József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Orgovány Zoltán

71 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-02-09Ahol a part szakad. Továbbszakadhat a part a jövőben az Ivó utcában"Az újabb repedések novemberben keletkeztek, most a januári nagy esők után tovább bővültek. Félünk, évről évre egy nagyobb darabot harap ki a telkünkből az omlás – mondja Orgovány Zoltán, Ivó utcai lakos, aki áttessékel a szomszédhoz is. Bekéretőzünk, Sebestyén György tulajdonosnál tényleg omlik a part. Az egyik fészer alatt már valóban hiányzik a föld, azaz a lösz. "
2022-08-06Az elmúlt hetven esztendő kötelez, de mit hoz a jövő?Még 2007-ben hozták létre a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Alapítványt azzal a céllal, hogy segítsék a néptáncoscsapatot. Azonban az újjáépítéshez, a fejlődéshez egyedüli támogatóként kevés a civil szervezet.
2021-11-23Sok gondot okozott már a csapadékvízAz elmúlt hónapokban többször is foglalkozott a hírlap Táborállás városrész, azon belül is a Barsi Dénes utca, az Ivó utca, a Palánk utca, az Európa Tanács utca és környékének csapadékvíz-elvezetésével. Orgovány Zoltán szerint Táborállás csapadékvíz elvezetése projekt megvalósítására, most, 2021. november végén érdemi lépések nem történtek.
2021-07-08A táborállási omlásról. "Száraz időben is dolgozik a lösz - megy hátra a partél"Még június közepén egy terjedelmesebb cikkben számoltunk be arról, hogy a május végén történt nagyobb esőzések után ismét megszakadt a löszpart Táborállásnál, pontosabban az Ivó utca alatt található közel százméteres részen. A területet korábban (is) vizsgáló szakértőt, Szél Tamás okleveles építőmérnököt is megkerestük az üggyel kapcsolatos kérdéseinkkel.
2021-06-14Ha az ember nem, a természet majd gondoskodik megoldásrólA május végi csapadékos napok után többször is nagyobb tömegű löszoszlopok szakadtak ki a löszfalból a táborállási Ivó utca alatt található közel százméteres területen. Az említett utcában élő Orgovány Zoltán mutatta be pontosan, mi is történt a közelmúltban, és megosztotta lapunkkal megoldási javaslatait is.
2020-09-04Új tagokat vár soraiba a Vasas közösségeSuplicz Mihály és Szőke Genovéva, a Vasas Táncegyüttes művészeti vezetői nyilatkoznak az együttesről és a tagtoborzásról
2020-08-27Dunaújváros országosan jó helyzetben. Nem ülhetünk tétlenül, mindig jön egy új problémaBeszámolót küldött az elmúlt hónapban a közgyűlés számára a Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (DBKEF). A szervezet elnökének, Orgovány Zoltánnak a megbízatása lejárt, a testület újabb egy évre bízta meg a fórum irányításával.
2020-07-22Elmaradt idén több közösségi program isElkészítette a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság a tavalyi tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amelyet a július 16-i közgyűlésen fogadtak el a képviselők. Beszámolót küldött a közgyűlés számára a Dunaújvárosi Települési Értéktár Bizottság, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány, valamint a Dunaújváros Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. Az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetőjének, Kissné Fekete Éva megbízása megszűnik idén december 14-én, ugyanis nyugdíjba vonul. Emiatt vezetői pályázat kiírásáról döntöttek a képviselők. A járványügyi helyzet miatt több közösségi program elmaradt, így a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány égisze alatt működő, nagy hagyományokkal bíró, a korábbi években áprilistól júniusig tartó közbiztonsági rendezvénysorozatunk is.
2020-07-17Egy évvel meghosszabbítva (kishír)Beszámolót küldött a közgyűlés számára a Dunaújvárosi Települési Értéktár Bizottság, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány, valamint a Dunaújváros Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. Utóbbi szervezet elnökének, Orgovány Zoltánnak a megbízatása lejárt, így a mostani ülésen újabb egy évre bízták meg a fórum irányításával. (teljes szöveg)
2019-03-00"Titkosított" biztonsági felvételekIsmertető a biztonsági kamerákról. Nyilatkozik Orgovány Zoltán, a Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügy Egyeztető Fórum elnöke, nyugalmazott rendőr alezredes.
2019-02-22A drogpiacon olcsón elérhetők és könnyedén beszerezhetőkA pszichoaktív szerek amennyire olcsók, annyira veszélyesek. Nem ismerjük ezeket, hiszen vegyi anyagokból állítják elő ilyen-olyan módon, de ahogy Orgovány Zoltán, a ­DBKEF (Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószer Egyeztető Fórum) elnöke lapunknak elmondta, a legtöbbször még maguk a dílerek sem tudják, hogy mit is árulnak.
2018-12-18A drogok elleni harc jegyében. A drogok elleni harcA helyi önkormányzat által létrehozott Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum december 17-én délelőtt a Magyar Református Egyház Dunaújvárosi Drogambulanciájának Petőfi utcai épületében ült össze, a városi középiskolák igazgatóinak és ifjúsági felelőseinek társaságában, hogy megvitassák a készülő városi drogstratégia előkészítésének keretében idén készült ifjúsági kutatás eredményeit. A felmérés a drogambulancia és az Egészségmegőrzési Központ munkatársainak közreműködésével készült.
2018-10-05Akad, amiben jól állunk. Önkéntes felmérés a szokásaikrólA város új drogstratégiájának kidolgozásához alapul szolgáló reprezentatív kutatás eredményeit összegző beszélgetést tartottak október 4-én a drogambulancián. Egyikben az országos átlag alatt, másikban felette.
2018-06-26A kábítószer-ellenes világnapOrgovány Zoltán, a Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (DBKEF) elnöke kötetlen sajtóbeszélgetésre invitálta szerkesztőségünket, amelynek apropóját az adta, hogy június 26. a kábítószer-ellenes világnap, valamint az, hogy éppen egy éve alakult a DBKEF.
2018-05-19Bűnök táncban elmondva. Merni kell segítséget kérniA szolnoki New Step Fitnesz És Tánc­stúdió akrobatikus táncosainak műsorát láthatta a kamasz közönség a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza nagytermében május 18-án a XXI. Közbiztonsági rendezvénysorozat részeként.
2018-05-09A Vasas Táncegyüttesről tárgyaltak (képaláírás)Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú város polgármestere a városházán, a polgármesteri irodájában fogadta Horváth Attilát, a dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Alapítvány elnökét, valamint Orgovány Zoltánt, az alapítvány kuratóriumi tagját, kapcsolattartóját. (nem teljes szöveg)
2018-04-10Egy lépéssel közelebb az új hangszerhezEgy lépéssel ismét közelebb került a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola harmonika-zenekara ahhoz, hogy megvásárolhassa a Giustozzi120 Standard bass Casotto harmonikát. Már a második koncerten is túl vannak.
2018-03-24Kezdődhet a csatornázásA március 23-i, pénteki munkaterület átadási eljárással hamarosan ténylegesen is elkezdődhet a három település, Kulcs, Rácalmás és Dunaújváros közös szennyvízcsatorna beruházása.
2018-03-20Munkába lendültek. Felmérés, új drogstratégia készülTavaly döntött úgy képviselői javaslatra az önkormányzat (a drogellenes nemzetközi világnap előtt pár nappal), hogy újjáéleszti a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, kibővítve a tevékenységi kört a bűnmegelőzéssel is. A napokban kezdik a munka látványos részét.
2017-09-27Fórum a bűnözők és a kábítószer ellenKibővített feladatkörrel folytatja munkáját a városban a fórum, amely eddig a kábítószerügyekkel foglalkozott.
2017-07-14Cselekvési terv. Bűnmegelőzés és drogprevencióHosszabb előkészítés után létrehozták a Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, amely elnökének Orgovány Zoltán nyugalmazott rendőr alezredest bízta meg a közgyűlés. A fórumnak 20 szervezet a tagja.
2017-07-05Hatékony fellépést ígérnek. "Tudjon nemet mondani!"A múlt heti rendkívüli közgyűlésen egyhangúan szavazták meg a képviselők a Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (DBKEF) létrehozását. A fórum három évre megválasztott elnökét, Orgovány Zoltán (kép) nyugalmazott rendőr alezredest kérdeztük.
2017-06-28Közgyűlési döntésekről. Limes világörökség - három fejlesztési pontSzámos támogatásról és a közeljövőben elkezdődő fejlesztésről is döntött június 27-i a rendkívüli közgyűlés. A testület egyhangúan megszavazta, hogy az önkormányzat nyújtson egyszeri, vissza nem térítendő támogatást annak a két családnak, amelyeket komoly anyagi kár ért a június 25-i viharkár ért, valamint az önkormányzat anyagilag is támogatást nyújt jelzőrendszeres házi segítségnyújtás működtetéséhez a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság számára. A limes világörökségi programjához kapcsolódó fejlesztésekről is döntöttek. A kábítószerrel kapcsolatos sokrétű társadalmi problémák hatékony kezelése érdekében ismét aktivizálták a Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, a fórum elnökének Orgovány Zoltán nyugalmazott rendőr alezredest választották meg.
2017-02-24Táborálláson is stabilak. Idén kezdhetik a csatornázástA csatornázás ügye tűnik most a legfontosabbnak a Táborálláson élőknek: sikerre számíthatnak!
2016-08-31Támogatják a Vasast. Nemzetközi porondonAugusztus 30-án sajtótájékoztatón biztosította támogatásáról a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttest Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere.
2016-03-18A védőrendszerMindenki nagy reményeket fűz a Kulcs-Rácalmás irányából építendő csatornarendszerhez. Sokat várnak a Kulcs, Rácalmás felől épülő csatornarendszertől a Táborálláson élők, víkendezők.
2015-09-18Kimerülés lelkileg isDunaújvárosból is vezényeltek rendőröket a magyar-szerb határra. Beszélgetés Orgovány Zoltánnal, a Független rendőr Szakszervezet dél-dunántúli és Fejér megyei elnökével.
2015-08-31Béremelés, korlátozás, életpályaBeszélgetés Orgovány Zoltánnal, a Független Rendőr Szakszervezet Dél-dunántúli és Fejér megyei elnökével.
2015-05-11Családias rendőrparti voltKötetlen és jó hangulatú napot töltöttek együtt a helyi rendőrök és a kapitánysághoz tartozó őrsök dolgozói, a családtagokkal együtt május 9-én .
2015-02-26A zsaruk - más szemszögbőlA Fejér megyei rendőrfőkapitány elmúlt héten megjelent, 2014-es évet értékelő gondolataihoz szólt hozzá a Független Rendőr Szakszervezet dél-dunántúli és egyben Fejér megyei elnöke: Orgovány Zoltán.
2014-09-19Táborállás: hírekre és építésre vágynakA táborállási partvédelmi rendszer építésének első ütemében kialakított berendezések jól működnek. Mérik a mozgást, a vízhozamot, a stabilitást. A második ütem előkészítés alatt áll.
2014-06-14Védelmi klub alakultDunaújváros közbiztonsági programsorozatának keretében szakmai találkozót rendeztek, ahol Vagyonvédelmi Vezetői Klub alakult a vállalkozók kezdeményezésére, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara megyei szervezetének koordinálásával.
2014-02-24Elismerés illeti őketA napokban tartott évértékelőt dr. Varga Péter ezredes, megyei rendőrfőkapitány. Az érem másik oldalát akarja megvilágítani Orgovány Zoltán, a Független Rendőr Szakszervezet dél-dunántúli elnöke.
2014-01-11A rézsűzés ellen nincs kifogásuk...A táborállási partfal stabilizálási munkálatokról
2013-12-13Védeni magunkatA Dunaferr Szállítómű Aranydaru Nyugdíjas Egyesület tagjainak tartott előadást értékeink védelméről, bűnmegelőzésről Orgovány Zoltán.
2013-10-22Ahol a part szakadA táborállási partfal stabilizálásról.
2013-01-09Több rendőrt?Nem kaptunk több rendőrt, viszont több helyen átszervezték a nagyobb súlyt kapott városi kapitányságot is az új állománytáblák bevezetésével. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság úgynevezett kiemelt kapitányság lett.
2012-12-11Rendőrök, érdekvédelemA Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) tisztújító kongresszust rendezett. Az FRSZ Fejér megyei elnöke ismét Orgovány Zoltán nyugdíjas rendőrtiszt lett. Egyben őt választották meg a négy megyét, Fejért, Tolnát, Somogyot, Baranyát átfogó új terület érdekképviseleti vezetőjének is.
2012-09-15Nem korrekt ez a rendszer!Szeptember 15-től visszavonták Budavári Árpád dunaújvárosi rendőrkapitány vezetői kinevezését. "Szakmailag érthetetlen döntés született Budavári Árpád városi rendőrkapitány felmentésével. Vagyis: politikai döntés született? - kérdezi a Független Rendőr Szakszervezet megyei elnöke", Orgovány Zoltán.
2012-05-19Tényleg ott tartanak, ahol a part szakad?"Orgovány Zoltán szerint ott tartanak, ahol a part szakad: Táborálláson az Ivó utca alatt két éve 80-120 centimétert süllyedt a part."
2012-04-10Táborállás: részletes egyeztetés várható"A bizakodásra okot adó megnyilvánulása annak köszönhető, hogy a kivitelezési tervek készítésére kiírt pályázatot megnyert Mélyépterv Kft. szakemberei április 11-én, szerdán elkezdik az egyeztetéseket a lakókkal."
2012-02-09Optimista TáborállásA tervek szerint időben megkezdődhet a táborállási partfal védművének kiépítése.
2012-01-10A szolidaritás alapján működnekBeszélgetés Orgovány Zoltánnal, a Dunaújvárosi Érdekvédelmi Tömörülés elnökével.
2012-01-06Lelassult a táborállási part mozgásaBeérkeztek a polgármesteri hivatalhoz azok a pályázatok, amelyek alapján megkezdődhet a védművek kivitelezési terveinek elkészítése.
2011-12-30Kirántják a szőnyeget a szakszervezetk alólBeszélgetés Orgovány Zoltánnal, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) Fejér megyei elnöke.
2011-12-03Ki kellett menniDunaújvárosban három helyen is demonstrációt rendezett a Dunaújvárosi Érdekvédelmi Tömörülés (DÉT).
2011-11-18DÉT és döntések"Végleges formába öntötték a Dunaújvárosi Érdekvédelmi Tömörülés (DÉT) tíz tag-szakszervezetének együttműködési megállapodását a szerdai, november 16-i megbeszélésen." Orgovány Zoltán (kép) a szervezet ideiglenes elnöke, alelnökök: Csapó Tamás és Kósa Mihály.
2011-11-16Nincs több akadály"Mind a hatvanöt érintett ingatlantulajdonos aláírta a táborállási löszpart megerősítéséhez szükséges hozzájárulást."
2011-10-28Érdekek szerintElhalasztották a dunaújvárosi szakszervezeti tömörülés megalakítását.
2011-10-21Érdekvédelmi tömörülés leszTizenegy helyi szakszervezet tömörülési terve.
2011-10-12Fél év után mérésFél év után ismét vizsgálták a táborállási löszpart csúszását.
2011-10-01Befogadták a pályázatotA hatvanötből kettő tulajdonos nem írta alá a táborállási löszpart védműveihez szükséges iratokat. Beszélgetés Orgovány Zoltánnal.
2011-09-15Lassan egy éve csúszik"Azzal mindenki egyetért, elemi érdek, hogy a lehető leghamarabb megkezdődjenek a védekezési munkák Táborálláson. Vannak azonban, akik felvetik az önkormányzat felelősségét is a káresettel kapcsolatban, és azt akarják, hogy a város vegye meg elértéktelenedett ingatlanjaikat."
2011-09-08Veszélyben a támogatás?"Csaknem egy tucat táborállási ingatlantulajdonos nem járult hozzá ahhoz, hogy a város igénybe vegye telküket a partcsúszás elleni védekezésnél. Ezzel a pályázati pénz is elúszhat."
2011-08-10Feldolgozás alatt"Folyamatosan érkeznek be az önkormányzathoz a tulajdonosi hozzájárulások a táborállási löszpart védekezési munkáinak megkezdésére."
2011-08-08Egyszerű porhintésA Belügyminisztériumot bírálja a Független Rendőr Szakszervezet. A Fejér megyébe érkező új rendőröknek a nagy többsége a rendőr szakközépiskola második évét tölti itt. Beszélgetés Orgovány Zoltánnal.
2011-08-04Táborállás: csak jövőre kezdik el?Csúszik a part, még mindig életveszélyes Táborállás besorolása.
2011-07-16Beleegyeznek?"Az önkormányzat vezetői bíznak benne, hogy a táborállási ingatlantulajdonosok hozzájárulnak az ingatlanukon tervezett munkavégzésekhez."
2011-06-17Közösen tiltakoztak a szakszervezetekA demonstrációhoz csatlakozott a Független Rendőr Szakszervezet így Dunaújvárosból is többen indultak a felvonulásra.
2011-06-01Öregfiúk erősítésnek?"Visszamenőleges hatállyal csorbíthatja-e a rendvédelmi dolgozók megszerzett jogait a kormány? Leginkább ez foglalkoztatja az elmúlt hetekben a rendőrség, a tűzoltóság, a büntetés-végrehajtás területén dolgozókat és családjaikat." Beszélgetés a dunaújvárosi érintettekkel.
2011-05-13Nem csökken tovább a talajvízBeszélgetés Orgovány Zoltánnal, a táborállás ingatlantulajdonosok képviselőjével.
2011-05-05A part és az ügy is csúszik?"A partfal és a hivatali ügyintézés csúszása miatt egyszerre aggódnak a táborállásiak. Az önkormányzat szerint viszont nincs késlekedés."
2011-02-26Soronkívüliség Táborállásnak?"Soronkívüli elbírálást kértek a táborállási löszpart ügyében az ingatlantulajdonosok. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kitérő választ adott."
2011-02-12Egyedi elbírálás"A táborállásiak petíciót készülnek benyújtani az illetékes miniszternek, hogy sürgessék a partfal stabilizálására beadott pályázat elbírálását."
2011-02-02Petíció a miniszternek?"Petíciógyűjtést kezdeményez és a demonstrációt sem tartja elképzelhetetlennek a táborállási ingatlantulajdonosok képviselője, ha az ügyben nem történik változás."
2010-10-20Katasztrófa-partA megcsúszott táborállási rész ingatlantulajdonosai Orgoványt Zoltánt bízták meg a képviseletükkel. Beszélgetés.
2007-06-12Kérdés: öngúlt rúgnak-e a rendőrség új vezetői?Beszélgetés Orgvány Zoltánnal.
2006-04-13"Célszerű és pontos munka""Fehérvári maffiaügy". Beszélgetés Orgovány Zoltán rendőrtiszttel, akit bűncselekmény hiányában felmentettek a hivatali visszaélés vádja alól. Most kártérítési pert kezdeményez.
2005-02-14Az elsőfokú ítélet után...A székesfehérvári maffiapernek dunaújvárosi érintettje is van. Beszélgetés Orgovány Zoltánnal.
2001-09-04Orgovány vallomása. Állítja, hogy ártatlan
2001-07-20Előzetesben az egyik rendőr. Az illetékesek hallgatásba burkÖrizetbe vették kedden egy székesfehérvári nyomozón kívül a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság bűnűgyi osztályának vezetőjét. Orgovány Zoltán korábban a székesfehérvári kábítószer osztály vezetőjeként dolgozott.