József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Orosz Csaba

339 db találat
Dátum downCímLeírás
2024-03-22Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindeneiMolnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett 2024. március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.
2024-03-14Közösségi akció a BékébenIsmét csak döbbenetes mennyiségű lom, szemét, hulladék került a konténerekbe. Ez a mérlege az esztendő első lomtalanításának. Dunaújvárosban a Béke városrészben, egyszerre három helyen is le lehetett adni a feleslegessé vált holmikat múlt szombaton.
2024-03-08Jeles közösségi program lett, nagy munkálatokkal a KistemetőbenOrosz Csaba dunaújvárosi önkormányzati képviselő vezetésével kezdődött el 2024. márciusában Dunaújvárosban a pentelei Kistemető tavaszi nagytakarítása. Rosti Pál emléke előtt is tisztelegtek a résztvevők. Itt található Dunaújváros egyetlen védett sírja, Barkóczi Rosti Pál földrajz-és néprajztudós, fotográfus nyughelye, amelyet a tudós halálának 150. évfordulója alkalmából most felújítanak. A tavaszi nagytakarítás első körében a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola tanulói segédkeztek.
2024-03-08Terepszemle az új körzetben isA 2024-es önkormányzati választásra készülve Dunaújvárosban a Helyi Választási Iroda módosította a körzethatárokat, hogy azok megfeleljenek a törvényi előírásoknak. Az új körzetek kijelölésekor figyelembe vették a Béke városrészben élők helyzetét is.
2024-02-23Dunai Kincses Kert: tavaszváró évnyitó kerekedett - különleges remekek sorávalRemek felhozatal, különleges portékák sora várta Dunaújvárosban a Dunai Kincses Kert vendégeit a Szalki-szigeten 2024. február 17-én. Az idei első vásár beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
2024-02-16A város költségvetéséről is döntött a közgyűlés csütörtöki nyílt üléseKöszöntővel és díjátadó ünnepséggel kezdődött a dunaújvárosi önkormányzat 2024. 02. 15-i közgyűlése, majd nyílt ülésen harmincegy témát tárgyalt meg a testület.
2024-02-16Orosz Csaba: "... minden erőnkkel azon vagyunk, hogy Dunaújváros a legbiztonságosabb város legyen"Folytatja a dunaújvárosi önkormányzati választásokra készülő jelöltek bemutatását a "Rajta, Újváros!" Egyesület. A tizedik, egyúttal részben Orosz Csaba összegzi az elmúlt ciklus eredményeit, valamint beszél a jövővel kapcsolatos terveiről.
2024-02-09Értékmentők: a Pentelei Kéknefelejcs Hagyományőrző Népdalkör bekerült a Települési ÉrtéktárbaDunaújvárosban a Települési Értéktár Bizottság döntött arról, hogy a Pentelei Kéknefelejcs Hagyományőrző Népdalkör bekerül a Települési Értéktárba a kulturális örökség kategóriában. Ez alkalomból köszöntötte a népdalkör tagjait Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Orosz Csaba, a Pentele városrész önkormányzati képviselője a Pentele Klubházban.
2024-02-02Rengeteg fejlesztés valósult meg, biztonságos és szép lett a környékFolytatta a képviselőkkel történő helyszíni egyeztetéseket Pintér Tamás polgármester – a Római városrész két körzete után a Pentele városrész került sorra, ahol Orosz Csaba képviselővel összegezte az eredményeket, valamint beszélt a jövő terveiről.
2024-02-02Újabb helyi értékkel bővült a tárHelyben is, a térségben is öregbíti a város és Pentele jó hírét a kórus; most bekerült Dunaújváros Települési Értéktárába, amelynek bizottságát még 2016-ban hozta létre a közgyűlés.
2024-02-02Már az információ is életet menthet!Minél több életmentő készülék van egy városban a különböző cégeknél vagy intézményeknél, annál biztonságosabb az adott település is. Mint arról beszámoltunk, megújul Dunaújváros defibrillátor térképe, melyet még 2021-ben adták át a Dózsa György úti főposta előtt, ám mivel az elmúlt bő két esztendőben több helyszínen is sikerült új életmentő készülékeket beszerezni, aktuálissá vált az információs tábla frissítése. Az egyik ilyen helyszín a Bartók Kamaraszínház volt, mely 2023. októberében gazdagodott egy defibrillátorral.
2024-01-12Fontos beruházás zárult TáborállásonLezárult a "Táborállás csapadékvíz elvezetése" elnevezésű pályázati projekt még 2023. decemberben, amely a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg uniós forrásból.
2023-12-08Könnyes-szép búcsúzás Pentele orvosátólDunaújvárosban, a Pentele Klubházban búcsúztatták dr. Radványi Rezső háziorvost szerető páciensei.
2023-12-01Épül, szépül a városi tűzoltólaktanyaEgy európai uniós projekt keretében mintegy 600 milliós beruházásnak köszönhetően megújul a dunaújvárosi lánglovagok bázisa. A fejlesztés szerencsére nem csak külsejében érinti az 1950-es években épült épületet. Pintér Tamás polgármester és Orosz Csaba bizottsági elnök a helyszínen is megnézte a közelmúltban, hol tartanak a munkálatok.
2023-11-24Ismét Hankook abroncsokat kaptak a rendvédelmis autókA Hankook Tire Kft. támogatásával, Dunaújváros önkormányzata segítségével autógumi adományokat vehetett át a napokban Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottság elnöke. Az abroncsok természetesen azonnal mentek is a közfeladatot ellátó rendvédelmi szervezetekhez, a polgárőrökhöz, önkéntes tűzoltókhoz, közterület felügyelőkhöz, illetve a vöröskereszthez.
2023-10-27Együtt veszik fel a kesztyűt az illegális gyorsulókkal szembenA Dunaújvárosi Rendőrkapitányság tanácstermében rendezték azt az egyeztető megbeszélést, amelynek a Dunaújvárosban nagy zajjal közlekedő, engedély nélkül átalakított járművekkel kapcsolatos lakossági panaszok kezelése, valamint az illegális gyorsulási-, és drift versenyek problematikája volt a témája.
2023-10-20Önkormányzati támogatások a közbiztonság érdekében2023. október 19-én, csütörtökön délelőtt tartotta szokásos havi ülését Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A nyílt ülésen 31, majd zárt ajtók mögött további 2 témáról döntöttek a képviselők. Természetesen most is volt több fajsúlyos, a költségvetést érintő napirend.
2023-10-20Arborétumi hírek: elkészült a mezítlábas park, kivágták az elpusztult lucfenyőketTöbbéves törekvés valósult meg nemrég a dunaújvárosi arborétumban. Többek között a Hankook anyagi támogatásának hála elkészült a mezítlábas park. Pontosabban "parkocska", ahogy Orosz Csaba önkormányzati képviselő fogalmazott. A kialakított ösvény még bővülni fog táblákkal, padokkal, ám az alapvető célját, élményszerzést már így is el tudja látni: különböző anyagokon, felületeken sétálhatunk mezítláb.
2023-10-20Már a színházban is van defibrillátor!Dunaújváros önkormányzata és a „Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány” közös szervezésében megvalósult „Biztonságunk Európában és térségünkben 25. jubileumi közbiztonsági rendezvények” záróeseményét rendezték csütörtökön a Bartók színházban, ahol egy defibrillátort is adományoztak a kulturális intézménynek.
2023-10-06Nyílt napot tartottak a mentőkutyásokTerületkutató és nyomkövető tréningekbe is bepillanthattak az érdeklődők a LEAF Sportegyesület szervezésében Dunaújvárosban, a Baracsi úti Arborétumban első alkalommal megvalósult nyílt napon 2023. október 1-én
2023-09-22Figyelünk rá, mindig van Epipen, Dunaújvárosban nem történhet tragédiaCivil kezdeményezésre és önkormányzati támogatással jut el az életmentő gyógyszer, az EpiPen az oktatási intézményekbe. Dunaújvárosban azonnal ellátták a saját fenntartásban lévő oktatási intézményeket és az állami iskolákat is az ellenszerrel, a lejárt gyógyszereket pedig azóta is pótolják.
2023-09-22Javában készül a mentőszervezetek jövő évi fényképes kalendáriuma2023-ban is jótékonysági kalendáriummal rukkolnak elő a dunaújvárosi mentőszervezetek. Az ötletgazda Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke; a tervek szerint különleges falinaptárt valósítanak meg.
2023-09-15Kutyatulajdonosok, figyelem: éppen ma kezdődik a kötelező ebösszeírás!Dunaújváros kormányzata 2023. szeptember 15. és december 31. között ebösszeírást tart, amelyben minden kutyatartónak kötelező részt venni.
2023-08-25Pentele ünnepén adták át a Pro Pentele díjat és az Oklevél Penteléért elismeréseketSzent István király államalapító tevékenysége előtt tisztelgett a Pentele Hagyományőrző Egyesület és a Pentele Baráti Kör. Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere átadta a városrész legrangosabb elismeréseit a Magyar úti klubházban még múlt szombaton.
2023-07-28Csapadékvíz-elvezetés itt, tetőszigetelés ott: két felújításról is döntött a testületA Családok Átmeneti Otthona csapadékvíz-elvezetése mellett a Barátság utca 2/c alatti kisposta és felnőtt háziorvosi rendelő beázása miatt volt szükség a dunaújvárosi közgyűlés gyors döntésére
2023-06-30Kicsik és nagyok barátkozhattak a természettel a Baracsi úti ArborétumbanA dunaújvárosi önkormányzat, a GESZ és a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakemberei, valamint a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány idén is megrendezték természetvédelmi nyílt napjukat a Baracsi úti Arborétumban. A kilátogatók több állomáson át ismerkedhettek a természet kincseivel. A zöld sziget kincsei.
2023-06-30Megszépül és megújul a tűzoltólaktanya600 milliós beruházással varázsolják újjá a dunaújvárosi lánglovagok bázisát – nagyon ráfért már a rekonstrukció, meg is érdemlik az ott szolgálatot teljesítők!
2023-06-23Magukra maradtak a tűzoltók: megszüntették a biztosításukatA tűzoltóknak 2023. április óta megszűnt a biztosításuk, és így "védőháló nélkül" kénytelenek dolgozni. A Belügyminisztérium 2023. április 11-től kezdődően megszüntette a tűzoltókra vonatkozó élet- és baleset-biztosítást.
2023-06-16Közel ötven tétel szerepelt a közgyűlés napirendjén csütörtökönKözel ötven témában született döntés a dunaújvárosi Városháza "C" szárnyában 2023. 06. 15-én a közgyűlés nyílt ülésén. A napirenden szerepelt több szervezet beszámolója, a védőnői hálózatot érintő változás és egy állásfoglalás az orosz-ukrán háború kapcsán.
2023-06-02Rendvédelmi seregszemle a mozinál, majd a "kéklámpások" felvonulása - újra nagy sikerrelA dunaújvárosi Kultik Mozi előtti tér adott otthont a Közbiztonsági hónap eseménysorozata csúcspontjának számító közösségi programnak. A Rendvédelmi nap című kezdeményezés a "Bevált recepten ne változtass!" ősi elvét követte: Pintér Tamás polgármester köszöntőjét követően elsősorban a fiatal generációkat elvarázsoló bemutatók csalogattak.
2023-04-21Befejeződött a Petőfi utcai rendelő felújítása, visszaköltöztek a rendelésekTeljes külső felújításon esett át Dunaújvárosban a Pentele városrész orvosi rendelője, ami egyébként két háziorvosi és egy fogorvosi körzetet is ellát. A munkálatokat befejezték, a rendelések már a megszokott időben és helyen folynak tovább.
2023-04-21A közgyűlés előtt hárman vehették át a Dunaújváros Közbiztonságáért díjatDunaújváros közgyűlése minden évben Dunaújváros Közbiztonságáért díjat adományoz, amit 2023-ban Siba Ákos címzetes tűzoltó főtörzszászlós, Suszter Tamás rendőr ezredes, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság korábbi vezetője, valamint Béres Ferenc, a Dunaújvárosi Vízirendészet Rendőrőrsének rendőr főtörzsőrmestere vehetett át Pintér Tamás polgármestertől.
2023-04-06Házhoz megy a lomtalanítás: a családi házas övezetek is bekapcsolódnakDunaújvárosban a családi házas övezetben házhoz megy a lomtalanítás. A szolgáltató évente egy alkalommal végzi el a háztartásban keletkező hulladék (lom) háztól történő elszállítását. Az ingatlantulajdonosoknak előre egyeztetett időpontban kell kihelyezniük a feleslegessé vált használati tárgyaikat, eszközöket, bútorokat. Fontos megemlíteni, hogy bármit nem lehet kitenni, így nem szállítanak el gallyakat, építési hulladékot, tévéket, veszélyes és kommunális hulladékot.
2023-04-06Idén már a negyedik Guinness rekordkísérletre készül a nagy csapat, májusban akciózunkDunaújváros ismét arra vállalkozik, hogy megdöntse az egy időben, egyszerre legtöbb babán végzett újraélesztési rekordot. A meglévő Guniess-rekord 204, így ennél több szabályos gyakorlat egyszerre történő elvégzése lesz a cél 2023. május 20-án a Kultik Mozi előtt.
2023-03-31Ünnep a szabadban: húsvéti nyúl nyomába eredhetnek az arborétum vendégei április 8-ánTájékoztató a dunaújvárosi arborétum 2023-as húsvéti programjairól
2023-03-24Újjászületik a nagy becsben tartott zöld ékszerdoboz, a város közepén lévő arborétumOrosz Csaba önkormányzati képviselő vezetésével folyamatosan újul Dunaújvárosban a Baracsi úti Arborétum
2023-03-17Új gólyafészek épült, két gólyapár is letelepedhet már Óvárosban.Dunaújvárosban a 2023. tavaszán az egykori Gólyafészek étterem közelében új gólyafészket helyeztek el – mindössze ötven méterre – a régi, ám azóta felújított darabtól. Az akcióról, segítőktől, közreműködő szervezetek munkájáról Orosz Csaba önkormányzati képviselő beszélt.
2023-02-24Bejárás és sajtótájékoztató: közel félmilliárdos beruházás valósult meg TáborállásonTáborállás csapadékvíz-elvezetésére Dunaújváros 482 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert el, a munkálatok 2023-ban befejeződtek, már csak a garanciális javítások vannak hátra. A csapadékvíz elvezetéssel és közben átadott csatornarendszerrel együtt sikerült egy komolyabbat előre lépni komfortban és talajkezelésben egyaránt ezen a területen. Az elkészült beruházásról tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás polgármester és Orosz Csaba a terület önkormányzati képviselője.
2023-02-20Májusban újra szólhat majd a Stayin' Alive a mozinálEz a rekordkísérlet arról szólt, hogy 200 órán keresztül végeztek folyamatosan alapszintű újraélesztést az úgynevezett ambu babán a résztvevők. Újra rekordkísérletet terveznek.
2023-02-10Megépült a csatorna, a csapadék-vízelvezető, de sok még a feladat. A rengeteg csapadék még mindig nem a lösz barátja...2023. január nem igazán kedvezett a talajvíznek, hiszen száz éve nem volt ilyen csapadékos ez a hónap. Dunaújvárosban a legveszélyezettebb Táborállás környéke, ahol már sok éve megy a harc a természettel.
2023-02-03Kihívásoktól a lehetőségeken át az eredményekig - évnyitó beszélgetés a polgármesterrelPintér Tamás, Dunaújváros polgármestere értékeli a 2022-es évet.
2023-01-27A szolidaritási hozzájárulás csökkentése is szerepelt a napirenden2023. első rendes ülését tartotta január 26-án délelőtt Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A testület összesen 31 témát tárgyalt a nyílt, és kettőt pedig a zárt ülésen.
2023-01-20Arborétum, vízelvezetés, és persze a szabadstrandOrosz Csaba a dunaújvárosi 10-es választókerület önkormányzati képviselője a 2022-es esztendőre visszatekintve azt tartja nagyon fontosnak, hogy a képviselők elérhetőek legyenek és a lakóközösségekben felmerülő problémákat megoldják. E mellett pedig koordinálják a fajsúlyosabb dolgokat, fejlesztéseket, legyenek valódi képviselők.
2023-01-06Köszönet azoknak, akik szenteste is szolgálatban vannak, vigyáznak ránk. Nekik, külön is, nagy köszönet járt!2022. karácsony szentestéjén azokat a rendvédelmi és egészségügyi szervezeteket kereste fel Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere, akik otthonuktól és szeretteiktől távol, munkával töltötték az ünnepet.
2023-01-06Megérdemelt jutalom. Díjazták a legjobb sportolókatA dunaújvárosi sportolók 2022-ben is szép eredményeket értek el. Gratulációjukat kifejezve a város vezetői díjazták őket a Városháza „C” szárnyában.
2022-12-16Új abroncsokat kapott a városSzáznyolc darab gumiabroncsot ajánlott fel Dunaújváros határában működő Hankook Tire Hungary; az adományt Dunaújváros önkormányzatának közreműködésével osztottak szét a közfeladatot ellátó szervezetek között.
2022-12-09Egy városnyi falevelet szedtünk össze, sikeres volta szedd magad akcióA Mikulásvárás mellett rengeteg lehullott falevéltől szabadították meg Dunaújvárost a közelmúltban; közösségi falevélszedést hirdetett az önkormányzat és az önkormányzati képviselőkkel együtt több mint száz önkéntes ragadott seprűt és lapátot!
2022-10-22Pálhalmai fórum, több problém felvetésével. Egy a holtbiztos, jelenleg járdákra nincs pénzLakossági fórumot tartottak október 20-án, csütörtökön este Pálhalmán. Orosz Csaba és Tóth Kálmán képviselők a piros sarokban, amíg nagyjából harmincan a lakosság részéről a kék sarokban. A két fél barátságos mérkőzést vívott minden esetben a jobbítás szándékával.
2022-10-21Érdemes az emlékezésreA lengyel-magyar barátság legendás és példaértékű. Ennek a gondolatnak ékes bizonyítéka az a Stefan Wyszyński életét és munkásságát bemutató kiállítás is, amelyet 2022. október 14-én nyitottak meg a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban.
2022-10-17Tematikus nap után. Újabb tematikus nap volt az arborétumbanHarmadszor vendégeskedtek a Baracsi úton lévő arborétumban a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakemberei. A nemzeti parkkal még tavaly kötött együttműködési megállapodást Dunaújváros önkormányzata és a DVG Zrt.
2022-10-07Folyamatosan szorgos kezek gondoskodnak a Baracsi úti Arborétumról. Épül-szépül a Kádár-völgy kincseA város közepén valóságos ékszerdoboznak számít a Baracsi úti Arborétum, amelyet Orosz Csaba önkormányzati képviselő szívügyének tekint, és önkéntes közösségekkel együtt szépítget.
2022-10-03Focival emlékeztek Ongai Gáborra2022. szeptember 30-án negyedik alkalommal rendezte meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Dunaújvárosi Rendőrkapitánysága az Ongai Gábor Emléktornát és Sportnapot, melyen a 2018 tavaszán tragikus hirtelenséggel elhunyt társuk emléke előtt adózhattak a résztvevők
2022-10-03Futballtorna egy kolléga emlékének tisztelegve, barátsággal, jókedvvel és sportszeretettelFutballtorna egy kolléga emlékének tisztelegve, barátsággal, jókedvvel és sportszeretettel.
2022-09-09Nemzetközi Katasztrófavédelmi terepgyakorlat házigazdái voltunk. Árvízvédelmi szituációkat szimuláltakNagyszabású nemzetközi együttműködés (Profound Gyakorlat) helyszíne volt Dunaújváros 2022. szeptember első napjaiban, sőt, a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület jóvoltából a rendezvény házigazdái is voltunk egyben.
2022-09-02Éles nemzetközi gyakorlat kezdődött a Szalki-szigeten csütörtökön2022. szeptember 1-3. között került sor a dunaújvárosi Szalki-szigeten a Profound Gyakorlat nevű nemzetközi katasztrófa válaszadási terepgyakorlatra 6 ország részvételével.
2022-08-26Lassan zárul a csapadékvíz elvezetési projekt Táborálláson.A Táborállás csapadékvíz elvezetésre Dunaújváros 482 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert, mely projekt most a végéhez közeledik. Bizonyára sokan emlékeznek a jó tíz évvel ezelőtti partoldal csúszásra, amikor is sok ingatlan került veszélybe. A most záruló munkálatokkal megint közelebb kerülünk ahhoz az állapothoz, ami talán több, mint megnyugtató.
2022-08-26Pentele Egyesület: köszöntők, díjak, szép műsor az államalapítás ünnepén a klubházban. Szent István ünnepét ülték Pentelén is.Több évtizedes hagyomány, hogy a Pentele Egyesület augusztus 19-én rendezi meg a városrész Szent István Napi ünnepségét. 2022-ben sem volt másképp, itt került sor az új kenyér megáldására, megszegésére, illetve szintén a hagyományoknak megfelelően átadták a 2022. évi pentelei elismeréseket is. Az ünnepség aratóbállal zárult.
2022-08-24Kacsa, nyuszi jött az arborétumba. Új bentlakók érkeztekA Baracsi úti arborétum kisállat simogatójába újabb lakók érkeztek. Orosz Csaba önkormányzati képviselő, - aki egyúttal a közbiztonsági és környezetvédelmi bizottság elnöke - szívén viseli az állatsimogatót. Örömmel mondta, hogy három kiskacsával gazdagodtak, méghozzá punk kinézetű búboskacsákkal, valamint négy kis nyuszi is „érkezett”, és mindennapos a vemhes kecske.
2022-07-29Sikeres támogatás. Fél millió forint támogatás jutott - ezúttal a Pentele ÖTE-nekFolytatódott a Dunaújváros Kenyere jótékonysági kezdeményezés településünkön. Az elmúlt negyedévben összegyűlt támogatás a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkáját hivatott segíteni. Emellett Pintér Tamás azt is bejelentette, a következő kedvezményezett az Arany János Általános Iskola lesz.
2022-07-27A menekültek ellátásában hasznosítják. Adományozási, szállítási feladatokra fordítjákÁtadták azt az adományt, amely a Dunaújváros Kenyere jótékonysági program elmúlt negyed éve során gyűlt össze. pénzt negyedévente más-más szervezetnek, intézménynek ajánják fel immár huszonötödik alkalommal, most a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesületet támogatták, amely a Segítségnyújtás Ukrajna Gyűjtőpont Dunaújváros nevű Facebook-csoporttal együttesen segít a menekültek ellátásában, illetve az adományok eljuttatásában.
2022-07-15Fajsúlyos témákról döntöttek a rendkívüli ülésen a közgyűlési képviselőkRendkívüli közgyűléssel folytatta a munkát a dunaújvárosi képviselő-testület. A képviselők a Városháza „C” szárnyának közgyűlési termében nyílt és zárt ülésen összesen 23 napirendi pontról döntöttek 2022. július 13-án.
2022-07-08Hétről-hétre szorgoskodnak az önkéntesek, épül és szépül a Baracsi úti arborétum.A legutóbbi két hétvégén szépítették tovább a Baracsi úti Arborétumot az önkéntesek. A munkálatokat a létesítmény ügyét felkaroló Orosz Csaba önkormányzati képviselő segíti és koordinálja.
2022-07-07Önkéntesek segítették a takarítást. Önkéntes munkával az arborétum tisztaságáértKorábban megírtuk, hogy dél-koreai Hankook magyar gyárának elindítása után pár évvel a cég elindította Dolgozói Önkéntes Programját, a KÖSZ, Hankook!-ot (Közösségi Összefogás a Szebbért), amelynek célja a környékbeli települések köztereinek, közintézményeinek szépítése és fejlesztése az ott élőkkel közösen. A program tizedik évében többek között a Dunaújvárosi Arborétum megújulásához is hozzájárulnak a Hankook önkéntesei.
2022-06-23Immár tizedik éve segítenek. Már tizedik éve segítenek az abroncsgyár önkénteseiA dél-koreai Hankook magyar gyárának elindítása után pár évvel a cég elindította Dolgozói Önkéntes Programját, a KÖSZ, Hankook!-ot (Közösségi Összefogás a Szebbért), amelynek célja a környékbeli települések köztereinek, közintézményeinek szépítése és fejlesztése az ott élőkkel közösen. A program tizedik évében többek között a Dunaújvárosi Arborétum megújulásához is hozzájárulnak a Hankook önkéntesei.
2022-06-17Városunk is ünnepelt a világnaponAz Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére 2004 óta ünnepeljük a véradók világnapját. A véradók világnapján köszönetet mondunk a rendszeres véradóknak, felhívjuk a figyelmet a véradás fontosságára – és minden embert arra bátorítunk, hogy rendszeresen adjon vért.
2022-06-10Új úton a szigetre. Messze még a vége, de javában tartanak a munkálatokDunaújvárosban a 10-es választó körzet több pontján dolgoznak hetek óta a munkagépek. A területen több évtizedes lemaradásokat kell bepótolni, ami nem megy egyik pillanatról a másikra.
2022-06-03Színes, vidám forgatag. Boldog gyermeknapi kavalkádMájus utolsó vasárnapján városunkban is gyermeknapi forgatag csalogatta a famíliákat – több helyszínen várták programokkal a gyerekeket, mint például a Munkásművelődési Központban és a volt Vidámparkban.
2022-06-03Négyállomásos ismeretterjesztő programsorra hívták az iskolásokat az arborétumba.Három szervezet szakemberei közreműködésével vehettek részt természet és környezetvédelmi nyílt napon a fiatalok a dunaújvárosi Baracsi úti Arborétumban. A rendezvény négy különböző állomással várta a fiatalokat, akik kisebb csoportokban látogattak el a helyszínre.
2022-06-03Fókuszban a közbiztonság. bemutatót és toborzó napot tartottak a közbiztonsági szervek.Rendkívül nagy sikert aratott az érdeklődők körében a 2022. május 27-én szervezett Rendvédelmi nap. Az esemény részeként a rendőrök és tűzoltók közreműködésével ismerkedhettek meg a városlakók a szervek munkatársai által használt járművekkel, felszerelésekkel, a program pedig felvonulással zárult.
2022-06-03Tisztelgés, főhajtás a magyar hősök napján a kopjafánálMájus utolsó vasárnapján a magyar hősök emléknapját is ünnepeltük. Ennek apropóján helyezte el a tisztelet koszorúját Orosz Csaba önkormányzati képviselő, és a Honvéd Klub tagjai a dunaújvárosi köztemetőben.
2022-05-30A gyerekeké volt a főszerep vasárnap. Színes, érdekes program várta a kicsiket vasárnapMájus 29-én vasárnap, gyermeknap alkalmából a Munkásművelődési Központban, a Kalandpark területén, a tűzoltó laktanyánál és a nagytemplomban is színes programokkal várták az érdeklődő gyerekeket és gyermekes családokat.
2022-05-20Megnyugtató beruházás. A csapadékvíz megfeleő elvezetése a célA szennyvízhálózat kiépítését követően a csapadékvíz megfelelő elvezetése érdekében történik fejlesztés Táborállás egy jelentős részén. A munkálatok részleteiről Pintér Tamás polgármester és Orosz Csaba önkormányzati képviselő számolt be.
2022-05-13Átütő sikert hozott a közműalagutak szellőzőinek színesítésére kiírt alkotópályázat. "Lélekvirágok, kocka állatok" – tömeges jelenlét a pályázatonDunaújvárosban a Béke városrészben található közmű-alagutak fém szellőzőinek szebbé tétele érdekében egy rajzpályázatot írtak ki Orosz Csaba önkormányzati képviselő kezdeményezésére. Az akció rendkívül sikeres volt, hiszen több mint száz pályamű érkezett be, amelyet a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában állítottak ki. A díjazottak neve a cikkben
2022-05-13Mentők napja: a mindennapok hőseit ünnepeljük2022. május hónapban is számos jeles napról és eseményről emlékezhetünk meg Dunaújvárosban: ilyen például a mentők napja is. Az eseményt az Önkéntes Mentőegyesület május 8-i megalakulása és május 10-i munkába állása apropóján ünnepeljük az utóbbi dátumon.
2022-05-06Kiderül milyen rajzok színesítik a közműalagutak szellőzőitA Dunaújvárosi Közbiztonsági Alapítvány munkatársai április 29-ig általános- és középiskolás diákoktól várták azokat a kreatív alkotásokat, amelyek Dunaújváros közműalagútjainak szellőzőit díszítik majd a Béke városrészben – a pályázat lezárult, május 10-én, kedden kiderül mely alkotások lettek a befutók.
2022-05-06"Ha Szent Flórián segít, hamarabb eloltjuk a tüzet…"Dunaújvárosban, a magyar tűzoltók napján, 2022. május 4-én emlékeztek meg a tűzoltók elhunyt kollégáikról. A tűzvédelmi szervek munkatársai, Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Pentelei Önkéntes Tűzoltóegyesület elnöke és Kővágó Dezső tűzoltó alezredes, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltó parancsnoka egy-egy koszorúval, és néma tiszteletadással búcsúztak egykori bajtársaiktól.
2022-04-29Komoly megméretés helyszíne volt a Kultik Mozi, remekül helytálltak a jövő életmentői.Számos csapat részvételével zajlott a 25. jubileumi közbiztonsági hónap részeként megrendezett elsősegély verseny Dunaújvárosban. A jeles eseménynek a Kultik Mozi adott otthont, ahol szakemberek segítségével tanulhattak, valamint adhattak számot a tudásukról a fiatalok.
2022-04-22Két ünnepség után harmincnál több napirendről dötntött a városi közgyűlés. Szép szavak után fontos témákról szavaztakMegtartotta áprilisi ülését Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A képviselő-testület 33 napirendi pontról döntött a nyílt, a zárt ülésen pedig díjak odaítéléséről határoztak.
2022-04-22Emléktáblát avattak a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság emeleti teraszánA 2018-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt Ongai Gábor rendőr őrnagy emlékére avattak táblát a dunaújvárosi rendőrkapitányságon – az emlékhely az összes elhunyt rendőr előtt is tiszteleg. Az ünnepségen Ongai Gábor családtagjai és a meghívott vendégek mellett jelen voltak a rendvédelmi szervek és a városvezetés képviselői is.
2022-04-22Egy hagyománnyá vált kezdeményezés folytatódik DunaújvárosbanIsmét meghirdették a Rendvédelmi hónap névre keresztelt kezdeményezést Dunaújvárosban. Az akció részleteiről Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány kurátora számolt be.
2022-04-21Emlékhelyett avattak. Emlékhely azokért, akik már nem lehetnek velünkA közbiztonsági rendezvénysorozat részeként egy táblaavató ünnepséget tartottak a kapitányságon: ezzel szerettek volna emléket állítani mindazon kollégák tiszteletére, akik már nem lehetnek velünk.
2022-04-14Állatsereglet csalogat az arborétumbaPerec, a kisbárány, nyulak, de még kiscsibék is várják a látogatókat a Dunaújvárosi Arborétumban – felkeresésük hibátlan húsvéti programnak ígérkezik egy kiadós sétával körítve!
2022-04-08Tovább folytatódik a Dunaújváros kenyere akció - jótét gyűjtés helyiektől helyieknek. A dunaújvárosiak ismét segítettek – ezúttal a Rudas AlapítványnakEgy kiváló kezdeményezés folytatódott Dunaújvárosban. Pintér Tamás polgármester és Róka Sándor a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője átadták a Dunaújváros Kenyere kezdeményezés részeként összegyűlt összeget a Rudas Alapítvány képviselőinek, majd a polgármester azt is bejelentette, hogy a következő kedvezményezett a Pentelei Önkéntes Tűzoltó Egyesület lesz.
2022-03-18Fajsúlyos témák soráról határoztak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen. Közgyűlési döntések – a háború árnyékábanVáltozott a napirend, egy tételt levettek, de két újabb téma tárgyalásáról döntöttek a képviselők a 2022. március 17-i közgyűlésen. Sürgősségi indítványként az Egészségmegőrzési Központ előirányzatának emelése, valamint a közbiztonsági rendezvénysorozat támogatása került a tárgyalandó témák közé. A napirendek tárgyalása előtt Pintér Tamás polgármester az Ukrajnát ért orosz invázió, a háború borzalmai kapcsán elmondta, városunkba 53 menekült érkezett, többségük kisgyerek, akik lakhatásáról és ellátásáról példás együttműködés és segítségnyújtás révén gondoskodott az önkormányzat. A város első embere köszönetet mondott minden segítőnek, további adakozásra buzdította az adományozókat.
2022-03-11Húsz darab új fa is ad majd árnyékot a közeljövőben a SzabadstrandonTíz platán, öt pusztaszil, három hárs, és két nyírfa foglalta el méltó helyét a dunaújvárosi szabadstrandon. A fákat a DVG Zrt. munkatársai ültették el: minderre a MOL Új Európa Alapítvány által meghirdetett "VárosFA Program" projekt részeként került sor, melyen az önkormányzat sikerrel pályázott.
2022-03-04A Béke városrész szebbé tétele a célA Dunaújvárosi Közbiztonsági Alapítvány munkatársai alkotói pályázatot hirdetnek általános és középiskolás diákok részére. A beérkező alkotásokat a Széchenyi István Gimnáziumban értékelik, illetve állítják ki, a győztes alkotások Dunaújváros közterületeire is kikerülnek.
2022-02-11Hamarosan megkezdődik a csapadékvíz elvezetés kivitelezéseA dunaújvárosi Táborálláson több területen, az Üdülő soron, a Magyar és Szigeti úton a meglévő, burkolatlan, nyílt árkok burkolásával, vagy a burkolt árkok takarításával és csőátereszek beépítésével teljesülnek a vízelvezetéshez szükséges feltételek. Máshol, mint például a Táborállás utca-Rigó út csomóponton vízterelő szegélygerenda építése szükséges a meglévő árkok burkolása mellett. Az Ivó, Borgőz, Európa Tanács és Palánk utcáknál pedig útburkolás és egyéb létesítmények – út oldali lejtése, kiemelt vagy süllyesztett szegély, útpadka – elengedhetetlenek, hogy teljesüljön a megfelelő vízelvezetés.
2022-02-0430 milliót költött a város tavaly az illegális halmok felszámolására. Nemcsak csúnya, de idő- és pénzszivattyú is az illegális hulladéklerakásHiába áll a városlakók előtt számtalan lehetőség arra, hogy legális keretek között szabaduljanak meg a háztartásokban felgyülemlett hulladéktól, sokan mégis az illegális megoldásokat választják, nem törődve azzal, ezzel a természetet és a vizuális környezetüket is szennyezik – és persze anyagi kárt is okoznak Dunaújvárosnak.
2022-01-28Folytatódnak a faápolási, településrendészeti munkálatok.Jelentős faápolási munkálatokat végeznek a DVG Zrt. szakemberei Dunaújvárosban a Szalki-szigeten. Folyamatosan zajlik az állomány lombkorona alakító metszése, valamint az elpusztult növények pótlása.
2022-01-20Közgyűlés2022. január 20.
2021-11-19Közeleg a véradók napja, várhatóan sikeres évet zárnak a Vöröskereszt munkatársai.Dunaújvárosban is rendkívül nagy hagyománya van a véradásnak, amely az önkéntesek számában és az esemény megítélésében is megmutatkozik. A november 27-én esedékes véradók napja kapcsán Feth Katalin, és az önkormányzat képviselői osztották meg gondolataikat.
2021-11-12Hatalmas siker volt a természettudományi nap az Arborétumban.Természetvédelmi napot szerveztek a fiataloknak a dunaújvárosi Baracsi úti Arborétum, és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai 2021. november 5-én, délelőtt. A fiatalok számára érdekes és izgalmas elfoglaltságokat kínáló rendezvény részleteiről Orosz Csaba önkormányzati képviselő számolt be.
2021-11-05Önkéntes akció keretében szépült a kistemetőKronászt Margit kezdeményezése nyomán önkéntesek takarítottak a dunaújvárosi kistemetőben halottak napja alkalmából, ám a terület további segítségre szorul. Az akcióban Orosz Csaba önkormányzati képviselő is részt vett
2021-10-29A zárt üléssel együtt 58 tétel szerepelt az önkormányzati napirenen. Bő napirend, döntésözön várt a képviselőkreNyílt üléssel folytatta a munkát a dunaújvárosi városvezetés. A képviselők a nyílt ülésen 55, a zárt tanácskozáson további 3 pontról döntöttek közgyűlésen a Városháza „C” szárnyában, 2021. október 21-én.
2021-10-29Szerdánként és péntekenként lehet kerti hulladékot és avart égetni2021. október 21-én Dunaújváros közgyűlése elfogadta azt a rendeletet, mely összefoglalja a tűzgyújtással, avar és kerti hulladék égetésével kapcsolatos szabályokat.
2021-10-08Jeles és fontos nap az állatokértOktóber 4-én ünnepeltük az állatok világnapját. Ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót Dunaújvárosban a Baracsi úti arborétumban Mészáros László, a DVG Zrt. erdészeti és parkfenntartási ágazatvezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő. A szakember és a képviselő a felelős állattartásról, valamint az erdei állatok helyzetéről is beszámol.
2021-10-08Versenyeztek a lánglovagok!A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság idén immáron 12. alkalommal rendezte meg a megyei lépcsőfutó versenyt 2021. október 1-jén, pénteken. Az esemény részleteiről Orosz Csaba önkormányzati képviselő, valamint Vizi Ignác tűzoltóezredes számoltak be.
2021-10-02Nagy kihívás a javábólA 12 lépcsőfutást rendezte meg a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosban, a Római városrészi víztorony mögötti lépcsősoron. Ezen a hagyományos futóversenyen megyei önkormányzati, önkéntes, létesítményi, valamint hivatásos tűzoltók vesznek részt. Szabó-Bisztricz Anett-től, a Fe­jér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől megtudtuk, a dunaújvárosi viadal egyedülálló az országban, mert a lépcsőfutást beltéren szokták megrendezni, az itteni viszont szabadtéri. A 12. lépcsőfutó versenyt a papírgyári tűzoltók nyerték meg.
2021-08-06Kényszerű táblapótlás a Béke városrészi KRESZ-parkban. Ismét pótolták a táblákat a KRESZ-parkbanSajnos nemcsak a gyerekek első közlekedési tudnivalói, de a rongálások is jellemzik a dunaújvárosi Béke városrészi KRESZ-parkot – az eltűnt, eltört közlekedési táblákat 2021. 07. 30-án pótolták a mini útvonalon.
2021-07-23Kevesen csatlakoztak az Északi Lakóterület csatornahálózatáraElkészült a dunaújvárosi Északi Lakóterület csatornahálózata, amelyre 2021. június 1-től lehet rácsatlakozni az ingatlantulajdonosoknak. Azonban Orosz Csaba önkormányzati képviselő elmondta, eddig kevesen éltek az új, modern lehetőséggel.
2021-07-09Folyamatosan fejlődik a népszerű állatbemutató.Tovább szépül Dunaújvárosban a Baracsi úti Arborétum, az állatbemutató régi, kopott tábláit újakra cserélték. A fejlesztésekről Mészáros László erdészeti és parkfenntartási ágazatvezető, és Orosz Csaba önkormányzati képviselő számolt be.
2021-06-12Állati nyüzsi a farmonNyílt napot tartottak június 5-én, szombaton a Baracsi úti arborétum állatsimogatójában.
2021-05-29Együtt ünnepelt az önkormányzat és a Honvéd Klub a Hősök NapjánA magyar honvédelem napján vett részt közös megemlékezésen Dunaújváros önkormányzata, valamint a Honvéd Klub a '48-as emlékműnél. A koszorúzás előtt Csécs István nyugállományú alezredes mondott beszédet.
2021-05-28A honvédelem napja. Közös koszorúzást szerveztek a magyar honvédelem napja alkalmából az emlékműnélA magyar honvédelem napja alkalmából közös megemlékezést tartottak a dunaújvárosi 48-as emlékműnél a Honvéd Klub tagjai, és az önkormányzat képviselői. A koszorúzás előtt Csécs István, nyugállományú alezredes, a Honvéd Klub elnöke mondott beszédet.
2021-05-28Újonnan érkezett jövevények az állatsimogatóbanÚj kisállatok érkeztek a dunaújvárosi Baracsi úti Arborétum és Tanösvény állatsimogatójába. A terület kisebb-nagyobb átalakításon esik át, önkéntes csapatot szerveznek, és június elején megnyitja kapuját a nagyközönség előtt.
2021-05-05Szent Flórián napja (képaláírás)Május 4-én, a tűzoltók napján Orosz Csaba, a Pentelei Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke koszorút helyezett el Szabó Alajos, egykori városi tűzoltóság-vezető sírjánál.
2021-04-30Az első fázis véget ért, következhet a társasházi övezet. Véget ért a munka egy része, jöhet a következő fázisBefejeződött Dunaújvárosban a családi házas övezetek szelektív hulladékgyűjtő edényeinek a kiosztása
2021-04-30Az új járda mellé vérszilvafát telepítettek a Békében. Tavaszi faültatés és felújítás: fókuszban a Béke városrészTovább szépült a dunaújvárosi Béke városrész. A megújult járdák mellett az önkormányzat megrendelésére a DVG Zrt. munkatársai és a képviselők hat darab Vérszilvafát ültettek az Arany János Általános Iskola és a KRESZ-park közötti területre.
2021-04-23Két járdaszakasz újult meg a Béke városrészben2021. márciusban fogtak hozzá Dunaújvárosban az Arany János Általános Iskola, és a KRESZ-park közötti járdaszakaszok felújításához. A munkálatoknak májusra kellett volna elkészülni, azonban már április második felére sikerült átadni. Az érintett terület három önkormányzati körzet határán helyezkedik el, így Orosz Csaba, Székely Károly és Tóth Kálmán közösen járták be a területet, ahol komoly fejlesztésekre lenne szükség.
2021-04-09Sziklakertet varázsolnak a mesterséges tóból.Remek közösség gyűlt össze szerda reggel a dunaújvárosi Váci utcai posta előtti területen, hogy a néhány évvel ezelőtt kialakított tavat – amely a városrész riasztó helyszíne lett – rendbe tegyék, és sziklakertté varázsolják. Az átalakításban Barta Endre, a körzet képviselője, és Orosz Csaba önkormányzati képviselő is részt vett.
2021-03-19Két járdaszakasz újul meg a Béke városrász szívében.Dunaújvárosban, a Béke városrészben két járdaszakasz (az Arany János Általános Iskola és a KRESZ-park között) felújítását kezdték meg
2021-02-19Már otthon gyűjthetnek szelektíven a családi házaknál. Nagy nap volt a szelektív hulladékgyűjtés helyi történetébenA dunaújvárosi Innoparkban 2021. február 12-től kezdődően hét héten keresztül vehetik át a szelektív gyűjtőedényeket a családi házas övezet lakói
2021-02-12Új tankonyhát avattak - jól kifőzte a Pentelei iskola. Jól kifőzték - átadták az új tankonyhátÜnnepelt a dunaújvárosi Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium. 2021. február 5-én átadták az intézmény frissen kialakított tankonyháját, a hozzá tartozó helyiségekkel együtt.
2021-02-05Pontot tettek a probléma végére TáborállásonMár több hónapja tartott a küzdelem a csatornakivitelező által felhalmozott szemét elszállíttatása miatt Táborálláson. Orosz Csaba önkormányzati képviselő közbenjárására körülbelül 4000 köbméternyi építési hulladékot szállították el.
2021-01-22Rendhagyó év vége: karácsony, szilveszter szűk családi körbenA 2020-as évre sokan bizakodva tekintettek előre. Aztán február közepén egyértelmű lett, a járványhelyzet átírja az életünket, mindennapjainkat. E sorozatban negyedévenkénti bontásban tekintjük át, milyen is volt a mögöttünk hagyott esztendő. A záró negyedév legfontosabb eseményei.
2021-01-15Eltűnhet a szeméthalom január 31-ig Táborállásról. A hónap végére megszűnhet a táborállási szeméthalomDunaújvárosban Táborálláson a lakók jelezték, hogy a csatorna beruházás során a kivitelező az északi ipari park területén jelentős mennyiségű szemetet hagyott hátra
2021-01-15Tavaszra ígéri a csatornaberuházás hibáinak javítását a kivitelezőAz ott lakók kifogásolták, hogy Dunaújvárosban Táborálláson végzett csatornázási munkálatok befejezésekor a kivitelező nem a megfelelő módon rendezte a terepet
2020-12-29Friss élelmiszer-adománnyal kedveskedtekDecember 23-án a Dunai Kincses Kert termelői Piac és Kézműves Vásár árusai által felajánlott ajándékok második részét, a friss élelmiszer-adományokat is eljuttattuk a dunaújvárosi Családok Átmeneti Otthonába.
2020-12-18A Kincses Kert csodái. Ünnepváró, csodás volt a Kincses KertIsmét nagy siker volt a Dunai Kincses Kert elnevezésű termelői piac és kézműves vásár programja a dunaújvárosi Szalki-szigeten 2020. december 12-én.
2020-12-18A Malomban vágtak fát a rászorulóknakOrosz Csaba önkormányzati képviselő felvetésére a DVG Zrt. munkatársainak irányításával a korábbi Mondbach Kúria udvarán álló elvadult növények, cserjék kitermelését végezték el rászorulók, ami által a család téli tűzifához jutott – nem mellékesen pedig rendezettebbé vált az üresen álló épületegyüttes összképe.
2020-12-16Összegyűlt sok, szép ajándékA Dunai Kincses Kert csapatának képviseletében Szilágyi Irén tájékoztatta lapunkat arról, hogy a piac árusainak összefogása és nagylelkű segítségnyújtása révén rengeteg gyönyörű ajándék gyűlt össze a jótékonysági karácsonyfa alatt a december 12-én megtartott vásár során.
2020-12-11Észrevételeket vár a képviselő. Várja az észrevételeket a képviselőNagy port kavartak Dunaújvárosban Táborálláson és a Pentele városrészben a közelmúltban végzett csatornázási beruházások. Az itt élők számos alkalommal jelezték, hogy több probléma is felmerült a kivitelezés során. A munkálatok befejezését követően egy újabb gond merült fel: az útburkolati hibák, a nem megfelelően újra aszfaltozott utak kérdése. A körzet önkormányzati képviselője, Orosz Csaba most összegyűjti a problémákat.
2020-12-10Programzárás díjátadóval. Sikeres volt az idei "táblavadászat" isA Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, a Dunaújvárosi Baleset-megelőzési Bizottság, Dunaújváros önkormányzata, valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a biztonságos közlekedés jegyében az idei évben is meghirdette a Tegyünk együtt a balesetmentes közlekedésért! elnevezésű programot.
2020-12-04Fával, ne hulladékkal fűtsenek! Segítő szándékkal: szemét helyett fával tüzelhetnekA hulladékkal történő tüzelés gyakorlatának megfékezésére vállalt közvetítő szerepet Orosz Csaba. A dunaújvárosi 10. számú körzet önkormányzati képviselője kapcsolja össze a rászorulókat egy felajánlóval annak érdekében, hogy tűzifához juthassanak azok is, akiknek nem futja téli tüzelőre. Példás együttműködés a Pentele városrészben.
2020-11-09Egy ilyen alkalomra egyáltalán nem való ünnepséget rendezniA szélfútta Barátságház előtti téren az adományokat megillető sietős és halk szavú emberek vették át azokat a csomagokat, amelyeket a vöröskereszt munkatársai vittek számukra Daruszentmiklósra.
2020-11-06Emlékük él. "... máig lesújtó megkövült hiányuk"Hosszú évek szép hagyományát folytatta a dunaújvárosi Pentele Baráti Kör halottak napja alkalmából. A hajdani Dunapentele XX. századi történelmi áldozatai előtt tisztelegtek és rótták le kegyeletüket a temetőben, valamint a Magyar úti iskola melletti világháborús kegyhelyen.
2020-10-31Az emlékművek őrzik az áldozatok névsorátMegemlékezést tartottak október 30-án a pentelei civil szervezetek a temetőben lévő második világháborús emlékműnél mindenszentek és a halottak napja alkalmából.
2020-10-22Az összefogás temploma. Szentelés a görögkatolikus templombanÜnnepélyes keretek között, Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi főegyházmegye érseke templomszentelő miséjével koronázva vehette birtokba új templomát 2020. október 18-án a dunaújvárosi görögkatolikus gyülekezet. A biztonsági, egészségvédelmi előírások miatt a hívek egy része a szabadtéri LED-falon követhette az eseményeket.
2020-10-22Lényegi kérdések a körzetben. Élet-halál kérdések a 10-es körzetbenTöbb fontos kérdésben is sikerült előrelépést kieszközölnie Orosz Csaba önkormányzati képviselőnek a dunaújvárosi 10. számú választókörzetben
2020-10-16Közgyűlés. Öttel kevesebb és öttel több a napirendenAz eredetileg tervezetthez képest öt napirendi pontot levett, viszont öt sürgősségi indítványt hozzáadott a 2020. októberi havi rendes közgyűlés programjához a dunaújvárosi képviselő-testület. Érdekesség, hogy az eseményen Gombos István korábbi fideszes önkormányzati képviselő már függetlenként vett rész, miután kilépett a párt dunaújvárosi szervezetéből.
2020-10-16Meg kell őrizni a kistemető értékeit. Döntöttek: összefognak, rendet tesznekKözösségi akció keretében tették rendbe a Pentelei kistemetőt 2020. október 10-én
2020-10-12Összefogás a pentelei kistemetőért. Meghitt emlékhely lehetKözel félszázan szorgoskodtak október 10-én, szombaton délelőtt a pentelei kistemetőként ismert sírkert rendbetételén. Az akció kezdeményezőinek célja, hogy hosszabb távon is rendezzék e jelenleg problémás terület helyzetét.
2020-10-08Közösségi takarítás szombaton a temetőnél. Összefogás a kistemetőért - a takarítás után gondozásOktóber 10-én, szombaton délelőtt közösségi összefogás keretében kezdik el rendbe tenni az évek óta elhanyagolt, „kistemetőként” ismert területet. A kezdeményezés egyik vezetője Orosz Csaba, a terület önkormányzati képviselője, akivel a helyszínen beszélgettünk.
2020-09-18Véget ért a nyár a Szalki-szigeten is2020. szeptember 15-tel bezárt a dunaújvárosi szabadstrand. Orosz Csaba, a dunaújvárosi 10. számú választókörzet önkormányzati képviselőjének tájékoztatója az őszi-téli munkálatokról, beruházásokról.
2020-09-04Hunor és Magor öröksége köztünk maradA dunaújvárosi Lebuki-patak fölött a közelmúltban egy egészen új építésű híd "ível" – köszönhetően a Hunor és Magor egyesületek többnapos képzésének, amelynek Dunaújváros adott otthont. Orosz Csaba, az arborétumot is magában foglaló, dunaújvárosi 10-es körzet önkormányzati képviselője a DSTV-nek adott interjúban elmondta: meglehetősen elkorhadtak, elhasználódtak már a híd fái, ezért a két egyesület tagjai – mondhatni "szabadidejükben" – készítettek egy új szerkezetet, így a korlátok, illetve a közvetlen közlekedést biztosító rész is megújulhatott.
2020-08-21Gyalogos híd ível át a Lebuki-patakonEgy új gyalogos híd építésén dolgoztak a Mikszáth utca 6-os út felőli végén.
2020-08-21"Együtt a közösségért!" Hunor és Magor - éles bevetésen is!Dunaújvárosban tartotta évi rendes összetartását a HUNOR (Hungarian National Organisation For Rescue Services) hivatásos nehéz kutató-mentő mentőszervezet, valamint a Magor Katasztrófa-elhárításban Résztvevők Támogatásáért Egyesület az elmúlt napokban – a két szervezet közös programjának bázisa a Dunaújvárosi Kemping volt. A Hunor és a Magor együttműködése révén a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkáját segítendő egy új fahíd született a Lebuki-patakra
2020-08-07A hetven év fölöttieket sem kíméltékIllegális fakitermelés a dunaújvárosi Akácos utca környékén
2020-07-17Baj lehet a lakók figyelmetlenségbőlFontos problémára hívta fel a lakosság figyelmét Orosz Csaba: a 10. számú választókörzet önkormányzati képviselője Mészáros László, a DVG. Zrt. Erdészeti és Parkfenntartási Ágazatának vezetője társaságában a táborállási területen keletkezett zöldhulladék nem megfelelő elhelyezésére, és az ezzel járó kockázatra, veszélyre figyelmeztet.
2020-07-10A névadó nyomaA könnyebb tájékozódás érdekében új táblát helyeztek ki a táborállási Vágó Eszter utcában.
2020-06-26Kilencven fecske. Kilencven fecske találhat új otthonraFecske "lakótelepet" hoztak létre a DVG. Zrt. munkatársai a Baracsi úti arborétumban. A tervek szerint további két "telepet" alakítanak ki a jövőben, így összesen kilencven fecskecsalád találhat új otthont a környezetbarát közegben.
2020-06-01Vágó Eszter régész a múzeum igazgatója voltÚj sorozatban mutatja be Dunaújváros utcaneveinek történetét a város hivatalos honlapja. 2020. május 24-én, Eszter napján Orosz Csaba képviselő mutatta be a Vágó Eszter utcát
2020-05-20Visszatérhettek a gólyák, vártuk őket. Visszatérhettek kedves gólyáinkNem tudni, mi az oka, de a gólyák gyakorlatilag összenőttek az emberiséggel. Dunaújvárosban is mindig lelkesen figyeljük, mikor jelennek meg, s foglalják el fészküket a vissza-visszatérő gólyák. Jó hír: május 15-én, pénteken már megérkeztek Pentelére! Házigazdájuk Nyíri Miklós volt.
2020-03-23Kétszer ad, aki gyorsan ad - ózont ajándékba. Ózonnal fertőtlenítenekKétszer ad, aki gyorsan ad. A dunaújvárosi mentőállomás munkatársai most sokszorosan kaptak. Egyrészt, mert valóban hasznos és talán életmentő eszközökhöz jutottak ebben a vészterhes időben, másrészt épp akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá.
2020-03-13Nőnap a téren - sárga rózsávalA dunaújvárosi Városháza téren is sokan csatlakoztak ahhoz az országos akcióhoz, mely a 2020-i, 111. nőnapon a nők jogait, valamint a bántalmazás elleni közös kiállást szorgalmazta
2020-03-06Szemétszedés - immár városszerteA Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület kezdeményezésére, Orosz Csaba dunaújvárosi önkormányzati képviselő vezetésével folytatják a szemétszedést Dunaújvárosban 2020. márciusában is
2020-02-12Biztonságunk volt a téma (képaláírás)Folytatódott február 11-én az Itt élünk címmel indított közéleti beszélgetéssorozat az evangélikus templomban. Orosz Csaba nyugalmazott tűzoltóparancsnok, Suszter Tamás rendőr alezredes, kapitányságvezető és Nagy Attila, Kisapostag polgármestere, mentős válaszolt Stermeczki András evangélikus lelkész kérdéseire, az Egyik legtörékenyebb kincsünk a biztonság témakörben. (teljes szöveg)
2020-02-08Leégett a házuk, a kemping a menedékük. A kempingben leltek átmeneti szállásraA lángok martaléka lett egy családi ház február 6-án, csütörtökön kora este Rácalmáson, a Sirály utcában. Személyi sérülés nem történt, ám az ott lakó idősebb férfinak és fiának szállást kellett találni. Dunaújváros sietett a rácalmásiak segítségére.
2020-01-03Életeket mentő civilekKözel nyolcvan aktív véradó és húsz véradásszervező jelezte részvételét a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi területi szervezete által rendezett ünnepségre.
2020-01-00Naptárfotózás jótékony céllal. Tűzoltóink modell-szerepben2020-ra ismét képes falinaptárat készítettek a dunaújvárosi tűzoltók: ezúttal a Dunaferr és a papírgyár létesítményi tűzoltóinak fotói kerültek a naptár lapjaira. Nyilatkoznak a naptár dunaferres munkavállalói: Orosz Tamás, Rafaisz Bálint és Cseke Péter.
2019-12-18Karácsonyi ajándék a mentőknek. Két betegőrző monitort kaptakNagy nap, mondhatnánk ünnepnap volt december 17-én az Országos Mentőszolgálat Dunaújvárosi Mentőállomásán. A Dunaújváros és Környéke 04 alapítvány és az önkormányzat segítségével két betegőrző monitort kapott a mentőállomás.
2019-11-30Kevesebb ruhában, de segítenek!Nem mindennapi naptárt „dobtak piacra” a dunaújvárosi létesítményi tűzoltók. Ugyanígy a cél sem hétköznapi: jótékonykodnak vele!
2019-11-08Rendkívüli közgyűlést tartottak. Megkezdte a munkát az új képviselőtestületMódosították az SZMSZ-t: lesz idősügyi és szociális tanácsnok Utassy Éva; közbiztonsági tanácsnok Orosz Csaba; ifjúságügyi tanácsnok Raduka Zsuzsanna. Döntöttek a képviselői tiszteletdíjakról. Megteszik a lépéseket a közvilágítási rendszer teljes felülvizsgálatához. Dr. Bajáki és Társa Ügyvédi Iroda lett megbízva a DVG Zrt. és a DKKA Nonprofit Kft. átvilágítására, az ezzel kapcsolatos jogi feladatok ellátására. A DVG igazgatósági tagjait visszahívták, a DVG új igazgatósági elnöke Illéssy István, további tagok. A Dunanett, a DVCSH a DKKA az MMK felügyelő bizottsági tagjai. Az Uniszol ideiglenes csarnoképítése.
2019-11-07Tűzoltó naptár: Jótékony céllal vállalták a fotózástBeteg gyerekeken segítenek a dunaújvárosi létesítményi tűzoltók. Nem ez az első naptár akció, két éve pl egy agyvérzésen átesett kislányon segítettek. Az ötletgazda, Orosz Csaba úgy gondolta, hogy sokkal több gyerekhez eljut a segítség, ha egy egész iskolát támogatnak a naptárból befolyt bevétellel. Idén ez az összeg a halmozottan sérült, autista és tanulásban akadályozott gyerekeket foglalkoztató intézményhez, a dunaújvárosi Móra Ferenc iskolához kerül. Az iskola igazgatónője elmondta, hogy az adományokból befolyt pénzt kommunikációs eszközökre fordítanák, mivel sok olyan gyerek jár az iskolába, aki nem tud beszélni. Fotók: Csóri-Ruppert Csilla
2019-10-31Megalakult az új közgyűlésA képviselőtestület tagjai letették hivatali esküjüket. Mezei Zsolt lett az általános, Barta Endre a humán ügyekért felelős, Szabó Zsolt a koordinációs és városüzemeltetésért felelős alpolgármester. Megválasztották a bizottságok elnökeit és tagjait. Tóth Kálmán lett a pénzügyi és ügyrendi, Orosz Csaba a közbiztonsági, Szántó Péter az oktatási, Motyovszki Mátyás az ifjúsági , és dr. Székely Károly a szociális bizottság elnöke.
2019-10-24Mandátumok fény nélkülOktóber 22-én, kedd délelőtt hivatalos keretek között az új képviselőtestület és Pintér Tamás polgármester is átvette megbízólevelét, ám nem mindenki.
2019-10-15Ellenzéki győzelem. Győzelmet aratott a Rajta Újváros! Szűnjenek meg az ellentétek, ezt szeretné. November elsejéig kell letenniük az eskütA teljes váltásra voksoltak a dunaújvárosiak október 13-án, vasárnap: a Rajta Újváros Egyesület polgármesterjelöltjét erősítendő az egyesület képviselőjelöltjei legyőzték a Fidesz–KDNP jelöltjeit valamennyi egyéni körzetben. Így a Rajta Újváros Egyesület alakíthat közgyűlést, amelynek négy fideszes képviselő tagja lesz a kompenzációs listáról.
2019-06-04Bunker-napok sorozat. Bunker-napok sorozat indultA dunaújvárosi önkéntes tűzoltó egyesület, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régiója által működtetett Dunaföldvári Tanoda és a Találj Haza Rehabilitációs Alapítvány szervezett programot június 3-án a pincesor alján hátrányos helyzetű gyermekek számára.
2019-04-25Visszavonuél a dunaújvárosi tűzoltóparancsnokOrosz Csaba tűzoltó alezredes egy sérülés miatt kénytelen búcsút venni a laktanyától.
2018-09-28Katasztrófa-elhárítási vöröskeresztes gyakorlatNyolc ország vöröskeresztes szakemberei vesznek részt a Szalki-szigeti gyakorlaton.
2018-09-07Megújult a Széchenyi gimnázium aulája (képaláírás)A Széchenyi gimnázium aulája is megújult a tanévkezdésre. Képünkön az alkotó kilencedikesek csoportja. Az ünnepségen Dr. Gentischherné Dani Zita mb. igazgató átadta a megszépült aulát, Müllerné Ódor Mariann megköszönte Orosz Csabának és a Hankook képviselőjének a munkát és a támogatást, dr. Szücsné Harkó Enikő pedig ismertette a kilencedikesekkel a közösségi szolgálattal kapcsolatos tudnivalókat. (teljes szöveg)
2018-06-01Megtörtént katasztrófákról. Katasztrófafotókból nyílt kiállítás tegnapZsedrovits Enikő fotóriporter, lapunk munkatársa képeiből nyílott kiállítás a Széchenyi gimnázium Szivacs galériájában: a tárlat a tanév végéig tart nyitva.
2018-05-30VészhelyzetekbenÚj programmal bővül a hagyományos közbiztonsági hónap: a Széchenyi gimnáziumban egy gazdag fotókiállítás mutatja be a katasztrófavédelem mindennapi munkáját.
2018-05-05Szent Flórián koszorújaA tűzoltók védőszentje, Szent Flórián szobránál rendeztek koszorúzási ünnepséget május 4-én, pénteken délben a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság épületének előcsarnokában.
2018-04-05A magyar mentés története. Kiállítás a hősiességről, a rátermettségrőlAz egészségügyben dolgozók iránti óriási tisztelete kifejezésével kezdte megnyitó beszédét Farkas Lajos, a dunaújvárosi Intercisa Múzeum igazgatója április 4-én, szerdán este, A mentés története és dr. Lengyel Árpád hagyatéka című kiállításon.
2018-04-03Szolgálat, közösség. A tűzoltó csak csapatban eredményesHa onnan közelítünk, hogy Az év tűzoltótisztje címmel a közelmúltban kitüntetett Orosz Csaba György (kép) alapszakmáját tekintve állategészségügyi technikus, akkor egy vargabetűkkel telített pályakép bontakozhatna ki előttünk, ám ha hozzátesszük, hogy hősünk már középiskolai évei alatt is egy izgő-mozgó típusú figurának számított, ráadásul korán beleszeretett az ejtőernyőzésbe, valamint maga kérvényezte mielőbbi kötelező honvédségi körének letöltését, akkor talán már nem is tűnik olyan távolinak a tűzoltó hivatás.
2018-03-23Orosz Csaba lett az év tűzoltója. Az újvárosi Orosz Csaba lett az év tűzoltótisztjedr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató tűzoltósági kategóriában Az év tisztje elismerésben részesítette Orosz Csaba György tűzoltó alezredest, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóság parancsnokát.
2018-01-27Józanul vágták le a disznót. Megrendezték az első józan disznótort PentelénMegrendezték az I. Pentelei Józan Disznótort január 26-én, pénteken az Intercisa Múzeum közreműködésével a Magyar Református Egyház Újváros Drogambulanciájának udvarán, a Petőfi utcai posta mellett.
2018-01-25Félmillió forint Letícia gyógyulására. Segítség Letícia kezeléséhezJelentős segítség Letícia kezeléséhez. 2017-es évi kezdeményezésen felbuzdulva, idén is jótékony céllal adták ki plakátnaptárukat a dunaújvárosi tűzoltók. Ezúttal Móna Jázmin Letícia javára ajánlották fel a befolyt félmillió forintot. Jótékony célzattal született, egyfajta társadalmi munkában készült el a dunaújvárosi tűzoltók 2018-as évi képes kalendáriuma. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapattagjai csatlakoztak a kezdeményezéshez – házi kedvenceik szerepet kaptak a kiadványban.
2017-12-08Lánglovagok Móna Jázmin Letíciáért. Falinaptárral is segíthetünkElkészült a lánglovagok új, 2018-as jótékonysági naptára, amely számos sztárvendéget felvonultatva, meglepetések sokaságával várja a remélhetően népes fogyasztótáborát. Már elérhető!
2017-11-29A köz javáért tettek. Évről évre egyre többen csatlakoznakIdén ünnepli ötödik születésnapját a Hankook Tire Magyarország Dolgozói Önkéntes Programja, ezen időszak alatt a vállalat dolgozóinak közreműködésével négy megyében összesen 119 projekt valósult meg 42 millió forint értékben.
2017-11-03Tűzoltók: naptárra fel!Az év utolsó hónapjában ismét jövő évi naptárral jelentkezik a helyi tűzoltókapitányság. Lánglovagok újabb jótékonysági akciója.
2017-10-28A szörnyek véradásra hívtak minket. Véradásra hívó szörnyek napjaZombik, boszorkányok, lidércek és vámpírok lepték el október 27-én, pénteken kora délután a Dózsa mozi előtti teret és a buszmegállót. Némelyikük úgy nézett ki, mint egy frissen műtött beteg – és kétségtelen, hogy ennek a jelenségnek köze volt az operációkhoz. Ugyanis a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi alapszervezetének tagjai, munkatársai, valamint a helyi egyetem diákjai rendezték ezt a látványos flashmobot, azaz villámcsődületet, annak érdekében, hogy felhívják figyelmünket általánosságban véve a véradás fontosságára, és ezen belül különösen egy bizonyos véradásra.
2017-09-14Kortárs Művészeti Intézet (kiállítás)Kortárs Művészeti Intézet: Brückner János Végletes jelenlét című kiállítása látható október 20-ig. (teljes szöveg)
2017-08-25Tűzoltók a város felett - magaslati gyakorlatÉves, előre meghatározott beosztás szerint végeznek különböző gyakorlatokat a helyi tűzoltóság szakemberei. Augusztus 24-én, csütörtökön az egyik "kiemelt" helyi ipari létesítménnyel ismerkedtek.
2017-08-23Véradás sörért és virsliért, Presley zenéjére. Sikerült a retróságNegyven embert vártak - ehelyett több mint hetvenen adtak vért augusztus 22-én a retró véradáson a mentőállomáson!
2017-08-16A kutyatartóknak kedveztek. Kutyapark a felső Duna-partonA társadalmi felelősségvállalás és az önkéntesség újabb kiváló példája az elkészült kutyapark, amelyet augusztus 15-én adtak át ünnepélyes keretek között a Panoráma út és az Október 23. tér sarkán.
2017-06-29Mentésből jelesre. Cunami és földrengés után mentőakcióA HUNOR hivatalos mentőszervezet tagjaként három újvárosi tűzoltó - Jákli Péter törzsőrmester, Bauer Ákos főhadnagy és Székely Zoltán százados - is részt vett azon a nagyszabású mentőgyakorlaton, amelyet Portugáliában rendeztek.
2017-06-28Kármentesítés, takarítás a hét végi nagy viharok utánTovábbra is bőven adnak munkát a szakembereknek a hét végi viharok. Kárelhárítástól a nagytakarításig.
2017-06-27Gyorsan jött segítség. A városháza azonnal segített a károsultaknakGyors segítség érkezett a vasárnapi tűz károsultjainak. Szükséglakást, gyorssegélyt és felújítást nyújt az önkormányzat, hangzott el a június 26-i sajtótájékoztatón.
2017-06-23A rendőrségi kiállítás végén a Móra iskola szakkörösei kapták a Lego-készletetA Móra Ferenc Általános Iskola diákjai idén is megkapták a múzeumi kiállítás legójátékait.
2017-06-22Rangos elismerés a dunaújvárosi tűzoltóknak (kishír)Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy Díszparancsot adományozott Orosz Csaba tűzoltó alezredesnek, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokának és Bauer Ákos tűzoltó főhadnagynak, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának. (nem teljes szöveg)
2017-06-20Adományok a Móra iskolánakA Móra Ferenc Általános Iskola diákjai idén is megkapták a múzeumi kiállítás legójátékait. Jövőre mentős kiállítást terveznek...
2017-06-16Díszparancs (kishír)Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy Díszparancsot adományozott Orosz Csaba tűzoltó alezredesnek, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokának és Bauer Ákos tűzoltó főhadnagynak, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának. (nem teljes szöveg)
2017-06-14Elismert katasztrófavédők. Díszoklevél a HUNOR minősítésértA BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy Díszparancsot adományozott Orosz Csaba tűzoltó alezredesnek, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokának és Bauer Ákos tűzoltó főhadnagynak, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsokának.
2017-06-02Nehéz kutató-mentőkAz ENSZ Nemzetközi Kutatás és Mentési Tanácsadó Csoport (INSARAG) minősítését a HUNOR hivatásos nehéz kutató-mentő mentőszervezet dunaújvárosi tagjai öt évvel ezelőtt végezték el.
2017-06-00Életmentés 264 órán át. Újra Dunaújvárosé a rekordJókedvű sikerrel fejezte be Dunaújváros a Parázs-Varázs családi hétvégéjén az újraélesztés Guinness-rekordkísérletét: újra a miénk 264 órás teljesítménnyel az újraélesztés Guinness-rekordja, amelyet korábban Szombathely birtokolt. Nyilatkozik Feth Katalin, a Vöröskereszt dunaújvárosi területi vezetője; Nagy Attila, Kisapostag polgármestere; Orosz Csaba tűzoltóparancsnok és Felföldi János, az ISD Dunaferr Acélművének munkavállalója.
2017-05-31A lépcső mámora. Nem a lépcső az úrImmáron 9. alkalommal tartottak verseny jellegű gyakorlatot a térség sportos lánglovagjai a Duna-parti lépcsősoron. Küzdelmes lépcsőzés menetfelszerelésben.
2017-05-30Megvan a rekord. Komoly összefogás kellett a rekordhozAz újraélesztés rekordja ismét Dunaújvárosé, a szervezők megnyugodhatnak, és talán egy kicsit már pihenhetnek is. Kíváncsiak voltunk, mennyire ment könnyen a rekord.
2017-05-27Kékvillogósok napja. Villogó lámpákkalHagyományosnak nevezte Orosz Csaba tűzoltóparancsnok a május 26-i rendvédelmi napot, hiszen már másodszor rendezték meg a Dózsa mozi előtti téren.
2017-05-26Kézisek, színháziakMájus 25-e délelőttjén már csak a 2-es szám szerepelt az újraélesztési rekordkísérlet visszaszámláló óráján.
2017-05-17Megint nekiláttak. Ismét nekifutnak a rekordkísérletnekIsmét elérkezett az idő, elkezdődött az újabb rekordkísérlet a Dózsa mozi előcsarnokában.
2017-05-12A függőségről szólt. Napi hét perc kommunikációEgyórás, de félelmetesen tömör és hatásos beszédben próbálta rávenni jó döntésekre a fiatalokat dr. Zacher Gábor (kép) szakértő a Dózsa Mozicentrumban május 11-én.
2017-05-10Újra újraélesztés. Ismét újraélesztési rekordra készülnekÚjra, immáron harmadszor rekordkísérletre készül a dunaújvárosi újraélesztő csapat.
2017-05-06Új tűzoltóautó jött! Ők Szent Flóriánt követikHármas ünnepség volt a tűzoltóságon május 5-én, pénteken: a megújított laktanya, az új tűzoltókocsi és Szent Flórián miatt.
2017-05-04Szent Flórián ünnepeKoszorút helyeztek el a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók laktanyájában Szent Flórián szobránál május 3-án délben.
2017-04-28Életmentő percek. Az ismeretek hiánya bizony gondA társasházi közös képviselőknek tartott bemutatóval egybekötött tájékoztató fórumot április 27-én, csütörtökön a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség az Intercisa Múzeumban.
2017-04-26Kötélnek álltak. Emlékfalat avattak az iskolábanA város nyilvánossága előtti eseménnyel is folytatódott a Dunaferr iskola hete április 25-én, kedden délben, a Mukinál.
2017-04-21Együtt dolgoznak. Közelíteni szeretnénekHuszadik alkalommal rendezik meg Dunaújvárosban a közbiztonsági rendezvénysorozatot, amelyben az érintett szervezetek közös programokkal várják az érdeklődőket június elejéig. Az erről tartott sajtótájékoztatón Cserna Gábor polgármester elmondta, hogy az önkormányzat huszadik alkalommal támogatja a közbiztonsági rendezvénysorozatot.
2017-04-20A pandúroktól máig. Katasztrófavédők és rendőrök megyei napjaEbben az évben Dunaújváros ad otthont a Szent György és Szent Flórián ünnepe alkalmából megrendezendő közös Fejér Megyei Rendőr és Katasztrófavédelmi Napnak.
2017-03-28Egyszerre dobban... Egyszerre dobban a szívÚjra összeállt a nagy csapat: szervezik a harmadik dunaújvárosi újraélesztési rekordkísérletet. Erről tájékoztattak március 27-én, hétfőn a mozi előtt, ami a bázis helyszín lesz idén májusban is.
2017-03-21Tornaügyi út. Az erdei tornapályánk...Rossz hírekkel telefonált az olvasó a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségébe, miszerint eltűntek az erdei tornapálya torna szerei. Orosz Csaba tűzoltóparancsnok, a felújítás szervezőjével járták körbe a pályát, a torna szerek a helyükön vannak.
2017-02-16A mentők segítettekElsősegélynyújtási továbbképzésen vett részt február 14-én, kedden a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állománya.
2017-02-07Kamilla javát szolgálta. Lánglovagok falinaptára: az utolsó darabig elkeltMintegy hatszáz darab kelt el az impozáns falinaptárból, amelyen dunaújvárosi hivatásos tűzoltók pózolnak.
2017-01-05Van reményük az újrakezdésreNappali fényben ijesztően néz ki a lépcsőház a Barátság útján történt lakástűz után. A hírek viszont megnyugtatóak.
2017-01-04Életeket mentettek. A tűzből mentettek életeketÉleteket mentettek a szomszédok január 3-án délután a Barátság útján egy kigyulladt lakásból.
2017-01-02Hátrahagytuk az évet. A szilveszter több arcaIsmét elbúcsúztattunk egy esztendőt. Az utcán tapasztaltak alapján vidáman és hangosan.
2017-01-02Laktanyai koccintás. A tűzoltó csókja - szerencseRégi hagyomány, hogy a szilveszterkor szolgálatban lévő tűzoltók kölyökpezsgővel koccintanak a nap folyamán. December 31-én Magosi Lajos megyei katasztrófavédelmi igazgató látogatott a dunaújvárosi tűzoltó-laktanyába.
2016-12-12Önkéntes díjat kaptak. Az idei év önkéntesei2016-ban a Hankook Tire Magyarország lett az Év Vállalati Önkéntes Program Díj nyertese. A rácalmási gyár negyedik éve futó "Dolgozói Önkéntes Programja" az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) által indított pályázaton nyert elismerést.
2016-12-01Lánglovagok fotókonTűzoltóink is csatlakoztak a Gyógyulj meg, Kamilla! elnevezésű dunaújvárosi polgári kezdeményezéshez. Falinaptárat készítettek, a bevételnek fele a kislány gyógyulását szolgálja.
2016-11-26Madáretetők az óvodábanA helyi tűzoltóság és a közösségi szolgálatot teljesítő diákoknak köszönhetően madáretetőket kaptak a helyi óvodák.
2016-11-22Csak szándék és akarat. Közösségi akarat, cselekvésSzéles összefogásnak köszönhetően újabb, díjmentesen használható edzőparkkal gyarapodott a városi kínálat. Az új pályát, amely a Dunaferr középiskola szomszédságában van, annak megálmodói, építői és finanszírozói közösen adták át november 21-én délelőtt.
2016-11-19MegköszöntékÜnnepségen köszönte meg november 18-án a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete véradóinak és szervezőinek a segítséget a Dunaújvárosi Egyetem II. emeleti aulájában.
2016-11-05SzuperhősökA dunaföldvári AztaKeservit Értékőr Egyesület tagjai nem tétlenkedtek az elmúlt napokban.
2016-11-03Hősök kerülnek a kerítésreIsmét látványos alkotásra készül a dunaföldvári AztaKeservit Értékőr Egyesület Dunaújvárosban. A felkérés ezúttal a tűzoltóság részéről érkezett.
2016-11-02Kiválóan dolgoznakElismerést vehettek át a dunaújvárosi tűzoltóság és a katasztrófavédelmi kirendeltség állományába tartozók közül is többen a közelmúltban. Hosszú időn át végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréséül főigazgatói ajándéktárgyat vehetett át Orosz Csaba (kép) alezredes, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka. A katasztrófavédelem és jogelőd intézményeinél eltöltött húsz éves szolgálata és eredményes munkája elismeréséül Magyarország belügyminisztere tűzoltósági szolgálati jelet adományozott Hoppál Péter főhadnagynak, Kiss László főtörzsőrmesternek és Szili Norbert főtörzsőrmesternek. Munkaköri feladatainak maradéktalan és lelkiismeretes ellátásáért ajándékcsomagot kapott Ősi Ágnes, a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség közfoglalkoztatottja, valamint Gábor Georgina, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság közfoglalkoztatottja.
2016-10-14Itt a festőműszakHa minden a tervek szerint halad, hamarosan új kültéri edzőbázissal gyarapodhat Dunaújváros. A Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjain nem fog múlni.
2016-09-27Összefogással mindent el lehet érni48 115 darab palacsinával a dunaföldváriak és segítőik megdöntötték a 24 órás palacsintasütés világrekordját.
2016-09-24Palacsintából volt a kerítésSzeptember 23-án, pénteken 10 órakor kezdődött az a 24 órás rekordkísérlet Dunaföldváron, amely során negyvenezer palacsinta megsütését tűzték ki célul a szervezők, amihez hatalmas összefogás és kiváló szervezés kellett.
2016-09-01Erősítő közösségAz augusztus 31-i tanévnyitón avatták fel a Széchenyi István Gimnázium új, közösségi összefogás keretében megépült kültéri edzőparkját.
2016-08-27Koreaiul a tűzoltóság. Tűzoltóság koreaiulA tűzoltóparancsnok úgy gondolta, több nyelven is kiírják a laktanyára, hogy tűzoltóság. A magyar mellé most koreai nyelven is kikerült a felirat. Nem is akárhogyan!
2016-08-26Új tornapálya. Közösségi összefogásEdzőpálya épül a Széchenyi gimnázium udvarán közösségi összefogásból.
2016-08-23Erőfelmérő vasak. Kültéri edzés: lehet kezdeniKültéri, a saját testsúlyt (is) megmozgató edzőpályával bővült a Széchenyi István Gimnázium. A Hankook dolgozói felajánlása, a közösségi szolgálat keretében dolgozó diákok, valamint a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet hozzájárulása tette lehetővé a beruházás megvalósítását, nyilatkozta Orosz Csaba (kép), a program vezetője.
2016-07-25Tűzvörösek a szertárkapukA július 23-án ismét önkéntesek keze nyomán szépült a dunaújvárosi tűzoltóság épülete.
2016-07-07Megújult a konyhájukTeljes mértékben önkéntes felajánlásokból újult meg a tűzoltósági laktanya konyhája.
2016-06-24Kösz, Hankook!A Kösz, Hankook! programra szavazók végül a tűzoltóállomás felújítását hozták ki a meghirdetett projektek egyik győzteseként. A kiváló kezdeményezés munkafolyamatai a következő hetekben kezdődnek.
2016-06-10Köszönet, díjátadó és koccintás. A város biztonságáértAz immáron 19. alkalommal jelentkező Dunaújváros Közbiztonságáért programsorozat záróeseményén a díjazottakat köszöntötték a Városházán június 9-én.
2016-06-06Önkéntes csoportok gyakorlataA dunaújvárosi és a martonvásári járás önkéntes mentőcsoportjai ismétlő, valamint úgynevezett rendszerbeállító gyakorlatot tartottak június 4-én délelőtt Ercsiben.
2016-06-00Programzáró elismerésekkel2016. június 9-én tartották a Dunaújváros Közbiztonságáért rendezvénysorozat záróeseményét a Városháza dísztermében. A díjakat Nagy Zoltánné, a Közbiztonsági és Társadalmi kapcsolatok bizottságának elnök-helyettese, Udvardi Sándor, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány elnöke, valamint Orosz Csaba tűzoltóparancsnok adta át.
2016-05-26Fenn, a szeren (képaláírás)A dunaújvárosi tűzoltók is részt vettek a Kihívás Napján. Fontosnak tartják a sportot, ezért minden egyes szolgálati napon sportolnak. A nemzetközi mozgalom alkalmából a náluk dolgozó közalkalmazott hölgyeket is meginvitálták tornázni, így összesen huszonhárman vettek részt a megmozduláson. A képen hátulról előre: Orosz Csaba, Selmeci Attila, Bogdán Péter és Mészáros Endre. (teljes szöveg)
2016-05-14Egy kisfiú nagy napja"Avagy önzetlen segítők és Lénárd közös kalandja Dunaújvárosban".
2016-05-06Rekordkísérlet: elmaradMájus 14-én tartották volna az újabb újraélesztési rekordkísérletet a Dózsa mozi előtti téren.
2016-05-05Koszorúzás a védőszent ünnepén. KoszorúztakAz Intercisa Múzeumban lévő Szent Flórián szobrot koszorúzták meg a katasztrófavédelem helyi különítményének tagjai május 4-én, a védőszent ünnepén.
2016-04-28Megvannak a győztesek!Közel egy hónappal a március 31-i indulást követően véget ért a „KÖSZ, Hankook!” önkéntes program első szakasza. A legtöbb szavazatot a szabadtéri edzőpark és a tűzoltóállomás felújítása kapta.
2016-04-21Kétszázhúsz babán gyakorolnák. Önkénteseket várnak!Önkénteseket várnak - Visszahódítaná(n)k a rekordunkat Szombathelytől! Újabb rekordkísérletbe vágnak a régi szervezők!
2016-04-14Tűz vann, babám?Szent Flórián katonái - a tűzoltóság története címmel nyílt kiállítás április 3-án az Intercisa Múzeumban.
2016-04-12Szent Flórián katonái. Bemutatják történetüketA közbiztonsági hónap keretében április 13-án a tűzoltóság történetét feldolgozó kiállítás nyílik az Intercisa Múzeumban.
2016-03-22Angliai bevetés voltA HUNOR mentőszervezet tagjaként két dunaújvárosi tűzoltó is - Ambrus László, Orosz Csaba - részt vett egy nemzetközi, angliai gyakorlaton, amely kétezer önkéntes bevonásával zajlott.
2016-03-17Muki HűvösvölgybenA közkedvelt Muki kisvonat több eredeti elemei is a hűvösvölgyi gyermekvasút múzeumába került.
2016-03-01Baleset a londoni metróbanMárcius elsejétől Angliában vesz részt egy nemzetközi gyakorlaton a HUNOR mentőszervezet, amelynek tagjaként a helyi tűzoltóság képviseletében Orosz Csaba alezredes és Ambrus László zászlós is utazik.
2016-02-24Kiváló munkát végző tűzoltókÉvértékelő és feladatszabó értekezleten számolt be elmúlt éves tevékenységéről a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség a városházán, amelyen jelen volt Magosi Lajos ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is.
2016-02-06Barbara beköltözött új lakásábaJovány Barbara február 5-én beköltözött új lakásába számos önkéntes segítéségével.
2016-01-20Teljesültek a vágyaikBaracson jelentős fejlesztések szolgálják a helyi tűzoltókat.
2016-01-02Szerencsét hozó tűzoltócsók"A dunaújvárosi fiúk virtuálisan "megpusziltak" minden hölgyet. A legenda szerint, ha szilveszter napján, éjjelén valaki megcsókol egy tűzoltót, annak szerencséje lesz az egész évben."
2015-10-02ElismerésHúsz éve szolgálati idejének elismeréseként dr. Pintér Sándor belügyminiszter Szolgálati Jelet adományozott Orosz Csaba tűzoltó ezredesnek, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokának.
2015-09-29Szolgálati elismerésOrosz Csaba tűzoltó alezredes, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnoka Szolgálati Jelet kapott húsz éves szolgálati idejének elismeréseként.
2015-09-16Önkéntes és védelmiDunaújvárosban is népszerű a katasztrófavédelem a diákoknál. Önkéntesen a tűzoltóknál, ahol konstruktív feladatokat adnak a közösségi szolgálatot teljesítőknek.
2015-09-15Roncsokat vágtak szétHárom napon át roncsvágási gyakorlaton vesznek részt a dunaújvárosi és pusztaszabolcsi tűzoltók. A szeptember 14-én kezdődött gyakorlat elsősorban az újoncok számára kiváló lehetőség arra, hogy készségszinten tudják éles helyzetben mit kell tenni.
2015-09-12Tűzoltók: 01.09.11.Idén is megszólaltak a szirénák a dunaújvárosi tűzoltólaktanyában a hősi halált halt New York-i tűzoltók emlékére.
2015-08-29Ma újraélesztés! Irány a mozitér!Két településnek már korábban is volt, tizenöt önkormányzat viszont most vásárolt egy ambu babát. Gyakorolhatják, tanulhatják az újraélesztést!
2015-08-28Újraéleszt a város!Augusztus 29-én kétszáz ambu babán végeznek egyszerre reanimációt egy órán keresztül a rekordkísérletre vállalkozó négytagú csapatok!
2015-08-27Az újabb rekordértA szükséges kellékek, azaz az ambu babák már megvannak a az augusztus 29-i, újabb újraélesztési rekordkísérlethez, azonban az önkénteseket továbbra is várják a szervezők.
2015-08-26Életmentők, újratöltve!Újraélesztési rekordkísérlettel ünnepeli Dunaújváros az egyéves évfordulót: 200 ambu babával, egy órán keresztül, 800 ember pumpál a téren.
2015-08-14Adott, bár neki is kevés vanA szociális szállón lakó Soós Istvánné Erzsike 50 ezer forintot ajánlott fel az újraélesztési rekordkísérlethez.
2015-08-07Újabb rekord!Újraélesztési Guinness-rekord: újabb kísérletre készül Dunaújváros! Még 150 "ambu" babára van szükségük az újraélesztési rekord szervezőinek. Beszélgetés Orosz Csabával, az ötletadó tűzoltóparancsnokkal.
2015-07-23Mentés máskéntÚjabb látványos újraélesztési akcióra készülnek a tavalyi rekorddöntés szervezői. Kép: BeatKOHO zenekar tagjai a tavalyi rekorddöntésen.
2015-07-04Kétszáz babára várvaÚjabb rekordra készülnek. Csúcskísérlettel ünnepelné a tavalyi bravúrt a maratoni újraélesztést szervező csapat. A szervezők most újra megcsinálják, csak éppen fordítva!
2015-05-29Megyei tűzpróba voltBeszámoló a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által május 28-án Dunaújvárosban megrendezett megyei tűzoltó szakmai versenyről, amely része volt a város közbiztonsági hónapjának.
2015-05-09Az akaraterő próbájaMájus 8-án újra lépcsőfutó versenyt rendezett a Duna-parton, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság. A versenyt a székesfehérvári Kaiser Csaba nyerte meg.
2015-05-06Tűzoltók és szentjükMájus 4-én Szent Flórián tiszteletére koszorúztak a tűzoltók.
2015-04-13Száznál is többen szedték a szemetetNagy mennyiségű szemetet szedtek össze az önkéntesek április 11-i takarítási akcióban.
2015-04-08Szombati nagytakarításSzombati nagytakarítás a Duna-parton - Diákok, civil szervezetek, vállalkozások csatlakoztak. Nagyszabású szemétszedési akcióra várják az önkénteseket április 11-én a Duna-partra. Tavaszi nagytakarítás. A részletekről Orosz Csaba tűzoltó alezredes beszélt.
2015-03-30A közös többszörösVonatmentéstől parktakarításon át a madárodúkig - Közösségi szolgálat a tűzoltóságnál. Sok városi középiskolás a helyi tűzoltóság segítségével teljesíti a közösségi szolgálat dolgos óráit.
2015-03-06SzirénaszóAz Intercisa Múzeum legújabb kiállítása a "Légoltalom és polgári védelem az 50-es, 60-as években. A tárlatot Orosz Csaba szervezte.
2015-02-26Biztonság: rajtuk múlikÉvértékelés. Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltóságának tavalyi évértékelő beszámolójából.
2015-02-25Tűzoltók jobb körülményeiTavaly 17 millió forintot költöttek a dunaújvárosi laktanyára, az idén folytatódnak a felújítások.
2015-02-16Önkéntesek támogatásaÉrtekezletet tartott a dunaújvárosi parancsnokság a működési területükhöz tartozó önkéntes tűzoltó egyesületek részére. A rendezvényen a Létesítményi Tűzoltók Országos Szövetsége légzőkészülékeket és sisaklámpákat adott át a mezőfalvi tűzoltóknak.
2014-12-16Kitáblázott lehetőségekAz erdei tornapálya megújításával, új sportszerek kihelyezésével tágult a sportolási tér a városban. A Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia támogatásával elkészült az erdei tornapálya tájékoztató táblája. Készül Muki múltját, adatait bemutató tábla is.
2014-11-08Saját tornapályájuk leszA helyi tűzoltók maguknak is készítenek szabadtéri testedző szereekt. Az erdei tornapálya felújítása során vetődött fel a helyi tűzoltókban, ők is örömmel vennének szabadtéri tornaeszközöket.
2014-09-17Muki egykor és napjainkbanOrosz Csaba 2004-ben és 2014-ben készített fotója Mukiról, a mozdonyról.
2014-09-06Újra a gyerekek kedvenceMuki, a Vasmű úton felállított kismozdony.
2014-09-03A szobormozdonySzeptember 2-án a Vasmű úton felavatták Mukit, a kismozdonyt.
2014-09-02Rekord, közösségSikerült az újraélesztési rekord Dunaújvárosban. A kísérletben a becslések szerint több mint hétszázan vettek részt. Adatok, részletek a rekordról.
2014-09-01Összetartásból kitűnőSikerült a 200 órás újraélesztési rekord Dunaújvárosban. Kép a főszervezőkről. Augusztus 30-án egész napos ünnepséggel, rendezvénnyel zárult a rekordkísérlet.
2014-09-01Csúcs volt a kétszáz óránk!Képes beszámoló a dunaújvárosi újraélesztési rekordkísérlet zárónapi rendezvényéről.
2014-09-00Méltó helyen a veterán járműTalálkozási pont lett Muki új állomáshelye. Ünnepélyes külsőségek között avatták fel új helyén, a Vasmű úton a dunaújvárosiakat évtizedeken át szolgáló mozdonyt 2014. szeptember 2-án.
2014-09-00Új Guiness-rekord újraélesztésbenVasműs mentős volt az ötletgazda. 200 órán át végeztek folyamatosan alapszintű újraélesztést lelkes önkéntesek, így új rekord született Dunaújvárosban.
2014-08-30Csúcsdöntés után, rekord előttKépes beszámoló a dunaújvárosi újraélesztési rekordkísérletről.
2014-08-29Ma kilenc órakor miénk a győzelem!"A rekord már délelőtt kilenckor Dunaújvárosé volt! A győzelem a miénk! De folytatják ma délután négy óráig – lenyomják a 200 órát! Az utolsó órákat töltik együtt a szervezők és koordinátorok, az újraélesztők."
2014-08-29Már mindenki magáénak érziKépes beszámoló a dunaújvárosi újraélesztési rekordkísérletről.
2014-08-28Lankadatlanul"Az ellenőrök a legváratlanabb időpontokban, legutóbb például hétfőről keddre virradóan éjfélkor teszik tiszteletüket a rekordkísérlet helyszínén."
2014-08-28Kitartásból, emberségből: jeles!Képes beszámoló a dunaújvárosi újraélesztési rekordkísérletről.
2014-08-25Második napon...Újraélesztési világrekord-kísérlet - Még több mint száz óra van hátra.
2014-08-23Kísérlet indul!Rekordkísérlet kezdődött augusztus 22-én a Dózsa mozi előtti téren. Újraélesztés - kétszáz órán keresztül.
2014-07-16TornagyakorlatozókBejárás volt július 15-én a megújult erdei tornapályán.
2014-07-09Újraélesztés - egy héten átDunaújvárosban megkísérlik megdönteni az újraélesztés pillanatnyilag 168 órás világrekordját! A tervek szerint augusztus 22. és augusztus 30. között, nyolc napon át. A szervezők: dr. Máté Ágnes, Fett Katalin, Gulyás Emese, Orosz Csaba.
2014-06-30Örökmozgó-díjazott - parancsnokOrosz Csaba tűzoltó alezredes Örökmozgó-díjat kapott. A díjazott bemutatása.
2014-06-26Nyújthatnak és erősíthetnekHelyükre betonozták a sportszereket az erdei tornapályán.
2014-06-26Ajándék labdák (képaláírás)A Decathlon rendszeresen támogatja a Dunaújvárosi Tűzoltóságot. Tegnap ajándékot kaptak a lánglovagok: Orosz Csaba parancsnok kosár- és focilabdákat vehetett át minden szolgálati csoport részére a sportáruházat képviselő Kovács Nikolettától. (teljes szöveg)
2014-06-13Önkéntesek a tornapályánKözeledünk az erdei tornapálya újjáépítésének végéhez.
2014-06-06Örökmozgók lettekÖrökmozgó díjjal ismerték el idén Orosz Csaba tűzoltó alezredest, Lázár Barbarát, aki a Széchenyi gimnázium DÖK-vezetője volt, Szemenyei Istvánt.
2014-06-06Örökmozgók, a helyi fiatalokértJúnius 5-én átadták az önkormányzat, a városi DÖK és a Dunaújváros Ifjúságáért Közalapítvány Örökmozgó-díját. A díjazottak: Lázár Barbara, Szemenyei István, Orosz Csaba.
2014-06-06Csak sportosan (képaláírás)A Dunaferr Szakközépiskola tanulói, Balogh Ákos és Harta Szabolcs festi a Dunaújvárosi Tűzoltóság udvarán azoknak az eszközöknek a vázát, amelyek az erdei tornapályán lesznek felállítva hamarosan. orosz Csaba parancsnok ötlete nyomán és gondozásában újul meg városunknak ez a kedvelt pihenő és sporthelye. (teljes szöveg)
2014-05-31Megrajzolták az ő tűzoltó hőseiketMájus 29-én a Széchenyi István Gimnáziumban díjkiosztóval egybekötött tárlatnyitót tartottak a helyi tűzoltó-parancsnokság által meghirdetett "Mai modern hősök" elnevezésű rajzpályázatra érkezett művekből.
2014-05-22Megújul az erdei pályánkVárhatóan a jövő hétvégén folytatódik az erdei tornapálya felújítása és elkészült hét különböző tornaszer is.
2014-05-05Tanulságos helyzetekMájus 3-án a Római városrészben rendezték meg a tűzoltók a Flórián napi bemutatójukat. Beszámoló a rendezvényről.
2014-05-00Mukis sorsa "sínen van"Vidámpark kultikus darabjaként szolgáló mozdony sorsa végre révbe ér.
2014-04-25Fogvatartotti segítségFolyamatosan halad az erdei tornapálya helyreállítása, ahol április 24-én a pálhalmai büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjai is dolgoztak.
2014-04-14Tornapálya lesz újra!Megkezdődött az egykori erdei tornapálya helyreállítása szombaton, civil kezdeményezésekből. Az újjáépítés ötlete Orosz Csaba tűzoltóparancsnoké volt.
2014-04-12Az erdei pályánkTársadalmi összefogással próbálják megmenteni, újjáépíteni az erdei tornapályát.
2014-04-11Tornapálya lehet ismét!Önkéntes és közösségi munkával civilek hoznák rendbe az erdei tornapályát. Az ötletgazda Orosz Csaba tűzoltóparancsnok. A kezdeményezésről.
2014-04-09Egyszer volt egy erdei tornapályaOrosz Csaba tűzoltóparancsnok újabb ötlettel állt elő, az erdei tornapályát szeretné rendbe hozni, újjáépíteni.
2014-03-21Muki megújul!Muki, a 120 éves mozdony története folytatódik. A város egyik régi-új nevezetessége lehet, sőt: lesz Muki, a helyi úttörővasút mozdonyainak utolsója.
2014-03-20A hétOrosz Csaba tűzoltó alezredes, tűzoltó parancsnok rövid bemutatása.
2014-03-14VersenyhelyzetbenKatasztrófavédelmi versenyt rendeztek a Széchenyi István Gimnáziumban. Beszélgetés Orosz Csabával, a dunaújvárosi tűzoltók parancsnokával.
2014-03-14Ma ismét útra kel Muki, a mozdonyKulcson homokfúvással letisztítják, hogy megkezdődhessen a felújítása.
2014-01-27Muki monológja"Muki vagyok, egy kisvonat. Milyen név egy vonatnak az, hogy Muki? Nem tudom. Engem mindig így hívtak. A barátaimat meg Thomasnak, Percynek, Nohabnak, Mollynak, Szergejnek, ők is gőzmozdonyok."
2014-01-18Egy csapatA Dunaújvárosi Hírlap vendége Orosz Csaba alezredes, tűzoltó parancsnok. Egy történet Orosz Csabától.
2013-11-27Közös, önkéntes munkávalA Hankook tizenkét kreatív ötletet tartalmazó, kétmilliós költségvetésű programjában a mezőfalvi tűzoltószertár is megújult.
2013-11-08Megóvják a kincsetOrosz Csaba tűzoltóparancsnok javaslatára a tűzoltó parancsnokságra került a Muki, a kisvonat, s felújításra kerül. A Dunaferr iskola diákjai is segítik a munkát, s minden segítséget szívesen fogadnak.
2013-11-07Nagy munka a felújításA Muki gőzös felújításáról.
2013-11-06Jövőre lesz százhúszA város kismozdonyát, Mukit a múlt héten szállították át a tűzoltóság udvarára, ahol ma délelőtt lesz az első szemle, ami kell a felújításához.
2013-11-05Muki jó kezekbe kerültHosszú ideje csak az enyészeté volt Muki, az egykori vidámpark legendás mozdonya. Orosz Csaba kezdeményezésére az építkezés helyéről elszállították,a tűzoltóság udvarán lesz az ideiglenes helye. A mozdonyt önkéntesek újítják fel és segítenek a Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola tanárai, diákjai is.
2013-10-30A közösségért tevő emberA tűzoltóparancsnoki beosztásban az elérhető legmagasabb rangot, az alezredesit kapta meg soron kívül Orosz Csaba, aki a hivatása mellett nagyon hisz az önkéntesség erejében, az értékteremtésben. Interjú.
2013-10-29Orosz Csabát soron kívül léptették előAlezredesi rangot kapott Orosz Csaba tűzoltó.
2013-10-10Közösségi szolgálatA dunaújvárosi középiskoláknak és a fogadó szervezeteknek, intézményeknek is alaposan fel kell készülniük, hogy a diákok értékteremtő feladatokkal találkoznak a közösségi szolgálat során. Közösségi munka a tűzoltólaktanyában, beszélgetés Orosz Csabával, a tűzoltó parancsnokság vezetőjével.
2013-09-23Túlélőket kerestek a ház romjai alattHárom járás önkéntes mentőcsoportjainak tagjai esküt tettek, valamint gyakorlatoztak szeptember 21-én a Szalki-szigeten.
2013-07-11KépaláírásOrosz Csaba tűzoltóparancsnok egy százéves tűzoltószerkezetet mutat, amelyet a dunaújvárosi lánglovagok Rácalmáson fedeztek fel, az ottani szertárban. (nem teljes szöveg)
2013-07-03Terepgyakorlat - asztalonTanárok és diákok közösen készítettek terepasztalt más diákoknak és felnőtteknek. A terepasztal a dunaújvárosi tűzoltólaktanyában kapott helyet.
2013-05-25Kidönthetik a fákat...Harmincöt tűzoltó vizsgázott sikeresen a motorfűrész-kezelő és fakitermelő szakképzés zárásaként. A képzésen elsajátított ismereteket a jövőben viharkárok elhárításánál is hatékonyan tudják majd hasznosítani.
2013-05-22Így oltottak ők...(képaláírás)Orosz Csaba, a Dunaújvárosi Tűzoltóság parancsnoka és a Pentelei Önkéntes Tűzoltó Egyesület gyűjteményéből nyílt kiállítása a Jankovich-kúriában. (nem teljes szöveg)
2013-04-26Vasmű, kátyú, pályázatAz április 25-i közgyűlésen Cserna Gábor polgármester adta át a Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat Gömöri Pál rendőr főtörzsőrmesternek, Szilágyi Edit rendőr törzszászlósnak, Orosz Csaba György tűzoltó őrnagynak, és Kertes Józsefnek, a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség elnökének.
2013-04-25"Dunaújváros Közbiztonságáért" Díj - 2013"Dunaújváros Közbiztonságáért" Díjat kapott: Szilágyi Edit rendőr törzszászlós, Gömöri Pál rendőr főtörzsőrmester, Orosz Csaba György tűzoltó őrnagy, valamint Kertes Józsefnek, a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség elnöke. A díjazottak méltatása.
2013-04-25Díjak a közbiztonságért"Dunaújváros Közbiztonságáért" Díjat kapott: Szilágyi Edit rendőr törzszászlós, Gömöri Pál rendőr főtörzsőrmester, Orosz Csaba György tűzoltó őrnagy, valamint Kertes Józsefnek, a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség elnöke.
2012-11-15Speciális helyzetekben segítenekMagyarország hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsapata a HUNOR Mentőszervezet július közepén alakult meg. A hivatásos tűzoltókból álló tagok önként vállalják, hogy itthon és a határainkon kívül is bevethetők. Nemrég pedig megszerezték a nemzetközi minősítést is.A csapat eddig egyetlen Fejér megyei tagja Orosz Csaba, a dunaújvárosi tűzoltóság parancsnoka, aki beszél a mentőszervezetről.
2012-11-08Mentésre esküdtekFejér megyéből egyedüliként Orosz Csaba tűzoltóparancsnok tagja Magyarország legnagyobb hivatásos mentőcsapatának, a Hunor (Hungarian National Organisation For Rescue Services) Mentőszervezetnek. Beszélgetés Orosz Csabával.
2012-10-27Dunaferres győzelem a lépcsőfutásonA 35 év felettiek korosztályában az első helyezést szerezte meg Orosz Tamás, az ISD Dunaferr Zrt. Létesítményi Tűzoltóságának tűzoltója.
2012-09-01Orosz Csaba nem celeb...Interjú Orosz Csaba tűzoltóparancsnokkal, a Jószoli Abilitykert megálmodójával.
2012-08-10A villanyvasutas"Darabonként, de folyamatosan gyűlnek a vasúti terepasztal kellékei a helyi tűzoltóparancsnokságon. Orosz Csaba célja: elkápráztatni a gyerekeket."
2012-07-20Munka-modellValósághű terepasztalt építenének a tűzoltók. Orosz Csaba tűzoltóparancsnok beszél az újabb ötletről.
2012-06-28Közös erővel a nemes célértParkot alakítottak ki a fogyatékkal élők mindennapjainak bemutatására a Jószolgálati Otthonban - Orosz csaba tűzoltóparancsnok ötlete alapján hozták létre az Ability Élménykertet. Kedden ünnepélyes keretek közt adták át.
2012-06-09Együtt a mássággalA Jószolgálati Otthon égisze alatt készülő Ability Park környezetének rendezése méltó befejezése volt az Önkéntesek Hetének. Az élménypark megálmodója Orosz Csaba, a Dunaújvárosi Tűzoltóság parancsnoka. A park várhatóan június végére készül el.
2012-04-19Bár a rendszer új, ez egy régi házasságA Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség részévé vált a Dunaújváros Hivatásos Tűzoltóság , amelynek parancsnoka április elsejével Orosz Csaba lett. Interjú.
2012-04-10Parancsnokként is kihívásokat keres"A törvény erejénél fogva átalakult a katasztrófavédelem rendszere. Változtak a feladatok és a vezérek is: a helyi tűzoltóság parancsnoka Orosz Csaba lett." Interjú.
2012-03-31A védelem tisztikaraSzékesfehérváron mutatták be a katasztrófavédelem új megyei tisztikarát. A hatósági szerepet ellátó dunaújvárosi egységet Varga Ernő alezredes vezeti. A két új parancsnok: Benke Dávid Dénes és Orosz Csaba.
2010-12-28Amit tesznek, soha nem véletlenül teszikBeszélgetés Orosz Csaba őrnaggyal, a dunaújvárosi tűzoltóság mentési osztályvezetőjével, a Bocskai utcában keletkezett tűzeset kapcsán.
ElismerésHúsz éve szolgálati idejének elismeréseként dr. Pintér Sándor belügyminiszter Szolgálati Jelet adományozott Orosz Csaba tűzoltó ezredesnek, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokának.
Újraszentelték a Kistemetőt. Kistemető: az idei az összefogás éveCsaknem egy hónapon keresztül dolgoztak a pentelei kistemetőben önkéntesek, akik a terület rendbe hozását, megszépítését, kitakarítását tűzték ki célul. Mindenszentekkor közös gyertyagyújtással, imával és a kápolna, valamint a kistemető újraszentelésével zárult a terület rendbe hozásának első fázisa.
Lassan zárul a csapadékvíz elvezetési projekt Táborálláson.A Táborállás csapadékvíz elvezetésre Dunaújváros 482 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert, mely projekt most a végéhez közeledik. Bizonyára sokan emlékeznek a jó tíz évvel ezelőtti partoldal csúszásra, amikor is sok ingatlan került veszélybe. A most záruló munkálatokkal megint közelebb kerülünk ahhoz az állapothoz, ami talán több, mint megnyugtató.