József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | Pentele városrész (Óváros)

693 db találat
Dátum downCímLeírás
2024-02-16A város költségvetéséről is döntött a közgyűlés csütörtöki nyílt üléseKöszöntővel és díjátadó ünnepséggel kezdődött a dunaújvárosi önkormányzat 2024. 02. 15-i közgyűlése, majd nyílt ülésen harmincegy témát tárgyalt meg a testület.
2024-02-16Töltsünk együtt egy délutánt idén is!Tájékoztató a XII. Kolbászfesztiválról
2024-02-02Rengeteg fejlesztés valósult meg, biztonságos és szép lett a környékFolytatta a képviselőkkel történő helyszíni egyeztetéseket Pintér Tamás polgármester – a Római városrész két körzete után a Pentele városrész került sorra, ahol Orosz Csaba képviselővel összegezte az eredményeket, valamint beszélt a jövő terveiről.
2024-01-19Közeledik a kolbásztöltő fesztivál - már várják a jelentkezőket2024-ben már tizenkettedik alkalommal lesz Kolbásztöltő Fesztivál Dunaújvárosban. Ezúttal azonban egy igazán különleges helyszínen, a felújított Mondbach-kúria udvarán várják a vendégeket. Megkezdődött a regisztráció is – a csapatok jelentkezését február 16-ig várják!
2023-12-08A Kolbásztöltő Fesztivállal nyitja kapuját a felújított Mondbach-kúria2024. február 24-én Kolbásztöltő Fesztivál lesz a dunaújvárosi Mondbach-kúria udvarán. Ez lesz a helyszín felújítás utáni első nyilvános nagy eseménye. Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere a helyszínen is tájékozódott.
2023-12-08Könnyes-szép búcsúzás Pentele orvosátólDunaújvárosban, a Pentele Klubházban búcsúztatták dr. Radványi Rezső háziorvost szerető páciensei.
2023-11-03Ilyen eddig tényleg nem volt Újtelepen!Díjtalan zenei élményre várta a látogatókat Dunaújvárosban a Városvédők Újtelepért Egyesület a Waldorf Iskola tornatermében 2023. október 28-án. Az Újtelepi Piknik során a rossz idő miatt elmaradt, most azonban színpadon volt: a P.E.N.É.S.Z együttes.
2023-10-13Folyamatos a Mondbach-kúria felújítása, tavasszal már birtokba is vehetjükMár olyan fázisban van a Mondbach-kúria felújítása, hogy láthatóvá is vált, nem csak egyszerűen Pentele városrész egyik ikonikus épülete újul most meg, hanem egész Dunaújváros városképét meghatározó beruházás fordult a finisébe.
2023-07-14A bontásnak vége, máris kezdődhet az építkezés!Gyors ütemben halad Dunaújvárosban a Mondbach kúria felújítása. Már szinte minden szerkezetet elbontottak, amit terv szerint el kellett, így hamarosan megkezdődnek a szerkezet rekonstrukciós munkái is. Mivel az épület örökségvédelem alatt áll, csak a kijelölt szakértők helyszíni vizsgálatait és döntéseit követően indulhat el a tényleges építkezés.
2023-06-23Leitner János timpanonos úrilakja PentelénÉvtizedek óta elhagyatottan áll egy lakóház Pentele városrészben. Az elburjánzott növények és omló vakolat alá tekintve, történetét megismerve, felidézhetjük egykori szépségét Leitner János birtokos lakjának – a Kastélysor egyik házának. Kronászt Margit írása
2023-06-16Gyors ütemben zajlik a Mondbach kúria felújítása2023. június elején kezdődött a műemléki védelem alatt álló Mondbach-kúria és környezetének fejlesztése. Egy Európai Uniós pályázatnak köszönhetően 1,1 milliárd forintból megvalósulhat egy látogatóközpont kialakítása, és ezzel párhuzamosan a Baracsi úti Arborétum fejlesztése is.
2023-04-21Befejeződött a Petőfi utcai rendelő felújítása, visszaköltöztek a rendelésekTeljes külső felújításon esett át Dunaújvárosban a Pentele városrész orvosi rendelője, ami egyébként két háziorvosi és egy fogorvosi körzetet is ellát. A munkálatokat befejezték, a rendelések már a megszokott időben és helyen folynak tovább.
2023-03-17Új gólyafészek épült, két gólyapár is letelepedhet már Óvárosban.Dunaújvárosban a 2023. tavaszán az egykori Gólyafészek étterem közelében új gólyafészket helyeztek el – mindössze ötven méterre – a régi, ám azóta felújított darabtól. Az akcióról, segítőktől, közreműködő szervezetek munkájáról Orosz Csaba önkormányzati képviselő beszélt.
2023-02-27Pentelei kolbásztöltő. Töltsünk együtt egy délutánt – ez volt a pentelei fesztivál céljaBeszámoló a 11. pentelei kolbásztöltő fesztiválról.
2023-02-10Töltsünk együtt kolbászt és egy délutánt - fesztiválra csalogatnak!2023. február 25-én rendezik meg Dunaújvárosban a XI. Kolbásztöltő Fesztivált. Az esemény helyszíne a Pentelei Mentálhigiéniás Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium udvara lesz. A program legfontosabb részleteiről Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester számolt be.
2023-01-20Arborétum, vízelvezetés, és persze a szabadstrandOrosz Csaba a dunaújvárosi 10-es választókerület önkormányzati képviselője a 2022-es esztendőre visszatekintve azt tartja nagyon fontosnak, hogy a képviselők elérhetőek legyenek és a lakóközösségekben felmerülő problémákat megoldják. E mellett pedig koordinálják a fajsúlyosabb dolgokat, fejlesztéseket, legyenek valódi képviselők.
2023-01-20Az óvárosi templom és az emlékekDr. Tóth István írása a dunaújvárosi óvárosi templomhoz fűződő emlékeiről.
2022-11-18Felújítják a Petőfi Sándor utcai rendelőt, kiköltöznek az orvosok2022. november 17-től előreláthatólag 2023. február 28-ig felújítás miatt zárva tart a Petőfi Sándor utca 1. szám alatt található felnőtt háziorvosi, fogorvosi rendelő.
2022-08-26Pentele Egyesület: köszöntők, díjak, szép műsor az államalapítás ünnepén a klubházban. Szent István ünnepét ülték Pentelén is.Több évtizedes hagyomány, hogy a Pentele Egyesület augusztus 19-én rendezi meg a városrész Szent István Napi ünnepségét. 2022-ben sem volt másképp, itt került sor az új kenyér megáldására, megszegésére, illetve szintén a hagyományoknak megfelelően átadták a 2022. évi pentelei elismeréseket is. Az ünnepség aratóbállal zárult.
2022-07-20Százegy éves és fitt. Százegy esztendősen is a kertészkedés a hobbijaSzázegy éves lett az óvárosi Temető utcában élő Tóth Gyula, aki ilyen idősen is kertészkedik. Az ünnepeltet Pintér Tamás polgármester egy ajándékcsomaggal köszöntötte.
2022-06-17A közösség diadalát hozta a Pentele Baráti Kör jótékonysági koncertje. Csodás hangverseny a pentelei templomértEgy színvonalas jótékonysági eseménynek adott otthont a Pentele városrészi római katolikus templom. A rendezvény színvonalát számos jeles fellépő előadása emelte –a koncertből befolyt összeget pedig a templom felújítására fordítják.
2022-06-13Pentelei napok: gazda- és gazdasszony-vetélkedővelA Pentele Baráti Kör június 10–12. között tartotta a Pentele napok programjait. Pénteken és szombaton a Pentele Klubházban, vasárnap az óvárosi római katolikus templomban zajlottak az események. Az első két nap során a hagyományos ízek és a báli hangulat dominált. Hagyományos gazda- és gazdasszony-vetélkedőt. Majd a bor-, pálinka-, böllér- és süteményverseny is volt.
2022-06-08Megkezdétk a kiköltözést a Katica tagóvodából. Keden kezdték meg a kiköltözést az óvárosi Katica tagóvodából, a hónap végén folytatjákTettre készen, ám egy kicsit szomorkás hangulatban pakoltak az óvárosi Katica tagóvodában: az intézményt új helyre kell költöztetni június 27-ig.
2022-02-18Három kispostát is üzemeltet a DVG Zrt. Dunaújvárosban. Közel 30 millió forintot költ a postákra az önkormányzat2015. május és június hónaptól üzemelteti Dunaújvárosban a DVG Zrt. a Barátság úti (5. sz.) és az Óvárosi (2. sz.), majd 2018. januártól a Technikumi (4. sz.) kispostát.
2022-02-15Keringőzik a kanál, táncot jár a habverő, bokázik a máktörőA farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig tartó, népszokásokban és hagyományokkal gazdag időszak. Bőgőtemetés, tikverőzés, tuskóhúzás. Ezekről mesél Kronászt Margit történész.
2021-12-17Az esztendő utolsó közgyűlését tartották"Az év utolsó közgyűlésére hívta össze a képviselő-testület tagjait csütörtökre Pintér Tamás polgármester. 51 napirendi pontot tárgyaltak az ülésen, amely a Dunaújváros Egészségügyéért díj ünnepélyes átadásával kezdődött: idén dr. Haász Cecília fogorvos vehette át az elismerést."
2021-05-11Finoman hangoltak a járatokon. Finomat hangoltak a tömegközlekedés érdekében - buszokA Volánbusz Zrt. a lehető legtöbb lakossági igényt figyelembe véve elkészítette a március 1-jén bevezetett autóbusz-menetrend finomhangolását. A módosításoknak köszönhetően javul a Papírgyári út közlekedése műszakváltáskor, javul a Szórád Márton út és Óváros összeköttetése, és sűrűbb közlekedés lesz a Szalki-szigetre.
2021-04-23Az óvárosi fagyizó újra megnyílik. A legendás fagyizóban mától ismét kinyitnakNagyon sokan szomorúan könyvelték el azt a tényt, hogy az Óváros kultikus fagyizója, a Panda Fagyizó bezárt. Három évvel ezelőtt, 2018. szeptember 30-án szolgálta ki utoljára a vendégeket Rolencz Anett üzletvezető és édesapja, Rolencz Gyula tulajdonos.
2021-02-15Óváros a következőMegkezdték a szelektív hulladékgyűjtő edényzetek kiosztását városunkban február 12-13-án.
2021-01-30Városi értékleltár (képaláírás)Jártunkban-keltünkben rácsodálkozunk városunk rejtett, történész szemmel is értékes kincseire. Lehetnek ezek épületeket díszítő alkotások, utcaképi elemek, illetve védett és rész­leteiben védett épületek, ezekről az önkormányzat listát készített. Az utcaképi elemek között találjuk a Temető utca 1. szám alatti római katolikus plébánia épületét, amely 1880 előtt épült. Az építészeti korszakára jellemző egyszerű épület védendő, megőrzendő elem. (teljes szöveg)
2021-01-23Városi értékleltár (képaláírás)Jártunkban-keltünkben rácsodálkozunk városunk rejtett, történész szemmel is értékes kincseire. Lehetnek ezek épületeket díszítő alkotások, utcaképi elemek, illetve védett és rész­leteiben védett épületek, ezekről az önkormányzat listát készített. Az utcaképi elemek között találjuk az óvárosi szentháromság templomot, amely 1747-1748-ban épült. 1752-től egyhámegyés plébános látja el a szolgálatot. A régi templom helyére emelték 1862-1864 között a mai neoromán stílusú Szentháromság plébániatemplomot. (teljes szöveg)
2021-01-02Városi értékleltár (képaláírás)A Magyar út 49. szám alatti iskola 1907-ben épült. A Dunapentelei Állami Elemi Mindennapos Iskolát a korábbi községi közös iskola helyén emelték, miután azt és az izraelita iskolát anyagi nehézségek miatt államosították és bezárták. Az épületben kapott lakást az iskola igazgatója valamint az iskolaszolga is. 1920-tól itt működött a község óvodája is. Az épület Magyar utcai homlokzatán 1924. november 16-án avatták fel a Bory Jenő szobrász által készített I. világháborús emlékművet.
2020-12-19Városi értékleltár (képaláírás)A Pefőfi Sándor utca 5. szám alatti, Szentháromság névre keresztelt gyógyszertár épülete 1880 előtti alapítású. Rendeltetését tekintve a XIX. századi polgári épület eredeti utcai és udvari ablakokkal, és Dunapentelén nem szokásos kör keresztmetszetű falazott oszlopokkal épült. Védendő, megőrzendő az egész épülettömb, de különösen az ablakok és a tornác. A városi értéktár javasolja az utcai homlokzaton a kőporos dörzsölt vakolatot simára cserélni. (teljes szöveg)
2020-12-18A Malomban vágtak fát a rászorulóknakOrosz Csaba önkormányzati képviselő felvetésére a DVG Zrt. munkatársainak irányításával a korábbi Mondbach Kúria udvarán álló elvadult növények, cserjék kitermelését végezték el rászorulók, ami által a család téli tűzifához jutott – nem mellékesen pedig rendezettebbé vált az üresen álló épületegyüttes összképe.
2020-12-12Városi értékleltár (képaláírás)A Petőfi Sándor utcai postahivatal klasszicizáló, kisvárosi polgári épület, az utcai homlokzaton stukkó díszítéssel. A tornác az utcával párhuzamos, oszlopfős pillérekkel, az oldalszárny előtt talán már eredetileg is beüvegezve télikert jellegű. Az egész épület eredeti állapotban megőrzendő, a kaput javasolt az épülethez jobban illő fakapura visszacserélni. (teljes szöveg)
2020-12-11Észrevételeket vár a képviselő. Várja az észrevételeket a képviselőNagy port kavartak Dunaújvárosban Táborálláson és a Pentele városrészben a közelmúltban végzett csatornázási beruházások. Az itt élők számos alkalommal jelezték, hogy több probléma is felmerült a kivitelezés során. A munkálatok befejezését követően egy újabb gond merült fel: az útburkolati hibák, a nem megfelelően újra aszfaltozott utak kérdése. A körzet önkormányzati képviselője, Orosz Csaba most összegyűjti a problémákat.
2020-12-04Több helyszínen fásítottak. Több helyszínen fásítottak a városbanDunaújvárosban a Dózsa II. városrészben a Margaréta Tagóvoda melletti területen, a Kertvárosban a Diófa utca sarkán, Óvárosban pedig a '48-as emlékműnél helyeztek el egy-egy facsemetét a DVG. Zrt. munkatársai. A zöldítés mellett a környék megszépítése és a közösségépítés is a meghatározott célok között szerepelt a kezdeményezésben.
2020-12-04Fával, ne hulladékkal fűtsenek! Segítő szándékkal: szemét helyett fával tüzelhetnekA hulladékkal történő tüzelés gyakorlatának megfékezésére vállalt közvetítő szerepet Orosz Csaba. A dunaújvárosi 10. számú körzet önkormányzati képviselője kapcsolja össze a rászorulókat egy felajánlóval annak érdekében, hogy tűzifához juthassanak azok is, akiknek nem futja téli tüzelőre. Példás együttműködés a Pentele városrészben.
2020-10-22Lényegi kérdések a körzetben. Élet-halál kérdések a 10-es körzetbenTöbb fontos kérdésben is sikerült előrelépést kieszközölnie Orosz Csaba önkormányzati képviselőnek a dunaújvárosi 10. számú választókörzetben
2020-10-16Közgyűlés. Öttel kevesebb és öttel több a napirendenAz eredetileg tervezetthez képest öt napirendi pontot levett, viszont öt sürgősségi indítványt hozzáadott a 2020. októberi havi rendes közgyűlés programjához a dunaújvárosi képviselő-testület. Érdekesség, hogy az eseményen Gombos István korábbi fideszes önkormányzati képviselő már függetlenként vett rész, miután kilépett a párt dunaújvárosi szervezetéből.
2020-10-16Meg kell őrizni a kistemető értékeit. Döntöttek: összefognak, rendet tesznekKözösségi akció keretében tették rendbe a Pentelei kistemetőt 2020. október 10-én
2020-10-02Probléma a Temető utcábanNem meglepő azon tényállás, hogy csöppet sem nyugodtak a Temetői utcai lakók mindennapjai. A nagy forgalom, a terhelés károkat okoz a házakban, és feltételezhető, hogy a sok úthiba, a burkolat folyamatos romlása is ennek tudható be.
2020-09-04A névadó előtt tisztelegtek. Zarándoklat a névadó tiszteletéreKözös zarándoklattal elevenítette fel a névadó orvos-szent emlékét a Szent Pantaleon Kórház, a Pentele városrész, valamint a bizánci keresztények és a magyarországi görögök közössége 2020. augusztus 29-én. A beloianniszi templom elől indult az V. Szent Pantaleon zarándoklat – a közösségi esemény résztvevőire Szentirmai Róbert atya adta áldását, majd Papalexisz Kosztasz polgármester köszöntője után vágtak neki a résztvevők a mintegy 33 kilométeres útnak, ami a dunaújvárosi révkikötőnél ért véget
2020-08-21Gyalogos híd ível át a Lebuki-patakonEgy új gyalogos híd építésén dolgoztak a Mikszáth utca 6-os út felőli végén.
2020-08-08Azt kínálja, amire az embernek szüksége van, és hozzá jó szót„Kinyitott az óvárosi pékség bejáratánál a zöldséges. A Kusler Csaba csinálja.” – újságolták többen is a hírt a közelmúltban. Csabát sokan ismerik, jómagam áprilisban beszéltem vele először Skype-on annak apropóján, hogy a járványügyi helyzetet miként éli meg Máltán. Most már itthon van, személyesen is találkoztunk otthonában.
2020-07-25Városi értéktár (képaláírás)A Magyar út 14. szám alatt található épületben ma kovácsmúzeum működik. A fésűs beépítésbe illeszkedő, helyi hagyományt őrző tornácos ház 1880 előtt épült. A szokásosnál szélesebb homlokzat, a magasabb tető jómódú tulajdonosra vall. Az ablakok, a faoromzat kialakítása a XIX. századra vezethető vissza. Védendő az egész ingatlan, mindkét épület az összes részletével, és a kerítés.
2020-06-25Beszakadt az út (képaláírás)Számos olvasónk jelezte, hogy június 24-én, kedden a Temető utca 16. szám előtt beszakadt az úttest, ezért lezárták a Temető utca Mikszáth Kálmán utca és a Vadvirág utca közötti szakaszát. A városi köztemetőt a Frangepán utcán keresztül lehet elérni, ezen az útvonalon közlekednek a buszok is. A szakemberek megkezdték a sérült útszakasz kijavítását.
2020-05-20Visszatérhettek a gólyák, vártuk őket. Visszatérhettek kedves gólyáinkNem tudni, mi az oka, de a gólyák gyakorlatilag összenőttek az emberiséggel. Dunaújvárosban is mindig lelkesen figyeljük, mikor jelennek meg, s foglalják el fészküket a vissza-visszatérő gólyák. Jó hír: május 15-én, pénteken már megérkeztek Pentelére! Házigazdájuk Nyíri Miklós volt.
2020-05-09Városi értékeink (képaláírás)Az utcákon sétálgatva csodás értékekre bukkanhatunk. A Tisza utcában található ez az 1880 előtt épült lakóház. Elhanyagoltsága miatt eredeti állapotában megmaradt a paraszti és a polgári építés közötti átmenetet épviselő épület. Védendő, megőrzendő elemei a nyílászárók, tagozatok, s homlokzati vakolatarchitektúra helyrehozatali kötelezettsége jvasolt. (teljes szöveg)
2020-04-25Múltunk értékei (képaláírás)Jártunkban-keltünkben rácsodálkozunk városunk értékes kincseire: épületeket díszítő alkotásokra, utcaképi elemekre, illetve védett és részleteiben védett épületekre, ezekről városunk listát készített. A Halász sor 2. számú épület védett területén álló lakóház, a város egyetlen kora modern (Bauhaus) stílusú épülete. Védendő, megőrzendő elemei a tömeg, a nyílásrend, a korlátok és a kerítés. (teljes szöveg)
2020-02-15Értéktári kincsek (képaláírás)Jártunkban-keltünkben rácsodálkozunk városunk rejtett kincseire. Lehetnek ezek épületeket díszítő alkotások, utcaképi elemek, illetve védett és részleteiben védett épületek. A Magyar út 31. számú ház 1880 előtt épült. Ellenőrizetlen források szerint hajdani tulajdonosa Leitner János birtokos gazda, majd dr. Hegedűs Károly állatorvos volt, ekkor még 4 ablaka volt. Később Pais Miklós földbirtokos átalakíttatta, ekkor épülhetett a homlokzati magasítás a hármas osztatú ablakokkal (teljes szöveg)
2020-02-08Értéktári kincsek (képaláírás)Jártunkban-keltünkben rácsodálkozhatunk városunk rejtett, értékes kincseire: épületekre, utcaképi elemekre, díszítésekre. Az utcaképi elemek között találjuk a Lengyel köz 7. szám alatti, az 1880 előtt épült egyszerű deszkaoromzatos házat, eredeti, az oromzat tengelyében elhelyezett ablakokkal. (nem teljes szöveg)
2020-01-18Múltat idéző kép (képaláírás)Jártunkban-keltünkben rácsodálkozunk városunk rejtett, történész szemmel is értékes kincseire. Lehetnek ezek épületek, vagy azokat díszítő alkotások, illetve utcaképi elemek, ezekről az önkormányzat listát készített. Az utcaképi elemek között találjuk a Lengyel köz 7. számú épületet. Egyszerű deszkaoromzatos ház 1880 előtt épült, eredeti, az oromzat tengelyében elhelyezett ablakkal. Védendő, megőrzendő eleme az utcaképben megjelenő XIX. századi rész.
2019-12-12Helyreállítják... (képaláírás)Lapunkat több olvasó is megkereste azzal, hogy a Pentelén felbontott útburkolat hetek óta sebességcsökkentésre készteti az autósokat. Ottjártunkkor épp a helyreállításon dolgoztak. (teljes szöveg)
2019-12-06Mint a régi szép időkbenNépszerű volt az idei Kolbászfesztivál és Disznótoros Kóstoló.
2019-11-29Báloztak a nyugdíjasokA Magyar úti klubházban szombaton ezúttal a Pentelei Nyugdíjas Klub tagjai gyűltek össze.
2019-11-23Városi értékleltár (képaláírás)Jártunkban-keltünkben rácsodálkozunk városunk rejtett, történész szemmel is értékes kincseire. Lehetnek ezek épületeket díszítő alkotások, utcaképi elemek, illetve védett és részleteiben védett épületek, ezekről az önkormányzat listát készített. Az utcaképi elemek között találjuk a Magyar út 16. számú lakóépületet, amely 1880 előtt épült. Védett területen belül, fésűs beépítésbe illeszkedő, helyi hagyományt őrző parasztház, hosszú tornáccal, szépen felújított állapotban. Védendő, megőrzendő elemei az utcaképben megjelenő részek. Javasolt az építészeti örökség megőrzésére az épület színezése. (teljes szöveg)
2019-11-15Megújul a templom. Márciusra várható a szerkezetkész állapotHatalmas munkálatokba látott a görög-katolikus egyházközség: teljesen megújul, megszépül az óvárosi kápolnájuk.
2019-11-08Állagmegóvási munkák a templomban. Tizenötmillió forintos beruházás az ÓvárosbanRészleges felújítási munkák kezdődtek az elmúlt hetekben az óvárosi templomban.
2019-11-05Pályázati forrásból újítják fel. Állagmegóvási munkálatok folynak az óvárosi templombanRészleges felújítási munkák kezdődtek az elmúlt hetekben az óvárosi templomon. Az 1862–64 között épült római katolikus Szentháromság templom – mint Dunaújváros egészének és Pentele városrésznek ma is használatban lévő egyik legidősebb épülete és legjelentősebb építészeti emléke – az elmúlt években komoly állagromlást szenvedett el.
2019-10-31Méltó emlékezésre hívnak a templomok (képaláírás)A hét végén köszöntjük mindenszentek ünnepét, s hagyományosan másnap tartjuk a halottak napját, így háromnapos szabad hétvége vár ránk. (nem teljes szöveg)
2019-10-11KlubházavatóEgy nótaesttel avatták a pentelei közösségek a felújított Magyar úti klubházat.
2019-10-00Mészáros László 10. választókörzetInterjú Mészáros László, FIDESZ önkormányzati képviselőjelöltjével terveiről a 2019-es önkormányzati választás előtt.
2019-09-13Milliárdos fejlesztések ÓvárosbanRendhagyó lakossági fórumot tartott Mészáros László fideszes képviselő.
2019-09-06Felújítják a Budai Nagy Antal utatRendkívüli közgyűlés: a Budai Nagy Antal út felújításával a DVG Zrt-t bízták meg, a Rendőrkapitányság vezetője szeptember 1-től új körzeti megbízottat nevez ki Óvárosban, Demeter Nándort. Új doktor fog praktizálni a 8-as sz. felnőtt háziorvosi körzetben, Dr. Surányi Hilda, aki lakhatási támogatást fog kapni.
2019-08-23Díjátadóval ünnepeltekPentelén is megemlékeztek Szent Istvánról. Oklevél Penteléért Díjat kapott Pats Józsefné, Sulák Béla és neje, Emlékérem Penteléért Díjat kapott Mihalovics Jánosné, Szloboda Lajos és Bartalos Norbert.A Pentelei Kéknefelejcs Dalkör vezetője Szabó Terézia Pro Pentele Díjban részesült.
2019-08-09Nyílt fogadóórát tartottak ÓvárosbanMészáros László, a 10-es körzet képviselőjelöltje bemutatkozott az érdeklődő lakóknak.
2019-08-07Rendhagyó fórum volt. Rendhagyó lakossági fórum: folytatni a megkezdett munkátRendhagyó lakossági fórumra jöttek el városunk 10. választókerületének lakói tegnap az óvárosi Széchenyi Pékség elé. Az érintett közösségek lakóival együtt a város vezetése is jelentős „erőkkel” érkezett.
2019-07-27Újítások a Magyar úton: ezek várhatókCserna Gábor polgármester, Hingyi László önkormányzati képviselő és Mészáros László, a Fidesz képviselőjelöltje a július 25-i,csütörtöki pentelei bejárása során több helyszínt is meglátogatott a Magyar úton.
2019-07-26Nyáron sem állnak le a fejlesztésekSajtóbejáráson tekintették meg az Óvárosban zajló felújításokat.
2019-07-10Dolgoznak a felvetett témák megoldásánHelyszíni bejárás volt július 9-én Óvárosban a Petőfi utcából nyíló Árpád és Bem József utcákban. A városüzemeltetési osztályt képviselő Szedresi Csabán és a körzet önkormányzati képviselőjén, Tóth Kálmánon kívül számos lakó is részt vett az eseményen.
2019-06-28Megújul a Magyar úti klubházLeszigetelik az épületet, új ablakokat szerelnek fel, korszerűsítik a villamoshálózatot. Várhatóan őszre végeznek a munkálatokkal.
2019-06-07Hárommilliárdos fejlesztés. Megkezdődött a csatornázás az Északi városrészbenElső szakaszban a Somogyi József, Búzavirág, Akácos, Mályva utcákat érinti a csatorna építése.A teljes beruházásnak 2020. október közepéig kell elkészülnie.
2019-04-18Gulyásparti (kishír)A Pentelei Nyugdíjas Klub múlt szombaton tartotta a gasztronómiai rendezvényt.
2019-04-12Felszámolták a szemétlerakótRendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze április 11-én Cserna Gábor polgármester Hingyi László képviselővel és Mészáros Lászlóval közösen a Petőfi Sándor utca egy ingatlanán kialakult áldatlan helyzet miatt.
2019-02-01A térség ízei a főtéren. IX. Pentelei Kolbászfesztivál és Disznótoros KóstolóKilencedik alkalommal rendezték meg a Pentelei kolbászfesztivál és Disznótoros Kóstolót a város főterén, ezúttal tizennégy csapat részvételével.
2018-11-23Férfinap PentelénA Pentele Nyugdíjas Klub hétfőn férfinapot tartott a klubházban.
2018-11-16Névnapos bál PentelénIsmét mulatságra gyűltek össze a Pentelei Nyugdíjas Klub tagjai a Magyar úti klubházban múlt szombaton. Ezúttal Katalin és Erzsébet bált tartottak.
2018-11-12Száz esztendeje ért véget a nagynak nevezett háború. A nagy háború áldozataiAz I. világháború áldozataira emlékeztek a dunaújvárosiak, a penteleiek november 11-én, vasárnap.
2018-11-09Elkészült az Öreghegyi út. Megújult Öreghegyi útElkészült az Öreghegyi út felújítása: november 8-án délután már az utolsó négyzetméteren dolgoztak a DVG Zrt. munkatársai.
2018-11-02Folytatódó felújítás. Megújul az idősek otthona. Egyre többen veszik igénybe a kedvezményes étkeztetéstPályázati forrásból újult meg az idősek otthona Batsányi úti telephelye. A Magyar úti telephelyen még dolgoznak a szakemberek, főleg energetikai felújítást végeznek.
2018-11-01Látogatóközpontot alakítanak ki (képaláírás)A korábbi elképzelések szerint az Intercisa Múzeum az 1830-ban épült Mondbach-kúriába költözött volna, ám az önkormányzat terve változott: az óvárosi műemlék épületben látogatóközpontot alakítanának ki, amire pályázatot nyújtanak be. (teljes szöveg)
2018-09-10Végleg bezár a Panda. Végleg lehúzza a rolót a PandaNagy megdöbbenéssel vettük a hírt, hogy a Panda fagyizó a szezon befejezését követően végleg zárva marad. De miért? – kérdezi ilyenkor a vendég, és egyáltalán a városlakó, aki megszokta, hogy kedvenc fagyijáért leugrik az óvárosi fagylaltbárba. Azt kijelenthetjük, hogy a Panda névvel sikerült egy ikont teremteni. Az is ismerte a helyet, aki egyébként nem szokott fagyizókba járni, aki meg igen, az kifejezetten kedvelte.
2018-08-24Pro Pentele Díj 2018. Panni néni a családjára a legbüszkébb. Idén a Pro Pentele Díjat Lemák Jánosné vehette átA múlt hétvégén (2018. augusztus 18.) az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódóan átadták a Pro Pentele Díjat a Pentelei Nyugdíjas Klubban. Az elismerést idén Lemák Jánosné vehette át.
2018-08-24Átadták a Pro Pentele DíjatA Pro Pentele Díj és az Oklevél Penteléért díj átadásával köszöntötték augusztus 20-át a Pentelei Nyugdíjas Klub, a Hagyományőrző Egyesület és a Baráti Kör tagjai múlt szombaton (2018. 08. 18.). A Pro Pentele Díjat Lemák Jánosné, a Penteléért Oklevelet Zsákovics Györgyné és Kőrösi Ferencné kapta.
2018-06-00Csatornától a KRESZ-pályáigAz Északi városrész önkormányzati képviselője, Hingyi László számol be a körzetében végrehajtott fejlesztésekről és a jövő feladatairól.
2018-04-23Családerősítő szentmise Pentelén (képaláírás)Bíró László római katolikus tábori püspök tartott szentmisét április 22-én, vasárnap délelőtt az óvárosi Szentháromság templomban. A püspök úr a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferense, és katonacsaládoknak is rendszeresen tart családerősítő hétvégét. (teljes szöveg)
2018-02-23Elhúzódó konfliktus a Frangepán utcában. Időbe telik végigjárni a jog előírta utakat a tulaj nélkülSzép utca a Frangepán utca. Szép lenne, ha a Rosti Pál sor sarkán nem állna egy düledező ház, több romhalmazzal az udvarán. A környéken lakók fő baja, hogy az elhanyagolt ingatlanon, amelynek a teteje már két éve beszakadt, s ezért a tulajdonos azt lebontotta, mérhetetlenül elszaporodtak a patkányok.
2018-02-02Emléktábla a körzeti gyógyítónak. Dr. Radnai Éva ötven éven t praktizált háziorvoskéntKiemelkedő és áldozatos munkásságáért emléktáblát avattak dr. Radnai Éva tiszteletére az óvárosi orvosi rendelő épületénél.
2018-02-01Körzeteink megbízottai. A rendőrkapitány körzeti megbízottakat nevezett kiNyolc új körzeti megbízott rendőrt mutattak be a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon január 31-én, szerdán kora délután.
2018-01-27Emléktáblával tisztelegtek előtte. Emléktáblát avattakDr. Radnai Éva kiemelkedő és áldozatos munkásságáért állíttatott emléktáblát avattak január 26-án Pentelén.
2018-01-12Buli a klubbanPótszilveszteri mulatságot tartottak múlt szombaton a Pentelei Nyugdíjas Klub tagjai az óvárosi klubházban.
2017-12-30Emlékezés (képaláírás)Emléktáblát helyeztek ki a Magyar úti templommal szemben: 1944. december 24-én 38 apostagi áldozata volt egy bombatámadásnak, miközben "málenkij robotra" vitték őket a ponthíd építéséhez. Emlékükre az apostagi önkormányzat településük fennállásának 800. évfordulója alkalmából emléktáblát helyezett el Dunaújvárosban is. (teljes szöveg)
2017-12-27Pásztorjáték volt az óvárosi templomban.Pásztorjáték volt az dunaújvárosi óvárosi templomban 2017. december 24-én.
2017-12-01Erzsébetek és Katalinok (kishír)A Pentelei Nyugdíjas Klub névnapot ünnepelt a múlt szombaton. (nem teljes szöveg)
2017-09-02Riasztókat szerelnek. Riasztók az ablakonJavában zajlik az a biztonsági program, amelyet még tavaly kezdett el a város önkormányzata, ablak- és ajtóriasztókat felszereltetve olyan földszinti lakásokban, amilyeneket előszeretettel törtek fel a bűnözők. A program a belvárosban kezdődött, most a Római városrészben, a Béke városrészben, az Óvárosban, a Kertvárosban folytatódik.
2017-09-00Elintézte a képviselőAz egyéni képviselők 2017-es első félévi beszámolója a kerületüket érintő beruházásokról, változásokról. Nyilatkozik Cserni Béla, Gombos István, Hingyi László, Iván László, Izsák Máté, Lassingleitner Fruzsina, Lőrinczi Konrád, Nagy Zoltánné és Sztankovics László.
2017-06-30Hatezer riasztót szerelnek fel. Kertváros, Béke városrész, Óváros, új Vasmű útHárom millió forint önkormányzati támogatásból újabb hatezer darab ablakra szerelhető riasztót oszt ki a rendőrség és a polgárőrség ingyenesen.
2017-06-16Százhetven millió felújításra. Új buszvárók, nyílászárócsere, útjavításKözgyűlés. Turizmusfejlesztési támogatásra pályázna az önkormányzat, két tervet kíván benyújtani: látogatóközpont kialakítása a Mondbach kúriában és a kúria melletti tér megújítása, illetve az Intercisa Múzeum átköltöztetése, kialakítása a Magyar úti malom épületében.
2017-06-16Bort, pálinkát, kolbászt és süteményt zsűriztek (kishír)Több mint három évtizede rendezi meg a Pentele Baráti Kör a hagyományőrző Pentele Napot. (nem teljes szöveg)
2017-06-02Óvodásokat köszöntöttek a klubban (kis hír)A Katica tagóvoda apróságait látták vendégül gyereknap alkalmából a Pentelei Nyugdíjas Klub tagjai. (nem teljes szöveg)
2017-03-31Megújult a Pentelei Molnár János utca. Térköves járdasort építettek ki a temető bejáratánálÚj aszfaltburkolatot kapott a Pentelei utca egyik szakaszán.
2017-03-17Hasznosítási terv készül az élményfürdőrőlKözgyűlés: Elkészítették az élményfürdő hasznosításáról szóló fejlesztési és üzemeltetési koncepciót. A Juharos étterem a DVG Zrt. tulajdonában van, a közelmúltban egy korszerű konyhát alakítottak ki, ahol ételkiszállításokat tudnak teljesíteni. A tervek szerint egy vendégteret alakítanak ki, ahol már helyben fogyasztásra is lehetőség lenne. Újabb riasztók, mintegy 3600 db beszerelésére kalkuláltak.
2016-11-25Javítják és szélesítik a Mikszáth utcát. Jövő tavasszal kezdődhet a csatornázásTeljesen felújítják a Pentelei Molnár János utcát, szélesítik a Mikszáth utcát, és jó úton halad a csatornaépítési projekt előkészítése is.
2016-10-20A rossz átjáró helyén lépcsőn járhatnakFelújítják a Frangepán utcánál a Páskom utcából a temetői buszmegállóhoz felvezető átjárót.
2016-10-07Borban a vigasság, szüreti menet Pentelén. Lovasok, néptáncosokA Pentelei Hagyományőrző Egyesület szervezésében ismét megrendezték a szüreti felvonulást Pentelén.
2016-10-00Pentelei örökségBeszélgetés a Pro Pentele díjas Matlag Attilával.
2016-08-22Pentele köszönete. Pentele: megtartva a hagyományokatEzúttal is szép és tartalmas estével ünnepelt Pentele városrész aktív civil közössége augusztus 19-én, pénteken. A Pentele Napon adták át a városrész idei legfontosabb közösségi kulturális elismeréseit, amelyet Bölcsföldi Ferenc, Juhász Istvánné, Fehérvári Mihályné és Matlag Attila vehetett át a Pentele Klubházban.
2016-08-17Az ünnepen átadják a Pro Pentele díjatA Pentele városrész Szent István napi ünnepségét augusztus 19-én, pénteken tartják, ahol átadják a Pro Pentele díjat az arra érdemesnek.
2016-07-22Új tető, cserép és ereszcsatorna a klubházra. Jövőre a Montbach-kúriát újítják fel.Megkezdték a Pentelei Klubház tetőszerkezetének teljes felújítását. A kivitelezés előreláthatólag másfél hétig tart.
2016-06-17Egy baráti látogatásA Pentele Városrész civil szervezetei már több mint negyed évszázada ápolják a baráti kapcsolatokat a Vajdaságban lévő Csantavér magyar közösségével.
2016-06-10Szulejmán kedvence diós és mogyorós. Rolenczék családi fagyizója az Óváros főutcájábanA Panda Fagyizót Rolencz Gyula és Berényi-Rolencz Anett üzemelteti Portré.
2016-06-06Ízes élvezetek Pentelén. Így őrizd meg PentelétImmáron 32. alkalommal várta Pentele-napra az érdeklődőket a Pentele Hagyományőrző Egyesület június 4-én. A rendezvény ezúttal is a már korábban meghirdetett házi készítésű ételek és italok seregszemléjével kezdődött, majd báli hangulattal folytatódott.
2016-05-09Pentelei Molnár János előtt tisztelegtekPentelei Molnár János születésének 138. évfordulója alkalmából megemlékezést, koszorúzást tartottak a szülőházánál.
2016-04-20A nap fotója -Gólya (képaláírás)A tavasz első jele, hogy megérkeztek a gólyák, és elfoglalják az évek óta megszokott "lakásukat" a Pentele városrészben (teljes szöveg)
2016-04-01A Domex műfűje mindig zöld(ebb)A Domex Szőnyegáruház bemutatása. Beszélgetés Miháldinecz Bernadett tulajdonossal.
2016-02-12Két gyanúsított van!Sz. J. és G. R. dunaújvárosi lakosokat előzetes letartóztatásba helyezte az illetékes bíróság emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt.
2016-02-12A halott fiatal, illetve öregFolytatódott a rendőri helyszínelés a Petőfi Sándor utcában.
2015-12-18Nem drágul a helyi tömegközlekedésAz év utolsó közgyűlése: 400 000 Forint támogatás a XX. Csángó Bál támogatására, 7,5 millió forint támogatás a Lorántffy iskola tanműhelyének felújítására, 4,5 millió forint támogatás a Fészek Tanétterem gázhálózatának felújítására, nem hagyták jóvá a busztársaság 2,4 százalékos tarifaemelését. Az önkormányzat pályázatot írt ki a pentelei főtér rekonstrukciójának látványtervére. Dr. Kondor Tamás építész tervpályázatát fogadta el első helyen, második helyre Szabó Zsolt Róbert építész tervét fogadta el.
2015-12-11A DOMEX-nél kettőt fizet, hármat vihet!A DOMEX szőnyegáruház bemutatása. Beszélgetés Mihaldinecz Bernadett üzletvezetővel.
2015-12-08Hétvégén megnyitjákA kivitelezők számításai szerint hamarosan megnyitják a közlekedők előtt a Temető utcát.
2015-11-30Kolbászból a legjavátNovember 28-án a Városháza térre várta az ínyenceket az immáron hatodik alkalommal jelentkező Pentelei Kolbászfesztivál.
2015-10-28Teljes útzár a százlábún!Több mint egy hónapja kezdték el a Százlábú híd felújítását.
2015-10-01Új burkolat az AttilábanHingyi László önkormányzati képviselő közbenjárására új burkolatot kap a temetőnél lévő Attila utca az elkövetkező hetekben.
2015-10-00Nyári Ica örökségeNyári Ica portréja, aki fodrász és szépészeti üzletet üzemeltet a Pentele városrészben.
2015-09-17Kimaradt egy szakasz...Kimaradt egy szakasz az Öreghegyi utca vízvezeték hálózatának cseréjéből.
2015-09-03Fél kilométer hosszbanNagyjából másfél éve tervezi a DVCSH Kft., hogy kicseréli az Öreghegyi utcában rendszeresen meghibásodó ivóvíz vezetéket. Már dolgoznak a DVCSH szakemberi.
2015-08-24Hosszú várakozás utánHosszú várakozás után kicseréli a DVCSH az elkorhadt vezetéket az Öreghegyi úton. A lakók már több mint egy éve arra várnak, hogy a DVCSH kicserélje a vízvezetéket az utcájukban.
2015-08-22Úthelyreállítás, járdaépítés"Az ünnep előtti napon megnyitották a Temető utcát a közlekedők előtt – már nem kell kerülni, ha a temetőbe mennek! A Békében folytatódik a járdaépítési program. Hingyi László, a 10-es számú körzet önkormányzati képviselője két beruházásról is beszámolt lapunknak az ünnepek előtt."
2015-08-14Hétfőn már járható leszÚtjavítás. Beszakadt az úttest a Temető utcában.
2015-08-13Százlábú híd: tatarozás kezdődikHamarosan megkezdődik a Százlábú híd felújítása.
2015-08-11Százlábú híd: felújítjákFelújítják az óvárosi hidat.
2015-08-07Minden gyűrődést ki fognak javítaniTöbb ütemben végzik az Aranyvölgyi út gyűrődéseinek, kátyúinak javítását.
2015-07-17Postai különlegességJúlius 16-tól, öt hónap után újra működik, lehet levelet feladni, csekket befizetni a Petőfi utcai postahivatalban.
2015-07-17Megnyílt az óvárosi kispostaSzerdától várja az ügyfeleket. Levélfeladás és készpénzes csekkbefizetés.
2015-06-22Csekket is feladhatunkA Barátság úti kispostán csekkes befizetésre is lesz lehetőség.
2015-06-18Pentele a képzőművészetben kiállítás (képaláírás)Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Móder és a DF-Nemzetközi Art Műhely XXV. kiállítása Pentele a képzőművészetben címmel. Megtekinthető július 9-ig (teljes szöveg)
2015-06-11PentelérőlPentele a képzőművészetben címmel kiállítás látható a Kamara Galériában.
2015-06-09Gasztronómiai versenyekkelA június6-án rendezett Pentele napon a hagyományok szerint gasztronómiai versenyeket is tartottak, ahol borok, pálinkák, böllértermékek és sütemények mérettek meg.
2015-06-08A régi hagymányok ápolása PentelénMájus 30-án immár harmincegyedik alkalommal rendezték meg a Pentele Napot, amelyre a vajdasági Csantavérről is érkeztek.
2015-06-08Pentele művészeteA Pentele Nap keretében megnyílt a Kamara Galériában a Pentele a képzőművészetben című kiállítás, amelyen a DF Nemzetközi Art Műhely tagjainak alkotásai láthatók.
2015-06-03Meghívók Pentele NapraImmáron 31. alkalommal jelentkezik az óvárosi városrész kiemelkedő közösségi rendezvénye, a Pentele Nap.
2015-05-22ÚjranyitásSzerdától a Barátság úti kisposta alapszolgáltatásokkal várja az ügyfeleket. Az óvárosi kisposta nyitásával kapcsolatban még egyeztetnek.
2015-05-08A posták nyitásra várnak!A Barátság és a Pentele városrészben.
2015-04-27Májusban nyitnak!Az önkormányzat felvállalta vagyonkezelő cégén keresztül a postai szolgáltatást, és az anyagi hátteret is biztosította azért, hogy újra üzemelhessen Pentelén és a Barátság városrészben a kisposta.
2015-04-24Kisposta: kettő maradA Barátság úton és a Petőfi utcában lévő kisposta újra kinyithat.
2015-04-24A város segítségével újra kinyit a két postaA Barátság városrészben és az Óvárosban március 2-án bezárt kisposták újra kinyitnak május 1-től. Üzemeltetésükre mintegy 6,6 millió forintot biztosít az önkormányzat.
2015-04-18Vezetékcserére várnak!Az Öreghegyi utcában lakók már több mint egy éve arra várnak, hogy a DVCSH kicserélje a vízvezetéket az utcájukban.
2015-04-16Újra kinyit a pentelei kispostaMinden jel szerint újra kinyit a penteleiek kispostája, mégpedig az eredeti, 119 év alatt megszokott helyén.
2015-04-15Harcias fórum volt a pentelei postáért"A penteleiek követelik régi postájuk visszaállítását az eredeti helyén!" Beszámoló az április 13-án, a Pentele Klubházban megrendezett lakossági fórumról.
2015-03-30Pentele felfedezéseÓvárosi alkotói portya a szabadiskolával. Közös alkotásra és Pentele felfedezésére invitálta tanítványait, barátait szombaton Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész.
2015-03-28Alkotói szabadiskola PentelénSzabadtéri rajzolásra, festésre hív a Móder Rezső vezette DF Art Műhely. Indulás március 28-án a Zenélő Szoborparkból.
2015-02-20Buszok, döntésekAz újtelepi, Béke városrészi, pentelei lakosok is sok változtatást kértek a tömegközlekedésben. Beszélgetés Hingyi László, önkormányzati képviselővel.
2015-02-20Bezárnak három kispostátMegszűnik azó városi, a technikumi és a Barátság városrészi kisposta, márciustól már csak a másik négy postahivatal fog működni.
2015-02-19Pentelén 1896 óta működik ez a posta!Újabb szempontokat vet fel olvasónk a pentelei posta tervezett bezárásával kapcsolatban.
2015-02-18Helyi közlekedés vitasorozat (2.)Beszámoló a helyi buszközlekedés fórumsorozat második állomásáról, a február 17-én az Arany János Általános Iskolában megrendezett fórumról.
2015-02-17Fórum a buszokrólAz újtelepi, pentelei, Béke városrészi autóbusz-közlekedés átalakításról tartottak lakossági fórumot. Beszámoló.
2015-02-17Postahivatal űr PentelénPentelének és Újtelepnek mindenképpen szüksége lenne egy közeli postára. Március elsejével bezárják a pentelei postát.
2015-02-13Posták: átirányítás lesz!Március 2-tól nem lesz a Petőfi utcai, Vörösmarty utcai és a Barátság úti posta, mert az elmúlt időszakban forgalmuk jelentősen csökkent.
2015-01-30Aláírásokat gyűjtenek a kisposták bezárása ellenA Magyar Posta gazdasági okok miatt három kirendeltséget akar bezárni a városban: a Barátság, az Óváros és a Technikum városrész postáit.
2015-01-30Postabezárás: miért?!A technikumi, a Barátság úti és a pentelei, Petőfi utcai kispostát tervezi bezárni a Magyar Posta. A Párbeszéd Magyarországért helyi szervezet közel hatszáz aláírást gyűjtött össze a technikumi posta bezárása ellen.
2015-01-23Egészségünkre válikA január 22-i közgyűlésről: megállapodás az Egészségügyi Egyeztető Fórummal, az önkormányzat akkor támogatja céljait, ha a Szent Pantaleon Kórház önállósága továbbra sem sérülhet; pentelei posta bezárása.
2014-12-31Postabezárások terveA Technikum, a Barátság és a Pentele városrészben (kép) is tervezik. A penteleiek aláírás-gyűjtési akciót indítottak.
2014-12-17Költözik a parókiaA Kertvárosból a Pentele városrészbe, a Temető utca 1-be (a római katolikus plébánia helyére) költözik a görög katolikus parókia. A terveik szerint idővel templomot is építenek. Beszélgetés Kovács István parókussal.
2014-12-13Volán-fórum PentelénA buszjáratokról rendeztek fórumot Pentelén december 11-én.
2014-12-12Kérik a 22-estFórum a temetői buszjáratról.
2014-12-02A nap fotója - Kolbásztöltők (képaláírás)A hétvégi Pentelei disznótor és kolbászfesztivál már az ötödik volt a sorban. Az első díjat a Pentele csapata nyerte el Barta Gábor vezetésével. (nem teljes szöveg)
2014-12-01Hidegben is melengető!Az 5. Pentelei Disznótort és Kolbászfesztivált rendezték meg november 29-én a Mondbach-kúria udvarában.
2014-11-28Bezárnak három postát (kishír)Bezárja januárban a Magyar Posta Zrt. a Barátság városrészi, a pentelei és a Technikum városrészi kis postákat.
2014-11-26Határidő előttJó ütemben halad a Magyar út közel 900 méterének teljeskörű rekonstrukciója, az útszakasz kilencvenmillió forintból újul meg.
2014-11-22Magyar úti építésA tervek szerint legkésőbb november 29-én befejezik a kivitelező Swietelsky-cég szakemberei a dunaújvárosi Magyar út felújításán az elhasználódott aszfaltréteg felmarását.
2014-11-21Vandálok PentelénVandálok a Kovácsmúzeumban.
2014-10-18Temető utca: burkolatjavításHelyreállítják az útburkolatot a Temető utca felső szakaszán, mert több helyen megsüllyedt az aszfaltréteg.
2014-10-10Szüreti mulatság a malombanPörköltfőzőversennyel és felvonulással egybekötött szüreti mulatságot szerveztek az Óvárosban található malom udvarán.
2014-10-02Szüreti bál lesz PentelénA Penteléért Alapítvány hagyományőrző egyesület október 4-én, szombaton felvonulással, pörköltfőző versennyel színesített szüreti fesztivált rendez. Kép: korabeli szüreti mulatságon Gurics György birkózó.
2014-09-23Dunaújváros MJV Településfejlesztési KoncepciójaA közgyűlés 2014. június 19-én elfogadta Dunaújváros Megyei Jogú Város Településfejlesztési Koncepcióját. Tartalma: városrészi szintű helyzetelemzések, városrészek története, helyzete, lakossága, kor és képzettség szerinti megoszlása, iparterületek, zöldterületek, a Duna-parti részek jellemzése, története. Foglalkoztatottsági és szociális mutatók. 2001-es és 2011-es adatok. A város jövőképe, tervek, célok.
2014-09-23Dunaújváros MJV Integrált Településfejlesztési StratégiájaA közgyűlés 2014. szeptember 23-án elfogadta Dunaújváros Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiáját. A városrészek funkcionális elemzése, városrészi szintű célok bemutatása, akciótervek.
2014-08-22Hagyományőrző és aktív pentelei lakóPentele városrész legrangosabb elismerését, a Pro Pentele-díjat Grábics Gábor, Matlag Attila, Kemény Lajosné vehette át. A díjazottak bemutatása.
2014-08-21Elismerések, műsor és aratóbál PentelénSzent István napi rendezvény a Pentele városrészben. Pro Pentele-díjat kapott Grábics Gábor. Oklevél Penteléért: Kemény Lajonsé, Kondor László, Matlag Attila.
2014-08-16Tíz új lámpatestKözvilágítás az Öreghegyi úton.
2014-08-01Vargáék virágos, gyümölcsös gazdaságaVarga Sándorék Óváros egyik csendes utcájában laknak. A ház előkertje virágtengerben pompázik. Az udvar telis-tele zöldséggel, gyümölccsel.
2014-07-25Több fény, nagyobb biztonságElkészültek az Öreghegyi úton a közvilágítás kiépítésével.
2014-07-24Egy sáv ott zárva leszCsőtörés a Bocskai utcában. A város belterületén több ötven-hatvanéves csővezeték is van, Pentelén még ennél is régebbi vezetékek működnek, ezért bárhol, bármikor előfordulhat csőtörés.
2014-07-09Felhőszakadás utánRengeteg eső hullott Dunaújvárosra július 8-án. Kép: az Alsófoki-patak Óvárosban.
2014-07-07"Az álmaimból építkezem..."Beszélgetés Szabó Zsolt Róbert építésszel, aki él-hal Penteléért. Városfejlesztésről, tervekről.
2014-07-05A százlábú hídrólA százlábú híd története.
2014-06-14Névről, tervről, igényekrőlHingyi László önkormányzati képviselő fórumot tartott a Rudnyánszky-Mondbach-Frankl kúria épületének, a régi faluközpont megújításának terveiről. Őri Zoltán néhány észrevétele, kiegészítése az elhangzottakhoz, a kúria történetéhez.
2014-06-02Városrészi napok víkendjeMájus 31-én Újtelepen Pentele Napot, a Római városrészben pedig május 31-én és június 1-jén városrészi napot rendeztek. Kép: Némethné Naszvadi Julianna, Csőgér Sándor.
2014-06-02A penteleiek napja voltBeszámoló a május 31-én megrendezett Pentele Napról, amelyet a Penteléért Alapítvány, a Pentelei Nyugdíjas Klub, a Pentele Baráti Kör és a László Imre Magyar Nótakedvelők Klubja rendezett.
2014-05-28Pentele nap, szombatonHagyományőrző böllér-, bor-, pálinka- és süteményverseny színesíti az idei Pentele-napot is május 31-én.
2014-05-16A kúria lesz a bázisMájus 14-én lakossági fórum keretében Kondor Tamás vezetőtervező ismertette a Rudnyánszky-Mondbach-kúria, a malom és a hozzájuk tartozó terület fejlesztési koncepcióját. A tervek bemutatása.
2014-05-15A penteleiek javaslataHingyi László önkormányzati képviselő szervezésében május 14-én lakossági fórumon beszélték meg a Rudnyánszky-Mondbach-kúria és a hozzá tartozó terület fejlesztési elképzeléseit. Beszámoló a fórumról.
2014-05-05AdottságokrólPálinkás Bertalan, a vasmű nyugdíjas mérnöke ismertette a Találjuk ki Dunaújvárost, fedezzük fel Dunapentelét!elnevezésű, Pentele idegenforgalmi értékű fejlesztéséről szóló terveit. Beszámoló a tervekről: Sziget-sétány, Gasztro-sétány, vendéglátó-, kilátóhely, szálláshelyek stb.
2014-04-24Az óvárosi SzentháromságAlhaszan Ahmed a jordániai Ammanból jelentkezett a Szegedi Egyetem Gyógyszerészeti Karára. Dolgozott Budapesten, két éve az óvárosi Szentháromság Patika vezetője. Interjú. Érdekesség: egy korabeli recepttartó boríték
2014-04-18Kép Pentele és a város jövőjérőlPazarul fog kinézni Pentele, ha sikerül úgy megújítani, ahogyan azt pályázatokból tervezik: Főkorzó és sétányok, vendéglátóhelyek, szállodák, víziszínpad. Pálinkás Bertalan, a vasmű nyugdíjas mérnöke tartott előadást a Pentele Klubban.
2014-04-15Kedd helyett szombatGyakran akadozik a szemétszállítás a Rosti Pál soron.
2014-03-08Műemléki jelleggelA pentelei malom műemléki részének, az egykori kúriának a felújítását szeretné az önkormányzat pályázati forrásból megoldani. Beszélgetés Hingyi László önkormányzati képviselővel.
2014-01-31Nem csak a zaj a bajuk...Buszközlekedési gondok. A Temető utcaiak nem a buszok ellen tiltakoznak, ám a mai körülményeket elviselhetetlennek tartják!
2013-12-16KolbásztöltőkBeszámoló a pentelei malom területén, december 14-én megrendezett Pentelei Disznótor és Kolbászfesztiválról.
2013-12-12A nagy kulináris tornaKészülődés a Pentelei Disznótor és Kolbászfesztiválra, amelyet december 14-én a pentelei malom területén rendeznek meg.
2013-12-01Pentelei Disznótor és Kolbászfesztivál-Bárki benevezhetAz óvárosi malom udvarában. (2013.12.14.) Felhívás!
2013-11-15Buszról és hulladékrólFórum a Pentele városrészben, a szervezők: Hingyi László, Sztankovics László, Tóth Kálmán képviselők. Főbb témák: buszközlekedés, hulladékszállítás, közművek stb.
2013-11-15Malom: mindig történik valamiA pentelei malomnál mindig történik valami, mióta az önkormányzat tulajdonba vette azt, a műemléki kúriával együtt. Az önkormányzat pályázatot írt ki a terület fejlesztésére, hasznosítására, a nyertes a Cső Építészeti Iroda lett (dr. Kondor Tamás, dr. Rétfalvi Donát, Szabó Zsolt Róbert). Az első rendezvény a malom udvarán: kolbászfesztivál, december 14.
2013-11-08Ismét járható a PincesorA Pincesor viszontagságos közelmúltja úgy tűnik, hogy nyugvó pontra kerül.Képünkön még az utolsó simításokat végzik, de ez mára már a múlté.
2013-09-07Malom: látványos volt a rendrakásNagytakarítás a pentelei malom és a Rudnyászky-kúria területén.
2013-09-07Felújítási tervekkelSzabó Zsolt Róbert építész több tervet is készített a malom és a Rudnyánszky-kúria helyreállítására.
2013-09-07Gyomtalanítás: gazos volt, rendezett lettA DVG Zrt. és a Partvédelmi Vállalat munkatársai segítségével tették rendbe a pentelei malom és a Rudnyánszky-kúria területét.
2013-09-04Variációk a malomraBejárás volt Hingyi László képviselő vezetésével, szeptember 3-án a Magyar úti malom, a Rudnyánszky-kúria területén. Kulturális és szabadidőközpontként is el tudják képzelni.
2013-08-21Penteleiek együttHagyományos összejövetelt rendezett augusztus 19-éna Pentelei Baráti Kör. A Pro Pentele díjat Tóth László sírkőkészítő kapta.
2013-07-24Köszönettel: Penteléről"Örömmel értesültünk, hogy városunk Közgyűlése visszavásárolta a Pentele Városrészi Malmot". Szabó Tamás levele.
2013-07-04Idősekre, betegekre figyelnek egész napAz Egyesített Szociális Intézmény óvárosi gondozási központja telt házzal működik. Az intézmény dolgozóinak munkájáról. (Helyesbítés: A nappali ellátást vezeti, Dunaújvárosi Hírlap, 2013.07.06., 5.o.)
2013-06-11Emberek a gátakonÁrvízhelyzet Dunaújvárosban és Adonyban. Az áradás és a felhőszakadás miatt az Alsófoki-patak felduzzadt.
2013-06-06Visszatérés a malombaÚj kulturális negyed épülhet majd ki a Pentele városrészben, a Magyar úton található Gőzmalom és kúria területén.
2013-06-03Régi idők emlékezeteBeszámoló a 30. Pentele Nap rendezvényről (június 1.). A gasztronómiai versenyek eredménye a cikkben.
2013-05-09Emléktábla dr. Gyurkó LászlónakDr. Gyurkó László Pentele városrész körzeti orvosa volt. Emléktábla kihelyezését kezdeményezi rá emlékezve a Pentele Baráti Kör, a városrész rendelőjének falára. Az emléktábla 60*40 centiméter méretű lesz, rajta Pentele orvosának áldozatkész munkáját méltató rövid felirattal. Elkészítője: Tóth László.
2013-05-01Van strand, és lesz kemping isKörkép a Szalki-szigetről. Felújítási munkálatok, tervek. Az óvárosi malom, és a Mondbach-kastély felújítási terveiről.
2013-04-11Kevesebb betörésBeszámoló a Pentele városrészben megrendezett közbiztonsági, lakossági fórumról.
2013-04-03Vissza a malombaTöbb mint tíz éve üresen áll az 1907-ben épült gőzmalom és a hozzá kapcsolódó kúria. Az önkormányzat pályázaton, bruttó 75 millió forintos vételi ajánlatával el is nyerte. A pentelei civil szervezetek már korábban megtervezték a malom és a kúria rehabilitációját, és egy kulturális centrumot álmodtak meg.
2013-02-28Mindenkinek közös a célja: a lakók biztonságaLakossági fórumot tartottak az Óvárosban és Újtelepen február 20-án a Magyarúti klubházban. A fórum témája a körzetek közbiztonsága volt, amelyet az utóbbi időben megnövekedett betöréses lopások hívtak életre.
2013-02-22Kényes témák egy fórumrólBeszámoló a Pentele Klubházban február 23-án megrendezett közbiztonsági fórumról.
2013-02-21Félelemben élniBeszámoló a Pentele Klubházban február 23-án megrendezett közbiztonsági fórumról.
2013-02-05Menthető értékeink"Egykor a város egyik legértékesebb területének tartották, ma pusztulófélben van. Az önkormányzat pályázik az egykori gőzmalomra és a hozzá tartozó területekre."
2013-01-05Késői beszélgetésekBeszélgetés dr. Radnai Évával, aki Pentele városrész körzeti és háziorvosa volt.
2012-12-21A Pentelei Molnár János utca lakói köszönikElkészült a Pentelei Molnár János utca zsákutcai szakaszán az úttest, ezzel egy több évtizedes útproblémát sikerült megoldaniuk.
2012-12-20Hagyományos pentelei kolbászolásHarmadik alkalommal rendezték meg a pentelei disznótort a Park center parkolójában december 15-én.
2012-12-19Nemzetközi verseny a kolbászok körülDisznótor Pentelén, a kolbásztöltő verseny eredményei.
2012-12-17Disznótor Pentelén"Kolbásztöltő versennyel is erősített idén a pentelei disznótor." Beszámoló.
2012-12-13Pentelei megemlékezés (Kishír)December 3-án a pentelei civilek megkoszorúzták a Pentele Klubház falán található Pentelei kitelepítettek emléktábláját. Az ünnepi beszédet Horváth Károly, a Pentele Baráti Kör elnöke mondta. A kitelepített családok és leszármazottjai lelki üdvéért Stermeczky András evangélikus lelkész mondott imát. (teljes szöveg)
2012-10-04Stabilizálták a partfalatElkészült a kőtár alatti partfalszakasz védelmi munkálatainak második üteme is. A megvalósult feladatokat projektzáró keretében ismertették a pályázat résztvevői.
2012-08-21Dunapentelei hagyományőrzőkPentele városrész idén is önálló rendezvénnyel emlékezett az államalapító Szent Istvánra a Pentele Klubházban.
2012-08-21Jolika néni mosolyaA Pentele városrész ünnepén Dombrovszki Ferencné, Jolika (kép), a László Imre nótakör alapító tagja Pro Pentele díjat kapott.
2012-06-28A pentelei dínom-dánomMár több mint 30 éve rendezik meg a Pentele Napot.Az idei ünnepségre meghívták csantavéri barátaikat is, amelynek központi helyszíne a Pentelei Klubház volt.
2012-06-05Pentelei ízlelőkA június 2-án megrendezett Pentele Napon "házi borok, kisüstig, sütemények és füstölt áruk versengtek". Beszámoló az eredményekről.
2012-06-04Egy nap PenteléértBeszámoló a Pentele városrészi napról.
2012-05-09Koszorúztak az emléktáblánálÜnnepélyesen megkoszorúzták az Óvárosban Pentelei Molnár János festőművész emléktábláját szülőházán, születésének 134. évfordulója alkalmából.
2012-04-17Odafigyelnek a lakókraA városrészi körzeti megbízottak rendőrök munkájáról. Dunaújvárosban már hét városrésznek van saját rendőre. Kép Hegedűs Lászlóról.
2012-04-01Szegénylegényből mecénásPető Zsolt portréja.
2011-11-15Egy szégyentelejs napMegemlékezés. A Penteléről 1950 novemberében kitelepített családoknak állítanak emléktáblát az óvárosi civil szervezetek. Kép a kitelepített Farkas-családról.
2011-11-02Megnyitották az üzletházatOktóber 31-én hivatalosan is megnyitott az óvárosi üzletközpont. A közel háromszázmillió forintos beruházás tizenhárom embernek ad munkát.
2011-10-29Gyertyák és koszprúk PentelénA második világháború helyi áldozataira emlékeztek. Az emlékhelyen 1985 óta minden évben koszorúznak
2011-09-21Ambuláns bizonytalanságA helyiek aggódva értesültek arról hogy Pentelére, az óvárosi rendelő helyére kerülhet a drogambulancia.
2011-09-21Tagból lett elnökA kifizetetlen fűtésszámla miatt leszerelték a gázórát a Magyar úti klubházról. Beszélgetés Horváth Károllyal, a Pentele Baráti Kör elnökével.
2011-08-24Öt táblát állítanánakRovásírásos helységnévtáblát állított fel a Jobbik helyi szervezete Pentele városrészben. További négy táblát is elhelyeznének a bevezető utakra.
2011-08-24Teltházzal telt az augusztálisRövid beszámoló a tizenkilencedik alkalommal megrendezett Pentelei Augusztálisról.
2011-08-22Pentelei hagyományokAz óvárosi Szent István-ünnepség keretében átadták a Pro Pentele-díjat. A díjazott Hingyi László (kép) vállalkozó.
2011-08-19Pormentes utat szeretnének a Pentelei Molnár János utca lakóiA lakók évek óta ostromolják az önkormányzat vezetőit, útépítés és esővízelvezetést is szeretnének.
2011-08-12Óvárosi üzletház: árufeltöltés indul!Óvárosi üzletközpont, a tervek szerint nyitás szeptemberben.
2011-07-22Megoldhatatlan helyzet?A Felsőfoki-patak völgyébe vezető Ravasz Erzsébet utcában tavasz óta nincs ivóvízellátás.
2011-07-02Rendezvényközpont, közel a temetőhöz...A Temető utca 60-as szám alatt (korábban virágbolt) rendezvénytermet (kép) alakítottak ki. Az átadás július elsején volt.
2011-06-22Augusztusban nyit az óvárosi üzletház"A héten megkezdődött az engedélyeztetési eljárás: augusztusban nyithat ki az óvárosi üzletház."
2011-06-20Klubházi vigasságokPentele-ünnep: falunap, vásár, böllér-, bor-, pálinkaverseny.
2011-05-25Csantavéren a penteleiekÉvtizedes baráti és családi kapcsolatok fűzik össze Pentelét és Csantavért. Egy kis baráti küldöttség a közelmúltban a vajdasági kistelepülésen járt. Felvetették egy esetleges testvérvárosi kapcsolat kialakításának lehetőségét is.
2011-05-25Vízbekötések az Ivó utcábanIvóvíz-vezetékek cseréje az Óvárosban.
2011-05-09Hálás szívvel emlékeztekPentelei Molnár János festőművész idén lenne százharminchárom esztendős. Születésének évfordulóján az óvárosi civil szervezetek közösen koszorúztak emléktáblájánál.
2011-04-23Él a húsvéti hagyományA Pentele Baráti Kör kezdeményezésére felújították az Öreghegyi és a Kálvári utca kereszteződésénél található Kálvária-keresztet és mellette álló úgynevezett lator-kereszteket.
2011-03-02Felzárkóztatás, fejlesztésBeszélgetés dr. Ragó Pállal, a Fidesz jelöltjével. A Pentele városrész fejlesztéséről.
2011-02-23Ez a név kötelez!Beszélgetés Vígh Gyulával, aki a pentelei női futball csapat-, és a helyi tekeegyesület technikai vezetője volt, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány kuratóriumának elnöke és a Kéknefelejcs Népdalkör tagja.
2011-02-23Áprilisban nyitnakHamarosan végleges alakot ölt az épülő óvárosi üzletközpont. Beszélgetés Hingyi László tulajdonossal.
2010-12-01Kreatív és saját út"Tehetséges építész, a Breuer Marcell Doktori Iskola hallgatója, tősgyökeres pentelei család sarja - Szabó Zsolt megtervezte a jövő Penteléjét." Interjú.
2010-12-01Már a burkolási munkák folynakNyolcvan százalékos készültségben van jelenleg az épülő óvárosi üzletközpont (kép).
2010-10-20Év végéig átadjákTető alatt van az óvárosi üzletközpont (kép az interneten). A pentelei üzletközpont átadása ez év december 31-én lesz.
2010-10-13Itt még lehet őket simogatniÁllatsimogató nyílt a Baracsi úti arborétumban.
2010-08-23Megáldották az új kenyeret PentelénA Pentele Klubházban augusztus 21-én Pentele Ünnepet tartottak.
2010-08-11Új körzeti megbízott járja Pentele utcáitHegedűs László főtörzsőrmester május óta körzeti megbízott az Óvárosban.
2010-07-28Dolgoznak a darukJó ütemben halad az óvárosi üzletközpont és szolgáltatóház építése.
2010-06-17Pentelei kincsestár"A városban évek óta van szocreál tanösvény . Miért ne lehetne pentelei is? - kérdezi Jakóné Fekete Teréz. Az idei év egyik díszpolgára összeírta a lehetséges állomáshelyeket." Beszélgetés a tervekről Jakóné Fekete Terézzel.
2010-06-16Hatékony közbiztonságA Dunaújváros és Térsége Közbiztonsági Rendezvénysorozat része volt a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság sajtótájékoztatója, amelyet június 15-én tartottak a kapitányság előadótermében.
2010-06-08Ágyas szilva az év pálinkájaAz Óváros legjobb italait, süteményeit, kolbászait pontozták vasárnap a Pentele Napon. Helyezések a cikkben.
2010-06-07Pentelei hagyományőrzőkA Pentele Napot 1985 óta rendezik meg az Óvárosban. Beszámoló.
2010-06-05Pentele-napJúnius 6-án tartották a Pentele Klubházban. hagyományőrző versenyek, tánckör, dalkör énekkar színesítették.
2010-06-02Épül a szolgáltatóházKépaláírás. Épül a Magyar útra tervezett szolgáltatóház.
2010-05-12Pentelei Molnár János - 132. évforduló"A penteleiek városunk híres festőművészéről, Pentelei Molnár Jánosról, születésének 132. évfordulóján, május 8-án a szülői háznál emlékeztek meg." Rövid életrajzi adatok, díjak.
2010-05-06Szórád: hattyúdalNem engedélyezte a közgyűlés, hogy a Szórád Márton Általános Iskolában első osztály induljon. "Bezárják Pentele egyetlen iskoláját?"
2010-04-03Letették az alapkövetA Magyar úton szolgáltatóház épül. Beszámoló az ünnepélyes alapkőletételről.
2010-03-10Veszélyesen közel épült az úttesthez?Játszótér az úttest mellett a Magyar úron.
2010-03-10Zajlanak a földmunkákMegkezdődött egy új óvárosi üzletközpont építése a Magyar úron.
2010-02-17Kastély állt, most kőhalomDunaújváros egyik legértékesebb műemlékvédelem alatt álló épületéről, a Rudnyánszky-Mondbach kastély sorsáról, állapotáról.
2010-01-27Tizenöt betörés egy hónap alattSorozatos betörések az óvárosban. "A távlati tervek között szerepel az Óvárosban működő körzeti megbízotti iroda létrehozása. "
2010-01-05Az év elejére sem készült elNem működik a jelzőlámpa a Magyar úton.
2010-01-00A Bácskai-tanyák kialakulása DunapentelénBácskai-tanyák Dunapentelén. A tanyákat a Bácsgyulafalváról (Bács-Bodrog megye) települt magyarok építették. Kabók György, Bogdán József, Borsos József, Vajai Vilmos tanyája a Baracsi út végén volt.
2009-12-02Terjeszkedő fákA Baracsi úti arborétum fejlesztéséről. Most egy új ösvény épült.
2009-11-11Krúdy kisvendéglője Pentelén?Ujbányi Rezső séf tervei szerint egy amolyan Krúdy-féle, óbudai, hangulatos kisvendéglőt szertne nyitni Dunaújvárosban.
2009-10-22Rég dédelgetett álmom vált valóraBeszélgetés Újbányi Rezsővel, aki sok év után tért vissza szülővárosába, ahol hagyományos, magyaros vendéglőt szeretne nyitni.
2009-10-10Szülők és dédszülők nyugvóhelye"A kistemetőt 1967-ben lezáratta az önkormányzat. A tőszomszédságában lévő bevásárlóközpont építésekor eldózerolták volna, de a penteleiek megvédték őseik nyughelyét." Jakóné Fekete Terézzel (a Pentele Baráti Kör elnöke) járjuk a temetőt.
2009-09-09Mégsem diszkó, hanem óvoda?A bezárt Skoda-szalon sorsáról. Interjú a Skoda-szalont működtető cég ügyvezetőjével.
2009-09-04Tanuljunk neveket!"Dunaújváros térképére hivatalosan augusztus 14-ével került fel hat újonnan megnyitott utca. A Petőfi utcáról nyíló hat új utca: a Hétvezér, a Városréti, a Vízimolnárok, a Kenderáztató, a Császártanyák és a Császárlejtő."
2009-07-29Parádi-ikrek, egymás köztBeszélgetés Parádi-testvérekkel, Parádi György és László.
2009-06-27A Hétvezér jött, látott és győzöttA közgyűlés főbb témái, döntései: az élményfürdőben nem tudják megkezdeni a kintimedencék próbaüzemét; utcaelnevezések.
2009-06-24Átjáróház lett az óváros"Pentele kis utcái és az ott lakók egyre nehezebben tudják elviselni a rájuk zúduló forgalmat - derült ki a hétfői lakossági fórumon. Az itteniek nyugalmának vége. Vagy mégsem?" Részletes beszámoló a fórumról.
2009-06-24Kiírták a közbeszerzéstKiírták a közbeszerzést a Magyar útra tervezett jelzőlámpás rendszerre.
2009-06-24Elveszőben lévő pentelei emlékek, arcokJakóné Fekete Teréz javaslatai óváros múltjának méltó megemlékezésére (emléktáblák, új utcanevek).
2009-06-15Szép volt, Pentele!Pentele Napok, beszámoló és a borvesreny helyezettjeinek névsora.
2009-04-15Látkép egy meztelen hátonBeszélgetés Móder Rezsővel, a műtermében.
2009-02-04Hatvankét éve PentelénCsaládregény: Császár Béla és családja.
2009-02-04Ezer érdeklődő látta már a kovácsműhelytDr. Kelemen Gyula tősgyökeres pentelei kovácsként dolgozó édesapja előtt állított emléket, amikor 2004-ben megnyitotta a kovácsműhelyt. Azóta több mint ezer látogatót fogadott már a múzeum.
2008-10-29Folytatódnak a fejlesztések PentelénLakossági fórumot tartottak. Ismertették az elmúlt időszak jelentősebb eseményeit.
2008-10-25Megint téma a Magyar útMég mindig probléma a Magyar úton a közelekdés.
2008-10-22Pentelei "halhatatlanokKiss András képviselő lakossági fórumot tartott a Pentele városrészben. Beszámoló.
2008-10-18Lépcsőzetes megoldásokLépcső a Ságvári városrészből az óvárosba, a beruházás ötvenmillió forintba kerülne.
2008-09-12Óvárosi sétatér?A Pentele városrész régi-új központjáról.
2008-09-10Egy klub, amely mindenkiéAz óvárosi Pentele Klub bemutatása.
2008-07-11Lázban Pentele!A boltok nagy bevételt remélnek az EFOTT-tól.
2008-05-21Szentháromság napi búcsú PentelénMájus 19-én, vasárnap tartották.
2008-05-19Búcsú az ófalubanBeszámoló a pentelei Szent Háromság búcsúról.
2008-04-30Pentele elfelejtett kincseiA Pentele városrész bemutatása, rövid történet.
2008-04-30Képviselői körútA 15-ös számú választókerület önkormányzati képviselője Kiss András.
2008-04-26Óváros: új üzletház épül a Magyar úton?Közgyűlés: támogatások a kulturális egyesületeknek, alapítványokn, Óvárosban a régi üzletsor helyére egy új üzletházat építenek vállalkozói tőkéből.
2007-11-27Tiszta lett a terepElköltöztették a hajléktalanokat a volt szovjet emlékműtől.
2007-11-24Magukon spórolnak?Befejeződött a Frangepán utca felújítása.
2007-11-16Felszámolták tegnap a hajléktalanszállástA Magyar Mentőszolgálat Alapítvány felszámolta az óvárosi szovjet emlékműnél élő hajléktalanok szállását. A helyszínről hat köbméternyi szemetet szállított el az utcai szolgálat.
2007-10-18Akik az utcán élnekAz Óvárosban élő hajléktalanokról.
2007-09-05Két utca is megszépültBefejeződött a Frangepán utca és az Arany János utca felújítása, aszfaltozása.
2007-07-02Július végére lesz kész az Arany utcaAz Arany János utca rekonstrukciója.
2007-06-29Novemberre készA Frangepán utca vízelvezetésének és útépítésének első üteme elkészült. Az útépítés folytatódni fog, a második ütem novemberre készül el.
2007-06-29A Béke városrészt is kamerák figyelnékA dunaújvárosi térfigyelő rendszer bővítési tervében Római és a Béke városrész mellet az Óváros is szerepel.
2007-06-12Áteresz-eresztésAz Alsófoki-patak áradásai és a csatornák teherbírása. Beszélgetés Bogáth Jenővel, a vízitársulat vezetőjével.
2007-06-08ÁtmérőproblémákA Baracsi úton több-kevesebb rendszerességgel kiönt az Alsófoki-patak.
2007-06-05Ezer év és három napA Pentele városrész ünnepi rendezvénye a jubileum alkalmából.
2007-05-03Bemutató régi munkábólÚj utat építenek a Frangepán utcában. Az építkezés 2006 őszén kezdődött, és egyben az elavult vízvezetéket is kicserélik. A lakóknak viszont nehezen viselik az építkezéssel járó állapotokat.
2007-03-24Szennyezés nincs, csak habzásA figyelőszolgálat megvizsgálta a Lebuki-patakot, de a habzás oka nem vízszennyezés.
2007-03-22Habzik a LebukiA dunaújvárosi Lebuki-patak állapotáról.
2007-01-24A szemétbe süllyedhetA Baracsi úton található egykori malom épültének állapotáról.
2006-11-23Még egy PennyDunaújváros második Penny Market áruháza is épül az Aranyvölgyi út és a Baracsi út útkereszteződésében.
2006-10-09Szüret PentelénKépes beszámoló a mulatságról.
2006-09-29Százmillió két útraAszfaltos burkolat lesz az Arany János és a Frangepán utcában is.
2006-09-09Sztálinvárosiból lett penteleiJuhász József, a Szórád Márton Általános Iskola igazgatójáról.
2006-08-22Térségi képzőművészek szabadtéri kiállításaÓvárosban, augusztus 19-én.
2006-08-21Pentele-Óvárosi napokA pentelei városrész külön ünnepséget tartott. Az ünnepség keretében átadták a Pro Pentele kitüntetéseket. Díjazottak: Némethné Naszvadi Julianna és Szloboda György.
2006-07-04Megalakult az "1000 éves Pentele" ünnepségsorozat szervező bizottságaA szervező bizottság tájékoztatta a médiákat és a város közvéeleményét a bizottság fő céljairól valamint a tervezett eseményekről.
2006-06-20Búcsú volt Pentelén-
2006-06-12Ismét búcsú volt PentelénKépes beszámoló a Pentelei Búcsúról.
2006-02-28A Ferrobeton északon is?A gazdasági bizottság üléséről: új helyi értékvédelmi rendelet az év végéig, jóváhagyták a Pentele városrészre vonatkozó részletes elemző munkát, fésűs beépítésű utcarészek.
2006-01-31Benzinkút a TesconálLakossági fórum Pentelén: városrendezési terv módosítása a Tesco parkolójában elhelyezendő töltőállomáshoz,utcanyitás a Petőfi utcával párhuzamosan, attól délre, a laktanya környékén az építési szabályok kismértékű módosítása.
2006-01-17Magán-óvodának olcsóbb telekAz Újpentele városrészben magánóvoda létesítéséhez kívánja megvásárolni az Eurofair Kft. a Gőzmalom utca folytatása és a Toldi köz egyik, kétezer négyzetméter nagyságú saroktelkét. A közgyűlés úgy döntött, hogy kedvezményes ötezer forint négyzetméter áron adja el a kért telket azzal a kikötéssel, hogy a vevő 2 éven belül óvodát létesít rajta. A Széchenyi gimnázium engedélyt kért az önkormányzattól, hogy járuljon hozzá Rohonczi István Széchenyi István bronzba öntött mellszobrának a gimnázium bejárata melletti elhelyezéséhez.
2006-01-17Pótszilveszter a Pentelei NyugdíjasklubbanA díszvendég Gurics György birkózó világbajnok.
2005-12-14Blueskarácsony a pincébenA Pintes pince Dunaújváros egyik emblematikus borozója. 1983-ban az első teljesen magántulajdonú egysége volt a városnak.
2005-11-11Még építik a járdátJárdaépítés a Magyar úton (kép).
2005-09-13Szakáruházak PentelénÉpíti a Grabarics Építőipari Kft. Dunaújváros kiegészítő bevásárlóközpontját a Pentele városrészben. Libri könyvesbolt, Elektropont szaküzlet, Vögele divátárú, Deichmann cipőüzlet, Takko Fashion német ruházati áruházlánc. Az üzletek többsége november közepe táján nyílik.
2005-09-13Hatalmas akciókkal várják a horgászokat a Pentele HorgászcentrumbanÁtépítik az üzletet, de a kiszolgálás változatlan marad.
2005-08-30"Pro Pentele"A Pentelkéért Alapítvány Pro Pentele díját dr. Kelemen Gyula főiskolai docens, Móder Rezső s posztumusz díját a képzőművész édesanyja Jovanovics Mihályné kapta. Dr. Kelemen Gyula helytörténeti kutatómunkájával és a kovácsműhely múzeummá alakításával érdemelte ki a díjat. Móder Rezső és édesanyja a Móder Zenélő Szoborpark Múzeum létrehozásáért valamint a művész Pentele művészeti életében végzett munkájáért. A díjat Szabó Tamás pentelei lakos alapította 1992-ben.
2005-07-05Átépítések, átalakítások városszerteTörványmódosításhoz igazodva át kell szervezni Dunaújváros védőnői szolgálatát. A főiskola ezen a nyáron újíttatja és északi irányban kissé kibővíti a Lorántffy középiskola Kádár völgyben lévő sportpályáját. A megállapodás szerint ezért fele-fele arányban fogják használni.A Pentelei Molnár János alapítvány és az önkormányzat megállapodást köt a városrész kulturális értékeinek megőrzésére. A héttagú kuratórium elnöke dr. Radnai Éva. Az új országos szabályozás miatt a a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolát elválasztanák a gyakorlati oktatóhelyektől, így í Fészek Szakképző Kft. működteti a jövőben a tanéttermet és a tanboltot. A 2. számú óvoda épületében alakítana ki próbatermet és díszletraktárt a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza.
2005-06-21Közgyűlés tévé nélkülVégelszámolás a tévénél. Startra kész pentelei fejlesztések. Két Penny Market épül. Baracs, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony községek kezdeményezték többcélú kistérségi társulás létrhozását városunk bevonásával és Dunaújváros székhellyel.Az öt település által létrehozandó jogi önállósággal rendelkező Dunaújvárosi Kistérség Többcélú Kistérségi Társulása jelenleg több mint 61 ezer lakosra terjed ki. A Hild kollégiuma felújításáig átköltözik a Dunaferr Hotel Szállóba., 2006 júniusáig. = technikai dolgozó vált feleslegessé..
2005-05-10Újabb bevásárlóközpont a rendőrséggel szembenMegkezdődött az építkezés a Plusz áruház parkolója mellett.Az egyszintes épületben különféle műszaki és egyéb profilúüzletek, kereskedelmi és szolgáltatóegységek kapnak helyet, mindegyik külön bejárattal. Várhatóan már szeptemberben, októberben fogadhatják vásárlóikat.
2004-10-26Pentele felvirágzásaPentele napjainkra a város lüktető része lett, alközpont szerepkörrel. De mit hozhat a kövertkező évtized Pentelének?
2004-08-24Átadták a Pro Pentele-díjatIdén is átadták a díjat, amit azok kaphatnak akik sokat tesznek a Pentele városrészért. Idén Csetvei Ferenc nyugdíjas újságíró kapta.
2004-05-08Ismét működött a fújtatóHúsz év után Óvárosban újra megnyílt a pentelei kovácsműhely. (A Magyar Hírlap, 1973.08.06-i számában, Kovácsmúzeum Dunaújvárosban címmel megjelent a tervezete.)
2004-01-20A legnagyobb területű választókörzetA rendszerváltás előtt Óvárosnak nevezték a város régről örökölt, falusias területét. A 90-es évektől a felélesztett Pentele városrész emlékeztet a település múltjára. Ám ez a városrész különálló egységekre tagolható, nevezetesen az Újtelepre, az Óvárosra, a Táborállásra, a mindmáig név nélküli , a volt laktanyával szemben elhelyezkedő, félig már felépült családi házas övezetre és Pálhalmára. Ez a nagy Pentele városrészi terület, Újtelepet leszámítva egyetlen választási körzet, melynek képviselője dr. Kovács Pálné.
2003-11-25Az ajándékozás gyötrelmeiA Militari bolt kínálatáról.
2003-06-02Egy nap a penteleiekértA Szalki-szigeten május 31-én Pentele Napot rendezett a Pentel Polgári Casino.
2003-04-29Az április 24-i közgyűlés döntései- A Bánki D. Gimn. és Szakközépiskola 2004. szept.-től 2 éves ipari informatikai technikusképzést indít - Hulladékudvarra pályáztunk -A rövidesen megnyíló inkubátorház mellett Renault és Mitsubishi autószalon és márkaszervíz számára vásárol az Innopark területén telket egy székesfehérvári kft. - A kórház pályázata keretében intézkedési tervet készített - "A látó szemért" közalapítvány új elnöke dr. Kollarics Béla lett - Közművelődési pályázatokról döntöttek - Új utcanevek a (rendőrség) Óváros területén: Szent György u., Luther és Sárkány köz -Ismételt városi pályázat szennyvízvezeték-hálózat kiépítésére - Módosul az SZMSZ - A motorcsónakviadalra 5 millió - A Mesevár - Kincskereső Óvoda vezetője Keve Mártonné újabb 5 évre kapott megbízást
2003-04-08Mi újság Pentelén?Bejárást tartott dr. Kovács Pálné közgyűlési képviselő.
2003-04-01Elkelt egy Magyar úti saroktelek
2003-01-27Csak baromfit tarthatnakDöntést hozott a közgyűlés. Újtelepen és a város más, régebben épült családi házas övezeteiben 3 év türelmi idő után csak kisállat, baromfi lesz tartható, sertés nem. Az új városnegyedekben tiltott minden haszonállat tartása, míg Óvárosban jóval kevésbé korlátozottak az állattartás feltételei.
2003-01-21Polgári Kaszinó alakult PentelénPentelén (óvárosban) újraszerveződött a Polgári Kaszinó. Az 1870-ben alakult Dunapentelei Kaszinó és az 1901-ben létrehozott Pentelei Polgári Kaszinó nyomdokait követve az egész térség közéletéért, kultúrájáért felelősséget vállal. Elnök: Hermann Henrik. Létrewhozták a Pentele boxot, az óvárosi pékség előtt található, levelezésre alkalmas. Létrehozták a Pentele lapot, a Pentele Nap rendezésével pedig hagyományt kívánnak teremteni. Terveikről pl. Ráctemplom belső terének rendbehozatala.
2002-11-08Agyrém, avagy átgondolatlan provokáció?Ismét felmerült a Pentele városrész különválásának kérdése..
2002-07-02Ókori maradványok - gyögyörű környezetbenPénteken ünnepélyesen megnyitották az Öreghegyi Római Katonai Fürdő Múzeumot.
2002-02-13"Pentele az enyészeté lett?"A pentelei klubházban, a Pentele városrész önkormányzati képviselője tartott fórumot.
2001-11-29Foggyógyítás európai szintenA Petőfi utcai fogászati rendelőben taegnap Pók ferenc alpolgármester adta át a céltámogatási pénzből megvalósult, hat és fél millió forintot érő komplex fogászati széket.
2001-10-29Pentelei mulatságNovember elején a Pentelei Baráti Kör szervezésében a penteleiek is megünnepelték a szüretet.
2001-10-22Egy békebeli Pentelei buliA Pentelei Ösz nevű rendezvényről.
2001-09-13Maradt az óvodaÓvodaavatás Dunaújvárosban
2001-08-03Ha leválna Pentele... Magasabb díjak, új okmányok
2001-07-31Kiss András szerint: Reális Pentele önállóvá válásaIdőnként bekerül a köztudatba és vita tárgyát képezi elszakadjon-e Pentele Dunaújvárostól vagy sem. A Fidesz sajtótájékoztatóján ismét felmerült ez a téma.
2001-07-27Lehetne-e Pentele önálló?Az iskola bezárásokkal kapcsolatban és Kiss András volt isk. igazgató újboli kinevezésével kapcsolatban a közgyűléseken egyre több vita folyt. Ragó Pálhoz már több pentelei polgár is fordult azzal a kérdéssel, hogy Pentele nem lehet önálló település?
2001-02-27Idén már nem épülhet "Meki"Ebben az évben már nem épülhet McDonalds, ők várnak a területre míg kiköltöznek a házból a lakók. A házat átadták a vevőnek, de az idén a cégtulajdonosok elfogadták az évi fejlesztési tervet, ebben pedig még nem szerepelhetett a "Meki" beruházás.
2000-11-14Uj üzlet, ezer négyzetméteres eladótérrelMindössze 3 hónap alatt készült el a z Óvárosban az új Plus élelmiszer diszkont.Nyitás nov. 16. csütörtök.
2000-10-16Se lovunk, se kocsink!Az óvárosban ismét megrendezték a szüreti felvonulást.
2000-07-06Eldőlt: lesz óvodája PentelénekA pentelei Katica óvodának megvan az új épülete a Petőfi út 4. szám alatt. Az épületet a DVG Vagyonkezelő Rt vásárolta meg, s a vagyonkezelő egy másik, építőipari cége fogja felújítani. Amikor az új épület elkészül (valószínűleg nem sikerül tanévkezdésre) akkor elcserélik az önkormányzati tulajdonú Baracsi úti épülettel, melyet befektetőknek kívánnak értékesíteni.
2000-06-21Izzó hangulat a klubházban: Régi iskolájuk és óvodájuk önállóságát féltik a Pentele polgáraiHétfőn a Pentele Klubházban jött össze a Pentele városrész közel kétszáz lakosa a Szórád és a Radnóti iskola, valamint a Katica óvoda sorsát illető közös gondolkodásra. A résztvevők felhatalmazták a baráti kör tagjait, hogy programot dolgozzon ki az iskola önállóságának vegyes (állami és alapítványi) finanszírozásban történő megőrzésére.
2000-05-30Elsorvasztják a Baracsi úti óvodátA Baracsi úti óvodáról még nincs önkormányzati döntés. Mi lesz a sorsa? Beköltözik a Szórád ált. iskolába? A helyén gyorsétterem épül?
1999-10-12Pentele-program elnevezéssel csatornahálózatot épít Óváros...4 utcájában: a Lengyel közben, a Mikszáth, a Viola és a Vadvirág utcában az önkormányzat.
1999-09-15Nem omlik már a partfalAz önk. nyáron támfalat építtetett a saját tulajdonában lévő telekrész teljes hosszában.
1998-10-05Az idén sem maradt el a szüreti felvonulás...Idén is rendezett szüreti felvonulást és bált a Pentele Baráti Kör.
1998-08-11Öreghegyen megkezdődött már a csatornázásHónapokig tartanak majd a munkálatok. A vízmű kapta meg a kivitelezés jogát.
1998-06-24Egy hétig zsákutcaElzárták az utat a forgalom elöl a Pince soron, most végzik a csatornázási munkákat.
1998-06-18Kivizsgáltatják, mi okozta a pentelei...A földmozgások az utóbbi fél évben felerősödtek a Pentelei Molnár János, és a Rosti Pál utcában. Folyik a kivizsgálás.
1998-05-27Szakad a löszpart Pentelén...A Pentelei Molnár János utca alsó részén az egyik ház udvarára rázuhant a löszpart megtámasztására épült beton- és téglafal. Az önk. tervet készíttet, és elkezdik a partfal megerősítést.
1998-04-23Pentele PlazaÚjabb befektető érdeklődik a Kistemető út -Magyar út - Aranyvölgyi út által bezárt terület iránt. Bevásárló központot építene.
1998-04-18Készül a fürdő védépületeKészül az öreghegyi római katonai fürdő maradványai fölé a védőépület.
1998-03-31Szépülnek az újtelepi utcákAz Újtelep és Pentele útfejlesztéséről.
1997-12-12Ha a lovakat vére lelőnék...A Szekulesz ház sorsáról 1944-ben.
1997-12-10Alma a vecsei szigetrőlAz előző rész a Szekulesz kocsmával foglalkozott, ez a rész a hozzá tartozó szatócsüzlettel, s a Lebukban levő borospincével.
1997-12-09Korcsma a Temető utcábanA Szekulesz kocsmáról, mely az 1882-esnyilvántartási térképen már szerepel.
1997-10-21Ujabb befektetőkre vár a Magyar utcaA Magyar utca első szakaszán, az Opel márkakereskedéssel szembeni területre újabb beruházók jelentkeztek.
1997-09-11KépaláírásPályázatot írt ki az önk. az Arany J. utcai csatornaépítési munkálatokra, melyet a Dunaqua-Therm nyert el.
1996-12-10"Mi nem vagyunk sakkbábuk!"Fél éve tart a Magyar u. elején 5 ház lakójának bizonytalansága házuk eladásáról, mert az önk. nem tud megegyezni a beruházóval.
1996-11-02Köszönet az adakozóknak, közreműködőknekA Pentele Baráti Kör által 1994-ben kijelölt feladatokhoz - kistemető vízellátása, II. Lajos király emlékoszlopának felállítása, Kálvária felújítása- nyújtott támogatás (önk., egyéni).
1996-10-21Újraszentelték a KálváriátA Pentele Baráti Kör által szervezett Kálvária újraszenteléséről.
1996-10-17ÚjraszentelésA Pentele városrészben a Pentele Baráti Kör kezdeményezésére a krisztusi kereszt mellé fakereszteket állíttattak s kerítéssel elkerítették.
1996-09-18képaláírás (Kálvária-domb)A Pentele Baráti Kör kezdeményezésére és közreműködésével rendbe tették s körbekerítették a Kálváriadomb keresztjét.
1996-01-01A Rác-dombonAz egyik családi házról, mely a Rácdombon épült.
1995-08-25A város figyel a vasműreA Pentele Napok eseményeiről.
1995-08-21Pentele, kitüntetésAz aug. 20.-i Pentelei Napok rendezvényeiről.Pro Pentele kitüntetést kapott Tóth Jőzsefné, Horváth György.= Szent István napján /K.K. =AH 1995. aug.21.1.p. Interjú a kitüntetettekkel. Kép. = Pentelei hagyományőrzők /K.K. = AH 1995. aug.22.3.p.
1995-08-18Pentele napokAz 1995-ös Pentele Napok programjáról.
1995-07-29(képaláírás)A város költségvetése miatt lelassult a Pentele városrész közmű és útépítési programja. Idén a Muskátli u. végleges burkolata készül el.
1995-07-29Két befektetővel tárgyal a városA városfejl. iroda tárgyal az újpentelei városrész előközművesítéséről az OTP Ingatlan Rt-vel. Egy kanadai-magyar vegyesvállalat érdeklődik a házhelyalakítás lehetőségeiről.
1995-05-19Bolt pedig kell...!Bezárt a Petőfi utcai élelmiszerbolt, e hiány kiküszöbölésének lehetőségéről.
1995-05-16Megújul(hat) a Magyar útA városrész fő utcája felújítható ebben az évben.
1995-04-12Kivert kutyaként...A Kistemető utca kimaradt a gázvezeték építésből az ígéret ellenére, de esély van arra, hogy még az idén bevezessék.
1995-02-27Farsang-búcsúztatóAz Aranyvölgyiben rendezett népfőisk.-i farsangi mulatságról.
1995-02-23Ujra lesz PEFAFAIsmét megrendezi febr. 25.-én az Aranyvölgyiben a népfőisk. a Pentelei Farsang Farka (PEFAFA) nevű mulatságot. A programról.
1994-10-31nemcsak Opel. Bemmutatóterem és szervíz az Aranyvölgyi útonÚjpentele városrész északkeleti szélén, az Aranyvölgyi út mellett megkezdődött egy új autószalon és javító műhely építése. A beruházó: Süveges József, dunaföldvári vállalkozó.
1994-09-26Pentelei mulatságA pentelei szüreti felvonulásról.
1994-08-19Emlékkiállítás előttA Pentele Napok keretében Berán Lajos kiállítás nyílik. Berán Lajosról.
1994-08-12Pentele NapokAug. 19-21. Pentele Napok. A programokról.
1994-08-03Baráti kör - sok tervvel. "Sokan segítenek, mi ezt szeretnénk viszonozni..."Beszélgetés Szabó Jánossal, a szervezet vezetőjével a kötr jövőjéről, terveiről, céljairól.
1994-07-07Van egy ajánlatA Móra F. u. aszfaltozása meglesz az idén, a többi utca kiépítése bizonytalan.
1994-07-06Évi ötven olvasóJúl. 1-én megszüntette az MMK Kvtára az óvárosi fiókkönyvtárát. Ok: helyszűke, kevés kölcsönző.
1994-07-05Az utolsó gerincA Magyar út legbelső szakaszán építik ki a gáz- gerincvezetéket.
1994-06-28Fürdő a földbenAz Öreghegyen feltárt katonai fürdőről, terveikről, a lehetséges leletekről.
1994-05-10Kultúrák a mélybenA rácdombi leletek kiállítása.
1994-05-04Pentelei tervekA Pentele Baráti Kör taggyűlése: beszámoló az elmúlt év munkájáról, s az idei tervekről.
1994-05-04Veszélyes volt márRendezik a Lebuki-patak medrét.
1994-02-15Keveseknek állt a bálA "Pentelei Farsang Farka" ünnepségről.
1993-08-26Méltóan a múlthozBeszámoló a "Pentelei Napok" eseményeiről.
1993-08-24Pentele ünnepeltA pentelei ünnepségről.
1993-05-18Pentele barátaiA Pentele Baráti Kör taggyűléséről, melyen értékelték a tavalyi munkát s kijelölték az idei feladatokat.
1993-01-26Öreghegyi "öreg" leletekLeletmentés a pentelei Öreghegyen címmel látható az Intercisa Múzeumban az a kiállítás, amely az 1990 végétől 1991 nyaráig tartó feltárásokat dokumentálja. A leletekről.
1992-08-25Pentelei napok 92Aug.19-21. között rendezték meg a Pentele Napokat. A rendezvényekről.
1992-08-18Mentsük (?) ami menthetőAz Öreghegyen egy beépítés alatt álló telken leletet talált a múzeum. Védelem alá helyezték a telket, s a környékbeli telkekre is ki akarják terjeszteni a védelmet. Ez a terv azonban sérti az ott lakók érdekeit.
1992-08-14Pentelei napokA Pentelei napok rendezvényeiről (aug. 19-20).
1992-08-06Fürdő Dunaujváros alattA dunaujvárosi Öreghegyen páratlan régészeti leletre leltek a múzeum szakemberei. Az időszámítás utáni III, szd.-ban épült római katonaifürdő maradványait rejtette a föld.
1992-07-17Értékes az az értéktelenLeletmentés az Öreghegyen. Az ókori lelet egy katonai fürdő maradványa.
1992-05-12Pentele, kontra lakókA Pentele bisztró régóta zavarja a közelben lakók nyugalmát. V. 5-ével mindennemű tevékenység tiltott az épületben. A kezelői jogot gyakorló Kft, azonban pályázatot írt ki rá.
1992-04-17Talán a kempinget isA gázvezeték-építésének terve a Pentele városrészben.
1992-04-14Egy csokor nárciszA pentele városrészi nyugdíjas napköziotthonról.
1991-08-24Római kori sírokat...Az öreghegyi feltáráson cölöpszerkezetes épít- ményre bukkantak, melynek rendeltetése egyelőre ismeretlen. Több napilap is közli a hírt.
1991-08-23Ünnepi hangulatbanBeszámoló az 1991. aug. 20-i helyiünnepségekről.Első alkalommal rendezték meghagyományőrzés és -teremtés céljából a Pentele Napokat.
1991-07-11Magyar sírokat is leltek.Ásnak az Öreghegyen.
1991-05-17Penteli napok.A hagyományteremtés igényével. Augusztus 20-a megünneplésével hagyományt teremteni helyi sajátosságokkal. Beszámoló a tervekről.
1990-08-31Segít a PenteleA Pentele Kft alapítványt hozott létre a Pentele városrésziek hagyományápoló, kulturális tevékenységének segítésére.
1990-04-20KegyeletA Pentele városrészi izraelita temetőről.
1990-04-13Forgalomtorlódást okoz...Beszámoló a Pentele városrészi csatornaépítésről.
1990-04-03Épül a gerincvezetékCsatornázás a Pentele városrészben?
1990-02-02Ez már a harmadikÁtadták rendeltetésének tegnap városunkban a Pentele városrészi egykori pártházban kialakított idősek klubját. február 1-jén. A Vörös Hadsereg úti intézmény 35 idős lakosnak biztosít étkezést és kulturált időtöltést 8 és 16 óra között. Délutánonként közösségi ház szerepet tölt be az épület, így helyet ad különféle szervezetek, mozgalmak, pártok rendezvényeinek is.
1989-12-22Viharos viták a tanácsülésen. "Középiskolás" (f)okon.A dec. 19-i tanácsülésről: A Pentele városrészi közműfejlesztésről-, a Dalí kiállítás méltó elhelyezéséről-, a középiskola ügyéről.
1989-11-07A Pentele városrész közművesítési programjának...... antenna és távbeszélő-törzskábel kiépítéséről, melyet a Zrínyi utcában kezdtek. Fotó a munkálatokról.
1989-10-03Elöl megy a betyár...A fotón a Pentele városrésziek hagyományos szüreti felvonulása.
1989-09-26Két hete kapcsolták ki...A Castrum városrész víztornyának karbantartásáról.
1989-08-22Augusztus 20. köszöntesése. Ünnepség baracson, nagygyűlés Pentelén.Az idei baracsi augusztálisról. 1 fotó.
1989-08-18Felújították a Pentele városrészi Klubkönyvtár épületét a nó... a nótakör tagjai, s mostantól Pentele Klubház a neve... közel 1400 órát dolgoztak ezen a nyáron az épületen
1989-08-18Szivárog a víztorony. Főpróba a jövő héten.Már 2 éve szivárog a castrumi víztorony. A másfél négyzetméternyi terület szigetelését több ajánlkozó után a gyulai HYDROFÉM szolgáltató és ipari kisszövetkezet fogja elvégezni, szept. 15-én kezdenek. Vízellátási zavar, szünet várhatóan nem lesz.
1989-08-01Pentelei fórum. Javítani a közéletet.Az óvárosi pártházban július 27-én tartott MSZMP-s fórumról.
1989-07-07Gazdára talált a Szabadság mozi...Orova Pál kereskedő vette meg és kertészeti, szabadidős szakboltot szeretne nyitni.
1989-06-27Lakossági hozzájárulással. Közműépítési program a Pentele városrészben.A városrész tanácstagjai hosszú évek óta követelik a terület közművesítését. Műszaki program készült a szennyvíz- és gázhálózat kiépítésére, ehhez igazodik majd az úthálózat elkészítése és a tv-antenna rendszer kiépítése. Ez utóbbihoz családonként 15000 forint hizzájárulás kellene. 1989-1995 közötti évekre részletes ütemterv készült.
1989-02-01Maradnak az utcanevekA városi tanács-vb határozata nem javasolja az utcanév-változtatásokat, legalább az 1990-es népszámlálásig.
1988-11-22Pentelei nótaszóA Pentele városrészi nótakllubról.
1988-10-18Jancsky helyett Weisz KóbiJancsky Gyulának nem kocsmája volt, hanem zenés bisztrója (most Pentele Bisztró). A házát elbontották és helyére épült a bisztró, ahol ma mozi van. A háború előtt Weisz Jakab (Kóbi) zenés nagyvendéglője volt, és a vendéglő melletti hosszú épületben szobák is voltak ("szálló"). Ezután Várnai Lajos vezetésével községi vendéglőként működött.
1988-10-11A Jancsky-kocsma múltjaIsztambul felé, Pentelén. A Pentele városrészi mozi épülete a felszabadulás előtt a Jancsky-féle kocsma volt, de korábban a XVIII. sz. vége óta "beszállóvendéglő". Pentele falujának fekvése fontos útvonalat jelentett. A postakocsi szolgálatról.
1988-09-23Utolsó előadás? Mozimentés.A Pentele városrészi Szabadság Filmszinház végveszélybe került, épülete romos, felújítása költséges. Mégis születtek alternatívák megmentéséért. Talán mégsem kell az épületet lebontani.
1988-04-22Itt lesz a város kapuja? Terv már vanElkészült a Pentele városrész északnyugati részének rendezési terve. Részletes tájékoztatás a tervekről.
1988-03-25Fórum a Pentele városrész közművesítéséről. Egy biztos: sokba kerülTervek. Kilátások. Felszólalók.
1988-03-04Fejlesztés: hogyan és miből. Pentele fontosA Pentele városrész fejlesztési kérdései.
1987-12-08Jó kis boltA munkásszövetkezet ábécéje és eszpresszója. Új üzlet a Pentele városrészben.
1987-11-27Közműtervek a Pentele városrészben. Rendszeres buszjárat a jövő évtőlTervek, adatok.
1987-10-06KépaláírásA Pentele városrészi útrekonstrukció keretében betonburkolat épül a Frangepán utca meredek, torkolati szakaszában. A szilárd burkolat építése jövőre folytatódik, így tehermentesíteni lehet a keskeny Temető utcát, és rendszeressé tehető a buszközlekedés a köztemetőhöz.
1987-09-29CsőbehúzásAz óvárosi áteresztő csatorna csövének viszontagságos építése.
1987-09-29Jövőre már hagyomány leszAz első városrészi nap Pentelén. A jól sikerült városrészi nap programja. Fénykép a felvonulásról.
1987-09-22KépaláírásA képen látható, s még sok régi óvárosi épületet bemutató kiállítás tekinthető meg az Intercisa Múzeum Pentelei utcák... címmel rendezett dokumentumkiállításán.
1987-09-01Jövőre folytatják (kishír)Aszfaltszőnyeg a Baracsi úton. A tervek szerint egészen a Béke városrészig felújítják a Baracsi utat.
1987-07-07KépaláírásNapenergiát használnak ezentúl a vízmű óvárosi épületének melegvíz-ellátásához. Az egyenként húszezer forint értékű napkollektorokat és azt a csővezetékrendszert, amely a felmelegítendő vizet kergeti bennük, a napokban szerelték fel az épület tetejére. (teljes szöveg)
1987-05-26Előítéletek nélkülRáday Mihály, a Városszépítő Egyesületek Szövetségének elnöke nyilatkozik a városépítésünkről. Pentelei képeslap a század elejéről. (A Szórád Márton Iskola és a templom képe.)
1987-05-19Miért mi fizessünk?A Pentelei városrész közművesítési problémái.
1987-04-07Óvodafelújítás-óvodás fokonFelújítják az óvárosi, Baracsi úti óvodát.
1987-02-06Igényes megoldásokat várnakTervpályázat az új intézményközpont megtervezésére. Területe a tervek szerint: Pentele városrészben a Petőfi Sándor utca-Venyimi út- 62-es út új városi bevezető szakasza-Baracsi út csomópont-Alsófoki patak között.
1987-01-09Utak és kiutakA Pentele városrész útjainak portalanításáról.
1986-11-07Nemzetőrök, direktóriumi tagok otthona volt. Egyépület történeteA volt óvárosi tanácsház épületének története. Horváth György, az alapszervezet titkárának elmondása alapján.
1986-10-24"Csak" jól érzik magukat. Nevenincs klub.A Pentele városrészben jól működő klubról. Riport.
1986-10-14Forum a Pentele városrészben. Új főút épül.A főút közlekedési jelentősége. Adatok. Téma: a Vöröshadsereg útját a Petőfi utcával és a 62-es főúttal összekötő új út építése.
1986-09-30Szüret és felvonulás. A feltámasztott hagyományKépes és szöveges beszámoló a szüreti felvonulásról. Fénykép. A Pentele városrésziek, a Vöröskereszt, a Vörös Csillag Tsz rendezte.
1986-09-16Több mint kétmillió forintos fejlesztési programba kezdett a Víz és Csatornaművek. ...... célja az Óvárosban és az Újtelepen a közeljövőben felépülő családi és társasházak vízvezetékrendszerének megépítése. Fénykép
1986-09-09Hetvennégy családi háznak való telket osztott szét tavalyelőtt a városi tanács műszaki osztálya az városban, a Frangepán utcában...Fénykép.
1986-08-19Társadalmi munkában. Utca épült.A Pentele városrészi népfrontkörzet aktivistái segítségével új burkolatot kapott a Móricz Zsigmond utca 250 méteres szakasza
1986-05-27Ahol a mostoha is édes. Legyen vagy ne legyen? - ez itt a kérdés.Amolyan vésztartalék. Hajdan kocsma volt. A nézők nyakába még nem esik. Az óvárosi mozi sorsáról nyilatkoznak az illetékesek. Fénykép.
1986-05-09Kialakítható harminc telek. Megújul az Óváros.Családiházak építésének lehetőségéről.
1986-04-11Tervek jóváhagyás előtt. 75 új házhely a Pentele városrészbenLakásépítés.
1986-01-21Bensőséges ünnepségen köszöntötték... az első dunapentelei kommunista pártszervezet /1944/ alapító tagját, a 75 éves Vadas MihályFénykép a fogadásról.
1986-01-17Csavajda György 1912-1986A tanács óvárosi kirendeltségének vezetője volt 1953-76-ig. Rövid életrajz. Kitüntetései.
1986-01-14Klub vagy kocsma? Nemcsak a HIFI-tornyon múlikAz óvárosi ifjúsági klubról. Knódel Mária, a Bartók Műv. Közp. igazgatója nyilatkozik
1986-01-07Útépítés, összefogással (kishír)A Pentele városrész népfrontkörzete a lakossággal összefogva járhatóvá tette a 400 méter hosszú Rosti Pál sort.
1985-12-10Ifjúsági klub. Minden szerdánPentele városrészi ifjúsági klub megalakulásáról.
1985-12-01EmlékműavatóAz óvárosi temetőben dec. 7-én délelőtt 10 órakor avatják fel a második világháborű és a fasizmus dunapentelei áldozatainak emlékművét, amelyet a városrész lakói közadakozásból állíttattak.
1985-10-25Ha hétfő: nyugdíjasklubAz óvárosi klub foglalkozásáról.
1985-10-25Minden pénteken. Játék a könyvtárbanAz óvárosi klubkönyvtár programjáról.
1985-07-12Szakértő véleményét kéri a biróság. Miért dőlt le a támfal?Nyilatkoznak az illetékesek. A Vöröshadsereg útja nyugati oldalának megcsúszásáról. Fénykép.
1985-05-17Madarak, ajándékba. Hamarosan csimpánz is lesz.Hivatalosan is megnyitották Móricz Sándorék madárparkját. Az óvárosi Szórád Márton Á. I. mögött... Kép.
1985-05-10Utak, boltok, autóbusz. Penteleiek kérik.Az egyre jobban épülő új lakóterületek szolgáltató épületeiért. Fénykép.
1985-05-03Madárpark az ÓvárosbanMóricz Sándorék vállalkozása a városban és az országban is egyedülálló. A Magyar Állatkertek Szövetséges is támogatta, segített a park létrehozásában. A Lóri madárpark bemutatása. A hivatalos megnyitó május 14-én lesz.
1984-12-29Néhányan az javasolták... Fórum Óvárosról.Városfejlesztési kérdések.
1984-11-20Megújul az Óváros. Ahol jövőre már lehet építeni.Új utca a Castrum alján. Pincesorból "vigalmi negyed". A legtöbbet nyújtó változatot. Kép: Óvárosi látkép.
1984-10-30Kincsek a kálváriadombon. Befejezés előtt az ásatásA dunaújvárosi régészek eredményei. Kép: a kutatás
1984-10-05Ha feloldják a tilalmat. Fiatalodó Óváros.A kiöregedő óvárosi házakról. Az új építésekről
1984-09-04Mit bír el az Óváros? Alkalmazkodni a terepviszonyokhoz.Az elöregedő óvárosi házakról. Tervek. Kép: Egy öregedő ház
1984-06-19Vízvezeték épül a Baracsi út Békevárosrész felé vezető felső szakaszán. ...Kép: Árokásás
1984-03-16Mi még nem sétálunk rajta. Megmentik a Via SagularistA római katonai tábor romjainak megmentéséről. Kép: A tábor romjai.
1983-11-25Tervtanács a távoli lehetőségekről. Óváros megmaradt falunakA következő 30 év városrendezési tervének vázlatos ismertetése. Távlati kép a városról
1983-10-25Könyvközelben, beszélgetve. Unalmas mindíg kocsmábanA Bartók Béla Műv. Központ által üzemeltetett Óvárosi Klubkönyvtár "hanyatlása". Lehetőségek.
1983-05-31Eltűnő barakk-lakások. Ipartelep lesz.Az óvárosban, az Öreghegyi úton és az Arany János utcában házakat vásárolt a tanács. Ezek felújítása után a Papírgyári úti barakklakásokból átköltöztetik a lakókat.
1983-04-26A kevésből egy. Megújuló műemléképület.A Gabonaforgalmi Vállalat által használt, az Óváros központjában álló ion-oszlopok egykori kúria felújításáról. Az év végére készül el.
1983-03-18Nemcsak pénz kell hozzá. Az én házam, az én váram.Városépítészeti problémák a Béke városrészben és az Óvárosban. Kép: Két lakóház.