József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Pálhalma

304 db találat
Dátum downCímLeírás
2023-10-20Önkormányzati támogatások a közbiztonság érdekében2023. október 19-én, csütörtökön délelőtt tartotta szokásos havi ülését Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A nyílt ülésen 31, majd zárt ajtók mögött további 2 témáról döntöttek a képviselők. Természetesen most is volt több fajsúlyos, a költségvetést érintő napirend.
2023-07-07Győzelem az első edzőmeccsenA 2023/2024-es felkészülési időszakban öt edzőmérkőzést játszik a Dunaújváros FC labdarúgócsapata – ebből négyet hazai pályán. Együttesünk a Cegléd ellen kezdte meg a mérkőzések sorát, és felemás félidők után aratott 3:2-es győzelmet.
2023-06-16Közel ötven tétel szerepelt a közgyűlés napirendjén csütörtökönKözel ötven témában született döntés a dunaújvárosi Városháza "C" szárnyában 2023. 06. 15-én a közgyűlés nyílt ülésén. A napirenden szerepelt több szervezet beszámolója, a védőnői hálózatot érintő változás és egy állásfoglalás az orosz-ukrán háború kapcsán.
2022-12-09Egy városnyi falevelet szedtünk össze, sikeres volta szedd magad akcióA Mikulásvárás mellett rengeteg lehullott falevéltől szabadították meg Dunaújvárost a közelmúltban; közösségi falevélszedést hirdetett az önkormányzat és az önkormányzati képviselőkkel együtt több mint száz önkéntes ragadott seprűt és lapátot!
2022-10-22Pálhalmai fórum, több problém felvetésével. Egy a holtbiztos, jelenleg járdákra nincs pénzLakossági fórumot tartottak október 20-án, csütörtökön este Pálhalmán. Orosz Csaba és Tóth Kálmán képviselők a piros sarokban, amíg nagyjából harmincan a lakosság részéről a kék sarokban. A két fél barátságos mérkőzést vívott minden esetben a jobbítás szándékával.
2021-10-15Szolgálati kutyák versenyeztekOrszágos kutyaversenyt tartottak a közelmúltban a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. A megmérettetésen 14 börtön 46 kutyavezetője és 43 szolgálati kutyája versengett egymással.
2021-09-30Rosti Pál nyomábanBarkóczi Rosti Pálnak állít emléket a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza kiállítása. A kiállításmegnyitón, 2021. szeptember 29-én először került átadásra a Rosti Pál Emlékérem, amelyet Horváth Tamás vehetett át. A program keretében levetítették Kaszab Zsuzsanna Rosti nyomában című dokumentumfilmjét.
2021-09-14Kutyákat képeznek a bv-intézet falain belül"Hat tündéri kiskutya született a közelmúltban a pálhalmai bv-intézetben. Speciális képzést kapnak, hiszen később drogkereső, nyomkövető és járőri feladatokban teljesítenek szolgálatot."
2021-07-10Városi értékleltár (képaláírás)Jártunkban-keltünkben rácsodálkozunk környezetünk rejtett, történész szemmel is értékes kincseire. Lehetnek ezek épületeket díszítő alkotások, utcaképi elemek, illetve védett és részleteiben védett épületek. Ezek közé tartozik a pálhalmai víztorony, amely a rabgazdasághoz épült az 1950-es évek elején. Tömege jó, anyaghasználata igényes. (Hasonlót építettek a rabgazdaságnak szintén átadott Bernátkúton is.) Az épületnek tájképi jelentősége is van. Védendő, megőrzendő az építmény minden eleme. (teljes szöveg)
2020-08-14Rosti fotográfiák és írásokA Rosty-család és Rosti Pál életéről szóló cikksorozat második része
2020-08-07Rosti Pál - Pálhalma névadója (1. rész)Szabó Tamás sorozatának első része a pentelei Rosti családról
2020-07-21Ezzel megszűnik a börtönök túltelítettségeÁllampusztán, Pálhalmán, Sopronkőhidán és Szegeden 110, Tökölön 220, Baracskán, Veszprémben 330, Kiskunhalason, Tiszalökön 440, Miskolcon 550 fő fogvatartott befogadására alkalmasak az új intézeti épületszárnyak.
2020-03-13Tíz helyszínen létesítenek konténerbörtöntA Magyar Közlönyben megjelent, a miniszterelnök által jegyzett kormányrendeletben a dunaújvárosi Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben is épül konténerbörtön
2018-12-19Egy rendhagyó és vidám karácsony. Egy váratlan, rendhagyó karácsony időseknekPálhalmáról érkezett színjátszó csoport adott karácsonyi műsort december 18-án, kedden délelőtt a Duna-sori szociális otthonban.
2018-10-01A házigazda vitrinjébe kerültA szeptember 28-án, pénteken Pálhalmán megrendezett I. Ongai Emléktornán, amit a tavasszal tragikusan fiatalon elhunyt Ongai Gábor rendőr őrnagy tiszteletére szerveztek, tizennégy labdarúgócsapat jelent meg és játszott, maga ez a szám is nagyra becsülhető.
2018-09-29Ongai Gábor Emléktornát rendeztek. Született egy remek ötlet, amit tett követettAz Ongai Gábor emlékére megrendezett augusztusi kézilabdautánpótlás-emléktorna után szeptember 28-án Pálhalmán rendezték meg az I. Ongai Emléktornát labdarúgás sportágban.
2018-07-07Börtönélet - belülről nézveA Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet az ország egyik legtöbb rabot foglalkoztató börtöne. Az intézet mellett működő Pálhalmai Agrospeciál Kft. egy abból a tizenkét állami tulajdonú büntetés-végrehajtási szervezeten belül működő társaságból, amely egyrészt biztosítja az egész szervezet számára az alapvető élelmiszerek közül a sertés- és csirkehúst, a száraztésztákat, a fogvatartottak ruházatát, lábbelijét, valamint több zárkafelszerelést is.
2018-04-19Közgyűlés2018. április 19.
2017-09-30Három napon át versenyeztek. Kutyavezetők és szolgálati ebek PálhalmánHárom napon át a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet adott otthont a VII. Kutyavezetők és szolgálati kutyák nemzetközi versenyének. kategóriák és helyezések a cikkben.
2017-09-00Elintézte a képviselőAz egyéni képviselők 2017-es első félévi beszámolója a kerületüket érintő beruházásokról, változásokról. Nyilatkozik Cserni Béla, Gombos István, Hingyi László, Iván László, Izsák Máté, Lassingleitner Fruzsina, Lőrinczi Konrád, Nagy Zoltánné és Sztankovics László.
2017-08-12Buszmegállók épültek (képaláírás)Két, vadonatúj buszmegállóval gyarapodott a 62-es számú főút a pálhalmai vasúti kereszteződés előtt. Hingyi László, a terület önkormányzati képviselője elmondta, hogy régi, csaknem hat esztendős problémát sikerült most orvosolniuk, az út felújításakor ugyanis ez a két megálló kimaradt a bővítésből. A képviselő elmondta, nem pusztán a felújításról van szó, a 3,6 millió forintos költségből teljesen új szerkezetet épített a DVG Zrt., és a megállók biztonsági üveget kaptak, amely, ha be is törik, legfeljebb megreped, de akkor is a helyén marad. (teljes szöveg)
2016-12-19Ünnepelt a Dunaújváros PASE. Díjazták a legjobbakatDecember 16-án, pénteken a Béke Étteremben tartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét a Dunaújváros PASE labdarúgó szakosztálya. A futball iskolában az év játékosai lettek: Kiss Máté Gábor (U6-7), Kákonyi Marcell (U8-9), Weixl Dominik (U10-11), Fésüs Martin (U12). A Dunaújváros PASE akadémián a következő játékosok lettek a csapatok legjobbjai: Gráczer Máté (U14), Áldott Napsugár (leány U15), Al-Sheraji Rauf Mohamed (U15), Novák Zsombor (U17), Abért Bence (U19). Az év játékosai: Csala Gergő (2004-es korosztály), Szabó Bence (2003-as korosztály), Slett Kristóf (2002-es korosztály), Halász Péter (2001-es korosztály), Dobos Áron (2000-es korosztály), Hamar Erik (1999-es korosztály), Kercsó Bence (1998-as korosztály). A női együttes legjobbja Domján Boglárka lett, míg a férfiaknál a házi gókirály Tóth Tibor vehette át a kitüntetést. A "Dunaújváros labdarúgásáért" kitüntetést ezúttal Bódis Gábor kapta.
2016-12-17Pálhalma lett a legsportosabbA BVOP 2016. évi országos pontszerző sportbajnokságának ünnepélyes eredményhirdetését a múlt héten rendezték meg Budapesten. Az első helyezést a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet érte el, az elismerést az intézetparancsnok, Balázs Péter (kép) dandártábornok vette át. A sportszervezés, kiképzés területén kimagasló kollégák is dicséretben részesültek, így miniszteri jutalomban részesült Pálhalmáról Mauk Edina (kép) őrmester, körletfelügyelő.
2016-12-14Nem várt eredményAz NB III-as labdarúgó-bajnokság Közép csoportjában a negyedik helyen telel a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata. Riport Dobos Barnával (kép).
2016-12-06Szép győzelmek a Csepel ellenAz elmúlt hétvégén az őszi utolsó fordulót rendezték az utánpótlás labdarúgó-bajnokságokban. A Dunaújváros PASE korosztályos együttesei megfelelő eredményekkel zárták az évet.
2016-12-03Már nem áznak (képaláírás)Új buszmegállót alakítanak ki a Székesfehérvár felé vezető 62-es számú főúton Pálhalmánál. A távolsági autóbuszokat a jövőben esőtől, széltől védett helyen várhatják az utasok. (teljes szöveg)
2016-11-07Legyőzték a sereghajtótAz utolsó harminc percben nyújtott eredményes játékának köszönhetően mindhárom bajnoki pontot megszerezte november 5-én, szombaton a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata.
2016-10-25Három tonna textilÚj higiénikus mosoda kezdte meg működését a Pálhalmai Agrospeciál Kft., a pálhalmai börtönben és a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben.
2016-10-19Börtön - biztonság. Ha kitörne a börtönlázadásA világsajtót bejárta a hír, hogy egy brazil börtönből több, mint kétszáz rab szökött meg. A Pálhalmai bv-intézet közelsége sokak szerint aggodalomra adhat okot. Megkérdeztük Balázs Péter börtönparancsnokot, mennyire vagyunk biztonságban.
2016-10-14A listavezetőt fogadjákAz NB III-as labdarúgó-bajnokság Közép-csoportjának tizenegyedik fordulójában a dobogó harmadik fokán álló Dunaújváros PASE csapata a listavezető Szigetszentmiklóst fogadja. Esélylatolgatás Dobos Barnával (kép).
2016-10-14Vonzerő a szolgálati lakás. A megszerzett jogok nem változtak PálhalmánA Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet bérleti lakásairól.
2016-09-12Családi ünnep Pálhalmán. Vigadtak Adorján napjánCsaládi napot tartottak szeptember 10-én, szombaton Pálhalmán a büntetés-végrehajtási intézet dolgozóinak. Büntetés-végrehajtási szolgálatért Emlékplakett bronz fokozatát vehette át Szili Csilla őrnagy, kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül az emlékplakett arany fokozatát kapta Szántó József István. Kiemelkedő szakmai munkája és példamutató vezetői tevékenysége elismeréséül soron kívül előléptették ezredessé Pleszné Antal Ágnes. Kiemelkedő szolgálati tevékenységének elismeréséül dicséretben és ajándéktárgyban részesült Szloboda János százados. Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Vészics Lászlóné, címzetes alezredes.
2016-08-17Szép ez a Május. Egy második esély lehetőségeRemek elismeréssel zárta az idei Országos Börtönszínházi Találkozót a pálhalmai intézet társulata. A legjobb rendezés díját hozták el Május című előadásukkal.
2016-08-13Különdíj Pálhalmának a börtönszínházi találkozónMásodszor is bemutatkoztak az ország legjobb börtönszínházi társulatai: augusztus 12-én, pénteken a budapesti József Attila Színházban rendezte meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a II. Országos Börtönszínházi Találkozó döntőjét. A Pálhalmai Büntetésvégrehajtási Intézet társulata a legjobb rendezés, legjobb adaptáció különdíját hozta el.
2016-08-12Börtönszínházi döntőA budapesti József Attila Színházban második alkalommal rendezi meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a II. Országos Börtönszínházi Találkozó döntőjét. Az ötletgazda Balázs Péter bv. dandártábornok, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka volt.
2016-08-08Foglalkoztatásban az élenPálhalma meghatározó jelentőségű intézete a magyar büntetés-végrehajtásnak, amely foglalkoztatás területén az első helyen áll. Az új börtönök építésével pedig itt is csökken majd a zsúfoltság. Interjú Csóti András altábornaggyal.
2016-06-24Teátrum a rácsokon túlAz Országos Börtönszínház Találkozó regionális selejtezőjének adott otthont június 23-án a pálhalmai büntetés-végrehajtási intézet. A seregszemle legjobbjának a pálhalmaiak által bemutatott Szép Ernő: Május című darabját választották.
2016-05-31A legjobb járőrökA Márianosztrai Fegyház és Börtön lőterén rendezték meg a napokban a büntetés-végrehajtás országos járőrbajnokságát. A komoly elméleti és fizikai kihívást jelentő megmérettetést a pálhalmai csapat nyerte meg.
2016-05-25Ne a filmek alapján. Nyitni kell a társadalom feléPálhalma a maga 1500 fogvatartottjával az ország egyik legnagyobb, több objektumból álló büntetés-végrehajtási intézete, ahol számos szakmai újdonság mellett az itt dolgozók is sok kiváló eredménnyel büszkélkedhetnek. Beszélgetés Balázs Péter intézetparancsnokkal.
2016-05-10"Szabad íjászok"...Pálhalmán a Rókavárban rendeztek történelmi íjászversenyt.
2016-05-09Történelmi íjászok a szép Rókavárban"Százharminc íjász versengett szombaton a Rókavárnak nevezett pihenőkomplexumban Pálhalmánál. A versenyt a Baracsi Íjász Egyesület szervezte, és a történelmi íjászok kvalifikációs megmérettetése volt."
2016-03-25Gyors megoldást sürget a képviselőÁllami és önkormányzati tárgyalásokat kezdeményez Hingyi László képviselő a pálhalmai lakosok problémáinak megoldására.
2016-03-18Kitüntetések az ünnepenA Büntetés-végrehajtási Szervezet központi ünnepségén március 15-e alkalmából Csóti András országos parancsnok miniszteri, és országos parancsnoki jutalmakat adott át. A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetből Borosné Nagy Andrea c. alezredes "Büntetés-végrehajtási Szolgálatáért Emlékplakett" ezüst fokozatát kapta, Végh Andrea törzszászlós pedig "Büntetés-végrehajtási Szolgálatáért Emlékplakett" bronz fokozatát kapta.
2015-12-30Sötétség honol az utcánWKözvilágítási szempontból a senki földje lett Pálhama: az Agrospeciál már átadta a területet, az önkormányzat viszont még nem vette át - nincs aki megrendelje a kiégett világítótestek cseréjét."
2015-10-30Készül a kerékpárútNovember végére elkészül a Dunaújvárost és Pálhalmát összekötő kerékpárút és mezőgazdasági útvonal.
2015-10-30Épül a kerékpárút Pálhalma feléA munkálatokra uniós pályázaton nyert forrást az önkormányzat.
2015-10-27Készül az új út (képaláírás)Hosszas előkészítés után már épülőben a Dunaújváros és Pálhalma közötti gyalog- és kerékpárút. A több mint százmillió forintos fejlesztés során egy ezerkétszáz méter hosszú és három méter széles utat építenek. Képünkön Szilasi József dolgozik az úthengerrel (teljes szöveg)
2015-10-03Fontos fejlesztésCsaládbarát változtatások Mélykúton. A pálhalmai büntetésvégrehajtó-intézet mélykúti, női börtönében átalakították a beszélőt, a látogatók fogadására szolgáló épületet és a gyermekek számára játszósarkot is kialakítottak.
2015-07-29A Mezőfalva nehéz küzdelme2014/15-ös megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság statisztikái sok érdekességgel.
2015-05-21Jogászok a hazai börtönhelyzetrőlA Magyar Börtönügyi Társaság jogi szekciója rendezett tanácskozást Pálhalmán, ahol találkoztak a büntetés-végrehajtással kapcsolatos jogi kérdések szakértői.
2015-04-29SzabálykövetésKözlekedésbiztonsági tréning elítélteknek. Egy országos program keretében közlekedésbiztonsági szakemberek látogattak a Pálhalmai Bv. Intézetbe.
2015-03-31A börtönélet változni fog a közeljövőbenA zárkák és a férőhelyek - 2019-re elérhetik a zsúfoltság megszüntetését a rácsok mögött. Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet hivatalos befogadóképessége 1161 fő, ahol jelenlegi adatok alapján 1700 fogvatartott van.
2015-03-09Jól felfogott érdekük is, hogy tovább bővítsenekBalázs Péter dandártáboronok, a pálhalmai intézet parancsnoka reméli, hogy a mélykúti APAC körletrész csak az út eleje, mindenképpen szeretnék bővíteni, de ehhez az intézetben is csökkennie kell a zsúfoltságnak.
2015-03-07Visszatérés a jó útra, Isten segítségévelEgyedülálló körletet alakítottak ki és adtak át március 6-án a pálhalmai büntetésvégrehajtási-intézetben, a megtért női fogvatartottak számára.
2014-12-27Erős mezőny, jó meccsekHuszonnegyedik alkalommal rendezték meg a hagyományos női nemzetközi labdarúgó-tornát, amely ettől az évtől kezdve új nevet kapott: Kárpát-medence Bajnoka.
2014-09-08Majálisi hangulatSzent Adorján napján nagy sikerrel, több száz résztvevővel rendezték meg szeptember 6-án a pálhalmai kft. és a pálhalmai büntetés-végrehajtási intézet közös családi napját.
2014-06-18Magyar Helsinki Bizottság jelentéseMagyar Helsinki Bizottság jelentése a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben 2014. június 18-án tett látogatásról.
2014-05-16Költségcsökkentés naperőművekkelMájus 15-én adták át a 138 millió forintból megújított energetikai rendszert a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.
2014-05-02Jóvátételi munkával segítenek a rabokFolyamatosan szépül az erdei tornapálya. Az önkénteseken és a közösségi szolgálatot teljesítő diákokon kívül rabok is segítettek a helyreállításban, a "Börtön a városért" program keretében 20 pálhalmai fogvatartott is részt vállalt a felújításban, amely keretében április 24-én kiásták a tornaelemek helyét.
2014-03-14Két keréken is biztonságbanTavasszal elkezdődhet a Pálhalmát a várossal összekötő kerékpárút építése.
2014-03-07Segítség visszailleszkedéshezEgyik fontos eleme az volt annak a projektnek, amelyre a pálhalmai bv-intézet 48,4 millió forintot nyert, hogy szabadulásuk után miként tudnak visszailleszkedni a munka világába a fogvatartottak.
2013-09-09Piknik PálhalmánHagyományos Adorján napi piknikre várták a büntetés-végrehajtási dolgozókat és családtagjaikat szeptember 7-én.
2013-07-20Süsü, a termelőA Pálhalmai Agrospeciál Kft. hangosi tehenészeti telepének Süsü nevű tehene Aranytörzskönyvet kapott. A telep Törzskönyvezett Holstein-fríz állomány, minősített tenyészállat előállító üzem védjegyet kapott.
2013-07-20További fejlesztéseket terveznekA Pálhalmai Agrosepciál Kft. hangosi tehenészeti telepének működéséről.
2013-07-09Bicikliutat terveznek PálhalmáraKerékpárút lesz Dunaújváros és Pálhalma között, a tervezés már megkezdődött.
2013-04-23Rend: összefogással!Lakossági összefogás, rend és tisztaság Pálhalmán.
2013-02-08Európai "marhaságok"A tervek szerint 2014. decemberére befejeződnek azok a fejlesztések, amik a Pálhalmai Agrospeciál Kft. sertéstenyésztési és marhatelepein uniós támogatással készülnek. Beszámoló a fejlesztésekről.
2013-01-03Az Univerzum nyerte a nőilabdarúgó-tornátDecember 29-én rendezték meg a Dunaújváros Sportcsarnokban a XXII. Pentele-Villicus Kupát. A hagyományos női kispályás nemzetközi labdarúgótornára a Kárpát medencéből összesen tíz csapat nevezett. Részletes eredmények a cikkben.
2012-12-01Milliós megtakarítás a Nap energiájábólRészben napkollektorok segítségével termelnek ezután meleg vizet a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. A beruházást 150 millió forintból, uniós támogatással valósították meg. Az ünnepélyes átadás november 30-án, Mélykúton volt.
2012-10-03Korszerűsítés Pálhalmán: napenergia!Pályázati pénzből korszerűsítik a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet melegvíz-ellátó rendszerét, napkollektorokat szerelnek fel.
2012-09-20Adorján-napi kikapcsolódásEgész napos családi programot szerveztek Szent Adorján védőszentjük tiszteletére a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet és a Pálhalmai Agrospecial Kft. dolgozóinak szeptember 8-án a pálhalmai focipályánál.
2012-07-05Az NB III-ban a Dunaújváros PASEA Magyar Labdarúgó Szövetség döntött az NB II-es labdarúgó-bajnokság résztvevőiről. A Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE NB II-ből kiesett, de az indulásban még reménykedő csapat az NB III-ban indul.
2012-06-11Példaértékű a sorozatJúnius 8-án Pálhalmán, a Rókavárban rendezett összejövetellel zárult a jubileumi, tizenötödik közbiztonsági hónap rendezvénysorozat. A zárórendezvényen okleveleket és jutalmakat osztottak ki a közreműködők között.
2012-06-08Bicikliutat szeretnénekPetícióval keresték meg a város polgármesterét a helyi LMP tagjai. Egy hétszáz méter hosszú kerékpárút - Vásártér és Pálhalma között - megépítéséhez kérték a városvezető segítségét.
2012-04-21Zsebtolvajnak akasztás járt...Beszámoló a Pálhalmán megrendezett büntetésvégrehajtási konferenciáról, dr. Ruzsonyi Péter (kép) előadásáról.
2012-04-19Vissza a társadalombaÁprilis 18-án a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet kultúrtermében konferenciát rendeztek S miért ne sikerülne? A társadalomba való visszavezetés gyakorlati kérdései a büntetés-végrehajtásban, a mentálhigiéné és a nevelés-oktatás eszközeivel címmel. A pálhalmaiak szeretnék megrendezni a hazai börtönszínházak találkozóját.
2012-04-04A kistemető rendjéért"Három hétre tervezett munkával hozza rendbe az Agrospeciál Kft. a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet közreműködésével a kistemetőt."
2012-03-20Egy érdemes keresztMagyarország Köztársasági Elnöke a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetésben részesítette Steirerné Zsömbör Mária törzszászlóst, a Pálhalmai Agrospeciál Kft. környezetvédelmi felelősét. Interjú.
2012-01-21Csík zenekar: soha rosszabb fellépést!A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet kultúrtermében lépett fel január 20-án a Csík zenekar.
2012-01-21Akár biciklivel túrázhatnak a térségbenKerékpárutat építtet az önkormányzat Pálhalma és Dunaújváros között, amennyiben támogatást nyer a most meghirdetett pályázaton.
2012-01-18Két város között kerekezhetnekAz Új Széchenyi-terv pályázat keretében Dunaújváros és Rácalmás is tovább fejlesztené a kerékpárút-hálózatát. Az új út Dunaújvárost Pálhalmával kötné össze.
2011-12-07Munkára fogott rabokA fogvatartottak társadalmi visszailleszkedését is segíti, és a fogvatartás költségeihez is hozzájárul, ha egy rab dolgozik. A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet élen jár a foglalkoztatásban.
2011-09-17A hét fotójaKép a pálhalmai Adorján-napról (lovasbemutató).
2011-08-27Mint egy feneketlen, mély kút"...a Mélykúton élők azt szeretnék, ha iható víz folyna a csapból." Ívóvízellátási problémák Mélykúton.
2011-08-19Újraéledt a NagykarácsonyA megyei harmadosztályú labdarúgó bajnokságon szerepelő Dunaújváros környéki csapatokról: Nagykarácsony, Perkáta, Kisapostag, Előszállás, Rácalmás-Dunamenti Abroncsgyártók, Nagyvenyim, Pálhalma II.
2011-07-22BetakarításvégDunaújváros, Baracs, Pálhalma, Adony - mezőgazdasági hírek.
2011-07-11Betakarítási idő!Látogatás három környékbeli - Baracs, Pálhalma, Dunaújváros - mezőgazdasági üzemben.
2011-06-22Bajnokcsapat, bajnokcsapat!A dunaújvárosi önkormányzat és Pálhalma közös összefogásának eredményeképpen a DPASE labdarúgócsapata az NB III Duna csoport bajnoka lett.
2011-06-21Esőistent hívják!Beszélgetés Márkli Jánossal, Pentele Mezőgazdasági Zrt. növényágazati vezetőjével és Lehóczki Ádámmal, a pálhalmai Agrospeciál Kft. műszaki igazgatójával.
2011-04-15Vas és acél"Aki még soha nem járt Dunaújvárosban, könnyen eshet előítéletek fogságába! Akár azt is hiheti, hogy a vas és acél városában nem sok érdekesség akadhat a művészetek iránt fogékony lélek számára. Micsoda tévedés!Az ötvenezres lélekszámú városban ugyanis pezsgő kulturális élet folyik, igaz, ami a település épített örökségét illeti, viszonylag szűk idősávot kell vizsgálnunk."
2011-04-11"Ó, halld meg, Uram...""Az április 8-i Nemzetközi Roma Naphoz és az amerikai presbiteriánus egyházhoz csatlakozva imanapot rendeztek Pálhalmán."
2011-02-22Kialakult a Pálhalma kereteKialakult a végleges kerete a Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE labdarúgó-csapatának.
2011-02-21Lenyűgözték a nézőiketKépaláírás. A Baracsi Néptáncegyüttes előadása a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézetében.
2011-01-24Senki sem született börtönparancsnoknakA Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet frissen kinevezett parancsnoka, Balázs Péter bv-ezredes. Balázs Péter bemutatása, interjú.
2011-01-21Pálhalmáról Pestre kerül a parancsnokA Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, Schmehl János a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka 2011. január 20-a óta. Pálhalmán az új vezető: Balázs Péter bv-ezredes. Beszélgetés Schmehl Jánossal.
2011-01-12Fatolvajok elfogóiHárom vidéki rendőr körzeti megbízottat - Tóth Viktort, Simon Zoltánt, Remsey Tamást - jutalmaztak meg kedd délután a Pálhalmai Agrospeciál Kft. központjában kiváló munkájukért.
2010-12-22A róka Mikulásnak állt...A Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézetben raboskodó lányok és asszonyok saját bábjátékkal kedveskedtek a Jószolgálati Otthon lakóinak.
2010-12-14Bár szép börtön nincs, de...Közel kétszázmillió forintot költöttek eddig a pálhalmai börtönkomplexum épületeinek korszerűsítésére.
2010-09-09Előléptetés és tárgyjutalomA belügyminiszter ezredessé léptette elő Hetyei Gábort, az Agrospeciál Kft. ügyvezető igazgatóját. Ambrus Lajos alezredes és Sántha Miklós őrnagy tárgyjutalomban részesült a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Alapítványban végzett munkájukért.
2010-06-17Begyűjtöttek három kupátA Pálhalma labdarúgócsapata a Fejér megyei első osztály bajnoki címe mellett megnyerték a SportM Kupát, valamint a 2010/2011. évi Magyar Kupa megyei döntőjét is.
2010-06-14Az utolsót is megnyerték"Hazai győzelemmel zárta a Fejér megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságot a már hetek óta bajnoknak mondható Pálhalma együttese."
2010-06-12Mert a jó focit mindenki szereti!Kép a Pálhalmai női labdarúgócsapatról.
2010-06-11Triplázott a Pálhalma együtteseA 2010/2011 Magyar Kupa Fejér megyei döntőjében a Pálhalma labdarúgócsapata elnyerte a Kvin-Tóth Kupát.
2010-06-10Négy métert emelkedett a DunaAz átlagosnál négy méterrel volt magasabb a Duna vízszintje. A rabok és bv-intézet, valamint a bv-vállalat, az Agrospeciál Kft. munkatársai is: Vizsolyban és Vilmányban segítettek.
2010-06-03A Grand ChampionA XVII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, a Pálhalmai Agrospeciál Kft. szarvasmarha-tenyészetének SÜSÜ (Vali) nevű tehene kapta a kiállítás nagydíját.
2010-05-27Kupagyőztesek!A Pálhalma Agrospeciál SE, az amatőrök számára rendezett sportm-Kupa döntőjében az első helyen végzett.
2010-05-18Pálhalma a bajnokA Fejér megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban a Pálhalma együttese lett a bajnok.
2010-04-12Ötvenketten a rács mögülÖtvenkét fő szavazott a Pálhalmai Büntetésvégrehajtási Intézetben.
2010-04-02Kampánybeszédek és végül szenvedélyKampánygyűlést rendezett a helyi MSZP a Pálhalmai Agrospeciál éttermében. Beszámoló.
2010-03-06Pálhalmán a bajnoki cím a célA Baracs és Pálhalma labdarúgó csapatok edzőinek nyilatkozata.
2010-03-03Bibliai adomány"A haiti földrengés károsultjainak gyűjtöttek pénzt a pálhalmai fegyintézet fogvatartottjai. Őreik sem akartak lemaradni mögöttük. Munkaadójuk is kiegészítette az összeget."
2010-02-06A Pálhalma-saga"A Pálhalmai bv-intézet látta vendégül a város közbiztonságáért felelős szervezetek vezetőit tömörítő Dunaújváros Biztonságáért Fórum tagjait." A fórum egyik fő témája a biogázüzem volt.
2010-01-26Tovább erősít a listavezetőTagcserék a Pálhalma labdarúgóinál.
2009-12-01Pálhalmai diadalA Carissa Sportegyesület és a Zeus sportbolt szervezésében megrendezték a II. Zeus Női Foci Kupát, ahol a Pálhalma gárdája végzett az élen.
2009-08-10Komoly erősítésBeszélgetés Nagy Zoltánnal, a pálhalmai labdarúgócsapat edzőjével.
2009-07-02Levonják a tanulságokatBeszélgetés Nagy Zoltánnal, a pálhalmai labdarúgók edzőjével.
2009-05-19Tóásó Előd és DunaújvárosEvo Morales bolíviai elnök állítólagos meggyilkolásának tervével kapcsolatos hírekben Dunaújváros neve is szóba került. A közelmúltban az egyik országos napilap arról számolt be, hogy Tóásó Előd a Székelylégió tagjaként Adony és Dunaújváros között a 2006-ban rendezett túlélő versenyen vett részt, amelyet a helyi Pannon Polgár Őrség szervezett. Beszélgetés Lőwinger Zoltán, a polgárőrség elnökségi tagjával.
2009-02-24Cél: a bajnoki címA Dunaújváros FC téli időszakban történő széthullását követően a város első számú labdarúgócsapata a megyei első osztályban szereplő Pálhalma együttese lett. Beszélgetés Nagy Zoltán edzővel.
2009-02-20NapirendenKözgyűlés, döntések: Parkoló marad a Vasmű tér, Lesz új öltöző Pálhalmán?, Támogatják a sportolókat (Pálhalma Sportegyesületet), A Szalki-sziget ipari övezetében növelhetik a beépítési intenzitását, és az építménymagasságot is.
2009-02-12Sportöltözőt szeretnénekAz Agrospeciál Kft. bérbe adná a városnak a sporttelep egy részét korszerű öltözők felépítésére. Az együttműködés a labdarúgó utánpótlás javát szolgálná.
2008-12-12Trágyából termelnek áramot PálhalmánAz európai uniós támogatással épült erőműben elítélteket is foglalkoztatnak.
2008-10-27A tizenhatos zárka történetePálhalma az ország legnagyobb büntetésvégrehajtási intézete.
2008-09-17Leválnak a gerincrőlA pálhalmaiak ívóvíz ellátásáról, és a vízdíjról.
2008-07-04Pálhalma: rendezik a vízügyetVízellátás, vízdíj Pálhalmán.
2008-07-01Miért fizetnek többet ugyanazért a vízért?Köbméterenként 30 forinttal drágább a pálhalmai ivóvíz.
2008-06-25Dorkota Lajos alpolgármester: Támogatjuk a törekvéseiketPálhalmán közel ezren élnek, 244 szolgálati lakásban.A gazdálkodó szervezet, a Pálhalmai Agrospeciál Kft. különvált a büntetésvégrehajtó intézettől, önállóan gazdálkodik. A régi és új viszonyok keverednek a településen, ezért az itt élők úgy érzik "senki földje" az övék. Holott közigazgatásilag Dunaújvároshoz tartoznak. Lakossági fórumot tartottak.
2008-06-24Új elnökség PálhalmánA Dunaújváros-Pálhalma SE tisztújító közgyűlést tartott. Az elnök továbbra is Vígh György marad.
2008-06-21Egységes a PálhalmaBeszélgetés Nagy Zoltánnal, a Dunaújváros-Pálhalma SE labdarúgóinak szakvezetőjével.
2008-06-19Bizonyítványt osztottak a börtönbenBizonyítványosztás a pálhalmai börtönben.
2008-06-19Adnák, ha lehetneA pálhalmaiak megvásárolnák az állami tulajdonú lakásokat. Ezt a Pálhalmai Agrospeciál Kft. is támogatja.
2008-06-18Ezer sebből vérző PálhalmaLakossági fórum Pálhalmán.
2008-06-18Második a PálhalmaA megyei másodosztályú ifjúsági labdarúgó-bajnokságban a Dunaújváros-Pálhalma csapata a második helyen végzett.
2008-06-16Arany PálhalmánA Dunaújváros-Pálhalma SE megnyerte a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokságot, így 48 év után ismét az első osztályban kerültek.
2008-06-05Évről évre jutottak előreA pálhalmai labdarúgócsapat bajnoki címet szerzett a megyei másodosztályban, és felkerült a Magyar Kupa országos főtáblájára.
2008-05-22Áramot termelnek a hulladékbólPálhalmai Agrospeciál Kft. biógázerőmű.
2008-05-20Pálhalma - egyet előre léphetA megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságot megnyerte a Dunaújváros-Pálhalma csapata.
2008-04-11Egy autó a postaPálhalmán április 1-jétől bezárt a posta.
2008-04-09A környezetére is vigyáz a biogázüzemAlternatív energiaforrás Pálhalmán – A két és fél milliárd forintos beruházás nyolc-tíz év alatt térül meg.
2008-04-01Ittasan vezett a kapitányDr. Fekete Zsolt, Dunaújváros rendőrfőkapitánya a pálhalmai átkelőnél vonattal ütközött, kinevezését március 30-i hatállyal indoklás nélkül visszavonta Fejér megyer rendőrfőkapitánya.
2008-03-31A postát kereshetikA pálhalmai 7. számú posta ideiglenes jelleggel bezár április 1-jétől.
2008-02-29Próbálta, nem sikerült...Beszámoló a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet évi értkezeletéről.
2008-02-13Visszaköszönnek a takarmányárakPentele Rt., mezőgazdaság.
2008-01-17Kertvárosi a módiDunaújváros rendezési tervének módosításáról, valamint külterületi szerkezeti tervének korrekciójáról.
2008-01-16Jövőkép és irányvonalakTervek a régi -os út és az M6-os menti földek további sorsáról. Hasznosítási lehetőségek. Beszámoló a város településszrkezeti tervéről.
2008-01-10Rabsic-sicc: lehetséges?Beszélgetés Kolumbán Zoltánnal, a pálhalmai Bem József vadásztársaság fővadászával.
2007-12-22Halálos munkabalesetA Pálhalmai Büntetésvégrehajtó Intézet liftjének szerelése közbe halálos balesetet szenvedett egy munkás.
2007-12-13Eladott szennyezésFelavatták a Pálhalmai Agrospeciál Kft. biogáz-erőművét. Ismertető az üzemről.
2007-12-12Trágyából: pénztDecember 11-én átadták a Pálhalmai Agrospeciál Kft. újgalambosi biogáz-erőművét. Beszámoló.
2007-12-12Az utolsó molekula sem vész elA tanyasi és az intenzív gazdálkodás ötvöződik a pálhalmai biogázüzemben. Az üzemben termelt villamosenergia-mennyiséggel ötezer-ötszáz háztartást látnak el.
2007-10-08Sertés, te drága!A Pálhalmai Agrospeciál Kft. állatállományáról.
2007-09-04EmlékszobaRosti Pál-emlékszoba nyílt szerdán Pálhalmán, melynek anyaga Hajdú György fotóművész gyűjteményéből származik.A bemutatón - a Rosti Pál Fotóklub 45 éves fennállását köszöntő sorozat részeként - a névadó relikviái láthatók.
2007-08-31Fotókiállítások az MMK-ban (kishír)A Rosti Pál Fotóklub idén (2007.) ünnepli megalakulásának 45. évfordulóját. Ehhez kapcsolódóan nyílt meg Pálhalmán a Rosti Pál emlékszoba, jövő héttől pedig a fotóklub jubileumi kiállítása várja az érdeklődőket az MMK Folyosógalériájában. (nem teljes szöveg)
2007-08-30Fénnyel rajzoltA magyar fotográfia napján a pálhalmai Rosti-kúriában, Rosti Pál Emékszobát avattak. Beszámoló.
2007-08-27Várhidi börtönlátogatásaVárhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Pálhalmai BV Intézet sándorházi egységébe látogatott.
2007-07-26Anyagos biopróbaA Pálhalmai Agrospeciál Kft. biogázüzemének megkezdődött a melegüzemi próbája.
2007-07-16Bemutatkoztak a GorillákAmerikai futball. A Dunaújvárosi Gorillaz lejátszotta első mérkőzését. (a csapat névsora)
2007-07-13Tojáslabdával PálhalmánA Magyarországi Football Csapatok Szövetsége tagegyesületei számára (amerikai futball) Pálhalmán rendezte meg az idei nyári tábort.
2007-06-28Pálhalmai bajnokokA Dunaújváros-Pálhalma Agrospecial SE U19-es labdarúgói, a megyei másodosztályban megnyerték a bajnokságot.
2007-06-25Pálhalmai vereségA Dunaújváros-Pálhalma - Pusztaszabolcs labdarúgó mérkőzésen eldőlt, hogy a pusztaszabolcsiak feljutottak a megyei első osztályú bajnokságba.
2007-06-19Bajnok a PálhalmaA Dunaújváros-Pálhalma ASE megyei másodosztályban szereplő U19-es labdarúgói megnyerték a bajnokságot.
2007-04-13Új korszak kezdeténMegérkezett Pálhalmára az épülő biogázüzem két energiatermelő berendezése.
2007-03-06Bioüzem PálhalmánA Pálhalmai Agrospeciál Kft. biogázüzemének építkezése a befejezéséhez közeledik, előreláthatólag nyár elején kezdheti meg működését.
2007-02-28Mintaüzem épül a régióbanHamarosan elkészül, és nyár elején már elkezdheti működését a Pálhalmai Agrospeciál Kft. biogázüzeme. A beruházásról.
2007-02-28A Pálhalma nyerte a Tilla Trans KupátNagvyenyim, focitorna.
2007-02-26Biogázerőmű PálhalmánBiogázerőművet épít a Pálhalmai Agrospeciál Kft. Az osztrál állam vásárolja meg a szén-dioxid megtakarítást.
2007-02-20Fennmaradni, fejlődni, lábra állniA Pálhalmai Agrospeciál Kft. évértékeléséről. Az idei faladatokról.
2007-02-16Pálhalma, a legnagyobbPálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet. Beszámoló az évértékelő nagygyűlésről. 2006-ban 1210 férőhelyen 1550 elítélt tölti büntetését: ez a legtöbb fogvatartottat őrző itnézmény az országban.
2006-10-09Pálhalma, ami nem színházBeszélgetés a pálhalmai büntetés-végrehajtási intézet új parancsnokával, Schmehl Jánossal.
2006-10-03Van kiútA büntetés-végrehajtási intézetek fogva tartottainak szabadulás utáni esélyeit hivatott javítania "Van kiút" Partnerség a fogva tartottakért projekt, amelyben a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet is közreműködik.
2006-09-12Biogázból hőt és áramotNyáron megkezdődött a Pálhalmai Agrospeciál Kft. biogázüzemének építése, ami a tervek szerint 2007 tavaszára készül el. Beszélgetés Szrászó Tibor környezetgazdálkodási osztályvezetővel.
2006-09-11Nem büntet, inkább védBeszámoló a Pálhalmán megtartott Szent Adorján napjáról (a büntetésvégrehajtás védőszentje).
2006-08-23Különös koncertBernátkúton a büntetésvégrehajtási-intézetben adott koncertet Sub Bass Monster.
2006-07-26Koncert Benrátkúton LuigitőlA bernátkúti börtönben koncertet adott Túri Lajos (Luigi).
2006-06-01Bartók Béla művei voltak a főszereplőkA pálhalmai büntetésvégrehajtási intézet mélykúti részlegében a Bartók-emlékév alkalmából műsort, kiállítást rendeztek.
2006-05-18Új parancsnok PálhalmánFrank Tibor áthelyezése miatt, a Pálhalmai Börtön és Fogház új parancsnoka Schmehl János ezredes lett.
2006-04-22Láng nélküli próbaA dunaújvárosiak voltaka házigazdái az idei megyei tűzoltóversenynek. A megmérettetés helyszíne Pálhalma volt. Az összesítésben a helyi csapat a harmadik helyen végzett. Beszámoló.
2006-04-22Megköszönték az elítélteknekAz árvíz elenni védekezésben - Kisapostagon - részt vettek a Pálhalmai Fogház és Börtön bernátkúti intézetének fogvatartottjai közül negyvenöt fő.
2006-04-06Apadás után újabb ár jön?Éjjel tetőzött Dunaújvárosnál a Duna. Helyjzetjelentés: Szalki-sziget, Kisapostag (kép). A Halászcsárda mentésében a Dunaújvárosi Főiskola árvízi mentőalakulata is segített.
2006-03-14Egy börtön száz éveA Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön 100 évét öleli fel az a vándorkiállítás, amely elsőként a Pálhalmai Országos BV. Intézet Parancsnoki épületében található.
2006-03-07Saújhelyi zárkákBörtöntörténeti kiállítás nyílt a Pálhalmi Fogház és Börtönben, ahol a sátoraljaújhelyi testvérintézmény történetét mutatja be.
2006-02-20Öten pályáztak2006. november végére elkészül a biogáz-erőmű Pálhalmán. Öt pályázók közül választják ki az építő céget, a szerződést március 31-ig kell megkötni. Az erőmű 250 főnek biztosítana állást.
2006-02-15Nem csak raboskodnak itt bennBeszámoló a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet 2005-ös évéről.
2006-02-08SzabadsághajlékÖkomenikus kápolnát szenteltek a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Sándorházi alegységében.
2006-01-20Női focisták PálhalmánBeszámoló.
2005-12-20Biogázüzem épül márciusbanA pálhalmai Agrospeciál Kft és a K&H Bank aláírta a hitelszerződést , amely utat nyitott a biogázüzem felépítéséhez.
2005-12-19Őszre felépül a biogázüzemJövő őszre felépül a Pálhalma határába tervezett Agrospeciál Kft. biogáz üzeme. Beszámoló a beruházásról.
2005-12-16Szerződés utánEurópa legnagyobb biogázüzeme épül rácalmási területen jövőre - a finanszírozási szerződést december 15-én írták alá a Pálhalmai Agrospeciál Kft. valamint a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. képviselői.
2005-11-29Tudni kell feladni - hogy visszajöhess!A sándorházai börtönben tartott előadást Erőss Zsolt hegymászó.
2005-11-17Ovisaink vetélkedtekA Pálhalmai Agrospeciál Kft. és a Rádió 24 szervezésében vándormozgalomként ovi-vetélkedőt rendeznek minden dunaújvárosi óvodában.
2005-10-01Smasszer vagyok, nem szégyellemBeszélgetés Frank Tiborral, a pálhalmai büntetés-végrehajtási intézet vezetőjével.
2005-09-08Új parancsnok a pálhalmai bv-nélA pálhalmai börtön új igazgatója: Frank Tibor bv-ezredes lett.
2005-08-13Természetesen - anyatejjelAz Anyatej Világnapja alkalmával a Béke városrészben, a Pálhalmán és az Óvárosban élő kisgyermekes édesanyákat köszöntötték a védőnők és a gyermekorvosok.
2005-06-01Feléledne a VidiBeszélgetés Héger Józseffel és Andics Józseffel (DKSE) arról, hogy hogyan képzelik el a vidám park fejlesztését. Pályázat,tervek.
2005-04-18Szép versek - rácsok mögöttJószef Attila születésének századik évfordulója alkalmából szavalóversenyt rendeztek a bernátkúti bv-intézetben.
2005-03-19Tömegsport centrum Pálhalmán?Beszámoló Dr. Kálmán András sajtótájékoztatójáról. A testvérvárosunká lett bolgár Szilisztra városában tett hivatalos látogatásról, a sportlétesítmények ügyében és az északi ipari park jövőjét érintő kérdésekről nyilatkozott a polgármester. A tervek szerint új tömegsport centrumot létesítene a város a pálhalmai BV-vel közösen, az Agro-Speciál Kft.
2005-02-03Egyre nehezebb gazdálkodniA Dunaújvárosi Városi Sportiskola helyzetéről, terveiről. Az iskola Pálhalmán szeretne egy korszerű ifjúsági és sportcentrumot kialakítani. Beszélgetés Kovács András igazgatóval.
2005-01-11A rabok is adakoznakAdománygyűjtésbe kezdtek a rabok a Pálhalmai Országos BV. Intézetben az ázsiai természeti katasztrófa túlélőinek megsegítésére.
2004-10-28Zöld út a biogázüzemnekPálhalmám a jövő évben megkezdődik a biogázüzem építése, október 27-én megkötötte a szerződést a Pálhalmai Agrospeciál Kft. Az üzemben az állattenyésztés során keletkező szerves anyagokból származó gázok elégetésével állítanak elő villamos energiát és hőt. A próbaüzem 2006 elején kezdődhet meg.
2004-10-14Biogázüzem PálhalmánOktóber 27-én írják alá Budapesten az osztrák állam képviselőivel a pálhalmai biogázüzem építéséről szóló szerződést.
2004-10-04A börtönben alkotók meglepetéseA mélykúti börtön fogvatartottjai meglepetéssel kedveskedtek a Lilla közi óvoda gyermekeinek.
2004-09-14Ünnepeltek Pálhalmán5. alkalommal rendezték meg az Adorján-napi ünnepséget szombaton.
2004-09-13Szent Adorján ünnepénA büntetésvégrehajtásban dolgozók védőszentje, Adorján ünnepén egyhetes programsorozattalkészültek Pálhalmán. Rövid beszámoló.
2004-08-30Emléktáblát avattakEmléktáblát avattak a pálhalmai Rosti-kastélynál.
2004-08-24Lányok, gyerünk focizni!A pálhalmai csapat első NB II-es idényét a 8. helyen zárta. Edzőjük Vígh György, a Pálhalmai Sportegyesület elnöke.
2004-08-17Túlélők PálhalmánAug. 6-8. között tartották a hetedik Pálhalmai Túlélőversenyt.
2004-08-09Hat csapat ért célba a túlélőversenyenTizenkilec csapatból hat ért célba a hetedik pálhalmai túlélőversenyen. A győztes csapat idén már harmadszor lett első, így végleg megkapták a vándorserleget.
2004-08-07Elkezdődött a túlélőversenyPálhalmán augusztus 6-án megkezdődött a túlélőverseny.
2004-07-29Idén is bizonyíthatnak a tűlélőkKépes beszámoló a hetedik pálhslmai túlélőversenyről.
2004-06-24Megújuló forráskéntEurópa legnagyobb biogázüemének az építése kezdődik meg az év végén Pálhalma határában.
2004-06-09Talán másként néznek ránk a "kintiek"A sándorházai fegyintézet rabjai a kóház gyermekosztályán fekvő gyermekeknek készítettek vidám képeket.
2004-05-24Biogázból "zöld energia"Dunaújváros-Pálhalma. Osztrák-magyar együttműködéssel épül fel az Agrospeciál új üzeme. Az előkészületek után 2005 nyarán kezdődhet meg az Agrospecial Kft. területén a környezetünkben egyelőre egyedülállónak mondható biogázüzem építése. A projektet decemberben nyújtották be Ausztriában a többfordulós nemzetközi pályázatra.
2004-01-30Európa legnagyobb biogáz-üzeme épül PálhalmánálEurópa legnagyobb biogáz-üzemét szeretné megépíteni az Agrospeciál Kft. Pálhalma határában. A szerves anyagokból, hulladékból villamos- és hőenergiát előállító üzem jövőre indulna.
2004-01-20A legnagyobb területű választókörzetA rendszerváltás előtt Óvárosnak nevezték a város régről örökölt, falusias területét. A 90-es évektől a felélesztett Pentele városrész emlékeztet a település múltjára. Ám ez a városrész különálló egységekre tagolható, nevezetesen az Újtelepre, az Óvárosra, a Táborállásra, a mindmáig név nélküli , a volt laktanyával szemben elhelyezkedő, félig már felépült családi házas övezetre és Pálhalmára. Ez a nagy Pentele városrészi terület, Újtelepet leszámítva egyetlen választási körzet, melynek képviselője dr. Kovács Pálné.
2004-01-02Új esztendő, új járat PálhalmáraPálhalma. Volán.
2004-00-00A tanulás szabadságot adPálhalma, Sándorháza, Mélykút, Bernátkút (városkörnyék) közös jellemzője, hogy mindegyikben található egy-egy börtön.A börtöniskolában a dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola pedagógusai tanítanak.
2003-09-09Pálhalma rendszeres buszjáratot kérLakossági fórum volt hétfőn Pálhalmán. Részt vettek rajta a BV Intézet vezetői, az Alba Volán Rt. illetékes szakemberei, a városüzemeltetési iroda vezetője. A lakosság kérése az volt, hogy közlekedjen rendszeres helyi járat Pálhalma és a városközpont között. A városüzemeltetési iroda, a képviselő és a Volán egyeztetve kidolgoz több megoldási javaslatot.
2003-09-09Túlélték - mindannyianPálhalmán, a 6. túlélő versenyen indultak a dunaújvárosi mentősök is, harmadikok lettek.
2003-09-08Adorján-nap alkalmából egész nap mulattakA Pálhalmai Agrospecial Kft. és a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet megrendezte az Adorján-napi mulatságot. Beszámoló. Képek.
2003-08-26Csak iskolajáratokPálhalma buszközlekedéséről eddig a BV-intézet gondoskodott, de most pénzügyi okból megszüntette ezt a szolgáltatást, kérve az önkormányzatot, gondoskodjon iskolajáratokról.
2003-08-26Iskolajáratok szeptembertőlSzept. 1-től Pálhalma és Dunaújváros között az iskolajáratokat az Alba Volná Rt. közlekedteti.
2003-07-29Pálhalmán maradt a kupaA Pálhalma Kupa labdarúgó-tornán a Pálhalma csapat magabiztosan nyert. Kép.
2003-06-24Volán iskolabusz PálhalmárólA BV. Intézet edig mintegy jóléti juttatásként biztosította Pálhalma városrész lakosságának és saját dolgozóinak a buszközlekedést a városba és a Szórád Márton Általános Iskolához. A célgazdaság átszevezése azonban nem teszi lehetővé új buszok vásárlását, a régieket pedig le kell selejtezni.Eső ütemben a pálhalmai ingyenesiskolajáratok megszüntetésére kerül sor. A Volán helyi vezetői kijelentették, hogy átvállalják a feladatot.
2003-06-20Dacolnak a válságokkalPálhalma. Mezőgazdaság.
2003-06-07Tűzoltók versenyeztekPálhalmán megrendezték a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságok versenyét.
2003-06-03Lesz TESCO és Interfruct áruház isA pálhalmai BV-s autóbuszok leselejtezés előtt állnak. A VOlán 3 variációt dolgozott ki a helyettesítésére.Fontos szempontot jelentenek az új áruházak (Interfruct, Tesco).
2002-07-30Kulcson a Pálhalma KupaImmár másodszor rendezték meg a Pálhalma Kupát a környező települések labdarúgó csapatainak részvételével.
2002-07-15Hét csapat "élte túl" a tortúrátMegrendezték a pálhalmai tortúrát (túlélő túrát).
2002-05-09Börtönriport, avagy gépek mellett röpül az időBörtönmunkások a radiátorüzemben.
2002-03-08"Ott, belül a rácson..." Egy rendhagyó kiállítás margójáraA Munkásművelődési Központ Folyosógalériája nem mindennapi kiállításnak ad otthont. A kiállításon a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézetben fogvatartottak tárgyai láthatók, amelyeket a börtönben készítettek.
2002-01-02A Renováé lett a serlegA hagyományos nemzetközi Dunapentele Kupán tíz női csapat játszott. A Pálhalma-Dunaújváros gárda elvesztette a csoportmérkőzéseket.
2002-00-00Nemcsak Ferenc József épített börtönöketA pálhalmai börtön története.
2001-09-10Ezren vettek részt az Adorján naponPálhalmán megtartották Szent Andorján napját, ahol rengeteg vidám, játékos feladat várta a résztvevőket.
2001-07-03Túlélésre hajtottak. Küzdelmek földön, vízenTúlélőverseny volt hétvégén Pálhalmán, kilencedszer. Idén is az Állampusztai BV SE csapata nyerte a versenyt.
2001-07-02Legyőzték önmagukat isPálhalmán megrendezték a IV. Pálhalmai Túlélőversenyt.
2001-06-30Huszonegy túlélő-csapat nagy meneteléseElkezdődött a IV. Pálhalmai Túlélőverseny (júl.2-júl.8.).
2001-06-18A túlélés nagymesterei idén is Pálhalmán randevúznakPálhalmán június 29- július 1. között megrendezik a túlélőversenyt.
2001-01-12Eszkimó: sok, munka: nincsTizenegy új státuszt kaptak a pálhalmaiak, amelyben egy elitéltekkel foglalkozó nevelő státusza is benne foglaltatik.
2000-12-19Ünnep a börtönben: Emlékpark Pálhalmán50 éves évfordulóján emlékparkot avattak a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézetben. Adatok az intézményről.
2000-12-16Öröm némi ürömmel, Emlékpark a börtönbenAz elmúlt ötven évnek állítottak emléket Pálhalmán. A kastélyparkban emlékparkot avattak.
2000-12-12Félévszázados a pálhalmai börtön: Elítéltek ideiglenes lakheEmlékparkot avat a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet dec. 15-én, pénteken délelőtt a Pálhalmai Kastélyparkban.
2000-11-21Pálhalmai felzárkóztató oktatást vállal a Rosti iskolaAz Oktatási Minisztérium pályázatot hírdetett a halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok beilleszkedésének támogatására. A Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakközépiskola a BV Pálhalmai Intézetével és a Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségi Irodával közösen az elítéltek felzárkóztató oktatásával pályázott.
2000-09-19Jégen az angyalok: Női jégkorongA nyáron megalakult Pálhalmai SE Angels női jégkorongcsapatról, amely Dunaújváros első és Magyarország harmadik női jégkorongcsapata.
2000-09-09Megetettük a smasszereket: Nem távozott reszelő nélkül TökölA Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet Agrospeciál Kft-jének szervezésében 5. alkalommal került sor a Szent Adorján napi kispályás labdarúgótornára.
2000-09-08Adorján-nap - rácson innenA Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézetről. Az országban az egyetlen intézmény, amely három alegységgel működik: Sándorháza, Bernátkút, Mélykút. Az intézmény az elemi feltételek szintjén megtartotta működőképességét.
2000-09-08Nagykereszttel jutalmazták az emberséges törzszászlóstSkwarek Tibor a pálhalmai börtön törzszászlósa a Magyar Köztársaság érdemérem nagykeresztjét kapta. Többen kaptak jutalmat (név szerinti felsorolás).
2000-09-08Pék és szmasszer mindig kell majdBeszélgetés Menyhért István és Gallai Tamás fegyőrökkel.
2000-09-04Háborúsdi festéknyomokkalPálhalmán szombaton rendezték a paintball országos bajnokság negyedik fordulóját.
2000-08-30Dunaújvárosi közéleti tizenegyDunaújvárosi közéleti tizenegy
2000-07-12A lánok, a lányok, a lányok AngyalokA Pálhalmai Sportegyesület megalapította a PSE Angels-t, a női jégkorongcsapatot.
2000-06-26Mind túléltük PálhalmátA III. Pálhalmai Túlélőversenyről.
2000-06-21Fegyházrandi szerződésselKeretszerződést írt alá tegnap a szlovákiai Zselicen a Pálhalmai Büntetésvégrehajtási Intézet vezetője. Hosszú távú szerződést készítenek elő. Ennek lényege: átlátni a másik fél feladatait úgy, hogy tételes szolgálatban is részt vehessenek egymás intézetében, megismerve munkát, lakókat egyaránt.
2000-05-31"Kerítésen" belül-kívülAz Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, dr Somogyvári István. Értékelő, parancsnoki megbeszélés.
2000-01-07RabmadárkákA Pálhalmai Büntetés-Végrehajtási Intézet sándorházai színjátszó-csoportjáról.
1999-03-26BiztonságbanA pálhalmai bv-s kolóniáról.
1999-00-00Analfabéták oktatása-nevelése a Pálhalmai BV területénAnalfabéták száma, beiskolázás, óraszámok. Magyar irodalom és nyelv tanítása.
1998-06-02Számíthatnak egymásra30 éve töretlen az együttműködés a Dunai Vasműés a pálhalmai TSZ között. 1963-ban gabonatároló építésével kezdődött az könnyűszerkezetes tárolók gyártása a vasműnél. Az elitéltek is dolgozhattak, szakmát szerezhettek.
1998-00-00A Pálhalmai Börtön és Fogház területén folyó oktató-nevelő munkaKépzési formák, az elítéltek százalékos eloszlása iskolai végzettségük alapján, óraterv.
1995-02-09Tiszta viszonyokat!A rendészeti szervek egészségügyéről.
1995-01-07PálhalmaAz Agrospeciál Kft. eredményeiről, ill. a jövőről az ügyv. ig.-val. = Átalakulás után /K.S.A. = AH 95. jan.7.1.p. Tanácskozást tartottak tegnap az országos rendészeti szervek Pálhalmán a Honvédelmi Minisztérium és a MÁV egészségügyi szolgáltatásainak problémáiról. = Tiszta viszonyokat? /K.K. = AH 1995. febr.9.1.p. Riport a pálhalmai börtönből.= Az őrök nem (?) félnek/Kazai Mária.= AH.95.máj.13.5.p.
1994-10-27Börtönök, nyugati mintáraA pálhalmai intézet megfelel az Európa Tanács követelményeinek.
1994-09-03Öntözésre nem telikAz Agrospeciál Kft eredményeiről, gondjairól.
1994-08-26Svéd börtönlátogatókLátogatást tett a pálhalmai börtönben a svéd büntetésvégrehajtási hiv. orsz. parancsnoka.
1994-06-00Rosti Pál (1830-1874)A magyar fényképezés egyik legnagyobb alakja Barkóczi Rosti Pál. Rosti Pál életrajza, élete, munkája.
1994-04-20Pálhalma marad?Ismét az árverésről
1994-01-27Átalakult a "rabgazdaság"/K.M. = AH 94.jan.27.1.p.E hónaptól a Pálhalmai Célgazdsaság elkülönült a Pálhalmai Börtön és Fogháztól, önálló gazdálkodású szervezetté alakult jan.1.-től
1993-10-05PálhalmaCsütörtökön a Pálhalmai Célgazdaságban agrárfórum a megyei mezőgazd. szakembereknek. = Szabálytalan szövetkezetek /-ksa- = AH 93.okt.5.1.p A pálhalmai börtön életéről, lakóiról. = Elzárt lelkek / Kazai Mária = AH 93. dec. 31. 7.p.
1992-03-01Az igénylők névsora titkosA Pálhalmai Célgazdaságról, s a kárpótlásról, amely lehet, hogy megbontja a gazdaságot.
1991-06-07Munkátlanságra ítélve.A zárkában töltik napjaikat. A Pálhalmai Célgazdaság helyzetéről. Az elitélteket nem foglalkoztatják.
1991-03-29Rácson innen, rácson túl: "Köszönöm, hogy játszhattam."Pálhalmán színjátszószakkör működik az elitéltek között a Panteleon Kulturális Egyesület támogatásával, irányításával.
1991-03-02Lázadáskronológia1989-ben munkamegtagadás, 1990-ben étkezésmegtagadás volt Pálhalmán.
1990-10-30Műkedvelők a börtönbenA Pantaleon Kulturális Egyesület a sándorházi börtönben szervezett amatőr színjátszóegyüttest. Beszámoló az előadásukról.
1990-07-06Rácson innen és túl II. Vallomások szabadulás előtt.Nem szeretnének visszajönni-, Aki kimegy a csőbarakkból-, Ha nyílik a kapu-.
1990-07-03Amnesztia után. Rácson innen és túl 1.A pálhalmai BV-intézetről és a gondokról... 1 fotó.
1990-06-15Van aki rögtön szabadul. Pálhalmán szinte mindenkinek amnesztiaParlamenti közkegyelmi törvény. A pálhalmai intézetből 350 fő azonnal szabadul, a többiek csökkentést kapnak.
1990-01-05Tolnai Kálmán lemondása miatt Pálhalma képviselet nélkülDunaújv-ros-Pálhalma tanácstagja volt Tolnai Kálmán. Helyette nem vállalta senki a tanácstagságot.
1988-09-30Nem büntetés, a nevelés... Parancsnok - civilbenDr. Sunyál Ottó, a Pálhalmai Célgazdaság parancsnoka nyilatkozik pályájáról.
1986-12-05Bizalom a legnagyobb elismerésSimkó Sándorról, a pálhalmai célgazdaság nyugdíjazás előtt álló munkaügyi osztályvezetőjéről, párttitkáráról. Fénykép: S. S.
1986-09-19Pálhalma a legjobbak között van. Emberség, szigor, munka.A célgazdaság eredményeiről - részletesen.
1986-04-18Az ismeretlen Pálhalma /IV./ A visszavezető út.Elitéltek nyilatkoznak kiszabadulásuk utáni terveikről, bűntetteikről. Fénykép
1986-04-15A tanár úr trükkjei. Az ismeretlen Pálhalma /III./Tanulás, munka. Bűnesetek. Fénykép.
1986-04-11Lányok feketében. Az ismeretlen Pálhalma /II./Az intézmény életéről. Fénykép
1986-04-08Intézet és gazdaság. Az ismeretlen Pálhalma. /I./A városunk mellett lévő Pálhalmai Büntetés- végrehajtási Intézet és célgazdaság bemutatása. A börtönt 1951-ben létesítették. Kép.
1985-07-19Csodákra nem vagyunk képesekTolnai Kálmán ezredes, a Pálhalmai Célgazdaság igazgatójának életrajza, nyugállományba vonulása alkalmával. Fénykép.
1983-04-15A célgazdaság céljai. Legfontosabb a nevelésA Pálhalmai Célgazdaság nevelési és gazdasági eredményei. Adatok
1982-04-06Egy gazdaság hétköznapjaiA Pálhalmai Célgazdaság 1981-es termelési eredményeiről.
1979-05-08A legfontosabb az emberek neveléseInterjú Tolnai Kálmánnal, a pálhalmai célgazdaság igazgatójával. Részletes tájékoztatás.
1977-08-12A pálhalmai célgazdaságbanFélév után.
1977-04-08Legfontosabb feladat az emberek neveléseMérlegbeszámoló a Pálhalmai Célgazdaságban. Kiváló termelési és nevelési eredmények.
1977-04-01Szolgáltató- és üzletház Pálhalmán (képaláírás)Kisáruház, presszó, fodrászat, szabóság, patyolatfiók. Képek: Az üzletház kívülről. Az ABC kisáruház, belülről. (nem teljes szöveg)
1976-07-02Adósság nélkülPaget Albert, a Pálhalmai Célgazdaság főkönyvelője Kiváló Szolgálatért Érdemrenddel - kitüntetésben részesült nyugdíjba vonulása alkalmával.
1976-04-09Eredményesen gazdálkodik a Pálhalmi CélgazdaságAz elmúlt évek gazdasági eredményeiről. A város üzemeivel való együttműködésről.
1974-05-14Mit mutat az 1973. esztendő mérlege a Pálhalmai Célgazdaságban?130 millió forint termelési érték. 22,6 millió forint tiszta nyereség.
1973-06-12Honnan táplákozunk?Utazik a zöldség, a profil gazdát keres. A város zöldség-, és gyümölcsellátásának helyi alapjairól tárgyalt a városi tanács vb.
1967-05-16A gesztenyefa alattAdomák Rosti Pálról és a Dóra családról.
1965-05-07Mérlegbeszámoló a Pálhalmai Célgazdaságban1 millió forinttal teljesítették túl tervüket.
1965-04-16"A nagy dolgok mindig lelkesítőek..."Tolnai Kálmánnak, a Pálhalmai Célgazdaság igazgatójának életrajza abból az alkalomból, hogy a Vörös Csillag érdemrenddel tüntették ki.
1957-07-30Ahol naponta 6500 liter tejet fejnekLátogatás a Pálhalmai Célgazdaságban
Beszél a földBeszélgetés a pálhalmai Agrospeciál Kft igazgatójával a célgazdaságról. Négyezer hektáron összesen 700-an dolgoznak az elítéltek.
Dunapentele, Rácalmás, PálhalmaKatonai felmérések térképei 1772-1951
A rács mögöttLátogatás a pálhalmai börtönben.
Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási IntézetA Pálhalma központtal működő büntetés-végrehajtási intézet az ország legnagyobb börtönkomplexuma. A börtön története, működése.
A pálhalmai évekRosti Pál élete Pálhalmán.
Képeslapok DunapentelérőlKépeslapok Dunapenteléről, utcarészlet, Szentháromság tér, katolikus templom, Duna, hajóállomás, Pálhalma, Hangya Szövetkezet stb.
A Pálhalmai-végrehajtási Intézet története 1942-2013A Pálhalmai-végrehajtási Intézet története 1942-2013, kézirat.