gondjairól. Adatok. Képek: A filmklubban. A kézimunkaszakkörben. A zeneszobában. A sakklubban. Olvasóteremben. Pajtásklubban. Egy előadás közönsége
1979-01-12Tilless Ágnes versmondó-estjérőlElmarasztaló kritika a debreceni előadóművész estjéről.
1979-00-00Húsz év a szakszervezeti könyvtárak életébenAz SZMT Központi Könyvtár és Munkásművelődési Központ és Könyvtár Dunaújváros 1978. könyvtári adatai.
1978-12-29KönyvtárbanPár mondat, 3 kép az MMK központi könyvtáráról. 177000 kötet a felnőttkönyvtárban, 95548 szépirodalmi kötet, 340 folyóirat.
1978-12-01Az ember Szépbe-szőtt hiteBeszámoló a központi könyvtárban megrendezett Tompa László irodalmi estről. A műsor címe: "Anyám könnyű álmot ígér".
1978-11-21Művészi produkció, vagy rögtönzés?Az MMK központi könyvtárában rendezett irodalmi est elmarasztaló kritikája.
1978-11-21Virágkiállítás a könyvtárban (kishír)A budapesti Rozmaring Termelőszövetkezet vásárlással egybekötött virágkiállítást rendez a Központi Könyvtár előcsarnokában.
1978-11-01Történelem.A dunaújvárosi Munkásművelődési Központ Könyvtárának három esztendeje.
1978-10-06"Értjük-e a műveket?" (kishír)A Központi Könyvtárban október 9-én irodalmi művek elemzése c. sorozat indul. Az első előadás címe: Értjük-e a műveket? Előadó Kiss Kálmán.
1978-09-15Rendhagyó anyanyelvi órák a gyermekkönyvtárban (kishír)Az órákat a kisegítő iskola tanulóinak tartják minden páratlan héten a gyermekrészleg könyvtárosai. (nem teljes szöveg)
1978-09-15Kell a jó könyv (kishír)A "Kell a jó könyv" mozgalom városi-járási vetélkedőjét szeptember 18-án tartják a Központi Könyvtár olvasótermében. (nem teljes szöveg)
1978-08-08Könyvtári, gyermek-és ifjúsági programokA központi könyvtár 1978/79. évi terveiről. Rendezvények. Gyermekfoglalkozások. Pajtásklub. Szakkörök. Ifivezetők klubja. Ifjúsági sportklub. Középiskolások klubja.
1978-07-07Nem látványos dolog, de...A Munkásművelődési Központ népművelőinek és a központi könyvtár könyvtárosainak gondoskodása a szociális otthon lakóinak művelődési igényeiről. Az eddig végzett munka. A jövő tervei.
1978-07-07Mert a könyvek nem kiáltanak ...Riport a könyvtárak könyvrongálóiról. Riasztó példák. Nyilatkozik: Katona Zsuzsanna könyvtáros
1978-06-27Vetélkedő a KMP megalakulásának hatvanadik évfordulója tiszteletéreA KMP megalakulásának 60. évfordulójára vetélkedősorozatot indít a vasmű párt-szakszervezeti és KISZ-bizottsága, valamint a MMK és Könyvtár.
1978-06-24Könyvtárosok tanácskoztak DunaújvárosbanA Könyvtártudományi és Módszertani Központ szervezésében kétnapos tanácskozást tartottak az MMK könyvtárában. A tanácskozáson az ország minden megyéjéből résztvettek szakszervezeti és tanácsi munkatársak.
1978-06-20Művelődéspolitika és "strandológia"A Munkásművelődési Központ és Könyvtár könyvtárosai és kultúrosai jó kezdeményezése: a szabad strandon vasárnaponként könyvkölcsönzés, sokféle szórakozási lehetőség gyermekek és szülők részére. Dicsérő elismerés e művelődéspolitikai tevékenységről.
1978-06-20Országos könyvtárpropaganda-értekezletA Könyvtártudományi és Módszertani Központ kétnapos értekezletet tartott az MMK központi könyvtárában.
1978-06-16Egész nap a strandonAz MMK népművelőinek és könyvtárosainak nagyszerű kezdeményezése, vasárnapként kulturális programok és könyvkölcsönzés a szabad-strandon.
1978-06-02Megkérdeztük az MMK-tA Munkás Művelődési Központ és a Központi Könyvtár 1977-1978. évi eredményeiről, tevékenységéről. Évad végi mérleg (I.)
1978-06-02Szerződés-hanglemezekreA Központi Könyvtár szerződést kötött a Taberna könyvesbolttal fonotékájának szervezettebb és rendszeresebb ellátására.
1978-05-30Ördögváltozás CsíkbanBeszámoló Tompa László irodalmi estjéről, amelyet az ünnepi könyvhét megnyitója alkalmával május 27-én rendezett a központi könyvtár. Részletes méltatás.
1978-04-15Könyvtárépítési konferencia: Komplex intézményekBudapesten a Könyvtártudományi és Módszertani Központban kezdődött és a Dunaújvárosi Munkásművelődési Központban pénteken befejeződött hetedik könyvtárépítési konferenciána magyar szakemberek bemutatták a szocialista országok résztvevőinek a kőbányai, szentendrei és a dunaújvárosi művelődési központot.
1978-04-14Költészet-napi beszélgetésA központi könyvtárban rendezett író-olvasó találkozó értékelése. Vendég: Fodor András. A "fáradt hangulatú" rendezvényen hiányzott a fellobbanó érdeklődés. A költészet napi rendezvény ápr.12-én volt.
1978-04-07Országos második díj"Az olvasó munkásért" pályázat második díját nyerte a központi könyvtár hálózati csoportja: Mészáros Antal, Varró Gyuláné, Petrovics Hermina, Takács Józsefné, Korik Gáborné.
1978-04-01Láttuk, olvastuk."Bartátunk a könyv" olvasópályázat Dunaújvárosban. 1.
1978-04-01Láttuk, olvastuk.Dunaújvárosba járó időszaki kiadványok jegyzéke.
1978-03-31Szigorúságot! Beszélgetés Ungvári TamássalA központi könyvtárban tartott író-olvasó találkozót Ungvári Tamás múlt héten.
1978-03-10Sémákban gondolkodni bűnLászló-Bencsik Sándor előadása a brigádélet zavarosairól és tisztájáról. A szocialista brigádok művelődéséről. Nehézségek, feladatok. Az előadás a Központi Könyvtárban zajlott le az acélmű szocialista brigádjainak.
1978-03-07Jazz-sorozat (kishír)A központi könyvtár előadótermében március 9-én Kádár István tart előadást a jazz-sorozat keretében "A Jazz Európában" címmel.
1978-02-28A gyermekkönyvtárban nem csak olvasni lehet (képaláírás)A központi könyvtár gyermekkönyvtárában folyó képzőművészeti nevelésről."Műhelytitkok kis mesterei". (nem teljes szöveg)
1978-02-21KamaraestBeszámoló a Központi Könyvtár és a múzeum közös rendezésében tartott kamarahangversenyről. Zenei ismeretterjesztés.
1978-02-17Ma esemény - holnap történelemÍrás a városban folyó helytörténeti tevékenységről. Interjú a levéltárban, a könyvtárban, a múzeumban és a filmstúdióban dolgozó helytörténészekkel.
1978-02-14Egy kitűnő könyvtári kiadványrólSzakfolyóirat-lelőhelyjegyzék. A központi könyvtár jegyzékének értékelése.
1978-01-31Korszerű könyvtári segítség a szakembereknekA Munkásotthon Központi Könyvtárának szolgáltatásairól.
1978-01-24Könyvtár és közművelődésBeszélgetés Venesz Béla nyugdíjas könyvtárvezetővel. A könyvtár szerepe a közművelődésben, különös tekintettel a városi könyvtárhálózat kialakulására.
1978-01-24Egy hasznos találkozórólA Központi könyvtárban rendezett újságíró-olvasó találkozó méltatása.
1978-01-20450 olvasó PusztaszabolcsonA pusztaszabolcsi Gárdonyi Géza Könyvtár munkájához nagy szakmai segítséget ad a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ Könyvtára.
1978-01-17Újságíró-olvasó találkozóÚjságíró- olvasó találkozót rendeznek január 19-én a Munkásotthon könyvtárának olvasóterében. A találkozó vendége Hajdú János a Népszabadság és a Magyar Tv munkatársa lesz.
1978-01-03VIT- vetélkedők városszerteA vetélkedőhöz segítséget kaphatnak a Munkásotthon könyvtárában létrehozott VIT módszertani központban.
1978-00-00Eredményes népművelési évad a Munkás Művelődési KözpontbanBeszámoló.
1977-11-15Jazztörténet a könyvtárban (kishír)November 17-én Kádár István tartja az előadást.
1977-11-15" A nacionalizmus alkonya" Tompa László Ady estjeA központi könyvtárban rendezett irodalmi est értékelése.
1977-11-11Ady-est a könyvtárbanTompa László előadóművész.
1977-10-28Moldova történeteket mesélBeszámoló a Központi Könyvtár által rendezett író-olvasó találkozóról. Moldva György.
1977-10-11Gyermekkönyvtáros napokNégy megye, Fejér,Győr-Sopron, Veszprém és Vas megye gyermekkönyvtárosainak háromnapos találkozója. A találkozó részletes programja.
1977-09-23A helytörténeti gyűjteményrőlA Munkásművelődési Központ Könyvtára helytörténeti gyűjteményéről. 11 000 cikk. A helytörténész nyilatkozik munkájáról. Eredmények.
1977-09-02MMk tájékoztató 77/78Az 1977/78-as közművelődési évadról. A Munkásotthon, a központi könyvtár és a Vasmű klub rendezvényei, tanfolyamai, szakkörei, és műveszeti együttesei.
1977-08-14Az Ady-vetélkedő győzteseKép az országos Ady-vetélkedő döntőjének győztes csapatáról - a dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ csapatáról (Major Jenő, Nikolényiné Katona Zsuzsa, Kemény Dezső, Illésy Klára, Taródi Tamás, Vass Vilmos) Nikolényiné Katona Zsuzsa és Taródi Tamás a Munkás Művelődési Központ Könyvtárának dolgozói.
1977-06-14KözgyűjteményeinkHelyismeret, helytörténet, honismeret a városban. A könyvtár már 1964 óta gyűjti a helyismereti anyagokat.
1977-04-08A közművelődésértAz intézmények vezetői nyilatkoznak a Kiváló Könyvtár és a Kiváló Művelődési Otthon cím elnyerésének hátteréről
1977-03-01A hangos könyvismertetéstől a dzsessz-klubigA Munkásművelődési Központ Könyvtára zenei részlegének bemutatása. A cikket a zenei részleg könyvtárosai: Pethő Klára és Taródi Tamás írták.
1977-02-15Ajánlás egy klubprogramhozA Központi Könyvtár zenei részlegének művészettörténeti előadásainak ismertetése, amelynek első előadása febr, 18-án lesz.
1977-01-12A tanitónak is tanulni kellKétéves az MMK és Könyvtár.
1976-11-12A politikai könyvnapok városi megynyitójaA Munkásotthon könyvtárában ünnepi megnyitó, kiállítás, műsor.
1976-10-29A Mindenki iskolája sikeréértA városi könyvtárban is zajlik a program.
1976-10-05Zenei kultúrtörténet sorozat a könyvtárbanA város központi könyvtárának zenei részlege zenei kultúrtörténeti sorozatot rendez hetente. Mind a jazz, mind pedig a komoly zene kedvelőinek lehetőséget nyújt a sorozat.
1976-09-03Könyvtáros-búcsúztató1976. augusztus 30-án búcsúztatták Venesz Béla, volt könyvtárigazgatót, nyugdíjba vonulása alkalmával, akit ez alkalommal Velinszky-díjjal tüntettek ki. Tevékenységének rövid méltatása.
1976-08-20Népművelők kitüntetése SzékesfehérváronKiváló népművelő kitüntetést kapott Székely István, a dújv-i Állami Zeneiskola igazgatója. A Fejér Megyei Tanács Velinszky László közművelődési díját kapta a dújv-i szimfonikus zenekar és Venesz Béla az MMK könyvtárának igazgatója.
1976-06-19Ez is KISZ-munkaDunaújváros fiatal zenetanárai Horváth Dénes hegedűtanár vezetésével kamarazenekart alakítottak, hogy a központi könyvtár zeneszobáját látogató zenebarátok körével együttműködve megkedveltessék a város ifjúságával a klasszikus és modern kamaramuzsikát. Ösztől kezdve rendszeresen kamaraesteket.
1976-04-01Ezt láttuk...A dunaújvárosi járás könyvtárosainak értekezlete.
1976-03-16A könyvtárbanA Munkásotthon gyermek-és ifjúsági könyvtárában 14 ezer kötet várja az ifjú olvasókat. Néhány adat a gyermekkönyvtárból.
1976-02-20Képek a MunkásotthonbólA könyvtár zenei részlege. A Vosztok II. szocialista brigád brigádgyűlése, amelyen részt vett Keres Emil is, aki a brigád tagja. Képek.
1976-02-17A könyvtárosVenesz Béla életéről és könyvtárosi, munkásmozgalmi tevékenységéről nyugdíjba vonulása alkalmából.
1976-02-17Olvasó népért - jubileum utánA feladatban 6 könyv elolvasása szerepelt. A központi könyvtárban 17 szocialista brigád, 136 taggal jelentkezett.
1976-01-13Zenei könyvtár, zenei klubA könyvtár zenei részlegének bemutatása.
1976-01-09Közművelődésünk forrásai I.Interjú Molnár Andrásnéval a Munkásművelődési Központ igazgatójával az elmúlt év szervezési és művelődési redményeiről és a jövő feladatairól.
1975-12-16A könyveknek dicséreteiA könyvtár a legalapvetőbb közművelődési intézmény. A könyvtáros ... népművelő. Szenczi Molnár Albert bibliográfiája és a MMK Könyvtára. Zene és költészet c. bibliográfia az apropó.
1975-11-25Koncert a múzeumbanA Központi Könyvtár zenei klubja kamarahangversenyt rendez az Intercisa Múzeumban.
1975-06-24Huszonöt mondat. Egy kitüntetés margójáraSzocialista Kultúráért kitüntetést kapott Varró Gyuláné, a Munkás Művelődési Központ Könyvtárának dolgozója.
1975-06-20Könyvtárosinasok klubja DunaújvárosbanInterjú Vicai Ferencnével, a gyermekkönyvtár vezetőjével a klub céljáról, programjáról. Beszélgetés néhány "inassal".
1975-06-13A Munkásotthon hét hónapjaA könyvtárról, az MMK új klubjairól. 4 körzeti, 42 munkahelyi könyvtárfiók. 23 községi könyvtár irányítása. A közművelődés új centrumában.
1975-05-08Könyvtárosok továbbképzéseA megye könyvtárosai Dunaújvárosban tartották a szokásos továbbképzésüket. Venesz Béla igazgató számolt be az új könyvtárról.
1975-04-25Még egyszer a könyvinasokrólKevesen veszik igénybe a gyerekek segítő szándékát.
1975-04-18"Toldi feltámadása"A Váci Muhály életéről és munkásságáról szóló előadást, költészetnapi mgemlékezést a Központi Könyvtár rendezte meg.
1975-04-18Könyvtárosinasok az öregekértA gyermekkönyvtárban nemrég létrejött gyermekklub tagjai vállalták, hogy nehezen mozduló idős embereknek "személyi könyvtárosai" lesznek.
1975-02-28Könyvtárosinasok kerestetnek!Gyermekkönyvtári foglalkozás.
1975-02-25Olvasó népért - a jubileum előttOlvasónépért mozgalom a város szocialista brigádjaival. Szocialista szerződés.
1975-02-07Könyvtár és olvasószolgálat a számok tükrébenEgyesülés után a könyvtár állományáról, olvasói statisztikáról.
1975-02-04Ködös vasárnap délelőttInterjú néhány vasárnapi könyvtárlátogatóval.
1975-02-0130 év.Gyermekkönyvtári olvasópályázat Dunaújvárosban.
1975-02-01Gyermekkönyvtári élet Dunaújvárosban.Zenei klub a könyvtárban.
1975-01-14Készülődés a jubileumi vetélkedőreA vetélkedő hazánk felszabadulásának harmincadik, városunk alapításának huszonötéves évfordulója tiszteletére készül.
1975-01-01Közösen a közművelődésért: A dunaújvárosi példa követőkre vá1974. nov. 4-én adták át a Munkás és ifjúsági Művelődési Ház és Központi Könyvtárat.
1974-12-31Épült 1974-ben I.Képek az újonnan átadott épületekről.
1974-12-20A helytörténeti kutatás -közügyA helytörténeti gyűjteményben a város 25. évfordulója alkalmából most összegyűjtik a város és a Dunai vasmű építésében résztvevő közismert személyek visszaemlékezéseink magnófelvételeit.
1974-12-01Avatás DunaújvárosbanNovember 4-én avatták fel a Munkás és Ifjúsági Művelődési Házat és Központi Könyvtárat.
1974-11-06Felavatták a munkásotthontAvatás 1974. november 4-én. Beszédet mondott Méhes Lajos, a Vasas Szakszervezet főtitkára.
1974-11-06Kapunyitás után. Bemutatjuk a Munkás Művelődési KözpontotKönyvtár, olvasóterem, zeneszoba, játékszoba. Szabadegyetemek, munkásakadémiák, tanfolyamok. Húsznál több klub és szakkör. A fiataloknak is otthona lesz. Képek: az épület kívülről, részlet a könyvtárról, a nyelvi laborról és a gyermekfoglalkoztatóról.
1974-11-06A gyerekek is segítettekA Munkásművelődési Központ gyermekkönyvtárában került a Móricz Zsigmond iskola kézimunkaszakkörének munkája.
1974-11-01Hétfőn kaput nyit a Munkás Művelődési KözpontHétfőn, nov. 4-én 15.30-kor megnyitja kapuit a Munkás Művelődési Központ és Könyvtár. A központi megnyitóval egyidőben új fiókkönyvtár is nyílik a városban: a Vasmű Klub legnagyobb helyiségét 7000 kötettel rendezték át fiókkönyvtárrá
1974-11-01A központi könyvtár keddtől várja olvasóitMMKK és Vasmű Klub fiókkönyvtár nyitvatartása
1974-11-01Új könyvtár Dunaújvárosban.Új könyvtár épül a városban. Tervek, és fényképek.
1974-10-22Egyelőre négy világnyelven...Idegen nyelvű könyveket vásárol a központi könyvtár.
1974-07-19Költözés előtt. Egyesül a város két legnagyobb könyvtáraAz új könyvtárral kapcsolatos kérdések Venesz Bélához.
1974-05-07Városfejlesztés 1974. (3.)A közösség erejével. Ellentmondások feloldásra várva. A legifjabbakért és a legidősebbekért. A közművelődés valóban közügy. Iparfejlesztés-városfejlesztés. Újabb lehetőségek.
1972-12-08Tető alatt (képaláírás)Tető alatt lesz karácsonyra a Munkás Művelődési Otthon könyvtári épülete. (nem teljes szöveg)
1970-09-01Beszámoló......a dunaújvárosi gyermekkönyvtár tapasztalataiból.
1970-07-31Elkészült a kultúrkombinát első ütemének terveElkészültek az elsődleges tervek a Munkásművelődési Központ létrehozására.
A játék az gyönyörű... Képzőművészeti nevelés, mint az olvasA József A. Könyvtár gyermekkönyvtárosának cikke a könyvtárba járó gyerekek esztétikai, képzőművészeti neveléséhez.
Előjegyzések a dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ és Központi KönyvtárbanElőjegyzések a dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ és Központi Könyvtárban 1984. júl.1. és nov.30. között. (A könyvtár készítette, Petrovicsné Gadanecz Júlia).
A könyvtárközi kölcsönzés elemzése a Munkásművelődési Központ KönyvtárábanA könyvtárközi kölcsönzés elemzése a Munkásművelődési Központ és Központi Könyvtárban. (A könyvtár készítette)
Venesz Béla önéletrajzaVenesz Béla 1953-ban került az akkori városi-járási könyvtár élére. A szakszervezeti könyvtárral való egyesülés is az ő igazgatásával történt. (Gépelt anyag)
"Ifjú városban élek" pályázatA Városi Tanács, az MMK és Könyvtára és a Dunaújvárosi Hírlap a város születésének 30. évfordulója alkalmából pályázatot hírdet kispróza és vers kategóriában.
Tisztelt Taggyűlés!Beszámoló a könyvtár helytörténeti gyűjteményéről, munkájáról.
A Munkásművelődési Központ Könyvtárának tevékenysége a munkásolvasók számának emeléséértA Munkásművelődési Központ Könyvtára.
Városi Könyvtár Dunaújváros 1970-2000Kronológia.
A könyvtárról szóló összefoglalók bibliográfiája, mutatókBibliográfia: He 020 K 27 Katona Zsuzsanna: A dunaújvárosi tanácsi közművelődési könyvtári hálózat helyzete 1951-1974. Szakdolgozat. 1986. He 374 K 58 Klein András: Az állami, társadalmi és tömegszervezetek együttműködése a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ és Könyvtár működésének tükrében. Szakdolgozat. 1978. He 374 Sz 67 Szentner Istvánné: A dunaújvárosi Munkásművelődési Központ és Könyvtár 15 éves története. Szakdolgozat. H 20 020 F 44 Felpécziné Tomcsányi Gabriella: Egységes könyvtárpolitika Dunaújvárosban. 1989. Szakdolgozat. He 027 T 74 Tóth Jánosné: Adalékok a közművelődési könyvtárügy történetéből egy pályakép tükrében. Szakdolgozat. 1978. He 020 G 16 Gadó Katalin: A könyvtárközi kölcsönzés elemzése a Munkásművelődési Központ és Központi Könyvtárban. Szakdolgozat. 1983. He 780 P 64 Pethő Klára: Zenei részleg Dunaújvárosban. A dunaújvárosi zenei részleg kialakításának története és jelenlegi működése. Szakdolgozat. 1976. He 025 T 74 Tóth Judit: Könyvtári munkafolyamatok számítógépesítése a dunaújvárosi József Attila Könyvtárban. Szakdolgozat. 1998. He 025 F 10 Fábián Krisztina: A dunaújvárosi József Attila Könyvtár /JAK/ helyismereti gyűjteménye és adatbázisa. Szakdolgozat. 1999. He 150 T 88 Törökné Antal Mária: A mese szerepe a gyermekek életében. Szakdolgozat. 1999. Városi Könyvtár 1970-2000. (Kronológia)= FM/263 He A könyvtárról szóló információk kereshetők még a következő tárgyszaknál: József Attila Könyvtár József Attila Városi Kvt József A. Könyvtár rende Munkásműv.Közp. Könyvtár/ Munkásműv.Közp. Könyvtár Vörösmarty Könyvtár iskolai könyvtárak könyvtár közművelődés közművelődési helyzet művelődési központ művelődés
A dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ és Könyvtár környezete és munkájaMaruszki József vizsgálata, amelynek adatgyűjtő és megfigyelő szakasza 1978-79-ben folyt. Ez a kutatás a komplex intézmények vizsgálatának sorába tartozik.
Szívügye a zene. A Muzsika a boldogság forrásaBalogh Márta könyvtáros interjúja a zenei könyvtár rendezvényének előadójával, Lukin Lászlóval. Kép: Az énekkar. 1988 nov. 3-án Lukin László előadása a könyvtárban
A Munkás Művelődési Központ és Központi Könyvtár tájékoztatója 1977/1978Munkásakadémiák, tanfolyamok, szakkörök, művészeti együttesek, klubok, az ifjúságnak és gyermekeknek szóló klubok, Vasmű Klub. Könyvtár: rendezvények, Zenei Klub, gyermekkönyvtár rendezvényei.
Gondolattöredékek Venesz Béláról. Személyes kapcsolatunk pillanatképeibőlBalogh Márta könyvtáros visszaemlékezése .
Az MMK Könyvtár tevékenysége az összesítéstől napjainkigTörténeti összefoglaló a könyvtár első éveiről, az 1974-1977 közötti időszakról.
1981. évi ifjúsági parlament (beszámoló a könyvtár helyzetéről)Beszámoló a Munkásművelődési Központ és Könyvtár helyzetéről (1975-1981).
A Munkásművelődési Központ és Könyvtár GyermekkönyvtáraBeszámoló a Munkásművelődési Központ és Könyvtár Gyermekkönyvtárának 1974-1977 közötti időszak működéséről.
A Munkásművelődési Központ és Könyvtár Központi Könyvtárának önjellemzése és felajánlásaA Munkásművelődési Központ és Könyvtár Központi Könyvtár 1975. évi beszámolója.
Az MMK Könyvtár tevékenysége, 1975-1982Beszámolók, értékelések a városi könyvtár tevékenységéről.
Beszámoló a dunaújvárosi járás könyvtárainak tevékenységérőlBeszámoló a dunaújvárosi járás könyvtárainak 1975-1980 közötti tevékenységéről.
Beszámoló a Munkásművelődési Központ és Könyvtár gazdasági helyzetérőlA Munkásművelődési Központ és Könyvtár gazdasági helyzete 1974-1988 között.
Beszámoló az MMK könyvtár tevékenységéről, 1983-1984Beszámoló az Munkásművelődési Központ könyvtárának 1983-1984 közötti tevékenységéről.
Feljegyzés az olvasószolgálati csoport 1974-1978 közötti tevékenységérőlFeljegyzés a Munkásművelődési Központ és Könyvtár olvasószolgálati csoportjának 1974-1978 közötti tevékenységéről.
Fiókkönyvtárak (adatok), 1980-1982A Munkásművelődési Központ és Könyvtár fiókkönyvtárainak adatai, beszámolói.
Helytörténeti tevékenységBeszámoló a városi könyvtár 1950-1977 közötti helytörténeti tevékenységéről.
Jelentés a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárnak 1978. augusztusábanJelentés a Munkásművelődési Központ és Könyvtár munkájáról.
Könyvtár 1976 (ismertető)Beszámoló, ismertető a Munkásművelődési Központ és Könyvtár 1976. évi munkájáról.
Könyvtár, 1978-1979 (jelentés)Jelentés a Munkásművelődési Központ könyvtárának 1978-1979 közötti munkájáról.
Letéti könyvtárak (Dunai Vasműn kívüli üzemek), 1980-1982Beszámoló Munkásművelődési Központ és Könyvtár letéti könyvtárainak 1980-1982 közötti működéséről.
Milyen minőségi változásokat hozott a könyvtárhálózatok egyeseítése, az új intézmény létrehozása?"Az MMK Könyvtár létrehozásával, az új épület átadásával megoldódott Dunaújváros, Központi Könyvtárának elhelyezése. A korábbi kisebb intézmények egyesítése, az új épületbe költözése biztosította a korszerű... könyvtár létrehozását."
MMK Központi Könyvtár (adatok), 1980-1982Beszámoló a Munkásművelődési Központ könyvtárának 1980-1982 közötti tevékenységéről.
Működési és személyi feltételek (terv), 1984A Munkásművelődési Központ könyvtárának működési és személyi feltételeiről.
Működési feltételek, 1981-1985A Munkásművelődési Központ Könyvtárának működési feltételeiről.
A dunaújvárosi közművelődési könyvtárak és szocialista brigádok kapcsolataBeszámoló a dunaújvárosi közművelődési könyvtárak és szocialista brigádok kapcsolatáról.
A könyvtár és a számítógép, 1989-1997A számítógépesítés története a József Attila Könyvtárban.
A könyvtárközi kölcsönzés elemzése a Munkásművelődési Központ és Központi Könyvtárban (1984)A Munkásművelődési Központ és Könyvtár könyvtárközi kölcsönzés szolgáltatásának elemzése.
A látogatottság elemzése, kiemelve az 1974-1975-ös tervidőszakotA Munkásművelődési Központ könyvtárának látogatottsági elemzése.
Az irodalom nevelő szerepe, az olvasómozgalom helyzete (1977)Az irodalom nevelő szerepe, az olvasómozgalom helyzete a Munkásművelődési Központ könyvtárában.
Előjegyzések a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ és Központi KönyvtárábanAz előjegyzés szolgáltatás felmérése 1984. július elseje és november 30-a között.
Feljegyzés az olvasószolgálati csoport munkájárólFeljegyzés a Munkásművelődési Központ könyvtár olvasószolgálati csoportjának munkájáról 1976-ban.
Hangos plakát készül a dunaújvárosi Központi Könyvtár zenei részlegébenHangos plakát készül a Munkásművelődési Központ könyvtárának zenei részlegében.
Tájékoztató a dunaújvárosi művelődési központok és a községi művelődési otthonok kapcsolatárólTájékoztató a dunaújvárosi művelődési központok és a községi művelődési otthonok kapcsolatáról, a kapcsolat bővítési lehetőségeiről.
Képek a Munkásművelődési Központ és KönyvtárrólVálogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
A kőnyvtár vendége ifj. Schirilla Gyögy. Kép1992. március 19-én. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Képek a Felnőttkönyvtár olvasói terérőlMunkásművelődési Központ Könyvtára, József Attila Könyvtár. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Képek az MMKK Felnőttkönyvtárának folyóiratolvasójárólVálogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Kép az MMKK GyermekkönyvtárárólA hetvenes években. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Kép az Őszi SokadalomrólVálogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Ünnepi Könyvheti vásár a könyvtár előtt 1996-banVálogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
A könyvtár kötészete Gyovai IstvánnalVálogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Képek a felnőttkönyvtár zenei részlegérőlVálogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Kép a könyvtár kölcsönzőpultjárólA fotó a Dunaújvárosi Hírlap 1993.04.20-i számában jelent meg. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Kép a Munkásművelődési Központ és Könyvtára avatásáról1974. november 4-én. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Kép Vámos Miklósról, a Kultúrális Kávéház vendégérőlAz MMK könyvtárának rendezvénye 1994. május 19-én volt. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Kép egy gyermekkönyvtári szakkörrőlA könyvtáros Vágó Józsefné, Ica néni, a hetvenes években. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
Molnár AndrásnéMolnár Andrásné, a Munkásművelődési Központ volt intézményvezetőjének visszaemlékezése. Interjú.
Tóth JánosnéTóth Jánosné, a Munkásművelődési Központ volt intézményvezetőjének visszaemlékezése. Interjú.
Szécsenfalviné Lukács MáriaSzécsenfalviné Lukács Mária, a József Attila Könyvtár intézményvezetőjének visszaemlékezése. Interjú.
Knódel MáriaKnódel Mária, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza intézményvezetőjének visszaemlékezése. Interjú.
Szántó PéterSzántó Péter, a Munkásművelődési Központ Kht. ügyvezető igazgatójának visszaemlékezése. Interjú.