Lista | Dátum | Cím | Leírás | |
| 2023-08-25 | Élő várostörténet: íme, a Bartók (1.) | Dr. Tóth István a Bartók Színházzal kapcsolatos emlékeit eleveníti föl | |
| 2021-07-26 | Egy maréknyi világot oszt velünk fotóin Bahget Iskander | A Kecskemét melletti, hetényegyházi otthonában látogattuk meg Bahget Iskander nemzetközi hírű fotóművészt, aki több szállal kötődik Dunaújvároshoz. Ötven esztendővel ezelőtt szerzett üzemmérnöki diplomát a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskola Kara kohász szakán. Fotóművészetének megalapozásában pedig a Rosti Pál Fotóklub kiválóságainak is jutott némi szerep, így mások mellett Hajdu Györgynek, ifj. Koffán Károlynak, valamint id. Pálfalvi Jánosnak. | |
| 2019-01-11 | Mesébe illő figurák, emelkedett szellem | Ahogyan korábban már hírt adtunk róla, a Bartók aulagalériájában egy ritkán látható kiállítás nyílt néhai Pálfalvi János és P. Csasztka Ilona grafikusművészek munkáiból. | |
| 2019-01-09 | Finoman, halkan, egyszerűen alkotni. Páros tárlat idézi az elmúlt időket | Két olyan alkotó – néhai Pálfalvi János és P. Csasztka Ilona grafikusművészek – tárlatát nyitották meg január 8-án a Bartók Aulagalériában, akiknek a munkáit az elmúlt bő húsz esztendőben biztosan nem láthatta senki ebben a városban. | |
| 2016-12-00 | Elhunyt Pálfalvi János | Életének 83. évében elhunyt Pálfalvi János grafikusművész, a „Pro Cultura Intercisae” Díjjal is elismert kiváló alkotó. 1934-ben született Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán grafikusnak tanult, ezt követően költözött városunkba és Dunaújváros művészeti életének aktív szereplője lett. | |
| 2016-11-25 | Pálfalvi János 1934-2016 | Elhunyt Pálfalvi János grafikusművész. Nekrológ. | |
| 2016-11-24 | In Memoriam: Pálfalvi János (1934-2016) | Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata osztozik Pálfalvi János családjának fájdalmában. | |
| 2016-10-21 | A dátum: 1966.06.17. Fél évszázada kétévente | Tárlatlesen rovatunkban ritkán lapozzuk fel a Hírlap mélyarchívumát, ám ezúttal egy félévszázados történetre leltünk némi szakértői iránymutatásnak köszönhetően. Ötven éve mutatkozott be a Hetek tárlata, azaz a Dunaújvárosi Képzőművészek I. Kiállítása. | |
| 2015-11-06 | Képviselők nyomában | Mivel foglalkoznak huszonöt év elteltével a rendszerváltás utáni első közgyűlés tagjai? | |
| 2015-07-23 | Alapi irodalmi piknik | Az Írisz Versszínpad Társulatának vidékre kihelyezett összejöveteléről. | |
| 2013-10-11 | A szocreál, mint érték | Akkor és most - szocreál. Beszélgetés Pálfalvi János grafikusművésszel. A város első betelepült képzőművészei: Domanovzsky Endre, Pálfalvi János, Csasztka Ilona. | |
| 2011-02-16 | Mi lesz veled, szoborpark? | Rongálják és lopják a védetté nyilvánított acélszoborpark tárgyait, amelyeknek felújítására jelenleg nincsen pénze a városnak. Beszámoló a Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány kuratóriumi üléséről. Vélemények, hozzászólások. | |
| 2011-01-07 | Maguktól vették képre a várost... | A Rosti Pál Fotóklub jelenlegi működéséről, helyzetéről. | |
| 2006-10-20 | Emlékkiállítás Weiner Tibor születésének 100. évfordulója alkalmából | 2006. október 20-án kiállítás nyílt az Intercisa Múzeumban Weiner Tibor születésének 100. évfordulója alkalmából. A kiállítást id. Pálfalvi János ajánlotta az érdeklődőknek. Weiner Tibor rövid életrajza, a kiállítás adatai, a megnyitóbeszéd szövege, kézirata. | |
| 2006-06-20 | Nyáreleji díjözön | A Teátrista Gyűrűt június 14 adták át. Idén Vári Éva kapta.
A Varázsdoboz idei tulajdonosa Móri Csaba lett.
A Dunaújvárosi On-line "közönségdíját" Móri Csabaés Pálfalvi János kapta.
Az Örökmozgó Díj idei kitüntetettje a diákoknál Gyarmati András (Vasvári) lett, a tanároknál Pálmai Csilla (Dózsa)
A támogatói kategória ez évi díjazottja az El-Do Rádió. | |
| 2005-08-22 | Egy település hétköznapjai fotográfiákban elbeszélve | Megjelent a Dunapentele-Sztálinváros-Dunaújváros képeken című könyv. | |
| 2004-08-30 | Képek az archívumból | A készülő várostörténeti fotóalbum anyagához a Dunaújvárosi Hírlap
fotóarchívumából is válogatnak a szerkesztők. | |
| 2003-01-20 | Néhány helyzet tarthatatlan | A kulturális bizottság ülésén történt. Beszélgetés Pálfalvi
Jánossal. | |
| 1999-01-28 | Pro Cultura Intercisae 98 | Interjú dr. Sergő Erzsébet néprajzkutatóval és Pálfalvi János
grafikusművésszel, akik a"Pro Cultura Intercisae"-díjat kapták az
önkormányzattól. Életrajz mindkettőről. | |
| 1999-01-25 | A magyar kultúra napján | A magyar kultúra napján a város koncertterméban fellépett a Magyar
Virtuózok Kamarazenekara. Pro Cultura Intercisae díjat kapott Sergő
Erzsébet, Pálfalvi János grafikusművész, a Dunaújvárosi Vegyeskar
és a Sándor Frigyes Zeneiskola tantestülete. | |
| 1996-10-18 | Gyilkosság a Képzőműv...A nagy röhögéstől... | A képzőművészeti főiskolások - köztük Pálfalvi János (ma Dújv-ban
élő képzőműv.) - az 1956.okt-forradalomban. | |
| 1994-04-27 | A dunaújvárosi Fészek Klubban péntek óta... (kishír) | A dunaújvárosi Fészek Klubban péntek óta Pálfalvi János Kóstoló barátaimnak
című tárlata látható. | |
| 1993-08-13 | A léggömbök kipukkadtak | Interjú Pálfalvi János MSZP-s önkormányzati képviselővel. | |
| 1990-05-08 | Vegyesbefőtt, magokkal | Mecenatura-kiállítás. A vasmű éves jövedelemmel patronálja a helyi művészeket, cserébe műalkotásokat kap. Az elmúlt évek terméséből nyílt most kiállítás az Uitz-teremben. A kiállítók között van: Szegedi Zoltán, Trombitás Tamás, Friedrich Ferenc, Móder Rezső, Cyránski Mária, Szegedi Zsolt, Pálfalvi János, Tábori Csaba.A színvonal egyenetlen... | |
| 1990-01-16 | Támogatás és művészi önállóság | Pálfalvi János nyilatkozik a képzőművészetről, a DV művészetpártolói, (mecénás) tevékenységéről, valamint a két fiatal művész Palotás József és Tábori Csaba munkáiról. | |
| 1988-11-11 | Minta értékkel. Élni kell a lehetőséggel! | Pálfalvi János memorandumáról. | |
| 1987-11-01 | Pálfalvi János: Számadás. | Elhangzott 1987. október 6-án, a Dunai Vasmű kultúrtermének aulájában rendzett kiállítás megnyitóján. | |
| 1987-04-01 | Művészet. | Az amatőr Képzőművészeti Stúdióról. Pálfalvi János grafikusművész 1987. febr. 16-i kiállításmegnyitója. | |
| 1986-07-08 | "Hadd dolgozzanak" Amatőr művészek tábora Rácalmáson. | A tábor mindennapi munkájáról nyilatkozik Pálfalvi János festőművész, a tábor vezetője. Fénykép. | |
| 1986-04-08 | Amatőr Képzőművészeti Stúdiót hoztak létre március végén a Dunai Vasműben | Elnöke Pálfalvi János grafikusművész | |
| 1985-12-17 | Tűzzománcok az Uitz Teremben. "Kereskedő" művészek | Cyránski Mária, Koffán Károly, P. Csasztka Ilona, Pálfalvi János és Ravasz Erzsébet alkotásaiból rendezett kiállításról. Kép. | |
| 1985-04-23 | Dunaújvárosi tavaszi tárlat: A lakóhely tekintélye | Hetedszerre rendezték meg a dunaújvárosi tavaszi tárlatot. Az itt
élő művészek műveit állították ki. | |
| 1984-11-02 | Most Móron. Téli Tárlat. | Fejér megyében dolgozó képzőművészek tárlatán nyolc dunaújvárosi képzőművész is kiállít. Fodor Sándor, Farkas Mihály, Egresi Zsuzsa, E. Tóth Ila, Móder Rezső, Pálfalvi János, P. Csasztka Ilona, Ravasz Erzsébet | |
| 1984-05-08 | Miért mennyi mindent. A szocialista kultúráért. | Pálfalvi János grafikusművész nyilatkozik művészeti törekvéseiről abból az alkalomból, hogy Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesült. Kép: P. J. | |
| 1983-08-16 | A Petőfi Népében olvastuk. Dícsérik a művészeket | A kecskeméti zománcművészeti alkotótelep munkásságát dícsérve, elismerően nyilatkozik a dunaújvárosi Ravasz Erzsébetről, Csasztka Ilonáról és Pálfalvi Jánosról. | |
| 1983-06-21 | Még ketten Kecskeméten | Pálfalvi Jánost és Csasztka Ilonát is meghívták a Kecskeméti Zománcművészeti Alkotótelepre | |
| 1983-05-31 | Kiállítás pedagógusnapra | A Béke városrész II. általános Iskolában. Gáspár Aladár, Golubov Gábor, P. Csasztka Ilona, Pálfalvi János, Pinczkerné Rápó Kornélia, Szegedi Zoltán műveit állítják ki. | |
| 1983-05-10 | Mi a véleménye a moziról? | Pálfalvi János grafikusművész nyilatkozik a dunaújvárosi mozikról és a műsorpolitikáról. Az épületről is beszél mint építészeti alkotásról. | |
| 1982-04-23 | Tavaszi tárlat | A dunaújvárosi képzőművészek kiállításáról. | |
| 1981-10-02 | Min dolgoznak, és min nem? Művészek hétköznapjai | Interjú Pálfalvi Jánossal, P. Csasztka Ilonával,Birkás Istvánnal. | |
| 1981-08-28 | Egy kitüntetés parafázisa | Pálfalvi János grafikusművész Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesült. Interjú tevékenységéről. | |
| 1981-08-23 | A közművelődés kitüntetettjei | Pálfalvi János grafikusművészről, aki a Szocialista Kultúráért
kitüntetést kapta. | |
| 1981-04-17 | Pálfalvi János: Egy hajdani pilóta emléke(kép) | Egy hajdani pilóta emléke (kép) | |
| 1980-12-23 | Pálfalvi János: Szőke lány kecskével (rajz) | Pálfalvi János: Szőke lány kecskével (rajz) | |
| 1980-05-20 | Lány hegedűvel | Pálfalvi János tollrajza. | |
| 1980-03-14 | Művész a művészetpolitikáról | Mit mondott el Pálfalvi János? A megyei pártértekezleten történt felszolgálás, amely városunk
közművelődési, művészet-politikai elemzését tartalmazza. | |
| 1980-01-29 | Kiállitási bélyegzők | Dunaújvárosban rendezik a 18. Országos Ifjúsági Bélyegkiállítást (április 4-10.). Ennek jegyében többféle postabélyegző használatára kerül sor. Valamennyit Pálfalvi János tervezte. Az április 4-én Budapest-Dunaújváros-Budapest vízi útvonalon közlekedő "postahajó" bélyegzője: Budapest-Dunaújváros Ifjúsági Hajóposta. Képek a bélyegekről. | |
| 1980-01-12 | A közművelődés programjából. Ismeretterjesztés | Pálfalvi János Korok - művek - mesterek sorozata folytatódik január 21-én. A reneszánsz és a barokk kerül bemutatásra. | |
| 1979-11-09 | Kevés mű, közepes nívó | Fejér Megyei Őszi Tárlat, a Székesfehérváron rendezett kiállításról. | |
| 1979-10-12 | Gazdag hétkezdet | Beszámoló az október 8-án és 9-én rendezett művészettörténeti, irodalmi
előadásról és a Magyar Televízió felvételéről, amelyet a Bartók Béla
Művelődési Központban előadott Hubay: Késdobálók c. színdarabjáról
készített. | |
| 1979-10-02 | Korok, művek, mesterek | A Munkásművelődési Központ könyvtárában kezdődő képzőművészeti
előadássorozatot Pálfalvi János grafikusművész vezeti. Közreműködik
a PONT amatőr színjátszóegyüttes. | |
| 1979-05-29 | Sportolók | Pálfalvi János linómetszete. | |
| 1979-04-27 | Olvasóinkhoz | Szerkesztőségi cikk arról, hogy szebb formátumban, jobb nyomdai
minőséggel, új fejléccel /amelyet Pálfalvi János tervezett/ jelent
meg a Dunaújvárosi Hírlap. | |
| 1979-04-27 | Ablakban | Pálfalvi János tuskarca. | |
| 1979-04-27 | Képaláírás | Pálfalvi János: Ne zavarjátok a köreimet | |
| 1979-02-23 | Tárlat , munkásközelben. | A Dunai Vasmű kultúrtermében rendezett képzőművészeti kiállítás
bírálata. | |
| 1979-02-20 | Dunaújvárosi képzőművészek kollektiv kiállítása | Február 20-án nyílt a vasmű kultúrtermében Cyránsky Mária, Florosz
Szoirosz, Koffán Károly, Palotás József, Pálfalvi János, és Szegedi
Zoltán kiállítása. | |
| 1978-12-15 | Tárlat a Lamberg-kastélyban | Beszámoló a móri képzőművészeti kiállításról, ahol a megye képzőművészei, köztük több dunaújvárosi is kiállított: Egressy Zsuzsa, Ravasz Erzsébet, Pálfalvi János, Birkás István, Tóth Ila és Palotás József. Képek: Egressy Zsuzsa: Szinbád egy napja, Szegedi Zoltán: Hivatalnokok | |
| 1978-09-19 | Őszi tárlat '78 | Szeptember 15-én nyílt kilenc dunaújvárosi képzőművész kiállítása. A kiállított művek részletes méltatása | |
| 1978-09-16 | Kilencen Dunaújvárosból: Öszi tárlat | E. Tóth Ila, Florosz Szpirosz, Palotás József, Mészáros Edit,
Szegedi Zoltán, Csasztka Ilona, Pálfalvi János, Egresi Zsuzsa,
Birkás István dújv-i képzőművészek állítottak ki a dújv-i Öszi
Tárlaton. | |
| 1976-11-05 | Dunaújvárosi Őszi Tárlat | A november 4-én nyílt a dunaújvárosi képzőművészek őszi tárlatának ismertetése, értékelése. Uitz kiállítási terem. Tíz kiállító művész. | |
| 1976-11-05 | Vásárlás az Őszi Tárlat megnyitója előtt | Az intézmények és vállalatok 50 ezer forint értékű képzőművészeti
alkotást vásároltak a dunaújvárosi képzőművészek kiállított műveiből. A városi tanács Birkás István Cím nélkül és Ravasz Erzsébet Táj, és Fatanulmány műveit vásárolta meg.Szegedi Zoltán Mocsár és Vita c. festményét, Pálfalvi János: Egy régi tél és Olvasó kékben című tűzzománcát, Mészáros Edit Csendélet vörösben alkotását többen is megvették volna. | |
| 1975-12-30 | Mik a tervei 1976-ra? Megkérdeztük képzőművészeinket | Interjú E. Tóth Ila, P. Csasztka Ilona, Pálfalvi János, Mészáros
Edit, Florosz Pirosz, Birkás István képzőművészekkel. | |
| 1974-12-03 | Fejér és Veszprém megye IV. képzőművészeti kiállítása Inotán | Résztvevők: Cyránski Mária, ifj. Koffán Károly, Pálfalvi János,
Ravasz Erzsébet, P. Csasztka Ilona. | |
| 1974-11-12 | Őszi tárlat | Pénteken, november 8-án nyílt meg az Uitz teremben a dunaújvárosi képzőművészek őszi tárlata. | |
| 1973-08-31 | Dunaújváros és környéke az őskorban | A Dunaújvárosi Múzeumban megnyílt a Dunaújváros és környéke az őskorban című kiállítás. | |
| 1972-11-05 | Dunaújvárosi képzőművészek VII. őszi tárlata | Beszámoló a kiállításról. | |
| 1971-11-02 | Kiállításról kiállításra | A város támogatja képzőművészeit. Az őszi tárlatról. | |
| 1970-12-11 | Megyei képzőművészeti kiállítás | Fehérváron a dunaújvárosi képzőművészek alkotásai. | |
| 1970-12-01 | Vásárlások az Őszi Tárlaton (kishír) | A megyei tanács 15 ezer 700 forintért, a városi tanács 15 ezer 200 forint értékben vásárolt műveket. A megvásárolt művek. Csasztka Ilona: Anya gyermekével, A gyár, Egyszer volt..., Tündér Ilona. Cyránski Mária: Kohászok. Koffán Károly: M. Piroska, Martinász. Pálfalvi János: Virágárus, Középkor. Ravasz Erzsébet: Rabelais I., Hónapok IV-V-VI. Szegedi Zoltán: Dunaújvárosi kikötő, Földvári utca, Dunaújvárosi Kikötő II. Tóth Ila: Energia. (teljes szöveg) | |
| 1970-11-17 | A Dunaújvárosi Képzőművészek V. kiállításáról | A művészek névsora és kiállított műveik. | |
| 1970-08-20 | Nő kalásszal | Pálfalvi János rajza. | |
| 1970-06-19 | Jubileumi minikönyv Dunaújvárosról (kishír) | Apró történetek, grafikák Pálfalvi Jánostól. (nem teljes szöveg) | |
| 1970-04-03 | Megújulás | Pálfalvi János rajza. | |
| 1970-01-11 | Gyárváros a fennsíkon, a Duna mellett | Riport jellegű írás a városról, adatok, tények amúltról, jelenről.
Ill. Pálfalvi János grafikájaa városról. | |
| 1969-12-29 | Jubileumi képzőművészeti pályázat | A Városi Tanács jubileumi képzőművészeti pályázatán a festészeti 1.
díjat Ravasz Erzsébet, a 2. díjat Pálfalvi János és ifj. Koffán
Károly kapta. A szobrászati 2. díjat E. Tóth Ila és Miró Eszter
nyerte el. | |
| 1969-11-11 | Képzőművészeink a székesfehérvári tárlaton | November 7-én nyílt meg Székesfehérváron a Fejér megyei művészek őszi
tárlata. Dunaújvárosi képzőművészek is kiállítanak. | |
| 1969-11-07 | Nézni? Nem. Látni! | Megnyílt a Dunaújvárosi Őszi Tárlat. | |
| 1969-09-26 | Megtörtént a zsűrizés | A dunaújvárosi képzőművészek felszabadulási és a város 20 éves
jubileuma alkalmával benyújtott alkotásainak bírálata. Hétfőn a
tanács által kiírt képzőművészeti pályázat álta díjat nyertek:
Szobrászat: 2. díj E Tóth Ila, Miró Eszter
Festészet, grafika:1. Ravasz Erzsébet, 2. Pálfalvi János, Koffán
Károly, 3. Birkás István | |
| 1969-04-25 | Dunaújvárosi művészek | A salgótarjáni Művészeti Klub első vendége a dunaújvárosi
Tudományos és Művészeti Klub volt.: Pálfalvi János, E. Tóth Ila,
Ravasz Erzsébet, Birkás István képzőművészek, a dunaújvárosi
zeneiskola művésztanárai, Kemény Dezső író. | |
| 1969-04-04 | Csasztka Ilona és Pálfalvi János grafikusok | A két Dunaújvárosban élő képzőművészről. Jelenleg mindketten a
tűzzománccal kísérleteznek. | |
| 1969-02-28 | Dunaújvárosi képzőművészek | Pálfalvi János | |
| 1969-02-14 | Művészeti est a Vasmű Klubban. "Csak tiszta forrásból" | A már hagyományossá vált "Csak tiszta forrásból" estek legutóbbi
rendezvényét szerdán tartották a Vasmű Klubban. A Vasmű Klub, a TIT
és a Tudományos és Művészeti Klub Tóth Ila és Pálfalvi János
kiállítását rendezte meg, mely február 12-28-ig tekinthető meg. | |
| 1969-01-25 | Dunaújvárosi műteremekben | | |
| 1969-01-07 | Hogyan kezdte az új évet? | Vida Imre, a vasmű igazgató-főkönyvelője, Pálfalvi János grafikusművész, Fási Lajos, a tervezőiroda igazgatója, Kemény Dezső író, Palicskó Tibor labdarúgó edző, Gréts János, a Kiskereskedelmi Vállalat főosztályvezetője. | |
| 1968-08-19 | Művészi emlék Dunaújvárosból | A Vasas Néptáncfesztiválon részt vevő együttesek a dunaújvárosi Pálfalvi János grafikusművész műanyagzománcból készült alkotást kapták. 20 darab készül belőle. | |
| 1968-07-01 | Dunaújvárosi Képzőművészek III. Tavaszi Tárlata | | |
| 1968-04-06 | Jegyzetek a dunaújvárosi képzőművészek tavaszi tárlatáról | Bemutatkozik a helyi képzőművész-társadalom. Csasztka Ilona, Tóth
Ila, Cyránsky Mária, Miro Eszter, Ravasz Erzsébet. | |
| 1967-11-21 | Cim nélkül. Pálfalvi János acélkompoziciójáról | Acélkompozíció 50 négyzetméter felületen. A szerző később a Dunai Vasmű címet adta a a modern termelőmunkát ábrázoló műalkotásnak. | |
| 1966-11-11 | A Fejér megyei képzőművészek tárlatán | Beszámoló a Fehérváron nyílt tárlatról. Dunaújvárosi kiállítók:
Szegedi Zoltán, ifj. Koffán Károly, Pálfalvi János, P. Csasztka
Ilona, E. Tóth Ila, Cyránski Mária, Horváth Dénes. | |
| 1966-06-21 | A hetek tárlata | Dunaújvárosi Képzőművészek kiállítása. Rapszodikus feljegyzések a Dunaújvárosi Képzőművészek I. Kiállításáról. | |
| 1966-06-03 | Egyenértékű művészet | Arcképvázlat négy dunaújvárosi képzőművészetről, P. Csasztka Ilonáról, Pálfalvi Jánosról, ifj.Koffán Károlyról és Horváth Dénesről. | |
| 1966-01-00 | Dunaújvárosi művészek kiállítása | Június 17-30 között rendezték meg a Dunaújvárosi Képzőművészek I.
Kiállítását. | |
| 1965-06-25 | Dunaújváros a képzőművészetben | Somogyi József, Domanovszky Endre, Blaski János, Bernáth Aurél, Hermann Lipót stb. kiállítás a kiállítóteremben. Az alkotások elemzése. | |
| 1964-08-18 | Városunk képzőművészeti helyzetéről | Kihasználatlan a művészi kapacitás. Említve: Sváby Lajos, Egresiné Tóth Ila, Pálfalvi János, Pálfalviné Csasztka Ilona. | |
| 1964-06-30 | Dunaújvárosi tervezők sikere | Az Építőipari Minisztérium "A kórház gépészeti szerelvények" c. pályázatán Brinner Róbert gépészmérnök és Pálfalvi János grafikusművész univerzális ágyszerelvénye 1. díjat nyert. (kórházi betegágy mellé tervezett) | |
| 1962-09-07 | Hétfőn nyílt a Művelődésház új klubhelysége | 1962. 09.10-én nyílik meg a Bartók Művelődésház új klubhelyisége. | |
| 1962-08-24 | Négy új művészeti secco | A Bartók klubhelyiség falára (a volt balett-terem) 4 új secco került a művészházaspár keze nyomán. | |
| 1962-08-03 | Új képzőművészeti alkotásokkal gazdagodott Dunaújváros (kishír) | A Bartók Művelődésház új klubhelyiségének falaira Pálfalvi János grafikus négy modern seccót festett, amelyek a kulturálódást, a szórakozást, az utazást, és a testedzést ábrázolják. | |
| 1962-04-20 | Egy kiállítás képei. | A Képcsarnok Vállalat kiállításáról. | |
| 1961-11-25 | Házimuri. | 1961.11.25-én este fél 8-kor a Bartókban. A műsort Ősz Ferenc írta, a zenét Szilágyi István (zongoratanár a zeneiskolában), a díszleteket Pálfalvi János grafikusművész tervezte, szereplők: Plesz József, Hetényi Pál, Nagy Imre, Gönczi Lajosné, Csanaki Etelka. | |
| 1961-10-20 | Futók. | Pálfalvi János rajza. | |
| 1961-09-08 | Épül a kórház. | Pálfalvi János rajza. | |
| 1960-04-02 | Máris megszerettük a várost... | Pálfalvi János grafikusművészről, és feleségéről, Csasztka Ilonáról, aki szintén grafikusművész. | |
| 1960-03-05 | Ifjú művészek a felszabadulásról | Egy Csasztka- és egy Pálfalvi-repro a készülő albumból, mely az
évfordulóra jelenik meg. | |
| 1959-04-27 | Levélrészlet | Pálfalvi János és Csasztka Ilona képzőművészek levelének egy
részlete, melyben a tanácstól a letelepedés lehetőségeiről
érdeklődnek. | |
| | Pálfalvi János | Pálfalvi János
1934-ben született Kispesten. Munkáscsaládból került középiskolai
tanulmányai után 1953-ban a Képzőművészeti Főiskolára. Grafikusnak
tanul. A főiskola előtt semmiféle művészetttel kapcsolatos
tevékenységet nem folytat. Mesterei: Ék Sándor, Kádár György,
Raszler Károly.
1959. ápr. 27-én három főiskolai társával - köztük Csasztka
Ilonával - levelet küld Sztálinváros tanácselnökének, melyben
letelepedését kéri a városba. Ekkor VI. éves állami ösztöndíjas
főiskolai hallgató.
1960 tavaszán telepedik le a városban, feleségével P. Csasztka
Ilonával együtt, 1 éves ösztöndíjjal.
Az 1962-ban alakult Ostor irodalmi együttes tagja / az együttes
1965-ben megszünt/.
1965-től a Dunai Vasművel áll szerződésben.
A hatvanas évektől részt vesz csaknem valamennyi városi, megyei
tárlaton. /A nyolcvanas évek elejéig követhető a könyvtári
dokumentumok alapján./
Művészeti kritkákat ír a hetvenes években. Ö írja a Fejér megyei
történeti évkönyv egyik fejezetét Művészetek Dunaújvárosban címmel.
A hetvenes évek végétől a Dunai Vasművel kötött szerződés alapján
a Munkásművelődési Központ és Könyvtár művészeti tanácsadója. TIT
előadásokat tart, zsűrizést, kiállításmegnyitót. Részt vesz a Béke
városrész képét tervező munkában, tagja a városesztétikai
bizottságnak, művészeti vezetője a Rosti Pál Fotóklubnak, a megyei
képzőművészek dunaújvárosi csoportjának vezetője.
1990-1994. az önkormányzat kulturális bizottságának tagja.
1994-1998. a kulturális bizottság elnöke.
Az 1996-os XI. Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep művészeti
vezetője.
Kitüntetései:
1981. Szocialista Kultúráért
1984. Szocialista Kultúráért
1999. "Pro Cultura Intercisae"
Önálló kiállításai:
1969. febr. Dunai Vasmű Klub
1970. Megyei Művelődési Központ
1994. dunaújvárosi Fészek Klub
Az adatok a könyvtárban található újságokra, egyéb kiadványokra
épülnek. Lezárva: 2000. dec. | |
| | Dunaújvárosi alkotók művei | 22 kép: a dunaújvárosi képzőművészek alkotásaiból. Képgyűjtemény. | |
| | Városképek, képzőművészeti alkotások | Dunaújvárosi kikötő 2-6. kocka, Szöllőssy Enikő: Folyamat 9-16, 27-28, Gulyás Gyula: Csoport 19-26, Kóka Ferenc: Dunaújváros A könyvtár felnőtt részlegében)31-38, Bodnár Zoltán: Csokonai: Dorottya 39-40, E. Tóth Ila: Olvasó nő 41-42, Birkás István: Nadapi ősmasszívum, Nadapi est, Növények 45-48,Sándorfalvi Sándor: Az 1945. évi földosztás 49-50, Szegedi Zoltán: Ásatás 51-52, Házsor 53-54, Kádár György: Sztrájkőrség 55-56, P. Csasztka Ilona: Várakozás 59-60, Pálfalvi HJános: Furcsa emlék 61-62, Szabó Zoltán: Egzekució 63-64, Birkás István: ES-03, ES-04 65-66,Pálfalvi János: Versolvasó nő 67-68, Birkás István: Hegylánc II. 69-70, Mustó János: Ballada 71-74, Mustó János: Csendélet 75-76,Dózsa II. városrészi 16 tantermes iskola 10-17, Béke városrészi építkezések, épületek 24-59, Kertvárosi lakóépületek, háttérben a Béke városrész 18-23, Makarenko emléktáblája a kertvárosi Makarenko utcában, a bölcsőde falán 60-61, Somogyi József:Aratók 62-69, 76-79, Friedrich Ferenc: Kapcsolatok 70-75.
| |
| | Kiállítási meghívók | Üzemi Amatőr Népművészek II. Országos Találkozója (1978.11.25.), Birkás István: Ünnep és háború c. rajzkiállítása (1977.09.17.), Egresi Zsuzsa (1980.03.17.), II. Rosti Pál Emlékkiállítás (1973), Birkás István (1978.03.03.), Dunaújvárosi Képzőművészek V. kiállítása (1970), Birkás István: Palotai Tárlat (1976.04.12-28.), Birkás István (kamarakiállítás, 1970.09.26-10.11, portré a művészről, a kiállított művek jegyzéke), E. Tóth Ila és Pálfalvi János kiállítási anyagának ismertetője (1969.02.12-28, portrék, kiállított művek jegyzéke), Rosti Pál Fotóklub: "Első kiállítók" (1987.03.23.), Újházy Péter (1973. 09.07.)Cyránski Mária és Ifj. Koffán Károly (1984.08.02-11.) | |
| | Képek Pálfalvi Jánosról | Grafikus. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. | |
| | Kiállításmegnyitón Pálfalvi János és Kemény Dezső író. Kép | Pálfalvi János szobrászművész, Kemény Dezső újságíró, író. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. | |